Sztori

Istenke perselypénze

Pilbáth Jeromos illatos vízzel hasa combját verte, a körülötte lévő gyerekek – akimosta kezeit. Házi készítésű, ket azért hívott, hogy csokit adjon ministrálásukért, kecsketejes szappant hasz- és megbeszélje velük, miként érkezett le a jó Isten a nált, a törölközője maga volt a pa- prédikáción keresztül, és hogyan költözött az ostyába mutok gyöngye: puhán szívta ma- – ott ugrabugráltak körülötte. A nagyobbak, Sanyika és gába a kézfejen és ujjakon maradt Magdi a perselypénzt cipelték. Utolsók voltak a sorban, cseppeket. sereghajtókként kellő komolysággal ügyeltek a rájuk

Miután átsimogatta kopaszodó fejét, szakállába túrt. bízott összegre. Sanyika a kórusban perselyezte össze Illóolajba mártott tenyerével szelídítette a mellkasra a jó Isten portékáját, Magdi a templom sorain ment vécsüngő szőrzetet, s ha már minden szála aromássá és gig kosarával, s jól megfigyelte, ki ad egylejest, ki szán a egyenessé formálódott, magára öltötte patyolatfehér megváltásért ötöt, esetenként tízet az Istenkének. ingjét. Évike vasalta neki, az ügyes kezű, kerek mellű, A papi lakra érve ebédgőz fogadta a sereget, az folyton mosolygós Évike. „A Vica cica” – suttogta alig egyháztanácsosok társalogtak az asztal fölött, borral hallhatóan a fürdőszobai tükörbe, majd mélyen ülő kék a kezükben tömték hasukat a megszámlálhatatlan szemeit lesütötte, úgy pironkodott gondolatától. finomságból. Jeromos összehúzott szemmel leste, miként

Inge után nadrágját is magára vette. XL méret, kínálja az ügyes kezű meggondolatlanul az edények nagyocska, éppen akkora, hogy a jókorára nőtt has tartalmát, majd csalódottan konstatálta, jobban fogy az beleférjen. Méretes tekintélye miatt Pilbáth Jeromos már évek óta nem tudott a cipőjével megbirkózni, ügyes kezű Évike ezért is volt hasznos teremtés a papi lakon. Macska módjára osont a tiszteletes elé, miután Pilbáth Jeromos dörgedelmes hangon elkiáltotta, étel és a bor, mint remélte. Áhítatot erőltetve arcára, mosolyra húzta ajkait, hívta magához a gyermekeket: csokit nyomott a kezükbe, s már nyitotta is az ajtót. A kicsik kiszaladtak, Sanyika és Magdi pedig az egyháztanácsosok között számolgatta a per-mussestunde des Pfarrers alfred Charles Weber festménye (1922 elő tt ) a cipőn a sor. selypénzt. 500 lej, ennyi

Ilyenkor az ügyes kezű, lett a megváltás. Miután kerek mellű Évike addig hangosan kimondták hajlongott a tiszteletes az összeget, a pap bácsi előtt, míg két áldott hálásan bólintott, és az lábát a cipőbe kény- ebéd mellől feltessékelszerítette. Cipőkanállal te a kettőt, majd csokit persze, nagy erőlködések nyomva azok kezébe is, közepette. arra kérte őket, ne han-

Ha a tisztelendőre felkerült goztassák az Istennek szánt a ruha, Évike a stólát is a nya- összeget. A két nagyobb bólinkába aggatta, majd aktatáskáját tott, majd kivonult az ebédlőből. keze ügyébe készítve megkérdezte: A templom kapujához érve Sanyi– Mi legyen az ebéd, drága pap bácsi? ka megállapította, ma sem magyarázta

Jeromos ilyenkor háromféle húsételt, két el a pap, hogyan jött le az Istenke a prédilevest és desszertet sorolt. Az ügyes kezű nyomban kációban, majd nagyot harapva a csokiból, Magdira hozzálátott, hogy Jeromos úr fárasztó munkája után sandított, aki gyomorkorgón hozzátette, tán Évike lehet a mennyországból is részesülhessen, legalább eledel a kulcs, mert a paphoz hasonlóan kívánságokat intéz formájában, ha máshogy a magasságos megtiltotta az égiekhez. Amint az ebédlőbe értek, hallotta ugyanneki: karaj, bécsi szelet, tyúkcomb, kacsamáj, krumplipü- is, hogy az ügyes kezű alig hallhatóan megjegyezi: „a ré, saláta és rizibizi is az asztalon termett. A gyöngyöző mennykő csapna bele a népes társaságába”, s azzal húsleves és a fenséges parasztcsorba szintén előkerült, mosolygósan leültette a férfiakat a gőzölgő ebéd mellé. ezeket Évike éjszaka főzte, vasárnap csak melegítette. Sanyika és Magdi nagyot röhögtek. Pilbáth Jeromos Úgy díszelgett az asztalon a megannyi finomság, mintha pedig, amint lakatos széfjébe helyezte az Istenke összecsak odateremtették volna mindet. gét, illatos vízzel mosta kezeit.

A nehéz mise után Pilbáth Jeromos megviselten húzta végig lábait a papi lakig vezető lépcsőfokokon, bereczki szilvia tímea

EKE-bakancslista kevésbé Mindannyian rá lettünk kényszerítve, hogy idén országon belül utazzunk, kiránduljunk. Ennek tapasztalt túrázóknak pozitív eredményeként viszont újra felfe dezhettük közvetlen környezetünk látvá nyosságait. A következő összeállításban Kolozsvár ismert túraösvényeire kalauzoljuk el a kedves olvasókat, abban reménykedve, hogy az őszi hónapokban sikerül gyakrabban kicsalogatni őket a természetbe.

Mielőtt viszont belevágnánk a közepébe, érdemes lenne pár szót ejtenünk az EKEről, hiszen jómagam is 3 kerek évet éltem le úgy a kincses városban, hogy még csak hírét sem hallottam az egyesületnek, két éve viszont életem szerves részévé vált. A kolozsvári EKE 2009-ben alakult újra önálló jogi személyként, és az országos

EKE többi fiókszervezetéhez hasonlóan függetlenül szervezi éves tevékenységét. Egyesületünknek jelenleg közel 300 tagja van, állandó tevékenységünket pedig az önkéntesek kitartó munkája teszi lehetővé. Havonta 15-20 túrát szervezünk

Kolozsvár környékére és Erdély számos ikonikus helyszínére. A gyalogtúrák mellett pedig kerékpáros és buszos kirándulásokat is meghirdetünk, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb szabadidős tevékenységet. 2018 ősze óta ismeretterjesztő előadások is bekerültek a repertoárba, így együttmű-

ködve a kolozsvári magyar iskolákkal, olyan alkalmakra invitáljuk meg a kirándulás és túrázás szerelmeseit, amely során előadóink rendhagyó, kalandokban gazdag utazásaikról számolnak be. Éves tevékenységünk mérföldkövét emlék- és teljesítménytúráink jelentik, amelyek során nemcsak Jókai, Kós, Vasvári és Bánffy szellemi hagyatékát próbáljuk megismertetni a résztvevőkkel, hanem lehetőséget kínálunk számukra saját határaik feszegetésére is. Ráadásként pedig megtapasztalhatják a túrázás közösségformáló erejét. Idén a járványhelyzet okozta korlátozások miatt nem sikerült megszerveznünk teljesítménytúráinkat a megszokott módon, így újult erővel készülünk a 2021-es sorozatra.

Népszerű és kevésbé ismert túraösvények a Bükktől a Hójáig

Amikor Kolozsvár környéki túrahelyeket kell megnevezni, valószínűleg mindenkinek a Bükk- és a Hója-erdő ugrik be legelőször, ám kevesen tudják, hogy ennél jóval változatosabb repertoár várja a túrázókat. Májusban a korlátozások feloldását követően a rádióban mutattuk be a kolozsvári túrázó helyeket azoknak, akik nem szerették volna a hétvégi mozgásukat a zsúfolt Sétatérre korlátozni. A részletes lista összeállításában tapasztalt túravezetőnket, Pál Gyöngyit hívtam segítségül, aki rendkívül tájékozott a kincses város kirándulóhelyeinek minden zegzugáról. Most az olvasókkal is megosztjuk a gazdag összeállítást néhány különleges információval fűszerezve. Kolozsvártól délre a Bükk-erdő környékén és a Feleki-gerincen az alábbi túrahelyek kínálják látványosságaikat: Gorbó-völgy, Gorbó-gerinc, Cérna-forrás (nagyon vékonyan csordogál a vize), Istvánforrás, Slamovics-ház, Vadászforrás, Brüll-kilátó, Bivalyos-rét, Páter-gerinc, Rejtett-forrás, Sá-

rosbükk, Mikes-tető, Őzek-völgye, Mikes-gerinc, Adrenalin Park, Hordós-kút, Árpád-csúcs, Kis-Magura, Szelicse, EKE-forrás, Havas-bükke, Monostori-fenyves, Erzsébet-forrás, valamint a Szénégető. Kezdő túrázók számára a Bükk tökéletes választás, hiszen számos turistajelzés segít a tájékozódásban. A bükki kempingtől indul a piros sáv, amelyen haladva eljutunk az Adrenalin Parkhoz, vele párhuzamosan pedig egy kék sáv is halad, amely a Mikesi-házak alatt leválik a piros jelzéstől és a Majláth-kúthoz vezet, onnan tovább az Árpád-csúcshoz. A túraútvonal különlegessége, hogy egyes helyeken megcsodálhatjuk a természeti látványosságnak számító gömbköveket. A 833 m magas Árpád-csúcs (Vf. Peana) a Feleki-gerinc legmagasabb pontja, kilátótorony is állt ott régen. Később legelőnek adták ki állattenyésztők számára a területet, kerítéseket húztak, a csúcsot jelző táblát kitörték. Ennek ellenére Kolozsvár turistáinak most is legkedveltebb kirándulóhelye. Az útvonal hossza, bármelyik utat válasszuk, hozzávetőleg 11 km, szintkülönbség 400 m, a menetidő 3-3,5 óra, közepes nehézségű túra (oda-vissza 22 km, időben ez 6-7 órás utat jelent). A Bükkben a kis túrázókat is várja egy tanösvény, amelyet fehér béka jelez; a könynyed, alig 6 km-es útvonal a bükki kolónia végétől a Feleki-tetőn lévő csillagvizsgálóig vezet. Kolozsvártól északra is tucatnyi hely várja a kirándulókat az év bármely hónapjában. Íme, közülük néhány, a teljesség igénye nélkül: Bácsi-torok, Hója-gerinc, Hója-erdő, Kerek-tisztás (UFO-tisztás), Szent Pál-tető, Bongár-forrás, szászfenesi Csigadomb, Bátori-hegy, Kerekdomb, Lombi-erdő, Lombi-tető, Szent Lőrinc-tető, Kajántói fenyves, Bácsi-erdő, Szentiváni rét, Hegyes-hegy, Tekintő-tető, illetve a Szénafüvek. A felsoroltak közül talán a Szénafüvek tekinthető az egyik legkülönlegesebb kirándulóhelynek. A legérdekesebb és fajgazdagabb erdélyi rezervátumok egyike, amelyet már 1925 óta védelem alá helyeztek, és összesen 240 sztyeppei növényzettel büszkélkedhet.

A Bükkhöz hasonlóan a Hója szintén egy olyan hely, ahol nehezen tudnának eltévedni a kezdő túrázók, hiszen a Bongár-forrástól a Hója-gerincen és a Hója-erdőn keresztül egyszerűen követhető a Mária-út jellegzetes lila jelzése. Ha pedig valaki csak egy gyönyörű panorámára vágyik, a Kányafő-domb (506 m) tetejéről megcsodálhatja az ősz tarka színeibe öltözött természetet: a magaslati pont alatt elterülő kincses várost, a Kis-Szamos völgyét, délen a Feleki-gerincet, a Bükk-erdőt, nyugat felé a Gyalui-havasokat, mögöttük a távolban pedig a Vlegyásza gerincének halványan kirajzolódó vonulatát. Kolozsvártól nyugatra és keletre már jóval kevesebb túraösvény közül választhatnak az érdeklődők, ám a mennyiség korántsem megy a minőség rovására. Nyugaton a szászfenesi Leányvár, a Tótfalusihágó, a Medve-gerinc, a Bükk-tető, a Róka-völgy, az Uraság-erdeje és a Szaniszló-völgy csalogatja a túrabakancsokat, míg keleten a Györgyfalvi-erdő, a Nagy-Csolt, a Patai-sóstó, a Sós-patak és a Budunusi-erdő várja a kalandorokat.

A népszerű Leányvár

Mindközül a legnépszerűbb túrázó hely a Leányvár, amelyet Szászfenesen a hasonló nevű lakónegyedből tudunk megközelíteni, esetleg a Kolozstótfaluba vezető útról, amelyen piros sáv jelzés mutatja a helyes irányt. Az erdő borította ikerdomb Szászfenestől délre található, a keleti csúcsán (557 m, ez a Várhegy) pedig egy régi vár maradványai rejtőznek az erdőben. A Leányvár elnevezés a várhoz fűződő legendákra vezethető vissza. A vár építésének ideje nem ismert, feltételezhetően királyi vár volt és fából épült, később püspöki tulajdonba került. A magaslatról szemmel lehetett tartani a Kis-Szamos völgyét Gyalu és Kolozsvár között. A tatárjárás alkalmával a favár elpusztult, utána kőből építették újra. A kővár az 1437-es Budai Nagy Antal vezette felkeléskor pusztult el. A vártól az ösvény tovább vezet egy kilátóig, szép kép nyílik innen a Tótfalusivölgyre, a Feleki-gerincre, a Kismagurára, a Havasbükkére és nyugat felé a hegyek vonulatára.

Pál GyönGyi, Kismihály BoGlárKa

interjú

Orvosként és politikusként László Attilát, a szenátus egészségügyi bizottságának elnökét kérdeztük munkájáról. Hangsúa koronavírus ellen lyos szerepet vállalt az RMDSZ koronavírus-kezelésben, melynek alapja a magyar nyelvű, hiteles tájékoztatás. Elsődlegesnek tartja a betegellátásban tapasztalható különbségek és egyenlőtlenségek megszüntetését László Attila, a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke, aki szerint az egészségügy további fejlesztésekre szorul, éppen ezért indul újra december 6-án a parlamenti választásokon.

– Gyermekorvosként kezdett, ma az Egészségügyi Bizottság elnöke. Hogyan indult a mandátuma?

– Sokakat meglepett, hogy a 2016-os szavazások következtében az RMDSZ kapta az Egészségügyi Bizottságot, mert hagyományosan sosem jutott a szövetségnek ez a poszt. Így lettem én az RMDSZ által delegált egészségügyi bizottsági tag, illetve az Egészségügyi Bizottság elnöke.

Tevékenységem folytán sikerült egy olyan testületet összeállítani, ahol többségben orvosok munkálkodhattak: ugyanis 11 tagból 9 orvos, és ennek köszönhetően hatékonyan tevékenykedhettünk az elmúlt 3 és fél évben.

– A negyedik évet beárnyékolta a koronavírus-járvány. Hogyan sikerült lépést tartani?

– A koronavírus-járvány rengeteg kellemetlen következménnyel járt, és megannyi prioritást alakított át. Már január óta szinte naponta elemeztük a helyzetet, megállapítottuk, hogy melyik ország milyen hibát követett el. Valamint abban is megegyeztünk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a ballépéseket elkerüljük. Az intézkedések megfelelő időben, megfelelő hatékonysággal és szakmai megalapozottsággal történtek. A pozitív fejlődést visszalépés követte. Az első hullámot ugyan sikeresen győztük le, hiszen június első hetében az elvégzett teszteknek mindössze 1,68 százaléka volt pozitív. Akadtak viszont gondok az alapvető közegészségügyi intézkedések betartásával. Túl hamar szabadítottak fel korlátozásokat, nem léptek időben, amikor gócok jelentkeztek, és emiatt jutottunk oda,

hogy mostanság naponta több ezer újabb megbetegedésről beszélünk. Ezt leküzdeni nem lesz egyszerű feladat, de megtettünk mindent, hogy megfelelő felkészültséggel fogadhassuk a második hullámot. Ugyanakkor arra is törekedtünk, hogy tájékoztassuk a magyar lakosságot arról, hogy melyek az aktuális fejlemények. Köszönettel tartozunk azért, hogy a lakosság nagy része fegyelmezetten nézett szembe az akadályokkal. Emellett az egészségügyi személyzet erőfeszítése is köszönetet érdemel. Sikeres időszak volt, ennek ellenére rövidesen jelentkeztek a kialakult helyzet negatív vetületei is. Korlátozásainkkal a nem fertőzött betegek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetősége is nehézkessé vált.

– Koronavírus előtt milyen volt a helyzet az egészségügyben? Mik voltak a legnagyobb megvalósítások a mandátuma alatt?

– Mandátumom kezdetekor elsődleges volt számomra, hogy megszüntessük azokat a különbségeket és területi egyenlőtlenségeket, amelyek a betegellátásban tapasztalhatók. Szerettük volna, hogy minden romániai személy – függetlenül a nemzetiségétől – megfelelő minőségű és hatékonyságú egészségügyi ellátásban részesüljön. E téren pozitív tapasztalataim vannak: nagy lépések történtek elsősorban azokban a megyékben, ahol kollégáim dolgoznak, és közép-, illetve hosszú távon tervezhettünk együtt. Ezek között em-

líthetjük Maros, Hargita, Szatmár, Kolozs és Bihar megyét is.

– A betegek ellátása hatékonyabbá vált, de mi történt az egészségügyben dolgozókkal? Csökkent az elvándorlásuk, „megfiatalodtak” az intézmények?

– Prioritásom volt az is, hogy az egészségügyben dolgozóknak méltó és tisztességes feltételeket teremthessünk. Célul tűztük ki azoknak a negatív körülményeknek a felszámolását, amelyek az elmúlt években sokukat arra ösztönözték, hogy elhagyják az országot. Hosszas munkának köszönhetően jelentős jövedelemkiegészítésben részesíthettük a közegészségügyi intézmények alkalmazottait, az orvosok és az egészségügyi személyzet is hozzájutott a kiegészítéshez. Rövid időn belül mindezt sikerült kiegészítenünk azzal, hogy a magánszolgáltatókat is emelt összegű szolgáltatási díjkiegészítésben részesítettük, hogy fedezhessék és megszüntethessék azt az űrt, ami a fizetésemelések következtében az állami és magánszektor között jelentkezett. Úgy tapasztalom, mérséklődött az orvosok elvándorlása, és örvendetes, hogy jelentősen csökkent az egészségügyi személyzet hiánya a kisebb intézményekben. Legutóbb örömmel konstatáltam, hogy az elmúlt négy évben több mint 116 fiatal kolléga választotta Csíkszeredát munkahelyéül. Tehát megfiatalodott azokban az intézményekben a személyzeti állomány, ahol az elmúlt évtizedekben ennek hiányával küszködtek.

– Milyen egyéb célkitűzéseket sikerült megvalósítani a négy év folyamán? Láthatóan fejlődtek a kórházak, növekedett az egészségügy költségvetése az előző évekhez képest?

– Látványos fejlődésen mentek át a magyarlakta megyék kórházai, egészségügyi intézményei. Emellett sikerült viszonylag rövid idő alatt csökkenteni azt a lemaradást is, amit az előző években az egyetemi központok és megyei kórházak között tapasztalhattunk.

Az elmúlt 10 év alatt az egészségügy költségvetése hétszeresére nőtt. Bár ez nem volt egyik napról a másikra érzékelhető, lépésről lépésre sikerült „átverekedni” abbéli akaratunkat, hogy a kormány több pénzt szánjon az egészségügyre. Az RMDSZ ugyanis feltételt szabott a kormánynak, és kijelentette, akkor szavazza meg a költségvetést, ha az egészségügy tervezett költségvetését megnövelik. Az összeg, amivel sikerült kiegészíteni a költségvetést, magasabb, mint ami 2009-ben Cseke Attila minisztersége alatt egész éves költségvetése volt a román egészségügynek.

„az elmúlt 10 év alatt az egészségügy költségvetése hétszeresére nőtt. Bár ez nem volt egyik napról a másikra érzékelhető, lépésről lépésre sikerült „átverekedni” abbéli akaratunkat, hogy a kormány több pénzt szánjon az egészségügyre.”

Továbbá a rezidens képzés folyamatába bevontuk a megyei és városi kórházakat és azok részlegeit. Azonban kudarcként könyveljük el, hogy máig nem sikerült közös nevezőre jutnunk a funkcióban lévő rektorokkal a rezidensképzés eljárásrendjét illetően.

– Mi az, mit kudarcként élt meg az elmúlt négy évben?

– Azon túlmenően, hogy sikerült átrajzolni és kijavítani az egészségügyre szánt összegeket, sajnos nem sikerült ennél tovább lépnünk. Az

eredményorientált fizetési rendszer bevezetését nem tudtuk kialakítani az egészségügy regionális szintjein, és a gyógyszerek bérpolitikáját sem tudtuk egységesíteni. Ez azonban nem az RMDSZ képviselőin múlott, mások nem értettek egyet az ilyesfajta együttműködésekkel. Pedig komoly problémákkal küszködünk a gyógyszerellátás területén, a szolgáltatások hozzáférhetősége is gondokat okoz országszerte, és ezek tisztázásában még nagyon sok munka vár az új parlamentre.

– Maradtak megvalósításra váró céljai? Milyen tervekkel tekint a jövőre?

– Hónapok kérdése, hogy elkezdjük építeni a leendő regionális kórházunkat, mert hosszú idő elteltével úgy tűnik, sikerült elmozdítani holtpontjáról a projektet. Előrelépések történtek parlamenti és megyei tanácsi szinten egyaránt arra vonatkozóan, hogy új megyei gyermekkórházat alakítsunk ki. Valamint, ha minden rendben megy, akkor valószínűleg év végéig a kolozsvári onkológiai intézet új szárnyának építkezési munkálatai is befejeződnek. Így az intézmény egy megfelelő körülmények között működő, hiánypótló gyermekonkológiai részleggel bővül. (X)

Bereczki Szilvia Tímea

megemlékezés

Egy hely, ahol az emlék időtálló: a kolozsvári Házsongárdi temető

A Házsongárdi temető Kolozsvár egyik legrégibb és legjellegzetesebb helyszíne. Olyan értékekkel bír, amelyek nagy befolyással vannak a ma és a jövő emberére, ezekkel pedig törődni kell. Számos írót, költőt, mérnököt, tanárt és vezető szerepet betöltő embert helyeztek itt örök nyugalomra, a robosztus emlékművek mellett sírkamrák jelzik a tehetősebb családok emlékét.

Ha a sírfeliratokat böngésszük, olyan csodálatos meghatározásokra lelünk, amelyekből egyből rájövünk, mennyi jóság, tisztaság, hűség és szeretet rejtőzött az adott kor emberében, különösképpen kitűnik a nők kiemelt hatása a férfi nemre vagy épp a haza szeretete. Emellett az élet, a halál, a túlvilág szépsége, a hit és Isten fontos szerepe a földi életben jelenik még meg a sírköveken. „A kegyeleti munka lehet csak egy gyom kihúzása vagy egy sírhely kiigazítása, de akár egy tervezett, csoportos megmozdulás is; utóbbiba tartozik a mi munkánk” – nyilatkozta lapunknak Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapít-

vány igazgatója. A tanárként dolgozó igazgatónő osztályfőnökként, a diákokkal karöltve kezdte el huszonegy évvel ezelőtt a sírkertek gondozását, a tanítványai felől visszaérkező szeretet, gondoskodási vágy és érdeklődés volt az, ami igazán megerősítette abban, hogy igenis van értelme törekvéseiknek. Az alapítvány munkája nemcsak arról szól, hogy egy évben egyszer, halottak napján kimennek, és rendbe teszik az emlékhelyeket, hanem folyamatosan, szinte az év minden egyes napján munkálkodnak, és arra törekednek, hogy az elvégzett restaurálás időtálló legyen. Többnyire a régi, szinte teljesen elsüllyedt köveknek adnak új életet, hogy azok, akik elmennek egy-egy emlékhely mellett, ugyanúgy el tudják olvasni a rajta lévő feliratot, mint ahogy annak idején, kétszáz-háromszáz éve, a sírkő keletkezésekor tették az emberek. A lassan 435 éves temetőn meglátszik az idő vasfoga, hosszú hónapok óta veszélyeztetettnek van nyilvánítva, ennek ellenére még most is aktívan működik. Éppen emiatt a Házsongárd Alapítvány elsődleges célja a műemlékgondozás, a még menthető állapotban lévő sírkövek renoválása, ezt önkéntes programokkal, fiatalok segítségével igyekszenek véghezvinni. Az elhagyott, értékes, gazda nélkül maradt sírokkal foglalkoznak legfőképp, ha esélyük van rá, akkor pályáznak, hogy minden emlékhely visszakapja az eredeti alakját. Az elmúlt húsz év alatt 150-nél több sírhelyet sikerült pályázati pénzekből és adományokból felújítaniuk, emellett nagyjából 800 sírt gondoznak önkéntes módon, ebből alig 80 az, aminek gazdája is van. Ezek leginkább művészeti szempontból értékesek az alapítvány és az emberiség számára: a neogótikus köveken olyan díszítések, címerek, feliratok

állnak, amelyek nagyban jellemzik az adott kor stílusát és eszméjét.

A vírushelyzet némiképp tönkretette a fiatalokkal való együttműködést, ebben az évben sokkal kevesebb önkéntes munkára került sor, mint korábban. Gergely Erzsébet elmondása szerint minden reményük abban van, hogy az aktuális helyzet csillapodása után ugyanolyan erőbedobással és kedvvel tudják majd folytatni az önkéntesekkel a kegyeleti munkát, mint ahogyan az elmúlt években is tették. A temető ékességének számítanak a kripták. Nincs két ugyanolyan, minden családnak rangtól, gazdagságtól és pozíciótól függően építették és rendezték be örök nyughelyüket. Az alapítvány az utolsó munkálatoknál tart a Bethlen–Bánffy család kriptájának restaurálásában, ez a hatalmas, 550 négyzetméteres alapterületen elhelyezkedő építmény számít tevékenységük csúcsának, hiszen amellett, hogy a sírkertet sikerült rendbe tenniük, a romokban lévő száz méternyi kőkerítést, a homlokzati részt a faragott oszlopokkal együtt is restaurálták. A Rhédey–Mikó kriptán tavaly kezdtek el dolgozni, itt nemrég valósult meg a vízelvezetés kivitelezése, emellett néhány évvel ezelőtt sikerült rendbe tenni a Jósika-kriptát, a Bethlen-kriptának pedig az első részét sikerült eddig teljes egészében helyreállítani, nagyon kevés munkálat kell ahhoz, hogy véglegesítsék. „Most, hogy így kiürült a világ, háttérbe szorultak a lelki értékek is. Úgy gondolom, ha minden viszszakerül a régi kerékvágásba, és újra elindulnak ezek az önkéntes programok a fiatalokkal, legfőképpen iskolásokkal, akkor ez nemcsak azt fogja jelenteni, hogy kigyomláljuk és rendbe tesszük a sírokat, hanem azt is, hogy van, ki emléket állítson és gyertyát gyújtson ezekhez az emlékművekhez. A munka során a gyerekek kegyeleti munka mellett kultúrát, művészetet tanulnak, szélesebb perspektívában kerül bemutatásra előttük a régi világ. Valamint olyan értékekkel gazdagodnak, amit csak önkéntes munka során szerezhetnek meg” – tette hozzá Gergely Erzsébet.

KABAI KRISZTINA

KMDSZ-elnökök a változás küszöbén

Milyen indítékok vezérelték 30 éve a alapítókat, és milyen tényekezők befolyásolnak napjainkban valakit, hogy a kolozsvári magyar diákok legfontosabb érdekképviseleti szervezetének élére álljon? Branea Róbert akkori és Hatos Attila jelenlegi elnök azt is elmesélték, hogyan változott a Kolozsvári Magyar Diákszövetség olyan külső tényezők hatására, mint a rendszerváltás vagy a koronavírus-járvány.

– Mi motiválta Önöket a KMDSZ megalapításában? Mi ennek a története?

– Branea Róbert: ’89 őszén harmadéves egyetemista voltam, és a feleségemmel ki szerettünk volna telepedni Magyarországra. Kiiratkoztam a Műszaki Egyetemről, elkezdtem mindent lezárni magam mögött, azonban december második felében kibontakozott már a forradalmi hangulat. Amikor az egyetemről néhányan elkezdtünk gyülekezni, mindössze egy dolog lebegett a szemünk előtt: hogy jön a rendszerváltás, minden jó és szép lesz, és hogy magyarul lehet tanulni. Úgy éreztük sokan, hogy ezért nekünk kell tennünk valamit, sőt, néhány tanár is erre kapacitált bennünket, mint például dr. Kelemen Árpád és dr. Pusztai Kálmán. Egy általunk összehívott gyűlésen megvitattuk a magyar nyelvű oktatás lehetőségeit és az önálló magyar egyetem létrehozásának esélyeit. Közben más egyetemeken is kezdtek szerveződni a diákok. Ami engem illet, eldöntöttem, hogy nekem most itt a helyem. 1990 januárjában született az ötlet egy önálló szervezet létrehozásáról, amely a kolozsvári magyar egyetemisták érdekeit képviseli. Lelkes amatőrként mindenki próbált hozzájárulni azzal, amivel tudott, és

KMDSZ

A kolozsvári magyar diákok legfontosabb érdekképviseleti szervezete. Az elmúlt 30 évben mobilizáló szerepet játszott. Tudományos élet, kultúra, összefogás. Branea róbert a KMDSZ elnöke volt 1990. március 19.-október 31. között, Hatos attila a KMDSZ jelenlegi elnöke.

mivel nem rendelkeztünk semmilyen előzetes szervezési tapasztalattal, két jogász lány, Józon Mónika és Hegyi Piroska segített a bejegyzésében. Elég egyszerűen, gördülékenyen ment minden, úgy emlékszem, már február 8-án ez sikerült is. Eleinte egyetlen dolog vezérelt, hogy kell egy ilyen szervezet azért, hogy a magyar oktatás ügyét előrébb vigyük. Aztán rájöttünk, hogy akár magyar bulikat is lehet szervezni – ezt ugyanúgy nem lehetett azelőtt, mivel minden fajta nagyobb számú, de főleg etnikai alapú gyülekezés tiltva volt. Megtaláltam ebben a helyem, élveztem is, rá is ment az egyetemi évem. Ezután ez még sok elnökkel előfordult az évek során, mert túl sokat vállaltunk el. Végül is nem hiszem, hogy bárki is bánna közülünk valamit. Ez egy nagyon szép időszak volt, sokan abból is merítünk most erőt, illetve ebből alakultak a kapcsolataink. Ha lehetőségem lenne rá, újra ezt az utat választanám.

– Milyen nehézségekbe ütköztek a rendszerváltás időszakában? Akadályozta-e valamiben az akkori hatalom a folyamatokat?

– B. R.: Akkoriban nagy zűrzavar volt, senki nem tudta, hogy mit hogyan kell csinálni, minden egyszerűen ment. A Mócok útja 18. szám alatt egy megyei KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége) működött, ez volt az egyetlen ifjúsági egyesület Ceaușescu ideje alatt. A forradalom után a diákság birtokba vette az épületet. Mi is ott voltunk, és évekig senki nem akadályozta a tevékenységünket. Az azt követő Funar-korszakban már voltak kisebb problémák. Az országos Számvevőszékkel egy nagyon kemény, több hónapon át tartó harcot vívtunk, a szó szoros értelmében – volt, hogy kézzel akartuk megvédeni a székházat, és

odaláncoltuk magunkat. Végül kiegyeztünk abban, hogy a város kiutaljon számunkra egy helyet, azt, ahol jelenleg is működik a KMDSZ.

– Mennyire befolyásolták a csapat szellemiségét az országban zajló események? Mennyire lelkesítette fel őket a szabadság, illetve mennyire demotiválták az esetleges problémák?

– B. R.: A ’90 márciusában zajló román–magyar konfliktus például Marosvásárhelyről átgyűrűzött Kolozsvárra is. A kommunizmus utáni időszakot egyfajta anarchia is jellemezte, mindenki azt csinált, amit akart. Az elfojtott, románok részéről megnyilvánuló magyarellenesség szabad teret nyert. Kolozsváron nem fajult annyira a tettlegesség szintjére, de ez bizony minket is érintett, és mi is reagáltunk rá. Akkoriban diáktüntetéseket szerveztünk a Bolyai egyetem lépcsőin. Ezeket a demonstrációkat a marosvásárhelyi események miatt függesztettük fel. Ugyanakkor korlátlan szabadsággal rendelkeztünk: úgy éreztük, hogy minden lehetséges, és mindent véghezvittünk, amit lehetett.

– Miért kezdtél el KMDSZ-ezni?

– Hatos Attila: Mindig is érdekelt a szervezeti élet, és szerettem emberekkel dolgozni. Kerestem Kolozsváron azokat a társaságokat, ahol új baráti kapcsolatokat lehet kiépíteni. Kolozsvár elég nagy ahhoz, hogy rengeteget tapasztalatot nyújtson, viszont ha nem folytatunk más tevékenységet az egyetemi élet mellett, akkor elég kevés inger ér bennünket. Mindig is vágytam ezekre az impulzusokra, hogy belülről lássam magát a magyar diákközösséget. E téren a KMDSZ minden lehetőséget megadott.

– Mi jelenti számodra a mozgató erőt, amely által megoldod a körülményesebb helyzeteket?

– H. A.: Kezdetben egyéni motivációk vezéreltek, ez azonban az elmúlt időszakban meglehetősen átalakult. Megmaradt ez is, csak a mindennapjaim részévé vált. Most már inkább a szervezeti egység, a közösség egyben tartása a fontos számomra. Emellett szeretem az új helyzeteket, kihívásokat, és bármennyire is nehéz az adott szituációkban jó döntéseket hozni meg mérlegelni, ezek engem hajtanak, és ez az, ami a legfőbb mozgatórugója az egésznek.

– Mennyire befolyásolja a munkátokat az aktuális politikai helyzet?

– H. A.: A jelenlegi politikai helyzetet nézve, nagy változáson megy át a társadalom. Ez alól a Kolozsvári Magyar Diákszövetség sem kivétel. A koronavírus és ennek a megelőzését célzó intézkedések óriási befolyással voltak ránk az elmúlt időszakban. Egy 30 éves múlttal rendelkező egyesület vagyunk, de néha azt érezzük, hogy teljesen új alapokra kell állítani a jelenlegi kialakult helyzet miatt ennek a működését. A diákok nincsenek itt Kolozsváron, és ez egy nagyon nagy veszteség, mivel értük és velük dolgozunk. Így nehéz a munkát elvégezni, ugyanis tapasztalataink szerint nehezebb online közösséget építeni.

Pozitívumnak tekinthetjük azt, hogy az új helyzet a meglévő rendszerek átgondolására ösztönzött. Így elvethetünk olyan dolgokat, amelyek egy nagyon jól bejáratott szisztéma szerint működtek, de lehet, hogy már nem voltak aktuálisak, vagy változást igényeltek. Nagyon sok olyan dolog felmerült, amit, amikor viszszatér a világ rendje, át lehet ültetni azokba a felhalmozott tapasztalatokba, amelyeket most félre kellett tenni, vagy más nézőpontból megközelíteni. Viszont a háttérben ott van, és folyamatosan tudunk belőle építkezni. Emellett nagyobb teret tudott kapni az érdekképviselet a szervezet működésében. Ugyanis nap mint nap tapasztaljuk, hogy mind az egyetemek, mind a döntéshozók úgy kezelik a jelenlegi helyzetet, hogy néha csorbítanak a diákok érdekein. Ezért hangsúlyossá vált az a része a tevékenységünknek, amelyben segíteni próbálunk, és centralizáljuk a problémákat, amelyeket a diákság nap mint nap átél.

Nagy aNdrea

Cikkünk a Communitas Alapítvány támogatásával, a Rendszerváltók és a rendszerváltás szülöttei projekt keretében, a Gyere le a blokk elé! rendezvénysorozat részeként valósult meg.

visszapillantó

Haller Károly polgármester, a modern Kolozsvár megálmodója

„Tegyük széppé és vonzóvá a külső várost, és meglátjuk, csakhamar föllendül az építkezési kedv karöltve a jó ízléssel” – jelentette ki a haladó szellemiségű polgármester megválasztása után nem sokkal a közgyűlésen. Haller fontos szerepet vállalt a település arculatának átalakításában. Nevéhez köthetőek olyan kultikus helyek, mint az Erzsébet sétaút, Erzsébet-híd megépítése, valamint a Szent Mihály-templom körüli épületek lebontása. Születésének 184 éves évfordulójának alkalmából emlékezünk az Erdélyi Krónika szerzője által írt cikkel.

Haller Károly 1836. október 14én született Nagyszebenben. Előtanulmányait itt kezdte, majd a nagybányai minorita gimnáziumban folytatta. Érettségi oklevelet a szatmári Katolikus Főgimnáziumban kapott, ezt követően

Budapesten tanult és szerzett jogi diplomát. Tanulmányai végeztével a nagyszebeni kincstári ügyészségnél helyezkedik el, pár év elteltével innen nevezték ki a kolozsvári jogakadémia tanárává, később az újonnan felállított tudományegyetem oktatója lett, ahol kereskedelmi jogot, ausztriai magánjogot és bányajogot tanított. Kolozsvárra érkezése után nem sokkal feleségül vette Mikó Rózát, majd pedig mint felelősségteljes, tudatos polgár, rögtön a város arculatának átalakításában vállalt vezető szerepet. 1865-ben megalapította a Sétatér Egyletet, majd 1869-ben a polgári lövöldét. Kezdeményezője és alapító tagja volt a Szépítő Egyletnek, ahol a templom körüli épületek lebontását, az Erzsébet sétaút, Erzsébet-szobor és Erzsébet-híd létesítését szorgalmazta. Mindeközben, 1880-ban egy rövid időre elnyerte a rektori címet is. Az 1884-es képviselőválasztásokon történt zavargások miatt lemondott Minorich Károly polgármester helyére a fáradhatatlan munkásságáról már ismertté vált

Haller Károlyt javasolta a Szabadelvű Párt. A választáson kis különbséggel ugyan, de legyőzte a Függetlenségi Párt jelöltjét, Deáky

Albertet (53 képviselő-testületi tag

szavazott Hallerre, míg 48 Deáky Albertet támogatta).

Megválasztása után rögtön az ellenzéki sajtó kereszttüzébe került. Leginkább azt kifogásolták, hogy nem mondott le az egyetemen betöltött tanári állásáról, ily módon városvezetői feladatait nem lesz képes megfelelő elhivatottsággal végezni. Olyanok is voltak, Bartha Miklóssal az élen, akik azt nehezményezték, hogy a tanári fizetése mellett a polgármesteri járandóságára is igényt tartott. A vádaskodások alaptalannak bizonyultak, hiszen Haller miniszteri jóváhagyással tanári állását ideiglenesen felmondta.

Az 1884. október 27-én tartott közgyűlésen kijelentette, hogy „csak rendszeres munkálatok által lehet a várost vonzóvá tennünk. Ha e célt elérhetjük, az áldozat bizonyára meghozza gyümölcseit. (...) A város közegészségügy, gazdasági és vagyonosodási érdekei követelik a javasolt munkálatokat. (...) Tegyük széppé és vonzóvá a külső várost, és meglátjuk, csakhamar föllendül az építkezési kedv karöltve a jó ízléssel.” Kétéves tevékenysége alatt nem csupán megcáfolta az ellenzékieket, hanem az ellenzéki sajtót is a maga oldalára állította. A közvágóhíd kérdése hozta meg számára az ellenzék szimpátiáját, mivel az ügy érdekében felutazott Budapestre, és ott személyesen győződött meg arról, hogy a Belügyi, a Közmunkaügyi és a Földművelésügyi Minisztérium tárgyalás alá bocsátotta a kérdést. A következő napokban az ellenzéki sajtó már a következőket írta róla: „Ő mihelyt átvette a polgármesterséget, kötelességének tartotta a város minden

nagyobb ügyét, mely netalán szunynyadott, megint folyamatba tenni.”

A település közigazgatási befolyását sikerült növelnie azzal, hogy a postaigazgatóságot Nagyszebenből Kolozsvárra költöztették, emellett a honvéd laktanya felépítése szintén tovább erősítette a település központi szerepét. „...Nagy része természetesen dr. Haller Károly polgármestert illette, aki példás erélyével oda vitte a dolgot, hogy ami 15 éven keresztül vajúdott: a honvéd laktanya fölépítése, az ő hivatalosodása olyan rövid idő alatt ténnyé vált” – írja az Ellenzék.

A település átalakítása és az infrastruktúra fejlesztése ugyancsak Haller Károly rövid ciklusához köthető. Jelentős szerepet játszott az első vízmű megépítésében, melyet 1887-ben fejeztek be. Mandátuma alatt fogadták el a biztonságos és tervszerű építkezések szempontjából oly fontos építési szabályrendeletet, dekrétumot dolgoztak ki az engedélyhez kötött iparok tárgyában,

határoztak Kolozsvár pontos feltérképezéséről, létrehozták a Kissétateret, valamint döntés született a közvilágítás kiterjesztéséről is (korábban csak a központi részek voltak kivilágítva). Jelentős előrelépés történt a Szamosra tervezett vashíd ügyében, mely a központ és a vasútállomás közötti nagyobb teherforgalom lebonyolítása végett volt szükséges. Ugyanekkor kezdődtek el az erdőigazgatósági és pénzügyi paloták építésének előmunkálatai. Kezdeményezte Monostor bekebelezését és az utcák átnevezését. Fontos intézkedéseket tettek a köztisztaság megóvására, a Malom utcában megnyílt az első közfürdő, elrendelték a Trencsin téri „közszükségrészek” (toalettek) felállítását, továbbá határoztak a Külmonostor és Kolozsmonostor közötti utcák gránitporond járdával történő kiegészítéséről. Sikeres tárgyalásokat folytatott a római katolikus egyházzal és a mészáros társulatokkal a főtéri Szent Mihály-templom köré épített tákolmányok átalakításáról. Megegyeztek, hogy pavilonszerű épületeket emelnek fel, amelyeket vasráccsal kötnek össze, ugyanakkor a templom körüli épületeket csak 1890-ben sikerült eltávolítani.

Haller 1886-ban jelentette be lemondását, helyére Albach Gézát választották. Sajtóhíresztelések szerint a Szabadelvű Párt nyomására kényszerült visszavonulni, mivel nem volt hajlandó pártpolitikát folytatni. Ez azonban nem jelentette azt, hogy felhagyott volna a politikai szerepléssel. Képviselő-testületi tagként még hosszú évekig szolgálta a várost. A közélettől csak a századfordulót követően vonult vissza. 1906ban egy súlyos műtéten esett át, mely nem sokat javított az amúgy is rossz egészségügyi állapotán. 1910-ben Budapestre költözött, ettől kezdve csak ritkán jelent meg társaságokban. Ebben az évben kapta meg a Kolozsvár díszpolgára címet. Rá egy évre, 1911. február 7-én a betegségének a súlyosbodása következtében meghalt.

Fazakas LászLó

További Erdély (vagy Kolozsvár) történetét bemutató tartalomért keressék az Erdélyi krónika weboldalát: www.erdelyikronika.net