5 minute read
ÍGY KÖZÉLÜNK MI
from Impulzus XVLII/4.
by Impulzus
A SCHÖNHERZES KÖZÉLETHEZ HASONLÓVAL NEM NAGYON TALÁLKOZIK AZ EMBER MÁSHOL, ÍGY KÍVÜLÁLLÓKÉNT ELÉG NEHÉZ ELKÉPZELNI, HOGY MÉGIS MI EZ AZ EGÉSZ. TALÁN A LEGJOBBAN AZOK TUDJÁK ELMAGYARÁZNI, AKIK MAGUK IS NEMRÉG CSÖPPENTEK BELE. A KÖVETKEZŐ OLDALAKON FRISS TAGJAINK (BÁR KÖZÜLÜK NEM MIND ÚJAK A KÖZÉLETBEN) MESÉLNEK ARRÓL, HOGY HOGYAN IS KEVEREDTEK IDE.
Advertisement
Fanni Már az első félévben lelkesen olvastam az Impulzus legfrissebb számait, de igazán csak a GólyaKörTén döntöttem el, hogy én is tagja szeretnék lenni a szerkesztőségnek. A rengeteg stand közül egész hamar kiszúrtam az újságét, de mivel épp kezdődött a következő előadásom, így csak az azutániszünetben tudtam odamenni hozzájuk.
Nagyon barátságosak voltak az impulzusosok, és több programmal is készültek. Emlékszem egy történetírós feladatra, ahova a szobatársammal, Virággal mi is írtunk egy őrült mondatot. Tetszett, hogy közvetlenek voltak, és jót tudtunk beszélgetni velük.
Ennek már lassan egy éve, és nagyon örülök, hogy azon a napon odamentem hozzájuk, mert egy igazán jó kör tagja lettem. Sok új dolgot tanultam tőlük, és jó barátokat szereztem. Rengeteg közös élményben volt részem az Impulzus tagjaival: piknikeztünk már a Q előtt, megnéztünk egy nagyon őrült fi lmet, az egyik gyűlésünket félbeszakította egy tűzriadó, karácsonyi ajándékozással zártuk az évet, és még sorolhatnám. Mindezek, ha csak egy pillanatig is, de feledtették a ZH-kat, a stresszt.
Mindenkinek ajánlom, hogy találja meg azt a kört, ahol olyan emberekkel veheti magát körül, akiknek hasonló az érdeklődési körük, és tudnak egymástól tanulni. A Gólyakörte tökéletes alkalom arra, hogy beszélgetni tudj a különböző körtagokkal, és megtaláld, hogy melyik érdekelne, mit szeretnél kipróbálni, vagy miben szeretnél még fejlődni.
Virág Az én közélésem is a Gólyakörtén kezdődött. Bármilyen meglepő, egészen hasonlóan, mint Fanninak, ugyanis én is a szobatársammal mentem, Fannival. Amikor visszamentünk az Impulzushoz, hogy betartsuk az ígéretünket – ugyanis az előadás előtt megígértük, hogy visszamegyünk – én emlékszem egy szellemes megjegyzésre, hogy „Na ez az! Vonzzuk a lányokat!". De lehet, hogy csak az idő szépíti az emlékeket. Az mindenesetre igaz, hogy hamarabb kerültünk ki a kör Instagram oldalára – Igen! Van instánk, check: @impulzus_vik –, minthogy csatlakoztunk volna. Aztán, ha már így alakult, végül a cikkírás mellett elkezdtünk foglalkozni a social media-val is.
Jelen pillanatban külsősként elég nehéz aktívan részt venni a szerkesztőség életében, azonban korántsem lehetetlen! A gyűlésekről való késést és hamarabbi eljövetelt lehet kompenzálni hasznos ötletekkel, kreativitással és nagy-nagy vállakkal. Vagyis lehet vállalni dolgokat, amivel látják, hogy még élsz. Bár én azt hiszem elég feltűnően élek a kommunikációs csatornákon is a kreatív és elvetemült ötleteimmel.
Összegezve tehát ne jelentsen problémát, ha nem vagy kolis! Abszolút meg lehet oldani bármit egy jó közösséggel. Érdemes megtalálni azt a kört, amiben akár még így is szívesen tevékenykedsz. (Ha pedig kolis vagy, a késést fogd a liftekre.)
Még elsőévesként odamentem a Gólyakörtén néhány kör standjához. Akkor csak valami pluszt kerestem az egyetem mellé, amivel szakmai gyakorlatot tudok szerezni, de nem tudtam megállni, hogy a KSZK mellett ne jelentkezzek a SPOTba is. Túl impresszív bemutatkozást csináltak, és úgy éreztem, szükségem van erre a hobbira. Nem döntöttem rosszul. Később, ahogy egyre több dolgot akartam kipróbálni, pozíciókat vállaltam a KSZK-ban, beszálltam a Schönherz Mátrix szervezésébe, az Impulzusba, emellett persze voltak körök, ahol egyre kevésbé maradtam aktív. Kerestem a szakmai és a készségbeli kihívásokat, amikkel fejlődhetek. Na meg persze a jó fej embereket.
Most körvezető vagyok a SecurITeam-ben, máshol PR-felelős, de van, ahol rendszergazda. Élvezem, és azt hiszem, összeraktam magamnak egy olyan elegyet a különböző feladatokból, ami nekem elég változatos, és egy csomót fejlődhetek rajta keresztül mind szakmailag, mind emberileg. Szeretem a schönherzes közéletben, hogy nyitott és átjárható, azaz hogy bármikor kipróbálhatsz valami vonzó dolgot, és ha mégsem az igazi, akkor válthatsz, ráadásul még a közösség számára is hasznos lehetsz.
SFeri
Gergő Én a Harmadik évem közepe fEle lettem beLerángatva az imPulzusba (teljesen önszántamból, persze…), de már másodévesként is segítettem egy-két cikk írásában, hála valakinek, aki sosem volt képes elkészülni határidőre. Rövid történetem a körökkel: „Hmm, a LEGO kör egész érdekesnek hangzik, ja hogy már hetek óta megy a betanítás, na nem baj, majd jövőre.” Jövőre: „Hmm, pont akkorra vettem fel egy szabvált, na majd legközelebb.” Azóta sem csatlakoztam. A sztori tanulsága a következő: tessék előre megtervezni az órarendet!
Egy körbe való csatlakozásnak sok előnye van. Ha zuglakó vagy (mint én), akkor kénytelen vagy új emberekkel találkozni, és talán még meg is lepődsz. Alaposabban megismerheted, hogy hogyan is működik a koli, és olyan érdekes feladatokkal találkozhatsz, amit bár hasznosítani később nem biztos, hogy fogsz tudni, de valószínűleg megbánni sem fogod, hogy kipróbáltad magad benne. Például sosem gondoltam volna, hogy használni fogom az InDesign tördelőszoftvert, de mostanában néha még élvezem is . Körben tevékenykedés közben akár magadat is jobban megismerheted, például rájöhetsz, hogy igazán élvezed szétszedni egy másik ember által összeszenvedett cikket különbözőbb apróbb bakikért.
Azért, hogy fair legyek: megvannak a hátrányai is a dolognak. Gyakran történhet, hogy egy projektben kicsit túl sok felelősséget vállaltál magadra, és választanod kell a kör és a jegyeid között. És bár anyuék otthon igazán szomorúak lesznek, ha megbuksz egy ZH-n. kicsit ijesztőbb az, amikor egy egész csapat hallgató vadászik rád a koliban, hogy miért is nincs még kész az újság. Egy másik hátrány még az is, hogy megismered, hogy hogy működik a koli.