XXXV. évf. 48. szám 2021. december 1.

Page 1

2021. december 1. • XXXV. évfolyam 48. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


2 HIRDETÉS

2021. DECEMBER 1.


2021. DECEMBER 1. Borongós, esős időben gyújtottuk meg a gyertyát a főtéri adventi koszorún. Jó volt látni, hogy a mostoha viszonyok közepette is voltak olyanok, akik ünnepelni akartak, közösen. Fontos ez, hiszen mostanság egyre kevesebb lehetőség van arra, hogy együtt legyünk. Szomorú árnyék vetül az egyébként emelkedett pillanatainkra. Egy éve már megtapasztalhattuk, milyen az ünnepvárás járvány idején. Tudtuk: nyolckor otthon kell lenni. Maszk mögül lehet mosolyogni, a szemünkből olvasni könyvek helyett, merthogy a szánkat takaró valami torzítja a hangot is. Szívszorító volt szüleinkkel telefonon, interneten beszélni, személyes találkozás helyett. Hallani a rossz híreket ismerőseink, barátaink kórházi ápolásáról, haláláról. Sokan mondták: mikor lesz valami megoldás vagy oltás? Most már van oltás. Sokan még mindig úgy vélik, hiába. Nekik nem kell. Pedig most két olyan hetet is kaptunk, amikor mindenféle cécó nélkül felvehetjük a vakcinát. Amely megmentheti az életünket. Nemcsak a sajátunkat, hanem szeretteinkét is. Tekla lányom a napokban mesélte megrázó élményeit annak kapcsán, hogy covid-teszten volt a kórházban. Látta az oxigénpalackon lévő betegeket vagy a kétségbeesett hozzátartozót, aki egy zacskóban látta viszont gyermeke ruháit, személyes tárgyait. El sem tudott tőle búcsúzni… Ki az, aki ezek után is tagadja a baj létezését? Mintha csak az időjárás is siratta volna ezt az időszakot az első vasárnapon. A betegeket, az elhunytakat. Négy hét van hátra 2021-ből. Várjuk a jövőt, várjuk ennek az átoknak a végét. Forduljunk egy kicsit önmagunkba, hogy mit is akarunk. Advent a remény időszaka is. Vigyázzunk magunkra, egymásra! Jáger Levente

Elhunyt dr. Gszelmann Ádám Ismét gyászol a halasi közélet. Elhunyt dr. Gszelmann Ádám helytörténész, nyugalmazott iskolaigazgató, Kiskunhalas Díszpolgára. Sokan kedvelték, tisztelték őt, adtak mértéktartó véleményére. A halasi oktatásban és helytörténeti kutatásokban betöltött jelentős szerepe mellett közéleti tevékenysége is példaértékű volt. Nem véletlenül került be a rendszerváltás utáni első szabadon választott képviselő-testületbe. Nyolcvanhét éves korában elhunyt dr. Gszelmann Ádám helytörténész, a Felsővárosi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, Kiskunhalas Díszpolgára. A Kiskunhalasi Almanach adatai szerint Soltvadkerten született 1934. szeptember 7-én, a Szilády Áron Gimnáziumban érettségizett. A Tanárképző Főiskola elvégzése után a Kunfehértói Általános Iskolában tanított, igazgatóhelyettes volt. Óraadója, majd tanára volt a Mezőgazdasági Technikumnak. 1974-ben került a Felsővárosi Általános Iskolába, ahol 20 éven át igazgató volt. 1994-től a Szilády Áron Református Gimnáziumban óraadó tanár volt. Közben 1965-ben elvégezte a József Attila Tudományegyetem történelem szakát, majd 1983-ban szerzett doktori címet. Közéleti szerepet is vállalt, tagja volt 1990-1994. között az első

FOTÓ: HALASMÉDIA ARCHÍV

Advent

FÓKUSZBAN 3

szabadon választott képviselő-testületnek. Munkássága elismeréséül 1987-ben Pro Urbe-díjat vehetett át, majd 2015-ben a Kiskunhalas Díszpolgára címet kapta meg. Dr. Gszelmann Ádám művei: Polgári iskolák Kiskunhalason, Kiskunhalas tanyai iskolái, Elemi oktatás Kiskunhalason, Hild-érmes városok Kiskunhalas, Halas oktatástörténete 1848-ig, A kiskunhalasi ortodox izraelita elemi iskola

múltja, A Felsővárosi Általános Iskola története, Országgyűlési képviselőválasztások Kiskunhalason 1848-1945. Kiskunhalas Díszpolgárától személyes hangvételű posztban köszönt el Fülöp Róbert polgármester. – Nagyon szerettem, mint tanáromat és iskolaigazgatót is! Nyugodjon békében Ádám bácsi! – írta az egyik volt tanítványa. HT

Önkormányzati hírek röviden Nyugállományba vonult Egy munkaebéd keretében mondott köszönetet Fülöp Róbert polgármester Erdeiné Kószó Ibolyának, aki huszonnyolc éven át dolgozott a köz szolgálatában. Hivatalosan szervezési ügyintézőként nevezték meg a feladatkörét, ám ő ettől sokkal több volt. Huszonegy éven át volt polgármesteri titkárnő, négy városvezető mindennapjait segítette. Ha kellett, időpontot egyeztetett, vagy éppen tett át, rendezvényeket koordinált, jegyzőkönyvet vezetett. Erdeiné Kószó Ibolya nyugállományba vonulása után főállású nagymama lesz.

gatási területén állandó bejelentett lakóhellyel rendelkező, szociálisan hátrányos helyzetű nappali tagozatos főiskolai vagy egyetemi hallgatóknak nyújt anyagi segítséget. Fülöp Róbert polgármester tájékoztatása szerint 16 érvényes és támogatható kérelem érkezett be a halasi városházára. A programba bekerült fiatalok az állami kiegészítéssel együtt összesen 1 millió 750 ezer forint támogatásban részesülnek. A városvezető azt is közölte, hogy a diákok 40 és 130 ezer forint közötti kifizetésekre számíthatnak. Fülöp Róbert szerint jövőre megemelik az igénylésBursa Hungarica nél a jövedelemhatárokat és ezzel Elbírálták a Bursa Hungarica együtt tovább növelik a támogatás Az év vállalkozója szociális ösztöndíj pályázatait. A összegét. JL A napokban kiderült, hogy ki lesz lehetőség a Kiskunhalas közigazKiskunhalason az év vállalkozója. Kiderült, hogy Paor-Smolcz József érdemelte ki a város elismerését 2022-ben. Fülöp Róbert polgármester a világhálón tette közzé a hírt. A posztjában az is nyilvánosságot kapott, hogy az érintettet erről személyesen tájékoztatta. Fülöp Róbert jelezte: a döntési folyamatban, csakúgy mint az előző években, a korábbi díjazottak is részt vettek. Az év vállalkozójának járó elismerést a tervek szerint az újévi koncerten veheti majd át Paor-Smolcz József, a Paor-Víz Ker. alapítója.


A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében ítélt el egy 55 éves magyar, valamint egy 50 éves litván embercsempészt, akiket a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé – közölte a Kecskeméti Törvényszék. Az 55 éves vádlott augusztus 30-án, anyagi haszonszerzés reményében, szándékosan segítséget nyújtott Szerbiából illegálisan Magyarországra szökött 4 török állampolgárnak abban, hogy Ausztriába jussanak. Ennek érdekében a migránsokat egy személygépkocsiba felvette, azonban Balotaszállás külterületén a rendőrök feltartóztatták. A bíróság 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A litván férfi 2021. szeptember 2-án szándékosan segítséget nyújtott illegálisan Szerbiából Magyarországra szökött 10 szír és 10 kurd személynek abban, hogy Ausztriába jussanak. Ennek érdekében a migránsokat egy tehergépkocsiba felvette, azonban Kiskunmajsa térségében a rendőrök feltartóztatták. A bíróság 2 év börtönre és 4 év kiutasításra ítélte. Az ítéletek nem jogerősek.

Előzetesben

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 31 éves albán férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a férfi november 18-án, az esti órákban a szerb-magyar határ közelében 23 afgán állampolgárt vett fel egy teherautóba annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Balotaszállás külterületén, járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták. A járásbíróság a gyanúsított letartóztatását a jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának veszélye érdekében rendelte el.

Körözések

Csalás, visszaélés kábítószerrel, járművezetés ittas, bódult állapotban, szexuális erőszak 12. életévet be nem töltött személy sérelmére. Csak néhány bűn, amelyek miatt kiskunhalasi születésű nőket, férfiakat köröznek a rendőrök. Vannak olyanok is, akiket eltűnés miatt keresnek. A police.hu oldalon rendszeresen frissítik az adatbázist. jáger

Dráma Kisszálláson: majdnem ölt a halasi férfi

A gyors orvosi beavatkozás mentette meg annak a kisszállási vendéglősnek az életét, akit egy kiskunhalasi férfi ütött fejbe egy szerszámnyéllel a napokban. A pontos előzményeket a rendőrök igyekeznek tisztázni, annyit lehet tudni, hogy a 35 éves támadó a lányát ért állítólagos sérelem miatt volt a kelleténél agresszívebb. A Kecskeméti Járásbíróság egy hó- akit életveszélyt okozó testi sértésnapra elrendelte a letartóztatását sel gyanúsítanak – közölte a Kecsegy 35 éves kiskunhalasi férfinak, keméti Törvényszék.

A gyanú szerint a férfi november 18-án, az esti órákban felkeresett egy kisszállási vendéglőst azért, hogy elégtételt vegyen a lányát ért állítólagos sérelem miatt. A férfi követelte, hogy a vendéglő tulajdonosa mutassa meg neki a helyszínen készült kamerafelvételeket, azonban a tulajdonos a kérést megtagadta. Ez olaj volt a tűzre. A férfi felkapta a bejárati ajtó előtt lévő fa szerszámnyelet és nagy erővel fejen ütötte a tulajdonost. A vendéglős az ütés következtében a földre esett és életveszélyesen megsérült. A rendőrség tájékoztatása szerint a sértett egy gyors műtétnek köszönheti az életét. A bíróság a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását a jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyének megakadályozása érdekében rendelte el. A végzés lapzártánk idején még nem vált véglegessé. JL

Szürreális éjszakai ellenőrzés

A FOTÓ ILLUSZTRÁCIÓ

Ítélet

2021. DECEMBER 1.

A FOTÓ ILLUSZTRÁCIÓ

4 KÉK FÉNY

Filmbe illő jelenetek játszódtak le a napokban Kiskunhalason, a Harangos téren. Egyik éjszaka a járőrök egy személyautó sofőrjét ellenőrizték. A rendőrök ismerték a sofőrt, akinek nem volt jogosítványa, ittas volt, amikor pedig kinyitották a csomagtartót, akkor jött még egy meglepetés. Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett, és egy tetem volt a csomagtartóban. Klasszikus krimiket idéző pillanatokat jegyezhettek fel a krónikások a napokban. Kiskunhalason, a Harangos téren ellenőriztek a rendőrök november 23-án éjjel háromnegyed egykor egy személygépkocsit és annak

36 éves sofőrjét. A kiskunmajsai férfi nem volt ismeretlen az egyenruhásoknak, mivel korábban ittas vezetés miatt fogták el, vagy úgy közlekedett egy autóval, hogy őt a járművezetéstől eltiltották. Az egyik igazoltatáskor azt is felfedték a rendőrök, hogy az autója rendszámát tette fel az ép-

pen használt gépkocsira. A fentiek miatt eljárás indult vele szemben. A hajnali intézkedés során ismét felmerült a gyanú, hogy ittasan vezetett, ezért mintavétel céljából előállították. Ezen felül eltiltás hatálya alatt közlekedett, valamint az igazoltatás előtt az 5402-es úton egy őzet ütött el, és a tetemet lopási szándékkal a kocsijába tette. A rendőrök őrizetbe vették a 36 éves férfit, akinek a bűnlajstroma tovább nőtt. jel


KÖZÉLETI 5

2021. DECEMBER 1.

Stop, szállj le, told át!

FOTÓK: VERCZ ANDRÁS

Új táblák kerültek ki a közelmúltban a Városháza sarkánál lévő gyalogátkelőhöz. Mint emlékezetes, korábban sok baleset történt itt, mivel nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak a gyalogosokra, mint a kerékpárosokra. Bár az új táblák jól láthatóak és egyértelműek, a tapasztalatok szerint sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogyan is kell szabályosan közlekedni ezen a szakaszon. A biciklisek jelentős része eddig úgy gondolta, a gyalogosokhoz hasonlóan, nekik is elsőbbségük van az autósokkal szemben. Most azonban új táblákat helyeztek ki, melyek egyértelművé teszik, a kerékpárosoknak minden esetben meg kell állniuk, majd leszállást követően áttolhatják biciklijüket az úttesten. Azt kérik minden arra közlekedőtől, vegyék figyelembe az új jelzőtáblákat! Az új jelszó tehát: Stop, szállj le, told át! Szőri Attila

Egyre kevesebben tartoznak a fűtésdíjjal Már javában tart a fűtési szezon, a távfűtéses lakásokban október óta melegek a radiátorok. Mint megtudtuk, a korábbi évekhez képest sokkal kevesebb az olyan felhasználó, aki nem tudja, vagy nem akarja rendszeresen befizetni a szolgáltatás díját. Dolgoznak a gépek, működik az óriási kazán a kiskunhalasi távhőközpontban. A távfűtéses lakásokban október óta meleg van. Még mindig van jó néhány olyan fogyasztó, aki rendszeresen nem tudja, vagy nem akarja kifizetni a szolgáltatást. Igaz, a nagyobb összeggel tartozók száma jelentősen csökkent az utóbbi években. – Elmondhatjuk, hogy az utóbbi 4-5 évben felére csökkent a kintlévőség. Ez az összeg még abszolút kezelhető, de ettől függetlenül van egy-két olyan súlyos tétel, ami már bíróság előtt van. Amikor még csak pár hónapos késések vannak, akkor először felszólításokat küldünk. Ilyen esetben

Bejárás

December 4-én, 10 órára helyszíni bejárásra hívják azokat, akiknek van elképzelése arról, hogy milyen formában lehetne hasznosítani a volt orosz katonai lőteret. Mint arról korábban már beszámoltunk, a város egy sikeres pályázatnak köszönhetően felszámolja a területen lévő illegális hulladéklerakót. Főként gumiabroncsok vannak azon a részen. A terv az, hogy a jövőben legálisan használhatnák a motorosok és a biciklisek a volt orosz lőtér dombjait. Kuris István László alpolgármester a döntésbe szeretné bevonni az érintetteket is, ezért szervezik meg a bejárást.

Balatonakali

A sikondai tábor után a balatonakali üdülőhely tulajdonjogát is megszerezné a halasi önkormányzat. A Vakáció Kft. évről évre szervezi oda a csoportokat, sokan szeretik ezt a helyet. A város már a kétezres évek közepén kezdeményezte az ingatlannak a tulajdonba vételét, ám erre eddig nem kerülhetett sor. Úgy tűnik, hogy most új lehetőség nyílik. A képviselő-testület döntött arról, hogy ismét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez fordul az ingyenes tulajdonszerzés reményében. Fülöp Róbert polgármester elmondta, hogy a Vakáció Kft.-ben üzletrésze van még a harkakötönyi, a pirtói, a zsanai és a csikériai önkormányzatnak is. A városvezető jelezte, hogy amennyiben sikerrel járnak, az önkormányzatok közössége által tulajdonolt ingatlan jön létre. Az ingyenes tulajdonszerzés létrejötte után a jövőben lehetőség lenne a tábor felújítására is.

Facsemeték

a részletfizetési lehetőséget is felajánljuk. Amennyiben a felhasználó partner az ilyen megoldásban, mi is igyekszünk a lehető legkedvezőbb megoldást elfogadni. Akinél gond van, keressen bátran bennünket, lesz megoldás – mondta Molnár Ferenc, a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója. A távfűtéses lakásokban élők többsége szerint a fűtési szezon elindulása óta kellően melegek a ra-

diátorok egész nap és éjszaka is. – Nekünk kisbabánk van, de szerencsére még sosem éreztük, hogy fázunk, sőt inkább le is csavartuk a fűtést, mert nagyon meleg volt a lakásban. Húsz fok körüli hőmérséklet számunkra az ideális. Szerintem az ára is elfogadható a távfűtésnek, szóval mi abszolút meg vagyunk elégedve – árulta el Váradi Krisztina. Kép-szöveg: Szőri Attila

A tavasszal meghirdetett és elindított Tesz-Vesz város program újabb állomásaként a napokban első körben 1.700 erdészeti facsemete megrendelését hagyta jóvá Fülöp Róbert polgármester. A faültetési akció meghirdetése után, az első napokat követően a lakossági igények már 600 felett járnak. A város honlapján az érdeklődők továbbra is megtalálják az igénylőlapot. Az erdészeti nevelésből származó magágyi csemeték 1, illetve 2 évesek. Ezeket a rendelkezésre állás függvényében szeretnék folyamatosan kiosztani. jl


6 HÍREK

2021. DECEMBER 1.

Lakos Larisza a Bibó új DÖK-elnöke Két elnökre és két alelnökre lehetett voksolni. Szavazást tartottak a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban, ahol az iskola diákönkormányzatának új vezetőit keresték. A jelöltek jelenleg karanténban vannak, így otthonról, online tudták nyomon követni az eseményeket. Sorra érkeztek a bibós diákok voksolni az egyik iskolai tanterembe csütörtökön és pénteken délután. Két napon át tartották a gimnázium diákönkormányzatának elnök- és alelnökválasztását. A fiatalok többsége komolyan vette a dolgot és éltek szavazati jogukkal. A diákön-

kormányzat hamarosan leköszönő elnöke azt mondja, őt folyamatosan motiválták munkájával kapcsolatban iskolatársai pozitív visszajelzései. Lapunkon keresztül üzent a következő vezetőségnek. – Arra kérem őket, leginkább a diáktársaik igényeit vegyék figyeErcsi Dániel

Lakos Larisza

lembe, az ő jólétükért próbáljanak cselekedni. Emellett egyáltalán ne forduljanak el az iskolavezetéstől, próbáljanak meg minél több kompromisszumot kötni a felnőtt vezetőkkel – tanácsolta Ercsi Dániel. A sors pikantériája, hogy az idei jelöltek személyesen nem tudtak jelen lenni a szavazáson, hiszen karanténba kerültek. A szavazatok összesítése után kiderült, hogy a Bibó új DÖK-elnöke Lakos Larisza, alelnöke pedig Szűcs Li-

li lett, a szavazatok 53,96%-át megszerezve. – Programunk legfontosabb része a szelektív kukák számának növelése, hiszen sok műanyagpoharat használunk – például a kávégépekből –, valamint a papírhulladék mennyisége is indokolná ezt. Szeretnénk minél színesebb, érdekesebb programokat szervezni, valamint az iskolarádió újbóli elindítása is komoly célkitűzésünk – árulta el Larisza. Kép-szöveg: Szőri Attila

Mindenük a zene és a mozgás Évek óta sikerrel működik a Dékáni Árpád Technikumban egy tánccsoport, melynek bárki tagja lehet az iskola diákjai közül. Érdekessége, hogy nem egy pedagógus, hanem mindig egy rangidős tanuló vezeti. Most már második éve Jakab Lejla irányításával készülnek az újabb és újabb koreográfiák. – Nagyjából hat évvel ezelőtt indult el az iskolában ez a tánccsoport. Évről évre mindig a legidősebb, legrátermettebb diák vette át a vezetést. Én tavaly kaptam meg a csapatvezető szerepét, nagyon

nagy megtiszteltetés volt számomra. Büszke vagyok rá, hogy amikor elkezdtem ezt az egészet, alig tizenpár tagja volt a csoportnak, most pedig már közel negyvenen vagyunk a próbákon. Itt nincs felvéte-

li, nem szükséges előzetes tánctudás. Csak lelkesnek kell lenni és rendszeresen járni a próbákra – nyilatkozta a csapatvezető. Ott jártunkkor is éppen egy próba zajlott. A fiatalok tényleg mindent beleadnak, hogy tökéletes produkciót sajátítsanak el, hiszen nem titkolt céljuk, hogy az iskolai kereteken túl akár városi rendezvényeken vagy még szélesebb körben megmutathassák, mit is tudnak.

– Kiskorom óta táncolok. Amikor megtudtam, hogy van lehetőség táncszakkörre járni az iskolában, azonnal felcsillant a szemem. Lejla nagyon jó tánctanár, szeretem, hogy ő a vezetőnk. Remek koreográfiákat talál ki. Abban bízom, ha túlleszünk pár sikeres fellépésen, akkor lehetőségünk nyílik városi vagy megyei programokon is bemutatkoznunk – fejtette ki az egyik táncos diák. Kép-szöveg: Szőri Attila


MOZAIK 7

2021. DECEMBER 1.

Látványos fejlesztések Kisszálláson Térköveztek, parkolókat alakítottak ki, szabadidős parkot hoztak létre és új fűnyírótraktorokat vásároltak. Több fejlesztés zajlott és zajlik jelenleg is Kisszálláson. A település 2020-ban és 2021-ben is sikeresen pályázott a Magyar Falu Program különböző támogatásaira, ezekből az összegekből valósultak meg a látványos beruházások. – Az egyik leglátványosabb változás a Petőfi utca sarkán lévő területen vehető észre. Itt korábban egy leégett, romos ingatlan volt, amit sikerült lebontatnunk. A Magyar Falu Program keretében nyertünk 4.800.000 forintot, így a romok helyére kialakítottunk egy szabadidős parkot, valamint parkolókat. Emellett szintén pályáza-

ti pénzből két év alatt két munkagépet is vásároltunk. Az egyik speciális jármű akár még árkokban vagy magas fűvel borított területeken is könnyedén tud haladni és dolgozni. A temetőben is komoly változások láthatóak. Négyszáz négyzetmétert sikerült letérkövezni, ez pedig nemcsak a gyalog ide érkezőknek, hanem a rokkantjármű-

vel közlekedőknek is nagy segítséget jelent a mindennapokban – mondta Rozsnyai Attila polgármester. A szabadidős park esetében a kivitelező cég ügyvezetője személyesen felügyeli, hogy a telepített növények fejlődése megfelelően alakul-e. – A feladatom az volt, hogy megtervezzem a kertet, és a lehető legtöbbféle növényt telepítsem ide. Azt is elvállaltam, hogy egy teljes évig én

gondozom majd a kertet. A legfőbb szempontok azok voltak, hogy az orvosi rendelőnk közelében létesüljenek új, modern parkolók, a kihelyezett padok közösségi térként funkcionáljanak, legyen egy ivókút, körülötte pedig sok növény, hogy a falu új zöldterülettel bővülhessen – nyilatkozta Lengyel Lili, a GAS-STAR Bt. ügyvezetője. Kép-szöveg: Szőri Attila


8 HÍREK

2021. DECEMBER 1.

Fellobbant a hit gyertyájának lángja November 28-án, vasárnap megkezdődött advent időszaka. Halas főterén négy vasárnapon át lobbannak fel a város adventi koszorújának lángjai, négy egyházi közösség közreműködésével. Első alkalommal a reformátusok adtak műsort. Vasárnap délután a zuhogó eső ellenére is összegyűltek a halasiak a város főterén. A rendezvényen először a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus műsorát hallgathatták meg a jelenlévők. Több adventi dal is felcsendült előadásukban. Ezt követően Bödecs Pál lelkész lépett mikrofonhoz, hogy ünnepi gondolataival köszöntse az egybegyűlteket. – A világ jelenlegi helyzetében

könnyen megkísérthet bennünket az a szomorúság, ami körülleng mindent és mindenkit. Azt látjuk, hogy minden bezárkózik, egyre rosszabb és rosszabb híreket kapunk, és ilyenkor mindig vannak olyan hangok, amik azt sugallják, nincs már mit várnunk, minden csak rosszabb lesz. De mi tudjuk jól, hogy van olyan ajándék, ami felülről jön, amire nem számíthatunk előre, amiről még nem tudhatunk. Ami újra és újra meglátogat bennünket, majd pedig megment a rossztól. Szóljon most erről az idei adventünk – fejtette ki Bödecs Pál. A programon jelen volt Kuris István László alpolgármester is, aki azt mondta, büszke a halasiakra, akik még a nehézségek ellenére is fontosnak tartották a közös ünneplést. – Valamennyiünk számára ismert az az adventi történet, amiben Máriát meglátogatja az angyal

és meghívja egy nagyon fontos feladatra. Mária nem kezd el gondolkodni vagy kifogásokat keresni, egyszerűen igent mond a meghívásra. És szerencsére nagyon sok halasi ember mondott most igent a mi meghívásunkra is – fejezte ki örömét a városvezető. Kiskunhalas adventi koszorúja most is a főtéri Zenepavilonban kapott helyet. Bödecs Pál lelkész gyújtotta meg az első gyertyát, mely a hitet szimbolizálja. Kép-szöveg: Szőri Attila

Legend rallysok úti célja volt a Csipkeház A Legend Rally Kiskunsági Onroad Futam egy sorozat része volt. Résztvevői november 13-án városunkba is ellátogattak, ugyanis az egyik állomás a Csipkeház volt, ahol három kérdésre kellett választ adni.

A csoportot Farkas Éva és Kertes-Takács Anett csipkevarrók fogadták

Versenyzők a Veszprém melletti Szentkirályszabadjáról Lezajlott az Instant 10. Futam. Az onroad kategóriába bármilyen, két kerék meghajtású járművel lehetett nevezni, amelynek van érvényes műszaki vizsgája és rendelkezik a közúti forgalomban való részvételhez szükséges papírokkal, illetve a pilóta rendelkezik érvényes „B” kategóriás jogosítvánnyal. Személyautóval is nevezhettek a résztvevők, akik az ország minden részéről,

egyénileg és csapatban érkeztek. A futam a közutakon zajlott a hétköznapi közlekedésnek megfelelően, de a versenyzőknek feladatokat kellett teljesíteniük. A rajttól számolva hat óra állt rendelkezésre, hogy a megadott helyszínek közül választva és azt felkeresve, a feladatlap kérdéseire a helyes válaszokat megtalálják. A feladatok különböző pontértékkel bírtak, így nem az lett

a győztes, aki a leggyorsabb volt, hanem az, aki a legjobb taktikát, útvonalat tudta összeállítani annak érdekében, hogy a legtöbb pontot gyűjtse össze. Nem volt szükség nagy lexikai tudásra – az új információkat épp a verseny során szerezhették meg a játékosok. A Legend Rally Kiskunsági Onroad Futam indulói szuper helyeken jártak. Felkeresték Bugacot, jártak ott, ahol a puszták népe közlekedik. Megnézték Kádár János egykori magánrepülőjét. Megismerték a kunok legendáját, és ellátogattak Kiskunhalasra is, a csipkevarrás hazájába. – A november13-i futamban Kis-

kőrös-Kalocsa-Kiskunhalas környékéről kapta a lehetséges versenyhelyszíneket a 15 nevező csapat. A Csipkeház egyik állomása volt a futamnak, ahol három kérdésre találhattak választ. A halasi csipke öltésmintáinak számát, a Hatállatos nagy terítő elkészítésének idejét, valamint a csipkevarrók névsora tábláról a 27. sorszámú csipkevarrót kellett felvezetni a feladatlapra – tájékoztatott Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója. A résztvevők a verseny után úgy fogalmaztak, izgalommal és adrenalinnal tűzdelt futamon vannak túl. Kép-szöveg: Pál László


2021. DECEMBER 1.

SZABADIDŐ 9

Péli Csaba:

Az számít, hogy a játék szórakoztató legyen

Igyekszik minden stílust és tematikát lefedni. A játékok terén eléggé mindenevőnek tartja magát. Kiskunhalason, a Martonosi Pál Városi Könyvtárban TIBOR elnevezéssel klubot vezet, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt tartalmasan tölthetik el a szabadidejüket. A résztvevőknek szeretné a lehető legszélesebb választékot nyújtani a péntek délutáni összejövetelek alkalmával. A részletekről Péli Csabát, a tanár-játékmestert kérdeztük. } Mi volt gyerekként a kedvenc játékod? – 1975-ös vagyok, így a velem egyidősek valószínűleg azonnal mondják az akkori ismert címeket: Gazdálkodj okosan, Police 07, Élve fogd el! Gimisként jött a Harc Európáért vagy a Rizikó, de inkább a számítógépek vonzottak. } Mikor és minek a hatására kezdtél el játékokat gyűjteni? – ’94-ben Halason nyílt egy Valhalla Könyvesbolt. Sokat jártunk oda, és egyik nap a polcra került egy Blood Bowl. Teljesen más volt, mint amivel addig találkoztam. Egy amerikai focimeccset lehetett lejátszani vele egy fantasy világban. Talán ez volt, ami „elindított a lejtőn”. Jó 10 év alatt lett 10-15 modern társasjáték a polcomon. } Milyen főbb játéktípusokra fókuszálsz? – Igyekszem minden stílust és tematikát lefedni, mert eléggé mindenevő vagyok a játékok terén, és a klubba érkezőknek is szeretném a lehető legszélesebb választékot nyújtani. A komoly stratégiától a vicces partijátékig van szinte minden. Csak az számít, hogy a játék szórakoztató legyen, de azért megüssön egy bizonyos szintet. Nem szeretem a direkt konfliktust gerjesztő játékokat, de ilyenből is van, mert vannak, akik pont ezt keresik az asztal mellett. A magam részéről jobban szeretem a tervezgetős, számolgatós játékokat, ahol a játékosok stratégiáján múlik, hogy végül ki is lesz a győztes. } Milyen készletre, gyűjteményre tettél szert az évek során? – Folyamatosan gyarapszik a készlet, így jelenleg 464 játékom és 142 kiegészítőm (ezek néha csak pár új dolgot, de néha komplett játékmódokat adnak egy-egy játékhoz) van. } Hogyan szerzed be az újdonságokat? – A társasjátékozás nem egy olcsó hobbi, de egyik komolyabb hobbi sem az. A játékok ma már könnyen 10-20000 Ft-ba is kerülhetnek, de

a klub indulásakor volt egy olyan alapvetés, amiből azóta sem engedek, hogy soha nem fogok kérni egy fillért sem a játékok használatáért. Ezt egy tanári fizetésből azért nem egyszerű, de szerencsére többen is a segítségemre vannak ebben. Elsőként a kecskeméti Vagabund Kiadó vezetőjét, Szöllősi Petit és a KéKjáték vezetőjét, Lenhardt Balázst sikerült megnyerni az ügyem mellé, majd az ő támogatásukon felbátorodva több más kiadóval is felvettem a kapcsolatot. Így mára jó kapcsolatot sikerült kiépíteni kiadók közül a Compayaval, a Piatnikkal, a Reflexshoppal és a Smart Egg Games-szel, valamint a GameWiz és az ArtTrad-del is. Ennek köszönhetően kisebb-nagyobb kedvezményekkel tudok vásárolni (bizonyos helyeken akár a klub látogatóinak is) és nem egyszer fordult már elő az is, hogy bizonyos játékokat teljesen ingyenesen ajánlottak fel nekünk. } Tibor néven indítottál társasjáték

FEKETE, ÁLLAT, ÁSÓ) sehogy sem ugrott be a KISVAKOND. Végül az „Akkor mondd az első nevet, ami eszedbe jut!”-ra azt a választ adta, hogy TIBOR! A feladványt ugyan elbukta, de a hatalmas nevetés után egyértelmű volt, hogy megszületett a mi kabalánk, TIBOR, a kantáros nadrágban, ásóval a kezében feszítő fekete állat. } Milyen korosztály vesz részt péntek délutánonként az összejöveteleken? – A társasjátékozást én egy kortalan időtöltésnek gondolom, így nem is a kor, sokkal inkább az asztaltól felállva magunkkal vitt közös élmények a fontosak, amiben kön�nyen partnere lehet egymásnak egy

klubot a városi könyvtárban. Honnan ered ez a név? – TIBOR (csupa nagybetűvel, mert így lehet rámondani, hogy ez valami komoly rövidítés, ha nem akarunk sztorizgatni) nem egy létező személy. A név úgy született, hogy egy játékban a kitalálónak a tőlünk kapott segítségekből (KANTÁROS,

10 és egy 60 éves is a megfelelő játék mellett. A TIBOR Klub születése még 2019 őszén volt, és azóta is a Tekóban működtünk, köszönhetően Téglás László igazgató úrnak, így jellemzően a 14-20 éves korosztály, amelyik a „kemény magot” alkotja. Azzal, hogy a könyvtárban is ott lehetünk, megnyíltak a lehetősége-

ink (ami korábban is terv volt, csak sajnos a járványhelyzet…), és egyre több általános iskolás, továbbá felnőtt is megtalál bennünket. } Milyenek a visszajelzések és a tapasztalatok túl a 100. játékdélutánon? – A visszajelzések abszolút pozitívak, már a Tekóban is előfordult, hogy 20-30 ember volt egy-egy alkalommal, de azt legmerészebb álmaimban sem hittem, hogy a könyvtárban elég lesz az indulás után 2-3 alkalom, hogy a kisterem néha már szűknek érződjön. A játékosok kíváncsian érkeznek, élményekkel távoznak és örömmel térnek vissza, ha tehetik. } Hogyan tervezed a folytatást? – Minden a játékosokon múlik, vannak elképzeléseim, hogy merre mennék tovább, de nélkülük nem sok értelme lenne. Az elsődleges célt már elértem. A társasjátékozást szerettem volna népszerűsíteni Halason és megmutatni, hogy van olyan játék is, amihez nem kell mobiltelefon, vagy órákig egy monitor előtt ülni. Jó látni, hogy egyre többen tudják, hogy a társasjátékok világa messze hatalmasabb, mint amit a legtöbben a Monopolyval, a Ki nevet a végénnel vagy az Unoval (megjegyzem, egy külön cikknyit tudnék mesélni róla, hogy miért nincs és nem is lesz soha a klubban ezekből a játékokból) ismernek. De ha konkrétumot is szeretnél, akkor 2022 egyik nagy terve egy Mondrian Blocks verseny a kiadó szervezésében, ahol a halasi játékosok összemérhetnék a tudásukat más országok játékosaival is az internet segítségével. Kép-szöveg: Pál László


10 KÖNYVÚJDONSÁG

2021. DECEMBER 1.

Dr. Veszelszki Ágnes:

FOTÓ: MÉSZÁROS ESZTER

Nagyon sok visszajelzést kapok az olvasóktól lője van, egy fiú meg egy lány: Protokoll Peti és Protokoll Petra. Az ő életüket követhetjük végig a könyvben. Ezt jó ötletnek és megoldásnak tartom, hiszen azonosulni is lehet a szereplőkkel. } Mennyire fedi le a könyv a lehetséges etiketthelyzeteket, szituációkat? Elképzelhető-e, hogy idővel lesz egy bővített kiadása? – Valószínűleg igen, mert amint megjelent, a kiadóvezető jelezte, látja, hogy folyamatosan dolgozom továbbra is új tartalmakon. Azóta már 650-nél is több posztot jelenítettem meg, így el-

ók is szerepelnek a kötetben, amelyeket korábban nem ismertünk. Nagyon sok visszajelzést kapok az olvasóktól a közösségi médiából és a könyv kapcsán egyaránt, hiszen most már bő három hete a könyvesboltokban elérhető a kötet. Nemcsak maguknak vették meg a vásárlók a könyvet, hanem szülőként a gyermeküknek vagy nagyszülőként az unokájuknak is. Ha ebben a kötetben látjuk így, vidám formában ezeket a tanácsokat, akkor talán kön�nyebben elsajátíthatók. Mindig ügyelek arra, hogy nem illemszabályokat

képzelhető, hogy lesz folytatás. Már csak azért is, mert jelenleg tíz fő témakört fed le ez a kötet. Ebben számos újdonság szerepel, mint például a Covid-etikett. Erről azonban röviden van csak szó, hiszen reméljük, hogy magunk mögött hagyhatjuk ezt az időszakot. Emellett a videóhívás, a home office-ban történő munka ugyancsak hangsúlyos szerepet kapott a kötetben. Ez minden valószínűség szerint hosszú távon is az életünk része lesz. } Melyik társadalmi rétegnek, korosztálynak szól az Illemkalauz? – Abban bízom, hogy mindenki talál benne magának újdonságot. Egyrészt, akik tapasztaltabbak, felfedezhetik – remélhetőleg örömmel – azokat az illemtanácsokat, amelyeket ismernek; a fiatalabbaknak ezek minden bizonnyal újak lesznek. Másrészt olyan szituáci-

emlegetek, hanem illemtanácsokat. Ezek nem szabályok, sokkal inkább javaslatok a hatékony, másokra odafigyelő kommunikációhoz. } A kiskunhalasi könyvbemutató előfutára volt a budapesti közönségtalálkozónak. Miben különbözött a kettő? – A kiskunhalasi a premier, hiszen ez a szülővárosom, és nekem fontos, hogy az új fejleményeket a Közösségek Háza kedves meghívására itt mutassam meg elsőként. A corvinusos bemutatót november 29-én tartottuk az egyetemen. Ott nem az előadásomat kísérte egy beszélgetés, hanem a hallgatóimat is bevontam. Különböző szituációkat játszottak el, a közönség feladata pedig az volt, hogy a valós élethelyzetekben előforduló dilemmákat megoldják, és adott történetszálon továbbvezessék a Pál László szereplőket.

FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ

} A könyv előzménye hosszabb időre nyúlik vissza. Mi inspirálta? – A Budapesti Corvinus Egyetemen hirdettem meg Protokollkommunikáció címen viselkedéskultúrával, udvariassággal, de leginkább diplomáciai és hivatalos protokollal kapcsolatos kurzust. Nagyon sokat készültem erre az órára, de ténylegesen nem tudtam elindítani tavaly, ezért közzétettem belőle tartalmakat nyilvánosan, a közösségi médiában. Először 2020 januárjában egy Facebook-oldalt indítottam, majd az érdeklődés annyira megnövekedett iránta, hogy az Instag-

ramon is indítottam Protokollkommunikáció címen oldalt. Mindennap megjelenik egy új poszt, egy rövid, egy-két mondatos szöveges tartalom, amelyhez mindig magyarázatot fűzök. Nagyon aktívan válaszolok a követők kérdéseire, megjegyzéseire. Ez számomra kifejezetten fontos. A napi posztolással összegyűlt több mint ötszáz poszt magyarázatokkal együtt már bőven egy könyvre való anyagot jelent. Először Czikkely Panni grafikust kerestem meg, hogy lenne-e kedve közösen alkotni egy könyvet. Ezzel párhuzamosan pedig a Libri Könyvkiadóhoz vittem el az anyagot, ahol nagy örömmel fogadták ezt a kezdeményezést, így elkezdtünk dolgozni a köteten. Májusban indult a kiadóval a közös tevékenység, hálás vagyok a szerkesztő és a kiadói munkatársak precíz, alapos munkájáért. November közepén jelent meg a könyvesboltokban az Illemkalauz című kiadvány. } Mennyire kapott szabad kezet Czikkely Panni az alkotásnál? – Beszélgettünk róla, de az a kiadó műszaki vezetőjének a döntése, hogy mennyire kap szabad kezet a grafikus. Panni mutatott néhány próbarajzot, és azonnal elfogadták az összes ötletét. Szerintem fantasztikus a kötetben grafikai szempontból, hogy két szerep-

FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ

Premier volt a Közösségek Házában. Dr. Veszelszki Ágnes kiskunhalasi kötődésű nyelvész, újmédia-kutató, protokollszakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a közelmúltban jelentette meg új kötetét. Ennek volt a bemutatója városunkban, elsőként az országban. Az Illemkalauz című könyv újat hoz és mutat több okból. Egyrészt a személyes történetek miatt, másrészt az új szokások bemutatásával, harmadrészt pedig szemet gyönyörködtető, humoros és különleges illusztrációk közreadásával. Utóbbiakat az egykori bibós diák, Czikkely Panni grafikusművész készítette. Az Illemkalauz kapcsán dr. Veszelszki Ágnessel beszélgettünk.


2021. DECEMBER 1.

HUNGARIKUM 11

FOTÓ: ANDA PÉTER

Jónak lenni jó halasi csipkével

Halasi közönségtalálkozó. Dr. Veszelszki Ágnesnek az Illemkalauz a tizedik saját kötete. Bánjunk másokkal empátiával, odafigyelő módon! Adjuk meg a tiszteletet embertársainknak! Ezek voltak a legfőbb üzenetei annak a találkozónak, mely a Közösségek Házában volt november 22-én. Dr. Veszelszki Ágnes mutatta be a társas viselkedéshez útmutatóval szolgáló könyvét a Forrás-Új Tükör Klub meghívására. A programot a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezte. A szerző azt mondta, nagyon hálás a szüleinek az elindításért. A könyv tartalma tíz fejezetre osztható. Szó van benne arról, hogyan viselkedjünk másokkal, mire érdemes odafigyelni, ha társaságba megyünk. A témák között szerepel még az utazás, a munka, a szabadidő, az ajándékozás, az étkezés, a telefon használata és a netikett az online közegre vonatkozóan. A Forrás-Új Tükör Klub rendezvényének elején dr. Veszelszki Ágnes tartott előadást az Illemkalauzt bemutatva. A folytatásban Palásti Károly gimnáziumi tanár beszélgetett a kötet szerzőjével. A program zárásaként kérdéseket tehettek fel a jelenlevők az új könyv kapcsán. A tartalmas estet Király Gábor, a Forrás-Új Tükör Klub házigazdája köszönte meg a szervezők képviseletében. Az Illemkalauz bemutatója dedikálással ért véget. – A téma nem fogy el, sőt egyre csak gyűlnek az új ötletek. Folytatom a posztolást új és új tartalmakkal. Mindig megjelennek megoldásokat igénylő új helyzetek, és az illemtanácsok segítik a társas érintkezést. Az előző könyvem, a Karanténszótár ötszörösére bővített változata szintén Czikkely Panni illusztrációival jelenik majd meg – tudtuk meg dr. Veszelszki Ágnestől. P. L.

Kardos Zsuzsanna művészeti vezető és Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója Adománygyűjtő kampányhoz csatlakozott a Halasi Csipke Közala- – Bródi Mária tervezte, Kerpítvány. Eucharisztikus logó elnevezésű hungarikumát ajánlotta fel tes-Takács Anett kontúrozta, és értékesítésre a közmédia Jónak lenni jó! kezdeményezését segítve. Kardos Zsuzsanna varrta az Eucharisztikus logó elnevezésű csipA karitatív akció kedvezményezettje a gyermekeknek, akiknek a család- két. Az alkotás 6,5 cm X 9,5 cm méidén a Covid-árvákat támogató Regő- ját tragikusan érintette a koronaví- retben készült 42 munkaóra alatt – czi István Alapítvány. A szervezet cél- rus-járvány. Az összefogás és az oda- tájékoztatott Szécsiné Rédei Éva, a ja, hogy személyre szabott gondos- figyelés valódi támaszt jelenthet a Csipkeház igazgatója. – Ezt a csipkét a kongresszus óta folyamatosan varrkodást, segítséget nyújtson azoknak rászorulóknak. juk, mivel újabb és újabb megrendelést kapunk az érdeklődőktől – tette hozzá. A csipkeházi hungarikum-felajánlást bordó alapon arany keretbe tették, és november 25-én postázták a közmédiának. Az alkotás a Jónak lenni jó! honlapon 50 ezer forintért lett meghirdetve vásárlásra. Az adománygyűjtő kampány évről évre széles társadalmi réteget szeretne megszólítani. A Halasi Csipke Közalapítvány idén is segítő szándékkal társult a nemes kezdeményezéshez. A jótékonysági akciót követő újabb terveket is ismertette Szécsiné Rédei Éva. – Jövőre lesz 120 éves a halasi csipke. Szeretnénk ebből az alkalomból emlékérmet kiadni, új albumot megjelentetni és jubileumi csipkekiállítást rendezni Budapesten. Addig is fogadjuk itthon a látogatókat, és készülünk a karácsonyra. Ünnepek idején mindig élénkebb az érdeklődés a csipkék iránt. A járványhelyzetben a nagyobb csoportok helyett inkább családok, kisebb társaságok érkeznek a múzeumba – tudtuk meg. Kép-szöveg: Pál László


12 SZÍNHÁZ

2021. DECEMBER 1.

Csengeri Attila:

Ez egy álságos világ, annyira nem akarok ebben részt venni

egyébként Magyar Attila barátomtól vettem át. Kaptam egy szövegkönyvet és egy videót, a kettőnek szinte semmi köze nem volt egymáshoz. Nekem ez a darab egy improvizációs gyakorlat. Most is van egy covidos szereplőnk, aki nem lehet itt, helyette másik kolléga jött, és mindig vannak új beugrók. Ez egy olyan darab, ami mindig változik. Két egyforma előadást nem lát a néző. Aki éppen az aktuális karakter, ahhoz formálom én is a szövegemet, de nagyon élvezem, mert nagyon jól karbantartja az agyamat. Nem egy nagyon betanult szöveget mondok, hanem mindig az adott akcióhoz képest formálom a szavakat. Egy kicsit mindig más vagyok, ez volt a legnagyobb kihívás. Nem egy próbafolyamat kapcsán alakult ki a szerepem. Próbál-

séges emberek hogyan szenvednek, és hogyan rúgják ki őket. A zsűriasztalnál pedig féltehetségek mondják meg, hogy ki jó és ki nem. Ez egy álságos vi-

FOTÓ: ANDA PÉTER

– A darab szerzője Harsányi Gábor Kossuth-díjas drága barátom. Az előadásban Csejtei Tibi vagyok, egy szerencsétlen figura, egy kis tisztviselő, akinek elmegy a titokban tőzsdére vitt pénze. Azért is, hogy a családja meg ne tudja, mindenképp kell szereznie 10 millió forintot. Hívja az ismerőseit, a volt óvodástársát, osztálytársát, de senki nem ad neki. Akkor jön a nagy ötlet, hogy van egy producer barátja, Fridolini Sándor, akit elhív a lakására. Ő vállalja, hogy megszerzi a pénzt, ha egy valóságshow-ban szerepel a családjával, rejtett kamerákkal. Az így eltöltött 30 napért jár a 10 millió forint. Úgy kezdődik a történet, hogy – kímélendő a szerepléstől – vidékre viszem a családot, de leég a kis ház, ahol nyaraltak, és visszajönnek. Onnantól kezdve őrület van a színpadon. } Miben nyilvánul ez meg? – Próbálom titkolni, hogy kamerák vannak, a többiek pedig azt hiszik, hogy meghülyültem, megőrültem. Visszamondanám már ezt az egészet, de nincs kiút, mert nagyon kell a pénz. Ebből alakul ki a végére egy nagy kavarodás, de happy end a vígjáték vége, meglesz a 10 millió. Amíg addig eljutunk, nagyon sok érdekesség történik. Nyúltól az álcigánylányig többen megfordulnak a lakásban, és mindennek én vagyok az áldozata. A végén adunk egy showműsort, befejezzük a realityt, és mindenki boldog. Általában a közönség is, mert nagyon nagy tapsot kapunk az előadás után. A szerepet

FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ

tam a videóból és a szövegkönyvből is szedegetni és a kettőt gyúrtam össze. Magyar Attiláról tudni lehet, hogy nála nincs végszó. Rengeteget improvizál, stand upol, ezért is volt nehéz feladatom. Nekem is nehéz volt olyan vázat felépíteni, ahol nagyjából azért követem a szövegkönyvet, de a társaim fiatalok és nagyon jól alkalmazkodnak ehhez a kérdéshez. } Van-e az a pénz, amiért beköltöznél egy ilyen valóságshow-házba? – Mondanám, hogy van, de igazából nincs. Én irtózom még a tehetségkutatóktól is, amikor látom, hogy tehet-

FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ

FOTÓ: ANDA PÉTER

Tévés valóságshow-ban való szereplés kapcsán mondta ezt Csengeri Attila. A felvetés úgy jött, hogy a Nejem a neten című, a közelmúltban Kiskunhalason is bemutatott színházi előadás ilyen közeget jelenít meg a humor eszközeivel. A vígjáték kapcsán a Városi Filmszínházban beszélgettünk a népszerű színésszel.

lág, annyira nem akarok ebben részt venni. Nem hiszek az ilyenekben. Én a munkában hiszek. Feljövök a színpadra, megcsinálom a dolgomat, a közönség megtapsol, meghajolok, és jöhet a következő előadás. Ilyesmit nem szívesen vállalnék. Már túlvagyok azon, amikor még minden áron híres vagy celeb akar lenni valaki. Magyarországon ez most sajnos egy tendencia, hogy az illető nem a tehetsége által lesz ismert vagy híres, hanem valami külső körülmény hatására. Például egy tehetségkutatón harmadik helyezést ér el valaki, és két évig még ott van a neve a köztudatban, de amikor elfelejtik, akkor esetleg jön az alkohol, a kábítószer, az idegösszeomlás. Rengeteg ilyen példát látunk. Én a kitartó, hosszú munkában hiszek. A Rockszínházban 1990-ben kezdtem, most már harmincegyedik éve vagyok a színpadon. Szerencsére mindig elkerültek, és én is elkerültem ezeket a szituációkat. } Nagyon sok felkérésed van. Eljött a december. Hogyan tudsz készülni nagycsaládos apukaként a karácsonyra? Mennyi idő marad erre? – Nagyon nem. Folyamatosan játszom. A kiskunhalasi előadás után is volt hétvégén egy új bemutatóm: A muzsika hangja a Pesti Magyar Színházban. Ott Georg von Trapp kapitány vagyok, új gyerekek jöttek, rengeteget próbáltunk. Karácsonykor előadások lesznek, ez így kimarad egy kicsit az életemből. Nekem a színház és a munka a karácsony is tulajdonképpen, de nyilván a szenteste munka nélkül telik. Akkor nincs színház, akkor elcsendesedik a világ, de 25-én és 26-án már valószínű, hogy játszani fogok és az ünnepek közötti időszakban is. Egy színésznek ezzel együtt kell élni, hogy nincsenek ünnepnapok, nincsenek hétvégék. Amikor fellépés van, akkor ott kell lenni és meg kell csinálni a feladatot. Pál László


2021. DECEMBER 1.

A Város Háza

Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)

A képviselő-testület 2021. november 25-i nyílt ülésén hozott döntések: 102/2021. Kth. Munkaterv módosítás és Napirend elfogadása 103/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete módosítja Kiskunhalas Város 4/2020. (I. 30.) Kth. számú határozattal jóváhagyott Településszerkezeti tervét a mellékletben szereplő ábrák szerint, a következő tartalommal: 1. Kt jelű beépítésre szánt különleges turisztikai terület kategóriába kerül át a 0579/18 helyrajzi számú telek „udvar” alrészletéből 1,5 hektár, Ev védelmi erdőterületbe 0,1 hektár, a jelenlegi Mk jelű kertes mezőgazdasági terület besorolás helyett. 2. Kt jelű beépítésre szánt különleges turisztikai terület kategóriába kerül át a 0787/28 helyrajzi számú telek „udvar” alrészlete, 0,1 hektár, a jelenlegi Mk jelű kertes mezőgazdasági terület besorolás helyett. Az alrészlettől nyugatra lévő szántórész (20x20 m) Ev jelű védelmi erdőterületbe kerül át a jelenlegi Má jelű általános mezőgazdasági terület besorolás helyett. 3. Mk jelű kertes mezőgazdasági területbe kerül át a jelenlegi Mát jelű általános mezőgazdasági terület helyett a 0783/6 helyrajzi számú telek „udvar” alrészlete, amelynek területe a folyamatban lévő földhivatali eljárás során 0,4 hektárra kibővül. 4. Kts jelű beépítésre nem szánt különleges technikai sportterület kategóriába kerül át a 0187/2 helyrajzi számú telek keleti része, 6,2 hektár, a jelenlegi Hull jelű beépítésre szánt különleges hulladékkezelő, -lerakó terület besorolás helyett. 5. Ln jelű nagyvárosias lakóterületbe kerül át a 1815/62 helyrajzi számú telek két területfoltja (összesen 0,1 hektár) a jelenlegi Lk jelű kisvárosias lakóterület helyett. 6. Zkp jelű közpark területfelhasználási kategóriába nem kerül át a 2524/5 helyrajzi számú telek, a jelenlegi Fü jelű beépítésre szánt különleges fürdő és strand terület besorolás megmarad. Ktf jelű beépítésre nem szánt különleges fásított köztérré válik a Csipke hotel 2500/3 helyrajzi számú telkének északi része, 0,3 hektár, Fü jelű beépítésre szánt különleges fürdő és strand terület besorolás helyett. 7. Vt jelű településközpont vegyes kategóriába kerül át a 2643/2 és 2643/3 helyrajzi számú telek, 0,7 hektár a jelenlegi Lk jelű kisvárosias lakóterület besorolás helyett és a 2643/1 helyrajzi számú telek, 0,2 hektár, a jelenlegi Vi jelű intézményterület besorolás helyett. 8. Lk jelű kisvárosias lakóterület kategóriába kerül át a 41458/2 helyrajzi számú telek, 0,2 hektár, a jelenlegi Mz jelű kertes mezőgazdasági terület besorolás helyett. Ktf jelű beépítésre nem szánt különleges fásított köztér, sétány jön létre a 7250/1 és 41487 helyrajzi számú telkeken, 0,7 hektár, a jelenlegi Lk jelű kisvárosias lakóterület besorolás helyett. 9. Kgk jelű beépítésre nem szánt különleges gazdasági és pihenőkert területbe kerül át a 40753/3 helyrajzi számú telek (új helyrajzi szám 40753/9,) 0,2 hektár, a jelenlegi Mz jelű kertes mezőgazdasági terület besorolás helyett. 10. Mk jelű kertes mezőgazdasági területbe kerülnek át a 078/6,76,77,147 helyrajzi számú telkek, 2,3 hektár, a jelenlegi Mát jelű általános mezőgazdasági terület besorolás helyett. 11. KÖu jelű közlekedési és közműterület kategóriába kerülnek át a 1708, 1839/1 és 1892 helyrajzi számú telkek egyes részei, 1,0 hektár, Ktf jelű beépítésre nem szánt különleges fásított köztér, sétány terület besorolás helyett. 12. A Majsai úti Ipari Park gyűjtőútja meglévő nyomvonalnak minősül a jelenlegi tervezett kategória helyett. 13. Kgk jelű beépítésre nem szánt különleges gazdasági és pihenőkert terület kategóriába ke-

rül át a 6368/2 helyrajzi számú telek, 0,3 hektár, a jelenlegi Üh jelű hétvégi házas üdülőterület besorolás helyett. 14. Feltüntetésre kerülnek Bács-Kiskun Megye Területrendezési tervében szereplő térségi kerékpárutak Kiskunhalasra érvényes szakaszai. 15. A jelmagyarázatban a villamosenergia-ellátási hálózat elemeinek feszültségszintje pontosításra kerül. 16. A műemlékek ábrázolása frissül a 2021. évi adatszolgáltatás szerint. 17. A régészeti lelőhelyek ábrázolása frissül a 2021. évi adatszolgáltatás szerint. 18. A helyi egyedi védelem alatt álló épületek ábrázolása frissül Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestületének a településkép védelméről szóló 22/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete szerint. 19. Az országos erdőtelepítésre javasolt terület övezete elemeinek ábrázolása a Lechner Központ 2021. évi adatszolgáltatása alapján pontosításra kerül. 20. A barnamezős területek ábrázolása és jelmagyarázata pótlásra kerül. 21. Tanyás telkek kertesből általános mezőgazdasági területbe való átsorolása. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 104/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés egyes szabályairól szóló 16/2015. (VI.26.) önkormányzati rendelete 6.§-ban meghatározott jogkörében eljárva forgalomképessé nyilvánítja a Kiskunhalas zártkert 42140, 42141 és a 42147 hrsz alatti, „nádas” megnevezésű ingatlanokat. 105/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. §-ában foglaltak, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél kezdeményezi és kérelmezi a Magyar Állam tulajdonában (és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésében) lévő Balatonakali Fenyvesalja u. 3., belterület 186/1 helyrajzi számon felvett, „kivett úttörőtábor” megnevezésű, 8848 m2 területű ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) 639/1000 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adását Kiskunhalas Város Önkormányzata részére. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete nyilatkozik arról, hogy az ingatlan 639/1000 tulajdoni hányadát az Önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 15.) pontjában meghatározott sport, ifjúsági ügyek feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és ifjúsági táboroztatás célra kívánja felhasználni. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete kijelenti, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzata az ingatlan 639/1000 tulajdoni hányadának arányában vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek – ideértve a művelési ág szükséges megváltoztatásának költségét – megtérítését, azzal, hogy a felmerülő teljes költség megtérítése a vagyonátvételben érintett többi részes Önkormányzattal együttesen a részesedésük arányában történik. 4. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete kijelenti, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzata a tulajdonba adás érdekében az Ingatlanra vonatkozó vagyonértékelés elkészíttetéséről a többi részes Önkormányzattal együttesen a részesedésük arányában – külön egyeztetést követően és annak eredményétől függően - az MNV Zrt. útján vagy saját hatáskörben gondoskodik. 5. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képvise-

lő-testülete nyilatkozik arról, hogy az igényelt ingatlan nem áll (örökségvédelmi / természetvédelmi / helyi / Natura 2000) védettség alatt. 6. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete kijelenti, hogy jelen határozata az Ingatlan átvételében érintett alábbi Önkormányzatok azonos tárgyban hozott határozataival együtt érvényes: 1. Harkakötöny Község Önkormányzata 18/1000 tulajdoni hányad vonatkozásában 2. Pirtó Község Önkormányzata 35/1000 tulajdoni hányad vonatkozásában 3. Zsana Község Önkormányzata 294/1000 tulajdoni hányad vonatkozásában 4. Csikéria Község Önkormányzata 14/1000 tulajdoni hányad vonatkozásában 7. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Balatonakali Fenyvesalja u. 3., belterület 186/1 hrsz.-ú ingatlan 639/1000 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatos eljárás során az MNV Zrt. felé teljes jogkörben eljárjon, és valamen�nyi nyilatkozatot megtegyen. 8. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Balatonakali Fenyvesalja u. 3., belterület 186/1 hrsz.-ú ingatlan 639/1000 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó megállapodást aláírja, valamint a szükséges jognyilatkozatokat megtegye. 106/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete értékesítésre jelöli ki a Kiskunhalas 128 hrsz-ú, kivett áruház megnevezésű, természetben a 6400 Kiskunhalas, Eötvös utca 35. szám alatti belterületi ingatlant. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés egyes szabályairól szóló 16/2015. (VI.26.) számú önkormányzati rendelet 25.§ (1) bekezdés c) pontja alapján – figyelemmel a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (1) bekezdésében foglaltakra - az ingatlant nyílt versenyeztetés útján kívánja értékesíteni, azzal, hogy a versenyeztetés induló ára 27.200.000 Ft legyen. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Halasi Városgazda Zrt. által készített a Kiskunhalas, Eötvös utca 35. szám alatti ingatlan értékesítésére vonatkozó, nyílt versenyeztetési felhívást a melléklet szerinti tartalommal azzal, hogy a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 58. § (1) bekezdése alapján a bérlőt elővásárlási jog illeti meg. 4. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a vételár fizetési határidejét az államot megillető elővásárlási jogra tekintettel az elővásárlásra nyitva álló határidőt követő legfeljebb 15 nappal meghosszabbítja. 5. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az eredményes pályázat után megbízza a Halasi Városgazda Zrt-t az eljárás lebonyolításával, a legmagasabb árat kínáló vevővel az adás-vétellel kapcsolatos ügyintézés teljes lebonyolításával, szerződések, nyilatkozatok, dokumentumok elkészítésével. 6. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a pályázat nyertesével történő szerződéskötésre, a szerződés és a szükséges jognyilatkozatok, dokumentumok (és esetleges módosítások) aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 107/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete együtt kíván működni a Mélykúti Autocross Egyesülettel annak érdekében, hogy az egyesület a Kiskunhalas külterület 0187/2 hrsz alatti ingatlanon technikai sportok végzésére alkalmas pályát alakítson ki. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a tevékenység engedélyezéséhez szükséges nyi-

VÁROSHÁZA 13 latkozatokat megtegye. 108/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete társasházzá kívánja alapítani a Kiskunhalas belterület 673/2 hrsz alatt felvett, természetben a 6400 Kiskunhalas, Szabó Ervin utca 9. szám alatti három felépítményt és 24 lakóegységet tartalmazó ingatlant. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonában álló Kiskunhalas 673/2 hrsz-ú ingatlan egyedüli tulajdonosaként, mint egyszemélyi alapító, az ingatlanon fennálló három épületre tekintettel társasház alapítását határozza el. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza a Halasi Városgazda Zrt-t a társasház alapító okirat, valamint a társasház szervezeti és működési szabályzata, házirendje elkészíttetésével, amely eljáráshoz a Halasi Városgazda Zrt. rendelkezésére bocsátja a társasház alapításához szükséges dokumentumokat, okiratokat. 4. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a társasház alapító okirat és minden egyéb, a társasház alapításához szükséges jognyilatkozat megtételére, a dokumentumok (és esetleges módosítások), okiratok aláírására. 5. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza a Halasi Városgazda Zrt-t a társasház alapító okirat és mellékletei ingatlan-nyilvántartásba történő benyújtásával, - az ehhez szükséges eljárási díjat rendelkezésre bocsátja -, az eljárás során történő teljes jogkörű képviselettel. 6. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza a Halasi Városgazda Zrtt az alakuló közgyűlés lebonyolításával, továbbá, hogy az alakuló közgyűlésen nevében és helyette eljárjon, a szükséges jognyilatkozatokat megtegye, a jegyzőkönyvet, és egyéb dokumentumokat nevében és helyette aláírja. 109/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát a határozati javaslat melléklete szerint elfogadja, továbbá felkéri a jegyzőt – Pirtó Község Önkormányzata és Harkakötöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének döntéseit követően - az egységes szerkezetbe foglalt Szervezeti és Működési Szabályzat kihirdetésére. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 110/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Önkormányzatának résztulajdonában álló Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. (6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 5.) 20. taggyűlésének döntéseit elfogadásra ajánlja a melléklet szerinti tartalommal. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 111/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szándékát fejezi ki, hogy a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal és intézményei belső ellenőrzése megbízási szerződés útján kerüljön megvalósításra. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Jegyzőt a belső ellenőrrel a melléklet szerinti tartalommal kötendő megbízási szerződés és annak esetleges módosításainak aláírására, és szükséges jognyilatkozatok megtételére. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 112/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2. melléklet szerinti kockázatelemzéssel alátámasztott Kiskunhalas Város Önkormányzata 2022. évi Ellenőrzési Tervét az 1. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képvi-


14 VÁROSHÁZA selő-testülete felhatalmazza a Jegyzőt a 2022. évi Ellenőrzési Terv és annak esetleges módosításainak aláírására, és szükséges jognyilatkozatok megtételére. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 113/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete határozott időtartamra, visszterhesen a melléklet szerinti Hasznosítási szerződés alapján hasznosításba adja a szerződésben foglalt ingatlan helyiségeit a Global Menedzsment Kft. részére. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a mellékelt Hasznosítási szerződés és esetleges módosításai aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 114/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy 79/2020. (06.25.) Kth. határozatot annak 2. pontja kivételével, valamint a 129/2021. (VI.10.) polgármesteri határozatot, amely a 79/2020. (06.25.) Kth. határozat módosításáról rendelkezik, hatályon kívül helyezi. 115/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajléktalanok Átmeneti Szállása intézményi egység megszüntetéséhez 2021. december 31. napi hatállyal. 2. A Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a hajléktalanok éjjeli menedékhelye (6400 Kiskunhalas, Molnár u. 6.) intézményi egység 22 férőhelyes kapacitással történő létrehozásához a jelen döntést követően a lehetséges legrövidebb határidőn belül, azzal, hogy a szükséges költségeket Kiskunhalas Város Önkormányzata a költségvetésében biztosítja. Az intézmény ellátási területe: a kistérség közigazgatási területe. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a nappali melegedő (6400 Kiskunhalas, Molnár u. 6.) intézményi egység 22 férőhelyes kapacitással történő létrehozásához a jelen döntést követően a lehetséges legrövidebb határidőn belül, azzal, hogy a szükséges költségeket Kiskunhalas Város Önkormányzata a költségvetésében biztosítja. Az intézmény ellátási területe: a kistérség közigazgatási területe. 4. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ hajléktalan személyeket ellátó szolgáltatásainak intézményi szolgáltatásainak átszervezéséhez, azzal, hogy a szükséges költségeket a költségvetésében biztosítja. 5. A Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza Kiskunhalas Város Polgármesterét, hogy az átszervezéshez kapcsolódó és ahhoz szükséges minden nyilatkozatot megtegye, az eljárásokat lefolytassa, dokumentumokat és azok esetleges módosításait aláírja. 116/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolót a melléklet szerinti tartalommal. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 117/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az 1. mellékletben szereplő szakértői nyilatkozat alapján Kiskunhalas Város aktualizált, 2021. évi Helyi Belvízvédekezési és Vízkárelhárítási Tervét a 2. melléklet szerinti tartalommal. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 118/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozni kíván „Magyaror-

2021. DECEMBER 1. szág legszebb konyhakertje” program 2022. évi fordulójához. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert a szándéknyilatkozat, valamint a csatlakozási szerződés aláírására, illetve a győztesek díjazására minimum 100.000 Ft-ot biztosít a 2022. évi költségvetésből. 119/2021. Kth. 1./ Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja az 1. számú melléklet szerint Kiskunhalas Város Önkormányzata és Dr. Németh Magdolna házi gyermekorvos között létrejött megbízási szerződés 2. számú módosítását. 2./ Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert Dr. Németh Magdolna házi gyermekorvossal kötendő – telephely változására vonatkozó – módosított megbízási szerződés aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 120/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Dr. Kmeth Sándor fogorvossal a kiskunhalasi III. számú fogorvosi praxis működtetésére az 1. számú melléklet szerinti előszerződést megköti és felhatalmazza a Polgármestert az előszerződés aláírására. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a kiskunhalasi III. számú fogorvosi praxisra a kiadott praxisengedély alapján a praxis tekintetében a fogorvosi feladatok területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére Dr. Kmeth Sándor fogorvossal az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2/B. § (1) bekezdése szerinti feladat-ellátási szerződést megkösse, az 1. számú melléklet szerinti előszerződés alapján, és felhatalmazza a Polgármestert a feladat-ellátási szerződés és annak esetleges módosításai aláírására. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti területi ellátási érdekről szóló nyilatkozatot aláírja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 121/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a melléklet szerinti tartalommal Lepoglava városával kötendő Együttműködési megállapodást, és felhatalmazza Kiskunhalas Város Polgármesterét a megállapodás aláírására és a szerződés értelmében a jövőben a költségvetésében biztosítja a találkozókhoz és a programokhoz szükséges anyagi forrásokat. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 122/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Települési Értéktár Bizottság működéséről szóló 2021. évi beszámolóját és a 2022. évre szóló munka- és pénzügyi tervét elfogadja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 123/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2021. évi módosított közbeszerzési tervét a melléklet szerint elfogadja. Felkéri a Fejlesztési- és beruházási csoportvezetőt vagy az általa megbízott személyt, hogy gondoskodjon a módosított közbeszerzési terv közzétételéről az EKR- ben és Kiskunhalas város honlapján. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 124/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg 2022. évi munkatervét és

rendezvénytervét. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 125/2021. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló 2021. november havi beszámolót. 126/2021. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a 2022.03.012023.02.28 közötti időszakban megvalósítani tervezett járási közfoglalkoztatási program indítását, hozzájárulását adja a programterv (2021/03/0306/0003) benyújtásához. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete legfeljebb 2.000.000 Ft önerőt biztosít a tervezett közfoglalkoztatási programok megvalósulásához. Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az önkormányzati önerő összegét a 2022. évi költségvetésében elkülöníti. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja az országos hajléktalan közfoglalkoztatási mintaprogram folytatását, és hozzájárulását adja a szükséges programterv (2021/03/0357/0012) benyújtásához. 4. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert, hogy a fenti programok megvalósulásával kapcsolatban eljárjon, a hatósági szerződéseket aláírja, tárgyalásokat, folytasson, a megvalósításhoz szükséges szerződéseket, nyilatkozatokat, dokumentumokat és esetleges módosításokat aláírja. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (XI. 26.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021. (II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet 3. melléklet 1.1.6. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Ügyrendi és Szociális Bizottság, Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet 3. melléklet 2.1.64. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság, Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet 3. melléklet 3.1.48. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Köznevelési, Kulturális, Sport és Humánpolitikai Bizottság, Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet 35. § (3) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat ös�szevont költségvetésének: a) Kiadási főösszegét: 9.002.694.737 Ft-ban b) költségvetési kiadások összegét: 8.885.075.828 Ft-ban

c) Bevételi főösszegét: 9.002.694.737 Ft-ban d) költségvetési bevételek összegét: 5.460.072.468 Ft-ban e) Költségvetési egyenleg (d-b) összegét: 3.425.003.360 Ft-ban ea) költségvetési egyenleg működési célú ös�szegét:- 612.643.011 Ft-ban eb) költségvetési egyenleg felhalmozási célú összegét:- 2.812.360.349 Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület a költségvetés főösszegén belül a finanszírozási célú kiadások összegét 117.618.909 Ft-ban: a) működési célú finanszírozási kiadások: 89.542.909 Ft-ban b) felhalmozási célú finanszírozási kiadások: 28.076.000 Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a költségvetés összesített hiányát (költségvetési egyenleg és finanszírozási célú kiadások együtt): - 3.542.622.269 Ft-ban a) összesített hiány működési célú: 702.185.920 Ft-ban b) összesített hiány felhalmozási célú: 2.840.436.349 Ft-ban állapítja meg. (4) A Képviselő-testület az összesített hiány finanszírozásának módját az alábbiak szerint állapítja meg: a) Hiány belső finanszírozása: 3.542.622.269 Ft-ban aa) Maradvány működési célú igénybevétele: 589.643.465 Ft ab) Maradvány felhalmozási célú igénybevétele: 2.952.978.804 Ft. b) Hiány külső finanszírozása: 0 Ft ba) Hitelfelvétel működési célú:0 Ft bb) Hitelfelvétel felhalmozási célú: 0 Ft (5) A Képviselő-testület az intézmények központi, irányító szervi támogatásának előirányzatát 1.922.693.238 Ft-ban állapítja meg.” 2. § (1) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. (3) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. (4) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép. (5) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép. (6) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép. (7) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 10. melléklete helyébe a 7. melléklet lép. (8) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 11. melléklete helyébe a 8. melléklet lép. (9) A Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.24.) önkormányzati rendelet 12. melléklete helyébe a 9. melléklet lép. 3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kiskunhalas, 2021. november 25. Fülöp Róbert polgármester Kollárné Dr. Lengyel Linda jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.)


2021. DECEMBER 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2021. (XI. 26.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésében és 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró államigazgatási szervek, továbbá a Kiskunhalas Város településfejlesztési, településrendezési és településképpel kapcsolatos feladataival összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 19/2017.(V.26.) önkormányzati rendelet szerint a társadalmi egyeztetésbe bevont Partnerek, valamint Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet 30. § (5) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Ügyrendi és Szociális Bizottsága, Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet 3. melléklet 2.1.64. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével, a következőket rendeli el: 1. § A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 1. §-a a következő i)–k) ponttal egészül ki: [Kiskunhalas közigazgatási területén az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (továbbiakban: Étv.), szerinti építési tevékenységet folytatni a mindenkor hatályos jogszabályok, különösen az Étv., az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (továbbiakban: OTÉK), a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendelet (továbbiakban: Elj.) előírásai, továbbá a Kiskunhalas településképének védelméről szóló helyi rendelet (továbbiakban: TKR) szerint, valamint e rendeletben és ennek] „i) 9. mellékletében lehatárolt Bács-Kiskun Megyei Területrendezési tervi „Együtt élő négy város” és „Kötöttpályás gazdasági terület” azonos kiterjedésű övezetek szabályaiban, j) 10. mellékletében lehatárolt Bács-Kiskun Megyei Területrendezési tervi „Általános turisztikai fejlesztési terület” és „Gyógyhelyek és gyógyfürdők” azonos kiterjedésű övezetek szabályaiban, k) 11. mellékletében lehatárolt Bács-Kiskun Megyei Területrendezési tervi „Napelempark elhelyezésére szolgáló különleges övezet” szabályaiban” (foglaltak szerint megengedett.) 2. § A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 2. § 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (E rendelet alkalmazásában) „8. Telken belüli csapadékvíz-tárolás: közterületi csapadékvíz-elvezetés közüzemi vagy közcélú ellátása hiányában, a telek 30 %-ot meghaladó beépítettsége esetén, a 30 % fölötti beépítettségre értelmezve, a beépített

terület minden megkezdett 10 m2-ére számítva 0,3 m3 hasznos térfogatú zárt csapadékvíz-tároló (ciszterna, záportó, vagy mobil tároló) létesítése, biztosítása; a hasznos térfogat kialakítása 5,0 m3-ig kötelezően előírt, 5,0 m3 számított érték felett ajánlott.” 3. § A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) Az Sz-1 terven jelölt országos vízminőség-védelmi terület (jelmagyarázat C5.21 pont) a felszíni és felszín alatti vizek, az emberi fogyasztásra, használatra szánt vizek és a vízkivételi művek, továbbá a halak életfeltételeinek biztosítása miatt országos védelem alatt áll, ezért területén belül a felszíni és a felszín alatti vizekbe közvetlenül vagy közvetetten bevezetésre kerülő szennyezett vizek esetében gondoskodni kell róla, hogy a szen�nyező komponensek ne rontsák a felszíni és a felszín alatti víz aktuális állapotát. Azon szen�nyező komponenseket, amelyek rontanák az aktuális vízállapotot, csak a szükséges tisztítás után lehet bevezetni a vizekbe. A területen potenciálisan vízszennyező építmény nem helyezhető el.” 4. § A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „7. § (1) Közjóléti erdő megvalósítása érdekében az Sz-2 terven építési tilalom területének határa (jelmagyarázat C7.3 pont) jellel ábrázolt 6403/1-10 helyrajzi számú (Határ utca 2-20. házszámú) telkeken építési tilalom érvényesül. (2) Szabályozási vonallal leszabályozott, építési tilalommal nem terhelt építési telek leszabályozás szerinti telekalakítása akkor is megengedett, s az így létrejövő telek akkor is beépíthető, ha területe az övezetben előírt teleknagyságot nem éri el. (3) Az önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg a szabályozási tervben elővásárlási joggal érintett terület határa (jelmagyarázat C7.5 pont) jellel megkülönböztetett, az a) –h) pontokban felsorolt ingatlanokon, az ott megjelölt településrendezési célok alapján. Az elővásárlási jog megszűnik a megosztással keletkező olyan telkeken, amelyeket a megjelölt településrendezési cél nem érint. Önkormányzatot illető elővásárlási joggal érintett területek: a) Sóstó partja mentén kijelölt Zkp, Ek és V jelű beépítésre nem szánt övezetek kialakítására a 6374/5; 6375/9; 6393; helyrajzi számú telkek. b) Dong-ér menti Ek közjóléti erdő kialakítására a 6398/2,3; 6403/1,2,3,6,7,8,9,12,13; helyrajzi számú telkek. c) Dong-ér mentén kijelölt, belterületi és zárkerti fekvésű, beépítésre nem szánt rendeltetésű területek Dong-ér völgyi út (KÖu) és zöldsáv (Zkp, Ev) kialakítására a 2395; 24392441; 2679-2684; 2686/5; 2687-2692; 2695; 2697-2702; 2704-2709; 2711-2718; 2720; 27352747; 2749; 2751; 2752; 2754-2759; 2761; 2762; 2764-2766; 2768/3; 2769; 2771-2773; 2776; 2781-2783; 2786; 2787;41934-41944; helyrajzi számú telkek. d) Belterületen kijelölt Sp jelű terület kiegészítésére a 630/3; 2396; helyrajzi számú telek. e) Zártkerti fekvésű területen kijelölt záportó (V) kialakítására a 41487; 41788; 41789; 41501; helyrajzi számú telkek. f) Református Újtemető bővítésére és védőerdője céljára kijelölt T és Ev jelű területek kialakítására a 3023; 3026; 3027; 3030; 6215; helyrajzi számú telkek g) 53-as számú főút keleti elkerülő szakaszát képező KÖu jelű terület megvalósítására a 6449/48-54; 6449/56; helyrajzi számú telkek. h) Bibó István Gimnázium melletti Vt jelű településközpont vegyes területen intézményfejlesztés céljára a 2605/4 helyrajzi számú telek. (4) Az Sz-2 terven beépítési kötelezettség-

gel érintett terület határa (jelmagyarázat C7.6 pont) jellel lehatárolt területen beépítési kötelezettség érvényesül. a) A beépítési hiány pótlása céljából beépítésre kötelezett a 131/1; 208/10,11; 514; 4640; helyrajzi számú telek. b) Az a) pontban foglalt beépítési kötelezettség teljesítése mindaddig nem kötelező, amíg a tulajdonos és a helyi önkormányzat közötti megállapodás keretében a telek közcélú parkolásra van használva. (5) Bontás hiányában helyrehozatalra kötelezettek az épületek a következő esetekben: a) homlokzati falazat 30 %-nál nagyobb vakolat-, vagy burkolathiánya b) bádogos szerkezetek 30 %-bál nagyobb rozsdásodottsága c) nyílászárók 30 %-nál nagyobb felületkezelési hiánya d) ereszcsatornák a csatornaelemek csatlakozásánál nem zárnak, így a közterületre folyatják a vizet e) tetőfedések, kémények anyaga 30 %-nál nagyobb mértékben károsodott (6) A beültetési kötelezettséggel érintett terület határa (jelmagyarázat C7.8 pont) jellel megkülönböztetett terület beültetését 150 m2-enként legalább 40 db cserjével, 150 m2-enként legalább 1 db fával, és a lombbal nem fedett felületeken gyeppel kell biztosítani.” 5. § (1) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 9. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A helyi jelentőségű védett természeti érték (jelmagyarázat C4.3.3 pont) és helyi jelentőségű természetvédelmi oltalomra javasolt fa, fasor (jelmagyarázat C4.3.4 pont) jellel megkülönböztetett fák megmaradása biztosítandó a törzs középpontjától mért 5 m sugarú körön belül eső építési hely felhasználása során, az épület visszahúzásával, vagy alacsonyabb épülettömeggel.” (2) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 9. § (6) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki: (Új építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához szükséges személygépkocsi elhelyezésre vonatkozó előírások:) „c) Egy személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani minden lakás, és üdülő önálló rendeltetési egysége után” 6. § (1) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 11. § (3) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Beépítési módra vonatkozó helyi szabályok:) „e) „0” kódjelű zártsorú, sajátos hézagos beépítési mód esetében a zártsorú beépítésben kötelező hézagokat ír elő a szabályozási tervben ábrázolt építési hely. A szomszédos telek kötelező beépítési hézagával érintkező oldalhatár esetén az oldalhatáron álló épület eresze a terepcsatlakozás felett legalább 2 m magasságban és legfeljebb 0,5 m-re a szomszédos ingatlanra átnyúlhat a csapadékvíz saját telekre való visszavezetésével.” (2) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 11. § (4) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Elő-, oldal- és hátsókert helyi előírásai:) „f) A hátsó telekhatáron, vagy ahhoz 1,5 mnél közelebb álló épülethatároló fal nyílásmentesen, a telekhatáron álló fal pedig tűzfalként alakítandó ki; a hátsó telekhatártól 1,5 méternél közelebb eső épületszerkezet vagy a tűzfal lemagasabb pontja lakóövezetben nem haladhatja meg a szomszédos telek terepcsatlakozásához viszonyított 4,5 m-t, kivéve, ha a szomszédos telek hátsó telekhatárán ettől magasabb, az építési jogszabályok szerint szabályosan kialakított és az ingatlannyilvántartásban szereplő épület tűzfala áll, ekkor a

VÁROSHÁZA 15 csatlakozó tűzfal legmagasabb pontja maximum a szomszédos telek hátsó telekhatárán álló tűzfal legmagasabb pontjával megegyező lehet. A legmagasabb pont meghatározásánál a kémény és szellőző, valamint tartozékaik figyelmen kívül hagyandók.” 7. § A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 13. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az övezetben nem helyezhető el gáztároló, új önálló üzemanyagtöltő, új önkiszolgáló autómosó. Személygépjármű-tároló meglévő, vagy tervezett lakófunkció nélkül, főépületként történő elhelyezése esetén a bruttó alapterület minden megkezdett 20 m2-ére számítva legalább 80 m2 zöldfelületet kell létesíteni a telken” 8. § A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 29. alcím címe helyébe a következő rendelkezés lép: „29. Beépítésre nem szánt különleges terület (En, T, B, Ktf, Ktb, Kh, Kgk, Vm, Kts)” 9. § A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 29. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki: „(9) A Kts technikai sport különleges övezetben autó-motorsport pálya és kiszolgálólétesítményei, valamint a pályához kapcsolódó rekreációs célú építmények helyezhetők el.” 10. § (1) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. (3) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. (4) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe a 4. melléklet lép. (5) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe az 5. melléklet lép. (6) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet a 6. melléklet szerinti 9. melléklettel egészül ki. (7) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet a 7. melléklet szerinti 10. melléklettel egészül ki. (8) A Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet a 8. melléklet szerinti 11. melléklettel egészül ki. 11. § Hatályát veszti a Kiskunhalas Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 2. § 7. pontja. 12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba. 13. § Ezen rendelet előírásait a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni. A rendelet a hatályba lépésének napján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandó abban az esetben, ha az ügyfél számára kedvezőbb előírásokat tartalmaz. Kiskunhalas, 2021. november 25. Fülöp Róbert polgármester Kollárné Dr. Lengyel Linda jegyző (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.)


16 HIRDETÉS Kertészetbe keresünk virágszedő és mindenes munkakörbe dolgozókat kiskunhalasi telephelyre. B kategóriás vezetői engedély előny. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óráig telefonon. Tel.: 06 20/988-55-64 A-732 A Radix Kft. fogászati szakrendelője fogászati as�szisztenst vagy dentálhigiénikust keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com címen. A-746 A Csányi Pékség Kft. felvételre keres pék szakmunkást éjszakai műszakba kemencés munkakörbe, illetve délutáni műszakba tészta feldolgozásra munkaerőt. Tel.: 06 20/371-53-37 A-753 Fizikai munkára munkatársat keresünk! Munkavégzés helye Kiskunhalas. B kategóriás jogosítvány, targoncavizsga előny. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Rongyász üzletekben, vagy e-mailben a rongyasz@icloud.com címen. A-763 A HTKT Szociális Szolgáltató Központ, 6400 Kiskunhalas, Nyúl u. 5-7. sz. alatti főzőkonyhájára szakács végzettségű munkatársat keres. Jelentkezni Juhász György intézményvezetőnél. Tel.: 06 77/422-022 A-764 A Mancs a Kézben Kutyamentő Alapítvány állatgondozót keres! Jelentkezés: mancsakezbenk@gmail.com A-765 Kiskunhalasi telephelyünkre keresünk hulladékgyűjtő gépjárművezetőt, rakodó segédmunkást, gépkezelő munkatársat. Gépjárművezető betöltéséhez szükséges feltételek: C kategóriás jogosítvány, GKI kártya, PÁV. Rakodó segédmunkás betöltéséhez szükséges feltételek: általános iskolai végzettség. Gépkezelő betöltéséhez szükséges feltételek: nehézgépkezelői jogosítvány és gépkezelői gyakorlat. Telephely: Kiskunhalas Tel.: 06 20/328-42-33 A-766 Kiskunhalasi műanyagüzembe keresünk 1 fő nyomdagépkezelőt és 1 fő extrudergép kezelő munkatársat versenyképes bérezéssel. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az uriesuribt@gmail.com e-mail címre. A-767 A Holla Baromfi Kft. azonnali munkakezdéssel TMK műhelybe villanyszerelő munkatársat keres. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között a következő telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-774 Húsüzemünkbe azonnali munkakezdéssel baromfifeldolgozó munkatársakat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között a következő telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-24 A-775 A Royal II. Sütőipari Zrt. munkavállalókat keres az alábbi pozíciókba: karbantartó, gépkocsivezető, pék, betanított sütőipari munkás. Jelentkezni lehet a karrier@royalzrt.hu címen, vagy telefonon. Tel.: 06 77/421-420 A-776 A Kalmár Sütőipar élelmiszerbolti eladó munkatársat vesz fel. Tel.: 06 20/947-07-13 A-750 Hentest felveszek. Munkakör: félsertés bontás, csontozás. Jó fizetési lehetőség. Kiskunhalas, Park Áruház Tel.: 06 30/488-78-07 A-777 Részmunkaidős szakképzett bolti eladót keresünk Tesco Mintaboltunkba. Tel.: 06 20/366-42-09 A-778 Soltvadkerti Szent Korona Cukrászda állást hirdet 1 fő cukrász részére. Jelentkezni személyesen H-V 9-19 között Soltvadkert, Kossuth L. u. 5. sz. alatt, vagy e-mailben: kronacuki@gmail.com Tel.: 06 30/627-58-34 A-779

2021. DECEMBER 1. Fizikai dolgozót keresek szarvasmarha telepre, Zsanára. Kiskunhalasról kijárás megoldható. Tel.: 06 30/370-02-07 A-780 A Mappa Kft. digitális nyomdája munkatársat keres Adobe Photoshop, CorelDRAW ismerettel, gyakorlattal. Elvárások: önálló, gyors és precíz munkavégzés, talpraesett személyiség Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/935-44-33 A-781 Corso Verona Húsbolt üzletünkbe hentes munkatársakat keresünk. Tel.: 06 70/459-66-26 A-782 Savanya Vízgépészeti Kft. állást hirdet villanyszerelő munkakör betöltésére. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/315-44-72 A-783

Hízó eladó. Tel.: 06 30/391-69-87 A-735 Hízó eladó. Tel.: 06 20/239-79-12 A-754 Perzselt félsertés rendelhető. Tel.: 06 20/541-34-33 A-755 Tisztított sertés házhoz szállítással! Fejjel és belsőséggel, félben is! Közvetlenül a termelőtől! koca 170 kg felett 650 Ft/kg, hízó 50-170 kg 850 Ft/kg, malac 50 kg alatt 1000 Ft/kg Zsellér Kft. Tel.: 06 30/089-31-61 A-768 Formázott sonka, szalonna, kolbászhús rendelhető. Tel.: 06 20/409-00-78 A-769 Nagy súlyú hízó eladó. Tel.: 06 20/531-08-96 A-784

Raktárak, irodák kiadók a KOLIKEN Kötönyi úti és Petőfi utcai telephelyein. Tel.: 06 20/927-09-46 A-32 Üzlethelyiség raktárral kiadó. Fejérföld u. 6. Tel.: 06 30/934-25-44 A-773 KIADÓ! 50 m2, 1+félszobás, I. emeleti lakás a tízemeletes lakótömbben azonnali beköltözéssel. Tel.: 06 70/341-90-37 A-785 2 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 30/422-15-11 A-786

Nyárfa fűrészpor ingyen elvihető. Kiskunhalas, Kötönyi út 20. Tel.: 06 30/233-21-79 A-737

Családi ház üzlethelyiséggel, raktárral eladó. Fejérföld u. 6. Tel.: 06 30/934-25-44 A-772

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 A-39 Lumbágó, ischiász, végtagzsibbadás - nyak, váll, állkapocs, térd - alvás, egyensúly, fáradság - feszültség, asztma, hormon, emésztési problémákra megoldás. Gyógymasszőr Tel.: 06 20/567-44-02 A-761 Théta Healing konzultáció, tanfolyamok. www.kriskomariagyogycentrum.hu A-762

Születtek: Lovászi Dominik (Bódi Edina) Makó, Dobos Hédi (Barna Tímea Zsuzsanna) Kunszállás, Vidók Sára (Pál Erika) Kiskőrös, Rostás Máté (Balog Eszter) Domaszék, Szegesdi István (Deli Dóra) Móricgát, Békési Doroti (Baranyi Netti) Kiskőrös, Bereczki Maja (Hachbold Nóra) Budapest X., Majer Nara (Mészáros Tímea) Jánoshalma, Herczeg Emma (Bereczki Nóra) Balmazújváros, Kovács Flóra (Hodoniczki Bettina) Mélykút, Szamosfalvi Áden (Krizsán Nikolett Petra) Kiskunhalas, Kovács Natália Edit (Déri Tímea Hajnalka) Makó, Kovács Katarina Irén (Déri Tímea Hajnalka) Makó, Lakos Zalán (Vadkerti-Tóth Nikolett) Kiskunhalas, Herczeg Ferenc (Varga Hajnalka) Apostag, Andó Zoltán (Gulyás Georgina) Soltszentimre, Kicsi Ádám (Bencze Andrea) Kiskunhalas, Szemesi Zente (Sárvári Dóra) Kiskunhalas, Nagy Hanna (Alberczki Zsanett) Kecel, Törteli Olívia (Balogh Roxána) Csólyospálos, Huszta Viktor (Lengyel Alexandra) Tompa, Kanalas Letti (Vincze Szabina) Soltvadkert Házasságot kötöttek: Kosár Csaba és Kiss Gabriella, Domonkos Dávid és Horváth Henrietta Elhunytak: Kormányos Béláné Csik Éva (Soltvadkert), Lingurár Mihályné Lingurár Erzsébet (Soltvadkert), Raffai János Ferenc (Soltvadkert), Fodor Lászlóné Nagy Erzsébet (Kiskunhalas), Rozsi Antalné Eke Matild (Csengőd), Szőke István (Szank), Dr. Czár György Imre (Kiskunhalas), Grezsuné Kovács Mária (Kiskunhalas), Kertész Sándorné Kincses Aranka (Kiskunhalas), Horváth Ferencné Dér Magdolna (Páhi), Presinczki József (Kiskőrös), Polereczki György (Kiskőrös), Laczkó Benőné László Etelka (Kiskunhalas), Olaj Béláné Kollár Erzsébet (Kelebia), Csonka Péter Vilmosné Foki Erzsébet (Kisszállás), Gál Antal Ferencné Sólya Ildikó (Kiskunmajsa), Birgés Antalné Nyerges Mária Terézia (Kiskunmajsa), Széll István (Kelebia), Szécsi László (Zsana), Szikora Miklósné Birgés Ilona (Kiskunhalas)


2021. DECEMBER 1. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: December 01. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Diagnózis (november) 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Diagnózis (november ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Diagnózis (november ism.) 23:00 Képújság December 02. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Diagnózis (november ism.) 08:00 Képújság 12:00 Diagnózis (november ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság December 03. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság

12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 10 éve történt 18:30 Pont ifjúsági magazin 19:00 Híradó/péntek 19:15 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Pont ifjúsági magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 Pont ifjúsági magazin (ism.) 00:00 Képújság December 04. SZOMBAT 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 Diagnózis (november ism.) 18:30 10 éve történt (ism.) 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 20:00 Diagnózis (november ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság

18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság December 06. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 Diagnózis (november ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Diagnózis (november ism.) 12:30 10 éve történt (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/hétfő 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20.30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság December 07. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 23:00 Képújság

December 05. VASÁRNAP 00:00 Képújság 09:00 Katolikus szentmise 11:00 Református Istentisztelet 16:00 10 éve történt (ism.) 16:30 Diagnózis (november ism.) 17:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) online műsorújság 17:30 Diagnózis (november ism.) www.halasmedia.hu 18:00 Kultúrkép – A műsorváltozás jogát fenntartjuk. kulturális magazin (ism.)

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Pál László, Szőri Attila Kreatív: Anda Péter

HIRDETÉS 17


18 SPORT

2021. DECEMBER 1.

A végén büntetett a Kiskunhalasi UKSC dobhatott a hazai csapat. Baksa Nikolett találata jelentette a 20-19es végeredményt. Mindenképpen hozzá kell fűzni, hogy a két játékvezető nem nőtt fel a feladathoz. Rengeteg hibát vétettek mindkét fél kárára, még olyan alapvető dolgot sem tudtak helyesen megítélni, mint a lépéshiba vagy éppen a sarokdobás. Kár volt ezért… Kiskunhalasi UKSC-STE-Bs Plastic 20-19, a halasi gólokon Veres Emília 6, Baksa Nikolett 4, Sendula Zoé 3, Agócs Erika 2, László Krisztina 1, Terner Alíz 1, Gál Szimonetta 1, Herczeg Kitti 1, Lódri Fanni 1 osztozott. Kép-szöveg: Jáger L. Izgalmas és a végletekig kiélezett mérkőzést nyert meg a Kiskunhalasi UKSC női csapata a megyei kézilabda-bajnokságban. Az ellenfél Soltvadkert is minden dicséretet megérdemel, mert nem adta olcsón a két pontot. Szót kell még ejteni a játékvezetésről, amely tönkretette a két csapat egyébként tisztességes küzdelmét. Minden sportágban, így a kézilabdában is évtizedek óta kiemelt jelentősége van egy Kiskunhalas-Soltvadkert összecsapásnak. A megyei női kézilabda-bajnokságban is remek, emlékezetes meccseket játszottak a felek a sporttörténelem során, most

sem volt másképpen. A Horváth István Sportcsarnokban a hatvan perc során egyetlen egyszer sem sikerült a csapatoknak két gólnál nagyobb előnyt kiharcolni, amely jól mutatja a találkozó harcosságát. Láthattunk mindkét oldalon szép támadásépí-

tést, kapusvédést és jó védekezést. Utóbbit mutatja, hogy az első 30 percben 8-8 volt az eredmény. A szünet után volt olyan negyedóra, amikor a vadkertiek vezettek. Az utolsó egy percben előbb vezetést szerzett az UKSC, 21 másodperccel a vége előtt Baksa Nikolett lőtt gólt. A középkezdés után 14 másodperccel Korsós Alexandra egyenlített. Hét másodperc volt hátra, rohant a Halas és egy csúnya szabálytalanság után hetest

Öt sportágban magyar bajnok Tibor

Károlyi Tibor életében komoly szerepet játszik a sport. Ráadásul Tibor nem is akármilyen fokon űzi az adott sportágat. Otthonosan mozog a teniszben, a tollaslabdában, a racketolonban és a gyorstollasban is. Mi, halasiak is jól ismerjük őt, mert számtalan itteni

versenyen szerepelt már, sportágtól függetlenül. Találkozhattunk vele az újévi sakk villámversenyen, a Halasi Tenisz Club bajnokságain, az elmúlt években pedig aktív tagja a Szitakötők Gyorstollas Szakosztálynak. Tibor a hétvégéig négy korosztályos magyar bajnoki címmel rendelkezett már, teniszben, tollaslabdában, racketlonban és sakkban is. Nyilván olvasóink közül sokan felkapják a fejüket, hogy mi is az a racketolon? Nos, ütővel játszható sport, amely a négy legnépszerűbb ütős játék, az asztalitenisz, a tollaslabda, a fallabda és a tenisz kombinációja. Károlyi Tibor a hétvégén a gyorstollasban szerezte meg az ötödik féle magyar bajnoki címet. Azaz 50+ páros kategóriában aranyérmet szerzett Bujdosó Zoltánnal, a Szabadszállási Leopárdok játékosával együtt lett aranyérmes. A ki-

ARCHÍV FOTÓ: JÁGER LEVENTE

Igazi sportpolihisztorként tartják számon Károlyi Tibort. A méltán népszerű sportembert jól ismerik Kiskunhalason is, rendszeresen teniszezik a Halasi Tenisz Club versenyein, indult már az újévi sakk villámversenyen, évek óta pedig a Szitakötők Gyorstollas Szakosztály aktív tagja. A hétvégén ebben a sportágban szerzett magyar bajnoki címet, emellett még négy másikban rendelkezik hasonlóval.

Kiváló gyorstollaseredmények

váló sportember sokoldalúságát még jelzi, hogy számtalan könyvet jegyez. Többek között jelent meg kötete a kiváló magyar sakkozóról, Portisch Lajosról, de angol nyelvű kiadványokat is publikált. A jelek szerint nemcsak az ütővel és a bábúkkal, hanem a szavakkal is nagyon jól bánik. JL

Solton rendeztek országos gyorstollas versenyt a hétvégén. A járványügyi helyzet többször átírta a forgatókönyvet és rostálta a versenyzői létszámot. Végül hét pályán, 42-en szerepeltek, a Szitakötők Gyorstollas Szakosztály legjobbjai is természetesen ott voltak a megméretésen. A Mix U14 kategóriában Figura Dorka a harmadik helyet szerezte meg jó játékkal, míg ugyanitt a második helyen végzett ifj. Antal Zoltán. Rácz-Fodor Vivien a felnőtt nők között tudott csak indulni, ahol bronzérmet szerzett. A férfi 40+ kategóriában Igás Andor képviselte Halast, és szintén a harmadik helyen végzett. Az open párosban a Pap Flórián és Igás Andor alkotta duó a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel.


2021. DECEMBER 1.

MOZAIK 19

Ismét világítanak majd az adventi ablakok

} Tekintsünk vissza egy évet! Milyen fogadtatása volt a tavalyi kezdeményezésednek? – Amikor elkezdtem az egészet, kicsit döcögősen, az ismerőseimre, barátaimra építve a célom 24 ablak volt. December elsején az első „kinyílt ablak” után volt egy nagyobb jelentkezési hullám, amivel már a 24-nél jóval magasabb résztvevőnél tartottunk. Az összegzés: tavaly 51 ablak „nyílt ki”. Érdekes volt, hogy az intézmények közül csak egy jelentkező volt, a könyvtár. Az ablakdíszítők fejlesztették ki azt a kezdeményezést, hogy lehetőséget adnak a paparazzóknak a személyes találkozásra. Volt, ahol csak beszélgetéssel, volt, ahol teával, esetleg forralt borral, szaloncukorral várták a kíváncsi kutatókat. Ezekből a beszélgetésekből, találkozásokból lettek nagyon jó hangulatú esték. Nagyon tanulságos, pozitív élményt a saját ablakunknál éltem meg egy nyugdíjas társasággal. Sétálva és kerékpárral jöttek és gyönyörködtek az éppen aktuális díszítésben, amikor elcsíptem egy beszélgetést, hogy jó lenne találkozni azzal, aki kitalálta ezt az egészet.

Sikerült beszélgetnünk, és amilyen örömmel és hálával fordultak felém és egymás felé, már megérte! Jó volt megtapasztalni, hogy mennyire jó ismeretlen ismerősöket szerezni és apró dolgokkal a lelkekben maradandót létrehozni. Szóval, ha csak ennyi hozadéka van, akkor már megérte. } Hogy érzed, mennyire sikerült megmozgatni a halasiakat tavaly? – Vidékiként az ismeretségi köröm – mint halasi óvó néni – elég kicsi. Viszont sikerült olyan embereket

FOTÓK: FACEBOOK.COM/ADVENTI ABLAKOK KISKUNHALAS

– Jó volt megtapasztalni, hogy mennyire jó ismeretlen ismerősöket szerezni és apró dolgokkal a lelkekben maradandót létrehozni. Szóval, ha csak ennyi hozadéka van, akkor már megérte – mondta Vargáné Szőke Krisztina, aki egy évvel ezelőtt útjára indította az Adventi ablakok Kiskunhalas elnevezésű kezdeményezést. Az ötlet célba talált, így Krisztina számára nem volt kérdés, hogy idén is belevág a különleges ünnepvárásba. Idén már több mint 70 adventi ablakot kereshetünk meg a városban.

megszólítanom, akik közismertek és a lakosság bizonyos rétegére hatással és bizalommal vannak. Így nyitottak felém és kerestek az ablakokkal kapcsolatban. } Kissé speciális volt a helyzet, mert este 8 óra után kijárási korlátozás volt érvényben. Ez mennyire befolyásolta szerinted az adventi ablakok akciót? – Bizonyosan mondhatom, hogy kihívás volt mindenki részére a 8 órai zárás, viszont mivel mindenki szeretett volna kicsit „szabad” lenni, kimondottan sokan csapódtak véletlen a „paparazzókhoz” és amikor kiderült, milyen jó ez a kezdeményezés, akkor csatlakoztak hozzánk. } Mi a helyzet idén? Mekkora az érdeklődés? – Amikor elindult a mostani felhívás, már az első napokban elértük a 30 főt, jelenleg közelítünk a 70-hez. A tavalyi díszítők kétharmada ebben az évben is díszít és nagyon sok új résztvevő van. Azt érzem, hogy tavaly sokakban volt kétely, hogy biztos van valami huncutság ebben a kezdeményezésben, ami nekik nem jó. Volt olyan üzlet, ahol gyönyörű dekoráció volt a kirakatban, igazából csak egy számot kellett volna kiraknia, de hárított, mert félt valamitől. Viszont már a kezdés előtt sokan kérdezték, hogy, ugye, megint lesz. } Idézzük fel az olvasóknak, hogy mi is a lényege a felhívásodnak. – Tavaly óta kevés dolgon változtattunk, így a Facebook-csoportban utána tud nézni bárki az Adventi ablakok Kiskunhalas címen, ha érdeklik a részletek. Minden nap valahol a városban egy, kettő vagy akár több kidí-

szített ablak világít a jelentkezők között előzetesen kiosztott titkos számok alapján. A díszítő feladata, hogy „felöltöztesse” ablakát és a saját számát jelenítse meg abban észrevehető módon. Amelyik ablak kinyílik, az advent végéig így világítva marad, mert végül szenteste egyszerre fog világítani az összes ablak. Az, hogy melyik nap hol található a sorszámmal ellátott világító ablak, meglepetés! A csoportban mindennap megosztok térképeket és ez alapján az adventi nyomozóknak kell Kiskunhalas utcáin naponta megkeresniük. } Mikor lehet látni az első ablakot? – Az első ablak december elsején nyílik, a játék 24- én fejeződik be. } Lesznek-e különleges helyszínek? – Több érdekes helyszín is várható idén. Pár család már jelezte, hogy szerény szeretetvendégséggel várják majd a kutatókat, de ezen felül városi látványosságokhoz is vezethetnek majd a térképek. Többet erről nem árulhatok el, mert akkor felfedem a titkokat. } Egy éve azt nyilatkoztad, hogy még új vagy Kiskunhalason. Azóta hogy érzed, mennyire váltál halasivá? – Ez nehéz kérdés. Nagyon sok embert volt szerencsém megismerni, alakultak kapcsolatok, barátságok és nemcsak velem, hanem a csoporttagok között is. Ahogy befejeződött a tavalyi program, nagyon sokan írtak, hogy köszönik és hálásak a kezdeményezésért. Szeretek itt lenni, a családom is, szóval elindultunk a halasivá válás útján. Jáger L.


Az előző tanévben nem volt lehetőség, éppen ezért várta minden érintett fokozott izgalommal a végzősök szalagavató bálját A Dékáni-sportcsarnokban először a négy osztály foglalta el a helyét, majd a tizenegyedikesek nevében Tóth

Színes, látványos tekós szalagavató Lili köszöntötte tizenkettedikes diáktársait. – Az érettségit ne akadályként fogjátok fel, hanem mint egy fordulópontot a valódi élet kezdete előtt; mint egy lépcsőt, amire fel kell lépnetek, hogy elindulhassatok életpályáitok felé, amelyet megálmodtatok magatoknak. Döntéseiteknek már életre szóló következményei vannak. Ám nem a szalagavató és nem az érettségi tesz titeket igazán felnőtté – osztotta meg gondolatait. Lili után Téglás László igazgató beszéde következett. – Köszönöm mindenkinek a munkáját, támogatását, bizalmát, ami nélkül nem lehetnénk most így együtt a végzőseink ünnepén. Nagyon megéreztük az elmúlt időszakban, hogy mennyire nem is volt magától értetődő mindez. Becsüljük meg a pillanatot, hisz küldetése szerint örök emlékké nemesedik majd – fogalmazott az intézményvezető. Demjén Ferenc dalát közösen énekelte el az évfolyam. Az ünnepség folytatásában az osztályfőnökök,

Nagy László a 12. d, Molnárné Faragó Melinda a 12. c, Gurály Attila a 12. b és Kun Hajnalka a 12. a osztályfőnöke tűzte fel a szalagokat. Az osztálytáncok során a 12. c kezdte egy zenés időutazással, majd a 12. d a hatvanas éveket varázsolta a csarnokba. Gurály kapitány vezetésével a 12. b tengerészei tapsoltatták meg a közönséget, a 12. a kunnibáljai pedig méltóképpen zárták a táncok sorát. A keringő előtt kis műsorral kedveskedtek a tekós diákok JL a végzősöknek.

RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA

Lepénylesőket kinyitni! Régóta kerestem már egy olyan lepényreceptet, aminek tésztája kellően könnyed és meg lehet tölteni mindenféle finomsággal. Megtaláltam, úgyhogy most gyorsan közzé is teszem. Töltött lepény Hozzávalók: 235 ml víz, 1 kiskanál cukor, 2 kanál olívaolaj, 2 kiskanál só, 470 g liszt, 2 kanál étolaj, 15 g élesztő, valamint bármi, amivel meg szeretnénk tölteni a lepényt. Elkészítés: egy tálba öntöm a langyos vizet, beleszórom a cukrot, 10 gramm lisztet, összekeverem, majd belemorzsolom az élesztőt. Letakarom és várok vele kb. tizenöt percet, amíg az élesztő kellőképp felfut. Hozzáöntöm az olajat, a sót és a 460 gramm lisztet. Összedolgozom, dagasztom, míg kellő állagú tésztát nem kapok. Letakarom és langyos helyen bő egy órán keresztül kelesztem. A megkelt tésztát nyolc egyenlő részre osztom, kis golyókat formálok belőlük és letakarva ismét kelesztem 30 percig. A golyókat lisztezett nyújtódeszkán, tetszőleges méretű köralakra nyújtom, majd

FOTÓ: SZŐRI ATTILA

A járványügyi intézkedések betartása mellett zajlott le a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum szalagavató bálja. A Dékáni-sportcsarnokban az osztálytáncok önfeledtsége és a keringő emelkedettsége tette teljessé a végzősök ünnepét.

2021. DECEMBER 1.

FOTÓK: ANDA PÉTER

20 SZÍNESBEN

forró serpenyőbe teszem és elkezdem sütni. Mikor az egyik fele kissé kezd megsülni, átfordítom. Rápakolom a tölteléket. Én sós-fokhagymás tejföllel kentem meg, feketeerdei sonkát, gombát, paprikás szalámit, lilahagymát és sajtot tettem bele. Félbehajtom, sütöm még pár percig, majd melegen tálalom. Ha egy különleges vacsorával szeretnék meglepni a családtagokat, készítsék el nekik ezt a remek receptet! Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.