XXXVI. évf. 10. szám 2022. március 9.

Page 1

2022. március 9. • XXXVI. évfolyam 10. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


2 MOZAIK

2022. MÁRCIUS 9.

Elindították az idei motoros szezont Huszadik alkalommal várták a halasi és környékbeli motorosokat egy télűző felvonulásra. Szombaton délben ismét sokan pattantak kétkerekű járműre, hogy a hosszú, hideg, téli hónapokat maguk mögött hagyva megkezdjék az idei motoros szezont. A szervezők legnagyobb örömére idén is sokan elfogadták a meghívást. – A motorosok számára a téli hónapok jelentik az év legnehezebb időszakát. Ilyenkor, közösen szeretnénk megünnepelni azt, hogy végre ismét motorra ülhetünk és útnak indulhatunk. Ez a huszadik alkalom, amit megszerveztünk. Annak idején egy kis, halasi baráti társasággal indítottuk útjára ezt a rendezvényt, aztán fokozatosan egyre többen jöttek. Volt, hogy több százan tettük meg a télűző körünket. Azt gondolom, most

sem lehet okunk a panaszra, ha megnézzük, mennyien jöttek el – nyilatkozta Flaisz Róbert főszervező. A csapat tagjai elmotoroztak Tázlárig, majd az olajosok útján visszatértek a város határában lévő motoros szalonhoz. Az urak mellett egyre több hölgy is szeret kilátogatni az ilyen találkozókra. Mint mondják, semmihez sem hasonlítható az érzés, amikor motoron ülhetnek. – Ha motorozásról van szó, akkor

bármikor és bárhol útra kelünk. Ez a lényeg számunkra. Reméljük, hogy most már megérkezik a tavasz, mi most mindent megteszünk annak érdekében, hogy elűzzük a telet. Egyelőre még utas vagyok a motoron, de készülök már nagyon arra, hogy végre én is felpattanhassak a saját motorom nyergébe – árulta el Váczi Gyöngyi. A nap egyik legjobban várt része a kiszebáb meggyújtása volt. Stílusosan, benzinnel locsolták meg a szervezők a telet szimbolizáló szalmabábut. Minden jelenlévő abban bízik, hogy a lángok messzire űzték a zord te-

let, s most már megkezdődhet az igazi motoros szezon. Finom falatokból sem volt hiány. A hagyományoknak megfelelően zsíros kenyér és forró tea volt a menü, amit örömmel fogyasztottak el a fáradt motorosok. Kép-szöveg: Szőri Attila


FÓKUSZBAN 3

2022. MÁRCIUS 9.

Összefogás „Magyar katonákkal és eszközökkel

tesszük a dolgunkat”

Sajtótájékoztatóra és lakossági fórumra érkezett Kiskunhalasra dr. Benkő Tibor szombaton délután. A honvédelmi miniszter Bányai Gábor országgyűlési képviselő meghívására látogatott el városunkba. A fórum fő témája természetesen az Ukrajnában zajló események következménye és hazánkra gyakorolt hatása volt. – A kormány, valamint a Honvédelmi Minisztérium abból kifolyólag, hogy ilyen, a mostanihoz hasonló veszélyhelyzetek alakulhatnak ki, fontosnak tartja, hogy egy honvédelmi haderőfejlesz-

tés-programot hajtsunk végre. Azt szeretnénk, hogy minél többen támogassák ezt a kormányzati célkitűzést. Mai látogatásom során tájékoztatni szeretném a lakosságot a tervezett programról és az aktu-

ális honvédelmi helyzetről – mondta a miniszter. Benkő Tibor kitért arra is, miként érintheti hazánkat az országhatárunkon túl zajló háborús helyzet. – Magyarország tagja a NATOnak, vagyis a legerősebb politikai és katonai szervezetnek. Most azonban nincs szükség arra, hogy a NATO külön katonai erőt csoportosítson át hazánkba a kialakult helyzet miatt. Maximálisan el tudjuk látni a feladatainkat. Az ország keleti felében magyar katonákkal, magyar eszközökkel tesszük a dolgunkat. Katonáink alaposan fel vannak készülve, kiválóan tudják a feladatukat, a lakosságnak semmi oka az aggodalomra. Bár semmi erre utaló jel nincsen, de tételezzük fel, hogy Oroszország úgy dönt, nem akar megállni Ukrajna területén. Akkor másként kell majd gondolkodnunk. Abban az esetben szükségünk lesz egyéb NATO-csapatokra és haderőre – fejtette ki dr. Benkő Tibor. Kép-szöveg: Szőri Attila

Önkormányzati hírek röviden Hitel nélkül Van elfogadott költségvetése Kiskunhalasnak 2022-re. Az erről szóló előterjesztést néhány perc alatt megtárgyalta a jelenlévő 11 képviselő. A felvezetőben Fülöp Róbert polgármester foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat. A városvezető azt már korábban jelezte, hogy több mint 6 milliárdos és szigorú gazdálkodást takar a tervezet. Fülöp Róbert szerint minimalista, visszafogott az idei költségvetés, de az előre eltervezett útépítéseket megvalósítják 2022-ben is. Mint ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén sem vesz fel hitelt a város. A tervezetet végül 10 igen szavazattal, 1 ellenvetéssel fogadta molt be Fülöp Róbert polgármesel a képviselő-testület. ter. Időnként ráfér a frissítés, annál is inkább, mert alapos igénybevéKarbantartás telnek van kitéve nap mint nap. Négy éve használhatják a spor- Jelenleg 14 halasi csapat használtolók a Bundzsák Dezső Sportköz- ja, közel 1000 edzés zajlik évente pont műfüves pályáját. A napokban ezen a játéktéren. Emellett még 150 karbantartás történt a játéktéren, mérkőzésen is koptatják a pályára amely már indokolt volt. A mun- lépő játékosok. A statisztikák szekálatokról a közösségi oldalán szá- rint félezer amatőr és igazolt spor-

FOTÓ: FACEBOOK.COM

Nyolcvankilenc decemberében, amikor Romániában kitört a forradalom, gyűjtés indult az ott élő magyarok megsegítésére. Középiskolás voltam, harmadikos és mi is szerettünk volna ebben részt venni. Pontosan már nem emlékszem, de talán az egyik évfolyamtársunk édesapja volt az egyik sofőrje annak a teherautónak, amely Temesvárra indult. Eltelt több mint harminc év. Most háború miatt kélt el a halasiak segítsége. Láttam a szörnyű képsorokat a határ túloldaláról és a remény képsorait a határ innenső oldaláról. Aztán libabőrös karral hallgattam Liliána szavait Ván Évinél. Záporoztak a könnyei és Évi, valamint Kamilla ölelése, vigasztalása nyomán már egy kis mosoly is felszabadult az arcán. Ő családja révén részese a borzalomnak. Azt mondta, lassan harminc éve él itt, de a szíve odaát maradt. Nála hitelesebben senki sem tudta tolmácsolni azokat az érzelmeket, amelyeket egy ilyen helyzet kelt. A szemén látszott, valóban hálás nekünk, halasiaknak, akik segítenek hazájának. Mozdult a szegény, a gazdag, a bal és a jobb, a kicsi és a nagy. A cél közös volt, mindenki segíteni akart. Koalícióra lépett mindenki a jó ügy érdekében. Nem azt nézték, ki honnan és esetleg hová, hanem azt, hogy miért. Mindig így kellene. Ha már az összefogásnál tartunk, erre jó példát szolgáltatott a 48. Rákóczi Kupa. Halas egyik legpatinásabb sportrendezvénye megint ös�szehozta az oldalakat. Megint összehozta az iskolákat, a diákokat. A generációk szenvedélyét, ahogy a kupa szlogenje is mondja. Eltűntek a szintek, az életkorok. Itt is közös volt a cél. Ezzel együtt teljes az ös�szefogás összefoglalása. Jáger Levente

toló mozog rajta rendszeresen. A pálya megépítése vállalkozói társasági adóból, városi segítséggel valósulhatott meg. Egészségügyi díj Megjelent a felhívás, várják a jelöléseket a Kiskunhalas Város Egészségügyi Ellátásáért díjra. Évente három személy kaphat ilyen kitüntetést. A jelöléseket április 1-jéig lehet benyújtani a polgármesternek. A díjak átadásának időpontja minden évben a Semmelweis Ignác születésnapja alkalmából rendezett ünnepség. Azok részesülhetnek ilyen elismerésben, akik tevékenységükkel hozzájárultak a helyi egészségügyi ellátás színvonalának emeléséhez, valamint az egészségügy területén példamutatóan eredményes tevékenységet végeznek és munkájukkal, emberi magatartásukkal kivívták környezetük megbecsülését. A javaslati lap már elérhető a www.kiskunhalas. hu oldalon. jáger


Újabb kapcsolati erőszak végződött a rendőrségen, ahonnan szinte egyenes út vezet majd a bíróságra is. Egy férfi 2020 végétől 2021 júniusáig együtt élt a sértettel egy Kiskunhalas környéki tanyán. Ittas állapotban azonban rendszeresen bántalmazta az as�szonyt: tenyérrel, ököllel ütötte, de volt, hogy lefejelte. Emiatt az élettársi kapcsolatuk tavaly nyáron véget ért, és a sértett először a lányához, majd albérletbe költözött. Tavaly július 19-én késő este a férfi ittasan megjelent volt élettársa albérleténél, ahol a zárt kapun átugorva, az ajtót benyomva a lakásba is bejutott. Ott először szidta, majd testszerte ököllel addig ütlegelte az asszonyt, míg eszméletét nem veszítette. A vádlott ezután a többszörös bordatörést szenvedett, vérző sérültet magára hagyta és elmenekült. Az ügyészség a férfit súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz döntést – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Rátámadt

Egy jánoshalmi családi ház udvarára mászott be egy ismeretlen tettes. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi ezután betörte a ház ajtaját, ahol az ott élő időskorútól pénzt követelt, majd a földre lökte. Miután a házban végzett kutatás során nem talált semmit, elment az ingatlanból. A szépkorú azonnal bejelentette a bűncselekményt a rendőrségen, így forrónyomon indult meg az elkövető felkutatása. A jánoshalmi rendőrök a személyleírásnak köszönhetően a településen elfogták a rabláskísérlettel gyanúsítható 28 éves helyi lakost. Kiderült, van még a rovásán. A nyomozás során nyilvánvalóvá vált az is, hogy a férfi még az első bűncselekmény estéjén unokatestvérétől is ellopott hozzávetőleg 17 ezer forintot. A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették a férfit. A nyomozási bíró lapzártánk idején dönt a gyanúsított letartóztatásáról. jel

Visszaélt a védettségi igazolással a háziorvos

Pénzért lehetett védettségi igazoláshoz hozzájutni oltás nélkül is egy jánoshalmi háziorvosi rendelőben a rendőrség alapos gyanúja szerint. Az ügyben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot és az ottani nyomozók vettek részt abban az akcióban, amelyet a doktornő és az asszisztense elfogása okán szerveztek. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói Jánoshalmán fogták el azt az orvost és asszisztensét, akiket védettségi igazolással való visszaéléssel, valamint vesztegetés elfogadásával

gyanúsítanak. A nyomozás adatai szerint a doktornő, valamint as�szisztense az elmúlt egy évben közel 2700 oltást rögzített az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisába. A police.hu közleménye kitért arra, hogy számos

esetben pénzért cserébe olyan embereket is védettségi igazolványhoz juttattak, akik valójában nem kaptak koronavírus elleni védőoltást. A háziorvos személyesen fogadta a jelentkezőket a rendelőjében, az asszisztense pedig beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra. Mindkét nő lakásán, illetve a rendelőben is kutatást tartottak a nyomozók, amely során több mint 3 millió forintot, 1000 eurót, regisztrációs nyilatkozatokat, oltási igazolásokat, oltóanyag-ampullákat, telefonokat és laptopokat, valamint két gépkocsit foglaltak le. A rendőrök mindkettőjüket előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az orvost őrizetbe vették – tudtuk meg. A bűncselekménnyel ös�szefüggésben a rendőrök további 10 pácienst, akik anyagi ellenszolgáltatásért oltás nélkül jutottak védettségi igazoláshoz, gyanúsítottként hallgattak ki. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség lapzártánk idején kezdeményezte a doktornő JL letartóztatását.

Az őztetem és a részeg sofőr esete Egy őztetemmel a csomagtartójában bukott le egy ittas sofőr Kiskunhalason még tavaly novemberben. Később kiderült, hogy a férfinek nem ez volt az első alkalma, amikor részegen vezetett. Ráadásul egyszer a rendőrök elől menekülni kényszerült, ám kifogyott az üzemanyag az autójából, így akkor is elkapták. A most összegzett bűn- ez volt az egyetlen rossz döntése az éjlajstroma kiegészült még egy ká- szaka folyamán. Kiderült, hogy el van bítószer-fogyasztással is. tiltva a járművezetéstől, valamint felmerült az ittasság gyanúja is. A férfit Egy 36 éves kiskunmajsai férfit állí- mintavételre előállították, őrizetbe vettottak meg a rendőrök tavaly novem- ték és előterjesztést tettek a letartóztaber 23-án éjszaka, amint személya- tására. A szakértői vélemények alapján utóval közlekedett Kiskunhalason, a bebizonyosodott, hogy valóban ittasan Harangos téren. A jármű átvizsgálása- vezetett, valamint fény derült rá, hogy kor egy őztetemet találtak a kocsiban a kábítószert is fogyasztott. A gyanúrendőrök. A sofőr elmondása szerint sítottnak korábban is számtalanszor még az igazoltatás előtt elütötte az ál- meggyűlt a baja a jogkövető magatarlatot, ami a helyszínen elpusztult. Ez- tással: több alkalommal vezetett eltiltután az autóba dobta a tetemet, hogy va vagy ittasan, így rövid idő alatt hos�ellopja azt. A sofőrnek azonban nem szú bűnlajstromra tett szert. Az egyik

FOTÓ: POLICE.HU

Bántalmazás

2022. MÁRCIUS 9.

ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓ

4 KÉK HÍREK

esetben figyelmen kívül hagyta a rendőrök jelzését, és menekülni kezdett. Azonban kifogyott a kocsiból az üzemanyag, így az megállt alatta. A helyszínen alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott, ekkor is el volt tiltva a vezetéstől, valamint kiderült, hogy a járműre másik rendszámot tett. A jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben nyolc közlekedésrendészeti bűncselekmény miatt folytattak nyomozást, amit a napokban befejeztek a rendőrök, és vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az illetékes ügyészségre. Jáger


2022. MÁRCIUS 9.

Az Ukrajnából menekülők is számíthatnak a halasiakra foglaltak el a dobozok, zsákok. Liliána köszöni Évánál futottunk össze Zenkova Liliánával, aki a kilencvenes évek elején jött Magyarországra, majd Kiskunhalason kezdett új életet. – Nem tudom eléggé kifejezni a hálámat. Rokonaim, családom még kint van, szinte minden órában olvasom a friss híreket. Nagyon aggódom miattuk, amikor csak tudunk, beszélünk. Köszönöm minden halasinak a segítséget! Remélem, hogy nemsokára béke lesz, mert így nagyon sokan meg fognak halni – mondta könnyes FOTÓ: JÁGER LEVENTE

Becslések szerint több mint 15 tonnányi adomány gyűlt ös�sze az Ukrajnából menekülők részére, akik kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat. Kiskunhalas és a kistérség több települése összefogásának köszönhetően példás gyorsasággal sikerült mobilizálni az ipari mennyiségű konzervet, tartós élelmiszert, ruhaneműt, tisztálkodószert és meleg takarót. Nemcsak magánszemélyek, hanem vállalkozások, intézmények is tettek felajánlásokat, volt, aki a pakolásban segített. Kuris István László alpolgármester személyesen és a közösségi oldalon keresztül mondott köszönetet minden közreműködőnek.

ADOMÁNY 5

FOTÓ: VERCZ ANDRÁS

FOTÓ: JÁGER LEVENTE

szállítókapacitás, azonnal felajánlott a legmegfelelőbb helyekre a halasi és térségbeli települések adományaegy teherautót. it – fogalmazott közösségi oldalán az alpolgármester. Irány Záhony Szombaton reggel kelt útra az első Úgy volt, ha lehetőség van rá, akkonvoj, amely négy kisbuszból és két kor Kiskunhalas akár kész új otthont kisteherautóból állt. A célállomás Zá- teremteni a menekülőknek. Húsz honyban és Tuzsérban volt. embernek alakítottak ki szálláshe– Egy lelki élményekben és össze- lyet, ám végül nem érkezett senki a fogásban gazdag hetet zártunk Zá- városba. honyban. A tuzséri Karitász vezető- – Nem volt most olyan magyar ajje folyamatosan kapcsolatban volt kú polgár, aki eljött volna velünk. velünk és szervezte a legmegfele- Egyébként egyre kevesebb a magyar lőbb úti célt. Az adományokat alig ajkú, aki átjön a határon. A lehető10 perc után már szállították is to- séget a görögkatolikus lelkész fejben vább, elsőként az élelmiszert és a ba- tartja, és ha úgy alakul, jelentkezni Liliána nagyon hálás a halasiaknak baholmikat. Egy nagyszerű csapat- fognak – tudtuk meg lapzártánk ideÖsszefogás szemmel Liliána, aki tisztálkodósze- tal találkozhattunk, amelyik segíti a jén Kuris István Lászlótól. Kiskunhamenekülteket. Záhony polgármeste- las mellett Kisszállás, Tompa, Hajós Kiskunhalas megint megmutatta, reket adott a transzporthoz. re és a görögkatolikus parókus há- és Kunbaja is kivette részét a jótéha baj van, pillanatokon belül olyan lás mindenkinek. Mindketten segí- konysági akcióból. erők fognak össze, amely azonna- Ipari mennyiség Jáger Levente li segítséget jelent. Egy hét alatt több Több halasi intézményben is zajlott a tettek a lepakolásban és irányítják mint 15 tonnányi adomány gyűlt ös�- gyűjtés. Az akciót Kuris István László sze a halasi városháza felhívásának alpolgármester koordinálta. A városnyomán. Szinte elsők között csatlako- házán először csak egy helyen kezdték zott a kezdeményezéshez Ván Éva el fogadni a pakkokat, amely rövid idő szépségszalonja. alatt megtelt. Végül több iroda kel– Amikor olvastam a felhívást lett a tároláshoz. Tartós élelmiszera közösségi oldalon, egyből azon ből, női és gyermekruhából, üdítőből, gondolkodtam, hogy tudnánk se- meleg takaróból, játékból is jelentős gíteni. Mivel a vendégeink között mennyiség jött össze. Voltak olyanok, vannak olyanok, akiknek szemé- akik kétkezi munkájukat ajánlották lyes érintettsége is van a háborús fel. A szortírozásban és a pakolásban helyzetben, meghirdettük mi is a is számtalan önkéntes segített. Voltak gyűjtést. Látjátok, magunk sem hit- felajánlások, amelyek a szállításra votük volna, hogy ennyi adomány jön natkoztak. A Szilády RFC például kisössze – mutatott körbe a szalonban buszt biztosított. Egy vállalkozó, miÉva, ahol két szobányi helyiséget kor megtudta, hogy nem elegendő a


6 MOZAIK

2022. MÁRCIUS 9.

Összefogtak a bibós diákok is érkeznek menekültek, úgy döntöttünk, rajtuk szeretnénk kicsit segíteni. Büszke vagyok arra, hogy ilyen sok embert sikerült bevonnunk a kezdeményezésünkbe – nyilatkozta Ercsi Dániel, a gyűjtés főszervezője. A pakkok szétválogatása a beérkezést követően szinte azonnal megtörtént. A Vöröskereszt helyi képviselőinek segítségével juttatják majd el a rászorulóknak a felajánlott dolgokat. Ottjártunkkor is folyamatosan érkeztek csomagok a gyűjtőhelyre. Az ado-

Az Ukrajna területén zajló háború miatt sokan kénytelenek elhagyni otthonaikat és ideiglenesen vagy hosszabb távon Magyarországon maradni. A tervek szerint néhány napon belül Kiskunhalasra és a környező településekre is érkezhetnek menekültcsaládok. Nekik szerveztek gyűjtést a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákjai. Nemcsak a felnőtt lakosságot, hanem a halasi diákokat is adománygyűjtésre sarkallta az ukrajnai háborús helyzet. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium végzősei egy héten keresztül várták a rászorulóknak szánt tartós élelmisze-

reket, tisztálkodási szereket. – Mint mindannyian tudjuk, Ukrajna területén egy háború zajlik jelenleg. Sok civil kénytelen Magyarországra menekülni, és mivel Halasra, valamint a környező településekre

mányozók között volt Jáger Tekla is. – Engem a szüleim mindig úgy neveltek, hogy hovatartozástól függetlenül segítsek embertársaimon. Számomra mindig is nagyobb öröm volt adni, mint kapni, így egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy csatlakozom Ercsi Daniék kezdeményezéséhez. Sokak számára motiváló lehet, ha látják, hogy iskolatársaik, osztálytársaik adakoznak, az pedig, hogy összefogunk egy közös cél érdekében, sokkal közelebb hozza egymáshoz a bibós diákokat – mondta Tekla. Kép-szöveg: Szőri Attila


KULTÚRA 7

2022. MÁRCIUS 9.

„Isten ismerősnek jelölt” Ezzel az elsőre talán meglepő felütéssel alapozták meg a második alkalommal életre hívott Kult Night rendezvényt. A szervezők ezúttal is olyan alkotóknak, amatőr művészeknek kínáltak bemutatkozási lehetőséget, akik korábban még soha vagy csak nagyon ritkán álltak közönség elé.

Kucskár Kamilla Színültig megtelt érdeklődőkkel a múlt hétvégén az Irish Pub szórakozóhely, ott rendezték ugyanis a Kult Night 2.0 fantázianéven futó programot. Az előző rendezvényhez képest, merőben új tematikát választottak a szervezők. Kohi-Pál Eszter – A célunk semmit sem változott az előző alkalom óta. Szeretnénk egy nek, ahol bátran megmutathatják maolyan teret biztosítani helyi művészek- gukat, illetve az alkotásaikat. Mai alkalmunk felütése az „Isten ismerősnek jelölt” mondat. Ebből talán már sejthető, hogy egy keresztény estet állítottunk össze ezúttal. Fontos, hogy kiszakadván a megszokott terekből, a templomok falain kívülre helyezzük azokat a keresztény értékeket, amikből ma este bárki részesülhet, aki ellátogat hozzánk – mondta Kohi Habib főszervező. A bemutatkozó alkotók között volt FoSárközi Józsefné Babika

dor Ildikó is, aki verseit mutatta meg az est vendégeinek. Nem titkolta, hogy mostanában nagyon sokszor elérzékenyül. A beszélgetés során is könnyek szöktek a szemébe, miközben arról mesélt, hogyan születnek költeményei. – Barátaim, rokonaim közül is vannak sokan, akik nem tudták eddig, hogy én verseket írok. Már gyermekkoromtól kezdve közel állnak hozzám a

Fodor Ildikó versek. Szerettem olvasni őket és szívesen meg is tanultam a kedvenceimet. A református gyülekezetnek van egy alkotóműhelye. Oda szoktam eljárni, sok versem született meg ott az engem ért hatások után – árulta el Ildikó. Kép-szöveg: Szőri Attila

Sebestyén Mónika és Kádár Szilárd

Írj, olvass, játssz! Ez a címe annak a rendhagyó irodalomórának, amit Kiskunhalasra is elhozott Tallér Edina író és Gerner Csaba színművész. A háromszor 45 perces foglalkozások keretében a Dékáni Árpád Technikum diákjai kaphattak hasznos információkat arra vonatkozóan, miként kerülhetnek közelebb az irodalmi művekhez, különféle művészeti ágakhoz, miközben még jól is tudnak szórakozni. – Ez a programunk az Írj, olvass, játssz! címet viseli. Középiskolásoknak találtuk ki, célunk pedig az volt, hogy a gyerekekkel együtt találjunk rá arra, hogy a művészet (legyen az irodalom, képzőművé-

szet vagy zene) mennyire fontos ahhoz, hogy jól éljünk. Fontos, hogy megtapasztalják ezt nemcsak, mint befogadó, hanem, mint alkotó is. Amikor ide készültünk, akkor nagyon izgultunk azon, hogy vajon a

mai fiataloknak lesz-e elég nyitottságuk arra, amivel mi készültünk. De örömmel tapasztaltam, hogy bár már korban elég messze vagyunk a tizenévesektől, mégis meghatódva mondhatom, hogy csodálatos élményekkel gazdagodtunk a nap folyamán. Három csoporttal dolgoztunk együtt, minden diák nagyon nyitott volt felénk, bátran elmondták gondolataikat nekünk – tudtuk meg Tallér Edinától. Mint elhangzott, a hagyományos ok-

tatási órák mellett szükség van az ilyen egyedi hangvételű programokra is. – Kis részleteket hallgathattunk meg Edina művéből, majd pedig csoportos munka keretében beszélgettünk a hallottakról. Az tetszett ebben, hogy saját magunkhoz is közelebb kerülhettünk a foglalkozás során. Ez egy önismereti tréningnek is felfogható, szívesen részt vennék máskor is hasonló órákon – mondta Hirkó Jázmin diák. Kép-szöveg: Szőri Attila


8 MAGAZIN Első alkalommal volt nagyszabású szabadtéri télbúcsúztatás Balotaszálláson. Az ötlet két barátnőé volt, akik elmondásuk szerint szinte mindenhova együtt mennek. Lehőcz Adrienn és Fekete Fanni vállalta magára a főszervezői teendőket a Balotai Fiatalok Köre képviseletében. A február 26-i esemény támogatásra talált a helyiek között. Először volt ilyen, de terveik szerint lesz folytatása az elkövetkezendő időkben.

2022. MÁRCIUS 9.

Jelmezes eseménnyel űzték el a telet a balotaiak A polgármesteri hivatal szomszédságában beszélgettünk vele. – Bízunk benne, hogy hagyományteremtő program lesz. Ez az idei év első rendezvénye. A hideg és a járvány miatt nem nagyon találkoztak eddig az emberek. Könyvtári közegben már dolgozott együtt a csapat, onnan nőtte ki magát, így alakult meg a Balotai Fiatalok Köre. A művelődési házon kívül más civil szervezetek is részt vettek az esemény megvalósításában. Csatlakozott a helyi nyugdíjas klub, a polgárőrség, a Balotaszállási Citerazenekar és a

A település apraja-nagyja részt vett a télbúcsúztató eseményen. Balotaszállás maskarás télűzéssel készült az évszakváltásra, bízva abban, hogy jó idővel érkezik a tavasz. – Ez az első alkalom, amit Pinczés Blankával létrehoz„Bízunk benne, hogy tunk. Az motivált minket, hogy hagyományteremtő csoportban, baráti társaságban program lesz.” legyünk. Reméljük, hogy a falura is hatással van ez az esemény – mondta Lehőcz Adrienn. – A ruhákat saját magunkra – Négy-öt utcán körbesétálunk a alakítottuk, színessé tettük. Céfaluban, és invitáljuk az embere- lunk volt összehozni a falu lakosaket, hogy csatlakozzanak hozzánk it. Összefogtak a jó barátok, elin-

dultunk, hangkeltéssel vonultunk – vázolta Adrienn. Szerették volna, hogy a koronavírus-járvány után ki tudjanak mozdulni az emberek beszélgetni. Remélték, hogy sokan eljönnek, velük tartanak. A starthoz időközben a lányok által már említett Pinczés Blanka, a helyi művelődési ház és könyvtár vezetője is megérkezett. – vette át a szót barátnője, Fekete Fanni. – Utunkra magunkkal vittük Lidit, a kiszebábot. A végén elégettük a gondokkal és a rossz emlékekkel – tette hozzá. Az előkészítő munkák sokkal hamarabb elkezdődtek. Szükség is volt erre, mert a civil öltözetet jelmezekre cserélték a felvonulás résztvevői. – A jelmezeket Blanka nénitől kaptuk, plusz otthoni szerzemények jöttek még hozzá saját kreativitással, lánccal, tollal, cipővel, krepp papírral – tájékoztatott Fanni.

Balotai Civilek Esélyeiért Alapítvány – ismertette Pinczés Blanka elnök. – Rendszeresen támogatunk közösségi rendezvényeket. Szülők, önkéntes segítők is a kezdeményezés mellé álltak támogatással, munkával – fűzte hozzá. – A jelmezes télűzést nagyon nagy örömmel fogadtuk, mint minden közösségi megmozdulást – fogalmazott Huszta István polgármester. – Ezt a rendezvényt a legfiatalabb civil szerveződés hozta létre, és a lakosság jól fogadta. Mindenki várta már a tél végét, most a legaktuálisabb búcsúztatni. Köszönet jár közművelődési vezetőnknek, Pinczés Blankának, aki összetartja a közép- és főiskolásokból álló ifjúsági csapatot. A télűző eseménynek szó szerint a fénypontja volt a kiszebáb elégetése. Ez azokkal a cédulákkal együtt történt, amire a negatívumokat írták fel, amiktől szabadulnának. – Főleg a COVID-ot szeretném,


2022. MÁRCIUS 9. Énekek és táncok segítették a farsangi népszokások felidézését. A helyszínen az est folyamán a Balotaszállási Citerazenekar gondoskodott a jó hangulatról. Másik településre voltak hivatalosak, a fellépésre azonban saját falujukban került sor február 26-án. – Kunfehértón elmaradt a disznótoros rendezvény, ahol játszottunk volna. Az idei első fellépésünk így Balotaszálláson valósult meg lelkesítve a csapatot. Nép-

MAGAZIN 9 dalcsokorral készültünk a Kárpát-medencéből válogatva a műsorunk repertoárját – mondta Oláh György zenekarvezető. – Idén 53 éves az együttes, visszük tovább a hagyományokat a fiatalokkal. Katonadalokat, nótákat is hoztunk, amiket kérésre előadtunk. Ezúton is köszönjük az önkormányzat és a lelkes támogatók hozzájárulását a Balotaszállási Citerazenekar működéséhez. Kép-szöveg: Pál László

ha eltűnne végérvényesen. Persze azt is várom, hogy a telet felváltsa a tavasz – tudtuk meg a település vezetőjétől az iskola melletti parkban, ahol szorgos kezek arról is gondoskodtak, hogy a vendégek ne legyenek se éhesek, se szomjasak. – Én szilvalekvárral ízesített fánkot készítettem a rendezvényre – mondta Vincze Béláné. – Az asszonyokkal zsíros kenyeret, teát, forralt bort, pálinkát kínáltunk a jelenlevőknek. Próbáltunk továbbá összeállítani egy műsort.

Peti óriási nagy kedvence a Ponyvaregény Szereti a jó filmeket, a tartalmas könyveket és a humort. Elek Péter a Dumaszínház társulatának tagja, a Showder Klub fellépője. Kiskunhalason, a Tiszti Klubban találkozhatott vele a közönség nemrég. Kiss Ádám Világvégre című előadásának egyszemélyes előzenekara, műsorvezetője, konferansziéja volt. Megkérdeztük tőle, készül-e ezen kívül még nagyobb lélegzetű előadásra is a közönség örömére. – Igen, Janklovics Péterrel van egy közös estünk, a Zenebu@ik. Zenés, táncos őrjöngés és szuperprodukció, amiben énekelek, gitározok, rappelek angolra lefordítva magyar dalszövegeket, amiket a nézők bekiabálnak. Nagyon látványos, összetett, sokat kivesz belőlem. Áprilisban leadja a tévé – tudtuk meg Elek Pétertől.

A zenetörténeti stand up sok muzsikával kerül színpadra az őskortól napjainkig vezetve a témákat. A különleges, rendhagyó előadást a következőképpen ajánlják a fellépők. Belegondoltak már abba, hogy a zene mennyire meghatározó az életünkben? Hogy milyen sok helyen és mennyi élethelyzetben hallgatunk ze-

nét? Hogy hogyan születtek a legprimitívebb slágerek? Vagy éppen a legösszetettebb zeneművek? Hogy vajon mi ihlette a Bulibáró, Jódli dili vagy éppen Bahama mama megszületését? Felmerült önökben valaha, mi késztette az ősembert kántálásra, és hogy hogyan jutottunk el a csontfurulyától Mozarton keresztül az 1-bites technóig? Mikor is kezdődött a lejtmenet? Hogyan jutottunk el Bereményi Géza és Cseh Tamás Antoine és Desiré-jétől „Kutyám alatt a pénzem falamon Tony Montana”-ig? Hogy hogyan lehet elég 18 nagylemezre és egy egész életműre 3 akkord? Ha eddig nem tették, ne törjék ezen a fejüket, mi már a mélyére ástunk, és minket is megviselt, amit találtunk. Ez a Zenebuzik, újdonságok, régiségek, aktualitások, antikvitások zeneközelben. – A másik fő projekt meg önálló lesz majd ősszel, ha minden igaz. Erre készülök, egyelőre fejben csak – tájékoztatott Elek Péter. A humorista előadásaiban gyakran beszél a nők lelkivilágáról és a történelemről. Érdeklődésünkre a filmek is fókuszba kerültek. A téma apropóját az adta, hogy legutóbb egy kamu szoborral fotózkodott Halason, a Városi Filmszínház kulisszái mögött. Kíváncsiak voltunk, milyen alkotásokat néz.

– A Kontroll a kedvenc magyar filmem ever, a külföldiek közül pedig az Amerikai szépség. A gengszterfilmeket, a vadnyugatos produkciókat szeretem nagyon. A Ponyvaregény óriási nagy kedvencem. Dokumentumfilmeket is nagy mennyiségben nézek, főleg a második világháborús témában. Legutóbb Hermann Göring életét és munkásságát láttam. Ilyen könyveket is olvasok, történelmi témájú köteteket. Ha eszembe jut bármi, akkor a Wikipédián azonnal utánanézek, és behabzsolom az információkat. Kép-szöveg: Pál László


10 MAGAZIN

2022. MÁRCIUS 9. Kiss Ádám:

Szórakoztatásra készen állok

Világvégre című előadásával vendégszerepelt Kiskunhalason, a Tiszti Klubban a közelmúltban Kiss Ádám. A népszerű humoristát, ahogy előző látogatásai alkalmával, úgy most is telt ház fogadta. Közéletről és közérzetről beszélgettünk vele. } A Világvégre című előadással tértél vissza. Ez már utal a felszabadulásra? – Nem tudott időben elindulni az előadás a vírushelyzet miatt. A címmel arra akartam utalni, hogy végre világ van, aztán még mindig nincs, még mindig nincs, még mindig nincs… Tavaly májusban tudtuk elkezdeni a turnét. Az előadás picit reflektál arra, hogy újra itt vagyok, meg picit arra is, hogy majdnem világvége lett. } Milyen témákat sűrítettél még bele a víruson kívül? – A vírustémát csak érintem. Nem arról szól, csak megkapargatjuk a felszínt. Herótom van ettől, meg gondolom, a nézőknek is, nem egy Rusvai-előadás ez. A humorista arról beszél, ami körbeveszi. Most ez vett minket körbe, és nyilván le kell reagálni. Ezen túlmenően a közélettel foglalkozom politikusoktól celebekig. Téma a családom, a mikrokörnyezetem. Arról is beszélek, hogy a második gyermekem megszületett. } Az utóbbi időben viszont nagyon beindult az élet. Tegnap Csongrádon voltál, ma Kiskunhalason vagy, holnap Abonyban leszel. Hogyan bírod a rengeteg utazást? Mivel töltitek ilyenkor az időt? – Már nagyon hiányoznak a gyermekeim. Pont erről beszélgettünk

tíz perce, hogy már három napja nem voltam otthon. Turnéban vagyunk a Dumaszínházzal. } Nem is mentek haza egyáltalán? – Nem. Abony után, éjszaka megyünk haza. Délután érkeztünk Kiskunhalasra. A Sóstó Csárdában halászlét ettünk, nagyon jó volt, innen üdvözöljük őket. Aztán még kértünk rántott húst sült krumplival, uborkasalátával. } Február 7-én volt a 37. születésnapod. Hogyan telt? – Nagyon beteg lettem. Mentem volna a Partizánba Gulyás Marcihoz, és mellette még csomó dolgomat le kellett mondani. Volt már vidámabb szülinapom is, benyeltem valami vírust, de már itt vagyok, meggyógyultam. Szórakoztatásra készen állok. } Telt ház vár a Tiszti Klubban. – Nem olyan nagy terem ez, de így is szép eredmény. } Nagyon szeretnek téged Kiskunhalason, az előző alkalmak is megmutatták. – Örülök neki. Én is szeretem őket. } Úgy tudom, gyűjtöd a legókat. Ezek vitrinbe kerülnek, vagy játékként is használatosak? – Van pár valóban, de nem gyűjtöm őket. Felméri Péternek van sok legója. Én a Jordan cipőket gyűjtöm. A felnőttlegó nálunk fent van a polcon, hogy ne szedje szét a kisfiam. A gyereklegókat meg lényegében hólapáttal kell este összeszedni, már olyan eszeveszett mennyiség van. Én a kosaras cipőket gyűjtöm húsz éve, azok vannak nekem vitrinben otthon. } Nem is veszed fel őket? – Van, amelyiket nem, vagy elhozom egy dobozban, felveszem egy színpadon, és hazaviszem. Utcára nem használom. } Mit szoktatok közösen játszani a gyerekekkel? – A fiam is egyéves már, a pandémia közepén született. Még Elek Peti is szokott játszani cuki szellemi vezetőnkkel, Leókával. Birkózunk, kergetőzünk, mesét olvasunk, vagy rajzolunk. A kislányom pedig már öt és fél éves, táncos-komikus, vele bármit is lehet játszani. Kép-szöveg: Pál László


2022. MÁRCIUS 9.

BORÁSZAT 11

Dr. Lőrincz György:

Eger nagyon-nagyon különleges borvidék

Illusztris vendég látogatott el február végén a Halasi Borklubba. Dr. Lőrincz Györgyöt 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2008-ban a Borászok borásza, 2009-ben az Év Bortermelője lett, 2013-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2014-2016 között kétszer egymás után, nem csak egy magazintól megkapta az Év Borászata/Pincészete címet, 2016-ban pedig Magyar Bor Nagydíjban részesült. Nemcsak hazai, hanem nemzetközi sikereket is szerzett, többek között az Év Emberének választották Lengyelországban. Dr. Lőrincz György lapunknak adott interjújában értékelte a tavalyi termést,beszélt közösségi vállalásairól és a sport is szóba került.

aránya szám szerint a fehér- és a kékszőlőt tekintve, ellenben jóval több vörösbort vásárolnak tőlünk. Nagyon-nagyon érdekel mind a kettő egri bor. Az elmúlt húsz év, ami alatt foglalkoztunk ezzel, erre irányult, hogy megismerjük a fajtákat, a lehetőségeinket. } Nem a család nevét viseli a borászat. Miért történt ez a váltás? } Vörös- vagy fehérboros Eger? Megoszlanak a vélemények… – Eger nagyon-nagyon különleges borvidék, lélegzetelállító. Ha az adottságokat nézzük, akkor hihetetlen izgalmas fehérborokat lehet termelni Egerben. Ugyanakkor jellemző az is, hogy a hagyományban mennyire jellemző a vörösbor. Úgy gondolom, olyan kivételes borvidék a Kárpát-medencében, ami mind a két műfajt nagyon magas szinten tudja művelni és nagyon egyedi borokat tud adni ezáltal. } Melyik szőlőfajtából van több a birtokukon? – Nekünk fele-fele a szőlőfajták

Dr. Lőrincz György és Séllyei András szervező a Halasi Borklubban – Egy gyönyörű hölgy nevét viseli. A feleségem Andrea. } Akkor mégis családi a név. – Mégis családi név, így van (mosolyog), St. Andrea. Nagyon-nagyon érzékeny dolog a bortermelés. Úgy gondolom, az ilyen érzelmi töltetű üzenetek is fontosak, legalábbis az én részemről. } Melyik lett a legjobb bor a tavalyi termésből? – Sejteni lehet. Nagyon érdekes, hogy most is hihetetlenül finom a Furmint a Nagy-Eged hegy dűlőből. Ugyanakkor a vörösbora is rendkí-

vüli a Kékfrankossal. Nagyon-nagyon izgalmas évjáraton vagyunk túl. Szerintem nagyon gazdagok a borok. Érett gyümölcsöket szüreteltünk, magasabb egy kicsit az alkoholtartalom. A savtartalom is emelkedettebb az átlaghoz, a megszokott évjáratokhoz képest. } Kiskunhalason harmadik éve működik a borklub. Milyen gyakran tud elvállalni ehhez hasonló felkéréseket, borkóstolókat? – Igyekszem beosztani, egy-kéthavonta elmegyek. Nyilván nagy öröm az, ha meghívják az embert, és érdeklődnek a borai iránt. Nagyon szeretném teljesíteni mindenkinek a vágyát, nem mindig sikerül. A böjti időszakban viszont már nem szeretek elmenni sehova. Vannak ilyen időszakok, amelyeket tiszteletben akarok tartani. } Milyen közösségi szerepvállalása van még a borászat mellett? – Sok egyesületben dolgozom, vagy legalábbis szeretnék segíteni, az Egri Borút Egyesületben is. Van teendőm. Az egri görögkatolikus szervezet elnökségében is vannak feladataim. } Élete része volt a versenysport, a vízilabda. Mit sportol mostanában? – Köszönöm a kérdést (mosolyog). Már nem sportolok semmit, ugyanakkor néha zarándokolok. Járok, gyalogolok, ezek szoktak kikapcsolni, szeretném gyakrabban. Egy cégvezetőnek kicsit jobban oda kéne figyelni, hogy beossza az erejét, és még nagyobb bizalmat adjon a kollégáinak, munkatársainak. Ezen dolgozom mostanában. Kép-szöveg: Pál László


12 HIRDETÉS

Kiskunhalasi telephelyünkre keresünk hulladékgyűjtő gépjárművezetőt, rakodó segédmunkást, gépkezelő munkatársat. Gépjárművezető betöltéséhez szükséges feltételek: C kategóriás jogosítvány, GKI kártya, PÁV. Rakodó segédmunkás betöltéséhez szükséges feltételek: általános iskolai végzettség. Gépkezelő betöltéséhez szükséges feltételek: nehézgépkezelői jogosítvány és gépkezelői gyakorlat. Telephely: Kiskunhalas Tel.: 06 20/328-42-33 A-12 A Csali Hungária Kft. műszaki tapasztalattal rendelkező karbantartó, lakatos szakembert keres. Bejárás biztosított, munkaidő 7-16-ig, munkabér megegyezés szerint. Várjuk jelentkezését. Tel.: 06 20/289-98-21 A-111 A Csali Hungária Kft. segédmunkásokat keres telepi munkára. Gépkezelői tapasztalat előny. Bejárás biztosított, munkaidő 7-16-ig, munkabér megegyezés szerint. Várjuk jelentkezését. Tel.: 06 20/289-98-21 A-112 A Biropharma Kft. kunfehértói üzemébe betanított gépkezelő munkatársat keres 3 műszakos munkarendben (H-P, 8 óra/ műszak). Kunfehértói vagy jánoshalmi lakóhely előnyt jelent. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal az office.biropharma@ biropharma.com e-mail címre. A-149 A Bois Bútor Kft. gyakorlattal rendelkező bútorasztalos munkatársat keres B kategóriás jogosítván�nyal. Azonnali kezdéssel, kiemelkedő bérezéssel. boisbutor@gmail.com A-151 Raktáros-Futárt felveszünk. Érdeklődni hétköznap 8-16 óráig. Tel.: 06 30/227-34-40 A-152 Kertészetbe keresünk növények gondozására és mindenes munkakörbe jogosítvánnyal rendelkező dolgozót kiskunhalasi telephelyre. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óráig telefonon. Tel.: 06 20/988-55-64 A-154 Fizikai munkára munkatársat keresünk! Munkavégzés helye: Kiskunhalas B kategóriás jogosítvány, targoncavizsga előny. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Rongyász üzletekben, vagy e-mail-ben a rongyasz@icloud.com címen. A-155 Corso Verona Gyorsétterembe pultos munkatársat keresünk! Érdeklődni személyesen Kiskunhalas, Széchenyi utca 108. vagy telefonon lehet. Tel.: 06 20/225-50-04 A-156 Kiskunhalason fogászati szakrendelő takarító munkatársat keres. Előnyt jelent az intézményi takarító és kisegítő végzettség. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com e-mail címen. A-157 Kiskunhalasi digitális fogtechnikai labor gépkezelő munkatársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com e-mail címen. A-158 Savanya Vízgépészeti Kft. állást hirdet tapasztalattal rendelkező műszaki előkészítő, illetve pénzügyi területen jártas általános irodai adminisztrátor munkakörök betöltésére. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/315-44-72 A-159 Gyorsétterembe futár kollégát felveszünk. Tel.: 06 20/378-05-15 A-160 Sofőröket keresünk belföldre, mozgópadlós-önkihordós szerelvényekre, hosszú távra, hetelős munkarendbe. Jól szervezett, állandó saját áruszállítás. Munkakezdés: hétfő reggel! Munka befejezése: péntek du./este. Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-43-50 A-167

2022. MÁRCIUS 9. Sofőröket keresünk nemzetközi viszonylatokra nyerges rönkszállító, mozgópadlós-önkihordós és billencs szerelvényekre, hetelős munkarendben. Minden hétvége szabad. Jól szervezett, állandó, fix munkák. Munkakezdés: hétfő reggel! Munka befejezése: péntek du./este. Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés. Kiemelt bérezés! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/483-66-05 A-168 Gépkezelőt keresünk homlokrakodóra és forgórakodóra! Fa daráló gépek, és kamionok rakodásához. Két év tapasztalat szükséges. Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-63-50 A-169 Szerelőt, autóvillamossági szerelőt keresünk kiskunhalasi műhelyünkbe saját teherautók és munkagépek javításához. Betanulási lehetőség! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-43-50 A-170 Fuvarszervezőt, irányítót keresünk nemzetközi viszonylatokra. Német, cseh, szlovák vagy olasz nyelvtudás és ilyen, vagy hasonló téren szerzett tapasztalat szükséges! Kiskunhalas Önéletrajzokat várjuk: nagy.kriszta81@gmail.com Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/574-95-90 A-171 Hegesztőt, lakatost keresünk! Saját munkagépek és járműfelépítmények javításához. Alumínium-hegesztési tapasztalat előny! 2-3 fő jelentkezését várjuk. Kiemelt bérezés! Hosszú távú folyamatos munkalehetőség. Kiskunhalas Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-43-50 A-172 Nemzetközi fuvarozócég flottakezelőt keres! Kamionszerelvényekkel kapcsolatos teendők koordinálására. Feladatok: szerelvények átadása és átvétele, tachográf készülékek letöltése, tartozék- és raktárkezelés. C+E sofőr tapasztalat és műszaki tapasztalat szükséges. Kiskunhalas Tel.: 06 30/883-48-33 A-173 Idősgondozói állást keresek. Tel.: 06 30/419-68-18

A-174

Teherautó sofőrt keresünk C+E kategóriával belföldi, hetelős munkára. Indulás és érkezés: Soltvadkert Napidíjas fizetés, bejárási pénz, céges telefon, szabad hétvégék, fizetett szabadság. Követelmény az okostelefon használata. Tel.: 06 70/610-85-82 A-175 Kőműves munkát keresek. Falazás, bontás, kéményépítés. Tel.: 06 30/574-92-85 A-176

Hízó eladó. Tel.: 06 30/391-69-87

A-137

Raktárak, irodák kiadók a KOLIKEN Kötönyi úti és Petőfi utcai telephelyein. Tel.: 06 20/927-09-46 A-41 Vadkerti tónál büfé kiadó. Tel.: 06 70/510-72-53

A-164

Albérlet kiadó. Tel.: 06 70/591-78-50

A-185

Kiadó 3 szobás házat vagy nagyméretű lakást keresek bútorozatlanul Kiskunhalason. Tel.: 06 70/204-78-47 A-186 Albérlet kiadó. Tel.: 06 30/995-25-00

A-188

Kiskunhalas Sóstón hobbit vennék lakóépülettel. Tel.: 06 30/413-01-05 A-76 Kiskunhalason, a Sóstói-szőlőkben 1 ha bekerített, 10 Ak értékű földterület eladó. Tel.: 06 30/228-88-19 A-144 I.emeleti, 3 szobás lakás eladó. Tel.: 06 70/513-72-88

A-192

Belvárosban 1,5 szobás lakás, garázs eladó. Tel.: 06 70/452-53-46 A-193

Eladó Opel Corsa F 1.2, 2020.01. évjárat, 17.000 km, bordó színű. Ár: 4.8 M Ft Tel.: 06 50/133-44-50 A-194

TŰZIFA AKCIÓ! Akác: 3.800 Ft/q Vegyes kemény: 3.200 Ft/q Felvágva, felhasítva. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30, 06 70/655-65-00 A-139 Végkiárusítás a kiskunhalasi s’Oliver gyermekruházati üzletben! Minden termékre 50-75 % kedvezmény a készlet erejéig! A-189 Tűzifa eladó, erőgazdálkodó cégtől 2 m hos�szban, darus kamionnal helybe szállítva. Akác, tölgy, bükk, nyár fa fajokból. Minimum rendelés: 10 erdei m3 (1x1x1,7). EUTR szám: AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-01 A-190 Akácoszlop eladó, helybe szállítva, erdőgazdálkodó cégtől! Szőlő támoszlop igény szerint kérgezve, valamint fűrészelve is. EUTR szám: AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-01 A-191

Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35

Ocskó

László A-49

Fürdőkád felújítás! Tel.: 06 30/998-24-85 A-117 Szobafestést vállalok. Tel.: 06 30/443-97-20

A-130

Lumbágó, isiász, végtagzsibbadás – nyak, váll, állkapocs, tért – egyensúly, feszültség, hormonprobléma Tel.: 06 20/567-44-02 A-131 Vízvezeték- és központi fűtésszerelés. Tel.: 06 30/709-84-27

A-145

Születtek: Kardos Zoé Mirella (Ecsédi Brigitta Veronika) Szeged, Kelemen Emma (Szász Imola Éva) Kecskemét, Takács Zalán (Hajagos Bernadett) Kiskunfélegyháza, Sárfi Soma Olivér (Süli Alexandra) Szatymaz, Kónya Hunor (Császi Kitti) Kiskunhalas, Zsíros Adél (Bacsa Katalin Mária) Szeged, Hidasi Álmos Lénárd (Szomora Leila Klaudia) Jászszentlászló, Óvári Odett (Ilosvai Diána) Kecskemét, Tanács Anna (Árpási Zsuzsanna) Szeged, Flaisz Máté (Maláj Kitti) Kecel, Tóbiás Hunor (Fráter Petra Éva) Kisszállás, Vrana Botond Berger (Krasznai

24 tonnás, nyerges szerelvényre sofőrt keresünk belföldes viszonylatra. Nem hetelős! jotrans@ jotrans.hu Tel.: 06 30/943-67-04 A-177

Mohini Imola) Kecskemét, Hajnali Zoltán (Petromán Tünde Anna)

Adminisztrátor, értékesítő munkakörbe kollégákat felveszünk. Vidékiek bejárási költségét térítjük. Bér megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen önéletrajzzal a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15) vagy a cartex@t-online.hu e-mail címen. A-178

rok Izabella (Várkonyi Krisztina) Kecskemét, Vörös Bence (Ádám Bri-

Traktoros munkára embert keresek. C+E jogosítvány előnyt. Tel.: 06 30/556-88-91 A-179 Méhészeti szaktudással rendelkező embert keresek kiemelt bérezéssel! C+E jogosítvány előny! Tel.: 06 30/236-31-49 A-180 A Kalmár Sütőipar péket, betanított péket vesz fel. Tel.: 06 20/947-07-13 A-181 Városközpontban lévő Lipóti Pékség üzletünkbe eladó munkatársat keresünk! Érdeklődni személyesen Kiskunhalason a Széchenyi utca 108. irodánkban lehet, vagy az önéletrajzokat a corso.konyveles@gmail.com e-mail címre várjuk. A-182

Kecskemét, Tóth Izabella (Árnyék Dóra) Cegléd, Tóth Krisztián (Árnyék Dóra) Cegléd, Ács Barna (Kammerer Anita) Kiskunhalas, Szugitta) Kunfehértó Elhunytak: Herczeg Terézia (Kiskunhalas), Dávid Ferenc Károlyné Bulyovcsics Erzsébet (Harkakötöny), Dudás István (Kiskunhalas), Borsódy Lászlóné Nagy Jolán Irén (Kiskunhalas), Lukács Józsefné Patyi Anna (Kiskunmajsa), Szőke Sándorné Szalai Mária (Kiskunhalas), Gáspár Zoltán (Bócsa), Flaisz Sándor József (Kecel), Kókai-Varga János (Kiskunhalas), Nagy Béla (Kiskunhalas), Balaton Imre (Kiskunhalas), Latorczay Erzsébet (Kecel), Orcsik Mihályné Sendula Margit (Kecel), Göblös István (Kecel), Keleti Lajos Csaba (Kiskunmajsa), Cserkó Lajos (Kiskunhalas), Halász Péterné Csuka Aranka (Kiskunmajsa), Vörös László (Kiskunmajsa), Benkó Józsefné Németh Ilona (Harta), Nagy Jánosné Sinkovicz Mária (Kiskőrös), Bokor Jánosné Andriska Mária (Kiskőrös)


2022. MÁRCIUS 9. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Március 9. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Megyei Krónika (ism.) 23:00 Képújság Március 10. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Megyei Krónika (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13.00 Képújság 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 11. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.)

13:00 Képújság 18:00 10 éve történt 18:30 A szomszéd vár 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 A szomszéd vár (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 A szomszéd vár (ism.) 00:00 Képújság Március 12. SZOMBAT 00:00 Képújság 07:30 A szomszéd vár (ism.) 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 A szomszéd vár (ism.) 18:30 10 éve történt (ism.) 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 20:00 A szomszéd vár (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság

18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Március 14. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 Megyei Krónika (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 10 éve történt (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20.30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Március 15. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Koktél – válogatás a HalasTv műsoraiból (ism.) 23:00 Képújság

Március 13. VASÁRNAP 00:00 Képújság 09:00 Katolikus szentmise 11:00 Református istentisztelet 12.00 Képújság 16:00 10 éve történt (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) online műsorújság 17:30 Megyei Krónika (ism.) www.halasmedia.hu 18:00 Kultúrkép – A műsorváltozás jogát fenntartjuk. kulturális magazin (ism.)

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Pál László, Szőri Attila Kreatív: Anda Péter

HIRDETÉS 13


14 SPORT

2022. MÁRCIUS 9.

– Törökbálinton hét ellenféllel kellett megküzdenünk, akiknek mindegyike otthonosan, magabiztosan, eredményesen mozog ebben a versenyzési formában. A sorsolással kitűzött feladatok nagy részét nem igazán választottam volna, de nem is tartottam veszélyesnek. Mindenesetre a rajt nagyon jól alakult, mert a társhordás karikával versenyszámot megnyertük. A talicskaváltót, mint egyik kedvencüket, úgyszintén. A következő két számot harmadikként, az ötödik és hatodik feladatot ötödik helyezettként teljesítették. Ezek a várfoglalónak, illetve a bújj és karikában fuss elnevezésűek voltak. Szerencsére, akik előztek, nem befolyásolták a helyzetünket, de mégis itt eljött az a pillanat, amikor ös�szesítésben leszorultak a harmadik helyre. A karikahordóban sok a hibalehetőség, de kikerülték és matematikai esélye támadt annak, hogy az utolsó két forduló eredményétől függetlenül, már biztos a továbbjutásunk. El kell mondanom azért, hogy ennek ellenére rossz volt látni, hogy a tóalmásiak pontszáma meglehetősen közel állt a miénkhez. A kézis váltót harmadikként teljesítettük, így az utolsó versenyszámban nem számított kockázatosnak, hogy cserejátékost is merjek szerepeltetni. Mi 50 pontot gyűjtöttünk, a negyedi-

FOTÓ: SZLOBODÁNÉ REISZ ZSUZSANNA

A Játékos Sportverseny Kiskunhalason lebonyolított országos elődöntőjéről az országos pótselejtezőre jutott Kertvárosi-csapat nagyot alakított. Utóbbin nyújtott remek teljesítménye révén az országos nyolcas döntő részeseivé vált. A törökbálinti helyszínnel lebonyolított magas szintű megméretésről Szloboda Mihály, az ügyes és tehetséges válogatott edzője számolt be.

keknek 49-et sikerült. Izgalmas végkifejlet, boldogság, az elmúlt évek folyamán harmadik alkalommal szereztünk jogot az országos döntőben történő szerepléshez! – hallottuk a sikerkovács edzőtől. Március első szombatján érkezett el a várva várt nap, az országos nyolcas döntő napja. Újra Szloboda Mihályhoz fordultunk információkért. – Vegyes érzésekkel utaztunk Jászberénybe. Eltökéltek voltunk, egyértelmű volt, hogy a végsőkig kitartunk, minden résztvevőnk a maximumot hozza ki magából. A nyolc aspiráns csapat versenyzési helyét sorsolással döntötték el, eszerint a mieink a kettes futam első pá-

lyáját kapták. Itt, a nyitó számban – társhordás karikában – az ötödik helyet érték el. Kezdésnek nem a legbrilliánsabb, de „specialitásukban”, a talicskaváltóban most ugyan egy másodperc töredékényi időtartammal elmaradva, másodikként értek célba. Ezzel összetettben az előkelő harmadik helyre ugrottak, amit a két következő feladat során meg is tartottak. Sajnos a várfoglalóval megint szembe kerültünk és még sajnosabb, hogy ennek a megoldása során egy labdánk nagyon, de nagyon elgurult. A visszaszerzése pedig rabolta a drága időt. Visszaestünk a göngyölített hatodik helyre, ami nem maradt hatástalan a gyerekekre. Lajkóné Latzkó Andrea kolléganőmmel elég gyorsan elértük, hogy ne görcsösen, hanem újra az adott feladatra koncentrálva, jókedvűen versenyezzenek. A továbbiakban a mezőny második felében értek be, ami azt eredményezte, hogy végül az országos hetedik helyen fejezték be a diákolimpia felmenőrendszerű Játékos Sportversenyének idei sorozatát. A bajnoki címet

a múlt évit ismételve a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola válogatottja harcolta ki. Visszatérve saját esélyeinkhez: a hatodik helyezést talán még megcsíphettük volna, de ha figyelembe vesszük, hogy a 160 induló iskola közül 153-at maguk mögé utasítottak, minden okunk megvan a büszkeségre. És az is fontos tényező az értékelésben, hogy azt a Szegedet, aki az országos elődöntőn 1/2 pontot ránk verve elütött az egyenes továbbjutástól, az országos döntőn 6 ponttal előztük meg. Végül kifejezem köszönetemet azoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy idáig jutottunk. Elsősorban Lajkóné Latzkó Andrea kolléganőmnek, a csapat tagjainak, – akik: Varga Kála, Cseh Alina, Tóth Vivien, Szloboda Hédi, Tóth Petra, Csomor-Bohner Júlia, Hevesi Rebeka, Szabó Réka, Polereczki Léna, Polereczki Ábel, Pap László Dominik, Vincze Brajen, Sánta Noel, Koczka-Kovács Dániel, Szakál Simon, Vakula Márk és Babenyecz Bendegúz – továbbá a szülőknek és iskolánknak – mondta Szloboda Mihály A játékosok közül néhány negyedik a. osztályos jövőre már nem állhat a csapat rendelkezésére. Szloboda Hédi: – Bár édesapám az edző, nem kényszerből választottam, vonzott ez a sportolási forma. Örülök, hogy jól döntöttem, sok élményben volt részem, és akárcsak a bátyám, Zétény, én is országos hetedik helyezéssel zárhatom. Varga Kála: – Második osztályos korom óta vagyok játékos sportversenyes. Szerettem az összes feladatot, a jó hangulatot, a csapattársaimat. Misi bácsi és Andrea néni megtanították nekünk, hogyan törekedjünk arra, hogy mindig még jobbak legyünk. Vass Katalin

FOTÓ: JÁGER LEVENTE

FOTÓ: SZLOBODÁNÉ REISZ ZSUZSANNA

Pótselejtezőn át az országos hetedik helyig


SPORT 15

2022. MÁRCIUS 9.

Egy év kihagyás után rendezték meg ismét a Rákóczi Kupát. Hagyományosan február első hétvégéjén adnak egymásnak sportrandevút a középiskolák a Tekó hívó szavára, ám idén, rendhagyó módon ez a

dátum áttevődött egy hónappal későbbre. A várakozás a tíz csapat és a közönség részéről is jóval emelkedettebb hangulatban telt, mint korábban bármikor. Amikor pedig pénteken útjára indult a labda, a jókedv, a szurkolás, a hangorkán kitartott a kupa végéig. A megnyitót

Ellenállhatatlan volt a Bibó a 48. Rákóczi Kupán megtisztelte jelenlétével Nagy Antal 32-szeres válogatott labdarúgó. – Irigykedem a srácokra, bárcsak nekünk lett volna lehetőségünk ilyen hangulatú teremtornán részt vennünk középiskolás korunkban. Elismerésem a szervezőknek, nagyon jól éreztem magam – fogalmazott a négyszeres bajnok, egykori kiváló labdarúgó. Ami a mérkőzéseket illeti: küzdelemből mind a tíz csapat jeles-

FOTÓK: ANDA PÉTER

Három napon át pattogott a labda a Dékáni-sportcsarnokban, a 48. Rákóczi Kupán. A patinás múltú középiskolás labdarúgótornán tíz csapat lépett pályára, városunkat négy intézmény képviselte. A halasi diákfoci erejét jól mutatja, hogy hárman bejutottak a legjobb négy mezőnyébe. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium kupavédőként ellenállhatatlan volt, ellenfeleinek egyetlen pontot sem engedve nyerte meg a sorozatot. Molnár Csaba csapatának sikere teljesen megérdemelt.

lendülettel hozták a csoportmeccseket. Az elődöntőben elsőként a Szilády húzta meg a féket, de nem tudta megállítani a bibósokat. A Szilády végül nagy hajrával meg tudta szerezni a harmadik helyet.

fékezni a Bibón, ám egy formás támadás végén Lengyel Szabolcs gólja óriási örömöt okozott a lelátó egyik felén ülőknek, bánatot a hazai drukkereknek. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tényleg bebizo-

Létrejött az álomdöntő, miután a házigazda simán továbbjutva a selejtezőből, majd hetet rúgva a Magyarkanizsának bekerült a fináléba. Az utóbbi évek legjobb és legsportszerűbb döntőjét játszotta a két halasi középiskola. A Tekó tudott még

nyította, amelyet a szurkolók meg is énekeltek, miszerint a Bibónál nincsen jobb. A vándorserleget immáron másodszor emelte magasba a csapat, amely ismét a Szász Károly utcai vitrinbe kerül egy évre. Jáger L.

re vizsgázott, viszont pontgyűjtésben és góllövésben a Magyarkanizsa mellett a Bibó, a Szilády és a Tekó emelkedett ki. Szót kell ejtenünk a Tekó Fakó csapatáról, a mezőny legfiatalabb keretével és legkisebb ru-

tinjával rendelkező csapat három győzelmet aratott. Több fiatal már ott kopogtat a nagycsapat öltözőjének ajtaján. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium kiemelkedett a mezőnyből. Molnár Csaba tanítványai gólerősen játszottak és gyakorlatilag egy


16 SZÍNESBEN

2022. MÁRCIUS 9.

Tisztítják a vízhálózatot

RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA

Gyümölcsös csoda

FOTÓ: SZŐRI ATTILA

Ahhoz, hogy tisztább lehessen az ivóvíz, időnként minden településen vízhálózati fertőtlenítést, tisztítást kell végezni. A Kiskunvíz Kft. munkatársai egy meghatározott, éves ütemterv alapján végzik ezt a feladatot. A következő időszakban a felhasználók Kedves barátnőmtől, Évitől kaptam a most következő sütemény több dolgot is tapasztalhatnak majd. receptjét. Némi gyümölcs, egy kis tejszínes hab, és máris kész ez a finomság. – A fogyasztóknak érdemes fi- végeznek a szakemberek. gyelni az éves tervezetünket, amit a – Mi soha nem panaszkodtunk még Évi áfonyás sütije honlapunkon érhetnek el. Ebből fo- a halasi ivóvíz minőségére. Teljesen Hozzávalók: 10 lyamatosan tájékozódhatnak, hogy elégedettek vagyunk. Ha a jó vízhez dkg fagyasztott áfomikor, hol dolgoznak kollégáink. A az kell, hogy időnként ilyen tisztítást nya, 20 dkg áfofertőtlenítés során emelt dózisú kló- végezzenek, akkor azt az 1-2 napot nyalekvár, 2 csomag rgázzal, illetve nátrium-hipoklorit kibírjuk, amíg kicsit eltér a megszo- zselatinpor, 5 dl tejoldattal dolgozunk, ami miatt klór- kottól a csapból folyó víz – nyilat- szín, 2 db habfixáló ízt, klórszagot, esetleg színelválto- kozta lapunknak Papp Sándorné. (elhagyható). zást tapasztalhatnak a fogyasztók. Kép-szöveg: Szőri Attila Elkészítés: 6 tojásFontos tudnivaló, ból a szokásos móhogy a víz a tisztítás don piskótát sütünk. ideje alatt is teljesen A tetejét áfonyakrémmel borít- töm az összekevert tejszínhabba, és alkalmas emberi fojuk be, melyhez a tejszínt kemény ismét óvatosan összekeverem, majd gyasztásra – tudtuk habbá felverem (tettem bele 2 cso- ráteszem a megsült piskótára. A temeg Lackó Linda mag habfixálót is, ami elhagyható), tejét vizes késsel, egyenletesen elivóvíz-technológustól. majd beleteszem az áfonyalekvárt simítom, tetejét díszíthetjük még A felhasználók szeés az áfonyát (ha túl nagyok a sze- áfonyaszemekkel. rint bár nincsen baj a mek, elfelezem őket), és óvatosan Amikor megkóstoltam Évi sütijét, víz minőségével Kisösszekeverem. egyből tudtam, hogy a receptet meg kunhalason, jó dolog, Közben a zselatint a leírtak szerint kell osztanom a Tükör olvasóival is. hogy időről időre tiszelkészítem. Amikor a zselatin lehűlt, Sok sikert kívánok a konyhában! títási munkálatokat de még nem sűrűsödött be, beleönRita asszony

LAKOSSÁGI

Fizetett politikai hirdetés

FÓRUM

Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom kormányfőjelöltje

Kiskunhalas, Csipke Hotel - Konfe renciaterem (Semmelweis tér 16.)

Március 13. (vasárnap) 18 óra

Szabadi István a Mi Hazánk Mozgalom képviselőjelöltje (Bács-Kiskun megye 5. vk.)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.