XXXIII. évf. 31-32. szám 2019. augusztus 7.

Page 1

2019. augusztus 7. • XXXIII. évfolyam 31-32. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


magazin

2019. Augusztus 7.

Gitártábor kicsiknek, nagyoknak Halasi fiatalok egy lelkes csoportja minden nyáron együtt tölt pár szép napot, hogy közös szenvedélyüknek, a gitártanulásnak hódoljanak. Míg korábban Kunfehértón szerveződött meg a Gitártábor, idén először Kiskunhalason zajlott a közel egyhetes programsorozat. A kiskunhalasi Nánai Ádám több környékbeli zenekarnak is tagja. Nem titkolt célja, hogy segíteni szeretné a fejlődésben azokat a fiatalokat, akik meg akarnak tanulni gitározni. Éppen ezért határozott úgy néhány éve, hogy gitártábort szervez. A siker nem maradt el, azóta minden évben megtartják a rendezvényt. – A korábbi években Kunfehértón rendeztük meg a tábort, azonban idén kénytelenek voltunk egy új helyszínt keresni. Most egy kiskunhalasi vendégházban tartottuk a zenés foglalkozásokat. Minden nap volt daltanulás, voltak vendégelőadóink és több minikoncert is szerepelt a repertoárban. Örömmel láttam, hogy a zene összehozta a különböző generációba tarozó jelenlévőket – mondta a főszervező. A mostani táborban többen is érdekes történeteket meséltek nekünk. Ottjártunkkor volt, aki szó szerint még csak ismerkedett a hangszerével. – Boldog vagyok, hiszen ma reggel itt, a táborban kaptam meg az új gitáromat. Nagyon tetszik és jó, hogy a dalokat már ezen a hangszeren tanulhatom majd meg a táborban – mesélte Kádár Bendegúz.

A zenei oktatáson és a koncerte- mely jó tábori hagyományokhoz Kultúrkép magazinban lesznek ken kívül több egyéb, tipikusan tá- hűen, tábortűz mellett zajlott. A majd láthatók. bori programra is lehetőség nyílt helyszínen készített felvételek a Kép-szöveg: Szőri Attila az együtt töltött napok során. – Én már legalább hatodszor vagyok a gitártáborban, de ilyen változatos programok még nem voltak. Nekem legjobban a túrák tetszettek. Voltunk például éjszakai gyalogtúrán a sóstói kilátónál, de ellátogattunk a tartósszegfű tanösvényhez is, sőt voltunk számháborúzni is egy nagy mezőn. Remekül érzem magam idén is, így nem kérdéses, hogy jövőre is itt szeretnék majd lenni – számolt be lapunknak Hegyi Míra. Az idei gitártábor egy nagy, közös, össznépi zenéléssel zárult,


2019. Augusztus 7.

Október 13-án választunk képviselőket és polgármestert. Hamarosan letelik az ötéves ciklusa a jelenlegi testületi tagoknak és a városvezetőnek is. Addig információink szerint egy rendkívüli és egy rendes tanácskozás lesz majd. Azon a vasárnapon 30 kiskunhalasi szavazókörben várják a polgárokat reggel 6 és este 7 óra között, 10 egyéni és 4 listás képviselői hely van a testületben, ekkor döntünk a polgármester személyéről is. Kiskunhalason közel 23 ezer fő jogosult arra, hogy leadja a voksát, két hónap van a nagy napig. A jelöltek személyéről még keveset lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy Fülöp Róbert jelezte, ő szeret- közgyűlés van, ahol a lakosságszám érinti Bács-Kiskunt is, itt 24 helyett né folytatni a megkezdett munkát. fogyása miatt eggyel csökken a meg- 23 fő lesz a testület létszáma. Kiderült az is, hogy öt olyan megyei választható képviselők száma. Ez jáger

Archív fotó: Jáger Levente

Rendőr, katona, határőr, tűzoltó, mentős, csak úgy hirtelen, a teljesség igénye nélkül jutnak eszembe azok a foglalkozások, amelyeket nem munkaként, sokkal inkább hivatásként emlegetünk. És igen azok, mert valami több, valami nehezen megfogalmazható, de jellemző plusz van azokban az embertársainkban, akik az ilyen jellegű elfoglaltságot, egyben megélhetést választják életük pályájaként. Ezt a munkához való elkötelezettségi többletet szokás szolgálatnak nevezni. Aki szolgálatot teljesít, az egy állandó készenlétet jelent arra, hogy tudását az éppen aktuális területen, időben és körülmények között szakszerűen, a leghatékonyabban alkalmazza. Társadalmi hasznossága kivételes, mert nem hétköznapi, rutinteljesítményt kíván tőlük a feladat, hanem abszolút alkalmazkodást minden nehézség közepette a megoldáshoz. Legtöbbször veszélyes helyzetben kell a szolgálatot teljesítőknek helytállni. Gyakran életveszélyben vannak maguk is, miközben higgadt döntéseket kell hozniuk és a legcélravezetőbben kell megvalósítani a baj elhárítását. A megbecsülésük változó. Aki bajba kerül és megmentik, kimenekítik, megvédik, az hálás. Sokszor azonban kívülről oktalan kritikával illetik őket, hogy miért úgy, miért akkor és miért azzal teszik kötelességüket, akivel éppen. Aki még nem teljesített szolgálatot, az nem tudja, milyen az, amikor pillanatok alatt kell érzelmeket kívül helyezve dönteni, cselekedni és menteni. A normál értékrendek, sorrendek felülíródnak, mert első az élet. Egy ilyen, a szolgálatát 28 éve becsülettel végző emberrel, Nagy József mentőtiszttel készített Jáger Levente újságíró portrét lapunk középső oldalain. Olvassák el! Biztos vagyok benne, hogy a mentős élethez hasonló hivatások ilyen elkötelezettségű emberek sokaságát foglalják magukba. Nagy szükség van rájuk és köszönet illeti munkájukat, ami tényleg szolgálat. KI

Október 13-án szavazhatunk

Igen, megújul a majsai út Régóta várt felújítás kezdődött el a napokban Harkakötönynél, a katasztrofális állapotban lévő út renoválása, újraaszfaltozása valósulhat meg az elkövetkező hónapokban, egészen Kiskunhalasig. A beruházás a Magyar Falu Program keretében történik, amelyben országszerte 50 milliárd forintos értékben végeznek munkálatokat. Közel 9 kilométeren újul meg az egyik legrosszabb állapotban lévő megyei út, a Kiskunhalas és Kiskunmajsa közötti szakasz. Az évek óta várt felújításról már az év elején beszélt Bányai Gábor országgyűlési képviselő, most pedig a Magyar Falu Program keretein belül el is kezdődhetett a közel 900 millió forintos beruházás. Már Harkakötönynél elindultak a munkálatok, amelyek várhatóan több hónapot vesznek igénybe. A Magyar Közút tájékoztatása szerint a szükséges helyeken új alapréteget építe-

Fotó: Kovács Iván

Szolgálat

Eldőlt a kérdés, Áder János köztársasági elnök október 13-ra írta ki az önkormányzati választásokat. Két hónap van addig, annyi bizonyos, hogy Kiskunhalason közel 23 ezren nyilváníthatnak véleményt, az ő voksaik alapján alakulhat meg a képviselő-testület és derül ki, hogy ki lesz a polgármester. Eddig Fülöp Róbert jelenlegi városvezető jelezte, folytatni szeretné a megkezdett munkát.

fókuszban

nek be a szakemberek, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új teherbíró pályaszerkezetet építenek be a kivitelezők. A pályaszerkezetcseréket követően kiegyenlítő réteg beépítésével a meglévő burkolat egyenetlenségei kerülnek megszüntetésre, majd erre a felületre új kopóréteget terítenek. A szakemberek

az út menti területeken is elvégzik a szükséges munkákat, például az árkok tisztítását, a vízelvezetést is helyreállítják, új közlekedési táblákat helyeznek ki és a projekt végén az új kopórétegre természetesen új burkolati jelek is kerülnek. A munkálatok idején forgalomkorlátozásokra kell számítani, de erről időben tájékoztat a kivitelező. HT


Balesetek

Két, viszonylag szerencsés kimenetelű baleset is történt az 53as főúton néhány nap leforgása alatt. Egy 22 éves kecskeméti férfi munkából hazafelé tartott, Tompa irányából, amikor Kiskunhalas közelében, egy enyhe kanyar után elvesztette uralmát az Opel Astra felett, amely egy fának ütközött és az oldalára borult. A roncs láttán az arra autózók szörnyülködtek, de a vezető, csodával határos módon könnyű sérülésekkel megúszta. Úgy tudjuk, a fiatalember fáradtsága miatt elaludt a volán mögött. A műszaki mentésben a halasi tűzoltók vettek részt, a baleset körülményeit pedig a halasi kapitányság közlekedésrendészete vizsgálja. Néhány nappal később Kiskunhalas és Pirtó között ütközött össze egy BMW és egy Suzuki. Helyszíni információink szerint a BMW Kiskunhalas felől haladt, amikor az úgynevezett Karaván-kanyar után a sofőr az esővíztől nedves úton átcsúszott a másik oldalra. Ott métereket sodródott, majd keresztben megállt az úton. A Pirtó felől érkező Suzuki sofőrje nem tudta elkerülni a karambolt. A két vezető sérült meg, őket mentő vitte a halasi kórházba. Ebben az ügyben is a halasi kapitányság közlekedésrendészete igyekszik tisztázni a körülményeket.

Állatkínzás

Érthetetlen tett háborította nyugodtan írhatjuk, hogy a fél országot. Lapzártánk idején jött a hír, hogy állatkínzás miatt indult eljárás egy 68 éves balotaszállási aszszony ellen. A nő saját kutyáját ölte meg. A rendőrségre futott be a bejelentés, hogy egy autó kötéllel húz egy ebet, amely igen rossz állapotban van. A helyszínen kiderült, hogy az 5413-as számú úton az asszony saját háziállatát kötötte egy bálamadzaggal a járműve hátsó lökhárítójához, majd elindult. Először a derék négylábú még szaladt a kocsi után, de nem sokkal később már nem bírta tartani a sebességet és elesett. A nő a vérző lábú ebet fekve húzta hazáig az úttesten, majd az udvarában elásta. Nem kizárt, hogy ekkor az állat még élt, ezt boncolás tisztázza majd. jel

2019. augusztus 7. Mostantól két rendőrmotorral is lehet majd találkozni a városban, illetve a Kiskunhalas környéki utakon. A helyi kapitányság flottája a napokban két Yamahával erősödött, főként a gyorshajtók és a szabálytalankodók kiszűrése lesz a járőrpár feladata. Közel kilencven lóerősek a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság motorjai. A Yamahák a napokban érkeztek meg a Mártírok útján található bázisra, mint megtudtuk, a járművekkel hamarosan találkozhatunk majd a közutakon. Kalmár Alexandra, a kapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a motorokat két tapasztalt rendőr, Gáspár Csaba törzszászlós és Dobó Szilveszter főtörzszászlós (képünkön) vezeti majd. Örült a Yamaháknak a közlekedésrendészeti osztály vezetője is. Galambos Gyula őrnagy tervei szerint a járőrök a hét több napján is cirkálnak majd Kiskunhalason, illetve a környékbeli utakon. Természetesen fontos szereplői lesznek az akcióknak is, ahol a szabálytalankodók, gyorshajtók kiszűrésében játszhatnak majd főszerepet a gépek. Kép-szöveg: JL

Yamahákkal erősít a halasi kapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságról próbaútra induló új rendőrségi Yamaha

Tényleg mindent vittek, még halasi csipkét is Két halasi sorozatbetörő a rács mögött várja, hogy ítéletet hozzon ügyükben a helyi járásbíróság. Az ügyészség ugyanis a napokban vádat emelt többrendbeli lopás bűntette és más bűncselekmények miatt egy 40 éves kiskunhalasi férfi és két bűntársa ellen, akik 2018 szeptembere és 2019 februárja között több mint 25 házat és gépkocsit törtek fel, hogy készpénzt, ékszereket és más értékeket lopjanak. Gyakorlatilag mindent vittek, kolbásztól a trófeákon át még halasi csipkét is. 2018. szeptember és idén febru- ingatlanokat látogatott meg és onár között dolgozott az a két sorozat- nan értékeket lopott el. Elsősorban betörő, aki kiskunhalasi, lakatlan készpénz és arany ékszer volt a zsákmány, de mint a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatásából kiderült, volt egyéb is a számlájukon. A 40 éves és 43 éves helybéli férfi ellen a napokban emeltek vádat, ők egyébként összesen 22 ingatlanba mentek be, a legtöbb esetben az ajtó vagy az ablak betörésével, de volt olyan ház is, ahova rongálás nélkül jutottak be. A két vádlott a házakon kívül három parkoló autót is feltört, amelyek közül egyet 90 ezer forint kárt okozva megrongáltak, a másikból készpénzt, zálogjegyeket és okmányokat loptak, míg a harmadik gépkocsi esetében zsákmány nélkül távoztak. Összesen egyébként 3 milA fotó illusztráció

kék fény

lió forintnyi kárt okoztak a tettesek, festményeket, ékszereket, berendezési tárgyakat loptak, de halasi csipkét, szarvas trófeát és szalámikat is zsákmányoltak. Több esetben csak kutatást végeztek, de nem tudtak semmit elvinni. Kiderült az is, hogy a 40 éves férfi egyedül is feltört egy garázst, de innen nem vitt el semmit. Egy betörést pedig az ügy harmadik vádlottjával, egy 37 éves kiskunhalasi férfivel együtt követett el, ekkor Harkakötönyben egy tanyát törtek fel, ahonnan hűtőszekrényt, fagyasztót és egyéb tárgyakat loptak. A főügyészség közleménye szerint a két idősebb férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van, a harmadik társuk szabadlábon védekezik. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a vádlottakat többrendbeli lopás bűntettével és vétségével, valamint rongálás és közokirattal visszaélés vétségével vádolja. A 37 éves vádlottnak csak egy lopás miatt kell felelnie. A vádlottak bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. Jáger


2019. Augusztus 7.

A Város Háza

Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)

A képviselő-testület 2019. július 19-i rendkívüli nyílt ülésén hozott döntések: 147/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2019.március 28-án elfogadott 64/2019.Kth. 1.számú melléklete –Együttműködési megállapodás szerződés módosítás- helyébe jelen határozat 1.számú melléklete lép. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete ismételten felhatalmazza a Polgármestert a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársasággal kötendő Együttműködési megállapodás módosításának aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 148/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő -testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című pályázati felhívásra a „Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde bölcsődei csoportfejlesztése” címmel, legfeljebb 100 millió forint összegig pályázatot nyújtson be, a szükséges nyilatkozatokat megtegye, dokumentumokat aláírja. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a támogatási kérelem benyújtásához szükséges forrást a 2019. évi költségvetésből biztosítja. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a támogatási kérelem mellékletét képező, pályázat benyújtásáról szóló konzorciumi megállapodást a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft.-vel aláírja. 149/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 103/2019. Kth. számú határozat 1. pontját a következők szerint módosítja: Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 3. melléklet II. 3. pontja szerint, az önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására meghirdetett pályázati kiírásra a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Bölcsődei főzőkonyha (6400 Kiskunhalas, Kuruc Vitézek tere 17., hrsz. 4730/21) kapacitásbővítésére, ennek keretében diétás konyha kialakítására pályázatot kíván benyújtani 17.614.726,-Ft támogatási összegre. A Képviselő-testület a pályázat önerejét a 2019. évi költségvetés terhére biztosítja 3.108.482,-Ft összegben. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert a pályázat benyújtásával és felhatalmazza a szükséges nyilatkozatok megtételére, dokumentumok aláírására, az előkészítő feladatok elvégzésére, és nyertesség esetén a pályázat megvalósítására. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 103/2019.Kth. számú határozatot az alábbi 3. ponttal egészíti ki: Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló információk alapján megállapítja, hogy az utóbbi években egyre növekszik a speciális diétára szoruló óvodás és bölcsődés gyermekek száma, továbbá speciális étkezésre jelentős igény mutatkozik, ami naponta kb. 60 adag készítését tenné szükségessé, ám a főzőkonyha infrastrukturális hiányosságok miatt nem tudja a diétás étrendre szoruló gyermekeket ellátni, mivel a feltételek nem biztosítottak. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete megállapítja, hogy az Önkormányzat célja a diétás konyha kialakítása és a működtetés feltételeinek megteremtése. 150/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a ZP-1-2019 kódszámú pályázati felhívásra, összesen legfeljebb 10 millió forint összegig pályázatot nyújtson be, a szükséges nyilatkozatokat megtegye, dokumentumokat aláírja. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a támogatási kérelem benyújtásához szükséges forrást a 2019. évi költségvetésből biztosítja. 2. A Képviselő-testület a 146/2019.Kth. számú határozatát hatályon kívül helyezi. 151/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a településrendezési eszközök módosítási terve, amely a kiemelt fejlesztési területté nyilvánított 0181/5; 0181/68; 0181/19 (telekalakítás után 0181/78); 0181/56; 0181/64; 0181/65; 0181/66; 0181/70; 0181/71; 0181/72; 0181/73 (telekalakítás után 0181/78 és 0181/72) helyrajzi számú telekcsoportra készült, a partnerségi egyeztetés során a partnerek részéről kifogásoló véleményt nem kapott, ezért a tervanyagban foglaltakkal egyetért és megbízza a Polgármestert a végső szakmai véleményezési szakasz lefolytatásának kezdeményezésével. 152/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete tulajdonosi jogkörében eljárva tulajdonosi hozzájárulását adja a Kiskunhalas 2884/3 helyrajzi számú (Gárdonyi utca 1/a) ingatlanon lévő 10 db kínai nyár, 2 db közönséges dió, 2 db fekete fenyő, 1 db hárs, 1 db zöld juhar és 2 db mályvacserje kivágására, azzal a kikötéssel, hogy a fás szárú növények pótlásának a kivitelezés befejezésétől számított egy éven belül meg kell történnie. 153/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Friedrich Lajos utcai ivóvízhálózat-bővítés beruházási összegének 50 %a mértékéig az érintett ingatlanok tulajdonosaival támogatási megállapodást kössön és a beruházás megvalósításához szükséges intézkedéseket megtegye. A Képviselő-testület a 86/2019. Kth. számú határozatát hatályon kívül helyezi.

gazdaság

Véget ért a búza betakarítása

Sűrű, munkával teli hetek vannak a Szatmári Malom Kft. kiskunhalasi üzemegysége mögött. Ez az időszak különösen frekventált a gabonafelvásárlás miatt. A helyi céghez folyamatosan érkezik a már lekötött és megvásárolt készlet. Bár országos viszonylatban vannak még aratásra váró búzatáblák, a térségben befejeződött a betakarítás. A Szatmári Malom Kft. kiskunhalasi üzemegysége főként három megyéből – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád – vásárol búzát. – Két malmunk, a szegedi és a kiskunhalasi 40 ezer tonna búzát vásárolt összesen. A lekötött és megvett készlet folyamatosan jön hozzánk. A búzáért tonnánként körülbelül 50 ezer forintot tudunk fizetni. A liszt ára marad elvileg a tavalyi áron – tájékoztatott Tóth Zoltán, a Szatmári Malom Kft. kereskedelmi vetetője. Régiónkban a fuzárium sem okozott jelentősebb gondot a földeken, a gombabetegség inkább Békés és Csongrád megyében volt tetten érhető. A mezőgazdaságban a termés alakulása időjárásfüggő. Bár idén csapadékos volt a nyár, a homoki búzákból megfelelő mennyiséget lehetett betakarítani. – Sokszor szakította meg eső az

aratást, de nem okozott nagyobb károkat a búzában. Cserébe nagyon jót tett a kukoricának és a napraforgónak. A térségben befejeződött az aratás. Hála Istennek, a nagyobb termelőknél a gombabetegségekkel sem volt gond. Homoki búzák esetében körülbelül 6 tonna gabonát lehetett aratni hektáronként. Jó termések voltak – fogalmazott Tóth Zoltán. Kép-szöveg: Pál László


sport plusz

2019. augusztus 7.

Jubileumi események – totális sikerek

Az idén az Orvosok és Egészségügyi Szakdolgozók 40. Világjátékának a montenegrói Budva adott otthont. A gyönyörű tengerparti város 45 ország közel 1200 versenyzőjét fogadta az albán határtól alig harminc kilométerre fekvő sportlétesítményeiben, sportpályáin. A magyar sportdelegációban megyénket hárman képviselték, a kecskeméti orvos házaspárral egyetemben városunk egyik büszkesége, dr. Jerémiás Attila szülész-nőgyógyász főorvos is atlétika sportágban küzdött meg az érmekért. A hagyományokhoz hűen, most is sikerrel. A versengést az erőemeléssel indította, melynek min-

den szakágában – fekvenyomás, guggolás, felhúzás – maga mögé utasította riválisait. Már azzal feltűnést keltett, hogy a 70 év felettiek kategóriájában – egyébként e hónapban tölti be a 76-ot – 70 kilogrammot ért el felhúzásban, ám a fekvenyomó teljesítménye egyenesen „kiverte a biztosítékot”. Kezdte 90 kg-mal, másodikra pedig kinyomta a 100-at és következett (volna) terv szerint 105 kg-mal a harmadik kísérlet. Ám addig kapacitálták, amíg bevállalta a 110-et. Érdemes volt, szép és meggyőző megoldása ellenfeleit is elismerésre késztette. Kedvenc versenyszámában, a súlylökésben továbbra is veretlen tudott maradni. A 4 kg-os súlygolyó egyre messzebbre dobásával végig vezetett, s nyert 10,70 méteres eredménnyel. Diszkoszvetésben régi – lengyel nőgyógyász – riválisának jött ki most jobban a lépés, így meg kellett elégednie, a 25,70 m-rel meg is volt, a világbajnoki ezüsttel a sportszakmailag igen nívós, igen erős mezőnnyel bíró világjátékon. A sikeres szereplés után azonban dr. Jerémiás Attila sokáig nem ülhetett a babérjain, mert máris elérkezett saját

Pásztor Gergely a hat éremből kettő arany Remek eredményeket ért el egy rangos megméretésen Pásztor Gergely. A kiskunhalasi sportoló a SW-WTC Speciális Dobószámok Világbajnokságán Tatán hat érmet nyert, köztük kettőt a legfényesebből. Nemcsak a kiskunhalasi dobóbajnokságon szerepelt Pásztor Gergely. A sportoló ott lehetett Tatán, a SW-WTC Speciális Dobószámok Világbajnokságán, amelynek Tata volt a házigazdája. Gergely elmondta, az M30-as korcsoportban állt rajthoz és hat érmet szerzett. Gránáthajítás és speerorama-ban első helyen zárt, igmándi diszkoszvetés, nyeleslabdavetésben, antik diszkoszvetésben és shockorama-ban pedig a második helyet szerezte meg – tudtuk meg a sportolótól. HT

Fotók: Sejben Irén

Dr. Jerémiás Attila – megszámlálhatatlan orvos világbajnoki, továbbá szenior világbajnoki és Európa-bajnoki cím birtokosaként – a közelmúltban káprázatos eredményekkel gyarapította aranyérem-gyűjteményét. Az Orvosok és Egészségügyi Szakdolgozók 40. alkalommal megtartott világjátékán a legrangosabb címből hármat – a Szeniorok 25. Országos Shotorama, Schockorama és Antik Diszkosz Bajnokságán szintén hármat szerzett. Ezekhez társított még – az éppen XIII. – Tatán megrendezett Szenior Dobó Világbajnokságon két versenyszámban is világbajnoki győzelmet.

rendezésű sporteseményének, a 25. Országos Dobó Többpróba Bajnokságnak az ideje. Dupla feladatkörrel, hiszen a főszervezői munkák is rá hárulnak a versenyzés mellett. Hallatlan kitartással, ennek immár negyed százada felel meg. A közel harminc résztvevőt felvonultató, határokon túl is vonzó és népszerű versenyt a sportszeretetéről, eredményes fociedzői tevékenységéről ismert önkormányzati képviselő, Vincze Attila nyitotta meg. Három versenyszámban lehetett indulni, shotoramában, azaz súlylökés ötpróbában, schockoramában, ami diszkosz hárompróbát jelent, valamint antik diszkoszvetésben. Maga a viadal tíz órától délután három óráig tartott, mivel minden versenyző mind a három versenyszámba benevezett. Érdemes elgondolni, hogy személyenként ezáltal 28 dobást teljesítettek, a versenybíróknak mindösszesen 672 dobást kellett lemérniük, illetve regisztrálniuk és kiértékelniük. A kezdéskor kellemes időjárás először perzselő melegbe csapott át, majd szakadó esőbe váltott, ami a versenyzők jó hangulatát nem befolyásolta. Dr. Jerémiás Attila szokásosan remekelt, versenyszámait megnyerte, sőt Shotoramában kiérdemelte az előkelő abszolút második helyezést is. Pásztor Gergely

úgyszintén becsülettel odatette magát és első lett korcsoportja mindhárom megmérettetésében. A győztesek közül érdemes kiemelni még a különösen jó eredményeket produkáló dobókat, így például – a teljesség igénye nélkül – a pécsi dr. Stefanovics Ágnest, a kecskeméti Grosán Pált, a szécsényi Bosák Attilát vagy a diósgyőri Pallay Kornélt. Az eredményhirdetést követő baráti vacsora kapcsán dr. Jerémiás Attila nagy tetszést kiváltó visszaemlékezést tartott az elmúlt 24 esztendő történéseiről. A versenyidőszak záróakkordjaként dr. Jerémiás Attila kiváló eredményekkel végzett a Tatán megrendezett LSW-WTC Speciális Dobószámok XIII. Világbajnokságán. Az olimpiai edzőtábor területén 11 nemzet 139 atlétája között állt dobókörbe shotoramában és kőlökésben, s bizonyult legjobbnak kategóriájában. Ezzel, a legújabb, montenegrói háromhoz még két világbajnoki címet kiérdemelt. Ráadásul a WTC (= a kontinens veterán atlétáit tömörítő szervezet) kitüntetésben részesítette azon érdemeiért, amelyeket a Kiskunhalason meghonosított és negyedszázada életben tartott verseny érdekében kifejtett. Vass Katalin


ünnep

2019. Augusztus 7.

Kilencvenedik születésnapját ünnepli Kiskunhalas Józsi bácsija – Köszöntöm! Hogy telik a napja? – Baráth József jellegzetes szóhasználata ez akkor, amikor valakivel, séta közben összetalálkozik a városban. A köztiszteletnek örvendő pedagógus augusztus elsején ünnepelte a 90. születésnapját, ebből az apropóból látogatta meg őt otthonában Farkas Dániel alpolgármester, aki tolmácsolta a városlakók jókívánságait. Lapzártánk idején egyébként a Forrás-Új Tükör Klubban köszöntik a nagybetűs pedagógust. Olyan nap szinte nincs is, amikor apró lépteivel, botja segítségével tipegve ne róná a város utcáit Baráth József, a város Józsi bácsija. Nem véletlen, hogy jó szívvel gondol mindenki a legendás pedagógusra, aki generációk egész sorát tanította meg a művészetek szeretetére, a rajzra, mint kifejezési formára.

lítással, amelyben az ő sajátos világának a képi megjelenítése okoz élményt. A méltán népszerű polgár augusztus elsején életének jeles évfordulójához érkezett, ezen a napon ünnepelte 90. születésnapját. A város jókívánságait Farkas Dániel alpolgármester tolmácsolta, aki átnyújtotta Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait is. Az ünnepelt készült a találkozóra, lánya segítségével süteményt sütött a vendégnek. A túrós-meggyes finomság rendkívül ízletes volt. Farkas Dániel felidézte több találkozását és beszélgetését Józsi bácsival, akitől sokszor hasznos tanácsokat is kapott. Baráth József elmondta, Baráth József évről évre megör- szívesen sétál, ilyenkor inspirácivendezteti a közönséget egy kiál- ók érik, nagyon szeret beszélgetni

egykori tanítványaival, ismerőseivel. A kedvenc ételeit maga készíti el, hallgatja a rádiót és alkot. Bár nem Kiskunhalason, hanem Pozsonyban született, mégis úgy érzi, itt otthonra, barátokra lelt. Többek

között ők is köszöntik őt lapzártánk idején a Forrás-Új Tükör Klubban. Ehhez olvasóink nevében is csatlakozunk, boldog születésnapot, Baráth József! Kép-szöveg: Jáger Levente


HIRDETÉS

2019. augusztus 7.


portré

2019. Augusztus 7. Virágné Színes Ilona kísérletező típus. Legutóbbi, júniusban rendezett kiállításán arcokat mutatott be a Közösségek Házában, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. A nyár közepe táján alkotótáborban vett részt a Balatonnál, már új téma és technika foglalkoztatja.

Utak Ilona új korszakából

Fonyód ihletet és motivációt adott a megújulásra. A baptista közösség szervezi azt az alkotótábort, melyben immár második alkalommal dolgozott együtt művésztársaival a kiskunhalasi pedagógus. A foglalkozásokon írók, költők, grafikusok, festők képviseltetik magukat évről évre. Virágné Színes Ilona ezt külön pozitívumnak tartja, mert van mód ezáltal a művészetek és művészek közötti párbeszédre. – Az idei téma a Mégis volt. Nagyon nehéz volt megfogni festőként. Legtöbben úgy reagáltak, hogy mégis itt vagyunk, köztetek vagyunk, mégis sikerült – mondta IloA kiskunhalasi művész-tanár friss alkotói periódusa munkái közül a Balatoni táj című művével na. – Az Utak címet adtam annak a képemnek, amelyik a leginkább al- tabb az előzőeknél. Ez egy papír- meg Virágné Színes Ilonától. pott egy ötletet. Sugallatnak vette és kalmasnak találtatott a Mégisre. letakarós, spray-vel fújós technika, A helyi művész-tanár életébe tel- kipróbálta. Új utakon indult el… Új korszakot kezdtem. Ez letisztul- akrilfestéssel kiegészítve – tudtuk jesen spontán jött a megújulás. KaKép-szöveg: Pál László

Amikor a baba felsírt, megértettem, mi az a felelősség

Tragikus és megmosolyogtató pillanatok is előfordulnak egy mentőtiszt életében. Pláne úgy, hogy közel három évtizedes szakmai múlt van a háta mögött. Nagy József számára végzős középiskolásként nyílt ki először a kecskeméti mentőállomás ajtaja, aztán gyorsan eldőlt, ő ezt a hivatást választja. Abban is biztos volt, hogy tovább akar tanulni. Mentőtiszt lett, több mint másfél évtizede pedig a halasi mentőállomást is irányítja. A közelmúltban vehette át a Kiskunhalas Város Egészségügyéért Díjat, amelyről azt mondja, a bajtársai elismerése is ez. A vele készült portréban felidézett egy olyan esetet is, amelynek során megértette a felelősség szó igazi jelentését.

} Egyik bajtársától hallottam azt, hogy aki az első nap után nem fordít hátat a mentőzésnek, az élete végéig marad. Hány éve is volt az első napja? – Már 28 éve. } Ott minden eldőlt? – Nekem ez egy folyamat volt szerintem. Én egészségügyi szakközépiskolába jártam Kecskemétre, egyedüli fiú voltam az osztályban, akkor még nem tudtam, melyik hivatás lesz az enyém. Az bennem volt, hogy egészen biztosan tovább akarok tanulni. A megyei kórházba jártunk gyakorlatra, ott a belgyógyászaton sokat voltunk. Nekem is tetszett az ottani munka, az ottani főnővér feldobta a labdát, mi lenne, ha ott dolgoznék majd náluk. Ez volt az egyik választási lehetőség. } Szó sem volt még mentőzésről? – Nem. Viszont többen mondták nekem, mivel férfi vagyok, biztos mentős leszek. Ekkor nekem még fogalmaim sem voltak erről a hivatásról, mentőautót maximum az utcán láttam. Bementem a kecskeméti mentőállomásra, hogy szeretném megnézni, milyen is ez a hivatás. Nézelődhettem, de vonulni nem vonulhattam. Azt viszont jelezték, hogy középiskola után várnak.


10 portré

2019. Augusztus 7. tettem meg, hogy mi a felelősség, amikor az első szülést vezettem le. Kezdő ápolóként, Nysában, hajnal kettőkor, valahol a Kopolyai úton történt. A jánoshalmi anyuka ötödik gyermekét várta, de nem értünk be vele a kórházba. } Volt komplikáció? – Megszületett a gyermek, nekem akkor úgy tűnt, hogy nagyon lila a színe. Nem sírt fel, de úgy láttam, hogy egy pillanatra megmozdult. Gyorsan cselekedni kellett, leszívtam a felső légúti váladékot és a baba felsírt. Van az a mondás, hogy leesik a kő az ember szívéről. Én ezt akkor átéltem. Annyira jó volt azt a gyermeksírást hallani. Ennek az esetnek kapcsán értettem meg a fe-

} Kecskeméten kezdett? – Én oda szerettem volna kerülni, oda jártam iskolába is, de ott nem volt hely. Volt viszont státusz Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason. Véletlenszerűen választottam Halast, előtte talán életemben egyszer voltam ebben a városban. Egyébként én jászszentlászlói gyerek vagyok, Félegyházára sokat jártam, talán ezért választottam Halast. Itt kezdtem a mentőállomáson, de úgy hogy beadtam az átjelentkezési kérelmemet is, ha lesz Kecskeméten hely, akkor át szeretnék menni. } Ezek szerint nem ment át. – De átmentem. Jó másfél év után volt egy kis kecskeméti kitérőm, de nem úgy alakultak a dolgaim. Viszszajöttem és azóta itt vagyok. } Az első vonulás emléke bevésődött?

korában eldöntötte, mindenképpen továbbtanul. – Nem volt kérdés, hogy megyek tovább mentőtisztire. Akkor még nem lehetett egyből mentőtisztnek tanulni, először mentőápolói végzettség kellett és csak utána lehetett továbblépni. Ezután el kellett végezni a mentő szakápolói iskolát is és kétéves gyakorlattal lehetett csak a főiskolára jelentkezni. } Mikor dőlt el, hogy Ön veszi át a mentőállomás vezetését? – Dr. Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat későbbi irányítója volt Kiskunhalason is állomásvezető. Amikor átkerült megyei vezetőnek, egy darabig nem volt Halason külön állomásvezető. Volt garázsmester, főápoló, gazdasági vezető. Amikor dr. Simon Marianna lett a vezető főorvos, akkor

„Nagyon jó érzés, amikor találkozok az utcán valakivel és tudom, sikeres volt az újraélesztés. Aztán rengeteg vicces sztori is előfordul, amelyen együtt tudunk nevetni a beteggel.” – Persze. Akkor még javarészt Nysa mentőautók voltak, az egyetlen Toyotát messziről nézhettük. Még UAZ-zal is vonultam. Emlékszem, a legendás Zsivánovics Pista bácsitól kaptam az első menetlevelemet, a jellegzetes kézírásával. Ő egy ikonikus alakja volt a mentőszolgálatnak. Akkor még több feladatot is kaptunk egyszerre, működött a betegszállítás is, az én első esetem Tompán egy combcsonttörött beteg volt. } Említette, hogy már középiskolás

végigjárt minden állomást és mindenkivel elbeszélgetett. Pár nappal később felhívott és azt mondta, engem bízna meg az állomásvezetői feladatokkal. Elvállaltam, ez 2003ban történt. } Volt olyan pillanat, amikor eszébe jutott, hogy jobb lett volna, ha csak mentőtisztként vonul? – Többször is. } Nagyobb a felelősség? – Igazából mentőtisztként tudom, mi a felelősség. Erről eszembe is jutott egy történet. Igazából akkor ér-

it, ugyanakkor az Országos Mentőszolgálatét is. A kettő néha ütközik és súrlódik. Egyszer nagyon komolyan elgondolkodtam, hogy ezt nem tudom tovább csinálni. Beszélgettünk a régiós vezetővel, mondta, várjunk ezzel egy kicsit, ha egy hónap múlva is így gondolom, akkor elfogadja a döntésemet. Rendeződtek a dolgok, így még mindig én vagyok az állomásvezető. Ez több éve történt. } Említette az első szülést, amit levezetett. Van még olyan emlékezetes eset, ami megmaradt? – Néha mi is mondjuk azt, mi már annyi ideje itt vagyunk, hogy nem tudnak olyat mondani, amit ne láttunk volna. Pedig tudnak. Nagyon

„Emlékszem, a legendás Zsivánovics Pista bácsitól kaptam az első menetlevelemet, a jellegzetes kézírásával. Ő egy ikonikus alakja volt a mentőszolgálatnak.” lelősség szó igazi jelentését. } Az állomásvezetés másfajta felelősséggel jár. – Rengeteg adminisztráció van, ráadásul mindenre figyelni kell. Egy személyben vagyok gazdasági vezető, garázsmester, főápoló, ezek korábban külön státuszok voltak, de megszűntek. Komplex feladat és az állomásnak működőképesnek kell lenni. Foglalkozni kell a bajtársak mindennapi problémáival, a napi működést biztosítani kell. Természetes, hogy időnként besokall az ember, mert a feje felett összecsapnak a hullámok. Képviselnem kell az ápolóim, gépkocsivezetőim, mentőtisztjeim, orvosaim érdeke-

sok olyan vonulás van, amelyre már nem emlékszem, de ez természetes, mert 28 év összes betegének az arca nem lehet a fejemben. Időnként be-beugranak dolgok, pont a múltkor találkoztam egy ismerőssel, aki kérdezte, emlékszem-e arra az esetre. És emlékeztem. Nagyon sok eset, történet bevésődött, amikor autóval megyek, a kanyarokban, kereszteződésekben, vagy éppen egy ház előtt bevillan a történet. Egy 16 éves motoros fiú halálos balesete, vagy egy három áldozattal járó karambol örökre megmaradt bennem. Még most is emlékszem az egyik elhunyt haja színére. } Lelkiekben fel lehet dolgozni?


2019. Augusztus 7. – A csecsemő- és gyermekáldozatot sohasem lehet megszokni. Most is elérzékenyülök, bár megfogadtam, hogy nem fogok. De ezt egyszerűen nem lehet feldogozni. Rágódni viszont nem szabad rajta, mert az lelkileg tönkreteszi az embert. Amikor egy újraélesztés zajlik, sokszor azt látják a hozzátartozók, hogy beszélgetünk egymással. Ez nem azért van, mert meg akarjuk sérteni a beteget, ez egyfajta védekezés. Egyegy tragédia után inkább arra kell gondolni, ami sikertörténet, mert szerencsére ilyenből is nagyon sok van. Ezek visznek előre. Nagyon jó érzés, amikor találkozok az utcán valakivel és tudom, sikeres volt az újraélesztés. Aztán rengeteg vicces sztori is előfordul, amelyen együtt tudunk nevetni a beteggel. } Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok. De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkánk rejtett és

oklevél az irodája falán van és nem az otthonában. – Azt mondom, én kaptam a díjat, de ezt a mentőállomás érdemelte ki. Mi is ott vagyunk az emberek életében, mert ha mi nem vagyunk, akkor nem jut be élve a beteg a kór-

„Nagyon sok eset, történet bevésődött, amikor autóval megyek, a kanyarokban, kereszteződésekben, vagy éppen egy ház előtt bevillan a történet. Egy 16 éves motoros fiú halálos balesete, vagy egy három áldozattal járó karambol örökre megmaradt bennem.” névtelen. Dr. Felkai Tamás mentőorvos mondta ezt. – Nagyon kevesen tudnak rólunk, mert a betegek sokszor fel sem fogják, hogy mi történt velük. Csak rövid ideig találkozunk velük, utána gyorsan bekerül a kórházba, ahol felépül. Ott kapta meg a végleges ellátást, de úgy gondolom, egy picit mi is hozzáteszünk a gyógyuláshoz. } Volt arra példa, aki köszönetet mondott? – Volt. Nekem is volt, hogy személyesen megköszönték, kaptunk már hálálkodó levelet. Azért is volt fontos, hogy most a város ezzel a díjjal elismerte a mentőszolgálat munkáját. } Kérdezni is akartam, hogy a dísz-

sikerült, tavaly is csak két alkalommal voltam vadászni. A Duna part nagyon vonz, nekem a folyóvízi horgászat az igazi. } Sokat jár oktatni is. – Időnként fel tud dobni, néha az a kikapcsolódás, hogy jó közönségnek, egy jó csapatnak lehet valamit tanítani és kérdeznek is.

portré 11 } Valóra vált az, amit 28 évvel ezelőtt, kezdő mentősként elképzelt? – Sokkal jobban sikerült, mint ahogyan azt elterveztem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt választottam. Lediplomáztam, rengeteg embernek tudok segíteni, szakmailag és magánéletben is elértem dolgokat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy éveken át sikeresen szerepelt a középiskolás csapat az országos elsősegély-nyújtó versenyeken. Sikerült nagyon jó csapatokat összekovácsolnom, amikor mi elmentünk egy megméretésre, hogy ott már ismertek bennünket. Azt mondták, hogy itt vannak a halasiak, akkor más már nem is nyerhet. Nekem ez nagyon jó érzés volt. Mindent megnyertünk, amit lehetett, még az Európa-bajnokságra is kijutottunk. Láttam a szakmát fejlődni, eszközökben, műszerparkban, autókban, ami minden várakozásomat felülmúlta. Jáger Levente

házba. Azért is akartam mentőtiszt lenni, hogy többet segíthessek. Olyan lehetőségeim vannak, amelyek ápolóként nem voltak. Sokszor volt olyan, hogy a helyszínen nagyon rossz állapotban volt valaki, aztán a kórházban már beszélgettek vele. Nem is nagyon akarták elhinni az intézményben, hogy tényleg kritikus volt a helyzet percekkel korábban. } Van szabadideje? – Mostanában nagyon kevés van belőle. Jó lenne ezt a családommal tölteni, főként a lányom, Enikő panaszkodik, hogy apa már megint dolgozni mész, legyek már vele is. Szeretnék vadászni és horgászni járni, de ebben az évben még nem

A mentőtiszt Magyarországon egy nem orvos, de felsőfokú végzettségű egészségügyi szakdolgozó, aki egyes orvosi kompetenciába tartozó beavatkozások elvégzésére jogosult a sürgősségi ellátás keretén belül. Mostanság már nincs akkora különbség a két beosztás között, azokat a beavatkozási jogköröket, bizonyos vizsgák elvégzése után, megadják a mentőtiszteknek, mint az orvosoknak.

Fotók: Kovács Iván

A MENTŐTISZT NEM ORVOS, DE…


12 kultúra

2019. Augusztus 7.

Nagy feladatot vállalt magára, majd teljesített eredményes kutatómunkát Kmeth Jolán. Ő a szerzője egy 400 évet felölelő kötetnek, melynek bemutatóját júliusban tartották a Thorma János Múzeumban. A könyv címe: A kiskunhalasi Kmet’ család története. A rendezvényre Németországból és Arizonából is érkeztek vendégek. – Úton, útfélen találkoztam ezzel a névvel a Kárpát-medence minden részén. Úgy éreztem, muszáj ezzel a családdal foglalkozni. Ez a könyv összehozza a rokonokat – fogalmazott Kmeth Jolán. A helyi múzeumban július 12én volt a bemutató. A kiskunhalasi Kmet’ család története sok-sok, a városhoz kötődő plusz információval kiegészítve már elérhető az olvasók számára.

Kmeth Jolán:

Találkoztam ezzel a névvel a Kárpát-medence minden részén selő lett. A Kmethek szociálisan érzékenyek voltak, adakoztak. Mivel neki örököse nem volt, alapítványt hozott létre a halasi szegény és árva gyerekek javára. Ez 10 ezer forintos alappal indult, ami később 20 ezer koronát jelentett. Ez aranykoronára váltva több száz holdas föld értékét képviselte. A rászoruló gyerekeket ebből taníttatta a város, és hálából utcát neveztek el Kmeth Sándorról a 20. század elején – tájékoztatott Kmeth Jolán. A napokban megjelent, A kiskunhalasi Kmet’ család című könyv nem szokványos kötet. Történetileg 400 évet ölel fel, térben pedig nagy táDr. Farkasinszky Tibor, Kmeth Jólán és Szakál Aurél volságokat jár be. Kultúrtörténeti, nyelvtörténeti vonatkozásban több mációkhoz is hozzá lehet jutni. – A kötet bármelyik halasinak ér- mint családtörténet. dekes lehet. Van benne családfa, A könyvet a megnyitón dr. Farkacsaládtörténet, városismeret, fotó- sinszky Tibor történész ajánlotta

Dinnyés József daltulajdonos – Kiskunhalason több mint 100 éves a Kmeth Sándor utca. A könyvből kiderül az is, hogy kinek a nevét kapta, és ő mit tett a városért – tudtuk meg Szakál Aurél múzeumigazgatótól.

Az intézményvezető szerint kiskunhalasi ismeretek tárháza is a könyv. A szerző nemcsak a Kmet’ család történetét, hanem a várossal séta. Kmeth Jolán és szülei törtékapcsolatos korabeli tudnivalókat is nete is olvasható lapjain. Nagyon összefoglalta. Eddig „rejtett” infor- izgalmas, hogyan éltek. Jolán a fájdalmak ellenére nagy szeretettel viszonyul szülővárosához. Műve jól illeszkedik a Thorma János Múzeum Könyvei sorozatba – hangsúlyozta Szakál Aurél. A könyv szerzője beszélt arról is, hogy a Kmethek a földhöz kötődtek, birtokaik voltak. Így az utcanévadó Kmeth Sándornak is. Gazdálkodott, vezette birtokait, és sertéshizlalással is foglalkozott. Ezzel jelentősen növelte vagyonát. – Ilyen módon került Halas leggazdagabb emberei közé. Az első 100-ból az 5-6. helyen állt a 19. század második felében. Sándor bácsi és az én nagyapám is virilis képvi-

a közönségnek. Kiemelte a kutatómunka és az értékőrzés fontosságát. – Rengeteg Kmeth-rokon szerepel a könyvben anekdotákkal, visszaemlékezésekkel. Ez már önmagában olvasmányossá teszi. A családtagoknak pedig különösen kedves lehet a kötet. Az egész mű egy csodálatos alkotás. Legalább 400 évet mutat be. Érdemes belelapozni, mindenkinek tisztelettel ajánlom – mondta dr. Farkasinszky Tibor. – A családkutatás az ősök tisztelete. Nekik köszönhetjük nyelvünket, kultúránkat, néphagyományainkat, népdalainkat és egyáltalán az életünket – tette hozzá. A rendezvényen közreműködött Dinnyés József daltulajdonos. Kép-szöveg: Pál László


2019. Augusztus 7.

vidéki hírek 13

Ismerkedés a könyvekkel, az irodalommal

A balotaszállási olvasótábor időpontja minden évben július második felében szokott lenni. Az idén július 22-26-ig tartott. A tábor helyszíne a Balotaszállási Községi Könyvtár és Közösségi Színtér volt. – A tábor fő támogatója Balotaszállás Község Önkormányzata. A tábor megrendezésének fő célja, hogy szünidei programot biztosítsunk a balotaszállási gyerekeknek. További cél volt, hogy népszerűsítsük a gyerekek körében a könyvtári környezetet, az irodalmat, az olvasást. A táborban játékokon, meséken, verseken, filmeken, énekeken

Fotó: Pinczés Blanka

Balotaszálláson már hagyományai vannak a nyári olvasótábornak. Az idei program indulása óta a harmadik volt a sorban. Mottójául egy George Bernard Shaw-tól származó idézetet választottak: „Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”

keresztül ismerkedhettek az irodalommal. A csoportos foglalkozások népszerűek voltak, és a tábor végére egy nagyon összetartó közösség jött létre. A tábori jelentkezésnél nem volt kritérium az olvasni tudás, sem az olvasás és a könyvek szeretete. Bízunk benne, hogy a tábor végére élményekkel gazdagon tértek haza és talán sikerült néhány gyermek érdeklődését felkel-

teni a könyvek iránt – fogalmazott Pinczés Blanka intézményvezető. – Idén összesen 56 gyermek vett részt a programon. Az óvodás korú gyermektől az általános iskola felső tagozatos diákig változatos volt a résztvevők kora. Külön szeretnénk köszönetet mondani a középiskolás diákoknak, akik közösségi szolgálat keretében segítették munkánkat és tanúsították, hogy a játék

és az olvasás nem csak a gyerekek kiváltsága, hogy ezek a tevékenységek nem kell, hogy véget érjenek a gyermekévekkel. Név szerint a diák segítőink Faragó Krisztina, Szabó Lili, Tóth Patrik, Kószó Norbi, Mazzag Ivett, Kothencz Dorisz, Mezei Lénárd, Ábrahám Gergő, Nagy Emese, Csendes Erik, Báthory Bianka – tette hozzá. Pál László

Tölgyfából alkottak a fafaragók Kisszállás újabb értékes tárgyakkal gazdagodott a nyáron. A települést jelképező egyedi pad készült a közelmúltban. Az alkotók tölgyfát használtak hozzá míves megmunkálással. A padon a község címere is megjelenik. Lehet látni rajta a griffmadarat és a pajzsot. A munkálatokra a közelmúltban került sor a művelődési ház és könyvtár szomszédságában. – Tavaly volt nálunk egy fafaragó

Baglyos ülőke

tábor Erdélyi István oromhegyesi, testvértelepülésünkön élő asztalos javaslatára – tudtuk meg Bundula Melinda intézményvezetőtől. – Az elmúlt évben Betlehem és emlékül egy Sallai Istvánt, a település iskolájának névadóját ábrázoló szobor készült. Idén megismételtük a programot – tette hozzá. A tölgyfa adott volt. Ezúttal egy címeres köztéri pad lett a munkálatok eredménye. Az alkotás folyamata két napot vett igénybe. A fafaragók láncfűrésszel is dolgoztak, a fafelületet pedig lenolajjal kezelték le végezetül. – A griffmadarat a balástyai Katona Szonja készítette, a pajzsot pedig Hadaró Szabolcs faragta Ságvárról. Az alkotásba Szundi Krisztián is besegített. A pad mellett egy baglyos ülőke is készült Kisszálláson. Van még tölgyfa, úgyhogy jövőre folytatás következik – tudtuk meg Bundula Melindától. Kép-szöveg: Pál László

Bundula Melinda és a gyerekek az új kisszállási címeres padon

Virágkehelyben – Zsellér Ágnes koncertje Kiskunhalason, a KRK Szilády Áron Gimnáziumában augusztus 17-én, szombaton 18 órakor Zsellér Ágnes énekel. Koncertjén megszólalnak Kodály, Massenet, Faure, Webber, Rachmaninov, Szenes, Kerekes és mások szerzeményei, komoly- és könnyűzenei dallamok egyaránt. A műveket Ágnes szép hangján, a tőle megszokott magas színvonalon adja elő. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. L. Molnár Anna


14 fesztivál

2019. augusztus 7.

Majka A Fehér Tone Fesztiválra a zenei élet népszerű előadóit, zenekarait hívták meg. Két színpadon három napon át várták programok az érdeklődőket. A víziszínpad már délután is műsorral kedveskedett a strandolóknak, a nagyszínpad pedig estétől hajnalig várta a bulizókat. Változatos kínálat, műfajok randevúja jellemezte a Fehér Tone Fesztivált. A Margo a jazz műfajt képviselte, a Halott Pénz a rapet énekes betétekkel. A Brains angolul és magyarul is szólt közönségéhez. Pixa mások és saját slágereit játszotta a DJ-pultnál. Az Animal Cannibals 30 év hiphop terméséből válogatott műsorába. Érkezett és sikert aratott többek között Horváth Tomi, a Kowalsky meg a Vega. A zárónap igen erősre sikerült.

A Kozmix együttes egyik rajongójával lőit. Hozso és Lala fiatalos lendülettel idézte vissza a ’90-es éveket, amikor – Majka szerint – Mindenki táncolt... Kép-szöveg: Pál László

Follow The Flow A Follow The Flow Nem tudja senki című első lemezének anyagát adta elő élőben kuriózumnak számító számokkal kiegészítve. Hatalmas tömeg várta Majkát és slágereit. A műsorvezetőként is ismert előadó jól megtolta a bulit az őt ünneplőknek. Az AWS keményen a húrok közé csapott. A Dal tavalyi nyertes együttese a Viszlát nyárral búcsúzott közönségétől. A nagyszínpadon Metzker Viki szórakoztatta a főként fiatalokból álló közönséget. Vegyes korosztályt csábított a víziszínpadhoz a Kozmix. A techno és a hazai rave muzsika jeles képviselői múltidézésre hívták a retró kedve-

Metzker Viki

Siklósi Örs az AWS-ből a lelkes közönséggel

A Halott Pénz egyszemélyes produkcióból nőtte ki magát zenekarossá. Marsalkó Dávid, az együttes vezetője azt mondja, azért rengeteg bukfenc volt a sztoriban, míg eljutottak a sikerekig. A közönség szeretetével jutottak egyre előbbre. Most már számos rangos elismerés birtokában fesztiválok nagyszínpadain lépnek fel. Marsalkó Dáviddal és DJ Venommal a Fehér Tone Fesztiválon beszélgettünk. } Elröppent másfél évtized. A Halott Pénz 15 éves lett. Most már zenekarral jöttél. Így lett kerek egész ez a produkció? Marsalkó Dávid: – Abszolút, 2013ban formálódott át zenekarrá ez az egész. Előtte volt egy rövid időszak, amikor élőben, live actos formában léptünk fel. Akkor például már Venom is ott volt, mint DJ, Márk pedig énekelt a koncerteken. Ahogy említetted, elrepült, de azért egy hoszszú utat ölel fel ez a 15 év. Elég sok minden történt ez idő alatt. Azt gondolom, hogy az egész Halott Pénz mostani sikereinél a legfontosabb tényező az volt, hogy egyszemélyes produkcióból zenekarrá alakult. Ez kulcsfontosságú volt szerintem. } Milyen kihívást jelentett számodra csatlakozni a zenekarhoz? Gondolom, előtte többet egyedül dolgoztál.

fotó: csóti gábor

Fehér Tone Fesztivál kedvencekkel

DJ Venom: – Az egy fantasztikus pillanat volt, amikor először heten álltunk színpadra. Ez az A38 hajón történt, a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok album lemezbemutatója kapcsán játszottunk ott. Azt gondolom, amikor lejöttünk a színpadról, mindannyiunk fejében volt egy olyan gondolat, hogy na igen, ez most teljesen más jellegű fellépés és koncert volt, mint a korábbiak. Dávid is említette, hogy live ac-


fesztivál 15

2019. Augusztus 7. Marsalkó Dávid – Halott Pénz:

Sokszor az ember feladná, de igenis küzdeni kell

ebből az egész Halott Pénz-dologból nem lesz semmi. A közönség kezdte el a hátára venni ezt a produkciót. Természetesen mi is megpróbáltuk mindig a legtöbbet beletenni. A közönség szeretete nélkül viszont nem jutott volna előre ez a történet. Az Amikor feladnád ezekről az időkről is megemlékezik, és a közönségnek is erőt szerettünk volna adni ezzel a dallal, ha ilyen időszakba kerülnek. Azt gondolom, hogy egy élet során vagy akár egy éven belül rengeteg olyan dolog van, amin azért át kell lendülni és túl kell élni. Sokszor van az, hogy az ember feladná – legyen az párkapcsolat, munka, bármi –, de igenis ki kell tartani és küzdeni kell. Ez a dal pont ezekre az időkre szól. } Bólogattál közben. Mi jelenti számodra a hajtóerőt a hétköznapokon? DJ Venom: – Nagyon sok hajtóerő van igazából. Számunkra a nyári időszak nyújtja a legtöbb elfoglaltságot. Igazából az hajt minket hétről hétre, hónapról hónapra, hogy próbáljunk még jobb koncerteket csinálni, még jobban odatenni magunkat a próbákon. Folyamatosan születnek az átdolgozások egy-egy dalból. Az említett VOLT fesztiválos show nagyon sok kihívást jelentett. Azt gondolom, ha egy-egy ilyen mérföldkövet – ezt bátran lehet annak mondani – sikerül megugrani, akkor az mindenkinek egy olyan plusz érzést nyújt, ami ad erőt a következő x hónapra, évre. } Hogyan lehet még fejlődni? Milyen téren? Marsalkó Dávid: – Azt gondolom, hogy mindig lehet fejlődni, főleg az

élő showban van a legtöbb olyan jellegű lehetőség, ami akár kiaknázatlan, vagy még nem mentünk bele, vagy lehet formálni. Az élő zenének az a nagyon nagy varázsa, hogy hoszszú távon egy koncertzenekar rengeteget tud formálódni és fejlődni.

Fotók: Pál László

teztünk előtte, mentünk egy kisebb kört az országban. Az élő fellépések 7 fős formációban kezdtek el igazán működni. } Benne vagyunk a fesztiválszezonban. Vannak kedvenc helyek számotokra? Marsalkó Dávid: – Az az igazság, hogy nagyon szerencsések vagyunk ilyen szempontból, hogy nagyon sok helyen megfordulunk az országban, elég sok fesztiválon is. Nagyon nehezen tudnám azt mondani, hogy akkor most csak ezek a kedvencek. Nagyon sok fesztivált szeretünk. Kicsit extrább kapcsolat fűz minket a VOLT Fesztiválhoz az Emlékszem, Sopronban miatt, illetve az idein volt egy 15 éves nagy jubileumi koncertünk. Ezen kívül a Szigethez is rengeteg úton-módon kapcsolódunk. Személyes szálakkal is, meg évek óta a nagyszínpadon lépünk fel, ami nagyon különleges élmény minden évben. Akár a Fishing on Orfűt is említhetném, ami Pécshez közeli fesztivál, az is abszolút kedvenc hely. Tényleg nagyon sok jó fesztivál van. } Az új videoklipetek az Amikor feladnád. Neked volt olyan az elmúlt 15 év alatt, amikor úgy érezted, hogy na most összeszedem magam, mert tovább kell menni? Marsalkó Dávid: – Ez a dal nagyon személyes ihletettségű több szempontból is. Az egyik szál, amit te is említettél, az pontosan ez. A Halott Pénz-sztoriban azért rengeteg bukfenc és rengeteg hullámvölgy volt. A dal egy része abszolút a közönségnek szól és azoknak az időknek, amikor azt gondoltam, hogy

legű vonulat. Számomra ez abszolút egy barátságos közreműködéseken alapuló kis mellékszál. Ezt tökre élvezem, ugyanúgy, mint a Halott Pénzt. Azt gondolom, ez a kettő jól megfér majd egymás mellett. } Ebben az interjúban még mindenképpen helye van Pécsnek, hiszen onnan indultál. Mit jelent számodra az otthon? Milyen gyakran tudsz hazajutni? Marsalkó Dávid: – Megmondom őszintén, hogy elég keveset járok Pécsett. Nagyon ritkán jutok haza, sokszor akkor csak, amikor ott koncertezünk. Nagyon sűrű életet élünk. Elég sok az elfoglaltság. A koncertezésen túl nyakig benne vagyok a zenekaros ügyekben. Sajnos keveset vagyok Pécsett. Inkább a szüleim szoktak meglátogatni Budapesten. Ez inkább a gyakorlat, illetve koncertekre szoktak eljönni. Pécs nekem abszolút a gyerekkorom. Tényleg ahogy az Otthon című számban is benne van, rengeteg első dolog ott történt. Az első szerelemtől kezdve az iskolás évekig. Egyetemre is oda jártam. A családom, a nagyszülők, a vasárnapi rántott húsok. Minden

Járai Márk és Marsalkó Dávid a színpadon Sokat változtattunk az elmúlt hathét évben egy-egy dalon. Változott a hangszerelés. Változott a látvány. Sokat változott az is, mi az íve egy koncertnek. Ebben rengeteg variáció, rengeteg lehetőség van. Ez nagyon izgalmas, ebben rengeteg a kihívás. Hála Istennek, 2013-ban élő koncertzenekar tudtunk lenni. } A Halott Pénz mellett elkezdtél egy külön produkciót is. Marsalkó Dávid: – Igen, ez az én Dedmani projektem. Az instán ez a nevem, így jött ez az egész. Kicsit olyan, mintha újra elkezdeném a Halott Pénzt, mert van egy ilyen jel-

Pécshez köt alapvetően. } Milyen kihívások várnak még idén? DJ Venom: – A 15. születésnapot az egész év során megünnepeljük. Ez még nagy kihívás lesz zenekarilag. Negyedik alkalommal játszunk a Sziget nagyszínpadán, ami óriási megtiszteltetés. Arra a koncertre külön készülünk és igazából az egész nyári fesztiválszezonnak a befejezése. Előfordul az is, hogy heti négy koncert van, ami azért nagyon sok energiát kíván. Azt gondolom, hogy most ezek a legfontosabb kihívások előttünk. Pál László


16 hirdetés Hűtőgépszerelésben jártas kollégákat keresünk (nyugdíjas is lehet). Tel.: 06 30/945-30-11 A-428 A BS Plastic Trade Kft. konfekcionáló gépkezelőket keres többműszakos munkarendbe. A munkavégzés helye Soltvadkert. A bejárásban segítünk! Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-571 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk. Bérezés megegyezés alapján. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óráig. Tel.: 06 20/537-51-05 A-575 Gépesített tűzifa daraboláshoz gépkezelőt keresünk. Motorfűrész-kezelői tapasztalat és „B” kategóriás jogosítvány szükséges. Kiskunhalas Tel.: 06 20/460-24-22, 06 20/336-43-50 A-597 Sofőrmunkát vállalnék az alábbi kategóriákkal: AM, A1, A2, A, B1, B, C1, C, D1, D, BE, C1E, CE, D1E, DE, T, K, PÁV vizsga Tel.: 06 30/879-15-96 A-618 A Dolce Vita Pizzéria futárt keres. Jelentkezni az étteremben. A-620 A HIGI-START Kft. értékesítők jelentkezését várja! Jelentkezni az alábbi e-mail címen vagy telefonon lehet. higistart@gmail.com Tel.: 06 30/257-65-90 A-623 Területi értékesítőket felveszünk. Jelentkezni a higistart@gmail.com címen lehet. A-624 Gépkocsivezetőt felveszünk! Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-625 Fizikai munkára munkatársat keresünk! Munkavégzés helye: Kiskunhalas „B” kategóriás jogosítvány, targoncavizsga előny. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Rongyász üzletekben vagy e-mailben a rongyasz@icloud.com címen. A-626 Kiskunhalasi üzleteinkbe eladó munkakörbe keresünk munkatársat! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Rongyász üzletekben vagy e-mailben a rongyasz@icloud.com címen. A-627 Ruhaválogatásra munkatársat keresünk! Munkavégzés helye Kiskunhalas Teljes munkaidős állás, munkanapokon 7:30-16:00 közötti munkavégzéssel. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Rongyász üzletekben vagy e-mailben a rongyasz@icloud.com címen. A-628 „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező villanyszerelőt keresünk felvételre. Tel.: 06 70/339-22-96 A-629 Raklapgyártáshoz munkatársat keresünk Kiskunhalason. Tel.: 06 30/233-21-79 A-630 A BS Plastic Trade Kft. soltvadkerti telephelyre extruder gépkezelőt és extruder segéd gépkezelőt keres. A bejárásban segítünk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-631 Pizza Lombardi szakácsot és/vagy pizza sütésbenjártas munkatársat keres. Szakma nem feltétel. Tel.: 06 30/373-74-77 A-632 A Matéza Étterembe konyhai kisegítőt keresünk. Érdeklődni az étteremben, vagy telefonon. Tel.: 06 20/387-40-13 A-642 Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-643 Villanyszerelőt, lakatost, takarmánykeverőbe dolgozót felveszünk. Tel.: 06 77/521-820 A-644 Állatgondozó és takarmánykeverő munkatársat keresünk hosszú távú, bejelentett munkára. Tel.: 06 20/230-25-88 A-645 25 éve sikeresen működő nemzetközi fuvarozó cég gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket keres (C,E) ponyvás és hűtős szerelvényekre flottabővítés miatt német, holland, angliai munkákra. Nem UNIÓS munka! Minden héten itthon. 500-600 eFt, elszámolás hetente! Tel.: 06 30/943-67-04 A-646 Benzinkutast felveszünk. Tel.: 06 70/620-40-30 A-647 Méhészeti és traktoros munkára alkalmazottat keresek. Tel.: 06 30/556-88-91 A-648 A Református Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Tagintézménye felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: szomatopedagógus, gyógypedagógus. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munkaugy@reformatusegymi.hu e-mail címen lehet. A-649 Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. e-mail: gerdrink1@gmail.com Tel.: 06 20/508-86-93 A-650 Nemzetközi kamionsofőrt keresek saját áru szállítására. Minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-651 Eladót felveszünk. Tel.: 06 30/469-95-36 A-652 Kollégát keresünk. Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. Tel.: 06 30/469-95-36 A-653 Élelmiszerboltba árufeltöltőt és gyakorlattal rendelkező eladót keresek rész- vagy teljes munkaidőbe is. Tel.: 06 30/380-97-78 A-654

2019. Augusztus 7. Nyerges autóra sofőrt keresek magyar-német viszonylatra heti hazajárással. Tel.: 06 30/521-21-05 A-655 Villamoshálózati építő munkakörbe villanyszerelőt keresünk. Tel.: 06 30/455-32-12 A-656 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI kiskunhalasi székhelyére közalkalmazotti jogviszonyba keres szociális munkás (diplomás), konyhalány és mosó/mosónő munkatársat. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu címre várjuk. A-657 Festésben és szigetelésben jártas embereket keresek. 13-17 eFt napi díj, fizetés hetente. Tel.: 06 70/607-51-71 A-658 Azonnali belépéssel villanyszerelő, lakatos, vízvezetékszerelő munkakörökbe munkatársat keresünk kiemelt bérezéssel. Betanított munkások jelentkezését is várjuk. Érdeklődni munkanapokon 8–16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-659 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-660 Kiskunhalasi szállodánkba recepciós munkatársat keresünk! Elvárások: angol és/vagy német nyelv társalgási szintű ismerete. Jelentkezés az alábbi telefonszámon lehetséges. Tel.: 06 20/807-71-77 A-661 Corso Verona gyorsétterembe konyhai kisegítőt és futárt keresünk. Érdeklődni személyesen a Corso 2-ben (Széchenyi u. 108.) vagy telefonon. Tel.: 06 20/616-88-90 (konyha), 06 20/225-50-04 (futár) A-662 Karnevál Italdiszkontba eladót felveszek. Fényképes önéletrajzokat a helyszínen lehet leadni. A-663 Papírválogatásra regisztrált munkanélkülit is felveszünk! Tel.: 06 30/326-43-12 A-681 A Kalmár Sütőipar éjszakai árukiadói munkakör betöltésére munkatársat vesz fel. Tel.: 06 20/947-07-13 A-682 Gépgyártással foglalkozó vállalatunk gépszerelő, géplakatos munkatársat keres. Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: munkaugy@ganz-vizgep.hu A-683 Kiskunhalasi baromfihús nagyker. raktárunkba minimum „B” („C” kat. vagy megkezdett tanfolyam nagy előny) kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, kiskunhalasi lakhelyű munkatársat keresünk áruterítő munkakörbe. Jelentkezni telefonon lehet. Tel.: 06 30/289-48-43 A-576 Belföldi viszonylatba min. „C” kategóriás jogosítvánnyal, GKI, PÁV3. rendelkező gépkocsivezetőt keresünk napi hazajárással. Tel.: 06 20/231-72-33 A-684 Villanyszerelő kollégákat keresünk kiskunhalasi munkavégzésre, hosszútávra. Jogosítvány előny. Bérezés megegyezés szerint. Tel.: 06 70/339-22-96 A-685 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI kiskunhalasi székhelyére közalkalmazotti jogviszonyban keres szociális munkás (diplomás), konyhalány és gondnok munkatársat. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu címre várjuk. A-686 Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszútávra. Tel.: 06 20/508-86-93 E-mail: gerdrink1@gmail.com A-687 Gépkocsivezetőt felveszünk! „B” kategóriás jogosítvány szükséges. Jelentkezni telefonon! Tel.: 06 30/680-14-09 A-688 Területi értékesítőt keresünk! Céges autót, mobiltelefont biztosítunk. A higistart@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni. A-689 Irodai értékesítő munkakörbe munkatársat keresünk! Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 30/257-65-90 A-690 A HIGI-START Kft. áruátvevő és kiadó munkatársat felvesz! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a higistart@gmail.com címen vagy telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-691 A Retro2 pizzéria pultost keres heti 2-3 napra hosszútávra. Érdeklődni személyesen vagy telefonon lehet. Tel.: 06 70/339-03-94 A-692 Változó munkahelyre keresünk 1 fő nehézgépkezelőt teleszkópos rakodó gépre és 1 főt lánctalpas gépre. „C” kategória előny. Tel.: 06 30/916-53-54 A-693 Favágásra segédmunkást felveszünk. Tel.: 06 70/620-40-30 A-694

Malacok eladók. Tel.: 06 20/313-35-13

A-679

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-45 2 szoba, hall, összkomfortos családi ház lehetőleg irodának vagy gyermektelen házaspárnak is garázzsal kiadó. Tel.: 06 30/286-16-49 A-664 Albérlet lovas tanyán kiadó. Egyben tanyagondnoki állás lehetséges. Tel.: 06 20/958-06-38 A-665

Simson Star és Schwalbee motorokat és alkatrészeket keresek megvételre. Tel.: 06 30/625-12-12 A-66 Nyári vásár 20 % engedménnyel. CIPŐDISZKONT, Szilády Áron u. 1. A-584 Száraz akác tűzifa kuglizva, hasítva kapható. Erdei köbmétere 28.500 Ft. Ingyenes szállítással. Tel.: 06 70/355-63-16 A-586 Tűzifa eladó felvágva, felhasítva. Akác 3.700 Ft/q, egyéb kemény 3.200 Ft/q AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30 A-272 Tőzeg és termőföld eladás. Igény szerint házhoz szállítás. Tel.: 06 70/451-48-68 A-612 ULTISOK FIGYELEM! Aki szeretne hosszú távon ultizni, az az alábbi számon jelentkezzen. Kiskunhalasiak előnyben! Tel.: 06 30/945-18-18 A-633 Akciós síremlékárakkal várjuk megrendelőinket a keceli temetővel szembeni sírkőbemutató kertben. Tel.: 06 20/957-91-16, 06 20/939-08-16 A-666 Sz. Imre feleséget keres. Jelige: Duci Juci Tel.: 06 20/441-31-67 A-699

Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 Kiskunhalason, a Kossuth utcán IV. emeleti, 1 szobás, részben felújított, klímás lakás azonnal beköltözhetõen eladó beépített konyha- és előszoba szekrénnyel. Irányár: 6.790.000 Ft Tel.: 06 70/372-59-94 A-516 A Széchenyi úton autószerviz céggel és lakással eladó. Tel.: 06 70/365-75-29 A-697 Az Ősz utcában 3 szobás, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 06 70/589-50-80 A-696 Az Átlós utcán családi ház és 1 ha 2801 m2 belterületi szántóföld eladó. Tel.: 06 70/341-46-67 A-613 Felújított, III. emeleti, 2 szobás téglaépítésű lakás eladó a Kuruc vitézek terén. Tel.: 06 70/331-74-90 A-614 Kiskunhalason, a Kossuth utcán, a Szilády Gimnáziummal szemben a gyógyszertár felett I. emeleti, 1+2 fél szobás, nagy erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 70/338-72-30 A-670 Sóstón a Csigabiga dűlőn 1364 m2-es zártkerti, művelés alól kivett terület eladó. Tel.: 06 30/410-70-00 A-638

Kiskunhalas és Zsana között 5 ha erdő eladó. Tel.: 06 20/291-47-24 A-667 5 ha jó minőségű szántó a kunfehértói faluhoz kb. 300 m távolságra eladó. Tel.: 06 30/635-47-30, 06 77/407-296 A-668 Tázlár központjában 3 szobás, nappalis családi ház eladó. Tel.: 06 30/655-86-93 A-669 Sóstón dupla komfortos exkluzív családi ház CSOK kompatibilis tulajdonosától eladó! Tel.: 06 20/447-87-37 A-671 Két szobás családi ház, vegyes tüzelésű, garázzsal eladó. Tel.: 06 70/504-29-37 A-672 1,3 ha termőföld kukorica terméssel, gazdasági épülettel eladó. Tel.: 06 70/504-29-37 A-673 Kiskunhalas belterületén, csendes, nyugodt helyen 4000 m2 beépítésre, illetve befektetésre alkalmas terület rajta lévő 125 m2, raktározásra kiválóan alkalmas épülettel, ipari árammal, fúrt kúttal eladó. Tel.: 06 70/324-97-51 A-676 Egyedi kialakítású, 5 szobás sorház jellegű családi ház a Kertvárosban eladó. Tel.: 06 70/324-97-51 A-677 Erdei tér III. emeleti, 54 m2-es lakás eladó. 12.350.000 Ft Tel.: 06 70/385-12-09 A-678 Harkakötönyben tanya eladó, cserélhető. Tel.: 06 30/ 424-86-06 A-695 Sóstónál tanya eladó. Tel.: 06 20/313-35-13 A-680

VW Bogár 1970-ből eladó. Ár: 686.000-726.000 Ft Tel.: 06 20/441-31-67 A-640 Lincoln TownCar 1997 – from USA, 4,6 cm3 – kormányváltó automata. Ár: 1.996.500 Ft Klímátlan, de hibátlan. Tel.: 06 20/441-31-67 A-641

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 A-217 Fürdőkád-felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85 A-519 Szobafestés. Tel.: 06 70/591-78-50 A-639 Kisteherautóval fuvarozást, bútorszállítást vállalunk. Tel.: 06 70/431-79-43 A-674 PVC fóliaszigetelést vállalunk anyagárastól. Lapos tetőt, kerti tavakat, medencét és tűzi víztározót 15 év garanciával. Hívjanak bizalommal! Fortuna Építő Kft. Tel.: 06 70/631-44-55 A-675


hirdetés 17

2019. Augusztus 7. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Augusztus 7. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 A mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval (ism.) 08:00 Képújság 12:00 A mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Erdély elvesztése – Romsics Ignác előadása 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Erdély elvesztése – Romsics Ignác előadása 00:00 Képújság

Születtek: Szőri Liliána (Kiss Dóra) Kiskunhalas, Kuris Zsófia Emili (Kántor Viktória) Kiskunhalas, Molnár Gábor (Szabó Orsolya) Kunfehértó, Nagy-Pál Ivett (Tóth Zsuzsanna) Kiskunhalas, Dávid Zóra Bianka (Klucsó Rea) Kiskunhalas, Fürtön Bence Attila (Ormai Tímea Viktória) Kisszállás, Somogyi Zara (Daczi Diána) Kiskunhalas, Lévai Levente (Kertész Brigitta) Kiskunhalas, Borbényi Zalán (Tóth Lilla) Kiskunmajsa Házasságot kötöttek: Horváth Péter Mihály és Máriás Annabella, Baka Péter és Lukács Izabella, Precsinszki Zsolt és Varga-Polyák Viktória, Zimány Tamás és Szalai Jolán, Krizsák János és Fodor Kamilla, Retkes Tamás és Vida Kitti, Baricz Gábor és Vén Eszter, Krizsán Sándor Dániel és Horváth Angéla, Kátai Richárd és Varga Tünde, Péter László és Takács Ildikó, Buczó Csanád László és Herczeg Nóra, Kincses Krisztián György és Burkus Szilvia, Narancsik Zoltán Árpád és Szabó Jennifer, Hegyesi László és Varga Ildikó, Kolozsvári Bence és Darányi Dóra Elhunytak: Baranyi Ferenc (Kiskunhalas), Tusori Imre (Kunfehértó), Pinczi Józsefné Király Gabriella (Kiskunhalas), Kis Sándorné Nagy Rozália (Kiskunhalas), Balázs János (Kiskunhalas), Forgó Erzsébet Szekeres Erzsébet (Kiskunhalas), Dudar József (Kiskunhalas), Cseri Péter (Kiskunhalas), Csillag Pál (Kunfehértó), Nagy-Bíró Imre (Kiskunhalas), Kristóf Kálmánné Tallér Margit (Kiskunhalas), Gyóni Károlyné Fazekas Tímea (Kiskunhalas), Szűcs Károly (Kiskunhalas), Kámán János Lajos (Kiskunhalas), Kis Sándor Antalné Javitás Éva (Kiskunhalas), Oszlánszki Imre (Kiskunhalas), Takács János (Kiskunhalas), Juhász Mihály (Kiskunhalas), Sági Károlyné Martonosi Margit (Kiskunhalas), Farkas Józsefné Bácskai Matild (Kiskunhalas), Boros Sándor (Kiskunhalas), Farkas Zoltánné Klein Katalin Ibolya (Kiskunhalas), Hanák Menyhért József (Kiskunhalas), Kolompár Jánosné Kolompár Gizella (Kiskunhalas)

Augusztus 8. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Erdély elvesztése – Romsics Ignác előadása 08:45 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Folk est a Fokos zenekarral 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Folk est a Fokos zenekarral 23:45 Képújság Augusztus 9. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Folk est a Fokos zenekarral

08:45 Képújság 12:00 A mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 A mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 00:40 Képújság

19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság

Augusztus 12. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (12) – ifjúsági műsor (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 2019.08. Augusztus 10. szombat 21:00 Képújság 00:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 08:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 08:30 A mi megyénk – beszélgetés 23:00 Képújság Rideg Lászlóval (ism.) 09:00 Képújság Augusztus 13. kedd 12:00 A mi megyénk – beszélgetés 00:00 Képújság Rideg Lászlóval (ism.) 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 13:00 Képújság 08.00 Képújság 17:25 A hét Napi Mozaikjai 12:00 10 éve történt (ism.) 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 William zenei világa – 13:00 Képújság William Poon 18:55 Műsorajánló fuvolakoncertje (ism.) 19:00 Híradó/kedd 20:30 Megyei Krónika (ism.) 19:20 Napi Mozaik 21:00 Képújság 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) Augusztus 11. vasárnap 20:30 Sport Magazin (ism.) 00:00 Képújság 21:00 Képújság 16:00 A mi megyénk – beszélgetés 22:00 Híradó/kedd (ism.) Rideg Lászlóval (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság 17:00 10 éve történt (ism.) online műsorújság 17:30 PONT – ifjúsági magazin (12) www.halasmedia.hu 18:30 Híradó/hétfő (ism.) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Jáger Levente, Kovács Iván, Pál László Kreatív: Anda Péter


18 sport

2019. augusztus 7.

A közelmúltban a Tiszakécskén lebonyolított Erőemelő Európa-bajnokságon Ricz Viktória a junior korú versenyzők -90 kg-os súlycsoportjában Európa-bajnoki címet érdemelt ki fekvenyomásban. Ráadásul 87,5 kilogrammos eredményével saját súly- és korcsoportjában új világcsúcsot állított fel. A fekvenyomás sportágban megszerzett magyar bajnoki cím Ricz Viktória előtt egy merészebb álma megvalósulásához nyitotta meg az utat. Ezt, a rangos cím biztosította lehetőséget kihasználva indulhatott ugyanis az Európa-bajnokságon. Sőt, ott újra legjobbként, most már az Európa Bajnoka címet hódította meg. } Viki gratulálunk és szeretnénk

megtudni, hogyan zajlott le ez a rangos megmérettetés ilyen ragyogó végeredménnyel. – Az idei Erőemelő Európa-bajnokság lebonyolítása egy teljes héten át tartott Tiszakécske új sportcsarnokában, mint kiderült, rekordszámú versenyzővel. Huszonkét ország közel hatszázötven sportolója mérte össze az erejét. Mivel életem eddigi legnagyobb fekvenyomó versenye volt, kicsit tartottam tőle. A pénteki mérlegelés után – 82 kilogrammot nyomtam – a -90 kilogrammos kategóriába kerültem, a 18 és 23 évesek közötti korosztályban. A kategóriánkban indulók nagy létszáma miatt csoportokat alakítottak ki, és mivel a második csoport közepén kerültem sorra, elég sok idő eltelt a reggel 8 órai kezdéstől. Ahogy a padhoz léptem, megszűnt bennem a feszültség. Kedvencem, a háromtagú „Dorothy” elnevezésű női zenekar zenéje is segített abban, hogy a maximumot kihozzam magamból. Simán kinyomtam a 80, majd a 85 kilogrammot. Harmadikra pedig a 87,5-öt. Itthon már teljesítettem a kerek 90-et, viszont azt a világbajnokságra tartogatom, amelyre tulajdonképpen a 87,5 kilogrammos világcsúccsal már kvalifikáltam magam. Egyébként októberben rendezik a szlovákiai Érsekújváron. } Hány év munkája kellett ahhoz, hogy ilyen szinten sikeres legyen? – Általános iskolás koromtól az alapba beszámítom, hogy Kelebi-

fotók: facebook.com

Európa legjobbja volt Ricz Viktória

án úsztam, kézilabdáztam, Halason amikor már a „Váriban” tanultam a rendészetis, utána az egészségügyis szakon, a küzdősportokba – hapkido, judo – kóstoltam bele. 2016-tól pedig a konditeremben, az erőnléti edzések kapcsán rátaláltam a fekvenyomó szakágra, amelyben különböző regionális és egyéb emlékversenyeken értem el dobogós helyezéseket. Nagy előrelépést a Professzionális Erőemelő Liga Kupán 85 kilogrammal született országos bajnoki címem jelentett, me-

lyet ezzel az Európa-bajnoki címmel sikerült felülmúlnom. } A környezetében hogyan fogadták az örömhírt? – A szüleim, húgaim meghatódottan, a sporttársak és a kollégáim elismeréssel, a főnököm Emléklapon is kifejezett dicsérettel, Pista bácsi – edzőm Réz István, aki segített a felkészülésben, és akinek szintén nagyon sokat köszönhetek – azt mondta, hogy büszke rám! – hallottuk az újdonsült Európa-bajnok fekvenyomó sportolótól. Vass Katalin

Drámai kupameccs Kiskunhalason Öt piros lap, jégeső, zivatar, kihagyott és értékesített büntetők, szép gólok. Minden pont olyan volt, mint ahogyan az emberfia elképzel egy vérbeli kupameccset labdarúgásban. A Faddikorr-Kiskunhalasi FC–Kalocsa találkozó a mostoha időjárási körülmények ellenére is jó játékot hozott. Elkezdődött élesben is a szezon a FaddikorrKiskunhalasi FC focistái számára. A nyáron jelentős erősítésen átesett – Döbrentei Dávid, Csupity István, Fenyvesi Kristóf (Kelebiai KNSK), Nagy Attila Zsolt, Agócs Kristóf (Kiskőrösi LC), Brindza Tamás, Nagy Gábor, Török András (Kecel FC) – csapatnál természetesen a jó bajnoki szereplés a legfőbb cél. A Magyar Kupa első fordulója amolyan felvezetője volt az idénynek. A Kalocsával a felkészülés során is játszott a KFC. A szombati mérkőzés vérbeli kupameccs volt. Már a kezdés sem volt hétköznapi, ugyanis felhőszakadás

és az aláhulló jég miatt a játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat, 30 percet csúszott az indulás. A 90 perc során két páros kiállítást, egy piros lapot a kalocsai edzőnek, négy szép gólt és rengeteg helyzetet jegyezhettünk fel úgy, hogy a pálya szinte teljesen alkalmatlan volt a normális focira. Ennek ellenére nagyon jó, élvezhető találkozót nézhettek végig a nézők. Mivel a rendes játékidőben 2-2 volt az állás, a továbbjutásról büntetők döntöttek. Eggyel többet hibázott a Kiskunhalas, így a Kalocsa jutott tovább. Mindenesetre biztató volt a játék, többen kimagasló teljesítményt nyújtottak, az új szerzemények is

jól mutatkoztak be. Vasárnap idegenben, a Kerekegyháza ellen jó volna nyerni. Kép-szöveg: jáger


2019. Augusztus 7.

hirdetĂŠs 19


20 szĂ­nesben

2019. Augusztus 7.

rita asszony Ă­zvarĂĄzslata

Hot dog a sßtőből Nem kell ahhoz kimozdulnunk otthonról, hogy egyßnk egy ízletes hot dogot. Sőt, konyhai kÜrßlmÊnyek kÜzÜtt arra is lehetősÊgßnk nyílik, hogy a jól ismert street foodot egÊszen új módon kÊszítsßk el.

! "# $ %& ' % ( )*&)+

#% (' =:33@ ? . - C

&) # "

9<223 ) 4 5 :<723

)B. % @ 41 Fotó: Szőri Attila

971 ) 4 5 9A1

HĂĄzi hot dog sĂźtĹ‘ben HozzĂĄvalĂłk: 3 cs. friss pizzatĂŠszta, 12 szĂĄl virsli, mustĂĄr, ketchup, majonĂŠz, 12 szelet cheddar sajt, szezĂĄmmag, 1 tojĂĄs felverve. ElkĂŠszĂ­tĂŠs: a sĂźtĹ‘t 220 °C-ra elĹ‘melegĂ­tjĂźk ĂŠs a tĂŠsztĂĄt a csomagolĂĄs szerint elĹ‘kĂŠszĂ­tjĂźk. SĂźtĹ‘papĂ­rral egyĂźtt kitekerjĂźk ĂŠs keresztben nĂŠgy egyenlĹ‘ rĂŠszre vĂĄgjuk. Az Ă­gy kapott tĂŠglalapokat kenjĂźk meg mustĂĄrral, ketchup-

pal, majonÊzzel, majd tegyßk råjuk a cheddar sajtot Ês a virsliket. Tekerjßk fel a tÊsztåt kifli formåba, majd tetejßket kenjßk meg tojåssal Ês szórjuk meg szezåmmaggal. A sßtő kÜzÊpső sínÊn kb. 10 perc alatt sßssßk kÊszre. Önnek is van egy kedvenc receptje, ami gyorsan megvalósítható? Kßldje el nekßnk a leíråst Ês egy fotót a szori.attila@halasmedia.hu címre! Rita asszony

!.; 49: @( ( #( %

%& ' !

! (

AA3 ) 4 6=3

8 9: 5 5 ;.

=63 ) 4 9<323

$ .> #% (' !$ 13:6 ? ! " !# $ !

911 ) 4 5 921

, - . /0 !

123 ) 4 5 673


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.