Igen, tessék! – 2021. december

Page 10

ÜNNEP

ÍGY KARÁCSONYOZNAK A DIÁKOK Nincs karácsony iskolai események nélkül, így gondolja ezt a kolozsvári magyar középiskolák többsége is. Sajnos az idei ünneplésünk sem lehet a régi, számos korlátozás miatt egyelőre még lemondhatunk a tömegrendezvényekről, a hatalmas vásárokról és nagykoncertekről, ennek ellenére alternatív megoldásokban még mindig lehet gondolkodni. A teljesség igénye nélkül hozunk néhány példát arra, hogyan alakultak át az ünnepre készülés hagyományos keretei a kolozsvári iskolákban. A János Zsigmond Unitárius Kollégium a Gondviselés Egyesülettel karöltve rendezi idén is az eseményeit, elsősorban élelmiszer- és ruhacsomagokat állítanak össze a rászorulóknak. A karácsonyi koncertet sem szeretnék elhanyagolni, még ha csak korlátozott számú közönség előtt is léphetnek fel a diákok. Másként ünnepel az Apáczai Csere János Elméleti Líceum is. A nagyszabású rendezvényekre sajnos nem lesz lehetőségük, ezt szeretnék helyettesíteni a diákok a kisebb, mégis szívhez szóló programokkal. Az adventi készülődésben a diáktanács vállal a legnagyobb szerepet, foglalkozásokat szerveznek a kisebbek számára, valamint egy teremdíszítő versenyt is hirdettek, ahol csak újrahasznosítható anyagokat használhatnak fel a diákok. Ezenkívül az udvaron felállított adventi koszorú körül énekelnek közösen, majd osztályonként, ezzel is pótolva a karácsonyi koncert élményét.

10 |

A Kolozsvári Református Kollégium diákjai sem unatkoznak, a Dorcas Egyesület közreműködésével minden évben 80-90 kék vedret töltenek meg száraz élelmiszerrel, ezeket pedig a gyülekezetek hátrányos helyzetben élő tagjai között osztja szét a diákpresbitérium, az alkalom során pedig igeszolgálattal köszöntik az embereket. Emellett a Kárpát-meden-

cei középiskolák adománygyűjtésében is részt vesznek, ami által a kisebbek és a nagyobbak egyaránt megtapasztalják, milyen az, amikor sok kicsi sokra megy, és bár az általuk felajánlott kevés pénzösszeg csepp a tengerben, mégis, ha ez a sok csepp összegyűl, egy egész iskolának tudnak vele segíteni. A vírushelyzet természetesen a refisek életét is megváltoztatta, elmaradnak a nagyszabású rendezvények, de a limitált résztvevőjű jótékonysági dalestekkel igyekeznek mindannyiukból kihozni a maximumot, és elérni, hogy a nehéz időkben is mosoly kerüljön a résztvevők arcára.

Kabai Krisztina

IDÉN ISMÉT MOSOLYT CSAL AZ ARCOKRA KMDSZ MIKULÁSA Bár tavaly elmaradt, idén a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) újra a Mikulás szárnysegédjévé válik, és segít megszervezni neki, hogy minél több helyre eljuthasson. A karácsony gondolatáról a csillogó szemű gyerekek képe jut a diákszervezet vezetőségének eszébe, éppen ezért a szervezet beöltözött önkéntes Mikulása, manói, krampuszai igyekeznek örömet vinni a kolozsvári családok otthonaiba, iskolákba, óvodákba, kávézókba, ahol a járványügyi korlátozásokat betartva átadják az előkészített csomagokat, elbeszélgetnek a kicsikkel, így igyekeznek mosolyt csalni minél több gyermek arcára.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.