2020. május 27. • XXXIV. évfolyam 22. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
2 HIRDETÉS
2020. MÁJUS 27.
2020. MÁJUS 27.
FÓKUSZBAN 3
Adni, kapni 436 milliós kormányzati támogatás A koronavírus-járvány egészségügyi következményeinek kezelése mellett a gazdasági hatások kezelése terén számos gazdaságvédelmi intézkedést hozott az Orbán-kormány. Ennek része a versenyképességi program támogató rendszere. A lehetőség keretében két halasi vállalkozás, a Merkbau Kft. és a Térváz Kft. jutott jelentős támogatáshoz. Az erről szóló okiratot mindkét cég vezetője a Külgazdasági és Külügyminisztériumban vette át a múlt héten. Két alkalommal is halasi vállalkozások vezetői jártak a Külgazdasági és a Külügyminisztériumban a múlt héten. A Merkbau Kft. részéről Merényi Jakab tulajdonos ügyvezető igazgató,
Merényi Jakab, a Merkbau Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója mondta, hogy kéri a kormánytól újabb források megnyitását a versenyképesség-növelő program számára. Csak hétfőn 14 cég kért ilyen támogatást, a meghirdetés óta már
Bányai Gábor a cégek eredményességéről beszélt míg a Térváz Kft. képviseletében Tóth Ferenc tulajdonos ügyvezető vette át a támogatásról szóló okiratokat. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átadókon el-
540. A jelentkezők összesen 260 milliárd forint értékű fejlesztést vállaltak – mondta. Ezen vállalkozások sorába tartozik a két kiskunhalasi érdekeltségű építőipari vállalkozás. Mindket-
tő cég nagy volumenű, konkrét beruházásokat vállalt, amelyekkel munkát és munkahelyeket biztosítanak a jövőben. A Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. 580 millió forintos beruházása több mint 287 millió forint költségvetési forráshoz jut. Merényi Jakab, a kiskunhalasi cég ügyvezető igazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a válság átmenetileg visszavetette a fejlesztéseket, de szeretnének ácsés asztalosüzemet építeni, és a nyílászárógyártást is áttelepítenék nagyobb telephelyre, ahol legkésőbb 2021-ben el is kezdődhetne a termelés. A Térváz Építőipari Kft. 298 millió forintot meghaladó beruházásához 149 millió forintot nyert el. Az átadón résztvevő Bányai Gábor ország�gyűlési képviselő kiemelte, hogy a cég a minőségi munkára helyezi a hangsúlyt, korábban is komoly innovációkat hajtott végre. Különösen fontosnak nevezte, hogy a kormány gyorsan el tudta indítani ezt a támogatási lehetőséget hazai forrásból. Kovács Iván
FOTÓK: KÜLÜGYMINISZTÉRIUM SAJTÓIRODA
Nem tudom, hogy ki volt az, de hálás vagyok neki és a családjának is. Ildikó mondta ezt nekem abban az interjúban, amelyet a napokban készítettem el. A kiskunhalasi családanyának és nagymamának több mint öt évvel ezelőtt volt májátültetése. A donorról minimális információi vannak, de tőle kapta vissza az életet. Ildikó jól tudja ezt, egyetlen pillanatig sem felejtette el, de ő az a típus, aki ezt igyekszik minden fronton meghálálni. Gondoljunk csak abba bele, hogy van egy alapbetegség, amel�lyel úgy-ahogy megtanultunk élni és kiderül, ez csak a kezdet. Az élet folytatásához kell egy másik életnek a vége. A remény, hogy nem lesz késő, hogy lesz alkalmas szerv. Olyan valamit ad nekünk az az ismeretlen, amit mástól nem kaphatunk meg. A boldog hétköznapokat, a szerető férj gondoskodását, az unokák ölelését, a barátokkal közös utazások élményét. Az életet. Ildikó személyes története, amilyen őszinteséggel mert és tud beszélni erről, példaértékű. Mint ahogy a hozzáállása a szervdonorsághoz is az. Öt év és öt hónap telt tel a műtét óta. Megtehette volna, hogy visszább lép és éli tovább az életét. De ő érezte, hogy mit és men�nyit kapott. Számára természetes volt, hogy amikor csak teheti, akkor ad. Tanácsokat, személyes élményeivel, tapasztalataival segíti azokat, akik még a nagy ismeretlen és a műtét előtt állnak. Ildikó rendszeresen részt vesz a Magyar Szervátültetettek Szövetsége rendezvényein. Új életéhez új barátokat szerzett, boldog, kiegyensúlyozott. Adni jobb, mint kapni – tartja a mondás. A szervátültetettek számára különleges jelentése van ennek. Abban biztosak lehetünk, hogy aki kapott, az szívesebben ad is. Ha úgy adódik, akkor az élete végével egy másik élethez ad esélyt. Jáger Levente
Középen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, jobbról az első Tóth Ferenc, a Térváz Kft. tulajdonosa, a harmadik Bányai Gábor országgyűlési képviselő
4 EGYENRUHÁSOK Útonállók
Útonállók ellen emelt vádat a halasi ügyészség. A vádirat szerint a vádlottak 2018. december 13-án, dél körül egy Kiskőrös környéki községbe utaztak vásárolni. Ketten közülük bementek egy italkimérő helyre, ahol összetalálkoztak egy ismerősükkel, az ügy egyik vádlottjával. A vádlott egy korábbi sérelme miatt durva hangnemben távozásra szólította fel az egyik kiskunhalasi férfit. A sértettek távoztak is a helyszínről és harmadik társukkal együtt autóval Kiskunmajsa felé indultak. A sértetteket elküldő vádlott és a másik vádlott egy ismeretlen bűntársukkal együtt egy gépkocsival utánuk indultak, hogy bántalmazzák őket. Az 5405 számú úton utol is érték a sértetteket, megelőzték az autójukat, elébük vágva megállásra kényszerítették őket. Az egyik sértett kiszállt az autóból és kérdőre akarta vonni a vádlottakat, amikor az ismerős vádlott is kiszállt és szó nélkül ököllel megütötte a sértett fejét, amitől a férfi az autó motorházára esett. A vádlott ezután az autóból kirángatta a másik kiskunhalasi sértettet azzal a felszólítással, hogy „gyere, szállj ki te, rohadék, itt fogsz megdögleni”, majd ököllel folyamatosan ütötte a fejét és a hátát. Eközben a másik vádlott is csatlakozott a bűntársához és hátulról, ököllel megütötte az őket számon kérni akaró sértettet. Ekkor a harmadik, ismeretlen bűntárs is beszállt a verekedésbe és testszerte rugdosni kezdték a földön fekvő, mentőért könyörgő sértettet. Eközben a másik kiskunhalasi sértett elmenekült a helyszínről, a közelben elbújt és telefonon értesítette a rendőrséget. A két sértettel együtt utazó harmadik férfi végig az autóban maradt, nem mert kiszállni. A bántalmazások miatt az egyik sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket, míg a másik férfi 8 napon túl gyógyuló könyökcsúcstörést szenvedett. A könnyebben sérült férfi kérte a támadóinak a megbüntetését. A szabadlábon védekező vádlottakat a járási ügyészség súlyos testi sértés bűntettén és könnyű testi sértés vétségén kívül aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével is vádolja. A vádlottak bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. jel
2020. MÁJUS 27.
Kigyulladt ház, égő aljnövényzet – munkában a halasi tűzoltók Az elmúlt időszak száraz időjárása miatt közel 30 alkalommal riasztották a halasi tűzoltókat szabadtéri tüzekhez. Emellett több olyan káreset is történt, ahol lakóépületben pusztítottak a lángok. Kisszálláson és Tázláron is teljesen kiégett az ingatlan, utóbbi helyszínen holttestet találtak a riasztott egységek. Az elmúlt napokban több épülettűz kapcsán kaptak riasztást a kiskunhalasi tűzoltók. Kisszálláson egy héten belül két alkalommal is szükség volt a lánglovagok segítségére. Egy melléképületben keletkezett tűz, a kiérkező egységek gyors beavatkozásának köszönhető, hogy a lángok nem terjedtek át a főépületre. A másik esetben viszont lakhatatlanná vált egy családi ház, amely teljesen kiégett. Hiába érkeztek ki időben a tűzoltók, az ingatlant nem lehetett megmenteni. Múlt héten pedig Tázlárról érkezett riasztás, az Árpád utcában, a
sorház egyik épületrészében csaptak fel a lángok. Mire a kiskunhalasi és soltvadkerti tűzoltók a helyszínre értek, több helyiség lángokban állt és a tűz átterjedt az udvaron álló autóra is. A lánglovagok egy holttestet találtak, ezért az ügyben tűzvizsgálati hatósági eljárás indult a rendőrség bevonásával. Megszaporodott az elmúlt hetek-
ben a szabadtéri tüzek száma is. Orbán Balázs alezredes, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka elmondta, hogy közel 30 ilyen esetük volt. Két alkalommal magasabb riasztási fokozatra volt szükség, hogy megfékezzék a lángokat. A tiszt emlékeztetett rá, hogy továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben. Kép-szöveg: jáger
Vaslapáttal, nyereségvágyból gyilkolt Bár fellebbezett a döntés ellen, a Szegedi Ítélőtábla döntésének értelmében továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a 40 éves kiskunmajsai férfi, aki ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád. A vádlott lapáttal bántalmazta áldozatát, akinek az életét a gyors orvosi ellátás sem tudta megmenteni. 2018. szeptember 30-án, nem sokkal éjfél előtt egy 54 éves kiskunmajsai férfi zajt hallott az udvarából. Kiment, hogy megnézze, mi történt, ám egy akkor még ismeretlen személy vaslapáttal ütlegelni kezdte, majd fojtogatta is, pénzt követelt tőle. Először még ki tudott szabadulni a szorításból és be is menekült a házba a férfi, ám a támadója utánament, betörte a bejárati ajtó ablakát, egy autópumpával bántalmazta a sértettet. Továbbra is pénzt követelt, átkutatta a szobát, de nem talált semmit. Nem sokkal később, anélkül, hogy bármit is magá-
val vitt volna, elhagyta a helyszínt. Az elkövetőt öt órán belül elfogták a nyomozók, a 40 éves támadó beismerő vallomást tett. A megtámadott férfi a gondos orvosi ellátás és több, életmentő beavatkozás ellenére is elhunyt. A nyomozás lezárult, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a többszörösen büntetett férfivel szemben. A terhelt bűncselekménye 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés-
sel büntethető. A Kecskeméti Törvényszék a vádlott letartóztatását a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte, amely határozattal szemben fellebbezést jelentettek be. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság végzését megalapozottnak ítélte, indokaival egyetértett, ezért a törvényszék határozatának helybenhagyását indítványozta az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla felé. Jáger L.
GAZDASÁG 5
2020. MÁJUS 27. Tóth Zoltán:
Ötszörös is lehetett volna az eladás
A koronavírus-járvány hírére kora tavasszal elkezdték felvásárolni az emberek a lisztet a boltok polcairól. Tóth Zoltán, a Szatmári Malom Kft. kiskunhalasi üzemének kereskedelmi vezetője érdeklődésünkre azt mondta, kétszeresére emelkedett az igény, a kicsomagolt liszteket érintően pedig ötszörösére is nőhetett volna az értékesítés. A vevők részéről megmutatkozó élénk érdeklődés azóta alábbhagyott. Csökkent a kereslet, sőt hírek szerint a pékáruk sem fogynak olyan jól az elmúlt hetekben, mint korábban. Azok, akik még mindig otthon tartózkodnak, próbálják felhasználni a felhalmozott árumennyiséget a spájzokból. kezett februárban. Ezzel tudtuk teljesíteni a rohamot. A malomipari technológiai fejlesztések, gépcserék végére érünk lassan. Elkészültek az új búzatároló-silók. A malomudvarban aszfaltozásra, betonozásra, tereprendezésre kerül még sor. } Közeleg az aratás ideje. Milyen termés várható az előzetes becslések alapján? – Nem látjuk még. Nagyon várjuk az esőt. Kalászolásban van a búza. Eddig nem olyan fényesek a gabonatáblák. Szükséges volna, hogy szem is legyen a kalászban. } Honnan fogad beszállítókat a halasi malom? Történtek előzetes } Mennyi lisztet értékesít egy év- szerződéskötések? – Van előkötésünk a júliusi, auben a halasi malom? átmeneti időszakra. – Átlagosan 36 ezer tonna búzát gusztusi szoktunk őrölni. Ennek megfelelően kerül sor a liszt eladására. } Mikortól volt érezhető idén, hogy nagyobb a kereslet a liszt iránt? Hányszorosára nőtt? – Március második hetétől ugrott meg drasztikusan. Addig is majdnem 100 százalékos kapacitással ment az üzem. Hirtelen duplájára nőtt a kereslet. Ami a kicsomagolt liszteket érinti: akár ötszörös is lehetett volna az eladás az előző márciushoz képest, ha le tudtuk volna gyártani azt a mennyiséget. A dupláját tudtuk. } Hogyan sikerült eleget tenni a megrendeléseknek? Milyen átcsoportosításokra, bővítésekre volt szükség? – Plusz munkaerővel oldottuk meg. Voltak beugrós embereink, akik pedig itt voltak korábban, azok többet dolgoztak az említett időszakban. } Milyen felújításokra, fejlesztésekre került sor az elmúlt hetekben, hónapokban? – Számunkra új kiszerelőgép ér-
Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezik Halasra a legtöbb búza. Olykor Tolna és Somogy megyéből is jön. } Milyen tárolókapacitás áll most rendelkezésre? – Jelenleg 18 ezer tonnát tudunk tárolni, ami fél évre elegendő. } Újabb csúcsidőszak várható az üzemben. Mettől meddig tart a learatott termés átvétele? – Kicsit előrébb tartanak a búzák
a fejlődésben. Június végétől szeptemberig vásároljuk fel a búzát. } Lehet-e számítani áremelésre? Hogyan befolyásolja a piaci viszonyokat a koronavírus-helyzet? – Kicsit átrendeződik a piac, ami az országokat illeti. Itthon nem annyira. A felvásárlási árakat az euro árfolyama tudja befolyásolni. Új árakat mondani 2 hónap viszonylatában még nem tudunk. Kép-szöveg: Pál László
6 MAGAZIN
2020. MÁJUS 27.
Sári Katalin:
Lehet és kell másképpen élni
Békében van Istennel és önmagával. Így fogalmazott a karanténhelyzet után Sári Katalin. A kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör vezetője úgy gondolja, meg kell érteni ennek a megváltozott életnek az üzenetét: Állj meg, ember!
} Mire tanítottak téged az elmúlt, otthon töltött hetek? – Lassításra, befelé fordulásra, elcsendesedésre. Lassításra, hiszen nagyon sokat vállaltam magamra, mert sokfelé próbáltam megfelelni. Eléggé telítettek voltak a napjaim, ezért kevésbé figyeltem saját magamra. Most végezhetek olyan tevékenységeket, amelyekre azelőtt kevesebb időm jutott. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb ajándéka az idő. Igyekszem hasznosan tölteni. Befelé fordulás abban az értelemben, hogy sokszor elgondolkodtam: miért éppen most történik ez velünk? Arra jutottam, hogy a világ már olyan őrült rohanásban, hajszában volt, hogy elfelejtettünk élni. Nem az igazán fontos dolgokra figyeltünk. A túlfogyasztás, a pénz hajhászása tönkretette a családi kötelékeket. Az emberi kapcsolatok megritkultak, a segítőkészség háttérbe szorult. Az ember pusztította és tönkretette a környezetét. Ha úgy tetszik, akkor most kaptunk egy figyelmeztetést: lehet és kell másképpen élni. Azt gondolom, meg kell értenünk ennek a megváltozott életnek az üzenetét: Állj meg, ember! Gondolkodj el, mit művelsz és lassíts! Hiszem, hogy nagyon sokan megértették ezt, legalábbis a baráti körömben így tapasztalom. Hiszem, hogy egy jobb, emberibb világ következik ezután. Az elcsendese-
dés azt jelenti, hogy sokkal több időt fordítok saját magamra. Jut idő figyelni a belső csendre, a gondolataimra. Ha az ember sokat ad magából, töltődnie is kell. Nálam ez zenehallgatást, az irodalmi műfajok közül főleg versolvasást, kerékpározást jelent és azt, hogy több időt fordítok olyan tevékenységekre, amelyek kikapcsolnak. } Milyen érzéseket váltott ki belőled a karanténhelyzet? – Örömet és hálát érzek, sokkal inkább, mint bármikor. Talán illetlen dolog ilyen nehéz helyzetben örömről beszélni, mégis azt gondolom, hogy ha az ember úgy fejezi be
a napjait, hogy végiggondolja, milyen apróbb-nagyobb örömök érték aznap, ha erre fókuszál, akkor tulajdonképpen nem tesz mást, mint felbontja az ajándékokat, amiket aznap kapott. Meg kell végre tanulnunk állandó panaszkodás és ítélkezés, bosszankodás helyett örülni és hálásnak lenni akár apróbb dolgokért is. Ez nem jelenti azt, hogy nem figyelek a világ dolgaira. Nem vagyok naiv és vak, tudom, látom a sok szörnyűséget, de ha beleragadnék ebbe, ha csak a rosszat engedném be, az betegítő lenne. Köszönöm, de nem ezeket akarom levenni a polcról, még akkor sem, ha ott vannak. Inkább a nevetést, az örömet, a minket körülvevő csodákat teszem a kosaramba. Békében vagyok Istennel és önmagammal. } Kikkel tartottad a kapcsolatot szorosabban?
„A világ már olyan őrült rohanásban, hajszában volt, hogy elfelejtettünk élni.” – A családtagjaimmal, a barátaimmal, az irodalmi klubtársakkal, a tanítványaimmal és kedves ismerősökkel. Gyakrabban hívtuk egymást vagy írtunk egymásnak, mint eddig bármikor. Úgy érzem, az irodalmi klubtagok most közelebb állnak a szívemhez, mint valaha. } Pedagógus vagy. Voltak óráid az elmúlt időszakban? – Igen, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Szakgimnáziumban továbbra is megtarthattam az óráimat gyógypedagógusként, aminek nagyon örülök. Megmaradt a diákjaimmal a közvetlen kapcsolat az interneten keresztül is. } A József Attila Irodalmi Kör vezetője vagy. Tervezitek már a következő személyes találkozót a tagokkal? – Igen, május 30-án tervezzük a következő összejövetelünket a Szakiban. Már alig várom a személyes találkozást és tudom: a többiek is így vannak ezzel. } Az alkotás magányos műfaj az irodalom vonatkozásában. Adott-e ihletet a koronavírus-járvány előidézte helyzet karanténversek, prózai művek írására? – Az elmúlt időszakban elküldtem néhány írásomat a Nyírségi Gondolat című országos lefedettségű irodalmi folyóiratba, ahol van egy saját rovatom Kávészünet címmel. Szeretek emberekről írni, illetve a mindennapok élethelyzeteiből is merítek témákat. Kép-szöveg: Pál László
2020. MÁJUS 27.
OKTATÁS 7
Dékáni-ballagás 2020 Kedves Ballagó Diákjaink, kedves Szülők! A végzős diákoknak az utolsó tanév mindig más, mint a többi, hiszen ez az a tanév, amelyben számot kell adni tudásotokról, ez az az év, amikor életetek egyik legnagyobb számonkérése – az érettségi – áll előttetek. Amikor ezt a tanévet elkezdtük, nem gondoltuk, hogy ez a tanév lesz mindannyiunk legrendkívülibb tanéve. Ennek a tanévnek a vége felborított minden megszokott rendet, kialakult szokásokat. Nehezen kezdtük, nehezen folytattuk, de aztán elkezdett működni az új keretek között is. Sok munkája volt ebben mindenkinek, Diáknak, Tanárnak Szülőknek egyaránt. Úgy kellett az érettségire felkészülni, hogy a tanítás-tanulás folyamatában nem volt meg a jól megszokott kontaktus. Ennek ellenére – azt gondoljuk – az érettségire eredményesen felkészültetek, tanúbizonyságot tettetek a felelősségteljes hozzáállásról. Nehéz volt, de abból, hogy ilyen körülmények között is meg tudtunk felelni a követelményeknek, erőt meríthetünk, mert képesek voltunk rá.
Az érettségi-megszerzést az ember életében fontos eseménynek tartjuk, mert ezt követően egyre inkább önállóan kell élnetek, egyre inkább nagyobb felelősség hárul rátok, a gondoskodottból fokozatosan gondoskodó lesz, először önmagáról, aztán másokról is. Az iskolában vagy az azon kívül végzett tanulmányaitok során ezt kell elsajátítanotok, erre kell képessé válnotok. Az iskola és Szüleitek arra törekedtek és törekszenek, hogy beállva a generációk hosszú sorába Ti is képesek legyetek erre. Lehet, hogy Ti nem vettétek észre, de négy év alatt rendkívül sokat változtatok. Fiatal felnőttek lettetek, készen arra, hogy az élet minden területén helytálljatok, és fokozatosan átvegyétek a stafétát a felnőtt generációktól. Biztos vagyok benne, hogy Szüleitek is büszkék rátok, arra, hogy olyan felnőttek lettetek, akik képesek folytatni és meghaladni azt, amit Ők elkezdtek. Mi is büszkék vagyunk rátok!
Nemcsak Ti gazdagodtatok az elmúlt négy évben, hanem az iskola is. Az itt eltöltött idő alatt sikereitekkel, személyiségetek gazdagságával nyomot hagytatok, tovább erősítettétek a Dékánit. Ezt ezúton is köszönöm Nektek. Kedves Szülők! Ballagó fiataljaink nagyrészt az Önök munkájának köszönhetően érték el sikereiket, lettek olyanok, akikre most mindannyian büszkén és optimistán nézünk. Megtisztelte-
tés volt, hogy bíztak Bennünk annyira, hogy négy évig partnerük lehettünk ebben a munkában. Diákjaink túlnyomó többségétől nem búcsúzunk, hiszen tanulmányaikat a következő tanévben is nálunk folytatják a szakképző évfolyamon. Akik most elmennek, azoknak kívánok sok sikert az életben, és bárhová is kerülnek, szívesen várjuk vissza Őket, akár baráti beszélgetésre, akár azért, hogy segíthessünk, de az is nagyon jólesik, ha beugranak, mert látni szeretnék volt iskolájukat, kedvelt tanárjaikat. Kedves Diákjaink! A híres író, Gabriel García Márquez mondta: „Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, a boldogság a hegyoldal megmászásában rejlik.” A cél nagyon fontos, de az út az, ami igazán lényeges, mert életed egészét úton töltöd. Remélem, a Dékáni olyan út volt, amely közelebb vitt céljaitokhoz, és sok értékes tudást, tapasztalatot, kapcsolatot szereztetek ezen az úton. Molnár Nándor igazgató
Húsz ajándék laptop a helyi oktatásba
A kormány döntése alapján a tanév végéig folytatódik az otthoni, digitális tanulás. Vannak diákok, akiknek nehézséget okoz ez, hiszen otthonukban nincsenek meg a szükséges műszaki eszközök. Ezen a helyzeten kívánt javítani Balogh Gábor kétszeres világbajnok magyar öttusázó, Tóth Zoltán vállalkozó és Bányai Gábor országgyűlési képviselő (képen fent), akik húsz laptopot hoztak városunkba, rászoruló fiatalok számára. – Bízom abban, hogy azok az emberek, akik megtehetik, hogy hozzánk hasonlóan adományozzanak, inspirációt kapnak a mostani
felajánlásunkat látva, és majd ők is segítenek rászorulókon – nyilatkozta Tóth Zoltán vállalkozó, aki ezer szállal kötődik városunkhoz.
Bányai Gábor országgyűlési képviselő elmondta, az eddig átadott laptopok mind nagyon jó helyre kerültek. – Sok pozitív visszajelzést kaptunk már, sokan hálálkodnak azért, hogy a gyermekeik ezeknek a számítógépeknek köszönhetően tudják tartani a szintet osztálytársaikhoz hasonlóan. Nem kérdéses, hogy ha segítségre van szüksége valakiknek, akikor nekünk, akik megtehetjük, össze kell fognunk az érdekükben – mondta a képviselő. Az adományozók között volt Balogh Gábor kétszeres világbajnok magyar öttusázó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is. – Szerencsére az elmúlt tíz évben már én is megtehetem azt, hogy támogatok embereket, szervezeteket. Adakozni nagyon fontos, ha pedig gyerekekről, fiatalokról van szó, akkor ez különösen igaz – fejtette ki a világbajnok. A Szilády-gimnázium igazgatónője és a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola igazgató-
ja is nagyon hálás volt az adományozóknak. Azt mondták, a rászoruló diákok remekül tudják majd használni a gépeket az otthoni tanulás során. Kép-szöveg: Szőri Attila
8 PORTRÉ
2020. MÁJUS 27.
A májátültetésnek köszönhetem, hogy most is játszhatok az unokáimmal Aki ismeri Mártonné Dudás Ildikót, az tudja, hogy pozitív személyiség, aki sohasem adja fel. Többek között ennek is köszönhető, hogy türelemmel viselte súlyos betegségét és azt az öt évet is, amíg a máj-transzplantációs várólistán volt. Ma már derűsen, csipetnyi humorral, de hihetetlen életkedvet sugározva mesél a nehéz időszakairól, a fájdalmairól, a várakozásról, a reményről. Azt mondja, mindig az éltette, hogy ott volt mellette a férje, József, a gyermekei és a családja. A transzplantáltak szövetségében pedig új barátokra lelt és szívesen segít másoknak is.
} Hogy kezdődött? – Gyermekkorom óta emésztőrendszeri problémáim voltak, aztán 1981-ben, amikor megszületett a fiam, kiderült, hogy van egy vastagbél-gyulladásom. Ez időnként jött elő, viszont akkor nagyon súlyos állapotba kerültem, szóba került a műtét is. 1999-ben kacsasütési időszak volt, már a szagtól is begörcsölt az epém. A körzeti orvoshoz mentem, a laborleletem alapján a májfunkciómmal voltak komoly problémák. Úgy döntöttem, hogy felhívom Szegeden Nagy Ferenc profes�szor urat, aki már korábban kezelt a vastagbélproblémám miatt. Másnap megvizsgált és feltette a kérdést: iszom-e alkoholt? Mikor mondtam neki, hogy nem, akkor jelezte, nagyobb a baj. Befektetett a klinikára és három nap múlva kiderült, hogy olyan komoly májproblémám van, aminek a vége
transzplantáció lesz. } Ez azért mélyütés lehetett… – Egy pillanatra megrogytam, pedig én alapvetően pozitív személyiség vagyok. Kérdeztem, hogy ez mikorra várható. A válasz az volt, hogy lehet holnapután, de lehet egy év múlva is. Bizonytalanság volt az egészben. Megkérdeztem, én mit tehetek azért, hogy ezt elkerüljem, de a profes�szor azt mondta, semmit. } Ismerve önt, ezt nem hiszem, hogy elfogadta. – Világéletemben hitetlen voltam a gyógynövényekkel kapcsolatban, sőt kinevettem másokat, akik ezeket alkalmazták. Valamit tenni akartam magamért, nem tudtam elfogadni, hogy harmincegynéhány évesen ilyen helyzetbe kerültem. Elkezdtem kutatni a gyógynövénykészítmények után, sok mindent ki is próbáltam. Egyik-másiktól nagyon rosszul
voltam, végül egy barátnőm adott egy kanna táplálék-kiegészítő gélt ajándékba. Attól jobb lett a közérzetem. Ennek hatására magam is vásároltam ilyen terméket és kilenc egészséges évet kaptam. } Mit szólt hozzá az orvosa? – Nem tiltotta, azt mondta, rám bízza a döntést. A szervezetem úgyis jelezni fog, ha baj van. A korábbi betegségemre természetesen továbbra is szedtem a gyógyszeremet. Orvosokkal is egyeztettem, akik ismerték a terméket, előadásokra jártam, képeztem magam. Az eredményeim jók voltak, dolgoztam, sikereim voltak. } Mikor jött elő újból a betegség? – Allergiás lettem a gyógyszeremre és ez végképp belobbantotta a májamat, besárgultam. A professzor úr – akinek nagyon hálás vagyok és meggyőződésem, ha ő nincs, akkor nem beszélgethetnénk –, elküldött Budapestre, a transzplantációs és sebészeti klinikára. Felmérték az állapotomat és adtak egy transzplantációs várólistára felvételi lapot. Harmincféle vizsgálat várt, amely alapján eldöntötték, hogy alkalmas vagye az átültetésre. Ez majdnem három hétig tartott.
gyulladásban voltak, de nem okozott súlyosabb panaszokat. } Az ilyen fajta tünetmentes betegség a legveszélyesebb. – Bizony, ez egy konszolidált időszak volt az életemben. Az epeutak elzáródása miatt megoperálták a májkapu vénámat, az áramlást segítő TIPS-et ültettek be. Aztán a régi szétporladt, újat kellett beültetni másfél év után. Erre azért volt szükség, mert an�nyira termelte a májam a vizet, hogy 2-3 hetente 9-10 liter folyadékot kellett lecsapolni a hasamból. Mindezekből látszott, hogy előbb-utóbb tényleg időszerűvé válik a transzplantáció. } Milyen volt a lelkiállapota? – Sohasem hagytam el magam. Mondjuk, lefogytam 45 kilóra, de mindig tenni akartam magamért. Mögöttem volt egy támogató család, egy pozitív környezet és én magam is nagyon akartam a gyógyulást. Bennem sohasem merült fel, hogy ennek rossz vége is lehet. Mondtam az ismerőseimnek, hogy engem ne sajnáljanak, a saját utamat kell végigjárni, jön egy jobb időszak majd. A férjem, a gyermekeim mindig mellettem voltak és azt hiszem, ez jelentette a legtöbbet.
„Mondjuk, lefogytam 45 kilóra, de mindig tenni akartam magamért. Mögöttem volt egy támogató család, egy pozitív környezet és én magam is nagyon akartam a gyógyulást. Bennem sohasem merült fel, hogy ennek rossz vége is lehet.” } Ez automatikus felkerülést jelentett a várólistára? – Még nem. Komoly vérvizsgálat várt még rám. Akkor kerülhet csak fel valaki a várólistára, ha a vérellátó szolgálat az év 365 napján tudja biztosítani számára az elegendő mennyiségű vért. Volt némi bonyodalom az egyik alfaktorral, de végül rájöttek, hogy mi volt a probléma. Végül rákerülhettem a listára, háromhavonta kellett kontrollra járnom. Viszont közben a májban lévő epeútjaim
} Én a beszélgetésünkből azt szűrtem le, hogy hullámzó volt az állapota. Egyszer fent és egyszer lent. – És itt nem volt még vége a megpróbáltatásaimnak. Voltak gyanús tünetek, később derült ki, hogy gyomorvérzésem volt. Na, ott és akkor éreztem először, hogy lehet, meg fogok halni. Kiszállt belőlem az erő, az élet. Mentőt hívtunk, a halasi kórházban már se kép, se hang nem volt. Az intenzív osztályon ébredtem fel,
2020. MÁJUS 27.
József mindenben támogatta és segítette feleségét, Ildikót
„… éjjel fél egykor megcsörrent a telefon. Mondták, éles riasztás volt. Jelezték, öt perc múlva jön a mentő. Volt riadócsomagom ös�szekészítve, felöltöztem, mire megérkeztek a mentősök.” megmentették az életemet, rendbe hoztak. Megint elvoltam a 45 kilómmal. } Mikor jött el az a bizonyos idő, amikor megcsörrent a telefon, hogy indulni kell, van megfelelő szerv? – Nem mindegy, hogy elsődleges vagy másodlagos befogadó vagy. Amikor felhív telefonon a transzplantációs központ, még nem biztos, hogy te következel. Egy team dönt mindenről. Nálam például a súlyomból kifolyólag a gyermekmáj-méret jöhetett csak szóba. Én egy hét híján öt évig voltam várólistán. Első alkalommal, amikor hívtak, másodlagos befogadó voltam. Mentő vitt Budapestre, ott aztán hosszú órák után derült ki, hogy én hazajöhetek, mert az elsődleges befogadó kapta a májat. } Ez milyen érzés volt? – Tudtam, hogy eljön az én időm is. A várólistán eltöltött idő alapján kerültem az első helyekre. A második riasztás 2014. szeptember 19-én érkezett. Pont egy átalakítás végén jártunk, festettünk, renováltunk. Este 11 órakor felraktam a hálószobában a függönyt, letusoltam, lefeküdtem és éjjel fél egykor megcsörrent a te-
lefon. Mondták, éles riasztás volt. Jelezték, öt perc múlva jön a mentő. Volt riadócsomagom összekészítve, felöltöztem, mire megérkeztek a mentősök. Mondták a férjemnek, hozzák a hordágyat, mondta Józsi, nem kell hordágy. Nem akarták elhinni, hogy ilyen jó állapotú beteggel találkoztak. Gyorsan felértünk Budapestre. } Mi volt a protokoll a megérkezés után? – Fertőtlenítő zuhanyzás volt, steril ruhát, ágyat kaptam. Megvoltak a laborvizsgálatok, ezután megérkezett Kóbori László professzor úr és megmérte a medencémet, jelezte: lehet, hogy picit nagyobb a máj és nem lesz nekem jó. Jó órával később kiderült, hogy el fog férni az új szerv, kezdődhetett az operáció. Délután fél kettő körül vittek be a műtőbe. } Mennyi ideig tartott az operáció? – Arra emlékszem, hogy az altatóorvos megkérdezte, hogy vagyok és kérte, számoljak el tízig. Simogatta az arcomat, ember volt és nem csak orvos, ez annyira jólesett, hogy nyugodtan el tudtam aludni. A következő kép az volt, hogy az intenzív osztályon fekszem és ébresztgetnek. Mondták,
hogy sikerült a műtét. Az operáció egyébként meglepően rövid volt, mi 10-12 órásra számítottunk, de 3,5 órát tartott. Kiderült, hogy az új eljárástechnikában én voltam az első páciens. Az intenzíven három napot, a klinikán két hetet töltöttem el. } Milyen volt ez az időszak? – Egy jó sztori ezzel kapcsolatban. Alighogy kikerültem az intenzív osztályról – ahogy a szobatársammal neveztük, a halál torkából – felhívtam Józsit, hogy hozzon be nekem sampont, hajkefét, tükröt és szemöldökszedő csipeszt. A férjem erre mondta azt, hogy ez volt az a pillanat, amikor teljesen megnyugodott. Ötödik nap hajat mostam, aztán sétáltam is, nem hagytam el magam. A már említett szobatársammal elneveztük magunkat csiga duónak, mert csak vánszorogtunk, olyan lassan tudtunk menni. Mercedes vágásunk van, ami azt jelenti, hogy a híres autógyár emblémáját jelképezi le a vágás a hasunkon. Amikor pedig először lépcsőztünk a műtét után, alig volt erőnk visszamenni az ágyunkig. Alig vártuk, hogy kimehessünk az udvarra, amikor ez megtörtént, késztetést éreztem, hogy átöleljem az egyik hatalmas tölgyfát, szinte éreztem az erejét, lüktetését. Hullottak a könnyeim, onnantól kezdve nagyon jó passzban voltam.
PORTRÉ 9 dőben. A mostani helyzet nekem ezért nem okoz egyáltalán problémát. Viszont nekem nagyon veszélyes időszak volt az elmúlt két hónap, el sem hagytam az otthonomat. } Nem is volt semmilyen komplikáció az elmúlt öt esztendőben? – A transzplantáció utáni negyedik napon kilökődési folyamat indult, annyira jó állapotban voltam, hogy túl alacsony gyógyszerszinttel adtak ki az intenzívről. Szerencsére ezen túljutottunk. Már itthon voltam, amikor decemberben tüdőgyulladást kaptam. Felhívtam az utógondozó orvosomat, felmentünk hozzá. Három és fél hetet töltöttem kórházban, de ezt is túléltem. Azóta is szedem a kilökődés-gátló gyógyszert és természetesen mellé a magam kis táplálék-kiegészítőit, nagy mennyiségben. } Ha jól tudom, azóta aktív tagja lett a Magyar Szervátültetettek Szövetségének. – Nagyon jó kis közösség alakult ki a májtranszplantáltak tagozatán belül is. Van egy Képzett Beteg elnevezésű programja, ezen családtaggal együtt lehet részt venni. Ez egy visszavezetés az életbe, hasznos tanácsokkal, tudnivalókkal. Életre szóló barátságok születtek már a szövetségen belül. Elválaszthatat-
„Alig vártuk, hogy kimehessünk az udvarra, amikor ez megtörtént, késztetést éreztem, hogy átöleljem az egyik hatalmas tölgyfát, szinte éreztem az erejét, lüktetését. Hullottak a könnyeim, onnantól kezdve nagyon jó passzban voltam.” } Mennyire változott meg ebben az elmúlt öt évben az életük? – Kaptunk kis útravaló csomagot. Szabályok vannak, amelyeket be kell tartanom, van, amit módjával, van, amit egyáltalán nem ehetek. Első időszakban steril környezetben kellett lennem, Józsin kívül mással nem lehetett személyes kapcsolatom. A családommal, az unokáimmal a kerítésen keresztül beszélgettem, kellő távolságot tartva. Eltelt egy hónap, először csak a felnőttek jöhettek el hozzám, aztán már jöhetett a két unoka is. Sétálgattunk az utcában szájken-
lanok vagyunk, még az átültetésünk napját is megünnepeljük, az a májszülinapunk. } Azt tudja, hogy kitől kapta a májat, ami az életet jelentette? – Nem tudom, hogy ki volt, nem is érdekes. Én hálás vagyok neki és a családjának is. A várakozás idején volt a gyermekeim esküvője, unokáim születtek, ott volt a családom, a férjem. Tudtam, hogy nem adhatom fel, tudtam, hogy élnem kell. Négy unokámmal játszhatok és ez mindennél fontosabb. Kép-szöveg: Jáger Levente
10 MAGAZIN
2020. MÁJUS 27. Szécsi Zoltán:
A zene nagyon fontos szerepet kap az életében. Budapesten tanult jazz-gitár szakon, majd lokálpatriótaként visszatért Kiskunhalasra. Több együttesben kamatoztatta már tehetségét, a legújabb formáció UNI néven alakult. Pályája alaku- } Budapesten folytattál zenei tanullásáról és a zenekar jövőjéről mányokat. Hol és milyen végzettséSzécsi Zoltánt kérdeztük. get szereztél?
Egyedi, izgalmas és eddig semmihez nem hasonlítható
Mester és tanítványa. Szécsi Zoltán, a kiskunhalasi gitáros srác egy balatoni jazztáborban találkozott először Lombos Mártonnal. Az énekes, előadó, dalszövegíró Lombos úr zenei projekteket koordinál, producerként dolgozik és műsorvezetőként is hallatja a hangját. – Egy nagyon kedves barátomnál, Juhász Attilánál voltam, aki Balatonbogláron oktatott, Zoli pedig diákként vett részt a programján. Megismertük egymást, beszélgetni kezdtünk. Zoli nagyon jó abban, amit csinál. Tudom, hogy jó muzsikus – mondta Lombos P. L. Márton.
– Az ETŰD Konzervatóriumba jártam 2 évig, jazz-gitár szakon végeztem. } Budapestet a lehetőségek városának tartják. Diploma után mégis vis�szatértél Kiskunhalasra. Miért döntöttél így? – Magyarország egy kis ország, nincsenek benne távolságok. Pár óra alatt az ország egyik végéből a másikba tudsz jutni autóval, így nem láttam jelentőségét, hogy Pesten vagy Kiskunhalason élek. Egyébként abban az időben, amikor ott éltem, még nagyon
alacsonyak voltak a zenészgázsik, nem volt kedvem napi 5-8 ezer forintért zenélni az éjszakában úgy, hogy még a taxit is nekem kellett fizetnem. Akinek voltak kapcsolatai, azoknak könnyű volt valamelyik tehetségkutatós vagy ismertebb előadó produkciójába bekerülni és abból megélni, de nekem nem voltak hozzájuk kapcsolataim. Party zenekarban meg nem szerettem volna játszani, ahol kiöli a közönség elvárása a zenekarból a zenei szabadságot, művészetet.
Félelmetes, hogy ez nem a karantén, hanem a karantén utáni időszak dala. Adja Isten, hogy visszataláljunk magunkhoz, de kettővel hátralépve éljünk! } A klipben kifutsz a városból az erdőbe. – Igen, visszarohanok a természetbe, ez az üzenete. A normálisnak tartott élet ne legyen újra olyan,
mint volt. Fontos visszatalálni magunkhoz, a családhoz. Én megint sprintelek nagyokat, mint gimis koromban. Bokszolok, saját testsúlyos edzéseim vannak. Rendszeresen tartok tesiórákat, főleg a gyerekeimnek, de szomszédok is jönnek. Alkalmanként 60-70 perces edzéseken veszünk részt. Kép-szöveg: Pál László
Lombos Márton:
Mi gyógyítja meg?!
A világ nem a megfelelő irányba halad. Ez a megállapítás foglalkoztatta Lombos Mártont, mikor feltette azt a kérdést, hogy mi gyógyítja meg. Dal lett belőle, mely a karantén utánra is aktuális mondanivalót közvetít. – Juhász Attilával írtuk ketten évekkel ezelőtt. Most Nagy Lacival, Gitanóval dolgozom együtt. Egymásra találtunk. Újragondoltuk, és Kardos Norbival, illetve Hildebrand Dórival felvettük. Aktualitása van. A Mi gyógyítja meg?! című dal arról szól, mit tehetünk, hogy helyreálljon valamiféle rend a világban. A kérdés nem a vírus okozta helyzetre vonatkozott. Feleségem, Timcsi érezte úgy, hogy a koronavírus idején hozzuk ki – tudtuk meg Lombos úrtól. – Évek óta rohangálunk, mint a mérgezett egér. Igazából 100 százalékosan nem is volt már ott az ember szinte sehol. Egy idő után arra nincs idő, ami miatt az ember beleszeretett a tevékenységbe. } Miben mutatkozik ez meg egy zenésznél?
– Sokat kell foglalkozni járulékos dolgokkal. Jó slágereket írunk, de egy évben párszor találkozunk a szerzőtársakkal. Alkotóként kapok egy fájlt. Minden sok-sok kör. Szeretem, de nem így kezdtük. Ültünk egy próbateremben, zenéltünk, alakultak a dalok. Szerettük, hogy együtt vagyunk. Úton a szerzőtársam, Juhász Attila felé egyszer azon gondolkodtam, hogy ezt a világot mi gyógyítja meg. A melódiámat aztán ő fordította le zenére. } A klip áprilisban jött ki. Azóta szabadabb lett az élet. – A klipet három óra alatt forgattuk Kocska Ádámmal március elején, a járványhelyzet kezdetén. Ahogy kezdték feloldani a karanténhelyzetet, észbe kaptam, elmúlik, és érvényes lesz újra. Fura ez az egész szituáció.
2020. MÁJUS 27. } Tartod a kapcsolatot az egykori zenésztársakkal? – Igen tartom, sőt szoktuk is látogatni egymást, szoktunk egymással zenélni. } Egyik volt tanárod, Lombos Márton Kiskunhalasra is ellátogatott. Milyen útravalót kaptál tőle? – Legyen a zenéd őszinte és egyedi, ne engedd el az álmaidat. } Milyen volt vele együtt zenélni, klipet forgatni?
– Marci szakmailag és emberileg is egy remek társ az együttműködéshez. Így nagyon jó és könnyű volt vele együtt dolgozni } Március közepe óta korlátozásokkal él együtt a lakosság a koronavírus-járvány miatt. Hogyan élted meg a karanténhelyzetet? Mit váltott ki belőled? – Nagyon nehezen. Nem tudtam fallabdázni, elmaradtak a zenekari próbáim, stúdiós dolgaimat is le kellett mondani a határzár, illetve a 2 hét karantén miatt. A boltok nyitvatartása és a vásárlók idősávban való korlátozása eléggé átszabta a megszokott rutint az életemben. } Új együttesed a UNI. Milyen céllal alakítottátok? – Hogy olyan zenét csináljunk, ami egyedi, izgalmas és eddig semmihez nem hasonlítható. Emberileg és zeneileg is önmagunk tudunk lenni, de közben nem nyomunk el senkit. } Milyen műfajt képvisel a zenekar? Mikorra tervezitek a bemutatkozást közönség előtt? – Ez egy nagyon nehéz kérdés…, remélem, önmagunk műfaját. Ha nagyon kategorizálni szeretném, akkor a hiphop, a metál és a brit pop egy nagyon érdekes násza. Nem adtunk magunknak határidőt, úgy dolgozunk, hogy minden egyes dal megkapja a megfelelő törődést és a lehetőségeinkhez képest a legjobban szóljon. Mivel a 4 zenekari tagból csak ketten élünk Halason, 3-an Magyarországon, így nem érdemes sietnünk. A jó dolgoknak idő kell, a még jobbaknak annál is több. Kép-szöveg: Pál László
MAGAZIN 11
Csorvási Kata:
Mackó Milu igazi családtag lett
Közel fél éve jelent meg a Mackó Milu naplója című könyv. Szerzője Csorvási Kata, akit a kötettel kapcsolatos visszajelzésekről kérdeztünk a gyereknap közeledtével. E jeles napot idén rendhagyó módon köszöntik férjével, Csorvási Zoltánnal. Karanténműsorukat május 27-én veszik fel harkakötönyi kertjükben. Lyra-gyermekdalok, mondókák és versek – köztük több mackós – lesznek repertoáron. } Az elmúlt év végén volt a Mackó Milu naplója című könyved bemutatója. Milyen visszajelzéseket kaptál azóta az olvasóktól? – Mackó Milu igazi családtag lett. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, nemcsak a gyerekektől és szüleiktől, hanem az angolul tanuló diákok tanáraitól is, köszönhetően a profi angol fordításnak. A gyönyörű maci fotókat pedig szívesen nézegetik még az olvasni nem tudó gyerekek is. } A hazai közönségtalálkozók mellett külföld is az úti célok között szerepelt. Hová jutottatok el eddig? – Január 25-én volt a bristoli Tűzmadár Magyar Iskolában egy könyvbemutató, ahol a gyerekek teljesen azonosulni tudtak Milu
a helyi könyvtárban és a bristoli kikötőben is sok fotó készült. } Milyen meghívások várnak még a karanténhelyzet után? – A Bács-Kiskun megyei könyvtárakon kívül számos könyvtár, óvoda és iskola is igényt tart Milu zenés könyvbemutatójára, de a külhoni magyar közösségek meghívásai is listán vannak, így több angliai magyar iskola, svéd és ausztráliai könyvbemutató várja a karantén végét. Természetesen mi is. } Mackó Milu már az interneten is elérhető. Mivel várja ismerőseit, rajongóit közösségi oldalán?
történeteivel, aki természetesen részt vett ezen a bemutatón. Mivel a gyerekek elhozták a találkozóra a kedvenc macijukat, így Milunak sok angol maci barátja lett, akikkel
– Mackó Milu már honlappal és facebook oldallal is rendelkezik. Ez utóbbira rendszeresen kerülnek fel aktuális fotók kisebb üzenetekkel. } Hogyan teltek számodra, a csa-
ládod számára az elmúlt hetek? Hogyan élted meg a bezártságot? – Úgy gondolom, mindenki nehezen éli meg a bezártságot, aki pedig közönséghez, pódiumhoz szokott, az különösen. Mivel én 3 unokás nagymama is vagyok, most halmozottan hátrányos helyzetű lettem. Azt csak a nagyik tudják igazán, milyen érzés, amikor egy kisunoka szorosan átöleli az embert… De bizakodó vagyok és mivel Harkakötönyben nagy udvarunk és kertünk van, már tudunk találkozni. Angliában élő unokámmal pedig telefonon és minden egyéb technika segítségével. Egyébként a bezártság kiváló alkalom az alkotásra, így több mackós vers is született a következő kötet anyagához. } A korábbi években gyereknapon fellépéseitek voltak. Milyen lehetőségek vannak idén a megünneplésére? Lesz virtuális gyereknap? – Igen, tervezzük, azt hiszem, mondanom sem kell, hogy Csorvási Zolival közösen. A rendhagyó „karantén gyermekműsort” 27-én vesszük fel a kertünkben, ami Lyra-gyermekdalokból és versekből, mondókákból áll majd. Ezek közt egy kicsit több lesz most a mackós vers. } Hogyan tervezitek a karantén utáni nyitást? – Egyelőre csak bizakodni tudunk egy augusztus végi jókedvű, zenés, családias, barátos-unokás találkozóban, aminek a helyszíne a Véghkúria lenne. Pál László
12 HIRDETÉS
2020. MÁJUS 27.
Munkalehetőséget kínálunk raktáros pozícióba hétvégi munkavégzéssel. Jelentkezni telefonon lehet. Tel.: 06 30/936-13-42 A-135 A Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete munkatársat keres szakács munkakörbe azonnali kezdéssel. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a Kiskunhalas, Kuruc vitézek tere 17. sz. alatt. További információ: Stír Tímea Tel.: 06 20/367-22-23 A-205 Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást fizikai munkára. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-307 A Corso Verona gyorsétterembe futárt keresünk! Tel.: 06 20/225-50-04 A-315 Fuvarozó cég műhelyvezetői pozícióra munkatársat keres! Elvárások: műszaki rátermettség. Amit kínálunk: jól összeszokott szerelőcsapat, kiemelkedő fizetés! Kiskunhalas Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-316 A Mátyás Bistroba önállóan dolgozni tudó szakács kollégát keresünk. Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 70/425-60-70 A-326 Karbantartó, lakatos munkatársat keresünk kiskunhalasi telepünk gépeinek karbantartására, építésére. Tel.: 06 20/333-18-25 A-327 A Református EGYMI Kiskunhalasi Tagintézménye munkatársat keres gyógypedagógus, szomatopedagógus, konduktor és óvodapedagógus munkakörbe. Végzős hallgatók jelentkezésére is számítunk. Az önéletrajzokat a munkaugy@reformatusegymi.hu címre várjuk. A-328
Irodai értékesítő munkakörben kollégát keresünk, fizetés: alapbér+jutalék. Jelentkezni személyesen a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén. (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.) A-359 Ügyeskezű segédmunkást betanított munkára felveszünk! Munkabér: megegyezés szerint. ”B” kategóriás jogosítvány előny. Jelentkezni személyesen a CARTEX Halas Kft. székhelyén. (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.) A-360 Mátyás Bistroba szakácsot és konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 06 70/425-60-70 A-361 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI közalkalmazotti jogviszonyba, határozott időre keres középfokú pénzügyi végzettséggel rendelkező ügyintézőt. Önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre kérjük beküldeni. A-362 Sörözőbe pultos munkatársat keresek. Tel.: 06 20/967-34-49
A-363
Savanya vízgépészeti Kft. állást hirdet telephelyi és irodai összekötő feladatok ellátására. Feladatkör: rezsi anyagok felmérése/rendelése, menetlevél nyilvántartások, eszköz beszerzéssel kapcsolatos ügyintézések és azok nyilvántartása, stb. Elvárások: jó kommunikációs készség, MS Office ismerete. Tel.: 06 20/315-44-72 A-364
Idei tarka postagalambok eladók! Tel.: 06 20/566-24-43
A-349
Kiskunhalasi rendelő fogászati asszisztenst keres. Tel.: 06 30/974-21-05 A-332
Egyedülálló 75 éves férfi csinos, házias hölgyet keres 70 éves korig. Tel.: 06 30/301-86-50 A-340
Méhészetbe embert keresek. Tel.: 06 30/556-88-91
TŰZIFA AKCIÓ! Akác: 3.100 Ft/q Vegyes kemény: 2.850 Ft/q Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-151
A-342
A Corso Verona könyvelési asszisztensi feladatok ellátására munkavállalót keres. Érdeklődni személyesen a Corso 2 irodában (Kiskunhalas, Széchenyi u. 108.) lehet. A-347 A Református EGYMI kiskunhalasi Tagintézménye karbantartói munkakörbe keres építőipari szakmunkást. Elsősorban festő vagy kőműves végzettséggel. Építőipari területen jártas segédmunkás jelentkezését is várjuk. Fényképes önéletrajzokat a munkaugy@reformatusegymi.hu e-mail címre várjuk. A-348 Elektrans Kft. kamionmosó, udvaros munkakörbe munkavállalót keres. Tel.: 06 30/955-19-31, vagy elektrans@elektrans.com A-353 Autóalkatrész üzletbe keresek bolti eladót. „B” kategóriás jogosítvány és számítógép felhasználói szintű ismerete elvárás. Fényképes önéletrajzokat várom a juhaszj1em@t-online.hu címre. Tel.: 06 30/943-82-42 A-354 Márkakereskedés keres értékesítési-, marketing asszisztensi munkakörbe munkatársat középfokú végzettséggel, számítástechnikai ismeretekkel. Szakmai tapasztalat előny. „B” kategóriás jogosítvány megléte szükséges. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével az ertekesites@kbautoteam.hu e-mail címen. A-355
Eladó a Halas Center Áruház (cca. 1000 m2) Kiskunhalason a Székely u. 3. szám alatt. Érdeklődni írásban: cartex@t-online.hu A-320 Csiga-biga dűlőtől 100m-re 400 szögöl területen közművesített ház eladó. Tel.: 06 30/301-86-50 A-339 Egy szobás tégla építésű belvárosi lakás eladó. Tel.: 06 20/970-43-83 A-350 Kertes családi ház eladó a Korvin utcában (felújított, 66 m2, kétszobás). Alacsony rezsivel, nyugodt környezetben, panellakás áráért. Tel.: 06 30/951-55-40 A-365
Fürdőkád- felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85
A-107
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35
A-244
www.kriskomariagyogycentrum.hu Tel.: 06 20/567-44-02
A-336
Idős néni, bácsi vagy házaspár gondozását vállalom tartási szerződéssel. Tel.: 06 70/604-43-92 A-352
Corso Verona gyorsétterembe pultos munkatársat keresünk. Tel.: 06 20/255-50-04 A-356
Zárt kisteherautóval fuvarozást vállalunk. Tel.: 06 70/431-79-43
Matéza étterem kézilányt keres. Teljes munkaidős, bejelentett állás! Érdeklődni telefonon! Tel.: 06 20/38740-13 A-357
Munkát vállalok Kubota KX019-4 típusú földmunkagéppel. Tartozéka: 1 m árokásó kanál, 30 cm körmös kanál, 40 cm körmös kanál, S85 típusú hidraulikus törőfej. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/315-44-72 A-367
Adminisztrátor munkatársat felveszünk, jelentkezni személyesen a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén. (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.) A-358
A-366
Szobafestést vállalok. Tel.: 06 30/725-46-16 A-368
Születtek: Kollár Szilárd (Solymosi Anita) Petőfiszállás, Iván Zoé (Gyetvai Bianka) Borota, Hegedűs Zoé (Szarka-Kovács Krisztina Debóra) Kiskunhalas, Pataki Lili (Szitás Éva) Soltvadkert, Mező Bence (Magony Emőke) Szeged, Csíszár Barnabás (Komarov Nikolett) Kiskunhalas, Csabankó Endre (Kecskés Brigitta) Kiskunhalas, Baukó Nolen (Ugró Zsanett) Domaszék, Sipos Mira (Volfinák Ivett) Baja Házasságot kötöttek: Sárosi Alex Erik és Nagy Viktória Piroska Elhunytak: Horváth Ferencné Kolompár Aranka (Kiskunhalas), Balasi Lajos (Kiskunhalas), Szabó József (Jászszentlászló), Ternyák Lajos (Kiskunhalas), Rózsakerti Mártonné Lupinek Ilona (Kiskunhalas), Kiszeli János (Kiskunhalas), Fekete Sándorné Csiszár Irén (Zsana)
2020. MÁJUS 27. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Május 27. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Üzleti negyed – magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Üzleti negyed – magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Diagnózis – egészségügyi magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Diagnózis – egészségügyi mag. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Diagnózis – egészségügyi mag. (ism.) 23:00 Képújság Május 28. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Diagnózis – egészségügyi mag. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Diagnózis – egészségügyi mag. (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Május 29. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)
08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 Kommentár – beszélgetés Zacher Gáborral 18:30 10 éve történt (ism.) 19:00 Híradó/péntek 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 Kommentár – beszélgetés Zacher Gáborral (ism.) 00:00 Képújság Május 30. SZOMBAT 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 10 éve történt (ism.) 09:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 18:00 A hét Napi Mozaikjai 18:30 10 éve történt (ism.) 19:00 A szomszéd vár – turisztikai magazin (ism.) 19:30 Diagnózis – egészségügyi mag. (ism.) 20:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:30 Épí-tech – magazin (ism.) 21:00 Képújság Május 31. VASÁRNAP 00:00 Képújság 08:45 Katolikus szentmise 10:00 Református istentisztelet 11:00 Képújság 16:00 10 éve történt (ism.) 16:30 Diagnózis – egészségügyi mag. (ism.) 17:00 Megyei Krónika (ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)
18:00 Épí-tech – magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Június 1. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 10 éve történt (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Megyei Krónika (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 21:30 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Június 2. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Üzleti negyed – magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Üzleti negyed – magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Üzleti negyed – magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Jáger Levente, Máthé Zoltán (MTI), Pál László Kreatív: Anda Péter
HIRDETÉS 13
14 MAGAZIN
2020. MÁJUS 27.
Új-Hunnia 2039
Ezzel a címmel jelent meg Petes Gábor első sci-fi regénye a Metropolis Media Kft. gondozásában. A keceli szerző könyvének témája nagyon aktuális, hiszen egy világjárvány pusztítása utáni túlélők kalandjait mutatja be. Örömmel beszélt lapunknak a kötet megszületéséről és további könyvterveiről is.
} Mióta foglalkozol hobbi vagy akár komolyabb szinten az írással? – 9 éves voltam, amikor megjelent az első mininovellám egy keceli lapban. Akkor éreztem először, hogy a legegyszerűbben úgy tudom kifejezni magam, ha leírom a gondolataimat. Később a rapzene töltött be központi szerepet az életemben. Sok dalszöveget írtam amerikai rapperek instrumentális alapjaira. A legnagyobb mérföldkő másfél évvel ezelőtt jött el az életemben, akkor kezdtem neki a most megjelent regényemnek. } Miről szól a kötet, vannak-e valós elemek a történetben? – Mindig is érdekelt a magyarság valódi őstörténete és az önfenntartó életmód. Ezekből gyúrtam össze egy négy szálon futó, 2039-ben játszódó történetet. A főhősök a Zselic lankái között élő önfenntartó közösség tagjai. Ez, ugye, fikció, de úgy alkottam meg a karaktereket, hogy teljesen valóságosnak hassanak. Azért tartott másfél évig a könyv megírása,
FOTÓ: VERCZ ANDRÁS
2025-ig szólhat a Halas Rádió
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tájékoztatása szerint újabb öt évvel meghosszabbítják a Halas Rádió médiaszolgáltatási jogosultságát. A református egyház fenntartásában működő halasi médium jelenlegi formájában 2013 decembere óta sugározza adását a nap 24 órájában. Az NMHH mostani döntése értelmében a Kiskunhalas 92.9 MHz-en üzemelő Halas Rádió 2025. szeptember 5-ig szólhat tovább. A közösségi rádióban továbbra is közérdekű információk, sok zene, valamint országos és helyi hírek lesznek hallhatók 0-24 óráig. Mint a stábtól megtudtuk, a kezdeti célok az évek alatt semmit nem változtak. Szeretnének sok pozitívumot, színes, kedves
gondolatokat eljuttatni a hallgatókhoz magazinműsorok, beszélgetések, dalok segítségével. A naponta 6 percben jelentkező helyi hírek információit és az interjúrészleteket az elkövetkező években is a Halasmédia szerkesztésében hallhatják majd az emberek. A Médiatanács határozatot hozott a Kunság Rádióról is, amely szintén újabb öt évre kapott Szőri Attila lehetőséget.
mert hiteles adatokat szerettem volna belevinni a történetbe. Voltam több ökofaluban, tanulmányoztam, hogy élnek a valóságban ezek az emberek, a tapasztalataimat pedig mind leírtam. } Sajnos nagyon aktuális most a könyved témája, hiszen egy világjárvány tartja félelemben az embereket most is a Föld számos országában. – Igen, a könyvemben is egy nagy járvány okoz bajokat. Egy világméretű ebolajárvány után egy évvel kapcsolódunk be a főhősök életébe. Ők természetközeli emberek, ezért élhetnek túl egy ilyen komoly vírushelyzetet is. Megpróbálják a járvány sújtotta világot újjáépíteni, eközben pedig persze különféle kalandokba keverednek, veszélyes helyzeteket kell megoldaniuk közösen. } Milyen érzés, hogy végre kezedbe veheted életed első saját könyvét? – Néhány hete vehettem át a kiadótól a saját példányaimat. Fantasztikus érzés, hogy sikerült
megvalósítani az álmomat és megjelenhetett ez a kötet. Első körben 5.000 példányban adták ki, már az előzetes megrendelések is pozitívak voltak, és azóta is szép számban fogy az online vásárlók körében. A jogok a kiadónál vannak 10 évig, így ez idő alatt, ha szükség lesz rá, bármikor újranyomják majd a nekik tetsző példányszámban. } Gondolom, hogy a mostani sikeren felbuzdulva már tervezel újabb köteteket. Ezt a történetet folytatnád, vagy más elképzeléseket valósítanál meg inkább? – Természetesen már csomó gondolat van a fejemben azzal kapcsolatban, hogyan lehetne ezt a sztorit továbbvinni, de új területeken is kipróbálnám magam. Nagyon érdekelne például a forgatókönyvírás is. Örülnék, ha az Új-Hunnia 2039 egyszer mozivászonra kerülhetne, és további olyan történeteim is lennének, amikből akár alacsony költségvetésből is ki lehetne hozni egy mozifilmet. Kép-szöveg: Szőri Attila
2020. MÁJUS 27.
SPORT 15
Boldogan bukfencező birkózók Kifogyhatatlannak tűnő energiával láttak neki az edzéseknek a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői. Közel két hónapnyi szünet alatt kaptak ugyan feladatot a világhálón, mindenki alig várta már a kezdést. Felhő Viktória, az egyesület válogatott sportolója viszont kihasználta az elmúlt heteket. Edzőjével, aki civil életében a párja, erősítettek és készültek a következő időszak feladataira. Cél a tokiói olimpia.
lágbajnoki résztvevő. Az olimpia élete nagy álma és a kijutásnak szenteli most az energiáját. Kép-szöveg: Jáger L.
Csak a futás után lehetett látni némi fáradtságot a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzőinél. Az állóképesség fejlesztéséhez kell ez is, de valamennyien inkább a szőnyegen érzik otthonosan magukat. Pláne közel nyolc hét kihagyás után volt meg az edzéséhség, ez látszik a létszámon is. Közel harmincan vesznek részt a foglalkozásokon a klub impozáns csarnokában. Csapi Antal klubelnök szerint kapott mindenki feladatokat a leállás alatt, voltak online edzések, de mindenki nagyon várta már a vis�szatérést. Persze az első néhány alkalom után volt izomláz, de ez a sport természetes velejá-
rója. A többségnek volt lehetősége a pihenésre is a tanulás mellett, Felhő Viktória számára viszont intenzív volt az elmúlt két hónap. Erősítés volt főképpen napirenden, erre szükség is volt és van is, mert Viki súlycsoportot vált. A cél pedig igen komoly, a jövő évi tokiói olimpia. – Sokat készültünk, a sérülések, úgy tűnik, rendbe jöttek. Látszik az elvégzett munka és ez a jövőben kamatozhat is – fogalmazott ifj. Csapi Antal, Viki edzője. A zsanai sportoló az elmúlt években több Európa-bajnokságon is rajthoz állhatott, volt vi-
Felhő Viktória célja az olimpia
Egymás ellen meccseltek a focistáink A bajnoki küzdelmek félbeszakadtak és legkorábban a nyár végén lesznek újra tétmérkőzések, mindezek mellett is gőzerővel edz a Faddikorr-Kiskunhalasi FC felnőtt és U19-es csapata is. Szombaton egymás elleni mérkőzéssel folytatódott a program, a gólgazdag találkozón mindkét oldalon láthattunk szép megoldásokat. Nem jött jókor az, hogy a veszélyhelyzet miatt félbeszakadt a megyei I. osztályú felnőtt és az U19es labdarúgó bajnokság. Agócs Zoltán vezetésével egy ígéretes csapat épült, az utánpótlás pedig komoly aranyérmes reményekkel várhatta a folytatást. Ennek a szezonnak már lőttek, a következő idény pedig várhatóan nyár végén kezdődhet. A fiúk nem álltak le, edzésben vannak, a hétvégén pedig a két csapat egymás
ellen játszott. A napos időben lejátszott találkozón az eredmény másodlagos volt. A küzdelemre nem lehetett panasz, potyogtak a gólok is, láthattunk kapusbravúrokat is. A játék képe biztató lehet majd a jövőre nézve. Több ifista kiöregedett a korosztályából, rájuk a felnőtteknél számít majd Agócs Zoltán. Az U19 pedig szeretné megismételni az idei jó szereplését. Kép-szöveg: JL
16 TABLÓ
2020. MÁJUS 27.