2021. március 31. • XXXV. évfolyam 13-14. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
2 MOZAIK
2021. MÁRCIUS 31.
Remek bibós versenyeredmények
Időt, energiát nem sajnálva készülnek sokan a napi feladataik vagy éppen az érettségire tanulás mellett is versenyekre, nagy kihívást jelentő megmérettetésekre. A korábbi fordulók teljesítése után, a döntőkön is túljutva sorra érkeznek a jobbnál jobb helyezésekről tudósító értesítések az intézménybe. A legnagyobb presztizsű OKTV-n (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) három diák is a legjobbak közé került: Kovács Emma (11.c) történe-
FOTÓ: VERCZ ANDRÁS
A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium osztálytermei most üresek, az eddig jelenlévő hetedikes és nyolcadikos diákoknak is digitális oktatásra kellett átállniuk. Az egyre fenyegetőbb betegszám-alakulás egyre távolabbra tolja azt az időt, amire mindenki vár: a találkozást, az együtt tanulás örömét. A körülményekkel járó bizonytalanság ellenére a kitartó tanárok mellett számos diák is elszánt, ha magas színvonalú munkáról van szó. lemből a 3. helyen végzett, amellyel a maximálisan elérhető 100 felvételi többletponthoz jutott. Felkészítő tanárai Földi Olinda és Hegedűs Katalin. A latinosok mezőnyében 19. lett a szintén tizenegyedikes Tapodi Janka (+50 pont, tanára Kovács Erika). Nagyszerű eredmény fűződik Kovács Benedekhez (12.a), aki a matematikusok között elért 45. helyével büszkélkedhet. Őt Rádi Kor-
nélia segítette előrehaladásában. Tapodi Janka és Szalai Boglárka (10.) mind az öt országos latinversenyen, ahol indultak, döntősök lettek. Ezek eredményei későbbre várhatóak vagy még folyamatban vannak. Csapatként 8., illetve 15. helyen végzett a 11. osztály négy diákja: Murcsik Nóra-Tapodi Janka, illeve Fischóf Gréta-Pethő Liza a Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról pécsi döntőjén.
A Savaria történelemverseny országos döntőjében szerepelhetett Kiss Virág (9.c) Földi Olinda tanárnő segítségével. A szép magyar beszéd területi versenyéről jutott a kisújszállási döntőbe Pivarcsi Tirza 7. osztályos diák, akit a sikerhez Zákányné Frei Erzsébet segített. Kovács Zsófi 9. a osztályos tanuló a HEBE olvasási verseny őszi fordulójában országos 8. helyezést ért el. Tanára Péter Mariann. Hagyományosan jól szerepelnek a vállalkozó kedvű Harry Potter-rajongók azon a versenyen, ahol angolul kell számot adni tudásukról. Boda Viktória, Ságodi Zsófia és Szőnyi Dorottya (a 10. osztály tanulói) az országos döntőben bizonyíthattak. A nyolcadikosok, Fekete Fanni és Fodor Eszter 12. helyezettek az olvasásversenyen. Magyartanár osztályfőnökük Zákányné Frei Erzsébet. A Hatvani Zoltán szavalóverseny különdíját kapta Józsa Kitti (9.a, felkészítője Péter Mariann). HT
2021. MÁRCIUS 31.
Kiskunhalason egyre nagyobb az igény a bölcsődei férőhelyek iránt, így szükséges volt újra megnyitni a Bóbita óvoda épületkomplexumában a bölcsődei részt. Mostanra pedig sikerült kialakítani a kicsik igényeinek legmegfelelőbb körülményeket. A „Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde bölcsődei csoportfejlesztése” – TOP-1.4.1-19BK1-2019-00025 – elnevezésű projekt 46 millió forintot biztosított a fejlesztésre. A beruházás Magyarország Kormánya és az Európai Unió támogatásával valósult meg. A fejlesztés során a kisgyermekek számára legideálisabb körülményeket alakították ki. A kivitelezéssel megbízott vállalkozás többek között el-
FOTÓ: KARDOS CSABA
A csoportszobák, a mosdók és az udvar is megújult a 46 millió forintos beruházás keretében. Lezárult a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde bölcsődei részlegének fejlesztése. A projekt keretében a kisgyermekek számára legideálisabb körülményeket alakították ki.
végezte az akadálymentesítést és a gyermek-, illetve a felnőtt mosdók kialakítását, a csoportszobákban pedig padlóburkolatot cseréltek. Átalakításra került a központi fűtés és megtörtént a villamosvezetékek, foglalatok cseréje. Emellett fedett kerékpártároló került kiépítésre, illetve térkő burkolatú parkolóhelyekről is gondoskodtak, árnyékolót kapott a terasz, az udvari játékok alá gumiburkolat került. A pályázat lehetőséget biztosított eszközbeszerzésre is, így új beltéri, illetve
kültéri játékokkal is bővült az intézmény. (A járványhelyzet miatt a beruházás, a megújult intézményrész ünnepélyes átadója későbbi időpontban lesz megtartva.) F. E.
Útépítések Halason és Kisszálláson Jól halad a belterületi kerékpárút építése Kiskunhalason, amely a centrumot köti majd össze a vasútállomással. Közben Kisszálláson, a Fő utcán zajlanak felújítási munkálatok, amelyekre nagyon vártak már a település lakói.
FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ
Nem lehet nem a járvánnyal kapcsolatos témáról beszélgetést kezdeni az utóbbi hetekben, vagy ha mégis, akkor a második, harmadik mondatba már biztos belekerül a Covid vagy valami hasonló, a betegségre utaló kifejezés. Az életünket döntő mértékben befolyásoló, drámai járványhelyzet egyre rosszabb és bár felmerül a korlátozások enyhítése, de a számok könyörtelenül mutatják, hogy befelé és nem kifelé haladunk. A nyitás lebegtetése időnként a korábbi életmódunk visszatérésének illúzióját kelti. De vajon ésszerű visszatérni a régi – most ugyan vágyott –, de a járvány terjedésének ideális feltételeket teremtő közösségi létformához? Vajon olyan gyakran, tömegesen és olyan módon kell közösségi életünket szervezni, gyakorolni, ahogy tettük ezt a koronavírus-járvány előtti korban? Nem vagyok ismerője a közösségi érintkezés új szabályai témának, csak az érzéseimre hagyatkozom, amit magamra nézve már most kötelezőnek vélek. Erre kényszerít a természetes, túlélni akaró ösztönöm. Nem szeretnék túl közel kerülni ismeretlenekhez, vagy ölelkezéssel köszönteni rég nem látott ismerősöm, barátom. Hering módjára összezsúfolódott koncertközönségbe sem kívánok kerülni a jövőben és a moziban sem akarnám, ha a nyakamba lihegne elölről, hátulról, oldalról valaki! Sorolhatnám a családi, baráti, társasági összejövetelek érintkezési formáinak kifogyhatatlan tárházát, de nem teszem! Számtalan okulnivalót hagy ránk ez a kórság és abban bízom, hogy az új viselkedési szabályokat nemcsak magamban, hanem a társadalomra kiterjesztett normákban is tetten érem majd. Hiszem, hogy a tragikus, mindenkit érintő, váratlan halálesetek döbbenete, széles körben ébresztik rá az embereket, hogy másként kell szervezni az életünket és nem teher, hanem divat lesz az új életmódi. KI
Megújult körülmények fogadják a bölcsődéseket
Látványos fázisához érkezett a kerékpárút építése városunkban. A Bethlen Gábor térről induló, a ret, a Bem utcát, a Hősök lige- mint egy kilométeres szakasz kiThúry József utcát, a Mátyás te- tét és a Kossuth utcát érintő több vitelezése megfelelő ütemben halad. Új parkolók is létesülnek majd, és pótolják a zöldfelületeket, fákat is a beruházás során. Közben Kisszálláson is gőzerővel folyik a munka. A Fő utca felújítása a közelmúltban kezdődött el. Eddig már elkészült a felületcsiszolás, a padkanyesés és az ároktisztítás és a burkolatalap cseréje folyamatban van. A kiegyenlítő réteg építésének megkezdése lapzártánk utánra várható. JL FOTÓ: JÁGER LEVENTE
Életmódi
FÓKUSZBAN 3
A Kiskunhalasi Járásbíróság távmeghallgatás keretében megtartott gyorsított eljárásban 3 év börtönre és 5 év kiutasításra ítélt egy 42 éves moldovai embercsempészt. A külföldi tavaly december 29-én szándékosan segítséget nyújtott szír állampolgároknak abban, hogy ők a jogszabályi rendelkezések megszegésével Ausztriába jussanak. A migránsok a szerb-magyar határt illegálisan lépték át és a vádlott tulajdonában álló személygépkocsijával Kiskunhalason közlekedtek, amikor a rendőrök ellenőrzés alá vonták őket. A moldovai férfi a szállítást 500 euró összegért vállalta. A bíróság a vádlott bűnösségét embercsempészésben állapította meg. Az ítélet nem jogerős, mivel a külföldi sofőr és védője enyhítésért fellebbeztek. A fellebbezéseket a Kecskeméti Törvényszék bírálja el. A vádlott letartóztatását a Kiskunhalasi Járásbíróság továbbra is fenntartotta.
Orvvadász
Egy jánoshalmai férfi orvvadászat céljából egy 22-es kaliberű puskát szerzett. A távcsöves, hangtompítós puskával tavaly szeptember 7-én kora reggel egy vadászterületnek minősülő jánoshalmi erdő szélén tartózkodott. Ekkor jelent meg szolgálati egyenruhában a kerületi vezető erdész és tetten érte az orvvadászt, akit számon kért. Az orvvadász a nála lévő puskát egy hirtelen mozdulattal csőre töltötte és azt a vezető erdészre, valamint a mindvégig társaságában lévő bérvadász férfi irányába szegezte. – Agyonlőlek benneteket vagy mindenki megy a maga útján – közölte velük. A két férfi a fenyegetésnek engedve a helyszínről azonnal távozott. Az eset nem maradt következmény nélkül. A kiskunhalasi rendőrök lefoglalták a működőképes és emberi élet kioltására alkalmas puskát, amelynek tartásához a vádlott nem rendelkezett engedéllyel. Az ügyészség az orvvadászt lőfegyverrel visszaélés és fegyveresen elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja. A szabadlábon lévő vádlott ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. jel
Felakasztotta a barátját a halasi férfi A Kecskeméti Törvényszék távmeghallgatás keretében megtartott tárgyaláson 8 év börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 39 éves kiskunhalasi férfit, aki saját barátját akasztotta fel. 2016 júniusában azt a látszatot keltette, hogy cimborája öngyilkosságot követett el, akinek az életét az élettársa mentette meg. A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlott és az ügy sértettje gyermekkoruk óta ismerték egymást, baráti kapcsolatban álltak, rendszeresen összejártak. 2015. december 22-én a sértett – aki kábítószer-fogyasztás miatt rendszeresen pénzzavarban volt – a vádlott és szülei házának az udvaráról különböző dolgokat lopott el, majd egy, a vádlottal közös ismerősüknek eladta azokat. Miután kiderült, hogy a dolgok lopásból származnak, ez a személy vis�szaadta azokat a vádlott családjának, így a kár nagy része megtérült. A lopás miatt a sértettet a Kiskunhalasi Járásbíróságon elítélték. A vádlott a lopás miatt megharagudott a sértettre és hangoztatta, hogy meg fogja őt
leckéztetni. Ennek érdekében 2016. június 21-én éjszaka megjelent a barátja tanyájának udvarán, ahol a kerti zuhanyzó állványához egy elektromos vezetéket kötözött fel, melyen csúszóhurkot alakított ki. Az udvaron elrejtőzött és amikor a sértett hazaért, őt hátulról egy tárggyal leütötte. Az eszméletlen testét felakasztotta az állványra úgy, hogy a hurkot a nyakához rögzítette. Azt a látszatot kívánta kelteni, hogy a barátja öngyilkosságot kísérelt meg. A sértettre 15 perc múlva az élettársa talált rá, aki azonnal értesítette a mentőket. A mentősök a férfit újraélesztették, majd kórházba szállították, ahol 9 napig kezelték. A biológiai halál bekövetkezése csak a gyors orvosi segítségnek köszönhetően ma-
FOTÓ: POLICE.HU
Embercsempész
2021. MÁRCIUS 31.
radt el. A sértett maradandó sérüléseket szenvedett. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és a védő felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett a Szegedi Ítélőtáblához. JL
Fegyházbüntetés a vasúti rablónak
FOTÓ: POLICE.HU
4 KÉK HÍREK
Már meg is kezdte 7 év 6 hónapos fegyházbüntetésének letöltését az a kiskunmajsai férfi, aki egy ittas embert rabolt ki a kiskunhalasi vasútállomáson. Az is kiderült, hogy korábban a vádlott letörte a vele egy udvarban élő szomszédja karját. A Kiskunhalasi Járásbíróság távmeghallgatás keretében megtartott tárgyaláson 7 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy többszörösen büntetett előéletű 65 éves kiskunmajsai férfit, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás és testi sértés miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A Kecskeméti Törvényszék közleménye szerint a vádlott 2019. november 13-án a kiskunhalasi vasútállomás egyik padján üldögélő it-
tas férfi zsebéből ellopta a pénztárcáját. Amikor ezt a sértett észrevette, egy ismerősével üldözőbe vette a vádlottat, aki a lopott pénztárcából magához vett 40 ezer forintot. Amikor a meglopott férfi utolérte és megpróbálta vis�szatartani őt, a vádlott egy kést vett elő és azzal többször a sértett, valamint az őket beérő ismerőse irányába szúrt, miközben torkuk elvágásával fenyegette őket. Ennek hatására az üldözők elhagyták a helyszínt. A vádlottat rö-
viddel ezután a rendőrök a lakásában elfogták és az elkövetés során használt kést, valamint az ellopott pénzt lefoglalták. Az eljárás során kiderült, hogy a 65 éves rablót egyéb bűncselekmény is terheli. 2019. szeptember 6-án egy karódarabbal megütötte a vele közös udvarban lakó férfit azért, mert a sértett felszólította,hogy hagyja el az ő élettársa engedélyével lakott ingatlant. A sértett az ütés következtében jobb alkarjában a csöves csontok középső részének törését szenvedte el. A bíróság a vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablásban és súlyos testi sértésben találta bűnösnek. Jáger
2021. MÁRCIUS 31.
KÖRNYEZETVÉDELEM 5
Halas maradjon zöld város! Azt tartja a népi mondás, hogy aki Szent György nap után kucsmában, Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól ne kérjünk tanácsot! Én hozzáteszem, hogy aki az egyre forróbb nyarak ellenére tömegesen irtja a fát, a lombot a városban, attól se kérjünk! 2016-ban napvilágot látott a Hősök terére készült, úgynevezett „faleváltási terv”, melyben a 79 db idős, celtis (ostorfa vagy zsidómeggy fa) kivágását, kis díszfákra cserélését irányozták elő. Mi, civilek a terv újragondolását kértük, végül 2018-ban (csak) 13 darab termetes fát vágtak ki, melyek közül több mint felének egészséges, fehér vágásfelülete volt, tehát még több évtizedig adta volna az árnyékot. A helyettük ültetett 15 darab kicsiny díszfa nagy része nem fogta meg, kiszáradt. A következő évben újabb díszfácskákat ültettek. Ezek biológiai értéke, lombfelülete sohasem fogja elérni, de még megközelíteni sem a kiirtott, várostűrő nagy fák lombozatát. A téren lévő, közkedvelt pihenőpadokon a forró nyárban sajnos senki sem talált hűvösre, azok ott árválkodtak a tűző napon. Remélem, leállnak végre az esztelen lombirtással! Amikor Zomborban jártam, eldicsekedett az ottani alpolgármester, hogy 11 ezer darab celtis fájuk van! Az elmúlt napokban láthatták azok, akik a Felsővárosban laknak, vagy arra autóznak, hogy több brigád fákat ültetett. Mint megtudtuk: a felsővárosi csapadékvízelvezető-program részeként közel 100 fát ültetnek el ezekben a napokban. A nemrégiben épült víztározó mellé fűzfák kerültek, a többi helyszínre pedig olyan növények, amelyek illeszkednek a környezethez.
A tereiken, a legtöbb utcában összeboruló lombsátorral. Ezért Zombor Szerbia legmadárfüttyösebb városa. Ott a kipusztult fák helyett előnevelt celtis fát ültetnek. De ugyanez a helyzet Szabadkán is. Csak miért pont minálunk irtják a madarakat is tápláló ostorfákat (is)? Jómagam már évtizedek óta harcolok az indokolatlan, esztelen fairtás, lombirtás ellen. Évtizedek óta mondogatom az illetékeseknek, hogy például szigetelt, elektromos szabadvezeték a szabvány szerint haladhat a lombok között is, csak a körülötte lévő néhány ágat kell levágni! Nem kellene emiatt lefejezni fasorokat! Fölösleges két méter 30-40 cm fölött fölkopaszítani az utcai fákat, mert így nem védi a lomb az ablakokat a portól, kipufogógázoktól. Az utóbbi napokban ismételten és indokoltan fellángolt egy vita fairtások kapcsán. A vitából úgy látom, hogy egyes döntéshozók szemléletével van baj! Aki egy beruházás tervezési programját megadja, már ő
kikötheti a fák védelmét is! Például a túl felszínközeli gyökérzet fölé töltésre is kerülhet egy kerékpárút, vagy akár úttestre is, ezzel kikerülve az évszázados fák kivágását. Korábban olyan elképesztő érvet is hallhattunk a fakivágások mellett, hogy a nagy lombok takarják a szépen felújított épületeket, így nem lehet egy jó fényképet készíteni róluk. Mert télen nem működnek a fényképezőgépek? Egy főkertész pedig, aki a zöldfelületek gondozásáért felel, nem hirdetheti meg az egész város faleváltását! Neki arról kell gondoskodnia, hogy a nagyobb lombú fák száradékainak eltávolításához teremtse meg a műszaki feltételeket! Igenis permetezni, védeni, karbantartani kell a nagy fákat is, mert a lombfelület hatalmas érték! A kockázatot elsősorban némi lombkorona-könnyítéssel, de nem azonnali fakivágással kell kezelni! Az indokolatlan lakossági fakivágási kérelmeknek pedig álljon ellen a főkertész! A Radó-féle módszerrel, az érvényben lévő városi rendelet szerint számolja ki a fa értékét, és ha a kérelmező vállalja például egy idősebb fáért az 1,4 millió Ft befizetését, csak akkor tárgyalhatnak a fakitermelésről!
Radó Dezső: „A fák környezeti haszna” című írásában kifejti, hogy egy 50 éves fa egy évben 50 kg oxigént termel, 68 kg szén-dioxidot dolgoz fel, 405 kg port és egyéb szilárd szennyeződést köt le, (eső lemossa és újra lekötőképes) 4200 l vizet párologtat el (mikroklíma). Nem beszélve arról, hogy az egyre forróbb nyarainkon egyre nagyobb árnyékfelület kellene. Ezért ellenzem már évtizedek óta, és hál’ Istennek ma már egyre többen ellenzik az indokolatlanul drasztikus lombirtást városunkban. Nálunknál boldogabb országokban számtalan példáját látjuk annak, hogyan óvják, körültámogatják az öreg fákat, mert ott tudják, micsoda biológiai értéket képviselnek! Sokan reméljük, sőt bízunk benne, hogy fakivágás-ügyben mielőbb megváltozik az illetékesek szemlélete! Pajor Kálmán
Faültetés volt a Felsővárosban
A Sóstó vízutánpótlását és a Felsőváros csapadékvíz-elvezetését is megoldja az a pályázat, amelynek kivitelezési munkálatai az elmúlt hónapokban zajlottak. Elkészült a csatornarendszer, kialakítottak egy víztározót is. A program része egy jelentős fásítás is ebben a városrészben. Az elmúlt napokban a Halasi Városgazda Zrt. munkatársai szorgoskodtak a Felsőváros utcáin. Már kiültették a fűzfákat az Eperd utcai tározó mellé, a munka pedig a Vadkerti út környékén foly- ügyintézője arról tájékoztatott, hogy nácsainak megfelelően a környezet- városi beruházások miatt kivágott tatódott. Baics Tamás, a városhá- gondosan ügyeltek a fajták kivá- be illeszkedő méretű és fajtájú fákat fákat is pótolni fogják majd. za természet- és környezetvédelmi lasztásánál. A főkertész szakmai ta- ültettek ki. Megtudtuk az is, hogy a Kép-szöveg: JL
6 PORTRÉ
2021. MÁRCIUS 31.
A gyermekekkel együtt megélni, megtapasztalni, felfedezni, játszani
A tanításban nem a mit, hanem a hogyan az elsődleges, nem a tanár, hanem az emberszerep kap nagyobb hangsúlyt – vallja Sándorné Rácz-Fodor Ibolya, a Központi Református Általános Iskola pedagógusa. A vele készült beszélgetésből megnyílik előttünk egy különleges személyiség, aki imád gyermekek közt lenni. Egy sikeres életpálya elismerése a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetés. } Festőművész, pedagógus, rajz- és vizuáliskultúra-tanár, tanító. Melyik igazán Sándorné Rácz-Fodor Ibolya? – Úgy gondolom, hogy mind én vagyok. Mellette még nő, anya, feleség, társ, barát, testvér, gyerek… és elsősorban ember. Sok szerepben éljük az életünket, melyeknek hangsúlyai változnak időben, térben, gondolatban. Hol az egyikben, hol a másikban igyekszünk kihozni a legtöbbet magunkból. Ezek befolyásolják, alakítják, nemesítik egymást, s nemcsak bennünket, hanem környezetünket is változtatják és viszont. Míg az egyik szerepben adunk, a másikban kapunk. Az ezekben megélt sikerek és kudarcok, örömök és fájdalmak erősítenek, erőt adnak, előbbre visznek, lüktetést, értelmet, célt adnak az életnek. Így teljes, kerek az egész. } Ismerve a szüleidet, szinte biztos vagyok abban, hogy a művészetek szeretetét otthonról hoztad magaddal. – Valóban így van. Gyermekkoromtól természetessé vált az, hogy a művészet, a kultúra – legyen az képző- és iparművészet, népművészet, zene, tánc, film, színház, irodalom... – az élethez szervesen hozzátartozó, az életet megszépítő lehetőségek, olyan örömforrások, amikben élve, amiket megismerve, kipróbálva, elsajátítva boldog, teljes lehet az ember élete. Hálás vagyok szüleimnek, hogy ezt az utat megmutatták nekem, lehetőséget adtak arra, hogy művészetet szerető, kultúrát teremtő, alkotó emberré váljak. Emellett a hétköznapi tevékenységekben, mindenben, mindenkiben megtaláljam a szé-
pet, a jót, az egyedit. Ezeket a családi értékeket igyekszünk párommal továbbadni fiunknak is, és reméljük, hogy ezek az ő életét is segítik kiteljesíteni, boldogulni, boldognak lenni. } Honnan jött az indíttatás, hogy azt a tudást, művészi vénát, valamilyen szinten továbbadd a gyermekeknek? – Ez egyrészt családi, másrészt belső, ösztönből fakadó indíttatás. De nem is elsősorban tudást adok a gyerekeknek, nem művészeket akarok belőlük nevelni, hanem a művészet által szeretném őket segíteni abban, hogy alkotás közben megtalálják, elfogadják, megvalósítsák önmagukat, vegyék észre a sok rossz és negatívum mellett az élet apró szépségeit is. Tudjanak jóízűen nevetni, őszintén sírni, önfeledten gyereknek lenni, gondolkodni, olykor hibázni, vagy akár ellenkezni. } Ott van benne, mögötte az ember? – Úgy gondolom, hogy a pedagógus személyisége többet jelent, mint az, amit tanít. A tanításban nem a mit, hanem a hogyan az elsődleges, nem a tanár, hanem az emberszerep kap nagyobb hangsúlyt. Mert amit tanítottak nekünk, annak nagy része idővel homályba vész, vagy feleslegessé válik, mert nem használjuk, nincs rá szükségünk, de az érzések, történések, hatások beépülnek, örökre velünk maradnak, és adott helyzetben inspirálnak, példaként segítenek a megoldásban, legyen az egy konkrét feladat vagy élethelyzet. Mindig is szerettem, és szeretek a gyerekek közt, velük együtt megélni, megtapasztalni, felfedezni, játszani. Ebben a „játékban” nem csak én adok, mert legalább annyit kapok is. A gyerekek őszintesége, látásmódja, kíváncsisága, ötletessége rengeteg erőt ad, inspirál, feltölt, frissen tart, és így velük együtt sokszor én magam is újra gyerek lehetek. Jó érzés, ha elfogadnak, befogadnak, szeretnek. Remélem, még sokáig, és még sok kis és nagy diákkal lesz alkalmam egymást segíteni, egymástól tanulni, együtt tapasztalni, alkotni, élni. } Mikor is kezdődött a pedagógus pályád? – 1989-ben kezdtem el tanítani abban az iskolában, ahol most is dolgozom, és ahol korábban nyolc évig ültem az iskolapadban. Érdekes, és egyben jó érzés is volt visszatérni ide, egykori tanáraimmal egy csapatba kerülni, tanárrá lenni. Nagyon átalakult a világ, a pedagóguspálya, és vele együtt alakultam én
is, és igyekeztem, igyekszem lépést tartani azzal, amit a kor, az adódó helyzet megkíván. A tanítói majd a rajztanári után mesterdiplomát is szereztem. Az állandó képzések és kollégáim révén sok különböző gondolkodásmódot, szemléletet, mentalitást, praktikát megismerhettem, megtanulhattam. Az idősebb kollégák tapasztalataival, a fiatalok újszerű meglátásaival gazdagodhattam. Sokat köszönhetek nekik is szakmailag és emberileg egyaránt. } Ahogy figyeltem az elmúlt években, különösen nagy hangsúlyt kap a Központi-iskolában a művészeti nevelés is. Ebben neked milyen szereped van? – Nagyné Lehoczki Zsuzsanna igazgatónővel, kilenc évvel ezelőtt vezettük be – az egykori hagyományokat felelevenítve – a művészeti oktatást, javaslatomra oly módon, hogy az ének-zene mellett a vizuális kultúra is azonos hangsúlyt kapjon. E terület szakmai hátterének kidolgozá-
dogulnak, jobban teljesítenek. Mindezt úgy érjük el, hogy kreatív, tevékenységközpontú feladatokat tárunk a gyerekek elé, amikre rengeteg jó megoldás létezik, és ezt mindenki a maga útján, maga módján találja, oldja meg úgy, hogy ezt nem teherként, hanem élményként éli meg. Nem mennyiségre, hanem minőségre törekszünk, és általában nem is a végeredmény a fontos, hanem az út, ami elvezeti oda őket. Nem művészeket, hanem a művészettel nevelünk. } Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy manapság, az internet világában mennyire lehet vonzóvá tenni az alkotást a diákok számára. Vannak különleges praktikáid? – Úgy gondolom, hogy az internettel együtt, azt valamilyen módon bevonva a folyamatba lehet még inkább lelkesíteni a gyerekeket arra, hogy a művészetek által fejezzék ki magukat. Meg kell ismertetni őket azokkal a lehetőségekkel, amiket a világháló adhat. Az elmúlt idő-
sát, felépítését, vezetését is magamra vállaltam. Kiváló kollégákat gyűjtöttem magam köré, és velük együtt egyre hatékonyabban tudjuk elérni kitűzött céljainkat, már látjuk munkánk gyümölcsét. Ez megerősít bennünket abban, hogy jó döntés volt, jó irány, jó út. Mert olyan magas színvonalú fejlesztést igyekszünk biztosítani diákjainknak, aminek eredményeképp más területeken is jobban, könnyebben bol-
szakban a múzeumok, alkotók is egyre közelebb engedték magukhoz a látogatókat a digitális térben. Rengeteg jó tárlat, kreatív ötlet, videó található fent az egyes technikák elsajátításáról is. Ezeket egyrészt ajánlom a gyerekeknek, másrészt ezekből én is szoktam szemezgetni, és inspiráció gyanánt felhasználom, hogy a gyerekek még lelkesebben, és belülről fakadó késztetésből tegyék azt, amit tesznek. Azért szeretem, ha végül
2021. MÁRCIUS 31.
OKTATÁS 7
Horváth Rebeka:
Közel állnak hozzám a nyugatos költők
Rácz-Fodor Ibolya és Baráth József művész-tanár kikapcsolják a kütyüket és bekapcsolják a kezüket és az elméjüket. Az az igazi, az a valós, de erre jó, ha ők maguk eszmélnek rá. Úgy érzem, egyre többen érzik szükségét a tevékeny alkotásnak most, mikor átbillent egy kicsit világ a virtuális lét irányába. Sokan most tapasztalták meg igazán, hogy az alkotás, valami újnak a létrehozása mennyi többletet, erőt ad, hogy sikerélménnyel, örömmel ajándékozza meg az embert. } Mikor derült ki számodra, hogy megkapod a Magyar Ezüst Érdemkeresztet és mi volt az első gondolatod? – Március elején értesültem róla hivatalosan, és kettős érzéssel fogadtam. Az első gondolatom őszintén az volt, hogy most nem ennek van itt az ideje, hogy most sokkal fontosabb dolgok vannak a világon. Mások emberéletekért küzdenek emberfeletti módon nap mint nap. Inkább őket kellene elismerni, kitüntetni, vagy valahogyan segíteni. De természetesen büszkeséggel is eltöltött, nagyon megtisztelő volt számomra ez a hír. Korábban már tanítványaim kitüntettek azzal, hogy háromszor is elnyertem a „Pro Iventute” címet, valamint a „Kiskunhalas Város Közoktatásáért”, majd a „Comenius díj”-at is átvehettem. Tudom, hogy ez az Érdemkereszt a pedagóguspályám elismerésének csúcsa, és köszönettel, hálával tartozom érte azoknak, akik méltónak találtak erre a nemes címre. } A tanítás mellett mennyire van időd alkotni? – Nagyon változó. Egyrészt a tanítás is egy olyan hivatás, amit nem lehet tólig végezni. Van, mikor nagyon sok, lassú, nehéz, van, hogy kevesebb, gyorsabb. Másrészt hangulatember vagyok, szükségem van inspirációra, motivációra ahhoz, hogy alkossak. Tulajdonképpen folyamatosan alkotok, legalábbis gondolati szinten. Rengeteg tervem, elképzelésem van, sok mindent szeretnék még kipróbálni, megvalósítani. Jelenleg is van néhány megkezdett munkám, és majd látjuk, mikor és mi lesz belőlük. } Korábban több kiállításod is volt testvéreddel, Rácz-Fodor Katalinnal.
Lesz ilyen a közeljövőben? – Igen, korábban több egyéni és közös tárlaton is részt vettem, aztán egy hos�szabb szünet következett, kicsit vis�szavonultam, bezárkóztam. Viszont nemrég úgy gondoltam, hogy egy átfogóbb, „féléletmű” kiállítással szeretnék újra megmutatkozni. Sajnos több akadály miatt ez eddig nem sikerült, de talán idén nyáron már lesz szerencsém a Thorma János Múzeum gondozásában, a Berki Galériában személyesen is találkozni azokkal, akik ilyen formában részesei kívánnak lenni annak, ami én vagyok, ők pedig töltekezni tudnak majd az ott látottakból. } A fény csak abban válik áldássá, aki másoknak is ad belőle. Ez a Hamvas Béla idézet szerepel az iskolai bemutatkozódban. Miért éppen ez a gondolat fogott meg? – Úgy gondolom, hogy azokból a pozitív dolgokból, amink van, abból a fényből, amit az élettől kaptunk, vagy amit mi magunk teremtettünk, adnunk kell másoknak, hogy az ő életüket is szebbé, jobbá tegye, és róluk visszatükröződve teljesebbé lesz a miénk is. Lehet, hogy ez közhelyesnek hangzik, de tényleg jó adni. Csak ki kell próbálni! } A családod, a tantestület mit szólt az elismeréshez? Egyáltalán arról volt már szó, hogy miként kapod meg? – Az átadó ünnepséget a járványhelyzet miatt elhalasztották, de úgy hiszem, hogy az egésznek a jelentősége nem is ebben áll. Én úgy élem meg, hogy már megkaptam, mert szeretteim, kollégáim büszkeséggel, elismeréssel, kedves szavakkal, őszinte gratulációval fogadták a hírt, ami nagyon jóleső érzés volt. De ez az elismerés nem csak az enyém, ez a családomé, a kollégáimé, a tanítványaimé, és minden olyan emberé, aki közvetlen vagy közvetett módon tett azért, hogy szeressem, amit hivatásnak választottam, aki tanított, támogatott, alakított ezen a pályán, mindazoké, akik által az lettem, aki vagyok. Köszönöm mindenkinek! Jáger Levente FOTÓK: HALAS TÜKÖR ARCHÍV – PÁL LÁSZLÓ, RÁCZ-FODOR IBOLYA
} Milyen témában kellett bizonyítani a megméretésen? – A verseny békeidőben 3 fordulóból áll, az első kettő írásbeli feladatlap, a döntőn pedig szóbeli kérdéseket tesz fel a vizsgabizottság a választott témával kapcsolatban. A pandémia miatt idén csak az első két forduló került megrendezésre. Az első forduló feladatai a magyar- és világirodalom tantervi követelményeinek témaköreiből épülnek fel (1945-ig). A feladatlap megoldására 180 perc volt. A második fordulóban a választható témakörök közül a Juhász Gyula lírája című témára esett a választásom. Nagyon közel állnak hozzám a nyugatos költők, a magyar irodalom ekkori szimbolista-szecessziós alkotásai a legkedvesebb költeményeim, ezért nem is volt kérdés, hogy az ebben a világban élt és alkotott Juhász Gyulát választom. } Mire fókuszálva és milyen szakirodalom alapján történt a felkészülés? – Az első fordulóra való felkészüléskor a tanár úrral végigvettük a tankönyvet, illetve az elmúlt évek első fordulós feladatlapjait töltöttem ki gyakorlásként. A második forduló már komplexebb felkészülést igényelt. Egyetemi tanárok, orvosok, történészek tanulmányait, elemzéseit, könyveit sokszorosan végigolvastam, összesen 21 szakirodalomból tanultam. Csak, hogy néhány címet említsek, a teljesség igénye nélkül: Lukácsy Sándor: Híres szerelmesek, Dr. Czeizel Endre: Aki költő akar lenni pokolra kell annak menni? Magyar költő-géniuszok testi és lelki betegségei, Sipos Lajos: Líramodell-váltás a 20. század első évtizedében. Juhász Gyula nem az a költő, akihez határtalan mennyiségű szakirodalom és hatalmas életmű tartozik, ezért a legtöbbet a kortársaitól tudtam meg róla. Sokszor előfordult, hogy a korszak nyugatos csillagai visszaemlékezéseiből többet értettem meg Juhász lelki világából, mint 3 elemzésből együttvéve. } Az ország legjobbjai közé kerültél az OKTV-n. Huszonegyedik helyezést
FOTÓ: TALENT STUDIO – BOTH GÁBOR
Kedvelt tantárgya az irodalom. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre tanárával, Palásti Károllyal készült fel. Teljesítményével, tudásával a legjobbak közé került Horváth Rebeka, a KRK Szilády Áron Gimnáziumának diákja. Úgy fogalmazott, az OKTV megtanította egyetemistának lenni középiskolásként. Megtudtuk, szélesebb világ tárult elé.
értél el. Milyen előnyökkel jár ez az eredmény? – Tanulmányaim szempontjából számtalan előnyt jelent. A helyezésem 25 többletpontot jelent a továbbtanuláshoz. Az OKTV-re való felkészülés egyben az emelt szintű magyar irodalom érettségi vizsgám sikerességéhez is hozzá fog járulni, ugyanis a feladatok nehézségei, típusai, követelményei szinte ugyanazok. Ezen kívül, az OKTV megtanított egyetemistának lenni középiskolásként. Megtapasztaltam, hogy milyen úgy végigolvasni egy 30 oldalas tanulmányt, hogy első olvasásra a szöveg legalább 40%-a idegen szavakból áll. Majd többszöri olvasásra, hosszú órák jegyzetelései után érthetővé válik és kinyitja egy új világ ajtaját. Ezen az ajtón belépve pedig már sokkal szélesebb a világ, mint előtte volt. Továbbá, megtanultam azt is, hogy hogyan kell sok új információt rövid idő alatt memorizálni. Végül pedig a számomra legfontosabb előnye, hogy megláttam a fekete-fehér tankönyvi fotókról vis�szanéző zord tekintetű ember szemében a félresiklott élet fájdalmát, kinek magányában élettere a periféria volt. Juhász Gyula viszont, felülemelkedve a sorsfaktor meghatározó szerepén az életében, olyan szerelmi lírát hagyott hátra, melyeken már több nemzedék tanulta, hogy mi is az a kedves, megfogalmazhatatlan dolog: a szerelem. P. L.
8 KULTÚRA
2021. MÁRCIUS 31.
Sári Kati:
Irodalmi körünk verslánccal ünnepel
Közeleg a költészet napja. Április 11-ét a koronavírus-járvány miatt nem lehet tömegben, a korábbi években megszokott módon ünnepelni. A kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör tagjai – a névadó költő születésnapján – már az előző esztendőben is telefonon, verslánccal köszöntötték egymást és kedves ismerőseiket. Akciójukba tavaly dabasi barátaikat is bevonták, ezt a hagyományt szeretnék folytatni. A részletekről Sári Katit, a helyi irodalmi kör vezetőjét kérdeztük. } Tavaly nem lehetett megrendezni tervben és halasztódtak későbbre? a költészet napját a hagyományos – Két olyan programunk volt, módon. Milyen programok voltak amelyet a koronavírus keresztül-
Költészet napja a Sziládyban
húzott. Március 19-én lett volna Szokolay Zoltán Nyílegyenes gyalogút című költői estje. Az est megrendezésére végül szeptember 10-én került sor a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Rendezvényünkről az azóta sajnos tragikus hirtelenséggel elhunyt, József Attila-díjra jelölt költő így írt: „Felemelő, meghitt este volt – lélektől lélekig a versek szárnyán. Köszönöm Kiskunhalas! Köszönöm József Attila Irodalmi Kör!” Tavaly a költészet napját egy nagyszabású zenés irodalmi műsorral szerettük volna megünnepelni a Csipke Hotelben. Hatalmas szervezőmunka után már minden készen állt, mikor a vírus miatt le kellett mondanunk a rendezvényt. } A koronavírus járvány miatt idén sem lehet közösségi programokat tartani. Mivel készül a József Attila Irodalmi Kör – ennek függvényében – április 11-re? – Irodalmi körünk a tavalyihoz hasonlóan 2021-ben is verslánccal ünnepli József Attila születés-
napját. Hogy ez mit jelent? Reggel 8 órakor valaki elindítja a láncot azzal, hogy felhívja telefonon irodalmi klubtársát, és egy verset ad elő neki. Csak azt fogom mindenkinek elmondani, hogy kit kell felhívnia és pontosan hány óra hány perckor, de az, hogy őt ki fogja hívni, meglepetés lesz. A megadott időben készen kell állnia a vers fogadására. Azt is kérem majd, hogy mindenki hívjon fel legalább két külsős embert és mondjon neki is verset. Ebben az évben is szeretném bevonni az „akcióba” a Dabasi Gyóni Géza Irodalmi Kör tagjait. Remélem, hogy idén is ugyanolyan sikerrel tudjuk megvalósítani a versláncot, mint tavaly. Este 8 órára minden résztvevő – Kiskunhalasról és Dabasról – mondott és kapott verset. Volt olyan társunk, aki egész nap hívogatta ismerőseit, hogy verssel örvendeztesse meg őket. Jó lenne, ha jövőre már nemcsak telefonon vihetnénk a szép szavakat az emberek közé. Kép-szöveg: Pál László
Húsvéti ünnep másképp
A koronavírus-járvány miatt továbbra is tilos a gyülekezés. A magyar költészet napjának megünneplését emiatt a virtuális térbe költöztette a KRK Szilády Áron Gimnázium.
A diákok április 11., József Attila születésnapja közeledtével elektronikus dokumentumot kapnak magyartanáraiktól. Ebben a költő Kertész leszek című verse található, továbbá kérdések. – A kialakult helyzetben így emlékezünk. A tanárok feladatként posztolták a classroomban. Az is-
kola minden tanulója ugyanazt a feladatsort oldja meg. A tanulók jegyet kapnak rá, mint egy dolgozatra – tudtuk meg Palásti Károly szervezőtől, a középiskola pedagógusától. A tanulók kinyomtathatják a lapot, kézzel kitölthetik, lefotózhatják, majd így visszaküldhetik a tanáruknak. Elektronikus válaszadásra is lehetőség van. Ezen túl az is opció, hogy a diák leírja a kérdés számát a magyarfüzetébe, ott megválaszolja, majd a fotót feltölti a netre. – A feladatlap kitöltéséhez gondolkodni kell, beszélgetni a szülőkkel és a neten keresni. Nincs rossz megoldás. Csak átgondolt válasz – ezzel kíván jó munkát a diákoknak Palásti Károly. Kép-szöveg: P. L.
A húsvéti locsolkodás hagyománya a 21. századra jobbára a vidéki településeken maradt fenn. Idén azonban ott sem ildomos elindulniuk a fiúknak, férfiaknak, hogy megöntözzék a lányokat, asszonyokat. Idén húsvétkor sem szabad csoportosulni a járványhelyzet miatt. Kis-
szálláson is másképp köszöntik az ünnepet. Dekoráció készült húsvéti jelképekkel. A tojás az életet, az újjászületést, a termékenységet szimbolizálja. A barkaág, a rügyező ves�szők a tavasz jelei, mutatják, közeleg a jó idő. Kép-szöveg: P. L.
2021. MÁRCIUS 31.
MAGAZIN 9
Fejes Józsefné:
Ajánlom az egyszerű fakanálbábokat
Ez idő tájt otthon vannak a családok. Az ünnepi készülődés, sütés-főzés közben érdemes játékokat, kreatív foglalatoskodást is beiktatni a programok közé. Fejes Józsefné, az idén 25 éves Szivárvány Bábszínházi Alapítvány vezetője szerint a közös alkotás örömét nyújthatják a könnyen elkészíthető fakanálbábok, marionett figurák. } Mikor és milyen céllal alakult Kiskunhalason a Szivárvány Bábszínházi Alapítvány? – Idén 25 éves ez a szervezet. Előadóművészeti alapítvány a miénk, bábos fejlesztő programjaink vannak. Elsősorban a bölcsődés és az óvodás korosztály számára vannak rendezvényeink. Az iskolások számára már önálló, csoportos foglalkozásokat tartunk. } Mennyi előadás készült az elmúlt negyedszázad alatt? – Évente legkevesebb harmincat vittünk közönség elé. A gyerekek körében Vitéz László történetei a legnépszerűbbek. Nyíregyházától kezdve a Művészetek Völgyén át Erdélyig számos helyen turnéztunk vele. Az egyik előadásunkat a Magyar Televízió is rögzítette. A halasi csipke témát szintén feldolgoztuk, újra és újra előves�szük. Célunk, hogy egyre több motívumot jelenítsünk meg. } Milyen új kihívást hozott a pandémiás időszak? – Mi is átállunk az online programokra. Ezeket úgy építjük fel tematikailag, hogy az előadást bábkészítés követi, bemutatjuk a fortélyokat. A Közösségek Hete országos, kulturális, hagyományőrző rendezvénysorozat már tavaly is a virtuális térben zajlott, akkor a magyarság csodálatos népművészetének a bemutatása volt a téma. Idén május 10-16. között rendezik meg ezt az eseményt, szintén online mó-
lyen bábokat lehet viszonylag kön�nyedén otthon elkészíteni? – Ajánlom az egyszerű fakanálbábokat. Én most békásat hoztam magammal, de lehet nyulas, csirkés, kakasos, amilyet szeretnének. Papír vagy textil felhasználásával egyaránt készíthetünk figurákat. Én a papírt erre a célra kevésbé szeretem, mert könnyen szakad. A legegyszerűbb marionettbábnak pingponglabda vagy hungarocellgolyó a feje, fonál a haja, textildarab a ruhája, melyet középen egyszerűen a labdához vagy a golyóhoz ragasztunk. Ezekbe alulról damilt fűzve könnyen mozgathatók lesznek felülről. A marionettnyúl megalkotása már egy fokkal nehezebb feladat. A nyúl gerincét, fejét, lábait papírhengerek alkotják. Ezeket aztán festhetjük, vagy befedhetjük papírral, illetve textillel. Az úgynevezett bújj-bújj bábok mozgathatók, szintén több munkát igényel az elkészítésük. Picit több varrást igényelnek, de megéri rászánni az időt, mert a kicsik szeretik. A karakteres bábok igénylik a legtöbb technikát, kézügyességet, azokat már iskolásokkal rendezni kirándulásokkal fűszerezve. közösen szoktuk készíteni. A kesztyűbábok a korábbiaknál is nagyobb szaReméljük, lehetőségünk lesz rá. } Közelegnek a húsvéti ünnepek. A bás-varrás tudást igényelnek. Kép-szöveg: Pál László gyerekek családi körben vannak. Midon. A Szivárvány Bábszínházi Alapítvány bábos napközivel készült volna a tavaszi szünetre Kiskunhalason. A koronavírus-járvány miatt át kellett tennünk nyárra. Reméljük, június 21-től 26-ig már személyesen is együtt lehetünk a Bábtanyán. Ugyanitt július 5-től 10-ig bábos alkotótábort szeretnénk
10 MÉDIA
2021. MÁRCIUS 31.
FOTÓ: HUNYADI EDINA
Bosszúpornó és elnöki ügyek nyomában
A hamis képi tartalmak „szintet léptek”. Dr. Veszelszki Ágnes tanszékvezető egyetemi docens vezetésével a Budapesti Corvinus Egyetem kutatócsoportja azt vizsgálja, mennyire hihetünk a szemünknek. Elemzik a képi és videós tartalmak hitelességét, és beszámolnak eredményeikről, tapasztalataikról. } Mi adott ösztönzést a legújabb kutatási területhez? Mit jelentenek a deepfake-tartalmak, és mik tartoznak ezek közé? – Korábban is foglalkoztam digitális kommunikációval és álhírekkel, ám 2020-ban ez a terület is „szintet lépett” a hamis videós tartalmak megjelenésével, a mesterséges intelligencia bekapcsolódásával. A Corvinus-egyetemen működő kutatócsoportunkban azt vizsgáljuk Horváth Lina doktoranduszommal és Mezriczky Marcell mesterszakos hallgatómmal, hogy az interneten található megtévesztő szándékú tartalmak hogyan hatnak a befogadókra. Idetartoznak a photoshoppolt, manipulált, mesterségesen megváltoztatott fotók; a CGI, vagyis a filmekben is használt számítógépes grafika és az ezzel létrehozott, élethű emberi figurák, illetve a deepfake-videók is. A deepfake olyan valósághű videómanipulációt jelent, amelynek során egy videót úgy változtatnak meg a mesterséges intelligencia, a mélytanulás (a deeplearning szóból ered az elnevezésben a deep előtag) segítségével, hogy az abban szereplő szájába olyan mondatokat adnak, amelyeket ő soha nem mondana. Az egyik ismert példa szerint Barack Obama korábbi amerikai elnök egy deepfake-videóban vulgáris szavakkal illette Trump (azóta ugyancsak volt) elnököt; egy másik hamisított vi-
deóban Ferenc pápa Trump mellett kampányolt; egy harmadik, széles körben elterjedt deepfake-videó pedig egy ismert kutató szájába adja az oltásellenesek egyik legerősebbnek tartott, egyébként tudományosan cáfolt érvét, miszerint az oltások autizmust okoznak. Az angol királynő 2021-es újévi, deepfake-kel előállított, azaz hamisított köszöntője hamarabb megjelent az online médiában, mint a valós videó. } A deepfake elnevezés is mutatja, hogy ez a probléma külföldről gyűrűzik be hozzánk. Mióta vannak jelen intenzívebben hazánkban ilyen tartalmak?
– Nagyobb ismertségre a technológia 2018-ban tett szert. Ekkor a felhasználók elárasztották a különböző oldalakat hamis, nem a videóban eredetileg szereplő személy arcát mutató úgynevezett bosszúpornó-videókkal. A tartalommegosztó oldalak erre azonnal reagáltak, és letiltották az ilyen jellegű tartalmakat. Ehhez képest most, 2021-ben népszerűvé váltak az olyan mobiltelefonos alkalmazások, amelyekkel bárki behelyettesítheti a saját arcát egy filmszereplőébe, és lehet a kisvideóban Marilyn Monroe, Angelina Jolie, Johnny Depp vagy éppen Tom Hardy. } Mennyire jellemzőek mostanság Magyarországon az internetes manipulációk, visszaélések? – Deepfake-csalásról (mivel egy nem ismert szereplőről készülő megtévesztő videóhoz nagyon sok felvétel szükséges ahhoz, hogy hihető legyen az eredmény) magyar vonatkozásban még nem hallottam. Arról viszont igen, hogy két évvel ezelőtt egy cégvezető hangját a mesterséges intelligencia technológiájával utánozva megtévesztettek egy pénzügyi ügyintézőt, aki a hamis telefonhívás hatására többmillió forintnyi összeget utalt át a csaló bankszámlájára. A magyar vonatkozása a történetnek annyi, hogy a bankszámla magyar volt… El tudom képzelni ugyanezt az úgynevezett unokázós csalásokkal is (ennek során a nagyszülőt felhívják a csalók, hogy az unokájuk bajba került, ily módon csalnak ki a
Dr. Veszelszki Ágnes nyelvész Horváth Lina doktorandusszal
segíteni szándékozó nagyszülőtől pénzt). Érdemes tehát az információkat többször, különböző forrásokból is ellenőrizni. } Milyen formában jelentkeznek leggyakrabban? – A deepfake nem csupán megtévesztésre, bosszúállásra szolgálhat: lehet szórakoztató tartalom (kiváló paródiák készülnek ezzel a módszerrel), vagy régi fényképek szereplőit (dédszülőket, felmenőket, híres embereket) is mozgóképessé lehet tenni. Sőt még az oktatásba is be lehet vonni a deepfake-et. Gondoljuk csak el, milyen érzés lenne, ha március 15-én Petőfi Sándor szavalná el videón a Nemzeti dalt! Ehhez persze az kellene, hogy ismerjük a hangját és a jellegzetes mozdulatait – de alapvetően a technika már ezt is lehetővé tenné. } Volt deepfake témában személyes érintettséged vagy az ismeretségi körödben tapasztaltak hasonlót? – A kutatócsoportunkkal most egy nagyívű kérdőíves kutatást készítünk egy online kitölthető teszttel (https://forms.gle/HQxBUXcJ2B11KMEh6): a válaszadóknak 18 képről és videórészletről kell eldönteniük, hogy az vajon eredeti vagy pedig módosított-manipulált tartalom-e. A kérdőív végén a pontszámon kívül szöveges visszajelzést is adunk az eredményről. Bárki, aki tesztelni szeretné, hogy megtévesztik-e Önt a (közösségi) médiában szereplő tartalmak, próbára teheti itt magát. Amikor a tesztet készítettük (a benne szereplő minivideókat is a kutatócsoportunk vágta össze), mi is kipróbáltuk azt, hogy az arcunkat filmszereplőkhöz illesztettük. Néha saját magunk számára is ijesztő és megdöbbentő eredmény volt egy másik szereplő testén az arcvonásainkat viszontlátni! Egyelőre tehát inkább kísérletezés folyik. } Mi jelenthet megoldást az internetes visszaélésekre? Van kiút ebből egyáltalán? – A közösségimédia-oldalak próbálkoznak a megtévesztő tartalmak szoftveres felderítésével (és letiltásával). Ezzel kapcsolatban felmerülhet azonban a cenzúra kérdése – továbbá az új és új manipulatív technológiák mindig az ezeket leleplező programok előtt járnak, mint a rablók a pandúrok előtt. Pál László
2021. MÁRCIUS 31. Erhardt Györgyi:
65 évesen elhunyt Szalai József művész-tanár
Egy évnél is több ideje húzódik már a pandémia. Ez a helyzet új kihívások elé állítja az embereket a privát életükben és intézményi szinten egyaránt. A közös szabadidős tevékenységek is az online térben lelhetők fel inkább. A Martonosi Pál Városi Könyvtár ehhez próbál segítséget nyújtani a maga eszközeivel. A részletekről Erhardt Györgyi igazgatót kérdeztük. Kiemelte, idén virtuális locsolkodást hirdetnek meg.
FOTÓK: PÁL LÁSZLÓ
} Egyelőre szünetel a Könyvtárkapu-szolgáltatás. Hogyan érhető el a téka? – A könyvtár weboldalán és a Facebook oldalán keresztül is elérhetőek a könyvtár folyamatosan frissülő digitális tartalmai, melyekkel szeretnénk segíteni, hogy az otthon töltött napok hasznosan teljenek. Igazodva a járványhelyzethez saját készítésű videókat is megosztunk, könyvbemutatókat készítünk, meseolvasással, papírszínházas előadással kedveskedünk a gyerekeknek, otthoni kézmű-
veskedéshez is találhatnak ötleteket a honlapunkon. } Milyen netes tartalmakkal várja a könyvtár a húsvétig terjedő időszakban az olvasókat? – Ünnepi ráhangolódásként locsolóversekkel, húsvéti könyvajánlóval és helyi húsvéti szokások bemutatásával készülünk. Az érdeklődő gyerekeket online húsvéti kreatív foglalkozásra hívjuk, akik így saját készítésű díszekkel varázsolhatják szebbé otthonukat. A pandémia miatt a személyes találkozások most veszélyesek lehetnek, ezért online locsolkodást hirdetünk meg. Várjuk a vállalkozó kedvű fiúktól a locsolovers@vkhalas.hu e-mail címre a felvett verses videókat, illetve a videók linkjét, melyeket majd a honlapunkon lehet megtekinteni. Kérjük, elérhetőségüket is küldjék el. A legjobbak ajándékban részesülnek. A társadalomban a mostani járványhelyzet sok mindent átértékel, a nyitás után nagyobb hangsúlyt kaphat a szabadidő hasznos eltöltése, a közösségi programokon való részvétel. A könyvek kölcsönzése, a könyvtári közösségi programok, a közösségi élet szerepe is felértékelődik, így reméljük, hogy a könyvtárak szerepe megerősödik, ezáltal szélesebb használói réteget tudunk majd elérni. P. L.
A kisszállási iskola húsvéti dekorációja – vidéki diákoktól is várnak locsolóverseket
Monumentális műveket hagyott az utókorra. A több időt igénybevevő, nagyobb alkotásaira volt a legbüszkébb Szalai József. Képzőművészeti tevékenységét hazánkban és külföldön is elismerték.
FOTÓ: ANDA PÉTER
A járványhelyzet sok mindent átértékelt
Erhardt Györgyi könyvtárigazgató
HÍREK 11
Szalai József 1955. július elsején született Kiskunhalason. Pedagógusként kezdte a pályáját. Dolgozott a Fazekas-iskola diákotthonában, a Dimitrov téri intézményben, a Szilády Áron Gimnáziumban, a Garbaiés a Kertvárosi-iskolában. A Kiskunhalasi Amatőr Képzőművész Kört 1986-tól vezette, 1997-től kizárólag művészeti tevékenységet végzett. A dalnok című könyve az ezredfordulón jelent meg. Felnőtt mese volt ez a művészetekről. Alkotó tevékenysége mellett később a Végh-kúriában is dolgozott kulturális téren. Saját ideológiája kapcsán azt mondta, nem szereti, ha a gépek helyettesítik azt, amit ő maga is meg tud oldani. Ha szüksége volt valamire, szeretett utánajárni. Akkor érezte, és akkor tudta, hogy mire számíthat. Komolyabb munkái azok, amelyekre a leginkább büszke volt, és jó szívvel gondolt vissza. A több időt igénybevevő, nagyobb műveit tartotta ilyennek. A Kertvárosi Általános Iskolában kiállított Noé bárkájára 460 állatot festett. Kun Madonna című művét a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház északi oldalán lévő Csetényi Parkban állították fel. Játszótársak elnevezésű szobra a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola udvarán található. A 2010-ben átadott Brémai muzsikusok című szobra a BKMÖ Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája és Nevelési Tanácsadó udvarán áll.
Kronachban egy nyertes pályázatnak köszönhetően alkothatott. Öt hét alatt hat tonna követ faragott, miközben két szobrot készített. Magyarkanizsán a Két egytestvér című, Hunor-Magor ikerfiúk szobra szintén az ő művészetét dicséri. Képei eljutottak Mexikóba, Kanadába és New Yorkba is. A Halasi portrék című interjúkötetben így fogalmazott: „Az alkotó mindig arra törekszik, hogy ne csak a jelennek, hanem az utókornak is üzenjen.” Az Angyalanatómia alkotója volt. Ezek a képei az applikációs művészetet képviselték. Érdekelték a sárkányok. Feldolgozta az emberiség talán első globális félelmének tárgyát. A tulajdonságai elkápráztatták. Úgy gondolta, erősek, félelmetesek, ősiségük nemes. A mitológiai témák, legendák, népmesék tanulmányozandó területek voltak a számára. Erről így nyilatkozott: „Történetileg érdekes visszamenni a múltba, a közös eredetig.” A színvilág mindig vonzotta, amit tárgyakkal összehozni külön érdekességnek tartott. Az ember, az állat- és növényvilág mindig kedvenc témája volt. Azt mondta, a monda- és hitvilág ihlette a legtöbb alkotását. Megrajzolta a teljes görög mitológiát. A képzőművészet kapcsán úgy fogalmazott: „Teljes embert kíván, mint általában minden hivatás.” Pál László
12 HIRDETÉS
2021. MÁRCIUS 31. Élelmiszerboltba eladót keresünk. Tel.: 06 30/380-97-78
Légylárva-tenyésztő telepre lakatost, karbantartót, ”C”+”E” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keresünk. Bérezés megegyezés szerint, pótlékok, munkába járás biztosítása. Tel.: 06 20/801-52-76 A-12 Gyógyszerkiadó szakasszisztenst keresünk Jánoshalmára a Városházi Gyógyszertárba. Önéletrajzokat a gyogyszertarvaroshazi@gmail.com e-mail címre várjuk. A-81 Sofőr állás! „C”+”E” jogosítvánnyal rendelkező, tapasztalt sofőrt keresek Kiskunmajsára. Tel.: 06 20/943-88-78 A-130 A Mappa Kft. digitális nyomdája grafikus munkatársat keres Adobe Photoshop, CorelDRAW, InDesign ismerettel. Elvárások: önálló, gyors és precíz munkavégzés, talpraesett személyiség Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/935-44-33 A-132 Élelmiszeripari üzemünkbe keresünk minőségellenőr munkakörbe szakirányú végzettséggel rendelkező szakembereket. Gyakorlat előny, de nem feltétel. Kiemelt bérezés! Munkavégzés helye: Kiskunhalas e-mail: gellert.horvath@kebpro.hu Tel.: 06 70/451-50-03 A-153 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozókat keresünk. Jelentkezni lehet a következő elérhetőségen. Tel.: 06 30/555-30-15 A-154 Kiskunhalason stabil hátterű cég irodai munkára logisztikai fuvarszervezőt keres teljes vagy részmunkaidőbe. Angol nyelvtudás szükséges, német előny. Fizetés megbeszélés szerint. Kezdőket is alkalmazunk. e-mail: wargashungary@gmail.com A-155 Sofőröket keresünk belföldre mozgópadlós-önkihordós szerelvényekre, hosszú távra, hetelős munkarendben. Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-159 Sofőröket keresünk nyerges rönkszállító, mozgópadlós-önkihordós és billencs szerelvényekre. Hetelős munkarendbe, AT, CZ, SI, HR, IT viszonylatokra! Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-160 Erdészt keresünk! Bócsai és Érsekhalmi faleldolgozó üzembe faanyag átvevőt keresünk 1-1 fő személyében! Fiatal pályakezdők jelentkezését várjuk! Tel.: 06 30/883-48-33 A-161 Sofőrt keresünk C+E kategóriával nemzetközi viszonylatra állandó magyar-német munkára. Fizetés: nettó 650.000 Ft Kiskunhalas Tel.: 06 20/483-66-05, 06 30/883-48-33 A-162 Fuvarszervezőt, irányítót keresünk nemzetközi viszonylatokra. Német, cseh, szlovák vagy olasz nyelvtudás és ilyen vagy hasonló téren szerzett tapasztalat szükséges! Kiskunhalas Önéletrajzokat várjuk: kozakggg@gmail.com Tel.: 06 20/574-95-90, 06 30/883-48-33 A-164 Hegesztőt, lakatost keresünk! Saját munkagépek és jármű felépítmények javításához. Alumínium-hegesztési tapasztalat előny! 2-3 fő. Kiskunhalas Tel.: 06 20/483-66-05, 06 30/ 883-48-33 A-165 Irodai munkavégzésre kollégát keresünk, szállítmányozással foglalkozó céghez Kiskunhalason. Tapasztalat szükséges! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-166
A-167
Beugrós konyhai kisegítőként, mosogatóként munkát keresek. Tel.: 06 30/586-93-98 A-168 Bócsára az Abonyi Fogadóba szakképzett szakácsot felveszünk. Az önéletrajzokat az abonyifogado2019@ gmail.com e-mail címre várjuk. A-169 Adminisztrátori munkakör betöltésére jó kommunikációs készséggel, számítógépes ismeretekkel (Word, Excel) rendelkező munkatársat keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal e-mailben. iroda@halaspajzs.hu A-170 Napelemes rendszer telepítéséhez kiemelt bérezéssel munkatársat keresünk. Villanyszerelési ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal e-mailben. iroda@halaspajzs.hu A-171 Az Erman 90 Kft. ”C”+”E” kategóriával szalmás autóra sofőrt keres belföldi munkavégzésre. Tel.: 06 70/385-01-67 A-172
Raktárak, irodák kiadók a KOLIKEN Kötönyi úti és Petőfi utcai telephelyein. Tel.: 06 20/927-09-46 A-32 Esze Tamás lakótelepen 1 szobás, berendezett lakás kiadó. Tel.: 06 20/422-27-53 A-173
TŰZIFA AKCIÓ! Akác: 3.300 Ft/q Vegyes kemény: 3.000 Ft/q Nyárfa: 2.000 Ft/q Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-35 Akácoszlop eladó, helybe szállítva, erdőgazdálkodó cégtől! Szőlő támoszlop igény szerint kérgezve, valamint fűrészelve is. EUTR szám: AA5839601 Tel : 06 20/460-24-22 A-163
Kiskunhalas belvárosában, a Szilády Áron utcában társasház építésére alkalmas telek eladó. 1514 m2, 50 % beépíthetőség. Irányár: 31,5 M Ft Tel.: 06 70/335-27-34 A-103 Kunfehértón építési telek kész alappal, tervekkel, némi építőanyaggal eladó. Tel.: 06 20/442-06-60 A-174 Kiskunhalason, a Szilády Á. utcában 67 m2-es, sorház jellegű családi ház nagy udvarral, garázzsal eladó. Tel.: 06 70/450-22-00 A-175 Vállalkozásra is alkalmas, 2 szintes családi ház nagy udvarral eladó. Kiskunhalas, Eötvös u. 9/A Tel.:06 70/450-22-00 A-176
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 Fürdőkád felújítás. Tel.: 06 30/9987-24-85
A-39 A-117
Idősgondozást vállalok 30 éves tapasztalattal. Tel.: 06 70/604-43-92 A-150
Születtek: Boda Zsófia (Endrődi Erika) Jászszentlászló, Samu Linda Boglárka (Nagy Anikó) Kecskemét, Csaba Csongor (Meszes Mária Erzsébet) Kiskunhalas, Pohankovics László (Markó Erzsébet) Kiskőrös, Süveges Zádor Levente (Árendás Anett Anna) Kiskőrös, Mezei Anna Izabella (Hegedűs Kitti) Akasztó, Varga Izabella (Zámbó Nikolett) Dusnok, Vindeczker Hanna (Faddi Mária) Szank, Takács Milán (Hornyák Anita) Akasztó, Steiner Kloé (Trapp Tünde) Lajosmizse, Varga Levente (Farkas Anikó) Kiskunhalas, Kapoth Attila Vajk (Szilágyi Erika) Domaszék, Forgó Panni (Szalma Mónika) Kiskunhalas, Wanger Villő Erika (Rolenc Erika Katalin) Sándorfalva Házasságot kötöttek: Máté Alex Lóránd és Bóna Bettina, Mester Balázs és Németh Regina Elhunytak: Podobni István (Kiskőrös), Katus Józsefné Csontos Etelka (Kiskunhalas), Mezei István (Tázlár), Bertáné Vankó Julianna (Kisszállás), Rébék-Zámbó Tímea (Kiskunhalas), Darányi István (Kiskunhalas), Miklós Éva Lídia (Tompa), Fődi Gézáné Szegedi Ilona (Kelebia), Sáfár Józsefné Klopfer Katalin (Tompa), Kovács Károlyné Marancsik Katalin (Kelebia), Maruzsa Antalné Szili Erzsébet (Jánoshalma), Németh László (Kiskunhalas), Juhász Károlyné Nagy Julianna (Kiskunhalas), Huszár Gergelyné Csordás Julianna (Kiskunhalas), Ambrus Benő (Kiskunhalas), Gyenizse Károly (Kiskunhalas), Dobó Mihály (Kisszállás), Harkai Józsefné Nagy Klára (Jánoshalma), Fődi István (Balotaszállás), Kristóf Jánosné Horváth Matild (Kiskunhalas), Babó János (Kiskunhalas), Vörös Lajos (Kunfehértó), Balázs Imre Andrásné Vörös Jolán Judit (Kiskunhalas), Jakab Sára (Jánoshalma), Kövesdi János Ferenc (Mélykút), Litauszki Sándorné Pohankovics Zsuzsanna (Kiskőrös), Zsikláné Sipos Irén (Soltvadkert), Kovács József (Kiskőrös), Sebestyén Gábor (Soltvadkert), Fábián Gáborné Lesták Anna (Kiskőrös), Hirsch Béláné Baumann Mária Erzsébet (Soltvadkert), Szabóné Szalai Barbara Katalin (Akasztó), Gere Sándorné Somogyi Ilona Gabriella (Bócsa)
2021. MÁRCIUS 31. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Március 31. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Diagnózis – egészségügyi magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 23:00 Képújság
13:00 Képújság 18:00 Szilády Szalagavató 2021 19:00 10 éve történt 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 10 éve történt (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Szilády Szalagavató 2021 00:00 Képújság
Április 3. SZOMBAT 00:00 Képújság 08:00 10 éve történt (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 10 éve történt (ism.) Április 1. CSÜTÖRTÖK 13:00 Képújság 00:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 07:00 Híradó/szerda (ism.) 18:00 10 éve történt (ism.) 07:30 Diagnózis – egészségügyi 18:30 Szilády Szalagavató 2021 (ism.) magazin (ism.) 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv 08:00 Képújság műsoraiból (ism.) 12:00 Diagnózis – egészségügyi 20:00 Diagnózis – egészségügyi magazin (ism.) magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Kultúrkép – 13:00 Képújság kulturális magazin (ism.) 18:55 Műsorajánló 21:00 Képújság 19:00 Híradó/csütörtök Április 4. VASÁRNAP 19:20 Napi Mozaik 00:00 Képújság 19:30 Kultúrkép – 09.00 Református istentisztelet kulturális magazin 10:00 Katolikus szentmise 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 11:00 Képújság 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 14:30 KUKSC – Holler UNFC (kézilabda mérkőzés) 21:00 Képújság 16:00 Szilády Szalagavató 2021 (ism.) 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 17:00 Koktél – válogatás a Halas Tv 22:30 Kultúrkép – műsoraiból (ism.) kulturális magazin (ism.) 17:30 Diagnózis – egészségügyi 23:00 Képújság magazin (ism.) Április 2. PÉNTEK 18:00 Kultúrkép – 00:00 Képújság kulturális magazin (ism.) 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Kultúrkép – 19:00 Híradó/kedd (ism.) kulturális magazin (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 08:00 Képújság 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 12:00 Kultúrkép – 20:30 10 éve történt (ism.) kulturális magazin (ism.) 21:00 UKSC – Holler UNFC 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) (kézilabda mérkőzés)
22:30 Képújság Április 5. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 Szilády Szalagavató 2021 (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Szilády Szalagavató 2021 (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Holler UNFC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Hazai pálya (turisztikai magazin) 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Hazai pálya (turisztikai magazin) (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Hazai pálya (turisztikai magazin) (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Április 6. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Hazai pálya (turisztikai magazin) (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Hazai pálya (turisztikai magazin) (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Holler UNFC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Budapesti Corvinus Egyetem, Szőri Attila Kreatív: Anda Péter
HIRDETÉS 13
14 SPORT
2021. MÁRCIUS 31.
Luca és Janka is érmet nyert az országos bajnokságon
Két kiskunhalasi úszóért is szoríthattunk a múlt héten az úszók felnőtt országos bajnokságán. Vas Luca szegedi, míg Juhász Janka hódmezővásárhelyi színekben szerepelt a legrangosabb hazai megméretésen. Büszkék lehetünk rájuk, ugyanis Luca váltóban egy arany- és egy ezüstéremmel, míg Janka váltóban egy bronzéremmel gazdagodott. Egykori csapattársak csaptak ös�- legrangosabb hazai megméretés az sze az elmúlt napokban a 103. Fel- adott évben a legfontosabb a nemnőtt Úszó Országos Bajnokságon. A zetközi versenyek mellett. Ahogy Ezúttal mentálisan is erős, harcos halasi focistákat láthattunk a pályán a Szabadszállás elleni mérkőzésen. A Faddikorr-Kiskunhalasi FC számára úgy kell minden pont, mint az éhezőnek a falat kenyér. Sikerült a pontszerzés, volt tartása a csapatnak, meg tegyük hozzá: a szerencse sem pártolt el a fiúktól, akik megérdemelten tartották idehaza az egy pontot. Továbbra is igen hektikusan zajlanak Bács-Kiskunban a labdarúgó-bajnokságok. Gyakorlatilag hetek óta nincsenek teljes fordulók, a megbetegedések, a karantén-rendelkezések miatt sorra maradnak el a mérkőzések. A Faddikorr-Kiskun-
méteres szegedi gyorsváltó tagjaként aranyérmet szerzett, ugyanebben a számban Juhász Janka a hódmezővásárhelyiekkel az ötödik helyen végzett. A lányok találkoztak a 4x100 méteres gyorsváltók versengésében is. Ebben a számban a szegediek a második, míg a vásárhelyiek a harmadik helyet szerezték JL meg.
FOTÓK: DERENCSÉNYI ISTVÁN (MÚSZ)
az elején is utaltunk rá, egykoron Juhász Janka és Vas Luca a halasi úszóváltóval nyertek országos bajnoki címet a 4x200 méteres számban. Ezúttal Luca szegedi, míg Janka hódmezővásárhelyi színekben csobbant medencébe. Büszkék lehetünk rájuk, mert mindketten öregbítették saját, egyesületük és Kiskunhalas hírnevét is. Vas Luca a 4x200
Ennek a pontnak is örülnünk kell halasi FC sincs könnyű helyzetben a sérülések és a betegségek miatt, de mint korábban jelezték, eszükbe sem jutott meccseket halasztani. Becsülettel akarnak küzdeni, ehhez pedig pontok kellenek fordulóról fordulóra. A Szabadszállás egy jobb erőkből álló és eredményesebb focit játszó ellenfél, éppen ezért értékes az, hogy pontot tudott szerezni a halasi csapat. Ehhez az kellett, hogy mindenki odategye magát a pályán és ne legyen mentális összezuhanás sem. Volt küzdelem, akarat, ha kellett, becsúszva, ha kellett, négykézláb kúszva a labda után. A csapatunk nehéz helyzetben van, kevés
a hadra fogható játékos, ezért min- előrébb állókkal. Fontos fordulók den pontnak örülni kell. A Szabad- állnak a KFC előtt, szóval, hajrá, szállás elleni 1-1 után nehéz mér- Kiskunhalas! kőzések következnek a tőlünk jóval Kép-szöveg: jáger
2021. MÁRCIUS 31.
SPORT 15
Egy nagyobb karnyújtásnyira van a tokiói olimpia Szikora Melinda gyermekkori álma válna valóra azzal, ha szerepelne a tokiói olimpián a magyar kézilabda-válogatott tagjaként. A Kiskunhalas NKSE egykori játékosa, aki ezer szállal kötődik városunkhoz és Kiskunmajsához, ott volt a sikeresen megvívott selejtezőtornán. A kapuban figyelemreméltó teljesítményt nyújtott, komoly esélye van arra, hogy ott legyen az utazó keretben. Szikora Melinda arról is beszélt, hogy nyáron Siófokról a német bajnokságba szerződik.
együtt is a kiharcolt kvótával. } Az oroszok elleni mérkőzés második félidejében lehetőséget kaptál és éltél is vele. Mit mondott Elek Gábor szövetségi kapitány neked a szünetben, mielőtt pályára léptél? – Tulajdonképpen nem mondott sokat, csak annyit, hogy cserélünk, tudta, hogy korábban már a kapus edzőnkkel kiveséztünk mindent a mérkőzés előtt. Ő már csak a hétméteres cserélésekbe szokott ilyenkor beleszólni! } Volt alkalom és idő az ünneplésre? – Vasárnap igen, az orosz meccs után volt egy kis szolid ünneplés, hiszen a klubokban újabb fontos hét kezdődött el. Mindenkinek kedden vissza kellett menni a klubcsapatához, úgyhogy ennek tükrében engedtük el magunkat vasárnap este. } Sok gratulációt kaptál? Úgy látszik, hogy ezúttal klubhűségtől füg-
getlenül szorított mindenki értetek, a válogatottért. – Igen. Azt gondolom, hogy egy ilyen fontos ügy érdekében, tényleg egy ország állt mellettünk, akármelyik klubban is játszik az adott játékos. Mindenki egy volt és ugyanúgy ugrott fel a tévé előtt. Úgy gondolom, teljesen mindegy volt, hogy melyik csapatban játszó játékos csinált egy jó védekezést vagy dobott gólt, akár egy jó védést mutatott be. Sok-sok ember azóta is gratulál nekünk, borzasztóan felkapottak vagyunk ezekben a napokban. } Életed nagy lehetősége lehet az olimpia. Álmodtál már Tokióról? – Álmodni álmodik az ember olimpiáról már gyerekkorában is, de ez annyira messzinek tűnik akkor. Most, hogy egy nagyobb karnyújtásnyira van Tokió, nemcsak álmaiban, hanem a gondolati síkon is ott van a mindennapjaiban az embernek. } Szerinted mi kell ahhoz, hogy biz-
FOTÓK: FACEBOOK.COM
} Remek sikert aratott a válogatott az olimpiai selejtezőn. Kívülről úgy tűnt, mindenki nagyon elszánt volt és akarta a jó eredményt. Mi volt a legfőbb motivációtok? – A válasz nagyon egyszerű, az olimpia. Tudtuk, az első mérkőzés azért lesz fontos, hogy milyen szájízzel fogunk majd belemenni a mindent eldönthető szerb meccsbe. Úgyhogy már a pénteki napra is nagy hangsúlyt fektettek az edzők, ezt sulykolták a csapatba is. A második mérkőzés meg a fő felvonás lesz, így arra 1000 százalékosan fel akart a csapat készülni. Szinte azt is tudtuk a szerbekről, hogy mikor kelnek es mikor reggeliznek (mosolyog). } Az oroszok elleni meccsen egy vereség is belefért. – Ennek a mérkőzésnek tudtuk, hogy túl nagy jelentősége úgymond nem lesz, de akár egy örömjátékkal, egy eufóriából belemenve, illetve átmentve egy szoros meccset is játszhatunk. Azt gondolom, hogy erre a meccs bizonyos periódusaiban megvolt az esély. Sajnos ezt nem tudtuk 60 percen keresztül hozni, hiányzott az a koncentráció, ami a szerbek ellen megvolt, így bele-belehibáztunk fontos pillanatokban. Azonban nem bánkódtunk túl sokat ezen, hiszen borzasztó boldogok voltunk ezzel
tosan olimpiai résztvevő legyél? – Először is az, hogy a sérülés elkerülje az embert, aztán 100 százalékosan fel legyen fizikálisan töltve, és nem utolsósorban a legfontosabb a jó forma és a hit. } Mozgalmas időszak vár rád. Bajnoki hajrá, nyártól pedig a német bajnokságban folytatod. Várod már az új kihívásokat? – Igen, ez az évünk Siófokon sajnos nem úgy alakult, ahogy én azt elképzeltem korábban, így a váltás mellett döntöttem. Ebben a klubcserében benne van az a lehetőség, hogy (ha a német csapat megszerzi ténylegesen a 2. helyet az ottani bajnokságban) akár újra visszatérhessek a Bajnokok Ligája porondjára. Ez magában is azt gondolom, hogy egy nagyon jó döntésnek látszik. Talán ez az utolsó lehetőségem, hogy visszakapaszkodjak klubszinten is a legmagasabb szintre. A német csapat komoly ambíciókkal vág neki a következő évnek. A bajnokságban, úgy vélem, komoly kereterősítéssel esélyünk lehet a bajnoki címre. Van már egy magyar bajnoki címem, milyen jól mutatna abban a bizonyos vitrinben egy másik nemzeti bajnokság aranyérme is. Borzasztóan izgatott vagyok, hiszen még nem játszottam külföldön a karrierem során. Bár mindig is mondtam, hogy én nem akarom úgy abbahagyni a kézilabdázást, hogy nem próbálom ki magam odakint is. Örülök, hogy új kultúrát és új nyelvet, embereket, remek játékosokat ismerhetek meg. Azt gondolom, hogy én csak több lehetek ezzel, építeni és erősíteni fogja a személyiségemet. Jáger Levente
16 SZÍNESBEN
2021. MÁRCIUS 31.
Rózsaszín, barack, sárga és zöld húsvéti dekorációk las kompozíciók – árulta el Püspöki Terézia. Mint megtudtuk, bár sokan vannak, akik a szakemberek által készített ünnepi dekorációkat részesítik előnyben, egyre többen próbálják meg saját maguk elkészíteni a ház, lakás új dísztárgyait. – Idén a húsvéti ajtódíszek a legkelendőbbek és a legnépszerűbbek. Én most egy koszorúalapra ragasztottam kis, színes tojásokat, különféle selyemvirágokat és terméseket. Az a jó ebben, hogy szinte bármilyen színnel el tudjuk készíteni. Hozzám a rózsaszín és a barackszín áll legközelebb, de ilyenkor, húsvétkor sokan választják a citromsárga, narancssárga vagy az élénkzöld, türkizkék színeket is dekorációkészítéshez – nyilatkozta az üzletvezető. Kép-szöveg: Szőri Attila Egyre több háztartásban kezdik meg a készülődést húsvétra a halasi családok is. A gasztronómiai előkészületek mellett nagy hangsúly kerül ilyenkor a lakásdekorációra is. Az adventi időszakhoz hasonlóan, most is sokan döntenek úgy, hogy otthon, saját kezűleg próbálják megoldani a dekorációkészítést. Püspöki Terézia, a Borvirág Szalon üzletvezetője sok más vállalkozóhoz hasonlóan már harmadik hete kénytelen üzletét zárva tartani. Ettől függetlenül a munka nem állt meg. – Bár vásárlók jelenleg nem jöhetnek hozzánk sem, a háttérben gőz-
erővel zajlik a munka. Készülünk a húsvétra, hiszen megrendeléseink jócskán vannak. A húsvéti dekorációkon természetesen most is a nyuszik jelennek meg elsősorban, tavaszi virágok kíséretében. Újdonságnak számítanak most a színes nyúlfigurák és a fából készült nyu-
Elkészítés: egy nagyobb lábasba vizet öntünk – fontos, hogy beleférjen kényelmesen a sonka és a zöldségek is. A zöldségeket a sárgarépától a fokhagymáig közepes darabokra vágjuk, a sonkával együtt beletesszük őket a Ugye már önök is megvásárol- bors, 300 g baracklekvár, 3 ek bal- vízbe, és elkezdjük forralni. Ezután ták a szép kötözött sonkát hús- zsamecet, 1 narancs leve, 100 ml vö- fűszerezzük: beletesszük a babérlevelet és a színes borsot, ízlés szerint vétra? Nálunk az utóbbi évek- rösbor, egész szegfűszeg. ben mindig kettő készül. Én klasszikus módon főzöm meg, fiam azonban egy sokkal extrább változattal szokta meglepni a családot. Az utóbbi receptjét osztom meg olvasóinkkal.
RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA
Mázas sonka Hozzávalók: 1,5-2 kg-os füstölt, kötözött lapockasonka, 2 sárgarépa, 1 póréhagyma, 1 fej hagyma, 1 csokor újhagyma, 4 gerezd fokhagyma, 4 levél babérlevél, só, 1 ek egész, színes
FOTÓ: SZŐRI ATTILA
Ha húsvét, akkor sonka
sózzuk. A sonkát addig főzzük, amíg meg nem puhul. Ha kész, kiszedjük a főzővízből, és amíg hűl, elkészítjük a mázat. Egy kisebb lábasban alacsony lángon összeforraljuk a hozzávalókat, kb. az ötödére. A sonkáról eltávolítjuk a hálót, és a bőrét egy éles késsel bekockázzuk, majd alaposan megtűzdeljük szegfűszeggel. Egy tepsibe teszünk egy rácsot, és ráállítjuk a sonkát, majd elkezdjük ráönteni a mázat, melyet egy ecset segítségével egyenletesen eloszlatunk rajta. 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük, figyelve, hogy legyen szép barna a máz rajta. Ha kész, hagyjuk kicsit lehűlni, a szegfűszegeket eltávolítjuk, és úgy szeleteljük fel a sonkát. Jó pihenést és sok finom falatot kívánok minden Halasi Tükör-olvasónak az ünnep idejére is! Rita asszony