2022. június 9. • XXXVI. évfolyam 23. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
2 OKTATÁS
2022. JÚNIUS 9.
A jövő épül a kezükben
a járványügyi korlátozások miatt. Egyik napról a másikra állt át az oktatás a jelenlétiről a digitálisra. Ezt a kihívást magas szinten oldotta meg az iskolák vezetése a pedagógusokkal – tette hozzá. Kiemelte, hogy a pedagógusok vállát igen nagy felelősség terheli, hiszen „A jövő épül a kezükben.” Elsőként a Kiskunhalas Város Közneveléséért Díjat adta át Fülöp Róbert polgármester. Idén Kádár Szilárd, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanítója, Lengyel Erika óvodapedagógus, a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde mesterpedagógusa, intézményvezető-helyettese, valamint Makai Imre tanító, a Szent József
Katolikus Általános Iskola és Óvoda történelem szakos tanára, gyermekés ifjúságvédelmi felelőse részesült az elismerésben. Hárman vehettek át Miniszteri Elismerő Oklevelet, a tankerület díszoklevelét kilencen kapták meg. Ugyancsak kilencen érdemelték ki a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, ezúttal is köszöntötték az 50, 60, 65 és 70 éve diplomázó pedagógusokat. A kiskunhalasi református közösség Comenius-díjában négyen részesültek. A díjazottak névsorát a www. halasmedia.hu oldalon olvashatják. Az ünnepségen műsort adtak a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai. JL
személyesen mutatták meg alkotásaikat. Az intézmény aulájában került sor az eseményre Fejes Józsefné irányításával. Őt a Szivárvány Bábszínházi Alapítvány vezetőjeként, pedagógusként sokan ismerik a városban. – Kézimunka szakköröseink 2-5. osztályig verbuválódtak az elmúlt év őszén. Rendkívül jók a tapasztalatok – mondta Fejes Józsefné. – Meg kellett tanulni tűbe fűzni a cérnát és az alapöltése-
ket. Könyvjelzőket, díszeket, ujjbábokat készítettek. Sokat kell gyakorolni. Itt mindenki sikeres. A szakkörösök szálhúzásos, keresztszemes és szálöltéssel készített tárgyait mutattuk be. Tizenöten jelentkeztek a foglalkozásra. Nem arra törekszünk, hogy rögtön profi munkát adjanak ki a kezeik közül. Folyamatosan szereznek ismereteket a diákok – tette hozzá. Kép-szöveg: Pál László
A színes diplomás pedagógusaink Két év szünet után volt ismét lehetőség arra, hogy méltó körülmények között, egy ünnepség keretében köszöntsék a pedagógusokat. Ahogy Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója beszédében megfogalmazta: ők azok, akiknek a jövő épül a kezükben. A rendezvény keretein belül nemcsak a város elismeréseit, hanem a színes diplomákat, a miniszteri és tankerületi díszokleveleket is átadták. köszönjék valamennyi tanárnak, tanítónak, oktatónak, óvónőnek az áldozatos munkáját. A megjelenteket Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte. Ő kiemelte: az elmúlt két év jelentősen eltért a megszokottól
Érdemes korán kezdeni…
Kisiskolásokat avat be a varrás rejtelmeibe a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskolában működő kézimunka szakkör. A foglalkozásokat Fejes Józsefné tartotta a tanév során. A nyári szünidő megkezdése előtt tárlatot rendeztek az oktatási intézményben a diákok által készített tárgyakból. A gyermekmunkákat május 26-án délután lehetett megtekinteni. Továbbadjuk a magyarság népművészetét – ez volt a mottó a Közösségek Hete foglalkozásán és tárlatán. A felnőtt Tűforgató-
kör tagjai kiállítását képekben online lehetett figyelemmel kísérni. A Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola kézimunka szakkörösei
FOTÓK: KOVÁCS IVÁN
A Dékáni-sportcsarnokban rendezték meg a városi-járási pedagógusnapi ünnepséget. Ilyen rendezvényre három éve volt lehetőség, azóta a járványhelyzet írta a forgatókönyvet. Ezúttal viszont megadták a módját annak, hogy meg-
2022. JÚNIUS 9.
Milyen furcsa kontraszt. A nemzeti összetartozás napján, június 4-én, amikor Trianon tragédiájára emlékezünk, a magyar foci éppen ezen a szombaton aratta az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb győzelmét. Mintha csak a sors kompenzálni akart volna, az élet, mint a legnagyobb rendező a fájdalom könnyei közé belopta az öröm könnyeit is. Azért valljuk be, zseniális húzás volt megtalálni azt a kiskaput és végigvinni a döntéshozókon azt, hogy legalább a 14 éven aluli gyerkőcök és kísérőik megnézhessék a magyar-angol focimeccset. Merthogy éppen zárt kapus tilalom volt érvényben, ami azt jelentette volna, hogy kongóan üres Puskás Aréna fogadta volna a pályára lépő csapatokat. Szerencsére nem így volt, több mint 30 ezer ifjú torok üvöltött, sikongatott, énekelt. A dramaturgia pedig tökéletes volt, ugyanis a nemzeti csapatunk olyat tett a győzelmével, amire 60 éve volt utoljára példa: felülmúltuk Angliát. Mindez a nemzeti összetartozás napján történt. Az ország minden szegletében méltóképpen megemlékeztek erről, majd néhány órával később ez a csöpp nemzet történelmet írt. Amolyan szimbolikus siker volt ez, ami ránk fért már. Az elmúlt hónapokban kevés ilyen volt, ez volt az egymásra találás napja, ráadásul több tízezer gyermek arcára varázsoltak mosolyt, tették őket büszke magyarrá a pályára lépő játékosok. Kár, hogy az utólagos angol reagálások árnyékot vetítettek az egyébként napos magyar oldalakra. Közben Kiskunhalason háromnapos Nyárindító Street Food Show volt, ahol minden korosztálynak igyekeztek kedvezni a szervezők. Koncertek, finom falatok, táncok, gyermek- és sportnapok vártak kicsiket, nagyokat. Itt és a Puskás Arénában is bebizonyosodott, hogy mi, magyarok összetartozunk. Jáger Levente
Összekötnek a közös gyökerek Trianonra emlékeznek országszerte és a határokon túl a nemzeti összetartozás napján. 102 éve, 1920. június 4-én írták alá a magyarságnak fájó veszteséget okozó trianoni békeszerződést. A halasi városi megemlékezésen Kuris István László alpolgármester mondott beszédet és a Bibó gimnázium diákjai adtak műsort. Június 4-én a kiskunhalasi városi megemlékezés az Országzászló emlékműnél a nemzeti lobogó felvonásával vette kezdetét a Kiskunhalasi Lovasbandérium tagjainak közreműködésével A zászlófelvonást követően a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákjai adtak szívhez szóló, versekkel, énekkel átszőtt műsort felidézve a trianoni eseményeket, veszteségeket. A műsort idén a Martonosi Pál Városi Könyvtár munkatársai állították össze. A diákokat Zákányné Frei Erzsébet tanárnő készítette fel. Megemlékező beszédében Kuris István László alpolgármester az ös�-
FOTÓ: ANDA PÉTER
Összetartozás
FÓKUSZBAN 3
szetartozást hangsúlyozta: a nemzeti gyász mellett június 4-e az együvé tartozást is erősíti bennünk. – Bennünk, halasiakban annál is inkább, hiszen ilyenkor különösen is ott vannak a szívünkben a határvonalon túlra rekedt testvérvárosaink közösségei, magyar barátaink. Túllépve az egykori traumákon, nem keseregnünk kell, és nem azon bánkódni, ami szétválaszt, hanem ünnepelni azt, ami összeköt. Hiszen bárhol éljen is a magyar, a közös gyökerek, a kultúra, az értékrend, a hit, a remény és
a tisztelet összeköt bennünket. Ös�szetartozunk – mondta Kuris István László alpolgármester. Az emlékező beszédet követően a koszorúk, virágok, mécsesek elhelyezésére került sor. A városvezetés nevében Kuris István László alpolgármester helyezte el a megemlékezés koszorúját, majd a többi jelenlévő. Zárásként a Szózatot és a Székely himnuszt énekelték el – a Halasi Média és Kultúra Kft. által szervezett – városi megemlékezés résztvevői. F. E.
Megemlékezés a Trianon ligetben A nemzeti összetartozás napján Trianonra emlékeztek a Semmelweis téren az ’56-os Emlékbizottság, a Szilády Áron Társaság, a Hazatalálás Baráti Kör, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület és a Konok Kunok Motoros Egyesület tagjai. 102 éve, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amely napot az Országgyűlés 2010. május 31én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az erről szóló, 2010. évi XLV. törvénnyel. A Trianon ligetet a trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezve hozták létre Pajor Kálmán kezdeményezésére a Semmelweis téren. Tölgyfákat ültettek, keramitból kirakták a történelmi Magyarország határait. A téren elhelyezték a gyimesbükki ezeréves határ szent koronát ábrázoló határkövének másolatát Halas város helyére, majd történelmi ismertető tábla és a királyi városok helyét jelző kövek is kerültek a ligetbe. Emlékbeszédet az ’56-os Emlékbizottság vezetője mondott, Pa-
jor Kálmán a trianoni békediktátum máig tartó hatásaira hívta fel a figyelmet. – Igenis, minden alkalommal el kell mondanunk, és sosem szabad elfelejtenünk, hogy Trianonban gazdaságilag tönkretették és mélységesen megalázták, meggyalázták azt a Magyarországot, amely évszázadokig hősiesen védte Nyugat-Európa kapuját is! Azt is el kell mondanunk, hogy 102 esztendeje, az elszakított nemzetrészeinken szinte mindenna-
pos a magyar identitás, a magyar nyelv, a magyar szimbólumok üldözése, a magyar emlékhelyek, sírhelyek meggyalázása, a magyarok fenyegetése! A megemlékezésen Bödecs Pál református lelkész és Gyirán Péter katolikus káplán áldotta meg a Trianon ligetet, majd az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tagjainak műsora következett. A megemlékezést koszorúzás zárta. Kép-szöveg: Bakos László
Fiatal haramia
Elég tekintélyes bűnlajstroma van annak a fiatalnak, aki alig lépett ki a gyermekkorból és a rendőrség vendégszeretetét élvezi. A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 16 éves kiskunmajsai fiatalkorú férfinak, akit jármű önkényes elvételével, lopással és rablással gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a fiatal férfi társával együtt április 14-én éjszaka bement egy kiskunmajsai ház udvarába, azért, hogy onnan egy gépjárművet elvigyen, amivel a rokonaikhoz akart utazni. A gépkocsit azonban Mélykúton hagyták, majd gyalog mentek tovább. A gyanú szerint a fiatalkorú és társa másnap, a hajnali órákban elvitte egy jánoshalmi férfi tehergépjárművét a benne lévő kéziszerszámokkal és 200 ezer forinttal együtt. A nyomozóhatóság továbbá azzal is gyanúsítja a fiatalkorú férfit, hogy május 30-án, délután leszólított egy kiskunmajsai férfit abból a célból, hogy megkérdezze, mennyi az idő. Amikor a sértett elővette a telefonját és válaszolt a kérdésre, a gyanúsított internetezésre kérte kölcsön a telefont. A sértett nem adta oda a készüléket, mire a gyanúsított megpróbálta tőle elvenni. Az oda-vissza rángatás során a sértett kiejtette a kezéből a telefont, mire a fiatalkorú felkapta, majd elmenekült a helyszínről. A járásbíróság a gyanúsított letartóztatását a jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el.
2022. JÚNIUS 9.
Nem érkezett meg Halasra a marihuána Kiskunhalason, egy előre egyeztetett, elhagyott területen kellett volna elrejteni 5 kilónyi marihuánát annak a szerb-montenegrói állampolgárnak, aki ezzel a szállítással próbálta vállalkozása anyagi helyzetét rendbe hozni. A transzport a tompai határátkelőn ért véget, ugyanis a kábítószert megtalálták az egyenruhások. Úgy tűnik, hogy a korábbinál súlyosabb büntetést kap majd a férfi, legalábbis ezt indítványozta az illetékes ügyészség. A Szegedi Fellebviteli Főügyészség közleménye szerint egy Szerbiában élő férfi a vállalkozása finanszírozása érdekében magánkölcsönt vett fel, amelyet azonban határidőben nem tudott visszafizetni. A kölcsönt nyújtó személyek kezdeményezésére ezért a kölcsön összegének csökkentése érdekében a férfi elvállalta, hogy a Szerb Köztársaság területéről Magyarországra kábítószert fog csempészni. A szerb-montenegrói állampolgár a közel 5 kilogramm marihuánát tartalmazó csomagokat a megbízóitól átvet-
A FOTÓ ILLUSZTRÁCIÓ (FACEBOOK.COM)
4 EGYENRUHÁSOK
te, majd a gépjárműben elhelyezte annak érdekében, hogy a kábítószert Kiskunhalasra szállítsa és az előre egyeztetett, elhagyatott területen elhelyezze. A Magyarországra történő belépés során a tompai határátkelőhelyen a kábítószert tartalmazó csomagokat azonban a pénzügyőrök megtalálták és lefoglalták. A Kecskeméti Törvényszék a szerb-montenegrói állampolgárságú férfit kábítószer birtoklásának bűntette miatt 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélte. A Szegedi Fellebbvite-
60 ember életével játszottak
FOTÓ: POLICE.HU ARCHÍV
Elismerés
A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából a fiatalok kulturált és biztonságos közlekedésére való nevelése, valamint az országos MINI-KRESZ programban való eredményes tevékenysége okán tárgyjutalmakat adtak át Kecskeméten. A Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány elismerését egy kerékpár formájában Dobó Dávid főtörzsőrmester, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának balesethelyszínelője vehette át Arató László ezredestől, a megyei főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesétől. jl
li Főügyészség a bűncselekmény minősítésének megváltoztatását és a büntetés súlyosítását indítványozta. A törvényszék ítélete ellen az ügyészség a cselekmény kábítószer-kereskedelem bűntetteként való minősítésért, a büntetés súlyosításáért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. A fellebbezésekről másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni. Jáger
Kisszállástól egészen Lajosmizséig utaztattak hatvan külföldit egy zárt teherautóban azok a szerb embercsempészek, akik a napokban álltak bíróság előtt. A migránsok életével játszottak. 2019 decemberében a szerencsétlen utasok az oxigénhiány miatt már kilométereken át dörömböltek, végül Lajosmizsén szélnek eresztették őket. A Kecskeméti Törvényszék közleménye idézte fel a történteket. 2019. december 19-én, Kisszállás mellett, egy tehergépjármű
zárt, szellőzővel el nem látott rakterébe összesen 60 migránst vett fel a két szerb embercsempész. A másodrendű vádlott megkezd-
te a migránsok szállítását Ausztria felé, miközben a tehergépkocsi előtt a társa egy személygépkocsival, amolyan előfutóként haladt, biztosítva a hatóságtól mentes útvonalat. A vádlottak az M5-ös autópályáról Lajosmizse irányába letértek, mivel a raktérben utazó migránsok dörömböltek az oxigénhiány miatt. Az embercsempészek Lajosmizsén megálltak és kiszállították a migránsokat a teherautóból, akik ezután szétszéledtek a városban. A két vádlott a járművet hátrahagyva elmenekült a helyszínről. A napokban a Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 5 év börtönre és 10 év kiutasításra ítélte a két szerb férfit, akikkel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat. Az ítélet jáger nem jogerős.
2022. JÚNIUS 9.
MOZAIK 5
Üzemcsarnokkal bővít a Faddikorr Kft.
A Faddikorr Kft. 2021. 10. 21én kapott támogatói döntést, melynek keretében a GINOP_ PLUSZ_1.2.1-21-2021-02113 azonosítószámon 253,45 millió forint feltételesen vissza nem térítendő uniós támogatásban részesült. A beruházásból épülő csarnok váza a vasbeton talapzaton, tetőszerkezettel már kiemelkedett a telephelyen. Május 31-én ünnepélyes keretek között időkapszulát helyeztek el az épület alapjában.
A Kunfehértón megvalósuló beruházás keddi rendezvényére meghívott Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos örömét fejezte ki a Faddikorr Kft. tulajdonosai és vezetése előtt a cég elszánt fejlesztési stratégiájának újabb állomása előtt. Az időkapszula elhelyezése előtt, az egyébként kunfehértói és Faddikorr Kft.-s dokumentumok,
FOTÓ: KOVÁCS IVÁN
Múlt kedden időkapszulát helyeztek el a Faddikorr Kft. legújabb fejlesztésének beruházása területén. A GINOP_ PLUSZ_1.2.1-21-2021-02113 azonosítószámon futó, 253,45 millió forint feltételesen vissza nem térítendő uniós támogatásban részesült projekt eseményén a meghívott vendégek között részt vett Bányai Gábor országgyűlési képviselő, kormánybiztos. A honatya gratulált és biztató szavakkal illette az alapító ügyvezető, Faddi János beruházási, fejlesztési elképzeléseit.
Bányai Gábor kormánybiztos az épülő üzemcsarnokban az időkapszulával és Faddi János ügyvezető újságok, emléktárgyak mellé Bányai Gábor képviselő kérésére 100 és 200 Ft-os érméket is a fémcsőbe helyeztek. Faddi János ügyvezető elmondta, hogy a 70 %-os támogatási intenzitású, összesen 362 066 488 Ft-os beruházás leglátványosabb része egy kéthajós üzemcsarnok létrehozása. Az összegből két korszerű eszközt, egy táblás LBS 1-3000-es lemezcsiszoló gépet és egy JEM10-1150 típusú kúphajlító
gépet is üzembe állítanak. A fűtéshez korszerű hőszivattyú berendezést építenek be. A fejlesztési összeg egy már meglévő üzemcsarnok nyílászárócseréjéhez is hozzájárul. A beruházás továbbá a cég informatikai hátterét segíti egy NAS rendszer (háttértároló) kiépítésével. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg, kezdése 2021. 10. 01-jén történt, a befejezése 2023. 09. 30-án lesz. (X)
6 V4 Sorozatot indítottunk lengyel, szlovák és magyar együttműködésben. A V4-es régiókról írott cikkek a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával készülnek, amelyek kölcsönösen bemutatják az együttműködő országok egyes régióit. A V4-es régiókról írott cikkek a térségek történetéről, gazdasági, társadalmi életéről, turisztikai látványosságairól, hagyományairól, kultúrájáról és sportjáról szólnak. A mai részben a svidniki művészetekről lesz szó.
2022. JÚNIUS 9.
Svidnik megőrzi a kisiparos hagyományokat
Martina Mihalenkova „Méhészkedéssel nemrégen, de annál intenzívebben kezdtem el foglalkozni. A családunkban nincs méhész, így az indulás érdekes volt. Sosem felejtem el azt az érzést, amit átéltem, amikor Masa méhész úr felhívott és tájékoztatott, hogy van már méhcsalád a számomra. Először úgy éreztem, hogy nem állok készen. Szerencsére minA svidniki járás nemcsak a kivételes dennek jó vége lett. Szép mesterség ez, történelmi és kulturális műemlékekre, el lehet fáradni tőle, de közben pihenhanem a művészetekben tehetséges la- ni is.” kosaira is büszke lehet. Érdemes megismerkedni azokkal a kistermelőkkel Maria „Mafka” Molcsanyiova és a kreatív művészekkel, akik kivéte- „Hatvanöt éves koromban mézesles tárgyakat alkotnak és a nagyma- süteményeket kóstoltam és egészen
máink-nagyapáink kisipari tudásának megigéztek. Elkezdtem kutatni, hogy megmaradásáért fáradoznak. néznek ki egyes munkafázisok és a díszítési folyamat technológiája. Egyes Viera Mikulikova döntéseim után nagy örömet érez„Húsveti tojásdíszítéssel 8 éves ko- tem. Úgy éreztem, hogy eljött az ideromban kezdtem foglalkozni. Min- je a mézeskalács készítésének. Minél dig szerettem nézni, amikor az édes- több sütit díszítettem, annál szebb és anyám ezzel foglalatoskodott húsvét tökéletesebb lett a munkám eredméelőtt. Én is meg akartam tanulni ezt. nye. Gondolkoztam háromdimenziLegnagyobb ihlet számomra a hagyo- ós süteményekről, a technikus férjem mány, a viasszal díszített hímestojás. különböző formákat készített, azokHa több ezer lenne belőlük, akkor se ban sütöttem, ragasztottam, díszítalálnának kettő egyformát. Örülök tettem. Így készült a mézes traktor, annak, hogy a régiónknak ilyen gazdag kisbögre, torta, zongora, hegedű, kahagyománya van és nagyon sok tehet- zetta és számtalan más, érdekes alkoséges ember van, aki a tojások díszíté- tás mézestésztából. sével foglalkozik.” Jaroslav Duchoslav Mariana Vachnova „Bortermeléssel már egy ideje fog„Rattankosarazással 2010-ben kezd- lalkozom. Kezdetekben inkább hobtem el foglalkozni egészségi problé- biként űztem, utána fellelkesedtem és mák miatt, mert hosszabb ideig otthon úgy döntöttem, megalapítom Szlovákellett maradnom. Ez a szép kézmű kia legészakabbra fekvő borászatát. nemcsak engem bilincsel le, hanem Ennek már három éve. Előtte a bort a 82 éves apámat is, neki ez a kikap- csak saját magamnak és a barátaimcsolódáson kívül még energiaforrás is, nak készítettem, kis pincében. Nyitrai amire oly nagy szüksége van.” egyetemi tanulmányaim idején kezd-
tem el gondolkodni a bortermelésről, szítek még különféle lyuk nélküli pásza fortélyokat édesapám mellett tanul- torsípokat is.” tam, aki régóta foglalkozott ezzel. Szlovákia ezen a részén a bortermelés egy- Igor Mokris általán nem általános dolog.” „Talán fucsán hangzik, de az asztalos mesterséghez a fa illata vezetett Frantisek Jencso el. Előtte sosem volt ilyen hobbim, „Az eléjen a rajzolás meg a festés el- de amikor nyugdíjas lettem, tudtam, bűvölt. Utána faragott használati tár- hogy olyan fogalkozást kell találnom, gyakat készítettem, ilyenek voltak a va- amely örömet szerez és lerövidíti a dásztrófea-állványok. Később áttértem hosszú pillanatokat. Így autodidaktaa műfaragásra. Az alkotásaim leggya- ként belekezdtem.” koribb motívumai a népi minták és a fatemplomok. Ihletként hatnak rám a Jozef Kmit UNESCO-listás templomok. A műve- „Hosszú évek óta lenyűgözött a pászim megtalálhatók Szibériában is.” torfurulya hangja. Végül kutatni és tanulmányozni kezdtem a hozzáférheJozef Dyl tő anyagokat a hangszer készítéséről „Alapvető fúvós hangszereket csak közép-szlovákiai mesterektől. Utána nyugdíjaskoromban kezdtem készíte- a természetben kezdtem a megfelelő ni, körülbelül 10 évvel ezelőtt. Az ele- alapanyagot keresni. Ilyen a bázisfám, jén inkább érdekes vándorbotok, dísz- azt kezdtem úgynevezett „cigányfúrófokosok alkotására koncentráltam. val” fúrni. Szárítás után kezdődött a Mindenben a természet inspirált, legfontosabb művelet, a hangolás. Kéa szlovák pásztorfurulya, az őseink sőbb a hangszert mintákkal díszítem, nagyméretű hangszere a kulturális nitrogénsavban pácolom és sellakkal örökség részeként nagy hatást gyako- gyantázom.” rolt rám. Azóta kezdtem a furulyákat Denisa Jarombekova készíteni, a mai napig több mint száz Forrás: Svidnik és környékének darab készült. Nagyfurulyán kívül kékézműiparos katalógusa, 2022
KULTÚRA 7
2022. JÚNIUS 9. Zsellér Ágnes:
A koncerten belül meg tudok újulni
Jólesik neki is és a közönségnek is, ha a műsor tematikája legalább két részre van bontva. A legutóbbi, május 14-én, a Thorma János Múzeumban tartott Időutazás című koncertjén három blokk is volt. Zsellér Ágnes komoly- és könnyűzenei művekkel is készült. A kitűnően tolmácsolt, változatos repertoár nagy sikert aratott. Ági újbóli bemutatója elégedettségre adhat okot. } Hosszas előkészítő munka előzte meg a koncertet. Mi volt most a koncepció? – Egy olyan műsort szerettem volna összeállítani, ami mindenképpen nagy ívű és az időben egy kicsit visszavezeti a közönséget. Az első blokk komolyzenei rész volt, azután könnyűzenei következett, végül 20. századi dalokból válogattam. Tényleg ez csak egy kis szemezgetés volt. Azt gondolom, hogy elég jól sikerült összeállítani ezt a csokrot. } A populárisabb blokkban nagy kedvenceidtől választottál. Karády Katalinra gondolok például. – Igen, nagyon szeretem Karády Katalint, de soha nem lesz a komolyzenét felülíró könnyűzene számomra. A komolyzene tölt fel igazán. Ezek a művek a szívem csücskei. Ezeket spékeltem meg könnyebben befogadható könnyűzenei dalokkal. } Ezeket is saját magadra szabod? Sokat gondolkodsz azon, hogyan legyen testhezálló neked?
– Bennem megszületik a gyakorlás során. Nincsenek ilyen gondolataim, hogy fog jól állni egy dal. Kiforr. Több százszor eléneklem a dalt. Az, ami a zeneszerző fejében megszületett, és ami az én testemen, a hangszeremen keresztül meg tud formálódni, ha ös�szeér, akkor van egy kegyelmi állapot, és akkor érinti meg igazán a közönséget. Nem lehet előre kitalálni, hogy mi fog megszületni és sokszor magán a színpadon születik meg. } A közönség nagy tapssal jutalmazta a produkciót, sokan eljöttek, ami az érdeklődést, a tetszést mutatja. Milyen érzések vannak benned így, a koncert után? – Ilyenkor mindig nagyon mély nyugalmat érzek, hogy a sok előkészületi munka után az összeválogatott dalokat végre átnyújthattam. Ha csak önmagamnak énekelem őket, akkor ott van az a hiányérzet, hogy az ajándékot át kell nyújtani a közönségnek. Az átadására újra alkalmam nyílt, és hogy a Thorma János Múzeum nagytermét megkaptuk, az
egy csoda. Minden összeállt. Megtisztelt jelenlétével Rákai András zeneszerző, a Szegedi és a Miskolci Nemzeti Színház zongoraművésze és Juhászné Zelei Judit művész-tanár, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola vezetőhelyettese. Annyira örülök ennek az együttműködésnek, a koncert létrehozásának. } Gondolom, már tervezed a következőt. Mire számíthatunk a közeljövőben? – Már tizedik éve adok koncerteket Kiskunhalason. Eddig egyedül csináltam végig a kiadásaival együtt. Keresem most azokat a támogatókat, akik esetleg anyagilag is segítenék a következő létrejöttét. A szerteágazó dalirodalom tolmácsolása
a ma emberének kuriózum, ezért is hat rájuk olyan erősen. Ezzel a műfajjal nagyon kevesen foglalkoznak ma Magyarországon. Számomra a dallammal való történetmesélés egy elhívás, hogy a közönség elé tárjam a dal legmélyebb mondanivalóját, akár egy drágakövet. } Milyen tematikájú előadás képzelhető el folytatásként? – Azt látom a tapsokból, hogy jólesik a közönségnek, ha az egyórás műsor szét van bontva legalább két részre. Most három blokkra volt. A koncerten belül így meg tudok újulni, másféle anyagot eléjük tárni. Azt látom a visszajelzésekből, hogy ez így tetszik nekik. Kép-szöveg: Pál László
A pandémia után ismét Zsellér Ágnes koncertjére gyülekezett a közönség a Thorma János Múzeum nagytermében. Akik eljöttek – és sokan voltak – tudták, hogy felejthetetlen élményre számíthatnak. Az Időutazás címet adta Ágnes a dalestnek, s valóban utaztunk a dallamok szárnyán zenei korszakokon és az egész XX. századon keresztül. Magyar és külföldi kedvenc szerzőitől válogatott az énekes. Kerekes János: Zápor című dala után francia szerzők következtek, természetesen francia nyelven. Massenet, Debussy, Faure dalaiban gyönyörködhettünk. Rachmanyinov szöveg nélküli lírai dala a lelkünk mélyéig hatolt. Massenet és Seress Rezső világszerte ismert szerzeményei – Elégia és Szomorú vasárnap – is megdobogtatták szívünket és vastapsra ragadtattak minket. Ágnes kiváló-
FOTÓK: PÁL LÁSZLÓ
Varázslatos hang – varázslatos dallamok
Juhászné Zelei Judit
Rákai Andárs
Zsellér Ágnes
an szólaltatta meg a többségében szomorkás, bús hangulatú dallamokat. Ám ezután könnyedebb vizekre evezett. Fényes Szabolcs-Mihály István sanzonját – Holnap – mindnyájan ismertük, szívesen énekeltük volna mi is vele… Polgár Tibor-Nadányi Zoltán mély érzelmeket ébresztő művét – A két szemed szeretett legtovább – Karády
Katalintól már hallottuk. Most Ágnes is kiválóan interpretálta a fájdalmas szakító melódiát. Cserháti Zsuzsától a Holdfény tovább fokozta a csodálatos élményt. A közönség hosszantartó tapssal köszönte meg a széphangú szoprán énekes, Zsellér Ágnes előadását. Két kiváló zongorakísérő segítette hozzá a megérdemelt nagy
sikerhez: Juhászné Zelei Judit, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese, zongoraművész tanára és Rákai András, a szegedi és a miskolci színház korrepetítora. A koncert zárásaként gyönyörű lírai melódia csendült fel: Grieg-től a Solveig dala. L. Molnár Anna
8 FŐTÉRPARTI
2022. JÚNIUS 9.
Gasztrobuli volt Halas főterén Hamburgerek, sült húsok, BBQ-specialitások, koktélok, sörök, borok, pálinkák, üdítők és még megannyi finomság várta az éhes és szomjas halasiakat három napon át Kiskunhalas főterén. A Nyárindító Főtérparty keretében a gasztronómia mellett természetesen a kultúra is komoly szerepet kapott. A nap sztárfellépője a Balkan Fanatik volt.
Hagyomány Kiskunhalason, hogy egy nagyszabású bulival indul el a nyár. Felpezsdült az élet a Bethlen Gábor téren múlt pénteken, hiszen a Nyárindító Főtérparty sok érdekességgel és finomsággal kecsegtette a kilátogatókat. A színpadi produkciók sora a kiskunhalasi Rock Life zenekar koncertjével kezdődött meg. A Heavenhike tagjai pedig Bajáról érkeztek. A tehetséges fiatal zenészekből álló csapat 2018. óta járja a környék és az ország fesztiváljait. A nap leginkább várt produkció-
kar két alapítója, Jorgosz és Lepe a lapunknak adott interjújukban elmondták, korábban nem ismerték egymást, egy véletlennek köszönhetően ismerkedtek meg, barátságuk és közös zenei érdeklődésük olyan erős volt, hogy már két évtizede dolgoznak együtt a Balkan Fanatikban. Nincs kiskunhalasi, szabadtéri rendezvény bulizene nélkül. Ezt most is a Welcome hozta el a táncoslábú közönségnek. A banda ezúttal egy vendégtaggal, Vezendi Gáborral is kiegészült és egészen szombat haj-
FOTÓK: ANDA PÉTER
ja a Balkan Fanatik koncertje volt. nalig muzsikáltak a jelenlévők legA csapat idén ünnepli fennállásá- nagyobb örömére. nak huszadik évfordulóját. A zeneSzőri Attila
2022. JÚNIUS 9.
VÁROIS GYERMEKNAP 9
Kalandtúra, zenés, táncos bemutatók várták a kicsiket Sok élmény, sok mosolygós arc jellemezte a halasi városi gyermeknapot. Kukoricadarálás, pörgettyűkészítés és még számos érdekes feladatból álló kalandtúra várta szombaton a fiatalokat a főtéren. A színpadon zenés, táncos produkciók váltották egymást helyi fellépőkkel. A napot koncertek zárták.
mintegy két órahossznyi repertoárral érkeztek. A gyermeknapi programok sorát a Halas Concert Band estébe nyúló műsora zárta. Többféle stílusú darabot hallhatott tőlük a közönség. De a nap itt még nem ért véget, a folytatásban a Nyárindító Főtérparty és Street Food Show ré-
mekdalokkal érkezett. Bemutatkozott a GrandUp Kids Tánccsoport és a Fazekas-iskola néptáncegyüttese. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola táncos és zenei tagozatai
szeként újabb előadók érkeztek. A 5 Non Bonds, Dallos Bogi és DJ Sentinel gondoskodtak az éjszakába nyúló zenéről. F. E.
FOTÓK: BÁNÓCZKI RITA
A Halasi Média és Kultúra Kft. szombaton gyermeknapra várta a családokat a város főterére. Délelőtt 10 órakor megnyíltak a kalandtúra állomásai. Civil szervezetek, egyesületek készültek különböző feladatokkal. A gyerekeknek sok esetben a szülők is besegítettek, így igazi családi élménnyé vált a kalandozás. Fel lehetett keresni a rendőrség, a Postagalambsport Egyesület, a Halasi Box Klub, a Borostyán Waldorf Iskola, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola, az Agrár Géptörténeti Egyesület, a Koliken kerékpáros ügyességi pálya, a tűzoltóság, a Fészekrakó Halas Nagycsaládosok Egyesülete, valamint Tallér Sándor fajáték állomását, de a Szilaj Citerazenekar is képviseltette magát. A színpadon is zajlottak az események. A Lyra együttes vidám gyer-
10 KULTÚRA
2022. JÚNIUS 9.
Szabó Győző:
Végérvényesen letettem, és nincs tovább és erre kíváncsiak. Jó, hogy eljönnek. Mindenkinek, akit ez érdekel, talán segíthet. Tisztelettel fogadom őket. } Saját magad írtad a könyvet. Mi volt az ösztönző erő, amiért elkezdted, túl a terápián? – Annyi minden történt és annyi izgalmas dolog, bármilyen furcsán hangzik egy ilyen történetben, a drogtörténetben velem. Érdemesnek tartottam
megírni. Bizonyos részeit szórakoztatás gyanánt, hogy vicces legyen, bizonyos részeket meg elrettentésként. Egy könyvet akartam írni és kész. Aztán, hogy ezt végül is egy drogprevenciós, iszonyú nagy rendezvénysorozat követi, meg nagyon sok helyre hívnak, az már egy másik kérdés. Az elején megfogadtam azt is, hogy maga a könyv a drogprevenció és nem fogok külön er-
A tablón látható Beri Ary jó cimborája volt, szintén képzőművészetis A drogról mondta ezt Szabó Győző. A népszerű színész fiatalként kábítószer-használó volt, huszonkét éve tiszta. Azóta kísértés sem volt, nem kellett harcolnia ezzel. Kiskunhalasi látogatása alkalmával készítettünk interjút vele. Nyilatkozott könyvéről, a prevenciós tevékenységéről, Stoki szerepéről és képzőművészként a Közösségek Házában rendezett plakát- és poszterkiállítás emlékképei kapcsán is megosztotta gondolatait velünk. } Az előadás végén megtapsoltad a tapsoltunk meg. Te miért? közönséget. Mi az őszinteségedért – Egyáltalán azért, hogy itt vannak
Függőségek fogságában – tíz év vallomásai Toxikoma címmel jelent meg Szabó Győző könyve, majd a belőle készült film. A kötet szerzője, az egykor heroinfogyasztó színművész Függőségek fogságában címmel tartott telt házas, interaktív előadást a Közösségek Házában, a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Szabó Győzővel a színpadon Farkas Attila pszichológus és Száraz Ferenc Száraz Ferenc, Szabó Győző és Farkas Attila kommunikációs szakember beszélgetett, közben a nézők is évvel ezelőtt. Akkor nem tudtam, Akit a szürke hétköznapok várnak, kérdezhettek. hogy az utolsó lesz, de így alakult. A lehet, hogy visszaesik. Minden az heroin, az ópiát lenyugtat, de csak én döntésem. Én mondtam igent, A kiskunhalasi közönségtalálkozó- egy évig, kettőig volt így jó. Há- mondtam nemet. Nyírségi srácként ra május 31-én került sor, a progra- romperces flesh-állapotot hoz. Tű- meg kellett küzdenem azért, hogy mon különböző korosztályok képvi- használó voltam, szerencsére nem pesti vagány legyek, aztán az letseltették magukat, a téma felkeltette kaptam el semmilyen betegséget. tem. Ki akartam próbálni, nem úgy és éberen tartotta a figyelmet. Az addiktológia szerint nincs gyó- vittek bele. Amikor kipróbáltam, – Vígjátékokban, sorozatokban gyult drogos, csak szüneteltetve van. azt mondtam: én vagyok a heroin. szerepeltem. A vicces Szabó Győző- Erről is beszélt a Függőségek fogsá- Öt év után én lettem az övé. Megről nem gondolták, hogy drogozik. gában című esten a színművész. mentettem magam huszonkét éve A volt feleségem tudta. Dolgoztam – Szabó Győző heroinista vagyok, – fogalmazott. aktívan. Nem csaltam, nem nyúl- de nem akarnék nyúlni soha töb- A Toxikoma című könyv drogpretam le senkit. A színészi munkáim- bé semmilyen szerhez. Százhús�- venciós kiadvány lett, ami a megjeból éltem, de utólag nem szeretném szal pörgök még most is, a mai na- lenés után előadások, közönségtamagam látni betépve. Nem néztem pig. Ha épp semmi dolgom, akkor lálkozók sorát hozta. Olyan témákat vissza ezeket a filmeket – mondta. futok. Alapvetően életigenlő ember érintett a szerzője, amiket korábban – Május 28-án toltam utoljára, 22 vagyok, ez meg tud menteni engem. mások nem tettek meg.
– A könyvnél – ahogy írtam – egyre jobban tetszett az őszinteség. Ki akartam írni magamból a sztorit. Csernus doktor is erre biztatott, hogy tegyem oda keményen. A film is ütős és durva lett. A könyv is, a film is oké, de azt nem adja vissza, amit valójában átéltem. Az írás terápiás céllal egy jó vetület. A könyv hetekig vezette a listákat. Bestseller lett. Csernus Imre írt hozzá jegyzeteket. A kezelése után forgatta a Valami Amerikát. Előtte már szerepelt 17 nagyjátékfilmben, de ezek többnyire kis költségvetésű mozik voltak. Ami utánuk következett, annak már nagy tétje volt. – A drog tabu. Keveset beszélünk róla. Sokkal többet kéne – hangsúlyozta. – A környezetemben mindenki büszke rám. Én egy jó rosszfiú vagyok, akit lehet szeretni. Igyekeztem mindent úgy csinálni, hogy ne bántsak meg senkit. Mindennek megvan az oka. Soha nem bánok meg semmit. Ezt is úgy fogom fel, hogy le tudtam győzni a szörnyeteget – mondta Szabó Győző. Kép-szöveg: Pál László
2022. JÚNIUS 9.
Halasi kadétok szakmai napja Budapesten
FOTÓ: JANOSÜTZ JULIANNA
ről beszélni. Azután rájöttem, hogy miért is ne. Ez az útja ennek a dolognak. } Huszonkét évről beszéltél tisztán. Volt olyan, amikor azért erős volt a kísértés, és ha igen, akkor hogyan tudtál ellenállni? – Nem volt kísértés. Nem kerültem a közelébe, de ha lett volna, akkor sem lett volna ezzel semmi bajom. Nincs és nem is volt. Nem keresett. Nem jött utánam. Nem jött szembe velem semmi, hála Istennek. Nem is kellett ezzel harcolnom, de egészen biztosan legyőztem volna. Ezt letetettem, végérvényesen letettem, és nincs tovább. } Jelen van az életedben most már helyette a család, a színház és a film. Téged nagyon szeretnek A mi kis falunk sorozatban Stokiként, aki egy vidéki srác, ahogy te is egy vidéki srác vagy. Miért bírod az ő kicsit elkarikírozott figuráját? – Nagyon jó ilyet játszani. Azért van rám osztva, mert ilyen az alkatom. Nagyon sok „fogd meg”-szerepet kapok, pedig én sokkal finomabb, érzékenyebb ember vagyok egyébként. A belsőm ennél sokkal szofisztikáltabb. Ez a szerep színészként is egy jó feladat. Eljátszhatom a kicsit bumfordi, oktondi rendőrt, és kicsit más, mint a többi. Én örülök ennek, mert egy újabb arcom mutattam be, és ezt az arcomat is nagyon szeretik az emberek, hála Istennek. Remélem, hogy még jó sokáig látható lesz a tévében. } Volt-e olyan alkalom az életedben, amikor igazi bűnözőt üldöztél privát emberként, ahol tudtál segíteni, akár egy táskalopásnál vagy bárminél? – Nemigen kerültem ilyen szituációkba. Akkor sem tudnám pontosan, mit csináljak. Nem, nem voltam ilyen helyzetben. } A teremben, ahol előadást tartottál és most beszélgetünk, a díszletet az én plakát- és poszterkiállításom, az elmúlt öt évtized emlékképei adták. Képzőművészként végeztél, színházi plakátokat is terveztél. Mitől jó szerinted egy plakát? Meg lehet fogalmazni? Milyeneket szeretsz? – Régen egészen más volt ennek a dinamikája, másképpen készültek a plakátok. Végignéztem majdnem az egészet. Nagyon tetszik. Beri Ary egyébként jó cimborám volt régen, ő is képzőművészetibe járt. Egészen más volt a lényeg. Más volt, amit egy plakáton meg kellett fogalmazni. Szeretem ezt a korszakot, jó, hogy ilyet csináltál. Tetszik. } Köszönöm szépen. Az értékmegőrzés volt a cél. – Az sikerült. Kép-szöveg: Pál László
OKTATÁS 11
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum kadétjai a közelmúltban Budapestre utaztak, ahol szakmai napon vettek részt. Az egymást követő sűrű programokat a kadétképzés során nyújtott támogatásokból az intézmény rendészeti munkacsoportja finanszírozta Vezdán Csaba irányításával; az utaztatást és az ebédet pedig a Magyar Honvédség. A szakmai nap elsődleges célja az volt, hogy a kadétok betekintsenek a honvédelemi jellegű felsőoktatás intézményrendszerébe, valamint a katonai életpálya mindennapjait is megismerjék. – Az első állomás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Kara volt. Itt egy előadást hallhattunk, melyet Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes tartott. A megbízott nemzetközi dékánhelyettes az egyetemi képzésről, az egyetemi életről, a felvételi eljárásról tájékoztatta a fiatalokat, bízván abban, hogy minél több kadét fogja választani az intézményt továbbtanulás céljából. Ezt követően a különféle haditechnikai eszközökkel ismerkedhettek meg a fiatalok az erre kialakított lövész és tüzér szaktantermekben – tájékoztatta lapunkat dr. Vojcsek Hajnalka kísérőtanár. Dr. Gyarmati József ezredes, a Haditechnikai Tanszék vezetője beszélt a fegyverzettechnika és
gépjárműtechnika általános jellemzőiről; majd több olyan fegyvert is bemutatott, melyekről a diákok már hallhattak például a történelmi tanulmányaik során. – Az egyetem étkezdéjében elfogyasztott közös ebéd után a budai MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz látogattunk, ahol az alakulat szervezeti felépítéséről, feladatairól hallhattak rövid tájékoztatót a jelenlévők. Ezt követően a laktanya szoborparkjában érdekes történetek hangzottak el a laktanya múltjáról. A délután az alakulótéren folytatódott, ahol Mundra József ezredes, a dandár parancsnoka fogadta a fiatalokat, akik a díszszázad kis csoportjának bemutatóját láthatták – tudtuk meg a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum képviselőjétől. – A laktanya látogatása után a Hadtörténeti Múzeum 1848-49-es szabadságharcot bemutató termeit tekintettük meg. A nap zárásaképpen a Madách Színház legújabb előadását;
a Tizenötödik című musicalt néztük meg. A Kazinczy Lajos életét bemutató előadás a hazafias életre való nevelés, a hazaszeret, az összetartozás, a hősiesség eszméit jeleníti meg. Kadétjaink számára mindez felejthetetlen élmény volt. Az előadás után mindan�nyian felmentünk a színpadra, és a művészekkel közös fotók készültek. Kísérőtanárként vettem részt a szakmai kiránduláson. A nap folyamán a résztvevő tanulóknak röviden vázoltuk az egyetem felépítését, és azt, hogy a későbbiekben milyen szakirányt választhatnak az odajelentkezők, valamint egy kicsit előkészítettük a színházi előadást is, hogy könnyebben megértsék a fiatalok a musical cselekményét. A Honvédelmi Minisztérium sajtósainak beszámoltam arról, hogy egy majd’ harmincezres kisvárosnak mit is jelent valójában az, hogy kadétképzés folyik az intézményünkben; mennyire emeli ez a város rangját – tette hozzá dr. Vojcsek Hajnalka. Megtudtuk, a honvéd-kadétképzésben résztvevő tanulók számára még több hasonló jellegű szakmai-tanulmányi kirándulást szerveznek. Ezeket a programokat a kadétképzésre adott támogatások P. L. fedezik.
12 HIRDETÉS Márkakereskedésünk határozott, precíz, és megbízható munkatársat keres pénztáros-recepciós munkakörbe augusztus hónapi kezdéssel. A munkakör betöltéséhez elvárt követelmények: Középfokú végzettség, B kategóriás jogosítvány, számítógépes valamint Word-Excel felhasználói szintű ismerete. Előnyök: könyvelésben való jártasság, szakmai tapasztalat pénzügyi területen. Fényképes önéletrajzokat várjuk a penzugy@kbautoteam.hu e-mail címre. A-265 Futárokat felveszünk! Kerékpárral rendelkező futárok is jelentkezhetnek! Érdeklődni személyesen Corso 2 irodában (Kiskunhalas, Széchenyi u. 108.) vagy telefonon lehet. Tel.: 06 20/225-50-04 A-283 Soltvadkerti műanyagüzembe munkatársakat keresünk. Jelentkezni lehet a következő elérhetőségen. Tel.: 06 30/555-30-15 A-323 A Vakáció Nonprofit Kft. munkatársakat keres részvagy teljes munkaidőbe a hamarosan nyíló kiskunhalasi Csetényi Élményparkba a következő pozíciókra: karbantartó, kertész, takarító Jelentkezni a következő e-mail címen lehet. allas@csetenyipark.hu A-340 Kiskunhalasi szépségszalon keres munkatársat értékesítő munkakörbe! Fényképes önéletrajzodat a következő e-mail címre várjuk: info@seeyou.hu A-223 A Vakáció Nonprofit Kft. munkatársakat keres részvagy teljes munkaidőbe a hamarosan nyíló kiskunhalasi Csetényi Élményparkba a következő pozícióra: Kalandpark animátor Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: allas@csetenyipark.hu A-349 Dolce Vita Pizzeriába pizzasütő szakácsot és beugrós futárt keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal az étteremben. A-364 Kiskunhalason a Radix Kft. fogászati szakrendelője dentálhigiénikus, fogászati asszisztens, sterilező asszisztens munkatársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com e-mail címen. A-365 Kiskunhalason a Postakocsi Pizzéria és Étterem konyhai kisegítőt keres azonnali kezdéssel. Érdeklődni személyesen az étteremben vagy telefonon. Tel.: 06 77/423-219 A-372 Kft. asszisztenst keres az ügyvezető munkájának operatív szintű támogatására. Nálunk a helye, ha kiváló kommunikációs és szervezőkészséggel rendelkezik, nagy a munkabírása, van legalább középfokú végzettsége és ért az Excel és a Word kezeléséhez, valamint rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal. Angol nyelvtudás további előnyt jelent. Várjuk fényképes önéletrajzát a feherszilvi@kbautoteam.hu e-mail címre. A-373 Megbízható kőműves munkát keres. Kéményépítés, falazás, bontás. Tel.: 06 30/574-92-85 A-374 Montázs Étterem felszolgálót, konyhai kisegítőt keres. Tel.: 06 70/338-97-05 A-375 Gépkocsivezetőt B kategóriás jogosítvánnyal felveszünk. Bér megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.). A-376 Gyorsétterembe konyhai dolgozót keresünk. Tel.: 06 20/378-05-15 A-377 Pékség és gyorsétterem állandó délelőtti munkára alkalmazottat keres. Tel.: 06 20/378-05-15 A-380 Savanya Vízgépészeti Kft. állást hirdet lakatosipari munkákban és AWI, AFI hegesztésben jártas szakemberek számára. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/315-44-72 A-381 Városközpontban lévő Lipóti Pékség üzletünkbe eladó munkatársat keresünk! Érdeklődni személyesen Kiskunhalason a Széchenyi utca 108. irodánkban lehet, vagy az önéletrajzokat a corso.konyveles@gmail.com e-mail címre várjuk. A-382 Sofőröket keresünk belföldre, mozgópadlós-önkihordós szerelvényekre, hosszú távra, hetelős munkarendben. Jól szervezett, állandó saját áruszállítás. Munkakezdés: hétfő reggel! Munka befejezése: péntek du./este. Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés! Kiskunhalas Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-43-50 A-387 Sofőröket keresünk nemzetközi viszonylatokra nyerges rönkszállító, mozgópadlós-önkihordós, és billencs szerelvényekre, hetelős munkarendben. Minden hétvége szabad. Jól szervezett, állandó, fix munkák. Munkakezdés: hétfő reggel! Munka befejezése: péntek du./este. Vidékről érkezőknek üzemanyag térítés. Kiemelt bérezés! Kiskunhalas Tel.: 06 30/883 48-33, 06 20/483-66-05 A-388
2022. JÚNIUS 9. Gépkezelőt keresünk homlokrakodóra és forgórakodóra! Fadaráló gépek, és kamionok rakodásához. Két év tapasztalat szükséges. Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-63-50 A-389 Szerelőt, autóvillamossági szerelőt keresünk kiskunhalasi műhelyünkbe saját teherautók és munkagépek javításához. Betanulási lehetőség! Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-43-50 A-390 Fuvarszervezőt, irányítót keresünk nemzetközi viszonylatokra. Német, cseh, szlovák vagy olasz nyelvtudás és ilyen, vagy hasonló téren szerzett tapasztalat szükséges! Kiskunhalas Önéletrajzokat várjuk: nagy.kriszta81@gmail.com Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-43-50 A-391 Hegesztőt, lakatost keresünk! Saját munkagépek és járműfelépítmények javításához. Alumínium-hegesztési tapasztalat előny! 2-3 fő jelentkezését várjuk. Kiemelt bérezés! Hosszú távú folyamatos munkalehetőség. Kiskunhalas Tel.: 06 30/883-48-33, 06 20/336-43-50 A-392 Nemzetközi fuvarozócég flottakezelőt keres! Kamionszerelvényekkel kapcsolatos teendők koordinálására. Feladatok: szerelvények átadása és átvétele, tachográf készülékek letöltése, tartozék-, és raktárkezelés. C+E sofőr tapasztalat és műszaki tapasztalat szükséges. Kiskunhalas Tel.: 06 30/883-48-33 A-393 Erdészeti fakitermelő gépekre (Harvester és Forwarder) gépkezelőt keresünk. Egyéb gépkezelői tapasztalat szükséges. Szerződéses betanulási lehetőség. Hosszú távú folyamatos munkalehetőség. Kiskunhalas. Tel.: 06 30/883-48-33 A-395 Erdészeti faaprító gépre gépkezelőt keresünk. Traktorral vontatott és hajtott, valamint daruval szerelt. Egyéb gépkezelői tapasztalat szükséges. Kiskunhalas. 06 30/883-48-33 A-396 Fuvarszervezőt, irányítót keresünk belföldes, saját áruszállítós, önkihordós kamionokhoz. Hosszú távú folyamatos munkalehetőség. Ilyen, vagy hasonló téren szerzett tapasztalat, és EKÁER rendszer ismerete előny. Kiskunhalas 06 30/883-48-33 A-399 Irodai asszisztenst keresünk hosszútávra fuvarozó céghez. EKÁER rendszer ismerete szükséges. Kozák-Trans Kft. Kiskunhalas 06 30/883-48-33 A-400 Lemezeléshez, szendvicspanelozáshoz alkalmazottat keresünk. Tel.: 06 30/820-86-92 A-401 Kiskunhalasi Postakocsi Étterem pizza- és ételfutárok jelentkezését várja. Jelentkezni személyesen vagy telefonon. Tel.: 06 70/771-19-11 A-402 Soltvadkerti műanyagüzembe konfekcionáló gépre munkatársat keresünk. Tel.: 06 30/279-19-41 A-403 Monkeys Gyorsétterembe főállású és/vagy részmunkaidős futárt felveszünk. Tel.: 06 20/378-05-15 A-404 Gépkocsivezetőt keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre B kategóriás jogosítvánnyal. Tel.: 06 20/852-84-57 A-405 Műanyag fröccsöntő üzembe keresünk betanított munkásokat. Jelentkezni munkanapokon 8-16 óráig telefonon. Tel.: 06 20/325-03-36 A-406 Kőműves mellé megbízható segédmunkást keresek. Tel.: 06 30/466-71-80 A-407 A Kiskunhalasi Református Egyházközség Gazdasági Hivatala oktatási és szociális intézményeinek munkaügyi, bérelszámolási és TB ügyintézői feladatainak ellátásához megfelelő ismeretekkel, gyakorlattal és végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Jelentkezéseket fényképpel ellátott önéletrajzzal a következő e-mail címre várjuk: ref.hivatal@gmail.com A-408 Az Erman 90 Kft. szálmás autóra C+E kategóriával felföldi kamionsofőrt keres napi hazajárós munkarendbe. Tel.: 06 70/385-01-67 A-409 Karbantartó műszerész álláslehetőség! MFGT Földgáztároló-Zsana. Érdeklődni: 06 30/288-54-57 Önéletrajzzal jelentkezni: zsana@vabekokft.hu A-348
Raktárak, irodák kiadók a KOLIKEN Kötönyi úti és Petőfi utcai telephelyein. Tel.: 06 20/927-09-46 A-41 Belvárosban 4 szobás családi ház kiadó. Tel.: 06 20/579-27-28 A-410
Akácoszlop eladó, helybe szállítva, erdőgazdálkodó cégtől! Szőlő támoszlop igény szerint kérgezve, valamint fűrészelve is. EUTR szám: AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-22 A-394 Tűzifának széldeszka eladó! Fafeldolgozó cégtől, darus kamionnal helybe szállítva. Minimum rendelés 10 erdei m3. EUTR szám: AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-01 A-397
Tűzifa eladó erdőgazdálkodó cégtől 2 m hos�szban, darus kamionnal helybe szállítva. Akác, tölgy, bükk, nyár fafajokból. Minimum rendelés: 10 erdei m3 (1x1x1,7) EUTR szám: AA5839601 Tel.: 06 20/460-24-01 A-392
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35
A-49
Gyógymasszázst, gyógytornát, társalgást vállalnék. Tel.: 06 30/419-68-18 A-386 Kunfehértó központban felújítandó ház eladó. Tel.: 06 30/581-96-39 A-411 Eladó földszinti, 54 m2-es, teljesen felújított, erkélyes, hangulatos lakás. Tel.: 06 20/824-56-29 A-412
Villanyszerelést, klímatakarítást és telepítést vállalok. Tel.: 06 70/549-01-30 A-413 Takarítást, ablaktisztítást vállalok. Tel.: 06 20/558-34-95
A-414
Születtek: Valtner Balázs (Szűcs Bernadett) Jánoshalma, Berta Jázmin (Móra Melinda) Szeged, Pásztor Hunor (Ignácz Annamária) Mélykút, Krizsán Benett (Bálint Anita) Mélykút, Varga Dominik János (Császi Anasztázia) Szank, Varga-Mencser Panka (Mencser Melinda Éva) Sándorfalva, Lombfalvi Áron (Maruzsa Bettina) Kéleshalom, Herczeg Szofia Rita (Goda Márta) Kecel Házasságot kötöttek: Ilcsik Csaba István és Tóth Viktória, Kiss Bence és Balogh Réka Elhunytak: Czinkóczi Jenő Ferencné Ancsa-Molnár Ilona (Kiskunmajsa), Vilmosné Gömzsik Mária Magdolna (Kiskunhalas), Kammerer Istvánné Kollár Julianna (Kiskunhalas), Virág Sándor Gáborné Szabó Gizella (Zsana), Gódor Jánosné Gubucz Irén (Kiskunhalas), Szőgyi Zsolt (Kiskőrös), Csendes József (Kiskunmajsa), Hudák Istvánné Tanács Mária (Balotaszállás), Kasza József (Kiskunhalas), Lancsárovics Anna Mária (Mélykút), Lengyel Lászlóné Tóth Jolán Mária (Jánoshalma)
2022. JÚNIUS 9. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Június 8. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Szomszéd vár 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Szomszéd vár (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Szomszéd vár (ism.) 23:00 Képújság Június 9. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Szomszéd vár (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Szomszéd vár (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13.00 Képújság 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Június 10. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.)
13:00 Képújság 18:00 10 éve történt 18:30 Forgószínpad 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Forgószínpad (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 Forgószínpad (ism.) 00:00 Képújság Június 11. SZOMBAT 00:00 Képújság 07:30 Forgószínpad (ism.) 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 Forgószínpad (ism.) 18:30 10 éve történt (ism.) 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 20:00 Forgószínpad (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság
18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Június 13. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 Forgószínpad (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Forgószínpad (ism.) 12:30 10 éve történt (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00Híradó/hétfő (ism.) 20.3010 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Június 14. KEDD 00:00 Képújság 07:00 Szabadegyetem Dr. Buda László előadása (ism.) 08.00 Képújság 12:00 Szabadegyetem Dr. Buda László előadása (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 23:00 Képújság
Június 12. VASÁRNAP 00:00 Képújság 09:00 Katolikus szentmise 11:00 Református istentisztelet 12.00 Képújság 16:00 10 éve történt (ism.) 16:30 Forgószínpad (ism.) 17:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) online műsorújság 17:30 Forgószínpad (ism.) www.halasmedia.hu 18:00 Kultúrkép – A műsorváltozás jogát fenntartjuk. kulturális magazin (ism.)
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Jáger Levente, Kovács Iván Kreatív: Anda Péter
HIRDETÉS 13
14 SPORT
2022. JÚNIUS 9.
Adél boldog családanya, feleség és persze ott van az uszoda is Kíváncsi voltam, hogy mi van vele. Érdekelt, vajon megtalálta-e a számítását a nagyobbik Juhász-lány, Adél, akinek eredményén, teljesítményén egy ország ámult. Gyakorlatilag mindent elért korosztályában, amit lehetett. Ezt a tudást, tapasztalatot igyekszik most átadni Hódmezővásárhelyen, az új otthonában. Ott alapított családot férjével, Máté Hunorral. Azóta közös gyermekük, Hanna is megszületett, és Adél boldog. } Nagyon régen beszélgettünk. Kezdjük talán az elején. Ha jól emlékszem, Kecskemét érintésével, egy kis halasi kitérő után lettél hódmezővásárhelyi úszó. Miért pont Vásárhely? – Ez részben igaz. Kecskemét után visszaigazoltam Kiskunhalasra, bár nem ott készültem, de halasi úszó maradtam. Ebben az időben a Hód Úszó SE akkori elnöke kereste fel a férjemet, hogy kiemelt versenyzőjük, Ugrai Panna az ő tanítványa szeretne lenni, és kizárólag vele folytatná az úszói pályafutását. Tulajdonképpen így kerültünk Vásárhelyre. } Kevesebbet hallottunk rólad azóta. Versenyeztél is ottani színekben?
ményemet, és kényszerpihenőt rendelt el. Amikor javult a vérképem, ismét mehettem edzésre, de a terhelés hatására újra és újra romlottak az eredmények. Ezzel párhuzamosan folyamatosan olyan érzésem volt, mintha élet és halál között lebegnék. A harmadik kényszerpihenő után úgy döntöttem, hogy nem térek vissza a medencébe. } Mikortól edzősködsz és mit kell tudnunk a tanítványaidról? – Még Kiskunhalason úsztam, mikor elvégeztem a sportedzői képzést. Eleinte pár hónapig a férjem mellett segítettem a medenceparton, és helyettesítettem, mikor ő többnapos versenyre utazott. Majd 2020 szeptembe-
– Nem versenyeztem sportolóként vásárhelyi színekben. Kezeletlen mononukleózis fertőzés vetett véget a pályafutásomnak, amit tüszős mandulagyulladásnak „álcázva” még Kiskunhalasról hoztam magammal. A szigorú pihenés helyett napi 5 órás kemény edzésmunkával kombinálva ez az évek alatt krónikussá vált. Eleinte csak azt éreztem, hogy mindig kimerült és fáradt vagyok, de 2019-re ez már odáig fajult, hogy az egész napot átaludtam. A férjemben fogalmazódott meg először a betegség gyanúja, miután megismerkedtünk, de sajnos csak hónapokkal később kaptam hematológushoz időpontot. Az orvos borzalmasnak minősítette a vérered-
rétől lettem a Hód Úszó SE serdülő, ifi és felnőtt csapatában segédedző. Vannak korosztályos és felnőtt válogatott úszóink is, szép eredményekkel szerepeltünk felnőtt és korosztályos Európa-bajnokságon is. Most az egyik versenyzőnkkel a világbajnokságra készülünk, de jelen vagyunk a nyílt vízi junior válogatottban, és reményeink szerint az idei Európa-bajnokságon, valamint az EYOF-on is ott leszünk. } Mit adsz át a fiataloknak? Egyáltalán tudják, hogy Európa-bajnok edzőjük van? – A fiatalabbak az elején nem tudták. De ezt inkább betudtuk a koruknak, mint a tudatlanságuknak. Úgy fogalmaznék, hogy nem szokásos magyar
edzésmódszerrel készítjük fel versenyzőinket. Mint az előbb is mondtam, nagyon sokat köszönhetek a férjemnek, mint feleség, és mint munkatárs is. Amit a tanítványaimnak adok át, az az ő látásmódjával teljes mértékben megegyezik. Hunor közel 10 évet töltött Amerikában, és volt szerencséje Sonya Porter keze alatt pallérozódni versenyzőként és edzőként is. Ő volt a 2016-ban 100 m pillangón olimpia bajnoki címet szerzett Joseph Schooling trénere, akitől sokat tanulhatott. } Időközben családot is alapítottál. Férjed, Máté Hunor kétszeres olimpikon, ifjúsági Európa-bajnok úszó, vele, gondolom, a medenceparton ismerkedtetek meg. Szerelem volt első látásra? – Egy hatalmas nagy IGEEEN-nel kell, hogy válaszoljak! Az utolsó pillanatban vissza is mondtam az amerikai ösztöndíjamat. Szerencsére ez a nagy szerelem a mai napig megmaradt. Valóban a medenceparton találkoztunk, de a randevúkon ismerkedtünk meg, majd később össze is költöztünk. } Úgy tudom, hogy ő kiváló képzőművész is, szobrászatban és festészetben is jeleskedik. – Én is csak ámulok, amikor dolgozik. Engem tipikus magyar úszónak neveltek: „ússzál, aztán lesz, ami lesz, a többivel nem kell foglalkoznod”. A mai napig megdöbbentő látni azt a men�nyiségű munkát, amit a férjem elvégez. Egy átlagos magyar edző napja sokszor kimerül a reggeli és a délutáni edzésterv megtervezésében és az edzés megtartásában. A férjem rendszerint háromnegyed 6-kor kel, megtartja a reggeli edzést, majd átautózik 40 km-t az öntőműhelybe, ahol nehéz fizikai munkával szobrokat terveznek, formáznak, öntenek, majd visszautazik a
délutáni edzésre. Hétvégén is sokszor vagy versenyen van vagy a műhelyben. Nekem pedig az a dolgom, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott otthont teremtsek neki, amikor este hazajön, hogy ki tudja pihenni magát egy hos�szú, nehéz és fárasztó nap után. } Közös gyermeketek született. Járt a kis Hanna babaúszásra? – Igen. Hanna nagyon szereti a vizet. Bár, ezt ki nem gondolta volna!? Az első alkalommal el is aludt foglalkozás közben, de utána már egyre aktívabb lett a medencében, majd a parton is. } Testvéred, Janka is Vásárhelyen van. Újra együtt a Juhász-lányok. Úgy látom, nem tudtok elszakadni egymástól. Milyen nagynéni Janka? – A család nagyon fontos, az egyik legfontosabb összekovácsoló erő. Örülök neki, hogy ismét egy városban lakunk, hiszen így gyakran találkozunk, és figyelemmel tudjuk kísérni egymás mindennapjait. Amúgy egy picit vicces, hiszen Jankával sokszor egy időben, egy épületben dolgozunk, és előfordul, hogy mégsem találkozunk. Szerencsére Hannával elég hamar, és jól kijöttek egymással. A lányomat mindig le lehet foglalni egy kis vízzel, de akár egy műanyag vizes palackkal is. } Kiskunhalassal milyen a kapcsolatod? – Szeretem a várost, viszont 2020 karácsonyán voltam Kiskunhalason utoljára. Mivel anyukám is elköltözött Hódmezővásárhelyre, a bátyám és a felesége pedig Szegeden élnek és dolgoznak, így jelenleg nincs ok, ami miatt Kiskunhalasra utaznánk. Ezért megragadom az alkalmat, és minden kedves olvasónak üdvözletemet küldöm! Jáger L. A FOTÓKAT MÁTÉ-JUHÁSZ ADÉL BOCSÁTOTTA RENDELKEZÉSÜNKRE
SPORT 15
2022. JÚNIUS 9.
Az erő velük volt, de Józsi a legjobb Tizenkét, mindenre elszánt, de nem dühös ember vállalkozott arra, hogy megméreti magát a halasi főtéren egy rendhagyó versengésben. Öt feladat várt a nevezőkre, a 7,5 tonnás kamion elhúzása után a rönkemelés, a gumigörgetés vagy a kőgolyópakolás könnyed időtöltésnek tűnhetett. Nem volt az, mert több száz kilogrammról beszélünk, a kánikulai hőség sem tudott kifogni a mi versenyzőnkön, Locskai Józsin.
Józsi, a gumihengergető lás és rutin is. Amikor pedig szükség volt egy döntésre, akkor azt nem a játékvezető hozta meg, hanem közösen határoztak. Sportszerűségből is jelest érdemel minden versenyző. A mi Józsink pedig nagyot küzdött, Bartalos Tamás szpíkerként kamionhúzásban is bizonyított látszott rajta, hogy nagyon akar haBartalos Tamás csuda figura. dig vevő volt a halasi és a környék- zai közönség előtt bizonyítani. VárA testalkata tekintélyt parancso- beli települések közönsége is. Mi ló, ugyanakkor az is bebizonyoso- pedig legjobban a hazai erőművédott, hogy nagy szíve van. Sőt, ha szünknek, Locskai Józsinak szoríarról volt szó, akkor maga mutat- tottunk. Volt is miért, mert ő és az ta meg, hogyan kell kamiont húzni ellenfelei egyetlen pillanatra sem vagy éppen 350 kilogrammos trak- adták fel. Sokszor saját magukat és a torabroncsot oda-vissza görgetni. gravitációt, valamint a fizika összes Biztatott, motivált, néha nem az iro- létező törvényét legyőzték, felülír-
a nyertes. Meg mi, halasiak, akik végignézhettük a vetélkedést. – Nagyon jól sikerült ez a verseny, köszönöm mindenkinek a segítséget. Biztos vagyok benne, hogy lesz folytatás – fogalmazott Bartalos Tamás. – Nagy álmom teljesült azzal, hogy itt volt a verseny. Jó érzés
Bartalos Tamás és Locskai József ta már, hogy megmutathassa a ha- volt, hogy ennyien drukkoltak nelasiaknak, miért is van a legjobbak kem, úgy érzem, nem okoztam csaközött. Holtverseny alakult ki az el- lódást – mondta Locskai József. ső helyen, végül Locskai József volt Kép-szöveg: Jáger L.
Mázsányi súly a fej fölött dalmi nyelvet használta, de mégis úgy éreztük, akkor és ott tökéletes helye volt. Neki köszönhető legfőképpen, hogy Kiskunhalas főterén, a Városi Sportnapon sikerült megrendezni az erős emberek versenyét. A hívó szavára tizenketten vállalkoztak arra, hogy a kánikulai melegben teljesítik az összes kihívást. Erre pe-
ták. Egyik néző elkezdte számolni, hogy összesen mennyi tömeget mozgattak meg az öt versenyszám alatt, de a második kör után feladta. Több száz tonna került a fej fölé, a kézbe, az ölbe. Feszültek az izmok, dagadtak a bicepszek, ugyanakkor az arcok arról árulkodtak, mindezek mögött azért van taktika, agya-
Kőgolyózás
2022. JÚNIUS 9.
RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA
Ezt mindenki szereti Finom zöldségek és ízletes hús keveréke, rizzsel összeforgatva. Szeretettel ajánlom olvasóinknak ezen a héten ezt a klasszikus egytálételt. Tavaszi rizses hús Hozzávalók: 70 dkg sertéslapocka, 2 fej vöröshagyma, 2-3 ek étolaj, 1 tk zúzott fokhagyma, 1 nagyobb sárgarépa, 10-15 dkg zöldborsó, 1 ek ételízesítő (vagy 1,5 liter alaplé), 6-8 szál petrezselyemzöld, 1/2 tk őrölt bors, 2 csésze rizs. Elkészítés: a sertéshúst kisebb kockákra vagy ízlés szerint csíkokra vágjuk. A felaprított vöröshagymát olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a húst, a fokhagymát és az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd további 6-8 percig együtt pároljuk. Ezután fűszerezzük borssal, hozzáadjuk az alaplét vagy az ételízesítőt 1,5 liter vízzel, majd legalább 1 órán át fedő alatt lassú lángon főzzük. A menet közben elpárolgott levét picike vízzel pótoljuk. Miután a hús már majdnem megpuhult, beleszórjuk a zöldbor-
FOTÓ: SZŐRI ATTILA
16 SZÍNESBEN
sót és a rizst, felforraljuk és készre főzzük. Ezután elzárjuk a lángot és 4-5 percenként rákeverve/átforgatva hagyjuk, hogy a rizs megpuhuljon és szilárddá váljon az étel állaga. Friss kenyérrel és savanyúsággal tálaljuk. Azt gondolom, ez megint egy olyan fogás, amivel nem lehet mellélőni, ha a családunknak vagy vacsoravendégeinknek szeretnénk kedveskedni. Rita asszony