To Our Friends 2013/1

Page 1

teach us spring 2013


Az irgalmasság cselekedetei Valakinek ezt mondani: Hozzám tartozol. „Neveden szólítalak: az enyém vagy.” (Iz 43,1) Meghallgatlak. „Meghallgatom, és azt mondom: Ez az én népem!” (Zak 13,9) Jót mondok rólad. „Új néven hívnak majd.” (Iz 62,2) Veled megyek egy szakaszon. „Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy.” (Ter 28,15) Megosztom veled az időmet. „Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem.” (Zsolt 139,16) Meglátogatlak. „Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok.” (Ez 36,25) Imádkozom érted. „Nézd, a tenyeremre rajzoltalak.” (Iz 49,16)

Postai vagy digitális úton a Jezsuita Rend adatbázisában tárolt, korábban Ön által megadott információk alapján értesítettük. Adatait kizárólag a Rend által kezdeményezett kommunikációra használjuk, harmadik félnek nem adjuk át. Amennyiben nem kíván a jezsuita rendtől további hírlevelet, megkeresést kapni, kérjük jelezze a friendraiser@jezsuita.hu címen vagy a +36 1 327 4054-es telefonszámon.

Ha szeretné a jezsuiták értesítőjét – Barátainknak – következő kiadásától kezdve digitálisan fogadni, kérjük küldje el kérését a friendraiser@jezsuita.hu címre. A digitális formátum igénylésével segít csökkenteni postai költségeinket. Köszönjük! Ha szívesen hirdetne kiadványunkban, örömmel fogadjuk jelentkezését!

BARÁTAINKNAK – A MAGYAR JEZSUITÁK HÍRLEVELE Felelős kiadó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, P. Forrai Tamás Gergely SJ • Szerkesztő: Naszádos Márk Grafikai tervezés: Tar Éva • Fotó: Elek László SJ, Eördög Ádám, Ijjas Teréz, Skublics Gergely, Studio Bakos Kapcsolat: www.jezsuita.hu, friendraiser@jezsuita.hu


We are part of a community of learning

Dear Friends,

D

uring the past year we have reflected on who we are, Hungarian Jesuits’ twenty years after the end of socialism, and why we do the things we do. In this process of reflection, I am was happy to rediscover the joy of being part of a community of learning. To learn is the same as to acknowledge: we don’t have ready answers for everything. We accept that everbody today has to live with a few uncertainties. We think of ourselves as people who are only at the beginning of the way. We also know that learning is at the foundation of our faith in the Gospel: as in metanoia, that is, in the way of continual growth on the way to Jesus. That deep spiritual consideration which renews our view of the world, as well as the daily rediscovery and sharing of our faith also belong to learning. It gives us hope that making progress – although a grace – can actually be learned! Many are gloomy about the protracted crisis. Crisis and critique originate from the same Greek word, κρίνω (which means to choose, judge, decide) and both urge discernment. Ignatian educational philosophy, based on the spiritual exercises of St. Ignatius, aims to educate a human person who is capable of this discernment: someone who in this transitory period can discern good and bad, and can recognize that which is to be kept and that which is to be shed. Someone who can look at reality with love, and experience the tension between the present and the hoped for future as motivation. Someone who believes that from crisis some greater, so far unknown reason may come into being. Learning, naturally requires among other things, a place to learn. On our cover picture this month are our students from Miskolc who one afternoon „occupied” with dance and sport the hill next to the school where our new community center will be built to accommodate them and future generations of students. I wish our Friends a fruitful lent, which teaches us to look without fear at the way on which God presently guides us.

P. Tamás Gergely Forrai, SJ provincial

spring 2013

3


D E V E L O P M E N T M IS K O L C

The Jesuit Youth Center Building Our Future By Investing in Miskolc's Disadvantaged Youth and Families

T

he Hungarian Jesuits’ Fényi Gyula High School, in the low-income Avas neighborhood of Miskolc will expand its world-class educational, cultural, and social enrichment opportunities to the local families. Miskolc is an industrial city east of Budapest. Due to the city's disproportionately high unemployment levels, Miskolc's younger, underprivileged residents tend to come from dysfunctional families. One tragic impact of Miskolc's chronic unemployment is a low social value given to education. As is well documented, the lack of an education among the disadvantaged tends to reinforce cycles of poverty. When the disadvantaged families of Miskolc lower their commitment to education, the at-risk youth become a new generation of dysfunction and despair. Miskolc's cycles of poverty have become painfully apparent in the widening socio-economic gap between Roma and Hungarian residents. This is especially true in the Avas housing project, where we committed to starting our high school 15 years ago. The Avas housing

4

B A R Á TA IN K N A K


D E V E L O P M E N T M IS K O L C

project, with its many socioeconomic challenges, is a perfect neighborhood for the Jesuits and their partners to take a stand against cyclical poverty and disfunction. The Jesuit Mission has become a remarkable source of hope for both the Avas housing project and the Miskolc region. As we approach the 20th anniversary of our school’s opening, we hope to expand our efforts to the neighborhood. Our goal is to enable local youth and families to participate in organized sports and fine arts programs, as well as social events which will raise awareness regarding healthy and environmentally conscious lifestyles. Previously, we have made individual efforts toward this goal by organizing and hosting concerts, exhibits, plays, civic pride activities, and offering adult literacy training courses. One such initiative, a student community service program, was made part of public education law by the government. We would like to greatly expand these efforts by securing permanent space and facilities for our programs. The High School's missionary aim is embedded in the school's day to day operations. Our efforts not only offer an excellent education, but they form our youth to live out Ignatian values for the rest of their lives. Our spiritual and educational mission also requires that we constantly seek ways to better help our neighbors. The proposed Jesuit center for student involvement is a direct extension of our mission, providing the opportunity to reach out to disadvantaged students and their families. By offering a venue for athletic and arts events to the wider community, the Jesuit High School will continue its efforts to transform both the neighborhood and the city. Currently, the Avas neighborhood has a critical lack of athletic and fine arts facilities available for public use. Such facilities have been demonstrated to be one of the most effective ways of both promoting social integration and preventing crime. This neighborhood desperately needs community investment of this nature. The school’s faculty and administrators strongly endorse this proposal, as this partnership would expand the educational and community building work of the last 15 years. The promotion of healthy and enriching co-curricular activities for local children and families is a natural extension of our mission. The Center for student involvement aims to establish a social space, enabling local young people to participate in arts and athletics beyond their academic curriculum. The project will reach out to youth in the local housing project, bringing them fine arts and athletic programs, while encouraging wholesome lifestyles and offering the necessary neighborhood resources required to do so.

spring 2013

5


D E V E L O P M E N T M IS K O L C

We plan to expand both our fine arts and athletic programs. The current Jesuit Athletic Club will offer new sports, which will be open to locals. In addition to our current offerings, such as soccer, basketball, and track and field, we are hoping to attract young people with a new BMX bike track as well. Similarly, we would like to expand our successful dance, theater, music, and visual art programs by enabling participation for all locals. In addition to opening access to a wider audience, we would like to expand our art course offerings to include: pottery, woodwork, digital and analogue photography, knitting, embroidery, modeling, art history, and folk dance. The new Center for student involvement also would offer space for starting new clubs, such as for chess, board games, and other interests. The Center also would serve as a venue for partnering institutions and visiting workshops. Theater groups, visual arts exhibits, classical concerts, choirs, and folk musicians will all have access to the performance stage. Our social program for low income families will further serve the neighborhood by offering the space for adult education programs, such as cooking, home economics, and literacy development courses. In summary, the facilities and programs of the Center will be an investment in one of the most troubled parts of Miskolc. Our project, in cooperation with the local government, will be one of the most exciting efforts of our time. Please join our mission for the future of Miskolc. Support the Jesuit Youth Center today!

Please find ways of giving on the back cover. Further information about this project: forrai.tamas@jezsuita.hu

6

B A R Ă TA IN K N A K


közösségeink

MAGIS 2013 Mivel a 2013-ban megrendezésre kerülő Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó helyszíne Rio de Janeiro lesz, várhatóan kevés közép-európai fiatalnak nyílik lehetősége közvetlenül a brazíliai helyszínen való részvételre. Ezért több jezsuita rendtartomány úgy döntött, hogy regionális MAGIS programot szervez az ittP. Koronkai Zoltán SJ hon maradó fiatalok számára. A tervezett program a szokásos „MAGIS-struktúrát” követi: experimentumok különböző helyszíneken (július 20–25.) és nemzetközi kiscsoportokban, majd a csoportok összegyűlnek a szlovák provincia által biztosított helyszínen, Rózsahegy városban, ahol kétnapos (július 25–26.) MAGIS fesztivált követően ugyanitt bekapcsolódnak a Világtalálkozó egyházmegyei szervezésű helyi programjába (július 26–28.), az R13-ba. A riói találkozót helyi szinten reprezentáló rendezvényt a szlovák püspöki konferencia szervezi. (Ezzel egy időben Magyarországon Pécsett lesz egy hasonló találkozó „HungaRio” néven.) A találkozók célja, hogy kapcsolódjunk a brazíliai találkozóhoz, megmutatva, hogy a fiatalok egyetemes lelkesedésének közös alapja a Krisztusba vetett hit. A MAGIS-események helyszínei: Szlovákia (9 helyen) és Magyarország (Miskolc). Az experimentumok bár eltérő jellegűek – zarándoklat, ökológiai, szociális, kreatív-művészeti –, mégis Szent Ignác-i lelkiségen alapuló közös struktúrájuk van. Minden egyes nap programja tartalmazza a következő öt elemet: reggeli ima, maga az aktivitás, liturgia, MAGISkör és examen. A csoportok tagjai különböző nemzetiségű fiatalok, a közös nyelv az angol. A miskolci experimentum a tavalyihoz hasonlóan szociális jellegű lesz, központja a romapasztoráció.

Bővebb információ kérhető a koronkai@gmail.hu címen.

2 0 1 3 . tava s z

7


lelk i s é g

Mennyire tanítható emberség, tudás, hit?

M

ég jól emlékszem, pedig sok-sok évvel ezelőtt történt: kevéssel a papszentelésem után, zöldfülű szolnoki káplánként, az egyik vasárnapi diákmise alkalmával az iskolai hittanoktatás ellen prédikáltam. Az volt az érvem: a hit csak a családban adható át és csak a templomban tanítható. Utána oda is jött a hittantanári közösség jelen lévő vezetője, egy igazgatóhelyettes tanárnő, és szelíden megmosta a fejemet: nem okos dolog a hittanos gyerekek – és persze a hitoktatók – előtt így beszélni.

P. Patsch Ferenc SJ

Azóta eltelt majd húsz esztendő, és – azt hiszem – az a sok-sok emberi (tanítói/oktatói, egyházi-lelkipásztori, részben vezetői) tapasztalat, amiben részem volt, valamelyest bölcsebbé tett… Ma úgy látom, akkoriban igazam volt abban, amit állítottam; viszont – amint az lenni szokott – tévedtem abban, amit ennek kihangsúlyozása érdekében tagadtam. Időközben megtanultam, hogy ha lehet, még jobban értékeljem azt a gyakran heroikus erőfeszítést, amit mélyen elkötelezett keresztények – szülők és nevelők, laikusok és papok egyaránt – annak érdekében tesznek, hogy valódi értékeket plántáljanak át az utánunk következő generáció szívébe, értelmébe. Mára viszont javarészt „kinőttem” azt a kissé túlfűtött (egyoldalúan „karizmatikus”) álláspontot, miszerint az intézmények ne tölthetnének be pozitív szerepet az emberségre és hitre nevelés terén. Bár az intézményesülés szükségképpen magával hoz egyfajta megcsontosodást, elidegenedést, sőt talán „embertelenséget” is (vigyázat: a „nagy inkvizítor” ott leselkedik mindannyiunkban…); intézményekre azonban – most is, mint mindenkor – szükség van! Hiszen gondoljunk csak bele: a bencés, a ferences, vagy éppen a jezsuita rend megvádolható – olykor és talán nem is minden ok nélkül – azzal, hogy egyben-másban „hűtlenné lett” alapítója eredeti karizmájához. Mégis az a fejezet, amit Szent Benedek, Szent Ferenc vagy éppen Loyolai Szent Ignác megértett Jézus Krisztus kimeríthetetlen gazdagságú evangéliumából – az értünk emberré lett, a bennünket szerető és feltétel nélkül elfogadó, a velünk szolidáris isteni jóságról szóló örömhírből –, aligha maradt volna fenn a maga teljességében e rendalapítók karizmájának „intézményesülése” nélkül. S végső soron maga az egyház is ilyen ambivalens intézmény: egyszerre van kitéve annak a veszélynek, hogy csupán karikatúrájává lesz Alapítója szándékának, ugyanakkor azonban hűségesen őrzi, és tovább is adja a Tőle kapottakat: Őt magát. A helyzettel járó feszültséget, a feloldhatatlan ellentmondást viselnünk kell. Miközben élvezzük azt a biztonságot, amit az „intézményesült karizma” jelent, sohasem szabad feladnunk annak

8

B A R Á TA IN K N A K


lelk i s é g

igényét, hogy egy „karizmatikus intézmény” szolgálatában állunk! Jézus Krisztus legbelsőbb tanítványi körébe tizenkét embert hívott meg. Éveken át kitartó türelemmel tanította őket, mígnem – jórészt éppen az átélt személyes nehézségek és próbatételek révén – ők maguk is alkalmasakká váltak a tanultak továbbadására. Az emberség, tudás és hit (azaz a hitletétemény) továbbadása eszerint leginkább a mester-tanítvány viszony keretei között lehetséges. Intézményeink is annál hatékonyabbak, minél inkább ezt a modellt segítik elő.

BELVÁROSI CSEND El lehet csöndesedni a belváros zajában? Meg lehet állni a tavaszi forgatagban egy imára? Lehet találkozni hasonlókra vágyó fiatalokkal? Hamvazószerdától pünkösdig több keresztény közösség együtt ajánlja programjait, hogy közösen készülhessünk a hétköznapokban annyira hiányzó belső békére, megosztásra, egyszerűen: a megállásra.

További információk: timar.dalma@faludiakademia.hu, és a www.parbeszedhaza.hu honlapon.

2 0 1 3 . tava s z

9


oktatá s

Nonprofit rendelkezés

A Bencze Dávid

jezsuita rend azért hozta létre 2012 végén a Romentor nonprofit oktatási kft-t, hogy formába öntse számos oktatással kapcsolatos, de nem meghatározott oktatási intézményhez kötődő küldetését. Jelenleg két nagyobb és egy kisebb feladat áll előttünk. Először a roma felzárkóztatás új területén szeretnénk megjelenni a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózattal együttműködve. Részt veszünk egy olyan pályázatban, amelynek célja, hogy az általános iskola befejezésében és a szakközépiskolai továbbtanulásban segítse a hátrányos helyzetű fiatalokat. A program mentortanári hálózat létrehozásával és rendszeres segítő kapcsolat fenntartásával motiválná a résztvevők erőfeszítéseit. Másodszor az Ignáci Pedagógiai Műhely munkáját szeretnénk megerősíteni és olyan képzéseket, támogató folyamatokat elindítani ignáci szellemiségben, amelyek segítik a keresztény iskolákban tanító tanárokat az iskola keresztény arculatának, lelkiségének elmélyítésében, formálásában.

A Közös Tér program olyan közösségfejlesztést tesz lehetővé, mely a sport és a kreatív programok segítségével szólítja meg saját diákjaink mellett az Avas-déli ifjúságot, hogy számukra élhető teret, motiváló jövőképet és konkrét fejlesztő programok egységét nyújtsa. Avason nincs elég sport, kulturális és közösségi lehetőség, melyek pedig a prevenció és társadalmi integráció egyik leghatékonyabb útjai. A sport mellett a kreatív programok, mint a tánc, a dráma és a zene, ill. a képzőművészet területén kínál majd a központ ifjúsági műhelyeket. www.sport.jezsu.hu

10

B A R Á TA IN K N A K


oktatá s

Harmadszor a már zajló miskolci fejlesztés, a Közös Tér jezsuita közösségi központ szakmai tartalmának kialakításában nyújt segédkezet ez az új formáció. A nonprofit kft forma lehetővé teszi, hogy pályázatokban és más programokban a jezsuiták megfelelő jogi partnerek lehessenek Magyarországon. Jómagam közoktatás-vezetői szakvizsgával rendelkezem. Tíz évig tanítottam történelemtanárként és osztályfőnökként, majd igazgatóhelyettesként a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Ezután két évig voltam Dr. Réthelyi Miklós miniszter úr személyi titkára a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban. Tavaly a Magyar Cserkész Szövetség programigazgatójaként szerveztem nyári tábort 1000 hátrányos helyzetű gyermeknek az Erzsébet program keretében, s két évtizeden át vettem részt önkéntesként országos és nemzetközi cserkészprogramok szervezésében. Régóta követendő példaként tekintek a jezsuita lelkiségre. Bízom abban, hogy az ifjúságnevelés terén szerzett tapasztalataimat „Ad maiorem Dei gloriam” – Isten nagyobb dicsőségére hasznosíthatom a Romentor Kft. ügyvezetőjeként.

Kíváncsi a középiskolánkra? Juniális, ahol megismerkedhet az iskolával, a tanulókkal és szüleikkel június 8-án, Miskolcon. www.jezsu.hu

Ignáci Pedagógiai Műhely Az IPM célja, hogy hiánypótló pedagógusképző műhelyként működjön: a teljes embert megszólítva a pedagógust hivatásában megerősítse. A műhely tagjai a kölcsönösség jegyében dolgoznak együtt: szemináriumokat, műhelyeket és konferenciákat szerveznek. Ez a forma kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az együtt munkálkodó pedagógusok ne csak szakmai kérdésekben kapjanak segítséget, hanem tanári pályájuk érzelmi, lelki kihívásaihoz is meríteni tudjanak az együttlétekből. Információ: rtkinga@gmail.com

IPM képzések 2013. április 09. 8:00–12:00 Lelkiségi képzés, P. Nagy Bálint SJ iskolalelkész vezetésével Téma: Egyházi iskolák diákjainak lelki formációja 2013. május 28. 8:00–10:00 Felkészülés az önkéntes programra, Velkey Balázs beszámolója Téma: A Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban 10 éve működő szeretetszolgálati program Helyszín: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, 3529 Miskolc, Fényi tér 2–12. További információk: Rivasz-Tóth Kinga IPM koordinátor, 30/970-5451

2 0 1 3 . tava s z

11


O ktatá s

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium felvételt hirdet a 2013/14-es tanévre.

Az írásbeli jelentkezés beadási határideje 2012. április 2. éjfél. A felvételi beszélgetés időpontja április 26-28. között várható.

További információk kérhetők: a szentignac.hu; a „Szent Ignác Felvételi” facebook-csoport,továbbá a romer.gloria@szentignac.hu (Felvételi Bizottság, elnök), vagy a domotor.erzsebet@szentignac.hu (szakkollégiumi titkár) email címeken.

Egy csokorban

A

jezsuita oktatási művek közül kiemelkedik a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, amely a híres avasi lakótelep szomszédságában, a mobilitás megteremtésének mintapéldája lett: diákjai közül sokan jelentkeznek később Szent Ignác Szakkollégiumba is. Ott az egyetemi képzéssel párhuzamos oktatásunk célja továbbra is a régi: kiegészíteni a szakmai tudást a társadalmi felelősséggel, széles látókört adni a hallgatóknak és lehetőséget a lelkiség megélésére. Budapesten a Jezsuita Roma Szakkollégium a második évét kezdte el, az egész országból várva a jelentkezőket. A szegedi és a marosvásárhelyi jezsuita kollégiumok is egyre komolyabb szakmai tevékenységet folytatnak, reméljük, hogy hamarosan szakkollégiumainkkal együtt a nemzetközi felsőoktatási hálózatba tudnak csatlakozni közös projektek keretében. Az egyetemi diploma megszerzése után további lehetőségeket nyújtunk. Egyfelől a ReNaissance Tanulmányi Házban, amely a Szent Ignác Szakkollégiummal közösen működik és 10 doktori hallgatónak ad helyet. Itt a különböző szakmai területekről érkező hallgatók értékközösségben élnek, akár 3 éven keresztül. Aki pedig a doktori kutatásait külföldön szeretné végezni, annak a leuveni Collegium Hungaricum adhat otthont a Katolikus Egyetem mellett.

12

B A R Á TA IN K N A K


Tavasszal haladunk tovább Építeni az oktatásra Megőrizni a szellemiséget Összekötni a diákokat

Jezsuita Diákszövetség jide.info@gmail.com; facebook.com/jezsuitadiak

2 0 1 3 . tava s z

13


H Ivatá s

Mit tudnak a jezsuiták?

A

történet tíz éves koromban kezdődött. Édesanyámmal egy nyílt napot látogattunk meg a jezsuita gimnáziumban, amikor én azonnal „beleszerettem” ebbe a középiskolába. Nyolc gyönyörű évet töltöttem ott Miskolcon, azután hatot a Szent Ignác Szakkollégiumban és egyet a ReNaissance Tanulmányi Ház- NS. Nevelős Gábor SJ ban. Ezek után mi más jöhetett volna, mint a noviciátus?... Igaz, azért ez nem volt ilyen egyszerű. Kiskamaszként fel sem tudtuk fogni, mi zajlik körülöttünk. A gimnázium mellett csak nőttek-nőttek a vöröstéglás épületek, duzzadt a létszám, bővültek a programok. Mégsem versenyistálló, vagy szórakoztató központ épült itt. Valami más. A falak csak a keretet adták a lényegi üzenethez: “Légy másokért élő ember!” De nem szájbarágósan, hanem a tanítás légkörében – ahogy a megboldogult Ádám lelkiatya mondta – a diákok ozmózis útján szívták magukba az értékeket. Nevelőink Isten-kapcsolata és személyes törődése, a kulturált környezet és a színvonalas oktatás kialakított egy sajátos atmoszférát, melyben a gyermek felfedezhette önmagában rejlő hiteles vágyait. Vágyat a szépre, a jóra, igaz baráti közösségre, indíttatást a fejlődésre és alkotásra. Idővel egy-két bunyó emléke is megszépül...

Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem következett és a Szakkollégium bentlakó tagja lettem. A kollégiumban kurzusok, szimpóziumok, teaházak, közös kirándulások, sportolások közben megérezhettük, milyen felelősséget vállalni másokért egy közösségben. Meghatározó számomra az önkéntes munka is, amit határon túli gyermekek táboroztatásában végeztünk kollégista barátaimmal. Azt hiszem itt szilárdult meg bennem a vágy, hogy a szeretetközösség életre szóló élményét másokkal is megosszam. A napenergia-hasznosítás lehetőségeiről írtam a diplomamunkámat, és ebben a témakörben talált rám egy állás is. Vonzott e feltörekvő ágazat behatóbb kutatása, amire konzulensem és a ReNaissance Ház is bíztatott. Mégis éreztem, hogy van valami, amivel szembe kell néznem.

14

B A R Á TA IN K N A K


H i vatá s

Évek óta mozgolódott bennem a kérdés, hogy vajon mi az én hivatásom? Milyen kalandra hív Jézus? Hónapokon át tartó tudatos tisztázás után, felszabadító erővel hatott rám a felismerés: legmélyebb vágyam az, hogy jezsuita szerzetes legyek! Mint a mesében, itt is különböző próbákat kellett kiállni, hogy a Jézus Társasága befogadjon. Kórházi szolgálat, 30 napos lelkigyakorlat, pénz nélküli zarándoklás, együtt élni a közösséggel és a döntésemmel. Két másodéves társammal, Jancsó Árpival és Bellovics Gáborral most éppen iskolai gyakorlatot végzünk, közben pedig – mint idei felelősei – az UNITAS magyarországi szerzetes- és papnövendékek találkozóját szervezzük. Tud még újat mutatni a Társaság belülről! A minap éppen Szatmárnémeti utcáit róttuk, amikor rendtársam egy bronztáblára mutatott. Krúdy Gyula hálás szívvel gondol vissza a „Jézus-társasági” atyákra, akik között itt nevelkedett. Sok társammal egyetemben, én is osztom nagy írónk érzéseit. Hálás vagyok, hogy a jezsuitáknál olyannak ismerhettem meg Istent, amilyennek a lelkem mélyén vágytam rá. Ez szabadít fel arra, hogy kövessem.

Az idén 22. éve táboroztató

Szentjánosbogár közösség 2013-ban is szervez nyári lelki napokat különböző korosztályoknak, más-más időpontokban, helyszíneken. Gyermek és kamasz táborok 10–16 éveseknek:

2013.június 30–július 5.

Ifjúsági tábor a 17–21 éveseknek:

2013.július 8-14.

Felnőtt tábor a 21 éven felülieknek:

2013.július 21–28.

Jelentkezési lapok májustól lesznek letölthetőek a www.szentjanosbogar.hu oldalról. Információ: iroda@szentjanosbogar.hu 30/743-5860 vagy 30/431-0143

2 0 1 3 . tava s z

15


Friend-raising

Naszádos Márk friendraiser

A konnektor egy része

A

z elmúlt év elején megszületett egy komoly, egész rendtartományt érintő döntés: nem kampányolunk rendszeresen nagy költségeken nagy nyilvánosságot célozva meg. Lehetőségeinket inkább arra fordítjuk, hogy a már köreinkhez tartozók halljanak többet a rendről, a jezsuiták munkáiról és egymásról. Sokkal komolyabb hozománya van egy erősödő közösségnek, mint az amúgy is információktól zsúfolt, nagy fórumokon elszórt reklámoknak. A közösség megtartó ereje kifejezést reklámokra nem szokták használni. Úgy éreztük, jól szolgálja az új evangelizációs munkát az is, ha mindenkit, aki valamilyen formában már felvette a kapcsolatot a jezsuitákkal, rendszeresen elér újságunk. A lap tartalmas írásaival hozzájárulhatunk az Önök mindennapjaihoz, s egyben hírt adhatunk a tágabb közösség aktuális kezdeményezéseiről, melyekhez lelki, szellemi elköteleződésüket, akár fizikai segítségüket nagy örömmel fogadjuk. A 2012-es év országos jezsuita kampányai elsődleges fórumává tehát – kampánylevelek és média hírek helyett – ez az újság vált. A roma szakkollégiumi gyűjtésre, az életrendezést támogató felhívásunkra, és egyéb közösségépítő munkáinkra Önök közel 9,5 millió forintot adományoztak. Ezen felül az év során több, mint 30 új önkéntes jelentkezett hivatalosan a Jezsuita Önkéntes Programba. Ezzel megerősítették számunkra az irányt: egyre erősebb egységet formálni, hogy hatékony párbeszédet folytathassunk tágabb társadalmi környezetünkkel. Mindezeket nagy hálával köszönjük meg Önöknek!

Az idei évben is lehetőségük lesz adójuk 1%-ának felajánlására. A tavalyi „konnektor” nagy sikerrel hívta fel a figyelmet a közös jezsuita munkára. Ebben az évben arra kérjük Önöket, adójukból irányítottan segítsék a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumot, hogy fenntartható helyet és képzést tudjunk biztosítani továbbra is az ott növekedő keresztény nemzedék számára. Kérjük, a mellékelt csekken, vagy a (JTA – SzIK Fejlesztési Alap) 11100104–18064333–16000009 számlaszámra indított banki átutalással támogassák az ignácos hallgatók életterének működtetését. (A közhasznú vállalati támogatásokra – továbbra is komoly adóalap csökkentő kedvezmények vonatkoznak!)

16

B A R Á TA IN K N A K


Média

Jezsuita hírfolyam A 2013. március elején elkészült jezsuita hírfolyamot egyre több jezsuita kötődésű szervezet illeszti be honlapjába. Ezzel a technikai megoldással, napi rendszerességgel frissülő, aktuális tartalmat olvashatnak a böngészni kívánók. A fejlesztők már dolgoznak a konyvjelzo.jezsuita. hu oldalon, amelyen a magyar jezsuita vagy jezsuitákhoz köthető tartalmak kereshetők lesznek.

Jésuites Hongrois sous le pouvoir communiste

A

z 1995-ben Budapesten kiadott Üldözött jezsuiták vallomásai c. kötet francia fordítása néhány bővítéssel, új jegyzetekkel 2012 őszén jelent meg a vallon jezsuiták Lessius kiadójánál: Jésuites Hongrois sous le pouvoir communiste. (editionslessius.be) A francia kiadás újdonságai: az üldözött, börtönviselt jezsuiták vallomásai elején fényképüket láthatjuk. Külföldi olvasók számára hasznos jegyzetek tájékoztatnak egyes kommunista vezetőkről, valamint térképmellékletek budapesti és magyarországi helyekről. Fontos kiegészítés Bánkuti Gábor tanulmánya a jezsuiták elleni koncepciós perekről. „A hívő ember számára a Krisztusért és országáért vállalt igazságtalanság és szenvedés nem hiábavaló, sőt, ez a „passzivitás” talán nagyobb érték, – természetfeletti mércével mérve – mint a tevékeny apostoli munka. Hálás vagyok rendtársaimnak, hogy vállalkoztak e vallomásokra…” (P. Szabó Ferenc SJ)

Látogasson el a Párbeszéd Háza megújult honlapjára! A lendületes, színes arculatú internetes felület a jezsuita sziget programjait kínálja a világhálón nézelődőknek. Az események közösségek és időrend szerint is listázhatók, tehát a témavadászok és az utolsó pillanatban értékes esti elfoglaltságot keresők is haszonnal böngészhetik a honlapot. Aki mégis lemaradna egy eseményről, a galériában megtekintheti a programokat megörökítő fotókat, videókat. www.parbeszedhaza.hu

2 0 1 3 . tava s z

17


ö n k é n te s s é g

Minden szinten, szinte minden avagy Jezsuita „harmadrend”

M

aroknyi magyar jezsuita több maroknyi munkatárssal ezerféle úton-módon keresi Isten nagyobb M. Elek László SJ dicsőségét, így az emberek üdvösségét, boldogságát. Mindig több a feladat, több a lehetőség, mindig szükség van önátadó segítőkre. Miskolcon most tíz jezsuita van és több mint hetven munkatárs, de így is, annyi a dolog, amit nem tudunk megtenni, nagy szükség van egy-egy tehetséges segítő kézre. Nagyon hálásak vagyunk, hogy akadnak, pár napra, hónapra vagy akár egy egész évre. Önkéntesként nincs kötött munkaidejük, kötelezően elvégzendő feladatuk, így megtalálhatják a képességeiknek megfelelő feladatot. Az argentin Romina Verna segíti az angolosokat. Alicia Bokor, Belgiumból, személyre szabott francia társalgást vezet. A német Johanna Pfeiffer a kollégiumban tehetséggondozást, fogyatékkal élő fiatalok számára pedig táncoktatást vezet. Ideiglenesen, képzésük elején járó fiatal jezsuiták is tanítanak itt – Bellovics Gábor és Jancsó Árpád –, miközben maguk is tanulnak, és ismerkednek a jezsuita élettel. De akad olyan is, aki képzése végén jár, hogy rövidesen újra visszatérjen a gyökerekhez (Ian Gibbons SJ, Egyesült Államok). De nem csak Miskolcon dolgoznak önkéntes barátaink: mindenütt ott vannak. Részt vál-

18

B A R Á TA IN K N A K

lalnak A Szív folyóirat terjesztésében, a Párbeszéd Házában az irodai munkákból, vagy éppen kiállításokat felügyelnek. Szakkollégiumaink szervezésében társadalmi, szociális feladatok várják a hallgatókat. Dobogókő is fogadja azt, aki fél évre a házzal elcsendesedve a lelkigyakorlatok hétköznapjaihoz tud hozzáadni önmagából. Sőt, reményeink szerint 2014-ben már Ruandába is küldhetünk magyar önkéntest. Gyakorlatilag minden apostoli szolgálatunkban ott a helye annak, aki szeretné segíteni Jézus Társaságának misszióját. Köszönjük mindenkinek, és szeretnénk, ha a jövőben is lennének segítőink. Ehhez nem elég a lehetőséget megadni, hanem a nevelésünkbe is bele kell építeni a szemléletet: célunk, hogy másokért elő emberekké legyünk. Ezért miskolci iskolánkban már az ötödikesek részt vesznek az Adni öröm programban, a kilencedikesek pedig negyvenféle szolgálat közül választhatnak az óvodai játszóháztól, az időseknek vásárláson keresztül egészen a hospice-ig. Tízediktől a program ugyan fakultatív, de – nagy örömünkre – még így is sokan vállalnak feladatokat. Nem tudom, hogy az önkénteseknek ez miért jó, hogy miért segítenek, miért vállalják az áldozatokat. Talán emberi motivációik vannak túlsúlyban. Jól van így. Azt sem tudom, hogy mit kapnak az önkéntességben, mi a jutalma küzdelmeiknek. Azt tudom csak, hogy kapnak valamit. Valami nagyot. Remélem, hogy


ö n k é n te s s é g

ott van benne az is, amit próbálunk átadni: ignáci lelkiséget, közelséget a Társasághoz, és a szerető Istenhez. A lényeg az, amit rendszeresen kimondanak: többet kapnak, mint adnak. Látva azt a rengeteg segítséget, lelkesedést és erőt, amit adnak, vajon mennyi lehet az a százannyi, amit megkapnak már most, ebben a világban?

A Jezsuita Roma Szakkollégium soron következő nyilvános eseményei: Roma Világnap - Szimpózium: április 8. „Junior hétvége” program, április 12-14. Jelentkezési határidő: április 9. Következő szemeszterre (2013. szeptember) felvételi határidő: május 15. További részletek a jrsz.hu honlapon érhetők el.

Hirdessen Ön is köreinken belül!

Hasonló értékek, hasonló érdeklődés, kapcsolódjunk! A Barátainknak újság és A Szív folyóirat is több ezer emberhez viheti el az Ön híreit! Támogassa szolgálatunkat azzal, hogy nálunk hírdet! További információk: friendraiser@jezsuita.hu

2 0 1 3 . tava s z

19


Társaság

Miskolc jezsuitái – a rendi közösség

A

miskolci jezsuita közösség története immáron 18 éves múltra tekint vissza. Nagyszerű érzés ennek a közösségnek tagja lenni, egyrészt, mert szuper kis csapat alakult ki a rendházban, másrészt, mert minden jezsuitának igazi felelősséggel teli küldetése van az iskola – kollégium – plébánia hármas együttesében. Azt hiszem, ha P. András Attila SJ valaki betoppan hozzánk az Avasra, megérti a mustármagról szóló példabeszédet: „Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, ... fává terebélyesedik.” (Mt 13,32). Ennek a növekedésnek voltunk tanúi már tíz évvel ezelőtt is, amikor Nagy Bálint atyával magiszteri éveinket töltöttük itt a kollégiumban. Most újra itt vagyunk. Bálint atya iskolalelkészként kiválóan segíti a diákok, szülők, tanárok lelki növekedését. Holczinger Ferenc atya, iskolánk igazgatója, vezetői feladatai mellett szívesen szervez nyáron kerékpár-, télen sítáborokat. Közösségünk legidősebb és egyben legkedvesebb tagja Csókay Károly atya, aki a kezdetektől fogva itt van és részt vett a gyümölcsöző munka kibontakozásában. Tamás Barna atya („csupa szív ember” így fogalmazott egy plébániánkhoz tartozó hívő) az Isteni Ige templom plébánosa. Közösségünk tagja Elek László és Kopacz Botond, akik magiszteri éveiket töltik Miskolcon. Laci a kollégiumban dolgozik nevelőként, valamint besegít a lelkigyakorlatos munkába. Hobbija a fotózás és az online világ. Botond a házunk gondos minisztere. A ház körüli számos teendői mellett a kollégiumban tevékenykedik, sőt mi több, a teológia rejtelmes világába is belekóstol a Sapientia főiskolán. „Nemzetközi” közösségünk tagja ezekben a hónapokban Ian Gibbons amerikai és Thierry Monfils belga jezsuita. Igazán szerencsésnek tartom magam, hogy elöljáróként ilyen nagyszerű jezsuitákkal lehetek egy közösségben. Isten áldása kísérjen továbbra is minket, hogy a kis mustármagból szárba szökkenő fa tovább növekedhessen, terebélyesedhessen. Áradjon ez az áldás mindazokra, akik itt velünk együtt jó szándékkal dolgoznak, és áradjon mindenkire, akik távolról támogatnak bennünket jó kívánságaikkal és imájukkal! Lelkiségünk forrásai a lelkigyakorlatok. Közösségünk tagjai megismerkednek a különböző imamó


tá r s a s á g

Egy hajdani jezsuita növendék P. Ambrus Lóránt SJ emlékére

A

feltámadásba vetett hittel, szeretettel emlékezve vettünk búcsút P. Ambrus Lóránt SJ testvértől, aki életének 82., szerzetesi hivatásának 60. évében, 2012. november 7-én fejezte be földi életét. Lóri atya, ahogy sok tanítványa hívta, Budapesten született 1931. október 8-án. Négy év elemi iskola után a szatmárnémeti jezsuita konviktusba és az ottani királyi katolikus gimnáziumba került. A német megszállás után a kalocsai és pécsi gimnáziumok tanulójaként találkozott újra a jezsuitákkal. Filozófiai és teológiai tanulmányait 1950–56 között Egerben végezte. Az üldözött jezsuita rendbe 1952-ben lépett be. 1956. június 17-én szentelték pappá; kápláni éveit Rudabányán, Diósgyőrben, Budapesten, Sajószentpéteren és a budavári Mátyás templomban töltötte (utóbbiban 23 évet). 1989-ben hivatalosan is csatlakozhatott az újrainduló jezsuita provincia kötelékébe. A Mária utcai templomban öt évig volt a provinciális sociusa. Ezután Szegeden dolgozott novíciusmesterként, később az ottani szeminárium spirituálisaként, végül Dobogókőn lelkigyakorlatos szolgálatban. 2011-ben költözött a Szent Erzsébet Otthonba. Csendes, hosszú várakozásába telt, mire szabadon elkötelezhette magát a jezsuita rend mellett. Eközben mindvégig hiteles, példamutató munkát végzett a hitoktatásban és a papi hivatásban. Minden tanítványa számára méltóságteljessé tudta tenni az Istennel való találkozást: legyen szó elsőáldozásról vagy a mindennapi életről. Szeretettel gondolunk vissza Lóránt atyára, aki élete egészében egyszerű emberként, mester és tanítvány is tudott lenni egyszerre.

Gyakorlati útmutatás a hétköznapi élethez James Martin amerikai jezsuita Jezsuita spiritualitás című könyve rövid áttekintést nyújt a rend történetéről és lelkiségéről, majd pedig a „megtalálni Istent mindenben” szentignáci alaptanítás szellemében elsősorban praktikus kérdésekre helyezi a hangsúlyt. Gyakran humorral és öniróniával fűszerezett életvezetési tanácsai a mindennapi élet szinte minden fontos területét lefedik. Megvásárolható a Párbeszéd Könyvesboltban (1085 Budapest, Horánszky u. 20.) www.ursuslibris.hu/jezsuita-spiritualitas

2 0 1 3 . tava s z

21


je z s u i ta K i tek i n t é s

Marosvásárhelyi jezsuita misszió P. Pakot Géza SJ A jezsuiták marosvásárhelyi jelenléte 1702-re nyúlik vissza, amikor elsőként Endes István jezsuita atya a városba érkezik. A reformáció hatására átalakult városban csupán hét katolikust talál. Nagy lélekkel és bátorsággal vág bele a munkába. Ennek eredményeként – Scherzer Bálint jezsuita tervei alapján – hamarosan felépül a ma is látható barokk jezsuita templom és rendház. A következő években érkező jezsuiták iskolát nyitnak a városban, ami megteremti a katolikus nevelés alapjait. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása nyomán a jezsuita templom és rendház az egyházmegye kezelésébe kerül, és napjainkig a város főplébániájaként működik. A közelmúltban történt újabb jezsuita megtelepedés 2008-ban kezdődik, amikor a román és magyar provinciák közti egyesség folytán és a gyulafehérvári érsek atya meghívására egy magyar jezsuita közösség alakul a városban. A jezsuiták mai intézményes apostoli tevékenysége egy minorita templom és kolostor épületegyüttesében zajlik, amit a gyulafehérvári egyházmegye bocsátott rendelkezésünkre, szolgálatunk céljaira. Jelenleg négy helyben lakó jezsuita rendtárs látja el helyi és egész Erdélyre kiterjedő szolgálatainkat.

A csendben megszólít Isten. Meditációs napok, Jézusi gyaloglás, hivatástisztázó, szemlélődő, meditációs és személyesen kísért lelkigyakorlatok nagyböjtben és Húsvét után is a Manrézában.

www.manreza.hu

22

B A R Á TA IN K N A K


je z s u i ta k i tek i n t é s

– Egyetemi lelkészségünk (Marosvásárhelyi Egyetemi Lelkészség, MA-JEL) több száz fiatalt szólít meg rendszeres programjaival, amelyek lehetőséget adnak a lelki és közösségi tapasztalatok fejlesztésére. – Egyetemi kollégiumunkban 71 egyetemista él, lakóközösségeket formálva tanulja az együttélés, alkotás és ignáci visszatekintés életdinamikáját. – Szociális szolgálatunk nyomán fiataljaink több csoportba szerveződve vállalnak rendszeres kisegítést fogyatékkal, árván, öregségben, magányban élő emberek számára. – Liturgikus szolgálatunk a minorita templomban zajlik, ahol lehetőségünk van a helyi papságot kisegítve együttműködni velük. – Lelki és lelkigyakorlatos szolgálatunk Erdély-szerte egyaránt ad lehetőséget papoknak, szerzeteseknek és világiaknak a személyes lelki kísérésre, lelkigyakorlatra és lelki képzésre. – A világiak számára előmozdítjuk a közösségekbe szerveződést, amely által betagolódhatnak a Keresztény Élet Közösségeibe. – Együttműködünk román ajkú rendtársainkkal, akikkel közösen szervezzük a MAGIS nyári programot, és közösen veszünk részt ignáci pedagógiai és lelkiségi programok tartásában. Terveinkbe tartozik a diákok számára további lakóhelyek kialakítása, amikre idén is kétszeres túljelentkezés volt. Szeretnénk a diákok szüleivel kapcsolatunkat szorosabbra fogva kialakítani intézményünk baráti körét. Kívánjuk fejleszteni a provincián belüli és a nemzetközi együttműködést jezsuita intézményeinkkel.

További információ: majel.amdg@gmail.com

Zarándokműhely a Párbeszéd Házában A következő műhely várhatóan szeptember végén, október elején indul. A 3 hétvégét, egy 3 napos zarándoklatot és egy hétvégi lelkigyakorlatot jelentő programra várjuk a zarándoklás sokféle tudnivalója, lelkisége iránt érdeklődőket. Elsősorban azokat, akiknek van zarándoktapasztalata. További részletek később a jezsuita.hu honlapon.

2 0 1 3 . tava s z

23


HOW CAN YOU BE A PART OF OUR MISSION? Be a Part of the Jesuit Mission in Hungary! There are several ways to make contributions to our Jesuit mission in Hungary. The choice is determined by your charitable desires and personal needs. CONTRIBUTION TO THE ENDOWMENT OF

MEMORIAL GIFTS

OUR INSTITUTIONS

Gifts may be made in memory of a loved one or in honor of

Permanently invested funds are critical for our financial

an individual’s birthday, anniversary, or other special occasion.

stability. They provide annual income for student aid and for the scholarly activities of our teachers. They help us to

OCCASIONAL CASH GIFTS

lower our tuition, and to offer an affordable education to

In the USA and Canada, you may send a donation by check or

deserving candidates of different backgrounds.

money order. Please make checks/money orders payable to „Saint Jutta Foundation” and mail it • in Canada to: Saint Jutta Foundation, 432 Sheppard Ave.

SPECIFIC SCHOLARSHIPS Incentive scholarships can be created for ambitious students in various fields, i.e. religious studies, languages, and sciences. Scholarships can be offered also for students whose families

East, Toronto, Ont, M2N 3B7 Canada. • In USA to: Saint Jutta Foundation, Jesuit International Missions, 2050 N. Clark St. Chicago IL 60614 USA.

are financially hard-pressed. Such particular donations may carry permanently the name of the donor or of any other

PLANNED GIFTS

person the donor wishes to be remembered or honored.

Planned gifts are a prudent way of providing for the future well-being of the donor and his or her family and, at the same time, of supporting the mission of the Jesuit Fathers. Such gifts can be accomplished through income producing bequests, trusts, life insurance policies, pooled income funds, annuities and similar financial structures.

Prayer for generosity Dearest Lord, teach me to be generous, Teach me to serve as you deserve, To give and not to count the costs, To fight and not to heed the wounds, To toil and not to seek for rest, To labor and not to ask for reward, Save that of knowing that I am doing your will. (St. Ignatius Loyola)

We acknowledge and thank those who have given so generously of their time, talent and treasure. Please contact us: Rev. Tamas G. Forrai, SJ, Provincial | provincialis@jezsuita.hu Mr. Mark Naszados, Fundraising Assistant | friendraiser@jezsuita.hu | tel.: +36 1 327 4054 Ms. Julianna Gulden, Communications Adviser | julianna.gulden@guldencomm.hu H-1085 Budapest, Mária u. 25, Hungary | www.jezsuita.hu If you are interested in receiving the next issues of our newsletter, Barátainknak, please send an e-mail to friendraiser@jezsuita.hu. By requesting a digital version of our newsletter, we can cut down on mailing costs.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.