Impulzus XXXVII/4.

XXXVII./4.

Tartalomjegyzék Amire büszkék lehetünk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Emlékezés Simonyi Károly fizikusra. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Egy borlovagrend születése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Interjú Székely Vladimirral . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Fílinngország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Te tudsz írni? (Biztos?) 2. rész. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 E-tanulás az elektronikai technológia világában. . . . . . . . . 12 High-end kiállításon az ember csak néz.... . . . . . . . . . . . . . 12 És lőn világosság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Gamer cikkek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 Mod Tech Hall 2009. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Budapest Game Show – belsős szemmel . . . . . . . . . . . . . . 19 A Budapest Game Show-ról szubjektíven. . . . . . . . . . . . . . . 20 „Software is like sex...”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Nagyfelbontást mindenkinek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 Energiatakarékos hálózatok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 Ami késik... csúszik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 Music Mania. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Ami a szemnek láthatatlan – titkaink képeslapokon . . . . . . 25 There are lots of secrets in District 9.... . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 Bemenjek, vagy letöltsem?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Engedj be!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 I. Latin–amerikai Filmfesztivál és Fieszta. . . . . . . . . . . . . . . . 28 vmware a KSZK-ban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hallgatói Képviseletének lapja.

XXXVII. évfolyam 4. (418.) szám Megjelenik 2200 példányban.

Lapzárta: 2009. október 25.

ISSN 1418–0529 (Nyomtatott) ISSN 1588–0745 (Online) Cím: Impulzus szerkesztőség, Schönherz Zoltán Kollégium, 1117 Budapest, Irinyi J. utca 42.

819-es szoba E-mail: impulzus@impulzus.com WWW: http://www.impulzus.com/ Felelős kiadó: Kalmár A. Márton, a HÖK elnöke Felelős szerkesztő: Berzlánovich Imre Főszerkesztő: Kovács Róbert V. Vill.

Főszerkesztő-helyettes: Szabó Ádám VI. Vill.

Olvasószerkesztő: Simon Dóra Tördelőszerkesztők: Gazdag András II. Info., Lilik Ádám II. Info.

Nyugalmazott tördelőszerkesztő: Mattyasovszky János VI. Info.

Címlap: Will Gábor VI. Vill., Hátlap: Dr. Kemény Zsolt Írták és szerkesztették: Barkóczi Gergely I. PhD., Binszki Gergő V. Vill., Bodó Zsófia VII. Info. , Csatári Bálint V. Vill., Géczy Attila I. PhD., Kovács Róbert V. Vill., László Ákos IV. Info., Lilik Ádám II. Info., Márton Sándor VII. Info., Nagy Zsolt III. Vill., Rusz Ágnes , Simon Dóra , Szabó Ádám VI. Vill., Vékony Kata , Vezsenyi Balázs III. Vill., Will Gábor VI. Vill., Zovits Ádám IV. Info.

Köszönet illeti továbbá Dr. Kemény Zsoltot és Szalai Gabriellát.

Valamint köszönjük mindazok áldozatos munkáját, akik segítettek ezen számunk elkészítésében!

Sokszorosítás: Király Nyomda Kft. (2360 Gyál, Bánki Donát köz 4.)

Szerkesztőségi gyűlés minden hétfőn 19.00 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az írások tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet!

3

Amire büszkék lehetünk 60 éves a Kar! Idén 60 éve, 1949 decemberében született meg a döntés, hogy az addig csupán a Gépészkar egy tanszékeként kezelt villamosmérnöki tudományok önálló kar keretében taníttassanak a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zipernovszky Károlynak az Elektrotechnika tanszék alapításakor megkezdett törekvései tehát elérték céljukat, és Liska József dékán vezetésével elindult kalandos életútján a Villamosmérnöki Kar, hogy aztán évtizedeken át képezze mérnökök sokaságát, segítse a magyar ipar fejlődését közvetlenül és közvetetten, majd kibővüljön az informatikusképzés intézményével, valamint az orvosi egyetemmel közös orvosbiológiai mérnökképzés megteremtésével eljusson napjainkba, és összekösse az életét velünk.

Egy ilyen jelentős évfordulóról való méltó megemlékezés mindig nehéz feladat elé állít minket, kari újságírókat. Jó kérdés ugyanis, hogy mit jelent a méltó megemlékezés.

Akadnak közöttünk erősen patetikus beállítottságú szerkesztők, akik kizárólag azt

megismertetését velük, illetve annak az értelmezését, hogy mit is jelent mérnökké válni. Persze mi is csak emberek vagyunk, a mi véleményünkkel is lehet egyetérteni és lehet azzal ellenkezni. De egy biztos, a mi véleményünk, gondolataink sok

Persze ilyen kerek évfordulók alkalmával érdemes azért átlapozni a történelmünket kicsit. Készült egy kiadvány a kar történetéről, melyet a későbbiekben bemutatunk, lesz jó néhány kari rendezvény is, emlékülések, előadások keretében

Vágó Arthur (1896-1970) – dékán: 1951-54 Az érettségi megszerzése után azonnal beiratkozott a Budapesti Műegyetem Gépészmérnöki Karára, azonban egy évvel később katonai szolgálatra hívták be. A háború során orosz hadifogságba esett, és még a kínai határra is elkerült, ahonnan végül 1921-ben – egy teherhajón Ázsiát megkerülve – tért haza. Folytatta tanulmányait, de anyagi okokból kénytelen volt ismét félbeszakítani, így csak 1925ben szerezhette meg gépészmérnöki oklevelét. Ezek után elsőként az Egyesült Izzólámpagyárban dolgozott, ahol az elkövetkezendő tartják elfogadhatónak, hogy két-három oldalon keresztül magasztaljuk az ősöket, akiknek volt bátorságuk újat kezdeni, akik hősként cipelték vállukon a magyar ipart, és dicsőséget szereztek a Mérnök szakmának.

Mennyire eltörpülünk mi Őmellettük. Mások viccesebbre vennék az egész dolgot, mondván, hogy fiatalok vagyunk, és a hallgatók többségének a két karja összesen nincs 60 éves. Megint mások hosszú értekezéseket írnának arról, mi történt a karral ezalatt az idő alatt napi bontásban, és vannak, akik csak interjúkat készítenének a még élő, korábbi mérnökgenerációkkal, hogy lássuk, mi változott, és mi nem. Én viszont azt mondom, gondoljuk végig a dolgot – hogy mérnöki szóhasználattal éljek – rendszerszemlélettel.

A műszaki kultúrtörténetünk, úgymond örökségünk ápolása erkölcsi kötelességünk. És nekünk, egyetemi újságíróknak ebben még nagyobb felelősségünk van, mint az „átlagnak”, hiszen mi felvállaltuk az ifjú mérnöknövendékek tájékoztatását, az említett örökség

években felelős pozíciókat töltött be. 1951-től kezdve a Budapesti Műszaki Egyetem tanára és a Vezetékes Híradástechnikai Tanszék vezetője. Ebben az évben (egészen 1954-ig tartóan) a Villamosmérnöki Kar dékánjává is megválasztották. Ez idő alatt alakult át a Műszaki Főiskola (melynek szintén tanára volt) a BME esti tagozatává, és indult meg a karon a műszerszakos képzés.

Dóri

emberhez eljutnak, és ezáltal potenciálisan nagyobb hatásuk lehet. És pont azért, mert sokatokhoz szólunk, és Ti – akárcsak a szerkesztőség tagjai – sok különböző egyéniség vagytok, különböző ízlésvilággal, kár lenne szélsőségesen meghatároznunk, hogyan is emlékezzetek meg a Kar születésnapjáról.

Nem is ez a célunk.

Szeretnénk, ha egy kicsit megcsapna Titeket, mindnyájatokat ennek a 60 évnek a szele. Gondoljatok bele, gondolkozzatok el rajta, hogy mit jelent mérnöknek lenni.

Mit jelentett annak idején, miért választották ezt a pályát emberek, és miként hagytak nyomot nekünk, amit követni érdemes.

Lehet, hogy az első villamosmérnökökről csak a tankönyveinkben olvasunk, de ne azt nézzük, hogy mi eltörpülünk mellettük, hanem próbáljunk a magunk korában és a magunk eszközeivel méltók lenni ahhoz a tisztességhez és korrektséghez, ami a mérnök névhez tapadt az elődök, a tanáraink, vagy talán a saját szüleink munkája során.

emlékeznek vissza a kezdetek szemtanúi – figyeljétek a hirdetéseket az Impulzus lapjain és az interneten. Sőt, még bulik is szerveződnek ez alkalomból. Éppen ezért mi szeretnénk kicsit mást adni. Nem akarunk sem rivalizálni nagy történetírókkal, sem pedig hozzáadni egy sokadik közepes áttekintést a sok már létezőhöz. Mi valami igazán érdekeset, értékeset keresünk, ami nem fekszi meg a gyomrotokat, de mégis kedvet csinál a Kar kortörténetéhez. Ám akárhogy is nézzük, azért vannak, akikről a hagyományos módon is illik megemlékeznünk. Ők azok az emberek, akik a kezdetektől mindmáig vállalták, hogy a Kar parancsnoki hídján álljanak, és hosszabbrövidebb ideig vezéreljék ezt a hatalmas gépezetet, persze ügyelve a megfelelő vis�szacsatolásra is. Leporoltuk hát a villanykar dékánjainak névsorát, és utánanéztünk, hogy kiket is talált méltónak rá a történelem, hogy betöltsék ezt a tisztséget.

A többi egyelőre maradjon meglepetés, de addig is gondolkozzatok el rajta, mit jelent Nektek, hogy 60 éves a Karotok.

BaGe

Eisler János (1907-1981) – dékán: 1954-57 Kiskőrösön született, de a középiskolai tanulmányait már a budapesti Bolyai Főreáliskolában folytatta. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1930-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet, itt volt gyakornok, tanársegéd, majd gyakorlatvezető. 1951ben egyetemi tanárrá nevezték ki, majd három évvel később a Villamosmérnöki Kar dékánja lett. Főként kutatómérnökként

4

tevékenykedett – munkái középpontjában a szigetelőanyagok alkalmazásával kapcsolatos problémák álltak, egyik legismertebb tankönyve „Bevezetés a nagyfeszültségű technikába” címmel jelent meg.

Dóri

XXXVII./4.

Liska József (1883-1967) – dékán: 1950-51 A mai Románia területén található Resicabányán született, majd a budapesti József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1904-ben. Tudását a karlsruhei egyetem Elektrotechnikai Intézetében tökéletesítette. A háborúig a Ganz Villamossági Gyár próbatermében, majd a számítási irodán dolgozott. Később a Magyar Városi Bank főmérnöke lett, helyettes tanárként alkalmazták, és számos szakdolgozata jelent meg, melyek többsége a gyakorlatból eredt. Ipari, irodalmi és egyetemi tanári munkássága mellett a Magyar Elektrotechnikai Egyesületben értékes társadalmi munkát végzett – az Elektrotechnika című lapnak főszerkesztője volt. Több

közleménye jelent meg a különleges, általa tervezett 3/2 fázisú transzformátorról is.

1950-51 közt a Villamosmérnöki Kar első dékánjaként kiemelkedő szerepe volt a villamosmérnöki oktatás kialakításában. Munkájának csúcsa a „Villamos gépek vektorábrái”-ból, a „Váltakozó áramok elmélete” két és a „Villamos gépek” öt kötetéből áll. Egész életművére – a kötetekre is – az alkotó mérnöki munka és a tudományos elmélyülés összhangja jellemző.

Dóri

„Ahogyan haladunk előre, az i g azi alapok nem bonyolódnak.”

Emlékezés Simonyi Károly fizikusra Ugye minden VIK-es hallgató számára ismerősen hangzik Simonyi Károly neve? Persze, hiszen az ő nevét vette fel 2003-ban a karon működő szakkollégium – nem véletlenül. Simonyi munkássága és életútja figyelemre méltó. A napokban megrendezett Simonyi Emlékgyűlés kapcsán idézzük fel sikeres pályafutását, maradandó tetteit.

Simonyi Károly egészen szegény sorból származik. A család hetedik gyermekeként született, de kiváló képességeire már kisiskolás korában felfigyeltek – továbbtanulását a falu plébánosa segítette, aki felkereste Simonyi egy gazdagabb rokonát, nem mást, mint Magyarország egykori miniszterelnökét, „SimonyiSemadam Sándort”. [1920-ban az ő kormánya írta alá a trianoni békeszerződést – szerk.] Később Simonyi-Semadam lánya és annak férje, Mayer Miksa (a Ganz-gyár mérnöke, Kandó Kálmán munkatársa) támogatták a fiú tanulmányait.

A pártfogás révén Simonyi anyagi jólétben élt, ennek ellenére minden lehetőségét igyekezett kihasználni. A Műegyetem gépészmérnöki és a Pécsi Tudományegyetem jogi karát párhuzamosan végezte anélkül, hogy erről bármelyik helyen is tudtak volna.

Diplomáit 1940-ben kapta meg. Ezt követően a Műegyetem fizika laborjában volt tanársegéd, ám pályáját megtörte a világháború, amerikai, majd szovjet hadifogságba esett, és rossz egészségi állapotban került haza.

1946-ban részt vett a Hold-radarkísérletben is. A kísérlet lényege az volt, hogy a Földről a Holdra küldött radarjelek visszaverődését érzékeljék. Jelentősége abban állt, hogy ez volt az első alkalom, mikor az ember „elért” egy Földön kívüli objektumot, maga a kísérleti technika pedig hamar a radarcsillagászat – a csillagászat új ága – alapjává nőtte ki magát. Két évvel később a BME soproni fizika-elektrotechnika tanszékén kapott állást. Itt alkotta meg az első magyar magfizikai részecskegyorsítót, munkájáért Kossuth-díjjal jutalmazták. A gép első változata 700 kV-os feszültségre, protonok

gyorsítására épült, de 1952-ben átépítették: az elérhető feszültséget egymillió voltra növelték, és elektronok gyorsítására alakították át. Elsősorban atomfizikai alapkutatásra használták, de kísérleti jelleggel végeztek vele ipari célú nagyenergiájú röntgen besugárzásokat is. A berendezés 1962-ig működött, 2001-ben állították helyre, ma az ELTE Fizikai épületében látható.

A BME elméleti villamosságtan tanszékének alapítója és vezetője, később a Műegyetem beosztott tanára volt. Legendás előadásai kapcsán egyetemi diákjai felkérték, hogy tartson nekik előadást a Várban (a BME egykori kollégiumában) a fizikáról. Nagy sikert aratott, egyre több és több érdeklődő érkezett. 1975 tavaszán már egy 200 fős ELTE-előadó telt meg hallgatókkal, akik mind kíváncsiak voltak „A fizika kultúrtörténete” című előadássorozatára. Hozzáfogott az azonos című könyv megírásához, a siker itt sem maradt el – a könyv több kiadást élt meg, még német nyelvre is átdolgozták.

A kilencvenes években már egészségi állapotára hivatkozva nem szerepelt nyilvánosan. 2001. október 9-én bekövetkezett halála óta a Magyar Tudományos Akadémia (melynek Simonyi Károly maga is tagja volt 1993-tól) emlékgyűléssel tiszteleg előtte.

Az idei Simonyi Károly Emlékgyűlés számszerűen a hetedik volt – az első háromnak a Gábor Dénes Főiskola, a továbbiaknak az MTA adott helyet. Október 30-án a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri Felolvasótermében gyűltek össze a neves professzorok, egyetemi tanárok, hogy megosszák nézeteiket a hallgatókkal.

A megnyitó beszédet dr. Bognár Géza, a Gábor Dénes Főiskola rektorhelyettese tartotta. Az érdeklődők összesen hat előadást kísérhettek figyelemmel – köztük dr.

Mihály György fizikus előadását az elektronfizikáról vagy dr. Arató Péter (a VIK egykori dékánja) előadását a rendszerszintézis új elveiről. Felszólalt még dr. Klopfer Ervin, dr. Nagy Dénes Lajos, dr. Horváth Dezső és végül dr. Zoletnik Sándor.

Simonyi Károly professzor humanista tudós és rendkívüli ember volt, egyike az utolsó magyar polihisztoroknak. Maradandót alkotott mind a természettudományok, mind a humán kultúra területén. Életével és munkájával bizonyította, hogy az emberiség kultúrája egy és oszthatatlan. A Villamosságtan, az Elméleti Villamosságtan és az Elektronfizika című műszaki könyvtrilógiájával, és A fizika kultúrtörténete című hézagpótló, nagy formátumú munkájával nagyszerű szellemi örökséget hagyott maga után.

Simon Dóra

Ifj. Simonyi Károly... ...vagyis Charles Simonyi – így talán már ismerősebben hangzik. Valóban Simonyi Károly fizikus fia a Microsoftnál sikereket elérő Charles Simonyi. A Microsoftnál a cég legsikeresebb periódusában dolgozott, a cég egyik vezető szoftverfejlesztője lett. Karrierje során jelentős magánvagyont halmozott fel, a Forbes magazin szerint ő a 374. leggazdagabb amerikai. Második magyarként kétszer is járt a világűrben. Ő volt az ISS (Nemzetközi Űrállomás) eddigi ötödik és hetedik űrturista-látogatója.

5

Egy borlovagrend születése Hogy mi fán terem is az a borlovagrend? A hozzá nem értők a fenti szóra a Google első találatai között ezt találhatják: „A borlovagrend a lovagrendek mintájára felépülő szervezet, tagjai azonban nem nemesek, hanem (a borkészítéssel vagy a borkultúrával kapcsolatban álló) polgári személyek.”

A borlovagrendek nemzetközi hagyományai szerint egy ilyen szervezet célja egy bortermő régió hagyományainak ápolása, és a kulturált, tudatos

borfogyasztás alapértékeinek közvetítése a tagok felé. Az Európai Borlovagrend magyarországi konzulátusának honlapján több mint negyven hazai borrendet és borlovagrendet találhat az érdeklődő. De nem is kell messzire mennie a borok szerelmeseinek, hiszen kollégista körökben is alakulóban van egy ilyen szervezet, ugyanis a már végzett villanykarosokat összefogó Schönherz Alumni nem kisebb célt tűzött ki, mint egy ilyen borlovagrend megalapítását.

Első hallásra felmerülhet a kérdés, hogy egy javarészt öregdiákokkal foglalkozó szervezetben honnan jön az ötlet a Borlovagrend megalapítására? A cél az volt, hogy egy olyan helyet és társaságot hozzanak létre, amely mind a már végzett öregkollégistákat, mind a fiatalokat meg tudja érinteni – előbbieket a borkészítés kultúrájával, terjesztésével, míg az utóbbiakat az igényes és kulturált alkoholfogyasztás népszerűsítésével.

Mint Gáspár Attila (Gazsi) és Balázs Tibor (Hobó), a Borlovagrend alapító ötletgazdái elmondták, szerették volna, ha a Schönherz Alumninak lenne egy olyan része is, amely hozzásegíti a kari, kollégiumi társaságokat egy fix találkozási pont létrejöttéhez az egyetemen, kollégiumon túl is. Mint elmondták, a Borlovagrendben nagy szerepet szánnak annak, hogy az öregeken kívül az érdeklődő fiatalokat is megszólítsák. Így igény szerint ők is be tudnak majd szállni a Borlovagrend életébe, hogy közösen együtt dolgozzanak a már végzett mérnökökkel.

Az elképzelés iránti igényt jelzi, hogy a Borlovagrend megalapításának hírére az érdeklődők közül többen jelezték,

6

hogy rendelkeznek valamilyen borászattal kapcsolatos irányú végzettséggel, esetleg van otthon szőlőjük, ezért érdekelné őket a bor kultúrájának népszerűsítése. A Schönherz Alumni Borlovagrend megalapításának hírére jelenleg körülbelül egyenlő eloszlásban húszhúsz öregkollégista és fiatal érdeklődő jelentkezett, hogy szívesen részt venne a létrehozásban, de ez a szám a szervezők reményei szerint a későbbiekben megtöbbszöröződhet. Az ötletnek tehát támogatói is akadtak, így elkezdődhetett a megvalósítás, melynek első lépése egy alkalmas helyiség megtalálása volt.

Több hetes keresés után végül találtak is egy pincét a nagy borospincéiről híres Budafokon, ami több szempontból megfelelőnek ígérkezett. A cél az volt, hogy egyrészt egy közeli, könnyen megközelíthető helyszínt találjanak, másrészt egy olyan hangulatos pincét, amely megfelel a lovagrend céljainak. Az első lehetséges jelölt egy elhagyott gombapince volt, ekkor kvázi véletlenül (talán jellemző, hogy pont egy borozóban) akadtak rá egy tökéletes, elhagyott, borlovagrendi helyiségre.

A hely korábban a Promontorium Borlovagrend lovagtermeként funkcionált, gyönyörű környezetben, egy kastély szomszédságában fekszik a „Szőlő és Bor Városa” oklevéllel kitüntetett Budafok közepén.

A helyszín megtalálásával ötletből valóság lesz, hiszen kollégiumi segítséggel a közösségi helyiség kialakítása elől is elhárultak a pénzügyi akadályok. A bérleti szerződés megköttetett, így megkezdődhettek a pince felújítási munkálatai, egy vizesblokk kialakítása, a szellőző rendszer rendbetétele, illetve egy tisztasági festés, melyek előreláthatólag egykét hétig fognak tartani.

Persze a laikusokban joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan is néz ki egy borlovagrend élete a mindennapokban. Talán pont ez jelenti az elkövetkezendő hetek legizgalmasabb feladatát, a napi működés, és ezáltal a Borlovagrend arculatának kialakítása. Mivel az alapítók kifejezett célja, hogy a borkedvelő kollégista és öregkollégista társaságoknak egy biztos, fix találkozási pontot biztosítson, ezért igen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a borászat iránt érdeklődő fiatalok és idősebbek egymást megismerve, együtt dolgozzanak a lovagrend elindításán. Munka pedig van bőven a pince és a hozzá kapcsolódó helyiségek felújításán túl is. Hátravan még az

alapító okirat elkészítése, és ezzel együtt a lovagrendi tisztségek (főborász, főkulcsőr, borlovagok, különböző egyéb tisztségviselők) kialakítása is.

Kicsit távolabbra tekintve a hosszú távú célok között pedig szerepel még az is, hogy ez a pince (és ezáltal a Borlovagrend) át tudja venni a kollégiumi rendezvények „hivatalos” borbeszállítói pozícióját. A jövőben a Borlovagrend egyrészt teret adna a különböző kari, kollégiumi eseményeknek, ennek első állomásaként a következő Korsóavató Szakestély is a Borlovagrend helyiségével szomszédos kastély nagytermében kerül majd megrendezésre. Terveznek a Bor Baráti Kör által tartott borkóstolókat, különféle, a Tréner csoport és a

Simonyi Szakkollégium által szervezett eseményeket is. Emellett terveik szerint a különféle, az Alumnihoz köthető események, öregtalálkozók egy részét is ide szerveznék. A Borlovagrend emellett saját rendezvényeket is tervez, a távlati tervek között saját borkóstoló, illetve különféle, borászattal kapcsolatos előadások megtartása is szerepel.

A jó bor és egy borlovagrend kiforrásához idő kell, de az idei év nagyon ígéretesnek tűnik, és itt most ne csak az idei jó minőségű szőlőtermésre gondoljunk.

Végezetül álljanak itt Márai Sándor szavai: „Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem...” Ha tehát valakit érdekel, hogy mi is szükséges egy borlovagrend megalapításához, esetleg részt szeretne venni a Schönherz Alumni Borlovagrend életében, vagy csak simán érdeklődik a bortermesztés kultúrája iránt, bátran érdeklődhet a borlovagrend@alumni.sch.hu címen.

Szofi

XXXVII./4.

„A jövő mindig azon múlik, hogy mennyi tehetséges fiatal van...”

Tanárinterjú sorozatunkban sokféle egyéniséggel találkozhattatok már. Most az Elektronikus Eszközök Tanszék egyik jeles képviselőjével, Székely Vladimirral beszélgettünk. Az interjúban többek között rávilágítunk a LED-ek alkalmazhatóságainak a kérdéseire, tapogatózunk a termikus analízis témakörében, és a múlt érdekes történeteiből is szemezgetünk a Tanár úr segítségével.

––Hogyan került a tanszékre?

––Középiskolát a Kandó Kálmán Technikumban végeztem, ahonnan egyenes út vezetett ide, az egyetemre. Másodéves koromban kért fel az akkori Elektroncsövek Tanszék vezetője (Valkó Iván Péter), hogy legyek demonstrátor. Később tanársegéd lettem, majd adjunktus, docens, tanár. 1964 óta folyamatosan itt vagyok.

––Mi marasztalta az egyetemen?

––Nagyon szerettem tanítani. A családomban mindig is volt tanár, még az 1800-as évekből is vannak információim tanár felmenőkről. Ezen túl a tanszék munkája, annak szakmaisága mindig kielégítette ambícióimat. Folyamatosan végeztünk munkát ipari megbízásból, ami műszertervezést és ehhez hasonló feladatokat takart. Nagyon szoros volt a tanszék és az Egyesült Izzó között a kapcsolat, többen is dolgoztak ott hivatalos félállásban. Rengeteg megbízást kaptunk tőlük, akkoriban indult a tranzisztorkorszak, zajmérőt, határfrekvencia-mérőt és sok egyéb műszert terveztünk a cégnek.

––Kezdetben a Gunn-dióda viselkedésével foglalkozott. Bemutatná ezt az eszközt?

––Ez egy nagyon meglepő viselkedésű és ígéretes eszköz volt. Tulajdonképpen egyetlen félvezető darabkából áll. Homogén adalékolású gallium-arzenidből készül. Ez egy úgynevezett kétvölgyes félvezető, ahol az elektronok egy gyors és egy lassú állapot között tudnak átugrani. Ennek következtében a hosszúság függvényében GHz nagyságrendjébe eső haladóhullám alakul ki, és rezgést kelt az eszközben, amely így oszcillátorként használható. Ma a jelentősége már kicsi, de akkoriban nagyon ígéretes volt, és az elmélete engem nagyon foglalkoztatott. Több cikket is publikáltam a témában, valamint az egyetemi doktori disszertációm is erről szólt.

––Sokat foglalkozott a termikus analízissel is. Milyen volt ez a terület kezdetben, és milyen ma?

––Ez egy örökzöld téma, hiszen a félvezetők korában a termikus problémák mindig is jelen vannak. Ennek több aspektusa is érdekelt, a szimulációs modellektől kezdve a méréstechnikáig. A hatvanas évek végén Tarnay Kálmán professzorral közösen fejlesztettünk egy áramkör-szimulációs programot, ez volt a TRANZ-TRAN, amit aztán itt az egyetemen és sok más helyen is használtak a következő húsz évben. Ennek

a szoftvernek egyebek között a termikus analizáló részét én írtam. A téma mindig ugyanaz, de a fősodor olykor változik. A kiindulás mindenképpen az elvárás, hogy az integrált áramköröknek nem szabad 150-200 °C foknál jobban felmelegednie.

Ennek biztosítása mindig más kérdéseket vet fel. Már az áramkörök tervezésekor

is már ügyelni kell a disszipáló alkatrészek egyenletes elhelyezésére, gyártástechnológia szempontjából az anyagok megválasztása lehet fontos szempont. A jelenlegi kutatások még olyan megoldást is szültek, hogy a hordozó hátoldalára barázdákat marnak, amely barázdákban folyadék áramlik a hőt elvezetve. Bármilyen vadnak is tűnik, hamarosan ez lehet a valóság.

Jelenleg a termikus interfészanyagokkal foglalkozom, ami kicsiségnek tűnhet, de nagyon fontos. Napi gyakorlatban ez a szilikonzsír, amit a hővezetés javítása érdekében teszünk a termikus kontaktusok közé. Ennek az anyagnak a termikus tulajdonságait folyamatosan próbálják javítani.

Ezekhez az anyagokhoz készítek most egy mérőberendezést, mely a termikus tulajdonságokat vizsgálja, nyomás, vastagság és egyéb paraméterek figyelembevételével.

––A tanszéken fejlesztett áramkörtervező program mennyire volt sikeres?

––Ez egy, a Spice-hoz hasonló program.

Az elterjedésének korlátja is valószínűleg az volt, hogy a Spice ipari szabvánnyá vált, és nagyon nehéz erre a területre betörni.

A fejlesztését elég korán elkezdtük, hiszen 1968-ban már futott az első változat.

A Spice sikere az erőforrásokkal is magyarázható, hiszen mi kezdetben az egész projektet ketten csináltunk, nem tudtunk versenyezni egy 10-20 fős főállású csapattal. Később a SZTAKI GD80-as (1980ban készült grafikus display) rendszerére is portoltuk a programot. Mindenképpen

érdemes megemlíteni, hogy ez már akkor egy ablakozó rendszer volt, gyakorlatilag egy időben a Windowszal.

Konkrét ipari gyakorlatban 1975-79 között a Remix vállalatnál került sor az alkalmazásra – ők egy komplett tervező rendszert rendeltek tőlünk grafikus interaktív felülettel. Az akkori gépek mai szemmel megmosolyogtató memóriaínséggel küszködtek, az általunk használt TPA-i gép 48 Kbyte RAM-mal rendelkezett, a programunk mégis tudott 30 csomópontig és 60 ágig tranzisztoros kapcsolásokat analizálni.

––A szoftverek által használt alkatrészmodellek milyen evolúción mentek keresztül?

––A szimulációs programok többféle modellt is használnak, durvábbakat és finomabbakat, attól függően, hogy futási időben vagy komplex számításhoz kellenek. A modelleket folyton fejleszteni kell. Ahogy megyünk lefelé a méretekkel, az eddig harmadrendű effektus előléphet másod- vagy elsőrendűvé. Vannak csapatok, akik ezzel foglalkoznak – mi ebből egy szint után kiszálltunk, mert nem bírtuk energiával. De most is kapok meghívókat egy társaságtól, akik évente összeülnek csak a MOSmodellezés problémáival kapcsolatban.

––Az ehhez kapcsolódó szoftver elkészítésében milyen kihívások rejlenek? Mely témákat kell ismernie a projektben résztvevőknek?

––Más volt régen, mint ma. Régen az volt a helyzet, hogy az ember „szűz” számítógéphez jutott, amihez semmilyen segítsége nem volt. Például ez a tervezőrendszer, amit a Remixnek csináltunk, semmi mást nem használt fel, csak egy assembly fordítót. Az interaktív felületet, az alapszoftvert nekünk kellett elkészíteni, amihez nagyon kevés támogatásunk volt. Amikor egy nagy beruházás keretében elindult itt a számítástechnika a Razdan-3 számítógép üzembe helyezésével 1968-ban, ez a számítógép szolgálta ki Magyarország összes egyetemét. Az E épület 11. emeletét teljesen kitöltötte, mai szemmel megmosolyogtató paraméterekkel rendelkezett. Az ekvivalens RAM memóriamennyisége 198 kB volt.

Mivel semmi szoftvert nem adtak hozzá, az ott dolgozók készítgették hozzá az Algol fordítóprogramot, ami érdekes szituációkhoz vezetett, az ember minden este más fordítóprogrammal találkozott – el tudják képzelni, milyen kellemetlen lehetett. Abban az időben azonban nem csak kutatási

7

célból, hanem oktatással kapcsolatban is ismerkedni kezdtünk a számítástechnikával. Tarnay professzor volt az, aki kimondta, hogy a mérnökök nagy részét meg kellene tanítani programozásra. Indítottunk is egy mérnöktovábbképző tanfolyamot, az Algol-60 nyelv programozása címmel, ami rendkívül nagy siker lett, nyolc-kilenc féléven keresztül futott, esetenként 300-400 hallgatóval. Sok egyetemi előadó is ekkor találkozott először a témával.

––Másik fontos szakterülete a számítógépes grafika témaköre.

––Mindig vonzott a grafika, szerettem rajzolni, jó térszemléletem volt, és a számítógéppel mindig próbáltam „rajzolás” jellegű dolgokat művelni. Ahogyan mi mondtuk régen, a sornyomtató a szegény ember rajzgépe. Ezzel is foglalkoztam, de a komolyabb indulást az jelentette, mikor az Egyetemi Számítóközponthoz beszereztek egy Digigráf síkasztalos rajzgépet (akkori szokás szerint ezt is gépi kódban kellett programozni, az elemi toll lépések utasításaival). Ehhez írtam alapszoftvert, aztán a KFKI-MSZKI hasonló rajzgépéhez egy kollégámmal. A témából könyv született, amelyben felvetettem az árnyalatos gépi rajzolás problémáját – akkoriban ez még eléggé az álmok birodalma volt. Amikor eljutottunk a haladásban az IBM PC-k legegyszerűbb formájáig, ahol a képernyőre már több mindent ki lehetett tenni, akkor kapcsolódtam be ennek oktatási célú felhasználhatóságába.

––A mai napig is él a tárgy módosult változata. Milyen tapasztalatai vannak a hallgatókról?

––Ennek a tárgynak a címe A képtechnika alapjai. A képfelismerés és feldolgozás témakörén túl a hardvervonatkozások is benne foglaltatnak a tematikában. Én adom elő a képfeldolgozást, a digitális képalkotás, kamerák, stb. témakörében elmerült kollégáim pedig az ő részüket. Kicsit kitekintő jelleggel szerepel még a tárgyban az optikák működésének magyarázata, a hagyományos fényképezés technikája és természetesen az emberi látás jellemzői is. A tárgy körülbelül 15 éve megy, ingadozó sikerrel. Volt, hogy 40, és úgy is, hogy nyolc hallgatója volt. Amit én izgalmasnak találok az egészben, az, hogy gyakran a szomszédos karokról, sőt, más egyetemekről is jönnek hallgatni az előadásokat.

––A tanszéken milyen képalkotás, képtechnika tárgykörébe tartozó kérdésekkel foglalkoznak még? Az Ön publikációi között találkozhattunk ujjlenyomat-felismeréssel is.

––Így van, habár ez egy külső és magánjellegű megbízás volt, kidolgoztunk egy ujjlenyomat-felismerő rendszert egy féléves munka keretében. Ez felkeltette az

8

érdeklődést, mert külföldi publikációk és egy szakkönyv is hivatkozik rá. Érdekes példa arra, hogy stimulatívnak bizonyulhat a villamosmérnöki háttértudás egy egészen más területre vonatkozóan. Ez alatt arra gondolok, hogy az ujjlenyomat jellegzetességeit, a barázdáinak megszakadását, eltűnését stb. kellett megtalálni, és én azt mondtam, hogy egy lenyomat képe pontosan olyan, mint egy kétdimenziós elektrosztatikus tér, melyet a fenti képződmények mint töltések építenek fel. Ebből kiindulva sikerült egy működő megoldást találni.

––Manapság ezt már nem így csinálják?

––Jó sok algoritmus létezik. Hogy végül melyik vált általánossá, azt nem tudom megítélni. Kíváncsi lennék, hogy az általunk kifejlesztett algoritmus tulajdonképpen hová ment tovább és hol használják.

––Ön vezette a tanszéket is egy ideig. Erről az időszakról milyen élményei vannak?

––Igen, tizenöt éven át. De mondhatom azt, hogy hosszabb időszakról is tudnék beszélni, mert korábban Tarnay Kálmán professzor mellett tanszékvezető-helyettes voltam, úgyhogy de facto nem csak a tizenöt év élményei jelentősek. Pont a rendszerváltás kezdetétől, 1990-től terjedően volt ez az idő, amikor nagyonnagyon sok változás volt az egyetemen.

Korábban csendesebbek voltak a dolgok, bár a tízévenkénti oktatási reform akkor is általános volt. A kilencvenes évek elején ezek döbbenetesen hektikussá váltak. Az oktatói létszámok lecsökkentése, az egyetem ellátmányának csökkenése, az ipar gondjai miatt az ipari szerződések háttérbe szorulása szörnyű gondot jelentett abban az időszakban. Ezért tulajdonképpen arra lehetek büszke, hogy a tanszék különösebb gond nélkül vészelte át ezt az időszakot.

––És mi a helyzet ma? Hogy néz ki a tanszék jelene és jövője?

––A jövő mindig azon múlik, hogy mennyi tehetséges fiatal van a tanszéken. Ennek érdekében én is igyekeztem kollégákat idegyűjteni, de a mostani tanszékvezető (Dr. Rencz Márta) nagyon sikeres ebben, úgyhogy jelenleg hat-nyolc egészen új kolléga van a tanszéken, akik meghatározzák a tanszék jövőjét.

––Kutatás-fejlesztési területeken hogyan állnak helyt? Milyen jelenleg futó projektek vannak a tanszéken, melyekeredményével később akár a hétköznapi életben is találkozhatunk?

––Továbbiakban is az a helyzet, hogy dominálóan európai közösségi szerződéseket próbálunk összeszedni, illetve igyekszünk részt venni ezekben. Ilyen például az előbb említett munka is, a termikus interfész

anyagok. Ez egy meglehetősen nagy projektnek (NANOPACK) része. Egy másik lényeges terület, ami egyre inkább fontossá válik, az a LED-eknek a világa, amiket világítástechnikában egészen robbanásszerűen kezdenek használni az utóbbi egy-két évben. Tulajdonképpen előreláttunk és részint tanszéki erővel, részint együttműködésben egy spinoff céggel már öt évvel ezelőtt kifejlesztettünk egy olyan mérőberendezést, ami együtt tudja mérni a LED-ek optikai és termikus tulajdonságait. Az a fő probléma, hogy nő a disszipáció. Régen egy LED disszipált tíz milliwattot, ma pedig 5–6–10–50 wattokat. A keletkező hőt el kell vezetni valahogyan. Van egy projektünk (Közled névvel), ami a közvilágításban a LED-ek fölhasználásának lehetőségeivel foglalkozik. Ez nagyon fontos területnek látszik a jövőre nézve.

––A személyes véleménye, illetve a szakmai tapasztalata szerint ezek a fényforrások fel tudják váltani a hidegcsöves megoldásokat is?

––Nincs kizárva, hogy igen. Szerintem az áttörés elsősorban a gépjárműtechnikában lesz. Ott úgy lehet megcsinálni egy gépjármű világító részeit, hogy nem kell számítani az élettartam alatti cserére. Nagy kérdés még a színbeállítás. Ez nem csak LED-re vonatkozik, hanem a fénycsöves világításra is. Az emberi szemnek a legkellemesebb a hőmérsékleti sugárzáseloszlásnak megfelelő intenzitáseloszlás. Hiába lehet előállítani néhány spektrumvonallal egy fénycsőnél is ugyanazt a színérzetet, mint amit a napsütés ad, abban a pillanatban, amikor ráesik egy fény egy tárgyra, a másodlagos fény már nem az igazi. Folynak az akciók, hogy megszűnik a százwattos izzólámpa és előbb-utóbb meg fog szűnni a hatvanwattos is Nekem lesz egy kis hiányérzetem, mert az én tapasztalatom szerint bár létezik olyan fénycső, aminek nem tudtam megkülönböztetni a fényét a hagyományos izzótól, de ritka az ilyen eset.

Tehát ezen a téren biztos lesznek gondok, és a LED-nél ugyanez a helyzet, mert ott is nem egy spektrumot, hanem csak néhány spektrumvonalat lehet előállítani.

––És ön szerint ennek az élettani vagy a mérnöki hatásai azok, amik fontosabbak lesznek?

––A szubjektív hatás biztosan benne lesz a dologban. Az, hogy az ember kellemesnek érzékeli-e a fényét vagy nem, ez nyilván befolyásolni fogja azt, hogy áttérnek-e erre vagy sem. A másik fontos vonatkozás pedig az ár kérdése. Van, ahol lehet már kapni az izzólámpa helyére becsavarható LED-es egységet, ami mondjuk hatvannégy LED, és nagyjából ugyanezt a fényteljesítményt adja, de az ára azért nyilván magasabb.

Ezen a tömeggyártás azért bármikor segíthet, ami meredeken viszi le az árat.

XXXVII./4.

––Sok nemzetközi konferencián is részt vett az évek során. Ezekről az élményeiről, tapasztalatairól tudna mesélni?

––Nem vagyok egy folyton utazó típus, úgyhogy eléggé szűkre veszem az egy évben meglátogatandó konferenciák számát. Ezt a számot persze az is növeli, hogy vannak olyan cikkeink, amiket többen jegyzünk-ilyenkor bár a konferencián a cikk mellett szerepel a nevem, nem biztos, hogy pont én voltam ott, lehet, hogy Rencz Márta kolléganőm vagy Poppe András kollégám. Ami számunkra nagyon fontos volt, hogy indítottunk egy saját konferenciát francia partnerekkel közösen, akikkel volt egy Therminic (Thermal Investigation in Integrated Circuits) nevű közös projektünk. A konferenciát (ami tizenöt éve fut) gyakorlatilag ennek a projektnek a részeként hoztuk létre. Ezt évekig mi szerveztük, de mivel kicsit már belefáradtunk az évenkénti konferenciaszervezésbe, a legutóbbit már egy belgiumi kollégacsapat rendezte meg. Mindenesetre ez egy olyan konferencia, ahol valóban évente összejövünk ismerősök, akik együtt dolgoztunk különféle projektekben, és ha úgy tetszik, megvitatjuk a dolgok állását.

Természetesen mindig vannak új jelentkezők is, a konferencia körülbelül 80-100 résztvevővel folyik, ami picinek hangzik, de megvan az a nagy előnye, hogy nincsenek párhuzamos szekció-előadások.

Mindenki mindent meg tud hallgatni a két és fél nap alatt.

––Ennek a konferenciának léte igazolhatja azt, hogy hazánk ezen a területen nagyon fontos szereplő Európában és esetleg a világban is?

––Hosszan hallgatok... Nem is tudom, hogy mondjam. Elismernek minket ezen a területen, tehát az egész termikus problémakörben mi egy világviszonylatban is ismert csapat vagyunk. Hogy aztán ezt mennyire kapcsolják össze azzal, hogy magyarok vagyunk, nem tudom. Van egy csapat Budapesten, akik ehhez értenek, de nem tudom, hogy ebből lecsapódik-e, hogy ez Magyarország.

––Említette, hogy nagyon szeret oktatni is a kutatás mellett. Az Ön idejében mennyiben volt más az oktatás, mint ma?

––Más volt. Feltűnő változás, hogy a gyakorlati foglalkozások száma csökkent. Tipikus volt, hogy egy fontosabb tantárgyhoz az előadás mellett tantermi gyakorlatok is tartoztak, amiket tankör méretben, tehát 25 fős csoportokban csináltunk. Az előadás adta az elméletet, az elmélet gyakorlati problémákra való transzformálása, a számpéldák megoldása pedig a gyakorlaton ment. Ez a rendszerváltás után ellehetetlenült, tekintettel arra, hogy ehhez nagyon sok ember kellett. Ez ma visszalépés.

A másik fontos komponens a tanulókör típusú szervezés volt. Ez a húsz-huszonöt ember egy kvázi osztályjellegű csapatot alkotott, ami az emberi kapcsolatokban és az egymással való kontaktusban, segítésben fontos szerepet játszott. Tudom, hogy a kreditrendszer ezt pont kiüti, de nagyon hasznosnak láttam. Kitüntetett szerep jutott az osztályfőnöki rendszernek is, ezzel a kar most megint foglalkozik valamilyen szinten, majd meglátjuk, hogyan tudjuk ezt megoldani.

A tanár-diák kapcsolatban akkoriban a személyes kontaktus is sokkal erősebb volt. Én mindig azt mondtam a hallgatóimnak, hogy vizsgaidőszakban minden vizsga után jöjjenek be hozzám beszélgetni, ha erre igényük van. Ez egy-két vidékről jött, az akadályokat nehezebben vevő, kicsit elveszettebb hallgatóknak nagyon sokat segített. Megbeszéltük, hogy mi miért nem sikerült, hogyan kéne készülni a következő vizsgára. Ma ezt egy évfolyam tömegében már nem lehet megtenni sajnos.

Akkoriban a személyes kontaktus kialakításának fontos eleme volt a szóbeli vizsga is. Ezt persze

ők az élet egy kevéssé kellemes epizódjaként élték meg, de voltak előnyei. Sokszor tapasztaljuk, hogy a hallgatók, doktoranduszok nem tudják olyan jól kifejezni a gondolataikat, hiszen erre nem voltak rákényszerítve az évek során. A szóbeli vizsga ugyan szubjektívebb értékelés, de bizonyos szempontból előnyösebb. A mai létszámok mellett persze erre szintén nincs lehetőség.

––Melyek a legkedvesebb élményei a diákéveiből?

––Ez az év az évfordulók éve, hiszen nemrég volt a Kandóban az ötvenéves érettségi találkozónk, most szervezzük az egyetemi negyvenöt éves találkozót is. Az utóbbi nagy menet lesz, mert egy négyszáz fős évfolyamnak az arra hajlandó egyénjeit próbáljuk ös�szeterelni egy vendéglőbe. Úgy néz ki, hogy százan azért leszünk. Örömmel emlékezünk vissza diákéveinkre, különben nem akarnánk találkozni. Mi változott azóta? Tulajdonképpen a diákéletben nem sok változott. Akkor még a várban volt a kollégium, ez nagy különbség a jelenlegi állapothoz képest.

––Lakott kollégiumban?

––Nem, én budapesti voltam, Budapesten születtem, úgyhogy nem lett volna rá ok.

Kellemes volt, hogy időnként csereprogram keretében elmentünk tanulmányútra, például Lengyelországba. Úgyhogy negyedéves korunkban elég kemény tízhetes gyakorlat volt nyáron, de abból három hetet Lengyelországban töltöttünk.

––Szabadidejében mivel foglalkozik legszívesebben?

––Ha lenne szabadidőm... Furcsán hangzik, amikor a nyugdíjhoz közeledem, de valóban ez a helyzet. Azért is, mert az említett a spinoff cégnél én még jelenleg is dolgozom, az újabb műszerek fejlesztésén dolgozunk. Szabadidőmben leginkább zenehallgatással, hobbi szinten fényképezéssel foglalkozom. Mindig is volt fotólaborom, bár ma már egy digitális labor egy erre alkalmas nyomtatóból és egy PC-ből áll, régebben bonyolultabb volt a kérdés, mert löttyöket kellett kezelni. De még megvan a nagyítógépem, elvileg azt is lehetne használni, csak hát nincs rá időm.

Van egy szokatlan hobbim is, gyűjtöm a hetvennyolcas fordulatú lemezek közül az egészen régieket, tehát a XIX. század végén, századfordulón készülteket. Amikor ráérek, egy-egy bolhapiacon körülnézek, de a zenei antikváriumokban is szoktam találni egy-egy érdekes lemezt.

––A szerkesztőség nevében köszönöm az interjút!

Szabó Ádám, Géczy Attila, Vezsenyi Balázs

9

Fílinngország A busz lassan halad a város felé, az ég felhős, de nem esik az eső, sőt valahol távolabb már újra kék az ég, és süt a nap.

A tengertől alig pár kilométerre vagyunk, gyorsan változik az időjárás, szaladnak, rohannak a felhők. A finn utasok melegítőben és edzőcipőben ülnek a buszon, láthatóan nyugodtan és türelmesen várnak. Nem sietünk sehova, hova is sietnénk...

Sofőrcsere útközben. Az előző, leköszönő sofőr kedvesen mosolyogva integet az utasoknak. Furcsa szokás – már a sofőrcsere útközben. Vagy a mosoly is?

Finnország. Hideg éghajlat, szaunáig zárkózott, alkoholista emberek, rénszarvasok, télapók, rozsomák, tavak, sötétség, mötál, gazdagság, drágaság és gondtalanság hazája. Félig-meddig igaz megállapítások ezek, sárga-büdös közhelygyűjteményünk Finnország címszavának „oldaláról”.

Miért Finnország? Nem kedvelem ezt a kérdést, sőt egyre türelmetlenebbül fogadom, tudásunk ugyanis alig pár sort, maximum egy negyed oldalt tesz ki az említett gyűjteményből, és azok nagy része sem állja már meg a helyét. Jöjjön tehát a korrektúra!

Hideg van. Hogyne lenne! De ez gyorsan megszokható. Különben meg öltözz fel vagy növessz szőrt! Két észak-finnországi hónap után szinte nehezemre esik elképzelni a szeptember-októbert 15-20 fokkal, kabát és sapka, sőt az első hó nélkül.

Egy átlagos napon reggel biciklire pattanok, mint mindenki, és a pár fok pluszban vagy mínuszban letekerek vagy három kilométert, nem is fázok már, az egyetemig majdnem meg is izzadok. A sok otthoni autóútnál jobb állapotban lévő, erdővel és az elmaradhatatlan bottal vagy kutyával sétáló, futó finn emberek minden nemével és korosztályával övezett bicikliúton néha átszalad előttem egy-két mókus vagy egy hatalmas, éppen átmeneti színű bundát viselő szürke nyúl. Így a természettől és mozgástól ittasan, felfrissülten érkezem az egyetemre, ahol lehet, hogy több a cserediák, mint a finn. Mellesleg magyarok is bőven akadnak errefelé: magyar lelkész, szorgos diákok az egyetemről, kollégák vagy éppen főnökök a finn cégeknél, egykori BME-s hallgatók, akik valahogy idefagytak, megnyalták azt a bizonyos jeges oszlopot vagy kilincset, ami nem ereszti őket. És valóban. Minden egyes nappal egyre inkább megszeretteti magát ez az itteni „hideg”, ami szerelmessé tesz és itt marasztal olyan sok külföldit. Sokan juthatnak – megismerve ezt a más, vagy legalábbis másabb világot – arra a következtetésre: én biz’ itt akarok élni, ebben az erdőben!

Finn zárkózottság... Nekem tényleg nehezemre esik megérteni ezt a furcsa szókapcsolatot. Igaz, cserediákként nem biztos, hogy a vaskos realitás éppen a szemünk előtt vágódik hasra a jégen, mégis azt kell, hogy mondjam, az átlag finn zárkózott, de csak abban és annyiban, amennyire mindenkinek annak kellene lennie. A magánszféra az magánszféra itt, szent és sérthetetlen. „Zárkózottságuk” (főleg a szőke, pirosarcú Jariké és Pekkáké, akik ugyebár sosem csajoznak) remekül megmutatkozik abban, ahogy a retródiszkóban hajnalig mulatnak, még akkor is, ha annak a tánchoz nem sok köze van. Ha már szórakozóhely, tánc, felszabadultság ← alkohol. Az alkoholizmust kijelenteni azért túlzás lenne, itt nem láttam még olyan elkopott embereket, mint otthon bármelyik kikerülhetetlen aluljáróban, vagy csak jól elbújtak a szaunájukban... De tény, a finnek aztán tudnak inni.

10

A hétvégéket az idősebb korosztály is karaokebárokban, szórakozóhelyen tölti, és meglehetősen hangosak. A metál istenhez vezető, hóval kikövezett ösvényt viszont a mai napig nem lelem sehol. Itt, kérem szépen, diszkógömbök lógnak a fenyőfákról!

Rénszarvassal és rozsomákkal még csak állatkertben találkoztam, a Télapóhoz készülök, innen már úgyis csak 222 kilométerre van a székhelye, Rovaniemi. A sötétség van, mikor nehezen tolerálható, és bár a finnek kicsinek nem nevezhető hazája a legdrágább, valamint gazdaságát tekintve a legstabilabb országok közé tartozik, a világvakság itt is érezteti hatását.

Nem csak az időjárásról mondható tehát el, hogy Fílinnország felett sem mindig süt a nap. Mindenesetre a legszebb és leghosszabb naplementéket láttam itt, az úgynevezett ruska-aikáról már nem is beszélve (ruskea=barna, aika=idő/időszak, ruska-aika=őszi színpompa ideje). Ez a finn rózsaszínű-sárga-zöld ősz elnevezése, ami minden, csak nem sötét, barna és unalmas!

Ami nincs itt, és a legkevésbé sem hiányzik-kategória első helyére tenném, az talán az emberek végigmérő, majd lenéző és megváltoztathatatlanul lealacsonyító tekintete. Aztán ezt szorosan követi a reklámtáblák hada. Itt ugyanis vagy nincsenek hülye akciók, újabb termékek és vásárlásmánia, vagy inkább csak mindenki teljesen tisztában van azzal, hogy mit és hol lehet/akar vásárolni. Emellé az ember még jól is érzi magát, hogy nem nézik döntésképtelen félkegyelműnek. Nincsenek buta beléptető rendszerek sem az egyetemen, sem a „kollégiumokban”. Én egyébként is inkább apartmannak nevezném a két-három szobás, konyhás, fürdős és külön WC-s, 50 négyzetméteres diáklukakat. Vannak viszont – és most jöjjön modern világunk sajátossága, egy újabb felsorolás, amivel illik kibővíteni, felcserélni hiányos listánkat – női buszsofőrök, öt-hat főfogás, legalább ugyanennyiféle saláta és kézfertőtlenítő mellett narancs, mandarin, szőlő meg grapefruit az egyetemnek mind a hat menzáján, mikor mindenki tüsszög. Az egyetemen mindenfelé számítógépek és Apple-csodák Skype elérhetőséggel, vonalkód-leolvasós könyvtári kölcsönző-rendszer, mindenhol rengeteg biciklitároló, ami mellett helyet kapott a kutyatároló is a nagyobb bevásárló üzletek környékén. Sorszámhúzás és türelmes sorban állás a gyógyszertárban és a hentespult előtt. Játékgép minden boltban, és a visszajáró aprót becsületesen eljátszó idős emberek, 20-21 éves házas egyetemisták, fiatal gyerekvállalók, ennélfogva terhes lányok mindennapos jelensége az egyetemen, babakocsit toló apuka négy másik, apró, otthon munkásruhaként számon tartott fényvisszaverős mellényt viselő gyerekkel. És hórengetegtől roskadozó fenyőfás kép itt még a gyufásdoboz dísze is!

Miért Finnország? Mindezekért, és még sok-sok más aprócska vagy nagyobbacska dolog és csoda miatt. Az ócska listabővítésnél jóval nagyobb élmény persze hazaérni egy hűvös finn estén, kipirosodva a hidegtől és biciklizéstől, majd eltölteni a szokásos egy órát az alagsori szaunában. Aztán vacsora után elnyújtózni a szobában, egy-két Salmiakkit olvasztgatva a szánkban: néha-néha utánanyúlva a fogunkba ragadó gumiért, kicsit fanyalogva az elején, kicsit értetlenül, szinte utálva, koncentrálásra és túlélésre húzva a szemünket, grimaszolva, kicsúfolva, kicsit még haragudva is rá, mert nem édes és nem színes. Majd lassan megszokni ezt az egyszerű, új ízt a szánkban, mely átjárja aztán az egész testünket... Megszokni, megtanulni... a megszeretésig és a hiányig.

Ági

XXXVII./4.

Te tudsz írni? (Biztos?) 2. rész Miért keresik a munkáltatók egyre inkább a magas szintű íráskészséggel rendelkezőket? És miért nem találják, bárhogy keresik? És legfőképpen: mit tehetsz ennek érdekében?

Tanulási tanfolyamunk ebben a részében folytatjuk a tippeket az írás folyamatának bemutatásával és az egyes részek sorrendjével. Garantálom. lesz benne meglepetés!

Milyen sorrendben haladj?

Azt már biztosan tudod, hogy szükséged lesz bevezetőre, tárgyalásra és egy befejezésre (összegzésre), bármit is írsz! Azt már kevesebben tudják, hogy milyen sorrendben kell ezeket megírni.

Az összegzést természetesen a végén írod meg, ebben semmi új nincs. De nem feltétlenül a bevezetéssel kell kezdeni! Sőt! Valójában a bevezetésnek kell a legutolsónak lennie. Ennek két oka is van.

Egyrészt mielőtt bele nem melegedünk az írásba, sokszor nem jut eszünkbe egy kreatív kezdés, és perceket, órákat ülünk az üres lap felett, vagy épp feladjuk. A végén, „bemelegedve” viszont jobban megy majd! A másik ok pedig, hogy sokszor az írás közben módosul az előre elkészített vázlatunk, és néha egyenesen más irányt is vesz írásművünk. Ez az alkotói folyamat sajátja, és ezzel nincsen semmi gond! Viszont ha nem akarod kétszer vagy épp ötször átfogalmazni a bevezetésedet, akkor inkább hagyd ilyenkor a végére!

Milyen egy jó bevezetés?

A bevezetésnek egyetlen funkciója van: egy jó bevezetés ráirányítja az olvasó figyelmét a témára, felkelti érdeklődését iránta, elmondja, hogy mi a célja az írásnak, és hogy mit fog az illető találni az elkövetkező sorokban vagy oldalakon. Semmi más.

Vagyis ne a bevezetésbe tedd a legnehezebb elméleti fogalmak tisztázását! Nem ide való!

Hogy tagold a tárgyalást?

A tárgyalás: kifejti a fő gondolatokat, ügyesen strukturálva, ha lehet, akkor alcímekkel. Még egy üzleti jelentésben is vannak alcímek, nemcsak a szakdolgozatod épül fel így. És még egy trükköt hadd osszak meg veled: minden alcím vagy témarész alatt legyen egyetlen mondat, ami összegzi azt a témát. A bekezdés első mondata, vagy hosszabb írásműveknél az első bekezdés. Így segíted az olvasót az eligazodásban. Összegzés: ahogy a nagy könyvben meg van írva Legjobb, ha olyan összegzéssel jössz elő, amely kicsit többet ad a téma egy-két mondatban való összefoglalásánál, és talán továbbgondolja a leírtakat. De ha ilyen nem jut eszedbe, a legegyszerűbb összegzést írni úgy, hogy fogod a téma egyes főbb részeit (alfejezeteket, ha vannak), és mindegyikről írsz egy-egy összegző bekezdést vagy mondatot. Ezt tanítják retorikából is, és ez egyben a legegyszerűbb módszer.

Amikor az összegzést megfogalmazod, gondolj erre: hogyan közvetítenéd a leírtakat valakinek, aki ott ül veled szemben?

Hogyan mondanád el érdeklődők egy kis csoportjának, hogy miről is szól, amit írtál? Ezt kell csak leírnod.

A leggyakrabban kihagyott lépés: szerkesztés és átnézés Miután kész van az írásműved, át kell nézned különböző szempontok szerint. Az első szempont legyen a logika. Átlátható, megalapozott a gondolatok szerkesztése? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyes témák? Szükség van-e egy-egy átvezető mondatra? Megfelelő az egyes gondolatok, témák sorrendje? Logikusan, kívülállók számára is érthetően fejtetted ki az érveidet?

Ezek után a megfogalmazást kell ellenőrizned. Ezt sajnos magadban olvasva nem tudod, itt hangosan ki kell olvasnod a mondatokat! Miért? Mert valószínűleg kizárólag így hallod ki a kakukktojásokat a szövegben. Egy tipp: nézd meg jól azokat a mondatokat, ahol egy pillanatra megakadsz az olvasásban! Ott valószínűleg valami stílushibád lesz a szövegben, és lehetséges, hogy „ki kell egyenesítened” a mondatodat. Olvasás közben a helyesírási hibáidat is javíthatod!

Harmadszorra nézd át a formát! Megfelelő a formája, a szerkesztése? Áttekinthető, szabványos, olvasható? Ha nem, érdemes szépen megszerkesztened, mert bár nem a ruha teszi az embert (és a külalak az írást), az első benyomás nagyon sokat számít!

Záró tipp: élvezd! Élvezd az írás folyamatát, és magát a feladatot! Hogyan? Adj magadnak elég időt a befejezésre, hiszen a szorító határidő biztosan elveszi az örömöt még az egyébként örömteli feladatból is. Igyekezz egy olyan munkát kiadni a kezedből, amire büszke lehetsz! Tekintsd az írást egy műremeknek, amit a kreativitásoddal kell létrehoznod!

Ha nagyobb projektről van szó, bontsd le kisebb feladatokra, mert egyben csak akadályoz, és stresszt jelent! Viszont kisebb részekre lebontva akár teljesíthető is. Tipikusan ilyen iskolai feladat a szakdolgozat. Egészben ijesztő, de ha csak 4-5 házi dolgozatként gondolsz rá (ahány fejezete lesz, annyi), akkor máris barátságosabb. És hogy valóban élvezd: koncentrálj arra, amit tanulsz a feladatból – ragadd meg a lehetőséget, hogy tanulhass!

A 21. században minden egyes munkakör igényli majd a világos fogalmazási készséget, és aki ezt nem sajátítja el, az lemarad és végérvényesen kirekesztődik a munkaerőpiacról. Ezért még egy utolsó részben tippeket kapsz majd arra, hogyan fogalmazz, és hogyan állíts össze logikus, értelmes, áttekinthető irományokat.

Szalai Gabriella 7 tévhit a tanulással kapcsolatban ingyenes tanulmány a Tanulási tippek hírlevélre való feliratkozáskor www.tanuljtanulni.hu

11

E-tanulás az elektronikai technológia világában A BME Elektronikai Technológia Tanszékén 2009. október 30-án demonstrációs napot tartottak az egybegyűlteknek. Milyen okból? Az Elect2eat nevezetű elektronikus online tananyagot prezentálták az ipar és a szakma meghívott képviselői számára.

A BME Elektronikai Technológia Tanszékén 2009. október 30-án demonstrációs napot tartottak az egybegyűlteknek. Milyen okból? Az Elect2eat nevezetű elektronikus online tananyagot prezentálták az ipar és a szakma meghívott képviselői számára.

A mikroelektronikai eszközök és szereléstechnológiájuk gyors fejlődését a szakemberektől – mérnököktől, technikusoktól, szakmunkásoktól és a szakképzetlen munkaerőktől – elvárt tudás drámai változása követte. A nagyarányú munkanélküliség mégis ellentmondásban van azzal a ténnyel, hogy – különösen az Európai Unió keleti felében – egyre inkább növekszik az elektronikai összeszerelő cégek által felajánlott álláslehetőségek száma, mivel ezek a cégek nyugatról kelet felé terjeszkednek az olcsóbb munkabér miatt.

Az Elect2eat (E-Learning Education and Continuing Training to Electronics Assembling Technology) rendszert az Európai Unió Leonardo LLL (egész életre szóló tanulás) program keretében hozták tető alá. Az interneten bárki számára szabadon elérhető és használható program az elektronikai szereléstechnológia és tervezés témakörét fedi le. A program interaktív, színes, diák-barát távoktatást is lehetővé tevő oktatási anyag angol, magyar, szlovák és román nyelven. Az E-tanulás program fő célja, hogy a szakemberek és az ezen a területen dolgozók átvegyék, képzési programjaikba integrálják a korábbi Leonardo da Vinci és egyéb projektek kapcsán létrehozott innovatív eredményeket.

A program célcsoportjai egyrészt a szakközépiskolai, szakmunkásképző, szakiskolai és átképző oktatási intézmények tanulói, valamint a már szakmával rendelkező, magukat tovább képezni vagy átképezni akaró dolgozók, illetve az őket tanító vagy a tanításban segítő tanárok és intézmények munkatársai. Természetesen az adott tárgyakat hallgató villanykaros diákok számára is hasznos információkkal szolgálhat a weblap.

Az innovatív tananyag-átadási programban a BME, a Bukaresti Műszaki Egyetem és a Kassai Műszaki Egyetem vett részt. A projektben magyar „átvevő partnerként” az Észak-Magyarországi Regionális Képző Központ (ÉRAK) és a Debreceni Regionális Képző Központ (DRKK) volt a kooperatív társ. Velük az elmúlt két év folyamán több hasonló sikeres eseményt vezényeltek le a tanszék munkatársai Miskolc és Debrecen környéki régiókban. E két központ rendelkezik az Elect2eat-re épülő akkreditált továbbképzéssel is, melyet az e-tanulási

programot használó iskolák, intézmények számára hoztak létre. Az Interneten elérhető oktatási anyag használata ingyenes.

A „demoday” programjában először Dr. Jakab László oktatási dékánhelyettes szólalt fel, aki rövid mondandójában nem győzte hangsúlyozni, hogy az elektronikus oktatás nagyon innovatív, kifejezetten hatékony módja a tudásanyag továbbadásának, de nem szabad elfelejtenünk a személyes kontaktus fontosságát oktató és hallgató között. A beszéd után Dr. Illyefalvi-Vitéz Zsolt, a projekt tanszéki koordinátora szólalt fel, aki röviden összefoglalta a projekt céljait, a honlap elkészülésének rövid történetét, részleteit és a célokat.

A projektpartnerek is röviden bemutatkoztak. Levenda Judit a Tempus Közalapítványt képviselte és méltatta a partnerek közti kommunikáció példaértékű gördülékenységét, korrektségét. Mátyás János az ÉRÁK képviseletében a szervezés mikéntjét részletezte, Hammersberg Miklós DRKK képviselő pedig hallgatók segítségével elkészített felmérések alapján értékelte a program és az Elect2eat rendszer fontosságát, hasznosságát, minőségét. Az eredmények bíztatóak, a felmérés

szinte minden pontjában kiemelkedő értékeléseket láthattunk. A rendezvényt workshop jellegű kötetlen beszélgetés zárta.

A rendezvényen ipari képviselők, okleveles villamosmérnökök, doktoranduszok, és tanszéki munkatársak is részt vettek.

Szóljunk néhány szót magáról az internetes tananyagról. A honlap négy tanfolyammodult tartalmaz. Az első modul az alkatrészek és nyáktechnológia világába kalauzol minket. A többi a tervezést, tesztelést, szerelhetőséget részletezi. Az utolsó modul az ETT weboldalán is megtalálható VLAB programot alkalmazza. A virtuális laborban a vizsgálóeszközök, gyártósorok működése Flash animáció segítségével kerül bemutatásra. Az animációk a gépek felépítését is ábrázolják, valamit a tanszék laboratóriumainak berendezéseit, ahogyan azok a valóságban is megtalálhatóak.

Minden oktatómodul fejezetekre oszlik, a fejezetek pedig több diasort tartalmaznak, így kellően részletes, képekkel és videókkal illusztrált mélységekig áshatunk le. A tananyag előnye, hogy könnyen értelmezhető a szöveg, gyakorlatilag egy középiskolás is képes a technológia szemléletével megismerkedni a diasorok által. Bónuszként a sorokat felolvastathatjuk a négy adott nyelv bármelyikén.

Személyes tippünk az Impulzus olvasóinak: az anyag nagyban elősegítheti karunk Elektronikai Technológia alapképzéses tantárgyának tanulását, így melegen ajánljuk a zárthelyikhez való készüléshez is. Érdekes rendezvényen vehettünk részt, amely kicsit más oldaláról világította meg az oktatást, mint ahogy azt a mindennapokban megszokhattuk. Kívánjuk, hogy a többnyelvű projekt sikeres lehessen és bizonyíthassa hasznosságát. Nektek pedig ajánljuk, hogy nézzetek el a program honlapjára, és merüljetek el egy kicsit alá a technológia világába. www.elect2eat.eu

mcmacko

High-end kiállításon az ember csak néz...

Ablakokat besötétíteni, Blu-rayt berakni, projektort bekapcsolni, hangerőt feltekerni – Házimozi és Hifi Show-n jártunk.

Aki valamennyire is elkötelezettje a csúcsminőségű kép- és hangreprodukciónak, az ellátogatott az október 23-ával egybekötött hosszú hétvégén a Westend Hiltonba, ahol a legújabb és legjobb termékeket lehetett

12

megcsodálni testközelből, igazán profiktól kérdezgetni, szakértőkkel, fejlesztőkkel társalogni. Én is így tettem.

Első utam az EISA-díjas (European Imaging and Sound Association) termékek kiállítótermébe vezetett. Örök kekecként már nagyon unom, hogy az áruházakban kirakott LCD és plazma készülékeket képesek valamilyen gyengén szétosztott, néha

szellemképes PAL jellel meghajtani, remélve, hogy az extra fényerő és az összehasonlítási alapként szolgáló képcsöves tv-k hiánya ráveszi az egyszeri vásárlót a beruházásra. Annyira durva a hozzá nem értés még a „minőség olcsón, szakértőktől” boltjában is, hogy mérnökhallgatóként sokszor veszekszem velük. Abban a reményben léptem be a kiállításra, hogy itt azért már

XXXVII./4. csak nem... De igen. A szervezők sajnos itt is hibáztak, bár már nem olyan nagyot.

HDMI-osztó híján minden tv-hez pakoltak egy Blu-rayt, arról mentek a promó képsorok. Hát ez a film nem mindig sikerült jóra.

A Samsungnál a vágásokkor látható némi késés bizonyos képrészletek között (mintha váltott soros lenne a videó), a Philips pedig az igazán nagy durranását, a 21:9-es LCD-t egy olyan Superman Returns jelenettel reklámozza, ahol a videokódolás hibái is elég jól észrevehetőek. Nem értem, hogy ha egy konkrét készülékcsoporthoz készítenek effektíve mérőjelet, akkor azt miért nem lehet normálisan, átgondoltan csinálni. Hiszen elvileg ennek a tartalomnak kéne a terméket eladni.

Ezek után beültem egy demovetítésre, ahol egy Popcorn Hourhoz hasonló (bár annál jóval drágább) médiacentert láthattunk, amint full HD-ben játszik szerverről Transformers 2-t. Szép volt, jó volt, de a projektor a fényerő és a vetített méret tekintetében volt csak egyedi, utófeldolgozás, esetleg minőségjavítás nem látszott (létezik egy eljárás, amiben a képeket nemcsak hogy többször villantják fel – 100 vagy még annál is több Hz-es megoldás –, hanem a lejátszó próbálja interpolálva meghatározni a hiányzó képeket is; ez nagyon lágy és természetes mozgásreprodukciót eredményez, a szemnek kifejezetten simogató érzés). A médiacenter borsos árára az előadó a képminőséggel és a könnyű kezelhetőséggel válaszol, ami szerintem ez esetben indokolatlan, hiszen a képminőség szubjektív, és sok egyéb paramétertől is függ, a kezelhetőség meg a legtöbb esetben nem lényeges szempont (6000 euró a hivatalos címkén, a megszólaló hangfalak darabjának is kb. egymillió körüli volt az ára, az erősítőről és a kivetítőről nem is beszélve).

Ugyanezen a szinten tematikus előadásokat is láthattunk, ahol az előadókat Soltész Rezső mint az esemény főszervezője (a Soltész Reklám Kft. tulajdonosa) konferálta fel. Nagyszerű előadásokat hallhattunk az individuális zenehallgatástól kezdve a Blu-ray összefogás képviselőiig (akik tevékenységével még foglalkozunk itt, az Impulzusban a közeljövőben). Törekedtek a közérthetőségre, ugyanakkor akartak adni is valamit, amit még nem tud az egyszeri látogató. Remek kezdeményezés volt, köszönjük.

A felsőbb szinten mentek csak az igazán érdekes dolgok. Szállodai szobákat alakítottak át sebtében moziszobává, ahol a legújabb filmekből láthattunk részleteket a legújabb technikai megoldások használatával. Itt kezdett érződni, hogy a high-end már nem egészen egzakt világ, sokkal több az érzelem, a szubjektum benne, mint ami indokolt lenne mérnöki szemmel. Régi erősítőkből kiszerelt végfokok kaphatók 70 ezer forintért, a NYÁK egyébként olyan ocsmány, mintha egy ötéves forrasztotta volna, rajta mindössze 3 elko és 2 trafó, meg valami elektroncső. Ez a bizonyos szempontból logikátlanság megfigyelhető volt több terméken is, a csúcskategóriás audió elsősorban üzlet és művészet, csak másodsorban mérnöki tudomány.

Az ízlés miatti szétválás a filmek hangosítási megoldásaiban is jól megmutatkozott.

Voltak egyenletes hangképzésű (gyk. közel egyenes karakterisztika a hallható tartományon) rendszerek a tolakodó közepekkel és a pattogós mélyekkel (egyre több ilyet lehet hallani a mozikban is, szerintem zavaró), a klasszikus mosolygós equalizer kedvelőivel is összefuthattunk (természetes hangzás, de semmi extra, a közepek gondosan elnyomva, ettől mosolygós a spektrum), szerencsére azért profik is bütyköltek valamit;

puha, nem tolakodó mélyek, fülsimogató közepek, csengő, tiszta magasak jellemezték az ő rendszerüket. Az külön dicséretes, hogy ízlés dolgában nem szálltak vitába, elfogadták a fülemet, még kérdezgettek is, hogy mit kéne csavargatni.

A tiszta audió területén már alapból meg voltam fogva, hiszen az mp3-mal szétgyilkolt fülem nem veszi be a nüansznyi különbségeket (elektronikus zenében nem nagyon van alternatívája az mp3-nak, így erősebb az ízlés, mint a racionalitás). Az egyik eladó nagyon jól fogalmazott: „Aki szereti a McIntosh hangzását, annak nem sok az egymillió egy erősítőért...” (a márka egyébként nem vicc, ilyen van, és drága).

Nekem a száraz tényeken és funkcionalitáson kívül túl sok hozzáfűznivalóm nem volt az aranyárú hangfalakhoz, még ha meg is hallom egy rendszer hiányosságait, valahogy annyira nem zavar, hogy luxusautónyit költsek egy kicsit egyenletesebb átvitelű rendszerre (persze nem is nekem készül). Azt persze itt is lehetett látni, hogy sok helyen néhány száz forintos CD-kről demózták a csillagászati értékű rendszereket, ami már önmagában abszurd kép. Az audiofil világ már csak ilyen.

Az idei kiállításból az is kiderült, hogy az uniós szabályozásnak megfelelően a plazma kijelzők eltűnnek, a LED-megvilágítású LCD-é a jövő, ehhez képest legyen akármilyen TrueBlack, UltraBlack, DeepBlack, a fekete még mindig sarkalatos pontja ezeknek a megjelenítőknek, legyen az kivetítő vagy panel. Szép dolgokat láthattunk, bepillantást nyertünk a trendekbe, a profi rendszerekbe, az audiovizuális élményt komolyan vevők szemléletébe. Remek show volt, jövőre is ott leszünk.

Byron

És lőn világosság A fény maga az élet. Már az ókori görögök is belátták, hogy a fény (fosz) és az élet (zoé) szoros és kölcsönös kapcsolatban áll egymással. A mesterséges fénykeltésre az élővilágban is láthatunk példákat, elég, ha a szentjánosbogarakra, vagy a mélytengeri ragadozókra gondolunk.

Az azonban, hogy egy megalkotott fényforrás betiltsanak, már az ember sajátja. 2009-2013-ig az EU-ban felszámolják a 230V-ról üzemeltetett normál izzólámpák forgalmazását, gyártását, hogy úgymond csökkentsék az energiapazarlást, amelyet ezek a fényforrások előidéznek. Ez így első hallásra logikusnak tűnik, és pozitív törekvésnek hallatszik. Egyoldalú érmék azonban nincsenek.

2009. szeptember 1-től a 100 W egységteljesítményű normál izzók forgalmazása és gyártása nem engedélyezett az Európai Közösség országaiban. Ezzel egy három éves program vette kezdetét, melynek célja, hogy az izzógyártás és forgalmazás teljesen leálljon az EU országaiban. A program hátterében a környezettudatos, XXI. századi gondolkodás áll, és ezt minden irónia nélkül mondom. Környezettudatos, mert tenni akarunk a környezetünkért, óvni akarjuk a károsanyag-kibocsátástól és a felesleges hulladékenergiától és XXI. századi, mert szokás szerint kampányszerűen, félig előkészítetten, átgondolatlanul teszünk valamit hatalmas média-csinnadrattával, a nyugati kultúrára oly jellemző tüneti kezeléssel kidobunk valamit, ami rossz, anélkül, hogy meglenne helyette a megfelelő pótlék.

Az izzók mint fényforrások nagymértékben elterjedtek a háztartási használatban, hiszen ezek adják a napfényhez legközelebb álló fényt. Sajnos azonban energetikailag rettenetesen rossz hatásfokkal teszik mindezt, ugyanis több hőt adnak, mint fényt, és mivel főállású fűtőtestként kevesen alkalmazzák őket, ez általában hulladék hő. Való igaz tehát, hogy az alkalmazásuk és főleg a nagyszámú alkalmazásuk kevéssé energiahatékony, és jobb megoldásokat kellene találnunk helyettük.

Napjainkban a legnépszerűbb alternatíva a hibásan „energiatakarékos izzónak” titulált kompakt fénycső. Ezek a fényforrások nem izzók, ugyanis nincs bennük izzó test. A kompakt fénycsövek gázkisülés következtében világítanak és a fehér fényt mesterséges módon állíthatjuk elő UV sugárzásból.

13

Másik alternatívának szokták emlegetni a LED-es lámpatesteket, amik szintén nem izzók. Ezek fénykibocsátó diódák, vagyis szilárdtestfizikai ismeretekkel magyarázható az általuk kisugárzott fény, amely az adott félvezetőkre jellemző színű, és a fehér fény ugyancsak mesterséges úton, keveréssel vagy vegyi anyagokkal állítható elő.

Annak, hogy ezt a két fényforrástípust mégis izzónak titulálja a köznyelv, az az egyszerű oka, hogy a fényforrásgyártók igyekeznek Edison-menetes megoldásokat piacra dobni, ezzel is elősegítve az izzó trónfosztását. Sajnos azonban ezeknek megvan a maguk hátránya, amiért ma még nem lehetnek teljes értékű helyettesítői az izzóknak.

A hagyományos izzó optimális kiváltója jelenleg még csak a halogén izzó lehet, de ez, mivel azonos elven működik, csupán jobb paraméterekkel, nem oldja meg teljesen a problémát.

Tekintsük át tehát érintőlegesen az említett fényforrások működési elveit, hogy világos legyen, hol is van a kutya elásva. A vájt fülű világítástechnikusoktól előre is elnézést kérek az olykor pongyola fogalmazásért és túlzott egyszerűsítésekért, a Világítástechnika tárgy hallgatóinak pedig javaslom, hogy ne csak ebből a cikkből készüljenek vizsgára.

Izzók Sokan tudják, hogy az izzólámpa feltalálója Edison volt. Sokan tudják rosszul. Edison előtt ugyanis egy Goebel nevű úriember már kölnisüvegekből gyártott izzókkal világította meg borbélyüzlete kirakatát, és 1893-ban meg is nyerte az izzó feltalálásáért folytatott elsőbbségi pert Edisonnal szemben. Aztán eltűnt a történelmi sül�lyesztőben. Edison pedig tovább ügyködött, neki köszönhető az Edison-menetes foglalatok elterjedése, sőt, még a jelenlegi háztartási feszültségszint kialakulásában is jelentős szerepet játszott.

De ne merüljünk most bele a műszaki kultúrtörténetbe, az egy másik cikk lesz. Vizsgáljuk meg inkább a fényforrás működési elvét.

Az izzó azért világít, mert – ahogy a neve is mutatja – addig izzítunk benne egy testet, az izzószálat, amíg az általa kisugárzott teljesítmény spektruma már a látható tartományba eső frekvenciákat is tartalmazza. Anélkül, hogy mélyen belemennénk a sugárzási teljesítmények lelkivilágába, érdemes megemlíteni, hogy a sugárzó hőmérsékletének emelkedésével a kisugárzott spektrum mind rövidebb hullámhosszú EM sugárzásokat foglal magába. A látható tartomány 380 nm és 780 nm között található, ezen belül egy spektrális érzékenység szerint érzékeljük fénynek a sugárzást. Ennél nagyobb hullámhosszú optikai sugárzások az infra sugárzások, amelyek hőhatást már eredményeznek – lásd: gyógyászati alkalmazások – fényt azonban még nem. Az optikai sugárzások határhullámhossza λ = 1 mm.

1. ábra: Különbőző sugárzók spektruma Az izzó működési elve alapján tehát valóban jobb hősugárzó, mint fényforrás, ezáltal energiapazarlónak is tekinthető. Másrészről azonban emiatt a sugárzási mód miatt hasonlít a spektruma a Nap spektrumához, ami ugyancsak hőmérsékleti sugárzó, és pont ezért kelt kellemes pszichológiai hatást izzók alkalmazása a háztartásokban.

14

A működésből következik az izzók gyors felfutási és újragyújtási ideje is, vagyis hogy bekapcsoláskor szinte azonnal beáll a fényforrás névleges fényáram értéke, mert nincs szükség párolgási és gyújtási folyamatokra, egyszerűen felizzítjuk az izzószálat a rajta átfolyó árammal.

Az izzószál anyaga Goebel és Edison idejében még szénszál volt, ami elég hamar elégett, ezért hosszú évek kísérletezése kellett hozzá, hogy megfelelő hosszú élettartamú, magas olvadási pontú és szállá formálható anyagot találjanak az izzószálakhoz. Ez az anyag a wolfram lett, amely alapból kemény és nehezen formálható, de végül is magyar fejlesztőmérnököknek sikerült kidolgoznia olyan eljárást, amely lehetővé tette szálak formálását az izzókhoz, melyekből aztán a hőterjedési és villamos paraméterek javítása érdekében mára kialakult a jellegzetes kettős spirál szerkezet.

2. ábra: 1. Bura; 2. Gáztér; 3. Izzószál; 4. Elektród; 5. Tartó; 6. Üvegpálca; 7. Lencse; 8. Tartógyűrű; 9. Állvány; 10. Szívócső; 11.

Fej; 12. Forrasztás; 13. Bélyegzés Az izzók tárgyalásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül az üvegbura töltőgázát. A vákuumlámpákról hamar bebizonyosodott, hogy nem a legszerencsésebb konstrukciók. A wolframszál ugyanis izzás közben párolog, minél magasabb a hőmérséklete, annál gyorsabban. Ha az üvegburából kiszívjuk a levegőt és nem töltünk a helyére semmit, akkor a párolgó wolfram atomok hamar kicsapódnak a burára és a fényforrás elfeketedik. Megfelelő, kémiailag közömbös gáz alkalmazásával, ami nem lép reakcióba a wolframmal, ez a párolgás fékezhető, de az izzószál hőmérséklete csökken. A mai izzókban 93% argon és 7% nitrogén töltést használnak, de meg kell említenünk a Bródy Imre nevéhez kapcsolható kriptongázas izzót, amelynek burája is eltér a hagyományos izzókétól. A kriptongázas izzót különösen jó fénytechnikai paraméterei miatt ma is alkalmazzák speciális környezetekben, de ennek ára kicsit magasabb kategória, mint az argontöltésűeké.

A gáztöltések kísérletei közben fedezték fel a halogén ciklus izzókban való alkalmazásának remek lehetőségét. A halogén ciklus lényege, hogy ha halogén gázokat, (például jódot) töltünk az izzó burájába, akkor azok reakcióba lépnek az elpárolgott wolfram atomokkal a kicsapódás előtt, és a hőáramlás következtében „vis�szaszállítják” azokat az izzószálra. Ezáltal nő az élettartam, mert csökken a szál anyagfogyása és a bura feketedése is.

A halogén izzók lehetővé tették tehát a magasabb hőmérsékletre való hevítést is, ahol nagyobb a fényhasznosítás, viszont ennek velejárója volt a más méretű és alakú bura kialakítása.

Az izzó tehát egy viszonylag egyszerűen felépített fényforrás, feszültség alá helyezünk egy izzószálat, amely a rajta keresztülfolyó áram hatására izzásig hevül. Az izzás során a kisugárzási

XXXVII./4. spektrumból láthatjuk, hogy jelentős teljesítmény alakul hősugárzássá és természetesen vannak egyéb villamos veszteségek, amelyek nem az izzószálon disszipálódnak. A látható tartományú teljesítmény csupán 10%-a a felvett teljesítménynek, és ebből csupán elenyésző hányadot érzékelünk fénynek. Való igaz, az izzó rossz hatásfokkal világít. Miért ragaszkodunk akkor hozzá mégis?

3. ábra: Az izzó energiafolyam-ábrája Kompakt fénycsövek A kompakt fénycső tulajdonképpen azonos elven működik, mint a fénycső, csak össze van hajtogatva. Persze ezáltal bizonyos szerkezeti kérdések és elektromágneses térszámítások szükségessé váltak, de a működés elve nem változott.

A fénycsövek a kisnyomású gázkisülőcsövek családjába tartoznak a fényforrások rendszertanában. Működésük lényege, hogy gázkisülést hozunk létre a csőben lévő 1-10 Pa nyomású gázban. Ez a gáz napjainkban Hg-gáz. Az önfenntartó gázkisülések U-I karakterisztikájából következik, hogy a fénycsövek esetében áramkorlátozó elemeket kell alkalmaznunk, különben a kisülés következtében nagyon nagy áramlökések keletkeznének kis feszültségszinten is. Azt is fontos tudnunk, hogy a kisülések beindításához gyújtó egység szükséges. Régi fénycsöveknél ezek az áramköri elemek szépen megfigyelhetők, a modern fénycsöveknél és a kompakt fénycsöveknél azonban már általában elektronikus, integrált előtét és gyújtó egységek vannak.

A kompakt fénycső – mivel kimondottan és célzottan az izzó kiváltására született meg – az integrált részeken túl még Edison menetes kiszerelésben és az izzókét megközelítő geometriai méretekkel is beszerezhető.

Ezek a szerelvények, melyek a fénycsövek működésének alapvető feltételei az energiafelhasználásban is meglátszanak. Míg az izzó felvett teljesítménye kisugárzott teljesítménnyé alakult, itt a további áramköri elemek hatására ez jelentősen csökken.

4. ábra: A fénycső energiafolyam-ábrája

A kompakt fénycsöveknél a szín előállítása a legizgalmasabb kérdés. Mint mondottuk, a fénycsőben higanygázban jön létre a kisülés, és ennek következtében az anyagra jellemző szűk spektrumban UV sugárzás keletkezik. Ez a szemnek láthatatlan, de élettani hatása van, ezért a fénycsövek belső felületét speciális anyaggal festik le ún. fényporral, amely elnyeli az UV sugárzást, viszont látható fehér fényt kelt annak hatására. Az ilyen fényporok által keltett fehér fény azonban nem egyenletes spektrumú, hanem „púpos” spektrumokból tevődik össze. Az egyenletes fehér fényt három vagy öt sávos fényporból állítják elő, vagyis három sáv összegeként kapunk sávos spektrumot.

Ennek köszönhető, hogy a fénycső fényét nagy színhőmérséklet-tartományban lehet variálni, azonban nem érezzük igazán természetesnek egyiket sem. Viszont az elmondottak fényében élelmiszer-áruházban, konyhában, vagy ahol a jó színvisszaadás fontos szempont, fokozott figyelmet igényel a fényforrás kiválasztása.

A higany bekapcsoláskor történő elpárolgásához időre van szükség, ennek következtében a kompakt fénycsöveknek percekre lehet szükségük amíg elérik névleges fényáramukat. Ezért nem javasolt olyan helyiségekben az alkalmazásuk, ahol gyakran, de csak rövid időre van szükségünk fényre, például mosdókban, de alkalmas több órás világítás esetén egy dolgozószobában.

Utolsó szempontként azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bár elenyésző mennyiségben is, de a fénycsövekben higany van, amit ugyancsak az EU tiltott alkalmazni hőmérők esetében. Ha pedig az izzó fő kiváltójaként alkalmaznánk a kompakt fénycsöveket, akkor a nagy darabszám következtében igen jelentős mennyiségű higany kerülne forgalomba.

LED A jövő reménysége a LED. Mint tudjuk, elképesztően kicsi a fogyasztása, hiszen szűk spektrumban sugároz, hővesztesége elenyésző, kitöltő anyagot nem igényel. Az élettartama ugyancsak hihetetlen, mert a félvezető amortizációján kívül nincs öregedési tényező. Tapasztalati élettartamot még nem tudtak hiteles mérésekkel megállapítani, de amit a piacon ismerni lehet, azt is inkább a lámpatestekbe szerelt elektronika határozza meg, mint a fényforrás.

Merthogy elektronikus szabályozás szükséges a LED-es fényforrások megalkotásához. És akármilyen gyors a fejlődés mind az elektronikus alkatrészek, mind a színes LED-ek terén, azért még elég magas ára van egy ilyen eszköznek, és ez a fő hátránya.

De nem csak az ár az egyetlen tényező az elektronika terén.

Egy elektronikus modulnak megvannak az optimális működési feltételei, kialakítás, szellőzés, elhelyezés. LED-es lámpatestek szerkesztésénél ezeket komolyan figyelembe kell venni, mert ha összecsapunk egy Edison menetes LED-es lámpatestet, melynek se szellőzése, se optimális méretei nincsenek, csak éppen becsavarható az izzó helyére, akkor többet vesztünk a réven, mint a vámon és az útonálláskor egyszerre. Ugyanis a fényforrásunk hamarabb tönkremegy, és sokkal több kárt okoz veszélyes hulladékként, mint egy törött izzó, ami legalább a névleges élettartamáig világított.

Másik alapvető probléma, hogy a szűk spektrumból még nehezebb egyenletes fehér fényt kreálni, mint a sávos fénycsöveknél. Jó hír viszont, hogy ez több módon is megvalósítható.

Egyrészt három LED segítségével RGB színkeverést alkalmazhatunk és ilyen kis egységteljesítményen illetve méreteknél ez gyakorlatban alkalmazható. A másik mód a jó öreg fénypor.

Mindkét variációra látható gyakorlati példa.

Megjegyeznénk, hogy ahol nem kell fehér fény (jelzőfények, dekoráció), ott már elterjedt és nyereségesen alkalmazott berendezések találhatók a piacon. A háztartásokba azonban elengedhetetlen a természetes világítást modellező fehér fény.

15

Gamer A LED kisugárzásának szűk térbeli eloszlását több LED egy lámpatestbe építésével megfelelő iránykarakterisztikákkal már ki lehet küszöbölni, de ennek általános megoldása is folyamatban van.

Mi tehát az egésznek a lényege? Az, hogy a LED egy baromi jó fényforrásnak ígérkezik, de még fejlődés alatt van, és a hajszolással nem biztos, hogy a megfontoltan kiforrott megoldások felé, hanem inkább a megkérdőjelezhető félmegoldások felé sodródik a helyzet.

Akkor most mégis mit csináljunk?

Az elmondottakból tehát kitűnik, hogy nem egyértelmű fekete vagy fehér a kép, de semmiképpen sem rózsaszín. Ahhoz, hogy az izzó jelen formájában nem energiahatékony fényforrás nem fér kétség. Ahogy ahhoz sem, hogy a kompakt fénycső a színe, a működési mechanizmusa és a higanytartalma miatt nem jelent teljes körű megoldást a pótlására.

A LED rengeteg lehetőséget hordoz magában, de még ki kell húzni belőle, és ez egy alapos műszaki-gazdasági optimalizáció folyamatát igényli konstruktív s nem tévútra kényszerítő határidőkkel. És addig? Marad a halogén izzó?

Véleményem szerint már eleve a problémához való hozzáállás hibás. Nem úgy kellene betiltani valaminek a gyártását, hogy nincs megfelelő eszköz vagy módszer annak a pótlására. Először meg kellene teremteni a lehetőségeket egy átgondolt és tényleg előremutató cseréhez, támogatni az erre irányuló kutatásokat és ipari fejlesztéseket, és amikor valóban egyenrangú versenytársat találtunk az izzónak mint fényforrásnak, akkor lépni meg a környezetvédelmi érdekű intézkedéseket.

Addig pedig, amíg nem alakult ki ez a megoldás, arra kell törekedni, hogy minél kisebb százalékban állítsunk elő hulladékteljesítményt a fényforrások alkalmazásakor.

Ezt megtehetjük átgondolt alkalmazástechnikával, vagyis a megfelelő fényforrást a megfelelő helyen használjuk. Gyakori, rövid idejű használat esetén, ahol szempont a gyors felfutási idő és a jó színvisszaadás (vizes helyiségek, kamra, gardrób), érdemes továbbra is izzót használni, de hasznos áttérni halogén izzók alkalmazására. Ezen fényforrásokból már a hagyományos izzók kiváltására készült termékek is kaphatók kettős burával és Edison menettel ellátva. Ahol nem létfontosságú a gyors felfutási idő és viszonylag hosszan világít a fényforrás (nappali, TV-szoba, dolgozó) célszerű megfelelő színhőmérsékletű fénycsöveket és kompakt fénycsöveket használni. Hangulatvilágításra, dekorációra már most elérhető áron szerezhetünk be (vagy bátrabbak barkácsolhatnak) LED-es lámpatesteket. Olvasólámpának őrizzük meg a jó öreg izzót, esetleg cseréljük halogénre, vagy szükségmegoldásként keressünk meleg fehér, kisméretű kompakt fénycsöveket. Fontos

cikk

azonban megjegyezni, hogy olvasólámpa esetében is tartsuk szem előtt, hogy a fényforrás legalább 30 cm-re legyen a fejünktől a könyv pedig legalább 25 cm-re a szemünktől. Ennél kisebb távolságoknál mindenféle EM sugárzás nélkül is rontjuk a szemünket. De mérnökként természetesen azzal is számoljunk, hogy a háztartási készülékeinknek mind van EM tere, és nem arra lettek méretezve, hogy az ember tartósan a fejéhez, arcához nyomja azokat (a telefont most ne soroljuk ide).

Ami pedig az izzók hulladék hőjét illeti, arra is van megoldás, hogy ez a hőmennyiség ne károsítsa feltétlenül a környezetet. Léteznek ugyanis passzív házak, amiknek az a lényege, hogy erős szigetelésekkel gátolják a fölös energiakibocsátást, ugyanakkor minden kézenfekvő energiaforrást felhasználnak. Hőszigetelések, napkollektorok és hőszivattyúk.

Egyszóval lehetőség számos van. Ebből néhány még a környezet érdekeit is figyelembe veszi. Felelős döntéshozóként pedig egy embernek, bizottságnak feladata az úgynevezett döntéselőkészítés is, ami magában foglalja a lehetőségek felmérését és a döntéshelyzet peremfeltételeinek meghatározását is. Döntéseket hozhatunk háztartások szintjén, állami szinten és államszövetség szinten is.

De minden szinten törekedni kell a társadalmi, vagy környezeti hatások pozitív túlsúlyra. Tudjuk ezt hallgatóként, amikor másokat véleményezünk, de tartsuk majd észben akkor is, ha pár év múlva mi ülünk magas székekbe!

Az izzóknak jelenleg megvan a maguk szerepe a hétköznapi életünkben, amit még nem tudunk egyenértékűen – vagy jobbal – pótolni. Amíg nem lesz, addig ez a tiltóakció legfeljebb a keleti gyengébb minőségű árú – fekete – elterjedését eredményezi.

Ha mégis a kompakt fénycsövek kerülnek minden izzó helyére, az meg gazdaságilag biztos jó valakinek, de a Föld érdekei nem érvényesülnek maradéktalanul, mert hulladék hőt cserélünk higanyra és elektronikus hulladékra.

Arról nem is beszélve, hogy bizonyos alkalmazásokhoz még nem születtek meg az alternatívák. Most még csak a 230 V-ról üzemeltetett izzók kerültek terítékre, de mi lesz, ha valakinek eszébe jut tovább lépni? A műtét csúszik 15 percet, mert bemelegszik a fénycső? A színpadvilágítás színes izzói helyére mi kerül, mennyiért és mikor? Fényképezőgépek vakujába speciális LED, aminek az elektronikája még egyszer akkora? Elképzelhető, csak fantázia kell hozzá. És pillanatnyilag még azt sem látom, hogy mit mondunk, ha tönkremegy egy fényforrás, merthogy kiégni sem a kompakt fénycső, sem a LED nem tud...

BaGe

A jövő fényforrása?

Az utóbbi időben sok kutató állítja azt, hogy a LED-ek lehetnek a jövőben elsődlegesen használt fényforrások. A fénykibocsátó dióda (Light Emitting Diode) egy elektronikus fényforrás. A korai LED-ek alacsony intenzitású vörös fényt bocsátottak ki, de a modern diódáknál a fény spektruma az infravöröstől az ultraibolyáig terjedhet attól függően, hogy milyen a diódában lévő félvezető anyag összetétele. Mikor a diódára adott áramforrás a dióda anyagában lévő atomok elektronjait gerjeszti, azok nagyobb energiaszintű elektronpályára lépnek, majd miközben visszatérnek eredeti helyükre, fotonokat bocsátanak ki – emiatt jön létre a látható fény.

A LED-ek előnye, hogy a fény előállításához alacsony áramot és feszültséget igényelnek, nagy a kapcsolási sebesség, kis helyen elférnek, ütésállók és nagy az élettartamuk. Habár ez utóbbira sok merész állítást hallhattunk már, mindent egybevetve

16

körülbelül 50 000 óráig működőképes egy dióda (ezzel szemben egy normál izzólámpa kb. 1000 óráig).

A már felsorolt előnyök mellett meg kell említenünk a fényhasznosítást is. A technika jelenlegi állása szerint 200 lm/W körül van az elért maximális hasznosítás, a LED-eknél ez a mutató 50100 lm/W között mozog (viszonyításképpen a normál izzónál az érték 10-15 lm/W, a halogéneknél 15-30 lm/W).

A gyorsütemű fejlesztéseknek köszönhetően a fénykibocsátó diódák fénytechnikai és gazdasági tulajdonságaik egyre jobbak, mégsem terjedtek még el tömegesen – ennek valószínűleg magas áruk és a jelenleg még igen szegény LED-es lámpatestpiac az oka.

Későbbi számunkban részletesen olvashattok a LED-ekről.

Dóri

Gamer

cikk

Operation Flashpoint Dragon Rising (Pc, Xbox360, PS3)

Az Operation Flashpoint első részével rengeteget játszottunk. Az újdonság erejével hatott az a szabadság, amit a Bohemia Interactive elénk pakolt az ezredforduló hajnalán.

Aztán kiadói kavarások ide, licensz és egyéb gondok oda, a sorozat készítői ArmA néven futtatták tovább a szekeret, Codemasters atyánk azonban nem hagyta szó nélkül a dolgot. Idén ősszel került a boltokba a név szerinti hivatalos folytatás, az Operation Flashpoint – Dragon Rising.

A játék ismét egy félig-meddig fikcionális környezetben játszódik. Skira szigetét a valóságban is létező Kiska szigetéről mintázták, a történet pedig a gazdasági válság után kezdődik. Kína és az Egyesült Államok csapnak össze a viharvert szigeten – gondolom, nem kell részleteznem, hogy melyik fél szerepébe fogunk belebújni.

A játék jól hozza az eredeti OF jellegzetességeit, annyi különbséggel, hogy a mai kor követelményeinek nagyon-nagyon szeretne megfelelni. Ennek megfelelően eléggé polírozott az összkép mondjuk egy ArmA-játékhoz képest, de az apró finomítások által a hardcore jellegét sem vesztette el a cucc. Mint azt sejtitek, nem mindenki tudja könnyen befogadni a játékot – a taktikázás és a realisztikusra fogott sérülésmodell húsbavágó lesz a halivúdi dramaturgiával megáldott CoD-sorozat, vagy épp a többi popcorn-FPS után.

Ez nem is feltétlen baj, hiszen a megfontoltság, a térképes taktikázás, a halandó katona érzése adja a játék sava-borsát. Egész más itt mesterlövészkedni, mint a többi hasonló játékban. Más a célzás, realisztikusabb a futás, a pozícióváltás, és torokszorító, ahogyan vérezve-bicegve menekülünk egy-egy szorult helyzetből. Sajnos az AI nem mindig áll a helyzet magaslatán, társainkat irányításunk ellenére is gyakran fogjuk hangosan szitkozni a monitor másik oldaláról.

A sziget mérete impresszív, a motor pedig tudatos optimalizáltságról tesz tanúbizonyságot, miközben vadul számolja a látvány mögött álló matematikát. A fényhatások lenyűgözőek, az égre pillantva a csillagok is látszanak, szemünknek pedig pár másodperc kell, míg a különböző megvilágításokra át nem szokik. Ezt talán még egyetlen játékban sem láthattuk ilyen csinosan megvalósítva. Az árnyékok-füstpamacsok szintén csodásak, az aljnövényzet és a textúrák viszont már néhol nagyon kilógnak az összképből. A sűrű kórótakaró túl pixeles, és az objektumokat borító textúrák is mintha csak az előző generációból maradtak volna itt. Az Ego engine (DIRT) a nagy terepeknél és fényhatásoknál tudja az oroszlánkarmait villogtatni, ezeknek pedig nem vagyunk híján a Dragon Risingban.

A multiplayer módról is érdemes beszélnünk pár szót. Manapság már alapvetőnek (kockául defaultnak) számít egy katonai játéknál a különféle PvP játékmódok használata, a Dragon Rising azonban kooperatív játszóházzal is várja a fajsúlyos mulatságra áhítozó négyes baráti társaságokat. Az Operation Flashpoint – Dragon Rising konzolokra is megjelenik, mi azonban a PC-s változat mellett tesszük le a voksunkat. Hogy miért? Mert ez a komolyabbra vett műfaj valahogy jobban csúszik monitoron, egérrel, billentyűzettel. Katonai játékok kedvelőinek, ArmA-mágusoknak kötelező, FPS-rajongóknak hozzáállás szerint megfontolandó vétel.

mcmacko

Tropico 3

XXXVII./4.

(PC)

Bevallom férfiasan, soha nem játszottam még azelőtt egyik Tropico-játékkal sem. Nem vártam én a harmadik felvonástól sem túl sokat, de mivel a vicces dolgokkal mindig is jóban voltam – valamint már az első Sim City-verziókkal is mondhatni baráti kapcsolatot ápoltam –, ezért nem rettentem meg a Tropico 3 lemezének behelyezésénél.

A Haemimont Games legutóbb is bizonyított a Grand Ages: Rome című játékukkal, amely kifejezetten kellemes módon mutatta meg nekünk, hogy miként is kell római korba helyezni a társadalommenedzsmentet. Cikkünk tárgya egy picikét könnyedebb hangvételű lepelbe burkolózva próbál hasonló belsőt prezentálni. Már az alapszituáció sem egyszerű, és a mai világban, itthon, Európában szinte nem is tudjuk a dolgot komolyan venni – egy diktátor szerepében kell egy karibi szigetcsoportot felvirágoztatnunk.

A diktátorunk avatárja lehet például a (játék szerint alkoholista) Che Guevara, vagy éppen maga Fidel bácsi. Az egész játékot átható szatirikus fuvallat nem marad a felszín alatt, később pedig a poénok és a kifigurázások úgy bukkannak fel, ahogy a részletekbe elmélyülünk.

Sajnos a poénok adagolását nem tudták egyenletesen megoldani a bolgár designerek, így hosszú távon már nem a humoros vonás viszi hátán a cuccot. Legrosszabb esetben még mindig ott van a habókos lemezlovas – Juanito –, akinek a hanglejtésén tudunk majd egy-egy jóízűt mosolyogni. A mókának a poénokkal sincsen vége, hiszen a játékmenet kifejezetten szórakoztató. Egyenruhás diktátorként élvezettel figyeljük az utcán lófráló emberek mindennapjait. Kemény kézzel osztjuk a kapitalistákat, sunyi módon fizetjük le a pozícióban lévő embereket, rúgjuk ki az alkalmazottakat, és így tovább. A menedzsmentet átszövi a politika, az interfész pedig (többé-kevésbé) segítő jobbként vezet minket végig a komplex problémákon. Jó időbe fog telni, amíg a játék mélységeire rájövünk, sok mindent magunk fogunk felderíteni, de ezt a körülményességet kárpótolja a lehetőségek garmadájának változatossága és a magyar felirat.

A háttérben felcsendülő kubai világzene baromira illik ehhez a vidám, színes-szagos megjelenítéshez. Aki kicsit is konyít LatinAmerika híres zenészeinek munkásságához, az szerintem sejti, hogy miről beszélek. A grafika is színpompás. Új motort kapott a sorozat, Haemimonték pedig igyekeztek mindent kihozni a vasakból.

Madártávlatból valami egészen elképesztő tud lenni a sziget felett tanyázó napocska színjátéka, de közelről sem fordul fel a gyomrunk egyik részlettől sem. (Na jó, a sziklák textúrájától talán.)

A kampány missziók szerint van felosztva. Minden egyes alkalommal kapunk valamilyen konkrét feladatot, melynek teljesítése nélkül nem tudunk továbblépni. Nincs mindig könnyű dolgunk, de lehetetlen küldetéssel (én legalábbis) nem találkoztam a játék során. Unalmas perceinkben véletlenszerűen generált térképeket is kérhetünk a játéktól, és ne feledkezzünk meg a megszerezhető (bár nem LIVE-kompatibilis) achievementekről sem.

A program egy olyan műfaj képviselője, ami még mindig PC-n működik a legjobban. Sokan előre temetik a piacnak ezt a szegmensét, a program mégis szembe mer állni e víziókkal. A Tropico 3 (bár jövőre már Xbox360-ra is megjelenik) egy különleges csemege a pécés játékosoknak. Mikromenedzsment-guruk, kezdő karosszékdiktátorok és politikus ambíciókkal meghintett stratégák is elkezdhetik.

mcmacko

17

Mod Tech Hall 2009 Mivel nagyon unalmas minden moddingbemutatóról szóló írás bevezetőjében a témakör definíciójával találkozni, ezért úgy gondoljuk, talán ezen a karon el lehet ereszteni egy írást, amely szakmailag informált olvasókat feltételez. Jöjjön hát, amit az idei Mod Tech Hallon tapasztaltunk: hidegkatódsugárcsövek, 14 -os ventilátorok, vízhűtés, és a saját gépházuk kiszűrődő fényében kacsingató szögletes koponyák.

Az idei Mod Tech Hallon való indulás feltétele az volt, hogy fusson a gépen a Windows 7, mivel egy téridőben rendezték meg az új operációs rendszer hazai debütálását is. Azért nem kell azt hinni, hogy ide csak nagyvas juthat be. Példának álljon itt az egyik népszerű számítástechnikával foglalkozó portál állandó posztolója, bacsis gépe, ami egy 133 MHz-es processzorral megáldott jószág létére lenyelte a Microsoft nevű törpevállalat legújabb üdvöskéjét.

Volt, akit megihletett az új jövevény, és az operációs rendszerhez épített nem csak gépet, de házat is. A ház maga egy hetest formáz, zöld fa borítja a hardverelemeket, és annyiban bizony elüt a többiektől, hogy nem látni, mi van benne, csak egy nagy Windows-felirat virít az oldalán. Persze ne higgyük, hogy ebben is oldtimer szilíciumlapka dolgozik, ha már a tulaj nem sajnálta róla a két optikai meghajtó és ventilátor mellől a második előlapi panelt sem.

Egy másik említésre méltó példány nem is kevés autós vérvonallal rendelkezik, mivel egy járgány kerekébe költöztették be. A ránézésre 20”-os keréken feszülő vékony gumiréteg csillogásán látni, hogy

házba épített egy deszkából álló rendszert mindenféle csicsa nélkül; hasonló vonalon mozgott az a gép is, amit egy egyszerű fadobozba csavarozott alaplap és a doboz aljában elszórt kavicsokon ketyergő merevlemez alkotott, egyetlen fénycsővel kiegészülve.

Kiélték magukat a filmek rajongói is, a legfeltűnőbb a filmes ihletésűek közül az Enterprise űrhajó volt, bár a filmen nem emlékszem, hogy a hajó elején optikai meghajtó lett volna. A neonnal teletűzdelt masinát egyetlen aprócska (tippre 4-6 centis) ventilátora hűtötte, ami gőzmozdonyhoz hasonlóan fölfelé fújta ki a megfáradt levegőt. Apropó gőzmozdony: volt mozdony is, bár nem hiszem, hogy ennek a filmbeli változata gőzzel ment volna. Ha valaki pontosan ismeri a Resident Evil első részének földalatti vaskerekesét, akkor az sejtheti, hogyan nézett ki a gép: kék fénycsövek zöld spirállal betekerve, a teljes tetőt elborító ventilátorokkal és jó néhány Umbrella Corporation-ikonnal. Hasonló színvilágú teljesen zárt ház is akadt, kopottas szürke vas kinézetében, amolyan Star Wars (történet szerinti) második trilógiát idéző hangulattal. Ha már

aszfalttal ezt legfeljebb a gyárban ijesztgették. A belsejéből bizony hiányoztak azok a tartóelemek, amik a jármű tengelyéhez rögzítik őkelmét, helyüket pedig két vízszintes polc foglalta el, az így kialakuló három szint közül az egyikre költözött be a számítógép maga. A kéken derengő vas mellett Subaru Matchbox és egy nyomásmérőre hajazó hőmérő teszi teljessé a képet, de lehetetlen minden apróságot felsorolni, egyszerűen lenyűgözően minőségi munka ez a gép.

Egészen szürreálisan hatott egy akváriumba költöztetett jószág.

Persze az akváriumon belül volt még egy ugyanolyan üvegkalitka, és ez utóbbinak volt a belsejében a verseny szempontjából lényeges rész. A „merülőforralót” körülvevő átlátszó dobozon keresztül kivehető volt az összes fontosabb alkatrész (kivéve ott, ahol tele volt nyomva sziloplaszttal), de látva körülötte azt a temérdek vízhűtéssel üzemelő agyszüleményt, egészen furcsa volt, hogy pont ekörül a léghűtést alkalmazó gépezet körül úszkálnak halak (igen, tényleg). Nem tűnt egyébként túlhajtottnak, gyári hűtők, egy-két extra ventilátor, semmi kábelharisnya, csak egy plusz CCFL cső adta az egyetlen különleges részletet, leszámítva persze a gép köré varázsolt vízi világot. Külön említést érdemel még a pókhálóra alapozott koncepció. A mű oldalsó plexilapja pókhálóformával van kitakarva, a tetőn lévő kis plexidarab szintén, na de hogy az egér is ugyanolyan pókhálós vágásokat tartalmaz, ráadásul nagyon szépeket, az nonszensz. A belső piros világítás eszméletlenül találó, de a gép előlapja igazi figyelmességet tükröz: nyolc darab kerek valami (nem tudtam eldönteni, hogy potenciométer, kapcsoló, vagy mik azok) rettentő pókos hatást keltettek az egyébként kutya közönséges, az átlagosnál kicsivel kisebb házban.

Voltak, akik kicsiben utaztak, és HTPC jellegű aprósággal mutatkoztak meg. Akadt közöttük lapos – ránézésre piszok jó szellőzésű –, két fénycsővel megpimpelt példány is erős DVD-lejátszó kinézettel megfűszerezve. Mások simán keresztezték a lejátszót a számítógéppel, így keletkezett az a vastag erősítő kinézetű mutáns, amelyikben zöldre festett vízhűtés tartotta hűvösen az alkatrészeket – ránézésre ezt sem böngészésre tervezték. Persze olyan is volt, aki komolyan vette a HTPC lényegét, és egy teljesen átlátszó

Csillagok háborúja, meg kell említeni, hogy kint volt az a járgány is, amiből a filmben droidokat árulnak. [„Ez itt egy füstszűrő, ez itt egy polip, ez meg itt egy rakás ...” © starwars.avi – a szerk.] Nem tudom, mi vesz rá valakit, hogy pont ilyet építsen, de ha olyan minőségben tudja megépíteni, mint a tulaja ezt, ám legyen. A ház középső része leemelhető, hogy a nagyérdemű megtekinthesse a két egyszerű fehér világítótest által láthatóvá tett belső felépítményt, de nyílik az eleje is, ahol függőlegesen szerelt optikai meghajtót és bekapcsoló gombot találunk. Egy másik filmes ház a Terminátort vette alapul, és egy kisebbfajta dobozba költöztette a gép működéséhez szükséges részeit (egy nagy adag fénycső társaságában), a slusszpoént pedig a doboz tetejére tette – egy ide-oda forgó terminátorfejről van szó. És ha nem lenne elég a pöpec minőségben utánozott fej, beletekinthetünk a robot jobb szemébe applikált webkamerába, de elámulhatunk a ház oldalán lehelyezett nyíló-záródó, blende formájú ajtón is.

Az egyedi ötleten alapuló alkotások közül kiemelkedik az a masina, ami egy hajdanán napi használatban álló kályhába költözött be.

A tulaj még dobott egy kicsit a témán a belsejébe helyezett pergő vörös LED-ekkel, amik épp csak a tűz ropogását nem utánozzák (de ez végül is megoldható az előlapi panelen keresztül). Hasonlóan elvetemült volt az, aki LEGO-ból épített házat a gépének, és szépen kirakosgatta rá betűkkel, hogy mi hol van benne. Az alkotásról a csatlakozókon és az optikai meghajtó tálcáján kívül csak a kilógó videokártya és a merevlemezt hűtő ventilátor árulta el, hogy ez bizony nem az öcsi tegnap esti alkotása. Furcsa dolog hordóba számítógépet tenni, de valaki megcsinálta: semmi kecmec, semmi fénycső, csak simán bele a hordóba, előre meg hátra valami plexi, hogy ne legyen olyan feltűnő, aztán jóccakát (csak el ne guruljon).

Szintén nehezen érthető annak a figurának az alkotása, aki a gépe köré egy templomot formázott. Az egészből annyi tűnik fel, hogy a bejárathoz vezető lépcső legalsó fokát kihúzva egy optikai meghajtót kapunk, az enyhén berregő kapun benézve pedig egy légkavaróval találjuk szembe magunkat. Amúgy semmi extra, a belsejébe nem látunk bele, és hacsak nem harangoz egész óránként, vagy vasárnap

18

XXXVII./4. nincs mise a memória és a chipset között, akkor ez a külsőség bár merész kitörési kísérlet, de semmiképpen sem kiemelkedő.

Ha már a furcsa kezdeményezéseknél tartunk, jöjjenek a többiek is. Vannak, akik azért küzdenek, hogy lehűtsék a gépüket, és vannak, akik azért, hogy jó melegen tartsák. Kettőt láttam a bundába bújtatott házból, amibe csak az oldalán lévő plexilapon át lehetett belelátni, és ezt, illetve a ventilátorok lyukait kivéve az egész ház úgy nézett ki, mint Chewbacca földi maradványai, ha R2D2 nem állítja meg idejében a hulladéktömörítőt. A másik extrém alkotás a tíz évesnél fiatalabb kislányok kedvence lehetne a maga rózsaszínlila színvilágával, és virágos ventilátor-védőrácsával. Külön segítség a gamernek nevelés rögös útján a W–A–S–D betűk lilával való kiemelése. Parádésan szépen van megmunkálva, ezzel nem lehet vitázni, de el nem tudom képzelni, ki használ ilyen gépet tartósan.

Persze a diszkrétebb és ésszerűbb házak is szép számmal voltak jelen. Volt egyszerű magas plexi és világítás nélküli házikó, szimpla kocka alakú, zöldben-kékben derengő produktum mindenféle színű ventilátorral. A versenyzők egy részének elég volt egy masszív vízhűtéssel, hatalmas ventilátorral vagy fél tucat potméterrel feldobni az egyszerű vagy a szokásosnál valamivel szofisztikáltabb küllemű gépházuk prezentációját. Ugyanígy egyszerű ötlet volt a ház oldalára tenni az előlapon megszokott DVD- és kártyaolvasót és az előlapi panelt, vagy egy vékony toronyházat csinálni szín plexiből.

Komoly reklámértékkel bírt az egyik zöldben úszó ház az oldalán elhúzódó NVIDIA felirattól, de még inkább attól, hogy nagyon jól nézett ki. Elöl egy radarra hasonló oszcilloszkópszerű valami látszott, a zöldre festett vízhűtés, az orbitális ventilátorok és a fekete kábelharisnyák láttán pedig nem tudom elhinni, hogy nem reklámgépről van szó. Nem volt ilyen egyértelműen reklám egy teljesen feketefehér torony, eszméletlenül szépen kidolgozva, hatalmas plexi oldallappal, hat előlapi gombbal és négy potméterrel. Első ránézésre egy Artic Cooling promóvasnak tűnt, de erre utaló jelet nem láttam (volt viszont Corsair-ikon). Benézve az oldalán egy akkora tekercs kukucskált vissza, amiről azóta sem tudom elképzelni, hogy milyen célt szolgál. Reklámos gép volt a Red Bull-féle is, ami egy hatalmas üdítős palackot formázott, kezelőszerveit pedig „doboz” tetejére rejtették a slot-in rendszerű DVD-meghajtóval együtt.

Talán még így a teljesség igénye nélkül is lehet érezni, hogy mennyi ötlet és mennyi munka volt látható ezen a szombati napon.

Hozzá lehet vágni az itt kiállítókhoz, hogy mekkora kockák, meg hogy milyen életük van már, de látva ezeket a minőségi munkákat, korántsem vagyok biztos benne, hogy olyan sok időt töltenek a gép előtt, mint mi azt hisszük. Ráadásul ha mégis, azt is meg tudjuk érteni. Ha már ennyi munkát beleöltek, ez a minimum...

BigZsolt

Budapest Game Show – belsős szemmel Az idei Budapest Game Show a harmadik volt a sorban. A történetére (és a felfelé ívelő pályájára) jól jellemző, hogy először a MOM-Park mozi előterében, később a Millenárisban, idén pedig a Sportarénában rendezték meg a hazai videojátékos közönség legnagyobb összejövetelét. A BGS idén sem okozott számomra csalódást, sőt, belső szemmel még izgalmasabb volt a program, mint valaha bármikor.

Idén lehetőségünk volt egy standot állítanunk a Gamer365.hu portállal (ahol jómagam szerkesztőként tevékenykedem) a show Xbox360 Szigetén. Előző este már lázasan készülődött mindenki a csarnokban – mi magunk is vártuk a standunk kellékeit. A várakozás során persze már előzőleg sok szakmabelit lehetett látni – játékújságírók, PR-managerek és szervezők hada rohangált fel-alá fülükre tapasztott mobiltelefonnal. Standépítők garmadája munkálkodott a díszletek felépítésén, targoncák és teherjárgányok szállították a rengeteg X360 állomást, különféle bábukat, életnagyságú harcosfigurákat, toronymagas Halo – Master Chiefet és sok egyéb más színes kelléket. Mi az asztalunkra és a beülős autósszékünkre vártuk, lévén hogy másnap Shift bajnokságot rendeztünk a standunknál. Körülbelül este tizenegykor hagytuk el a helyszínt, másnap reggel pedig korán érkeztünk. Volt egy olyan érzésünk, hogy a késő este látott úriemberek sem sokat aludhattak...

Ezt az információt később persze élőben is megerősítették az ismerősök, irtózatos volt a korai órákban a pörgés. Mindenki karikás szemekkel téblábolt, a nyitás előtti utolsó simításokra összpontosult a figyelem. Mi összeállítottuk a cockpitet a tv-vel, kipakoltuk a molinót, a szóróanyagokat, lassan beöltöztünk 365ös egyenpólóinkba, felkészítettük a csini hostessünket (ezúton is köszi, Ancsi!), aztán vártuk az emberek hadát. A reggeli órákban a hatalmas (és részben üres) csarnokon végigtekintve azon járt az

agyunk, hogy a rendezők képesek lesznek-e megtölteni a teret.

Szerencsére a korai nyitás után már szinte tömve volt a stadion.

Persze napközben, és főleg estére, már a nézőszám érezhetően lecsappant, de voltak olyan gócpontok (pl. a színpadok előtti területek, a Band Hero deszkái és a Tisztaszoftver stand), ahol mozdulni nem lehetett a népektől. A rendezvény ingyenessége révén féltünk attól, hogy esetleg balhésabb arcok is feltűnnekmegjelennek majd a nap folyamán, de szerencsére teljesen józan és normális közönsége volt a bulinak, a bajkeverők otthon maradtak. Egyedüli problémaként azt tudnám talán megemlíteni, hogy a kaja rettentő drága volt. Egy ilyen rendezvényen, ahol sokan érkeznek szülőkkel-gyermekekkel (akár fél napos időtartamra), gondot kellene fordítani szerényebb étkezési-ivási lehetőségekre.

Pláne, hogy a bejáratnál elvettek mindent az emberektől. A másik érdekesség az ajándékhajigálás volt. Nyilván haraptak rá a népek, de egy kicsit furcsa volt látni a pólókért, ajándéktárgyakért nyújtózkodó srácok Dead Rising „live” előadását. Más oldalról viszont nem érheti szó a rendezvényt.

Ahogy a nap végén az egyik VIP előadó mondta nekünk a backstage-ben, ez a szombati nap ténylegesen a digitális kultúra hazai ünnepnapja volt. Egy olyan eseményt sikerült összehozni a lelkes háttérbrigádnak, amit büszkén, dagadó mellel lehet mutogatni az európai régiónk összes országában. Több mint tizenháromezer ember, rengeteg előadás, prezentáció, stand és ajándék.

Tisztára, mint nyugaton... Belsős körökben már olyan pletykák is terjengnek, hogy jövőre még nagyobb szabású rendezvényt kap a magyar gamerszcéna. Egy dolgot tudunk ehhez hozzáfűzni: szívből kívánjuk, hogy így legyen! Mi is ott leszünk!

mcmacko

19

A Budapest Game Show-ról szubjektíven Az október végén tartott Budapest Game Show fő attrakciója a Vistát váltani készülő Windows 7 bemutatója volt. Maga a rendezvény nem is sikerült rosszul, ha azt vesszük alapul, hogy ma a háztartásoknak körülbelül a kétharmadában megtaláljuk a számítógép intézményét, ugyanakkor a Microsofttól megszokott apró hazárdocskák sem hiányoztak a partiról.

A megnyitót kilenc órára ígérték, a kaput pedig nem sokkal kilenc óra öt perc után nyitották ki, ami alapvetően nem baj, a megnyitók izgalmi faktora várható értékben úgyis alulmúlja a kinti várakozást. A beengedés is tartogatott meglepetést, kezdve a szűk kis üvegajtócskákkal, amin egyesével bocsátották be a népet, és mindenkivel kint hagyatták az összes kaját – a körülöttem állókra alapozva ezzel jó sok kukát megtölthettek. Nem zavarna, ha lett volna ilyesmire utalás a honlapon, vagy bármi jelét adják korábban, de így annak ellenére is megadta az alaphangulatot, hogy én nem vittem semmi ehetőt. Karszalagot is adtak, ami egy ingyenes rendezvény esetén felesleges feltűnési viszketegségnek fogható fel, de ez a legkevesebb.

Bent jó néhány kivetítő meg hangosbemondó, és csekélyke fényben ténfergő látogatók sokasága fogadott minket. Sok nagyobb vállalat ragadta meg a remek reklám lehetőségét, kezdve T-ékkel, néhány laptopban és játékban utazó bolttal, de az érdemi tekingetnivalót a nagy cégek standjai tartogatták. Ott volt az EA a legújabb Need for Speeddel, az Asus legalább három tucat notebookkal, új alaplapokkal és csupasz erőgépekkel, valamint a HP rengeteg nyomtatóval és félbehajtható számítógépekkel.

A kisebb standok között pedig a Lenovo, a Samsung és a Pioneer nevei a legnívósabbak, de aki csak játszani jött, az kipróbálhatta a Forzát, az Xbox360-at, FIFA-t és sok egyéb mást is. A kevésbé elvakult látogatók a több helyen kiállított, háromdimenziós érzetet keltő megjelenítőkön mulathattak (ha mindenáron ragaszkodtak az elvakuláshoz)... már ha éppen nem volt nagy sor.

A nap elvileg a Microsoftról szólt, akik a Tisztaszoftver program keretében osztogattak Win7-et, de el nem tudom képzelni, hogy az a szép hosszú sor milyen emberekből alakult ki, mivel nekünk, diákoknak, letölteni

sokkal egyszerűbb a programot. Ezek szerint vagy a letöltés, vagy a kiírás művelete jelent leküzdhetetlen potenciálkülönbséget ekkora embermennyiségnek, de biztos volt olyan is, aki csak a célnál jött rá, hogy a korong megkaparintásához bizony diákigazolvány kell.

Osztogattak még CD-n Explorer 8-at, ös�szeállítottak egy tízéves kor alatt talán még nem ciki „kalandpályát”, és volt valami Media Center-es bogyó, meg Windows Phone és persze az elmaradhatatlan Windows színpad.

Az egészet egybevetve minden klappolt, de – nem túl nagy meglepetésre – a legjobb pavilonokat azoktól a cégektől láthattuk, akikről tudvalevő, hogy sokat adnak a külsőségekre. Itt az Ausura, HP-re, Lenovóra és társaikra gondolok, de mivel ez az összejövetel a gamereknek szólt, az Xbox- és a Forzastand sem érdemelhet kritikát. Szerintem már túlzás a plusz játékok bemutatására épült színpad, ahol fogadásból lövik át az ellen fülét, és „ugye láttátok, milyen élethű?” típusú örömködések mennek, de nem vagyok nagy játékos, talán a célközönségnek ez is bejön.

BigZsolt

„Software is like sex...”

A világban egyre többen veszik észre, tapasztalják meg a szabad szoftverekben rejlő képességeket, az általuk elérhető előnyöket, a használatuk során érezhető örömöt, lelkesedést. Ez a tábor Magyarországon is évről évre bővül, őket és a lelkes érdeklődőket fogadták szeretettel az FSF.hu Alapítvány által szervezett Szabad Szoftver Konferencián október 31-én.

Szombaton az I épületbe belépni, ott szakmai dolgokról hallani, és mindezt élvezni fura dolog. Az idegen emberekhez képest szinte otthonosan mozogtam többedmagammal, hiszen pár VIK-es srác azért ellátogatott, hogy megnézze, milyen újdonságokkal, milyen jövővel kecsegtet a szabad szoftverek világa. Mindenki kedvenc épülete erre az alkalomra nem volt teljesen ideális, hiszen a nagyelőadók közül csak az egyikre volt szükség, a kisebbek meg mind a második emeleten voltak. Kis fejetlenség így kialakult a kezdő percekben, hogy „akkor most merre kéne menni”, de aztán (többek között az én segítségemmel is) mindenki megtalálta a helyét. A 025-ben a populárisabb témák, a közérthetőbb területek kerültek terítékre, az E220-ban inkább a hardcore dolgokat, a rendszeradminisztrációs, kódolós előadásokat tekinthettük meg, míg a 215-ben főként az újdonságok, a speciálisabb, komplexebb szakágak jutottak szerephez. Mindezeken kívül egy kisebb workshop room-ot is kialakítottak, a nap folyamán elhangzott témák bővebb, kötetlenebb megbeszélését lehetővé téve.

Az aulában szabad szoftverrel foglalkozó cégek (Andrews IT, Balabit), valamint

20

a meghatározóbb magyar közösségek (Ubuntu, Fedora, OpenOffice.org, Firefox) kiállításait tekinthettük meg, beszélgethettünk a képviselőkkel, aktivistákkal, kellemes gadget-eket vihettünk haza (Thunderbird kitűző, Ubuntu matrica), valamint elfogyaszthattunk egy pohár bort a Linux Akadémia tagjaival. Az ő tevékenységük egyébként teljesen úttörő, non-profit cégként komoly Linuxos szakemberek, rendszergazdák képzését tűzték ki célul, mindezt rengeteg magyar nyelvű dokumentációval, oktatóvideókkal megtámogatva. Ha ez nem lenne elég, még egy közel hetes konferenciával egybekötött tábort is szerveznek, amely 2010 nyarán már a tízes sorszámot viseli. Bővebb információval honlapjuk, a linuxakademia.hu szolgálhat az érdeklődőknek.

Az előadások színvonalasak voltak, az előadók, mivel a téma nagymesterei, bizonyos dolgokról napokig tudtak volna mesélni, a kérdésekre, felvetésekre szívesen válaszoltak. A mi szakmánkban természetes, ha egy rendezvényen valamivel gond van, az mindig a technika. Itt is voltak meglepő, nem várt, de legtöbbször gyorsan megoldódó és mindeközben mulatságos hibák, amik inkább színesítették, nem pedig

elrontották az élményt. Visszatérő probléma épületünkben a hihetetlenül gyors, de korlátozott hozzáférésű internet kapcsolat megosztása. A néhány évvel korábban tartott Ubuntu Konferencián is okozott fejtörést, hogy nem érhető el a hálózat. Ennek a teljes hátterét nem ismerem, de valamilyen egyetemi policy-ra tippelnék, amely nem teszi lehetővé, még ha időkorlátosan is a Wi-Fi megnyitását.

A szabad szoftverek igénylik a közösségi zsongást, az ehhez hasonló szervezéseket, amikor a laikusabb, kezdőbb felhasználók is betekinthetnek ebbe a furcsa, de csodálatos világba. Ezen a konferencián is sok olyan témáról kaptunk egy zanzásított képet, ami később majd jól jöhet, esetleg fejlesztőként már tudjuk, mihez is kéne kezdenünk, minek van igazán „nagy bumm” szaga, miből profitálhatnak a legtöbben. Aki az eseményről lemaradt, az a konf.fsf.hu oldalon hamarosan elérhető előadásanyagokból, vagy az IT Café által a nagyteremben rögzített videókból csemegézhet. A következő konferenciára meg gyertek el minél többen, addig is használjatok szabad szoftvert.

Byron

Kütyük és játékszerek

Nagyfelbontást mi n denki n ek x264, a szegény ember HD-je

XXXVII./4.

Beköszöntött a HD videó korszaka. Ezt a csodát egyre többen szeretnék megtapasztalni, ami persze ügyeskedést és egyéb, a kiadók részéről nem kívánt elemet is hozzátesz a mindennapokhoz. Az x264 terjed, de valójában az emberek többsége nem is tudja, hogy pontosan mi is ez. Erre keressük a választ.

Bevezető A mozgókép iránti igényünk már nagyon régen megjelent, először a mozi, majd a televízió elégítette ki vágyainkat. Az emberek mindig is csodálattal tekintették ezeket a megoldásokat (manapság persze már senki nem csodálkozik rá semmire, de ezen ne is csodálkozzunk), aki egy kicsit elmélyül a témában, mérnöki szemmel is ilyen csodák sorát tapasztalhatja meg. Ügyes, fondorlatos és a technika határait feszegető mindaz az apparátus, amivel a mozgókép eljut otthonunkba, a PC-nk kijelzőjére, vagy akár a mobiltelefonunkra. A filmek megtekintésének még mindig elsődleges eszköze a televízió, de szépen lassan számolni kell a PC-vel is, hiszen többségünk már legtöbbször ilyen módon jut film- vagy sorozatadagjához. De hogyan is lehet ilyen hatékonyan kódolni, tárolni, lejátszani?

Röviden a videokódolásról A tömörítetlen, normál felbontású (SD) videó digitalizálva kb.

270 Mbit/s adatsebességű, ez szörnyű nagy sávszélesség, a bitsebességet csökkentenünk kell. Ha laikusként elgondolkodunk, hogy miként is lehetne mozgóképet kódolni, bizonyos gondolkodási idő után mindenki rájöhetne, hogy a film állóképek sorozata, állóképkódolás pedig létezik, kezdjük így. Nem rossz ötlet, van is ilyen kódolás, DV a neve és főként kamerák alkalmazzák. Az előnye a hátránya is egyben, nagy az adatsebesség, viszont minden kép (frame) rendelkezésre áll, jól szerkeszthető, vágható. A nyers videó kimeneti sebessége ~25 Mbit/s (hozzájön még 2Mbit/s audió és kb. 8 Mbit/sec hibajavítás és egyéb információ), ami gyors fejszámolást követően kiad egy durva, 15 GB/óra értéket. Ez természetesen SD, azaz normál felbontás, 720×576. A kódolás egyébként a JPEG-hez hasonló, képenként diszkrét koszinusz transzformálunk, majd a felesleges elemeket elhagyjuk (innen származik a veszteségesség). A transzformáció blokkokon történik, egy blokk pedig pixelek összefogásából adódik (pl. 8×8, 16×16).

Ez a transzformáció lényegében csomósítja, polarizálja egy blokk információtartalmát, például egy 8×8-as blokk alapesetben egy azonos méretű mátrixszal írható le, ami a transzformáció (és a látórendszerünkhöz idomítás miatti újrakvantálás) után már csak 4-5 lényeges elemet tartalmaz 64 helyett. Amint az látszik, ez még korántsem hatékony tömörítés, egy DVD-re sem lehet túl sok adatot rögzíteni. A bitsebesség-csökkentés terén tovább kell lépni.

MPEG Kicsit sok a zavar a fejekben a Motion Picture Experts Group szabványait illetően, ezért először ezeket tisztázzuk. Az mp3 eredeti neve MPEG–1 Layer3, semmi köze az MPEG–3-hoz. A

DivX és Xvid az MPEG–4-es családba tartozik, akárcsak a cikkünk tárgyát képző x264 hivatalos szabványa, a H.264. Az MPEG–2 eredetileg a műsorszórást, valamint a DVD-re történő rögzítést célozta meg, a mai lemezeken is ilyen kódolással találhatóak a filmek. Az MPEG alkotott új elveket, amelyek a bitsebességet még hatékonyabban tudták csökkenteni, észlelhető minőségromlás nélkül. Egy tipikus megoldás a makroblokk alapú mozgásbecslés. Egyszerűen szólva annyit teszünk, hogy lejegyezzük, ha egy makroblokk (több összefogott blokk) elmozdult, és azt is, hogy merre. Így csak az elmozdulás vektorát kell kódolnunk, valamint az elmozdulás okozta különbséget (hozzátesszük, hogy a kódoló objektumokat természetesen nem ismer fel, csak a blokkokat keresi meg, ami egy 720×576-os videón 1/25 másodperc alatt azért nem kis jelfeldolgozási feladat). Ez már hatalmas adatsebesség-csökkenés, főleg, ha egy olyan jelenetet kódolunk, ahol a háttér viszonylag kevéssé változik meg képről képre (viszont ha ezeket észrevesszük, az már nem jó). Ahol a képek önmagukban kódoltak, intraframe kódolásnak nevezzük (ilyen a DV is). A csupa I képek sorozatán viszont változtatunk, P (prediktív kódolású) képeket is alkalmazunk. Ezek prediktíven meghatározottak, tehát egy azt megelőző képből állíthatók helyre (például egy ember lép egyet, ez 1/25 másodperc alatt nem hoz túl sok képtartalom-változást, elég csak a láb elmozdulását rögzíteni, lehetőleg mozgásbecsléssel, és így csak a hivatkozott I képhez képesti különbség továbbítandó, tárolandó).

A magasabb szintek támogatnak B képeket is, amik a bidirectional szóból erednek, vagyis egy azt megelőző és azt követő képből állíthatók helyre (nem sérül a kauzalitás, hiszen ez cache alkalmazásával megoldható, csak arra kell ügyelni, hogy a képek átviteli sorrendje nem a kijelzési, hanem a helyreállíthatósági sorrendet vegye figyelembe). A mintavételezési struktúra is fontos elem, olyan számokkal lehet találkozni, mint 4:2:2, 4:2:0. Ez azt jelenti, hogy egy 2×2 pixelnyi területen 4 érték hordoz világosságot (fekete-fehér információ), de hozzájuk csak 2 színes pixel tartozik, és ezt soronként vagy két soronként ismételjük (ha 0 a vége, akkor csak minden második sorban van szín). Már ez önmagában képes az információmennyiséget 4:4:4-hez (a teljes kép) képest a harmadára csökkenteni 4:2:0 esetén (ez egyébként tipikus Európában). Elsőre talán soknak tűnik ez az információvesztés, de a szemünk a világosságinformációra jóval érzékenyebb, mint a színre, különösen, ha mozgóképről beszélünk, az agyunk nem képes detektálni a hiányt. Persze ezt így kijelezni nem lehet, vis�sza kell állítani mind a nyolc színes pixelt (4 vörös és 4 kék) valamilyen interpoláció alkalmazásával.

Az MPEG–2 a 30 Mbit/s körüli DV sebességet így leszorítja 4-5 Mbit-re. Ez már lehetővé teszi, hogy digitálisan tévézzünk egy multiplexben (egy régi csatornányi sávszélességen, ~6 MHz) több adót egyszerre fogva, vagy hogy egy 4,7 GB-os lemezen két órányi filmet eltároljunk.

MPEG–4 AVC A negyedik szabvány eredetileg teljesen más utat követett volna a videotárolásban, mint ami végül ismertté vált belőle. Az objektumorientált leképzés volt a cél, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egészet valahogy úgy kell elképzelni, mint

21

Kütyük és játékszerek egy számítógépes játékot. Adottak bizonyos struktúrák, azokat áll, időkorlát pedig nincs, szóval a lehető legjobb minőség a egyszer elküldjük, majd a nézőpont és a zoom függvényében cél. Ilyenkor paraméterként megadhatjuk a kódolónak a végső mindig újraszámoljuk. Ez a kezdeti adatsebességet megnöveli fájlméretet, vagy a maximális pillanatnyi adatsebességet. Ez azt ugyan, de utána már csak vektorok és egyéb paraméterek van- eredményezi, hogy a szoftvernek van ideje minden snittre, minnak, amikből a vevőoldalon minden den képre kiválasztani a tökéletes számítható, az átvitt adatmennyiség eljárást, tehát a végső minőség a leekkor már minimális. Még csak belehető legjobb lesz. Ennek viszont ára gondolva is elég idegen a dolog, épvan, a pillanatnyi adatsebesség nem pen ezért sehol nem alkalmazták. Az lesz állandó (ezt jól megfigyelhetjük igazán nagy durranás az Advanced PC-n is, ha DVD-t nézünk, néha alig Video Coding volt, amely csak egy kiolvas, néha meg nagyon), függni fog egészítésként (MPEG–4 part 10) kea képtartalomtól. Általában egyébrült bele a szabványba. Tulajdonképként a gyors mozgások és a kifejepen egy technológiai upgrade volt az zetten részletgazdag jelenetek dekóMPEG–2-höz képest. Számos extra dolásakor ugrik meg. A teljes átlagos kódolási készletet biztosít, a becslés bitsebesség jól meghatározott, köpéldául már képen belül is történhet, vetkezik a végső kimeneti fájlméretaz I képek mennyisége is csökkentplafonból, de ettől lényegesen el lehető, mivel a P és B képek nagyon het térni rövid időre. sok referenciaképet használhatnak, Online módon tipikusan élő téezáltal egy viszonylag magas korrelávéműsorokat kell kódolni. A végső cióval rendelkező jelenet már nagyon méret már nem korlát, hiszen ilyenről kis adatsebességgel leírható. Az aknem is beszélhetünk, egy PS-t (Progtuálisan használt makroblokkméret is ram Stream) nézünk, és amint toA DCT bázisfüggvényei egy 8x8-as blokkon változtatható a képtartalom függvényévábbhaladt, nem tekerjük vissza. Ehhez ben (ezért lehet sokkal kevesebb blokkosodást látni AVC videó- viszont más megszorítások tartoznak, a dekóder általában nem kon, amit még egy szűréssel tovább lehet csökkenteni).

PC, hanem egy STB (Set-Top-Box), aminek hardveres korlátai Az AVC a 2003-as bevezetésekor még nem tartalmazta azokat vannak. Éppen ezért a pillanatnyi kimeneti adatsebességnek sem a profilokat, amik egy nagy felbontású videó hatékony tömöríté- szabad túlságosan elszaladnia, hiszen akkor betelik a puffer, a sét lehetővé tették volna. Ezt csak később vették bele, így meg- vétel összeomlik (még ha csak kis időre is). Az előírt maximumot nyílt az út az új típusú látvány elterjedése előtt. A szabvány neve a platformra szerződés esetén határozzák meg a szolgáltatók, az ISO/IEC szerint MPEG–4 AVC, egy másik szervezet, az ITU-T például egy műholdas multiplexben szereplő beszélgetős csator(International Telecommunication Union – Telecommunication na 2-3 Mbit/sec környékén már tökéletes minőséget jelent, de Standardization Sector) szerint kapta a H.264 nevet. A megva- értelemszerűen egy mozi-, vagy sportcsatorna a gyors mozgálósult H.264 kódoló jogdíj-köteles, az Apple például integrálta sok és a részletes képek miatt nem éri be ennyivel, nekik többet operációs rendszereibe, a hivatalos oldalukon elérhető filmbe- kell fizetni a transzponder-használatért, ha minőségi sugárzást mutatók, trailerek is ezzel vannak tömörítve. szeretnének, hiszen nagyobb az adatsebesség-igény.

Mostanában az SP-k (Service Provider-ek) őrülten reklámozx264 zák a digitális megoldásaikat, legyen az kábel vagy műhold.

Természetesen az informatikában senki nem szeret fizetni Nekik értelemszerűen megérné, ha mindenki átállna, hiszen egy olyan dologért, amit némi tehetséggel meg lehet valósíta- rengeteg eladható csatorna szabadulna fel esetleg más típusú ni, ezen elv miatt született meg a nyílt forrású, GNU GPL alatt szolgáltatások számára, vagy egyszerűen csak kevesebbe kerülkiadott x264 is. Az eredeti szabvány realizációjával egyébként ne a sugárzás. A reklámokban hallhatunk olyat, hogy digitális sokan próbálkoztak, ma is van több ilyen kodek (a Nero is ren- minőség. Ennek persze a mérnökfület be kell triggerelnie, hogy delkezik egy ilyennel). Független (vagy nem mindig teljesen itt valami nincs rendben, de lényegében marketinges szempontfüggetlen) nemzetközi szakértők minden évben megvizsgálják ból is el van hallgatva, hogy a digitális az vagy jó, vagy rossz. Ha a piaci implementációkat hatékonyság, gyorsaság, minőség és az imént taglaltakat figyelembe vesszük, megállapítható, hogy a még ezernyi más dolog szempontjából. Ezeken a teszteken az digitális TV képminőségben sokkal rosszabb is lehet az analógx264 rendre jól szerepel, és az elterjedtsége is bizonyítja hasz- nál. Ennek legfőbb okai a szolgáltatók, a túlzott adatsebességnálhatóságát. Mivel ez egy szoftver codec (coder és decoder), limitből következően az MPEG–2-nek már vannak korlátai. Ha az eredeti, H.264 szabványból nem szükséges minden szintet például egy focimeccset nézünk, ahol totálban mutatják a páés profilt megvalósítania. Az így kódolt filmek 8 bitesek (példá- lyát, észrevehető, hogy a fű finom struktúrájával már meggyűlik ul egy világosságinformáció 8 bitre kvantált), 4:2:0 mintavéte- a baja a kódolónak, hibázik, beblokkosodik, elkenődik. Ha még li struktúrát alkalmaznak és progresszívak (a coder eredetileg olyat is tapasztalunk, hogy a távoli játékost vagy a gyorsan mozlehetővé teszi a váltott-soros videót is, de mivel a PC kijelzők gó labdát megeszi a DCT, hol eltűnik, hol látható (hiszen kellőprogresszívak, videó is az). A stúdiótechnikában megkövetelt en kicsiny, hogy ne legyen lényeges része az adott blokknak), paraméterek (legalább 4:2:2, de inkább 4:4:4, 10 bit) nem akkor a válasz egyértelmű, a digitális korlátozott képességű. támogatottak. A projekt mögött egyébként a Videolan csapat Ezeket a hibákat sokszor lehet látni. Persze extra szolgáltatásokáll, az ő termékük sokunk kedvenc lejátszója, a VLC Media kal és egy gyengébb szemmel még lehet jó választás. A jövő Player is. Olyan nagy nevek is ezt használják, mint például a természetesen itt is az AVC-é, Magyarországon a földfelszíni Google Video, szóval lassan már mindenhol ott van. platformon már most is ezt alkalmazzák, a kódolási betegségek egy része már nem tapasztalható.

Offline és Online kódolás Ezt a két megközelítést mindenképpen meg kell különbözByron tetnünk, hiszen a végeredmény minőségében is döntő szerepet A segítségért köszönet játszik. Amikor offline kódolunk, a nyersanyag rendelkezésre Dr. Kovács Imrének.

22

Energi a takarékos hálózatok HTE Távközlési Klub

XXXVII./4.

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Távközlési Szakosztálya által havi rendszerességgel megrendezett Távközlési Klub októberi alkalmán egy igen aktuális témával foglalkozott. Egyre több helyen hallani „zöld” hálózatokról és informatikai eszközökről, ennek kapcsán joggal merülhet fel a kérdés, milyen módon és mennyire lehetséges környezettudatosságra, energiatakarékosságra törekedni ezen a területen.

Elsőként a Microsoft Magyarország képviseletében Lepenye Tamás előadását hallgathattuk meg, melyben fény derült arra, hogy egy világméretű nagyvállalat működése közvetlen és közvetett hatást is gyakorolhat környezetünkre. Utóbbira példaként megtudhattuk, hogy a hűvösebb éghajlatú területekre telepített adatközpontok esetében a környezet levegőjét is lehet a gépek hűtésére hasznosítani. Emellett környezettudatos lépésnek mondható az is, ha a cég alkalmazottai nem személyesen, hanem elektronikusan vesznek részt a különféle továbbképzéseken. A közvetett hatásgyakorlás mögött húzódó felelősség pedig jól kiviláglik abba belegondolva, hogy néhány százalékos hatékonyságnövelés az operációs rendszer működésében mekkora megtakarítást eredményezhet a világszerte mintegy egymilliárd PC-ből és 8 millió szerverből álló, Microsoft operációs rendszert futtató számítógépparkra nézve.

A folytatásban a Sun Magyarországtól érkező Fischer Erik ös�szefoglalóját hallgathattuk meg, aki elsősorban a szerverek és egyéb munkaállomások energiahatékonyságát vette górcső alá. A tapasztalatok alapján a leginkább problémás területeknek a tápvonalak, a tápegységek, a CPU disszipációja és a központokat hűtő klímák hatékonysága mondható, ezek együttesen akár 30-40%-os veszteséget is jelenthetnek. Fontos kulcskérdés még, hogy a tápegységek hatékonysága a rendszer 60-80%-os kihasználtsága mellett közelítene az ideálishoz, ekkora terhelést azonban a legtöbb

esetben meggátol a kapacitásbővítés. A processzorok hatékonyságára nézve megoldást jelenthet a kisebb terheltségű időszakokban történő lekapcsolás, azonban ezt a legtöbb esetben kétélű fegyverként kell kezelni, hiszen a munka hatékonyságának rovására is mehet. További érdekes kérdés lehet, hogy a gyártók 18 fok helyett miért nem 30 fokos környezetre méretezik az eszközöket.

Az előadásokat követő vitaest során további érdekes témákat érintettünk. Zárásképp fény derült arra is, hogy számos esetben növelheti az energiahatékonyságot az, ha inkább nagyobb sávszélességet használunk fel egy távoli adatközponttal történő kommunikációhoz, annak fenntartóira bízva a gazdaságos működtetést.

Csatári Bálint A Távközlési Klub következő alkalma november 26-án, csütörtökön 18 és 20 óra között az IB017-ben kerül megrendezésre, ennek témája az lesz, milyen az interaktív média hatása az emberek elektronikus időtöltési szokásaira. A klubnap címe: „Virtuális időm(u)(ú)latás tegnap, ma és holnap”. A tervezett házigazda Dr. Pintér Róbert (Szonda Ipsos) lesz, a tervezett vitaindító előadók pedig Új Péter (Index.hu), valamint Siklósi András (Magyar Televízió).

Ami késik... csúszik Múlt héten úgy tűnt, beköszöntött a tél, és mindenki igyekezett előkeresni a szekrények mélyéről télikabátját – a hideg azonban visszavonulót fújt... Csüggedni azonban nincs okunk, hisz országunk téli síparadicsomai felkészülten várják a zord idők beálltát, és biztos vagyok benne, hogy tartogatnak meglepetéseket mindenki számára. Addig nézzük, mit rejt a nyári kincsesláda...

Mosolyogva szemezgettünk a nyár pillanataiból, köztük a Balaton Bike Fest és a Creek Surfing debütálásából, hisz sokan még nyáron sem hajlandóak engedni szenvedélyeikből. Harminc fok árnyékban, hideg sör a kézben, tópart és szokványos Balatonfüredi délután. Vagy mégsem?! 15 méter magas rámpa, 7 ország, 60 versenyző – ez a Fundango Water Jump 2009 válasza a kérdésre, ugyanis június utolsó hétvégéjén a magyar tenger partján dobbant meg minden rider szíve. Bikiniben és úszóshortban indultak neki a szédítő magasságból, hogy minél több látványelemmel gazdagíthassák ugrásukat vagy szimplán csak hatalmasat csobbanjanak a Balatonba, több ezer érdeklődő szeme láttára. Okkal vetődik fel a kérdés, tulajdonképpen mi is a Balaton Bike Fest, és hogy kerülnek végül a bringák is víz alá?

Régi elképzelésem volt, hogy csinálunk egy ilyen kerékpáros fesztivált – kezdte az ötletgazda Orczy Gergő és Szalay Balázs. – Korábban már szerveztem rendezvényt bringásoknak, mint a két Mammut közötti dirt jump, illetve a Deák téri metro ride. Ráadásul

ott voltam Magyarország első mountain bike, közelebbről downhill versenyén is. Idén pedig az olaszországi Garda Bike Fest mintájára egy többnapos kerékpáros fesztivál megvalósításán dolgozunk. A rendezvény sportértékén túl Magyarország egyik legszebb természeti kincsére, az Európa-szerte egyik leglátogatottabb turistaközpontra szeretnénk felhívni a figyelmet.

Kiemelt rendezvényként került be a programba ez a 15 méter magas, több mint 30 méter hosszú sánc is, mely a rendezők tervei szerint sok éven keresztül így marad. Szerencsére nyárig még bőven van időnk gyakorolni a lesiklást az Audmax lépcsőin J Másik figyelemre méltó hír az extrémsportok szerelmesei közt egy magyar találmány.

Neve: Creek Surfing! Szentendrére kalauzolunk el titeket egy elhagyatott katonai laktanyára, ahol először került bemutatásra a napsütéses-fürdőruhás síelés, melyet hivatalosan micro-teraszos rendszernek hívnak. A lejtőn ugyanis keskeny teraszokat alakítottak ki, majd ezeken keresztül folyatják le a vizet. Ez a felület biztosítja, hogy síelni, snowboardozni

lehessen rajta. Akik próbálták azt mondják, különleges élmény. „Hamarosan a boltokban”, de ha ott nem is, vízi vidámparkokban és a strandokon mindenképp felüti a fejét ez az új nyári őrület.

Fáj a szívem feledni a nyár momentumait, de éljünk a mának is, hisz a hegyeink sem tétlenkedtek és rövidesen számos lejtőn megindul a téli szezon. Annak ellenére, hogy alacsony fekvésű ország vagyunk, ehhez mért hegyekkel, nincs okunk a panaszra.

Eplényben például, most debütál az ország első négyüléses sífelvonója. Már betonozzák a gépházat, ássák a gödröket, ahová a tizenegy tartóoszlop kerül majd, csökkentve a téli időszakban a zsúfoltságot. Az osztrák gépezet a korábbi 3B pálya helyén éled újjá, felérve a síterep legfelső részére és tervek szerint decemberre már birtokba is vehetik az idelátogatók. Reméljük, sok-sok örömet okoz majd kezdőknek, profiknak és a hazai pálya kedvelőinek egyaránt.

Szaradics Balázs

23

AFI – Crash Love AFI-éknál minden új lemez csodaszámba megy.

Hogy miért? Mert azon kevés zenekarok közé tartoznak, akik képesek időről időre új ruhába bújni, megfiatalodni, zeneileg átalakulni. A srácok hosszú utat jártak be a punk-rock műfajától. A korai harcdorepunk után rengeteg mindent kipróbáltak, nemrég már wave-es hullámokon utaztak, és ma a Crash Love az új megálló.

A friss anyag kontrasztban áll az előzővel.

Davey Havok énekes és Jade Puget gitáros kiélték minden szintifétisüket a Blaqk Audio mellékprojekttel, így az új AFI-lemez szinte színtiszta gitárzene. Jade remekbe szabott tehetsége már a nyitány (Torch Song) elején a képünkbe mászik – az erőteljes

nyitóriff pedig akkorát rúg a negyvenhárom perces anyagba, hogy a felszabadult energiát az utolsó akkordokig érezzük.

A srácoknak szinte mindig sikerül a trendek közelében tanyázni, de míg a Sing the Sorrow-ig ők diktáltak, addig az utolsó két lemeznél inkább idomultak a sodráshoz.

A Crash Love ennek megfelelően nagyon picit (huh, de fura kimondani) belesimul a mai altrock mainstream világába. Ez részben a producereknek köszönhető (Joe McGrath, Jacknife Lee), részben pedig annak, hogy a kurrens gitárpop előszeretettel nyúl vissza a Cure-Smiths-Morissey vonulathoz. Davey pedig remekül érzi magát a megújult szerepben, énekhangja sohasem volt ennyire változatos, bár ha elhagyná a hisztis hangeffektjeit (AAOOOHH!), egy fokkal még komolyabb lenne az összkép. A fentebb említett hatások mellett még rengeteg más befolyás is érvényesül, szinte végig

Musicmania

lehet zongorázni a fiúk példaképeinek lemezei közt, ahogy a számokat hallgatjuk.

Az egészben az a szép, hogy minden újítás ellenére a Crash Love igazi AFI-anyag marad, jellegzetes megoldásokkal, leállásokkal, punkos, felejthetetlen refrénekkel, izgalmas versszakokkal és bődületesen jól összerakott hangképpel. Ütős és jól kitalált lemez a Crash Love.

Kétségtelenül az idei év egyik legfontosabb anyaga. Talán nem lesz már soha olyan feszes az AFI, mint anno az Art of Drowning idején, soha olyan sötét, mint a Sorrow megjelenésekor, de a kor változik, és ők még mindig tudják, hogy hogyan kell új maskarába bújni. Nem mellesleg a zenészi kvalitásaik is megkérdőjelezhetetlenek. Ha megveszed, akkor a kétlemezes, vastagon bónuszolt változatra vetődj!

mcmacko

Megadeth – Endgame Mustaine apó Metallicáék árnyékában sohasem tudott igazán nagyot robbantani.

A kereskedelmi megasiker valahogy mindig elmaradt, de a mainstream nyomásától mentesülve a Megadeth megmaradt igazi keményvonalas, tradicionális metálbandának. Rajongói bázisuk stabil, van saját mascotjuk (Vic), és a kritikusok is elismerik a munkásságukat.

A Dave Mustaine körüli tagcseréket nem szeretném részletezni, elég annyi, hogy a 2004-es újjáalakulás óta a lendület ott

24

figyel a kaliforniai gitárzseni csuklójában, és ez a lendület viszi előre a gépezetet, mint egy megvadult gőzgép. Az Endgame album is ennek a tempónak a légáramában született. A lemez valami rettentő energiával robog végig az emberen. A kerek negyvenöt perces hossz olyan tömörséget, kompaktságot kölcsönöz az új anyagnak, hogy a fejünket a padlón fogjuk keresni az első hallgatás után. Mustaine és Chris Broderick valami félelmetes munkát fektetett a gitárszólamok kidolgozásába, az egész albumot kettejük játéka dominálja. A feeling a régi, a témák pedig igazán frissítően hatnak a mai elfajzott gitárzenék között. A szövegen és az énekdallamokon nem lepődünk meg – a szokásos Mustaine-világba merülhetünk

le, ha a szövegkönyvet is végigböngésszük.

Háború, politika, Gyűrűk Ura, versenyek és a belső démonok – vidámságot úgysem metál lemezen szoktunk keresni. Ennek megfelelően kezeljük tehát az Endgameet, amely az őszi morcos estéken remek feszültséglevezető szerepet ölthet magára.

A tizenkettedik egészestés Megadethalbum tehát kifejezetten jól teljesít. Igazi metál esszencia, akkordmenetek vadul burjánzó, tövises arborétuma. Igényes, rétegesen kidolgozott muzsika, ami a keményebb zene kedvelőinek egy valódi csemege az év második felében.

mcmacko

Musicmania

XXXVII./4.

Ami a szemnek láthatatlan – titkaink képeslapokon

Reggelente a metró aluljáróban kezembe nyomnak egy újságot, ami hát valljuk be, nem mindig a legegyenletesebb színvonalú. Egyik nap az érdekességek rovatban számomra újdonságra bukkanok. Ahogyan hazaérek, fogom magam és saját szemmel győződöm meg a dolog létezéséről, mert hát olyan valószínűtlennek tűnik az egész. Akkor nézzük csak, mi is az a „post secret community” – meg úgy egyáltalán honnan ered a blog maga.

Annyit hallani mostanában mindenféle internetes naplókról, egy csomó ember „blogol” – ki divatból, ki kíváncsiságból, ki azért, mert tényleg van érzéke az íráshoz. És ott egy csoport (talán metszete az előbb említetteknek), aki azért ír, hogy kiadja magából a felgyülemlett dolgokat, mondhatni terápiaként alkalmazza. Nos, nem tudom igazán megítélni, hogy mennyire célravezető ez a „nem mondhatom el senkinek,

elmondom hát mindenkinek” elv alkalmazása. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy sokunknál nagyon is beválik – tinédzserek, anyukák, apukák, nagyszülők, hírességek...

Napi gondok, napi hírek...

Sok ember nem is tudja, hogy a blog – bár a szó első hallatán ez a leggyakoribb, ami eszünkbe jut – nem csupán a köznapi ember nyavalygása arról, hogy miért éppen a munkatársának jut a jobb fizetés, vagy értekezés arról, milyen jól sikerült a nagyi sütije. Számos újságíró, ismert személyiség, szervezet rendelkezik egy-egy bloggal, ahol közérdekű témák kapcsán osztják meg véleményüket, javaslatukat az olvasókkal. Na, de honnan is indult az egész?

Magát a kifejezést – weblog – egy bizonyos Jorn Barger használta 1997-ben, az elnevezés rövidebb verziója pedig 1999-ban született meg a weblog „we blog” alakra bontásával. Az internetes naplózás igazán a 2001-es szeptemberi terrortámadás után nyert teret – civil tudósítók hada, a terrorizmus elleni háborúról szóló webnaplók és a veszteségeket feldolgozni segítő közösségi oldalalak komoly figyelmet kaptak.

Azóta pedig nincs megállás, számolatlan témában, formában és helyen tudjuk személyes webes naplónkat létrehozni – akár PHP, Perl, ASP.NET vagy egyéb szerveroldali programozási nyelv segítségével, ahol már csak fantáziánk (és programozási tudásunk) szabhat határokat.

A webes napló egy igen sajátos formája, amit a www.postsecretcommunity.com oldal képvisel. Az egész lényege az, hogy bárki elküldhet egy postai címre egy saját készítésű képeslapot, melyen a titka áll – a lényeg csak az, hogy a tény legyen igaz, ám még elmondatlan.

Az ötlet Frank Warrentől származik, de – ha hihetünk a honlapnak – az isteni szikra létrejötte sem mindennapi.

A fickó első párizsi útján vett három darab képeslapot, melyen Saint-Exupéry regényének, A kis hercegnek illusztrációi voltak. Ezeket letette az éjjeliszekrényére, majd elaludt. Furcsa álma volt, melyben maga is tisztában volt azzal, hogy éppen álmodik. A hotelszobájában találta magát, kinyitotta az éjjeliszekrényét, majd elkezdte vizsgálgatni a képeslapokat – arra lett figyelmes, hogy mindegyik hátulján írás van. Mikor felébredt, megpróbálta vis�szaidézni, hogy mik is szerepeltek pontosan a lapokon. Akkor még nem tudhatta, hogy ezek lesznek az első darabjai a ma már több százezer darabból álló képeslap-titkoknak.

2004 januárjában kezdte a „reluctant oracle” küldetését – ez állt ugyanis álmában az egyik képeslap hátulján. Valami olyasfélét jelent, hogy kelletlen bölcsesség... Nos, tény, hogy Warren azóta egyetemeket járva beszél társadalmunk különféle titkairól.

Kérdés, hogy ez kit érdekel, és milyen – valóban hasznos – következtetéseket tud ezekből levonni?

Számomra legérdekesebb kérdés, hogy mi számít csak titoknak, és mikor jutunk el oda, ami a titkolás olyan „szintje” már, hogy hazugsággá

válik? Miért vannak mindenkinek titkai? Titok-e az, amit már több ezer ember tud – így egyáltalán behatárolható-e, hogy mi a titok „fogalma”? Vagy ez is egy relatív dolog, mint oly sok más? Ezekre nehéz válaszolni, hisz mindenkinek megvannak a maga nézetei.

Annyi viszont biztos, hogyha egyszer – még ilyen személytelen módon is – meg lehet osztani valakivel, kevéssé nyomja a lelkünket. Más kérdés, hogy gyakorlatilag a titok attól ugyanúgy titkolnivaló <titok> marad, tehát ez is csak az önhittség/hitegetés egy formája. És mi minden határozza meg azt a határt, amitől tovább már nem tarthatók a titkok? Szerintem egyébként egy titok „varázsa” abban áll, hogy senki sem ismeri őket egyetlen emberen kívül – ha kiadjuk őket, már kevésbé különlegesek. Nem hinném, hogy Warren előadásai ilyen kérdésekre választ tudnának adni, habár lehet, hogy nem is szükséges.

A blogon egyébként elképesztő képeslapokra – és rövidke történetekre – akadhatunk, nem is emelek ki közülük egyet sem.

Vannak viccesek, szomorúak, meghatóak, elgondolkodtatóak, megbotránkoztatóak, különlegesek, szokványosak, reményteljesek, szépek, álmodozóak... Ha nem is fogjuk hétről hétre nyomon követni az új titkokat, egyszer azért mindenképpen érdemes belenézni. Nem azért, hogy mások életében vájkáljunk – hanem hogy olykor megmosolyoghassunk dolgokat, itt-ott magunkra ismerjünk, tanuljunk valamit.

Vagy éppen hogy mélyen magunkba nézhessünk, és elgondolkodjunk – vajon milyenek a mi titkaink...?

Dóri

25

There are lots of secrets in District 9...

Az idei év egyik legnagyobb filmmeglepetéséről szeretnék néhány sorban elmélkedni, hiszen régen láttunk már olyan igazi, ízig-vérig sci-fit, mint amit Neill Blomkamp augusztusban lerakott az asztalra.

Már a kezdetekhez visszanyúlva is találunk említésre méltót, hiszen egy 2005-ben készült rövidfilmmel indult a közönség- és kritikai siker (az Alive in Joburg címre rákeresve a legtöbb videomegosztón egyébként mindenki rálelhet erre). A dokumentarista stílust kedvelő rendező saját gyermekkori élményei alapján a dél-afrikai etnikai problémákról, az apartheidről mintázta meg a cselekményt. Ilyen mértékű szegregáció természetesen rengeteg konfliktussal jár, különösen akkor, ha – mint ott is – a kisebbség kezében összpontosul a hatalom.

Ezeket a világ legtöbbször csak kívülről szemlélheti, ami problémát jelenthet, ha a visszaélésekkel és személyiségi jogok megsértésével élő hatalom a médiát is uralja, ellenőrzi. Ennek a feloldhatatlan problémának a megoldásaként született a film igazi üzenete is, de erről majd később.

A rövidfilm, mint ahogy a neve is mutatja, esszenciális, éppen csak megvillantja az alkotó gondolatainak magvait – szükséges egy hosszabb, részletesebb kifejtés is. A nagyjátékfilmhez szükséges pénzt és stúdiótámogatást a „gyűrűk ura”, Peter Jackson teremtette meg. Mint azt sok esetben már láthattuk, egy jól eltalált reklámkampány a siker egyik fontos alappillére is lehet, ebben is tudott újat mutatni a D9. A 2008as Comic Con rendezvényen ültették el a készítők az érdeklődés csíráit, amikor is a toalett ajtajaira egy „For humans only” feliratot ragasztottak. Ilyen táblákból egyre több jelent meg – buszmegállók, utcai táblák tiltották ki mindenhonnan az idegeneket, csakúgy, mint régen a feketéket. A vírusmarketing, amennyiben kellően figyelemfelkeltő és egyedi, tökéletesen működik akár kis büdzsé ráfordítása esetén is, elég csak visszaemlékeznünk a Cloverfield videóira. Amikor tavasszal az első mozgóképek megjelentek, már totális volt a várakozás.

A készítési fázisban is volt némi izgalom (aminek hallatán már sokan temetni kezdték a művet), mert a vizuális effektekért felelős cég (Weta Workshop) kénytelen volt az anyahajó befejezése után kiszállni, és figyelmét a másik nagy sci-fi megváltóként emlegetett projektre, az Avatarra összpontosítani. A rendező korábbi kapcsolatai révén új animátorcsapatot szerződtetett (The Embassy), akik viszont eddig soha nem

vettek részt ilyen volumenű munkában, bár sikeres és elismert reklámfilmekkel (mint például a robotos Citroën) már megmutatták, mit tudnak. Ez egyébként a filmen is érződik, a két cég produktuma más ízű, de egyik sem rosszabb, mindössze eltérő a megközelítés.

Mint minden sci-fi, ez is a jelen vagy a múlt problémáit boncolgatja. Erős, bár békés idegenek települnek Johannesburgba, ahol aztán húsz év alatt teljesen lezüllenek. Az alkotók nagyságát dicséri, hogy az igazán érdekes, bár a cselekmény szempontjából lényegtelen részleteket nem bontják ki, hagynak némi teret a szabad asszociációnak. A főszál egyébként egy kicsit buta, de törekvő hivatalnok életét mutatja be, eleinte dokumentumfilmes, majd később drámai stílusban. Amiről már szóltam, a probléma gyökerét, az igazságot kívülről szemlélve nem lehet feltárni, hiszen mindenki úgyszólván agymosott, előzetes érzésekkel megtöltött, így nem is tud azonosulni az idegenek helyzetével – egészen addig a pontig, amíg érdekeltté nem válik.

Bele kell másznod, át kell lépned a másik

oldalra, hogy annak igazi motivációit, helyes rajzát megalkothasd. Ezt itt biológiai átalakulás formájában ábrázolják, a főszereplő gyakorlatilag átkényszerül a másik oldalra, ahol már más szemszögből más képet alkot a valóságról. Itt érkezünk el a csúcspontra, ahonnan a többi már csak extra, hab a tortán.

Mielőtt összegeznénk, egy-két mozzanat mellett nem lehet elmenni. A film meglepően erőszakos. Szakadnak a végtagok, fröccsennek a fejek. Ehhez képest ez nem sokkoló, inkább olyan gyermekien megerősítő (mint amikor kicsiként örültünk a Robocop zúzásának, a moziban egyébként többen hangosan felkurjantottak egy-egy szétrobbanó ember láttán, ami szintén az én nézőpontomat erősíti), vagy ha úgy jobban tetszik, egyszerűen hangulati elem. Lehet rajta megbotránkozni, de ez is csak egy eszköz volt a rendező kezében, mint a például a megvilágítás, ami nem túl hangsúlyos. A másik problémás rész a rasszizmus megjelenése. Nem

beágyazottan, hanem inkább utólag tűnik fel, ugyanis az idegeneket kizsákmányoló, vad, babonás gengszterek egyértelműen nigériaiaknak vannak megjelölve (a bandavezér is egy nigériai államfő nevét viseli), holott sok helyen ágáltak már a környékbeli nyelveket ismerők, hogy a beszélt nyelvük még csak nem is hasonlít az eredetire. Az igazi indok eddig rejtve maradt, de az tény, hogy emiatt Nigériában a filmet betiltotta az állam. Szubjektíven, magyarként értékelve nekem ezzel semmi bajom, minden nép történelmében lehet olyan sötét pontra bökni, ami miatt szégyenkezni, esetleg felháborodni talán még jogos is. De nem mondhatjuk, hogy ezt ne vegyék figyelembe a velünk szemben ítélkezők, hiszen valóságos, megtörtént és hozzánk köthető, letagadhatatlan.

A film nagyságát sokféleképpen meg lehet fogni. Nekem személy szerint a rétegessége, a részletessége tetszik a legjobban. Az első katartikus sokk után érdemes még párszor megnézni, mert akkor válik igazán értékessé. Lehet a főszereplő jellemváltozásának elemeit szemlélni, de a nyomornegyed kidolgozottsága, az idegenek viselkedése a háttérben, a technológia megvalósítása, a rejtett háttér-információkra, az okokra figyelés is mind-mind megér egy alkalmat. Sok ilyen dolog utal arra, hogy a rendezőnek teljesen nyilvánvaló kép volt a fejében, biztos volt minden apró elemben, megtervezett minden mozzanatot. Sajnos egy ideje ezt már nem lehet látni a tömegtermékekben, minden úgy érződik, mintha egy jó nyitóképsor megléte már elegendő lenne a forgatáshoz, a többit meg majd belelapátolják menet közben. Ez mondjuk a ráfordított pénzösszegen is meglátszik, mivel ma már a speciális effektek megfizethető kategóriájúak, a színészek meg többnyire újoncok vagy epizodisták, viszonylag kis kassza elég volt, ami azért a filmet és sikereit látva nem kis teljesítmény.

Szeretnék még sok ilyen filmet látni, szerencsére a produkció közben elejtett konkrétumok és az elismerés arra enged következtetni, hogy három év múlva újra találkozunk.

Byron

Apartheid: A negyvenes évektől a kilencvenes évek közepéig a Dél-afrikai Köztársaságban alkalmazott államvezetési gyakorlat, mely hátrányosan megkülönböztette a többségi fekete lakosságot a kisebbségi, bevándorló, főként holland és angol gyökerű fehérekkel szemben az élet minden területén. Hivatalosan 1994-ben ért véget a legendás életű, több mint húsz évig bebörtönzött Nelson Mandela elnökké választásával.

26

Bemenjek, vagy letöltsem?

XXXVII./4.

Sokan vállalnak munkát az egyetem mellett, ez pedig általában az órarendből vesz el időt. És ha már mindenképpen választani kell jó eséllyel előadások mellőzése mellett döntünk, hiszen általában a gyakorlatiasabb témák alkotják a számonkérések anyagát, néha pedig még katalógus is van. Nagy segítség a jó előadásokat kényszerből kihagyóknak az idén ősszel tesztüzemben elindult video.bme.hu portál, ahonnan egyes előadásokról készült videofelvételek tölthetőek le, illetve streamelhetőek.

Az ötlet még a Massachusetts-i egyetemen fogant meg, nálunk pedig az EHK-ban jutott valakinek eszébe, hogy egy másolásra érdemes koncepció az internetre felrakni egyes előadásokról készült felvételeket. A stúdiók munkája tavasszal kezdődött, ekkor egy próbafelvétel fel is került Youtube-ra (azóta ez a lehetőség a tíz percnél hosszabb videók feltöltési tilalma miatt ellehetetlenült), a vágógép és a kamera a nyár végére érkezett meg, idén ősszel pedig elindult a saját oldal tesztüzeme, és október eleje óta frissülnek folyamatosan az előadások. Ennek ellenére félreértés ne essék, még mindig tesztüzemben működik, egyelőre a különböző gyermekbetegségek kiköhögése zajlik, és ahogy az lenni szokott folyamatosan javul.

Az oldal mögötti szerver a Diákközpont egyik gépe, ezért van az, hogy időnként piszok lassú-, vagy éppen elérhetetlen tud lenni, de a feltöltött előadások számának és az oldal látogatottságának növekedésével minden további nélkül kerülhet alá egy komolyabb masina. Ezen már a sokak által vágyott Youtube szerű kezelőfelület és egyszerű streamelhetőség is helyet kaphat, bár ez utóbbi most is megoldható egy kevés kreativitással. Elég a Media Playerben az „URL megnyitása” parancsra bejövő párbeszédablakba beírni a felvétel címét (ezt rutinosabbak másolás-beillesztéssel csinálják) és már indulhat is a lejátszás. Nyilván ez az előnyös tulajdonság is szerepet játszott a választásban, amikor a formátumokról döntöttek, de fő indok az volt, hogy kodekekkel senkinek ne kelljen szöszmötölnie és még a legrégebbi vágású embereknek se állítson akadályt az útjába. A mi karunkon hemzsegő temérdek Linuxos koponya, aki elvből gyűlöl mindent, aminek a Microsofthoz deltánál több köze van, nem kapott különösebb figyelmet a döntés során, ugyanakkor nekik (szerintem) becsületbeli ügy, hogy nyafognak-e egy ilyen probléma kapcsán. A méretre is van elég panasz, mivel sokaknak nincs affinitásuk cirka egy gigányit lecibálni egy előadás kedvéért; a megoldást – ha lesz – félév végén, vagy a jövő félév elején fogjuk észrevenni, egy másféle formátumként.

Itt már teljes a nyitottság, lehet szó Xvid és DivX kodekekről, de a drasztikus méretcsökkentő hatás miatt a H.264 is felmerült a PAL-ban felkerülő videók konzerválására.

Az eddigi visszajelzések egyértelműen pozitívak mind tanári, mind diák részről.

A diákok legnagyobb baja momentán az, hogy lassú és a streamelés nem magától értetődő, de erről már tudjuk, hogy csak

idő és lelkesedés kérdése. Van természetesen ellenvélemény is, például a legnagyobb félelem, hogy a diákok nem fognak bejárni a reguláris órákra. Egyrészt az előttünk ilyesmibe kezdő egyetemeken a statisztikák szerint nem csökkent az órák látogatottsága hasonló felvételek elérhetőségétől, reméljük nem lesz ez másképp nálunk sem – miért is lenne, hiszen csak extrém kockák hajlandóak a monitor előtt görnyedve előadást nézni, csak azért, mert lusták tíz perc sétára – persze ez némelyik közismereti tárgy esetén kérdéses. A másik fő kritika a legtöbbek által ismert vaskalapos oktatók vesszőparipája, akik még a prezentációjukat is anyatigris módjára védik mondván, hogy az ő szellemi terméküket ne tegye senki közszemlére. Ebben azért már lehet találni valamennyi igazságot. Persze nem sajnálom én senkitől, különösen, hogy ezen az egyetemen bárki bejárhat előadásra, de ha az itt felkerülő anyagot más egyetemeken elkezdik másolni, az valóban aggodalomra adhat okot. Később, amikor már valódi probléma lehet ebből, megoldásképp az oldal bal alsó sarkában látható apró „Regisztráció” gomb tűnik a legkézenfekvőbbnek. Ez a kütyü jelenleg még csak a fórumhoz enged hozzászólni, de később talán a megadandó adatok bővülésével ellenőrizhető lesz, hogy az adott hallgató valóban ide jár-e, és például csak akkor tölthet le felvételt, ha igen.

Persze mivel az oldalnak van egy propaganda-jellege is ennél árnyaltabb megoldás is elképzelhető, mondjuk korlátozott számú letöltés- vagy sebesség engedélyezése külsősöknek, de ez értelem szerűen a fenti visszaélésre ad lehetőséget. Ha már szóba került a fórum, meg kell említeni, hogy ebben a formában még alig több egy egyszerű ötlet-tölcsérnél, de a későbbiekben nagyon hasznos lehet. Bár nem volt cél az elkészítés során, de funkcionálhat tantárgyankénti levelezőlista helyett is, ehhez persze a fontosabb tárgyak tömeges jelenléte szükséges, valamint, hogy az oldalt használó hallgatók tetemes része felismerje ezt a lehetőséget. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy a levlistákon ZH időszakban menetrendszerű vitákat itt bonyolíthatnák le az érintett hallgatók, így az oktatók az OHV-nél valamivel árnyaltabb képet kaphatnának a saját tárgyukról alkotott vélemény megítélésében.

A készítő stáb egyelőre kimerül a Kármán Stúdió és a Vásárhelyi Video Stúdió dolgozóiban, de reménykednek az építészek videófelelőseiben is, a BSS pedig biztosan csatlakozni fog jövő félévtől. Mellékesen a BSS

választotta ki azt az igen profi Sony kamerát, amelyet négy félévnyi előadás nyilvánossá tételének fejében kap a Kármán Stúdió. Hogy melyik előadás kerül felvételre azt viszont nem a stúdiók, hanem az EHK dönti el, majd az adott kar HK-ján keresztül megérdeklődik az előadótól a félév elején, hogy hozzájárul-e a felvétel elkészültéhez. Utána jönnek csak a stúdiók, akik választanak maguk közül egy embert, aki bejár minden héten az aktuális előadás(ok)ra, elkészíti és megvágja a felvételt. Az aktuális hétvégén szabadítják rá a hét összes videójára a számítógépet és a videók kódolásnál megszokott bőséges várakozással eltöltött időmennyiséget követően feltöltik a szerverre. Jelenleg még nincs megegyezés arról, hogy a már meglévő előadásokat hány félévente kellene frissíteni, de a legdurvább becslés szerint is van még néhány év addig, mire ezt véglegesen el kell dönteni. Mivel a felkerülő tárgyak egyik része mérnöki tárgy, a frissítés sem várható el ugyanolyan sűrűséggel minden témakörnél, például a Matematika A1 anyaga aránylag állandó, de több tárgynál félévenként variálnak. A félév első előadásán elhangzó követelmények is megtéveszthetik a gyanútlan megfigyelőt, de ezt mondjuk meg is érdemli, ha a dátumot sem képes megnézni a kedves delikvens. Egyelőre a gyakorlatok, laborok és egyéb kiscsoportos oktatási módok rögzítése nincs tervben és keresztes tárgyak felvételére se számítsunk.

A jelenleg felkerülő kilenc előadás kiválasztásakor a cél az volt, hogy minden karról egy-egy fogyasztható tartalmú óra felkerüljön, a tavaszi félévben pedig ennek a számnak a duplázása a cél, de vannak egészen intuitív ötletek is. Az egyik pazar elképzelés, hogy a projektort használó előadóktól elkérve a prezentációt lehetőség lesz a diasort a tanár-, vagy ha táblázik is, akkor a táblakép mellett megjeleníteni, ez pedig – valljuk meg őszintén – sokkal kényelmesebb és használhatóbb végeredményt jelentene. A másik elképzelés már egy kicsit vadabb, de elvetemült WOW őrülteket is becsalogathat „előadásra”. Arról van szó, hogy amikor már elég sok előadás van fent, elképzelhető lehet egy termek között mászkálós, virtuális egyetemre járós felületbe beilleszteni az előadásokat, és amellett, hogy ez azért elég kocka elképzelésnek tűnik, még messze nincs is annyi előadás, hogy ennek bevezetése a közeli jövőben felmerüljön.

Ha távolról nézzük, látjuk egy messziről jött jóféle elképzelés átvételét, egy szépen hétről hétre bővülő jegyzettárat egy szolid

27

tudású szerveren. Ha hozzátesszük, hogy ez a szerver csak a próbák idejére szolgál a rendszer otthonául, akkor az egész egyből átalakul egy gyorsan bővülő és rengeteg új lehetőséget tartogató tanulást segítő rendszerré. Nem arra kell gondolni, hogy majd mindenki innen akarja végül megnézni az előadásokat, hiszen akit nem érdekel, az innen se fogja, akit meg igen, az bemegy rá az órarendi időpontban. De aki mondjuk

lusta jegyzetelni, vagy csak nem tud bejárni, annak ez páratlan segítség és ha a többi, most még csak távoli elképzelésnek tűnő ötletek közül csak néhány megvalósul, egészen sok tananyag keresgéléstől kímélhet meg minket. Ha nem is az elmaradó órák, hanem más karok előadásai iránti érdeklődés hajtja az egységsugarú hallgatót az oldal domainjére, akkor is megtalálja a számítását. Tény, hogy nem tömeges a például a

VIK-esek közgazdaságtan iránti vonzalma, de ne zárjunk ki semmit, mindenkinek más dilije van. Tehát tananyag már van, illetve előbb-utóbb lesz, a lényeg most is inkább az, hogy képesek legyünk leülni elé.

A portállal kapcsolatos információkat köszönjük Völgyesi Gábornak.

BigZsolt

Engedj be! (Låt den rätte komma in) Egy film, amiben a hó mindent belep – a játszótértől kezdve a meggyilkolt tetemeken keresztül szinte még az alapvető emberi érzéseket is. Engedj be! – szól a címe a többszörös díjnyertes svéd filmnek, és hogy méltó azokra a díjakra és a néző elismerésére, arról mindenki meggyőződhet valamelyik pesti művészmoziban, esetleg a DVD-kiadás megérkeztével.

Annyit tudhat a felületes érdeklődő előzetesen, hogy egy kislány-vámpír és egy kisfiú egymásra találásáról szól, és az talán a trailerből is érződik, hogy örvendetes módon éppen a másik végletét képviseli a zsánernek, mint az a másik film, az, amelyikben hófehérre meszelt szépfiúk rohangásznak az erdőben a bamba tinilány előtt.

Ebben a filmben minden nagyon fagyos, és ez bizonyos mértékig egészen normálisnak tűnhet odafent, északon. Az emberek elfelejtettek akár egy jó szót is szólni egymáshoz, és ha valakivel mégis kapcsolatba kerülnek, akkor vagy részegedésben feloldott semmitmondó dialógusok, vagy ingerült elutasítás, az empátia és az együttműködés hiánya, esetleg az alá- és fölérendeltség egyértelmű fizikai jelzése a cselekvés, amire képesek. Nem is hinnénk, hogy a szereplők melegvérű, érző és gondolkodó lények lennének, egészen addig a brutális, sorsfordító pillanatig, amikor a kis városrész új jövevényei közül az idősebb férfi elvágja egy férfi torkát abból a – számára nemes – célból, hogy a gondjaiba vett, még a lassan

folydogáló időn is túlról jövő vámpír gyermeknek szörnyű szomját oltsa. Az pedig nem tűnik többnek egy kócos tizenévesnél, habár hanghordozása és komor, ugyanakkor felnőttes beszéde, a fogvacogtató hideg ellenére is rongyos ruházata erősíti bennünk a képet, hogy nem közülünk való. Az ő iszonyatos terhe a vérszívók évezredes, európai hiedelemvilághoz kapcsolódó elképzelésein alapul (a napfény tilalma, a vérivás állati kényszere), de a szörnyetegbe embert, emberbe szörnyeteget láttató elbeszélői nézőpont kiteljesedése a vásznon szimpátiát ébreszt bennünk iránta. Ehhez nagyon érzékletesen, kellő tisztelettel megkomponált pillanatok tartanak egyensúlyt a nyers brutalitás perceivel. Az ártatlanságot látjuk, ahogyan a hó elfedi a vért, ahogyan a piszkos gyerekujjak tapadnak az ablakhoz – és mégis hibádzik valami, mégsem ártatlan a szinte hófehér képű fiúcska, Oskar sem, aki egy késsel eljátssza otthoni magányában az őt bántalmazó osztálytársai ledöfését. Ebben az elzárt, befordult világban mindenkiben ott rejtőzködik valami, amit fél kimutatni. A mintaapa vizespohárból issza a vodkát, az édesanya csak veszekedni és tévézni képes a fia mellett, a tanárok távolságtartása, a problémákra való legyintés, az egyéniség titkolása a mellékszereplők jellemét meghatározó tény.

Ez nem valami észak-európai mitikus hagyomány, problémákkal küszködő, azokra rossz választ adó embertársainktól talán csak egy vékony szobafal választ el minket.

A lányért (aki nem is lány, ahogyan azt bevallja) gyilkoló kísérő ügyetlenkedése miatt a kis vámpír, Eli számára egyedül a saját kis világába zárkózott Oskar jelent menedéket, és ahogyan egymáshoz szelídülnek, úgy növekszik fejük felett az örök beteljesületlenség kárhozata. Mert ebből a sztoriból, ahogyan

érezzük, nem lehet boldogan kijönni. Ezért fontos az, amiért az a régi folklórelem nagyon hangsúlyos szerepet kap e helyütt, hogy a vámpír csak akkor lépheti át egy ház küszöbét, ha onnan megszólítják, és beinvitálják. Ha az elválás a fiatalságtól, a szeretett lénytől, az élettől nem tartogat semmi jót, legalább engedd be azt, aki kéri. Az Engedj be! olyan horrorfilm, amelyet nem érdemes figyelmen kívül hagyni.

Greg

I. 2009.Latinovembern–ameri k ai Fi l mfeszti v ál és Fi e szta 20-22., Casa de la Música, Budapest Che Guevara, Rio és salsa? Számodra ezt jelenti Latin-Amerika?! Ha többre vagy kíváncsi, neked szól az I. Latin-amerikai Filmfesztivál és Fieszta.

Curundú, Qak’aslemal? Vagy inkább az Eper és csokoládé jön be? Nálunk olyan filmeket látsz, melyeket Európában még soha nem vetítettek! A mozi után chilei zenekar és venezuelai DJ löki az ütemet.

28

Tömd bendődet dél-amerikai ínyencfalatokkal, míg szomjadat „kukacos” agavé pálinka és csapolt kubai sör oltja. Karácsonyra lámaszőrből készült portékákat, spanyol és portugál nyelvű könyveket, sőt dominikai nyaralást is hazavihetsz. Ja, és az előadásokról se feledkezz meg: ki tudja, mikor mész pipantéval a Tawahka indiánokhoz?!

Részletek a honlapunkon: www.latinfilmfesztival.hu Itt a helyed!

XXXVI./4.

a KSZK-ban Mai világunkban mindenki ott spórol, ahol tud, és a szerverek világára is igaz, hogy sokszor jobban jövünk ki, ha hosszú távú és nagyobb összegű befektetésekben gondolkozunk.

A legtöbb cég – ha másért nem is, a kisebb áramfogyasztás miatt – kezd a „zöld szerverek” irányába mozdulni, ahol az a cél, hogy minél hatékonyabban használjunk fel minél kevesebb erőforrást. A legtöbb energiát ott veszítjük, hogy a számítógép hőt termel, ami nem hasznos energiabefektetés, sőt, külön energiát kell fordítani a keletkezett hő eltávolítására, jobb esetben elszállítására, majd újrafelhasználására.

A vmware-es szervervirtualizáció egy jó megoldás a fenti problémákra, ugyanis sok különálló szerver helyett egy erre a célra tervezett, „brutális” számítási kapacitással rendelkező hoszton üzemeltetjük az egymástól logikailag teljesen független, virtuális hardveren futó operációs rendszereket. Ez arányaiban kevesebb hőkibocsátással, üzemeltetési- és karbantartási költséggel jár, sőt, a megfelelő technológiák alkalmazásával ráadásul a rendelkezésre állási idő is nő, elérve a „sokkilences” számot.

A Kollégiumi Számítástechnikai Kör (KSZK) berkein belül is kiemelt figyelmet kapott a téma. Az utóbbi időben lehetőségünk van a vmware-től kapott oktatási célokra használható licenccsomag segítségével arra, hogy a piaci és nagyvállalati környezetekhez hasonló rendszert építsünk ki. A két, erre a célra beszerzett szerver név szerint a Zenith és Nadir, egy-egy Sun X2200-as, gépenként 32GB RAM-mal és két darab QuadCore AMD Opteron, magonként 2.7 GHz-es processzorral van ellátva. Ezek eszközparkunk jelenleg legerősebb „erőművei”, ők alkotják a két virtualizáló hosztot.

Ezek clusterbe kötésével szeretnénk elérni egy olyan hibatűrő rendszert, ahol lehetőség nyílik arra, hogy egy virtuális gép (VM) leállítás nélkül, működés közben változtassa meg az őt futtató hosztot, sőt, a Fault Tolerance lehetőségének köszönhetően kvázi mindkét hoszton egyszerre fut, emiatt ha valamelyik kiesik, a VM minden további nélkül folytatja futását a másikon.

A cluster két legelterjedtebb típusai a HA cluster, ami High Availability rövidítése, tehát a cluster tagjai (nodeok) együttműködnek, hogy egy adott feladatot minél nagyobb rendelkezésreállással végezzék el, ezt vagy a feladatok szimultán elvégzésével, vagy az egyik node készenlétben figyeli a másikon futó alkalmazást, és ha probléma van, azonnal átveszi tőle a feladatokat. A Load Balancing cluster jellemzője, hogy a tagok a munkát részfeladatokra osztják, és egy-egy szeletet végeznek az összfeladatból, ezzel többszörözve meg a teljesítményt.

Az egész cluster menedzselése egy vmware vcenter nevű rendszerrel történik, ami a hosztokhoz kapcsolódva távolról kezeli őket, és gyakorlatilag az összes hoszt egyetlen egy, grafikus felületről kezelhető, ami sokat segít már kettő, hát még esetleg több tíz fizikai gép esetén.

A két hoszt fizikai adottságai lehetővé teszik, hogy ne csak tesztrendszerek futtatására használjuk, hanem éles szolgáltatásokat ellátó gépeket virtualizáljunk, mint az már jelenleg is megtörtént a Hyperion nevű géppel, ami így valószínűleg kevesebbet mond, mint ha azt írnám, hogy a schönherzes PPTP VPN kiszolgálója, amit folyamatosan használnak az SCH Accounttal rendelkező emberek; vagy a Phobos, ami a simonyis MSDNAA tartalmat osztja meg, illetve a Schönherzen belül nyújt többek között PXE Boot illetve Windows Update szolgáltatásokat; de ide tartozik még az AFS is, ami a felhasználóink home-mappáit osztja ki.

Fel szeretnél telepíteni egy új operációs rendszert? Megnéznéd, hogy mit alkottak a Hannah Montana Linux nevű disztribúcióval a kedves fejlesztők? Pár kattintással létrehozhatsz egy egymagos, 128MB RAM-mal, pár GB-os merevlemezzel rendelkező gépet, amin minden félelem nélkül tesztelheted. Érdemes még megemlíteni a snapshot lehetőséget, amivel az éppen futó VM állapotáról tudunk egy pillanatfelvételt készíteni, aminek a segítségével bármikor visszaállíthatjuk az akkori állapotot, legyen az akár egy futó, éppen videót lejátszó gép, ami mondjuk a Harcosok Klubját vetíti annál a résznél, amikor Tyler éppen a mesefilmbe vágja bele a... Ezt persze hasznosabban is lehet használni, például egy Gentoo [linux disztribúció, egyik szembetűnő jellemzője a csomagok nagyrészének forrásból való fordítása binárisra – a szerk.] tanfolyam alkalmával nem kell végigvárnunk minden egyes, sokszor hosszadalmas fordítást, hanem könnyedén átugorhatunk mondjuk egy kernelfordításnyi időt, illetve kérdés esetén visszatérhetünk akár a kész telepítés elvesztése nélkül a legelső lépésre, a partícionálásra.

Ezt a lehetőséget kitűnően kiegészíti a Simonyi Károly Szakkollégium és Microsoft közötti megállapodás, aminek értelmében a nem kifejezetten irodai szoftverüket jogtisztán használhatjuk. Ez magában tartalmazza az összes megjelent és megjelenő szervert is, tehát már elkezdtünk ismerkedi pár virtuális gépen a nemrég megjelent Windows 2008 Server R2-es verziójával, sőt, bizonyos éles szolgáltatások már ezen a verzión alapulnak.

A jövőben szeretnénk a mostani, Krtek nevű, Windows 2003 Server alapú terminálszerver mellett alkalmazásvirtualizációval is előrukkolni, amihez nem szükséges egy egész távoli asztalt futtatni, hanem például a Thunderbird levelezőprogramot elindítva megjelenik, mint helyi gépen futó program, azzal a különbséggel, hogy teljesen máshol fut maga a program, és a gépeden csak a képe jelenik meg. Ez hasznos lehet azoknak, akik csak egy-egy programot szeretnének futtatni, mint például egy Visual Studio, Xilinx, Eclipse vagy tetszőleges fejlesztőprogram, amit az ember nem szívesen telepít a saját gépére, ha nem használja napi szinten...

Matya KSZK

29