2 minute read

Bevezetés

Egy kis szálloda kertjében ülök Dél-Afrikában, gyönyörű növények és dekoratív szobrok között. Velem szemben John és Esther foglalnak helyet, akik mindketten 42 évesek és három kisgyerek szülei. John saját vállalkozást vezet, 700 alkalmazottért felel, és kiemelkedően sikeres a szakmájában. Szereti a feleségét, a gyermekeit és a munkáját, csakhogy kiveszett belőle a szenvedély! Ez elsőként Esthernek tűnt fel. Húsz év rendkívül sikeres vállalkozói lét után úgy fest, Johnt elhagyta az ihlet. Egyszerűen kifogyott az új és eredeti ötletekből.

Három hónappal ezelőtt Esther azzal fordult a férjéhez: „John, úgy látom, elvesztetted a lelkesedésedet irántam, a gyerekeink és a munkád iránt. Ha ez így megy tovább, nem tudom, mi lesz velünk.”

John azon nyomban kieresztette a tüskéit: „Hát jó. Hálásan köszönöm, hogy keményen gürizhetek érted meg mindenkiért! Én a lelkemet is kiteszem, erre cserébe hallgathatom a panaszkodásodat.” Esther rögtön tudta, hogy a mondanivalója nem talált nyitott fülekre, így egy időre elnapolta a kérdést. Többet egyelőre nem tehetett.

Mi zajlott le John lelkében az elkövetkező napokban? Felesége szavai egyre mélyebbre hatoltak benne, mígnem két hónap elteltével számára is nyilvánvalóvá vált, hogy valami nincs rendben. Mindenfajta szenvedély híján képtelen volt tovább folytatni a munkáját. Válaszúthoz érkezett. Ideje volt meghoznia néhány alapvető döntést. De mit válasszon? És milyen sorrendben? Ki segíthet, hogy tisztázza a benne kavargó gondolatokat, érzéseket, kérdéseket, bosszúságokat és álmokat?

Egy jó barátja, aki maga is cégvezető, azt tanácsolta neki: „John, itt a lehetőség, kérd fel Donderst Hollandiából! Évente ötször ideutazik, és tanácsadóként évek óta ilyen fickókkal dolgozik, mint te meg én.”

Johnban felbuzdult a vállalkozószellem, és találkozóra hívott. Azt javasoltam neki, hogy már az első beszélgetés alkalmával vonjuk be a feleségét. Tapasztalatból tudom, hogy jobb az ilyesfajta problémákat a partnerrel együtt átgondolni.

John, Esther és én többször is összeültünk a hónap folyamán. A találkozók alkalmával mindketten módszeresen számot vetettek a maguk előtörténetével és a bennük rejlő egyedi lehetőségekkel. Nem csupán egyénileg reflektáltak önmagukra, de közös műhelygyakorlatokon is részt vettek. A kreatív élettervezésnek ez a logikus folyamata segített nekik abban, hogy tisztán lássanak az alábbi négy témában: 1. Honnan jövök, és mit tanulhatok a történetemből? 2. Ki vagyok, és milyen lehetőségek vannak bennem? 3. Merre tartok, és miben áll a küldetésem, a jövőképem, és mik a terveim? 4. Hogyan tudnék kiegyensúlyozott és teljes életet élni? Hogyan illeszthetem be életem menetébe a munkámat, a családomat, a közösségben betöltött szerepemet és a szabadidőmet?

Mindeközben, egy évvel azután, hogy utoljára találkoztunk, John arról mesél nekem ebben a gyönyörű kertben, hogy visszatért a lelkesedése – a szenvedélye Esther iránt, a gyerekei, a vállalkozása, az elesettek megsegítése iránt, és nem utolsósorban visszatért az életkedve.

Amikor 1996-ban megírtam Kreatív élettervezés című könyvemet, 39 éves voltam. Azóta több mint 30.000 ember olvasta holland, angol, német, norvég, horvát és magyar nyelven. Több mint 15.000 ember követte figyelemmel a „Kreatív életstílus” kurzust vagy vett részt személyes tanácsadói képzésben Európa-, Afrika-, Észak- és Dél-Amerika-, valamint Ázsia-szerte.

Ma, vagyis húsz évvel később 59 esztendős vagyok, és hihetetlenül izgalmas és kihívásokkal teli világban élek. Társadalmunk és gazdaságunk napról napra komplexebb és kiszámíthatatlanabb. Ott van az internet! A Google! A Facebook! A digitális világban mindannyian elérhetők vagyunk és összeköttetésben állunk szinte minden áldott percben. Ez pedig egyebek mellett óriási hatással van a gondolkodásunkra, az érzéseinkre, a koncentrációs képességünkre (vagy képtelenségünkre). De ettől még ugyanúgy emberek maradtunk, nem élhetünk szenvedély nélkül. Választ akarunk találni arra, hogy honnan jövünk, kik vagyunk, merre tartunk, és hogyan élhetünk teljes életet. A lényegi kérdések változatlanok, a környezetünk és a körülöttünk

This article is from: