2019. december 11. • XXXIII. évfolyam 50. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
advent
2019. december 11.
Advent második hétvégéje Igazán eseménydús programok jellemezték a kiskunhalasi adventi teret az elmúlt napokban. Pénteken a Mikulás várta a gyermekeket, szombaton jótékonykodni lehetett, vasárnap pedig meggyulladt a második adventi gyertya is. Közben helyi és országosan ismert előadók álltak színpadra. Több száz gyermek és felnőtt keres- válogattak egy csokorra valót. A nap te fel pénteken az adventi főtérre el- sztárfellépője Opitz Barbi volt, akilátogató Mikulást. Volt olyan gyer- nek rajongói teljesen megtöltötték a
rolta volt, aki a ’60-as évek óta szó- során. Ezek legjavát hozta el most rakoztatja slágereivel a közönséget. Kiskunhalasra. Az énekesnő elárulta, nem kevesebb, Szőri Attila mint 650 dala született az évtizedek fotók: Jákob Klára, Szőri Attila
mek, aki csak egy ölelést vagy éppen közös képet akart a nagyszakállúval. Közben az árusok is kinyitottak, finom ételekkel, italokkal és olyan portékákkal várták a vendégeket, ame-
főteret. Vasárnap délután ismét sokan gyűltek össze Kiskunhalas belvárosában. A város adventi koszorúján ezúttal a baptista gyülekezet tagjai gyújtottak meg egy újabb gyertyát
lyek megszépíthetik a karácsonyt. Az idei adventi főtér első fellépője a Lyra együttes volt, majd az Új Bojtorján állt színpadra Pomázi Zoltán vezetésével. Szombaton a jótékonysági
Friebert Tibor lelkész vezetésével. Az ünnepélyes pillanatokat követően koncertek zajlottak egészen estig. Elsőként Fedor Kyra lépett színpadra két zenésztársa kíséretében. Az
Mikulás-futás után jöhetett a minőségi élő zene, amit a 5NonBonds zenekar tagjai prezentáltak. Az elmúlt évtizedek legismertebb slágereiből
énekesnő videoklipjeit több százezren nézték már meg az interneten. A zenekar tagja a halasi Kis Dávid is. Az est sztárvendége Zalatnay Sa-
fókuszban
2019. december 11.
Nincsenek angyalok. Egyik ismerősöm jelentette ezt ki igen karakánul a közelmúltban egy beszélgetés alkalmával. Azzal érvelt, hogy ha volnának szárnyas tündérek, akkor mindig segítenének a haldoklón, a nagy betegen vagy éppen azon, aki nélkülözni kénytelen. Ezzel részben egyet tudok érteni, viszont vannak olyanok, akik magukra vállalják az angyalok szerepét, amikor szükség van rá. Közelednek az ünnepek, a jótékonysági akciók, adománygyűjtések reneszánszukat élik. Sok-sok önkéntes angyal születik ilyenkor, hogy örömöt szerezzen. Vannak persze hivatásos szervezetek, akik az esztendő 365 (négyévente 366) napján ezzel foglalkoznak és olyanok is, akik csak erre a néhány hétre válnak segítővé, ha úgy tetszik, angyalokká. Persze ilyenkor felbukkannak olyanok is, akik olcsó népszerűséget látnak ebben, nem pedig szívből teszik azt, amit. Szerencsére ők vannak kevesebben. Az lenne az ideális, ha nem kellenének ilyen akciók, gyűjtések, de sajnos kellenek. Aki látta már a legördülő könnycseppet, érezte a hálás kézszorítást, vagy kapott egy gyermekrajzot, amelyen csupa nagybetűvel volt írva, hogy KÖSZÖNJÜK!, tudja, miről írok. Ilyenkor az értékítéletünk is megváltozik, a kevésből sok, a kicsiből nagy, a meguntból ajándék lesz. Ebben a néhány hétben az önkéntes angyalok átnézik a családi gardróbot, a gyerek szobáját. Egy félredobott baba, az ágy alá dugott legosdoboz, szakadt dobozú társasjáték, egy jó állapotú, de már megunt pulcsi, nadrág kap új lehetőséget arra, hogy boldogságot okozzon. Aki kapja, úgy érzi, bizony, az angyalok léteznek, hallanak, látnak, köztünk élnek. Jáger Levente
Épül a kórházi járda
Már látványos változásokat lehet látni a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főbejáratánál. Több évtizedes terv az, hogy rendes járdán lehet megközelíteni az intézményt, hamarosan valóra válik ez az elképzelés. A beruházás anyagi fedezetét a város és a kórház közösen vállalta. Ha elkészül a járda, elhárul a balesetveszély. Egy évvel ezelőtt a Magyar utcai járda felújítása történt meg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és az önkormányzat közös teherviselésének köszönhetően. Már a beiktatása után jelezte dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató, hogy kiemelten kezeli majd az intézmény közvetlen környezetében a biztonságos közle-
kedés megteremtését. Néhány héttel ezelőtt a főbejárat előtti terület rendezése kezdődött el azzal céllal, hogy biztonságos körülmények között lehessen megközelíteni a kórházat. Ezt már évek óta tervezték, a közelmúltban megtörtént épület-felújítás után pedig a beruházás még aktuálisabbá vált. A parkosított területen át tér-
köves járda vezet majd a főbejárathoz, így az oda érkezőknek nem az úton, az autók között kell sétálniuk. A térkövezés hamarosan befejeződik, a változás azonban már igen látványos. A munkálatok költsége 7,4 millió forint, ennek felét az önkormányzat vállalja, erről a képviselő-testület döntött a közelmúltban. Nemcsak ilyen téren működik együtt a kórház és a műtéteknél alkalmazható robotkar megvásárlásához is adott anyagi támogatást az önkormányzat, de az új ügyeleti rendszer kidolgozásában is partner egymással a két fél. Kép-szöveg: JL
Felújítanák a vásárteret Ráférne már a felújítás a halasi vásártérre, ennek érdekében tervez pályázatot benyújtani az önkormányzat. Erről csütörtökön, rendkívüli ülésen születhet döntés, sikeres részvétel esetén jelentős változások történnének a Harangos téren. Felújítanák a halasi vásárteret, mégpedig egy pályázat keretein belül. A tervek arról szólnak, hogy jelentős fejlesztések történnének a Harangos téren annak érdekében, hogy az árusok és a vásározók is európai körülmények között legyenek. Az erről szóló előterjesztést rendkívüli ülés keretében tárgyalja majd a képviselő-testület. A pályázat útján önkormányzatunk a helyi termelők helyi piacra jutásának támogatása keretében a vásártér, mint meglévő piaci terület fejlesztését tűzte ki cé-
Archív fotó: Jáger Levente
Angyalok
lul. A leendő beruházás során parkolók létesítését, a vásártéren belüli úthálózat kiépítését, fedett árusítóhelyek építését, vizesblokk kialakítását és kerítésépítést, illetve felújítást szeretnének megvalósítani. A beruházás tervezett összes költsé-
ge eléri a 300 millió forintot, sikeres pályázat esetén a támogatás aránya száz százalékos lesz. A vásártéren a rendes hó eleji alkalmak mellett az utóbbi években zsibvásárokat is szerveznek. JL
Marihuána
Nem jogerős ítéletet hozott a Kiskunhalasi Járásbíróság kábítószer birtoklása miatt egy 30 éves szerb férfi ellen. A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlott 2018. augusztus 23-án a tompai határátkelőn bukott le, gépkocsijának pótkerekébe rejtve jelentős mennyiségű marihuánát akart Ausztriába csempészni. Az ítélet 5 év fegyház és 5 év kiutasítás, az eljárás másodfokon, a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.
Fegyveres
Egy pisztoly és a hozzá való éles lőszer volt annak a férfinek a zsebében, akit egy szolgálaton kívüli határrendész fogott el a napokban. A rendőrség tájékoztatása szerint egy kerékpáros ment be egy kisszállási tanyára és élelmet kért. A tulajdonos megijedt az idegentől és felhívta a fiát, aki határrendészként szolgál. Mire a szabadnapos egyenruhás a helyszínre ért, a férfi eltekert, de az 55-ös főúton utolérte a menekülőt. A biciklis fegyvert emlegetve a zsebe felé nyúlt, ezért a határrendész testi kényszert alkalmazott. Nem sokkal később megérkeztek a kollégái is, akik egy éles lőfegyvert és a hozzávaló töltényt találtak a menekülőnél. A férfit előállították, ellene a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetése miatt, őrizetbe vétele mellett indított büntetőeljárást – közölte a police.hu. Arra nem tért ki a közlemény, hogy milyen állampolgárságú volt a férfi és arra sem, hogy honnan volt fegyvere.
2019. december 11. Az országos sajtó is felkapta azt a hírt, amely két határrendész példamutató, emberséges cselekedetéről számolt be. Kelebia közelében, a kerítés mentén talált a járőr két kiskutyára, amelyeket a gazdájuk sorsukra hagyott. Az egyenruhások magukhoz vették a kölyköket, néhány órával később már az új gazdáiknál csaholtak. Végre egy hír, amely a határkerítés kapcsán érkezett, de nincsenek benne migránsok. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jó érzékkel nyúlt a témához, amelyet aztán több országos hírforrás is átvett. Nem véletlenül, ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt kap az állatvédelem. Ráadásul mindez Mikulás napján történt Kelebia közelében. A Készenléti Rendőrség járőrei a kerítés mellett találtak két kiskutyát. Az egyenruhások megsajnálták a vacogó kölyköket és szétnéztek a területen. Sem a jószágok anyja, sem a gazdája nem volt a közelükben, tanya sem volt arra, ahonnan elszökhettek volna, ezért úgy döntöttek, magukhoz veszik a kutyusokat. A két szőrgombócot bebugyolálták az autóban lévő pokrócokba,
majd igyekeztek gondoskodni a to- és egy főtörzszászlós határrendész vábbi sorsukról. Nem sokkal később örökbe fogadta, a történet happy a zsemle színű kölyköt és sötétebb end-del zárult. barna színű testvérét egy őrmester JL
Börtön a késes támadónak Jogerős ítéletet hozott a Kiskunhalasi Járásbíróság az ellen a 19 éves miskei férfi ellen, aki idén májusban pénzt akart szerezni, ezért a Bem utcában megszólított egy alvó ittas személyt, akit utána késsel meg is szúrt. A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a támadó ezer (!) forintot követelt áldozatától.
archív Fotó: csóti gábor
Rabló
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy ötvenegy éves kelebiai férfit, aki november 6-án és 7-én, két egymást követő napon kifosztott, majd kirabolt egy nyolcvanhat éves, egyedül élő asszonyt. A helybélit négy nappal később vette őrizetbe a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A Kiskunhalasi Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és négy év fegyházbüntetésre, valamint négy év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős, ellene senki sem fellebbezett. JL
Kutyákat mentettek a határrendészek
Fotó: police.hu
egyenruhások
Nem semmi történet, az biztos. Mint arról korábban beszámoltunk, május 11-én éjszaka egy akkor még ismeretlen rátámadt egy alvó, ittas férfire, pénzt követelt tőle, majd megszúrta egy késsel. A napokban már jogerős ítéletet hozott az ügyben a Kiskunhalasi Járásbíróság. A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatója alapján érdemes felidézni a bűnügy megdöbbentő pillanatait. Kiderült, a munkahellyel,
jövedelemmel nem rendelkező, nehéz anyagi körülmények között élő vádlott azon a májusi éjszakán kiskunhalasi rokonai házában magához vett egy kést, majd azzal a szándékkal, hogy ismerőseitől pénzt szerez elindult Kiskunhalas belvárosába. Éjjel 11 óra körül leült a Bem utca 2. számú ház előtti padon, ittas állapotban alvó sértett mellé, felébresztette és ezer (!) forintot kért tőle. A két férfi korábban még so-
hasem találkozott egymással, nem csoda, hogy az egyik fél határozottan elutasította, hogy a vádlottnak pénzt adjon. A későbbi támadó azzal fenyegette meg, ha nem ad neki pénzt, akkor „megszurkálja”, miközben mindkét kezét a zsebében tartotta, de a kést nem vette elő. Ekkor következett egy furcsa fordulat, a miskei fiatalember a pénzért szexuális cselekmény elvégzésére ajánlkozott, eközben szeméremsértő módon a sértett nemi szervének környékét simogatta, illetve a nemi szervéhez nyúlt. Nyilván ez sem tetszett az áldozatnak, ezért felugrott a padról és el akarta hagyni a helyszínt. A vádlott azonban utána lépett és egy késsel fartájékon szúrta a menekülő férfit, nyolc napon belül gyógyuló szúrt sebet eredményezve ezzel. Nem sokkal később a rendőrség beazonosította az elkövetőt, a napokban pedig már ítélet is született az ügyben. A 19 éves támadót jogerősen 2 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság. JL
2019. december 11. A szombati munkanap és a hideg idő ellenére a legkeményebb halasiak úgy döntöttek, hogy ellátogatnak Halas főterére és teljesítik az előre meghirdetett négy kilométeres távot az idei Mikulás-futás keretében. A mozgás mellett természetesen az adománygyűjtés is fontos részét képezte az akciónak.
hírek
Futottak és jótékonykodtak
Szombaton 14.45-től egy zenés bemelegítéssel lehetett rákészülni a futásra, kerékpározásra. Természetesen Mikulásnak öltözött résztvevők segítségével zajlott a közös torna. A rajtot követően a lelkes csapat elindult és végigfutotta, kerékpározta a négy kilométert. Az út során nagy feltűnést keltettek városszerte a Mikulás-ruhás urak, hölgyek. Sokan már előzetesen behozták a jótékonysági akcióra szánt adományaikat, de voltak, akik a helyszínre hoztak csomagot. Elsősorban meleg ruhára, tartós élelmiszerre, tisztálkodási szerekre, játékokra és könyvekre volt szükség. Az adományokat a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. a Bernáth Lajos Kollégiumba, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz, valamint a Férfi Hajlék- te. Mindenhol örömmel fogadták a sokak karácsonyát teszik szebbé. talan Szállóra juttatta el hétfőn es- szép ajándékokat, amik feltehetően Kép-szöveg: Szőri Attila
Bibós ajándékok a konduktív óvodának Nagy volt az öröm a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Kollégium csoportszobájában, ahová a Bibó-gimnázium fiataljai látogattak el a minap. A kisgyerekekhez természetesen nem érkeztek üres kézzel a gimnazisták. Egy jótékonysági akciót tartottak korábban, aminek bevételéből vásárolták meg a most átadott játékokat. – A bibós gólyabálon az osztályunk működtette a büfét. Már akkor kitaláltuk, hogy az abból befolyó összeget mindenképpen jótékony célra szeretnénk fordítani. Először egy országos kezdeményezéshez akartunk csatlakozni, de szerencsére ott sokan összefogtak, meglett a kitűzött cél, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy helyben támogatunk egy intézményt. Egyik osztálytársunk anyukája itt, a konduktív óvodában dolgozik, és innen jött az ötlet, hogy ide hozzunk ajándékot. Nagyon jó érzés, ahogyan fogadtak
bennünket a kicsik, boldog vagyok, hogy láthattam az örömöt az arcukon – mondta Szenczi Petra, a Bibó-gimnázium diákja. Az intézmény vezetője szerint példaértékű, amit a bibós fiatalok véghezvittek kezdeményezésükkel. Reméli, hogy ezt látva mások is rájönnek majd, milyen jó dolog segíteni embertársainkon. – Azt tapasztalom, ha jótékonyságról van szó, a halasiak min-
dig segítőkészek. Viszont olyannal nem találkoztam még, hogy egy középiskolás osztály tagjai ilyen önzetlenek legyenek. Csupa szép és persze hasznos játékkal érkeztek hozzánk. Ezekkel az eszközökkel a nálunk lévő gyerekek képességeit tudjuk majd fejleszteni a mindennapokban. Köszönjük a bibósok segítségét! – fejezte ki örömét Halla Zoltánné. Kép-szöveg: Szőri Attila
HÍREK
2019. december 11.
Megszépült környezet várja a babákat mondókák, egyszerű tornagyakorlatok színesítik a programot – árulta el Kaszap Imréné klubvezető. A református egyház jóvoltából a közelmúltban teljesen megújult a foglalkozásoknak helyet adó épület. – Évek óta sikerrel működik itt a baba-mama klubunk, viszont az épület ez idő alatt nagyon rossz állapotba került. A lapostető elöregedett, folyamatosan beáztak a termek, a világítás sem volt megfelelő. A felújítás megtörtént, a tető szige-
telve lett, belülről pedig a festést követően színes képek is kerültek a falakra Hambalkó Magdolna jóvoltából – tudtuk meg Bödecs Pál főigazgatótól. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is élvezik ezeket a rendhagyó foglalkozásokat. A szülők azt mondják, öröm látni a kicsik boldogságát. A babákat és a szülőket minden kedden és szerdán várják a református templom mellett található épületben. Kép-szöveg: Szőri Attila
Kisbabák és bölcsődés korú gyerekek hangja tölti meg hetente többször is a református templom mellett található közösségi épületet. A Szilády Áron utcai ingatlanban már hosszú ideje működik egy baba-mama klub, most pedig egy felújításnak köszönhetően a kicsik megszépült környezetben játszhatnak a termekben. Mint a klub vezetőjétől megtudtuk, a gyerekeket és a szülőket minden héten más és más tematika várja a megszépült környezetben. – Hetente kétszer várjuk a résztvevőket. Keddenként a piciket, vagyis
az egy éven aluliakat, szerdánként pedig az egytől hároméves korosztályig várjuk a gyermekeket és szüleiket. A klubnak az a lényege, hogy a picik és a szülők együtt tölthetnek el pár órát. Zenés foglalkozások,
Gabriella az új bejutó
Harmonikaélmény
fotó: Anda Péter
Profi produkciónak lehettek szem- és fültanúi azok, akik ellátogattak a Thorma János Múzeumba a magyarkanizsai Harmonikabarátok Egyesületének koncertjére. A közel fél évszázados tradícióval rendelkező zenekar tagjai közül többen már világversenyeken is megmutathatták kivételes tudásukat, amelyet a halasi közönség előtt is bizonyítottak.
Egy apostagi hölgy, Dér Gabriella nevét rejtette az a boríték, amit a Pont című ifjúsági magazin műsorvezetői bontottak fel a legutóbbi adásban. A XI. Pont Karaokeverseny top8-as mezőnyébe a pedagógusként dolgozó Gabriella a Csönd éve című klasszikussal került be. – Nagyon szeretem a musicalslágereket, viszont amikor jelentkeztem ebbe a műsorba, nem is jutott eszembe, hogy akár azt is énekelhetnék. Maradtam ennél a klasszikusnál, és úgy érzem, jó, hogy végül nem változtattam eredeti elhatározásomon – mondta a top8-as énekes. A zsűri is egyetértett abban, hogy Balázs Fecó dala igazán jól állt Gabriellának. – Nagyon kiemelném azt, hogy remekül kommunikáltál a közönséggel
és a zsűrivel is. Ránk is néztél, a közönség tagjaira is néztél, így kell ezt csinálni. Jó volt látni, hogy valóban átérzed a dalt, tudod, miről énekelsz. Összességében nagyon tetszett az előadásod – értékelt Szarvas Panni énektanár. A helyzet egyre izgalmasabb, hiszen már csak egy hely van szabadon az idei top8-as csoportban. Pénteken este kiderül, ki kerülhet be a kiemelt előadók közé. Ezt követően, a hétvégén pedig sor kerül az ünnepélyes eredményhirdetésre is. Szőri Attila
1973-ban alakult meg a Magyarkanizsai Zenebarátok Egyesülete, amely az elmúlt egy évtizedben Harmonikabarátok Egyesülete néven működik. Céljuk ennek a szép és érdekes hangszernek a népszerűsítése, a zenekar tagjai imádnak muzsikálni. Éppen ezért, ha csak tehetik, fellépéseket vállalnak. Európa több országában szerepeltek már, Kiskunhalason is koncerteztek több alkalommal. A szombati, Thorma János
Múzeumban megtartott fellépésen több ismert zeneművet is megszólaltattak. A zenészeket és vezetőjüket, Losoncz Piroskát Fülöp Róbert köszöntötte, valamint átadta nekik a város ajándékát. – A zene iránti szeretet, a harmonika, a barátkozás és a közös élmények kapcsolják össze a régi és új tagokat – fogalmazott Losoncz Piroska, a zenekar alapítója, szakvezetője. Kép-szöveg: JL
pr
2019. december 11.
Halászléfőzés a Sóstó Csárdában Az idén is tart halászléfőzést a Sóstó Csárda karácsonykor. Válogathatnak is vendégeik, mert a ponty mellett harcsahalászlé is színesíti a menüt és a hagyományoknak megfelelően elvitelre is készítenek a finom halétkekből. A bevételből százezer forintot a Szilády utcai Idősek Nappali Otthonának ajándékoz a vendéglátóhely, amit újabb százezerrel megtold a KB Autoteam Kft. A csárda ajándék itallal is kedveskedik a kilátogató vendégeknek.
Gulyás Luca A karácsonyi étkek elkészítésében nyújt évek óta segítő kezet a Sóstó Csárda azzal, hogy megkíméli a halért sorban állástól az urakat és a főzés nehézségeitől a háziasszonyokat. A vendéglátóhely teraszán százak látogatják a látványfőzés eseményeit, amelynek karitatív célja ezúttal a Szilády utcai Idősek Nappali Otthonát segíti. A szervező Sóstó Csárda és a KB Autoteam Kft. a főzés bevételeiből kétszázezer forintot ajánl fel,
hogy a szépkorúak mindennapjai ezáltal is könnyebbé váljanak – nyilatkozták a szervezők. A csárda részéről Gulyás Luca tulajdonos jó szívvel ajánlja, hogy december 24-én látogassák meg a csárdát az érdeklődők. – Energiát, időt és ezzel költségeket spórolnak meg, akik tőlünk viszik az ünnepi halászlét. Nagy az igény, jól bevált a tavalyi menübővítés és megint kínálunk a harcsát kedvelőknek ételt a pontyhalászlé mellett. Csárdánkban az esemény egyben baráti találkozó is az év végén, így teával, forralt borral várjuk betérő vendégeinket. Természetesen a csárdában is fogyasztható a halászlé – mondta Gulyás Luca. Juhász Tibor, a KB Autoteam Kft. Fiat és Jeep Márkakereskedés tulajdonosa minden évben kész a csárdával közös év végi jótékony akcióra.
– Számomra, a társaságunknak ez egy fontos közösségi esemény. A munkatársaim rendre itt vannak és elbeszélgetünk egymással. Mondhatom úgy, hogy nekünk ez egy nagyon kedves karácsonyi műszak. Az pedig, hogy segítünk adományunkkal a Szilády utcai Idősek Nappali Otthonának jó érzéssel tölt el. Remélem a bevételből vásárolt ajándékkal örömet szerezhetünk az időseknek – tette hozzá a cég vezetője. Juhász Ildikó a Szilády utcai Idősek Nappali Otthonának vezetője örömét fejezte ki, hogy támogatják őket a bevételből. – Minden segítség jól jön az „idősek klubjában”, ahogy legtöbben ismerik
Juhász Ildikó
A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban jól működnek a fakultációk és az egyetemi továbbtanulásra való felkészítés is magas színvonalon zajlik. A korábbi években is jól teljesítettek a bibós diákok az emelt szintű vizsgákon, de az idén májusban érettségizőkre különösen igaz ez. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika Intézete novemberben értesítette a középiskolát, hogy a tőlük felvett diákok mind, kivétel nélkül kimagasló eredménnyel teljesítették a nulladik matematika zárthe- Lapunk megkereste azokat a malyi dolgozatot. tematikatanárokat, akik tanították és felkészítették a diákokat A felsőfokú oktatási intézmény ezzel egyetemi tanulmányaikra. Rádi Kora dolgozattal térképezi fel új hallgatói néliával és Felnagy Krisztiánnal matematikai ismereteit és képességeit. beszélgettünk. Megtudtuk, hogy idén ősszel mintegy – Jóleső érzés, hogy az egyetem elis2900 fő írta meg a szintfelmérő zárt- meri a munkánkat. Azonban mi is köhelyi dolgozatot matematikából, átla- szönettel tartozunk a szülőknek, hogy gosan 52 százalékos eredménnyel. A a Bibó-gimnáziumba íratták a gyereBibó-gimnáziumból érkezett hallga- keiket és ránk bízták a felkészítésüket. tók kimagasló teljesítményt nyújtot- A szülő-diák-tanár közös együttműkötak ezen a megmérettetésen. Az egye- dés a siker kulcsa – mutatott rá Felnagy tem vezetése köszönőlevelet juttatott Krisztián. – Eddig is szép eredméel ennek kapcsán a helyi középiskolá- nyeket értünk el, de ez egy különösen ba, gratulálva a felkészítő tanároknak. jó évfolyam volt – vette át a szót Rádi
Fotó: Pál László
Kimagasló teljesítményt nyújtó bibósok
Kornélia. – Ők is akarták a sikert. Közös munka volt, de főleg a diákokon múlt, mi csak a munkánkat végeztük – tette hozzá. } Változtak-e a matematika-tanítás módszerei? – Én most már 34. éve dolgozom tanárként. Más az anyag, mások a diákok, de azt gondolom, hogy nem kell igazán új módszereket alkalmazni. Komolyan és keményen meg kell tanítani a tananyagot – hangsúlyozta Rádi Kornélia. – Én így ítélem meg, és a jelek is azt mutatják, hogy ennek a munkának lett eredménye. Volt tanulóinktól azt halljuk, hogy az egyetemen is tud-
Juhász Tibor intézményünket. Van elképzelésünk a felhasználásáról, ami fogadtatásra talált a segítő kezet nyújtó vállalkozásoknál. Ezúton is köszönöm a támogatásukat – nyilatkozta. A halászlé látványfőzés alkalmából a Sóstó Csárda 2019. december 24-én, 9 órától várja vendégeit a csárda teraszán. A halászlét helyben fogyasztásra, elvitelre és előrendeléssel házhoz szállítással is kínálják, a ponty esetében ára 1800 Ft/adag, a filézett harcsa halászlé 2500 Ft/adag. A látványfőzésre érkező vendégeknek forralt bort és teát kínálnak ajándékba. Bővebb információ: www.sostocsarda.hu. Rendelés, asztalfoglalás: 77/521-402, mobil: +36 30 25 75 231. (X) ják használni a jegyzeteinket, ugyanis az első évfolyam anyaga kapcsolódik a gimnáziumihoz. A tapasztalatom az, hogy ha jó alapokkal mennek az egyetemre, akkor az első félévben hamar felveszik a ritmust, és utána már könnyebben tudnak alkalmazkodni az ottani követelményekhez. Fontos, hogy érezzék: biztos helyük van ott – tette hozzá a Bibó-gimnáziumban 10 éve tanító Felnagy Krisztián. – Nemcsak Budapesten, hanem az ország más egyetemein is megállják helyüket a bibósok. Szegedről is a maximális pontszámú vagy szinte hibátlan zárthelyi dolgozatokról kapjuk a híreket – egészítette ki Rádi Kornélia. } Milyen a kapcsolat a volt bibós diákokkal? – Tartjuk a kapcsolatot, amennyire csak lehet. A kezdeti időszakban intenzívebben, később már természetesen ritkábban – mondta Rádi Kornélia. – Visszajönnek hozzánk órákat látogatni, beszélgetni a még bibós diáktársaikkal és volt tanáraikkal, vagyis egy kicsit nosztalgiázni. Mindig szívesen látunk bárkit, mert aki bibós volt, az is marad – tette hozzá Felnagy Krisztián. – Mindig jó érzés a visszajelzés a diákoktól vagy akár a szüleiktől is telefonon, üzenetben vagy az utcán találkozva személyesen. (X)
hirdetĂŠs
2019. december 11.
2019. december 11.
hirdetĂŠs
10 klub Az embernek olyan érzése volt, hogy még órákig elhallgatná. Erdős André nyugalmazott ENSZ-nagykövet személyiségéből fakad, hogy élménydúsan, közérthetően beszél. Neki pedig volt mit mondania a Forrás-Új Tükör Klub rendezvényén. Abban a korban képviselte a magyar külpolitikát, amikor javában zajlott a délszláv háború, amikor az ország az ENSZ Biztonsági Tanácsának is a tagja volt.
2019. december 11.
„Magyar diplomatának lenni nagyszerű dolog volt” Boszniába látogatott. Döbbenetes élmények ragadták magukkal a küldöttség tagjait, akkor látták, mi is az a háború. Ebben a helyzetben csúcsosodott ki az, hogy az ENSZ nem egy világkormány. Határozatait csak akkor lehetett végrehajtani, ha megvolt hozzá a politikai szándék. Erdős André megdöbbentőnek tartotta, hogy ilyen etnikai ellentét, gyilkolászás megtörténhetett a XX. század végén. Ráadásul a háború szereplői éveken át egymás mellett éltek. Reformok A korábbi diplomata kitért arra is, hogy bizony szükség lenne a világszervezetnél is reformokra. Ezek egyébként hosszú évek óta készülőben vannak, de mégsem történtek meg.
hattuk legtöbbször a médiában, de volt párizsi diplomata is. A ForrásÚj Tükör Klub vendégeként beszélt élményeiről, ráadásul úgy, hogy a közönség csak úgy falta a szavait, gondolatait. Elárulta, Kiskunhalasra is vonattal érkezett, ráadásul már gyermekkorában érezhető volt, hogy érdeklődik a diplomácia iránt. Gyűjtötte a világ különböző szegleteiből való bélyegeket, nagyon szerette a földrajzot és a történelmet. Algírban született 1941 májusában, ennek is köszönhető, hogy beszéli többek között az irodalmi arabot és a franciát is. Bécsi találkozó Több mint négy évtizedes diplomata pályafutása 1965-ben a Külügyminisztérium arab főosztályának munkatársaként kezdődött. Erdős André szerint fontos mérföldkő volt életében az 1986-1989 közötti bécsi találkozó. Ekkor a magyar diplomácia a csúcson volt, a külpolitika pe-
Fotó: MTI archív
Fotók: Anda Péter
dig abba az irányba indult el, amely Délszláv válság a rendszerváltás után is jellemezte. A nyugalmazott nagykövet úgy látja, Magyarország BT-tagságának idején ez akkor előkészítette azokat a poli- javában dúlt a délszláv háború. Nem tikai folyamatokat, amelyek aztán a véletlen, hogy a Biztonsági Tanács ülérendszerváltást jelentették. seinek is ez volt a fő témája. Erdős André emlékeztetett rá, hogy voltak nyílt Állandó tagság az ENSZ-ben megbeszélések és volt bizony, amikor Erdős André 1990-ben került ki zárt ajtók mögött, éjjel kettő órakor Már gyermekként New York-ba, az ENSZ-ben képvi- tárgyaltak. Őt azért is foglalkoztatta Erdős André neve ismerősen selhette Magyaországot. Fontos mo- jobban ez a háború, mert itt volt a macsenghet sokak számára. Legin- mentum volt az 1992-1993. közöt- gyar határ közelében. A nyugalmazott kább, mint ENSZ-nagykövetet lát- ti időszak, akkor hazánk tagja volt diplomata azzal is szembesült, hogy több ország részéről nagy volt a tudatlanság Jugoszláviával kapcsolatban. – Korábban, a kétpólusú világ ideén ez az ország volt a puffer. Volt olyan kolléga, aki titoista kitalációként emlegette a válságot. Neki a Révai Lexikonból másoltam ki egy részt Boszniáról, ez 15 oldalt tett ki – mondta Erdős André.
a Biztonsági Tanácsnak. A volt diplomata elmagyarázta a hallgatóságnak, hogy a 15 tagú testületnek 5 állandó és 10 ideiglenes tagja van. Utóbbiak kétévente változnak, ez Erdős André az ENSZ-közgyűlésen előtt az ország 1968-1969-ben volt hasonló pozícióban. El lehet képzel- A borzalom helyszíne Furcsa érdekesség, hogy az alapni, hogy milyen befolyással bírt akokmány szerint Magyarország még kor hazánk, a csehszlovák megszál- Erdős André benne volt abban ellenséges ország. Ebből is látszik, lás idején, a hidegháború közepén. a delegációban, amely 1993-ban hogy az alapdokumentum is sürgős frissítésre szorul. Erdős André arra is emlékeztetett, hogy már 1995-ben eldöntötték, növelni kell a Biztonsági Tanács létszámát. Azóta sem történt meg. A közelmúltban pedig lehetőség nyílt arra, hogy Közép-Kelet-Európa adja a szervezet főtitkárát. Nem volt meg az érintett országok között az összhang, így nem innen választottak főtitkárt. – Abban viszont biztos vagyok, hogy magyar diplomatának lenni nagyszerű dolog volt – fogalmazott Erdős André nyugalmazott ENSZnagykövet. Jáger Levente
2019. december 11. Fodor Zsóka:
A fiúk a tenyerükön hordoztak
Fotók: Anda Péter
} A közelmúltban Békéscsabáról Pécsre tette át a székhelyét. Otthonra talált? – Nagyon szerettem Békéscsabán lenni, oda legalább tízszer mentem vissza. Jeles főszerepeket játszottam. Szeretem a várost, az embereket, de világéletemben szerettem volna hegyvidéken élni, lakni. A bázisom Pesten van, de játszom Pécsett, egy nagyon nagy sikerű darabban. Moravetz Levente Az örömlányok végnapjai előadásából } Gratulálok a kitüntetéséhez, a a közelmúltban volt a századik. Két Magyar Köztársasági Érdemrend és fél éve játsszuk. Úgy gondoltam, lovagkeresztjéhez, amit idén vehetett át. – Nagyon szépen köszönöm. } Mit jelentett az életében ez az elismerés? Meg lehet egyáltalán fogalmazni? – Annyiban lehet megfogalmazni, hogy mindenki elmondja a közhelyet: váratlanul ért. Ha valaki fővárosi vagy kőszínházban van, úgy szokott történni, hogy az igazgatója vagy a főrendezője felterjeszti, és általában úgy kapja a díjat. Engem nincs, aki felterjesszen, mert nincs igazgatóm és főrendezőm. Úgy látszik, hogy egy volt igazgatóm gondolt rám, aki olyan helyre került, ahol alá kell írni a kitüntetést, vagy meg kell ítélni, hogy milyen művész az illető. Ő pontosan tudja, én milyen színésznő vagyok. Az indoklásban az volt, hogy a film, a színház, a tévés szerepeim és a rendkívüli népszerűségem okán kaptam én ezt a kitüntetést. Az a döbbenetes, hogy egyedül én voltam színész, aki átvehette idén. Sokkal jelesebb emberek kapták még, akiknek én a bokájukig hogy talán még utoljára tudok vál- ennek semmi köze a városkülönbnem érek, úgyhogy nagyon megha- toztatni, és nyolcadszor költözni. séghez, hogy Békéscsaba vagy Pécs. tó ez nekem. Nagyon-nagyon boldog vagyok, és Csak szerettem volna még változtatni, amíg lehet, amíg tudok. Egyelőre úgy néz ki, hogy nagyon-nagyon jól érzem magam Pécsett. } Nemrég videoklipet is forgatott a Zaporozsec együttes Egyszeregy című dalára. – Na, ez volt a döbbenet, hogy ezek a fiúk ragaszkodtak hozzá. Egy nagyon szellemes, jópofa karakter. Vidáman telt a forgatás. A fiúk a tenyerükön hordoztak rendezőstül, operatőröstül. A humoromat végre tudtam kamatoztatni. Mondjuk, színházi darabokban is tudom. Arra azonban, hogy fiatal zenekarnál klip-főszereplő legyek, igazán nem
Fotó: Pál László
Fodor Zsóka bebizonyította, hogy a sorozaton túl is van élet. A Barátok közt Magdi anyusa az utóbbi időben vidéken, Pécsett találta meg a boldogságát. Jól érzi magát az ottani társulattal, persze a bázisa továbbra is Budapesten maradt. Mindemellett sokat utazik. Kiskunhalasra a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című előadás Bertájaként látogatott el. Beszélgettünk színészi munkáiról, a humor szerepéről, melyet nemrég egy videoklipben is megcsillogtathatott.
színház 11
számítottam (nevet). Nagyon örültem a felkérésnek. } Ha jól tudom, 55 éve van a pályán. Hogyan ünnepel? – Nem ünnepelek. Egyáltalán soha nem voltam boldog ünnepeken. Azt vallom, az ember ne akkor legyen boldog és vidám, amikor kötelező, amikor mindenkinek kell örülni. Nem szeretem az ünnepeket, de boldog vagyok, hogy vannak ünnepek. Tudom, hogy nagyon sok családnál mit jelent az a pár nap, amikor összejönnek. Nekem, ugye, koromnál fogva nincsenek szüleim. Tavaly halt meg a bátyám Venezuelában. Nekem nem sok okom van arra, hogy örüljek. Annak örülök, hogy felkért a Zaporozsec. Annak örülök, hogy kaptam kitüntetést. Annak örülök, hogy ebben a darabban játszom, és annak örülök, hogy Pécsett lakom és játszom. } A Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című előadásban Bertát alakítja. – Ezt a szerepet 15 évvel ezelőtt is játszottam egy másik társulattal. A közönség jóízűen tud nevetni. Ez jutalomjátékszerű minden színésznőnek korom és környékén. Rendkívül szellemes a Boeing, Boeing. Annyira nagy sikerű volt a film, hogy aztán színpadra is átültették. A leghálásabb szerep mindig, minden darabban a szobalány. Jópofa, jó karakter, jó játszani. Általában megtalálnak engem ezek a szerepek. Szokták mondani a primadonnákra meg a naivákra, hogy májbajos szerepek. Na, ez nem olyan. Ezt minden színésznő szereti játszani. Az a lényeg, hogy az ember az egyéniségét hozza be a szerepbe. Pál László
12 dumaszínház
2019. december 11.
Kiss Ádám:
Én is egy nagy gyerek vagyok
a ranglétrát. Gyakornokból lettem bemelegítő ember. Minden csütörtökön megkaptam az 500 fős közönségét, mielőtt bejött volna. Az nem ment le tévében, de nekem nagyon jó terep volt gyakorolni. Aztán írója lettem, itt van vége, az a csúcs. Mikor elindult a saját életem vagy brandem, már magamnak írtam. Békében elváltunk, sőt ő javasolta, hogy magamnak írjak. } Büszkén vallod, hogy Borsod megyei vagy. Van egy szlogened, miszerint „Az élethez kell egy szerencsi Kiss”. Mit kaptál útravalóul a szülőhelyedtől? – Mindent, ami én vagyok, meg amit képviselek, meg hozok, a Zemplén megye szívében töltött 17 évet. Egy amerikai díszletben nőttem fel, egy gyönyörű kertvárosi részen. Egy percre volt Kiss Ádám szalagavató-forradalmárként állt először nagyobb kö- az iskolám. Mindenki ismert a városzönség előtt. Tánc helyett inkább összefoglalta, hogy mi történt az osztályukkal hat év alatt. A nézők örömmel vették sztorijait. Később nagy példaképe, Fábry Sándor gyakornoka lett. Miután megnyerte az aktuális Humorfesztivált, bemelegítő embernek kérte fel a mester a televíziós show előtt. Ádám ezt az időszakot jó terepgyakorlatnak tartotta. Író lett, végigjárta a ranglétrát, míg saját brandjét kezdte el építeni. A népszerű humoristával a Városi Filmszínházban beszélgettünk kiskunhalasi vendégszereplése alkalmával. Szakmai útja mellett az is téma volt, kinek az óvó bácsija lenne.
} A szalagavatók idejét éltük az elmúlt hetekben. Rólad az a hír járja, hogy szalagavató-forradalmár voltál. Ez azt jelenti, hogy ott is dumáltál tánc helyett? – Így van, ezt jól kikövetkeztetted. Már akkor azt éreztem, nem kreatív, hogy minden osztály ugyanazt csinálja 1960 óta. Ruhát bérel, keringőzik, letapossa a másik cipőjét. Az osztályfőnökömnek jeleztem, én inkább összefoglalnám a közösségünk életének hat évét. Mi sokkal jobban összeértünk, mint egy négy évfolyamos képzésben résztvevő gi-
mis osztály. Életem első fellépésén körbeálltak, sztorikat meséltem. Nagyon nagy sikerem lett. A néniknek, bácsiknak, nagyszülőknek, annak a 600 nézőnek, aki ott volt, ez nagyon bejött. Akkor még nem éreztem, hogy ezzel akarok foglalkozni, csak kipróbáltam a fábryskodást. Így hívtuk. } Fábry Sándor fontos név az életedben, hiszen úgy tudom, Fábry Sándor szerettél volna lenni. Milyen volt vele az első találkozás? Azt hozta, amit vártál tőle? – Az első alkalommal a miskolci színházban néztem, ahogy előad. Nem is beszéltünk. Tizenéves gyerek voltam. Csak a bálványom jött a megyeszékhelyre, és elmentem megnézni. Később, 2005-ben elkezdtem neki dolgozni gyakornokként. Akkor figyelt fel rám igazán, amikor a Humorfesztivált megnyertem. Eljött a döntőre, és röhögött rajtam. Na, itt végem volt. Fábry Sándor röhög, nekem ez volt a bakancslistámon. Aranyosi Peti – aki akkor már 10 éve dolgozott Sanyinak – mondta neki, hogy ő az a gyakornokfiú, aki tartja neked a táblát. Összerakták a képet. Onnantól lettem a szemében valaki. Onnantól lett idilli a kapcsolatunk, és ez tart a mai napig. Végigjártam nála
Született egy kislányod is, a most már hároméves Olívia. Hogyan töltitek a közös időtöket? – Minden maradék szabadidőmet próbálom minőségi keretek között vele eltölteni. Nagyon feltölt. Gondolom, akinek gyereke van, ugyanezt érzi. A héten csak egy puszira találkoztam vele és már szerda van. Ma sem találkozunk már. Nehéz így. Nappal otthon vagyok, ő nincs, mert már óvodába jár. Délután indulok dolgozni, ő akkor jön haza. Elkerüljük egymást. Nagyon cuki kislány, nagyon jó lenne több időt együtt tölteni. Itt köszönöm meg a feleségemnek, hogy ilyen biztos hátteret rak mögém. Ő ezt hozza profin, én pedig a munkámra koncentrálok. Vannak persze szabadnapok. Olyankor reggeltől estig játszunk Olíviával. Jövünk, megyünk, szórakozunk. Hónapokkal előre kell terveznem az időbeosztásomat, már jövő novembernél tartok a fellépésekkel. } Még egy félállásban óvó bácsi is le-
Kiss Ádám, Elek Péter és Beliczai Balázs ban a szüleim révén. Nekem ez volt a természetes. A mai napig nagyon jóban vagyok velük. A minap beszéltem a polgármester úrral. Járok haza, meg támogatok családokat, szegényebb embereket a régióban. } Szerencsi a Hooligans. Maszler Laci dolgozott veled. Mennyire tartod a kapcsolatot az odavalósi művészekkel? – Maszler Laci hatéves korom óta a legjobb barátom. Van kapocs rendesen. Én még nem is voltam humorista, de Lacika már dolgozott a Hooligans együttesnek. Már akkor jóban voltak. Még Herczeg Zoli divattervező nagy szülöttje Szerencsnek. } Néhány éve volt már dupla telt házas előadásod Kiskunhalason, a Közösségek Házában. Most újrázásra került sor a Városi Filmszínházban. A két esemény között eltelt egy kis idő.
hetnél, és akkor több időt együtt tölthetnétek… – Olívia óvó bácsija, maradjunk enynyiben. Tesómnak három gyereke van, nagyon közel lakunk egymáshoz, és sokszor áthozza őket. Cserébe én is átviszem néha az enyémet. A múltkor másfél órát vigyáztam négy gyerekre. Huh, az egy szakma. Mint egy élő adás. Köpd ki, nyeld le, mit csinálsz, tedd vissza! Tesóm jött a fodrásztól, másfél órát volt külön a gyerekeitől egyszer, én meg úgy adtam vissza mind a hármat, hogy nekem nem kell több gyerek (nevet). Ez például egy friss élmény, de megtalálom a hangot a gyerekekkel. Valahogy én is egy nagy gyerek vagyok. Utcán is előfordul, hogy elkezdek egy kis csávóval, vadidegen gyerekkel bohóckodni. Szeretem mórikálni magam nekik. Szeretem a gyerekeket. Kép-szöveg: Pál László
kiállítás 13
2019. december 11.
Vajgel Pál gondolatokat igyekszik ébreszteni Vajgel Pál legújabb tárlata az Alfa és Omega címet kapta. A kiskunhalasi festőművész kiállítása rámutat arra, hogy körforgás van az életben. Kiállítása összefoglalja a kezdetet, a véget, az egész életünket. – Ahogy a szívem, a lelkem diktálja, úgy festek – mondta Vajgel Pál. – Akik ismernek, tudják rólam, hogy nagyon sokrétű vagyok. Válogatással, életképekkel készültem a kiállításra Alfá-
hogy a külső sötétséget ellensúlyozzuk, de milyen jó, ha ezt valakinek a szívünkben sikerül meggyújtania, hogy az minket is belülről hevíthessen. Él közöttünk egy Petőfi-lelkületű
Vajgel Pál új tárlattal jelentkezett
Végső István, Lauer Zsolt és Rencsár Ábel
biakban Vajgel Pál alkotásait méltatta. Rámutatott, mostani kiállításának a gerincét bibliai témájú képei adják. – Bár a Vajgel-látványtár kínálata bőséges, azt hiszem, ezúttal ezeknél érdemes leginkább elidőznünk. Jézust és bibliai tájat nem lehet csak úgy festeni. Belső képpel kell rendelkezni hozzá. Már az is tiszteletre méltó, aki ma megpróbálkozik ezzel. Bibliai tár-
előbb-utóbb elfog az az érzés, hogy nem a tetszetősség itt a lényeg, hanem a gondolat, amit igyekszik kifejezni. Vajgel Pál szerintem saját élményeiből merítve életszerűségre törekszik biblikus témák megfestésekor. De életszerűség és természethűség is különböző fogalmak. Az életszerűség az átélhetőségben segít a nézőnek, a természethűség pedig inkább zavar-
tól Omegáig. Mindig spekulálok valami újon. Térhatású alkotásaim is vannak, olyanokat is hoztam – tette hozzá. Vajgel Pál újabb önálló kiállítással jelentkezett. A programot a Pásztortűz Egyesület szervezte, és a Csipkeházban látogatható. A december 2-i megnyitó résztvevőit Végső István, a szervezet elnöke köszöntötte. Ismertette, mi várható az est folyamán, majd zene következett a programban. Lauer Zsolt és tanítványa, Rencsár Ábel játszott harsonán.
A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola magánének tanszakának kamarakórusa Kovács Zsuzsanna vezetésével ember, aki több mint háromszor anynyit élt, mint nagy költőnk, de így sem hamvadt ki benne a láng. Kollarics Gábor beszédében a továb-
A rendezvényen Kollarics Gábor mondott beszédet. A gimnáziumi tanár úgy fogalmazott, advent gondolata lehet az a fény, amit a színek adnak. – Ezt a teret, melyet Csipkeháznak nevezünk, Vajgel Pál mozaikjai kapuzzák, és ezt az időt, melyet adventnek nevezünk, szintén az ő festményei nyitják meg számunkra itt és most. Ilyenkor hetente lángokat gyújtunk,
gyú képeit nem egyházi megrendelésre készíti, amiből adódik, hogy nem is ilyen jellegű alkotásokkal kell összehasonlítani. Vajgel Pál képei között
ba ejt illúziókeltésével. Talán ezért is áll meg természethű ábrázolásmódja egy ponton. Ezen túl az illúzió helyett inkább a kifejezést választja, inkább gondolatokat igyekszik ébreszteni, mint illúziókeltő tudását bizonygatni. Vajgel Pál művészete saját élményeiből merít a középiskolai tanár szerint. A kiskunhalasi alkotó tárlata változatos. – A tárlat összefoglalja a kezdetet, a véget, az egész életünket – mondta Vajgel Pál. A rendezvényen fellépett a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola másik formációja is. Kovács Zsuzsanna vezette a magánének tanszak kamarakórusát. Kép-szöveg: Pál László
14 magazin
2019. december 11.
Opitz Barbara a közönség egyik nagy kedvence. Az Adventi főtér Kiskunhalason című rendezvényen több százan voltak kíváncsiak a dalaira, rajongói közül többen vele énekelték slágereit. Már fiatalon nagyon tudatos, és komolyan tervezi a jövőjét. Ennek is része lehet abban, hogy karrierje az X-Faktor-győzelme óta egyre feljebb ível.
Opitz Barbara:
– Nagyon mozgalmas volt az idei évem, főleg a nyár – mondta az énekesnő. – Havi húsz fellépésem volt, ennek nagyon örülök. Készülünk projektekkel, 2020ra lesznek jó slágerek. Dolgozunk ezerrel. Karácsonyra jön ki az új videoklipem, most új rendezőm van, és nagyon elégedett vagyok a munkájával. } November 30-án ünnepelted a születésnapodat, így utólag köszöntelek. Hogyan telt? – Köszönöm szépen. Húszéves lettem. Nagyon durva, hogy a tizenéves korom véget ért. } Sajnálod, hogy elmúlt? – Jobb volt azt mondani, hogy tizenkilenc vagy tizennyolc, de igazából ugyanolyan vagyok, mint előtte pár évvel. Belül, mintha tizenhat-tizenhét éves lennék. Fiatal vagyok, tudom, de tizennyolcnak volt a legjobb lenni. Szűk családi körben ünnepeltem a szülinapomat. Két barátomat hívtam még el. Jó volt a hangulat. } Kiskunhalasi műsorod elején azt énekelted: Meddig várjak? Menynyire vagy türelmes típus?
relmem, azt érzem. } Az X-Faktor hatodik szériáját megnyerted. Az új sorozat szombaton már a döntővel folytatódik. Követed az eseményeket? – Élőben nem volt lehetőségem követni, mert mindig fellépni voltam, de visszanéztem az adásokat. A november 30-i élő show-t tudtam tévén tam, és elkezdtem énekelni, az első nagy emlék az én kis zenei történekeresztül nézni. Ruszó Tibikének pillanattól komolyan vettem. Min- temben. Nagy kedvencem Kovács Kati és Zalatnay Sarolta. } Találkoztál már vele? – A Szenes Iván-emlékkoncerten, amikor felléptem, akkor igen, találkoztam vele. Láttam, de csak messziről. Nem volt alkalmam vele beszélni, de nagyon szeretem a munkásságát. } Közeleg a karácsony. Hogyan fogod tölteni? – Azt még nem tudom, hogy Pesten töltjük-e, vagy hazamegyünk. Ha a nővérem nem tudna jönni, akkor otthon, Szabolcsban ünnepelünk. Egy napot tudok együtt tölteni a családommal a karácsonyi időszakban, a többi napon pedig fellépek, előtte is, utána is. Szerencsére nagyon sok felkérés van. Pál László Kucsora Ildikó saját készítésű órával ajándékozta meg Barbit
Szűk családi körben ünnepeltem a szülinapomat szurkolok, de amúgy mindenki nagyon ügyes, nagyon tehetséges. Nagyon egyedi karakterekből áll most a döntő. Tök jó, izgalmas az idei évad. } A pályádon kettősséget érzek. Nagyon modern stílus mellett kötelezted el magad, de a kiskunhalasi műsorodban is volt egy régi táncdalfesztiválos sláger, az Utánam a vízözön. Olvastam rólad, hogy Szenes Iván-díjat nyertél. Hogyan viszonyulsz a régi dalokhoz, ehhez az elismeréshez? – Nagyon univerzális vagyok zenei műfajok kapcsán. Mindenféle zenei stílust szeretek. Amikor kicsi vol-
denféle stílust kipróbáltam, otthon gyakorolgattam. Volt reggae, rock, metál, jazz, blues, és a régi magyar slágereket is elővettem. Azért is, mert anyukám úgy is hallgatta ezeket akkoriban, meg ő is énekelgetett otthon gyerekkoromban, és így érdekeltek, tetszettek. Amikor első osztályos voltam általános iskolában, és volt egy Ki mit tud? verseny, akkor egy régi magyar dallal jelentkeztem. } Melyik volt az? – Zalatnay Saroltától a Hol jár az eszem?-mel jelentkeztem, és sikerült megnyernem. Ez nagyon
Fotó: Szőri Attila
Fotó: Pál László
Fotó: Szőri Attila
– Nagyon türelmes típus vagyok. Sőt az elmúlt időszakban vagyok a legtürelmesebb, de tényleg. Fejlődött a személyiségem. Most már nagyobb az akaraterőm meg a tü-
2019. december 11.
kultúra 15
Bozsó Péter:
Mások már abban el szoktak fáradni, amikor elmesélem, mit szoktam csinálni egy nap
donságunk van. Az írók figyelik, hogy mennyire tudjuk az ő általuk megírt dolgokat igaz módon interpretálni, és ehhez képest alakítják. Azt gondolom, hogy mi ketten összecsiszolódtunk az elmúlt másfél évtized alatt. Nincs olyan nagy különbség. Talán én kevésbé vagyok vehemens, mint amenynyire szokták írni a figurát. Egy picit talán Jenőt néha nyersebbnek szeret-
ziban, pedig régen nagy mozifilm-rajongó voltam. Szerintem a két-háromórás nagyjátékfilm-formátum már nem igazán felel meg a mai kor igényeinek.
Fotók: Anda Péter
} Milyen karaktert jelenít meg? – Az én szerepem a tipikus francia sármőr, ahogy elképzelik. Jó parfümmel, jó illatú ruhákban, jól szabott öltönyben, zakóban. Semmit nem szabad elhinni neki, amit mond. Bármikor tud improvizálni világraszóló svindliket. Szeretné azt hinni, hogy ő uralja az eseményeket, de a darab kapcsán kiderül, hogy azért sok lúd disznót győz. Három menyasszony talán neki is sok egy kicsit. } Nagyon sűrűk a napjai, ezen kívül még hiperaktívnak is tartja magát. Miben nyilvánul ez meg? – Abban, hogy nem fáradok el. Mások már abban el szoktak fáradni, amikor elmesélem, mit szoktam csinálni egy nap (nevet). Én meg ezeket a tevékenységeket véghez viszem. Nincs igazán nagy pihenési igényem. Negyvenhat éves vagyok, és sokszor azt veszem észre, a huszonéves kollégák szoktak kérni szüneteket, hogy egy picit hadd töltődjünk fel, hadd üljenek le, és hadd pihenjenek. Én meg nem… Fáradhatatlan vagyok. } A Jóban Rosszban sorozatban Szlávik Jenőt alakítja. Melyek a közös vonásaik? – Lassan 15 éve együtt vagyunk már a szerepemmel. A sorozat lesz ennyi éves, és én fél évre rá kapcsolódtam be a történetbe. Számtalan közös tulaj-
Fotó: Pál László
Sűrű a programja Bozsó Péternek. Színházi feladatai mellett tévés forgatásai vannak rendszeresen. Elmondása szerint ő maga is sorozatfüggő, emellett hiperaktív is, ami jó, mert kevésbé fáradékony, mint huszonéves kollégái. A közelmúltban Kiskunhalason vendégszerepelt. A közönség a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című előadást tekinthette meg november 25-én a Városi Filmszínházban. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. Marc Camoletti nagy sikerű darabjában Bernard szerepét játszotta.
Sorozatfüggő is vagyok egyébként, de én online nézem ezeket különböző szolgáltatókon keresztül. Egy családregényt vagy egy igazi komoly jellemfejlődést nem lehet két és fél órába összesűríteni. Talán a Wall Street farkasa volt az utolsó olyan film, amit moziban láttam, és mégis csak meggyőző alakítások voltak benne, és mégis csak megkaptam egy egész kerek történetet. Azt gondolom, sokkal hálásabb dolog egyébként az embernek, ha van 10-12-18 résznyi vagy akár több évadnyi lehetősége karaktereket eljátszani, eljuttatni A pontból B pontba. Nem kell kihagyni jeleneteket, nem kell szálakat lefejteni, hanem tényleg abba minden belefér. Szerintem egyre többen néznek, nézünk vagy fogyasztunk otthon ilyen tartalmakat. Pál László
Hazatért a zászlórúd
nék láttatni, mint amilyen én vagyok. Nekem nyilván igazodnom kell az írói igényekhez. } Úgy tartja, hogy a sorozatoké a jö- A VI. Honismereti Civil Regionális Találkozó a Csongrád Megyei vő. Miért gondolja így? Honismereti Egyesület szervezésében valósult meg. Témája a – Azért, mert az idejét nem tudom közösségalakítás – újszerű honismeret volt. megmondani, hogy mikor voltam moA Kiskundorozsmai Tájházban a házigazda, Deli Albin, a Dorozsmai Hagyományőrző és Kulturális Egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket. A szakmai program mellett egy adomány átadására is sor került november 30-án. A kiskunhalasi Gál Mihály nyugállományú ezredes gyűjteményében volt jó ideje a dorozsmai Sántha Tamás ’48-as nemzetőr, zászlótartó hadi ereklyéje. A Dorozsmáról Halasra költözött Sántha család évekig rejtegette az 1848/49-ben a harcmezőkön használt zászlórudat. Ezt a tárgyat adományozta Gál Mihály a tájháznak. Az adományozás ötletgazdája, Végső István, a Honismereti Szövetség országos titkára, a Pásztortűz Egyesült elnöke ünnepélyes keretek között adta át a közgyűjteménynek a tekintélyes méretű, 3,70 méter hosszú nemzetőr zászlórudat. – Röviden elmondtam a szenttamási harcteret is megjárt 1848-as tárgy és a család eddig ismert történetét. Deli Albin tájházvezető ígérete szerint az egyik legmegbecsültebb tárgyuk lesz ez a Dorozsmán (is) egyedülálló relikvia – tájékoztatott Végső István. H. T.
16 hirdetés Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-643 Gyógyszertári szakasszisztenst keresünk Jánoshalmára a Városházi Gyógyszertártba. Önéletrajzokat a kaszibane@t-online.hu e-mail címre várjuk. A-937 „C”, „E” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keresünk belföldi munkára, állati melléktermék szállítására kiemelt fizetéssel. Tel.: 06 20/415-91-59 A-951 Karbantartó, lakatos munkatársat keresünk telepünk gépeinek karbantartására, építésére. Tel.: 06 20/415-91-59 A-952 Kiskunhalasi szállodánkba recepciós munkatársat keresünk 12 órás nappalos, illetve éjszakás műszakokba! Idegen nyelv (angol, német, szerb) ismerete előny! Nyugdíjasok és megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk! Jelentkezés módja telefonon vagy e-mailben fényképes önéletrajzzal. recepcio@csipkehotel.hu Tel.: 06 70/425-92-10, 06 20/807-71-77 A-983 Autószerelő vagy autóvillamossági szerelő munkatársat keresünk! Márkaszervizünkbe keresünk szakmai végzettséggel és tapasztalattal, illetve „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező autószerelő vagy autóvillamossági szerelő munkatársat! Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu e-mail címen vagy személyesen Kiskunhalason, a Keceli út 19-23. szám alatt Szabó-Kocsis András szervizvezetőnél! A-992 Futár-raktáros pozícióba kollégát felveszünk. Tel.: 06 30/936-13-42 A-1016 Soltvadkerti műanyagüzembe karbantartót keresünk több műszakos munkarendbe, kiemelt bérezéssel. A bejárásban segítünk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 20/406-95-26 A-1026 A Matéza Étterem konyhai kisegítőt keres felvételre. Tel.: 06 20/387-40-13 A-1029 Mezőgazdasági cégeinkhez várjuk technikus, szakmunkás, egyéb dolgozó jelentkezését állandó, hoszszú távú, kiszámítható munkára. (Fiatalok mellett nyugdíjast, félállásost is foglalkoztatunk.) Tel.: 06 30/631-48-83, 06 30/525-89-74 A-1030 25 éve sikeresen működő nemzetközi fuvarozó cég gyakorlattal rendelkező gépkocsi vezetőket keres (C,E) ponyvás és hűtős szerelvényekre flottabővítés miatt. Német, holland, angliai és/vagy belföldes munkákra. Nem UNIOS munka! Minden héten itthon. 500-600e Ft, elszámolás hetente! Tel.: 06 30/943-67-04 A-1031 A CAR-TEX Halas Kft. rutinos gépkocsivezetőt felvesz nettó 240.000 Forintos fizetéssel. Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 30/257-65-90 A-1032 Pizza Lombardi futárt felvesz. Tel.: 06 30/373-74-77 A-1035 Gépkocsivezető kollégát felveszünk. Havi bér nettó 200.000 Forint + értékesítés utáni jutalék. Jelentkezni a higistart@gmail.com e-mail címen vagy telefonon. Tel.: 06 30/680-14-09 A-1037 Könyvelői végzettséggel, 20 éves irodai ügyviteli tapasztalattal munkát vállalnék. Tel.: 06 30/696-38-35 A-1045 Kiskunhalasi étterembe várjuk szakácsok, futárok, pincérek jelentkezését fényképes önéletrajzzal. Versenyképes fizetés! Jelentkezni: Dolgozom2019@gmail.com A-1046 A Corso Verona gyorsétterembe futárt keresünk. Tel.: 06 20/225-50-04 A-1047
2019. december 11. Irodai adminisztrátor munkatársat felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük. Jelentkezni a higistart@gmail.com címen lehet. A-1048 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI kiskunhalasi székhelyére közalkalmazotti jogviszonyba keres konyhalányt, gyógyszerkészlet kezelőt, ápolót/ápolónőt, szociális munkást (diplomával), mosónőt. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-1049 Élelmiszeripari üzemünkbe keresünk hűtőraktár vezető munkakörbe gyakorlattal rendelkező embert. Kiemelt bérezés! Munkavégzés helye Kiskunhalas. Jelentkezni: h.gellert@emitelnet.hu Tel.: 06 70/451-50-03 A-1050 Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. e-mail: gerdrink1@gmail.com Tel.: 06 20/508-86-93 A-1051 Segédmunkást keresünk. Feladatok: homokszórás, sörétezés, lakatos kisegítő feladatok. Tel.: 06 70/408-09-68 A-1052
Nagy súlyú hízó van eladó. Tel.: 06 20/298-90-48
A-1053
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/483-09-96 A-44 Kecelen, jól frekventált helyen bejáratott virágbolt kiadó! Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 70/450-86-84 A-1018 4 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 20/382-24-50 A-1041 Városközponti, felújított, 2 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 20/926-77-86 A-1054 2 szobás, berendezett lakás az Esze Tamás lakótelepen kiadó. Tel.: 06 20/422-27-53 A-1055 Üzlethelyiség kiadó a Kurucon. Tel.: 06 70/431-63-00 A-1056
TŰZIFA AKCIÓ! Akác 3.500 Ft/q, vegyes kemény 3.000 Ft/q. Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-1019 Idős néni, bácsi vagy házaspár gondozását vállalnám tartási szerződéssel. Tel.: 06 70/604-43-92 A-1010 Nagybálás lucerna fedett helyen eladó. Tel.: 06 30/651-27-59 A-1042 Karácsonyi vásár! 20 % engedmény minden téli cipőre! CIPŐDISZKONT, Szilády Áron utca 1. A-1057 5 mázsa szója eladó. Tel.: 06 20/551-89-83 A-1058 Akácfa eladó. Tel.: 06 30/944-89-38 A-1059
Az Eötvös u. 2. szám alatt gépészetileg felújított, III. emeleti, 134 m2-es lakás eladó. Irányár 20 M Ft. Tel.: 06 70/949-47-64 A-215 Sóstón a Csigabiga dűlőn 1364 m2-es zártkerti, művelés alól kivett terület eladó. Tel.: 06 30/410-70-00 A-638 Kunfehértón, a József Attila utcában beépítetlen telek kész alappal eladó. Tel.: 06 30/409-92-85 A-1012 2 HÁZ – 1 ÁRBAN ELADÓ. Képek, részletek: www.abitibi.hu Tel.: 06 70/367-53-14 A-1015 Kurucon IV. emeleti, 61 m2-es lakás eladó. Kisebb lakáscsere érdekel. Tel.: 06 30/938-88-49 A-1060
Születtek: Szilágyi Vanda Lilien (Várhegyi Evelin Ágota) Akasztó, Váradi Mónika (Kőszegi Mónika) Tázlár, Nádró Bence (Nagy Henrietta) Akasztó, Vass Dániel (Rácz Renáta) Kaskantyú, Banga Sándor (Váraljai Anikó) Kiskunhalas, Petyarity Miron (Gurdics Anita) Kiskunfélegyháza, Paska Hanna (Lakos Marianna) Kiskunhalas, Roszik Zsófia (Pszota Orsolya) Szarvas, Fodor Dávid (Völgyi Evelin) Kiskunmajsa, Hurtony Konrád (Breznyán Barbara) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Kis Adrián Benjámin és Tamaskó Bernadett, Ábrahám-Fúrús Miklós és Rausch Adrienne, Kolompár Zoltán és Kolompár Angéla Elunytak: Molnár Lajos (Kiskunhalas), Zsömbör Józsefné NagyBiblia Erzsébet (Kiskunhalas), Zajics Nándorné Vlasics Klára (Kunfehértó), Rokolya Jánosné Német Terézia (Kiskunhalas), Csermák Szeréna Kitti (Kiskunhalas), Bali Józsefné Klucsics Erzsébet (Kiskunmajsa), Péter-Szabó Jánosné Császár Erzsébet (Harkakötöny), Mongyiné Kádár Katalin (Kiskunhalas), Németh István (Kiskőrös), Szlovák András (Kiskőrös), Kolonusz Sándor (Kiskőrös), Lengyel László (Kiskőrös), Rostás József (Kiskunhalas), Földi Lászlóné Gillich Julianna (Kiskunhalas), Gusztos Antalné Horváth Erzsébet (Kiskunhalas), Viszmeg József (Kiskunhalas), Rostás Józsefné Jakab Borbála (Akasztó), Kertész Tibor (Kiskunhalas), Lábadi István (Kiskunhalas)
2019. december 11. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: December 11. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság
07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 00:00 Képújság
December 12. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság
December 14. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok 18:00 PONT – i fjúsági műsor (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság
December 13. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.)
December 15. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)
18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság December 16. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. m. (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság December 17. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Jákob Klára, Szõri Attila Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
2019. december 11.
Második lépcsőre léphet a Kertváros
Elindult a Játékos Sportverseny idény. A Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola csapata ennek szellemében járt Baján, a Szentistváni Általános Iskola sportcsarnokában, ahonnan a megyei döntőre jutás jogát elhozta. A Játékos Sportverseny megyei elődöntőjét rendezte meg szerdán a bajai Szentistváni Általános Iskola. A házigazda versenytársai Vaskútról és Kiskunhalasról érkeztek. Városunkból a Kertvárosi-iskola színeiben két csapat is kivette a részét a küzdelmekből. Az „A” csapat teljesítményét nem lehetett túlszárnyalni, tagjai által magabiztos győzelem született. Röviden ennyi, de az érdekes és izgalmas részletek, úgymond, „megérnek egy misét”. Kérésünkre a Kertvárosi első számú edzője, Szlo-
boda Mihály testnevelő ecsetelte a történteket. – Megyénkben két várost, Baját és Kecskemétet jelölték ki a megyei elődöntő – nevezik területi döntőnek is – lebonyolítására. Fő céljukként meghatározva, hogy a megyei döntőre a legjobb csapatok részvételét biztosítsák. A Szentistváni-iskola három ellenfelet fogadott, de versenyben egymással mégis csak három csapat állt, mert a mi második, „B” csapatunk a szabályzat értelmében csak versenyen kívül indulhatott. A
szép, viszonylag új parkettájú csarnokban azonban a kellemes környezet ellenére villámgyorsan elég kellemetlen meglepetés ért bennünket. Kiderült, hogy a speciális sportborítás határtalanul csúszik, mi meg lecsúsztunk az utolsó beérkezési helyre. Nem mertünk kockáztatni, a gyerekeink nemcsak a cipőjüket, a zoknijukat is lekapták. Innentől minden versenyszámot toronymagasan megnyertek és győztesként kerültek a megyei döntőbe. A vaskúti iskola lett a másik feljutó a megyei döntőre, amit a Kertvárosi-iskola rendez. A további versenytársak kilétéről még nincs tudomásunk, a kecskeméti eredményről még nem kaptunk értesítést. Az szinte biztosra vehető,
hogy onnan a solti iskolával, mint komoly riválissal, számolnunk kell. Az „A” csapatunk hazai környezetben is pályára lép, Zseni Lászlóval és Ván Anita edzőtársaimmal majd kisakkozzuk, kiket lesz legérdemesebb melléjük cserejátékosként beneveznünk. Nem mindegy, hogy a heti háromról négyre növelt edzésen ki, melyik játékban még mennyit fog fejlődni. Várjuk az érdeklődőket a jövő kedden, 17-én 10.30 órakor kezdődő megyei döntőre, a Kertvárosi-iskola sportcsarnokába. A drukkolásért, biztatásért cserébe színvonalas, izgalmas versenyt láthatnak – hallottuk Szloboda Mihálytól. Vass Katalin
Hazai élmezőnyben a halasi terematléták
Megyénk iskoláinak legeredményesebbjeként négy versenyzőt „delegálhatott” az EGYMI Kiskunhalasi Általános Iskolája a terematlétika országos döntőjébe feljutott nyolcfős csapatba. A Baján, három hete lezajlott megyei döntőn az I. korcsoportos Kolompár Letícia és Radics Márk, a II. korcsoportos Balog Bianka, illetve Kolompár Viktor mellett két bajai és két kalocsai megyebajnok utazhatott a soroksári színhelyre. A terematlétika összetett versenyében szokásosan 30 méteres síkfutás, medicinlabda- és kislabdadobás, valamint helyből távolugrás versenyszámok szerepeltek. A kisebb résztvevők mezőnyében Kolompár Letícia remekül kezdett, mindjárt letette névjegyét, mind 30 méteren, mind helyből távolugrásban ezüstérmet szerzett, ami a plusz két pontszerző helyezéssel az összetett verseny dobogójára juttatta. Kortársa, Radics Márk és a II.
korcsoportos Kolompár Viktor a megyék közötti versengéshez járult hozzá értékes pontjaival. Balog Bianka két alkalommal is dobogóra állhatott. A helyből távolugrás eredményhirdetésén a második, a 2 kg-os medicinlabda-dobásán a harmadik fokára. Balogh Annamária és Siha János jól felkészített, küzdeni tudásból is remekül vizsgázó tanítványai a hallatlanul erős mezőnyben tehát négy diákolimpiai ezüstérmes és két bronzérmes helyezést harcoltak ki. Ehhez tett hozzá az egyik bajai fiúversenyző még három darabot. Öszszesítésben – a pontokra átszámított 4-8. helyezésekkel együtt – lett aztán végül, a Zala megyeieket követően – Bács-Kiskun megye második az országos rangsorban. Az EGYMI halasi iskolája képviselőinek – a Diákolimpia őszi Országos Atlétikai Döntőjén begyűjtöttekkel összeszámolva – már most, fél tá-
Fotó: Balogh Annamária
Az Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Általános Iskolája legfiatalabb – I. és II. korcsoportos – versenyzői kimagaslóan szerepeltek a Diákolimpia legutóbbi, terematlétikában lebonyolított országos döntőjén. Hat érmes és négy pontszerző helyezésüknek komoly szerepe volt abban, hogy Bács-Kiskun megye válogatottja az előkelő második helyen végzett.
von nyolc ezüst- és három bronzérmet mutat a mérlege, hét pontszerző helyezéssel megfejelve. A második félév versenynaptárában rögzítetten előttük áll még a Tavaszi pályabajnokság és a Mezei Futóbajnokság, új lehetőségeket kínálva… VK
sport 19
2019. december 11.
Tizennyolc meccs, kilencven gól a kispályán Már az első két fordulóban volt meglepetés a Connextion Városi Teremlabdarúgó Bajnokságon. Tizennyolc mérkőzésen kilencven alkalommal zörrentek meg a hálók, az esélyesként számon tartott csapatok közül a Cel FC és a Totya Boltja hibátlan. Meglepetést okozhat idén a névadó Connextion, amely két győzelemmel rajtolt. Elkezdődött az idei kispályás szezon, az első két fordulót szombaton és vasárnap játszották szépszámú közönség előtt a Horváth István Sportcsarnokban. Az első körben 54, a másodikban 36 gól esett, ami 18 találkozó esetében azt jelenti, meccsenként ötös a gólát-
lag. A három csoportban zajló bajnokság alapszakaszának elején voltak már meglepetések. A tavalyi bajnok Rose döntetlenje a New-Born FC ellen, a 2018-as kiírás győztesének, a Retrónak a veresége a Connextiontól is jelzi, kiélezett küzdelemre lehet majd számí-
tani a folytatásban is. Két forduló után a Cel FC, a Totya Boltja, a Szivacs FC és a Connxtion hibátlan, a Cel rúgta a legtöbb gólt (11), míg a Sopi még nem vette be az ellenfelek hálóját. A góllövőlista élén jelenleg ketten állnak, 5-5 találattal, Szilágyi Norbert (Totya Boltja) és Jeszenszky Roland (Rolló-Halas Balota) volt eddig a legeredményesebb. A következő hétvégén is két fordulót rendeznek, érdemes lesz kilátogatni a Horváth István Sportcsarnokba. Eredmények, első forduló: Con-
nextion-Rongyász FC 4-0, Madosz-Szivacs FC 0-5, Totya Boltja-Csillagászok 8-0, Rolló-Halas Balota-Pelle DVK 6-5, Rose-Mappa Papír 3-3, TuTu-NewBorn FC 1-7, Barta Motor-Cel FC 0-1, Retro-Petruzsa FC 2-0, Tázlária-Sopi 9-0. A második fordulóban: Cel FCSopi 10-0, New Born GFC-Barta Motor 1-2, TuTu-Tázlária 4-1, Petruzsa FC-Szivacs FC 0-1, Csillagászok-Mappa Papír 1-6, Rose FC-Pelle DVK 2-0, Madosz-Rongyász FC 0-4, Retro-Connextion 0-2. Kép-szöveg: Jáger
Suhajda Anna Egyre népszerűbb a kettlebell Magyarországon és egyre többen ragadják meg a súlyt, no meg a lehetőséget Kiskunhalason is. A HardWork Crosstraining keretein belül többen rendszeresen versenyekre járnak, a közelmúltban éppen három halasi képviselte az országot és városunkat a Lodzban megrendezett világbajnokságon. Nem is akármilyen eredmények születtek.
Kiválóan szerepeltek a halasi versenyzők a közelmúltban megrendezett kettlebell maraton világbajnokságon. A rangos megméretésnek Lodz volt a házigazdája, Magyarországot több mint húsz fő képviselte. Külön öröm, hogy Suhajda Anna, Suhajda Laca és Gál Péter városunk, az itteni klub hírnevét vitték. A Bundzsák-sportközpontban lévő teremben egyre többen próbálgatják szárnyaikat ebben a kőkemény sportágban. A rengeteg edzés, kitatró munka meghozza a gyümölcsét, ugyanis az elmúlt években több halasi érem is született Európa- és világbajnokságokon is. A sorozat a lengyel városban is folytatódott, pedig nem volt egyszerű dolga a versenyzőknek. Az embert próbáló küzdelem végén a három halasi versenyző három arany- és három ezüstéremmel utazhatott haza.
Fotó: facebook.com
Kettlebell világbajnokság halasi aranyérmekkel
Suhajda Laca (a kép jobb oldalán) és Gál Péter Az egyébként irigylésre méltó eredményeket így kommentálta Suhajda Laca a világhálón. – A konzekvenciát levontuk, azt hiszem, mindnyájan. A fizikai felkészülés mellett a mentális is pont eny-
nyire fontos tud lenni, bár erről azt gondolom, kis városunkban nem sok edző tud eredményesen beszámolni. Igaz, nem is sok csapat jár világbajnokságokra – fogalmazott. JL
20 színesben A középiskolai szalagavatók sorát idén a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma zárta. Az intézmény sportcsarnokában több száz érdeklődő szempár előtt mutatták be azokat a táncokat a végzősök, amelyeket szorgalmasan gyakoroltak az elmúlt hetekben. Természetesen a jól megérdemelt taps nem maradt el, a diákok pedig még egy lépést tettek a középiskolás évek vége felé.
2019. december 11.
Emlékezetes produkciók a Dékáni szalagavatóján
Fotók: Jákob Klára
Könnyes tekintetek, mosolyra görbülő ajkak, önfeledt pillanatok. A KSZC Dékáni Árpád Szakgimnáziuma szalagavatójának jellemzésében valamennyi jelen volt szombaton kora este az intézmény sportcsarnokában. Idén négy osztály készül a ballagásra, a középiskolai éveik zárására. Molnár Nándor igazgató útmutató gondolatai után az arra méltó diákoknak az intézmény vezetője tűzte fel a szalagot. Tanulmányi eredményeik alapján ezúttal Nagy Regina Anna, Mezei Lénárd (12.a), Nistor Krisztina, Szegedi Szabolcs (12.b), Bárdos Alexandra, Szarvas Evelin (12.c) és Duchai Brigitta, Horpáczi Dalma (11.e) részesült ebben az elismerésben. A többi diáknak osztályfőnökeik tűzték fel a dékánis jelképet. Az elmúlt hetekben lázas készülődés zajlott, rengeteg próba és lemondás eredményét mutatták meg a közösségek. A jelek szerint az ötletgazdák és a betanítók eredményes munkát végeztek, mert valamennyi produkció nagy tapsot kapott. Volt táncfantázia, megelevenedett az éjszakai élet néhány pillanata, volt, aki a szakmáját reprezen-
tálta a bemutató során, és volt vérbő orosz tánc is. A bált a keringő zárta, a több mint kétórás műsorban az iskola jelenlegi és korábbi dákjai mutatták be hangszeres, ének-, illetve tánctudásukat. Jáger L.