2019. március 20. • XXXIII. évfolyam 12. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
hirdetĂŠs
2019. mĂĄrcius 20.
2019. március 20. A tervek szerint legalább egy hónapig el lesz zárva a forgalom elől a kiskunhalasi Thorma János utca. A nagy forgalmú szakaszon a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. szakemberei dolgoznak. Mint emlékezetes, ezen az utcán több süllyedés keletkezett, és volt, amikor beszakadt az aszfalt is. Türelmet és megértést kérnek a közlekedőktől a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. szakemberei. A nagy forgalmú útszakaszon kénytelenek felbontani a burkolatot. Évek óta több probléma volt már a négy méteres mélységben, az úttest alatt lévő szennyvízcsatornával. Korábban többször megsüllyedt, beszakadt az úttest, most a kamerás vizsgálatok kimutatták, hogy a cső behorpadt és emiatt nem tudja megfelelően elvezetni a szennyvizet. A következő napokban a szakemberek kibontják a sérült csatornaszakaszt, a szennyvizet egy ideiglenesen lefektetett csövön továbbítják majd a szennyvízkezelő telep felé. Amint kicserélik a meghibásodott, összenyomódott részt,
Fotó: Csóti Gábor
Kis nemzet a magyar, de annál nagyobb szívvel és hévből nagykanállal pakolta meg lelkünket a Jóisten. Nekünk ez természetes, az idegennek talán furcsa szerzet, de mégis szeretni való népség vagyunk. Büszkeségből sok más náció is nagy adagot kapott és bizony ezzel helyesen gazdálkodni – épp a vérmérsékletünk miatt – nagy kihívás. A forradalom és szabadságharc lenyomata ma békés nyugalomban, de céljait tekintve töretlenül lelkünk mélyén szunnyadva kormányoz minket több mint másfél évszázada. S ha nem is oly lendülettel, következetességgel, halált megvető elszántsággal, mint Petőfiék, de vívjuk napi harcainkat. A múlt héten legnagyobb nemzeti ünnepünket ültük országszerte. Március 15-én együtt emlékeztünk meg 48-as hőseinkről, elevenítettük fel a márciusi ifjak mindent elsöprő bátorságát, néztük országzászlónk felvonását, énekeltük közösen a Szózatot és szavaltuk el egyszerre a Nemzeti dalt. Napi sérelmeinket, fájdalmainkat hátrahagyva büszkén emlékeztünk. Az újjászületés esélyének évi lendületvétele ez, szép és szeretni való ünnep. Ki családdal, ki baráttal, ki maga, de közösségbe, a magyarok közösségébe érve sétált Halas utcáin, terein, rendezvényein a szeles, hűvös, tavaszváró napon. Semmi kapkodás, csak tiszteletteljes visszatekintés, hogy mit tettek a tizenkilencedik század derekán élő honfitársaink példaértékűen megmaradásunk, jövőbeni boldogulásunk érdekében. Március 15-e magasztos, egységes, korszakokat, rendszereket túlélő, az idő próbáját kiálló, évről évre lelkünkbe markoló rituálénk. Ebben gyermek, fiatal, életerős, koros és aggastyán is a maga világára, így összejőve pedig a magyarságunk értelmére, céljaira talál. Fogadjuk hát meg és zsolozsmaként hajtogassuk Kölcsey Emléklapra írt mondatának utolsó gondolatát! „A haza minden előtt.” KI
Lezárták a Thorma János utcát
akkor megkezdődhet az úttest helyreállítása. A tervek szerint az öszszetett munkaművelet legalább egy hónapig tart. Az Thorma János utcáról ez idő alatt a sportpálya felé
terelik a forgalmat, a Jókai utcáról sem lehet behajtani, a forgalmirend-változásra több terelőtábla is felhívja a közlekedők figyelmét. Bakos L.
Felfüggesztették Farkas Gergely mentelmi jogát A parlament március 18-án hozott döntést a jobbikos országgyűlési képviselő Farkas Gergely mentelmi ügyében. A napokban a legfőbb ügyész kezdeményezte a politikus mentelmi jogának felfüggesztését. Az eset a 2018-as országgyűlésiképviselő-választásra nyúlik vissza. A parlament hétfői ülésén hozott döntést Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését választási csalás gyanúja miatt. Az indoklás szerint Farkas Gergely a 2018-as országgyűlésiképviselőválasztáson Bács-Kiskun megye 5. számú országgyűlési egyéni választókerületének egyik jelöltjeként 600 ezer forintot ajánlott az LMP jelöltjének, ha visszalép. Farkas Gergely a
parlament Mentelmi Bizottságának ülésén maga is azt kérte, hogy terjesszék az Országgyűlés elé a mentelmi jogának felfüggesztését. Az
országgyűlés hétfőn 151 igen szavazattal – hat nem szavazat ellenében – felfüggesztette Farkas Gergely mentelmi jogát. Fehér E.
Fotó: Csóti Gábor
Minden előtt
fókuszban
egyenruhások Tűzjelzés
Tűzre, füstre utaló jelet nem találtak a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók a halasi kórházban. Az intézmény tűzjelzője riasztott a napokban, az ilyen intézményeknél megszokott protokoll szerint a legmagasabb, azaz ötös kiemelt fokozatú riasztást rendeltek el. Ez azt jelentette, hogy nemcsak a kiskunhalasi, hanem a kiskunmajsai, kiskőrösi, bajai, szegedi laktanyában is megszólalt a riadócsengő. Miután az első egységek megérkeztek a kórházhoz és felderítettek, kiderült, nincs szükség további erőkre. Így is hat tűzoltóautó volt a helyszínen. A második emeleten megbontották az álmennyezetet is, de nem volt jele tűznek, füstnek.
2019. március 20. Az utóbbi évek legsúlyosabb balesete történt Kiskunhalas és Kiskunmajsa között március 15-én. Rengeteg információ, biztos értesülés látott napvilágot az eset óta, egyelőre anynyi bizonyos, hogy gyorshajtás okozhatta egy házaspár és egy fiatal nő halálát. Kiskunmajsán három család és rengeteg barát gyászol.
Gyorshajtás okozhatta három ember halálát
Iszonyatos erejű ütközés volt. A roncsok állapota, a szanaszét repülő alkatrészek, a kiszakadt motor és a súlyos következmények azt mutatják, a fizika ismét megmutatta, hogy az emberrel szemben mindig esélyesebb. A szigorúan vett tények alap-
nuk felé. Egy enyhe kanyarban az autó lesodródott, a sofőr korrigálni próbált, ám ennek nyomán áttért a baloldalra, ahová éppen akkor ért oda egy Volkswagen Polo, amelyben egy kiskunmajsai házaspár ült. Óriási csattanás, szétrepülő alkatrészek, roncsok. Aki elsőként ért oda a helyszínre, szörnyű látvány fogadta. Nem sokkal később egy orvos érkezett, aki tapasztalt szemével látta, nagyon nagy a baj. Jöttek a mentők, a tűzoltók, akik a testek kiszabadításában segédkeztek. A szomo-
élték túl, a 21 és a 22 éves fiatalembert súlyos sérülésekkel vitték a kiskunhalasi és a kecskeméti kórházba. Három család, rengeteg barát gyászol Kiskunmajsán. A pontos okokról, körülményekről keveset tudni, rengeteg szakértői vizsgálat van még hátra. A gyorshajtás szinte bizonyosra vehető, hogy a balesetet megelőzően mi és hogyan történt, majd az eljárás kideríti percről percre. A vizsgálatot a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészetének bevonásával a megyei
ján annyit lehet tudni, hogy egy 36 éves kiskunmajsai nő vezette Volkswagen Golfját, Kiskunhalas irányából száguldottak két utasával ottho-
rú mérleg: a karambolt nem élte túl főkapitányság vizsgálja, a szakema VW Golfot vezető 36 éves nő, va- berek már részt vettek a helyszíni lamint a Poloban utazó 44 éves fér- szemlében is. fi és 37 éves nő. Az ütközés ketten JL
Rendőröket gázolt a szerb autós A szolnoki kosárlabdacsapat hazatérőben lévő edzőjét igazoltatták a rendőrök szombaton éjszaka Tompa külterületén, amikor az 53-as főúton elgázolta őket egy jármű. A hírt elsőként a megyei hírportál hozta, a rendőrség csak a megkeresés nyomán adott ki szűkszavú közleményt. A Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség egyik egyenruhását életveszélyes sérülésekkel a szegedi klinikán ápolják, társa a halasi kórházban lábadozik. A hivatalos tájékoztatás szűkszavú, de egyéb csatornákból egyre több részlet derül ki arról a balesetről, amely Tompa határában történt. Az 53-as főúton igazoltató rendőröket gázolt el egy autós úgy, hogy az egyik egyenruhás életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. Az esetet követően csak azután adott ki közleményt a megyei főkapitányság, miután írásos megkeresést küldött több hírportál is. A Zsaruellátó facebook oldalon pillanatok alatt sok száz hozzászólásban kívántak mielőbbi felépülést a
teket, nagyon sokan aggódtak az életveszélyes sérüléseket, súlyos töréseket szenvedő Sz. Gáborért. A lapzártánk idején kapott legfrissebb hírek szerint már jobban van, de hosszú rehabilitáció vár rá. A baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrensérülteknek. Egyre több információ dészete vizsgálja. Jáger is kiderült, miszerint a rendőrök viselték a láthatósági mellényt, a baleset egy másik autós ellenőrzése közben történt. Később kiderült, hogy a szolnoki kosárlabdacsapat edzőjét igazoltatták, amikor a másik jármű elgázolta az egyenruhásokat. Dragan Aleksic a pécsi bajnoki mérkőzés után családjához tartott, amikor vétlen részese volt az esetnek. A történtek nagyon megviselték, egyelőre nem ül le a kispadra. Rengetegen meglátogatták már a sérül-
fotó: illusztráció, vezess.hu
Az elmúlt napok csapadékos időjárásának köszönhetően jelentősen csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért március 15-től az ország teljes területén visszavonásra került a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tilalom feloldását követően is legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Erdőterületen tüzet rakni a tűzgyújtási tilalom visszavonása után is csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen szabad, szélcsendes időszakban úgy, hogy az a környezetre veszélyt ne jelentsen. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig gondoskodni kell annak biztonságos eloltásáról. A tűz őrzéséről és annak eloltásáról a tűzvédelmi szabályok betartásáról a tűz gyújtója minden esetben köteles gondoskodni. Továbbra is fokozott figyelemmel kell eljárni az erdőn kívüli, illetve a lakott területeken is, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető tűzeset forrása lehet. A csapadékosabb időjárás ellenére az elmúlt napokban több mint 30 alkalommal riasztották a megye tűzoltóit avartüzekhez. Továbbra is indokolt az óvatosság. jáger
Fotó: police.hu
Visszavonva
oktatás
2019. március 20.
Kísérlethistóriák a Központi-iskolában
Kémcsövekkel, mágnesekkel, lézerrel általában felső tagozatban találkoznak a diákok. A KRK Központi Általános Iskolájában viszont már az alsósok is bepillantást nyerhetnek a természettudományok világába. Ehhez minden feltétel adott, ugyanis a tavalyi felújításnak és fejlesztésnek köszönhetően egy modern szaktanterem várja a tanulókat. Kiváló feltételeket teremtettek a természettudományok oktatására a KRK Központi Általános Iskolájában. A tavalyi fejlesztésnek köszönhetően
egy modern, minden szükséges felszereléssel ellátott szaktanterem és laboratórium várja a diákokat. Nem könnyű a fizikát, kémiát tanító peda-
gógusok dolga, ha a száraz ismereteket nem tudják alátámasztani látványos kísérletekkel. A Központiban erre is lehetőség van, és szívesen is élnek vele a tanárok. – Az a tapasztalat, hogy a gyermekek megszerették ezeket a tantárgyakat köszönhetően a fejlesztésnek és annak, hogy minden feltétel adott a magas szintű oktatáshoz – mondta Nagyné Le-
hoczki Zsuzsanna, az intézmény igazgatónője. Az iskolában nemcsak a felső tagozatosok, hanem az alsósok számára is lehetőséget teremtenek arra, hogy használják az új szaktantermet és laboratóriumot. A környezetismeret órákon elsajátított ismereteket saját maguk által végzett kísérletekkel mélyítettek el. Kép-szöveg: JL
Kicsi huszárok lettek az ovisokból Élményalapúan, játékos formában ünnepelték meg a március 15-ét a Bóbita Óvodában. Kicsi huszár kalandtúrát szerveztek a gyermekeknek, akiket öt állomáson különböző próbatételek vártak. Ugyanakkor megismerkedhettek a huszárhagyományokkal is a Kiskunhalasi Lovasbandériumnak köszönhetően. Kicsi huszárok lettek a gyermekekből. A Bóbita Óvodában rendhagyó módon ünnepelték meg az 1848/49es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját. Kalandtúrát szerveztek az ovisoknak, akik öt állomáson tehették próbára magukat. Az óvodai nevelés országos alapprogramja kiemelt figyelmet szentel a magyarságtudat kialakítására már gyermekkorban. Ennek alapján
gondolta úgy a kiskunhalasi óvoda, hogy a közelgő nemzeti ünnep kapcsán különleges programot szervez a gyermekeknek. Cél volt, hogy
a kislányok és kisfiúk játékos for- program elérte a célját, a gyermemában tanuljanak, ismereteket sze- kek sok hasznos ismerethez jutottak rezzenek a március 15-tel kapcsola- úgy, hogy közben játszottak egy jót. tos eseményekről, személyekről. A Kép-szöveg: Jáger
magazin
2019. március 20.
Nagyon megszerettem Kiskunhalast! Minden reggel tornázik, eljár bevásárolni, tévét néz és segít a feleségének Horváth Ferenc, aki a 90. születésnapját ünnepelte március 17-én. Feri bácsi zalai származású, de munkája révén Kiskunhalason is megfordult, majd miután nyugdíjba ment harminc esztendővel ezelőtt, városunkba költözött. Azt mondja, nagyon megszerette Halast. Ünnepelt a Horváth és az Órás család a napokban. Horváth Ferenc, a szerető férj, apa, nagyapa betöltötte a 90. életévét, ebből az alkalomból gyűltek össze a hozzátartozók. Előtte azonban a város nevében is köszöntötte őt Fülöp Róbert polgármester és Simon István szociálpolitikai csoportvezető, akik a virágcsokron kívül átadták neki Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevelét is. Feri bácsi jó egészségnek örvend, köszönhető ez annak is, hogy rendszeresen tornázik, maga jár bevásárolni, az otthonát is ő takarítja. Megtudtuk tőle, hogy Zalában született, az olajiparnál volt gépkocsivezető és ennek révén jutott el évtizedekkel ezelőtt Kiskunhalasra is. Lánya családot alapított és vároFülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere gratulált az ünnepeltnek sunkban telepedett le, mikor Horváth Ferenc nyugdíjba vonult, je, ez alatt nagyon megszerette a ka tortát sütött a lánya és termé- lasi polgár ünnepli kilencvenedik feleségével ő is Kiskunhalasra köl- várost. szetesen a gyertyákat is elfújta. születésnapját. tözött. Ennek éppen 30 esztende- Az ünnepeltnek finom Zalai koc- Idén egyébként közel félszáz haKép-szöveg: Jáger
A folytatás az ihlettől függ Már 9 éves korában regényírással próbálkozott CsitáryHock Tamás, aki újságíróként a média minden területét kipróbálta. Aztán kilenc évvel ezelőtt megjelent az első könyve, amelyet még 12 követett. Sajátos, rövid mondatos, velős stílusa van, azt mondja, a folytatás mindig az ihlettől függ. Csitáry-Hock Tamás székesfehévrári író volt a Forrás-Új Tükör Klub vendége. A zsurnaliszta 2010 óta ír könyveket, amelyek igen népszerűek. Ezt bizonyítja az élénk érdeklődés, amelyet a halasi közönség tanúsított a szerző iránt. Megtudtuk tőle,
hogy összesen 13 könyve jelent meg, – Jött egy múzsa, 2009 őszén elebből 2 válogatás. Dolgozott a me- kezdtem írni, akkor még nem tudgyei lapnál, televízióban, rádióban, tam, hogy könyv lesz belőle. 2010 de ezeket feladta az irodalom miatt. nyarán azt láttam, hogy van egy
csomó írás, amelyből akár könyv is lehet. Összeraktam és decemberre elkészültem vele. Ezzel kezdődött – fogalmazott Tamás. Azt mondja, nem volt nehéz dolga újságíróból átlényegülni irodalmárrá. Mindig is érdekelte az ember, a humánum. Amikor interjúkat készített, próbálta kihozni alanyából azt, ami a beszélgetést még emberibbé tette. – A téma valóban az utcán hever, ezt megtanultam újságíró koromban. Meglátok valamit és arról beugrik egy szó, néhány sor. Persze kell az ihlethez a személyesség is, és a folytatás pedig ettől függ – tudtuk meg Csitáry-Hock Tamástól. Kép-szöveg: jel
megemlékezés
2019. március 20.
Elhunyt dr. Katona Józsefné A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola nagy családja ismét elvesztette egy pótolhatatlan tagját. Elhunyt dr. Katona Józsefné, aki az 1980-as évektől kezdve több mint 20 évig tanított az intézményben. Pedagógiai munkájával a legelismertebb pedagógusok közé tartozott. A kultúraszervező tevékenysége által létrejött programok az intézmény arculatának elismert jegyei közé tartoztak, és máig őrzik értéküket. Gyászol a halasi pedagógustársadalom. Életének 79. évében elhunyt dr. Katona Józsefné, aki 1974-től a Kiskunhalasi Szűts József Általános Iskolában, 1981-től a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában volt pedagógus. Nyugdíjba vonulásáig tanított magyar nyelv és irodalmat, és főleg ének-zenét. Maga is több évtizedig férjével és lányával együtt énekelt Szegeden a Liszt-, Bartók- és Pásztory-díjas Rozgonyi Éva karnagy által vezetett Bartók Kórusban, melynek köszönhetően Európa és a világ számos országába eljutott. Kiváló tanár, osztályfőnök volt. Irányítása alatt az intézmény énekkara sokszor kapott arany minősítést fesztiválokon, találkozókon, a Magyar Rádió több alkalommal is hangfelvételeket készített velük. A tanárnő minden mozdulata, mondata és munkája zenélt. A természete, a munkához, kollégáihoz és a gyermekekhez való hozzáállása sugározta a harmóniát. Magas fokú szakmai tudás birtokában tanította a tárgyait, iskolai énekkarokat szervezett és vezetett, ahová szívesen tartoztak a diákok, sokan évekig visszajártak, vállaltak közreműködést egy-egy intézményi rendezvényen. Többen az ő hatásra foglalkoztak, foglalkoznak a zenével, van, akinek ez lett a hivatása is. Énekkari közösségeket formált és tartott össze kedves, segítő, önzetlen egyéniségével. A tanárnő több kulturális projekt elindításában kezdeményezőként vett részt. Egyik alapító tagja volt a Kalamáris Kulturális Alapítványnak. Éveken keresztül szervezője és résztvevője volt az 1996-ban útjára indított „Cantemus” énekkari találkozónak, az Iskolakerti est rendezvénynek. Elképzelhetetlen volt nélküle az országos jelentőségű tanszerbörze megrendezése. A nagy múltú karácsonyi koncertek egyik fő szervezője is ő volt. Kórusának műsora hosszú évekig a karácsonyi készülődés időszakában szívet-lelket megnyugtató, gazdagító élményt jelentett. 1982-től a zeneiskolában zenei előképzőt és magánéneket is tanított. Férje, dr. Katona József orvos volt, aki pár éve hagyott itt bennünket. Gyermekei Katona Renáta és dr. Katona Miklós. Munkásságát 1982-ben, 1996-ban a Művelődési Miniszter Kitüntetésével, 1997-ben Pilinszky-díjjal, 2001-ben Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéssel is-
merték el. Az intézmény saját kitüntetését, az Arany penna díjat titkos szavazással 2005-ben kapta meg a kollégáitól. A Felsővárosi-iskola közössége fájó szívvel vette tudomásul kedves tagjának elvesztését. Dr. Katona Józsefnétől 2019. március 29-én, pénteken 14 órakor vesznek végső búcsút a kiskunhalasi Református Imaházban.
Dr. Kalmár Sándorra emlékezünk Életének 78. évében elhunyt dr. Kalmár Sándor nemzetközileg ismert és elismert pszichiáter, neurológus, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház korábbi osztályvezető főorvosa. A szakembert a napokban búcsúztatták el a kecskeméti temetőben. Dr. Kalmár Sándor nyugalmazott osztályvezető főorvos, pszichiáter, neurológus, társadalom-orvostan szakorvos. Viskben született 1941. május 18-án. Általános iskoláit Dávodon és Jánoshalmán végezte, majd a Bajai Tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Oklevele átvétele után két évig Kéleshalmán tanított, közben különbözeti vizsgát tett és sikeresen leérettségizett. 1960-tól Szegeden, a SZOTE Általános Orvosi Karán tanult, diplomáját 1967-ben szerezte. Később neurológia, államigazgatási ismeretek, társadalom-orvos-
tan és pszichiátria szakvizsgát is tett. Hat évig Jánoshalmán körzeti orvos volt, azután Baján segédorvos lett. 1977 óta Kecskeméten élt. Másfél évig háziorvosként praktizált, majd városi főorvossá nevezték ki. 1990-től a megyei kórház pszichiátriai osztályán dolgozott, néhány évig a szubintenzív részleg munkáját is irányította. 1995-ben a kiskunhalasi kórház pszichiátriai osztályának vezetője lett 12 éven át, ahol többek között sikeres programot bonyolított le az öngyilkosságok megelőzése érdekében. 2007 óta jelentős tudományos munkát végzett. Önálló kötetei, közleményei jelentek meg, több szakmai könyvbe írt fejezetet. Hazai és nemzetközi ren-
dezvények rendszeres előadója volt. – Életutad egy nem szokványos, de különlegességében sokak számára példamutató életút. Egy olyan ember példája, aki nem könynyű utat járt végig vidéki orvosként, vidéki értelmiségiként. Vállaltad viszont és végig hordoztál olyan értékeket, melyek számunkra és a felnövekvő nemzedékek számára is fontosak, és egyre inkább felértékelődnek: a kíváncsiság a világ dolgaiban, az oktatni akarás és tudás, a kitartás a tudományokban, az alázat a gyógyításban – mondta róla a Magyar Pszichiátriai Társaság nevében Lehóczky Pál néhány esztendővel ezelőtt, amikor átvehette az Oláh Gusztáv Életműdíjat. HT
mozaik
2019. március 20.
Furulya, klarinét, szaxofon
fotó: pál lászló
li Erik szaxofonon, Zákány Tünde tenorszaxofonon, Rózsa Gergő altszaxofonon kifejezően szólaltatta meg Gluck, Beethoven és Brenzek műveit. A tehetséges Csatári Vivien szép hangon muzsikált és aratott nagy sikert Mendelssohn művének – Andante – előadásával szopránszaxofonon. A nyitó hármas zárta a sikeres hangversenyt tradicionális skót dallamokkal. A kellemes est folyamán zongorán közreműködött Kovács Márton tanár. L. Molnár Anna
Az idén 60 éves zeneiskolában ismét házi hangversenyre gyüle- nőtt növendéke – Molnár Ferenc kezett a közönség az elmúlt héten kedden. Molnár Dóra tanárnő és Novok-Rostás László — nyifafúvós növendékei léptek színpadra. totta Händel Győzelmi kórusával. Utánuk kilenc kis furulyás játszott – Valóban a Halas Koncert Band magyar, német, francia népdalokat, } Hogyan választ darabot diákjainak? – Koruknak, osztályuknak, tudá- és a Halas Jazz Band tagja vagyok. gyermekdalokat. Legügyesebb kösuknak megfelelőt. Fontos, hogy szí- Az iskolánk gyermek fúvós zeneka- zülük Gombos Dorka és Mayerrát pedig én vezénylem. Az itt ját- Vlasics Emili. A tanárnő többekvesen játsszák. } Ön nem csak tanít, de zeneka- szó fiatalok jelentik a két előző kel együtt furulyázott. Czakó Maja klarinéton mutatott be hangularokban is játszik. Ezzel mintát ad a utánpótlását. A koncertet Molnár Dóra és két fel- tos Mackótáncot (Ács Lajos). Degyermekeknek.
Koncertprogramok Március 20-án, szerdán 17 órakor Kovács Márton tanár zongorista tanítványainak házi hangversenye lesz. Március 21-én, csütörtökön 17 órakor Mezei Attila tanár rézfúvós növendékei, március 26-án, kedden 17 órakor Lauer Zsolt tanár rézfúvós növendékei tartják házi hangversenyüket. Mindhárom rendezvény a zeneiskolában lesz. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak. L. M. A.
mozaik
2019. március 20.
A téma színes, a fotók kékek Egy XIX. században kikísérletezett eljárás ragadta meg Anda Tamás és Bodrogközi Szilárd figyelmét, a színes világot kékben megmutató fotókat most a szélesebb nyilvánosság is megismerheti. A rendhagyó kiállítást Lucskai Vincze haikui teszik még teljesebbé. Aki azt gondolja, hogy olyan egyszerű cianotíp képeket készíteni, az nagyot téved. A vegyszerekkel való kísérletezés önmagában kevés, ha
az alapfotó rossz, akkor azon az eljárás sem javít. Viszont a végeredmény egy tökéletes fénykép és a jól alkalmazott vegyészkedést követő-
Bodrogközi Szilárd, Lucskai Vincze és Anda Tamás (balról jobbra) en több mint figyelemreméltó. Nehéz út ez, de profi módon járja ezt két barát, alkotótárs, Anda Tamás és Bodrogközi Szilárd. A kék – ugyanakkor témáját tekintve rendkívül sokszínű – alkotásokat egy kiállítás keretében mutatják meg Kiskunhalason, a Közösségek Házában. Az élményt haikuk teszik még tel-
jesebbé, ráadásul a tárlatmegnyitó interaktív és demokratikus volt, ahol Lucskai Vincze szövegleleményeit a közönség tagjai rakhatták ahhoz a képhez, amelyhez szerintük legjobban illett. Sétáljanak el a Közösségek Házába, nézzenek, olvassanak és ami a legfontosabb, lássanak is. Kép-szöveg: Jáger Levente
10 nemzeti ünnep Kokárdák a kabátokon, virágok és koszorúk a kezekben, sokan így érkeztek Halas főteréhez március 15-én. A nemzeti ünnep városi eseményei idén is több helyszínen zajlottak. Zászlófelvonás, polgármesteri beszéd, diákok műsora, közös szavalás és koszorúzás szerepelt az ünnepi események sorában. Még az időjárás is kegyeibe fogadta a nemzeti ünnepet, így a tavaszias idő sokakat elcsalogatott a halasi megemlékezésre. A városi ünnepség a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében az Országzászló emlékműnél zászlófelvonással vette kezdetét. A Himnusz hangjaira a Kiskunhalasi Lovasbandérium tagjai vonták fel a nemzeti lobogót. A zászlófelvonásnál a zenéről a Halas Concert Band gondoskodott. Az ün-
2019. március 20.
Nem feledjük 1848-49 hőseit A nemzeti ünnep halasi eseményei
Ünnepélyes zászlófelvonás huszártisztelgéssel a Halas Concert Band kíséretében
Fotók: Anda Péter
– Mi most a 21. század elején küzdünk céljainkért, a magyar hazáért, benne Kiskunhalas és a térség jobb életéért. Ahhoz, hogy ezt megtehessük elődeink küzdelmei jelentik az alapot. Miközben magunkért, gyermekeinkért, a jövőnkért dolgozunk, aközben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ismert és ismeretlen hőseinek is tisztelgünk – mondta Fülöp Róbert. A polgármester beszédében kitért arra is, hogy a város most az építkezés, a fejlődés időszakát éli. A beszédet követően a Szent József Katolikus Általános Iskola diA Petőfi-szobornál koszorúzó képviselő-testület Fülöp Róbert polgármester ákjai adtak ünnepi műsort. A fiatanepség következő helyszíne a film- dott beszédet. A városvezető töb- lok énekkel, tánccal és jelenetekkel nepi műsor a Szózattal zárult. színház volt. Itt Fülöp Róbert, bek között szólt 1848 jelentőségéről idézték fel az 1848-49-es esemé- Az ünneplők ezt követően átvonyek sorát. A filmszínházban az ün- nultak a Petőfi-szoborhoz, ahol a Kiskunhalas polgármestere mon- és hatásairól. Szent József-iskola tanulója, Dóczi Viktória vezetésével elszavalták a Nemzeti dalt. Petőfi Sándor szobránál koszorúzással folytatódott a program. Elsőként a városvezetés és a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal képviseletében helyeztek el koszorút, majd az intézmények, különböző szervezetek és egyesületek, illetve magánszemélyek koszorúztak. A március 15-i városi ünnepség, ahogy az már évek óta hagyomány, a Thorma János Múzeumban zárult. A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola énekkara Kádár Szilárd vezetésével elénekelte a Lobogó dalt. Ezt követően Thorma János monumentális festményénél, a Talpra magyar! című képnél virágokat helyeztek el a jelenlévők. Fehér Erika A Szent József-iskola diákjai adtak emlékműsort a filmszínházban
2019. március 20.
magyarok vására 11
Hagyományőrzés és mókázás egy helyen Bátran kijelenthetjük, hogy a kiskunhalasi Magyarok Vására az elmúlt egy évtizedben helyi baráti kezdeményezésből országos hírű gasztrokulturális rendezvénnyé nőtte ki magát. A múlt hétvégén már 11. alkalommal várták a termelőket, kereskedőket és az érdeklődőket a piactéren. Minden eddiginél több, összesen 220 vásáros, kereskedő és kézműves hozta el portékáit a március 15én megtartott Magyarok Vásárára. A rendezvényt a kezdetektől napjainkig a Hazatalálás Baráti Kör szervezi, céljaik pedig a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően változatlanok. – Nekünk fontos, hogy az emberek ebben a rohanó világban is
Az árusok portékái, de még az öltözetük is kézzel készült termék néptánccsoportok, gólyalábasok és népzenészek álltak közönség elé. A gasztronómia is fontos szerepet kapott a nap folyamán. Friss sültek, édességek és sajtok is szerepeltek a kínálatban. Mint megtudtuk, a nap egyik legjobban fogyó finomsága a kolbásszal töltött füstölt sajt volt. A hagyományőrzés mellett a humor is maximálisan belefért a nap tema-
tikájába. Zathureczky György manómuzsikái gyermekeket és felnőtteket egyaránt elvarázsoltak. – Jó érzés látni a kicsiket, amikor önfeledten kacagnak a produkcióimon. Anyukám révén félig manó vagyok, de apukám magyar ember, így nem csak „manóul” tudok kommunikálni a gyerekekkel. Hálás feladat az enyém, mert gyakorlatilag
csak egy fakanálra, egy fahegedűre és egy titkos kis hangkeltő eszközre van szükségem ahhoz, hogy ámulatba ejtsem a közönséget – mesélte nevetve a „manó”. A vásárosokkal készített interjúkat a Halas TV csütörtöki Kultúrkép magazinjában láthatják az érdeklődők. Kép-szöveg: Szőri Attila
Happoldt Nándor betyárviseletbe öltözött tudjanak arról, milyen sok igazi, kézzel készített érték van. Halasra érkeztek többek között őstermelők, méhészek, fazekasok, kékfestő mesterek, szappankészítők, borászok, kosár, csuhé- és gyékényfonók, fafaragók, kovácsok, pékek és hangszerkészítők is. Nemcsak a vevők, hanem a vásárosok is nagyon várják minden évben ezt a programot, hiszen ez nagyjából a tavaszi vásáridény kezdetét is jelenti számukra – mondta el Bús József főszervező. Aki kilátogatott a piactérre, gyakorlatilag reggeltől késő délutánig eltölthette az időt nézelődéssel, és persze kulturális programokból sem volt hiány. Többek között
Zathureczky György, a „manómuzsikus” nagy tetszést aratott
12 kultúra Olvasónaplóval jelentkezett Szabados Ágnes. A népszerű tévés gyerekkora óta könyvbarát, szeretné, ha minél többen választanák ezt a tartalmas szabadidős elfoglaltságot, ezért is adta ki a Van időm olvasni című kötetet. „Nincs időm olvasni! Annyiszor hallottam ezt a panaszt, hogy 2017 januárjában létrehoztam egy kihívást az online térben azért, hogy a közösség erejével visszacsempésszem a mindennapokba az olvasást. A Nincs időm olvasni kihívásból lassan egy tízezer fős, aktív közösség alakult ki, amelynek tagjait a könyvek szeretete köti össze. Van időnk olvasni, sőt, van időnk arra is, hogy az olvasmányainkat még emlékezetesebbé tegyük – erre szolgál ez az olvasónapló, amelyben értékelheted az olvasott köteteket, lejegyezheted kedvenc idézeteidet, izgalmas könyves bakancslistákat teljesíthetsz, miközben számtalan inspiráló gondolatot is találsz.” – olvasható a kötet ajánlójában Szabados Ágnestől. Az ötletgazdával Palásti Károly beszélgetett a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Az első blokk kiskun-
2019. március 20.
Találkozó – Van időm olvasni
Palásti Károly, Ági gimnáziumi osztályfőnöke vezette a beszélgetést mányegyetem beiskolázási újságjának címlapján szerepelt anno. Az első évben Havas Henrik tartott gyakorlati órákat számára. Most már ő ad órákat híradózásról kommunikáció szakos hallgatóknak. – Három évet dolgoztam a szegedi tévénél, 23 évesen kerültem a híradós pultba. Szerintem az egyetem arra való, hogy az ember kipróbálja, miben jó. E nélkül elvesztegetettek az évek. A szegedi tévé után a Szeged Cafe következett, majd budapesti lehető-
A magánéletét nem teszi ki annyira a kirakatba. Inkább a munkájáról nyilatkozik. – A kamerán kívül gyorsan beszélek. Nagy munka volt, míg eljutottam oda, hogy tudok lassan beszélni. A Híradó kapcsán viszont nem kaptam olyan visszajelzést, hogy hadarnék – mondta. A találkozó záró része a kihívásról és a könyvekről szólt. A közösségnek a tizenévesektől a negyvenesekig vannak tagjai.
Gusztos Enid és édesapja dalokkal készült
gedűs Gabriella bibós diák is csatlakozott. Névnapjára anyukájától kapta meg Szabados Ágnes könyvét. A második blokkban a tanuló osztotta meg élményeit a könyv kapcsán a jelenlevőkkel. – Ágit követem instán – tudtuk meg. – Az olvasónapló kívül-belül megtetszett. Körülbelül 170 – klasszikus és kortárs – könyv értékelése fér bele – tette hozzá. Ági örömét fejezte ki, hogy a kihívásHegedűs Gabriella halasi diák is csatlakozott a kihíváshoz sal kapcsolatban is egyre több cikk jehalasi indíttatását, diákéveit, majd ség jött. Először a Sportklub, majd az lenik meg. A híradósok – ahogy mondta – A kategóriás celebnek számítanak, szakmai, médiás múltját foglalta ösz- RTL Klub – mondta. sze. Szabados Ágnes a Szegedi Tudo- A Van időm olvasni kihíváshoz He- akikről egy-egy információ értékes.
– A Librinél igent mondtak a kezdeményezésemre. Kaptam magam mellé egy szerkesztőt segítségnek. Egy grafikus megálmodta, hogy milyen legyen kivitelezésében a könyv. Ismert emberektől vannak idézetek, például Szabó Magdától, de azt is megmutatjuk, hogy Fluor Tomi, Puskás Peti, Vécsei H. Miklós is olvas. Tizenhat évesen ismerkedtem meg Szerb Antallal. Az első pillanatban megvett a stílusával. Az Utas és holdvilág a kedvencem tőle – tudtuk meg Szabados Ágnestől. Kezdeményezésére minden hónapban van most már könyvklub. Az előző hónapban a házassággal kapcsolatban lehetett olvasni, márciusban az inspiráció a fő téma. Aki részt vett a halasi közönségtalálkozón, arról is értesülhetett, hogy Ági irodalomterapeuta. Önismereti csoportokat vezet. Ilyenkor egy versből vagy egy novellából indulnak ki, és elemeznek, beszélgetnek. A résztvevők nyolc héten keresztül találkoznak Budapesten minden szerdán két órában. – Pozitív visszajelzések érkeznek. Úgy érzem, érdemes volt ezt elkezdeni. Később még lehet bármi, a lehetőségek tárháza végtelen – fogalmazott. A rendezvényen közreműködött Gusztos Enid énekkel és Gusztos Károly gitárjátékkal. Kép-szöveg: Pál László
2019. március 20.
kultúra 13
Szabados Ágnes:
Rájöttem arra, hogy a betűk világa lehet izgalmas
Szabados Ágnes az olvasást népszerűsíti. A kiskunhalasi kötődésű híradós személyiség jó példával élen jár. Időről időre ajánl könyveket követőinek a közösségi felületeken. Útjára indította a kihívás kezdeményezést, mely ráirányítja a figyelmet arra, hogy olvasni jó és menő. A városi könyvtárban beszélgettünk Ágival. dig, hogy olvas. Ő is falja a könyveket. A két Lottira szívesen emlékszem vissza kiskoromból. Az igazi nagy élményt viszont a Harry Potter okozta gimis koromban. Hatosztályosba jártam a Bibóba. Valahogy az elején jókor kapott el. Tudott más könyvek felé lökni. Életem végéig hálás leszek J. K. Rowlingnak, hogy ilyen örömet okozott nekem. Rájöttem, hogy a betűk világa lehet ennyire izgalmas és fantasztikus. Nekem az volt az igazi nagy fordulópont. Stendhaltól a Vörös és fekete utána jött. } Jó nagy váltás… – Igen, de a korábbi flow élmény kellett hozzá. A filmben a rendező olvasatát, fantáziáját kapjuk, az ő szemüvegén keresztül látjuk a történetet. Az olvasás az utolsó, ahol még } Ez volt az első előadásod, kö- szükség van a fantáziánkra. Megzönségtalálkozód itt nagykö- születik egy világ, egy más dimenzönség előtt. Hogyan készültél Kiskunhalasra? – Mivel tudtam, hogy Palásti Károly tanár úr, volt osztályfőnököm készíti az interjút, annyira nem izgultam túl. Ismer, és tudtam, anynyira alapos, hogy úgyis utánanéz mindennek. Nagy szerelmemről, a kihívásról beszéltem, amit létrehoztam meg az olvasásról. Így mindig örömmel jövök és nem tartok semmitől. Már sok helyen jártam, és nagyon jó érzés volt, hogy végre jöhettem Kiskunhalasra. } Az est pedig nem is akárhogy végződött, hiszen vastapsot kaptál. – Igen. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor én vagyok színházban. Most először kaptam ekkora tapsot, zió a fejünkben általa. Nagy váltás, nagyon jólesett. de fontos, hogy más könyvek felé te} Könyvek kapcsán találkoztunk. relt a Harry Potter. Akár a mai fiataA gyerekek öt-hatévesen megta- lok is megtalálhatják azt a könyvet, nulnak olvasni. Így kezdődik ez az ami nekik kell. egész, de mikor érkezett el az az } Melyik műfaj áll igazán közel idő, amikor úgy érezted, hogy sze- hozzád? retsz olvasni hosszabb lélegzetű – A lélektani regényeket szereműveket? tem igazán. Lehet, hogy jó kemé– Gyerekkoromban is életem része nyen gyomron vág, de biztos, hogy volt az olvasás. Nálunk sok könyv maradandó élmény és tanul belővan otthon. Édesapámról eszembe le az ember. Ajánlani tudom Szabó jut az a kép, hogy ráesik a könyv a Magda műveit, Robert Merlétől mellkasára, mert úgy alszik el min- a Mesterségem a halált, Edith Eva
Egertől A döntést. Rendre felbukkannak az életemben a holokauszt témájú könyvek. A lélektan érdekel. Hamarabb választok egy olyan regényt, amiben elhagyásról van szó, mint amiben egy nagy szerelemről. Romantikust is szoktam olvasni, de ritkán. Nyolcvan százalékban – a szó jó értelmében – keményebbeket választok. Sokszor nyúlok a szépirodalomhoz. Megtapasztaltam, hogy
sok jó kortárs mű is van. } Mennyi könyvnél tartasz most? – Nem tudom. Ez nem verseny. Az már jó, ha valaki havi egy könyvet elolvas. Csomó embert frusztrál, hogy másnak több ideje van olvasni, amit nem értek. Tavaly én 65 könyvet olvastam el. Az egy jól sikerült esztendő volt. Nem tudom, összesen mennyinél tartok, de több százat lehet mondani. } Számítottál arra, hogy ekkora sikere lesz a kihívás kezdeményezésednek?
– Nem. Sokan voltak szkeptikusak, én valahogy hittem benne. Főleg azért, mert úgy éreztem, elég tét nélküli ez a játék. Tehát maximum tízen, húszan, harmincan leszünk ott, és olvasgatunk. Nekem így is, úgy is ez a hobbim, és magamat így is, úgy is motiválom. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen népszerű lesz. Biztos szerepe van abban, hogy megkapta a kihívás szócskát. Éves folyamatról lévén szó, sokan januárban csatlakoznak, ennek is szerepe van. Szerintem titok az is, hogy az emberek szeretnek közösséghez tartozni. Sokan voltak, akik azt mondták, hogy eddig is olvastak, csak nem merték így felvállalni. } Mi szégyen van ebben? – Pont ez az! Aki szerint nem menő olvasni, azzal én nem is annyira akarok tárgyalni vagy beszélgetni. Volt olyan kérdés, mit gondolok azokról, akik szerint ciki olvasni. } Ez tinik között volt? – Igen. Volt olyan, aki tizenhat éves és csatlakozott a kihíváshoz. Mondta, hogy ez annyira király. Őt kinevették, mert a múltkor olvasott a szünetben. Ez szomorú, de inkább tini dolog és szerintem nem 2019hez köthető. A mi korunkban is voltak, akik lestréberezték a másikat. Nagyon sok iskolába hívnak meg. Voltam nem egy olyan gimnáziumban, ahol sikk volt és menő olvasni. Nem tudom, hogy ez mi alapján szerveződhet. Van különbség település, iskola, magyartanár között. Remélem, akár ilyen kezdeményezések útján is minél több helyre eljut, hogy igenis menő olvasni. Kép-szöveg: Pál László
14 néprajz
2019. március 20.
Terendi Viktória:
Fontos, hogy a változásnak ne szabjunk gátat Díszítő művészet. A kikelet idején aktuális a virágokra helyezni a hangsúlyt. A díszítő művészet pedig nemcsak önmagáért való, hanem funkciója is van. Például az esztétikai igény kielégítése. Fontos az ünnepre való felkészülés. Említhető továbbá a lakókörnyezet otthonosabbá tétele. Szolgálhat az anyagi színvonal reprezentálására. Kiváló formája lehet az ajándékozásnak. hímző műhely is foglalkozik ezzel a hímzéstípussal. A varrásban fiatalok még kevésbé jeleskednek, de a használók között ott vannak, hiszen modern termékeket is készítenek ma már. Nagyon nehéz hímzéstípus ez. A szárvetés, az öltéstípusok is olyanok, amelyeket nem olyan könynyű egy ehhez nem szokott kezdőnek megtanulnia. Elhivatottságot, türelmet igényel. Emiatt a fiatalok még egy kicsit nehezen meggyőzhetők, de az idősebb korosztály készíti ezeket. Bízunk benne, hogy tény-
tárgyak. Azok az asszonyok értek rá kivarrni ezt a nagyon munkás és sok időt igénylő hímzést, akik megtehették, hogy nem a földeken dolgoznak, nem az állatok mellett vannak. Ez mindenképpen a módosoknak volt akkor a létjogosultsága, de ők is elzárva tartották ezeket a hímzéseket megbecsült helyen. Ma már persze használjuk és fontos is, hogy a változásnak ne szabjunk gátat. } Előadása Kiskunhalasra is elhozta a hódmezővásárhelyi hímzés hírét. Mennyire jellemző, hogy utaz-
leg sokáig fent tud maradni még ez a hímzés. } Említette az előbb a modern megjelenést. Miben nyilvánul ez meg? A halasi csipkénél például ékszer, medál formájában, ruhákon kiegészítőként, gallérként is megjelenik. – Pontosan. Hasonlóképpen. Ékszerek, hajpántok, karkötők készülnek belőle. Ezekkel a motívumokkal, ezzel a hímzéssel készítenek a mobiltelefontoktól kezdve laptoptáskákon át ridikülökig nagyon sokféle tárgyat. Habár azt tudni kell ennek a hímzésnek a történetéről, hogy valójában nem a mindennapi használatban volt szerepe, hanem ágyruhaként a tiszta szobában a felvetett ágyat díszítették vele. A Erhardt Györgyi könyvtárigazgató köszöntötte az előadókat és a közönséget vagyonnak a kifejezői voltak ezek a
nak és bemutatókat tartanak azok, akik ezeket készítik? – Nagyon sokfele szoktak kiállítani, ahogy én látom az ő tevékenységüket. Szakmai kapcsolatban vagyunk a múzeum révén velük. Hála Istennek, nagyon jól is szoktak szerepelni. Minősítő versenyeken is díjakat nyertek. Igyekeznek tényleg propagálni olyannyira, hogy a Vatikánba is volt küldve ajándékként. Mondhatjuk, hogy világszerte ismert. Már a ’30-as évektől, amikor az újra varrás lendületet kapott, Amerikáig eljutott a híre és nagyon nagy kedvvel vásárolták is a turisták és az ottani emberek. Ez a hímzés olyan, ami megérdemli, hogy országos és világhíre legyen. Kép-szöveg: Pál László
Örökké nyíló vásárhelyi virágok címmel tartott előadást Terendi Viktória Kiskunhalason. A néprajzi vonatkozású témába a Tornyai János Múzeum kutató-muzeológusa avatta be az érdeklődőket. A rendezvénynek a városi könyvtár adott otthont múlt szerdán a Pásztortűz Egyesület szervezésében. } A vásárhelyi nép örökké nyíló virágairól készült előadással. Mit takar a valóságban a szimbolikus megfogalmazás? – A hódmezővásárhelyi hímzést. Szőrhímzésről van szó. Juh gyapjából készítették a fonalat annak idején. Az egyik legrégebbi hímzéskincsünk rétegébe tartozik. A 18. század elejétől volt divatos az egész tiszántúli vidéken. A kun hímzés a legismertebb talán ezek közül, de a vásárhelyi a legszínesebb, a legdúsabb. Nagyon sokféle motívummal rendelkezik. Ezeknek a történelmi hátterét, a szimbolikáját, a színek jelentőségét és a helyiek életében betöltött szerepét vizsgálom. A mi városunkban jelen korban is nagy kultusza van ennek a hímzésnek. Abban bízunk, hogy minél többen megismerik a már értéktárba került hímzést.
} Vannak fiatalok, akik továbbviszik a hagyományokat a kézműves tevékenység terén? – Pontosan. Szerencsére vannak szakkörök, ahol ezt varrják, de cég, a
zene 15
2019. március 20.
Rumba Gitana lemezbemutató és show Négy év munkájának gyümölcse érett be. Elkészült a kiskunhalasi kötődésű együttes első lemeze, mely a Kék címet kapta eddigi legnépszerűbb dalukra utalva. A hanghordozó anyagát koncerten mutatták be táncos show-elemekkel fűszerezve. A Rumba Gitana négy évvel ezelőtt adta az első koncertjét. A helyszín a Közösségek Háza volt. Ide tértek vissza születésnapot ünnepelni a zenekar tagjai. Czikkely Anna, Mátyus András, Nemes Jácint, Szabó Borisz és a Hegedűs család tagjai: Zoltán, Dénes és Ákos alkotják a formációt. A Rumba Gitana március 2-án Szegeden tartotta Kék című lemezének bemutatóját. A második hasonló alkalomra egy héttel később, március 9-én Kiskunhalason került sor. – Sok mindenben különbözött ez a szegeditől, például a célközönségben. Itt saját technikával játszottunk, ott hangosítottak – mondta Hegedűs Ákos. – Kiskunhalason ismerősök előtt játszottunk és a koncertet kiállítás is színesítette az elmúlt évek fotóival és plakátjaival. Halas volt az egész bölcsője, mindig jó ide visszajönni. A színpadon is jó volt a hangulat, nagyon élveztük a bulit. Jól szólt minden, a közönség is partner volt. Szőke János volt a vendégzenészünk, vele játszottuk a koncert második felét – tette hozzá Hegedűs Ákos. – A kettős bemutatót úgy is tekinthetjük, mint a kettős lakodalmat: egyet a zenénk megtalált otthonában, egyet a mi otthonunkban tartottunk. Itthon nagyobb felelős-
ség játszani a szeretteink, barátaink, ismerőseink előtt. A Sundance TSE táncosai szervesen beleillettek a zenénkbe, sokszor összenéztünk mosolyogva, mennyire jó egy-egy rögtönzött koreográfia az adott dalra. Biztosan folytatódik velük az együttműködés, azzal váltunk el, hogy júliusban Baján találkozunk. A bemutatón 25 nótát játszottunk el a ráadásokkal együtt, nagyon jó volt a fogadtatása a 11
saját dalnak. A Közösségek Háza ményünknek, a fényekről Szőke nek köszönjük – mondta Hegedűs csapata igazi otthont adott az ese- Zoltán gondoskodott, mindenki- Zoltán. Kép-szöveg: Pál László
Zongoraiskola – két csoport, egy koncert A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola házi hangversenyeinek sorozata március 5-én folytatódott. Ezúttal Fazekas Andrea és Major Edit Júlia tanárnők növendékei adtak zongora tanszaki koncertet a közönségnek. Diákjaik jó része alsóbb évfolyamos, így főként a Zongoraiskola 1-ből és magyar szerzőktől választottak műveket. A két kis csoport házi hangversenyén a tanulók életkori sajátosságainak és tudásszintjének megfelelő zenei darabok hangzottak el. A diákok, szülők és pedagógusok alkotta publikum a gyerekek és felkészítőik szorgos munkája eredményeként bemutatott műveknek tapsolhatott a rendezvény alkalmával. Kép-szöveg: P. L.
16 hirdetés
Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óráig. Tel.: 06 20/537-51-05 A-197 Kertvárosi Diána Marketbe eladót felveszünk! Szakképzettség előny, de nem feltétel! Akár másodállásban is, heti 1-2 napra! Tel.: 06 20/393-13-09 A-209 Gyógyszertári szakasszisztenst keresünk Jánoshalmára a Városházi Gyógyszertárba. Önéletrajzokat a kaszibane@t-online.hu e-mail címre várjuk. A-224 Bolti eladói munkakörbe várunk jelentkezőket. Érettségi, vagy bolti eladói végzettség szükséges. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Tel.: 06 30/205-00-88 A-225 A Malom Csárdába pincéreket keresünk azonnali kezdéssel. Tel.: 06 70/453-42-60 A-241 Telepi segédmunkást keresünk felvételre. Kiskunhalas, Majsai út 7. A-242 Kisegítő munkaerőt keresünk élelmiszerboltba (reggel 5-9 között hétköznap). Tel.: 06 30/469-95-36 A-243 Kiskunhalasi fogtechnikai labor fogtechnikus munkatársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com címen. A-245 Bébiszittert keresek. Tel.: 06 70/430-87-70 A-248 Kiskunhalason műanyagipari gépkezelő munkatársak jelentkezését várjuk. Tel.: 06 30/606-88-12 A-249 Fizikai munkára munkatársakat keresünk! Munkavégzés helye: Kiskunhalas. „B” kategóriás jogosítvány, targoncavizsga előny. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az üzleteinkben, vagy e-mail-ben a rongyasz@ icloud.com címen. A-259 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-273 Kiskunhalasi dohányboltba alkalmazott jelentkezését várjuk. Jelentkezni az alábbi e-mail címen: nemzetidohany2019@gmail.com A-260 Faipari szak-, illetve segédmunkást keresek kiskunhalasi munkavégzési helyre. Előny „B” kategóriás jogosítvány. Kiemelt bérezés + cafeteria. Tel.: 06 20/219-00-04 A-261 Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. e-mail: gerdrink1@gmail. com Tel.: 06 20/508-86-93 A-262 „D” kategóriás jogosítvánnyal belföldi munkát keresek. cdsofor@gmail.com A-263 Kiemelkedő bérezéssel nehéz gépkezelőt keresünk. Tel.: 06 30/419-17-70 A-264 A Szilády Áron Gimnázium konyháján konyhai kisegítő munkatársat keresünk. Jelentkezni személyesen az élelmezésvezetőnél lehet (Gimnázium u. 2. sz.). A-266 Az Elektrans Kft. belföldi, valamint nemzetközi gépkocsivezetőt keres „C”, „E” kategóriás vezetői engedéllyel. Tel.: 06 30/955-45-53 A-267 Virágkötészetben jártas személyt keresek kiskunhalasi virágüzletbe. Tel.: 06 30/594-50-66 A-274 Azonnali belépéssel villanyszerelő, lakatos, vízvezeték-szerelő munkakörökbe munkatársat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-275
2019. március 20. Corso Verona Gyorsétterembe és a Mátyás Bisztróba konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 06 20/616-88-90 A-265 TESCOS DIÁK és NYUGDÍJAS munkalehetőség! Pénztáros munkákra keresünk nappali tagozatos diákokat és öregségi nyugdíjasokat! Heti 2-3 műszak vállalása is megoldható! Órabérek: 1000 forinttól. Jelentkezni lehet a csilla@biztoskesz.hu e-mail címen, vagy telefonon. Tel.: 06 62/322-009 A-276
Előnevelt csirkék előjegyezhetők 2019. március 31re. 350 Ft/db Tel.: 06 77/737-206 A-211
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-45 Kiskunhalason az 53-as főúton a NOVARA telephelyén 450 m2-es, aszfaltozott terület és hozzá irodahelyiség autókereskedésnek kiadó. Tel.: 06 30/488-71-46 A-268
Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-66 Faiskolánkban csemegeszőlők és rózsák is kaphatók! Kiskunhalas, Szilády Á. u. 69. sz. Tel.: 06 70/451-48-21 A-269 Tűzifa eladó felvágva, felhasítva. Akác 3.700 Ft/q, egyéb kemény 3.200 Ft/q. AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30 A-272
Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05 A-138 Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 A belváros közepén különálló, 1514 m2-es telken, kb. 250 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó száraz borospincével, beépíthető tetőtérrel. Irányár: 25,9 M Ft Tel: 06 70/335-27-34 A-235 Építési telek közművesítve eladó. Ára: 1.250.000 Ft Tel.: 06 30/525-42-64 A-270 Imrehegyi felújítandó tanya a 12-es km-nél 1,5 ha szántófölddel eladó. Tel.: 06 30/488-71-46 A-276
Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-159 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 A-217 Gépi földmunka. Árok ásás, alap ásás, tükrözés. Sziszó-Mix Kft. Tel.: 06 20/969-06-03 A-256 MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS JÁNOSHALMÁN! CNGs autók nyomáspróbája és műszaki vizsgáztatása a Bácsgépker Kft-nél! Tel.: 06 77/401-395, 06 30/758-34-45 A-271
Születtek: Viszmeg István (Tóth Andrea) Kiskunhalas, Jagodics Erzsébet Dorina (Megyesi Patrícia) Kiskunmajsa, Stenger Milán (Ürmösi Andrea) Kiskunhalas, Kerekes Elvira Liza (Kolompár Szilvia) Kiskunmajsa, Urbán Balázs Dávid (Gaudi Réka Melinda) Soltvadkert, Savanya Lia (Kéri Krisztina) Kisszállás Elhunytak: Bánóczki István (Kiskunhalas), Tanács Zoltán (Kiskunmajsa), Papdi József Géza (Kömpöc), Szabó József (Kiskunhalas), Német Antal (Kiskunhalas), Iván István László (Kecel), Virág Imréné Kökény Erzsébet (Kaskantyú), Domján Józsefné Volovár Katalin (Kiskunhalas), Dr. Katona József Ferencné Gál Ildikó Mária (Kiskunhalas), Szőnyi Jánosné Jó Mária (Kiskunhalas), Kürti Lajos (Kiskunhalas), Báló Antalné Bartha Veronika (Kelebia), Rácz István (Kelebia), Pálföldi Margit Mária (Kelebia)
2019. március 20. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Március 20. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 21. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 22. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság
12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifj. m. (12) (ism.) 00:00 Képújság Március 23. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság Március 24. vasárnap 00:00 Képújság 14:30 Rinyamenti KC - KUKSC (kézilabda) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.)
20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Rinyamenti KC - KUKSC (kézilabda) 22:30 Képújság Március 25. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Rinyamenti KC - KUKSC (kézilabda) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság Március 26. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Rinyamenti KC - KUKSC (kézilabda) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Hajdu Krisztina, Pál László, Szõri Attila Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
Olimpikon
2019. március 20.
Mezei futás a Bundzsák Dezső Sportközpontban
Ismét nagyszerű eredményeket ért el Péter Dávid. A halasi kötődésű sportoló ott volt a magyar küldöttség tagjaként Abu Dhabiban a XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon. Dávid görkorcsolyában versenyzett, nem is akárhogyan, mindegyik fajta éremből nyert. A 2x100 méteres váltó tagjaként arany-, 500 méteren ezüst-, míg 1000 méteren bronzérmet nyert a tehetséges fiatalember. A halasi gyökerekkel rendelkező sportoló rendszeres résztvevője a téli világjátékoknak is, amelyeken több aranyérmet nyert már. Dávidra nagyon büszkék nagyszülei, a lovaspályákról ismert Bánfi Kedden lezajlott a Diákolimpia versenyrendszeréhez tartozó taVilmos és felesége, Ágnes mindent vaszi mezei futóverseny-sorozat városi-körzeti döntője. Kiskunhalas hat iskolájának képviselői küzdöttek meg egymással, illetmegtesznek unokájuk sikeréért. ve vették fel a versenyt az ide utazó jászszentlászlói futókkal. Az általános iskolások közül a legtöbb érmet a KRK Központi, toBronzérem Megkezdte a válogatóversenye- vábbá a Szent József Katolikus Általános Iskola, valamint a KRK ket Felhő Viktória. A Kiskunha- Szilády Áron Gimnáziumának sportolói gyűjtötték be. lasi Birkózó Klub kiváló sportolója mindjárt egy nemzetközi megméretésen próbálta ki magát a napokban. A lengyelországi Karlinoban lépett szőnyegre az olimpiai reménységek versenyén. Viki a 62 kilogrammosok között a harmadik helyet szerezte meg az erős nemzetközi mezőnyben. Nem sok idő lesz pihenőre, ugyanis hazatérése után három napos edzőtábor vár rá, majd vasárnap már az országos junior válogatóversenyre kerül sor.
Hét intézmény közel másfél száz indulója lépett rajthoz március 12-én, a tanév mezei futóbajnokságának városi-körzeti döntőjén. A Bundzsák Dezső Sportközpont focipályák közötti füves sávján felsorakozottakat a Városi Diáksport Bizottság titkára, Szloboda Mihály főszervező köszöntötte. A
kilenc dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek, de a jászszentlászlói gyerekek sem adták hét érmen alul! Érmekkel gazdagodva a felsoroltak térhettek haza, I. korcsoport, fiúk - leányok: 1. Horváth Áron, Központi – Miskei Sára, Felsővárosi 2. Ale Patrik, Központi – Mészáros Dóra,
meglehetősen kellemetlen, hűvös szélben a résztvevőkre életkoruk függvényében különböző távok megtétele várt. Kezdve az I. korcsoportba tartozók 1200 méterétől a IV. korcsoportosok 2500 méteréig. A központisok, a Szent József és a Szilády diákjai kilenc-
Központi 3. Tóth Milán, Szent József – Szloboda Hédi, Kertvárosi. Fiú csapatok: 1. Központi (Horváth Áron, Ale Patrik, PaorSmolcz Csanád, Barabás Dávid), 2. Jászszentlászló, 3. Szent József. Leány csapatok: 1. Felsővárosi (Miskei Sára, Vársze-
Két mérkőzés, két győzelem, öt rúgott és 0 kapott gól. Nagyon elkapta a rajtot a Faddikor-Kiskunhalasi FC a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságon. Márton Zsolt csapata a sikeres felkészülés után éles meccseken is jól teljesített eddig. Előbb a Hartát győzték le 3-0 arányban, majd idegenben is kiválóan szerepeltek. Sorin Amariutei két góljával már a szünetben magabiztosan vezettek a fiúk. A szünet után is voltak lehetőségek, de ezek kimaradtak, a győzelem viszont egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben. Teljesen megérdemelten 2-0 arányú halasi győzelem született Akasztón. Folytatás a hétvégén a Kelebia ellen szombaton délután, hazai közönség előtt, a Bundzsák Dezső Sportközpontban. Remekel az U19-es csapat is. A fiatalok 8-0-ra nyertek Akasztón, ezzel egyetlen ponttal vannak az éllovas Kalocsa mögött a tabellán. jáger
Fotók: Jáger Levente
Győzelem
gi Kata, Kiss Viktória, Bartkó Vivien), 2. Szent József, 3. Jászszentlászló. II.korcsoport, fiúk – leányok: 1. Kaszap Bence, Szent József – Nagy Csenge, Szilády, 2. Lippai Tamás, Jászszentlászló – Snyehola Maja, Szilády 3. Kiss Bence, Jászszentlászló – Kocsis Linett, Szilády. Csapatban 1. Jászszentlászló (Lippai Tamás, Kiss Bence, Réczi Csanád, Merényi Zsombor), 2. Központi, 3. Szent József fiú csapata. Lányok: 1. Szilády (Nagy Csenge, Snyehola Maja, Kocsis Linett, Solti Tímea) 2. Szent József 3. Központi leány csapata. III. korcsoport 1. Kocsi Levente, Kertvárosi – Kiss Anna, Jászszentlászló 2. Németh Gergő, Szilády – Varga Médea, Szilády, 3. Nagy Antal, Szent József – Patocskai Emese, Szilády. Csapatban 1. Szilády (Németh Gergő, Osztatni Zsombor, Nagy Zsombor, Antal Zoltán) 2. Központi fiú csapata. Leányok: 1. Szilády (Varga Médea, Patocskai Emese, Rideg Iringó, Viszmeg Alinetta) 2. Jászszentlászló, 3. Szent József csapata. IV. korcsoport 1. Reznák Zsolt, Szent József – Kovács Emma, Bibó, 2. Szabados Bence, Bibó – Markovics Dóra, Bibó 3. Kiss Attila, Központi – Markovics Lili, Bibó. Csapatban 1. Központi (Kiss Attila, Barna Simon, Baráth Márkó, Földi Bendegúz) fiú – Bibó (Kovács Emma, Markovics Dóra, Markovics Lili, Rékasi Dorka) leány csapata. Az időeredményük alapján megyei döntőre jutottak megméretésére is hamarosan sor kerül. Vass Katalin
2019. március 20.
sport 19
fotó: Hajdu Krisztina
Benne volt a pakliban a győzelem és bejött
Budapesten, a Nemzeti Lovardában, az ünnepi hétvégén négynapos fedett pályás díjugrató döntőkre került sor. A halasi lovasok közül a legnagyobb siker a legnehezebb versenyszámban született vasárnap késő délután. A Hirling József Lovasparkban készülő Fazekas István a 2008-as születésű, szürke herélt lovával, Walterrel győzött a felnőtteknél. A Határőr Dózsa SE sportolója örömmel nyilatkozott a döntő eseményeiről. Fazekas István összeszokott pá- – Már tavaly ősszel minősülrost alkot Walterrel és bízott a tem a döntőre lovammal. Azt jó szereplésben. terveztük Nagy Antallal, a ló
tulajdonosával, hogy rápihentetjük Waltert a feladatra. Jó másfél hónap regenerációs időt kapott. Februárban álltunk újra komoly munkába és március elején volt egy minősítő verseny, ahol mentünk egy-egy pályát. Jól mentünk és megfelelő helyezéseket értünk el. A célunk elsősorban (a Nemzeti Lovardában rendezték a minősítőt – a szerk.) az volt, hogy szokja a környezetet, a versenyhelyszínt a ló. Remekül ugrattam vele, jó formát mutatott. Flottul ugrott Walter az elődöntőben csütörtökön. Jónak éreztem a pénteki középdöntőn is. Frissen mozgott, élvezte az ugrásokat, szombaton pedig pihentünk egyet. Hatan mentünk hibátlanul a döntőben és ketten maradtunk tiszta hibátlanok Czékus Zoltánnal, aki Kempo Cento nyergében lett a második össze-
vető. Első összevetőként startoltam, így erős tempóban kellett lovagolnom Waltert, ráadásul sikerült rövideket fordulnunk. Mindezzel a másik összevető lovast, Czékust kényszerhelyzetbe hoztam. Úgy vélem, a pálya első szakaszán nyertünk, mert eléggé lendületesen kezdtem. Benne volt a pakliban a jó szereplés, még a győzelem is. Bejött. Most két hét múlva Halason, egy regionális versenyen lépünk fel legközelebb. Fazekas István elmondta, hogy gyakorló pályának szánja a 130as magasságú akadályokkal nehezített regionális fordulót. Aztán rá egy hétre Bábolnán, egy Grand Prix versenyen startol a páros, majd utána ismét itthon, május 1-jén a CSI** Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny nagydíját célozzák meg. Kovács Iván
Gólzáporos meccsen verték a listavezetőt Óriási hajrával, az utolsó negyedórát 16-3-as (!) eredményt produkálva legyőzte a listavezetőt az NB III-as ifjúsági kézilabda-bajnokságban a Kiskunhalasi UKSC. A 45. perc tájékán még három góllal vezetett a Nemesnádudvar, sőt a négygólos előnyért támadhatott, de kimaradt a helyzet. Ettől kezdve viszont beindult a halasi henger. Gólgazdag mérkőzésnek lehettek tanúi azok, akik kilátogattak a Kiskunhalasi UKSC – Nemesnádudvar NB III-as ifjúsági kézilabda-mérkőzésre. Kár, hogy a lányok kevés szurkoló előtt játszanak hétről hétre, pedig megérdemelnék a figyelmet. Annál is inkább, mert a dobogóért harcolnak a bajnokságban. A listavezető nemesnádudvariak ellen is bizonyították, aki szereti a jó kézilabdát, annak a meccseken van a helye. Katkó Andrea tanítványait a visszavágás vágya is fűthet-
te, mert ősszel 40-38-ra kaptak ki idegenben. Az első percekben úgy tűnt, hogy könnyedén nyeri a mérkőzést az UKSC, mert három perc sem tel el, de már négy gólt vágtak a hazaiak a Horváth István Sportcsarnokban. Viszont a vendégek is elkezdtek játszani, nem is akárhogyan. Gyors kézilabdát bemutatva bizony a szélekről rendre megtalálták az utat a hálóig a lövéseikkel, nem győzte a kapusait cserélgetni a halasi edző. Szerencsére elől nem volt gond, így már az első 30
percben rekordszámú találat esett (24-22). A fordulás után is folytatódott a gólpárbaj, amelyből időnként a nádudvariak kerültek ki győztesen. A 44. percben 31-28-ra vezettek a vendégek, amikor hibáztak a halasiak és megnyílt a lehetőség a négygólos előny kiharcolására. Ez is kimaradt és ettől kezdve egy másik Halast láttunk a pályán. Fegyelmezett védekezéssel, feljavuló kapusteljesítménnyel és ellenállhatatlan támadójátékkal előbb az egyenlítés sikerült, majd fokozatosan ellépett riválisától az UKSC. Szinte ámultak a drukkerek, nemcsak a hazaiak, hanem a csapatukat elkísérő vendégszurkolók is.
Ritkán látni ilyet, de most bekövetkezett. Az utolsó negyedórát 16 lőtt és 3 kapott góllal hozta le a csapat, így megérdemelten győzött. Kiskunhalasi UKSC–Nemesnádudvar 44-34, a halasi csapatból Lekrinszki Dóra 12, Soós Anna 12, Kónya Szemira 6, Veres Emília Napsugár 5, Sendula Fanni 3, Gál Szimonetta 2, Sendula Zoé 2, Bényi Luca 1 és Ledényi Gerda 1 góllal vette ki részét a győzelemből. A vendégeknél Simon Blanka volt a legeredményesebb 10 góllal. A sikerükkel a halasiak felléptek a dobogóra, két ponttal lemaradva a Kiskunmajsa és 4 ponttal a Nemesnádudvar mögött. Kép-szöveg: Jáger L.
20 színesben
2019. március 20.
Tankkal és jókedvvel nyertek versenyt
um két osztálya fej-fej mellett haladt a szavazás során. Végül a gimnázium 12. (hatperes) osztálya gyűjtötte be a legtöbb lájkot, így ők nyerték meg az idei megméretést. Táncuk az orosz hadsereg háború utáni hazatértét dolgozta fel. Látványból sem volt hiány, hiszen a fiatalok egy mozgatható tankot is építettek a siker érdekében.
– Így néhány hónappal a szalagavató után egészen másképp látjuk az akkori eseményeket. Most már látjuk, hogy kár volt annyira izgulni, hisz egy nagy buli volt az egész, a táncunk pedig remekül sikerült. A szavazás izgalmas volt, köszönjük mindenkinek, aki minket választott. Sok munkánk volt a produk-
cióban, ezek közül pedig kiemelkedik a tank elkészítése, amire szinte az egész tavaszi szünetünk ráment tavaly – árulta el Bárány Bella, az osztály egyik tanulója. A győztes osztály az oklevél mellett egy bankettvacsorát nyert az egyik belvárosi vendéglátóhely jóvoltából. Szőri Attila
rita asszony ízvarázslata
Tavaszt az ebédünkbe!
Fotó: Szőri Attila
Amint arra olvasóink is jól emlékezhetnek, az elmúlt hónapokban lapunk hasábjain rendszeresen beszámoltunk a szalagavató bálokról, és azokról a látványos táncokról, amiket a tizenkettedikesek mutattak be az ünnepségek keretében. Ezek a koreográfiák indulhattak a Pont magazin 2018-19-es tanévet felölelő versenyén. A Facebook közösségi oldalon voltak megtekinthetők a produkciók, majd egy szavazattal támogatni lehetett a legszimpatikusabb osztályt. A voksolásra több hét állt az érdeklődők részére. A verseny szinte az utolsó napig tartogatott izgalmakat, hiszen a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázi-
archív fotó: Anda Péter
A Halas Televízió Pont című ifjúsági műsora ebben a tanévben is meghirdette a szalagavatós táncok versenyét. Mindenki online szavazhatott kedvenc táncprodukciójára, a voksok összesítésekor pedig kiderült, hogy idén a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium egyik végzős osztálya volt a legnépszerűbb a közönség számára.
Attól, hogy húsételt készítünk, nem kell lemondanunk a könynyed, üdítő ízekről. Ezen a héten egy fűszeres finomságot ajánlok figyelmükbe. Tavaszi húsgolyók Hozzávalók: 50 dkg darált pulykahús, 2 db zsemle, 1.5 dl víz, 1 db tojás, 2 dkg rukkola, 1 dkg kápia paprika, 1 kis db vöröshagyma, 1 dl napraforgó olaj, 1 kávéskanál só, 1 késhegynyi fekete bors, 2 teáskanál fűszerpaprika, 1 késhegynyi római kömény, 2 gerezd fokhagyma. Elkészítés: a zsömléket megáztatjuk vízben, majd kinyomkodjuk. A vöröshagymát apróra vágva olajon
megdinszteljük. Az összes hozzávalót a darált húshoz adjuk, a rukkolát és a paprikát apróra vágva. Összegyúrjuk, majd vizes kézzel 20 darab gombócot formázunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, tetejüket nagyon kevés olajjal megkenjük, végül 200 fokos, forró sütőben pirosra sütjük. Hasonlóan finom ebédötlete van? Küldje el a szori.attila@halasmedia. hu e-mail címre! Rita asszony