2019. január 30. • XXXIII. évfolyam 5. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
jubileum
2019. január 30.
Városvédők ünnepe
A Csipke Hotel konferenciatermében Dr. Skribanek Zoltán köszöntötte az ünneplőket. A képviselő úgy fogalmazott, az önkormányzat és a civil városvédők célja közös, egy szebb, élhetőbb Kiskunhalas megteremtése. Az est díszvendége Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő és Városszépítő Egyesület és a Város- és Faluvédők Egye-
Dr. Skribanek Zoltán
Ráday Mihály
sületének elnöke volt. A szakember elismerően szólt a kiskunhalasi városvédők eddigi munkájáról. Véleménye szerint a település sok olyan épített és természeti értékkel rendelkezik, amelyet meg kell óvni az utókornak. Ráday Mihály úgy gondolja, minden településnek meg kell őrizni az egyedi hangulatát.
fotók: Anda Péter
Harminc esztendővel ezelőtt fogalmazódott meg a II. világháborús emlékmű megépítésének ötlete, ezzel egy időben alakult meg a Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület. A civil aktivisták a Csipke Hotel dísztermében gyűltek össze a jubileumi ünnepségen. Az eseményen részt vett Ráday Mihály, akinek nevéhez fűződik az országos városvédő mozgalom elindítása.
– Harminc esztendővel ezelőtt már jártam Kiskunhalason, egyik könyvemben meg is írtam az itt tapasztaltakat. Már akkor szóvá tettem, hogy nem szabad hagyni a régi polgárházak esetében azt, hogy az épületnek csak az egyik felét újítják fel, mindezt úgy, hogy a szép, íves faablakok helyett szögleteseket építenek be, leverik a homlokzati díszeket. Ide sorolhatnám még a régi keramitos burkolatok lecserélését aszfaltosra. Az ilyen tevékenységeket meg kell akadályozniuk a múltra emlékezők közösségének. Ha nem így teszünk, elveszítjük a település hangulatát, egyediségét. Az ünnepségen Babud László, az egyesület elnöke és Rácz Fodor Mihály alapító elnök foglalta össze az elmúlt 30 esztendő történéseit. Mint kiderült, 2020-ban Kiskunhalas lehet a
házigazdája a városvédők országos találkozójának. Az ünnepségen Dr. Ván Lajos munkáját ismerték el egy emlékéremmel. Az adótanácsadó szakember három évtizede vesz részt a civil szervezet életében. Bakos László
Babud László
2019. január 30.
fókuszban
Egy álomból is lehet valóság, ha ezt valaki nagyon akarja és sikerül hozzá támogatókat találni. Ehhez megnyerni a kormány, a fejlesztési bank és sok más támogatását nem egyszerű feladat. Kiss István és a HunEnt megcsinálta, álmodott, tervezett, megvalósított. Sok száz családnak szerezve munkát és örömet, stabil jövőt nyújtva. Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel az új mélykúti szárnyas-vágóhidat, amely a legmodernebbnek számít KeletKözép-Európában. Persze a szkeptikusok rögtön hozzáteszik, de miért nem Kiskunhalason és miért nem a Barnevál helyén? A válasz egyszerű: sem hely, sem pedig adottság nem volt ehhez. Mélykút sikere a beruházás nagysága miatt a régió sikere, amelyből mi, halasiak is profitálhatunk. Nem beszélve arról, hogy a kivitelező két jól prosperáló helyi építőipari cég, a Merkbau és a Modinvest volt. Háromszázötven új munkahely teremtődött. Mikor is volt ilyenre példa mostanság a környékünkön? Mindig a Levi’s bezárását emlegetjük, amely több száz halasi család életét nehezítette meg. Most több száz család anyagi boldogulása oldódhat meg. A vágóhíd csak akkor lesz rentábilis, ha állandóan termel, ehhez pedig munkaerő kell majd. Sőt, az ünnepélyes avatón elhangzott az üzem bővítése is, amely újabb szorgos kezeket igényel majd. Kiskunhalas számára a gyógyfürdő-fejlesztés, az ipari park bővítése, valamint a BudapestBelgrád vasútvonal felújítása nyomán megvalósuló beruházások lehetnek az eljövendő évek fejlődési lehetőségei. Addig is, minden egyes újdonság, újítás, megépült út, leaszfaltozott szakasz, vagy ahogy ebben a számunkban is beszámolunk róla, egy iskolai sportcentrum a fejlődés mérvadója. Mert a miénk, nekünk és értünk létesült. Jáger Levente
fotók: Orbán Viktor facebook oldala
Fejlesztők Európa egyik legnagyobb szárnyasfeldolgozója épült meg Mélykúton
A 12,6 milliárd forintos fejlesztés két kiskunhalasi vállalkozás, a Merkbau Kft. és a Modinvest Kft. kivitelezésében készült el. 350 új munkahely létesült. A Hunent Zrt. önereje mellett a beruházáshoz a magyar állam 4,4 milliárd forinttal járult hozzá, a projekt finanszírozásához segítséget nyújtott a nemzetközi tulajdonú, orosz részvétellel működő Nemzetközi Beruházási Bank is. Hittek benne, felépítették
tő- és fagyasztóház, valamint egy szennyvízkezelő is. Az elnök köszönetet mondott Bányai Gábor térségi önkormányzati képviselőnek, aki az első perctől segítette a beruházás létrejöttét.
Kiss István, a Hunent Zrt. igazgatóságának elnöke köszöntötte a vendégeket, mint mondta, 2013ban fogalmazódott meg az új üzem létesítésének ötlete. A Hunent Zrt. jelenleg hétszáz dolgozót foglalkoz- Napi 50 ezer kacsa vagy 25 ezer tat és húsz milliárd forintos forgal- liba vágására, feldolgozására mat bonyolít. Az új üzem tovább van lehetőség erősíti a cég piaci helyzetét. A majd- Bányai Gábor országgyűlési képvinem kilenc hektáros telken meg- selő arra biztatta a térségben élőket, épült egy feldolgozóüzem, egy hű- hogy merjenek vállalkozni, tervez-
ni, fejleszteni. Jó példa erre a Hunent Zrt. amely az ágazatot érintő madárinfluenza-helyzetet követően valósította meg ezt az európai szintű projektet. Még 2016-ban személyesen tudott egyeztetni a mélykúti tervekkel kapcsolatban a miniszterelnökkel, egy héttel később már megérkezett a jó hír, így 2017-ben megtörténhetett az alapkőletétel, 2018 decemberében pedig már a próbaüzem zajlott. Új munkahelyek jöttek létre, a helyi gazdálkodók által felnevelt állatok kerülnek ide, hosszú távra munkát, megélhetést jelent több ezer embernek. A magyar baromfiágazat tovább szárnyal Orbán Viktor miniszterelnök szerint a magyar gazdaságnak ilyen vállalkozásokra van szüksége. Egy családi vállalat nőtt egy erős, főként exportra termelő középvállalattá, mert és tudott fejlődni, így vált az Európai Unió második legmeghatározóbb víziszárnyas-feldolgozójává. Jó látni, hogy a magyar kisvárosokban sokmilliárdos fejlesztések zajlanak, a magyar modell működik, egyre több gazdasági területen bebizonyosodik ez. Az ünnepélyes átadón elhangzott, a fejlesztések nem állnak meg, egy újabb feldolgozóüzem építését tervezik, az átadás 2020-ban várható. Bakos László
Új kamerahelyek
Több évtizedes lemaradást igyekezett behozni a városvezetés az elmúlt három évben annak érdekében, hogy minél több közterületi kamera legyen. A Belügyminisztérium forrásainak is köszönhetően 68 helyszínen öszszesen 178 berendezés volt rendszerben. A rendőrség baleseteknél, lopásoknál, rablásoknál, garázdaságoknál kérte ki a felvételeket, amelyek nagy mértékben segítették a munkájukat. Legutóbb egy garázda férfi tettét örökítették meg a felvételek. A jövőben újabb húsz kamerahelyet jelölnek ki, főként a Tabán és az Alsóváros közbiztonsága javulhat ezzel. A képviselő-testület megszavazta az erről szóló előterjesztést a múlt csütörtöki tanácskozásán.
Migránsok
A vonaton talált migránsok játszották a főszerepet a kelebiai vasúti átkelőn szolgálatban lévők életében hétfőn. Lapzártánk idején kapott tájékoztatás szerint hajnalban két szerelvény átkutatása is hasonló eredménnyel zárult. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint összesen tíz férfit találtak, akik valamennyien afgán állampolgárnak vallották magukat. Aznap délután egy gyorsvonaton is lelepleződött két külföldi. Az egyik személyvagon padlásteréből két iráni férfi nézett farkasszemet a határrendészekkel. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Körözések
Az Országos Rendőr-főkapitányság a napokban frissítette a körözési toplistáját, amelyen ötven személy található. Őket huzamosabb ideje keresik a hatóságok, vannak kábítószerkereskedők, csalók, zsarolók, de olyanok is, akiket emberölés miatt keresnek. A gyengébbik nemet öten képviselik a listán. A rendőrség lehetőséget biztosít azok számára, akik felismerik a fotók alapján a keresett személyeket, hogy név nélkül tegyenek bejelentést. A toplista a www. police.hu oldalon található. jel
2019. január 30.
Idős férfit mentettek Nem véletlen, hogy a télies időjárás közepette a rendőrség és a polgárőrség sűrűbben járőrözik a külterületi tanyákon. A napokban egy balotaszszállási idős férfi került nehéz helyzetbe, mivel a nagy hó miatt nem tudott bevásárolni és kiürülőben volt az éléskamrája. Az egyenruhás páros azonban a segítségére sietett és megoldódott a krízishelyzet. Nehéz pillanatokat élt át egy 76 éves balotszállási férfi a napokban. A lehullott hó miatt nem tudta elhagyni a külterületi tanyáját, lassan minden élelmiszerét elfogyasztotta. Szerencséje volt, mert a télies időjárás miatt a rendőrség és a polgárőrség is kiemelt figyelmet szentel a külterületen élőknek. A balotaszállási körzeti megbízott
és a helyi polgárőr egyesület tagja január 25-én délután együtt látott el szolgálatot a település tanyás részein. Az időjárási helyzetre is tekintettel az ott élő idős, esetenként segítségre szoruló embereket látogatták meg. Az egyik ingatlannál azt tapasztalták, hogy a házban egyedül élő tulajdonos valószínűleg már több napja nem járt a ke-
rítésen kívül. A kopogtatásra ajtót nyitó bácsi elmondta, hogy a hó miatt több napja nem tudott eljutni a boltba, így fogytán van kamrájában az élelmiszer. Helyzetéről a körzeti megbízott és a polgárőr a tanyagondnokot és az önkormányzat képviselőjét azonnal tájékoztatta, valamint soron kívül pótolták az idős férfi élelmiszerkészletét. Ebben az időszakban nagy szerepe van a mezőőrségnek és a tanyagondnoki szolgálatnak is, hasonló lesz majd a helyzet olvadás idején, amikor a nagy sár nehezíti majd a közlekedést a külterületeken. JL
Enyhébb büntetés a csempésznek
A fotó illusztráció
egyenruhások
Mint arról múlt héten beszámoltunk, a Szegedi Ítélőtábla előtt kellett számot adnia tettéről egy albán kábítószercsempésznek, aki 2017 októberében a tompai határon bukott le. A másodfokú eljárásban jelentősen enyhítették a férfi büntetését, ráadásul nem fegyházban, hanem börtönben kell a hat évet letöltenie. 2017 októberében egy albán autó vámvizsgálata során a pénzügyőrök felfedezték a rejtekhelyet, és megtalálták a 20 csomagot, amelyből összesen közel tíz kilónyi barna por került elő. Erről a vegyész-szakértő megállapította, hogy a lefoglalt illegális drog heroin-bázis tartalma a jelentős mennyiség alsó határát mintegy 244-szeres mértékben, a különösen jelentős mennyiség alsó határát mintegy 24-szeres mértékben haladja meg. A sofőr a napokban állt a Szegedi Ítélőtábla büntetőta-
nácsa elé. A táblabíróság tájékoztatása szerint megváltoztatták a kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt P. I. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott terhére megállapított bűncselekményt kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete helyett kábítószer birtoklása bűntettének minősítette. Ezt is figyelembe véve a táblabíróság a vádlott büntetését 10 év fegyházról 6 év börtönre enyhítette. Az ítélet indoklásában
elhangzott: a bizonyíthatóan megállapított tényekből nem lehetett egyértelműen arra következtetni, hogy a vádlott kereskedelmi szándékkal szállította a kábítószert. Az ügy körülményei azt mutatták, hogy úgynevezett „drogfutárként” használták fel, ezért minősül cselekménye kábítószer birtoklásának. A megváltozott minősítésre, valamint a vádlott bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomására és fiatal felnőtt voltára tekintettel az ítélőtábla úgy látta, hogy az I. fokon kiszabott büntetés eltúlzottan súlyos, esetében a 6 év szabadságvesztés elegendő a büntetési célok megvalósulásához. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye. Jáger
2019. január 30.
beruházás
Fejleszt és kapacitást bővít a halasi malom A térségben egyedülálló malomfejlesztés kezdődött a közelmúltban Kiskunhalason. Múlt hét elején került sor a tranzitsiló bővítésének egyik látványos fázisára. A tartályok burkolatát egy óriási daru segítségével emelték a magasba. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a búzatárolók alapozása és felállítása szerepel a tervek között. A Szatmári Malom Kft. kiskunhalasi üzemegysége három megyéből – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád – vásárol fel jó minőségű étkezési búzát. Ennek feldolgozása modernebb körülmények között valósul meg és a tárolókapacitás is jelentősen bővülni fog. – A tranzitsiló vasból készült szendvicspa-
A tervezett időpontban, december végén a kivitelező befejezte a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Majsai úti területén lévő sportcentrum építését. Jelenleg már csak apróbb belső mozzanatok zajlanak, hamarosan pedig a diákok elképzelése nyomán be is rendezik a kisebb-nagyobb helyiségeket.
nel burkolattal. Amit feldaruztunk, az egy 4 x 10 méteres, 10 tonnás szerkezet – mondta el érdeklődésünkre Tóth Zoltán kereskedelmi vezető. – Elkezdődtek a siló technikai szerelési munkálatai. Alatta van a hídmérleg, mely már korábban elkészült. Hamarosan kész lesz az új kitároló részlegünk, az ömlesztett árunk új kiadóhelye. Közben a bontási munkák után elindultak a három búzatároló silónk alapozási munkái – tette hozzá. Ezekben külön-külön 2750 tonna búzát lehet majd elhelyezni és három ilyen épül. A térségben egyedülálló ez a malomfejlesztés. A közelben Szegeden van hasonló gazdasági építmény. – A jövőben pormentesen tudjuk tölteni a járműveket. A fejlesztések további előnye az ömlesztett áru modern technológiájú betárolása. A meglevő 10 ezer tonnán kívül a jövőben még több mint 8 ezer tonna búzát tudunk majd elhelyezni. A gazdasági fejlesztés mellett tavasszal a cég új betonkerítése is megépül – tudtuk meg Tóth Zoltántól. Kép-szöveg: Pál László
Elkészült a tekós sportcentrum
velésórákat az új létesítmény. – Az iskolánk főépületénél lévő sportcsarnok méretei már nem elegendők arra, hogy minden osztály elférjen benne a mindennapos testnevelésórák keretében. Mostantól ez a probléma is megoldódik, hisz itt új lehetőségek nyílnak meg diákjaink számára. Ami pedig a legnagyobb pozitívum az egészTéglás László igazgató kérdé- ben, hogy olyan sportágakat is ki sünkre elmondta, a mindennapok lehet majd itt próbálni, amire más során nagyban segíti majd a testne- iskolában nincs lehetőség. Bow-
ling és fallabda pálya is helyet kapott a sportcentrumban, emellett pedig diákjaink fantáziájára szeretnénk bízni, hogy melyik teremben milyen gépek kapjanak helyet – osztotta meg a részleteket az intézményvezető. Bár az utolsó simítások még ezekben a napokban zajlanak, a fiatalok már bőszen tervezgetik, hogy ha birtokba vehetik az épületet, milyen sportágakat próbálnak majd ki.
– A városban eddig egy helyen lehetett fallabdázni. Elég szuper, hogy ehhez nekünk ezentúl nem kell elmennünk máshová, akár tesióra keretében is fallabdázhatunk itt. Ha rajtam múlna, biztosan lenne jógaterem és fitnesz vagy éppen TRX szoba is. Már alig várom, hogy elkészüljön minden és kipróbálhassuk – fejezte ki örömét Ádám Viktória diák. Kép-szöveg: Szőri Attila
anno
2019. január 30.
Elsőként a zsanai gázkitörés helyszínén
amelyeknek jó nagy volt a víztartálya – tette hozzá a nyugdíjas tűzoltó. Az elsőként kiérkező halasi egység összesen 4 köbméter vizet szállított a helyszínre, az egyik legfontosabb tevékenység volt az oltáshoz a vízutánpótlás biztosítása. Csatornarendszert építettek ki, a kút környékének hűtése óriási vízigényt jelentett. Az olajosok hatalmas medencéket hoztak létre gépekkel, az állandó vízutánpótlás pedig a tűzoltók feladata volt. Állan-
Fotó: Jáger Levente
– Hajnalban jött a riasztás, közvetlen az olajosoktól. Velük rádiókapcsolatban voltunk akkoriban. Jelezték, hogy gázkitörés történt. Két fecskendővel kezdtük meg a vonulást, Kiss Sándor volt a szerparancsnok, én voltam az egyik sofőr. Amikor elhagytuk a várost, a sötétben látszott a lángok fénye. Kiérve pedig szembesültünk, hogy ez a tűzoltóság történetének eddigi legkomolyabb káresete – emlékezett Tóth-Abonyi Benő, aki 1974 és 2002 között szolgált a halasi tűzoltóságon. A kiérkező halasi egység előbb felderített, ebben az olajipar szakemberei voltak segítségükre. Úgynevezett hűtősugarat is szereltek és várták a további erők érkezését. – Gondoljanak csak bele, egy pusztaság, óriási dübörgés, oldalt és felfelé, mint két lándzsa égett. A riasztási fokozatot a legmagasabbra emelték, egymás után érkeztek az autók az ország minden szegletéből. Főként a jó terepjáró-képességű szereket igyekeztek ide csoportosítani és olyanokat is,
Fotó: Szegedi Móra Ferenc Múzeum
1979. január 25-én, hajnalban óriási robajjal és hatalmas lángokkal tört ki a gáz a kútfejből Zsana közelében. Több száz tűzoltó, olajipari dolgozó, magyar és szovjet katona, meganynyi szakértő próbálta megfékezni a természet erejét. Ez 23 nap alatt sikerült, több fordulóponttal és drámai pillanattal. A Tükör újságírója Tóth Abonyi Benő nyugdíjas halasi tűzoltóval idézte fel a történteket, aki elsők között érkezett a helyszínre.
Tóth Abonyi Benő elsők között ért a helyszínre
dóan hűteni kellett a helyszínt, az ott dolgozó markolókat, buldózereket., teherautókat. Úgy telepítették a vízágyúkat, hogy teljesen lefedjék a kút környékét. – A filmből nem derült ki, hogy milyen tökéletes munkát végeztünk. Mikor a két turbóreaktoros oltó felsorakozott, működött, bizony oxigényhiány lépett fel a kitörésnél és ki is aludt néhány pillanatra a láng. Végül a turbók segítségével sikerült megfékezni a tüzet – közölte a nyugdíjas tűzoltó. Tóth Abonyi Benő majdnem végig, az oltási munkálatok alatt a helyszínen volt. – Egymás után jöttek az egységek, de a sofőrök nem nagyon ismerték a homokos vidék tulajdonságait. Egymás után akadtak el a tűzoltóautók, kaptam egy Nysa műhelykocsit és kijelöltek ezek kiszabadítására. Nem volt korszerű a rádiótechnika, mint most, okostelefont sem lehetett még igénybe venni. Ha a rádióantennát kitolták a fecskendőn, akkor az mozgásképtelen volt. Sokszor vezetési technika kellett és sikerült az autókat kiszabadítani a homok vagy éppen a sár fogságából – tudtuk meg Benőtől. Az egykori halasi tűzoltó az elfojtás idején is a helyszínen tartózkodott. Azt
mondja, a csönd volt a legfurcsább. – Még egy hétig kiabáltunk egymással. Előtte több mint 20 napig megszoktuk, hogy nagyobb hangerővel kellett beszélgetnünk, az utasítások is kiabálva érkeztek. A bentiek ilyenkor furcsán meredtek ránk, nekik persze, hogy szokatlan volt ez. Mi nem érzékeltük, hogy hangosabban beszélünk – tette hozzá. Benő számára ez volt a legemlékezetesebb káreset egészen addig, míg néhány évvel később ismét riasztás érkezett. A füzesgyarmati kitörés elfojtásához volt szükség olyan tűzoltókra, akiknek már volt ilyen tapasztalata. 1985 májusában Temesvári Ferenc vezetésével Tóth Imre, Tóth Kálmán és Tóth Abonyi Benő indult a helyszínre. Úgy emlékszik vissza, az majdnem veszélyesebbnek tűnt, mert forró csöveket dobált ki a kút. Térdig érő sár volt ott, a feketeföldes részen. Kíváncsi voltam arra, hogy mi maradt meg Benőben legjobban abból a 23 napból. – Akkora volt a hő, hogy a föld nem fagyott meg. Sőt, még a természetet is megtréfálta az eset. Kifakadtak a fák, zöldbe borult néhány növény, mert a hőmérsékletből azt érezte, hogy kitavaszodott – zárta a beszélgetésünket a nyugdíjas tűzoltó. Jáger Levente
magazin
2019. január 30.
Három barát, harmincöt nap, nyolcszáz kilométer Fodor Imre és Farkas Róbert egy harmadik barátjukkal közösen járta végig az El Camino zarándokút 800 kilométeres távját 2018 végén. Élményeikről, kalandjaikról a Forrás-Új Tükör Klub legutóbbi rendezvényén meséltek a halasi közönségnek és lapunk olvasóinak. } Azt, hogy valaki elmegy az El Caminora, nem egyik napról a másikra találja ki. Honnan jött a zarándokút alapgondolata nálatok? F. R.: – Mivel hosszú évek óta együtt túrázunk, nem volt kérdéses, hogy együtt tesszük meg ezt a fantasztikus utat. Tájékozódtunk már előre, és tisztában voltunk azzal, hogy életünk eddigi legnagyobb kihívása előtt álltunk, de sejtettük, hogy ha végigcsináljuk, életre szóló élményt kaphatunk. A korábbi túratapasztalataink elegendő felkészülést biztosítottak, így előzetesen nem kellett készülnünk a nagy útra.
része érdekelt előzetesen. Aztán a gyaloglással töltött 35 nap alatt rá kellett jönnöm, hogy sok olyan szituáció adódhat, amikor lehetőség nyílik egy kicsit elmélyülni saját gondolataimban. } Mennyire volt előre lefixálva,
ja befolyásolni egy gyalogtúra sikerét. Milyen időben kellett gyalogolnotok? F. I.: – Első nap kicsit megijedtünk, mert esővel indítottunk. Aztán két-három héten keresztül gyönyörű időnk volt. Elég, ha annyit mondok, hogy mindhármunk arca leégett, annyira sütött a nap. Az egész túra során talán négy vagy öt nap volt, amikor fújt a szél és esett az eső. Nem volt egyszerű elviselni a hőmérséklet-különbségeket, hisz volt olyan reggel, amikor 4 fokban indultunk el, délutánra viszont már 24 fokot mutatott a hőmérő. } Mi volt a legszebb élmény a 35 nap során? F. R.: – Természetesen a megérkezés volt a legpozitívabb az egészben. Több mint egy hónapon át küzdöttünk valamiért, amit sikerült véghezvinnünk. Aztán az utolsó reggel,
amikor felnéztünk a célállomásunkat jelző katedrálisra, leírhatatlan jó érzés volt bennünk. Akivel hazaérkezésünk óta beszéltem, csak azt tudtam tanácsolni, hogy menjen el, csinálja végig ő is ezt a zarándokutat, mert ilyen élményeket máshol nehéz szerezni. F. I.: – Ha őszinte akarok lenni, akkor részben másra számítottam, de amit kaptam az úttól, az mind előnyömre vált. Amióta hazajöttünk, van bennem egy kis hiányérzet. Szinte azonnal elkezdtünk gondolkozni azon, hogy bizony vissza kellene oda menni és akár újra végigcsinálni a zarándoklatot. Viszszatekintve minden emlék sokkal szebb, mint ott, a helyszínen volt. Sok szenvedéssel, izgalommal és fáradsággal jár az El Camino, de maximálisan megéri. Kép-szöveg: Szőri Attila
Az előtérben Fodor Imre az egyik megállónál F. I.: – Nagy segítség volt a korábbi ismeretségünk, jól tudtunk együtt haladni, sosem kellett noszogatni a másikat. Persze adódtak nehéz pontok, amikor motiválásra volt szükségünk egymástól, de ebben is igazi partnerek voltunk az út során. Az igazán jó kifejezés az, hogy kiegészítettük egymást. } A túrajelleg mellett az El Camino igen komoly spirituális, vallási töltettel is bír. Ez is szempont volt nálatok? F. R.: – Nagyon érdekes ez a dolog, mert alapjában véve a két túratársam sokkal inkább vallásos, mint én, engem inkább a túrázás
hogy hol, mikor, hogyan fogtok megszállni, megpihenni? F. R.: – Alapvetően ilyen részletekbe menően nem kellett eltervezni semmit. Egy remekül kivitelezett infrastruktúra jellemzi az egész utat. Ennek köszönhetően minden egyes nap fedett helyen, normális emberi körülmények között tudtuk álomra hajtani a fejünket. F. I.: – Volt egy nagy segítségünk, egy mobiltelefonos applikáció. Ebben elég részletesen le volt írva, hogy mit hol találhatunk meg utunk során. Tudtuk, hol vannak szálláshelyek, bankautomaták, kisboltok. } Az időjárás elég keményen tud-
Farkas Róbert az élménybeszámolón
mozaik
2019. január 30.
Szétszedték a református templom orgonáját A tervek szerint két éven át zajlik majd a kiskunhalasi református templom orgonájának felújítása. A Budapest környékén élő mester a napokban járt Halason, a sípok, alkatrészek jelentős részét már magával is vitte műhelyébe. A költségek finanszírozásához a hívek segítségét is kéri az egyház. Édes Árpád elnök-lelkész és Bödecs Pál lelkész-főigazgató mutatta meg stábunknak, hogy néz ki jelenleg az orgona. – Az eredeti tervek úgy szóltak, hogy összesen két „lépcsőben” újul meg az orgonánk. A szakemberek azonban azt javasolták, ne szedjük
szét a folyamatot, hisz jobban járunk, ha egyhuzamban végigmegy a teljes renoválás. Úgy néz ki, összesen 24 millió forintba kerülnek a munkálatok, ennek egy jelentős részét már ki is kellett fizetnünk. Korábban több jótékonysági koncertet is tartottunk, és a belőlük befolyt összeget is erre a
felújításra fordítottuk. Bízom abban, hogy a hívek ezután is fontosnak tartják majd a projekt támogatását, és ezúton köszönöm meg azoknak, akik eddig segítették vagy most fogják segíteni az orgona szebbé tételét – mondta el Bödecs Pál. Édes Árpád szerint a felújított orgona remek példája lesz majd a hagyományőrzés és a modern kor találkozásának. – Minden istentiszteletünkön fontos szerepe van az orgonának. Ennek a több, mint 150 évvel ezelőtt ké-
szített hangszercsodának már nagy szüksége volt a felújításra, és örülök, hogy most végre elkezdődhetett a folyamat. Fontos célunk, hogy amit csak lehet, ne cseréljünk, hanem javítsunk, felújítsunk. Éppen ezért, amikor teljesen kész lesz a régi-új orgona, bízom benne, hogy a gyülekezet tagjai ugyanazt az örömöt érzik majd hallgatása közben, mint korábban. A hangzás pedig magáért beszél majd – fejtette ki véleményét az elnök-lelkész. Kép-szöveg: Szőri Attila
2019. januĂĄr 30.
hirdetĂŠs
10 színház
2019. január 30.
Mezei Zoltán:
Ez nem pusztán egy történetmesélős este
Ifj. Kucsera Géza, Brestyánszki Boros Rozi, Mezei Zoltán és Kalmár Zsuzsa Gondolatból, szándékból produkció jön létre. Ha izgató egy téma, akkor az stábon belül motiváló tud lenni. Az érdeklődés átragad egyik emberről a másikra. Így készült a Ki tudja, látsz-e még című előadás is Karády Katalin életéről. Mezei Zoltán rendezővel beszélgettünk. } Milyen koncepcióval dolgoztál? – Ez a harmadik olyan produkció, amely egy gondolatból, egy szándékból jön létre, és amelyben nagyon hasonló a stáb. A főszerepet
játszó Kalmár Zsuzsa színésznő a feleségem. Mi családban élünk, három gyermeket nevelünk boldogan. Évekkel ezelőtt Léda és Ady szerelme kapcsán jött az ötlet, hogy
Élményekből született Alapos előkészítő munka előzte meg a Karády-előadást. Könyvekből, újságcikkekből, nyilatkozatok alapján állította színpadra az író. Úgy is lehet mondani, hogy élményekből született általa. A monodráma szerzője Brestyánszki Boros Rozi. Őt kérdeztük a részletekről a témában. – Szám szerint nem tudnám megmondani, hogy mennyi könyvet szereztem be. Regények, dokumentumregények és egész friss kiadványok is voltak közöttük. Nagyon sok archív anyagot néztem át. Nagyon sok interjút. Ez alapján írtam, továbbá a szemtanúk emlékeiből, és akik bizonyos dolgokat átéltek vele együtt – tájékoztatott Brestyánszki Boros Rozi. – Amikor ezt a nagy menynyiségű adatot összegyűjtöttem, megszületett egy olyan élmény-
anyag, amiből dolgoztam. Ebben elég sok helyütt hangzanak el autentikus szövegek a filmrészletek mellett. Azt hiszem, a közönség nem mindig tudja megállapítani, amikor ketten a zongoristával egy filmet idézve párbeszédet folytatnak, de sok ilyen is előfordul – tette hozzá. Az előadást a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében, a magyar kultúra napja alkalmából tekinthette meg a helyi közönség. P. L.
vigyük színpadra a történetet. Nagyon félve fogtam bele, hogy ez mit ad ki férj és feleség, rendező és színész viszonylatban. Hoz jót? Nem hoz jót? A konfliktusokat hazaviszszük a színpadról? Nem visszük? Ez mindig kockázatos. Nagyon jól sikerült produkció lett és egy nagyon kellemes munka. Követte egy házassági történet: Egymással. Ez a harmadik olyan produkció, amelyben Zsuzsa az ötletgazda. Brestyánszki Boros Rozit szerzőnek, engem pedig rendezőnek kért fel. Egyik ötlet épül ilyenkor a másikra. Belekezdtünk. Csináljuk. A kiindulópontja a szeretetből vagy szerelemből való színházcsinálás. } Hogyan zajlott a közös munka? – Izgat bennünket egy téma, érdekel, valakit motivál, és az átragad a másikra. Jön a lendület. Ezt fontos tudni az előadásról. Kerettörténete Karády utolsó magyarországi fellépése. Így van elképzelve. Biztosan volt egy ilyen. Nyilván nem voltunk ott, és nem láttuk, pontosan hogyan történt ez. Rozi ezt életrajzi regényekből, írásokból, dokumentumokból szedte össze. Minden, ami a darabban elhangzik, valamilyen formában, valahogyan az ő életében valóban megtörtént azokkal a szereplőkkel, azokkal a nevekkel. Mégis a fő mozgatórugója az a probléma, ami ma borzasztóan aktuális
Magyarországon is, Szerbiában is és sokfelé a keleti blokkban: menni, maradni, helykeresés. Jó helyen vagyok ott, ahol vagyok? Szeretnek? Nem szeretnek? Néha szeretnek. Most gyűlölnek. Én hogyan vagyok ezzel? A világban tudnék talán érvényesülni, viszont a lelkem idehúz. Nem könnyen teszem meg azt, hogy elmegyek, viszont ellehetetlenül körülöttem a helyzet. Már nem tudok egyetérteni nagyon sok olyan dologgal, ami itt zajlik. Ezek mind itt dübörögnek ebben a darabban. Ő bejön, és elmeséli az életét. Nem is csak elmeséli. Végigéli újra. Elemzi, gondolkodik rajta, elmondja, és ezáltal mint egy megtisztulási folyamaton keresztül átmegy. Addig átlátja ő is a következő lépését. Közben nagyon sok olyan gondolat hangzik el, ami bizony aktuális és nem csak az elvándorlás kérdése. Például a rendszer hogyan működik. Láttuk, hogy x évvel ezelőtt is hasonló problémák voltak. Függetlenül attól, hogy másféle őrület vette körül az embereket. Ez bizony ma is aktuális több szempontból. Ez nem pusztán egy történetmesélős este. Arra is jó, hogy megtudják, hogyan élt ez a nő, az a primer szintje, viszont mélyebb rétegei is vannak a darabnak. Ezeknek a kérdéseknek a felvetése. Kép-szöveg: Pál László
Ifj. Kucsera Géza:
Nincs olyan, hogy nem jó...
Mindegyik sláger. Karády Katalin dalairól mondta ezt ifj. Kucsera Géza, aki a zongorista és a címszereplő beszélgetőtársa a művésznő életéről szóló, Ki tudja, látsz-e még? című előadásban. – Számomra nagyon jó érzés és szerintem a nézőknek is nagyon jó érzés hallani ezeket a régi dalokat. Mindegyik sláger, nincs olyan, hogy nem jó. Ebben a darabban mindegyik dal illeszkedik a szöveghez. Helyzetből adódóan jön, és szinte belesimul – fogalmazott ifj. Kucsera Géza. – Ügyesen lett megírva, kitalálva. Zsuzsa ügyesen oldja meg prózából átmenni dalba. Dalok szólalnak meg, de a történet része, érzés kifejezése.
A néző félig egy koncerten van, félig egy színházi előadáson. } Játszottad már korábban Karády Katalin dalait? – Régebben játszottam, persze. Én zenekarozok, de ekkora mennyiségben, így még nem, soha, de mindegyik ismerős számomra is és közel áll a szívemhez. } Melyik a kedvenced? – Nekem a Hamvadó cigarettavég… P. L.
2019. január 30.
színház 11
Kalmár Zsuzsa:
Én ennyi visszajelzést még nem kaptam egyetlen szerepem kapcsán sem
Érzelmekkel teli előadás magyarországi premierje volt városunkban. A magyar kultúra napján egy legendás híresség előtt tisztelgett a Szab-way Színházi Szervezet produkciója, melynek bemutatója Szabadkán volt az elmúlt év őszén. Ki tudja, látsz-e még? – A színdarab a ’40-es évek ikonikus alakjának állít emléket. Az előadás életrajzi jellegű, ma is aktuális a mondanivalója. Karády Katalin sorsát a színházi esteken Kalmár Zsuzsa jeleníti meg. fájót, valami édeset, valami szépet. Én ugyanígy vagyok. Szerelmes vagyok a dalaiba, és amikor beleástam magam az életébe kicsit jobban, akkor szerelmes lettem az ő sorsába is. Nem azért, mert cserélni szeretnék vele. Azt semmiképpen sem. Az az igazság, hogy ő tíz évig repült az életpályáján, és ezért busásan megfizette utána az árat. Azért a tíz évért, amíg ő sztár lehetett, azt gondolom, olyan traumán esett át a nyilasok által, amit nem kívánok senkinek se. Ez az egész sors. Ez a hirtelen fellángolás és aztán a hirtelen vége szakadása volt az, ami engem nagyon megérintett előadás szempontjából.
fotó: hiresmagyar.network.hu
Fotó: Anda Péter
} Karády Katalint alakítottad. Honnan eredeztethető a művésznő iránti vonzalmad? Mikor találkoztál először a dalaival? – Szerintem mint az én korombéliek, akik a szüleiktől hallották. Volt otthon Karády-lemez. Én is azokat hallgattam gyerekkoromban igen sokat meg a Beatlest (nevet). Ezt a kettőt. } Jó messze vannak egymástól stílusban. – Igen. Szerintem nincs olyan ember, akinek a lelkét ezek a dalok ne forgatnák fel. Vagy ne gondolna rá nosztalgiával, mikor meghall egy ilyen dalt. Vagy ne mozgatna meg a lelkében, szívében valami
Karády Katalin
Szeretném megmutatni egy olyan színét Karádynak, az életének egy olyan vetületét, amit talán a filmjeiből nem ismertek meg. } Mennyi ebben a darabban a valóság és a fikció? – Tényszerű minden, ami elhangzik. Természetesen Bori a szerzői szabadság oltárán talált ki bele dolgokat. Az időbeli sorrendje az előadásnak pontosan Karády életéből származik. Ez mind tényszerű. } Tavaly októberben volt a bemutató Szabadkán. Milyenek eddig a visszajelzések? Magyarországon volt-e már ebből előadás? – Nem, itt most először vagyunk. Kevés előadást tudunk játszani sajnos, mert nagyon sokfelé kell egyeztetni minket is meg a termet is. Ez nem a szabadkai színház produkciója, hanem a Szab-way Színházi Szervezeté. A nézők viszont nagyon szeretik. Én ennyi vissza-
jelzést még nem kaptam egyetlen szerepem kapcsán sem. Ez számomra azt mutatja, hogy szükség van az érzelmeket megmozgató előadásokra. Mindent, amit szerettem volna, ezzel a csapattal és ezzel az előadással sikerült megmutatni. Nagyon aktuálisnak érzem azt a részét, amiért az előadás megszületik és játszódik. Az, hogy elmegyek innen, egy új perspektívát nyit. Ugyanakkor menynyire fájdalmas és mennyire nem egyszerű otthagyni egy életet. Azt gondolom, hogy ez ma sokak számára fájdalmasan aktuális. } Akkor ez az üzenete is a darabnak? – Lényegében, azt hiszem, igen. Tessék átgondolni, hogy elmegyek vagy nem. Tessék átgondolni, hogy az az élet, amit élek, kielégítő-e a számomra vagy nem. Pál László
12 pr
2019. január 30.
A KRK Szilády Áron Református Gimnáziumában nyolc és négy évfolyamos képzésre lehet jelentkezni. Aki az előbbi mellett dönt, elkerülheti a kamaszkori iskolaváltást és tehetséggondozó osztályban gyarapíthatja ismereteit kiváló diáktársakkal egy közösségben. Aki az utóbbit választja, az a jól bevált tagozatos rendszer keretében tanulhat. A részletekről Varga Judit igazgató adott tájékoztatást. } Miért és kinek ajánlja a 8 évfolyamos képzést? – Elkerülhető vele, hogy a diákoknak kamaszkorban iskolát kelljen váltani, ami amúgy sem könnyű életkor. Ötödik osztályban mindenképpen nagy a változás az alsó tagozat után, ezért édemes ekkorra időzíteni az iskolaváltást. Nem véletlen ez volt régen az alapvető iskolaforma, a négy plusz nyolc. Jó eredményű és jó képességű gyerekeket veszünk fel, akik tehetséggondozó osztályban kezdik nálunk gimnáziumi tanulmányaikat. Tapasztalataink szerint a diákok egymást is erősen motiválják. Iskolánk kapcsolatban áll a Református Országos Értéktermő Tehetségközponttal. Szakembere tehetségazonosítást végez tanulóinknál. Ez a felmérés diákjaink érdeklődési köreire és bizonyos képességeire terjed ki. } Miben erős még a Szilády 8 évfolyamos képzése? – Amit fontosnak tartok még, az a kompetencia alapú oktatásunk. Igen nagy rutinunk van már az éves tanulói projektek megvalósításában. Nagy hangsúlyt helyezünk a digitális ismeretekre a kezdetektől, a kommunikációra és az együttműködésre. Fejlesztjük a tanulók problémamegoldó és konfliktuskezelési képességeit. Ezeken a területeken tanáraink visszajelzései alapján a 8 évfolyamos képzésben résztvevő tanulóink erősebbek, ügyesebbek a korosztályos átlaghoz képest.
fotók:bertalan gábor
Miért éppen a Szilády?
A természettudományos labor minden tanulói csoportunk számára elérVáczi Marianna 9. c , Csapó Angéla 5. a és Haza Rita 5. b hető. Tudatosan nem terveztünk nekik sok kötelező tanórát, helyette sok – A tagozatos rendszerünk nagyon jól kívül is. Most kívánjuk városi pedagószakkörünk van 5-8. osztályokban. bevált. Diákjaink 9.-től a tehetségterü- gusműhelyben ezen tudásokat megTermészetbúvár, falmászó, kreativi- letüknek megfelelően, emelt óraszám- osztani szélesebb körben. Készülünk tást fejlesztő, vita, bicikliszerelő, sakk ban és emelt szinten tudják tanulni a az új Erasmus+ pályázatunkra, melyen már tíz dolgozónk fog részt venni. Külföldi – dán és lengyel – iskolákba is elmegyünk, ahol szakmai interjúkat készítünk és az ott bevált és számunkra is hasznos jó gyakorlatokat szeretnénk meghonosítani intézményünkben. Nagy öröm számunkra az is, hogy bővült partneriskoláink száma. Kronach és Nowy Sacz után egy francia gimnáziummal is élő kapcsolatot alakítottunk ki. Tőlük is jönnek ide hamarosan és a mi gyerekeink is mennek majd hozzájuk. A nyelvi tagozatunkon az elkövetkező évektől még magasabb óraszámú nyelvi csoportok beindítását tervezzük. } Sokakat érdekelhet, hogy kik lesznek majd az új osztályfőnökök? és természetesen a tantárgyakat érin- nekik megfelelő tantárgyakat. Tapasz- – Ez érthető, hisz az osztályfőnök szető szakköreink is vannak. talataink szerint a hasonló érdeklődésű mélye mindig meghatározó. Ő alakítja } Hogyan tudnak a 8 évfolyamos kép- diákok tovább tudják egymást erősíte- ki a mi tudatot, a „Szilády-érzést” az zésre jelentkezni a diákok? ni az adott területen. A következő tan- osztályban, közvetít az iskola a gyer– Ez egyszerűsödött az elmúlt évek- évben művészeti tagozatot is indítunk, mek és a család között. hez képest, iskolánk könyvtárában amely újdonság az előző évekhez kép- A gyermekközpontúság az egyik legnyitvatartási időben szívesen segít- est, őket Rácz-Fodor Katalin grafi- fontosabb értéke az iskolánknak, így olyan osztályfőnököket választottunk séget nyújtunk azon szülőknek, akik kusművész segíti majd az oktatásban igénylik. } Hogyan működik a nyelvoktatás a most is, akik elfogadók, nyitott szívvel fordulnak diákjaik felé, jól kommuni} Mi az előnye a 4 évfolyamos Sziládyban? képzésüknek? – Kiemelten hangsúlyos szerepe van. kálnak és természetesen az iskola értéAngol, német, olasz, orosz, francia és keit, elveit is magukénak vallják. latin nyelveket tanítunk tantárgysze- Csapó Angéla 5. a, Haza Rita rűen, valamint szakköri keretben spa- 5. b és Váczi Marianna 9.c lesznek nyolt is választhatnak diákjaink. Ez az új osztályfőnökök, mind nagy tautóbbit a szegedi egyetemmel közös pasztalattal rendelkező, elfogadó, diprojekten keresztül valósítjuk meg. Az ákjait nagy empátiával segítő pedaErasmus+ pályázatunknak köszönhe- gógusok. Mindhárman közkedvelt tően nyolc tanárunk vett részt különféle tanárai iskolánknak. Közülük Mariszakmai kurzusokon 2018 nyarán Eu- anna angol-történelem szakos, a legrópa nagyvárosaiban. Az idegennyelv, régebben nálunk dolgozó kolléga, aki informatika, matematika és testneve- már több osztályt vezetett. Hazai Rilés szakos kollégák mind a nyelvokta- ta német szakos tanárunk, nagy gyatás, mind a matematika, a tesnevelés korlata van a kisebb korosztállyal. Csaés informatika területein friss és euró- pó Angéla angol szakos, most érkezett pai módszereket tanulhattak, tapasz- hozzánk, rendkívül nyugodt, nagyon jó talhattak és fejleszthették hatékonyan csapatjátékos. Régebbi iskolájában az nyelvtudásukat. Tanulva lehet jól taní- egyik legnépszerűbb pedagógus volt, ő tani, valljuk. A megszerzett tudást tov- is tapasztalt osztályfőnök. vábbadják diákjaiknak és kollégáiknak Várjuk a diákokat és szülőket nagy (X) mind tantestületünkön belül és azon szeretettel!
2019. január 30.
kultúra 13
60 éves a zeneiskola Beethoven, Liszt örökérvényű zenedarabjai mellett hallhattunk XX. századi filmzenét, táncdallamot, jazzt is az intézmény tanárainak kiváló előadásában. Zongora, fa- és rézfúvók, vonósok, baszszusgitár, dob – mind-mind az örömteli, jó hangulatot szolgálta. Változatos műsorban, változatos felállásban játszottak a művészek: szólók, duók, triók, zongo- padon, megérdemelve a zeneszeretők ra négykezes, vonósnégyes, jazz-kvartett vastapsát. A nagy siker kovácsai, az est muzsikált jókedvűen, tehetséggel a szín- közreműködői: Kovács Andrea, Borbényi Márta, Fehérváriné Ábrahám Melinda, Juhászné Zelei Judit, Dillmann Éva, Kovács Lászlóné, Kmeth Annamária, Hamza Barbara, Molnár Dóra, Szilvási Annamária, Lauer Zsolt, Korponai Zsolt, Kovács Márton, Abonyi Attila, Petrovics Máté és Mezei AttiFotók: Anda Péter
Az alapításának 60. évfordulóját idén ünneplő kiskunhalasi zeneiskola kiemelkedő színvonalú tanári hangversennyel indította jubileumi rendezvénysorozatát az elmúlt pénteken. Kovács Andrea igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket, köztük a tankerület pályázati osztályvezetőjét és referensét: Lánczi Alizt és Mészáros Ferencnét. A havas, téli időben is sokan eljöttek a koncertre. Mozart, Händel, Franck,
la. A koncertet a női kamarakórus zárta. Először Offenbach Hoffmann meséi című operájából a Barcarolla csendült fel. Ezt követte Daróczi Bárdos Tamás vidám, kétnyelvű kórusműve: Üszküdárá. Hangulatos, szép este kerekedett az ünnepi koncerten, az iskola falai között, majd emlékező beszélgetések folytak a fellépők és a volt zeneiskolások között. L. Molnár Anna
A derék kiskunok a testvériséget bizonyították Amikor segítségre volt szükség, városunk megadta azt. Bácsfeketehegyet 170 évvel ezelőtt pusztulás fenyegette. Több más településsel együtt volt a veszélyeztetettek között. Halas is azok között volt, akik befogadták a menekülőket. A polgárság adakozott is a javukra. Mester Sándor szervezte a helyi emlékprogramot, melyet január 23-án este tartottak. Elődeink „Emberségből példát…” mutattak – hangsúlyozta. A városi könyvtár volt az esemény helyszíne. – A középkortól a hálózatot Európában az egyház jelentette. Az egyházak kapcsolatban álltak egymással, megvolt közöttük a folyamatos együttműködés. Erről szólt maga a történet itt is, úgy gondolom – mondta Mester Sándor. – Elsősorban a református egyházközösségek azok, amelyek tartották egymással a kapcsolatot. A bácsfeketehegyiek magukat kunoknak, illetve kunok leszármazottjainak tartják. Teljes joggal, hiszen az újratelepítés jelentős része Kunhegyes környékéről, tehát arról a vidékről történt. A bácsfeketehegyiek mind a mai napig őrzik egyébként a kun tudatot, a kun hagyományokat. Egy kicsit talán jobban, mint mi, halasiak, ezt azért el kell mondani. Eléggé rosszul alakult ’48/49 tele a magyar honvédseregnek. Számítani lehetett rá, hogy ki kell üríteni ezt a területet. Érdeklődtek, hogy fogadják-e őket a helyiek, ők pedig igent mondtak. A városi tanács is biztosított költségvetési hátteret. Elő volt készítve. Amikor a magyar honvédsereg déli frontja összeomlott, akkor a bácsfeketehegyiek megindultak északi irányba. Voltak, akik útközben, Szabadkán, rokonoknál, ismerősöknél meghúzódtak. Az igazán komoly tömeg azonban Kiskunhalasra és ki-
sebb részt Soltvadkertre érkezett. A tékában halasi helytörténészek kezdeményezésére megemlékezésre került sor. Őseink előtt tisztelegtek, és azokra emlékeztek, akik kénytelenek voltak itt menedéket kérni. – Számítani kellett a szerbek és más, császárral szimpatizáló csapatok, de akár lakosok bosszújára, megtorlására is – fogalmazott Mester Sándor. – A felelős polgárok megnézték, ha kiürítik a területet, hova tudják életüket, szeretteiket, vagyonukat menekíteni. Így merült fel többek között Kiskunhalas neve. Az események történeti hátterét Horváth Etelka könyvtáros ismer-
tette Végső István történész kutatásai alapján. Elmondta, hogy a szegény magyar lakosságot fészkéből kiűzték. Hamuba és romba döntés lett a vége. A nép futásnak eredt Bácsfeketehegyről. Így érkeztek városunkba is, a menekülőket szívesen fogadta a halasi lakosság. A derék kiskunok a testvériséget bizonyították. Egy családnál
Emlékezés. A magyar forradalom és szabadságharc idején Bácsfeketehegy református lakossága menekülni kényszerült a szerb sereg elől, többek között Kiskunhalasra. A Mári-napi szaladás 170. évfordulóján megemlékezést tartottak Bácsfeketehegyen, a Kultúrotthonban, melyen Kuris István László, Kiskunhalas képviselő-testületének tagja is részt vett. Köszöntőbeszédében elmondta, településünkön is megemlékeznek erről a napról: „Ami először ilyenkor eszünkbe jut, az a köszönet, méghozzá a bácsfeketehegyiek felé, hiszen 170 év már eltelt, de még mindig nem felejtették el, amit annak idején a kiskunhalasiaktól kaptak. A második, ami ilyenkor eszünkbe juthat, az a hála, méghozzá a jó Istennek kell hálát adni, hogy egyrészt a bácsfeketehegyieket tudta, hogy merre irányítsa, amikor erre nekik szükségük volt, a másik a hála a mieink felé, hogy nemcsak a kapuikat, hanem a szívüket is meg tudták nyitni a bácsfeketehegyiek előtt.” P. L.
több nemzedék is el lehetett szállásolva. A vendégek ellátása is a befogadókra hárult. Mindez a szabadságharc idejére esett. A békés egymás mellett élés feltételeit meg kellett teremteni. Mester Sándor, az emlékezés szervezője rámutatott, ennek a háromnégy-öt hónapnak köszönhető, hogy Bácsfeketehegyen Halasra emlékeznek. Emléktáblát tíz éve állítottak a Kunok I. Világtalálkozója alkalmával. Annak idején Halas is méltóképpen megünnepelte. – Engem bánt, hogy Halason elfelejtettük. Kihullott a kollektív emlékezet rostáján. Nem titkolt célom, hogy Halason is legyen tábla, mely megörökíti elődeink, őseink emlékét – fogalmazott Mester Sándor. A rendezvény közös gyertyagyújtással ért véget a Lány madárral szobornál. A könyvtár előtti park már több kegyeleti megemlékezés helyszíne is volt. Kép-szöveg: Pál László
14 városháza
2019. január 30.
A Város Háza
Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet) A képviselő-testület 2019. január 24-i nyílt ülésén hozott döntések: 1/2019. Kth. Munkaterv módosítás és Napirend elfogadása 2/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a belügyminiszter által meghirdetett a Magyarország 2019. évi központi költségvetésről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 3. melléklet I.12 pont szerinti „Kiegyenlítő bérrendezési alap támogatásra” című pályázatra. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata a pályázat megvalósítása érdekében vállalja, hogy az illetmény alapot 2019. évre vonatkozóan (2019. január 1. napjától kezdődően) a Kvtv-ben rögzítetthez képest legalább 20 %-kal emelt összegben, tehát legalább 46.380 forintban állapítja meg. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzata 2018. július 01-jén a költségvetési törvényben meghatározott illetményalapot alkalmazta. 3/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Honvédelmi Minisztérium és Kiskunhalas Város Önkormányzata között létrejövő Megállapodást az 1. sz. mellékelt szerinti tartalommal. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Megállapodás aláírására. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Honvédelmi Minisztérium és Kiskunhalas Város Önkormányzata között létrejövő Zálogjogot alapító szerződést a 2. sz. mellékelt szerinti tartalommal. 4. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Zálogjogot alapító szerződés aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 4/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Halasi Városgazda Zrt-vel kötött Közszolgáltatási Támogatási szerződés 2. sz. mellékletének módosítását a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal, az alábbiak szerint: A 6400 Kiskunhalas, Erdei F. tér 4/A. fszt. 1. szám alatti költségalapon bérbe adható önkormányzati bérlakást átminősíti szociálisan bérbe adható lakássá. Az alábbi szociális alapon bérbe adott lakásokat átminősíti költség alapon bérbe adható lakássá: a) 6400 Kiskunhalas, Bercsényi utca 18. II.8. szám alatti 2 szobás 55 m2 alapterületű lakás, b) 6400 Kiskunhalas, Bocskai utca 7. IV.15. szám alatti 2,5 szobás 62 m2 alapterületű lakás, c) 6400 Kiskunhalas, Erdei tér 4. A. I.3. szám alatti 2 szobás 54 m2 alapterületű lakás, d) 6440Jánoshalma, Erdőszél I 176. szám alatti 2 szobás 49 m2 alapterületű lakás, e) 6400 Kiskunhalas, Szent István utca 4. I. 4. 1 szobás 32 m2 alapterületű lakás, f) 6400 Kiskunhalas, Zerge utca 3.B. FSZ. 2 I.2 2 szobás 49 m2 alapterületű lakás. Az alábbi HM bérlőkijelölési jogú lakásokat átminősíti önkormányzati szociálisan bérbeadható bérlakásokká: a) Kiskunhalas, Kurucz Vitézek tere 22. fszt. 1. szám alatti 2 szobás 54 m2 alapterületű lakás, b) Kiskunhalas, Kurucz Vitézek tere 23. IV/15. szám alatti 2 szobás 54 m2 alapterületű lakás, c) Kiskunhalas, Kurucz Vitézek tere 40. II/8. szám alatti 2 szobás, 55 m2 alapterületű lakás, d) Kiskunhalas, Széchenyi u. 18. III/16. szám alatti 2 szobás, 57 m2 alapterületű lakás. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Kiskunhalas, 630/3 helyrajzi számú, természetben a 6400 Kiskunhalas, Kárpát utca 14. számú ingatlan 8/12 tulajdoni hányada, önkormányzati bérlakás és így a Halasi Városgazda Zrtvel kötött Közszolgáltatási Támogatási szerződés 2. sz. mellékletébe kerül felvételre. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Közszolgáltatási Támogatási szerződés 2. sz. melléklet módosításának aláírására. A Közszolgáltatási támogatási szerződés egyéb pontjai változatlanul maradnak hatályban. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 5/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felülvizsgálta a Kiskunhalas Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal kötött - a Képviselő-testület által 14/2015. Kth számú határozattal jóváhagyott - Együttműködési Megállapodást. A Képviselő-testület az Együttműködési Megállapodás módosítását a
melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az Együttműködési Megállapodás módosításának, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Együttműködési Megállapodás aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 6/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Polgármester cafetéria-juttatásának 2019. éves keretösszegét bruttó 200.000,-Ft-ban határozza meg. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete felkéri a Jegyzőt, hogy a határozatban foglaltak végrehajtásáról intézkedjen és biztosítsa a 2019. évi költségvetésben a juttatás fedezetét. 7/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Fülöp Róbert polgármester 2019. évi összesen 34 nap szabadságának ütemezését az alábbiak szerint jóváhagyja: január 7-18. 10 nap április 23-24. 2 nap május 16-17. 2 nap június 6-7. 2 nap július 25-31. 5 nap augusztus 1-10. 8 nap szeptember 9-13. 5 nap 8/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a B&B Csillagvizsgáló Kft. Csillagvizsgáló Obszervatórium 2018. évi működtetéséről szóló szakmai beszámolót elfogadja. 9/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a melléklet szerint a Kiskunhalason 2012. november 30-án ifj. Balogh Istvánnal a Csillagászati Obszervatórium üzemeltetésére kötött Szolgáltatási szerződés 6. sz. módosítását jóváhagyja, felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. 2. A 2019. február 1-jétől, 2020. január 31-ig tartó időszakban a szolgáltatás díja bruttó 250.000,- Ft/hó, azaz havi bruttó kettőszázötvenezer forint. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 10/2019. Kth. Pályázati kiírás Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §. alapján pályázatot hirdet a Kiskunhalasi Napsugár Óvodák intézményvezetői (magasabb vezető) beosztásának ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezető megbízása határozott időre, 2019. augusztus 1-jétől, 2024. július 31-ig szól. A munkavégzés helye: Kiskunhalas, Ady Endre u. 4. sz. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezető megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői irányítása, különös tekintettel a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény és végrehajtási rendeleteire, az egyéb ágazati jogszabályokban, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvényben, és ezek végrehajtási rendeleteiben foglaltakra. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) kormányrendeletben foglaltak az irányadók. Pályázati feltételek: 1. Óvodapedagógusi szakképzettség 2. Óvodapedagógusi munkakörben eltöltött legalább ötéves szakmai gyakorlat 3. Büntetlen előélet és annak igazolása, hogy a pályázó nem áll köznevelési intézményben végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: A pályázó adatait is tartalmazó részletes szakmai önéletrajz és a szakmai gyakorlat igazolása. Az intézmény vezetésére vonatkozó, szakmai helyzetelemezésre épülő, fejlesztési elképzeléseket is tartalmazó program. o A gazdaságos és hatékony működtetésre vonatkozó konkrét vezetői elképzelések. o A szakirányú végzettséget és szakképzettséget iga-
zoló okiratok másolatai azzal, hogy legalább a pályázat benyújtásával egyidejűleg a végzettséget tanúsító okiratok eredeti példányait köteles bemutatni a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Köznevelési, Művelődési és Szociálpolitikai Osztályán o 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány a büntetlen előéletről és annak igazolására, hogy nem áll köznevelési intézményben végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt. o A pályázó írásos nyilatkozatát arról, hogy személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, sokszorosításához valamint a pályázat tartalmának az elbírálásban és a döntéshozatalban érintettek számára való hozzáférhetőségéhez hozzájárul. A megbízás kezdőnapja: 2019. augusztus 1. A pályázat benyújtásának határideje: Nemzeti Közigazgatás Intézet közszolgálati állásportálján, a http://admin.kozigallas.gov.hu honlapon való megjelenést követő 30. nap: 2019.március 31. A pályázat benyújtásának módja: - Postai úton, a pályázatnak a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője címére történő megküldéssel (6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. sz.) - Személyesen: Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének, Kiskunhalas, Hősök tere 1. sz. - A pályázatot zárt borítékban kell benyújtani „Pályázat a Kiskunhalasi Napsugár Óvodák intézményvezetői (magasabb vezető) beosztásának ellátására” tárgymegjelöléssel 1 példányban papíron és egy példányban elektronikusan (CD lemez). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) kormányrendeletben foglalt pályázati eljárást követően, az eljárásban résztvevők véleményét mérlegelve a megbízási jogkör gyakorlója Kiskunhalas Város Képviselő-testülete dönt. A pályázat elbírálásának határideje: 2019. június 30. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: 2019. február 1. naptól: - Oktatási és Kulturális Közlöny - Kiskunhalas Város honlapja, www.kiskunhalas.hu - Halasi Tükör hetilap A pályázattal kapcsolatos további információ: Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal közművelődési referensétől a 77/523-152-es telefonszámon, vagy személyesen előre egyeztetett időpontban. 11/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Önkormányzat 2019. évi közbeszerzési tervét az 1. melléklet szerint elfogadja. Felkéri a Fejlesztési- és beruházási csoportvezetőt, hogy gondoskodjon a közbeszerzési terv közzétételéről az EKR- ben és Kiskunhalas város honlapján. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 12/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete megbízza a Halasi Városgazda Zrt.-t, hogy az Ady Endre utca 11. szám alatti ingatlan hasznosítási javaslatát terjessze a Képviselő-testület elé. 13/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete aszerint módosítja 253/2016.Kth. számú határozatát, hogy felhatalmazza a Polgármestert, Szabó Áron szobrászművész tervei szerint emléktáblát készíttessen és helyeztessen el a kommunista diktatúrák kiskunhalasi áldozatai emlékére a Városháza épületének déli homlokzatára. Az emlékmű elkészíttetésére a Nemzeti Kulturális Alap által biztosított 3 millió forint támogatás nyújt fedezetet, az elhelyezés költségeire a Képviselő-testület a költségvetés terhére fedezetet biztosít. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szükséges nyilatkozatok megtételére, az emlékmű teljes körű megvalósítására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 14/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata részt kíván venni az Innovációs és Technológiai Minisztérium Víziközművek energiahatékonyságának fejlesztése tárgyában kiírt pályázatán, mely keretében az 1. sz. mellékletben szereplő eszköz cseréjét kívánja megvalósítani. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata a Pályázatban történő részvétel és annak lebonyolítása érdekében az 2. sz. melléklet szerinti szerződés-minta szerint konzorciumot alakít a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.-vel és további ellátásért felelősökkel a konzorciumi szerződésben foglalt feltételek szerint azzal, hogy a konzorcium vezetője a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.
3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert a konzorciumi szerződés és annak esetleges módosításai, valamint a szerződés teljesítéséhez, a pályázat benyújtásához és megvalósításához szükséges egyéb nyilatkozatok aláírására. 4. Kiskunhalas Város Önkormányzata a 2019. évi költségvetésében biztosítja az eszköz beszerzéséhez szükséges 1.347.525 Ft összegű önerőt. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 15/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata az 1. sz. mellékletben szereplő hálózatrekonstrukciós munkák megvalósítása érekében részt kíván venni az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt, a Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából nyújtott támogatás elnyerésére irányuló pályázaton. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata a 2019. évi költségvetésében biztosítja a pályázatban foglalt munkák elvégzéséhez szükséges 3.826.510 Ft önerő összegét. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Pályázat benyújtására, dokumentumok aláírására, nyilatkozatok megtételére, valamint a pályázat nyertessége esetén a munkák megvalósítására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 16/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Bácsfa Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonát képező, Kiskunhalas belterület 2524/6 helyrajzi szám alatt felvett „kivett fürdő és továbbképző épület” megnevezésű 3 ha 6644 m2 alapterületű ingatlan 2321/10000ed tulajdoni hányadának megvételére irányuló, 150.000.000.- Ft vételárat tartalmazó, mellékelt adásvételi szerződést aláírja. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Norfolk Hungária Befektetési Zrt. tulajdonát képező, Kiskunhalas belterület 2524/6 helyrajzi szám alatt felvett „kivett fürdő és továbbképző épület” megnevezésű 3 ha 6644 m2 alapterületű ingatlan 45/10000-ed tulajdoni hányadának megvételére irányuló, 15.000.000.Ft vételárat tartalmazó, mellékelt adásvételi szerződést aláírja azzal, hogy a jogügylet az Áfa törvény 142. § (1) bekezdés e.) pontja-a szerint, - figyelemmel az Áfa törvény 88. §-ra is - fordított áfa fizetési kötelezettség alá esik, ezért az Önkormányzat a vételár nettó összegét tartozik megfizetni az Eladó részére, míg a fennmaradó, áfá-nak megfelelő összeget köteles bevallani és befizetni az adóhatóság felé. 3. A Képviselő-testület az ingatlanvásárlásokra a 2018. évi költségvetésében már 48.000.000 Ft-ot biztosított a foglalók rendezéséhez, mely jelenleg is rendelkezésre áll. A különbözetet, 121.050.000 Ft összeget a 2019. évi költségvetésben biztosítja, egyben felhatalmazza a Polgármestert a forrásbiztosítással kapcsolatos döntések meghozatalára. 4. A Képviselő-testület a 103/2018. Kth. számú határozatot hatályon kívül helyezi. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 17/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal 2019. évi munkarendjében 2019. július 29., 30., 31., augusztus 1., 2. napokra, valamint december 23., 30., 31., illetve 2020.január 2. napokra igazgatási szünetet rendel el. 2. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt a szükséges munkaszervezési intézkedések megtételére az igazgatási szünet alatti zavartalan feladatellátás érdekében. 3. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az elrendelt igazgatási szünet közzétételéről gondoskodjon. 18/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014. (XI28.) önkormányzati rendelet 4.§ (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel elfogadja az Ügyrendi és Szociális Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolóját. 19/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014. (XI. 28.) sz. rendelet 4.§ (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel elfogadja a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolóját. 20/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelet 4.§ (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel elfogadja a Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottsága átruházott hatáskör gyakorlásáról szóló beszámolóját.
városháza 15
2019. január 30. 21/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolót elfogadja. 22/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló január havi beszámolót. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2019. (I.25.) önkormányzati rendelete a 2019. évi illetményalapról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 60. § (6) bekezdésében meghatározott felhatalmazása, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. 1.§ A rendelet hatálya a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőkre terjed ki. 2.§ A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában az illetményalap összege 2019. évben, 2019. január 01. napjától 48.650 Ft. 3.§ Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és 2019. december 31. napján hatályát veszti. Kiskunhalas, 2019. január 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2019. (I.25.) önkormányzati rendelete A Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Képviselő-testület Ügyrendi és Szociális Bizottsága, valamint a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága, a Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 19. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: “(2) A polgármester a napirend tervezetét szóban kiegészíti az ülés megkezdése előtt a képviselő-testület tagjainak elektronikus úton megküldött anyagok napirendre vételére vonatkozó javaslattal. Az elektronikusan megküldött előterjesztés tárgyalására csak halasztást nem tűrő esetben a polgármester külön engedélye és a jegyző törvényességi véleménye alapján kerülhet sor.” 2. § A Rendelet 19. § (5) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: “h) jellegüktől függetlenül az ülés megkezdése előtt a képviselő-testület tagjainak elektronikus úton megküldött anyagok,” 3. § A Rendelet 27. § (2) bekezdés m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: “m) önkormányzati vagyon ingyenes hasznosításáról, valamint az ingyenes használatba adott vagyon fenntartására, állagának megóvására vonatkozó kötelezettségek az önkormányzat általi átvállalásához,” 4.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2019. január 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2019. (I.25.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról szóló 18/2018. (IX.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 21/A. § (2) bekezdésében, 26. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a talajterhelési díjról szóló 18/2018. (IX.28.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Rendelet)
2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „2. §. E rendelet hatálya Kiskunhalas város közigazgatási területén helyi vízgazdálkodási hatósági engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést - ideértve az egyedi zárt szennyvíztárolót is – alkalmazókra (továbbiakban kibocsátó) terjed ki, akik a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem kötnek rá.” 2. § A Rendelet a következő 3/A. § és 3/B. §-al egészül ki. „3./A§ A közműves ivóvízellátást végző közszolgáltató minden év február 20. napjáig adatot szolgáltat az önkormányzati adóhatóság számára a szolgáltatásába bekapcsolt talajterhelési díjfizetésre kötelezettek előző évi vízfogyasztásáról. 3/B.§ Az önkormányzati adóhatóság jogosult a bevallásban szereplő kibocsátási adatok valódiságának a közszolgáltatón keresztül, illetve a helyi vízgazdálkodási hatóság közreműködésével történő ellenőrzésére.” 3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2019. január 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző
Sorszám
Száma (db) 3
Elhelyezés
46.433091 – 19.486618 46.430808 – 19.481476
4
homlokzat konzolon
46.430721 – 19.480039
4
homlokzat konzolon
46.430092 – 19.480141
5
oszlop
46.428638 – 19.480369
4
oszlop
46.428366 – 19.479434
5
oszlop
46.430462 – 19.478305
4
oszlop
46.430610 – 19.476953
3
homlokzat konzolon
46.430553 – 19.475938
4
homlokzat konzolon
46.431433 – 19.474117
2
oszlop
46.428419 – 19.464890
2
oszlop
46.422398 – 19.505313
4
oszlop
46.432999 – 19.497506
4
oszlop
46.433267 – 19.492997
4
oszlop
46.454267 – 19.468638
4
oszlop
46.424192 – 19.461144
4
oszlop
46.421528 – 19.468157
2
oszlop
46.418443 – 19.491514
4
oszlop
46.432080 – 19.485812
1
oszlop
46.429713 – 19.484044 46.429744 – 19.483740
2
oszlop
46.450842 – 19.463688
2
oszlop
46.452927 - 19.468992
2
oszlop
46.414184 - 19.495111
3
oszlop
46.432959 - 19.497475
1
oszlop
46.441918 - 19.489358
4
oszlop
46.434259 - 19.487537
4
oszlop
46.432501 - 19.490166 46.450668 - 19.466910 • 46.451777 19.467985
4 2 2
oszlop oszlop oszlop
Tinódi utca - Tó utca Petőfi utca kereszteződés Mátyás tér – Gimnázium utca kereszteződés
46.422201 - 19.481161
3
oszlop
46.431449 – 19.482997
3
Szilády Gimnázium étkező épületére
46.421079 - 19.468312
2
oszlop
46.419942 46.418490 46.432664 46.431856
19.498668 19.496282 19.472232 19.473317
3 3 2 3
oszlop oszlop oszlop oszlop
46.431889 - 19.486921
3
oszlop
46.429833 - 19.477027
1
oszlop
46.430626 - 19.491159 46.427288 - 19.478454
2 5
oszlop oszlop
46.425095 - 19.485292
5
oszlop
46.438001 - 19.477717
5
oszlop
46.429989 - 19.479130
1
épület homlokzatára
46.430645 - 19.478835
2
épület homlokzatára
46.424525 - 19.466792
2
oszlop
46.425244 - 19.468717
2
oszlop
46.426666 - 19.467058
2
oszlop
46.425683 - 19.464683
2
oszlop
46.429110 - 19.470137
2
oszlop
46.428929 - 19.473639
2
oszlop
46.437810 - 19.482927
2
oszlop
46.434092 - 19.483766
2
oszlop
46.443981 - 19.481337
2
oszlop
46.444486 - 19.471846
2
oszlop
46.448151 - 19.473011
2
oszlop
46.428972 - 19.463370 46.2542 – 19.2852
2 2
oszlop sarok és lépcsőház
46.2543 – 19.2852
2
lépcsőház
46.2543 - 19.2855
2
46.2544 – 19.2855
1
Árpád utca felőli garázs Árpád utca felőli sarok
46.2544 – 19.2855
1
Fodrászat
46.2544 – 19.2855
1
lépcsőház
46.2544 – 19.2853
1
lépcsőház
46.2544 46.2543 46.2544 46.2541
2 3 1 1
homlokzat homlokzat homlokzat lépcsőház
68. 69.
Kopolyai út (Református temető) Tesco parkoló bejárata Park Center bejárata Dr. Monszpart utca Dr. Monszpart utca – Nagy Szeder István utca kereszteződés Kossuth utca – Dekáni Árpád utca kereszteződés Május 1. tér – Szász Károly utca kereszteződés Erdei Ferenc tér Ady Endre utca – Alkotmány utca kereszteződés Szabadkai út – Batthyány utca kereszteződés Jókai utca – Kölcsey utca kereszteződés Városháza (Városháza utca felőli bejárat) Városháza (Hősök tere felőli bejárat) Mártírok útja – Kiffer utca kereszteződés Mártírok útja – Híd utca kereszteződés Karacs Teréz utca – Práger Ábrahám utca kereszteződés Karacs Teréz utca – Gárdonyi Géza utca kereszteződés Erzsébet királyné téri játszótér Erzsébet királyné tér – Fűrész utca kereszteződés Bajza utca – Kisfaludy utca kereszteződés Kun tér – Bocskai utca kereszteződés Vadkerti út – Károly utca kereszteződés Jókai utca – Kőrösi út kereszteződés Széchenyi utca – Kőrösi út – Határ utca kereszteződés Kanizsa tér (sportpálya) Schönfeld udvar (1. szám – sarok és lépcsőház) Schönfeld udvar (2. szám – lépcsőház) Schönfeld udvar (Árpád utca felőli garázs) Schönfeld udvar (7. szám – Árpád utca felőli sarkán) Schönfeld udvar (7. szám – Fodrászat) Schönfeld udvar (5. szám – lépcsőház) Schönfeld udvar (4. szám – lépcsőház) Kossuth utca 11. szám Kossuth utca 5-7. szám Kossuth utca 3. szám Szent István utca 2/A – lépcsőház Szent István utca 2/B - sarok Kölcsey u. - Pozsony u.
3 1
sarok villanyoszlop
70.
Szélmalom u. - Vadkerti u.
1
meglévő oszlop
71.
Vadkerti u. - Eperd u.
1
villanyoszlop
72.
Határ u. - Zöldhalom u.
1
villanyoszlop
73.
Kertész u. - Csokonai u.
1
villanyoszlop
74.
Harangos tér - Hunyadi u.
1
villanyoszlop
75.
Alkotmány u. - Hunyadi u.
1
villanyoszlop
76.
1
villanyoszlop
77.
Tinódi u. elkerülő út (Avia üzemanyagtöltő állomás) Kálvin tér - Kalap u.
78.
Árpád u. - Arany János u.
79.
Temető u. - Diószegi B. u.
80.
Bükkönyös u. - Batthyány u.
81.
Kölcsey u. - Kisfaludy u.
82.
Bajza u. - Széchenyi u.
83. 84.
Tormássy u. - Stepanek E. u. Eskü tér - Attila u.
85.
Polgár u. - Alkony u.
86.
Tulipán u. - Pipacs u.
87.
Tóth János u. - Margaréta u.
88.
Tó u. - Széksós u.
1. 2. 3. 4. 5.
6. 7.
8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Jósika utca (Thúry utca) Régi posta (Bethlen tér északi része) K & H Bank (Bethlen tér déli része) Kiskunhalasi Művelődési Központ (Szent István utca-Kossuth utca) Kiskunhalasi Járásbíróság (Kossuth utca-Zeneiskola) Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal (Köztársaság utca-Szász Károly utca) Városi Piac 1. (Magyar utca sarka) Városi Piac 2. (Semmelweis tér) Semmelweis tér (szökőkút) Kanizsa tér (Iskola útja) Szegedi út (Átlós utca) Majsai út (felüljáró) Vasútállomás (Kossuth utca vége) Sóstó 53-as főút (Kolmann utca) Keceli út (Tulipán utca) Kopolyai út (Tinódi utca) Szabadkai út (Átlós utca) Bem utca (Fitnesz park) Dob utca (hulladéktároló)
21.
23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
Epreskert utca 1. (Jókai utca) Epreskert utca 2. (Latabár utca) Déli Városkapu Majsai út (Szénás utca kereszteződés) Bajza utca (Szentgál utca kereszteződése) Kuruc vitézek tere 18-19. Kuruc vitézek tere 11-12. Esze Tamás lakótelep 1-2. Esze Tamás lakótelep 2/E
30. 31.
32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58.
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2019. (I.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 21/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVII. törvény 2. számú mellékletében, a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 67. §-ban kapott felhatalmazás alapján Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi és Szociális Bizottsága, Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága, Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 21/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 39. § (2) bekezdése hatályát veszti. 2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2019. január 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző
Hősök Ligete (Bem utca)
20.
22.
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2019. (I.25.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről szóló 13/2016. (V.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározottak alapján, a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Ktftv.) 1. § (6) bekezdésében, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 5. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 17. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az Ügyrendi és Szociális Bizottsága, a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a közterületi térfigyelő rendszerről szóló 13/2016. (V.30.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. 2. § A Rendelet 2. számú mellékletének 3.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: “3.2. A Kiskunhalasi Közterületi Térfigyelő Rendszerhez tartozó kamerák helye: táblázat jobbra mellékelve. 3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2019. január 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.)
Kamera helye
59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67.
Koordináták
– – – –
-
19.2852 19.2851 19.2850 19.2849
46.2547 – 19.2850,51 46°26'21.6"N 19°28'46.4"E 46°26'32.8"N 19°29'01.5"E 46°26'51.2"N 19°29'00.7"E 46°27'04.6"N 19°28'51.2"E 46°26'28.5"N 19°28'24.0"E 46°25'18.2"N 19°28'47.9"E 46°25'33.0"N 19°28'22.5"E 46°25'11.2"N 19°28'41.4"E 46°25'31.6"N 19°28'49.7"E 46°25'40.3"N 19°29'02.8"E 46°25'26.1"N 19°29'43.5"E 46°25'44.2"N 19°29'35.0"E 46°26'21.8"N 19°28'46.8"E 46°26'20.4"N 19°29'08.4"E 46.431'614" N 19.464'200"E 46°26'09.2"N 19°28'51.7"E 46°25'22.3"N 19°28'29.3"E 46°25'45.4"N 19°27'36.7"E 46°25'35.9"N 19°27'30.2"E 46°25'02.6"N 19°29'16.2"E
1
oszlop
oszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop
1
meglévő oszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop
1
villanyoszlop Összesen: 198 db
16 hirdetés
2019. január 30. A Corso Verona Gyorsétterembe pultost, futárt, marketingben jártas kollégát keresünk (grafikus alapismeret szükséges). Tel.: 06 20/225-50-04 A-90
Soltvadkerti műanyagüzembe munkatársakat keresünk útiköltség térítéssel. Kezdő órabér 800 Ft (betanítási időszak), későbbiekben teljesítménytől függően plusz juttatás. Tel.: 06 30/698-00-98 A-3 A Bois Bútor Kft. gyakorlattal rendelkező bútorasztalosokat keres! Bérezés megegyezés szerint. Vidékieknek utazási költségtérítés. Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: bois@bois.hu Tel.: 06 70/382-47-24 A-8 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk. Bérezés megegyezés alapján. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óráig. Tel.: 06 20/537-51-05 A-11 Kertvárosi élelmiszerboltba (Diána Market) eladót felveszünk. Szakképesítés nem feltétel. Tel.: 06 20/393-13-09 A-20 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-21 Légylárva tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-53 Műszaki beállítottságú, általános karbantartó tapasztalatokkal rendelkező munkatársat keresünk (lakatos, gépszerelő). Tel.: 06 20/415-91-59 A-54 Könnyű fizikai munkára munkatársat keresünk, akár megváltozott munkaképességgel is. Fényképes önéletrajzokat az allas@koliken.hu címre várunk. A-59 Kiskunhalasi étterem dinamikus csapatába felszolgálót keresünk. Jelentkezni az alábbi e-mail címen: kissokos608@gmail.com A-60 A Reál-Gép Kft. jánoshalmi telephelyére álláslehetőséget hirdet: gépszerelő lakatos, szerkezeti lakatos, hegesztő, villanyszerelő munkakörbe. Bérezés szaktudástól függően 250.000-400.000 Ft bruttó/ hó. Jelentkezés önéletrajzzal az alábbi e-mail címre: mandokine.csilla@real-gep.hu Információ: 06 30/907-93-48 A-61 Gépkocsivezetőt felveszünk! Bér megegyezés szerint, nettó 180.000 Ft-tól! Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-72 Kiskunhalasi munkahelyre főállású pizzafutárt keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal e-mailben lehet. kissokos608@gmail.com A-75 Kompresszor szerelőt keresünk zsanai munkavégzéssel. Önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: zsana@vabekokft.hu Tel.: 06 30/288-54-57 A-78 Élelmiszerbolti eladót felveszek. Tel.: 06 20/947-07-13
Az ERMAN 90 Kft. hegeszteni tudó karbantartót keres. Tel.: 06 70/385-01-67 A-107 TELEPRE – szarvasmarha, ló, traktor – dolgozót (1.000 Ft/óra) keresek. Tel.: 06 30/631-48-83 A-108 Lóhoz értő dolgozót Tel.: 06 30/631-48-83
(félállás
is!)
keresek. A-109
A Savanya vízgépészeti Kft. az alábbi munkakörbe keres munkavállalót: kizárólag angol nyelvtudással rendelkező gépészmérnök és AWI és AFI hegesztésben jártas szakember. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/315-44-72 A-110 A Halas Tűzvédelmi Kft. várja műszaki végzettséggel (vízvezetékszerelő, lakatos, villanyszerelő) rendelkezők fényképes önéletrajzát a varga.timea@halastuz. hu e-mail címre, vagy személyesen leadva üzletünkben, munkaidőben 2019.02.11-ig. A-111 Az Annbor varroda varrónőt felvesz. Jelentkezni telefonon lehet. Tel.: 06 30/940-64-78 A-112 Kiskunhalasi telephelyre megbízható belföldi sofőrt keresek. Tel.: 06 20/324-52-02 A-113 Részmunkaidőbe takarítókat keresek. Tel.: 06 30/519-43-43
A-114
Büfébe szendvicsek készítéséhez dolgozót keresek részmunkaidőbe. Tel.: 06 30/824-28-28 A-115 Segédmunkásokat felveszünk betanított munkára. Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., 6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-119 Telepi segédmunkást keresünk felvételre. Majsai út 7. Vastelep A-120
Hízó eladó. Tel.: 06 20/531-08-96
A-93
Hízó eladó. Tel.: 06 30/619-78-29
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 400 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-45 Albérlet kiadó. Kiskunhalas, Bocskai 2. Tel.: 06 20/592-05-96
A-116
Bem utcában bútorozatlan albérlet kiadó. Tel.: 06 30/261-86-48
A-117
A-79
Éjszakai árukiadót és gépkocsivezetőt keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre. Jelentkezni e-mailben a royalrt@anet.hu címen vagy telefonon. Tel.: 06 77/421-420 A-80 Soltvadkerti műanyagüzembe konfekcionáló gépkezelőt felveszünk. A bejárásban segítünk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-81 Az ERMAN 90 Kft. szalmafeldolgozó üzemébe betanított munkást keres. Fizetés 8 órában nettó 180.000 Ft+juttatások. Tel.: 06 70/385-01-67 A-84 Erdészeti kiközelítő (Forwarder) gépre gépkezelőket keresünk. „B” kategóriás jogosítvány szükséges. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-88 Irodai értékesítőket felveszünk kiemelt fizetéssel! Vidékiek bejárását térítjük! Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-89
Téli vásár 20-50 % engedménnyel! Cipő Diszkont, Kiskunhalas, Szilády u. 1. A-65 Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-66 Akác szőlő támoszlop eladó kérgezve és helybe szállítva. Tel.: 06 20/580-56-54 A-103 Vágásérett erdőket vásárolunk országosan, kiemelt áron. Tel.: 06 20/580-56-54 A-104
Kunfehértó tópart Faház Büfé zéssel együtt eladó. Érdeklődni Tel.: 06 70/386-21-66
berendehétvégén. A-43
Kiskunhalas és Harkakötöny vonzáskörzetében szántóföldet bérelnénk vagy vásárolnánk. Tel.: 06 70/709-87-50, 06 70/637-44-09 A-69
Hidraulikában jártas szerelőt keresünk. Munkahengerek, munkagépek javításához és tömlőgyártáshoz. Kiemelt fizetés! Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-91
A belváros közepén saját, 1500 m2-es telken, 260 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó. Tetőtér beépíthető, az ingatlan bővíthető. Tel.: 06 70/335-27-34 A-36
Gépkezelőket keresünk Ponsse Forwarderre (fakihordó). Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50 A-102
Strandfürdő környékén 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 06 70/365-06-23 A-118
Irodai ügyintézőt keresünk Kiskunhalason teljes munkaidős állásra. Angol nyelv társalgási szintű, számítógép felhasználói szintű ismerete előny. Jelentkezni önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével a judit.ofakft@gmail.com címen lehet 2019.01.31-ig. A-106
Tuskó kiemelést és darálást vállalunk. Vágástéri és egyéb faapríték alapanyagot is keresünk. Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/460-24-01 A-105
Születtek: Lencsés Vendel (Brunner Edina) Harkakötöny, Csomor Mikes (Zsoldos Zsanett) Kiskunmajsa, Nagy Ádám (Gál Csilla) Csólyospálos, Palotai Zsombor (Jacsó Mónika) Jánoshalma, Papdi Szofia (Lengyel Bernadett) Kisszállás, Fekete Ábel (Dr. Bordás Noémi) Kiskunhalas, Ördög Gábor Milán (Vörös Andrea Éva) Ásotthalom, Vass Fanni (Farkas Anita) Tompa, Sala Ármin (Gazdag Anett) Kiskunhalas, Kelemen Natasa Zorka (Borbás Bettina) Kiskunhalas Elhunytak: Dinnyés Károlyné Halász Ilona (Kiskunmajsa), Juhász Imre (Kiskunhalas), Rostás János (Kiskunhalas), Gárgyán Benőné Kocsis Katalin (Kiskunhalas), Nagy-Biblia Imre (Kiskunhalas), Laskovicsné Schveitzer Ilona (Kiskunhalas), Kőrösi Józsefné Hurton Erzsébet (Kisszállás), Veninger Gyula György (Kiskunhalas), Darányi Sándorné Fekete Ilona (Kiskunhalas), Tuza Imréné Zombori Mária (Tiszakécske), Terhes Mihály Dezsőné Pintér Anna (Kömpöc), Sarok József (Kiskunhalas), Modok Lászlóné Keszi Mária (Kiskunhalas), Árvai Sándor (Kiskunhalas), Kutyifa Józsefné Konfár Mária (Kaskantyú), Gangl Sándorné Juhász Margit (Kiskunhalas), Borsos Erzsébet Helga (Soltvadkert), Koleszár László (Kiskőrös), Kriszt Mátyás (Soltvadkert), Szluka Gáborné Palatinus Mária Stefánia (Kiskunhalas)
2019. január 30. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Január 30. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság
07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 00:00 Képújság
Január 31. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság
Február 2. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (12) – ifj. műsor (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság
Február 1. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.)
Február 3. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.)
18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Február 4. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság Február 5. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotó: Anda Péter Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
2019. január 30.
Az országos döntő kapujában a Kertvárosi-iskola
Múlt hét csütörtök délelőttjén Laskovicsné Terzics Edit iskolaigazgató köszöntője, majd Farkas Dániel alpolgármester megnyitója után a Kertvárosi-iskola sportcsarnokában kezdetét vette a Játékos Sportverseny országos elődöntője. Az érintett négy megye viszonylatában Baranya és Bács-Kiskun képviseletében mind az első két helyen végzett csapat, Csongrád és Tolna megyékből viszont – bizonyos okú távolmaradások miatt – csak a győztesek léptek pályára. Az eredetileg nyolcasra tervezett döntőnek ennek következtében Pécsről a Bártfa utcai, Mohácsról a Széchenyi téri, továbbá a hódmezővásárhelyi Szent István, a dombóvári Szent Orsolya-iskola váltói lettek a résztvevői megyénk bajnoka, a Kertvárosi, valamint ezüstérmese, a solti Vécsey Károly Általános Iskola csapatai mellett. Két három csapatos futamban mindannyiukra tíz feladat megoldása várt, amelyeket a húsz játékot rögzítő „törzsanyagból” sorsoltak ki. Bár ebből a tíz feladatból ez ideig négy még „nem játszott”, egyedül a floorball váltó okozott némelyeknek némi gondot. A pécsi és a halasi együttes kivételével. Egyébként Szloboda Mihály
és Zseni László remekül felkészített tanítványai második helyezéssel indítottak, amely helyezést még három versenyszámban megismételtek. A „várat”, illetve várfoglalót megnyerték, s ezzel át is vették a vezetést, amely sajnos nem állandósult. Maradt – a végelszámolásnál is – a második hely a sorban, a kötélhúzásuk élményszámba menő záróakkordjával. Nem mese, a kötélhúzásnak és a várfoglalásnak ők voltak a mesterei. A pécsi diáksportolók csapata hat
Fotók: Anda Péter
A Diákolimpia Játékos Sportversenyének Országos Elődöntőjében a Kertvárosi Általános Iskola válogatottja magabiztos szerepléssel megszerezte a legmagasabb szintre, azaz az országos döntőbe történő feljutás lehetőségét. A múlt héten Kiskunhalason lebonyolított döntőn öt rivális csapatból négyet maga mögé utasított.
győzelem és 48 gyűjtött pont alapján végül is megérdemelten vehette át aranyérmét és „hitelesített” belépőjét az országos döntőre. A halasi gyerekek – bosszantó egy ponttal lemaradva – ezüstérmes helyezést értek el, és nyertek egy esélyt, hogy úgynevezett „vi-
gaszágon” belépjenek az országos nyolcas döntő mezőnyébe. A dobogó harmadik fokán landolt a megyénk színeiben derekasan küzdő és helytálló solti csapat. A magas szintű megméretést a Magyar Diáksport Szövetség Játékos Sportbizottságának megbízásából Sarkadi László, a Versenybíróság elnöke zárta be, aki elismeréssel szólt mind a sportszerűen lebonyolított izgalmas és szoros versenyt, mind a maximálisan felkészített csapatokat illetően. Méltatva azt a rengeteg munkát, gyakorlást, amelyet ez az igen-igen nehéz versenyforma igényel, amelyben egyszerre kell gyorsnak és pontosnak lenni és topon lenni a váltások terén is. Gratulált és köszönetet mondott minden versenyzőnek, edzőnek valamint a szülőknek, házigazda és többi iskolának, versenybíróknak. A továbbiakra nézve pedig a legjobbakat kívánta a pécsi és a halasi csapatnak. Vass Katalin
Futás a Sóstó körül Sokan még ízlelgetik a Yours Truly elnevezést, egyre többen pedig komolyan veszik a Finnországból indult mozgalom felhívását. Kiskunhalas futónagykövete, Tabajdi József Nándor vasárnapra ismét összetrombitált közel harminc, mindenre elszánt sportembert, hogy bebizonyítsa, a sport, a futás nem időjárásés évszakfüggő. Az év két leghidegebb hónapjában is fontos a mozgás, a futás. A Yours Truly kihívás lényege éppen ez, nem véletlen az sem, hogy a zord téli viszonyról ismert Finnországból indult világhódító útjára. Évek óta hagyomány Kiskunhalason is, hogy január és február utolsó vasárnapján a jelentkezők körbefutják a Sóstót. A helyi mozgalom élére Tabajdi József Nándor állt. Január 27-
én szépen gyülekeztek a futni vágyók a tó előtti parkolóban, nemcsak halasiak, hanem vadkertiek is csatlakoztak a sportos akcióhoz. Az időjárás ezúttal a kegyeibe fogadta a jelentkezőket, ugyani szükség volt a napszemüvegre, mert bizony verőfényes volt ez a vasárnap. Közel harmincan döntöttek az ak- nyit bír. Egy kör 5 kilométer, szerin- mondom, hogy február 24-én isméttív időtöltés mellett. tem mindannyian ismeritek a tájat, lés – mondta a szervező Tabajdi József – Mindenki annyit teljesít, ameny- nem először vagytok itt. Már most el- Nándor. Kép-szöveg: JL
sport 19
2019. január 30.
Halasi lovasok és lovasbarátok elismerése
Több halasi vonatkozású elismerés is történt a díjugrató szakág éves közgyűlésén. Elismerték a 2018-ban díjugrató magyar csapatbajnoki címet elért BácsKiskun megyei együttes tagjait: Füzér Flórát, Weinhardt Virágot, Füzér Gábort, Fazekas Istvánt és a csapatvezető Béressy Krisztiánt (kép jobbra fent). Külön díjat kapott Weinhardt Virág a hazai és nemzet-
közi sporteredményeiért. Díjazásban részesült, mint a díjugrató sportág kiemelkedő támogatója, Bölecz Jenő (képen alul jobbbról a második). A közgyűlések után este a Sóstó Csárdában tartották a hagyományos lovasbált. A Magyar Lovassport Szövetség elnöke, Lázár Vilmos nyitotta meg a bált, aki azt mondta, hogy Magyar- las. A komoly hagyományokkal és gyöország egyik lovas fővárosa Kiskunha- kerekkel rendelkező halasi lovas életet újra felélesztették a városban – mondta. Az elnök kiemelte az infrastruktúrafejlesztés mellett a létesítmény élettel való megtöltését, ami a szakmai sikerekben is megnyilvánul. Köszöntötte a bál résztvevőit Dr. Budai Gyula kormánybiztos, a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság elnöke. A kormánybiztos lapunk kérdésére elmondta, hogy jól alakulnak a Belügyminisztériummal azok a tárgyalások, amelyek az egykori határőrségi lovas-
fotók: Hajdu Krisztina
Kiskunhalas magyarországi lovas fővárosként szerepelt a múlt hét szombaton. Három szakág, a szabadidős lovasok, a lovastusázók és a díjugratók is a Hirling-lovasparkban tartották országos közgyűlésüket. Az értékelések és tervek ismertetése mellett halasi személyek is jutalmat kaptak. Este lovasbál zárta gyűléseket rendeztek a Sóstó csárdában, ahol szintén elismerések átadására került sor.
iskola Kárpát utcai fronton lévő parancsnoki épületének önkormányzati tulajdonba adását célozzák (ma rendőrségi tulajdonban áll – szerk.). A bálon Bandérium díjat kapott Kunné Fekete Alexandra és Horváth Kriszta évtizedes, a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesületet segítő munkájukért. 2019-ben a Hirling József életműdíjat Széplaki Pál, az 1972-es müncheni olimpia résztvevője, mesteredző, a díjugrató és öttusa válogatott egykori edzője kapta. Az est vacsorával és zenés-táncos esttel folytatódott. KI
A Rose lett a kispálya bajnoka Három év után ismét a Rose nyerte a Connextion Városi Teremlabdarúgó-bajnokság A-ligáját. Az utolsó mérkőzés lefújásáig izgalmas volt a végjáték, ugyanis egyetlen gólon múlt az, hogy melyik csapat lesz az aranyérmes. A Rose az egész szezon alatt csak két vereséget szenvedett. December közepén rajtolt és a múlt hétvégén ért véget a Connextion Városi Teremlabdarúgó-bajnokság, amely az utolsó mérkőzés 40. percében dőlt el.
A Cel két góllal tudta legyőzni a Totya Boltját, ami azt jelentette, hogy egyetlen góllal, de a Rose lett az aranyérmes. Ábrahám Lászlóék végig kiegyensúlyo-
A Rose három év után lett újra bajnok zott teljesítményt nyújtottak az alapszakasz és a rájátszás során is. Csupán két csapat, a Retro és a Pelle DVK tudta legyőzni a legrutinosabb játékosállománnyal rendelkező csapatot. Az Ábrahám Imre, Ábrahám László, Amariutei Sorin, Gerner Dániel, Gillich Tamás, Herczeg Róbert, Kemenes György, Mészáros Tibor, Mike Kristóf, Paor Róbert,
Popán Tamás, Szanyi Károly, Varga Líviu, Vida Kristóf, Vida Máté alkotta csapat három év után lett újra bajnok. A Cel FC a második volt, míg a Retro azzal ért oda a harmadik helyre, hogy az utolsó fordulóban legyőzte az aranyérmes Rose csapatát. A B-ligában a Lindau Logistic, míg a C-ligában a Madosz volt a győztes. Kép-szöveg: JL
20 színesben Miként befolyásolták a történelmet a különböző éghajlatváltozások? Erre a kérdésre keresték a választ a Martonosi Pál Városi Könyvtárban megrendezett előadáson. A Pásztortűz Egyesület meghívására Rácz Lajos éghajlatkutató látogatott városunkba.
2019. január 30.
Jégkorszak és globális felmelegedés A szakember elárulta, az időjárási változások régóta befolyásolják az emberiség históriáját. Békekötésekre, háborúkra, felfedezésekre, járványokra és persze a mindennapi életre is hatást gyakorolt az éghajlat átalakulása.
– Jelenleg egy globális felmelegedés időszakában élünk, viszont ez szerencsére messze elmarad attól, ami 4-5000 évvel ezelőtt jellemezte Európát. Akkor például egyetlen gleccser sem volt kontinensünkön. A mostani felmelegedés sajnos nagyon gyorsan történik, ezzel együtt pedig sok üvegházhatású gáz szaporodik és szabadul fel, ennek negatív hatása pedig jól ismert. Az évszázadok, évezredek során sok szélsőséges időjárási változással találkozhatunk. Mostani, kiskunhalasi előadásomon ezek közül idején telente vásárokat rendeztek a hoztam el jó pár példát. Manapság, Temze jegén, mégsem csodálkozott ha Angliában esik a hó, a BBC beszá- senki – árulta el az éghajlatkutató. mol róla a Híradóban. Pedig annak Kép-szöveg: Szőri Attila
A kulcsszó: együtt A halasi hívek nyolc estén keresztül kaphattak lelki feltöltődést az idei Egyetemes Imahét keretében. A program lényege, hogy minden alkalommal más helyszínen, más előadó osztja meg gondolatait a jelenlévőkkel. Az imahét anyagát az indonéz keresztények állították össze „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj” – idén ez a gondolat volt a központi ige. Abban valamennyi felekezet tagjai egyetértettek, hogy a hit ereje összekovácsolja az embereket. Ezt erősítik az ilyen találkozók. – Az imahét kellős közepén kaptunk egy nagyon rossz hírt. Teljesen leégett egy református kollégium a fővárosban. Amint elterjedt a hír, azonnal megindult az összefogás, az önzetlen segítségnyújtás. Időnként kapunk egy ilyen jelzést, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy együtt lehetünk csak erősek, és csak mi tu-
dunk segíteni másokon. Ezek a közös imádkozások is ezt erősítik, arra erősítenek rá, hogy segítenünk kell embertársainkon a közös boldogság elérése érdekében – fejtette ki véleményét Édes Árpád református lelkész.
Egyik este Honti Irén osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. – A kulcsszó az EGYÜTT, hiszen bár különbözőek vagyunk, a hit összekapcsol bennünket – mondta az evangélikus lelkész. Kép-szöveg: Szőri Attila
míg üveges nem lesz. Ráöntöm a bort, hagyom, hogy magába szívja. Mehet rá az első merőkanál alaplé és az apróra vágott metélőhagyma. Addig adagolom az alaplevet, míg el nem fogy. Egy merés, egy alapos kavarás, ha pedig elitta a rizs, jöhet a következő merőkanál alaplé. Ha elfogyott az alaplé, hozzáke-
verem a garnélás ragut a rizshez, plusz teszek bele 3 evőkanál vajat és 100 g parmezánt. Ettől az íze is és az állaga is mennyei lesz. Parmezánnal, metélőhagymával díszítve tálalom. Ugye, milyen fantasztikusan hangzik? Készítse el Ön is bátran! Rita asszony
rita asszony ízvarázslata
Egy tökéletes fogás
Garnélás rizottó Hozzávalók: 400 g rizottó rizs, 5 gerezd fokhagyma, 100 g vaj, extra szűz olívaolaj, 400 g koktélgarnéla, 100 g parmezán, 10 szál friss metélőhagyma, ízlés szerint só, bors, 1 l csirkealaplé, 1 dl száraz fehérbor. Elkészítés: egy serpenyőben olíva-
olajt és 1 evőkanál vajat hevítek, amin pár percig 3 gerezd fokhagymát megpirítok. Erre rádobom a lecsöpögtetett garnélákat. Körülbelül 5 perc alatt átforgatom a fokhagymás-vajas olívaolajon. Egy kevés olívaolaj és vaj keverékén 2 gerezd fokhagymát megpirítok, hozzáadom a rizst és elkezdem pirítani,
Fotó: Szőri Attila
Vannak ételek, ahol az ízek olyannyira harmóniában vannak, hogy kóstolásukkor gyakorlatilag felrobbannak az ízlelőbimbók a szánkban. Mostani ajánlatom könnyed előételnek, de akár főfogásnak is remek választás lehet. Azok, akik picit is idegenkednek a tengeri herkentyűktől, most picit hunyják be a szemüket.