XXXIV. évf. 43. szám 2020. október 21.

Page 1

2020. október 21. • XXXIV. évfolyam 43. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


2 HIRDETÉS

2020. OKTÓBER 21.


2020. OKTÓBER 21.

Ünnep és rend Hozzá kell szoknunk az új rendhez. Az első október 23-i megemlékezésre készülünk, amely rendhagyó módon történik országosan és helyben is. Sokkal személyesebb lesz a kötelező távolságtartás miatt és bár az online eseményrendezés és tájékoztatás megtörténik, még sem adja meg azt a közösségi átélést az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezése, mint amit korábban megszoktunk. Új helyzet áll fenn, új és más megoldások kellenek. Ünnepi számunk címlapján a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulóinak forradalmi eseményekre emlékező műsorából emeltünk ki egy látványos mozzanatot. A nagyközönség október 23-án láthatja teljességében a Halas Televízió esti műsorsávjában a diákok előadását. Az ünnepi beszéd is a televízión és a világhálón lesz követhető, amit városunk polgármestere, Fülöp Róbert mond majd. Az amúgy is felértékelődött online tér a járványhelyzet erősödésével együtt még markánsabban az életünk részévé vált. Alapvetően változtatja meg életünket a virtuális szervezés és a munkavégzés részbeni áthelyeződése. Látható, hogy a cselekvés elsőbbsége, a feladatok végrehajtása fontosabb, mint valaha. Élnünk, dolgoznunk, termelnünk, szolgáltatnunk, gyógyítanunk és ünnepelnünk vagy emlékeznünk kell a járványhelyzet minden kellemetlen nehézségével együtt. A változások áldozatokkal jártak és járnak. Ez a fejlődésünk és az alkalmazkodásunk ára. A maguk korában elődeink meghozták a maguk áldozatát, az 56-osok is. Sokan életüket áldozták. Halason két szív is megszűnt dobbanni. Ezzel együtt volt erejük Nagy Szeder Istvánnak és társainak, hogy gyűjtsenek és adjanak a nélkülöző fővárosiaknak. Most rajtunk a sor és tegyük meg, amit manapság követel a haza. És lesz ünnep és rend. KI

FÓKUSZBAN 3

Új öltöző a Szilády-gimnáziumban A KRK Szilády Áron Gimnáziumba jelenleg 580 gyermek jár, az utóbbi években kiderült, hogy ekkora létszámra már kevésnek bizonyulnak a meglévő mosdók és a megfelelő minőségű, komfortos öltözőre is nagy igény volt. Az épület ünnepélyes szalagátvágásán részt vett Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester. Bödecs Pál lelkész-főigazgatóval közösen adták át a tanulók számára megépített komplexumot, amely az öltözőhelyiségek mellett egy tágas padlástérrel is rendelkezik.

Varga Judit igazgató Varga Judit igazgató elmondta, hogy régi álma volt ez a középiskolának. „Az utóbbi három évben a fiú diákjaink a pincében

öltöztek át a testnevelés órákra, amely eléggé tarthatatlan állapotot jelentett a mindennapokban. A mosdók száma is kevésnek bizonyult az épületben. Egyre többen jelentkeznek a középiskolánkba, a diákönkormányzatunk vezetése is jelezte többször, hogy szűkös az öltözködési és tisztálkodási lehetőség. Addig-addig számoltunk spóroltunk, hogy nagy örömünkre most sikerült megépíteni. A labor mellett létesült öltöző, mintegy 200 négyzetméter hasznos új területtel valósult meg. Az épület felső részében egy közösségi padlásteret alakítottak ki, az alsó részen pedig a kor követelményeinek megfelelő, minden szükséges bútorzattal ellátott öltöző és tisztálkodásra alkalmas mosdó részleg jött létre” – mondta az igazgatónő. Bödecs Pál lelkész főigazgató kö-

szönetét és háláját fejezte ki a tervezőknek, kivitelezőknek és mindenkinek, aki akár az előtérben, akár a háttérben munkát végzett vagy segítséget nyújtott az új öltözőkomplexum létrehozásában. Fülöp Róbert polgármester elégedettségének adott hangolt a református közösség városépítő tevékenységével összefüggésben. „Ha körbenézünk Kiskunhalason, akkor nagyon sok szép épületet láthatunk, amelyek egy jelentős részét a református közösség tartja fent. Nagy hálával tartozunk nekik, mert ezek az épületek a tetszetősségük mellett nagyon jó állapotban vannak. A közelmúltban komoly forrásokat mozgósítottak a városban és számos épület-felújítást valósítottak meg ” – jelentette ki a városvezető. HT

Megszépítették a sírkertet A Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre minden évben tart olyan önkéntes napot, melynek során rendbe teszik a régi református temető néhány síremlékét. Az elmúlt hétvégén lelkes halasiak egy kisebb csoportja szintén ös�szegyűlt a Kuruc vitézek terénél lévő temetőben. A hideg és a szemerkélő eső sem tántorította el őket céljuk megvalósításától. Dr. Bognárné Nagy Éva vezetésével, söprűkkel, gereblyékkel a kezükben szépítették meg a sírokat és azok környékét a jelenlévők. – Közeledvén a halottak napjához, idén is úgy döntöttünk, hogy összefogunk és lehetőségeinkhez képest a

legtöbb sírt igyekszünk megszépíteni. Virágot hoztunk a volt sziládys tanárok síremlékére, ezzel is mutatván azt, hogy egyáltalán nem feledkezünk meg azokról az emberekről, akiknek esetleg már nincsenek hoz-

zátartozóik. Mi, amíg csak tehetjük, minden évben ki fogunk hozzájuk jönni, hogy együtt emlékezzünk rájuk – árulta el dr. Bognárné Nagy Éva. Kép-szöveg: Szőri Attila


A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében, 8 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 35 éves férfit – olvasható a Kecskeméti Törvényszék sajtóközleményében. Augusztus 13-án, egy akkor még ismeretlen személy bemászott egy tompai ház udvarára. A zárt garázsajtót a benne levő kulccsal kinyitotta és 6,2 millió forint értékben vadászati eszközöket és szerszámokat lopott el. Ezeket megpróbálta értékesíteni, azonban a vevő értesítette a sértettet, így derült fény az elkövető kilétére. A vádlott az optikai cikkeket gondosan becsomagolva elásta, a rejtekhelyet pedig maga mutatta meg a nyomozóknak. A lopással okozott kár megtérült. A bíróság a férfit lopás bűntettében ítélte el, egyúttal elrendelte egy korábbi ügyben kiszabott 6 hónap fogházbüntetés végrehajtását is. Az ítélet jogerős.

Őrizetben

Tíz különböző törvénysértés miatt kell majd a bíróság előtt felelnie egy kiskunhalasi férfinek. A rendőrség tájékoztatása szerint október 7-én hajnalban a gyanúsított befeszítette egy családi ház ablakát, ám a riasztóberendezés jelzésére a rendőrök a helyszínre mentek, így tetten érték őt. A kihallgatása során több más bűncselekményre is fény derült. Április 27-től elfogásáig két betörés és nyolc lopás írható a számlájára. Fél év leforgása alatt három biciklit vitt el, a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a sértettek nem zárták le a kerékpárjaikat. Egy alkalommal pedig még egy táskát is otthagyott a feledékeny asszony a bicikli kosarában, amelyben pénz, telefon és ruha is volt. Két esetben dohányboltokat dézsmált meg a férfi, háromszor pedig boltokból, áruházakból lopott. A gyanúsított augusztus végén egy lakóépületet látogatott meg hívatlanul. A konyhaablakra szerelt szúnyoghálót leszerelte, azon keresztül jutott be a házba. A tulajdonos viszont rajtakapta, így üres kézzel volt kénytelen elmenekülni. A 28 éves gyanúsított előzetes letartóztatásban várja az eljárás végét. jl

Aljas trió rabolt Halason Nehéz szavakat találni arra a bűncselekményre, amely idén májusban történt Kiskunhalason, egy Kossuth utcai társasházban. Két férfi és egy nő, akik hónapok óta lopásokból éltek, egy idős nőt raboltak ki úgy, hogy vízmérő-leolvasónak hazudták magukat. A nénit saját fürdőszobájába csukták be és nem engedték ki onnan, miközben elvitték a televízióját. Aljas trió. Valaki így nevezte el azt a két férfit és egy nőt, akik súlyos bűncselekményt követtek el május 14-én. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint egyikük sem rendelkezett állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel, többnyire Kiskunhalason elkövetett lopásokból tartották fenn magukat. Egy idős nőt szemeltek ki arra, hogy értékeit megszerezzék. Tudták róla, hogy gyenge fizikumú és mentális betegségben szenved. A Kossuth utcai társasházban élő néninek azt hazudták, hogy vízmérő-leolvasók. A lakásba lépve a fiatalabb férfi vádlott az idős asszonnyal a fürdőszobában lévő vízórát ment leolvasni, majd észrevétlenül kiment a helyiségből. A fürdőszobában maradt asszonyra ekkor az idősebb férfi rácsukta az ajtót azért, hogy zavartalanul tudjanak kutatni a lakásban.

Amikor a sértett mindezt észlelte, megindult a kijárat felé és megpróbálta annak ajtaját kinyitni. Ekkor azonban az idősebb vádlott felszólítására a fiatalabb társa a kilincsre ráfogva az ajtónak kívülről ellentartott, így erőszakkal megakadályozta, hogy az idős asszony a fürdőszobából kimenjen. Ezalatt a többiek a rövid kutatás eredményeként egy 35 ezer forint értékű televízióval elhagyták a lakást, majd azzal a helyszínről futva mindannyian elmenekültek. A kiskunhalasi rendőrök a rablókat másnap elfogták, a televíziót lefoglalták és a sértettnek visszaadták, így a kár megtérült. Az idősebb férfi és a nő vádlott emellett 2019 júliusában városszerte társasházak elől, illetve a vasútállomás tárolójából lelakatolt kerékpárokat vittek el, majd az értük kapott összeget közösen

FOTÓ: POLICE.HU

Jogerős

2020. OKTÓBER 21.

felélték. Az ügyészség a trió tagjait bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, emellett a nőnek és az idősebb férfinak több rendbeli lopás bűntette miatt is felelnie kell. Velük szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. Jáger L.

Más autóit használta Alig néhány nap alatt lezárták a kiskunhalasi rendőrök azt a nyomozást, amelyet egy 18 éves helybéli ellen indítottak. A fiatalember egy hónap alatt három alkalommal próbált meg más autójával kocsikázni, két alkalommal sikerrel is járt. A harmadik esetben a GPS buktatta le. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Kiskunhalas belterületén október 11-én egy ismeretlen személy egy nyitott autóba szállt be és a kesztyűtartójában hagyott indítókulcs segítségével el is indította azt. Az alkalmi sofőr útja Jánoshalmáig tartott, amit a járműben lévő GPS segítségével a tulajdonos végig követett. A rendőrök ennek köszönhetően megállították az autót és elfogták a férfit. A 18 éves fiatal elszámoltatása során kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen eset. Először egy hónappal korábban, az egyik helyi hotel recepciójáról emelt el egy

FOTÓ: POLICE.HU

4 KÉK HÍREK

indítókulcsot és a parkolóból, az étel kiszállítására használt autóval elszelelt. Pár nappal később a tulajdonos aztán megtalálta a járművet. A lebukása előtti héten pedig egy cég telephelyére mászott be. Kocsikázni akart, ezért egy otthagyott slusszkulccsal beindította az egyik autót. Nem járt sikerrel, ugyanis a zárt kapuk ebben

megakadályozták. A fiatalember ezután gyalog távozott. Mindhárom ügyben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vizsgálódott. A napokban a jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást befejezték, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldték meg az illetékes ügyészségre. jáger


KLUB 5

2020. OKTÓBER 21.

A saját élményeimet nem veheti el tőlem senki

FOTÓ: JÁGER LEVENTE

Lehőcz Jani. Elnézést kérek már előzetesen is olvasóinktól, de őt mindenki így szólítja és ismeri. Egy bohém ötvenes, aki irigylésre méltó szemlélettel figyeli a világ történéseit. Együtt él velük és ha úgy gondolja, akkor elindul. Keres egy úti célt, ahová mindenképpen el akar jutni. Évekkel ezelőtt fejébe vette, hogy végigcsinálja az El Camino-t. 2019. április 5-én elindult és szűk másfél hónappal később célba ért. Erről a nem mindennapi kalandról mesélt a Martonosi Pál Városi Könyvtárban.

Közös kép Mi a közös egy német és egy magyar villanyszerelőben, egy magyar világutazóban és egy koreai fiatalban? Valamennyien teljesítették az El Camino valamennyi kihívását. A nyolcszáznál is több kilométer során pedig talál-

koztak, összebarátkoztak olyannyira, hogy a koreai srác éppen a közelmúltban jelezte, a szobája falát egy közös fénykép díszíti. Ezen a fotográfián rajta van a kiskunhalasi Lehőcz Jani is. Őt mindenki így ismeri és a Martonosi Pál Városi Könyvtárban felidézte azt, mit adott neki a zarándokút.

Nekiindult – Láttam elődeimet, hogy nekiindultak ennek az útnak. Azt gondoltam, hogy én is meg tudom csinálni. Nem készültem különösebben. Kitaláltam, kitűztem a dátumot két évvel korábban, a facebookon meghirdettem, hátha lesz társam. Voltak jelentkezők, de az indulásra elmaradtak. Nem bírtam innen Kiskunhalasról senkit vinni magammal. 2019. április 5-én elindultam. Napi 30 kilométert mentem, szűk másfél hónapig tartott számomra az El Camino. Tudod, ez arról szólt, hogy nincs más dolga az embernek és gondolkodik. Az élet dolgairól, arról, hogy mit csinált jól vagy éppen ros�szul. Voltak olyan történések, amelyek persze, hogy nem tetszettek, de a pozitív élmények ezt messze felülmúlták – tudtuk meg Janitól. Útitárs Aki ismeri Janit, az tudja, közvetlenségével gyorsan talál a világ bármely szegletében barátot. Így volt ez az El Camino esetében is. – Párizsban felszálltam a vonatra, onnan vonatoztak a kiindulási pont felé. Útközben találkoztam egy nagyszerű emberrel, Peter Dreilinggel. Ő egy német villanyszerelő, pont olyan, mint én. Hatvanhárom éves, de láttam rajta, hogy szimpatikusnak tart, nekem is szimpatikus volt. Végig ő volt a társam az egész út folyamán. Én valamennyit tudok németül, ő tud-

ta magyarul azt, hogy Budapest és elvoltunk. Egyszer visszafordult, mert ottfelejtett valamit az előző megállóhelyen. Nagyon megkönnyebbültem, amikor pár órával későb megláttam a közeledő alakját – mesélte a halasi vándor. Tanulság? Mindenki másképpen él meg egy ilyen kalandot. – Amikor végigértem, azt gondoltam, eddigi életemmel meg vagyok elégedve. Most, ennyi idő elteltével is ezt érzem. Sokat utazok, világot látok, ezt nagyon élvezem. Nem veheti tőlem el senki a saját élményeimet – mondta. Lehőcz Jani persze nem áll meg. Idén tavasszal a vírus miatt le kellett mondani a portugál utazásáról, de a tervet nem vetette el. Meg aztán ott van Norvégia is a bakancslistán, szóval Janira Jáger L. még vár a világ.

Nem takaréklángon

A német baráttal

Lehőcz János előadásán ott volt Kerekes Gábor is, a budapesti világjáró felidézte, hogy miként ismerkedett meg Janival. – Egy koreai cimborám bősz egyetértésével betértünk a kicsiny kasztíliai falu talán egyetlen, de annál hangulatosabb kocsmájába. Jobbra, az ablak alatt, a főasztalnál kisportolt, nagydarab fickó ült, ha jól emlékszem, narancslevet ivott. Fekete pólóján büszkén virított: Magyarország. A következő napokban többször összefutottunk. Mondta, hogy vele szemben azon a délutánon Peter Dreiling, jócskán hatvanas, fürge lábú német ült – mindig mosolygott és napi elemózsiáját narancssárga szatyorban hordta, nyakába akasztva. A hátán volt a többi, a cucc, az egyhavi. A sportos hazánkfiáról, aki tovább vándorolt, míg meg nem látta a tengert, egy dolgot bizton elmondhatok: nem takaréklángon, hanem teljes odaadással és szenvedéllyel járja ötvenes fejjel is az utat. Megkedveltük – fogalmazott Gábor.


6 MOZAIK

2020. OKTÓBER 21.

’56-os megemlékezés a Halas TV műsorán

Csapadékvíz táplálja

FOTÓ: ANDA PÉTER

Közel 40 milliméternyi csapadék esett a múlt héten Kiskunhalason, ezt legjobban a Sóstó vízfelületén lehet észrevenni. RáA kialakult járványügyi helyzet miatt, az ország számos települé- adásul a Felsőváros esővizét összegyűjtő rendszer is működésre séhez hasonlóan Kiskunhalason sem nyílik idén lehetőség a meg- kész, így már péntektől, egy szivattyú segítségével táplálni tudszokott módon megtartani az október 23-i ünnepséget. Pénteken ják a tavat. Egyes helyeken már látványos a változás. este a Halas Televízióban lehet majd megtekinteni a polgármesteri beszédet, a díjátadót és a diákok ünnepi összeállítását.

Október 23-án délelőtt tíz órakor a forradalmi lobogó felvonása történik meg az Országzászlónál, majd a városvezetés virágot helyez el a főtéri kopjafánál. Pénteken este, a Híradót követően, 19:30-kor tekinthető meg a Halas Televízió műsorán az ünnepi összeállítás, melynek részeként először Fülöp

Róbert polgármester beszédét láthatják a nézők, majd átadják az idei Pro Urbe díjakat. Ebben az évben a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákjai, pedagógusai állítottak össze egy emlékezőműsort, ezt is megtekinthetik az érdeklődők a péntek esti összefoglalóban. Szőri Attila

Kritikus állapotba került a közelmúltban a Sóstó, a csapadékhiányos időszak okán leapadt a vízszint, amely komoly aggodalomra adott okot. Az elmúlt napokban viszont az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság hivatalos mérései szerint városunkban 40 milliméternyi eső esett. A Felsővárosban, egy sikeres pályázatnak köszönhetően kiépült egy olyan hálózat, amely az Eperd utcában, egy hatalmas medencében gyűjti össze a csapadékvizet.

Péntektől pedig ideiglenes áramforrásról, de működik egy olyan szivattyú, amely ezt a Sóstó mögötti szikkasztóba továbbítja, onnan pedig a tóba jut. A változás néhány helyen már látványos, olyan helyek kerültek víz alá, amelyek eddig nem voltak. A szivattyú energiaellátása hamarosan állandó lesz, így a rendszer képes lesz arra, hogy folyamatosan biztosítsa a vízutánpótlást csapadékos időjárás esetén. Kép-szöveg: JL


MOZAIK 7

2020. OKTÓBER 21.

47 halasi kezdte meg a főiskolai képzést Október 17-én dél körül szinte forgalmi dugó alakult ki a Rostás László Cigány Közösségi Ház környéki utcákon. A dunaszerdahelyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola Boldog Batthyány-Strattmann László Kihelyezett Tagozata beiratkozásának helyszíne volt a közösségi ház. A képzés a héten megkezdődik. Eredetileg Dunaszerdahelyre tervezték a beiratkozást, de a járványügyi helyzet miatt a magyar hallgatóknak Várpalotán és városunkban tették lehetővé, hogy elvégezzék az iskolakezdés előtti kötelező adminisztrációt. A beiratkozáson Szlovákiából érkezett koordinátorok segítették a hallgatókat, hogy minden, az iskolakezdéshez szükséges okmány megfelelően legyen kitöltve. Szűcs Csaba alpolgármester elmondta, hogy először a halasi elsőévesek beiratkozása történt meg, amely 47 fővel rekordszámú jelentkezőt eredményezett. A nap folyamán még további, közel 150 fő felsőbb éves hallgató beiratkozását vezényelték le városunkban.

Koordinátorok segítették a beiratkozás adminisztrációs teendőit Kiskunhalas a szociális munkás diplomát biztosító képzés konzultációs helyszíne lesz, ami óriási előny az itt vagy a közelben élő hallgatóknak. Az órarendet megkapták a jelentkezők szombaton és a képzés már a jövő héten elindul. Az biztos, hogy a jelenleg

kialakult koronavírusjárvány-helyzet miatt online oktatás lesz az első félévben. A félévi vizsgák is Kiskunhalason lesznek, amelyben majd a járványhelyzettől függően dönt a főiskola vezetése, hogy személyes vagy online jelenléttel történik-e. A szociális

munkások képzése hét féléves oktatással történik, és ezután kapják meg a végzősök a diplomájukat. Az oktatás és vizsgák végig Kiskunhalason, mint kijelölt konzultációs helyszínen valósulnak meg. Kép-szöveg: Kovács Iván


8 IRODALOM Barátság, szerelem, hűség, hűtlenség, válás, ennek a hatása. Ilyen és ehhez hasonló témák is szerepelnek Sohonyai Edit ifjúsági regényeiben és közönségtalálkozói alkalmával. Az írónő emberismerettel, viselkedéskutatással is foglalkozik. A járványhelyzet előtt sokat utazott előadóként, az elmúlt fél évet azonban a csönd jellemezte. Lett ideje arra, hogy kidolgozzon egy játékos módszert, ami a belső önrendrakást segíti. Erről is beszélt Kiskunhalason, a városi könyvtárban.

2020. OKTÓBER 21. Sohonyai Edit:

Nagyon figyelek arra, hogy ki milyen jelzéseket küld

} Ifjúsági regényeket ír. Olvasott ilyeneket diákként? Ez adta az indíttatást? – Igen, a legtöbbet olvasó gyerekek közé tartoztam. Ez azt jelenti, hogy nekünk is több ezer könyvünk volt otthon. Székesfehérváron, a Budai úti könyvtárban 10 évesen megnyertem a Barátunk a könyv pályázatot, és milyen érdekes, hogy 30 évvel ké-

önbizalomhiány jelei, hogyan kell megfogni egy lány kezét, miről szól a kőkorszak még mindig a mozdulatainkban hozzánk. Ez kimeríthetetlen téma.

sőbb ugyanezt Hajdú-Bihar megyében én zártam be. Keretes történet. Olvastam Fehér Klára, Bálint Ágnes, Szabó Magda köteteit; a Móra-kiadó pöttyös, csíkos és delfin könyveit. Az én első könyvem is pöttyös lett, ami bekerült már a hetedikes irodalomkönyvek egyik verziójába is, ez a Macskaköröm. } Hogyan élte meg a kamaszkorát? Hogyan érdemes megélni egyáltalán? Mit tanácsol a tiniknek? – Rendkívül sokat szorongtam, éppen ezért kezdtem emberismerettel foglalkozni. Nagyon vidám stand up előadást tartok kamaszoknak. Már nem a saját könyveimről beszélek, hanem az egyik legfontosabb tudományról – az emberismeretről. Arról, mik az önbizalom jelei, mik az

} A már említett, Macskaköröm című könyve 30 évvel ezelőtt jelent meg. A legutóbbi pedig tavaly Plázafoglyok címmel. – Igen, ötödik volt egy szupermarket-hálózat eladási listáján. Heten írtuk együtt, érdekes játék volt. Azért is érdekes kalandozás, mert minden fejezet másikunké, vagyis minden fejezet más szemszögéből kíséri a történetet. Én „Mimi” bőrébe bújtam, a regény műfaját tekintve tinihorror. } Mennyiben változott az írói stílusa, témaválasztása a rendszerváltás idején megjelent első könyve óta? A világ is nagyot változott közben… – Igen, én azért már nem vagyok kamasz. Interjúzok. Egy-egy könyv megírásához 30-40 gyerekkel kell

egy éven át kapcsolatot tartani ahhoz, hogy hiteles lehessen a regény. Én a Móra-kiadó saját nevelésű írója vagyok. Engem arra tanítottak, hogy csak olyat adjak ki a kezemből, ami megállja a helyét, illetve ahol vannak katarzispontok, amiket az olvasó át tud élni. Ha átéli a katarzist, akkor tudja saját magáévá tenni a mondanivalót. Azzal foglalkozom, ami a gyerekekkel történik. Témák: hűség, hűtlenség, válás, drog, ennek a hatása. Olyan problémákkal néznek szembe, amikkel én, amikor tini voltam, nem. Ez most már egy kicsit más. Az információ bőséges, és ezt segíteni kell a gyerekeknek értelmezni, rendszerezni.

tív volt. Nagyon figyelek arra, hogy ki milyen jelzéseket küld. Viselkedéskutatással is foglalkozom, és reagálok, helyet adok a szereplésre. Beszélünk a testtartásról. Modellezzük, például úgy, hogyan állnak a főhősök moziplakáton, milyen tartás mit jelent. Ezeket játsszuk végig. } Fél éve már szinte otthon ülnek a zenészek, írók, költők, előadók. Kevés lehetőség van a találkozásokra. Több ideje jutott alkotni? Készül már egy új ifjúsági regény jövőre? – Nem. Én az egyik legtöbbet utazó ifjúsági kategóriás előadó vagyok az országban. Fél év csönd volt, de én nagyon sok mindennel foglalkozom. Például kidolgoztam egy módszert, egy belső önrendrakós játékot. Más szakemberekkel együtt kezdjük a metódussal kapcsolatos munkát. Ez a játékos módszer archetípusokkal dolgozik. Ha egy terapeuta ügyes, akkor semmi nincs, ami elkerüli a figyelmét a hozzá forduló játékostársának az életében. A játék egy csomó lehetőséget ad arra, hogy modellezve átbeszéljenek élethelyzeteket. Most ez tölti ki a mindennapjaimat. A férjem festőművész. Van egy galériánk, ott is nagyon sokat vagyok. Ennek a hónapnak a végén indul útjára internetes oldalunk karmapont. hu néven. Ez egy ingyenes hirdeté-

Találkozás a könyvtárban – Tóthné Felföldi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, Sohonyai Edit író és Erhardt Györgyi igazgató } Mennyire mernek megnyílni? Mennyire tud interaktív lenni egyegy közönségtalálkozó? – Kiskunhalason majdnem 100 gyerek vett részt rajta, és interak-

si oldal lesz – vagyis itt bárki ingyenesen kínálhatja majd azt, amire neki már nincs szüksége, de valakinek még jó lehet valamire. Kép-szöveg: Pál László


2020. OKTÓBER 21. Országosan is egyedülállónak számít az, amivel városunk büszkélkedhet. A Kiskunhalasi Csillagászati Egyesület immár 45. alkalommal szervezte meg a csillagászati napokat. Történt mindez úgy, hogy nem volt szünet, kihagyott esztendő sem közben. A XLV. Kiskunhalasi Csillagászati Napok október 12-től 15-ig várta a természettudományok iránt érdeklődőket. A programsorozatnak a Martonosi Pál Városi Könyvtár olvasóterme adott otthont. A rendezvényről Balogh István főszervező nyilatkozott lapunknak. – A legújabb csillagászati eredmények vannak a középpontban. A rendezvény előkészítése már az év elején elkezdődött a szaktáborokkal együtt. Tavasszal pontosítottuk, hogy ki és

MAGAZIN 9

45 év a csillagászat jegyében mikor érkezik. Dr. Kiss László, dr. Szalai Tamás, dr. Tóth Imre vis�szatérő előadóink. Dr. Hegedűs Tibor szintén, ő a Kiskunhalasi Csillagászati Egyesület elnökségi tagja is, vele folyamatos a kapcsolattartásunk – tudtuk meg Balogh István szervezőtől. – Kiskunhalason a csillagászati napokat immár 45 éve rendezzük meg kihagyás nélkül. Úgy tudom, ez országos szinten is egyedülálló – tette hozzá. Balogh István a programsorozat kapcsán kiemelte, az élő szavas előadásoknál van lehetőség személyesen is kérdezni a kutatóktól. Hangsúlyozta, ez nagy előny az internettel szemben. Kép-szöveg: Pál László

Balogh István szervező

Kisszálláson főztek ételt, pálinkát…

A főzés a település vállalkozó kedvű lakosait a szabadba csábította. Bográcsokban rotyogtak a különféle pörköltek. – Az önkormányzat biztosította a hozzávalókat. Marha-, birka- és pacalpörkölt készülhetett. Egy főre 40 deka hússal számoltak. Ös�szesen 18 csapat vett részt a versenyen, létszámkorlát nem volt – tudtuk meg Bundula Melinda rendezvényszervezőtől, a művelődési ház és könyvtár vezetőjétől. –

A vadásztársaság további ételekkel is készült. Volt Helyben vásárolj! akció. Lehetett kóstolni szarvasés vaddisznókolbászt, pogácsát, süteményt. Az Arany fakanál vándordíjat Kothencz Tibor birkapörköltje nyerte idén. A legjobbnak vélt pálinkák is megmérettettek. A zsűri Patocskai Ferenc vilmoskörtéjét tette az első helyre. Ő különdíjat is átvehetett dióból készült ágyaspálinkájáért. Pál László

Kothencz Tibor vihette haza az Arany fakanál vándordíjat

FOTÓK: SZALAI JÓZSEF

Gasztronómiai napot tartottak a közelmúltban Kisszálláson. Az eseményre bárki jelentkezhetett, aki kedvet érzett a megmérettetéshez. Zsűri választotta ki a legfinomabb ételt, és a legjobb pálinkákat is díjazták.

Bundula Melinda szervező, a művelődési ház és könyvtár vezetője

Patocskai Ferenc pálinkája lett a legjobb a településen


10 TUDOMÁNY

2020. OKTÓBER 21.

Dr. Kiss László:

Az űr hasznosítása üzlet, nem is kicsi Új távlatok az űrkutatásban: a marsi kolóniáktól a kisbolygók bányászatáig – és tovább… címmel tartott előadást dr. Kiss László Kiskunhalason. A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója arról is beszélt, hogyan jelent meg a magántőke az űrkutatásban. Elmondta, a műholdipar jelenleg közel 400 milliárd dolláros iparág. Ismertette, Amerika újra képes embert juttatni az űrbe. A cél most már a Mars.

Az űr kiaknázása, hasznosítása üzlet, nem is kicsi – hangsúlyozta dr. Kiss László. – Három éve 268 milliárdos volt a műholdipar, jelenleg közel 400 milliárdos. Szépen ragyogó iparág, van forgalma, dinamikusan nő. Ténylegesen nagy pénzek mozognak. Az előadáson elhangzott, hogy az EuDr. Kiss László szerint az a jó tudo- rópai Űrügynökségnek Magyarország mány, amelyik olyan kérdéseket vet fel, hogy a válaszokhoz technológiát kelljen gyártani. Azt mondta, a csillagászat ilyen. A csillagászoknak igényük van újabb és újabb optikákra. A minél jobb távérzékelés hajtotta és hajtja a fejlesztéseket. – Csillagászati megfigyelések alapján tudtuk, tudjuk megmondani, hol járunk a Földön. A földrajzi helymeghatározás mindig is fontos volt. A csillagászatban továbbra is él a töké- is tagja. A nagy gazdasági szereplők letes műszerek igénye. Vannak olyan mellett a kisebbek is megjelennek. csillagászati vizsgálatok, amelyeknek – Becslések szerint 100-1000 mil100 vagy 200 év múlva lesz társadal- liárd dolláros tétel az emberes űrumi hasznuk – mutatott rá. tazás a Marsra. Ehhez olyan piacot A csillagászat nagy kérdései is he- kell találni, ami nem volt még. Ilyen lyet kaptak a napirenden szereplő té- lehet például eljuttatni a szélessámák között. Ilyen volt például, hogyan vú internetet a Föld összes pontjára. és mikor keletkezett az Univerzum, Gazdag emberek, vállalkozások kémiként jöttek létre a kozmikus struk- szülnek most űrexpedícióra. Emberes túrák, mennyire különleges a Föld, Hold-utazás 51 éve volt. A rakétatechegyedül vagyunk-e a Világegyetem- nikában igazán nagy újdonság azóta ben. A vissza az űrbe kérdés szintén nem történt. Nincs igazi fejlődés vafelmerült. lójában. A ’60-as években tapasz– A nemzetközi űrverseny ideje a talható motiváció politikai alapon ’60-as években volt. Többé-kevésbé ment. A presztízskérdéssé tett űrkugazdag államok politikailag motivált tatás már nem tartható fenn, mert nagy programokat hajtottak végre. nagyon drága. A fenntartható űrku-

tatáshoz szükséges a gazdasági haszon. Elon Musk és társai ezzel foglalkoznak. A piacot a SpaceX vezeti. A cég jelentős állami támogatásokat is kapott, de nem csupán arra alapoz. Többször használható rakétákat terveznek, mert drága az indítás. Dr. Kiss László arról is beszélt, hogy Amerika újra képes embert juttatni az

adott technikai eszközöket ott gyártják, és abból látják el az egész világot gazdaságilag. – Bányászati célra potenciálisan olyan kisbolygók szerepelnek, amelyek nagy mértékben fémből állnak, és viszonylag közel vannak. Ilyen lehet a Psyche. Egyelőre a feltérképezés zajlik. Amerikában és Luxemburg-

űrbe. A cél a Mars. Érzékeltette azonban, hogy a marsi kolóniáktól nagyon messze vagyunk. – A Mars azért nem jó célpont, mert nem lakható bolygó. Barátságtalan hely, ott nem fognak városokat építeni. A Marsnak nincs megfelelő légköre, és ott hideg van. Földiesítése túlmutat a jelenlegi technikákon. A Marsnak nincs globális mágneses tere. Föld alatti tenyészet képzelhető csak el. Ott is élelmezésnél a kukorica és a sáska. A csillagász a kisbolygók bányászatát visszatérő sci-fi toposznak nevezte. A ritka földfémek kapcsán azt mondta, Kínában vannak olyanok, amelyek a mikroelektronikához kellenek. Az

ban már törvény is van a kisbolygók bányászatára – tudtuk meg. Dr. Kiss László jövőképet is vázolt. Elmondta, az igazi távlatok között szerepel a csillagközi tér. Utalt rá, hogy a csillagközi utazás több évszázadon átnyúló projekt. Első lépésként szükséges a közeli csillagok bolygórendszereit felmérni. – A mai modern tudomány legnagyobb kihívása a Föld lakhatóként való megőrzése. Nem máshol kell keresni a megoldást. Az emberiség azonban akkor éli a csúcsát, ha ilyen kérdésekkel is foglalkozik. Legyünk több csillagos civilizáció! – fogalmazott. Kép-szöveg: Pál László

Kozmikus katasztrófák a Föld történetében Ezzel a címmel tartott előadást Kiskunhalason dr. Tóth Imre. A CSFK Csillagászati Intézet tudományos tanácsadója a helyi csillagászati napok sorozatának vendége volt október 14-én. – A földtörténet során voltak korok, amikor megújult az élővilág. A változást belső fejlődés is okozhatja, nem mindig kozmikus oka van – mondta dr. Tóth Imre. A CSFK Csillagászati Intézet tudományos tanácsadója ismertette a földtörténet tömeges, nagy kihalási eseményeit. Rámutatott, öt ilyen volt. Ezek 75 százalék feletti fajpusztulással jártak együtt. Az okok között becsapódások – szupernóva, kisbolygók – is voltak. Kép-szöveg: P. L.


2020. OKTÓBER 21.

TUDOMÁNY 11

Dr. Szalai Tamás:

Pontos színképet lehet felvenni, analizálni

Több millió fényévre található galaxisok kémiai összetételét is lehet vizsgálni. Többek között erről is beszélt dr. Szalai Tamás csillagász a városi könyvtárban. Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékét képviselte a kiskunhalasi csillagászati napok alkalmával. A csillagok gyermekei vagyunk? Avagy honnan származnak a kémiai elemek és a csillagközi porszemcsék? címmel tartott előadást a tékában. – A Világegyetem 73,5 százaléka hidrogén, 26,4 százaléka pedig hélium. A Földkéreg összetétele: oxigén 46,4 százalék, szilícium 28,2 százalék és további szeletek is megjelennek a kördiagramon. Az emberi szervezet hangsúlyos eleme az oxigén 61 százalékkal, második a szén 23 százalékkal, a harmadik helyen pedig a hidrogén áll 10 százalékkal – tájékoztatott. – Az atomi építőkockákból molekulák állnak össze magasabb rendű szerveződésként. Sokkal nehezebb folyamat, ahogyan az egyik atom átalakul a másik atommá. Speciális körülmé-

nyek kellenek hozzá. A spektroszkópia, színképelemzés árulkodik a kémiai összetételről. Dr. Szalai Tamás részletesebben is beszélt arról, hol tartunk ma a csillagászati színképelemzés terén. Már távoli galaxisokról is jó felvételeket lehet kapni. Erre alkalmas eszköz a spektrográf. A fehér fényt színeire lehet bontani rácsokkal, prizmákkal. – Digitális kamerákra vezetik át a felvételeket. A világ nagy műhelyeiben óriási berendezések készülnek. Pontos színképet lehet felvenni, majd analizálni. Több millió

fényévre levő galaxisok kémiai ös�szetételét is lehet vizsgálni. Színképek alapján meg lehet állapítani a csillagok hőmérsékletét, a mágneses tér erősségét vagy azt, hogy milyen sebességgel forognak – tudtuk meg. Dr. Szalai Tamás rendszerben

mutatta be a kémiai elemek alakulását az Univerzumban. Ismertette, a csillagok csillagközi molekulafelhőkben, azok összesűrűsödő felhőmagjaiból alakulnak ki. A folyamatot űrtávcsövek felvételei bizonyítják. Kép-szöveg: Pál László

Dr. Hegedűs Tibor:

Merre induljunk el a képzeletbeli űrhajónkkal? mikrolencsézés 2000 körül indult el, lassan telítettségi szakaszba ér. Az előadáson téma volt az ökoszféra, a lakhatóság zónája. Minél nagyobb tömegű és forró a csillag, a zóna annál kijjebb tolódik. A Nap körüli a legjobb a csillagászok szerint. – Egymilliárd évvel ezelőtt sokkal szélesebb volt a Nap életzónája. Egymilliárd év múlva még változik. Nemcsak megfelelő hőmérséklet kell az élethez, hanem az is, hogy ne legyenek pusztító sugarak – fogalmazott dr. He-

Kozmikus iránytű – Avagy merre induljon, aki új otthont akar találni a Tejútrendszerben? Dr. Hegedűs Tibor foglalkozott ezzel a kiskunhalasi csillagászati napokon. A Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriumának docense előadásában napirenden szerepelt a bolygókeresés fegyvertára: a spektroszkópia, a fotometria és a direkt leképezés. Ahhoz, hogy távoli bolygókat le tudjunk fotózni, űrtávcső kell. A

gedűs Tibor. – A legkisebb exobolygó 12 fényévre van tőlünk. A lakható Föld analógiák listája, száma bővül – tette hozzá a docens. Dr. Hegedűs Tibor végezetül arról beszélt, merre induljunk el a képzeletbeli űrhajónkkal. A Tejútrendszernek parányi része lehetne alkalmas erre. Azokat a Nap típusú csillagokat emelte ki, amelyek 100 fényéven belül vannak. Hangsúlyozta, az élethez kell légkör. Kép-szöveg: Pál László


12 HIRDETÉS

2020. OKTÓBER 21.

Légylárva-tenyésztő telepre keresünk segédmunkást fizikai munkára. Érdeklődni telefonon 8-17-ig. Tel.: 06 20/415-91-59 A-307 Kőműves munkatársat keresünk azonnali kezdéssel hosszú távra. Tel.: 06 20/312-23-08 A-665 Gépkezelőt keresünk homlokrakodóra és forgókotróra! Fadaráló gépek rakodásához! 2 év tapasztalat szükséges! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-680 Adminisztrátor és értékesítő munkakörbe kollégákat felveszünk, bejárási költséget térítjük. Jelentkezni személyesen a CAR-TEX Halas Kft., 6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15. cím alatt. A-683 Kiskunhalasi sertéstelepre fiaztatóba elletősnőt felveszünk. Tel.: 06 20/262-13-12, 06 20/388-79-82 A-697 Mérlegképes könyvelő állást keresek. Tel.: 06 70/561-00-06 A-706 Temetkezési munkában jártas, jó fizikumú munkatárs jelentkezését várjuk azonnali belépéssel. Kegyelet Fénye Kft., Kiskunhalas, Gyapjú u. 1. A-707 Az ERMAN 90 Kft. szalmafeldolgozó üzemébe betanított munkára alkalmi munkást keres. Tel.: 06 70/385-01-67 A-708 Éttermünkbe és panziónkba kollégákat és kolléganőket keresünk. Tel.: 06 20/281-10-02 A-709 Szerkezetlakatost vagy szerkezetlakatos segédet keresek hosszú távra! Tel.: 06 30/858-29-80 A-710

Selejt kocák eladók. Tel.: 06 70/637-23-00

TŰZIFA AKCIÓ! Akác: 3.300 Ft/q Vegyes kemény: 3.000 Ft/q Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-151 Tefal 3 szintes pároló, rönkhasító gép, benzines fűnyíró, Pedrolo szivattyú, Sever szivattyú, hajtóműves villanymotor eladó. Tel.: 06 30/850-74-90 A-669 Hölgyet keresek ottlakással. Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 65. A-713 Kékfrankos szőlő Halas mellett lábon eladó. Tel.: 06 30/631-48-83 A-714

Kiskunhalason a Kertvárosban 800 m2-es telek eladó! Tel.: 06 20/312-23-08 A-670 Kiskunhalason a városközpontban 80 m2-es, I. emeleti lakás bútorozottan eladó. Azonnal költözhető. Tel.: 06 20/312-23-08 A-671 Dunaszentbenedeken 55 m2-es ház eladó. Duna-part 300 m-re, jó horgászati lehetőség. Irányár: 3,1 M Ft Tel.: 06 30/922-29-49 A-703 Szász Károly utca 11. sz. alatti lakóház 630 m2-es telken ELADÓ. 2 és félszoba, ebédlő, 2 utcáról nyíló üzlethelyiség, udvarban garázs és melléképület. Tel.: 06 20/944-05-95, 06 30/995-83-36 A-715 Kis házat keresek Kiskunhalason és közvetlen környékén víz és villany függvényében 6 m Ft-ig. Tel.: 06 30/849-83-62 A-716 Kiskunhalason a Keceli út mellett villamosított tanya 1,1 ha területen eladó. Tel.: 06 30/569-36-31, 06 70/774-64-00 A-717

A-711

Raktárak, irodák kiadók a volt Levi’s területén 500 Ft+áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-407 Kiskunhalas, Köztársaság u. 7. szám alatt (volt Paletta – volt Coop Irodaház) 280 m2-es üzlethelyiség, valamint 94 m2-es iroda kiadó. Tel.: 06 70/425-60-70 A-688 Kiskunhalason, Soltvadkerten albérletet keresek. Tel.: 06 30/822-81-82 A-712

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó Tel.: 06 20/913-55-35 Fürdőkád felújítás. Tel.: 06 30/998-24-85 Szobafestést vállalok. Tel.: 06 30/725-46-16

László A-244 A-494 A-673

Tanfolyam indul! OKJ-s támogatott pálinkafőző 22.000 Ft/fő. OKJ-s Aranykalászos tanfolyam 150.000 Ft/fő (teljes áras). Tel.: 06 30/619-62-11 A-718

Születtek: Rasztovácz Levente (Winkler Viktória) Jánoshalma, Dági János (Tóth Erika) Pirtó, Mányi Lili Erzsébet (Morvai Mariann) Imrehegy, Rab Olivér (Benedek Edina) Kisszállás, Urbán Medárd (Árpási Gyöngyi) Mórahalom, Dobos Zalán (Gyetvai Vivien) Mélykút, Szőke Attila (Hegedűs Hajnalka Csilla) Kiskunhalas, Farkas Fanni (Lajkó Anita) Kecel, Kovács-Bera Annabella (Apró Izabella Dóra) Kiskunmajsa, Obora Martin (Harmos Bettina) Kiskunmajsa, Vavrek Violetta (Csordás Angéla) Tázlár, Czimber Zoltán (Szekszárdi Dóra) Jánoshalma, Patai Kinga (Kolompár Cintia Izolda) Kiskunmajsa Házasságot kötöttek: Savanya István és Szalai-Pintér Barbara, Péli Viktor és Frei Kármen, Borsos Zoltán és Kocsis Melinda, Volovár Attila és Farkas Anita, Patai János és Princz Katalin, Góczen Péter és Virág Katalin Mária Elhunytak: Paprika Lajos (Kiskunhalas), Ritterné Pál Irén (Pirtó), Baranyi Miklósné Farkas Zsófia (Kiskunhalas), Markó Lajosné Magyar Edit (Kiskunhalas), Daka Lajos (Kiskőrös), Kolompár Kálmán (Kiskunhalas), Dora Ferenc (Kisszállás), Kolompár Lászlóné Kolompár Rozália (Kiskunhalas), Vörösváczki Mihályné Csontos Irén (Tázlár), Gábor János Józsefné Nagy Margit (Kiskunhalas), , Pintér Imréné Jakab Katalin (Kiskőrös), Patai Sándorné Radics Katalin (Kiskőrös), Opauszki János (Akasztó), Nehéz Istvánné Tóth Anna (Kecel)


2020. OKTÓBER 21. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Október 21. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Október 22. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Október 23. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.)

13:00 Képújság 18:00 10 éve történt (ism.) 18:30 PONT – ifjúsági magazin (16) 19:00 Híradó/péntek 19:15 Napi Mozaik 19:30 Október 23. – ünnepi műsor 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Október 23. – ünnepi műsor (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Október 23. – ünnepi műsor (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 PONT – ifjúsági magazin (16) 00:00 Képújság

19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 KUKSC – Kiskőrös (férfi kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság

Október 26. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 10 éve történt (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Megyei Krónika (ism.) 13:00 Képújság 17:30 KUKSC – Kiskőrös (férfi kézilabda mérkőzés) 18:55 Műsorajánló Október 24. SZOMBAT 19:00 Híradó/hétfő 00:00 Képújság 19:20 Napi Mozaik 08:00 Híradó/péntek (ism.) 19:30 10 éve történt 08:30 Október 23. – ünnepi műsor 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 09:00 Képújság 21:30 Képújság 12:00 Október 23. – 22:00 Híradó/hétfő (ism.) ünnepi műsor (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 23:00 Képújság 13:00 Képújság Október 27. KEDD 17:20 A hét Napi Mozaikjai 00:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin (16) (ism.) 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 18:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 19:00 Megyei Krónika (ism.) 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) műsoraiból (ism.) 13:00 Képújság 20:00 Kultúrkép – 17:30 KUKSC – Kiskőrös kulturális magazin (ism.) (férfi kézilabda mérkőzés) 20:30 Beszéljünk róla – 18:55 Műsorajánló közéleti magazin (ism.) 19:00 Híradó/kedd 21:00 Képújság 19:20 Napi Mozaik Október 25. VASÁRNAP 19:30 Koktél – válogatás a Halas 00:00 Képújság Tv műsoraiból 09.00 Református istentisztelet 20:00 Híradó/kedd (ism.) 10:00 Katolikus szentmise 20:30 Koktél – válogatás a Halas 11:00 Képújság Tv műsoraiból (ism.) 14:30 KUKSC – Kiskőrös 21:00 Képújság (férfi kézilabda mérkőzés) 22:00 Híradó/kedd (ism.) 16:00 10 éve történt (ism.) 22:30 Koktél – válogatás a Halas 16:30 Diagnózis – egészségügyi Tv műsoraiból (ism.) magazin (ism.) 23:00 Képújság 17:00 Megyei Krónika (ism.) 17:30 Mi megyénk – beszélgetés Rideg Lászlóval online műsorújság 18:00 Kultúrkép – www.halasmedia.hu kulturális magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Anda Péter Kreatív: Anda Péter

HIRDETÉS 13


14 SPORT

2020. OKTÓBER 21.

Európa-bajnok, tanít, oktat és csapatot is épít

ARCHÍV FOTÓ: JÁGER LEVENTE ARCHÍV FOTÓ: JÁGER LEVENTE

Csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni. Hányszor, de hányszor hangzik el ez a megállapítás. Horváth Zoltánra ez tökéletes illik. Komoly hivatása van, azt csinálja, mégpedig százszázalékosan, amit igazán megszeretett. Sikeres ember, sportvezető. Semmit sem tesz félgőzzel, aminek nekifog, azt becsülettel csinálja. Nem volt egyenes az életútja, sőt számtalan kanyar tarkította, éppen ezek tették teljessé az életét. A Forrás-Új Tükör Klubban beszélt eddigi pályafutásáról. Kiderült, hogy egy hirdetésben látta meg a középiskola elvégzésének idején a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság állásajánlatát. Barátjával jelentkezett, rendészeti iskolát végzett, majd járőr lett Kelebián, később útlevélkezelő Tompán. Zoli ettől töb-

bet akart, diplomát szeretett volna meg azt az értesítőt, amire nagyon azért, hogy tiszt legyen belőle. Meg- várt. Nem véletlen, valahogyan a lavolt a felvételi, viszont nem kapta kótelepi szemeteskonténer mellett végezte volna a hivatalos levél, ha nem veszi észre egy szomszéd. Máig nem tudni, hogy miként került oda, de Zoltán szerint ez nem lényeges. Végül Pécsett szerzett testnevelő tanári diplomát, de nem úgy alakult a karrierje, amire ő számított. 2009-ben aztán megtudta, hogy egykori iskolájából többen nyugdíjba mentek. Kapott egy telefont, hogy lenne-e kedve oktatni a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban. Volt, azóta ez lett a hivatása. Legalább ilyen fontos életében a sport is. Ő is, mint minden kisgyermek, több mindennel próbálkozott. A lovaglással kezdte, de egyszer a földön végezte, nem csoda, hogy elment ettől a kedve. Aztán jött a kézilabda, mindenáron kapust akartak belőle faragni, ő viszont ezt nem annyira akarta. A kyokushin karate volt a következő állomás, az elején ezzel is hadilábon állt. Nővére és édesanyja kísérte az edzésre, hogy biztosan ott maradjon. Aztán megvolt az első versenyen szerzett ezüstérem, amely döntőnek bizonyult. Zoli szorgalma, alázata meghozta az aranyérmeket is, majd 2003-ban Európa-bajnoki címet szerzett. Mostanáig három danig jutott, de tervezi a negyedik megszerzését is. Második családja az Union Dojo Kiskunhalas, amelynek vezetését 2004-ben vette át egykori mesterétől. Ahogy ő fogalmazott egy remek brancs, csapat van az egyesületben, amely sokat jelent Jáger L. számára. FOTÓ: ANDA PÉTER

FOTÓ: ANDA PÉTER

Horváth Zoltán életútja nem volt egyenes, mégis 2009-ben megtalálta azt, amiben jól érzi magát. Volt járőr a zöldhatáron, útlevélkezelő Tompán, határforgalmi kirendeltségen ügyeletes is. Volt egy lehetősége, ő élt vele, diplomát szerzett és oktató lett belőle a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban. A karatében is sikeres, Európa-bajnoki címet nyert, több mint másfél évtizede pedig az Union Dojo Kiskunhalast vezeti.


SPORT 15

2020. OKTÓBER 21.

Minimális vereség a listavezetőtől Húsz pont és tizennégy helyezés választotta el egymástól a Faddikorr-Kiskunhalasi FC-t a Kalocsától a megyei labdarúgó-bajnokságban. A listavezető és a sereghajtó összecsapása sima mérkőzést prognosztizált, ennek ellenére a kalocsaiak egyetlen góllal tudtak nyerni a halasiak ellen. csapata legutóbb, hazai pályán a listavezető Kalocsa ellen játszott. A papírforma sima vendégsikert ígért, de a halasiak nagyon fogadkoztak a ta-

FOTÓK: DÖBRENTEI LAJOS

Egyetlen pontot szerzett az idei szezonban a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a megyei labdarúgó-bajnokságban. Agócs Zoltán fiatal

lálkozó előtt. A Kiskőrös elleni szoros eredmény és a javuló játék is biztató előjelnek számított a 90 perc kapcsán. A mérkőzésen egyetlen gól esett, a 19. percben Kohány Balázs vette be a halasi kaput. Ez három pontot ért a vendégek számára. Faddikorr-Kiskunhalasi FC–Kalocsa 0-1. A halasiak továbbra is a tabella utolsó helyén állnak, ráadásul nehéz sorozat áll előttük. A Jánoshalma és a Bácsalmás ellen idegenben kell

játszani, utána érkezik a Tiszakécske. Az idei szezon egyébként november 29-én, a Soltvadkert elleni hazai rangadóval zárul. Az U19-es csapat viszont továbbra is meggyőző játékot mutat. Kuhn Róbert csapata Izsákon győzött 4-0 arányban, így a fiúk a tabella második helyén vannak. Egy öngól mellett Gilice Levente, Keresztúri Márk és Csillag István vette be a hazai kaput. JL

Veterán bajnok és versenybíró-köszöntés A Hirling József Lovaspark adott otthont a veteránok díjugrató magyar bajnokságának szombaton. A számot Weisengruber János emlékére rendezték. A szenior magyar bajnok, a Győrből érkezett Egervári Attila lett Chicago nevű lovával. Köszöntötték a versenyen a versenybíráskodástól visszavonuló olimpikont, Krizsán Jánost. Juhász Tibor, Dózsa Károly, Krizsán János és Varró József Nyolcan adták le a nevezésüket az Öregfiúk Országos Bajnoksá- gán, amelyre szombaton délután A díjátadáson megemlékeztek az öt órakor került sor a Kiskunha- idén elhunyt lovasról, Weisengrulasi Országos Minősítő Verseny ber Jánosról és egy perces néma keretében. A lovasokra 100 cm- felállással tisztelegtek a tavalyi es magasságú akadályok vártak. bronzérmes lovas emléke előtt. A Pályára lépésük előtt bemutatták díjakat a lovasoknak Weisengrua közönségnek, felsorolva pálya- ber János lánya, Éva asszony, Jufutásuk jelentősebb eseményeit, hász Tibor, a Magyar Lovassport eredményeit. Szövetség elnökségi tagja, DóAz idei győztes Egervári Atti- zsa Károly, egykori lovasiskola lett, aki Chicagóval hozta meg la-parancsnok és Varró József a győri lovas sikerét. Gömbös olimpikon, katonai világjátékok László és Bettina csak idővel ma- győztese adták át a lovasoknak. radt le az első helyről. A harma- Különdíjat kapott a legjobb haladik helyezett kettős, Zsoldos At- si veterán, Szőke Gyula, akinek tila és TT. Pandora a leggyorsabb Varró József ajánlott fel egy küpályát menték, de egy verőhiba lönleges porcelán vázát. A veterán magyar bajnok Az ünnepélyes eredményhirdebecsúszott. Egervári Attila

tés keretében köszönték meg a versenybíráskodástól visszavonuló Krizsán János munkáját. Az egykor olimpián is részt vett, számos hazai és nemzetközi sikert elért sportoló 23 év után köszönt el a bíráskodástól, átadva a helyet a fiataloknak. Az országos minősítő verseny eredményei a www.halasmedia. hu hírportálunkon találhatók. Kép-szöveg: Kovács Iván

Szőke Gyula és Varró József


16 SZÍNESBEN

2020. OKTÓBER 21.

Nagyon jól látnak a halasi fotós angyalok

A tárlatot Kovács Iván, a szervező társaság, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. főszerkesztője nyitotta meg október 15-én este. A főszerkesztő méltatta az alkotók bátorságát, a látásmódjuk eredetiségét és „a halasi fotográfia angyalainak” nevezte őket, majd Ernst Haas osztrák-amerikai fotózsurnalisztát idézte egy mondat erejéig, amely szellemiség észrevehető a négy fotósnál. „A fényképezőgép

egyáltalán nem számít. Mindegyik rögzíteni tudja, amit látsz. De előbb LÁTNOD kell.” – A halasi fotós angyalok pedig nagyon jól látnak – tette hozzá. Kovács Iván köszöntője befejeztével egy-egy szál fehér rózsát átadva gratulált a fotós angyaloknak tárlatukhoz és kívánt további munkásságukhoz sok sikert. A kiállításon tematizált, jól rende-

zett összeállításban láthatók az alkotók képei 14 keretben, 24 fotóval. A kiállítók egymás képeit közösen válogatták ki. A falakon látható portrék, tájképek, épület- és tárgyfotók, de a makrofotózás világába is bepillantást nyerhetnek a látogatók. A kiskunhalasi Közösségek Háza 4félekép(p)?! című tárlata nyitvatartási időben október 31-ig ingyenesen látogatható. HT

RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA

Őszi egytálétel Itt a sütőtökszezon, azonban azt tapasztalom, kevesen merik felhasználni ezt a zöldséget főételekhez. Pedig remek alapanyag, igazán érdekes ízvilágot ad egy-egy fogásnak. Jöjjön most egy könnyen, gyorsan elkészíthető ebédötlet. Sütőtökös pulykaragu Hozzávalók: 1 nagyobb vöröshagyma, 1 zöld és 1 piros húsú kaiforniai paprika, 2 nagy gerezd fokhagyma, 3 ek olaj, 50 dkg darált pulykacombfilé, 40 dkg hámozott konzervparadicsom, 25 dkg passzírozott sült sütőtök, 1 kk chilipor, só, őrölt bors, 1 dl tejföl, 10 dkg cheddar. Elkészítés: a tököt betesszük az előmelegített sütőbe, és a szokott módon, készre sütjük. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. A két paprikát félbevágjuk, magházukat kivágjuk. Húsukat először csíkokra, majd kis kockákra vágjuk. A fokhagymát pépesre zúzzuk. Az olajat egy nagyobb serpenyőben hevítjük, majd az előkészített zöldséget rászórjuk, kevergetve 5-6 percig pirítjuk, pároljuk. Ehhez a húst hozzáadjuk, kevergetve 10 percig pirít-

FOTÓ: SZŐRI ATTILA

A négy halasi fotós hölgy munkáit már részben ismeri a helyi közönség. Jákob Klára és Meszes Éva tavaly áprilisban Szívvel-lélekkel, Klárival-Évivel címmel állított ki fotókat a MÁV-székházba látogató közönségnek. Bánóczki Rita és Szabó Edina a 2019-es Halasi Zsidó Fesztivál programsorában mutatott be fotókat a helyi zsidóság életének pillanataiból. A négy alkotó külön-külön is sok témában oszt meg remek fotókat közösségi oldalán, jó egy hónapja azonban összefogtak és közös kiállítást adtak a nagyközönségnek papírra nyomtatva, keretbe és történetbe rendezve.

FOTÓ: ANDA PÉTER

Négy hobbifotós hölgy közös munkája a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében az a fényképkiállítás, amely csütörtökön 4félekép(p)?! címmel nyílt meg Kiskunhalason, a Közösségek Házában. A négy helyi hobbifotós – Bánóczki Rita, Jákob Klára, Meszes Éva és Szabó Edina – tárlatának megnyitóján közel félszázan jelentek meg.

juk, ezalatt mindenhol kifehéredik. A konzervparadicsomot és a pürésített sütőtököt a húshoz adjuk, a chiliporral és a borssal fűszerezzük, sózzuk. Kis lángra állítjuk, lefedjük, nagyjából 20 percig főzzük. Tálaláskor mélyebb tálkákba kanalazzuk, tetejükre 1-1 kanál tejfölt teszünk. A cheddart nagy lyukú reszelőn lereszeljük, ezzel szórjuk meg a ragu tetejét. Alapból egytálételnek minősül, de aki szeretné, rizst, esetleg tésztát adhat mellé köretnek. Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.