XXXIII. évf. 24. szám 2019. június 12.

Page 1

2019. június 12. • XXXIII. évfolyam 24. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


mozaik

2019. június 12.

Nyárköszöntő muzsikával Még a határon túlról is érkeztek zenészek. Idén is élénk érdeklődés mellett rendezte meg a kiskunhalasi Szilaj Citerazenekar a nyárköszöntő Citerajuniálist. Helyi, környékbeli és egészen meszszi vendégek is közönség elé álltak az egész napos rendezvényen.

A nyár első napján, június elsején rendezték meg városunkban a Citerajuniálist. Míg korábban a város terein, központjában, sőt még a Végh-kúriában is tartottak ilyen zenés programot, most a Halas határában lévő Szilaj Tanyán gyűltek össze a résztvevők. A helyi zenészek mellett vajdasági, valamint felvidéki muzsikusok is szórakoztatták a publikumot. – Ez az egész kezdeményezés egy baráti találkozóból nőtte ki magát. Egyre többen csatlakoztak hoz-

zánk, mígnem eljutottunk a mostani rendezvényhez. Célunk mindig is az volt, hogy ápoljuk, megéljük hagyományainkat a zenén keresztül. A csapatok egy-egy nagyjából tízperces dalcsokorral készültek a mostani fellépésre. A koncertek után mi, jelenlévők közösen fogyasztjuk el a különleges körülmények között és rendhagyó eszközökkel készített gulyáslevest – mondta el Horváth Tibor szervező. Kép-szöveg: Szőri Attila


2019. június 12.

Itt a nyár Kánikula van és tényleg itt a nyár. Másik biztos jele az évszakváltásnak a vakáció közeledte és a pedagógusnap, amely június első vasárnapjához kötődve emlékezik meg a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozók áldozatos munkájáról. Halason a Városi-Járási Pedagógusnapon az elmúlt héten több pedagógus is elismerést vehetett át ebből az alkalomból. Közülük hárman, Nagy-Czirok Lászlóné, Szabó Julianna és Tarné Sári Mária címlapunk domináns részén szerepelnek, mert ott a helyük a fókuszban. Ők hárman Kiskunhalas Város Közneveléséért díjat vehettek át. Lapunk beszámol az ünnepségről, elismertekről, de sosem lehet elég felületet adni az ifjú generáció nevelésével, oktatásával foglalkozók nagy családjának, a pedagógusoknak. Az, hogy hosszú távon mivé válik egy település, egy ország vagy épp a világ, ha nem is teljességében, de nagymértékben múlik a gyermekekkel, ifjakkal foglalkozó pedagógusokon és persze azon az infrastruktúrán, amelyben a műhelymunkát végzik. Ebben az utóbbi emberöltő legnagyobb változásainak lehetünk tanúi. Kiskunhalason egyremásra számolunk be arról, hogy óvoda-felújítás, iskolabővítés, sportkomplexum-fejlesztés, menzaátépítés vagy korszerű oktatási és informatikai eszközök rendszerbe állítása történik. Jó hírek ezek, mert a komfortosabb, a tudásbázis gyarapítására alkalmasabb, felszereltebb intézmények hatékonyabban segítik az ismeretekre szomjas kútfők hasznos tudással való megtöltését. A lényeg és az igazi teher azonban mégiscsak az emberen, a gyermeket segítő, tanító, oktató, számon kérő pedagógusok és a hátteret biztosító iskolaszemélyzet vállán nyugszik. E heti lapszámunkban számos cikk szól iskolákról vagy kötődik a pedagógusi munkához. Köszönet áldozatos munkájukért és jöhet egy kis pihenő. Megérdemlik. Szóval tényleg itt a nyár. KI

Országszerte felfigyeltek a halasi eredményekre és egyre többen érdeklődnek a szociális segítő hálózat működéséről. A napokban a megye jegyzői kaptak tájékoztatót a felzárkóztatást segítő módszerekről. Az úgynevezett „roma lányos” program pedig a félidejéhez érkezett. A helyi csapat tagjai Kiskunfélegyházáról érkezett mentorokkal és a programokban résztvevő diáklányokkal beszélték át az elmúlt egy év tapasztalatait. Halason már több éve helyeznek hangsúlyt arra, hogy a cigány származású fiatal lányok ne hagyják el idő előtt az iskolát, fejezzék be a tanulmányaikat, szerezzenek szakmát és legyen jövőképük. Halasi javaslatra az új „roma lányos” programok már két évre szólnak, hogy még eredményesebbek legyenek. A jelenleg futó program most tart a félidejénél. Tapasztalatcserére, Halasra érkezett a kiskunfélegyházi csapat. A házigazdák nevében Szűcs Csaba alpolgármester (kép jobb oldalán) köszöntötte a résztvevőket, majd Simon Ilona, a halasiak szakmai vezetője osztotta meg tapasztalatait.

fókuszban

Félidejénél a „roma lányos” program Még egy táncbemutató is belefért a délutánba, majd kötetlen beszélgetés keretében ismerkedtek egymással a lányok. Szűcs Csabától megtudtuk, hogy eredményes, mozgalmas volt a tanév, a lányok és mentoraik szinte barátokká váltak, így a nyári szünet alatt is tartják majd egymással a kapcsolatot és több közös programot is terveznek. Tavaly az ország legjobbja lett a szociális segítő hálózat programja. Egyre több település alkalmazza a Halason már bevált módszereket, az intézményi segítőket, az utcabizalmi hálózatot, a mentori programot. A napokban a megye jegyzői is ismerkedhettek a halasi jó gyakorlatokkal. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kérte fel Halas jegyzőjét, Komlósné Dr. Fekete Anikót, hogy tartson beszámolót a jegyzői értekezleten. – Részletesen ismertettem a halasi szociális segítői programot és annak eredményeit, például a hiányzások, iskolaelhagyások, bukások csökkenését. Úgy láttam, csillo-

gó szemekkel hallgatták a kollégák és már egyből a prezentációt követően érkeztek megkeresések a programról – mondta Komlósné Dr. Fekete Anikó. – Eredménynek tartjuk, hogy vannak pályázatok, melyek kiírásánál a halasi javaslatainkat is figyelembe vették. A felzárkóztatási törekvések tovább folytatódnak, több komoly programunk is küszöbön áll. Kiemelném például azt, hogy 12 ingatlant úgy újíthatunk fel, hogy roma származású lakóik előbb elsajátítják például a kőműves szakmát és ezt követően a saját otthonukon tudnak dolgozni, a megszerzett gyakorlattal pedig már az építőiparban is el tudnak helyezkedni – fűzte hozzá Halas jegyzője. A szociális segítő programról rendre érkeznek megkeresések az ország különböző pontjairól, az önkormányzat, a cigány nemzetiségi önkormányzat, illetve Szűcs Csaba alpolgármester, valamint csapata pedig továbbra is ellátja tanácsokkal, információkkal az érdeklődőket. Kép-szöveg: Fehér Erika

Ünnepélyes megnyitó lesz Csodaszép lesz a megújult Csipkeház. Kiskunhalas kincse megszépült környezetben várja majd a látogatókat, a csipke méltó teret kap ahhoz, hogy folytathassa hódító útját. Az ünnepélyes megnyitóra jövő pénteken kerül sor. Rá sem lehet majd ismerni a Csipkeházra. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a patinás épület és a bemutatótermek modernizálására. A korábbi barnás színvilág helyett most a kék különböző árnyalatai, valamint a fehér szín dominál majd a Csipkeház kiállítótermeiben.

A kiállítás során a látogatók igazi történelmi áttekintést kaphatnak a halasi csipke fejlődéséről. A beruházásra közel 73 millió forintot költött a város, az ünnepélyes megnyitóra már nem kell sokat várni, erre június 21én 17.30-kor kerül sor. Ekkor láthatja a nagyközönség először a megújult

tereket. A megnyitóval egy időben, a kisteremben egy retrofotó-kiállítás is nyílik majd, amely a Csipkeház történetébe enged betekintést. Az eseményen lesz egy divatbemutató is, amelynek során Hrivnák Tünde divattervező halasi csipkével díszített ruhakollekcióját lehet megtekinteni. A megnyitóra várják V. Németh Zsoltot, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztost is. HT


kék fény Őrizetben

Kicsit elsiette a vezetést egy kiskunhalasi férfi. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint N. Csaba legkorábban október közepén ülhetett volna motorra, mivel korábban elvették a jogosítványát. A pünkösdhétfői ellenőrzésen kiderült, hogy a 37 éves férfi a Keceli úton úgy közlekedett, hogy őt a közelmúltban a halasi járásbíróság október 12-ig, míg a kiskőrösi járásbíróság július 20-ig eltiltotta a vezetéstől. N. Csaba szabálysértési őrizetbe került.

Potyautasok

Talán még a sokat tapasztalt határrendészek is elcsodálkoztak azon, amit láttak a hosszú hétvége egyik estéjén. A Szerbia felől érkező tehervonat átvizsgálása során a barackkonzervek között, egy konténerben 28 férfit találtak. Nem sokkal később az alvázon kapaszkodó további hat külföldit tessékeltek le a szerelvényről. Kiderült, hogy a 34 személy afgán és szír állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

2019. június 12. Elképzelhető, hogy mégsem a tescós rablók néven emlegetett veszélyes banda tagjai rabolták ki 2005 februárjában a kiskunhalasi Auróra ékszerboltot, legalábbis egy friss ítélet szerint. A többedszerre megismételt, ám még mindig nem lezárt bírósági eljárás újabb fejleménye ez. S. Péter és társai ugyan súlyos büntetéseket kaptak, de több vádpont alól – például a halasi rablás – is felmentették őket. Tényleges életfogytiglant, illetve nyolc és húsz év közötti fegyházbüntetéseket szabott ki a budaörsi Tescónál és másutt elkövetett fegyveres rablások miatt vádolt társaság ügyében a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős – tudatta az MTI. Az ügy azért érdekes itt Kiskunhalason is, mert eddig úgy volt, hogy ez a banda járhatott 2005 februárjában a Mátyás téren, ahol kirabolták az Auróra ékszerboltot. S. Péter és társainak a lelkén több sú-

Akkor kik rabolták ki a halasi ékszerboltot? lyos bűncselekmény is szárad, legalábbis a vádirat szerint. A Fővárosi Törvényszék immáron a sokadik ítéletet hozta meg a majd másfél évtizeddel korábbi esetek kapcsán. Az eredeti vádirat szerint a csoport tagjai gyilkolták meg 2004 novemberében azt a kalocsai házaspárt, akik illegális pénzváltással foglalkoztak. A holttesteket egy erdős részen elásták, a szállításukra használt autót az erdőben feldarabolták és felgyújtották. Emellett 2005 májusában kiraboltak egy pénzszállító páncélkocsit a budaörsi Tesco áruháznál, nevüket innen kapták. Ebbe a szériába tartozott bele a nyomozók szerint a halasi bűncselekmény is. Öt éve volt az első, nem jogerős ítélet, akkor a törvényszék hét vádlott közül hármat ítélt életfogytiglanra. Mindezt azonban a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon megalapo-

zatlanság miatt hatályon kívül helyezte, s új bizonyítást rendelt el. Erre került sor a napokban, ennek során a bíróság felmentette a társaságot a kettős gyilkosság vádja alól, valamint a bíró több más rablás (például érdi pénzszállító autó, kiskunhalasi ékszerüzlet) esetében is úgy indokolt, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokból nem lehet megállapítani, valóban a vádlottak követték-e el azokat. Korabeli tudósításunk szerint 2005. február 25én két férfi rontott be a halasi üzletbe és ott fegyverrel fenyegették meg a 44 éves eladónőt, akit meg is kötöztek. A zsákmányuk egy kilónyi arany ékszer volt, amelynek értékét négy millió forintra tették. Akkoriban az volt a feltételezés, hogy a rablók egy Mercedes Vitóval menekültek el. JL

Több baleset is történt az elmúlt napokban a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Két esetben motorosok voltak a részesei a karamboloknak. A Park Áruháznál azért történt baleset, mert egy kanyarodó Volkswagen Golf sofőrje nem adott elsőbbséget kanyarodás közben a védett úton haladó Simsonnak. Az ütközés során a motoros könnyű sérüléseket szenvedett. Vasárnap reggel Kisszállás közelében borult árokba egy fiatal férfi Mercedesével. A sofőr azt mondta, egy kiugró őz miatt rántotta félre a kormányt. Szerencsére az ő sérülései is 8 napon belül gyógyulnak. Figyelmetlen volt az a fiatal lajosmizsei vezető, aki nem vette észre az előtte fékező Yamaha motort és hátulról nekiütközött. A baleset az 53-as főút és a jánoshalmi út kereszteződésében történt. A motorost kivizsgálásra kórházba szállították. jel

Fotó: MTI

Balesetek

Útleveleket hamisítottak Hamarosan ítélet születhet két útlevélhamisító ügyében. A két szerb férfi okmányát a tompai határátkelőn nézték meg és kiderült, hogy a bélyegzőkkel trükköztek a gyanúsítottak. A rendőrség a napokban lezárta a vizsgálatot. Lebukott két férfi, aki meghamisította saját útlevelét, de ezt észrevették a tompai határon. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint 2019. március 26-án éjszaka egy 22 éves szerb állampolgár akarta elhagyni Magyarországot. A férfi útlevelének ellenőrzésekor kiderült, hogy az okmányban elhelyezett bélyegzők közül az egyiken módosításokat végeztek úgy, hogy a dátum egy részét átírták. A gyanúsított ki-

hallgatása során elmondta, hogy túltartózkodott az Európai Unió területén, és a hamisítás segítségével próbálta legalizálni a jogsértést. Az ügyben eljárás indult, csakúgy, mint abban az esetben, amelynek főszereplője ugyancsak egy szerb férfi volt. Ő április 15-én hajnalban jelentkezett egy autóbusz utasaként kilépésre. A 42 éves férfi ellenőrzésre egy magánútlevelet adott át, amellyel kapcsolatban szintén fel-

merült a hamisítás gyanúja. Az okmány teljes körű vizsgálata során beigazolódott, hogy abban összesen négy olyan bélyegzőlenyomatot helyeztek el, amelyek hamisak, azaz az eredeti utánzatai. A járőrök mindkét férfit előállították. Őket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta. A szabadlábon védekező gyanúsítottak ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek. JL


2019. június 12.

közéleti

Kórházi beteg gyerekeket ajándékozó ovisok Nem mindennapi kezdeményezés valósult meg a Vasút utcai óvodában. Az oda járó ovisok saját játékaikat vitték be az intézménybe. Tették mindezt azért, hogy felajánlják a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyermekosztályán fekvő kis betegeknek. A minap megtörtént az ünnepélyes átadó is, ahol az adományozók örömmel mutatták meg felajánlott kedvenc játékaikat. A babákat, kisautókat, plüssfigurákat a kórházban lévő beteg gyermekek javára gyűjtötték az ovisok. Az óvoda vezetője szerint példaértékű, milyen önzetlenek voltak a kicsik. – Hiszünk abban, hogy már ilyen kiskorban el kell kezdeni a gyerekek felkészítését az önzetlenségre. Az elmúlt időszakban több érzékenyítő programon is részt vettek az ide járó gyerekek, így örömmel vettek részt a mostani kezdeményezésben. Elhozták otthonról a játékai-

kat, amiket felajánlottak a kórházi betegeknek. Nagyon büszke vagyok rájuk – mesélte lapunknak Barnáné Szabó Mikor Márta intézményvezető. A kórház gyermekosztálya részéről érkezett vendégek hálásak voltak a kicsik önzetlenségéért, és mint mondják, minden játéknak meglesz a helye az egészségügyi intézményben. – Az is nagy szó, ha napjainkban egy felnőtt segít önzetlenül másokon. De ha ugyanezt gyermekek teszik, arra tényleg nehéz szavakat

28 ezer visszajár

Vili Gábor, a társulat vezetője Közel három és félezer kiskunhalasi szerződő fél kap vissza személyenként 28000 Ft öszszegű hozzájárulást. Többségük már személyesen felkereste a Víziközmű Társulatot, ám még mindig sokan vannak, akik nem jelentkeztek a pénzért. A 2002-ben alakult Kiskunhalasi Víziközmű Társulat elvégezte a Kiskunhalason két ütemben megvalósult szennyvízcsatorna-beruházáshoz kapcsolódó feladatait, ezért hamarosan megszűnik. A szennyvízcsatorna-beruházás második ütemének megvalósításához az érintett ingatlanok tulajdonosai összesen 188000 forintos hozzájárulást fizettek be az évek során, ebből jár most vissza 28000 Ft. A jó hírt a taggyűlés után Fülöp Róbert polgármester jelentette be. Vili Gábor, a Kiskunhalasi Víziközmű Társulat vezetője megkere-

sésünkre elmondta, néhány hét alatt közel kétezer embernek már visszafizették a pénzt. Akik még nem jelentkeztek, ők is sorra kerülnek, a társulat az okmányirodától kikéri a jelenlegi lakcímüket, minden egyes érintett tértivevényes levélben értesítve lesz arról, hogy visszajár számára ez az összeg. A Kiskunhalasi Víziközmű Társulat irodáját hivatali időben, (kedd, szerda, csütörtök 9-12 óra vagy 13-16 óra között) a Kmeth Sándor 2. szám alatt lehet felkeresni. Fontos, hogy a szerződő fél vigye magával a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját. Az évek során az ingatlanok esetében változhattak a tulajdoni viszonyok, illetve történhettek elhalálozások, ilyenkor meghatalmazással lehet eljárni az ügyben. Örökléskor érdemes az ügyfeleknek magukkal vinni a közjegyzői okiratot, amelyben meg van jelölve az örökös személye, és amint ez bemutatásra

találni. Alig pár perc alatt sikerült az ovisokkal összebarátkoznunk, megmutatták, ki milyen játékot hozott be otthonról. Elmesélték azt is, hogy vagy így vagy úgy, de mindannyian jártak már a kórházban. Volt, aki bent feküdt, míg mások látogatni voltak szeretteiket. Szerencsére jó élményekkel távoztak

az intézményből, és mi továbbra is azon leszünk, hogy ez így is maradjon. Ehhez szükség van a most kapott játékokra is, hisz a kis betegek mindennapjait szebbé fogják varázsolni ezek az adományok – fejezte ki örömét Dittmayer Péter ápolási igazgató. Kép-szöveg: Szőri Attila

kerül, akkor személyi igazolvány ellenében kifizetik számára a befizetett hozzájárulás visszajáró részét. A problémásabb esetek tisztázása érdekében a társulat és az önkormányzat a Piegel ügyvédi irodát bízta meg a közvetítésre, ez az iro-

da végzi majd a társulat végelszámolását is. Piegelné Dr. Csényi Magdolna ügyvédi irodája Kiskunhalason, a Thúry J. u. 4/B épületben található. Kép-szöveg: Bakos László


pedagógusnap

2019. június 12.

Óvónőket, tanítókat, tanárokat köszöntöttek Az oktatásügy, a vele kapcsolatos elvárások folyamatosan változnak. A kor kihívásainak folyamatosan meg kell felelni. Múlt pénteken azok részesültek elismerésben, akik évek, évtizedek óta magas szinten teljesítenek. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium adott otthont június 7-én a Városi-Járási Pedagógusnapnak. Közel ötven óvónőt, tanítót, tanárt díjaztak a rendezvényen, melynek résztvevőit Fülöp Róbert polgármester köszöntötte. A műsorban a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai működtek közre.

Nagy-Czirok Lászlóné, Szabó Julianna, Tarné Sári Mária, Tihanyiné Gerencsér Ágnes, Oláhné Szabadszállási Terézia, Borbényi Márta Tavaly a városi sportcsarnok volt a pedagógusnapi ünnepség helyszíne. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum területén felújítási munkálatok zajlanak, ezért idén újabb helyet választottak a rendezvénynek. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban tartott ünnepségen Fülöp Róbert mondott beszédet. A polgármester rámutatott: a tanárok és a diákok az oktatás legfőbb szereplői. Az oktatásügy gépezetét a pedagógusok hozzák mozgásba, ők töltik meg tartalommal az iskolát. – A szakmai tudást nem elég megszerezni, szinten is kell tartani. A jó pedagógust a folyamatos megújulás igénye jellemzi – fogalmazott. – Intézményeink sorra újulnak meg, mindegyik igyekszik megfelelni a 21. század követelményeinek – tette hozzá a városvezető. Fülöp Róbert megköszönte a helytállást. Azt kívánta, a mindennapjaikat öröm hassa át. – A diákokat az erős identitástudat kovácsolja közösséggé. Fontos a pedagógusoknál is, hogy a szakmai együttműködés mellett közösségként is működjön az iskola. Kiskunhalas Város Közneveléséért díjat vehetett át Nagy-Czirok Lászlóné, a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola igazgatója; Szabó Julianna, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakgimnázium igazgatóhelyettese és Tarné Sári Mária könyvtáros tanár a Szent

dor, Nagy Zoltánné, Nagy-Czirok Lászlóné, Papdi József Jánosné, Rózsáné Kasza Irén, Skultéti Medárd Gézáné, Szalainé Kupferschmidt Éva, Gyenizséné Nagy Zsófia, Csőke Zoltán Gáborné, Tóth Sándorné, Margit Ferencné, Locskai Gábor Elemérné, Mátis László és Czombos Péterné. Comenius-díjazottak: Varga Judit igazgató (Szilády-gimnázium), Szabó Ferenc igazgatóhelyettes (Szilády-gimnázium), Andrási Szabolcsné (Központi-iskola) és Ragadics Nándor (Központi-iskola).

Mészáros Imréné, Papp Gyula, Fülöp Róbert és Pősz Attila

Baráth József László, Szarvas Lászlóné, Fekete Antalné és Kanyik Árpádné pedagógusokat. Gyémánt díszoklevél (60 év) tulajdonosa ebben az évben Török Jenőné Harnóczi Irma. Vas diplomás (65 év): Molnár Ferencné, Vinkó Józsefné, Baráth József és Rapcsák Tibor. Az ünnepségen Sáli Levente festőművész köszöntötte Baráth Józsefet közelgő 90. születésnapja alkalmából. Egykori tanítványa sorolta, mennyi mindent köszönhet neki ő és a többi diáktársa. A Városi-Járási Pedagógusnapot Kiskunhalas Város Önkormányzata, a Kiskőrösi Tankerületi Központ, a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hatóság, a Kiskunhalasi Református Egyházközség és a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum szervezte. A rendezvényen Mozart-, Mendelssohn-, Yiruma- és Marquina-művekkel közreműködtek a Kiskunhala-

József Katolikus Általános Iskola és Óvodából. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Elismerő oklevelét szintén Nagy-Czirok Lászlóné kapta idén. A Kiskőrösi Tankerületi Központ Díszoklevele tulajdonosai: Borbényi Márta, Hegyi Anita, Kádár Szilárd, Kerekes Anna, Nagyné Sebők Mária, Nógrádi Krisztina, Oláhné Szabadszállási Terézia, Sárköziné Vágó Rózsa, Tihanyiné Gerencsér Ágnes és Vörös Józsefné. Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerésben részesült: Baum- Aranyoklevél (50 év) illeti Mé- si Alapfokú Művészeti Iskola tanárai. gartner József, Baumgartner- száros Imréné, Paczolay Gá- A Városi-Járási Pedagógusnapot né Savanya Etelka Magdolna, bor Dénes, Pintérné Szűcs Éva Pősz Attila konferálta. Gömzsik Péterné, Kovács Sán- Mária, Jekő György, Aladics Kép-szöveg: Pál László


2019. június 12.

oktatás

Macit, a terápiás kutyát imádják a gyermekek Ha nem látom, lehet, hogy nem hiszem el. Azt tudtam Horváth Eszterről, hogy imádja a kutyákat, azt viszont csak a közelmúltban hallottam, hogy különleges órákat tart diákjainak Maci, a terápiás négylábú aktív közreműködésével. Kíváncsi voltam rá, ellátogattam egy órára. Egy teljesen más világot tapasztaltam, motivált diákokkal, mókás pillanatokkal és olyan módszerrel, amellyel figyelemre méltó eredményeket lehet elérni. Szigorú feltételek – Egy évvel ezelőtt kezdtük el Maci kiképzését a kecskeméti Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány és Dr. Juharos Ágota, az alapítvány vezetőjének segítségével. A terápiás kutyák speciálisan képzett négylábúak, szigorú vizsgarendszeren és orvosi vizsgálatokon kell megfelelniük ahhoz, hogy gyerekek közé vihessük őket. Az állatasszisztált terápia és az állatasszisztált oktatás egyre jobban terjed már Magyarországon is. Alapítványunknál több, mint har-

minc kutyás páros van már, az ország különböző városaiban. Városunkban Maci az első ilyen kutyus, de már tervezem a következő négylábú kiképzését – meséli Horváth Eszter, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola pedagógusa. Egy órára készültünk, ahol a gyermekek alig várták, hogy kérjenek egy trükköt Macitól. Más szemlélet Megismerkedtem Macival, a 4 esztendős bichon havanese-vel. Esztertől megtudtam, hogy egy nagy jó kennelből származik. Kíváncsi voltam arra is, hogy mennyi órát dolgozhatnak ezek a hálás kutyusok, mint kiderült, heti három órát. Ép-

pen ezért gondolkodik Eszter abban, hogy legyen Macinak váltótársa. A lelkes és elhivatott pedagógus elmondta azt is, hogy őt is megváltoztatta ennek a módszernek az elsajátítása. – Egészen máshogy tekintek mára már a fogyatékkal élőkre, a problémás gyerekekre. Fejlesztőpedagógusként fontos számomra, hogy hatékonyan tudjam segíteni a gyerekeket. Ez a módszer tökéletesen alkalmas a diákok tanórai motiválására. Minden gyerek szeretne kapcsolatba kerülni a kutyával és ezért mindent meg is tesznek. Azokon az órákon, amelyeken részt vesz Maci, minden gyerek aktív, kivétel nélkül. Majd kiesnek a padból, úgy jelentkeznek, csak hogy a jó megoldásért kérhessenek egy trük- gyok a tanórán tanító és a kutyás köt a kutyától – tudtam meg. felvezető is. Így figyelnem kell a kutyára is és a tanításra is egyaránt. Majd kiesnek… Ez ebben a felállásban nem annyiMagam is megtapasztalhattam ra elterjedt. Jelenleg csak a saját azt, milyen is, amikor a diákok szin- osztályomnál alkalmazom a módte egymást igyekeznek túllicitál- szert, de úgy tervezzük a kolléganőni szorgalomban. Rengeteg kérdést immel, hogy szeptembertől a két eltett fel a tanítónő, főként az egész- ső osztályban is rendszeresen részt séges életmód, táplálkozás témakö- veszünk a tanítási órákon. Ekkor én réből. Sok játékos feladat is volt, a már csak, mint kutyás felvezető, sejutalmat pedig Macitól kapták meg. gítem a kollégám munkáját – avaAz apró kutyus örömmel teljesítet- tott be a továbblépés lehetőségeibe te a gyermekek kéréseit. Táncolt, Horváth Eszter. bujkált, hempergett. Ő is élvezte az órát, csakúgy mint a harmadikos ta- Iskolán kívül nulók. És valóban, Eszter kérdéseire Hamarosan vége a tanévnek. Eszter majd kiestek a padból a kislányok, és Maci viszont dolgozik tovább. Kikisfiúk, úgy jelentkeztek. Mennyi- derült, hogy több alkalommal megvel hatékonyabb ez, mint a poroszos fordult már a jól összeszokott páros modell – fordult meg a fejemben, miközben igyekeztem minél több fotóval megörökíteni és visszaadni a foglalkozás hangulatát. És a pedagógus? Az is biztos, hogy ez a fajta óra több felkészülést és részvételt is igényel a pedagógustól. Láttam Eszteren, szereti ezt a módszert. – Az, ahogyan én dolgozom, kicsit több energiát igényel, mint ahol a pedagógus tanít és mellette részt vesz az órán egy kutyás felvezető a kutyájával. Én egy személyben va-

óvodában, de kaptak felkéréseket céges csapatépítőkre is. Megfordultak már az idősek otthonában is. Több nyári táborba is meghívást kaptak, amelyet örömmel teljesítenek majd. – A kutya összehoz olyan gyerekeket is, akik előtte talán soha nem beszélgettek egymással, így viszont mindjárt van közös témájuk. Nagyon jó hatással van a viszszahúzódóbb diákokra is. Mivel a kutya szót fogad nekik, elvégzi amit kérnek tőle, így átélhetik ők is a vezető szerepet, ez nagyon jó hatással van a személyiségfejlődésükre. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja – mondta végezetül Horváth Eszter. Kép-szöveg: Jáger Levente


oktatás

2019. június 12.

fotó: pál lászló

A mesefüggöny-projekt országosan egyedülálló

Kiskunhalasi jó gyakorlat aratott sikert országos rendezvényen. Mongyi Marianna innovációt mutatott be a nagyközönségnek. Az óvónő a mesefüggöny-projektet az általa vezetett Zöld-híd Egyesület tagjaival és a kezdeményezést támogató résztvevőkkel együtt valósította meg. Mongyi Marianna a szakmai programon elismerésben részesült, és oklevelet vehetett át. Hangsúlyozta, amit alkottak, az közös munka volt.

sefüggönyeikkel ismertette meg a résztvevőket. – Hangsúlyoztam az érdekességeket, kiemelten a különböző korosztályok – óvodás, általános és középiskolások, felnőttek – városi szintű

részvételét az alkotás folyamatában. Örömmel beszéltem arról is, hogy meseíró pályázatokkal is gazdagodott függönyprojektünk. A prezentációm végén a terveinkről és a jelenlegi pályázati felhívásunkról szóltam. Az előadást követő értékelő és elismerő visszajelzésekből kiderült, hogy a mesefüggönyprojekt országosan egyedülálló kezdeményezés és megvalósítás. Nagyszerű találkozó volt, igazi tudásmegosztás – értékelt a kiskunhalasi pedagógus. – Köszönet a lehetőségért a Modern Iskola szerkesztőinek és ajánlómnak, Veszelszkiné Huszárik Ildikónak. Köszönet az ötletgazdának, Palásti Károlynak, a halasi alkotó gyermekeknek, pedagógusoknak a rajzokért, a mesékért, a zsűrizésért. Köszönet Anda Péternek és a Giorgio Kft.-nek a kivitelezésért. Öröm volt bemutatni a közös munkánkat. A konferenciabeszámoló és Mongyi Marianna előadása megtekinthető a Modern Iskola szaklap online felületén (Az óvodapedagógus közösség bizonyította: készek és nyitottak a változásra –moderniskola.hu). P. L.

Sikerek A tanévben a második félév a megméretettések ideje is egyben. A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola diákjai több országos és határainkon átnyúló rendezvényen is jeleskedtek.

Eriksson Zsófiával és Tarján Katával, a Modern Iskola szerkesztőivel – Óvodapedagógusként és egyesületi elnökként az a megtiszteltetés ért, hogy előadást tarthattam május 23-án, Budapesten a Modern Iskola felkérésére a Modern Óvoda – Óvodapedagógusok Országos Találkozója és Óvodai Jó Gyakorlatok Fórumán. A konferencia célja az volt, hogy színteret biztosítson az óvodapedagógia aktuális kérdéseinek korszerű megvitatására, jó gyakorlatok bemutatására, az óvodapedagógiában érintett szereplők összekötésére – fogalmazott Mongyi Marianna érdeklődésünk-

re. – A Mesepedagógia szekcióban – ahol közel száz óvodapedagógus és az Oktatási Hivatal elnöke, valamint az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára is részt vett –, mutattam be halasi jó gyakorlatként a Zöld-híd Egyesületünk innovációját, a függönyprojektet – tette hozzá. Mongyi Marianna prezentációja elején szólt egyesületükről és munkahelyéről, a Kiskunhalasi Napsugár Óvodákról. Ezután a Thorma-múzeumban lévő díszfüggönyükkel, a kórházat és a könyvtárat gazdagító me-

A XXII. Simonyi Zsigmond Kárpátmedencei helyesírási verseny országos döntőjébe jutott és kiemelkedően szerepelt Jekő Janka 8.b és Viszmeg Andrea 6.b osztályos tanuló. Felkészítő tanáruk: Hegyes Emőke. – Az ELTE rendezte május 25-én a verseny döntőjét , ahová a megyék I. helyezettjei kerülhetnek be. Janka már másodszor vehetett részt ezen a kiemelkedő színvonalú versenyen, ahol a Kárpát-medence legjobb helyesírói szerepeltek. Igen nehéz tollbamondást és helyesírási feladatlapot kellett kitölteniük. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen eredményeik a Kárpát-medence legjobb 15 helyesírója közt szerepeltek. Jekő Janka 11., Viszmeg Andrea 13. helyen végzett az igen szoros versenyben – fogalmazott Hegyes Emőke.

Jekő Janka és Mészárosné Lövey Mónika Április 29-én és 30-án Budapesten, a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban Jekő Janka 8.b osztályos tanuló – felkészítője: Mészárosné Lövey Mónika – a Bod Péter országos könyvtárhasználati versenyen az országos döntőben 4. helyezést ért el. Jekő Janka – tanára: Kissné Csordás Anikó – országos német nyelvi verseny megyei legjobbja lett, országosan pedig 7. helyezést ért el. P. L.


2019. június 12. Egykoron kiváló atléta volt, serdülőként ebben ért el országos és nemzetközileg is jegyzett eredményeket. Ő viszont a zenét, az éneklést választotta, amelyben szintén tehetségesnek bizonyult. Ez lett élete értelme. Céljait most Norvégiában valósítja meg. A kiskunhalasi születésű, egykori sziládys diák, Zseni Zsuzsa a közelmúltban a Bjørgvin Trio tagjaként koncertezett a Thorma János Múzeumban és mesélt a Tükör olvasóinak a fellépést megelőzően.

portré

Két hét alatt megtanult 50 norvég gyermekdalt

den csoporttársam legalább 2-3 évvel idősebb volt. Itt D. Szécsi Edit tanítványaként végeztem és főiskolásként a Szegedi Nemzeti Színházban értékes tapasztalatokat szereztem. Utána kerültem Budapestre, amíg ki nem költöztem Norvégiába, addig itt dolgoztam szabadúszóként az Operettszínháznak külsősként, játszottam a Pesti Magyar Színházban, a Jó} Énekből mindig ötös voltál? zsef Attila Színházban is szerepekre – Anno én is a halasi zeneiskolába szerződve. jártam, Vannayné Zádory Emő- } Hogy kerültél ki Norvégiába? kénél zongorázni tanultam. Később – 2010 és 2012 között szabadúszóSzőke Antalné Ági néni keze alatt ként dolgoztam Budapesten, nem volt népdaléneklési versenyeken szép si- olyan könnyű, egyszerű. A bizonytakereket értem el. Aztán elérkezett az lanság gondolkodásra késztetett, foéletkor, amikor feltették nekem a kér- lyamatosan kételkedtem abban, hogy dést, hogyan tovább. Én a klasszi- elég jó vagyok-e. Szerettem volna vál- unión belül, kerestem a lehetősége- – Teljesen véletlenszerűen esett a kus zenét választottam. A sport is ott tani, új dolgokat kipróbálni. Nem volt ket. Norvégiáról sok jót olvastam, ami választás Bergenre, itt találtam kiadó volt az életemben, ott hamarabb jött szobát. Az az igazság, hogy most nem a sikerélmény, mint a zenében, ezért csinálnám még egyszer végig. Vettem „Norvégiáról sok jót olvastam, ami leginkább egy egyirányú repülőjegyet és elina zene néhány évre parkolópályára került. megfogott az az volt, ha az ember tényleg ko- dultam. Soha nem felejtem el a pil} Mikor került ismét képbe? molyan gondolja és csinálja, megkapja a lehe- lanatot, amikor elbúcsúztam édes– Középiskola vége felé, a továbbtaanyámtól a repülőtéren, éreztük, hogy tőséget. Eldöntöttem, oda megyek.” nulás idején. Akkor már szilárd elhainnentől mindannyiunk élete megváltozik. Azt tudtam, hogy két hónapig hol fogok lakni, hogy mennyi pénz van a zsebemben, de ezen kívül semmit. Elmentem a rendőrségre, megkaptam a tartózkodási és munkavállalási engedélyt, elkezdtem nap mint nap kopogtatni különböző helyeken, hogy itt vagyok angol- és német nyelvtudással, semmi norvégtudással, de dolgozni szeretnék. Három hét után lett valami, egy óvodában, nyári helyettesítés. Azóta sosem voltam munka nélkül. } Azért ez nem rossz kezdés… – Két hét alatt megtanultam ötven norvég gyermekdalt. Gyakorlatilag abból éltem nap mint nap. A gyermekektől nagyon sokat tanultam, nem véletlen, hogy ehhez a korosztályhoz azóta is közöm van, pedagógusként dolgozom. } Nehéz volt megszokni a norvég életet? – El kellett telnie három évnek. Küzdeni kellett, hogy biztos legyen a megA Bjørgvin Trio: Vladimíra Ščigulinská szlovákiai hegedűművész, élhetés, fontos volt az állandó munkaZseni Zsuzsa és Morten Andre Larsen norvégiai gitárművész hely megszerzése. Meg kellett szokni tározásom volt az, hogy ezt szeretném se kutyám, se macskám és úgy voltam leginkább megfogott az az volt, ha az az árakat, hogy ne azt számoljam focsinálni. vele, miért ne? El akartam indulni va- ember tényleg komolyan gondolja és lyamatosan, mennyibe kerül a ke} Mik voltak a pályád állomásai? lami felé. Megvolt bennem a dilem- csinálja, megkapja a lehetőséget. El- nyér, tej. Aztán már azon gondolkodtam, hogy kellene tanulni valamit. – Elsőre felvettek a Szegedi Zene- ma: Ausztria túl közel van, Ausztrá- döntöttem, oda megyek. művészeti Főiskolára, ami később ki- lia viszont nagyon messze, oda azért } Volt fix pont Norvégiában vagy Szerettem volna belekezdeni abba az életbe, amire vágytam. Sokan azért derült, hogy nem túl gyakori. Min- ne menjek. Nézegettem a helyeket az csak úgy nekivágtál?


10 portré

2019. június 12.

elvesznek külföldön, hiába keresnek jól, belefásulnak a napi robotba, ott ragadnak mosogató, felszolgáló pozíciókban, mert nem mernek tovább álmodni a biztos megélhetésnél. Én ezt nem akartam. } Te miben voltál más? – Arra nagy hangsúlyt fektettem, hogy minél előbb megtanuljam a nyelvet. Két és fél év után felsőfokú norvég vizsgát tettem. Elfogadtattam a diplomámat és felvételt nyertem abban az évben egyedüliként a Grieg Zeneakadémián ének mesterképzésre. Ez együtt járt azzal, hogy lemondjak a kényelmes havi fixről és az egyetem mellett hotelben, rendezvényeken dolgoztam éjszakába nyúlóan. Viszont minden perce megérte. Ez egy teljesen más oktatási rendszer. Nagyon segítőkész mindenki, akkor lát-

nyár óta nem voltam itthon, de szerencsére a sok látogató miatt ezt nem nagyon éreztem. Mondjuk, októberben voltunk Magyarországon koncertezni, de akkor nem jutottam el Kiskunhalasra. } Tényleg, mennyit változott Halas? – Borzasztó sokat. Én előtte is Kecskeméten, Szegeden, Budapesten laktam. Gyakorlatilag a 20-25 év alatti korosztályt egyáltalán nem ismerem. Nagyon szeretek hazajönni és szívesen találkozom volt osztálytársakkal, ismerősökkel. Azt gondolom, egy idő után sokkal nagyobb tisztelettel, érdeklődéssel fordulunk a másik iránt. Látjuk, hogy egy-egy életútban mekkora munka van, ki mit kapott az élettől. } Megérte ez a sok váltás az életedben?

„Küzdeni kellett, hogy biztos legyen a megélhetés, fontos volt az állandó munkahely megszerzése. Meg kellett szokni az árakat, hogy ne azt számoljam folyamatosan, mennyibe kerül a kenyér, tej.” tam, hogy tényleg érdemes csinálni. Nagy alázattal és lelkiismerettel vágtam neki. } Megérte? – Persze. 2015 óta volt alkalmam dolgozni a zenének köszönhetően Angliában, Németországban. Részt vettem tehetséggondozó programokban, nemzetközi zenei versenyeken. Vannak rendszeres felkéréseim Norvégiában, saját projekteken dolgozhatom és készülődöm a doktorira is. } Milyen sűrűn tudsz hazajárni? – Volt egy másfél, kétéves időszak, amikor közvetlen járatok voltak Budapest és Bergen között. Ez idő alatt szinte az egész családom ki tudott jönni hozzám, többször is. Én tavaly

– Az élethelyzetben, amiben most vagyok, az hosszú idő után egy olyan állapot, amiről azt gondolom, jó. Jó emberek vesznek körül, akikkel tudunk közösen haladni és célokat megvalósítani. A hozzám hasonló beállítottságú emberek nagyon ritkán ülnek le és nézegetnek megelégedve hátrafelé. Ez egyfajta életszemlélet. Az pedig a korral jár, hogy én is számolgatom, mennyit változott a barátaim élethelyzete, menynyit nőttek a gyerekeik, kit hányszor láthatok a családban. Ezt viszont el kell viselni, a fontos az, hogy az ajtó nyitva van és mindig van hová hazajönni. Jáger Levente

fotók: pál lászló

„Részt vettem tehetséggondozó programokban, nemzetközi zenei versenyeken. Vannak rendszeres felkéréseim Norvégiában, saját projekteken dolgozhatom és készülődöm a doktorira is.”


2019. jĂşnius 12.

hirdetĂŠs 11


12 kultúra

2019. június 12.

Halász Judit:

Nagyon szeretek gyerekeknek énekelni tanulnom, hogy túlmenjek ezen a problémán. Aztán jöttek a következők. Amikor egy gyerek nagyon meg akart mutatkozni, arra következtettem – némi pszichológiai ismerettel –, hogy nem figyelnek rá eléggé. Szeretné, ha sokan figyelnének rá, de nem lehetett őt kinevettetni a többiekkel, mert akkor a többiek is azt hiszik, hogy majd őket is kinevethetik. Őt is be kellett vonni abba a csapatba, azok közé, akik velem együtt próbáltak jönni az én gondolataimmal és az én dalaimmal. Ezt is meg kellett tanulni meg még nagyon sok mást (mosolyog). Nem árt a ta-

nézőtéren. Ha én jól érzem magam, akkor ők is jól fogják. } Sok szerzővel, költővel dolgozott együtt. Melyek voltak a legnagyobb találkozások az életében? – Az én csapatom gyakorlatilag kezdettől fogva ugyanaz, ami a szerzőket illeti. Néhány változás azért volt. Kényszerű változás is volt. A legkényszerűbb és a legfájóbb Cipő eltűnte, elmenetele, aki itt hagyott bennünket. A mostani előadásban is van két dala, ami szerepel. Nem tudjuk kihagyni, olyan jókat írt, hála Istennek. Bródy, Tolcsvay, Móricz Misi, Anti Tamás volt az

pasztalat, amit az ember képes szerezni, de mindennek az alapja az, hogy szeretni kell azokat, akiknek énekelek, előadok, akik lent ülnek a

alapcsapatom. Akik most is benne vannak a zenekarban: Móricz Misi, Anti Tamás és Födő Sándor zenekarvezető és basszusgitáros. A fia dobolt nagyon sokáig, de betegség miatt kicseréltük egy régi Bojtorján-dobosra, Barna Zoltánra. A billentyűs is abból az együttesből érkezett. Barta Tibi, aki egyébként zenét és éneket tanít Budapesten, a Szent László Gimnáziumban. Ennyien vagyunk. Az előző csapatból pedig volt a Pomázi-Vörös páros a régi Bojtorjánból még, akik néhány dalt írtak nekem. } Régi vágya egy olyan könyv, amiben van DVD. – Igen, régi vágyam, de nincs, mert ahhoz nekem kellene három vagy négy animációs klip, és azok nagyon drágák. Egyelőre nem jelentkezett senki, hogy segíteni akar nekem. Én meg nem tudok odamenni senki-

Halász Judit évtizedek alatt több korosztályt hódított meg dalaival, személyiségével. A népszerű énekesnő lemezein, műsorain generációk nőttek fel, ezért fellépései alkalmával legtöbbször családi koncertekkel várja a közönséget. A művésznő elmondta, évente egy-két alkalommal csak gyerekeknek énekel, és ezek a találkozások különösen közel állnak hozzá. } Több generációnak a kedvence sok tapasztalattal a birtokában. Mennyire kell másként szólni az internet és a videoklipek világában a gyerekekhez? Másképp kell-e szólni egyáltalán? – Nem hiszem. A módot, ahogy a gyermekekhez kell szólni, nem befolyásolhatja. A gyerekek kora és a közeg, amiben élnek, amit én nem tudhatok előre, de befolyásolja őket, azzal kell megküzdeni általában. Azt gondolom, azok, akik eljönnek a koncertjeimre, nagyjából tudják, hogy mire számíthatnak. Nekem csak azzal kell megküzdeni, hogy hatást tudjak rájuk gyakorolni, amit szeretnék. Ha el tudom érni azt a hatást, amit akarok, akkor a gyerekek közreműködnek, akkor velem vannak, akkor velem jönnek és az már a győzelem (nevet). Ez a lényege. A sokéves tapasztalatom arra jó, hogy megtudjam, a gyerekek körében bizonyos viselkedések mit

jelentenek. Minden mást. Eleinte megtanultam, hogy mi a rossz abban a szerkesztésben, amit csinálok egy műsorban, mit kell kicserélni, hol unatkoznak, mi tetszik nekik, mit szeretnek. Idejében meg kellett

Micimackóval a színpadon


2019. június 12. hez és megkérni, hogy segítsen nekem. Ilyen és ehhez hasonló pályázat nincs a kulturális alapban. Úgy látszik, még nem jutott eszébe senkinek, hogy ilyet kiírjon. } Pedig milyen jó lenne. – Én nagyon szeretném, mert kitaláltam néhány olyan dolgot, amit nagyon örülnék, ha meg tudnám csinálni. Lennének közte nemcsak animációs klipek, hanem filmklipek is. Olyan is, ami mozifilmre készül, de hát egyelőre nem sikerült megcsinálni. Még nem adtam fel. } A Csiribiri című műsorával érkezett hozzánk. – Akik szép összefüggéseket emlegettek az én lemezeim, dalaim és a saját gyerekkoruk között, ma már apukák meg anyukák. Amikor ezt felfedeztem, akkor átalakítottam az egészet családi koncertté. Néhol sokkal több a felnőtt, mint a gyerek. Néha-néha, egy évben egyszer vagy kétszer összejön tiszta gyerekközönség, az engem boldoggá tesz, mert nagyon szeretek csak gyerekeknek énekelni. Többnyire viszont családoknak énekelek. Azokat se szeretem kevésbé, de azokat másképp kell megszerkeszteni és másképp kell előadni, mint amit csak gyerekeknek állítok össze. } Játszik a Vígszínházban. Van egy pszichológiai előadás, ami kicsit bizarrnak is nevezhető. Kihívás ilyet játszani? – Vándorkutya a címe és egy kicsit abszurd. Ugyanaz az írónő írta, aki rendezte is. Pass Andrea fiatal, nagyon ambiciózus és tehetséges. Nyolcan játsszuk ezt az előadást. Én nagyon szeretem a szerepemet. Egy nagymamát alakítok, aki demenciás, de még a legnormálisabb az összes közül (nevet) a betegségével együtt. Szeretjük az előadást és szeretünk együtt lenni ezzel a csapattal. Egy kis térben, a Vígszínház házi színpadán játsszuk. Az Audienciát is nagyon szívesen játszom. A most regnáló angol királynő, II. Erzsébet kedd estéiről szól, amikor fogadja az éppen aktuális miniszterelnökeit 20 perces beszélgetésekre. Ilyenkor elmondják, hogy mi történt a héten. Ebből az ember rengeteget tanul. Nemcsak én, hanem a közönség is. Miután II. Erzsébetnek állítólag nagyon jó humora van, nagyon sokat mulat is a közönség és én is nagyon szeretem játszani. A miniszterelnökök a színház férfi tagjaiból tevődnek össze, sőt még egy hölgy is van, aki Margaret Thatchert alakítja. Kép-szöveg: Pál László

kultúra 13

Elterjedt volt a pünkösdikirály-választás

és énekelve áldást kértek a ház lakóira. Egyes falvakban ugyanezt lakodalmas menetnek öltözve játszották el. A Dunántúlon pünkösdikirályné-járásnak hívják a szokást. Szintén egy kicsi lányt öltöztetnek királynőnek, baldachin alatt kísérik házról házra, a dal

Topolyán hajnalban a legényeknek el kellett lopni a kiválasztott lány koszorúját ablakából, cserébe pünkösdi rózsát tenni. Sok helyen ilyenkor állították fel a májusfát a lányok ablaka alá, vagy éppen ilyenkor döntötték ki a közösségi májusfát nagy mulatság közepette. Az ünnepre egyébként is jellemző volt a bőséges evés-ivás, a bálok, táncmulatságok szervezése, mely szintén termékenység-bőségvarázsló jellegét erősítette. } Melyek terjedtek el régiónkban? – Régiónkban ismert volt a pünkösdikirály-választás és a pünkösdikirályné-járás is, de a 20. századra leginkább a szerelmi-udvarló szokások maradtak fent. A májusfa állítása sokszor kitolódott egész pünkösdig: minden vasárnap állítottak egyet a legények, feldíszítették, és ez kiváló alkalom volt a szabadtéri táncra, mulatozásra, udvarlásra. } Melyek a még élő hagyományok? – Pünkösdi népszokásaink közül néhány maradt csak meg élő szokásként, például a zöld ágakkal való díszítés, a közösségi májusfa állítása. Nem könynyű különbséget tenni élő és felelevenített – eljátszott – népszokás között. A pünkösdi népszokások feleleveníté-

végén felemelik a következő szavakkal: „Ekkora legyen a maguk kendere, mint a kiskirályné!” Ez utal a szokás termékenység- és bőségvarázsló eredetére. A kevésbé ismert népszokások szintén a pünkösdi időszak ősi időkbe viszszanyúló tavaszköszöntő-termékenységvarázsló jellegére utalnak: a házak zöld növényekkel történő feldíszítése a rossz szellemek elűzését szolgálta, a zöldágjáráskor a lányok ágakkal kaput formázva vonultak-énekeltek a faluban: Bujj, bujj zöld ág… Több párválasztó, udvarló szokás is ismert volt.

sét hazánkban nem tekinthetjük élő néphagyománynak, hiszen formailag ugyan hasonlóak az eredeti szokásokhoz, céljukban és funkciójukban azonban már kevésbé. Elsősorban turisztikai jelentőséggel bírnak, például a pünkösdikirály-választás Ópusztaszeren vagy közösségi tömegrendezvények látványelemeiként jelennek meg. Hagyományőrző-közösségmegtartó szerepük elsősorban kicsi településeken, néptánc vagy egyéb hagyományőrző közösségekben jelentős. Kép-szöveg: Pál László

A Forrás-Új Tükör Klubban múlt kedden Kovács Ibolya volt a vendégelőadó. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese kézművességet tanít, a néptáncosoknak pedig folklórismereti órákat tart. A néprajzos pedagógus ezúttal Pünkösdi népszokások címmel tartott vetítettképes előadást az ünnepkörrel kapcsolatban. Elmondta, ennek a hagyománya tetszik neki a legjobban. } Pünkösdi népszokások címmel készültél előadással. Milyen szakirodalomra építetted? – Magyar Néprajz VII. kötete – Népszokás, néphit, népi vallásosság; Tátrai-Karácsony: Jeles napok, ünnepi szokások; Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd; Verebélyi Kincső: Minden napok, jeles napok. Pünkösdi szokásaink egy része egyházi jellegű, másik része ókori-középkori eredetű népszokás. Pünkösd a keresztény vallás harmadik fő ünnepe, a hit szerint húsvét utáni ötvenedik napon szállt le az apostolokra a Szentlélek, ez egyben az egyház születésének ünnepe. Húsvéthoz kötve mozgóünnep, napja május 10-e és június 13-a közé esik. Régi búcsújáró helyeinken búcsújáró napokat tartottak, ezek közül ma a legismertebb a csíksomlyói búcsú. } Milyen pünkösdi népszokások ismertek? – Egész Európában elterjedt népszokás volt a pünkösdi- vagy májuskirályválasztás, a legények lovas ügyességi és gyorsasági próbája, sok helyen a részvétel volt a legénnyé avatás feltétele. A nyertes egy évig a közösség pénzén ihatott a kocsmában, minden ünnepségre, mulatságra meghívták, apró vétségekért nem büntették, társai őrizték állatait. Az Alföldön és Északkelet-Magyarországon a pünkösdölés népszokása volt ismert: lányok jártak házról házra, a királynőjük feje fölé kendőt tartottak baldachin módjára,


14 kultúra

2019. június 12.

Valaki ellopta a percet! Megállt az idő abban az iskolában, ahol macskák a tanárok, a diákok pedig egerek. A fantáziából elővarázsolt törpék és a játékba bevont nézők segítségével izgalmas vetélkedők sora kezdődött. Vajon hogyan oldódik meg a probléma? Elkezdődhet-e valaha is a tanítás vagy örökre buták maradnak a nebulók, ha „nincs többé iskola”. Erre is választ keresett a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola május 31-i előadása. Helyszínül a Közösségek Házát választották, ahol Diáktárlat is várta a közönséget.

Diáktárlat – játszani kell, játszani jó! tás sem szokványos lett. Interaktív a tárlat, ki lehet próbálni alkotásokat. Nemcsak látványt, hanem zenét is adnak – mutatott rá az intézményvezető. Álomvilág – szürrealizmus gyermekszemmel volt a téma ebben az esztendőben. Az idei Diáktárlat már a 19. volt a kezdetek óta. – Művészeti iskolás kézműves osztályaink több éve vesznek részt a Fazekas-iskola kiállításán, hiszen telephelyünk ott működik, a diákok az iskola tanulói. Idén – a szürrealizmus témájához igazodva – különös lényeket ábAz iskola énekkara

chanikus szerkezettel készültünk. Helyet kaptak a tanulók 3D tollal készült installációi is – tájékoztatott Kovács Ibolya kézműves pedagógus. – Az új technikák közül ez tetszett a legjobban mindenkinek. A fotókat a gyerekek készítették magukról, álarcba bújva – értékes, felnőttekhez is méltó, különleges hangulatú alkotások születtek. Berta Barnabás és Karaszi András – Az álmok és a fantázia világába A rendezvény vendégeit Nagy-Czi- rázoló kerámiafigurákkal, extrém fo- utaztunk a szürrealista művészekrok Lászlóné köszöntötte. A Fa- tómanipulációkkal, interaktív zenélő kel, akik meghökkentő műalkotásozekas-iskola igazgatója beszédében képpel és egy izgalmas, mozgó me- kat hoztak létre. A Diáktárlat projekt örömmel üdvözölte, hogy ebben az évben is sokan vállalkoztak arra, hogy bemutassák alkotásaikat, és szerepeljenek közönség előtt. – A kollégáim olyan művészeti stílust választottak, ami érdekelheti a gyerekeket. Jakabfi Márti a rajzszakkör tematikáján túl foglalkoztatta a gyerekeket. Munkáját segítette Kovács Ibolya kerámiázásban, programozásban. A szürrealizmus valóságon kívüli, mesés. Az előadás és a kiállí- A Nincs többé iskola főszereplői: Kollár Máté Sándor és Lengyel Vivien

A Diáktárlat résztvevői saját alkotásukkal díszített pólót kaptak ajándékba

nemcsak maradandó tárgyakkal, hanem maradandó élményekkel is megajándékozta a résztvevő diákokat. Idén is – ahogy évek óta – minden résztvevő a saját alkotásával díszített pólót kapott ajándékba – fogalmazott Jakabfi Márta vizuális pedagógus, rajztanárnő. Mi lehet elképzelhetetlenebb annál, minthogy nincs többé iskola?! A színjátszók is arra vállalkoztak, hogy a szürrealizmus különleges világába kalauzolják el a közönségüket. Schwajda György Nincs többé iskola című darabját mutatták be. Ahol a mesék laknak, oda vezették a jelenlevőket. – Az idén alsó és felső tagozatot is megmozgatott darabunk, amelynek legfőbb üzenete: „Játszani kell, játszani jó, játszani legjobb a világon!” A 19. Diáktárlatra azért ezt a darabot választottuk, mert az idei téma a szürrealizmus. Mi lehetne szürreálisabb egy iskolai színjátszó csoport számára, mint hogy Nincs többé iskola. Már a tanév elején megkezdtük a történettel való ismerkedést. Számomra a legélvezetesebb időszak a „kasztingolás” volt. Rendkívüli érzés látni azt a sok csillogó gyermekszemet. Majd a szereposztás következett. Sokat játszottunk, hogy minden kis „színész” palánta a legmegfelelőbb szerepet nyerhesse el. Igyekeztem a zenei betétekkel és a koreográfiával 21. századivá varázsolni a darabot. Különösen nagy hangsúlyt fektettem a szöveg humorára. A díszletnél egyszerűségre törekedtem, teret hagyva a gyermeki fantáziának is – fogalmazott Granyák Linda szakkörvezető, rendező. Az iskola énekkara a Most múlik pontosan dalt adta elő. A kórust Horváth Márta készítette fel és vezette. A Diáktárlat június közepéig látogatható a Közösségek Házában. Kép-szöveg: Pál László


MOZAIK 15

2019. június 12.

Muzikális délutánok Az utóbbi napokban két színvonalas zenei programot is rendeztek a Szilády Áron Református Gimnáziumban. A közönség elé olyan fiatalok álltak, akik már több éve tanulnak énekelni, zenélni.

Tóth Patrik gitáros

Fodor Fruzsina (gitár) és Bata Viola (ének) Hagyomány a Szilády Áron Református Gimnáziumban, hogy az iskola legtehetségesebb zenész tanulói a tavasz zárásaként egy hangversenyt rendeznek, ahol bárki, aki szeretne szerepelni, közönség elé állhat. Idén

is színes repertoárral készültek a diákok. Közel huszonöt zenés műsorszám kapott helyet a május végi, 150 perces összeállításban, ahol a könynyű- és komolyzene is maximálisan megfért egymás mellett.

– A műsor összeállításakor nem volt nehéz dolgunk. Nagyon sok tehetséges tanulója van gimnáziumunknak. Többségük játszik valamilyen hangszeren vagy épp csodásan énekel. Azért jók ezek a művészeti délutánok, mert ilyenkor ki tudunk szakadni napjaink rohanó világából és csak a zene örömére figyelhetünk. Ezek a pillanatok megismételhetetlenek – mondta el Andáné Vastag Andrea szervező pedagógus. Néhány nappal később szintén a gimnázium dísztermében tartották

meg a Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek vizsgakoncertjét. A műsort úgy állították össze a szervezők, hogy a legfiatalabbaktól a legtapasztaltabbakig mindenki azonos szereplési lehetőséget kapjon. Volt, aki egyedül állt közönség elé, míg mások páros vagy csoportos zenei produkciókat mutattak be. A fellépőkkel készített interjúinkat a Halas TV Kultúrkép magazinjának egy későbbi adásában láthatják az érdeklődők. Kép-szöveg: Szőri Attila


16 hirdetés

Gyógyszertári szakasszisztenst keresünk Jánoshalmára a Városházi Gyógyszertárba. Önéletrajzokat a kaszibane@t-online.hu e-mail címre várjuk. A-397 Az ERMAN 90 Kft. nyári szezonra gépkezelők, traktorosok jelentkezését várja. Diákokat is. Tel.: 06 70/385-01-67 A-444 Lakatos karbantartót keresünk kamionokkal és munkagépekkel foglalkozó céghez. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55 A-451 Corso Verona Gyorsétterembe gyakorlattal rendelkező pénzügyi-számviteli ügyintézőt keresünk. Tel.: 06 20/225-50-04 A-452 Nemzetközi fuvarozó cég gépkocsivezetőt keres angol, német, holland, belga fuvarviszonylatokra 24 t nyerges hűtős szerelvényekre. Tel.: 06 30/943-67-04 A-453 Mérlegképes könyvelőt keres a Fárszer! Teljes körű, önálló munkavégzés. Munkaviszonyban, vagy vállalkozóként is. Fényképes önéletrajzzal jelentkezni a farszer@farszer.hu e-mail címen lehet. Tel.: 06 77/522-766 A-454 A Radix Kft. kiskunhalasi fogtechnikai laborba fogtechnikus munkatársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com címen. A-469 Teljes munkaidőbe (8 óra) szervizes, gépszerelő munkakörbe, és 4 órás eladó munkakörbe szakképzett munkaerőt felveszünk. Jelentkezni személyesen: Union Bt., Kiskunhalas, Batthyány u. 47. A-481 Nemzetközi gépkocsivezetőt keres egy holland cég. „C” és „E” jogosítvánnyal rendelkező munkatársat keresünk, hollandiai munkavégzéssel. Rendszeres túrajáratok, friss és fagyasztott húsokat kell szállítani, kedvező fizetés, magyar kollégák. Minimális angol vagy német nyelvtudás szükséges. Tel.: 06 70/451-50-03 A-483 Építőiparba azonnali kezdéssel segédmunkásokat keresek. Tel.: 06 20/312-23-08 A-485 A Csipke Hotel szállodába recepciós munkatársat keresünk! Elvárások: angol és/vagy német nyelv társalgási szintű ismerete. Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehetséges. Tel.: 06 20/807-71-77 A-488 Nyerges autóra sofőrt keresek magyar-német viszonylatra. Tel.: 06 30/943-39-56 A-489 Erdészt keresünk erdőgazdálkodó és fakereskedő céghez. Tapasztalat szükséges! Kiskunhalas Önéletrajzokat várjuk: kozakfaker@freemail.hu Tel.: 06 20/574-95-90 A-490 Gépkocsivezető-áruszállítót keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre „B” kat. jogosítvánnyal. Tel.: 06 20/852-84-57 A-492 Szakképzett varrónőt felveszünk. Tel.: 06 70/208-73-96 A-493 Call Centeres nyári diákmunka! Munkavégzés helye Pirtó. Jelentkezni az info@tklogisztika.hu e-mail címen pár soros bemutatkozással. A-495 A Református Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Tagintézménye gyógytestnevelői munkakörbe alkalmazottat keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munkaugy@reformatusegymi.hu e-mail címen lehet. A-497 Az Akác Petrol Kft. benzinkutast keres. Tel.: 06 70/620-40-30 A-498 A kiskunhalasi Csipke Hotel szállodába sofőrt és konyhai kisegítőt keresünk! Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 20/807-71-77 A-499 Adminisztratív munkát keresek. Tel.: 06 30/471-73-74 A-500 Idősgondozást és betegápolást vállalok. Tel.: 06 20/669-32-77 A-501 Hűtőgép szerelésben jártas kollégát keresünk (nyugdíjas is lehet). Tel.: 06 30/945-30-11 A-428 A Halasi Tenisz Club salakos teniszpályáihoz pályakarbantartó gondnokot keres minden napos elfoglaltsággal (7-14 óráig), hétvégén is, heti váltásban. Tel.: 06 30/218-37-36 A-508 „C”+„E” kategóriában, nemzetközi viszonylatra, saját áru szállítására kamionsofőrt keresünk. Minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-509 Vagyonőröket keresünk kiskunhalasi portaszolgálatra 24-48-as beosztással. Jelentkezni a portamunka@indamail.hu e-mail címen, vagy telefonon. Tel.: 06 20/372-09-05 A-510

2019. június 12. Festőt keresek. Tel.: 06 70/883-15-55 A-511 A Halasi Városgazda Zrt. azonnali kezdéssel kiskunhalasi munkavégzésre középfokú kertészeti végzettséggel munkatársat keres. Önéletrajzokat kérjük a hvzrt@ hvzrt.hu e-mail címre, vagy személyesen a Kiskunhalas, Bem u. 2. fsz. 1. szám alatt a Városüzemeltetés irodában leadni. Érdeklődni a +36 77 423-403-as telefonszámon lehet. A-512 Könyvelő iroda keres munkatársat bérszámfejtő és adminisztrátor munkakörbe. Jelentkezés fényképes önéletrajz alapján: konyveles@jjconsulting.hu A-513 Intézményünk állást hirdet angol, informatika, kémia szakos pedagógus és gyógypedagógus munkakör betöltésére. Jelentkezni önéletrajz és bizonyítvány küldésével: katiskola@halas.hu A-520 Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. e-mail: gerdrink1@gmail. com Tel.: 06 20/508-86-93 A-521

Malacok eladók. Tel.: 06 30/619-78-29

A-455

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-45

Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-66 Tűzifa eladó felvágva, felhasítva. Akác 3.700 Ft/q, egyéb kemény 3.200 Ft/q AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30 A-272 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-476 Diplomás nyugdíjas élettársnőt keres. Tel.: 06 20/456-47-29 A-515

Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 ÁRZUHANÁS! A belváros közepén különálló, 1514 m2-es telken, kb. 250 m2-es, felújításra szoruló nagypolgári ház eladó száraz borospincével, beépíthető tetőtérrel. Irányár: 22.9 M Ft Tel: 70/335-27-34 A-235 Szép környezetben tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05 A-461 A Széchenyi úton autószerviz céggel és lakással eladó. Tel.: 06 70/365-75-29 A-463 Az Ősz utcában 3 szobás lakás eladó. Tel.: 06 70/365-75-29 A-464 Kiskunhalastól 3 km-re az Olajosok útján (2X55m2) tanya eladó 7,5 ha területtel. Vezetékes víz, fúrt kút, ásott kút van, villany bekötve. 4 ha telepített, vágásérett nemes nyár erdő és 1,5 ha legelő (kaszáló) valamint akác ültetvény. I.á.: 15 M Ft. Tel.: 06 20/429-86-60 A-479 63 m2-es, 2,5 szobás, erkélyes, belvárosi, téglaépítésű lakás eladó. Irányár: 16 M Ft Tel.: 06 30/591-01-74, 06 30/205-82-59 A-482 1970-ben épült összkomfortos családi ház pincével a Tabánban eladó. Irányár: 10 M Ft Tel.: 06 31/310-16-89 A-505 Kiskunhalason a Kossuth utcán IV. emeleti, 1 szobás, részben felújított, klímás lakás eladó beépített konyha- és előszoba szekrénnyel. Irányár: 7.990.000 Ft Tel.: 06 70/372-59-94 A-516 Felújított, II. emeleti, 1 szobás lakás eladó. Tel.: 06 70/544-35-39 A-517 Panellakás eladó. Tel.: 06 70/222-24-00 A-518 Belvárosban, de csendes helyen 3 szobás, összkomfortos családi ház garázzsal, kis kerttel eladó. Tel.: 06 30/286-16-49 A-522

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 Fürdőkád felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85

A-217 A-519

Születtek: Pozsonyi Dorina (Dr. Ferencz Edit) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Kiss Péter és Faragó Nóra, Budai László és Bodor Dominika, Károly Zsolt és Kovács Zsuzsa, Andóczi-Balogh Péter és Kasziba Magdolna, Baranyi Ferenc és Mészáros Edina Elhunytak: Hugyi Józsefné Jurcsák Rozália (Kiskunhalas), Szijj Ferencné Moravecz Mária (Tompa), Révfi Andrásné Kis Ibolya (Csengőd), Király Illésné Puskás Etelka (Kiskunhalas), Kovács Károly László (Kiskunhalas), Kiss Antal (Kelebia), Klestenitz Istvánné Petz Piroska (Kecel)


2019. június 12. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Június 12. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 23:00 Képújság

07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifj. műsor (ism.) 00:20 Képújság

Június 13. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság

Június 15. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 21:00 Képújság

Június 14. péntek 00:00 Képújság

Június 16. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)

18:00 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Június 17. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifj. m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (12) – ifj. m. (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika (ism.) 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság Június 18. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Jáger Levente, Kovács Iván, Pál László Kreatív: Anda Péter

hirdetés 17


18 sport

2019. június 12. Rubint Réka:

Halasi diákok remekeltek Kaposváron a június 8-án megrendezett versenytánc kategóriában tartott diákolimpiai döntőn – közölte Juhász Ágnes, a Stúdió 2000 TSE művészeti vezetője. Reznák Zsolt és Dubai Dóra a Szent József Katolikus Általános Iskolát képviselték. A fiatal páros a standard táncokból diákolimpiai bajnoki címet ért el, a latin táncokból pedig második helyen végeztek. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium is táncsport diákolimpiai bajnokokkal büszkélkedhet, mert hat lány és egy fiú a vegyes formációban, a Rió című szamba produkcióval nyerték el a zsűri tetszését. A Gendúr Kíra, Szenczi Petra, Bánóczki Bernadett, Frey Tímea, Patai Vanessza, Sütő Csilla és Prohászka Tamás összeállítású bibós csapat megnyerte kategóriáját és diákolimpiai bajnokok lettek. KI

Bowling

A közelmúltban ért véget a városi bowling bajnokság idei sorozata. A 12 csapatos mezőnyben idén is a Fa Vágók volt a toronymagas esélyes, ráadásul az elmúlt 12 alkalommal mindig aranyérmes volt ez a válogatott. A kiváló sorozatot most a Szekeres Pálinka szakította meg. Az ünnepélyes eredményhirdetésen kiderült, hogy a bajnokság 12. helyén végzett az Árnyékolók, 11. volt a Merkbowl, a 10. helyen a Drink Team, a 9. helyen a Leki Strike, a 8. helyen a Rolling Balls, a 7. helyen a Strike Bizottság, a 6. helyen a Digit Iroda, az 5. helyen az Amazonok, míg a Halaspack a 4. helyen zárt. A 3. helyet idén a Pontvadászok érték el, a korábbi 12 alkalommal diadalmaskodó Fa Vágók ezúttal a második helyet szerezték meg. A bajnok idén a Szekeres Pálinka lett, amelynek kapitánya, Szekeres Sándor a Fa Vágók kapitányától, Balkó Istvántól vette át a vándorserleget. Díjazták az egyéni teljesítményeket is, a nőknél Vasútné Erika volt a legeredményesebb 74 sorozatban 11878 fát, míg a férfiaknál Rigó János 84 sorozat során 16388 fát ütött. A díjátadón több fogadkozás is elhangzott, biztosak lehetünk abban, a következő szezon is izgalmas lesz. jel

külföldön. Hamarosan a századikat fogom szervezni. Öt évvel ezelőtt elindultak az alakreform bálok. Nagyon-nagyon sok minden van még a fejemben. Huszonnégy órás ember vagyok, úgyhogy a legkevesebbet az alvással töltöm. Szerintem álmomban is alkotok és gondolkodom. Ez a lendület tartja életben azt a fajta energiát, ami bennem van. } Mi a nehezebb, elkezdeni a vál-

Alakreform! – ezzel az edzésprogrammal érkezett Kiskunhalas főterére Rubint Réka. A június elsejei programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. Az ismert és elismert edzőt 2017-ben a Forbes magazin a 10. legbefolyásosabb magyar nőnek választotta a médiában. Több fitneszkiadvány is a nevéhez fűződik. Példáját követve sokan kezdtek új életet. A város főterén több százan mozogtak vele együtt az egészséges életmód jegyében. A közösségi oldalán több mint 900 ezren követik. Rékával arról is beszélgettünk, mivel jár választott hivatása. aerobic órát tartani. Magát az alakreform programot kilenc évvel ezelőtt álmodtam meg. Nem volt benne semmi tudatosság. Egyszerűen háromgyerekes édesanyaként hiányzott valami az életemből. Amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy mi hiányzik, akkor az volt a válasz, hogy a nagyközönségnek tar} A Forbes magazin két évvel ez- tott aerobic órák. Ekkor kibéreltem előtt a TOP 10 médiaszemélyiség közé választott a hölgyek körében. Milyen felelősséggel jár ez az életedben? – Megtisztelő volt a helyezés, és hatalmas felelősség, hiszen rengeteg emberhez, rengeteg családhoz elér az a fajta küldetés, amit én képviselek. Nagyon nagy felelőssége van annak, hogy mikor, mit és hogyan mondunk. Én egy picit lojálisabban közelítem meg az embereket az életmódváltásban. Norbi sokkal határozottabb és drasztikusabb, de hát ettől vagyunk mi egy jó egység. Nagyonnagyon szeretem a munkám. Nagyon szeretem az embereket. Nagyon nagy Budapesten egy sportcsarnokot, megtiszteltetés, hogy az országot jár- és lépésről lépésre nagyon kemény va a különböző helyszíneken több munkával, de fél éven belül megszázan, Budapesten több ezren ösz- töltöttem 220-250 emberrel. Most szegyűlnek az edzésemen. már kedd esténként ott tornázik a } Az Alakreform! edzéssel jöttél Kis- Rozsnyai utcában 350-400 ember. kunhalasra. Hány év munkája van Ez hatalmas elismerés és nagyon a terv kidolgozásában? nagy öröm számomra. Elindítottam – Huszonhat évvel ezelőtt kezdtem az Alakreform!-táborokat belföldön,

Fotó: Alakreform Kft.

Bajnokok

Norbi sokkal határozottabb és drasztikusabb

toztatást, vagy folytatni utána? A közönségre gondolok. Mi a tapasztalat? – Szerintem mindkettő, de talán a kezdés. Erre sokkal nehezeb-

ben szánják rá magukat az emberek. Folytatni azért könnyebb, mert ha jön a sikerélmény, akkor az nyilván további lendületre sarkallja az embereket. Én azért vagyok, hogy mindkettőt kihozzam belőlük. } Új DVD, könyv lesz idén? – Minden lesz (nevet). Kép-szöveg: Pál László


mozaik 19

2019. június 12.

Dupla Honfoglalás a lovasparkban A Nemzeti Lovas Színház Honfoglalás című előadását közel ezer néző látta a múlt szombati előadáson. A monumentális rockoperának méltó otthont adott a Hirling József Lovaspark, amelynek zöld gyepe jól és élethűen illusztrálta a végtelen pusztákat, amelyeken keresztül őseink a Kárpát-medencébe érkeztek otthont lelni. A darab két meghatározó szereplőjének nyilatkozatai azt sugallták, dupla honfoglalást láttak a lovaspark nézői. A kétfelvonásos rockopera több mindkét lelátó szektort megtöltő kömint két órán át szórakoztatta a zönséget. A magyar embereknek oly kedves történetben domináltak a látványos lovas jelenetek. Pintér Tibor a Tükörnek azt nyilatkozta, hogy szívesen jöttek Kiskunhalasra az előadással, mert remek körülmények állnak rendelkezésre lovas színházi szempontból a lovasparkban. Hangsúlyosan dicsérte a jó minőségű füvet. A színházvezető utalt arra is, hogy úttörőként díjugrató versenyeken szállt nyeregbe utánpótlás korosztályú megméretésen és sok kellemes múltbéli élmény fűzi Kiskunhalashoz. Többször járt színházi előadással is a lovasparkban és társulata is otthon érzi magát a bázison. Pintér Tibor Táltost formálta meg az előadásban. Papadimitriu Athina A Honfoglalás másik meghatározó és Pintér Tibor

szereplője a Sámánasszony, akit Papadimitriu Athina, az idén Jászai Mari díjjal kitüntetett színművésznő alakított. A művésznő első dolga volt, amikor megérkezett, hogy kifeküdt a pálya közepén a zöld gyepre, hogy kipihenje az utazás fáradalmait, erőt gyűjtve a próbákhoz és az esti előadáshoz. Azt mondta, lenyűgözően szép a halasi pálya zöld gyepszőnyege, amelyen öröm játszani. A Sámánasszony szerepét – mint mondta – nemcsak a darabban játssza, hanem a valóságban is mértékadó szereplő a társulat mindennapjaiban.

Az előadás rendkívül látványos, magával ragadó jeleneteket tartalmazott, amit a közönség többször is vastapsával jutalmazott. Bőven akadt a darabban mit ünnepelni, mert a produkció tele volt csoportos lovas jelenetekkel, akrobatikus, helyenként életveszélyesnek tűnő lovas megmozdulásokkal. A két felvonás között helyi jellegű vendéglátással szolgálták ki a nézőket. A szervező, Lovas és Szabadidőközpont Kft. vezetői ígérték, lesz folytatása a lovas színházi előadásoknak Halason. Kép-szöveg: Kovács Iván

Íjászok vették be a Fráter-dombot

Nagy Kálozi József aranyérmes volt A kiskunhalasi Napsólyom Íjász Egyesület volt a házigazdája a Dél-alföldi régiós bajnokság harmadik fordulójának. Több mint 20 cél leküzdése volt a több mint 130 versenyző feladata, életkori sajátosságoknak megfelelő távolságból. A rendezők nem panaszkodhattak, remek időjárási körülmények között szép eredmények születtek.

rási körülmények várták a Dél-alföldi régiós bajnokság harmadik fordulójának résztvevőit Kiskunhalas határában, a Fráter-dombon. A rendező Napsólyom Íjász Egyesület igyekezett mindenben megfelelni az elvárásoknak és a visszajelzések szerint ezt sikerrel tették. Ideális Verőfényes napsütés, már-már ká- terepviszonyok között alakították ki nikulai melegnek mondható időjá- a lőállásokat, amelybe több korosz-

tályban és kategóriában álltak be versenyzők. Törteli Imre és lelkes csapata jó kis versenyt rendezett, ahol még a halasi eredmények is büszkeségre adtak okot. A senior férfiak mezőnyében Nagy Kálozi József, az ifjúságiaknál Szentgyörgyi Krisztián, míg a felnőtt férfiak között Balogh Szabó Ferenc első helyen végzett. A felnőtt

nők között Balogh Szabó Anett, a gyermekek mezőnyében Balogh Szabó Alíz, a fiúk között TóthNagy Bendegúz, a felnőttek mezőnyében Büki Zsolt szerezte meg a második helyet. Lehőcz Nikolett, Szűcsné Garas Tímea és Puskás Szabolcs a harmadik helyen zárta a rangos megméretést. Kép-szöveg: JL


20 hirdetĂŠs

2019. jĂşnius 12.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.