2018. december 19. • XXXII. évfolyam 51-52. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
hirdetĂŠs
2018. december 19.
fókuszban
2018. december 19.
Üzenet Szeretni és szeretve lenni. Fontos üzenet mindenkor, a mai kor emberének különösen. Tudni kell lassítani, megállni és időt fordítani rá. Az advent karácsony üzenetét hordozza. Az ünnepre való ráhangolódást segíti. Üzeni, hogy forduljunk egymás felé, tudjunk örülni egymásnak. Közeleg az év vége, ilyenkor összegez az ember. Elgondolkodik azon, mit valósított meg a kitűzött céljai közül és mik azok, amikért még dolgoznia, tennie kell. Dr. Szepesvári Szabolcs kórházi főigazgató úgy érzi, az elmúlt egy év eredményes volt, kollégái egy emberként állnak mögötte. Ennek is van üzenete, az, hogy együttműködve is lehet dolgozni. A vele készült portréinterjúban azt mondta, megszerette ezt a várost. Már sokkal inkább halasinak érzi magát, mint gyulainak. Mióta főigazgató, több meghívást kap, és ha ideje engedi, akkor eleget is tesz a felkéréseknek. Vallja, azt a példát kell mutatni, hogy ennek a városnak és az intézményeknek olyan vezetői vannak, akik le tudnak ülni egymással, normálisan tudnak beszélgetni. Fontos üzenet, hogy célravezető és gyümölcsöző nyitni egymás irányába. Célja, egy 21. századi kórház kialakítása Kiskunhalason. A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában idén is megrendezték a Nemzetiségek napját. Hónapokig tartó felkészülés és gyakorlás előzte meg a műsort, melyben helyet kapott a zene, a tánc, a vers és a próza. A mottó: Szeretni annyi, mint elfogadni. Az adventi időszak, a közelgő ünnepek talán még inkább felerősítik e gondolat jelentőségét. Meg lehet ismerni egymás kultúráját. Szűcs Csaba alpolgármester szerint jó kapcsolatok kialakításával lehetséges közelíteni egymáshoz. Be kell mutatni, hogy vannak, akik megállják a helyüket. A példák tanítanak. Egy kis év végi lazítás, kikapcsolódás, feltöltődés után tegyünk azért, hogy a következő esztendőben is tudjunk előrelépni. Ehhez pedig fontos az együttműködni tudás és a szeretet üzenete. Pál László
Építőipari elismerések a Merkbaunak
Knáb József átveszi a Lechner Ödön díjat Koji László ÉVOSZ-elnöktől Két rangos díjat is átvehettek a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Kft. munkatársai Budapesten az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének ünnepi közgyűlésén. Knáb József vállalkozási igazgató munkáját a Lechner Ödön díjjal is elismerték. A MERCURE Budapest Buda Szálloda Mátyás termében találkoztak az építési vállalkozók, hogy értékeljék a 2018-as gazdasági évet. A rendezvényen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, 3000 milliárd forintos forgalmat bonyolított ez az ágazat, az előrejelzések szerint az építőipari beruházásokra még több pénz fordítódik majd a következő esztendőkben. A kormányzat célja, hogy a
magyar építési vállalkozók kivitelezésében készüljenek el az előirányzott állami beruházások is. Az ünnepi közgyűlés keretében Knáb József, a Merkbau Kft. vállalkozási igazgatója Lechner Ödön díjban részesült. A Lechner Ödön díj a kivitelező építési vállalkozásokban résztvevő személyek személyre szóló elismerését jelentő dj, amelyet az ÉVOSZ tagszervezeteiben hosszabb időszakon át végzett ki-
magasló, példamutató munka alapján lehet elnyerni. Knáb József elmondta, 25 esztendeje dolgozik ennél a cégnél, bár a díjat ő vehette át, úgy érzi, ehhez az elismeréshez hozzájárultak kollégái is, akikkel több tucatnyi sikeres beruházást valósítottak már meg. Az Építőipari Nívódíj a legrangosabb szakmai elismerés, idén nyolc kategóriában pályázhattak a kivitelező cégek. A Merkbau Kft. az ipari és energetikai kategóriában lett első. A Rosenberger Magyarország Kft. nyírbátori üzemének kivitelezésével nyerték el ezt a díjat. Kép-szöveg: Bakos László
Az Építőipari nívódijas kivitelezők csoportképe az elismerésekkel
kék fény
2018. december 19.
Családi dráma emberölésekkel
Mindenki mindenkivel Szinte borítékolható volt a drámai végkifejlet egy jánoshalmi családban. K.-éknál egy éven belül több tragédia is történt, a közösségben gyakorlatilag mindenkinek volt konfliktusa a másikkal. Nagy menynyiségű italt fogyasztottak, ilyenkor kitört a balhé, ezt két bírósági ítélet is fémjelez. 2016 márciusában ifj. K. J. egy szóváltást követően mellkason szúrta édesapját, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Tettéért 2 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték életveszélyt okozó tes-
Fotó: police.hu
Azért az jól mutatja a jánoshalmi K. családban uralkodó állapotokat, hogy egy éven belül két emberölés és egy életveszélyes sérüléssel járó szurkálás történt. Előbb az apát szúrta mellkason a fia, majd az egyik testvér faléccel ölte meg bátyját, végül az apa kapott egy halálos szúrást attól a gyermekétől, akit korábban majdnem meggyilkolt. A családfőnek, K. J.-nek 8 és fél évre börtönbe kell vonulnia a Szegedi Ítélőtábla döntése szerint.
ti sértés miatt. Fiatalkorú K. A., a vádlott másik fia 2016 szeptemberében szintén egy szóváltást követően egy faléccel többször megütötte testvérét, K. S.-t, aki a bántalmazás következtében többszöri koponyasérülésébe a kórházban meghalt. Az elkövetőt 4 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Ital és drog A tettesből sértett lett. ifj. K. J.-t saját apja szúrta halálra, 2017. február 15-én. Azon a délelőttön K. Z. barátnője és ismerősei társaságában
a jánoshalmi házban borozott, tévét nézett, zenét hallgatott. Több liter bort megittak, amikor a családfő hazaérkezett a munkából. Ő sem volt józan, de ebéd után több üveg bort vásárolt. Kiderült az is, hogy ifj. K. J. kábítószert is fogyasztott azokban az órákban. Ismeretlen mennyiségű és fajtájú drogot. Gyilkos indulat Délután 4 órát követően többen elhagyták a házat, ahol csak az apa, a fia és még egy személy maradt. Az egész napos alkoholfogyasztás miatt közepes fokban ittas fiatal ki-
ment a szobából a konyhába, ahol az apa és a fia között meg nem állapítható okból vita támadt, dulakodni kezdtek. Ennek során a vádlott felkapott a konyhaasztalról egy kést, és azzal a kezében ment ki a házból. Közben folyamatosan dulakodtak, az udvaron verekedtek is. A fia arcon ütötte és lábon rúgta az apját. Erre ő a konyhakéssel mellkason szúrta a fiát, aki néhány lépést hátrált, majd összeesett és elveszítette az eszméletét. Nem önvédelemben Az esetnek tanúja volt a másik fiú, aki azonnal hívta a mentőket. Hiába érkezett a gyors segítség, az újraélesztés eredménytelen volt. Közben az apa vádlott a küszöbön ült, majd visszament a konyhába, letörölte a kést, visszatette az asztalra, majd az udvaron várta a rendőrök kiérkezését. K. J. a vizsgálat során bűnösségét elismerte, és azzal védekezett, hogy a fia támadt rá ittasan, ütötte, rúgta és azt kiabálta, hogy megöli, ő csak védekezett. A Szegedi Ítélőtábla viszont nem így értékelte az esetet. Végül a gyilkos apát jogerősen 8 év 6 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. JL
Nehogy bírság legyen a szilveszterezésből vető szabályairól és ezek megszegésének következményeiről szóló önkormányzati döntésünk értelmében a telepszerű többszintes épületek 40 méteres körzetében tilos a 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték használata az év bármely szakában Kiskunhalason. Ilyen, a rendelet értelmében tiltott terület jelenleg a Kuruc vitézek tere lakótelep, a Kossuth – Vasút – Széchenyi – Állomás utcák által haVajon sikerül-e betartatni azt, hogy tárolt terület, a Schönfeld udvar, a csak az engedélyezett időben és he- Sárkány – Avar – Kárpát – Berlyen használjanak a halasiak pirotechnikai eszközöket szilveszterkor? A kérdésre hamarosan megkapjuk a választ. Eszköz, egy rendelet formájában már az illetékesek kezében van. A néhány hónappal ezelőtt elfogadott szabályozás első éles próbája idén szilveszterkor lesz. Kuris István László képviselő napirend előtti felszólalásban tért ki a témára. – A közösségi együttélés alap-
csényi – Kossuth – Gimnázium utcák által határolt terület, a Kossuth u. 15. társasház környezete, a Köztársaság – Kossuth – Jósika utcák – Bethlen Gábor tér és Városháza utca által határolt terület, az Esze Tamás lakótelep, valamint a Mártírok útja – Karacs Teréz és Gárdonyi utcák és a Dong-ér menti út által határolt terület és az ott levő épületek 40 méteres környezete. A képviselő azt mondja, ennek a tiltásnak nyomós oka volt számos lakossági jelzés mellett az elmúlt
szilveszterkor történt eset, amikor több emelet magasságba, erkélyre belőtt pirotechnikai eszközök okoztak komoly károkat a Bem utcában. Kuris István László emlékeztetett rá, a tűzijátékozás megfelelő pirotechnikai hozzáértés nélkül életveszélyes játék. Hozzátette, ha valaki a tiltás ellenére használ pirotechnikai eszközöket, 50 ezer forintos helyszíni vagy akár 100 ezer forintos közigazgatási bírságra számíthat. Hogy ennek visszatartó ereje van-e, az december 31-én kiderül. JL
Fotó: facebook.com
Közeledik a szilveszter, ilyenkor előszeretettel használnak sokan különböző pirotechnikai eszközöket. Tavaly komoly károkat okozott a Bem utcában egy erkélyre berepülő rakéta. A folyamatos lakossági panaszok és az eset miatt szigorúan szabályozza a pirotechnikai eszközök és a tűzijátékok használatát a halasi képviselő-testület.
2018. december 19. Jó hírt kapott Kunfehértó önkormányzata a napokban. Január elején megkezdheti működését a település minibölcsődéje, ami hét kisgyermek számára biztosít helyet. Emellett két új munkahely is teremtődött a beruházással a faluban. – December 12-én kaptuk kézhez a határozatot, mely szerint a Mosolyvár Óvoda és Mini Bölcsőde 2019. január 1-jétől indulhat, ráadásul rögtön száz százalékos kihasználtsággal. Ez azt jelenti, hogy hét bölcsisnek biztos helye van az intézményben. Annak is nagyon örülök, hogy két főt tudunk foglalkoztatni a bölcsődében, ez pedig Kunfehértón két új munkahelyet jelent – mondta el köszöntőjében Huszár Zoltán polgármester. Az új intézménynek Mosolyvár lett
közéleti
Januárban nyit a minibölcsőde tézményről. Azt mondta, reméli, a későbbiekben még több kisgyermek lesz a faluban. – Nagy dolog egy ilyen fejlesztés egy kis település életében. Az, hogy bölcsődét kellett létrehozni, egy dolgot jelent. A falu nem elöregszik, hanem vannak fiataljai. Gyermekek, akik bölcsődébe, óvodába, iskolába fognak járni. Ez pedig mindig jó előjel. Kívánom, hogy még sok-sok olyan kisgyerek szülessen, akik a későbbiekben örömmel használják majd a most átadott termeket, játékokat – nyilatkozta az országgyűlési képviselő. A tervek szerint a hét kisgyermek a a neve. Az ünnepélyes szalagátvá- tói iskola szomszédságában. Bányai jövő év első napjaiban veszi birtokba gásra igazi karácsonyváró hangulat- Gábor országgyűlési képviselő is el- az új minibölcsődét. Kép-szöveg: Szőri Attila ban, hóesésben került sor a kunfehér- ismerően beszélt a most átadott in-
Hét év után ért a csúcsra Csomag tehetségeknek Sokan, sok helyen mondták már, hogy ha valaki kitartóan küzd az álmaiért, előbb vagy utóbb el fogja érni a céljait. Tóth Mariannára, a X. Pont Karaokeverseny győztesére ez maximálisan igaz. Éveken át gyakorolt, fejlesztette hangját, és ezt a folyamatot az idei évad zsűritagjai aranyéremmel jutalmazták. élmény volt számára a zsűri előtt való éneklés. A második helyen Tóth Ildikó végzett, aki Budapestről érkezett a halasi stúdióba. Saját bevallása szerint az éneklés az élete, de korábban ő sem jelentkezett még egy versenyre sem, ezért is hatalmas elismerés számára ez a díj. 2018-ban a műsor győztese Tóth Marianna lett. A forráskúti versenyző a 10 évadból hétben szerepelt. A zsűritagok szerint ez idő alatt rengeteget fejlődött, így a mostani aranyéremmel nemcsak idei teljesítményét jutalmazták, hanem azt a folyamatot is, amivel eljutott idáig. A győztes egy saját lemezt készíthet el profi körülmények között. A munkafolyamatról természetesen a Pont magazin is beszámol majd. Szőri Attila
Fotó: Gudmon Olivér
A hétvégén rendezte meg a Halas Televízió a 2018-as karaokeverseny eredményhirdetését. Előzetesen a tévénézők nyomon követhették, amint összeáll a zsűri által legjobbnak ítélt előadók TOP9-es mezőnye. Közülük kerültek ki a mostani díjazottak. Közönségdíjban részesült a szegedi Duranyik Roland, aki saját rapdalát adta elő a döntőben. Két különdíj is átadásra került. A versenyre legtávolabbról, Debrecenből érkezett Márkó Fülöp, aki egy musicalrészlettel kápráztatta el az ítészeket, Bata Viola pedig a Lyra együttes Olyan vagy című dalának egyedi feldolgozásáért kapott elismerést. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a szegedi Huszák Annamária állhatott, aki korábban sehol nem indult még versenyen, így egészen új
Bata Viola, Huszák Annamária, Tóth Ildikó, Tóth Marianna, Duranyik Roland, Márkó Fülöp
Karácsonyhoz közeledvén a Kiskunhalasi Rotary Club minden évben megszervezi jótékonysági akcióját. Olyan diákokat jutalmaznak, akik szorgalmukkal, tanulmányi eredményeikkel kitűnnek korosztályuk tagjai közül.
Finomságokkal teli dobozok sorakoztak a Közösségek Házának nagytermében. A Rotary Karácsonyra a szokásoknak megfelelően valamennyi kiskunhalasi általános és középiskolából érkeztek fiatalok. A fiatalok érdemeiről, sport- és tanulmányi ered-
ményeiről dr. Mezei János számolt be a jelenlévőknek. A halasi rotaristák úgy állították össze az ajándékdobozokat, hogy a család minden tagja találjon benne valami finomságot az ünnepekre. Kép-szöveg: Szőri Attila
hír+pr
2018. december 19.
Advent harmadik vasárnapja, sztárvendéggel A helyi evangélikus gyülekezet tagjai versekkel, dalokkal színesített műsorral várták vasárnap este a halasiakat az ünnepi fényekben tündöklő főtéren. Az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtását követően az X-Faktor győztes Vastag Csaba adott koncertet a rajongók legnagyobb örömére. Vasárnap délután a hideg időjárás belváros. Az evangélikus egyház heellenére is megtelt érdeklődőkkel a lyi gyülekezete vallási dalokkal nyitotta meg az eseménysort, majd Honti Irén lelkész osztotta meg a halasiakkal gondolatait. – Azt már az egészen kicsi gyermekek is tudják, hogy a karácsonynyal együtt jár az ajándékozás. De nekünk, felnőtteknek arra kell nevelnünk őket, hogy ne a tárgyias ajándékokra vágyjanak. Karácsonykor az igazi érték a szeretet. Jézus szeretete – hangzott el Honti Irén beszédében. Az ünnepélyes gyertyagyújtást követően egy sztárvendég látogatott el a Bethlen Gábor téri adventi színpadra. 2010-ben Vastag Csaba nyerte meg a hazai X-Faktor első évadát. Azóta számtalan sláger fűződik a nevéhez, amit ezúttal zenésztársaival élőben adott elő. Csaba kérdésünkre elárulta, nagyon várja már a ka-
rácsonyt, hisz végre szeretteivel tölthet egy kis időt. – Nálunk a szenteste és a karácsony nagy hangsúlyt kap. Év közben rengeteget dolgozok, folyton úton vagyok, ezen a pár napon azonban mindig a családtagjaim körében ünneplek. December 24-én a halászlét várom a legjobban, anyukám mindig azt készít, és gyakorlatilag addig eszem, amíg van belőle. Hiába
van még mellette sok finom sült vagy különleges desszert, nekem a halászlé az igazi karácsonyi étel. A tésztás verziót szoktuk készíteni, úgy tudom, itt Halason is azt kedvelik a legtöbben – mesélte el Csaba. A népszerű énekessel a Halas TV Kultúrkép magazinjának csütörtöki adásában láthatnak egy hosszabb interjút az érdeklődők. Kép-szöveg: Szőri Attila
Halászléfőzés december 24-én a Sóstó Csárdában A KB Autoteam Kft. és a Sóstó Csárda akciója a Családok Átmeneti Otthonáért
Ezúttal is lesz halászléfőzés elvitelre a Sóstó Csárdában karácsonykor. Bővült a választék, a ponty mellett harcsahalászlét is főznek. A bevételből százezer forintot a Családok Átmeneti Otthona részére adományoz a vendéglátóhely, amit újabb százezerrel megtold a KB Autoteam Kft. Ajándékitallal kedveskednek a vendégeknek. A karácsonyi étkek elkészítésében nyújt évek óta segítő kezet a vendéglátóhely azzal, hogy megkíméli a halért sorban állástól az urakat és a főzés nehézségeitől a háziasszonyokat, miközben jótékony cél is vezérli a szervező Sóstó Csárdát és KB Autoteam Kft.-t. A csárda egyik ügyvezetője, Takács József azt mondta: „Energiát, időt és ezzel költségeket spórolnak meg, akik tőlünk viszik az ünnepi halászlét. Mivel nagy az igény, továbbléptünk és már harcsából is kínálunk a ponty mellett halászlét. Tudjuk, hogy ez egyben baráti találkozó is az év végén, így teával, forralt borral várjuk betérő vendégeinket. Természetesen a csárdában is fogyasztható a halászlé” – mondta a vendéglátó.
Gulyás Luca, a Sóstó Csárda másik ügyvezetője is nyilatkozott. „Jó cél, jó esemény a már évtizedes múltra visszatekintő halászléfőzésünk. A bevételből a gyermekek javára szánt összeg ismét jó ügyet támogat. A Családok Átmeneti Otthona melletti döntésünk egyöntetű volt, biztos va-
gyok benne, hogy jól hasznosul” – jelentette ki az üzletasszony. Juhász Tibor, a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés tulajdonosa mindig igent mond a csárdával közös év végi akcióra. „Nem dönthettünk másként az idén. A családok évében olyan intézménynek segítünk adományunkkal, amely pont a nehéz helyzetbe került családok életének megkönnyítésén dolgozik egész évben. Remélem, ezzel az ajándékkal igazi örömet szerezhetünk az ott élő családoknak és gyer-
mekeknek!” – tette hozzá a cég vezetője. A látványfőzésen a Sóstó Csárda 2018. december 24-én, 9 órától várja vendégeit a teraszon. A halászlét helyben fogyasztásra, elvitelre és előrendeléssel, házhoz szállítással kínálják. A ponty esetében ára 1500 Ft/adag, a filézett harcsa halászlé 2200 Ft/ adag. A látványfőzésre érkezőket forralt borral és teával kínálják. Bővebb információ: www.sostocsarda.hu. Rendelés, asztalfoglalás: 77/521-402, mobil: +3620/544-5518. (X)
Takács József
Gulyás Luca
Juhász Tibor
2018. december 19.
A Város Háza
Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)
A képviselő-testület 2018. december 13-i zárt ülésén hozott döntés: 267/2018. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Sportdíjai kitüntető díjakat adományoz a következő kategóriákban: „Év sportolója”: Weinhardt Virág, Fazekas István „Év csapata”: HŐR Dózsa Díjugrató Csapata „Év utánpótlás sportolója”: Kiss Virág, Csobánci Vilmos „Év utánpótlás csapata”: Fazekas DSE Serdülő Tornacsapata „Év esélyes sportolója”: Kiskunhalasi EGYMI Terematlétika csapata „Év edzője”: Horváth Zoltán „Év sporttámogatója”: Barcelona Kft. A díjak átadására 2019. március 02-án a Díjkiosztó sportgála városi ünnepség keretében kerül sor. A képviselő-testület 2018. december 13-i nyílt ülésén hozott döntések: 268/2018. Kth. Munkaterv módosítás és Napirend elfogadása 269/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Halasthermál Kft. és Kiskunhalas Város Önkormányzata között 2017. november 7-én létrejött támogatási szerződés 1. számú módosítását az 1. számú melléklet szerinti tartalommal, mely szerint a támogatás visszafizetésének határideje 2019. június 30-ára módosul. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Halasthermál Kft. és Kiskunhalas Város Önkormányzata között 2017. október 3-án létrejött támogatási szerződés 1. számú módosítását a 2. számú melléklet szerinti tartalommal, mely szerint a támogatás visszafizetésének határideje 2019. június 30-ára módosul. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a támogatási szerződés módosítások aláírására. 270/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete jóváhagyja a Kiskunhalasi Női Kézilabda Sportegyesület 4.501.339 Ft összegű követelés behajthatatlan követelésekké történő nyilvánítását a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 10. pont f) pontja alapján és egyúttal elrendeli az összeg kivezetését a nyilvántartásunkból. 271/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete elfogadja az Önkormányzat által alapított közalapítványok 2017-2018. évi pályázatairól szóló beszámolót. 272/2018. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Települési Értéktár Bizottság működéséről szóló 2018. évi 2. féléves beszámolóját a melléklet szerint elfogadja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 273/2018. Kth. 1.Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Minden-T Fogászat Kft.vel a kiskunhalasi 5. számú fogorvosi praxis működtetésére vonatkozóan az 1. számú melléklet szerint módosítja a feladat-ellátási szerződést és felhatalmazza a Polgármestert a módosított szerződés aláírására. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 2. számú melléklet szerinti területi ellátási érdekről szóló – módosított - nyilatkozatot aláírja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 274/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja a járási startmunka programok kérelmeinek benyújtását és legfeljebb 650.000 Ft önerőt biztosít a 2019. március 1. és 2020. február 29. között tervezett közfoglalkoztatási programok megvalósulásához. Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az önkormányzati önerő összegét a költségvetésében elkülöníti. 2. A képviselő-testület felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert, hogy a fenti programok megvalósulásával kapcsolatban eljárjon, a hatósági szerződése-
ket aláírja, tárgyalásokat, folytasson, a megvalósításhoz szükséges szerződéseket megkösse. 275/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja, hogy a Kiskunhalasi Birkózó Club a Bundzsák Dezső Sportközpont főépületében található két öltöző felújítását, iroda és raktár kialakítását, valamint birkózószőnyeg beszerzését célzó támogatási igényt nyújtson be a Magyar Birkózó Szövetséghez. 2. A Képviselő-testület a támogatásból megvalósítandó fejlesztéshez a tulajdonosi hozzájárulást megadja, a megvalósuló fejlesztés legalább 15 évig történő fenntartásához az ingatlant biztosítja. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a támogatási igény benyújtásához szükséges nyilatkozatok megtételére, a támogatási szerződés aláírására és a megvalósításhoz szükséges tevékenység lebonyolítására. 276/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. Kárpát utca elnevezést adja a Kiskunhalas, belterület 4737/1, 4737/2, 4738 hrsz. alatti közterületeknek, 2. Vass Lajos utca elnevezést adja a Kiskunhalas, belterület 40626/1 hrsz. alatti közterületnek, 3. Vállalkozók útja elnevezést adja a Kiskunhalas, belterület 6031/1 és 6043/13 hrsz. alatti közterületeknek, 4. Kanizsa tér elnevezést adja a Kiskunhalas, belterület 7660/49 hrsz. alatti közterületnek, 5. felhatalmazza a Polgármestert, hogy az 1. – 4. pontokban jelölt ingatlan-nyilvántartási ügyekben eljárjon. 277/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az önkormányzat tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés egyes szabályairól szóló 16/2015. (VI.26.) számú önkormányzati rendeletének 11.§ (4) b.) pontja alapján négy év időtartamra részletfizetési kedvezményt biztosít a Kiskunhalas Református Egyház részére a Gimnázium u. 4. szám alatti ingatlan vételárának megfizetéséhez, a mellékelt adásvételi szerződés feltételei szerint. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 278/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 290/2017. Kth. számú határozat alapján az Önkormányzat és az NKM Áramszolgáltató Zrt. között megkötött Megállapodást módosítsa oly módon, hogy a megállapodás alapján létrejött fejlesztés a Szolgáltató tulajdonában maradjon. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az NKM Áramszolgáltató Zrt. között 2018. 04.10-én módosított szerződést jelen előterjesztés mellékletét képező tervezet szerint módosítsa. 3. A Képviselő-testület a 290/2017. Kth. számú határozatának 2. pontját hatályon kívül helyezi. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 279/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozni kíván „Magyarország legszebb konyhakertje” program 2019. évi fordulójához. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert a szándéknyilatkozat, valamint a csatlakozási szerződés aláírására, illetve a győztesek díjazására minimum 60.000 Ft-ot biztosít a 2019. évi költségvetésből. 280/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete jóváhagyólag elfogadja az FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tevékenységéről szóló 2018. évi beszámolóját. 281/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg 2019. évi munkatervét és rendezvénytervét. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem kö-
zöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 282/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló december havi beszámolót. 283/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság által kiemelt 16 sportág szakszövetségei 2013-2020 közötti sportágfejlesztési koncepciói megvalósításának költségvetési támogatási keretéből a Kiskunhalasi Úszó es Gyógyúszó Egyesület által elnyert támogatásból az egyesület építési beruházást hajtson végre a 2524/6 hrsz alatti ingatlanon. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a mellékletben lévő nyilatkozat megtételére, a szükséges hozzájárulások aláírására. A Képviselő-testület hozzájárulása nem mentesíti az egyesületet a beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyek beszerzése alól. A beruházás tervezését az Önkormányzat fürdőfejlesztési terveivel összhangban kell elkészíttetni. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II.23.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § (1)Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II.23.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: R.) 2. § helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat összevont költségvetésének: a) Kiadási főösszegét: 10.160.802.710 Ft-ban a1.) költségvetési kiadások összegét: 10.064.314.418 Ft-ban b) Bevételi főösszegét: 10.160.802.710 Ft-ban b1.) költségvetési bevételek összegét: 7.148.450.966 Ft-ban c.) Költségvetési egyenleg (b1-a1) összegét: 2.915.863.452 Ft-ban c1.) költségvetési egyenleg működési célú összegét: - 3.649.134.074 Ft-ban c2.) költségvetési egyenleg felhalmozási célú összegét: 733.270.622 Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület a költségvetés főösszegén belül a finanszírozási célú kiadások összegét 96.488.292 Ft-ban: a) működési célú finanszírozási kiadások: 61.393.292 Ft-ban b) felhalmozási célú finanszírozási kiadások: 35.095.000 Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a költségvetés összesített hiányát (költségvetési egyenleg és finanszírozási cé3.012.351.744 lú kiadások együtt): Ft-ban a) összesített hiány működési célú: 3.710.527.366 Ft-ban b) összesített hiány felhalmozási célú: 698.175.622 Ft-ban állapítja meg. A Képviselő-testület az összesített hiány finanszírozásának módját az alábbiak szerint állapítja meg: 1.) Hiány belső finanszírozása: 3.012.351.744 Ft-ban 1.a.) Maradvány működési célú igénybevétele: 1.100.461.926 Ft 1.b.) Maradvány felhalmozási célú igénybevétele: 1.911.889.818 Ft 2.) Hiány külső finanszírozása: 0 Ft 2.a.) Hitelfelvétel működési célú: 0 Ft 2.b.) Hitelfelvétel felhalmozási célú: 0 Ft (4) A Képviselő-testület az intézmények központi, irányító szervi támogatásának előirányzatát 1.766.732.050 Ft-ban állapítja meg.” 2. § A R. 1., 2a., 2b., 3a., 3b , 3c., 4., 5., 6., 9., 10a., 10b., 10c., 11. 12. számú mellékletei helyébe e rendelet 1., 2a., 2b., 3a., 3b., 3c. , 4., 5.,
városháza 6., 9., 10a., 10b., 10c., 11., 12. számú mellékletei lépnek. 3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2018. december 13. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelete A Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Képviselőtestület Ügyrendi és Szociális Bizottsága, valamint a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága, a Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: “4.§ (4) Az átruházott hatáskörök gyakorlásáról a hatáskört gyakorlók a Képviselő-testületnek évente kétszer számolnak be. Az átruházott hatáskörök gyakorlásáról az első féléves beszámolót a szeptemberi képviselő-testületi ülésre, a második féléves beszámolót a következő év januári képviselőtestületi ülésre kell előterjeszteni.” 2. § A Rendelet 8. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: “8.§ A Képviselő-testület lehetőség szerint minden hónapban egy alkalommal, lehetőleg a hónap utolsó csütörtöki napján a meghívóban megjelölt időpontban kezdődően rendes ülést tart. E rendelkezés alól kivételt képeznek különösen július, augusztus és december hónapok.” 3.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2018. december 13. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 19/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény valamint a közművelődési alapszolgáltatások, valamint közművelődési intézmények és közösségi színterek követelményeiről szóló 20/2018.(VII.9.) EMMI rendelet felhatalmazása alapján eljárva, a Képviselő-testület Ügyrendi és Szociális Bizottsága, valamint a Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a közművelődésről szóló 19/2013. (IX.27.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) 9. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) A Halasi Média és Kultúra Non-profit Korlátolt Felelősségű Társaság a rendezvény- és programtervet a tárgyévet megelőző év november 15-ig beterjeszti a Kiskunhalasi Önkormányzati Hivatal Köznevelés és Művelődés irodához. A tervet az Ügyrendi és Humánpolitikai Bizottság véleményezését követően a képviselő-testület a következő évi munkatervével egyidejűleg hagyja jóvá.” 2. § E Rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2018. december 13. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző
hirdetĂŠs
2018. december 19.
2018. december 19.
portré
Nekem a kórház olyan, mintha a saját otthonomról kellene gondoskodnom
Kinevezése után három hónapig tollal és papírral az éjjeliszekrényén aludt, ahogy ő fogalmazott, a kórházzal feküdt, azzal álmodott. Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató úgy érzi, az elmúlt egy év eredményes volt, kollégái egy emberként állnak mögötte. Az első esztendőre tett vállalásainak nagy része teljesült, azonban azt mondja, ő mindig hosszabb távú ciklusokban gondolkodott. Egyetemre „Amikor gyakorlatra idekerültem és megismertem dr. Balogh Elemért, jár, diplomamunkájának tészámomra nem volt más opció, tőle akartam tanulni. Megszerettem ezt mája a kórház és a gyógyfüra várost, sokkal inkább érzem magam halasinak már, mint gyulainak.” dő kapcsolata. Nem véletlen, ugyanis komoly elképzelései vannak ebben a témában, töb- ből és melyik területet választja? vább adjam, amit tőle kaptam. Ma akik tudnak és akarnak tenni bek között erről is beszélt a – Szegeden, az egyetemi éve- már nem ilyen orvosokat képez- Kiskunhalasért. vele készült interjúban. im alatt dőlt el, hogy melyik szak- nek. Szerencsére a kardiológia osz- } Akkor itt megtalálta a irányt választom. Harmadévben, tályon olyan fiatal kollégák dolgoz- számítását? } Ön az első orvos a családban? amikor kórélettant tanultunk, nak, akikre büszke vagyok és nekik – Teljes mértékben. Van egy kis– Békéscsabán születtem, de so- megfogott az EKG. Aztán amikor is tudtam adni valamit Balogh fő- kőrösi származású szép feleségem, káig Eleken éltünk, majd Gyulán. bekerültem a klinikai tárgyakhoz orvos úr szellemi örökségéből. van négy itt született gyermekem, Szüleim orvosok, édesapám már és a II-es Belgyógyászati Klinikán } Miért pont Kiskunhalas lett az, akik halasinak vallják magukat. nem él, viszont édesanyám a mai találkoztam dr. Csanády Mik- ahol lehorgonyzott? Blanka lányunk amikor hazajött napig praktizál Gyulán gyermek- lós professzor úrral és az általa – Gyula alapból nem lett vol- úgy, hogy már pár éve Budapesten gyógyászként, ügyeletet is vállal. bemutatott kardiológiai betegek- na jó választás, nem akartam az lakott, ő mondta azt, miért ne jönApu háziorvosként kezdett, majd kel, biztos voltam benne, hogy ez- édesapám árnyékában lenni. El- ne, amikor olyan szép ez a város. a gyulai kórház főigazgatójaként zel a területtel akarok foglalkozni. sősorban személyes oka volt an- } Visszakanyarodva a negyedszádolgozott. } Úgy tudom, hogy Kiskunhala- nak, hogy Halasra jöttem. Amikor zadot átölelő orvosi pályafutásá} Akkor megvan a kötődés ehhez son töltötte a gyakorlatát és dr. gyakorlatra idekerültem és megis- ra, volt kiemelkedően emlékezea pályához és egy intézmény veze- Balogh Elemér főorvos volt a mertem dr. Balogh Elemért, szá- tes esete? téséhez is. mentora. momra nem volt más opció, tőle – Sok ilyen eset van, minden más – Furcsa dolog ez, a családban va- – Balogh Elemér főorvos úr az a akartam tanulni. Megszerettem és más miatt marad meg az emberlahogy sorszerűen adódott. A déd- régi vágású, klasszikus úriember, ezt a várost, sokkal inkább érzem ben. Van olyan is, amikor az ember nagyapám a gyulai kórház igazga- orvos, akiből ma már nagyon kevés magam halasinak már, mint gyu- elkezd kötődni a betegéhez, mert tója volt, az ő fia, a nagymamám van. Az ő iskoláján nevelkedni és lainak. Pedig az első időben úgy olyan régen gyógyítja. Amikor egy öccse gyermekgyógyász lett, az új- azt a belgyógyászatot tanulni, amit éreztem, hogy Gyulán több a lo- ilyen pácienst elveszítek, nagyon szegedi gyermekkórház igazgató- ő képviselt, ma már nagyon keve- kálpatrióta. Most az utóbbi 4-5 nehéz. Pláne úgy, hogy a gyermeke jaként ment nyugdíjba. Az édes- seknek adatik meg. Szerencsés vol- évben szerencsés csillagzattal for- velem egykorú, a barátom lett, és apám Gyulán volt főigazgató, én tam, hogy ő volt a tanítómesterem. dult a város dolga. Úgy érzéke- rám bízta az édesapját. Több mint pedig Kiskunhalason. A mai napig feladatomnak érzem, lem, hogy sokkal több olyan em- tíz éven át volt a betegem. Azóta } Mikor dőlt el, hogy orvos lesz ön- hogy azt a tudást, módszereket to- ber van meghatározó pozícióban, is hiányzik. A fiával azóta is jóban
10 portré vagyok, egy évvel később pedig elhozta hozzám a feleségét. Éreztem, hogy bízik bennem. Ez nagyon megmaradt az emlékeimben.
} Felkérték, hogy legyen főigazgató vagy volt saját ambíciója is? – Is-is. Bennem mindig voltak és vannak is ambíciók, hogy mit lehet jobbá tenni. Mikor azt eléri az ember, egy kisebb közösségen belül, hogy osztályvezető lesz, ő maga határozhatja meg a belső szabályokat, munkafolyamatokat, a csapatépítés jellegét, a hangulatot. Az elvárásokat ki lehet vetíteni a munkatársakra és ezeket nem kell utasításba adni, mert ez jól működik és ebben az ember jól érzi magát. Így jártam én a kardiológiával. Ezt csak úgy lehet elérni, hogy szeretem azt, amit csinálok, a gyermekeimnek is ezt tanítottam. A kérdésére visszatérve, természetesen volt felkérés is arra, hogy vállaljam el a főigazgatói posztot. } Tavaly vagy már korábban is? – Nem. Évekkel korábban, de én akkor úgy éreztem, hogy nem vagyok erre még alkalmas. Tudtam nemet is mondani. A tavaly decemberi kinevezésemnek 3 éves előzménye volt. Akkor kezdődött a kapacitálás a városban és az egészségügyi vezetők részéről. Akkor
2018. december 19. nem éreztem, hogy készen állok már a feladatra, de tudtam, előbbutóbb igent kell mondanom. } Mi volt az, ami miatt úgy érezte, készen áll? – Az, amikor úgy éreztem, hogy ha most elengedem az osztályom kezét, akkor önállóan, hibátlanul működik. Nekem fontos a kardiológia gördülékeny, magas színvonalú munkája, amelyet most a rutinosabb szakorvosok mellett a fiatalok visznek tovább. Mondhatom, hogy az osztály az ötödik
Azt érzem, hogy a kórházban is a kollégák egy emberként állnak mögöttem. Nagyon sok segítséget kaptam a közvetlen vezetőtársaktól, elsősorban dr. Lengyel Jánostól. Olyan rendszerbe kerültem bele, ami számomra ismeretlen. Ebben eligazodni, nem könnyű. Van benne politikai, szakmai, gazdasági felhang is. Huszonöt éve itt dolgozom a kórházban és találtam olyan helyet, ahol még sohasem jártam. Elmondhatom, hogy egy év után körülbelül
„A tavaly decemberi kinevezésemnek 3 éves előzménye volt. Akkor kezdődött a kapacitálás a városban és az egészségügyi vezetők részéről. Akkor nem éreztem, hogy készen állok már a feladatra, de tudtam, előbb-utóbb igent kell mondanom.”
„gyermekem”. } A kórház olyan mint egy emberi test, összhangban kell működnie és ezt ismernie kell a vezetőnek Amikor igent mondott, nyilván volt egy elképzelése a feladatokról. Azt kapta, amit várt, vagy voltak meglepetések? – Szerencsés vagyok szerintem.
átlátom azokat a szakmai és gazdasági funkciókat, amelyekre lehet stratégiát építeni. Azt kell megértenie mindenkinek, hogy ha mi egy irányban szeretnénk gondolkodni ezzel a kórházzal kapcsolatban, akkor érezni kell, ki mit tehet ezért az intézményért. Ha ez nincs meg, akkor nem fogják azt mondani, hogy a halasi kórház a dél-alföldi régióban a második legjobb. } Annyi rosszat lehet hallani az egészségügyi rendszer betegségeiről. Valóban súlyos a helyzet, ön hogy látja? – Én látom a kiutat, innentől kezdve nekem az a dolgom, hogy elhitessem a kollégáimmal, ha egy irányba evezünk és kellő erővel húzzuk az evezőt, akkor nem fogja az örvény leszippantani a közös csónakunkat. Azt érzem a kórházban, hogy ezt el is hiszik nekem, amiért nagyon hálás vagyok. Mindenki lehetőségéhez mérten tá-
mogat, így sokkal könnyebb egy intézményt vezetni, csaknem nyolcszázan vagyunk, mehetnénk nyolcszáz felé is. } Mi lesz a betegek és dolgozók számára a nagy durranás 2019-ben? – Az a legnagyobb dolog, hogy az energetikai korszerűsítést, az ablakcserét el tudtuk kezdeni és a beruházás az első félévben meg is valósul. Rá sem lehet majd ismerni kívülről az intézményre, ha valaki a Semmelweis tér felől érkezik. Olyan lesz, mintha egy új épületbe jönne be az ember. A következő feladat majd az lesz, hogy ez a változás belül is érzékelhető legyen. Nagyon kellett már ez a fejlesztés a városnak, köszönet jár mindenkinek, aki ebben segített. Nekem ez komoly vállalásom volt egy évvel ezelőtt. Van egy tűzlépcsőnk, amely „életveszélyes” és felújításra szorul. Meg kellett szervezni, hogy akkor kapjunk rá forrást, amikor a főépület egyébként is fel van állványozva a hőszigetelés miatt. Minek kétszer állványozni, amikor egyszerre is megoldható? Azt szoktam mondani, nekem a kórház olyan, mintha a saját otthonomról kellene gondoskodnom. } Megfigyelhető volt ebben az egy évben az ön részéről egy aktív közéleti jelenlét. – Eddig is ott voltam a rendezvényeken, csak lehet, nem volt ennyire feltűnő. Az is igaz, hogy több meghívást kapok és ahová módom van, oda el is megyek. Vallom, azt a példát kell mutatni, hogy enynek a városnak és az intézményeknek olyan vezetői vannak, akik le tudnak ülni egymással, normálisan tudnak beszélgetni. Tudatos az is, hogy nyitottunk a város felé, programokat szerveztünk a Semmelweis Év égisze alatt. Ezek a jövőben is folytatódnak majd, a bá-
„Rá sem lehet majd ismerni kívülről az intézményre, ha valaki a Semmelweis tér felől érkezik. Olyan lesz, mintha egy új épületbe jönne be az ember. A következő feladat majd az lesz, hogy ez a változás belül is érzékelhető legyen.” lunknak már meg is van a dátuma, február kilencedike. 2019-ben is lesz Semmelweis Futás és kerékpározás is. } Ennyire fontos, hogy a városnak élő kapcsolata legyen a kórházzal? – Természetesen. Óriási felelősség, amikor az ember a város legnagyobb munkáltatója. Nem beszélve arról, hogy Kiskunhalas kitörési pontja az egészségügy és a gyógyturizmus lehet. } Bocsánat, hogy közbevágok, erre már komoly tervek vannak a fürdőfejlesztés kapcsán. – Páratlan lehetőség, hogy ilyen közel van a fürdőhöz a kórház, ezt ki kell használni. Nem véletlen, hogy tavalyelőtt mondtam polgármester úrnak, én ide képzelem el a második városközpontot, a strand és a kórház közé. } Ön már korábban beszélt erről, még nem is volt főigazgató. Tervek voltak ezzel kapcsolatban. – Vannak is. Ez most már odáig fejlődött, hogy a városvezetők is egységesen mögé álltak a programnak. Jelen pillanatban ebből írom a diplomamunkámat a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, hogy miként lehet a kórházstratégiát jól megfogalmazni a gyógyfürdő szomszédságában és negyven évre meghatározó egészségügyi intézményt létesíteni. Ilyen adottság csak két helyen van még az országban. Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen vonzereje lehet, ha mi létrehozunk egy Kiskunhalasi Regionális Semmelweis és Gyógyfürdő Kórházat. Ezt komplexen kell kezelni, a kórház és a fürdőfejlesztés szerintem együtt lehet nyerő, közösen kell bevinni a döntéshozók elé. } Gondolom, egy évvel ezelőtt
„Úgy érzem, nagyon jól együtt tudok dolgozni mindenkivel. Nem nekem kell kiviteleznem a dolgokat, én vagyok a karmester, mindenki tudja a dolgát.” megfogalmazott célokat, amiket mindenképpen el akar érni. – Egy XXI. századi kórház kialakítása. Kell egy ütemterv is mellé, hogy hány év alatt tudjuk megcsinálni. Ha nincs határidő, akkor úgysem fogja végigvinni. } Mi az ön határideje? – Hat év. 2024-ben lesz 50 éves a kórház, addigra szeretném megvalósítani ezt. Ha a második ciklusomat elkezdhetem, ott már komoly mérleget kell csinálnom, hogy kell-e továbbvinnem a főigazgatást. Szerintem rövidebb tervekben nem szabad gondolkodni. Ettől kisebb időszakban csak tűzoltásra lehet képes egy vezető. Jó csapattal dolgozhatom, kiválóan dolgoznak a kollégák, pláne azóta, hogy levettem róluk a kézi vezérlést. Előtte éveken át mindenhez a főigazgató aláírása kellett, most mindenki megkapta a jogkörét és hatáskörét. Úgy érzem, nagyon jól együtt tudok dolgozni mindenkivel. Nem nekem kell kiviteleznem a dolgokat, én vagyok a karmester, mindenki tudja a dolgát. A legfontosabb, általam mérföldkőnek nevezett feladatokat, amelyeket az első évre vállaltam, megcsináltuk. Jövő januárban kezd az új orvosigazgató, szeretném, ha len-
ne fekvőbetegért felelős helyettese és a járóbeteg ellátásért felelős helyettese is. } Vannak visszajelzések? – Természetesen, szerencsére sok a pozitív. Alapvetően nem vagyok elégedetlenkedő típus, vannak dolgok, amiket el kell tudni engedni. Nem kell ezekkel streszszelnie az embernek saját magát. Meg-
portré 11 mondom őszintén, az első három hónap számomra is nehéz volt. Állandóan pörgött az agyam, éjszaka is papír volt az éjjeliszekrényemen és a kórházzal álmodtam. Felébredtem és le kellett írnom azt, amit gondoltam, féltem, hogy elfelejtem reggelig. Aztán három hónap után kezdett visszaállni ez a normális kerékvágásba. } Mikor van szabadideje? – Azt be kell látnom, hogy az elmúlt egy évben nem foglalkoztam eleget saját magammal. Mondjuk, a következő időszakban a célom az, hogy laposabb hassal üljek ide majd egy év múlva. Hálás lehetek a családomnak, elsősorban a feleségemnek, mert ő viszi a hátán az otthoni dolgainkat. Megpróbálunk olyan sokat együtt lenni, amennyit csak lehet. Mondjuk, jövőre már könnyebb lesz, nem kell minden hétvégén egyetemre járnom. } Mi kapcsolja ki a munkából? – Vasárnap például fél kilencig alhatok, mondjuk, fél hatkor így is felkelek, mert akkor szoktam hétköznap ébredni. Kikapcsol a gyermekeim sikere, azt nagyon élvezem, amikor hazajönnek és mesélnek. Van közös színházi programunk, legutóbb például átmentünk Szegedre, aztán kimentünk együtt a gyertyagyújtásra a halasi főtérre. A rendszeres biciklizés hiányzik, azt vissza kell rakni majd az életembe, mert ez komoly eltolódást eredményezett az energiabevitel és energialeadás egyensúlyában. Jáger Levente
Fotók: Kovács Iván
2018. december 19.
12 kultúra
2018. december 19.
Tolvai Reni:
Kihívások jöttek hétről hétre
Tolvai Renit a Megasztár óta ismeri a nagyközönség. A tehetségkutató nyertes énekesnője már a televíziós műsort követően is járt a Halasmédia Szerkesztőségében, most a Halasi Adventi Tér programja alkalmából tért vissza hozzánk és adott interjút, melyben a közelgő karácsony mellett a Sztárban sztár és jövő évre vonatkozó kívánságai is napirenden voltak. – Gusztos Bencével jártunk itt a Megasztár után. Ahogy bejöttem, egyből felismertem a stúdiót. Nagyon rég volt (nevet). A Megasztár nyolc éve volt és szerintem hét éve jártunk itt Bencével, ha jól emlékszem. Régen találkoztunk, mindenki a saját útját járja, de remélem, jól van, és jól sikerülnek a dolgai. } Heteken át voltál a Sztárban sztár versenyzője. Mit adott neked ez a műsor? Mi volt számodra a legnagyobb pozitívuma? – Kipróbálhattam magam olyan ka-
rakterekben, amikről mindig is álmodtam. Hangilag is, kinézetre is, színpadképileg is. Elénekelhettem olyan dalokat, amiket nagyon szeretek, meg olyanokat is, amiket nagyon nem. Kihívások jöttek hétről hétre. Ez nagyon-nagyon sok mindenre tanított, és sok mindent adott. } Ki volt a kedvenced? – Aretha Franklin és Sia. } Utóbbi megjelenésében is nehéz feladat lehetett. – Igen. Siánál konkrétan az egész frufru kitakarta a szemem. Úgy kel-
A Martonosi Pál Városi Könyvtár folytatta hagyományőrző rendezvényét. A Mesemondó Gyermekek Találkozója mindig érdeklődésre tart számot az iskolások körében.
lett énekelnem, hogy semmit nem láttam. } Mennyi időt vett el egy napodból a felkészülés a vasárnapi adásokra? – Az egész hetemet csak azzal töltöttem. Tényleg semmi másra nem volt idő. Hétfőtől vasárnapig bent voltunk a tévében és próbáltunk, próbáltunk… } Akkor a kiskunhalasi találkozás a közönséggel egy kis „lopott idő”? Mivel készültél? – Igen. A saját műsorommal készültem nektek. Saját számokat hoztam és pár karácsonyi dalt. Magyar nyelvűeket is hoztam, angol nyelvűeket is és olyanokat, amelyek az ünnepekhez kapcsolódnak és nagy világslágerek. } Erdélyben nőttél fel, a párod, András pedig Amerikában. Más kultúrák találkozása ez, nálatok mi szokott lenni a karácsonyi menü? – A hagyományos: töltött káposzta, húsleves. Igazából bármi, amit anyukám meg anyukája készít, azt mi szeretjük. A bejgli nagy kedvencünk. } Melyik? – Én a diósat szeretem, Andris pedig a mákosat. } A december programokkal teli, de a csendesebb hónapokban szoktál-e sütni-főzni? – Igen, szoktam, ha van rá időm, akkor mindenképp. Ebben a nagyon sűrű időszakban is szoktam. Én például szeretek reggelizni. Ha nem eszem ilyenkor, akkor egész nap rosszul ér-
zem magam. A reggeli számomra nagyon-nagyon fontos, csak utána megyek el otthonról. Azt nem szeretem, ami utána jön: a mosogatást, a konyhatisztítást (nevet), de magát a főzést szeretem. } Menedzsered, Csaba elkötelezettje a sportnak. Együtt is szoktatok sportolni? – Együtt nem, de külön annál inkább. Ő a konditermes fitnesz edzéseket szereti a legjobban. Bevallom, hogy én is. Nem szeretek a szabadban futni. Mindketten ezt csináljuk, és Andris is így edz. } Én boldog új évet kívánok neked, de te mit kívánsz magadnak az új évre? Milyen legyen? – Én is boldog új évet kívánok nektek. Magamnak mit kívánok? Azt, hogy még sikeresebb év legyen, mit ez volt. Szeretném, hogy egészséges legyen a családom meg én is meg mindenki. Ennyi. Kép-szöveg: Pál László
Mesemondó-találkozó
Kistérségi és városi mesemondó ver- teremben. Két kategóriában zajlott a senynek adott otthont az intézmény megmérettetés. A régió iskoláinak legdecember 10-én délután az olvasó- jobbjai vettek rajta részt. A zsűriben
Fejes Józsefné, Ternovszkyné Kutus Katalin és Elek Jánosné elnök értékelt. Az 1-4. évfolyamosok mezőnyében Kollár Máté nyert. Zsubori Lilla második, Vincze Gábor harmadik helyezést ért el. Tósaki Réka különdíjas lett. Az 5-8. évfolyamosoknál Gáspár Imre Bátor győzött. Dóczi Viktória második, Cziczelszki Eliza harmadik lett. Gaál Zsófia
különdíjat vehetett át. Kategóriánként az első helyezett képviseli oktatási intézményét és települését a jövő februári, kecskeméti versenyen. A zsűri szerint élményszerű volt a gyerekek előadásmódja. Elek Jánosné elnök külön megdicsérte őket azért, hogy oda mertek állni a rajtvonalhoz és bátrak voltak. Kép-szöveg: Pál László
2018. december 19. A különböző kultúrák találkozása mindig érdekes lehet. A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában idén is megrendezték a Nemzetiségek napját. Hónapokig tartó felkészülés és gyakorlás előzte meg a műsort, melyben helyet kapott a zene, a tánc, a vers és a próza. A mottó: Szeretni annyi, mint elfogadni.
Az oktatási intézmény tornacsarnokában december 15-én délelőtt tartották a Nemzetiségek napját. Mesterné Taskovics Valéria igazgatóhelyettes rámutatott, ez már a tizennegyedik ilyen alkalom volt az iskolában. – A Kisebbségek napjából nőtte ki magát a rendezvényünk. Úgy gondoljuk, hogy ez a nap alkalmas arra, hogy a gyerekek nyilvánosság előtt
kultúra 13
Szeretni annyi, mint elfogadni bemutatkozzanak. A németet tanórai rendben tanítjuk, a roma diákok számára pedig szakköri formában történik a nemzetiségi oktatás. Városi pályázatok is segítik a munkánkat – tudtuk meg. – Az iskolánkban 2004. óta folyik német nemzetiségi oktatás és német népismerettel is foglalkozunk. A roma szakkörösök táncolnak, zenélnek. Hónapok óta tartó készülődés, kitartó gyakorlás, együttműködés előzte meg. A szervező munka a
pedagógusokat, a nyelvtanárokat dicséri. A Virágzó Tehetségek Egyesület is segíti munkánkat, köszönet minden támogatónknak. Mesterné Taskovics Valéria arról is beszélt, hogy minden évben új tartalommal töltik meg a programot. Rendezvényükkel segítik az integrációt. A
gyerekek és a szülők is megszokták, érdeklődéssel követik a Nemzetiségek napját. – Tánccal, verssel készültünk. Naponta gyakorolok. Az iskola révén heti egykét órát próbálunk, de otthon is szoktam gyakorolni. Kicsi korom óta táncolok – mondta Nemes Éva Evelin.
– Első osztálytól kezdve tanulok németet. Fontosnak tartom és szeretem ezt a tantárgyat. Fontosnak tartom, hogy a nyelv által a kultúrát is megismerjem – fogalmazott Szepesvári Berta. A diákok előadását Szűcs Csaba is megtekintette a Felsővárosi-iskolában. Az alpolgármester hangsúlyozta, ez az intézmény élen jár a Nemzetiségek napja rendezésében. – A gyerekek megismerhetik általa egymás kultúráját. Úgy gondolom, jó kapcsolatok kialakításával a két társadalom tudott közelíteni egymáshoz – mondta Szűcs Csaba. – Be kell mutatni, hogy közülünk is vannak, akik megállják a helyüket – tette hozzá. Kép-szöveg: Pál László
Új produkciók az ünnepi gálán
A Kiskun Táncegyüttes tagjai és az utánpótlást biztosító növendékek minden évben sokat tesznek azért, hogy őrizzék a hagyományokat és újat is mutassanak időről időre. Hagyomány náluk, hogy karácsonyra előadással készülnek, ezáltal is megköszönve támogatóik segítségét. Az idei ünnepi előadás vasárnap délelőtt volt a moziban. Korosztályok találkoztak és váltották egymást a színpadon produkcióról produkcióra. Új bemutatókkal készül-
tek az ifjúságiak, majd a gyerekek is hoztak olyan műsorszámot, amit nemrég kezdtek el tanulni, mégis ügyesek voltak benne. A Karácsonyi néptánc gála a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola és a Kiskun Táncegyüttes közös előadása volt. Mándity László művészeti vezetővel az élen körülbelül hetvenen léptek színpadra december 16-án délelőtt a moziban. A művészetoktatási intézményben öt csoportban folyik táncoktatás. – Úgy döntöttem, hogy ez a gálaműsor a gyerekekről fog szólni. Több olyan produkció volt, amit most láthattak először a szülők – mondta. – A nyertes pályázatok útján hozzánk érkező pénzösszeg a jövőben a munkánkat segíti. Új ruhákat készíttetünk és koreográfiákat tanulunk. Táncosainknak új dél-alföldi, somogyi és forgatós ruhái lesznek – tette hozzá. A közel másfél órás gálán széki, bukovinai, moldvai, szilágysági, füzes, kalocsai, dél-alföldi táncok szerepeltek, majd a finálé következett.
A művészeti vezető beszélt arról is konferálás közben, hogy mennyi munka áll egy-egy színpadi tánc mögött. Sokat készültek hétvégéken, táborokban, és bizonyítottak vendégszerepléseik alkalmával. Táncosaik kiemelt arany, arany, ezüst és bronz minősítéseket érdemeltek ki megmérettetések alkalmával. Idén jelentős esemény volt életükben a 10 éves jubileumi gála a városháza díszudvarán. Mándity László megköszönte mindenki segítségét, aki hozzájárult valamilyen módon a néptáncosok tá-
mogatásához. Morvainé Kovács Ibolyának, a művészeti iskola igazgatóhelyettesének, aki pályázatkezelésben élen jár, külön is köszönetet mondott egy virágcsokorral. – A Kiskun Táncegyüttes felvállalta, hogy kitaníttatja a jövő generációt. A népzene-oktatást Szabó Zoltán segíti. Mi egy nagy családot képviselünk itt a Szélrózsa csoport tagjaival. A karácsonyi gálánk köszönetnyilvánítás a szülőknek, a rokonoknak, a támogatóknak az éves segítségért – mondta. Kép-szöveg: Pál László
14 kultúra
2018. december 19.
Adventi teaház
Kautzky Armand:
Fotó: Pál László
Szívesen főzök
Fotó: Anda Péter
Visszatért a múlt egy szelete. Molnár Ferenc legtöbbször játszott művével, Az üvegcipővel zárult a halasi színházi évad december 3-án. A moziban a Körúti Színház vendégjátékát tekinthette meg a helyi közönség a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. Az előadás férfi főszerepét Kautzky Armand alakította.
féle. Életem egyik legkedvesebb szerepe. Az a különlegessége, hogy amikor a pályámat kezdtem a Madách Színházban – ki se mondom, hogy milyen régen –, akkor én ebben az előadásban Császár Pált játszottam. Sipost anno Huszti Péter alakította. Eltelt néhány évtized, és most én értem bele ebbe a szerepbe. Ez nagyon nagy megtiszteltetés és nagyon-nagyon örülök neki. } Említette a Madách Színházat, mellé bejött a Körúti Színház. Mennyire gördülékeny az egyeztetés a két teátrum között? – Minden magánszínháznak nagyon nehéz most, illetve mindenkinek nagyon nehéz. Amióta a szabadúszás, mint olyan, bejött a divatba, mindenki ezerfelé van, és szabadon próbál létezni, azóta nagyon nehéz a színházakat összeszervezni. A Körúti Színház legalább annyira szenved ettől, mint a Vígszínház. Mindenki mindenkire vár.
} Sokan a legjobb hangú férfi színésznek tartják. Mindig is elégedett volt a hangjával? – Ha elégedett vagyok, ha nem, ez van. Ez olyan, mint az ember lábmérete vagy a magassága. Ezt én kaptam, ezt én örököltem, ez nekem adottság. Én nem is tartom olyan érdekesnek vagy olyan különlegesnek. Én mást hallok belül természetesen. Persze nagyon örülök, és nagyon megtisztelő, ha szeretik a hangomat. Megpróbálok megfelelni ennek. Szóval szeretem. Fiatalabb koromban mindig azt mondtam, hogy a hangom előttem jár. A hangomat előbb megismerték, vagy felismerték, és utána jött, hogy ki is van a hang mögött. } Sipos urat formálta meg a Kiskunhalason is műsoron szereplő előadásban. Milyen ez a karakter? – Az üvegcipő az egyik legcsodálatosabb darabja Molnár Ferencnek. Fantasztikus romantikus vígjáték, de van benne dráma, emberi helyzet, minden-
Nem nagyon tudunk egy-két hónapnál előbbre tervezni, mert várjuk egymást. } Mennyire tervezhető a karácsony? – Már abszolút tudjuk tervezni természetesen. Vannak fellépéseim, vannak előadások, de a karácsony mindig a családé. Valahogy a szilveszterrel is úgy vagyok, hogy nem nagyon szoktam fellépni. Nem az én műfajom a minden áron való szórakoztatás. Hála Istennek, idén is családi körben leszek karácsonykor is és szilveszterkor is. } Van-e olyan étel, amit ön készít el? – Tulajdonképpen bármit, és bárcsak én csinálhatnám a karácsonyi vacsorát, mert nagyon szeretek főzni, de a feleségem szokta elkészíteni. Két dudás nem nagyon szeret a konyhában együtt lenni, úgyhogy ő készíti, de bármikor szívesen főzök. Nyáron én szoktam főzni a családnak. Akkor egy kis szabadságot kap a feleségem. Évközben azonban, akár karácsonykor is, ő főz. Pál László
Meghitt együttlét, csendes beszélgetés, örömteli találkozás. Ezt ígérte az Adventi teaház december 12-én a Szent József Katolikus Általános Iskolában. Az aula ideiglenesen presszóvá változott, ahol diákok sürögtek-forogtak az asztalok körül.
Az Adventi teaház minden esztendőben az oktatási intézmény egyik leghangulatosabb rendezvénye. Az ünnepi díszbe öltöztetetett aulában a nagy karácsonyfa szomszédságában zajlottak az események. Dózsáné Mohos Mónika igazgatónő köszöntője után diákok léptek közönség elé. A zeneiskolás hangszeresek és az énekkarosok is produkciókat adtak elő. A műsoron belül a pedagógus kórus is szerepelt karácsonyt idéző számmal. Az ünnepváró alkalomra a felső ta-
gozatos tanulók készítették a süteményeket tanárok segítségével. Az Adventi teaházban is diákok kedveskedtek a vendégeknek felszolgálással. A gyerekek együtt lehettek, beszélgethettek szüleikkel, barátaikkal. A Szent József-iskola a Katolikus Karitász Angyalbatyu területi gyűjtőpontja. Az intézményvezető hangsúlyozta, fontos, hogy a gyerekek találkozzanak az adományozással. Az iskola idén is segíti a rászorulókat. Kép-szöveg: P. L.
2018. december 19.
ének-zene 15
Csendes éj Advent második hetében tartotta hagyományos – Csendes éj – koncertjét a művészeti iskola a Baptista Imaházban. Előtte azonban kézműveskedni is lehetett.
adatát, aminek tehetséggel eleget tettek. Egymás után minden hangszer és énekhang is megszólalt. A zeneovisok dalcsokra köszöntötte a közönséget, köztük a Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dal, melyet lelkesen énekeltek a kicsinyek. Klarinét, furulya, zongora, hegedű, ének, harsona, fuvola, kürt követte egymást a tehetséges zeneiskolá-
Ősbemutató adventkor
fotó: szőke józsef
A Lorántffy Zsuzsanna és a Pro Musica Kamarakórusok közös hangversenyt tartottak az ünnepi díszbe öltöztetett Baptista Imaházban advent harmadik vasárnapján. A nagy hó ellenére is eljöttek a kórusmuzsika kedvelői az estre, mely egy különleges csemegével is szolgált. Paul Wusching magyar származású zeneszerző rövid miséjének ősbemutatója is elhangzott.
– A városunkban is ismert Paskó kai kórussal tanuljuk meg és mutasCsaba atya találta meg a mise kot- suk be. Ez az ünnepi, adventi időpont táját és ő ajánlotta, hogy a szabad- méltó az ősbemutatóra – mondta
fotók: pál lászló
Múlt héten kedden délután Morvainé Kovács Ibolya igazgatóhelyettes és segítői várták a gyermekeket és szüleiket. Egymás után készültek a szebbnél szebb adventi és karácsonyi díszek: Betlehem, angyalkák, fenyőfák és sok más apró, karácsonyfára is feltehető dísz. Nagy örömmel dolgoztak a szorgos kezű fiatalok, közben illatos teát ittak és szüleik által sütött finom süteményeket ettek. A „jóleső munka” után következett a szórakozás. A zeneművészeti szakok növendékei gyönyörű adventi és karácsonyi dallamokkal örvendeztették meg a jelenlévőket. Tapodi Janka és Németh Buhin Beatrix zeneiskolai növendékek vállalták magukra a műsorvezetés fel-
sok produkcióiban. Megszólalt zongora négykezes, cselló-duó, fúvós zenekar és fuvola együttes. Hullt a pelyhes fehér hó, leszállt Mennyből az angyal, és a Pásztorok is megérkeztek Jézuska üdvözlésére. Csendes éjen őt köszöntötte a Kirje, kirje kisdedecske. S természetes a nagy zeneszerzők alkalomhoz illő, méltóságteljes dallamai is zengtek a szépen feldíszített imaház falai közt. Az iskolai kórus zárta a lélekemelő koncertet. Mozart Bűvös csengettyűje, majd a Betlehem éjjelén után a világban mindenhol énekelt Csendes éj dallama búcsúztatta a megje-
lenteket, akik vastapssal köszönték meg a kedves élményt. Szívükben vitték magukkal a melengető érzést, ami megszépíti az adventet, a várakozás napjait, amíg karácsonykor megszületik a kis Jézus. L. Molnár Anna
Andáné Vastag Andrea karnagy. Tóth István, az est házigazdája szerint sajnos ez az időszak a rohanásról, vásárlásról szól napjainkban. Ám az elcsendesedés, a várakozás, a lelki töltekezés volna fontos advent heteiben. Ezt segíti elő a két kórus koncertje is. Először a vendéglátók műsorát hallhatták a jelenlévők. Víg énekekkel zengték az Úr dicséretét, majd következett a Panis Angelicus, az Aranyszárnyú angyal és egy gyönyörű Alleluja Andáné Vastag Andrea karnagy vezetésével. A Pro Musica Kamarakórus idén ünnepelte alakulásának 50. évfordulóját. Az évek folyamán sokat koncerteztek Európa szinte minden országában, de eljutottak Mexikóba is. Változatos műsorukban ortodox ószláv kórusmű – Téged imádlak, andalúz Mária ének, tanzániai karácsonyi dal – Megszületett az Úrjézus, valamint a reneszánsz kórusirodalom gyöngyszemei is szerepeltek. Karnagyuk Csikós Krisztina. Paul Wusching gyönyörű Missa Brevise a két egyesített kórus ajkán csendült fel
méltóképpen, méltó helyen. Vezényelt Csikós Krisztina. Közreműködtek a halasi és szabadkai zeneiskolák vonós tanárai és Nagy Mihály orgonán. A két kórus közösen is énekelt – zengett ajkukról az Alleluja. A dalos kedvű közönséggel együtt szólalt meg a Csendes éj, Kmeth Annamária (zongora) és Hunyadiné Székely Márta (fuvola) kíséretével Andáné Vastag Andrea irányításával. – Köszönjük a meleg fogadtatást, jól éreztük magunkat a halasi dalos társakkal. Reméljük, a koncert, a kiváló kórusművek ráhangolták a közönséget a közelgő ünnepre. Sajnálhatja, aki nem jött el. Andreával együtt bízunk abban, hogy tovább tudjuk folytatni a közös munkát, újabb, akár Paskó Csaba által felfedezett művek előadásával. Szép este volt – osztotta meg velünk gondolatait Csikós Krisztina. Az est közös vacsorával, baráti beszélgetéssel zárult. L. Molnár Anna
16 hirdetés
Márkakereskedés tapasztalattal rendelkező autószerelő vagy autóvillamossági szerelő munkatársat keres. Szakmai végzettség, „B” kategóriás jogosítvány. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu e-mail címen. A-854 Soltvadkerti műanyagüzembe munkatársakat keresünk útiköltség térítéssel. Kezdő órabér 800 Ft (betanítási időszak), későbbiekben teljesítménytől függően plusz juttatás. Tel.: 06 30/698-00-98 A-1090 Műszaki beállítottságú, általános karbantartó tapasztalatokkal rendelkező munkatársat keresünk (lakatos, gépszerelő). Tel.: 06 20/333-18-25 A-1116 Légylárva tenyésztő telepre keresünk alkalmazottat akár nettó 230.000 Ft fizetéssel. Kijárás biztosított vidékiek számára is. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/333-18-25 A-1130 Műszakvezetőt, telepvezetőt keresünk kiemelt fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/333-18-25 A-1131 A Mátyás Bisztróba (6400 Kiskunhalas, Mátyás tér 4.) konyhai kisegítőt és szakácsot keresünk. Tel.: 06 20/225-50-04 A-1132 Sofőrt keresek „C” kategóriával erdészeti daruval szerelt rönkszállító kamionra. Minden este otthon. GKI vizsga nem szükséges. Fizetés nettó 440.000 Ft. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-1135 Autóvillamossági szerelőt keresek kiemelt fizetésért kamionokhoz és munkagépekhez. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-1136 Kunfehértói telephelyünkre keresünk irodai munkatársat. Feltételek: tízujjas vakírás, Word és Excel programok magabiztos használata. Önéletrajzokat az info@ wagner.hu e-mail címre várjuk. A-1137 Kiskunhalasi könyvelőiroda keres Vállalkozási- és bérügyintéző végzettséggel (pályakezdő 25 év alattit is), illetve egyéb szakirányú középfokú végzettségű munkavállalót teljes munkaidős foglalkoztatásra. Jelentkezés e-mailben: megbizhato.2017@ gmail.com A-1138 IFA-ra keresek sofőrt. Tel.: 06 20/988-55-64 A-1139 Lánctalpas kotrógépre gépkezelőt keresünk tuskózáshoz. Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/460-24-01 A-1148 Kiskunhalasi pub-ba pultost keresünk. Tel.: 06 30/627-45-53 A-1150 Növények ápolására és gondozására keresünk dolgozókat. Tel.: 06 20/988-55-64 A-1151 A Bois Bútor Kft. gyakorlattal rendelkező bútorasztalosokat keres! Bérezés megegyezés szerint. Vidékieknek utazási költségtérítés. Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: bois@bois.hu Tel.: 06 70/382-47-24 A-1152 Önkihordós szerelvényre gépkocsivezetőket keresünk. „C”+„E” kategória szükséges! Napi hazajárás, soltvadkerti indulás. Schiszler Trans Kft. Tel.: 06 30/229-02-74 A-1153 Q-TRUCK SERVICE autószerelő, mezőgazdasági gépszerelő munkatársak jelentkezését várja. Vidékieknek útiköltség térítés. Fizetés megegyezés szerint! Jelentkezni a qtruckservicehalas@gmail.com e-mail címen vagy telefonon lehet. Tel.: 06 20/505-49-99 A-1154
2018. december 19. Sofőröket keresünk belföldre. Nyerges rönkszállító, önkihordó és billencs szerelvényekre. Fizetés nettó 400.000 Ft. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-1134 Lovakhoz gondozót keresünk. Tel.: 06 30/985-23-58 A-1155
Hízók eladók. Tel.: 06 70/254-19-42 Nagy súlyú hízók eladók. Tel.: 06 20/531-08-96 Hízó van eladó. Tel.: 06 20/298-90-48
A-1140 A-1141 A-1156
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 400 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49
Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-1096 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-1143 DORMEO AKCIÓ! MATRACOK -15 %, FEDŐMATRACOK -50 % kedvezménnyel. Kiskunhalas, Széchenyi u. 102. ÁGY ÁRUHÁZ Tel.: 06 77/429-973 A-1122 Hotel Kreischberg 2019. január 19-től egy hétre, 4 fő részére eladó! Tel.: 06 30/737-35-60 A-1157 Kisbálás lucerna eladó. Tel.: 06 70/385-12-09 A-1161
Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05 A-298 A belváros közepén saját, 1500 m2-es telken, 260 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó. Tetőtér beépíthető, az ingatlan bővíthető. Tel.: 06 70/335-27-24 A-1033 65 m2-es Kossuth utcai lakás eladó. Tel.: 06 30/682-00-13 A-1056 Strandfürdő környékén 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 06 70/365-06-23 A-1125 Kecelen a Béke tér 11. szám alatt 100 m2es, 3 szobás-étkezős családi ház nagy udvarral és kerttel, melléképületekkel eladó. Ár: 12 M Ft Tel.: 06 30/573-79-80 A-1144 2002-ben épült belvárosi családi ház eladó. Tel.: 06 30/978-81-79 A-1159
Ford Tranzit 2.5D eladó. Műszaki vizsga érvényes 2020/8 Vételár: 420.000 Ft Tel.: 06 20/924-50-54 A-1160
Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35 A-665 Intézze lakáskölcsönét otthonában. Tel.: 06 20/272-70-75 A-1128 Tuskózást, tuskódarálást vállalunk. Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/460-24-01 A-1149
Születtek: Tamás Hanna (Mészáros Nóra) Soltvadkert, Varjú Hédi (Csomán Ildikó) Jánoshalma, Szoloczki Léna (Perneki Tünde) Kunfehértó, Ilyés Benett Norbert (Kocsis-Marginean Nikolett) Kiskunhalas, Bodó Ariana Zoé (Varga Anita) Tompa, Melkvi Liána Violetta (Király Julianna) Csengőd Házasságot kötöttek: Farkas Dávid és Nagy Katalin, Nagy Imre és Szekér Ibolya, Kovács Ádám és Ábrahám Krisztina Elhunytak: Kovács Béla (Kiskunmajsa), Felföldi Sándor (Kiskunmajsa), Szatmári Lászlóné Szemerédi Katalin (Kiskunhalas), Szőke László Alajos (Kiskunhalas), Tóth József (Kiskunhalas), Stroia Péter (Kiskunhalas), Doszpod Imréné Herczeg Ilona (Kecel), Kiss Istvánné Virág Edit (Páhi), Veiszfeld István (Soltvadkert), Zórád Györgyné Sági Mária (Kiskőrös), Tuskán István (Bócsa), Szabó Elekné Csete Ilona (Kiskunhalas), Bartek Sándor (Kiskunhalas), Kócsó Józsefné Balog Erzsébet (Kiskunmajsa)
2018. december 19. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: December 19. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti m. 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közé. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közé. m. (ism.) 23:00 Képújság December 20. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közé. m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közé. m. (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 23:00 Képújság December 21. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifj. műsor (ism.) 00:00 Képújság December 22. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (12) – ifjú. műsor (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közél. m.(ism.) 21:00 Képújság December 23. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közé. m. (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság December 24. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifj. műsor (ism.) 08:00 Képújság
12:00 PONT (12) – ifj. műsor (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Ünnepi hangok – adv. hangv. 20:15 Szalagavató 2018 – Bibó István Gimnázium 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság December 25. kedd 00:00 Képújság 07:00 Szalagavató 2018 – Bibó István Gimnázium 09:10 Képújság 12:00 Szalagavató 2018 – Bibó István Gimnázium 14:10 Képújság 19:00 X. Pont Karaokeverseny 21:30 Képújság 22:00 Folk est a Juhász Zenekarral 23:20 Képújság December 26. szerda 00:00 Képújság 07:00 Folk est a Juhász Zenekarral 08:20 Képújság 12:00 Folk est a Juhász Zenekarral 13:20 Képújság 19:00 Szalagavató 2018 – Szilády Áron Ref. Gimnázium 21:40 Képújság 22:00 Folk est a Sarjú Bandával 23:10 Képújság
21:30 Napos Oldal zenekar koncertje 22:00 Sokszínű Kárpát-medence 23:40 X. Pont Karaokeverseny 02:10 Képújság Január 1. kedd 00:00 Képújság 07:00 Szalagavató 2018 – Bibó István Gimnázium 09:10 Képújság 12:00 Szalagavató 2018 – Bibó István Gimnázium 14:10 Képújság 19:00 Halasi Szüreti Fesztivál 2018 23:30 Képújság Január 2. szerda 00:00 Képújság 07:00 Folk est a Juhász Zenekarral 08:20 Képújság 12:00 Folk est a Juhász Zenekarral 13:20 Képújság 19:00 Szalagavató 2018 – Szilády Áron Ref. Gimnázium 21:40 Képújság 22:00 Folk est a Sarjú Bandával 23:10 Képújság
Január 3. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Forrás Új-Tükör Klub – Paskó Csaba 08:00 Képújság Január 27. csütörtök 12:00 Forrás Új-Tükör Klub – Paskó Csaba 00:00 Képújság 07:00 Folk est a Sarjú Bandával 13:00 Képújság 08:10 Képújság 18:55 Műsorajánló 12:00 Folk est a Sarjú Bandával 19:00 Híradó/csütörtök 13:10 Képújság 19:20 Napi Mozaik 19:00 Forrás Új-Tükör Klub – 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin Paskó Csaba 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:00 Beszélgetés Tallér Edinával 20:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) és Gerner Csabával 21:00 Képújság 20:30 Napos Oldal zenekar főtéri koncertje 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 21:00 Képújság 22:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 22:00 Folk est a Zagyva Bandával 23:00 Képújság 23:10 Képújság Január 4. péntek December 28. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 00:00 Képújság 07:00 Folk est a Zagyva Bandával 07:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 08:10 Képújság 08:00 Képújság 12:00 Folk est a Zagyva Bandával 12:00 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 13:10 Képújság 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 18:00 Táncgála 2018 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor 20:10 Folk est a Sergő Zenekarral 21:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 22:00 Sokszínű Kárpát-medence 19:00 Híradó/péntek 23:40 Megyei Krónika 19:20 Napi Mozaik 00:10 Képújság 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) Január 29. szombat 20:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 00:00 Képújság 21:00 Képújság 08:00 Sokszínű Kárpát-medence 22:00 Híradó/péntek (ism.) 09:40 Képújság 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifj. műsor (ism.) 12:00 Sokszínű Kárpát-medence 13:40 Képújság 00:00 Képújság 18:00 Szalagavató 2018 – Bibó István Gimnázium Január 5. szombat 20:10 Ünnepi hangok – adv. hangverseny 00:00 Képújság 21:25 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) December 30. vasárnap 09:00 Képújság 00:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 16:00 Szalagavató 2018 – 12:30 Híradó/péntek (ism.) Szilády Áron Ref. Gimnázium 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifj. műsor (ism.) 18:40 Folk est a Sarjú Bandával 20:00 Napos Oldal zenekar főtéri koncertje 19:00 Újévi koncert 2019 20:30 Beszélgetés Tallér Edinával 21:00 Képújság és Gerner Csabával 21:00 Képújság Január 6. vasárnap 00:00 Képújság December 31. hétfő 16:00 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 00:00 Képújság 16:30 Megyei Krónika (ism.) 07:00 Folk est a Sergő Zenekarral 17:00 Híradó/csütörtök (ism.) 08:00 Képújság 17:30 Híradó/péntek (ism.) 12:00 Táncgála 2018 18:00 Újévi koncert 2019 14:10 Szalagavató 2018 – 21:00 Képújság Bibó István Gimnázium online műsorújság 16:20 Folk est a Sarjú Bandával 17:30 Szalagavató 2018 – www.halasmedia.hu Szilády Áron Refo. Gimnázium A műsorváltozás jogát fenntartjuk. 20:10 Folk est a Juhász Zenekarral
Címlapunkon Fotók: Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
2018. december 19.
Megérdemelt Dékáni-győzelem született Szilády Kupa
Sportdíjasok
Eldöntötte a képviselő-testület, hogy kik kapják meg a városi sportdíjakat, amelyeket március 2-án, egy gála keretében adnak át. E szerint az év női sportolója Weinhardt Virág díjugrató lovas, a férfi sportolója pedig Fazekas István díjugrató lovas lett. Az év felnőtt csapatának járó elismerést az országos bajnokságot nyerő lovascsapat – Weinhardt Virág, Fazekas István, Füzér Gábor, Füzér Flóra – veheti majd át. Az év utánpótlás lány sportolójának Kiss Virág úszót, míg utánpótlás fiú sportolójának Csobánci Vilmos karatékát választották. Az év utánpótlás csapata díját a Fazekas DSE tornászai – Macska Dominik, Ádám Levente, Rádi Ádám, ifj.Tóth Péter – érdemelték ki. Az év esélyes sportolóinak járó elismerést az EGYMI terematlétikai csapatának tagjai kapják meg. Az év edzőjének az Union Dojo mesterét, Horváth Zoltánt választották, az év sporttámogatójának járó díjat Szendrei József, a Joma sportszereket forgalmazó Barcelona Kft. képjl viselője veszi majd át.
Nyolc csapat mérkőzött egymással az V. Dékáni-Krampusz Kupán. Érdekesség, hogy az öt halasi középiskola közül négy bekerült a legjobb hat mezőnyébe. A győzelmet – mutatott játéka alapján – teljesen megérdemelten a házigazda szerezte meg, a Szilády a 3., a Tekó a 4., míg a Bibó az 5. helyen végzett. Színvonalas focit hozott az ötödik alkalommal megrendezett DékániKrampusz Kupa. A középiskolás focitornára nyolc csapat nevezett, az öt halasi csapaton kívül Kiskunfélegyhá-
záról, Kaposvárról és Kiskőrösről érkezett egy-egy válogatott. Már a csoportmeccseken látszott, hogy a házigazda és a kaposvári Eötvös kiemelkedik a mezőnyből, így nem volt meglepő, hogy e
két gárda találkozott a döntőben. Ott aztán óriási csatában, a rendes játékidőben nem született gól. Következtek a büntetőrúgások, ahol 2-1 arányban a Dékáni nyert, ezzel otthon tartotta a kupát. A bronzmeccset a vártnál simábban nyerte a Szilády a Tekó ellen. A Bibó két vereséggel kezdett, viszont az utolsó két mérkőzését megnyerte, így az 5. helyen zárta a tornát. Kép-szöveg: JL
Országos bajnoki címeket nyertek Tizenegy érmet – ebből hét bajnoki aranyat – érdemeltek ki a Kiskunhalasi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Általános Iskolájának diákjai a terematlétika múlt heti, Budapesten megrendezett országos bajnokságán. A megyei döntő bajnokaként, illetve második helyezettjeként vehetett részt az EGYMI Általános Iskola hat halasi tanulója a nyolc fős Bács-Kiskun megyei válogatott tagjaként a Terematlétika Országos Bajnokságán múlt csütörtökön. A kiválóan felszerelt soroksári sportcsarnokban 16 megye 46 oktatási intézményének küzdelmében megszerzett harmadik helyezésük önmagáért beszél. A harmincas létszámú erős mezőnyökben sikerhez vezető útjukat ragyogó egyéni teljesítményekkel rakták ki. Így az I. korcsoportos Kádár József Dániel, aki 30 m-es síkfutásban, a váltófutásban és az öszszetett versenyben aratott győzelmet, kislabda-hajításban második helyen
Fotó: Sörös Imre
2019 január hónap második hétvégéjén, január 11-13. között a Dékáni-sportcsarnokban rendezi meg a Szilády Áron Gimnázium a XII., megújult formájában a II. Szilády Kupa Kispályás Teremlabdarúgó Tornát. A szervezők 12 középiskolás fiú csapatnak küldték el a meghívót, köztük – a lengyel testvérvárosunkba – Nowy Sacz-ba is. A lebonyolítás rendje a résztvevők számától függ: pénteken és szombaton csoportmérkőzések lesznek, vasárnapra marad az első négy helyezés eldöntésének kérdése. Csillogó érmek, értékes egyéni ajándékok, felfokozott hangulat várja a rendezvényre kilátogatókat. A középiskolás lányoknak is lesz lehetőségük tudásukat bizonyítani, helyosztóik a vasárnapi program szerves részét képezik, míg az általános iskolás fiúk számára már pénteken be is fejeződik a kupa, a – minden bizonnyal izgalmas – döntő után. Remélhetőleg népes drukkerhad előtt zajlanak majd a – várhatóan a tavalyihoz hasonló színvonalú – küzdelmek, mégpedig a halasi csapatok sikereivel. TF
végzett. Kolompár Viktort sem tudták megelőzni sem a helyből távolugrás, sem a medicinlabda-dobás öszszecsapásaiban. Az összetett versengésben pedig bronzérmet szerzett. A II. korcsoportban Rostás Márton Levente, valamint Balogh Bianka is a célba elsőként beérkező váltófutásban jeleskedett, továbbá a hely-
ből távolugrás küzdelmében Levente a dobogó második, Bianka a harmadik fokára léphetett. Balogh Annamária és Siha János előzőleg felsorolt tanítványai mellett Rostás Vaneszsza és Király Barbara is számtalan pontszerző helyezéssel járult az előkelő megyei helyezéshez és iskolája dicsőségéhez. Vass Katalin
2018. december 19.
mozaik 19
Játékos kertvárosi győzelem országos elődöntővel
nélkül a kecskeméti Petőfi Sándor Gya- gye jogos megbízottjaként a kertvárosi tőjében. A küzdelem tétje óriási, innen korló Általános Iskola tartott ki. A díja- és a solti csapat a Diákolimpia Játékos már az országos döntőbe vezet az út! zottak közül a kertvárosi – Szloboda Sportversenyének Országos ElődönVass Katalin Mihály és Zseni László felkészítette – csapatának Laskovicsné Terzics rita asszony ízvarázslata Edit igazgató adta át az aranyérmeket, a solti válogatott Paczolay Gyulánétól, a Városi Diáksport Bizottság elnökétől kapta meg ezüstérmét, míg a kecskeméti Petőfi-iskola együttese a Megyei Diáksport Tanács örökös tiszteletbeli elnökétől, Galamb Istvánnétól vehette át bronzmedáliáját. Január 24-én városunk Sportcsarnokában Baranya, Csongrád és Tolna megyék 2-2 legjobbját fogadja majd Bács-Kiskun me-
Téli nyalánkság
Fotó: Szőri Attila
A közelmúltban – Kiskunhalason és Kecskeméten – lebonyolított körzeti döntőkön hat csapat szerzett jogot, hogy a megyei döntőn indulhasson. A megoldásra váró nyolc feladat már ismerős volt a csapatok előtt, mivel azokat az előző összecsapás előtt kisorsolták. A két különböző helyszínen lebonyolított körzeti döntő miatt az ellenfelek viszont csak felerészben találkoztak, ami eleinte némi aggodalomra adott okot. Az erőviszonyok azonban elég gyorsan tisztázódtak. Az első, Társhordás karikával című játékot a Soltról érkezettek nyerték meg, és az úgynevezett négykézlábjárásban is a legjobbnak bizonyultak. A győzelemre aspiráló kertvárosiak a harmadik versenyszámtól viszont átvették a vezetést, amelyet aztán a verseny végeztéig már ki sem engedtek a kezükből. Dicséretükre legyen mondva, „nem tudtak hibázni”, azaz hibapontok nélkül teljesítettek, kötélhajtásban minden versenytársukat lepipálták, kötélhúzásban pedig reménye sem lehetett a kötél másik végén lévőknek. A második helyezés vonatkozásában sem fért ahhoz kétség, hogy a – Persóczki Zoltánné és Csepregi Zsolt által, szintén remekül felkészített – solti gyerekek csapatát be lehetne előzni. A bronzérmes helyezés mellett megingás
Fotók: Jáger Levente
Meggyőző szerepléssel nyerte meg a játékos sportverseny küzdelmeiben résztvevő kertvárosi csapat a hétfőn lebonyolított megyei döntőt. A megyebajnoki cím elnyerése dupla elismerést jelent számukra, hiszen első helyen juttatta be őket az országos elődöntő mezőnyébe.
A nyáron viszonylag sok sárgabaracklekvárt főztem be, aminek mostani édességem készítésekor nagy hasznát vettem. Karácsony lévén a dió is előkerül a kamrákból, ezt is bátran tegyük bele ebbe az ünnepi finomságba! Lekváros-diós palacsinta Hozzávalók: 20 dkg liszt, 3 dl tej, kb. 2 dl ásványvíz, 2 egész tojás, csipetnyi só, 1/2 dl étolaj. A töltelékhez: sárgabarack lekvár, darált dió, porcukor, étcsokoládé. Elkészítés: a hozzávalókat, habverővel csomómentesre keverem, a sütés előtt 1 órára hűtőbe rakom, majd a kész palacsintákat megkenem sár-
gabarack lekvárral, erre jön a porcukros, darált dió. Az így megtöltött palacsinták tetejét megszórom reszelt étcsokoládéval, de olvasztott csokival is meg lehet locsolni. Ha egy gyors ünnepi desszertre vágynak, készítsék el mostani ajánlatomat. Ezzel a recepttel kívánok nagyon kellemes karácsonyt olvasóinknak! Rita asszony
20 hirdetĂŠs
2018. december 19.