2019. szeptember 4. • XXXIII. évfolyam 36. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
magazin
2019. szeptember 4.
Az utóbbi évek legjobb repertoárjával jövünk… Augusztus közepén volt 16 esztendeje annak, hogy a Bikini Kiskunhalason koncertezett. A 40. Halasi Szüreti Fesztivál fináléjában, vasárnap 15 órakor áll színpadra a legendás zenekar a főtéren. D. Nagy Lajos, az együttes halasi kötődésű frontembere azt ígéri, az elmúlt évek legjobb repertoárjával érkeznek majd erre a fellépésre, amelyet személy szerint is nagyon vár.
Annak ellenére, hogy vége van a nyári szezonnak, a Bikini továbbra is gőzerővel turnézik. Az elmúlt hónapokban fesztiválokon, rendezvényeken csendültek fel az elmúlt 37 esztendő legendás slágerei. Mindenhol több ezres közönség fújta együtt a
dalokat a frontemberrel, D. Nagy Lajossal. Az együttes lendülete nem tört meg, a naptárjuk szinte teljesen betelt. Lesz olyan nap, amikor kétszer állnak majd színpadra. Ezek között van a kiskunhalasi koncert is, mégpedig a 40. Halasi Szüreti Fesztivál
fináléjában, vasárnap 15 órakor. – Már 16 éve volt? Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő eltelt. A környéken többször is játszottunk, Kunfehértón, Soltvadkerten, Kiskőrösön, Jánoshalmán volt koncertünk – reagált arra a felvetésre D. Nagy Lajos, hogy a Bikini legutoljára 2003 augusztusában koncertezett városunkban, akkor a Hirling József Lovasparkban volt a fellépés. A zenekar folyamatosan járja az országot, mint a zenekar énekese elmondta, zsúfolt volt a nyár. – Úgy is fogalmazatnék, hogy még tart a nyári turnénk, pedig ugye, már szeptembert írunk. Az elmúlt hónapokban szerencsére nagyon sokat játszottunk, eljutottunk a Felvidékre és Erdélybe is. A lendületünk egészen biztosan kitart majd, októberig telve van a naptárunk – mondta az énekes, akitől megtudtuk, az ő időbeosztása is igen zsúfolt. Sportra, mozgásra mindig szakít időt, hiszi, hogy a folyamatos turnézást csak így lehet bírni. A Bikini mellett készült a szólólemeze, amelynek leadási határideje sürgeti őt, szeptember 20-ig várja a kiadót.
Telefonbeszélgetésünk után is a stúdióba vezetett az útja D. Nagy Lajosnak. Októberben pedig akusztikus koncertje lesz a MOMkult-ban. Azt nagyon sokan tudják róla, hogy szép és sok emlék köti Kiskunhalashoz. Ezek pedig nem múltak el nyomtalanul. – Keresem majd az ismerős arcokat a közönség soraiban. Rengeteg történet, élmény fűz ide, biztosan sokan eljönnek majd a régi barátok, ismerősök közül is. Nekik is ígérhetem, hogy az utóbbi évek legjobb repertoárjával érkezünk Kiskunhalasra – fogalmazott D. Nagy Lajos. Jáger Levente Fotók: bikininet.hu, facebook.com
Sport, játék, szórakozás egy helyen Hétfőn megkezdődött az idei tanév, az ezt megelőző napokat azonban még önfeledt szórakozással töltötték a Szilády-gimnázium gólyái és végzősei. Míg korábban rendszerint Kunfehértón rendezték meg a programot, idén Soltvadkertre tették át a tábor helyszínét. Az együtt töltött napok során a gólyáknak lehetőségük nyílt megismerkedni jövendőbeli osztálytársaikkal, tanáraikkal.
– Már az idefelé vezető út is nagyon izgalmasan telt. A táborba érve azonnal éreztem, hogy kellemes napok elé nézek. Az osztályunk remek, már sikerült többekkel is öszszebarátkoznom. Azt még nem tudom, ki mellé ülök majd a tanteremben, de ez első nap úgyis kide-
rül majd – osztotta meg velünk élményeit Bálint, az egyik gólya. A végzősök ezúttal is humoros feladatokat találtak ki a gólyáknak, akik örömmel vettek részt a programokban. Ottjártunkkor éppen daltanítás és sorverseny zajlott egyszerre több helyszínen. Mint a fiataloktól meg-
tudtuk, több gyalogtúra is szerepelt a programkiírásban és persze a Vadkerti-tó hűs vizében is megmártózhattak a kánikulában a résztvevők. – A daltanulás remekül összehozott bennünket. Leültünk, elkezdtünk énekelni és szinte azonnal oldódtak a gátlások. Az évfolyam szerintem szuper, mindenkivel jól ki lehet jönni, ez már most látszó-
dik. A szervezők nagyon jó programokat állítottak össze, minden helyszín azt a célt szolgálja, hogy a lehető legkönnyebben összebarátkozzunk – mondta Farkas Viktória kilencedikes diák. A helyszínen készített felvételek a Pont című ifjúsági műsor egy későbbi adásában lesznek láthatók. Kép-szöveg: Szőri Attila
fókuszban
2019. szeptember 4.
Szüretelő Halas Kiskunhalas a szőlő és a bor városa, hirdeti a tábla a település északi kapujánál. Az agráriumban sok-sok változás történt az elmúlt évtizedekben, csakúgy, mint az élet más területein. Állandóságot mutatott viszont, hogy szeptember elején – immár 40. alkalommal – szüreti nagyrendezvény van nálunk. Volt, hogy szüreti napok néven, volt karneváli hangulatban, az utóbbi időben pedig már fesztivállá nőtte ki magát az egykori kezdeményezés. Idén szeptember 6-tól 8-ig várja a közönséget a Halasi Szüreti Fesztivál a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. Több helyszínen lesznek programok különböző műfajokban, különböző szolgáltatásokkal. Külön figyelmet fordítva mind a gasztronómiára, étel- és italkínálatra, mind pedig kulturális területen. Pénteken lesz a hagyományos szüreti kocogás és futóverseny a Semmelweis téren. A borudvarban a jazz muzsika, az élő zene dominál. A nagyszínpad esti sztárcsapata a Follow The Flow. A konflisparkban helyi zenészek, dalosok lépnek közönség elé. A szombat egyik fő attrakciója a Hősök ligetéből 13 órakor induló szüreti felvonulás lesz. A nagyszínpadon változatos műsorfolyamot lehet figyelemmel kísérni. Hagyományőrző csoportok és népszerű zenekarok váltják egymást. Érkezik Boban Markovic és Branka, továbbá a Honeybeast és a Welcome Band. A borudvarban újra a zenéé és a dalé lesz a főszerep a pódiumon. A konflisparkban folklór délutánt tartanak, este DJ szolgáltatja a muzsikát. A vasárnap délelőtt a családoké a főtéren. Kora délelőttől helyi egyesületek, klubok mutatkoznak be. Előadásokat tartanak déltől városi iskolák és óvodák. Fellép a Lyra, majd indul a technikai menet. A jubiláló fesztivált a legendás Bikini együttes koncertje zárja délután. Hajrá, szüretelő Halas! Pál László
Elkezdődött az idei tanév Csillogó szemű kisgyermekek, édesanyjuk, édesapjuk vagy éppen testvérük kezét szorongatva léptek be az iskola kapuján hétfőn reggel. Lapzártánk idején Kiskunhalas oktatási intézményeiben is megkezdődött az idei tanév. Újdonság, hogy minden első osztályos diák megkapta az önkormányzat ajándékát, egy tanszerekből összeállított csomagot. Több száz helyi diák számára kezdődött el hétfőn az idei tanév. Volt olyan intézmény, ahol már az előző héten megtartották a tanévnyitót, de zömében szeptember 2-án, első órában volt az ünnepség. A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában továbbra is Mészáros Imre a meg-
bízott igazgató, viszont a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolában most először köszönthette intézményvezetőként a tanulókat és szüleiket Kárász Péter, aki a nyugállományba vonult Nagy Czirok Lászlónét váltotta. Szinte mindegyik iskolába érkeztek új tanerők, volt, aki városon belül váltott munkahelyet. Újdonság, hogy
ebben az évben az önkormányzat döntésének értelmében minden halasi, az általános iskolai tanulmányait megkezdő diák tanszercsomagot kapott. Ezeket a napokban adta át Fülöp Róbert polgármester, Farkas Dániel alpolgármester, Szűcs Csaba alpolgármester és Hunyadi Péter képviselő. Elkészült a Thorma János utcában a közműcsere, amely nagyban segítette a környék közlekedését. Viszont az Ady Endre, a Szent Imre utcákban és a Szabadkai úton még tart a felújítás, várhatóan még néhány hétig. Több intézmény is található az érintett szakaszok közelében, ott fokozott óvatosságot kérnek mindenkitől. A megfontoltabb autózás valamennyi iskola környékén indokolt, a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség a lehetőségek szerint segíti majd a biztonságos közlekedést. JL Fotók: Kovács Iván, Jáger Levente
Isten éltesse, Ida néni! Kilencvenedik születésnapját ünnepelte vasárnap Rajcsány Mihályné. Ida nénit otthonában kereste fel Fülöp Róbert polgármester és adta át neki a város lakóinak jókívánságait. Dolgos élet és sok munka – ez lehet a receptje a hosszú életnek. A 90 éves Rajcsány Mihályné mondta ezt arra a kérdésre, hogy mi a titka a kilenc évtizednek. Ida néni Kiskunhalas egyik legrégibb házában él, ezt akkor tudta meg, amikor az 1956-os forradalom után, a költözéskor az egyik földhivatali alkalmazott mesélte neki. Az ünnepeltet Fülöp Róbert polgármester is köszöntötte, a városvezető a halasiak jókívánságai mellett Orbán Viktor miniszter- magát látja el, korábban nagyon ként nagy ünnep volt az egyik halasi elnök díszoklevelét is átadta Ida finomakat főzött a családjának. vendéglátóhelyen. néninek. Megtudtuk, hogy saját A születésnap alkalmából egyébKép-szöveg: jáger
kék fény
2019. szeptember 4.
Milliós zsákmány, 18 éves tolvaj Komoly bűnlajstroma van egy 18 éves kiskunhalasi fiatalnak, aki ellen most emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség. A helybéli a vádirat szerint 19 alkalommal követett el lopásokat a városban, ezek során közel 1,4 millió forintnyi zsákmányra tett szert. Nem semmi, joggal mondhatják önök, ha elolvassák majd az alábbi sorokat. Egy 18 éves halasi fiatal története ez, aki tavaly július és szeptember között garázdálkodott a városban. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető ellen most emeltek vádat. A vádlott még fiatalkorúként, jellemzően lezáratlan vagy lehúzott ablakú autókból vitt el értékeket, de volt olyan is, hogy felfeszítette a gépko-
csikat. Autókon kívül házakat is feltört, de kerékpár hátsó kosarából is lopott. A főügyészségi közleményből kiderült az is, hogy egy alkalommal a fiatal egy autóban, lehúzott ablak mellett ülő pizzafutár kezéből kapta ki a tárcáját, majd szaladt el a benne lévő készpénzzel együtt. Az egyik lopást viszont nem sikerült befejeznie. Ekkor egy kerékpározó nő járművének kormányáról próbálta letépni a táskát, azonban nem járt
sikerrel. A rántás miatt viszont a sértett elesett és beütötte mindkét térdét. A vádlott ezzel a cselekményével közlekedési bűncselekményt is megvalósítva a sértett testi épségét veszélyeztette. Nyílván önök is kíváncsiak arra, hogy mi is volt a zsákmány. A fiatalkorú tolvaj válogatás nélkül vitte az értékeket, javában szerszámokat, műszaki cikkeket és készpénzt lopott, de több esetben magával vitte a sértettek iratait is. Egy alkalommal egy bolt előtt leállított kerékpárt lopta el úgy, hogy levágta róla a lakatot, de volt olyan is, hogy csak egy szemetes kukát zsákmányolt. Az egyes sértetteknek oko-
zott kár 1.300 forint és félmillió forint között mozgott, összesen közel 1,4 millió forint volt, ennek egy része lefoglalással megtérült. A letartóztatásban volt, büntetett előéletű vádlott jelenleg egy másik ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését tölti A járási ügyészség a vádlottat 9 rendbeli lopás bűntettével (amiből egy bűncselekmény kísérlet), 10 rendbeli lopás vétségével és – a kerékpáros sértett elrántása miatt – közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolja. Bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni – tudtuk meg. JL
Tényleg ennyin múlik egy élet?
Egyelőre nem tudni, hogy miért ment át a szemközti sávba egy 36 éves sofőr Renault-jával Jánoshalma közelében. A Baranya megyei férfinek nem volt szerencséje, mert ez az életébe került. Éppen akkor érkezett oda egy kamion, amelynek a vezetője nem tudta elkerülni az ütközést. Az autó vezetője azonnal meghalt. A körülményeket a halasi rendőrkapitányság vizsgálja. Néhány órával később és alig 20 kilométerrel közelebb Kunfehértóhoz újabb baleset történt. Egy Opel Agila halasi sofőrje telefonálni mélázhatott a mögötte haladó kis- zés nélkül ledarálta a másik jármű akart, ezért lehúzódott az útról. El- teherautó sofőrje, mert szinte féke- oldalát. Az ütközésnek egy súlyos sérültje van, az Opel totálkárosra tört, az Isuzu is felborult. Az anyagi kár jelentős, de legalább a figyelmetlenség nem követelt emberéletet. A szálak kibogozása itt is a halasi rendőrökre vár. Nem volt szerencséje annak a 25 éves jánoshalmi fiatalnak, aki szerethette a motorozás adta szabadságot. Egy 900 köbcentis Kawasaki nyergébe pattant, előzött, azonban valamit elhibázhatott. A bal oldalon letért az útról, majd egy fának ütközött. Hiába érkezett a gyors segítség, hiába tettek meg mindent a mentők, a fiatalember életét nem
Fotók: police.hu
Alig 20 kilométeres szakaszon három súlyos baleset is történt a napokban. Az úgynevezett jánoshalmi úton egy motoros és egy autóvezető elhunyt, egy sofőr súlyosan megsérült. Az eseteknél tetten érhető a figyelmetlenség, de nem kizárt, hogy a kánikulai meleg is.
tudták megmenteni. Kiderült, hogy nem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal. A Kunfehértó és Jánoshalma között történt baleset körülményeit a halasi kapitányság közlekedésrendészete vizsgálja. A véletlenek, a figyelmetlenségek furcsa játéka az, hogy alig 24 óra alatt egy 20 kilométeres szakaszon három súlyos baleset is történt, amely két ember életét követelte. A rendőrség újfent figyelmeztetett, a szabályok, a sebesség betartása kifizetődőbb, mert bárkivel, bármikor történhet tragédia. Erre pedig ne erősítsünk rá a saját felelőtlenségünkkel… Jáger L.
hírek
2019. szeptember 4.
Hozzájárulást, kompenzációt kaphatnak az ingatlantulajdonosok A sóstói lakótelepen legalább 200 olyan ingatlan van, ahol nem gravitációs módszerrel, hanem átemelő szivattyúval kerül a szennyvíz a hálózatba. Egy jogszabályi előírás szerint ezeket a berendezéseket üzemeltetésre átveszi a Kiskunvíz Kft. A szolgáltató csak azokat tudja átvenni, amelyek megfelelnek a mostani műszaki előírásoknak. A legfrissebb információk szerint azoknál, ahol szükséges a rendszer modernizálása, hozzájárulást ad az önkormányzat. Azok, akik már átadták a berendezésüket üzemeltetésre, kompenzációt kaphatnak. Ezzel kapcsolatban egyeztetett a napokban a szolgáltatóval Juhász György önkormányzati képviselő. Mátyus Zoltán, a Kiskunvíz ügyvezetője elmondta, egy új jogszabály szerint ezeket a szennyvíz-beemelő egységeket az üzemeltető, a Kiskunvíz Kft. működtetésre átveszi, illetve átveheti, de csak akkor, ha ezek a berendezések a mostani előírásoknak megfelelő műszaki állapotban vannak. A berendezések maradnak a helyükön, a cég végzi a karbantartást, javítást, az ingatlantulajdonost ezen túl csak az energiaköltség terheli. Juhász György, a körzet önkor-
mányzati képviselője elmondta, a bekötések egy része sem megfelelő átmérőjű, emiatt is leéghetnek az átemelő szivattyúk. Az évtizedes gond megszüntetésére már korábban is kerestek megoldást. Fülöp Róbert polgármesterrel közösen jeleztük ezt a Belügyminisztérium felé, kiderült, hogy a gravitációs rendszer kiépítése horribilis összegbe kerülne, ezért egy másik megoldást kellett keresnünk – mondta a képviselő. Időközben a 200 ingatlantulajdo-
Mátyus Zoltán, a Kiskunvíz Kft. ügyvezetője és Juhász György önkormányzati képviselő közös nevezőn nos körülbelül felétől már átvette a szolgáltató Kiskunvíz a házi átemelő rendszert. Legalább hatvanan nem válaszoltak még a megkeresésre, kb. 40 ingatlannál pedig további költségek merülnek fel, mert valamilyen okból nem megfelelő a rendszer. Juhász György szerint ebben az esetben az önkormányzat hozzájárulásával lehetne csökkenteni a felmerülő költségeket. A tárgyalások jelenlegi állása szerint az önkor-
mányzat anyagi támogatást nyújtana a rendszer megfelelő műszaki állapotának kialakításához, azoknál az ingatlanoknál pedig, ahol megtörtént az átadás, egyfajta kompenzációt kapnának a lakosok. Fülöp Róbert polgármester még szeptemberben a képviselő-testület elé szeretné vinni az erről szóló részletes, a támogatás mértékét is tartalmazó előterjesztést. Kép-szöveg: Bakos László
Bűzre panaszkodtak a Jókai utcán guss Viktor, a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület tagja. Baics Tamás környezetvédelmi ügyintéző azt mondja, több lakossági jelzést is kaptak a múlt héten az egyre fokozódó bűz miatt. – Fontos kijelenteni, hogy ezek nem tavak, hanem időszakos víz-
a meder. Most, a nyári kánikula során rengeteg víz elpárolgott belőle, ez eredményezhette a mostani algavirágzást – mondja Baics Tamás. Úgy tűnik, lapunk megjelenésének idejére a természet már meg is oldja a kialakult problémát, hiszen a szél és az eső megállítja a folyamatot, így
„A mostani helyzet a halaknak és nekünk, embereknek rossz, de a madaraknak terített asztal.” Greguss Viktor környezetvédő mondta ezt a Jókai utcai domb mellett található vizes területnél. A környéken élők a múlt hét folyamán egyre elviselhetetlenebb bűz miatt panaszkodnak. Mint kiderült, a szag forrása a vízben keresendő. – Ha népiesen szeretném kifejezni magam, akkor azt mondanám, megbuggyant a víz a domb két oldalán. Algavirágzás folyamata zajlik éppen, ami nagyon erős szaghatással jár, ezt pedig a szél a város irányába fújja, ezt érezhetik sokan. Még csak a folyamat elején va-
gyunk, ez fordulhat pozitív irányba is, de sajnos megvan az esélye annak is, hogy rosszabbodni fog. Az oxigénhiányos állapot miatt már elkezdtek pusztulni a vízben élő halak, emiatt viszont bőven van mit járta állások. Ha a csapadékviszo- a sokakat zavaró kellemetlen szag is enniük a környéken lévő madarak- nyok olyanok, akkor megáll benne megszűnik. nak – számolt be a részletekről Gre- a víz, azonban ha nincs eső, szárad Kép-szöveg: Szőri Attila
hírek
2019. szeptember 4.
Háromszáz kilós orgonaelemek érkeztek
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk lapunkban, egy közel 2 éven át tartó felújítási munkálat keretében szépül és újul meg a kiskunhalasi református templom orgonája. A napokban látványos szakaszához érkezett a folyamat, több, hatalmas elem már el is készült, s ezeket most visszaállították eredeti helyükre. Nagy a sürgés-forgás mostanában a munkások, belül az orgonát javíta református templom környékén. ja, cseréli egy speciálisan erre szakoMíg kívülről a vakolatot verik le épp sodott vállalkozó.
– Büszkén mondhatom, hogy alig pár hónap alatt elkészültünk az első fázissal. Elvittük az elemeket, amiket kellett, javítottunk, a többit cseréltük. Most, az orgonafelújítás nagyjából felénél, néhány igazán súlyos elemet hoztunk viszsza a templomba. Az úgynevezett szélláda nagyjából 300 kilogrammot nyom, ezt anno kézben hoztuk le, de most egy daru segítségével emeljük vissza eredeti helyére. Korához képest nem volt vészes állapotban a hangszer, de az idő vasfoga elég rendesen nyomot hagyott az alkatrészeken. Azon leszünk, hogy a lehető legszebb állapotba kerüljön ismét az orgona – mondta Varga László, a felújítást végző vállalkozó. Édes Árpád elnök-lelkész kérdésünkre elmondta, a felújítás időigényesebb, mint eredetileg gondolták, így a hívektől még egy kis türelmet kért. – Korábban úgy számoltuk, hogy
talán már karácsonykor hallhatjuk majd az orgona hangját, most azonban kiderült, hogy nagyjából 6000 munkaórát vesz igénybe a teljes restaurálás, ezért ha reálisan belegondolunk, valamikor majd 2020 tavaszán lesz olyan állapotban a hangszer, hogy már játszani is lehessen rajta az istentiszteleteken. Kép-szöveg: Szőri Attila
Ilonka csendben távozott Béres Lajosné Herke Ilona halálára (1934. 06. 10. - 2019. 08. 04.)
Amikor megszületett, Algyőn senki sem bízott abban, hogy sokáig fog élni. Édesanyja, Ilonka születése után egy évvel elhunyt, így a kicsit nagyanyja vette szárnyai alá. Az orvos azt mondta a mamának: „adjon meg mindent a kislánynak, úgy sem él már soká…” A háború viszonyaival szerencsére már megerősödve találkozott, mégis megdöbbentették a világégés helyi szörnyűségei. Látta az odavezényelt katonák túlkapásait, a zsidó osztálytárs „eltűnését” és az egymást fosztogató helyi lakosok gátlástalanságát. ’46-ban meghalt a nagymama, aztán a kamasz lányból háztartási alkalmazott lett Szegeden. Szerencséje volt! Mun-
kaadói meglátták benne a tehetséget és támogatták tanulmányait. Leérettségizett, majd felvették a Tanárképző Főiskola matematika-fizika szakára. Pisszenés nélküli, besúgókkal teli Rákosi rendszer, kollégiumi éhezés jellemezte ezt az időszakot. Szegeden érték az ’56-os események. Tüntetett ő is, mint főiskolás, aztán a várható megtorlások elől menekült. Számára a zavaros időkben fura mód épp egy rettegett fekete Pobeda jelentette a segítséget és vitte haza a biztonságosabb Algyőre. Szerencséje volt ismét! ’58ban befejezte a főiskolát, Szegeden szeretett volna maradni, de az akkori rendszer Kiskunhalasra vezényelte. Az élete más irányt vett. Vége lett a történelmi fordulatok időszakának, ami Ilonkából fiatal kora ellenére bölcs embert érlelt. Halas befogadta, de nem könnyen. A 48 kilós, sápadt, kislányos arcú, törékeny Ilonkát kezdetben leginkább diáknak nézték, majd ő lett a tanáriban a „kis Herke”. Folyamatosan bizonyítania kellett! Tanítványai
kiválóan szerepeltek a tanulmányi versenyeken, több fizikust, kutatót, professzort indított el pályájukon. Imádott tanulni, fejlődni, kísérletezni, új módszereket kipróbálni, ezért tagja lett az MTA Bolyai János Matematikai Társulatnak. A hatvanas évekre nagyon szívesen emlékezett. Fiatal volt és végre önálló. Aztán a hetvenes évtized alaposan próbára tette Ilonkát. Kiderült, hogy gyermekét egyedül kell nevelnie egy nagyon rövid, felbomlott házasság után, majd a nyakába szakadó rengeteg munka kikezdte az egészségét. Évekig tartó kálvária után az akkor pályakezdő Dr. Tar Ágnes ismerte fel betegségét, így az utolsó pillanatban meg tudták menteni. Szerencséje volt megint! 1975-ben az akkori kereskedőiskola igazgatója, Asztalos Andorné meglátta benne a lehetőséget és teljes tanári státuszt kínált neki. A diákokkal nem csak a matematikában jutott közös nevezőre. Tanított, nevelt, hátrányos helyzetű gyerekeket istápolt évtizedeken át. Fokozatosan vonult vissza az ak-
tív munkából. Nyugdíjba vonulása után is maradt tanítani, mert szerették, mert kérték, mert szükség volt rá. 1998-ban ért véget ez a korszak és következett egy új, egy nyugodt, egy derűs társasági élet. Megszokott sétái mellett barátnőivel rendre a kávéházban találkozott. Vidáman beszélgetett, jól érezte magát. Visszajárt szeretett iskoláiba, anonim támogatóként segítette a Központi-iskola szavalóversenyének helyezés nélküli kis versenyzőit; élte, élvezte az emberek bizalmát. „Tudjátok, szép életem volt!” – mondta kórházi ágyán ülve az utolsó napokban. Gyermekként alig néhány évet jósoltak neki és élt nyolcvanötöt! Szerencséje volt? Csendesen élt és csendesen távozott. Aludt, majd végleg elaludt. Higgyük azt, hogy könnyű álma volt… Béres Lajosné búcsúztatása szeptember 12-én, 15 órakor a Református Imaházban lesz. Kérünk mindenkit, hogy egy szál virággal emlékezzünk az elhunytra.
2019. szeptember 4.
mozaik
Minőségi sörök a halasi Oázis Sörfőzdéből A korábbi Bacchus Pezsgő és Likőrgyár Majsai úti telephelyén épült meg az Oázis Sörfőzde. Mint Szabó Zoltán ügyvezetőtől megtudtuk, a tervek szerint szeptemberben megindulhat a próbaüzem. A minőségi söröket előállító sörfőzde révén új munkahelyek lesznek a Kiskunhalason és környékén élők számára. Akik az elmúlt időszakban a Majsai úton autóztak, láthatták a komoly változást az egykori Bacchus Pezsgő és Likőrgyár egykori telephelyén. Komoly beruházással egy minőségi söröket előállító üzem működik majd, az Oázis Sörfőzdében ebben a hónapban indul a próbaüzem. Szabó Zoltán ügyvezető szerint a modern kor igényeinek megfelelő sörfőzde kezdheti meg működését, amely nemcsak sörkülönlegességeket, hanem prémium minőségű söröket is készít majd. – A termékkínálatunkban megtalálhatóak lesznek az üveges és hordós termékek is, amelyeket reményeink szerint már az idei évben több halasi sörözőben és kereske-
delmi egységben meg is kóstolhatnak. Az egész ország területén szeretnénk majd értékesíteni az Oázis Sörfőzde termékeit, de a Dél-Alföld és Kiskunhalas térsége mindig is kiemelt fontosságú lesz számunkra, hiszen itt készülnek a sörök – tudtuk meg az ügyvezetőtől. Szabó Zoltán azt a tervüket is elárulta, amely szerint lesznek olyan söreik is, amelyeket csak a térség sörözőiben, illetve az üzemben lehet megvásárolni. Kutatást indítanak, hogy megtalál-
ják azokat a sörélesztőket és vadkomlófajtákat, amelyek estlegesen részei lehettek itt, a Kunságban több száz évvel ezelőtt előállított söröknek. Az Oázis Sörfőzde létrehozása munkahelyteremtő beruházás is. – Már elkezdődött a munkatársak toborzása, a sörfőző mester állás betelt ugyan, de keresünk olyan munkatársakat, akik kedvet éreznek a mesterség kitanulásához. Olyanok érdeklődését is várjuk, akik az értékesítési területen pró-
bálnák ki magukat, illetve az üzem működését kiszolgáló könnyű fizikai munkásokat is foglalkoztatunk majd. Természetesen az italgyártási tapasztalat, élelmiszeripari képzettség és szakmai gyakorlat előnyt jelent majd, de nem elvárás. Inkább a fiatalos lendület és tanulni akarás az, amit keresünk majd az állásokra jelentkezőkben – kaptuk a tájékoztatást Szabó Zoltán ügyvezetőtől. (Érdeklődni: allas@oasisbrewery.hu) (X)
Kész a Közösségek Háza, jöhet a sóstói kilátó A képviselő-testület által biztosított felújítási keretből, a Halasi Városgazda Zrt. jóvoltából több intézmény, épület is megszépülhetett az elmúlt időszakban. Több, látványos munkafázison már túl vannak, azonban egy jelentős projekt, a sóstói kilátó felújítása még hátravan.
Molnár Ferenc, a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója
– A Közösségek Házánál valóban látványos a különbség a korábbi állapotokhoz képest. A külső homlokzatot hoztuk rendbe, valamint az udvar felőli részt is. Emellett a kerítés lábazata is megszépült, így most minden olyan rész újnak hat, amit az erre járók kintről, az utca felől láthatnak az épületen. Több, a központban lévő üzlethelyiségnél is felújítási munkálatokat végeztünk és megkezdődött a főtéri csobogó befedésének folyamata is – árulta el Molnár Ferenc, a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója. Nemcsak a városközpontban, hanem a település határában is számítani lehet felújításokra. Hamarosan megszépül a sóstói kilátó. – A kilátó faszerkezetén sajnos meglátszik az idő múlása. A felvezető lépcsősor, az oszlopok és maga a kilátó egyes faelemei is rossz állapotban vannak, így egyre veszélyesebb használni. A felújítás-
hoz először is ki kellett választani a megfelelő, minőségi faanyagot. Ez megtörtént, jelenleg a műhelyünkben vannak előkészítésen. Ha az időjárás engedi, akár 1-2 héten belül is megtörténhet a faelemek cseréje, majd egy festéssel zárul a folyamat – mondta Molnár Ferenc. Kép-szöveg: Szőri Attila
hirdetĂŠs
2019. szeptember 4.
hírek
2019. szeptember 4. Básits Branka:
Básits Branka Junior Prima-díjas énekesnő a 40. Halasi Szüreti Fesztiválon a Boban Marković Orkestarral fog színpadra lépni. Nem meglepő, hogy a zenekar rendszeres meghívott énekese, hiszen Branka szerb-magyar származása révén könnyen megértik egymást, nemcsak a nyelvi korlátok hiánya, hanem a közös zeneiség, zenei gondolatok és zenei anyanyelv miatt is. A Sóstó is nagyon szép, főleg amikor őszi színekben pompázik, ide is előszeretettel járunk. Szóval, csak szép és kellemes emlék és élmény köt engem a városhoz. } Több formációval dolgozol együtt. Melyik együttesekkel vagy baráti és munkakapcsolatban? – Én csak akkor tudok hosszú távon együtt dolgozni egy zenekarral, ha jó az összhang közöttünk és jó hangulatban telik a közös munka. Ez így van az összes formációmnál is, sőt igazi barátságokat is köszönhetek ezeknek az együttműködéseknek. A legrégebbi formációmmal, a Pravo Zenekarral már 2011 óta együtt muzsikálunk, mondhatni, hogy már családias a hangulat. A Zűrös Banda 2013-ban alakult, és gyakorlatilag egy baráti társa-
„Mindnyájan lubickolunk a szerb és balkáni zenében. Abban viszont biztos vagyok, hogy gyönyörű szerb és szerb cigány dallamokkal fogunk kedveskedni a közönségnek és igyekszünk igazi felhőtlen, balkáni hangulatot idevarázsolni.”
Fotó: engyel gábor
} Párod révén személyes szálak fűznek Kiskunhalashoz. Milyen élményeket szereztél itt? Milyen emlékeket őrzöl a városról? – Valóban, a párom, Kardos Zsolt Kiskunhalasról származik, ezért már többször is megfordultam a városban, sőt kezdem egyre jobban megismerni, felfedezni. Amikor ideutazunk, Zsolt édesanyjához látogatóba, sokat sétálgatunk a belvárosban, ami nagyon tetszik, igazán szép a pávás motívum a főtéren. Tavaly a szüreti fesztivált is sikerült meglátogatnunk, nagyon szép és igényes koncerteket hallhattunk, a legjobban Boggie koncertje tetszett a Városháza udvarán, hangulatos volt maga a helyszín is, finom borokat kóstolgattunk, jó társaság vett körül, tényleg jól éreztem magam. Kiskunhalas nevét a halasi csipke miatt már régóta ismerem, ezért az elsők között látogattam meg a Csipkeházat. Sajnos akkoriban csak kívülről, így ezt a hiányosságot szeretném majd mihamarabb pótolni. Csodálatos érték ez a hagyomány, remélem, még sokáig lesznek művelői és sok ideig büszkélkedhet vele a város.
ságot is alkotunk a banda mellett. Van egy lengyel zenekarom, a Radiowarna, amely a múlt nyáron indult be, és bár nagyon friss az ismeretség, mégis úgy érzem magam velük, mint a gyerekkori barátokkal, vagy sokkal inkább mintha a „bátyóim” lennének. A Branka Triót, a saját formációmat is úgy alapítottam, hogy Czirják Csabát és Wertetics Szlobodánt nem csak hangszertudásuk és szakmaiságuk miatt kértem fel, velük már korábban is együttműködtem, jól ismertem őket, baráti viszonyt ápolunk és éreztem, hogy emiatt csapatként is jól fogunk működni. Így is lett. A Balogh Kálmán & Gipsy Cimbalom Banddel való együttműködésem a legfrissebb, mindössze két koncert van a hátunk mögött így együtt, de már ennyi idő alatt érzem, hogy nemcsak zeneileg, hanem emberileg is összepasszolunk. A Boban Marković Orkestarnál (BMO) meghívott vendégfellépő vagyok, ez azt jelenti, hogy csak bizonyos koncerteken vagyok jelen, valamint az azt megelőző próbákon, de még így is,
Fotó: Heim Alexandra
Születésem óta dal és zene vesz körül
hogy alig volt alkalmunk mélyebben megismerni egymást, nagyon meg tudunk örülni egymásnak, élvezzük egymás társaságát, főleg a közös zenélést. } A 40. Halasi Szüreti Fesztiválon a Boban Marković Orkestarral lépsz fel. Hogyan találkoztatok anno? Milyen múltra tekint vissza az együttműködésetek? – A debütáló koncertünk Bobanékkal 2017-ben volt, egy nagykoncertet adtunk a budapesti Papp László Sportarénában, a Táncháztalálkozón, azóta áll fenn az együttműködés. Anno, a BMO menedzsere, Horváth László keresett meg, hogy Boban szeretne egy autentikusabb, népiesebb hangzású műsort színpadra tenni a Táncháztalálkozóra, és rám gondolt, mint énekes. Lacival jó munkakapcsolatban vagyunk, hiszen mint a Fonó Budai Zeneház igazgatója, számos alkalommal találkoztunk, mind a Zűrös Banda, mind a Branka Trio kapcsán, mivel rengetegszer zenéltünk már nála. } Milyen népi csemegékkel készülsz a szeptember 7-én 19 órakor kezdődő koncertre? – Még én sem tudom! Boban szereti az adott helyhez, hangulathoz és közönséghez hangolni a koncertanyagot, ezért általában a koncertet megelőző próbán tudom meg, mit is kell majd énekelnem. Szerencsére, hatalmas a közös repertoárunk, amiből bátran válogathatunk, hiszen mindnyájan lubickolunk a szerb és balkáni zenében. Abban viszont biztos vagyok, hogy gyönyörű szerb és szerb cigány dallamokkal fogunk kedveskedni a közönségnek és igyekszünk igazi felhőtlen, balkáni hangulatot idevarázsolni. } Milyen helyet foglal el életedben a dal, a zene?
10 portré
2019. szeptember 4.
Fotó: Heim Alexandra
„Szigetcsépről származom, ahol évszázadok óta élnek szerbek, apukám ebből a közösségből való, anyukám magyar. Ennek a két kultúrának és közegnek az ölelésében nőttem fel.”
– Születésem óta dal és zene vesz körül. Anyukám rengeteget énekelt nekem kiskoromban, nagyon szép hangja van és a családban is sokat énekeltünk – főleg ünnepekkor, szülinapkor – közösen és tényleg mindenki szereti nálunk a zenét. Nem volt kérdés, hogy az én életemben is így vagy úgy, de fontos szerepet fog játszani a zene. A családban nincs hivatásos zenész, így nagy bátorság kellett nekem és a családtagjaimnak is ahhoz, hogy erre az útra lépjek és ők ezt támogatni tudják és megértsék. Szerencsére, ez-
zel sosem volt probléma, mindig éreztem azt, hogy a szüleim és a tágabb családom is mellettem van, támogat. Gyerekkoromtól fogva énekelek, nap mint nap használom a hangomat, hol a magam szórakoztatására, hol gyógyírként búra-bánatra, hol arra, hogy kifejezzem örömömet, érzéseimet, megnyugtassam vele magam. Nem csak „hivatalból” énekelek és hallgatok zenét, ez számomra mindennapos, természetes igény és szükséglet, valamint egyfajta megszállottság. Egy 0-24 órában az ember zsigeri szintjén futó program, amely folyamatosan készteti az embert, hogy „bújjon bele a zenébe”, énekeljen. Sokszor csak úgy kibuggyan belőlem a hang, néha a vasárnapi ebéd közben a húslevest szedve, néha egy beszélgetés mondatára reagálok dallal, énekelek az autóban vezetés közben, a zuhany alatt, és sorolhatnám, mert úgy érzem, legbelül mindig szól a zene. Egyszerűen ez az én szenvedélyem, sosem tudtam e nélkül a csodálatos és kimeríthetetle-
nül gazdag dolog nélkül elképzelni az életem, a mindennapjaim. } Szigetcsépről indultál, és eljutottál a nagyszínpadokig. Milyen álmaid vannak még? – Szigetcsépről származom, ahol évszázadok óta élnek szerbek, apukám ebből a közösségből való, anyukám magyar. Ennek a két kultúrának és közegnek az ölelésében nőttem fel, ez volt számomra a természetes „táptalaj”. Mindig kihangsúlyozom, hogy honnan jöttem, mivel a gyökereim, a származásom az, ami megtart, táplál és hitelessé tesz. A két kultúra különbözőségei pedig elfogadóvá és nyitottá a világra, az emberekre, sorsokra, érzésekre. Nem utolsósorban pedig ez az én szupererőm. Valóban a legnagyobb és talán az egyetlen gyerekkori álmom valósult meg azzal, hogy énekesnő lettem, azzal foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek csinálni. Ám a „megvalósulásig” nagy utat jártam be, és rengeteg munka is van mögötte. Az álmok nem csak úgy
ripsz-ropsz megvalósulnak, ahhoz az embernek tennie kell, nagyon sokat, napról napra és meglátni, majd megragadni a lehetőségeket, fejleszteni a tudását, önmagát. Én ennek érdekében elvégeztem a Zeneakadémia népi ének szakát, Belgrádban, a Zeneművészeti Egyetemen is eltöltöttem egy szemesztert etnomuzikológia szakon, hogy közelebb kerülhessek az álmomhoz és hogy a magam szemében is hiteles legyek. Bár nagyon is álmodozó típus vagyok, valahogy már nincsenek hatalmas álmaim, inkább teszem a dolgom, merthogy szerencsére tudom, mi a dolgom ebben a világban. Énekelni, lelket simogatni dallal, és ahogy Pablo Picasso mondaná „lemosni a lélekről a mindennapok porát”. Rengeteg hely van még, ahol nem jártam, rengeteg színpad, ahol nem énekeltem, rengeteg fantasztikus zenész, akikkel még nem játszottam együtt, és nem utolsósorban rengeteg lélek, akikhez még nem jutott el Pál László a dalom…
2019. szeptember 4.
portré 11
Öleld át a világot! Homolya Borbála, a Szarajevóból Kiskunhalasra áttelepült, ma már nyugdíjas testnevelőtanár-újságíró, volt élsportoló, határtalan kapcsolatteremtő képességének köszönhetően alig több, mint fél esztendő leforgása alatt városunk közismert szereplőjévé vált. A napokban a KRK Központi Általános Iskola tanévkezdéssel kapcsolatos értekezletének külsős, meghívott előadójaként Homolya Borbála állhatott a katedrára. A megjelent pedagógusoknak Édes Árpád elnök-lelkész mutatta be őt pár rövid mondattal, miszerint a délszláv háború idején önkéntesként dolgozott a szarajevói kórházban, a traumán és ortopédián, mint fizioterapeuta. Tagja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, így több mint 750 gyermek látogatott Budapestre a gyermeknap alkalmával. Több, mint ezer egyórás stresszoldó rádióműsort tartott a háborút szenvedő szarajevóiaknak. Háború előtti TV-tornáját Európa-szerte közvetítették. vezettem. Tanítványaimból sikeres versenyúszók és példamutató pedagógusok lettek. Én pedig újságokban, rádióműsorokban, TV-műsorokban tanítottam a gyerekek úszóoktatását. Egyébként a mai napig sem hagyom úgy el a halasi uszodát, hogy ne tanítsak valakit meg úszni. 26 évesen a Magyar Szó Vajdasági napilap közölte írásaim „Homolya Borbála tanárnő tanácsai”
ezt tanítom nem ok nélkül, hisz a „Nefelejcs Fogadj el” otthonban egy édesanya könnyek között panaszolta, hogy gerincoszlop-betegsége kapcsán 15 éves lánya meghalt. Fogjunk össze és előzzük meg a betegségeket. Ezt szerettem volna előadásommal mindig kihangsúlyozni. } Negyedszázada 1500 napon át Szarajevóra figyelt a világ, a há-
hatévesen oda-vissza átúsztam a folyót. Edzői képesítéssel 19 éves koromban már tagja voltam a Jugoszláv Úszó Szövetségnek, úszóiskolákat szerveztem és
címmel. Többek között: „Vigyázzunk az elsősökre”, „Leckéjét írja a kisdiák”. A megelőzés, kompenzáció, sőt a gyógyítás és rehabilitáció szándékával. Röviden ma is
ború borzalmas eseményei milyen hatással voltak az életére, milyen utóhatásait mérte le magán? – Azt, hogy napi átlagban több
Fotók: Jáger Levente
A Központi-iskola érthetően komoly tartalommal bíró programjában ezek után „Bora” az egészséges testtartásra és helyes légzésre alapozó gyakorlataival „tornáztatta meg” a lazulást jóleső érzéssel fogadó pedagógusokat. Feltételezve, hogy amit eddig hallottam, csupán a jéghegy csúcsa, kértem Borbálát, egészítse ki a róla hallottakat. – Tisza-parti kislányként már
száz gránát lehull, folyamatosan bombák robbannak, amelyek roncsolnak, égetnek, ezerfelé repülő repeszeik sebesítenek, ölnek, orvvadászok lesnek rád – képtelenség megszokni. Lehet élni: iszonyatos félelemben! Amikor az ember annyira fél, hogy úgy érzi, a félelemtől hal meg. Utóhatás? Aki Szarajevót átélte, azt ez a tény arra kötelezi, hogy még nagyobb jelentőséget tulajdonítson az életnek, a szeretetnek, az egészségnek. } A szeretet szó bizonyára azonnal a lányát, Csillát és két kamaszkorú fiúunokáját juttatja eszébe. – Igen, és kötelező felelősséget Földanyánkért és Gyermekeinkért. Bár munkája miatt a család külföldön él, lehetőségem volt hosszabb távon együtt lenni velük, elsősorban Angliában, de többek között Etiópiában, Ausztráliában, Dubajban, Katarban vagy Moszkvában is. Tér idő nem választ el bennünket, a Napra nézünk vagy a csillagos égre és ott találkozunk szívünkben, lelkünkben. } Múlt év őszétől városunk lakója, ahol mindjárt feltalálta magát. – Végtelenül hiszek a véletlenek – csodák hatalmában és „rátaláltam” a „Nefelejcs Levendula szeretet otthonára”, melynek levendula ültetvényén is örömmel önkénteskedem. Mi pedig – ha összefutunk Borbálával –, tárjuk ki szeretettel karjainkat és öleljük át vele együtt a világot. Rossz abból nem sülhet ki. -ss-n
12 kultúra
2019. szeptember 4.
Kiskunhalasi Őszi Tárlat Réti István műveivel Újabb időszaki kiállítás tekinthető meg városunkban. A Kiskun- ápolják a magyar kultúrát – mondta halasi Őszi Tárlat 2019 megnyitóját augusztus 30-án délelőtt tar- Krucsainé Herter Anikó. tották a Thorma János Múzeumban. A Réti István – Nagybányai Dr. Bay Miklós műgyűjtő is szólt arckép félhomályban című kiállítás december 8-ig látogatható a rendezvény résztvevőihez. Hangsúaz intézményben. Réti István ezer szállal kötődött Nagybányához, a művésztelephez. Előtte tisztelgett a kiskunhalasi megnyitó és emlékét őrzi a pályáját bemutató időszaki tárlat. A jeles eseményre Réti István munkásságát feltérképező kiadvány is megjelent a múzeum gondozásában. Festészetben, grafikában, művészettörténetben, művészetpedagógiában egyaránt maradandót alkotott Réti István. Az érdeklődők városunkban most közelebbről megismerhetik pályáját. A rendezvény résztvevőit Fülöp
ma Jánoshoz igazítható. Nagy gyűjteményes kiállítása ’57-ben volt, meg most Kiskunhalason. Thorma Jánossal szakmai és baráti viszony volt
nyira, legyen arra időnk és energiánk, hogy a magyar festészetnek ezt a pár évtizeden keresztül zajló munkásságát többre értékeljük! Üzenjük a világnak, hogy a kulturális nyitásra készen állunk! – mondta Bányai Gábor. Szakál Aurél, Krucsainé Herter Anikó és Fülöp Róbert
Szűcs Görgy, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Róbert köszöntötte. Kiskunhalas polgármestere beszélt a Thorma János Múzeum korábbi években történt fejlesztéseiről és azok jelentőségéről. – Hétről hétre pezseg az élet az intézmény falai között. Változatos művészeti programokkal szólítja meg a közönséget. A Réti István – Nagybányai arckép félhomályban című tárlat 21 grafikát és 28 festményt mutat be – mondta a városvezető. – A múzeum bővítése után új színfoltja Kiskunhalas kulturális életének. Feladatomnak és missziómnak tekintettem, hogy a város turisztikai központ is legyen. Az eredményes és sikeres munka elkezdődött. Ezen az úton szeretnék továbbhaladni – tette hozzá. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Bányai Gábor. Kiskunhalas és térsége országgyűlési képviselője méltatta a legújabb időszaki tárlatot. – A nagybányai festészet megítélése a mai napig kérdéses. A kultúrának ezt a szegmensét, a magyar festészet bölcsőjét, Nagybányát és benne most már Kiskunhalast is, értékeljük többre! Legyünk arra büszkék, hogy nagyon komoly gyűjtemény jöhetett létre, és ez talán gyarapodni is fog a közeljövőben. Polgárosodjunk any-
Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere üdvözletét Krucsainé Herter Anikó kulturális fejlesztésekért és finanszírozásokért felelős helyettes államtitkár asszony hozta el Kiskunhalasra. Beszédében úgy fogalmazott: a művészet örök lelki táplálékunk, alkotó és befogadó közötti kapocs. – Egy gondolat mentén szervezik a kiállításokat, ez visszaköszön a tárlatlátogatások során. Azt gondolom, Magyarország egyik gyöngyszeme ez a múzeum. Fantasztikus kiállítóhelyre jöttem. A Réti Istvánt bemutató tárlat országos jelentőségűnek tekinthető. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy közelebb érezze magához a nagybányai festészetet és Kiskunhalast. A nagybányai művészet egy fogalom. A festészetére hatott a magyar táj, a magyar néplélek. A nagybányai művésztelep közel 50 évig működött történelmi viharokat túlélve. Réti István a művésztelepen az egyetlen igazi nagybányai volt, mert ő ott született. A Thorma János Múzeum munkatársai óvó szeretettel gondoskodnak a nagybányai művészek alkotásairól. Hálásan köszönöm minden közreműködőnek, hogy
lyozta, milyen fontos a múlt értékeinek őrzése, ápolása, bemutatása. – Nekem a kikapcsolódás az életemben a magyar nemzeti festészet. Ebben az intézményben aktív módon próbáljuk bemutatni élő kulturális központtal – fogalmazott. A legfrissebb kiállítást Szűcs György, a tárlat kurátora ajánlotta a közönség figyelmébe. A Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgatóhelyettese rámutatott: van privát és történelmi vonatkozású mű is a gyűjteményben. Thorma János és Réti István baráti, közös gyökerű élete párhuzamosságokat mutat. – A hétköznapokban kevésbé beszélünk Réti Istvánról. Ebben benne van az is, hogy ő sem mint festőt, inkább mint tanárt helyezte előtérbe magát. Réti István sokat tett azért, hogy alakja félhomályban maradjon. Hát-
köztük – tudtuk meg. – Kölcsönösen tisztelték egymást. Thorma tanácsokkal látta el Rétit. Egymást erősítve, kritizálva, egymásra felnézve alakították ki stílusukat. Réti műveinek bemutatására, úgy gondolom, erős anyagot sikerült összeállítani mind festményei, mind grafikái vonatkozásában. A teljes pályakép megismertetésére törekedtünk. Itt az anyag jelentős hányada rajz, grafikai alkotás. Másik kérdés, hogy sok vagy kevés a 49 alkotás. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szekeres Pál miniszteri biztos. Hangszeres játékkal közreműködött Vincze Eszter hegedűművész. A kurátor munkatársai Szabóné Biacs Ildikó muzeológus és Szakál Aurél múzeumigazgató. A rendezvényt Bakos László konferálta. A jeles múzeumi eseményre jelent meg a Kiskunhalasi Őszi Tárlat
térbe szorította a saját személyiségét. Megpróbálta megfogalmazni a korszerű nemzeti művészetet. A válogatásban arra törekedtünk, hogy olyan képet is hozzunk, ami Thor-
2019 című kiadvány. Ez Szűcs György Nagybányai arckép félhomályban című írását tartalmazza, és bemutatja Réti István (1872-1945) számos alkotását. Kép-szöveg: Pál László
kultúra 13
2019. szeptember 4.
A Csipkeházban zenélt a szélmalom
Cikkünk címe elsőre talán meglepő, de valóban így történt. Tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Pásztortűz Egyesület csapata őszi kulturális programját. A Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületével közösen idén is a hagyományápolást tűzték ki célul a program összeállításakor.
A kelebiai Tavaszi Hérics Táncegyüttes Végső Istvántól, a rendezvény főszervezőjétől megtudtuk, arra törekedtek, hogy ismert és új arcokat is a fellépők közé tudjanak invitálni.
bereknek. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején településünk szinte minden lakójának útra kellett kelnie és Kis-
A Bácsfeketehegyi Kónya Táncegyüttes kunhalas volt az a város, amelyik befogadta elődeinket. Ezért nem lehet elégszer köszönetet mondani. A mostani rendezvényre nagyon lelkesen készültek tán-
akár még testvértelepülési megállapodásra is sor kerülhet halasi barátainkkal – nyilatkozta Kerekes Zoltán, Bácsfeketehegy alpolgármestere.
cosaink, hiszen szeretnénk meg- A helyszínen készített felvételeinörvendeztetni a közönség tagjait. ket a Halas Televízió Kultúrkép cíBízunk abban, hogy a két telepü- mű magazinjának szeptember 5-i lés kapcsolata tovább fog mélyül- adásában láthatják az érdeklődők. ni az elkövetkező időszakban, és Kép-szöveg: Szőri Attila
fotók: pál lászló
Végső István
– Sorrendben ez már a tizenkettedik Zenélő Szélmalom programunk, azonban a Sáfrik-malom éppen zajló felújítása miatt most nem volt lehetőségünk ott megtartani az eseményt. Korábban, esőhelyszínként már voltunk a Csipkeházban, így most adta magát, hogy ismét itt gyűljünk össze. A fellépők között több olyan név is szerepel, akik viszszatérő előadók nálunk, de van olyan személy is, aki először áll itt közönség elé, sőt legnagyobb örömünkre, még határon túli tánccsoport is szerepel a repertoárban – mondta a főszervező. A Bácsfeketehegyi Kónya Táncegyüttes örömmel fogadta el a halasiak meghívását, hiszen a két település régóta ápol jó kapcsolatot. – Mi, feketehegyiek nagyon hálásak vagyunk a kiskunhalasi em-
A kiskunhalasi népdalosok citerakísérettel léptek fel
14 kultúra
2019. szeptember 4. Sebestyén Márta:
Őrületes sodrásba kerülvén vitt magával ez az egész…
Ennek pedig már 45 éve. Sebestyén Márta harmadikos gimnazista lányként kezdett népdalokat énekelni. Azóta is nagyon fontos számára a népi kultúra továbbéltetése. Kiskunhalasra a Filharmónia Magyarország szervezésében, az OrgonaPont sorozat keretében látogatott el. Azt mondta, öröm volt pályatársa, Miklósa Erika szülővárosában fellépni. A helyi közönség a katolikus nagytemplomban a Nyújtsd ki mennyből című rendezvény alkalmával találkozhatott vele. Sebestyén Márta a koncertek mellett a tehetséggondozást is nagyon fontosnak tartja. A Kossuthés Liszt-díjas énekesnő idén is zsűrizik a Fölszállott a páva című műsorban. } Sokféle hangszer kísérte már énekét, Kiskunhalason éppen orgona. Milyen repertoár illik ehhez? – Szamosi Szabolcs ötlete volt ez a fajta duó. Én magam nem gondoltam volna soha. Az orgona mellé mindig fenséges, operaénekesnői szoprán hangokat képzeltem el, hiszen ilyeneket hallottam, illetve klasszikusan képzett férfihangokat. Abban nagyon igaza van Szabolcsnak, hogy a népénekeknek az egyszerűsége, áhítata, a népdalénekes hangja is illik csak máshogyan. Épp a kontraszt, ami nagyon szépen hat és működik. Nagy szerzők – Kodály, Bartók, Bach, illetve mai kortárs zeneszerzők, Szörényi Levente és Tolcsvay László – műveiből is voltak tételek. Mindez nagyon szép sorozatban foglalja össze a műsort, melynek Nyújtsd ki mennyből a címe. Nagy-
boldogasszony napján indult a turné. Szűz Mária és a magyar szentek, főként István király köré épült ez a műsor. Minden egyházi ünnepkörre megvan az átgondolt repertoár. Nagyon szépen hullámoznak egymás után az orgonatételek és a kíséretes, illetve kíséret nélküli énekek. Valaki egyszer azt mondta: Mártika, ez olyan volt, mint egyetlen szép hosszú imádság. Ez megtisztelő dicséret és kifejezi azt az áhítatot, azt a szeretetet, ahogyan a mindenkori közönség ezt fogadja. } A fiatal tehetségek gondozását is nagyon fontosnak tartja. Zsűrizést is vállalt egy tévéműsorban. Milyen cél vezérelte akkor?
Sebő Ferenc és az általuk kezdett népzenei mozgalom. Azt gondolom, hogy minden korban lehet hatást gyakorolni a gyerekekre, az ifjúságra. Ezt tapasztalom, hiszen olyan sokan jelentkeztek az idén is a Páva vetélkedőjére. Szeretnék megmutatni magukat. Kifejezik azt a vágyat, hogy minél többen hallják, hogyan énekel a 21. században Magyarországon egy bárhol született gyerek magyar népdalt. Ma már mindenki hozzáférhet. Nem mondhatja, hogy nem jár faluba, nem hallja. Bartók idején még az volt a nagy feladat, hogy összegyűjtsék. Ma már szinte minden össze van gyűjtve, de az eleven ta-
– Most már a hetedik év lesz, amikor ezt elvállalom, hiszen idén folytatódik a program. Nagyon fontos számomra a népi kultúra, a népdal, a népzene továbbélése. Ebben egyébként Magyarország élen jár. Már az UNESCO listáján is szerepel ez a fajta átadó, átörökítő módszer. A Kodály-módszer mellett a magyar táncház módszere is meghatározó. Amikor kislány voltam, rám óriási hatással volt az akkor frissen felfedezett Halmos Béla,
pasztalat és az élő hit, ahogyan ezt éneklik, szeretettel, saját örömükre, ez nem működik máshogy, csak ha valóban éneklik. Én boldogan látom, hogy ebben már van fejlődés és van folytatás. } Az a tapasztalat, hogy a városi fiatalság egyre inkább felfedezi a falvak kultúráját. Mi lehet ennek az oka? – Valóban, a népzenére jellemző tisztaság, őszinteség a műanyagok korában – átvitt értelemben is
– a természetes anyagot képviseli. Bartók Béla úgy fogalmazta meg, hogy a népdal olyan, mint a madár éneke: természeti jelenség. Azt gondolom, minden együtt fontos, hogy megmentsük a világot a műanyagtól és a szennyeződésektől. A lelkünket is. Az én gyerekkoromra visszagondolva nagy utat járt be ez a dolog. Amikor én kicsi voltam, nem létezett szemét, amit ne lehetett volna eltüntetni. Vagy elégették a nagyszüleim, vagy komposztáltak. Nem volt annyi, mint most. Napjainkban pedig döbbenten látjuk, fizikailag hogyan gyűlik fel körülöttünk. Aki a népdallal megismerkedik, szerintem a nézeteiben is megváltozik. Azt gondolja, te jó ég, hogy élhetünk ennyi mocsok közepette. Ez a fajta tisztaság, ami a népzenéből árad, segít sok minden másban is, hogy felfedezzük, min kéne javítani a világban. } Mit hoz még az ősz a zsűrizésen túl? – Idén igazából egy nem hivatalos évfordulót ülök, 45 éve vagyok a pályán. Még harmadikos gimnazista lány voltam, amikor Sebő Ferenc felfedezett. Aztán őrületes sodrásba kerülvén vitt magával a népdalos, népzenei világ. Miután leérettségiztem, lehetett már hivatásos énekesként a pályára lépni. Ennek lesz jövőre a hivatalos évfordulója. Én minden percét úgy élem meg, hogy őrült szerencsém van, hogy azt csinálhatom már 45 éve, amit a világon a legjobban szeretek. Amit tulajdonképpen édesanyámtól is kaptam indíttatásban, aki Kodály Zoltán egyik utolsó növendéke volt. A mai napig aktív ének-zene tanár, aki mélyen hisz Kodály mester tanításaiban és abban, hogy a zene mindenkié, így 85 évesen is. Öröm most itt, Kiskunhalason lenni a kiváló, kitűnő és csodált énekes pályatársam, Miklósa Erika szülővárosában. Szervusz, Erika (nevet)! Remélem, eljut majd az üzenet hozzá. Nagyon-nagyon szeretem őt is, mert nagyon őszintén és hatalmas elánnal csinálja mindazt, amit csinál. Lobogó hittel. Kép-szöveg: Pál László
2019. szeptember 4. Szamosi Szabolcs orgonaművész hatodik éve irányítja a Filharmónia Magyarország Nkft.-t. Szervezésében indult útjára az OrgonaPont turné. Ennek keretében nyáresti koncerteket tartottak országszerte. Kiskunhalason, a Szent Péter és Pál Templomban Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs hangversenyén vehetett részt a közönség augusztus 22-én. Énekhang és orgonamuzsika különleges találkozására került sor az est alkalmával. Hazánk egyik legjelentősebb hangversenyszervező cégének ügyvezetőjével beszélgettünk. A fő téma az idei turné volt.
Szamosi Szabolcs:
Mindig nagyon szívesen jövök
szert. Nagy örömünkre folytatódott ez az érdeklődés a közönség részéről, közel 100 művész lépett fel idén az OrgonaPont sorozatban. A személyes turnénkon Sebestyén Mártával is nagyszerű koncerteken vagyunk túl. Ez az utolsó állomásunk, az ötödik helyszín ebben a programsorban. Eger, Martfű, Miskolc és Békéscsaba után ebben a gyönyörű városban léptünk fel. Mindig nagyon szívesen jövök. Nagy öröm számomra, hogy már többször járhattam itt. Az orgonaszentelésen is az a megtiszteltetés ért, hogy játszhattam. Nagy öröm, hogy ezúttal Sebestyén Mártával lehettünk itt. } Említette, hogy ez az ötödik és egyben befejező része a sorozatnak. Van-e korábbi, közös múltjuk? – Több mint 10 éves az együttműködésünk Mártával. Sokat változott, alakult a programunk ez idő alatt. Most Szent István ünnepe alkalmából bekerült egy új műsorszám, az István, a királyból egy részlet, melyben Réka dalát ének-
li Sebestyén Márta, mint ahogy annak idején, az első bemutatón is ő énekelte Réka szerepét, azután pedig még hosszú évekig. Ezt Gyöngyösi Levente és jómagam átdolgozásában orgonán adtuk elő Mártával. } Minden városban másmilyen az orgona. Milyenek az eddigi tapasztalatok? – Mindig nagyon izgalmas feladat az orgonista, az orgonaművész számára, hogy igyekezzen megmutatni a hangszer legjobb oldalát, legyen az kis vagy nagy hangszer. Idén az Egri Bazilika és a miskolci református templom hangszere képviselte a két szélsőséget. A hangszerek közt nemcsak méretbeli különbség van, a templomok akusztikája, visszhangja mind-mind befolyásoló tényező, az orgonaművész pedig még az általa beállított hangszínekkel is egyediséget visz a programba. } Milyen volt a halasi helyszín? Mihez kellett alkalmazkodni? – Kiskunhalason, 2010-ben, mint
az előbb említettem, megújult ez a hangszer. Több mint a duplájára, közel háromszorosára növekedett a sípok, a regiszterek száma. Így itt is nagyon sok elképzelés megvalósítható. Ez az orgona mérete alapján a második helyen van, ami az orgonista számára növeli a lehetőségeket, hangzásilag az arany középút érzésem szerint. Kép-szöveg: Pál László
tól. Zengett Bach G-dúr prelúdium és fúgája orgonán, melynek tételeit moldvai csángó és csíksomlyói dalokkal kötötte össze az énekes: Ah, hol vagy magyarok… és Szentséges Szűz Mária. Kodály Csendes miséjének részletei is megszólaltak. Bartók: Este a székelyeknél című művének orgonaátirata bensőségesen hangzott, akárcsak énekhangon a dallam, mely folklorizálódott, népénekké vált. A művésznő népi furulyán is játszott. A bensőséges hangulatot Réka dala emelte (Szörényi-Bródy), melyért egy ország ismerte és szerette meg Sebestyén Mártát. A nagymamájától tanult (Vas megye) népének, a koncert címadója következett: Nyújtsd ki mennyből. Tolcsvay Magyar mi-
séjének két tétele – Kyrie, Sanctus – zárta a felejthetetlen koncertet. A kiemelkedő színvonalú hangversenyt ráadással zárták a művészek, áldást mondtak ránk: Áldj meg minket, Úristen – hangzott fel a lengyel zsoltár énekhangon és orgonán. Méltó helyen, meghitt környezetben, felállva, zúgó vastapssal ünnepelték a művészeket és a csodás élményt a zeneszeretők. Szamosi Szabolcs köszönetet mondott a Czár-családnak a lehetőségért, a szervezésért. Elmondta, hogy Czár Attilával régi barátságot ápolnak, a középiskolában ismerkedtek meg, Pannonhalmán. Attila volt az, aki beavatta őt a kántorizálás rejtelmeibe. L. Molnár Anna
fotók: pál lászló
} Ez már a többedik állomás. Milyenek a visszajelzések? – Az OrgonaPont sorozatot országszerte augusztusban tartja hagyományosan a Filharmónia Magyarország. Ennek felütése volt az Orgonák Éjszakája július 20-án. Úgy érzem, fantasztikus érdeklődés volt és siker. Sok száz, sok ezer ember látogatott el közelebbről megtekinteni, meghallgatni a hang-
kultúra 15
Nyújtsd ki mennyből A Filharmónia Magyarország szervezésében Kiskunhalas vendége volt Sebestyén Márta, minden magyarországi és több külföldi díjjal elismert énekművész és Szamosi Szabolcs orgonaművész, egyházzenész, az improvizáció mestere. A Szent Péter és Pál Templomot megtöltő közönséget és a művészeket Hozdik Zsolt kanonok plébános köszöntötte. Elmesélte, hogy gyermekként titokban hallgatta Nagybányán a nyolcvanas években az István, a király rockopera-lemezt, s hogy milyen nagy hatással volt rá Réka szerepében Sebestyén Márta hangja. Ezért különösen örül, hogy itt, a templomban köszöntheti. Szamosi
Szabolcs pedig már volt nálunk, az új orgona szentelésén, avatásán játszott a hangszeren. Sebestyén Márta természetes kedvességével ismertette velünk az elhangzó zenedarabokat. Gyönyörű, szép hangján csodásan szólt a gregorián Mária ének, a Tengernek fényes csillaga. A Fényes nap kezdetű népdal témájára fantasztikus improvizációt hallhattunk Szamosi Szabolcs-
16 hirdetés Légylárva tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-643 Benzinkutast felveszünk. Tel.: 06 70/620-40-30 A-647 Corso Verona gyorsétterembe konyhai kisegítőt, futárt és pultost keresünk. Érdeklődni személyesen a Corso 2-ben (Széchenyi u. 108.) vagy telefonon. Tel.: 06 20/616-88-90 (konyha), 06 20/225-50-04 (futár, pultos) A-662 Kisegítő eladót felveszek. Tel.: 06 70/431-63-00 A-701 Kiskunhalasi fogtechnikai laboratórium felvesz kerámiás, protetikai és modellkészítő munkakörbe munkatársat. Ugyanitt tanulók jelentkezését is várjuk. Jelentkezés telefonon. Tel.: 06 20/310-63-57 A-702 Corso Verona Kossuth utcai gyorséttermébe konyhai kisegítőt keresünk! Tel.: 06 70/638-48-00 A-703 Adminisztratív munkakörbe regisztrált pályakezdőt is keresek felvételre. Tel.: 06 30/945-30-01 A-704 Az Extra-Plast Kft. extruder gépkezelő és anyagmozgató munkakörbe keres megbízható leendő kollégákat soltvadkerti üzemébe. Távolról történő munkába járást támogatjuk és elősegítjük. Leendő új kollégánkat kiszámítható piaci bér és juttatások várják. Jelentkezni lehet: ivett.frittmann@gmail.com Tel.: 06 30/239-82-54 A-722 A HIGI-START Kft. áruátvevő és kiadó munkatársat felvesz! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a higistart@gmail.com címen vagy telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-725 Péket/sütőipari betanított munkást keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre. Jelentkezni személyesen Kiskunhalason, a Szabadkai út 90. szám alatt vagy telefonon. Tel.: 06 20/821-67-77 A-732 Betanított segédmunkást felveszünk! A jelentkezéseket telefonon várjuk. Tel.: 06 30/257-65-90 A-734 Kiskunhalas szélén libatelepre alkalmazottakat keresünk. Tel.: 06 20/928-45-51 A-735 Kiskunhalas szélén van egy tanyánk, ahol családias légkörben libaneveléssel és töméssel foglalkozunk. Ha szeretnél velünk dolgozni, akkor hívj! Tel.: 06 20/934-73-82 A-736 Tűzifa feldolgozáshoz segédmunkást keresünk. Tel.: 06 70/620-40-30 A-737 Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. e-mail: gerdrink1@gmail.com Tel.: 06 20/508-86-93 A-742 „C”+„E” kategóriás jogosítvánnyal sofőrt keresünk! Belföldi munka, hétfőtől péntekig, hetelős munkarend. GKI, illetve min. PÁV3 Minden hétvége szabad. Tel.: 06 70/610-85-82 A-743 Leinformálható szakácsot keresek napi 4 órában, aki a reform főzés terén otthonosan mozog. Nem étterembe! Fényképes önéletrajzokat várom: allaskiskunhalason@gmail.com A-744 Azonnali kezdéssel festőt és segédmunkást felveszünk. Tel.: 06 20/312-23-08 A-759 A Kalmár Sütőipar éjszakai árukiadói munkatársat keres. Tel.: 06 20/947-07-13 A-762 Értékesítő munkatársat keresünk! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a higistart@gmail.com e-mail címen. A-763 Élelmiszerboltba gyakorlattal rendelkező eladót keresek fő- vagy mellékállásba is. Tel.: 06 30/380-97-78 A-764 Traktorost keresünk. Tel.: 06 30/236-31-49 A-766 Kamionsofőrt keresek magyar-német viszonylatra, hétvége itthon. Tel.: 06 77/407-069 A-767 Festőt keresünk. Tel.: 06 70/457-22-25 A-768 A BS Plastic Trade Kft. soltvadkerti telephelyére konfekcionáló gépkezelőt, extruder gépkezelőt és extruder segéd gépkezelőt keres. A bejárásban segítünk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-769 A Cairo Gyros szakácsot és eladót keres. Tel.: 06 30/469-95-36 A-770 „C”+„E” kategóriás nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk Kiskunmajsa környékén. Tel.: 06 20/932-38-02 A-771 Változó munkahelyre keresünk 1 fő nehézgépkezelőt teleszkópos rakodógépre és 1 főt lánctalpas gépre. „C” kategória előny. Tel.: 06 30/916-53-54 A-772
2019. szeptember 4. Sofőrt keresünk! Nehézgép-szállító trailer szerelvényre saját munkagépek szállítására. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-773 Szerelőt, lakatost, autóvillamossági szerelőt keresünk műhelyünkbe saját teherautók és munkagépek javításához. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-774 Sofőrt keresünk nemzetközi viszonylatra. Állandó német-magyar munkára. Kiemelkedő fizetés. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-775 Sofőrt keresünk! C+E kategóriával. Pótos-darus rönkszállító szerelvényre. Napi bejárós munkarend. GKI vizsga nem szükséges. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-776 Sofőröket keresünk! Rönkszállító, önkihordós és billencs szerelvényre, hetelős munkarendbe. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-777
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Kiskunhalas Kossuth u., Digi ügyfélszolgálat felett, I. emeleten, 22 m2 alapterületű iroda saját mosdó helyiséggel, közös étkező konyhával, teljes infrastruktúrával, bútorozva bérbe adó. Ár teljes rezsiköltséggel 50.000 Ft+áfa/hó. Tel.: 06 30/943-75-31 A-711 Mélykúton működő élelmiszerüzlet családi okok miatt kiadó. Tel.: 06 30/286-82-19 A-712 Albérletet keresünk. Leinformálható család vagyunk. Kiskunhalas és 15 km-es körzetében. Tel.: 06 20/976-08-29 A-758 Irodának, szolgáltatásnak, kereskedelmi tevékenységnek 42 m2 üzlethelyiség kiadó a Kurucon. Tel.: 06 70/431-63-00 A-779 Albérletet keresek. Tel.: 06 70/518-35-08 A-780
GT cipők már Kiskunhalason is! Hazai gyártású, kiváló minőségű bőrcipők! CIPŐDISZKONT, Szilády Á. 1. A-713 Szezonvégi kiárusítás! 30-50 %-os engedménnyel! CIPŐDISZKONT, Kiskunhalas, Szilády Á. 1. A-714 Élettársat keresek hölgy személyében. Levelezési cím: 6414 Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 65. A-745 Idős néni, bácsi vagy házaspár gondozását vállalnám tartási szerződéssel. Tel.: 06 70/604-43-92 A-781
Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 Sóstón a Csigabiga dűlőn 1364 m2-es zártkerti, művelés alól kivett terület eladó. Tel.: 06 30/410-70-00 A-638 Átlós utcán 2 szobás családi ház, gáz- és vegyes tüzelésű, garázzsal eladó. Tel.: 06 70/504-29-37 A-748 Átlós utcán 1,3 ha termőföld kukorica terméssel, gazdasági épülettel eladó. Tel.: 06 70/504-29-37 A-749 120 m2-es családi ház eladó bútorozva, azonnali beköltözéssel. Tel.: 06 20/312-23-08 A-760 Kertvárosban 750 m2-es telek eladó. Tel.: 06 20/312-23-08 A-761 Kiskunhalasi tangazdaságban 4044 m2 telken lakás és nagy gazdasági épület eladó. Tel.: 06 20/263-96-52 A-782 Kuruc vitézek terén I. emeleti, 2 szobás, téglaépítésű, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Tel.: 06 30/588-95-09 A-783 Kiskunhalas környékén 41 ha szőlőterület eladó, 35 ha AKG kötelezettség átvállalással. Tel.: 06 30/330-20-54 A-784
Matematika különórát vállalok középiskolások és általános iskolások részére. (16 óra után) Tel.: 06 30/961-26-23 A-719 Lakodalmi ceremóniamester németül és angolul is. Tel.: 06 20/946-67-27 A-754 Szakdolgozati segítség – összerakom neked! Tel.: 06 20/946-67-27 A-755 Német fordítás, tolmácsolás. Tel.: 06 20/946-67-27 A-756
Születtek: Bali Olivér Noel (Revai Karolina Márta) Kiskunmajsa, Bugyi Egon Zente (Lehoczki Annamária) Kiskunhalas, Turu Anna (Hajdú Brigitta) Kiskunhalas, Biró Panni (Fodor Bernadett) Kiskunhalas, Árvai Máté (Bán Tímea) Kecel, Macska Márk Marsal (Rékasi Marianna) Kiskunhalas, Galgóczi Kornél (Szűcs Anikó) Kiskunhalas, Dobosi Dániel (Diósi Bernadett) Császártöltés, Janosics László (Baricsa Elvira) Kiskőrös, Torma Adrián Kevin (Benkovics Elisabeth) Jánoshalma, Szécsi Dániel Bence (Tapodi Renáta) Balotaszállás Házasságot kötöttek: Takács Henrik és Kertész Ildikó, Antal László és Dr. Szűcs Elvira Adrienn, Sivic Mario és Balog Viktória, Koczka Balázs és Kovács Zita Elhunytak: Ujvári Istvánné Ujvári Julianna (Akasztó), Szabó Jánosné Kiss Ilona (Tabdi), Hanzik Miklósné Forgács Zsófia (Balotaszállás), Dudás Sándor Antal (Pirtó), Sós Ferencné Vajda Rozália (Kalocsa), Varga József (Kiskunhalas), Kiss Istvánné Losonczi Ilona (Kiskőrös), Lucza Andrásné Tóth Erzsébet (Kiskőrös), Veres Mátyás Károly (Tázlár), Torgyik István (Bócsa)
2019. szeptember 4. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Szeptember 4. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 23:00 Képújság Szeptember 5. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Szeptember 6. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.)
07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:20 William zenei világa - koncert 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 William zenei világa - koncert (ism.) 00:40 Képújság Szeptember 7. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 13:30 40. Halasi Szüreti Fesztivál – élő közvetítés 18:00 William zenei világa koncert (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.) 21:00 Képújság Szeptember 8. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (közéleti magazin) (ism.)
18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Szeptember 9. hétfő 00:00 Képújság 07:00 William zenei világa koncert (ism.) 08:40 Képújság 12:00 William zenei világa koncert (ism.) 13:40 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Szeptember 10. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Kovács Iván, Pál László, police.hu Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
2019. szeptember 4.
Madár is gratulált Dominiknek Európa-bajnokság
A Határőr Dózsa SE lovasa, Tuska Péter az augusztus 28. és szeptember 1. között rendezett németországi military Európa-bajnokságon egyedüli magyarként képviselte hazánkat. Péter az első tusa, a díjlovaglás után a hetvenkettedik helyen zárt. A folytatás azonban sokkal jobban sikerült és ez az eredményeken is meglátszott. A következő erőpróbán, a tereplovagláson aztán feljebb lépett egy nagyon szép és biztonságos pályával. A harmadik tusában, a 130 centiméteres akadályokkal nehezített díjugratásban két verőhibával végzett Péter és Ben Bendegúz, de így is 3 helyet előrelépve, a negyvenhatodik helyen zárt a páros. KI
Aranyérmes
A több, mint négy évtizedes múltra visszatekintő Országos Média Teniszbajnokságnak, a hagyományokhoz ragaszkodva, ezúttal is Balatonboglár adott méltó helyszínt. Az ország egyik legnagyobb hagyományokkal – 1903-ban alapították – rendelkező Balatonboglári Tenisz Club SE csütörtöktől szombatig látta vendégül az ország legkiválóbb, médiában dolgozó teniszezőit. A Halasi Média és Kultúra Kft. stúdióvezetője, Szenczi Lajos hosszú évek óta részese ennek a megmérettetésnek és rendre az élcsoportban végez a különböző kategóriákban kiírt bajnokságon. Idén minden eddigi teljesítményét felülmúlta kollégánk. Lajos férfi egyesben, férfi párosban (Szenczi-Nagyiványi) és vegyes párosban (Szenczi–Bebők) is diadalmaskodott. TI
Versenytánc
Kiválóan szerepelt egy siófoki megméretésen egy fiatal halasi táncospár. A Studio 2000 TSE színeiben Dubai Dóra és Reznák Zsolt egy rangos nemzetközi versenyen képviselte az egyesületet, Kiskunhalast. Siófokon, a Kiss Szilárd Aréna adott otthont a IV. International Beach Dance Cup-nak. Dóra és Zsolt standard, valamint latin számokban, öszszesen 13 alkalommal szerepelt. Zseniális teljesítményükkel végül nyolc arany- és öt ezüstéremmel térhettek haza. A siker értékét növeli, hogy rangos nemzetközi mezőny gyűlt öszsze a siófoki megméretésen. jel
Egy rangos nemzetközi ökölvívóversenyen szerepelhetett Baráth Dominik, a Halasi Box Club szorgalmas, tehetséges bokszolója. Ellenfelét legyőzte, így elégedett volt vele a csapatvezetés is. Mint megtudtuk, a fiatal halasi sportolónak gratulált Erdei Zsolt, Madár, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is. A Madárfészek-Godalo Ökölvívó pára. A szegedi csapatban ott volt a Akadémia meghívására érkezett a Halasi Box Club versenyzője, Baráth szegedi Boxvilág SE csapata Gyer- Dominik is. gyószárhegyre, a Tatárdombi Ku- Varsányi Vera, az egyesület el-
Halasi ötös
nöke arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Gyergyószárhegy szélén lévő Tatárdombnál minden évben megemlékeznek az 1658. szeptember 6-i tatárdúlás sikeres visszaveréséről, és az ott elesett hősökről. A megemlékezésre gyalogosan zarándokoltak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában élő gyerekek, majd Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az alapítvány létrehozója vezetett szentmisét, amelyet koszorúzás követett a tatárdombi emlékműnél. Ezen ünnepség keretén belül került sor más sportesemények mellett az ökölvívó találkozóra is. A szegedi csapatban három idegenlégiós is szerepelt, köztük Dominik is, aki gyermek korosztályban húzott kesztyűt. A halasi fiú sikeresen vette az akadályt, nagy elszántsággal küzdve végül győztesként hagyhatta el a szorítót. A rendezvényen részt vett Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is. – A Szegedi Boxvilág SE csapatának és főleg Szuknai Zsuzsának köszönjük, hogy elvitte Dominikot erre a megméretésre. Ő az, aki nagyon kitartóan űzi az ökölvívást, ha teheti, a hét összes edzésére bejár, nagy céljai vannak és ezek teljesülhetnek is – fogalmazott Varsányi Vera. JL
hogy milyen eredmények születnek majd a következő fordulókban. Ha így küzdenek a fiúk, akkor nem lehet baj. Jól menetelnek az U19-es csapat tagjai is. A Kalocsai MéhecsVégre olyan játékkal rukkolt elő a Faddikorr- kék ellen is győzött a KFC Fodor Zsombor, Földes PéKiskunhalasi FC csapata, amelyet joggal vár el ter és Vincze Gergő találataival. Kép-szöveg: JL tőle az elnökség és a közönsége. A Kalocsa ellen nagy akarattal, erőbedobással, szívvel harcoltak a játékosok és ennek gólzáporos győzelem lett a vége. Stetakovic Marinko, a régi-új edző lapzártánk idején veszi át a csapat irányítását. A múlt hét közepén eldőlt, hogy visszatér a halasi kispadra Stetakovic Marinko, miután felépült súlyos betegségéből. Az is biztossá vált, hogy a hétvégi, Kalocsa elleni találkozón még nem tud leülni a Faddikorr-Kiskunhalasi FC kispadjára. Így az a döntés született, hogy két játékos, Csáki Róbert és Nagy Attila meccsel majd. Úgy tűnik, hogy sikerült kellőképen feltüzelni a csapattársakat, ugyanis egy más szellemű Kiskunhalast láthattunk. Motiváltan, nagy akarattal, szívvel tette a pályán lévő valamenynyi játékos a dolgát, ráadásul ami eddig meccseken át nem jött be, most sikerült. Sorin Amariutei egymaga négy gólt szerzett, de ne feledkezzünk el Brindza Tamás szabadrúgás találatáról sem. Mindenki hozzátette a magáét a sikerhez, ráadásul sikerült a védelemnek gólmentesnek maradni. Faddikorr-Kiskunhalasi FC–Kalocsa 5-0. A mostani győzelem értékét igazán az mutatja majd meg,
sport 19
2019. szeptember 4.
A két Szegedi ismét Halason lovagol majd A 40. Halasi Szüreti Fesztivál egyik kiemelkedő eseménye a menet lesz, amely idén több különlegességet is tartalmaz. Ismét Kiskunhalason köszönthetjük a két Szegedit, Szegedi Gábort és fiát, ifj. Szegedi Gábort, ők a menet élén lovagolnak majd. Mint megtudtuk, szívesen mondtak igent a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. hívó szavára. Ha az emlékeinkben kutatunk, biztosan felbukkan egy olyan kép, amikor Szegedi Gábor a szüreti menetben masíroz a Guinnessrekorder Pusztatízesével.
Az ifjabbik Szegedi Kínában tízezrek előtt tartott bemutatókat Legendás kettős Vele lesz fia, ifjabb Szegedi Gábor, aki szintén vérbeli lovas, bár korábban egészen kiváló kézilabdázó is volt. A „kis Gábor” négy és fél éve Kínában él, előtte pedig Skandináviában tanította a következő generációt a lósport szeretetére. Persze több száz bemutatót is tartott, több tízezer embernek okozSzegedi Gábor Gróf Széchenyi István emlékérmes va ezzel örömet és élményt. Négy évnyi pekingi tartózkodás után az elmúlt néhány hónap már egy gyönyörű sziA Szegedi geten, Hajnanon telt el. A napokban volt 30 esztendeje an- – Ez egy trópusi hely, ahová tulajnak, hogy az első hazai rendezésű kettesfogathajtó világbajnokságon, Balatonfenyvesen aranyérmes lett a magyar válogatott. Ebben a nemzeti csapatban fontos szerepe volt Szegedi Gábornak, a Határőr Dózsa versenyzője Vidám, Szultán és Tatár nevű lovaival vette ki részét a sikerből. Néhány nap múlva, egészen pontosan szombaton délután a halasiak is láthatják a kiváló sportembert, aki az idén vehette át a Gróf Széchenyi István Emlékérmet több évtizedes pályafutásának elismeréséről. Ebben a kiemelkedő életpályában fontos rész volt a Pusztaötös fogat Pusztatizennégyessé fejlesztése. Ez 1981 és 2003 között történt – tudtuk meg. Aki az emlékei között kutat, bizony, beugrik az a kép, amikor Szegedi Gábor a szüreti menetben vett részt, gyönyörű lovai hátán állva, a közönség előtt tisztelegve. Nos, ha nem is a pusztafogattal, de itt lesz idén is a menetben a kiváló sportember, aki a tervek szerint a sokadalmat vezeti majd.
donképpen a tulajdonos leköltöztette a lovardát. Minden igényt kielégítő létesítmények vannak, egy 3 ezer fős lelátóval. Én vagyok a lovarda főedzője, közvetlenül 10 bemutató- és 2 díjugrató lóval foglalkozom. Várjuk a csoportokat. Jönnek is szép számban. Jól érzem magam, de azért nagyon jó újra itthon – tudtuk meg Gábortól. Most éppen szünetel a szezon, ezt az időt használta ki az ifjabb Szegedi, hogy hazalátogasson. Ilyenkor a családjával és a barátaival tölti ideje nagy részét. Korábban is szerepelt a Nem-
zeti Vágtákon, idén is örömmel teszi, a szervezőktől felkérést kap. Mindenesetre a Halasmédia hívó szava nagyon jólesett neki. – Természetes volt, hogy szívesen jövök. Apuval még egyeztetünk a részletekről, de öröm lesz újra halasi közönség előtt lovagolni. Nagyon várom már – mondta ifjabb Szegedi Gábor. A két Szegedi, így utoljára együtt akkor lovagolt, amikor az idősebbik Gábor átadta fiának a stafétát a Hirling József Lovasparkban. Jáger Levente Fotók: Kovács Iván, ifj. Szegedi Gábor archívuma
20 színesben
2019. szeptember 4.
rita asszony ízvarázslata
Hozzávalók: 60 dkg friss tőkehalfilé, 3 púpozott ek liszt, 1 púpozott ek kukoricakeményítő, 1 db tojás, 1/2 csomag sütőpor, 1 1/2 dl sör (lehetőleg félbarna), 1 dl szóda, 1 tk só, 1 kg burgonya, 200 g tejföl, 75 g majonéz, 20 g dijoni mustár, 1/2 db citrom leve, 25 g konzerv kapribogyó, pár szál petrezselyem. Elkészítés: a burgonyákat hasábokra vágjuk, konyharuhával megszárítjuk. Az olajat mély serpenyőbe öntjük, felmelegítjük, kis adagokban megsütjük a burgonyahasábokat, majd sütőben melegen tartjuk őket. A mártogatóshoz apróra vágjuk a kaprit és a petrezselymet, majd összekeverjük a többi hozzávalóval, ha szükséges, állítunk az ízeken, inkább kicsit savanykás legyen, mint édes. Jöhet a hal. A lisztet, keményítőt, sütőport és sót beletesszük egy keverőtálba, dobunk bele egy szép tojást, és az egészet öntsük nyakon sörrel és egy kis szódával. Gyorsan keverjük simára az
Fotó: szőri attila
Fish & chips
egészet, egy sűrűbb palacsintatészta állagú masszát kell kapnunk. Az ázsiai tempurához hasonlóan a sörtészta is jéghideg állapotában sül a legropogósabbra, ezért fontos, hogy minden felhasznált alapanyag hideg legyen, amit még a kész tésztába dobott pár szem jégkockával is tudunk fokozni. A halat konyhai papírtörlővel szárítsuk le, sózzuk meg mindkét oldalát és mártsuk bele a sörtésztába. Óvatosan eresszük a forró olajba és süssük kb. 4-5 percig, amíg szép aranybarna színe nem lesz. Rita asszony