XXXII. évf. 48. szám 2018. november 28.

Page 1

2018. november 28. • XXXII. évfolyam 48. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


kĂźlĂśnleges

2018. november 28.

OdatettÊk magukat a tekós vÊgzősÜk Hangulatos szalagavatót bålt rendezett a II. Råkóczi Ferenc Katolikus Gimnåzium Ês Szakgimnåzium. Az Êrdem főkÊnt a rÊsztvevőkÊ, azokÊ a vÊgzős diåkokÊ, akik ezen az estÊn megpróbåltak kicsit kamaszosan, kicsit felnőttesen viselkedni. Megmutatni, hogy mÊltóak az ÊrettsÊgire, Ês egy feledhetetlen estÊt akartak szerezni tanåraiknak, szßleiknek, baråtaiknak, pÊldåt mutatni alsóbb Êvfolyamos tårsaiknak. ra nagyon kÊszßlt az Êvfolyam. A DÊkåni-sportcsarnokban TÊglås Låszló igazgató kÜszÜntÜtte a vÊgzősÜket. Fotók: Anda PÊter

NĂŠgy osztĂĄly bĂşcsĂşzik ebben a tanĂŠvben a II. RĂĄkĂłczi Ferenc Katolikus GimnĂĄziumtĂłl ĂŠs SzakgimnĂĄziumtĂłl. A szalagavatĂł bĂĄl-

– Csupån egy lÊpÊsre ålltok attól, hogy belevessÊtek magatokat az ÜrvÊnylő Êlet kiszåmíthatatlansågåba. Vicsoroghat a hó majd, tÊphet a fagy, a szalag emlÊkeztessen arra, hogy mindent tudtok a vilågról, hisz ott van veletek egy jó iskola Üsszes bÜlcsessÊge a túlÊlÊshez – fogalmazott az intÊzmÊnyvezető.

A kÜzÜs ÊneklÊs utån kÜvetkeztek a szalagtŹzÊs pillanatai, majd az osztålytåncok, amelyben egy farm, egy csokigyår Êlete elevenedett meg, de jÜttek a tekós vikingek Ês a westernhősÜk is. Az Êvfolyamtånc pedig a keringő volt, amellyel a diåkok åtlibbentek a felnőttÊ vålås újabb komoly lÊpcsőfokån. JL

Új alkotótÊr Ês szållåshely KÜzel måsfÊl Êve adtåk åt a Jånoshalmi MŹvÊsztelepet a våros kÜzpontjåban. Azóta egy újabb pålyåzatnak kÜszÜnhetően tovåbb szÊpßlt, bővßlt a komplexum. A legújabb fejlesztÊseket egy ßnnepÊlyes avató keretÊben mutattåk be az Êrdeklődőknek.

Zsåki Istvån festőmŹvÊsz Vajdasågi rÜgÜk címŹ tårlatånak megnyitójåra vårtåk az embereket a napokban Jånoshalmån. A Kossuth utcai MŹvÊsztelep 2017 nyara óta hasznålható jelenlegi formåjåban, most azonban a koråbbiaktól mÊg szebb, mÊg modernebb kÜrnyezet vårja az alkotókat, nÊzelődőket. – Az tudja csak igazån ÊrtÊkelni a MŹvÊsztelepet, aki ismerte, milyen volt koråbban ez az Êpßlet. A pålyåzatoknak kÜszÜnhetően ma szebb, mint valaha. Bízunk abban, hogy

sok szÊp rajz, festmÊny, szobor kÊszßl az elkÜvetkező időszakban e falak kÜzÜtt – mondta kÜszÜntőjÊben Bånyai Gåbor orszåggyŹlÊsi kÊpviselő. Az új Êpßletszårny egy ßnnepÊlyes szalagåtvågåst kÜvetően nyílt meg a låtogatók előtt. Nagy előny, hogy nemcsak egy új alkotótermet sikerßlt kialakítani, hanem kÊt kisebb szållåshelyet is, ahol az ide Êrkező mŹvÊszek tudnak majd megpihenni, kulturålt kÜrßlmÊnyek kÜzÜtt. KÊp-szÜveg: Szőri Attila

! " # $ % $ &'()*+ ,+ )-.-&/( $ 0 !

1 %2# ! % 3 % 45 % $ # 1 56 ! % 1 7 7 $ 1 $ $1 8 2 0

8 # 0 ! "

9 1 $ 7 !" 1 # " # 0 $

" " 1 $ 0 !

: $ "% $ 2 % %$

!

$ 1

9 0 % # 5;43 ! ;< "! #! " %8 8

% !" 1 % = 5;43 ! 46


2018. november 28.

Életünk az ételünk Az ételünk az életünk. Születésünktől fogva meghatározó, mit eszünk. Kezdetben a létfenntartás a cél, aztán, ahogy nő a gyermek, fokozatosan kezdi kifejezni, hogy mit szeret és mit nem. Megint más kérdés, hogy amit szeretünk, az egészséges-e vagy nem. Egy óvodás, iskolás még kevésbé gondolja át, hogy minek mi a hatása, következménye. A felnőttek is inkább csak akkor, ha saját magukon tapasztalják, vagy jelentkezik valamilyen betegség és orvosi javaslatra étrendet kell módosítani. Sokkal jobb, ha ezt már a gyermekévekben elkezdik a családok és a közétkeztetésben dolgozók. Együtt kell működni a két félnek. A Menő Menza ismeretterjesztő programokat kínál az egészséges táplálkozás jegyében. Utazó nagykövetei, Csisztu Zsuzsa és Vincze Ottó az ajánlott, követendő étkezési és életstílust mutatták be a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában. Előadásuk után meg is kóstolták a menzai ebédet és az elismerés hangján szóltak róla. Ízletesnek és választékosnak találták a menüt, ami jó irány a jövő vonatkozásában. Fontos, hogy a diákok kevés cukros üdítőt és chipset fogyasszanak. Ebben óriási a szülők felelőssége. Gundel János, a híres vendéglátó dinasztia leszármazottja a városi könyvtárban tartott előadást a közelmúltban. Ő is hangsúlyozta, milyen fontos az otthoni jó példa. A család tanít meg mindenkit enni. Egy gyerek, aki otthon soha nem eszik halat, az a menzán nem fogja megenni, akármilyen hivatalos rendelkezés van erről. Szerinte a menzai étkezés megújítását a szülői értekezleten kellett volna kezdeni. A legegészségesebb táplálkozás a lehető legnagyobb változatosság mérsékelt mennyiségben helyi termésből. Gundel Jánosnak ez a jó tanácsa. Figyeljünk rá, mert életünk az ételünk, az ételünk az életünk. Pál László

fókuszban

Készül a közvilágítás a Jókain

Sokan panaszkodtak és több lakossági észrevétel is volt arról, hogy nincs megfelelő közvilágítás a Jókai utcán. A meglévő lámpatestek közvetlenül a járda mellett vannak, de a fák miatt az úttest sötétségben van. Már elkezdődtek azok a munkálatok, amelyeknek végén új fényforrások lesznek majd az út mentén. Amikor elkészült a Jókai utca felújítása, Farkas Dániel alpolgármester jelezte, ezzel még nem ért véget a fejlesztés. A következő lépcső a közvilágítási rendszer bővítése lesz

ezen a szakaszon. Erre a szolgáltatóval kötött megállapodás teremt lehetőséget. A városnak túlfizetése volt a Démász felé, a 30 millió forint ellentételezéseként elkészült a főtéri kan-

delábercsere, és ebből a forrásból lesznek meg az új világítótestek a Jókai utcában. A munkálatok az elmúlt napokban már elkezdődtek, elsőként az oszlopok helyét jelölték ki, lapzártánk idején pedig már árokásók szorgoskodnak a területen. Farkas Dániel alpolgármester tájékoztatása szerint várhatóan a jövő év elejére készül el majd az új közvilágítás. Kép-szöveg: Jel

Parkoló- és játszótérfejlesztés Időjárás függvénye, hogy mikor készülnek el az új parkolók az Esze Tamás lakótelepen. A korábbi várakózóhelyeknél nem volt megoldva a csapadékvíz elvezetése, ez a probléma a jövőben megszűnik. Lecserélik a játszótér régi elemeit és a fákat is kivágják, és újakat ültetnek. Régóta tervezett beruházás valósulhat meg az Esze Tamás lakótelepen. A lakók igénye volt egy normális parkoló a boltnál, amely most elkészül. A körzet képviselője, Juhász György érdeklődésünkre elmondta, hogy a városvezetéssel

sikerült megállapodni és a Városgazda Zrt. elindította a munkálatokat. Ezek befejezése időjárásfüggő. Annyi bizonyos, hogy az aszfaltos parkírozóban 30 autó várakozhat komfortos körülmények között. A képviselő kis türelmet kért még a

lakóktól és a boltot üzemeltető vállalkozótól. Juhász György hozzátette, a játszótérrel kapcsolatban is több panasz érkezett. Ezért úgy döntöttek, hogy lecserélik a régi elemeket és modernek kerülnek ki a területre. Ezzel párhuzamosan kivágják majd a nyárfákat, amelyek ágai már balesetveszélyesek, virágzás idején pedig sok kellemetlenséget okoz a szálló szösz. A kivágott növényeket pótolják majd. Kép-szöveg: jáger


egyenruhások Kigyulladt

Feltehetően a kémény mellett keletkezett az a tűz, amely egy Ág utcai, lakásként használt melléképületben csapott fel pénteken este. Mire a halasi tűzoltók a helyszínre érkeztek körülbelül 30 négyzetméteres területet érintettek a lángok. Emelőkosárból és több oldalról, három vízsugár segítségével fékezték meg a tüzet. Meg kellett bontani a tetőszerkezetet is az izzások megszüntetése érdekében. Szerencsére az eset során senki sem sérült meg. Az eset kapcsán a tűzoltóság újból felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes a kéményeket évente felülvizsgáltatni. A halasi ügyfélszolgálati iroda a tízemeletesben található, ott szerdánként várják a lakosokat. Tűz volt egy mélykúti családi házban is vasárnap délután. Az esethez a helyi önkéntes és a jánoshalmi önkormányzati tűzoltók mellett kiskunhalasi egységek is vonultak. A tüzet megfékezték, de az épület lakhatatlanná vált. Csütörtökről péntekre virradóra érkezett a jelzés, hogy teljes terjedelmében ég egy palafedésű fatároló Jánoshalma külterületén. A riasztásra a helyi önkormányzati és a halasi hivatásos tűzoltók vonultak. A kiérkező egység két vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezte meg a lángokat. Az esetnél senki sem sérült meg. Pénteken hajnalban Zsana külterületén lobbant lángra egy 30 négyzetméteres csirkeól, a tűz átterjedt a közeli melléképület tetőszerkezetére. A helyszínre a halasi hivatásos tűzoltók mellett a ruzsai katasztrófavédelmi őrs egysége vonult, egy vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak közbe.

Utánzat

Furcsa ügyben jártak el a közelmúltban a halasi rendőrök. Még szeptember végén vontak ellenőrzés alá Kiskunhalason egy Audit és annak sofőrjét. Kiderült, hogy a jármű első rendszáma nem az eredeti, hanem csak egy utánzat. A vezető elmondása szerint valószínűleg elhagyta a hatósági jelzést, de nem az okmányirodánál igyekezett pótolni, hanem szerzett egy utánzatot. Emiatt felelnie kell majd – derült ki a rendőrség tájékoztatójából. jel

2018. november 28.

Öt témakörben várták a véleményeket A témák között az online viszszaélések, a lakóhely biztonságának fontossága, a rendőrségi kommunikáció, a közúton való láthatóság és a büntetőeljárásokkal kapcsolatos elvárások is helyet kaptak. Az asztaloknál a témagazdák mindig csak a beszélgetés elindításához szükséges alapinformációkat adták meg, onnantól kezdve a vendégeké volt a szó. Mindenki kifejthette, szerinte min kellene változtatni, miként működhetne még hatékonyabban a bűnmegelőzés városunkban. A vendégek egyetértettek abban, hogy csak közös erővel, öszszefogással lehet megoldásokat találni a felvetett problémákra. Megtartotta az őszi Police Cafe rendezvényét a Kiskunhalasi Rendőr- A felmerült ötleteket igyekezkapitányság. A meghívott vendégek, intézményvezetők, szakemberek nek majd megvalósítani az érinösszesen öt, sokakat érintő téma kapcsán fejthették ki nézeteiket, az így tettek a jövőben. Kép-szöveg: Szőri Attila összegyűjtött véleményeket pedig közösen értékelték ki az érintettek. – Idén is próbáltunk olyan témaköröket behozni, amik szinte minden korosztályt érintenek. Ezekről nem lehet eleget beszélni. Ebben az új formában még hatékonyabban tudjuk körbejárni a felmerülő kérdéseket, a nap végén pedig a témagazdák kiértékelik a vendégektől kapott javaslatokat, felvetéseket – árulta el Farkasné Wodring Zsuzsanna kiemelt bűnmegelőzési főelőadó.

Halasi drogosok állnak bíróság elé Végrehajtandó börtönbüntetés és vagyonelkobzás kiszabását kérte a halasi ügyészség két helybéli férfi ellen, aki a vád szerint kábítószerrel kereskedett és lebukott idén márciusban. Bíróság elé áll egy fogyasztó is, aki szintén velük bukott. A páros 2017 tele és 2018 márciusa között árulta a drogot. Egy 34 és egy 39 éves halasi férfinek kell a bíróság előtt felelnie azért, mert kábítószert terjesztett. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség járt el az ügyükben, amelyben most történt vádemelés. A megyei főügyészség tájékoztatójából kiderült, hogy a két helybéli régóta ismerte egymást, barátok voltak. A vizsgálat megállapítása szerint a fiatalabb férfi ismeretlen személytől szerzett be marihuánát és más, kábítószert tartalmazó tab-

lettákat. Ezekből fogyasztott is, a drogot pedig a lakásán tárolta. A marihuánát grammonként 2500 forintért adta el barátjának, aki alkalmanként 50 grammot vett tőle. 2018. március 23-át, a lebukásukat megelőző napokban a 34 éves vádlott 100 gramm marihuánát adott el a másik kereskedőnek, amiért 250 ezer forintot kapott. Kiderült, hogy a 39 éves férfi maga is fogyasztó volt, a rendőrök pedig akkor érték tetten, amikor

éppen 10 grammnyi anyagot akart értékesíteni egy 43 éves fogyasztónak. Előtte azonban 2-3 esetben 1-1 gramm marihuánát adott el a férfinek, grammonkénti 2500 forintos áron. A lebukás után házkutatások voltak, ahonnan előkerült 70 grammnyi növényi anyag és 120 gramm marihuána, valamint néhány bélyeg, tabletta, mérleg, kézi növényőrlő és több tasak is. A két terjesztő és a fogyasztó is szabadlábon várja a bírósági tárgyalást. A szakértő megállapítása szerint a kereskedőknél lefoglalt drogok hatóanyag-tartalma meghaladja a csekély mennyiség alsó határát, de nem jelentős mennyiségű. Az ügyet a Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalja. Jáger L.


közéleti

2018. november 28.

Többen és többet utaznak. Kedvező adatokkal érkezett a megyei turisztikai konferenciára a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán. Mint mondta, egyre jobban teljesít a megye, az országos átlagon felül emelkedett a látogatók és vendégéjszakák száma. A kiemelt turisztikai célpontok fejlesztése után hangsúly helyeződik a többi térségre, településre is. – A cél olyan fejlesztések megvalósítása, melyek vonzzák a látogatókat, hiszen új típusú turisták jelentek meg, akik rövid idő alatt sok élményre vágynak – mondta tájékoztatójában Guller Zoltán. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője kitért még a Bugacra érkező 4 milliárdos fejlesztésre és arra is, hogy 2020 környékén a gyógyhelyek infrastruktúrájának fejlesztésére is hangsúlyt szeretnének helyez-

Élénkülőben a turizmus Megyei konferenciát tartottak Halason

fotó: Kardos Csaba

Óriási lehetőségek rejlenek az idegenforgalomban és ezt Bács-Kiskun megye szeretné kihasználni. A halasi Thorma János Múzeumban rendezték meg a harmadik megyei turisztikai konferenciát. A fórumon szóba kerültek az új típusú turisták, de a várost és a térséget érintő beruházások, fejlesztési elképzelések is, melyek újabb látogatókat vonzhatnak.

ni. A halasi törekvésekről, küszöbön álló beruházásokról pedig azt nyilatkozta, hogy átgondoltak és a megye turisztikai vérkeringésbe illőek. Bányai Gábor országgyűlési képviselő az ágazatban érintettek összefogását szorgalmazta, egy megyei ügynökség létrehozását, de véleménye szerint egy nagyszabású történelmi park is jelentősen megnövelné a megyébe látogató vendégek számát, hiszen a turisták többsége az attrakciókat keresi. A képviselő szerint egy ilyen – francia

mintára elképzelt – parkra akár Halas térségében is lenne hely. Fülöp Róbert, Halas polgármestere a város turisztikai fejlesztéseiről tartott előadást. Többek között szólt a városháza tornyának kilátóvá alakításáról, a szélmalom és a Csipkeház felújításáról, a Sóstó és a Csetényi park rendezéséről, illetve a fürdővel kapcsolatos tervekről. – A megye turizmusa nagyon fontos, arra törekszünk, hogy a vendégek emlékezetes élményekkel térjenek haza, sok értékünk van és szeretnénk,

ha ezeket minél többen megismernék – ezt már Rideg László, a megyei közgyűlési elnöke mondta. Emellett a megyei elnök a jövő évi Utazás Kiállításra is kitért, ahol a megye díszvendégként harminc település – köztük Halas – összefogásával vesz részt. A megyei önkormányzat konferenciáján tizenegy előadás hangzott el különböző témákban, a szünetekben pedig lehetőség volt arra, hogy a vendégek megnézzék a múzeum egyedülálló Thorma- és nagybányai kiállításait. F. E.

Volt diákjai jelölték Ötödik alkalommal adta át az Öreg Diákok Halasi Egyesülete a Cum Gratia-díjat városunkban. Az elismerést ezúttal Pestality Antalné kapta meg, akit volt diákjai javaslatára jutalmazott e rangos díjjal a szakmai grémium. A 2018-as Cum Gratia díjátadót, a szokásoknak megfelelően a Martonosi Pál Városi Könyvtárban rendezték meg. A szervező, Halasi Öreg Diákok Egyesületének nevében Kovács Sándor szólt elsőként a jelenlévők-

höz. Mint mondta, eddig minden esztendőben remek döntés született a díjazottak személyét illetően, s ez most is igaznak bizonyult, hiszen egy olyan, mára már nyugdíjban lévő tanítónőt ünnepelhetnek, aki évtizede-

A díj alapítója, Kovács Sándor köszönti az ünnepeltet

Volt és jelenlegi díjazottak: Dósa István, Pestality Antalné, Magyar Lajosné ken keresztül adta át minden tudását az alsó tagozatos gyermekeknek. Az est főszereplője, Pestality Antalné meghatódva hallgatta méltatását, majd néhány szóban megköszönte a rangos kitüntetést. – Mindig is pedagógus szerettem volna lenni, és nagyon örülök, hogy végül senki és semmi nem tudott eltántorítani ettől az elképzelésemtől. Az évtizedek alatt több díjat is kaptam már, azonban ez a mostani minden eddiginél közelebb áll a szívemhez. Ezt nem csak

a szakma, hanem egykori tanítványaim ítélték nekem. Ettől fontosabb dolog pedig nincs is egy tanító számára. Köszönöm mindenkinek, aki rám gondolt a díj odaítélésekor – osztotta meg gondolatait Berta néni. Az ünnepségen több bibós diák is közönség elé állt egy-egy produkcióval. Szalóki Kata fuvolázott, Gyóni Zsanett zongorázott, Szűcs Lili pedig egy prózarészletet adott elő. Kép-szöveg: Szőri Attila


magazin

2018. november 28.

Már ők is a legjobbak közt vannak A hatás nem maradt el, az ítészek között helyet foglaló Csorvási Zoltán meghatódva hallgatta a sajátos stílusban előadott dalt. Viola a közönséget

Fotók: Anda Péter

Újabb énekesek nevére derült fény. A X. Pont Karaokeverseny legtehetségesebb döntőseiből a zsűri decemberig összeállít egy top9-es mezőnyt, akik esélyesek lesznek az évad fődíjára és egyéb nyereményeire.

Bata Viola Mindig rizikós vállalkozás egy versenyen olyan dalt előadni, aminek szerzője és eredeti énekese a zsűriben ül. Most ez a helyzet állt elő, ugyanis a keceli Bata Viola a Lyra Együttes Olyan vagy című slágerével nevezett.

és a zsűrit egyaránt meggyőzte. A Pont pénteki adásában az ő nevét rejtette a boríték, így már biztos, hogy ő is ott van a legjobb 9 előadó között. Szintén múlt pénteken derült fény a szintén legjobbak közé kerülő Klé-

Kléman Szandi man Szandi nevére. A tompai diáklány már többször nevezett a Pont Karaokeversenyre, ezúttal Amy Winehouse slágerét adta elő. A zsűritagok egyetértettek abban, hogy ez a stílus nagyon jól áll a 16 éves, tavaly ezüstérmet szerző énekesnek. Zöldi Nikolett, a zsűri tagja értékelésében azt mondta, ha egy szóval kellene jellemeznie a látottakat, hallottakat, akkor az a kifejezés a dögös lenne. He-

gyesi Bandi szerint egy kicsit sok volt a sorvégi hajlítás Szandi előadásában, ahogy mondta, a kevesebb több lett volna. Azt nem tudni, hogy idén is elég lesz-e a produkció a dobogós helyezéshez, de az már biztos, hogy Szandi is esélyes az évad fődíjára. Valamennyi top9-es énekesről megtekinthető egy-egy zenés videó a halasmedia.hu weboldal Kultúra rovatában. Szőri Attila


2018. november 28.

pr

Nekünk a vendégeink elégedettsége a legfontosabb Másfél évvel ezelőtt nyitott a Vincze Vendégház új szárnya, az ott szállást kapó vendégek elégedettségét jól mutatja, hogy már két minősítést is szerzett. A Kiváló és a Szenzációs szálláshely címet tényleg csak a legjobbak és legigényesebbek kapják. A titok pedig nemcsak a kiváló felszereltségben, komfortban keresendő, hanem abban is, hogy a házigazdák, Vincze István és felesége, Andrea személyes kapcsolatot ápol azokkal, akik a vendégházat látogatják.

Igény van a városban minőségi szálláshelyre. Erre a megállapításra jutott a Vincze-család másfél évvel ezelőtt. Akkor már évek óta működtettek egy kisebb vendégházat egy apartmanlakással, amelyben öt főt tudtak kényelmesen elhelyezni. Ettől többet akartak. – Mivel úgy érzékeltük, hogy van rá igény, a családdal megbeszéltük és belevágtunk a fejlesztésbe. Sikerült

megvásárolnunk a mellettünk lévő ingatlant, a Fazekas Mihály utcában, önerős beruházással egy év alatt sikerült megvalósítani az elképzelésünket. 2017. május elsején nyitottunk. Most már 12 főnek tudunk kényelmes, kulturált elhelyezést biztosítani, minden szoba klimatizált, külön fürdőszobás, televíziókészülékkel, hűtőszekrénnyel, internetes eléréssel ellátott. Fontosnak tartottuk, hogy minőségi ágy-

nemű, bútor, ágybetét legyen a szobákban. Négy autó részére van zárt parkoló is az udvarban – mesélte a vendégházban Vincze István. Megtudtam, hogy vannak visszatérő vendégeik. Azt látják, hogy aki egyszer megfordul náluk, kipróbálta a helyet, az próbál bizonyos időszakonként viszszajárni. Néhány vendégük külföldön dolgozik, amikor hazajönnek családlátogatásra, szabadságra kiskunhalasi célponttal, őket választják. Közelben van a Hirling József Lovaspark, amely egyre több nívós versenyt rendez, ezekben az időszakokban náluk szállásolják el a vendégeiket. Kicsit féltek a hétköznapoktól, érdekes módon ezek az időpontok is egyre népszerűbbek. Vannak olyan ideérkezők, akik dolgozni jönnek ide, orvoslátogatók, szaktanácsadók, akik egy-két napot töltenek el a városban vagy a környéken, megszállnak itt és mennek tovább a dolgukra. Fontos a marketing, a kapcsolatrendszer kialakítása. Van egy facebook oldaluk, a Vincze Vendégház Kiskunhalas. Partnerük a szallas.hu, velük korrekt a kapcsolat, rajtuk keresztül is

– Az első Kiváló szálláshely minősítést még a régi apartmanunk kapta meg. Amióta működik az új szárny, ennek, ugye, másfél éve, két elismerést is kaptunk a szallas.hu-tól, Kiváló és Szenzációs szálláshely lettünk. A minősítést úgy lehet megszerezni, hogy akik az internetes oldalon keresztül foglalnak, azok személyes tapasztalatuk alapján értékelik az adott helyet. Nagyon jók a visszajelzések, ezért is kaptuk meg ezt a két minősítést – tudtuk meg. Persze egy jó házigazda nemcsak figyelmes és segítőkész, hanem képezi is magát. Vincze István elvégzett egy szaktanfolyamot is, hogy jobban átlássa ezt a területet. Persze a legfontosabb a személyes kapcsolat. – Én fogadom a vendéget, én adom át a szobát, megkérdezem a véleményeket, távozáskor is kikísérem őket. Nagyon sok olyan visszajáró vendégünk van, akivel baráti a viszonyunk. Talán ennek köszönhető az is, hogy már szájról szájra is terjed a vendégház jó híre, nemcsak az interneten keresztül. Mi a legjobbak akarunk lenni

elég sok foglalás érkezik. Vincze István a szálláshelyek között Kiskunhalason és felesége, Andrea is azt vallja, a leg- – árulta el Vincze István. fontosabb a vendégek elégedettsége, Vincze Vendégház, Kiskunhalas, Bajamelyről számtalan visszajelzésük és za utca 10. elismerésük van már. (X)


hirdetĂŠs

2018. november 28.


2018. november 28.

hirdetĂŠs


10 életmód

2018. november 28.

Vincze Ottó:

Fotó: Jáger Levente

Mindenevő vagyok

Ahány ország, annyi specialitás. Vincze Ottó bejárta a világot, mindenevőnek tartja magát, de a magyar konyha különösen közel áll hozzá. } A Menő Menza program volt a téma látogatásuk alkalmával. Ki is próbálták, hogy ízlett a kiskunhalasi ebéd? – Nagyon finom volt és választékos. Az egyik legjobb gyümölcsleves volt, amit életemben ettem. Maga a hal is ízletes volt a zöldségkörettel. Nagyon örültem annak, hogy eljöttem ide, és ilyen vendéglátásban volt részünk. A másik ok pedig az, hogy a gyerekek is nagyon aktívak voltak. Egy kellemes meglepetés volt az itteni látogatás. } Milyen ételeket fogyaszt? – Én mindenevő vagyok. Köszönhetően a sportnak, az életemnek, bejártam a világot és most is állandóan megyek. Ezáltal mindig találkozom újabb és újabb dolgokkal. Mondhatom, nincs olyan, amit ne ennék meg. Nagyon odafigyelek arra, hogy minél jobb ételeket egyek. Itt nem a luxusra gondolok, hanem új ízekre, a jó és gondosan elkészített ételekre. Ahány ország, annyi specialitás. Én nagyon szeretem a magyar konyhát. Igenis lehet odafigyelve jókat főzni úgy, hogy nem hízunk tőle és nem étkezünk egészségtelenül. Végül is a menza program is erről szól nagyrészt. Arról beszélünk, hogy próbáljunk meg más országokhoz hasonlóan mi is gondoskodni önmagunkról. Pál László

Olimpikonok kampányoltak az egészséges életmódért Kik is lehetnének hitelesebb előadók az egészséges táplálkozásról és a sportos életmódról, mint a népszerű, sikeres olimpikonok. Az egykori kiváló válogatott tornász, dr. Csisztu Zsuzsa, valamint a Ferencvárossal a Bajnokok Ligájában gólt lövő Vincze Ottó szívesen csatlakozott a Menő Menza programhoz és vállalta, hogy személyes élményeiket, tapasztalataikat osztják meg a diákokkal. No kóla, no chips, sok zöldség és gyümölcs, víz és rengeteg mozgás lehet a recept arra, hogy megőrizzük egészségünket. Minderről egyébként a Felsővárosi Általános Iskola tanulóinak tartottak egy interaktív előadást, ahol humorosan, saját példájukat bemutatva meséltek a gyerekeknek.

A Menő Menza program azért indult, hogy népszerűsítse az egészséges táplálkozást és életstílust. A projekt elindítói igyekeztek sikeres sportolókat, közéleti személyisége-

„Fontos, hogy elmondjuk, mennyit jelent a sport. ”

ket is bevonni, hogy az ő személyes példájukkal segítsék a program sikerét. Dr. Csisztu Zsuzsa olimpiai 8. helyezett, válogatott tornász, népszerű televíziós műsorvezető, nem mel-

„Szeretnénk őket rávenni, hogy mozgásszerető, mozgásban örömét lelő felnőtt váljék belőlük.” lesleg jogász első között csatlakozott a kezdeményezéshez. Hasonlóan járt el Vincze Ottó is, aki ott volt a magyar válogatottal az atlantai olimpián, a Ferencváros színeiben pedig gólokat lőtt a Bajnokok Ligája csoportkörében. Népszerűségükre mi sem jellemző jobban, mint az, hogy a Felsővárosi Általános Iskola diákjai fényképekkel, labdákkal várták a vendégeket a napokban, akik a Menő Menza program népszerűsítése kapcsán érkeztek hozzájuk. Zsuzsa és Ottó is rendkívüli közvetlenséggel, empátiával vívta ki pillanatokon belül a gyerekek rokonszenvét. A népszerű televíziós elmondta, hogy fontosnak tartja az ilyen programokat. – Meg kell próbálnunk az iskoláskorú generációt arra nevelni, hogy miért kell vigyázni magukra. Fontos, hogy elmondjuk, mennyit jelent a sport. Ottóval mi a versenyszerű élsportból érkeztünk, de nem arra biztatjuk őket, hogy mindená-


Életmód 11

2018. november 28. ron erre a szintre kel eljutniuk. Azért az előadás során ennek a lehetőségét is felvillantjuk számukra minden egyes alkalommal. Alapvetően arra szeretnénk őket rávenni, hogy mozgásszerető, mozgásban örömét lelő felnőtt váljék belőlük. Férjemtől, dr. Ketskés Norberttől, aki orvos és a táplálkozástudomány a szakterülete, nagyon sok hasznos tanácsot kapok, amelyeket hasznosítok is egy-egy ilyen találkozás alkalmával. Elmondom, hogy miért fontos a vízfogyasztás az energiaitalokkal, a kólával szemben, és hogy miért ne együnk tartósítókkal feldúsított élelmiszereket. Ez az a generáció, amelyik a szokásaiban még alakítható, megpróbáljuk a jó üzeneteket az ő nyelvükre lefordítva átadni – fogalmazott Csisztu Zsuzsa. Vincze Ottó szerint nagyon elkeserítőek azok az adatok, amelyek a magyar embereket hasonlítják össze az európai polgárokkal. – Nagyon jó, hogy vannak ilyen lehetőségek, amikor elmondhatjuk azokat, amiket magunk is átéltünk, megtapasztaltunk. Kiemelten kell kezelnünk a felvilágosítást, ebben nagy szerepe van az ilyen találkozóknak. A statisztika elkeserítő,

Magyarországon van a legtöbb elhízott ember, itt sportolnak a legkevesebbet, itt beszélik a legkevesebb idegen nyelvet, itt halnak meg legtöbben szív- és érrendszeri betegségekben. Nagyon sok dologban el kel-

lene gondolkodni, és ha ezeket a mai fiataloknak nem mondjuk el, akkor bizony, az élet megy tovább, de nem tudunk előrébb lépni – fogalmazott az egykori válogatott labdarúgó. Az előadásnak nagy sikere volt a di-

ákok körében, úgy tűnt, az információk megérkeztek hozzájuk. A későbbiek folyamán pedig kiderül, hogy ezt mennyire fogadták be és mennyire változtatnak életükön. Kép-szöveg: Jáger L.

Dr. Csisztu Zsuzsa:

A Menő Menza program kapcsán tartott előadása után a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola ebédlőjében étkezett dr. Csisztu Zsuzsa. Nagyon elégedett volt a menüvel. Érdeklődésünkre részletesen elmondta, hogy miért. – Nagyon köszönjük, hogy azok után, amikről beszéltünk, meg is kóstolhattuk a menzaebédet. Nem tudom, hogy minden nap ilyen menü van-e, de ha ez az irány, akkor valami jó dolog van születőben. Őszibarackleves volt és rántott hal, méghozzá nagyon finom. Én, aki nem vagyok egy halevő, én is örömmel lakmároztam belőle. Párolt zöldségekkel kínálták. Külön örülök, hogy nemcsak borsó, kukorica meg répa volt, hanem brokkoli is. Előadásomban sokat beszéltem a gyerekeknek arról, hogy az orvostudomány mai állása szerint az egyik legjobb emésztőrendszer-tisztító és a vastartalmán túl számos jótékony hatása van. Én szeretem a kaprot. Még egy jó kapros szósz is volt a hal mellé. Jó, ha a gyerekek ezt a típusú ebédet eszik. Részben azért jöttünk, hogy megbeszéljük, miért fontos ilyen éte-

leket enni és miért kell csökkenteni a cukros üdítőket, a chipseket, a feldolgozott élelmiszereknek a tartósítószeres, többletekkel teli verzióját. Csisztu Zsuzsa azt gondolja, hogy azért valami pozitív elmozdulás van. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy azon a törekvésen túl, ami a közétkeztetésnek a minőségjavítása, otthon is folytassák ezt a szülők. – Nem futunk akkor messzire, ha hazamennek, és otthon tele van a hűtőszekrény kólás, fantás üvegekkel; az éléskamra chipsszel és gumicukorral. Nagyon bízom benne, hogy ezek az üzenetek eljutnak náluk olyan mélységig, hogy otthon is jó döntéseket hozzanak rossz helyett. Ezért próbáljuk egy kicsit mantráztatni velük az előadáson, hogy chips helyett egyenek inkább almát, cukros üdítő helyett igyanak inkább vizet. Rávilágítunk a következmények-

re is, hogy valóban mi történik az emberi szervezetben. A nagyobbaknak már a hosszú távú következményekről is beszélünk. Ottó szokta a fájó statisztikákat elmondani, ami a magyar lakosság egészségügyi helyzetét érinti. Ilyenek a szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség, daganatos betegségek. Csisztu Zsuzsa rámutatott, hogy a jelen és a jövő generációt érintő legeslegfontosabb kérdés, hogy a közétkeztetés színvonalán javítsunk. Fontos szemléletváltást elérni abban a vonatkozásban, hogy a közétkeztetésen túli, otthoni étkezések színvonalán is tudatos döntéssel változtatni kell. – Olyan országban élünk, ahol kitűnő a mezőgazdaság, fantasztikusak az alapanyagok. Még vannak megfelelő vitaminok, nyomelemek a zöldségekben, gyümölcsökben. Minőségi élelmiszert állít elő a magyar mezőgazdaság. Ezt kell választani szemben a sok-sok külföldivel. Lehetőség szerint a jó döntéseket kell meghozni, amikor az ember bemegy egy élelmi-

Fotó: Jáger Levente

Én is örömmel lakmároztam belőle

szer-áruházba. Én a piacon vásárolok pontosan ezért. Óriási a szülők felelőssége is. Nagyon bízom abban, hogy ezt megértik. Tényleg arról van szó, hogy ez a generáció vajon túléli-e a szüleit. Remélem, hogy ezeket az üzeneteket sikerült átadnunk. Minden olyan embernek, aki erőfeszítéseket tesz azért, hogy a közétkeztetés színvonalát javítsa, csak köszönni tudom a munkáját. Nagyon bízom benne, megértik a gyerekek, hogy ez az ő érdekükben történik. Pál László


12 gasztronómia

2018. november 28.

A magyar konyha gasztronómiai világa tápanyagok és élelmiszer-alapanyagok felvételét jelenti, hanem az ezeket tartalmazó ételek elkészítését és elfogyasztását is. A felnőtteknek azt tanácsolta, hogy a gyerekekkel ismertessék meg a helyi jellegzetes ételeket. A főzés-konyhatechnológia témában kitért a hagyományosra és az új irányzatokra egyaránt. Szólt a hagyományosról a bográcstól a kuktáig, a szabad tűztől a forró levegős sütőig. Az új irányzatoknál említette a főzést alacsony hőfokon és a Sous Vide, Vacuum cooking módozatot. Alapelve, hogy tegyük a

Gasztrotörténet. A magyar konyha, vendéglátás az 1930as években jutott világhírre. Később, 1950-1990 között azonban tömegétkeztetés folyt. A színvonal 1990-től újra emelkedik, de felsőbb körökben viták vannak. Vendéglátó szervezetek képtelenek közös nevezőre jutni. Az átlag családok szintjén leegyszerűsödés tapasztalható. Iskolás szinten: rántott hús, sült krumpli, gyorsétterem, menza. A változás most is folyamatban van.

nyers alapanyagokat egy vákuumozható tasakba, távolítsuk el a benne lévő levegőt, lezárás után tegyük vízfürdőbe és mindvégig tartsuk olyan hőmérsékleten, melyen végül is tálalni szeretnénk a kész fogást. A továbbiakban arról is beszélt, hogy a magyar konyha folyamatosan teremtette meg gasztronómiai világát. Számos hatás érte. Olasz például

a fok- és a vöröshagyma, a száraztészta. Közép-Amerikából való a paprika, a paradicsom, a burgonya. A magyar konyha jellegzetességét a különböző fűszerezés adja. A magyar konyha alapvető jellemzői: a sertészsír, a vöröshagyma és a fűszerpaprika együttes használata, továbbá a tejföl használata. Kép-szöveg: Pál László

Az ízlések különbözőek, a trendek pedig változnak. Egészséges és/vagy modern táplálkozás, magyar hagyományok címmel tartott előadást Kiskunhalason Prof. Em. Dr. Gundel János. A Budapesti Gazdasági Egyetem Vendéglátás Intézeti Tanszékétől érkezett a városi könyvtárba a Pásztortűz Egyesület szervezésében. Dr. Gundel János, a november 12-i, tékában tartott rendezvény előadója idézett nagyapjától, Gundel Károlytól. Ő 1934-ben azt mondta: „A konyha fejlődése nem ismer megállást, hozzáidomul a változó, a korral fejlődő életviszonyokhoz és körülményekhez.” A későbbiekben így folytatta: „Első osztályú alapanyagból nem nehéz rosszat főzni, de másodosztályúból biztosan nem lehet jót.” Gundel János hozzátette: ismeretlenből sem lehet. Az élelmiszerbiztonság szempontjából érvényes „a szántóföldtől az asztalig” jelszó. A minőség szempontjából szerinte jobb lenne „az asztaltól a szántóföldig”-re cserélni. Hangsúlyozta: a léleknek, a

„Sok szép emlék maradjatok, a jövőre utat mutassatok. Őseink emlékével éljünk, mert nekik köszönhetjük létünk!” Dr. Gundel János szeretetnek benne kell lenni a táplálásában, mert nem csupán a racionalitásról szól. Kitért arra is, hogy többet beszélünk a táplálkozási hibákról, rizikókról, mint az egészséges táplálkozásról, ami azért nem jó, mert amíg az „átlag” ember minden rossz vagy kedvezőtlen hírt gondolkodás nélkül elhisz, addig a jóban kételkedik. A „korszerű táplálkozás” nemcsak

Csülök bográcsban Gundel Jánosnak az a véleménye, hogy el kell ismerni egymás szokásait. A sütés-főzés terén is fontos az elfogadás, a másik ember álláspontjának megértése. – Van, aki a mócsingos marhahúst szereti. Van, aki a zsírosat. Van, aki a szárazat. Hagyni kell. Ebből áll az élet. Jönnek viszont a gasztronómiai játékok. A zsírok hordozzák az íz- és aromaanyagokat. Azt mondják az öreg hentesek, hogy a legjobb egy kövér állatból egy sovány szelet hús – osztotta meg velünk, amit hallott. Gundel János beszélt arról is, hogyan készíti a csülökpörköltet. Gondolva a vendégek különböző ízlésére úgy főz és tálal, hogy ki-ki megtalálja a neki valót. – Nyáron bográcsban főzök. A bőrt tenyérnyi darabokban hagyom és rakom bele. A csontot kettévágva szintén belefőzöm. Amikor kész van a pörkölt, akkor a bőrt kiteszem tányérra. Sokszor még a zsírból is leveszek egy csészébe. Aki meg akarja enni a bőrt, az megeszi. Elfogy. Aki meg nem akarja, annak nem kell piszkálni a tányér szélére. Az kényelmetlen neki. Kényelmetlen a házigazdának. Meg lehet előzni ezzel. Bőre nélkül meg nem szabad megcsinálni, mert nem lesz sűrű a leve, meg nem lesz olyan az íze – mondta. P. L.

Amit a vallás előír Gundel János tartott már előadást élelmiszerbiztonsági előírásokról a régi szakácskönyvekben és a Bibliában. Azt mondta, csodálatos felfedezéseket lehet tenni. – Az összes vallási előírás – keresztény, buddhista, zsidó – azért van, hogy a hívők egészsége azon a földrajzi helyen, ahol ők élnek, meglegyen. A kóser étkezés adott környezetben élelmiszerbiztonság, de aki itt csinálja, annak hitbeli meggyőződés. Mind a kettő igaz és nagyon jó. Nem véletlenül van benne, hogy mit miért tilos. Minden vallásban benne van a böjt, a mértékletesség. Olyan csodálatosak.

Gundel János példát is említett a Bibliából. A továbbiakban pedig régészeti leletekkel támasztotta meg a felfedezett összefüggéseket. – Máté evangéliumában olvasható, hogy mossatok kezet, úgy üljetek asztalhoz. Római ásatások alkalmával megtalálták a kézmosó edényeket. Halvány fogalmuk nem volt mikrobiológiáról meg fertőző dolgokról mégis tudták, hogy kezet kell mosni – mondta a professzor. P. L.


2018. november 28. Termeszhangya, sült szöcskecomb, fóka, olajbogyó, húsleves, rántott hús. Földrészenként, tájegységenként különbözik, hol és mit szokás fogyasztani. Dr. Gundel Jánosnak azt tanította az édesapja, hogy amit a helyiek esznek, az nem lehet rossz, csak szokatlan. A magyarok az évszázadok alatt ahhoz alkalmazkodtak, ami itt, a Kárpát-medencében megterem. Ki-ki döntse el, hogy neki mi a jó. A mértékletesség és a változatosság viszont nagyon fontos. Érdemes hát odafigyelni, hogy mi kerül az asztalra és a tányérokba. } Többek között táplálkozástudománnyal is foglalkozik. A név kötelez? – Egy kicsit furcsa az egész… Én 1959-ben érettségiztem, és az idősebb generáció tudja, abban az időben nagyon fontos volt, hogy a családokban a hagyományok ne folytatódjanak. Éppen ezért nem engedték, hogy vendéglátós legyek, pedig őseim alapján az lett volna indokolt. Nem is szólva arról, hogy nyaranta mindig a vendéglátásban dolgoztam. } Mi lett helyette? – Mosonmagyaróváron tanultam tovább, hogy ne is lakjak otthon. Az ottani agráregyetemen csodálatos környezetbe kerültem. Idén 200 éves az intézmény, én is ott voltam az ünnepségeken. } Hol kezdett dolgozni? – Kecskeméten, a kutatóintézetben voltam agronómus. Akkor a jó Isten úgy döntött, hogy engem azért nem hagy ki a táplálkozásból. Állatvendéglátós, takarmányos lettem, a takarmányfelügyelőségen dolgoztam, aztán a fejlesztésnél, majd a takarmányozási kutatásban, oktatásban. A takarmányozási intézet igazgatója lettem végül. Amikor abba kellett hagyni ezt, akkor Gundel Károly, az én nagyapám halálának 50. évfordulóján a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi Vendéglátóipari és Turisztikai Karán volt egy nagy ünnepség, ahol előadást tartottam. A rektor asszony meghívott óraadó tanárnak, utána megbízott, és hat vagy hét évig voltam a vendéglátás tanszék vezetője is. Most mint professzor emeritus ott fejezem be a pályafutásomat, ahol a politika annak idején nem engedett teret nekem. Nagyon sokat foglalkoztam táplálkozáskutatással. Nagyon-nagyon szeretem ezt. Az állat takarmányo-

gasztronómia 13

Dr. Gundel János:

Nem a rántott hús körül forog a világ

zása és az ember táplálkozása között az a különbség, hogy utóbbi egy szórakozás. Ha szegény az ember, akkor a zsíros kenyerek között válogat, ha gazdag, akkor a kaviár meg a bélszín között. Nem azért hívjuk meg a vendégeinket, hogy az Omega-3 zsírsavszükségletünket fedezzük vacsorával. A takarmányozás meg egy csodálatos dolog. Rendkívül pontos, tudományosan megalapozott, a táplálékszükséglet ellátásával foglalkozik a lehető leggazdaságosabb formában. Már 1970-ben számítógéppel csináltuk a recepteket az állatoknak. Nagyon magas tudományos színvonalon folyik a munka természetesen az állatvédelem, az állat jólét messzemenő figyelembevétele mellett. } Milyen az emberi táplálkozás? – Az egy csoda. Azt szoktam mondani viccesen, hogy a gasztronómiában egy baj van, az, hogy eszünk. Az egészben nem az a lényeg, hogy eszünk, hanem az, hogy összejövünk, ehhez felöltözünk, ehhez megcsináljuk a hajunkat, szépen megterítünk. Gyertyát, virágot és abroszt teszünk, és együtt vagyunk az asztalnál. Ma, az okos telefonok világában leginkább ez hiányzik. Megszűntek a szép, vasárnapi családi ebédek. A gyerekek nyomkodják a mobilt. Pesten híres vendéglátósoktól hallom, hogy jönnek a turisták és ők sem beszélgetnek. Vannak családok, ahol az unokáknak az előszobában le kell rakni a mobilt. Azért szeretem nagyon a különböző fesztiválokat, mert összejönnek az emberek lecsót főzni vagy kolbászt készíteni. Beszélgetnek úgy, ahogy máskor nem.

„Azt lehet mondani, hogy a legegészségesebb táplálkozás a lehető legnagyobb változatosság mérsékelt mennyiségben helyi termésből.” } Beszélt a magyar táplálkozás, étkezési kultúra csodálatos történetéről. – Fantasztikus saját ételeink vannak. Nem mindig tudunk róluk. Jellegzetes ételünk például a halászlé, aminek nagyon kevés receptje van, olyan tízmillió körülbelül. Lecsóból szintén. Olyan jókat lehet veszekedni, hogy hosszába kell vágni a paprikát vagy nem. Nagyon fontos, hogy a gyerekeinket meg kell tanítani főzni. A kicsi is hadd keverje a tojást, a lisztet, gyúrja a tésztát, szokjon hozzá. } Szerintem ez egyre jobban megy. – Sajnos nem. Az életszínvonal viszont nagyobb, mint volt. Az élelmiszer-kereskedelem olyan óriási készleteket mutat be a kirakatban, hogy a gyerekek válogatósak. A mi gyerekkorunkban, az ’50-es években zsíros kenyér volt hagymával, aztán majdnem kész. Ma meg nem így van. } Mi lehet mintaadó az egészséges táplálkozást illetően? – A legfontosabb a család. A család tanít meg mindenkit enni. Egy gyerek, aki otthon soha nem eszik halat, az a menzán nem fogja megenni, akármilyen hivatalos rendelkezés van erről. A menzai étkezés megújítását

nem a konyhán kellett volna kezdeni, hanem a szülői értekezleten. Az, hogy valami sós vagy nem sós, azon múlik, hogy a nyálunknak milyen íze van. Mindenkinek más szinten van, ezért fordul elő az, hogy ugyanaz az étel az egyik embernek sós, a másiknak nem. Ha otthon sóznak, a menzán nem, akkor a gyerek nem fogja megenni a menzai kaját. A sóra biológiailag rendkívül nagy szükség van. Nem véletlen, hogy az emberiség tízezer évek óta ezt csinálja. Sóház is volt. Ez nem egy új dolog. } Mi a kedvenc étele? – Mi kisgyerekkorunkban arra nevelődtünk, hogy mindent meg kell enni. Amikor először mentem külföldre, akkor az édesapám mondta, hogy azt edd, amit a helyiek esznek, mert az nem lehet rossz, csak szokatlan. Azt szoktam mondani az egyetemen is a diákoknak, hogy senki nem mazochista. Amikor egy afrikai néger kipiszkálja a termeszhangyát a bolyból és megeszi, azért csinálja, mert az van. A thaiföldi megeszi a sült szöcskecombot, mert az van. Az eszkimó a fókát eszi, a szicíliaiak meg az olajbogyót. A mediterrán emberek nem okosabbak, mint mi és tudják, hogy Omega-3 zsírsavra van szükségük, és azért eszik. Nem. Mi a Kárpát-medencében az évszázadok alatt ahhoz alkalmazkodtunk, ami itt megterem. Azt lehet mondani, hogy a legegészségesebb táplálkozás a lehető legnagyobb változatosság mérsékelt menynyiségben helyi termésből. A biológia mindent kiselejtezett, ami nem volt jó. Mindent, ami jó volt, előtérbe helyezett. Nem lehet rossz, ahogy mi táplálkozunk, mert akkor ki kellett volna halnunk, mint a mamutoknak. Ezzel szemben eszünkben sincs. Tovább élünk, mint korábban. Kinek mi a jó?! A karcagiaknak a rackából készült birkapörkölt. A bajaiaknak a dunai pontyból készült halászlé. A szegedieknek a tiszai vegyes halakból készült halászlé. Minden családnak megvannak a kedvencei. Csak az a fontos, hogy változatosan étkezzünk. Ne ragadjunk le a húsleves, rántott hús verziónál. Nem sokkal bonyolultabb egy másik menüt csinálni. Kicsit oda kell figyelni, de abból lesz az élvezet, hogy nem a rántott hús körül forog a világ. Nagyon finom, de nem. Kép-szöveg: Pál László


14 oktatás

2018. november 28.

Gregoriántól a 21. századig

Fehérváriné Ábrahám Melinda Különleges és rendhagyó előadásra, órára hívták és várták a diákokat a közelmúltban a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában.Azintézménytanáraiból álló Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar Kamarakórusa lépett közönség elé a hangversenyteremben.

konferanszié szerepét, és szolgált ismeretekkel a résztvevőknek. A programról a tanárnőt kérdeztük. } Rendhagyó ének-zene óra volt a művészeti iskola hangversenytermében november 13-án. A középkortól a 21. századig repítette időben a hallgatóságot. Milyen tematika szerint épült fel? – A kórusművészet fejlődését mutattuk be kórusunkkal a gregoriántól a mai kor zenéjéig. Énekeltünk egy

szólamban, kánonban, három, illetve négy szólamban „a capella”, valamint zongorakíséretes műveket. Mozart: Bűvös csengettyű című művében megszólalt egy különleges hangszer, a metallofon is, Kodály Zolán: Karácsonyi pásztortánc című darabjában pedig fuvolaszót is hallgattak a gyerekek. } Mi volt az előadás célja? – Minden rendhagyó énekórának a célja az élő zenehallgatás, mivel a ta-

nulók nagy része nagyon ritkán jut el hangversenyekre. } Kik vettek részt rajta? – A közönség általános iskolás és gimnazista diákokból tevődött össze. } Várható-e hasonló kezdeményezés a jövőben folytatásként? – Minden évben két-három alkalommal hívjuk, várjuk különböző tematikájú koncertjeinkre a város diákságát. Kép-szöveg: Pál László

A program Kiskunhalas Város Önkormányzatának Civil Szervezetek részére kiírt pályázata útján valósult meg. A kórusművészet fejlődése volt a téma a gregoriántól a 21. századig. A rendezvényen Fehérváriné Ábrahám Melinda vállalta a

Angolból és németből a legjobbak között

Németes tanárok és díjazott diákok Járási versenyek legeredményesebb tanulói érkeztek múlt csütörtökön városunkba a helyi diákokhoz. Tankerületi angol és német nyelvű vers- és prózamondó versenynek adott otthont a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola. A megmérettetésen mindkét nyelvből 1-8.-ig versenyeztek a gyerekek. Az indulók négy kategóriában bizonyíthattak a zsűri előtt. Külön értékelték az 1-2., a 3-4., az 5-6. és a 78. évfolyamosokat. Nagy Ildikó, a házigazda oktatási intézmény nyelvi munkaközösségének a vezető tanára volt a főszervező. Megtudtuk, hogy rendezvényükre a Kiskunhalasi és a Jánoshalmi Járási Versenyről jutottak tovább a legjobbak. Ehhez csatlakozott még a Kunszentmiklósi és a Kiskőrösi Járás. A programon 16 iskolából 58 versenyző vett részt. A diákok közül 24 volt a díjazott. Minden versenyző kapott emléklapot és

Mészáros Imre ajándékot, a helyezettek külön is az oklevelük mellé. A városunkba érkező tanulókat Mészáros Imre, a Felsővárosi-iskola igazgatóhelyettese köszöntöt-

Angolos pedagógusok és helyezett tanulók te. Elmondta, intézményükben több évtizedes hagyománya van a magas színvonalú, emelt szintű nyelvoktatásnak. Mindemellett tanulóik nyelvvizsgára felkészítő foglalkozásokon is gyarapíthatják a tudásukat. Több zsűri is értékelte a versenyek résztvevőit. A tanárok szerint a tanulók magas szinten teljesítettek. Dr. Elek Vidorné elmondta, szép előadások voltak, a gyerekek átélték. Gyönyörű volt az a teljesítmény, amit nyújtottak. Mester Tiborné kiemelte, hogy a versenyzők az életkoruknak megfelelően választottak szöveget. Hozzátette, nagyon nehéz dolguk volt, de megoldották. Paul Crowson szerint precizitás jellemezte a felkészülést. Helyezések. Német nyelvből az 1-2. évfolyamon 1. Szőke Borbála, 2. Bíró Boglárka, 3. Bíró Boglárka. A nevük azonos, viszont

egyik kislány elsős, a másik másodikos. Sebestyén-Simity Lorin 1., Bozorádi Mira 2., Zsebedics Boróka 3. a 3-4. évfolyamosoknál. Az 5.-eseknél, 6.-osoknál 1. Mezei Márton, 2. Valaczka Marcell, 3. Szepesvári Berta. A 7-8. évfolyamosok mezőnyében 1. Sztojkó Luca, 2. Ádám Gertrúd Ágnes, 3. Rakonczay Rebeka. Angol nyelvből az 1-2. évfolyamon 1. Lovas Marcell, 2. Tassonyi Armand, 3. Gál György. Papp Abigél 1., Hász Zalán 2., Zsebő Emma 3. a 3-4. évfolyamosoknál. Az 5.-eseknél, 6.-osoknál 1. Tapodi Zsóka, 2. Fodor Mirella, 3. Petri Lisa. A 7-8. évfolyamosok mezőnyében 1. Morvai Szkárlett Sztella, 2. Walter Borka, 3. Harjung Dóra. Kép-szöveg: Pál László


2018. november 28.

kultúra 15

Érezhető a koncertek közönséggyarapító hatása

fotó: anda péter

A Fool Moon az acapella műfaját, a hangszerek nélküli éneklést képviseli. Ezen belül is a pop acapella az együttes specialitása. Táncolható könnyűzene az övék. Mi fán terem az acapella? Erre a kérdésre kaphattak választ a Fool Moontól a Filharmónia-sorozat november 19-i előadásának résztvevői a Közösségek Házában. A formáció rendhagyó énekóráját a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében tekinthette meg a nagy létszámú közönség. Németh Miklóssal, az együttes vezetőjével és Wodala Barnabással beszélgettünk. szerek, amik biztosan, egy adott hangmagasságon szólalnak meg – vette át a szót Wodala Barnabás. – Az énekhang is relatív. Éneklés közben a csapat öt tagjának egymáshoz kell igazodnia, hogy ne legyen hamis a végeredmény. A másik nagy

padra, nem használunk hangszereket, és a zenét a hangunkkal állítjuk elő, ugyanúgy, ugyanazokkal az eszközökkel felszerelkezve érkezünk, mint a nézőközönségünk. Be tudjuk vonni őket az előadásba. Közelebb tudjuk hozni ezáltal a fejekben a könnyű- és a komolyzenét és egyáltalán a zenét. Ez mindig nagy élmény. A filharmóniás koncertsorozat számunkra nagyon fontos közönség-utánpótló forrás. } Érezhető a Fool Moon internetes oldalán is, hogy egy-egy koncert után többen belájkolják? – Abszolút igen – mondta nevetve Barnabás. – Főleg abban a korcsoportban – elsősorban a középiskolásokra gondolok –, akik már saját fiókkal, közösségi médiai eszközökkel is rendelkeznek. Ők jellemzően egy-egy ilyen filharmóniai előadás után fel szokták keresni az együttes közösségi oldalát, honlapját. AbMolnár Gábor – tenor, Vavra Bence – tenor, Németh Miklós - basszus, az szolút érezhető a koncertek közönegyüttes vezetője, Wodala Barnabás – bariton, Mészáros Tamás – tenor séggyarapító hatása. ta tapasztaltuk, hogy a formáció ilyenkor kitermeli a műfaj és a Fool Moon rajongóit is egyben és nagyon nagy mennyiségben. Gyorsan lehet tömegekhez eljuttatni az acapella zenét. Nekünk az eredeti elképzelésünk a pop acapellán belül az volt, hogy minél szélesebb rétegek ismerjék meg, mert akkoriban még nem nagyon volt ez ismert itthon. Rájöttünk, hogy a Filharmónia ebben nagyon-nagyon sokat segít, mert a gyerekek máshol nem fognak erről hallani. Számunkra ez az évek folyamán nagyon sokat jelent – fogalmazott Németh Miklós. – Nincsenek nálunk olyan hang-

kihívás, hogy adott esetben egy teljes popdalt úgy szólaltassunk meg – átültetve öt hangra –, hogy a közönség teljes hangélményben részesüljön. Nekünk könnyű, mert szeretjük ezt csinálni. Filharmóniaelőadásról előadásra tapasztaljuk, hogy a zene különleges nyelv, lebilincseli az embert. Jellemzően úgy indul a koncert, hogy a gyerekek zsibonganak, de ahogy elkezdünk énekelni, önmagától beáll a csend és a fiatalok ránk figyelnek. Elmondjuk, hogy a komolyzenei és a könnyűzenei akkordok között nincs akkora nagy különbség. Azáltal, hogy csak magunk jövünk a szín-

fotó: pál lászló

– Most már lassan 18 éve létezik az együttes és rögtön a legelején kaptunk felkérést a filharmóniás koncertekre. Akkor még nem tudtuk felmérni, hogy ez mennyit jelent az együttes életében. Azó-

„Szívügyünk a Filharmónia, de nem csak ezzel foglalkozunk. Vannak önálló koncertjeink.” } Milyen tematikájú műsorral készültetek? – A legismertebb acapella dallal vonultunk be. Ez a Don’t Worry, Be Happy, amit vélhetően szinte mindenki ismer. Utána beszéltünk az acapella éneklés komolyzenei részéről. Demonstráltuk is néhány

dallal, madrigállal, gregoriánnal, kánonnal. Kicsit a népdalokba is belenéztünk. A folytatásban áttértünk Amerikára és a blues zenére. Onnan építettük fel a továbbiakat a rock and rolltól a mai zenéig – tudtuk meg Németh Miklóstól. } Mik a további tervek? – Úton van, a megjelenés küszöbén áll legújabb lemezünk. Szívügyünk a Filharmónia, de nem csak ezzel foglalkozunk. Vannak önálló koncertjeink. Aki érdeklődik az együttes iránt, kereshet minket Budapesten, a Művészetek Palotája melletti sátorban. December 19-én karácsonyi koncertet adunk ott – tájékoztatott Wodala Barnabás. – Az új lemezünk tíz év után egyfajta visszatérés egyfajta zenei anyaghoz. Ezt szeretnénk minél több embernek megmutatni – mondta Németh Miklós. – Turnét tervezünk. Szeretnénk az új anyaggal is nyitni külföld felé. Folytatódik Szegeden az Acapella Fesztiválunk, az is most már 15 éves lesz. Ott is komolyabb eseményre lehet számítani. } Az új lemezen is lesz együttműködés más előadókkal? Korábban közös albumot jelentettek meg Takács Nikolasszal. – Így van. Ráadásul a négy évvel ezelőtti lemezünk teljes együttműködéses album volt Kettesben jó címmel. A mostani ismét inkább a Fool Moonról szól, de ebben is van egyébként. Szirtes Edina Mókus neve több helyen is kötődik már az együtteshez. Ő is szerepel a lemezen és énekel rajta Veres Nika, aki az egyik népdalt adja elő. Pál László


16 hirdetés

2018. november 28.

Légylárva tenyésztő telepre keresünk alkalmazottat kiemelkedő fizetéssel. Kijárás biztosított vidékiek számára is. Tel.: 06 20/543-20-19 A-669 Márkakereskedés tapasztalattal rendelkező autószerelő vagy autóvillamossági szerelő munkatársat keres. Szakmai végzettség, „B” kategóriás jogosítvány. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu e-mail címen. A-854 Kiskunhalasi Karosszéria. és Fényezőműhelyünkbe keresünk tapasztalattal rendelkező fényező előkészítő munkatársat akár részmunkaidőbe. Polírozásban való jártasság további előny. Várjuk fényképes önéletrajzát a karosszeria@kbautoteam.hu e-mail címre vagy személyesen, Kiskunhalason a Szabadkai út 33. szám alatt! A-1013 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő alkalmazottat keresek. Tel.: 06 30/403-28-74 A-1027 Fuvarszervezőt keresünk tapasztalattal nyerges szerelvények irányítására. Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50 A-1045 Szerelőt keresünk! Autószerelőt, autóvillamossági szerelőt keres fuvarozó cég kamionok karbantartásához. Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/772-20-55 A-1046 Azonnali belépéssel hűtőraktáros - árumozgató munkakörökbe munkatársakat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-24 A-1048 Azonnali belépéssel villanyszerelő, lakatos munkakörökbe munkatársakat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-1049 Kamionsofőröket keresünk belföldi munkára. Tel.: 06 30/938-11-30 A-1065 Újonnan nyíló benzinkútra alkalmazottat keresünk. Tel.: 06 70/620-40-30 A-1066 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-72-82 A-1067 Telephelyi segédmunkást felveszünk. Tel.: 06 70/620-40-30

Belföldi gépkocsivezetőt keresünk. „C”+”E” szükséges. Állandó munka. Minden nap kiskunhalasi indulás és érkezés. Schiszler-Trans Kft. Tel.: 06 30/229-02-74 A-1100 Sörözőbe pultos munkatársat felveszünk. Tel.: 06 20/967-34-49

A-1101

Eladó munkatársat felveszünk 7-12 óráig. Tel.: 06 20/967-34-49

A-1102

A HTKT Szociális Szolgáltató Központ 6400 Kiskunhalas, Nyúl u. 5-7. sz. alatti intézménye Idősek Otthonába takarító, főzőkonyhájára szakács munkatársat keres. Érdeklődni Juhász György intézményvezetőnél. Tel.: 06 77/422-022 A-1103 TB ügyintéző-bérszámfejtőt keresünk kiskunhalasi munkavégzésre. Várjuk jelentkezésüket fényképes önéletrajzzal a royalallas2@gmail.com címen. A-1104

Malacok, hízók eladók. Tel.: 06 70/328-93-46

A-1051

Hízók eladók. Tel.: 06 70/254-19-42

A-1075

140-150 kg-os hízók kettéhasítva eladók. Érdeklődni 17 óra után lehet. Tel.: 06 30/855-23-52 A-1097 Sertés félbe hasítva eladó. 580 Ft/kg Tel.: 06 20/541-34-33

A-1105

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 400 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49

Szigetelt gázbojlerek, 120 l és 10 l, látvány konvektor eladó. Keveset használtak. Tel.: 06 70/228-15-12 A-1095 Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-1096

A-1068

Karnevál Italdiszkontba eladót felveszek. Fényképes önéletrajzokat a Vasút u. 17-be várom. A-1072 Péket/sütőipari betanított munkást és gépkocsivezetőt keresünk azonnali belépéssel. Jelentkezni személyesen Kiskunhalason a Szabadkai út 90. szám alatt. A-1085 Magyar-német viszonylatra, „C”+”E” kategóriával sofőrt keresek saját áru szállítására. Minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-1086 Sorsok Háza Szociális Intézmény terápiás segítői munkakör betöltésére vár jelentkezőket. Szakképesítési feltétel: felsőfokú szociális végzettség (szociális munkás, okleveles szociálpolitikus, szociálpedagógus), vagy szociális asszisztens, szenvedélybeteg gondozó. Érd.: 20/776-4129, Hajdu Julianna szhbejsz@gmail.com A-1089 Soltvadkerti műanyagüzembe munkatársakat keresünk útiköltség térítéssel. Kezdő órabér 800 Ft (betanítási időszak), későbbiekben teljesítménytől függően plusz juttatás. Tel.: 06 30/698-00-98 A-1090 Matéza Étterem hosszú távra szakácsot keres. Tel.: 06 20/389-05-02 A-1091 Libatömőt keresek azonnali kezdéssel. Tel.: 06 70/586-65-68 Tiszti Klub Étterem felszolgálót keres. Szakképzettség nem feltétel. Tel.: 06 20/358-58-27 A-1093 Agrár-kereskedelemmel foglalkozó cég kereskedelmi ügyintézőt keres angol nyelvismerettel, szakmai végzettséggel. Szakmai önéletrajzot a halasagrar@gmail. com címre várjuk. A-1094

Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05

A-298

A belváros közepén saját, 1500 m2-es telken, 260 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó. Tetőtér beépíthető, az ingatlan bővíthető. Tel.: 06 70/335-27-24 A-1033 65 m2-es Kossuth utcai lakás eladó. Tel.: 06 30/682-00-13

A-1056

Erdőt vásárolnék. Tel.: 06 70/284-97-66

A-1057

Kétgenerációs családi ház eladó a Felsővárosban. Tel.: 06 70/571-67-70 A-1060 Vágásérett erdőt vásárolnék. Tel.: 06 20/280-55-58

A-1078

Belvárosi nagyméretű garázs eladó. Tel.: 06 20/278-81-80

A-1098

Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35

A-665

A Savanya Vízgépészeti Kft. munkát vállal Kubota KX019-4 típusú földmunkagéppel, melynek tartozéka: 1 m árokásó kanál, 30 cm körmös kanál, 40 cm körmös kanál, S85 típusú hidraulikus törőfej. Tel.: 06 20/315-44-72 A-1080 Notebook, laptop, számítógép javítás. Tel.: 06 70/333-00-88

A-1081

Teherfuvarozás: magánszemélyeknek, cégeknek. Kisbútorok, háztartási nagy gépek, építési segédanyagok szállítása. Tel.: +36-20-360-70-30 A-1099

Születtek: Marton Imre (Horváth Alexandra) Kecel, Lőrincz László (Szabadi Katalin) Kecel, Kónya Boglárka (Dömök Dorina) Csólyospálos, Völgyi Vivien Veronika (Ábel Alexandra) Tázlár, Deák Ferenc (Balogh Anikó Erzsébet) Kiskunhalas, Kalmár Lili (Franczia Márta) Csengőd, Wittner László (Galgóczi Márta) Csávoly, Gubicsák Mia Judit (Gere Renáta) Tompa, Virág Bertalan (Opóczki Éva) Kelebia Elhunytak: Lendvai Ruza Ostrogonac Ruza (Kiskunhalas), Szili Árpád György (Kiskunhalas), Kolompár Zoltán (Kiskunhalas), Gurbai László (Csengőd), Vörös László (Kisszállás), Gyenizse Lajosné Grósz Zsófia (Kiskunhalas), Vasut István (Kelebia), Szabó Ferenc (Borota)


2018. november 28. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: November 28. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság November 29. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 13:05 Testületi ülés (élő közvetítés) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság November 30. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)

08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 00:00 Képújság December 1. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság December 2. vasárnap 00:00 Képújság 14:00 Testületi ülés (ism., a kezdés változhat) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.)

20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság December 3. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Hőgyészi SC - KUKSC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság December 4. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Hőgyészi SC - KUKSC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Jáger Levente, Szõri Attila Kreatív: Anda Péter

hirdetés 17


18 sport

2018. november 28.

Tizennégy halasi úszóérem

Kispályás

Hódmezővásárhelyre figyeltek az úszók a hétvégén, a Gyarmati Dezső Sportuszoda volt a helyszíne a VII. Naturtex Kupának. A két nap alatt több mint háromezer startot regisztráltak, 47 egyesület 700 versenyzője állt rajtkőre. Ott voltak a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület tagjai is Novotny Attila és Csontos Kristóf vezetésével. A halasiakra nem lehet panasz, mert figyelemreméltó eredményeket értek el. Dőltek az egyéni csúcsok és 14 érem, valamint 23 pontszerző hely volt a mérleg. Az önkormányzat és a Merkbau Kft. által támogatott egyesület legeredményesebb versenyzője Kiss Virág volt, aki egymaga négy aranyérmet szerzett, emellett még egy ezüstérmet is magáénak mondhat. Nem véletlen, hogy a tehetséges sportoló a nyári győzelmei okán és a folyamatos jó szereplésének köszönhetően a Jövő Bajnokai és a Héraklész Program mellett a válogatott keretbe is bekerült.

Fotó: facebook.com

Közeledik a határidő. A város egy gála keretében szeretné megünnepelni és elismerni az arra méltó sportolóit. Már le lehet adni a jelöléseket az év női és férfi, az év utánpótlás lány és fiú, az év esélyes sportolójára, az év utánpótlás és felnőtt csapatára, az év edzőjére, valamint az év sporttámogatójára is. Az elismerés odaítélésére javaslatot tehetnek sportegyesületek, szakosztályok, magánszemélyek november 30-ig. A Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottság minden év utolsó bizottsági ülésén javaslatot terjeszthet Kiskunhalas Város Önkormányzat képviselő-testülete elé. A Sportgálára március első hétvégéjén kerül sor. Ott adják majd át a polgármesteri különdíjat is, amelyről a városvezető dönt. A jelöléshez szükséges nyomtatvány megtalálható a www.kiskunhalas.hu oldalon.

Kiss Virág és edzői, Novotny Attila, valamint Csontos Kristóf Juhász Janka is eredményes volt, ő két első, három második és egy harmadik hellyel büszkélkedhet. Varga Kata is gyűjtött egy ezüst- és egy bronzérmet, míg Fülöp Bianka egy bronzéremmel büszkélkedhet. A pontszerzők között volt még Miklósi Fanni, Bakró-Nagy Dániel, Tóth Benjamin és Christ Izabella. JL

Lapzártánk idején megtartották a Connextion Városi Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokság sorsolását. A kiírásra 23 csapat nevezett, de a szervezők remélik, hogy kiegészül 24-re majd a mezőny. Az A-csoportban a Cel FC, a Connextion, a Feromax, a Sóstó, a Szivacs FC és a KFC junior került. A B-ligában a Retro, a Rongyász FC, a Madosz, a Mappa Papír és a Tutu szerepel. A C-csoportban kapott helyet a Totya Boltja, a Rolló-Halas Balota, a Petruzsa FC, a Just For Fun, az AIMGY és a SeliSzín. A D-ligában a Rose FC, a Barta Motor, a Pelle-DVK, a Lindau Logistic FC, a Reményteli TSE és a Tázlária szerepel. Az alapszakaszt követően lesz majd a rájátszás, amely már három csoportban zajlik majd. A héten még megtörténik egy-egy forduló sorsolása, a bajnokság január utolsó heÉvek óta hagyomány, hogy az év végéhez közeledve egy játékos tében zárul majd. sportnappal zárja az évet a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület. Molnárné Gép Anikó és szervezőcsapata szombaton délEzüstérem A második helyet szerezte meg a bir- előtt sorversenyeket rendezett, délután pedig következhetett a kózó diákolimpia országos döntőjé- focitorna a Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokában. ben Szécsényi Sára. A Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzője három Sok fogyatékkal élő és hátrányos ban. A megméretésen három csapat győzelmével került be a döntőbe, ahol helyzetű fiatal számára szerzett örö- lépett pályára. A házigazda két váa kadet Európa-bajnokság ezüstérme- met a Sport az Esélyért Kiskunhalasi logatottja mellett a bajaiak neveztek se volt az ellenfele. Sára nagyot küz- Egyesület. A Játsszunk most együtt! a megméretésre. Eredmények: Hadött, de riválisa most még jobbnak bi- elnevezésű programban sorverse- las I. - Halas II.6-4, Baja - Halas I. zonyult. A KBC versenyzője minden nyek voltak, de kipróbálhatták a lég- 0-7, Halas II. - Baja 8-0. A győzelmet dicséretet megérdemel – fogalmazott várakat is a résztvevők. A délután a Halas I. szerezte meg a Halas II. és pedig a kispályás focié volt a Kertvá- a Baja előtt. Csapi Antal egyesületi elnök. jel rosi Általános Iskola sportcsarnoká- – Jól éreztük magunkat, jót spor-

Esély volt a győzelemre

Fotó: facebook.com

Sportdíjak

Minden elismerést megérdemelnek a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői, akik a hétvégén kimagasló eredményeket értek el Hódmezővásárhelyen, a Naturtex Kupán. A tizennégy éremből Kiss Virág négy aranyat, egy ezüstöt, Juhász Janka pedig két aranyat, három ezüstöt és egy bronzot mondhat magáénak. Virág nemcsak a Jövő Bajnokai és a Héraklész Programba került be, hanem tagja a válogatott keretnek is.

toltunk, a fiúk nagyot küzdöttek. Köszönöm azoknak, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre – fogalmazott Molnárné Gép Anikó, a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület elnöke. Megtudtuk, hogy egy rendezvényük lesz még ebben az esztendőben, a halasi strandon tartják a Nagy csobbanás elnevezésű programjukat. Az elnök elmondta azt is, hogy már több csapat is készül a jövő februárra, amikor az MLSZ grassroots programjával közösen focikupát szerveznek a Szilády Buborékban. JL


2018. november 28.

Ők a mi nagy reménységeink métiek ellen 22-4, a köröstarcsaiak ellen 32-3 arányú halasi siker született. Biztosak lehetünk abban, hogy hallunk majd még Malustyik Lauráról, Rekedt-Nagy Zitáról, Bánfi Boglárkáról, Varga Médeáról, Jagodics Zelmáról, Tallér Panniról, Kovács Szidóniáról, Zsol-

Éppen egy héttel ezelőtt, ugyanezen a helyen írtunk arról, hogy létezik Halason női kézilabda, igaz, csak utánpótlásszinten. A megállapítást újfent megerősíthetjük, látva a Kiskunhalasi UKSC U12-es csapatának a játékát, bizakodhatunk, hogy egyszer, valamikor újra lesz majd NB-s női csapata városunknak. Ezek a lányok, a szüleik és a drukkerek is megérdemelnék. Szemmel látható és tapasztalható az a fejlődés, amely a Kiskunhalasi UKSC U12-es lánycsapatához köthető. Makai Katalin lelkes és hozzáértő munkája, a gyerekek akarata, csiszolódó

tudása most már eredményekben is megmutatkozik. A gyermekbajnokság Badó László régiójában a két legutóbbi hazai mérkőzésüket imponáló magabiztossággal nyerte a csapat. A kecske-

sport 19 dos Zsófiáról, Szakál Fruzsináról, Savanya Szabináról, Hudák Annáról és Tassi Lauráról. Ők lehetnek azok számára a reménységek, akik hisznek abban, hogy egyszer még, belátható időn belül lesz ismét NB-s női csapata a városnak. Úgy tűnik, hogy van több olyan generáció, amely képes felnőni majd a feladathoz, a nagyobb kihíváshoz. Kép-szöveg: JL


20 színesben

2018. november 28.

Piaci disznótoros

rita asszony ízvarázslata

Késő őszi egytálétel

Finom illatok szálltak a levegőben vasárnap délelőtt a halasi piac környékén Az András-napi látvány disznóvágás minden mozzanatát megfigyelhették az érdeklődők és a Sóstó Csárda jóvoltából ízletes hurka, kolbász, pecsenye és orjaleves várta az éhes gyomrokat. Egyre ritkábbak a hagyományos disznóvágások, a piac henteseinek jóvoltából azonban néhány órára felidéződtek sokak gyermekkorának emlékezetes pillanatai. Vasárnap reggel a pörzsöléstől egészen a sertés feldolgozásáig minden pillanatot meg lehetett figyelni az érdeklődőknek. Forralt bor és pálinka is dukált a látvány

mellé, hogy aztán az éhes gyomroknak is legyen majd fogyasztanivaló. A disznóvágás elmaradhatatlan ételei, a hurka, a kolbász, a pecsenye, az orjaleves és a sült vér is arra várt, hogy megkóstolják a finom falatokat. A Sóstó Csárda csapata nagy lendülettel sütött-főzött, volt kereslet a hagyományos ételek iránt. JL

Sütőtökös pulykaragu Hozzávalók: 1 nagyobb vöröshagyma, 1 zöld és 1 piros húsú kaiforniai paprika, 2 nagy gerezd fokhagyma, 3 ek olaj, 50 dkg darált pulykacombfilé, 40 dkg hámozott konzervparadicsom, 25 dkg passzírozott sült sütőtök, 1 kk chilipor, só, őrölt bors, 1 dl tejföl, 10 dkg cheddar. Elkészítés: a tököt betesszük az előmelegített sütőbe, és a szokott módon, készre sütjük. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. A két paprikát félbevágjuk, magházukat kivágjuk. Húsukat először csíkokra, majd kis kockákra vágjuk. A fokhagymát pépesre zúzzuk. Az olajat egy nagyobb serpenyőben hevítjük, majd az előkészített zöldséget rászórjuk, kevergetve 5-6 percig pirítjuk, pároljuk. Ehhez a húst hozzáadjuk, kevergetve 10

Fotó: Szőri Attila

Fotó: facebook.com/halasi piac

Kevesen merik felhasználni a sütőtököt főételekhez. Pedig remek alapanyag, igazán érdekes ízvilágot ad egy-egy fogásnak. Jöjjön most egy könnyen, gyorsan elkészíthető ebédötlet.

percig pirítjuk, ezalatt mindenhol kifehéredik. A konzervparadicsomot és a pürésített sütőtököt a húshoz adjuk, a chiliporral és a borssal fűszerezzük, sózzuk. Kis lángra állítjuk, lefedjük, nagyjából 20 percig főzzük. Tálaláskor mélyebb tálkákba kanalazzuk, tetejükre 1-1 kanál tejfölt teszünk. A cheddart nagy lyukú reszelőn lereszeljük, ezzel szórjuk meg a ragu tetejét. Alapból egytálételnek minősül, de aki szeretné, rizst, esetleg tésztát adhat mellé köretnek. Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.