XXXIV. évf. 11. szám 2020. március 11.

Page 1

2020. március 11. • XXXIV. évfolyam 11. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


2 KÜLÖNLEGES

2020. MÁRCIUS 11.

Hatvani Zoltánra emlékeztek a versmondók Hatvani Zoltán emlékére 12. alkalommal rendeztek megyei középiskolás szavalóversenyt Kiskunhalason. A verseny szervezését idén a Bibó-gimnázium bonyolította, összesen 15 versenyző állt a zsűri elé. A szervezők folytatni kívánták a Hatvani Zoltán színész, művelődésiház-igazgató emlékének adózó, mára már hagyománnyá vált szavalóverseny-sorozatot. a rendezvény fő szervezője. A házigazda Bibó-gimnázium képviseletében CsorA rendezvényen Kovács Erika, a ba Imre igazgató emlékezett meg HatKiskunhalasi Bibó István Gimnázium vani Zoltán munkásságáról, kulturális pedagógusa köszöntötte a jelenlévőket, tevékenységéről. véleménye szerint Hatvani Zoltán volt A versenyre jelentkező fiataloknak idén „a Hang” Kiskunhalason. A versmon- a 90 esztendeje született Csóóri Sándó, kulturális munkatárs, népművelő, dor Anyám fekete rózsa című költemészüreti kisbíró Hatvani Zoltán állandó nyét kellett előadni a zsűri előtt, majd részese, mozgatója volt a városi esemé- egy magyar szerző szabadon választott nyeknek, rá emlékezünk most – mondta versével is bizonyíthatták tehetségüket.

Huszonötéves születésnapját ünnepli ebben a tanévben a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium. Többek között ennek a jegyében szervezte meg a szülői közösség a hagyományos Bibó Bált, amelynek az igényesen feldíszített tornacsarnok adott helyet. A több száz vendéget hangulatos körasztalok várták, a vendégeket Tóth István műsorvezető köszöntötte, ezt követően egymást érték a bemutatók. A fitnesz, a néptánc mellett muzsikált az iskola diákegyüttese is, Szűcs Nagy Liza pedig énekkel szórakoztatta a publikumot. Csorba Imre igazgató

A négytagú zsűri elnöke Komáromi Attila volt. dr. Bognár Zoltán és Csorvási Zoltán mellett a volt bibós, korábbi győztes, Kovács Viktória is pontozta a verseny résztvevőit. A versenyen az első helyet Kovács Gábor Dániel, a KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium diákja érdemelte ki, felkészítő tanára Bajnai Diána. A 2. helyezett a szintén sziládys Szabó Tirza Rebeka lett, őt is Baj-

A zsűri Kovács Gábor Dánielt ítélte a legjobbnak

Hangulatos Bibó Bál nyitotta meg a bált, majd betolták a Bibó Tortát. Gudmon Olivér egy kisfilmet szerkesztett az elmúlt negyedszázad legemlékezetesebb pillanataiból. A finom falatokról a Csipke Hotel gondoskodott, a talpalávalót a Cascade Music Jam

szolgáltatta. Éjfélkor a nemrégiben alakult Swing Angels énekelt, majd következett a tombola. Akinek kedve volt, egy fotófalnál örökíthette meg azt, hogy részt vett az idei Bibó Bálon. JL

FOTÓK: GUDMON OLIVÉR

A szülői közösségnek köszönhetően egy elegánsan feldíszített helyszín várta az idei Bibó Bál résztvevőit. A vendégeket Csorba Imre köszöntötte, majd fitnesz- és néptáncbemutatót láthatott a publikum, a gimnázium diákjainak, zenekarának fellépését követően betolták a terembe a 25 évet jelképező Bibó Tortát, és levetítették Gudmon Olivér kisfilmjét az elmúlt negyedszázad legemlékezetesebb pillanataiból. Éjfélkor a Swing Angels énekelt.

nai Diána készítette fel a versenyre. A 3. helyen Bédi Áron Vajk, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákja végzett, Zákányné Frei Erzsébet volt a felkészítő tanára. Kép-szöveg: Bakos László


2020. MÁRCIUS 11.

Élményekkel élni

Ahhoz, hogy az ember jólléte biztosítva legyen, pozitív hatásokra, élményekre, gondolkodásra van szükség. Bár sokan ezt összekapcsolják az anyagi helyzettel, attól független is érvényes lehet. A pénz nem boldogít – tartja a mondás. Vannak, akik rögvest hozzáteszik, nem is árt, ha van. Nem árt, persze, de a boldogsághoz, a tartós jólléthez ettől többre van szükség. Ez legtöbb esetben fejben dől el. A negatív hatások, gondolatok lehúzzák az embert. Aki elfoglalja magát, és jól érzi magát a bőrében, az van jól az esetek nagy többségében. Ezt a gondolatsort erősítették Pál Ferenc atya útmutatásai is a Városi Filmszínházban közelmúltban tartott előadása során. Azok vannak jól, akik elevenen őrzik magukban a pozitív fordulatokat. Azok vannak jól, akik nagyon elevenen őrzik magukban a csúcspontokat, a nagyszerű érzéseket. Akkor vagyunk jól az emlékező énünkben, ha a történeteinket pozitívan fejezzük be – mondta. Márió, a harmonikás mondanivalója hasonló tartalmakat közvetít. Kunfehértói látogatása során élete olyan epizódjait is felfedte, amiket eddig talán kevesek tudtak róla. Kísérletező típus, aki a dolgok végére jár. Nem elégedett meg azzal, hogy énekes-harmonikásként sikeres. A negyedik x-en túl is fontosnak tartja a tanulást. Beiratkozott az Etüd Zeneiskola és Konzervatórium jazzgitár szakára. Munkája mellett naponta órákat gyakorol, mert elengedhetetlennek tartja ahhoz, hogy fejlődjön. Zsellér Ágnes tíz éve rendszeresen ad koncerteket Kiskunhalason. Zenehallgatóként a tápláló zenét szereti, és azt is hallgat. Pedagógus hivatása mellett sokat jelent számára az énekesi pálya. Lapunknak adott interjújában rámutatott arra, hogy az emberi hangnak gyógyító ősrezgése van, mely az életenergiát harmonizálja, megnyitja a szívet és összeköti éggel és földdel, tudatosságunk fejlődését is erősíti. Tanuljunk meg tehát lehetőségeink szerint élményekkel élni! Pál László

FÓKUSZBAN 3

Díjazták a tudatos fogyasztókat Negyedik alkalommal hirdette meg pályázatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mely a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek megalapozását szolgálja. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium sikeresen pályázott, így megkaphatta a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola címet, amit Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára adott át. – Ez a halasi oktatási intézmény Bács-Kiskun megyében a hatodik, Kiskunhalason pedig a második olyan iskola, aminek az Innovációs és Technológiai Minisztérium odaítéli ezt a címet. A II. Rákóczi-gimnázium évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tanórák keretében felhívják diákjaik figyelmét arra, miként válhatnak igazán tudatos fogyasztókká a mindennapokban. Ennek a korosztálynak a nézete, hoz-

záállása még formálható, ezért is fontos az iskolák szerepe – nyilatkozta Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár. A díjazott gimnázium igazgatója azt mondja, hosszú évek munkáját jutalmazta most a Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság.

– Az ünnepség keretében egy rövid áttekintést nyújtottam az iskolánkban folyó munkáról. Az elmúlt 15 évben egyre több tantárgy tematikájába került bele nálunk a fogyasztói tudatosságra nevelés. A diákok rengeteg reklámmal találkoznak a mindennapokban, sok információ zúdul rájuk, egyre többen vásárolnak közülük interneten. Tisztában kell lenniük azzal, mi az, amit elhihetnek ezekből a hirdetésekből, s mi az, amit messziről jobb elkerülni. Viszonylag sok veszélynek vannak kitéve a tizenévesek ezen a téren is, de mi azon vagyunk, hogy a lehető legjobban felkészítsük őket – árulta el Téglás László igazgató. Kép-szöveg: Szőri Attila

Koronavírus elleni óvintézkedések Koronavírus-gyanúval vizsgáltak egy férfit a napokban Halason. A Semmelweis-kórház fogadja az egész megye területéről a fertőzőbetegeket. A kórházakban és idősek otthonaiban látogatási tilalmat rendeltek el. Figyelnek a higiéniára az oktatási intézményekben, templomokban, de a tömegrendezvényekre is hatással van a koronavírus-veszély. Halason is életbe léptek a koronavírus miatti óvintézkedések. Csak úgy, mint az ország összes fekvőbeteg-ellátó intézményében, a Semmelweis-kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el. Csak pár kivételes esetben lehet bemenni a hozzátartozókhoz. A halasi kórháznak kiemelt szerepe van, hiszen a megye egész területéről – a szükséges óvintézkedések mellett – ide érkeznek azok, akiknél felmerült annak gyanúja, hogy elkapták az új vírust. A napokban már vizsgáltak itt több beteget koronavírus-gyanúval, köztük egy kiskunfélegyházi férfit, aki Olaszországból érkezett haza és lá-

zas volt – közölte dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató. Mint mondta, az előírások szerinti utakat betartva jártak el és felküldték a mintát a fővárosba, de kiderült, hogy a vizsgált férfi nem volt koronavírusos. A kórház főigazgatója a járvány megelőzésében a legfontosabbnak a kézmosást tartja, és azt tanácsolja, hogy ne az egészséges emberek, hanem a betegek hordjanak maszkot. Az is nagyon fontos, hogy aki fertőzöttgyanús, otthonról kérjen segítséget és semmiképpen ne menjen be a háziorvosi rendelőbe vagy a kórházba. A látogatási tilalom visszavonásig érvényes és vo-

natkozik a bentlakásos szociális ellátást nyújtó intézményekre, így az idősek otthonaira is. Közben egyre több területen lépnek életbe óvintézkedések. Figyelnek a higiéniára az oktatási intézményekben, de még a templomokban is változásokat vezettek be. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azt kéri, hogy a szentmiséken hagyják el a kézfogást és kézbe áldoztatást végezzenek, de kiürítették a szenteltvíztartókat is. Az óvintézkedések betartásával azonban számítanak a hívők jelenlétére a templomokban, hiszen nagyböjt időszaka van. A tömegrendezvényeket, március 15-i ünnepségeket is befolyásolhatja a koronavírus miatti elővigyázatosság. (Lapzártánkig nem kaptunk hivatalos információt a halasi ünnepség elhalasztásáról. A www.halasmedia.hu oldalon találnak folyamatosan frissülő információkat.) F. E.


Bántalmazták

Úgy tudjuk, hogy súlyos fejsérülései voltak annak a kiskunhalasi férfinek, akit mentő szállított az Esze Tamás lakótelepen található vendéglátóhely közeléből a kiskunhalasi kórházba. Onnan, szakszerű ellátást követően rövid időn belül a szegedi klinikára vitték át a sérültet, ahol több életmentő műtétje is volt. Mivel felmerült az, hogy a férfit bántalmazták, értesítették a rendőrséget is. Nem hivatalos információk szerint a sértett szóváltásba keveredett valakivel, aki ütésekkel, rúgásokkal vett rajta elégtételt. A megyei főkapitányság sajtószolgálata a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre igen szűkszavú. – Megkeresése tárgyát képező eset miatt érkezett bejelentés a rendőrségre. Az ügy kapcsán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat testi sértés bűntett gyanúja miatt. A nyomozás érdekeire tekintettel jelenleg egyéb információt nem áll módunkban közölni – olvasható a tájékoztatóban.

2020. MÁRCIUS 11.

Kristálytiszta, névtelen bejelentés Lebukott egy kiskunhalasi pár, amely az elmúlt időszakban kábítószernek minősülő anyaggal kereskedett. A rendőrség figyelmét egy névtelen bejelentés hívta fel a 33 éves férfira és 25 éves élettársára, a házkutatás során fehér port és készpénzt is lefoglaltak a nyomozók. A hivatalos tájékoztatás szerint a Telefontanúra érkező bejelentés vezetett egy kiskunhalasi pár nyomára. A police.hu közleménye arról tájékoztatott, hogy a telefonáló arról beszélt, egy férfi kristálynak nevezett fehér port árul Kiskunhalason. A halasi rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben és március 3án – egy szervezett akció keretében – a nyomozók elfogtak egy 33 éves

FOTÓ: POLICE.HU

4 KÉK FÉNY

férfit. Ő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az elmúlt időszakban anyagi haszonszerzés céljából különböző személyeknek rendszeresen értékesített új pszichoaktív anyagot. Az egyenruhások átkutatták a helybéli férfi lakhelyét, ahol fehér port, adagoláshoz szükséges eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le. A rendőrök a gyanúsítottat

Lopott, betört, részegen vezetett

Rablás kísérlete

Rablás kísérlete miatt indult eljárás a napokban. A police.hu tájékoztatása szerint egy 47 éves mélykúti férfi betört egy családi házba. Az ott egyedül élő idős asszony nyakát átkarolva lefogta, a földre vitte és ott rátérdelve, leszorítva tartotta a padlón. Eközben 30 ezer forintot követelt a sértettől, aki nem adott neki semmit, így a férfi elment az ingatlanból. A bántalmazás következtében a néni könnyű sérülést szenvedett el. A rendőrök pénteken délután őrizetbe vették a férfit, a nyomozók előterjesztést tesznek az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatásának indítványozására is.

Börtönbővítés

Csütörtökön a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a fogvatartottak átmeneti elhelyezésének biztosítását. A dokumentum szerint a börtönzsúfoltságot lakókonténerek telepítésével próbálja orvosolni a kormányzat. A rendelet tíz települést érint, többek között a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet is. jáger

kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. Az eljárás során kiderült az is, hogy két alkalommal a férfi 25 éves élettársa is adott el új pszichoaktív anyagot, ezért a bűncselekmény elkövetésével őt is gyanúsítják. A nő jelenleg szabadlábon védekezhet. JL

Egy 27 éves kiskunmajsai férfi ügyében született jogerős ítélet a napokban. Az elítéltnek ittas vezetés, jármű önkényes elvitele, lopás és betörés miatt kellett felelnie. Mindezeket amellett követte el, hogy érvényben volt egy felfüggesztett büntetése. A Kiskunhalasi Járásbíróság előtt kellett felelnie egy 27 éves kiskunmajsai férfinek. Az ítélet szerint a vádlott – röviddel azután, hogy őt a bíróság jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés és kifosztás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – tavaly

szeptember 30-án egy kiskunmajsai házba bemászott és ott a mobiltelefonjával világítva értékek után kutatott. Mivel a tulajdonos időközben hazaérkezett, a vádlott telefonját hátrahagyva elmenekült. Volt folytatás is. Október 19-én este

– ittas állapotban – a lakása környékén csavargott, amikor egy közeli tanya előtt észrevett egy nyitott tehergépkocsit, amelyben az indítókulcs is benne volt. A járműbe beült és azzal elhajtott, azonban Hódmezővásárhelyen a rendőrök igazoltatták, ittassága miatt előállították és az addigra már körözött járművet lefoglalták. Még mindig nem volt vége. Egy héttel később este bemászott a tanyájával szomszédos libanevelő telepre, ahol – azért, hogy a tettenérését elkerülje –, az udvart megvilágító lámpát megrongálta. Ezután 53 libát lopott el, ezzel közel 200 ezer forint kárt okozva a szomszédjának. A lopott szárnyasok közül hetet még a telepen elpusztított és a kerítés mellett hagyott. Miután a sértett a lopást felfedezte, a következő este lesben állt és amikor a vádlott sötétedés után a kerítésen ismét bemászott, őt tetten érte, azonban a vádlott elmenekült. A Kiskunhalasi Járásbíróság a vádlott bűnösségét lopásban, jármű önkényes elvételében és ittas járművezetésben állapította meg, ezért őt 1 év 8 hónap börtönre, 3 év közügyektől eltiltásra és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A 27 éves férfi jelenleg a korábbi felfüggesztett büntetését tölti, aminek végrehajtását azért rendelte el a bíróság, mert a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegte – olvasható a Kecskeméti Törvényszék tájékoztatójában. jel


HÍREK 5

2020. MÁRCIUS 11.

Mindenki számára menedék a Sorsok Háza Öt év óta működik Kiskunhalason a Sorsok Háza, amelyet a Magyarországi Baptista Egyház Sorsfordító Szolgáltató Központja üzemeltet. A hét minden napján várják azokat, akik társaságra vágynak, szükségük van pár jó szóra, élelemre, ruhára vagy éppen szívesen kézműveskednek. A múlt héten nyílt napon mutatkozott be az intézmény. Egy menedékhely, amely mindenki számára tud valamit nyújtani. Akinek kézfogásra, néhány emberi szóra, hasznos elfoglaltságra, baráti társaságra van szüksége. A Sorsok

a Magyarországi Baptista Egyház Sorsfordító Szolgáltató Központja üzemeltet. Azokat fogadják és támogatják ott, akik pszichiátriai betegséggel élnek, vagy krízis-

Korom István mentálhigiénés szakember gyakori előadó a Sorsok Házában ság miatt járnak rendszeresen a Sorsok Házába, de hetente vannak hasznos előadások, személyes beszélgetések is. Korom István tanár, mentálhigiénés szakember nagyon sokat találkozik az intézmény látogatóival. – A legfontosabb az, hogy aki eljön a Sorsok Házába, jól érezze Háza ilyen Kiskunhalason, a Hu- helyzetben vannak, illetve szenve- magát, eltöltsön pár kellemes órát. nyadi utcában. 2015-ben nyitotta délybetegek, de kórházi kezelésük Vannak csapat-, közösségépítő meg kapuit az intézmény, amelyet nem indokolt. Sokan csak a társa- programok, amelyeken sokan szí-

Városi hírek, röviden

Sikeres pályázatok Közel 6,2 millió forintos pályázati támogatás érkezik Kiskunhalasra az egyházi közösségeknek. A felekezetek ezt az összeget hitéleti, kulturális, oktatási, közösségépítő és felzárkózást segítő tevékenységeiknek, az egyházi épített örökség megóvásának támogatására használhatják fel. A minden évben kiírt pályázat segítségével elért eredményekről a városvezetés által életre hívott egyházi kerekasztal-beszélgetésen évről évre beszámolnak a lelkipásztorok, gyülekezeti vezetők. A támogatási igényeket két kategóriában nyújtották be a halasi egyházi közösségek és intézmények. Az egyik előirányzat az egyházi hitéleti ingatlanok felújítását, bővítését szolgálja, mely keretből 2 millió forint érkezik a baptista gyülekezet temploma és hitéleti központjának rekonstrukcióját segítve, amelyet 200 ezer forinttal egészít ki a kormányzat a másik előirányzat terhére. Ez utóbbi keretében további egyházi közösségek és intézmények kapnak támogatást, amelyekkel legtöbb esetben táborok szervezését támogatja a Miniszterelnökség egyházi ügyekért is

vesen részt vesznek – fogalmazott a szakember. Egy csoport például most készül egy intézményi Ki mit tud versenyre. A múlt heti nyílt napon szívesen fogadták a látogatókat, akiknek megmutatták, hogyan is telnek az órák a halasi Sorsok Házában. Az intézmény a piros betűs ünnepek kivételével minden nap nyitva áll azok előtt, akik eltöltenének pár hasznos, kellemes órát. Kép-szöveg: Jáger L.

felelős államtitkársága. A Kiskunhalasi Baranyi László Kolping Család és a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, valamint a Római Katolikus Főplébánia közösségépítő programokra; a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség, a Kiskunhalasi Református Egyházközség, a Református Kollégium Központi Általános Iskola, a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és a Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium pedig táborok szervezéséhez kapott támogatást, valamennyi esetben az igényelhető maximális összeget megnyerve. Kinyitott a strand Az eredetileg tervezetthez képest két nappal korábban kinyitott a halasi strand. Mint arról korábban beszámoltunk, a fejlesztés első ütemének keretein belül új termálkutat fúrnak a fürdő és a Csetényi-park közötti területen. Mivel ez érinti a strand néhány berendezését is, ezért üzemszünetet tartottak. A tervezetthez képest is volt egy

hetes csúszás, ám egyeztetéseket követően két napot nyert az intézmény. – A következő időszakban, amíg az új termálkút kiépítése és az ehhez kapcsolódó egyéb gépészeti munkálatok zajlanak bizonyos szolgáltatások időszakosan szünetelhetnek, illetve 1-2 napos zárva tartás még előfordulhat, de a legfontosabb célunk az, hogy a régóta várt fejlesztés ellenére vendégeinket a lehető legkevesebb hátrány érje. Továbbá arról is tájékoztatjuk önöket, hogy az eredetileg jelzett időszakon túli késedelmek miatt cégünk kártérítési igényét jelezte a kivitelező irányába – közölte a Halasthermál Kft. az internetes oldalán. Büntetik a szemetelést Az utóbbi hetekben több szemetelő is lebukott a városban a közterületi kamerafelvételek alapján, ők egytől egyig bírságot kaptak. A szelektív szigetek nem rendeltetésszerű használata óriási többletköltséget jelent a városnak, miközben az elkövető pár ezer forintot spórol meg rajta. A jelenséggel napon-

ta kell foglalkozniuk a közterület-felügyelőknek, ami szélmalomharcnak tűnik, ám elszántak e tekintetben. Az emberek szemléletváltására lenne szükség az illegális hulladéklerakás teljes felszámolásához. A rendészek folyamatos ellenőrzései eredményeként számos elkövetőt értek már tetten vagy azonosítottak be a lerakott hulladékból vagy kamerafelvételek alapján. A tapasztalatok szerint a megbírságolt elkövetők közül többen arra hivatkoztak, nem tudták, hogy a szelektív gyűjtőedények mellé nem rakhatnak le hulladékot. Az elmúlt hetekben tetten ért szemetelők mindegyike ezzel magyarázta tettét. Az ilyen esetekben a feljelentés mellett a rendészet értesíti a közszolgáltatót is arról, hogy az adott ingatlanban ellenőrizzék, fizetnek-e hulladékszállítási díjat. A felvételeket – az adatvédelmi szabályok betartása mellett – a későbbiekben a városháza rendszeresen közzéteszi, hátha ezzel is visszatartják az elkövetőket. jáger


6 GAZDASÁG

2020. MÁRCIUS 11.

Romsics László:

A címkék meg tudnak szólalni mal. A vörösbornak azért még kell egy kis idő, hogy fejlődjön. } Mióta viseli a szívén ennek a cégnek az ügyeit vezérigazgatóként? – 2016. február 1-jén kezdtem. } Mi volt előtte? – Huszonegy évig a Törleynek voltam borásza, aztán főborásza és technológiai vezetője. } Mi okozta a váltást? – Igazából a kihívás. Az egész cég vezetése a szőlőtől mindenestől hozzám tartozik. Ennyire komplexen még nem csináltam. Mélyvíz volt. Gondoltam, hogy a Törley után van még ho-

A Halasi Borklubban hónapról hónapra másik pincészet képviselői mutatkoznak be. Februárban a villányi Teleki borait Romsics László borász ismertette meg a jelenlevőkkel. A Csányi Pincészet vezérigazgatója interjúnkban azt is felfedi, hogyan tudnak megszólalni a címkéik. } A Halasi Borklubban minden hónapban másik pincészet mutatkozik be. Mik a fő jellegzetességei a borvidéküknek? – A kisebbik borvidékek közé tartozik, így is azért körülbelül 2500 hektár szőlőterülettel rendelkezünk. Ennek nagyobb részén, 2000 hektáron kék szőlők vannak és 500 hektáron fehér. Jellemzően a vörösboráról híres borvidék. Mediterrán klímán található. Főleg nemzetközi szőlőfajtákkal dolgoznak, de megtalálható benne

egy kis Kadarka, Zweigelt, Kékfrankos is. } Milyen volt a tavalyi termés? – Összességében elégedettek voltunk. Jó évjárat volt. Hosszú, száraz periódus után egészségesen tudtuk szüretelni a szőlőt jó cukortartalom-

va fejlődni. } A címkék is újdonságok. Honnan jött a verset mondó címkék ötlete? – Minden szinten próbálunk megújulni. Szeretnénk más színben feltüntetni a Teleki márkát. Nemcsak megbízható, hanem minden kategóri-

Életút. Romsics László végigjárta a ranglétrát. Pincemunkásként kezdett dolgozni az egyetem után. Később Németországba, Európa legnagyobb pincészetéhez ment dolgozni. – Amikor hazajöttem, akkor a Törleybe kerestek borászt, huszonegy évet töltöttem ott. Nagyon sokat utaztam, nagyon sok helyre eljutottam a világban. Voltam Új-Zélandon, Ausztráliában, tapasztalatokat szereztem. Azóta is igyekszem tájékozódni, mi történik a bor világában. Négy éve váltottam. Villányból kaptam egy felkérést, biztatást, és belevágtam. Óriási kihívás a cégnél. A szőlőtermesztéstől a végtermékig minden hozzám tartozik. Intenzív szőlőkivágási és –telepítési programba kezdtünk. Ebben az évben 55 hektárt fogunk telepíteni, jövőre pedig 40 hektárt. Eddig 2,2 millió palackot adtunk el, ez fel fog menni 3-3,5 millió palackra – tájékoztatott Romsics László vezérigazgató. A Halasi Borklubban a pezsgőtől a prémium vörösborig többféle nedűt kóstolhattak, miközben tájékozódhattak is a résztvevők P. L. azok jellemzőiről. ában magas minőséget is tudunk készíteni. Ebbe az innovációba került bele fogyasztóink máshogy való megszólítása. Akkor jött az ötlet, hogy van egy ilyen applikáció, egy ilyen lehetőség, hogy ezek a címkék telefon segítségével meg tudnak szólalni. Kép-szöveg: Pál László

Hasznos tudnivalók a helyi adókról, a lomtalanításról Helyi adók Közeleg a helyi adók intézésének időszaka, mostanra elkészültek a nyomtatványok, Halason már napok óta tart az értesítők kézbesítése. A helyi adóegyenleg-értesítőket és a gépjárműadó-határozatokat postázták, az értesítőket a postaládákban találják majd az érintettek. Akinek határozatot is küldenek, annak személyesen kell átvennie a levelet, aki nem tartózkodik otthon, annak értesítőt hagynak az átvétel módjáról. A belterületi

leveleket helyi kézbesítő viszi, a külterületi és városszéli részekre a posta munkatársai juttatták el a küldeményeket. Fontos, hogy aki nem kapta meg az értesítést, az jelezze a hiányt a városházán, az adócsoportnál. Lomtalanítás Idén is van lehetőség arra, hogy megszabaduljunk a feleslegessé vált holmiktól. A korábban különböző tereken kijelölt lomhulladékgyűjtő pontok helyett – amelyek óriási problémát okoztak a lomtala-

nítási időszakban – ma már a jól bevált, házhoz menő és ingyenes szolgáltatás vehető igénybe. Ezt a lehetőséget természetesen csak azok kérhetik, akiknek élő szerződése van a szemétszállítást végző szolgáltatóval és nincs tartozásuk. A lomtalanítást ingatlanonként évente két alkalommal külön díj felszámítása nélkül tudja igénybe venni az a kiskunhalasi ingatlantulajdonos, aki minden negyedévben megkapja hulladékszállításra vonatkozó számláját, valamint hátralékkal nem rendelkezik.

Lomtalanítás keretében a háztartásban keletkezett lom (feleslegessé vált használati tárgyak, eszközök, bútorok, egyéb kisebb méretű tárgyak, anyagok zsákolva vagy kötegelve) kerül elszállításra. Lomtalanítási igényét és a tervezett elszállítási időt a +3620/401-9484 telefonszámon tudja egyeztetni, ahol azzal kapcsolatban is kérhet tájékoztatást, hogy pontosan milyen tárgyak kerülhetnek elszállításra az akció keretében. jáger


2020. MÁRCIUS 11.

EGÉSZSÉGÜGY 7

A cukorbetegséget komolyan kell venni Felmegy a cukrunk

Van gyógymód

Az 1-es típusú cukorbetegség főleg 35 év alatt jelentkezik és abszolút inzulinhiányt jelent. Ettől jóval gyakoribb az úgynevezett 2-es típusú cukorbetegség, ez általában arra vezethető vissza, hogy inzulin-rezisztencia jelentkezik, azaz nem képes a szervezet által termelt inzulin vércukorszint-csökkentő hatását megfelelő mértékben kifejteni. Ez a zavar többnyire a 30. életév betöltése után alakul ki, leginkább az arra genetikailag hajlamos és egészségtelen életmódot folytató embereknél.

A teljes magyarországi lakosság közel 10 százalékát érinti a cukorbetegség, amelyet még mindig sokan nem vesznek komolyan. Pedig az elhanyagolt, nem kezelt diabétesz súlyos szövődményekkel, életminőség-romlásokkal járhat. Fontos a rendszeres szűrés és a megelőzés, ennek jelentőségéről beszélt dr. Bilekov Éva belgyógyász-diabetológus a Forrás-Új Tükör Klub előadásán. A főorvosnő hasznos étkezési tanácsokat adott és eloszlatott néhány tévhitet is. hetünk abban, hogy baj van. A viszkető bőr, a látásromlás, az éjszakai láA diabétesz a világon a leggyako- bikragörcs, a kéz- és lábzsibbadás és ribb anyagcsere-betegség, amely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait. Minél több rizikófaktor van jelen az életünkben, annál gyakrabban érdemes szűrésen részt venni. Komolyan kell venni a cukorbetegséget, amely a teljes magyar lakosság közel egy tizedét érinti. A szakemberek szerint több százezer olyan ember is lehet, akinél még nem ismerték fel, de már jelen van a diabétesz. Dr. Bilekov Éva belgyógyász diabetológus nem véletlenül kezdte úgy az előadását a Forrás-Új Tükör Klubban, hogy egy népbetegségről beszélünk, amely egyre többünk életében jelenik meg. Anyagcsere-betegség

A doktornő elmondta, a legfontosabb az, hogy felismerjék a betegséget és elkezdődjön a terápia. Dr. Bilekov Éva arról is beszélt, hogy a kezelési típusok nem helyettesítik egymást, hanem összehangolva a gyógymódokat, segít a vércukorszintet normál tartományban tartani, az életminőségen javítani. Ilyen a cukorbeteg étrend, a mozgásterápia, amelyeket az életmód-terápia foglal magába, illetve, ha szükséges, a gyógyszeres kezelés. A diabetológus egy kérdésre válaszolva elmondta, el kell fogadni a gyógyszeres kezelést Súlyos szövődmények is. Emellett a sok mozgás, a megfeDr. Bilekov Éva előadásán ki- lelő táplálkozás látványos, érezhető tért arra is, hogy sokan nem veszik eredményeket hoz. komolyan a gyanús jeleket. Volt olyan beteg, akinél már nagyon Klub és gondozó súlyos szövődmények után derült Kiskunhalason a megyében elki, hogy cukorbetegsége van. Ek- sők között alakult meg a cukorbekor már az életminőség-romlás is teg-gondozó még 1965-ben. A hét megjelenik, vannak a betegnek fáj- négy napján, hétfőtől csütörtökig dalmai és sokszor visszafordítha- várják a betegeket, a Kiskunhalasi tatlan károsodások jelennek meg, Semmelweis Kórház adatai szerint Károsodhat a szeme, a vese, az ér- az éves forgalma több mint 3 ezer rendszer, de következmény lehet fő. A halasi intézményben működik egy szívinfarktus, végtagi érszű- gyermekek számára is diabetológikület vagy éppen agyi érkatasztró- ai szakrendelés. Városunkban van fa is. Elrettentő fotókat is mutatott cukorbeteg klub is, ahová várják az a főorvosnő arról, hogy milyen sú- új tagokat is. Az Egészségfejleszté-

Gyanús jelek FOTÓK: ANDA PÉTER

A főorvosnő évtizedek óta foglalkozik ennek a betegségnek a gyógyításával. Felhívta a figyelmet arra, ha gyanús jeleket észlelünk magunkon, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz. Ha állandó szomjúságot érzünk, ha megnövekedett a vizeletmennyiség, ha fáradékonyak vagyunk, ha állandó éhsé- a hajlatokban megjelenő bőrkimaró- lyos elváltozások következhetnek si Iroda pedig rendszeres szűrővizsgérzetet érzünk, amely mellett viszont dás is figyelmeztető jel lehet minden- be azoknál, akik elhanyagolják a gálatokat tart külső helyszíneken is. súlyvesztés tapasztalható, biztosak le- ki számára. Jáger Levente betegséget.


Jó szomszédok a közös jövőért. Ez a szlogenje annak a határokon átnyúló programnak, melyben Kiskunhalas és Zombor település vett részt. A 2018 és 2020 márciusa között zajló uniós támogatással megvalósult projekt a napokban zárult le, s többek között hátrányos helyzetű nőknek adott esélyt levendulatermesztéssel egy jobb életre. – A program célja az volt, hogy a falun élő, hátrányos helyzetű hölgyek saját kertjükben, földterületeiken tudjanak általunk biztosított levendulát termeszteni. Ezzel nemcsak anyagilag tudtak gyarapodni, hanem társadalmilag is fel tudtak emelkedni. Gondolok itt arra, hogy az új, megszerzett tudásukkal nemcsak a levendulatermesztésben lettek járatosak, hanem más növények gondozásában, nevelésében is jeleskednek most már, ami a későbbiekben további munkalehetőségekre is lehe-

2020. MÁRCIUS 11.

Középpontban a levendula

FOTÓ: ANDA PÉTER

8 MOZAIK

tőséget nyit nekik. Mivel a program határ menti országok együttműködését támogatja, így Szerbiában és Magyarországon is 30-30 ezer tő levendula került elültetésre a projekt keretében – árulta el Pribilla Attila, Zombor segédpolgármestere.

A Women to Save szlogenű projekt fő kedvezményezettje Zombor város önkormányzata. A teljes költség 207 ezer eurónál is magasabb összeg, ebből az Európai Unió több mint 176 ezer eurót biztosított. Zombor segédpolgármestere úgy látja, a pro-

jektben résztvevő nők sokat profitálhattak ebből a folyamatból. Farkas Dániel kiskunhalasi polgármesteri kabinetvezető a projektzáró rendezvényen elmondta, véleménye szerint mindkét fél jól járt a közös együttműködéssel. – Az a különleges helyzet állt elő, hogy bár Zombornak nem Kiskunhalas a testvértelepülése, hanem Baja, mégis velünk kötöttek partneri megállapodást. Azt gondolom, minden uniós projekt azon túl, hogy sok projekttapasztalatot hoz, egyfajta anyagi gyarapodást is eredményezhet a felek számára. Alapvetően részünkről most a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. vett részt, akik szakmai segítséget nyújtottak szerb partnereinknek. Úgy érzem, hasznos segítői tudtunk lenni Zombor településnek a projekt megvalósulásában. (X)


2020. MÁRCIUS 11.

MOZAIK 9

Gondoskodnak a madarakról örültünk a kezdeményezésnek, sokan csatlakoztunk a kezdeményezéshez. Itt, a Majsai úton nagyon sok fa van, így bőven volt hely az etetőknek. A kisházak fából készültek, a falapokat ös�A II. Rákóczi Ferenc Katolikus szeszögeltük, csavaroztuk. Eddig legGimnázium diákjai a közelmúltban, tanáraik segítségével fából madáretetőket készítettek, amiket aztán ki is helyeztek az intézmény Majsai úti oktatási területén. A fiatalok azt mondják, fontos számukra, hogy az év minden hónapjában gondoskodjanak az élőlényekről, ezért is csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. A Majsai úton lévő fás, bokros udvart egész évben sok madár keresi fel, így szükség van az etetők folyamatos töltésére. Ottjártunkkor a fiatalok napraforgómagokat szórtak a kis faházikókba. – Nagyon fontos számunkra a környezetvédelem. Iskolánkban sokan fontosnak tartják, hogy tegyenek a minket körülvevő világ érdekében. Éppen ezért tanáraink azt javasolták, készítsünk madáretetőket. Nagyon

alább 8-10 készült el, de épp beszéltük a többiekkel, hogy biztosan csinálunk még párat, mert egyrészről mi jól szórakozunk, másrészről pedig tényleg segítünk ezeken a kis állatokon – árulta el Tóth Lili diák.

Mint megtudtuk, a fiatalok szerdánként, osztályfőnöki órán közösen felkeresik a madáretetőket és egy-egy marék napraforgómagot tesznek a kis házikókba. Kép-szöveg: Szőri Attila


10 KULTÚRA

2020. MÁRCIUS 11.

Zsellér Ágnes:

A tápláló zenét szeretem

Zsellér Ágnes közel tíz éve koncertezik Kiskunhalason. A közelmúltban a Csipkeház nagytermében lépett közönség elé telt ház előtt. Énekesi tevékenysége kapcsán úgy fogalmazott, az emberi hangnak gyógyító ősrezgése van, mely az életenergiát harmonizálja. A szívet összeköti éggel és földdel. Erősíti tudatosságunk fejlődését.

na, ha elhangzik benne egy-egy ima is. Ezért a műsor elején Caccinitől, a végén pedig Schuberttől énekeltem az Ave Mariát. Hálás köszönetem a múzeum vezetőjének, Szécsiné Rédei Évának, hogy a termet rendelkezésünkre bocsátotta. Természetesen a magyar közönség lelkét a magyar szó érinti meg leginkább, ezért arra törekszem, hogy ahol kiváló műfordítás van, ott azt adjam elő, illetve magyar szerzők remekeit tolmácsoljam. } Kikkel együtt léptél közönség elé? – A zongoránál a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola zongoraművésze és tanára, Juhászné Zelei Judit ült. Már több éves együtt zenélés van a hátunk mögött, így újra átélhettük, milyen csodás is az, ha valakik már érzik a másikat. Judit csodálatosan kísér. Mellette igazán biztonságban van az énekes. Gitáron pedig Csorvási

} A városban több helyszínen volt már ested. Milyen érzéseket keltett benned a legutóbbi, csipkeházi előadás? – Felemelő érzés újra és újra érezni a felém áradó szeretetet, megtisztelő figyelmet. A telt házas előadás pedig még a fergeteges tapsot is maga után vonja. Csodás érzés átélni, hogy amit szeretettel átnyújtasz, az a lelkeket megérinti. Ismét sok-sok könnyes szem és hálás szó mutatta meg, hogy ami számomra a szív útját jelenti, az könnyedén érkezik meg mások szívéhez is. S talán sokáig visszhangzik a lelkekben.

Zoltán, a Lyra együttes alapítója kísért, akivel a popzene világába kalauzoltuk a közönséget. } A múzeumi koncerted alkalmával azt mondtad, hogy Wolf Péter szerzeményeinek eléneklése terápiát jelentett számodra. Milyen gondolato-

„Természetesen a magyar közönség lelkét a magyar szó érinti meg leginkább, ezért arra törekszem, hogy ahol kiváló műfordítás van, ott azt adjam elő, illetve magyar szerzők remekeit tolmácsoljam.” } Hogyan állítottad össze a műsort? Befolyásolta a repertoárt, hogy a hungarikumunk otthonában énekelsz? – Mivel ez egy csodás belmagasságú, kissé kupola alakú, galériás terem, ezért mindenképpen szerettem vol-

kat ébresztett, és kívánt közvetíteni a mostani előadás? – Majdnem 10 év eltelt már, hogy Halason rendszeresen adok koncertet. A téli hónapokban gyakrabban, de augusztusban is volt már. Ez a mostani dalválogatás az elmúlt évek kedvenceiből tevődött össze. Volt benne régi zene (Caccini), romantika (Schubert), ária (Puccini) és könnyűzene (a második zenei blokkban) egyaránt. } Melyik az a zenei stílus, amelyik most igazán közel áll hozzád énekesként és zenehallgatóként? – Zenehallgatóként a tápláló zenét szeretem, és azt is hallgatok. Azt, amelyik hallgatása során a test víztartalma strukturálódik, vagyis a zene táplálja a sejteket. Ilyen legfőképp a komolyzene, ahogy azt Masaru Emoto több évtizedes kutatása, munkássága be is bizonyította. A víz üzenetei címen ebből ízelítőt is hallgathatunk a YouTube-on. Az emberi hangnak pedig gyógyító ősrezgése van, mely az életenergiát harmonizálja, megnyitja a szívet és összeköti éggel és földdel, tudatosságunk fejlődését is erősíti. } Hogyan tervezed a folytatást? – A koncert után azonnal adódott újabb felkérés, így remélhetőleg már áprilisban énekelek kiállítás-megnyitón, Baján egész estét betöltő esten és Halason is újabb zenei anyaggal szeretném megörvendeztetni a közönséget. Ismét vegyesen „tálalva” a komolyat a könnyen emészthető könnyűvel. Kép-szöveg: Pál László


KULTÚRA 11

2020. MÁRCIUS 11.

Életcélok kellenek a jólléthez Pál Ferenc atya már többedik alkalommal tartott előadást Kiskunhalason, a Városi Filmszínházban. Ezúttal is telt ház várta. Arról beszélt, hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható szabadon a jövő. Az emberek általában érzékenyek a bajra. Ez erősíti az evolúciót, viszont negatívan befolyásolja a boldogságot. Pál Ferenc atya előadásában kifejtette, min múlik a jó életminőség. Kiemelte három kulcsjellegzetességét. – Azok vannak jól, akik elevenen őrzik magukban a pozitív fordu-

latokat. Azok vannak jól, akik nagyon elevenen őrzik magukban a csúcspontokat, a nagyszerű érzéseket. Az élményeket azok tudták tartósan megőrizni, akik találtak hozzá társakat. Akkor vagyunk jól az emlékező énünkben, ha a történeteinket pozitívan fejezzük be. Nincs az a történet, amit ne fejezhetnénk be pozitívan – mondta. Pál Ferenc atyától megtudtuk, hogy már ezer esküvő felett jár. A párokkal a fontos történéseket, eseményeket, élményeket leíratja. Előadása második részében beszélt a jelen múlthoz fűződő viszonyáról. Ezen a téren befolyásoló lehet a testi állapot, továbbá az érzések, gondolatok, emlékek. Az életünk minősége nagyban múlik azon, hogy mennyire élünk az emlékező és a tapasztaló énünkkel. – Azok a személyek vannak jól, akik nemcsak rövid, hanem közép-

és hosszú távú életcélokkal is rendelkeznek. Azok vannak jól, akik nemcsak külső, hanem világos, belső életcélokat is kitűznek. Ilyen a boldogság, harmónia, kiegyensúlyozottság, rátermettség, amiket szeretne az illető elérni. Az is segít, ha nem én központú életcélok is vannak. Ilyen például, ha azt szeretné az illető, hogy a társa boldog legyen. Az a jó, ha a személyes életcélok összhangban vannak a nálunk többel. Alakítsuk magunkat olyan emberré, akivel jó élni! – tanácsolta. Kép-szöveg: Pál László

Mesék óvodásoknak, középiskolásoknak A városi könyvtár és a Zöldhíd egyesület március 2-án tartotta közös rendezvényét, a 11. Óvodás versmondó versenyt. A zsűri elnöke Bajzáth Mária mesepedagógus volt, aki a Szilády-gimnázium diákjainak is tartott azon a napon előadást. Az óvodásoknak szóló megmérettetésen Bajzáth Mária munkáját Erhardt Györgyi könyvtárigazgató; a helyettese, Tóthné Felföldi Zsuzsanna és Palásti Károly gimnáziumi tanár, a Zöld-híd egyesület alelnöke segítette. Hatan részesültek elismerő oklevélben teljesítményükért. Acsai-Varga Tímea, Csomor-Bohner Júlia, Jakab Senon, Kis Fruzsina, Oszvárt Simon és Sándor Bianka szerepelt a legjobban. Ők részt vehettek a március 7-i Hatvani Zoltán szavaló-

versenyen. Acsai-Varga Tímea ezen túl a főtéri költészet napi rendezvényen is közönség elé lép. – Huszonhét kisgyermek mondott különböző verseket az óvodások szavalóversenyén. Nagyon-nagyon szépen és nagyon-nagyon bátran

„Nagyon jó volt látni, hogy végtelen örömmel voltak jelen a versmondásban, és nagyon jó volt látni, hogy a szülők ezt elképesztően fontosnak tartják.”

beszéltek. Többnyire nagyon jól artikuláltak. Nagyon jó volt látni, hogy végtelen örömmel voltak jelen a versmondásban, és nagyon jó volt látni, hogy a szülők ezt elképesztően fontosnak tartják. Itt ült apa, anya, nagymama, eljöttek a könyvtárba. Nagy valószínűséggel az óvodapedagógusok mellett ők is segítették a gyerekek felkészülését – mondta Bajzáth Mária. – A gyerek történeti szőttesében az egyik fontos szál a líra, a vers, a népmese, a kortárs mese, a családi történet és még folytat-

hatnám. Ha a 21. században, ebben a rohanó világban egy délutánt eltöltöttünk versekkel, és ezt megelőzte egy hosszú felkészülési folyamat, akkor az nagyon pozitív, azt gondolom – tette hozzá. Bajzáth Mária a középiskolás korosztály képviselőivel is találkozott március 2-án. A Szilády-gimnáziumban tartott interaktív előadást. – A középiskolásoknak nem központi műfaja a mese, de nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy az élő szavas mesélésnél ők is történethallgatási transzba estek, mint az óvodások. Óriási figyelemmel vettek részt az előadáson. Nekik sem nehezebb mesélni, csak talán nehezebb megtalálni azt a történetet, ami pont őket szólítja meg. Nagyon érdeklődőek voltak. Úgy készültem kifejezetten, hogy nem volt nálam semmilyen külső kép, csak az ő belső képeikre hagyatkoztam. Nagyon-nagyon nagy öröm volt számomra az a figyelem, amit a mese felé fordítottak. Tényleg jó élmény volt számomra. Remélem, számukra is – fogalmazott Bajzáth Mária. Kép-szöveg: Pál László


12 SZÍNHÁZ

2020. MÁRCIUS 11.

Borbély Richárd:

A 30 mindenkit, férfit, nőt foglalkoztat

Borbély Richárd a Nívót Produkció előadásával, a Sybillel vendégszerepelt Kiskunhalason. A zenés darabban Petrovot személyesítette meg. Az X-Faktorból is ismert énekes-színésznek ez az operett az első találkozása a műfajjal. A könnyűzenei palettán is jelen van Richie and the Mops nevű együttesével. Borbély Richárd színházi feladatai, turnétervei mellett arról is beszélt, hogyan készül közelgő 30. születésnapjára.

matosan dolgozom rajtuk. Amikor éppen egyikre van szükség, akkor az mindig egy kicsit előtérbe jön. Mikor, melyikre van szükség. } A saját együtteseddel is koncertezel folyamatosan? – Igen, mondhatom. Tavaly viszonylag többet koncerteztünk. Sajnos év végén eltörtem a kezemet, nyilván a gitározás megszűnt, így minden kiesett, márciustól indulunk el. Klubszezon, majd nyár, fesztiválszezon, azután őszi klubszezon következik. } Utaltál a tehetségkutatóra. Mit profitáltál az X-Faktorból? Hogy érzed? – Azt gondolom, hogy jó döntés volt anno elmenni oda. Már előtte is végzett színészként dolgoztam. Ma már olyan világot élünk, ha a mainstream közösségekben, különböző internetes platformokon vagy tévében nincs ott az ember, akkor nem nagyon ismerik. Már nem vándorolnak azért, hogy egy színészt meg-

nézzenek. Ha viszont van egy minimális ismertség, akkor sokkal könnyebb. Nem azért játszom színházban, mert az X-Faktorba jelentkeztem, hanem én már színházban dolgoztam. Az X-Faktornak köszönhetően még többet dolgozhatok. } Idén 30 éves leszel. Mennyire foglalkoztat a 3 X, a korod? – Azt gondolom, a 30 mindenkit, férfit, nőt foglalkoztat. Annyira, hogy már évek óta érdekel egy akusztikus koncert. Kisebb társulatoktól kezdve az ország legnagyobb zenés színházáig 15 éve vagyok a pályán, hála az égnek. Volt már annyi szerep, összegyűlt már annyi tapasztalat, amivel összeállíthatnék előadást. Kedvenc darabjaim, kedvenc dalaim lennének benne. Ez a terv, aztán, hogy mi lesz ebből pontosan, majd az idő eldönti. Jelen pillanatban ez a helyzet. A harmincas születésnapom környékére szeretném. Pál László

} Milyen karaktert alakítasz? karommal, saját produkcióimmal is Hogyan érzed magad Petrov folyamatosan készülök, meg folyaszerepében? – Egy testőrtiszt vagyok Moszkvából. Ez az egyik bonviván szerep a Sybillben. } Mióta játszol ezzel a társulattal? – Körülbelül két éve jött a felkérés. Épp a Madách Színházban játszottunk, amikor telefonon kerestek, hogy érdekel-e engem az operett. Ezzel a műfajjal nekem ez az első találkozásom. } Színész, énekes, szerző is vagy. Melyik vonal van most előtérben az életedben? – Alapvetően próbálom mindegyiket egy szinten tartani. Ez nyilván nem megy, hiszen mindenhol eléggé nagy a verseny és eléggé nehéz. Voltam anno tehetségkutatóban, ott a zeneiség volt előtérben, de előtte is meg azóta is főként színházban játszom a legtöbbet, hála az égnek. Ezzel foglalkozom a legtöbbet, színházi kereteken belül lehet leginkább látni. Ettől függetlenül saját zeneSybill – jelenet Szirtes Gáborral, aki a kormányzót alakította

FOTÓ: ANDA PÉTER

FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ

Névjegy. Borbély Richárd Gór Nagy Mária Színitanodájában folytatott szakirányi tanulmányokat. Később tagja lett Gyöngyösi Tamás Kontúr fizikai testszínházának. Két évig turnézott Németországban egy német-magyar koprodukcióval. Az ország több vidéki színházán kívül Budapest legnagyobb színpadain lépett és lép fel. Évek óta szerepel zenés és prózai darabokban, a Madách Színház tagja. Hat évvel ezelőtt az X-Faktorban is szerepelt. A tehetségkutató élő show-jába is bekerült. Több adáson át sikerrel teljesített a zsűri előtt.


KULTÚRA 13

2020. MÁRCIUS 11.

Két világ, két barát Ezzel a címmel várta programra az érdeklődőket a városi könyvtár március 4-én. Fekete Zsuzsanna fotókiállítása életképeket mutat be Ázsiából. Maróti Dezső Betyárbecsület című új verses kötetét hozta el a közönségnek. Az est két főszereplőjével Végső István történész, a Pásztortűz Egyesület elnöke beszélgetett. Fekete Zsuzsanna egy évvel ezelőtt járt Ázsiában. Élményeit képekben is rögzítette, ezekkel most a Martonosi Pál Városi Könyvtár látogatói is megismerkedhetnek. A tárlat március 14-ig tekinthető meg az intézmény olvasótermében. – Egy éve voltam Pakisztánban meghívásnak eleget téve. Összesen körülbelül 250 fotót készítettem, abból választottunk ki 40-et, majd 21-et. Ebben Nagy Zoltán könyvtári dolgozó volt a segítségemre. Amatőr fotós vagyok. Két éve fotózgatok intenzíveb-

ben – tudtuk meg Fekete Zsuzsannától. – Gondolkodtam már kiállításon, most megvalósult az álmom. Boldog vagyok, megmondom őszintén. Vannak terveim, ezeket az anyagi lehetőségek függvényében valósítom meg – tette hozzá. Végső István vezette a beszélgetést az esten. Ismertette, Pakisztán a hatodik legnagyobb ország. Zsuzsa több országban járt, de végül ez lett a hangsúlyos a tárlaton. A pakisztáni embereket Zsuzsa barátságosnak, vendégszeretőnek ismerte meg.

Maróti Dezső, Fekete Zsuzsanna és Végső István A könyvtári rendezvény a Két világ, két barát címet kapta. Míg Zsuzsa Pakisztánba kalauzolta el az érdeklődőket, addig Maróti Dezső harkakötönyi költő Magyarországra, az Alföldre hív-

Erhardt Györgyi könyvtárigazgató köszöntötte a közönséget

ta. Betyárbecsület című kötetét mutatta be a közönségnek. – Négy évvel ezelőtt jelent meg könyvem, melyet tavaly augusztusban követett a legfrissebb. A kiskunhalasi találkozó a premier. Nekem is volt gyerekkoromban példaképem. Mészáros Józsi bácsi előtt is tiszteleg ez a könyv. Követtem pásztorkodás közben, együtt legeltettük a nyájat. Közben sokat mesélt. Ötven éve Budapesten kezdtem el írni ezt a könyvet, és most fejeztem be nem rég. Hazafias, tájleíró költeményeim vannak benne főként. Nagy L. Éva, a kecskeméti Írók Költők Baráti Köre vezetőjének tanácsára jelentettem meg – tájékoztatott Maróti Dezső. – Fiókban van még egy 280 oldalas, nyomtatásra váró könyvem. Abban már próza is szerepel. Tervezem a megjelentetését támogatói segítséggel – fűzte hozzá. Kép-szöveg: Pál László

Magyarország szerencséje

Érték- és mértéktartó előadások. Ezzel az alcímmel hirdetik meg évek óta városunkban a Halasi Téka programsorozatot. A szerve- Dr. Hahner Péter hosszú évtizedeket zők ezúttal egy könyvbemutatóval töltött kutatómunkával, míg végül elvárták az érdeklődőket a Marto- készítette ezt a kutatásai legjavát tartalnosi Pál Városi Könyvtárban. mazó kötetet. – A Magyarország szerencséje című – A Halasi Téka előadásai közül a könyvem attól különleges, mert én álmai már a huszadik. Úgy gondoltuk, talában világtörténelemmel foglalkohogy az 1680-as évektől 1710-ig egy zom, de most a hazánkat érintő témaérdekes időszak volt történelmi szem- köröket részletezem. A XVII. század pontból, és nekünk, halasiaknak is fon- végi felszabadító háborúk és a Rákótos ez a néhány év. Jó, ha ismerjük czi szabadságharc nemzetközi hátteazokat a fontos szereplőket, akik ab- rét kívántam bemutatni. Fontos tudban az időben tetteikkel meghatároz- ni, hogy Magyarország volt az első ták a világtörténelmet és hazánk törté- olyan terület, amely kiszakadhatott nelmét is. Éppen ezért döntöttünk úgy, az Oszmán Birodalomból. Ez pedig hogy dr. Hahner Pétert hívjuk meg egy hatalmas történelmi szerencséelőadóként, hiszen ha valaki, akkor ő nek minősült akkoriban. Én 33 éven át remekül be tudja mutatni nekünk ezt a tanítottam a Pécsi Tudományegyetemozgalmas időszakot – fejtette ki Lu- men az újkori világtörténetet, így enkács László, az est házigazdája. nek a témának a nemzetközi hátterét

évtizedeken át ismertettem. Már akkor éreztem, hogy ebből előbb-utóbb könyvet kell írnom – nyilatkozta az egyetemi docens. Dr. Hahner Péter a helyszínen azt is

elmondta, hogy már tervben van egy következő kötete, melyben XVI. Lajos francia király életének érdekességeit mutatná be. Kép-szöveg: Szőri Attila


14 MAGAZIN

2020. MÁRCIUS 11.

„Nagyon nem szerettem a telet” Márió nyáron született és nyári beállítottságú embernek tartja nyebb legyen a helyzete. Én automagát. Szeret búvárkodni, de felnőtt fejjel már a téli sportok elől didakta módon tanultam, őt beírattam egy sítanfolyamra, ahol profik sem zárkózik el. oktatták. Idén először jöhetett veMárió életének része a sport. A ra. Nagyon jó társaság volt, na- lünk a nagypályára. Óriási élmény mínuszok felnőttként csábították a gyon-nagyon jól éreztük magun- volt. Talán egy alkalmat még be tuszabadba, és ösztönözték arra, hogy kat. Az egyhetes túra utolsó napján dunk szorítani idénre. A másik a rábeszéltek, hogy csatoljak lécet. búvárkodás, amit űzök, de azt sajsítalpakra álljon. – Érdekes, én nagyon nem szeret- Nagyon megtetszett a dolog, bár nos ritkábban. Ahhoz messzebbre tem a telet. Igazából én egy nyári akkor még bukdácsoltam. Aztán a kell egy kicsit utaznom Ausztriánál. beállítottságú ember vagyok, nyá- végére jártam, ilyen vagyok. Ren- Vannak barátaim, akik járnak jég ron is születtem. Nekem mindig ba- geteget gyakoroltam. Nem vagyok alá merülni, de már nem hívnak. jom volt a hideggel, egyéb dolgok- professzionális versenyző, de a pi- Nekem az nem élmény. Semmilyen kal, gyerekkoromban ugyan még ros pályával már megküzdök, le- szinten nem vonz. Nekem a búvárel-eljártam szánkózni. Téli sportot jövök. Most már 15-16 éve síelek. A kodáshoz hozzátartozik a jó idő, nem űztem. Barátaimmal egyszer kislányomnak már ötéves korában meleg, nyár, napsütés. Kép-szöveg: Pál László elmentem Szlovákiába egy sítúrá- lécet húztam a lábára, hogy kön�-

Nemes célú feladat A Kiskunhalason élő Eke családot régi jó kapcsolat fűzi Márióhoz. A harmonikás énekes kunfehértói fellépésére is ellátogattak. – Úgy, öt évvel ezelőtt a pirtói Vöröskereszt meghívott a véradók napja alkalmából a helyi rendezvényére, azóta is ápoljuk a kapcsolatot. Akkor ott beszélgettünk a Bács-Kiskunn Megyei Vöröskereszt tevékenységéről. Klárika említette, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztatják a Balatonnál, azóta én minden évben meglátogatom őket, és muzsikálok nekik. Legutóbb egy olyan bált rendeztek, aminek a bevételét a bajai gyerekek táboroztatására fordítják. Megtudtam, hogy nagyon-nagyon sokan társadalmi munkában csinálják ezt. Azt gondolom, igazán nemes célú feladat. Nagyon örülök, hogy ennek a részese lehetek. Fontosnak tartom a másokkal való törődést – mondta Márió. Kép-szöveg: Pál László

A betyárok nem hősök voltak Két marha. Ennyit lopott életében először a hírhedt betyár, Ró- Sok érdekességet, meglepő és perzsa Sándor. Első gaztettét ráadásul éppen Kiskunhalason követ- sze humoros információkat is tarte el. Többek között ez is kiderült azon az előadáson, melynek a talmazott dr. Nánási László jogtörténész kiskunhalasi előadása. A Thorma János Múzeum adott otthont. szakember több évtizeden át kutatta a kunsági betyárok igaz történetét, tetteit, bűneseteit. Prezentációjában szó volt többek között Rózsa Sándor 1836 és 1872 között zajló pereiről és az ítéletekről is. – Egy komoly bűnözői karrier megszületése ide, Kiskunhalashoz köthető. Rózsa Sándor, akit a magyar népnyelv csak betyárkirályként ismer, itt kezdte pályafutását. 1836-ban volt az első bűncselekménye, két marhát lopott el. Rózsa a magyar nemzettudatnak egy sajátos részét képezi, amely szerint egy vitéz betyár, aki aktívan részt vett a szabadságharcban, mindig gyámolította a szegényeket, elesetteket. Ezzel szemben, ha a fennmaradt dokumentumokat megvizsgáljuk, kiderül, hogy semmi ilyenről nincs

szó. 1836-ban és 1859-ben is folyt ellene egy-egy nagyobb per, végül 1872-ben a Magyar Királyi Bíróság ítélte el több rendbeli rablások, lopások miatt – árulta el dr. Nánási László. A jogtörténész azt tapasztalja, hogy előadásai kapcsán valóban sokan meglepődnek, hiszen a köztudatban Rózsa Sándor karaktere a mai napig egy pozitív hősként él. – Sokan a televíziós sorozatból és a mendemondákból azt hiszik, hogy egy hős volt. Kutatásaim során azonban rá kellett jönnöm, hogy teljesen közönséges bűncselekmények sorát követte el ez az ember. Lovas társaival lerohanták a tanyákat, kirabolták az ott élőket. Ez szerintem minden csak nem romantika. Ezt hallván pedig sokan felkapják fejüket az előadásaimon – tette hozzá az előadó. Kép-szöveg: Szőri Attila


2020. MÁRCIUS 11. Márió:

KULTÚRA 15

Nagy kísérletező vagyok

Márió közel 20 éve énekel és harmonikázik nagyobb közönség előtt. Arany- és platinalemezek mellett Fonogram-díjat is átvehetett. Folyamatosan fejleszti magát, az utóbbi időben gitározni is újra elkezdett. Kunfehértón, a FehérTor elnevezésű disznótoros rendezvény alkalmával beszélgettünk. } Rengeteget utazol az országban a fellépések miatt, de saját tévéműsorod is van Kívánságpiac címmel a Zenebutik csatornán. – Nagyon sok adást leforgattunk, jelenleg ismétlések vannak. Régen eléggé hosszas elfoglaltság volt, az időjárással is meg kellett küzdeni. Télen kezdtük el felvenni, hogy időben elkészüljenek az adások, a vágások. Jelenleg nem forgatunk, de ez nem jelenti azt, hogy nincs mit tenni. } Lesz folytatása majd új részekkel? – Mindenképpen, ha a Zenebutik nyitott lesz erre, márpedig a nézettségünk azért elég jó volt kis csatorna viszonylatában. Még nem tudjuk, hogy mi lesz a folytatás. Ez nem csak rajtunk múlik. Balogh Zsolt menedzserem ötlete volt, és ő a producere és tulajdonosa a műsornak. Mi teljes vállszélességgel állunk elébe, a többi már a csatornán múlik. } Közel 20 éve jelent meg az első lemezed. Tervezel-e jövőre jubileumi koncertet, nagyobb eseményt? – Igen, ebben gondolkoztunk. Té-

szülnek új dalok. Azon is dolgozunk, hogy az elmúlt majdnem 20 évben megismert és népszerű slágereimet egy kicsit új köntösbe öltöztessük. Egy kicsit más lesz a soundja. Más alapokra helyezzük ezeknek a daloknak a megszólalását, de azért csak úgy óvatosan. } A stúdiómunkák, fellépések mellett iskolába is jársz, gitár szakra. – Igen, az Etüd Zeneiskola és Konzervatóriumba járok jazzgitár szak-

ahhoz, míg megfelelő szintre el tudok jutni a munkám mellett. Aki muzsikál, az tudja, hogy minimálisan a napi három, három és fél óra gyakorlás elengedhetetlen ahhoz, hogy fejlődjön az ember. Biztosan lesz majd valamilyen formáció, amiben fogok gitározni, de az teljesen független ettől a vonaltól. } Kunfehértóra egy disznótoros rendezvényre kaptál meghívást. Szereted a régi, hagyományos ízeket?

részt a disznóvágáson? – A vágás részét nagyon-nagyon nem szeretem, iszonyatosan sajnálom szerencsétlent. Én abban nem is veszek részt. Utána, a pörzsölésnél már ott vagyok. A darabolást mindig szakemberre bízzuk, természetesen hentesre. A többi meg már csak a pakolás része. } Kolbászt töltöttél már? – Csináltuk azt is. Nekem volt egy saját kolbászreceptem, ami alapján jó pár éven keresztül töltöttünk is kolbászt. Idén is megkért az öcsém, hogy készítsünk, de aztán nem győztek engem kivárni. Megoldották nélkülem. } Mi volt a recept különlegessége? – Volt háztól beszerzett útmutatásom, hogy mennyi paprika, mennyi fokhagyma, satöbbi kell. Többször felléptünk a kolbászfesztiválon, ott

len volt egy big band koncertsorozatunk egy szombathelyi csapattal. Nemrégiben pedig elkészítettük a Duettlemezem második részét, miután az első Fonogram-díjat kapott tavaly előtt. Elénekeltük közösen az én dalomat, illetve a meghívott vendég valamelyik slágerét. Az új CD az elmúlt év végén jelent meg. Ké-

ra. Gyerekkoromban gitároztam is, aztán öt éve újra megtalált. Ez nálam most egy hobbi, gyűröm, hogy ebből mi lesz, azt nem tudom. } Stílusváltás… – Nem gondolom. Nem is nagyon akarnám ezt a két műfajt összekeverni. Teljesen külön vonalon viszem. Legalább két év kell is még

– Nagyon szerettem. Nálunk a családban is volt, az öcsémmel közösen vásároltunk egy hízót. Otthon aztán megtörtént a disznóvágás és minden, ami ehhez tartozik. Ez is olyan program, ami összekovácsolja a családot, nálunk is inkább erről szól ez a történet. } Milyen munkálatokban vettél

kaptam egy könyvet, amiben többféle kolbásztöltési recept volt Békés megyének megfelelően írva, legalábbis azokat a hagyományokat őrizve. Nagy kísérletező vagyok. Apukámnak van egy füstölője. Ő nagyon szeret ezzel foglalkozni, megoldja ezt a munkafolyamatot. Kép-szöveg: Pál László


16 HIRDETÉS Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást fizikai munkára kiemelkedő fizetéssel. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-6 „C”, „E” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keresünk belföldi munkára, állati melléktermék szállítására kiemelt fizetéssel. Tel.: 06 20/415-91-59 A-7 Karbantartó, lakatos munkatársat keresünk telepünk gépeinek karbantartására, építésére. Tel.: 06 20/415-91-59 A-8 Pirtói cég munkatársakat felvesz szerkezetlakatost vagy szakmában jártas segédmunkásokat vidéki és környékbeli munkákra. Tel.: 06 20/921-48-90 A-14 Napi 1 órás ház körüli munkára keresünk munkatársat. Tel.: 06 30/936-13-42 A-73 Családi vállalkozás nemzetközi gépkocsivezetőt keres „C”, „E” kategóriában Kiskunmajsa 40 km-es körzetében. Tel.: 06 20/932-38-02 A-95 Munkalehetőséget kínálunk raktáros pozícióba. Jelentkezni hétköznap 8-16-ig. Tel.: 06 30/936-13-42 A-135 Corso Verona Street Food Gyorséttermébe konyhai és pultos munkára alkalmazottat keres. Tel.: 06 70/431-88-33 A-161 „B” kategóriával sofőrt és betanított munkást keresünk. tejfarmkft@gmail.com Tel.: 06 70/451-48-82 A-162 A Mátyás Bisztróba szakács és felszolgálók jelentkezését várjuk állandó munkaviszonyba, valamint hétvégi rendezvényekre alkalmi munkavállalókat is keresünk. Érdeklődni a 06 20/225-50-04 telefonszámon vagy személyesen a Corso 2-es éttermünkben (Kiskunhalas, Széchenyi u. 108.) lehet. A-163 A Halasi Malom munkavállalókat keres több pozícióra. Tel.: 06 30/475-06-95 A-186 Kiskunhalasi élelmiszerboltba eladót felveszünk. Érdeklődni H-P 9-14 óra között. Tel.: 06 30/725-45-76 A-187 Kiskunhalason irodai betanított munkára azonnali kezdéssel munkaerőt keresünk. Szakképesítés nem feltétel. Érdeklődni H-P 9-15 óráig. Tel.: 06 30/725-45-76 A-188 A FORGÓ AUTÓHÁZ felvételre keres önálló munkavégzésre alkalmas műszaki vizsgabiztost, autóvillamossági szerelőt, autószerelőt. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a renaultforgo@gmail.com e-mail címen. A-189 5-6 főnek szakácsot keresek délelőttönként napi 4-6 órában. Fényképes önéletrajzokat várom: allaskiskunhalason@gmail.com A-190 Kiskunhalasi fogtechnikai labor fémes és kerámiás munkatársat keres. Tel.: 06 20/310-63-57 A-191 Kiskunhalasi műanyag üzemünkbe keresünk kollégákat csomagoló munkakörbe, könnyű fizikai munkára. e-mail: info@szntrade.hu Tel.: 06 77/429-272 A-193 A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. kiskunhalasi munkavégzéssel hidrogeológus munkatársat keres. További információ: kiskunviz@kiskunviz.hu illetve www.kiskunviz.hu A-204 A Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete munkatársat keres szakács munkakörbe azonnali kezdéssel. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a Kiskunhalas, Kuruc vitézek tere 17. sz. alatt. További információ: Stír Tímea Tel.: 06 20/367-22-23 A-205 Építészmérnököt keresünk! Építőipari cég keresi komplett generál kivitelezések vezető mérnökét. Feladatai: beruházások előkészítése, levezénylése, költségbecslések készítése, komplex műszaki dokumentációk, szakági tervek értelmezése. Elvárások: műszaki diploma, min. 3-5 év gyakorlati tapasztalat. Versenyképes kereseti lehetőség. Jelentkezni a mernokepitoallas@gmail.com e-mail címen. A-207 Varrónőt felveszek. Tel.: 06 70/208-73-96 A-213 Munkalehetőség! Szerkezetlakatost vagy szerkezetszerelésben jártas alkalmazottat keresek. Tel.: 06 30/820-86-92 A-214 Kisteherautóra gyakorlattal rendelkező sofőrt keresek. Tel.: 06 30/951-55-40 A-216 A Kun-Therm Kft. főállású munkatársat keres bolti eladó/raktáros munkakörbe. Kereskedelmi gyakorlat vagy anyagismeret előny. Részletes tájékoztató a www.kuntherm.hu honlapon. Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon. Tel.: 06 30/945-87-58 A-218 Mara Shop Kft. a következő munkakör betöltésére állást hirdet. Marketing, Média PR, Projektmanager. Elvárásaink: Felsőfokú, szakirányú végzettség. Kiemelkedően jó kapcsolatteremtési, kommunikációs- és problémamegoldó képesség. Pozitív szemléletmód, precíz és igényes munkavégzés iránti elkötelezettség. Agilis, önálló és strukturált munkavégzés. Határidők pontos betartása. Tel.: 06 30/841-70-42 A-219

2020. MÁRCIUS 11. A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI kiskunhalasi székhelyére közalkalmazotti jogviszonyba keres konyhalány munkatársat. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-220 A Református EGYMI Kiskunhalasi Tagintézménye munkatársat keres gyógypedagógus, szomatopedagógus, konduktor és óvodapedagógus munkakörbe. Végzős hallgatók jelentkezését is várjuk. munkaugy@reformatusegymi.hu A-221 Mosodai dolgozó, gépkezelői munkakörbe dolgozókat felveszek. Fizetés nettó 200.000 Ft/hó. Tel.: 06 30/951-55-40 A-222 Műanyagüzembe darálóra munkatársat keresünk Kiskunhalason. Tel.: 06 30/606-88-12 A-223 A BS Plastic Trade Kft. extruder gépkezelőt és extruder segéd gépkezelőt keres. A bejárást támogatjuk! Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-224 Házvezetőnő, takarítónő munkára keresünk Kiskunhalasra leinformálható hölgyet napi 4 órában. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni telefonon 16 óra után. Tel.: 06 30/289-889-24 A-225 Kiskőrösi, Kiskunhalasi DIÁKOK és NYUGDÍJASOK figyelem! Diákokat és öregségi nyugdíjasokat keresünk pénztáros munkára. Óradíj: 1000-1800 Ft/óra Rugalmas munkaidő, 4-6 óra! Jelentkezés e-mailben: csilla@biztoskesz.hu A-226 A CAR-TEX Halas Kft. irodai dolgozót felvesz. Jelentkezni személyesen önéletrajzzal a 6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15. szám alatt. A-227 Adminisztrátor munkakörbe munkatársat keresünk. Jelentkezés a higistart@gmail.com címen. A-228 Halaspack Csomagolóanyag Bt. tapasztalt targoncavezető kollégát keres azonnali kezdéssel Alapelvárás: érvényes targoncavezető jogosítvány, OKJ-s bizonyítvány, vezetési rutin. Feladat: raktári árukezelés, anyagmozgatás. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: önéletrajzzal, csatolva a targoncavezetői jogosítvány másolata. Cím: humanpol@halaspack.hu A-229 Nemzetközi fuvarozó cég keres gépszerelő/autószerelő pozícióba munkatársat. Tel.: 06 30/943-67-04 A-230 25 éve sikeresen működő nemzetközi fuvarozó cég gyakorlattal rendelkező gépkocsi vezetőket keres (C,E) ponyvás és hűtős szerelvényekre flottabővítés miatt. Német, holland, angliai és/vagy belföldes munkákra. Nem UNIOS munka! Minden héten itthon. 500-600e Ft, elszámolás hetente! Tel.: 06 30/943-67-04 A-231 Munkatársat felveszünk mosodai gépkezelő munkakörbe. Fizetés nettó 200.000 Forint. Vidékiek jelentkezését is várjuk. Jelentkezni személyesen a CAR-TEX Halas Kft-nél (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.). A-232 Gépkocsivezető-áruszállítót keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre „B” kat. jogosítvánnyal. Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 20/852-84-57 A-233 A Szegedi Fegyház és Börtön várja a hivatásos felügyelő, rendvédelmi előadó és fegyveres biztonsági őr pozíciók iránt érdeklődőket a Kiskunhalasi Toborzóirodában (Köztársaság utca 1. „Kisvárosháza”) szerdai napokon 9:00 és 14:00 óra között. A-246

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 500 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/483-09-96 A-28 Üzlethelyiség kiadó a Kurucon. Tel.: 06 70/431-63-00 A-173 Kertes családi ház kiadó. Tel.: 06 30/270-31-02 A-217 Kiskunhalas Kossuth u. DIGI ügyfélszolgálat felett első emeleten 22 m2 alapterületű iroda, saját mosdó helyiséggel, valamint 28 m2 iroda mind kettő közös étkező konyhával, teljes infrastruktúrával, bútorozva kiadó. Tel.: 06 30/943-75-31 A-234

TŰZIFA AKCIÓ! Vékonyabb akác kuglizva: 3.000 Ft/q Akác: 3.500 Ft/q Vegyes kemény: 3.000 Ft/q Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-151 Gyógymasszázs, lelki gondozás Jánoshalmán. Tel.: 06 30/419-68-18 A-196 Kis kockabálás szalma eladó. Tel.: 06 30/391-69-87 A-235 Használt, de jó állapotú munkaruházat vegyes méretekben eladó Tompán. Tel.: 06 70/333-67-43 A-236 Fűszéna és lucernaszéna fedett helyről és csomagolt lucerna 10.000 Ft-ért eladó. Szalma 7.000 Ft. Tel.: 06 30/651-27-59 A-237

Kárpát utcában IV. emeleti, 1 szobás lakás eladó. Tel.: 06 30/383-53-40 A-179 Építési telek közművesítve eladó. Tel.: 06 30/525-42-64 A-180 Gubodi út és a Kertváros között eladó 2 db zártkert. Vízzel, villannyal, szigetelt mobilépülettel. Tel.: 06 30/936-11-35 A-238 Kisszálláson telek eladó tárolóval. Tel.: 06 70/339-12-36 A-239 2 HÁZ 1 ÁRBAN ELADÓ. Képek, részletek: www.abitibi.hu 33 millió Ft Tel.: 06 70/367-53-14 A-240 KISZ telepen 767 m2 telken családi ház eladó. Irányár: 11 M Ft Tel.: 06 70/423-12-53 A-241 Kiskunhalas, Magyar u. 17. alatt összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 06 30/286-04-82 A-242

Fürdőkád- felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85

A-107

Gurtnicsere, redőnyjavítás ablakbeállítással. Keressen bizalommal! Tel.: 06 20/460-85-11 A-158 Kőműves munkát vállalok. Tel.: 06 70/452-37-05

A-243

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35

A-244

90 %-os támogatottságú OKJ-s tanfolyam indul: FAKITERMELŐ (DÖNTÉS IS) Halas és Környéke Gazdakör Tel.: 06 30/619-62-11 A-245

Születtek: Katona Alexandra (Kolompár Angéla Mária) Szank, Loósz József Martin (Alberczki Alexandra) Imrehegy, Magyarfi Sándor (Németh Anikó) Kisszállás, Csikós Kolos (Klucsó Gyöngyi) Kiskunmajsa Házasságot kötöttek: Szabadi Attila és Szabó Anita, Pakai Gábor és Vékony Alexandra, Csabankó Kálmán és Kecskés Brigitta Elhunytak: Szopota Róbertné Cserkó Margit (Szank), Fekete Krisztina (Kiskunhalas), Kocsis Sándor (Jánoshalma), Fülöp Sándor Csaba (Tompa), Varga István (Kunfehértó), Bubrik Sándor József (Kiskunhalas), Biró Mihály (Imrehegy), Hargitai Ödön Alfréd (Kiskunhalas), Konkolyné Tamaskó Anna (Jánoshalma), Fehér Károlyné Nagy Klára (Kunfehértó), Páskuly László István (Kelebia), Kelemen Gyula (Kiskőrös), Sajdik Imréné Vörös Ilona (Kecel), Fehértói Istvánné Sztakó Erzsébet (Tabdi), Tajtiné Fekete Rózsa (Kiskunhalas), Valentovicsné Lankovits Ibolya Erzsébet (Kiskunmajsa)


2020. MÁRCIUS 11. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Március 11. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 12. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 13. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)

08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 00:00 Képújság Március 14. SZOMBAT 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság Március 15. VASÁRNAP 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.)

19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Március 15. Kiskunhalason – ünnepi műsor 22:00 Képújság Március 16. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Március 15. Kiskunhalason – ünnepi műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Március 15. Kiskunhalason – ünnepi műsor 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság Március 17. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Jáger Levente, Pál László, Szőri Attila Kreatív: Anda Péter

HIRDETÉS 17


18 SPORT

2020. MÁRCIUS 11.

Sziládys ezüstérem a kupán Bibó Kupa

Lapzártánk idején (hétfőn délután) érkezett friss hírek szerint megrendezik az 53. Bibó Kupa Középiskolás Kézilabda Kupát. AZ Európában is egyedülálló sorozat a jelen állás szerint nem szakad meg, így öt lány- és hat fiúcsapat mérkőzéseit lehet majd megtekinteni péntektől vasárnapig a Horváth István Sportcsarnokban. Ismét Halasra várják a székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi csapatokat is. Természetesen a házigazdák is nagyon készülnek, érdekesség, hogy mindkét nemben visszatér a küzdelmekbe a Szilády Áron Református Gimnázium. Pénteken 12-17 óra, szombaton 8-18 óra, míg vasárnap 8-14 óra között zajlanak majd a mérkőzések. Készült vészforgatókönyv is arra az esetre, ha az erdélyi csapatok nem tudnak utazni. A kupát akkor is megtartják, hazai résztvevőkkel. Véget ért a téli teremfocikupák sorozata, amelynek a helyszíne a Egy évvel ezelőtt a Székelyudvarhely Buborék volt, a rendezésben az aktuális támogatók mellett a Szilády RFC és a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület vette ki a részét. A nyerte meg mind a két aranyérmet. Szilády-BD Trader Kupán kilenc, U7-es korosztályú csapat lépett műfűre. A házigazdák egy ezüstérmet szereztek, Kárász Bence Döntetlen Balszerencsésen alakult a Faddi- és Paor-Smolcz József pedig bekerült a torna válogatottjába. korr-Kiskunhalasi FC bajnoki mérkőzése a Lajosmizse ellen. A műfüves arénában megrendezett találkozón három halasi játékos is megsérült. A gólerős Háda Zoltán mellett Fenyvesi Bálintot és László Dánielt is le kellett cserélnie Agócs Zoltán vezetőedzőnek. Pedig nagyon jól kezdtek a mieink, a 3. percben Gyenizse Bence szerzett vezetést, majd egy fejesnél bravúrral kellett védenie a vendégek kapusának. A második félidőt viszont nagyon megnyomta a vendégcsapat, a kényszerű cserék miatt felforgatott halasi csapat nagyot küzdött, a kérdés az volt, hogy kibírják-e a nyomást. Egyszer egy szabadrúgásnál még kisegített a kapufa, de a 87. percben egyenlített a Lajosmizse. Faddikorr-Kiskunhalasi FC–Lajosmizse 1-1. Az U19-es csapat viszont folytatta remek sorozatát. A 16. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, de 6 perccel később Fodor Zsombor egyenlített. Innentől nem volt megállás. Csorba Márk kétszer, Miskei László kétszer, Keresztúri Márk, Pocsai Ákos és Földes Péter egyszer-egyszer volt eredményes, így kiütéses siker született. Faddikorr-Kiskunhalasi FC-Lajosmizse 8-1. A halasiak vezetik a tabellát. jáger

Összesen 64 csapat fogadta el a szervezők meghívását, közel 600 sportoló cselezett, védekezett, támadott, sírt és nevetett a Buborékban az elmúlt hétvégéken. A Szilády RFC és a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület a támogatók segítségével szervezte meg a téli kupasorozatot a Buborékban. Az utolsó állomás a Szilády-BD Trader Kupa volt, amelyet már kilencedik alkalommal szerveztek meg. Az U7-es korosztály csapatai közül kilencen vállalták a szereplést. A házigazda két válogatottja mellett Bajáról, Kecskemétről, Paksról, Szegedről érkeztek csapatok, de elfogadta a szervezők invitálását a Carvalho Akadémia és a Grosics Gyula Akadémia is. A kupán izgalmas mérkőzéseket láthattak a nézők és a szakemberek. A három csoportban zajló küzdelmek után a helyezések alapján játszották le a helyosztókat. A Szilády RFC kék nevű csapata a második helyet szerezte meg a LUA Baja mögött, a Carvalho Akadémiát megelőzve. A torna válogatottjába két halasi került Kárász Bence és Paor-Smolcz József személyében. Kép-szöveg: JL

Várhegyi József-emlékverseny Már 43. alkalommal rendezte meg a Szent József Katolikus Általános Iskola az Ifj. Várhegyi József Asztalitenisz Emlékversenyt. A házigazda intézmény tornatermében közel harminc versenyző lépett asztalokhoz, hogy izgalmas mérkőzések után dőljenek el a helyezések. Még a hetvenes évek végén kezdődött az Ifj. Várhegyi József Asztalitenisz Emlékverseny sorozata. A fiatalon elhunyt tehetséges sportoló tiszteletére alapították a megméretést utánpótláskorú pingpongosok számára. A Szent József Katolikus Általános Iskola vállalja évről év-

re a rendező szerepét, idén is az intézmény tornatermébe várták a versenyzőket. A hazaiak mellett ismét eljöttek a tázláriak, akik egyre érettebb játékot mutatnak A megméretésen az alsó és felső tagozatosok is játszottak. A végeredmény izgalmas, szoros mérkőzések után alakult ki. A

Halmágyi Endre ezüstérmes volt

Dózsa Luca győzött 3-4. osztályos fiúknál Földvárszki Viktor (Szent József-iskola) nyert, a lányoknál a tázlári Balogh Laura volt a bajnok, a hazai színekben versenyző Krepsz Leonóra második volt. Az 5-6. osztályos fiúknál Németh Balázs (Tázlár) győzött Nagy Máté és Dózsa Botond előtt. A lányoknál Dózsa Luca volt az első Hanák Zsuzsannát és Horváth Lilit megelőzve. A 78. osztályosoknál Fenyvesi Kevin (Tázlár), Halmágyi Endre és Madaras Ádám volt a sorrend. Kép-szöveg: JL


SPORT 19

2020. MÁRCIUS 11.

Az erő is a kettlebellesekkel volt a hétvégén Kettlebell országos bajnokságot rendezett a hétvégén a Hard Work Crosstraining. Szombaton és vasárnap is benépesült a Bundzsák Dezső Sportközpontban található edzőterem. A halasiak kiváló házigazdának bizonyultak, erről tanúskodnak a személyesen elmondott és a világhálón megjelenő dicséretek. Suhajda Laca ezúttal sérülése miatt nem tudott versenyezni, de a többi hazai kettlebelles kitett magáért. Erő, akarat, taktika, kitartás is kell ahhoz, hogy valaki jó kettlebell-versenyző legyen. Nem elég a vaskos izomzat, ha nem párosul az összes többi tulajdonsággal. Láttunk több példát arra, hogy taktikus versenyzéssel nagyon komoly eredményeket lehet elérni az országos bajnokságon is. A kiskunhalasi Hard Work Crosstraining volt a házigazdája az idei megméretésnek, két napon át több kategóriában a legkisebbektől egészen a senior korú kettlebellesig mindenki rajthoz állt. Suhajda Lacáék igyekeztek olyan körülményeket teremteni, hogy minden résztvevő és a szépszámú családtag, barát is jól érezze magát. A kétnapos megméretésen láthattunk néhány egészen fantasztikus teljesítményt. A sportág halasi elterjesztője, Laca ezúttal a szervezésből vette ki az oroszlánrészt, ugyanis bicepszsérülése miatt több hónapos kihagyás vár rá. A többiek viszont odatették magukat és remek eredményeket értek el. Suhajda Anna édesapját követve nyújt egyre jobb teljesítményt. Anna 30 perc alatt a 4 kilós eszközzel 659 ismétlést végzett, ezzel országos bajnoki címet nyert. Gál Péter is remek

teljesítményt nyújtott. Peti rutinos versenyzőnek számít, jerk 20 kilogrammban állt rajthoz. Ezúttal 550 alkalommal emelte fej fölé a szert, így ő

A halasi csapat

Gál Péter aranyérmes volt is aranyérmes lett. Az utolsó versenyszámban két kiskunhalasi hölgyért szoríthattunk. Suba Viktória half snetch 12 kilogrammban, míg Madaras Anna hosszú ciklus 12 kilogrammban versenyzett. Nekik is fél óra volt a penzum, ami nem akármilyen koncentrációt, erőt, kitartást igényel. Viktória 462-ig jutott, míg Anna 421

Suba Viktória 462-szer ismételt

alkalommal emelte magasba a 12 kilós kettlebellt. Mindkettejük jutalma aranyérem volt. – Nagyszerű kettlebell víkend volt! Remek szervezés, kedves sporttársak, értékes és tanulságos pillanatok, jó beszélgetések, szuper hangu-

lat, kiváló eredmények! Köszönöm a csapat nevében a Hard Work Crosstrainig team-nek a kitűnő versenyszervezést és a vendégszeretetet. Jövőre is jövünk – olvasható a közösségi oldalon tett bejegyzésben. Kép-szöveg: Jáger L.


20 SZÍNESBEN

2020. MÁRCIUS 11.

Falra fújja az álmait Sokan a graffiti szó hallatán még mindig illegálisan, az éjszaka leple alatt, házfalakra, vasúti vagonok oldalára elkészített színes firkálmányokra asszociálnak. Azonban napjainkban már egyáltalán nem erről van szó. Egy művészeti ággá nőtte ki magát az egykori underground kezdeményezés. A stílus nagy rajongója és művelője a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium egyik diákja, Pap Lukács is. tek magukkal gördeszkázni. Akkor láttam először olyat, hogy fiúk, festékszórókkal a kezükben különféle motívumokat fújnak a deszkáikra. Azonnal megfogott ez a stílus, és hamar kiderült, hogy bár a rajzolásban nincs túl nagy tehetségem, a graffitik világában könnyedén elboldogulok. A suliban először a füzeteimbe kezdtem rajzolgatni órákon, aminek a tanáraim nagyon nem örültek. Ez nem tántorított el, addig gyakoroltam, míg végül Ausztriába kiköltözvén megvettem az első festékszóróimat, amikkel már nagyobb alkotásokat is be mertem vállalni. Soha nem rongáltam meg semmit, csak legális graffiti falakra fújtam, mégis a

mai napig tapasztalok olyat, ha valaki megtudja rólam, hogy ez a hobbim, úgy néznek rám, mint egy bűnözőre – osztotta meg velünk Lukács. Tanára, Kollarics Gábor elárulta, a tehetséges fiatalember rajzból szeretne érettségizni, és arra törekszik, hogy saját alkotásain keresztül a streetart művészetet is belecsempéssze a vizsgaanyagába. Kép-szöveg: Szőri Attila

RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA

A füstös ízek szerelmeseinek Van, aki levesnek, van, aki tartalmas egytálételnek nevezi. Egy biztos, ha ebből valaki megeszik egy kiadós adagot, feltöltődik energiával jó pár órára. Bableves füstölt sonkával Hozzávalók: 50 dkg bab, 50 dkg füstölt sonka, 3 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, 1 db vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 cs. petrezselyem, 1 db kisebb zellergumó, 3 db krumpli, 1 db tojásból csipetke, só, bors, babérlevél zsír, liszt és pirospaprika a rántáshoz. Elkészítés: a babot egy éjszakára hideg vízbe áztattam. Másnap a sonkát egyben megfőztem félpuhára. Hagytam a főzővízben kihűlni, majd felkockáztam. Fazékba raktam a leszűrt babot és a felkockázott sonkát, felöntöttem vízzel (a sonka főzőlevét is használhatjuk), amikor pedig felfőtt, beleraktam a feldarabolt zöldségeket és a fűszereket. A csipetkéhez egy tojást sóztam és

FOTÓ: SZŐRI ATTILA

A graffitis srác leginkább füzetekbe szeret rajzolgatni, festékszóróval is legtöbbször képkeretbe foglalt vászonra vagy falapra fúj csak. Festett már falra is, persze csak legális helyeken. – Hét- vagy nyolcéves lehettem, amikor a bátyámék kivit-

annyi lisztet adtam hozzá, amennyit felvett. Elcsipegettem, majd a levesbe szórtam. Amikor feljöttek a leves felszínére már meg is főttek. Elkészítettem a rántást: kevés zsiradékon megpirítottam a lisztet, hozzáadtam az összezúzott fokhagymát és a pirospaprikát. Felöntöttem hideg vízzel, csomómentesre kevertem és a leveshez adtam. Megszórtam a felaprított petrezselyemmel, és pár percig forraltam. Amint elkészült, azon melegében tálaltam. Kellemes időtöltést kívánok a konyhában minden kedves olvasómnak! Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.