HALÁSZ GÉZA SHOW KARIKATÚRA KIÁLLÍTÁS
DUNAKESZI, 2018
Iskolagaléria, 2018. március 23. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi Tisztelettel köszöntök minden érdeklődőt Halász Géza karikatúrakiállításának megnyitóján. A karikaturista szakma nevében mondhatom, hogy mindig nagy öröm személyesen találkozni az olvasókkal. Különösen manapság, amikor olvasók már alig-alig vannak, hiszen a nyomtatott sajtó, ahol az ilyen karikatúra-féleségek megjelennek, egyre inkább elmúlóban van, és az internet is, ahol esetleg még rákereshetnénk friss karikatúrákra, annyi más izgalmat tálal nekünk, hogy szegény karikatúrákra már nem is marad a figyelmünkből. Így hát most öröm látni, hogy a falra akasztott karikatúrák közönséget vonzanak, köztük olyan új olvasókat is, akik esetleg máshol már nem is találkoznak ezzel a műfajjal. Sok karikatúrakiállítást láttam már, mindig kíváncsian nézegettem a kedves látogatókat, hogy mit szólnak a kiállított képekhez. Hadd tegyek fel most egy kitalálós kérdést: önök szerint a karikatúrákat nézegetve mit kérdeznek legtöbbször a látogatók? Kitalálják, mit? Nem mondom, hogy hangosan szokták kérdezgetni, legtöbben inkább csak magukban teszik fel azt a kérdést. Elárulom. Egy-egy karikatúra előtt állva a leggyakoribb kérdés ez: Most mi ebben a vicc? – És ha már így hangosan, bátran kimondtuk, akkor szerencse, hogy éppen jelen van jónéhány karikaturista szakmunkás is, és gyorsan és szakszerűen tudunk válaszolni a kérdésre: mi ebben a vicc? Semmi. A karikatúra ugyanis nem vicc. A karikaturisták persze rajzolnak vicceket is. De a karikatúra az valami más. Nehéz lenne röviden meghatározni, hogy micsoda, mert nehezen körvonalazható, bajosan skatulyázható műfaj. A karikatúra afféle képes szellemi
játék. A valóság képi elemeit használó, azokat furcsán, meghökkentően összevegyítő, összekeverő, átalakító, új összefüggésbe helyező grafikai játék, ami olyan új képi ötleteket hoz létre, ami – ha jól sikerül –, szellemi szikrát lobbant fel az olvasóban, valami szokatlan utakon futó, játékos, szabad asszociációt kavar fel benne, új, meghökkentő felismeréseket, ráismeréseket gerjeszt. A vicc zárt, kerek, önálló műalkotás, ami egy belső poén pukkanása felé vezet, és ott lezárul. A karikatúra viszont nyitott szellemi játék, ami mint egy képrejtvény, az olvasó fantáziájában kel valódi életre, ott fakaszt új képzettársításokat, így az olvasóval együttműködve teljesedik ki és kel életre. Szóval a karikatúrákban ne keressünk viccet, mert nem az a lényegük. A vicc más: passzív befogadót igényel, a karikatúrának pedig aktív olvasóra van szüksége, az értelmezés, a továbbgondolás közös együttműködést igényel. Lehet szórakoztató, humoros, ironikus, és nagyon sokszor lehet keserű, szomorú, fájdalmas. Akár az egész világ itt körülöttünk. Halász Géza karikaturista pályájának már az elején kezdte észrevenni, hogy őt a viccecskéknél sokkal jobban szórakoztatják a fifikás, asszociatív rajzok. Így hát ezekkel foglalkozott inkább. Megtehette, hiszen tisztes polgári foglalkozása volt mindig, a grafika számára játék volt, hobbi, és nem megrendelésre készülő meló, így hát azt a formát kereste benne, ami őt magát is szórakoztatta. És ami Halász Géza munkáit különlegessé teszi, ami leginkább izgatta őt, az talán nem is az elkészült mű öröme, hanem a mű elkészítésének a módja. A karikatúra ugyanis sokféle szerszámmal készülhet. Toll. Ceruza. Filctoll. Ecset. Pasztellkréta... Van miből válogatni. Halász Géza más szerszámmal próbálkozott. Számítógéppel. Olyan korán kezdte a számítógépes grafikát, amikor az még szinte lehetetlen vállalkozás volt. Képzeljük el, ahogy a nyolcvanas években Géza úr egér nélkül, billentyűkkel, pixelenként épít fel egy fekete-fehér, törött vonalakból összeálló pár kilobájtos miniatűr rajzocskát. Aztán szerencsére Bill Gates segítségével ezek a pixelek kezdtek sűrűsödni, színesedni, a szerszám kezdett egyre ügyesebben dolgozni.
Halász Géza karikaturista pályájának a kétezres években két dolog adott szárnyakat, amiknek segítségével olyan magasra röppenhetett, hogy karikatúráit már magyar és külföldi díjakkal is jutalmazták. Egyik, hogy a szerszám, amit használ, vagyis a számítógép, olyan sokat fejlődött, hogy húsz év alatt milliószor nagyobb segítséget tud adni neki a munkához. Képi anyag gyűjtése az interneten, gyors, bikaerős videókártya a képek montázsolásához, manipulálásához, retusálásához: ez ma már szerencsére mindenkinek elérhető dolog, csak élni kell tudni vele. A másik magasba emelő szárny pedig a megjelenési lehetőség: Halász Géza 2003-tól a nyomtatott sajtóban állandó, saját rovatba rajzol, és higgyék el nekem, a legjobb múzsa a rendszeres megjelenés, a folyamatos, szorgalmas munka. Halász Géza tudott élni a megadatott lehetőséggel. A digitális technikával profi módon bánik, ráadásul ez a technika frissebb, érdekesebb, és így figyelemfelkeltőbb, mint a ma már pókhálósnak ható rajzolt karikatúra. Halász Gézának a karikaturista szakmában különleges rangot adnak ezek a sajátos munkamódszerrel, egyéni fantáziával, játékos kedvvel készülő digitális karikatúrái. A kiállítást ezennel ünnepélyesen megnyitom. Álljunk bátran egy-egy karikatúra elé, és hagyjuk, hogy a kép megihlessen minket. Engedjük szabadon a fantáziánkat. Ne feledjük: ez egy karikatúrakiállítás, tehát ne azt kérdezzük, „mi ebben a vicc?”, hanem arra figyeljünk, nekünk magunknak milyen játékos gondolataink támadnak a képeket nézegetve. Ahhoz, hogy egy karikatúra jól működjön, a múzsának nem csak a művészt kell homlokon csókolnia, hanem az olvasókat is. (Marabu)