2019. november 20. • XXXIII. évfolyam 47. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
mozaik
2019. november 20.
Bibós szalagavató – még sokat beszélnek róla Világutazónak érezhette magát a közönség a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium végzőseinek szalagavató bálján. Az osztályok Brazíliába, Párizsba és az ókori Görögországba, valamint egy hatvanas évekbeli mulatóba kalauzolták el tanáraikat, szüleiket, hozzátartozóikat, iskolatársaikat. Az biztos, erről az estéről még sokat fognak beszélni… rült sor a szalagtűzésre, ahol a diákoknak osztályfőnökeik tűzték fel a szalagot. Évek óta hagyomány, hogy egy tehetséges végzős átveheti a dr. Várnai Lászlóné által, a korábbi polgármester tiszteletére alapított
Fotók: Jákob Klára
Folytatódott a szalagavatók sora, múlt pénteken a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tizenkettedikesei mutatták meg, hogy nem csak tanulásban járnak az élen. A bál első felében, az intézmény aulájában ke-
díjat (képen balra). Idén ezt az elismerést a 12. osztályos Szőnyi Borbála vehette át az özvegytől. A tornacsarnokban aztán egymást követték a táncok. Az angolkeringőt követően a 12. b egy hatvanas évekbeli mulatót elevenített meg, nagy sikert aratva. A 12. c Brazíliába, gályarabok, csinos lányok közé kalauzolta a nézőket, de megjelent a Jótündér is, természetesen a közönség szimpátiáját elnyerve. A 12. osztály
a 19. századi Franciaországot jelenítette meg, ahol a fergeteges kánkán ragadtatta tapsra a megjelenteket. A 12. a Görögországba repítette a közönséget, ahol pásztorok és asszonyaik mindennapjaiba engedtek bepillantást, humorosan, szellemesen. A bál végén következett a bécsi keringő, majd a tánc a szülőkkel, tanárokkal, osztálytársakkal. Valami véget ért… JL
2019. november 20.
Már megint Chicago van Halason. Bűnös város. Az egyik ismerősöm mondta ezeket a napokban, miután a sokadik rablásról szóló hírt publikálta a Halasmédia. Ha felszínesen és szimpla állampolgárként értékelem a véleményét, egyet kell, hogy értsek vele. De minden esetben órákon belül megfogták az elkövetőt. Rablás a belvárosban, késes támadás a Bem utcában és a vasútállomás közelében. Önbíráskodás azért, mert valaki rászólt az utcán hangoskodóra, aki két barátjával tért vissza, hogy elégtételt vegyen a fegyelmezőn. Valamennyi eset Kiskunhalason történt, szerencsére az összes zsivány hűvösön van, több ügyben már vádemelés is volt Hogy ez minek köszönhető? Egyfelől annak a közel 200 közterületi kamerának, amelyet az elmúlt években telepítettek a halasi utcákra. Gyakorlatilag mindent látnak és rögzítenek. Nem tudom, hogy készült-e olyan statisztika, amely megmutatja, hány alkalommal is segítette a bűnüldözők munkáját a felvétel. Sok ilyen volt. Éppen szemés fültanúja voltam annak, amikor a Kossuth és a Köztársaság utca kereszteződésében történt balesetnél még folyt a helyszínelés, de a közterület-felügyelő már hozta a felvételt, hogy segítse a felderítést. Nincs könnyű helyzetben a rendőrség. Mindenki őket figyeli és persze ha adva van az alkalom, akkor cseszegeti is. Miért nem ott vannak, ahol a baj? A nagy öregek régen leszereltek már, az újaknak pedig még tanulni kell. Meg kell ismerniük azt a várost, amelyre vigyázniuk kell. Vannak jó és rossz példák. Láttam már egészen határozott, de kulturált intézkedést, de olyat is, amikor az egyenruhás nem éppen irodalmi stílusban szólt oda valakinek. Ilyen a civil életben is van. Ettől még nem bűnös a rendőrség és a város sem. Jáger Levente
Bizony, ebben az ágazatban ritkán üres és kihasználatlan a munkaidő. Nap, mint nap ott vannak a segítségre szorulók mellett, ellátnak, vigasztalnak és ápolnak. November 12-e a szociális munka napja, ami ebben a nem könnyű ágazatban szolgálatot teljesítőkről szól. Idén is együtt ünnepelt Halas és a kistérség. Az ágazat dolgozóit Fülöp Róbert halasi polgármester köszöntötte. Azt kívánta az ünnepelteknek, hogy ezt a szolgálatot továbbra is szeretettel és mosolyogva végezzék.
Rájuk tényleg büszkék lehetünk… A Kiskunhalas Város Szociális Ellátásáért Díjat olyan személyeknek ítélik oda évente, akik sokat, illetve kiemelkedő módon tettek a hátrányos helyzetű emberekért és csoportokért. Ilyen elismerést vehetett át Rébék Andrea, a Szociális Szolgáltató Központ vezető gondozónője. Rébék Andrea 1993 óta dolgozik az intézménynél, nagy szakmai tudással rendelkezik. A házi segítségnyújtás és az étkezés szervezése mellett új feladatként megkapta a tanyagondnoki irányítást is. Szociális ellátásért díjat kapott a Szociális Szolgáltató Központból Cinkóczi Erzsébet ápolónő kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. A díjazott 2001 óta dolgozik az Idősek Otthonában. Vidékről járt be dolgozni, az intézmény legtapasztaltabb munkatársai közé tartozik, munkássága példa lehet mások számára is. Az elismeréssel egy tartalmas pálya zárul le, Czinkóczi Erzsé-
bet decembertől nyugdíjba megy. A harmadik városi kitüntetést Balázs Józsefné, a Bárka Integrált Szociális Intézmény munkatársa vehette át. A díjazott 1998 óta dolgozik az intézményben, kiváló közösségi ember, szorgalmas, elhivatott és türelmes, aktív szervező, aki kivívta az ellátottak és a munkatársak szeretetét. A Halasi Többcélú Kistérségi Társulás a 2009-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt szakember, Gép Károlyné intézményvezető emlékének adózva díjat alapított. A Gép Károlyné díjat idén Nagy István kunfehértói családgondozónak adományozták. A díjazott munkája mellett a szabadidejéből is sokat fordít a közösségre, önkéntes és civil munkákat végez, többféle programot visz. Nem véletlen, hogy népszerű a településen. Az ünnepi műsorban közreműködtek a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola és a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákjai. HT
Fotó: Kardos Csaba
Bűnös város?
Áldozatos és bizony, sokszor embert próbáló a feladat, amely a szociális ágazatban dolgozókra vár. Ők pedig a nap 24 órájában készen állnak arra, hogy segítsenek. Rájuk kevesebb fény vetül, sokszor egy mosollyal, egy jókor alkalmazott mondattal, egy simogatással vagy éppen a paragrafusokban böngészve oldják meg a problémákat. Őket köszöntötték a szociális munka napján, a Tiszti Klubban megrendezett ünnepségen. A jeles alkalomból kitüntetések átadására is sor került.
fókuszban
Figyelem! Nemsokára lejár a téli rezsicsökkentés utalványainak átvételi és beváltási határideje. Aki érintett és még nem váltotta be az utalványt jó, ha tudja, hogy már csak december 15-ig van erre lehetőség. A városháza tájékoztatása szerint sokan vannak, akik még nem éltek a lehetőséggel, pedig a határidő sürget. A háztartásonként 12 ezer fo-
Lejár a határidő rintos téli rezsicsökkentési támogatásra az érintetteknek már tavaly be kellet adni az igényléseket. A jogosultak ez év februárjától juthatnak hozzá a segítséghez. A legtöbben már ekkor intézkedtek, ám még jelentős számban vannak olyanok, akik vagy át sem vették az utalványt, vagy átvették, de még nem váltot-
ták be. Az utalványokat a halasi városházán a szociálpolitikai csoportnál vehetik át az arra jogosultak és a Ju-Fer Bt. Olajbányász úti telephelyén lehet tüzelőre váltani legkésőbb december 15-ig. A legtöbben fát igényeltek, de olyan is van, aki PB palackot. FE
Lopott, rabolt Lopással indított, majd rablást is elkövetett egy éppen csak felnőtt korúvá vált halasi fiatal. A megyei főügyészség tájékoztatója szerint az idén tavasszal ünnepelte 18. születésnapját az a férfi, aki lopásokból tartotta fenn magát, emiatt eljárás indult ellene. Ez azonban nem tántorította el őt attól, hogy továbbra is a bűn útján bandukoljon. Június 22-én bement egy kiskunhalasi telepre, ahol a raktárajtót megrongálva megpróbált bemenni, de akkor nem járt sikerrel. Néhány nappal később újra próbálkozott, egy nyitott ablakon lévő rácsot lefeszített, majd az így keletkezett nyíláson benyúlt és egy 270 ezer forint értékű fűkaszával távozott. Bár a szomszéd tetten érte őt, azonban nem tudta a helyszínen tartani, mert a fiatal kerékpárral sietve elhajtott. A fűkaszát később lefoglalták és kiadták a sértettnek. Tíz nap múlva a vádlott egy környékbeli tanyaudvarba is bemászott, a vízellátó rendszerhez rögzített, 12 ezer forintot érő szivattyút a gumicsőről levágta és magával vitte. Július közepén az esti órákban az egyik kiskunhalasi általános iskola épülete előtt megszólított egy 14 éves lányt és annak barátját, de ők elzárkóztak a számukra ismeretlennel való beszélgetéstől. A vádlott eközben felfigyelt a lány nyakában lógó arany nyakláncra és elhatározta, hogy megszerzi. Egy közeli utcában utolérte áldozatát, mellé lépett, a két vállánál fogva magához fordította, megrángatta és ököllel arcon ütötte. Egy hirtelen mozdulattal letépte a több mint 33 ezer forintot érő nyakláncot és elfutott. Az útonállót két nap múlva elfogták. A büntetlen előéletű fiatal férfit az ügyészség rablás és üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza, valamint azt, hogy a mostani ügyét a már folyamatban lévő korábbi büntetőügyhöz egyesítse a bíróság. Az elfogása óta letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. jáger
2019. november 20.
Nem gondolkozott, elkezdte az újraélesztést Gereblyézés közben, a Vasút utcán esett össze egy 86 éves férfi. Egy járókelő vette észre, telefonált a mentőknek, közben az unokájáért induló, a szomszédban lakó Vili Antal látta, hogy nagy a baj. Operatőr kollégánk, aki a forgatások során sokszor látta az alapvető újraélesztési fogásokat, nem habozott, azonnal segítségére sietett a bajba jutott idős férfinek. Egészen addig alkalmazta a mellkas-kompressziót, míg a mentők ki nem érkeztek.
Vili Antal azonnal segített Merjünk segíteni! Az elmúlt hónapokban az Országos Mentőszolgálat kampányában igyekezett minél többeket rávenni arra, hogy baj
esetén legyen bátorságunk akár az újraélesztésre is. A statisztika azt mutatja, hogy megéri ennyit foglalkozni a témával. Kétszer többen mertek segíteni és kétszeresére nőtt az eredményes újraélesztések száma. Kiskunhalason is mind a helyi mentőállomás, mind pedig a Vöröskereszt mindent megtesz annak érdekében, hogy a statisztika tovább javuljon, amely emberéletek megmentését jelenti. Korábban is volt rá példa, hogy a Szász Károly utcán eleső kerékpárosnak néhány fiatal azonnal segítséget nyújtott. A napokban pedig kollégánk alkalmazta azt az eddig rejtett tudást, amelyet forgatások alkalmával lesett el. Vili Antal szomszédjában egy idős férfi gereblyézés közben
lett rosszul, elesett, leállt a szíve. A Halas Televízió operatőre látta, hogy baj van és azonnal segített. Mivel nem érzékelte a férfi pulzusát, megkezdte a mellkas-kompressziót. Úgy, ahogy azt több alkalommal látta a kamera mögül. Most viszont ő volt a részese és egészen addig csinálta, amíg a mentők ki nem érkeztek a helyszínre. Utána ők folytatták az ellátást, végül kórházba vitték az idős férfit. – Példaértékű az, amit és ahogyan tett – fogalmazott Nagy József állomásvezető mentőtiszt. A halasi szakember szerint vannak már jó példák arra, hogy az emberek mernek segíteni. Általában attól félnek, hogy bajt csinálnak. A mentőtiszt azt mondja, az a baj, ha nem tesznek semmit. Igyekeznek a mentőszolgálatnál felhívni a figyelmet arra, hogy legyen bátorsága mindenkinek segíteni a mentők kiérkezéséig. Rendezvényeken, nyílt napokon mutatják és tanítják az alapvető fogásokat, amely adott pillanatban életesélyt jelenthet annak, aki bajban van. JL
A játszótéren ütött Egy 39 éves helybéli férfi augusztus 9-én fényes nappal Kiskunhalas egyik játszóterén ököllel támadt egy nőre, akitől pénzt és cigarettát követelt. Most emeltek ellene vádat – olvasható a megyei főügyészség tájékozatójában. Hogy miért támadt rá egy 60 éves nőre az a 39 éves férfi, aki ellen most emeltek vádat? Az ittasság mentség lehet erre? Utóbbi kérdésre biztos nem a válasz. A bűncselekményt itt, Kiskunhalason történt, fényes nappal, idén augusztus 9-én. A helybéli ezen a napon délután 2 órakor a város központjában, a játszótér egyik padján ülő és éppen telefonáló nőhöz lépett, majd minden előzmény nélkül a jobb halántékán ököllel megütötte. Az ittas férfi eközben kiabálva pénzt és cigarettát követelt. A megyei főügyészség tájékoztatása szerint a váratlan támadás hatására a
Fotó: police.hu (illusztráció)
kék fény
sértett kiabálni, sikítani kezdett, mire a vádlott közelebb lépett, áldozata vállát megragadta, rángatni kezdte és ordítozva felszólította, hogy magyarul beszéljen, ne németül. A támadás miatt a nő szemüvege is megrongálódott. Végül a 39 éves férfi elengedte a nőt és a park távolabbi részébe ment, ahonnan a rendőrök
előállították. A többszörösen büntetett előéletű férfit az ügyészség rablás bűntettének kísérletével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Az elfogása óta letartóztatásban lévő támadó bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. Jáger
hírek
2019. november 20.
Halas még zöldebb város lesz Kiskunhalason 25 ezer fa van, ezeknek a száma a jövőben tovább fog gyarapodni. A közeljövőben a Karacs Teréz utcában és az Esze Tamás lakótelepen lesz telepítés – hangzott el azon a közös faültetésen, amelynek helyszíne a Semmelweis tér volt. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, Fülöp Róbert polgármester, Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója óvodásokkal tett földbe egy csemetét. Városunk is csatlakozott az országos fásítási programhoz. A most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területe-
iken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel – hangzott el
egy sajtótájékoztatón. Ennek a kezdeményezésnek a halasi eseménye a Semmelweis téren Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, Fülöp Róbert polgármester, Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója részvételével zajlott. Az államtitkár elmondta, hogy a jövő áprilisig tartó akció során Bács-Kiskunban 40 hektárnyi új erdő lesz. Kiskunhalasnak eddig sem volt szégyenkeznivalója e téren, mert mindig is zöld településnek számított.
Statisztikák szerint 25 ezer fa van a közterületeken, ez a jövőben tovább gyarapodik majd. Fülöp Róbert polgármester tájékoztatójából kiderült, hogy a Karacs Teréz utcában és az Esze Tamás lakótelepen lesz ültetés. Igyekeznek a régi, elöregedett állományt is lecserélni, amelyek közül több már veszélyesnek számít. A múlt pénteki tájékoztató végén a megjelentek a Szilády Áron utcai óvoda gyermekeinek segítségével földbe tettek egy hárscsemetét. Kép-szöveg: jáger
Már kell a téligumi Az ilyenkor megszokottnál jóval enyhébb az időjárás térségünkben, ezekben a napokban a szakemberek azonban azt javasolják, az autótulajdonosok ne várják meg az első havazást a téligumiabroncsok felszereltetésével.
A világítást és sok egyéb dolgot is érdemes egy-egy hosszabb út előtt ellenőrizni a gépjárműveken az őszitéli időszakban. A szakemberek arra hívják fel a sofőrök figyelmét, hogy a biztonságos közlekedés érdekében ne hanyagolják el az autóikat. – A legtöbben csak a gumiabroncsokat vizsgálják meg indulás előtt,
pedig bőven van mire odafigyelni. Ilyen például a fagyálló szintjének és fagyáspontjának ellenőrzése. De nem csak a hűtőfolyadéknak kell fagyállónak lennie. A fagy beállta előtt érdemes a nyári, nem fagyálló szélvédőmosót kispriccelni a tartályból, majd fagyállót tölteni a helyére. Ebből is érdemes „keményebb”
koncentrátumot tölteni, ugyanis a rendszerben még nem megfagyó, csak enyhébb hőmérsékleten folyékonyan maradó mosószer a menetszéllel is hűtött szélvédőre spriccelve hamar jéggé válhat. Ilyenkor nincs más megoldás, mint megállni és lekaparni a jeget. Emellett nagyon fontos, hogy lássunk az utakon és minket is jól lássanak. Mindig működnie kell valamennyi izzónak, ezt is ellenőrizzük le indulás előtt – hívja fel a figyelmet Bankós Lóránt szervizvezető. A kiskunhalasi gumiszervizek is gőzerővel dolgoznak ezekben a hetekben. Az enyhe időjárás ellenére ide is
egyre többen viszik el járműveiket. – Korábban azt tapasztaltuk, hogy sokan voltak, akik csak az első hóeséskor kaptak észbe és szaladtak egyből a gumisokhoz. Olyankor egyrészt szabad időpontot is nehezebb találni a szervizekben, másrészt a cseréig folyamatosan veszélynek van kitéve a jármű és a benne ülők is. Nem feltétlenül kell, hogy havas, jeges legyen az út. A novemberi hideg reggeleken fagypont közeli hőmérsékletnél könnyen megcsúszhat az autó, ha még a nyári gumik vannak fent – osztotta meg lapunk olvasóival Pap Csaba szervizvezető. Kép-szöveg: Szőri Attila
hírek
2019. november 20.
Szent Erzsébet történetével ismerkedtek Egy rövid ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium ebédlőjében Erzsébet nap alkalmából. Berki József iskolalelkész röviden elmondta a jelenlévő diákoknak Szent Erzsébet legendáját, majd megáldotta a kihelyezett, nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret. Mint a helyszínen elhangzott, Er- Sárospatakon. Már fiatalon vezekzsébet II. András király harmadik lő életet élt, jótékonykodott, árvagyermekeként született 1207-ben házat, kórházat alapított. Férje, IV. Lajos türingiai tartománygróf halála után sógorai megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől. Egy alkalommal, amikor a sógorai tiltása ellenére kenyeret vitt az éhezőknek és az őrök megállították, hogy mit visz a kosarában, ő azt mondta, hogy rózsákat, és amikor megnézték valóban rózsák voltak a kosárban kenyér helyett. 1231-es halála után sírja zarándokhellyé vált, ahol csodás gyógyulásokról számoltak be, és 1235ben szentté avatták. – Szent Erzsébetre emlékeztünk a mai napon a diákokkal. Az ő szegények iránt tanúsított viselkedése, a szegény emberekbe vetett bizalma
nagyon pozitív példa lehet minden mai középiskolás fiatalnak. A segítségnyújtás mindennél fontosabb napjainkban is, és az, hogy legyünk toleránsak a rászoruló embertársaink irányába. Nem szabad elmenni a beteg és szegény emberek mellett szó nélkül, hanem meg kell próbálni segíteni rajtuk a magunk módján, mint ahogyan tette ezt Erzsébet is –
tudtuk meg Berki Józseftől. A pozitív gondolatok kihirdetését követően az iskolalelkész megáldotta az ebédlőben kihelyezett, nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret, amit aztán egy közös ima után fel is szeltek, így a finom ebéd mellé bárki megkóstolhatta az idei Erzsébet kenyeret. Kép-szöveg: Szőri Attila
Jövő tavasszal megszólal az új orgona Újabb fázisához érkezett a kiskunhalasi református templom orgonájának felújítása. Több nagyméretű elemet már felújítottak és visszaszállítottak eredeti helyére. A restaurálást végző vállalkozó kedden délelőtt újabb látványos munkafázist valósított meg. – Büszkék lehetnek a halasi emberek az orgonájukra, amit egy pesti orgonaépítő mester készített még 1848-ban. Nagyon ráfért már a felújítás, hiszen az alkatrészei elöregedtek az évszázadok során. A munkálatok megfelelő ütemben haladnak, nagyon sok feladatuk van a restaurálást végző cég
munkatársainak. Jó látni, hogy a gondos kezek alatt milyen változáson megy keresztül ez a grandiózus méretű hangszer – fejtette ki Hajdók Judit orgonaművész, a felújítás műszaki ellenőre. A folyamat összesen közel két évet vesz igénybe, ez idő alatt valamennyi elemet kicserélnek vagy visszaállítanak eredeti minőségűre. – Küllemben és hangban is nagy változást tapasztalhatnak majd azok, akik ismerték a régi hangszert. Az utóbbi időben az elhasználódott sípok miatt hamis volt az egész, a felújítás után azonban minden úgy szólal majd meg, ahogyan az a kottákban le van írva. Arra törekszünk, hogy az eredeti, 1848-as hangminőségben szóljon majd újra a kiskunhalasi orgona – árulta el Varga László vállalkozó. A helyi református közösség már
nagyon várja, hogy újra hallhassák szeretett orgonájuk hangját. – Korábban úgy számoltuk, hogy talán már idén karácsonykor hallhatjuk majd az orgona hangját, később azonban kiderült, hogy nagyjából 6000 munkaórát vesz igénybe a teljes restaurálás, ezért ha reálisan belegondolunk, valamikor majd 2020 tavaszán lesz olyan állapotban a hangszer, hogy játszani is lehessen rajta az istentiszteleteken – mondta Édes Árpád református lelkész. Szőri Attila fotó: Anda Péter, Szőri Attila
2019. november 20.
emlékezés
In memoriam Modok Kálmánné Ilonka néni Búcsúzás. Emlékezés. Mindig fáj. Most kicsit jobban a szokottnál. Többszálú a kötődés. Nem csak kedves munkatárs volt Modok Kálmánné, Dániel Ilona, Ilonka néni. Az az út vége felé lett. Először anyukám kolleganője (a barátoknak csak Dani) az akkori Szűts József Általános Iskolában. Sokszor láttam együtt kávézni, sütizni, beszélgetni őket. Aztán osztálytársam anyukája, akitől együtt kaptuk a leszidást, a dicséretet, mindig érdemünk szerint. Pár év múlva tanárom, aki mindig szeretettel viselte a magamfajta nagyszájú, minden lében kanál örökmozgókat is. Szerettük, tiszteltük. Pár év múlva kollegaként üdvözölt
régi iskolámban. Mindig volt egy kedves szava, netán egy incselkedő megjegyzése, mellyel tudtomra adta, hogy bizony, emlékszik a kiskori énemre. Nyugdíjba vonulása után is megmaradt a kapcsolat. Akkor már kislányommal látogattuk meg. A gyerekkel csigákat gyűjtött az udvarban, aztán teázás, majd jött a játék, a mondókák – persze németül –, mert hitte, hogy a fogékony kicsivel el tudja érni, ami ellen a kiskamasz már tiltakozott. Később Szentendrére, majd Pestre költözött, hogy lánya és unokája közelében lehessen. De ha hívta a régi iskolája, már szervezte is, hogy mi- Legutóbb egy nyugdíjas találkozón ként tud eljönni. beszélgettünk. Hozta a fényképeket,
körbejárta, megcsodálta a megújult iskolát és közben mesélt, mesélt. Régi emlékekről, egykori munkatársakról, családról, unokáról. A tanáriba lépve megjegyezte: „Bizony, alig van ismerős. A régiek már mind elmentek.” Akkor még nem gondoltuk, hogy pár hónap múlva Ilonka néni is követi őket az égi tantestületbe. Sok generációt tanított, nevelt. Nevükben, a Központi Református Általános Iskola nevelőtestülete és minden tisztelője nevében búcsúzom Modok Kálmánné, Dániel Ilona történelem-földrajz-német szakos nyugalmazott tanárnőtől. Egykori tanítványa: Kutasi Klára
Elõadás a halasi kerékpáros katonákról
A „Fejezetek az egyetemes és a magyar hadtörténetből” című konferencia a Szigetvári Várbaráti Kör és a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Hadtörténeti Munkabizottság közös szervezésében valósult meg. A rendezvény november 15-én a szigetvári Városi Könyvtárban volt.
A kerékpáros alakulat Kiskunhalason, a jelenlegi Hősök terén vonul
Az Amerikai Egyesült Államokban felállított Buffalo Bill nevű kerékpáros alakulat Ott tartott előadást Végső István kiskunhalasi történész (Clio Intézet) Kerékpárokkal a háborúban – a magyar királyi Balogh Ádám honvéd kerékpáros zászlóalj története témakörben. Felvázolta a kerékpáros csapatnem kialakulásának nemzetközi előzményeit, történetét az afro-amerikaikkal feltöltött Egyesült államokbeli kerékpáros alakulatoktól a második búrháborún át az utolsó ilyen zászlóaljak felszámolásáig. A kiskunhalasi Balogh Ádám kerékpáros zászlóalj történetéről, az 1932-es Hajmáskérről való áttelepüléstől Gömbös Gyula választási ígéretén át a frontokon való helytállásukig mindenre kitért a helytörténeti kutató. A laktanyasors és a kerékpárosok megítélése is felmerült az előadás alatt. HT
hirdetĂŠs
2019. november 20.
2019. november 20.
hirdetĂŠs
10 portré
2019. november 20.
Nagyon jó volt megint itt lenni!
Több hangszeren Talán kevesen tudták D. Nagy Lajosról azt, hogy már gyermekkorában nagyon muzikális volt. Több hangszert is kipróbált, végül a gitár lett a befutó. – A szomszédban volt egy zongora, még állva át tudtam alatta sétálni, három-, négyéves lehettem. Megengedték, hogy játszszak rajta. Utána vettem is néhány zongoraleckét. Az általános iskolában mondták, hogy ha valami népdalt játszom hangszeren, akkor kapok egy plusz ötöst. A zongorát nem bírtam bevinni az iskolába, választottam egy másik hangszert. Kaptam egy fafurulyát, ezen megtanultam Kodály Zoltán összes népdalfeldolgozását. A naplóban rengeteg ötösöm lett énekből. Mondták is a tanáraim, ha már ilyen jól megy a zenélés, akkor lépjek be az egyik iskola fúvósszekciójába. Ekkor következett a szárnykürt, elég sokáig zenéltem ezen a hangszeren. A próbák után az ajkaim úgy néztek ki, mint Angel-
ina Jolie ajkai. Ezt meguntam és mást akartam keresni. Cseréltem egy bendzsót, de nem volt rajta húr, először dobként tudtam csak használni. Kaptam egy készlet húrt, ez akkor nagyon nagy dolog volt. A végén már egészen jól játszottam rajta. Középiskolás koromban kaptam egy gitárt, megtanultam rajta játszani két hónap múlva dalokat játszottam, három hónap múlva már zenekarom volt. Tizennégy éves voltam ekkor.
Fotók: Anda Péter
D. Nagy Lajos volt a vendége a Forrás-Új Tükör Klubnak, a Bikini zenekar énekese közel másfél órán át beszélt pályfutásának közel négy évtizedéről. Azt is kiderült a beszélgetésen, hogy már gyermekkorában több hangszeren megtanult játszani, 15 évesen pedig zenekara volt. Az énekes felidézte kiskunhalasi éveit is és elárulta azt, milyen körülmények között lett egy halasi fiatalember, Daczi Zsolt a Bikini gitárosa.
Az első zenekarom neve az volt, káltunk a művelődési ház színhogy Walkers – mondta D. Nagy padán minden vasárnap, a hetvenes évek végén. Lajos. Utána jött a Rolls Frakció, Kiskunhalas amely jelentős állomása volt a D. Nagy Lajos szívesen beszélt zenei pályafutásomnak – emlékiskunhalasi éveiről is. Többen kezett D. Nagy Lajos. tévesen emlegetik őt halasi születésűként, a beszélgetésen elhang- Nagyon jó… zott: gyermekkorát és fiatal fel- Az énekes beszélt arról, hogy a nőttkorát töltötte itt. hatalom mindenáron el akarta – Hét- vagy nyolcéves korom- lehetetleníteni a Rolls Frakciót. ban kerültem Kiskunhalasra, itt 1984-ben lemezük jelent meg, de jártam az általános iskolát, a akkor már késő volt. Felsővárosban, erre az időszak- Egy szerencsés találkozás Néra nagyon emlékszem, mert gyö- meth Alajossal, a Bikini akkori nyörű évek voltak. A középisko- vezetőjével mindent megváltozlás éveim már Budapesten teltek. tatott. Megtörtént az áttörés, az A halasi zenekaraimra is szíve- együttes népszerű lett, jól fogyott sen emlékszem vissza. Először is a lemez és rengeteg koncert volt. a Devils volt, Szőry Jánossal, 1989-ben aztán változás követkeTiborszky Péterrel, aztán volt zett a Bikini életében. a Hobos, később volt a Kent, ab- – Minden újságban közzétetban basszusgitároztam. tük, hogy a Bikini gitárost keres. Pont a közelmúltban kaptam A próbaterembe jöttek egymás néhány fotót, amelyeken ezen a után a zenészek. hangszeren játszom. Utána már Közben Kiskunhalason, egy réa Rolls volt a Németh B. Laci- gi ismerős, Posztobányi Laci val, Prácza Zolival, ők már az betette az autójába Daczi Zsoltot égi zenekarban játszanak. és amikor felért vele BudapestEzzel a formációval itt muzsi- re, azt mondta, ne keressetek tovább, őt kerestétek. Zsolti bejött a próbaterembe, bedugta a gitárját és tökéletesen eljátszott 2-3 Bikini dalt. Tudtuk, ő lesz az igazi. Roppant szerény volt, megkérdezte, hogy jó lesz-e, mi mondtuk, nagyon jó – idézte fel a harminc évvel ezelőtt történteket D. Nagy Lajos, aki többször is megemlítette, hogy nagyon jól érezte magát ismét Kiskunhalason. (A D. Nagy Lajossal készült beszélgetést rögzítette a Halas Televízió, ezt karácsonyi műsorrendjében láthatják a nézők.) Jáger L.
2019. november 20. A szálak fél évszázadra nyúlnak vissza. Dr. Döme Ottó akkoriban szerette meg az erdélyi magyar irodalmat. Azóta olvassa, kutatja, és népszerűsíti az Erdélyi Helikon íróinak életét, munkásságát. Az utóbbi időben a kiskunhalasi székhelyű Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnökeként teszi ezt a szervezet tagjaival. November 17-én elismerésben részesítették Budapesten.
elismerés 11
Báró Kemény János-emlékdíj dr. Döme Ottónak dalmi Egyesület elnöke vehette át. A díjátadó a MOM Kulturális Központ színháztermében volt. A rendezvényt az egyesület egy, a székelyekről szóló regényrészlettel köszöntötte, melyet Tóbiás Anna egyesületi tag, az Erdélyi Csillagok Ifjúsági Díj 2019. évi díjazottja olvasott fel. – Több mint 50 éve kezdődött az erdélyi irodalomhoz való kötődésem, mely életem szerves részévé vált. Népszerűsítésére az elmúlt húsz évben mind több lehetőség adódott és igazán az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület megalakulásával vált teljessé. Számos ren-
Fotók: Anda Péter
A vasárnapi programot az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány szervezte. Az Erdélyi Helikon Íróinak ünnepsége a Földindulás címet kapta. Irodalmi műsort tekinthettek meg a résztvevők a Tabulatúra együttes és neves színművészek közreműködésével. Irodalmi előadás és köszöntők hangzottak el. Az eseményre látogatók korabeli könyvkiállítást, képzőművészeti tárlatot tekinthettek meg, és bemutatták a Várvédő – Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek 8. számát. Az ünnepségen adták át a 2019. évi báró Kemény János-emlékdíjat és az ezzel járó emlékérmet. A bronzplakett Józsa Bálint Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása. Báró Kemény János író, az Erdélyi Helikon íróközösség létrehozója minden idők legnagyobb művelődési mecénása volt. A díjat az arisztokrata származású erdélyi Kemény család tagjai, Kemény János erdélyi fejedelem egyenes ági leszármazottai adományozzák. Idén városunkba ke- dezvényünk mellett a legnagyobb a Prózafelolvasó Verseny. Ez a díj szárült ez az elismerés. Dr. Döme Ottó, háromnapos Klasszikus Erdélyi Ma- momra nagyon sokat jelent. Elismea kiskunhalasi Erdélyi Csillagok Iro- gyar Irodalom Kárpát-medencei rése annak a már-már megszállottan
végzett tevékenységnek, amit ezen irodalom méltó helyre kerülése érdekében végeztem. Ezt az elismerést az erdélyi magyar irodalom műveléséért és népszerűsítéséért adományozzák. Az elmúlt években évente két-három személy kapta meg a világon. Idén egyedüliként én vehettem át – mondta dr. Döme Ottó. Olyan elődök részesültek eddig elismerésben, mint Pomogáts Béla, marosvásárhelyi és nagyváradi színészek, írók, valamint a Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör igazgatója, Óss Enikő. Dr. Döme Ottó nagyon örül, hogy a díj adományozói ebben az évben rá gondoltak. – Amit az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület vállalt az Erdélyi Helikon íróival, az a világon egyedülálló. Ez a díj is különleges. A legmagasabb elismerés, amit ezért a munkáért kaphat valaki. A szívemhez nőtt az erdélyi magyar irodalom. Megismertem ezt a különös világot, szeretném, hogy eljusson másokhoz is, főleg a fiatalokhoz. Remélem, folytatni tudom ezt a tevékenységet, mivel jövőre elérkezünk a jubileumi, 20. Kárpát-medencei felolvasó verseny rendezéséhez. Hálát adok a jó Istennek, hogy ezzel kapcsolatban sok embert ismerhettem meg, az erdélyi írók családját is. A Kemény, a Nyirő és a Makkai családdal különösen jó viszonyt ápolok – tudtuk meg dr. Döme Ottótól. – Szeretném megköszönni azt a sok segítséget, amit ehhez a munkához Kiskunhalason kaptam. Nem kiemelve senkit, csodálatos embereket ismerhettem meg. Pál László
12 tudomány
2019. november 20.
Gyógyító, segítő mesék felnőtteknek Általában a mesék szenzációsan jók. Ez a véleménye Csóka Juditnak, aki a közelmúltban a Martonosi Pál Városi Könyvtárban tartott zenés előadást a meseterápiáról és annak hatásairól. A klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szerint a mesék nagyon sokat tudnak segíteni különböző élethelyzetekben. Csóka Judit Székesfehérvárról érkezett hozzánk, és nagyon örült a tudomány ünnepi meghívásnak. } Mit emelt ki előadásában? – Olvassanak sok mesét, mert a mesékben sűrűsödik az emberiség tapasztalata, bölcsessége. Ezt nagyon jól fel lehet használni a gyógyításban is, a tanításban is. } Melyik életkorra vonatkozik ez elsősorban? – Nem gyerekeknek szól a történet. Régen sem nekik meséltek, hanem a felnőtteknek. Az ő problémáikra való meséket mondtak. Próbálták őket segíteni élethelyzetekben, abban, ami nehézséget jelentett, vagy krízis volt a számuk-
ket hasznosítani? – Például betegség esetén. Én a móri kardiológiai rehabilitációban dolgozom. Ott infarktus utáni, illetve egyéb szívbetegségekben szenve-
lent az ember számára. Például amikor el kell engednünk a gyerekünket, megnősül, vagy férjhez megy, gyereke születik. } Lakóhelyén van olyan tanfolyam,
ráfián találkozhatnak velem a felnőtt résztvevők. Mindig egy népnek a kultúrájával – dalaival, meséjével – ismerkedünk meg. } Mik a legfőbb erényei a magyar
dők vannak. Náluk nagyon jól hasz- foglalkozás, ahol találkozhatnak meséknek, népmeséknek a külföldinosítható a meseterápia, illetve Önnel? ekéhez képest? minden olyan élethelyzetben, ami – Természetesen, Székesfehérvá- – A külföldi népmesék is nagyon adódik, változást hoz, és kihívást je- ron, a könyvtárunkban. Mesegeog- jók. Általában a népmesék szenzációsan jók. A magyar népmesék azért, mert rezonálunk rá. A fordulatokra, A tudomány népszerűsítése. A Martonosi Pál Városi Könyvtár évek óta megrendezi a magyar tudomány ünazokra az eseményekre, amik bennepe alkalmából kiskunhalasi tudományos fórumát. Idén is szélesebb körben érdeklődésre számot tartó témák nük vannak. Mindannyiunk számávoltak napirenden. ra, akik Magyarországon nőttek fel, – Mindig olyan előadót próbálunk hívni, akinek a munkássága már bizonyítja: ő elismert szakember. Így ismerősek. Nagyon közel állnak a biztosak vagyunk abban, hogy sokan kíváncsiak lesznek, és eljönnek. Fontos, hogy a hagyományos író-olvalelkünkhöz, még akkor is, ha valaki só találkozók mellett színvonalas ismeretterjesztő előadásokat is szervezzünk. Ezzel szeretnénk hozzájárulni nem volt mese közelben. a tudomány népszerűsítéséhez – fogalmazott Erhardt Györgyi könyvtárigazgató. P. L. Kép-szöveg: Pál László
ra, de szórakoztatás is célja volt a mesemondásnak. } Melyek azok az élethelyzetek, amelyekben a leginkább lehet eze-
2019. november 20. Steigervald Krisztián tartott előadást a közelmúltban Kiskunhalason nevelés témakörben a 21. századra vonatkozóan. A Martonosi Pál Városi Könyvtárban szervezett tudomány ünnepi rendezvényen számos érdekességgel szolgált. A generációkutató beszélt a nemzedékek közötti különbségekről és a digitális tér jelentős szerepéről. } Mióta foglalkozik ezzel a témával? – Ez egy nagyon érzékeny kérdés, mert be kell, valljam, hogy húsz éve (mosolyog). Akkor még fiatal voltam, elsősorban fiatalkutatással foglalkoztam, most pedig már az összes generáció működési és gondolkodásmódjával, különbségekkel, előnyökkel és hátrányokkal. } Mire fókuszált kiskunhalasi előadásában? – Negyven percben lényegesen kevesebbre lehet fókuszálni nyilván ebben a nagy kérdésben. Itt főként arról beszéltem, hogy mely különbségek azok, amik a mai gyerekek életkörnyezeté-
tudomány 13
A diákok életét hálózatiság és azonnaliság határozza meg ben megtapasztalhatóak szemben a szülők és a nagyszülők esetében. A legtöbben ilyenkor a digitalizációra gondolnak. A digitális tér pedig csak egy piciny eltérés ahhoz képest, mi hogyan nőttünk fel, hogyan nevelkedtünk. Rengeteg olyan egyéni, családszociológiai változás történt az elmúlt 20-30 évben, ami kihatással van arra, hogy a gyerekek milyen értékeket, milyen fogalmakat építenek be a saját életükbe. Ebből csemegéztem, és elemeztem a közönségnek. } Megfogalmazható, hány évenként, évtizedenként van nagyon nagy változás, amikor már – szokták mondani azt is – elbeszélnek egymás mellett a generációk? – Azért lehet nehezen megfogalmazni, mert kezdetben biológiai alapon változtak a generációk. Vagyis amikor a generáció első tagja éretté vált, gyereket tudott szülni, onnantól kezdve mondtuk azt, hogy
egy új generáció születik. Ez nagyjából 17-18 év volt. Az utóbbi időben viszont már technológiai alapon nézik a generációváltást. Emiatt egyre inkább rövidülés van. Már szűk 15 évekről beszélünk, sőt újabban 12-13 évet prognosztizálnak a szakemberek. Nehéz konkrétan megmondani. A bébibummereknél 18, most pedig 12-15 év. } Mik a legfőbb jellemzői az új generációnak, és hogy nevezik? – A legújabb a 2010 után született Alfa generáció. Őket előzik meg a Z generációsok, 1995 és 2010 közöttiek. Nehéz néhány szóval jellemezni, hiszen nagyon heterogén társaságról beszélünk. Az Alfa generációsok legidősebb tagja 9 éves, a legfiatalabb pedig most születik. A Z gene-
rációsok köre általános iskolásoktól kezdve egyetemi életet indító fiatalokig terjed. Mi, kutatók generációs eltéréseket és életkori sajátosságokat is nézünk. Azért egyértelműen a digitális tér az, ami meghatározza az életüket, a hálózatiság és az azonnaliság. Ez számukra természetes és bele is építik az ő életükbe. Minden olyan történet, ami nem azonnali vagy nem partneri, az számukra ellenséges. Ez nagyon sokszor frusztrációt okoz, például egy iskolai környezetben, ahol alá- és fölérendeltségi viszony az alapnorma tanár és diák között, miközben a mai diákság egyáltalán nem tud alá- és fölérendeltségi viszonyban gondolkodni. Kép-szöveg: Pál László
14 kultúra
2019. november 20.
„Olyan volt, mintha 100 éve együtt lennénk”
Egy műsorban találkoztak, ami meghatározó jelentőségű lett az életükben. A szóló fellépéseket a duettezés egészítette ki, és ez azóta is tart. Molnár-Buliska Edit és Pál Attila lépett közönség elé november 11-én a Városi Filmszínházban. Közös estjükön az operettek világának legnagyobb slágereit adták elő két felvonásban. A meghívás Molnár Edinától érkezett a Borostyán Waldorf Iskola és AMI – Kunfehértó képviseletében.
lyen voltunk. Az elején egy kicsikét nehéz volt összeállítani egy-kétórás műsort, de már nem. Látszik, hogy mind a ketten szeretjük az operettet, ezért jó nagy a repertoárunk. Minden helyre mást és mást viszünk. Mással lépünk fel szabadtéren és fedett helyen. Itt egy csodálatosan szép filmszínházban vagyunk, ehhez választottunk dalokat. Siófokon, Kálmán Imre szülővárosában 2005-ben nemzetközi énekversenyen vettem részt, és első helyezett lettem a férfiak mezőnyében. Onnantól kezdve szinte minden hétvégén színpadon állok, sőt hétköznap is vannak vendégszereplések. Kiskunhalasra például hétfőn jöttünk. } Itt tehát egyrészt a miliő, a színházi környezet volt a mérvadó a műsor összeállításakor és mi még? Edit: – Hoztunk azért musicalt is. Én nagyon szeretem az egyéb dalokat is, ami abszolút határ a komoly-
Attila: – Nyáron Bükkszéken tartották a polgármesterek bográcsos főzőversenyét. Meghívtak minket énekelni, Edina ott látott meg bennünket. Akkor kérte tőlünk, hogy jöjjünk el Kiskunhalasra fellépni. } Mióta működnek együtt a színpadon? Edit: – Egy véletlen hozott minket össze. Egy műsorban szerepeltünk, és az első pillanattól olyan volt, mintha 100 éve együtt lennénk. Azóta duettezünk együtt. Körülbelül két-három éve. Repül az idő. } Az operett hungarikum. Nagyon sokan szeretik. Mi lehet ennek a hosszan tartó sikernek a titka? Edit: – Az operett azon műfajok egyike, ami az életörömöt adja tovább. Benne vannak a gondok, az élet nehézségei, a szerelem problémái, de mégis mindig pozitív a kicsengése. Az emberek szeretnek boldogok lenni, és szeretnek örülni. Rengeteg olyan operett van, ami olyan slágereket tartalmaz, amiket mindenhol lehet hallani. Még ha magát az operettet nem is ismerik teljes egészében. Például a Csókos asszony dalát mindenki ismeri vagy a Legyen a Horváth-kertben, Budánt. Nem feltétlen tudják, melyik operettből, mégis egy sláger lett. Nagyon jó zene. } Nehéz választani dalokat a műsorukhoz? Attila: – Már nem. Már annyira nagy a repertoárunk, és annyi he-
zene és a könnyűzene között. Például Albinoninak az Adaggióját is éneklem. Jellemzően azonban operetteket választottunk. } Mire készül még ez az összeszokott
páros az év végén és 2020-ban? Edit: – Úgy gondolom, nagyon különleges év lesz a következő. A trianoni évforduló alkalmából Magyarországhoz kapcsolódó dalokkal készülünk.
Attila: – Dicsekszem egy kicsikét. Három hete kaptunk meghívást Angliába az ott élő magyaroktól. Edit: – Ez nekem is meglepetés. Attila: – Igen, és decemberben zsúfolt lesz a programunk. Járjuk az országot Bicskétől kezdve Tápióságig. Ahol az operettet és a magyar nótát szeretik, oda megyünk. Mindkettő közel áll a szívünkhöz. Szívesen énekeljük cigányzenekarral, nagy műsorban. Hadd szóljon! Májusig, júniusig be vagyunk táblázva. Ezt a műfajt szeretni kell, és mi nagyon szeretjük. Ez lejön. Mindent beleadunk, hogy a kedves közönséget tudjuk szórakoztatni. Kép-szöveg: Pál László
Slágerek jótékony célért. A slágerek vonzzák a közönséget. A közelmúltban a moziban számos kedvelt dal szerepelt műsoron. A Jótékonysági Operett Gálát a Borostyán Waldorf Iskola és AMI – Kunfehértó szervezte. Egyik korábbi rendezvényükön, egy musicalesten rengetegen voltak, és azt tapasztalták, hogy igény van erre a műfajra. – Inkább a 60 pluszos korosztály az, amelyik eljön. Részünkről ez nyitás a lakosság felé. Művészeti iskola lévén a művészeteket támogatjuk, megismertetjük. Bízunk benne, hogy azok a szülők, nagyszülők, akiknek tetszik a rendezvényünk, kíváncsivá válnak tevékenységünkre, és máskor is eljönnek előadásainkra – fogalmazott Molnár Edina a szervező Waldorf-iskola képviseletében. – Volt már zenés estünk, és jövőre is lesz. Soma Mamagésa látogatását is mi szerveztük. Kardos Ottó pedig hamarosan a temperamentumokról fog előadást tartani Kiskunhalason – tudtuk meg. P. L.
2019. november 20.
kultúra, oktatás 15
Családfakutatás klasszikus és mai technikákkal Érdekes témákkal várták a közönséget november 15-én a kiskunhalasi városi könyvtárban. Ari Ilona és Kónya Zsuzsanna országosan ismert családfakutatók érkeztek a Pásztortűz Egyesület programjára. származási táblák. Szokás volt a bibliákba is vezetni a család életeseményeit. Manapság sokan csak a ház berendezési tárgyának tekintik a családfát. Vannak, akik a falra hatalmas festményként, mások nyomtatott könyv formában készítik el. Amikor digitalizálunk képeket, feltétlen kell minél
Fotók: Pásztor Gergely
A telt házas rendezvényen a két szakértő számos érdekességet mondott el a klasszikus és a mai modern technikákkal segített családfakutatásról. Régen főként előjogaik biztosítása miatt a nemesek készíttettek ősfát, a 30-as évek végén viszont a zsidótörvények miatt születtek tömegesen
Kónya Zsuzsanna és Ari Ilona több információt hozzá írni. Talán mi tudjuk, mit tartalmaz, de mások már nem. Megtudhatták az érdeklődők, hogy a familysearch.org-on kívül például a macse.hu oldalon már 20 millió személy adatának feltöltésénél tartanak. Mindenki a maga módján elkezdhet kutakodni a családfájában, ha akar, és A Bács-Kiskun Megyei Matematikaverseny második fordulóját városunkban rendezték hétfőn. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium több termében, párhuzamosan zajlott a megméretés.
kedvet érez hozzá. Ez is egy szakma, hivatás, annak izgalmával, érdekességeivel, a sok-sok ráfordított idővel. Rengeteg idő, esetenként pénzbefektetés is. Kiderült, hogy Bács-Kiskun megyében alakulóban van egy családfa-kutatócsoport Végső István történész koordinálásával. HT
A megye legjobb matekosai Halason
– A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány felkérésére rendezte meg iskolánk a megyei matematikaverseny második fordulóját. A 32 versenyző Kiskunhalason kívül Kiskunmajsáról és Kunfehértóról érkezett. 18 általános iskolás tanulót és 14 középiskolás diákot látunk vendégül intézményünkben ma délután. Külön büszkeség számunkra, hogy a középiskolás mezőnyben hat tekós fiatal is megmérette magát. A kilencedik évfolyamos Friebert Ferenc, Kecskés Ferenc és Vörös Adrián, a 11. osztályos Muhel Nimród és a 12. évfolyamos Frittman Detre és Pető Patrik is komoly felkészüléssel töltötte az elmúlt néhány hetet – árulta el Szabó Julianna igazgatóhelyettes. A diákok a verseny előtt nagy izgalommal foglalták el helyeiket a tantermekben. Mint megtudtuk, a versenyzőknek az iskolai felkészülésen kívül bőven volt még feladat otthon is. – A felkészülésem abból állt, hogy több héten keresztül egyre nehezebb és nehezebb feladatokat oldottunk
meg tanárommal. Az órai felkészülés mellett sokat kellett otthon is gyakorolnom. A verseny kapcsán arra számítok, hogy ezután a sikeres felkészülés után jó eredményt fogok elérni. A matematikát azért szeretem nagyon, mert egy logikus tantárgy, mindennek van egy bizonyos megoldása, és ha esetleg nem tudok valamit, több úton is ki lehet találni a megfejtést – nyilatkozta Muhel Nimród, a házigazda iskola versenyzője. A versenyeredményt a feladatsorok kijavítását követően teszi közzé a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány. Kép-szöveg: Szőri Attila
16 hirdetés Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-643 Leinformálható szakácsot keresek napi 4 órában, aki a reform főzés terén otthonosan mozog. Nem étterembe! Fényképes önéletrajzokat várom: allaskiskunhalason@gmail.com A-744 Mellékállásba, lépcsőházak és irodák takarítására keresek takarítókat. lepcsohaztakaritas2019@gmail.com A-917 Corso Verona hús- és hentesáru üzleteinkbe henteseket felveszünk kiemelt bérezéssel. Tel.: 06 70/459-66-26 A-931 Csavar, zár, szerszám szaküzletbe eladói értékesítő munkakörbe felvételt hirdetünk. Feltétel: termékek alapfokú ismerete. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az info@szucsaprocikk.hu e-mail címen. A-933 Gyógyszertári szakasszisztenst keresünk Jánoshalmára a Városházi Gyógyszertártba. Önéletrajzokat a kaszibane@t-online.hu e-mail címre várjuk. A-937 „C”, „E” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keresünk belföldi munkára, állati melléktermék szállítására kiemelt fizetéssel. Tel.: 06 20/231-72-33 A-951 Karbantartó, lakatos munkatársat keresünk telepünk gépeinek karbantartására, építésére. Tel.: 06 20/415-91-59 A-952 Irodánkba takarítónőt keresünk heti 8 órába. Saját járművel történő bejárás feltétel! Tel.: 06 20/241-95-75 A-953 A Margaréta Presszóba pultost felveszek. Tel.: 06 70/674-50-07 A-957 Sofőrt keresünk nehézgép szállító trailer szerelvényre saját munkagépek szállítására. Kiskunhalas. Tel.:06 20/483-66-05, 06 20/336-43-50 A-963 Szerelőt, lakatost, autóvillamossági szerelőt keresünk műhelyünkbe saját teherautók és munkagépek javításához. Tel.:06 20/483-66-05, 06 20/336-43-50 A-964 Sofőrt keresünk nemzetközi viszonylatra állandó magyarnémet munkára. Fizetés: nettó 600.000 Ft. Kiskunhalas. Tel.:06 20/483-66-05, 06 20/336-43-50 A-965 Sofőrt keresünk „C”+„E” kategóriával pótos-darus rönkszállító szerelvényre. Napi bejárós munkarend, GKI vizsga nem szükséges. Tel.:06 20/483-66-05, 06 20/336-43-50 A-966 Sofőröket keresünk rönkszállító, önkihordós és billencs szerelvényre. Hetelős munkarend. Kiskunhalas. Tel.:06 20/483-66-05, 06 20/336-43-50 A-967 Gépesített tűzifa feldolgozó telepre munkaerőt keresünk. Motorfűrész, targonca, rakodógép-kezelői tapasztalat előny. Folyamatos, egész éves munkalehetőség. Kiskunhalas. Tel.:06 20/483-66-05, 06 20/460-24-22 A-968 Szobafestőt felveszek kiemelt bérezéssel. Tel.: 06 30/206-77-51 A-971 „B” kategóriás jogosítvánnyal gépkocsivezetőt felveszünk kiemelt fizetéssel! Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-974 A Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény az alábbi munkakörökbe keres munkatársat: óvodapedagógus, gyógypedagógus, szomatopedagógus. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munkaugy@reformatusegymi.hu e-mail címen lehet. A-976 Elektroműszerészt keresünk azonnali kezdéssel. Tel.: 06 30/945-30-11 A-977 „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező áruátvevő és kiadó munkatársat felveszünk betanulás után nettó 190.000 Forintos fizetéssel! Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-978 Kiskunhalasi könyvelői irodába gyakorlattal rendelkező, megbízható, önállóan dolgozni tudó munkatársat keresünk könyvelői munkakörbe. Jelentkezni a szamvitel10@gmail.com e-mail címen lehet fényképes önéletrajzzal. A-979 Adminisztratív munkakörbe munkatársat felveszünk. Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-981 Kiskunhalasi húsüzembe keresünk éjszakai műszakba sült termékek előállításához sütésben jártas segédmunkást. Tel.: 06 70/395-82-31 A-982 Kiskunhalasi szállodánkba recepciós munkatársat keresünk 12 órás nappalos, illetve éjszakás műszakokba! Idegen nyelv (angol, német, szerb) ismerete előny! Nyugdíjasok és megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk! Jelentkezés módja telefonon vagy e-mailben fényképes önéletrajzzal. recepcio@csipkehotel.hu Tel.: 06 70/425-92-10, 06 20/807-71-77 A-983
2019. november 20. Autószerelő vagy autóvillamossági szerelő munkatársat keresünk! Márkaszervizünkbe keresünk szakmai végzettséggel és tapasztalattal, illetve „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező autószerelő vagy autóvillamossági szerelő munkatársat! Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam. hu e-mail címen vagy személyesen Kiskunhalason, a Keceli út 19-23. szám alatt Szabó-Kocsis András szervizvezetőnél! A-992 Növények ápolására, ültetésére és csomagolására keresünk dolgozókat. Tel.: 06 20/988-55-64 A-996 Márkakereskedésünkbe gazdasági asszisztens munkakörbe keresünk munkatársat. Elvárások: legalább középfokú végzettség, Microsoft Office programok (Word és Excel) magabiztos ismerete és „B” kategóriás jogosítvány. Szakirányú végzettség (pénzügy, számvitel) és szakmai tapasztalat további előny. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a feherszilvia@kbautoteam.hu e-mail címen. A-997 A HIGI-START Kft. mosodai dolgozókat felvesz. Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-998 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI kiskunhalasi székhelyére közalkalmazotti jogviszonyba keres gondnokot (beszerzési és csoportirányítási feladatokkal), konyhalányt, ápolót/ápolónőt. Az önéletrajzokat a titkarsag. kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-1000 Munkatársat keresünk reklámfeliratok ragasztásához, dekorációs munkák végzéséhez, táblák szereléséhez. Bemutatkozó leveleket a dekartbt@gmail.com címre várjuk. A-1001 Gépgyártással foglalkozó vállalatunk gépésztechnikus, gépgyártás-technológus munkatársat keres adminisztratív munkakörbe. Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: munkaugy@ganz-vizgep.hu A-1002 Gépi forgácsoló munkatársat keresünk. Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: munkaugy@ganz-vizgep.hu A-1003
Fél mangalica sertés eladó. Tel.: 06 30/412-76-51 Hízó eladó. Tel.: 06 77/425-697, 06 30/449-53-64
Kunfehértón, a József Attila utcában beépítetlen telek kész alappal eladó. Tel.: 06 30/409-92-85 A-1012 Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 Sóstón a Csigabiga dűlőn 1364 m2-es zártkerti, művelés alól kivett terület eladó. Tel.: 06 30/410-70-00 A-638 3 db közművesített telek eladó. Ár: 3.600.000 Ft Tel.: 06 30/525-42-64 A-988 Garázs eladó a belvárosban. Tel.: 06 20/251-41-34 A-994 A Jókai és a Radnóti utcában építési telek eladó. Tel.: 06 20/927-52-85 A-995
Lakás eladó. Tel.: 06 70/222-24-00
A-1013
Építési telek, akár tervrajzzal együtt eladó teljes körű kivitelezéssel. Tel.: 06 20/489-38-66 A-1014 2 HÁZ – 1 ÁRBAN ELADÓ. Képek, részletek: www.abitibi.hu Tel.: 06 70/367-53-14 A-1015
Fürdőkád-felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85
A-809
Kisteherautóval szállítást vállalok. Tűzifa, építőanyag, búrtor. Tel.: 06 20/275-49-94 A-989
A-1004 A-1005
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Irodának, szolgáltatásnak, kereskedelmi tevé2 kenységnek 42 m üzlethelyiség kiadó a Kurucon. Tel.: 06 70/431-63-00 A-984 Kiskunhalas belvárosában 2 szobás, külön bejáratú házrész kiadó. Tel.: 06 30/740-25-73 A-1006 Garázs kiadó. Tel.: 06 70/590-27-10 A-1007 260 m2-es, üzlethelyiségnek, internetes áruháznak, raktárnak, bemutatóteremnek az 53-as főút mellett, a Novara telephelyén kiadó. Női-férfi mosdó, teakonyha, teherautó beálló. Székhely, telephely bejelentési lehetőség. Tel.: 06 30/488-71-46, 06 30/337-61-66 A-1008
Köles és cirok, valamint 30 bála fűszéna eladó Harkakötönyben. Tel.: 06 30/445-53-08 A-942 Tűzifa eladó felvágva, felhasítva. Akác 3.700 Ft/q, egyéb kemény 3.200 Ft/q. AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-272 Tűzifa eladó erdőgazdálkodó cégtől 2m hosszban, darus kamionnal helybe szállítva. Vágott akác, tölgy, nyár fafajokból. Minimum rendelés: 10 erdei köbméter (1x1x1,7) AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-22 A-969 Akácoszlop eladó helybe szállítva erdőgazdálkodó cégtől. Szőlőtám - oszlop igény szerint kérgezve valamint felezve is. AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-22 A-970 Tárogató, Roland EP 760 billentyűs, kották (népdal, nóta sorozatok, régi slágerek, dalszövegek) eladók. Tel.: 06 70/410-65-55 A-987 GORENJE 5 fiókos fagyasztó eladó. Tel.: 06 20/918-90-17 A-1009 Idős néni, bácsi vagy házaspár gondozását vállalnám tartási szerződéssel. Tel.: 06 70/604-43-92 A-1010 Dolgozzon otthonában! Kozmetikai dobozok hajtogatása, stb. (audiopress.iwk.hu, 635 Ft/ mint, 06 20/910-45-17) Tel.: 06 90/603-607 Emelt díjas telefonszám! A-1011
Születtek: Burai Hunor Kristóf (Nagy Enikő) Jánoshalma, Horváth Adél Zejna (Kurucz Mária Ramóna) Jánoshalma Házasságot kötöttek: Kis-Turi Tamás és Szűcs Beatrix, Patyi Csaba Sándor és Maráczi Andrea Elhunytak: Vida Ferencné Harczi Erzsébet (Kiskunhalas), Patai Ibolya (Kiskunhalas), Pivarcsi Gábor (Tabdi), Bitó Györgyné Rávai Katalin (Kiskunmajsa), Kolompár Lászlóné Kolompár Irén (Jánoshalma), Orbán Margit (Kiskunhalas), Kohlmann Imre (Soltvadkert), Kis Lászlóné Szöllős Mária (Kiskunhalas), Kozma László Imre (Kunfehértó)
2019. november 20. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: November 20. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti m. 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság November 21. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság November 22. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)
12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 00:00 Képújság November 23. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság November 24. vasárnap 00:00 Képújság 14:30 KUKSC–Félegyházi KSC (kézilabda mérkőzés) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.)
21:00 KUKSC–Félegyházi KSC (kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság November 25. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC–Félegyházi KSC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság November 26. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC–Félegyházi KSC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Jáger Levente, Jákob Klára, Kardos Csaba Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
2019. november 20.
Közel 200 futó halasi érmekkel A tabella élén várja a tavaszt a Faddikorr-Kiskunhalasi FC U19-es focicsapata. A megyei bajnokságban szereplő fiatalok a Bácsalmást fogadták a Bundzsák Dezső Sportközpont centerpályáján. Az első gólra 27 percet kellett várni, ekkor Ács Gergely vette be a vendégek kapuját és az első félidőben több találat nem is esett. A szünet után viszont kinyílt a halasi gólzsák, az 55. és a 87. perc között Miskei László kétszer, Ács Gergely, Fodor Zsombor és Vincze Gergő volt eredményes. Faddikorr-Kiskunhalasi FC-Bácsalmás 6-0. A halasi siker azt jelentette, hogy 10 győzelemmel és 1 döntetlennel a KFC végzett az őszi szezonban a tabella élén. A KFC kapta a mezőnyben a legAz Alföldi Régió Mezei Futóversenyét rendezte meg szerdán a Kiskevesebb gólt, szám szerint nyolcat. kunhalasi Atlétikai Club – a Magyar Atlétikai Szövetség megbízása alapján – a Bundzsák Dezső Városi Sport Centrum pályáján. EgyéÉvzáró Bállal zárta a szezont a Halasi Te- ni győzelmet Kaszap Bence harcolt ki a Szent József-iskola színeinisz Club. Az egyesület történetének ben, dobogós helyezést a sziládys Varga Médea és Nagy Csenge ért legnagyobb sikerét érte el a csapat el, illetve a Központit és a Felsővárosit képviselő csapatok. a nyáron, amikor megnyerte az első osztályú bajnokságot. Franczia Imre elnök értékelésében ezt emelte ki leginkább, de szólt arról is, hogy számtalan versenyt rendeztek az Erzsébet királyné téren. A bálon volt az egyéni és páros ligák eredményhirdetése. A nőknél Máriássi Eszter, Szécsiné Rédei Éva és Pecznyikné Szűcs Eliza volt a sorrend. A D-ligát dr. Téglás Péter nyerte Czompó Lajost és Kiss Károlyt megelőzve. A C-ligában Csontos Alajos volt a bajnok, Kállay Hunor a második, dr. Aladics Sándor a harmadik helyen zárt. A B-ligában Matécsa Zoltán, Suba László és Zsán-Klúcsó Ferenc volt a sorrend. Az A-ligát Taskovics Viktor nyerte Birgés Bendét és Szenczi Lajost megelőzve. A párosoknál a B-ligában a Becsi JánosZsán-Klúcsó Ferenc kettős győzött, a második helyet Juhász JánosSárkány László, míg a harmadikat Csontos Alajos-Birgés István szerezte meg. Az A-ligában Kocsis József Oroszi Jánossal az oldalán nyert, megelőzve a Kállay Tamás-Szabó Pál és a Kis Sándor-Koligyer Zoltán duót. Díjat vehetett át dr. Aladics Sándor, dr. Maróti Csaba és Szenczi Lajos, akik országos versenyeken értek el kiváló eredményeket. jáger
Közel kétszáz futó állt rajthoz a múlt hét szerdai napjának kora délutánján a „Sport XXI.” program keretében lebonyolított mezei futóversenyen. Résztvevői az alföldi régió iskoláinak, atlétika szakosztályainak gyermek korosztályú sportolói voltak. Az időjárás nem igazán kényeztette őket, heves szél gátolta a haladásukat, a hátszél viszont majd feldöntötte a 7 és 12 év közötti kis versenyzőket. Szloboda Mihály, az alföldi régió koordinátorának megnyitója után az U11-es lányok és fiúk teljesítették a számukra előirt 1500 méternyi versenytávot. Az egyéni megméretésben Angyal Csa-
nád révén hódmezővásárhelyi, Péli Adél révén kecskeméti siker született, a többi dobogós helyezés pedig Kiskunfélegyházára és Szegedre került. A fiúcsapatok mezőnyében a kiskunfélegyháziakat és a kecskemétieket követően a KRK Központi Általános Iskola Ale Patrik, Horváth Áron, Fülöp Patrik, Lakos Gergő, Mészáros Dorka, Rádi Róza, Szili Vanda, Hriazik Emilia összeállítású csapata léphetett a dobogó harmadik fokára. Az U13-asok számára már 2400 méterre növekedett a versenytáv. A fiúk esetében Kaszap Bence – a Szent József-iskolából – sza-
Fotók: Jáger Levente
Őszi bajnok
kította át a célszalagot egy szegedi, majd kecskeméti versenytársat előzve meg. A leányversenyzők leggyorsabbjának a jászszentlászlói Kiss Anna bizonyult a sziládys Varga Médeától, s utána Nagy Csengétől követetten. A szintén vegyes összeállítású csapatok közötti verseny a KARC-Lánchíd utcai iskolája javára dőlt el. Mögötte a kiskunfélegyházi József Attila-iskola csapatát jegyezték. A bronzéremre a halasi Felsővárosi-iskola Zseni Zsóka, Rekedt Nagy Zita, Szakál Fruzsina, Boda Brigitta, Várszegi Bence, Gárgyás Martin Patrik, Kovács Sándor Máté, Farkas Márk alkotta csapat vált érdemessé. Az U9-esek – 250 méteres szakaszokkal – párban hajtottak végre váltófutást, melyben legrövidebb idő alatt a Kalocsa Eperföldi iskola diákjai végeztek. A mellettük harcba szálló öt halasi iskola futóinak ügyességét szintén érmekkel ismerte el a zsűri. Szloboda Mihály főszervező összefoglalójában elmondta, hogy kisebb-nagyobb létszámmal a megyebelieken kívül a szegedi, hódmezővásárhelyi diákversenyzők mellett még Szentesről is érkeztek futók. Az eredményeket illetően nagy örömére szolgált, hogy a rendkívül erős mezőnyben városunk iskolásai közül a központisok bronzéremmel gazdagodtak, a felsővárosiak az érmes helyezés mellett egy ötödik helyet is begyűjtöttek, továbbá az U11-es Szent József-iskolás csapat negyedik, a Fazekas/Balota U13-asai negyedikek, az U11-es gárdája pedig nyolcadik lett a sorban. Vass Katalin
2019. november 20.
Születésnapját ünnepli ez esztendőben a 2004-ben alakult Sport az Esélyért civil egyesület. Ennek jegyében hirdették meg Molnárné Gép Anikó elnökkel az élen labdarúgó tornájukat, melyet halasi vállalkozók mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots Igazgatósága, valamint a Hit és Sport Alapítvány is hagyományosan támogatásra méltónak ítélt. A szombati egész napos sporteseményt Kuris István László alpolgármester nyitotta meg, fókuszálva a hátrányos helyzetben lévő, zömében gyermekotthonokban élő résztvevőkre. Akik számára egyrészt örömteli élményt jelent, másrészt tehetségük bizonyítására is alkalmat nyújt ez a torna. Kedves momentumként több csapat is virágcsokorral köszönte meg Molnárné Gép Anikó eddig kifejtett áldozatos munkáját és elkötelezettségét. A focitorna „bevezetőjét” – az elmúlt 15 év legemlékezetesebb pillanatait felvillantó kisfilm után – a hét csapat által két csoportban lejátszott meccsek jelentették. Ezeknek során a csoporton belüli győzelmet a Hajdú megyei Komádi válogatottja, illetve a Somogy megyéből érkező Somogyvár együttese nyerte. Veretlenségüket a keresztbejátszásban is megőrizték, éppen a két halasi csapattal szemben, akik egyébként a csoportmérkőzéseket a második helyen zárták. Utóbbi tény vezetett aztán
Már tizenöt éve adnak esélyt… ahhoz, hogy a kisdöntőn egymással kellett megharcolniuk a bronzérmekért, ami a 3:2 arány révén a Halas I. javát szolgálta. Előzőekből adódóan a döntő mérkőzést a két csoportgyőztes játszotta, az addigiak legizgalmasabbjaként. A szoros küzdelem 1:0-s végeredménye a somogyvári Gyermekotthon csapatát emelte mennyekbe, hisz a kupagyőztes címnek, gyönyörű serlegnek és az aranyérmeknek örvendhetett a Miletics Péter edző által felkészített csapat. A ragyogó ezüstérem ezáltal Szabó Sándor Komádi tanítványainak nyakába került, az értékes bronz pe-
Fotók: Jáger Levente
A Sport az Esélyért Egyesület szervezésében, megalakulása 15. évfordulójának méltó megünneplésére, rangos focitorna került megrendezésre szombaton. Városunk sportcsarnokában hét csapat sorakozott fel a megnyitón. Közöttük végül a Somogyvári Gyermekotthon képviselői bizonyultak legjobbnak. Az egyik halasi csapat a dobogó harmadik fokára léphetett.
sport 19
dig Végvári Ferenc Sport az Esélyért Halas I. elnevezésű együtteséhez. IV. helyezéséhez a Halas II-nek a Legsportszerűbb csapat díj lett a ráadás. Az 1-3. helyezett csapatok mellett a legkiemelkedőbb egyéni teljesítmények díjazása is megtörtént, mely kategóriában a házigazda csapatból Váczi Rinaldó a legodaadóbb játékos címet nyerte el, Csonka Ferencet pedig a legjobb halasi játékosnak ítélték. Megyénkből, továbbá a fővárosihoz tartozó, de kelebiai Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat mezét viselő Kovács Jácintot tartotta a versenybizottság a legtechnikásabb játékosnak. Érdekességként megjegyezendő, hogy Lakatos Gergő, a komádi illetőségű gólkirály nyolc gólt lőtt, ami a focitorna döntővel bezárólagos 14 mérkőzésén esett „termésének” (79) éppen tíz százaléka. Az ünnepélyes eredményhirdetést követően egy kellemes kötelezettségnek tettek még eleget a jelenlévők. Egyöntetű vélemény született, a szülinapi emeletes, „emblémás” csokis-vaníliás torta nemcsak szép és guszta volt, hanem határtalanul finom is. Vass Katalin
20 színesben
2019. november 20.
Negyvenéves a Bóbita Óvoda Több ezer gyermeket neveltek az egykor még Kuruc vitézek téri óvodának nevezett intézmény falai között az elmúlt negyven év alatt. A ma már Bóbita Óvoda méltó módon emlékezett meg a jeles évfordulóról, egy ünnepség keretében vendégül látták az elmúlt négy évtizedben ott dolgozó munkatársakat. Készült egy film is, amely sok vidám pillanatot elevenített fel. Megépült a Kuruc vitézek tere a hetvenes évek második felében,
meginvitálták egy kis ünnepségre múlt pénteken. Ennek előkészítése is egy esztendőt vett igénybe. A sok mosolygós arcot elnézve, megért minden fáradozást. Az intézménynek három igazgatója volt, 1979 és 1982 között egy legendás óvodapedagógus, Judák Imréné, Rózsa néni volt a vezető, aki Varga Margitnak adta át a sta-
archív fotó: Jáger Levente
Az év edzője halasi Még október végén számoltunk be arról, hogy a kiskunhalasi Igás Andor is bekerült az egyik országosan ismert magazin versenyének top5-ös mezőnyébe. A megméretésen Az év edzője cím jogos tulajdonosait keresték több kategóriában.
A KB Autoteam SE Szitakötők Gyorstollas Szakosztályának vezetőjére a Csapatsport kategóriában lehetett voksolni. A verseny lezárult, így most már hivatalos, hogy Andor kapta a legtöbb szavazatot kategóriájában. A Well&fit magazin évente meghirdeti „Az év edzője” szavazását. Ebben az esztendőben 5+1 kategóriát hirdettek, így az országos hírű „prezenterek” – celeb fitness edzők – mellett egyéb sportágak edzőinek is megnyílt a lehetőség. A kiskunhalasi Igás Andort egy ismerőse nevezte be a verseny meghirdetését követően. A voksolás több héten át zajlott, most pedig megszületett a végeredmény. A Csapatsport kategóriában a kiskunhalasi testnevelő győzött. – Kaptam egy mailt a Well&fit főszerkesztőjétől. Azt olvasom ki belőle, hogy szenzációs barátaim, ismerőseim vannak, akik sok-sok megosztással, rengeteg szavazattal segítettek, hogy elnyerhessem ezt a kitüntető címet. Köszönöm, hogy ilyen segítő szándékú emberek vesznek körül! Hatalmas ölelés / pacsi / hála Nektek! Majdnem 500-zal több szavazat érkezett, mint a remek munkát végző, második helyen végző vetélytársnőmnek. Köszönöm! – írta közösségi oldalán a győztes. Mint megtudtuk, a díjat egy későbbi időpontban, ünnepélyes keretek között veheti majd át Igás Andor. Szőri Attila
fétát. Mikor ő nyugállományba vonult, Szeriné Ferencsik Yvette lett az igazgató. A találkozón megemlékeztek a tavaly elhunyt Rózsa néniről és rengeteg közös élményt idéző történet elhangzott. Ebben segített egy kisfilm is, amely emlékezetes pillanatokat okozott a jelenlévőknek. Kép-szöveg: Jáger L.
rita asszony ízvarázslata
Kirándulós falatkák Nagy öröm a mai rohanó világban, ha egy teljes napot, hétvégét együtt tudunk tölteni családtagjainkkal. Ha úgy döntünk, hogy a közös program részeként például kirándulni megyünk, felmerülhet a kérdés, milyen csemegével a kosarunkban induljunk útnak. Pillanatok alatt összeállíthatunk indulás előtt egy tartalmas piknikkosarat, amit magunkkal vihetünk bárhová. Virslis falatkák
Fotó: Szőri Attila
1979-ben pedig átadták a lakótelep közepén megvalósított óvodát is. A város legnagyobb befogadóképességű intézményében bölcsődei és óvodai nevelés is folyt az elmúlt négy évtizedben. Ha találkozót szeretnének szervezni azoknak, akik oda jártak, akkor egy kisebb stadion kellene helyszínként. Viszont az egykori dolgozókat
Hozzávalók: 1 csomag mirelit leveles tészta, 3 db virsli, 10 dkg trappista sajt, mustár, bors, 1 tojás. Elkészítés: a leveles tésztát vékonyra kinyújtom, négyzet alakúra feldarabolom. A mustárt a törött borssal kikeverem, minden négyzetet megkenek a keverékkel. Egy virslit hosszában félbe vágok, majd a feleket is megfelezem. Középen kettévágom, így kapok 8 darabot. Minden mustáros tészta sarkára egy darab virslit rakok és felcsavarom. Amikor már kész van, megkenem felvert tojással. 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 15 percig sütöm, míg szép piros nem lesz. Önnek is van egy jó receptje? Ha igen, küldje el a szori.attila@halasmedia.hu címre! Rita asszony