Responsibility
winter 2013
Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Pilinszky János
Postai vagy digitális úton a Jezsuita Rend adatbázisában tárolt, korábban Ön által megadott információk alapján értesítettük. Adatait kizárólag a Rend által kezdeményezett kommunikációra használjuk, harmadik félnek nem adjuk át. Amennyiben nem kíván a jezsuita rendtől további hírlevelet, megkeresést kapni, kérjük jelezze a friendraiser@jezsuita.hu címen vagy a +36 1 327 4054-es telefonszámon.
Ha szeretné a jezsuiták értesítőjét – Barátainknak – következő számától kezdve digitálisan fogadni, kérjük, küldje el kérését a friendraiser@jezsuita.hu címre. A digitális formátum igénylésével segít csökkenteni postai költségeinket. Köszönjük! Ha szívesen hirdetne kiadványunkban, örömmel fogadjuk jelentkezését!
BARÁTAINKNAK – A MAGYAR JEZSUITÁK HÍRLEVél újsága Felelős kiadó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, P. Forrai Tamás Gergely SJ • Szerkesztő: Naszádos Márk Grafikai tervezés: Tar Éva • Korrektúra: Horváth-Naszádos Orsolya • Fotó: Czope Anna, Eördög Ádám, Ijjas Teréz, Keresztesy Bori, Mirczik Bálint, Studio Bakos, Vesztergombi Tamás • Grafika: Fábry Katalin (24. o.) Kapcsolat: www.jezsuita.hu, friendraiser@jezsuita.hu,
/jezsuitak (Jezsuiták Barátai)
KÖSZÖNTŐ
Dear Friends and respected Readers,
T
he new issue of our pamphlet appears in the Advent season, a time of preparation. On the following pages we would like to inform you about all that has been going on with and around us. This sacred time is indeed suitable for looking back and reflecting on our lives. Reflection is especially thrilling if we are able to look for the traces of God’s presence on the paths of our everyday lives. How and where do we recognize Him? When can we say that God is present in our lives in a recognizable way? And when can we say that we were a tool in his hands? It is like an exciting investigation. Or even more, like the happy-go-lucky quest for the lost lamb, when we can put aside everything else for the sake of the most important goal: the joy that Zacchaeus experienced when „he came down [the tree]” to welcome Jesus in his home. This issue is also about how we can work together with God in creation. Or, better said, what is our responsibility toward the society in which we are to fulfill a mission? Social responsibility has become a market notion that every responsible company is expected to include in its profile. We now would like to reach deeper than that, to the point where we notice that we ourselves are part of this society. We are also responsible. I clearly remember the amazement of our teenage students in Miskolc when, at a certain stage of their charity service, they realized they were actually able to make a difference in that small segment of the world where they helped. Such an experience liberates you, gives you strength and shows you where your vocation is in this world! There are times when an emergency calls us to do something. Such is the Syrian humanitarian crisis, where the Jesuit Refugee Service, following pope Francis’s appeal, provides considerable support to the population in need. Other times we look for less spectacular ministry opportunities in our own country. Such opportunity will be, for instance, the series of Magis programs in the summer of 2014 (magishungary.jezsu.hu). Moreover, the Central-European Regional Magis Conference will also be held in Hungary next year. Our winter campaign focuses on supporting the Hungarian Jesuit works across the borders: the continuing work of the Roots program, the Jesuits ministries across the borders as well as our participation in education. I am asking for our Readers’ special prayers so that we search well and freely follow God’s will in our expanding Transylvanian mission. If we take our motto „With Christ to the Borders” seriously, than now we can expand it and invite all our Readers to join us on our journey „With Christ Across the Borders”! I wish you a blessed and peaceful Advent on behalf of our Jesuit community! P. Tamás Forrai S.J. Provincial winter 2013
3
F U N D R A I S IN G
„Common Ground” (Jesuit Youth Center) is about sharing
I
n the beginning of September, I received a commission to address the Avas residential district around our school. Under the new Jesuit project called Jesuit Youth Center, I am seeking to launch some new experimental programs for the people of town which would answer the needs of the youth and their parents with disadvantageous backgrounds. Everybody who wants to visit the Jesuit Grammar School of Miskolc needs to cross the (mostly but not exclusively) poor and neglected area called Avas District. Those who do it with their eyes open, can see that the life inside and outside of the grandiose walls of the school are two different worlds. This is what this new project is about: helping these two worlds to meet and get to know each other. “Common Ground” is about sharing. As a student, day by day, I crossed this border and sometimes I even envisioned myself doing “missionary” work on the streets among people with real needs. Now, that this vision has unexpectedly turned into a reality, I must admit that this work is not all that easy. For a long time I couldn’t find the most efficient way to get closer or effectively address people. During one mass at the end of September, when the delegation of the 72 disciples was read, I wished that I too could have a partner, and together it would be easier to reach unfamiliar people. It was a difficult start. With time and through constant effort however, and probably by providence, things have changed and doors have opened. Currently, two programs have started among the youth: one group for 11-12 year olds – mostly gipsy children – and another for older, 14-15 year old teenagers, which is particularly promising. These older students are aware, that compared to others, life demands immense effort from their parts in order to succeed. We would like to help them in this quest. My hope is that in the springtime, with assistance of young foreign teachers, students and alumni, we can open the enchanting Kurtabérc eco-house (located on the top of Bükk mountain) for these youth, thus enriching their experience. I am very glad that in October a successful program for adults, a beginner’s English language course, could also begin. Anybody who has already been to our school could see how its lively colours mingle with those of the surrounding Avas district. I hope that through the open hearted students and adults, the Jesuit Youth Center project will also make this town a more colourful place, and contribute to a happier, healthier generation. You can also be part of the mission of “Common Ground”, Balint Mirczik and we are grateful for any contribution that helps to achieve its aims. Jesuit Youth Center, For ways to make a contribution please see the back-side of this paper, or visit Program Manager http://sport.jezsu.hu/
4
B A R Á TA IN K N A K
Jezsuita sziget hírdetés
A SZÍV FOLYÓIRAT 100 ÉVES JUBILEUMÁRA KÉSZÜL. AJÁNDÉKOZZON MARADANDÓ ÉRTÉKET KARÁCSONYRA SZERETTEINEK! Előfizetésével egyben támogatja is azt a lelkiséget, küldetést, mely A Szívet jellemzi.
SZÁMÍTUNK ÖNRE ÉS KÖSZÖNJÜK BIZALMÁT! Keressen minket weboldalunkon: www.asziv.hu vagy telefonon: +36-1-327-4052
lelkisĂŠg
Hogyan talĂĄljunk rĂĄ Isten akaratĂĄra az ĂŠletĂźnkben? Nemes Ă–dĂśn SJ ĂŠs Perczel Forintos DĂłra:
Az ĂŠlet nĂśvekedĂŠse csendben, sĂśtĂŠtben tĂśrtĂŠnik.
Nem akkor, amikor mindent åtlåtsz. Nem akkor, amikor tudod, hova tartasz. Tanulj bizalommal vårni, kivårni! ,GĞUH YDQ V] NVpJHG DKKR] KRJ\ D OHONHG D] pOHWHG NLERQWDNR]KDVVRQ ,VWHQ KDW pV PďN|GLN EHQQHG N|U O|WWHG PpJ DNNRU LV KD QHP pUH]HG D MHOHQOpWpW (]W D UiKDJ\DWNR]iVW D] LPiEDQ J\DNRUORG $ EHOVĞ LPD pUGHNOĞGĞ ÀJ\HOPHV MHOHQOpW DPHO\ D EL]DOPDW HUĞVtWL 1HP NtPpO PHJ DWWyO DPL IiM ÔM V]HPPHO Qp]KHWV] DUUD DPL YDQ 0HJEpNpOKHWV] YHOH 0XVWy 3pWHU EHQ V] OHWHWW 'HUHFVNpQ pV N|]|WW N OI|OG|Q pOW EDQ OpSHWW EH D MH]VXLWD UHQGEH eUGHNOĞGpVH D ,, YDWLNiQL ]VLQDW V]HOOHPpEHQ D PiV YDOOiV~DN D PiVNpQW JRQGRONRGyN pV D MyOpWL WiUVDGDORP VpU OWMHL IHOp IRUGXOW pV N|]|WW 'pO $PHULNiEDQ %RJRWD HJ\LN V]HJpQ\QHJ\HGpEHQ GROJR]RWW $ UHQGV]HUYiOWiV yWD 0DJ\DURUV]iJRQ YH]HW PHGLWiFLyV OHONLJ\DNRUODWRNDW ,PiGNR]QL WDQtW
1(0(6 g'g1 6- Âł 3(5&=(/ )25,1726 'Ă?5$ $ /(/.,9(=(7e6 0ÄŤ9e6=(7(
A lelkivezetĂŠs mĹąvĂŠszete cĂmĹą kĂśnyve a Jezsuita KĂśnyvek kiadĂĄsĂĄban jelent meg nemrĂŠg, mely nem egy lelkigyakorlatos kĂśnyv, inkĂĄbb arra prĂłbĂĄlja rĂĄvezetni az olvasĂłt, hogy a mindennapokban mikĂŠnt tudja megtalĂĄlni a helyes viszonyulĂĄst ahhoz, ami vele tĂśrtĂŠnik.
A
kĂśnyv alapjĂĄt Nemes Ă–dĂśn jezsuita 1977-ben, JapĂĄnban megjelent mĹąve kĂŠpezi. Ă–dĂśn atya JapĂĄnban sok olyan embert prĂłbĂĄlt Isten felĂŠ vezetni, aki nem volt megkeresztelve – szomorĂş aktualitĂĄs, hogy hazĂĄnkban is egyre inkĂĄbb ez a helyzet. A kĂśzben eltelt harmincĂśt esztendĹ‘ azonban szĂĄmos tanulsĂĄggal szolgĂĄlt, ĂŠs a kĂśnyv magyarra fordĂtĂĄsa helyett inkĂĄbb az ĂĄtdolgozĂĄsa ĂŠs az Ăşj lelkivezetĹ‘i, illetve pszicholĂłgiai ismeretek integrĂĄlĂĄsa lett a cĂŠl. Mivel a lelkivezetĂŠsben – csakĂşgy, mint a pszichoterĂĄpiĂĄban – nem lehet pusztĂĄn az intuĂciĂłra vagy a rutinra hagyatkozni, a kĂśnyv didaktikus tanĂtĂł jelleggel kĂŠszĂźlt. Mindenkihez szĂłl, akit megĂŠrint a lelkivezetĂŠs mint feladat vagy mint lehetĹ‘sĂŠg. Nemcsak papok ĂŠs szerzetesek szĂĄmĂĄra, hanem a II. vatikĂĄni zsinat szellemĂŠben az egyhĂĄz ĂŠletĂŠben tevĂŠkenyen rĂŠszt vevĹ‘ hĂvĹ‘ kĂśzĂśssĂŠgek vezetĹ‘inek, valamint olyan nyitott laikusoknak is kĂŠszĂźlt, akik gyakorlĂł lelkivezetĹ‘kĂŠnt kaphatnak Ăşj szempontokat munkĂĄjukhoz. A kĂśnyv elolvasĂĄsa vagy feldolgozĂĄsa azonban semmikĂŠpp sem jelenti azt, hogy valaki ezĂĄltal lelkivezetĹ‘ lesz. Ugyanakkor igaz, hogy nagyon sok mindennapi beszĂŠlgetĂŠsben tĂśrtĂŠnik lelkivezetĂŠs, amikor az emberek megosztjĂĄk egymĂĄssal tapasztalataikat a hitrĹ‘l ĂŠs istenkapcsolatukrĂłl. A lelkivezetĂŠs mĹąvĂŠszete kifejezetten azzal a cĂŠllal ĂrĂłdott, hogy segĂtsĂŠgĂŠvel ĂŠrdeklĹ‘dĹ‘ ĂŠs elhivatott szemĂŠlyek elsajĂĄtĂthassĂĄk a lelkivezetĂŠshez szĂźksĂŠges alapvetĹ‘ kĂŠszsĂŠgeket ĂŠs hozzĂĄsegĂthessĂŠk a mellettĂźk ĂŠlĹ‘ embereket ahhoz, hogy 1(0(6 g'g1 63(5&=(/ )25,1726 'Ă?5$
$ /(/.,9(=(7e6 0ÄŤ9e6=(7(
2600 Ft
-(=68,7$ .g1<9(. LELKISĂ&#x2030;G
6
B A R Ă TA IN K N A K
lelkiség
jobban rátaláljanak Isten akaratára életükben. A könyv fokozatosan ismertet meg a lelkivezetés alapfogalmaival, a vezető felkészülésének lépéseivel, a gyümölcsöző lelkivezetéshez szükséges hitbeli, teológiai és pszichológiai alapokkal, valamint a csapdákkal és veszélyekkel is. A cél a saját élményen keresztül történő tanulás és készségelsajátítás. Az olvasó vezetettként, saját élményein keresztül kóstolhat bele a lelkivezetésbe, és folyamatosan mindkét szempontból, mindkét szerepben végiggondolhatja a felmerülő kérdéseket, problémákat. A saját élményekre vonatkozó kérdések egyrészt az önismeret mélyítését, másrészt a vezetett helyzetének jobb megértését szolgálják. A lelkivezetés művészetének használata közben felismerhetjük a szókratészi kérdezés, a rávezető kérdésekkel történő tanítás módszerét. A tudnivalók és ismeretek egyszerű leírása helyett az olvasó előzetes tudására alapozunk, aki ezáltal passzív befogadó helyett aktív résztvevővé válik. Épp ezért a könyv jellegét tekintve inkább olyan, mint egy nyelvkönyv vagy munkafüzet, vagyis nem egyszeri olvasásra készült. Kérdéseket tesz fel, elgondolkoztat, indoklásra buzdít. Nemes Ödön vérbeli pedagógusként azt szerette volna, ha tanítványai elsajátítják a lelkivezetés módszereit, ezért nem riadt vissza az ismétlésektől vagy a fogalmak talán túlságosan részletező meghatározásától sem. Markáns egyéniségét tiszteletben tartva ezeken természetesen nem változtattunk. Ezzel az utolsó, Perczel Forintos Dóra pszichológussal közös, posztumusz munkájával szeretnénk maradandó emléket állítani neki, és kívánjuk, hogy Isten jelenlétének mélyebb megtapasztalására vezesse minden olvasóját. A könyv karácsonyi ajándéknak is megvásárolható a jezsuitakonyvek.hu honlapon, illetve a +36-1-327-4052-es telefonszámon a szerkesztőségtől.
Lepje meg szeretteit Karácsonyra jezsuita szerzők írásaival, jezsuiták gondozásában kiadott könyvekkel!
Új online könyváruházunk: jezsuitakonyvek.hu Párbeszéd Könyvesbolt: 1085 Budapest, Horánszky utca 20.
2013. tél
7
lelkiség
Életem a te életed?
S
okszor szörnyülködve beszélünk arról, hogy az Európai Unió nem vette be alkotmányába, hogy Európa keresztény gyökerekkel rendelkezik. A gyökerek valóban lehetnek keresztények, de a mai Európa sokkal inkább agnosztikus, materialista, hedonista és önközpontú, mintsem keresztény. Gyakran emlegetjük, milyen fontos lenne általánosan bevezetni iskoláinkban a hitoktatást. Nyilván ez fontos lehet, de ettől még fényévnyire maradunk a kereszténységtől. A tízparancsolat etikája még csak ószövetség. Hol van ettől a „hegyi beszéd” szelleme, ahol Jézus a megbocsátásról, a felebarát, sőt az ellenség szeretetéről beszél? Hol vagyunk az evangéliumi tanácsok megtartásától, melyet általánosan ajánl minden kereszténynek? Vagyis kéri a szellemi, lelki, anyagi vagyonközösséget: az engedelmességet, a szolgálatban az „életem a te életed” önátadás elvét, és buzdít a tisztaság megtartására, ahol egy életre szóló, elkötelezett kapcsolatban élem le az életemet. Vajon a hegyi beszéd szellemétől vezérelve
fogadjuk be az idegent? Úgy Szent István korában, mint manapság is sokkal inkább gazdasági szempontok vezetnek minket, mintsem magasztos, keresztény elvek. Első királyaink is sokkal inkább a piacképes tudást magukkal hozó idegen felé fordultak, s nem tisztán felebaráti szempontok vezették őket cselekedeteikben. Nem állítom, hogy nem ez játszhatott szerepet, de nézzünk tükörbe, miként tagadtuk meg (nemhogy idegen) de saját határon túli vértestvéreinket is, amikor egy népszavazáson ráeszméltünk, hogy nekünk ebből a testvéri szeretetből gazdasági hátrányunk is származhat. Igen, nem vagyunk keresztények, mint ahogy az a Németország, Franciaország és Anglia sem, akik tisztán gazdasági szempontoktól vezérelve – minden következményt figyelmen kívül hagyva – befogadták a törököket, albánokat és más nációkat, hogy az általuk piszkosnak tartott munkákat ezekkel az emberekkel végeztessék el. Amíg Európa nemzeteiben ott él a felsőbbrendűségi, kiválasztottsági tudat, mint ahogy ott élt az ószövetség népében, addig naivság azon bosszankodni, hogy miért van rasszizmus, szegregáció, as�szimiláció. (A teljes cikk A Szív folyóirat 2012. októberi számában olvasható.)
P. Hofher József SJ 8
B A R Á TA IN K N A K
h i vat ás
„Önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk”*
A
noviciátus megkezdése előtt fél évvel még nem tudta egyikünk sem, hogy néhány hónapra rá belépünk a jezsuita rendbe. A vágy a szerzetesi hivatás után már megvolt mindkettőnkben, talán egészen rég óta. De a döntés, a szükséges lendület később érett be. Mérnöki és teológus múlttal, zenei hobbyval, az ország két végéből, különbözőként és mégis hasonlóként készültünk, készülünk a jezsuita életre. Egy olyan életre, ami ma nem divat. Egy olyan életformát élve, ami ma sokak számára érthetetlen, megfoghatatlan, talán értelmetlen is. Huszonéves fiatalokként merészkedünk egy életre elköteleződni Jézus Krisztus ügye mellett. Mert Ő érintett meg minket, tett bennünket képessé arra, hogy őt keressük és meg is találjuk, nem csak a teológiában, vagy a templomban, de minden apró élethelyzetünkben. Hogy gyakorolhassuk vele együtt nézni, szemlélni, s igen, élni ezt az életet, egészen részének lenni ennek a világnak, egészen közel az emberekhez, a ránk bízottakhoz, de ezzel együtt teljesen Istenhez tartozni. Azt, hogy ezek a dolgok nem zárják ki egymást, sőt segítik, kiegészítik, azt napról napra tapasztalhatjuk. Hogy mit jelent a szerzetesi fogadalom a XXI. században? Akkor, amikor még az is érthetetlen, hogy egy házasságban hűségesen le lehet élni egy életet? Semmi óriási, semmi különösen szent dolgot nem jelent ez. Igyekszünk pusztán engedni, hogy Isten hívjon, tanítson, szeressen, küldjön. Hogy vihessünk talán mi is valami keveset abból a szeretetből az emberek közé, ami minket annyira megérintett. Amiről azt gondoljuk, hogy nagyon is szomjazza a világ. Isten nem szeretné rátukmálni magát senkire, s így a mi feladatunk sem ez. Pusztán készen lenni, hogy ott legyünk, ahol keresik az Urat. Így ez a szerzetesi fogadalom egy felajánlás. Mindent, amink van, képességeinket, tehetségünket, de gyengeségeinket is bele szeretnénk helyezni az Ő kezébe. Odatenni, s engedni, hogy ő formálja át ezeket, s – ha szeretné – gazdagítson sokakat. Sokan kérdezték a fogadalomtétel körüli napokban, hogy honnan tudjuk, mi lesz velünk öt, tíz, húsz év múlva. Nem tudjuk, hogy mi lesz velünk, de azt tudjuk, hogy ki lesz velünk akkor is. És ennek a Krisztusnak ajánljuk önmagunkat, egymást és egész életünket. (* Aranyszájú Szent János liturgiájából)
S. Bellovics Gábor SJ 2013. tél
9
t á r saság
Lelki klinika
a „hírös város” szívében
P. Hess István SJ
Sz
eged jezsuita lelkiségi központja a Szent József templom, mely a szegedi Dóm plébániája területén helyezkedik el, s már a háború előtt kongregációs központként fogta össze a Szegeden és környékén élő katolikusok színe virágát. A Dáni utcai templom és a Bólyai utcai rendház, a belváros lelkiségi oázisaként hívja meg Szeged és környéke jó szándékú lakóit az elmélyülésre, közösségi létre Istennel és emberrel. Missziónk kihívása, hogy az éltető forráshoz vezessük a templomunkban összejövő, egyrészt pislákoló, másrészt lángoló képzési, lelkiségi, szabadidős csoportjainkat, melyekből 19 –et számlálhatunk. Templomi feladataink kihívása, az egyetemisták pasztorációja; a vasárnap esti fél 8-as szentmisénk sokakat vonz közülük közösségünkbe. Feladatunk, hogy felajánljuk a jezsuita lelkiséget kicsiknek és nagyoknak, keresőknek és hívőknek. Ittlétünk sajátossága, hogy küldetésünk nem területi alapon szerveződik, hanem „lelki klinikaként” az egész város javára, ahogyan Gyulay Endre, ny. püspök úr megfogalmazta vízióját szolgálatunkról. Szegedi küldetésünk másik nagy rendeltetése a Budapestre költözött noviciátus épületében működő Kaszap István Egyetemi Kollégium, mely 22 fiatalnak biztosít méltó és inspiráló környezetet, hogy a magyar egyház és társadalom szolgálatára kibontakoztassák Istentől kapott talentumaikat. Közösségünk része a bánáti misszióban, a törökkanizsai plébánián dolgozó két rendtestvérünk, P. Sóti János és Novák Vince testvér. Közös missziónk szép megnyilvánulása volt az október közepén tartott törökkanizsai városmisszión való részvételünk, ahová szegedi templomunk közösségeinek képviselői is elkísértek minket. Rendházunk szegeden lakó tagjai – P. Deák Ferenc, P. Bohán Béla, P. Pakot Géza, P. Hess István – templomi-, kollégiumi szolgálatuk mellett részt vesznek a város katolikus iskoláinak lelki életében, gyóntatási-, lelkinap-adási szolgálattal. Készek vagyunk egyházmegyés paptársaink hívására helyettesítést, búcsúi-, lelkigyakorlatos szolgálatot is vállalni. w w w. s z t j o z s e f . h u
10
B A R Á TA IN K N A K
K ö z ö ss é g e i n k
Gyökereinktől a határokig
A
Keresztény Élet Közössége (KÉK) ötévente nemzetközi küldöttgyűlésen tekint rá a megtett útra és irányelveket fogalmaz meg a jövőre. Ezeken a találkozókon az idők jeleit figyelve igyekszünk megkülönböztetni azokat a területeket, ahol szükség van jelenlétünkre, szolgálatunkra. 2013-ban Libanonban gyűltek össze több mint hatvan ország küldöttei. Ennek önmagában is üzenetértéke volt, hiszen a véráztatta Közel-Kelet immár egy évszázada a világ egyik legtöbbet szenvedő térsége. A szíriai, egyiptomi KÉK tagok megrázó beszámolói kézzelfogható valósággá tették a híreken keresztül távolinak tűnő vérontást és fájdalmat. Testvéreink reménye, ereje példa értékű számunkra. A 450 éves évforduló alkalmával megerősítettük önértelmezésünket, mint világi apostoli közösség, és meghatároztuk szolgálatunk régi-új irányait. A globalizáció, a szegénység, a természeti környezettel való harmónia és a család témakörében próbáltuk közösen felfedezni, hogy miként tudjuk alakítani a valóságot a keresztény értékekben gyökerezve, ugyanakkor érdemi válaszokat adva korunk kihívásaira. Két napig segítségünkre volt ebben az eszmélődésben Adolfo Nicolás SJ általános jezsuita elöljáró is. A hagyománynak megfelelően új elnökséget választottunk, amelynek összetétele – elnökünk mexikói, alelnökünk kenyai, s a négy tanácsadó között csupán egy európai van – jelzi az eltolódást Európától – ahol jólétünk és igazságkeresésünk már-már öncélúvá válik - más kontinensek felé. Üzenet tehát, hogy Európában se elméletekbe meneküljünk a cselekvés helyett. A libanoni küldöttgyűlés kifejezte szolidaritását a közel-keleti keresztényekkel, eltökéltségét hogy nagyobb figyelemmel és szeretettel fordul a szegények és a társadalom perifériáin élők felé, valamint új utakat keres a családok számára és a fiatalokkal való együttműködéshez. A tagokban újra megerősödött az a meggyőződés, hogy a KÉK-hivatás, akárcsak a papi vagy szerzetesi hivatás, egy valós lehetőség a keresztény életszentség megélésére.
Speidl Bianka
2013. tél
11
k ö z ö ss é g e i n k
Már 10 éve a magyar gyerekekért
Ürmös Dániel
M
it tehet egy fiatal, budapesti egyetemista a határon túli, rászoruló magyar gyerekekért? A dévai ferences gyermekotthon által inspirált kérdést több mint tíz éve tette fel a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium néhány diákja és öregdiákja. Válaszként született meg a Gyökerek Tábor és Mozgalom, mely 2003 óta minden évben hátrányos helyzetű határon túli magyar gyerekeknek szervez nyári tábort. Olyan gyerekeknek, akik önerejükből talán sosem jutnának el Magyarországra, akik szociálisan nehéz helyzetből érkeznek, akiknek magyarságuk megélése sokszor falakba ütközik az otthoni környezetben. A tábor évről évre ilyen erdélyi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki gyerekeknek nyújt egy hétnyi felhőtlen szórakozást és együttlétet. A hét során életre szóló élményeket szerezhetnek, megismerhetik a magyar kultúra legszebb, történelmileg is jelentős alkotásait, az ország természeti értékeit, pozitívan élhetik meg magyar identitásukat. De mindközül a legfontosabb: a tábor során részesei lehetnek egy olyan közegnek, mely az elfogadáson, és az egymásra való nyitottságon és figyelmen alapul. Ha ezt a közösségi élményt magukkal viszik és kamatoztatni tudják otthoni közegükben, a tábor elérte igazi célját. A Gyökerek Tábor és Mozgalom 2010-ben Junior Príma-díjat nyert magyar oktatás, köznevelés kategóriájában.
Tegyetek jót, mert tudtok!
k ö z ö ss é g e i n k
A tábor a gyerekek számára teljesen ingyenes, az útlevelek elkészíttetésétől kezdve az élménydús programokon át az étkezésig és a szállásig. A szükséges pénz előteremtését a Jézus Társasága Alapítvánnyal karöltve a tábor szervezői vállalták magukra pályázatokon, kedvezmények felkutatásán és magánadományozók megkeresésén keresztül. Az utóbbiak közül sokan ezen újság olvasói közül kerültek ki – ezúton is köszönjük támogatásukat.
Amennyiben szeretne rendszeres támogatónkká válni, egy éven keresztüli havi 3000 Ft hozzájárulással biztosítani tudja egy határon túli gyermek tábori költségeit. Támogasson minket az újságban található csekken történő befizetéssel, vagy bankszámlánkra történő átutalással: Jézus Társasága Alapítvány Gyökerek Tábor 11100104-18064333-20000002 Nagylelkű segítségüket hálásan köszönjük! www.gyokerektabor.hu /gyokerektabor
„ F RIEN D - R A I S IN G ”
Közösségépítés és forrásfejlesztés
A
magyar nyelv gazdagságának köszönhetően, a fenti két szó bármelyike – többértelműségük alapján – lehetne valamiféle műszaki kifejezés. Mégis, valódi jelentésük csupán csak ritka esetekben vonatkozik létező, fizikai megvalósulásokra. Közösségi építkezéssel mi közvetlenül nem foglalkozunk, sőt hegyi csobogókat sem duzzasztunk folyókká. Mi jut eszébe, kedves Olvasó, ha a jezsuita szót hallja? Egy férfi szerzetesrend, melynek tagjai az általános szerzetesi fogadalmak mellett negyedik, egyedi fogadalomként a mindenkori római püspöknek – a pápának, aki jelen esetben éppen egy jezsuita – tesznek külön engedelmességi fogadalmat? Vagy egy kedvenc papja, aki a rendhez tartozik? Egy intézmény (egy mű), amit jezsuiták tartanak fenn? Szerte a világban ismét egyre erősödnek olyan, társadalmat formáló kezdeményezések, melyeknek csak egy közösség, egy hatékony létszámú összefogás lehet jó alapja; harcolhatunk tudatlanság, gyűlölet, széthúzás, szeretetlenség, önzés ellen. A Jézus Társasága (a jezsuiták), Krisztus katonái is ezek ellen szálltak harcba már évszázadokkal ezelőtt. Ezeket szem előtt tartva dolgozunk azon, hogy mindenki a maga számára legfontosabb kérdésekre, szükségekre választ, megoldást találjon. Leljen közösségre, ahol megértik és elfogadják; egy templomra, ahol a mise napról napra ad számára feltöltődést; egy helyre, ahol számára értékes információkat szerezhet; egy könyvre, amiről úgy érezheti, neki íródott; egy lelki élményre, amit egy elcsendesülés megadhat; egy intézményre, ahova gyermekét bizalommal küldheti tanulni. Ezek együtt jelentik számunkra a jezsuiták környezetében élők közösséggé formálását. Ezen munkálkodunk jezsuiták, más klerikális és világi munkatársak, és sok önkéntes segítő együtt, hosszú évek óta. Mindezekhez természetesen anyagi szükségletek is tartoznak, aminek szégyellős elhallgatása álszent cselekedet lenne. Szent Ignác is tudatos adománygyűjtéssel dolgozott a rend megalapításától kezdve már az első közösség terveinek megvalósítása érdekében is, és továbbra is sokat köszönhet a Rend és így minden ignáci közösség is az Önöktől érkező támogatásoknak. Köszönetet mondunk a sok hazai és külföldi egyéni adományért, cégek komoly felajánlásaiért, vagy éppen azoknak, akik hagyatékaikat ajánlják fel céljainkra. Köszönjük, ha Ön is gondol ránk! Így Naszádos Márk tudjuk forrásainkat fejleszteni, gyarapítani.
14
B A R Á TA IN K N A K
„ F RIEN D - R A I S IN G ”
Kívánok Mindenkinek Isten áldásában eltöltött adventi felkészülést Krisztusunk születésének ünnepére. Hadd tudjuk mind elfogadni, hogy megváltottak vagyunk, hogy Isten értünk világra jött, közöttünk, bennünk él, mi több, tenyerén hordoz minket.
Adományozási lehetőségekről részletesen: jezsuita.hu/tamogatas. Az idei karácsonyi gyűjtéssel a magyar jezsuiták határon túli magyarokért folytatott munkáit segítjük. Kérjük, Ön is támogassa lehetőségeihez mérten magyar gyerekek táboroztatását Magyarországon, valamint a környező országokban végzett templomi szolgálatainkat és oktatási, nevelői munkáinkat!
2013. tél
15
o k tat ás
A szó elszáll, az írás megmarad
H
árom évvel ezelőtt, nyáron mondtam igent arra, hogy egy hátrányos helyzetűeknek, főként romáknak szóló, ignáci oktatási program vezetője legyek. A jezsuita renddel, jezsuitákkal volt kapcsolatom korábban is, gyermekeink a miskolci gimnáziumban érettségiztek. Szülőként volt alkalmam bekapcsolódni az iskola oktató-nevelő munkáját segítő programokba. A Lehetőségek Iskolája indulásánál a cél egy olyan program kialakítása volt, amely lehetővé teszi az általános iskola befejezését azoknak, akik tankötelezettségük idején valamilyen oknál fogva nem tudták ezt megtenni. Kérdés volt, hogy tudunk-e olyan rendszert kidolgozni, amely kész programként továbbadható, multiplikálható. Így jött létre ez az önkéntesekre és partneri hálózatra épülő rendszer. Az előítéletek mellett megtapasztaljuk, hogy milyen sok jó ember áll oda egy jó ügy mellé. A kialakított partneri hálózat tagjai több szerzetesrend, önkormányzat, civil szervezet. Három éve, egy miskolci, lakótelepi iskola, használaton kívüli tanterméből, néhány tanulóval indultunk. Jelenleg Miskolcon és öt kisebb, Miskolc környéki településen, valamint két budapesti kerületben vagyunk jelen. Az elmúlt három évben 150 fő tett sikeres osztá-
16
B A R Á TA IN K N A K
o k tat ás
lyozó vizsgát. A vizsgáztatásban a szalézi Don Bosco iskola adja a hátteret, és a vizsgára felkészítés is az ő iránymutatásukkal történik. A szokásos tantárgyakat a hétköznapi használhatóság szempontjából nézve tanítjuk, ezen kívül roma történelmet és irodalmat is tanítunk. Anélkül, hogy meg akarnám kerülni a személyes felelősség kérdését, senki ne gondolja, hogy családfenntartóként, vagy sokgyermekes anyaként könnyű egy olyan döntést meghozni, hogy gyerek módjára, újra írni, olvasni tanulni kezdjen valaki. A tanítványaink többsége olyan környezetből jön, ahol nem érték a tanulás, mert nincs munkalehetőség, ahol nagy erőfeszítés a mindennapi kenyér előteremtése is. Aki ilyen környezetből akar kiemelkedni, többszörösen megküzd az előre jutással. Nem csoda, hogy néha eltűnnek, nem jönnek. Ilyenkor egy személyes látogatás, beszélgetés, bíztatás sokat segít. Több jó példát láttunk arra, hogy szakma tanulásával, munkahely megszerzésével tanítványaink tudtak tenni magukért. Ez a legnagyobb siker.
Tudjunk meg többet a Szentírásról, a Szentírásból, együtt! Lectio Divina, avagy közösségi ifjúsági szentírásolvasás Ádventben.
Csapó Barbara
hivatas.jezsuita.hu/programajanlo/ sajat-programjaink/lectio-8
Lehetőségek Iskolája programvezető
2013. tél
17
SJ Média
J ó na p o t ! Ferenc pápa vagyok
Sz
eptember 19-én délután 5 órakor 16 országban egyszerre jelent meg az első olyan interjúkötet Ferenc pápával, amely már megválasztása után készült vele. Az újságíró, aki Ferenc pápával négyszemközt, személyesen is leülhetett egy interjúra, Antonio Spadaro jezsuita, az itáliai La Civiltà Cattolica főszerkesztője. Az ötlet a jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztőinek évente megrendezésre kerülő találkozóján merült fel, 2013 júniusában. E találkozó helyszíne az idén Lisszabon volt, és ezen a találkozón olyan nagy múltú és ma is jelentős egyházi folyóiratok képviseltették magukat, mint az említett Civiltà Cattolica, a franciaországi Études, a német Stimmen der Zeit, az America Magazin, vagy a Mensaje Chiléből. Ezen a találkozón Magyarországot A Szív képviselte, a magyar jezsuita rendtartomány lelkiségi és kulturális folyóirata. Az alábbi részlet az egyház társadalmi feladatvállalásáról szól: „Világosan látom, hogy az a dolog, amire ma az egyháznak leginkább szüksége van, az az a képesség, hogy gyógyítsa a sebeket, felmelegítse a hívők szívét, hogy közel legyen az emberekhez. Én úgy látom az egyházat, mint egy tábori kórházat csata után. Haszontalan dolog egy súlyos sebesülttől a koleszterin- és vércukorszintje után érdeklődni. Előbb a sebeket kell
18
SJ Média
ellátni, utána beszélhetünk minden másról. Ellátni a sebeket, ellátni a sebeket... És alulról kell kezdeni! Az egyház néha apró dolgokba, kicsinyes előírásokba zárkózik. A legfontosabb azonban az első hír: Jézus Krisztus megváltott téged! Az egyház szolgái legyenek mindenekelőtt az irgalmasság szolgái. A gyóntató például mindig azt a veszélyt kockáztatja, hogy vagy túl szigorú, vagy túl engedékeny. Egyik sem irgalmasság, mert egyik sem törődik az emberrel. A szigorú mossa kezeit, mert a parancsolatra hivatkozik. A laza is mossa kezeit, mondván, hogy »ez nem bűn« vagy valami hasonlót. Pedig az embereket kísérni kell, a sebeket pedig gyógyítani.”
P. Horváth Árpád SJ A Szív és a Jezsuita Könyvek főszerkesztője
A könyv megrendelhető a jezsuitakonyvek.hu honlapon, vagy a szerkesztőségtől a +36-1-327-4052 telefonszámon.
Az újkori Reflexió
„A
párbeszédben mindig lehetséges közelebb jutni az igazsághoz, ami Isten ajándéka, és lehet kölcsönösen gazdagítani egymást.” Ferenc pápa június 14-i beszédéből származik a buzdítás – nyissunk, nap mint nap lépjünk egyet a világgal, a környezetünkkel, az önmagunkkal való párbeszéd felé. Az emberi természetből adódó igény, a közösségben élés elengedhetetlen feltétele ez. A párbeszédnek kíván helyet adni a parbeszedhaza.hu legújabb felülete, a Reflexió Déri Eszter is. A heti rendszerességgel frissülő online megjelenés a kereszténység és a társadalom kérdéseiről kíván fiatalos fórumot biztosítani. A válogatott folyóiratcikkek, film- és könyvrecenziók, az európai kitekintésű szakmai írások és fordítások, videók és „ignáci” blogbejegyzések célja, hogy gondolatébresztő, vádaskodásoktól, ítéletektől mentes párbeszédfelületet teremtsenek. A Reflexió a fiatalok hitbeli, kulturális és társadalmi kérdésekre adott válaszára kíváncsi, tehát olyan kérdésekre, amelyek egy szerkesztői asztal körül talán nem merülnek fel. Örömmel fogadunk témajavaslatokat és megosztásra érdemes kulcskérdéseket a reflexio@jezsuita.hu címen.
www.parbeszedhaza.hu/reflexio
ö n k é n t e ss é g
A Jezsuita Önkéntes Év első visszajelzése
M
Farkas Ferenc
ost az ünnepek közeledtével szerencsésnek érzem magam önkéntesként, hiszen ez a munka segít megélni mindazt, amit a Karácsony jelent. Munkaidőnk egy részét ápolásra szoruló betegek, hajléktalanok, és hátrányos helyzetű gyerekek jelenlétében töltjük. Közben tanulunk róluk, tanulunk magunkról, tanulunk az életről. Személy szerint gyakran megtapasztalom ebben a közegben a magam korlátait, félelmeit és hiányosságait, és ez a helyzet sokszor döntés elé állít. Felszabadító érzés újra és újra átlépni a határaimat, kilépni, kimozdulni
20
B A R Á TA IN K N A K
a másik felé. A rendszeres elfoglaltságokon túl rajtunk is múlik, hogy milyen munkák találnak meg bennünket. Voltunk már vidéken, tanyán, rendeztünk temetőt, másztunk szédítően magas templomi állványokra, tanítottunk másokat, vagy minket tanítottak. Az önkéntes munkában nem lehet haszonelvűen gondolkodni, és ez szabadságot ad, de természetesen nem csak adunk, hanem kapunk is. Így formálódunk napról napra az egymással és másokkal való találkozások által.
simoaron@gmail.com www.utkereses.hu (Önkéntesség rovat)
ö n k é n t e ss é g
Jezsuita Sziget és Felelősség Börze
T
artalmas őszt zár a Párbeszéd Háza, ahol idén is megrendezésre került a Jezsuita Sziget (parbeszedhaza.hu/program/ jezsuita-sziget) programsorozat, mely 2013-ban a társadalmi felelősségvállalás témája köré szerveződött. Előadások, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások, és lelki programok segítették az érdeklődőket kissé elmélyülni a téma többrétegűségében. Felelősségünk, saját magunk fejlődésétől kezdve mások tisztelete és elfogadása, a környezet tudatos építése és megóvása, de a közösségeinkért, társadalmunkért vállalt önkéntes tevékenységünk is. Ehhez kapcsolódóan a Felelősség Börze (felelossegborze.jezsuita.hu) elnevezésű, egy napos eseményre meghívtunk több, jól ismert, önkéntességgel foglakozó, valamint oktatási és tréning szervezetet. Egy részről azzal a szándékkal, hogy az érdeklődők találkozhassanak ezzel a sokrétű, és Magyarországon még mindig gyerekcipőben járó ágazat – önkéntesség – képviselőivel, akikkel továbbiakban célunk, hogy szorosabban együttműködhessünk, önkéntesek hatékony foglalkoztatásában. Más részről cél a külföldön tanulni kívánó diákok orientációját segíteni, valamint a középiskolások számára előírt iskolai közösségi szolgálat teljesítéséhez értékes kapcsolatokat teremteni az oktatási intézmények és az önkéntes szervezetek között.
Szerzetesi Sziget a Loyola Café-ban
Szeretné jobban megismerni Magyarország nagy szerzetes rendjeit? Tudja honnan erednek, mivel foglalkoznak, mire lettek alapítva és ki által?
Decemberben vendégeink a piaristák. www.loyolacafe.hu /loyolacafe
2013. tél
21
j e z su i ta k i t e k i n t é s
Magyar–román kiengesztelődés: lehetséges
A
2013. szeptemberben kétnyelvű, magyar-román jezsuita közösség alakult Szatmárnémetiben, hogy közösen vállaljon egy háromnyelvű (magyar, román és német) lelkipásztori szolgálatot. Bekapcsolódnak a magyar nyelvű nevelésbe egy középiskolában és egy kollégiumban, ellátják a román és német nyelvű plébániát, valamint szociális munkát végeznek a városban és a szomszédos Madarász magyar nyelvű, cigány lakossága körében. Az elmúlt száz évben nemigen lehetett találni jól működő, hosszabb ideig fennmaradó példát az ilyen együttműködésre. Nagyítóval kell keresni azon modelleket, ahol tudatosan kívánnak túllépni a létező nemzeti sebeken, bizalmatlanságon. A két magyar és három román jezsuita közül ketten jól beszélik a másik nyelvet, hárman pedig ismerkednek vele. A jezsuita szolgálat fókusza mindig a „határokon” volt, de tudjuk, hogy ezek bizonytalan és veszélyes helyek. A távoli misszió, vagy a helyben lévő párbeszéd a nem keresztény kultúrával – vagy éppen a más vallásokkal – mindig kihívás. Közép-Európában máig megkerülhetetlen a nemzeti kiengesztelődés feladata. A nehézség, hogy a szatmári közösség román tagjait a románok egykönnyen magyarosítással, a magyarokat a magyarok pedig románosítással vádolhatják. A szatmárnémeti missziónak ugyan lehetnek kockázatai, de ezek akkor is megvannak, ha nem merünk semmit tenni. Az első közös magyar-román közösség legfőbb feladata, hogy megmutassa, lehet együtt dolgozni közös célokért.
Van hely, ahol szívesen népszerűsítené, terjesztené A Szív, vagy a Barátainknak újságjainkat?
Hadd tudjunk róla, hadd küldjünk oda is!
22
B A R Á TA IN K N A K
friendraiser@jezsuita.hu +36-1-327-40-54
kép: Gyökerek Tábor 2013
L A S S U T KRISZ IG K O R A T A AH
TUL IS N O K O R A ES A HAT Ban ksz áml asz
A M AGY A R JE ZSU ITÁ KK A L A HATÁRON TÚL I MAGYAROKÉ RT.
ám: 11100104-180 643 33-120 000 07
Tov ább i rés zle tek az újs ág lapjai n.
HOW CAN YOU BE A PART OF OUR MISSION? Be a Part of the Jesuit Mission in Hungary! There are several ways to make contributions to our Jesuit mission in Hungary. The choice is determined by your charitable desires and personal needs. CONTRIBUTION TO THE ENDOWMENT OF
MEMORIAL GIFTS
OUR INSTITUTIONS
Gifts may be made in memory of a loved one or in honor of
Permanently invested funds are critical for our financial
an individual’s birthday, anniversary, or other special occasion.
stability. They provide annual income for student aid and for the scholarly activities of our teachers. They help us to
OCCASIONAL CASH GIFTS
lower our tuition, and to offer an affordable education to
In the USA and Canada, you may send a donation by check or
deserving candidates of different backgrounds.
money order. Please make checks/money orders payable to „Saint Jutta Foundation” and mail it • in Canada to: Saint Jutta Foundation, 432 Sheppard Ave.
SPECIFIC SCHOLARSHIPS Incentive scholarships can be created for ambitious students in various fields, i.e. religious studies, languages, and sciences. Scholarships can be offered also for students whose families
East, Toronto, Ont, M2N 3B7 Canada. • In USA to: Saint Jutta Foundation, Jesuit International Missions, 2050 N. Clark St. Chicago IL 60614 USA.
are financially hard-pressed. Such particular donations may carry permanently the name of the donor or of any other
PLANNED GIFTS
person the donor wishes to be remembered or honored.
Planned gifts are a prudent way of providing for the future well-being of the donor and his or her family and, at the same time, of supporting the mission of the Jesuit Fathers. Such gifts can be accomplished through income producing bequests, trusts, life insurance policies, pooled income funds, annuities and similar financial structures.
Prayer for generosity Dearest Lord, teach me to be generous, Teach me to serve as you deserve, To give and not to count the costs, To fight and not to heed the wounds, To toil and not to seek for rest, To labor and not to ask for reward, Save that of knowing that I am doing your will. (St. Ignatius Loyola)
We acknowledge and thank those who have given so generously of their time, talent and treasure. Please contact us: Rev. Tamas G. Forrai, SJ, Provincial | provincialis@jezsuita.hu Mr. Mark Naszados, Fundraising Assistant | friendraiser@jezsuita.hu | tel.: +36 1 327 4054 Ms. Julianna Gulden, Communications Adviser | julianna.gulden@guldencomm.hu H-1085 Budapest, Mária u. 25, Hungary | www.jezsuita.hu If you are interested in receiving the next issues of our newsletter, Barátainknak, please send an e-mail to friendraiser@jezsuita.hu. By requesting a digital version of our newsletter, we can cut down on mailing costs.