2021. június 9. • XXXV. évfolyam 23. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
2 HIRDETÉS
2021. JÚNIUS 9.
Művészetek Hete Halason hat helyszínen A június 14-e és 18-a közötti programsorozat célja, hogy az itt élő emberek is érezzék, mennyire különleges város Kiskunhalas, büszkék lehessenek a város múltjára és jelenére, valamint kapcsolódási pontot nyújtson a művészek és a lakosság számára. A mindennapi élet során a művészet által még a legegyszerűbbnek tűnő pillanatokban is megláthatjuk a varázslatot, ezért a Művészetek Hete minden korosztályhoz igyekszik közelebb hozni azt. A gyermekeket és a felnőtteket egyaránt érdekes programok várják a Panorámatoronyban, a Hirling József Lovasparkban található Kincsem Házban, a szélmalomban, a Csipkeházban, a Martonosi Pál Városi Könyvtárban és a Tánchagyományok Házában is. A programokon való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyre a www.facebook.com/ HalasEvent oldalon van lehetőség, ahol részletes információ is várja az érdeklődőket a programsorozat keretében látogatható helyszínekről és eseményekről. • Június 14-18. között a Nemzeti Lovas Színház társulata tart színésztábort 10-18 év közötti gyerekek számára a Hirling József Lovasparkban. • Június 14-18. között minden nap 14-től 18 óráig Kortárs festészeti kiállítás során festők és szobrászok műveit csodálhatjuk meg a Hirling József Lovasparkban, a Kincsem Házban.
• Június 14-én és 15-én 9 és 16 óra között Panorámatorony betekintő várja a látogatókat a kiskunhalasi Városháza Panorámatornyában, ahol Kohi Habib Lopott kis percek című verses kötetének bemutatójára is sor kerül. • Június 15-én 9 és 18 óra között szélmalom-látogatás keretében kézművesség és egyéb kreatív tevékenységek is kipróbálhatók. 17.00-tól „A malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár” – malmos nóták Fehérváry Lilla előadóművész jóvoltából, 17.30-tól pedig Végső István tárlatvezetése várja az érdeklődőket. • Június 16-án 16 órától Csor-
vási Kata és Csorvási Zoltán közreműködésével Mackó Milu zenés-verses délutánja várja a gyerekeket és szüleiket a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. • Június 16-án 9-12 és 13-16 óra között a Csipkeházi séta keretei között megismerkedhetünk a halasi csipke történetével és az elkészült alkotásokban is gyönyörködhetünk. • Június 16-án 11 órától a Kincsem Házban Sáli Levente festőművész, homokfestő kurzust tart gyermekek részére, 17.30-tól pedig festő workshopot felnőttek számára. • Június 17-én 18.00-tól a Juhász Ágnes vezette Studio 2000 TSE fantasztikus táncbemutatóját tekinthetjük meg a Tánchagyományok Házában. Táncverseny is lesz, ahol a nézők pontozhatnak, valamint egy kis „kóstoló” is várja őket, hogy kipróbálhassák magukat a táncok világában. A gyerekek számára izgalmas játék is indul: a meglátogatott helyszíneken pecséteket gyűjthetnek egy füzetkébe. Négy pecsét összegyűjtése esetén egy Kiskunhalas tematikájú bögre, hat pecsét után pedig
FÜRDŐSZOBAI MEGOLDÁSOK
6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15. www.farszer.eu
egy Kincsem belépőjegy jár jutalmul, mellyel ingyenesen vehetnek részt a Nemzeti Lovas Színház június 18-i előadásán a Hirling József Lovasparkban. A füzetek korlátozott számban érhetők el, érdemes figyelni a Halas Event Facebook oldalát, hogy az érdeklődők mikortól vehetik majd át a gyűjtőfüzeteket a kiskunhalasi Hősök tere 1. szám alatt található Turisztikai irodában. A helyszínek látogatása a rendezvény időpontjában aktuális jogszabályok szerint engedélyezett. (X)
2021. JÚNIUS 9.
Második éve már, hogy mindent viszonylagossá tett életünkben a járvány. Az alapvetően megváltozott életformánk közösségmentessége alaposan kiéheztette az emberiséget az egymással létre. Pár hete engedték meg a lazuló szabályok – így is korlátokkal –, hogy tömegesen találkozzunk szervezett eseményeken. Eltérően reagáltak a környezetünkben. Előfordul település, ahol továbbra sem tartanak nagy rendezvényeket. Halas bátrabbnak bizonyult és a múlt hétvégén ennek markáns megnyilvánulását adta a főtéri nyárindítóval, a gyermeknappal és a lovasparkban tartott családi nappal. A szervezők merész aktivitása – örömünkre és örömükre – megértésre talált a nagyközönség részéről. Jöttek, csak jöttek az emberek pénteken és szombaton a főtérre és más rendezvényhelyszínekre. Volt mit és hol ünnepelni a városi díjazottaknak, és volt mire emlékezni több alkalommal is a Trianon-megemlékezések kapcsán. Összetett életünk kulturális szintjén a múlt hétvégén összesűrűsödtek a programok, de győzte a nép, mert éhezték az emberek az együttlétet, a közös ünneplést és a közös, jelenléti megemlékezéseket. A járványhelyzet 2019-es kialakulása és elterjedése óta talán az első olyan alkalmat éltük át együtt, egymás közelében, amikor azt mondhattuk, hogy kifelé, előrefelé, a társadalmi szinten kapott sebek látványos gyógyulása irányába mozdultunk el. Jó érzés ezt megélni az annyi és annyi tragédia után, amit elszenvedett a Covid miatt a térségünk és Kiskunhalas. Sorsszerűen összecsengett közösségi együttlétünk újra feltámadásával, hogy most került sor a pedagógusi, a sajtó, és a sportolói díjak átadására a Városházán. Gratulálok minden díjazottnak és hazabeszélve, hadd fejezzem ki külön tiszteletem Fehér Erika kolléganőnknek több évtizedes újságírói és televíziós munkája okán kapott elismeréséhez. Számomra a múlt hétvége erős életigenként marad meg. KI
Új traktor a Városgazdánál Fülöp Róbert polgármester is kipróbálta a Halasi Városgazda Zrt. új traktorát. A többfunkciós erőgép egy sikeres pályázatnak köszönhetően gyarapíthatja a városgondozó flottát. A traktorra szükség van, mert elég nagy Kiskunhalas zöldfelülete, amelyet nyírni kell. Tovább bővült a Halasi Városgazda Zrt. eszközparkja, amelyet a napokban mutattak be egy sajtótájékoztató keretében. A gép kulcsát Molnár Ferenc vezérigazgató vette át Fülöp Róbert polgármestertől. Elhangzott, hogy a 15 millió forintos traktor mind a négy évszakban használható, fűnyírásra, sószórásra és a tolólapja segítségével hókotrásra is. Rendelkezik egy gyűjtőtartállyal is. A fülkéje fűthető, így kedvezőtlenebb időjárási viszonyok között is működtethe-
tő. Szinte már hagyomány, hogy a polgármester is kipróbálja az új gépeket, ez most sem maradt el. A traktor beszerzése az Ipari Park fejlesztési pályázat segítségével történt. Elsősorban a Vállalkozók útja melletti terület rendben
tartása lesz a feladata, de a város bármely pontján használható. A kiskunhalasi zöldfelületek karbantartásában, gondozásában biztosan kulcsszerepe lesz ennek a gépnek is. Kép-szöveg: JL
Összetartozunk – Trianoni megemlékezés Halason
FOTÓ: ANDA PÉTER
Életigen
FÓKUSZBAN 3
Százegy éve írták alá az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot. 2010 óta a nemzeti összetartozás napja június 4. Kiskunhalason, az Országzászló emlékműnél tartottak megemlékezést a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákjainak közreműködésével. Beszédet Csorba Imre, az iskola igazgatója mondott. A lovasbandérium díszőrsége mellett a Himnusz hangjaira vonták fel a nemzeti lobogót a halasi trianoni megemlékezésen. Idén a Bibó-gimnázium diákjai adtak műsort. A fiatalok versekkel,
énekkel, tánccal emlékeztek az első világháborút lezáró békeszerződés aláírásának 101. évfordulójára. Emlékező beszédet Csorba Imre, a gimnázium igazgatója mondott. Szólt
a veszteségekről és az összetartozásról. – Az ország elvesztette területeinek és lakosságának jelentős részét. Az összmagyarság alig kétharmada maradt Magyarországon, de megmaradt a lényeg: a nyelvünk, a kultúránk, a nemzettudat és a megmaradni akarás a határon innen és túl – hangzott el a beszédben. – Most itt vagyunk Európa közepén ezer éves múlttal, örüljünk egymásnak, hogy megint építhetjük a kapcsolatainkat, egyek vagyunk, ös�szetartozunk – hangsúlyozta Csorba Imre ünnepi beszédében. A nemzeti összetartozás napja is ezt fejezi ki: a magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek. A megemlékezés koszorúk, virágok elhelyezésével zárult. Elsőként a városvezetés rótta le tiszteletét, majd a különböző szervezetek, egyesületek és intézmények képviselői. A műsort Péter Mariann állította össze. A táncot Szőnyiné Vas Lívia, a népdalokat Fodor Zita tanította be. F. E.
Elsőként a Halasi Tükör hasábjain számoltunk be arról, hogy a zsanai körzeti megbízott megmentette egy idős asszony életét. Már akkor jelezte a néni férje, hogy az esetről tájékoztatja a rendőr feletteseit is. Ennek meg is lett az eredménye. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületében Dr. Pozsgai Zsolt vezérőrnagy, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes jutalmat adott át Pálfi Mihály Péter zászlósnak, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának. Mint arról honlapunk is beszámolt, április 14-én a rendőrt egy zsanai nyugdíjas értesítette. Koleszár Péter elmondta neki, hogy felesége órákkal korábban elment otthonról. Pálfi Mihály Kati nénit egy árokban találta meg, kiderült, hogy sétálás közben elesett és nyílt combtörést szenvedett. Ráadásul a ruhája is teljesen átázott az esőben. A mentő végül a súlyosan sérült asszonyt a halasi kórházba szállította, ahol meg is operálták. Koleszár Péter személyesen, a feletteseinek írt levélben és a Halasi Tükörben is köszönetet mondott a körzeti megbízottnak.
Gázolás
Az 53-as főút és a Kolmann utca kereszteződésében súlyos baleset történt szombaton kora este. Egy Skoda személygépkocsi haladt az olajosok útján a Sóstó felől és tovább akart menni egyenesen, a Kolmann utcába. Eközben nem adott elsőbbséget a főúton haladó robogónak, ennek következtében összeütköztek. Valószínűleg a nap vakíthatta el a sofőrt. A motorost a mentők súlyos lábsérüléssel a kiskunhalasi kórházba szállították. A helyszínelés alatt félpályás útlezárás volt, a baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. A közelmúltban két hasonló eset is történt városunkban. A Fazekas Mihály utca és a Csokonai utca kereszteződésében két autó ütközött azért, mert az egyik sofőr elmulasztotta megadni az elsőbbséget. Egy sérült a vétlen járműben utazott. A Kőrösi út és az 53-as főút csomópontjában személyautó és kisbusz karambolozott. Innen két sérültet szállított kórházba a mentőszolgálat. jl
Alkalmatlan volt a vezetésre, olyan ittas volt az a kiskunhalasi férfi, aki 2019. december 13-án elgázolta a 13 éves Tamás Lúciát a Szász Károly utcán. A sofőrnek már korábban elvették a jogosítványát, mert fél évvel korábban részegen, bódult állapotban ült a volán mögé. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Elképesztő baleset borzolta a városlakók kedélyeit 2019. december 13án. Pedig a közvilágítás működött, éjszakai látási viszonyok mellett az aszfaltozott úttest nedves volt. A vádlott azonban az ittassága miatt alkalmatlan volt a biztonságos járművezetésre. Egy kereszteződéshez érve a jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a védett utcán balról érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó kerékpárosnak. A vádlott a kereszteződésbe megállás nélkül, gyorsítva hajtott be és elütötte a 13 éves, kerékpárral közlekedő Tamás Lúciát, aki fékezett és az uralmát elvesztve az úttestre esett. A sértett a vádlott autója alá került, az ittas férfi pedig a lányt az autó alatt mintegy 30 méteren át vonszolta. A balesetben a kiskorú sértett a fején és testszerte számos, 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülést szenvedett, amelyek szerencsére maradandó fogyatékosság nélkül gyógyultak. A vádlott a
Börtönbüntetést kérnek a halasi gázolónak
FOTÓ: POLICE.HU
Elismerés
2021. JÚNIUS 9.
balesetet észlelve kiszállt az autóból és gyalogosan próbált elmenekülni anélkül, hogy sérült áldozatának segítséget nyújtott volna. A közelben tartózkodó rendőrjárőrök azonban elfogták a futva menekülő vádlottat. Az egyenruhások az autó alá beszorult, segítségért kiabáló lány testéről a gépjárművet járókelők segítségével leemelték és a lányt az autó alól kihúzták. A rendőrök a vádlottat őrizetbe is vették. A sértettet cserbenhagyó vádlottnak egy másik bűncselekményért is felelnie kell: 2019 augusztusában Kiskunhalason ittasan és nyugtató
hatása alatt vezetett egy személyautót. A jelenleg egy, más bűnügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését töltő, büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettén kívül minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és ittas járművezetés vétségével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a férfivel szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. JL
Drogosan vezetett, elkapták
FOTÓ: POLICE.HU
4 KÉK HÍREK
Kábítószert fogyasztott és úgy ült volán mögé az a kiskunhalasi sofőr, akit idén február elsején igazoltattak a rendőrök. Az ellenőrzés során az autót is átvizsgálták és drogot találtak egy cigarettás dobozban. Az ügyben a napokban fejeződött be a nyomozás. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Készenléti Rendőrség járőrei idén február 1-jén este Kiskunhalason megállítottak egy személygépkocsit, és intézkedés alá vonták annak
sofőrjét. Az ellenőrzés során átvizsgálták a járművet, és kábítószergyanús anyagmaradványt találtak egy cigarettás dobozban. A kiskunhalasi férfi a rendőröknek elismerte, hogy amit megtaláltak, az kábítószer, és
a vezetés megkezdése előtt fogyasztott is belőle. Az egyenruhások a helyszínen elvették a férfi vezetői engedélyét, és mintavétel céljából előállították. A nyomozók további vizsgálat érdekében lefoglalták a kocsiban talált anyagot. Az ügyben kirendelt igazságügyi toxikológus szakértő – a vizeletminta alapján – igazolta a kábítószer-fogyasztás tényét, a vegyészszakértő pedig a lefoglalt anyagról megállapította, hogy olyan hatóanyagot tartalmaz, ami kábítószernek minősül. A 39 éves gyanúsítottal szemben járművezetés bódult állapotban, valamint kábítószer birtoklása vétségek miatt folytatott eljárást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A szabadlábon védekező férfi ügyében a közlekedésrendészeti osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek. Jáger
2021. JÚNIUS 9.
DÍJAZOTTAK 5
Hárman kapták meg a városi pedagógus díjakat Nem a megszokott városi-járási pedagógusnapi rendezvény keretében köszöntötték az oktatásban dolgozókat. A Kiskunhalas Város Közneveléséért Díjat egy bensőséges ünnepség keretében adta át a három érintettnek Fülöp Róbert polgármester és Kuris István László alpolgármester. Ebben az esztendőben a kitüntetést Andrási Szabolcs, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium pedagógusa vehette át. Kollégái, tanítványai szerint a monoton, szürke vagy a stresszel teli napokon nemcsak a tanári kar tagjait, hanem a diákokat is mindig jókedvre deríti. Lelkes résztvevője és szervezője a tanórán kívüli iskolai rendezvényeknek, biztatva kollégákat és diákokat egyaránt a közösségi életben való aktív jelenlétre. Személye együttműködésre ösztönöz mindenkit és nyugalmat áraszt a zaklatott hétköznapokon is. Pedagógusi életpályája példaértékű. A díjazottak között volt Bozsóki Zsuzsanna, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolájának kereskedelmi szakoktatója is. A méltatásban elhangzott: tanítványait olyan szeretettel, empátiával neveli, oktatja,
amely minden kolléga számára példaértékű. Nemcsak a szaktárgyi ismeretek továbbadását tartja fontosnak, hanem a diákok megértő segítését, támogatását is. Személyiségének ez a vonása vitte őt a mentor pedagógiai képzés elvégzésének irányába is, a nehéz sorsú diákok életben való elindítását vállalja évről évre. Munkájának elismeréséül Kiskunhalas Város Közneveléséért Díjban részesült Nagy Zoltánné, a Kiskunhalasi EGYMI Általános Iskola gyógypedagógusa. Munkájának legjellemzőbb szavai lehetnének, az anya, a nevelés, a türelem, a játékosság és a hit. A hit, ami egyben hitvallás is: hinni a jóban, az emberi természet jóságában, a gyerBozsóki Zsuzsanna, Andrási Szabolcs, Nagy Zoltánné mekek formálhatóságában, a jó szó erejében, és abban, hogy pedagó- gyermekek esetleg hiányként élnek önzetlenséget – hangzott el a mélgusként van lehetőségünk pótol- meg: a figyelmet, a játékos neve- tatása során. ni mindazt, amit a kezeinkre bízott lést, a megbocsátást, a szeretetet, Kép-szöveg: Jáger L.
Kolléganőnk, Fehér Erika kapta Kiskunhalas Város Sajtódíját Háromévente adják át Kiskunhalas Város Sajtódíját. Ebben az esztendőben kolléganőnk, Fehér Erika szerkesztő-riporter részesült ebben az elismerésben. Erika egyik alapítója a Halas Televíziónak, hihetetlen munkabírása és kitartása valamen�nyiünk számára példaértékű. Egy közel három évtizedes pálya elismerését jelenti Fehér Erika számára Kiskunhalas Város Sajtódíja. Kolléganőnk a Halas Televízió alapító tagja és aktív részese a halasi média világának. A korábbi Koktél című szórakoztató magazinműsor felelős szerkesztője és műsorvezetőjeként hétről hétre több ezer nézőt ültetett a képernyők elé. Emellett a Híradó stábjának is a kezdetek óta aktív tagja. A napi híradós feladatai mellett
a Kultúrkép című magazinműsor egyik felelős szerkesztője, műsorvezetője is. A kultúra iránti érdeklődése, témáinak kiválasztása is meghatározóvá teszi a műsorait. Kitartó munkájával, ötleteivel, tanácsaival, tapasztalatával hozzájárul a Halas Televízió arculatához, a térség lakosságának hiteles tájékoztatásához. A Halas Televízióban végzett munkája mellett a Halasi Tükör című hetilapnak is újságírója, emellett a Halasmédia internetes oldalának is rendszeres szerzője. Ő mindig elő tud húzni egy rövidhírt, tudósítást, ha nagy szükség van rá. Mi, a kollégái is néha elcsodálkozunk rajta, hogy honnan van Erikának ennyi energiája? Munkabírása, kitartása számunkra is példaértékű. Büszkék vagyunk rá, a legjobb helyre került az idei elismerés! Kép-szöveg: JL Fehér Erika és Nagy-Apáti Ivett, a Halasi Média és Kultúra Kft. ügyvezetője
6 MOZAIK
2021. JÚNIUS 9.
Nagy fesztivál helyett kisebb rendezvények Megszépült környezet várja a kunfehértói tó területére kilátogató családokat. Mint a település polgármesterétől megtudtuk, idén sem tudják megtartani az évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendő nyári fesztivált, viszont több, kisebb zenés, kulturális programra mindenképpen számíthatnak az érdeklődők az elkövetkező hónapokban. A kunfehértói tófürdő fejlesztéséről beszélt lapunknak a település polgármestere. Huszár Zoltán szerint minden eddiginél színvonalasabb környezetben pihenhetnek a nyár folyamán a látogatók. – Nagyon vártuk már a jó időt, most úgy tűnik, végre itt az iga-
zi nyár. A kollégáim nagyon sokat dolgoztak az elmúlt időszakban, hogy megszépült környezetben tudjuk fogadni a hozzánk látogatókat. Az előző évekhez képest sikerült kibővítenünk a plázst. A családok részéről erre nagy igény volt, ennek igyekeztünk eleget tenni. Tudom, hogy leginkább mindenki arra kíváncsi, lesz-e idén Fehértone fesztivál. Sajnos nem tudjuk megszervezni, hiszen ennek több hónapos előkészítési munkálatai lennének. Viszont egy nagy fesztivál helyett igyekszünk majd több kisebb rendezvénnyel meglepni Kunfehértó vendégeit – árulta el a polgármester. Ottjártunkkor éppen egy iskolai osztály vette birtokba a tópartot. A diákok és a pedagógusok is nagyon élvezték, hogy a tanterem he-
lyett ezúttal a víz mellett tölthetik napjukat. – Egy teljes napot töltünk most a tóparton és a településen. Jó látni, hogy a korábbi évekhez képest is milyen nagy a változás a tónál. Szép, rendezett, igényes, teljes mértékben meg vagyunk elégedve mindazzal, amit most itt láttunk – fejtette ki Dudás Mónika, a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola pedagógusa. Kép-szöveg: Szőri Attila
Felavatták a határkövet
Garajszki Jenő kőfaragó és a Hazatalálás Baráti Kör tagjai Új köztéri alkotással, a gyimesbükki történelmi határkő másolatával egészült ki a Semmelweis téren található Trianon Liget. Az ’56-os Emlékbizottság felhívásához négy halasi civil szervezet csatlakozott. Az ‘56-os Emlékbizottság, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, a Hazatalálás Baráti Kör, a Konok Kunok Motoros Klub és a Szilády Áron Társaság ültetett az elcsatolt országrészeket szimbolizáló tölgyfákat a Semmelweis térre, majd sárga keramitkőből az egykori Magyarország határait építették meg. Június 4-én a Szent Koronát ábrázoló határkövet avatták fel a Trianon Ligetben. A gyimesbükki határkő másolatát Garajszki Jenő keceli kőfaragó készítette. Az ünnepségen beszédet mondott Pa-
jor Kálmán, az ’56-os Emlékbizottság elnöke. A Trianon Liget kezdeményezője úgy gondolja, ezek a jelképek minden generáció számára az összetartozást jelentik, ezért is fontos, hogy a fiatalok ne feledjék, ami a magyarsággal történt. Dr. Döme Ottó, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület vezetője elmondta, nem szabad, hogy ezek a történelmi események feledésbe merüljenek, ezért kell mindig emlékeznünk őseink becsületességére, hazaszeretetére. Kép-szöveg: Bakos László
2021. JÚNIUS 9.
FŐTÉR 7
Kétnapos gasztrokulturális kaland Halas főterén Tavaly tavasz óta nem lehetett nagyszabású, szabadtéri rendezvényt tartani hazánkban. A pandémia ideje alatt az emberek rettentően kiéheztek egy olyan jó hangulatú, közös beszélgetésre, amit finom ételek és kellemes háttérzene mellett tudnak megtenni. Erre nyújtott remek lehetőséget a Nyárindító Street Food Show és a Városi Gyermeknap a múlt hétvégén. FOTÓK: ANDA PÉTER
A járványügyi enyhítéseknek köszönhetően azonban a Halasi Média és Kultúra Kft. munkatársai megszervezhették a Nyárindító Street Food Show-t és a Városi Gyermekaz ökölvívást. Egy meglepetésvendég, Madár, vagyis Erdei Zsolt is tiszteletét tette ezen az állomáson, a színpadon pedig elmesélte gyerekkori gyermeknapi élményeit is. A nap folyamán a Stúdió 2000 ifjú táncosai többször is bemutattak né-
napot. A Kiskunhalasról és az ország különböző pontjairól érkezett büféautók finomabbnál finomabb étel- és italkülönlegességekkel csábították az éhes vendégeket a Bethlen Gábor téren. A koncertek sorát a Halas Concert Band nyitotta meg. A New Timeless Jazz Trió, a Moonshiners Blues Band, a Rock Life zenekar és a Welcome is nagyon nagy sikert aratott a hallgatóság körében.
Másnap a családok legifjabb tagjaié volt a főszerep. Sok mosolygós arcot, boldog tekintetet lehetett látni a Városi Gyermeknapon. A délelőtt a kalandtúráról szólt, míg délután a zenés programok kaptak hangsúlyt. A gyerekeket 10 állomásos kalandtúra várta. A legalább hét állomást teljesítő kicsik ajándékot is kaptak. Az egyik helyszínen, a Halasi Box Klub jóvoltából ki lehetett próbálni
hány látványos koreográfiát, majd a zene vette át a főszerepet. Először a Lyra együttes szórakoztatta a gyermeknap résztvevőit, majd a Halas Concert Band zenészei tartottak egy jó hangulatú műsort. Szőri Attila
8 KULTÚRA
2021. JÚNIUS 9.
KREATÍV: ANDA PÉTER
Boggie és Grecsó Krisztián Halason nyit újra…
Zene és irodalom intim hangulatban. Ezt kínálja a közönségnek Csemer Boglárka Boggie és Grecsó Krisztián közös estje. A Kaszinóudvari Esték sorozata június 10-én 19 órakor kezdődik. A fellépők idei első, közös nyilvános szereplése városunkban lesz a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Kiskunhalason, a Közösségek Háza szabadtéri programjainak nyitásaként Csemer Boglárkával és Grecsó Krisztiánnal találkozhat a közönség. Közös estjükön saját történeteiket fűzik csokorba a zene és az irodalom nyelvén. Két ember személyes beszélgetésébe pillanthatunk bele, ami tele van érzelmekkel és spontaneitással.
– Csemer Boglárkának van egy sorozata, melynek keretében kortárs költőket hív meg. Beszélget velük, megzenésíti a verseiket. Ebben a sorozatban voltam én az egyik meghívott. Örültem – mondta Grecsó Krisztián. – Egyszerre író-olvasó- és közönségtalálkozó, koncert és felolvasás keveréke az est. Boggie találmá-
nya. Boldog vagyok, hogy létrejött. Intimebb, mint egy koncert, de mégis az. Szerintem szerethető. Több közös dalunk is van a hasonló élethelyzetekből adódóan – fűzte hozzá. Grecsó Krisztián az idei év Libri irodalmi díjasa. A Magamról többet című kötetével, több mint 20 ezer szavazattal érdemelte ki a kitüntető címet. Csemer Boglárka énekesnő szintén komoly sikereket ért el. A Parfüm című slágerével és videoklipjével nemzetközi szinten meghódította a közönséget, világszerte ismert és elismert lett. A pandémia idején azonban az ő életében is nagy változás következett be. – Belejöttem az online koncertezésbe. Az élő közönséghez vis�sza kell még szokni. Május 29-én Veszprémben, egy zártkörű rendezvényen énekeltem egészségügyi dolgozóknak. Ápolók és orvosok voltak a nézőtéren. Ez volt a visszatérésem. Az újranyitást követően az első nyilvános előadásom Kiskunhalason lesz. Jó, hogy
újra énekelhetek– fogalmazott. Csemer Boglárka tavaly kétgyermekes édesanya lett. Mivel megritkultak, illetve szüneteltek a fellépések, más életritmust vett fel. Erről is nyilatkozott nekünk az énekesnő. – A színpadon bírni kell egy órán át. Ezen felbuzdulva úgy készülök, hogy a kislányaim mellett megpróbálok minél többet pihenni az elkövetkezendő időben, hogy bírjam az éjszakázást – fogalmazott. – Egy négy és fél és egy egyéves gyermekem van. Eddig úgy volt esténként, hogy 9 és 10 között alszom velük. Megszoktam a korai fekvést. Nem szeretném, hogy elálmosodjak a koncertemen, vissza kell rázódni az éjszakázásba – jegyezte meg mosolyogva Boggie. A Kaszinóudvari Esték sorozata csütörtökönként folytatódik 19 órai kezdettel. Az előadásokra jegyek a Halasmédia ügyfélszolgálatán, a Sétáló utca 8. szám alatt válthatók. Pál László
Kaszinóudvari Esték népszerű művészekkel Régi-új kulturális sorozat előadásain vehet részt a közönség júniusban és júliusban. Régi annyiban, hogy a Múzeumkerti Esték sok-sok évvel ezelőtt nagyon kedveltek voltak városunkban nyári csütörtök estéken. Idén új helyszínen, a kaszinóudvarban – eső esetén a Közösségek Házában – újjáéled a hagyomány a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A Közösségek Háza a múlt század elején Úri Casino néven élt a köztudatban. A patinás intézmény megújulva, továbbra is a közönség tartalmas szórakoztatásának igényével és vágyával, minőségi programokat kínál az érdeklődőknek. Az egykori Múzeumkerti Esték immár Kaszinóudvari Esték néven, újra csütörtökönként várják a művészetek kedvelőit. A sorozat június 10-én Csemer Boglárka énekesnő és Grecsó Krisztán író, költő közös estjével indul. Június 17-én Sanzon-kupléest lesz műsoron zongorakísérettel. Falusi Mariann és Lang Györgyi 30 év eseményeit elevenítik fel dalban, prózában, élő zenével. A színpadon két hatalmas karakter, két ego, két szív találkozása a muzsika nyelvén. Június 24-én László Attila erdélyi magyar énekesé a főszerep. Tíz éve nyerte meg a Csillag születik
című televíziós tehetségkutató harmadik szériáját. Ő kapta a legtöbb közönségszavazatot és vele a fődíjat. Egy esztendővel később a Transilvanian Music Awardson erdélyi kategóriában Az év férfihangja kitüntető címet nyerte el. Lemeze Ezer szív együtt dobban címmel jelent meg. Július 15-én Magyarország legrégebben alakult, jelenleg is működő dixieland zenekara, a szegedi Molnár Dixieland Band érkezik hozzánk. Sztárvendégük Szulák Andrea (képünkön) EMeRton-díjas énekesnő, színésznő, műsorvezető lesz. Számos sláger fűződik a nevéhez a könnyűzenében, musicalekben, zenés darabokban szerepel, és nagyon szereti a jazzt. Az előadások csütörtök esténként 19 órakor kezdődnek a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Belépők a Halasmédia ügyfélszol- százalékával a Nyújts Segítő Kezet A szabadtéri rendezvények védett- gálatán, a Sétáló utca 8. szám alatt Szociális Alapítványt támogatják. ségi igazolvány nélkül látogathatók. kaphatók. A nézők a jegybevétel 10 Kép-szöveg: Pál László
2021. JÚNIUS 9.
KULTÚRA 9
Bakó Katalin:
Kifejezésforma, ami sok mindenre választ ad
A programot énekkel, zenével fűszerezték. Somogyi dal hangzott el kezdésként. A továbbiakban kérdések és válaszok váltották egymást. Bakó Kati felidézte a városban töltött gyermekéveit, népdaléneklése kezdeti lépéseit, majd a folytatást. – Magyarországon 1987. május 20-a óta élek. Előbb Kisszálláson laktunk, onnan költöztünk Kiskunhalasra. Mindig hálás leszek azért, hogy Kiskunhalason otthonra találtam. Itt jártam iskolába. Énektanárnőm ’88-ban benevezett egy népdaléneklési versenyre. Remeg-
vészet Ifjú Öltöztetője, édesapám pedig a Népművészet Ifjú Hordára – idézte fel emlékeit. Aztán jöttek az Ördöngös népzenei táborok Maruzsenszki József szervezésében. A hivatástudat és az örömteli tanítás jellemezte ezeket a rendezvényeket. – Élményeket szereztek a résztvevők. Megtanulták, milyen közösségben énekelni, zenélni. Kaptunk lehetőséget arra, hogy ki tudjuk fejezni önmagunkat – tudtuk meg Katitól. – Komoly népzenei élet volt Kiskunhalason – vette át a szót Gábor.
tem, mint egy nyárfalevél, de megnyertem. Amikor az ember a színpadon áll, olyan, mintha meztelen lenne, megmutatja magát. Itt, a Közösségek Házában 1994-ben a magyar népzene dialektusterületeit mutattam be előadói estemen. Már akkor nagyon szerettem a somogyi dalokat. Most is ilyennel kezdtem. Olyat hoztam, amit az elmúlt hetekben dudorásztam – tudtuk meg. Bakó Kati az említett programot megelőzően kapta meg, ’93-ban a Népművészet Ifjú Mestere címet. A szakma nagyjai ismerték el tudását, köztük Sebestyén Márta. – Belém ivódott az egyes dialektusok stílusa. Ez olyan kifejezésforma, ami sok mindenre választ ad – fogalmazott. – A Szilády-gimnáziumban voltam középiskolás. Diákként utaztam a fellépésekre. A szüleim támogattak, jöttek velem. Viccesen azt mondtuk, édesanyám a Népmű-
– Több működő, táncházképes zenekar volt itt. Halasra ’90 nyarától jártam, furulyásként érkeztem – tette hozzá. Kati mégsem lett főállású népdalénekes. Családja, a gyermeknevelés mellett folyamatosan képezte magát. Budapesten, az ELTE Bölcsészkarán, könyvtárosi, majd Egerben középiskolai magyartanári és könyvtárostanári diplomát szerzett, de tanult kulturális antropológiát is rövid ideig. – Egy idő után úgy éreztem, a könyvtárról váltani kell, gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Önkéntesként mesét mondtam állami gondoskodásban élő gyerekeknek, s dolgoztam pedagógiai asszisztensként is. A második egyetem nagy kihívás volt, de jó volt, hogy megcsináltam. Család, egyetem, vizsgák jellemezték az életemet. Most könyvtárosként dolgozom az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban,
FOTÓK: ANDA PÉTER
A népdalokra, a népzenére utalt ezzel Bakó Katalin. Az énekes, pedagógus, könyvtáros férjével, Ujvári Gáborral a Forrás-Új Tükör Klub június elsejei estjének vendége volt. A rendezvény házigazdájaként Király Gábor kérdezte őket életükről, pályájukról, kapcsolatukról, kiskunhalasi kötődésükről. A programot a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezte.
a gyermekirodalmi gyűjtemény egyik felelőse vagyok – tudtuk meg Katitól. Férje az informatika területén dolgozik, miközben az ő életének is fontos része a népzene. Erről is szó volt a rendezvényen. – Eleinte felvételről tudtunk dalokat tanulni. Itthon a táncház-mozgalom talált rá a széki zenére. Moldvából rendszeresen muzsikáltak itt. Később Gyimesben és Moldvában is voltam gyűjtőúton, de a legfonto-
sabb a zenészekkel kialakult személyes kapcsolat volt. Fő foglalkozásként számítógépüzemeltetéssel foglalkozom. Zenekarom, a Sültü közel 20 éve működik (változó taglétszámmal), két és fél éve jelent meg a legutóbbi lemezünk – tájékoztatott Gábor. A zene, a dal a klubesten további szerepet kapott moldvai énekekkel. A rendezvény zárásaként a közönséggel együtt is szólt. Pál László
10 OKTATÁS
2021. JÚNIUS 9.
A reformkor a kedvence. Irodalomból már vették, történelemből pedig előre kellett hozni, hogy sikeresen felkészülhessen a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Államés Jogtudományi Karának es�szépályázatára. Hegedűs Gabriella, a KRK Szilády Áron Gimnázium diákja harmadik lett az országos versenyen tanulmányával. Az online eredményhirdetést május 21-én tartották. A Deák Ferenc és kora… című megméretésen elért sikere kapcsán a középiskolája udvarán beszélgettünk. – Palásti Károly tanár úr decemberben küldte el a meghívót. Akkor még bokros teendőim voltak. Miután novemberben emelt szintű németérettségit tettem, angolból előrehozott középszintű érettségire készültem. Most az angol felsőfokú nyelvvizsga van soron. Március elején kezdtem el intenzíven foglalkozni az esszépályázattal. Magyarország adott korra vonatkozó történelmét át kellett vennünk, mert még csak 11.-es vagyok, és nem tartottunk ott a tananyagban – tudtuk meg Hegedűs Gabriellától. } Mennyire állt hozzád közel a téma?
Hegedűs Gabriella:
Szeretem az irodalmat, a történelmet
– Történelemből a reformkor a kedvencem. } Mióta? – Irodalomból már korábban tanultuk a reformkort, megszerettem. Volt egy beadandó dolgozatom március 15-re, Erkel Ferenc: Hunyadi László operáját kellett feldolgozni. A rajz és az ének tantárgyak bevonásával összművészeti felkészülés volt. A reformkor minden területét érintette a festészettől a zeneművészetig. Ekkor tudatosult bennem véglege-
sen, hogy mindig is közel állt hozzám történelmünk ezen időszaka. } Mire helyezte a hangsúlyt az esszépályázat? – Jogász szeretnék lenni. Ez a pályázat segített, hogy biztos legyek a döntésemben. Szeretem az irodalmat, a történelmet. A tanáraim támogatnak a tanulmányaimban. A pályázat rámutatott arra, ha elkezdünk kutatni, hogyan érdemes. A dolgozat hossza 12-től 20 oldalig terjedhetett, én 17 oldalast írtam a
megadott szisztéma szerint. Konkrét kikötés azon túl nem volt, hogy Deák Ferenc és kora volt a téma. } Mire fókuszáltál? – Deák Ferenc politikai munkásságával foglalkoztam fő témaként a reformkortól a kiegyezésig. Többek között kitértem arra is, hogy mit gondol a halálbüntetésről és a vallásszabadságról. Még a betegségeiről is írtam. Depresszióban szenvedett, emiatt el is köszönt a politikától. Idővel kigyógyította magát ebből. } A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc és kora… című esszépályázatán harmadik lettél. Milyen díjazásban részesültél? – A helyezésemmel 50 ezer forintos könyvjutalom járt együtt. Ezen kívül esszékötetben is megjelenik a tanulmányom az első és a második helyezett dolgozatával együtt. Úgy tudom, elérhető lesz jogi könyvtárakban is. Kutatásokhoz lehet majd felhasználni. Ez az első publikációm. Nagyon örülök a megjelenésnek. Kép-szöveg: Pál László
Mátyás király kiskunhalasi vitézei Online országos történelemversenyen vettek részt a KRK Szilády Áron Gimnázium diákjai. A Kinizsi és Pál nevű csapatot Ádám Marcell és Teleki Dávid 6. b osztályos tanulók alkották. Elekné Szélpál Ildikó tanárnő készítette fel őket a megmérettetésre.
FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ
zépiskolát Elekné Szélpál Ildikó tanítványai, Ádám Marcell és Teleki Dávid képviselték az 5-6. évfolyamosok mezőnyében. Az országos megmérettetésen Mátyás vitézei: Kinizsi és Pál csapatnéven indultak. A május 27-i online döntőbe 62 induló csapat közül 16 került. Előt-
Teleki Dávid, Elekné Szélpál Ildikó és Ádám Marcell
FOTÓ: ELEKNÉ SZÉLPÁL ILDIKÓ
A Hunyadi Mátyás Történelemversenyt két korcsoportban hirdette meg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, továbbá a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. A szervezők 5-6. és 7-8. osztályosok jelentkezését várták. A kiskunhalasi református kö-
te válogatón kellett bizonyítaniuk felkészültségüket, tudásukat. Ott teszteket, vaktérképes és esszéfeladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek. A kiskunhalasi gimnazisták jól teljesítettek és bekerültek a legjobbak közé. – Előre megadott témákból kellett választani és azt prezentálni. Tanítványaim Mátyás hatalomra kerülésével, belpolitikájával foglal-
koztak, továbbá a Visegrádi Királyi Palota és a corvinák kapcsolatát is vizsgálták. Nem volt kötelező, de korabeli viseletet megjelenítő ruhában vettek részt a versenyen és corvinát is készítettek – tájékoztatott Elekné Szélpál Ildikó. A KRK Szilády Áron Gimnázium diákjai negyedikek lettek az országos történelemversenyen. Pál László
KULTÚRA 11
2021. JÚNIUS 9. Boka Gábor:
Felüdülés, hogy valami végre történik
Régóta várta az újrakezdést. Tizennégy hónapig takarékon kellett tartania magát. Kiskunhalasi előadása előtt idén csak egy felkérésnek tudott eleget tenni Boka Gábor képmutogató mesemondó. A Végh-kúriában tartott kézműves vásárt zárta fellépésével. A programot a Hazatalálás Baráti Kör szervezte. A vásári komédiás Toldi Miklós történeteivel érkezett. Kicsik és nagyok érdeklődve figyelték és hallgatták a humoros múltidézést. – Ezt megelőzően idén egy előadásom volt – mondta Boka Gábor. – A soproni oktatási hivatal meghívására voltam egy iskolában még a télen. Felemelő élmény, mert ez a pun�nyadás, amit át kellett élni, nagyon megviselt. Nem csak engem, hanem nagyon sokakat. Én még szerencsés helyzetben vagyok, mert van rendes munkám is, úgy szoktam mondani. } Mi az a rendes munka? – Bőrös iparművész vagyok még egyébként. A bezártság végén volt egy nagyon jó szövetkezés a Veszprém megyei néptáncegyüttesek részéről, hogy egy közös darabot hozzunk létre. Megkerestek, hogy én is működjek közre, mint forgatókönyvíró. Legalább a végére lett feladat. Tényleg felüdülés már, hogy valami végre történik. Ez az én igazi műfajom: előadás meg közönség. Az, hogy normál körülmények között hétről hétre tapsolnak a nézők, azért nagyon nagy sikerélmény. } Most nagyobb volt az izgalom, ahogy Kiskunhalasra jöttél? – Persze. Berozsdásodik az ember. Tizennégy hónap alatt gyakorlatilag augusztusban volt egy kis fellélegzés. Kis túlzással azt szoktam mondani, hogy akkor szerdától vasárnapig tartott a szezon. A legtöbb ember így élte át. Ahogy említettem, egyszer egy iskolába beengedtek még és azon kívül semmi.
Az eszközök porosodtak otthon. Havonta, másfél havonta egyszer elővettem a pókhálót letörölni róluk, hogy azért mégiscsak… Az ember leste a híreket, mikor lehet… A fő probléma és az idegtépő rész az volt a számunkra és sokak számára, hogy nem tudtunk tervezni. Nálunk muszáj fél évre előrelátni az eseményeket nagy vonalakban. Erre most semmi lehetőség nem volt. Mindenki csak úgy optimistán va-
alkalmazkodni kell hozzá. Felüdülés, hogy valami lesz. } Ez nem az a műfaj, ami az online térben működött volna.
lamit mondott nagyon sokszor. Bo- – Én nem szeretem. Nekem ez kapcsánat, mégsem… Az ember tudo- csolatteremtés. Persze lehet konzermásul veszi, hogy vis maior helyzet vet adni minden nap ebédre. Nem van. Ezzel nem lehet mit kezdeni, finom. Javaslom, hogy vegyünk inkább három tojást, süssük meg kis hagymával. Már jobban fog esni, mint az, hogy felnyitod a konzervet. } Az előadás most nagyon működött a gyerekekkel, csillogó tekintetekkel. – A szülőknek is csillogott. Én látom. A felnőttek odabújnak a gyerekek mögé. Jó álca, hogy a gyerek van elöl, de egyébként a felnőttek is szeretik, meg én is szeretem. Nem véletlen, hogy ezt csinálom – mondta Boka Gábor. – Csinálok csoportos, egyéni előadásokat, meg komolyabb színházi produkcióim is vannak, főleg táncszínháziak. Ez olyan, hogy
bármikor, akárcsak szórakozás kedvéért elővehető, előadható. Játék, ez közös játék gyakorlatilag. Játszani jó! Ez egy jó foglalkozás. Mindenkinek ajánlom. } A bőröndöd és a történeteid segítségével visszarepültünk az időben. Azzal zártad az előadásodat, hogy olvassunk Arany Jánost. Ő a nagy kedvenc? – Persze, mert ő tényleg a magyar nyelv nagymestere. Én már ehhez a felgyorsult világhoz igazítottam egy kicsit az előadást. Egyszerűen már így van bekódolva az emberek agyába, hogy egy történetet bizonyos klisék szerint muszáj előadni, ha akarom, ha nem akarom. Nekem nincs olyan orgánumom, mint annak idején Básti Lajosnak. A Toldit felvette lemezre, és a mai napig borsózik a hátam, amikor őt hallom. Sajnos én nem tudom reprezentálni, amit ő előadott. A hang és a szöveg csúcs. Nem kell hozzá semmilyen segédeszköz. Ráadásul ő attól válik hitelessé, hogy az a mély, öblös hang, az a nagy erő megjelenik. Nem tudom, milyen lehetett Arany hangja, de nehéz lenne elképzelni, hogy vékony hangú valaki lett volna. Már csak a nagy bajusza miatt sem gondolom. A régi világból elképesztően hitelesen közölt Básti Lajos. Én játszom, meg arra apellálok, hogy valamire mindenki emlékszik a Toldiból, de már nem úgy vagy kicsit máshogy. Én meg ráadásul egy kicsit másképp mesélem. Az egészből egy kicsit vicc lesz, de közben ne felejtsük el se Arany Jánost, se a Toldit, se egyebeket. Ez a célom. Kép-szöveg: Pál László
12 HIRDETÉS A karosszéria műhelybe keresünk fényező, fényező előkészítő munkatársat szakirányú végzettséggel, vagy szakmai tapasztalattal. B kategóriás jogosítvány szükséges. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a karosszeria@kbautoteam.hu e-mail címen. A-241 Márkaszervizbe keresünk autószerelő munkatársat szakirányú végzettséggel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk, szakmai tapasztalat és angol nyelvismeret előny. B kategóriás jogosítvány szükséges. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu e-mail címen. A-244 A Ben Joe-ba pultost keresünk, piacképes fizetéssel, rugalmas munkabeosztással. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a benjoepub@gmail.com e-mail címen lehet. A-271 Sofőröket keresünk belföldre magas bejelentési bérrel mozgópadlós-önkihordós szerelvényekre, hos�szú távra, hetelős munkarendben. Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-277 Sofőröket keresünk magas bejelentési bérrel nyerges rönkszállító, mozgópadlós - önkihordós és billencs szerelvényekre. Hetelős munkarendben, AT, CZ, SI, HR, IT viszonylatokra! Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-278 Sofőrt keresünk C+E kategóriával nemzetközi viszonylatra állandó magyar-német munkára. Fizetés: nettó 650.000 Ft Kiskunhalas Tel.: 06 20/483-66-05, 06 30/883-48-33 A-279 Tompán, újonnan megnyíló Jimmy’s Pub-ba keresünk az alábbi munkakörökbe munkavállalókat: szakács, konyhai kisegítő, pultos, futár Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szatmariszer@ gmail.com e-mail címen, vagy telefonon lehet. Tel.: 06 70/941-97-86 A-306 Kiskunhalasi vendéglátóipari vállalkozás szakácsot, szakácssegédet és pizzafutárt keres fő- vagy mellékállásban. Vidékieknek utazási vagy albérleti hozzájárulás. Jelentkezni dikorika@gmail.com vagy 06 70/384-99-21 A-316 Megbízható, önállóan dolgozni tudó munkatársat keresünk műanyag darálós és regezős munkakörbe, azonnali belépéssel. Tel.: 06 30/606-88-12 A-317 Takarítónőt keresek. Tel.: 06 20/617-28-30 A-319 Dolgozni akaró, munkájára igényes kollégát keresünk heti 3-4 napra. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 70/603-23-24 A-320 Sofőrt keresek Kiskunmajsára forgózsámolyos pótkocsis szerelvényre. Tel.: 06 20/943-88-78 A-322 A Horváth Lovas Tanyára, hétvégi rendezvényekre alkalmi felszolgálókat keresünk. Tel.: 06 20/225-50-04 A-324 Szerkezetlakatost vagy csarnoképítésben jártas alkalmazottat keresek. Tel.: 06 30/820-86-92 A-325 C+E kategóriával nemzetközi nyerges szerelvényre hűtős gépkocsivezetőt keresek sürgősen, magas napi díjjal, holland-német-francia viszonylatra. Fiatal géppark. Tel.: 06 20/475-21-24 A-334 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI közalkalmazotti jogviszonyba keres diplomás ápolót. Az önéletrajzokat és a végzettségeket igazoló bizonyítványokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk a betöltendő munkakör megjelölésével. A-335 A Modinvest Kft kiskunhalasi munkavégzési helyszínre munkatársakat keres lakatos és villanyszerelői munkakörbe! Fényképes szakmai önéletrajzát a nemethzs@modinvest.hu e-mail címre várjuk! Az állásajánlattal kapcsolatban bővebb tájékoztatást a +36 30 943 7458 telefonszámon kaphat. A-336 A Halaspack Bt. udvaros munkakör betöltésére keres munkatársat, napi 8 órás munkaidőben, heti 40 órában. Feltétel: általános iskolai végzettség Előnyt jelent hasonló munkakörben szerzett tapasztalat Jelentkezés e-mailen: humanpol@halaspack.hu A-337
2021. JÚNIUS 9. Dísznövény kertészetbe keresünk megbízható munkatársat hosszú távra. Érdeklődni csak és kizárólag munkanapokon 8-16 óráig. Tel.: 20/988-55-64 A-338 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk szalag mellé. Érdeklődni hétfőtől péntekig: 8:00-16:00. Tel.: 06 20/625-13-25 A-339 Nemzetközi fuvarozó cég autószerelőt keres. Tel.: 06 30/943-67-04 A-340 25 éve sikeresen működő nemzetközi fuvarozó cég gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket keres (C,E) ponyvás és hűtős szerelvényekre flottabővítés miatt. holland, belga, angliai és/vagy belföldes munkákra. Nem UNIÓS munka! Minden héten itthon. 500-600 e Ft, elszámolás hetente! Tel.: 06 30/943-67-04 A-341 Munkatársat keresünk. Előnyt jelent: temetkezésben jártas, kiskunhalasi lakóhely és a B kategóriás jogosítvány. Azonnali felvételre munkatársat keresünk. Jelentkezni személyesen lehet a következő címen: Kiskunhalas, Kegyelet Fénye Kft. Gyapjú utca 1. A-342 Kalmár Élelmiszerboltba élelmiszerbolti eladó munkatársat keresünk. Tel.: 06 20/947-07-13 A-343 Műszaki érzékkel rendelkező alkalmazottat keresünk. Tel.: 06 30/455-32-12 A-344 Az Elektrans Kft. belföldi gépkocsivezetőt keres C kategóriás vezetői engedéllyel, szóló emelőhátfalas tehergépkocsira. Tel.: 06 30/955-45-53 A-345
Raktárak, irodák kiadók a KOLIKEN Kötönyi úti és Petőfi utcai telephelyein. Tel.: 06 20/927-09-46 A-32 Volt COOP bolt polcrendszerrel, nagy raktárral kiadó vagy eladó. Tel.: 06 30/217-25-58 A-348
TŰZIFA AKCIÓ! Akác: 3.300 Ft/q Vegyes kemény: 3.000 Ft/q Nyárfa: 2.000 Ft/q Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-35 Tűzifának széldeszka eladó! Fafeldolgozó cégtől, darus kanionnal helybe szállítva! Minimum rendelés 10 erdei m3! EUTR szám: AA5839601 Tel. : 06 20/460-24-01 A-280 Tűzifa eladó, erdőgazdálkodó cégtől 2 m hosszban, darus kamionnal helybe szállítva. Akác, Tölgy, Bükk, Nyár fafajokból. Minimum rendelés: 10 erdei köbméter (1x1x1,7) EUTR szám: AA5839601 Tel. : 06 20/460-24-01 A-281 Akácoszlop eladó, helybe szállítva, erdőgazdálkodó cégtől! Szőlő támoszlop igény szerint kérgezve, valamint fűrészelve is. EUTR szám: AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-01 A-282 Varroda megszűnése miatt eladó: ketliző, állító gép, gombfelvarró gép, szalagkéses szabászgép, szabász asztal, gépi- és kézi kötőfonal. Érdeklődni lehet 8-12 óra között munkanapokon a 06 20/886-12-80 telefonszámon. A-346 Citerát vennék. Tel.: 06 70/241-26-99 A-347
Születtek: Ocskó Lóránd (Virág Mónika) Szeged, Ocskó Levente (Virág Mónika) Szeged, Farkas Odett (Márton Henrietta) Kiskunhalas,
Kiskunhalas belvárosában, a Szillády Áron utcában társasház építésére alkalmas telek eladó. 1514 m2, 50 % beépíthetőség. Irányár: 31,5 M Ft. Tel.: 06 70/335-27-34 A-103 1700 m2-es telek eladó a Felsővárosban. Tel.: 06 70/312-97-56 A-349 Ház eladó! Kunfehértó, Óvoda utca 2. Tel.: 06 30/575-30-93 A-350
Lehotay Zalán (Nagy Anett) Tázlár, Szikora Botond (Kocsis Evelin) Kiskunhalas, Tóth Dániel István (Gál Lujza Katalin) Tompa, Lőrincz Erik (Szabadi Katalin) Kecel Házasságot kötöttek: Bakos János és Bálind Julianna, Hanák Tamás és Molnár Alexandra Beatrix, Burka Márk Dániel és Palotai Boglárka, Soós József és Köves Ágnes, Molnár Csikós Bence és Benedek
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 Szakdolgozati tanácsadás helyben. Tel.: 06 20/946-67-27 Lakodalmi ceremóniamester több nyelven. Tel.: 06 20/946-67-27
A-39 A-332 A-333
Brigitta, Hunyadi Zoltán és Fekete Viktória, Magyar Benjamin és Farkas Mercédesz Elhunytak: Sejben Pálné Lajkó Erzsébet (Kiskunhalas), Horváth Dániel Mihályné Csillag Emilia Ilona (Szank), Tóth-Abonyi Benő (Kiskunhalas), Kolompár Károly (Balotaszállás), Terbe Istvánné Bárkai Ilona (Kiskunmajsa), Hetényi Mihályné Kulai Ilona Etelka (Tabdi), Szabó Péterné Varga Terézia (Páhi), Gubán Mihály (Csengőd), Darányi Györgyné Gút Mária (Kiskunhalas), Budainé Zelei Anikó (Kiskunhalas), Ilcsik Ferenc (Kiskunhalas), Pető Ferencné Sibalin Ida (Kiskunhalas), Bangó Sándorné Hódi Erzsébet (Csólyospálos), Tarjányi Krisztián (Kiskunhalas), Rádóczi István (Kiskunhalas), Sörös Pálné Viszkók Amália (Páhi), Borka Gáborné Őszi Terézia (Kiskőrös)
2021.JÚNIUS 9. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Június 9. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Diagnózis 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Diagnózis (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Diagnózis (ism.) 23:00 Képújság Június 10. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Diagnózis (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Diagnózis (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Június 11. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.)
13:00 Képújság 18:00 10 éve történt 18:30 PONT (ifjúsági magazin) 19:00 Híradó/péntek 19:15 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Diagnózis (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 PONT (ifjúsági magazin) (12) (ism.) 00:00 Képújság Június 12. SZOMBAT 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (ifjúsági magazin) (12) (ism.) 18:30 10 éve történt (ism.) 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 20:00 Diagnózis (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság Június 13. VASÁRNAP 00:00 Képújság 09.00 Református istentisztelet 10:00 Katolikus szentmise 11:00 Képújság 16:00 10 éve történt (ism.) 16:30 Diagnózis (ism.) 17:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 17:30 Diagnózis (ism.) 18:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.)
19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Június 14. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 PONT (ifjúsági magazin) (12) (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (ifjúsági magazin) (12) (ism.) 12:30 10 éve történt (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Június 15. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Bakos László, Kovács Iván Kreatív: Anda Péter
HIRDETÉS 13
14 SPORT
2021. JÚNIUS 9.
A 11-est jól kell rúgni… igyekezett különböző praktikákat bevetni. Volt nevező Szabadkáról, Szegedről és Ifkovics Zorán a kézilabdázókat képviselte. Volt, aki focicsukában, mezben rúgta a büntetőt, volt, aki farmerben is eredményes volt. A halasi fordulóban Dóra János volt a legpontosabb Kozák Francois, Makó Mihály Ferenc, Gavlik Ferenc, Ifkovics Zorán és Varga László előtt. Rajtuk kívül a póthelyeken Belényi Bertalan, Horváth Zoltán, Kis-Szabó Márk, Kocsis István, Dömötör Andor, valamint Koch Attila jutott tovább. Kép-szöveg: Jáger L. Izgalmas, de vidám hangulatú volt az Országos 11-es Rúgó Bajnokság kiskunhalasi fordulója. Előzetesen harminchárman neveztek az eseményre, ám a helyszínen tizenhatan jelentek meg. Nemcsak helybéli jelentkezők voltak, érkezett büntetőrúgó Szabadkáról, Szegedről is, Ifkovics Zorán személyében pedig egy kézilabdakapus is vállalta a megméretést. Órákat lehet arról vitatkozni, hogy kin vagy min múlik egy 11es sikere. Van olyan kapus, aki azt mondja: belenéz a rúgó játékos szemébe és látja, hogy hova megy a labda. A másik oldal viszont azt mondja, ha jól és pontosan végzik el a büntetőt, nincs olyan hálóőr, aki hárítani tudna. Nos, az Országos 11-es Rúgó Baj-
nokság kiskunhalasi selejtezőjén volt a kapufa mellé rúgott labda, amit viszont nagy bravúrral védett Lengyel Péter, a Faddikorr-Kiskunhalasi FC kapusa. Összesen harminchárman neveztek előzetesen a versengésre, végül tizenhatan voltak ott a Bundzsák Dezső Sportközpontban. Minden résztvevő elszánt volt,
Tizenkét gól, balotai győzelem
Egy Balotaszállás-Kiskunhalas mérkőzés mindig pikáns összecsapást jelentett az elmúlt időszakban. A balotai csapatban több olyan játékos is szerepel, akik a Szilády RFC-ben nevelkedtek. Nem csoda, ha mindkét fél az egyébként megszokott adrenalinfröccsön túl további erőtartalékokat is megmozgat. A vírus miatt jóval korábban játszották volna le a mec�cset, a vasárnapi balotaszállási össze-
FOTÓ: FACEBOOK.COM
Szomszédvári rangadót rendeztek a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A matematikailag a dobogóra is esélyes Balotaszállás fogadta a Szilády RFC-t. A mérkőzést eredetileg jóval korábban játszották volna, ám akkor a vírus közbeszólt. A pótlás jól sikerült, a nézők egy gólokban és eseményekben gazdag találkozót láthattak.
csapás gólokban és eseményekben is gazdag volt. Alig kilenc perc elteltével már három gólt láthatott a publikum, kétszer a hazai, egyszer pedig a vendégszurkolók örülhettek. Ez meg is adta a találkozó alaphangját, ráadásul egyik csapat sem hagyta az öltöző-
ben a góllövőcipőket. Ez azt jelentette, hogy 45 perc játék után 6-2-es balotai vezetés került be a jegyzőkönyvekbe. A második félidő is eseménydús volt, ráadásul négy gól esett, igazságos, 2-2-es leosztásban. A Balotaszállás magabiztos győzelme nem forgott veszélyben.
Balotaszállás-Szilády RFC 8-4 (6-2), a gólokon Petrezselyem János 3, Vincze Gergő, Földes Péter, Racsmán Szabolcs, Nagy Levédi István, Csernák Róbert, illetve Máté-Tóth Viktor, Hegyi Viktor, Tanács Dániel és Szanyi Károly Attila osztozott. Schveitzer Milán, a Balotaszállás játékosa így értékelt: – Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon vártuk a mérkőzést. Ennek megfelelően kezdtünk és már a 20. percre 6 gólnál jártunk. Ezután kicsit kiengedtünk, viszont így is akadt 4-5, de talán több 100 százalékos ziccer is, amit sikerült kihagynunk, de összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, több kiemelkedő játékos is volt. Továbbá gratulálok a Szilády csapatának és kitartást kívánok a további meccseikre, jó egészséget! HT
MOZAIK 15
2021. JÚNIUS 9.
Ismét remek eredményeket értek el a sportolóink Rendhagyó volt az elmúlt közel másfél év a halasi sportolók számára is. A vírushelyzet miatt versenyek maradtak el és nem tudták megrendezni a Sportgálát, valamint a Sportbált sem. Viszont az év sportolóinak elismerése nem maradt el. Az év utánpótlás lány sportolójának Jáger Tekla fitneszversenyzőt, míg utánpótlás fiú sportolójának Zsebő Marcell gokartversenyzőt választották.
FOTÓK: SZILÁGYI PÁL FERENC
A városháza dísztermében megrendezett ünnepségen köszöntötték azokat a versenyzőket, sportvezetőket, edzőket, akik az előző évi teljesítményük alapján méltóak voltak a kitünte-
Weinhardt Virág, az év női sportolója Ács János, Tóth Máté László, Nagy Zsolt – kapta meg. Az év edzőjének Varga Ildikó TRXZsebő Marcell, az év utánpótlás sportolója edzőt választották, az év sporttámogatésekre. Az elismeréseket Fülöp Ró- Az év utánpótlás csapata díját a Kis- tójának járó díjat a Paor-Víz Ker. Kft. bert polgármester és Kuris István kunhalasi Lovasbandérium lovastorLászló alpolgármester adta át, a spor- na csapata – Benke Anita edző, Ács tolókat Juhász Gábor méltatta. Alexandra edző, Béressy Réka, Az év női sportolója Weinhardt Vi- Futó Eszter, Gillich Bori, Gyerág díjugrató lovas, a férfi sportolója nizse Luca, Imgrund Grete, Kapedig Fazekas István díjugrató lo- raszi Judit, Nagy Olívia, Rékasi vas lett. Dorka, Rózsa Zsanka Zsófi, TöAz év felnőtt csapatának járó elisme- rök Réka, Vancsura Ilona, Vizi rést a Retro kispályás labdarúgócsa- Zsófi – nyerte. pat – Ács László, Ács-Sánta Béla, Az év esélyes sportolójának járó elisCsányi László, Dr. Farkas And- merést a Sport az Esélyért Kiskunhalarás, Dr. Gieszinger Péter, Erdé- si Egyesület focicsapata – Balázs Kelyi Ádám, Hegyi Viktor, Horváth vin csapatkapitány, Csonka Ferenc,
Az Év esélyes sportolói Ádám, Máté-Tóth Viktor, Sejben Péter, Szűcs Kristóf, Szűcs Patrik, Tóth Ákos, Tóth Tamás, Urbán Gábor – képviseletében Szűcs Kristóf és Szűcs Patrik vette át
Ács Máté, Mészáros Norbert, Maráczi Milán, Maráczi Sándor, Peszmeg Ádám, Dömötör Andor, Balázs Sándor Dániel, Kuklis Brendon, Harmos Árpád,
képviseletében Paor Smolcz József vette át. A polgármester különdíját Balogh-Szabó Alíz íjász érdemelte ki. JL
16 SZÍNESBEN
2021. JÚNIUS 9.
Sikeres Családi Nap a lovasparkban Sokakat megmozgatott a hétvégén a Kiskunhalasi Lovasbandérium. A kikapcsolódni vágyó családokat hívták egy Családi Napra a kiskunhalasi lovasbázisra.
Olyan különlegességekkel várták őket, mint a Hegeshow – YourGames Exatlon pálya. Egész nap sorban állás volt a pálya előtt, hiszen a gyerekek nem tudtak betelni azzal az élménnyel, amelyet a 35 méteres ügyességi pálya nyújtott. Rózsahegyi Róbert, a bandérium vezetője elmondta, a cél az volt, hogy ezen a napon az egész család kikapcsolódhasson. Olyan programokat és játszóeszközöket hoztunk, amelyek eddig nem voltak Kiskunhalason. A részvételt látva, úgy gondolom, az emberek na-
gyon várták már, hogy így, a Covid után szabadabban mozoghassanak. A kezes-lábas játszóház izgalmas szerkentyűket, öko ugrálóvárat, tennis bike-ot, labirintust, lebeGolyót, bringás céllövöldét és tűzszerész bringát is hozott magával. A Flowra Fejlesztőház pedig játékos készségfejlesztő gyakorlatokkal várta a fiatalokat. Nem maradt ki a lovagoltatás, a népi fajátékok, a csillámtetoválás, a lufihajtogatás sem. Kép-szöveg: BL