2020. szeptember 30. • XXXIV. évfolyam 40. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
2 HIRDETÉS
2020. SZEPTEMBER 30.
FÓKUSZBAN 3
2020. SZEPTEMBER 30.
Magadra Tavasszal „maradj otthon” volt, ősszel „vigyázzunk egymásra” a mondás és persze sok minden más hasznos vagy töltelék felszólítás hangzik el a koronavírus-járvány eszkalálódásának fékezésére, megakadályozására. Nem éppen szívderítő a helyzet hazákban és városunkban sem. Egyre-másra hallani, olvasni, hogy iskolákban, intézményekben és más közösségekben terjed a fertőzés. Tanuljuk és kutatjuk még mi a helyes viselkedés, hogy javítsunk a helyzeten. Jómagam szeretnék megfogadni, mi több végrehajtani magamon meg a szűkebb környezetemben hasznos tanácsokat, mondásokat. Mielőtt másokat megrónék esetleges fegyelmezetlenségük miatt, próbálok magamba nézni és elgondolkodni, hogy kell-e odamennem, ahová tartok. Megmosom-e a kezem, ha közösségbe megyek, vagy onnan jövök, vonatkozik ez az otthonomra is. Megfelelően cserélem-e a maszkot, felveszem-e mindenhová, ahová kell, és tartom-e tudatosan a kellő távolságot másoktól. Őszintén mondom, hogy jó néhányszor utólag jövök rá, hogy bizony, nem jól cselekedtem, feleslegesen többször mentem a boltba és nem gondoltam át tudatosan a napomat közösségi, munkahelyi kapcsolataim ápolása szempontjából. Azt javaslom tehát mindenkinek, mint az élet sok más területén is, hogy először magában rakjon rendet, és ha kellően tud vigyázni magára és az gyakorlattá vált, akkor lépjen csak tovább és adjon tanácsot, nyújtson segítséget másoknak. Aki ugyanis magában az érintkezési, higiéniás szabályok betartását nem teszi rendbe, az pusztán a nemtörődömségével okozza a bajt magán kívül sok más embertársának. Kérdés persze, hogy ezt mennyire képes önkontrollal helyére tenni, ellenőrizni, felelőséggel kezelni egy-egy ember. Én próbálom mostanában ezt tudatosan gyakorolni. Szóval azt mondom, hogy Iván és te is vigyázz magadra! KI
Tízmilliós szennyvízberuházás a Szegedi úton Tízmillió forintos beruházás keretében lecserélik a Szegedi úton található szennyvízátemelő rendszert. A több évtizede letelepített berendezések már nem alkalmasak a megnövekedett szennyvízterhelés kezelésére. A problémát az is tetézte, hogy a szennyvízszivattyúk gyakran meghibásodtak a hálózatba került rabruhák, női alsóneműk, lepedőcsíkok miatt. – Kiskunhalas fejlődik, így az Mátyus Zoltán ügyvezető, Fülöp Róbert polgármester infrastruktúrát is az új igényekés Szilágyi Zsolt szennyvízágazati üzemvezető hez kell igazítani – mondta Fülöp Róbert polgármester a beru- lettek idetelepítve, a laktanyák berendezéseket, vezérléseket is házás megtekintésekor. – Ezek a bezárását követően pedig nem is újakra cserélik. Ezeknek a gépekberendezések évtizedekkel ezelőtt működtek. Most a női börtön, va- nek a nap 24 órájában győzni kell lamint a mobil járványkórház be- a börtön közel ezer fős szennyvízindítását követően kiderült, ezek kibocsájtását. Mátyus Zoltán, a a szivattyúk, átemelők már nem Kiskunvíz ügyvezetője elmondta, megfelelőek a megnövekedett ter- ez a beruházás már sokadik példáhelés kezelésére. Az önkormány- ja annak, amikor a szolgáltató az zat most bruttó tízmillió forintot önkormányzattal közösen egyezfordít a cseréjükre. A kivitelezés- tetve úgy fejleszt, hogy egész térsel a Kiskunvíz Kft.-t bíztuk meg. ségek problémái oldódnak meg az A mostani fejlesztést úgy tervez- összefogásnak köszönhetően. tük meg, hogy az új ipari park Információink szerint a női börtönben új szűrőrendszert építeigényeinek is megfelelhessen. A Kiskunsági Víziközmű-Szol- nek, hogy megakadályozzák a rugáltató Kft. munkatársai már na- haneműk, használati tárgyak pok óta a helyszínen dolgoznak. hálózatba juttatását. Ez alapfeltéEgy ideiglenes hálózatot kellett tele a megfelelő üzembiztos műkiépíteniük, hogy levegyék a ter- ködésnek, hiszen ezek a szennyehelést a jelenlegi átemelőkről és ződések a szivattyúkra tekeredve a helyére tehessék az újakat. A több milliós károkat okozhatnak. rendszerhez tartozó elektromos Kép-szöveg: Bakos László
Költözik a Halasmédia A jövő év elejétől új helyen működik majd a Halasmédia. A képviselő-testület arról döntött, hogy azokat a helyiségeket, amelyeket jelenleg még a szerkesztőség használ, más célra hasznosítja. Az elképzelések szerint új vendéglátóhely létesül és új közösségi helyszíntér lesz majd a belvárosban. Új fejezet kezdődik jövő januártól a Halasmédia életében. A szerkesztőség 23 év után új helyre költözik. Azokat a helyiségeket, amelyeket jelenleg még a HM használ, a jövőben másra kívánja hasznosítani a város. – Van egy szándékunk, hogy a városközpontot a turizmusnak szánjuk, próbáljunk meg olyan vállalkozókat idecsábítani, akik tudják szolgálni ezt az irányzatot. Célsze-
rű visszatérni elődeink gondolataihoz, amelyek arról szóltak, hogy a városházának abban a részében étterem és a közösséget szolgáló egység legyen – fogalmazott Fülöp Róbert polgármester a képviselő-testület ülésén. Az előterjesztés szerint az említett üzlethelyiség bérbeadással történő hasznosítása többletbevételt tudna termelni, amely az önkormányzat
eredményes, hatékony gazdálkodása szempontjából kiemelkedően fontos. A helyiség bérbevételével kapcsolatban több ajánlat is érkezett, a tárgylások már zajlanak, ezért célszerű a jelenlegi ingatlanhasználó Halasmédia részére alternatív lehetőségek kidolgozásának sarokköveit megalapozni – olvasható az előterjesztésben, amelyben az is szerepel, hogy az új helyet különösen a HMK kezelésében lévő további telephelyek közül kell kijelölni. A testületi ülésen elfogadott határozat szerint a költözés ütemtervéről szóló beszámolót a testület októberi ülésén tárgyalja. HT HT
Drogos rabló
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint egy évek óta tudatmódosító szereket fogyasztó kiskunhalasi férfi saját születi rabolta ki. A férfi tavaly szeptemberben elveszítette a munkáját és rendszeres jövedelmét, így a „kristály” és „herbál” elnevezésű drogok megvásárlására nem volt pénze. Ettől kezdve a vádlott a szüleivel és a velük élő kiskorú gyermekével egyre agresszívebben viselkedett, ok nélkül kiabált, a lakás berendezési tárgyait szétverte, megrongálta és naponta átlagosan 4 ezer forintot követelt tőlük. A pénz megszerzése érdekében a vádlott az édesanyját a fején többször megütötte, a falhoz szorította, édesapját lökdöste, továbbá őket rendszeresen a megölésükkel, házuk felgyújtásával fenyegette. A vádlott a fenyegetések során több alkalommal kést vett a kezébe és azt idős szülei felé tartotta, illetve az asztalba, székbe beleszúrta. A vádlott megromlott egészségi állapotú szülei az erőszak és fenyegetések hatására a követelt pénzt utóbb mindig átadták. Ezt aztán a vádlott tudatmódosító szerekre költötte, amiket elfogyasztott. Végül idén március 16-án a vádlott a szerhasználat miatt rosszul lett, önmagát és mást veszélyeztető állapota miatt a mentők rendőri segítséggel kórházba szállították. Szülei félelmükben rokonokhoz költöztek. A vádlott közel fél éven át mintegy 700 ezer forintot rabolt szüleitől, akik a megtakarításukból, majd a nyugdíjukból adtak pénzt neki úgy, hogy utóbb a saját és unokájuk megélhetése is veszélybe került, rokonaik anyagi segítségére szorultak. Ráadásul a vádlott mindezeket gyermeke szeme láttára követte el, ami a kiskorú gyermek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyos mértékben veszélyeztette. Az ügyben a kiskunhalasi rendőrök jártak el. Az ügyészség a férfit felfegyverkezve és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, továbbá kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. jel
2020. SZEPTEMBER 30.
Korrupt határrendész: 52,5 milliós vagyonelkobzás Rekordszámú, 1724 valótlan adatrögzítést végzett el az a Kiskunhalason élő határrendész, aki 2017 októberében bukott le a tompai átkelőn. A férfi most állt bíróság elé, az előkészítő ülésen jogerős ítélet született az ügyben. Az egykori egyenruhás beismerte bűnösségét, 5 év börtönt kapott és 52,5 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték. Mint emlékezetes, 2017 októberében rendőrségi akció zajlott a Mátyás téren. Kiderült, hogy egy határrendész ellen indult nyomozás. Most született ítélet az ügyben. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet a bíróság. A megállapított tényállás szerint 2016-ban egy ismeretlen szerb állampolgár útlevelenként 100 eurót ajánlott egy Kiskunhalason élő határrendésznek azért, hogy az okmány tulajdonosának tényleges jelenléte nélkül, az abban lévő adatokat rögzítse a nyilvántartásban és az útlevelet belépést iga-
FOTÓK: POLICE.HU
4 KÉK HÍREK
zoló bélyegzővel lássa el. Az ismeretlen szerb személy célja az volt, hogy harmadik országbeli állampolgárok Schengeni övezeten belüli tartózkodását, az országba történő belépésének adatbázisban történő valótlan rögzítésével jogellenesen legalizálja. A létrejött megállapodás alapján az ismeretlen személy 2017. január 1-je és 2017. október 11-e között összesen 1735 darab útlevelet adott át a vádlottnak. Az útlevélkezelő – akinek szolgálati jogviszonya azóta megszűnt – 1724 unión kívüli illetőségű állampolgár esetében végzett valótlan adatrögzítést.
A volt rendőr 18 útlevél bedolgozását 2017. október 11-én szintén elvégezte, azonban – a tettenérése miatt – az ezért ígért pénzt már nem tudta átvenni, míg 11 útlevél esetében az adatrögzítést már meg sem kezdte. A vádlott mindezért 170.600 eurónak megfelelő összeget vett át jogtalan előnyként. A nyomozó ügyészség 1735 rendbeli előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és 1724 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat idén márciusban a volt rendőr ellen. A közelmúltban megtartott előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa elfogadta a volt határrendész beismerő nyilatkozatát, majd a vád szerinti tényállás és minősítés szerint 5 év börtönbüntetésre, valamint 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal 52.544.880 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. Az ítélet jogerős. Jáger L.
Elítélt svéd orgazda A Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen 2 év börtönre ítélte és 3 évre kiutasította az országból azt a 35 éves svéd állampolgárságú férfit, akit lopott autókkal és kokainnal a zsebében fogtak el tavaly a határrendészek Tompán – tudtuk meg a Kecskeméti Törvényszéktől. A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalta annak a svéd férfinek az ügyét, aki tavaly decemberben bukott le egy tompai parkolóban. A vádlott Svédországban egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személytől átvett két lopott személygépkocsit, hogy azokat külföldre
szállítsa és értékesítse. Segítségül hívta egy szerb ismerősét, akivel a gépkocsikat tavaly december 7-én Magyarországra vezették. Tompa külterületén, egy parkolóban azonban a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség járőrei ellenőrzés alá vonták őket. Ekkor az autókon
nem a hozzájuk tartozó rendszámok voltak elhelyezve, illetve a vádlott egy hamis horvát személyi igazolványt és vezetői engedélyt adott át az igazoltatás során. A vádlott kabátzsebében az előállítása során kokaint találtak, amit saját fogyasztásra hozott be Magyarországra. A svéd férfi az eljárás során letartóztatásban volt, ennélfogva az ítélet jogerőre emelkedését követően büntetése végrehajtását azonnal megkezdte. JL
2020. SZEPTEMBER 30.
MOZAIK 5
Energetikai korszerűsítés a Szilády oviban Energiahatékonyabb, korszerűbb és szebb lett a halasi Szilády Áron utcai óvoda. Az elmúlt hónapokban a pincétől a tetőig megújult a 25 éves intézmény. Pályázati, önkormányzati és szülői segítséggel valósult meg az átfogó beruházás. Többek között szigetelték az épületet és a nyílászárókat is kicserélték.
FOTÓ: ANDA PÉTER
fejlesztés. A napokban mutatták be a megújult intézményt. Fülöp Róbert polgármester beszédében kiemelte, hogy szinte már nincs olyan önkormányzati intézmény ahol ne lettek volna hasonló felújítások. Az óvoda esetében is nagy a jelentősége az energetikai korszerűsítésnek és a gazdaságosabb üzemeléssel megtakarított pénzt más célokra lehet fordítani. A Szilády oviban a szigetelés mellett a nyílászárókat is kicserélték, de napelemeket is kapott az épület, illetve hangsúlyt helyeztek az akadálymentesítésre, megújult a tető és a belső festéseket is elvégezték. – Mindezeket példás összefogással sikerült megvalósítani. Az óvodát érintő 40 milliós pályázati forrás mellett az önkormányzat, az intézmény és a szülők is segítették a beruházást és köszönet illeti a kivitelezőket is – mondta Stírné Prikidánovics Tímea, a KIGSZ igazgatója. Az önkormányzati intézmények ti intézményt érint. A Szilády Áron A Napsugár óvodák vezetője Ácsenergetikai felújítását segítő prog- utcai óvodában történt az egyik leg- né Fehér Klára azt hangsúlyozram nyolc halasi önkormányza- jelentősebb – mintegy 40 milliós – ta, hogy időszerű volt a korsze-
rűsítés és örülnek annak, hogy sikerült megújítani a most 25 éves intézményt. Ráadásul szeptember elejétől már tudták fogadni a gyerekeket. Hunyadi Péter, a körzet önkormányzati képviselője pedig azt emelte ki, hogy ezzel a beruházással is szépült, gazdagodott a körzet. Üdvözölte azt is, hogy emelkedik a születésszám és a leendő ovisok korszerű intézményekbe járhatnak majd. A TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00057 „Önkormányzati intézmények energetikai felújítása” elnevezésű projektre Kiskunhalas Város Önkormányzata 419.398.995 forint támogatást fordíthat. F. E.
Saját bevallása szerint is nagyon gyorsan elszaladt az a közel félszáz év, amelyet a gépjárművezetők oktatásával töltött Zsivánovics István. A Forrás-Új Tükör Klub vendégeként olyan részleteket is megtudhattunk életéből, amelyeket talán nagyon kevesen ismernek. A városszerte csak Zsiviként emlegetett oktató azt mondja, édesapjának és tanítómesterének, Nagy Benci bácsinak van legnagyobb szerepe abban, hogy ezt a hivatást választotta. Úgy fogalmazott, a közlekedés egy társasjáték, bizony, minden résztvevőnek oda kell figyelni.
2020. SZEPTEMBER 30.
„A közlekedés egy társasjáték, amelyben oda kell figyelni”
ARCHÍV FOTÓ: FACEBOOK.COM
6 KLUB
Zsivi Ha valaki közel fél évszázadon át egy hivatást gyakorol és ezt sikeresen, közmegelégedésre teszi, akkor joggal gondolhatjuk, ez az ember tud valamit. Zsivánovics Istvánra is tökéletesen illik ez a megállapítás. Nem is gondolnánk róla, hogy elmúlt hetvenéves, jövő nyáron pedig egy kerek jubileumot fog ünnepelni. Valaki úgy fogalmazott, ha valakit városszerte a becenevén szólítanak és nem kell elővennie a személyijét ahhoz, hogy tudják kicsoda, ő bizony, letett már valamit az asztalra.
Zsivánovics István (hátsó sorban, balról a harmadik) egykori kollégái körében
A Zsiviként emlegetett oktató generációkat tanított a vezetés fortélyaira. A Forrás-Új Tükör Klubban pedig a kezdetekről is beszélt. Édesapja, az idősebb Zsivánovics István a helyi mentőállomáson dolgozott, csakúgy mint Zsivi édesanyja. Ott nőtt fel, érdeklődése pedig az autók világa felé fordult. A mentők ma is nagy tisztelettel ejtik ki Pista bácsi nevét, így van ezzel a fia is, aki szerint óriási szerepe volt abban, hogy éppen a gépjárművezető-oktató hivatást választotta. Zsivánovics István szerint a legendás Nagy Benci bácsi egyengette a pályáját, az ő autója hátsó ülésén ülve leste el a fogásokat. Aztán az évek folyamán persze a szükséges tanfolyamokat, iskolákat elvégezte, többek között vizsgabiztos is volt. Ez utóbbi helyett később inkább a tanítást választotta.
FOTÓK: ANDA PÉTER
Tanítómesterek
tanítómestere: akinek két keze és két lába van, képes gondolkodni, azt meg lehet tanítani vezetni. Megannyi élménye volt, nem is tudja megszámolni, hány tanítványát segítette a sikeres vizsgához. Eloszlatta azt a tévhitet is, hogy a nők vagy az idősebbek rosszabb sofőrök lennének. Minden korosztályra és mindkét nemre tudna sorolni jó és rossz példákat egyaránt. Közlekedünk
A beszélgetésen természetesen szóba kerültek aktuális kérdések 1971. júniusában kezdett, akkor is. Szerinte a közlekedés egy tár22 éves volt. Ő is azt vallja, amit sasjáték, amelyben mindenkinek Félszáz év
oda kell figyelni. A kerékpárosoknak ugyanúgy, mint az autósoknak és a gyalogosoknak. Kérdésre elmondta véleményét a városházánál található „kisdombról”, ahol a kerékpárosnak nincs elsőbbsége, a gyalogosnak viszont van. Szerinte nem kellett volna kiemeli mindkét sávot. Az elektromos kerékpárokról szólva pedig úgy vélekedik, a KRESZ egyértelműen fogalmaz. Zsivánovics István arról is beszélt, ha szabadideje van, mostanában a felesége inspirálására többet sétál. – Eközben szemlélve a közlekedést egy egészen más világot tapasztaltam meg, mint a volán mögött vagy éppen oktatás közben – mondta. Jáger L.
2020. SZEPTEMBER 30. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 29-ét, Dr. Szobonya Zoltán mártírhalálának napját 2016-ban minősítette megyei emléknappá. Azóta ez a nap az 1945-1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak állít méltó emléket, a rendszert megszenvedő tanúk és családjuk előtti tisztelgés, együttérzés emléknapjaként. Az idei ünnepség, amelyen két kiskunhalasi részesült posztumusz elismerésben, rendhagyó módon zajlott. Ebben az évben a járványhelyzet okán rendhagyó módon az online térben zajlott a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap. Az ünnepi beszédek ezúttal a Megyeháza elnöki irodájában hangoztak el, amit a kitüntetettek online követhettek figyelemmel. Az oklevelek átadására a települése-
HÍREK 7
Két halasi kapta meg posztumusz a Szobonya-emléklapot ken került sor a helyi polgármesterek segítségével. Kiskunhalason a városháza dísztermében volt az ünnepség. – Tiszteletünket akarjuk ma kifejezni azoknak a honfitársainknak is, akik ugyanúgy a harcosai, részesei voltak a nemzetet felemelő és felszabadító szabadság eszméinek, azaz Önöknek. Önöknek, akik megélték az elnyomó hatalom embertelen intézkedéseit. Önöknek, akik vállalva a sorsfordító felelősséget, elszánt akarattal, hittel fordultak szembe a diktatúrával. Önöknek, akik látták a magyar nemzet öntudatra ébredését – mondta el megnyitó beszédében Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke.
Városunkból ketten érdemelték ki a Dr. Szobonya Zoltán Posztumusz Emléklapot. Babó Sándort 1948-ban tartóztatták le a Független Kisgazdapárt iratainak ellopásáért. Vallatták és kegyetlenül ös�szeverték. Családja Harkakötönyben rengeteg földdel rendelkezett, de az ötvenes években kulákká nyilvánították őket. A teljes vagyonelkobzás mellett szükséglakásba kényszerítették őket. Sándor huzamosabb munkakeresés után vasúti munkás, majd mozdonyvezető lett. Az emléklapot özvegye vette át Fülöp Róbert polgármestertől.
Babenyecz Cs. Vilmos 1948-ban, 24 éves korában a kiskunhalasi kisgazda párt iratait Babó Sándorral megpróbálta biztonságos helyre menekíteni, miután vezetőjüket, Nagy Szeder Istvánt internálták. A pártszékház melletti lakásba telepített kommunista megfigyelő felismerte a fiatalokat, akiket letartóztattak. Vilmost a rendőrségen kegyetlenül megkínozták: vaslapáttal verték, amely következtében elhunyt tüdővérzésben. A kitüntetést Pajor Kálmán, az 56-os Emlékbizottság elnöke vette át a polgármestertől. Kép-szöveg: JL
Maszkviselés, kézfertőtlenítés a mindennapokban
Tavasszal, a koronavírus első hullámakor több, addig elképzelhetetlennek tűnő intézkedés is életbe lépett Magyarországon. A maszkviselés és a kézfertőtlenítő használata most, a második hullám ideje alatt is elengedhetetlen. A közintézményekben, orvosi rendelőkben, hivatalokban, üzletekben kötelező a maszkviselés, de az iskolák többségében is fel kell vennünk belépés-
kor. Emellett a szakemberek azt javasolják, ha a helyzet megkívánja, és sokan tartózkodnak egy helyen, még a szabadban is javasolt a maszkviselés. A napokban a Magyar Posta adott ki egy tájékoztatót, mely szerint a postahivatalokban is kötelező maszkot használni. A maszkhasználat az ügyféltérbe való belépés feltétele, így ha valaki maszk viselése nélkül lép be, akkor a postai mun-
FOTÓ: SZŐRI ATTILA
Tavaly ilyenkor még el sem tudtuk volna képzelni, hogy néhány hónap múlva már az lesz a természetes, ha szánkat és orrunkat maszkkal eltakarva léphetünk csak be egy boltba vagy éppen a postára. Mostanra, a koronavírus miatti veszélyhelyzet miatt, életünk szerves részévé vált az elővigyázatosság. Maszk és a kézfertőtlenítő nélkül pedig már el sem indulunk otthonról.
Szabadi Viktor gyógyszerész katársak felszólítják, hogy vegyen fel maszkot, vagy azonnal hagyja el a posta területét. A templomokban is odafigyelnek arra, hogy a le-
hető legjobban vigyázzanak a hívek egészségére. Vasárnap a református templomban is a kellő távolságot betartva, maszkot viselve ültek az emberek az istentiszteleten. A gyógyszerek felírása és kiváltása továbbra is gördülékenyen halad. Mint azt Szabadi Viktor gyógyszerésztől megtudtuk, legegyszerűbb, ha a beteg telefonon konzultál háziorvosával, aki a „felhőbe” feltölti a recepteket, amit aztán a patikában könnyen, gyorsan kiválthat a páciens. Egyelőre semmiből nincs a tavaszihoz hasonló hiány. A maszk, a gumikesztyű és a kézfertőtlenítő is elérhető a patikákban. Szőri Attila
8 MAGAZIN
2020. SZEPTEMBER 30.
Király Viktor:
Mindenben próbálom a pozitívumot nézni voltak. Telt ház volt, mondhatni, és nagyon jót buliztunk együtt, de itt is jól éreztem magam (nevet), jó volt. } Kunfehértón virtuálisan volt jelen DR BRS és Majkát is hallhattuk. A közös munka folytatódik velük? – Én úgy tudom, hogy igen. Folyamatosan ötletelünk együtt. Írogatjuk az ötleteket, és majd meglátjuk, hogy mi jön ki. } Elhoztad az új klipednek a dalát is, ami a modellekről szól. Volt casting? – Az az igazság, hogy én most nem foglalkoztam a castinggal. Rábíztam egy ügynökségre, és jól sikerült (ne-
ebben a bizonytalan helyzetben? – Ebben a bizonytalan helyzetben bizonytalan a tervezés, viszont vannak ötletek. Tervezünk egy színházturnét, ahol megengedett az 500 fő alatti ülős koncertezés. Ennek a lehetőségnek örülök. Egy kicsit más oldalamat látják az emberek. Nemcsak a bulizóst, hanem a kicsit elegánsabbat is. Egy kicsit exkluzívabb világot láthat a közönség. } Folyamatosan készülnek az új dalok. Lemez lesz-e ezekből? – Körülbelül a hatodik, hetedik dalnál tartok. Így, nagy titokban, csöndesen írogatok zenéket, és én
Fura hetek, hónapok állnak az énekesek, zenészek mögött. Király Viktor sem bővelkedett a fellépési lehetőségekben. A koronavírus-járvány átírta a határidőnaplókat a művészszakmában. A népszerű előadót Kunfehértóra, családi napra hívták énekelni, ott beszélgettünk vele koncertje után. } Amikor márciusban megérkezett Magyarországra a koronavírus-járvány, hogyan érintett? Hogyan töltötted azokat a heteket? – Az egész zenészszakmát, az egész országot megérintette. Mi picit durvábban éreztük, hogy egyik napról a másikra lemondták a koncerteket. Nulla fellépéssel maradtunk, de én mindenben próbálom a pozitívumot nézni. Abban az időben, amikor bejött a korona, pont attól féltem, an�nyi fellépésre kell menni, hogy nem lesz időm a fiammal lenni. Ő májusban született. Úgy alakította az univerzum, hogy minden nap együtt lehetünk már négy hónapja. Imádom, ahogy látom, nap mint nap fejlődik. Igazi apuka lettem egyik napról a másikra. Ilyen értelemben jól érintett. Másik értelemben, szakmailag nem annyira jól. } Március közepe felé kijött egy kliped Promises címmel, aminek utána a karanténváltozata is elkészült. Kihívás volt akkor? – Ez egy szándékos dolog volt. Úgy éreztük, hogy a karanténklip, az unplugged verzió olyan, ami kicsit érdekesebbé teszi az egész dalt. Úgy is tapasztaltuk, hogy szeretik az emberek. Jó volt. } A vírus első hulláma után volt
pár hónap, amikor megint lehe- vet). Szerintem szépek voltak a lányok. úgy tervezem, hogy lesz lemez. Kép-szöveg: Pál László tett utazgatni. Mennyire volt sűrű } Mennyire tervezed előre az őszt – a lehetőségekhez képest – a nyár számodra? – Fellépés szempontjából egyáltalán nem volt sűrű, tényleg nem volt sok. Nyár eleje óta Kunfehértón tartottuk a harmadikat vagy a negyediket. Látszik is a közönségen, a nézőszámon, hogy félnek az emberek, nem akarnak jönni, hozzáteszem, joggal. Figyelni kell egymásra, a mindennapokra. Mi is belföldön nyaraltunk. Elmentünk wellness szállodákba, így élveztük a nyári napokat. } Kunfehértó előtt Budapesten, a Margit-szigeten léptél fel egy nyárzáró bulin. – Hála Istennek, ott nagyon sokan
MOZAIK 9
2020. SZEPTEMBER 30.
Kürtmuzsika az árkádok alatt Pénteken délután folytatódott városunkban a Térzene minikoncertsorozat. Ezúttal a Szegedi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese, a Szegedi Kürtkvartett szórakoztatta a kiskunhalasi közönséget. Mint azt a helyszínen lévők is megtapasztalhatták, a csapat repertoárja igen széleskörű és sokoldalú. Itteni fellépésük során játszottak a reneszánsz-, barokk-, klasszikus-, romantikus- és XX. századi klasszikus művek mellett jazz, filmzene, népzenei és köny-
nyűzenei feldolgozásokat is. – A szimfonikus zenekarban mi általában koncerttermi közegben, nagy létszámban zenélünk a közönségnek. Ott csak az hallhat bennünket, az kaphatja meg ezt a kulturális élményt, aki jegyet váltott az előadásra. A térzenének
pedig épp az a lényege, hogy az utcán sétáló emberek belekóstolhatnak egy olyan zenei csemegébe, amit amúgy lehet, hogy sosem hallgatnának meg. Így viszont ingyenesen részt vehetnek egy szabadtéri koncerten – árulta el Szabó László, a szimfonikus zenekar elsőkürtöse. – A kürt az egyik legsokoldalúbb hangszer. Minden hangszercsoporttal kiválóan működik a hangja. Akár a rézfúvókkal
vagy a fafúvókkal, de a vonósokkal is passzol, de önmagában, szólóhangszerként is tökéletes. Boldogok vagyunk, hogy most itt, Kiskunhalason is megmutathatjuk ennek a nem mindennapi hangszernek a hangzásvilágát. A repertoárunk nagyon változatos, a hallgatóság széles skálát kap a zenekar kínálatából – tudtuk meg Kecskés György másodkürtöstől. Kép-szöveg: Szőri Attila
10 ZENE VILÁGNAPJA
2020. SZEPTEMBER 30. Kovács Andrea:
Szükséges új lehetőségeket találni
Az online térbe költözik a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola zene világnapját köszöntő programja. Tanári hangversennyel ünnepel az intézmény. A részletekről Kovács Andrea igazgató adott tájékoztatást. teret az elmúlt években a zene vi- Facebook oldalunkon tekinthető lágnapi rendezvény. Megemlékezik meg az Ünnepi Hangverseny 2020. róla valamilyen formában az okta- október 1-jén 18 órától. tási intézmény? – Eredetileg rendhagyó énekórát szerettünk volna tartani ezen a napon 150 kiskunhalasi diák részvételével, ami az ismert okok miatt nem megvalósítható. Nagy sikere volt a tavalyi első online zenei versenyünknek, melyen felbuzdulva újabb hasonló megjelenéseket tervezünk. Ennek az egyik állomása lesz október elsején, a zene világnapján megrendezésre kerülő, az interneten követhető Tanári hangversenyünk. Ezzel a rendezvénnyel tisztelgünk a zene világnapja előtt. Igyekszünk a pozitívumokra koncentrálni: ilyen lehet az a lehetőség, hogy az élő koncerttel szemben az internetre felkerülő produkciók többször is megtekinthetőek. Fokozott védelem Ez lesz az első élő közvetítésünk, van érvényben amire nagy izgalommal készülünk.
Várunk mindenkit sok szeretettel, sajnos most csak a képernyők elé. Kép-szöveg: Pál László
Arcpajzs az órákra
} A járvány miatt sorra maradnak el a tervezett, tanórán kívüli iskolai programok. Hogyan érinti ez a helyzet a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolát? – Az idei tanév tervezésekor optimisták voltunk, és számtalan koncertet, rendezvényt terveztünk megvalósítani. A kialakult helyzet miatt szükséges új utakat, lehetőségeket találni arra, hogy a tervezett programok mégiscsak eljuthassanak a célközönségig, szülőkhöz, gyermekekhez és Kiskunhalas zeneszerető polgáraihoz. } Sok-sok diák szereplésének adott
A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában is fokozott óvintézkedések vannak érvényben. A maszk használatán túl arcpajzsot is kapott az intézmény. – A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Technikuma és Kollégiuma készített iskolánk szolfézstanárainak arcpajzsot, amit egészségünk védelmében szolfézsóráinkon szeretnénk használni. Tíz arcpajzsot kaptunk ajándékba, amit ezúton is szeretnék megköszönni Franczia László igazgató úrnak – foglmazott Kovács Andrea igazgató. Kép-szöveg: P. L.
Szabadtéri koncertek a zene világnapján } Mennyiben lesz más ez a rendezvény a korábbi évek programjaihoz képest? – kérdeztük Andáné Vastag Andrea kórusvezetőtől. – Mint mindenben, a kórusunk életében is sok változást hozott a vírusveszély. Nincsenek úgy közös együtt éneklések, mint korábban. Helyette olyan dolgokat teszünk, amit eddig
sosem: a bezártság idején Karantének címen két youtube-os felvételt készítettünk. Most pedig a szervezési munkánk ellenére nélkülünk fog szólni a muzsika a főtéren. Korábban a Baptista Imaház volt hangversenyeink helyszíne, most tanácsosabb nyitott térben gondolkodni a megvalósíthatóság érdekében.
} Mikor és milyen program várja Kiskunhalason az érdeklődőket? – Október 2-án, pénteken 18 órakor a zene világnapja alkalmából könnyűzenei koncert kezdődik a Zenepavilonban. Fellép a Morvai Tamás, Vers Dóra és Bartók Vince trió Budapestről. Előadásukban jól ismert swing dallamok mellett felcsendülnek bossa nova, blues és modern szerzemények is. A Szürkeverebek Jazzbandája Kiskőrösről érkezik. Az együttes elsősorban tradicionális dixieland és blues zenét játszik. A programot szervező Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus a koronavírus miatt ebben az esetben nem tud fellépni. } Miért? – A csapat tagjainak saját döntése, hogy az egyre nagyobb létszámú megbetegedések mellett vállalják-e a közösségi együttlétet és az énekléssel járó veszélyeztetettséget.
FOTÓ: ANDA PÉTER
Kiskunhalas belvárosában együtt ünnepelhetnek a fellépők a közönséggel a zene világnapja alkalmából. A főtéren, a Zenepavilonnál lesz koncert október 2-án este a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus szervezésében.
Akiknek családtagjai miatt életkori vagy egészségügyi okokból mellőzni tanácsos a fölösleges rizikóhelyzeteket, természetesen nem járnak próbára, akinek pedig ez a közösségi lét szükséges az egészségének karbantartásához, jön énekelni. Ez viszont kevés a felelősségteljes felkészüléshez. Pál László
2020. SZEPTEMBER 30.
ZENE VILÁGNAPJA 11
Fazekas Eszter:
A zene közösségi kovácsoló erővel bír
} Bibós diákként, majd – nagy ugrással – a tévés Star Academy versenyzőjeként énekeltél a közönségnek. Hogyan dolgoztad fel ezt a hatalmas váltást emberileg, szakmailag? – Óriási élmény volt egy ilyen szintű versenynek a részese lenni. Sokat köszönhetek a Star Academynek, gyakorlatilag a műsor indított el a pályámon. Bevallom nem volt egyszerű feldolgozni az „egyszer fent, egyszer lent” állapotot, de szerencsére nem voltam egyedül. Emberileg és szakmailag is végig mellettem volt Hajdu Klára jazzénekesnő, akivel a mai napig szoros barátságot ápolunk. } Mire tanított meg a megmérettetés, a versenyhelyzet? – Egy ilyen szituban nem számit, hogy 18 vagy 38 éves vagy, ami azt
illeti, gyorsan fel kellett nőnöm a feladathoz. A legemlékezetesebb számomra az az, hogy a műsorban tanultam meg kezelni a „vészes” szitukat. Nincs idő kétségbeesni, pánikolni – amúgy is időpazarlás –, a megoldást kell keresni, azonnal. } Milyen élményeid vannak a zene világnapjához kapcsolódóan? Miért tartod fontosnak, hogy legyen ilyen alkalom? – Először az iskolai szereplések jutottak eszembe... A zene az életem, így nagyon örülök, hogy van egy nap, amit ennek ünneplésére tűztek ki elődeink. Bármerre megyünk, a zene mindannyiunk életében jelen van. Közösség kovácsoló erővel bír, hiszen ezen a napon, szeress bármilyen stílust, mind ugyanazt ünnepeljük. } Új kliped EDEM vendégszerep-
lésével, Többé nem akarom címmel jelent meg. Kik a szerzői? Milyen tartalommal, koncepcióval, céllal készült? – Még ha lehet is majd, egy dallal nehéz lenne egy-másfél órás koncertet adni, így azon dolgozok, hogy minél több dalt tudhassak a magaménak (mosolyog). Ebből adódóan mutatott be egymásnak egy közös ismerősünk. Ádám már régóta munkálkodik a magyar zeneiparban, többek között oszlopos tagja Pápai Joci zenekarának. A dalt együtt szereztük, a szöveget pedig Ádám írta. Szövegét tekintve ez egy szakítós szám, bár szerintem más típusú emberi kapcsolatokhoz is illeszkedik. A klipben én mégis a szerelmi szál bemutatását választottam. Így esett a választás a Bonnie és Clyde
FOTÓ: ANTALKA GERGELY
Fazekas Eszter fiatal énekesnőként is sok tapasztalattal rendelkezik már. Érettségi után Kiskunhalasról Budapestre került, ahol a Star Academy nevű televíziós műsor szereplőjeként egy ország követhette mindennapjait, zenei fejlődését. Volt része csillogásban és küzdelmes hétköznapokban egyaránt. A zene világnapja alkalmából készült interjúban ez is szóba került.
bűnözőpáros történetére. } Nehéz helyzetben van a zenészszakma a vírus miatt behatárolt lehetőségek okán. Lesz lehetőség azért élő bemutatóra? – Szeretnék pozitív lenni, de nem tartom valószínűnek, hogy idén erre sor kerül. Addig is dolgozunk, hogy ha majd lehet koncertezni, legalább egy kislemeznyi új anyaggal állhassak színpadra a zenekarommal. Pál László
Belényi Gábor:
A zene megérdemel egy napot a naptárban
Belényi Gáborral a Napos(abb) Oldal koncertjein találkozhat a közönség. Az utóbbi időben több próbája volt a zenekarnak, mint koncertje, de bíznak a kedvező folytatásban. Remélik, a vírushelyzet után visszaáll a korábbi vagy ahhoz hasonló állapot. } Mióta zenélsz? Mikor és milyen hangszert vettél először a kezedbe? – A bátyám Berci, hatalmas Guns N’ Roses-rajongóvá vált az együttes fénykorában, a kilencvenes évek első felében. Ennek hatására ragadtunk gitárt először a kezünkbe Szolnoki Pisti barátommal és néhány osztálytár-
sunkkal a negyedik osztályban tízévesen. Hetedikben pedig megalapítottuk az első bandánkat… } Miért szereted nagyon a mostani gitárodat? – Számomra egy nagyon különleges hangszerről van szó, korábban két neves és nagyszerű zenészt is szolgált.
Számos lemezen, klipben és koncertfelvételen is hallható, illetve látható, de amitől a legkülönlegesebb, hogy ez az egy készült belőle. Korábbi tanáromtól, Mits Gergelytől került hozzám tizenöt éve, rengeteg dolog történt velem ez idő alatt és ez a hangszer velem volt jóban, rosszban. Mindig ott lógott a szobám falán és valószínűleg ez már így is marad. Igazi nagy találkozás. } Miért tartod fontosnak a zene világnapjának megünneplését?
– A zene mindenki életében jelen van, fontos szerepet tölt be, még ha erre nem is gondolnánk. Nagyon sokat köszönhetünk neki, igazán megérdemel egy napot a naptárban. } Mivel készül a Napos(abb) Oldal? – A kialakult járványügyi helyzetből eredően nincsenek nagyratörő terveink. Próbákat tartunk, hogy be ne rozsdásodjunk, és reméljük a legjobbakat mindenkinek. Kép-szöveg: Pál László
12 MAGAZIN
2020. SZEPTEMBER 30.
Gólyaavatás maszkmanöken-versennyel ről. Maszkmanöken cím, valamint ezüst és két bronz fokozat volt a díjazás. A győztes ajándékcsomagot, virágcsokrot és Karanténszótárt kapott a Zöld-híd egyesület felajánlásával – tette hozzá. A dobogóra Farkas Anett állhatott győztesként. Kránicz Luca második helyezést ért el. Harmadik lett Pecznyik Petra és Bandalla Mirtill. A gólyaavatáson bőven volt próbatétel. A feladatok többek között madárlátta tojás és palacsinta, továbbá adok-veszek, rongyász, valamint vízgyűjtő fantázianéven szerepeltek. A diákok rajztehetségüket is
Produkcióval készültek a gólyák Rendhagyó gólyaavatás helyszíne volt a KRK Szilády Áron Gimnázium szeptember 22-én. A programokra a megszokottól eltérően kora délután és szabadtéren került sor – a korábbi évekhez képest – óvintézkedésekkel. A középiskola udvarán a bemelegí- voltak, majd maszkmanöken-vertést követően táncos műsorszámok seny következett. Utóbbi megméret-
Bemelegítéssel indult a program
Díjazott maszkmanökenek: Kránicz Luca, Farkas Anett, Pecznyik Petra és Bandalla Mirtill
tetés ötletét a karanténhelyzet adta. – Dr. Veszelszki Ágnes Karanténszótárából kivettem a maszkmanöken meghatározást. Az 5. és a 9. évfolyamon minden lány részt vett a megmérettetésen. Ös�szesen 71 versenyzővel találkozhatott a közönség – fogalmazott Palásti Károly, a gimnázium magyar-történelem szakos tanára. – A kifejező tekintet és a maszk harmóniája döntött a helyezések-
megmutathatták. – A csoportokat elkülönítettük egymástól. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a maszkot a lehető legtöbb helyen viseljék. A gyerekek ezt nagyon gyorsan megszokták – mondta Igás Andor testnevelő tanár a szervezők képviseletében. A rendezvényre múlt kedden került sor a KRK Szilády Áron Gimnáziumban. Kép-szöveg: Pál László
Őszi csillagászati napok a tékában Folytatódik a sorozat. A Martonosi Pál Városi Könyvtár ad otthont október 12-től 15-ig az XLV. Kiskunhalasi Csillagászati Napoknak. Az előadások minden nap 18 órakor kezdődnek. A programot a Kiskunhalasi Csillagászati Egyesület rendezi. Dr. Kiss László, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója október 12-én az űrkutatás új távlatairól beszél a marsi kolóni-
áktól a kisbolygók bányászatáig. A csillagok gyermekei vagyunk? Avagy honnan származnak a kémiai elemek és a csillagközi porszemcsék? – ezekre a kérdésekre vála-
szol dr. Szalai Tamás csillagász, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékéről október 13-án. Dr. Tóth Imre tudományos tanácsadó a CSFK Csillagászati Intézet képviseletében október 14-én tart előadást Kozmikus katasztrófák a Föld történetében címmel. Kozmikus iránytű – Avagy mer-
re induljon, aki új otthont akar találni a Tejútrendszerben? – ez lesz a kérdés október 15-én. A témával dr. Hegedűs Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriumát képviselő docens foglalkozik. Az előadások minden alkalommal 18 órakor kezdődnek a városi könyvtárban. P. P. L.
2020. SZEPTEMBER 30.
A Város Háza
Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)
A képviselő-testület 2020. szeptember 24-i zárt ülésén hozott döntések: 113-119/2020. Kth. Fellebbezés elbírálása A képviselő-testület 2020. szeptember 24-i nyílt ülésén hozott döntések: 120/2020. Kth. Munkaterv módosítás és Napirend elfogadása 121/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt, hogy Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 3. melléklet I. 9. a, pontja, valamint „a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására és az önkormányzatok rendkívüli támogatására című pályázati kiírás alapján pályázatot (támogatási igényt) nyújt be a települési önkormányzatok 2020. évi rendkívüli önkormányzati támogatására. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy 1. pontban rögzített pályázat benyújtásához a szükséges nyilatkozatokat megtegye, megállapodásokat megkösse, dokumentumokat aláírja. 122/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete csatlakozik az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2021. évre kiírt, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza Kiskunhalas Város Polgármesterét a csatlakozási dokumentumok aláírására. 123/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete módosítja a 238/2018. Kth. számú határozatával elfogadott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíjrendszer elbírálásának rendjéről szóló helyi szabályzatot és elfogadja azt egységes szerkezetbe foglaltan az 1. számú melléklet szerinti tartalommal. 2. Az ösztöndíjpályázat forrását Kiskunhalas Város Önkormányzata 2021. évi költségvetése, szociális feladatok ellátására biztosított fedezetében biztosítja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 124/2020. Kth. 1.) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Központi Felnőtt- és Gyermekorvosi Ügyelet feladat ellátás biztosítása érdekében 2019. december 02. napján kelt Vállalkozási szerződés módosítását jóváhagyja az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal. 2.) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a szerződés és annak esetleges módosításainak aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 125/2020. Kth. 1) Kiskunhalas Város Önkormányzata 2020. szeptember 01. napjától 2022. augusztus 31. napjáig használatba adja a 6400 Kiskunhalas, Nagy Szeder István utca 1. szám alatti ingatlanrészt az Emergency Service Kft.
javára, térítésmentesen, a mellékletet képező Használatba adási szerződés alapján, orvosi ügyeleti ellátás tevékenység folytatására. 2) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a határozat mellékletében lévő Használatba adási szerződés és annak esetleges módosításainak aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 126/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló I. félévi beszámolót elfogadja az alábbiak szerint: A Polgármester átruházott hatáskörben köztemetés, települési támogatások, élelmiszer-, gyógyszer utalvány, helyi gyógyszertámogatás, helyi lakásfenntartási támogatás, továbbá lakáskiutalás önkormányzati érdekből ügyekben hozott határozatot. Támogatási forma megnevezése:
ban a „10.) A kuratórium működése” bekezdés negyedik mondata helyébe az alábbi rendelkezés lépjen: „Szabályszerűnek az ös�szehívás akkor minősül, ha a tagok az ülésről legalább 10 nappal az ülés időpontját megelőzően emailben értesülnek és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak.” 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulását adja, hogy a Berki Viola Közalapítvány alapító okiratában a „10.) A kuratórium működése” bekezdés ötödik mondata helyébe az alábbi rendelkezés lépjen: „A meghívónak tartalmaznia kell: az alapítvány nevét, székhelyét az ülés helyét és az idejét, a napirendi pontokat, határozatképtelenségre vonatkozó szabályokat, figyelmeztetéseket illetve az új időpontot, ami 10. napnál nem lehet később, és mellékelni kell hozzá az ülésen tárgyalandó előterjesztéseket is.” 4. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulását adja, hogy a Berki Viola Közalapítvány alapító okiratában a „10.) A kuratórium működése” bekezdés hetedik mondata helyébe az alábbi rendelkezés lépjen: „Határozatképtelenség esetén a Kuratórium ülését el kell halaszTámogatott kérelmek száma:
Elutasított kérelmek száma:
Köztemetés
30
-
Rendkívüli tel.tám. /pénzbeli és természetbeni/
277
-
ebből Átmeneti segély
18
-
ebből Élelmiszer csomag
146
-
ebből Gyógyszer utalvány
8
-
ebből Életkezdési támogatás
105
-
Helyi lakásfenntartási támogatás
61
-
Lakás kiutalás önkormányzati érdekből
2
-
Helyi CSOK
-
-
Helyi gyógyszertámogatás
9
-
Nem szociális ügyben és nem is veszélyhelyzet idején átruházott hatáskörben hozott döntések: Átruházott hatáskörben hozott döntés a 6030 hrsz.-ú ingatlant érintő telekalakításról Átruházott hatáskörben hozott döntés a 6028 hrsz.-ú ingatlant érintő telekalakításról Átruházott hatáskörben hozott döntés a BPE-189 forgalmi rendszámú jármú eladásáról 1/2020. (III.01.) saját hatáskörben hozott előirányzat módosító határozat 2/2020. (IV.20.) saját hatáskörben hozott előirányzat módosító határozat Átruházott hatáskörben hozott döntés a 6012/3 és 6012/4 hrsz.-ú ingatlanokat érintő telekalakításról 127/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulását adja, hogy a Berki Viola Közalapítvány alapító okiratának 5.) pontjában szereplő „Közalapítvány tevékenysége” bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lépjen: „Közalapítvány tevékenysége: a) A célok megvalósítása érdekében az évenként kiírt pályázatok elbírálása és a nyertes pályázat kiállításának megrendezése. b) A Kiskunhalason lévő Berki Viola alkotások figyelemmel kísérése, kiállításokon való megjelenésük elősegítése, együttműködve a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Thorma János Múzeumával c) Alapítvány anyagi lehetőségeinek folyamatos bővítése.” 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulását adja, hogy a Berki Viola Közalapítvány alapító okiratá-
tani az eredeti ülés időpontjához képest 10 napon belüli időpontra, ugyanazon napirendi pontokkal új ülést kell kitűzni, amely a megjelent szavazásra jogosult tagok számára tekintet nélkül határozatképes.” 5. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. október 01. napjától kezdődően, határozatlan időre megválasztja Kollarics Gábort a Berki Viola Közalapítvány kuratóriumi tagjának. 6. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. október 01. napjával a Berki Viola közalapítvány 3 tagú felügyelő bizottságát visszahívja, valamint megszünteti a felügyelő szerv működését. 7. A Képviselő-testület megköszöni a Felügyelő Bizottságok tagjainak a tulajdonos érdekében végzett munkáját. 8. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. 128/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2020. október 01. napjával a Halasi Csipke Közalapítvány 3 tagú felügyelő bizottságát visszahívja, valamint megszünteti a felügyelő szerv működését. 2. A Képviselő-testület megköszöni a Felügyelő Bizottságok tagjainak a tulajdonos érdekében végzett munkáját. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. 129/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint alapító támogatja Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítványnak a Városért Közalapítványba beolvadásá-
VÁROSHÁZA 13 nak szándékát. Amennyiben a Kuratórium kezdeményezi a beolvadást, és a szükséges dokumentumok rendelkezésre állnak, úgy meghozza az ehhez szükséges alapítói határozatokat. 130/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. október 01. napjával a Városért Közalapítvány 3 tagú felügyelő bizottságát visszahívja, valamint megszünteti a felügyelő szerv működését. 2. A Képviselő-testület megköszöni a Felügyelő Bizottságok tagjainak a tulajdonos érdekében végzett munkáját. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. 131/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Halasi Hegyközség a Kiskunhalas Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonában álló, Kiskunhalas 222/20/A/31 hrsz. alatt felvett, természetben 6400 Kiskunhalas, Bercsényi u. 12. FSZ 31. szám alatti ingatlant 2024. november 30. napjáig a 220/2019. Kth. számú határozata alapján létrejött hasznosítási szerződésre tekintettel székhelyként használja, és az ingatlan a Halasi Hegyközség székhelyeként a Kecskeméti Törvényszék nyilvántartásába bejegyzésre kerüljön. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a mellékletben szereplő székhelyhasználathoz hozzájáruló nyilatkozat aláírására és az ehhez szükséges egyéb jognyilatkozatok megtételére. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 132/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Halasi Média és Kultúra Np. Szolgáltató Kft. 2019. évi egyszerűsített éves beszámolóját 8.802 eFt adózott eredménnyel (nyereség) elfogadja. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Halasi Média és Kultúra Np. Szolgáltató Kft. 2019. évi közhasznúsági jelentését elfogadja. 133/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Halasi Városgazda Zrt-n keresztül a Kiskunhalas, 1. hrsz-ú, természetben a 6400 Kiskunhalas, Bethlen G. tér 7/D. szám alatti 587,8 m2 alapterületű üzlethelyiség hasznosításáról egyéb módon úgy gondoskodjon, hogy hatékonyabban feleljen meg az eredményes gazdálkodásnak. Határidő: 2021. január 01. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. ügyvezetőjén keresztül gondoskodjon egy olyan ütemterv elkészítéséről, amelyben a HMK ügyvezetője megjelöli különösen: a) a HMK kezelésében lévő további telephelyei közül a társaság új székhelyét, b) a helyiség elhagyásának fázisait, amelynek véghatárideje 2020. december 31. napja legyen, és ezen Beszámolót a soron következő Képviselő-testületi ülésre terjessze elő. 134/2020. Kth. 1) Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás korábbi módosítások-
14 VÁROSHÁZA kal egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodását az 1. számú melléklet szerinti tartalommal. 2) Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ közötti, az egyes szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátását szolgáló vagyon átadás-átvétele tárgyában kötött megállapodás módosítását a 2. számú melléklet szerinti tartalommal, valamint felhatalmazza a polgármestert a megállapodás módosítás aláírására. 3) Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás közötti, az egyes szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátása, átadás-átvétele tárgyában kötött megállapodás módosítását, 3. számú melléklet szerinti tartalommal, valamint felhatalmazza a polgármestert a megállapodás módosítás aláírására. 4) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete aszerint módosítja 80/2020.Kth. számú határozatát, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központja által lefolytatandó működési engedélyeztetési eljárást, annak érdekében, hogy a Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ részére új telephelyként kerüljön bejegyzésre a 6400 Kiskunhalas, 3662 hrsz-ú, természetben a Kiskunhalas, Köztársaság u. 1. szám alatti ingatlan (Polgármesteri Hivatal régi épülete-Kisvárosháza), továbbá a Család-és Gyermekjóléti Szolgálat részére telephelyként a 6400 Kiskunhalas, Thúry József utca 6 sz. alatti ingatlan kerüljön bejegyzésre. 5) A Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kiskunhalas Város Polgármesterét, hogy a működési engedélyezési eljáráshoz, valamint az átszervezéshez kapcsolódó és ahhoz szükséges minden nyilatkozatot megtegye, az eljárásokat lefolytassa, dokumentumokat és azok esetleges módosításait aláírja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 135/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő- testülete jóváhagyja jelen határozat mellékleteként csatolt, az Intézményekkel megkötött a közfoglalkoztatási programhoz kapcsolódó „Együttműködési Megállapodást.” 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az Együttműködési Megállapodás módosítására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 136/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kiskunhalas Város hatályos településrendezési eszközeinek a módosítását határozza el a mellékletben meghatározott területekre és témakörökben a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szerinti teljes eljárás keretében, továbbá felhatalmazza a Polgármestert a tervező kiválasztására, a tervezési szerződés megkötésére, valamint az előzetes tájékoztatási szakasz kezdeményezésére és az egyeztetési eljá-
2020. SZEPTEMBER 30. rás lefolytatására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 137/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kiskunhalas Város településkép védelméről szóló 22/2018. (IX.28.) önkormányzati rendelete felülvizsgálatát és szükség szerinti módosítását határozza el, ennek keretében felhatalmazza a Polgármestert a szükséges előzetes adatszolgáltatások megkérésére, a véleményezési anyag kidolgozására és ezt követően a rendelet módosítás tervezete egyeztetési eljárásának lefolytatására. 138/2020. Kth. 1.) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a GINOP-7.1.3-15-2016-00014 azonosítószámú, „A kiskunhalasi Halasthermál Gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése” című pályázati projekt megvalósításához szükséges feladatokat elvégezze és a megvalósításához többletforrás igényt nyújtson be a Támogató felé a projekt összköltségvetésének legfeljebb 14,99%-os mértékéig. 2.) A Képviselő-testület a projekt megvalósításához szükséges, többletforráson felüli önerőt az Önkormányzat költségvetésében biztosítja. 139/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 31/2018. Kth számú határozatában szereplő utca felújítási sorrendet az alábbi szerint módosítja: Az utcák felújításának sorrendje: Vadkerti út, Dr. Nagy Mór u. – Szövetség tér, Szilády Á. u., Batthyány u., Kmeth S. u., Kötönyi u., Nagy Szeder I. u., Kazinczy u., Kéve u., Olajbányász u., Átlós út., Dr. Monszpart L. u., Járószék u., Karacs T. u., Kolmann u., Pálma tér, Szénás u., Thorma J. u., Tó u., Tulipán u., Vállalkozók útja. 140/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 71/2020. Kth. számú határozat 2. pontját az alábbira módosítja: 2. A Képviselő-testület a rendezési terv előírásainak megfelelően meg kívánja osztani a Kiskunhalas 41459 hrsz alatti ingatlant közút művelési ágú részekre. Ezt követően a kialakuló 41459/2 hrsz alatti ingatlant belterületbe kívánja vonni, a belterületbe vonással együtt dönt az ingatlan művelési ágának beépítetlen területté történő változtatásáról is. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a megosztáshoz és annak ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez szükséges intézkedések és nyilatkozatok megtételére, ezzel egyidejűleg az ingatlan művelési ág változásával dönt a beépítésre szánt területrész törzsvagonból történő kivételéről is. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 71/2020. Kth. számú határozatát az alábbi 3.ponttal egészíti ki: 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul, a Kiskunhalas 41458/2 hrsz alatti ingatlan megosztását követően a kialakuló, a város belterületéhez csatlakozó terület belterületbe vonásához. 3. A Képviselő-testület a 71/2020. Kth. számú határozat végrehajtási határidejét 2020. december 31-re módosítja. 141/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete a rendezési terv előírásainak megfelelően meg kívánja osztani a Kiskunhalas 0976/26 hrsz alatti ingatlant a Geo-Pet Aqua Kft. GP A-89/2020 munkaszámú változási vázrajzának megfelelően. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések és nyilatkozatok megtételére, ezzel egyidejűleg az ingatlan művelési ág változásával dönt a beépítetlen területre változó területrész törzsvagyonból történő kivételéről is. 2. A Képviselő-testület a Kiskunahalas 0976/26 hrsz alatti ingatlan megosztása során kialakuló Kiskunhalas 0976/41 hrsz alatti, beépítetlen terület művelési ágú, 10600 m2 területű ingatlant értékesíteni kívánja Szeitz Gábor András (6400 Kiskunhalas, Fűrész u. 2.) vevő részére bruttó 531.963.- Ft vételáron. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződés aláírásra. 142/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzata és intézményei vonatkozásában a 2022-2023. villamos energia évre általános felhasználású (intézményi) és közvilágítási célú villamos energia beszerzése érdekében a Sourcing Hungary Szolgáltató Kft.-vel villamos energia közbeszerzési eljárás lefolytatására szerződést kössön, a Magyar Energia Beszerzési Közösséghez történő csatlakozás érdekében szindikátusi szerződést aláírja, a szükséges nyilatkozatokat megtegye, a szükséges dokumentumokat aláírja, valamint felhatalmazza a Polgármestert ezt követően a nyertes ajánlattevővel az energia kereskedelmi szerződések aláírására is. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzata és intézményei vonatkozásában a 2021-2023. földgáz energia évre általános felhasználású (intézményi) energia beszerzése érdekében a Sourcing Hungary Szolgáltató Kft.-vel földgáz energia közbeszerzési eljárás lefolytatására szerződést kössön, a Magyar Energia Beszerzési Közösséghez történő csatlakozás érdekében szindikátusi szerződést aláírja, a szükséges nyilatkozatokat megtegye, a szükséges dokumentumokat aláírja, valamint felhatalmazza a Polgármestert ezt követően a nyertes ajánlattevővel az energia kereskedelmi szerződések aláírására is. 143/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Kiskunhalasi Utánpótlásnevelő és Kézilabda Sport Club (Kiskunhalasi UKSC) részére a Kiskunhalas, 2604/15 hrsz-ú, természetben 6400 Kiskunhalas, Szász Károly utca 21. szám alatt lévő ingatlanon felépült 12,62×32 méter befoglaló méretű edzőterem alatti földterületre (vázrajz alapján) fölhasználati jog bejegyzésre kerüljön. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatására, az ahhoz szükséges dokumentumok, és a Földhasználati megállapodás, valamint az esetleges módosítások aláírására. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Kiskunhalas 2604/15 hrsz és a 2604/16 hrsz alatti ingatlanok közötti, a rendezési terv előírásainak megfelelő telekhatár-rendezéshez. A
Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatására, a szükséges jognyilatkozatok megtételére. 144/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az NKM Áramszolgáltató Zrt.vel 2008. január 15-én megkötött, „Kiskunhalas Város közvilágításának üzemeltetése, karbantartása” című, 2008/153. számú szerződés hatályát 2021. március 31-ig meg kívánja hosszabbítani. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az erről szóló szerződés-módosítást aláírja. 145/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Karacs Teréz utca közterületén, a Kiskunhalas, 6531/2 hrsz alatti területen, annak a rendezési tervben fásított köztér, sétány elnevezésű részén a Bibó István Gimnázium alapítására emlékeztető park kerüljön kialakításra. A park kialakítását a főépítésszel és a főkertésszel egyeztetni kell. 146/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az Ideiglenes Bizottság beszámolóját az 1. számú mellékelt szerinti tartalommal. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjon a beszámolóban foglaltak megvizsgálásáról és ennek alapján a szükséges intézkedések megtételéről. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 147/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az Ideiglenes Bizottság beszámolójára készített szakmai véleményt jelen határozat 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Főépítészt, hogy gondoskodjon a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020. (I.31.) önkormányzati rendelete felülvizsgálatáról és esetleges módosításáról az állattartással összefüggő kérdéskör rendezése kapcsán, figyelembe véve a Hivatal szakmai véleményben és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztálya által adott szakmai véleményeiben foglaltakat. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Polgármestert, hogy a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjén keresztül gondoskodjon az állatok tartásával összefüggésben a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 34/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete felülvizsgálatáról figyelembe véve a Hivatal szakmai véleményben és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztálya által adott szakmai véleményeiben foglaltakat, és ezek alapján gondoskodjon az esetleges módosítások előkészítéséről. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 148/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testület elfogadja jelen határozat mellékeltében foglalt tartalommal a Kiskunhalasi Települési Értéktár Bizottság Működési Szabályzatának módosítását és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására.
2020. SZEPTEMBER 30. 153/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelet 4.§ (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel elfogadja a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló I. félévi beszámolóját az alábbiak szerint: A Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Zrt. vezető tisztségviselőinek, cégvezető-vezérigazgatónak és könyvvizsgálójának megválasztásának, azok díjazásának megállapításának, továbbá az ehhez kapcsolódó alapszabály módosításának jóváhagyása Tulajdonosi hozzájárulás fakivágáshoz (Eperd utca) Kiskunhalas, Kölcsey utcán új parkolók létesítése Kiskunhalason két földút zúzottköves megerősítése (0199 és 0211/22 hrsz.) Kiskunhalas, Kossuth utcán a parkolási rend módosítása Tulajdonosi hozzájárulás fakivágáshoz (Ipari Park I.) A Halasi Városgazda Zrt-vel kötött Közszolgáltatási Támogatási Szerződés mellékletének módosítása A Vakáció Nonprofit Közhasznú Kft. 2020. évi üzleti tervének elfogadása A Vakáció Táborozási és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft. Társasági szerződésének módosítása Tulajdonosi hozzájárulás fakivágáshoz (Monszpart L. utca) Iszapkezelő telep rekonstrukciója (fakivágás, árokásás) A Jánoshalma, Kiserdő tanya 166. szám alatti önkormányzati bérlakás/tanya értékesítése A Kiskunhalas, Bocskai u. 1. 4. em. 14. szám alatti bérlakás értékesítése A Kiskunhalas 6012/8 hrsz. alatti ingatlan értékesítése A Kiskunhalas, Széksós u. 13. szám alatti önkormányzati bérlakás értékesítésének elutasítása A Kunság- Halas Hulladékgazdálkodási Kft. 2019. évi beszámolójának elfogadása Tulajdonosi hozzájárulás fakivágáshoz (Szakképzési Centrum) Kiskunhalas, Átlós utcai útcsatlakozás létesítése Kiskunhalas, Szabadság téri új parkolók létesítése 154/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló szeptember havi beszámolót.
(A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 149/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztálya, BK/ TH/3766-1/2020. iktatószámon, 2020. augusztus 11. napján kelt levelében és a BK/ TH/6229-1/2019. iktatószámon, 2019. december 11-én kiküldött levelében foglalt javaslatokat és szakmai segítségnyújtást az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal, amel�lyel összefüggésben felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjon az új rendelet tervezet 2020. novemberi testületi ülésre történő beterjesztéséről. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a helyi Közművelődési Kerekasztal és Kiskunhalas Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata véleményének kikérésével gondoskodjon a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Kultv.) 76. § (3) bekezdés a) ponton felül még további kettő, a 76. § (3) bekezdés b)-g) pontjaiban nevesített szolgáltatás megszervezéséről 2020. december 31. napjáig. 150/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Napsugár Óvodák, a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde és a Százszorszép Óvodák 2019/2020-as nevelési évre vonatkozó szakmai munka beszámolóit a melléklet szerint jóváhagyja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 151/2020. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint módosítja 98/2020.Kth. számú határozatának 1. pontját: 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Halasi Városgazda Zrt. 2019. évi éves beszámolóját 367.740 eFt nettó árbevétel mellett, 8.636 eFt eredménnyel (nyereség) elfogadja. Az adózott eredményt teljes mértékben az eredménytartalékba helyezi. 2. A határozat 2.pontját változatlan formában hatályban tartja. 152/2020. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet 4.§ (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel elfogadja az Ügyrendi és Szociális Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló I. félévi beszámolóját az alábbiak szerint: Támogatási forma megnevezése
Bérlői jog megszüntetés Lakás kiutalás Lakásszerződés hosszabbítás
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2020. (IX.25.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló 4/2020. (II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról
Kérelmek száma
Támogatott kérelmek száma
Elutasított kérelmek száma
1
1
0
21
21 (ebből 18 költség alapú)
0
3
3
0
Önkormányzati szociális lakásbérleti szerződés hosszabbítása
68
52
16
Önkormányzati bérlakás csere
2
2
0
Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló 4/2020. (II.28.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: R.) 2. § helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat összevont költségvetésének: a) Kiadási főösszegét: 8.749.729.472 Ft-ban a1.) költségvetési kiadások összegét: 8.648.114.092 Ft-ban b) Bevételi főösszegét: 8.749.729.472 Ft-ban b1.) költségvetési bevételek összegét: 4.313.070.754 Ft-ban c.) Költségvetési egyenleg (b1-a1) összegét: 4.335.043.338 Ft-ban c1.) költségvetési egyenleg működési célú összegét: - 241.056.861 Ft-ban c2.) költségvetési egyenleg felhalmozási célú összegét: - 4.093.986.477 Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület a költségvetés főös�szegén belül a finanszírozási célú kiadások összegét 101.615.380 Ft-ban: a) működési célú finanszírozási kiadások: 73.539.380 Ft-ban b) felhalmozási célú finanszírozási kiadások: 28.076.000 Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a költségvetés ös�szesített hiányát (költségvetési egyenleg és finanszírozási célú kiadások együtt): - 4.436.658.718 Ft-ban a) összesített hiány működési célú: - 314.596.241 Ft-ban b) összesített hiány felhalmozási célú: - 4.122.062.477 Ft-ban állapítja meg. A Képviselő-testület az összesített hiány finanszírozásának módját az alábbiak szerint állapítja meg: 1.) Hiány belső finanszírozása: 4.436.658.718 Ft-ban 1.a.) Maradvány működési célú igénybevétele: 860.290.167 Ft 1.b.) Maradvány felhalmozási célú igénybevétele: 3.576.368.551 Ft 2.) Hiány külső finanszírozása: 0 Ft 2.a.) Hitelfelvétel működési célú: 0 Ft 2.b.) Hitelfelvétel felhalmozási célú: 0 Ft (4) A Képviselő-testület az intézmények központi, irányító szervi támogatásának előirányzatát 1.890.806.788 Ft-ban állapítja meg.” 2. § A R. 1., 2a., 2b., 3a., 3b ,3c, 4., 5., 6., 10a., 10b., 10c., 11., 12. számú mellékletei helyébe e rendelet 1., 2a., 2b., 3a., 3b., 3c, 4., 5., 6., 10a., 10b., 10c., 11., 12. számú mellékletei lépnek. 3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti.” Kiskunhalas, 2020. szeptember 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Kollárné dr. Lengyel Linda:/ jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.)
VÁROSHÁZA 15 Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2020. (IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 59/2005. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az Ügyrendi és Szociális Bizottsága, és a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § (1) Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 59/2005. (XI.30.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban: köztisztasági rendelet) 2.§ (1) bekezdése az alábbi o) és p) pontokkal egészül ki: „o) Úttest: Úttest alatt a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. sz. függelék, I. c) pontjában foglalt fogalmat kell érteni, úgy, mint úttest, az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része függetlenül annak burkolatától. p) Zöldsáv: a járda - ennek hiányában a telekhatár - és az úttest közötti terület függetlenül annak burkolatától és kialakításától.” 2.§ (1) A rendelet a 2020. november 01. napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti, rendelkezéseit ezt követően kell alkalmazni. Kiskunhalas, 2020. szeptember 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Kollárné dr. Lengyel Linda:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2020. (IX.25.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről szóló 18/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29.§ (1), (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Képviselő-testület Ügyrendi és Szociális Bizottsága és Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekek védelméről szóló 18/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 1. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép. 2. § E rendelet 2021. január 01.napján lép hatályba, és a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2020. szeptember 24. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Kollárné dr. Lengyel Linda:/ jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.)
16 HIRDETÉS
2020. SZEPTEMBER 30.
Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást fizikai munkára. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-307
Rántanivaló csirke rendelhető október 11-re. Fazekas Mihály u. 29. Tel.: 06 30/283-57-85, 06 77/423-250 A-667
Corso Verona Gyorsétterembe rész- és teljes munkaidős pultos munkatársat, valamint futárt keresünk. Tel.: 06 20/225-50-04 A-524 Márkakereskedésünkbe takarító munkatársat keresünk részmunkaidős állásra. Szakmai tapasztalat előny. Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. A jelentkezéshez, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát a kbauto@kbautoteam.hu e-mail címre, vagy adja le személyesen Kiskunhalason, a Keceli út 19-23 szám alatt. A-554 Faaprító gépre gépkezelőt keresünk! Kamion alvázra felszerelt faaprító gép fülkés daruval ellátott. „C” kategóriás jogosítvány szükséges. Versenyképes jövedelem! Tel.: 06 20/483-66-05, 06 30/883-48-33 A-604 „C”+”E” kategóriával állandó és/vagy beugrós nemzetközi gépkocsivezetőt keresek saját áru szállítására. Minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-627
Raktárak, irodák kiadók a volt Levi’s területén 500 Ft+áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A -407
Tűzifának széldeszka eladó! Fafeldolgozó cégtől, darus kamionnal helybe szállítva! Minimum rendelés 10 erdei m3 (1x1x1,7). EUTR szám: AA5839601 Tel.: 06 20/580-56-54 A-605 TŰZIFA AKCIÓ! Akác: 3.300 Ft/q Vegyes kemény: 3.000 Ft/q Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-151
Az Erman 90 Kft. szalmafeldolgozó üzemébe karbantartót keres. Tel.: 06 70/385-01-67 A-628
Bakelit nagy- és kislemezek eladók, 6 személyes fehér kerti asztal + 6 fotel, 2 személyes rekamié, fali csillárok, álló olvasó lámpa, könyvek, Lucznik elektromos asztali varrógép. Tel.: 06 70/229-35-91 A-668
Belföldi áruszállításhoz tehergépkocsi vezetőt keresünk. ADR vizsga előnyt jelent. Tel.: 06 30/681-67-61 A-629
Tefal 3 szintes pároló, rönkhasító gép, benzines fűnyíró, Pedrolo szivattyú, Sever szivattyú, hajtóműves villanymotor eladó. Tel.: 06 30/850-74-90 A-669
Erdészt keresünk! Bócsai és Érsekhalmi fafeldolgozó üzembe faanyag átvevőt keresünk 1-1 fő személyében! Fiatal, pályakezdők jelentkezését is várjuk! Tel.: 06 30/883-48-33 A-631 A Tikkurila festékboltba kereskedelmi tapasztalattal rendelkező dolgozót felveszünk! Tel.: 06 30/935-42-41 A-645 Mosodánkba dolgozókat felveszünk! Jelentkezni személyesen a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.). A-646 Varrónőt bedolgozói munkára felveszek. Tel.: 06 70/328-53-45
A-649
A Ben Joe-ba pultost keresünk piacképes fizetéssel, rugalmas munkabeosztással. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a benjoepub@gmail.com e-mail címen lehet. A-650 Az Annbor Varroda varrónőt keres azonnali kezdéssel. Jelentkezni személyesen az ületben (Gimnázium u. 3.) lehet. Tel.: 06 30/940-64-78 A-653 Élelmiszeriparban jártas, minimum szakmunkás vizsgával rendelkező dolgozókat keresünk. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a tejfarmkft@gmail.com e-mail címen. A-654 Éjszakai árukiadót keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre. Tel.: 06 20/821-67-77 A-661
ÉPÍTÉSI TELEK ELADÓ! Kiskunhalas központjában, Szilády Á. utcában társasház építésére alkalmas, 1514 m2-es telek eladó. Beépíthetőség 50 %. Tel.: 06 70/335-27-34 A-639 Kárpát utcában IV. emeleti, 1 szobás lakás eladó. Ár: 7,8 M Ft Tel.: 06 30/383-53-40 A-640 Kiskunhalason a Kertvárosban 800 m2-es telek eladó! Tel.: 06 20/312-23-08 A-670 Kiskunhalason a városközpontban 80 m2-es, I. emeleti lakás bútorozottan eladó. Azonnal költözhető. Tel.: 06 20/312-23-08 A-671 Kiskunhalason villamosított tanya eladó 1,1 ha földdel, akácossal, gyümölcsfával, műút mellett. Buszmegálló a bejáratnál. Tel.: 06 30/569-36-31, 06 70/774-64-00 A-672
Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35
Ocskó
László A-244
Fürdőkád felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85
A-494
A Kalmár Sütőipar éjszakai árukiadó munkatársat keres. Tel.: 06 20/947-07-13 A-662
Vegyszermentes, magasnyomással történő felülettisztítás (homlokzat, járda, kapubejáró, garázsbeálló, térkő, betonfelület, sírkő) akár 350 bar-ral! Tel.: 06 20/579-27-11 A-625
Tapasztalattal rendelkező kőműves/burkolót keresünk. Tel.: 06 70/451-48-68 A-663
Fejfájás, szédülés, végtagzsibbadás, térdfájdalom megszüntetése. Tel.: 06 20/567-44-02 A-495
Kiskunhalasi baromfitelepre keresünk pulykagondozót. Teljes munkaidőben, hétfőtől-péntekig tartó munkarendben. Bér megegyezés szerint. Jelentkezéseket várjuk a baromfigondozo1@gmail.com e-mail címre. A-664
Idős néni, bácsi vagy házaspár gondozását vállalom tartási szerződéssel. Tel.: 06 70/604-43-92 A-660
Kőműves munkatársat keresünk azonnali kezdéssel hosszú távra. Tel.: 06 20/312-23-08 A-665 Kisszállási Tej Kft. pasztőrös munkakörbe dolgozót keres havi 15 munkanappal, kiemelt bérezéssel. Fényképes önéletrajzokat a kisszallasitej@gmail.com címre várjuk. A-666
Szobafestést vállalok. Tel.: 06 30/725-46-16 A-673 Társas- és magánházak takarítását és fertőtlenítését vállaljuk. Tel.: 06 70/388-74-81 A-674 Kárpitos vállalja antik és modern bútorok teljes körű felújítását, javítását szövetmintákkal, kiszállítással. Tel.: 06 30/742-54-58 A-675 Kőműves munkát vállalok. Tel.: 06 30/279-31-31
A-676
Születtek: Haász Maja (Kovács Maja) Soltvadkert, Bócsa Benedek (Varga Ildikó) Baja, Töröcsik Ádám (Somogyi Nikoletta) Kiskunhalas, Kuklis Balázs (Ernszt Zsófia) Kiskunmajsa, Ribizsár Száva Lia (Szél Ágnes) Szeged, Józsa Liliána (Fülöp Fruzsina) Tázlár, Purák Ráhel (Kis Bettina) Szeged, Komáromi Panni (Sólyom Csilla) Balatonfüred, Pócs Ádám Zoltán (Opauszki Alexandra Bernadett) Szeged, Judák Eszter (Gál Ágnes) Kiskunmajsa, Bella Léna (Fodor Krisztina) Kisszállás, Kicsiny Vajk (Bayer Noémi) Jánoshalma, Rózsa Adrián (Dr. Vancsura Rita) Kiskunhalas, Lajos Bálint Gábor (Zöldi Nelli) Imrehegy, Baksa Anna (Kispál Adrienn Nikolett) Kiskunhalas, Schell Anna (Markó Anikó) Kiskunhalas, Erdélyi Péter (Hajós Éva) Tompa, Nagy Zsombor (Binszki Mária) Akasztó, Papp Zselyke (Frank Evelin) Kiskunmajsa, Molnár Rebeka (Sztarovits Szimonetta) Kiskunhalas, Péli Gyula (Kovács Judit) Kiskunhalas, Banári Zsófi (Lakos Renáta Éva) Kiskunhalas, Mester Zselyke (Kardos Alexandra) Kiskunhalas, Kolompár Natália (Kolompár Andrea) Jánoshalma, Módra Dorottya (Dr. Üst Anna) Budapest Házasságot kötöttek: Csiszár Viktor és Szalai Alexandra, Juhász Attila és Karádi Anna, Schuszter Szabolcs és Veimpert Mária Nikolett Elhunytak: Bedőcs Ferencné Barakkó Éva Julianna (Kecskemét), Csápek Jánosné Román Márta Zsófia (Soltvadkert), Asztalos József (Kiskunhalas), Anyalai Ferencné Dénes Piroska (Nagykőrös), Szőke Ferenc László (Kecel), Korsós István (Kiskőrös), Maróti András (Zsana), Fazekas Pálné Haskó Erzsébet (Kiskőrös), Dudás Lajosné Nagy Emma (Kiskunhalas), Takács Julianna (Soltvadkert), Vágó Istvánné Latki Julianna (Soltvadkert), Szőgyi Mihályné Szabó Ilona (Csengőd), Bognár Béláné Szakál Juliánna (Páhi)
2020. SZEPTEMBER 30. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Szeptember 30. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Szomszéd Vár – magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Szomszéd Vár – magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Diagnózis – egészségügyi magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 23:00 Képújság
08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 Szemeszter – ifjúsági magazin 18:30 10 éve történt (ism.) 19:00 Híradó/péntek 19:15 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 Szemeszter – ifjúsági magazin (ism.) 00:00 Képújság
Október 1. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság
Október 3. SZOMBAT 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 10 éve történt (ism.) 09:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 18:00 A hét Napi Mozaikjai 18:30 10 éve történt (ism.) 19:00 Megyei Krónika (ism.) 19:30 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 20:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:30 Szemeszter – ifjúsági magazin (ism.) 21:00 Képújság
Október 2. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)
18:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Október 5. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 10 éve történt (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Megyei Krónika (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 21:30 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Október 6. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Szomszéd Vár – magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Szomszéd Vár – magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Szomszéd Vár – magazin (ism.) 23:00 Képújság
Október 4. VASÁRNAP 00:00 Képújság 09.00 Református istentisztelet 10:00 Katolikus szentmise 11:00 Képújság 16:00 10 éve történt (ism.) 16:30 Diagnózis – egészségügyi online műsorújság magazin (ism.) www.halasmedia.hu 17:00 Megyei Krónika (ism.) 17:30 Üzleti negyed – mag. (ism.) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Pál László Kreatív: Anda Péter
HIRDETÉS 17
18 SPORT
2020. SZEPTEMBER 30.
Meglepetés, szabadtér, foci a Tekóban
Ha egy csapat gólt ér el, az ellenfél egyik játékosának el kell hagynia a játékteret. A meccsek addig tartanak, amíg valamelyik csapat mind az öt játékosát elveszíti vagy maximum tíz percig. Ebben az esetben a lefújáskori állás kerül a jegyzőkönyvekbe. Röviden ennyi az ötödik alkalommal megrendezett Meglepetés-vegyes Kupa legfőbb szabálya.
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikumban indult útjára négy évvel ezelőtt a Meglepetés-vegyes Kupa elnevezésű focitorna. A kitalálója Dávid Géza volt, aki kis csavart tett a versenykiírásba. A lényeg az, hogy amelyik csapat gólt kap, az egy fővel megfogyatkozik. A játék tíz percig tart vagy addig, amíg az egyik csapat létszáma le nem nullázódik. A kupa gyorsan népszerű lett a középiskolások körében. A vírushelyzet miatt, rendhagyó módon a Bundzsák Dezső Sportközpont rekortánpályáján kialakított játéktéren zajlottak a mérkőzések a II. Rákóczi, a Szilády-gimnázium és a Dékáni-technikum focistáinak részvételével. A lányok, fiúk élvezték a focit, a meglepetéseket és azt, hogy szabadtéren sportolhattak. A fiúknál az utolsó körben alakult ki a végeredmény, e szerint a Dékáni nyert, a Szilády, a II. Rákóczi és a Tekó Fakó előtt. A vegyes csapatoknál, ahol egyszerre maximum három fiú szerepelhetett a pályán, a Szilády győzött a II. Rákóczit és a Dékánit megelőzve. Kép-szöveg: JL
Gólgazdag randevú a békéscsabaiakkal Folytatódott a kiemelt labdarúgó-bajnokság a Délkeleti-csoportban. Az U12-es és U13-as korosztályban a Szilády RFC a Békéscsaba UFC-t fogadta a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A fiatalabbaknál kiegyenlített küzdelem volt a pályán, sőt a mezőnyben a halasiak tűntek erősebbnek, mégis két góllal a vendégek nyertek. Az U13 viszont gond nélkül, egy gólgazdag mérkőzésen szerezte meg a három pontot.
Kudarcok és sikerek után várta a Szilády RFC U12-es és U13-as csapata a kiemelt bajnokság következő fordulóját. A Békéscsaba UFC látogatott Kiskunhalasra, a hazaiak arra készültek, hogy mindkét fronton legyőzik az ellenfelet. A fiatalok a találkozó elején bevették a csabaiak hálóját, ám les miatt nem adta meg a gólt a játékvezető. A mezőnyben is jól focizott az RFC, de a viharsarkiak két akcióból két gólt szereztek, így hazavihették a három bajnoki pontot. Szilády RFC-Békéscsaba UFC 0-2. Ezzel párhuzamosan egy sima
meccs zajlott a B-pályán. Az U13asok mérkőzésén Gáspár Zalán már a 7. percben bevette a vendégek kapuját, majd Supka Ádám kétszer, Ficsor Gergő és Kuklis Tamás egyszer-egyszer vette be a csabai kaput, így az első félidő után már 5-0 volt az eredmény. A szünet után sem állt le a Szilády, Gáspár Zalán, Ficsor Gergő és Kuklis Tamás is gyarapította saját, valamint csapata góljainak számát. Halasi kiütés, megérdemelt győzelem. Szilády RFC-Békéscsaba UFC 8-0. Kép-szöveg: jáger
2020. SZEPTEMBER 30.
SPORT 19
Szegedi Gábor és az 1001 éjszaka meséje Öt sikeres év után váltott országot ifjabb Szegedi Gábor. A fél évtized Kínában a saját bevallása szerint is mérföldkő volt az életében, de lépnie kellett. Gábort nem olyan fából faragták, hogy csüggedjen, nem adta fel egyetlen pillanatra sem. Jelenleg Kuvaitban él és dolgozik, többek között az uralkodócsalád tagjait is tanítja a lovaglás rejtelmeire. Most szabadságon van, néhány héten belül visszatér az arab országba.
} Hogyan kerültél Kuvaitba? – Nem kaptam meg a várva várt telefont Kínából, ahogy említettem egy üzletpolitikai döntés miatt, a befektető kiszállt a vállalkozásból, a tulajdonosi kör felbomlott, így már nem tudtam visszautazni. Mélyrepülés volt ez számomra, hisz még a személyes holmijaim nagy részét is otthagytam, számítottam arra, hogy visszamegyek.
FOTÓK: FACEBOOK.COM
} Amikor legutoljára beszélgettünk, akkor éppen az édesapáddal készültetek a 40. Halasi Szüreti Fesztiválra. Onnan visszatértél Kínába? – Az utolsó beszélgetésünk után már nem tértem vissza Kínába, pontosabban Hainan szigetére, bár rendkívül nagy ambíciókkal indultam volna útnak, ugyanis élveztem az ottani munkát. Csak a nyári szünetre tértem haza egy bőrönddel. De egy üzletpolitikai döntés után megváltozott a szituáció. Bár nagyon sajnáltam a lovaimat és a kollégáimat, akikkel fantasztikus csapatot alkottunk, már nem tértem vis�sza. Rengeteg élmény kötődik a szigethez, hisz napi szinten bemutatókat tartottunk olykor 3000 nézőnek. Lovardavezetőként dolgoztam egy újonnan épült lovardában. Bár nagyon magas volt a hőmérséklet és a páratartalom a trópusi szigeten, a munka számomra nem volt megterhelő, motivált voltam, minden pillanatát élveztem. } Hogyan emlékszel vissza a Kínában töltött időre? – Közel 5 évet töltöttem Kínában. Boldogan emlékszem vissza. Voltak nehézségek, de eredményes tudtam lenni díjugratóként és edzőként is. És ami a legszebb, hogy mindemelett a nagy szerelmemmel, a Pusztafogattal bejárhattam Kínát, csikós bemutatóimmal vittem a magyar virtus szellemét. Pekingi életem során meg kell, hogy említsem Bakaity Vajk barátomat, akinek rengeteget köszönhetek, osztoztunk az örömökben, a sikerekben, de ha nehézségek merültek fel, akkor is támaszkodhattunk egymásra.
Viszont egy nagyon kedves barátom a díjugrató magyar bajnok, Kovács Kaarlo ajánlotta, hogy díjugrató edzőt keresnek Kuvaitba az uralkodó család lovardájába. Mindig is vágytam a keleti országokba, Katarba, az Emirátusokba, így végül igent mondtam a lehetőségre. } Mit csinálsz pontosan? – Jelenleg díjugrató edzőként dolgozom. Körülbelül 15 tanítványom van és 20 ló edzéséért és versenyeztetésé-
ért felelek. Speciális lovaglású lovakkal is foglalkozom. A lovasakadémia legügyesebb növendékeit én indítom el a versenyzés világába. De, ami a legnagyobb megtiszteltetés számomra, hogy az uralkodó család tagjainak is edzője lehetek. } Az arab világ egy másik kultúra, sikerült megszoknod nem beszélve a magas hőmérsékletről? – Bevallom, fenntartásokkal érkeztem, sok kérdés merült fel bennem. Mégis, amikor megérkeztem, minden félelem elmúlt. Nagyon kedvesek és barátságosak velem. A kultúrához köthető szabályokat hamar megszoktam, nem okozott nehézséget. Késő ősszel érkeztem, így az időjárás is kellemes volt. Korán reggel lovagolunk, a fedeles lovardánk és az istálló is légkondicionált. A kínai ételek után az arab ízvilág mennyei volt. Gyönyörű helyen laktam a tengerparton. Minden olyan, mint a 1001 éjszaka meséjében. } Most ismét itthon vagy, Kuvaitba mész vissza, vagy vannak más terveid? – Mindenképpen Kuvaitba megyek vissza, szeptember végére terveztem az utazást, ami egy picit csúszik a vírushelyzet miatt, mivel teljes határzár van az országban. Jelenleg intézik az engedélyem, a tervek szerint néhány héten belül repülök. Nagyon várnak már vissza a lovasok, lótulajdonosok, hisz a nyári hőmérséklet enyhült, a lovakkal elkezdtek újra dolgozni, és kezdődik a versenyszezon. Jelenleg online próbálom őket segíteni, de természetesen a kemény edzéseimet így nem tudom megtartani. Jáger Levente
20 SZÍNESBEN
2020. SZEPTEMBER 30.
Hatvanhárman konfirmáltak vasárnap Nagy jelentőségű egyházi eseményt ünnepelt a múlt hétvégén a kiskunhalasi református gyülekezet. Vasárnap délelőtt 63 fiatal konfirmált a református templomban.
Újbor Márton napra
FOTÓ: ANDA PÉTER
A konfirmáció szó jelentése megerősítés. A protestáns egyházak értelmezésében az úrvacsorát megelőző felkészítő tanítás ez, amelynek célja a hitbeli megerősítés. Bővebb értelemben az úgynevezett keresztségi szövetség fiatalkori megerősítése. Az egyházi oktatásban felnövő gyermekek és az ifjúság vallásos nevelésének célja a konfirmáció ünnepi eseménye, amelynek során a konfirmandus személyes vallástételt tesz, döntést hoz Krisztus és Isten egyháza mellett. A kiskunhalasi közösségben vasárnap 63 konfirmandust ünnepeltek. A járványveszély miatt a megszokottól szi-
gorúbb egészségügyi szabályok betartásával zajlott az esemény. A templomban ezúttal csak a konfirmandusok, családtagjaik és presbiterek foglalhattak helyet. A többi hívő az imaházban gyűlt össze, ahol a lelkész köszöntését követően, kivetítőn lehetett követni a templomi istentiszteletet és a konfirmandusok megáldását. Szőri Attila
RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA
Nagy mákunk van
FOTÓ: SZŐRI ATTILA
A vége felé jár a szüret a város vonzáskörzetében. A termés területenként eltérő képet mutat. Szőke Sándor borász adott rövid helyzetértékelést. Családom több tagja is rendkívül édesszájú. Nekik, és persze önöknek is szeretnék kedveskedni e heti receptötletemmel. Enben. A Bianka, Aletta, Olaszrizling nek a süteménynek bármelyik verzióját készítjük is el, garantál} Hol tart a betakarítás? tan nagy sikere lesz. – Kiskunhalason a héten befejező- terméshozama jó. dik a szüret. Összességében nagyon } Lesz újbor Márton napra? jó a minőség, a termésmennyiség vi- – Úgy gondolom, igen, bár sokat Habos almás-mákos szelet szont elmaradt a várttól. Bár sokan késett a szüret. A tavalyihoz képest vannak, akik örülnek, hiszen kima- majdnem három hetet. Nagy volt Hozzávalók gasló termés is jellemző, de sajnos az aszály. Reméljük azért, hogy lesz Tészta: 30 dkg liszt, 15 katasztrofális termés is volt főleg a Márton napra rozé. dkg margarin, 12 dkg cukor, Kép-szöveg: Pál László 4 tojás sárgája, 1-2 ek. tejföl Kékfrankos és a Zöld veltelini esetévagy pici tej, csipet só, 1/2 tasak sütőpor Töltelék: 1 kg alma, 10-15 dkg őrölt mák vagy dió, cukor, vaníliás cukor, Elkészítés A hozzávalókból összeállítom a tésztát, ha kemény lenne, még ményre felverem a tojásfehérjéket, adok hozzá tejfölt. Amíg a tölteléket aztán porcukorral, vaníliás cukorelkészítem, hűtőbe rakom. Az almát ral ízesítem. A félig sült süteményre megpucolom, lereszelem, a levét jól rárakom a 4 tojás felvert, cukrozott kinyomkodom, hogy ne áztassa el a habját, lassú tűznél sütöm tovább, tésztát, majd a cukorral és a darált amíg megpirul a tojáshab a süti temákkal (dióval) összekeverem. A tején. Készíthetjük kerek tortafortésztát félujjnyi vastagságúra nyúj- mában is. tom, vajazott, lisztezett tepsibe te- Ugye, nem is bonyolult? Próbálják szem. A tetejére kenem a tölteléket, ki bátran önök is! és kb. 25 percig sütöm. Közben keRita asszony