XXXIII. évf. 41. szám 2019. október 9.

Page 1

2019. október 9. • XXXIII. évfolyam 41. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


jubileum

2019. október 9.

Gálával ünnepelte 60. születésnapját a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola Van, aki profi zenész lett, vagy már maga is növendékeket tanít, míg mások hobbiként zenélnek vagy énekelnek. Egy biztos, minden egykori növendéknek hasznos tudást és szép emlékeket adott fennállásának 60 éve alatt a zeneiskola, mai nevén Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola. A fanfárok hangjával és az ünnepi köszöntőkkel vette kezdetét a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola 60. születésnapi gálája. Bányai Gábor országgyűlési képviselő üzenetet küldött, melyben a következőket írta: „Szívből gratulálok az iskolának eddigi sikereihez és arra bíztatom a szülőket, hogy minél több gyereket írassanak be az intézménybe, hiszen a magyar kultúra megismeréséhez

és ápolásához a művészeti iskolán keresztül vezet az út. Zeneszerető emberként kívánom, hogy az iskola a jövőben is töltsön be vezető szerepet Kiskunhalas életében.” Kovács Andrea, a művészeti iskola vezetője beszédében elmondta: szívet melengető érzés, hogy milyen sok emberrel ünnepelhetnek együtt. – Nemzedékek nőttek itt fel. Az eltelt 60 évben pedagógusaink munkájá- nak eredményeként számtalan versenyt nyertek meg diákjaink és soksok fellépéssel színesítették városunk életét. Az igazgatónő azt is hozzáfűzte, hogy régi vágyuk egy önálló épülethez jutni, ami még a jövő feladata lesz. Fülöp Róbert polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, mekkora szerepe van a művészeti iskolának a város életében. – Nagyon fontos, hogy minden nagy

Örömünnep Az iskolatörténet fontos eseményeire fűzték fel az est produkcióit egy nagypapa, Pősz Attila és kis unokája, Jeszenszky Laura múltat idéző beszélgetésében. Viva la musica – 1959. szeptember 11. – az első tanévnyitó ünnepély. 1969 – az Úttörő Fúvószenekar és az Ifjú Zenebarátok Köre megalakulása. 1979 – már gordonka, 1989 – magánének- és furulyaoktatás is volt a már meglévő hangszerek mellett. 1994 – létrejött a Zeneszeretők Kiskunhalasért Alapítvány. 2001 – hódító útjára indult a nagysikerű Rézangyalok Big Band. 2004 – megjelent a néptánc, társastánc, színház és képzőművészet szak. Az utóbbi években ütőhangszerekkel bővült a hangszeres paletta és újraindult a zeneóvoda. Mindent nem tudtunk megmutatni, de a jeles napra elfogadták meghívásunkat kiváló volt növendékeink, akik fantasztikus sikerrel muzsikáltak a templomot teljesen megtöltő meghívottak és érdeklődők előtt. Köszönet illeti Baráti Eszter gordonkaművészt, Gál Gabi operaénekes művészt, Gál Szilvi fuvolaművészt, Gáspár Csaba volt tanítványunkat és tanárunkat, a Rézangyalok alapító karnagyát, aki most is megszólaltatta trombitáját a fúvósokkal együtt. A nagyszerű és megható megemlékezés részesei voltak: a zeneiskola tanári kórusa, gyermekkara, fúvós-vonós zenekara, Jazz Band, vonós trió, néptáncosok, dobosok, zongorakísérők és valamennyi tanára, dolgozója. A rendezés Czagányné Pásztor Anikó tanárnő munkája, a műsort Harnóczi Hajnalka tanárnő vezette. Köszönet minden fellépőnek és segítőnek. A sok-sok vendég mellett a szívmelengető emlékezést megtisztelte jelenlétével Szabó Sándorné Sárika, aki az első, alapító igazgató, Szombati Károlyné Suba Irma unokahúga. Irma nénit Kodály Zoltán javasolta e posztra, neki is köszönhetjük az eltelt gyönyörű 60 évet. LMA

ünnepségünkön megcsodálhatjuk azt a tudást és tehetséget, amit ők adnak. A város közössége hálás azoknak, akik hangszert ragadnak, és akik a fiatal generációkat tanítják erre – zárta szavait a polgármester. A köszöntő beszédeket követően az elmúlt 60 évet felidéző műsor vette kezdetét, majd az ünnepség zárásaként megérkezett a hatalmas születésnapi torta. Kép-szöveg: Fehér Erika


2019. október 9.

Azt mondják, akiket szeretünk, tisztelünk, azokat sohasem felejtjük el. Akik sokat tettek értünk, miattunk, azoknak a neve örökre beleíródik a mindennapjainkba. Kiskunhalason az elmúlt napokban volt alkalmunk emlékezni rájuk, megemlékezni róluk. Mert ők igazán fontosak nekünk. A 13 aradi vértanú nevét kívülről fújtuk az általános iskolában. A történelemtanárnőm, Maglódiné Marika verte bele a fejünkbe, annyiszor elmondatta velünk, amíg hibátlanul nem ment a névsorolás. Marci fiam még alsó tagozatban mondta fel nekem egyszer az aradi hősöket. Rájuk emlékeztünk a napokban, a városban tábla és Thorma János monumentális festménye őrzi a szomorú történelmi pillanatot. Ahogy dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédében mondta, fontos, hogy a következő generációk is méltó módon hajtsanak fejet a hősök emléke előtt. Emlékezett és ünnepelt a katolikus közösség is. Éppen 250 esztendeje annak, hogy az első plébános hivatalba lépett a városban, megalakult a helyi közösség. Egy évvel később pedig templomszentelésre gyűltek össze a hívek. A jeles jubileum kapcsán rendezett ünnepi szentmisére visszatértek a korábbi, sokak által tisztelt plébánosok. Az is emelte az ünnep jelentőségét, hogy Marian Adam Waligóra, a Częstochowa-i Kegyhely igazgatója mutatta be a misét, mégpedig magyar nyelven. Csendes névadót tartottak a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolában. Egykori tanárukról, a tornasport emblematikus alakjáról, Kiskunhalas díszpolgáráról, Paczolay Gyuláról nevezték el a tornacsarnokot. A magnéziumportól átitatott levegőt beszívva mindenkinek eszébe juthatott egy emlék a volt edzőjéről, nemzetközi versenybíróról. Mostantól, ha elindulunk az intézmény folyosóján a tornászok szentélye felé, olvashatjuk a nevét is. Az emlékek pedig drága kincsek mindenkinek, érdemes azokat megőrizni. Jáger Levente

Az aradi vértanúkra emlékeztek 170 esztendővel ezelőtt az 184849-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégezték a 13 hős vértanút, ugyanekkor Pesten gróf Batthyány Lajos golyó általi halált halt. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly vértanúi halálát festette meg a múzeum névadója, a halasi születésű Thorma János. Monumentális műve, az Aradi vértanúk előtt rótták le tiszteletüket a megemlékezés résztvevői. A halasi ünnepségen Kuris István László önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket. A vendégek között itt volt Dr. Jerzy Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint P. Marian Adam Waligóra, a Częstocho-

wa-i Kegyhely igazgatója. Ünnepi beszédet Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott. A miniszter szerint az 184849-es szabadságharc megmutatta, hogy milyen ereje van a magyarságnak, ha összefog egy nemes cél érdekében. Az elszánt szabadságharcosokkal nem bírt el a Habsburg had, így a cári csapatokat kellett segítségül hívni, csak így tudták legyőzni őket. Kiskunhalas akkori lakossága is egy emberként állt a szabadságharcosok mellé, később a város szülöt-

te, Thorma János pedig megfestette hatalmas festményeit, a Talpra magyart! és az Aradi vértanúkat, így emlékezve a dicső harcosokra. Az ünnepségen a KSZC Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai adtak műsort, felidézve az aradi vértanúk búcsúgondolatait. Az ünnepség résztvevői a Magyar Honvédség Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarának zenei kísérete mellett helyezték el a megemlékezés virágait Thorma János festménye előtt. Kép-szöveg: Bakos László

Szentmise a jeles évfordulón A templom főünnepén, az egyházközség alapításának 250. jubileumi évében a világhírű Częstochowa-i Kegy­hely igazgatója tartott szentmisét az Alsóvárosi Római Katolikus Templomban. A híveket Hozdik Zsolt kanonok, plébános köszöntötte, mint mondta, a két és fél évszázad alatt sokat szépült a templom, összetartó közösség jött itt létre. A felújítások, fejlesztések folyamatosak, éppen erre az ünnepi alkalomra készültek el a felszentelés helyét jelző gyertyatartók is. Az ezüstmisét tartó Marian Adam Waligóra pálos szerzetest 1994-ben szentelték pappá Czętochowában. Szerzetesként megtanulta a magyar nyelvet a pálosokkal való kapcsolattartás érdekében. Pappá szentelése után újmisésként Magyarországra, a pécsi pálos kolostorba került, és ott végzett egy éven keresztül lelkipásztori szolgálatot, elmélyítve ezalatt magyar nyelvi, történelmi és kulturális ismereteit. A szentmisén Marian Adam Waligóra elmondta, öröm-

Fotó: Anda Péter

Emlékeink

fókuszban

Fülöp Róbert polgármester és Marian Adam Waligóra, a Częstochowa-i Kegyhely igazgatója mel jött Kiskunhalasra, ahol most ünnepel a közösség. Hozzátette, a lengyel-magyar barátság jó példája, hogy Kiskunhalason Malczyk Károly és Pawlik Milada lengyel menekült házaspár festette ki a templomot 1944-ben. Ez a templom nem csak építmény, belőlünk, élő kövekből áll ez az épület. A templom nem egy múzeum, hanem élő közösségi tér, az Úr eleven tanítványai-

nak közössége. Az ünnepi eseményen részt vett Dr. Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Az ünnepi szentmisén közreműködött és fél órás hangversenyt adott a Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara. BL


Kábítószeres

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kábítószer birtoklásának bűntette miatt vádat emelt egy 51 éves kiskunmajsai férfi ellen, aki idén január vége előtt a lakásán marihuánát és extasyt tartott és fogyasztott, majd amikor a rendőrök rajtaütöttek, a szomszédba dobta át a drog egy részét. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott pontosabban meg nem állapítható időpontban saját fogyasztásra marihuánát és extasy port szerzett egy ismeretlen személytől. A vádlott a kábítószerekből fogyasztott, a maradékot pedig a kiskunmajsai lakásán tartotta. Idén január 31-én reggel a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai megjelentek a férfi ingatlanánál. A drogfogyasztó ezt észrevette és két csomag marihuánát a szomszédos udvarba dobott, hogy mentse magát. A rendőrök azonban ezt észrevették és a kábítószert a szomszédban le is foglalták. Az egyenruhások a még három tasak extasy port is lefoglalták, az összes drog hatóanyagtartalma meghaladja a csekély mennyiség felső határát. A szakértő a vádlott vizeletmintája alapján azt is megállapította, hogy fogyasztott is a fehér extasy porból. A szabadlábon védekező vádlott büntetett előéletű, visszaesőnek minősül és a bűncselekményt egy korábbi börtönbüntetésből történt feltételes szabadságra bocsátása alatt követte el. A járási ügyészség a férfit kábítószer birtoklásának bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a korábbi feltételes szabadságot is meg kell szüntetni. A vádlott bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

2019. október 9.

Gondatlan volt, meghalt a kisfia Nem lesz könnyű dolga annak a bíróságnak, amelynek ítéletet kell hoznia majd annak a 27 éves jánoshalmi anyának az ügyében, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyt nyomozás. Az asszonynak meghalt a kisfia, mert egy olyan udvarban játszott, ahol rádőlt egy 23 kilós keretes ágybetét. Tragikus haláleset rázta meg Jánoshalmát idén márciusban. A Kélesi úton élők azt tapasztalták, hogy az egyik házhoz két mentőautó érkezett, majd a közelben leszállt a mentőhelikopter is. Egy 7 éves kisfiú életéért küzdöttek, sajnos eredménytelenül. Később kiderült, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés vétség miatt indított büntetőeljárást egy 27 éves jánoshalmi nővel szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján az anya 7 éves gyermekét felügyelet nélkül elengedte az utcában lakó nagymamájához. A gyermek

Fotó illusztráció

kék fény

felügyeletéről ezt követően nem gondoskodott, a nagyszülőt a fia érkezéséről nem tájékoztatta. A tragikus végkifejlethez vezető utat próbálták rekonstruálni a nyomozók az elmúlt hónapokban. A napokban lezárult a vizsgálat, amely azt állapította meg, hogy a nő tudott arról, hogy a nagymama ingatlanának udvara rendezetlen. Ott több – különösen a kiskorúra nézve – jellegénél, méreténél, súlyánál fogva súlyos, vagy akár halálos eredménnyel járó

Gyújtogatással fenyegetett

Kutyatámadás

Két kutya támadt rá a saját kutyáját sétáltató nőre Kiskunhalason, a Szántó Kovács utcában. Az ügyben súlyos testi sértés gyanúja miatt büntetőeljárás indult – tudta meg szerkesztőségünk. A sértett az eset következtében súlyosan megsérült, többek között eltört a karja és harapásos, horzsolásos sebei keletkeztek. jel

sérülés okozására alkalmas tárgy is található volt. A gyerekre – feltételezhetően játék közben – egy, a kerítésnek támasztott, 23 kilogramm súlyú, fából készült, kerettel rendelkező ágybetét rádőlt. Hiába érkezett gyorsan a segítség, közel két óra után az orvosnak ki kellett mondania, a kisfiú meghalt. Az iratok az ügyészségre kerültek – derült ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. JL

Három nappal a rablás után kért csak segítséget a rendőrségtől egy mélykúti férfi. A 76 éves sértettet azzal fenyegette a kirablója, hogy felgyújtja a házát. Két alkalommal, összesen 100 ezer forintot vett el a bácsitól. Lapzártánk idején tett bejelentést Rendőr-főkapitányság tájékoza rendőrségen egy 76 éves mély- tatása szerint a bácsi azt mondkúti férfi. A Bács-Kiskun Megyei ta, hogy három nappal korábban

kirabolta egy férfi. Az elmondása alapján aztán kiderült, mi történt a mélykúti házban. A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető – akit a bácsi látásból ismert – az esti órákban megjelent a házánál, és egy öngyújtóval megfenyegette. Azt állította, hogy rágyújtja a házát, amennyiben nem ad neki pénzt. Az ijedtségét kihasználva a tettes áldozata pénztárcájából hozzávetőleg 50 ezer forint készpénzt tulajdonított el, majd távozott az ingatlanból. Az is kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor fenyegetőzött és pénzt vitt el. Egy héttel korábban, hasonló módszerrel szintén 50 ezer forintot vitt el az idős férfitől. A rendőrök – a bejelentést követően – néhány óra alatt elfogták a 36 éves bácsalmási férfit, aki a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Őt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. jáger


választás

2019. október 9.

„Mi vagyunk a harmadik út Kiskunhalason” A piacnál várta a választópolgárokat és tartott sajtótájékoztatót Szabadi István, a Mi Hazánk Mozgalom polgármesterjelöltje. Az eseményen jelen volt a megyei ifjúságpolitikai kabinetvezető is. – Büszke vagyok arra, hogy Halason Szabadi István mozgalmunk polgármesterjelöltje. Fontos, hogy az emberek tudják, a Mi Hazánk Mozgalom egy harmadik, nemzeti alternatíva, ami azokat az embereket szólítja meg, akik csalódtak az elmúlt évtizedek magyar politikájában – mondta Faragó Dániel ifjúságpolitikai kabinetvezető. – Kijelenthetem, hogy amennyi-

ben a választók jóvoltából ott lehetünk a testületben, illetve polgármesterként nekem szavaznak bizalmat, a Mi Hazánk Mozgalom lesz az az erő, ami radikálisan, konstruktívan szól majd bele a helyi politikába. Egyik legfőbb eleme a programunknak, hogy a meglévő mellett adjunk egy alternatív piacot a halasiaknak. Par- lőknek nem jó. A vásártéren létre megszoknak majd az emberek – kolási gondok vannak, magas fogunk hozni egy olyan alterna- fejtette ki a polgármesterjelölt. helypénzek, ez pedig a kisterme- tív árusítóhelyet, amit könnyedén Kép-szöveg: Szőri Attila

„A jövő nemzedékéért dolgozunk” Hétfőn délelőtt a Városháza épületénél tartott tájékoztatót a Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi szervezete. Rétfalvi Józsefné polgármesterjelölt beszélt célkitűzéseikről, és arról, hogy a lakossági visszajelzések alapján min szeretnének változtatni városunkban. – Mottónk az, hogy Nem az a fontos, ki melyik oldalról jött, hanem az, hogy mindannyian egy tisztességes, becsületes országot akarunk. Képviselünk keresztény értékeket, baloldali szolidaritást és tiszteljük az idősek többgenerációs munkáját, de a jövő nemzedékéért is dolgozunk. Kijelenthetjük, hogy nem jól mennek a dolgok városunkban.

Évekkel ezelőtt beharangozták, hogy 26 pályázatot nyert Halas, sajnos ebből eddig csak 3 valósult meg. A lakosság várná a fürdő korszerűsítését, a buszállomás elkészülését, a kerékpárút-hálózat bővítését. Arra kérem a lakosságot, hogy tegyünk közösen a város jövőjéért, október 13-án menjenek denki Magyarországa Mozgalom képviselőjelöltjeire! el voksolni, és szavazzanak a Min- polgármesterjelöltjére, valamint Kép-szöveg: Szőri Attila

Polgármestert, képviselőket választunk Már csak néhány nap van hátra az első, öt éven át tartó önkormányzati ciklusból. Vasárnap polgármestert és képviselőket választ Kiskunhalas. Tíz egyéni körzetben összesen 31 jelölt számít a halasiak szavazatára, a városvezetői székre hárman jelentkeztek be.

archív fotók: jáger levente

mesterjelöltekre. A valasztas.hu adatai szerint 22871 halasi nyilváníthat véleményt, a legnagyobb lélekszámú szavazókör a tízes, a Kertvárosiiskolában található, oda 1135 polgárt Vasárnap reggel hat órakor nyitnak városban 30 helyen lehet leadni vok- várnak. Három szervezet, a FideszKiskunhalason is a szavazókörök, a sainkat a képviselő-, illetve polgár- KDNP, a Mi Hazánk Mozgalom és a Mindenki Magyarországa Mozgalom állított mind a tíz körzetben jelöltet, egy független aspiráns van, rá a hetes kerületben lehet szavazni. Mindhárom tömörülés indított polgármesterjelöltet is. A kiskunhalasi képviselő-testület 15 fős lesz, tíz főt az egyéni kerületek adnak, egy fő a polgármester, a további négy helyre listáról lehet bekerülni. A fent felsorolt mindhárom politikai szervezet állított listát. Valamennyi választópolgár megkapta a Helyi Választási Irodától az értesítőt, ebben megtalálják azt a helyet, ahol szavazniuk lehet. A harminc helyszín este hét órá-

ig lesz nyitva. A jelenlegi testületből egészen biztosan nem lesz képviselő Farkas Dániel, Hevesiné Vincze Éva, Tapodi Attila és Váradi Krisztián sem. Az új testület alakuló ülése a tervek szerint október 22-én, 18 órakor lesz. A Halas Televízió pénteken este 19.30 órától bemutatja a három polgármesterjelöltet, október 13-án, 19.30 órától pedig élő választási műsorban számol be az eredményről. Jáger L.


hírek

2019. október 9.

Harmincéves testvériskolai ünnep A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma és a kronachi Lorenz-Kaim Schule közös 30 éves jubileumi ünnepségét rendezték múlt hét pénteken a Csipkeház rendezvénytermében. Az ünnepen felidézték az iskolák és a város gazdag kapcsolati múltját. Rudolf Schirmer biztosította vendéglátóját a kapcsolatépítés további erősítéséről, majd egy Kronachot ábrázoló akvarell képpel ajándékozta meg Szabó Edina igazgatót. Az ünnepségen a jelenlévő kronachi alpolgármester, Angela Hoffman is örömét fejezte ki a testvériskolai és

Rudolf Schirmer és Szabó Edina iskolaigazgatók mellett Angela Hoffman kronachi alpolgármester

Szabó Edina igazgató köszöntötte a vendégeket Szabó Edina fogadta és üdvözölte a vendégeket. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma igazgatónője köszöntőjében kiemelte a 30 éves kapcsolat kezdeményezőit mindkét fél részéről. A két intézmény partnersége mellett a 25 éves testvérvárosi kapcsolatokkal rendelkező halasi és kronachi városvezetők munkásságát is hangsúlyozta. A vendégek részéről először a kronachi Lorenz-Kaim Schule igazgatója, Rudolf Schirmer köszönte meg a vendéglátást. Beszélt az elmúlt 30 év kiemelkedő emlékeiről.

Fülöp Róbert polgármester Berki Viola képpel ismerte el a nyugdíjba készülő Hubert Zapf munkáját

a partnervárosi kapcsolatok alakulásával összefüggésben és kronachi jelképeket hordozó emléktárgyakkal ajándékozta meg Szabó Edinát. Kiskunhalas polgármestere, Fülöp Róbert magával ragadónak nevezte a kronachi kapcsolatot, aki szerint az iskola kapcsolatépítésének köszönhető Kronach és Halas 25 éves kitűnő partnervárosi viszonya. A polgármester Berki Viola-képpel köszönte meg Rudolf Schirmer munkáját. Zárszavában kiemelte Hubert Zapf, a külkapcsolatokért felelős kronachi tisztviselő tevékenységét, aki szintén Berki Viola-képet kapott ajándékba. A találkozón az iskolai partnerkapcsolat további építkezését írásban erősítették meg a felek. Az ünnepség vacsorával és baráti beszélgetéssel folytatódott. Kép-szöveg: KI

Kollégái búcsúznak Pestality Antaltól

Szomorú hír érkezett szerkesztőségünkbe. Életének nyolcvanadik évében elhunyt Pestality Antal pedagógus. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumtól kapott, volt kollégái által összeálított nekrológot az alábbiakban közöljük.

1940. július 9-én született Baján. A Türr István Közgazdasági Technikumban érettségizett 1958-ban. Hogy szüleit segítse, két évig dolgozott az Erdőgazdaságnál, majd az OTP bajai fiókjában, mint adminisztrátor. 1960-ban felvették a József Attila Tudományegyetem matematika–fizika szakára. Ennek elvégzése után 1965. augusztus 1-jén lett a Szilády Áron Gimnázium tanára. 1966 augusztusában megnősült, felesége Szabó Berta tanítónő. Két gyermekük született: Péter és Ágota. A Bibó István Gimnázium megépülése után kollégái többségével az új intézményben folytatta munkáját. 2005-ben nyugdíjba vonult, és befejezte a gimnáziumi tanítást. Ezek a 2×2 józansága szellemében írott adatok – Pestality Antalról, az állampolgárról. Tóniról, a kollégáról sokkal nehezebb

írni. Hogyan lehet jellemezni azt az embert, aki tanártársai és diákjai számára egyaránt példakép? És hogyan lehet szavakba foglalni, mennyire hiányzik közülünk az az ember, akit tanítvány, szülő, munkatárs, felettes a legnagyobb tisztelet és szeretet hangján említ? Már kezdő, sziládys éveiben is kitűnt derűs, harmonikus egyéniségével, együttműködési képességével, szelíd humorával. Szakmai tudásához nem fért kétség; így hamarosan fizika tagozatos osztályok tanításával és osztályfőnökséggel bízták meg. Sokat és eredményesen dolgozott: jó szemmel választotta ki a tehetségeket, juttatta őket kiváló versenyeredményekhez, sikeres felvételihez. Szerényebb képességű diákjaival is könnyen megtalálta a közös nevezőt: humorral, empátiával közelített hozzájuk. Sokan jártak vissza hozzá évtizedek múltával

is. Neve középiskolás diákok nemzedékei számára vált fogalommá. Több mint tíz évig volt a levelező gimnázium tagozatvezetője. Szakmai elismertségét jelzi az is, hogy a matematika, fizika, informatika szakos tanárok munkaközösség-vezetőjeként dolgozott. Meghatározó tagja lett az újonnan formálódó Bibó-gimnázium tantestületének; színessé tette az iskolai mindennapok, kirándulások, közös alkalmak hangulatát. Mindenkihez volt kedves szava, szívesen és magával ragadóan magyarázott, sztorizott. Eredményes munkáját és pedagógiai hozzáértését az iskola 2000ben Pro schola kitüntetéssel ismerte el. Hiánya, a maga után hagyott űr viszont emberi léptékkel nem mérhető. Kedves Tóni! Nem múló emlékedet mindannyian megőrizzük. a búcsúzó kollégák


2019. október 9.

hírek

Paczolay Gyula nevét viseli a sportcsarnok Paczolay Gyula nevét mostantól egy tornacsarnok is őrzi. Kiskunhalas díszpolgára, testnevelő, edző, nemzetközi pontozóbíró idén júliusban hunyt el, az egykori sikereinek egyik színhelye, a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola közössége úgy döntött, hogy róla nevezi el a sportlétesítményét. Az ünnepélyes avatón ott voltak Paczolay Gyula családtagjai is. lő, edző, nemzetközi versenybíró. Augusztusban tisztelői megemlékezést szerveztek nyughelyén, a régi református temetőben. A Fazekas Mihály-iskola közössége pedig úgy határozott, hogy Kiskunhalas díszpolgáráról nevezi el a tornacsarnokát. Azt a helyet, ahol Paczolay Gyula sokat tartózkodott, ahol egészen a közelmúltig a Jól Idősödők Klubjának foglalkozásait vezette. Az ünnepélyes avatót a napokban tartották, amelyet megtiszteltek jelenlétükkel a családtagok is. A megszépült bejáratnál Kárász Péter igazgató emlékezett meg a névadóról. – Olyan, két emberöltőt átívelő hagyományt teremtett az intézAz egyik látványos gyakorlatelem mény számára, amely a mai napig a bemutatón hat. Kiskunhalason és a FazekasIdén júliusban, 78 éves korában iskolában is megteremtette a torhunyt el Paczolay Gyula testneve- nasportot, nemzedékeket nevelt a

A zene az kell… Jól tudják ezt a halasi középiskolások is, akik a napokban megünnepelték a zene világnapját oktatási intézményeikben. A tekósok közös énekléssel, a sziládysok pedig többek között hangszerbemutatóval készültek.

Ismert dallamok szálltak a folyosókon a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban. A zene világnapja alkalmából tartott ünnepségen az oktatási intézmény énekkarának tagjai adtak elő három dalt gitárkísérettel. Az egyik tanuló még egy szólódalt is elvállalt a szervezők kérésére, a közönség pedig nagy tapssal jutalmazta a hallottakat. A legbátrabb diákok maguk is csatla-

kozhattak az énekléshez, ehhez mindenki kapott egy lapot, amin a dalszövegek voltak olvashatóak. A KRK Szilády Áron Gimnázium énekkara is készült meglepetés produkcióval. Az iskola aulájában gyűltek öszsze, ahol különböző stílusú dalokat adtak elő, majd az érdeklődők hangszerekkel is megismerkedhettek, sőt ki is próbálhatták azokat. Kép-szöveg: Szőri Attila

Paczolay Gyula családtagjai is részt vettek a névadón sportág szeretetére – fogalmazott az intézményvezető. Fülöp Róbert polgármester is méltatta Kiskunhalas díszpolgárát. – Kívánom, hogy a Paczolaya Gyula Tornacsarnok adjon helyet a tehetségnek, a kitartásnak, versenyszellemnek. Induljanak innen is olyan példás életutak, amelyek viszik városunk hírnevét – mondta a városvezető.

Az iskola énekkarának rövid műsora után, már a csarnokban ízelítőt láthattak a vendégek a torna és a fitnesz szépségéből. Mészáros Csaba saját versét mondta el, amelyet Paczolay Gyula emlékére írt. A tornacsarnokban pedig néhány perccel később megkezdődtek az edzések és ez így lesz majd a következő időszakokban is. Kép-szöveg: JL


hirdetĂŠs

2019. oktĂłber 9.


2019. oktĂłber 9.

hirdetĂŠs


Ebben az évben már harmadik alkalommal várta a népzene és a néptánc szerelmeseit a Folk est sorozat Kiskunhalason. Szombaton este a Közösségek Házában a vajdasági Pendergő zenekar adott koncertet. A kézműves kiállítás sem maradhatott el, de volt daltanulás és táncház is. A Pendergő zenekar az együtt muzsikálás örömével szeretné megmutatni, hogy valójában a zene, amelyet közvetítenek a közönség felé, a XXI. században is megállja a helyét,

2019. október 9.

Szívvel-lélekkel muzsikálnak energikus, pörgős, vidám, és felejthetetlen hangulatot biztosít. – Zenekarunk a Szegedi Tudományegyetemen tanuló vajdasági tamburásokból alakult meg még 2015-ben. Akkor egy ottani versenyen koncertlehetőséget nyertünk, így indult el közös utunk. A közelmúltban jelent meg első saját lemezünk, ami hatalmas büszkeséggel tölt el bennünket – árulta el Csonka Balázs zenekarvezető. A koncerten Bischoff Ádámot

Fotók: Anda Péter

10 kultúra

és Dóka Zsuzsát, valamint Kothencz Gábort és Tóth Gvendolint láthatta a közönség táncolni. Produkcióikat nagy tapssal jutalmazta a publikum. A Folk est kézműves kiállítója ezúttal a kiskunhalasi Kiss Edina virágkötő, dekoratőr volt. Gyönyörű, kézzel készített termékei nagy sikert arattak az érdeklődők körében. Az alkotóval egy külön interjút is olvashatnak majd a

Halasi Tükör egy későbbi lapszámában. A koncert legvégén most sem maradhatott el a daltanulás és közös éneklés, majd kezdetét vette a tánctanítás és a táncház. A Pendergő zenekar mellett a vonós felállást a Sergő zenekar biztosította. A fellépőkkel készített interjúinkat a Halas TV Kultúrkép magazinjában láthatják majd az érdeklődők. Szőri Attila

Újabb nyertes Erasmus + pályázat a Sziládyban Sikeresen szerepelt a KRK Szilády Áron Gimnázium az Erasmus + KA2-es pályázaton. A Szilády franciául tanuló diákcsoportja egy francia középiskola, a Lycée Jacques Prévert egy csapatával két éven keresztül fog együttműködni a Hogyan vélekednek a francia és a magyar diákok az Európai Unióról? című projektben. A kiskunhalasi református gimnáziumba már télen ellátogatott egy csoport St. Christol-les-Alés-ből. Egy hetet töltöttek a városban, családoknál laktak. A két intézmény diákjai és pedagógusai között szoros kapcsolat alakult ki. – A pozitív élmény után eldöntöttük, hogy megírjuk az Erasmus + pályázatot, mely segíti a diákok együttműködését – mesélte Forczekné Lány Tünde koordinátor, kapcsolattartó tanár. – Tavaszszal tettük meg az első lépéseket ebbe az irányba, augusztusra pedig már ki is derült, hogy nyertünk, aminek nagyon örültünk. Október-

ben el is indul a kétéves közös munka. Ebben három utazás is szerepel. A magyar cserediákok 2020 tavaszán mennek egy hétre Franciaországba. Kérdőíveket állítanak össze az Európai Unió működésével, tevékenységével kapcsolatban. Novemberben Strasbourgba és Brüsszelbe utazunk, ahol uniós intézményeket látogatunk meg francia partnereinkkel. A projekt utolsó évében pedig a francia diákok jönnek hozzánk.

– Összeállítjuk a kérdőíveket, feldolgozzuk, és publikáljuk az eredményeket mindkét nemzet részéről – nyilatkozta Forczekné Lány Tünde. – A közel 20 millió forintos pályázat finanszírozza az utazásokat, a továbbképzéseket és a szükséges tárgyi feltételeket. Az iskolában szeretnénk létrehozni egy európai uniós társalgót bútorokkal, interaktív játékokkal és egy művészeti alkotással. Ez mindkét félnél egy falon elhelyezett mozaikkép lesz, amely a gyerekek által kitalált szimbolikus ábrát jelenít meg – tette hozzá. A projektnyitó műsor október 11én 9.30-kor Kiskunhalas főterén lesz A projektben 16-18 éves tanulók flashmob formájában, melyben szivesznek részt. Francia és angol nyel- ládys diákok és tanárok fognak tánven dolgoznak együtt pedagógusok és colni az Európai Unió színeiben. Ehhez bárki bátran csatlakozhat! (x) szakemberek segítségével.


2019. október 9.

portré 11

Kiss Zoltán:

A Halasról származom sorozat szeptember 30-án folytatódott a Közösségek Házában. A Forrás-Új Tükör Klubban Kiss Zoltán trombitaművészt köszöntötte Király Gábor házigazda. A programot a zó város Kiss Zoltán életében. Ott véHalasi Média és Kultúra Nonpro- gezte a zeneművészeti főiskolát, majd fit Szolgáltató Kft. szervezte. a szénbányász zenekarban játszott. A pécsi szimfonikusoknál is álláslehetőAzért sokat kell tenni, hogy valaki el- séget kapott. érje a célját, megvalósítsa a terveit, – Pécsett diplomáztam. Közelebb áll szakmailag kiteljesedjen. Ész, szorga- a szívemhez az a város, mint Szeged. lom, adottság elegye a tehetség. Kiss Pécsett az ország legpezsgőbb fúvós Zoltánnál mindez jól működik együtt. élete volt anno. Megérintett a magas Pályájáról a Forrás-Új Tükör Klub ren- színvonalú muzsika. Nagyszerű éldezvényén szólt. A beszélgetést Király mény volt 80-90 fővel együtt muzsiGábor vezette. kálni – emlékezett vissza. – Emellett a – Szőke Tóni bácsival úgy ke- város természeti adottságait is szeretrültem kapcsolatba, hogy zenei álta- tem – tette hozzá. lános iskolába jártam. Katonáné Katonaként Hódmezővásárhelyen Ildikó énekórára behozatta a hang- muzsikált, majd Budapest következett. szerét azzal, aki már aktívan muzsi- Dolgozott a Fővárosi Nagycirkuszban,

Európa sok országában jártam

ban még nem sejtettem, hogy később a Nagymező utca másik felére járok a konziba tanítani – mondta. A Moulin Rouge megszűnése után külföldre szerződött. A váltás törést okozott az életében, de idővel megszokta az új helyzetet. Salzburgban folytatta a zenélést egy utazó társulattal. – Európa sok országában jártam. Röpke tizenkét évet töltöttem így – emlékezett vissza. Együtt lépett fel Pitti Katalin-

kált. Kovács Zsolt barátom is eleget tett a kérésének egy ötös reményében. Nekem nagyon megtetszett a trombitája, főleg a zöld tokja. Meg az is, hogy hetente kétszer zenekari próbára járt – tudtuk meg Kiss Zoltántól. Az akkori kisdiák elhatározta, hogy ő is zenélni kezd. Akkurátusan próbálta kicsiholni a hangokat. Szőke Antal volt a tanára, tőle tanult trombitálni. Szorgalmas és tehetséges volt. Ötéves munkát végzett el másfél esztendő alatt. – A mai napig csodálom ezt az embert. Büszke vagyok rá, amíg élek – mondta Szőke Antal. Kiss Zoltán sokat gyakorolt. Sikeresen felvételizett a szegedi konzervatóriumba. Az első saját trombitáját akkoriban kapta a szüleitől. – Negyven éve vásároltuk. Azóta is csillog, villog. Már a fiam gyakorol rajta – mondta. Zenész család az övé. Az első felesége zongorázott, így ismerkedtek meg. Kapcsolatuk közös zenéléssel kezdődött. Lányuk szintén a zongorát választotta. Szeged után Pécs lett a meghatáro-

nal, Medveczky Ádámmal. Hazatérése után a Honvéd Művészegyütteshez került, majd a tűzoltó zenekarnál helyezkedett el. Most a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának karmester-helyettese. – A főnököm a barátom is egyben. Ez először fura volt, de már ezt is megszoktuk. A testvérem is 20 éve velünk dolgozik. Az is fura volt, hogy én vagyok az egyik főnöke. Az öcskös nagyon jó kontroll nekem. A tűzoltó

mellette tanított. Azokat az időket nagyon munkásként idézte fel. Volt, hogy hétvégéken napi három előadása is volt a cirkuszban. Élete legbulisabb helyeként a Moulin Rouge-t említette. – Addig sosem játszottam könnyűzenét frazírokkal. Este fél 11 után kezdődött az első előadás, a második pedig éjfél után. A tanári állásért kapott pénz ötszöröse beszaladt egy jobb hónapban. Szerettem ott lenni. Akkorizenekar 82 éves. Kevés idősebb van ennél. Az ország különböző pontjaira hívnak minket fellépni. Volt olyan évünk, amikor 240 szolgálatunk volt, ebből 120-130 vidéken. Régebben Kiskunhalason is vendégszerepeltünk egy szüreti fesztivál alkalmával – tudtuk meg. – Karmesterként a zenei megszólalásért, a színvonalért felelek és általában mindenért – tette hozzá. Az esten trombitaszólók is elhangzottak zenei aláfestésként. Bach, Schubert, Liszt és Bizet műveit szólaltatta meg a kiskunhalasi kötődésű művész. Kép-szöveg: Pál László


12 kultúra

2019. október 9.

Hello, ősz! Az Országos Könyvtári Napok kiskunhalasi programjainak sorát az Őszköszöntő kézműves játszóház zárta. Az évszaknak megfelelő figurákat készítettek a gyerekek. Volt itt szőlő, madárka, kis vakond, süni.

Az ősz terményei és állatok alakjai jelentek meg a kézműves foglalkozáson. A helyi téka rendezvénye október 4-én délután várta az ér-

jó anya-gyerek kapcsolathoz a közös alkotás – fogalmazott Tóthné Felföldi Zsuzsanna. – Természetesen az elkészült munkákat ezúttal is haza lehetett vinni – tette hozzá a könyvtár igazgatóhelyettese. Az Országos Könyvtári Napok idei szlogenje a következő volt: Könyvtádeklődőket az olvasóteremben. – Papírral dolgoztak a gyerekek, rak az emberért – Felelősség a Fölváltozatos formákkal és színekkel. dért. Kiskunhalason is fókuszba keLátszott, milyen sokat tesz hozzá a rült a természetvédelem. Ebből az

alkalomból Fejes Józsefné, a Szivárvány Bábszínház vezetője mutatta be a Virágok versenye című mesedarabot. – Ez egy dramatikus bábjáték. Molnár Andrea meséjét dolgoztam át. Interaktív előadással készültem. Marionett és kézbábokkal játszottunk együtt a gyerekekkel – tudtuk meg Fejes Józsefnétől. Kép-szöveg: Pál László

A zene szárnyán – egy kiállítás képei A zeneiskola működésének 60. évfordulója alkalmából pályázatot hirdettek A zene szárnyán címmel. A kiírásra 250 rajz és különféle alkotás érkezett be Kiskunhalas és környéke óvodáiból és általános iskoláiból. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola hangversenyterme adott otthont a rendezvénynek, ahol eredményt hirdettek. A jelenlevőket Kovács Andrea igazgató köszöntötte. A gyerekek több kategóriában részesültek elismerésben. Külön kategória volt az óvodásoknak, az alsó és felső tagozatos diákoknak és a középiskolásoknak. A

Kovács Andrea igazgató és Balázs Hajnalka tanárnő a díjazott gyerekekkel

Dr. Schindler Regina játszott zongorán

zsűriben Szabóné Biacs Ildikó múzeumpedagógus, rajztanár és Balázs Hajnalka művész-tanár értékelt. – Hangulatos, zenei ihletésű képeket küldtek be. Rengeteg gyönyörű alkotás volt. Sokszor nehéz választás elé kerültünk – fogalmazott Balázs Hajnalka. Megtudtuk, összesen 31 helyezett kapott oklevelet, jutalmat. Ezen kívül még 10 különdíjasnak kedveskedtek ajándékkal. A rendezvényen közreműködött dr. Schindler Regina zongorajátékával. Kép-szöveg: Pál László


2019. október 9.

kultúra 13

A zene világnapja a mûvészeti iskolában Rendhagyó órával ünnepelt október 1-jén a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola. Az apropót a zene világnapja adta. Pedagógusok és diákok tartalmasan töltötték együtt múlt héten a kedd délelőtt egy részét.

Fehérváriné Ábrahám Melinda és Dillmann Éva A muzsika közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat. Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO október első napját a zene világnapjává nyilvánította 44 évvel ezelőtt. A nemzetközi akcióhoz Kiskunhalas is csatlakozott. – A rendhagyó énekórát ötödik alkalommal rendeztük meg a művészeti iskolában – tájékoztatott Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő a szervező intézmény képviseletében. – Mindig valamilyen zenei témával készülünk. Célunk, hogy élő zenei hangversenyt látogathassanak a kiskunhalasi diákok. Matiné koncertünkön pedagógus kollégáim működtek közre – fűzte hozzá. Kép-szöveg: Pál László

A rendhagyó órán a művészeti iskola tanárai léptek közönség elé

Múzeumi est – A rendszerváltás vidéken

A közelmúltban folytatódott a Mú- választottak a szervezők. A közön- beszélgetésen. A Thorma János Mú- hály társadalomnéprajz-kutatókat zeumi est sorozat Kiskunhalason. ség ezúttal A rendszerváltás vidéken zeumban Szakál Aurél igazga- köszöntötte. Őszi kezdésnek történelmi témát címmel vehetett részt előadáson és tó Chriss Hann és Sárkány MiKép-szöveg: P. L.


14 interjú

2019. október 9.

Kovács András Péter:

Nagyon kényes egyensúlyt próbáltam megtartani

Kovács András Péter önálló estjével vendégszerepelt Kiskunhalason. A Városi Filmszínházban a közelmúltban tekinthette meg a közönség az Életed filmje című előadását. Ezt év végéig tartja műsoron, aztán újdonsággal jelentkezik. Jönnek az Apró betűs részek.

„Olyan különösebben nagy álmom vagy tervem már nincs. Az élet mindig hoz valami újat.” } Az Életed filmje címet kapta az előadásod. Melyek voltak eddig a legmeghatározóbb momentumok számodra? – A születésem nyilván (nevet), a másik pedig a fiam születése. Itt is ezekről a nagyon meghatározó élményekről beszélek. A születésről, a halálról, arról, ha valami újat kapsz, valamit elvesztesz, egyetemes emberi dolgokról. Az előadásban szó van arról, milyen dolog felnőni, milyen dolog megtalálni a párodat, milyen dolog elveszteni. Ezek mind akár pozitív, akár negatív értelemben nyilván nagyon fontosak nekem, ezért is beszélek róluk a színpadon. } Azt mondtad magadról korábban, hogy realista álmodozónak tartod magad. Melyek most az életedben a megvalósíthatónak tűnő álmok? – Januárban mutatom be az új estemet Apró betűs részek címmel. Azt csiszolgatom már most gőzerővel. Olyan különösebben nagy álmom vagy tervem már nincs. Az élet mindig hoz valami újat. } Ez azt jelenti, hogy az Életed film-

je sorozat ezzel véget is ér? – Ezt lezárom, elbúcsúztatom majd szilveszterkor a Kongresszusi Központban másfél ezer néző előtt. Az est bevételét jótékonysági célokra fogjuk fordítani. } Mennyi ideig ment ez az előadás? – Közel két évig. } Akkor sok-sok városba eljutottál. – Szinte mindenhova, igen, és az a tervem, hogy a következő is eljut legalább ilyen sok helyre. } Úgy tudom, hogy vallásos neveltetésben részesültél, és előadsz jövőre az eucharisztikus kongresszuson. – Az előrendezvénye, a Forráspont most volt szombaton. Ötezer fiatalnak szerveztek egy nagy öszszejövetelt Budapesten, a BOKcsarnokban. Voltak mindenféle neves előadók. Volt közös zene, ima, mise. Engem is felkértek,

hogy beszéljek ott 10 percet. } Milyen témában vállaltad? – Az volt a cél, hogy ezeket a tényleg nagyon-nagyon fiatal és nagyon lelkes hívő kamaszokat egy kicsit feltöltsük lelkileg. Emiatt valamenynyire vicces is volt, de valamennyire komoly is, valamennyire hitvallás is, valamennyire stand up is. Nagyon kényes egyensúlyt próbáltam megtartani benne. } Nagyon zsúfolt a programod. Korábban könyveket is írtál. Tervezed-e még, hogy esetleg ezen a téren is hallatsz magadról? – Nem. Anélkül a két könyv nélkül is prímán megvan az emberiség, amiket írtam, és valószínűleg az elkövetkezendők nélkül is nagyon jól meglenne. Ha mindenképpen olyan mondanivalóm lesz, amit akár megjelenik, akár nem, mindenképp megírnék, akkor meg fogom írni, aztán majd eldöntöm, hogy megjelentessem-e. Csak azért viszont, hogy még egy könyv ott díszelegjen a könyvesboltokban, nem. } Úgy tudom, hogy trilógiának készült, amit elkezdtél. – Trilógiának, igen, csak közben becsődölt a kiadó. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy duológia maradjon (mosolyog). } Több kollégáddal is együtt dolgozol, de talán Janklovics Péterrel a legtöbbet, láthatjuk a képernyőn. Tematikus minden kis szösszenet. Milyen témákban forgattok még? – Most erősen gondolkodunk. Felmerült egy-két ötlet. Akár benzinkutas, akár szállodás, akár kávéházi barista tematika, de még nem tettük le a voksot egyik mellett sem. Ez még képlékeny. } Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban, amit most esetleg megvalósíthatsz? – Egy ideig kukás (nevet). Azt hiszem, hogy ez a karrier most is nyitva áll előttem. Aztán vasutas, rendőr, űrhajós. Ha tudtam volna, hogy van olyan, amit most csinálok, akkor szerintem ez szerettem volna lenni. Így utólag is egy ki nem mondott vagy néven nem nevezett álom vált valóra felnőttkoromra. } Nem említetted a jogi pályát. Arról meg diplomád van. – Igen, de melyik hatéves gyerek akar jogász lenni (nevet)?! Kép-szöveg: Pál László


vidék 15

2019. október 9.

Szüreti felvonulás és bál Kisszálláson Vigassággal telt a hétvége Kisszálláson. A település szüreti felvonulással és bállal ünnepelt.

Kispál István polgármester vezette a kocsisort a menetben

A néptáncosok is részt vettek a jeles eseményen Kisszállás nagy rendezvényét október 5-én tartották. A program központi helye volt a Művelődési Ház és Könyvtár, majd a község utcáira is kiterjedt. Szüreti menet, műsor, zene, kézműves foglalkozás is szerepelt a kínálatban. – Kisszálláson hagyományos rendezvény a szüreti felvonulás és bál, mely a Kisszállási Kulturális Információs és Mentálhigiénés Szolgáltató Egyesület szervezésében valósul meg, pár éve pedig a Szeretlek, Magyarország községi program része. A felvonuláson évről évre lovas fogatok, csikósok néptáncosok és a népdalkör tagjai vesznek részt. A településen a menet hat helyen állt meg. A kisbíró hívogatta az embereket az esti bálba. Táncot láthattak, az utcabeliek pedig pogácsával, süteménnyel, zsíros ke-

nyérrel, üdítővel, borral kínálták a résztvevőket. A kisszállási kocsisok és lovasok mellett a környező településekről is fogatokkal, valamint lóháton érkeztek, akik megjelenése Molnár Gábornak és Fodor Re-

A menet végén haladt Bundula Melinda helyi útitársaival

nátának köszönhető – tudtuk meg Bundula Melinda intézményvezetőtől, főszervezőtől. Az este 7 órai bál az óvodások szüreti énekeivel és táncával kezdődött, majd szólóének következett és a Piros Muskátli Néptánccsoport táncait láthatták az érdeklődők. A folytatásban a mulatsághoz a helyi Gál Zoltán és barátai szolgáltatták a zenét. Kisszállás gasztronómiai eseményeiről a Halasi Tükör október 16-i számában közöl képes beszámolót. Kép-szöveg: Pál László

Kisszállási hagyományőrzők


16 hirdetés Légylárva tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-643 Az EXTRA-PLAST Kft. extruder gépkezelő és anyagmozgató munkakörbe keres megbízható leendő kollégákat soltvadkerti üzemébe. Távolról történő munkába járást támogatjuk és elősegítjük. Leendő új kollégánkat kiszámítható piaci bér és juttatások várják. Jelentkezni lehet: ivett.frittmann@gmail.com Tel.: 06 30/239-82-54 A-722 Leinformálható szakácsot keresek napi 4 órában, aki a reform főzés terén otthonosan mozog. Nem étterembe! Fényképes önéletrajzokat várom: allaskiskunhalason@gmail.com A-744 Sofőrt keresünk! Nehézgép-szállító trailer szerelvényre saját munkagépek szállítására. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-773 Szerelőt, lakatost, autóvillamossági szerelőt keresünk műhelyünkbe saját teherautók és munkagépek javításához. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-774 Sofőrt keresünk nemzetközi viszonylatra. Állandó német-magyar munkára. Kiemelkedő fizetés. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-775 Sofőrt keresünk! C+E kategóriával. Pótos-darus rönkszállító szerelvényre. Napi bejárós munkarend. GKI vizsga nem szükséges. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-776 Sofőröket keresünk! Rönkszállító, önkihordós és billencs szerelvényre, hetelős munkarendbe. Kiskunhalas. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/336-43-50 A-777 Márkakereskedésünkbe takarító munkatársat keresünk részmunkaidős állásra. Szakmai tapasztalat előny. Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. A jelentkezéshez, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát a kbauto@kbautoteam.hu e-mail címen vagy adja le személyesen Kiskunhalason, a Keceli út 19-23. szám alatt. A-815 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresek, 5 főt. Tel.: 06 30/555-30-15 A-830 A Református Egységes Gyógypedagógiai Intézmény munkaügyi ügyintéző munkakörbe tapasztalt alkalmazottat keres vállalkozási és bérügyintézői vagy bérügyintézői végzettséggel. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munkaugy@reformatusegymi.hu e-mail címen lehet. A-836 Munkatársat keresünk Kiskunhalas vonzáskörzetében faápolási, gallyazási feladatokra. Bérezés havi 220-300 ezer Forint, megállapodás szerint. Gépjármű vezetői, motorfűrész kezelői jogosítvány, illetve emelőgép kezelői végzettség előny. További információ munkaidőben telefonon kapható. Tel.: 06 70/361-86-00 A-841 Varrónőt felveszek. Bedolgozás is érdekel. Tel.: 06 70/328-53-45 A-842 Futár-raktáros pozícióba kollégát felveszünk. Tel.: 06 30/936-13-42 A-857 Keverőüzembe dolgozót felveszünk. Tel.: 06 77/521-822 A-859 Területi értékesítő munkatársat keresünk. Gépjárművet biztosítunk! A fényképes önéletrajzokat a higistart@gmail.com címre kérjük elküldeni. A-860 Irodai adminisztrátor munkatársat felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a higistart@gmail.com címen. A-861 Fizikai munkára munkatársat keresünk! Munkavégzés helye: Kiskunhalas „B” kategóriás jogosítvány, targoncavizsga előny. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Rongyász üzletekben vagy e-mailben a rongyasz@icloud.com címen. A-862 Benzinkutast keres a Petro Kunfehértó Kft. 25 év alattiak jelentkezését is várom. Várható munkakezdés október 20. Tel.: 06 20/441-31-67 A-874 Fogászati szakasszisztenst keresünk december 1-től. kertvarosdent@gmail.com Tel.: 06 30/974-21-05 A-878 Mosodavezetőt felveszünk. Jelentkezni a következő telefonszámon. Tel.: 06 30/680-14-09 A-879 A HIGI-START Kft. mosodai segédmunkásokat felvesz! Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 30/680-14-09 A-880 Azonnali belépéssel keresünk lakatost és segédmunkást Pirtóról és körzetéből. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 30/318-27-84 A-881

2019. október 9. Felszolgálót keresek az Ír Sörözőbe. Tel.: 06 70/948-84-09 A-882 Italdiszkontba árufeltöltőt felveszünk! Tel.: 06 20/957-31-86 A-883 Gépesített tűzifa feldolgozó telepre munkaerőt keresünk. Motorfűrész, targonca, rakodógép kezelői tapasztalat előny. Folyamatos, egész éves munkalehetőség. Kiskunhalas Tel.: 06 20/460-24-22, 06 20/772-20-55 A-884 A Savanya Vízgépészeti Kft. munkavállalót keres takarítónői munkakörbe irodaház, illetve szociális helyiségek takarítására. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/424-37-70 A-885 Faipari segédmunkást felveszek kiemelt fizetéssel. Tel.: 06 20/324-50-82 A-886 Állandó nappali műszakra fóliadaráláshoz keresek munkaerőt Soltvadkertre. Gépesített munkafolyamattal ellátva. Tel.: 06 20/545-70-90 A-843 A Corso Veronába futárt és pultost keresünk. Érdeklődni személyesen a Corso Verona 2-ben vagy telefonon. Tel.: 06 20/225-50-04 A-887 Pizza Lombardi futárt felvesz. Tel.: 06 30/373-74-77 A-888 Soltvadkerti műanyagüzembe regezőgéphez keresünk gépkezelőt és segédmunkást kiemelt bérezéssel. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óráig. Tel.: 06 20/537-51-05 A-889

9,5 ha vágásérett akácerdő lábon eladó. Tel.: 06 30/626-31-70

A-896

„Bögölylámpás” 230 vagy 270, benzines vagy dízel Mercedest veszek azonnal készpénzért. Tel.: 06 20/441-31-67 A-876

Fürdőkád felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85

A-809

Matematika különórát vállalok középiskolások és általános iskolások részére. 16 óra után. Tel.: 06 30/961-26-23 A-789 OTTHON MELEGE PÁLYÁZAT Radiátorcsere – okos költségmegosztás társasházi lakásoknak. Tel.: 06 20/397-13-21 A-871 KAMATMENTES 0 %-OS HITEL épületenergetikai korszerűsítésre. Tel.: 06 20/397-13-21 A-872 Erdőt telepítene támogatással? Keresse Virágh Pál erdészt. Tel.: 06 30/689-73-76 A-897 Festést vállalok. Tel.: 06 30/725-46-16 A-898

27 db fehér tyúk eladó. Tel.: 06 30/205-34-07 A-873

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Irodának, szolgáltatásnak, kereskedelmi tevékenységnek 42 m2 üzlethelyiség kiadó a Kurucon. Tel.: 06 70/431-63-00 A-779 Kiskunhalas Kossuth u., Digi ügyfélszolgálat felett, I. emeleten, 22 m2 alapterületű iroda saját mosdó helyiséggel, közös étkező konyhával, teljes infrastruktúrával, bútorozva bérbe adó. Ár teljes rezsiköltséggel 50.000 Ft+áfa/hó. Tel.: 06 30/943-75-31 A-711 Kiskunhalas, Mátyás téren, 2 és fél szobás, felújított, klímával felszerelt lakás azonnali költözési lehetőséggel KIADÓ. Bérleti díj: 75.000 Ft/hó+rezsi Tel.: 06 30/419-71-88 A-890 Albérlet kiadó. Tel.: 06 30/252-48-42 A-891

Tűzifa eladó felvágva, felhasítva. Akác 3.700 Ft/q, egyéb kemény 3.200 Ft/q. AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-272 A Szép doktor fia feleséget keres 50-55 éves, független hölgy személyében. Fehértó, Pirtó, Kiskunhalas vonzáskörzete, illetve USA, Anglia, Új-Zéland, Kanada. Jelige: „Duci Juci” Tel.: 06 20/441-31-67 A-875 Akác, bükk, tölgy tűzifa eladó viszonteladóknak és lakosságnak is. Vágva-hasítva, kályha készen. EUTR: AA5834505 Tel.: 06 30/938-11-30 A-892

Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 Sóstón a Csigabiga dűlőn 1364 m2-es zártkerti, művelés alól kivett terület eladó. Tel.: 06 30/410-70-00 A-638 Építési telkek közművesítve eladók. 1.300.000 Ft/db Tel.: 06 30/525-42-64 A-824 A Széchenyi úton autószerviz céggel és lakással eladó. Tel.: 06 70/365-75-29 A-867 Az Ősz utcában 3 szobás, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 06 70/365-75-29 A-868 Családi ház Kunfehértón, Rákóczi u. 100. eladó. Irányár: 12,5 M Forint Tel.: 06 20/441-31-67 A-877 Belvárosban garázs eladó. Tel.: 06 20/927-52-85 A-893 Családi ház eladó Harkakötönyben. I.á.: 11.800.000 Ft Tel.: 06 30/445-53-08, 06 30/634-47-40 A-894 1000 m2-es hobbi eladó. Tel.: 06 30/744-74-37 A-895

Születtek: Simits Bence (Barna Bettina) Tompa, Molnár Zalán (Sörfőző Vivien) Jánoshalma, Radics Klaudia (Csámpai Katalin) Jánoshalma, Vörös Noé Olivér (Kurgyis Mónika) Kiskunhalas, Farkas Olivér (Kővári Renáta) Soltvadkert, Kiri Ervin (Solti Krisztina) Tompa, Csúzi Tamás (Stencel Friderika) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Darányi István és Baka Gyöngyi, Jenovai Béla Róbert és Jakus Csilla Elhunytak: Tápai Károlyné Jagodics Ilona (Kisszállás), Balázs Lászlóné Sárközi Terézia (Kiskunhalas), Püspöki István (Kiskunhalas), Lakatos Andrásné Hatvanger Éva (Kiskunhalas), Vadas Ferencné Petz Mária Terézia (Kecel), Rácz András (Kecel), Pap Andrea (Kiskunmajsa), Latki Józsefné Szempék Margit (Kecel), Kádár Jánosné Rain Ágnes (Kiskőrös), Burka Elemér Istvánné Nyeső Éva Irén (Szank), Bácskai Hajnalka Hamusics Hajnalka (Kiskőrös),Serfőző Jánosné Kúti Mária (Kiskőrös), Bánóczki Lajosné Szikora Valéria (Kiskunhalas), Nebl Ferencné Szabó Erzsébet (Akasztó), Fodor János Sándorné Katus Etelka (Kiskunhalas), Temesi Mihályné Opóczki Jolán (Kiskunhalas), Pestality Antal (Kiskunhalas), Herédi-Szabó Lajos (Kiskunhalas)


2019. október 9. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Október 9. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Önkormányzati választások 2019 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 23:00 Képújság Október 10. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Október 11. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)

12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Önkormányzati választások 2019 20:00 Híradó/péntek (ism) 20:30 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 00:00 Képújság Október 12. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Önkormányzati választások 2019 (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság Október 13. vasárnap 00:00 Képújság 14:30 KUKSC – Kecskemét (férfi kézilabda mérkőzés) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 KUKSC – Tiszakécske (női kézilabda mérkőzés) 19:30 Önkormányzati választások 2019 (élő műsor) 22:00 Képújság

Október 14. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Kecskemét (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság Október 15. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Tiszakécske (női kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Bakos László, Fehér Erika Kreatív: Anda Péter

hirdetés 17


Pár nappal ezelőtt vezető hírként hozta mindegyik hazai lap, hogy Halász Bence bronzérmet nyert Dohában, az Atlétikai Világbajnokságon kalapácsvetésben. Nem mindennapi teljesítményként hatalmas, 78,18 méteres dobással. Mára már közismert a tény – de hihetetlenül boldogító érzés újra meg újra felidézni! –, hogy az Atlétikai Világbajnokságon Halász Bence az elődöntőt követően jól kezdett a fináléban is, ahol elsőre megdobta a végül világbajnoki bronzérmes helyezést jelentő 78,18 métert. Az 1 centiméterrel hosszabb dobás ezüstérmet ért a francia Bigotnak. Bence ezt követő dobásai közül kettő ugyan megközelítette a 80 métert, de sajnos érvénytelen lett. A 80,50-et tudó lengyel győztes Pawel Fajdeket nem bírta volna így sem, úgy sem überelni. Egyelőre. Még. Ezzel együtt Bence teljesítménye – tekintettel arra is, hogy 22 életévével a legfiatalabb volt a kalapácsvetők mezőnyében – határtalanul nagy siker, óriási fegyvertény. Szeptember végén országos tanévnyitó ünnepsége keretében az idén is elismeréseket, igazán megtisztelő díjakat adott át a FODISZ a fővárosi Magyar Sport Házában. Balogh Annamária, a Kiskunhalasi Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény Általános Iskolája pedagógusa a kitüntetésekből duplán is részesült. A Fogyatékosok Diáksportjáért Díj Bronz fokozatát kapta meg és megyénk legeredményesebb diáksportolóit felkészítő tanárként is elismerték. A FODISZ 2019. évi Tanévnyitó Ünnepségével és Díjátadójával rangos eseménynek adott otthont a Budapest XIV. kerületében lévő Magyar Sport Háza az elmúlt hétvégén. A rendezők részéről Szabó László elnök és Toponári Gábor ügyvezető elnök ismertette a szervezet eddig elért eredményeit, részletezte az elmúlt tanév sportrendezvényeit, sikereit, de szót ejtettek jövőbeni terveikről is. Az ünnepség fontosságára jellemzően, azon Sárfalvi Péter, az MMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg-központ elnöke is részt vett és megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. Mellettük számtalan prominens személyiség is díjátadóként köszöntötte az ünnepel-

2019. október 9.

Halász Bence világbajnoki harmadik kalapácsvetésben Fotó: Kirill Kudryavtsev(AFP)

18 sport

Őt magát, edzőit Németh Zsoltot és Németh Lászlót is határozottan elégedetté tette a kialakult helyzet, a világbajnoki dobogós helyezés. Halász Bence sikere vélhetően minden magyart jogos büszkeséggel tölt el, de a halasi emberek erre még külön oknak érzik, hogy a többek között junior világ- és Európa-bajnokot nagyívű sportkarrierje alapvetően városunkból indulva vezette a kalapácsvetés nemzetközi elitjébe. Páratlan tehetségére egy gyermek terematlétikai

versenyen Míg György figyelt fel. Nemcsak felfedezője, a Kiskunhalasi Atlétikai Clubhoz való leigazolását követően, 2010-től edzője is volt a kimagasló dobóképességű, hamarosan Diákolimpia Bajnoka és korosztályos országos bajnok címeket garmadával begyűjtő jánoshalmi fiúnak. Most kérdéseinkre Míg György – akit súlylökőként a hazai élvonalban tartottak számon annak idején – elmondta, hogy véleménye szerint Bence a világbajnokságon nagyon taktikusan

– amikor kellett biztosra ment, ha lehetett, kockáztatott – versenyzett. Újbóli parádés szereplésében tehetsége, páratlan szorgalma, a kemény munkát vállaló végtelen teherbírása, kitartása, kiegyensúlyozottsága egyaránt benne van. Hét esztendeje, amióta a szombathelyi Dobó Sportegyesületbe átigazolt, fenntartják a személyes kapcsolatot, ő változatlan érdeklődéssel és figyelemmel kísérte, kíséri volt tanítványa sportpályafutását. Maximális elismeréssel szólt az utóbbi években kiérdemelt U20 világbajnoki vagy az U23 Európa-bajnoki címéről, továbbá a már felnőtt korosztályban a berlini EB-n tavaly megszerzett harmadik helyéről. A jövő évben Tokióban megrendezésre kerülő XXXII. Nyári Olimpiai Játékok elé pedig reálisnak ítélhető reményekkel tekint, hiszen arra Bence érvényes belépőt biztosított a kvalifikációs versenyen. Vass Katalin

Bronz fokozat a diáksportért végzett munkáért

teket. Ezt követően került sor az arany, ezüst és bronz fokozatú FODISZ-díjak átadására, melyeket azon sportszakembereknek, pedagógusoknak ítéltek oda, akik az elmúlt években kimagaslóan eredményes munkát végeztek tanítványaik érdekében. A díjazottak bemutatása kapcsán Balogh Annamária érdemeit felsorolva elhangzott, hogy hosszú éveken keresztül tanítványai rendszeresen – a mai napig – Diákolimpia megyebajnoki, sőt országos bajnoki címeket szereztek atlétikai, terematlétikai versenyszámokban. Több éven át a Kapkodd a lábad! csapatversenyeken az élbolyban szerepeltek, végeztek országos elsőként nem egyszer.

Iskolájában kiváló pedagógusként, sportszervezőként ismert, aki munkáját mindig lelkesen, lelkiismeretesen, empatikusan végzi. Külön kiemelték, hogy a megyei és az országos döntők alkalmával, helyszínein minden alkalmat megragadott, hogy sportolóinak egy-egy kirándulást, játékparkos, állatkertbe látogató, a Balatonban „pancsoló” programot szervezett, ezzel is hatványozottabb, maradandóbb élményhez juttatva őket. Nagy hangsúlyt fektetett továbbá a délutáni sportfoglalkozásokra, valamint a Sport az esélyért Egyesülettel karöltve vitte a gyerekeket szabadidős programokra. Nem véletlen tehát az sem,

hogy Bács-Kiskun megye legeredményesebb fiú-leány diáksportolójának I. korcsoportos versenyzői: Kádár József Dániel, illetve Balogh Bianka bizonyultak. Az ünnepség második felének programjában került sor az ő és felkészítő tanáruk, „Ancsa néni” jutalmazására is. Az ünnepi eseményt Koós-Lukács Tímea, a FODISZ kommunikációs igazgatója zárta azzal a gondolattal, hogy „A világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg. Tehát azzal, amit a díjazottak adtak, több, jobb lett a világ!” VK


sport 19

2019. október 9.

Sportos emlékezés kegyeleti váltófutással A Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola kilenc évvel ezelőtt indította útjára a kegyeleti váltófutását, így tisztelegve az aradi vértanúk emléke előtt. Az idei, sorrendben tizedik megméretésen öt általános és három középiskola nevezte csapatát. A 13 fős váltók között izgalmas verseny alakult ki a csípősen hideg délutánon.

Sportosan emlékeztek a 13 aradi vértanúra. A Kertvárosi-iskola immáron tizedik alkalommal rendezte meg a kegyeleti váltófutását. Az intézmény előtti füves területen egy 250 méteres futópályát alakítottak ki, ezt kellett teljesíteni a 13 fős csapatoknak. Ebben az évben valamennyi helyi általános iskola képviseltette magát.

A nézők nagy küzdelmet láthattak. A távok teljesítése leggyorsabban a Felsővárosi-iskolának sikerült, másodikként a Fazekas, harmadikként pedig a Szent József Katolikus Általános Iskola végzett. Negyedik volt a KRK Központi Általános Iskola, míg ötödik helyen a Kertvárosi-iskola fejezte be a kegyeleti váltófutást. Kis-

sé foghíjas volt a középiskolás mezőny, hiányzott a Bibó-gimnázium és a Vári Szabó István-iskola. A három jelenlévő válogatott viszont alaposan kifutotta magát. Egészen az utolsó kör hajrájáig nyílt volt a verseny a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, valamint

a KRK Szilády Áron Gimnázium között, két villámgyors futó nagy csatát vívott egymással. Végül egy esés következtében a tekósok nyertek a sziládysok, valamint a KSZC Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája előtt. Kép-szöveg: Jáger L.

Wing Tsun edzések indultak Halason sunkban, most ismét elkezdődtek a foglalkozások. Szerdánként és péntekenként a vasutas művelődési központban vannak edzések, amelyeket Si Hing Abonyi István 7. középhaladó fokozatú instruktor vezet. Az első alkalmak előtt tagtoborzást tartottak több helyi iskolában, ennek eredményeként máris több diák, sőt felnőtt is bekapcsolódott ennek a szép harc-

Az edzéseket Si Hing Abonyi István vezeti Egy távol-keleti harcművészettel, a Wing Tsun kung-fu-val ismerkedhetnek meg az érdeklődők szerdánként és péntekenként a Vasutas Művelődési Házban. Si Hing Abonyi István és Si Hing Lakatos Tamás segítségével sajátíthatják el az alapokat mindazok, akik már a múlt héten elkezdték az edzéseket. A foglalkozás nyitott, bárki bekapcsolódhat. A Wing Tsun vagy Leung Ting Wing Tsun kung-fu kínai eredetű, modern, önálló harcművészeti stílus, amely fegyelmet, figyelmet követel a művelőjétől. A hivatalos

szervezetnek a kiskunhalasi születésű Máday Norbert a vezetője és egyben a kelet-európai főinstruktora is. A kilencvenes években már voltak ilyen edzések váro-

művészeti ágnak a tanulásába. A hangulatos, ugyanakkor fegyelmezett edzéseken bárki betekintést nyerhet a Wing Tsun rejtelmeibe, szépségébe. Az edzések nyitottak, bármikor lehet csatlakozni. Önfegyelem gyakorlására, önvédelmi képzésre is tökéletesen alkalmas – állítják azok, akik évek óta művelői ennek a harcművészetnek. Kép-szöveg: Jáger


20 színesben

2019. október 9.

Sikeres volt a Halasi Burgonya Napok Ismét Kiskunhalasra figyelt a mezőgazdasági szakma a múlt hétvégén. Az egyik legnehezebb helyzetben lévő ágazat, a burgonyatermesztők számára rendezett a Bács Gazda-Coop Kft. szakmai tanácskozást. Másnap már a gasztronómiáé volt a főszerep, a krumplis ételek főzőversenyén jó volt a hangulat.

bi időben a burgonyával kapcsolatos mutatók, de szeretnének javítani a kialakult helyzeten, így például az öntözés kérdésén is. A szakpolitikus szerint fontos, hogy a termelők ne adják fel és képezzék magukat, ezért hasznos a halasi rendezvény is. A szakmai program mellett a gasztronómia is főszerepet kapott. A hagyományos főzőverseny-

re több baráti társaság is nevezett. Az Illés Lajos vezette zsűrinek nem volt könnyű dolga, de a résztvevők is inkább a hangulat és a finom falatok kóstolása miatt tartották fontosnak a részvételt. A Kiskunhalasi Népdalkör ehhez kiváló zenei aláfestést biztosított. JL Fotók: Jáger Levente, Anda Péter

Szabó Lajos és dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár egyeztetnek a szakmai előadások után Fajtabemutatók, szakmai előadások és beszélgetések színesítették a hatodik alkalommal megrendezett Halasi Burgonya Napokat. Szabó Lajos és a Bács Gazda-Coop Kft. kollektívája ismét színvonalas programot állított ösz-

sze. Ez az ágazat nehéz helyzetben van, éppen ezért minden hasznos tanácsra, elképzelésre szükség van. Dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár tájékoztatása szerint nem túl jól alakulnak az utób-

Összekovácsolódtak a fiatalok

rita asszony ízvarázslata

A Burgonya napokra

Lajtos Henrietta végzős diák volt az esemény egyik szervezője. Mint mondta, céljuk az volt, hogy egy régen népszerű társasági eseményt hozzanak vissza újra a divatba. – Szomorúan tapasztaltuk, hogy a halasi középiskolákban rajtunk kívül mindenhol szokott lenni gólyabál. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén szervezünk a Váriba is egy ilyen bulit. Hosszú hónapokat töltöttünk ötleteléssel, de megérte, mert remek feladatokat sikerült kitalálni. A gólyák nagyon aranyosak, semmire nem mondanak nemet, mondjuk, ehhez az kell, hogy mi ne megalázni akarjuk őket. Semmi durvát nem kérünk, de

Burgonyaleves másként

amit kiadunk feladatnak, azt nem lehet visszautasítani. A nap folyamán tolták egymást talicskában, lufit borotváltak és énekeltek, táncoltak. Remek volt minden – árulta el Henrietta. Kép-szöveg: Szőri Attila

Hozzávalók: 60 dkg krumpli, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 1 db közepes fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 15 dkg kolbász, 2 db babérlevél, 1 kávéskanál tárkony, só, bors, étolaj, 1 evőkanál liszt, őrölt pirospaprika. Elkészítés: a zöldségeket megtisztítom, egyforma nagyságúra feldarabolom. A vöröshagymát apró kockákra vágom, és egy fazékban kevés olajon elkezdem pirítani. Ráteszem a zöldségeket is a krumpli kivételével, és 3-4 percig dinsztelem, sűrűn kevergetve, közben a lereszelt fokhagymát is

Fotó: Szőri Attila

Egy egész napos gólyaavató ünnepséget rendeztek a KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskolában. A kilencedikesek számára A krumpli az egyik legtöbbféleképpen felhasználható alapanyaa végzősök humoros feladatokat eszeltek ki, amiket egy verseny gunk. Én most egy gyors elkészítési módot ajánlok az Önök keretében kellett teljesíteniük a gólyáknak. figyelmébe.

hozzáadom. Ezután megszórom a liszttel, a törött paprikával és felengedem annyi vízzel, ami ellepi. Belerakom a babérlevelet, a tárkonyt, és megsózom. Amikor felfő, hozzáadom a krumplit is, még felengedem vízzel. Mielőtt teljesen megpuhulnak a zöldségek, belekerül a karikákra vágott kolbász, és készre főzöm. Tálaláskor tejfölt rakhatunk a levesbe vagy egy kicsi ecettel ízesíthetjük. Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.