Kül öns
z ám
201
4/1.
ing
ye n
es /
fre
e
4
KÖSZÖNTô Kedves Fesztiválozók! Eltelt egy év, július 15-től újra itt az EFOTT! Idén – harminc év után – újra Miskolctapolcára költözik a fesztivál. Egy kisebb város érkezik erre a néhány napra a turisztikai látványosságokban bővelkedő kelet-magyarországi központba. Bízom benne, hogy a komoly érdeklődés mellett a település lakói is örömmel várják és emlékeznek majd vissza erre a néhány napra. Az EFOTT töretlenül népszerű, az elmúlt öt évben – noha egyre több nagyszabású rendezvényt szerveznek hazánkban – létszámrekordot döntöttünk meg! Reményeink szerint idén is sokan ellátogatnak a fesztiválra, a miskolciak és a régió lakói éppúgy, mint az ország más pontjain élők. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója az a rendezvény, ahol döntően a felsőoktatás hallgatói találkoznak és évente egy hatalmasat szórakozhatnak együtt, „CSAK SZABADON…” Természetesen szívesen látunk mindenkit, a programok számával és sokszínűségével igyekszünk valamennyi korosztály érdeklődését elnyerni és a zenei repertoáron kívül kulturális, sport és turisztikai aktivitásokkal színesíteni a fesztivál napjait. Köszönöm kollégáimnak, az EFOTT menedzsmentjének, a házigazda Miskolci Egyetemnek, illetve segítőinknek és alvállalkozóinknak a munkáját, a hatóságok támogató közreműködését és szponzoraink segítségét! Nagyon jó időt, kitűnő hangulatot és szép emlékeket kívánok az EFOTT csapatának nevében Mindenkinek! Ne feledjétek, a „régi szép idők” most vannak! :) Maszlavér Gábor fesztiváligazgató
Tisztelt Fesztiválozók! Kedves Fiatalok! Üdvözlöm Önöket Magyarország egyetlen igazi campusán, legszebb egyetemén! A Miskolci Egyetem egy közel 300 éves múltra visszatekintő felsőoktatási intézmény. Gyökerei 1735-ig, Selmecbányára, a világ első műszaki felsőoktatási intézményének alapításáig nyúlnak vissza. Egyetemünknek azonban nemcsak a múltja, hanem a jelene és – hitem szerint – a jövője is veretes. A Miskolci Egyetem ma már – rendeltetésének megfelelően – Észak-Magyarország tudásközpontja, amely a demográfiai hullámvölgy és a hazai felsőoktatásban zajló átalakítás ellenére őrzi népszerűségét. Intézményünk 2010-ben Kiváló Egyetem címet kapott, de kiérdemelte – elsőként az országban – a Felsőoktatási Minőségi Díjat is. Az utóbbi évek során az egyetem karai is részesültek állami kitüntetésben, melyek közül kiemelkednek a Gazdaságtudományi Kar Arany fokozatú Elismerő Oklevele, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar Deák Ferenc Doktori Iskolájának „Kiválósági Hely” címei. Mindezekre rendkívül büszkék vagyunk. Arra biztatom Önöket, hogy fedezzék fel a Miskolci Egyetem Campusát, gyönyörű városunkat, Miskolcot, és látnivalókban gazdag környékét: Tapolcát, Lillafüredet és a Bükk-hegységet! Érezzék jól magukat a Miskolci Egyetemen, és térjenek vissza hozzánk az év bármely időszakában! Prof. dr. Torma András rektor, Miskolci Egyetem
KÖSZÖNTô, INFÓ
5
Kedves Diákok, kedves Fesztiválozók! Köszöntjük Önöket, és köszönjük Önöknek, hogy városunkat választották, amikor az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának 2014. évi helyszínére szavaztak! Miskolc nagy izgalommal várta ezt az alkalmat, hiszen harminc évvel ezelőtt, 1984-ben egyszer már otthont adtunk ennek a nagy hagyományokkal rendelkező, városról városra vándorló diákrendezvénynek. Az EFOTT idei helyszíne Miskolctapolca, a város kiemelt üdülőövezete. Kiváló lehetőséget kínál arra, hogy az észak-magyarországi régió értékeit innen kiindulva ismerjék meg. Járják be Miskolctapolcát, ismerjék meg az Európában páratlan értékű Barlangfürdőt, látogassanak el a belvárosba, ahonnan Diósgyőrön át Lillafüredig az egész várossal megismerkedhetnek. Az Önök révén ez a fesztivál így a borsodi megyeszékhely egészét meg fogja mozgatni. Miskolc rengeteg felfedezésre érdemes látnivalót, igazán színes kikapcsolódási lehetőségeket kínál. Ezért bízom benne, hogy a város nem csak a fesztiváli napok miatt marad az Önök számára emlékezetes. Érezzék jól magukat itt, kössenek egymással hosszú távra szóló barátságokat, és térjenek vissza hozzánk az év más időszakában is, kulturális és gasztronómiai fesztiváljaink idején! Dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere
Nyitás, zárás Az EFOTT 2014. július 15-én, kedden (nyitónap) 12.00 órakor nyitja kapuit. A fesztivál vendégeinek 2014. július 20-án (vasárnap) 10.00 óráig kell elhagyniuk a helyszínt, hiszen a bontási munkálatok már aznap elkezdődnek.
Belépőjegyek A NAPIJEGY ára július 15-re (nyitónap): 3.490 Ft, a helyszínen 4.000 Ft – Szerdától szombatig (1-4. nap) 2014. június 30-ig: 5.990 Ft – 2014. július 1-től, valamint a helyszínen: 7.000 Ft. A HÁZIGAZDA napijegy miskolci lakcímkártyával rendelkezőknek, vagy érvényes Miskolci Egyetemes diákigazolvánnyal: 4.999 Ft. – A HÉTVÉGI jegy ára (péntek-szombat) 2014. június 30-ig: 10.490 Ft – 2014. július 1-től, valamint a helyszínen: 12.000 Ft. A HETIJEGY ára június 30-ig: 16.990 Ft –2014. július 1-től július 14-ig: 18.990 Ft – Helyszínen: 20.000 Ft. – Az AKCIÓS DIÁK hetijegy ára érvényes diákigazolvánnyal 2014. április 21. és június 30. között: 14.900 Ft – A HÁZIGAZDA hetijegy ára miskolci lakcímkártyával vagy érvényes Miskolci Egyetemes diákigazolvánnyal 2014. június 30-ig: 12.490 Ft. Jegyek a honlapon (www.efott.hu), a PORT.HU (www.port.hu), az ismert jegyirodákban, a Ticket Express (http://www. eventim.hu/hu/outletek/) és a Ticket Portal (http://www.ticketportal.hu/pmiesta.asp) hálózatában kaphatóak, az országos EFOTT Local Hero hálózatban, illetve a fesztivál helyszínén is. A helyszíni jegyvásárlás során lehet fizetni OTP, K&H, MKB SZÉP Kártyával is, szabadidő keretből, valamint Szabadidő-, Kultúra-, és Sport Erzsébet utalvánnyal is. A jegyek nem átruházhatóak és nem visszaválthatóak! 12 éves kor alatt, illetve fogyatékossággal élő személyeknek* csak és kizárólag kísérővel ingyenes a belépés. A kísérőnek meg kell vásárolni a belépésre jogosító jegyét. *: Az 1998 XXVI tv. 23§(1) jogszabályban megjelölt jogosultakra vonatkozik.
6
INFÓ
Jegyek érvényessége A hetijegyek 2014. július 15-én (kedd) 12.00-tól 2014. július 20. (vasárnap) 10.00-ig érvényesek. Az adott napra szóló napijegy másnap 10.00 óráig érvényes. Ha éjfél után érkezel, még előző napijegyet kapsz. Reggel 6.00 után árusítjuk az aznapra érvényes jegyeket.
Kemping A fesztivál területén a sátrazás a kijelölt helyen lehetséges és INGYENES a heti-, illetve hétvégi jeggyel rendelkezők számára. A kempinget 2014. július 15-én (kedd) 12.00 órától, a kapunyitást követően lehet elfoglalni, érkezési sorrendben. A fesztivál vendégeinek 2014. július 20. (vasárnap) reggel 10.00 óráig kell elhagyni a rendezvény területét, így a kempinget is, mivel a bontási munkálatok már aznap elkezdődnek.
Karszalag Mindenkinek, aki belép a fesztivál területére, karszalagot kell viselnie! A biztonsági korláton belül a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a karszalag meglétét. Az elővételben megváltott jegyeket karszalagra kell a helyszínen beváltani. A karszalag nem átruházható, sérült, elveszett karszalagot nem áll módunkban cserélni, illetve pótolni.
Mit nem lehet bevinni az EFOTT-ra? Az EFOTT-ra mások testi épségét veszélyeztető tárgyakat szigorúan tilos bevinni! A hatályos jogszabályok szerint nem tarthatsz magadnál ún. közbiztonságra különösen veszélyes tárgyat (8 cm-nél nagyobb vágóélű kés, rugós kés, gázspray stb.), ez szabálysértésnek minősül. Magyarországon mind a könnyű, mind a kemény drogok fogyasztása és birtoklása büntetendő cselekmény, ezért az EFOTT-ra szigorúan is TILOS a behozatala! Az EFOTT-ra petárdát, rakétát, bármiféle pirotechnikai eszközt, ütő-, vágóeszközt, fegyvert, üvegtárgyat, szeszes italt, fél liternél nagyobb palackot, valamint kereskedelmi mennyiségű élelmiszert bevinni szigorúan tilos! A fesztivál területére állatok behozatalára nincs mód.
Orvosi szolgálat és egészségügy A rendezvényen folyamatos, 0-24 órás orvosi és mentőügyelet működik. A fesztivál orvosi szolgálata a vonatkozó törvényi szabályozásnak megfelelően orvosi- és elsősegélynyújtási szolgáltatást biztosít az EFOTT-ra.
Parkolás A fesztivál közelében több parkoló áll a vendégek rendelkezésére. Az itt parkoló járművekért, illetve az autókban felejtett értéktárgyakért nem tudunk felelősséget vállalni.
Tisztálkodási lehetőség Napi tisztálkodás a kemping területén található zuhanyzókban lehetséges.
INFÓ
Csomagmegőrző Helyszíni csomagmegőrzésre van lehetőség.
INFÓ Honlap: www.efott.hu Facebook: www.facebook.com/efott E-mail: info@efott.hu
Elvesztett vagy talált tárgyak A fesztiválon talált tárgyakat majd az információs sátorban gyűjtjük, tehát ha találtál valamit, akkor ott add le, és az elveszett tárgyaidat is itt keresd. A talált tárgyakat a fesztivál után egy hétig őrizzük meg, és az info@efott.hu e-mail címen érdeklődhetsz majd utánuk.
Egyéb fontos tudnivalók A rendezvényről hang- és képfelvétel készül. Minden résztvevő, aki a felvételeken megjelenik, csak a beleegyezésével nevesíthető, viszont semmilyen követeléssel nem léphet fel sem a rendezőkkel, sem a felvétel készítőjével, sem annak jogos felhasználóival szemben. A rendezvényen kép- és hangfelvételeket csak a rendezők írásbeli beleegyezésével lehet készíteni! A fesztivál területén a rendezők írásbeli engedélye nélkül TILOS bármiféle kereskedelmi vagy reklámtevékenységet folytatni! A fesztivál területén kívül történt balesetekért a rendezők felelősséget nem vállalnak. A büfékben 18 éven aluli személyeket dohányáruval, illetve fiatalkorúakat és ittas személyeket szeszes itallal nem szolgálunk ki. Kérjük, fokozottan vigyázzatok a természeti értékekre, és ne szemeteljetek! Vis maior esetén nem áll módunkban visszatéríteni a jegyek értékét! A rendezvényt rossz idő esetén is megtartjuk. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Kérjük, hogy vigyázzatok magatokra és egymásra! A fesztivál területére való belépéssel a résztvevő elfogadja a házirendben foglaltakat. A teljes szabályzat a www.efott.hu oldalon található. A fesztivál ideje alatt készpénzmentes fizetés működik. A vásárlás EFOTT Kártya használatával történik, amelynek részletes szabályai a www.efott.hu oldalon olvashatóak. A készpénzmentes fizetés szabályai az EFOTT Kártya kiváltásával kerülnek elfogadásra.
Sörözz olcsóbban MasterCard Paypass kártyával! Minden jegyvásárló a karszalag átvételével automatikusan elfogadja a Házirend szabályzatát! Emlékezetes nyarat és jó szórakozást kívánunk mindenkinek!
7
8
Közlekedési Információk Miskolcra AUTÓVAL:
Budapest felől az M3-as autópályára kell felhajtani, tovább haladni egészen a 151. számú kijáratig, ahol csatlakozni kell az E71/ E79/M30 Miskolc útra. 23,5 km után tovább kell menni a 24. számú kijárat felé, ott a 304. út, Miskolc centrum felé kell kanyarodni. Innen a Pesti út – Futó u. – Miskolctapolcai út – Egyetem út érintésével tudja elérni a fesztivál pontos helyszínét. VONATTAL: A Budapest–Miskolc vasútvonalon óránként InterCity, valamint számos gyors- és sebesvonat közlekedik. Az EFOTT ideje alatt a következő vonatok még több kocsival fognak közlekedni: 2014. július 15-én 528 sebes indul Bp. Keleti: 16:00 / érkezik Miskolc-Tiszai: 18:17
2014. július 19-én Jázmin IC 564 indul Bp. Keleti: 9:30 / érkezik Miskolc-Tiszai: 11:29
További menetrend és részletek a www.mav-start.hu illetve a www.efott.hu honlapon találhatók.
2014. július 18-án Sajó IC 506 indul Bp. Keleti: 16:30 / érkezik Miskolc-Tiszai: 19:29
2014. július 20-án 529-es sebes indul Miskolc-Tiszai: 05:35 / érkezik Bp. Keleti pu. 08:00
Vasúti jegypénztár az Egyetem területén, az EFOTT bejáratánál is található, lásd a térképen!
BUSSZAL: A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. közvetlen buszokat biztosít Miskolc Tiszai pályaudvar és az EFOTT helyszín között, melynek részletei a www.efott.hu honlapon júniustól lesznek elérhetőek. Bővített jegyvásárlási lehetőséget biztosítunk a pályaudvaron és a helyszínen.
kekkh Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Gyere a CIVIL
!
térre
k
Közig Közsz
Ismerd meg o kmányaidat, készítsd el sajá t „Fesztivál iga zolványodat” és regisztrálj a z Ügyfélkapura ! www.kekkh.gov.hu
TUDÁS, BARÁTSÁG, SZERETEM!
MISKOLCI
EGYETEM
kekkh
onikus gazgatási és Elektr nti Hivatala o zolgáltatások Közp
www.uni-miskolc.hu
FB.com/unimiskolc
JÖVŐNK ENERGIÁJA
Hogyan működik az atomenergia? Mi lenne, ha nem létezne a Paksi Atomerőmű? Hogyan őrizhetjük meg egészséges környezetünket gyermekeink, unokáink számára úgy, hogy ne kelljen áramhiánnyal küszködnünk, vagy a mainál jóval magasabb villanyszámlát fizetnünk? Ezekre és még további izgalmas kérdésre is választ kaphat, ha meglátogatja a Paksi Atomerőmű interaktív kiállítását. Az MVM Csoport, a Paksi Atomerőmű tájékoztató kamionjában személyesen is kipróbálhatja, hogyan nőne a villamos energia ára és a környezetterhelés, ha csökkentené a legolcsóbb és legtisztább áramot előállító atomerőmű teljesítményét. Megtudhatja, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett működik a paksi erőmű, s tájékozódhat az olcsó és tiszta atomenergia hosszú távú alkalmazásával kapcsolatos tervekről. Szimulátorunkon Ön is irányíthatja az atomerőművet, láthatja, hogyan drágulna az áram és hogyan nőne Magyarország károsanyag-kibocsátása, ha nem lenne atomerőmű; Megnézheti filmünket az atomerőmű működéséről és az atomenergiáról; Interaktív kiállításunkon megismerkedhet a világ összes atomerőművével, a közel három évtizede biztonságosan működő Paksi Atomerőmű történetével és jövőjével, a magyar villamosenergia-hálózattal, Paks és környezete élővilágéval; Tekerjen egy kört áramfejlesztő kerékpárunkkal, és megtudhatja, mennyit kellene biciklizni ahhoz, hogy megtermelje egy fél órás tévéműsor végignézéséhez szükséges energiát; Végül, de nem utolsósorban most minden kérdésére őszinte választ kaphat az atomerőmű szakembereitől. Helyszín: Miskolctapolca
MIÉRT NE
JÁRHATNA ZENE EGY SZÁMLACSOMAGHOZ?
> > P O P - R E T R O
S Á T O R > >
szerda
csütörtök
péntek
szombat
15:3016:30
Instant Solution
Szupersztráda
CsBK
Reminder
17:0018:00
Liselottes
Kenpark
Sudden Bunny
Our Youth
18:3019:30
Esti Party
Hangtapasz
Sound Height 69
2 Joints
20:0021:30
Illés Emlékzenekar
Illés Emlékzenekar
Illés Emlékzenekar
Illés Emlékzenekar
22:0022:45
Korda György és Balázs Klári
Bon Bon
Betty Love
Splash
23:0023:45
Brooklyn Bounce
Vengaboys
Mr. President
Haddaway
0:000:45
Csordás Tibi – Fiesta
Kerozin
Happy Gang
Kozmix
1:003:00
Dévényi Tibi bácsi
Dévényi Tibi bácsi
Dévényi Tibi bácsi
Dévényi Tibi bácsi
3:005:00
DJ: BanDJ
DJ: BanDJ
DJ: BanDJ
DJ: BanDJ
A Play számla részletes leírását a Budapest Bank Üzletszabályzata, Lakossági Bankszámla Általános Szerződési Feltételei és Hirdetményei tartalmazzák.
E RT S O R C N O K I M U E IL B JU
A
2014.09.13.
OZATA
ŐT OS BELÉP NYERJ PÁR DA EXKLUZÍV RE AP A TANKCS ARKOS KONCERTJÉ P !* BUDAPEST LIMITÁLT SÖRÉVEL I A SOPRON *Részletek a soproni.hu/tankcsapda oldalon.
BuliZZ A PEPSi NAgySZíNPADNál ÉS
JáTSSZ M ST A FuNBAll ARÉNáBAN!
EFOTT /// 2014. JÚliuS 16 –19. /// MiSKOlCTAPOlCA KEZDÉS 17:00-18:00 18:20-19:20 19:45-21:00 21:30-23:00 23:30-00:45
SZERDA (07.16) Ivan & the Parazol IntIm torna Illegál KIscsIllag QuImby vad FruttIK
CSÜTÖRTÖK (07.17) FIsh! suPernem KowalsKy meg a vega hoolIgans Paddy and the rats
KEZDÉS 17:00-18:00 18:20-19:20 19:45-21:00 21:30-23:00 23:30-00:45
PÉNTEK (07.18) KalaPács zeneKar deáK bIll gyula Karthago edda P. mobIl
SZOMBAT (07.19) halott Pénz belga the carbonFools Punnany massIF braIns
A nyereményjáték időtartama: 2014. június 2 - augusztus 3.
Aréna
line-up RAUCH ARÉNA
JÚLIUS 16. SZERDA
JÚLIUS 17. CSÜTÖRTÖK
15:00-15:40
Janklovics Péter Dumaszínház
Kiss Ádám Dumaszínház Mocsok 1 Kölykök
16:00-17:00
Fluor Akkusztik
17:30-18:30
Compact Disco
ZUP
19:00-20:00
Mary Popkids
Pál utcai Fiúk
20:30-21:30
Majka & Curtis live
Heaven Street Seven
22:00-23:00
Cloud 9+
Péterfy Bori
23:30-0:30
Soerii & Poolek
30Y
1:00-3:00
Drum and DJ feat. SirReal, KRSa and Lomex
Julia Carpenter
3:00-5:00
Tesco Disco
Andro
JÚLIUS 18. PÉNTEK
JÚLIUS 19. SZOMBAT
15:00-15:40
Dombóvári István Dumaszínház
Mogács Dániel Dumaszínház
16:00-17:00
Ferenczi Gyuri és a Rackjam
Konyha
17:30-18:30
Kerekes Band
Esti Kornél
19:00-20:00
Gypo Cirkusz
New Level Empire
20:30-21:30
Balkán Fanatik
Kaukázus
22:00-23:00
Szabó Balázs Bandája
Anna and The Barbies
23:30-0:30
P.A.S.O
Magashegyi Underground
1:00-3:00
Metzker Viki
Edo Denova és Dave Martin
3:00-5:00
Bárány Attila
Chris Lawyer
EFOTT 2014
KALINKA STAGE NAGYSZÍNPAD
07.16. 07.17. 07.18. SZERDA 17:00 - 17:40 No More Gravity
07.19.
CSÜTÖRTÖK
PÉNTEK
SZOMBAT
SirVive
Dízel
Magidom
18:00 - 18:40
Fatal Error
Kozmosz
Vallvadír
Kis Pál Tribute
19:00 - 19:45
AB/CD
SKAfunderz
Dorthy Band
Foo Fighters Tribute
20:15 - 21:15
Beatrice
Junkies
Watch My Dying
Bloody Roots
21:45 - 22:45
Alvin és a Mókusok 1-10
Alvin és a Mókusok 11-20
Road
Ossian
23:15 - 00:15
Zorall
Auróra
Dalriada
Moby Dick
00:45 - 01:45
Ganxsta Zolee és a Kartel
Prosectura
Subscribe
Jurij
02:15 - 03:00
The Silver Shine
Headbengs
Hollywood Rose
Magic Cats Rockabilly
Merülj el a csíkok világában! Vedd fel a point 88 tûfilc neon színeinek ritmusát. kreatív k ajándé
color part (részletek
y
a standon)
éta
hajkr
DJ
tetová
lás
Szeretnél az Egyesült Államokban tanulni?
Megteheted!
A Fulbright Oktatási Tanácsadó Központ (FEAC) segít ebben! A központ várja a látogatókat egyénileg vagy csoportosan, hogy tanácsot adjon az amerikai tanulás összes aspektusát illetően. Internet hozzáféréssel rendelkező könyvtárában számos amerikai tanulmányokkal kapcsolatos könyv, az amerikai egyetemek katalógusai valamint egyéb kiadványok és CD-ROM-ok találhatók. Magyarországon a Tanácsadó Központ rendelkezik a legátfogóbb tudástárral az amerikai felsőoktatásról. Látogasd meg a központ weboldalát: www.educationusa.hu A Fulbright Program. A programról több információt az alábbi oldalon találsz: www.fulbright.hu
hungary.usembassy
Többet szeretnél megtudni az USA-ról, az ott élő emberekről, társadalomról és kultúráról? Az Amerikai Kuckók (American Corners) Egerben, Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és természetesen Budapesten kéznél vannak! Segítségükkel hozzáférhetsz az Egyesült Államokkal kapcsolatos legfrissebb információkhoz könyveken, videókon, DVDken és az Interneten keresztül. Számtalan program és esemény vár! Nézd meg: www.americancorner.hu Az Egyesült Államok Nagykövetsége örömmel vesz részt az EFOTT-on. Jó szórakozást!
usembbudapest
Idé
a EFOTn T-onz !
Ride the HMMWV! Fegyverek · Miniradar & a Felderítők Katonazene · Katonatesi · Akadálypálya
Toborzópont · NagyKamion
Seregnyi Lehetőség · közelharcbemutató
szórakozás · és · ingyenes
szóróajándékok · minden · mennyiségben!
www.honvedelem.hu
facebook/magyarhonvedseg
SPP Sport és Egészségközpont SportPont road show bajnokságok Egészségügyi felmérések és tanácsadások Különleges sportok Értékes ajándékok és nyeremények Sportolj velünk az EFOTT ideje alatt is és hozd formába magad az estékre!
facebook.com/sportpontprogram | www.sportpont.hu
a.indd 1
30/05/
26
EFOTT Civil Tér 2014 Kedves Fesztiválozók! Az EFOTT fesztivál keretein belül részt vehettek a Civil Tér sokszínű és változatos nappali programjain.
Hogy milyen programokkal várunk Titeket idén is? t alálkozhattok sokszínű, ezerféle tevékenységeket végző civil szervezetekkel r észt vehettek kompetenciafejlesztő játékokban, kvízekben, csapatversenyeken és nyereményjátékokon e lőadásokat hallgathattok meg neves előadóktól és szakemberektől, fontos, ifjúságot érintő témákban t alálkozhattok politikai pártok ifjúsági szervezeteinek képviselőivel, informálódhattok és vitázhattok velük egismerkedhettek a hazai és határon túli magyar felsőokm tatási intézményekkel interaktív formában Várunk Titeket nagy szeretettel! A szervezők
Fidelio különszám – EFOTT 2014
Felelős szerkesztő: Gurubi Ágnes • Szerkesztő: Barota László, Jaczkó Adrienn • Grafikai munka: Protzner György • Korrektor: Rajkó Veronika • Munkatársak: Ábrahám András, Árkossy Máté, Balázs Anikó, Báli Bernadett, Bálint József László, Balogh Péter, Cs. Kiss Zsuzska, Cseh Attila, Enyedi Imre, Fényes Richárd, Gyapjas Mátyás, Horváth Vivien, Hugli Emese, Jedlicska Tibor, Kátai Gábor , Kemény Ildikó, Kiss Tamás, Kovács Gábor, Lisovszki István, Madarász Márk, Márton László, Maszlavér Gábor, Megyesi Pál, Mészáros-Nagy Éva, Molnár Zalán, Müllner Viktor, Orbán Balázs, Pálffy Dorottya, Páll László, Pintér Krisztina, Pintér Zoltán, Pocsai Tamás, Pogátsa Zsuzsanna, Serbán György, Szabó Péter, Tiringer Ákos, Tompos Balázs, Tóth Levente, Ujvári Barbara, Váradi Vicus, Végvári Cintia, Vitéz Tamás • Felelős kiadó: Fidelio Média Kft. – Márkus Gábor • Szerkesztőség: 1066 Budapest, Nyugati tér 1. Tel.: (1) 476-0320. Fax: (1) 476-0321. E-mail: fidelio@fidelio.hu • Nyomdai munkák: Oláh Nyomdaipari Kft.; 1211 Budapest, Központi u. 69-71. Tel.: (1) 278-5000; ügyvezető igazgató: Oláh Péter HU ISSN – 2062-2902 Megjelenik június 10-én 85 000 példányban. Az esetleges műsorváltozásokért valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.
A hír mindenkié – adja tovább!
2014. július 24. www.felvi.hu/pop2014
SZERETNÉL TÖBBET TUDNI?
st_EFOTT_2014.indd 1
Oktatásról, képzésről minden egy helyen, az év 365 napján.
G
2014.05.29. 12
friss hírek a 2014-es felvételiről pontszámítási szabályok és pontszámkalkulátor információk mesterképzésekről és MBA-ről
HÍREK FOLYAMATOSAN A FACEBOOKON IS. CSATLAKOZZ!
Képzés-Tudás-Karrier www.eduline.hu
film
design
Kvízmu ˝ vek festészet színház
Regisztráció: maximum 3 fős csapatok Garantált ajándék minden résztvevőnek.
Tiéd a legműveltebb egyetem? Bizonyítsd be! Találkozó minden nap 14.00-15.00 óra között a Diákhitel Központ chill-out sátrában.
Lazulj és hűsölj a babzsákfotelekben minden nap 9.30-tól 18.00 óráig, vagy pörgesd ki a legmenőbb nyári kiegészítőket a szerencsekerékkel!
HÁZIGAZDA
Jó tudni!
PARTNEREK
EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK
MÉDIAPARTNEREK
Képzés – Tudás – Karrier