István Balás

A fotózás olyan mint a szerelem, nem tűri a kényszert. Sráckoromban hülye dolognak tartottam a fotózást. Jót röhögtem azon, hogy a fotószakkör kivonult a napra, a kezük árnyéka rávetült a papírra és előhívás után örömködtek a kifehéredett árnyképen. Később rájöttem arra, hogy ez a műfaj is alkalmas a gondolat közlésére. Egy időben hivatásszerűen is dolgoztam ebben a szakmában, de a különböző elvárások miatt egyre jobban beszűkültek az önkifejezés lehetőségei, és amikor már nyűgnek éreztem ezt a munkát akkor abbahagytam. Ettől kezdve csak kiállításokra dolgoztam. Ez a lehetőség a digitális korszak eljövetelével aztán kiteljesedett. Bár volt annak idején egy saját, állandóra berendezett fotó-laborom, az akkori helyzet ma már kőkorszakinak tűnik.Elsődleges téma számomra az ember ábrázolása, de a digitális lehetőségek is érdekelnek. Az életem többi része szokványosnak tekinthető: magánzó vagyok, van két nagy lá