Kalózok, apácák és szeszcsempészek találkozója
ta köszöntőjében Csorba Imre igazgató.
A végzősök ezt követően megkap ták osztályfőnökeiktől az érettséget szimbolizáló szalagot. A Dr. Vár nai László polgármester tisztele tére alapított díjat minden évben egy kimagasló teljesítményt nyújtó tanuló veheti át. Idén Szalai Boglárkának ítélte a nevelőtestület a rangos elismerést.
A bál az iskola sportcsarnokában zajlott. Elsőként az angolkeringőt láthatta a közönség, majd az osz
tálytáncok sorát a 12.A nyitotta meg, akik a vad tengerekre kalauzolták el a jelenlévőket. A 12.C osztály a diá kok elmondása szerint nagyon sok színű csapat. Ezt tükrözte táncuk is. A 12. osztály tagjai időutazásra invi tálták a közönséget. Az 1920-as évek Amerikájában játszódó koreográfi ában szeszcsempészek keveredtek mindenféle kalandokba. A csodá latos este zárásaként a végzősök a bécsi keringővel koronázták meg a szalagavató báljukat.
Szőri AttilaÉletünk egyik nagy paradoxo na, hogy minél fiatalabb az ember, annál inkább úgy érzi, hogy las sabban telik az idő. Ma egy olyan jeles esemény részesei vagyunk, amihez az idő kerekét bizonyára sokan szerették volna már előbb
görgetni. Ez az a nap, amelyre az itt jelenlévők évek óta várnak. Ma turandának és maturandusznak lenni felelősség. Jó példát kell mu tatni az utánatok jövőknek. A fi atalabb korosztály leginkább az előttük haladókra tekint – mond
Potenciális munkahelyekkel ismerkedtek a diákok
A villanyszerelés, az autószerelés, a pék és a cukrász szakma szépségeivel is megismerkedhettek a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolájának diákjai. Az el méleti és gyakorlati képzés mellett az intézmény számára fontos az is, hogy a tanulók lássák, milyen lehetőségeik vannak elhe lyezkedni a munkaerőpiacon. Ennek érdekében meghívtak né hány helyi céget, vállalkozást, hogy megmutassák, mit tudnak nyújtani.
Pályaorientációs napot szervezett a Kiskunhalasi Szakképzési Cent rum Vári Szabó István Szakképző Iskolája. Az intézmény évek óta so
kat tesz azért, hogy orvosolja a szak emberhiány miatti problémákat. Ennek érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a képzésre és igyekeznek ösztönözni is a diákokat. A program során a 9. évfolyamosoknak ven dégeket hívtak, akik tájékoztatták őket a gyakorlati képzőhely szakmai és gyakorlati oktatásról is. A tanu lóknak lehetősége volt arra, hogy a KB Autoteam Kft., a Ganz Air Kft., a Merkbau Zrt., a Magyar Villamos sági Művek, a Royal Sütőipari Kft. és a Tesco feladataival, eszközeivel is megismerkedjenek. Kipróbálhat tak néhány olyan speciális műszert,
amelyekre eddig nem volt mód juk. A cél az volt, hogy ne csak elmé leti előadásokat halljanak az érintet tek, hanem lássák ezek gyakorlati oldalát is. A tizedikeseknek pedig a Foglalkoztatási Főosztály munka társai adtak hasznos tanácsokat. Ők azok, akik az új képezési rendszer ben már munkaszerződést kötnek a gyakorlati hellyel. A pályaorientá ciós napra nemcsak a váris tanulók, hanem a Kiskunhalasi Kertváro si Általános Iskola és a Kunfehértói Általános Iskola végzősei is meghí vást kaptak.
Kép-szöveg: jáger1956
1956 hőseire emlékezik ezek ben a napok ban az ország. Azokra a fiata lokra, akik elég bátrak voltak és elindultak egy olyan úton, amely néhány napig a szabad ságot jelentette. Nem érdekelte őket a túlerő, a szemben álló vi lághatalom, csak mentek előre. Sajnos voltak olyanok is, akik a forradalom hátszelével, ár nyékában osztották az igazsá got, az általuk vélt igazságot. Ez szerencsére elenyésző volt, a többség tiszta szívvel és hit tel harcolt.
Életkoromból adódóan nincs saját élményem 1956-ról. Vi szont emlékeim vannak a nyolcvanas évekből, amikor még nem értettem, hogy szüle im egy baráti társaságban mi ért emlegették azt az évszámot. Az is nagyon megmaradt ben nem, amikor valaki azt mond ta egy ilyen beszélgetés alkal mával, meglátjátok, eljön még az idő, hogy szobra lesz Nagy Imrének. És tényleg lett, nem is olyan sokára. A másik em lék nyolcadikos koromból va ló, amikor először hallottam a sztálini diktatúráról. Meg ar ról, hogy 1956-ban nem ellen forradalom, hanem forrada lom volt.
1989. október 23-a is megma radt az emlékemben. A Szilády Áron Gimnázium harmadikos diákjaként, egy osztályfőnö ki órán Palásti Karcsi mond ta, hogy közösen hallgatunk majd meg a rádióbeszédet a tanteremben. Akkor még nem tudtam, hogy ez maga a törté nelem lesz, Szűrös Mátyás ki kiáltotta a köztársaságot. Most már értékelem, hogy mekko ra pillanat volt ez. Az érettsé gi tételeim között viszont még mindig nem szerepelt a forra dalom. Erre még éveket kellett várni. Manapság pedig már el képzelhetetlen lenne nélküle a történelem tanítása. 1956 nem csupán egy évszám, inkább egy jelkép. Eltelt 66 év, de ez nem változott.
Jáger Levente„A halasi, szabad választás egy jelkép”
Az egész ország, így Kiskun halas is megemlékezett az 1956-os forradalom és szabad ságharcról. Először az Ország zászlónál, majd a főtéri kopja fánál és a katolikus temetőben emlékeztek a halasiak a 66 év vel ezelőtti eseményekre.
Kiskunhalas Város, az ’56-os Em lékbizottság, valamint a Halasi Mé dia és Kultúra Kft. meghívására sokan gyülekeztek délelőtt az Or szágzászló emlékműnél. A nemze ti lobogó felvonásában a Kiskunha lasi Lovasbandérium huszárruhába öltözött tagjai működtek közre. Be szédet ebben az évben az ’56-os Em lékbizottság által felkért Domon kos László mondott, aki több fontos idézetet és saját gondolatait is megosztotta a hallgatósággal.
Már megvan a válasz arra, mi ért lehetünk most itt, mi, magya rok, és miért ünnepelhetjük immár szabadon
az
volt. A no vember elsejei kiskunhalasi szabad választás eredménye nemcsak nor ma és nemcsak minta, hanem jel kép is – mondta beszédében az író.
Ezt követően a megemlékezők kö zösen vonultak át a főtéri kopjafá hoz, ahol virágok elhelyezésére ke rült sor. A város nevében Kuris István László és Szűcs Csaba alpolgármester helyezett el virágot az emlékműnél. A virágok elhelyezé se után a Szózat közös eléneklésével zárult az ünnepség főtéri esemény sorozata. Az ’56-os Emlékbizottság invitálására többen elmentek a ka tolikus temetőbe, ahol Nagy Sze der István sírjánál Pajor Kál mán mondott beszédet.
Szőri AttilaKözéleti hírek röviden
Lombgyűjtő akció
Ismét megszervezi az őszi lombgyűj tési akciót a Halasi Városgazda Zrt. az önkormányzattal közösen. Négy hét végén, alkalmanként két helyszínen lesznek azok a hatalmas konténerek, amelyeknél el lehet helyezni a lehul lott falevelet és a háztartásban kelet kezett zöldhulladékot. Az első lehető ség november 11. és 13. között adódik, a helyszín pedig az Esze Tamás lakóte lepen, az élelmiszerbolt előtt és a Köl csey és a Kassa utca sarkánál lesz. Pén tekenként 12-17 óra között, szombaton és vasárnap 8-17 óra között működnek az átvevőhelyek. Emellett kisebb meny nyiségben a lakosság továbbra is ingyen beszállíthatja zöldhulladékát a felüljá ró mellett található Hulladékudvarba (Kiskunhalas, Ipari park). Nyitvatartás:
csütörtökön 7-16 óráig, pénteken 7-16 óráig, valamint a meghatározott szom bati napokon (október 29-én, novem ber 19-én, valamint december 17-én) 812 óráig.
Élhető Kiskunhalas
Kíváncsiak a lakosság véleményére és ötleteire. Az elmúlt időszakban többször számon kérték az önkormányzatot, hogy fontos témákban nem hallgatták meg a halasiakat. Íme, a lehetőség mindenki számára. Márciusban jelentette be Fü löp Róbert polgármester, hogy Kis kunhalas 1,2 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre az Élhető város program ke retében. Ez a Kuruc vitézek tere és Ka racs Teréz utca közötti városrész meg újítását érintheti. Most a város lakóihoz fordult a polgármester kérve azt, hogy
minél többen nyilvánítsanak véleményt, tegyenek javaslatokat. Egy kérdőív kitöl tésével segítheti mindenki meghatároz ni a városi zöldövezetek, közösségi terek, szolgáltatások és gazdasági tevékenysé gek kialakításához kapcsolódó lakossági igényeket. A vélemény kinyilvánítására november 6-ig van lehetőség. Részletek a kiskunhalas.hu oldalon.
Óraállítás
A téli időszámítás miatt október 30án kell átállítani az óráinkat: hajnali 3 órakor most visszafelé 2 órára tekerhet jük a mutatót. Az Európai Unió dönté se szerint 2024-ben minden országnak véglegesen át kell állnia a választott té li vagy nyári időszámításra, ezután több óraátállítás nem lesz. Így ez lehet az egyik utolsó ilyen, amit átélünk. Erről egyébként megoszlanak a vélemények, de az állítás eltörlésének van jóval több támogatója. jáger
Lezárt akta
Egy akkor még ismeretlen sze mély március 15-én betört a Tánc hagyományok Házába, ahonnan eltulajdonította a Stúdió 2000 TSE hangfalait, a számítógépét a hozzá tartozó monitorral, egérrel és billentyűzettel, valamint ma gával vitte a kábeleket is. A ren dőrök azonban nem voltak restek, forró nyomon kezdték meg a tol vaj üldözését, és 24 órán belül si ker koronázta az erőfeszítéseiket. Egy 26 éves helyi férfi házában megtalálták az eltűnt holmikat. A fiatal a betörésen kívül további négy bűncselekménnyel is gyanú sítható. Három hét alatt négy au tóból tulajdonított el különböző értékeket, többek között órát, pendrive-ot. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges bizonyíté kokat összegyűjtötték és a nyomo zást befejezték. A helyi illetőségű férfi ellen vádemelést javasolnak, ezért a keletkezett iratokat továb bították az ügyészségre.
Nem jogerős
A vádlott és védőjének fellebbe zése miatt nem jogerős az ítélet egy testi sértés és zaklatás ügyé ben. Az ügy terheltje, egy férfi ta valy május 2-án Kiskunhalason az egyik utcában szóváltásba ke veredett volt barátnőjével, akit többször felpofozott, majd a ha jánál fogva több alkalommal nagy erővel egy falnak lökött. A nő ösz szeesett, térdre rogyott, amikor a férfi a gyomrába térdelt, majd ököllel arcon ütötte. Ennek kö vetkeztében a nő 8 napon túl gyó gyuló sérülést szenvedett el, mű téti ellátásra szorult. A férfi az esetet követően folyamatosan hí vogatta a nőt, illetve SMS-üzene teket küldött neki. Volt olyan al kalom is, amikor felkereste őt a lakásán és több alkalommal meg fenyegette azzal, hogy ismét meg veri. A férfivel szemben távoltar tást rendeltek el, azonban ezalatt is többször felhívta telefonon a nőt, illetve üzenetekben is meg fenyegette. A Kiskunhalasi Já rásbíróság 1 év 2 hónap börtön re és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a volt barátot, akivel szem ben testi sértés és zaklatás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A végzés nem emelke dett jogerőre.
jel
Kossuth utcai gyilkosság: lezárult a nyomozás
Lezárta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság annak az emberölésnek az aktáját, amely idén március 23-án történt Kis kunhalason, a Kossuth utca 43. alatti társasház egyik lakásában. Egy 57 éves férfi vitatkozást követően késsel brutális kegyetlenséggel megölte 81 éves édesanyját. A holttestre a szomszédok ál tal kihívott rendőrjárőr-pár talált rá, az egyenruhások a tettest is elfogták.
Soha nem felejtik el a rendőrök azt a látványt, amely március 23án reggel fogadta őket Kiskunhala son, a Kossuth utca 43. alatti tár sasház egyik lakásában. A 81 éves
asszonyt 57 éves fia ölt meg, egy késsel, brutális kegyetlenséggel. Kettejük vitatkozását hallották a szomszédok, akik végül is értesí tették a rendőrséget.
Az egyenruhások találták meg a holttestet és fogták el az elkövetőt. A helyszíni szemlét a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának technikusai végezték el. Minden nyomot rög ízettek, a nyomozók pedig a le hetséges tanúkat hallgatták ki. A gyanúsítottat előállították. Az ott élőket megdöbbentette az eset, nem értették, hogy miért volt eny nyire kegyetlen a férfi az édesa nyjával. Megtudtuk azt is, hogy nem sokkal korábban betegségben meghalt a családfő, a nyugalma zott katonatiszt.
A police.hu lapzártánk idején közleményt adott ki az emberölés nyomozásáról. Ebből a szűkszavú tájékoztatóból az derült ki, hogy az eljárás befejeződött és a rendőrök vádemelést javasolnak az 57 éves elkövetővel szemben.
Jáger L.Osztrák cég, magyar főnök, halasi bántalmazó
Az ausztriai Steyr-ben történt bűncselekmény ügyében kell ítéletet hoznia a Kiskunhala si Járásbíróságnak. Ennek oka az, hogy az elkövető egy kis kunhalasi férfi, aki egy ottani üzemben rúgta ágyékon a fő nökét úgy, hogy az súlyos sérü lést szenvedett.
Osztrák üzemben volt afférja ma gyar főnökével egy kiskunhalasi férfinak. Az ügy a Kiskunhalasi Já rásbíróságon landolt. A Bács-Kis kun Megyei Főügyészség közlemé nye szerint egy kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – 2020 júliusá ban a reggeli órákban, Ausztriában, a Steyr településen üzemelő gyár ban munkavégzés közben szóvál tásba keveredett a szintén magyar főnökével, aki kifogásolta hanyag munkavégzését.
A vádlott ezzel nem értett egyet, ezért dühében trágár módon előbb szidalmazni, majd rángatni és rug dosni kezdte, továbbá megkísérelte megütni a sértettet. A főnök eleinte el taszította a dühös beosztottat és igye kezett kitérni a további támadások elől, végül közölte, hogy hívja az üzem
biztonsági szolgálatát. Ekkor a vád lott a távozni készülő sértett után lé pett és szidalmak közepette ágyékon rúgta főnökét, majd sietve elhagyta az üzem területét. A sértett a bántalma zás következtében 8 napon túl – tény legesen 3 hónap alatt – gyógyuló, sú lyos sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a büntetlen előéletű férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja és ezért vele szemben bün tetővégzés hozatalára irányuló el
járásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre fel függesztett börtönbüntetés kisza bását indítványozza. Az ügyészség tájékoztatása arra is kitért, hogy a magyar állampolgár külföldön elkö vetett bűncselekményét az a bünte tőügyekben eljáró magyar hatóság jogosult elbírálni, amelynek illeté kességi területén a vádlott lakóhe lye van.
Jáger L.Imádják a gyerekek a meseutat
Egy alkalommal akár nyolc-kilencféle játékot is kipróbálnak. Nagy sikere van az óvodákban a napokban átadott Lépegető meseút elnevezésű fejlesztőjátéknak. Lapunk a Szilády Áron utcai óvodában járt, ahol az ovisok örömmel mutatták meg, mi mindenre lehet hasz nálni a színes, különböző anyagokkal bélelt, hatszögletű tálcákat.
– 2019-ben lettem mesterpedagógus, a környezeti nevelés a kiemelt felada tom. Ezért találtam ki ezt a remek já tékot, aminek megvalósításához ké sőbb segítők is társultak mellém. Célom az volt, hogy egy többfunkciós játékot tudjunk megalkotni, ami valamilyen
szinten kapcsolódik a magyar népme sék világához. Így nemcsak a gyere kek egészséges életmódjának kialakítá sában tud segíteni ez a játék, hanem az érzelmi és értelmi képességeikre is nagy hatással van – árulta el Mongyi Ma rianna ötletgazda.
A gyerekek minden alkalommal újabb és újabb feladatok kapcsán ismerkednek meg a Lépegető meseút különféle tálcái nak tartalmával és a hozzájuk kapcsoló dó mesékkel.
Nagyon jó végigmenni a pályán. Kedvenceim a kukoricás és a gesztenyés tálcák, mert azokra nagyon jó érzés rá lépni. Közben el kell mondani, hogy me lyik meséből van fénykép a táblán –mondta Dervaderics Emma. Nemcsak a kicsik, hanem a felnőt tek is sok újdonságra rácsodálkoznak
a különféle játékok során.
Elsőre azt gondoltam, hogy köny nyen körülhatárolható, mi mindent le het kezdeni egy ilyen meseúttal. Aztán hamar rájöttem, hogy ez nem igaz, hi szen naponta új játékokat találunk ki. Ami pedig külön öröm, hogy most már nemcsak mi, hanem az óvodásaink is ötletelnek azon, milyen új feladatot le hetne a meseúthoz kapcsolni – nyilat kozta Szabó-Kocsisné Ökrös Ildikó óvodapedagógus.
Kép-szöveg: Szőri Attila
Biztonságosabb lett a betegellátás
Sikeresen zárult az EFOP-1.8.21-18-2019-00014 „Infekciókont roll tevékenységek gyakorlati megvalósítása a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban" című pályázat.
A projekt az Európai Unió és Ma gyarország Kormánya támogatásával és az Európai Szociális Alap finanszí rozásával, a Széchenyi 2020 program keretében nyújtott 51.932.677 Ft visz sza nem térítendő támogatásból való sult meg.
Európában és hazánkban is az egész ségügyi ellátással összefüggő fertőzé sek és az antibiotikum-rezisztencia jelentik az egyik legnagyobb betegbiz tonsági kockázatot és egyben felelősek a fertőző betegségek által okozott ha lálozás magas részarányáért. Komoly közegészségügyi problémát jelente nek, illetve jelentős gazdasági terhet is rónak az egészségügyi erőforrásokra, melyek megoldására a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, a projekt ke retében – a vállalt célokkal, részcélok kal összhangban – került sor.
Dr. Ördögh Csaba orvosigazgató a projektről szóló tájékoztatón elmond ta, a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos kockázatok felmérése és mérséklése, az egységes infekciókontroll kockázat-
értékelés bevezetése megtörtént.
A projektidőszakban lezajlott az „in fekciókontroll kapcsolattartó" rend szer megerősítése az intézményi működésben, az infekciókontrol lal kapcsolatos tevékenységek egész ségügyi intézményekben történő gya korlati implementálásával, például a Kézhigiéné Bajnoka verseny megszer vezésével, díjazásával.
Nagy hangsúlyt fektettek a lakossági szemléletformálásra, az infekciókont roll fontosságáról szóló informáci ók biztosítása is megtörtént az intéz ményrendszer területén a kihelyezett plakátok, szórólapok segítségével.
Petrovics Máté üzemeltetési veze tő tájékoztatása szerint a humán erő forrás oldal támogatása mellett meg
valósultak a pályázatban tervezett eszközbeszerzések, az osztályokon elhe lyezésre kerültek légtisztító készülékek (5 falra rögzített, 4 mobil), gyorssterili záló készülék, negatív nyomásterápiás készülék a sebfertőzések megelőzésére. Antibiotikum-érzékenység vizsgáló, va lamint véráramfertőzések megelőzését szolgáló eszközök.
A támogatás összege: 51.932.677 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt megvalósítási időszakának kezdete: 2020. 11. 01.
A megvalósítás fizikai befejezése: 2022. 10. 31.
A projekt megvalósítási időszakának kezdete: 2018. 10. 01.
Miniszteri elismerés a hagyományőrzőknek
Ormándi Lajosné Erzsike és Seres István is aktív tagja a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnek. Ezt ismerte el a közel múltban, az idősek világnapja kapcsán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki az Aranykor Kitüntető Cím bronz fokozata kitüntetést ítélte oda nekik. Az ünnepélyes át adóra egy bensőséges ünnepség keretében került sor.
Nekem különösen jó érzés az, amikor Kiskunhalasra jöhetek. Sze rencsére mindig van olyan ok, ami idehoz engem – fogalmazott Gál donyi Sándor őrnagy, a kecske méti toborzóiroda vezetője.
A tiszt ezer szállal kötődik városunk hoz, a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesülethez, éppen ezért jött leg utóbb is nagy örömmel ide. Ezúttal is elismeréseket hozott magával az őr nagy. A közelmúltban, az idősek vi
lágnapja kapcsán kitüntetések odaíté léséről döntött Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A kis kunhalasi egyesület két tagja is az el ismertek között volt. Az Aranykor Ki tüntető Cím bronz fokozatát vehette át Ormándi Lajosné nyugállományú törzszászlós és Seres István nyugállo mányú százados Gáldonyi Sándortól. Az ünnepség helyszíne a Kuruc Vité zek Nyugállományú Egyesület klub helyisége volt. – Büszke vagyok arra, hogy ismét
elismerték két tagtársunk munká ját. Ezúttal szeretném én is megkö szönni azt, amit eddig a közösségért tettek – fogalmazott köszöntőjében Romvári Frigyes nyugállományú ezredes, az egyesület elnöke.
Ormándi Lajosné Erzsike elmond ta: nagy boldogság számára ez az el
ismerés. Seres István úgy fogalma zott: örömmel vállalta el a nótakör vezetését, de minden másban is szá míthatnak a segítségére.
Kép-szöveg: Jáger L.
Szigeti Fercsi: A pontosság nagy erénye lehet az embernek
Élelmiszeranalitikusként végzett, de mostanság már az éneklés meg a tévézés tölti ki a minden napjait. Egyik ismérve a pontosság, amelyet nemcsak a királyok erényének tart, hanem a sajátjának is. A pontosság és a precizitás számára a tisztelet jele a közönség és a kollégák felé. Szigeti Fer csivel kiskunhalasi, vásártéri fellépése kapcsán beszélgettünk.
} Azt olvastam rólad, hogy nagy erényed a pontosság, amit be is bizonyítottál, hiszen jóval a fellé pés előtt megérkeztél a helyszínre. Fontosnak érzed, hogy felmérd a terepet?
–Nagyon fontosnak érzem. A pon tosság, a precizitás az élet egyéb területein is egy nagy erénye le het az embernek. Nagyon fontos egyrészt a közönséggel szemben, hogy pontosak legyünk, ne kés sünk, másrészt pedig a kollégákkal, az előttünk, de főleg az utánunk ér kezőkkel szemben is. Muszáj pon tosnak lenni, hogy ne menjünk be le a másik műsoridejébe, főleg egy ilyen rendezvényen, mint a roma napok itt, Halason. Igen, nekem ál talában a pontosság az egyik ismér vem. Nemcsak a királyoké, hanem az enyém is egy kicsit, pedig nem vagyok király.
} Élelmiszeranalitikusként vé geztél. Hogyan vezetett az utad a zenéig?
– Ez volt az egyetlen út az élelmi szeranalitikából. Csakis énekes le hettem. Viccet félretéve, gyerekko rom óta éneklek hobbiszinten. Igen,
rem. Ez tölti ki a mindennapjaimat meg a tévézés.
} Ha a pályádat nézzük, akkor nó taénekesként kezdtél. Akkoriban az állt hozzád közelebb, vagy ott volt lehetőség?
– Inkább, jobban az állt hozzám közelebb. Nagyon szeretem a ma gyar nótákat és a magyar cigányze nét. Utána orientálódtam parallel egy kicsit a mulatós és a poposí tott, kicsit populárisabb mulatós –nem szeretem ezt a szót – műfaj irá nyába. Azért a nótás fellépéseknek igyekszem eleget tenni. Hála Isten nek, azok is vannak. Most nem ci gányzenekarral és nem nótát fogok énekelni, hanem saját dalokat, illet ve egy kis mulatós csokrot. Zongo ristát is hoztam magammal.
} A Kiskunhalasi XIX. Cigány Nem
gős dalokon lesz a hangsúly. Nem azt mondom, hogy egy-egy szép ma gyar nótát nem hallgatnának meg, de inkább a poposabbakat részesí tem előnyben.
} A nyár számos felkérést, fellépést tartogatott, az ősz viszont lehetősé get ad a stúdiózásra. Készülsz új da lokkal, felvételekkel, videoklippel?
– Tervek mindig vannak. Az idő és egyéb más körülmények formálják az ember lehetőségeit. Azok termé szetesen közrejátszanak itt is. Új da
– Nem lesz nagykoncert a Papp László Budapest Sportarénában (mosolyog). Nem igazán szoktam ezekre a jubileumi alkalmakra túl nagy hangsúlyt fektetni. Én magam
kellett valami normális polgári fog lalkozás, valami szakma, és ez az élelmiszeranalitika területén való sult meg. Élelmiszermérnök, majd üzembiztonsági mérnök lettem, de nem sokat dolgoztam benne, úgy hogy mostanság már teljes mérték ben az énekléssel keresem a kenye
zetiségi Szüreti Fesztiválon beszél getünk. Ahogy hallatszik is a hát térben, a közönség nagyon jól érzi magát, jó a hangulat, és vidám da lok szólnak. Hogyan állítottad ösz sze a repertoárodat?
– Itt lassú, hallgató nótákat nem fogok énekelni. Elsősorban a pör
lok vannak kilátásban. Elsősorban most még csak fejben, de valószínű leg hamarosan jelentkezek újdonsá gokkal. Klippel kicsit később. Hála Istennek, azért a fellépési lehetősé gek is megmaradtak az őszi szezon ra. A nyárral nem zárul le ez sem. Minden hétvégén megyek az ország több területére fellépni. A téli idő szakban, főleg az ünnepek után, ja nuárban a stúdiózásé és a klipforga tásé a főszerep elsősorban.
} Ha jól számolom, jövőre leszel 10 éve a zenei pályán. Gondolkodtál már azon, hogyan ünnepeld meg?
a születésnapomat se nagyon sze retem megünnepelni. Nem nagyon szeretem látni és láttatni azt, hogy mennyire telik az idő, és mennyi re esz engem és minden mást az idő vasfoga. Nem tervezek olyan túl nagy ünneplést. A színpadon egyébként 2011. óta vagyok látható és hallható. Igaz, akkor még sokkal kisebb méretekben, de nem terve zek még így a tizenkettedikre sem nagy ünnepséget. Lehet, azért ott hon egy pezsgőt kibontok a magam örömére.
Kép-szöveg: Pál László
„Gyerekkorom óta éneklek hobbiszinten. Igen, kellett valami normális polgári foglalko zás, valami szakma, és ez az élelmiszeranaliti ka területén valósult meg. Élelmiszermérnök, majd üzembiztonsági mérnök lettem.”
Varga Judit:
Az iskolában élni kell és nem vigyázzban ülni
Tíz évig volt a Szilády Áron Református Gimnázium igazgatója. Megjelent egy könyv, mely az iskola múltját és jelenét foglalja össze 1664-től 2022-ig. Egy fejezetetét, a legfrissebbet Varga Ju dit jegyzi szerkesztőként a kötet új kiadásában. Ennek kapcsán beszélgettünk vele a Thúry József Könyvtárban, ahol már elér hető az album tanulmányokkal, visszaemlékezésekkel, az érett ségizők névsorával, tablókkal. A könyv Szakál Aurél segítségé vel látott napvilágot.
tási rendszerben a kimeneti köve telményrendszer miatt. Inkább pedagógusnak tartom magam és nem oktatónak. Az is kolában élni kell és nem vigyázz ban ülni. Szerintem akkor műkö dik jól egy iskola, ha minden diák talál legalább egy felnőttet, akihez tud kapcsolódni, akinek felteheti a kérdéseit, akivel megoszthatja a gondolatait, akivel emberi nexus ban van.
vételi eredményeinkhez.
} Mire helyezte a hangsúlyt az oktatás során, a tudás átadási rendszerében?
– Mielőtt igazgató lettem, 4 évig tanítottam a gimnáziumban. Az el ső évben nem nyúltam a rendszer hez, kivártam. Az első időszak a megfigyelésé, a tapasztalatszer zésé volt. A második évben vezet tem be az első pedagógiai újítást, a tanyaprojektet. Úgy tekintettem rá, mint az első magra a termőta lajban. Az ötödik évfolyamosok kal és néhány kollégával kezdtük 2013 őszén. A 8 évfolyamos gim náziumi képzésben ez egy új pro jekt volt. A mentorunk dr. Wág ner Éva, a Deák Diák Általános Iskola igazgatóhelyettese lett, aki már a saját iskolájában találta ki ezt a projektet. A természetisme ret tantárgy egy képzeletbeli ta nyára épül és a gyerekek csoporto san dolgoznak. A munkafolyamat ősztől tavaszig tart, sok gyakorlati tevékenységgel, májusi bemutató val. Ez nálunk mindig igazi ünnep: a tanyabemutató a szülőknek szánt ajándék is egyben.
2014-től projekt alapú munkakö zösségeket szerveztem olyan fel adatokra koncentrálva, amelyeket mindenképpen meg kell oldani. Önismereti munkaközösség is volt,
és tudomásom szerint most is van.
A tantárgyakat tantárgyfelelősök re bíztam. Tapasztalt, eredményt felmutató kollégák segítettek a szakmai minőség biztosításában, többek között a helyi tantervek ki dolgozásában. Az én tízéves idő szakom alatt kétszer kellett ilyet írni.
} Mire a legbüszkébb a fejlesztési folyamat lépései közül?
– Ha egy pedagógus megérzi, mi lyen jó kreatívnak lenni, és ebben szabadságot kap, akkor ki tud tel jesedni. Persze van, akinek ez nem ment, de ez nem baj. A rogersi sze mélyes pedagógia áll a szívemhez a legközelebb. (Carl Rogers ame rikai pszichológus nevéhez köthe tő a személyközpontú pszichoterá piás irányzat kialakítása – P. L.) A kisgimnazistákkal együtt élünk a mindennapok során: sok progra mot szervezünk, sok időt töltünk velük, közben példát mutatunk, rezonálunk a mindennapok hely zeteire. Ez az első időszak meg alapozza a későbbi intenzív okta tási szakaszt, amikor már az emelt szintű érettségi követelményei ha tározzák meg a tanórák menetét. A tagozatos rendszer éppen ezért csak a 9. évfolyamtól kezdődik, ott kevesebb már a mozgástér az okta
A meghatározó stratégiai meg újítást 2018-ban kezdtük meg. Ferenczi Zoltán vezetésével egy értékalapú stratégiai megújí tást indítottunk el, amit 2019-ben Kopp Erika segítségével folytat tunk: pedagógiai iskolafejlesztést valósítottunk meg. Ez egy hosszú és izgalmas folyamat volt, aminek a legmeghatározóbb eredménye a megújított óraszervezés, a dup laórás rendszer bevezetése lett. 2018-ban nyertük az első Eras mus-pályázatot, ami nagy élmény volt. Ekkor a kollégák egyéni mo bilitása volt a téma. Ebben az év ben egyéni szervezésben én is ki tudtam utazni Dániába, ahonnan többek között a duplaórás rend szert hoztam el. A következő évben egy partnerségi Erasmus-pályá zatot nyertünk egy francia isko lával, majd 2021-ben akkreditált Erasmus-partner lettünk (40 is kola nyert abban az évben, és mi voltunk az egyik). Ennek köszön hetően jelenleg is minden évben tudunk 100 diákot és pedagóguso kat külföldre utaztatni.
} Mennyire voltak partne rek a szülők az oktatás meg újításában, reformálásában, a változtatásokban?
– Szerintem szülő nélkül nem le het tanítani, ez meggyőződésem. A tanulás a gyerek felelőssége, a pe dagógus és a szülő közösen a fele lősségérzet kialakításában tud se gíteni. A stratégiai folyamatban a szülőkkel közösen dolgoztunk, vé gig tudtuk nézni, mitől jó a Szilá dy-gimnázium, mi az igazi érték és hova tartunk. Küldetésnyilatkoza tot hoztunk létre.
Felvételiknél stabilan hoztuk a 80 százalék feletti mutatót. Én azok ra is nagyon büszke vagyok, akiket az érettségiig elvittünk, és utána szakmát tanulnak. Az a dolgunk, hogy mindenkit a maga helyére segítsünk. Az átlagostól eltérő ké pességű gyerekekkel külön foglal koztunk. A kiemelkedő tehetsé geknek szaktanárok segítettek, a sajátos nevelési igényű tanulókat a református EGYMI szakembe reivel együttműködve támogattuk. Normál oktatás mellett, épületen belül tudtuk fejleszteni őket tanórai keretben. Fontos az empátia a hátrányos helyzetű gyerekek kel. Rendszeresen előfordult, hogy megnyíltak, el merték mondani a gondolataikat. Erre is büszke va gyok, és arra is, amikor a szülők kel sikeres volt az együttműködés. } Mennyire kapott teret a digitali záció az oktatásban?
– A már említett tanyaprojektben is jelen volt a digitalizáció. Nagyon vágytam arra, hogy legyen digitális alkotóműhelyünk, és Morvainé Kovács Ibolyával ezt is megva lósítottuk. Örültem neki, amikor megérkezett hozzánk, kiváló pe dagógusnak tartom. A Református Tananyagtárban is volt ilyen kez deményezés, ehhez csatlakoztunk. A református oktatás zászlós hajó jaként a hat intézmény egyike let tünk, amelyik ily módon digitali zált. Jelentős hírnevet szereztünk többek között ezzel a projekttel is.
} Milyen európai kurzusokon vett részt a pedagógusokkal? Mit lehe tett átvenni és átültetni a hazai vi szonyok közé?
– A kollégák sokszor voltak, most is utaznak, de én egyen sem vettem részt. Az idegennyelv tudáshoz és a tanításhoz lehet tapasztalatot és tudást szerezni. Az én dániai utam tanulmányút volt magánszerve zésben. A már említett duplaórás rendszer lett a hozadéka.
} Dolgoztak külön is a fenntartha tóság jegyében? Mire fókuszáltak?
A felvételi mutatók na gyon jók. Hogyan segítették a pályaválasztást?
}
– A tagozatos rendszer feltehető en hozzájárult az emelt szintű fel
– Kamaszkoromban ökológus szerettem volna lenni. A környe zetvédelem nekem egyfajta külde tésem. A gimnáziumban, az elmúlt évben fenntarthatósági projek tet valósítottunk meg. Témahe tet tartottunk egy humán ökoló
gus irányításával, aki nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. A cél és a megvalósítás jó volt, folytat ni kéne.
} Mit tesz az élethosszig tartó ta nulásért? Hogyan telnek most a napjai?
– Igazság szerint én szívesen foly tattam volna az igazgatói műkö dést, hiszen egy szépen kiépített rendszer felívelő szakaszában vol tunk. Sajnos a fenntartó presbité rium és az akkori elnök lelkész ezt másképpen gondolta, így nem is pályázhattam erre. A szülők, a diá kok és a kollégák egy része is kiállt mellettem, egy alkalommal a pres bitérium előtt is elmondhatták, hogy miért szeretnének engem to vábbra is igazgatóként látni a Szi ládyban. Nem jártak sikerrel. Vé gül közös megegyezéssel távoztam az iskolából. Egy év pihenőt adtam magamnak. Elfáradtam, különö sen az utolsó félév terhelése miatt. Lelkileg és fizikailag is rám fér a pihenés. Most otthon vagyok a fér jemmel, aminek nagyon örülünk. Várjuk a hatodik unokánkat. A távolabbi jövőt illetően azt tu dom, hogy pedagógus vagyok, és nagyon hiányoznak a gyerekek. Valószínűleg tanárként folytatom, de majd kiderül, hogy mit ad a jó Isten. Nyitott vagyok, várom az új feladatot. Ebben megerősít az is, hogy mennyire jó érzés, ami kor néha bemegyek a gimibe és ta lálkozom a diákokkal. Rám moso lyognak, szívből köszönnek, körbe állnak és őszintén tudunk egy pár szót beszélgetni. Ők pontosan tud ják, hogy mennyire szeretem őket és hogy számomra ők voltak a legfontosabbak.
Kép-szöveg: Pál László
Játszó művészként kapcsolódnak a közönséghez
Újabb komolyzenei koncert nek adott otthont a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola október 17-én. Műsoron vol tak Liszt Ferenc, Dávid Gyu la, G. Fauré, Madarász Iván, M. Ravel, Tóth Péter és Bar tók Béla szerzeményei. A mű veket két Szegedről érkezett művész, Szokody Anikó és Nagy Enikő szólaltatta meg a hangversenyen.
Rendszeresen vendégszerepel nek műsoraikkal hazai és külföldi városokban. Kovács Andrea in tézményvezető köszöntötte a fellé pőket, Szokody Anikó zongoramű
vészt és Nagy Enikő brácsaművészt. A Magyar szerzők, francia színek című koncerten vehetett részt a közönség a zeneiskolában. Mind ketten a Szegedi Tudományegye tem Bartók Béla Művészeti Karán tanítanak.
Jelenleg Szegeden tanítok zongora fő tárgyat, ami kapcsolódik hozzá és külföldieket. Koncertező zongo raművész vagyok, járom a világot. Idén nyáron is vendégszerepeltem Amerikában. Juhászné Zelei Judit tanítványát, Soltész Annát is sikerült kivinnem egy hó napra. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában végzett tanu lók nagyon-nagyon jól megállják a helyüket. Nagyon színvonalas ok
tatás folyik itt. Szívügyünk a te hetséggondozás. A diákok sorsát is próbáljuk követni. Fontosnak tartom, hogy az előadóművésze tet testközelbe hozzuk. Vegyes mű sorral készültünk. Reméltük, hogy mindenki talál kedvére valót. Kor társ mű és klasszikus szerzemény egyaránt repertoáron szerepelt.
Nagy Enikő is hosszabb időt töl tött az országhatárokon túl. Pá lyája során nagyon sok tapasztala tot szerzett. Rámutatott, a brácsán a virtuozitás más, mint a hegedű esetében.
Több mélységet, nagyobb ver tikalitást kell alkalmazni a játék során. A hegedűt általában so kan ismerik, a brácsát keveseb ben. Ausztri,ai és franciaországi évek után Szegeden tanítok. Mel lette koncertezek, Kiskunhalasra Anikóval közös műsorunkkal ér keztünk. Fontosnak tartjuk meg ismertetni a zenével az ifjúságot, hogy beépítsék a mindennapok ba. Játszó művészként egybekap csolódunk a közönséggel. Egy lé lek vagyunk.
Kép-szöveg: Pál László
Szokody Anikó a kiskunhalasi ze neiskolában kezdett el tanítani azt követően, hogy hazaköltözött Kis kőrösre az Amerikai Egyesült Ál lamokból. Városunkban szeretettel üdvözölték egykori kollégái.
Szebenyi Péter: Ne váljon Magyarország hamutállá!
munális hulladéké. Magyarorszá gon fejenként 387 kilogramm hul ladékot termelünk éves szinten. Ez a fele körülbelül a listavezető Dáni áénak – tudtuk meg. – Egy eldobott cigarettacsikk is problémát jelent,
rat, hőpapírt, használt papírzseb kendőt. Szelektívbe mehet a tiszta papír, az alufólia, a tejfölös doboz teteje, PET-palack laposra taposva – tájékoztatott Szebenyi Péter. A hulladékudvar célja az anya
Újrafelhasználhatóságra tervezve címmel tartott előadást Kis kunhalason Szebenyi Péter környezetmérnök, környezetvédelmi influenszer, a Klímapolitikai Intézet munkatársa. Élj környe zettudatosan! – tanácsolta a jelenlevőknek, akiknek el is mondta, miként tehetik ezt meg. Ismertette, Magyarországon fejenként 387 kilogramm hulladékot termelünk éves szinten. Előrevetítette azt is, hogy 2050-re több műanyag lesz az óceánokban, mint hal. Felhívta a figyelmet, milyen problémát jelent egy eldobott cigaret tacsikk, ami 4000-féle toxikus kémiai anyagot tartalmaz.
Az október 11-i rendezvény részt vevőit a programnak helyt adó vá rosi könyvtár igazgatója, Erhardt Györgyi köszöntötte. Kiemelte az energiával való spórolás, a tudatos vásárlás, a szelektív hulladékgyűj tés fontosságát. A szervező Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesületé nek elnöke, Mongyi Marianna mesterpedagógus a tudatos ökoló giai szemlélet kialakításának fon tosságát hangsúlyozta. Ehhez járult hozzá az Újrafelhasználhatóság ra tervezve című előadás. Szebe nyi Péter környezetmérnök válasz tott témája a ZERO WASTE, vagyis a harmadik generációs hulladékgaz dálkodási forma volt. Az influen szer célja a környezetvédelem nép szerűsítése. A Klímapolitikai Intézet munkatársa eszközei közé tartozik a zöld marketing és a zöld oktatás.
Gyerekkorom óta fontos szá momra a természet, a környezet védelem. Környezetmérnökként – 5 éves aktív civil tevékenység gel – létrehoztam a Hulladékva dász mozgalmat, amivel sikereket értünk el. Mostanában környezet védelmi influenszerként, zöld mar keting szakemberként dimenzioná lom magam – mondta.
Ismertette, hogy a Tiszába kerü lő legtöbb hulladék PET-palack, de
bontott hűtőt is találtak már. Más hol is nehéz a helyzet. Előrejelzé sek szerint 2050-re több műanyag lesz az óceánokban, mint hal. A tengerpartokon rengeteg a mikro műanyag, amit az állatok megesz nek, de emberben is található. Hetente egy plasztikkártyányi műanyagot eszünk meg. A hulladék szemetelést generál. Ez problémát jelent, ahogy a tudatos vásárlás hiánya, a hulladékmegelőzés – fő ként gyártói részről – és a szelek tívhulladék-gyűjtési anomáliák is.
A kukáknál a kék a papír-, a sárga a műanyag- és a fémhulladéké, a zöld az üvegé, a fekete pedig a kom
4000-féle toxikus kémiai anyag ta lálható benne. Azokból az öngyúj tókból is, amik nem tölthetők újra, több millió tonna hulladék keletke zik – tette hozzá.
A szelektív hulladékgyűjtés célja a hulladék újrahasznosítása. Települé senként változó a felépítése. Országos és helyi szintű szabályokhoz kötött. Fontos másodnyersanyag az iparnak.
A szelektív hulladékot el kell mosni a fertőzések elkerülése vé gett, a kellemetlen szagok miatt. Akár esővízzel is lehet, takaréko san. Az olajos flakon nem elmos ható. Egy csepp olajjal 1000 liter vizet is be lehet szennyezni. Nem le het szelektíven gyűjteni a fém gő zölte műanyagokat, folpakkot, ce lofánt, szennyezett kartondobozt, egyszer használatos kávés poha
gában hasznosítható, valamint a környezetre és emberi egészség re veszélyes anyagok szabályozott és biztonságos összegyűjtése. Ide gyűjthetők: műanyag- és fémhul ladékok, csomagolási hulladékok, elektromos és elektronikai hulladé kok, veszélyes hulladékok, gépjár művekkel kapcsolatos hulladékok. Tiltott terméktípusok: műanyag szí vószál, fültisztító pálcikák, műanyag evőeszköz, tányér, léggömbhöz rög zítendő és azokat tartó pálcikák, bi zonyos zacskók.
Az irodai E-hulladékok is glo bális problémát jelentenek – muta tott rá a környezetmérnök. – A for galmazó átveszi a rossz, használt terméket bizonyos méretig. A hul ladékmentesség előnyei: kevesebb hulladék és kevesebb kiadás. Gyer mekeink jövőjét teremthetjük meg általa – hangsúlyozta.
A hulladékmennyiség csökkentésé nek lépései közé tartozik, ha nem ké rünk reklámanyagot, csökkentjük a fogyasztást, csomagolásmentesen vá sárolunk termékeket, tartós termé keket veszünk, bio takarítószereket használunk, saját termesztésű zöldsé geket és gyümölcsöket fogyasztunk, a zöldhulladékot komposztáljuk. A ha ladó szintet képviseli a bevásárlótás ka, a textil zsákok használata, kimérős megoldások és dobozok választása.
Az ökonaplóba lehet jegyzetelni, ki mit ért el eddig.
Kép-szöveg: Pál László
Érdekességek a végtelen űrről
A nyitóestén prof. dr. Kiss László osztotta meg élményeit a kiskunhala si közönséggel. Véleménye szerint na gyon hasznosak az ilyen tudományos rendezvények.
Az ősz alapvetően egy nagyon szép, kellemes időszaka az évnek, amikor az ember kimehet egy hold mentes éjszakán a szabadba, hogy
megnézze az ilyenkor látható hulló csillagokat. Ez a rendezvénysorozat egy nagyon jó kezdeményezés, ami a helyi értelmiségnek minden évben friss információkkal szolgál. Ma este egy texasi expedíció részleteiről me sélek majd a halasi érdeklődőknek –mondta a professzor.
Kép-szöveg: Szőri Attila
a meteorokról és hullócsillagokról tudhattak meg érdekességeket a jelenlévők a Martonosi Pál Városi Könyvtárban.
Ezt az előadássorozatot még édes apám indította el 1975-ben. Mivel egy esztendő sem maradt ki, így folytono san ez már a negyvenhetedik csilla gászati napok a városban. A célok a
kezdetek óta semmit sem változtak. A legfrissebb kutatási eredményeket szeretnénk könnyen érthető formá ban eljuttatni az emberekhez – tudtuk meg Balogh István főszervezőtől.
Újdonságok égen-földön
Dr. Szalai Tamás a negyvenhete dik halasi csillagászati napok al kalmával október 18-án, a városi könyvtárban tartott előadást Új donságok égen-földön címmel. Az űrtávcső előnyeként említet te, hogy a földi légkör által blok kolt elektromágneses sugárzás ér zékelésére alkalmas. Egészen más szemszögből lehet nézni az uni verzumot, és jobban érthető, ho gyan zajlanak fizikai folyamatok. Keresztül lehet látni a nagyon sűrű csillagközi gázfelhőkön, porfelhő
kön. Az űrcsillagászat, az űrtávcsö vek lehetővé teszik jelenségek vé gigkövetését, például, ha felrobban egy csillag. A távcsöves megfigye lés mindenféle hullámhossz-tarto mányban már rutinszerűen zajlik a szakemberek számára. A mérőállo mások pásztázzák az eget, és közzé teszik az adatokat, ezek értelmezé séhez azonban érteni kell.
A NASA Chandra-űrtávcső, a NASA Spitzer-űrtávcső, a Hubb le-űrtávcső és a James Webb-űrtá vcső szerepel a sikeres pályázatok
között szegedi közreműködéssel.
Ez nagy szó, mert általában négy-ötszörös a túljelentkezés és főleg az elit ligából, Amerikából. Nagyon sikeresek az elmúlt évek –mutatott rá a csillagász. – Tavaly – mondhatni – karácsonyi csoda volt a James Webb Space Teles cope elindulása, mert az előkészí tése nem volt zökkenőmentes. Ek kora csillagászati célú eszköz még sohasem ment fel a világűrbe. En nek speciális technológiája van. A bekerülési költség 10 milliárd dol lár volt. Az indulása óta, húsz év alatt összesen költöttek rá ennyit, de ebben több ezer ember fizetése is benne van az eszköz értékén túl – tette hozzá a tudományos beru házás kapcsán.
Kép-szöveg: Pál László
Űrszemét és titokzatos porholdak
A csillagászati napok keretében októ ber 19-én két témát is érintettek. Prof. Dr. Horváth Gábor az MTA, Eöt vös Loránd Tudományegyetem Bioló giai Fizika Tanszéke képviseletében Az űrszemét jellemzői, veszélyei és fiziká ja címmel tartott előadást. A titokzatos Kordylewski-porholdak észleléséről dr. Slíz-Balogh Judit csillagász, az
ELKH-ELTE Asztropolarimetria Ku tatócsoport tudományos főmunkatár sa beszélt. Az előadókat Balogh Ist ván (képünkön középen) köszöntötte a városi könyvtárban.
Dr. Hegedűs Tibor október 20-i előadásáról a Halasi Tükör novemer 9-i számában olvashatnak.
Kép-szöveg: P. L.
Műszaki kereskedésbe eladót keresünk. Hason ló munkakörben szerzett tapasztalat, gépész vég zettség előnyt jelent. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 30/938-47-89 A-606
A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI közalkalmazot ti jogviszonyba keres konyhai kisegítő munkakörbe munkatársat. A-617 Kiskunhalason Radix Kft. fogászati szakrendelője den tálhigiénikus, fogászati asszisztens, sterilező mun katársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com e-mail címen. A-618 Nyerges autóra sofőrt keresek magyar-német viszony latra. Hétvége itthon! Tel.: 06 30/943-39-56 A-619 Kőműves munkát vállalok. Falazás, bontás, kémény építés. Tel.: 06 30/574-92-85 A-621
ADMINISZTRÁTORT felveszünk! Számítógépes isme rettel rendelkező munkavállalót – nyugdíjast is- köny nyű irodai adminisztrációs munkára felveszünk. Je lentkezni személyesen önéletrajzzal a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén (6400 Kiskunhalas Szénás u. 15) vagy a cartex@t-online.hu e-mail címen. A-629 Munkatársat keresünk műanyag feldolgozó üzemünk be darálógép kezelő, csomagoló-kisegítő, extruder kezelő munkakörök betöltésére. Megváltozott munka képességűek, hölgyek és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk akár részmunkaidős foglalkoztatásban. Jelent kezni a hr@rollo.hu címen vagy személyesen (Rolló Kft., Balotaszállás) lehet (Facebookon is). A-631
Szent Korona cukrászda Soltvadkert állást hir det 2 cukrász részére hosszú távra. Jelentkezés te lefonon vagy e-mailben. koronacuki@gmail.com Tel.: 06 30/627-58-34 A-633
Kiskunhalasi Postakocsi Pizzéria és Étterem étel szállító futárt és konyhai kisegítőt keres. Tel.: 06 70/384-99-21 A-636
Pultos állás a Dionysos Sörözőben. Tel.: 06 30/31821-26 A-637
Működő karosszéria és fényezőműhelybe munkafelve vő munkatársat keresünk. Elvárások: középfokú vég zettség, B kategóriás jogosítvány, számítógép ismeret. Előnyt jelentenek a karosszéria-javító és autóalkatrész szakmai ismeretek. Fényképes önéletrajzokat várjuk a karosszeria@kbautoteam.hu e-mail címre. A-638
Érettségivel rendelkező 3 fő munkatársat keresünk el ső évben 200.000 Ft/hó plusz betanulói támogatással. Jelentkezni telefonon. Tel.: 06 20/483-31-93 A-632 Fa felfűrészeléséhez alkalmi munkást keresek. Tel.: 06 30/473-81-18 A-639
Bármilyen munkát vállalok. Tel.: 06 30/410-94-63 A-640
Munkát vállalna aktívan dolgozni tudó nyugdíjas nő. Tel.: 06 70/518-35-08 A-641
Sofőrt keresünk belföldes fuvarviszonylatokra C/E ka tegóriás jogosítvánnyal nyerges szerelvényre. Heti bé rezés. Tel.: 06 30/943-67-04 A-642
Mosodai dolgozókat felveszünk! Jelentkezni szemé lyesen a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén (6400 Kis kunhalas, Szénás u. 15.). A-643
Raktárak, irodák kiadók a KOLIKEN Kötönyi úti és Pe tőfi utcai telephelyein. Tel.: 06 20/927-09-46 A-41 Bútorozott szoba kiadó 1 fő részére. Tel.: 06 30/392-18-21 A-644
Mi is csatlakozunk! 19.000 Ft/m3 áron adjuk a nyár fát a készlet erejéig! Ezenfelül konyhakész nyárfa fel vágva, hasítva 3.500 Ft/q, akác 6.800 Ft/q. EUTR: AA5864991 Tel.: 06 70/620-40-30 A-611
Füstölésre alkalmas akác fűrészpor kis- és nagy tételben eladó. Tel.: 06 77/420-322, 06 30/545-28-58 A-645
Rászorult embereknek adományt gyűjtök Jánoshalma és vonzáskörzetében. Tel.: 06 30/419-68-18 A-646
Kiskunhalason, a Blonder Söröző mellett 815 m2 telek eladó. Tel.: 06 30/324-14-30 A-624
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 A-49
Fürdőkád felújítás! Tel.: 06 30/998-24-85 A-517 Szarvasmarha inszeminátor termékenyítést vállal. Tel.: 06 30/525-26-71 A-647
Születtek: Mezei Alexandra Mira (Terhes Alexandra Éva) Kiskunha las, Kantár Franciska (Polyák Kamilla) Kiskunhalas, Balázs Lia Luca (Ragadics Alexandra) Soltvadkert, Kerékgyártó János (Magyar Sza bina) Csengőd, Losonczi Levente (Biró Ivett) Kiskőrös, Hideg Hanna (Horváth Adrienn) Kiskunhalas, Baka Dorottya (Lukács Izabella) Kis kunhalas, Nyúl Dorka (Lőrincz Réka) Bócsa, Kiss Mira (Kis Adrienn) Kiskunhalas, Szabó Zétény (Redenczki Johanna) Kecskemét, Csík Gellért (Kövesdi Krisztina) Kecel, Nagy-Fodor Zoé (Fodor Edit) Mély kút, Geleta Anna (Tóth Cintia) Mélykút, Darányi Anna (Baka Gyöngyi) Kiskunhalas, Mikó Nolen (Schwób Szabina) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Szögi Zsolt Martin és Libor Mónika, Arnóczi Csaba és Csapó Mariann, Verseczki Gábor és Krammer Szabina Elhunytak: Váradi István (Kiskunhalas), Osváth Kálmán (Kiskun halas), Hurék István (Tompa), Gál Sándorné Tanács Eleonóra (Kis kunhalas), Juhász-Táborosi Szilvia Táborosi Szilvia (Kiskunhalas), Kis István (Páhi), Aladzic Adam Antun (Soltvadkert), Gulácsi József (Soltvadkert), Móri Mátyás (Kaskantyú), Kátai Imréné Pálfi Anna Má ria (Hódmezővásárhely)
Ingatlan eladás vagy vásárlás Ingatlan értékbecslés Ügyvédi közreműködés
3D ingatlan séta Látványtervezés Befektetések, megtakarítások
Kiskunhalason a Kárpát ut cában eladó egy 4. emele ti kétszobás, 55 m2-es lakás. Központi fűtésű, külön mé rőórákkal felszerelt. Jelen legi rezsi díja nagyon kevés. A lépcsőházban található külön tároló tágas, ahova zöld séget, biciklit, bármit ké nyelmesen el tud helyezni a tulajdonos. Nagyon alacsony rezsi költsége van, hiszen minden ol dalról fűtve van. Irányára: 20.900.000.-
Kiskunhalason el adó 90 m2-es tető téri lakás eladó. A lakásban 3 szoba, közlekedő, nappali, konyha étkezővel és fürdőszoba, WC, található benne. Fű tését gázkazán biz tosítja, radiátorok vannak minden helyiségbe. Irányár: 19.900.000.-
Kiskunhalason eladó egy 93,2 m2-es, 2021-ben épült, CLT családiház. A családi házban nappali mellett 2 hálószoba, konyha-étkező, 1 fürdőszoba, 1 mosdó, 1 gardróbot és 1 háztartási helyiség található. A ház bútorozott, a konyha gépesített. A napelemes rendszer 6 kW teljesítményig bő víthető. Az épület hűtését és fűtését levegő-víz hőszivaty tyú biztosítja, a meleget padlófűtésen keresztül adja le, a hűtés pedig oldalfali klímával van megoldva. Irányára: 89.900.000.-
Elérhetőség: 06/30-012 47 48 Weblap: www.aranyhaz.hu Email: info@aranyhaz.hu Nyitvatartás: hétfő-péntek 9-12 - 14-17 óráig szombat: zárva vasárnap: zárva
Kiskunhalason eladó egy 90 nm-es, tégla építésű csa ládi ház. Az ingatlan lakó része 90 m2, a hozzá tar tozó telek 650 m2. Az épü let vegyes falazatú. Bent 2 szoba, nappali, fürdőszoba, Wc, kamra van. Fűté se: gázkonvektor. A nappa liban kis kandalló lett pár éve beépítve. Az udvaron egy nagy garázs és állattartásra alkalmas épületek vannak építve.
Irányára: 29.400.000.-
Kiskunhalason a Szent Im re utcában eladó egy 2. emeleti kétszobás, 55 m2 es lakás.
Tégla épület, egyedi gáz kazánnal ellátott, ami a kisszobából vezérelhető.
Irányára: 21.200.000.-
Kisszálláson eladó egy eme letes, szép ál lapotban lévő 200 nm-es csa ládi ház. Te lekterület: 963 m2. A ház két szintes, mely ben ki lett ala kítva 3 szo ba, nappali, konyha, étkező és két fürdőszoba, az épület alatt pincével. Fűtés konvektorokkal megoldott. Az épületet plusz 10cm-es szigeteléssel látták el. A hátsó udvar gazdálkodásra is alkalmas. A házban ipari áram is bekötésre került, ami bármilyen gazdálkodásra, vagy vállalkozás ra megfelelőre teszi az ingatlant. Falusi CSOK, Babaváró, kedvező kamatozású kölcsö igénybe vehető! Irányára: 29.000.000.-
Hetet egy csapásra Új színekben is –ragyogó eredményekkel
Remek győzelmet aratott idegenben a Kiskunhalasi FC úgy, hogy kiállítás is sújtotta a csapatot. Az Érsekcsanád elleni siker után ma gabiztosan várhattuk a Nemesnádudvart, hazai pályán ráadásul a tabellán is előkelőbb helyet foglalt el a halasi csapat. A vezetés meg volt már a meccs elején, ám ami utána történt, jobb elfelejteni.
Azt mondják a fociban, igazán akkor lesz értékes egy idegenbeli győzelem, ha a soron következő hazai meccset is nyeri a csapat. A Kiskunhalasi FC, egy fordulatos találkozó végén hozta el a három pontot Érsekcsanádról úgy, hogy kétszer is kétgólos előnyt harcolt ki. Ezek fényében nyugodtan várhattuk a Nemesnádudvart a Bundzsák Dezső Sportközpont centerpályáján. Most cserékből sem volt hiány, meg aztán az is önbizalom növelő volt, hogy a félpályánál presz szingelő ellenféllel szemben tulajdon képpen az első kapu elé érkezésünkből gól született, Ikotic Ádám révén. A vezetés után ki gondolta volna, hogy érvényesül a hetet egy csapásra elv. A halasiakat már a saját térfelükön pár harcokra kényszerítő nemesnádud variak a 32. és a 45. perc között négy góllal jelezték, hogy ezért jöttek Kis
kunhalasra. A jobb folytatásban bízott a maroknyi hazai szurkoló, de csalód niuk kellett.
Három gól még maradt a vendé gek gólzsákjában, így súlyos vereséget szenvedett a hazai csapat. Érthetetlen mi történt a fiúkkal. A vendégek győ zelme teljesen megérdemelt. Kiskun halasi FC-Nemesnádudvar 1-7. Foly tatás november 6-án, szintén hazai pályán, a Dusnok ellen.
Kép-szöveg: JL
Elérhetőség: 06/30-012 47 48 Weblap: www.aranyhaz.hu Email: info@aranyhaz.hu Nyitvatartás: hétfő-péntek 9-12 - 14-17 óráig szombat: zárva vasárnap: zárva
Ingatlanközvetítő munkatársat keresünk Kiskunhalas, Jánoshalma, Kecel, Kecskemét, Szeged vonzás körzetében! Keress minket Kiskunhalason a város szívében!
Téged keresünk: - ha kötetlen munkaidőt szeretnél - ha szeretnél jó csapatban, jó em berekkel együtt dolgozni, - ha több pénzt szerintem keresni!
Feltételek: - ingatlanközvetítői végzettség - jó kommunikáció - saját autó - csapat szellem
Érdeklődni: 06/30-012 47 48
A Kiskunhalasi Kertvárosi Diák és Szabadidő Sportegyesület hét és tíz év közötti atlétapalántái szerepeltek kiváló formában az el múlt héten Kecskeméten. A KÖAP, azaz Kölyökből Atlétát Prog ram keretében rendezett egyesületi versenyen szereztek egyéni megméretésben dobogós helyezéseket, csapataik teljesítményét pedig a rendkívül erős mezőny középtáján jegyezték.
A Kölyökből Atlétát Program nak megfelelően zajlott le az Al föld Régió igen nívós, nemes vetélkedője pár nappal ezelőtt Kecskeméten, két megye öt te lepülésének hat sportegyesüle te között. A résztvevők egyike, a Kiskunhalasi Kertvárosi Di ák és Szabadidő Sportegyesület – más, rövidebb megnevezéssel Halas AC – volt.
A verseny körülményeiről, küz delmeiről, az eredményekről az edzői feladatokat is ellátó Szlo boda Mihály klubelnök szá molt be kérésünkre.
– Az Alföld Régió Csongrád és Bács-Kiskun megye sportegye sületeit öleli fel, melyek közül a szegedi Vasutas SE, a Titán TC szintén Szegedről, valamint a szentesi Maximus képviselői álltak rajthoz, illetve megyénk ből a kiskunfélegyházi Jogging Plus és a Kecskeméti Atlétikai és Rögbi Club tagjai léptek pályá ra a Halas AC atlétái mellett. Mivel az U10 csapatverseny ben több csapatot is lehetett indítani, így a mi két csapa tunknak tíz ellenféllel kellett megküzdeni. Végül a „Gyalog kakukk MIX” fantázianevet vá lasztó gárdánk – egy ponttal lemaradva az SZVSE-től – szo ros versenyben az ötödik lett. A „Gyalogkakukk Girl” együt tesünk a második harmadban
nyolcadikként végzett a 8x40 méter sprintváltóból (melyben komoly bizakodásra okot adóan harmadikként futottak célba), kislabda-hajításból, békaugrás ból, hat perces mini Cooper fu tásból álló sorozatban.
Az U12-esek egyéni versengé sében mind a négyen dobogóra kerültek. Ezüstérmesen Varga Kála súlylökésben, Szloboda Hédi és Polereczki Ádám 50 méteres gátfutásban (itt Varga Kála ötödik lett), továbbá bronzérmesen Bartkó Vivien 1000 méteres síkfutásban, egyúttal 22 versenytárs legyőzésével. Mindannyiuk felkészítését Laj kóné Latzkó Andrea kolléga nőmmel együtt végeztük.
A csapatokhoz visszatér ve azonban a nevek felsorolá sán túl jogos az iskolájuk meg nevezése is. Tehát Krug Anni, Patyi Anna, Szöllősy Nóra : Fazekas, Konkoly Ákos, Ko rom Róbert, Kovács Nóra, Valkai Zorka : Felsővárosi, Csomor-Bohner Júlia, Sza kál Simon, Vakula Márk : Kertvárosi, Lajkó Léda, Nyul Gréta, Rózsa Dóra, Szaka dáti Mia, Tamás Illés, Tóth Zoltán: Központi, Kovács Sá ra: „Szent Anna” Jánoshalmá ról – zárta tájékoztatóját Szlo boda Mihály, a Halas AC elnöke. Vass
KatalinMarci, ez újabb nagy menet volt!
Az ausztriai Bruckban ült gokartba Zsebő Marcell, hogy a CEE Rotax Max Challenge ötödik fordulójában versenyezzen. Annyi újítás volt, hogy a kiskunhalasi versenyző egy Praga vázú géppel szállt harcba a minél jobb helyezések érdekében. A kezdeti ne hézségek után összeállt minden és egy szépen csillogó érem lett a jutalma.
A bajnokságot feladni kényszerül tek, ezért a CEE Rotax Max Chal lenge elnevezésű ausztriai versenyt szánta felkészülésnek Zsebő Mar cell a Grand Finals-ra. A megmére tés előtt vázat cserélt a csapat, amely tavaly már jól szerepelt a bahrei ni viadalom. Miután kihagyta Mar ci a pénteki edzéseket, szombaton
esőben kellett összeszoknia a Pra ga vázzal, ami nem ment könnyen. Ezt jól mutatta az időmérő eredmé nye is, hiszen csak a 8. helyre tud ta magát kvalifikálni. A folytatás vi szont remekre sikeredett.
Vasárnapra kisütött a nap és felszáradt a pálya. Az első futam volt az első edzésünk és versenyünk
is egyben, amin nem volt tökéletes a váz, de sikerült előrelépni és javí tani, így a 4. helyen fejeztem be a futamot. A második futamban na gyon kemény meccsnek voltam a részese, végül javítani nem sike rült, de elégedettek voltunk a beál lításokkal és a tempóval. A szuper döntőre teljesen összeállt minden és a 3. helyen fejeztem be a futa mot, ráadásul a leggyorsabb kör is az enyém lett. Összességében te
hát hasznos volt a hétvége és a do bogó legalsó fokán ünnepelhet tünk. Köszönöm a csapatnak, a KMS Europe-nak, Kálmán Péter nek és Darvasi Marcinak, hogy mindent kihoztak a lehetőségeink ből. Köszönöm továbbá a támoga tást a HUMDA-nak és a felkészítést a Fit4Race-nek – írta a közösségi oldalán a Szilády Áron Református Gimnázium hatodikos diákja.
Jáger L.Szenzációsan tornáztak az öregfiúk
Modok Gábor nyerte a felnőtt II. osztályú torna bajnokságot Buda pesten, a Tornacsarnokban megrendezett megméretésen. Csillag István tanítványa, társaival együtt csapatban is remekelt és a tavaszi, valamint a mostani, őszi forduló eredményét figyelembe véve a harmadik helyet szerezték meg, második legjobb vidéki egyesület ként. Ha csak a vasárnapi eredményeket vesszük figyelembe, ak kor hat ponttal jobb volt a Fazekas DSE, mint a Debrecen.
Ismét megmutatták a halasi tor nász öregfiúk, bizony, a kor egyál talán nem számít, a fájdalmat és az ellenfeleket is le lehet győzni. Hiába hátráltatták sérülések, nehézségek a csapatot, a Budapesten megrende
zett felnőtt II. osztályú országos baj nokság őszi fordulóján remek gya korlatokat mutattak be. A mezőny legmagasabb átlagéletkorú csapata ként álltak a szerek mellé. Tavasszal, az első fordulóban nem sikerült do
bogóra kerülni, ám a folytatás óriási fejlődést jelentett. A márciusi pont számokhoz képest nyolc és féllel többet szerezve tették oda magukat a fiúk. A Csikós Csaba, Majoros Csaba, Mamlecz Zsolt, Baka Árpád, Modok Gábor alkotta csa pat a két forduló alapján a harmadik helyet szerezte meg a Testnevelé si Egyetem és a Debrecen mögött. A most vasárnapi teljesítmény viszont a második legjobb volt a mezőnyben
és csak negyed ponttal maradt el az aranyérmes mögött.
Egyéniben Modok Gábor nem ta lált legyőzőre, 0,8 ponttal verte az ezüstérmest. A Szilády TE színei ben versenyző Baka Árpád alig ma radt le a dobogóról. Csillag István tanítványai közül egyéniben szere pelt még Kárpi Róbert és a Szi lády Torna Egylet színeiben Szalai Viktor.
RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA
Rémséges torta
Egyre több halasi család ünnepli a halloweent. És képzeljék, vannak olyan receptek, amik kimondottan ehhez a naphoz kapcsolódnak. Az egyik ilyen édességet magam is elkészítettem. Félelmetes, de nagyon finom.
Halloween vakondtúrás torta Hozzávalók: a piskótához: 5 db tojás, 80 g cukor, 1 dl napraforgó olaj, 100 g finomliszt, 40 g cukrozatlan kakaópor, 1 csomag sütőpor. A töltelékhez: 1 cso mag habfixáló, 2 ek porcukor, 5 dl hab tejszín, 80 g csokoládédara, 3 db banán, 1 citromból nyert citromlé. Elkészítés: sütőpapírral kibélelünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát. Szét választjuk a tojásokat, a fehérjéket ke mény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, és belecsur gatjuk az olajat. A lisztet összeszitáljuk a kakaóporral és a sütőporral, majd a fe hérjehabbal váltakozva óvatosan a tojás sárgákhoz forgatjuk. A tésztát a formába öntjük. Középfokozaton kb. 30 perc alatt készre sütjük. A kihűlt torta tetejére kés sel „rajzolunk” egy kört a külsejétől 2 cmre. Kb. 2 cm mélyen bemetsszük, majd az így nyert belső körünket egy kiskanál lal kikaparjuk. Ezt a morzsolt tésztát fél retesszük. Elkészítjük a tölteléket: a tej
színhabot porcukorral és habfixálóval kemény habbá verjük. Lyukas fakanál lal óvatosan beleforgatjuk a tortadarát. A megtisztított banánokat hosszában fél bevágjuk, és megkenjük citromlével. A lapos oldalukkal lefelé a kivájt torta aljá ra sorakoztatjuk azokat. A tejszínhabot félgömb alakban ráhalmozzuk a tortára.
A félretett, szétmorzsolt tésztával min denhol befedjük, enyhén rányomjuk. Letakarva egy éjszakára hűtőbe tesszük!
A piskóta így kellően megpuhul, nem morzsálódik és gyönyörűen szeletelhető.
Mivel halloween alkalmából készült, én félelmetes gumicukrokkal dekoráltam.
Rita asszony