2018. december 5. • XXXII. évfolyam 49. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
különleges
2018. december 5.
Emlékezetes táncok a Dékáni szalagavatóján Véget ért a szalagavatók sora a városban, zárásként a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának végzősei szereztek egy emlékezetes estét szüleiknek, családtagjainak és diáktársaiknak, tanáraiknak.
pénteken este volt a Dékáni-sportcsarnokban. Molnár Nándor igazgató köszöntője után az arra méltó diákoknak – Harkai Tímea, Tombácz Zsolt, Horváth Dzse-
MEGNYITOTTUNK!
ital kis- és nagykereskedés
BETHLEN GÁBOR TÉR 4. (SZÉKELY UTCAI COOP HELYÉN) 2DB BÁRMILYEN
BB PEZSGŐ VÁSÁRLÁSA ESETÉN
1DB BB PEZSGŐS POHARAT ADUNK AJÁNDÉKBA!
ezek során felidőződött a hetvenesnyolcvanas évek iskoláinak hangulata, de megelevenedett a Wall Street farkasnője és a gengszterek világa is. A szalagavatók emlékezetes pillanatai közül kiemelkedik az évfolyamtánc, a keringő ezen az estén is nagy sikert aratott. JL
Fotók: Anda Péter
Négy osztály, négy közösség fejezi be tanulmányait ebben a tanévben a KSZC Dékáni Árpád Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában. A búcsúzó évfolyam szalagavató bálja
nifer, Katus Gábor, Podobni Jázmin, Károly Renáta, Kalló Petra, Szaszkó Nikolett, Gálik Hajnalka és Bábi Erzsébet – az intézményvezető tűzte fel a szalagot, a többieknek pedig az osztályfőnökük. Az iskola diákjainak műsora után következtek az osztálytáncok,
JIM BEAM whiskey, 0,7l
3699 Ft
5284,28 Ft/l
VARGA
ARANYMETSZÉS ROSÉ száraz rosébor, 0,75l
499 Ft
NYITVA TARTÁS:
Hétfő-Csütörtök 700–2000
TUBORG dobozos sör 0,5l
Péntek-Szombat 700–2200
ARANY FÁCÁN dobozos sör 0,5l
179 Ft 149 Ft 358 Ft/l
0,35l, keserű likőr
1999 Ft
5711,42 Ft/l
3DB BÁRMILYEN
SIÓ 1 LITERES
298 Ft/l
DOBOZOS TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN
665,33 Ft/l
JAGERMEISTER
Vasárnap 700–1400
1DB 3DL-ES SIÓ POHARAT ADUNK AJÁNDÉKBA!
TCHIBO FAMILY őrölt kávé, 250g
429 Ft
DOMESTOS fertőtlenítő, 750 ml
369 Ft
492 Ft/l
1716 Ft/kg
AZ AKCIÓ ÉRVÉNYES: 2018. DECEMBER 5-TŐL DECEMBER 16-IG.
2018. december 5. Néha kezd kissé elcsépeltté válni az a szó, hogy hagyományőrzés. A fogalom tág, a jelentése és a mögöttes tartalom is változhat, attól függ, hogy kit kérdezünk róla. A szándék viszont minden esetben szép, és azok, akikről ebben a számban írunk, tényleg őrzik a tradíciókat. A város köztiszteletnek örvendő polgára és Pro Urbe-díjasa, dr. Ván Lajos, akinek a fia, Ván Barna folytatta a családi hagyományt. Édesapja alapította a könyvelőirodát még 1988 szeptemberében, amely most ünnepli harminc éves évfordulóját. Barnának is voltak elképzelései a jövőjéről, de végül a gyökereihez tért vissza. Átvette az örökséget és a cég eredményesen, nagy megbecsüléssel és szakértelemmel végzi a munkáját. Ván Barna és általa a vállalkozás is hagyományőrző, egy családi hagyomány vigyázója és örökítője. A Kiskunhalasi UKSC is hagyományőrző a maga módján. A városban nagy tradíciója van a kézilabdának, ám előbb a legendás KNKSE, majd a KB Autoteam SE dobta be a törölközőt. A Demeter József irányította egylet működik, virágzik és helyet ad a tehetségek kibontakozásának is. Nélkülük nem lenne női kézilabda, amelynek évekkel ezelőtt még százak, ezrek tapsoltak a sikereik okán. Az utánpótlás nem tudna versenyezni, a kézilabdás hagyományok nélkül, amelyek sokszor – mint Vánéknál – apáról, anyáról fiúra, leányra szállnak, öröklődnek. Nagyon szimpatikus az is, ahogy a halasi taekwon-do egyesület tagjai hozzáállnak saját harcművészeti águkhoz. Ez a tradicionális távol-keleti életforma és mozgás kőkemény hozzáállást igényel. Ahogy megtapasztalhattam az egyik edzésen, tizenéves lányok és fiúk lesik edzőjük szavait, csinálják meg a feladatokat, sikeresek a versenyeken. Azért, hogy megőrizzék a hagyományokat, még ha az nem is magyar, nemzeti. De nevel, edzetté tesz, alázatra tanít. Jáger Levente
Ünnepelt a Ván Iroda Kft.
Fotó: Anda Péter
Hagyományok
fókuszban
1988. szeptember elsején egyszemélyes vállalkozásként kezdte meg működését a Ván Iroda Kft., mára már több mint harminc főt foglalkoztatnak és több száz ügyfelük van. A társaság pénteken egy ünnepségen emlékezett meg az elmúlt három évtizedről, ahol a közélet szereplői is köszöntötték a Ván-családot és a sikeres vállalkozás minden alkalmazottját. Dr. Ván Lajos alapító és fia, a tőle a stafétabotot átvevő Ván Barna köszöntötte a vendégeket pénteken este a Tiszti Klubban, ahol a Ván Iroda Kft. ünnepelte alapításának harmincadik évfordulóját. A megbízhatóságáról és precízségéről ismert vállalkozásnak több száz ügyfele van, és több mint harminc főt foglalkoztatnak. Az alapító és a fia sem
feledkezett meg feleségéről, Irénke, illetve Dóra teremtette meg a biztos családi hátteret. Kiss-Százi Emese cégvezető beszédében kiemelte, hogy a Ván Iroda Kft. mindennapi működésének sikerét elsősorban a munkatársak lelkiismeretes munkájában látta. Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntőjében jó példa-
ként értékelte a cég 30 éves történetét és követendőnek mondta azt az eltökéltséget, ahogy a vállalkozás egyre magasabb szinten végezte munkáját. A városvezetés nevében Bognárné Nagy Éva önkormányzati képviselő köszöntötte a Ván Iroda vezetését, munkatársait és a vendégeket. A képviselőnő kiemelte, hogy menynyire fontos Kiskunhalasnak, hogy a vállalkozói szféra megtalálja a számítását. A cégvezetés ajándékokkal köszöntötte a munkatársakat, majd a születésnapi torta is megérkezett az ünnepség színhelyére. HT
Hamarosan kezdődhet a kórházi ablakcsere
Éppen egy évvel ezelőtt vette át dr. Szepesvári Szabolcs a Semmelweis-kórház főigazgatói feladatait. Fontosnak tartotta, hogy a dolgozók és a sajtó nyilvánossága előtt értékelje az elmúlt időszakot, pontról pontra végigvéve a vállalásait. Kiderült az is, hogy hamarosan elindulhat a régóta várt nyílászárócsere is az intézmény főépületében.
Főigazgatói vizitek bevezetése, az élelmezés és takarítás áttekintése, a külső és a belső kommunikáció fejlesztése. Többek között ezek voltak dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató vállalásai egy évvel ezelőtt, amikor kinevezték a halasi kórház élére. A megvalósulásról, az esztendőben végrehajtott fejlesztésekről és a jövő terveiről tartott beszámolót a vezető hétfőn délután munkatársai és a sajtó nyilvánossága előtt. Elmondta, hogy jó úton halad az intézmény, amiért köszönettel tartozik a kollégáinak. Hozzátette, igyekeztek olyan gazdálkodást folytatni, hogy ne érezze egyik szakma
sem azt, hogy háttérbe van szorítva. A számok azt mutatják, ezt év közben sikerült megvalósítani. Jó a munkakapcsolat a város vezetésével – emelte ki a főigazgató. Több fejlesztés, eszközbeszerzés is megvalósult 2018-ban. Hamarosan pedig elkezdődhet az a nyílászárócsere a főépületen, amelyet már hosszú élvek óta terveznek. A napokban lesz majd a munkaterület átadása. Az is elhangzott, hogy dr. Lengyel János orvosigazgató december 31-én nyugdíjba vonul, utódját a jövő év elején, egy tájékoztatón mutatják majd be. Kép-szöveg: JL
Körözték
Körözött Volkswagen Passatot tartóztattak fel a tompai átkelőn. Mint megtudtuk, egy olasz rendszámú VW és annak 31 éves horvát sofőrje jelentkezett kilépésre az átkelőn. Az ellenőrzés során kiderült, hogy ez lesz a jármű és a vezetője számára is az utazás végállomása. Az autót ugyanis az olasz hatóságok keresték, arra nem tért ki a rendőrség tájékoztatása, hogy miért. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lefoglalta a Volkswagent, közben az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodája felvette a kapcsolatot a jármű körözését elrendelő hatósággal.
Gyakorlat
Határvédelmi gyakorlatot tartott a Magyar Honvédség az elmúlt napokban. A minisztérium közleménye szerint katonai egységek nyár óta készenléti szolgálatban vannak. Ezen egységek reagálóképességének ellenőrzésére ellenőrző gyakorlatot rendeltek el. A katonák és rendőrök részvételével tartott gyakorlat célja a határvédelmi feladatokba bevont katonai alakulatok felkészültségének, a logisztikai támogatás gördülékenységének ellenőrzése, a feladattal összefüggő katonai képességek gyakorlása, valamint a rendőri erőkkel kialakított együttműködés szinten tartása volt.
Migránsok
Lapzártánk idején több sikeres fogás volt a déli határon. Kedden hajnalban, háromnegyed négy körül a kelebiai vasúti átkelőn egy Szerbiából érkező tehervonaton a rendőrök három külföldit találtak, akik iráni állampolgárnak vallották magukat. Két és fél órával később egy gyorsvonat jelentkezett a határnál belépésre. Az egyenruhások a vonat ellenőrzésekor – az ülések alatt megbújva – újabb három illegális migránst találtak, akik szintén iráni állampolgárnak vallották magukat. A külföldiek mindkét esetben jogellenesen próbáltak Magyarország területére bejutni. Mivel a migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. jel
2018. december 5.
Hasba szúrta volt főnökét Majdnem megölte volt főnökét egy tompai férfi. A 62 éves gyanúsított ellen a napokban emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az idős ember idén júniusban dolgozott áldozatánál és elszámolási vita miatt egy vadászkéssel hasba szúrta őt. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Molotov koktélt is tud gyártani. Többek között ezt is megüzente volt főnökének egy 62 éves tompai férfi, aki nem kapta meg a munkabérét idén júniusban. A BácsKiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a két fél abban állapodott meg, hogy 24 ezer forintos lesz a bér. Ezt azonban a sértett nem fizette ki a megbeszélt időpontban, emiatt a volt alkalmazott két nappal később megjelent a volt főnöke házánál. Mivel nem volt otthon, ezért az alkalmazottain keresztül üzent neki, többek között azt is, hogy csúzlival belövi a háza ablakait. A szavainak úgy adott
nagyobb hangsúlyt, hogy elővette és megmutatta a nála lévő vadászkést. Az idős férfi nem nyugodott meg, két órával később visszament a házhoz. Akkor már otthon volt a munkaadó és egy fakarót magához véve indult ki a vádlotthoz. Öszszevitatkoztak, ennek során a 62 éves férfi csúzlijával egy anyacsavart lőtt ki a ház udvarába. A vita folytatódott, dulakodás alakult ki, a volt főnök rá is ütött korábbi alkalmazottja karjára a nála lévő fakaróval. A vádlott viszont elővette a vadászkést és közepes erővel hasba szúrta haragosát. A szúrás megnyitotta a hasüreget, a sértett
Fotó: police.hu
egyenruhások
életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja és börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni. JL
Életet menthet a füstérzékelő Hetek óta tart a katasztrófavédelem és a nemzeti hulladékgazdálkodó közös akciója, amely a Ne gyújtsa, gyűjtse! fantázianevet kapta. Ennek során lakossági fórumokat tartanak, és rászoruló családok részére adományoznak füstérzékelőket. Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség már tartott egy tájékoztatót, lapzártánk idején pedig egy füstérzékelőt adtak át egy helybéli családnak. A berendezés tíz éven át megbízhatóan működik és a legkisebb veszély esetén is hangos jelzéssel figyelmeztet. Ne gyújtsa, gyűjtse! annak az országos kampánynak a címe, amelyet a katasztrófavédelem és a nemzeti hulladékkezelő hirdetett meg. Célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mit tehetnek a háztartások a klímaváltozást okozó szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére. Az akció során felhívják a figyelmet arra is, hogy milyen veszélyforrásokat rejtenek a nem megfelelő műszaki állapotú tüzelőberendezések. A kampány része az is, hogy felvilágosító előadásokat, lakossági
A katasztrófavédelmi szakemberek személyes találkozókkal erősítik a füstérzékelő létének jelentőségét fórumokat szerveznek, egyik ilyen éppen a közelmúltban volt a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen. Már akkor jelezték, hogy a program része füstérzékelők átadása arra rászoruló családok részére. Ezek felkutatásában a Vöröskereszt kiskunhalasi csoportja volt a katasztrófavédelem segítségére. Lapzártánk idején adták át az egyik készüléket az Alsóváros-
ban, a Dugonics utcában. Víg Mihály, Kiskunhalas tűzoltóparancsnok-helyettese és Törteli Imre katasztrófavédelmi megbízott kereste fel Tóth Beatrixékat. Elmagyarázták az érzékelő működését és fel is szerelték abba a helyiségbe, ahol a kályha van. Mint megtudtuk, a berendezés tíz éven át használható, a legkisebb baj esetén is hangos jelzést ad. Kép-szöveg: jáger
közéleti
2018. december 5. A Csipke Hotel történetében erre még nem volt példa. Az egyik régi törzsvendégük itt ünnepelte 100. születésnapját szerettei körében. Décsi Erzsébet 1918. november 21-én született Újpesten. Lakcíme szerint ugyan VII. kerületi lakos, de az év nagy részét életvitelszerűen már Kiskunhalason tölti.
– Úgy jöttem a világra, ahogy utána éltem, dinamikusan. Fürge és segítőkész voltam, mindig lehetett rám számítani. Mozgalmas életem volt sok-sok tennivalóval. Postatisztként, áruforgalmi csoportvezetőként és szociális gondozóként is dolgoztam. Mindenütt szerettek és megbecsültek – idézte fel a múltat. Erzsike néni megszerette a várost, az itt élőket. Barátai és sok ismerőse van itt. Korábbi, három évvel ezelőt-
Erzsike néni 100 éves
ti találkozásunkkor már azt tervezte, hogy a Csipke Hotelben tartják majd a 100. születésnapját. Így is lett a maga és szerettei nagy örömére. – A halasi közösség a családom, ez nagyon jót tesz nekem – mondta. – Húsz éve járok ide. Annak idején elhatároztam, hogy ünnepekkor nem szeretnék senki vendége lenni kényszerből. Itt egyedül élőként is társaságban lehetek. Kis László igazgató úr és az itt dolgozók úgy viselkednek velem, hogy jól érzem magam. Minden segítséget megkapok. A két évtized alatt megtapasztaltam, hogy
Karitász
mennyit fejlődött a város. Rendezett, szép település. Mindig van valami új. Természetesen a hosszú élet titka is szóba került a jeles eseményen. Erzsike néni azt mondta, jó és biztonságos élete volt. – A szüleimtől a legnagyobb dolgot megkaptam, amit lehet: a szeretetet, a nyugalmat, a csendet. Nem voltunk gazdagok, visszafogottan, de jól éltünk. Édesanyám volt a pénzügyminiszter, ahogy édesapám nevezte. A jó Isten tenyerében voltam, és most is ott vagyok. (X)
Morvainé Kovács Ibolya és Jakabfi Márta (a képen balra) november 24-én Digitális Pedagógus Díjat vehetett át Budapesten. Ezt az elismerést több, mint 150 beadott digitális projektből 7 díjazott nyerhette el. A szakmai zsűri szerint több éve a halasiaké volt a legmagasabb pontszán, így felkérést kaptak arra, hogy tevékenységükről konferencián számoljanak be. és a művészetet összekapcsoló, a kreatív alkotást középpontba állító digitáA digitális pedagógiai módszerek al- lis tanórák sorozata volt a Kiskunhalakalmazása egyre nagyobb népszerűsé- si Alapfokú Művészeti Iskola kézműves get mutat. Az országos pályázaton a leg- diákjainak részvételével. A diákok térújabb ötletek feltöltői közül 7 gyakorló beli mesekönyvet készítettek a Kiskontanár munkáját ismerték el idén Digitá- dás című magyar népmese egy-egy lis Pedagógus Díjjal, köztük Morvainé jelenét felhasználva. A mesekönyv eleKovács Ibolyáét és Jakabfi Mártáét. Az meit, tájait, épületeit szkennelt, majd ünnepségre az Osztályfőnökök Orszá- nyomtatott lapokból vágták ki – horgos Szakmai Egyesülete, az Eötvös Lo- golt csipkéket, hímzett és kékfestő ránd Tudományegyetem Pedagógiai és anyagokat, gyöngyös textíliákat haszPszichológiai Kar és a Tempus Közala- náltak fel, majd ezekre rajzolták meg pítvány által közösen megrendezett Di- a mellékszereplőket, s a többi részlegitális Konferencián került sor. tet. A Kiskondás szerepét egy vizuáli– Digitális Kreatív Műhely projek- san programozható kis robot kapta, tünkkel a hét díjazott közé kerültünk, melynek megtanulták az irányítását, a szakmai zsűri szerint évek óta a leg- s útvonalát a színkódokkal együtt a magasabb pontszámot értük el. A kon- mesekönyv térbeli elemei közé rajzolferencián bemutattuk a megvalósított ták. A kis robot végül így önállóan véprojektet, mely 10 órás, a tudományt gigjárta –„eljátszotta” a mese egy-egy
fotó: moderniskola.hu
Digitális Pedagógus Díj halasiaknak
jelenetét – természetesen kalandjához kapott egy nagy bajszot s egy kalapot is. A gyerekek az alkotási és tanulási folyamatot végig fotózták és videózták, s a végén készítettek egy kis filmet is a projektről. Digitális eszközeinket kreatívan használva értékes és újszerű dolgokat készíthettünk. A robotika bevezetése egy alkotó csoportba különleges pedagógiai módszer. Segítségével a figyelem, a logikus gondolkodás, a problémamegoldási és az együttműködési készség fejlesztése – a művészeti nevelés mellett – központi szerepet kapott a projektben. A díjazott módszertani ötletünk bekerült a Tempus Közalapítvány neten megtekinthető Tudástárába, s így a művészeti iskola első, pedagógusok számára ajánlásként regisztrált jó gyakorlata – fogalmazott Morvainé Kovács Ibolya. P. L.
Ismét sikeres volt a Katolikus Karitász kiskunhalasi csoportjának adománygyűjtési akciója. Kuti Sándorné, a csoport vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy egy hétvégén át várták a lakosság felajánlásait a halasi hipermarket bejáratánál. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület megbízásából elsősorban tartós élelmiszereket vártak a vásárlóktól és az adakozóktól. Mint megtudtuk, a háromnapos akció során összesen 1405 kilogrammnyi adomány gyűlt össze. Ezeket majd az ünnepek előtt adják át az arra rászoruló családoknak, egyedül élő embereknek. – Köszönetet szeretnék mondani minden felajánlásért, a hipermarket dolgozóinak a segítőkészségükért és a gyűjtésben résztvevő önkénteseknek, a Családsegítő Szolgálatnak, a tekós diákoknak, a karitászos csoporttársaimnak és Kammerer József tanyagondnoknak – fogalmazott Kuti Sándorné.
Angyalbatyu
A kiskunhalasi katolikus közösség is csatlakozott egy országos kezdeményezéshez. A Karitász szervezésében a világi Mikulásgyárhoz hasonlóan a szervezet is gyűjt ajándékot a szerényebb sorsú gyermekeknek. Az Angyalbatyu elnevezésű akció lényege az, hogy egy cipősdobozban vagy más jó csomagolásban adhat le bárki jó állapotban lévő játékokat, könyveket, apró ajándéktárgyakat, iskolaszereket, édességet, sapkát, sálat. Kiskunhalason az Angyalbatyukat elsődlegesen a Szent József Katolikus Iskolában gyűjtik, de napközben a plébánián, vagy szentmisék alkalmával a templomban is leadhatják az adományozók.
Jótékonyság
A Halasi Média és Kultúra Kft. idén is gondol a rászorulókra. A december 8-án, szombaton délután megrendezett Mikulásfutás egyben jótékonysági akció is, amelyre még a héten várjuk a felajánlásokat a Bethlen Gábor téri szerkesztőségben vagy a rendezvény napján a főtéren. Az akció kedvezményezettje a Kiskunhalasi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Bernáth Lajos Kollégium és a Kiskunhalasi Férfi Hajléktalanszálló. Meleg ruhákat, játékokat, tisztálkodási szereket várunk elsősorban és juttatjuk el a rászorulók részére. jel
városháza
2018. december 5.
A Város Háza
Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)
A képviselő-testület 2018. november 29-i zárt ülésén hozott döntés: 250/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzata fejlesztési célra - pályázati forrásból megvalósításra kerülő projekthez az előkészítés költségeire, illetve az önkormányzati önerő fedezeteként – egy esetleges hitelkeret felvételéhez banki ajánlatokat kérjen. A képviselő-testület 2018. november 29-i nyílt ülésén hozott döntések: 251/2018. Kth. Munkaterv módosítás és Napirend elfogadása 252/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Halasi Városgazda Zrt-vel kötött Közszolgáltatási Támogatási szerződés 1. sz. mellékletének módosítását a jelen határozat 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Közszolgáltatási Támogatási szerződés 1. sz. melléklet módosításának aláírására. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Halasi Városgazda Zrt-vel kötött Közszolgáltatási Támogatási szerződés 2. sz. mellékletének módosítását a jelen határozat 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, amellyel az alábbi lakásokat, amelyek szociális alapon kerültek bérbeadásra átminősíti költség alapon bérbe adható lakásokká: 1. 6400 Kiskunhalas, Ady E. utca 4., 3665 hrsz, 50 m2, 2 szoba, komfortos, költségalapú, (földszintes régi ép.), 2. 6400 Kiskunhalas, Ady E. utca 4., 3665 hrsz, 39 m2, 1 szoba, komfortos, költségalapú(földszintes régi ép.), 3. 6400 Kiskunhalas, Állomás utca 1., fsz. 2., 4748/1/A/2 hrsz, 32 m2, 1 szoba, komfortos gázfűtéses, költségalapú, (LAKÓT., TÉGLAÉP.) 4. 6400 Kiskunhalas, Bercsényi u. 4. IV. 11., 4689/3/A/30 hrsz, 34 m2, 1 szoba, összkomfortos, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL). 5. 6400 Kiskunhalas, Bocskai u. 1.FSZ.1., 222/21/A/1 hrsz, 62 m2, 2,5 szoba, összkomfortos, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL.), 6. 6400 Kiskunhalas, Bocskai u. 1.IV.14., 222/21/A/14 hrsz, 55 m2, 2 szoba, összkomfortos, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL), 7. 6400 Kiskunhalas, Bocskai u. 5.II.8., 222/22/A/8 hrsz, 55 m2, 2 szoba, összkomfortos, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL.), 8. 6400 Kiskunhalas, Erdei tér 4.A.I.3., 4756/5/A/3 hrsz, 54 m2, 2 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL.) 9. 6400 Kiskunhalas, Erdei tér 4.A.I.5., 4756/5/A/5 hrsz, 54 m2, 2 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL.) 10. 6400 Kiskunhalas, Esze Tamás Ltp.. 8.I.19, 1815/52/A/17 hrsz, 44 m2, 2 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (TÉGLA, EMELETES) 11. 6400 Kiskunhalas, Kálvin tér 4., 3944/ A/3, hrsz, 74 m2, 3 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (FÖLDSZINTES, RÉGI ÉP.) 12. 6400 Kiskunhalas, Kard u. 16. fsz. 2., 4607/A/2 hrsz, 47 m2, 1,5 szoba, komfortos,
költségalapú, (FÖLDSZINTES, RÉGI ÉP.) 13. 6400 Kiskunhalas, Kárpát u. 15.FSZ.3., 4735/8/A/48 hrsz, 55 m2, 2 szoba, összkomfortos, költségalapú (PANEL, LAKÓTEL.) 14. 6400 Kiskunhalas, Kárpát u. 15.I.6., 4735/8/A/51, hrsz, 55 m2, 2 szoba, összkomfortos, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL.) 15. 6400 Kiskunhalas, Köztársaság u..4. fsz.3., 4651/A/3 hrsz, 43 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (RÉGI MELLÉKÉP.) 16. 6400 Kiskunhalas, Kuruc v.t.22. IV.14., 4730/15/A/14 hrsz. 33 m2, 1 szoba, összkomfortos, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL.) 17. 6400 Kiskunhalas, Kuruc v.t.42.II.7., 4729/4/A/52 hrsz, 54 m2, 2 szoba, összkomfortos, költségalapú, (PANEL, LAKÓTEL.) 18. 6400 Kiskunhalas, Szabó E. u. 11/ A.FSZ.1., 673/2 hrsz, 33 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (GÁZSZILIKÁT, EMELETES) 19. 6400 Kiskunhalas, Szabó E. u.11/ A.FSZ.2., 673/2 hrsz, 37 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (GÁZSZILIKÁT, EMELETES) 20. 6400 Kiskunhalas, Szabó E. u.9.fsz.3., 673/2 hrsz, 37 m2, 1 szoba, komfortos gázfűtéses, költségalapú, (GÁZSZILIKÁT, EMELETES) 21. 6400 Kiskunhalas, Szabó E. u.9.fsz.4., 673/2 hrsz, 32 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (GÁZSZILIKÁT, EMELETES) 22. 6400 Kiskunhalas, Szabó E. u.9/ A.FSZ.4., 673/2 hrsz, 37 m2, 1,5 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (GÁZSZILIKÁT, EMELETES) 23. 6400 Kiskunhalas, Szabó E. u.9/A.I.5., 673/2 hrsz, 33 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (GÁZSZILIKÁT, EMELETES) 24. 6400 Kiskunhalas, Szabó E. u.9/A.I.8., 673/2 hrsz, 33 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (GÁZSZILIKÁT, EMELETES) 25. 6400 Kiskunhalas, Szent István u. 4. fsz. 2., 4631/A/2 hrsz, 37 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (EGYSZINTES, TÉGLAÉP.) 26. 6400 Kiskunhalas, Szilády Á. u. 1.III.8., 5/A/22 hrsz. 33 m2, 1 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (TÉGLA, EMELETES) 27. 6400 Kiskunhalas, Szilády Á. u.11. fsz. 6., 29/B/1 hrsz, 56 m2, 2 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (FÖLDSZINTES, RÉGI ÉP.) 28. 6400 Kiskunhalas, Szilády Á. u.5.fsz.5., 9/A/5 hrsz, 67 m2, 2 szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (FÖLDSZINTES, RÉGI ÉP.) 29. 6400 Kiskunhalas, Vasút u. 10. I.14., 4750/11/A/9 hrsz, 33 m2, 1szoba, komfortos, gázfűtéses, költségalapú, (TÉGLA, EMELETES) 4. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Közszolgáltatási Támogatási szerződés 2. sz. melléklet módosításának aláírására. A Közszolgáltatási támogatási szerződés egyéb pontjai változatlanul maradnak hatályban. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.)
253/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalas Város Önkormányzata Sportkoncepciójának felülvizsgálatát és az abban foglaltakat jóváhagyja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 254/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Önkormányzata Gyermek- és Ifjúsági Koncepciójának felülvizsgálatát és az abban foglaltakat jóváhagyja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 255/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja Balotaszállás Községi Önkormányzata és Kiskunhalas Város Önkormányzata között létrejövő bölcsődei feladat-ellátási szerződés megkötését és felhatalmazza a Polgármestert a mellékletben szereplő szerződés aláírására. 256/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a MindenT Fogászati Kft.-vel a kiskunhalasi 5. számú fogorvosi praxis működtetésére az 1. számú melléklet szerinti szerződést köt és felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a kiskunhalasi 5. sz. fogorvosi praxisra a kiadott praxisengedély alapján a praxis tekintetében a fogorvosi feladatok területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére a Minden-T Fogászati Kft.-vel az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2/B. § (1) bekezdése szerinti feladat-ellátási szerződést, az 1. számú melléklet szerinti szerződés alapján megkösse. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 2. számú melléklet szerinti területi ellátási érdekről szóló nyilatkozatot aláírja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 257/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalas, belterület 4689/14 hrsz-ú, közterület művelési ágú terület méretének 24.720 m2-ről 24.492 mre történő csökkentéséhez a GP A-114/2018 munkaszámú telekalakítási változási vázrajz és a szabályozási terv alapján hozzájárul. A Képviselő-testület a terület 228 m2 nagyságú részét forgalomképessé nyilvánítja annak értékesíthetősége érdekében. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalas, belterület 4689/14 hrsz-ú területnek a szabályozási terv szerint magánterületként szabályozott 228 m2 nagyságú részét a GP A-114/2018 munkaszámú változási vázrajz alapján értékesíti a REPULSE Kft. (6400 Kiskunhalas, Kölcsey utca 4.) részére értékbecslés alapján nettó 1.600.000- Ft vételárért. Az ingatlanszerzéssel kapcsolatos költségeket a vevőt terhelik. A Képviselő-testület megbízza a Halasi Városgazda Zrt.-t az eljárás lebonyolításával és felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. 258/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Polgármester beszámolóját a csatorna-beruházáshoz kapcsolódó szavatossági igények érvényesítése tárgyában. A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy bruttó 25.4 millió Ft
összegű megállapodást kössön a csatorna beruházáshoz kapcsolódó szavatossági igénnyel érintett munkák elvégzésére. A Képviselőtestület a csatorna-beruházáshoz kapcsolódó, a megállapodással nem érintett munkálatok vonatkozásában a szavatossági kérdéseket rendezettnek tekinti. 259/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kijelöli a Polgármestert a Kiskunhalas Város Önkormányzatának, és az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok pályázataiért felelős személynek. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy vegye fel a Képviselő-testület munkatervébe a következő évtől a Kiskunhalas Város Önkormányzata, az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok és ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok, továbbá az Önkormányzat által alapított alapítványok pályázataival kapcsolatos beszámolót. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a 2019-es évtől a pályázatokkal kapcsolatos beszámolót legkésőbb a novemberi rendes testületi ülésre készíttesse el és tűzze napirendre. 4. A pályázati beszámoló az alábbi adatokat tartalmazza: Kedvezményezett neve, címe, pályázat azonosító száma, a pályázat tervezett/tényleges kezdési időpontja és zárásának várható/tényleges időpontja, a támogatás összege, támogatási intenzitás, a pályázat célja, a projekt jelenlegi állása a támogatási szerződésben vállaltaknak megfelelően, a fenntartási időszakra vonatkozó kötelezettségek teljesítése. 5. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jelen határozatának hatályba lépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 8/2012. Kth. számú határozatát. 260/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Magyar Kézilabda Szövetség tornaterem felújítási programjára a Kossuth utcai Dékáni Sportcsarnok részleges felújítására benyújtott pályázat műszaki tartalmának csökkentését, ennek keretében a padlófelújítási munkálatok kivételét a felújítási munkák köréből. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja Magyar Kézilabda Szövetség 2019. évi tornaterem felújítási programjára benyújtott pályázatot, mely a Kossuth utcai Dékáni Sportcsarnok padlófelújítására irányul. A Képviselő-testület a pályázathoz biztosítandó önerő összegét a 2019. évi költségvetésében biztosítja. 261/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 155/2004. Kth., 57/2005. Kth., 330/2005. Kth., 85/2006. Kth., 105/2006. Kth. és 152/2009. Kth. számú határozatait hatályon kívül helyezi. 2. A Képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú iparterületek hasznosítására irányuló döntés-előkészítő és koordinációs feladatokkal bízza meg a Halasi Városgazda Zrt.-t. 262/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. 20172018. évi pályázatairól szóló beszámolót. 263/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kiskunhalas Város önkormányzati tevékenységéhez kapcsolódó kormányzati funkcióit az alábbiak szerint egészíti ki: 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó
2018. december 5. tevékenységek és programok 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés 2. A fentiek alapján a Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, intézkedjen arról, hogy a Magyar Államkincstár által vezetett Törzskönyvi nyilvántartásban a kiegészítés átvezetésre kerüljön. 264/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Önkormányzata 2019. évi Ellenőrzési Tervét jóváhagyja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 265/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja az ingyenes használati szerződés 4. számú módosítását a melléklet szerinti tartalommal. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az ingyenes használati szerződés 4. számú módosításának aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 266/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló november havi beszámolót. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2018. (XI.30.) önkormányzati rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésének rendjéről szóló 14/2015. (V.29.) önkormányzati rendelet módosításáról
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 31. § (1)-(2) bekezdéseiben kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Képviselő-testület Ügyrendi és Szociális Bizottsága, valamint a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésének rendjéről szóló 14/2015. (V.29.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 8. § (3) bekezdése és (4) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) Az útfejlesztési hozzájárulás kivetéséről a megvalósult beruházás átadás-átvételét követően –a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a polgármester az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) rendelkezéseinek megfelelően, átruházott hatáskörben határozattal dönt. (4) A hozzájárulást a (3) bekezdés szerinti határozat véglegessé válását követő 30 napon belül egy összegben kell az önkormányzat felé megfizetni.” 2. § A Rendelet 4. §-a az alábbi (1b) bekezdéssel egészül ki: „(1b) Az útfejlesztéssel kapcsolatban a közös képviselőnek véleményezésre megküldött iratokat (különösen: tervek, költségbecslések) a közös képviselő 15 napon belül véleményezheti. Amennyiben a közös képviselő 15 napon belül a véleményezési felhívásra nem válaszol, úgy a megküldött iratokat az útépítési közösség által elfogadottnak
kell tekinteni.
3. § (1) Ez a rendeletmódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. (2) Jelen rendeletmódosítás a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2018. november 29. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2018. (XI.30.) önkormányzati rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 59/2005. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az Ügyrendi és Szociális Bizottsága, és a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével Kiskunhalas tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és védelme érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve a következőket rendeli el: 1.§ (1) Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjé-
városháza + pr ről, a település tisztaságáról szóló 59/2005. (XI.30.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban: köztisztasági rendelet.) 9.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „9.§ Közterületen lakossági apróhirdetések kizárólag információs vitrinben és Önkormányzati hirdetőtáblán helyezhetők el, tilos az építményeket, kerítéseket, élőfákat bármilyen felirattal megrongálni. Információs vitrin és Önkormányzati hirdetőtábla helyeit Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestületének a településkép védelméről szóló 22/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A közszemérmet és közízlést sértő feliratokat a tulajdonos 24 órán belül köteles saját költségén eltávolítani.” 2.§ (1) A köztisztasági rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott alapfogalmak, az alábbi m) és n) pontokkal egészül ki: „m) Önkormányzati hirdetőtábla: Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 22/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelet 2. § 13. pontjában meghatározott fogalom. n) Információs vitrin: Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 22/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelet 2. § 14. pontjában meghatározott fogalom.” 3.§ (1) A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti, rendelkezéseit ezt követően kell alkalmazni. Kiskunhalas, 2018. november 29. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző
A harmincéves Ván Iroda Kft. története A magyarországi magánvállalkozások száma ugrásszerűen megnövekedett a rendszerváltás környékén. Közülük nem sok maradt életben napjainkig. A Ván Iroda Kft. azon kevesek közé tartozik, amely mélyről, egyszemélyes vállalkozásként indulva, küzdelmes úton, folyamatosan növekedett. Manapság pedig a régió meghatározó, országosan elismert gazdasági társasága. Családi házból indult Dr. Ván Lajos okleveles közgazdászként több kiskunhalasi nagyvállalatnál dolgozott vezetőként szakterületén. 1988-ban, a rendszerváltás hajnalán egyéni vállalkozói igazolványt kiváltva, meglévő vezetői munkája mellett, elsősorban ismeretségi köréből vállalt könyvelési, számviteli szolgáltatást. A történet az Új utcában lévő családi ház étkezőjében kezdődött. Iroda a pincében A családi házban kialakított szekrény gyorsan megtelt az akkor csak papíralapon rögzített bizonylatok halmazával. Hely hiányában a családi tanács,
A Ván Iroda Kft. munkahelyi közössége a Kőrösi úti irodaház teraszán azaz Ván úr és felesége, Irén asszony úgy döntöttek, hogy a szenes pincében elegendő tér lesz a folytatáshoz. A család esténként dolgozta fel az egyre szaporodó ügyfelek aktáit, és már külső segítségre volt szükségük. Bővülő irodai létszám
kinőtte a vállalkozás. Ekkor egy Erdei Ferenc téri lakásban alakítottak ki irodát és változott a társasági forma is. 1993-ban Kft. lett a Ván Iroda. Ezután szinte évről évre újabb lakás vásárlása útján bővült a munkaterület és a személyi állomány.
A munka mennyisége és az ügyfe- Új irodaközpont lek száma több alkalmazottat kívánt. A Ván család harmadik, legkisebb A létszámbővítést kezdetben szemé- sarja, Ván Barna – jobb híján – egylyes szakmai kapcsolatok útján oldot- szer csak munkát vállalt édesapja céták meg. A 90-es évek elején a pincét génél a 90-es évek közepén. Néhány
évvel később a teljes körű informatikai fejlesztés után, ismét helyszűke állt elő, de a megoldáshoz már más kellett. Egy sikeres pályázati lehetőség kiaknázásával, egy volt laktanyaépület felújításával 2013-ban a Kőrösi útra költözött a Ván Iroda. A cég immár több mint harminc munkatársával szolgálja ki több száz ügyfelét országszerte. 6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 8. Telefon: +36 77 522 410; www.vaniroda. hu, e-mail: info@vaniroda.hu (X)
hirdetĂŠs
2018. december 5.
2018. december 5.
Toxikus top9-es produkció
A népszerű amerikai énekesnő, Britney Spears a 2000-es évek első felében hódított Toxic című slágerével. Ezt a dalt hozta magával Bojás Eszter Anna az idei Pont Karaokeversenyre. Érdekesség, hogy egy egészen egyedi, akusztikus feldolgozásban csendült fel a sláger a Pont színpadán. – Az a helyzet állt elő, hogy megkedveltetted velem ezt a dalt. Én korábban soha nem hallgattam Britney Spears-dalokat, de ezt most annyira jól előadtad, hogy biztosan rákeresek majd az eredetire is. Jól áll neked ez a stílus, és még mindig csak 14 éves vagy, úgyhogy előtted a világ – mondta értékelésében a zsűri egyik tagja, Csorvási Zoltán. Az értékelést követően Eszter elmondta, az elmúlt 12 hónapban sokat gyakorolt, tudatosan készült arra, hogy a lehető legjobb előadást
Fotó: Anda Péter
Bojás Eszter Anna nevét nagyjából egy évvel ezelőtt ismerhették meg a Pont Karaokeverseny nézői. A fiatal lány idén ismét úgy döntött, hogy beadja nevezési lapját a Halas TV zenei műsorába. Jól tette, hiszen előadásával meggyőzte a zsűritagokat, akik egyből a legjobb 9 énekes közé juttatták az alsónyéki lányt.
tudja nyújtani a 2018-as versenyen. Ennek pedig, az eredményt elnézve, meg is lett az eredménye. A fiatal diáklány produkciójával már biztosan esélyes a műsor fődíjára, valamint a többi értékes nyereményre. A helyzet egyre izgalmasabb, hiszen vészesen fogynak a helyek a legjobbak mezőnyében. Szőri Attila
hír + hirdetés
10 portré
2018. december 5.
A pincétől a Ván Iroda Kft. székházig Harminc év, amelyben apáról fiúra szállt a jól működő vállalkozás vezetése A rendszerváltás hajnalán, 1988. szeptember 1-jén indította Dr. Ván Lajos egyéni vállalkozását, mint könyvelő, amely a családi háza egyik szobájából indult. Később az ügyfélszám-növekedés miatt a ház pincéjében alakította ki felesége, Irénke segítségével az irodát. A kilencvenes évektől az Erdei Ferenc téri lakások jelentették a vállalkozás működési helyszínét. Időközben Ván úr fia, Barna is bekapcsolódott a vállalkozás munkájába. Az alapoktól kezdte, aki aztán az ezredforduló közeledtével az informatikai átállást szervezte meg a cégben, ami újabb változást, növekedést eredményezett. Lassan öt éve pedig már egy új irodaszékházban, több mint 30 munkatárssal, több száz ügyfelének könyvelését végzi az iroda. Portré rovatunkban a két sikeremberrel, a cégalapítóval és a jelenlegi ügyvezetővel beszélgetünk. lási lehetőséget kaptam. 1964-ben közgazdasági diplomát szereztem. – Református családban, paraszt Mindig érdekelt a tanulás, és ha szülők gyermekeként 1935-ben lát- tudtam, képeztem magam. A Köztam meg a napvilágot A II. világháború befejezésekor a Szilády Áron Református Gimnáziumban kezd„Van egy hitvallátem meg tanulmányaimat, de végül som, amit minden a nagynéném révén Budapesten, ügyfelünknek elmona piarista gimnáziumba kerültem, dok. Ez pedig a köahol 1954-ben tettem érettségit. Egyházi iskolákban
Dolgos évek – Az első munkahelyem Halason volt, a Mezőkernél, ahol segédmunkásként dolgoztam, majd három év katonaság következett és a leszerelést követően visszamentem az első munkahelyemre. Az OTPnél abban az időben férfi munkaerőt kerestek és egy ismeretség segítségével ott helyezkedtem el. A pénzintézetnél aztán továbbtanu-
vetkező. „Ha elégedett a munkánkkal, mondja el mindenkinek, ha nem, mondja el nekünk!”
gáz Továbbképző Intézeténél gazdaságszociológiai témában 1975ben doktoráltam, szakközgazdász diplomát vehettem át. 1988-ban
Ván Barna ügyvezető édesapjával, Dr. Ván Lajossal, a cég alapítójával az irodaház előtt adótanácsadói szakvizsgát tettem és 1997-ben okleveles könyvvizsgáló lettem. Azt kell mondjam, hogy az életen át való tanulás jellemzett. A képzettségem okán elsősorban gazdasági területeken kerültem különböző állami vállalatoknál vezető pozíciókba. Ilyen munkaköröket láttam el a Fémmunkás Vállalatnál, a Vörös Október TSZ-nél vagy a Ganz-MÁVAG-nál. Cégépítés
Dr. Ván Lajos még manapság is bejár rendszeresen az irodába munkát végezni
– 1988-ban mellékállásban kezdtem egyéni vállalkozásban könyvelőként, és ekkor kezdődött a családi ház egyik szobájában, majd a hely szűke miatt később pincéjében a Ván Iroda működése. A nagy cégeknél, mint a Ganz vagy a Fémmunkás a frissen alakult GMK-knak (gazdasági munkaközösség – szerk.) nagy szükségük
volt szakszerű könyvelésre és akkor ez egy hiányszakma volt. Én az elsők között lehettem, aki ilyen munkát vállalt és megtaláltak az újonnan alakult vállalkozások. 1992-től már csak a cégépítéssel foglalkoztam és kis idő múlva Barna fiamat is bevontam a cég életébe, akinek az alapoktól kellett mindent megtanulnia és akinek kétezerben átadtam a cég irányítását. Az iroda fejlődése, bővítése, a munkakörnyezet tudatos alakítása végül a ház pincéjéből a Kőrösi úti, több szintes székházhoz vezetett. Van egy hitvallásom, amit minden ügyfelünknek elmondok. Ez pedig a következő. „Ha elégedett a munkánkkal, mondja el mindenkinek, ha nem, mondja el nekünk!” Az a tapasztalatom, hogy ez minden reklámnál jobb és a Ván Iroda Kft. esetében a mai napig működik.
portré 11
2018. december 5.
Belenőttem az iroda vezetésébe A Szilády Áron Gimnáziumban érettségizett. Pincér szeretett volna lenni, végül édesapja könyvelőirodájában kötött ki. Nyugtatömb-összeadással kezdte, majd a könyvelésbe kapcsolódott be, azután szakmai felsőfokú diplomát szerzett. A Ván Iroda informatikai alapokra helyezését már képzett könyvelőként szervezte meg a negyvenes éveinek elején járó Ván Barna, aki a sikeres vállalkozásnak már több mint egy évtizede az ügyvezetője. – Ifjúkoromban, a 90-es évek elején úgy mehettem el egyszer buliba, hogy a pincében – ahol az első iroda működött – el kellett végeznem egy könyvelői feladatot. A sorkatonai szolgálat után a vendéglátásban gondolkodtam. Segítséget kértem édesapámtól, hogy szerezzen
tem. Ezután jött a családalapítás. Informatikai boom – A 90-es évek közepén kértem egy saját számítógépet. Eltelt nem sok idő és a gép segítségével közel ugyanannyi munkát végeztem el egymagam, mint a kolléganők. Ak-
Ván Barna a Ván Iroda Kft. ügyvezetője séggel, 2013 végén készült el a Kőrösi úton új irodaházunk. Korszerű vállalatirányítási rendszerrel, KissSzázi Emese vezető kollégámmal stabil, képzett csapattal várjuk ügy-
feleinket és a jövő kihívásait. A mottónk, hogy mi nem hibázhatunk. Ezt gyakoroltuk és tanultuk meg az elmúlt harminc évben édesapámtól. Kép-szöveg: Kovács Iván
Több mint harminc munkatárs végzi a Ván Iroda Kft. több száz ügyfelének megbízásait felszolgálói munkát, aki azt mondta, kor jött az informatikai fejlesztés. hogy amíg intézi, addig dolgozzak a Mindenki kapott gépet az ezredforkönyvelőirodában. dulóig. Ez óriási változást és hatékonyságot hozott a cégnél. Mindent az elejéről – Nyugtatömbök összeadásával Vezetővé válás kezdtem a pályafutásomat, ami nem túl felemelő érzés. Mint zöldfülűt kezelésbe vettek a tapasztalt munkatársak és viszonylag gyorsan beavattak a szakma titkaiba. Aztán jöttek a sokoldalú továbbképzések. Szakmai felkészülés – A könyvelői szakma elsajátításhoz volt kedvem és elhatároztam, hogy tanulok. Mérlegképes könyvelői, majd adótanácsadói tanfolyamot végeztem. A Pécsi Janus Pannonius Főiskolán diplomáztam, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán pénzügyi, vám- és adószakértő let-
– Már mindenbe belefolytam az irodában. Az ügyfelek egyre szaporodtak. Nem volt fordulópont, fokozatosan elbirtokoltam a feladatokat édesapámtól, aki örült ennek, így kétezerre ügyvezető lettem. Új irodaház – A cég következetes munkával kinőtte magát. Ahogy jöttek az ügyfelek, úgy nőtt az irodai létszám. Ma már a közel ötszáz partnerünket 30-35 munkatárssal szolgáljuk ki. Szükség volt a lakótelepi irodákból egy megfelelő és méltó munkakörnyezetbe költözésre. Pályázati segít-
Dr. Ván Lajos felesége (középen) Irénke három gyermekük Péter, Judit és Barna felnevelése mellett a Ván Iroda minden pillanatában biztosította a családi hátteret. A vállalkozás történetét így foglalta össze. „Az apja az alázat, a fia a lendület.”
12 kultúra
2018. december 5.
Balázs Hajnalka:
A színek által is benne vagyok az alkotásokban Névjegy. Balázs Hajnalka Bácsalmáson született. Felsőfokú tanulmányait Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán végezte, és ott diplomázott. Pedagógusként a jánoshalmi gimnáziumban tanított, majd a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Iskola festő tanszakán. A régióban az évek során több településen is átadta diákjainak a művészet szeretetét, az alkotás örömét. Folyamatosan képzi magát. A Magyar Iparművészeti Egyetem vizuális- és környezetkultúra szakán tizenhárom éve fejezte be tanulmányait. Két esztendeje a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanára. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában is tanít a képzőművészeti tanszakon.
Az érzelmek változatossága ihletforrás Balázs Hajnalka számára. Rajong a misztikumért, és a béke útját járja mind privát életében, mind művészetében. Balázs Hajnalka egyéni és csoportos kiállítások után most Kiskunhalason, a Berki Galériában mutatja be műveit. Szeret tematikában gondolkodni, dolgozni. A Lélekszínek című időszaki tárlat látogatói elmerenghetnek a természet kincsein, egyszerű dolgokon, betekintést nyerhetnek a művész-tanár inspiráló világába. Balázs Hajnalka gyerekkora óta szeret rajzolni, festeni. Az érzelmek változatossága ihletforrás számára. Kiállítása megnyitójának vendégeit Farkas Dániel köszöntötte. Az alpolgármester azt mondta, nagy kincsei a városnak, azok az alkotó hölgyek és férfiak, akik műveket hoznak létre és bemutatják azokat. Köztük most Balázs Hajnalkát illeti az elismerés. – A tanárnő rendkívül sok kiskunhalasi program szervezésében működik közre, ezért is köszönet jár neki. Azok közé tartozik, akik nem utasítják vissza a felkéréseket – mondta. Farkas Dániel a Berki Galéria kulturális környezetében az ezzel a területtel kapcsolatos fejlesztésekről is
beszélt. Említette a Csipkeház, a Végh-kúria és a Tájház modernizálását, a Hagyományok Háza építését. Néhány hét múlva a városháza tornya is látogatható lesz. Az alpolgármester reméli, hogy a fotókon kívül festmények is készülnek ott. A Thorma János Múzeumot illetően rámutatott: egy év alatt duplájára nőtt a látogatók száma. Cél, hogy Európa-szerte megismerjék a városunkban megtekinthető különleges gyűjteményt. Balázs Hajnalka tárlatát Szabóné Biacs Ildikó nyitotta meg. A tanár, muzeológus kiemelte az alkotó tenni akarását. Hangsúlyozta, odaadás és művészi ambíciók jellemzik életútját. – Rajong a misztikumért. Elrettenti az agresszió, a béke útját jár-
Kiváló halasi zongoristák Juhászné Zelei Judit, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára, tanszakvezetője négy növendékkel indult a kalocsai, megyei zongoraversenyen. Tanítványai kiváló eredménnyel tértek haza a már XVI. alkalommal megrendezett megmérettetésről. Diákjai zongorajátékát a zsűri a legügyesebbeknek járó kiemelt nívódíjjal értékelte. A helyi művészeti iskolából Kovács Márton növendéke, a Hongkongból ideérkezett cserediák is indult a versenyen. Ő szintén kiemelt nívódíjban és különdíjban is részesült. Képünkön balról jobbra: Soltész Anna, Juhászné Zelei Judit, Ulbrich Hugó Helmut, Kovács Márton, Chen TianTian Krisztina, Németh-Buhin Beatrix, William Poon. P. L.
ja. Küldetést érez arra, hogy átadja, ami nyugalmat áraszt. Álmainkban létező világokba hívogat – mutatott rá. – Izgalmas felfedezni a festői finomságokat. Mindenkinek egyéni, személyre szabott élmény ez – tette hozzá beszédében. Balázs Hajnalka tanári pályája mellett művészi tevékenységet is folytat, ennek egyik eredménye a Lélekszínek című kiállítás. Ennek helyszíne Kiskunhalason a Berki Galéria. Ezt megelőzően is volt már tárlata Budapesten, Szegeden, Kecskeméten, Nyíregyházán, lakhelyén és a környező településeken. – A képzőművészeten belül az olajés pasztellfestészettel foglalkozom. Harsányi Zsuzsanna és Nagy Krisztián festőművészektől nagyon sokat tanultam, amiért rendkívül hálás vagyok. A festészeten belül fontosnak tartom a lélek rezdülésének megjelenítését a hiteles-
ség jegyében – fogalmazott. – Voltak már tárlataim, csoportosak és egyéniek is. Ezúttal csendéleteket, tájképeket, a szívemhez közel álló munkákat hoztam. Nagyon színesek. Nagyon szeretem a kéket és a pirosat. Lüktető, élettel teli képek ezek. A színek által is benne vagyok az alkotásokban. Ezek a meghatározóak. Az én belső világom színei – tette hozzá. A november 23-i rendezvényen a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola tanárai működtek közre. Hamza Barbara fuvolán, Juhászné Zelei Judit zongorán játszott. Balázs Hajnalka Lélekszínek című kiállítása szerdától péntekig 13 és 16 óra között tekinthető meg a Berki Galériában március 29-ig. A tárlat készítői: Farkas László, Lintner Zoltán, Szabóné Biacs Ildikó, Valentiny-Dóra Csilla. Kép-szöveg: Pál László
2018. december 5.
kultúra 13
Jubilált az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület
Fotó: Pál László
A szervezet célja Nyirő József és az Erdélyi Helikon írói irodalmi örökségének ápolása, népszerűsítése főleg a diákok, fiatalok körében. Céljuk továbbá a határon túli magyar irodalom felvállalása és megismertetése az olvasókkal. Vissza szeretnék hozni a könyvek illatát, szeretetét és az ber 22-én ünnepelte ötödik születésnapját. Dr. ezzel együtt járó varázst. Döme Ottó elnök a Közösségek Házában tarAz Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület novem- tott rendezvényen felelevenítette a legemlékezetesebb történéseket. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, ahogy neve is mutatja, az erdélyi kultúrát ápolja. A szervezet jelenleg 25 taggal működik támogatásokból. Mint megtudtuk, az Országgyűlés Hivatala is segíti tevékenységét több szponzoráló mellett. – Öt év alatt ez a nyolcvanhatodik eseménye az egyesületnek – mondta dr. Döme Ottó a születésnapi rendezvényen. – Vannak helyek, ahova kis irodalmi betétekkel meghívnak minket, és saját rendezvényeink is vannak. A legnagyobb a Kárpát-medencei prózafelolvasó verseny. Jövőre április 5-én rendezzük meg, és háromnaposra tervezzük – tette hozzá az elnök. Dr. Vojcsek Hajnalka és dr. Döme Ottó
Fotó: Anda Péter
A költészet és a széppróza kedvelői találkoztak november 22-én a Közösségek Házában. Ünnepelni gyűltek össze, az apropót pedig azt adta mindehhez, hogy öt éve alakult az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület Kiskunhalason.
Dr. Döme Ottó azt is elmondta, hogy kutató munkát is folytatnak. Egyik tagtársuk például kuriózum dokumentumokat, emlékiratokat szerzett be báró Kemény Jánosról. A jubileumi programon diákok működtek közre, és Maróti Dezső harkakötönyi költő elmondta egyik versét. A folytatásban DVD-ről filmet néztek a résztvevők a szervezet eseményeit felidézve. A tervek kapcsán megtudtuk, hogy továbbra is adnak ki ifjúsági díjakat azoknak, akik sokat tettek az egyesületért. Nyitottak, ötleteket várnak. Az ötéves Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tortával ünnepelt. A városi testület részéről Hunyadi Péter önkormányzati képviselő vett részt az eseményen. A rendezvényt kötetlen beszélgetés zárta. Pál László
Vavra Bence:
Meg akarom fejteni, mi a zenei sikerességnek a kulcsa
Vavra Bencét az X-Faktorból ismerheti a nagyközönség. Akkor még a ByeTheWay nevű formációt erősítette, most már a Fool Moon együttes tagja. Mindemellett szóló karrierjét is egyengeti. Legújabb dalát a WellHello sztárjával, Diazzal és Kozma Katával együtt készítette. Vavra Bencével Kiskunhalason, a Közösségek Házában beszélgettünk a Fool Moonal közös koncertje előtt. } Az együttes legfiatalabb tagja vagy. Jelentkeztél a Fool Moonba, vagy megtaláltak? – Zentai Márk barátom 2016 végén megkeresett, hogy neki van másik formációja is, és tudnám-e helyettesíteni őt pár alkalommal a Fool Moonban. Természetesen igent mondtam rá. Aztán úgy alakult tovább, hogy Márknak nagyon beindult a Mörk nevezetű projektje, és átvettem a helyét. Mondhatni ők kerestek meg, igen. } A nagyközönség az X-Faktorból ismerhetett meg öt évvel ezelőtt. Milyenek voltak a ByeTheWay együttessel töltött évek? – Nagyon jók, nagyon sokat tanultam belőle. Ott indult el minden, ami komolyabban a zenei pályafutásomnak nevezhető. Talán ha nem
lettem volna ott, akkor nem ismerném most a Fool Moont. Nyilván az sem titok, hogy mellette én is csinálok mást. Próbálom építeni a saját szóló projektemet. Nagyon szép évek voltak. Nagyon sokat tanultunk egymástól. Az az igazság, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok energiát fektettünk bele, és egyáltalán nem térült meg. Nem csak anyagi szempontból. Nagyon sok próbálkozásunk volt olyan zenéket írni, amik nagyobb réteghez is eljutnak. Sajnos, egyik sem jött be. } Voltatok Kiskunhalason is, a Hősik ligetében egy gyereknapon. Emlékszem, a Nád a házam teteje is megszólalt. – Igen. Sokszor énekeltük azt a dalt, mert olyan volt, meg lehetett vele mozgatni a közönséget. Az volt,
amit tényleg mindenki ismert. A saját számainkat nem. } Nézed a tehetségkutató új szériáját, az élő show-kat? – A tavalyit egyáltalán nem néztem, a mostanit követem, mert vannak be nagyon-nagyon jó csapatok. Nekem az USNK az, amelyik tényleg nagyon-nagyon minőséget képvisel és jót csinál. Érdekes figyelni, mert én közgazdásznak tanulok, és abból írom a szakdolgozatomat, hogy meg akarom fejteni, hogy mi a zenei sikerességnek a kulcsa. Nagyon érdekes azt látni, hogy a közösségi média szerepe menynyire megnőtt. Nem tudom, láttátok-e, hogy az élő show alatt sok tíz ezer fővel nőtt a rajongóbázisuk bizonyos közösségi oldalakon. Ez nagyon durva ahhoz képest, ami ná-
lunk volt vagy az előző szériákban. } Említetted az előbb a szóló projektet. Hol tart? Mikorra tervezed a bemutatását? – Voltak már próbálkozásaim. Most írtunk egy számot közösen Diazzal és Kozma Katával. Hamarosan megjelenik Szótlanság címmel. } Indulsz-e nagyobb versenyen? – A Dalba beadtam, hogy beválogatják-e, már nem rajtam múlik. December elején kiderül. Kép-szöveg: Pál László
14 kultúra Ilyen még nem volt Kiskunhalason eddig. Különleges előadásnak adott otthont a helyi alapfokú művészeti iskola hangversenyterme november 20-án. Táncok és mesék címmel Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, Érdemes művész és Benedekfi István zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán tanító pedagógusok koncerteztek iskolás gyermekek számára. A költészet, a képzőművészet és a zene összekapcsolása volt ez Szecsődi Ferenc alapötlete alapján. Vele beszélgettünk a Békéstarhosról indult sorozat kiskunhalasi állomásáról. – Hubay Jenő, a világhírű magyar hegedűiskola megalapítója születésének 160. évfordulóját ünnepeljük. Az első fia 120 évvel ezelőtt született, akkor írta meg a Gyermekjelenetek című, tíz darabból álló sorozatát. Alcíme: Reggeltől estig, és a gyermek egész napját meséli el. Ezt a művet nagyon sokszor játszottam, és aztán jött egy ötletem, mi lenne, ha ezekre a témákra gyerekrajzokat
2018. december 5.
Megható, szép mese gyönyörű képekkel és muzsikával
készítenénk. Bújócska, Nagymama mesél, Pillangóvadászat… Wéber Noémi festőművész, rajzpedagógus tanítványaival vállalta. Aztán jött a következő ötletem, mi lenne, ha egy mesét íratnék erre. M. Kakuk Mónika pedig ezt valósította meg gyönyörű szépen – mondta a hegedűművész. – Úgy hangzik el a mese,
hogy közben zene szól és vetített képek jelennek meg. A költészet, a képzőművészet és a zene összekapcsolása ez, ami ritkaság manapság. Azt hiszem, a kiváló előadókkal bemutatott jó programok kedvet tudnak csinálni a gyerekeknek a zenetanuláshoz. Ha jó tanár kezébe kerülnek, akkor biztos, hogy komolyan veszik.
Legyenek kitartóak, szorgalmasak, de mindenféleképpen kell egy irányító tanár melléjük. } Hol tart a sorozat? – Békéstarhoson, a Tücsök napon játszottuk először április 28-án. Aztán Kecskeméten, majd kétszer is Szegeden, most pedig itt, Kiskunhalason adtuk elő. Tervezünk belőle sorozatot. Hála Istennek, egyelőre annyi a hangversenyünk, hogy még ilyesmiben nem gondolkodunk. } Milyenek a visszajelzések a közönség részéről? – Nagyon jó a tapasztalat. Megható, gyönyörű szép mese gyönyörű képekkel és muzsikával. Nagy élmény a közönségnek. } Korábban is játszott már itt, a városban… – Legutóbb tavasszal Ábrahám Bence volt tanítványommal, aki Brüsszelben él. Nagyszerű hangversenyt adtunk a múzeumban. Kép-szöveg: Pál László
Benedekfi István:
A művészetek igenis nemesítik a lelket nek. Olyan, mintha színházi vagy operazenekarban játszana a zenész. } Merre felé billen a mérleg? Ez inkább ismeretterjesztő előadás vagy koncert? – Ez inkább koncert. Átfogó, összművészeti élményt nyújtó előadás.
} Először játszott itt? – Igen, és nagyon örülök, hogy itt lehettem. Nagyon tetszik a város. Nagyon szép és nagyon jó érzéseket kelt az emberben. } Mi az előadás üzenete a fiatalokhoz? – Minél többen érezzék azt meg,
} Ha a privát életét nézzük, akkor is koncertből van több? – Szegeden, a Zeneművészeti Karon dolgozom. Többnyire az a munka teszi ki az életem nagy részét. Hála Istennek, vannak azért koncertek is jószerivel.
hogy a művészetek igenis nemesítik a lelket. Lehet tőlük szórakoztatva élményszerűséget kapni, legyen vizuális, audio vagy egyéb művészet. Mi most a prózát, a képző- és a zeneművészetet hoztuk össze. Kép-szöveg: Pál László
Tanár és zenész. Benedekfi István játszott zongorán a Táncok és mesék című produkció kiskunhalasi bemutatóján. Sokat biztatta sógornőjét, hogy írja meg a történetet, melyet most elhoztak városunkba. – Az a megtiszteltetés ért, hogy immáron tizedik éve vagyok Szecsődi Ferenc korrepetitora, partnere. Szerencsés vagyok még abból a szempontból is, hogy a mese szövegét kedves feleségemnek a testvére írta. Így egyenes úton kerülhettem be ebbe a produkcióba zongorakísérőként – tudtuk meg Benedekfi Istvántól. – A címek a Hubay Jenő által megírt Gyermekjele-
netek sorozatban annyira beszédesek és meseszerűek, hogy egy író vénával rendelkező személy pillanatok alatt belelátta a történetet. Erre a koncertre egy kicsit máshogy kell készülni, mert a prózás részek miatt egy kicsit más típusú koncentrációt igényel a zenésztől. Nem az van, hogy egy félidőt megszakítás nélkül végigjátszunk. Itt egy kicsit színházi élménye van az ember-
2018. december 5.
kultúra 15
Tehetséggondozás Benedekfi István, Benedekfi Tünde és Szecsődi Ferenc együtt lépett közönség elé összművészeti előadásával. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola fontosnak tartja, hogy mind több élő muzsikát halljanak növendékei. A zene mellett volt mesélő és vetítés, így láthatta a közönség, miről van szó. – Az volt ezzel az előadással a célunk, hogy népszerűsítsük a komolyzenét, legfőképp a gyerekeknek. Nagyon nehéz már a zeneiskolába olyan növendékeket bevonzani, akik vonós hangszereken szeretnének játszani. Reméljük, ez a többrétű, nagyon sokszínű
műsor felkeltette az érdeklődésüket – mondta Juhászné Zelei Judit. – Kisebb, nagyobb gyerekeket és felnőtteket is vártunk a nézőtérre. Mese közben a művészek interpretálták a történéseket – tette hozzá a zongora tanszak vezetője. P. L.
Benedekfi István, Bendekfi Tünde, Szecsődi Ferenc
Hegyesi Bandi:
Mézeskalácson kenegetem a cukormázat
Koncertezős hónapok után most alkotói szabadságát tölti a Gypo Circus. Legújabb klipjük, a Mikor kivel azonban a közelmúltban jelent meg az országos média érdeklődését is felkeltve. A kiskunhalasi kötődésű Hegyesi Bandit zenekari tervekről, zsűrizésről és az adventi időszakról kérdeztük.
Hegyesi Bandi és Czutor Zoltán a 7 Vezér felvételén tek fel erre a posztra, de még mindig ugyanazzal a kíváncsi izgatottsággal indulok el a felvételre mint az első évben. Próbálom jó és hasznos tanácsokkal ellátni a versenyzőket, de csont nélkül felhívom a figyelmet a hiányosságra is. Sablonosnak tűnik, de igaz: a hibáiból tanul az ember. Ez
fotó: szilágyi frank
fotó: szilágyi frank
– Augusztusban forgattuk, majd november elején mutattuk be a legújabb klipünket a Mikor kivel-t. Egy új klip mindig friss lendület a médiaszereplésre, a hónapban sok meghívásunk volt rádiókba, tv-be. Ennek apropójából kaptunk meghívást a műsorba is, de emellett beszélgettünk dalírásról vagy csak általánosságban a zenészéletről. Aki kíváncsi a műsorra, december ötödikén és kilencedikén megnézheti a Sláger Tv 7 Vezér című műsorában. } A Halas TV nézői pedig a X. Pont Karaokeverseny kapcsán találkozhatnak veled péntek esténként 6 óra után a képernyőn. Mire figyelsz zsűrizéskor? Van favoritod a mezőnyből? } Milyen évet zár a Gypo Circus? – Januárban volt egy tagcserénk – Idén már régi „versenyzőként” hegedűs poszton, ebből kifolyólag szerepelek a zsűriben, ötödik éve kéraz év első három hónapjában szinte csak a meglévő műsorunkat próbáltuk össze, persze a koncertjeinkkel párhuzamosan. A tavaszi és a nyári időszak koncertezéssel, klipforgatással telt, most pedig alkotói szabadságon van a zenekar, terveink szerint jövő év elején jelentkezünk új dallal. } Legújabb klipetek a Mikor kivel dalotokhoz készült. Ennek kapcsán meghívást kaptál a Sláger TV 7 Vezér műsorába Czutor Zolihoz. Mikor kerül adásba a felvétel? Mit láthatnak majd a nézők? Miről volt szó?
egy olyan szakma, ahol erre különösen figyelni kell, lévén nem profi énekesekről van szó, legtöbben hobbiként tekintenek az éneklésre. Azokat a versenyzőket különösen kedvelem akiken látszik, hogy készülnek, tanárhoz járnak. Ez a produkció színvonalán is meglátszik, idén is sokszínű volt a felhozatal. } Idén a privát életedben is nagy változás történt. Gyermekkel bővült a család. Hogyan készültök az első közös karácsonyotokra? – Lesz karácsonyfa, az tuti biztos. :) Tavaly még nem volt ilyen gyerekbarát a karácsonyi légkör, épp ebben az időszakban turnéztuk körbe Európát a zenekarral. Ki gondolta volna, hogy idén meg a mézeskalácson kenegetem a cukormázat és közben gügyögök egy félévesnek?! Viccet félretéve, soha nem voltam még ilyen boldog, mint most. Pál László
16 hirdetés
2018. december 5. Precíz, munkájára igényes irodai takarítót keresünk napi 6 órás bejelentett munkaviszonyra. Tel.: 06 20/383-45-24 A-1117
Légylárva tenyésztő telepre keresünk alkalmazottat kiemelkedő fizetéssel. Kijárás biztosított vidékiek számára is. Tel.: 06 20/543-20-19 A-669 Márkakereskedés tapasztalattal rendelkező autószerelő vagy autóvillamossági szerelő munkatársat keres. Szakmai végzettség, „B” kategóriás jogosítvány. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu e-mail címen. A-854 Kiskunhalasi Karosszéria. és Fényezőműhelyünkbe keresünk tapasztalattal rendelkező fényező előkészítő munkatársat akár részmunkaidőbe. Polírozásban való jártasság további előny. Várjuk fényképes önéletrajzát a karosszeria@kbautoteam.hu e-mail címre vagy személyesen, Kiskunhalason a Szabadkai út 33. szám alatt! A-1013 Fuvarszervezőt keresünk tapasztalattal nyerges szerelvények irányítására. Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50 A-1045 Szerelőt keresünk! Autószerelőt, autóvillamossági szerelőt keres fuvarozó cég kamionok karbantartásához. Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/772-20-55 A-1046 Azonnali belépéssel hűtőraktáros - árumozgató munkakörökbe munkatársakat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-24 A-1048 Azonnali belépéssel villanyszerelő, lakatos munkakörökbe munkatársakat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-1049 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-72-82 A-1067 Telephelyi segédmunkást felveszünk. Tel.: 06 70/620-40-30 A-1068 Magyar-német viszonylatra, „C”+”E” kategóriával sofőrt keresek saját áru szállítására. Minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-1086 Soltvadkerti műanyagüzembe munkatársakat keresünk útiköltség térítéssel. Kezdő órabér 800 Ft (betanítási időszak), későbbiekben teljesítménytől függően plusz juttatás. Tel.: 06 30/698-00-98 A-1090 Libatömőt keresek azonnali kezdéssel. Tel.: 06 70/586-65-68 Tiszti Klub Étterem felszolgálót keres. Szakképzettség nem feltétel. Tel.: 06 20/358-58-27 A-1093 A Merkbau cégcsoport szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkező villanyszerelő munkatársat keres kiskunhalasi és belföldi építkezési munkavégzési hellyel. Fényképes önéletrajzokat a hr@merkbau.hu címre várunk 2018.12.12-ig. A-1106 Lovakhoz gondozót keresünk. Tel.: 06 30/985-23-58 A-1107 Azonnali kezdéssel keresünk festő kollégákat. Folyamatos benti munka egész télen. Kiemelt órabérek. Tel.: 06 70/305-25-44 A-1108 Kertvárosi élelmiszerboltba (Diána Market) eladót felveszünk teljes- vagy részmunkaidőbe. Tel.: 06 20/393-13-09 A-1109 Áruszállítót, gépkocsivezetőt keresünk kiemelt fizetéssel! Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1110 Értékesítőket felveszünk irodai munkára kiemelt fizetéssel! Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal. CARTEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1111 Árukiadót felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük. Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1112 Az Elektrans Kft. kamion szervizébe mosós munkatársat keres teljes munkaidőbe. Bérezés nettó 1.100 Ft/óra. Jelentkezni e-mailben, vagy telefonon. elektrans@elektrans.hu Tel.: 06 30/955-19-31 A-1113 Heti 2-3 alkalomra keresek pultost. Nyugdíjasok jelentkezését is várom. Tel.: 06 30/958-50-14 A-1114 Kunfehértói sportistállóhoz lógondozót felveszünk. Tel.: 06 70/335-31-12 A-1115 Műszaki beállítottságú, általános karbantartó tapasztalatokkal rendelkező munkatársat keresünk (lakatos, gépszerelő). Tel.: 06 20/543-20-19 A-1116
A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI Nefelejcs utcai telephelyére közalkalmazotti jogviszonyba keres diplomás ápolót, E. kategóriás ápolót. Kiskunhalasi székhelyre keres szociális gondozót és ápolót. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-1129
Malacok, hízók eladók. Tel.: 06 70/328-93-46
A-1051
140-150 kg-os hízók kettéhasítva eladók. Érdeklődni 17 óra után lehet. Tel.: 06 30/855-23-52 A-1097 Sertés félbe hasítva eladó. 580 Ft/kg Tel.: 06 20/541-34-33
A-1105
Hízó eladó. Tel.: 06 30/449-53-64
A-1118
Nagy súlyú hízó eladó. Tel.: 06 20/298-90-48
A-1119
Mulard kacsák eladók. Tel.: 06 70/586-65-68
A-1120
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 400 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49
Szigetelt gázbojlerek, 120 l és 10 l, látvány konvektor eladó. Keveset használtak. Tel.: 06 70/228-15-12 A-1095 Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-1096 Gyere, mulass velünk a Sóstó Csárdában a Muzsika Tv sztárjaival! Tel.: 06 20/358-87-89 A-1121 DORMEO AKCIÓ! MATRACOK -15 %, FEDŐMATRACOK -50 % kedvezménnyel. Kiskunhalas, Széchenyi u. 102. ÁGY ÁRUHÁZ Tel.: 06 77/429-973 A-1122 FABRIKETT! Kiskunhalas, Szabadkai u. 31/A Tel.: 06 77/423-860 A-1123
Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05
A-298
A belváros közepén saját, 1500 m2-es telken, 260 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó. Tetőtér beépíthető, az ingatlan bővíthető. Tel.: 06 70/335-27-24 A-1033 65 m2-es Kossuth utcai lakás eladó. Tel.: 06 30/682-00-13
A-1056
Erdőt vásárolnék. Tel.: 06 70/284-97-66
A-1057
Kétgenerációs családi ház eladó a Felsővárosban. Tel.: 06 70/571-67-70 A-1060 Panellakás eladó. Tel.: 06 70/332-85-61
A-1124
Strandfürdő környékén 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 06 70/365-06-23 A-1125
Eladó Opel Corsa C. Tel.: 06 30/563-18-94 A-1126
Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35 Notebook, laptop, számítógép javítás. Tel.: 06 70/333-00-88
A-665 A-1081
Teherfuvarozás: magánszemélyeknek, cégeknek. Kisbútorok, háztartási nagy gépek, építési segédanyagok szállítása. Tel.: +36-20-360-70-30 A-1099 Mindennemű hidegburkolást vállalok. Tel.: 06 20/224-01-48
A-1127
Intézze lakáskölcsönét otthonában. Tel.: 06 20/272-70-75
A-1128
Születtek: Horváth Alexandra (Pásztor Andrea) Jánoshalma, Puskás Zsombor (Kókai Anita) Kiskunhalas, Illés Ákos (Grósz Amarilla) Mélykút, Návai Noel (Gubics Szilvia) Tompa, Rostás Vivien (Szegedi Gyöngyi) Kiskunhalas, Kis Noel (Sipos-Szabó Ildikó) Kisszállás, Bálint Lilla (Nagy Dóra) Szeged Elhunytak: Bárkányi Lászlóné Dózsa Éva Irén (Csólyospálos), Zsikla Józsefné Illés Margit (Kiskunhalas), Péli József (Kiskunhalas), Lajos Dezső (Szank), Vincze István (Kiskunhalas), Sándor Dezső Jánosné Opóczki Mária (Kiskunhalas),Kolompár Sándor (Kiskunmajsa), Hegedűs József (Balotaszállás), Fréz Attiláné Szabó Mária (Kiskunhalas), Németh Imre (Kisszállás), Pozsgai Pál (Tompa), Simon László (Kiskunhalas)
2018. december 5. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: December 5. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság December 6. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság
12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 00:00 Képújság December 8. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság
December 9. vasárnap 00:00 Képújság 14:30 KUKSC – Siklós KC (kézilabda mérkőzés) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – December 7. péntek kulturális magazin (ism.) 00:00 Képújság 18:00 Beszéljünk róla – 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) közéleti magazin (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális ma- 18:30 Híradó/hétfő (ism.) gazin (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 08:00 Képújság 19:30 Híradó/szerda (ism.)
20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 KUKSC – Siklós KC (kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság December 10. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifj. m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Siklós KC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság December 11. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Siklós KC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Jáger Levente, Kovács Iván Kreatív: Anda Péter
hír + hirdetés 17
Teaház, kézmûvesség és koncertek
A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában december 6-án, csütörtökön 16.30-kor a vonós tanszakok növendékei Mikulás-koncertet tartanak Vonós Mikulás címmel. Az oktatási intézmény másik rendezvénye december 11-én, kedden 16 órakor lesz, de egy másik helyszínen, a Baptista Imaházban, ahol karácsonyi kézművesség és teaház várja az érdeklődőket. Utána 17.30tól a zeneművészeti szakok növendékei adnak hangversenyt Csendes éj címmel. A rendezvényekre a belépés ingyenes, adományokat viszont köszönettel elfogadnak. L. M. A.
18 sport
2018. december 5.
Izgalmas mérkőzés volt Úszóérmek
Az őszi elsőség volt a tétje annak a mérkőzésnek, amelyen a Kiskunhalasi UKSC serdülő III. osztályú csapata az Algyőt fogadta a Horváth István Sportcsarnokban. Mindkét együttesnek hibátlan volt a mérlege az őszi szezon utolsó meccse előtt. Izgalmas, fordulatos találkozót láthattak a szép számban kilátogató nézők, ahol vendégsiker született.
Több mint 200 versenyző állt rajthoz a bajai Halászlé Kupán, amelyen 25 méteres medencében dőltek el a helyezések. Az önkormányzat és a Merkbau Kft. által támogatott Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület kiválóságai tovább öregbítették városunk és a klub hírnevét. Mint megtudtuk, a halasi éremgyűjtők közül a legeredményesebb Varga Kata volt, aki 5 aranyérmet szerzett, Juhász Janka pedig 3 aranyés 4 ezüstéremmel zárta a versenyt. Kiss Virág 1 arany- és 3 ezüstérmet, Fülöp Bianka 4 ezüstöt és 1 bronzot, Miklósi Fanni 1 bronzérmet gyűjtött, ráadásként a gyermek korosztályú vegyes váltó ezüstérmes lett. A legkisebb versenyzőinket a 10 éves Tóth Benjamin képviselte, aki 2 arany- és 2 ezüstéremmel iratkozott fel az eredménylistára. Christ Izabella 4, az egy évvel idősebbek között versenyző Király Anna 2 pontot érő helyezést szerzett a csapatnak. Az időeredmények alapján korosztálya legjobbja volt Juhász Janka és Varga Kata. A halasiak 11 arany-, 14 ezüst- és 1 bronzérmet nyertek, emellett még 17 pontszerző helyezéssel is büszkélkedhetnek. (Részletes eredmények: A Magyar Lovas Szövetség Díjwww.halasmedia.hu) ugrató Szakágának vezetői gyűltek össze azon a szakmai Kárpát Kupa Hazatér az Extractum Pharma- fórumon, ahol többek között Kárpát Kupa. A nemzetközi kispá- értékelték a 2018-as évet, és lyás labdarúgótorna története 2010. terveket készítettek az elkövetdecemberében a Szilády-gimnázi- kező 12 hónapra is. um Buborékjában kezdődött és azóta is töretlen népszerűségnek ör- – Most jött el annak az ideje, hogy vend. A kilencedik alkalmon ismét a 2019-es szabályzatról és a verKiskunhalas lehet a házigazda. A senynaptárról elmondjuk vélemészervezők már nagyon készülnek, nyünket. Azt szeretnénk, ha január szombaton és vasárnap izgalmas elsejére lenne egy olyan díjugramérkőzésekre van kilátás a Déká- tó szabályzatunk, valamint naptáni-sportcsarnokban. Elkészült a két runk, amiben benne vannak a legcsoport beosztása is, ezek szerint az rangosabb hazai megméretések, A-csoportban a Szilády, a Magyar- valamint a külföldi nagy versenyek kanizsa, a Karcag és a Székelyudvar- is. Emellett ilyenkor beszéljük át a hely, míg a B-csoportban a Sárospa- mögöttünk lévő hónapok tapasztatak, a Sepsiszentgyörgy, a Csepel és latait. Komoly reformokon ment át a Gúta meccsel egymással. A nyitó- a jelenleg érvényben lévő szabálymérkőzés szombaton reggel nyolc- zatunk, ezen szeretnénk most finokor a Szilády–Magyarkanizsa talál- mítani, tovább csiszolni a részleteit. kozó lesz. A helyosztókra vasárnap A cél, hogy a lovaknak, lovasokkerül sor, akkor lesz egy bemutató nak, versenyzőknek, rendezőknek meccs is, amelyen az edzők váloga- a lehetőség szerinti legjobb feltétottja a halasi önkormányzat csapa- teleik legyenek jövőre – mondta el kérdésünkre a helyszínen Szotyotával csap össze. jl ri Nagy Kristóf, a Magyar Lovas
Az elmúlt hetekben megmutattuk, hogy szerencsére van női kézilabda Kiskunhalason, mégpedig az UKSC jóvoltából. Közel száz fiatal sportol ezekben a csapatokban, és egyre eredményesebben teszik mindezt. A serdülő III. osztályú bajnokságban, Ifkovics Zorán együttese a középkeleti csoportban az őszi elsőségért harcolt az algyőiekkel hazai pályán. A találkozót szerencsére élénk érdeklődés kísérte, talán megszokják ismét a sportág drukkerei, hogy érdemes meccsekre járni. A halasiak izgalmas ötven percet produkáltak az algyőiekkel, akik ugyancsak hibátlan mérleggel várták az utolsó fordulót. Ha pontosabbak a befejezések és nincs annyi technikai hiba, akkor meglehetett volna a két pont. Az a csapat, amely hat gólos hátrányból fel tud kapaszkodni, még sokra hivatott. Lesz még munkája Ifkovics Zoránnak, de a tavaszi mérkőzésen akár a visszavágás is sikerülhet. A 25-23-as halasi vereséggel záródó mérkőzés után elmondhatjuk, a legfontosabb az, hogy ezek a tehetségek itthon játszhatnak, helyi egyesületben. Kép-szöveg: JL
Megtervezték a 2019-es évet
Szövetség Díjugrató Szakbizottságának elnöke. A szakmai fórumon arra is fény derült, hogy a 2019-es év igen eseménydús lesz lovas szempontból városunkban. – Áprilisban rajtengedély-vizsgával szeretnénk kezdeni, május elsején és az azt megelőző hétvégén ismét nemzetközi versenyt rendezünk Kiskunhalason. Ezt követően kéthetente lesznek hol regionális, hol országos megméretések a halasi
pályán. Október elsején tenyészversenyt szervezünk, emellett minden hónapban szabadidős versenyek valósulnak majd meg. Bízom abban, hogy ha egy év múlva beszélgetünk ugyanezen kereteken belül, akkor azt mondhatom majd el, hogy soha annyi lovasverseny nem valósult még meg egy esztendő alatt Kiskunhalason, mint 2019-ben – árulta el Juhász Tibor, a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja. Kép-szöveg: Szőri Attila
sport 19
2018. december 5.
Lelkesek, kemények Egyre több figyelemre méltó eredménnyel büszkélkedhetnek a halasi taekwon-do csapat tagjai. Pilhoffer Csaba III. danos mester vezetésével lelkes, kemény, harcos és többszörös magyar bajnokok alkotják a kis közösséget. Legutóbb Vácszentlászlón nemcsak a versengés, hanem az övvizsga is izgalmakat okozott a fiatal sportolóknál.
Magyar bajnokok és helyezettek erőtörésben arany-, míg küzdelemben ezüstérmes volt. Patai Péter formagyakorlatban magyar bajnok lett, speciáltechnikai törésben és küzdelemben második helyet szerzett. Nagy Enikő formagyakorlatban arany-, speciáltechnikai törésben és küzdelemben ezüstérmet nyert, Bögyös Milán speciáltechnikai törésben első, küzdelemben második volt. Nagy Balázs speciáltechnikai törésben magyar bajnoki címet nyert, formagyakorlatban és küzdelemben is bronzérmes volt, Horváth Liliána formagyakorlatban (gyermek kategória) aranyérmes volt, a serdülők között pedig harmadik helyen végzett, küzdelemben viszont
Nagy Enikő Vácszentlászló volt a házigazdája a A rangos megméretésen ott voltak a Taekwon-do Magyar Bajnokságnak, halasi Pilhoffer Csaba tanítványai is. amelyet övvizsgával kötöttek össze. Szarvas Gyula formagyakorlatban,
Patai Péter
magyar bajnoki címet nyert. – A verseny után következett az övvizsga, amelyre 13 fővel indultunk és ez mindenkinek egy új helyzet volt. Sok dolog változott az elmúlt időszakban és úgy gondolom, hogy megfelelően teljesített a kis csapat. Mindenki sikeresen teljesítette a vizsga követelményeit. Szeretném kiemelni Horváth Liliánát és Kovács Mercédeszt, akik kettős előléptetéssel teljesítették a vizsgát. Gratulálok mindenkinek, öröm volt edzőnek lenni – fogalmazott a büszke edző. A csapat nyitott, bárki csatlakozhat, hétfőnként fél öttől vannak edzések a Szent József Katolikus Általános Iskolában. Kép-szöveg: Jáger L.
2018. december 5.
Az advent fĂŠnyt hoz
rita asszony ĂzvarĂĄzslata
BorĂtsuk be baconnel!
Múlt vasårnap a kiskunhalasi reformåtus kÜzÜssÊg zenÊs mŹsorral vårta a halasiakat a Zenepavilonban lÊvő adventi koszorú mellett. ElsőkÊnt BÜdecs Pål lelkÊsz főigazgató osztotta meg gondolatait a jelenlÊvőkkel.
FotĂł: KovĂĄcs IvĂĄn
– A karåcsonyra való felkÊszßlÊs nÊgyhetes időszaka kezdődÜtt ma el. Az Êvnek ez a szakasza mindig nagyon szÊp. A karåcsony mindig az ajåndÊkozåsról szól. A gyermekek ezt mår egÊszen pici koruktól tudjåk, de nekßnk, felnőtteknek ez az ajåndÊk mår egÊszen måst jelent. Nekßnk Isten ajåndÊka a legfontosabb. Ehhez elÊg egy mosoly, elÊg egy kedves szó, hisz ezekre a dolgokra manapsåg nagyon nagy szßksÊg van a vilågban – mondta. Az est leginkåbb vårt rÊsze termÊszetesen a gyertyagyújtås volt, amit ezúttal BÜdecs Pål vÊgzett el. A tÊrre kilåtogatóktól azt kÊrdeztßk, miÊrt tartjåk fontosnak ezeket a kÜzÜs esemÊnyeket. – A karåcsonyra való kÊszßlődÊs egy nagyon szÊp időszak. Koråbban mindig csalådtagjaim kÜrÊben
Biztosan Ă–nĂśk kĂśzĂźl is sokan elkezdtek mĂĄr Ăśtletelni azon, milyen finomsĂĄgok kerĂźljenek idĂŠn a karĂĄcsonyi asztalra. Ehhez prĂłbĂĄlok most meg egy kiadĂłs csirkĂŠs ĂŠtelĂśtletet adni.
teltek az Ăźnnepek, azonban a gyermekek felnĹ‘ttek, mĂĄr unokĂĄk is vannak, Ăgy most egyedĂźl tudtam eljĂśnni a fĹ‘tĂŠrre. Éppen ezĂŠrt nekem nagyon sokat jelent, hogy ilyen szĂŠp kĂśrnyezetben ĂŠs kellemes tĂĄrsasĂĄgban tĂślthetem advent vasĂĄrnapjait – ĂĄrulta el Szakos DezsĹ‘nĂŠ. A fĹ‘tĂŠri programsorozat jĂśvĹ‘ pĂŠnteken, december 7-ĂŠn folytatĂłdik a MikulĂĄs lĂĄtogatĂĄsĂĄval ĂŠs Lola Ăźnnepi hangulatĂş koncertjĂŠvel. SzĹ‘ri Attila
! " # $ % $ &'()*+ ,+ )-.-&/( $ 0 !
1 %2# ! % 3 % 45 % $ # 1 56 ! % 1 7 7 $ 1 $ $1 8 2 0
8 # 0 ! "
9 1 $ 7 !" 1 # " # 0 $
" " 1 $ 0 !
: $ "% $ 2 % %$
!
$ 1
9 0 % # 5;43 ! ;< "! #! " %8 8
% !" 1 % = 5;43 ! 46
CsirkĂŠs alagĂşt HozzĂĄvalĂłk: 3 nagyobb csirkemellfilĂŠ, 300-400 g szeletelt bacon, 3 csapott evĹ&#x2018;kanĂĄl liszt, 200 g tejfĂśl, 2 tojĂĄs, 1 csokor petrezselyem vagy egy pĂşpozott evĹ&#x2018;kanĂĄl szĂĄrĂtott, kb. 300-400 g reszelt trappista sajt, sĂł, bors. ElkĂŠszĂtĂŠs: a sĂźtĹ&#x2018;t elĹ&#x2018;melegĂtjĂźk 180 fokra. Az Ĺ&#x2018;zgerincformĂĄt kibĂŠleljĂźk a baconnal, a szeleteknĂŠl legyen fĂŠl centi ĂĄtfedĂŠs, ĂŠs a szĂŠleket felvĂĄltva lĂłgassuk ki jobb- ĂŠs baloldalon. A csirkemelleket kis kockĂĄkra vĂĄgjuk ĂŠs megsĂłzzuk, borsozzuk. A tojĂĄsokat sĂłzzuk, kicsit villĂĄval ĂśszszekeverjĂźk, belekeverjĂźk a tejfĂślt, a petrezselymet, a lisztet, majd a reszelt sajtbĂłl egy marĂŠkkal. VĂŠgĂźl a csirkĂŠt is beleforgatjuk. A baconnal kibĂŠlelt formĂĄba tegyĂźnk reszeltsajt-rĂŠteget, erre kanalazzuk a csir-
FotĂł: SzĹ&#x2018;ri Attila
20 szĂnesben
ketĂśltelĂŠket, megint reszelt sajt jĂśn rĂĄ, utolsĂł fĂĄziskĂŠnt pedig a tĂşllĂłgĂł baconszeleteket szĂŠpen rĂĄhajtogatjuk. A hĂŠzagok eltĂźntetĂŠsĂŠre mĂŠg tehetĂźnk bacont. Egy nagy tepsibe helyezzĂźk az Ĺ&#x2018;zgerincformĂĄt, hogy ha sĂźlĂŠs kĂśzben kifolyna a leve, akkor legyen, ami felfogja. SzĂŠp pirosra sĂźtjĂźk 180 fokon, kb. 1 Ăłra alatt, majd kivesszĂźk, a tepsibe sĂźtĹ&#x2018;papĂrt helyezĂźnk, ĂŠs a formĂĄbĂłl a csirkĂŠs rudat Ăłvatosan rĂĄfordĂtjuk, Ăgy toljuk vissza a sĂźtĹ&#x2018;be, ĂŠs a mĂĄsik felĂŠt is pirosra sĂźtjĂźk. Rita asszony