2019. április 17. • XXXIII. évfolyam 16. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
Kora reggeltől késő estig tartott a IX. Gulyásfesztivál a Sóstó Csárda udvarán. A szeles, esős időjárás ellenére közel ötven csapat nevezett be a térség egyik legnagyobb főzőversenyére, melynek 200 ezer forint volt az összdíjazása. A főzőversenyre hagyományos alföldi gulyásleves és egyéb gulyásleves kategóriában lehetett nevezni. A főzőcsapatok már kora reggel felállították a sátraikat, a zsűri szabályismertetése után pedig megkezdődött a „gasztrocsata”. A reggeli falatok mellé előkerültek a legjobb házi párlatok, melyek kellően átmelegítették a résztvevőket, a térség legügyesebb gulyásfőzői pedig már feltették főni az étkeket, hogy néhány óra múlva elkápráztathassák a szakértő zsűrit. A szakemberek a főzőhely kialakítását, a csapattagok öltözetét, a tálalást is pontozták az étel ízharmóniája mellett. Különleges húsok is kerültek a bográcsokba, a vízi bivaly mellett idén már emuhúsból is készült gulyás a főzőversenyen. A legjobb főzőcsapat cím mellett az első helyezettek 50 ezer forint, a második helyezettek 30 ezer forint, míg a harmadik helyezettek 20 ezer forint készpénz díjazásban részesültek a IX. Gulyásfesztiválon. Az indulók fele úgy gondolta, a hagyományos alföldi gulyást főzi a versenykiírásnak megfelelően. A pásztorétel éppen az egyszerűségével vált kedveltté a századok során. Amíg főttek az étkek, a baráti társaságoknak volt ideje beszélgetni. A zsűri hosszas mérlegelése után
2019. április 17.
Jóleső sóstói gulyásparti
kihirdették a végeredményt, idén a lyezett a Tiszafüredi Jóbarátok ne- rezte meg, a harmadik helyet pedig legjobb alföldi gulyást a Kiskunvíz vű csapat lett, a második helyet a a Csipetkék és Babzabálók érdemelKft. csapata főzte. Az első helyezett KRK Központi Általános Iskola sze- ték ki. BL kollektíva vezetője, Mátyus Zoltán elmondta, a gulyás egyik fontos összetevője a finom halasi víz, ebből volt bőven, így már csak az előkészítésre és az ízesítésre kellett odafigyelni. A cégvezető tájékoztatása szerint a fődíjat jótékony célra ajánlják fel. Második helyen a Sörcsap nevű csapat végzett, míg a harmadik helyet a Huszár Team szerezte meg. Az egyéb gulyás kategóriában is szoros volt a verseny, itt az első he-
fotók: Anda Péter
gasztronómia
2019. április 17.
Húsvét
A húsvét a Krisztus-központú kalendárium főünnepe. A Biblia szerint Jézus keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt. A nagyhét az ünnepre való felkészüléssel telik. Külön meg kell élni. Az ember akkor elcsendesedhet. Hazánk gazdag néprajzi hagyományokkal rendelkezik. A tradíciók napjainkban is érvényesek. Fontos ezekre odafigyelni. A városi könyvtár közösségi térként felvállalja a hagyományok bemutatását, megismertetését és segíti továbbvitelüket. Teszi ezt egészen kiskortól kezdve a felnőtt korosztályig, alkotó kézműves tevékenységek szervezésétől az ismeretterjesztő előadásokig. A gyerekek az ünnepkörnek megfelelően készíthettek kis kedvességeket. A felnőttek néprajzi előadások alkalmával bővíthették tudásukat az intézményben. Szikszai Zsuzsanna muzeológus interjúnkban azt tanácsolja, hogy álljunk meg ünnepelni. Az nem elég, hogy bevásárolunk. Lelkileg is kell töltődni, az ember ne csak a testet táplálja! Az iránt megértéssel van, hogy a szokások változnak, a 21. századra modernizálódott egy részük. Az évszázados dolgokat szerinte sem lehet konzerválva átültetni a mai életünkre, megfelelő formában viszont szükséges. Nagyon fontos, hogy megtartsuk az ünnepeket, ápoljuk a tradíciókat, és legalábbis tudjunk róluk. Rámutatott, ez a mi kultúránk, amit ránk hagytak az elődeink. Érdemes tudni, hogy ez nagyon fontos identitáserősítő a közösségi lét vonatkozásában. Szikszai Zsuzsanna úgy fogalmazott, sok szép pluszt ad a lelkünknek, a szellemünknek a hagyomány. A 40 napos böjtből kell, hogy tanuljunk. Legyen olyan fogadalom, hogy valami kedves dologról lemondunk. Ez megerősít. Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére. Pál László
fókuszban
Elhárult a strandfejlesztés legnagyobb akadálya Évek óta vártuk ezt a pillanatot, a napokban megtörtént a földhivatali bejegyzés, így városi tulajdonba kerültek az eddig magánkézben lévő strandterületek. Fülöp Róbert polgármester lapzártánk idején megtartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ezzel elhárult a legnagyobb akadálya a fürdőfejlesztésnek. Mint arról korábban beszámoltunk, hosszas egyeztetést követően sikerült a városnak megvásárolni két olyan részt a strand területén, amely eddig magánkézben volt és lehetetlenné tette a fejlesztés beindítását. A 165 millió forintos üzlet megköttetett, a napokban pedig már a földhivatali bejegyzés is megtörtént. Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Fülöp Róbert polgármester a városházán. Elmondta, hogy több évtizede kezdődött a történet, amikor 1992-ben felszámolták a DBKM Vízmű Vállalatot, 2007-ben lett volna tulajdonszerzési lehetősége az önkormányzatnak, de azt akkor elmulasztották. Az elmúlt esztendőkben Fülöp Róbert járt el az ügyben, ugyanis a magántulajdon jelenléte a fürdő területén kizárta azt, hogy ál-
lami forrásból fejlesztés kezdődjék. A polgármester emlékeztetett arra, hogy ennek feltétele a rendezett tulajdoni viszony. A földhivatali bejegyzéssel a strandon az államnak, önkormányzatnak és a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.-nek van most már tulajdona. Ez lehetővé teszi annak a kormányzati támogatásnak a felhasználását, amelyet a közelmúltban ítéltek meg Kiskunhalasnak. 2000 és 2014. között három fejlesztési ciklusból maradt ki Kiskunhalas, a 335 millió forint az első olyan összeg, amelyet a város-
nak fürdőfejlesztésre ítéltek oda. Fülöp Róbert azt mondta, ebből lehetőség lesz új termálkút fúrására, amely nélkül nem lenne üzembiztos a működés. Elkészülhetnek azok a konkrét tervek, amelyek majd újabb forrás bevonását teszik lehetővé. Az elképzelések között szerepel a Kiskunvíz területének megszerzése is. – Azt gondolom, ez a bejegyzés mérföldkő ebben a történetben, most már érdemi munka folyhat – tette hozzá a polgármester. Kép-szöveg: Jáger Levente
Dr. Huri Anikó kitüntetése – Ez a kitüntetés nemcsak az én, hanem az egész osztály munkájának az elismerése – fogalmazott dr. Huri Anikó, aki a napokban vehette át a Dél-Magyarország Gyermekgyógyászatának Szolgálatáért Díjat. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház csecsemő- és gyermekosztályának korábbi vezetője négy évtizede gyógyítja a betegeket az intézményben. Rangos elismerésben részesült dr. Huri Anikó főorvos. A díjat a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-Magyarországi Decentrumának Tudományos Ülésén kapta meg a kiváló szakember. A kitüntetést a Szegedi Gyermekklinika jelenlegi vezetője, Dr. Bereczki Csaba egyetemi docens adta át pénteken, akivel a fő-
orvosnő kiváló szakmai kapcsolatot ápol. A Dél-Magyarország Gyermekgyógyászatának Szolgálatáért Díjat idén először ítélték oda az arra
méltó gyermekgyógyászoknak, akiket kiemelkedő munkásságuk érdemessé tett az elismerésre. A doktornő négy évtizede dolgozik a halasi kórház gyermekosztályán, ez volt eddigi egyetlen munkahelye, tíz évet pedig ő állt az osztály élén. Mindig igyekezett megőrizni az osztály szakmai színvonalát, illetve emelni is azt, az elmúlt évtizedben 10-12 rezidenst csábított az intézménybe, ráépített szakvizsgák letételére inspirálta a szakorvosokat. Eszközökre pályázott, minden évben sikerült új műszert beszerezni a K&H Gyógyvarázs pályázata és az Életünk a Gyermekünk Alapítvány segítségével. Dr. Huri Anikó hangsúlyozta, a díj nem egyedül az ő érdeme, ebben benne van az egész osztály munkája. JL
egyenruhások Meggyulladt
Ismeretlen ok miatt meggyulladt közel 300 körbála Kiskunmajsa közelében. Az esethez a kiskunmajsai katasztrófavédelmi őrsöt és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltóságot riasztották. A kiérkező egységek két vízsugárral, kéziszerszámokkal avatkoztak közbe, az oltás az utómunkálatokkal hosszú órákat vett igénybe. A munkájukat erőgép segítette.
Helytálltak
A katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntőjén azok az általános és középiskolás diákok szálltak versenybe, akik a helyi megméretéseken az első helyezést szerezték meg. Az elmúlt héten a katasztrófavédelmi kirendeltségeken, hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon megrendezett helyi versenyekre – a korábbi évekhez hasonlóan – több száz versenyző érkezett, hogy összemérjék tudásukat, ügyességüket. Kiskunhalasról a Szent József Katolikus Általános Iskola Kisparázs és Parázs nevű csapata, valamint a Dékáni Árpád Szakgimnázium válogatottja vett részt az ágasegyházi megyei versenyen. Tizenkét állomás várt a versenyzőkre, akik jól felkészültek és igyekeztek minél kevesebb hibával megoldani a feladatokat. A nemes küzdelem után a Dékáni a középiskolás kategória harmadik helyét szerezte meg.
Embercsempész
Március 14-én ellenőriztek az egyenruhások egy szerb kamiont a tompai határátkelőn. Kiderült, hogy a sofőrön kívül még egy férfi volt a járműben, ő viszont nem rendelkezett érvényes papírokkal. A koszovói állampolgár a kamion vezetőjének segítségével akart bejutni Magyarország területére. A sofőrt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba került. A Kiskunhalasi Járásbíróság pedig a napokban már ítéletet is hirdetett az ügyben, gyorsított eljárásban. Embercsempészés miatt 1 év börtönre, 2 év közügyektől eltiltásra és 2 év kiutasításra ítélte a 39 éves szerb férfit. A vádlott a tárgyalásig letartóztatásban volt, jelenleg pedig már a kiszabott börtönbüntetését tölt, mivel az ítélet jogerős-közölte a Kecskeméti Törvényszék. jáger
2019. április 17. Továbbra is vezető baleseti ok a gyorshajtás és az elmúlt időszakban több ittas okozó is volt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az elkövetkező napokban az alkoholos befolyásoltság alatti, illetve bódult állapotban lévő sofőröket igyekeznek kiszűrni a forgalomból egy közlekedési akció keretén belül – tájékoztatta szerkesztőségünket Kalmár Alexandra, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság sajtóreferense.
Húsvéti akciót tartanak a halasi rendőrök
A meggondolatlanság életeket is követelhet. Az elmúlt időszak szomorú baleseti statisztikája is ezt mutatja. A szakemberek hiába figyelmeztetnek rendszeresen, hiába készülnek felvilágosító filmek, hiába tartanak elrettentő bemutatókat, még mindig sokan ülnek ittasan volán mögé, vagy éppen tövig nyomják Kalmár Alexandra sajtóreferens a gázpedált. A vezető baleseti okok között van a gyorshajtás, pedig a vá- a rendőrök is rendszeresen mérik a ban pedig fel kell arra készülniük rosban működik a VÉDA kamera és sebességet. Az elkövetkező napok- a sofőröknek, hogy a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság illetékességi területén fokozott ellenőrzéseket tartanak. – Április 19-22. között kollégáim akcióban vesznek részt, ennek célja az ittas, bódult állapotban lévő sofőrök kiszűrése. A kiemelt figyelem arra irányul, hogy minél kevesebb balesete történjen az útjainkon – tájékoztatta lapunkat Kalmár Alexandra, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A szonda mellett a traffipax is főszerepet játszik majd az ellenőrzéseken. Bárhol számíthatnak a rendőrök jelenlétére a közlekedők a régió útjain. Kép-szöveg: JL A legtöbb sofőr nem fogyaszt alkoholt vezetés előtt
Ittasan karambolozott, fának ment Szinte hihetetlen annak a balotaszállási sofőrnek a története, aki rövid időn belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt. Kétszer balesetet is okozott, egyszer pedig ismerőse kocsiját használta, annak tudta nélkül. Csak a vakszerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Most a bíróság előtt kell felelnie a 31 éves férfinek. Ittasan ült volán mögé egy balotaszállási férfi. A 31 éves sofőr tavaly október 13-án a Kopolyai úton szemből nekiment egy szabályosan közlekedő autónak, majd elhagyta a helyszínt. A közelben lévő térfigyelő kamerák viszont elárulták őt, így rövid időn belül elfogták őt. A kórházban elvégzett vérvizsgálat bebizonyította, hogy alkoholt fogyasztott,
ezért vele szemben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség és cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Ezen felül az illetékes hatóság eltiltotta a járművezetéstől is. Nem sokáig bírta ki, szenteste előtti délutánon ismét autóba ült a balotai férfi, ezúttal az 53-
as főúton érte baleset, egy fának csapódott. Ismét elhagyta a helyszínt, de még aznap lebukott, jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben eljárást. Mivel jogosítvány nélkül vezetett, így őrizetbe vették a rendőrök. Kiengedték, de megint nem bírt magával és Balotaszálláson az egyik rokona autóját vitte el, ismét ittas állapotban. Megint elfogták, újfent őrizetbe került, az eljárást a napokban zárta le a rendőrség. Jáger
mozaik
2019. április 17.
Nyáron már fogadják a látogatókat Félidejében tart a városháza tornyának kilátóvá alakítása. Meg- gi lépcsőkön jutnak fel a kilátóra, épült az állványzat a városházi torony belsejében, a kivitelezők ezeket jelenleg felújítják, speciámár a kilátó korlátszerkezetét is összeállították. lis anyagokkal kezelik, ahol szükséges, ott kicserélik az elhasználódott részeket. A városháza tornyának kilátó céljára történő átalakítása Kiskunhalas városközpontjának fő látványosságát, a műemlék városháza épületét érinti. A felmérések szerint a Kiskunhalasra látogatók közel 40 százaléka városnézés céljából érkezik, de a főtér a vendégek nagy részének egyik elsődleges célpontja. A kilátóban megvalósuló programelemek, kiállítások, a komplex programcsomagok együttesen felhívják a látogatók figyelmét a helyi értékekre, és hozzájárulnak a térségbe érkező turisták költésének és tartózkodási A TOP-1.2.1-15-BK1-2016-00004 TOP-1.2.1-15 Társadalmi és környe- idejének növekedéséhez. azonosítószámú, „A kiskunhala- zeti szempontból fenntartható tu- Az épületrész földszint, emelet, si városháza tornyának kilátó céljá- rizmusfejlesztés tárgyú felhívása ke- lépcsőkarok szintjei, valamint kilátó szintből áll, a beruházás a földra történő hasznosítása” című pro- retében valósul meg. jekt a Széchenyi 2020 program A kilátótoronyba a főbejáraton il- szint kivételével minden részt érint. keretében, 99,85 millió forint vissza letve az udvar felőli akadálymen- Az emeleten fogadó- és vendégtér nem térítendő európai uniós támo- tes bejáraton lehet majd bejutni, kialakítására kerül sor, az utóbbi a gatás segítségével, a Terület- és Te- az első emeleten, a pénztár helyén toronyban szervezett kiállítások és lepülésfejlesztési Operatív Program lesz a fogadószint. A látogatók a ré- rendezvények helyszínéül is szolgál.
Szívvel-lélekkel. Jákob Klára (fotónkon balra) és Meszes Éva ezt a címet adta a Vasutas Művelődési Házban megnyílt kiállításnak. És valóban, aki belép a terembe, s rápillant a falakon lévő fotókra, egyből érezheti, hogy az alkotók szívvel-lélekkel készítették azokat. Igazi emberi sorsok, gyönyö-
Szívüket, lelküket beleadták rű természeti jelenségek, csak ritkán látható, remekül elkapott pillanatok köszönnek vissza a képekről. – Barátnőmet, Évát kérték fel erre a kiállításra, azonban ő ragaszkodott hozzá, hogy csak velem együtt hajlandó ezt összehozni. Sokat válogattunk a képeink közül, és amivel próbáltuk még érdekesebbé tenni a dolgot, az az, hogy minden fotóhoz került egy-egy versidézet. Ezek között vannak nagyon jól ismertek, de kerültek ki olyan sorok is, amikkel, nagy valószínűséggel most először találkoznak majd az ide látogatók. Az emberektől sok pozitív visszajel-
Fotók: Anda Péter
Két hobbifotós, Jákob Klára és Meszes Éva képeiből nyílt kiállítás a napokban Kiskunhalason. A két hölgy bő egy évvel ezelőtt kezdett el járni egy fotótanfolyamra, az ott elsajátított információk alapján pedig egyre több és egyre jobb képeket készítettek. Eddigi fotótermésük legjavát állították ki első közös tárlatukon.
Tóth Péter, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály vezetője elmondta, a beruházás a terveknek megfelelő ütemben halad, a cél az, hogy a Kiskunhalasra érkező turisták a nyár folyamán már használni tudják a közel 30 méter magas kilátót. Kedvezményezett neve: Kiskunhalas Város Önkormányzata Projekt címe: A kiskunhalasi városháza tornyának kilátó céljára történő hasznosítása Megítélt támogatási összeg: 99 847 537 forint Támogatás mértéke: 100% Támogatási szerződés hatálybalépésének dátuma: 2017. 06. 02. Projekt azonosító száma: TOP-1.2.1-15-BK1-2016-00004 (x)
zés érkezett már a fotóinkra, ami azért is nagy büszkeség, mert mi amatőr fotósok vagyunk – mondta Klári. A kiállítás látogatóitól érkezett pozitív kritikák Meszes Évára is nagyon jó hatást gyakoroltak. Mint mondta, ő is keresi még az igazi fotós stílusát, de örül annak, ha tetszik az embereknek, amit csinál. – Nagyon szeretek fényképezni. Gyakorlatilag, amikor csak tehetem, magammal viszem a gépemet, és ha látok egy szép dolgot, azonnal igyek-
szem megörökíteni. Nincs külön irányzat, amire ráálltam volna, sok portrét készítek, de emellett a szép természeti dolgok és szinte bármi, a szemnek tetsző dolog megihlet fotózás során. Különös érzés most így, egyben látni a saját képeimet, hisz az összkép egészen mást mutat, mint a képek külön-külön. A kiállított fotóimmal egy emberi életet, egy hoszszú folyamatot próbáltam a nézők szeme elé tárni, remélem, örömmel fogadják – nyilatkozta Éva. Szőri Attila
oktatás A Szakmák Éjszakája rendezvénysorozat tökéletes alkalmat teremt arra, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a kétkezi munka világához. Komoly problémák vannak a szakember-utánpótlásban, egyre kevesebb a villanyszerelő, autószerelő, kőműves, pedig egyre jobb megélhetést biztosítanak. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum tagintézményeiben az volt a cél, hogy megmutassák, érdemes náluk tanulni, szakmát, hivatást szerezni.
2019. április 17.
Szükség van a jó szakemberekre
is a piacképes szakmával rendelkező vállalkozók nagy része külföldön dolgozik. Nem beszélve arról, hogy egyre kevesebb diák választja ezt a képzési formát, így hiányos az utánpótlás. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában, valamint a Vári Szabó István Szakképző Iskolában minden feltétel adott ahhoz, hogy a fiatalok Kellenek a jó szakemberek. Gyak- piacképes szakmát szerezzenek. ran hallani ezt a kijelentést, ugyan- Modern tanműhelyek, kiváló szak-
oktatók várják a diákokat komoly ösztöndíj lehetőségekkel. Ezt igyekeztek bemutatni mindkét intézményben a Szakmák Éjszakája programsorozat keretein belül. Kellenek a rendvédelmi területen dolgozók, kellenek az egészségügyisek, kellenek a kőművesek, autószerelők, asztalosok. Az általános iskola felső tagozatán tanulók megtapasztalhatták minden szakma szépségét, akár ki is próbálhatták az eszközöket,
szerszámokat. A Dékániba célzottan hívtak meg 300 halasi és tompai diákot, a Váriba pedig szüleikkel várták a leendő tanulóikat. Mindkét helyen válaszoltak az öszszes felmerülő kérdésre, a csillogó szemekből látszott, bizony kellenek az ilyen alkalmak. Ha csak néhányan is, de a szakmatanulás mellett döntöttek a pénteki rendezvények kapcsán, már akkor megérte. Kép-szöveg: JL
Halasi sikerek az országos kémiaversenyen Már huszonegyedik alkalommal volt házigazdája a KRK Szilády Áron Gimnáziuma a Református Iskolák Országos Kémiaversenyének. Az ország 16 intézményéből több mint félszáz diák nevezett a rangos megméretésre, ahol az elméleti tudás mellett gyakorlatban is jeleskedniük kellett a résztvevőknek. Bödecs Lili és Piszman Zsófia révén szép halasi sikerek születtek. A kémiát sokan száraz, nehéz tantárgynak találják. Éppen ezek miatt sincs könnyű dolga a tanároknak akkor, amikor a diákoknak szeretnék megtanítani a képleteket, vagy éppen a szabályokat. A KRK Szilády Áron Gimnáziumában igyekeznek olyan órákat tartani, ahol ráirányítják a figyelmet a kémia szépségeire. A modern laboratórium erre lehetőséget ad. Akik pedig megszeretik ezt a tantárgyat, azoknak lehetősége van megméretni magukat. Az iskola immáron két évtizede rendezi meg a Református Iskolák Országos Kémiaversenyét. Gavlikné Kis Anita igazgatóhelyettes a fő mozgatórugója a rendezvénynek, amely évről évre félszáz diákot vonz az ország minden szegletéből.
Idén 16 intézmény tanulói vállalták a versengést. A 7-8. évfolyamnak a feladatlap kitöltése mellett játékos csapatversenyen kellett bizonyítania felkészültségét. Ebben a korosztályban szép halasi siker született. Bödecs Lili, a KRK Központi Általános Iskola tanulója második helyen végzett, ezzel ő lett a legeredményesebb halasi versenyző. A 9-11. évfolyamosoknak nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is számot kellett adniuk tudásukról. A közel kétórás laborgyakorlat során különböző feladatok vártak rájuk, oldatokat kellett készíteni és bizony, számítási próPiszman Zsófia a harmadik helyen végzett batételek is voltak. Ebben a korosztályban Piszman Zsófi, a házigazda lyet szerezte meg. A verseny ideje képzést is tartottak az intézménygimnázium diákja a harmadik he- alatt a pedagógusok részére tovább- ben. Kép-szöveg: Jáger
2019. április 17.
hírek
Születésnapot ültek a halasi kertbarátok A Szathmáry Sándor Kertbarát Egyesület negyvenedik születésnapját ünnepelték múlt szombaton a Tiszti Klubban. A tagság mellett az ország szinte minden tájáról jöttek a partnerklubok képviselői, akik ajándékkal és jó szavakkal illették a halasi kertbarátokat. A rendezvényen résztvevő Fülöp Róbert polgármester komoly városmarketing értékként jellemezte köszöntőjében a klub működését. Kószó József egyesületi elnök köszöntötte a negyvenedik születésnapját ünneplő Szathmáry Sándor Kertbarát Egyesület megjelent tagjait, szimpatizánsait, támogatóit. Az elnök értékelőjében beszélt az egyesület 1979-es megalakulásának kezdeteiről,
Tizenöt óvoda vesz részt a Halas és Környéke Gazdakör programjában, amelynél cél az, hogy megszeressék a gyermekek a kertészkedést, a növénygazdálkodást. A halasi és a járásban lévő intézményekben kis konyhakerteket alakítottak ki, amelyekben növényeket termeszthetnek az ovisok. Az első hagymák a napokban kerültek bele a földbe a Szilády Áron utcai óvodában. Évtizedekkel ezelőtt rengeteg háztáji gazdaság volt Kiskunhalason és környékén. Sokan maguk termelték meg a saját konyhakertjeikben a zöldségeket, gyümölcsöket. Mostanra egyre kevesebb ilyennel lehet találkozni. A Halas és Környéke Gazdakör vezetése, tagsága úgy döntött, ezen változtatni kell. – Azt gondoltuk, hogy a gyermekek lehet az a célközönség, akik segítségével elkezdhetjük az ilyen termelés újbóli elterjesztését. Ezért határoztunk úgy, hogy 15 óvodában alakítunk ki konyhakerteket. A gyermekeknek segítünk mindenben, többen pedig a jó ügy mellé álltak – fogalmazott Csanádi La-
a főbb történetét jellemző eseményekről. Külön megemlékezett a névadó Szathmáry Sándor elhivatott életéről. Kiemelte, hogy a száznyolcvanhat fős tagsággal rendelkező szervezet mindig megtalálta a működéséhez szükséges feltételeket, a támogatókat,
az önzetlen tagsági segítséget. A vezető kérte a jelenlévőket, hogy továbbra is aktívan vegyenek részt a klubéletben. Kiskunhalas polgármestere, Fülöp Róbert is megjelent és köszöntötte a születésnapos egyesület tagságát. Mint mondta, ő abban az évben született, amikor szervezeti formát öltött a klub. Mintaadónak nevezte a szervezet ilyen hosszú és eredményes tevékenységét. Jelentősnek nevezte a klub Halason és azon kívül végzett városmarketing tevékenységét. Helyben és az ország számos pontján vendégeskedik kiállításokkal a Szathmáry Sándor Kertbarát Egyesület, amely így komoly szakmai hírét viszi településünknek – tette hozzá. Fülöp Róbert polgármester számít a jövőben is a kertbarátokra és kérte őket, hogy az idei, szintén 40. születésnapját ünneplő nemzetközi szüreti fesztivált segítsék programjaikkal, kiállításukkal. A polgármester kijelentette, hogy jó ügy sok hasznos hozadékkal a város számára a kertbarátok tevékeny munkája. A városvezető biztosította az egyesület vezetését Kiskunhalas város támogatásáról, amely jól tudja, egyik alappillére a szervezet működésének.
Az eseményen az ország több pontjáról (Szeged, Baja, Hódmezővásárhely, Hercegszántó, Kistelek, Csongrád, Makó) érkeztek társklubok vezetői, képviselői, akik köszöntötték a negyvenéves egyesületet és figyelmességi ajándékot adtak át Kószó Józsefnek. Az elnök megköszönte a szép szavakat és viszontajándékozta a távolból érkezett vendégeket. A rendezvény műsoros programjában felléptek a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületének tagjai, akik tréfás tartalmú kórusdalokat adtak elő a publikum nagy tetszésére, majd Eke Pál többszörösen díjazott nótaénekes előadását hallgatták meg a vendégek. Az ünnep ebéddel és kertbaráti beszélgetéssel folytatódott. Kép-szöveg: Kovács Iván
Az ovisokból is lehetnek kertbarátok
jos, a Halas és Környéke Gazdakör elnöke. Összesen 384 ovis érintett a programban, amelynek első állomása a napokban volt a Szilády Áron utcai intézményben. Ott egy 24 parcellás
kis kertbe ültették le a kislányok és kisfiúk a hagymákat. Az ünnepélyes alkalomból kis műsorral készültek az óvodások. A program folyamatos lesz, a gazdakör folyamatosan figyelemmel kíséri majd a kis gaz-
dák szárnypróbálgatásait, ott lesznek majd az ültetéseknél és természetesen a betakarításnál is. Olyan növényeket nevelnek majd, amelyeket aztán rögtön elfogyaszthatnak az ifjú gazdálkodók. Kép-szöveg: JL
mozaik
2019. április 17.
rita asszony ízvarázslata
A klasszikus húslevesek és gulyások mellett érdemes néha kipróbálni valami újat, valami egészen mást, mint amit megszoktunk. Remek választás lehet e heti ajánlatom, ami merőben írja újra a tartalmas leves fogalmát.
Fotó: Szőri Attila
Pikáns ebédindító
Mexikói kukoricaleves Hozzávalók: 10 dkg húsos, füstölt szalonna, 1 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1 ág szárzeller, 3 ek étolaj, 1 tk pirospaprika, 1 l víz, 10 dkg sűrített paradicsom, 1 ek ételízesítő, 30 dkg konzerv chilis kukorica, 1 csokor petrezselyem. Elkészítés: a szalonnát félcentis kockákra vágjuk, a hagymát és a szárzeller zöldjét finomra, a répát és magát a zellert 1 centis kockákra aprítjuk. Az olajat egy fazékban kissé megforrósítjuk, a szalonnát rárakjuk, zsírját félig kisütjük, majd a hagymát hozzáadva, pirítjuk tovább. Ezt követően az előkészített zöldségeket is hozzáadjuk,
2-3 percig kevergetve pirítjuk, majd a pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, és a vízzel felöntjük. Sűrített paradicsommal és ételízesítővel ízesítjük, felforraljuk, végezetül kis lángra állítjuk, kb. negyedóráig főzzük. A kukoricát levével együtt hozzáadjuk, majd 2-3 percig tovább főzzük. Ha kell, még sózzuk, de kerülhet bele pici cukor vagy darált cseresznyepaprika is. Tálaláskor a tetejére finomra vágott petrezselymet szórunk. Ha Önnek is van egy kedvenc levese, ami eltér a hagyományos, megszokott ízektől, fotózza le, s írja meg receptjét a szori.attila@halasmedia.hu címre! Rita asszony
2019. április 17.
magazin
Kauz Bianka lett Paks Szépe Kauz Bianka ment, látott és győzött Pakson, a Miss Alpok-Adria Tolna Megye Szépe versenyen a közelmúltban. A kiskunhalasi lány barátnője biztatására nevezett a megméretésre és a jelek szerint elnyerte a zsűri tetszését. Megtudtuk tőle, hogy nagyon örül a Paks Szépe címnek, de tudatosan építi civil jövőjét is. Elárulta nekünk, hogy mi a legfőbb vágya és célja. Szimpatikus, csinos fiatal lány ült le velem szemben a szerkesztőségben. Éppen Marilyn Monroe képe volt a háttér, gyorsan meg is tudtam tőle, hogy az egyik kedvencéről van szó. Kauz Bianka a közelmúltban szerepelt a Miss Alpok-Adria Tolna Megye Szépe versenyen, nem is akármilyen eredménnyel. Ő lett
Paks szépe és a Miss Alpok-Adria egyik udvarhölgye. – A barátnőm biztatására indultam el a versenyen, első lépcsőként fotókat kellett beküldenem, ezek alapján hívtak be magára a megméretésre. Már kora reggel oda kellett érkezni Paksra, ahol egy jótékonysági akcióban, egy szemétszedésen is részt vettünk a lányokkal. Azután volt a felkészülés, a fodrász, a smink, a ruhapróba, mindenki nagyon izgult a színpadra lépés előt – árulta el Bianka, aki a többiekkel együtt farmerben, később fürdőruhában és estélyiben is megmutatta magát a zsűrinek. A kiskunhalasi lány arról is mesélt, hogy az utóbbi forduló során kétszer is fel kellett vonulniuk, mert az ítészek nem tudtak dönteni. – Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, én lettem Paks Szépe és az első udvarhölgy. Ez azt jelentette, hogy továbbjutottam a júniusi, a nemzetközi Miss Alpok-Adria középdöntőjébe – tudtuk meg. Kauz Biankának van már tapasztalata ilyen versengésben, korábban ő volt a Dance Tuning Szépe, 16 évesen pedig az országos Cassandra Stúdió által szervezett versenyen volt
első. Azt mondja, sohasem járt modellképzésre, de lehet hozzá tehetsége, mert az élete első megméretésén a fotós azt kérdezte tőle, mióta modellkedik, mert olyan jól és rutinosan mozgott a fényképezőgép előtt. Miss Paks hozzátette azt is: állandóan oda kell figyelni a táplálkozásra, főként a telet követően. Ő maga nagyon figyel arra, hogy ne túl sok szénhidrátot fogyasszon és ha csak teheti, edzésekre jár. Sokat pihen, mert mint mondja, az is szépít. Megkérdeztem tőle, hogyan tovább, vannak-e tervei a szépségiparral? A válaszból sejteni lehet, Bianka talpraesett lány, akinek határozott elképzelései vannak. – Gondolkoztam, hogy elindulok a Magyarország Szépe versenyen, a korábbi győztest ismerem, nagyon jó kapcsolatba kerültünk. Lehet, hogy az ő tanácsait megfogadom majd, és nevezek. De a legnagyobb vágyam, célom az, hogy legyen saját vállalkozásom, egy kis cukrászműhelyem, ahol magam készíthetek egészséges süteményeket, amelyek nincsenek tele cukorral és szénhidráttal – árulta el Kauz Bianka. JL Fotók: Kovács Iván, Varga Martin
10 magazin
2019. április 17.
Babits Marcellina:
Nagyon kreatív időszakot élek most meg met sikerül most jól formába önte- ban. Egy zenésznek, énekesnek, előni. Van egy segítségem is, Kis Pisti, adónak, szövegírónak mindig naakivel elég sok időt töltünk a stúdió- gyon jó időtöltés. Ez belülről jön.
Marcellina virágos jókedvében van. A retró fesztiválokon régi nagy slágereire – Szexi Lady, A sztár csak Te vagy, Ne sírj, szaxofonom – tombol a közönség, ezzel párhuzamosan vadonatúj dalokkal is jelentkezik időről időre. A fiatalok körében nagyon népszerű Burai Krisztiánnal alkotta meg legújabb közönségkedvenc számát Kicsikém címmel. Marcellináról eddig nem sokan tudták, hogy az éneklés és a zenélés mellett szívesen kézimunkázik. A Csipkeházban nagyon jól érezte magát, városunkban első útja oda vezetett. Az énekesnőt Szécsiné Rédei Éva igazgató fogadta, és tartott tárlatvezetést számára. Kertes-Takács Anett csipkevarró bemutatója során pedig a technikával, az öltésekkel is megismerkedhetett. – Egyre inkább készülnek vadonatúj dalok. Azért is vagyok most itt, nálatok, hogy ezek is bekerüljenek a rádió lejátszási listájába, ne „csak” a Szexi Lady vagy a Ne sírj, szaxofonom. Azért idézőjelben, mert én nagyon szeretem a régi dalokat, de nagyon kreatív időszakot élek most meg. Az utóbbi egy évben csak úgy jönnek az újak. Nagyon sok mondanivalóm van. A zenei élményei-
Teázás a Csipkeházban – Nagyon boldog vagyok, amilyen szeretettel fogadtak. Engem izgat a kreativitás, a női kreativitás, a kézimunkázás. Édesanyámtól örököltem ennek a szeretetét – mondta Marcellina. – Kötök, horgolok, varrok. Attól a csodálatos, kreatív munkától, amit itt, a múzeumban láttam, teljesen odavagyok. } A halasi csipke megújult. Ahogy láttad is, ruhákon díszként jelenik meg, illetve medálként. Hasonló megújuláson veszel részt zenei téren. A régi dalok új hangszerelésben szólalnak meg, és vadonatúj számokkal is készültél.
Marcellina, Kertes-Takács Anett és Szécsiné Rédei Éva
} Kis Pisti mellett dolgoztál Burai Krisztiánnal is, aki szintén nemrég volt itt, Kiskunhalason. – Igen, láttam a fotót. } Most ő az egyik legnépszerűbb szerző Magyarországon. Hogyan kezdődött a közös munka? Milyen impulzusokat hozott az életedbe? – Annak ellenére, hogy én más korosztályba tartozom, nagyon figyelem a vadiúj dalokat. Pontosan azért, mert nekem is vannak most ilyen érzéseim, teljesen új dolgokat kreálni. Nekem nagyon megtetszett Krisztián szövege, mondanivalói, és ahogy kifejezi, megfogalmazza a témákat. Ez a ritmika is, amiben elindult egy irányba, az hozzám nagyon közel áll. Elmentem egy koncertjére… } Meglepődött?
2019. április 17.
magazin 11
Homonnay Zsolt:
Kilőtt nyílvesszők a gyerekek
Homonnay Zsoltot színészként, énekesként ismeri az ország. Kiskunhalason korábban az Adaggio együttessel koncertezett, a közelmúltban pedig musicalokből adott elő részleteket kollégáival a Városi Filmszínházban. A programot a Halasi Waldorf Egyesület szervezte. Homonnay Zsolt felelevenítette emlékeit és aktualitásokról is beszélt pályája kapcsán.
Az énekesnő örömmel fogadta a csipkével ékesített medált – Igen (nevet). Totálisan meglepődött. Elmentem a Punnany Massifnak is az Aréna-koncertjére. Miért ne?! Ha valami tetszik… Az idősebb korosztály hajlamos azt mondani, hogy az nem zene. Én ezt nem így érzem. Nagyon sok jó mai van. Sorolhatnánk, hogy mennyi. Krisztiánnal elkezdtünk beszélgetni. A Kicsikém című dal született belőle. } Krisztián azt mondta, hogy nem mindenkinek szokott vállalni dalszerzést. Ezek szerint ti egy hullámhoszszon vagytok. – Így igaz. Ő ismert, tisztelt engem, mert a családban ott volt a Fohász a szerelemért című nagylemezem, amikor ő kölyök volt. Tudta, hogy ki vagyok. Kiderült, hogy igen, hasonló érzetek vannak. Még egy kis rapre is rávett. Úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült a dal, 140 ezer fölött van már a nézettsége a YouTube-on. Ez egy hasznos munka volt együtt mindenképpen. } Mit jelent számodra a retró életérzés? – Érdekes, hogy ez most így tombol. Bármilyen retró rendezvényen lépek
fel, nem csak az én korosztályom énekli a dalaimat. A Sztár csak Te vagy!-ot Miskolcon, a fesztiválon fiatalok is tudták. Az ember úgy rácsodálkozik… Annak ellenére, hogy igazándiból évekig nem lehetett hallani ezeket a zenéket a rádióban, mégis ilyen sikerük van. Lehet, hogy azért, mert ki volt rá éhezve a közönség. Most ez nagyon erőteljesen itt van. Az a fajta világ, amikor ezek a dalok születtek, azért egy kicsit kerekebb világ volt. Az emberek szívesebben emlékeznek a múltra, ha egy kicsit pozitívan marad meg az a múlt. Akkor az még megszépül. Lesz belőle egy retró robbanás. } Szokták mondani az emberek, hogy a plafonon vannak. Azt olvastam, hogy ez veled valóban megtörtént egy külföldi fellépésen. – Az egy teljes szezon volt Svájcban, amikor fejjel lefelé a plafonon sétálva szaxofonoztam és énekeltem. Ez nem egy önálló koncert volt, hanem egy crossover színházban szerepeltem. Én voltam a gonosz vámpírnő (nevet). Elvették a szaxofonomat, és fel kellett menni a plafonra, hogy megmentsem. } Ha erre nem is, de mire lehet számítani Budapesten, a Stefánia Palotában május 15-én, amikor a következő nagy attrakciód lesz Magyarországon? – Az az izgalmas benne, hogy nem egy szokványos koncert lesz, hanem sztorizunk is, és konkrétan közelségbe kerül a közönség. Beszélgetős este lesz, a háttérben videoklip is fog menni. Crossover színház lesz. } Hogyan fogod tölteni a húsvéti ünnepeket? – Tőlünk azt várják el, hogy az ünnepeken szórakoztassunk. Általában utólag szoktam megünnepelni. A lakószobámat viszont mindig feldíszítem. Vannak tojások, nárciszok, ami a húsvétra jellemző, az ott van a vázában. Az megadja a hangulatát az egésznek. Kép-szöveg: Pál László
– Az Adaggio együttessel voltam már Kiskunhalason. Nagyon szeretem ezt a régiót meg a várost is. Nekem nagyon kellemes és kedves emlékeim fűződnek ide. Nagyon örültem, hogy újra itt lehetek. Most népszerű musicalekből hoztunk dalokat, egy csokorra valót. } Az előző éve nagyon sűrű volt. Mi az idei évnek a nagy kihívása? – Elkezdtem a rendező szakot mesterképzőn egy kétéves diplomával, közben meg párhuzamosan csináljuk a Carousel című darabot. Szabó P. Szilveszterrel vagyunk lekettőzve a Budapesti Operettszínházban. Ilyen korábban is volt már. Próbáltunk délután kettőig, ittunk egy kávét és elindultunk ide. } Milyen érzés újra – sok év szünet után – az iskolapadban? – Nagyon jó, én nagyon élvezem. Hála Istennek, két olyan kollégámmal vagyok jelen, akik Színművészeti Egyetemre jártak, és pontosan tudják, micsoda műhelymunka folyt, és az milyen fontos volt nekünk. Fontos volt felfedezni magunkat, a darabokat, az irányzatokat, bátornak lenni. Amikor kikerül az ember színházakba, azért ott van egy elvárás a darabok típusát illetően. Szép lassan távolodik a színész attól, hogy utakat keressen. Utána nagyon jó érzés újra elmerülni ebben, saját gondolatok
köré építeni egy előadást. Ez nekem nagyszerű érzés. Nagyon régóta hiánypótló dolog. } Nagyobb elmélyülést jelent színészi és rendezői oldalról is megvilágítani egy darabot. – Abszolút. Közel 30 éve vagyok színpadon, tehát nagyon jó érzés most a másik rézről nézni, miközben napi szinten előadásokat játszok és próbálok előadásban. } Bulcsú és Zsombor színész családba született. Követik a pályán a szülőket? – Nem tudjuk még. Kilőtt nyílveszszők a gyerekek. Zsombor nagyon kvalitásos teniszező, az azzal kapcsolatos világ érdekli. Őt sokkal jobban el tudom képzelni a sportban, a sportmarketingben, a sportjogban. Szerintem neki az lesz ez útja. Bulcsú pedig egy nagy bohóc. Ő állandóan szerepel. Játszott már a német nyelvű Szépség és Szörnyetegben, bár mi, a magunk részéről – sem Lilla, sem én – nem presszionáljuk erre, sőt éppen ellenkezőleg. Azt mondjuk, hogy a gyereknek legyen gyerekkora, élvezze, játsszon. Ne színházban legyen esténként, hanem tanulja meg a leckét, csinálja meg a házi feladatot! Ráér még eldönteni, hogy mi lesz, de benne inkább van ilyen ambíció. Kép-szöveg: Pál László
12 ünnep
2019. április 17.
Szikszai Zsuzsanna:
Álljunk meg ünnepelni!
Hazánk gazdag néprajzi hagyományokkal rendelkezik. A tradíciók napjainkban is érvényesek. A magyar népszokások és jeles napok vagy akár a gazdasági ünnepkör napjai vagy az emberélet fordulói fogódzót adtak. Tudták, hogy mire kell számítani holnap, mert volt egy rend. A biztonságérzetre a jelen kor embere is vágyik. Szikszai Zsuzsannával, a makói József Attila Múzeum igazgatójával beszélgettünk, aki Böjtmás havától Szent Ivánig címmel tarott előadást a közelmúltban a városi könyvtárban a Pásztortűz Egyesület szervezésében. tükrözi az emberek természethez való viszonyát. Régen az emberek a természettel együtt mozogtak, együtt éltek. Ki voltak neki szolgáltatva, de belőle – a földből, a gazdaságból – éltek. Nagyon odafigyeltek a természetre. A népszokások, jeles napok a mindennapjaikat tördelték meg. Felhívták a figyelmet valamire. Például a munkatilalomra vagy arra, hogy a méheket ki kell engedni, vagy ki kell hajtani a birkákat. Az emberek tudták, mi lesz holnap, mert volt egy rend. Ezt örökítették apáról fiúra, és ezt be is tartották. A – A böjt mindig mozgó időponttól kezdődik, idén márciusra tevődött át. Ettől kezdve egészen Szent Iván haváig bőséges és gazdag jeles napokkal az időszak. Nagyon fontos szentjeink, nagyon fontos egyházi és gazdasági ünnepeink vannak. A nagyhét, a nagyböjt, a húsvét, a pünkösd, az Úr napja különleges. A karácsonyi után szerintem a tavaszi ünnepkör az egyik legszebb. Számomra azért is szép, mert
közösséghez tartozás fontos volt, nem is lehetett kilógni. Ha a falu ment, akkor együtt ünnepeltek. Felkeresték az út menti kereszteket, járták a határt. Meg volt határozva, mikor hogyan kell felöltözni, mit kell enni. Ez is nagyon fontos. Ezt felejtjük mi el a 21. században. Álljunk meg ünnepelni! Az nem elég, hogy bevásárolunk. Arra rá kell készülni. A 40 napos böjt nem véletlen. Lelkileg is kell töltődni, az ember ne csak a testet táplálja! Jók a régi tanítások az embernek, én úgy látom. A szokások a 21. századra változtak. Van, hogy elkoptak. Van, hogy modernizálódtak, de ez nem baj. Konzerválva a 100 évvel ezelőtti dolgokat nem lehet átadaptálni a mai életünkre. Minden változik, alkalmazkodnunk kell. Nagyon fontos azonban, hogy megtartsuk az ünnepeket, a szokásokat, vagy legalábbis tudjunk róla. Ez a mi anyanyelvünk. Ez a mi kultúránk, amit ránk hagytak az elődeink. Ez nagyon fontos identitáserősítő. Olyan sok szép pluszt ad a lelkünknek, a szellemünknek ez a hagyomány, ez a téma. Mindig örülök, ha erről előadást tarthatok. } Közeleg a húsvét. Mit hangsúlyoz az
Néprajz. A Pásztortűz Egyesület szervezésében Tavaszi és nyári hagyományaink címmel folkloristák, néprajzkutatók tartottak előadásokat a helyi tékában. – Hagyományaink ismerete kiemelkedően fontos a fiatal és az idős generációk számára egyaránt. A népszokások ismeretének célja: a hagyományos paraszti kultúra és értékrend megismertetése. A természetközelben élő, a természetet tisztelő, azt felhasználó és nem kihasználó paraszti életmód értékeinek bemutatása – mutatott rá Végső István egyesületi elnök.
ünnep kapcsán az olvasóknak? – A 40 napos böjtből kell, hogy tanuljunk. Az ünnepre fel kell készülni lelkileg. Legyen olyan fogadalom, hogy valami kedves dologról lemondunk. Ez valahogy megerősít. Régen nem viseltek világos, színes ruhát, feketében vagy nagyon egyszerű színekben jártak. A férfiak nem borotválkoztak, nem dohányoztak. Ilyenkor a szexuális életről is lemondtak. Zsíros ételt egyáltalán nem ettek, megvolt annak is a rendje. Nem kell, hogy sanyargassuk magunkat, de mégis jön az ünnep, a feltámadás, valamit adjunk magunkból! Számomra ezt jelenti a nagyböjt. Én évek óta mindig megtartom. Jó érzés, hogy kibírom, és a család ebben támogat. Ha a régiek kibírták, akkor én is. Ez a 40 nap nagyon fontos. Közben nagyon sok szép ünnepünk van, például a Gyümölcsoltó Boldogasszony. Odafigyeltek arra, hogy szemezni kell a fákat. Nem szabadott oltást adni a szomszédnak, mert akkor elviszi a hasznot. Virágvasárnap, barkaszentelés – színt viszünk velük az életünkbe, ami ezáltal gazdagabb lesz. Húsvét előtt a nagyhetet külön meg kell élni. Az ember akkor elcsendesedhet. Hála Istennek, nagypéntek most már munkaszüneti nap. El lehet menni a keresztutat végigjárni. Az ezeréves magyarságunk is ugyanezt megtette. Azt gondolom, mindenki vágyik arra, hogy egy kicsit visszahúzódjon. Van, aki be meri vallani magának vagy a körülötte levőknek, és van, aki nem. Szerintem ezt fel kell vállalni bátran, csakis gazdagodunk általa. Kép-szöveg: Pál László
Húsvéti játszóház Az ünnepkörökhöz kapcsolódóan kézműves foglalkozásokkal várja a látogatókat a Martonosi Pál Városi Könyvtár. A húsvéti játszóházban múlt szombaton alkothattak a gyerekek szüleik, nagyszüleik társaságában.
2019. április 17.
Szívekhez közel álló dallamok
fotó: szőke józsef
A muzsikálás öröme
oktatás 13
Korponai Zsolt növendékei Az elmúlt hét szerdáján Juhászné Zelei Judit tanárnő zongo- adtak koncertet április 11-én a rista növendékei tartottak nagy sikerű házi hangversenyt a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. A házi hangzeneiskolában. versenyen húsznál is több vo– Ebben a tanévben tíz kezdő kis- sok szólóban játszottak, de egymással nós hangszeres diák lépett gyermek jár hozzám. Velük gyermek- is négykezeseztek: Faddi Zsombor közönség elé. dalokat, táncokat tanultunk. Ezen és Izsó Lilla, Vercz Maja és Szakívül mindenkivel játszottam négy- caci Szonja. Hallhattuk többek kö- A művészeti iskola növendéki konkezest, hiszen a közös muzsikálás na- zött Bach, Offenbach, Mosz- certjein a különböző évfolyamokra gyon fontos már a kicsiknél is – osztot- kovszkij, Liszt és Mendelssohn járó diákok együttesen adnak száta meg gondolatait a tanárnő. műveit. Különleges hatkezest szólal- mot tudásukról. Ezeken az alkalma} A nagyobbakkal sokat járnak verse- tattak meg a Szőke testvérek: Gréta, kon a tanulók, a pedagógusok és a nyekre. Mikor és hol voltak legutóbb? Dániel, Dávid. Keretbe foglalta az estet szülők figyelemmel kísérhetik, hogy – Szombaton Madarason játszottunk a tanárnő két volt tehetséges növendiák-tanár négykezeseket. Németh- déke, akik már a szegedi konzervatóBuhin Beatrix kiemelt arany mi- riumban tanulnak és örömmel térnek nősítést és különdíjat érdemelt, Chen vissza volt iskolájukba. Chen Xin ToTian Tian Krisztina pedig arany mi Rahmanyinov g-moll Prelüdjéminősítést kapott. vel nyitotta a koncertet. Szőke DániA hangverseny kiválóan sikerült. el zárta a rendezvényt, Liszt Ferenc: Szinte nem hallottunk hibát, minden- Szerelmi álmok című zongoradarabki tudása legjavát adta a megtelt hang- ját muzsikálta. versenyteremben. A felsőbb osztályoL. Molnár Anna
ki mennyit fejlődött a tanév során. – Igyekeztünk komolyzenét, filmzenét, népdalokat is a műsorba komponálni. Elég sokszínű, vegyes lett – mondta Korponai Zsolt. – Szóló és kamarazenei produkciókkal egyaránt készültünk. Úgy gondolom, tartalmas lett a koncert. Mindenki olyat játszott, ami a szívéhez, az egyéniségéhez közel áll. A kezdők egyszerűbbet, a nagyobbak pedig nehezebb műveket is megtanultak – tette hozzá. Kép-szöveg: P. L.
Százszorszép Tehetséggondozó Műhely
„A jelképeknek megfelelően készültek el a kis kedvességek. Bárányok, nyulak, tavasztündérek, tojás formájú ajtókopogtatók, csirkék...” A munka az intézmény munkatársainak vezetésével folyt. Tóthné Felföldi Zsuzsanna igazgatóhelyettes és kolléganője, Pertics Orsolya könyvtáros készséggel segítettek tanácsaikkal a kreatív alkotásban. Mesekönyvek társaságában húsvéti figurák várták a kicsiket. – A jelképeknek megfelelően készültek el a kis kedvességek. Bárányok, nyulak, tavasztündérek, tojás formájú ajtókopogtatók, csirkék, madarak… Némelyek újraértelmezve jelentek meg a gyerekek fantáziáját megfogva. Egy-egyegy figura kilépett a mesekönyvből, életre kelt, elkészíthették a gyerekek. Szeretjük az ilyen közösségi alkalmakat. Az évkörnek megfele-
lően most húsvéti játszóházban ünnepeltünk – mondta Tóthné Felföldi Zsuzsanna. A korosztályok együtt alkothattak, szülők a gyerekekkel, nagyszülők az unokákkal. Mindemellett locsolóverseket is tanulhattak a délelőtt folyamán. – A kicsiknek volt mesenéző, színezési lehetőség. Olvashattak könyveket. A korosztályoknak megfelelően állítottuk össze a foglalkozás anyagát. Több helyszínen zajlottak az események. Megtelt élettel a könyvtár. Kialakítás alatt van egy plusz tér, amely a könyvtári gyerekrészleget bővíti – tájékoztatott Pertics Orsolya. Kép-szöveg: Pál László
A KRK Központi Általános Iskola aulájában a közelmúltban tartották a Százszorszép Tehetséggondozó Műhely rajzpályázatának eredményhirdetését. A látogatók paravánokon meg is tekinthették a résztvevők alkotásait. Erre az eseményre évek óta a Weöres Sándor Megyei Szavalóversennyel egy napon kerül sor. A szervező oktatási intézmény részéről Szaszki János rajztanár értékelte a munkákat. – Szép számmal hoztak alkotásokat a versenyre. Az idei művek kapcsán különböző technikák jelentek meg. Egyesek próbálták térben megragadni a nézők tekintetét – mondta. Az alsó tagozatosok mezőnyében Farkas-Darnai Lina nyert. Fenyvesi Luca Mimi második, Rekedt-Nagy Panni harmadik helyezést ért el. Dobra Mihály Norbert különdíjas lett. A felsőbb évfolyamosoknál Csák Adrienn győzött. Dömötör Bálint második, Barabás Áron harmadik helyezést ért el. A különdíjat Ficsor Karina vehette át. Kép-szöveg: Pál László
14 költészet
2019. április 17.
A Nemzedékek szavalnak című programmal ünnepelte a magyar költészet napját a KRK Szilády Áron Gimnáziuma. A halasi főtéren több generáció mondta el Kányádi Sándor költeményeit, a legfiatalabbak az óvodások voltak, de eljöttek és szavaltak a szépkorúak is.
Radics Rikárdó
Kányádit szavalt a halasi főtér
József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból egy különleges programmal készült a KRK Szilády Áron Gimnáziuma. Palásti Károly ötlete nyomán ismét
egy főtéri szavalással emlékeztek meg a jeles évfordulóról. A Nemzedékek szavalnak címet viselő rendezvényen a szervező intézmény diákjai mellett a Magyar utcai, valamint a Gólyafészek óvoda ovisai; a Fazekas Mihály
és a KRK Központi Általános Iskola tanulói vettek részt. Eljöttek a felnőttek, de több szépkorú is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a programon. Szélig Attila trombitálta el a régi székely himnuszt, így emlékezve Kányádi Sándorra, akinek a költeményeit felolvasták ezen a napon. Radics Rikárdó, az óvodások szavalóversenyének győztese, Zsubori Lilla, a Központi-iskola legjobb alsó tagozatos szavalója, Szabó Áron Timóteus, a Weöres Sándor szavalóverseny első helyezettje, valamint Kovács Gábor, a Hatvani Zoltán szavalóverseny győztese mondta el Kányádi egy-egy költeményét, amelyet aztán a résztvevők visszamondtak. A felnőttek versét Vadkerti Tóth Erzsébet tanárnő tolmácsolta. A rendezvényen több százan vettek részt. Kép-szöveg: JL
Kávéházi történetek a Sziládyban
Szabó Ferenc köszöntötte a diákokat A KRK Szilády Áron Gimnáziuma is megemlékezett a költészet napjáról. Múlt pénteken az első három tanítási órában a Kávéházi történetek helyszíne lett a középiskola díszterme. A református gimnázium Nemora Heliconis néven működő önképző köre szervezte a programot. A rendhagyó irodalomórákon az oktatási intézmény 9-12. évfolyamos diákjai vettek részt. Főként humán érdeklődésű, magyartörténelem tagozatos tanulók ültek a közönség soraiban. – A Nyugat szerepelt a fókuszban, de az előtte és az utána következő időszakok is megelevenedtek. Kosztolá-
A díszterem kávéházzá változott nyi Dezső, Babits Mihály, Heltai Jenő és kortársaik versei szólaltak meg jelenetek formájában. A forgatókönyv, a rendezés, a díszlet egyaránt a diákok munkája. A Kávéházi történeteket Lázár Erikával együttműködésben valósítottuk meg – tájékoztatott Szabó Ferenc, az önképző kör mentortanára. Tóbiás Anna a forgatókönyv írásában és a rendezésben vállalt segítséget. Diáktársaival több kort is megidéztek. – Az volt a szándékunk, hogy a költészet napjára rendhagyóbb módon hívjuk fel a figyelmet. Szerettük volna egy kicsit közelebb hozni a szívükhöz a költőket – mondta. Kép-szöveg: Pál László
költészet 15
2019. április 17.
A kozmosz éneke a költészet napján Attila Irodalmi Kör vezetője. Beszédében hangsúlyozta, mi, olvasók, tesszük élővé a verset azáltal, hogy olvassuk, örömünket leljük benne, hát még akkor, ha mondjuk. A József Attila Irodalmi Kör megteszi ezt, jelenleg 17 tagjuk van. „A magyar nyelv – ezt nem én találtam ki – a világ egyik legnehezebb, de legszebb nyelve. Sokszínű, finom árnyalatú, gyönyörű és a miénk. Vigyázzunk rá, ne engedjük elsorvadSári Katalin ni, idegen szavak által elnyomni, leA József Attila Irodalmi Kör össz- csupaszítani, lerövidíteni. A jó vers művészeti esttel ünnepelte a köl- ennek talán legfőbb eszköze. A jó vers tészet napját. A helyszín a Csipke Hotel volt, ahol az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, a Szabad Tánc Műhely és a budapesti Maradok duó lépett fel vendégként. A szálloda konferenciatermében telt ház fogadta a műsor közreműködőit. Magyarország 55 éve ünnepli a költészet napját. A József Attila Irodalmi Kör négy évvel ezelőtt alakult újjá Kiskunhalason. Vállalt küldetését teljesítve népszerűsíti a város határain belül és kívül a verseket, a prózát. Legutóbb április 11-én, József Attila születésnapján, mely a költészet napja is egyben, tette ezt helyi szervezetekkel együttműködve. – Ebben az évben egy zenés, irodalmi műsorral készültünk. Vendégelőadókat is hívtunk. Nagy örömünkre elfogadta a meghívást a budapesti Maradok duó. Gitárkísérettel megzenésített verseket adtak elő. Ezen kívül itt volt velünk a Szabad Tánc Műhely. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület műsora is szerves része volt a rendezvényünknek. A repertoár összeállításakor minden esetben törekszünk a változatosságra, hogy színes legyen, így még jobban kidomborodjanak a versek mondanivalói – mutatott rá Sári Katalin, a József
A Maradok duó Budapestről érkezett
A Szabad Tánc Műhely is fellépett üdítő forrásvíz, elringató, múltba hívó, távoli tájakra röpítő, lélekfinomító, örömre csábító, elgondolkodtató, lelkesítő, reményt adó, gyönyörködtető élmény. A jó költő olyan, mint a jó kertész: tudása legjavával, szíve minden szeretetével ápolja kertjét, hogy azután a szép szavakat mesteri csokorrá formálva nyújtsa át nekünk. Mi pedig elvonulva a világ zajától elmerüljünk abban virágillatú tavaszi délutánokon, nyári melegben a diófa árnyékába húzódva, takaró melegébe burkolózva őszi estéken vagy fenyőillatú ünnepi díszbe öltöztetett karácsonyokon.” – fogalmazott Sári Katalin. Ő úgy gondolja, mindenki világítson a maga helyén. A tehetségét minden-
Somogyi László, az irodalmi kör vezetőhelyettese is beszédet mondott
ki a közel állónak érzett területen bontakoztathatja ki leginkább. Az irodalmi kör 14 klubtárssal képviseltette magát ezen a programon. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesületből két diák tolmácsolta erdélyi költők verseit. A Maradok duó énekes-zenés produkcióval készült. A Szabad Tánc Műhely tagjai közösen választották ki, mit mutatnak be. A Szabad Tánc Műhely négy éve működik. Önismereti csoportosulás ez, mely a felszabadító együttlétet képviseli. A műhelyt Bácsalmási Gabriella vezeti. – József Attila egyik megzenésített versére készítettünk direkt erre az alkalomra koreográfiát. Heten vettünk részt ebben. Körülbelül egy hónapig tartottak az előkészületek. Egy kon-
cepciót elképzeltem, de a próbák során alakult ki, még a fellépés előtti nap is változott a koreográfia. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület az erdélyi irodalom népszerűsítését vállalta fel megalakulásakor. A hónap elején Kárpát-medencei prózafelolvasó versenyt szerveztek, április 11-én pedig a költészet napja alkalmából léptek fel tagjai. – Nagyon sűrű a programunk. Megszoktuk az elmúlt időben, hogy tizenöt-huszonöt rendezvényünk van egy évben. Ezúttal Trianont mutattuk be
a költészet segítségével – tudtuk meg dr. Döme Ottó elnöktől. A Csipke Hotelben tartott rendezvényen fellépett a Maradok duó is Budapestről. Orsi és Balázs megzenésített verseket adott elő. Az est üde színfoltja volt, amikor a közönség soraiból egy kislány kipenderült a nézők elé és József Attila: Altató című versét mondta el. A kozmosz éneke című műsor kapcsán dr. Döme Ottó azt mondta, a titokzatosság, a változatosság, a gyönyörűség, a megfoghatatlanság jut eszébe róla. A József Attila Irodalmi Kör jelszava: „Értéket őrzünk, teremtünk, és adunk tovább.” Összejöveteleiket minden hónap utolsó vasárnapjának délutánján tartják a MÁV Szakiban. Kép-szöveg: Pál László
16 hirdetés
Gépkezelőt keresünk teherautóra épített darus fadaráló gépre. „C” kategória szükséges. Kiemelt fizetés. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-279 Sofőrt keresünk pótos darus rönkszállító szerelvényre. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-280 Sofőröket keresünk belföldre nyerges, önkihordósmozgópadlós szerelvényekre versenyképes fizetésért. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/574-95-90 A-281 Bolti eladót felveszünk. Tel.: 06 30/936-13-42 A-285 Fémmegmunkálásban jártas munkavállalót felveszek Kiskunhalas és környékén. Nyugdíjasok jelentkezését is várom. Tel.: 06 30/949-02-62 A-288 A kiskunhalasi székhelyű Paor-Víz Kft. kereskedelmi cég fizikai munkára raktáros munkatársat keres fix munkaidőben, hétfőtől péntekig. Fényképes önéletrajzokat a paor.kata@ paorviz.hu e-mail címre várjuk. A-289 Heti 1 nap, „Birtok Gazda”, elsősorban kertészeti teendőkre férfi munkaerőt keresek. Tel.: 06 20/927-74-36 A-305 Vendéglátóhelyi tapasztalattal rendelkező vezető szakácsot keresünk kiskunhalasi munkahelyre. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, fizetés megjelöléssel a halas.allas.2019@ gmail.com e-mail címen lehet. A-308 Kiskunhalasi vendéglátó helyre szakképzett felszolgálót és futárt keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a halas. allas.2019@gmail.com e-mail címen lehet. A-309 Corso Verona hamarosan nyíló új Street Food éttermébe pultost és hamburger, gyros, tortilla készítésben jártas munkatársat keresünk (végzettség nem feltétel). Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 30/686-11-88 A-317 Hamarosan nyíló új Corso Verona Gardenbe Pultos-csapos, felszolgáló munkatársakat keresünk. Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 30/686-11-88 A-318 Corso Verona hamarosan nyíló új Húsbolt és Pékség üzletébe hentes és eladó munkatársat keresünk. Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 70/459-66-26 A-319 Fuvarszervezőt keresünk! Belföldi és nemzetközi fuvarviszonylatokra!!! Kiemelt fizetés! Kiskunhalas Tel.: 06 20/574-95-90 A-330 Sofőröket keresünk nemzetközi viszonylatra. Nyerges, fiatal szerelvények. Havi 2-3 hétvége itthon. Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/772-20-55 A-331 Adminisztratív munkára munkatársat keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajz megküldésével e-mailben: gordiuszintezmeny@gmail.com A-332 Méhészetbe embert keresek. Tel.: 06 30/556-88-91 A-333 A Biropharma Kft. kunfehértói üzemébe 3 műszakos munkarendbe (H-P, 8 óra/műszak) betanított gépkezelő munkatársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az office.biropharma@biropharma.com címre. A-335 Vevőszolgálati munkatársat keresünk! Autószervizünkbe adminisztratív és vevőszolgálati feladatok ellátására keresünk informatikai ismeretekkel, kiváló problémamegoldó és kommunikációs képességgel rendelkező vevőszolgálati munkatársat. Szakmai ismeret és angol nyelvtudás további előny! Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu e-mail címen vagy személyesen, Kiskunhalason a Keceli út 19-23. szám alatt, Szabó-Kocsis András szervizvezetőnél! A-338 A Kalmár Sütőipar délutáni termelési műszakába munkatársat vesz fel. Tel.: 06 20/947-07-13 A-355 Szakképzett eladót felveszünk. Jelentkezni személyesen a Tikkurila festékboltban, Kölcsey u. 11., vagy telefonon. Tel.: 06 30/935-42-41 A-356 Munkatársat keresünk reklámfeliratok ragasztásához, épület ablakok hővédő fóliázásához, dekorációs munkák végzéséhez. Bemutatkozó leveleket a dekartbt@gmail.com címre várjuk. www.dekart.hu A-357
2019. április 17. Kertészeti segédmunkásokat keresünk. Tel.: 06 20/390-11-48 A-358 Vendéglátó egységbe azonnali kezdéssel takarítónőt keresünk. Tel.: 06 70/332-28-41 A-359 Corso Verona Gyorsétterembe futár, valamint pultos munkatársat keresünk. Tel.: 06 20/225-50-04 A-360 Bolti eladó munkatárat keresek. Tel.: 06 70/225-20-23 A-361 Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. e-mail: gerdrink1@gmail.com Tel.: 06 20/508-86-93 A-362 Kiskunhalasi Tiszti Klub Étterembe felszolgálót keresünk. Jelentkezni személyesen az étteremben, vagy telefonon. Tel.: 06 20/358-58-27 A-363 Gyorséttermi eladót felveszünk. Tel.: 06 30/469-95-36 A-364 Élelmiszerboltba eladót felveszünk. Tel.: 06 30/469-95-36 A-365 Kertvárosi Diána Market élelmiszerboltba 1 fő főállású bolti eladót felveszünk. (Szakképesítés nem feltétel.) Tel.: 06 20/393-13-09 A-366 Keresünk azonnali munkakezdéssel megbízható, munkájára igényes, önállóan dolgozni tudó autószerelő szakembert. Diagnosztikában jártasság előny. Jelentkezni személyesen: Gyarmati Kft., Kiskunhalas, Majsai út 18. A-367 Ügyes kezű segédmunkásokat felveszünk nettó 140.000 Forinttól. Jelentkezni telefonon lehet. Tel.: 06 30/742-41-77 A-368
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-45 Városközpontban lakás kiadó. Tel.: 06 70/263-25-23 A-369
Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-66 Akác szőlő támoszlop eladó kérgezve és helybe szállítva. Tel.: 06 20/580-56-54 A-277 Vágásérett erdőket vásárolunk országosan, kiemelt áron. Tel.: 06 20/580-56-54 A-278 70 éves férfi barátot, társat keres. Tel.: 06 77/741-246 A-341 Süldők felpucolva, konyhakészen eladók. Tel.: 06 20/409-00-78 A-343 Parasztsonka, szalámi eladó. Tel.: 06 20/541-34-33 A-344 Újszerű, minőségi 90x200-as ágykeret, rács, matrac és ágyneműtartó eladó. (Bükk színű, 38-as anyagból!) Mozaik SA-90 ágykeret ágyráccsal 18.000 Ft, Memóriahabos matrac 9.000 Ft, Ágyneműtartó fiók 6.000 Ft Tel.: 06 30/968-70-36 A-370
Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 A belváros közepén különálló, 1514 m2-es telken, kb. 250 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó száraz borospincével, beépíthető tetőtérrel. Irányár: 25,9 M Ft Tel: 06 70/335-27-34 A-235 Eladó bekerítve építési telek villany előkészítésével, akár tervrajzzal is. Tel.: 06 20/489-38-66 A-347 120 m2-es családi ház eladó, akár kulcsrakészen decemberi átadással. Tel.: 06 20/312-23-08 A-348 Kétgenerációs családi ház eladó a Felsővárosban. Tel.: 06 70/571-67-70 A-349 Családi ház eladó. Vállalkozásra is alkalmas. Tel.: 06 20/427-33-15, 06 30/555-87-56 A-371
Születtek: Czimber Zsombor Márk (Herke Mónika Erzsébet) Jánoshalma, Palotás Botond (Csordás Klaudia Pálma) Kisszállás, Kiss Barnabás Ferenc (Kővári Liliána) Mélykút, Begala Blanka (Alföldi Anita) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Kovács Attila és Martin Erzsébet, Taskovics Tamás és Neszvecskó Szilvia, Osztobányi Ferenc és Lehoczki Rita Elhunytak: Kancsár Máténé Miskolczi Terézia Jusztina (Borota), Marancsik Lajosné Miskolczi Etelka (Borota), Budai Sándor (Harkakötöny), Szatmári László (Kiskunhalas), Gyalog Jánosné Markó Terézia (Kiskunhalas), Béleczki Gizella Eszter (Kecel), Rákóczi András Mátyás (Kecel), Ocskai Jánosné Tóth Mária (Kiskőrös)
Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05 A-138 Szántóföldet vásárolnék a Kötönyi út és a Levi’s környékén. Területtől függően hektáronként 2,5-3 M Forintig. Tel.: 06 70/673-30-90 A-372 Harkakötönyben tanya eladó, cserélhető. Tel.: 06 30/424-86-06 A-373
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 A-217 Villanyszerelést vállalok. Tel.: 06 70/560-89-95 A-353
Otthon Melege Pályázat 2019 KONVEKTORCSERE 60 % állami támogatás Tel.: 06 70/430-87-70 A-374 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26
A-375
Szieszta Lábápolás – Kiskunhalas, Kölcsey utca 18. Bejelentkezés: 06 30/504-84-90 A-376 Mezőgazdasági növény, állat, gépek biztosítási specialistája. Kazinczi István BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ képviselet Tel.: 06 70/935-82-43 A-377 Fodrász házhoz megy. Tel.: 06 70/672-60-07
A-378
2019. április 17. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Április 17. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Április 18. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kult. magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Április 19. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)
08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 Kínai Virágok – koncert a Baptista Imaházban 19:15 Erdély elvesztése – Romsics Ignác előadása 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Kínai Virágok – koncert a Baptista Imaházban 00:00 Képújság Április 20. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:10 A hét Napi Mozaikjai 17:45 Kínai Virágok – koncert a Baptista Imaházban 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság Április 21. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.)
20:30 Kínai Virágok – koncert a Baptista Imaházban 21:45 Képújság Április 22. hétfő 00:00 Képújság 07:00 Kínai Virágok – koncert a Baptista Imaházban 08:00 Képújság 12:00 Kínai Virágok – koncert a Baptista Imaházban 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Erdély elvesztése – Romsics Ignác előadása 20:15 Mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval 20:45 Megyei Krónika 21:15 Képújság 22:00 Mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság 2019.04.23. kedd 00:00 Képújság 07:00 Mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Miskolczi Milán, Pál László Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
A közelmúltban került sor Magyarország Fedettpályás Szenior Országos Atlétikai Bajnokságára Budapesten, melyen dr. Jerémiás Attila súlylökésben kimagaslóan szerepelt. 10,90 méteres dobásával dupla elismerést érdemelt ki, egyrészt azért, mert minden ellenfelét legyőzte, másodsorban pedig amiatt, hogy korosztályában ezzel megdöntötte az országos csúcsot.
Halasi sikerek a megyei döntőn
Kedden lezajlott a FODISZ Sport Tehetségprogramjának keretében Bács-Kiskun megye Mezei Futóversenye, melyen a Kiskunhalasi EGYMI, Óvoda és Általános Iskola képviselői mellett a Bajai Óvoda és Általános Iskola, a Kiskőrösi EGYMI Általános Iskolája és a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola futói álltak rajthoz. A Bundzsák Dezső Városi Sportközpontban szép Még márciusban rendezték meg a halasi sikerek születtek a három megyebajnoki címet, továbbá a budapesti BOK Csarnokban – volt hét országos döntős helyet szerző versenyző révén. Syma Csarnok – Magyarország Fedettpályás Szenior Országos Atléti- Az elmúlt kedden négy város iskolá- ányoknak 1275 métert, a fiúknak 1700 kai Bajnokságát a Magyar Atlétikai jának színeiben sorakozott fel Kiskun- métert kellett megtenniük. A kicsik Szövetség égisze alatt. Hazánk és né- halas Városi Sportpályáján a Mezei Fu- meglepően jól vették az „akadályt”, mely környező ország 35 év feletti, tás megyei döntőjének mintegy félszáz ami elsősorban a halasiakra értendő, az aktív versenyzésből „kiöregedett” résztvevője. Az ünnepélyes megnyitón hiszen a fiúk mind a három dobogós atlétái álltak starthoz – dobókör- Szűcs Csaba alpolgármester mon- helyezést – 1. Kádár József Dánibe. A statisztikai adatok tizenhá- dott beszédet, majd a verseny megnyi- el, 2. Kolompár Dániel, 3. Radics rom versenyszámot, mindegyikben tójaként Sörös Imre, a rendező hala- Milán – a kisleányok kettőt – 2. Rostíz korcsoportot, ezáltal a férfi és női si iskola intézményvezetője bemutatta tás Vanessza, 3. Kolompár Vikkategóriában együtt, mintegy ezer az indulóknak a korcsoportjukra előírt tória – megszereztek. Ugyanezen nevezési számot rögzítenek. A nyolc táv – 850 méteres körökre lebontott távokon a II. korcsoportban versenyfutó és négy ugrószám mellett – ért- – útvonalát. Az I. korcsoportosokra zőkre is a ragyogó szereplés jellemző. hető okból – egy dobószám, a súly- mindjárt kemény feladat várt, a kisle- Fiúknál Kolompár Patrik Kriszlökés szerepelt, mintegy negyven résztvevővel. Dr. Jerémiás Attila az M75 korcsoportba tartozóan (a 80 évesekkel bezáróan) brillírozott. De hogyan is? Tőle hallottuk. Szerdán, a gödöllői repülőtéren – Az országos bajnokság megnyi- rendezték meg a Diákolimpia tóját tőlem független okból lekés- Atlétika Mezei Futás Országos tem, ugyanis előre nem tervezhető- Döntőjét. Kiskunhalasi résztveen egy kismamát kellett ellátnom. vői – a város négy iskolájából – Sőt már a súlylökés is nemcsak, a megyei döntőn legeredményehogy megkezdődött, de az első két sebbeknek bizonyult versenyzők dobás is lement. A versenytársaim voltak. Közülük igen szép teljefelvetették, hogy a lemaradást be- sítménnyel, Kaszap Bence kilenhozhatom pótlólag, de a verseny- cedik helyezettként futott célba. szabály szerint nem fogadhattam el. Nem hiába készültem olyan so- A Magyar Diáksport Szövetség a Pest ország Diákolimpiai Bajnoka” megkat, elsőre kilöktem a 4 kg-os go- Megyei Diáksport Szövetséggel karölt- tisztelő címért. A verseny jó hangulalyóval a 10,90 métert, megelőz- ve 22. alkalommal rendezte meg idén tához a ragyogóan napsütéses idő és ve a 9,07 métert dobó kecskeméti az Atlétika Mezei Futás Diákolimpi- az ideális körülményeket nyújtó repGrosán Pált és a 8,20 métert tu- ai Országos Döntőjét. A gödöllői Re- téri terep egyaránt hozzájárult. A kidó bronzérmes balatonlellei ellen- pülőtéren április 10-én megjelent fu- lenc tagú halasi válogatott legsikerefelemet. Nagy örömömre szolgált, tókat Pelyhe József alpolgármester sebb szereplője a Szent József-iskolás hogy dr. Nagy Sándor pár éve köszöntötte, és Balogh Gábor az Kaszap Bence lett, teljesítve azt az elprodukált 10,60 méterét túlszár- MDSZ elnöke nyitotta meg a versenyt. várást, hogy az első tíz befutó között nyalva, az új csúcsot 10,90 méterre A 2018/19. tanév országos döntősei jegyezzék. A szintén II. korcsoportos javíthattam – mondta a szenior ma- öt – mindegyikben átlagosan 230 in- Nagy Csenge a 18. helyet szerezte gyar bajnok, immár többszörös or- dulót számláló – korcsoportban küz- meg, a III. korcsoportos Varga Mészágos csúcstartó dr. Jerémiás Atti- döttek meg az érmes helyezésekért. dea a 16.-at. Sziládys diákok ők is, la. V. Katalin Elsősorban természetesen a „Magyar- mint ahogyan az első harmincban re-
tofer győzelme és Rostás Márton Levente ezüstérmes helyezése folytán, illetve a lányoknál Balogh Bianka dobogós második és Király Barbara dobogós harmadik helyezésével. A III. – egyik legnépesebb – korcsoport mezőnyében Radics Norbert szoros küzdelemben harmadik befutóként teljesítette a két és fél körös, azaz 2125 méteres penzumot. Kutasi Dávid a IV. korcsoportba tartozóan is két és fél kört futott, és nem is akárhogyan, első lett. Mindent egybevetve, Balogh Annamária és Siha János rendkívül eredményesen készítették fel tanítványaikat, a közös munka három megyebajnoki aranyat, négy ezüst és négy bronzérmet termett. Kádár József Dániel, Kolompár Patrik Krisztofer, Kutasi Dávid, Kolompár Dániel, Rostás Vanessza, Rostás Márton Levente és Balogh Bianka pedig kiharcolta a jogot, hogy a Diákolimpia Mezei Futás Pomázban megrendezésre kerülő országos döntőjén bizonyítson. Eredményességük elismerése iskolájuk szintjén is megtörtént. Sörös Imre igazgató szokásos módon pedagógusaik és iskolatársaik körében szép szavakkal és finom tortával „dicsérte meg” a küzdeni tudásban példát mutató diáksportolókat, valamint köszönettel illette testnevelőiket is. VK
Bence a hazai legjobb tízben Fotó: Szloboda Mihály
Csúcsdöntő országos bajnok
2019. április 17.
Fotó: Hirsch László
18 sport
gisztrált Snyehola Maja, Patocskai Emese vagy a jászszentlászlói Kiss Anna. Utóbb említett leányversenyzőnek és a Kertvárosiba járó, végül 22. helyezett Kocsi Leventének nem a legjobban jött ki a lépés, eredményük nem a tudásukat tükrözi. Elismerést válthat ki viszont a Szilády II. korcsoportos – Nagy Csenge, Snyehola Maja, Kocsis Linett, Solti Timea alkotta – leánycsapatának 12. helyezése. 40 célba érkező csapat viszonylatában! Vass Katalin
sport 19
2019. április 17. Kiváló eredményekről számolt be a Halasi Napsólyom Íjász Egyesület. Mint megtudtuk, a csapat tagjai a hétvégén a Dél-Alföldi Régió Történelmi Íjász versenysorozat I. állomásán vettek részt Szegeden. A kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére szép halasi sikerek születtek. Évek óta működik és egyre figyelemreméltóbb eredményeket ér el a Halasi Napsólyom Íjász Egyesület. A civil szervezet célja a hagyományőrzés és a történelmi íjász sport népszerűsítése, a rendszeres sportolás, versenyzés, testedzés, felüdülés biztosítása, valamint ősi hagyományaink tisztelete, őrzése. A halasi egyesület rendszeres résztvevője a városi programoknak, bemutatóik nagy sikereket aratnak. Vasárnap pedig egy rangos megméretésen szerepeltek és remek eredményekkel térhettek haza. A Dél-Alföldi Régió Történelmi Íjász versenysorozat első állomásán, Szegeden legfőképpen az időjárási körülményekkel kellett megküzdeni a versenyzőknek. A megméretésen 24 célt kellett leküzdeni, célonként három vesszővel. Az ese-
Remek halasi íjászsikerek Szegeden
ményen közel 150 fő vett részt, ebből 16 fő Halas színeiben. A nemek, életkor és íjtípus szerinti bontásban történő értékelés során a Napsólymok közül 8-an állhattak a dobogó valamely fokára. Első helyen végzett Nagy Káló-
zi József, Tóth-Nagy Bendegúz, valamint Szentgyörgyi Krisztián. Második helyen zárta a versenyt Balogh-Szabó Alíz és Szűcsné Garas Tímea. Bronzéremmel térhetett haza Balogh-Szabó Ferenc, Balogh-
Szabó Anett és Büki Zsolt. A hat fordulón át tartó sorozat harmadik állomása városunk lesz, június 9-én a Halasi Napsólyom Íjász Egyesület lesz a szervező házigazda. Jáger
0-1 után bravúros fordítás volt
Nem roppant össze, hanem rövid időn belül egyenlített a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Bácsalmás ellen. A vendégek szerezték meg a vezetést, erre négy halasi gól volt a válasz. Úgy tűnik, hogy a KFC ismét rátalált a helyes útra egy döntetlent és két vereséget követően. Az elmúlt fordulókban nem szerepelt jól a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokságon. A halasiak döntetlent játszottak a Kelebia ellen, majd Kalocsán és Kiskunfélegyházán is vereséget szenvedtek. Ráadásuk eze-
ken a mérkőzéseken hét gólt kaptak és mindössze kettőt rúgtak. Ráadásul sérülések, eltiltások nehezítették a csapat életét a Bácsalmás elleni találkozóra készülve. Még a fájdalmakat összeszorított fogakkal kibíró játékosoknak is pályára
kellett lépniük. Ott volt az a Csáki Róbert, aki a 200. mérkőzését játszotta kiskunhalasi színekben. Nem lehetett viszont ott a kispadon Márton Zsolt edző, akit eltiltottak ettől. A tréner a régi betonlelátón állva nézte a mérkőzést, amely nem éppen jól alakult. Bár a halasiak voltak a kezdeményezőbbek, egy szélvészgyors támadás után a védők lemaradtak, Vukovic Dániel viszont nem, így a szép fejese vezetést ért a vendégeknek. Pár
pillanattal később a hazai kapufa a mieinkkel volt, egy lövés ugyanis a felső lécen csattant. Nem tört meg a KFC, a születésnapos Ács Gergely előreívelését az ügyeles góllövőnk, Sorin bólintotta a kapuba. Tóth Tamás lövésénél kissé bealudt a vendégek kapusa, így már 2-1-re a halasiak vezettek, sőt Mihalkó Máté találata után felhőtlen volt az öröm. A szünetben az volt a téma, hogy vajon képes-e újítani a vendégcsapat, vagy a hazaiak döntik el véglegesen a három pont sorsát. Utóbbi tűnt reálisabbnak, pláne azt követően, hogy a friss igazolás, Torma Barnabás is bevette a bácsalmási kaput. Az ellenfél nem így gondolta, egy távoli lövés tréfálta meg Gerner Dánielt, így 4-2-re módosult az állás. A hajrá előtt még egy piros lapot is kiosztott a játékvezető, mégpedig a két gólt szerző bácsalmási Vukovic Dánielnek. Az eredmény már nem változott. Faddikorr-Kiskunhalasi FC– Bácsalmás 4-2. Az ifjúsági csapat Kerekes Krisztofer két góljával győzött és a második helyen áll a tabellán. Szombaton ismét hazai pályán játszik a KFC, a Lajosmizse lesz az ellenfél. Kép-szöveg: Jáger
20 szĂnesben
2019. ĂĄprilis 17.