XXXIII. évf. 7. szám 2019. február 13.

Page 1

2019. február 13. • XXXIII. évfolyam 7. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


bál

2019. február 13.

Megünnepelték az elmúlt év sikereit Kiskunhalason 2018-ban indították új formában útjára a Semmelweis Bált. A hagyományt folytatva, idén már a második elegáns összejövetelt rendezték meg a Dékáni Sportcsarnokban. Fő szempont most is a jótékonyság volt, emellett azonban bőven nyílt lehetőség az önfeledt szórakozásra is.

Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója nyitotta meg a rendezvényt az utóbbi időszakban az épületen belül és kívül, valamint, hogy mire lenne még szükség a jövőben. – Elmondhatom, hogy nagyon vegyesek a tapasztalataim a ha-

lasi kórház kapcsán, mivel az intézménynek vannak már nagyon szépen felújított részei, de sok olyan részleg van, amin látszik, hogy sürgősen felújításra szorulna. A kormányzat részéről mi azon vagyunk, hogy valamennyi fővárosi és vidéki kórház meg tudjon felelni a XXI. századi követelményeknek. Ennek érdekében 165 milliárd forintot tudunk majd közvetlenül egészségügyre fordítani az elkövetkező időszakban – árulta el az államtitkár. Mint a helyszínen elhangzott, a bál bevételét és felajánlásait az intézmény stroke centrumként is működő neurológiai osztályának további fejlesztésére fordítják. Szőri Attila

Fotók: Anda Péter

hogy mennyire nyitottunk a város irányába, hiszen itt most nemcsak kórházi dolgozók és hozzátartozóik szórakoznak, hanem érkeztek Halasról és a környező településekről is olyan személyek, akiknek bár közvetlenül nincs közük intézményünkhöz, szívesen töltenek el egy estét jó hangulatban, egy remek társaságban – fejezte ki örömét Szepesvári Szabolcs, a kórház főigazgatója. Dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár volt az idei bál díszvendége. A nap folyamán a főigazgató Dr. Vitályos Eszter államtitkár invitálására személyesen is ellátoTöbb száz vendég gyűlt össze gatott a kórházba, hogy megnézze, szombaton este a II. Kiskunhalasi milyen fejlesztések valósultak meg Semmelweis Bálon. Külön érdekesség, hogy míg a korábbi években jellemzően csak a kórházi dolgozók és hozzátartozóik alkották a közönséget, tavaly óta az intézmény nyitott a város többi lakója felé is, így bővült a meghívottak köre. – 2018 egy merőben új szemléletet hozott a halasi kórház életében, ezt kívánjuk továbbvinni ebben az évben is. Nagyon szépen köszönöm valamennyi kollégámnak, hogy ebben partnerek mind a mai napig. Mai bálunk remekül bizonyítja,


2019. február 13.

Retró Ez a latin eredetű szó a múltba való visszatekintést jelenti. Ezzel a jelzővel illetik, ami régies, valamilyen formában visszarepít az időben. A retró a múlthoz fordul, azt jeleníti meg és tanulmányozza. A retró korszak kezdete az 1960-as évekre tehető, felső határaként pedig az 1990-es évek vége jelölhető meg. A Thorma János Múzeum retró fotókiállítást rendezett. Aki nem tudott részt venni a megnyitón, még pótolhatja az élményt, melyet a tárlat nyújt. Két városi cég életének, tevékenységének évtizedeit eleveníti fel, idézi viszsza. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság és a Ganz-MÁVAG helyi egysége számos embernek adott munkát és megélhetést. A köreikből való képek iránt nagy az érdeklődés. Az egykori dolgozók és kortársaik, rokonaik, barátaik, ismerőseik nosztalgiázhatnak, az új nemzedék képviselői pedig megismerkedhetnek a történelem egy szeletével. Szakál Aurél igazgató szerint fontos tájékoztatni a lakosságot a múzeum új szerzeményeiről. Szeretnék növelni a látogatószámot és bemutatni, hogy lehetőség van fényképeket elhelyezni gyűjteményükben. Megismételhetetlen pillanatokat tükröznek. A múzeum birtokában már 60 ezer kép van. A mostani retró kiállítás anyagát 8 ezer fotóból válogatva állították össze. A hétvége nagy társasági eseménye a Semmelweis Bál volt. A rendezvényen szintén lehetőség volt visszatekinteni. Egyaránt meg lehetett ezt tenni a közelmúlt és a távolabbi múlt vonatkozásában. Ilyenkor ki lehet kapcsolódni kicsit. Beszélgetni, nosztalgiázni, emlékeket idézni és persze tervezgetni hasznos és tartalmas időtöltés. Az est sztárvendége Hevesi Tamás volt, akinek legnagyobb slágerei szintén a retró időket idézik. Napjainkban is jó ezeket a dalokat hallgatni és egy életen át kell játszani… Pál László

fókuszban

Újabb jelentős sportfejlesztés

– Azt gondolom, hogy ismét komoly értékkel gazdagodott Kiskunhalas és a helyi kézilabda – fogalmazott Demeter József, a Kiskunhalasi UKSC elnöke annak kapcsán, hogy a napokban elkészült a rekortán játéktér a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium udvarában. Újabb jelentős sportfejlesztés történt a városban. Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt hangzott el a Kiskunhalas UKSC új klubházának avatóján, hogy hamarosan rekortánborítást kaphat a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium rossz állapotban lévő sportpályája. Az intézmény beke-

rült a Magyar Kézilabda Szövetség fejlesztési programjába, nem sokkal később pedig már a képviselőtestület tárgyalt a fejlesztésről. A régi bitumenes játéktér veszélyes volt már, nem szívesen használták már a diákok. Az elmúlt hetekben

aztán a régi burkolat eltűnt, helyén speciális borítás van, labdafogó háló és palánk került a pálya mellé. A város sokat tett az elmúlt években a sportért, a KUKSC pedig élen jár az utánpótlásnevelésben, ennek a munkának az elismerése ez a pálya. Ebben a ciklusban a Bundzsák Dezső Sportközpont, a Bernáth Lajos Kollégium után ez a harmadik ilyen speciális borítású játéktér, amely elkészült. Kép-szöveg: JL

Épülhet a birkózócsarnok

Ha várni is kellett rá majdnem két esztendőt, de a nyár végére elkészülhet az új halasi birkózócsarnok. Az építkezés első jeleit már látni lehet a Bundzsák Dezső Sportközpontban, a létesítményt már nagyon várják az egyre szebb eredményeket elérő halasi birkózók. 2017 júniusában maga Németh Szilárd szövetségi elnök jelentette be, hogy a kormány 65 millió forintot biztosít az új halasi birkózócsarnok megépítésére. A helyszín a Bundzsák De-

zső Sportközpontban, az öltözőépület mellett lesz. Az előkészítés kissé elhúzódott, de a napokban felgyorsultak az események. Elkerítették a területet, ahol az új létesítmény majd megvaló-

sul. Megtörtént a munkaterület átadása is, így hamarosan látványos fázisába érkezik majd a beruházás. Fülöp Róbert polgármester saját közösségi oldalán számolt be a munkaterület átadásáról. Optimális esetben nyár végére elkészül a csarnok, amelyet aztán birtokba is vehetnek majd a sportolók, akik jelenleg szűkös helyen, a Szent Imre utcában készülnek a versenyekre. Kép-szöveg: Jáger


kék fény Jogsicsaló

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai két bűncselekménnyel gyanúsítják azt a férfit, aki félrevezette az okmányirodai ügyintézőt, miután a rendőrök bevonták a vezetői engedélyét. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint egy 56 éves férfi bement a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunmajsai Járási Hivatalába, és bejelentette, hogy a nap folyamán valahol elvesztette a vezetői engedélyét. Erről ő írásban nyilatkozatot tett, majd kitöltötte a szükséges űrlapot, amelyen kérte a – közokiratnak minősülő – jogosítványa pótlását. Az ügyintézés során viszont kiderült, hogy mese volt az elhagyott okmány, ugyanis a vezetői engedélyét néhány nappal korábban a halasi rendőrök vonták be, mert ittasan ült volán mögé. Így a rosszul sikerült kísérlet miatt újabb eljárás indult ellene. A gyanúsítottat a kiskunmajsai nyomozók közokirat-hamisítás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki, míg a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ittas vezetéssel gyanúsítja. Az akták már az ügyészségen vannak.

2019. február 13.

Lenyúzott tetemek az erdőben

Napokig a kunfehértói erdőben voltak azok a vadállattetemek, maradványok, amiket ismeretlenek hagytak maguk mögött, miután az állatok egyes részeit és húsát magukkal vitték. A dögöket egy helybéli család találta meg, a szülők felháborodtak. Nem értik, miért kell kiskorú gyermekeiknek ilyen szörnyűségeket látniuk egy vasárnapi kirándulás során. A tetemek a falu lakott területétől alig pár percnyi gyalogútra voltak, bárki könnyedén beléjük botolhatott, aki az erdőben szeretett volna sétálni. – Két kiskorúval jöttünk ki, akik rémülve kérdezték tőlünk, mi történt ezekkel a szegény állatokkal, és hogy a vadászok mindig így ölik-e

meg az élőlényeket az erdőben. Látszik, hogy ember végzett szegény jószágokkal, de nehéz embernek nevezni, aki ilyet tesz. Ha vadász, akkor lője le az állatot, nem szólhatok bele, semmi közöm hozzá, de ahhoz igen, hogy ne csak a húst vigye magával, szállítsa, vagy ássa

Tűzcsapdöntő

Furcsa balesethez riasztották lapzártánk idején a halasi rendőröket. Egy Volkswagen Golf haladt a Kertvárosi ABC felől a Pálma tér felé, amikor előzni kezdett. Eközben a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a bal oldalra, kidöntött egy tűzcsapot, majd egy fát is. Több méter magas vízoszlop tört felfelé, amely jó negyed órával később szűnt meg, amikor a tápláló vezetéket elzárták a szolgáltató szakemberei. A Golf eleje és oldala alaposan összetört, kinyíltak a légzsákok is. A sofőr nem sérült meg, az anyagi kár jelentős. Mivel a vezető elismerte a felelősségét, helyszíni bírságot kapott.

Kéménytűz

Egy héten belül két kéménytűz is történt a Felsővárosban. Előbb a Korvin, majd lapzártánk idején a Sóstó utcából érkezett segélykérés a halasi tűzoltóságra. Mindkét helyszínen a lerakódott égéstermék gyulladt be, szerencsére egyik helyen sem okozott ez nagyobb kárt. jáger

el a belsőségeket, meg amiket most itt hagytak – mérgelődött Mayer Zoltán fehértói lakos. Megkérdeztük a helyi vadásztársaság elnökének véleményét a történtekről, és megmutattuk neki a helyszínen készített fotóinkat is. Azt mondta, ők egészen addig nem értesültek az esetről. – A mi területünkön volt, de ez bármely társaság területén lehetett volna, nem egyedi eset. Magánszórón történt az állatok lelövése, a vadászok pedig egymás magánszóróit nem keresik fel, így lehetséges, hogy eddig nem tudtunk a dologról. A vadásztársaság vadőrei a hivatalos szórókat teszik rendbe, ott ilyen nem fordulhat elő. Bevett szokás, hogy az elejtett vadak zsigereit a vadászok ki szokták szedni, majd pedig csaliként ott hagyják, hogy a ragadozók, azok szagára odamenjenek, így könnyebb őket kilőni. Ez történhetett most is, de helytelennek tartom, hogy a tetemek egy része még most is ott van, ezt a vadásznak már el kellett volna szállítania – nyilatkozta Lakos Dénes, a Kunfehértói Vadásztársaság elnöke. Kép-szöveg: Szőri Attila

Az ital beszélt belőlük Két halasi férfi ellen indult eljárás, miután részegen agresszívan léptek fel és szidalmazták az egyik kocsmában a hatósági ellenőröket. A gyanúsítottak pénzbüntetésre számíthatnak, hamarosan bíróság elé kell állniuk. Tavaly szeptember 14-én délelőtt egy kiskunhalasi kocsmában végzett hatósági ellenőrzést az élelmiszerbiztonsági szolgálat két munkatársa. Egy 48 éves és egy 62 éves férfi ott italozott éppen, ráadásul az elfogyasztott alkohol hatására fel is bátorodtak. Ennek során indulatosan

és trágár szavakkal szidták az ellenőröket, a többszöri felhívás ellenére sem hagytak fel az agresszív fellépésükkel, ezzel félelmet keltettek a helyiségben. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai a vádlottak cselekménye következtében félbeszakították az ellenőrzést

és értesítették a rendőrséget, erről a két ittas tudomást szerzett és távozott a helyszínről. A hatósági ellenőrzés lefolytatására csak a vádlottak távozását követően volt lehetőség. A két férfi viszont nem úszta meg. A járási ügyészség az új büntetőeljárási törvény szerinti tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását indítványozta, a vádlottak bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. JL


hírek

2019. február 13.

Elkészült a gyalogos aluljáró felújítása Hosszú évek óta problémát okozott az összegyűlő csapadékvíz a Csalogány utca végén található aluljárónál. Az átjáró a vasúti sínek alatt megy át és jelentősen megkönnyíti a környéken lakók közlekedését. Az esőzéseket követően térdig ért a víz a Bükkönyös és Csalogány utcák végénél található átjárónál. A környéken élők Dr. Skribanek Zoltán önkormányzati képviselőtől kértek megoldást erre a problémára. A képviselő a Városgazda Zrt. szakembereivel megvizsgálta a körülményeket, majd az önkormányzatnál jelezte ezt a problémát és megszerezte a szükséges anyagi forrásokat. A képviselő elmondta, komplexen kellett kezelni a vízelvezetést, ki kellett ala-

kítani azokat a csatornákat, amelyek segítenek elvezetni a területről a korábban hatalmas tócsákat okozó csapadékvizet. Ehhez szükséges volt egy szivattyúház kialakítása is. A kivitelezés során új burkolatot kapott a nagy forgalmú átjáró, valamint mozgásérzékelős lámpát is felszereltek, amely az éjszakai közlekedést segíti. A beruházás keretében a Csalogány utca Szegedi út felőli szakaszán útjavítást is végzett a Városgazda Zrt. Kép-szöveg: Bakos László

A gyalogosok és az autósok is bosszankodnak Városszerte több olyan kereszteződés és gyalogátkelő is van, amik különösen nagy odafigyelést igényelnek az arrafelé közlekedőktől. Ilyen például a Kossuth utca közepén található két zebra, ahol a közelben parkoló autók miatt a gyalogosok és a sofőrök is könnyen kerülhetnek veszélyes szituációkba. Egy gépjárművezető-oktató segítségét kértük abban, adjon tanácsot, hogyan kerülhető el a baj. – Bár jelen pillanatban az autók szabályosan parkolnak a gyalogátkelők közelében, nagymértékben akadályozzák azt, hogy a sofőrök

biztonsággal rálássanak a zebrára, és ezzel egy időben a gyalogosok sem tudják, mikor léphetnek le az úttestre anélkül, hogy elgázolnák őket. Tanulóim figyelmét mindig arra hívom fel, hogy ilyen útszakaszokon fokozottan kell figyelni, bármikor meg kell tudni állni, ha látjuk, hogy a gyalogos át szeretne kelni az úton. Itt a parkoló járművek miatt főleg le kell lassítani, hisz rengeteget takarnak a gyalogátkelőből – osztotta meg tapasztalatait Nagy István gépjárművezető-oktató. Természetesen megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommuni-

kációs osztályát is. A következő választ küldték a felvetett problémával kapcsolatban: „Társaságunk a KRESZszabályok megerősítésére, az esetlegesen szükséges további tiltó közúti jelzések kihelyezése miatt helyszíni szemlét tart majd Kiskunhalason. A szabálytalanságok felszámolására, az esetleges szigorító jelzések érvényesítésére a rendőrség támogatását külön is kezdeményezni fogjuk.” Kép-szöveg: Szőri Attila

Mentik a csíkhalakat A napokban megkezdődött a Dongéri csatorna mederkotrása, minderre egy országos program során van lehetőség. A mederben elburjánzó növényzet miatt 2015 tavaszán nem folyt el megfelelően a csatorna által összegyűjtött víz, azonnali mederkotrásra volt szükség. Most ezt a krízishelyzetet szeretnék elkerülni, így a gyékényt, nádat és sást egy markológéppel még időben kiszedik a mederből. A szükségszerű mederkotrás miatt aggódnak most a helyi környezetvédők. Az iszappal együtt békák, teknősök, halak és réti csíkok kerülnek a felszínre, a csatornapartra. A teknősök és

békák egy része vissza tud mászni a vízbe, ám a halak elpusztulnak, megfulladnak, vagy megfagynak. A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület tagjai a hétvégén vasvillákkal túrták át az iszapot a kotrógép mögött. Greguss Viktor, az egyesület elnöke elmondta, a réti csíkhal egykoron nagy számban élt Kiskunhalas és környéke vizeiben, napjainkra azonban annyira kevés van belőlük, hogy védett fajnak számítanak. Az önkéntesek igyekeznek minél több halat kiemelni az iszapból és rövid időn be- abban, hogy a réticsík-állomány túl- lelően tudnak szaporodni a Dong-éri lül visszateszik őket a már kikotort éli ezt a beavatkozást és a következő csatornában. csatorna vizébe. Greguss Viktor bízik szükségszerű mederkotrásig megfeKép-szöveg: Bakos László


oktatás

2019. február 13.

Országos első helyezettek a halasi diákok A legjobb tanulmányt helyi iskolák tanulói írták a „Találd meg, írd le és őrizd meg!” című pályázaton. Bata Adriánt, Elek Botondot és Szabó Patrikot Elekné Szélpál Ildikó készítette fel a megmérettetésre. A csapatversenyben elért első helyezésért járó díjaikat, okleveleiket Szarvason vehették át. A rendezvénynek a Kőrösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark adott helyszínt. A természet számos területet kínál tanulmányozásra. A kiskunhalasi tanulók „A Fejetéki-mocsár” címmel adták be tanulmányukat a kiírásra. – Illett hozzájuk. Négy éve járjuk a természetet, de a fiúk önállóan is mennek – tudtuk meg a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanárnőjétől. – Az alföldi pusztaságban egyedülálló ez a természetvédelmi terület. Sok érték van itt. Jó, ha tudják a he-

Szabó Patrik, Bata Adrián, Elekné Szélpál Ildikó, Elek Botond lyiek, hogy Halas egykor jellemzően vizes élőhely volt – tette hozzá. A helyi versenyzőket összeköti a természet szeretete. Tanulmányozzák, fotózzák, és a továbbtanulási terveikben is szerepelnek a természettudományos tárgyak. A biológia közel

áll hozzájuk. Elhivatottsággal készültek a fentebb említett pályázatra, nem számítottak a győzelemre, talán így még nagyobb örömet okozott számukra. – Beléjük ivódott a természet szeretete. Nagyon sok természettudomá-

nyos versenyen vettek részt. Négy év munkája van ebben a sikerben – tájékoztatott Elekné Szélpál Ildikó. – A pályázat kiírói arra voltak kíváncsiak, hogy milyen értékek és ezekre milyen megmentési ötletek vannak. A diákok fajlistát készítettek. Amivel találkoztak vizsgálódásuk helyszínén, azt lejegyezték. A pályázatot az Agrárminisztérium Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága (REMNB) és Vadonleső programja keretében tették közzé a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából. A csapatversenyt Bata Adrián, Elek Botond és Szabó Patrik nyerte. Patrik és Adrián a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanulója, Botond pedig a KRK Szilády Áron Gimnáziumának diákja. Az okleveleiket Balczó Bertalan helyettes államtitkár és Prof. Dr. Dévai György REMNB-elnök látta el kézjegyével. Kép-szöveg: Pál László

Cicero nyomdokain Karinával Az Ókortudományi Társaság által meghirdetett Cicero Latin Nemzetközi Fordítóverseny magyarországi fordulóján remekelt a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulója, Hugyecz Karina. A 11. évfolyamos diák bekerült abba a nemzeti válogatottba, amely Olaszországban képviselheti az országot a nemzetközi megméretésen. Arról megoszlanak a vélemények, hogy van-e értelme latint tanulni, sok olyan diák van, aki szívesen foglalkozik ezzel. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákja, Hugyecz Karina öt éve tanulja, és három éve döntött úgy, hogy meg-

tartja harmadik idegen nyelvnek. Azóta készül a Cicero Latin Nemzetközi Fordítóversenyre. Az Ókortörténeti Társaság hirdeti meg évről évre ezt a rangos megméretést, ahol csak a legfelkészültebbeknek van esélye. Karina bekerült az or-

szág 40 legjobb latinosa közé, ahol olyan eredményt ért el, amely alapján ott lehet a nemzeti csapatban. A magyar válogatott a május 9-12. évfolyamos diákja nagyon készül között Cicero szülővárosában, Ar- már a megméretésre, felkészítője pinoban megrendezett versenyen Kovács Erika tanárnő. bizonyíthat. A Bibó-gimnázium 11. Kép-szöveg: JL

Szép összefogás – jótékonysági bibós akció Diákok, tanárok, szülők fogtak össze egy jó cél érdekében a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban. Kovács Erika tanárnő kezdeményezésére táskákba csomagolt alapvető női higiéniás csomagokat gyűjtöttek, nem is akármilyen eredménnyel. Kovács Erika tanárnő figyelt fel egy országos akcióra, amelynek keretében táskákat, alapvető tisztálkodási szereket, higiéniás készítményeket, fehérneműket gyűjtöttek rászoruló nők számára. A pedagógus úgy érezte, hogy a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban is lehetne szervezni ilyet. A diákok, tanárok, szülők szinte az első szóra csatlakoztak a kezdeményezéshez. Egymás után érkeztek a különböző táskák és az abban rejlő kis

csomagocskák. A bibós közösség bemutatta a szép össszefogás példáját. A kampány a múlt hét végén zárult, az összegyűjtött adományok a családokkal foglalkozó szakembereken, szervezeteken keresztül kiskunhalasi és környékbeli asszonyokhoz, lányokhoz kerülnek, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, de természetesen ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket. Kép-szöveg: Jáger


közlekedés

2019. február 13.

Dízel vagy az elektromos hajtású jármű a nyerő? Iránymutatás Knezsik Istvántól, az Autós Nagykoalíció elnökétől Knezsik István évtizedek óta a gépjárművek világában végez szakmai feladatokat. A jó 10 éve alakult Autós Életciklus Érdekképviseleti Nagykoalíció Egyesület, ismertebb nevén az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke rendszeres látogatója városunknak. A halasi kapcsolatai révén lehetőségünk nyílt egy sokakat érdeklő kérdéskörben iránymutatást kérni az elnöktől. Jelesül, hogy mit javasol azoknak, akik elektromos autó vásárlásában gondolkodnak, vagy, hogy temessük-e a dízel hajtást! HT: } Egyre több elektromos hajtású autót látni az utakon, Kiskunhalason is. Megérett a helyzet, hogy a zöld rendszámmal jelzett járművekre váltsunk? KI: – Összetett a kérdés. Egyesületünk, az ANK célja többek között a járművek teljes életútjának követése a megépítéstől a bontóig. Ebben a hasznosságát, a környezetszennyezését, a praktikusságát és sok egyéb kérdést vizsgálunk. Nagy dilemma ma, hogy elektromos, dízel, benzin vagy éppen hibrid autó-e az üdvözítő megoldás egy magánember számára. Én azt gondolom, hogy még jó évtizedig biztos párhuzamosan jelen lesznek ezek a hajtásmódok viszonylag stabil arányban. De nézzük a most sokak érdeklődését kiváltó elektromos hajtás előnyeit, hátrányait! A hatótávolságban elég korlátozott. Az utántöltés

a mindennapokban – bár egyre jobbak a lehetőségek – több időt igényel. Hasonló vagy egy kicsit több a károsanyag-kibocsátása, ha teljességében nézzük. Belvárosban természetesen előnyös, mert maga a jármű kevésbé szennyező. Így taxinak,

rosi közlekedésre kiválóan alkalmas technológia. Nagy hatótávolságra azonban nem ajánlom, mert a gyakorlatban sok minden csökkenti azt. A hőmérséklet, a kényelmi funkciók, a fűtés, a hűtés, a világítás, a multimédia és a többi. A sebesség is

tömegközlekedésben, áruszállítás- befolyásolja, mert hosszú távon leban mindenképp mellette tenném le feleződik az elektromos autók hatóa voksot. Lokálisan tehát jó, elővá- távolsága. Sok idő eltelik, míg vennék magamnak. HT: } Hogyan jelentkezik a nagyobb károsanyag-kibocsátás? KI: – A globális közlekedés 16%-át adják a járművek, amiből a személyautók részesedése mindössze 6%-os. Tehát nem az autószektor a fő felelős ebben a kérdéskörben a környezeti károkért. Az elektromos jármű elektromosságot tároló akkumulátor-csomag előállítása úgy nagyjából 7 tonna szén-dioxidba kerül. Az áramnak, a töltési lehetőségnek folyamatosan rendelkezésre kell állnia, míg a benzin vagy a dízel jármű csak akkor szennyez, ha elfordítom az indítókulcsot. A járműben levő energiaforrás, ipari akkumulátor, ami ipari hulladék és csak a gyártónak adható vissza. A gyártó Knezsik István dízel hajtású autót vezet mostanság kötelessége, hogy szakszerű és megés minden tekintetben elégedett járművével

felelő körülmények között hasznosítsa újra a kidobott akkumulátort. Nem vihetem ki csak úgy a MÉH telepre. Tehát összességben a jelenlegi technológiai háttérrel a környezetre legalább annyira vagy inkább nagyobb mértékben káros az elektromos hajtás, szemben a hagyományos eszközökkel. HT: } Mi a helyzet a most sokszor hallható dízelellenességgel! KI: – Én ezt árnyalnám. Majd fél évszázada azért terjedt el a személyautó-piacon az ipari melléktermékként keletkezett gázolaj, mint üzemanyagforrás, mert hasznosnak és olcsóbbnak bizonyult. A technológia sokat változott és fejlődött ez idő alatt. Nem akarom most kémiai folyamatokkal terhelni az olvasót, de egyértelmű, hogy a mai dízelek sokkal barátságosabbak már a környezetre, mint a kezdetekben. Az Euró 6-os motoroknak például – nagy biztonsággal állítom – tisztább a kibocsátásuk, mint amit beszívnak. HT: } Tehát összegezve, nem egyértelmű, hogy melyik hajtással kíméljük jobban a környezetet. KI: – Senkit nem beszélek le az elektromos hajtású autó vásárlásáról, mint ahogy a dízelhajtást sem temetem, sőt. Ez a kérdés a mai technológiák mellett még sokáig dilemmát okoz majd az autós szakmának, meg persze az autót vásárlóknak is. Én magam például dízelautóval járok és ezzel nem ártok többet, mint akik más meghajtású járművel közlekednek. Kép-szöveg: KI


hirdetĂŠs

2019. februĂĄr 13.


2019. februĂĄr 13.

hirdetĂŠs


Ötven esztendővel ezelőtt tért vissza Kiskunhalasra dr. Jerémiás Attila a Szegedi Tudományegyetemen kiállított friss diplomájával a zsebében, és állt munkába a kiskunhalasi kórházban. Szerencséjének tartja, hogy 22 évig Makay László szülész-nőgyógyász orvos-igazgató mellett, annak osztályán dolgozhatott. Úgy véli, amit tud, tőle tanulta. Munkájáról, egyben hivatásáról mesélve idézte fel azt az elmúlt fél évszázadon átívelő szakmai tevékenységet, amelynek értékét a közelmúltban igen magas fórumon Aranydiplomával „mérték”. A bensőséges ünnepségen átadott ereklyét maga dr. Rovó László, az SZTE rektora hitelesítette. } Értelmiségi családból származik, szülei pedagógusok voltak, mégsem ebbe az irányba ment el. A zene, a művészetek is megérinthették volna, hiszen édesanyja, Stepanek Ilona a tanítás mellett zongoraművészként is elismertté tette magát. Édesapja – Jerémiás Lajos – pedig a Szilády Áron Gimnázium földrajz-történelem szakos tanára szabad idejében zenekarban hegedült. Anyai nagyapja, Stepanek Ernő festőművész halasi csipke terveit a mai napig életre keltik. – Tizenhárom évvel idősebb Béla bátyám követte szüleink példáját, ő matematikatanárként dolgozott nyugdíjba vonulásáig a Szilády Áron

2019. február 13.

Aranydiploma ötven évnyi értékes orvosi tevékenységért

Fotók: Jáger Levente

10 portré

Gimnázumban. Én kisgyermekkoromban a régész szakmát találtam rendkívül vonzónak, később, miután labdarúgásban elért sikereim kapcsán ajánlat érkezett, erősen orientálódtam afelé, hogy az MTK focistája legyek. Édesapám – aki annak idején gyógyszerész szeretett volna lenni, de a körülményei meggátolták ezen álma valóra váltásában, azonban a

realitás talaján állt – azt szorgalmazta volna, ha Ildi nővéremet követve, én is a gyógyszerészség útjára lépek. Az egészségügy, mint terület maradt, viszont szüleim elképzelésének megfelelően az orvosira jelentkeztem. } Mindjárt fel is vették? – Öt évvel az 1956-os események után, 1961-et írtunk, azaz nem. Mint ahogyan Zsubori Zolit, volt osztálytársamat sem, akinek iskolaigazgató volt az édesapja. Csak másodszorra jutottunk be, egy esztendei fizikai munkával a hátunk mögött. Ekkor – hivatalos megfogalmazással – képesítés nélküli beteghordóként, azaz műtös-segédként dolgoztunk a halasi kórházban. Én a Szülészeti– Nőgyógyászati Osztályra kerültem, ahol hamar kiismertem magam, és a volt munkatársaimmal kialakult jó kapcsolatom a mai napig megmaradt. A sziládys diákkoromra viszszatérve, voltak aggályaim, hogy az elért eredményeimben nem játszik-e szerepet, hogy ott tanár édesapám vagy a bátyám az osztályfőnököm. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen azonban kétségeimet eloszlatta az a tény, miszerint előbb Bács-Kiskun megye, majd a Népköztársaság ösztöndíjasának ítéltek, és Summa Cum Laudeval végeztem. Ekkor, az 1968-as évfolyamunkból Andróczki Ágit, Dömötör Gyurit, Elek

Vidort, Letoha Miklóst, Zsubori Zolit és engem fogadtak – a mai aranydiplomásokat – a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban. A Szülészeti–Nőgyógyászati Osztályon Elek Vidorral álltunk munkába. Úgy tűnik, az elmúlt öt évtized bizonyos időszakában meghatározó lett a szerepünk városunk egészségügyében. } Mi történt az elhelyezkedése után? – Fiatal orvosként sokat dolgoztam, hogy a gyakorlatban is minél előbb megismerjem és maradéktalanul elsajátítsam a szakmát, továbbá sok időt vett igénybe a napi munka mellett az ügyelet. Makay László orvos-igazgató komoly hatással volt rám minden területen, belém ivódott, hogy úgy csináljam, ahogy tőle láttam. Sokat tanultam továbbá Vincze Jenőtől például a műtéti technika csiszolásában, Viszmeg Sándor pedig legfőképp az altatóorvosi teendők elsajátításában volt nagy segítségemre. A kollégák közül Elek Vidort kell kiemelnem, akivel egyszerre kaptuk meg a diplománkat és jelenleg is egymás mellett dolgozunk. 1968-ra esik még a házasságkötésem ideje, a családi érdek előtérbe helyezésével. } 1981. óta főorvos. Ebben a minőségében milyen témákat kutat-kutatott?


– Mindig is foglalkoztatott a koraszülések problémája, a terhesgondozás ideálissá tétele, és többek között kiemelten érdekelt a gero gynecológia, azaz az időskori nőgyógyászati betegségek kérdése, műtéti technikái. } Szakmai tudományos munkásságához tartozik, hogy bekapcsolódott a Magyar Nőorvos és a Magyar Gerontológiai plusz a Korányi Sándor Társaság munkájába, továbbá nemzetközi tudományos tanácskozásokon is részt vett, tartott hazai és külföldi előadásokat, írt szaklapokba. Előzőekért komoly elismeréseket vehetett át… – Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig, minden főnököm dicsérettel illette a munkámat. Amit viszont kevesen mondhatnak el, megkaptam a Pro Urbe Díjat, a Magyar Orvosi Kamara „A közösségért” kitüntetését, valamint a BácsKiskun Megye Egészségügyéért Díjat. Elsőként említettem a „Városért” díjamat, amelyet a legnagyobb becsben tartok, számomra a legfontosabb, legértékesebb. Hallatlanul büszke vagyok arra, hogy a szülővárosom méltónak tartott arra, hogy ezzel díjazzon. A méltatásban megfogalmazták azt a vélekedést, hogy olyan orvosnak tartanak, aki a szakmáját magas szinten, hivatásként műveli, magára nézve kötelezőnek tartja a beteg döntését, szülésnél az anya és kisdede sorsánál nem ismer előbbrevalót. Pozitívan ítélték meg a kollégáimmal kiépített jó viszonyomat is. Nagy súllyal estek latba a sport terén elért sikerei, számtalan senior világbajnoki, Európa-bajnok, magyar bajnoki cím, orvos világbajnoki aranyak tömkelege, más nemzetközi viadalok, mint például az Alpok-Adria viadal vagy a Tatán lebonyolított Dobó Világkupa győzelmei. } Hogyan, hol és mikor került a sport bűvkörébe? – Tulajdonképpen gyerekkoromban. A nagyapám által kilencven esztendeje épített családi házunkhoz nagyon közel volt a városi sportpálya, amelyen már jó régóta felépült az Erdei lakótelep. Ha felmásztam a házunk előtti hatalmas nyárfára, odaláttam. Ha pedig mozgást észleltem, uzsgyi, már ott is teremtem. Futás és rongylabdával történő focizás volt rendszeresen a programunk. 13 éves koromra olyan tökélyre fejlesztettem a labdarúgó tudásom, hogy védő pozícióban, balbekk játékosként leigazoltak

az akkori Kinizsi, később a legendás csapattagokat tömörítő NB III-as MEDOSZ Sportegyesületbe. Tagja lehettem Kocsis Vilivel egyetemben az ifi megyei válogatottnak és a bővebb országos keretnek is. Szegeden az egyetem csapatában játszottam, ahonnan Rábai, a híres edző átigazolt volna az NB I-es SZEACba, de akkor már az orvosi hivatásra koncentráltam tiszta erőből. } A több, mint tízéves kitérő újra a sport útjára terelte. – Bácsalmási Tóni és Lovas Pista bevezettek az atlétika dobó szakágának rejtelmeibe. A Munkahelyi Olimpia városi, megyei döntőinek remek eredményeit a Senior Magyar Bajnokság sikerei követték. 1987-ben már a melbournei Senior Világbajnokságon kamatoztathattam tudásomat. Debütálásomhoz a 10. helyezés járult súlylökésben. Boldog voltam, de beláttam, hogy a nemzetközi porondon több edzéssel és többet kell produkálni. Réz Pista „műhelyében” tettem a dobóizmaim megerősítéséért, és volt is értelme. 1994-ben a Brisbane-ban megrendezett Veterán Olimpián súlylökésben második, diszkoszvetésben ötödik helyezéssel mutatkoztam be. A franciaországi Evianban lebonyolított Orvos Világbajnokságon pedig mind súlylökésben, mind diszkoszvetésben a dobogó legmagasabb, erőemelésben a második fokára léphettem. Azóta ezekről a nívós világversenyekről soha sem jöttem haza üres kézzel. Sőt! Negyedszázada az Orvos Világbajnokságon diszkoszvetésben soha, súlylökésben egyszer tudtak megelőzni. Az eddigi – mindösszesen – mérlegem 67 orvosvilágbajnoki cím, 3 senior vilábajnoki és 2 Európa-bajnoki cím. Ja és még 2 a fekvenyomásban. Hozzáteszem két senior magyar bajnoki és fekvenyomásban egy korosztályos világbajnoki csúcs is köthető a nevemhez. És a visszavonulást sem kell még fontolgatnom, hiszen tavaly a Máltán lezajlott Orvos Világbajnokságon négy világbajnoki cím került a tarsolyomba. Most nem külföldi, hanem egy hazai dobóversenyre készülök, az idén huszonötödszörre szervezem meg azt a halasi Országos Dobógálát, mely nagyon népszerű a specialis dobószámok – Shotorama, Shockorama, Antik diszkosz – kedvelői körében. } Mi a fontossági sorrend ma az életében? – Család, munka, sport. Büszke vagyok a fiaimra, akik – Attila a kór-

ház Neurológiai Osztályának főorvosa, Péter aranyműves – Halason élnek a családjukkal. Hat csodálatos unokámnak örvendhetek, Gréti már orvostanhallgató, Donát, Kata és Judit gimnazisták, a kicsik közül Botond négyéves, Aliz háromhónapos. Munkahely: a Hospinvestnél 12 esztendeje végbevitt átszervezés következtében 38 – mára 51 – évnyi közalkalmazottság után „kiszerveződtem”. Visszagondolva, rosszul éltem meg ezt a történést, de azóta egyértelmű, hogy nem jártam roszszul. A kalocsai Szent Kereszt Kórházban szükség volt a munkámra, tárt karokkal fogadtak, mint ahogy Elek Vidort is. Megbecsülnek, számítanak rám, immár 13. éve. A szakmám egy gyönyörű, bár nehéz hivatás, hálás vagyok a sorsnak, hogy új életek születésénél segédkezhetek. Minden születés egy megismételhetetlen csoda – ami kicsit más a többitől –, ha ugyanazon családban már a harmadik generáció képviselője segítségemmel jön a világra. Számtalan példa adódik erre, de az is rendhagyó, hogy a bébi harminc év múlva edzőtársa lesz az embernek, mint Míg Gyuri. Vagy külö-

portré 11 nös érzésként marad meg az is, ha Miklósa Erikának anyakönyvezve, egyszer csak világhírnévre tesz szert. Az egyik legemlékezetesebb, nemcsak a nálam született több, mint hétezerből, de akkor hazai viszonylatban is legnagyobb – 6 kg 40 dekás – súllyal született kisfiú. A sport területén – „még nem is dicsekedtem”, 20 éve a Veterán Atléták Országos Szövetsége elnökségében dolgozom, megválasztottak a Magyar Orvosok Sportegyesületének vezetői tisztére 14 éve – ahol egyébként a sikerek, a sportbarátok, más országok, idegen és a kint élő magyar emberek megismerése egyszerűen lenyűgöz. Most ehhez az újabb nagy fordulóponthoz érkezve azért újra elmorfondíroztam és feltettem magamnak a kérdést: „Elégedett vagy?” És gyorsan meg is adtam a választ. Lehet, hogy adott esetben dönthettem volna máshogy, lehetett volna az életem jobb, lehetett volna roszszabb is. Akárhogy is, ha elcserélhetném, megváltoztathatnám, akkor sem tenném, mert ez már az én életem, amellyel valójában elégedett vagyok. Vass Katalin

Fotó: kovács iván

2019. február 13.


12 kultúra Nyugdíjas ápolónő, anya, nagymama, könyvszerző. Balogh Zsuzsa önbiztató, önfejlesztő kötettel jelentkezett, melynek a N agymosás címet adta. A Közösségek Házában február 5-én közönségtalálkozón ismerhették meg az érdeklődők indíttatását. – Minden nap jót teszek, akivel csak találkozom. Hitvallásom, hogy mindenki tud valamit adni a másiknak, amivel gazdagítja. Nekem küldetésem az írás – fogalmazott Balogh Zsuzsa. N agymosás címmel jelent meg legújabb könyve. A helyi szerző újabb közönségtalálkozójának adott ott-

2019. február 13. Balogh Zsuzsa:

Erőt a jóból kapunk

hont a Közösségek Házában működő Forrás-Új Tükör Klub. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. Balogh Zsuzsával az asztalnál két hozzá nagyon közel álló ember beszélgetett. Vágó Ferenc és Vágóné Bárány Zsuzsanna kérdezte a szerzőt pályájáról, köteteiről, a világ dolgaihoz fűződő viszonyáról. – Ők sorsfordító találkozás az életemben. Abban, hogy nyugdíjas ápolónőként írjak. Nagyon jólesik, hogy ilyen sokan eljöttek. ReméVágó Ferenc, Balogh Zsuzsa és Vágóné Bárány Zsuzsanna lem, gazdagodnak azzal, amit szeretnék átadni – mondta az érdeklődőket köszöntve Balogh Zsuzsa. Könyve körülbelül egy év munkája, még a szerkesztését is magára vállalta. Az emberség, szeretet, hála, jóság témákat járja körbe. Szerinte a legszebb mesterség az emberség. A N agymosás önbiztató, önfejlesztő kötet. Véleménye szerint, bármi történik, gondoljunk arra, hogy gazdagok vagyunk, mert élhetünk. – Erőt a jóból kapunk – vallja. – Mindenkiben a jót kéne keresni, abban is, aki bosszant. Van

mindenkiben, abban is, aki borsot tör a másik orra alá. Ez működik nálam. Felüdítő valójában. Érdemes kipróbálni – tanácsolta Balogh Zsuzsa. A rosszat elengedte, már csak a jóval foglalkozik. Ez egy folyamat része volt. Egy korábbi betegsége szemléletváltást hozott az életébe. – Aki változtatni szeretne az életén, tud Zsuzsa könyvéből tanulni. Nem mintha az volna a célja, hogy bárki életébe beavatkozzon – fogalmazott Vágó Ferenc. – Folyamatosan tanulunk egy-

Adamik Gábor:

Örömkoncerteket adnak napközben és este. A Heavy Brass Guys Tuba Quartet – Nehéz Fiúk Tubakvártett tagjai a felnőttekhez és a gyerekekhez is szólnak. Különböző előadásokkal készülnek számukra, de a cél egyaránt a szórakoztatás. A diákoknál persze nevelési szándék is van benne. Az együttes múlt héten nálunk is vendégszerepelt. A Városi Filmszínházban léptek fel a zenészek február 7-én délután. A rendhagyó órába ágyazott hangversenyre a Filharmóniasorozaton belül került sor a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. Adamik Gáborral, a zenekar vezetőjével beszélgettünk.

muzsikálni, és olyan örömök érnek bennünket együtt-játékunk során, melyet nyugodtan nevezhetünk kiteljesedésnek. Ezt az örömteli játékot szeretnénk bemutatni – tudtuk meg az együttesről. – Tizenkét évvel ezelőtt alakult együttesünk. Számunkra ez mindenképpen egy hiánypótló kezdeményezés, mert eddig tubanégyes Magyarországon nem működött. – Mi elsősorban barátok vagyunk. Felmerült bennünk az az igény, hogy A tubának köszönhetjük, hogy megis- a tuba sokoldalúságát kvartetten kemerhettük egymást. Szeretünk együtt resztül bemutassuk a szélesebb kö-

Fotó: Anda Péter

Ugyanúgy pörgünk, mintha az első lenne

zönségnek. Ugyanolyan virtuózan, gyorsan, halkan, lassan lehet játszani ezen a hangszeren, mint bármely másikon. Ez tulajdonképpen csak képzés kérdése. Elsősorban az a célunk, hogy szórakoztassunk és neveljünk is vele. Alapvetően klasszikus zenei átirataink vannak. Hála Istennek, van egy nagyon jó házi hangszerelőnk, aki rendszeresen készít számunkra ilyeneket. Az ifjúsági hangversenyen is lehet hallani, hogy milyen széles palettával rendelkezünk.

} Milyen pozitívumot hozott az együttes életébe a Filharmónia? – Egész más dolog egy esti koncertet tartani, ahol felöltözik szépen a közönség és nagyon komoly arckifejezéssel és kritikus füllel hallgatják végig. Természetesen ugyanez megvan a gyermekkoncerteknél, de náluk tapasztalható a plusz nyitottság meg a lelkesedés is, főleg az alsó tagozatosoknál. Korosztályonként például külön erre a célra van egy rajzfilmzene-sorozatunk is, ahol együtt énekeljük a Vukot és Dr. Bubót, közben pedig muzsikálunk. Van minden… Azt hiszem, megtaláljuk az utat a szívükhöz és a lelkükhöz. } Milyen repertoárral érkeztek Kiskunhalasra? – Részben magyarral, nagyon szeretünk magyar népdal-feldolgozásokat játszani. Felcsendül a Toborzó Kodály Zoltán daljátékából, a Háry Jánosból. Februárt élünk és


2019. február 13. mástól és nem csak mi, úgy általában emberek – tette hozzá a felesége. Balogh Zsuzsát az Istenbe vetett hite segíti abban, hogy erős legyen. Segíti a talpra állásban és a talpon maradásban. Az élettől kapott leckéket útmutatónak tartja. – Az fog erősödni, ami ellen tiltakozunk, kézzel-lábbal harcolunk. A megoldás bennünk található. Ott van mélyen a szívünkben. Mi magunknak fontossá kell válni, hogy szeretetet tudjunk adni. Azért élünk, hogy ezt megtegyük egymásnak. Ha csak a rosszat mondogatjuk, hogy ér el az öröm?! Fontos a pozitív gondolkodás és az, hogy az embereknek legyenek terveik – mutatott rá. Balogh Zsuzsa kis unokájától is kapott biztatást. Amikor bizonytalan volt abban, hogy kiálljon emberek, közönség elé. – Mama, sose tudod meg, hogy mit tudsz, mire vagy képes, ha nem próbálod ki. Igaza volt. Így nincs mitől félnem. Honnan jött a N agymosás kötetcím? Erre is van válasz. „A szeretet a mosószere a mi lelki szennyesünknek.” Balogh Zsuzsa napjait a szeretet és a hála tölti ki. Ezzel ülteti el a jövő magjait. Kép-szöveg: Pál László farsangi időszakot. Camille SaintSaëns Állatok farsangjából is előadtunk néhány tételt. } Örömkoncerteket szoktak adni. Mit jelent ez? – Remélem, hogy a halasi közönség is megtapasztalta. Már negyedik napja rójuk Bács-Kiskun megye útjait tizenkét koncerttel. Később is ugyanúgy pörgünk, mintha az első lenne. Ugyanúgy élvezzük minden percét. Remélem, hogy a következő héten a huszonkettediket is ugyanolyan örömmel és intenzitással fogjuk előadni. } A zene nemzetközi nyelvet képvisel. Milyen országokba jutottak már el? – Tulajdonképpen nekünk ez a tubakvártett félig-meddig hobbielfoglaltság. Mindnyájunknak van főállása. Alapvetően zenetanárok vagyunk és zenekarokban dolgozunk. Mindig próbálunk időt szakítani ahhoz, hogy a kamaramuzsikában is kiteljesedhessünk. Jártunk már a tubakvártettel Ausztriában, Németországban és Dániában. Pál László

magazin 13

Szinte mindent szabad volt… Mosolygó gyermekek és lelkesen tapsoló közönség jellemezte a felsős diákok múlt pénteki farsangi buliját. A második és negyedik évfolyamosok mind készültek valamivel, és várták a színpadra, illetve parkettre lépést.

Aki a szervezésben részt vett, vagy szerepelt a műsorban, a maximumot kívánta nyújtani. A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola farsangi rendezvénye számos programot kínált. Február 8-án délután az alsó tagozatosoké volt a tornacsarnok. Az intézményben ezen a délután szinte mindent szabad volt, amit eddig nem lehetett… A program a diákok jelmezes bemutatóival indult. Az iskolából a másodikosok és a negyedikesek öltöztek be és táncoltak. Pörgős produkcióik rendre nagy sikert arattak a tanulókból, pedagógusokból és szülőkből álló közönség előtt. Kisebb Ábrahám Irén vállalta. Köszönte tette, hogy jól sikerüljön a rendezszünet után a csoportos produkci- a sok támogatást, felajánlást. Hang- vény. A szervezés és a látványos ókat egyéni jelmezes felvonulás kö- súlyozta, hogy ez mind-mind segí- díszlet elkészítése is a pedagógus kollégák összefogásával valósult meg. A programok sorát tombola és táncverseny is színesítette. A játszószobákban foglalkozások várták a gyerekeket. Volt arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, kézműveskedés, agyagozás és idén először mobildetektív. Folytatás következik február 22-én 16 órai kezdettel. Akkor a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola felső tagozatosainak lesz farsangi bulija. Kép-szöveg: Pál László vette. A zsűri kíváncsian várta, ki és mivel készült, és díjazta a kreativitást. Az ítészek között az iskolavezetést Mészáros Imre igazgatóhelyettes képviselte. Juhász Tímea a Szülői Munkaközösség elnökeként vett részt az értékelésben. Csanádi Anikó a diákönkormányzatot segítő pedagógusként zsűrizett. A tanulói közösséget Dóra Dorina, a diákönkormányzat elnöke és Gubucz-Király Orsolya diákönkormányzati tag képviselte. A konferanszié szerepét Fülöpné


14 retró

2019. február 13.

Ünnepélyes megnyitó sok-sok érdeklődővel Gyűrűző sorok voltak a retró fotók kiállításán a Thorma János Múzeum termeiben. A múltbéli képek sokak érdeklődését felkeltették, és szívesen nosztalgiáztak.

A rendezvényen megjelenteket Szakál Aurél múzeumigazgató köszöntötte. A folytatásban Kádár Szilárd két retró slágert adott elő. Az első villamos és a Zene nélkül mit érek én című dalt énekelte gitárkísérettel. A tárlatot Farkas Dániel nyitotta meg. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság és a Ganz-MÁVAG helyi egysége számos városi és környékbeli embernek adott munkát és megélhetést. Az alpolgármester beszédében utalt rá, hogy e két nagy cég sokak második otthona volt. Köszönetet mondott az üzemek dolgozóinak, vezetőinek. Szólt városunk gazdasági helyzetéről is. – Közös feladatunk az értékeink őrzése – mondta. – A város bővíti és fejleszti az Ipari Parkot. A képviselő-testület csökkentette az iparűzési adót. Ötödik éve stabil költségvetéssel működik az önkormányzat. Pintér Imre 21 évig volt a Kis-

kunhalasi Állami Gazdaság dolgozója. A munkát ’71-ben kezdte a cégnél, és két évtized múltán termelési igazgatóhelyettesként búcsúzott tőle, és ment át az újmódi versenyszférába. – Az elődeim gondoskodtak arról, hogy megörökítsék életük főbb momentumait. Ez a későbbiekben

Egyedi és különleges tárlat látogatható városunkban. Két nagy múltú cég elmúlt évtizedeinek fényképeit mutatja be a Thorma János Múzeum legújabb időszaki kiállítása. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság és a Ganz-MÁVAG 15 albumban 8 ezer fotót bocsátott az intézmény rendelkezésére, gazdagítva annak gyűjteményét. Ezekből 80 darabot választottak ki a múzeum munkatársai a tárlatra, közzétételre. A retró kiteljesedett a gazdaság növeke- fotók kiállítását Farkas Dánidésével együtt – fogalmazott Pin- el alpolgármester nyitotta meg tér Imre a dokumentáció kapcsán. január 31-én este. – Nagyon fontos, hogy szinte minden vonatkozás jelen van a képe- A Thorma János Múzeum gyűjteken. Szőlő- és gyümölcstermesztés, ményét 115 ezer beleltározott műállattenyésztés, ünnepek, kulturá- tárgy képezi. Ezt gazdagítja a 20. lis és sportesemények fotói is sze- század második feléből való nagy mennyiségű fotó. repelnek a kiállításon. – Én ’85-ben érkezem a Kiskun- – Már 60 ezer képnél tartunk. A mostani kiállítás anyagát 8 ezer fotóból választva állítottuk össze. Így jött létre a Kiskunhalasi Állami Gazdaság és a Ganz-MÁVAG retró kiállítása. A fotók különböző események alkalmával készültek. Nőnap, szerződés-aláírás, jutalom-átadás, tábor, igazgatói és küldöttértekezlet… A kiállításunkon csak feketefehér képek szerepelnek. Összesen 80 darabot mutatunk be egyforma méretben különböző méretű eredetik alapján – tudtuk meg Szakál Aurél múzeumigazgatótól. – A kiállítási anyag mellett albumokat is elhelyeztünk. A látogatóink belelapozhatnak, meg tudják nézni mahalasi Állami Gazdasághoz – tud- gukat, rokonaikat, barátaikat, istuk meg Kószó Jánostól. – Ak- merőseiket – tette hozzá. kor már a múltba tekintettem Városunkban a 20. század második vissza a gyűjtemény által. Az üze- felében nagyon jelentős szereplők mi múzeumunkban őriztük sokáig voltak a Kiskunhalasi Állami Gazdaság és a Ganz-MÁVAG Kiskunhalasi a képeket. A másik nagy cég a Ganz-MÁVAG Gyára. A fejlődésük párhuzamosan Kiskunhalasi Gyáregysége volt. haladt különböző előd szervezetekA kiállításon túl további tervei is ből kialakulva az 1990-es évek elevannak a cégnek a múlt képeivel, jén történt megszűnésükig. Négy évtizeden keresztül sok ezer embert dokumentumaival. – Kiadványban is gondolkozunk. foglalkoztattak. A nosztalgia azonban vegyes ér- 1960-ban egyesítették a Tajói Álzéseket is ébreszt. Jelzi az idő mú- lami Gazdaságot a Sernevállal (Serlását. Ugyanakkor nagyon fel- téstenyésztő Nemzeti Vállalat), emelő és jó érzés visszatekinteni. majd 1961-ben a Tangazdasággal Lehet látni a napi, itthon és kül- Kiskunhalasi Állami Gazdaság néföldön végzett munkát, a szóra- ven. 1972-ben a gazdasághoz csatolkozást. Vegyes és összetett ez a ták a Kunfehértói Állami Gazdasákép – fogalmazott Gidai János, a got. A Ganz-MÁVAG Kiskunhalasi Ganz-MÁVAG egykori cégvezetője. Gyáregysége 1969-ben jött létre az – A fotókat időrendben és témán- 1940-es évek végén létrehozott Gépként rendeztük albumokba – tet- állomás, majd Gépjavító Állomás és az 1950-ben alapított Motor és Gépte hozzá. Kép-szöveg: Pál László javító Vállalat, majd Vastömegcikk


retró 15

2019. február 13.

A Ganz-MÁVAG felvétele

A Kiskunhalasi Állami Gazdaság felvétele

Retró fotókon elevenedik fel kiskunhalasi nagyvállalatok múltja

Vietnámi dolgozók betanítása aggregátor kezelésére Magyar Lajos tervező által 1978-ban Ipari Vállalat, majd Gépipari Vállalat összevonásával. Ezek az üzemek – más magyarországi vállalatokhoz hasonlóan – törekedtek működésük fényképekkel történő dokumentálására. Ennek eredményei a kiállításon látható fényképalbumok. – A Kiskunhalasi Állami Gazdaság dolgozóitól, pontosabban Pintér Imrétől 2017 nyarán kapta adományba a Thoma János Múzem a gazdaság 11 fotóalbumát. A mostani kiállítás készítése közben érkezett még egy fotóalbum. A Ganz-MÁVAG utódjától, a Ganz-Air Kft.-től, illetve Gidai Jánostól tavaly őszszel került a múzeum gyűjteményébe három fotóalbum. A kiállításon látható 12 Kiskunhalasi Állami Gazdaság albumban kb. hétezer fotó és a Ganz-MÁVAG három albumában kb. ezer fotó szerepel. A tárlat készí-

Szakszervezeti napon a kerület traktoros és szerelő brigádja Tajón, jókedvű hangulatban 1966. augusztus 20-án kép-feldolgozás Lintner Zoltán munkája. A múzeum közreműködő munkatársai: Farkas László, Szabóné Biacs Ildikó, Szalai Jolán, Tóth Mariann és Valentiny-Dóra Csilla. – Fontos tájékoztatni a kiskunhalasiakat a múzeum új szerzeményeiről. Szeretnénk növelni a látogatószámot és bemutatni, hogy lehetőség van fényképeket elhelyezni gyűjteményünkben. A fotók iránt nagy az érdeklődés. Megismételhetetlen pillanatokat tükröznek – fo-

tésekor az üzemek épületeit, mezőgazdasági és ipari tevékenységét és ünnepi pillanataikat próbáltuk viszszatükrözni – tájékoztatott a Thorma János Múzeum. – Valószínűleg sok fényképész közreműködésével jöttek létre ezek a fényképalbumok. Biztos szerepelnek köztük a Kiskun-

Gidai János régi fotóját nézi a kiállításon

halasi Állami Gazdaság kapcsán Engi József és a Ganz-tól Szabó Lajos fényképei. A múzeum ezúton is köszönetet mond az albumok adományozóinak, Gidai Jánosnak és Pintér Imrének. A kiállítás kurátora: Szakál Aurél. Az albumok adatolását Gál János és Pintér Imre végezte. A fény-

galmazott Szakál Aurél. A vissza nem térő idő felvételeit mutatja be a Thorma János Múzeum Kiskunhalasi Állami Gazdaság és Kiskunhalasi Ganz-MÁVAG fotókiállítása is, mely várja az érdeklődőket. A retró tárlat március 24-ig látogatható. Kép-szöveg: Pál László


16 hirdetés

2019. február 13. Eladót keresünk a Tel.: 06 20/924-84-00

Légylárva tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-53 Műszaki beállítottságú, általános karbantartó tapasztalatokkal rendelkező munkatársat keresünk (lakatos, gépszerelő). Tel.: 06 20/415-91-59 A-54 Soltvadkerti műanyagüzembe konfekcionáló gépkezelőt felveszünk. A bejárásban segítünk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-81 Erdészeti kiközelítő (Forwarder) gépre gépkezelőket keresünk. „B” kategóriás jogosítvány szükséges. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-88 Hidraulikában jártas szerelőt keresünk. Munkahengerek, munkagépek javításához és tömlőgyártáshoz. Kiemelt fizetés! Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-91

DIEGO

Áruházba. A-146

Szakácsot keresünk. Érdeklődni lehet: II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Kiskunhalas, Kossuth u. 39., teglas@teko.hu Tel.: 06 77/422-433, 06 20/982-33-74 A-147 Telephelyi segédmunkást felveszünk. Bérezés: bizonyítás! A jó munkádért nagyon jó bért kapsz. Tel.: 06 70/620-40-30 A-161 Telephelyünkre libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82

A-162

Hízó eladó. Tel.: 06 30/619-78-29

A-96

Nagysúlyú hízó eladó. Tel.: 06 30/654-75-69 A-148 Fajtatiszta juhász kiskutyák eladók. Tel.: 06 30/943-06-67

A-149

Gépkezelőket keresünk Ponsse Forwarderre (fakihordó). Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50 A-102

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 400 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44

Az ERMAN 90 Kft. hegeszteni tudó karbantartót keres. Tel.: 06 70/385-01-67 A-107

Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-45

TELEPRE – szarvasmarha, ló, traktor – dolgozót (1.000 Ft/óra) keresek. Tel.: 06 30/631-48-83 A-108

Albérletet keresünk. Tel.: 06 30/734-89-17 A-150

Lóhoz értő dolgozót Tel.: 06 30/631-48-83

(félállás

is!)

keresek. A-109

Sofőrt keresünk pótos darus rönkszállító szerelvényre. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-121 Gépkezelőt keresünk teherautóra épített darus fadaráló gépre. „C” kategória szükséges. Kiemelt fizetés. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-122

Lakás kiadó. Tel.: 06 30/911-26-21

A-163

Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-66 Akác szőlő támoszlop eladó kérgezve és helybe szállítva. Tel.: 06 20/580-56-54 A-103

Kiskunhalasi székhelyű baromfihús nagykereskedelmi raktárunkba „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőr munkatársat keresünk áruterítői munkakörbe azonnali belépéssel. Tel.: 06 30/289-48-43 A-123

Vágásérett erdőket vásárolunk országosan, kiemelt áron. Tel.: 06 20/580-56-54 A-104 Kunfehértói benzinkút projekt eladó. Tel.: 06 20/441-31-67

A-131

Az Autószolg Kft állást hirdet keceli telephelyére autószerelő, illetve autóvillamossági munkakörbe,kiemelt bérezéssel. Szakképesítés nem szükséges. Érdeklődni a 06 30/928-97-57-es telefonszámon vagy személyesen a cég telephelyén a Vágóhíd u. 17/1 szám alatt. A-124

Fűszéna, lucernaszéna, érett trágya eladó. Tel.: 06 30/445-78-72

A-151

Kalmár Élelmiszerboltba Tel.: 06 20/947-07-13

eladót

felveszek. A-125

Kiskunhalasi fogtechnika kerámialeplezésben jártas fogtechnikust felvesz. Érdeklődni önéletrajzzal. fogtechnika91@gmail.com A-126 „B” kategóriás jogosítvánnyal gépkocsivezetőt és betanított munkára személyt felveszek! Jelentkezni: PORTELKER Kft., Maróti Attilánál az alábbi telefonszámon. Tel.: 06 30/951-55-40 A-127 Vendéglátó egységbe takarítónőt keresek. Tel.: 06 70/332-28-41

A-128

Azonnali belépéssel lakatos és villanyszerelő munkakörökbe munkatársat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-129 Irodák takarítására gyakorlattal rendelkező takarítókat keresünk. Jelentkezés önéletrajzzal az alábbi e-mail címen: irodatakaritas2019@gmail.com A-130 Kiskunhalasi vendéglátóhelyre futárt és felszolgálót keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal a kissokos608@ gmail.com e-mail címen lehet. A-141 „C”+„E” kategóriával nemzetközi kamionsofőrt keresek saját áru szállítására. Minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-143 Állatgondozó (lovász), illetve traktorvezetői munkakörbe OKJ-s végzettséggel rendelkező munkatársakat keresünk gyakornoki program keretében. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az info@lovasbazis.hu e-mail címen. Munkavégzés helye Hirling József Lovaspark, Kiskunhalas, Szabó Ervin u. 2/A A-144 Kiskunhalasi izraelita temetőbe gondnokot keresünk. Lakást biztosítunk. Tel.: 06 30/347-33-33 A-145

400 tonna istállótrágya eladó. 1.500 Ft/tonna Tel.: 06 20/924-65-12 A-152 KEMÉNYFA BRIKETT AKCIÓ! Barkácsüzlet, Kiskunhalas, Szabadkai u. 31/A Tel.: 06 77/423-860 A-153 Szezonvégi kiárusítás 30-50 % engedménnyel. CIPŐDISZKONT, Kiskunhalas, Szilády u. 1. A-154

A belváros közepén saját, 1500 m2-es telken, 260 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó. Tetőtér beépíthető, az ingatlan bővíthető. Tel.: 06 70/335-27-34 A-36 Strandfürdő környékén 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 06 70/365-06-23 A-118 Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05

A-138

Kunfehértó tópart Faház Büfé berendezéssel együtt eladó, vagy hosszú távra kiadó. Tel.: 06 70/386-21-66 A-155 240 négyszögöl földterület (szőlő+szántó) eladó. Tel.: 06 77/424-785 A-156 Lakás eladó a Széchenyi utcában. Tel.: 06 30/318-21-82

A-157

Lakás eladó. Tel.: 06 70/222-24-00

A-160

Tuskó kiemelést és darálást vállalunk. Vágástéri és egyéb faapríték alapanyagot is keresünk. Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/460-24-01 A-105 Gyermek és felnőtt farsangi jelmezek kölcsönzése! Tel.: 06 70/271-99-48 A-134 Kiskertek, hobbykertek szántása, talajmarózása. Tel.: 06 70/243-93-25 A-158 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-159

Születtek: Kovács Zénó (Gráczia Petra) Izsák, Hegedűs Gergő Ádám (Csámpai Erika) Jánoshalma, Kőrösi Kristóf Csaba (Radics Bernadett) Kiskunmajsa, Bata Izabella (Bodor Anita Katalin) Kiskunhalas, Dán Dominik (Tóth Dorina) Akasztó, Papdi Netta (Penovácz Vivien) Kisszállás, Szeri-Forner Emese (Forner Barbara) Kiskunhalas Elhunytak: Csik Balázsné Kovács Etelka Julianna (Kiskunhalas), Rambola Antal Béláné Bálind Rozália (Tompa), Melkvi Károly (Kiskunhalas), Erdélyi András (Kiskunhalas), Tegzes Benő (Kiskunhalas), Schütz József (Kiskunhalas), Horváth-Almaski Béla Simon (Tompa), Wágner Richárdné Schliska Klára (Kiskunhalas), Szilvási Mihály (Izsák), Szivós Béla József (Kiskunmajsa), Fejes Imréné Rimai Mária Terézia (Kecel), Kolompár Péter (Kecel), Miklai István (Kecel), Supka Józsefné Biró Ilona (Kaskantyú), Ragány József Ferencné Tóth Erzsébet (Akasztó), Szentgyörgyi Józsefné Ba Ilona (Kiskőrös), Szabó Imréné Kothencz Margit (Akasztó), Kincses Mária (Kecel),Németh József (Kiskőrös)


2019. február 13. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Február 13. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Február 14. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Február 15. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)

08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 00:00 Képújság Február 16. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság Február 17. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.)

20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Február 18. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Kiskőrösi KS (férfi kézilabda) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság Február 19. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Kiskőrösi KS (férfi kézilabda) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Jáger Levente, Pál László Kreatív: Anda Péter

hirdetés 17


18 sport

2019. február 13.

Győzelmekkel hangol a KFC Különdíjasok

Két hete tart a tavaszi szezonra való felkészülés a Faddikorr-Kiskunhalasi FC felnőtt csapatánál. Márton Zsolt edző vezetésével rengeteg futás, erőnléti gyakorlat szerepel a programban, a labda leginkább az előkészületi mérkőzéseken kerül elő. Ebből eddig kettőt játszott a keret, a Kiskunmajsának és a Kelebiának is hat gólt rúgtak a halasiak. Három új játékos mellett egy viszszatérő enyhíti az edző gondjait.

Eldőlt valamennyi különdíj sorsa a március 2-i Sportbálon. A család döntése nyomán a Csáki Öcsi Emlékdíjat idén a Studio 2000 TSE veheti majd át. Ugyancsak kiderült, hogy ki érdemelte ki a Schneider Pál Emlékdíjat, idén egy fiatal játékvezető, Baranyi Ádám lesz a jutalmazott. A napokban ült össze a Gulyás József barátaiból, családtagjaiból álló kuratórium és döntött, a Gulyás József Emlékdíj 2019-ben Dózsa Zsoltot illeti meg. A bál a Sóstó Csárdában lesz, biztos Január 29-én kezdte meg hathetes telt ház előtt veszik majd át a díjazot- felkészülését a megyei I. osztályú bajtak az elismeréseket, merthogy min- nokság tavaszi rajtjára a FaddikorrKiskunhalasi FC. Ha valaki esténként den jegy néhány óra alatt elkelt. a Bundzsák Dezső Sportközpont mellett megy el, az láthatja a kivilágított KFC Bál Első alkalommal rendezi meg a Kis- műfüves arénát, ahol kemény edzések kunhalasi FC a saját bálját. A hagyo- zajlanak. Márton Zsolt edző irányítása mányteremtő alkalomra pénteken mellett zajlanak a tréningek, amelyekkerül sor a Csipke Hotelben. Az egye- ben egyelőre a sok futás és az erőnlésület úgy döntött, hogy díjakat ad át ti fejlesztés van főszerepben. A tréner az arra méltó sportolóinak, ehhez je- tervei szerint már ettől a héttől kezdlöléseket és szavazatokat vártak ja- ve a labdás gyakorlatok is előtérbe kenuár folyamán. Talán még a klubot rülne. A játékszerrel jobbára a két előis meglepte az aktivitás, amely a fo- készületi mérkőzésen találkozott a lyamatot kísérte. Három kategóriát keret, amelyhez a téli szünetben visjelöltek meg, ahová minden előzetes szatért Tóth Tamás, Kecelről igazolt várakozást felülmúlva 288 különbö- Horváth Ákos. A Felsőszentiván ző ajánlás érkezett. Január 20-án el- csapatából érkezett Papp Dávid, kezdődhetett a szavazás a legtöbb aki most debütálhat majd a megyei I. jelölést kapó játékosok között, 356an gondolták fontosnak, hogy segítsenek voksukkal. Az év női játékosa 215 szavazattal Nyitrai Nóra, az év utánpótlás labdarúgója 137 szavazattal Földes Péter Barnabás, míg az év felnőtt játékosa 143 vokssal Csáki Róbert lett. Az elismeréseket a bálon vehetik majd át.

Ami a két edzőmérkőzést illeti, a lőtt gólok számával elégedett lehet mindenki. A Kiskunmajsának és a Kelebiának is hat-hat gólt lőttek a halasiak, előbbitől négy, míg utóbbitól egy gólt kaptak. osztályban. Torma Barnabás eddig a Soltvadkert játékosaként szerzett a halasiaknak kellemetlen perceket, mostantól a KFC csapatát erősíti. Ami a két edzőmérkőzést illeti, a lőtt gólok számával elégedett lehet mindenki. A Kiskunmajsának és a Kelebiának is hat-hat gólt lőttek a halasiak, előbbitől négy, míg utóbbitól egy gólt kaptak. A

Gólgazdag hétvége volt

Rangsor

Minden esztendő elején közzéteszi a Magyar Ökölvívó Szövetség az aktuális egyesületi rangsort. Ezen 100 klub szerepel az előző versenyszezon eredményei alapján. Mester Sándor, a Halasi Box Club főtitkára arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a HBC a 41. helyet foglalja el. A halasiak 6110 pontot gyűjtöttek össze, 2018. egyik legrangosabb megméretése a Testvérvárosok Kupája volt. A HBC versenyzői több országos megméretésen is kiváló eredményeket értek el. – Városunk továbbra is rajta van a magyar ökölvívósport térképén – fogalmazott a főtitkár. jl

terv egyébként az, hogy még négy ilyen jellegű meccset játszanak majd a fiúk a következő hetekben. Pénteken este rendezik meg az első KFC Bált, amelyen különböző elismerések átadására is sor kerül majd. A tavaszi szezon március 9-én rajtol, az ellenfél hazai pályán a Harta csapata lesz. Kép-szöveg: Jáger L.

Ismét megmozgatta a Kiskunhalasi Szilády RFC különböző korosztályait az elmúlt hétvége. Megyei futsal döntő, KIE-Szilády Kupa, Csikós József Emléktorna szerepelt a programban. Gólokban és sikerekben gazdag volt ez a két nap is. Hatodik utánpótlástornának adott lépett műfűre. A házigazda Szilády otthont szombaton a Buborék. A RFC teljesítményére nem lehet paKIE-Szilády Kupán kilenc csapat nasz, egy győzelem, két döntetlen és

egy vereség az ötödik helyre volt elegendő. Molnár Barna pedig bekerült a kupa All Star válogatottjába. Egy nappal később ez a korosztály szerepelt az U15-ös megyei futsal döntőben Kelebián. A halasiak remekeltek, a Mélykút ellen 6-0, a Félegyházi TÁSI ellen 4-1, a LUA Baja ellen 3-2 volt az eredmény a csoportmeccsek során. A folytatásban a Kecskemétet 7-3-ra verték a fiúk, így bekerültek a döntőbe. Ott a LUA Baja volt ismét az ellenfél, drámai csatában, büntetőkkel maradt csak alul az RFC (képünkön). Molnár Barna az eldöntőben megsérült, kórházba került, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A 2012-2013-as korosztály Kiskunfélegyházán szerepelt a Csikós József Emléktornán. A Szilády RFC a Kiskőrös és a Kecskemét mögött az előkelő harmadik helyen zárt, Acsai Bence és Kern Hunor különdíjat vehetett át kiváló teljesítménye okán. JL


sport 19

2019. február 13.

Minden kézre szükség lesz tavasszal Nehéz tavaszi sorozat előtt áll a Kiskunhalasi UKSC, amely győzelem nélkül zárta az őszi idényt. A mezőny időközben 11 csapatra csökkent, miután a Holler UFC-t törölte a szövetség a bajnokságból. Demeter Ádám csapatának nem lesz könnyű dolga a következő fordulókban, ráadásul a vasárnapi nyitó alkalmával a Kiskőröst fogadják a fiúk.

Öt hazai mérkőzés vár majd a mieinkre, itt nincs más lehetőség, mint a minél több győzelem megszerzése. Minden kézre szükség van. Hányszor hangzott már el ez a mondat egy-egy koncerten az énekes szájából a közönség felé fordulva. Most valami hasonlót fogalmazhat meg a Kiskunhalasi UKSC is, de a sportpályán. A halasi férfi kézilabda reprezentánsa az utolsó helyen áll az NB II-es bajnokság Délnyugati-csoportjában. Demeter Ádám csapata nem szerzett pontot az őszi sorozatban, ezzel az utolsó helyen áll. Érdekessége a bajnokságnak, hogy a 12 csapatos mezőny időközben tizenegyre redukálódott, mert a Holler UFCt kizárta a szövetség a további küzdelmekből. Így talán még nehezebb dolga lesz a halasiaknak, akik 237-335-ös gólkülönbséget értek el 10 mérkőzés alatt. Ez a legkeveMiközben elkezdődtek a helyi birkózócsarnok kialakítási munkálatai, a Halasi Farkasok az év első diákversenyén vettek részt. Csapi Antal és Csapi Gergő tanítványai érmekkel gazdagodva térhettek haza, az edző szerint biztató idénynyitó volt. Szombaton Pécs volt a házigazdája az év első diák birkózóversenyének. A Kiskunhalasi Birkózó Klub utánpótlása is ott volt a rangos megméretésen. Összesen hét fővel voltak jelen a Halasi Farkasok, akiknek igen jól sikerült abszolválni a mérkőzéseket. A szőnyegen remekül szerepeltek a

sebb dobott és a legtöbb kapott gól az egész mezőnyt figyelembe véve. Az UKSC számára nincs más hátra, mint egy hatalmas hajrá, a nagy öszszekapaszkodás időszaka. A közvetlenül a halasiak előtt álló Bajának két pontja van, kis szépséghibája a dolognak az, hogy ezeket a pontokat éppen Kiskunhalason szerezték az UKSC ellen. Öt hazai mérkőzés vár majd a mieinkre, itt nincs más lehetőség, mint a minél több győzelem megszerzése. A nagy rivális Baja ellen idegenben is legalább egy pontot el kellene csípnünk a reményhez. A következő elérhető csapatnak, a Satelitnek jelenleg 6 pontja van. A Kiskunhalasi UKSC a hétvégén a Kecel és a Kiskunmajsa ellen lépett pályára felkészülési torna keretében, az eredmény másodlagos volt. Az idő sürget, annál is inkább, mert vasárnap kezdődik a bajnokság tavszi sorozata. Az első állomás a Horváth István Sportcsarnokban lesz, az ellenfél pedig a Kiskőrös. Ellenük őszszel 14-8-as félidőt követően 27-21re vesztettünk idegenben. A halasi találkozó 17 órakor kezdődik. Kép-szöveg: Jáger L.

Birkózóérmek az év első versenyén versenyzőink, akiknek ezért szép érmek lettek a jutalmai. Szuromi Zsombor és Szécsényi Zalán egyaránt aranyéremmel térhetett haza. Virágh Zétény példásan küzdve korosztályában és súlycsoportjában a második helyet szerezte meg, míg Kelle Bulcsú a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ugyancsak bronzérmet nyert Maczkó Reni, Csikós Koppány és Puskás Bence is – kaptuk a jó hírt az edzőktől, Csapi Antaltól és Csapi Gergőtől. Jáger


20 színesben

2019. február 13.

Ezt egy életen át kell játszani Nagy sikerű fellépéssel szórakoztatta halasi rajongóit szombaton este Hevesi Tamás. Az énekes az elmúlt évtizedekben általa ismertté tett dalok legjavát hozta el városunkba. Érdekesség, hogy több sláger is élőhangszeres kísérettel csendült fel. ezeket a szerzeményeket is előadta Kiskunhalason. – Jó érzés volt belépnem ebbe a sportcsarnokba, hiszen ha jól számolom, ez már legalább a harmadik alkalom, hogy itt énekelhetek. Fotók: Anda Péter

Jeremy, Csíkos napernyő, Ezt egy életen át kell játszani… – e dalsorok hallatán mindenki egyből tudja, hogy előadójuk Hevesi Tamás. A népszerű énekes a Semmelweis Bál sztárvendégeként többek között

1986-ban még a Névtelen Nulla nevű zenekarunkkal játszottunk itt, aztán a kilencvenes évek közepén is volt egy halasi fellépésem, ma este pedig újból itt énekelhetek a közönségnek – fejezte ki örömét Hevesi Tamás. Az énekestől azt is megtudtuk, szerinte minek köszönhető az, hogy még több évtized elteltével is rendszeresen hívják fellépni országszerte, dalait pedig mindenki ismeri.

Véresen komoly bál volt

– Egy szó a válasz: hitelesség. Dolgozzon bármit az ember, legyen kórházi ápoló, pék, felszolgáló vagy éppen zenész, mindig a visszajelzésekből lehet leszűrni, ha valamit jól vagy éppen nem jól csinál az illető. A közönség reakciói nekem egyértelműen azt tükrözik, hogy ezeket a dalokat ismerik, szeretik, ez pedig engem mérhetetlenül boldoggá tesz. Szőri Attila

rita asszony ízvarázslata

Forró levest a tányérba

Vámpírok Bálja. Röviden így lehetne jellemezni a Konok Kunok Motoros Klub szombat esti rendezvényét. Azt már megszokhattuk a civil szervezettől, hogy mindig különleges meglepetésekkel teszi színessé a programot. Ezúttal a vér színe és a fekete dominált a Sóstó Csárdában. A kétszáz fős vendégsereg nagy része vámpírosra vette a figurát, dolgoztak a sminkesek és volt dolga a jelmezkölcsönzőknek. Krivosija Róbert főszervező és Gál De-

zső elnök köszöntője előtt, közben és után joggal érezhette magát mindenki egy elvarázsolt világban. A dekoráció és a világítás is ezt a hangulatot tükrözte. Készült a tagság egy része is, akik egy különleges koreográfiát gyakoroltak be az elmúlt hónapokban, zajos sikert aratva ezzel. A rúdtánc-show és a Bravó zenekar tovább fokozta az élményt, amelyekről a vendégek még hosszú hetekig beszélnek majd. JL

Újházy tyúkhúsleves Hozzávalók: 1 db körülbelül 2 kg-os tyúk, 30 dkg sárgarépa, 20 dkg fehérrépa, 20 szem egész bors, 15 dkg cérnametélt, 10 dkg zeller, 10 dkg karalábé, 10 dkg gomba, 10 dkg karfiol, 10 dkg zöldborsó, 3 gerezd fokhagyma, 2 fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, csipetnyi sáfrány, csipetnyi őrölt gyömbér, só. Elkészítés: tegyük bele az egész csirkét egy fazékba, és engedjük fel háromnegyedéig vízzel. Forraljuk fel, hogy a hús puhulni kezdjen, majd a habot folyamatosan szedjük le róla. Szórjuk bele a sáfrányt, valamint a gyömbért, sózzuk meg ízlés szerint. Vegyük egészen alacsonyra a lángot, és lassú tűzön legalább másfél órán keresztül hagyjuk főni. Ekkor a répákat, a zellert, a karalábét és a karfiolt tisztítsuk meg és daraboljuk fel, majd tegyük a leves-

Fotó: Szőri Attila

Fotó: Csóti Gábor

Megint ötletes dologgal állt elő a Konok Kunok Motoros Klub, amely minden esztendőben megszervezi évindító bálját. Idén véresen komolyra vették a figurát, ugyanis egy vámpírkastéllyá alakították a Sóstó Csárda rendezvénytermét. Természetesen ehhez a díszlethez Nálunk egy családi ebéd elképzelhetetlen húsleves nélkül. Az ízletes passzoló öltözék is dukált, amelyet teljesítettek is a vendégek. zöldségek, a jól megfőtt hús és a tészta együttesen remek indítója lehet egy menüsornak. Jöjjön most egy klasszikusnak számító leves leírása!

be. A gomba héját is húzzuk le, vágjuk kisebb darabokra, és a zöldpaprikával, a paradicsommal, a meghámozott, de egész hagymákkal és az összekötözött petrezselyemmel szintén tegyük a levesbe. Amikor a hús már puha, vegyük ki, csontozzuk ki és csíkozzuk fel, majd így tegyük vissza a levesbe, de ne főzzük tovább. A levesből vegyünk ki egy merőkanálnyi levet, hígítsuk fel vízzel, és ha forr, főzzük ki benne a cérnametéltet. Ha jó a tészta, szűrjük le, és tálaljuk tányérokba. Ha Önnek is van egy kedvenc levese, küldje el a receptjét a szori.attila@halasmedia.hu címre! Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.