Vígan éltek Háp-Hápék a kicsi kacsaházba’ Kacsa mama és a három sárga kis kacsája.
Három közül egyik kacsa sosem lelte helyét: Most is bujkál, leskelődik – rosszban töri fejét.
Kacsa mama így szólt: Háp, háp, elmegyek a boltba, Ha jók lesztek, finom árpát hozok a szatyorba’.
Az a huncut rosszcsont kacsa csak ezt várta, leste, S bemászott a kis ablakon, mint a tolvaj este.
Ni, mit látsz ott, minek mászott – ne tegye ezt senki! Elcsente a kuglófokat, kezdte eszegetni.
Amíg a két kicsi kacsa künn a réten játszik, Ez a huncut a bödönben vígan lakomázik.
Jól lakott a falánk kacsa, mint egy török basa, Be is szorult a bödönbe, úgy megnőtt a hasa.
A kuglófot lopta, ette, jaj miért is tette! A fabödön semmi áron el nem eresztette.
Három kacsa töpreng, csipog, mit lehet itt tenni, Segítségért ugyan hova, kihez kéne menni?
Nincs más hátra, targoncára kell a bűnöst rakni, Ha nem akar örökre a bödönben maradni.
Kedves öreg borz barátunk, nagy baj ért bennünket, Megfogta a fabödön a kicsi testvérünket!
No, majd én segítek rajta, adta teremtette! A kis kacsát a bödönnel a medvéhez vitte.
Mi lesz ebből? – ámul-bámul a másik két kacsa: Hogy fér ki a szűk bödönből a kis torkos hasa?
Pedig kifér, érti dolgát, jó kovács a medve, A nagy kovácsfújtatóval befúj a bödönbe!
Huss, kiröppen a kis kacsa, pedig csöpp a szárnya, Tán meg sem áll, ha egy vén fűz az útját nem állja.
A fa ágán csüng-lóg szegény, jár a szárnya, lába, Egyszerre csak paccs… lepottyan a nagy pocsolyába!
Megütötte hátát, lábát, fáj ottan, fáj itten, Sürgeti hát testvéreit: menjünk gyorsan innen!
Kacsa mama megfürdeti egy dézsában menten: Háp háp, ilyen bajt csináltál, hogy kicsit elmentem!
Bekötözik a beteget a feje búbjáig, A sok-sok vastag pólyából csak a csőre látszik.
Mindenkit, ki önző, torkos, utolér a sorsa, Míg a többi vígan mulat, ő az ágyat nyomja.
Budapest, MDV, 1960.