JÁSZAY TAMÁS: Szerkesztői előszó

Jászay Tamás

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ

Az 1991-ben Szegeden először megrendezett THEALTER (egészen 1994-ig még: Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója) rendszerváltó fesztivál, mint e lapokról kiderül, több értelemben is az. A mai társadalmi, gazdasági körülmények és mentális állapotok között a tulajdonképpeni léte csodaszámba megy. Eközben hangozzék bármilyen leegyszerűsítően, mégis igaz, hogy a THEALTER a legrégebbi, folyamatosan működő magyarországi nemzetközi előadó-művészeti fesztivál.

Ezzel függ össze vele kapcsolatos erős élményem, a „csakazértis” imperatívusza: a 2022-ben harminckettedik életévébe lépő fesztivál ennyi idő alatt már mindent ismegtapasztalt pénztelenségtől értetlenségig, zajos sikerektől hűvös elutasításig, a saját közönség felnevelésétől a fiatal művészek lehetőséghez juttatásáig és még vagy ezer dolgot. Tette mindezt úgy, hogy a történet vége mégis mindig ugyanaz: az évről évre tikkasztóbb nyár kellős közepén a THEALTER diadalmasan megmutatja, hogy nem egyszerűen él, hanem élni akar – és fog is.

Az idő természetéből következik, hogy a benne élőkben egyszer csak megszületik az igény a visszatekintésre és összegzésre. Van, kell is, hogy legyen ebben nosztalgiázás, de a THEALTER az én szememben a múlt dicsőítése helyett mindig is a jelen és a jövő kutatására fordította energiái nagy részét. Mondjuk ki: mennyivel egyszerűbb lenne, mondjuk, a befutott, önmagukat eladó nevekkel megtölteni egy fesztiválprogramot ahelyett, hogy a szervezők folyamatosan kockáztatnak, nem csak művészileg, de anyagilag is, nem beszélve a pályázati pénzeknél is nehezebben elnyerhető tőkéről, a nézők bizalmáról. Ez utóbbi amúgy a THEALTER esetében az igazi aranytartalék: a város szövetébe – életszakaszától, „kedvétől” függően – hol jobban, hol kevésbé illeszkedő fesztivál nézői oldalról egyértelműen várt és elvárt része a sűrű szegedi nyárnak. És akkor ezeken a lapokon ráadásul még nem esik szó a számos évközi, szintén a MASZK Egyesület

szervezte programról a Régi Zsinagóga hűvös, ódon falai között meg azokon kívül.

Visszatekintésről beszéltem, és az, ahogyan a THEALTER archiválja saját működését, a hézagos, komoly adósságokat maga előtt görgető magyar színháztörténet-írásban feltétlenül példaértékű. Egyedülálló az, hogy az elmúlt három évtized műsorfüzeteit online lapozgatva a hazai (és évről évre egyre szűkülő mértékben, de azért valamelyest a nemzetközi) független színházi szcéna fő irányvonalai, gondolkodási és esztétikai sémái tetten érhetővé válnak, ráadásul nem egyszerűen egymás mellé rendeződnek, de reagálnak és reflektálnak is egymásra. Kivételes, hogy egy évtizede gyűlnek és hozzáférhetőek a fellépő alkotókkal készült rádió- és videóbeszélgetések, vagy hogy közel ennyi ideje készülnek a fesztivál teljes műsorrendjéről szakmai, mégis személyes impressziókat őrző blogbejegyzések színházszerető fiataloktól.

A dokumentálás fontos etapja volt 2015-ben a negyedszázados fennállását ünneplő THEALTER-ről a Tiszatájjúliusi lapszáma1, ahol teljes leltár helyett a fesztiválnak arcot, személyiséget adó művészek, csapatok kapcsán írtak felkért szerzők interjút, esszét, tanulmányt, művészi hitvallást, könyvrecenziót és előadáselemzést. 2020-ra, a harmincadik születésnapra folytatásként színháztudományi konferenciát terveztünk, amit a világjárvány miatt végül egy évvel elhalasztottunk. Innen a szokatlan – egyébként a fesztivál fésületlen fizimiskájához nagyon is illő – THEALTER30(+1) cím, ami a 2021. július 29-én és 30-án a Szegedi Tudományetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, a 31. THEALTER Fesztivál nulladik és első napján megrendezett kétnapos színháztudományi találkozó fedőneve volt. A konferencián elhangzott előadások videófelvétele elérhető a MASZK Egyesület Youtube-csatornáján, a prezentációkból készült tanulmányok pedig mostantól olvashatóak is.

Senkit ne tévesszen meg kötetünk borítója: nem sporttudományi szövegeket gyűjtöttünk egybe. A futás mint életforma, szemlélet, gondolkodás, egyszersmind tágas, a THEALTER-re több szempontból is vonatkoztatható metafora a konferencia szekcióelnevezéseinek forrása lett. A Sprintszekcióban egyetemi hallgatók és doktoranduszok számoltak be egy-egy, a fesztiválhoz kapcsolódó műhelyről, alkotóról vagy előadásról. A Síkfutáselőadásait tapasztalt kutatók jegyezték, akik aktuális, a THEALTER fellépőihez kapcsolódó kutatásaikról adtak számot. Az önreflexió a magyar színházművészetben fehér holló: ezért is volt nagy öröm, hogy a Gátfutás szekcióban a THEALTER-hez kapcsolódó művészek beszéltek személyes tapasztalataikról egy vagy több projektjük kapcsán. A kétnapos ren-

1 THEALTER 25, szerk. JÁSZAY Tamás, Tiszatáj69, 7. sz. (2015), 44-133.

dezvényt a Független maraton zárta, ahol Fuchs Lívia, Imre Zoltán és Nánay István három és fél órás szabott időkeretben beszélgettek a hazai független színházak elmúlt száz évéről és jelenéről. A kétnapos rendezvényt szolid érdeklődés és igen pozitív szakmai és sajtóvisszhang kísérte.

A tanulmánykötet a konferencia struktúráját némi módosításokkal javarészt követi. Fontos tisztázni: tudatosan nem törekszünk se a teljes kép, se kronologikus narratíva megalkotására, helyette mozaikdarabkákat, történetrészleteket helyezünk egymás mellé, amik kiegészítik és párbeszédbe léptetik egymást.

A hét tanulmányt tartalmazó Síkfutás blokkot, egyben a kötetet nyitja Kiss Gabriella tanulmánya, melyben a szentesi Horváth Mihály Gimnázium Szegedre hozott és ide készült előadásai kapcsán gondolkodik teátrum és THEALTER összefüggéseiről, vagyis a névbe rejtett L jelentéséről és jelentőségéről. Ars poetica és ars pedagogica kapcsolata válik kézzelfoghatóvá a szerző által nyújtott tágas történeti és elméleti perspektívából. Kérchy Vera a fesztiválon sokszor fellépett Gergye Krisztián legújabb videoperformanszainak intermediális sajátosságait elemzi a rendező-koreográfus-táncművész nem újkeletű képzőművészeti érdeklődésének tükrében.

Mikola Gyöngyi a THEALTER nemzetközi vonulatának a legutóbbi századfordulót meghatározó csapatai apropóján történeti kontextusban számol be a pétervári független színházi mozgalom jellegzetes alakjainak és műhelyeinek tegnapjáról és igencsak tanulságos jelenéről. Oláh Tamás a magyar és világszínház emblematikus előadását, Nagy József „Szkipe” hivatkozási alappá vált 1994-es Woyzeckjét helyezi el saját korában és az azóta eltelt időben, bőségesen merítve az elemző reflexiókból, megtalálva a munka helyét az életműben és bemutatva a rendező totális művészetideáját. Lencsés Gyula színház és szociológia határvidékén mozgó tanulmánya a Metanoia Artopédia Jég-doktrínák című fontos előadása kapcsán izgalmas kísérletet hajt végre, amikor az előadás szerves részeként definiált játékos kérdőívet/kérdőíves játékot a szociológia metodikájával analizálja.

Újabb társtudomány, a jog felől közelít Rihay-Kovács Zitának az egészet terület kardinális kérdéséről, a független és/vagy alternatív jelzők létjogosultságáról is gondolkodó tanulmánya, mely a szcéna két meghatározó intézménye, a Szkéné Színház és a THEALTER Fesztivál létmódja közötti hasonlóságokat sorolja elő. Jászay Tamás tanulmányában a fesztivál fenoménjával kapcsolatos elméletitörténeti megfontolások rövid ismertetése után a nyugat- és kelet-európai kulturális programsorozatok kategóriái között helyezi el a THEALTER-t térben és időben.

A Sprintblokk kapcsán egy előzetes megjegyzés az olvasóhoz: az itt található hat szöveg mindegyikét a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatói jegyzik, akik még nyilvánvalóan nem rendelkeznek azzal a színházelméleti és történeti felvértezettséggel, mint e kötet számos más írója. Mégsem volt kérdés egy pillanatig sem, hogy előadásaiknak és írásaiknak helye van a gyűjteményben: ők annak a következő generációnak a képviselői, akik nélkül a THEALTER sem lenne, lehetne az, ami.

Dudás Robert izgalmas kutatási területe a vajdasági magyar színjátszás 20-21. századi története. Dolgozatában a terület egyik markáns művészi profillal rendelkező alkotójának, Mezei Kingának (részben) a THEALTER-en is látható előadásainak kritikai recepciójára összpontosít, rendre ütköztetve a vajdasági és magyarországi szakkritika benyomásait. Ferencz Hedvig a film világából a színházhoz (vissza)érkező Hajdu Szabolcs életközépi válságot megélő értelmiségi felnőttjeiről szóló nagysikerű trilógiája és a Békeidőcímű mozifilmje apropóján tűnődik az elvontsága ellenére mégis mindig nagyon konkrét térben zajló kommunikációs helyzetekről.

A mai magyar színház két fontos műhelyének vidékéről tudósít a következő két dolgozat. Krizsán Laura a THEALTER egyik veteránjának, Pintér Bélának három drámáját vizsgálja a bennük tárgyalt tabutémák nézőpontjából, egyszersmind állást is foglalva a magyar színházi közbeszédet sokáig foglalkoztató kérdésben, hogy az all-round színházcsináló textusai értelmezhetők-e önálló színpadi szövegekként. Czabala Zsófia az idei év elején megszűnését nyilvánosan bejelentő k2 Színház különböző szövegalkotási stratégiáiról gondolkodik konkrét drámák és előadások kapcsán. Dolgozatának külön érdekességet ad, hogy a kötetben „párdarab” társul hozzá, az egyik társulatvezető Fábián Péter tollából.

A Sprintblokk utolsó két írásának fókusza a színpadi szöveg után a színpadi test felé mozdul. Mohai Aletta a Szegeden is számos alkalommal fellépett bolgár performanszművész, Ivo Dimcsev művészi profilját rajzolja meg, míg Bálint Zsófia a koreográfus-rendező-táncművész Ladányi Andrea és az életművében rendre felbukkanó bábelképzelések különböző megjelenési formáiról és lehetséges tartalmáról értekezik.

A magyar színházművészet egyik komoly adóssága, hogy létrehozói ritkásan reflektálnak saját alkotói módszerükre, többnyire nem rendelkezve azokkal az elméleti ismeretekkel és gyakorlati tapasztalattal, ami munkájukat tágabb, akár színháztudományos kontextusban is értelmezhetővé tenné. A Gátfutás blokk négy írása ezen az alapálláson kíván változtatni: a megszólított alkotók mind a THEALTER történetének fontos fellépői, de ami ennél lényegesebb, hogy saját,

már sikeresen lezárult vagy folyamatban lévő doktori eljárásuk részeredményeit osztják meg az olvasóval.

Adorjáni Panna a collective creation/devisingmódszere kapcsán lényegi megállapításokat tesz saját és a kolozsvári Reactor alkotóközösségének személyes tapasztalatait a felvázolt elméleti háttér előtt éles fényben láttatva, egyben markánsan problematizálva az alkotói-értelmezői szerep(ek) ambivalens mivoltát. Kelemen Kristóf a Theatroncímű folyóiratban megjelent írását változatlan formában közöljük újra: a drámaíró-rendező a Szegeden is nagy sikerrel szerepelt Megfigyelőkcímű előadás kutatás alapú születésének folyamatába engedi bepillantani a kíváncsi nézőt. Igen tanulságos az, ahogyan Fábián Péter rekonstruálja és elemzi A baranyai gyöngyösbokréta, illetve a Ki vele, Néró!című, a k2 Színház számára írt és a társulattal bemutatott előadások szövegkönyveinek születését. A k2-höz hasonlóan a Hólyagcirkusz alkotóközössége is a THEALTER rendszeres vendége volt, mindkettő gyakorlatilag születésétől a közös társulati lét lezárásáig folyamatosan jelen volt Szegeden. A Hólyagcirkusz egykori színész-dramaturgja, Rácz Attila kétrészes tanulmányának első fejezetében a Szőke Szabolcs koordinálta társulatban működő közös dramatizálás módszertanáról tesz értékes megállapításokat.

Szerkesztőnek nem illik, talán nem is szabad elfogultnak lennie, mégis ki kell mondanom, hogy a Független maraton fantázianévvel ellátott kerekasztal-beszélgetést a gazdag kötet talán legizgalmasabb és -hasznosabb anyagának látom. Fuchs Lívia, Imre Zoltán és Nánay István a független terület kiváló ismerői, akik különböző minőségeikben évtizedek óta követik, rögzítik, sőt úgy vélem, különböző eszköztárakkal, de formálják is a magyarországi függetlenek működését. Három részre osztott, valóban maratoni beszélgetésük a szigorú kronológia helyett műhelyeket, alkotókat, jelenségeket listáz és elemez, visszatekintve az elmúlt bő száz évre. Külön köszönet illeti őket azért, hogy a beszélgetés általam előkészített szövegét kérésemre lelkiismeretesen kiegészítették és pontosították. A Független maratonelső számú értékét abban látom, hogy a megszólalók a beszédes részletek értő elősorolása mellett nagyívű összefüggéseket is láttatni engednek, melyek okulásul szolgálhatnak nem csak a hazai független előadó-művészetek iránt érdeklődő néző, kutató, egyetemi hallgató, de az érintett művészek számára is.

A THEALTER30(+1) színháztudományi konferencia védnöke, Prof. Dr. Gyenge Zoltán, bölcsészkarunk dékánja – akit a szegedi alternatív színjátszáshoz egyébként is szoros szálak fűznek – amellett, hogy üdvözölte és támogatta a kezdeményezést, jelezte a THEALTER-történeti munka folytatásának szükségességét. A jelen kötet az első lépés a kijelölt úton.