2019. április 24. • XXXIII. évfolyam 17. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
oktatás
2019. április 24.
Bátran kijelenthetjük, hogy az egy négyzetméterre jutó tehetségek száma igen magas volt a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium legutóbbi, Kávéház elnevezésű rendezvényén. A program remek lehetőséget biztosított az igényes szórakozásra. A kulturális előadások és a gasztronómia találkozása sokakat a gimnázium aulájába vonzott.
Tizenkilencedszer rendezték meg a Bibó-gimnáziumban a 2000-es évek eleje óta nagy népszerűségnek örvendő Kávéház nevű kulturális programot. A hagyományoknak megfelelően a tizenkettedik évfolyam legtehetségesebb diákjai állhattak közönség elé. A főszervező ebben az évben Szűcs-Nagy Liza volt. – Alsóbb évfolyamosként mindig irigykedve néztem a végzősöket, akik Kávéházat szervezhettek, vagy éppen fellépőként voltak jelen. Egri László a Bibó István Gimnázium diákja. Korábban kedvenc hobbija a számítógépes játékok végigjátszása volt, azonban hamar rájött, hogy ez neki kevés. Nemcsak játékos szeretne lenni, hanem ő is szeretné alkotni magukat a játékokat. Évek óta kitartóan gyakorol, hiszen nagy álma, hogy előbb-utóbb komplett virtuális világokkal tudja segíteni a hozzá hasonló érdeklődésű játékosokat. Képzelőerő, kézügyesség, kitartás és némi fanatizmus. Egri László szerint ezek a dolgok kellenek ahhoz, hogy valaki jó videojáték-tervező lehessen. Laci saját bevallása szerint kiskora óta imádja a videojátékokat, idővel azonban azt érezte, hogy ettől ő sokkal többre hivatott. – Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy olyan számítógépes játék, amit én készítettem. Ez a folyamat jelenleg is zajlik, jelenleg több olyan projekten dolgozom, amikből egyszer,
Kávéház bibós módra
Idén teljesült egy nagy álmom, hiszen én vagyok a rendezvény szervezője. Mivel korábban szerveztem már magamnak önállóan koncertet, volt némi tapasztalatom. Persze ez attól azért sokkal nagyobb volumenű program, így volt bennem izgalom. Sok fellépő már hónapokkal ezelőtt jelezte, mindenképpen itt szeretne lenni ma este, de voltak, akiket én kértem fel egy-egy dal előadására. Büszkén mondom, hogy nagyon sok jó hangú, ügyes kezű, remek zenei hallású diák jár A fellépők között volt Bárány rakoztatta a közönséget az aulában. a giminkbe – árulta el Liza. Bella is, aki zongorajátékával szó- – Számomra a legszebb hangú hangszer a zongora. Csomó érzelmet ki lehet fejezni rajta keresztül. Hirtelen nem is tudnám megmondani, mióta zenélek, mindig is fontos része volt az életemnek a muzsikálás, és nagyon hálás vagyok, amiért az idei Kávéházban, végzősként felléphetek – mondta a diáklány. Hagyomány, hogy a rendezvény végén átadják egy most még tizenegyedikes diáknak a Kávéház jelképes kulcsát, amit most Rózsa Hédi vehetett át. A 2020-as, sorrendben már huszadik rendezvényt ő szervezheti majd meg. Kép-szöveg: Szőri Attila
Laptopon álmodja újra a világot remélhetőleg egy-egy látványos videojáték lesz. Nem egyszerű a dolog, hiszen középiskolás diák vagyok, nem tudok annyi időt a dologra szánni, mint szeretném. Esténként, akár éjszakába nyúlóan és sokszor hétvégén is ez tölti ki a legtöbb időmet. Virtuális tája-
kat, harcmezőket és karaktereket tervezek – mesélte László. A tehetséges diák rajztanára, Kollarics Gábor szerint a művészeti ágak egyre jobban eltolódnak digitális irányba, azonban ez egyáltalán nem baj, hisz ezekhez az alkotásokhoz ugyanolyan
képességekre van szükség, mint a hagyományos értelemben vett művészeti ágaknál. A pedagógus bízik abban, hogy diákja megvalósítja majd évek óta dédelgetett álmát, és hamarosan elkészül első saját virtuális projektje. Kép-szöveg: Szőri Attila
2019. április 24.
Strandolunk Számomra példaértékű az a közösségi oldalon tett bejegyzés, amelyet egy kiskunhalasi vállalkozó fogalmazott meg a tiszakécskei fürdőben tett látogatása után. A városvezetést egyébként több alkalommal is élesen bíráló halasi sok sikert kívánt az előttünk álló strandfejlesztéshez és kérte, álljanak minél többen a jó ügy mögé. – Szóval nagyon fontos lenne Kiskunhalas számára is, hogy minél hamarabb elkészüljön a fürdő, hatalmas kiugrási lehetőség lenne. Kérek mindenkit, hogy támogassa ebben a városvezetést. Én biztosan mellé állok az ügynek. Legyen Halas is fürdőváros, minden adottsága megvan hozzá. Hajrá, Kiskunhalas! – olvasható a bejegyzésben. Gondolatébresztőnek, motiválónak tökéletes ez a néhány sor. A halasi strand ügyében millió hozzászólás született már az elmúlt időszakban. Jobbára ostorozó, kétkedő és kérdéseket felvető, felelősöket kereső mondatok voltak ezek. A most leírtak viszont arról tanúskodnak, talán már a bizonytalanok is biztosabbá válnak abban, hogy most már tényleg elkezdődik valami. A polgármester bejelentése megmozgathatja az állóvizet, lesz új kút, lesznek olyan tervek, amelyeknek köszönhetően majd mi is büszkék lehetünk néhány év múlva a fürdőnkre. Persze már most is azok lehetünk. Aki a csendes nyugalmat szereti, aki a páratlan minőségű gyógyvízben hisz, annak most is tökéletes bölcső ez a hely. Ne feledkezzünk meg az úszóinkról, akik világraszóló eredményeiket itt készülve, edzve, izzadva érték, érik el. A brüggölőben mindig is meg lehetett beszélni a világ dolgait. A jövőben sem lesz ez másképpen. A fürdőnk szebb, jobb lesz. Az akadályok elhárultak, belátható időn belül már nem feltétlenül kell elutazni Tiszakécskére, Kiskunmajsára az élményért. Csatlakozva a hozzászólóhoz, hajrá, Kiskunhalas! Jáger Levente
fókuszban
Hamarosan elkészülnek a strand tervei
Egy hónapon belül konkrét lépések történnek a strandfejlesztésben. Elindul az új termálkút fúrásának előkészítése, és nekilátnak majd a terveknek is, amelyek alapján újabb kormányzati vatali bejegyzés is megtörtént, így eltámogatások hívhatóak le. kezdődhet a konkrét munka. Fülöp Róbert polgármester sajtóMint emlékezetes, tavaly október- tájékoztatóján elhangzott, hogy egy ben jelentették be, hogy 335 millió hónapon belül megtörténnek az első forintos kormányzati támogatást kap lépések az ügyben. Még ebben az évKiskunhalas a fürdő fejlesztésére. ben fúrnak egy új termálkutat, amely Ennek felhasználásának legnagyobb üzembiztosabbá teszi a strand vízakadálya hárult el akkor, amikor a kö- utánpótlását. Eddig három ilyen volt, zelmúltban önkormányzati tulajdon- de csak egy működött megfelelően. ba kerültek azok a területek, amelyek Közbeszerzési eljáráson választják eddig magánkézben voltak. A földhi- ki a tervek készítőjét. A polgármes-
Elkészültek az útkarbantartási munkálatok a nagy forgalmú külterületi gyűjtőúton, a téglagyár közelében lévő Szalai dűlőn. A terület képviselője, Laskovicsné Terzics Edit korábban felmérte a külterületi útviszonyokat, ez a szakasz volt az egyik legrosszabb, így itt kezdték el a munkát.
ter arról beszélt, hogy több tervezőirodával egyeztetett már ebben a témában. Nemcsak látvány-, de kiviteli tervek is készülnek majd, amelyek meghatározzák az új halasi fürdő arculatát. Ezek a remények szerint idén augusztusra elkészülnek és ezt követően a kormány elé terjesztenék a halasi fejlesztés ütemtervét. Fülöp Róbert szerint 3-5 év alatt megújulhat a helyi fürdő. Jáger
Jobb úton járhatnak
tési források elosztásakor kérte, hogy gyi Mihály, a Városgazda Zrt. főitt legyen felújítás. A közel négyszáz ágazatvezetője a munkálatok megméteres szakaszon mart aszfaltot te- tekintésekor elmondta, hogy ez az rítettek le a kivitelezők. Laskovics- anyag, a mart aszfalt ide a legideáliné Terzics Edit úgy gondolja, a kül- sabb. Az aszfaltréteg leterítését követerületen élők problémáira is kellő tően a járművek tovább tömörítik, a figyelmet kell fordítani, így a nap- nyári melegben pedig kellően összeA téglagyár közelében lévő útsza- elemes közvilágítás kialakítását is olvad majd a felület. kaszon az elmúlt napokban megtör- szorgalmazza a térségben. SziláKép-szöveg: Bakos László tént az útfelület előkészítése, a múlt hét folyamán már a felső réteget terítették el a Városgazda Zrt. által megbízott kivitelezők. A külterületi úton korábban nem volt egyszerű a közlekedés, a szárazság idején a mély homok, esős időben pedig a sok tócsa okozott gondot. A körzet képviselője, Lakovicsné Terzics Edit a Mezei Őrszolgálat tagjaival közösen helyszínbejárást tartott a sűrűn lakott tanyás területen. A beszélgetések során sokan panaszkodtak a rossz útviszonyok és a közvilágítás hiánya miatt, Laskovicsné Terzics Edit képviselő így a képviselő asszony a költségveés Szilágyi Mihály főágazatvezető helyszíni szemlét tart
egyenruhások Odaégett
Többen azt hitték, hogy húsvét előtti gyakorlatot tartanak a halasi tűzoltók a Bocskai utcában. Kiderült, a negyedik emeleti lakás konyhájában történt valami. Két fiatal érzékelte, hogy valami nincs rendjén a szomszédjukban. Már a szobájukban is érezték a füstszagot, az egyik ablakból pedig füst szivárgott kifelé. Értesítették a halasi tűzoltókat, akik az ilyenkor megszokott protokoll szerint három autóval száguldottak a Bocskai utcai cím felé. Odaérkezéskor is lehetett látni a füstöt, sőt a jellegzetes szag is arról árulkodott, valami bizony ég a lakásban. Nem lehetett tudni, hogy a tulajdonos otthon van-e, vagy baj érte, ezért a tűzoltók betörték a bejárati ajtót. Kiderült, hogy a tűzhelyen hagyott zúzapörkölt égett oda. Egy vizes törölköző és több órás szellőztetés megoldotta a problémát. A kialakult helyzet viszont egy problémára ismét ráirányította a figyelmet. A tűzoltók azt tapasztalták, hogy parkoló autók miatt csak nehezen tudták megközelíteni az épületet. Kuris István László képviselő maga is tapasztalta ezt, ezért az illetékesekhez fordul a megoldás érdekében. A tűzoltósági járműveknek megfelelő felvonulási területet kell hagyni a társasházaknál, de ez nagyon sok helyen egyáltalán nem valósul meg. Több gyakorlat során és most éles helyzetben is kiderült, hogy foglalkozni kell a problémával.
Ittasan
Furcsa balesethez riasztották a mentőket és a rendőröket. A bicikliúton, pont a halasi tűzoltóság előtt ütközött össze két kerékpár és egy elektromos kerékpár. A helyszínen kiderült, hogy az utóbbin ülő férfi feltehetően ittas állapota miatt nem tudta felmérni a távolságokat, ezért akadt össze a szemből érkező bicikli kormányával. Hárman estek el, az okozó járt legrosszabbul, őt vérző fejsebe miatt kórházba kellett szállítani. A másik két érintettet az ügyeletes orvos vizsgálta meg. A baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészete vizsgálja. jáger
2019. április 24.
Amikor a pincét elönti a füst…
Embert próbáló gyakorlaton vettek részt a halasi tűzoltók. Az Esze Tamás lakótelep egyik telkén, az egykori szovjet laktanya pincéje telt meg füsttel, az ajtót be is csukták, az egyetlen, szellőzést biztosító ablakot pedig befedték. Innen kellett több, bajba jutott tűzoltót és civilt kimenteni, nem is akármilyen feltételek mellett.
füstgép segítségével gyakorlatilag nullára csökkent a látótávolság. Ráadásul, amit még előzetesen a gyakorlatban résztvevő egység is csak a helyiség ajtajában tudott meg, egy falomlás miatt ketten veszélybe keAz orrukig sem láttak. Nyugodtan oltóknak egy feltételezett káresetet rültek. Ráadásul onnan be sem lehekijelenthető ez annak a gyakorlat- kellett felszámolniuk. A több mint tett menni a pincébe. Gazdag Béla nak a helyszínéről, ahol a halasi tűz- 200 négyzetméteres pincében a alezredes rutinos szolgálatparancsnoknak számít, ezért tudta, másik utat kell keresni. Meg is találták egy eltorlaszolt ablaknál, először az akadályokat kellett megszüntetni, csak ezután tudtak a szűk nyíláson behatolni a helyiségbe. Azon keresztül mentették ki bajba jutott társaikat. Volt, akinél speciális hordágyat kellett használni. Közben egy másik csoportnak a környéken keletkező avartüzet kellett megfékezni. – Ez egy parancsnoki ellenőrző gyakorlat volt. Úgy láttam, hogy egy-két apróbb hibától eltekintve egy nagyon jól végrehajtott beavatkozást láthattunk – fogalmazott Orbán Balázs alezredes, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka. Kép-szöveg: JL
Huszonhét migráns, egy konténer Az utóbbi időszak legnagyobb fogását könyvelhették el a kelebi- Valamennyien afgán állampolgárnak ai vasúti határátkelőn dolgozó egyenruhások. Egy tehervonat át- vallották magukat. A migránsok sem vizsgálása során egy konténerben 27 migráns zsúfolódott össze. személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét Húsvét vasárnapja előtti éjszaka an- ner volt, ebben pedig összezsúfolódva hitelt érdemlően nem tudták igazolnak rendje és módja szerint vizsgáltak láttak meg elsőre több mint húsz fő- ni, ezért az egyenruhások a hatályos át egy Szerbiából érkező tehervonatot re becsült migránscsoportot. A pon- magyar jogszabályoknak megfelelően az egyenruhások a kelebiai vasúti át- tos számbavétel után kiderült, hogy visszakísérték őket az ideiglenes bizjel kelőn. Az egyik vagonban egy konté- 27 külföldi bujkált a szerelvényen. tonsági határzárhoz.
közéleti
2019. április 24.
Bővül a Tanyagondnoki Szolgálat Jelenleg két Tanyagondnoki Szolgálat működik Kiskunhalason, a szolgáltatás közel 1000 emberhez jut el a külterületeken. Igény és lehetőség van a bővítésre, így hamarosan beindulhat a harmadik körzetre kiterjedő szolgálat is, újabb közel 400 embernek segítve. A döntést a halasi képviselő-testületnek kell meghoznia. getés, figyelem a legfontosabb. Érdekesség, hogy az érintett lakosság 57 százaléka szociális rászorultság miatt vesz részt a szolgáltatásban. Ami az életkori sajátosságokat illeti, az érintettek 27 százaléka 18 év alatti gyermek, 10 százaléka pedig 65 év feletti idős személy. Most érkezett el az idő, hogy tovább bővüljön a szolgálat. A képviselő-testület elé kerülő előterjesztés szerint az Alsóöregszőlők kerül be az ellátási tő továbbra is a Halasi Kistérségi körzetbe. A szolgáltatás közel 400 Társulás Szociális Szolgáltató Közlakossal többhöz juthat el az elkö- pontja lesz. vetkező időszakban. Az üzemelteJL
Archív felvétel
Közel négyezren élnek a halasi külterületen, nekik jelent komoly segítséget a mezőőrség mellett a Tanyagondnoki Szolgálat. Az első ütem 2015 őszén indult, amelyet 2017 elején bővítettek. Jelenleg két tanyagondnok járja a körzeteket, segít, amiben csak tud. A városvezetésnek fontos, hogy a külterületen élők is megkapjanak minden segítséget az ügyintézésben, az egészségügyi ellátásban. Van, amikor a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában kell közreműködni, de legtöbbször a személyes beszél-
Baráti körben a kunok hazája Ez volt a címe annak a kulturális estnek, amit a kiskunhalasi Hazatalálás Baráti Kör szervezett az elmúlt hétvégén. A Közösségek Házában filmvetítés, kiállítás-megnyitó, ételkóstoló és táncbemutató várt az érdeklődőkre. Az est nem titkolt célja a kun hagyományok még szélesebb körben történő megismertetése és ápolása volt. Aki szombaton kora este a Közösségek Házának udvarán járt, már az illatokból érezhette, hogy itt bizony valami jó dolog történik. Slambuc készült egy nagy bográcsban a bejáratnál. Mint a helyszínen megtudtuk, ez egy tésztából és krumpliból készülő, szalonnával ízesített pásztorétel. Amíg kint készült – A Hazatalálás Baráti Kör tagjaa vacsora, odabent egy színes, kulturá- ival mindig is fontosnak, egy úgylis esttel várták az érdeklődőket. mond kultúrmissziónak tekintettük azt, hogy őseink hagyományait bemutassuk a ma élő embereknek. Ez a mostani program is maximálisan erről szól. A rendezvény legfőbb eleme, hogy közösen megtekintjük Karácsony Sándor Kunok hazája című filmjét, azonban szerettem volna, ha nem csak egy szimpla filmezésről szólna az este. Éppen ezért szerveztünk plusz programelemeket is mára – árulta el Bús József ötletgazda. A vendégeket először Pajor Zoltán köszöntötte a szervezők nevében, majd egy kunsági táncokból összeállított műsort is megtekinthettek a jelenlévők a Halas Táncegyüt-
tes tagjainak jóvoltából. Az Iloncsuk Szabadcsapat egy kis időutazásra invitálta a halasiakat. Ruházatukkal és kiállított tárgyaikkal kun őseink szellemét idézték meg a Közösségek Háza kiállítótermében. – Kunok leszármazottai vagyunk. Legyünk erre nagyon büszkék! Ismerjük meg élőhelyünk, településünk múltját, hiszen annak az embernek, aki nem ismeri kellően őseit, és saját múltját, annak se jelene nincs, jövője meg egyáltalán nem lehet. Kiállításunkkal mi azt a büszkeséget szeretnénk bemutatni, amit őseink hagyatéka iránt érzünk – mesélte Vass Gergő, a szabadcsapat vezetője. Kép-szöveg: Szőri Attila
Közvilágítás
A képviselő-testület kapta meg a Nemzeti Közművek Áramszolgáltató Zrt. beszámolóját a 2018as esztendőről. Ebben szó esik a kiskunhalasi közvilágítási statisztikákról is. E szerint városunkban 3826 lámpatest van. Az egy lámpahelyet érintő meghibásodást a szolgáltató szerint valamivel több mint egy nap alatt javították ki, 2018-ban 304 ilyen eset volt. A több lámpahelyet érintő hibát átlagosan 10 óra alatt hárították el, ilyenből egyébként tavaly 127 volt. Két olyan eset volt, hogy a javítás ideje meghaladta a 24 órát. 2018-ban fejlesztések is történtek a városban, a társaság 37 kandelábert és lámpatestet, valamint 200 méternyi kábelt telepített városunkban.
Görkorcsolyapálya
Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára a Magyar Országos Gördeszka és Görkorcsolya Szakszövetség bevonásával 2019-ben elindít egy fejlesztési programot. Ennek célja a magyarországi nagyvárosokban olyan, a szabadidő kulturált eltöltésére, valamint versenysportra is megfelelő parkok kialakítása, amelyek a gördeszka sport infrastrukturális igényeit képesek biztosítani arra alkalmas, biztonságos helyszíneken. A programban szeretne Kiskunhalas is részt venni. A közelmúltban Fülöp Róbert polgármester találkozott a halasi görkorisok, gördeszkások képviselőivel. A megbeszélés eredményes volt, ennek egyik folytatásaként, amennyiben a képviselő-testület is úgy dönt, 20 millió forint projektöszszeggel, 10 millió forint támogatási igénnyel pályázatot nyújt be a város. A fejlesztés helyszíne a Bundzsák Dezső Sportközpont területén már meglevő, de az elmúlt évtizedben jelentősen leromlott gördeszkapálya eszközfejlesztése és felújítása, új kerítés és kamerarendszer kiépítése. A sportközpontban jelenleg is fejlesztések zajlanak, javában épül, a nyár végére elkészül az új birkózócsarnok és a Szilády RFC öltözője, valamint a rekortán futócsík is. jáger
hírek Lakások
Halason folytatódik a már bevált gyakorlat, amikor pályáztatással választanak lakót önkormányzati bérlakásokba. Ezúttal négy önkormányzati tulajdonú költségalapú bérlakásra lehet beadni a jelentkezéseket. A szükséges nyomtatványok már elérhetőek, a lakások megtekintésére előre be kell jelentkezni. A Bocskai utcában, az Esze Tamás és a Kuruc vitézek lakótelepen, illetve a Thúry József utcában találhatók a megpályáztatott, lakóra váró ingatlanok. Összkomfortos és komfortos lakásokról van szó, melyek 44 és 67 négyzetméter közöttiek. A formanyomtatványokat a Városgazda Zrt. Bem utcai központjában lehet átvenni és itt is kell leadni azokat május 15-ig. Rendelet szabályozza, hogy kik és milyen feltételekkel jelentkezhetnek a bérlakásokra. Például nem lehet a jelentkezőnek saját lakása és jövedelemmel kell rendelkezni. Fontos, hogy mindent ki kell tölteni az igénylőlapokon, mert a hiányos pályázat érvénytelen.
2019. április 24.
Bemutatták a babaváró csomagot A Védőnői Szolgálat tagjait látogatta meg Fülöp Róbert polgármester. A találkozónak több célja is volt, egyik a babaváró csomaggal kapcsolatos tudnivalók átbeszélése volt. Kiderült, hogy a csomagok kivitelében és az igénylési folyamatban is fontos szerepe lesz a védőnőknek. A polgármester azt is bejelentette, hogy rövid időn belül megkezdődhet az Egészségház energetikai felújítása.
Támogatás
A csütörtöki képviselő-testületi ülésen döntenek a halasi civil szervezetek, egyesületek támogatásáról. Az önkormányzat a költségvetés tárgyalásakor 2 millió forintos keretet különített el erre a célra. Az egyesületek, közösségek erre nyújthattak be pályázatot, a kitétel volt az, hogy idei programok megvalósítására költsék az összeget. A felhívásra 30 pályázat érkezett be összesen 5,2 millió forint igényelt összegben. Több jelentkező saját forrást is megjelölt a kért keret mellé.
Igazgató
A Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola igazgatói posztjára pályázatot írtak ki, erre Kárász Péter jelenlegi igazgatóhelyettes jelentkezett. A képviselő-testületnek véleményeznie kell a vezetői pályázatot. A csütörtöki képviselőtestületi előterjesztés szerint a Kárász Péter által beadott pályázatot szakmailag magas színvonalúnak ítélik meg. Empatikus személyisége egy olyan munkahelyi környezet kialakítására alkalmas, amelyben mind az alkalmazotti, mind a tanulói közösség tagjainak egyénisége a lehető legjobban ki tud bontakozni. jáger
a csomag mindenképpen segítséget jelent, mert a gyermekvárás nagy költségekkel jár – tudtuk meg Orbánné Kis Georgina megbízott vezetőtől. Fülöp Róbert polgármester szerint a testület szinkronban van a kormány családtámogatási elképzeléseivel. – Februárban két támogatási formáról döntöttünk, az egyik az iskolakezdési csomag, a másik pedig az életkezdési, babaváró csomag. Utóbbi kapcsán fordultam a Védőnői Szolgálathoz, mert nekik ebben nagy tapasztalatuk van, helyismerettel rendelkeznek. Elkészült úgymond a prototípus, a következő hetekben pedig elkezdjük kivinni ezeket a csomagokat a családokhoz. Minden idén született kisbaba megkapja ezt a segítséget a várostól. A kérelmek a Védőnői Szolgálat segítségével jutnak el az érintettekhez és a közreműködésükkel kerülnek viszsza hozzánk. A csomagok kihordásából is részt vállalnak majd a védőnők, ebben a folyamatban szerepe lesz a körzeti képviselőknek is – tette hozzá Fülöp Róbert. A polgármester jelezte, sikeres pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílik az Egészségház energetikai korszerűsítésére. Nyílászárócserék lesznek, új kazánokat szereznek be és megoldják az akadálymentesítést is. Kép-szöveg: Jáger Levente
A halasi védőnőkkel találkozott Fülöp Róbert polgármester. A városvezető a babaváró csomaggal kapcsolatos információkat szerette volna megosztani a szakemberekkel. Mint kiderült, az anyukák közül már volt, aki értesült a lehetőségről.
– Már többen keresték a védőnőket az életkezdési támogatással kapcsolatban, ez azt mutatja, hogy az anyukák körében ismeretes ez a városi kezdeményezés. Várják és szeretnének élni minél többen ezzel a lehetőséggel. Én azt gondolom, ez
Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője múlt héten Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatót. A politikus elmondta, meg kell állítani a Fidesz ámokfutását, vissza kell állítani a határőrséget, valamint csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, fontos a soron következő EP-választás is.
Biztonságos Európát, szabad Magyarországot!
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatóján elhangzott, a migráció ellen nemcsak szavakkal kell küzdeni. A Jobbik szorgalmazza a határőrség visszaállítását, és úgy gondolják, át kell világítani azokat az embereket, akiket a Fidesz beengedett Magyarországra. Probléma a fiatalok elvándorlása, százezrek menekülnek el ebből az országból, ezt alapvetően az alacsony bérek okozzák, továb- szükség, emellett küzdeni kell a kor- mogassák a Jobbikot, mert nagy tétje bá az olyan típusú törvények, mint rupció ellen. van: az európai uniós tagságunk és az a rabszolgatörvény. A politikus úgy Gyöngyösi Márton arra kéri a lakos- érdekérvényesítő erőnk. gondolja, bérfelzárkóztatásra van ságot, a május 26-i EP-választáson táKép-szöveg: Bakos László
hírek
2019. április 24. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke II. Rákóczi Ferencről tartott előadást a tekós fiataloknak, pedagógusoknak egy rendhagyó történelemóra keretében. Az összefoglalóban az hangzott el, hogy a fejedelem élete, hite több szempontból is példa lehet a mai kor emberének.
Nehézségeken át győz az erény
Minden II. Rákóczi Ferenc nevét viselő iskola, így a halasi Tekó életében is fontos a 2019-es esztendő, hisz Rákóczi fejedelemmé választásának 315. évfordulóját ünnepeljük most. Tavaly decemberben az Országgyűlés ezt az évet Rákóczi emlékévvé nyilvánította. Ennek az ünnepségsorozatnak Kiskunhalason már volt egy epizódja március 31-én, amikor is Bábel Balázs érsek egy szentmisét tartott a tekósok részvételével. Ezúttal egy rendhagyó történelemóra megtartására kérték
fel, s természetesen örömmel tett eleget a meghívásnak. – Mindig nagy öröm számomra, amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelemről beszélhetek. Sok kutatómunka és rengeteg könyv elolvasása után bátran ki merem jelenteni, hogy az ő élete és az Istenben való hite pozitív példa lehet a mai középiskolásoknak. Ezért is hívom fel a
figyelmüket arra, hogy kövessék a példáját és éljenek példaértékű életet a mindennapokban – mondta az érsek. A résztvevő fiatalok úgy látják, több hasonló, rendhagyó órára lenne szükség, hisz az ilyen alkalmakkor sokkal könnyebb megjegyezni a hallott információkat. – Lehet úgy is tanulni, hogy egy
hagyományos, némileg unalmas tanórán elolvassuk a könyveket, és van ez a verzió is, amikor ilyen érdekes, könnyen fogyasztható formában kapunk történelmi áttekintést egy-egy ismert személyről. Személy szerint nekem ez sokkal jobban tetszik – árulta el László Ákos diák. Kép-szöveg: Szőri Attila
Életünk próbája Jézus feltámadásának örömünnepe A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, nem véletlen, hogy ilyenkor szinte minden szentmisén megtelnek a templomok. A Felsővárosi Jézus Szíve Templomban is nagyon készültek ezekre a napokra, húsvét vasárnapján Jézus feltámadását ünnepelték. Talapka István plébános, címzetes apát fogalmazta meg ehhez kapcsolódó gondolatait. Hárman pedig az első áldozás szentségében részesültek. A húsvét a Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt zárása. Ez a kereszténység legjelentősebb ünnepe, ilyenkor feldíszítik a templomokat is. Így volt ez a Felsővárosi Jézus Szíve Templomban is, ahol szentmisét tartottak. Teljesen megteltek a padsorok, van, akinek nem is jutott hely. Talapka István plébános, címzetes apát prédikációjában a feltámadásról osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. – Nem értették a tanítványok, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jézus kereszthalála
után ötszáz, ezer évvel még mindig az ő feltámadásának öröme tölti be a világot és az életünket. Ez nem felhőtlen öröm, mert minden nap újra és újra vizsgázunk. Az életünk próbája Jézus Krisztus feltámadásának örömünnepe, és minden áldott nap, amikor emlegetjük az ő kereszthalálát, és vissza kell, hogy idézzük emlékeinkben, imádságainkban is az ő feltámadását. Vizsgázunk akkor, amikor elhanyagoljuk a Jézussal való kapcsolatunkat, amikor megfeledkezünk Istenről. Vizsgázunk akkor is, amikor megmutatjuk Isten iránti szeretetünket, az
életünk különböző helyzeteiben áldozatokat hozunk. Vizsgázunk akkor is, amikor el vagyunk keseredve és nincsen reménységünk, amikor rettenetes fájdalommal gyászolunk. Vizsgázunk akkor is, amikor Jézus nevében kenyeret
adunk valakinek, akkor is, ha ki tudjuk mondani, hogy megbocsátok neked, mert szeretlek téged – fogalmazott István atya. A szertartáson hárman az első áldozás szentségében részesültek. Kép-szöveg: JL
Talapka István címzetes apát
mozaik
2019. április 24.
Verseny, élmény, nosztalgia – lovasnapok Halason Nyolc évet várt Kiskunhalas, hogy ismét nemzetközi lovasversenyt rendezhessen. A Hirling József Lovaspark a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) programjában szereplő, CSI** minősítésű díjugrató versenynek ad helyszínt április 29. és május 1. között. A halasi díjugrató rendezvény más, mint a többi. A nagy ugrások mellett show is vár a közönségre, különös figyelemmel május 1-jére. Az állandó éttermi szolgáltatás mellett kézműves kirakodók, gyermek foglalkoztató, huszárparádé és a Nemzeti Lovas Színház bemutatói várnak a közönségre. Kiskunhalason 1968-ban rendezték az első lovasnapokat, amely a május 1-jei ünnep köré épült. A nyolcévnyi nemzetközi minősítés hiánya a múlté és jövő hétfőn 9 órától három napon át 19 díjugrató versenyszám izgalmai várnak a nézőkre. A CSI** 42. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter. A hazai élmezőny színe-java nyeregbe száll, de a halasi nagy nevek, Fazekas István, Füzér Gábor és Weinhardt Virág is lovagolnak a díjakért. A szerdai nap tartják a legrangosabb számokat, a
Grand Prix-t a belügyminiszter és Kiskunhalas város díjaiért és a látványos kitartásos magasugratást a kőfalon. Az ünnepnapra több, a versenyt jól kiegészítő, széles rétegeknek szóló programsort állított össze a rendező Kiskunhalasi Lovasbandérium. A Százszorszépföld Egyesület szervezésében helyi termékek, bácsalmási finomságok, mátételki termékek, méhész, kosárfonó és kecsketejtermékek bemutatói lesznek és bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a csuhébáb készítésébe. A dél-alföldi finom borok vagy a hely-
Játékos-bábos délután
Folytatódott a Martonosi Pál Városi Könyvtár Játékos-bábos mesék című sorozata. A múlt keddi alkalommal A három nyulak című mesét elevenítették meg a résztvevők, és kreatív alkotásra is mód nyílt. A könyvtári foglalkozásokra a kisgyerekeket és szüleiket várják elsősorban. A programokat Fejes Józsefné vezeti az intézmény gyermekrészlegén. A Szivárvány Bábszínházi Alapítvány tevékenységét hosszú ideje koordinálja és sikeres előadások fűződnek nevéhez. – A bábos foglalkozások fejlesztik a beszéd- és utánzókészséget, a mozgást. Mindemellett a kézügyességüket is megmutathatják a kicsik. Fontos, hogy eszközhöz is kötődjön a mese, akkor jobban rögzül. Mindenki vizuális típus. A mese pedig hasznos, mert erkölcsi tanulsággal is szolgál – hangsúlyozta. Játékos-bábos délután május 14-én 16.30-kor lesz újra. Kép-szöveg: P. L.
ben készült kürtős kalács kóstolására is lehetőség nyílik. A gyermeksarokban szakavatott vezetővel kézműves foglalkozást tartanak. A Sóstó Csárda kitelepült sátorban várja kunsági ételekkel vendégeit. A lovas élet másik, szintén látványos világa is beköltözik a lovaspark zöld gyepére. Május 1-jén ízelítőt kap a közönség a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház június 8-i, Honfogla-
lás előadásából. Látványos, akrobatikus elemekkel ad műsort a Kiskunhalasi Lovasbandérium lovastornász csapata és csodaszép alaki bemutatóval, zenés karusszellel lepik meg a nézőket a halasi huszárok. A háromnapos díjugrató versenyek és a kiegészítő programok ingyenesen látogathatók a Hirling József Lovasparkban (Fazekas Mihály utca 1.) naponta reggel 8 órától. Információ a www.csikiskunhalas.hu honlapon. (X)
2019. április 24.
ünnep
Hagyományőrző locsolkodás a Tájházban Igazi autentikus helyszínt választott a húsvéti népszokások felelevenítéséhez a Halas Táncegyüttes. A Tájházban várták a lányok, asszonyok a táncegyüttes férfitagjait. A korabeli népi viseletbe öltözött hölgyek finomságokkal, hímes tojásokkal készültek a fogadásukra. A több mint harminc esztendeje megalapított Halas Táncegyüttesnél régi hagyomány a húsvéti locsolkodás. A férfiak sorra felkeresik a hölgy-
ismerőseiket, rokonaikat, majd a Tájháznál gyűlnek össze, ahol a táncegyüttes hölgytagjai várják őket. A népviseletbe öltözött menyecskék
és asszonyok délelőtt már izgatottan kukucskáltak ki az ajtón, nem kellett sokat várniuk, 11 órakor pontosan érkeztek a fiúk. A locsolkodás közép-európai húsvéti hagyomány, húsvéthétfőn kora reggeltől a fiúk vízzel, újabban illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat. A népi táncos fiúk kezében lévő szódás szifonokból már sejteni lehe-
tett, itt bizony nagy locsolás lesz. A locsolkodók közül volt, aki vízbe mártott gyöngyvirággal, míg mások kölnivízzel, vödörnyi friss csapvízzel vagy éppen szódával óvták a hölgyeket az elhervadástól. A locsolkodást követően süteménnyel, jófajta itókákkal köszönték meg a lányok, asszonyok a figyelmességet. Kép-szöveg: Bakos László
Öntözés és tojásdobálás a húsvéti kútnál Húsvéthétfő délutánján tartotta tradicionális ünnepi programját a Pásztortűz Egyesület. Mélykútról érkezett hozzánk a Vadvirág Táncegyüttes, melynek tagjai a régi idők szokásait elevenítették fel a húsvéti kútnál. Volt öntözés, tojásdobálás, zene és tánc. A részletekről Végső István szervezőt, az egyesület elnökét kérdeztük.
– Egyrészt tudjuk, hogy mint mindennek, megvannak a népi vagy pogány gyökerei. Elsősorban Krisztusra emlékezünk, a feltámadásra. Ám mellette ott van a természet újjáéle} A Pásztortűz Egyesület alakulása óta szervez húsvéthétfőre locsolkodást? – 2008. óta szervezzük. Elmondható, hogy ez szinte az első rendezvényeink egyike, hiszen abban az évben február legvégén alakultunk. Lovas kocsival, más hagyományőrzőkkel közösen indultunk el ezen az úton. Azóta többen belevágtak a hagyományos húsvéti locsolkodásba. } Milyen hagyományokat, népszokásokat elevenítenek meg ezek az alkalmak?
dése, aminek nagyon örülünk. A termékenység, a közösségépítés, a családi összejövetelek és a szakrális, vallási, népi hit kitűnő egyvelege a húsvét. Ezért fontos ez nekünk. } Mi volt a program idén? Kik működtek közre? – 2017. óta gyakorlatilag a nagyhéten nyitjuk a húsvéti programunkat azzal, hogy húsvéti kutat díszítünk. Ez a gyülekező hely, ezzel is felhívjuk a figyelmet az ünnepkörre. Idén más volt a program, mert nemcsak a húsvéti kútnál gyülekeztünk, hanem ott is maradtunk. A Vadvirág Táncegyüttes segítségével elevenítettük fel a hagyományos húsvéti locsolkodást. Kép-szöveg: Pál László
A 40. Halasi Szüreti Fesztivál sztárfellépőjeként köszönthetjük városunkban a Follow The Flow együttest. Koncertjük szeptember 7-én lesz a főtéri nagyszínpadon. Vincze Gergely – BLR, Molnár Csaba – Fura Csé és Szakács Gergő tavasszal megjelenő első lemeze zenei anyagával járja az országot. A formáció tavaly a Petőfi Zenei Díj Az év felfedezettje kategóriáját nyerte meg. Ezt követte az MTV Europe Music Awards Legjobb magyar előadója cím kiérdemlése. A Nem tudja senki című slágerük 41 millió feletti megtekintésnél jár jelenleg a legnagyobb videomegosztó csatornán. Ezt a sikert egy év leforgása alatt érte el a Follow The Flow. Újabb daluk, az Anyám mondta szintén a közönség nagy kedvence, amiért számos hálás kommentet kaptak már a fiúk.
2019. április 24.
Őszinte dalokkal a listák élén a Follow The Flow
fotó: rakó alex
10 kultúra
Vincze Gergely – BLR, Molnár Csaba – Fura Csé és Szakács Gergő } Tavaly ősszel két számotoknak – Érdekemberek, Anyám mondta – is egyszerre volt a premierje, ez eléggé unikumnak számít. Mind a két klipnek jó a fogadtatása, különösen az Anyám
dos gitártémára énekel valami halandzsát. Ebből jó párat megcsinál, elküldi nekünk, és amelyik tetszik, arra írunk egy magyar szöveget, ami meg is adja a dal témáját. A hangszerelés legtöbbször
egy három-négy másodperces kis technikai problémánk, ezt leszámítva úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült, és rendkívül meg vagyok elégedve. } Tavaly részt vettem egy kisebb klubban a koncerteteken, azóta kinőtte magát ez a formáció. Számítottatok rá, hogy ilyen rövid időn belül és ekkorát fogtok ugrani? BLR: – Igen, számítottunk rá, nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy itt lehessünk, de a közönségnek is nagy része van ebben az egészben. Szerettük volna, ha ez így van, és így is lett. Ennek nagyon örülök.
mondta címűnek, ami már 12 millió feletti megtekintésnél jár. Olvastam olyan kommenteket, hogy sokan együtt éreznek ezzel a dallal, és megköszönik nektek, hogy általa, emiatt jobb emberek lesznek. Szakács Gergő: – Szerencsére olyan szövegeket sikerül írnunk, ami megfogja az embereket, és amik őszinték. Igazából valószínűleg ez a titka annak, hogy ilyen kommentet kapnak a videóink. } Mi a munkamegosztás közöttetek? Ki írja a zenéket, szövegeket? Fura Csé: – Általában úgy szokott lenni, hogy Szakács Gergő pár akkor-
Somogyvári Dániel barátunk munkája. Utána kerülnek rá a verse szövegek, és tulajdonképpen kész vagyunk. Most amit dióhéjban elmondtam, az nagyjából egyhónapos folyamat. } A következő nagy állomás május 30án a Budapest Park lesz, amit lemezbemutató koncertnek ígértetek. Hogyan állnak a munkálatok? Kézzel fogható lemez lesz? Szakács Gergő: – Igen, fizikai formátumban is meg fog jelenni terveink szerint. Nagyon szoros az idő, de azon vagyunk, hogy az ígéretünket beváltsuk, és legyen lemez május 30-ra. Íródnak a
fotó: Hegyi Júlia Lily
} Telt házas koncert után beszélgetünk az Akvárium Klubban a szintén telt házas második buli előtt. Hogyan sikerült az első rész? Fura Csé: – Szerintem nagyon jól. Volt
dalok, már eléggé végleges formátumot nyert három track és kettőn még nagy erőkkel dolgozunk, de valószínűleg fogjuk tudni tartani a deadline-t. } Ezek szerint a lemezbemutató lesz a CD-premier napja? BLR: – Igen, azt szeretnénk, ha így lenne. Ha ott már lehetne ezt a lemezt vásárolni, illetve új dalokat élőben fogunk játszani róla. } Korábban, négy éve azt nyilatkoztad, hogy akusztikus koncerteken veszel részt, és háromhavonta egy elég. Ahhoz képest eléggé felgyorsult a tempó. Felkészültetek a fesztiválszezonra? Szakács Gergő: – Igyekszünk felkészülni rá, azért a tavalyi év elég jó alapozás volt ilyen szempontból, mert több mint hatvan koncertet nyomtunk le. Az idei évben több mint száz koncert vár ránk, de azt gondolom, hogy meg fogjuk tudni ugrani ezt a dolgot. Igen, a négy évvel ezelőtthöz képest sok minden változott. Ez most egy másik játék. } Novemberi akusztikus koncerteden arra utaltál, hogy melankolikus hangulatú vagy inkább. Ez a dalokban is megmutatkozik? Szakács Gergő: – Abszolút, persze, azt gondolom, hogy érezhető valamilyen szinten, de igyekszünk. Mostanában elég sok vidám dal is születik, és ennek nagyon örülök. Jelenleg mondjuk, pont nem vagyok a topon, de ettől függetlenül szerencsére jönnek vidám hangulatú számok is. } Említettük az előbb a fesztiválszezont. Változik a repertoár – időkorlát függvényében – a klubkoncertek zenei anyagához képest? Fura Csé: – A fesztiválszezon május elején indul, és a hónap végén jön ki a lemezünk. A megjelenése előtt van egy már jól működő műsorunk, viszont júniustól ez meg fog változni, mert bekerülnek a setlistbe persze az új dalok is a lemezről. } Szakács Gergőről tudom, hogy biciklizik meg fut. Ki mivel spannolja magát, hogy fitt legyen a koncerteken? BLR: – Nekem van egy kiskutyám és vele szoktam futni a kertben. Fura Csé: – Nekem van egy kislányom, akit ha sír, akkor azért emelgetek, ha nem, akkor azért. Leginkább vele szeretem tölteni az időm. Szakács Gergő: – Rólam meg már beszéltél, maradok a biciklizésnél és a futásnál, igen. Pál László
zene 11
2019. április 24.
– A kezdő növendékek egy évig furulyáznak, másodikban kapnak fuvolát. Mindkét hangszernél nagyon fontos a rendszeres, mindennapi gyakorlás. A fuvola az egyik legnehezebb hangszer, melynek megszólaltatásához el kell sajátítani a légzéstechnikát, ami az egész életben hasznos lesz. A jó szájtartás – anzac – megkönnyíti a megszólaltatást – mondta Hamza Barbara tanárnő. Kisebbek-nagyobbak egyaránt szépen felkészültek. Nyilas Eszter, aki tanára szerint az egyik legszorgalmasabb, Bach Musette-jét játszotta. Szalóki Kata zenei pályára készül, Szegedre felvételizett a konzervatóriumba, Király: Boldog Veronika című művét szólaltatta meg. Dusnoki Réka érettségizik, mégis van ideje, kedve fuvolázni. Duózott Szalóki Katával és
Szép fuvolahangok szálltak
fotó: pál lászló
Az elmúlt kedden fuvola házi hangverseny volt a zeneiskolában. Az ilyen koncerteken egy tanár összes tanítványa fellép szüleik, rokonaik, barátaik, tanáraik előtt.
Hamza Barbarával is. William Poon nemcsak trióban mutatta meg tudását klasszikus fuvolán, hanem kínai nád fuvoláján végtelen hullámokat idézett elénk a Honghu tavon. Fődi Anna
a főiskolai tananyag Poulenc-Szonáta III. tételével varázsolt el bennünket. Fődi Anna és Szalóki Kata a madarasi Felső-bácskai Ifjú Zenebarátok Versenyén kiváló produkciójával kiemelt
arany minősítést érdemelt. A záró műsorszámban hozzájuk csatlakozott a tanárnő: Zempléni: Fuvolatrió II-III. tételével arattak megérdemelt, nagy sikert. L. Molnár Anna
Énekelt versek a művészeti iskolában sak az ilyen programok – mondta a tanárnő. A műsorban József Attila, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és Weöres Sándor megzenésített verseit énekelték a zeneiskolás növendékek az intézmény tanárainak hegedű, cselló és gitár kíséretével. Három vers is megszólalt. A tanárnő arra is rávette az ifjúságot, hogy Weöres Sándor Ugrótáncát közösen énekeljék a fellépőkkel, hiszen sokuknak ismerős még a Bóbita, a Csiribiri, a Galagonya… Jókedvű, élménydús koncertet hallhattunk, s már készülhetünk az őszi órára, amit az Ifjú Zenebarátok Napjára tervez Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő. L. Molnár Anna
A költészet napja alkalmából a rendhagyó énekórán ezzel az idézettel köszöntötte a fiatalokat Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő, a rendezvénysorozat kitalálója a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. – Negyedik alkalommal hívtuk
növendékeimmel a diákokat rendhagyó énekórára, most a költészet ünneplésére, természetesen zenével. Lehetőséget adunk arra, hogy élő zenével, igazi hangszerekkel találkozhassanak. Egy tanuló azt mondta: azért jött el, hogy láthasson igazi zongorát. Ezért fonto-
fotók: borbényi márta
Rendhagyó énekórára várták a zeneiskolába a város általános és középiskoláiból a tanulókat. „Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, majd újra megfogom, de az már valami más.” József Attila így fogalmazta meg a versírás lényegét.
12 irodalom
2019. április 24.
Lucskai Vincze:
Egy jó haiku-pillanat bárhol elérhet minket. Lucskai Vinczével előfordult már, hogy biciklizés közben jött az ihlet. Ha éppen nincs nála mobiltelefon vagy jegyzetfüzet, akkor kilométerenként ismétli, hogy ne felejtse el, míg rögzítheti. A verset tulajdonképpen a természet írja. Ő „csak” vezeti a tollat a papíron, vagy gépel a klaviatúrán. Ez az álomszerű titok nyitja, a valóság ennél öszszetettebb. Aki haikut ír, legyen érzékeny a szépségre. Az esztétikai elv mellett persze fontos a hitelesség és az, hogy az olvasó érezze, hogy a haiku mögött munka áll.
város megihlette. Egy művész számára az ifjúkori évei táptalajt jelentenek. – Nagyvárad és a tere nagyon közel áll a szívemhez. A Holnap alkotóinak találkozóhelyei, kávéházak, cukrászdák emlékezetesek Nagyváradról. „Várost cseréltem, de utam kavicsai ott fényesebbek.” – idézett egy haikut. Pluszként két angol nyelvű vers is elhangzott. A haikut is író magyar elődök közül Fodor Ákost, Tandori Dezsőt és Kányádi Sándort emelte ki. Lucskai Vincze beszélt életéről, költeményeiből maga is adott elő. Az estnek azonban színész közreműködői is voltak. Haikuit, verseit a Szabadkai Népszínház művészei, Kalmár Zsuzsa és Mezei Zoltán olvasták fel. Előfordult, hogy kétféleképpen is elhangzott egy-egy mű. – Nagyon becsülöm az írni tudó és akaró művészeket. Engem az őszinteség, a bátorság fűz össze Vinczével. Közel érzem magamhoz. Örülök, hogy elvállaltam ezt az estet – mondta Kalmár Zsuzsa. – Végigolvasva a verseket, azt fe-
Az irodalombarátok érdeklődésére számított elsősorban a Forrás-Új Tükör Klub április 16-i rendezvénye a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. A Közösségek Házában Király Gábor, a program házigazdája köszöntötte Lucskai Vinczét. Haikuiról és hoszszabb lélegzetű költeményeiről Hegedűs Katalin, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium magyar-történelem szakos tanára beszélgetett vele. A haiku régi japán műfaj, 17 szótagú, háromsoros vers. Magyarországon a Nyugat folyóiratban jelentek meg először ilyen művek. – A szabad költészet ragadott meg. Az alliterációk, a metaforák világa szippantott magába. Megpróbálom 17 szótagba foglalni azt, amiről úgy gondolom, hogy a végeredmény haiku lesz. A haiku szerelmese lettem, de a nyugati, korcsosított változatát elutasítom. Egy távol-keleti és a nyugati között óriási különbség van. Én ragaszkodom a klasszikus íráshoz. Azt, hogy mennyire sikerül, majd az idő eldönti – mondta. Lucskai Vincze beszélt a formai és a tartalmi elvárásokról a klasszikus haikuval kapcsolatban. Rámutatott: a haiku több mint egy versforma, önálló műfaj. – A természet ábrázolásán keresztül mély lélektani tartalmat is hoz. Nem pusztán időtöltés. A haiku művelőjét
deztem fel, hogy sok közös van bennünk Vinczével. Akkor jó az előadásmód, ha a felolvasott mű párhuzama bennem is megvan – vette át a szót Mezei Zoltán. – Folyton kerestem a helyem, de már megtaláltam Zsuzsa mellett Szabadkán. Vinczénél is láttam az útkeresést. Ez olyan parallel, amit szívesen él meg az ember, az alkotó. A sikeres irodalmi est végén minden érdeklődő kapott egy könyvjelzőt Lucskai Vincze haikujával a kijáratnál. Pál László
Csak észre kell venni a csodát
Fotók: Anda Péter
Mezei Zoltán, Kalmár Zsuzsa, Lucskai Vincze és Hegedűs Katalin
éber figyelem jellemzi. A téma kiválasztása után gyakorolja az elmélyülést, a lényeg megragadását. Képes a személyes élményt átadható tapasztalattá nyilvánítani. A haiku olyan versforma, mely állandó mozgásban van. Fel kell fedezni ezer arcát. A haikunak általában nem adnak címet. A pillanat művészete ez. Én mégis címmel rögzítem, hogy idő múltán könynyebben rátaláljak a keresett versre. Hegedűs Katalin szerint erőt kell adni a haikunak szellemi átéléssel. Szó volt arról is, hogy a haikuírás egy belső folyamat, szellemi gyakorlat. A leg-
jobb haikuk átlépik az időt és évszázadok múltán is beszédesek. – A verset tulajdonképpen a természet írja – mutatott rá a haikuk kapcsán Lucskai Vincze. – Haikuk születhetnek bárhol, bármikor. Velem előfordult, hogy kerékpározás közben érkeztek. Csak észre kell venni a csodát, amit mások majd kicsomagolnak. Ha nincs nálam mobiltelefon vagy jegyzetfüzet, akkor kilométerenként ismétlem. Haikuból bőséges volt a kínálat az esten. Lucskai Vincze Nagyváradon élt, most Kiskunhalason, így mindkét
2019. április 24.
kultúra 13
Történet, ami nem várt eredménnyel zárul Orcsik Gergő és Vida Krisztina régóta ismerik egymást. Mindketten a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói Budapesten. Most már egy közös kiskunhalasi kiállítás is összekapcsolja a nevüket. A tárlat Fluke címmel látogatható a Közösségek Házában. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. A kiállítás koherenciáját az emlékek adják. nek, hol tart, milyen irányban halad. – Azt érzem, hogy nincs más utam, más lehetőségem, ezt kell csinálnom. Az ember élete során rengeteget változik, a festendő témák is változnak. Itt a hely és a helyszín ezt a repertoárt kívánta meg. Célom volt, hogy a kiállítás a Fluke fogalmához kapcsolódjon – mondta. – Véletlen, de szerencsés vonzata is van. Tussal való festéskor folyamatosan alakuló képhez kell komponálni az elképzelt látványt. A mikro és a makro játéka ez a kiállítás – fűzte hozzá Gergő. Ő egy makettel is készült. Ezzel porVida Krisztina, Orcsik Gergő, Dobó Bianka és Rajcsány Betti szervező tugáliai élményeit sűríti egyetlen alkotásba. Olyan, mint egy kimereví- Vida Krisztina ötödéves hallgató fes- ka képzőművész nyitotta meg április tett emlékkép. Ez a mű egy folyamat tő szakon a Magyar Képzőművészeti 12-én a Közösségek Házában. Beszékezdete. Egyetemen. A koncepció számára is dében bemutatta a kiállítókat, és szólt az irányított véletlen volt közös tárlat- alkotásaikról. ról lévén szó. – Munkáikban fontos szerepet tölt – Nem kiszámítható módon alakul, be a véletlen. Komponáltságról léahogy készül a kép. A kompozíció, a vén szó az irányított véletlen. Kriszfigurák helyzete, a tér és az ember, ta képein a hangsúly az ember és a a táj és az ember kapcsolata foglal- természet kapcsolatán van. A szilukoztatott. A munka során különbö- ettek adnak kapaszkodót. A munkáző döntéseknek megfelelően születik kon keverednek a művész személyes meg a végső alkotás. élményei, az álom és a valóság. Saját Míg Gergő családi indíttatása révén szűrőnkön át kiegészíthetjük ezeket, jól ismeri városunkat, addig Kriszti- és saját történetünkre is ráismerhena először volt itt. Szépnek tartja. Fő- tünk. A festmények segítségével képleg a település története érintette meg zettársításokat hozhatunk létre. Gerés a fák szépsége. Itt is megmutatko- gő számára fontos a kísérletezés. zik természetszeretete. Tussal alkot, néhol ecsettel belenyúl. A Fluke című kiállítást Dobó BianPál László Fotók: Anda Péter
Bizonyára, sokakban felmerült a kérdés, mit is jelenthet a kiállítás elnevezése. Nos, itt a válasz. Fluke – véletlen. Egy olyan történet, ami nem várt eredménnyel zárul. Látható a technikai megoldásokban és párhuzamba állítható a fizika és a természet váratlan eseményeivel, amiknek szereplője az ember. Orcsik Gergő grafikusnak tanul a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, és most másodéves hallgató. Kiskunhalasról indult a pályája. Londonban modell utáni rajzolás kurzuson vett részt. Hatott rá a város különleges atmoszférája. Művészi tevékenysége során készített monotípiákat, dolgozott szénnel. Most visszatért Kiskunhalasra, hogy bemutassa a helyi közönség-
Ulakcsainé Lovas Jolán:
A négykezes játék is természetessé vált
Az egyéni megszólalás után mindenki játszhatott négykezest, méghozzá Jolika nénivel. – A fiatalok szépen szólóztak, de ebben a tanévben, úgy érzem, a négykezes játék is természetessé vált, igazán az övék volt – mondta a tanárnő. Valóban, a tanítványok örömmel és jól muzsikáltak együtt tanárnőjükkel.
Megszólaltak Bach, Csajkovszkij, Schubert, Diabelli és mások művei. S akik megérdemelték a közönség tapsát: Bihari-Nagy Emese, Horváth Dalma, Papdi Nikoletta, Tapodi Janka, Tóbiás Anna, Ürmösi Janka, Vilcsek Dóra és az egyszem fiú, Sztojka István. L. Molnár Anna
Fotó:pál lászló
Sikeres hangversenyt tartottak múlt hétfőn a zeneiskolában Ulakcsainé Lovas Jolán tanárnő zongora szakos növendékei. Kis létszámú, de ügyes, igyekvő gyermekcsapatot hallhattunk az est folyamán. Mindenki játszott szólóban, a kisebbek két darabot, a nagyobbak egy-egy nehezebb zeneművet.
14 színház
2019. április 24.
Mészáros Máté:
Nem tudnak elõtte alakoskodni az emberek
Fotó: Anda Péter
„Molnár Ferenc minden műve élményszámba megy.”
Mészáros Máté játssza Molnár Ferenc Az ördög című darabjának címszerepét. A színész nagyon szereti ezt az előadást és a szerzőt, akinek szerinte minden mondata élményszámba megy. A produkciót a Zenthe Ferenc Színház hozta el Kiskunhalasra. A Városi Filmszínházban a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében, a tavaszi színházi évad záró előadásaként tekinthette meg a helyi közönség. Mészáros Máté az általa megformált karakterén túl a szabadúszó létről és a zenélésről is nyilatkozott lapunknak.
} A címszerepet alakítod Molnár Ferenc darabjában. Azt olvastam rólad, ha belebújsz egy karakterbe, akkor szereted tudni, hogy mit gondol, mit érez. Hogyan volt ez egy mitologikus alaknál? – Az ördög itt szimbolikus, én megpróbálok egy embert játszani, illetve megírva is inkább egy emberre van, mint egy mitologikus személyre. Mindent tudó, nincsenek előtte titkok érzelmileg. Nyilván ez benne az ördögi, hogy átlát mindenkin, és nem tudnak előtte alakoskodni az emberek – nyilatkozta karakteréről a címszerep megformálója. } Egyik kollégád, Fenyő Iván az osztálytársad volt. Könnyebb így
Szabó P. Szilveszter:
Mindig érzésekre hagyatkoztam
Szabó P. Szilvesztert főként zenés darabokból ismerhetik a színházba járók. Városunkban, a moziban is ebben a műfajban találkozhatott vele a közönség. A Halasi Waldorf Egyesület szervezte azt a Musicalgálát, melyen a közelmúltban fellépett. } Kollégáival folyamatosan ment a viccelődés a színpadon. Ez próbákon is tapasztalható? – Abszolút, sőt ez tart minket életben. A színház is észrevette már, ha minket Homonnay Zsolttal ösz-
szeraknak, akkor ott vége… } Ezért van váltás… – Van, de mi annyira hasonszőrűek vagyunk, és azonos gondolkozásunk van, hogy a Béres Attila által rendezett Párizsi élet egyik
próbáján elengedtük magunkat. Egy öt-hat perces jelenetet huszonöt percessé varázsoltunk saját szavainkkal. A rendező mondta, hogy ez az irány csak az írott szöveggel próbáljuk meg. Majd odaért az énekkar, és kérdezte, ezt mikor gyakoroltuk be. Azt válaszoltuk, ez most jött. Ancsa is, Peller Anna is ilyen. Nagyon megvan a hullámhossz. Félszavakból értjük egymást. Ez egyrészt veszélyforrás egy rendező számára. Ha mi hárman összekerülünk, akkor ő nem tud instrukciót adni. Egymásra nézünk, és tesszük a dolgunkat. Másrészt meg jó, mert egy-egy fellépés nem válik haknivá. Átadás történik a nézőnek, mert már nem kell, hogy mellébeszéljünk. Ez nagyon-nagyon fontos. Bárcsak minden kollégámmal így lenne. Én ezt kívánom. } A színészet mellett más művészetek is jelen vannak az életében. Szokott írni, szobrászkodni, fotózni. Milyen témák érdeklik elsősorban? – Mátészalkai lévén én nagyon a szociográfiai fotózásból indultam. Fekete-fehérben és saját laborban dolgoztam. Vettem exponáló órát
játszani a színpadon? – Mindenképpen, persze, bár ő keveset van színpadon, úgyhogy az elmúlt években nagyon ritkán találkoztunk. Az, hogy ismertük egymást, azért jó dolog. } Egerből szerződtél át Budapestre. Hogyan tudod összehangolni a fővárosi előadásokat az utazódarabokkal? – Szabadúszó vagyok. Sokat utazom az Orlai Produkciós Irodával is. Egyre nehezebb, de vagy beszállok a buszba, vagy beülünk egy kocsiba, és megyünk. Azért havonta háromszor, négyszer utazunk. Ezt lehet soknak is mondani, de végül is nem olyan vészes. } Molnár Ferenc Az ördög című darabja tavaly ősz óta van a Zenthe Ferenc Színház repertoárján. Túl a kezdeteken mit lehet mondani, mik az előadás fő erősségei? – Szerintem maga a szerző és a darab, ezt emelném ki. Molnár Feis, de nem szerettem. Mindig ráhagyással fotóztam, érzésekre hagyatkoztam. A digitalizálás, az internetes közlés más helyzetet idézett elő. Már nem olyan személyes. Persze nagyon sok ügyes trükk meg szoftver van már. Régen – filmről beszélünk, nem digit korszakról – volt egy Zenit az oldalamon. Ahogy mentünk, bandukoltunk, mindig hozzákoccolt a csípőmhöz és exponált. Csinált egy vízimalmos képet, amikor egy 104 éves nénihez tartottunk, aki mindig meghívta a forró-encsi alkotótábort egy aludttej-bulira saját sütésű kenyérrel. Isteni volt. Később előhívtam ezt a felvételt. Nagyon gyönyörű lett. Húsz év múltán megtudtam, hogy Homonnay Zsoltnak is köze van Forró-Encshez a szülei által. Neki adtam a régi vízimalom-fotót. Így ért körbe a történet. A csípőmön az exponálásnak volt valami jelentése. Zseniális, ahogy bezáródik a kör. Azt mondja az ember, hogy már nem is keres több barátot 45 évesen. } Több elismerésben részesült pályája során. – Három Arany Kotta Díjam van. Egy az Elfújta a szél, egy a Rebecca és egy a Mario és a varázsló kapcsán. Tényleg jó előadások, de mindig úgy gondolom, hogy ez nem az enyém, hanem a darabé. Az elismerés az öltöztetőn, a műszakon keresztül min-
színház 15
2019. április 24. Fenyő Iván:
Azt éreztem, jó, csináljuk
denkié. Szerintem az előadás kapta az Arany Kotta Díjat és azon belül én. Nem teszek különbséget, de nagyon nagy megtiszteltetés. Az, hogy a közönséghez eljut az a fajta gondolkodásmód, amit mi képviselünk – akár kicsiben egy fellépésen, akár nagyban egy előadásban – az nagyon megható. Mindig igazolja azt, hogy jó felé gondolkodunk az életben. } Az új kihívás a Carousel-előadás? – Meg van nekem A Pendragon legenda, a Titanic. Egy Molnár Ferenc-darabot, A farkast rendeztem volna áprilisban, de azt el kell csúsztatni. Vannak kisebb-nagyobb darabok, amikben szintén immáron csak rendezőként leszek jelen. A baba volt a legutóbbi rendezésem a Karinthy Színházban. Abban még játszom is. Játszani és rendezni egy picit most nekem sok volt. Szeretném megnézni, hogy amit bentről gondolok, azt kintről hogyan tudom instruálni, illetve eljuttatni, ahova szeretném. Nagyra becsült kollégákból fogom összeválogatni a szereplőket, akikről én úgy gondolom, hogy meg tudják csinálni. Külön most elkezdtem a Szabó P.-castot. Kiválasztottam pár embert, akivel lehet dolgozni, és most velük szeretném elképzelni a közeljövőmet. Kép-szöveg: Pál László
Fotó: Anda Péter
Fotó: Pál László
Fotó: Pál László
Fenyő Iván elsősorban filmszínészként ismert és elismert a szakmában. Évek óta nem játszott színházban, tavaly azonban kapott egy felkérést, mellyel kapcsolatban azt érezte, hogy el kell vállalnia. A Zenthe Ferenc Színházban tűzték műsorra Molnár Ferenc klasszikus darabját Az ördög címmel. Iván ebben az előadásban játssza az egyik főszerepet. A közelmúltban Kiskunhalasra is ellátogatott a társulat e nagy sikerű mű színrenc minden műve, minden monda- padi változatával a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgálta élményszámba megy. Kiemelném tató Kft. szervezésében. még Bozó Andreát, akit szintén nagyon régóta ismerek, vele Eger- } Mikor legutóbb, egy kultúra sorozat, ők még mindig csinálják, ben játszottam együtt. napján Kiskunhalason voltál, ak- én már nem. } Úgy tudom, hogy zenéltél is. Meny- kor azt mondtad, hogy inkább a } Te vagy János ebben a darabnyire van még jelen napjainkban az filmek vonzanak. Most mégis egy ban. Hogyan jellemeznéd ezt a életedben? színházi előadás kapcsán találko- karaktert? – Egyre ritkábban, egyre keveseb- zunk újra. Miként történt, hogy – Van egy elnyomott érzése Jobet gyakorolok már otthon is. Na- mégis elfogadtad ezt a felkérést? lán felé. Évek óta szerelmes belé, gyon ritkán kell előadásokban, ak- – Azért, mert annyira nem ját- de neki már más férje van. Most kor kamatoztatom. Most éppen szottam már színházban. Szerin- adódik egy olyan este, ahol valóra – Az első évadnak vége. Azt még nincs olyan formáció, ahol a sa- tem öt-hat év is eltelt azóta. Meg- válthatja az álmait. nem tudom, hogy én leszek-e a ját örömünkre zenélnénk. Állandó- kerestek, és Az ördög főszerep… } Hogyan tudod összehozni a másodikban. an beszélünk róla, és gondolkozunk zenekarok alapításán, de végül is ez mindig elmarad időhiány miatt. Pál László
Nem én játszom az ördögöt, de három főszerep van és az egyik az enyém. Mészáros Máté egykori osztálytársam, jó barátom és kollégám az ördög, és ez vonzerő volt. Azt éreztem, jó, csináljuk. } A Színművészeti óta nem is játszottatok együtt? – Ilyen igazi színházban nem, de nyaranként, amikor az osztály összegyűlt, akkor igen. Ott azért játszottunk. Van egy ilyen színházi
színházi elfoglaltságokat a filmes felkérésekkel? – Úgy, hogy ezek le vannak egyeztetve. Mind a sorozatoknál, mind a filmeknél tudják, hogy én ma színházban játszom. Ilyenkor nem tesz be az egyeztető semmi más programot. } A Drága örökösök című sorozat kapcsán néha Ökörapátiba is ellátogatsz. Folytatódik a forgatás?
} Úgy éreztem, hogy lubickolsz a pszichiáter szerepében. Így volt? – Abban nagyon, igen. Nagyon bírtam. Bármilyennek lehetett lenni. } Hogyan fogadta Csernus doki az alakításodat? – Hívtam. Többször beszéltünk azóta, de nem nézte még meg. Múltkor is mondtam neki, amikor dumáltunk, de akkor se látta még. Nincs tévéje meg ez, az. Remélem, most már látta. Pál László
16 hirdetés
2019. április 24. Corso Verona Gyorsétterembe futár, valamint pultos munkatársat keresünk. Tel.: 06 20/225-50-04 A-360
Bolti eladót felveszünk. Tel.: 06 30/936-13-42 A-285 Heti 1 nap, „Birtok Gazda”, elsősorban kertészeti teendőkre férfi munkaerőt keresek. Tel.: 06 20/927-74-36 A-305 Vendéglátóhelyi tapasztalattal rendelkező vezető szakácsot keresünk kiskunhalasi munkahelyre. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, fizetés megjelöléssel a halas.allas.2019@gmail.com e-mail címen lehet. A-308 Kiskunhalasi vendéglátó helyre szakképzett felszolgálót és futárt keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a halas.allas.2019@gmail.com e-mail címen lehet. A-309 Corso Verona hamarosan nyíló új Street Food éttermébe pultost és hamburger, gyros, tortilla készítésben jártas munkatársat keresünk (végzettség nem feltétel). Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 30/686-11-88 A-317 Hamarosan nyíló új Corso Verona Gardenbe Pultoscsapos, felszolgáló munkatársakat keresünk. Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 30/686-11-88 A-318 Corso Verona hamarosan nyíló új Húsbolt és Pékség üzletébe hentes és eladó munkatársat keresünk. Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 70/459-66-26 A-319 Fuvarszervezőt keresünk! Belföldi és nemzetközi fuvarviszonylatokra!!! Kiemelt fizetés! Kiskunhalas Tel.: 06 20/574-95-90 A-330 Sofőröket keresünk nemzetközi viszonylatra. Nyerges, fiatal szerelvények. Havi 2-3 hétvége itthon. Kiskunhalas Tel.: 06 20/336-43-50, 06 20/772-20-55 A-331 Vevőszolgálati munkatársat keresünk! Autószervizünkbe adminisztratív és vevőszolgálati feladatok ellátására keresünk informatikai ismeretekkel, kiváló problémamegoldó és kommunikációs képességgel rendelkező vevőszolgálati munkatársat. Szakmai ismeret és angol nyelvtudás további előny! Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu e-mail címen vagy személyesen, Kiskunhalason a Keceli út 19-23. szám alatt, Szabó-Kocsis András szervizvezetőnél! A-338 A Kalmár Sütőipar délutáni termelési műszakába munkatársat vesz fel. Tel.: 06 20/947-07-13 A-355 Szakképzett eladót felveszünk. Jelentkezni személyesen a Tikkurila festékboltban, Kölcsey u. 11., vagy telefonon. Tel.: 06 30/935-42-41 A-356 Vendéglátó egységbe azonnali kezdéssel takarítónőt keresünk. Tel.: 06 70/332-28-41 A-359
Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. e-mail: gerdrink1@gmail. com Tel.: 06 20/508-86-93 A-362 Élelmiszerboltba eladót felveszünk. Tel.: 06 30/469-95-36
A-365
Kertvárosi Diána Market élelmiszerboltba 1 fő főállású bolti eladót felveszünk. (Szakképesítés nem feltétel.) Tel.: 06 20/393-13-09 A-366 Ügyes kezű segédmunkásokat felveszünk nettó 140.000 Forinttól. Jelentkezni telefonon lehet. Tel.: 06 30/742-41-77 A-368 Iskolai kertészt keresünk. Érdeklődni lehet: II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Kiskunhalas, Kossuth u. 39. teglas@teko.hu Tel.: 06 77/422-433, 06 20/982-33-74 A-379
Vemhes koca eladó. Tel.: 06 70/254-19-42 A-380
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-45
Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-66 70 éves férfi barátot, társat keres. Tel.: 06 77/741-246
A-341
Jó állapotú 90x200-as matrac eladó. Ár: 9.000 Ft Tel.: 06 30/968-70-36 A-370
Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05
A-138
Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 A belváros közepén különálló, 1514 m2-es telken, kb. 250 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó száraz borospincével, beépíthető tetőtérrel. Irányár: 25,9 M Ft Tel: 06 70/335-27-34 A-235 Eladó bekerítve építési telek villany előkészítésével, akár tervrajzzal is. Tel.: 06 20/489-38-66 A-347 120 m2-es családi ház eladó, akár kulcsrakészen decemberi átadással. Tel.: 06 20/312-23-08 A-348
Születtek: Rácz Larissza Amira (Oláh Gabriella) Kiskunmajsa, Mezei Zsófia (Opóczki Kitti) Kecel, Kovács Márk András (Balogh Magdolna) Soltvadkert, Takács Alíz (Lisztes Edina) Kiskunhalas, Tarjányi Attila (Fekete Lilla) Kiskunhalas, Farkas Kristóf Gusztáv (Ajtai Ágnes) Kecel, Markó Sára Diána (Dóczi Adrienn) Kiskőrös Házasságot kötöttek: Deli Roland és Pénzes Viktória, Kőhegyi Gábor és Püspöki Terézia Elhunytak: Dr. Rakonczay Sándor Tibor (Soltvadkert), Berta Józsefné Kulcsár Veronika (Kiskunhalas), Andriska Pál (Kiskunhalas), Suhajda Imréné Podobni Erzsébet (Akasztó), Karánvölgyi Ágoston (Kiskunmajsa), Balog Lajos (Kiskunmajsa), Farkas Sándorné Halmi Veronika (Szank)
Szántóföldet vásárolnék a Kötönyi út és a Levi’s környékén. Területtől függően hektáronként 2,5-3 M Forintig. Tel.: 06 70/673-30-90 A-372
Villanyszerelést vállalok. Tel.: 06 70/560-89-95
A-353
Otthon Melege Pályázat 2019 KONVEKTORCSERE 60 % állami támogatás Tel.: 06 70/430-87-70 A-374 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-375
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35
A-217
Mezőgazdasági növény, állat, gépek biztosítási specialistája. Kazinczi István BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ képviselet Tel.: 06 70/935-82-43 A-377
2019. április 24. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Április 24. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Április 25. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 13:05 Testületi ülés (élő közv.) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Április 26. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)
08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 00:00 Képújság Április 27. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság Április 28. vasárnap 00:00 Képújság 14:00 Testületi ülés (ism., a kezdés változhat) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.)
19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Április 29. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Mecseknádasd – KUKSC (kézilabda mérk.) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:15 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika (ism.) 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság Április 30. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Mecseknádasd – KUKSC (kézilabda mérk.) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Bakos László, Jáger Levente, Pál László Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
2019. április 24.
Aranyat nyert a „kis Tóni” Elnöki
A napokban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség. A tanácskozáson döntés született személyi kérdésekről is. Kiskunhalasi vonatkozása is volt az eseménynek, ugyanis dr. Mezei János érdekelt volt a választásban. A kiskunhalasi szakember hosszú évek óta munkálkodik a szövetség Felügyelő Bizottságában, tevékenységét közmegelégedés övezi. Éppen ezért a következő ciklusban is Mezei doktor látja el az elnöki feladatokat. A megbízatás része az is, hogy az FB vezetője állandó, meghívott résztvevője a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi üléseinek.
Ismét összeállt a Csapi Antal, ifjabb Csapi Antal verhetetlen páros. Az utóbbi időszakban a Kiskunhalasi Birkózó Klub elnökeként és edzőjeként dolgozó kettős fiatalabb tagja ismét szőnyegre lépett, nem is akármilyen versenyen. A combat wrestling nem mindennapi erőt, felkészültséget igényel, de a „kis Tóni” mindhárom ellenfelét legyőzte, ott lehet az Európa-bajnokságon. Évekkel ezelőtt volt olyan, hogy a két Csapi közül az egyik birkózott, a másik pedig tanácsokat adott és szorított neki a szőnyeg mellől. A napokban ez történt, ugyanis az ifjabbik Tóni megint versenyen indult. Ismerve az ő keménységét, példaértékű hozzáállását biztosak lehettünk benne, hogy nem hobbi birkóról lesz szó. Ő ettől többet tud és akar. A combat wrestling nem a kisasszonyoknak való sport. Amikor megkérdeztem Tónit, mi is ez pontosan, azt mondta, állás-
Bowling
Ötös
Szép halasi győzelmet hozott a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulója. A Faddikorr-Kiskunhalasi FC a Lajosmizsét fogadta és a 17. percben kissé váratlanul megszerezte a vezetést a halasi csapat. Torma Barnabás gyönyörű, ollózó mozdulattal lőtte a labdát a hálóba. Ezt követően három percet kellett várni a következő találatra egy gyors akciót követően Rideg Ferenc egyenlített. A 39. és a 45. perc között három gólt lőtt a KFC. Sorin, Mihalkó Máté és Torma Barnabás is remekül használta ki a vendégek lassúságát, hibáját. A halasiak nagyon elkapták a fonalat, és ezzel a lendülettel nem tudott mit kezdeni a Lajosmizse. A szünetben 4-1 volt az eredmény. A második játékrészben a mizseiek megpróbáltak szépíteni, helyzeteik is voltak, de a mindent eldöntő gólt a KFC-s Sorin szerezte. Faddikorr-KFC–Lajosmizse 5-1. Ifjúsági eredmény: 7-1, a gólokat Kerekes Krisztofer 3, Keresztúri Márk, Pocsai Ákos, Becze Flórián és Oláh Vendel lőtte. jl
Sikeres találkozó
tikát, erőemelést felölelő sporteseményen dr. Jerémiás Attila ismételten és szokásosan figyelemre méltóan verRemek hírt osztott meg velünk dr. Jerémiás Attila, miszerint a Ma- senyzett. Fekvenyomásban a korábgyar Orvosok Sportegyesületének Pécsi Találkozóján két aranyér- ban Halason lebonyolított Nyuszi Kumet nyert. Első helyezései ráadásaképpen mind fekvenyomásban, pa 115 kg-os súlyzójának kinyomása mind súlylökésben igen nagy előnnyel produkált kiváló eredményt. után most 110 kilogramos teljesítményével előzte meg magabiztosan öszszes versenytársát. Súlylökésben pedig Dr. Jerémiás Attila mint az egyik lega hideg, esős idő és sáros-csúszós doeredményesebb magyar orvos sportoló bókör ellenére sem engedte át a győrégóta és rendszeresen indul hazai és zelmet ellenfeleinek. A pécsi dr. Stenemzetközi versenyeken, ahol jellemfanovits Ágnes kezdeményezésére zően sikerrel szerepel. A Magyar Ormegvalósult Magyar Orvosok Sportvosok Sportegyesületének elnöki tiszegyesületének Pécsi Találkozója jól tét tizenöt éve betöltő sokszoros Orvos szolgálta a sportoló orvosok barátságEurópa- és Világbajnok szülész-nőkötését, illetve annak megszilárdítását, gyógyász főorvos legutóbb – egy hete közösségépítő voltát a montenegrói – magára nézve „kötelezőnek érezve” Orvos Világjátékok felkészülési időszavett részt a pécsitalálkozón. A három kában. VK legnépszerűbb sportágat: úszást, atléFotó: Jáger Levente
Remek mérkőzéssel és nem kis meglepetéssel zárult a városi bowling bajnokság utolsó fordulója. Az aranyéremért a 13-szoros bajnok Favágók és a Szekeres Pálinka volt harcban. Éppen ez a két csapat játszott egymással a fináléban. Szekeresék komolyan vették ezt a meccset és 3:0 arányban legyőzték a nagy riválist. Ez azt jelentette, hogy a Rigó János, Ritter László, Eperjesi Andor, Kelemen János, Szekeres Sándor alkotta csapat lett az első.
ból szabadfogású birkózás, lentről pedig jiu-jitsu. Ebből is látszik, hogy ehhez megfelelő erő, lendület, akarat és persze különleges technika kell. Úgy tűnik, hogy ezekben egészen kiváló ifj. Csapi Antal, aki mindhárom ellenfelét legyőzte, mégpedig fojtással. Ez azt jelenti, hogy a halasi versenyző, edző kvalifikálta magát az Európabajnokságra, amelynek Tamási lesz a házigazdája. Amikor gratuláltam neki ehhez a sikerhez, azt mondta, ezzel még várjunk. Neki ugyanis még céljai vannak ezzel. Az EB öt legjobbja a világbajnokságon folytathatja, nem nehéz kitalálni, hogy Tóni hozzátette: a sikeres Európa-bajnokság után szívesen fogadja majd az elismerő szavakat. Legyen így, hajrá, Tóni! Jáger L.
2010 óta hagyományossá vált a sportág halasi képviselőinek Fekvenyomó Nyuszi Kupája. Mintegy felvezetőjeként a húsvétnak, közel harminc sportoló gyűlt össze, hogy egy verseny keretében mérje össze tudását. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakközépiskolájának épületében működő edzőteremben egy nagyszerű, határtalanul jó hangulatú, ámbár ezzel együtt egy nagyon komoly, tétre menő verseny, a Nyuszi Fekvenyomó Kupa zajlott le múlt héten. A Nyuszi Kupa kitalálója, Réz István edző számolt be a sporteseményről. – Olyan sportolók – fele arányban a KSZC tanulói – jöttek el erre a ta-
Fekvenyomó nyuszi lálkozóra, akik noha rendszeresen edzenek itt, és általában ismerik is egymást, ritkán találkoznak. Ez a lehetőség tökéletesen megfelelt ahhoz, hogy egymás eredményeit megismerjék, elismerjék. A diákversenyzőknél öt kategóriát állítottunk fel, a kezdők csoportjában Szabó Evelin győzött, a könnyebb súlyú haladóknál Ilovai Bálint, a nehezebbeknél Szegedi Szabolcs. Első lett még Harnischféger Péter és Hurtony Bence (115 kg-os teljesítménynyel) is. Nekik ez a jó szereplés fájdalomdíjként is szolgált, miután a Diákolimpián egyéb okok miatt nem bizonyíthattak. A Fazekas iskola végzős diákja, Solti Árpád
nemcsak itthon, hanem – büszkén elmondhatom – azóta mára Diákolimpia országos döntőjén is nyert. A 95 kg-os súly kinyomása diákolimpiai bajnoki címet jelent számára. A felnőtteknél sem alkalmaztuk a korosztályos megbontást, a súlycsoportok legjobbjai Fekete Patrik (200 kg-mal!), Veszenhoffer Károly, Paál László, Suba Péter, dr. Jerémiás Attila, Buluk Attila, Ruzsányi Tibor és Szabó Zoltán lettek. A felsoroltak mellett minden induló egyedi kivitelezésű nyuszis emléktárgynak és névre szóló oklevélnek örvendhetett – tudtuk meg a főszervezőtől. Vass Katalin
sport 19
2019. április 24.
Ünnep előtti pofonpartit tartottak A Halasi Box Club életében az eredmények mellett mindig is fontos volt a csapategység építése, a közösség összekovácsolása. Erre tökéletes alkalmat teremtett az a nagypénteken tartott rendhagyó összejövetel, ahol a bográcsos étel, a palacsinta, a sztorizás mellett azért a ring és az ökölvívás is fontos szerepet játszott. Csapatépítő, közösségformáló öszszejövetelt tartott nagypénteken a Halasi Box Club. Az egyik versenyző, Péter Barnabás dobta be, miért nem szerveznek egy házi bajnokságot, ahol kortól, súlytól, nemtől függetlenül lennének mérkőzések. Az ötletet tett követte, Varsányi Vera klubelnök állt a kezdeményezés élére, a tagság pedig vevő volt az újra, a másra. Míg az udvaron rotyogott a bográcsban a finom étel, egymás után érkeztek a szereplők. Eljöt-
tek az utánpótláskorúak, a klub évek óta meghatározó alakjai és természetesen a nagy öregek is. Dr. Viszmeg Sándor szívesen anekdotázott Kozma Lászlóval, Mester Sándorral, Mókus Lászlóval. Lehoczki László örökös edző, aki az elmúlt évtizedekben soha nem fogadott el tiszteletdíjat a munkájáért, Kozma Bettivel építette a ringet. Merthogy ökölvívásról volt szó leginkább, abból is a szabadabb fajtából. Itt egyszerre állhatott szorítóba a kezdő és a profi,
Meg lehetett tanulni az ellenfél tiszteletét, a gyengébb segítését és megmutathatott mindenki valamit ebből a szép, de kemény sportágból. a kicsi és a nagy, a nő és a férfi. Nagy visszatérő lehet Fodor Álmos, aki évekkel ezelőtt aktívan bokszolt, de két olyan bírói ítéletet kapott pályafutása során, amely elvette a kedvélt a folytatástól. Pedig Lehóczki edző szerint Álmos nevével ellentétben igen fürge és technikás, mostanság edzésekkel ismét ott lehetne a legjobbak között. A bírók szerepét az öregek látták el, sőt még tanácsokkal is ellátták a fiatal generációt. Hangulatos rendezvény volt, ahol nem a vérre menő küzdelmekről beszélhet-
tünk leginkább. Meg lehetett tanulni az ellenfél tiszteletét, a gyengébb segítését és megmutathatott mindenki valamit ebből a szép, de kemény sportágból. Varsányi Vera és az elnökség jóvoltából voltak díjak is, a fáradhatatlan és folyton a ringben lévő Kozma Bea volt az első Péter Barnabás és Baráth Dominik előtt. Fodor Álmos vehette át a legtechnikásabb versenyzőnek járó elismerést. A sportos lazításnak sikere volt, a folytatás már most borítékolható. Kép-szöveg: Jáger Levente
Kilenc rúgott gólnál járnak Évekkel ezelőtt még legyintettünk volna arra, hogy női foci, azóta pedig megyei bajnokságban meghatározó csapata lett Kiskunhalasnak. A KFC volt már bajnok is, futsalban magasabb osztályban is kipróbálták magukat, mostanság a megyei bajnokságban szeretnének minél előbb végezni a tabellán egy rosszul sikerült ősz után. Egy 7-1-es győzelemmel zárta az őszi szezont a Kiskunhalasi FC női labdarúgócsapata a megyei bajnokságban, de nem volt elegendő a siker a dobogóhoz. A tavaszi folytatásban abban bíztak a lányok és természetesen Halász Géza edző is remélte, tavaszszal minden másképpen lesz. Úgy tűnik, megtalálta a helyes utat a csapat. Ősszel, hazai pályán simán kikaptak 3-0 arányban a Jánoshalmától, az első tavaszi fordulóban viszont ötöt rúgtak nekik idegenben. A bajaiak sem tudták megállítani a lányokat, ott há-
rom gólt rúgva győzött a KFC. Következett a Mórahalom elleni rangadó. Kicsit furcsának tűnhet, hogy mit keres egy csongrádi csapat a Bács-Kiskun megyei bajnokságban, de ez már így van évek óta. Idén a mórahalmiak az eddigi meccseiken két gólt kaptak, ez intés lehetett a halasiak számára. Nos, a Bundzsák Dezső Sportközpontban lejátszott meccsen a góllövőlista élvonalába tartozó Nyitrai Nóra (képünkön) találata volt a mindent eldöntő pillanat. Volt helyzete még már nem változott. Kiskunhalasi FC–Mórahalom 1-0. a halasiaknak meg a vendégeknek is, de az eredmény Lányok, csak így tovább! Kép-szöveg: jel
20 színesben
2019. április 24.
rita asszony ízvarázslata
Mentsük meg a sonkát!
Sonkás tormaleves Hozzávalók: 5 dkg vaj, 4 dkg liszt, 3 ek ecetes torma, 1.5 liter sonka főzőlé, friss őrölt bors, 2 tk cukor, 2 dl főzőtejszín, 1 mk só, sonka (főtt, füstölt). Elkészítés: a vajat egy lábasban felolvasztjuk, a lisztet hozzáadjuk, kevergetve fél perc alatt felforrósítjuk, miközben ügyelünk arra, hogy meg ne piruljon, majd a tormát hozzáadjuk. A rántást tovább kevergetve, apránként hozzáadjuk a sonkalevet, borsozzuk, majd 1-2 percig forraljuk, ezalatt kellően besűrűsödik. Cukorral ízesítjük, lehúzzuk a
Fotó: Szőri Attila
Túl vagyunk a húsvéton, s mint ahogy az ünnepek után lenni szokott, valószínűleg sok alapanyag megmaradt Önöknél is. Ha akad még odahaza némi fel nem használt füstölt sonka, mutatok egy remek mentőötletet, nehogy kárba vesszen.
tűzről, majd tejszínnel dúsítjuk. Ha kell, akkor még sózzuk. Levesescsészékbe 1-1 evőkanálnyi apróra vágott sonkát rakunk, majd a forró levest rámerjük. Látják, kedves olvasók, milyen egyszerűen megmenthetjük az ünnepekről megmaradt nyersanyagainkat? Próbálják ki bátran ezt a finom levest! Rita asszony