XXXIII. évf. 45. szám 2019. november 6.

Page 1

2019. november 6. • XXXIII. évfolyam 45. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


jubileum

2019. november 6.

Welcome: ezt egy életen át kell játszani Hatalmas születésnapi partit tartott a Welcome zenekar, amely egy koncerttel ünnepelte megalakulásának harmincadik évfordulóját. A rendszerváltással egyidős együttes, amelyet jánoshalmi Omegaként is emlegettek már, barátaik, rajongóik társaságában, a színpadon muzsikálva ünnepelt. Ráadásként ott volt velük Hevesi Tamás, aki egy rövid megbeszélés után azonnal zenekari taggá vált. Mi is kell egy jó születésnaphoz? Ha zenekarról van szó, akkor természetesen ideális helyszín, megfelelő hang- és fénytechnika, slágerparádé a színpadon meg a közönség. Azok, akik évtizedek óta ismerik az együttest, akik együtt korosodtak a muzsikusokkal, vagy éppen azok, akik még csak néhány éve rajongók. A Welzatossága, hangszeres tudása találkozott, amelyből egy zseniális produkció lett. A nyolc együtt eljátszott dal végig tűzben tartotta a közönséget, adott pillanatban pedig könnyeket csalt elő.

come zenekar Jánoshalmán, a Imre Zoltán Művelődési Központban, hazai pályán ünnepelt. Nem is akárhogyan. Fodor Fruzsina, Szávuly Bence és a kiskunhalasi Brandy melegítette be a publikumot, hogy aztán színpadra állhasson az ünnepelt.

Egy intró az elmúlt évtizedek fotóival illusztrálva, majd közel 50 dal, 50 sláger. Az est sztárvendége a legjobb időben érkezett, Hevesi Tamást és a zenekart hallgatva az lehetett az érzésünk, hogy évek óta együtt játszanak. Tamás profizmusa és a zenészek alá-

A parti pedig hajnalig tartott és a Welcome újabb harminc évet kezdett el. Atti, ugye, milyen jó buli volt? Csak te hiányoztál róla, de nagyon… Kép-szöveg: JL


2019. november 6.

Az ember életében külön elismerésben részesülni munkájáéért ritkaság. Ám sokan azt mondják, hogy azért kapom a fizetésem, az a dolgom, hogy elvégezzem a feladatom. Ez igaz, de az is, hogy munka és munka között óriási különbségek vannak. Ehhez jön még, hogy bizonyos feladatkörökben a hozzáállás, az érzelmi azonosulás, a szakmai elkötelezettség hatványozott hangsúlyt kap. Ilyen terület az egészségügy, amelyben sokszor élet-halál a kérdés. Múlt csütörtökön a Pesti Vigadó impozáns dísztermében tartott Emberi Erőforrások Minisztériuma díjátadó ünnepségén városunk egészségügyben dolgozóinak egy kis csoportja foglalt helyet az elismerésre jelöltek között. Tudósítóként dokumentáltam az eseményeket, de önkéntelenül is hatása alá kerültem meghittségének. Ez csak fokozódott az ott készült fotók utómunkája során. Amikor az ember hosszú időn, életen át végzett munkáját észreveszik és azt külön elismerésben részesítik, óhatatlanul örömérzéseket vált ki. A fotózás közben minden lényeges mozzanatát rögzítettem az ünnepségnek, sőt még a lényegteleneket is, hátha jó lesz valamire. Jószerével minden kép arról árulkodott micsoda örömet jelent az egyénnek, a munkacsoportnak, hogy elkötelezettségét, munkabírását, állhatatosságát észrevették. Valami nagyon mélyről jövő büszkeség, tápláló energiát sugárzó elégedettség áradt az arcokból. A sajtós munkavégzés hatékonysága érdekében célszerű érzelmileg semleges állapotban maradni, mert ahol akciók és érzések sokasága villanak fel, ott nincs idő beleragadni egy-egy megindító jelenetbe. A Vigadóban minden szép volt. Különösen jó érzésként tudatosult halasi mivoltom. Megyei kórházak, nagy intézmények munkatársai kaptak miniszteri díjat és közöttük egy kisvárosi, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház háromszor is érintettként szerepelt. Ez nem szokványos. Ezt jómagam egy negyedik elismerésként éltem meg. Úgy mondanám, halasi díjöröm. KI

Legjobbak között a kórházunk Október 31-én, Budapesten, a Pesti Vigadóban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tartott ünnepségen mások mellett kiskunhalasi egészségügyi szakembereket is díjaztak. Városunkból Dr. Letoha Miklós főorvos, Dr. Horváth Attiláné vezető védőnő és a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Központi Műtő szakdolgozói munkaközössége részesült elismerésben. Először a Batthyány-Strattmann László-díjak átadására került sor, amelyet Dr. Horváth Attiláné kiskunhalasi vezető védőnő Prof. Dr. Kásler Miklós minisztertől vett át. A 40 éve pályán dol-

Dr. Horváth Attiláné

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Központi Műtő szakdolgozói munkaközössége gozó Dr. Horváth Attiláné vezetői tevékenysége mellett az oktatásban is jelentős szerepet vállalt – hangzott el – aki a Magyar Védőnők Egyesülete Kiskunhalasi Szervezetének alapítója, egyben az országos testület elnökségi tagja is. Dr. Letoha Miklós belgyógyász, gastroenterológus főorvos Pro Sanitate díjban részesült. A főorvos 1968-tól a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház munkatársa, a gastroenterológia alapítója és tevékenysége nagyban hozzájárult a jelenleg is kiválóan működő, önálló osztály megteremtéséhez – olvasták méltatásában. Elismerését távollétében Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgató-

ja vette át dr. Csiki Zoltán helyettes államtitkártól. A Pesti Vigadóban tartott ünnepi eseményen a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Központi Műtő szakdolgozói munkaközössége is díjat kapott, amelyet Tan Éva vezető műtős, szakasszisztens vett át a közösség nevében az államtitkártól. Az indoklásban elhangzott, hogy a Központi Műtő összeszokott, szakmailag elhivatott, új iránt elkötelezett szakdolgozói munkaközössége minden nap tökéletes összhangban, igen magas kívánalmaknak is megfelelve szolgálja a műtétre szoruló betegeket. Az ünnepség fogadással zárult. Kép-szöveg: Kovács Iván

Emlékezés a nemzeti gyásznapon Az ország számos településéhez hasonlóan Kiskunhalason is megemlékezést tartottak a november 4-ei nemzeti gyásznap alkalmából. A program az Országzászló emlékműnél kezdődött, ahol levonták a nemzeti lobogót, majd a jelenlévők átvonultak a főtéri kopjafához. Az 1956-os megemlékezés-sorozat záróeseményén Makai Imre történelemtanár, az ’56-os Emlékbizottság tagja mondott beszédet, végül mécseseket, koszorúkat helyeztek el az emlékezők. Szőri Attila

fotó: Anda Péter

Díjöröm

fókuszban

Önkormányzati hírek röviden Szociális díj Idén is hárman vehetik át a Kiskunhalas Város Szociális Ellátásáért Díjat. Ebben az elismerésben azok részesülhetnek, akik hozzájárultak Kiskunhalas szociális ellátása színvonalának emeléséhez, akik tevékenységükkel elősegítették a város lakosságának szociális ellátását, a családok jólétének növelését, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi munkájukkal hozzájárultak a gyermekek, fiatalok jövőjének alakításához, munkájukkal, emberi magatartásukkal kivívták környezetük megbecsülését. November 12-én, a Szociális Munka Napján rendezett ünnepségen Balázs Józsefné

szociális munkatárs, Cinkóczi Erzsébet ápolónő és Rébék Andrea vezető gondozónő veheti át a kitüntetést. Kórházi járda A város és a kórház összefogásával épül majd meg az intézmény főbejáratához vezető térköves járda. Ugyanakkor megtörténik a terület rendezése is padokkal, növényekkel. A költségek elérik a 7,4 millió forintot, ezen fele-fele arányban osztozik a kórház és az önkormányzat. A beruházás után megszűnnek a balesetveszélyes helyzetek, ugyanis eddig a főbejáratot az úton, autók között lehetett csak megköjáger zelíteni.


egyenruhások Két tizenéves fiatal a főszereplője azoknak a közfelháborodást kiváltó eseteknek, amelyekben a halasi rendőrök nyomoztak. Egy 15 éves lány festékszóróval élte ki művészi hajlamait a tízemeletes falán, míg egy 16 éves fiú rabolt a Szilády Áron utcai kisboltban. Előbbi ügyben már lezárult a nyomozás, a rablás pedig lapzártánk idején történt.

2019. november 6.

Bűnös kamaszok

Az egyik rabolt, a másik graffitizett

Jelentős negatív visszhangot váltott ki sajátos művészetével egy 15 éves diáklány. A kamasz még májusban gondolta úgy, hogy a halasi tízemeletes fala tökéletes felülete lesz az ő alkotásainak. A fekete festékszóróval

készített rajzocskák nem igazán találkoztak a festészetet értékelő helybéliek szimpátiájával. Éppen ellenkezőleg, a közös képviselő feljelentést tett a rendőrségen, a nyomozók pedig rövid időn belül megtalálták az alkotót. A rongálásnak minősített eset során a lakóközösségnek 100 ezer forintos kára keletkezett. A nyomozás a napokban zárult, az akta már az ügyészségen van. Ettől jóval továbbment a bűn útján egy 16 éves fiú. Ráadásul őt már Második állomásához érkezett a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának kezdeményezése, a hivatások az egészséges lakosságért program, röviden a HELP. Ezúttal is félszáz hadiözvegyet, rászorulót, külterületen élőt kerestek fel az akcióban részt vevő rendőrök, polgárőrök, katasztrófavédők, dékánis diákok és az önkéntes területvédelmi tartalékos század tagjai. Idén februárban indult el a hivatások az egészséges lakosságért program, röviden a HELP Kiskunhalason, a Dékáni-szakgimnázium kezdeményezésére. Akkor több mint félszáz hadiözvegyet, rászorulót kerestek fel és segítettek a ház körüli munkákban. Az akció folytatására kedden, lapzártánk idején került sor, a bázis ezúttal is a halasi középiskola udvara volt. Ott dr. Szepesvári Szabolcs, a Semmelweis-kórház

ismerősként köszöntötték a helyi rendőrök, ugyanis értesüléseink szerint zsenge életkora ellenére már több alkalommal meggyűlt a baja a törvénnyel. Lapzártánk idején lépett be a Szilády Áron utcai kisboltba, ahonnan lopni készült. Úgy tudjuk, piperecikkeket nézett ki magának és fizetés nélkül akart távozni. Mindezt észrevette a 65 éves boltosnő és megpróbálta feltartóztatni. Hiába állt az alkalmazott a tolvaj elé, nem sikerült

megállítania, a menekülő fiatal fel is lökte őt. Egy óra múlva már el is fogták a rendőrök és őrizetbe vették. A boltban van biztonsági kamera, ezeknek a felvételeit elemzik a nyomozók. A körülmények tisztázása még tart, a kérdés az, hogy az eljárás során minek minősül majd a cselekmény. Az eljárás mindenesetre rablás miatt indult, a gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezik a nyomozók. JL Fotó: A szerző felvétele, police.hu

Hadiözvegyeknek, külterületen élőknek segítettek főigazgatója és Molnár Nándor igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd a csapatok elindultak. Nemcsak Kiskunhalason, hanem Balotaszálláson, Harkakötönyben, Kelebián, Kisszálláson, Pirtón és Tompán is várták a segítséget. A rendőrség, a mezőőrség, a közterület-felügyelet, a tanyagondnoki szolgálat, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem, a honvédség mellett dékánis diákok és az önkéntes területvédelmi tartalékos század tagjai vettek részt a megmozduláson. Fát aprítottak, levelet gereblyéztek, segítettek a ház körüli munkában, takarítottak, tartós élelmiszereket vittek. Ahol szükség volt, ott orvosi segítséget kaptak a rászorulók, de volt, ahol néhány jó szó, beszélgetés jelentette a gyógyírt a problémára. Kép-szöveg: jáger

Horváth Istvánnénak segítettek az önkéntes területvédelmi tartalékosok


portré

2019. november 6.

Mindig hozni kell a száz százalékot! Kuris István László személyében új alpolgármestere van Kiskunhalasnak, aki 2006 óta vesz részt aktívan a helyi közéletben. Azt mondja, amikor kiderült, hogy milyen feladatokkal bízza meg Fülöp Róbert polgármester, szívesen vállalta a felkérést. Aki ismeri őt, tudja, igyekszik a legtöbbet kihozni mindenből és ezt ő maga is alátámasztotta azzal a kijelentéssel, miszerint e munka során mindig hozni kell a száz százalékot. } Mikor történt a felkérés és ez menynyire volt váratlan? – A választás utáni kedden keresett meg polgármester úr, hogy beszéljünk. Sokan azt gondolhatják azért, mert én értem el a legjobb eredményt körzeti szinten. De ez csak egy szám. Én is mondtam neki, hogy ha lát alkalmasabbat, akkor mindenképpen mást válasszon. Viszont amikor elmondta, hogy milyen konkrét feladatkörhöz szeretne választani valakit – a közösségek, az egyházak, a gyermek és ifjúsági, közösségi programok még erősebbé tétele –, akkor természetesen igent mondtam. Úgy gondolom, hogy abban a csapatban, amelyet a városvezetés, a frakció jelent jól és együttműködően lehet dolgozni. } Az viszont jelzésértékű lehet, hogy a választás után, amikor szóba került a lehetséges alpolgármester-jelöltek névsora, abban ön is benne volt. – Igyekeztem mindig elvégezni a munkámat, igyekeztem a körzetemben élők, illetve a városlakók mindennapjait segíteni, mint frakciótársaim is. Nem azért csináltam, hogy

ez legyen a folytatása, hanem azért, hogy körzeti szinten és természetesen az egész városra kitekintve is tudjunk haladni, építeni, előbbre lépni. } A város valóban egy nagy körzet? Úgy kell gondolkodni, mintha egy adott választókerület dolgait intézné az ember, csak nagyobb léptékben? – Főleg számomra hasonlóak lesznek a feladatok, mert a polgármester azokkal bízott meg, amiket eddig is szerettem csinálni. A folytatásban is ez lesz, csak komolyabban, nagyobb erővel, lendülettel. Ehhez adott most Fülöp Róbert felkérése számomra

Képviselői portré Kuris István László először 2010-ben mérette meg magát önkormányzati választáson. Akkor 27 esztendős volt. Abszolút újoncként a 7-es körzetben 276 szavazattal a második helyet szerezte meg. Ebben a kerületben akkor Váradi Krisztián győzött. 2014-ben már a nagy külterülettel rendelkező tízes körzetben indult, nem is akármilyen eredménnyel zárt. Az összes szavazat több mint 53 százalékát megszerezve, 413 vokssal került be a képviselő-testületbe. 2019-ben is vállalta az egyéni megméretést, ismét csak a saját kerületében, a tízesben. Úgy tűnik, hogy az ott élő polgárok respektálták a képviselői erőfeszítéseit, amelynek köszönhetően megújult a Tinódi és a Petőfi utca, fedett buszmegállók létesültek, térfigyelő kamerák erősítik a közbiztonságot. Kuris István László itt a legeredményesebb jelöltként a szavazatok több mint 74 százalékával, 552 polgár akaratából kapott ismét mandátumot.

egy támogatást. Nagy körzet a város, főleg, hogy most olyan feladataim is vannak, ha egy képviselőnk lakossági kérésre keresi a megoldást, abban a segítségére legyek. A saját kerületemben természetesen továbbra is dolgozom, de mostantól valamenynyi körzetre rálátok majd. Úgy érzem, hogy a munkám folytatólagos, mint már említettem, olyanra kaptam felkérést, amit eddig is szerettem csinálni. } Mennyire sikerült megismerkednie az alpolgármesteri munkával? – Könnyítést kaptam abból a szempontból, hogy még több segítséget kaptam és kapok, akár a közvetlen városvezetéstől, akár a hivatali szakemberektől vagy éppen a városi szervezetektől. Zajlik az ismerkedés a feladatokkal, voltak már városházán belüli megbeszélések, egyeztetések és tele van a naptáram is. Van feladat bőven és én ennek örülök. } Belecsöppent a dolgok sűrűjébe, városszerte zajlanak beruházások, aztán olyanok is vannak, amelyek még nem kezdődtek el. Például a buszpályaudvar felújítása örök téma. Ezeket kommunikálni kell majd a halasiak felé. – A kommunikáció kidolgozása Farkas Dánielhez kerül, aki stra-

tégiai tanácsadóként segíti a munkánkat. Nincs könnyű helyzetben az, aki tájékoztat, mert van egy réteg, aki nem is akarja megérteni, miről van szó. Azt gondolom, akik járnak a városban és nemcsak a közösségi oldalakon tett hozzászólások alapján tájékozódnak a történésekről, értik az esetleges csúszások okait. Aki kicsit is tájékozott, tudja jól, hogy mennyire leterhelt az építőipar. } Az imént már említettem a buszállomást. Nyilván öntől is megkérdezik, hogy mikor indul a munka. – Ki van írva a közbeszerzés, várjuk azokat a vállalkozókat, akik árajánlatokat adnak majd. Ha ez az eljárás eredményes, akkor nem lesz akadálya a továbblépésnek. } Benne volt a pakliban akkor, amikor elkezdte a képviselői munkát, hogy szintet lép és alpolgármester lesz? – Nem ezért kezdtem. Sem 2010ben, sem 2014-ben és most sem kellett jelentkeznem képviselőnek. Igyekeztem ellátni a feladataimat és vállalni mindazt, amit rám bíztak. A képviselő-testületi ülésre is úgy készülök, mint eddig. Mindig hozni kell a száz százalékot, amit eddig is igyekeztünk teljesíteni. Kép-szöveg: Jáger Levente


borászat

2019. november 6.

Gálné Dignisz Éva:

A díj arra sarkall minket, hogy még jobb borokat készítsünk

Az év bortermelője címet a hölgyek között Gálné Dignisz Éva nyerte el először. A Gál Szőlőbirtok és Pincészet fő bázisa a Kunsági Borvidék, de a Balaton-felvidéken is van birtokuk. Sokféle nedűt kínálnak a fogyasztóknak. Novemberi újdonságuk a Gál Szent Márton Rosé. Gálné Dignisz Évával kiskunhalasi borbemutatója alkalmával beszélgettünk a Végh-kúriában. } Hat évvel ezelőtt elsőként lett Az év bortermelője a hölgyek között. Menynyire férfias ez a szakma? – Azt kell, mondjam, férfias, de azért most már a nők nagyon előtérbe kerülnek. Nagyon sok borász kolléganőm van. Bízom benne, hogy hamarosan követni fogják a példámat (mosolyog). } Mennyiben látja másként egy hölgy a borászatot, a marketinget, a tálalást, a borkóstolókat? – Szerintem itt nincs különbség férfi és nő között. Talán annyi, hogy egy nő kicsit a háziasszony szemével gondoskodik egy rendezvényről. A pincében a higiéniára talán még jobban figyel, mint egy férfi. Magában, a borkészítésben én nem érzem, hogy lenne különbség női és férfi kéz által alkotott között. } Mi mindent hozott ez a cím? – Elsősorban szakmai sikert és nem is csak számomra, hanem a pincészetünk, a családunk számára. Mindenhol elmondom, hogy ezt az eredményt közösen értük el. Mindenképp közösnek tartjuk ezt a díjat. A gyermekeink is a pincészetben dolgoznak. A fiam is szakmabeli, szőlész-növényorvosként végzett. A férjem alapította a céget, végül is előbb volt a pincészetnél, mint én. } Milyen kötelezettségekkel jár Az év bortermelője cím?

– Főleg az első időkben voltak ilyenek. Rengeteg helyre hívtak borbemutatókat és –kóstolókat tartani. Sok rendezvényre mentünk, ami a mai napig tart. Régebben talán egy kicsit sűrűbb volt a program, mint most. Kötelezettség még, hogy akkor is jó borokat kellett készíteni. Ez a díj arra sarkall minket, hogy továbbra is a minősé-

get szem előtt tartva még jobb borokat készítsünk. } Beszélt arról, hogy családi gazdaság az önöké. Mekkora területen menynyi féle bort termelnek? – Jelenleg 76 hektár a szőlőültetvényünk. Mellette van még közel 90 hektár szántónk. Két borvidéken dolgozunk. Az egyik a Kunsági borvidék, Szigetcsép. Az a fő bázis, ott van a pincészetünk és a szőlőinknek a zöme, illetve a szántóterületek. Egy 10 hektáros birtokunk van még a Balaton-felvidéken, Lesencefalun. } Hogyan jött a képbe a Balaton? – Kunsági borászoknak valljuk magunkat. A balatoni birtok 8 évvel ezelőtt jött egy barátunk révén, aki felhagyott a szőlőtermesztéssel. Kisebb területre gondoltunk, de így, egyben adódott. Így volt lehetőség rá, viszont nem bántunk meg egy percet sem. } A Kékfrankos rozéjára különösen büszke a család, hiszen nemzetközileg is elismert. Gondolom, ezt a bort Kiskunhalasra is elhozta, de mit még? – Nyolcfélét hoztam, egy teljes sortimentet. Hoztam a balatoniból, rozéból, vörösből és késői szüretelésűt is. Arra büszkék vagyunk, hogy a borvidékünkön tényleg sokféle bort lehet készíteni. Elsősorban gyümölcsös, könnyed fehérborokat, rozékat, de pont Szigetcsépről hoztam egy nagyon szép késői szüretelésűt. Ez nem minden esztendőben jön létre, de azért pár évente

meg lehet ismételni. Másik büszkeségünk a Balaton-felvidékről, Lesencéről származó chardonnaynk. Ez 2017-ben a világ 10 legjobb chardonnay bora közé került. Pontosabban szólva 7. lett. A franciaországi versenyen 36 ország közel 600 chardonnay bora szerepelt. } Milyen volt az idei év? – Október közepén fejeztük be a szüretet Cabernet sauvignonnal Lesencefalun. Nagyon szép évjárat elé nézünk. A mennyiség közepesnek mondható, a minőség viszont kiemelkedő. Ilyenkor azonban én még félve mondom, hogy kiváló évjárat lesz. Majd meglátjuk, amikor teljesen készre vannak kezelve a borok. Most már a rozéknak gyönyörű illatuk van, a fehérek is nagyon szépnek ígérkeznek. Szép mustfokkal, jó savakkal szüreteltük a szőlőt. } Márton napjára lesz új bor? – Igen. Ez nálunk mindig egy sarkalatos pont. Mindenki nagyon sürget az új borral. A szőlőink egy része Szigetszentmártonban található. Emiatt egy Szent Márton nevű rozé cuvée-vel szoktunk kijönni. Kép-szöveg: Pál László

Gál Csaba, Gálné Dignisz Éva, Séllyei András és Bordás Zoltán


2019. november 6. Új összejövetel, új ízek. A Halasi Borklub negyedik alkalommal tartott idén borkóstolót. A bemutatóra Gálné Dignisz Évát hívták meg, aki férjével, Csabával érkezett a rendezvényre. A program helyszíne a Végh-kúria volt, ahol nyolcféle nedűt lehetett megízlelni október 24-én este. A borkóstoló könnyed gyöngyöző borral indult, és az Alföld büszkeségével, egy kétéves Rajnai rizlinggel zárult. Az év bortermelője címet a hölgyek között Gálné Dignisz Éva érdemelte ki először. Ennek már 6 éve, a gasztronómia iránt érdeklődő kiskunhalasiak azonban most ismerhették meg közelebbről őt és a pincészetet, ahol családjával dolgozik, és ér el időről időre újabb sikereket. – A pincészetünk története 15 éves. Mini borászatot akartunk létrehozni, azóta megnégyszereztük a kapacitásunkat, így közel 2800 hektoliter bort tudunk tárolni. Éves szinten 1800 hektolitert készítünk, és 15-félét értékesítünk – tudtuk meg Gálné Dignisz Évától. – A helyben történő értékesítésnek van egy határa. Minket is megkerestek multi cégek. Úgy gondolták, aki Az

mozaik

A helyi értékesítésnek van határa év bortermelője, annak illik benne lenni egy üzletláncban. Budapestről kijártak hozzánk Szigetcsépre, de az országos értékesítés nem volt meg. Gálné Dignisz Éva beszélt arról is, hogy eddig mindig kézzel szüretelték le a szőlőt, amit feldolgoztak. Férje hozzáfűzte, jobban tudják értékelni a borokat, ha a küzdelem is ott van mellette. A Gál Szőlőbirtok és Pincészet főként reduktív borászati technológiával dolgozik. Induláskor úgy gondolták, hogy gyümölcsös fehérborokra és rozékra fognak ráállni. Az évek során növelték fajtaválasztékukat. – Rozé, kékfrankos, fehérborok az értékesítési sorrendünk – tudtuk meg Évától. – Mi büszkék vagyunk, hogy kitanultuk a szakmát, és ennek mentén szeretnénk bort készíteni. Tendencia, hogy a reduktív technológia mellett köteleztük el magunkat, viszont fahordós borokat is készítünk. Szeretnénk a borokban a fajtajelleget megőrizni és nem elnyomni. Teljesen át kellett értékelnünk a technológiánkat – tette hozzá Gál Csaba. A Gál család székhelye a Duna-Tisza

között van, de a Balaton-felvidéken is vásároltak nyolc éve egy szőlőbirtokot. Eleinte egy-két hektárban gondolkodtak, tíz lett belőle. – Kimozdultunk egy kicsit. Más szőlőhelyen is megtanultunk gazdálkodni. A kézi szüret mindig befolyásolt bennünket abban, hogy meddig tudunk továbblépni. A legjobb a pincészeteket testközelből megismerni – mutatott rá Gál Csaba. – A Gál Szőlőbirtok és Pincészet már rég nem a butik kategória. Képes je-

lentős piaci kitekintést tenni. Láttam a fejlődést, a szorgalmat. Értékes bemutatót kaptunk a Kunsági és a Balaton-felvidéki borvidékről – összegzett az est végén Séllyei András, a rendezvény házigazdája. A Halasi Borklub a tervek szerint idén még két összejövetelt tart. A Márton napi vacsora november 21-én lesz. Borkóstolóra december 12-én várják az érdeklődőket. Akkor tokaji nedűket lehet majd ízlelni. Kép-szöveg: Pál László

Munkaterület a sóstói strand jelentős része A tervek szerint új épületek, színpad és egy, a mai kor követelményeinek megfelelő sétány várja majd a látogatókat. A Halasi Média és Kultúra Kft. sikeresen pályázott, a Kiskunhalas-Sóstó turisztikai fejlesztése című TOP-1.2.1-16-BK1-201700015 azonosítószámú pályázaton. A projekt a Széchenyi 2020 Program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg. A támogatás összege: 81.000.000.- Ft. Rá sem lehet ismerni majd jövő tavasszal a sóstói strandfürdőre. Az elmúlt hónapok során a kivitelezők elbontották a régi épületeket és megkezdték a terület rendbetételét. A következő hónapok során kialakítanak egy fedett rendezvényteret, valamint egy sétányt. A bejáratnál lévő büfé épületét is felújítják. A kerítés és a strand területén lévő közvilágítás rendbetétele mellett a strand területének a zöldfelülete is rendezésre kerül. A

növekedő látogatószámra tekintettel új parkolókat is kialakítanak. A beruházás a strand kilátóig tartó területét érinti. A projekt célja a település turisztikai vonzerejének erősítése, valamint a kiskunhalasi Sóstónál található Sóstó Beach Szabadidőpark turisztikai rendezvények lebonyolítását szolgáló infrastruktúra és a kínálat fejlesztésével összefüggés-

ben, a térségbe látogató turisták esetben az önkormányzat önerőből számának emelkedése és a tartóz- finanszírozza a renoválást. kodási idő növekedése, azaz a tu(X) risztikai kereslet erősödése. A kivitelezők elkerítették a munkaterületet, ám ezt úgy alakították ki, hogy a tópart, valamint a kilátótorony továbbra is megközelíthető. A sóstói kilátón jelenleg szintén felújítási munkálatok zajlanak, ez


hĂ­rek

2019. november 6.


2019. november 6.

hirdetĂŠs


10 portré

2019. november 6.

El sem tudom képzelni az életem lovak nélkül A Szegedi név brand lett a lovasok között az elmúlt évtizedekben határon innen és határon túl egyaránt. Szegedi Gábor a pusztafogatával még a Guinness-rekordok közé is bekerült, fia, az ifjabb Gábor pedig Skandináviában, majd Kínában öregbítette a családi hagyományokat. A Forrás-Új Tükör Klub vendégeként pedig olyan részleteket is megtudhattak az érdeklődők a legendás lovas életéből, amelyeket eddig kevesebben ismertek. Kalandos gyermekkor Szegedi Gábor már a beszélgetés elején leszögezte, ő nem a szavak, hanem a tettek embere. Lehet, hogy így van, mindenesetre a Forrás-Új Tükör klub közönsége mindebből nem sokat vett észre. Mármint a szófukarságból, mert Gábor beszélt, anekdotázott és láthatóan élvezte a jelenlévők figyelmét, érdeklődését. Kiderült, hogy bár élete első napjai közül hármat Budapesten töltött, utána vidékre költözött a család. Majosházán járt általános iskolába és már ott része volt életének az állatok szeretete. Felidézte azt a pillanatot, amikor először ült lovon, édesapja a vásárban volt, ő elé ment. Visszafelé már együtt jöttek lóháton, Gábor az édesapja ölében ülve.

löp Sándor vette szárnyai alá. Pedig vele egy lóeladás kapcsán került a Szegedi-család kapcsolatba. 1968-at írtunk ekkor. Az apaji birtokon minden adott volt ahhoz, hogy Szegedi Gábor tehetsége kibontakozzon. Biztos alapok

Fotók: Anda Péter

Apajpusztán elsajátíthatta a lovaglás alapjait. Ugrólovas volt, sőt szerepelt többek között a területi bajnokságon Budapesten is. Mindemellett a derék hátasok gondozása, tanítása volt a feladata. Ennek kiválóan megfelelt, Bábel Józseftől pedig nagyon sokat tanult. Józsi bácsi maga is kiváló versenyző volt az ötvenes, hatvanas években. Gábor belovagló is volt, mint mondta, ekkor már biztos volt abban, hogy nem tudja elképzelni további életét lovak nélkül. Ekkor merült fel, hogy kelleA gyönyörű Vilma ne egy világszám, amellyel elkáprázHarmadikos volt, amikor megje- tatják a közönséget, a turistákat. lent életében a gyönyörű Vilma. Ő egy sodrott kanca volt, fontos része A Pusztaötös születése volt a család mindennapjainak. A kis Az idegenforgalom volt a mozgatóGábor is kocsi elé fogta, volt, ami- rúgója a Pusztaötös létrehozásának.

kor fogattal ment az iskolába. Hatodikos korában pedig már ő szántotta fel kedvenc hátasával az iskolakertet és részt vett a közösséggel a buszváró építésében is. Nagykátára került középiskolába, de két hónappal később már a későbbi világbajnok, Fü-

Bernárd Koch osztrák festő alkotása adva volt, ezen szerepel a különös formáció. Szegedi Gábor kapta a feladatot, csinálja meg a fogatot Apajpusztán. Először csak két lóval gyakorolt, végül összeállt a nagy csapat. Megvolt a premier, imádta

a nép. Országszerte jártak bemutatózni, mindenhol óriási volt a siker. Ennek köszönhető, hogy Kiskunhalasra is meghívást kaptak az akkor induló májusi lovasnapokra. Voltál katona? 1976. május elsején Szegedi Gábor végigvágtázott a lovasiskola pályáján. A legendás parancsnok, Hirling József szakértő szeme meglátta a kincset. Gábor a találkozást is felidézte későbbi mentorával. – Kérdezte tőlem Józsi bácsi, hogy voltam-e már katona? Mondtam, hogy nem és nem is leszek, mert rám szükség van Apajpusztán. Ő jelezte, hogy én ezt csak gondolom. Még nem voltam 23 éves, amikor két hónappal később megkaptam a behívómat. Valami gikszer lehetett, mert nem Kiskunhalasra szólt, hanem a törökbálinti őrszázadhoz kerültem. Mondanom sem kell, nem sokáig voltam ott – mondta Szegedi Gábor. Halas várta, befogadta Törökbálintról még kikérték a Kiskunsági Pásztor- és Lovasnapokra, mert szükség volt a bemutatójára. Az eskü szövegét is gyorsan, egy irodában mondta el, hogy elhagyhassa a laktanyát. Közben megérkezett az áthelyezési parancs Kiskunhalasra, amely november 25-ig adta meg a határidőt. – Vonattal jöttem, sohasem felejtem el, 21.15 órakor jelentkeztem a napostisztnél, akit Varró József-

nek hívtak. Így kerültem Kiskunhalasra és ekkor kezdődött a sikersorozat – fogalmazott a kiváló lovas. Világhírnév Nyugodtan írhatjuk azt, a lovak szeretete miatt lett hivatásos határőr. Az egykori lovasiskolában minden körülmény adott volt ahhoz, hogy gyakoroljon és fejlessze a fogatát. Az öt lóból tíz lett, ezzel aratott világsikereket. A május elsejei lovasversenyek elmaradhatatlan produkciója lett a Pusztatízes, amelyre ezrek voltak kíváncsiak. A határőrség megszüntetésekor sem merült fel, hogy Szegedi Gábor abbahagyja, fogatát a Lázár testvérek vásárolták meg, ő pedig a Lázár Lovaspark istállómestereként dolgozott tovább. 2003-ban Guinness rekordot állított fel, amikor fogatát 14 lóra bővítve mutatta be produkcióját. Örökségét fia vette át, akinek a 40. halasi nagydíjon adta át a stafétát, közönség előtt. Születésnap Szegedi Gábor mindig szívesen jön Kiskunhalasra. Ezúttal is nagy szeretettel üdvözölte Dózsa Károly egykori parancsnokot, Varró József katonai világbajnokot és mindenkit, aki megtisztelte őt jelenlétével. Ráadásul kedves meglepetéssel is készültek neki, ugyanis 66. születésnapja alkalmából tortával köszöntötték őt. JL


2019. november 6. A Lovagias ügy című előadással kezdődött az őszi színházi évad a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. Hunyady SándorVerebes István zenés vígjátéka nagy siker. Központi szereplője Virág úr, a régi vágású főkönyvelő, akit Koltai Róbert alakít. Életét ugyanazon cég, ugyanazon asztalánál töltötte. Precíz, megbízható munkaerő, tisztes családapa. Egyetlen gyengéje Gizike, a főnök titkárnője, akiért rajong. A népszerű színész érdeklődésünkre bemutatta az általa alakított karaktert. Ezen kívül beszéltünk könyveiről és a Drága örökösök című népszerű sorozatról.

film, színház 11

Koltai Róbert:

Nagyon-nagyon értékes egy állás, bármilyen kicsi

dolgozik egy titkárságon. Bár van családja, imádja a titkárnőt, de csak plátói szerelemmel. Aztán egyszer csak mindenféle nagy életbotrány tör ki. Rettenetesen jó a csapat. Azt hiszem, ha Kabos Gyula nézi fentről, vagy Zenthe Feri bácsi, akkor elégedetten csettint, mert nagyon szép előadás született. Már túlvagyunk a harmincadik előadáson. Budapesten is játszottuk, Salgótarjánban is, és utazunk vele. } Milyen történetben jelenik meg Virág úr? } Amikor bejött a színházba, azt – Fellázad a főnök, a vezérigazgamondta, még mindig szép. Ez azt tó unokaöccse ellen. Ennek az a véjelenti, hogy már többször járt itt. – Igen, főleg filmekkel, a filmjeimmel és közönségtalálkozókat tartottunk utána vagy előtte. Nagyon szép emlékeim vannak. } A Lovagias ügyben Virág urat alakítja. A darabot a ’30-as években mutatták be. Mennyire formálta át a szerepet az elődökhöz képest? – Színészként veszek részt az előadásban, a darabot Gaál Ildikó rendezte. Nem az a dolgunk, hogy hasonlítsuk magunkat a régebbi szerepekhez. Ráadásul nem is volt módomban látni. Csodálatos örökség, hogy nem először játszom Kabos Gyula legendás szerepét. A Hyppolitban filmen is és színházban is szerepeltem. Most pedig a remek Zenthe Ferenc Színház égisze alatt vagyunk itt. ge, hogy egy rettenetes pofont kap. } Milyen karaktert alakít? Mit lehet Olyan méretest, amibe majdnem tudni Virág úrról? minden előadáson bele is szédü– Egy kisember, aki már 30 éve lök. Kis pofont adni nem lehet. Ar-

„Az én kabarém címmel rövidesen megjelenik a második könyvünk. Arról szól, hogyan kerültem a kabaréba, miket csinálok.”

ról szól, hogy ez a nagyképű, nagyon erős fiatalember megnyilvánul „egy szerelmi háromszögben.” A pofon pont a szeretett nő előtt éri, amit nehéz elviselni, kibírni lelkileg meg fizikailag is. Közben a családról is szól a darab. Fel akarok mondani. Ennyiben aktuális ma is a darab, hogy nagyon-nagyon értékes egy állás, bármilyen kicsi. Én azt teszem kockára, mert elrohanok, és aztán viszszakönyörgöm magam. } Akik tévéznek, estéről estére láthatják Önt. A Drága örökösök sorozatban Szappanos Kálmánként emlegeti a család, a falu lakossága Ökörapátiban. Nyomon követi az eseményeket, ha éppen nem játszik színházban? – Nem, én nem nagyon tudom nyomon követni. Amikor szerepelnem kellett, vagy kell, akkor megkapom az aznapi forgatókönyvet, és nagy-

jából az egészet tudom. Mindegyik résznek, minden kis részletnek van rendezője, megbeszéljük, mi a szituáció, és azt próbáljuk hozni. Igen, nagyon sokan kérdezgetik tőlem, mi van, hogy van, de ez titok. Titoktartási szerződést íratnak alá velünk, mert nem lenne értelme, ha már előre mindenki tudná a meglepetéseket. } Tavaly jelent meg a könyve Sose halunk meg? Az első 75 címmel. Felkérésre történt, vagy saját ötlet volt, hogy legyen egy ilyen? – A Lovagias ügy rendezője, Gaál Ildi úgy találta, nekem annyi történetem van, hogy ebből lehetne egy könyv. Nekiálltunk. Én meséltem, ő összefoglalta. Ezt kiélesítettem utána, hogy a poénok úgy jöjjenek, ahogy szeretném. Ezzel kapcsolatban van új hírem is. Az én kabarém címmel rövidesen megjelenik a második könyvünk. Arról szól, hogyan kerültem a kabaréba, miket csinálok ott. Az általam írt vagy rögtönzött számok is benne vannak, meg olyan történetek, amik az első könyvből kimaradtak. Még lehetne egy pár kötet, de szerintem majd itt megállunk. Örömmel várjuk a november 22-i bemutatót, de az üzletekben lesz hamarabb. Kép-szöveg: Pál László


12 kultúra

2019. november 6.

Tankerületi verseny a művészeti iskolában

A hagyomány folytatódott. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola tizenkettedik alkalommal rendezte meg zenei versenyét. Ez a városi megmérettetés három évvel ezelőtt tankerületivé bővült. A helyi intézmény növendékei mellett a Kiskőrösi „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskola, a Soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, továbbá a Salgótarjáni Hibó Tamás AMI diákjai mutatták be produkcióikat.

értékelt. A műsort Kovács Zsuzsanna vezette. A gyerekek dicséretben, nívódíjban és kiemelt nívódíjban részesültek az október 22-i versenyen. A zsűri számára nagy boldogság volt ennyi tehetséges, felkészült diákot látni, hallani. A pedagógusok azt kívánták a tanulóknak, hogy továbbra is élvezzék hangszerük szépségét. Az, amit kapnak általa, elvehetetlen tőlük. Mindig az övék lesz. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek eredményeit ismertetjük. Az I. korcsoportosok között dicséretet kapott Papp Lili hegedű – felkészítője Korponai Zsolt, Sebők-András Géza hegedű – Korponai Zsolt. Nívódíjas lett Czakó Maja klarinét – Molnár Dóra. Kiemelt nívódíjasok: Deli Erik szaxofon – Molnár Dóra,

– Versenyünk fő támogatója a A zsűriben Lovretity Erika ba- Markóné Szalai Gyöngyvér Kiskőrösi Tankerületi Központ és jai hegedűtanár, Hegedűs Ká- bajai fuvolatanár, tanszakvezea Zeneszeretők Kiskunhalasért rolyné szegedi zongoratanár és tő, megyei Príma-díjas pedagógus Alapítvány. Köszönjük a verseny megszervezéséhez nyújtott anyagi támogatásukat! – fogalmazott beszédében Kovács Andrea, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője. – Köszönöm a felkészítő tanároknak, a korrepetitoroknak, a verseny szervezőinek áldozatos munkáját. Erre a jeles alkalomra készült iskolánk első videoklipje, amit a verseny kezdetén bemutatunk – tette hozzá. Megtudtuk, ezúttal négy kategóriában harmincnál is több gyermek lépett színpadra. Énekes és hangszeres produkciókat mutatChen Tian-Tian Krisztina kiemelt nívódíjban tak be. és a zsűri különdíjában részesült

Nyilas Eszter fuvola – Hamza Barbara, Tandari Kitti magánének – Kovács Zsuzsanna. A II. korcsoportban nívódíjat érdemelt: Huszár Noémi zongora – Fehérváriné Ábrahám Melinda, kiemelt nívódíjasok: Hudák Anna fuvola – Hamza Barbara, Soltész Anna zongora – Rozsné Pernyész Hajnalka, Rencsár Ábel harsona – Lauer Zsolt, Chen Tian-Tian Krisztina zongora – Rozsné Pernyész Hajnalka. Utóbbi két diák a zsűri különdíját is kiérdemelte. A III. korcsoportban kiemelt nívódíjasok: Csatári Vivien szaxofon – Molnár Dóra, Németh-Buhin Beatrix zongora – Rozsné Pernyész Hajnalka. Ebben a kategóriában Csatári Vivien lett a zsűri különdíjasa.


2019. november 6.

kultúra 13

A IV. korcsoportban kiemelt ní- A rendezvényen Lauer Ágnes A művészeti iskola hangverseny- idén 60 éves intézmény emlékezevódíjas: Fődi Anna Luca fuvola és Fehérváriné Ábrahám Melinda terme előtt kiállítást is megtekint- tes eseményeit mutatják be. – Hamza Barbara. működött közre zongorakísérettel. hettek az érdeklődők. A képek az Kép-szöveg: Pál László

Gyertyagyújtással emlékező Erdélyi Csillagok

Négy évvel ezelőtt hirdette meg a Székely Nemzeti Tanács, hogy gyúljanak őrtüzek Székelyföldön, így is jelezve, hogy az ott élő magyarok nem mondanak le az önrendelkezésről. Egy esztendővel később megint

megszervezték az akciót. Akkor határozták el, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja. Ennek jegyében határon innen és túl egy időben, 17 órakor kerül sor a megemlékezésekre. Legutóbb

október 27-én volt ilyen alkalom. Kiskunhalason, a Semmelweis téren, az Erdélyi Csillagok Fájánál tartottak megemlékezést. – Gyertyát gyújtottunk. Köszöntöttem a vendégeket. Munkánk a székely emberekről és az erdélyi világról szól, ezért is fontos számunkra ez az esemény. Abból a sok adósságból, amivel tartozunk a székelységnek, ezzel a gyertyagyújtással is szeret-

nénk valamit törleszteni – fogalmazott dr. Döme Ottó, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke. A rendezvényen részt vett Kuris István László alpolgármester, képviselők, pedagógusok, környezetvédők és a szervező egyesület tagjai. Elénekelték a Székely Himnuszt. A program végén Pajor Kálmánnal együtt erdélyi dalokat énekeltek a jelenlevők. Pál László

A mai kor kihívása a törődés egymással, eljuttatni az emberekhez Isten szeretetét. Reformáció ünnepi, közös, ökumenikus istentiszteletet tartottak a református templomban október 31-én. Az egybegyűlteket Bödecs Pál református lelkészigazgató köszöntötte. Három tanítás hangzott el az este folyamán három felekezettől.

Krisztus az egység lelke

háláját fejezte ki az együtt ünneplésért. Rámutatott: Krisztus az egység lelke. Úgy fogalmazott, eljött a kor, amikor teljesen egynek kell lennünk egymással. Úgy fogalmazott, a közös ünneplés mindig összeköt bennünket. – Együttérzés, nagylelkűség, szolidaritás, segítségnyújtás mások felé. Krisztus erre hív minket – hangsúlyozta Honti Irén. – Szívügyem az egység Krisztusban. Az úrvacsorás istentiszteletet október 31-én 17 órától tartották a kiskunhalasi református templomban. Kép-szöveg: Pál László

Október utolsó vasárnapja a székely autonómia napja. Ilyenkor Székelyföld határain őrtüzek gyúlnak. Ehhez a kezdeményezéshez egy kiskunhalasi székhelyű szervezet, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület is csatlakozott.

Az ünnepi rendezvényen a baptista, az evangélikus és a református egyház képviseltette magát. Az istentiszteleten részt vett Kuris

István László alpolgármester. Friebert Tibor (képünkön, jobbra) a baptista közösség képviseletében az egyetemességről beszélt. Arról, hogy egyénenként hogyan szólít meg az ige. Megosztotta gondolatait a bizonyságtételről. Azt mondta, soha ne felejtsük el, hogy honnan jöttünk, és mivé váltunk Krisztus által. – Tanítás, hogy amit megkaptunk, azt adjuk tovább. Törekedjünk arra, hogy különüljünk el a bűntől – fogalmazott Friebert Tibor.

Bödecs Pál az egyetemes papságot választotta témául a munkában, hivatásban. A lelki élet, a lelki szabadság fontosságát hangsúlyozta. Beszélt arról, hogy a reformáció üzenete a hivatások szerepét hangsúlyozza. – Itt, a Földön is van szent dolog – mutatott rá Bödecs Pál. – A hit, a bizalom példája fontos. Köszönöm, hogy együtt lehetünk, ezúttal három felekezet egységében. Honti Irén evangélikus lelkész


14 városháza

2019. november 6.

A Város Háza

Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)

A képviselő-testület 2019. október 22-i nyílt alakuló ülésén hozott döntések: 186/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Fülöp Róbert polgármester illetményét - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 71. § (4) bekezdése alapján - 2019. október 13. napjától 698.000,- Ft/hó összegben deklarálja. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Fülöp Róbert polgármester költségtérítését - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 71. § (6) bekezdése alapján – 2019. október 13. napjától 104.700,- Ft/hó összegben deklarálja. 187/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alpolgármester választás titkos szavazásának lebonyolítására 3 tagú szavazatszámláló bizottságot hoz létre. Szavazatszámláló bizottság tagjai, és tisztségük: Laskovicsné Terzics Edit Elnök, tag Vizkeleti Szabolcs Zsolt tag, Szabadi István tag 188/2019. Kth. 1.Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kuris István László főállású alpolgármester illetményét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 80. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2019. október 22. napjától 628.200,-Ft/hó összegben állapítja meg. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kuris István László főállású alpolgármester költségtérítését - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 80. § (3) bekezdése alapján – 2019. október 22. napjától 94.230,- Ft/ hó összegben állapítja meg. 189/2019. Kth. 1.Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szűcs Csaba társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 80.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján 2019. október 22. napjától 314.100,-Ft/hó összegben állapítja meg. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi, hogy Szűcs Csaba. társadalmi megbízatású alpolgármester a részére megállapított tiszteletdíj egészéről írásban lemondott. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szűcs Csaba társadalmi megbízatású alpolgármester költségtérítését Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 80. § (3) bekezdése alapján – 2019. október 22. napjától havi 47.115,-Ft/hó összegben állapítja meg. 190/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Farkas Dániel alpolgármester úr részére, az új alpolgármester megválasztásával megszűnő foglalkoztatási jogviszonyára tekintettel végkielégítésként az őt a törvény alapján megillető 3 havi illetményének megfelelő összeget további 3 havi illetményének megfelelő összeggel kiegészíti, melyet a 2019. évi költségvetés terhére biztosít. 191/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az állandó bizottságok tagjait, elnökét a következők szerint állapítja meg: Ügyrendi és Szociális Bizottság elnöke és tagjai:

1. Hunyadi Péter Elnök, képviselő tag 2. Juhász György képviselő tag 3. Stírné Prikidánovics Tímea képviselő tag 4. Várnai Iván képviselő tag 5. Kolompár László külső nem önkormányzati képviselő tag 6. Fekete János külső nem önkormányzati képviselő tag 7. Rétfalvi Józsefné külső nem önkormányzati képviselő tag Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke és tagjai: 1. Dr. Skribanek Zoltán Elnök, tag, képviselő tag 2. Gyöngyi László képviselő tag 3. Laskovicsné Terzics Edit képviselő tag 4. Vízkeleti Szabolcs Zsolt képviselő tag 5. Szabadi István képviselő tag 6. Ván Barna külső nem önkormányzati képviselő tag 7. Kovács Imréné külső nem önkormányzati képviselő tag Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottság elnöke és tagjai: 1. Vincze Attila Elnök, képviselő tag 2. Takácsné Márta Gabriella képviselő tag 3. Dr. Bognárné Nagy Éva képviselő tag 4. Harkai Péter képviselő tag 5. Szilágyi Pál Ferenc külső nem önkormányzati képviselő tag 6. Palkovicsné Gangl Mária külső nem önkormányzati képviselő tag 7. Váradi Krisztián külső nem önkormányzati képviselő tag Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2019. (X.22.) önkormányzati rendelete A Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § (1) Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 32. § (1) bekezdésében a “32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet 9.§ (2)” szövegrész helyébe az “5/2019. (III. 13.) IM rendelet 11. § (2)” szövegrész lép. 2. § A Rendelet 38. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) Indítványt bármely képviselő benyújthat a polgármesterhez írásban, legkésőbb a Képviselő-testület ülését megelőző 3. napon.” 3. § A Rendelet 42. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: “(1) A Képviselő-testület évente legalább egyszer, előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdést és javaslatot tehetnek, maximum 5 percben. (2) A közmeghallgatás időpontjáról és helyéről legalább 15 nappal a közmeghallgatás előtt a helyi sajtón keresztül – Halas TV, Halasi Tükör – a lakosságot tájékoztatni kell.

(3) A közmeghallgatáson meg nem válaszolt kérdést és javaslatot az annak tárgyában feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottságnak, tisztségviselőnek (a továbbiakban: válaszadó) ki kell adni kivizsgálás céljából. (4) A válaszadó 15 napon belül köteles írásban választ adni a kérdezőnek, a javaslattevőnek, melyről a Képviselő-testületet a következő ülésen tájékoztatni kell.” 4. § A Rendelet 43. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) Az önkormányzat a mindenkori költségvetéséből a települési nemzetiségi önkormányzat működéséhez, lehetőségei szerint hozzájárul, kiegészítve ezzel a település nemzetiségi önkormányzatnak nyújtott központi támogatást, mely hozzájárulást az önkormányzat forrásként biztosítja. A Közös Önkormányzati Hivatal útján ellátja adminisztratív, valamint együttműködési megállapodás alapján pénzügyi és számviteli feladataikat. Az önkormányzat a települési nemzetiségi önkormányzat elhelyezését a nemzetiségi önkormányzat egyetértésével biztosítja.” 5. § A Rendelet 51. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A Képviselő-testület a következő állandó bizottságokat hozza létre: a) Ügyrendi és Szociális Bizottság 7 fő b) Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság 7 fő c) Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottság 7 fő” 6. § A Rendelet 52. § (1) bekezdés 2. mondatában az „és tagjainak több mint a felét“ szövegrész helyébe az „és - az elnökkel együtt számított - tagjainak több mint a felét” szöveg lép. 7. § A Rendelet 52. § (9) bekezdése helyébe a helyébe a következő rendelkezés lép: „(9) A bizottság döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek hozzátartozóját személyesen érinti az ügy. A személyes érintettséget az érdekelt köteles bejelenteni. A kizárásról a bizottság dönt.“ 8. § (1) A Rendelet 55. § (5) bekezdése helyébe a helyébe a következő rendelkezés lép: “(5) A bizottság minősített többséggel dönt az Mötv-ben meghatározottakon túl mindazokban az ügyekben, amelyekben jelen SZMSZ a Képviselő-testület részére minősített többségű döntést ír elő.” (2) A Rendelet 55. § (9) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: “(9) A bizottság üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni. Külön jegyzőkönyvet kell készíteni: a) A bizottságok átruházott hatáskörének gyakorlásakor b) A bizottság előkészítő, véleményező feladatkörének ellátásakor A jegyzőkönyv az Mötv. rendelkezésein túl tartalmazza különösen a jelenlévők nevét (jelenléti ív), a bizottság számmal ellátott határozatba foglalt javaslatát, a szavazás eredményét, a bizottság tagjának kérésére a külön véleményét. A jegyzőkönyv elkészítéséről a jegyző gondoskodik. A jegyzőkönyvet a bizottság elnöke, illetve a levezető elnök és egy tagja írja alá. A jegyzőkönyv egy példányát megőrzés és nyilvántartás végett a jegyzőnek kell átadni.” 9.§ A Rendelet 58. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés helyébe a következő rendelkezés lép: “(5) A Közös Önkormányzati Hivatalnak Szervezeti és Működési Szabályzatot kell ké-

szíteni, mely tartalmazza különösen: a) a hivatal belső tagozódását, szervezetét, b) irányítását, vezetését, c) a hivatali munkaidőt, d) az ügyfélfogadás rendjét, e) munkáltatói jogok gyakorlásának rendjét, f) a hivatali szervezetek között a feladatok elosztását g) a magasabb rendű jogszabály által kötelezően előírt tartalmi elemeket.” 10. § A Rendelet 66. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés helyébe a következő rendelkezés lép: “(1) A képviselőt – megválasztása napjától megbízatása megszűnéséig – havonta tiszteletdíj illeti meg, amelynek bruttó összege megegyezik a mindenkori teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összegének (a továbbiakban: minimálbér) 50 %-ával.“ 11. § A Rendelet 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. 12. § (1) A Rendelet 3. mellékletének 1.2.4 pontja helyébe a következő rendelkezés lép: “1.2.4. dönt a polgármester feletti azon egyéb munkáltatói jogok gyakorlásába tartozó ügyekben, amelyek átruházását jogszabály lehetővé teszi,” (2) A Rendelet 3. melléklete a következő 2.1.64. ponttal egészül ki: „2.1.64. Véleményezi az SZMSZ-t, a gazdasági programot, az éves költségvetésről szóló rendelet tervezetet, továbbá a tárgyánál fogva feladatkörébe tartozó rendelet-tervezetet” (3) A Rendelet 3. melléklete a következő 3.1.48. ponttal egészül ki: „3.1.48. Véleményezi az SZMSZ-t, a gazdasági programot, az éves költségvetésről szóló rendelet tervezetet, továbbá a tárgyánál fogva feladatkörébe tartozó rendelet-tervezetet” 13.§ Hatályát veszti a Rendelet 2. mellékletének 1.33. pontja. 14. § Ez a rendelet a mai napon, a kihirdetését követően 18 óra 46 perckor lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2019. október 22. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) A képviselő-testület 2019. október 31-i zárt ülésén hozott döntés: 192/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete „ Kiskunhalas Város Szociális Ellátásáért” díjat adományoz: Rébék Andrea vezető gondozónőnek, Cinkóci Erzsébet ápolónőnek, Balázs Józsefné szociális munkatársnak kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. A képviselő-testület 2019. október 31-i nyílt ülésén hozott döntések: 193/2019. Kth. Munkaterv módosítás és Napirend elfogadása 194/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okiratának módosítását az 1. melléklet szerint jóváhagyja, így az egységes szerkezetű Alapító okiratot a 2. melléklet szerinti formában és tartalommal elfogadja. 2. A fentiek alapján a Képviselő-testület felkéri a Polgármestert az egységes szerkezetű


városháza 15

2019. november 6. Alapító Okirat és a módosító okirat aláírására, valamint a Magyar Államkincstár részére történő benyújtására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 195/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház részére 3.700.000 Ft, azaz hárommillióhétszázezer forint működési támogatást nyújt, melyet kizárólag a kórház előtti parkosításra, tereprendezésre használhat fel. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szükséges fedezet 2019. évi költségvetésben történő biztosítására, valamint az 1. számú melléklet szerinti megállapodás aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 196/2019. Kth. Kiskunhalas város Önkormányzat képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6.§ (1) bekezdés alapján az alábbi döntést hozza: 1) Kiskunhalas város Önkormányzatának képviselő-testülete a 249/2001. önkormányzati határozattal jóváhagyott településszerkezeti tervet módosítja. 2) A szerkezeti terv leírását jelen határozat 1. melléklete szerinti tervlapon lehatárolt területre vonatkozóan módosítja az alábbiak szerint: ­Különleges beépítésre nem szánt terület – kutatás-, fejlesztés, megújuló energiaforrás területének kijelölése az 5309 j. Kecel-Kiskunhalas összekötő úttól délre. 3) Jelen módosítás során Kiskunhalas területfelhasználási változása a következők szerint alakul: Módosítási feladat Terület mérete (ha) TSZT módosítás Hatályos terv szerinti terület-felhasználás Tervezett terület-felhasználás Különleges beépítésre nem szánt terület – kutatás-, fejlesztés, megújuló energiaforrás területének kijelölése 99,0474 MV EN 4) A Településszerkezeti Terv T-1 jelű Településszerkezeti terv – igazgatási terület tervlapja jelen határozat mellékletét képző T-1M jelű, a módosítás területi hatályán belül ábrázolt szerkezeti tartalommal módosul. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 197/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Kiskunhalas, Kötönyi út 6098/2 és 6091 hrsz alatti ingatlanokat érintően megvalósított szennyvíz nyomóvezeték beruházás önkormányzati tulajdonba vételével kapcsolatban megállapodjon a beruházó Holla Baromfi Kft.-vel. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a beruházás önkormányzati tulajdonba vételéhez szükséges 1.593.850.- Ft forrást biztosítsa a 2019. évi költségvetésben. 198/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete kifejezi szándékát hogy a Kiskunhalas 2358/1 hrsz alatti ingatlan a helyi kutyatartók közösségi céljait szolgálja. A cél megvalósítása érdekében együtt kíván működni Szabó Judit egyéni vállalkozóval, az akasztói JUMA Kutyaiskola üzemeltetőjével, mint szakmai partnerrel. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az ingat-

lan hasznosítására vonatkozó tárgyalásokra, az együttműködési megállapodás előkészítésére. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a területen a JUMA Kutyaiskola üzemeltetője saját költségére és felelősségére a cél megvalósulását segítő beruházásokat végezzen. 199/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete hozzájárul a Köztársaság utca 17. szám, 3685 hrsz alatti ingatlanon álló 30 m2 beépített területű raktárépület lebontásához és felhatalmazza a Polgármestert a szükséges nyilatkozatok és intézkedések megtételére. 200/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete kezdeményezi a Kiskunhalas Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal kötött Együttműködési Megállapodás módosítását a melléklet szerinti tartalommal. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az Együttműködési Megállapodás módosításának aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 201/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testület elfogadja jelen határozat mellékeltében foglalt tartalommal a Kiskunhalasi Települési Értéktár Bizottság Működési Szabályzatának módosítását. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 202/2019. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete szándékát fejezi ki, hogy a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) Kiskunhalasi tagszervezete részére az Önkormányzat a szeretetszolgálati tevékenység végzéséhez hasznosítási szerződés keretében helyiséget biztosítson. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a mellékelt szerződés aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 203/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a kiskunhalasi 2. sz. felnőtt háziorvosi praxisra a kiadott praxisengedély alapján a praxis tekintetében a felnőtt háziorvosi feladatok területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére az AEGIMUS Medical Bt-vel – képviselője dr. Horváth Hunor- az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2/B. § (1) bekezdése szerinti feladat-ellátási szerződést, az 1. számú melléklet szerinti tartalommal megkösse. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 204/2019. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Napsugár Óvodák, a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde, a Százszorszép Óvodák és Kiskunhalas Város Önkormányzatának Bölcsődéje 2019/2020. nevelési évre vonatkozó munkatervét jóváhagyja. 205/2019. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló október havi beszámolót. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2019. (X.31.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2019. évi költségvetéséről szóló 7/2019. (II.22.) önkor-

mányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § (1)Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2019. évi költségvetéséről szóló 7/2019. (II.22.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: R.) 2. § helyébe a következő rendelkezés lép: 2.§ A költségvetési főösszeg tartalmazza az előző évi maradványt. A költségvetési bevételek összegének és a költségvetési kiadások összegének a különbözetét az előző évi maradványból finanszírozzuk. (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat összevont költségvetésének: a) Kiadási főösszegét: 9.528.664.629 Ft-ban a1.) költségvetési kiadások összegét: 9.426.099.052 Ft-ban b) Bevételi főösszegét: 9.528.664.629 Ft-ban b1.) költségvetési bevételek összegét: 4.158.710.005 Ft-ban c.) Költségvetési egyenleg (b1-a1) összegét: - 5.267.389.047 Ft-ban c1.) költségvetési egyenleg működési célú összegét: - 686.679.265 Ft-ban c2.) költségvetési egyenleg felhalmozási célú összegét: - 4.580.709.782 Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület a költségvetés főösszegén belül a finanszírozási célú kiadások összegét 102.565.577 Ft-ban: a) működési célú finanszírozási kiadások: 67.470.577 Ft-ban b) felhalmozási célú finanszírozási kiadások: 35.095.000 Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a költségvetés összesített hiányát (költségvetési egyenleg és finanszírozási célú kiadások együtt): 5.369.954.624 Ft-ban a) összesített hiány működési célú: - 754.149.842 Ft-ban b) összesített hiány felhalmozási célú: - 4.615.804.782 Ft-ban állapítja meg. A Képviselő-testület az összesített hiány finanszírozásának módját az alábbiak szerint állapítja meg: 1.) Hiány belső finanszírozása: 5.369.954.624 Ft-ban 1.a.) Maradvány működési célú igénybevétele: 1.479.797.218 Ft 1.b.) Maradvány felhalmozási célú igénybevétele: 3.890.157.406 Ft 2.) Hiány külső finanszírozása: 0 Ft 2.a.) Hitelfelvétel működési célú: 0 Ft 2.b.) Hitelfelvétel felhalmozási célú: 0 Ft (4) A Képviselő-testület az intézmények központi, irányító szervi támogatásának előirányzatát 1.889.244.298 Ft-ban állapítja meg.” 2. § A R. 1., 2a., 2b., 3a., 3b , 4., 5., 6., 10a., 10b., 10c., 11., számú mellékletei helyébe e rendelet 1., 2a., 2b., 3a., 3b., 4., 5., 6., 10a., 10b., 10c., 11., számú mellékletei lépnek. 3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2019. október 31. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.

hu honlapon.) Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2019. (X.31.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 8/2001.(03.01.) Ktr. számú rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) a 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, az Étv. 13.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 28.§ (1) bekezdésben meghatározott véleményezésben részt vevő szervek, az érintett területi és települési önkormányzatok és partnerek, valamint Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi és Szociális Bizottságának, és Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottságának véleményének kikérésével, a helyi építési szabályzatról szóló 8/2001. (III.01.) önkormányzati rendelet módosításáról a következőket rendeli el: 1.§ Kiskunhalas építési szabályzatáról (HÉSZ) és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 8/2001. (III.01.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: HÉSZ) 1. Sz. mellékletét képező SZ-1 jelű szabályozási tervlapja jelen rendelet 1. Mellékletét képző SZ-1M jelű tervlapon jelölt módosítás területi hatályán belül az 1. Mellékletben ábrázolt szabályozási tartalomra módosul. 2.§ A HÉSZ 28/A.§ az alábbi (6)-(8) bekezdésekkel egészül ki: „(6) EN2 jelű övezet telkein a naperőmű megújuló energiaforrás hasznosítására szolgáló műtárgyai, az ehhez kapcsolódó egyéb műszaki létesítmények, valamint a naperőmű kiszolgálásához szükséges kapcsolódó alállomás számára szolgáló földrészlet területén szociális és egyéb kiszolgáló épületek helyezhetők el. (7) EN2 övezetben az építmény-elhelyezés és a telekalakítás feltételei: a) legnagyobb megengedett beépíthetőség 5%1, de max. bruttó 300 m2 b) legnagyobb megengedett építménymagasság 6,5 m c) legkisebb kialakítható telekméret 5000 m2 (8) EN2 övezetben az épületnek nem minősülő technológiai műtárgyak magassága meghaladhatja az övezetben előírt legnagyobb megengedett építménymagasságot.” 3.§ E rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti, rendelkezéseit kell alkalmazni a hatályba lépéskor első fokon el nem bírált ügyekben is, amennyiben azok az építtető számára kedvezőbbek Kiskunhalas, 2019. október 31. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) Az Állami Főépítész OTÉK-nál megengedőbb hozzájárulásának száma. 1


16 hirdetés Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-643 Leinformálható szakácsot keresek napi 4 órában, aki a reform főzés terén otthonosan mozog. Nem étterembe! Fényképes önéletrajzokat várom: allaskiskunhalason@gmail.com A-744 Állattartó telepre takarmánykeverő és állatgondozó munkatársat keresünk hosszú távú, bejelentett munkára. Tel.: 06 20/230-25-88 A-899 Az ERMAN 90. Kft. szalmafeldolgozó üzemébe karbantartót keres. Tel.: 06 70/385-01-67 A-900 Kiskunhalas szélén van egy tanyánk, ahol családias légkörben libaneveléssel és töméssel foglalkozunk. Ha szeretnél velünk dolgozni, akkor hívj! Tel.: 06 20/934-73-82 A-906 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/928-45-51 A-907 A Malom Csárdába konyhai kisegítőket, szakácsokat és pincéreket azonnali kezdéssel felvesznek. Tel.: 06 70/397-06-04 A-914 Mellékállásba, lépcsőházak takarítására keresek takarítókat. lepcsohaztakaritas2019@gmail.com A-917 Corso Verona hús- és hentesáru üzleteinkbe henteseket felveszünk kiemelt bérezéssel. Tel.: 06 70/459-66-26 A-931 Kiskunhalason lévő benzinkútra keresünk jó kommunikációs készséggel rendelkező Shopeladó munkatársat. Fényképes önéletrajzokat az olahlali73@gmail.com e-mail címre kérek! A-932 Csavar, zár, szerszám szaküzletbe eladói értékesítő munkakörbe felvételt hirdetünk. Feltétel: termékek alapfokú ismerete. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az info@szucsaprocikk.hu e-mail címen. A-933 Szobafestőt felveszek. Tel.: 06 70/388-38-44 A-935 Gyógyszertári szakasszisztenst keresünk Jánoshalmára a Városi Gyógyszertártba. Önéletrajzokat a kaszibane@t-online.hu e-mail címre várjuk. A-937 „C”, „E” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keresünk belföldi munkára, állati melléktermék szállítására kiemelt fizetéssel. Tel.: 06 20/231-72-33 A-951 Karbantartó, lakatos munkatársat keresünk telepünk gépeinek karbantartására, építésére. Tel.: 06 20/415-91-59 A-952 Irodánkba takarítónőt keresünk heti 8 órába. Saját járművel történő bejárás feltétel! Tel.: 06 20/241-95-75 A-953 Gépgyártással foglalkozó vállalatunk gépi forgácsoló és hegesztő munkatársat keres. Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: munkaugy@ganz-vizgep.hu A-954 Intézményünk állást hirdet 2020. február 1-től magyar-bármely és angol-bármely szakos pedagógus munkakör betöltésére. Jelentkezni önéletrajzzal és bizonyítvány küldésével: katiskola@halas.hu A-955

2019. november 6. Kiskunhalasi húsfeldolgozó üzem keres férfi és női munkaerőt. Tel.: 06 70/395-82-31 A-922 Gépgyártással foglalkozó vállalatunk műszaki területre kereskedő-anyagbeszerző munkatársat keres legalább érettségivel, műszaki végzettséggel. Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: munkaugy@ganz-vizgep.hu A-956 A Margaréta Presszóba pultost felveszek. Tel.: 06 70/674-50-07 A-957 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI kiskunhalasi székhelyére közalkalmazotti jogviszonyba keres gondnok (beszerzési és csoportirányítási feladatokkal) és konyhalány munkatársat. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-958 Azonnali munkakezdéssel villanyszerelő, vízvezeték-szerelő és karbantartó lakatos munkakörbe munkatársakat keresünk. Betanított munkatársak jelentkezését is várjuk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-959 Az Elektrans Kft. belföldi, valamint nemzetközi gépkocsivezetőt keres „C”, „E” kategóriás vezetői engedélylyel. Tel.: 06 30/955-45-53 A-960

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44

2 hengeres RS homlokrakodóval eladó. Tel.: 06 30/359-82-95 A-912 Köles és cirok, valamint 30 bála fűszéna eladó Harkakötönyben. Tel.: 06 30/445-53-08 A-942 Tűzifa eladó felvágva, felhasítva. Akác 3.700 Ft/q, egyéb kemény 3.200 Ft/q. AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-272 Idős néni, bácsi vagy házaspár gondozását vállalom eltartási szerződéssel. Tel.: 06 70/604-43-92 A-961 Faiskolába várom kedves vevőimet. Szilády Áron utca 69. Tel.: 06 70/451-48-21 A-962

Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 Sóstón a Csigabiga dűlőn 1364 m2-es zártkerti, művelés alól kivett terület eladó. Tel.: 06 30/410-70-00 A-638

Fürdőkád-felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85 A-809 Szobafestést vállalok. Tel.: 06 30/725-46-16 A-926 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-927

Születtek: Káposzta Mira (Csamangó Ildikó) Tompa, Piroska Viktória Lívia (Herceg Nikolett) Kiskőrös, Bolvári Márk (Székely Mónika) Jánoshalma, Udvardy Zalán (Balog Tímea) Kiskunmajsa, Molnár Zoé (Könyves Anikó) Kiskunhalas Elhunytak: Hegyesi Sándorné Dezső Zsófia (Lajosmizse), Szentgyörgyi Imre János (Soltvadkert), Hegyi József (Balotaszállás), Tandari Józsefné Lőrincz Erzsébet (Kiskunhalas), Sinkár Józsefné Zelei Mária (Kiskunhalas), Gubik József Árpád (Kecel)


2019. november 6. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: November 6. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság November 7. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság November 8. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.)

07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 00:00 Képújság November 9. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság November 10. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.)

18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság November 11. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. mag. (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági magazin (12) (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság November 12. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Jáger Levente, Kovács Iván, Pál László Kreatív: Anda Péter

hirdetés 17


Lovastorna

Szombaton benépesült a Hirlinglovaspark fedeles lovardája, ugyanis izgatottan készülődtek, melegítettek a lányok a több kategóriában meghirdetett meghívásos versenyre. Az idelátogató versenybírók az országos elithez tartoznak, így tényleg reális képet alkothattak a halasi versenyzők pillanatnyi felkészültségéről, tudásáról és meghatározták az előrelépés lehetőségeit is. A verseny műlovas és lovas kategóriában zajlott, korosztályok szerint, egyéniben és párosban. A gyakorlatok, koreográfiák hosszú hetek, hónapok alatt csiszolódtak és ez meg is látszott a pontokon, eredményeken. Tóth Benedek Máté, a verseny vezetőbírója értékelésében kiemelte, hogy az országos bajnokságon dobogós lányok mellett a többiek is nagyon dinamikusan fejlődnek, így a közeli jövőben akár az ország egyik legmeghatározóbb lovastorna bázisa lehet a halasi. Eredmények, amatőr lovas egyéni: 1. Rékasi Dorka, 2. Karaszi Judit. Amatőr műlovas I. : 1. Mező Molli, 2. Béressy Réka, 3. Futó Eszter, 4. Juhász Csenge, 5. Török Réka. Amatőr műlovas II.: 1. Gillich Bori, 2. Nagy Olívia, 3. Lengyel Janka, 4. Ábrahám Zselyke, 5. Vancsura Ilona. Amatőr műlovas páros: 1. Kocsis Linett-Bédi Anna Luca, 2. Mező Molli-Ábrahám Zselyke, 3. Béressy Réka-Lengyel T. I. Janka.

Halasi négyes

Továbbra is remekül szerepel a megyei I. osztályú U19-es bajnokságban a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. A tavalyi bronzérmes idén még fényesebb éremben reménykedhet. Eddig 9 mérkőzést játszott a csapat, 8 győzelem és egy döntetlen a mérleg. A fiúk úgy állnak a tabella második helyén a Kiskőrös mögött három ponttal lemaradva, hogy a halasiak egy meccsel kevesebbet játszottak. A Kecel elleni 4-1-es győzelemből Fodor Zsombor, Molnár Péter, Vincze Gergő és Pocsai Ákos is góllal vette ki a részét. A szezonban eddig a halasiak kapták a legkevesebb gólt. Erre a jó védekezésre szükség lesz, mert vasárnap a listavezető Kiskőrös otthonában szerepel a csapat. jáger

2019. november 6. A Diákolimpia Atlétikai Országos Döntője – mint a FODISZ egyik meghatározó sportági megméretése – remek eredménnyel ért véget a Kiskunhalasi Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény Általános Iskolája számára. Három képviselője négy ezüst- és egy bronzéremmel – plusz két pontszerző helyezéssel – térhetett haza a rangos erőpróbáról. Az új tanévben, de még a 2018/19. tanévet érintően zajlott le október 9-én a III. korcsoportos, 17-én a IV. korcsoportos megyebajnokok részvételével a Diákolimpia Atlétikai Országos Döntője a budapesti Ikarus BSE Sportcentrumának Atlétikai Stadionjában. A hazánk minden tájáról összesereglett versenyzőket mindkét alkalommal Szabó László, a Fodisz elnöke köszöntötte. A 19 megye és a főváros legjobbjainak felmenő rendszerű küzdelmében – megyéjüknek, városuknak, köznevelési intézményüknek, hozzátartozóiknak és természetesen felkészítőiknek is – ismét dicsőséget hozva szerepeltek Balogh Annamária és Siha János tanítványai. Megtudtuk, hogy a 2005ben és 2006-ban született III. korcsoportos fiúk versenyében Mezei Alex a 300 méteres távon igen szép futással harmadik helyezettként ért célba, sőt a húsz perccel később lebonyolított távolugrásban egyéni csúcsát megjavítva, fokozott figyelmet érdemlő 5,15 méteres teljesítménye révén a dobogó második fo-

Öt érem az országosról

Fotó: Siha János

18 sport

kára léphetett. Kortársa, Radics Norbert is kihozta a maximumot magából magasugrásban, a győztessel azonos, 135 cm-es eredménynyel. Mégis, „köszönhetően” annak a szabálynak, hogy riválisa kevesebb kísérlettel érte el ugyanazt a magasságot, második helyezettként regisztrálták. Radics Norbert a megyei döntő 800 méteres távon aratott sikere után az országos döntő igen erős mezőnyében pontszerző ötödikként tudta zárni a viadalt. Az Országos Döntő IV. korcsoportos résztvevőit az elmúlt héten, szintén akár ideálisnak is mondható időjárás várta a mátyásföldi hely-

színen. Kutasi Dávid iszonyatos nagy hajrával a 400 méteres síkfutás élmezőnyében, az előkelő negyedik helyen végzett. Éremesélyességének a svéd váltó során szerzett érvényt, ugyanis tagja volt az ezüstérmessé lett Bács megyei csapatnak. 100 méteren majsai, 200-on kalocsai futó lépett pályára, a 300 méteres táv lefutása iskolatársára, Mezei Alexre, Dávidra pedig a 400 méteres táv teljesítése várt. Bravúros 2:32,11 perces időeredményük csupán 0,93 mp-vel haladta meg az országos bajnoki címre jogosító időt. Szép volt, jó volt. Jár a gratuláció – csak így tovább! VK

Elhunyt Haász László Életének 75. esztendejében, türelemmel viselt súlyos betegség következtében elhunyt Haász László edző, testnevelő, a BácsKiskun Megyei Szabadidősport Szövetség örökös elnöke. Temetése november 9-én, 11 órától lesz a jánoshalmi Kápolnás temetőben. Sokan ismerték Haász Lászlót, Laci bácsit. Ő volt az, aki sohasem egyénben, hanem csapatban, az öszszefogásban, az egységben gondolkodott. Fáradhatatlan volt, szervezett, edzést tartott, tanácsokat adott és közben amennyi időt csak lehetett, a családjával töltött. Boldog apa, nagypapa volt, akinek nemcsak saját gyermekei voltak, hanem sok ezer tanítványa révén volt egy sportos családja is. Kaposvárott, Székesfehérvárott, aztán Já-

noshalmán is tisztelettel emlegetik a nevét. Edzőként, testnevelőként, sportcsarnokvezetőként is mindig magasra tette a lécet. A Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség nem véletlenül választotta éppen őt elnöknek, majd örökös elnöknek. Tudtuk, hogy az utóbbi időkben betegség gyötörte. Ő viszont felemelt fejjel küzdött, tartotta magát. A napokban viszont nem bírta tovább az egyenlőtlen, sportszerűtlen küzdelmet a halállal

szemben. Haász László 75 évet élt, búcsúztatására november 9-én, 11 órakor kerül sor a jánoshalmi Kápolnás temetőben. JL


2019. november 6.

sport 19

„Felnégyelte” a KFC a Kecelt

A Tiszakécske elleni döntetlen után ismét hazai pályán meccselt a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. Ráadásul megint egy szomszédvári rangadó várt a halasiakra a Kecel Szeptember 14. óta veretlen volt a Faddikorrellen. Érdekesség, hogy a mérkőzés vég- Kiskunhalasi FC a bajnokságban, ezt a Kecel eleredménye már a 4. és a 25. perc között len is folytatni szerette volna a csapat. kialakult. A fiúk a jánoshalmiaktól elszenvedett hazai vereség óta az Akasztó és a Tiszakécske ellen idegenben, a Szabadszállás ellen hazai pályán harcoltak ki döntetlent, a Kecskemétet ott, a Soltvadkertet a Bundzsák-sportközpontban győzték le. A Kecel elleni rangadó pont úgy kezdődött, ahogy a hazai drukkerek szerették volna. Sorin lőtt gólt, sőt még igazán át sem beszélhették a szurkolók a történéseket, újra a keceli kapuban táncolt a labda. Újabb két perc és Torma Barnabás már a harmadik halasi gólt szerezte, erre mondják, kiütés az elején. Csakhogy a Kecel nem roggyant meg, a 16. és a 22. percben kihasználta a hazai védelem hibáját, újra nyílt lett a meccs. Ekkor jött megint Sorin, aki ezúttal is remek teljesítményt nyújtott. A meccsből még hátravolt 65 perc, amelyben újabb teket feljegyezhettünk. Faddikorr-Kiskunhalasi gól már nem esett, viszont kapufákat és helyze- FC–Kecel 4-2. Kép-szöveg: jáger Sorin gólöröme

28 sziládys gól a Kelebia kapujában Hazai pályán is bemutatkozott a Szilády RFC U15-ös és U17-es futsalcsapata, amely a megyei bajnokságban méreti meg magát. A Dékáni-sportcsarnokban jól sikerült a premier, mert a két korosztály válogatottjai összesen 28 alkalommal vették be az ellenfél, a Kelebia kapuját.

dulóban, a hazai premierre viszont most került sor. Hétfőn, a Dékáni-sportcsarnokban a Kelebiát fogadták a halasiak. A Szilády gyorsan megadta a találkozó alaphangját, ugyanis az 5. percben kétszer is bevette ellenfele kapuját. Gyakorlatilag a félidőből hátralévő időt is maximálisan kihasználta a csapat, mert még kilenc gólt lőttek. Az egyetlen vendégtalálat az a 22. percben született, viszont az RFC a második félidőben még tíz gólt szerzett, így imponáló magabiztossággal hozta a mérkőzést. Szilády RFC–Kelebia 21-1. Az U15-ös korosztály viszont most játszotta első mérkőzését a szezonban. Nekik is a Kelebia volt az ellenfél. A fiatalabbak szorosabb mérkőzést játszottak, de a győzelmük nem forgott veszélyben. A meccs elején, már az első percben kihasználta a hazai hibát a Kelebia, de két perccel később egyenlített Németh Az U15-ös korosztály győzelemmel kezdett Gergő. Még egyszer átvette a vezetést a vendégcsaDupla terhelést kap a Szilády RFC U15-ös és U17- eredmények azt mutatják, hogy fekszik ez a merőben pat, de ezután már csak halasi gólokat lehetett feljees korosztálya azzal, hogy az egyesület idén bene- más labdajáték a fiataloknak. Az U17-es korosztály gyezni. Szilády RFC–Kelebia 7-2. vezte őket a megyei futsalbajnokságra is. Az eddigi már egy sikeres mérkőzést megvívott az előző forKép-szöveg: Jáger


20 színesben A Nagybányai arckép félhomályban című tárlattal kapcsolatban hallgathattak meg érdekességeket a kultúra kedvelői a napokban a Thorma János Múzeumban. Az előadást tartó művészettörténész hosszasan elemezte a múzeumban látható Réti István és kortársai által készített grafikákat. – Az 1897-ben megjelent díszkötetről és elsősorban az abban található grafikákról beszélek mai, kiskunhalasi előadásomon. Öt művész, név szerint Réti István, Thorma János, Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla és Hollósy Simon művei kaptak helyet a kiadványban. Ezeket mutatom be részletesen a hallgatóságnak. Érdekessége a kötetnek, hogy az öt művész egyike sem volt illusztrátor, mind-

2019. november 6.

Illusztrációvá vált grafikák

annyian fiatal művészek voltak, így még nagyobb kincsnek számítanak a könyvben látható alkotásaik. Sok közös nincs a képekben, elsősorban

Kincskeresés

minden művész saját egyéniségét si múzeumban – árulta el Hessky tette bele az adott képbe. Remek le- Orsolya, a Magyar Nemzeti Galéhetőségnek tartom, hogy ezek közül ria művészettörténésze. több is megtekinthető itt, a halaKép-szöveg: Szőri Attila

rita asszony ízvarázslata

Főzzünk főzeléket!

Csicseriborsó főzelék Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, fűszerpaprika, 2 konzerv csicseriborsó, víz, 2 ek tejföl, 1 ek liszt, só, bors, római kömény. Elkészítés: az apróra vágott vöröshagymát és az átnyomott fokhagymát üvegesre pároljuk az étolajon, majd fűszerezzük a pirospaprikával, és hozzáadjuk a csicseriborsót. Felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a római köményt, és 1520 perc alatt készre főzzük. Egy külön edényben (ha szükséges, a főzővízből kicsit hozzáadva) alaposan,

– Már több, mint száz tétel szerepel azon a listán, amit a Thorma-múzeum, a könyvtár és a művelődési ház munkatársai állítottak össze helyi értékekből. Nem kevés, de bátran mondhatjuk, hogy ez a gyűjtemény még csak félkész. És itt jön most képbe a lakosság. Szeretnénk, ha javasolnának nekünk olyan épületeket, köztéri alkotásokat, szellemi hagyatékokat, étele-

ket, egyesületeket, amiknek vagy akiknek helyük van egy helyi értékeket bemutató gyűjteményben – mondta Szakál Aurél, a Helyi Értéktár Bizottság elnöke. A helyi értékeket bemutató lista jelenleg is elérhető a kiskunhalas.hu weboldalon. Ott lesznek majd megtekinthetőek az új, ezután bekerülő tételek is. Kép-szöveg: Szőri Attila

Fotó: Szőri Attila

A halasi csipke, a Thorma János Múzeum vagy éppen a kuruc szobor. Néhány azok közül a kiskunhalasi kulturális kincsek közül, amik ott szerepelnek az úgynevezett helyi értéktárban. A A sült krumpli és rizi-bizi helyett érdemes néha valami olyan kömár felkutatott és rögzített tételek mellé, most a lakosság segít- retet is kipróbálni, ami eltér a megszokottaktól. Mi szeretjük a főségével újabb értékeket szeretnének találni. zelékeket, ezúttal pedig egy rendhagyó alapanyagot választottam.

csomómentesen elkeverjük a tejfölt és a lisztet, amivel aztán intenzív melegítés mellett besűrítjük a főzeléket. Én most sült debrecenivel és hurkával tálaltam. Önnek is van egy kedvenc főzeléke? Ha igen, küldje el a receptet a szori.attila@halasmedia.hu címre! Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.