Dicsőség az hazáért elesett hősöknek by Julius Bogar

EMLÉKMŰ AZ IGAZI SZABADSÁGHARCOSOKNAK Előszó De régen vérzel, szegény magyar! Fegyvernek éle s bűnöd átka mar. Remegve kérdem: Tán már el se jő, A gyászos múlt után a szebb jövő?

De Jézusom szelíd feddőn felel: Kicsiny hitű, miért kételkedel? Én úr vagyok vész és vihar felett, Hozzám kiálts, s megmentelek

Mint sziklagát éltél egy ezredet, Vad ár paskolt, rongált és rengetett, Ha Jézus újra épít, akkoron, Leszel dicső világítótorony. Az 1956-os magyar októberi forradalmunk dicső világítótornya volt a szabadságért küzdő népeknek az egész világon. Forradalmunk oly sebet ejtett a Szovjetunión, melyet soha sem tudott kiheverni, s végül 24 év múlva megsemmisült. 1956 októberében nem kételkedtünk, hanem hittük, hogy a gyászos múlt után eljő a szebb jövő. Akkor nem gondoltuk, hogy a magyarságukból kivetkőzött kormány-tagok, ÁVH-sok és ügynökeik elárulják szabadságharcunkat. Azok, akiknek kötelességük lett volna a magyar nép szabadságának és jobb jövőjének biztosítása, nem a magyar népet, hanem az ateista, istentelen kommunizmust szolgálták. Szovjet csapatokat hívták be, hogy a magyarság szabadság vágyát elfojtsák. Sajnos becstelen tettük sikerrel járt. A szovjetvezetők örömmel küldték tankjaikat elfojtani a forradalmunkat mivel féltek, hogy a szabadság lángja átcsap a Szovjetunióba és a csatlós államokban is. A forradalmat elvesztettük, de elvesztek azok is, akik behívták a szovjet csapatokat. Ugyanakkor a magyar nép elvesztette a hitét, meghasonlott önmagával. 1956 óta a magyar nép többsége nem hisz a vezetőiben, nem hisz a papjaiban, püspökeiben, sokan nem hisznek Istenben sem. A békepapok, besúgó püspökök még ma is, a helyükön maradtak, de nem kiáltottak Jézushoz, hogy mentse meg, a magyarságot. A csalódott hívők elhagyták a templomokat. Nem jött el a rendszerváltozás, a kommunisták és kiszolgálói maradtak a hatalmon. Sajnos, a nép azokban sem hisz, akik vissza akarják állítani a keresztény Magyarországot. Nem kellett a szovjet hordáknak lerombolni, lezülleszteni a templomokat, megtették helyettük a magyar békepapok és a besúgó püspökök. Ezek nem csak a keresztet, de Jézust is kitiltották a templomból. A történelmi egyházak egy részét arra használták, hogy a sátán szolgái megkapják a fizetésüket. Magyarországon Jézus és követői nem szívesen látott személyek. A világító toronyban kiégtek a lámpák, s nincs, aki kicserélje azokat, sötétség uralja az országot. Remegve kérdem: Tán már el se jő a gyászos múlt után a szebb jövő?

BEVEZETÉS 1956-ot írtunk, történelmünk egyik legjelentősebb napját. 1956. október 23-án, a kommunista magyar kormány parancsára a szabadságot, és igazságot követelő fiatalok vére folyt a pesti utcákon. Igaz, a magyar kormány tagjainak jelentős része nem volt magyar származású. Ateista kommunistaként nem a magyar nép érdekeit védték, hanem az elnyomó szovjethatalomét, s azok kiszolgálóit. A sátán szolgái a szovjet tankok segítségével fojtották vérbe a szabadságharcunkat. A kommunisták kerültek újra hatalomra, akik saját javukra hamisították meg az 1956-os forradalom valós történetét. Az 1956-os forradalmat nehéz megérteni a mai generációnak, úgy mint egy eszkimónak megérteni a afrikaiak életét, vagy sivataghoz közel élőknek elképzelni Alaszkát, akik soha sem láttak havat. Azt történteket csak úgy lehet valóban megérteni, ha visszaállítjuk abban az atmoszférában, abban a környezetben, amelyben az történt. Ennek érdekében részleteket közlök az akkori politikai és világi eseményekből melyek befolyásolták a forradalom kimenetelét. 1956 csak 10 év volt a II. világháború után. A győztes háborúból vesztett háború lett. Nagy-Británnia elvesztette gyarmatait, a V-2 rakétáktól valamint a német bombázástól több városa romokban hevert. Az amerikaiak rájött, hogy újra becsapták, a kis német náci helyett a nagy kommunista szovjethatalom lett az ellenség, melynek célja a világuralomra való törekvése volt. Akkor ez nem volt lehetetlen elképzelés, mivel a pénzéhes emberek valóban kizsákmányolták a dolgozni kényszerülőket világszerte. Tehát a néptömeg hajlott a kommunista elvek felé, nem látták, hogy az elszigetelt Szovjetunióban milyen terrort és nyomort idézett elő. Voltak amerikai politikusok, akik nem akarták beavatkozni a II. Világháborúba, mondván, hogy intézze el a német a kommunista Szovjetuniót. Ez sem volt lehetetlen, mert tudjuk, hogy az ukránok a németek oldalára szegődtek, amikor a német csapatok Ukrajnába értek. Ez történt volna a többi szovjet államokban is, ha Amerika nem segíti a szovjet hadsereget. A II. világháború után káosz volt az egész világon, nem törődött senki, hogy mit művel a Szovjet az általa megszállt országokban. Amerika megnyerte a háborút. A borzalmas pusztításokat mutatták a televíziók. Jóvátételül adták az úgy nevezett Marshall tervet, melyből felépítették NyugatNémetországot, Japánt és más lerombolt államokat. Tehát Amerika pénzügyileg vesztett a háború miatt. A Moszkvából irányított magyar kormány Tildy Zoltán, Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Kádár János, Nagy Imre, Gerő Ernő, és elvtársai gúnyos megjegyzéssel visszautasították az amerikai segélyt. Pedig nagyon ráfért volna a lerombolt, kifosztott országra az ingyen segély. A szovjet is megnyerte a háborút, de ők nem hogy segítették az általuk lerombolt országokat felépíteni, hanem követelték a jóvátételt. Emberek tízezreit vitték kicsi robotra, dolgoztatták őket amíg bírtak, csak egy kis szálalék tért haza, azok is betegen a Szovjetunióból.. Gyárak, üzemek gépi berendezését leszerelték és kivitték a Szovjetunióba. Amerika követelte, hogy a Szovjetnek adott repülők, tankok, csapatszállító autók, lőszer, élelmiszer, gyógyszerek árát fizesse meg. Ezt Sztálin megtagadta, s emiatt kitört az úgy nevezett Hidegháború.

A kapitalizmus és a kommunizmus nagyobb ellensége volt egymásnak, mint a német nemzeti szocializmus. A nyugati politikusok rájöttek, hogy nem ilyen lovat akartak, a kommunizmus a fejükre nőtt. A háború bebizonyította, hogy az nyer, akinek a legnagyobb pusztító fegyver van birtokában. Nincs pontos adat, hogy hány napon múlott, hogy nem a németek készítették el az atombombát, mely végett vetett a háborúnak. Ismeretes, hogy többször bombázták az angolok, amerikaiak a német kísérleti telepeket. A V-2 rakéta nemcsak nagy rombolást okozott Londonban, de oly félelmet és pánikot keltett, hogy szó volt arról, hogy Anglia kapitulál. A Peenemünde gyártelepet 1943. Augusztus 17-én 596 angol bombázó támadta és 1,800 tonna bombát dobtak le. A gyárat összerongálták, de a kutató mérnökök életben maradtak, és 5 hónap múlva újra robbantak a V-2 rakéták Londonban. Az amerikai és a szovjet vezetőket meglepte a német, gyorsan fejlődő hadi technika és szerettek volna minét több német kutatókat megszerezni maguknak. A szovjetek közel 100 vagonnyi rakétaalkatrészt és részben összeszerelt V-2 tartozékot és több rakéta kutatót vittek magukkal. A kiszivárgott hírek szerint megváltoztatták a nevüket, mindent megadtak nekik, de kényszerítették őket a kutatásokat éjjel-nappal folytassák. Így a szovjet a német rakétafejlesztők mérnökök eredményeivel dicsekedett. Az amerikai részről nyilvános az eset, megtudható, hogy kiket fogtak el, s hozták az Egyesült Államokba. Egyik legfontosabb személy a V-2 rakéta feltalálója és a gyártás vezetője Wernher von Braun volt. Ez először úgy tűnt, hogy jó fogás volt, de a nyomozáskor kiderült, hogy Braun egyik legfelelősebb háborús bűnösnek számít. Braun 1934ben belépett az SS-be, s az 185068 szám alatt volt nyilvántartva. Peenemünde és a

Mittelwerk gyárban ahol a V-2 rakétákat gyártották a német munkaerőhiány miatt a koncentrációs táborokból vittek dolgozókat, akik több mint fele ott elpusztult. Sokan Braunt okolták az emberi áldozatok miatt és követelték a kivégzését. Védői bizonyították, hogy dolgozók halálát az angol s amerikai bombázások okozták. Természetes azokat nem lehetett felelősségre vonni. Roosevelt, és Truman elnökök kijelentették, hogy nem engedélyezik, hogy SS-ek, háborús-bűnösök az USA-ban kapjanak menedéket.

. Dr.von Braun az SS vezetők között.

Dr. von Braun az űrrakéták atyja

Sokáig nem hozták nyilvánosságra, hogy Braun és kutató társai az USA-ban vannak. Hosszú húzza-vona után Fort Bliss, Texas-ba szállították őket egy laktanyában, amit nem volt szabad elhagyni. Ott rossz körülmények között tartották őket, sokszor az

élelemre panaszkodtak, majd kérésüket megtagadták, hogy a szétrepedt fapadlót linóleummal takarják le. Németországból hozott V-2 rakéta részeket rakták össze nem volt lehetőség, hogy komoly kutató munkát végezzenek. 1950-ben, a Koreai háború kitörésekkor Braunt és kutatótársait Huntsville, Alabama-ba szállították. Itt alkalmat adtak nekik a rakéta kutatások folytatására. Az elő Redstone PMGM rakéta alig 7 km. távolságot ért el. Az amerikaiaknak nem volt kedvük a háborúra, akkor nagy új ház, 2 autó a garázsba volt a divat. Amerikában nem sokat törődtek az rakéta fegyverekkel. Ugyanakkor a Szovjetunióban a német rakétakutató mérnökök titokban sikeres kísérletek végeztek. 1956-ban az oroszok sokkal előbb voltak a rakéta és űrkutatás terén, mint az amerikaiak. Ezt bizonyítja az 1957. október 4-én atmoszférába lőtt Szputnyik-1, majd egy hónap múlva a Szputnyik-2, melyben a Lajka nevű kutya többször elhaladt az Egyesült Államok felett. Ez pánikot keltett az emberekben, hogy a Szovjetnek van olyan fegyvere, mellyel a világ bármely részére el tud juttatni egy atombombát. Ez után mindent megadtak Braunnak és társainak, hogy fejlesztsék a rakéta és űrkutatást. A többi már történelem, az Explorer, Jupiter, Voyager, Apollo, és a Saturn rakétákkal elérték a célt, az USA túlszárnyalta a Szovjetuniót. Dr. von Braun megmentette az Egyesült Államokat a szovjet veszélytől. Nemzetünk a II. Világháborúban való részt vétele miatt többet vesztett, mint bár mikor történelme folyamán. A magyarság a mai napig nem tudta kiheverni azt a kárt, amit a szovjet horda, és az ateista kommunisták okoztak az országban. Nem csak az országot romboltál le, hanem kiölték az emberekből a hitet. Az országnak nem volt magyar kormánya. Sztálin és elvtársai alakított kormányt szovjet állampolgárokból, majd Tildy Zoltán református papot tették az élére. Tildy azonnal biztosította Sztálint, hogy nem fog tenni semmit anélkül, hogy azt előzőleg ő jóvá ne hagyja. Tildy Zoltánra ráillik Máté ev. 6, 24: Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Sajnos Tildy Sztálinnak szolgált, ő írta alá a halálos ítéletét azoknak, akiknek csak az volt a bűnük, hogy a hazáért harcoltak. Ezért nevezték el palástos hóhérnak. Az új kommunista kormány nemcsak az alkotmányt, zászlónkat változtatta meg, hanem az egész magyar népet. Elvették múltunkat, jelenünket. Aki magyar volt az reakciós lett, a kommunisták uralkodtak még a templomokban is. Magyar nótákat is meg kellett válogatni, helyettük csastucstákat tanítottak az iskolákba, Nem Isten volt a fontos, hanem Sztálin a bölcs vezér. Aki ellent szólt, börtön, kilakoltatás lett a sorsa. Még menekülni sem lehetett, mert „vasfüggönyt” (két sor drótkerítés szöges dróttal közötte aknák) tettek a nyugati határra. Nem lehet leírni azt a szörnyűségeket, amit a szovjet és a kommunista kormány Rákosival vitt véghez az országban. Földet adtak a népnek, mert nem volt mezőgazdasági gép, ló, tehén amivel megműveljék a földet. Majd jött a beszolgáltatás, kiszabták, hogy mit és mennyit kell beadni az államnak egy hold föld után, Akinek nem termett elég, vagy nem volt sertése, mástól kellett megvenni s beadni, máskülönben 6 hónap, két év kényszermunkára büntették. Államosították a szabókat, cipészeken minden kis vállalkozásokat. Két kommunista bement az üzletbe államosítási

rendelettel a tulajdonosnak át kellett adni minden kulcsokat, lepecsételték a bejáratokat. A tulajdonosnak jelentkezni kellett 48 órán belül egy megadott címen, ott megmondták melyik gyárba, vagy építkezésen fog dolgozni. Sokat vidékre helyeztek olyan munkára amit soha sem csinált. A rendőrök igazoltatták az embereket, akinek nem volt érvényes munkaadó igazolványa azt letartóztatták. Az óvodás, iskolás gyerekektől kérdezték a tanítók, hogy hallgatta-e a szülei a Szabad Európa Rádiót, ha igen volt a válasz, az ÁVH elvitte az apát, börtön, kényszermunka volt a büntetés. Nem lehet leírni, amit át kellett élni az akkori korosztálynak. Típus cipőt, típus ruhákat készítettek a gyárak, azokban járt a nép nagy része. Aki jobb minőségű ruhát vásárolt, igazolni kellett, hogy honnan van a pénze. Majd következett a típus étel, az üzemi vállati konyha. Eszi, nem eszi, jó, vagy nem jó, nem volt más. Aki kifogásolta a helyzetet, büntetést kapott, kellett az ingyen munka. Tudom, sokan írtak könyveket az akkori állapotokról, de az csak írás, ami nem érez, nem lehet azoknak megérteni, akik azt nem élték át. Én megemlítettem egy pár esetet, hogy legyen fogalma az olvasónak a forradalom előtti kommunista elnyomásról, melynek nyomai még ma is ott van a sokat szenvedett magyar népben és az országban. A szerző saját, személyes élményeit írja le e könyvben, hogy elősegítse a forradalom igazi történetének megismerését. Többféleképp ismertették a forradalmat. Attól függően, ki hol volt, mit látott és, kinek az érdekét szolgálta. Voltak, akik pénzszerzés céljából írtak könyvet a forradalomról, ezek egyértelműen a kommunisták érdekében álltak. Ezek a bértollnokok összeszedték a kommunisták által kiadott közleményeket, melyek az ő érdekükben íródtak. Ezek közé tartozott az a hamis állítás, hogy 1956-ban a szovjet hadsereg felvonult, hogy Nyugat-Európát lerohanja és a készen álló csapatokat vetették be a magyar forradalom leverésére. Egy másik hamis állítás szerint Eisenhower, az USA akkori elnöke megüzente Titón és az amerikai-szovjet Bohlen nagyköveten keresztül a szovjet vezetőknek, hogy az USA nem kíván beavatkozni a magyar forradalom menetébe. Vagyis zöld lámpát jelzett a szovjethatalomnak. Az első állításra ésszerű a válasz. Ne gondolja senki, hogy a Szovjetuniónak nem volt olyan kémhálózata, mely alapján ne ismerte volna az egész európai helyzetet. A Szovjetunió csatlósai nem voltak megbízhatóak tíz év után sem. Erre bizonyíték az 1953-as kelet-német felkelés, az 1956-os lengyel lázadás, az 1956-os magyar forradalom, majd az 1968-as cseh lázadás. A dicső vörös hadsereg katonái másképp gondolkoztak, mint amikor a német megszállás ellen harcoltak a saját hazájukban. Nekik akkor azt mondták: fel kell szabadítani az európai nemzeteket a kizsákmányoló kapitalistáktól. A szovjet katonák saját maguk tapasztalták, hogy hazudtak nekik, hisz Európában sokkal jobban élt az átlag munkás, mint a Szovjetunióban. A szovjet katonáknak a cserepes házban élő cigány már „burzsuj” volt. A csatlós nemzeteket csak a saját kommunista kormányuk tudta sakkban tartani, akik a szovjet tankok nélkül nem maradhattak volna hatalmon. Tehát szó sem lehetett arról, hogy Európát a Szovjetunió leigázza. A szovjet csapatok felvonulása az 1955-ben kötött varsói szerződést eredményezte Romániában és Csehországban, hogy jobban kézben tarthassák a kétes csatlós államokat. Hazánkban a II. világháború óta tartózkodtak szovjet csapatok, mivel a kommunista kormány nem maradhatott volna uralmon nélkülük.

A második állításra szintén ésszerű a válasz. Ismerni kell az amerikai politikát, amely tanult a két világháborúból, s egyikbe sem akart beavatkozni, s végül sokat veszített. Bár két ellenséget, a németet és a japánt legyőzte, de a lerombolt országot újraépítette az amerikai adófizetők pénzén. Mondhatták, humánus, segíti a demokratizálódási folyamatot, olyan helyen ahol az ő érdeke megköveteli. Ezek közé nem tartozott Kelet-Németország, Lengyelország és Magyarország sem. Bár a lengyeleknek volt külföldön exile kormányuk, az USA nem segítette a Poznan-i lázadást, azon kívül, hogy gazdasági segély adott Lengyelországnak. 1956-ban az USA nem volt diplomáciai kapcsolatban Magyarországgal. Az Amerika Hangja, a BBC, és a Szabad Európa Rádiót polgári személyek irányították, s azok nem képviselték az USA kormányának álláspontját. Bár ne így lett volna, de maradjunk az igazságnál. A forradalom alatt történt összes iratokat, telefonbeszélgetést, táviratot, hangfelvételeket titkos dokumentumokként kezelték harminc évig. Ma már könyv alakban nyilvánosságra hozták a Department of State Publication 9789, Foregin Relation of the United States, 1955-1957 Volum XXV Eastern Europe címen az 1956os forradalom hiteles történetét. Az Egyesült Államoknak volt diplomáciai kapcsolata a Szovjetunióval, nem kellett tehát Titón keresztül üzengetni. Nincs is a titkos iratok között Eisenhower Titónak küldött üzenete. A titkos iratok között viszont megtalálható az a félremagyarázott távirat, amit az amerikai-szovjet követnek, Bohlen-nek küldtek Moszkvába, hogy közölje a szovjet vezetőkkel. A távirat magyar fordítása a következő:

„Az Egyesült Államoknak nincs rejtett, hátsó gondolata abban, hogy függetlenséget követel a csatlós államoknak. A mi hamisíthatatlan óhajunk az, hogy azok a népek, akikből a mi nemzetünk élete származik, függetlenségüket visszakapják, és hogy nekik legyen egy kormányuk az ő szabad választásuk szerint. Mi nem nézünk fel azokra a nemzetekre, mint jövőbéli katonai szövetségesek. Mi úgy nézünk rájuk, mint barátokra, akik részei az új és barátságos, de nem egy megosztott Európának. Mi biztosak vagyunk abban, hogy az ő függetlenségük, ha gyorsan, és haladéktalanul megadatik, nagyban hozzájárul majd a béke stabilizálásában, az egész Európában, Nyugaton és Keleten egyaránt.” A távirat érthetően bizonyítja, hogy Eisenhower nem jelzett zöld lámpát a Szovjetunónak, se nem üzente, hogy az USA nem avatkozik be a forradalom menetébe. Akkor dúlt a hidegháború. Eisenhower tudta, hogy a Szovjet előbbre van a rakéta kutatások terén, s nem volt felkészülve, hogy egy háborút kezdjen a Szovjettel, amely mögött ott van Kína és a nyugati országokban is erős kommunista pártok vannak. . Dokumentumok tömege igazolja, hogy Nagy Imre a forradalom alatt állandóan tárgyalt a szovjet vezetőkkel a szovjet csapatok kivonulásáról, és a Kremlin urai is kijelentették, hogy tárgyalnak a szovjet csapatok kivonulásáról. Nem volt tehát szükség külföldi beavatkozásra. Külföldi beavatkozásra november 4-én volt szükség, a szovjet hadsereg támadása ellen, de erre nem volt hajlandó senki. Azt is csak a kommunisták találták ki, hogy a spanyolok készen álltak a segítségnyújtásra, de az amerikaiak nem engedték őket felszállni a repülőgépre.

Akkori újsághír: Külön tekint arra, hogy a Népköztársaság Minisztertanácsa a spanyolországi nemzetközi brigádok magyar és hazánkban tartózkodó külföldi harcosainak tiszteletére vasárnap este fogadást adott az Országházban pár nappal azelőtt. Kár, hogy nem maradtak ezek a nemzetközi brigádok még néhány napig, hogy segítsenek a szabadságharcunk győzelmében. A Titónak küldött üzenetet, az amerikai követnek, Bohlen-nek küldött távirat hamisítását a szovjet és a magyar kommunisták az Egyesült Államok elleni propagandára használták fel. Úgy állították be Eisenhower-t mint egy hatalmas diktátort, mint Sztálint és Hitlert, akik mondtak valamit és azt végre kellett hajtani. Eisenhower egy megfontolt hadvezér volt, aki nem bízott a D-day partraszállásban. Az Egyesült Államok elnöke lett de ismerni kell, hogy mit tehet az USA elnöke. Ha amerikaiakat akarunk okolni azért, hogy nem avatkoztak be a magyar forradalomba, akkor a szenátorokat okoljuk, de azok tudták, hogy Nagy Imre körülvette magát kommunistákkal, Molotov fiúkkal és nem akarták a kommunizmust megbuktatni Magyarországon. A Nagy Imre kormány csak kis változást, reform kommunizmust akart. Lemosni a vért a kezükről, hogy tiszta kézzel folytassák azt, amit abba sem hagytak. Visszamenni 1953-ba az új szakasz folytatására addig, amíg az elvtársak meg nem erősödnek s azután pedig jön újra a kitelepítés, B lista, sztahanovista norma és a Szovjetunió dicsőítése. Ezt látták a külföldiek és ehhez nem akart senki asszisztálni. A kommunistáknak nem számított, hány tíz-, vagy százezer magyart gyilkolnak le a szovjet katonák és az ÁVH-sok. Nekik az volt a legfontosabb, hogy megtartsák uralmukat. Az igazi forradalmárokat, akiket el tudtak fogni, elhallgattatták, börtönbe vetették, majd kivégezték, ezt követően kisajátították a forradalmat. Ebben segítségükre voltak az igazságszolgáltatás elől menekült ÁVH-sok, akik október 24-én már a nyugati határ túloldalán voltak. Az emigrációban ők lettek a legnagyobb szabadságharcosok, akik benzines üvegekkel robbantották fel a szovjet tankokat a pesti utcákon még november 14 után is. Szomorú, hogy máig sem tiszta a valós története az 1956-os szabadságharcunknak. Szégyen egy nemzetre, ha nem írja le történelmét a valóságnak megfelelően, legyen az jó, vagy rossz. Az ok abban keresendő, hogy a kommunisták nem nemzetiek, ők világuralomra törekedtek, és mindent elfojtottak, ami nemzeti, és a mai napig befolyásolják történelmünket. A forradalom valójában szabadságharccá vált, miután a Kossuth rádió bejelentette, hogy a kormány szovjet csapatokat hívott Budapestre a tüntetők leverésére. Akkor még csak a rádiónál voltak lövöldözések, - pár száz civil visszalőtt az ÁVHsokra, amiért azok a tüntetők közé lőttek. - A rádió bejelentésre szakadtak fel a soha be nem forrt sebek, tört ki az elfojtott gyűlölet a szovjet és kiszolgálói ellen. Történelmünk folyamán nem mutathatunk fel olyan gyalázatos tettet, mely nemzetünket érte 1945ben, amit a szovjet csapatok követtek el a fegyvertelen népen. Volt a történelmünk folyamán tatárjárás, törökdúlás, Habsburg elnyomás, de egyik sem hívta gyarmatosítását felszabadításnak, és nem akarták elhitetni a magyarsággal, hogy nincs Isten. Akik nem élték át a szovjet katonák „felszabadító” gaztetteit, azoknak szülei mesélték el a sok szörnyűséget, amit a ruszki katonák elkövettek, s mi, forradalmárok, akik ezt láttuk, vissza akartunk ütni, mindegy, hogy az életünkbe került volna vagy sem. A rádió elfoglalása után, a már hazafelé menő diákok, munkások megfordultak, vagy az álmatlan éjszaka után mentek oda, ahol ropogtak a fegyverek, hogy részt vegyenek a

szovjet hadsereg és kiszolgálói elleni harcban. Akkor veszítette el tekintélyét a kormány, Nagy Imrével az élen amikor behívták a szovjet csapatokat. Nem volt vezetője a forradalomnak, de nem is kellett, a felkelők tudták, hogy mit kell tenniük, hogy egy jobb, boldogabb független ország lehessen Magyarország, megváltoztatni a kommunista rendszert Ugyanakkor a magyar kormány nem tudta, mit kell tennie, hogy megállítsa a vérontást és helyreálljon a rend. Nagy Imre bejelentése után - mint a történtek igazolták, - nemcsak Pesten, de Budán, és országszerte lehetett hallani, hogy: ruszkik haza! Le az ÁVH-val! Le a kommunistákkal! Vesszen Gerő! Le a kommunista kormánnyal! Magyar kormányt, független országot akarunk! A nép elégedetlen volt, de már ekkor megkezdődött a terror, az embereket pedig megfélemlítették. Jómagam a sport és tanulmányaim révén elkerültem a kommunista erőszakot, a „szocialista demokrácia építésében.” Ugyanakkor sporttársaimtól hallottam - akik a Honvéd-, vagy a Vörös Meteorban játszottak -, hihetetlen történeteket. Úgy hírlett, hogy az 1953-as engedményeket a kelet-berlini felkelés miatt engedték. Majd jött a kötelező beszolgáltatás, padlás-seprés. A földművelőkre kiszabták, hogy mit és menyit kell beszolgáltatni az államnak. Aki a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudta beszolgáltatni a rászabott mennyiséget, ráfogták, hogy szabotál, reakciós, a nép ellensége és börtönbe tették vagy kényszer munkára ítélték. Sok földműves átadta a füöldjét a Termelő Szövetkezetnek, elment gyárba dolgozni, hogy elkerülje a börtönt vagy a kényszermunkát azért amit ő nem volt képes kontrolálni. Hiába dolgozott, ha nem volt eső, nem volt tojás, mert megdöglöttek a tyúkok. A kommunizmusban nem azért kellett adózni ami van hanem azért amit az elvtársak a bársonyszékben eldöntöttek, hogy mennyinek kell lenni, - akár esik, akár nem. A kötelező beszolgáltatás eltörlése volt az egyetemi ifjúság egyik követelő pontja.. Azután napirendre kerültek a koncepciós perek. Hazug vádakkal ítéltek el ártatlan embereket, akik a kommunizmus ellen szóltak. Elsőként a Magyar Testvéri Közösség tagjai ellen indítottak koncepciós pert, majd következett a Grősz-, a Mindszenty és a Rajk per. Az utóbbi nagy feltűnést keltett a kommunisták köreiben is, mivel Rajk 1945 óta magas pozíciókat töltött be a kormányban. Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Kádár János, és Péter Gábor, Nagy Imre tudta, hogy Rajk László ártatlan, de akarattal hozták ellene a hamis vádakat és felakasztották. Ismeretes, hogy a hazugságot nem lehetett elkendőzni és Rajkot rehabilitálták, de a hamis vádlókat nem büntették meg soha. Rajk Lászlót 1956. október 6-án újratemették, amin több mint százezren vettek részt. A temetés után az egyetemisták kormányellenes tüntetéseket rendeztek, amely befolyásolta a későbbi eseményeket Magyarországon. Ilyen nemzetközi és hazai körülmények között indultunk el Bem szobrát megkoszorúzni, abban a reményben, hogy a lengyel-országi felkelés változást fog előidézni Magyarországon is. Ezek után nem csoda, hogy az ÁVH-sok lövöldözése a fegyvertelen tüntetőkre kirobbantotta a forradalmat.

ÉLMÉNYEIM A FORRADALOMBAN Építőipari Műszaki Egyetem nagygyűlése 1956. október 22. 1956. október 22-én az úgynevezett egyetemi nagygyűlésen jelen voltam, melyet a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) szervezett. Nem tartottuk nagyjelentőségűnek, mert ők a Kommunista Párt élharcosaiként azt tették, amit az elvtársaik parancsoltak. Erről sem olvashatunk a valóságnak megfelelő közleményt. Legtöbbet Lipták Béla írt az ott történtekről, és a 16 követelési pontról, de emlékeimben másképp élnek az események. Lipták Béla például azt írta, hogy a galérián helyezkedett el, de mintha mindentudó és mindent látó lett volna; látta, hogy a földszinten, a mikrofonnál lévő Danner Jánosnak piros volt a füle és rezgett a szája. Ő tudta, hogy ki a székely, ki a zsidó, a keresztény és ki a reform kommunista. Nem igaz, amit írt, hogy este 7 óra körül a gyűlésen lévők kiabálták a ruszkik haza szlogent! Az sem igaz, hogy 9 óra körül küldöttség ment a rádióhoz, hogy az közvetítse a 16 pontokat, mivel akkor még nem volt egy pont sem. Az sem igaz, hogy 11 óra körül Lipták Béla és mások a stencilszoba zárját letörték és sokszorosították a követeléseket, mert éjfél előtt nem volt megegyezés egy pontra sem. Sajnos mindig voltak, akik a saját érdekükben meghamisítják az igazságot. Lipták Bála azt írta hogy: Éjfél után elhagyta az egyetemet és hazament Kerepesre. Ezek szerint nem ismerhette a pontokat, mert akkor még nem voltak megfogalmazva a követelési pontok. De ez nem tartotta vissza őt attól, hogy hírhedt kommunista miniszterelnöktől, Gyurcsány Ferenctől engedélyt kérjen, hogy az általa is szerkesztett 16 pont emlékére táblát és ünnepélyt rendezzen a saját dicsőségére. Úgy tűnik, Lipták Béla az emigrációban összekerült Király Bélával, Pogány Andrással, Lovas Gyurival és hasonló Háry Jánosokkal, akik nemcsak dicsőséget, de profitot is szereztek maguknak a forradalomból az emigrációban. Ezek az álszabadságharcosok hasonlóak azokhoz az elvetemült emberekhez, akik az elesett katonától vették el a kitüntetést és saját mellükre tűzték fel. Sajnos sokan meghamisítják a történelmet nem törődve azzal, hogy hazugságaikkal sokat ártanak a magyar nép jó hírének. Október 22-én délután 3 órakor kezdődő gyűlésen részt vettek a vidékről jött diákküldöttségek. A szegedi MEFESZ volt a legaktívabb, az ő javaslatukra alakult meg a budapesti MEFESZ. A felszólalások főleg a diákokat érintő problémákkal kezdődtek. Például olcsóbb tankönyveket, villamos és vasútjegyeket, külföldi tanulmányutakat, valamint jobb diákszállásokat követeltek a diákoknak. Majd a mezőgazdasági beszolgáltatások megszűntetését, a bauxit termelés felülvizsgálatát, a normarendszer eltörlését hangoztatták a felszólalók. Éjfél után kezdődtek a politikai témájú felszólalások, és hajnalra elkészült a követelés 14 pontban összefoglalva. Ne gondolja senki, hogy az egyetemisták forradalmat akartak, sőt azt sem, hogy a jelenlévők nem tudták, mit követelhetnek. Nem igaz tehát hogy az első pontban a szovjet csapatok kivonulását követeltük az országból, bár szerettük volna. De tisztában voltunk azzal, hogyha ez lesz az első követelésünk, a többit nem kaphatjuk meg. Tudtuk, hogy az egyetemet körülvették az ÁVH-sok, azt is tudtuk, hogy a Pártbizottságtól, a politikai rendőrségtől megfigyelőket küldtek, akik orosz tolmáccsal

voltak jelen a helyszínen és továbbították a fejleményeket. Valamint több újságtól, rádiótól riporterek szimatoltak utánunk, hogy mit akarunk. Azon kívül az egyenruhás műszaki alakulat diákjai - akik a pódium közelében voltak -, szintén meggondolásra késztettek bennünket a követeléseinket illetően. Minden javaslatot, hosszadalmasan megtárgyaltunk és csak azt követően került elfogadásra. Az aula földszintjén volt mikrofon, hangszóró a pódiumon, de az emeleten semmit nem lehetett érteni a hangzavartól. Lassan készültek el a követelési pontok. Ha valaki javasolt egy pontot, azt az emeleten egy továbbmondó kiabálva megismételte, majd jöttek a hozzászólások, változtatások. Az első emeleten nagyobb biztonságban éreztük magunkat, erősebb hangot kaptak a követeléseink. Ha megegyezés született egy pontban, azt szavanként adták tovább, amit kézzel írtunk le egy füzetbe, mert nem volt írógép a helyszínen. Egyik fontos baj az volt, hogy a büffé korán este kiürült, elfogyott az ennivaló és már az ebédre sem emlékeztünk. Ezért hajnali egy óra után már türelmetlenebb lett mindenki. Az emeleten többször nagyobb hangzavar tört ki és nem lehetett hallani a javasolt követelési pontokat. Valaki elkiáltotta magát, hogy a pártirodában vannak írógépek és stencil, azt használjuk. De mivel nem találtunk senkit, aki kinyitotta volna a pártiroda ajtaját, be kellett törnünk. Hamarosan három írógép és stencil került a pódiumra, s akadt olyan is, aki jól tudta kezelni a gépeket. Így követelési pontjaink gyorsabban kerültek a papírra. A rádiótól és több újságtól küldtek ki tudósítókat, akik megmondták, hogy nem közlik le a követelési pontokat, mivel minden közlést átvizsgálnak és biztosak benne, hogy a követeléseket sem fogják engedélyezni. A Szabad Nép és néhány újság tudósítója kijelentette, hogy leközlik a követeléseinket, ha a szovjet hatóságok engedélyezik. Ekkor hallatszott fel először az emeleten, a „ruszkik haza!” kiáltás, majd hasonló szovjetellenes kijelentéseket kiabálták a földszinten is perceken keresztül. Például: A ruszkik ne avatkozzanak bele a magyarok belügyeibe! Majd önkénteseket kerestek, akik az akkor meglévő pontokat eljuttatják a gyárakba, üzemekbe még munkakezdés előtt. Ezen a röplapokon MUNKÁSOK, PARASZTOK, DIÁKOK, MAGYAR IFJÚSÁG” megszólítás volt olvasható. A jelenlévők fontosnak tartották, hogy a nagygyűlés határozatát ismertessék a magyar néppel, mivel a hivatalos hírközlő szervekre nem számíthattak.

A 14 pont követelései: 1. 2. 3.

4. 5.

Az MDP-kongresszus azonnali összehívása, alulról választott vezetőség az új Központi Vezetőség megalakítása. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével. Gazdaságilag és politikailag teljes egyenrangú alapon és egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén álló magyar-szovjet és magyar-jugoszláv barátság megalakítása. Az összes szovjet csapatok kivonulását Magyarországról a magyar békeszerződés értelmében. Általános, egyenlő, titkos választásokat több párt részvételével, új nemzetgyűlési képviselők választásával.

7. 8. 9.

10.

11.

12.

13. 14.

A magyar gazdasági élet átszervezését szakemberek bevonásával és ennek keretében a magyar uránérc magyar felhasználásával! Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket és vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló magyar gazdasági életet Ipari munkásság normarendezését a létminimum megállapítása alapján és a munka-autonómia bevezetését az üzemekben. A beszolgáltatási rendszer felülvizsgálását és az egyénileg dolgozó parasztság támogatását. Az összes politikai és gazdasági perek felülvizsgálását, az ártatlanul elítélt politikai foglyok részére teljes amnesztiát, ill. a hátrányba kerültek rehabilitálását. Legyen nyilvános tárgyalás Farkas Mihály ügyében és Rákosi szerepének kivizsgálását, valamint az Oroszországban igazságtalanul elítélt és ott tartott magyarok hazahozatalát. A néptől idegen címer helyett a régi Kossuth-címer visszaállítását. A március 15-ét és október 6-át nyilvánítsák nemzeti ünneppé és munkaszünetté. Új egyenruhát a honvédségünknek. Teljes vélemény- és sajtószabadság megvalósítását, rádiót is, és ennek keretében külön napilapot az új MEFESZ-szervezetnek. A régi káder-anyag nyilvánosságra hozatalát és eltörlését. A zsarnokság és az önkény jelképét, a Sztálin-szobrot azonnal távolítsák el. Egymásért teljes szolidaritást vállalunk.

Ezt a 14 követelési pontokat különböző helyeken átírták és kiegészítették 16 pontra. Az javított pontok nem sokat változtattak az eredeti 14 követelési pontok értelmén. Október 22-én még félő volt ezeket a pontokat követelni. Ez a 14 pontban foglalt követelés éjfél után született, abban a tudatban, hogy az ÁVH-sok körülzárták az egyetemet, s az ott lévők börtönbe kerülhetnek. Szerencsére az ÁVH-sok ez esetben nem tettek semmit, valószínű tudták, hogy tehetetlenek a vezető nélküli több ezer diáksággal szemben. Mi, a nagygyűlés résztvevői abban állapodtunk meg, ha az újságok leközlik a követeléseinket, akkor minden rendben van. Egy diákküldöttség megkoszorúzza Bem szobrát délután, viszont ha nem teszik közzé, akkor délután egy órakor gyülekezünk az egyetemen és 3 órakor indulunk el Bem szobrát megkoszorúzni. Másnap reggel kerestem az újságokban a 14 pont követelést, de semmi hírt nem közöltek, még a nagygyűlésről sem. Látszott, hogy Magyarországon nincs szabad sajtó, azt közlik az újságok, amit a kommunista párt megenged nekik Ellenben röplapokat osztogattak az utcán, Szabad Ifjúság néven, melyen a következő szöveg volt olvasható: VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK.

Továbbá közlik: „Ezt a röpiratot a Szabad Ifjúság szerkesztőségének kollektívája adta ki a demokratizálásért és a szocializmusért küzdő ifjúság seregszemléjének napján 1956. október 23-án.” A DISZ Központi Vezetőségének VI. ülése október 23-án délután 14 órakor megkezdte tanácskozását. A DISZ Központi Vezetőség helyesli a budapesti ifjúság szolidáris tüntetését a Lengyel Népköztársaság mellett. Elhatározta, hogy részt vesz a tüntetésben. Azért ülését felfüggesztette, annak tovább-f olytatását a tüntetés befejezése utáni időre elhalasztotta. Felkéri az egyetemistákat, a tüntetésben résztvevő ifjúságot, hogy akadályozzanak meg minden esetleges provokációs kísérletet. A Központi Vezetőség határozatot fogadott el, hogy táviratban üdvözli a lengyel ifjúságot. Ez a röpirat nem csak meglepetést, de kételkedést is keltett az olvasókban. Vajon kik azok a névtelen szerkesztők „kollektívák”, akik helyeslik az ifjúság tüntetését és kérik, hogy akadályozzák meg az esetleges provokációt. Honnan tudták, a szerkesztők hogy provokáció várható? Ki, és mit provokál? Még szerencse, hogy a Szabad Ifjúság szerkesztősége nem tiltotta be a tüntetést, mint Piros László belügyminiszter. Az is biztató, hogy tanácskoznak. Kár, hogy nem említik meg, hogy miről szól a tanácskozás. Ugyan akkor meglepő, hogy meg sem említik a 14 követelendő pontunkat, mely fő oka volt a tüntetésnek. Talán megszűnt a kormány és az ÁVH, s a DISZ vette át a vezetést? Előző este a nagygyűlésen követeltük, hogy oszlassák fel a DISZ-t, mert azok a kommunisták élharcosai. Terror alatt tartják a tanárokat és az iskolásokat, ők az ifjú kommunisták, Sztálin jugendjai. Most pedig ők vették át a rendelkezéseket, a rendőrség kötelességét. Elgondolkoztató volt a röpirat tartalma. A Petőfi Körről a következőket írták:

A Petőfi Kör jelszavai: 1. Követeljük a lenini egyenjogúság alapján álló magyar-szovjet barátságot! 2. A népjólét emelését szolgáló, új ötéves tervet! 3. Nagy Imrét a vezetésbe! 4. Nyílt tárgyalást a Farkas-ügyben! 5. Félre a kerékkötőkkel! 6. Le a sztálinista gazdaságpolitikával! 7. Éljen a testvéri Lengyelország! 8. Munkásigazgatást az üzemekben! 9. A mezőgazdaság talpra állítását, önkéntes szövetkezést! 10. Építő nemzeti programot! 11. Éljen Petőfi ifjúsága! 12. Szocialista demokráciát!

Ennek elolvasása után már láttam, merre hajlik a Szabad Ifjúság útja Budapesten! Szabad a kommunistákat dicsérni, de az igazságot nem szabad megmondani. Ezt nevezték ők szabadságnak. Jó lenne legalább egy szabad ifjút látni Budapesten, de sajnos egy sem található az egész országban. A Petőfi Kör? Ezekre a DISZ tagokból kiemelt alakokra jobban ráillett volna a Lenin Kör. Ők voltak a Párt fuvolásai, a szocialista idióták. Nekik megengedték, hogy azt írják, és tegyék, ami a Párt és a Szovjetunió érdeke volt. Így mondhatták, hogy Magyarországon szólás- és sajtószabadság van. A párt és az elvtársak mindig találtak hiányos gondolkozású értelmiségieket, akikkel elvégeztették a piszkos munkát, félrevezették a népet. Nekik lenini egyenjogúság kell, új 5 éves terv, akkor, amikor a régi 5 éves tervet még mindig nyögte a nép. De amint a történelem igazolta, ezek a fellengzősök hamarosan eltűntek a süllyesztőbe, mint a hajnali köd. Petőfi nevében ők akarták elősegíteni a kommunista elnyomást az elvtársaiknak. Remélhetőleg „Éljen Petőfi ifjúsága” alatt Petőfi ifjúságát éljenezték és nem saját magukét. Petőfi kimondta az igazságot, de a Kör tagjai nem merik kimondani. Mi is a szocialista demokráciát építettük 1946 óta és nem sokra haladtunk, tönkrement a mezőgazdaság, éhezik a dolgozó nép. A Petőfi Kör röpiratának jobb alsó sarkában találtam egy „Különtudósító jelentést,” Íme:

Az egyetemisták programja Az ország egyetemeiről és főiskoláiról összegyűlt diákküldöttek ma délelőtt kidolgozták a magyar egyetemisták programjavaslatát és szervezeti szabályzatát, amelyet a szombaton tartandó országos diákparlament elé terjesztenek. Programjuk alapelveiben hangoztatják, hogy együtt akarnak haladni a munkásparaszt és értelmiségi fiatalokkal, követik a marxizmus-leninizmus alapjain álló Magyar Dolgozók Pártját a szocializmus építésében, a szocialista demokráciáért, a magyar nép független, szabad, békés építő munkájáért vívott harcban. Leglényegesebb követeléseik a következők: Az egyetemi reformok haladéktalan megvalósítása. Új alapokra helyezett szabad, demokratikus választási rendszer. Önálló és kedvező külpolitika. Teljes egyenjogúságon alapuló magyar-szovjet barátság, Farkas Mihály és társai bűnperének nyilvá nos tárgyalása. A március 15. és október 6. nemzeti ünneppé nyilvánítása. Foglalkozzon a kormány az összes külföldi államban élő magyarok helyzetével. Hozzanak létre szakbizottságokat a magyar ipar, mezőgazdaság és kereskedelem valóságos helyzetének őszinte feltárására és a hibák kijavítására. Sajátos magyar viszonyoknak megfelelően szervezzék át a tsz- mozgalmat. Nagyobb takarékosságot az állam vagyonával. Az előkészítő bizottság a tervezetben hangsúlyozza, hogy az egyetemi, főiskola ifjúság szervezete, amely nevéről az Országos Egyetemi és Főiskolai Parlament dönt, mindenben követi a marxizmus-leninizmus alapján álló Magyar Dolgozók Pártja irányvonalát. Ezen program elolvasása után arra gondoltam, hogy kár volt az éjszakázás, kár volt pontokba foglalni követeléseinket. Nem kell Nagy Imre a kormányba, de kormány sem kell, mivel az OEF Parlament fog dönteni mindenben a marxizmus-leninizmus alapján. Tehát jobb, ha hazamegyünk, ezek a Marx-Lenin fiókák majd elintéznek mindent helyettünk. Mivel egy újság sem közölte a 14 pontban foglalt követeléseinket,

készültünk a tüntetésre. Ha a rádió és az újságok leközölték volna a követeléseinket, nem lett volna miért tüntetni. Bem szobrát megkoszorúzta volna egy diákküldöttség, és nem lett volna tömeges felvonulás. Az újságok a jugoszláv és lengyelországi eseményekkel foglalkoztak. A Magyar Nemzet az alábbiakat közölte: A MDP Központi Vezetőségének küldöttei - Gerő Ernő, Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János, Kovács István, az MDP Politikai Bizottság tagjai - kedden reggel visszaérkeztek Jugoszláviából, ahol megbeszéléseket folytattak a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottság képvise lőivel. A küldöttség fogadására a Nyugati pályaudvaron megjelent a párt és a kormány vezetői közül Ács Lajos, Hidas István, Kiss Károly, Mekis József, Marosán György, Révai József, Szálai Béla, Bata István, Gáspár Sándor, Piros László, Rónai Sándor, Egri Gyula, Vég Béla, és Horváth Imre. A megbeszéléseket igen eredményesnek tartjuk, mert minden kérdésben, amelyet megtárgyaltunk, teljes megegyezésre jutottunk - közölte Gerő. Ez a találkozó nagyjelentőségűnek számított. Tudtuk, hogy Tito nem követi a szovjet irányvonalat. Magánvállalkozás, szabad kereskedelem jellemzi Jugoszláviát, amely elősegítette az életszínvonal emelését. Hasonló változásokat reméltünk mi is hazánkban. Majd a lengyelországi eseményekről közöltek hírt az újságok. Ott is a sztálinista vezetőkkel volt a baj, akik hűen követték a szovjet-rendszert, amely gazdasági csődhöz vezetett. A hírek biztatást ígértek, mivel a tüntető munkások követeléseit részben teljesítette a kormány. A sztálinistákat eltávolították a kormányból, helyükre nemzeti érzésű vezetők kerültek. Ugyanakkor a lengyel sajtó a következőket írta: - A magyarországi demokratizálási viták jelenleg a múlt hibáinak és az okozott kár helyreállítása körül folynak. Kevés szó esik a jövőre vonatkozó széleskörű programról. Északról, Délről jó híreket hozott a szél, reméltük, hogy Magyarországon is, eljön a változások szele.. Október 23-án reggel az Iparterv 3. sz. irodájába érve első dolgom volt, hogy sokszorosítsam a 14 pontban foglalt követeléseket és osztogattam a munkatársaimnak. Később átmentem az 5. sz. irodába, amely a Deák Ferenc utca 10-ben volt, s ott is adtam az ismert munkatársaimnak a röplapokból. Útközben a járó-kelőknek is osztogattam, akik csoportokban olvasták. Visszaérve az irodába, már volt segítség. Minden telefont igénybe vehettünk, aki tehette hívta a tervező irodákat, üzemeket, gyárakat, hogy minél többen jöjjenek a felvonulásra. A déli hírekben a Kossuth Rádió közölte, hogy Piros László, belügyminiszter betiltotta a diákfelvonulást. Ez olaj volt a tűzre. A körülöttem lévők azt mondták, most már azért is megyünk tüntetni. Úgy látszott, a belügyminiszternek nincs fontosabb dolga, vagy talán fél a felvonulástól. A hír hallatára országszerte azok is felfigyeltek, akik nem tudtak semmit a diákfelvonulásról. Az irodában leállt a munka, mindenki az eseményekről beszélt csoportokban. Aki tehette, telefonon felhívta a tervezőirodákat, gyárakat, hogy minél többen jöjjenek a tűntetésre. Az Iparterv párttitkár rendkívüli gyűlést hívott össze a kultúrteremben. Azt mondta a poznani eseményekkel kapcsolatban a diákok tűntetést szerveznek. Nem

engedhető meg, hogy civilek hozzájuk szegődjenek, ezért tőlünk senki se hagyhatja el az irodát, s arra kérte Szendrődi Jenő igazgatót, hogy erősítse meg az ő bejelentését. Szendrődi röviden válaszolt; - „Történelmi időt élünk, nekem nincs jogom megmondani, hogy ki mit tegyen, hallgasson mindenki a saját lelkiismeretére!” Az ott lévők megtapsolták a bejelentést, s ezzel véget ért a gyűlés. Ezután a dolgozók nagy része elhagyta az irodát. Mint később megtudtam, csatlakoztak a tüntetőkhöz. Én Műszaki Egyetemre siettem, akkor még közlekedtek a villamosok. Az egyetemre csak az egyetemi igazolvánnyal lehetett bejutni, a kapunál szürke színű belépőt adtak, hogy elkerüljük az esetleges provokátorokat. Egy óra után a Kossuth Rádió bemondta, hogy Piros László belügyminiszter visszavonta a rendeletet a diákfelvonulás betiltására. Mindkét bejelentést a rádió országszerte sugározta, a második hírre a nép még jobban felfigyelt. Vajon mi történik Budapesten, hogy a belügyminiszter visszatáncolt. Ilyen intézkedés szokatlan volt az akkori Magyarországon. Mint később kiderült, vidéki egyetemeken is tartottak felvonulásokat és azokat nem tiltották be. Két óra után Fekete Mihály, belügyminiszter-helyettes érkezett az egyetemre. Beszélt a rendezőkkel, akik megengedték, hogy mikrofonon keresztül szóljon a diákokhoz. Fekete kérte, ne tartsák meg a felvonulást, az nem illő a népi demokráciában. A közelben lévők lehurrogták, kifütyülték. Piros megengedte, Fekete nem engedi, kiabálták- Fekete a ruszkikkal menjen haza! Fekete hurrogás, fütyülés kíséretében eltávozott. Közben megtudtuk, hogy az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetemen is gyűlést tartottak a diákok és ők is felvonulnak a Bem térre. Hozzájuk csatlakoztak a főiskolák diákjai, majd a Petőfi Katonai Akadémia hallgatói elismerték a 14 pontban összefoglalt követeléseket és szolidaritást vállaltak a felvonuló diákokkal. Ez a hír megnyugtatott bennünket, éreztük, hogy nem vagyunk egyedül, mások is elismerik követeléseinket. Nekem szokatlan volt a felvonulás, mivel a május 1-i felvonulásokon soha sem vettem részt. Az volt a kifogásom, hogy a sportolókkal vonulok fel, de ott a dolgozókat nem számították az egyesületek fizetett sportolóinak és nem kellett felvonulni. Én már közel voltam a főbejárathoz, ahol alakultak kart-karba öltve a tömör sorok. Így biztosítottuk, hogy ne kerüljenek provokátorok közénk. Az egyetemi zászlót vitték az élen, más zászló akkor még nem volt a felvonulóknál. Sok motorkerékpáros ÁVH-s állt a kapun kívül, nem tudtuk, kiengednek-e a főkapun. Elérkezett a 3 óra, kinyílt a főkapu; csendben elindultunk a Bem tér felé. Az ÁVH-sok félreálltak az útból, engedték a felvonulást. A villamosok, autóbuszok leálltak, az utasok a hídfőnél tömörültek, integettek, tapsoltak és a himnuszt énekelték. Ez szokatlan volt számunkra, biztatásnak vettük, hogy vannak még magyarok. Közben a Testnevelési Főiskola és az Agrár Egyetem diákjai csatlakoztak a tüntetéshez. Mi szótlanul haladtunk a Budai rakparton a Bem tér felé. Az Erzsébet híd még nem készült el, nem volt semmi forgalom előttünk. A felvonulók eleje még nem érte el az Erzsébet hidat, amikor a Gellért tér felől a Nemzeti Dekorációs Vállalat teherautói zászlókkal megrakva jöttek utánunk és osztogatták a zászlókat a diákoknak. Magasra emeltük a nemzeti színű lobogókat, és mintegy zászlóerdő vonultunk a rakparton most már énekelve a Himnuszt és a Kossuth nótákat. Az Erzsébet híd után a házak ablakából öreg nénik integettek, sírtak, nem lehetett tudni, mi lesz a tüntetés eredménye. Akkor gondoltuk, hogy forradalom

eseményei főszereplői leszünk. A Lánchídról újabb csoportok csatlakoztak hozzánk. A Bem téren óriási tömeg fogadott, akik a Himnuszt és a Szózatot énekelték. Az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem hallgatói már megérkeztek. Nagy volt a hangzavar. Valaki elkiáltotta magát, hogy nekünk magyar zászló kell! Le a vörös csillaggal! Előkerültek a bicskák és kivágtuk a gyűlölt sarló-kalapácsos címert a zászlókból. A közelben lévők tapsolták éljenezték a lyukas zászlót.

Elindul a Műszaki Egyetemi diákság a Bem térre

Nem lehet leírni azt az érzést, amit ekkor éreztünk. A katonák a Bem téri laktanya ablakaiban, még az épület tetején is álltak. Zászlót lengettek, énekelték a Kossuth nótákat. Kezdetben még féltünk, hogy katonaságot küldenek a felvonulás feloszlatására. Később pedig a tömeggel együtt tüntettek, énekeltek. A térre folyamatosan érkeztek zászlókkal a különböző csoportok zárt sorokban, munkások, értelmiségiek és iskolások az üzemekből és gyárakból. A becslések szerint több mint 80 ezer ember tüntetett a Bem téren és környékén. Nem volt kötelező felvonulás, mint május 1-én, mindenki önként, magától jött, tenni akart valamit az elnyomás ellen. élet. A Bem szobor talapzatán magyar és lengyel zászlót tartó diákok álltak, majd az egyetemek képviselői elhelyezték koszorúikat. Az egybegyűltek a Himnuszt és a Szózatot énekelték, majd a diákok feltűzték Bem szobrára a Kossuth címert, a közönség hosszantartó tapsvihara közben. Ezt követően Veres Péter, a Magyar Írószövetség kiáltványát olvasta fel, amit 7 pontba foglaltak össze, íme: 1. Önálló nemzeti politikát a szocializmus eszméje alapján, a lenini elvek szerint rendezzék el viszonyunkat valamennyi országgal, mindenekelőtt a Szov-

jetunióval és a népi demokráciákkal. Felül kell vizsgálni az államközi egyezményeket és a gazdasági szerződéséket a nemzetek egyenjogúsága jegyében. 2. Véget kell vetni a népek barátságát zavaró nemzetiségi politikának. Azt akarjuk, hogy barátságunk szövetségeseinkkel, a Szovjetunióval, a népi demokratikus országokkal őszinte és igaz legyen. Ez csakis a lenini elvek megvalósításával lehetséges. 3. Nyíltan fel kell tárni az ország gazdasági helyzetét, a válságból csak akkor tudunk kijutni, ha a munkásság, a parasztság és az értelmiség végre az őt megillető szerephez jut az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének irányításában.

A Műszaki Egyetemről vonulunk a Bem térre

4. Az üzemeket a munkások és a szakemberek vezessék. Újjá kell formálni a jelenlegi bér és normarendszert, a megalázó társadalombiztosítást stb. A szakszervezetek legyenek a magyar munkásosztály valóságos érdekképviseleti szervezetei. 5. Új alapokra kell helyezni parasztpolitikánkat, mind a termelőszövetkezetekben, mind az egyéni gazdaságokban, biztosítani kell a parasztság önrendelkezési jogát. Meg kell végre teremteni a szövetkezés önkéntességének politikai és gazdasági feltételeit. Fokozatosan át kell térni a mostani begyűjtési és adózási rendszerről a szabad szocialista termelést és árucsere biztosító rendszerre. 6. Mindennek a feltétele az, hogy a párt és az állam, vezetésében alapvető szerkezeti és személyi változások történjenek. El kell távolítani közéletünkből a restaurációra törekvő Rákosi-klikket. Méltó helyére kell állítani Nagy Imrét, a tiszta és bátor kommunistát, akiben a magyar nép megbízik. Továbbá mindazokat, akik az elmúlt években következetesen harcoltak a szocialista demokráciáért; Ugyanakkor határozottan fel kell lépni minden ellenforradalmi

szándék és kísérlet ellen. 7. A kibontakozás megköveteli, hogy a Hazafias Népfront a magyar társadalom dolgozó rétegeinek politikai képviselete legyen. Választási rendszerünket olyanná kell formálni, hogy az megfeleljen a szocialista demokrácia követelményeinek. Az országgyűlésbe, a tanácsokba és minden Önkormányzati szervbe a nép szabadon, titkosan válassza meg képviselőit

. Tüntetők másik csoportja a Bem tér felé tartott

Veres Péter beszédét a Petőfi Kör hangszórós rádiós-autója közvetítette, de nem volt elég hangos, hogy a tömeg megérthesse. Talán jobb is, mert akkor már a tömeg

többet, szabadságot kommunistamentes kormányt akart. Önálló nemzeti politikát akart, de nem lenini elvek szerint. Az Írószövetség kiáltványa úgy tűnt, mintha a Párt központban íródott volna, az ott lévő elvtársak újabb hazugsága as emberek félrevezetésére, hogy tovább az uralmon maradjanak. Írószövetség követelései ekkor már elavultak voltak, a tömeg nem bízta rá magát a Hazafias Népfrontra, ők saját maguk akarták megformálni a választási rendszerünket, szabadon titkos választással. Veres Péter beszéde után Bessenyei Ferenc színművész szavalta el a Szózatot, de azt már elnyomta Petőfi vers sorai, a tömeg ugyanis a Himnusz sokszori eléneklése után a Talpra Magyarra váltott, amit egyre hangosabban kiáltották: hogy „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk! hogy rabok tovább nem leszünk!” Zúgott a Bem tér- és a környéken lévő tömeg esküje, amely behallatszott a pesti oldalon lévő Parlamentbe és a Belügyminisztériumba. Most már csak a Parlamentet

bitorló kommunista elvtársaknak kellett tudomásukra juttatni, hogy elég volt a szovjet rendszer rabságából. Meg akartuk mondani nekik is, hogy „a magyarok Istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Ebben a szellemben indult el a tömeg a Margit hídon át a Parlament felé. Rövidesen látható volt, hogy nincs magyar egység. Nem mindenki akarta a kommunizmus megszűnését. A párt és az elvtársak kiölték a nemzeti érzést az emberekből. Mindig voltak, vannak és lesznek olyanok Magyarországon, akik hajlandók kiszolgálni a magyar nép elnyomóit, mindegy, hogy milyen izmus, vagy milyen színekbe öltözik az. Röplapokat osztottak a felvonulóknak, amelyen Gerő rádió beszédére hívták fel a figyelmet, a röplapokon a következő szöveg volt olvasható:

Tüntetők egyik csoportja a Bem téren

Munkás diák egyet akar:jöjjön velünk, aki magyar! Vesszen az önkény, éljen a törvény! Ne csináljunk mindent késve, Nagy Imrét a vezetésbe! A proletárí diktatúra marad mindig népünk útja Éljen a harcos lenini párt, védje meg népünk szent igazát Ezek szerint minden rendben van. Nem kell utat keresnünk, harcol szent igazságunkért a lenini párt. Hogy ne szemeteljünk, zsebre tettük a röplapot, amit később

fáklyának használtuk fel. Ellentét mutatkozott a DISZ (kommunista ifjúság) közleményében is, ők a következőket írták: „A DISZ KV tagjai ott voltak az ifjúság soraiban, egyetértve az ifjúság számos, jogos követelésével. A későbbiek során azonban a fiatalok zárt sorai közé a tüntetésbe fasiszta elemek is bekapcsolódtak, akiknek sikerült nacionalista jelszavakkal a tömegek egy részét félrevezetni és a munkásosztály jelképeit, a vörös zászlót és a vörös csillagot gyalázni.”

Felvonulók a Margit hídon

Nos, ezek a DISZ, díszes lenin fiókák nem tudtak aludni a fasisztáktól. Biztos vagyok benne, hogyha radarral és fényszórókkal keresték volna a fasiszta elemeket a fiatalok között, akkor sem találtak volna egyet sem. Vörös zászlót sem vittek magukkal a felvonulók, hogy azt valaki meggyalázhatta volna. A kommunista elnyomás alatt lévő országban ekkora hazugság fel sem tűnt. Amit megengedtek az újságban leírni az ellen nem lehetett tiltakozni. Érdemes megnézni a felvonulásról készült képeket, azok bizonyítja, hogy az újságok nem írtak igazat, amikor a következőket írták: Hatalmas transzparenseket, nemzeti színű zászlókat vittek, sok csoportban magasra emelték Lenin arcképét.

Nem volt Lenin arcképe, még a Rákosié sem. A felvonulóknak elegük volt a kommunista diktátorokból. Békében, nyugalomban akartunk élni a saját országunkban. A ma élő fiatal generáció nem tudja elképzelni, hogyan éltünk akkor Magyarországon. Lenint, Sztálint és Rákosit kellett dicsőíteni Isten helyett. Akik ellent szóltak, azok az ÁVH-ra kerültek, s ott elintézték, hogy elhallgattassák az igazságot kimondó embereket. Sokan elvesztették munkájukat, ráfogták, hogy a nép ellensége, börtön és munkaszolgálatra ítélték, aki megmerte mondani az igazságot. A magyarok elnyomás alatt és nyomorban. Éltek, mert Magyarországból az élelmet szállították Kelet-Németországba, hogy ott jobb életet mutassanak, mint nyugaton. Iharos Sándor velem lakott, mert a mostoha apjával nem jött ki és ő sokszor versenyzett külföldön. Ő mondta, hogy Kelet-Németországban gyulai kolbászt és csemege-vajat árulnak az üzletekben, amit Magyarországon csak ritka esetben lehetett kapni. Tejet csak jegyre adták a gyermekeknek. Hosszú sorokban álltak az élelmiszer boltok előtt az emberek a szükséges élelemért. Sokszor megtörtént, hogy a sor végén lévőknek már nem jutott élelem. Útközben már láttunk lyukas zászlót lengetni a balkonokon, s úgy látszott mindenki az utcán van. A jármű-közlekedés leállt, a tömeg ellepte az utcákat. A Belügyminisztérium előtt szívszorító érzéssel haladtunk el. Ilyen tűntetést korábban nem lehetett elképzelni, nagy volt a terror. Vajon mit rendelnek el a Sátán barlangjában az elvtársak, lezárják-e a Kossuth teret? - tűnődtem magamban, s mentem a tömeggel a Parlament elé tűntetni..

AZ ORSZÁGHÁZNÁL Mire az Országházhoz értünk már besötétedett, égtek az utcalámpák. A téren levő nagy tömeg a Himnuszt, a Szózatot és a Kossuth nótákat énekelte. Az a hír járta, hogy Nagy Imre fog beszélni a néphez. Óriási volt a hangzavar, a rendezőséget nem láttunk, mindenki várt valamire, de nem tudtuk, hogy mi fog történi. Egyszer csak leoltották a világítást a téren, de a vörös csillag továbbra is világított az Országház tetején. Sötét lett minden, alig láttuk egymást. Aki parancsot adott a villany leoltására, feltehetően azt hitte, hogy a sötétben a nép eloszlik- és hazamegy. De az illető tévedett, a sötétség felbőszítette a tömeget. Gyújtsák fel a villanyokat, fényt az Országházba, le a vörös csillaggal! - kiabálta a tömeg.

Tüntetők a Parlamentnél

Előkerültek a füzetek, újságok, könyvek, röplapok és a párttagsági könyvek, amelyekből fáklyát készítettünk és percek alatt lángerdővé változott a Kossuth tér. Félő volt, hogy a láng valakinek a ruhájába kap és meggyullad. A fény és a füst még jobban felbőszítette a tömeget. A Parlament továbbra is sötétben úszott, ám a tetején világított a vörös csillag. Fényt az Országházba, le a vörös csillaggal kiabálta a tömeg. Többen fáklyákkal az elérhető ablakokhoz mentek és követelték a világítást az Országházba és a

Kossuth térre. A villanyt le- s felkapcsolták a Parlamentben. Én a Rákóczi szobor közelében álltam, s láttam, hogy az Alkotmány utcából közeledik egy katonai rádiósautó. A hat hangszóró szavalatokat közvetített, amely túlszárnyalta a tömeg éneklését. A bemondó egyik verse után mondta, hogy Pesti Jóska vagyok, ezekért a versekért börtönbe tettek, úgy elvertek az ÁVH-sok, hogy mankóval járok. Jómagam együtt dolgoztam Jóskával az Ipartervben, s mikor a közelembe értek, kértem, hogy vegyenek fel az autóra. Megtudtam, hogy a három katona kíváncsiságból jött az utcára, ahol felvették Pesti Jóskát és két fiút, s tőlem kérdezték, hogy mi történik. Persze én sem tudtam. A nép azt hitte, hogy a katonaság küldte a kocsit a tüntetők ellen, ezért döngették és fel akarták borítani. Kik vagytok, mit akartok? Nekünk nem kell szavalat - kiabálták felénk. Jóska is tőlem kérdezte, mi történik, s kért, hogy mondjak valamit a mikrofonba, nehogy felborítsa a tömeg az autót. A tizennégy pont-követelést olvastam fel, ismételtem többször. Majd szabadságot, munkát, kenyeret a népnek és hasonló szólamokat mondtam a mikrofonba. A három katona, de a fiúk sem szóltak egy mukkot sem, csak nézték a tömeget. Jóska és én beszéltünk, vagy inkább kiabáltunk, hogy minél messzebb hallják. Jóska mankóval volt, látszott rajta, hogy ideje lenne ebédelnie, de beszélni kellett, mert verték a tüntetők a hangszórós autót. Fél nyolc körül láttam, hogy egy nagy autó közeledik az Országház felé, s a tömeg utat nyit neki. Megjött Nagy Imre! - kiabálták a közelben lévők. Ekkor a mikrofonba bemondtam, hogy itt van Nagy Imre, beszélni fog a néphez. Az autóval az erkély alá mentünk, hogy megerősítsük a gyenge hangszórót az erkélyen. Végre felkapcsolták a lámpát az Országházban. A gyéren megvilágított erkélyen embereket lehetett látni. Sinkovits Imre szavalta a Talpra Magyart. - Nekem ne szavaljon! Én talpon vagyok - kiabálta valaki, adjanak munkát meg szabadságot! Majd Erdei Ferenc, az akkori Földművelésügyi miniszter beszélt a néphez, de nem értettük, mit mondott. Nem kell Erdei, nekünk Nagy Imre kell! - kiabálta a tömeg, s közben a Himnuszt, a Szózatot és a Kossuth nótákat énekelték. Majd mozgás volt látható a gyéren megvilágított erkélyen. A tömeg folytatólagosan követelte Nagy Imrét. Valaki megvilágította a mikrofont, s ott állt Nagy Imre. A közelben lévők felismerték: - Éljen Nagy Imre, éljen a haza! - köszöntötték, de a távolban lévők folytatták az éneklést. Nagy Imre hiába várta, hogy elcsendesüljön az akkor már több mint 140 ezer fős tömeg. Soha sem tudtam meg, leírta-e valaki Nagy Imrének, hogy mit mondjon. Abban az időben a szovjet hatalom nyomására visszavették a Kommunista Pártba, de nem volt tagja a Központi Bizottságnak, amely mindenek felett állt. A bizottság tagjai látták, hallották, hogy a nép kivonult az utcára és követeli Nagy Imrét. Mint később megtudtam, Nagy Imre aznap jött vissza nyaralásról és nem akart az Országházba menni. Ám mivel a nép őt követelte, az elvtársai vele akarták lecsillapítani a tömeget. Nagy Imre felemelte kezét, majd szólásra emelkedett és megszólalt: Elvtársak, kedves … A további szavakat elnyomta a tömeg bekiabálása. - Mi nem

vagyunk elvtársak! Le az elvtársakkal! Mi magyarok vagyunk! Mint a vízbe dobott kő, hullámzott a tömegben: - Nem vagyunk elvtársak! Mi magyarok vagyunk! Kiáltott vissza a tömeg. Nagy Imre belátta, hogy nem tudja túlharsogni a tömeget, bement az erkélyről anélkül, hogy befejezte volna a beszédét. A tömeg csalódottan, tehetetlenül állt a téren. Nem erre számítottunk. Egyik csoport a Talpra Magyar-t, mások a Himnuszt, s majd a Kossuth nótákat énekelték. Ha Nagy Imre magyar testvéreim megszólítással kezdi, és egy megnyugtató beszédet mond, a tömeg elégedetten, csendben hazament volna. De így, az elvtársak megszólítás az egyik oka volt a forradalomnak.. A másnapi újságok a történtekről röviden írták meg a hazugságot. A Magyar Nemzet hosszasan idézte Nagy Imre beszédét a felvonulókhoz, többek között a következőket írták: „Kedves Barátaim! Engem azért hívtak, hogy mondjam meg a véleményemet. Tehát véleményemet akarom nyilvánítani! Hallgassatok rám! Azt hiszem, szavaimban, még nem csalatkoztatok! Bízom abban és nektek is bízni kell abban, hogy a parlament - alkotmányos úton elhárítja az akadályokat és napirendre kerülnek azok a demokratikus szempontok, amelyek megkövetelnek az események. Éljen a párt! Éljen a Népköztársaság! Nagy Imre beszéde után az egyetemi fiatalság énekelve elindult a térről.” Óh, mekkora hazugság! Ha a hazugságnak súlya lenne, Magyarország a föld alá süllyedt volna. Később bevallották az elvtársak, hogy „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal a nap minden óráiban,” s ebben igazuk volt. Nagy Imre és a körülötte lévő elvtársai: Mekis és Erdei Ferenc tudták, hogy a nép felháborodott az elvtársak megszólítás miatt, ezért nem tudta Nagy Imre elmondani a fenti beszédet. Azon tanakodtak, ezek után mit tesz majd a tömeg. A diákküldöttség kérte Nagy Imrét, hogy álljon a felkelők élére, de Ő ezt nem vállalta. Akkor az elvtársai még nem nevezték ki elnöknek. Erdei és Mekis kérte Őt, hogy a rádióban olvassa be a fent írt beszédet, a nép megnyugtatása miatt. Ő ezt megtagadta. Ha akkor Nagy Imre belátta volna, hogy a nép változást akar, és végrehajtja azokat a kéréseket, mely által 27-én megváltoztatták a kormány összetételét, valamint hajlandó lett volna követni a nép követeléseit, nem tört volna ki a forradalom. Akkor a szovjet elnyomó gépezet vezetői is tudták, hogy a Sztálin-féle kommunizmus nem folytatható tovább a csatlós államokban, de a Szovjetunióban sem. Változtatásra volt szükség mindenütt. Ezt Lengyelországban már akkor elérték. Azután Magyarország következett. Kellett egy vezető, aki az akkori helyzetből kivezeti a népet. Sajnos Magyarországon ilyen vezetőt nem találtunk. Akik lettek volna, azokat kivégezték, akik pedig vezető pozícióban voltak, azok a Kommunista Párt és Szovjetunió jóvoltából lehettek a helyükön és Marx-Lenin tanításaitól átitatva azt sem tudták, mit akar a magyar nemzet. Ők nem a népet, hanem a pártot és a Szovjetuniót szolgálták hűen. 1956. október 23-án Nagy Imre beszéde után a helyben lévők, majd az ország népe is rájött, hogy nincs vezetője, képviselője a kormányban, aki a magyar nép

érdekeit képviselje. Mindenki tudta, hogy a régi rendszer nem működőképes, és semmi nem mehet úgy tovább. A hogyant senki nem ismerte, de azt mindenki tudta, hogy változtatni kell a helyzeten. Erre a jogot, megadta a a sok év szenvedése, majd az ÁVHsok lövése a fegyvertelen tömegbe a Rádiónál. A Rádióban többször bemondták, hogy Gerő Ernő beszél majd a néphez, mi akartuk közvetíteni a tömegnek. Gerő és Hegedüs András Jugoszláviában volt, Titóval tárgyaltak. Tito politikája eltért a szovjet hatalométól, ott már volt magánüzlet és kereskedelem. Sok jót lehetett hallani a „jugókról”, rövid időn belül komoly változásokat vittek végbe, mely megemelte az életszínvonalat. Igaz, a magyar elvtársak „láncos kutyának” nevezték, de ha jót tett a népnek, nem számított, minek csúfolják. Azt gondoltuk, hasonló politikával jobb lesz a magyar népnek is. A nép változást remélt a találkozástól. Elérkezett a nyolc óra. A Rádió közvetítette Gerő Ernő beszédét. Kedves elvtársak! Kedves barátaim! Magyar dolgozó nép! Mi szocialista és nem burzsoá demokráciát akarunk! Vannak, akik el akarnak szakadni azoktól az országoktól, akik a szocializmust építik, különlegesen a szocialista Szovjetuniótól. Vannak, akik ellentétet szítanak a nemzetközi proletár és a magyar hazafiasság között. Mi magyar kommunista hazafiak vagyunk, de kijelentjük, hogy nem vagyunk nemzetiek. Mi elítéljük a felvonuló fiatalságot, akik a nemzetiség mellett tüntetnek. Mi hazafiak vagyunk, de egyben nemzetközi proletárok is. A tüntetők döngették az autók oldalát, mozgatták, fel akarták borítani. Kikapcsoltam a Rádiót. Később hallottam, hogy Gerő provokátoroknak, huligánoknak, a nép ellenségének nevezte a tüntetőket. - A csőcselék kivonult az utcára, fosztogatnak, rabolnak - mondta a rádióban. Bosszantott Gerő beszéde, azt hiszem senki sem számított erre. A magyar dolgozók nem a nemzetközi proletár diktatúraért küzdöttek. Gerő Ernő beszéde közutálatot váltott ki minden jóérzésű magyar emberből. A tömeg duzzadt, égtek a rögtönzött fáklyák, mindenki jobb hírekre várt. Újra ismételtem a 14 pontban foglalt követeléseinket: - Magyarok vagyunk, szabadságot akarunk, a magyarok istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk, s ehhez hasonló szólamokat mondtam a mikrofonba. - Lassan, értelmetlenül haladtunk a csalódott tömeg között, senki nem tudta, mit hoz a következő óra. Majd motorkerékpárosok hozták a hírt; ledöntötték a Sztálin szobrot. Végre valami jó hír, ez idejében jött, - örültem neki. Máris ordítottam a mikrofonba, ledöntötték Sztálin szobrát, le a diktátorokkal, szabadságot akarunk, kiabáltam, szinte már rekedt hangon a tömeg felé. Leírhatatlan az érzés, amit a hír okozott a tömegben. Sztálin még halála után is félelmetes volt. Ma már közismert, hány millió áldozatot, vért, nyomort, szenvedést okozott. Mintha felszabadultam volna egy láthatatlan nyomás alól, friss levegő áramlott a zárt autóba. Nincs Szálin szobor, szabadok vagyunk! Hasonló érzés foghatta el a tüntetőket is, mert óriási hangzavar tört ki, és kiabálták, hogy: - Vesszen Sztálin, vesszen Rákosi, vesszen Gerő, vesszen a Párt! Én már nem is kiabáltam, megtette azt a tömeg helyettem, amely úgy látszott, mindenre kész volt. Kilenc óra körül egy másik motorkerékpáros hozta a drámai hírt; (azt gondolták, hogy mi hivatalos hírközlők vagyunk): - Az ÁVH-sok lövik a tömeget a Rádiónál. Az újabb hír felbosszantott. Mindenki a Rádióhoz! Az ÁVH-sok lövik a

tömeget a Rádiónál, akadályozzuk meg a vérontást! Le az ÁVH-val! – ordítottam addig, amíg a tömeg el nem indult a Bajcsy Zsilinszky út felé a Rádióhoz. Kis idő múlva újabb hírt hozott a motorkerékpáros összekötő: - Katonák jönnek a Margit hídon feloszlatni a tüntetőket - ismételte aggódó hangon a hírhozó. Menjünk a Magit hídhoz! - mondtam a kiskatonáknak, majd megmondjuk a katonáknak, hogy az ÁVH-sok lövik a tömeget a rádiónál, s akadályozzák meg a vérontást. Szerencsére a három katona nem ellenkezett. A tömeg utat nyitott az autónak, gyorsan haladtunk a Margit híd felé, közben kiabáltam, hogy mindenki a rádióhoz, az ÁVH-sok lövik a tömeget a Rádiónál. Katonák jönnek Budáról, győzzük meg őket, hogy akadályozzák meg a vérontást. A pesti hídfőhöz érve a tömeg körülfogta a rádiós autót, szinte elzártuk az autóval az híd lejáratát. A hídon leálltak a villamosok és az autóbuszok a tömeg miatt, a katonaság a nyitott csapatszállítókon lassan közeledett felénk. Én közben állandóan, rekedtre kiabáltam magam, hogy az ÁVH-sok lövik a tömeget a Rádiónál, mindenki menjen a Rádióhoz. Jóskát kértem, hogy beszéljen ő is, de mondta, hogy fáradt és még nem ebédelt, így leült a két fiú mellé. Én folytattam a hírközlést: - Ledöntötték Sztálin szobrát, az ÁVH-sok lövik a védtelen tömeget a Rádiónál, a katonák állítsák meg a vérontást! A magyar katona kötelessége, hogy megvédje az állampolgárokat, a katonatörvény előírja, hogy magyar katona nem foghat fegyvert a népe ellen, a nép jobb életet és szabadságot követel, de vérontás nélkül. A katonák nem tudhatták, kik vannak a katonai rádiós kocsiban. A parancsnok felállt a nyitott kocsiban és ellenségesen szólt hozzánk: - Nekünk parancsunk van, ne állják el az utat! Mire én így szóltam hozzá: - Az ÁVH-sok lövik a védtelen tömeget a Rádiónál, a katonák állítsák meg a vérontást, a magyar katona kötelessége megvédeni a magyar népet. A katonatörvény kimondja, hogy a katona nem foghat fegyvert a magyar nép ellen. A nép, a diákok szabadságot és jobb életet akarnak. Ne hallgassatok a parancsra, mert az népellenes. A katonák szüntessék meg a vérontást a Rádiónál! – mondtam a mikrofonba, szinte lélegzet-vétel nélkül. - A katonák látták a nyitott csapatszállító kocsikon a közel 800 száz egyenruhás műszaki egyetemi hallgatót, akik a tüntetőkkel vonultak. Ők sem akartak lemaradni, a Himnuszt és a Kossuth nótát énekelték a tömeggel. A parancsnok belátta, hogy a katonái már a néppel vannak, s mondta, nyissunk utat, hogy tudjanak menni a Rádióhoz. A hat hangszóró hatásos volt, a tömeg hallgatott ránk, most pedig a katonák is. Megfordultunk, utat nyitott a tömeg, mentünk a Bajcsy Zsilinszky körút felé, a tömeg és a katonaság kíséretében. Közben folytonosan ismételtem az előbbi szólamokat, s mindenki a Rádióhoz felhívást. Mikor a Nagy és Kiskörút elágazásához közeledtünk, újabb hírt hozott a motorkerékpáros összekötő: - Páncélosok jönnek a Váci úton a tüntetést szétverni. Menjünk eléjük - mondtam a kiskatonáknak. Ők nem ellenkeztek. Majd a mikrofonba mondtam, hogy páncélosok jönnek a Váci úton, mi eléjük megyünk, de mindenki menjenek a Rádióhoz, hogy megszűnjön a vérontás. A tömeg ment a katonákkal a Rádió felé, mi pedig továbbmentünk a Nyugati pályaudvar felé. Útközben állandóan ismételtem a híreket; ledöntötték a Sztálin szobrát, le a diktátorokkal, vesszen Gerő, vesszen Rákosi, egy ami akaratunk – szabadságot akarunk. Az ÁVH-sok lövik a tömeget a Rádiónál, a katonaság a magyar néppel van, mindenki a Rádióhoz,

akadályozzuk meg a vérontást, és hasonló mondatokat. Két oldalról az emberek jöttek a mellékutcákból is utánunk. Alig értünk a Nyugatihoz, három tank lecsukott tetővel dübörögve robogott el mellettünk a Rákóczi út felé. Hiába ordítottam, hogy az ÁVH-sok lövik a népet a Rádiónál, a katonák állítsák meg a vérontást, a tankok motorja elnyomta a hat hangszóró hangját. Biztos voltam, hogy semmit sem hallottak a kiabálásomból. Csalódottan mentünk vissza a Nagymező utcán a Bajcsy Zsilinszky körútra.. Útközben állandóan ismételtem a mikrofonba, hogy mindenki a Rádióhoz, meg kell akadályozni a vérontást, a Sztálin szobrot lebontották ismételtem sokkszor. Az Andrássy úthoz érve láttam, hogy kalapáccsal verik le a Sztálin út névtáblát. A tömeg tapsolta a merész vállalkozást. Akkor az még minden veszélyesnek számított. A tömeg a lassan vonult a Rákóczi út felé a Himnuszt, s a Szózatot énekelve. A Deák Ferenc téren egyik munkatársam felismert. - Hová mentek? - kérdezte. - A rádióhoz - válaszoltam. - Gyere te is, felveszünk, én már alig tudok beszélni a rekedtségtől. - Ott már lőnek - mondta, s elhagytuk egymást a tömegben. Nagyra duzzadt a tömeg, csak lassan tudtunk haladni a hangszórós autóval a Rádió felé, ahonnan hallatszott a lövöldözés. Mikor az Astoria Szállóhoz értünk a rádiós kocsival, már közelről hallatszott a fegyverek ropogása. Ott kértem a kiskatonákat, hogy álljanak meg, én leszállok. Megköszöntem az ingyen utazást, kezet fogtunk mondtam, hogy vigyázzanak magukra. Ők a Kossuth Lajos utcán mentek tovább. Nem tudtam meg nevüket, nem tudom mi lett velük, de kíváncsiságuk és merészségük egyik fontos tényezője volt a szabadságharcunknak. Kár, hogy a történészek nem vettek annyi fáradságot, hogy megkeresték volna azokat a fiatal kiskatonákat, akik nagyban elősegítették a szabadságért, a független Magyarországért való küzdelmünket. Ha ők nem jönnek a hangszórós autóval az Országház elé, hiába kiabáltam volna rekedtre magam, s bár mit mondtam volna nem lett volna hatása, a tömeg éneklése elnyomta volna a hangomat. A tömeg azt gondolta, hogy a katonai hangszórós kocsiban híradós katonák vannak, akik a tüntetőket irányítják. Ugyanazt gondolták a Pilisvörösvárról érkező katonák is, akiket sikerült meggyőzni, hogy ne a tüntetők, hanem a gyilkos ÁVH-sok ellen menjenek, akik lövik a fegyvertelen tömeget a Rádiónál. A mai békeidőben nehéz elképzelni az akkori lelkiállapotot. Több volt besúgó, mint a becsületes ember. Nem lehetett tudni, hogy ki ül az egyetemen s a munkahelyeden melletted. Hol voltál vagy hová mész, mit mondasz, még a templomba sem voltál biztonságban, nem tudtad, hogy a pap jelenteni fogja e, hogy ott voltál. A sportpályán is meg kellett gondolni, hogy kinek mit mondasz, egy szót sokféleképpen lehet értelmezni. Előfordult, hogy egy jó párttag, de rossz sportoló jelentette, hogy ellenfele gyanús reakciós, s a versenyek előtt többször bevitték az illetőt kihallgatásra. Így a feljelentő nyert a bajnokságon és a elvtársainál is, mivel éberségéért kitüntették. Veszélyes volt minden nap, az ember úgy érezte, hogy valami ketrecben van, s ott is figyelik, hallgatják. Ha nem úgy viselkedik, mint ahogy a kommunisták előírják, börtön, munkatábor a büntetés. Remény? Az már régen elhagyta az országot. Csak az Istenben bízhattál, de ha a kommunistákra hallgattál az nem létezett, sötét volt az élet.

HARC A RÁDIÓNÁL A rádiós kocsiból kiszállva kérdezősködöm, mi van a Rádiónál, mi történt. Sokan csak velem egy időben értek oda, nem tudtak választ adni. Majd egy diák csoporttal találkoztam a Múzeum kertben, akik ott voltak a Rádiónál, de a lövöldözés miatt menedéket kerestek. Ők mondták, mint szemtanúk: - Az diák-küldöttséget beengedték a Rádió épületébe és az őrök azt mondták, hogy a diákok követeléseit közvetíteni fogja a Rádió. A küldöttséget nem engedték vissza, a Rádió tánczenét közvetített, amit a Sándor utca 20 számú ház egyik lakás-ablakába tett rádióból hallottak. Ugyanakkor az őrök azt mondták, a Rádió közvetítette a követeléseket és felszólították a tüntetőket, hogy oszoljanak szét, hagyják el a Rádió környékét! A diákok visszakiabáltak, hogy hazudtok, a rádió csak zenét közvetített. Az ÁVH-sok könnygázgránátokat dobáltak le az emeletről. Voltak, akik zsebkendőbe, papírba csavarva visszadobták a füstölgő gránátot a nyitott ablakokba. Az ÁVH-s őrök lövöldözve kirohantak a kapun. A tüntetők a kapuk alá menekültek, majd a tömeg a Szentkirály és a Puskin utcákon át menekült a Rákóczi út és a Baross utca felé. Az ÁVH-sok gyorsan visszavonultak, tartva attól, hogy a tömeg elzárja a visszatérési lehetőséget a Rádióhoz. A tüntetők kapuk alá menekültek. A tömeg egyik része a Szentkirály és a Puskin utcákon menekült a Rákóczi út felé, a másik része a Baross utca felé keresett menedéket. Az ÁVH-sok tartva attól, hogy a tömeg elzárja a visszatérést a rádióhoz gyorsan visszaszaladtak. Sok sebesültet hagytak maguk után, akiket a Trefort és a Vas utcai rendelőkbe vittek. A tüntetők felbőszülve mentek az ÁVH-sok után. A tüntetők között voltak rendőrök is, akik visszalőttek a rádió épületében levő ÁVH-sokra. Volt, aki azt mondta, hogy ő nem kapott parancsot, nem lőhet attól elvették a fegyvert. Akkor még kevés volt a lőszer, főleg az ÁVH-sok lőttek a rádió épületéből. Abban az időben érkezett a rádióhoz Szakasits Árpád. Beszélni akart a tüntetőkhöz egy teherautó tetejéről, de a könnygáz miatt nem tudott szóhoz jutni s gyorsan eltávozott. A lövöldözés nem volt új keletű a számomra. A fegyverek ropogása emlékeztetett a II. világháborús pesti utcai harcokra. Tudtam, hogy a 70-80 méterre lévő géppisztolyos ruszkiknak lehetett integetni, hogy jöjjenek közelebb, mert oly távolságra nem volt hatásos. Mi Mauserrel, karabéllyal jobban elértük őket, sajnos túl sokan voltak, nem volt annyi lövedék, hogy meg tudtuk volna akadályozni, hogy ne jöjjenek be az országba. A Rádiónál az ÁVH-sok géppisztolyos lövései nem voltak veszélyesek a Múzeumkertben lévőkre. Ott találkoztam újra a Margit hídon jött katonákkal. Az egyikük közölte, hogy már van halottjuk. A parancsnokhelyettes ment a Rádióhoz, hogy beszéljen az őrökkel. Nem tudni, hogy az ott lévők tudták-e, kicsoda ő, vagy mit akar, de sajnos agyonlőtték. Ők is az ÁVH-sok ellen fordultak, nem gondolták, hogy ez fog történni. Kevés volt a lőszer. A Rádióhoz mentőautóval akartak lőszert szállítani, de azt a felkelők elfogták és felgyújtották a mentőautót. A mentővel érkezőket igazoltatták a katonák, kiderült, hogy azok ÁVH-sok, de szabadon engedték őket, s elmenekültek a Kálvin tér felé. Az egyik katonát arra kértem, mondja meg a parancsnokuknak, hogy a

Rádiónak a Baross utcán is van bejárata, küldjön oda őrséget, hogy ott se tudjanak bevinni lőszert az ÁVH-soknak. A tankok már a Rádiónál álltak, a személyzet a tankra támaszkodva tétlenül várt. Hozzájuk megyek, kérdezem, miért nem lőnek a Rádióra, egy ágyúlövéssel véget vethetnének a lövöldözésnek. - Nekünk nincs lőszerünk, parancsra várunk - volt a válasz. Később tudtam meg, hogy korán este Nagy Imre tudtával és beleegyezésével hívták az elvtársai a szovjet páncélosokat a tüntetők leverésére. Mivel a katonaság egy része átállt a tüntetőkhöz, az elvtársak féltek, hogy az a páncélosokkal is megtörténhet ugyanaz s nehogy a szovjet tankokat lőjék, kivették a gyújtószeget az ágyúból és nem adtak lőszert a tankoknak. A Rádió épületéből sorozatos géppisztolylövéseket adtak le a szemben lévő házakra, ahonnan főleg karabély puskákból lőttek vissza. Úgy látszott, hogy elszabadult a pokol. Nehéz volt elbírálni, hogy ki vagy kiknek állt érdekében a vérontás. A szemtanúk szerint az ÁVH-sok kezdték a lövöldözést, több halált és sebesülést okoztak a tüntetőkben. Ezt látták a helyszínen tartózkodó rendőrök és visszalőttek a Rádió épületében lévő ÁVH-sokra. Aki vonakodott, hogy nincs parancsa, az átadta, vagy elvették tőle a fegyvert a tüntetők. A rendőröknek is kevés volt a lőszerük. A tüntetők a közeli rendőr őrszobákba mentek fegyverért és lőszerért. A rendőrök segítették a felkelőket. Én a Puskin utcán mentem ki a Rákóczi útra, ahol leálltak a villamosok, autóbuszok es csak gyalog lehetett közlekedni, nagy tömeg hömpölygött a Rákóczi úton. 11 óra körül röplapokat osztogattak egy teherautóról, s kiabálták, hogy megalakult az új kormány Nagy Imre vezetésével. A röplapon fel volt tüntetve kormánytagok névsora, ott voltak a régi jól bevált kommunista elvtársak: Gerő Ernő, Hegedüs András, Kádár János, Apró Antal, Piros László stb. Még véletlenül sem volt közöttük egy becsületes magyar ember. Ez fordulópontot jelentett a tüntetőknek. Mi azt vártuk, hogy az új kormányban akad valaki, aki parancsot ad a Rádió őrségének, hogy szűntesse be a tüzet, és ne lőjenek a civilekre, elvégre ők védett helyen voltak. Parancsot adhattak volna, hogy közvetítse a Rádió a 14 követelő pontot, azok nem voltak titkosak. Arra is gondoltunk, hogy meghívják a diák-küldöttséget tárgyalásra a Parlamentbe, s megállapodnak, hogy mi valósítható meg követeléseinkből. Ha az ÁVH-sok nem lőnek, a tüntetők nem lőttek volna vissza. Kezdetben nem is volt fegyverük. A rendőrök a katonákkal biztosíthatták volna a rendet, mindenki hazament volna pihenni, elvégre már éjfél közeledett. Sajnos, az akkori miniszter elvtársaknak nem volt annyi eszük, hogy elkerüljék a vérontást, ők csak a saját pozíciójukat védték. A röplap engem és a körülöttem lévőket is meglepte. Mi történt a kormánnyal? Kik választották őket? - Mi szabad választást akarunk! - kiabálták többen. Menjünk a Szabad Nép székházához, ott nyomtatták a röplapokat! - szólt valaki, állítsuk le a nyomtatást! Éreztük, hogy nem lesz változás: a kommunisták és az ÁVH-sok nem adják fel a hatalmukat. Úgy tűnt, Nagy Imrét bábunak használják az elvtársai, hogy megnyugtassák a népet. Legfontosabb célunk volt megszüntetni a vérontást a Rádiónál, és elérni, hogy a Rádió közvetítse a 14 pontot. Akkor még nem tudtuk, hogy a szovjetet kiszolgáló kommunista párt és kormányvezetés még az éjjel megalakította a Katonai Bizottságot, mely mindvégig a forradalom leverésén munkálkodott. Tagjai: Apró Antal, Czinege Lajos, Bata István, Fehér Lajos, Földes László, Mező Imre, Kovács István, Münnich Ferenc és Piros László volt.

Közben a Keleti felől katonák érkeztek a Kazinczy utca sarkához. Mi van itt, mi történt? - kérdezték s leugráltak a csapatszállító autókról. - Az ÁVH-sok lövik a civileket a Rádiónál, menjenek oda, állítsák meg a vérengzést! - Mi a tüntetők leverésére kaptunk parancsot, menjenek haza! - mondta a parancsnokuk. A katonák alig tudtak mozdulni, mert körülvette őket a tömeg. Valaki megkérdezte a vezetőjüktől, kitől kapták a parancsot? - Itt a röplap, megalakult az új kormány, a régi kormány parancsa nem érvényes – replikáztunk. A parancsnok meglepetten olvasta a röplapot, miközben visszafelé ment a csapatszállító autók között. A katonáknál karabély-fegyverek és kézigránátok voltak. - Ha ti nem mentek, adjátok ide a fegyvert! - mondtuk nekik. Ők nem nagyon ellenkeztek, átadták a náluk lévő fegyvereket. Többen velünk jöttek a Rádió felé. Nekem négy kézigránát, s egy karabély jutott több tár lőszerrel. A Szentkirályi utcán mentünk a Rádió felé. A Trefort utcát elhagytuk, amikor egy sebesült fiút hoztak a Rádiótól, majd bevitték egyik kapu alá, ott próbálták bekötözni. Javasoltam, hogy vigyék a Rókus kórházba, itt van két sarokra, két fiú segített nekik, így négyen vitték tovább a sebesültet. Az utcalámpákat már szétlőtték, sötététség borult a környékre. A fegyverek torkolattüzei halált jeleztek. A Baross utca felől is jöttek a felkelők, sajnos lövöldöztek, és a közeli falon csapódtak be a lövedékek, félő volt, hogy a tömegbe találnak. A Rádió épületét nem lehetett a Szentkirály utcából lőni, a Bródy Sándor utcába pedig életveszélyes volt bemenni. A Szentkirály utca sarkán lévő ház kapuján mentem be. Ott az utcai ablakoknál már a felkelők foglalták el a tüzelőállásokat. Többedmagammal felmentünk a negyedik emeletre. Ott is hasonló helyzet fogadott. Mondtam, hogy menjünk a háztetőre, s ott továbbjuthatunk a Rádió irányába. Ez aránylag egyszerű volt, használtuk a kéményseprők pallóját, amit korláttal láttak el. A Rádió épületével szemben a padlásra mentünk, ahol megbontottuk a tetőcserepeket, hogy rálássunk az épületre. Megbeszéltük, hogy csak akkor lőjünk, ha a Rádió ablakából lőnek kifelé. A kézigránátot nem tudtuk használni. Az ÁVH-sok a felső emeleten rájöttek, hogy a tetőről lövik őket, s nem lehetett látni mozgást az ablakokban, csak a fegyverek torkolat tüze volt látható. Az ÁVH-sok és a Baross utca felől a felkelők lőttek felénk, amely sűrűn pattogott a háztetőn. A könnygázfüst még érezhető volt, ezt felerősítette a lőporfüst, mely kellemetlen érzést okozott. Hajnal felé sűrű köd szállt le a környékre, amely elhomályosította a fegyverek torkolat tüzét. Gondolkodni sem volt idő, úgy tűnt, megállt az idő körülöttünk. Arra vártunk, hogy megszűnjön a fegyverropogás, sajnos hiába vártunk, azok időnkint felerősödött, mind két oldalon. Reggel 8 óra körül elfogyott a lőszerem. Lementem a földszintre, ahol a sűrű köd miatt alig láttam valamit. Ott már hozták az újabb fegyvereket s bőven volt lőszer. Az udvar, a lépcsőház tele volt felkelőkkel. Soknak nem volt fegyvere, de mindenki harcolni akart. Csoportokba verődve beszéltünk a lehetőségek felől. Az volt az általános vélemény, hogy a röplapokon jelzett kormányt nem kell elfogadni, hisz azt a kommunista elvtársak alakították azzal a céllal, hogy félrevezessék, megnyugtassák és leszereljék a népet. De az is lehet, hogy az új kormány csak trükk volt. Ha Nagy Imre az elnök, miért nem parancsolja meg az ÁVH-soknak, hogy ne lőjenek a Rádiónál! A lakók kitették a rádiókat az ablakokba, amelyek csak zenét közvetítettek. Úgy látszott, nincs vezetője az országnak. Tehát nincs más megoldás el kell foglalni a Rádiót, hogy

azon keresztül ismertethessük követeléseinket – ez volt az általános vélemény. Ha az új kormány képtelen parancsolni az ÁVH-soknak, mondjon le! Alakuljon új kormány kommunisták nélkül! Ez a követelés volt a tanácskozások fő értelme. Negyed kilenc körül a Rádió bejelentette, hogy megalakult az új kormány: Nagy Imre az elnök, helyettese Hegedűs András, Gerő és azok, akik a röplapokon szerepeltek, mind kommunisták. Természetesen a új kormány nem tetszett senkinek. Többen kiabálták, hogy le a kommunistákkal! Bár a kormányváltás úgy tűnt, engedményekkel jár majd. Akkor azt reméltük: Nagy Imre, mint kormányfő parancsot ad az ÁVH-soknak, hogy ne lőjenek a civilekre! A lövöldözések időnként felújultak, de mindkét oldalon védett helyekből lőttek. Érthetetlen volt, hogy oly sok idő után sem a páncélosok, sem a katonák nem tudtak véget vetni a lövöldözésnek. Kilenc óra körül Nagy Imre első bejelentése a Rádióban a statárium- és gyülekezés megtiltása volt. Aki nem teszi le a fegyvert, azonnali halálbüntetést kap. Ez a bejelentés óriási felháborodást váltott ki a fegyveresek között. Statárium Nagy Imrére és az elvtársaira, akik engedték, hogy az ÁVH-sok a tüntetőket gyilkolják. - Nem tesszük le a fegyvert! - volt a válasz. Nagy Imre nemhogy megköszönné a fegyvereseknek, hogy a civilek védelmére keltek, hanem statáriummal torolja meg az életüket reszkírozó felkelőket. - Aki el akarja venni tőlünk a fegyvert, először agyon kell lőnie, de élve nem adjuk oda – mondták a felkelők. Időközben Nagy Imre bejelentette, hogy az új kormány behívta a szovjet csapatokat a tüntetők leverésére. Ez nagy felháborodást váltott ki a felkelőkből. Erre nem gondolt senki. Ezután megváltozott Nagy Imréről a véleményünk, s valószínű mindenkinek, akik őt akarták a kormány élére. A bejelentésből világosan kiderült, hogy ő nem a magyar nép érdekeit- , hanem a kommunisták és a Szovjetunió érdekeit védi. S nem törődik azzal, hogy ez milyen véráldozatot követel. Szinte hihetetlen volt, hogy ezt a bejelentést Nagy Imre mondta. A statáriumot többször ismételte a Rádió, nem volt tehát kétséges, hogy azt Nagy Imre rendelte el. Ekkor már hallható volt a felkelők között az alábbi kijelentés, hogy Nagy Imre kommunista, nem várhatunk tőle semmi jót, nem fogadjuk el az új kormányt, szabadon válasszon a nép! Le a kommunistákkal! Többen kimentünk a Szentkirály utcai kapun. A köd miatt nem láttunk messzire, de az utca tele volt emberekkel. A Baross utca felől a fegyveresek védve voltak a Rádiótól jött lövésektől, közel az épület falához bújva lassan kúsztak az épület felé. Félő volt, ha meglátják az ÁVH-sok, hogy a fegyveresek alattuk állnak, az ablakból kézigránátot dobnak a felkelőkre. A Sándor utcai sarokra mentem, mondtuk a túloldalon lévőknek, hogy menjenek előre, mi majd fedezzük őket, miközben lőttük a Rádió ablakait. Nagy Imre bejelentését hosszú sorozatlövés követte. Majd kiabálások: - Halál az új kormányra! Ők nem tudnak rendet teremteni, nem tudnak az ÁVH-soknak parancsolni. Most a felkelőktől félnek. Elég volt a szovjet megszállásból, azokat nem behívni, hanem haza kell küldeni. Mi csak az ÁVH-sok ellen fogtunk fegyvert, akik a tüntetőket lőtték. Mi nem akarunk háborút senkivel. Elment az esze az új kormánynak? Le velük! - kiabálták mögöttünk a tömegben. Nem akartuk elhinni, hogy a Rádió bejelentése igaz lenne. Behívják az orosz katonákat ellenünk? Feltehetően akkor még nem volt ötszáz fegyveres felkelő a Rádiónál. - Vajon mi történhetett máshol tűnődtem, hogy idegen katonákat hívnak be ellenünk. Nagy Imre bejelentése újabb okot adott arra, hogy elfoglaljuk a Rádiót és ismertessük immár az oroszokkal is, hogy az

ÁVH-sok kezdték a lövöldözést és csak akkor lesz rend, ha feloszlatják az ÁVH-t. Október 24-én reggel még máshol nem voltak lövöldözések, ezért gondoltuk, ha a Rádiónál megszűnik a harc, rend lesz az egész városban. Nem gondoltuk, hogy Nagy Imre kormánya a szovjet csapatokat hívja be ellenünk. - Most már valóban el kell foglalni a Rádiót - határoztuk el az újabb lépést.

Az ostromozott rádió épülete Nagy Imre bejelentését egy hosszú sorozatlövés követte, majd kiabálások; le az új kormánnyal! Ők nem tudnak rendet teremteni, nem tudnak az ÁVH-soknak parancsolni. Most pedig a felkelőktől félnek, épp elég volt a szovjet megszállásból, azokat nem behívni, hanem haza kell küldeni. Mi csak az ÁVH-sok ellen fogtunk fegyvert, akik az tüntetőket lőtték. Mi nem akarunk háborút senkivel. Elment az esze az új kormánynak, le velük! – kiabálták a tömegben mögöttünk. – Nem tudtuk elképzelni, hogy a rádió bejelentése igaz legyen és szovjet tankokat hívnak ellenünk? Akkor valószínű még nem volt ötszáz fegyveres felkelő sem a rádiónál. Mi történhetett máshol, hogy a szovjeteket kellett behívni segítségül. Nagy Imre bejelentése újabb okot adott arra, hogy elfoglaljuk a rádiót és ismertessük most már az oroszokkal is, hogy az ÁVH-sok kezdték a lövöldözést és rend lesz, ha feloszlatják őket. Október 24-én reggel még máshol nem voltak lövöldözések, s gondoltuk ha a rádiónál megszünik a harc, rend lesz a városban. Nem feltételeztük, hogy a Nagy Imre vezette kormány a szovjet

csapatokat hivja ellenünk. Most már valóban el kell foglalni a rádiót határozuk el az újabb lépést. A rádió épületének dupla szárnyú kapuja volt, a zár környékét szétlőtték majd egy teherautóval betörték, s ledőlt a kapu. A nagy zajra hangos kiabálás; - nyitva a kapu. –Erre rohantunk a épületbe, jött utánunk a tömeg minden irányból. Mi tudtuk, hogy a rádiót ÁVH-sok védik, azok mikor látták, hogy a civilek rohannak befelé, letépték a parolit, a fegyvernem jelzéseket és kezüket feltartva megadták magukat. Látszott rajtuk a félelem, tudták, hogy felelősek a vérontásért. Voltak sebesültek, de aránylag kevesen, ők védett helyről lőttek. Szobáról-szobára folyt a kutatás az elbújt ÁVH-sok után. Halottat is láttam, de azt mondták, hogy az öngyilkosságot követett el. Nekünk nem volt parancsnokunk, a már elfogott ÁVH-sok feltartott kezekkel maguktól sorakoztak az udvaron egymás mellé. Egyikük sírva könyörgött, hogy – nebántsanak én nem lőttem, én csak sofőr vagyok. Többen megvizsgálták, nem volt lőpor szagú a keze és szabadon engedték. A többiek is mondták, hogy ők csak a parancsot teljesítették. Egy nő volt a rádiót védők parancsnoka, azt mondta, hogy ő nem kapott senkitől parancsot, hogy lőjenek a tömegre de ő sem adott senkinek erre utasitást. Hihetetlen, a végén majd kiderül, hogy a fegyvertelen tüntetők mondták az ÁVH-soknak, hogy lőjenek a tömegbe. Az elfogott ÁVH-sokat a tömeg között kétoldalról egy egy fegyveres kisérte és kezünket a foglyok fölé tartottuk, hogy ne üsse öket a felbőszült tömeg. Természetesen az ütlegelés nem szünt meg és a fegyveresek is részesültek belőle, szerencsére az ütések nem voltak erősek. A Trefort utcai rendelő alagsorába kisértük az ÁVH-sokat azzal, hogy majd átadják a bíróságnak. Később tudtam meg, hogy szabadon engedték őket. A Rádió épületét elfoglaltuk, az ÁVH-sok őrizetben vannak. Azt gondoltuk, hogy bemondják a követeléseket a rádióba és helyre áll a rend. Hamarosan rájöttünk, hogy a rádió közvetítést hajnal óta nem a rádió épületéből közvetítik, hanem az országházból. Meg kell tudni, hogy mi van az országházban, - mondta az egyik géppisztolyos, - ki jön velem? Volt jelentkező a fegyveresek közül, hatan elindultak hírszerzésre. Egy páran leültünk pihenni, majd tanácskozni, hogy tulajdonképpen hol is tartunk. Tudtuk, hogy a Rákosi, Gerő vezette kormányban Nagy Imrének nem sok beleszólása volt. Az, hogy a Kossuth Rádió bemondta, hogy a felvonulást betiltotta Piros Lászó belügyminiszter majd később a betiltást visszavonta felkeltette az emberek érdeklődését országszerte. A rádió zárt épületben volt, a bejáratot könnyü volt védeni belülről. Kérdés; ki adott parancsot az ÁVH-soknak, hogy lőjenek a fegyvertelen tömegre. Ha Gerő adta ki a parancsot a lövésre, az új Nagy Imre kormány miért nem adott parancsot a Rádiót védő ÁVH-soknak, hogy tüzet szüntess, ne lőjenek a tömegre? Ezt könnyen el lehetett volna érni akkor, amikor a három páncélos a rádióhoz érkezett. Egyik lezárta volna a Bródy Sándor utcát a Szentkirály utcánál, a másik a Puskin utcánál, a harmadik pedig szembe a rádióval. Egy ágyúlövés elég lett volna a lövöldözés megszüntetésére. Akkor még nem sok fegyveres tüntető volt a rádiónál és a katonáknak sem lett volna ok lövöldözni a rádió védőire. De erre az új kormánynak nem volt ideje, mert azon vitatkoztak, hogy melyik elvtárs milyen poziciót töltsön be. Nekik a rang fontosabb volt, mint a fegyvertelen tüntetők kifolyt vére. Kár, hogy akkor Kádár elvtárs nem gondolt erre, megspórolta volna a moszkvai utat, s nagyobb

szolgálatot tett volna a magyarságnak, mint amit egész életében tett. Az elvtársaknak az volt a megoldás, hogy minden fegyverest statárium elé állítják, vagyis azonnali halál. Akkor még csak pár száz fegyveres volt, tehát az nem lett volna nagy ár szerintük, hogy a jól bevált elvtársak maradjanak a helyükön, s a népet újra igába fogják. Mi és a nép nagy része úgy gondoltuk a nagy züz-zavarban, hogy a kormánytagok között van a lázadás. Leváltották a sztalinistákat, Nagy Imre a kormányfő, tehát minden rendben lesz. Nem gondoltunk mi akkor forradalomra, amerikai segítségre. Tudtuk, hogy az az óceánon túl van, még az europai nemzetek sem segítettek a magyaroknak, miért volna most kivétel. A Fasiszta, náci és az amerikai mumust az elvtársak találták ki, hogy legyen ok a szovjet csapatok behívására. Azzal, hogy Nagy Imre ezzel egyetértett és statáriumot hirdetett a ÁVH-sok lövöldözése miatt fegyvert fogott tüntetőkre, elvesztette a nép bizalmát. Látszott, hogy neki is a kommunista eszme megmentése fontosabb, mint a magyar nép szabadsága és jobb megélhetése. Nem volt vezetőnk, de tudtuk, hogy nem állhatunk meg, jöjjön aminek jönni kell. De az is látszott, hogy nincs kormány se új, se régi, nem tudták, hogy mit kell tenni. A rádióadás változatlan volt, zene és statárium. Akkor már úgy tudtuk, hogy Lakihegyről közvetít a rádió. Nem tudtuk mi történik más részén a fővárosnak vagy a vidéki városokban. Nem volt tervünk, csak elhatározásunk volt, hogy ami mostanáig volt az nem jó, azon változtatni kell minden áron.

JÖNNEK AZ OROSZOK A fegyveresek közül többen visszamentek a rádióhoz, én a Rákóczi út felé mentem. Közben találkoztam fegyveresekkel, akik a Kálvin térről jöttek. Újságolták, hogy hajnalban orosz páncélosok érkeztek a térre, ahol nagy tömeg gyűlt össze. A tankok nyitott tetővel lassan haladtak, majd megálltak a tömeg előtt. Látszott, hogy nem tudják mit kezdjenek a tömeggel. Egy tank felment a járdára, azt körül vették az emberek. Volt, aki tudott oroszul és mondta, hogy mi történik. Az oroszok mondták, hogy őket a magyar nép védésére küldték, mert megtámadták a fasiszták. A közelben lévők nem értették az orosz beszédet, de negyedórás agitáció után az orosz katonák a civilekkel paroláztak.Valaki civil ruhát hozott és átadta a katonáknak, később találtak szovjet tankot, amely nem volt kilőve, de személyzet sem volt benne.

Iván, a ruszki katona, aki a forradalom mellett harcolt

A Rákoczi útra érve, kiabáltak és mutogattak az emberek az Astória irányába; ott vannak az orosz tankok. Rossz emlékek jutottak eszembe, ott voltak az orosz tankok 1946-ban is. A tömeg nemcsak az járdán, hanem az úttesten is közlekedett és tömve volt az utca. Érthetően feltűnőek voltak a szürke szovjet tankok a Kossuth Lajos utcában a sárga villamosok helyett. A tankon lévő szovjet katonák kíváncsian nézték a tömeget. Voltak, akik tudtak oroszul és kérdezték, hogy mit akarnak, minek jöttek ide. – Minket a ti elnökötök hívott, mivel a fasiszták, nácik megtámadták, mi megvédjük a magyarokat a fasisztáktól. - Mondta a tank parancsnoka s fordította a tolmács. Itt nincsenek fasiszták, nácik, a magyar GPU lőtt a tüntető tömegbe, azért voltak a lövöldözések, válaszolta a tolmács. Úgy látszott a szovjet katonák megértették, hogy mi

történt. Mi a magyar néppel vagyunk, ismételték és barátságosan beszéltek a tankokat körül vett érdeklődő civilekkel. Megnyugodva hagytam ott a tankokat, és a Körút felé menve mindkét oldalon mondtam az ott lévő fegyvereseknek, hogy senki se lőjön az orosz tankokra, azok a magyar nép mellett vannak, ne provokálja őket senki. Érthetetlen volt, hogy miért kellett a szovjet csapatokat behívni, akkor még csak a rádiónál volt lövöldözés, de már az is megszünt. 11 óra előtt egyik tank csukott tetővel gyorsan robogott a Keleti irányába, a járókelők felszaladtak a járdára. Vagy 20-25-en a Vas utcai villamos megállóban lévő villamosra ugrottak fel a robogó tank elől. A tank megállt a villamosnál, izgatottan vártuk a fejleményeket. A villamoson lévők megunták a várakozást, leszállak és próbálták az egyik villamost rádönteni a tankra. A túloldalról jött segítség és sikerült félig kidönteni a vágányból a villamost. Nem valószínű, hogy a tank személyzete tudta, hogy mi készül ellene, tovább ment a Keleti felé. Nem volt időm, hogy végigmenjek a Rákóczi úton és megmondjam a fegyvereseknek, hogy ne lőjenek a szovjet tankokra, azok a néppel vannak. Kis idő múlva az Astoriánál lévő tank géppuskával végig pásztázta a Rákóczi utat. Menekült mindenki a kapuk alá, több sebesült lett, egy asszonyt a Gáz Művek házába vittünk, ott segitettek rajta. A tank elindult, mögötte jött a páncélkocsi, amely a tábori konyhát húzta. A tank sorozatot lőtt a Keleti felé, ekkor kezdődött a harc a Rákóczi úton az oroszok ellen

Megsemmisített szovjet páncélos a Rákóczi úton az Akácfa utcánál

Teljes fejetlenség volt mindenütt, a statáriumot többször bemondta a rádió, a határidőt mindig meghosszabbították, de senki sem vette komolyan. Mi úgy éreztük,

hogy kötelességünk volt az, hogy a civil lakosság védelmére fogtunk fegyvert az ÁVHsok ellen van felháborodva a tömeg. A régi kormány bűne volt, hogy engedték az ÁVHsokat lőni a civil tömegbe. Ugyanakkor az új kormány hibája, hogy nem állította meg a lövöldözést a rádiónál, pedig csak egy parancsot kellett volna kiadni. Úgy látszott, hogy a kormány nem változott, csak megkeverték, mint egy pakli kártyát, de minden maradt a régiben. Ezt annak tulajdonítottuk, hogy az új kormány hamis kártyás, nem különb, mint a régi, ők is, vérbeli kommunisták és a szovjetet akarják szolgálni. Az új kormányt nem választotta a nép, tehát nem fogadjuk el, de a katonaság sem, tehát nem tesszük le a fegyvert. Megdöbbentő látvány volt a kiégett páncélkocsi roncs a Rákóczi út és az Akácfa utca sarkán. Még füstölgött a félig megégett szovjet katonák ruhája, kellemetlen bűz terjedt a környéken. Hihetetlen volt, hogy oly sok békekölcsön befizetése és a békeharcosok munkája után, a béketábor egyik városában ilyen megtörténhet. Még nekem is, aki átélte Budapest ostromát, amikor gyerekek, asszonyok és ártatlan emberek égtek meg a bombáktól elképesztő volt a látvány. De akkor háború volt, most béke van, még a templomokban is békét hirdettek a békepapok. Kiért s miért történik ez meg Budapesten? Biztos, hogy nem a magyar vagy az orosz nép érdekében. Ki felelős érte? Rákosi már eltünt, őt nem okolhattuk. Akkor már tudtuk, hogy új kormány van Nagy Imrével az élen, érthető volt, hogy a nép Nagy Imrét okolta a történtekért.

A bölcs vezér maradványa Nem messze a kiégett szovjet páncélostól a Rákóczi út és a Körút sarkán találkoztam Sztálinnal. Ez esetben nem kellet felnézni rá, szánalmas állapotban volt. Kár, hogy nem életében bántak így el vele, megérdemelte az ütéseket.

A statárium elrendelése és a szovjet csapatok behívása miatt nemcsak a fegyveres felkelők, hanem a nép is kételkedve tekintett Nagy Imrére és az ő általa vezetett új kormányra. A forradalomban általában van egy vezető, aki élére áll a felkelőknek és az viszi győzelemre a forradalmat. Ez esetben mi Nagy Imrére számítottunk, hogy a forradalmárok élére áll. Ő jól ismerheti és most újra bent van a kormányban tehát, ha leállítja az ÁVH-sok lövöldözését, elfogadja a nép követelését, győzött volna a forradalom, nagyobb vérontás és rombolás nélkül. Ma már ismeretes, hogy Mikoyan is ellenezte, hogy a szovjet csapatok beavatkozzanak a forradalomba. Sajnos, mint a történelem beigazolta, Nagy Imre nem volt egy vezető tipus. Orosz állampolgár, vérbeli kommunista volt, aki azt tette, amit elvtársai rábíztak. 1945 óta kölönböző miniszterséget töltött be. 1953-ban miniszterelnök volt, amikor az un. engedmények születtek, ekkor új szakasz kezdődött. Történt ez a Párt jóváhagyásával, de a vége a kötelező beszolgáltatás és padlás-seprés lett. Nem segítséget, hanem egy elviselhetetlen állapotot jelentett a parasztságnak. Nem sokat nyert a nép Nagy Imre rendelkezéseiből. Nem volt jobb, mindenki Nagy Imrében bízott, de nem azt várták el tőle, amit intézett.. Az egyetemen megalakult egy „Forradalmi Bizottság” amely a következő nyilatkozatot adta ki: NAGY IMRÉBEN BIZALMUNK! Ez volt a jelszó még kedden, október 23án. Ez a bizalom két-három napra megingott, de most erősebb mint valaha! Kiderült, hogy Nagy Imre két napig az ÁVO foglya volt. Géppisztolyokkal a háta mögött mondta el első rádióbeszédét. Legújabb nyilatkozatából kiderült, hogy a statáriumot és a szovjet csapatok beavatkozását nem ő rendelte el. Ezt csak a Rákosi-Gerő féle gazemberek fogták rá, hogy megbuktassák. Mi tehát hiszünk Nagy Imrének. De féltve intjük, vigyázzon a nép bizalmára! Azonnal különítse el magát a hazaárulóktól! Azonnal takarítsa ki a kormányból a régről itt maradt szemetet, azokat, akiket joggal vet meg és gyűlöl a nép. Intézkedjék, hogy a szovjet csapatokat vonják ki az országból! Intézkedjék, hogy az ÁVO- sok ne furakodjanak be az új rendőrségbe! Nagy Imre helytállását már eddig is sok helyes intézkedés igazolja! Sürgetve várjuk a többit is. Amilyen mértékben Nagy Imre teljesíti a nép jogos követeléseit, bizalmunk oly mértékben fog benne növekedni. A fenti nyilatkozat egy a sok közül, ami valótlan tényeken alapult. Senki sem tudta, hogy mi törénik egyik óráról a másikra. Az utcákon szovjet tankok és katonai járműveken az ÁVH-sok tartották félelembe a lakosságot. Nem lehetett tudni, hogy ki, s mikor és honnan fog lőni. Teljes volt a káosz. Egy háborúban ismert az ellenség, egyenruhában vannak, ismeretes hogy merre vannak, milyen irányból lőnek. Van egy kormány, amit ismer a nép és az rendelkezik a nép érdekében. Ezt nem lehet vonatkoztatni a Nagy Imre vezette kormányra, ahol még mindig a szovjetet kiszolgáló elvtársak voltak. Ők a saját érdeküket védték s nem a népét. Az a fejetlenség ami a forradalom alatt uralkodott nagyban befolyásolta nemcsak a belföld, de a külföldi véleményeket is.

Közlekedni csak gyalog lehetett, úgy tűnt hogy senki sem fél a haláltól, ha közelbe lövöldözés volt, bementek a kapuk alá, de ha elhallgattak a fegyverek mindenki folytatta útját. Tudtuk, hogy a Párt és az ÁVH nem szűnt meg, az utóbbi csak ruhát cserélt és mindent elkövetnek uralmuk megmentése érdekében. Köztudott volt, hogy az ÁVH-s katonák rendör ruhába öltözve fedett teherautóval közlekedve lövik a csoportokba lévő civileket, majd gyorsan elhagyják a tetthelyet. Ezzel a taktikával sok sebesülést, pánikot s félelmet keltettek a lakosság körében. Hihetetlen, hogy azok, akiknek a népet kellene védni, lövik a fegyvertelen lakosságot is. Közben visszajöttek a hírszerzők az országháztól, mondták hogy ott is nagy a felfordulás. A Parlament épületét körülvették a szovjet tankok és az ÁVH-sok. Nagy Imre nincs a Parlamentben. Ő az Akademia utcában a Párt Központban tárgyal Mikoyan-al és Suslov-al, tehát nem igaz, hogy ÁVH őrizet alatt van. Úgy hallatszik, olyan megoldást akarnak elérni, mint Lengyelországban, Gomulkával. Ezért vannak itt a szovjet küldöttek, Nagy Imre velük van elfoglalva. A felkelők küldötteit csak hosszú várakozás után fogadja. Úgy néz ki, hogy nem is tudja mi folyik az utcákon, megígér mindent, de nincs tisztában, hogy mit akar a nép. – Mondták a küldöttek.

Szovjet tankok a Parlamentnél

Tény: Nagy Imre nem volt két napig az ÁVH foglya és nem géppisztollyal a hátamögött mondta első rádióbeszédét, ahogy azt később ismertették. Gerő, Nagy Imrével közösen a Rákosi féle elvtársaikkal akarták megmenteni a kommunizmust ÁVH és a szovjet tankok segítségével. Az, hogy Nagy Imre időnként elismerte és megígérte hogy teljesíti a felkelők követelését, csak szemfényvesztés volt. Az volt a biztató, hogy a katonaság egy része a felkelők közé állt és akkor még reméltük, hogy elkerülhető a további vérontás. Lengyelországban lecserélték a sztálinista kommunistákat nagyobb lövöldözés és vérontás nélkül. A szovjet csak egy helyen avatkozott be a felkelésbe. Ugyanakkor a lengyel tüzérség megakadályozta, hogy az ott tartózkodó szovjet csapatoknak küldött

erősítés a határt átlépje. Gomulka új kormányt alakitott, a tüntetők követeléseit teljesítette és helyre állt a rend. A mi helyzetünk más volt. Nagy Imre nem tudta elérni azt, amit Gomulka, őt az elvtársai irányították. Ő október 28-ig a forradalom ellen volt, statáriumot rendelt el a fegyveres felkelőkre, azokra akik őt választották a kormány élére. Érhető volt tehát, hogy a fegyveres felkelők, de ugyanakkor a nép nagy rész is elvesztette bizalmát Nagy Imrében. Az ÁVH-sok lövöldözése miatt mindenki fel volt háborodva, leálltak a villamosok, autóbuszok, aki haza akart menni kénytelen volt kilométereket gyalogolni. Általános volt a zürzavar, úgy tünt, hogy nincs kormány, nem volt aki parancsot adott volna az ÁVH-soknak, hogy ne lőjenek a tömegbe. Az ÁVH-sok épületen belül tartózkodtak, nem voltak veszélyben. Még ha tüzet gyujtottak volna a tüntetők, azt a tűzoltók eloltják, de semmi oka nem volt arra, hogy a tüntetőket lőjék. Az egyetemi ifjúság a rádiónál elkövetett gyilkosság megtorlására az alanti röplapon sztrájkra szólítja fel a dolgozókat, s úgy látszott sikerrel, mert nem dolgozott senki.

Röplap, felhívás a sztrájkra

Érezhető volt, hogy az új kormány azt sem tudja mit csináljon, nem értették meg hogy mit akar a nép. Valószínű az elvtársak azzal foglalkoztak, hogy elkerüljék Rajk László sorsát, egymást okolták a forradalom kitörése miatt. Ha elrendelték volna az ÁVH feloszlatását és a rendőrjárőröket katonákkal kiegészítik, és a rádió közli a 14 pontkövetelést, helyre állt volna a rend. Azonban az új kormány a szovjet csapatokat

hívta a tüntetők ellen, ezt nem tudta elfogadni senki sem. Akkor úgy tudtuk, hogy a Jalta-i szerződés szerint az Ausztriában tartózkodó szovjet csapatok utánpótlása biztosítására tartózkodtak az alakulatok Magyarországon. Ha Ausztriából kivonultak a szovjet csapatok, Magyarországról is ki kell vonulniuk. Ennek kijátszására alakították meg a Varsói Szerződést, de az külső támadás ellen volt, nem a tagállamok belügyeibe való beavatkozásra. A Varsói Szerződés szerint a tagállamoknak kötelessége segítségére menni annak a tagállamnak, melyet idegen állam megtámad. A szovjet csapatok beavatkozását úgy próbálták magyarázni az elvtársak, hogy fasiszták támadták meg a dolgozó népet, meg akarják dönteni a népi demokráciát, vissza akarják állítani a régi elnyomó rendszert. A valóság az hogy a dolgozó nép és azok fiai fogtak fegyvert az őket elnyomó ateista zsarnokság és az őket kiszolgáló ÁVH-sok ellen. Nem voltak fasiszták, nácik a forradalomban még Horthy katonái sem. Az utobbiak jól ismerték a dicső vörös hadsereget és az őket szolgáló elvtársakat. Ők nem voltak hajlandók Nagy Imre kormánya segítségére menni, nem hittek az igérgetésben. A nép nem akarta a régi rendszert, munkás tanácsokat szervezett, amely a munkások érdekeit védték. A forradalom bebizonyította, hogy a kommunizmus nem kell a magyar népnek, de a kormány, a sok párt-funkcionális és az őket kiszolgáló ÁVH-sok nem akarták feladni a hatalmukat. Kellett tehát a szovjet segítség. Mindenkit, aki fegyvert fogott, vagy ellent szólt a kommunistáknak, azt fasiszta, náci, nyilas, nyugatbérenc vagy reakciósnak nevezték s a magyar nép ellensége lett. Az elvtársak szerint szükséges volt hogy a szovjet csapatok védjék meg a veszélyben lévő magyar népet. Most már csak azt kell az elvtársaknak bizonyítani a világ népeinek, hogy az ártatlan ÁVO-sokat a dolgozó nép védőit, a nyilasok a fasiszták a lámpaoszlopra akasztják fel lábuknál fogva. Ezt is megoldották az elvtársak pár nap múlva, feláldoztak egy pár elvtársukat a cél érdekében. Meg volt tehát az ok, hogy másodszor is megkezdjék a harcot a szovjet tankok a magyar nép szabadságáért, függetlenségéért fegyvert fogó diákok és munkások ellen.. Október 23-án este hat órára Lovász Feri sporttársam Orczyi úti lakására voltunk hivatalosak. Feleségem a három és fél éves lányunkkal 5 óra után odamentek. Nekem bőven akadt igazolás, hogy nem értem oda, ágyúk fegyverek durranása elég hallható volt igazolásom bizonyítására. Gondoltam Lovász Feriéknél biztonságba van a családom, jobb is hogy nincsenek otthon, az túl közel van a rádióhoz, ahol időnként újra kezdődött a lövöldözés. Az idő mintha megállt volna, tíz perc egy órának tűnt, minden relatív és félelmetes volt. Statárium, kijárási tilalom és sötétség az utcákon, éjjel veszélyes volt utcán tartózkodni. A 22-i nagygyűlésről hajnalban mentem haza, nem aludtam 3 óránál többet, álmos és fáradt voltam. Egy éjjelt a rádiónál töltöttem, szükségem volt már lepihenni. Hazamentem, gondoltam a család csendesebb helyen tölti az éjszakát. A kimerültségtől beestem az ágyba és megszűnt minden érzés, elaludtam. Október 25-én félig felébredtem, még sötét volt, nem tudtam hol vagyok. Gondolkoztam, hogy álmodtam-e a történteket, vagy valóság volt. Bekapcsoltam a rádiót amely mondta, hogy: Az ellenforradalmi banda nagy részét megsemmisítették, kisebb csoportok elmenekültek és házakba próbálnak elbújni. A mi katonaságunk folytatja a tel-

jes megsemmisítését az ellenforradalmi bandáknak. A rádiónál nem szűnt meg a harc, a támadók bent vannak a rádió épületében lövöldöznek, nem adják meg magukat. Másik hírközlés: Az állapot sokat javult az előző jelentéshez képest. A fegyveres támadók tömegesen lerakták a fegyvert és megadták magukat. Sokan csak eldobták a fegyverüket és kis csoportok Soroksár felé menekültek, mások pedig teherkocsival a nyugati határ felé. Csak egy pár helyen vannak ellenállók Budapesten. A Rákóczi úton lévő Palace Szállónál, a Magdolna utcában és a Ferenc városi pályaudvarnál, de ezeket megfelelő erő rövidesen megsemmisíti. A rendőrök visszafoglalták a Szikra nyomdát a fegyveres provokatőröktől és a félrevezetett személyektől. Az ellenforradalmi erők, akik az épületben voltak, reggel megadták magukat és feltartott kezekkel elhagyták a nyomdát. Később Bata honvédelmi miniszter parancsát közvetítette a rádió: Budapesten ellenforradalmi erők megpróbálták fegyverrel megdönteni a békés nép uralmát. Az ÁVH, a Magyar Néphadsereg katonái becsülettel megállták helyüket a harcban, leverték az ellenforradalmárok október 24-i próbálkozását. Ők bebizonyították, hogy ilyen nehéz időben is hűséges védői a nép hatalmának a proletárdiktatúrának. Ők közösen a rendőrséggel és a testvéri szovjet csapat okkal biztosították a népi demokráciát. Én megparancsolom, hogy nagyobb erővel és teljes elhatározással a néphadsereg katonái ma délig teljesen semmisítsék meg az ellenforradalmi erőket, akik Budapesten vannak. Ezek után magamhoz tértem, kár volt minden, nem lesz változás. Hideg zuhanyként hatott rám a rádió közlése, közelről és távolból ágyúlövés, fegyverek ropogása hallatszott. Ebből arra következtettem, hogy a rádió adása még mindig a kommunisták kezében van, s amit azok mondanak rendszerint nem igaz. Ha a Kossuth rádióban közölt híreket és Bata honvédelmi miniszter parancsát vesszük alapul, akkor október 25-én déli 12 órakor véget ért a forradalom. Gyorsan felöltöztem, a fegyvert és kézigránátokat eldugtam a pincébe és elindultam a családomért Lovászékhoz. Vakolat, töltényhüvelyek voltak a járdán, a lövések nem kímélték a Rókus kápolnát sem, üvegcserepek mutatták az előző nap harcait. Az utcán még kevés járó-kelő közlekedett, nem volt nyugalmas éjszaka, vagy nem akartak az emberek felkelni ebben a felfordult világban. A Rókus kórház előtt nagyobb csoport volt, valószínű anyák, apák, testvérek keresték a haza nem térő pesti srácokat. Remélték, hogy csak sebesültek, nem halottak. A Palace Szálló felől villogtak a fegyverek. A Rókus kórházat elhagyva jobbra fordultam, védettebb helyre a Szabad Nép Székháza felé. Ott sürgés-forgás volt, főleg fegyveresek egypár kíváncsiskodó emberrel keveredve.

Harc nyomai a Szabad Nép székháza előtt

Kérdezem mi történt itt. - Egy fegyveres diák válaszolt; tegnap idejöttünk többször, szépen kértük az igazgatót, hogy nyomtassák ki a követelésünket. Ő megtagadta, próbálkoztunk mással, az is elutasított. Este visszajöttünk fegyverrel, hogy talán megváltoztatják álláspontjukat. Csatlakoztak hozzánk fiatal gyerekek, akik kövekkel dobálták az épületet. Bementünk, nem volt ellenállás, aki akart a dolgozók közül eltávozott. Civilek is jöttek utánunk, akik a vörös csillagot leszedték az épületről. Mások Sztálin, Rákosi képeit, könyveket vitték ki és meggyújtották a járdán. A főnökök eltávoztak, a munkások nagy része ott maradt és a nyomdászok elkezdték a röplapok nyomtatását. Megköszöntem az információt s mondtam, hogy vigyázzanak, mert rendőr ruhába öltözött ÁVH-sok leponyvázott teherautókkal járnak és lőnek a csoportosulásba. Tovább mentem a József körúton, ott a villamosok üresen álltak, mintha tiltakoznának a szovjet tankok ellen, akik elfoglalták a helyüket. A Baross utcán haladva fiatal fegyvereseket láttam elvegyülni a járó-kelők között. Emberek, asszonyok csoportokba verődve beszélték az eseményeket. Minden baj nélkül elértem az Oczy térre. Felmentem Lovászékhoz, meglepődve fogadtak. Mondom hogy a családért jöttem. Ők elmentek még 23-án késő este édesanyámmal, - mondta Feri, nem tudtuk mi van veled, nem győztek várni. Nem jöttek haza – mondom. Akkor biztos anyámnál vannak, mert akkor már lövöldöztek a rádiónál. Nem időztem, mentem a József körút 83-ba Lovász nénihez. Útközben gondolkoztam, tulajdonképpen mi történt és mi történhet, minek kellettek ide az oroszok. Mindennek mintha az ellenkezője lett volna a jobb megoldás. Nem lehet mindenkit kivégezni és miért álltatják a kormányfők egymást. Te ez leszel, én az leszek, cserélik, váltogatják egymást. Vagy a Rajk pert akarják megjátszani?

Most akasszunk fel téged, majd rehabilitálunk, majd akasszanak fel engem, majd rehabilitálnak. Valami nagyon nincs rendben, ebben a béketáboros népi demokráciában. Békében lőni ártatlan embereket? Mi lesz a háborúban?

Szovjet csapatok nyomai a Körúton

A Práter utcából kiérve a József körútra láttam, hogy ott már jártak a ruszkik. Ágyúk, gépkocsik roncsait, halott katonákat hagytak maguk után. Félő érzelmekkel mentem be a ház kapuján, remélve hogy a belső részen nem történt rombolás. Lovász néni meglepődve fogadott. - Hogyan jöttem, minek jöttem? Itt mindent szétlőnek a ruszkik. - Mondtam, hogy a családomért jöttem. – Rózsika elment a gyerekkel haza még tegnap, válaszolta, te nem voltál otthon? Még nem, - mondtam, nem volt idő magyarázkodni, elköszöntem és siettem haza, amíg lehetett. Visszaszólok hogy menjen le a pincébe az emeleten tartózkodni veszélyes, oda belőnek a ruszkik. Verje meg őket az Isten és azokat is, akik idehívták őket, mondta elkeseredve. A kapunál nagyobb tömeg állt, ketten-hárman beszélték a történteket. Egy beszkártos volt, akihez közel kerültem s mondja, hogy ő a rádiótól jött a Kilián laktanyába fegyverekért egy csoporttal. Azt gondoltuk, hogy azok is a felkelőkhöz állnak és adnak fegyvereket. A laktanya parancsnoka Maléter Pál volt, de csak a

helyettese volt a laktanyában. Az megtagadta, hogy fegyvereket adjanak a civileknek, de ott is kitört a lázadás és a katonák egy része felfegyverezték magukat a fegyverraktárból. Ott nem sok fegyver volt, de adtak nekünk is. A katonák közül volt egy pár, aki a civilekhez csatlakozott, de a többi a laktanyában maradt. A rádió bemondta, hogy az új kormány szovjet csapatokat hívott Pestre a felkelők leverésére. Ez felbőszítette a fegyvereseket, most már azért se tesszük le a fegyvert. A Boráros tér felől jöttek a tankok, ágyúval és gépfegyverrel lőtték a házakat. A Ferenc körúton már lőtték őket, a gépfegyver elhallgatott és a kísérő katonákat lelőtték az emeletekről. Délután két tank és egy páncélkocsi jött a Boráros tér felől gyalogság kíséretével. A Kiliánban lévők engedték a két tankot elmenni, a páncélautót és kísérőit lelőtték, a tank nekiment a járdának és megállt. Akkor már a corvinköziek is lőtték a tankokat. A páncélautóra benzines üveget dobáltak a civilek és lángba borult, a benne lévők és kísérői mind meghaltak, a fegyvereiket felszedték a civilek.

Barikádot építenek a civilek a Körúton

Nem akartam sok időt tölteni, igyekeztem haza, hogy megtudjam, mi van a családommal. A Körúton a kockaköveket felszedték az emberek, abból építettek barikádot a tankok ellen. Hihetetlen volt, hogy erre szükség volt békeidőben Budapesten. Mindannyian bíztunk a Nagy Imre kormányában, a Rákosiét megszenvedtük, túléltük, reméltük, hogy attól csak jobb lehet, a szovjet tankok nem tetszettek senkinek, azok nem illettek a Körútra. Lovász Gyurka sporttársam, aki a Corvin közzel szembe a József Körút 83-ban lakott az október 24-i történteket a következőképpen mondta el:

Orczy térről, Feiéktől mentem korán reggel haza a József körút 83-ba, a Kőris majd a Práter utcán keresztül. Útközben csoportokba verődött emberek beszélték az eseményeket, több helyen a rádiót hallgatták, úgy tűnt senki sem alszik. A Kisfaludy utcához érve átmentem az Üllői útra. Hamarosan megbántam, mert a Ludovika felől jöttek az orosz tankok és a levegőbe lőttek. Nem bíztam bennük, hogy nem csavarják lejjebb az ágyúcsövet. Bementem a Corvin közbe nehogy s.. -be lőjenek. Akkor ott még nem voltak fegyveresek. Kimentem a Körútra, s látom hogy a Boráros tér felől vagy 6-7 tank közeledik, és időnként a levegőbe lőnek. Megálltam, nehogy azt gondolják, van mitől félnem, vagy fegyver van nálam. A gépfegyvert kezelő ruszki katona jól megnézett, valószínű, ha megmozdulok, megajándékoz egy pár golyóval. Megvártam, amíg minden tank elmegy s átsétáltam a házunk kapuja alá. Anyám meglepődve fogadott, hogyan tudtam hazajönni. Kis idő múlva változott a helyzet. Magyar rendőrautók jöttek szirénázva, kiabáltak hogy statárium van, majd elkezdtek lőni. Erre az emeletekről megkapták a választ, nem messze haladtak, mert a Kiliánból olyan erős tüzet kaptak, hogy elhallgatott a sziréna és a lövések is, az autóknak és a benne lévőknek csak roncsai maradtak meg. Én a Rökk Szilárd utcában szaladtam haza, elvégre futó voltam és nem gyalogló, megszoktam a futást. Hazaértem, rohanok az emeletre, félő érzésekkel nyitom az ajtót. de hála Istennek, ők itthon vannak. Nagy öröm volt a találkozás. Én hol voltam? – Jöttek a kérdések. – Miért nem mentem Lovászékhoz. Nem mondtam el, hogy hol voltam, inkább én kérdeztem, hogy jöttetek haza? 23-án este 11 óráig vártunk hogy jössz Feriékhez, kezte a feleségem mondani a történteket. Már késő volt, Feri édesanyjával elindultunk haza. 11 órakor dörögtek a fegyverek a rádiónál. (A lakásunk a Rákóczi út 17-ben volt, amely kevesebb, mint 100 méter távolság a rádióhoz) Féltünk arra menni, Lovász néni mondta, hogy menjünk hozzá a József körút 83-ba, ott jó helyen leszünk. Akkor nem gondoltuk, hogy a forradalom tűzfészkében leszünk, mivel a lakásuk szemben van a Corvin közzel. Másnap délután csendesedett el a Corvin köz körüli harc, így elindultunk haza a gyerekkel a karomban. A Rökk Szilárd utcán jöttünk, de nem jutottunk messze, mert újra kezdődött a lövöldözés, robbanás a környéken. A közeli kapualjába menekültünk a lövések elől, az utca elnéptelenedett. Vagy egy óráig tartott a lövöldözés, majd csönd lett. Félve folytattuk az utat, de nem sokáig, mert újból kezdődött a lövöldözés. Ez megismétlődött kétszer, amíg a Vas utcához értünk. Ott a Rákóczi út felől süvítettek a golyók, szaladt mindenki a kapuk alá. A gyerekkel az ott lévő orvosi rendelőbe menekültem. később kiderült hogy az ÁVH-sok lövöldöztek, a rendelőbe is bejöttek sebesülteket kerestek. Kijárási tilalom volt, így nem mehettünk haza, egy széken ülve a gyerekkel az ölemben töltöttem az éjszakát. Állandóan hozták a sebesülteket, nem aludtam egy percet sem. Nem tudtam hol vagy. Lehetett

hallani a lövéseket, féltem, hogy mi lesz velünk. Délelőtt 10 óra körül csend lett a környéken, elindultunk haza. Egy orvos segített, Katikát a karjába fogta és elkísért a Rákóczi útig. Ott szétnézett, hogy biztonságos-e az út és mondta, hogy mehetünk. Azt hittem, hogy soha se érünk haza. Nem találtunk itthon, nem tudtuk hol vagy, mi van veled. Szótlanul hallgattam a történtekek és utána sem tudtam mit szóljak. Miért történt ez meg? Az én történetemet magamba zártam. Mondtam, hogy kitört a forradalom. A feleségem nem értette, nem csoda hogy egy 23 éves nő nem érti, én sem értettem. Akkor, amikor oly sok békekölcsönt fizetett a nép, a kommunisták szerint béketáborban éltünk, békeharcosok voltunk, békepapok prédikáltak a templomokban is. Hogyan lehetséges, hogy mégis kitört a forradalom. Az elmúlt két nap két évnek is be illene nem említve a kiontott vért, a halottakat és a rombolásokat. Időnkét felcsattant a fegyverek ropogása, de fáradtak voltunk elaludtunk. Október 26 korán reggel jött apósom Zuglóból megtudni, hogy mi van velünk. Hallották hogy mi történt a rádiónál és aggódtak miattunk. Ő jobbnak látta, hogy menjünk hozzájuk, ott biztonságosabb, nincs lövöldözés. A feleségemék elmentek, de én otthon maradtam. Lementem a pincébe és magamhoz vettem egy pár kézigránátot és kimentem az utcára, ahol aránylag csönd volt. A Kossuth Lajos utcában, az Astoria előtt láttam a szovjet tankokat, ugyanúgy, mint előzőnap, most is sok civil vette körül őket. A szovjet katonák még barátságosabbak voltak, mint tegnap. Fiatalok felmásztak a tankra magukkal vitték a lyukas magyar zászlót, akik messzebb voltak azt gondolták, hogy azok magyar tankok. Voltak többen, akik tudtak oroszul és barátságosan beszélgettek a szovjet katonákkal. Megmondták nekik, hogy a magyar GPU lőtt a tüntető tömegbe. De már az is megszűnt. Nimecki, germán fasiszt mondta a tank parancsnoka, azok támadtak, azért vagyunk itt, hogy megvédjük a magyarokat. – Nem igaz, aki nektek azt mondta hazudott, nincsenek itt nimecki fasiszták. – Nyugtatta meg a tolmács. Mindenki akart valamit mondani a szovjet katonáknak, kiderült hogy az egyik Kárpátaljáról való és tud magyarul. Rövidesen megértette a két fél egymást és békés, barátságos beszélgetéssel töltötték az időt. Milyen jó lenne, ha a nagy politikusok is ilyen formában megértenék egymást és béke lenne. Vagy az ÁVH-sokkal tudnánk beszélni, ők tudnak magyarul s meg lehetne egyezni lövöldözés nélkül. – Gondolkoztam a lehetőségek felől. Úgy látszott nem volt a szovjet katonáknak más parancs, minthogy menjenek az Astoria elé. Majd vagy egy óra múlva elindultak a Bajcsy Zsilinszky körúton úgy, ahogy voltak, fiatalokkal és magyar zászlókkal. Azt mondták, hogy a Parlamenthez mennek. Úgy látszott, hogy az ellenségünkkel valahogy megvagyunk, most már csak az ÁVH-soktól a kommunistáktól és Rákosi a minisztereitől kell megszabadulni, s akkor rend lesz, megszűnik a sztrájk és egy jobb élet kezdődhet. Bementem az Ipartervbe, ott csak egy pár dolgozó tartózkodott. A fiatal építészek, mérnökök egy hadiszállást, hírközpontot rendeztek be, kihasználva a sok telefont, amivel összeköttetést tartottak a fontosabb gócpontokkal az ország minden területén. Megtudtam, hogy vidéken is megmozdult a magyarság s követeli a 14 pontba

foglalt követelést. Ez újabb reményt adott, hogy nem volt hiábavaló az éjszakázás és lesz változás az országban.

Szovjet tankok magyar zászlókkal díszítve az Astoria előtt

Ott tudtam meg egyik sporttársamtól, aki a Honvéd Sport Egyesületbe volt, hogy az ÁVH-sok új egyenruhát kaptak, a laktanyában önkénteseket toboroznak, akikkel a statáriumot végrehajtják. Ezek az átöltözöttek leponyvázott csapatszállítókkal mennek, olyan helyekre ahol felkelők vannak. Ugyancsak különleges csoportokat szerveznek, akik civilbe öltözve mennek a felkelők közé felderítés céljából. Hazafelé menet találkoztam kisebb fegyveres csoportokkal és figyelmeztettem őket az átöltözött ÁVH veszélyre. Sok helyen az ablakba tették a rádiót, hogy a járó-kelők hallhassák a híreket. Szinte percről-percre vártuk hogy a rádió bemondja, hogy megszűnt a lövöldözés és visszaáll a rend. Tudtuk, hogy a fegyvereseknek nincs annyi lövedékük, hogy a szovjet csapatokat és a Kreml urait kiszolgáló kommunistákat megsemmisítsék. De nem is az volt a cél, ha az ÁVH-sok nem lőnek a tömegbe, nincs ok visszalőni. Túl közel voltunk a II. Világháború borzalmaihoz hogy harc legyen a fővárosban. Tudtuk, hogy volt I. Világháború és 10 év múlva már jobb élet volt az országban annak ellenére, hogy Trianonban szétdarabolták az országot. Most úgy éreztük, hogy a jelenlegi vezetők rosszúton haladnak, és azon változtatni kell. A rádióból hallottam, hogy Gerő Ernőt a

MDP Központi Vezetőségének titkárát leváltották és Kádár Jánost tették a helyébe. Nem közölték, hogy Rajk példájára fogják-e elintézni. Gerő azt jelentette a jugoszláviai tárgyalásokról, hogy gyümölcsöző volt. Mi lesz most a gyümölccsel, hagyják, hogy megérjen, vagy megrohad a fán, mert a Párt még nem adott engedélyt, hogy leszedjék. B. Sándor megszólalt, hogy menjünk haza, Bata István honvédelmi miniszter parancsára tegnap délig véglegesen felszámolták Budapesten az ellenforradalmi erőket. Ez még viccnek se jó mondta H. Laci, talán ő is a Balatonnál nyaralt és lekéste a budapesti vonatot. Hol él ő, és kinek parancsol? Buta István ő, hogy nem tudja, mi történik az országban. Ha ilyen honvédelmi minisztere van egy országnak, akkor nincs szüksége ellenségre. Ezzel az erővel a románok átkelhetnek a Tiszán, a jugók Győrben reggelizhetnek, a csehek Esztergomban miséznek, a szovjetek pedig Budapesten vannak, tankokkal szántják az utcákat, hogy oda Micsurin gabonát ültethessen. – Voltak komikus megjegyzések. – Szerencse, hogy a Néphadsereg katonái nem vették figyelembe a buta, Bata István parancsát és átálltak a felkelőkhöz, mivel tudták hogy azoknak van igazuk. Ezek után nem csoda, hogy gyorsan leváltották buta Istvánt. Ellenforradalmi erők? Igen, ilyenek voltak, ott ültek a minisztériumban, a pártházakban. Ők nem akartak változást, nekik nagyon jó volt az, ami van. Ezeket nem lehetett fokozott aktivitással és teljes határozottsággal végleg felszámolni. Ezek tudták, hogy a szovjetnek van annyi tankja, hogy mindegyiküknek jut egy, csak ki kell menni értük, ingyen osztogatják a határon az elvtársaknak és abban biztonságosabban visszajöhetnek tovább építeni a marxizmus-leninizmus elvei szerint épülő szocialista társadalmat. Tehát nincs itt különösebb baj, a buta Bata István maradhatott volna még egy pár hétig nyaralni. – Volt a cinikus megjegyzés. Több felől lehetett hallani robbanásokat, lövéseket, ami igazolta, hogy nem számolták fel a forradalmat. Kimentem az utcára, a Deák téren találkoztam N. Ferivel, és K. Jánossal, egymásnak mondtuk el a történteket hol voltunk, mit láttunk, hallottunk. Mi tegnap részt vettünk a Kossuth téri tüntetésen, mondta Feri. - A tömeg várta hogy Nagy Imre beszélni fog a felvonulókhoz. Szovjet tankok voltak a Parlamentnél, amin civilek is voltak lyukas zászlóval, messziről azt hitték az emberek hogy azok magyar tankok. A tankszemélyzete barátságosan beszélgetett a felvonulókkal. Majd váratlanul a Földügy Minisztérium épület tetejéről és az országházból lőttek a tömeg közé. Nagy pánik tört ki, mindenki szaladt amerre tudott védő helyet keresni. A szovjet tankok a Földművelési Minisztérium tetejéről jövő lövések felé lőttek. A háztetőkről újabb sorozatokat adtak, én a Kossuth szobornál kerestem menedéket. A tér kiürült, de sok halott és sebesült maradt a téren. Jöttek a mentők, akik elvitték a sebesülteket, a halottakat teherautón vitték el. (Később kitudódott, hogy Földes László parancsnoksága alatt lévő volt partizánok a Földművelési Minisztérium padlásáról lőttek a tömegbe. Az Országházból a sortüzet Nagy Imre veje, Jánosi Ferenc vezérőrnagy parancsára hajtották végre.) Feri elmondta, mily nehéz körülmények között ért haza, majd elköszöntünk egymástól azzal, hogy elkövetünk, amit lehet és vigyázunk magunkra. Elgondolkoztam a hallottak felett. Nem volt elég, hogy a rádiónál lőttek a tömegre, miért kellett azt megismételni az Országháznál? Kik azok az ÁVH-sok, akik fegyvertelen civileket lövik? Kik azok az emberi mivoltukból kivetkőzött személyek, akik képesek a békés tüntetőket lőni? Ki adott parancsot nekik, vagy csak passzióból lőnek? Most már új kormány van a Parlamentben, hogyan lehetséges, hogy onnan lőnek a fegyvertelen tömegbe? Csak találgatni lehet, de nincs elfogadható válasz. Úgy tűnik,

hogy azt remélte az új kormány, hogy a sortűz elveszi a harci kedvét a forradalmároknak és a hatályban lévő statárium szerint leteszik a fegyvert, valamint azt, hogy a békés tüntetők megijednek és megszűnnek a felvonulások. A következő napok bizonyították, hogy most is rosszul számítottak a kormányban lévő vérszomjas elvtársak. Az orosz katonák emberi módra viselkedtek, felvonultak a tankokkal, mint egy kiállításra és kedélyesen beszéltek a tankokat körülálló magyarokkal. Tehát őket nem okolhatjuk az eddigi történtekért.

Szovjet tankok kiállítása a Múzeum körúton

A magyar nép jobb életet, több szabadságot akart, azért küzdött és remélt, de hiába. Most eljutott ahhoz az elhatározáshoz, hogy nincs tovább, elég volt az ígérgetésből, a hazugságból. Jöjjön az ÁVH, jöjjön tankokkal a dicső vörös hadsereg, ha forradalmat akarnak, legyen forradalom, ilyen körülmények között, mint ami Magyarországon van élni nem lehet, meghalni kell. Dohány utca felől puskalövéseket, géppisztolysorozatokat hallottam, szaladtam a lövések irányába. A kapualjakban láttam egy pár fegyverest, kérdezem mi történt. Ők csak erre jártak, valaki a felső emeletről lőtt a járó-kelők közé. Megkerültem a tömböt és futottam haza, itt a kézigránát nem segít. Felvettem a karabélyt és siettem vissza. Mire visszaértem, már több fegyveres volt a helyszínen, elrejtőzve a kapuk alatt. A kapualjakból célba tartották a fegyveresek a felső emeletet, ahonnan a lövések jöttek, majd vagy hatan bementek a házba, amelyikből lőttek ki. Kis idő múlva jönnek vissza, és a lakók azt mondták, hogy egy fegyveres kérte hogy engedjék be, mert a szembe lévő házakban ÁVH-sok vannak. Beengedték s az magára zárta az ajtót. Mikor a

fegyveresek zörögtek és kiabáltak neki, hogy jöjjön ki, főbe lőtte magát. A lakók hívták a mentőket, hogy szállítsák el a halott ÁVH-st akinél nem találtak semmiféle iratokat. Valószínű a parancsnok elvtársai nem akarták, hogy civil ruhába öltözött ÁVH-sokat találjanak a forradalmárok. A Dohány utcán kimentem a Körútra, közben sok fiatallal 12-15 fegyveres felkelővel találkoztam. Ezek lennének az ellenforradalmárok? - Tűnődtem magamban, ezek ellen kellett a ruszkikat behívni? A Nemzeti Színház felé mentem, az Emke felé közeledve egy kiégett szovjet páncélost láttam. Füstölgött az égő olaj, katonai felszerelések voltak a halott katonák mellett.

Kiégett szovjet páncélkocsi az Emke előtt

Vajon kit okol a félig elégett katona édesanyja fia csúfos haláláért? A felkelőket, akik a hazájukban jobb életért küzdenek? Kruscsevet, akinek azt mondták, hogy a fasiszták, nácik támadták meg a magyar dolgozó népet? Vagy Gerő Ernőt, aki hazudott Zhukovnak? Ki felelős azért, ami Magyarországon történik? – Morfondíroztam útközben a József körút felé haladva. A felkelőket nem okolhatjuk, mi nem akartunk forradalmat. A követeléseket el lehetett volna érni békés tűntetésekkel és sztrájkkal. Ha leállt volna a vonat, villamos, autóbusz közlekedés egy pár napig, akkor mozdultak volna a Parlamentben. Kruscsevet nem szeretem, mert partizán vezér volt és gyilkosságaival kiérdemelte Ukrajna mészárosa nevet. De ebben az esetben, ha azt mondták neki hogy a fasiszták, nácik megtámadták a dolgozó népet s azok védelmére küldte a szovjet csapatokat, nem lehet okolni. Gerőt okolhatjuk ő nem tett jót a magyar népnek 10 éves uralkodása alatt. Igaz leváltották, de az nem elég büntetés. El kellett volna küldeni az ólombányába vagy ötven évre, ahova ártatlan emberek tízezreit vitték kicsi robotra. De ha ez a kötélrevaló hívta be a szovjet csapatokat, akkor Nagy Imre,

amikor a kormányt átvette, megállást parancsolhatott volna az ÁVH-soknak, hogy ne lőjenek a tüntető tömegre. A forradalmat az ÁVH-sok lövöldözése váltotta ki a felvonulókból. Ki parancsol az ÁVH-soknak? Végeredményben a hadügyminiszter és a kormányfők a felelősek a történtekért. Nem gyerekjáték, hogy szovjet tankokat hívnak a fegyvertelen békésen tüntető diákok, munkások ellen. Ennél sokkal kisebb hibáért embereket akasztottak fel az elvtársak. Ki lesz ezért a felelős. Kit fognak most felakasztani? Esteledett, sietni kellett hogy a kijárási tilalom miatt időben hazaérjek. A kapukat bezárták, megszűnt a közlekedés az utcán. Időnként rövid géppisztolylövés sorozatot és robbanásokat lehetett hallani, közelből-távolból. Nem tudni, hány ártatlan embernek okozta halálát. Reggel korán ébredtem, a történtek átvillantak az agyamban; valóság ez vagy csak álmodom. Egyedül voltam, a család jó helyen van. Bekapcsoltam a rádiót. Hamar ráébredtem a valóságra. A rádió folytatta ott ahol abba sem hagyta; közvetítette a hazugságot. A Központi Bizottság jelentései, bömböli a rádió: Felszámoltuk az ellenforradalmat, az ellenálló csoportok tegyék le a fegyvert, maradjon mindenki a lakásában, a gyárak, üzemek is zárva vannak, a szocialista népi demokrácia és hasonló szólamok. Ezekből tudtam, hogy nincs változás. Azt várta mindenki, hogy Nagy Imre és a felkelőkből egy bajtárs bejelentik a rádióban, hogy megegyezés történt, a szovjet csapatok visszavonulnak a kaszárnyákba és megkezdik a kivonulást az országból. A jelenlegi kormány elkezdi a szabadválasztás előkészítését. Akkor kivonult volna az ország népe az utcára ünnepelni, elkezdte volna a munkát és 2 év alatt többre vitte volna az országot, mint a kommunista rendszer 10 éve alatt. Biztos akadt volna a felkelők között egy bajtárs, aki hajlandó lett volna Nagy Imrével közösen bejelenteni, hogy egyesség született. Azóta béke, fejlődés, jobb élet lenne az országban, Isten segítségével Magyarország egy világítótorony lenne a világ szabadságszerető népeinek. Sajnos az akkori ország vezetők nem gondoltak egy ilyen egyszerű megoldásra. Akikkel beszéltem mindenki a kormánytól várta a megoldást. Érthetetlen volt, hogy miért hagyták idáig elfajulni a dolgokat. Ha Nagy Imre az első napon magához vesz olyan embereket, akiket a nép elfogad s azok a magyar nép érdekeit fogják védeni nem pedig a Szovjetét nem lett volna forradalom. Az Üllői út felől lövöldözést és robbanást lehetett hallani. Felvettem a ballonkabátot, ami eltakarja a fegyvert, magamhoz vettem kézigránátokat, kimentem az utcára. Alig egy pár embert, asszonyt lehetett látni a Rákóczi úton, azokon is látszott, hogy félve közlekednek. Elmentem a körútra ahol elrettentő látvány fogadott. A kockakövek fel voltak szedve, a tankok ellen barikádokat építettek belőle. Védeni az otthonokat, a korházakat, a templomokat, iskolákat. A barikád építők tudták azt, hogy a Pártházat, a Parlamentet, a Minisztériumokat a szovjet tankok nem fogják lőni, pedig azt kellett volna s utána rend lett volna az országban. Megállok egy csoportnál, kérdezni akartam mi történt, de folytatja felháborodva egy 40 év körüli ember. – jöjjön ő ide ne csak a rádióban üzengessen nézze meg, mi van itt, mit csináltak az elvtársai. Ki fogja ezt megfizetni? Folyt a szóáradat, kiegészítve

csípős szavakkal. – Kit kell így szidni szólok közbe. – Kit? Maga nem tudja? Hát akkor megmondom, Kiss Imrét, aki most Nagy lett. Ő 12 évig a bársonyszékben ült elvtársaival. Most már a nép már bírja és jobbat akar, szovjet tankokkal akar rendet teremteni. De az nem fog sikerülni. Eleget nyomorogtunk idáig, mi is megérdemeljük az emberhez illő életet. – Mondta felháborodva a beszélő ember. A Rákóczi tér felé mentem ahol elkésett villamosok voltak nem tudtak eljutni a végállomásra, s valakiknek útjába voltak és alaposan szétlőtték őket. Pár nappal előbb még reménykedő embereket, kacagó gyerekeket szállított az öreg villamos. Vajon meglehet-e javítani, fog-e újra szállítani embereket a szétlőtt villamos? Lesz-e valaha béke ebben az országban. – Tűnődtem magamban.

Szétlőtt 6-os villamos a Körúton

Hihetetlennek tűnt minden, ha háborúra készülnek, tudja a nép, hogy mi következik. Mi nem készültünk háborúra, forradalomra, békében akartunk élni. Egy kicsit jobban, szabadabban emberekhez méltóan. A szovjet katonák megértették, hogy mi a baj az országban, szabadságot, jobb életet akar a nép. Ők kezdetben nem lőttek. Miért nem tudják ezt megérteni az ÁVH-sok és az országházban ülő elvtársak, akik miatt nyomorba él az ország népe. A Pál utcáig mentem a Körúton, ahol látszottak az előzőnapi harcok nyomaitöbb roncsolt teherautó, kiégett szovjet tank, felszedett utca kövek. Ezek rossz emlékeket idéztek fel. 1946 januárjában 4 méter magas 2-3 méter széles barikádok voltak a kockakövekből a körúton, abban vastag beépített villanyvezetékkel. Azon szűk átkelőhelyek voltak bizonyos távolságba. Azt mondták, hogy ha jönnek, az orosz tankok belevezetik a magasfeszültségű áramot. Egyik átkelőt ágyúgolyó érte és a

kockakövek széthullottak. Azok egyikére lépve furcsa hangot hallottam. Visszanézve láttam, hogy a kövek egy halott katonát takarnak. Akkor is, és most is borzasztó érzés fogott el. Kiért s miért kell az embereknek meghalni? Akkor is, és most is a szovjet volt az ellenség. Most nem a németek ellen harcolnak, hanem az új magyar kormány hívta őket, hogy azokat, akik a fegyvertelen tüntetőket gyilkoló ÁVH-sok ellen fegyvert fogtak lőjék agyon, semmisítsék meg. A Pál és a Körút sarkán lévő házban meghúzódó fiatal fegyveresekkel beszéltem. Látszott rajtuk, hogy gyári munkások, nekik is elég volt a kommunisták hazugságaiból, a norma munkából. Ők is a kormányt okolták a vérengzés miatt. Egyikük mondta, hogy a szovjet tankok elé kellene menni fehér zászlóval és egy oroszul tudó ember megmondaná nekik, hogy ne lőjenek. Mi nem a szovjetek ellen vagyunk, nekünk a mi kormányunkkal és a civileket lövöldöző ÁVH-sokkal van bajunk. Az egyik beszkárt ruhába lévő fegyveres beleszólt hogy nincs értelme, ők a parancsot teljesítik, az vigye a fehér zászlót, aki behívta őket, a parlamentbe húzódó elvtársak. Az új kormány a felelős mindenért nekik kellene itt lenni és harcolni a békéért, a virágzó szocialista népi demokráciáért. Közben a Rákóczi tér felől fiatal fegyveresek érkeztek. Mintha ismerték volna egymást, egy volt a cél. Rövid eligazítás következett, kinek milyen fegyvere van, hova menjen, kis fegyverekkel ne lőjék a tankokat, mert azok naggyal lőnek vissza és az halálos. A kézigránát sem minden esetben hatásos, legjobb a sok benzines üveg a tank tetejére, ha nem gyullad fel, akkor a gránát robbanása segít. A tank személyzete ventilátoron keresztül kapja a friss levegőt, ha füstöt, vagy lángot kapnak levegő helyett, kimenekülnek a tankból. Csak akkor kell őket lőni, ha nem adják meg magukat. – Volt az általános harci ismertetés. A környéken csend volt, előzőleg az Üllői útnál voltak harcok, kíváncsiságból odamentem. Még nem értem el az Üllői utat, kiabálták, hogy jönnek a szovjet tankok. A legközelebbi kapualjba szaladtam be, ahol több fiatal fegyveres volt, készültek tüzelő állást foglalni. Én felmentem az első emeletre, ott is fegyveresek voltak az utcai ablakoknál. Mondtam nekik, hogy jöjjenek beljebb, messziről a tank oda lőhet. Csak akkor menjenek az ablakhoz, ha hallják, hogy alattuk van a tank, akkor már az ágyúval nem tud az ablakba lőni. Beljebb jöttek lefeküdtek a padlóra. Benzines üveg kanóccal bőven volt. (Ezt eredetileg a spanyolok találták ki a tankok ellen, majd az oroszok kisajátították és Molotov koktélnak nevezték el.) A tankok ágyúval, gépfegyverrel lőttek mindent, nagy robbanás, füst, por keletkezett a becsapódások nyomán. Alig lehetett látni a szemben lévő házakat a portól, füsttől. A tankok motorzúgása közeledett, szinte rezgett a ház. A lövések becsapódása távolodott, most már alattunk vannak, kiáltotta valaki. Felugráltak a padlón fekvő fiatalok és dobálták a benzines üvegeket a tankra a lövöldözések és robbanások közepette. Én gyorsan kidobtam az előkészített két kézigránátot a vélt tankra és beszaladtam a lépcsőházba. Nagy robbanás rázta meg a házat, nem tudtam, hogy a ház kapott belövést vagy a tank robbant fel. Kívülről kiabálás hallatszott, több fegyveres ment ki a kapun, gondoltam ők tudják, hogy mi történt. Én is kimerészkedtem. Borzalmas látvány fogadott; égő tank, lángoló orosz katona, por, füst, kiabálás. Úgy látszott elszabadul a pokol. Senki se tudott semmit, nem

tudtuk mi történt. Nem tudtuk, hogy mi fog történni a következő percekben. Visszajönnek-e a többi tankok, vagy örülnek, hogy ők most megúszták?

József Körúti látkép a harcok után

A ruszkiknak több tankjuk van, mint nekünk benzines üveg. Meddig tart ez így. Gondoltam jobb, ha elhagyom ezt a környéket. Kora délután volt, a Rákóczi út felé menten a mellékutcákon. A Körúton még mindig ropogtak a fegyverek. Az emberek csoportokban hallgatták az ablakokba tett rádiót. A Miskolci Szabad Rádió bejelentette, hogy: Két napja Miskolc a Munkás Tanács és a Diák Parlament vezetése alatt van és átvették a rendőrség parancsnokságát. Huszonegy pontban foglalták össze követelésüket és sztrájkot hirdettek azok betartására. Kedves harcoló magyar testvérek, mi támogatjuk a ti követeléseiteket. Mi harcolunk a szovjet csapatok azonnali kivonulásáért. Mi felvettük a kapcsolatot a csapatok parancsnokaikkal ez ügyben, hogy beszéljék meg a feletteseikkel Moszkvában és hagyják el az országot minél előbb. Jelenleg a szovjet csapatok semleges álláspontra helyezkedtek Aláírás: Borsod Megyei Munkás Tanács tagjai. A Kossuth Rádió még mindig nem változott. A Belügyminiszter bejelentette, hogy: mindenki, akinél fegyver van azt a tisztogató alakulat kivégzi. Délután 2 óra után senki sem tartózkodhat az utcákon. Átkelés a hidakon minden időben tilos. Ez nevetségesnek hatott mivel tömegek jártak az utcákon és a hidakon. Ez a bejelentés nem félelmet, de elszántságot eredményezett. Na, lássuk, jöjjenek a tisztogatók, hozzák

magukkal a csaszikat, (órákat) amit a ruszkik elraboltak 45-ben, nekem nincs órám, nem tudom mikor lesz 2 óra. – mondta az egyik forradalmár, amin a többiek hangosan nevettek. A déli hírekbe a rádió felhívásokat közölt, hogy: Látható, hogy óriási változás ment végbe Magyarországon. A legfontosabb eredmény az, hogy tegnap megalakult egy újkormány Nagy Imre vezetésével. Kérjük azokat, akiknek fegyver van a kezében ártatlan személyek életét veszélyeztetik, tegyék le a fegyvert, a pisztolyt, akkor semmi bántódásuk nem lesz. Kérjük a tisztességes szándékú tüntetőket, a honvédség tagjait, fegyverezzék le a bajkeverőket. Fegyverezzék le azokat, akik veszélyeztetik a mostanáig elért eredményeket. Egyetemi diákok ti határozottan kifejeztétek a magyar nép véleményét, a budapesti munkásai nagy része csatlakozott a jogos követeléseitekhez, Most legyetek a rend helyreállításának bajnokai. A ti követeléseitek beteljesült. Szépen hangzó szavak. De ki mondja? Örüljünk, hogy a Rákosi féle kommunisták maguk között alak1tottak egy új kormányt és Nagy Imrét tették az élére. Őt akarta a nép tehát jól van minden, a nép elhallgathat. Kérik a tisztességes szándékú tüntetőket katonákat, fegyverezzék le a bajkeverőket. Ebből kiderült, hogy az új kormány tagjai nem tudják mi folyik az utcán és az egész országban,. A felkelők mind tisztessége szándékú tüntetők voltak. 10 év után az elért eredmények nem biztosították a munkások napi megélhetését. A hónap utolsó hetében kölcsönt kellett kérni, hogy legyen mit enni a családnak. Ugyanakkor az elvtársak munka nélkül jólétben éltek. Az egyik követelés az volt, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki az országból. Az új kormány azon dolgozott éjjel nappal, hogy a szovjet csapatoknak küldjenek erősítést, hogy biztosítsák a kommunista uralmat. Nem ezt akarta a magyar nép, sem a felkelők sem a honvédség tagjai. Majd a Katonai Parancsnokság felhívását közvetítette a Rádió. Fegyveres fiatalok, hozzátok fordulunk, akik még harcoltok, Budapest utcáin folyik a drága magyar vér. Kerüljétek el az értelmetlen vérontást. Az új kormány teljesíteni fogja a követeléseiteket. Fiatal hazafiak, elég a vérontásból. Mi magyarok oly kevesen vagyunk. Ne hulljon a hazafiak vére. Tegyétek le a fegyvert, és a Népi kormány nem fog bíróság elé ál1ítani. Ne féljetek megadni magatokat a katonáknak, akik fenn tartják a rendet. Fiatal hazafiak, jöjjetek, mi várunk titeket. – A Központi Katonai Parancsnokság. Hát ez ki lehet, tűnődtem, - talán csak nem a buta Bata István? Miért nem az ÁVH-sokhoz szólt ez a felhívás, ők kezdték a hazafiak vérontását. Hol van az új kormány, miért nem ők adják ki a felhívásokat. Ők megakadályozhatnák, hogy ne folyjon a drága magyar vér. Talán csak nem fogják azt mondani, hogy az egyetemi diákság ontja ki az ártatlan magyarok vérét. A kommunisták megfordítanak mindent, Ha rajtuk múlna, kivágnák a zöld színt a zászlókból, nekik a zöld vörös posztó. Miért

nem tudja megszüntetni a kormány a vérengzést? Volt más országokban is tüntetés, de nem lőtték tankokkal a felvonuló embereket. Miért van ez másképp Magyarországon, a magyar nem ember? Van egy törvény, mely szerint a magyar katona nem foghat fegyvert a magyar nép ellen. Miért nincs az betartva, vagy az ÁVH-sok nem magyar katonák? Van itt törvény, de azt nem tartják be, akiknek kötelessége a törvények betartása, azok a törvényszegőket pártolják, tehát folyik a drága magyar vér Budapesti utcáin. A kormány tárgyal a parlamentben, azt sem tudja, hogy milyen ellenforradalmi rendeletet hozzon az tisztességes szándékú tűntetők ellen. Ágyúdörgés és robbanások hallatára ilyen és hasonló gondolatok voltak a fejemben. Nincs törvény, nincs kormány, nincs rend, folyik a magyar és az orosz vér a Budapest utcáin, talán az ENSZ megállítja a vérengzést küld rend fenntartó katonákat. Az Emke és a New York kávéház környékén különböző fegyveres csoportok tartózkodtak. Főleg munkás-overálokba voltak öltözve, egy másik csoport 14-17 éveseknek látszottak. Jöttek még újabbak teherautókkal, ők kérdezték, hogy mi a helyzet, de nem volt parancsnok, aki összefoglalta volna a történtekek. Ki hol volt, mit látott mondta el az újonnan érkezetteknek a történteket. Ott különösebb dolog nem történt, közeledett a kijárási tilalom, a Dohány utcán mentem hazafelé. A Klauzál utcához érve géppisztolylövés sorozatokat hallottam a tér felől és egy leponyvázott teherautó nagy sebességgel rohant felém, majd balra fordult a Rákóczi úton. Többen voltunk a járdán, de nem volt idő a kapualjba menekülni. A tér felől kiabálásokat hallottam s odamentem. Sebesülteket, halottakat vittek be a kapuk alá. Az ott tartózkodók mondták, hogy gyerekek körülvették a 4 fegyveres barátjukat és azokkal beszélgettek, amikor a teherautóról lőtték őket. 5 halott volt, több sebesült. Biztos, hogy nem oroszok voltak, Csakis ÁVH-sok lehettek, ellenforradalmárok, akiket a magyar Pártközpontból irányítanak az elvtársak. Felháborodva a történteken, bosszankodva mentem haza. Október huszonhetedikén korán keltem, bekapcsoltam a rádiót. A hallottakból tudtam, hogy még mindig a kommunisták kezében van a rádió, mivel az elvtársak híreit közvetítette: Kedves hallgatóink a Belügyminisztérium felhívása: Az amnesztia után sokan letették a fegyvert, de több helyen annak ellenére, hogy a kormány és a párt amnesztiát adott, a provokátorok újrakezdték a harcot. Ezeknek a megsemmisítése folyamatban van. Kérik Budapest lakosságát, hogy maradjanak lakásukban. Később a Katonai Parancsnokság felhívását közvetítette a rádió: Figyelem! Figyelem! A kijárási tilalom vonatkozik az egész Budapestre mindaddig, amíg azt vissza nem vonják. Senki ne hagyja el a lakását 9 óra előtt. A csoportosulási tilalom érvényes. A katonáknak parancsuk van, hogy használják a fegyverüket 3 vagy több személyes csoportra. Hihetetlenek voltak a hírek, de tisztán hallhatók. Gondoltam, nagyobb baj van, mint tegnap, vajon mi történhetett. Nem sokat gondolkoztam, jóval 9 előtt kimentem az utcára, hogy az Ipartervbe menjek. Ott állandó ügyelet volt, akik összeköttetésben voltak az ország fontosabb helyein lévő felkelőkkel. Mellékutcákon mentem a Deák

Ferenc utca felé. Közel húzódtam az épületekhez, ha valami gyanús volt, behúzódtam a kapu alá. Sok kapu zárva volt, de szerencsésen célba értem. Ott is megváltozott minden, a rajzasztalok leterítve, fiatal építészek le-fel járkáltak, csöngtek a telefonok, adták-vették a híreket. Úgy nézett ki, hogy ott senki sem alszik. Mi jó hír van kérdeztem. Több mint sok, mondja V. Károly. A határőrség az osztrák határ teljes szélességében elhagyta a posztját. A katonaságnak a szovjet csapatokkal kellett volna leverni a felkelőket, de a katonák a felkelők oldalára álltak. A Komárom és Győr térségében állomásozó szovjet páncélos hadosztály parancsnoka kijelentette, hogy ők nem avatkoznak be a magyarok ügyébe. A szovjet katonák megértették, hogy miért harcolnak a magyarok, és ők örömmel mennek haza. Nincs ÁVH ellenállás, a katonaság teljesen a felkelők oldalán van. Hasonló hírek érkeztek Dorogról, Kaposvárról, Vácról és Hatvanból. Megnyugtatóak voltak a hírek, így gondoltuk, hogy hamarább megegyezés történik és helyre áll a rend. A Miskolci rádió bemondta, hogy: A magyar nép nem bízik a Nagy Imre kormány tagjaiban. Nagy Imrének lehetne annyi bátorsága, hogy eltávolítsa azokat a politikusokat, akik a fegyverekre támaszkodnak, amivel elnyomja a magyar népet. Követelik, hogy a szovjet csapatok szüntessék meg a harcot Budapesten. Ne folyon több vér az országban. Szovjet csapatok kezdjék el a kivonulást az országból minél előbb. Szabadság, rend és függetlenség kell az országnak. Fejezte be adását a Miskolci Szabad Rádió. Az új kormány tákolgatta magát, ha Rajk László élt volna, őt jelölték volna elnöknek az elvtársak, hogy uralmukat megtarthassák. A Miniszter Tanács elnöke egy új szervezetet, közellátási kormánybizottságot alakított az élelmiszer ellátás biztosítására és elnökének Vas Zoltánt nevezték ki. Ismeretes, hogy Vas Zoltán vérbeli kommunista, a vörös hadsereg tisztje a Szovjetunióból Rákosival, Nagy Imrével jött Magyarországra 1944-ben és magas pozíciókat töltött be a kommunista kormányban. Tehát még mindig a Párt uralkodik, az elvtársak segítik egymást. Nagy Imre bejelentette, hogy átalakította a kormányt, ahol csak a jól bevált kommunisták voltak, kivéve Kovács Bélát, aki 1945-ben a Kisgazda Párt főtitkára volt és kitartóan védte a párt érdekeit, kritizálta a kommunistákat. Hamis vádak alapján 25 évre börtönbe zárták, abból 9 évet a Szovjetunióban töltött. 1955-ben átadták a magyar hatóságnak majd Dobi István kérésére 1956 szeptemberében szabadon engedték és Pécsett ápolták betegen, amikor Nagy Imre földművelési miniszternek nevezte ki. Ezután bejelentette a rádió, hogy az Elnöki Tanács Bata Istvánt leváltotta és Janza Károly elvtársat jelölte ki honvédelmi miniszternek. Janza kiadott egy parancsot, mely szerint elvárja, hogy minden katona kövesse az ő parancsát. A katonaság folytassa a tűzfészkek megsemmisítését. Fokozott készültség, minden előző rendelet érvényben van. Felháborító volt a rádió jelentése. Rövidesen Janza is megy Bata után, - mondta K. Béla. Köztudott volt hogy Budapesten a katonaság egy része átállt a felkelőkhöz és fegyverrel harcolt, a másik része a laktanyában maradt, de szimpatizált a felkelőkkel, a harmadik része pedig szabadságoltatta magát és hazament. A felkelők ellen harcolók

átöltözött ÁVH-sok voltak, akik nem mertek hazamenni. Ekkor már Dunántúlon s Felvidéken a katonaság a felkelők oldalán állt, tehát Janza az ÁVH-sokkal rendelkezett s mint az dokumentálva van, később parancsot adott hogy ne szálljanak szembe a szovjet csapatokkal. Világos volt, hogy ez az újabb Nagy Imre kormány összeállítás nem a magyar nép, hanem a kommunisták és a szovjetek érdekeit védik. Ez ellen tiltakoztak a vidéki munkástanácsok és diák szervezetek a szabad rádiókon keresztül. Senki sem volt megelégedve a Nagy Imre kormány összeállításával. Újabb hírek Jöttek Dunántúlról; Mosonmagyaróváron és Győrben már szabad a rádió és az egész Dunántúlon hirdették a forradalom győzelmét. Biztosak voltunk hogy Budapesten is győzelem lesz. Forradalmi bizottságok, Munkástanácsok alakultak és átveszik a vezetést a kommunistáktól. Egyik legfontosabb napi esemény hogy a szovjetek elismerték a szabadságharcunkat és nem avatkoznak bele,- közölte a Kossuth rádió. Majd a szabad Győr rádió bejelentette, hogy megalakult az ideiglenes Nemzeti Kormány Szigethy Attila vezetésével. Szigethy közismert parasztpárti képviselő volt 1947 óta és támogatta Nagy Imrének előző politikáját. Szigethynek köszönhető, hogy megállította a Mosonmagyaróvári vérengzést. Szigethy Attila ultimátumot küldött Nagy Imrének, hogy azonnal szüntesse be a harcokat, ellenkező esetben a dunántúliak azonnal mennek a budapesti szabadságharcosok segítségére. Követelte az ÁVH azonnali lefegyverzését és feloszlatását, a szovjet csapatok szüntessék meg a harcot és vonuljanak ki az országból. Óriási lelkesedés fogadta ezt a bejelentést. – Éljen Szigethy, éljenek a Dunántúliak, hallatszott sokfelől. Úgy látszott hogy a Nagy Imre kormány a Sztálint, Rákosit követő kommunista tagok miatt megbukott. Három kormányalakítás három nap alatt világrekordnak számított. Az emberek Magyar Nemzeti Kormányról és Budapest Kommunista Kormányról beszéltek. Október 27én egy fontos esemény történt, ami a mai napig tisztázatlan. Nem tudni ki volt a tolmács, aki a jelentést adta a Budapesten tartózkodó Mikoyan és Suslovnak, amely nagyban befolyásolta a forradalom kimenetét. A jelentés (APRF, F. 3, Op. 64, D. 484, Ll. 131-134) dokument szerint plakátok jelentek meg Budapest utcáin, melyen az szerepelt hogy Nagy Imre áruló és Kovács Béla, a volt Kisgazda Párt főtitkára lett a miniszterelnök. Mikoyan jelentésére Kruscsev elrendelte hogy utasítsák Arkady Sobolev-et, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsában tárgyalt a magyar eseményekkel kapcsolatban, hogy vegye figyelembe a legújabb budapesti fordulatokat. Kruscsev és elvtársai elvesztették a bizalmukat Nagy Imrében. Ugyanakkor attól tartottak, hogy Kovács Béla nem rubellel fog fizetni nekik a 9 évi nem kívánt vendéglátásért, amit börtönbe töltött . Kremlin urai érezték, hogy baj van. Összehívták az illetékes elvtársakat egy tárgyalásra. Az un. Bandung konferencián napirenden volt a XX. Kongresszus határozata és a Varsói szerződés. Az első szerint a Szovjetunió békében és barátságban kíván élni minden nemzettel. Ez vonatkozik a szocialista országokra, is, akikkel közösen építjük a nemzetközi proletár szocializmust. A szocialista országok nagy tábora csak úgy kapcsolódhat egymáshoz, ha teljes az egyenlőség, függetlenek politikailag, szuverén az országhatárokat elismerik, és nem avatkoznak egymás belügyeibe. Ez a követelmény nem gátolja, hanem erősíti a testvéri összefogást a nemzetek között, elősegíti a gazdasági, politikai és kulturális fejlődést a szocialista államok között, – volt olvasható a határozat.

A pesti srácok munkája

A A Varsói Szerződéssel kapcsolatban a Szovjetunió betartja az eredeti megállapodást. Nem tudni hogy a Nagy Imre kormány mennyire ismerte s tartotta be a jól hangzó szerződést. Az hogy Gerő vagy más valaki telefonál a szovjet katonai parancsnoknak, hogy jöjjetek, mert bajban vagyunk, nem volt a szerződésben. Úgy tűnt, hogy a szovjet vezetők megoldást kerestek, hogy megakadályozzák a magyarországi helyzet terjedését más csatlós államokban. Ha a minden csoda három napig tart elméletét vesszük alapul, 3 nap után a lövöldözések nem tartoztak csoda számba. A fiatalok nagy része félve ment haza a barikádokról, hogy otthon megkérdezik hol voltál. Az lehetett a válasz, hogy Pistáéknál vagy Sanyiéknál voltam, nem tudtam hazajönni a lövöldözéstől. Így minden rendben volt. A 12-15 éves gyerekek játéknak vélték dobálni a tankokat azzal, ami a kezükbe került. Később benzinnel töltött üveg került a kezükbe, amit a tankra dobtak, az nem az ő bajuk volt, hogy a tank felrobbant. Jó játéknak bizonyult a tankokat dobálni, ők nem ismerték a halált. Ilyen játékra ritkán adódott alkalom a béketáborban. Ha a szovjet tankok nem támadtak nem lett volna mit dobálni, vagy lőni. Az idősebbek azon vitatkoztak, hogy a több mint húsz fegyveres csoportnak ki legyen a parancsnoka, majd ez is unalmas lett. Arra várt mindenki, hogy a kormány elismeri a követeléseket és megszűnteti a szovjet csapatok támadását és az ÁVH-sok lövöldözéseit. Nagy Imre kormányának más volt a célja, ők a változást, követelést kérő fegyvereseknek a teljes megszüntetést tűzték ki célul. Elhatározták tehát hogy a Kilián laktanya felkelői és a Corvin közben lévő forradalmárok ellen szovjet-magyar támadást indítanak. A sűrűn lakott területen az

ágyú és repülő bombázás nem volt célszerű, azok az épületek felső részét teszik tönkre, de az alsó emeleteken, földszinten és pincékben nem hatásos. Az volt a terv, hogy szovjet tankok támadnak s majd a magyar gyalogság végzi a fegyveresek felszámolását. Ha minden sikerül, megnyugszanak a Kremlin urai és a Nagy Imre kormány elvtársai, a többit majd közösen elintézik a marxizmus-leninizmus elvei szerint. A fent közöltek akkor ismeretlenek voltak előttem. Október 28-án reggel hat órára volt kitűzve a támadás. Akkor már újra Maléter Pál volt a Kilián laktanya parancsnoka. Tudtuk hogy a laktanyában munkaszolgálatos katonák vannak, akik eredetileg kommunista ellenesek voltak és már 24-én fellázadtak és szembeszálltak a szovjet tankokkal. Akkor Maléter Pál nem volt a laktanyában, a Honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot. Később Bata István honvédelmi miniszter küldte Malétert 5 tankkal, hogy foglalja vissza a laktanyát a felkelőktől. Az 5 tankból csak a Maléter tankja érkezett el a Kilián laktanyához, az is beszorult a laktanya kapualjába. Maléter látta hogy nem tudja Bata parancsát teljesíteni, átállt a felkelők oldalára, de mindig megmaradt Nagy Imre mellett, aki Janza Károly leváltása után kinevezte honvédelmi miniszternek. A Corvin közben lévő forradalmárokkal hadilábon álló Maléter belátta, hogy a laktanya parancsnokságot csak akkor kaphatja vissza, ha egyetért a bent lévő felkelőkkel. A Corvin közben lévőknek ő nem parancsolt, bár követelte hogy tegyék le a fegyvert. Azt természetesen megtagadták s többször éles viták voltak a Maléter és a Corvin közben lévő fegyveres csoportok vezetői között. A tervezett időben megindult a szovjet tankok támadása a Kilián laktanya és a Corvin köz ellen. A laktanya előtt kilőtték a vezér és az azt követő tankokat. A többi azt gondolta, hogy nagy felkészültség van ellenük, megfordultak és otthagyták a tanktemetőt. A magyar katonák látták, hogy nincs tüzérségi támadás, visszamentek a laktanyába, mintha semmi se történt volna. Ez a támadás kellett volna hogy véget vessen a forradalomnak. Ezt a nagy jelentőségű csatát úgy könyvelik el az elvtársak, hogy Nagy Imre félórával a támadás előtt telefonon felhívta a katonák parancsnokait és azt mondta, hogy lemond, ha megindítják a támadást. – Hiszi a piszi, - mondja a közmondás. Méltán tehetjük fel a kérdést, mi az igazság? Miért várt Nagy Imre félóráig a támadás előtt, hogy bejelentse tiltakozását? Miért nem hívta a szovjet tank parancsnokait, mivel jól beszélt oroszul, hogy ne támadjanak, mert elmarad a támadás. Azok biztosan örömmel vették volna a jó hírt. Miért nem hívta fel a magyar katonák parancsnokát Márton András ezredest, aki már felvonult a felkelők mészárlására, hogy ne vonuljanak fel, mert lemond, ha támadást indítanak a főleg gyerekekből álló felkelők ellen. Miért egyezett bele előzőleg a támadásba? Miért nem vonta felelősségre azt, vagy azokat, akik a Kilián és a Corvin közben lévő forradalmárok legyilkolására adott parancsot? Ha Nagy Imre a forradalmároknak akart segíteni miért nem mondta meg nekik, hogy ne idegeskedjenek, nem lesz támadás. Talán félt attól, hogy a felbőszült forradalmárok a szovjetek helyett az országházat támadják meg. A forradalmárok nem érdemeltek meg egy megnyugtató telefonhívást attól az embertől, akit őt kormányfőnek akarták. A sok miértre még ötvenöt év elteltével sincs válasz Magyarországon.

Maléter tankja a laktanya bejáratánál

A remélt „döntő csata” után Nagy Imre kormánya tűzszünetet rendelt el, megszüntették a kijárási tilalmat, amnesztiát ígért a fegyvereseknek. A történtek nem forradalom volt, hanem nemzeti felkelés a szabad független Magyarországért és az nem ellenforradalom. Dobi István feleskette az új kormány tagjait. Nagy Imre bejelentette hogy az szovjet csapatok azonnal kivonulnak Budapestről és elkezdik a tárgyalást az ország elhagyásáról. Az ÁVH megszűnik, helyettük új biztonsági alakulatot szerveznek. Mint később kiderült, rendőr egyenruhába öltöztek át az ÁVH-sok és folytatták ott ahol abba se hagyták. Délután elmentem a Corvin közbe mivel tudtam, hogy ott tartózkodnak a fegyveresek több csoportjai. Azzal a szándékkal mentem hogy megmondom nekik, hogy ne maradjanak egy csoportban. Egy összesített támadást, amit terveztek ellenük valószínű, hogy nem fogják tudni elhárítani. A tankágyú lövései elől nem csoportosulni, hanem szétszóródni kell, hogy minél kevesebb kárt okozzon az emberekben. Kezdve a Boráros tértől 50-100 méter távolságra helyezkedjenek el a csoportok egymástól. Lehetőleg a háztetőkön, oda nem nagyon tud a tank lőni közelről. Benzines üvegekkel, használt ruhákkal, papírral felszerelve. Mikor alattuk vannak a tankok, meggyújtani a benzines anyagokat és rádobni a tankokra. Ha nem is esik a tankra az égő anyag a tankban lévők, ha füstöt vagy lángot kapnak levegő helyett, kijönnek a tankokból. Így, nagyobb lehetőség van a győzelemre és az életben maradásra is. Fegyveresek civilek vegyesen jártak-keltek a Corvin közben, beszélgettek egymással mindenkinek volt mondanivalója. Megszólítom az egyik fegyverest, hogy a parancsnokkal szeretnék beszélni. Melyikkel, kérdezi mosolyogva, - van itt vagy húsz. -

Azzal, aki irányítja a harcokat. Akkor legjobb, ha Ivánnal beszél, mondta. - Azt gondoltam viccel, hogy a ruszkikkal beszéljek. Látta, hogy meglepődtem, Iván Kovács Lászlóval beszéljen, nyugtatott meg, várjon itt, majd szólok neki, hogy valaki keresi. Nem sokat kellett várni, bemutatkozás után elmondtam miért jöttem. Láttam hogy fáradt, elgondolkozott majd megszólalt. Jó az ötlet, de nem valószínű, hogy szükség lesz rá. Mi a tervük kérdeztem. Az nincs, nem is volt. Fiatal gyerekek jöttek azoknak mondtuk, hogy mit kell csinálni és megtették. Most a TSZCS-ből idejött egy traktoros, aki még soha sem kezelt tankot, vagy ágyút és az akar parancsolni. Ez nem tetszik senkinek, sok fiatal hazament, az újak nem sokat értenek a harchoz. Nem tudunk ellenállni, ha egy újabb támadást kapunk. Mi abba bízunk, hogy a Corvin köz és a Kilián visszaveri a szovjet támadást. Reméljük hogy az ENSZ rendfenntartó csapatot küld és vége lesz a vérontásnak. Ki kellene még egy pár napot tartani, - mondtam. Ki kellene, de kivel? Amit mi Pongrátz Ödönnel elértünk, azt a testvére most lerombolja. Ödön katona viselt ember volt, végig harcolta a II. Világháborút, ismerte a fegyvereket. Az ide jött fiataloknak azelőtt nem volt fegyver a kezükbe, megtanította őket a fegyverek kezelésére. Talán ő volt a legidősebb közöttünk. A fiatalok úgy néztek rá mint az apjukra, szót fogadtak, hallgattak rá. A Corvin közben egység volt, most már nincs. Ezelőtt több mint 12 csoport volt, megbeszéltük mi a teendő és azt tette mindenki. Most az újonnan jöttek parancsnokok akarnak lenni, egymás ellen harcolnak nem a szovjet tankok ellen. Rossz példát mutatnak a gyerekeknek, azok nem sírnak, de az újonnan jött hősök sírnak és remegnek, ha lőni kell. A fiataloknak parancsolják, hogy menjenek a tűzbe, ők meg elbújnak. Mit lehetne tenni, kérdeztem. - Semmit válaszolt Kovács, amit lehetett megtettük a fiatalokkal. Most a traktorosokon van a sor, majd ők elintéznek mindent. Már előzőleg hívták Kovácsot, most újra hívták. Ne haragudj, mennem kell, kezet fogtunk és elsietett. Lehangoltan hagytam el a Corvin közt, mentem haza a harctérnek számított Nagykörúton, elgondolkoztam az Iván Kovács Lászlótól hallottakon. Szomorú hogy amikor össze kellene fogni, mindig akad valaki, aki azt megakadályozza azért hogy rangot szerezzen magának mások tetteiből. Még vége sincs a harcoknak, már azon van a vita, hogy ki a parancsnok. Akik felrobbantották a tankokat s meghaltak, többet adtak a hazáért, mint az összes parancsnokok a fővárosban. Milyen rangot fognak azok kapni, megemlékeznek-e róluk, vagy elfelejtik őket? A Kossuth rádió bemondta hogy az új Nemzeti kormány délután először összeült Nagy Imre elnökletével. A Miniszter Tanács meghallgatta a jelentést; baj van a közellátásban, s utasították a közellátási szerveket, hogy a gyerekeknek és iskoláknak biztosítsák a tejellátást. Megdöbbentő hogy ez Magyarországon megtörténhetett, egy mezőgazdasági ország, amit valamikor Európa élelmiszer kosarának neveztek. Úgy tűnt, hogy senki sem hisz, és bízik senkiben. Sztrájk volt mindenütt, az emberek várták, hogy az új kormány elfogadható megoldást talál és rend lesz. Még túl közel volt a háború borzalmai, a nép nem akart vérontást, de azt sem akarta eltűrni, amit a kommunisták vittek végbe az országban. Moszkvában sem akartak visszatérni a sztálini terrorra,a

Kremlin urai engedményeket kezdtek. Nekik sem tetszett Rákosi, aki Sztálin terrorját követte. Reméltük, hogy nem fog jobban elfajulni a helyzet, belátják a kommunisták, hogy az ő elvüket nem tűri a nép és az lesz, amit ők hamisan hirdetnek; egyenlőség és béke. Mindenki tudta, hogy amíg a kommunisták vannak uralmon, csak nyomor lehet az országban. Nincs itt remény, nincs itt józanész. A fáradtságtól elaludtam

Harcképtelen szovjet tank a Corvin köz előtt

Reggel későn ébredtem, csend volt esett az eső. A rádió bemondta, hogy a 11. kerületben megalakult a munkásőrség, azok mentek ki Albertfalvára megállítani a lövöldözést. Az Ipartervbe szándékoztam bemenni, de előbb kimentem a Duna partra. A Vigadó téri kikötőnél rendkívül sok ember volt, ahogy odaértem láttam, hogy civilek mennek a hajóra nagy bőröndökkel, szatyrokkal. A tömegből kiabálták, ruszki domoj, s integettek búcsúzóul. Volt aki segített nekik, hogy hamarabb menjenek. A civil utasok a Budapesten tartózkodó szovjet tisztek hozzátartozói voltak. Érthető volt tehát, hogy az ott lévők örömmel látták a távozásukat. Az Ipartervbe menet a Vigadó téren kellett keresztül mennem, szembetűnt a szovjet repülős emlékmű a tér közepén. Visszaemlékeztem a régi békebeli időkre, amikor a Hangli Kioszk volt az emlékmű helyén és az emberek vígan énekelték, hogy Egy kis kíváncsi kacsa, Egy este nem ment haza. Elvitte őt egy kis liba a Hangliba És ebből lett a nagy tragédia.

Hangli Kioszk egy híres kerthelység-vendéglő volt, nagy fákkal, lampion megvilágítással, lámpaoszlopokon függő virágtartókban nyíló virágok. Olyan volt mint egy virágerdő, fehér abroszokkal terített asztalok várták a vendégeket, akiknek a híres cigányprímás húzta a bút felejteni valókat. Nyugalom, rend volt s békében élt mindenki. A Duna-korzón még éjfél után is, tömeg sétált. Abban az időben Budapest Párizzsal, Béccsel vetekedett. Meg voltak a tervek az Erzsébet híd és a Lánchíd között a szállodák építésére. Tetőterasz mindegyiken, amit hidak kötöttek össze. Talán pontosan ott, ahol a rossz időkre emlékeztető szovjetrepülő oszlopa állt, ott volt a halastó. A vendégek kiválaszthatták melyik hal lesz ízletesebb vacsorára. Megálltam s körül néztem, visszagondoltam a régi békés időkre. Akkor is voltak bankárok, szegények, zsidók, cigányok Magyarországon és mindenki békében sokkal jobban élt, mint ma. - Mi ennek az oka, tűnődtem. - Nem sokáig, mert meg volt a válasz. A szovjet uralom, ez a szovjet emlékmű, és a magyar kommunisták az okai, hogy nyomorba süllyedt az ország. Ezek nem építenek, hanem rombolnak. Az elvtársak nem dolgoznak, a dolgozó nép tartja el az ingyen élőket. A háborúnak már régen vége volt, mit keresnek itt a szovjet csapatok. Természetesen ezt mindenki tudta; nélkülük nem lenne kommunista kormányunk. Volt választás, a nép a Kisgazda Pártot választotta, ha azok vezetik a kormányt, nem élünk a szovjet, kommunista elnyomás alatt. Ha nem vinnék ki a magyar terményeket az országból, mindenki jobban élne. Ez nem mehet tovább, ezen változtatni kell. Ezeket el kell távolítani a közéletből s akkor béke, nyugalom és jobb élete lesz mindenkinek Magyarországon. Elhatároztam, hogy a szovjetrepülőt el kell távolítani a Vigadó térről.

Szovjet repülő eltávolítása a Vigadó térről

A szovjetrepülős emlékmű lebontása a Vigadó téren

Meggyorsítottam lépteimet, pár perc alatt az Ipartervben voltam. Ott azzal fogadnak, hogy a párttitkár főbe lőtte magát. Írt egy pár sort, belátta félrevezették, sok embernek ártott és nem akar tovább élni. Meglepett a hír, mert nem úgy nézett ki, mint egy párttitkár. Az lenne jó, ha a Pártközpontban lennének ilyen öntudatos kommunisták és ők is önkritikát gyakorolnának és eltűnnének a Szovjetunióba. Kevés dolgozó jelent meg, akiknek gyűlést tartottak. Arról tárgyaltak hogy mikor kezdődik a munka és mikor kapják a fizetést. Felszólaltam; ezzel kár időt tölteni, az majd elintéződik. Sokkal fontosabbakat kell intézni, most jöttem a Vigadó térről ott még

mindig a szovjet repülő díszeleg. Sztálin szobrát lebontották, a vörös csillagokat leverték mindenhol. Nem tűrhetjük, hogy a szomszédunkban álljon egy szovjet emlékmű, aki akar segíteni, jöjjön utánam. Nem vártam válaszra, indultam kifelé a teremből. Nem néztem hátra, hallottam a széklábainak hangját, amint tologatták, abba maradt a gyűlés. Az utcára érve, még mindig jöttek ki az irodából munkatársaim. Menetközben megbeszéltük a teendőket, mi szükséges a repülő eltávolításához. Voltak statikusok köztünk, akiknek az volt a véleménye, hogy valószínű a repülő csavarral van oda erősítve az obeliszk tetejére. A Sztálin csizmája is csavarokkal volt lefogva a beton alapzatba, akik lebontották azt nem tudták. Kell tehát olyan szerszám, amivel a csavarokat le lehet csavarni. Kell hosszú létra és hosszú kötél. Szerencsére rövid időn belül meg voltak a szükséges szerszámok, a létra pedig a Duna szálló oldalán volt, kettőt össze kellett kötni, hogy elérje a repülőt. Aránylag kevés járó-kelő volt az utcákon, minden baj nélkül elcipeltük a nagy létrát és az obeliszknek döntöttük.

Segítjük a leszállást a szovjetrepülőnek

Több önkéntes vállalkozó akadt, valószínű arra nem gondoltak, hogy az elvtársak életfogytiglan vagy bitófával fizetik meg a fáradalmukat. Akkor arra nem gondolt senki. Az egyik jelentkező túlsúlyba volt, mondtam hogy téged nem bír el a létra, majd a hosszú felmegy, mutattam a magas termetű jelentkezőre. A létra aljára többen ráálltak, hogy el ne csússzon. A létra középe meghajlott, mikor kúszott az önkéntes felfelé. Közben megállt egy autó, amerikai riporter szállt ki belőle kíséretével, látták hogy mit próbálunk tenni és fényképeztek. A közel lévőknek rágógumit és cigarettát osztogattak. Volt aki tudott angolul s beszéltek velük. Valaki oda kiáltott; mond nekik, hogy ne rágógumit adjanak, hanem fegyvert, páncéltörőt. A tolmács

továbbította a kérést. A riporter szabadkozott hogy nem tudnak segíteni, Magyarországnak nincs tengere, más országokon nem jöhetnek keresztül, nem akarnak háborút, majd más módon segítik a magyarokat,- mondja a tolmács a választ. Mond neki, hogy menjenek Fiumébe, onnan gyalog is eljöhetnek. Tudomásul vettük, hogy nem várható fegyveres segítség az amerikaiaktól.

Leszáll a szovjetrepülő, ez esetben hátrafelé

Közben csörgés, kalapálás hallatszott. A repülőtől nagydarab vas esett le a talapzatra s onnan a létrához verődött. A létra megbillent, de szerencsére sokan fogták a létrát, nem csúszott el. Aki látta összerezzent, mily tragédia lenne, ha eldőlt volna a létra.. Az önkéntes kötelet kötött a repülőre s ledobta a végét, hogy húzzuk le. Rncigáltuk jobbra-balra, Megmozdult a repülő és szépen a kötél irányában, hátsójával esett lefelé. Nagyot ugrott a beton talapzaton és megállt az aszfalton. Éljen, éljen, tapsolt a közönség. Ez kényszerleszállás volt.. Mi a jól végzett munka után gyorsan elhagytuk a helyszínt mielőtt az elvtársak megtudják, hogy a szovjet repülő leszállt a Vigadó téren. Tudom hogy akik segítettek nem azért tették, hogy köszönetet kapjanak, mindnyájan a kötelességünket teljesítettük azáltal, hogy a magyarságot rabságba döntő szovjetek emlékművét eltávolítottuk a Vigadó térről. .

Harc a Köztársaság téren Október 30-án a Kossuth Rádió közölte a kormány közlését:: A szovjet csapatok kivonulnak Budapestről. A rendfenntartást a magyar katonaság, rendőrség, a fegyveres dolgozók és a fiatal forradalmárok veszik át. A harcoló csoportok szüntessék meg a lövöldözést és vegyenek részt a rendfenntartásban. Elgondolkoztatott a bejelentés. Mostanáig a szovjet csapatok tartották fenn a rendet? Fegyveres dolgozók és fiatal forradalmárok fogják a rendet fenn tartani_ Azok a fasiszták, akik ellen szovjet csapatokat hívtak be? Nem lenne hatásosabb, ha a parlamenti képviselők állnának ki az utcasarkokra irányítani a rendet? - tűnődtem magamban. Majd újabb bejelentés a rádióban: A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Bizottsága felhívja az összes kommunistákat hogy csatlakozzanak a Nemzetőrségbe és teremtsenek rendet. Ez biztos az új kormány ötlete, azzal a szándékkal hogy az elvtársak lesznek a kecskék és a fegyveresek lesznek a káposzták. Az előbbi megeszi az utóbbit és rend lesz. - Már csak ez hiányzott, gondoltam. Magyarország meg volt kommunisták nélkül több mint ezer évig. A kommunista elv nem a magyaroknak való. Az elvtársak menjenek a hűn szeretett Szovjetunióba. Tehát olyan kormány kellene, amely elintézi a Kremlin uraival, hogy egyirányú vasútjegyet adjanak Moszkváig minden kommunistának. Ekkor elkezdődne az országban a munka, mindenki a legjobbat, a legszebbet akarná és felépülne egy gyönyörű Magyarország, ahol az emberek békében, boldogságban élnének addig, amíg meg nem halnak. Ilyet még álmodni sem volt szabad Magyarországon, pedig ez lenne a megoldás. Korán bementem az Ipartervbe tájékozódni az eseményekről. A vidék, főleg Dunántúl előbbre volt a forradalomban, mint Budapest. Ott már megalakultak a Forradalmi és Munkástanácsok valamint a Nemzetőrség, amit a szabad rádiók és a szabad sajtók is segítettek. A Kossuth Rádió akkor még mindig a kormány szócsöve volt. Úgy hírlett, hogy új kormány alakul Győrben, vagy a Dunántúliak kényszerítik a budapesti kormányt, hogy szűntessék meg a harcot Budapesten és vonuljanak ki a szovjet csapatok az országból. Több párt rendszer bevezetését majd szabad választást követeltek. Külföldi jelentéseket hallgatva, az volt az általános vélemény hogy a kommunisták nem adják fel a hatalmat, Nagy Imre körülvette magát Molotov fiúkkal és mindent a kommunisták érdekében tesznek. A szovjet tankok, az ÁVH és a kommunista párt segíti őket. Beszélgettünk a lehetőségekről és az volt a vélemény hogy amíg a jelenlegi kormány van uralmon, addig nincs változás. Csakis egy kommunistamentes kormány tud változásokat elérni és semlegességet. Csöng a telefon, D. Tibor hangosan továbbítja a hírt: Dudás József a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottság elnöke, fegyveres csoportjával elfoglalta a Szabad Nép székházát. Kiadta a Függetlenség című újságot, abban írja; „Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt” 25 pontban ismertette a követeléseit. Nagy feltűnést keltett a hír.

Dudás székely származású, agilis igazságot követelő ember volt. 1944-ben a német megszállás elleni csoport szervezője, majd tagja volt annak a küldöttségnek, amely Horthy Miklós kormányzó megbízásából létrehozta az első összeköttetést Budapest és Moszkva között. Moszkvából visszatérve megsebesült, felgyógyulása után szervezője és vezetője volt a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetségnek. Összeköttetésbe került Rajk Lászlóval, Kállai Gyulával és Tildy Zoltánnal. A háború után Budapesten belépett a Kisgazda Pártba és nyert a fővárosi törvényhatósági választáson, majd a végrehajtó testület tagja lett. Kapcsolatba lépett a Magyar Testvéri Közösséggel, amely szovjet és kommunista ellenes politikát folytatott, ezért az ÁVO 1947 januárjában letartóztatták és internálták. 1948 májusában volt harcostársa Rajk László, az akkori belügyminiszter intézkedésére szabadon engedték. Rajk bukása után Kistarcsára, majd Recskre internálták, de ott is veszélyt jelentett a kommunistákra. Azok meg akartak szabadulni Dudástól és kiadták a román Securita-nak egy állítólagos 1931-ben politikai tevékenysége miatt. A román hatóságok nem találták bűnösnek és 1954-ben visszaadták Magyarországnak. Úgy tűnt, hogy végre vezetője akadt a forradalomnak, Dudásba nem tudott belekötni se jobb, se baloldali érzésű ember. Dudás József székely létére többet próbált tenni a független, szabad Magyarországért, mint bármely kormánytag 1945 óta. Október 28-án, a Széna téren nagy tömeg előtt megrázó beszédet tartott. Felszólította az ünneplő tömeget, hogy válasszon ki sorai közül száz főt, akik másnap összegyűlnek a kerületi tanács épületében, ahol szabadválasztás szerint létrehozzák a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt. Október 29-én a tanácsház nagytermében, több mint 500 résztvevő előtt Dudás ismertette a 25 pont programot. Legfontosabb követelései: Az ENSZ Biztonsági Tanács küldjön fegyverszüneti bizottságot Magyarországra. Ideiglenes kormány felállítása Nagy Imre, Kádár János, Kovács Béla, valamint a szabadságharcosok és a Bizottmány tagjaiból. A Varsói Szerződés felmondása, semlegesség Ausztria mintájára, a szovjet csapatok kivonulása, az ÁVH azonnali leszerelése, Diákparlament, Munkás-, Paraszt- és Katonatanácsok létrehozása, szabad kiutazás, teljes lelkiismereti, vallás-, sajtó- és gyülekezési szabadság; többpártrendszert követelt. Ezért a Bizottmány november 1-jén a Sportcsarnokban a forradalmi küldöttek országos kongresszusának összehívását kezdeményezte, tisztamúltú delegáltak részvételével. A Bizottmány elnökének Dudás Józsefet választották, majd harmincegy bizottmányi tagot, akik között papok, munkások, kisiparosok, és értelmiségiek voltak. Dudás a tömeget rövid időn belül maga mögé állította, mivel megjelenítette az energikus, rátermett vezető típust. A forradalom idején egyedül ő foglalta össze az utca követeléseit, és az egész társadalom számára programot kínált. Dudás a gyűlés után azonnal a Parlamenthez ment, hogy Nagy Imrével tárgyaljon, de Nagy Imre nem fogadta. Ezután fegyvereseivel megszállta a Szabad Nép székházat és ott rendezte be a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány központját. A Szabad Nép munkásai támogatta őt, majd a kivezényelt katonaságot maga mellé

állította. Dudás kiadta a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány hivatalos lapját, a Függetlenséget, melynek fő címe „Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt” óriási feltűnést keltett. Idáig sokan kritizálták a Nagy Imre kormányt, a Sztálint követő kommunisták miatt, de nem volt aki azt újságban adta volna nyilvánosságra. Ezután Dudás Nagy Imre vetélytársa lett. Új hírt hozott egyik munkatársunk. Nincs fegyverszünet, a Keleti felől tűzharc hallatszik. Kimentem az utcára, s megállapítottam, hogy nem a Keleti, de nem is a Kilián laktanyától hallatszik a lövöldözés. Útközben volt a házunk pincéje ahol a fegyvert rejtettem el, azt magamhoz vettem s mentem a lövöldözés irányába. A Köztársaság téren levő Pártháznál voltak a harcok, mondják a közelben lévők, hogy az ÁVH-sok lövik a civileket a Pártházból. Mikor oda értem, láttam hogy a tér egyik sarkán egy tank áll szembe a Pártházzal, onnan sorozatosan lőttek kifelé. Valószínű váratlanul kezdődött a lövöldözés, mert sokan próbáltak menedéket keresni a fák és bokrok mögött. A tank személyzete tétlenül ült a tankon. Kérdeztem, miért nem akadályozzák meg a vérontást, egy két ágyúlövés elegendő lenne, hogy az épületben lévők ne lőjenek. Nincs lövegünk, majd hoznak s akkor elhallgattatjuk őket - válaszolt az egyik katona. - Az épületben lévők védve voltak, s lőttek megállás nélkül.

A mentősöket is lövik az ÁVH-sok

Mentőautó érkezett a sebesültek segítségére, nem volt kivétel az ÁVH-sok a mentősöket is lőtték. Úgy látszik, ők nem tudják, vagyis megszegik a nemzetközi törvényt. A bent lévőket lőni géppisztollyal nem volt érdemes, a karabélyok sem voltak elég hatásosak a vastag falak miatt. Viszont a bentről leadott lövések sok sebesülést okoztak a téren lévő civilekben. Nem sok fegyveres lehetett akkor a téren, amit a

lövésekből lehetett következtetni. Nem tudom meddig tartott ez az állapot, a harc közben megáll az idő, egy óra egy napnak tűnik. A bokrok alatt, fák mögött sebesültek vártak segítségre. Egy középkorú férfi comblövést kapott, nem tudott lábra állni. Nadrágszíjjal elszorítottuk a vérzést és ketten felemeltük, vittük kifelé a térről. A testvéremhez tartottam a Fiumei útra, - mondja szitkozódva a sebesült - Ezek az állatok lőnek mindenkit, mikor lesz itt olyan kormány, amelyik ezeket a gyilkos ÁVH-sokat a börtönbe rakják? Nem tudtuk megnyugtatni a sebesültet. Teherautók voltak a közelbe, arra rakták fel a sebesülteket és vitték az OTI kórházba. Mi is felsegítettük a káromkodó sebesültet az egyik teherautóra, gyors felgyógyulást kívánva elköszöntünk tőle.

ÁVH-sok a mentősöket is lőtték a Köztársaság téren

A pártház körül már nagy tömeg gyűlt össze és még több emberek, asszonyok s gyerekek jöttek kíváncsiskodni, megtudni mi történt. Ez a tűzszünet, amit Nagy Imre mondott, az ÁVH-sok lőhetik a népet, ki parancsol az ÁVH-soknak, azt mondta Nagy Imre, hogy feloszlatták őket. – hallatszott a felháborodott emberek beszéde. A Pártházhoz érve borzalmas látvány fogadott. A járdán, az úttesten szanaszét egyenruhás halottak, ÁVH-sok voltak. A tér szélén fára akasztva a parancsnokuk, erre nem számított senki. Kissé odébb egy ember hangosan mondja a történteket. Ő az egyik ház házmestere, napok óta látta a kiköltözködést s úgy tudták hogy a Pártház már üres. Tegnap újabb ÁVH csoport jött a Pártházba, ahonnan időnként kijöttek és a téren sétáló fegyvereseket elfogták és bevitték az épületbe. Majd hajnalban teherautóról

nagydarab húsokat és élelmiszert vittek a Pártházba, ő ezt jelentette a közelben lévő fegyveres csoportnak, majd a Keleti pályaudvarnál lévő fegyveresek jöttek megtudni mi van ott. Vagy hat fegyveres bement a Pártházba majd kézigránát robbanás, ezt követően lövöldözés volt, a fegyveresek és több rendőrruhába öltözöttek személyek kiszaladtak az épületből. A lövöldözés hallatára több fegyveres érkezett a helyszínre. Akkor a bent lévők az emeleti ablakokból lőttek mindenkit, aki a téren volt. A kis létszámú fegyveresek védelmet kerestek, a téren és viszonozták a lövést, de nem volt hatásos mivel az épületben lévőket vastag fal védte.

Forradalmárok hozzák a lövedéket a tanknak

A forradalmároknak nem volt elég lőszer és megfelelő nehézfegyver a bent lévők ellen és segítséget kértek, más fegyveres csoporttól. Az ÁVH-sok parancsnoka a belügyminisztertől kért segítséget. Az küldött 5 tankot, de csak kettő érkezett a térre a többi eltévedt, vagy nem akarta az ÁVH-sokat segíteni. Közben a felkelők tankjának hoztak lövedéket. A tank parancsnoka hangszórón keresztül felszólította az ÁVH-sokat, hogy szüntessék be a lövöldözést, s tegyék le a fegyvert. A bent lévők nem hallgattak a felhívásra és tovább folyatták a lövöldözést. A tank elkezdte lőni a Pártházat. Az ÁVHsok védelmére küldött tankokban nem volt rádió, így nem tudtak egymással értekezni. Mikor a Pártházhoz érkeztek ők is lőtték a Pártházat. A bent lévők látták, hogy a tankok

a felkelők oldalán vannak, s azokkal nem tudják folytatni a harcot. Pártházból megszűnt a lövöldözés, majd kint is elnémultak a fegyverek. Az ÁVH-sok megadták magukat, de egy részük a pincébe keresett menedéket a másik része pedig a szomszédos házakon keresztül elmenekült. A pincében lévőket a fegyveresek elfogták és átadták a rendőrségnek. Senki nem vonta felelősségre őket nyugodtan éltek s kapták a „jól megérdemelt” nyugdíjat. Kiderült hogy az ÁVH-sok parancsnoka a hírhedt kommunista vezér Mező Imre volt, aki fehér abrosszal jött ki a pártházból vagy húsz egyenruhás ÁVH-sal, akik el akartak szaladni. Soha sem derült ki hogy bentről, vagy kintről lőttek Mezeire, akit sebesülve vittek el a mentők, majd a kórházban meghalt. A sok civil halott és sebesült miatt felbőszült tömeg ütötte verte a 16 menekülést próbáló ÁVH-sokat, akik a falhoz szorultak, majd a fegyveresek kivégezték őket, (azzal a kifogással, hogy a civilek a fákra akasztották volna őket). Ezek a mentők elszállították és többet életre segítették. Amint a későbbiek folyamán ez nyilvánosságra került. - A Pártházat több mint 200 ÁVH-s védte, akik Nagy Imre bejelentése szerint már nem létezhettek. Az ÁVHsok többször kimentek a térre és elfogtak fegyvereseket. Az ÁVH-sok kezdték a lövöldözést és nem csak a fegyvereseket, hanem a járó-kelőket is lőtték, sok sebesülést és halált okoztak. Ezért volt a tömeg felháborodva és vadul támadt az ÁVH-sok ellen. Ez a sajnálatos eset megváltoztatta a forradalom kimenetelét. A LIFE magazin képeket készített a kivégzett ÁVH-sokról, azokat a magyar és szovjet kommunisták világgá terjesztették azzal a megjegyzéssel, hogy így gyilkolják a forradalmárok a kommunistákat. Az emberek csoportba verődve hangosan tárgyalták a véres eseményt. – Ezek nem nyughatnak, ezeket ki kell irtani, ezek nem emberek. Nem bántotta őket a Pártházban senki, ők kezdték a gyilkolást. - Hallatszott a felháborodott szemtanú véleménye. - De hol van a kormány, hol van Nagy Imre, azt mondta hogy megszűnt az ÁVH. Miért nem jött ő ide a tankok helyett? Tankokat küldenek a fasiszták ellen, ide a Köztársaság térre? Hol élnek ők. Ha valaha voltak itt fasiszták már régen nyugaton élnek, sokkal jobban, mint mi, bolondok lennének visszajönni, nyomorogni. Mondta egy másik ember felháborodva. Az ÁVH-sok támadnak, gyilkolják az ártatlan népet, nem a felkelők. Ezt nem tudja megérteni a kormány? Ha nem, menjen a fenébe, megleszünk mi nélkülük is. Az egybegyűltek a kormányt okolták a történtekért A Köztársaság téren történteket a LIFE riporterei fényképezték, nem kétséges, hogy aki látta elszörnyülködött, és megváltoztatta véleményét a magyarokról. Itt nem volt különbség, magyarok voltak, akik azt a szörnyű dolgot elkövették. Természetesen a világ népei nem látták, nem tudták, hogy az ÁVH-sok a fegyvertelen tömeget lövik, nem látták, hogy a gyerekével sétáló anyát lelőtték. A világ népei nem érezték azt a sok kínt, szenvedést, amit az ÁVH-sok követtek el a magyar népen évek hosszú során. A világ népei nem tudtak az internáló táborokról kínzó - vallató pincékről, a kitelepítésekről, a kommunista terrorról. Nem tudták, hogy ez az elvetemült banda október 30-án már nem lehetett fegyverbe. Ezeket az elvtársak eltakarták, mutogatták díszes május 1 felvonulásokat, éljen Rákosi, éljen a Párt kiabáló kényszerített felvonólukkal, aki nem mondta elvesztette munkáját. Volt itt nyomor, vörös csillaggal, sarló-kalapáccsal eltakarva. Azt sem vették figyelembe a jószívű békeszerető világ

népei, hogy a szovjet tankok kíméletlenül lőtték a lakóházakat, kórházakat, templomokat s sok ártatlan embereknek, asszonyoknak, gyerekeknek oltották ki az életét. Pedig azok nem voltak közel sem a fegyverhez, nemhogy lőttek volna.

Ezt a képet nem küldték világgá a LIFE riporterei.

Nem kellett magyarázat, a képek tükrözték a valóságot, de az nem volt rajta hogy miért történt. Nyugat népei meghökkentek a képek láttán, ezt mégsem lehet. Megoldást kell keresni, hogy ilyen ne forduljon elő. Viszont a Kremlin urai örömmel látták a képeket, ez nekik megoldotta a problémát. Első dolguk volt, hogy a Moszkvában tartózkodó kínai vezetőknek megmutassák. - Ezt csinálják a magyarok a kommunistákkal, - mutatták a LIFE magazint, ami sokkal hatásosabb volt, mintha a Pravda közölte volna. Ezt nem lehet tűrni, és a kínai delegátusok jóváhagyták, hogy a szovjet küldjön megfelelő csapatokat, hogy szüntessék meg a magyar kommunisták, ÁVO-sok kivégzését. Kruscsev értesítette a lengyel és a jugoszláv kommunista párt vezetőségét elhatározásról, akik azt jónak vélték. Három napot adott a csapatok felvonulására a forradalom kimenetele el volt döntve. Letörten, elszomorodva mentem haza a történtek láttán, erre nem volt semmi szükség. Arra is gondoltam, hogy az akasztás előre eltervezett dolog volt, hogy megváltoztassák a szimpatizáló emberek véleményét. Este 9 órakor bejelentette a Kossuth rádió, hogy egy páncélos kiszabadította Mindszenty József hercegprímást a fogságból. Ez is milyen másképpen hangzott volna, ha nem is az első, de a második Nagy Imre kormány jelenti be, bocsánatkérés közben hogy szabadon engedték Mindszenty hercegprímást, akit hamis vádak alapján ítéltek el a kommunisták. Nem, erre még nem volt idejük az elvtársaknak. Szerintük jobb, ha Mindszenty a börtönben van, mert ha szabadválasztásra kerül a sor, a nép biztos Mindszentyre szavaz,

amint később Nagy Imre meg is mondta. Itt feltehető a kérdés, mi a fontosabb, a magyar nép érdeke-e vagy Nagy Imre és kormánya hatalmon maradása? Természetes az első a fontosabb, kár hogy az utóbbiak nem így döntöttek. Nem volt az új kormánynak eszében sem a Rákosi és társai által börtönben lévő ártatlan emberek szabadon engedni. Nem-e az lett volna az újkormány első feladata, hogy a politikai foglyokat, akik ártatlanul vannak évek óta börtönben vagy munkatáborokban, hogy azokat szabadon engedje? Nem, erre ők nem is gondoltak. Nekik is ellenség volt mindenki, aki ki merte mondani az igazságot. Ez is bizonyította, hogy az új kormány nem jobb, mint a régi.

Ez a ház sem volt érdekes a LIFE riporterének A világ népei látták a képeket az egy pár ÁVH felakasztásáról, de nem látták a több ezer magyar felakasztását, amit a kommunisták végeztek 1946 óta azért, mert ellenezték a kommunista uralmat. S amint a történelem bizonyít a kivégzetteknek volt igazuk, mert megszűnt az ateista kommunizmus uralma. Kár hogy a több száz romos épületeket nem tárta fel senki a világ népeinek hogy lássák mire képes egy szocialista nép háború nélkül egy másik szocialista népet legyilkolni, tönkretenni a városát. A Miskolci rádió bejelentette, hogy a Szovjet megszegte a Varsói szerződést. A szovjet tankok nem rendet teremtenek, hanem gyilkolják Budapest lakosait és lövik szét a lakásaikat. A Varsói Szerződés elő írja hogy a tagállamok nem avatkozhatnak más állam belügyébe, ha valamelyik tagállamot támadás érte, a többinek kötelessége a megtámadott állam segítségére menni. Nem igaz hogy a forradalmat az imperialisták kezdték el. A Rádió felhívást közölt az ENSZ-hez hogy ne fogadja, s ne hallgasson Kós

Péterre, akit Rákosi jelölt ki az ENSZ-be Magyarország képviselőjének. Kiderült hogy Kós szovjet állampolgár, igazi neve Lev Konduktorov és mint ilyen, nem képviselheti Magyarországot. Az ország minden részéről jöttek a hírek, követelték a fegyverszünetet és a szovjet csapatok kivonulását. Meddig tart a kormánynak kiadni egy rendeletet, kérdezi a Szombathelyi rádió bemondója, - amíg a kérést a kormány nem teljesíti, addig sztrájkol a munkásság. Október 30-án végre beismerte a Kossuth Rádió hogy parancsra hazudott. Kedves hallgatóink – kezdte a bemondó, - egy új fejezet kezdődik a magyar rádió történelmében. Évek óta a rádió a hazugság terjesztője volt, amit parancsra teljesített. Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal a nap minden óráiban. Akkor is hazudtunk, amikor a forradalom kivívta a szabadságot. A forradalmárok kivívták a rádió szabadságát is. Akik hazudtak nincsenek többé a rádiónál. A mikrofonnál új emberek vannak, akik megmondják az igazságot, a teljes igazságot. Na végre, hogy ide is eljutottunk, - hallgattam a rádió bevallását. Később kiderült, hogy a mikrofonnál új emberek szintén kommunisták voltak és azt mondták amit a kormányban lévő elvtársak parancsoltak nekik. Nem tudtam elaludni, az elmúlt hét több évnek tűnt. Mi is történt, az eseményeket raktam össze gondolataimban. A felvonulással kezdődött, azzal nem volt baj. Változást követeltünk, amit lehetett volna megbeszélni az illetékeseknek és lett volna megegyezés. Az elvtárs-ozást lenyeltük volna, tudtuk hogy Imre bácsi gyerekkorától kommunista érzelmű volt. 14 évi Szovjetunióban tartózkodása alatt csak elvtárssakkal beszélt s azt gondolta mindenki az. Gerő rádió beszéde tűz volt az olajra, szidtuk volna egy pár hétig, de nem lett volna forradalom miatta. A forradalom az ÁVH-sok tömegbe lövése miatt tört ki. Tehát itt keressük a felelősséget. Ki adott parancsot az ÁVH-soknak a lövésre? – Nem tudni. Ki felelős a lövöldözésért a civil tömegbe? Valószínű a Honvédelmi, vagy a Belügyminiszter. Ki felelős a Belügy vagy a Honvédelmi miniszter tettei miatt? Valószínű a Népköztársaság elnöke, vagy a Miniszterelnök vagy a Pártelnök. – Próbáltam összerakni a felelős személyeket, de nem tudtam dűlőre jutni hogy ki felelős a kommunista uralom alatt lévő országban a civil lakosságba lövések miatt. Talán azért kellett a szovjet csapatokat behívni, hogy azok a felelősek az országban a rend- fenntartásáért? Ha így van, minek a magyar rendőrség, katonaság, államvédelmi hatóság, a felcsillagozott, vállszíjas tábornokok? Talán csak nem dísznek? Minek a képviselők, minek az elnökök. – Tűnődtem a megfejthetetlenen. Ha az első három órában nem tudták megakadályozni a lövöldözést, mert azzal voltak az elvtársak elfoglalva, hogy ki milyen pozíciót töltsön be a kormányban. Mikor az új kormány megalakult Nagy Imre vezetésével nem az lett volna e a legelső és legfontosabb, hogy parancsot adjanak az ÁVH-soknak, hogy ne lőjenek a tüntető tömegbe? Nem gondolták az új kormány tagjai hogy az nekik lenne a kötelességük s nem a szovjet csapatoknak, vagy a nyugati imperialistáknak? Nem, erre nem volt eszük. Nagy Imre is, a szovjet tankokra bízta a rendfenntartást. Nem tudtam megfejteni a dolgokat, elnyomott az álom, azt még nem tiltották be Magyarországon.

Október 31-én korán reggel a rádió bemondta, hogy visszavonják az előző bejelentést hogy a szovjet tankok elhagyták Budapestet. A szovjet tankok még mindig a Honvédelmi és a Belügyminisztérium valamint a Szovjet követség előtt állnak. Tehát, még mindig nincs rend. A rádiót is félrevezetik, az azt közvetíti, amit parancsolnak a bemondónak. Kinek lehet hinni? Bementem a Hírközpontba frissebb tájékozódás végett, ahol átbeszéltük a Köztársaság téri vérengzést. Mindenki az ÁVH-t és a kormányt okolta a történtekért. Ha az ÁVH-sokat feloszlatták, miért lehettek azok a Pártházban. Miért engedte a kormány ezt a vérontást? Az ÁVH-sok lőttek először a téren járkáló fegyveresekre, ki parancsol nekik? Nem tudja a kormány biztosítani a tűzszünetet. Mi lenne, ha a románok, vagy a szerbek támadnák meg az országot? Akkor is cserélgetnék a kormányt minden 3-ik nap? Nem lenne aki parancsot adna hogy ki és mit csináljon. – Tette fel a cinikus kérdést H. Jóska. Majd a földalatti folyosókról beszéltünk. Sz. Imre bácsi mondta, hogy ő háború előtt dolgozott a Pártház átalakítási tervein. Úgy emlékszik hogy óvóhelyeknek erősítették meg a pincét. Két kijárat van a pincéből, de mivel a kijárati rész titkos volt, azt más építész tervezte. Megkértem Imre bá-t, hogy eljönne-e felkutatni a rejtélyt. Beleegyezett hogy délután elmegyünk, e közben nagy jelentőségű hír érkezett keletről. A szovjet kormány az egész szovjet néppel együtt mélységesen sajnálja, hogy a magyarországi események vérontáshoz vezettek. A szovjet kormány a magyar kormány kérésére hozzájárult ahhoz, hogy szovjet katonai alakulatok vonuljanak be Budapestre, de szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további magyarországi tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére. Utasítást adott katonai parancsnokságának, hogy vonja ki a szovjet katonai alakulatokat Budapestről, mihelyt ezt a magyar kormány jónak látja. Ugyanakkor a szovjet kormány kész tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Népköztársaság kormányával és a varsói szerződésben részt vevő más államok kormányaival a szovjet csapatok magyarországi visszavonásáról. A nyilatkozatban a szovjet kormány utal arra, hogy Magyarország területéről kivonja a szovjet gazdasági és más vonatkozású tanácsadókat is. A szovjet kormány a továbbiakban kijelenti, hogy hajlandó tárgyalásokat kezdeni a Romániában, és Lengyelországba állomásozó szovjet csapatok ügyében. Óriási siker volt, erre nem számított senki. Nem akartuk elhinni a hírt. Nem kell ide ENSZ, se nyugati segítség, Eisenhower nyugodtan mehet golfozni. A nyugatiaknak megmondjuk, hogy köszönet a semmiért. Megoldottuk mi a yaltai és a varsói szerződést egy kalap alatt. Ruszkik haza, s nem lesz lövöldözés. Megnyertük a békét, érdemes volt a békekölcsönt fizetni. Most már csak azt kellene tudni, hogy ki lesz az elnök, Nagy Imre, Szigethy Attila, Dudás József vagy hívjuk Habsburg Ottót, de semmi esetre se a börtöntöltelék Kádár Jánost. Valószínű nem lenne megegyezés, hogy ki legyen az elnök. Meglenne a magyar nép egy pár évig elnök nélkül is. Ha mást nem is, de az elnöki fizetést jobb helyre lehetne költeni. Látszik, hogy az egész kormány nem ér egy fabatkát sem.

Imre bá-val elmentünk a Köztársaság térre. Rengeteg ember volt a tér minden részén, gödröket ástak, keresték az alagutakat. A Pártházat a nemzetőrök őrizték. A bejáratnál őrség állt, igazoltuk magunkat s mondtuk, hogy mi járatban vagyunk. Készségesen megmutattak mindent, amit meg akartunk nézni. A lift nem működött, a liftaknát kutattuk és a lépcsőházakat, csak onnan lehet továbbjutni. A titkos folyosókra azért gondoltak az emberek, mert már köztudott lett, hogy a Pártházat több mint 200 fegyveres védte és többször fogtak el fegyveres fiatalokat a téren. A Pártház előtt 15-16 ÁVH-t végeztek ki, a pincében elbújva 26 ÁVH-t találtak, tehát a foglyokat és a többi ÁVH-t keresték az alagutakban. Amit lehetett átkutattunk a pincében. A gyér világítás nem volt előnyös a kutatásra, a mérőszalag és a zsebkés sem volt elegendő szerszám, hogy a kétes falakat megvizsgáljuk. Ma már lézerrel gyorsan és biztosan meg lehetne találni az elrejtett ajtókat. De kit érdekel ez ma? Ami feltűnt az a liftakna mérete volt, vagyis úgy tűnt, hogy a liftakna mögött egy lépcsőháznak megfelelő hely van. Méregettük mindenképpen a pincében és a földszinten. Nem találtunk megfelelő választ a méretekre, eljárt az idő, s abban állapodtunk meg, hogy másnap visszajövünk jobb szerszámokkal

Keresik az alagutat a Köztársaság téren . A kormánytagok látták, hogy most egy vezetővel és sajtóval rendelkező fegyveres csoporttal állnak szemben és kényszerítették Nagy Imrét, hogy hívja meg Dudás Józsefet tárgyalásra. A tárgyaláson Dudás, a volt kisgazda minisztereket Bognárt és Tildyt elítélte gerinctelen elvtelen, rangkórságuk miatt, akiknek nincs helyük a kormányban. Nagy Imre távozását nem követelte, őt átmeneti percembernek tartotta,

aki a szabadválasztás után egy bukott párt vezetője lesz. Nagy Imre kifogásolta, hogy Dudás mindent közöl a néppel. Dudás József fontosnak tartotta, hogy a nép tájékozódva legyen mindenről, kifogásolta a kormány összetételét, mivel ott Sztálint, Rákosit kiszolgálók vannak. Sürgette a semlegesség kinyilvánítását és a Varsói Szerződés felbontását. A tárgyalás nagy jelentőségűnek számított, s arról az újságokban és a rádióban a következő közleményt adtak ki: „Mai napon, 1956. október 30-án délután hat órakor tárgyalások indultak meg Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és a felkelő szabadságharcos erők képviselői, továbbá a forradalmi értelmiség és a diákság képviselői között. A fegyveres felkelő szabadságharcos erők nevében Dudás József, a Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke előterjesztése alapján a tárgyalások kedvező légkörben folynak, és a felkelők javaslatait Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke a kormány elé terjeszti.” Ezután Dudás Józsefre nemcsak országszerte, de külföldön is felfigyeltek, aki talán meg tudja valósítani a magyar nép követeléseit és helyre áll a rend. November 1én bementem a Hírközpontba, röplapokat vettem fel, falra ragasztottam, vagy kézbe osztogattam. Jó hírrel fogadtak az ügyeletesek; Gerő Ernő, Hegedűs András és Piros László a Szovjetunióba szöktek. Na, végre 3 akasztófára valóval kevesebb van a magyar kormányban, volt a megjegyzés. Majd egy érdekes jelentést közölt a Rajk rádió: A Kommunista Párt kényszerítve volt, elfogadni egy súlyos koncessziót. Kényszerítve volt hozzájárulni a burzsuj pártok újraalakulásához, azonban nem adjuk fel a célunkat és a programunkat. Ha Moszkva vissza akarja állítani a bizalmat a magyar kommunistákban, akkor a legszigorúbb büntetést kell kiszabni minden szovjet vezetőre, parancsnokra, akik bűnösök a mészárlásért. Mi, magyar kommunisták meg fogjuk találni azt, aki kérte a szovjet csapatok beavatkozását és a bűnös megkapja, amit érdemel – az akasztófát. Ez a mi belügyünk, amit a magyar kommunisták fenntartanak vezetőik erejével, a koalíciós kormánnyal. A Szovjeteknek a belügye, hogy megfelelően elintézze a bűnös Szovjet parancsnokokat, és ezzel erősítsék a magyar kommunisták érdekeit. Mind két fél törődjön a saját országa belügyeivel. Vajon kik ezek? Mit fognak ezek kapni az ÁVH-tól, és a kormánytól? Vagy ezek nem félnek egyiktől sem? Még a Szovjeteket is rendre utasítják. – Peregtek a kérdések az agyamban. November 1-én már úgy hallatszott, hogy a nagyon felelős kommunistákat a Szovjetunióba vitték az elvtársaik, a kisebb felelősek pedig nyugatra menekültek, mint szabadságharcosok. Aki itthon maradt az pedig naponta kétszer templomba fog menni bűnbocsánatért. Tehát, megszabadulunk a kommunistáktól. Kik ezek, talán feltámadt Rajk, ő akar rendet teremteni elvtársaival? Kik lehetnek azok, akik akasztófát ígérnek a szovjet csapatok behívóinak és büntetést a szovjet vezetőknek a mészárlásért? Nem tudtunk választ kapni a kérdésekre. Abban egyetértettünk, hogy a

követelések, a felvonulások Magyarország belügye volt, s nem kellett volna a szovjet csapatokat behívni. A Magyarországon állomásozó szovjet katonák nem akartak beavatkozni, de nekik azt hazudták, hogy fasiszták támadtak Budapestre. Nem kétséges hogy az, aki hazugsággal hívta be a szovjet csapatokat, kötelet érdemel. Az október 23-i esemény óta Nagy Imre kétszer alakított kormányt. Miért nem adott parancsot, hogy a szovjet csapatok ne avatkozzanak be a Magyarország belügyeibe. Most, ha a kommunisták elérik hogy kivonulnak a ruszkik, annak ára lesz, ők lesznek újra uralmon. Hiába lesz Kisgazda Párt, Munkás-Paraszt Párt és Nagy Imre a kormányban, az elvtársak fogják alkalmazni a jól bevált szalámi taktikát és 1958-ban visszaesünk 1948-ba. A kommunista uralommal alatt nem lesz jobb élet Magyarországon. Volt nekik lehetőségük 10 éven át megmutatni a jobb, szebb életet a magyar népnek. Nyomort, börtönvilágot teremtettek az elvtársak, ahol ők nagyon jól éltek, a nép pedig nyomorban terror alatt élt.. A Kossuth rádió bejelenti: Nagy Imre átveszi a külügyminiszterséget. Úgy látszik, baj van, majd úgy járunk vele, mint Nagy Ferenccel, elmegy külföldre és soha sem jön vissza. – jegyzi meg cinikusan H. Laci, a magyarországi ügyeket sem tudja intézni, miért akarja a külügyet is magára venni. Úgy tűnt, hogy a rádiót már nem cenzúrázzák és azt hallgattuk. Majd az Egészségügyi Minisztérium közleményét közvetítette a rádió: Az elmúlt hetek eseményei kihatott az emberek egészségére is. A köz és egyéni tisztálkodás fontos. A sok szemét eltakarítása az utcákról problémákat okoz a Budapesti Szemétszállító Vállalatnak, kérik a közönség segítségét a hulladék eltakarítására. A tej felforralása fogyasztás előtt szükséges. Kellett nekünk forradalmat csinálni? Csak bajok vannak belőle, - mondta B. Tibor, most mehetünk szemetet hordani. Ha így folytatódik a Dunát is forralni kell, hogy ihassunk belőle. Majd az Antifasiszta Szövetség felhívását közölte a rádió: (Ezt a Szövetséget 1949-ben betiltották a kommunisták.) Az Antifasiszta Szövetség felhívást intézett a forradalmi ifjúsághoz, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ők készen vannak megvédeni, amit az ifjúság a forradalomban elért, ha szükséges fegyverrel. Mi felhívtuk a kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket azok ellen, akik a szabadságunkat veszélyeztetik, és biztosítsa hogy a szovjet csapatok azonnal hagyják el az országot. Ez a felhívás igazolta, hogy nem fasiszta felkelés volt. Ellenkező esetben az antifasiszták nem hívnák a forradalmi ifjúságot hogy csatlakozzanak hozzájuk. Vajon kik is lehetnek ezek az újdonsült antifasiszták? Van fegyverük, tankjuk, vagy sarlóval és kalapáccsal akarnak rendet teremteni? Ők „felhívták a kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket azok ellen, akik a szabadságunkat veszélyeztetik és biztosítsa, hogy a szovjet csapatok azonnal hagyják el az országot.” Micsoda szerencse, hogy van az országban egy olyan erős Szövetség, amely megmondja a kormánynak, hogy mit csináljon. Hol voltak ezek, amikor az ágyú dörgött? A baj az volt hogy az antifasisztáknak nagyon kommunista szaguk volt, senki nem vette őket komolyan.

A Győri rádió közölte, hogy tegnap Nagy Imre fogadta a Dunántúli Nemzeti Tanácsot és a Csepeli Vasgyár küldöttségét. Meggyőzte a küldötteket, hogy hagyják abba a sztrájkot, ugyanakkor elismerte, hogy a dolgozóknak joguk van sztrájkolni, ha nem teljesítik a követeléseiket. Azt mondta a küldötteknek, hogy Hegedűs hívta be a szovjet csapatokat. (tehát nem Gerő? Majd a kommunisták kikutatják, hogy kinek jár az akasztófa). Az egyik küldött megmondta Nagy Imrének, hogy a nép egy része nem bízik benne és mondjon le Kovács Béla javára. Nagy Imre azt válaszolta, hogy úgy érzi, a nép bízik benne, ha nem fogja tudni elérni a szabadválasztást, lemond. Majd jött az örömhír, amit a rádiók többször ismételtek: Mindszentyt kiszabadították az újpesti forradalmárok a fogságból. Amilyen örömmel fogadta a hírt a nép attól nagyobb gyűlölettel fordult azok ellen, akik eddig is fogságban tartották. Ott volt Rajk és mások példája, hogy ártatlan embereket tettek börtönbe azért, mert ellent szóltak a kommunisták által elkövetett embertelenségeknek. Miért nem engedte ki az új Nagy Imre kormány Mindszenty hercegprímást, hiszen tudták, hogy ártatlanul van börtönben. Erre nagy Imre adta meg a választ, mondván hogy ha szabadválasztás lesz, a nép Mindszentyt fogja megválasztani az ország élére. Korán este a rádió bemondta, hogy Nagy Imre megához rendelte a Szovjetunió követét, Andropov-ot. Mondta neki, hogy jelentést kapott a kormány, hogy új szovjet csapatok jöttek az országba. Nagy Imre követelte, hogy azonnal vonuljanak vissza. Közölte a szovjet követtel, hogy a magyar kormány azonnali hatállyal felmondja a varsói szerződést és kijelenti Magyarország függetlenségét. Andropov tudomásul vette a mondottakat és ígérte, hogy majd megkéri az ő kormányát, hogy azonnal válaszolnak. Másnap, mikor bementem a Hírközpontba már ezen volt a vita. Miért kellett először a szovjet vezetőknek megmondani, hogy kilépünk a varsói szerződésből? Kruscsev előre megmondta, hogy új csapatokat küldenek az országba? Természetes, hogy nem. Micsoda analfabéta politizálást csinál Nagy Imre. – Volt az általános vélemény. – Csak egy pár nappal előbb ismertette a szovjet kormány, hogy a varsói szerződés szerint más nemzet katonái csak abban az esetben tartózkodhat egy tagállam területén, ha abba minden tagállam beleegyezik, és csak akkor, ha azt az illető tagállam jóváhagyja. Ugyancsak a szovjet kormány jelentette ki hogy kész tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Népköztársaság kormányával és a varsói szerződésben részt vevő államok kormányával a szovjet csapatok magyarországi kivonulásáról. Tehát az lett volna a helyes politika, hogy Nagy Imre a varsói szerződésben lévő államok vezetőit azonnal összehívta és elmondja nekik hogy az a sztálinista, fránya Gerő miután megtudta, hogy a magyarok ledöntötték a Sztálin szobrát, úgy megijedt, hogy a szovjet csapatokat hívta Budapestre a nép ellen, azt hazudta, a Zhukovnak, hogy fasiszták támadták meg a dolgozó magyar népet. Magyarország védekezik a félrevezetett lövöldöző szovjet katonáktól s kéri a varsói szerződés államait, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a hazugsággal félrevezetett szovjet csapatok szüntessék meg a lövöldözést és vonuljanak ki Magyarországról. Ennek lett volna értelme és rend lett volna az országban, és csak azután bejelenteni be a függetlenséget. Sajnos nem így történt, Magyarországon a kommunisták kiirtották a jó magyar politikusokat. Sztálin alatt az elvtársak nem tanultak politikát, bár terrorral a kormányban voltak, de a politikához annyit értettek, mint a tyúk az ábc-hez. Ezt

tapasztaltuk a forradalom kitörése óta. Nagy Imre nem volt egy politikus, Ő is úszott a kommunista árral. Szomorú képet mutatott a magyar kormány, látszott hogy a szovjet tankok nélkül nem tudják uralmukat fenntartani. Hiába cserélgették az elvtársak egymást majdnem naponta, nem akadt köztük egy sem, aki megoldást talált volna a békés rend helyreállítására. Ugyanakkor Dudás József politikai tapasztalata és bátor kiállása miatt népszerűsége folyamatosan nőtt. Ő tudta, hogy a kommunisták az okai a magyarság alacsony életszínvonaláért, a terrorért, a nyomorért. Megvetette a gerinctelen, a rangért kommunisták, a szovjeteket kiszolgálóit. Az ő kormányában nem lehettek volna Sztálint kiszolgáló hazaáruló partizánok. Dudás veszélyes volt a kormány minden tagjaira. Ahogy Dudás népszerűsége nőtt, úgy nőtt az ellenségei száma is még azokból a fegyveresekből is, akik a pesti srácok hős tetteiből saját maguknak akartak rangokat szerezni. Október 31-én a Kilián laktanyában lezajlott értekezleten a Corvin köziek egyik része közösen az eddig ellenséges Maléter Pállal elítélték Dudás tevékenységét. A kormány tagjai hatalmuk elveszését érezték Dudás miatt és a Minisztertanács határozatot hozott Dudás és csapata felszámolására. Tehát a Nagy Imre kormány ebben a fontos időben nem azon dolgozott, hogy kivonuljanak a ruszkik, a magyar nép elnyerje a függetlenségét, hanem azon, hogy megsemmisítse azokat a magyarokat, akik a független Magyarországért, a nép szabadságáért és jólétéért harcolnak. Az volt a csel, hogy Nagy Imre meghívja Dudást tárgyalni, s ha nem úgy lesz, ahogy Nagy Imre akarja, Maléter Pál az újdonsült honvédelmi miniszter helyettes letartóztatja Dudást. Ide illik a közmondás hogy, aki másnak vermet ás, maga esik bele. A történelem bizonyítja hogy Malétert, majd Nagy Imrét letartóztatták a szovjetek. Nem volt hírközlés a tárgyalásról, de úgy néz ki hogy Dudás kioktatta Nagy Imrét hogy rossz oldalon áll és nem került sor a letartóztatására. Aki tudomást szerzett az aljas trükkről mélyen elítélte Nagy Imrét és elvtársait. November 1-én Mindszenty József hercegprímás sajtótájékoztatót adott a külföldi és a hazai újságíróknak, amit a rádióállomások is közöltek. „Hosszú fogságom után, köszöntöm a magyar nép összes fiait. Nincs gyűlölet szívemben senki ellen. Küzdelem folyik a magyar szabadságért példátlan a világ történelmében. A fiatalság érdemel meg minden dicsőséget. Ők megérdemlik a hálánkat és imádságunkat. Az ország helyzete rendkívül súlyos, napok óta hiányzik az élet folytatásának minden közös feltétele. A legsürgősebben meg kell találni a kibontakozást. Ezek a szavak a kommunistáktól tönkretett országban, mint égő sebre a gyógyír hatott. Az emberek fellélegeztek, nincs gyűlölet, de a küzdelem tovább folyik a magyar szabadságért. A beszédre még a kommunisták is felfigyeltek, de még jobban az országházban uralkodó elvtársak. Ők mindjárt arra gondoltak, hogy ha szabadválasztás lesz az országban a nép Mindszentyt és hozzá hasonló gondolkodásúakat fogja választani, akikben nincs gyűlölet és tudják, hogy a magyar nép a szabadságáért küzd. Nem statárium, fasisztázás, csőcselék, ellenforradalmár, csúfolódás kellett volna a kormánytagok szájából október 23-án, hanem ilyen szavak, amit az ártatlanul

börtönbezárt hercegprímás mondott. Erre talán még az ÁVH-sok is abbahagyták volna a lövöldözést. – Gondoltam magamban. Újra kimentünk a Köztársaság térre Imre bá-val, akartunk többet tudni a hírhedt titkos folyosókról. A téren már nagy földkotró gépek dolgoztak. Mondtuk a gép kezelőjének, hogy fúrógép jobb lenne, azzal közvetlen a Pártházhoz mélyebben le lehetne fúrni s könnyebben meglehetne találni a folyosókat. Nekik nincs fúrógép, mondta dühösen s dolgozott tovább. A kapuőrnek megmondtuk miért jöttünk, igazoltuk magunkat és beengedett, majd egy kísérővel kutattunk a pincében. A kísérőnk mondta, hogy a szomszédház lakói mondták, hogy az ÁVH-sok, valószínű több mint száz eldobálta a fegyvert és kimenekültek az utcára. Ha ezt összegezzük a pincében elfogottak és a kivégzettek számával, akkor nincs titkos folyosó, ahol az ÁVH-sok bujkálnak. A liftakna még mindig gyanús volt. Az extra befalazott hely a pincében, a földszinten és az első emeleten volt. Lehetséges, hogy az első emeleten a liftaknából volt bejárat a zárt lépcsőházba, amely a pince alatt lévő óvóhelybe, folyosókra vezetett. Imre-bá szerint volt folyosó a Nemzeti irányába, ott az úttest miatt nem volt földásás, kutatás. Az összekötő folyosót a Szabadnép Székházához gondoltuk, visszafelé oda is bementünk. Fegyveres őrség, bemutatkozás, majd le a homályos pincébe. Szétszórt íratok, újságok a földön, kis helységekben, polcon, valamikor rendezett iratok voltak. A déli oldala érdekelt minket, ott is hasonló látvány fogadott a gyéren világított pincében. Majd egy nagyméretű vasajtót találtunk. Imre-bá megkopogtatja s mondja, hogy ez betonajtó lehet. Kérdeztük a kísérőt, hogyan lehetne azt kinyitni. Ő nem tudja, hogy kinél lehet a kulcs, - volt a válasz. Az ajtó nem a külső falon volt, tehát nem lehetett biztosra következtetni, hogy hova nyílik. Kutatásunk eredménytelenül végződött.. November 2-án a feleségemmel mentem ki a Köztársaság térre. Több helyen mély gödröket ástak, de nem találtak alagutakra. Este 9 órakor Kádár János beszédét közvetítette a rádió: Magyar dolgozók, parasztok és értelmiségiek! „Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosiuralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nem lehet szocializmus. Büszkék vagyunk arra, hogy a fegyveres felkelésben, annak vezetésében becsülettel helyt álltatok, áthatva igaz hazaszeretettől, a szocializmus iránti hűségtől Tehát Kádár szerint sem fasiszták voltak a forradalmárok, a forradalom dicsőséges volt, szabad lett a nép és független az ország. Ma már tudjuk, hogy Kádár János hová süllyedt. Elárulta a dicsőséges forradalmat, a magyar nép elvesztette szabadságát, az ország újra a szovjeturalom alatt sínylődött tovább. A dicsőséges forradalmárokat százával küldte halálba, ezrével a börtönbe. Voltak a magyar történelemben hazaárulók, de Kádár túltett mindegyiken. Terror uralmát külföldi tőkével tudta fenntartani, amit évtizedekig nyögte a nép. Végén megbolondult és meghalt. Nem érdemelte meg, hogy magyar földbe temessék el. A dicső forradalmárok kiásták sírjából, csontjait porrá zúzták és úgy küldték utána a pokolba. Kádár János neve, becstelen tettei örök szégyenfolt lesz a magyar történelemben.

A szovjet követség bejelentette, hogy a repülőtereket körülzárták a szovjet tankok. Ezt azzal indokolták meg, hogy a Magyarországon tartózkodó szovjet katonák hozzátartozóinak a szállítása végett volt erre szükség. Ugyanakkor a Magyar Légierő parancsnoksága kijelentette, hogy a túlerővel szemben is kész megvédeni magát, de a kormány amely tisztában van a felelőségével megtiltotta a lövést. Így a Magyar Légierő megtartja a fegyelmet és várja a szovjet tankok elvonulását. Ez azt is jelentette, hogy a magyar kormány a Magyar Légierőt a szovjet fogságába rendelte. Azzal, hogy a szovjet tankok megszállták a repülőtereket, azt is jelentette, hogy a szovjetek meg tudták akadályozni, hogy a magyar repülők felszálljanak. Tehát a Nagy Imre kormány hazaárulást követett el. Érthető volt, hogy ezek után minden magyar embernek meg volt az oka, hogy nem bízott a Nagy Imre kormányában. Úgy is értékelhetjük, hogy Magyarországnak nem volt magyar kormánya, amely a magyar nép érdekeit védte, nem csak az országban, de az ENSZ-ben sem. Nem tetszett a felkelőknek, hogy az orosz állampolgár KGB ügynök, Kós Péter képviselje a magyarságot az ENSZ-ben és ezt az új kormány engedte. Ennek a szégyenletes állapot megváltoztatása végett a Széna téri felkelők bementek a Külügyminisztériumba, és felelősségre vonták az ott lévő tisztviselőket. Azok megígérték, hogy lecserélik az ENSZ küldötteket, ezután a felkelők elhagyták az épületet. Közben katonaságot vezényeltek ki a Külügyminisztérium védésére, de semmi változás nem történt. A Dudás József által szerkesztett újság a Magyar Függetlenség országszerte nagy elismerést keltett. Az volt az egyedüli újság, amelyik ostorozta a Nagy Imre kormányt a Sztálint, Rákosit kiszolgáló kommunista tagjai miatt. Őket okolta a statáriumért és az ÁVH-sok vérengzéseiért. A Kossuth Rádió bejelentette, hogy az olimpiára készülő atléták bizonytalanok voltak, hogy elutazzanak az olimpiára. Őket is jobban érdekelte, hogy mi történik az országban, mint Ausztráliában az olimpián. A vasutasok sztrájkoltak, megtagadták, hogy vonatot indítanak addig, amíg a szovjet csapatok az országban vannak. Az Olimpiai Bizottság és az olimpikonok többsége úgy döntött, hogy mégis elmennek az olimpiára, autóbusszal mentek Prágába a repülőtérre. Az egyik fontos hírközlő Iharos Sándor volt. Ő közellátó volt, nehezen tudott bármilyen munkát végezni a látása miatt. Kényszerből lett futó, a nevelőapjával nem jött ki és hozzám jött lakni. Utálta a politikát és a kommunista rendszert. A Honvéd Sport Egyesületbe volt, ahol hadnagyi rangot kapott, kizárólag a fizetés miatt. Iharos többször volt külföldön, s beszélgettünk a különbségekről. A Lengyelországi felkeléskor beszéltem vele. Nem tudtuk, hogy mi lesz annak a következménye, ő mindig bizakodott. Az atléták a tatabányai edzőtáborba készültek az olimpiára. Október 27-én beszéltem vele, kérdeztem, hogy miért nem ment Tatabányára az edzőtáborba. Nekem itthon lesz az olimpia, válaszolta. Őt mindenhol ismerték, és nagyon sok értékes híreket tudott meg, amit tovább adott az illetékeseknek. A Tiszti Házban naponta tárgyalták az eseményeket. A katonaság nem bízott a hadügyben, sem a kormányban. Ott már tudták, hogy Október 30, 31-én új szovjet csapatok jöttek be a határon, a Romániában tartózkodók is útban vannak a határ felé. Ez nem volt titok, de a kormány titokban tartotta a nép előtt. A Tiszti Házban tudták, hogy semmi előkészület nincs az ellenállásra. Nagy Imre csak biztatja a népet, megígér mindent, amit a forradalmárok akarnak, csak tegyék le a fegyvert, hogy minél kevesebb ellenállás legyen a szovjetek ellen. A kommunista rendszernek meg kell maradni, mert ha nem, akkor a

csatlósállamok követni fogják a magyar példát. Ezt a Kremlin urai nem engedhetik meg, mert akkor szétesik a Szovjetunió. Iharos Sándor és a vele együtt dolgozók nem tettek semmi olyat, ami a magyar nép érdekei ellen volt. Amit tettek az minden magyarnak kötelessége volt, egy szebb, boldogabb jövő érdekében. Tudom, mert mondta, hogy felettesei és sporttársai mindent elkövettek, hogy menjen az olimpiára. Iharos október 31-én bejelentette, hogy nem vesz részt az olimpián, s kérte, hogy azt az összeget, amit az ő olimpiai részvételére költenének, adják a sebesültek gyógyítására. Iharos mondta, hogy a magyar katonatisztek nem bíznak, s nem is hallgatnak a kommunista kormány által kinevezett hadügyminiszterre. De nem bíznak senkiben sem, aki a Szovjetunióban volt kiképezve. Sokan elhagyták a laktanyákat. Tudták, hogy nem számíthatunk külföldi fegyveres segítségre. A legtöbb, amire számíthatunk az, hogy az ENSZ rendőrséget küld a rendfenntartásra. Magyarország csak 1955-ben lett tagja az ENSZ-nek. A küldötteket Rákosi Mátyás jelölte ki. Azok tiltakoztak, hogy az ENSZ Magyarország belügyeibe avatkozzon. A Szovjet vezetők minél előbb véget akartak vetni a magyar forradalomnak, mivel a világ minden részén elítélték a Szovjet csapatok beavatkozását a magyar belügyekbe. A nemzeti érzésű katonatisztek tudták, hogy a kormány és a honvédelmi minisztérium nem fog tenni semmit az újabb szovjettámadás ellen. A tisztek abból indultak ki, hogy a szovjet tankok megszállták a fontos középületeket és közlekedési gócpontokat. Az volt a terv, hogy három nap múlva, miután a szovjet csapatok és bérencei biztosak a győzelemben, 3-4 tagú civilbe öltözött önkéntes megközelíti a szovjet tankokat, s alkalmas pillanatban benzines üvegeket, és kézigránátot dobnak a tankokra, és eltűnnek a környékről. Ugyan ezt, ha közel áll a tank az épületekhez a háztetejéről, vagy ablakokból lehet a benzines üveget és a gránátot rádobni a tankra. Mindkét eset aránylag biztonsággal végrehajtható, melynek fő célja pánik a szovjet katonák között, és ok, hogy az ENSZ rendfenntartó csapatokat küldjön Budapestre. Mikor elkezdődött volna Budapesten a szovjet támadás, a megalakult Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke Szigethy Attila vezetésével a Nemzetőrök, katonák és önkéntesek indultak volna segíteni rendet tartani Budapesten és kérte volna az ENSZ csapatok azonnali segítségét. Így másképp dőlt volna el a forradalom sorsa. Este a Kossuth Rádió közölte az Egyetemi Forradalmi Bizottság felhívását: Mi a jelenlegi kormányt mint ideiglenest ismerjük el. Mi támogatjuk Nagy Imrét addig, amíg ő és kormánya teljesíti a követelésünket. Ennek elérésére mi mindent elkövetünk, hogy a sztálini befolyás megszűnjön körülötte. Mi tehát többek között követeljük, hogy a régi sztálinistákat, Apró Antal, Molnár Erik, Nezvál Ferenc, Csengő János és Nagy Józsefnét távolítsák el a kormányból. Helyettük mi Kéthy Annát, Lukács Györgyöt és Illés Gyulát akarjuk látni a kormányban. Ugyanakkor mi ifjúsági megbízottakat szeretnénk látni a Parlamentben. Követeljük, hogy a kormány azonnal tegye meg a megfelelő lépést, hogy a szovjet csapatok legkésőbb november 30-án vonuljanak ki az országból.

Ha mi három napon belül egy nyílt határosott választ kapunk a kormánytól mi elkövetünk mindent, hogy vége legyen a sztrájknak, meginduljon a munka, hogy a nép ne szenvedjen további nélkülözéseket. Mi nem akarunk Sztálinizmust sem kapitalizmust. Mi egy igazi demokratikus és szociális Magyarországot akarunk, teljesen függetlenül minden más országtól. Végül, mi határozottan követeljük, hogy a talpnyaló Rákosi banda hagyja el a rádiót, akik Sztálint kiszolgálták és még ma is kigúnyolják a szabadságharcunkat.. Nem hiszem hogy erre választ adott a Nagy Imre kormánya.

Iharos Sándorral New Yorkban az Empire State épület kilátóján

Iharos Sándorral 1962-ben New Yorkban találkoztam újra. Akkor versenyre jött oda és nagy öröm volt a baráti találkozás. Bár akkor is volt ÁVH-s kísérője, de találtunk lehetőséget, hogy azt mellőzve tölthessünk szabad órákat városnézéssel. Volt bőven mondani valónk egymásnak, hogyan úsztuk meg a megtorlást, hogyan kerültünk Amerikába. Majd ő mondta el az olimpia után a vele történt eseményeket. Az otthoni hírek hallatára ő is, mint sok más atléta nem ment vissza Magyarországba. Hollandiába kért menedéket ahol szívesen fogadták. Ott hiányzott Iglói Mihály, az edzője és a sporttársak. Az edzéshez nem talált megfelelő társakat. Más munkára a szeme miatt nem is gondolhatott. Otthonról megkörnyékezték és biztosították, hogy nem lesz semmi bántalma, ha hazamegy, folytatja az életét mintha semmi sem történt volna. Nem volt sok választás. 1957-be hazament, mondta, hogy be akarták szervezni kémelhárításra, de ő nem volt hajlandó vállalni semmit. Otthon kényszerből még versenyzett, de nem a régi akarattal Nem tudta megbocsátani a hazug rendszernek a forradalom elfolytását Iharos Sándor példaképe lehetne a magyarságnak. Származása révén jó káder lehetett volna a kommunistáknak. Magas pozícióba tették volna, hogy félrevezesse a népet, hogy azok dicsőítsék a kommunistákat. Ő ezt nem vállalta. Jóformán nem volt

semmije, még egy rendes tornacipője sem. Elkezdett sportolni, majd versenyt futni. 12szer döntötte meg a világrekordot. A világtörténelemben nem volt olyan, aki ezt elérte volna. Nem volt könnyű, sokszor úgyszólván beleesett az ágyba, olyan kimerült volt. Ő megtapsoltatta a kommunistákat mikor versenyeket nyert. Dicsőséget szerzett a magyar népnek. Nem volt s valószínű sokáig nem lesz egy magyar ember, aki ezt az eredményt el fogja érni. Mégis, saját hazájában az ifjúság előtt jóformán ismeretlen Iharos Sándor neve. Sajnálatos, a demokratikusnak nevezett Magyar Köztársaságban szobrot állítanak ünnepelik a kommunistákat, akik pusztulásba vitték a magyar népet, de a sportolókat, akik dicsőséget szereztek a magyar népnek, nem méltányolják, elfelejtik. Ezért nincs az ifjúságnak példaképe, nincs, akikre felnézzenek s kövessék példájukat. November 3-án vidéken már mindenki tudta, (mivel a Szovjet Követség bejelentette, hogy az orosz tankok megszállták a repülőtereket) hogy a Magyar Légierő tehetetlen. A rádió bejelentette, hogy a szovjet csapatok állandóan mozgásban voltak az ország minden területén. Záhonyból jelentették, hogy újabb szovjet csapatok jöttek be az országba és a határ keleti oldalán sok tank van készenlétben. A Tiszán 200 tank kelt át s haladnak nyugat irányába. Szovjet tankok százai Budapest köré összpontosultak Az ausztriai-magyar határt a szovjet tankok lezárták. Nyírbátorból jelentették, hogy több mint 5 órán keresztül állandóan jöttek a szovjet tankok az országba. Debrecent körül vették a szovjet tankok, a vasútállomást a szovjet vasutasok irányítják. A Gábor Áron laktanyából a magyar katonákat kivonultatták, oda szovjet katonákat költöztették be. Miskolc, Hatvan, Gödöllőbe rohamlövegek és gépkocsizó katonaság érkezett szovjet tankok kíséretében. Majd Szolnok, Békéscsaba, Szarvas, Dunapentele környékét szállták meg. Kecskemétre november 3-án délután érkeztek meg a szovjet tankok, majd este újabb csapatok érkeztek és körülzárták a várost. Dunántúlon Győr, Székesfehérvár, Pécs, Pápa, Komárom, Szombathely, Kaposvár, Tatabánya, Sopron és Hegyeshalomról jelentették, hogy szovjet tankok tömege, gyalogság kíséretében bevonultak és elfoglalták a közlekedési gócpontokat, középületeket és hidakat. A jelentések szerint, tehát már november 3-án megszállták a szovjet csapatok Magyarországot a magyar kormány tudta és beleegyezésével. Szomorú, hogy ezt a magyar kormány elhallgatta s még arra se méltatta a magyar népet, hogy figyelmeztesse őket, hogy vigyázzanak, mert jönnek a szovjet tankok. Nem, erre nem volt idejük az elvtársaknak, mert azon vitatkoztak, hogy ki milyen pozícióba kapjon szerepet. Nem törődtek, hogy mi lesz a magyar néppel. A Kossuth rádió bejelentette, hogy a népköztársaság Elnöki Tanácsa kiegészíti és megerősíti a nemzeti kormányt. A nemzeti kormány összetétele a következő: Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és külügyminiszter, Tildy Zoltán államminiszter, Kovács Béla államminiszter, B. Szabó István államminiszter. Kéthly Anna államminiszter, Kelemen Gyula államminiszter, Fischer József államminiszter, Bibó István államminiszter. Farkas Ferenc államminiszter, Losonczy Géza államminiszter, Kádár János államminiszter, Maléter Pál honvédelmi miniszter.

Na, végre nincs itt semmi baj, van annyi államminiszterünk, hogy Dunát lehet rekeszteni velük. Igaz, akkor Kádár János már Moszkvában volt, de ez nem zavarta az elvtársakat. Majd meglátjuk mit fognak tenni ezek az akasztófára valók. Remélhetőleg az államminiszterek le fognak feküdni a földre az orosz tankok elé, (mint mi tettük a Szabadság téren) és az szovjet tankok megállnak, s nem jönnek Budapestre. Szerencse, hogy a forradalmárok közül senki sem szerepel a névsorban, s így nem lehet majd rájuk fogni, hogy ők a felelősek az elvtársak intézkedései miatt. Az is szerencse, hogy nem a nép választotta meg a kormánytagokat, tehát nem lehet a népet sem okolni. Meg volt az jól rendezve, nem kellett, hogy a nép beleszóljon. Közben jöttek a szovjet tankok ezrével, gyalogsággal megerősítve, mint ha háború lenne. A lakosság sok helyen érintkezett a szovjet katonákkal, máshol a forradalmi bizottságok vették fel az összeköttetést a szovjet csapatok parancsnokaival, és tiltakoztak a szovjet csapatok bevonulása ellen. A szovjet katonák elmondják, hogy őket a magyar kormány hívta ide és azzal a paranccsal küldték, hogy a fasiszták megtámadták Magyarországot és ők a fasiszták ellen harcolnak.

Jöttek a szovjet tankok. Mit akartok? Menjetek haza! – mondták a pesti lakosok Tény; több mint ezer éve létezik Magyarország a Kárpát medencében. Annak ellenére, hogy az ellenség elpusztította a magyar nép nagy százalékét, még mindig létezünk, s annak oka van. Az ok az, hogy, a magyarságnak olyan vezetői voltak, akiknek a magyar nép előbbre való volt, mint a saját életük, és személyesen vettek részt a harcokban. Csak egy párat említve, Zrinyi Miklós, II. Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, Dobó István, Katica, Bocskai, Bethlen, I. és II. Rákóczi Ferenc, Kossuth, Petőfi, Széchenyi és sokan mások. Legutóbb Horthy Miklós, aki az első világháború romjaiból, a szétdarabolt országban pár év alatt rendet, jólétet teremtett. Nem építetett palotát Kenderesen, nem vett gyárakat, szőlőföldet nem növelte családi birtokát. Uralkodása

alatt cigányok, zsidók, tótok, svábok békében éltek a magyarsággal. Horthy Miklós ország vezetése példa lehetne a mai politikusoknak. A II. Világháború történetét a győztesek elferdítették, azt megtetézték a kommunisták, és még ma sem tudja a magyarság, hogy mi volt a háború valós története. A németek és a magyarok nem a csatmezőn vesztették el a háborút. Az I. világháború után a két országra kényszerített, igazságtalan békeszerződést nem lehetett elfogadni. Németországban a nemzeti érzésűek összefogtak, megalakult a Nemzeti Szocialista Párt. Tudták, mint mi is, hogy az elvesztett területet szép szóval nem adják vissza Új fegyverek kísérletezésébe kezdtek. A világ történelmében egyedülálló a hadi technika fejlesztés, amit 10 év alatt értek el a németek. Az I. Világháború óta a kapitalista és a kommunista rendszer tartotta elnyomás, vagy kizsákmányolás alatt a világot. A Német Nemzeti Szocializmus fejlődése veszélyt jelentett mind két rendszerre. Meg kellett tehát semmisíteni. Valószínű Magyarországon nem ismertették azt a tervet, melyet Henry Morgenthau készített el a német faj kiirtására. A terv az volt, hogy kétfelé osztják Németországot, megszüntetnek mindenféle ipart és csak mezőgazdaság lehet az országban. A tervet Churchill és Roosevelt jóváhagyta. A titkosnak szánt hírt az amerikai újságok leközölték, s nagy botrányt lett belőle. Illetékes politikusok a tervet úgy nevezték, hogy ajándék Göbelsnek, aki felhasználta propagandának. Napok alatt közel félmillió önkéntes fegyverben állt és 900 ezer várt a felfegyverkezésre. 12 éves fiúk 60 év feletti emberek, nők önként jelentkeztek harcolni. A terv valódiságát megerősítette az un. szőnyegbombázások. Heilbronra 2,200 tonna foszforos bombát dobtak, percek alatt 7,147 halott volt. Ehhez hasonló bombázások napi renden voltak. Ismeretes a háború utolsó napjaiban történt Drezda bombázása foszforos bombákkal ahol több mint egy negyed millió civil halott égett el. Ugyanakkor több mint 10 millió német menekült az oroszok elől, melynek a fele sem maradt életben, mert bombázták és alacsonyan szállva gépfegyverrel lőtték a német civil menekülő tömeget a repűlők. Nem volt titok, hogy Morgenthau izraelita származású s ez még jobban felélesztette a németekben a gyűlöletet a zsidók ellen. Sokan Magyarországba is menekültek, ahol befogadták őket és biztonságban éltek addig, amíg a németek megszállták hazánkat. Dacára a sok bombázásra a német hadiipar éjjel nappal dolgozott. 1944 nyarán eltervezték, hogy a tankok havi gyártását 1,680-ról 3,200-ra, a V-2 repülőbombákat 3,000-ről 9.000-re, a vadászrepülők számát 2,927-ről 4,800-ra emelik. A V-2 nem csak nagy pusztítást, de pánikot keltett Londonban és több angliai városokban. Eisenhower nem volt biztos, hogy az amerikai csapatok partra tudnak szállni a D-napon, megírta a jelentést a sikertelen partraszállásról. Közben a németek készítették az atombombát. Egyik alkalommal Dr. Teller Ede, a hidrogénbomba feltalálója, beszéd közben, bizalmasan mondta, hogy a véletlenen múlott, hogy nem a németek készítették el az atombombát először. (a szerzőnek ugyanaz a security clearance (biztonsági engedélye) volt, mint Dr. Tellernek, s egyike az un. Star War teoriának.)1 DOE letter A láthatatlan repülő modelljét, amit a németek már 1944-ben elkezdtek gyártani, csak 2010-ben hozták nyilvánosságra Amerikában.

Hitler abba bízott, hogy a németek elkészítik az atombombát és megnyeri a háborút. 1943-ban Mussolini megbuktatása után nem számíthatott az olaszokra, ekkor határozta el, hogy Balkánra megy az olaj miatt, s megszállta az útban lévő országokat.

A szerző beszélget Dr. Teller Edével

Ismeretes, hogy az amerikai és a szovjet titkosszolgálat mily harcot vívott, hogy minél több német rakéta kutatókat szerezzenek s azokkal folytatták a kísérletezéseket. Ha a németek 1944-ben ledobják az atombombát Londonra és Moszkvára vége lett volna a háborúnak. Sajnos magyar népnek még ma sem szabad megtudni az igazságot nem csak a II. Világháborúról, de az 1956-os forradalomról sem. Így nincs miből tanulni, hogy a jövőben elkerüljük a hibákat. Ha 1944. április 19-én szembeszálltunk volna a németekkel, úgy jártunk volna, mint a többi kis országok, a németek, azt tették volna velünk, amit akarnak. Nem számíthattunk a Nyugati Nagyhatalmak segítségére. A tény, ha az USA nem avatkozik bele, akkor szétesett volna a Szovjetunió, nem lett volna istentelen kommunista uralom Európában. Nagy Britannia félt, hogy elveszti uralmát és Churchill rábeszélte Rooseveltet, hogy az USA lépjen be a háborúba. Ebben a káoszban kellett a magyar vezetőknek őrködni és úgy politizálni, hogy visszakapjuk az elvesztett területeket A magyar kormány tagjai, élükön Horthy Miklóssal mindent elkövettek, hogy a magyarság minél kevesebbet veszítsen, de a legtöbbet nyerjen a II. Világháborúban. Nos, nézzük meg a különbséget az akkori és a későbbi magyar vezetők között. Horthy nem csak a magyar népet védte, hanem a lengyel és zsidó menekülteket is, akiknek más európai népek nem adtak megélhetést és biztonságot. Horthy nem akasztgatta fel a kommunistákat, még Rákosit sem. Horthy fia, az orosz fronton harcolt az istentelen kommunizmus ellen és életét adta a hazáért. Horthy menye, mint ápolónő ápolta, a sebesült katonákat. Horthy mikor látta, hogy nem úgy dől el a háború, amint gondolták,

meg akarta menteni az élő katonákat, a magyar népet és az országot a további pusztulástól és kiegyezést akart az ellenséggel. Ezzel szemben a kommunista kormány 1945 óta nem a magyar nép érdekeit, hanem a szovjetét szolgálta. Kezdetben Tildy Zoltán, köztársasági elnök biztosította Sztálint, hogy semmit sem fog tenni, amíg a szovjet jóvá nem hagyja az esetleges intézkedéseket. Tudjuk, hogy jött a földosztás, az arra volt jó, hogy a földművesek szántsanak, vessenek lovak és traktorok nélkül. Mikor azt megtették jött a kényszer kolhoz, TSZCS, beszolgáltatás, majd padlássöprés. Kellett a magyar mezőgazdasági termés a Szovjetunióba és a szocialista országokba az elvtársaknak. A magyar paraszt nem ehetett tojásrántottát, mert be kellett szolgáltatni a tojást. Kenyeret a péktől vette meg, mert a búzát be kellett szolgáltatni az államnak. A gyári, de még a szellemi dolgozók is normában dolgoztak. Ha valaki nem teljesítette a normát, szabotáló, reakciós, a nép ellensége lett, amiért bőven szabták ki a börtönt, a kényszermunkát. A magyar kormány a lenini-sztálini úton haladt, mindegy, hogy ki volt felül, nekik a magyar ember csak munkára volt jó, de csak akkor, ha nem szólt vissza. Ez volt az élet még az 1953 évben is, Nagy Imre miniszter elnöksége alatt. De gondoljuk el, mi lett volna, ha a magyar kormánytagok között akadt volna egy, aki a magyar érdekeket védte volna. Mily másképp lett volna, ha Nagy Imre, mint Horthy mindent elkövet, hogy ne lőjék a szovjet csapatok a magyarokat és ne tegyék tönkre az épületeket. Az első, amit elrendelt volna; azonnal tüzet szűntess a rádiónál. Ha kell, személyesen oda megy. Neki kellett volna tudni, hogy a felkelést nem fasiszták kezdték. Ha másképp nem, a kedves lánya, követve Horthy Miklós neje példáját, s elment volna a János kórházba ápolni a sebesülteket. Ott meggyőződhetett, hogy a sebesültek nem fasiszták és hívja az apját, vagy atyuskáját, hogy a sebesültek nem fasiszták, azok magyar munkások tehát ne lőjék őket az ruszkik. A magyar népet védő Nagy Imre ezzel a bizonyítékkal tárgyalt volna Mikoyanal és megmondta volna, hogy ez az akasztófáravaló Gerő hazudott nektek, itt nincsenek fasiszták és azonnal vonuljanak ki a szovjet csapatok Budapestről. Így a magyar nép érdekeit védte volna. Sajnos, hogy nem azt tette, neki elsőbb volt a szovjet és a kommunisták érdekei. Nagy Imrének is, mi fasiszták, ellenforradalmárok voltunk október 28-ig. Nincs a magyar nemzet történelmében hasonló eset, hogy egy vezető magyar ember békeidőben behív idegen csapatokat a felkelés leverésére és engedi, hogy ártatlan magyarok ezreit halomra gyilkolják és a fővárosunkat rommá lőjék. Ebből arra lehet következtetni, hogy 1956-ban nem volt magyar ember a kormányban, aki úgy védte volna a magyar népet, mint ezer éven át a magyar vezetők. 1945-ben Sztálin és elvtársai a magyar népre kényszerítette a Szovjetunióba menekült kommunistákat, akik mint a hiénák jöttek vissza és élősködtek a rabszolgasorsba jutott népen. Ezeknek a magyarságukból kivetkőzött, kommunistáknak nem kellett az magyar alkotmány, ők nem a magyar népet, hanem a nemzetközi kommunistákat szolgálták. A magyar nép dolgozott, mindenkinek munka igazolványa volt. A rendőröknek joguk volt igazoltatni az embereket, akinek nem volt érvényes munkaigazolványa, letartóztatták és kényszermunkára ítélték. Erről nem beszéltek az elvtársak, de a KISZ elvtársak sem. Ezen akartunk 1956-ban változtatni.

Nagy Imre és a kormánya tagjai értesülve voltak, hogy a szovjet tankok, gyalogsággal megerősítve elözönlötték az országot és minden fontos gócpontot megszálltak. A Budapestről kivonult szovjet tankok Budapest határán csoportosultak, támadásra készen. Nagy Imre hírközlési tilalmat rendelt el, a rádióban és újságokban nem lehetett közölni a szovjet csapatok mozgását. Mi a vidéki hírközlőktől kaptuk az igaz híreket. Ugyanakkor Nagy Imre a szovjet csapatok kivonulásáról való tárgyalásokkal vezette félre a magyar népet. Nagy Imre az alakuló Nemzetőrség parancsnokának a hírhedt gerinctelen, hazaáruló Király Bélát nevezte ki, aki lakáj módra kiszolgálta Szálasit és Rákosit. Ugyancsak honvédelmi miniszternek nevezte ki a szintén hazaáruló Maléter Pált, aki mint partizán harcolt a magyar hadsereg ellen a második világháborúban. Ezekre a szélkakasokra bízta Nagy Imre az ország védelmét. Elképzelhető, hogy előre megfontolt szándékkal tette, hogy a szovjet vezetőket megnyugtassa, hogy ha a szovjet tankok elkezdenek lőni, Király Béla és Maléter Pál átáll a szovjet oldalára. Ezeket a rosszmúltú személyeket a forradalmárok nem fogadták el vezetőiknek. Be is bizonyosodott, hogy egyikük sem tett semmit a magyar nép érdekében, hogy elkerüljék a november 4-iki szovjettámadást. Természetesen a kommunisták másképp értékelik az őket szolgáló elvtársakat. Malétert, mint hős mártírt könyvelik el. Maléter Pál az elemi iskoláit felvidéken cseh tanárok alatt, közép iskoláit Prágában végezte. Mind két helyen biztos, hogy nem tanítottak semmi jót, sőt a legnagyobb hazugságokat, gyűlöletet tanítottak az ifjúsággal a magyarokról. Osztálytársa S. József szerint, a csehek számítottak arra, hogy a magyarok vissza fogják követelni Felvidéket. Az ifjúságot szabotázsra, partizántámadásokra nevelték. A Bata Cipőgyár magyarul tudó fiatalokat, toborozott, jutalmat adott azoknak, akik hajlandók voltak Magyarországra menni partizántámadásokat végezni. Maléter egy ilyen csoport vezetője lett, 1938-ban. a Ludovikára került, majd az orosz frontra vezényelték. Egy alkalmas időben átszökött az oroszokhoz. Ott természetesen örömmel fogadták és tetteiért kapitány rangot kapott a KGB-be. Malétert egy román partizán alakulat parancsnokának nevezték ki. Ezután Erdélybe küldték a magyar harcvonal mögé. Nem tudni, hány székelynek és magyarnak okozta halálát Maléter Pál és partizán csapata. 1944. októberben Érmihályfalva közelében megtámadtak egy magyar századot, akik hosszú tűzharc után megsemmisítették a partizán egységet. Maléter, Sass Kálmán református paphoz menekült, aki megmentette életét. Maléter partizán munkáját nagyra becsülték a Moszkvából hazajött elvtársak, akik a szovjet segítségével átvették a hatalmat Magyarországon. Maléter Nyíregyházán a kicsi robotra összeszedet ártatlan embereket, kitelepített svábokat irányította a Szovjetunióba, ahonnan kevesen tértek haza. Maléter, mivel jól tudott oroszul és a partizán tettei miatt kedvence volt a szovjet vezetőknek, ugyancsak Rákosinak és elvtársainak is. Kitüntetéseket és magas rangot adtak neki. A szovjet vezetőket is meglepte a magyar forradalom alakulása. Ők bíztak a Szovjetunióban kiképzett magyar kiválogatott kommunista káder katonatisztekben, akiknek meg kellett volna védeni a kommunista uralmat. Ezek nem voltak olyan bátrak, hogy szembeszálljanak a fiatal felkelőkkel, a pesti srácokkal. A Lengyel felkelés után a Kremlin urai nem szívesen vállalták a vérengzést Budapesten. Azt a magyarokkal akarták elvégeztetni. Az egyik tanácskozáson, melyen részt vett Nagy Imrét, Gerő Ernőt, Marosán Györgyöt, Hegedűs András, Vásárhelyi Miklóst és Aczél Györgyöt, szovjet részről Mikoján, Szuszlov és Andropov. Mikojan kijelentette, hogy magyarok

fogják leverni a felkelőket. Erre Malétert a KGB magyarországi megbízottját és Tömpe Andrást a magyarországi partizán parancsnokot jelölték ki. Október 30-án a forradalommal kapcsolatban Zhukov kijelentette Bohlen USA Szovjet követnek, hogy „Hagy intézzék el maguk között.”1 Dept, of State C file 761.13/10-3256 Maléter a forradalom kitörésekor a Kilián laktanya parancsnoka volt, ahol kényszermunkára ítélt katonák voltak elhelyezve. Kevés írás jelent meg a kistarcsai, recski és a többi munkatáborok borzalmairól valamint a Kilián laktanya kényszer munkásairól. Magyarországon még ma sem illik megírni az igazságot és felelősségre vonni a munkatáborok parancsnokait. Más nemzetek megbüntetik a munkatáborok, gettók parancsnokait évtizedek elteltével is. Magyarországon viszont kitüntetik a munkatáborok parancsnokait és nyugodtan élnek a magas nyugdíjból. Maléter október 24-én nem volt a Kilián laktanyában. Október 23-án a rádiónál elkezdődött lövöldözés után a laktanyában lévő munkaszolgálatos katonák egy része fellázad és ők voltak az elsők, akik kora reggel szembeszálltak a szovjet tankokkal. Akkor még a Korvin közben nem volt senki. Október 25-én a vezérkari főnök parancsot adott Maléternek, hogy öt tankkal menjen a Kilián laktanyához és foglalja vissza a felkelőktől. Ekkor már a munkaszolgálatos katonák elvegyültek a civil felkelőkkel és a Corvin közben kialakult egy védelmi központ, ahol több szovjet tankot tettek harcképtelenné. Útközben az öt tankból négy átállt a forradalmárokhoz, Maléter egy tankkal ért a Kilián laktanyához. Maléter tudta, hogy egy tankkal nem tudja a laktanyát elfoglalni, színleg megegyezett a felkelőkkel, hogy együtt fog velük dolgozni. A katonák nagy része nem ismerte el Malétert parancsnokának. Ellentéteket szított a felkelők között, több alkalommal a Corvin közben lévő forradalmárokat lövette, azokat kényszeríteni akarta, hogy tegyék le a fegyvert. A kommunista krónika úgy könyveli el a hős tetteit, hogy: Maléter október 27 és 28-án katonáival ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot. Arról nem szól a kommunista krónika, hogy hány fiatal felkelő haláláért felelős Maléter. Ezért a nagy hőstetteiért, Nagy Imre október 31-én kinevezte honvédelmi miniszter első helyettesévé, de ez nem volt elég, november 3-án kinevezte honvédelmi miniszterré vezérőrnagyi ranggal. Nesze neked Magyarország, ha olyan a honvédelmi minisztere van, mint Maléter Pál akkor nincs szükség ellenségre, jegyezte meg P. Zoltán hírmagyarázás közben. Kilián laktanyában lévő felkelők ismerték Malétert és tudták, hogy az szovjetekkel való tárgyalása nem vezethet jóra. A felkelők meg akarták akadályozni, hogy Maléter eljusson a tárgyalásra. A laktanya kijáratával szemben helyezkedtek el. Maléter egy személy és két teherkocsival indult el a laktanyából. Az egyik teherkocsi eltakarta Malétert a kijáratnál és az miatt meghiúsult a merénylet, hogy Maléter elmenjen Tökölre tárgyalni a szovjetekkel. Ezek után következett, hogy november 3-án késő este Maléter Pál honvédelmi miniszter a Tökölön lévő szovjetparancsnokságra ment, állítólag tárgyalni a szovjet csapatok kivonulásáról. A tárgyalásról ellentétes a hivatalos közlés. Maléter, mint jó,

megbízható kommunista, partizán vezér a magyar honvédség ellen. Ő úgy gondolta, hogy közösen a KGB elvtársaival megegyeznek a forradalom leverésére. A világ történelmében egyedülálló, hogy egy hadvezér személyesen elmegy tárgyalni az ellenséggel, anélkül, hogy megfelelő biztonságról gondoskodjon, hogy foglyul ne ejtsék. Azok, akik Malétert küldték a tárgyalásra nem voltak a szovjeteknek ellenségei. Ők arra számítottak, hogy Maléter elfogadja a szovjetvezetők parancsát, hogy a forradalmat el kell fojtani és minden marad úgy, ahogy azt az elvtársak akarják. Tököl Csepel szigetén van, ha már Maléter oda ment, tankkal kellett volna menni és a hidakat lezártatni, hogy biztos legyen, hogy nem ejtik foglyul. Nem, erre Maléternek nem volt partizán képzése. Ő az elvtársaihoz ment, valószínű azzal a tervvel, hogy bejelentse, hogy ő a magyar honvédelmi miniszter és elintézi, hogy az egész honvédség átáll a szovjetet oldalra. Azt a fasiszta csőcselék bandát, akik benzines üvegeket dobáltak a tankokra majd partizán módra elintézi, és az egész országot a szovjetek kezébe adja. A KGB főnöke, tovaris Serov, nem bízott az újdonsült Maléter Pálban és letatoztatta kíséretével együtt. Ugyanakkor az a szándéka volt Maléterrel, hogy szovjet kísérettel bemennek a Honvédelmi Minisztériumba, és Maléter Pál, mint a honvédelmi miniszter leteteti a fegyvert a hadsereggel és a Nemzetőrökkel. Több tankból csapatszállító és személygépkocsiból állt a titkos konvoly, mely a Soroksári úton haladt a Honvédelmi minisztérium felé. Malétert egy KGB-s őrnagy, egy ÁVH-s tiszttel kísérte egy személy gépkocsiban. A Jutadombnál a készültségben lévő légvédelmi tüzérség Szabó Pál őrnagy vezetésével tüzet nyitott a szovjet konvolyra. Majd a lövöldözések hallatára a környéken lévők szintén lőtték a szovjetet. Sok szovjet katona és ÁVH-sok meghalt és megsebesült az életben maradtak egy része a közeli nádasba menekült. Kilőttek egy szovjet tankot, személygépkocsit, és egy sorozatvetőt. A kilőtt személygépkocsiban csak Maléter maradt életben. Ez a magyar támadás meghiúsította, hogy Maléter egy újabb partizán taktikát kövessen el a magyar nép ellen.

AZ ORSZÁGHÁZBAN MEGÁLLT AZ IDŐ ÉS AZ ÉSZ Talán soha sem lesz olyan alkalom, mint 1956-ban, volt, hogy a magyar nép elnyerje szabadságát, függetlenségét. Ezt kezdetben az egész világ támogatta. Tragédia, hogy Nagy Imre nem tudta, vagy nem akarta kihasználni ezt az alkalmat. Ő a kommunista rendszerért küzdött, áldozta fel ártatlanok majd életét. Neki tudni kellett volna, hogy mi történik az országban és a Szovjetunióban. Nagy Imre és a kormánya elvesztette a tekintélyét az átlag magyar nép, külföld, valamint a kommunista rendszert kiszolgáló személyek előtt is, a meggondolatlan tettei miatt. – Volt az általános megállapítás a hírközpontban. Sztálin halála után elkezdődött a terror bomlása. A 20-ik kongresszuson elhangzott Hruscsov beszéde után megfordult a szovjetvezetés. Nemcsak a csatlós országokban, de a Szovjetunióban is, változást, jobb életet követelt a nép. A világ felé is, változást ígért a szovjetvezetőség, el akart szakadni a sztálini kommunizmustól. A lengyel felkelésbe nem akart sztálini módon beavatkozni. A Kremlin urai megtalálták az elfogadható utat a lengyel kommunistákkal, ami az akkori körülményeknek megfelelően elfogadható volt. Ne felejtsük el, nem volt háború, a változást józanésszel kellett elérni. A lengyeleknél a történtek szerint ez meg volt. Szomorú, hogy ezt nem mondhatjuk a magyar vezetőkre, akik még mindig a Sztálin időben éltek és gondolkoztak. Ez feltűnt a szovjet vezetőknek és Mikoyan-t küldték Budapestre, hogy tudja, meg mi történik ott. Mikoyan inkognitóban 1956 július 13-21 között beszélt a magyar kommunista vezetőkkel és egy szigorúan titkos jelentést, 1 (DOKUMENTUM No.3) küldött a szovjet vezetőknek. Akikkel beszélt, Rákosit okolták mindenért. Kérdőre vonta Rákosit, hogy miért nem tartóztassák le, s büntetik meg azokat, akik a párt ellen szólnak. Rákosi azt válaszolta, hogy a helyzet mindig rosszabb a letartóztatás már nem megoldás, ha letartóztatunk, egyet más jön helyébe, ha azt letartóztatjuk, jön a harmadik és nincs vége. Mikoyan nyugdíjba küldte Rákosit és hangsúlyozta, hogy a magyar kommunista vezetők, akik nem tartják, be a szabályokat azonnal el kell távolítani a helyéről. Tárgyalták a mezőgazdaság kollektivizálását is. arra Vas Zoltán adta meg a választ, - jelentette Mikoyan. – Vas azt mondta, hogy a kollektivizálást el kellett volna halasztani 10 évig, a traktorokat el kellett volna adni a gazdálkodóknak. Volt más hozzászólás is, hogy engedjék a gazdákat dolgozni, hogy a termelést elősegítsék, ne legyen megszabva, hogyan és mit termeljenek. Engedjék, hogy fejlesztsék a mezőgazdaságot ne a szovjet minta, hanem a jugoszláv minta szerint. Nagy Imrével kapcsolatban, Mikoyan jelentette, hogy hiba volt kitenni a pártból, bár megérdemelte a tettei miatt. (1953-ban külföldi kölcsönt vett fel az ország terhére, 1953 nyarán jelentette be, hogy aki akar, kiléphet a tszcs-ből. Ez idézte elő, hogy a krumplit, kukoricát a katonák a hó alól próbálták megmenteni s nagy kárt okozott a rossz időben bejelentett változással.) Ha Nagy Imre a pártban marad, akkor köteles betartani a párt utasításait. Szükséges megmondani Nagy Imrének nyíltan, hogy nem tud visszajönni a pártba ha, harcol ellene. A párt elleni harcban az út őt a börtönbe vezeti. Vagy ha megváltoztatja a viselkedését, biztos lehet, hogy visszaveszik a pártba. Kovács István megjegyezte, hogy fontos lenne, hogy ha a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága mondja meg ezt Nagy Imrének. Nagy Imre javára írták, hogy 1954-ben

mikor miniszterelnök volt a futball tüntetéskor az tüntetők százait rabomobilba terelték és elfojtották a tüntetést. Ezt várták az elvtársak Nagy Imrétől most is. Mikoyan jelentéséből, azon kívül, hogy hűen leírja a Magyar Kommunista Párt vezetőinek fejetlenségét és az ország népének az elégedetlenségét a forradalommal kapcsolatban két fontos tényt említek meg. Egyik az, hogy Rákosit nyugdíjba küldte, a másik, hogy Nagy Imrét visszavették a kommunista pártba. Így, úgy nézett ki, hogy a kommunista párt teljesít mindent, amit rájuk bíznak a szovjet elvtársak. A Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága 1956 október 24-re meghívta a csatlós országok vezetőit tárgyalásra (Dokumentum No.5)1 a lengyel eseményekkel kapcsolatban. Gomulka próbálta megértetni a szovjet vezetőkkel, hogy a bajok okozói a szovjet tanácsadók, akik magas pozíciót töltenek be a hadseregnél és lengyel minisztériumokban, akik mind szovjet állampolgárok. Azt a válasz kapta, hogy a lengyeleknek a joga, hogy mikor küldik a szovjet állampolgár tanácsadókat és a generálisokat vissza a Szovjetunióba. A lengyel küldött ismertette a katasztrofális gazdasági helyzetet; 900.000 tonna búza hiány, a bányászat is rossz állapotban van, s kölcsönt kért a Szovjetuniótól helyzet javítására. Kruscsev azt válaszolta, hogy talán az USA ad nekik kölcsönt. Közben kitört a forradalom Budapesten és az is, tárgyalásra került. Kruscsev felszólalt; nem érti, hogy Gerő, Hegedűs elvtársak és mások mit csinálnak. Látható, hogy Magyarországon rendkívüli az állapot. Ez nem tartotta vissza Gerő és Hegedüs elvtársakat, hogy folytassák a tengerparti nyaralásukat. És amikor hazajöttek azonnal mentek Jugoszláviába. Kruscsev október 23-án beszélt Gerővel. Zhukov marsall értesítette Kruscsev-et hogy Gerő kérte a szovjet követségen lévő katonai attasét, hogy küldjenek szovjet csapatokat a felvonulók elnyomására, ami állandóan gyarapszik, s kiszámíthatatlan a tömeg. A CPSU CC elnöksége nem adta meg az engedélyt az ilyen fajta beavatkozásra, mert nem volt kérve a legmagasabb magyar hivatalos tisztviselő által. Később a szovjet követségről telefonon jelentették, hogy a helyzet Budapesten veszélyes és szükséges, a szovjet csapatok beavatkozása. A CC elnöksége megbízta Kruscsev-et, hogy beszélje meg Gerővel. Kruscsev telefonon beszélt Gerővel és megmondta neki, hogy a kérését teljesítik akkor, ha azt a Magyar Népköztársaság kormánya írásba fogja kérni. Ez soha sem történt meg, ennek ellenére Zhukov marsall, parancsot adott a Magyarországon és Ungváron tartózkodó szovjet csapatoknak, hogy szállják meg Budapestet. Az nem került nyilvánosságra, hogy ki kérte erre Zhukov-ot és mily jogon kerülte meg Kruscsev-et, akit a CPSU CC elnöksége bízta meg az ügy intézésére. Az első szovjet páncélosok október 24-én hajnali 4:00-kor érkeztek Pestre minden ellenállás nélkül. Zhukov nem adott nekik parancsot a lövésre, és a tények szerint tanácstalanul közlekedtek a tömeg között. Később Zhukov kijelentette az amerikai követnek, hogy a Budapesten lévő szovjet csapatok nem az ő fennhatósága, hanem a Magyar Honvédelmi miniszter fennhatósága alatt van.2 Ez a tény, ez az igazság. Ezt a tényt kellett volna kihasználni Nagy Imrének, felhívni Kruscsev-et és megmondani neki, hogy szovjet páncélosok vannak Budapesten. Kruscsev valószínű a cipőjével verte volna az asztalt dühében, hogy ő megmondta Gerőnek, hogy csak a kormányfő írásos kérelmére mehetnek a szovjet csapatok Budapestre. Visszarendelte volna a tétlenül lézengő csapatokat a laktanyákba. Ismeretes, hogy október 24-én csak a rádiónál voltak lövöldözések, tehát nem volt ok, hogy az egész várost lőjék a tankok. A

szovjet katonák biztosan szívesen vették volna a visszavonulást és nem lett volna vérengzés, pusztítás. Sajnos a magyar vezetőknek erre nem jutott eszük. Visszatérve a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának gyűlésére, Budapestről jelentették, hogy: Megalakult az új magyar kormány, Nagy Imrével az élen. Nincs sehol felvonulás Budapesten október 24-én este, a Duna közelében van egy pár 1520 személyes bandita csoport pisztollyal és fegyverrel, amit elvettek a katonáktól. A magyar ÁVH nagyon jól ellenállt, de belőlük van a legtöbb veszteség. 25 halott és 50 sebesült. Egy szovjet parancsnok meghalt 12 szovjet katona megsebesült. A zavargások idáig csak Budapesten vannak. Vidéken a városokban, falvakban csönd van. A csepeli gyár munkásai üres kézzel megvédték magukat a fegyveres banditákkal szemben. Ezzel a hamis jelentéssel vezették félre a szovjet vezetőket. A CPSU CC elnöksége egy delegációt küldött Budapestre Mikoyan, Suslov és Serov személyében. Mikoyan jelentette, hogy nem olyan szörnyű a helyzet, mint azt a magyar elvtársak és a szovjet követ jelentették. Budapest többé-kevésbé csendes. Az ellenállás korlátozott. Háztetők és erkélyekről lőnek a forradalmárok. Az ÁVH hatásosan válaszol a lövésekre, ami tűzharcnak tűnik. Valószínű reggelre csönd lesz. A Szovjet követséget 30 tank őrzi. A magyar vezetők között úgy az állami, mint a pártvonalon abszolút egyesség van. Nem kétséges, hogy Nagy Imre bátran cselekszik, kihangsúlyozza minden alkalommal, hogy az ő és Gerő nézete azonos. Ulbricht, a Kelet- Német küldött hangsúlyozta, hogy az ő látása szerint a helyzet Lengyel és Magyarországon azért romlott el, mert nem fojtották el időben az ellen véleményeket. Kruscsev felszólalt s ajánlotta, hogy mélyebben gondolkozzanak a problémákról. Nekünk meg kell érteni, hogy mi ma nem élünk úgy, mint a nemzetközi kommunizmus alatt éltünk, amikor az egy párt uralkodott. Ha ma, parancsolással akarunk működni elkerülhetetlenül káoszt idéznénk elő. Szükséges minden pártnak propagandát indítani, de nem vita formájában. A Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága decemberben el fog indítani egy ideológiai kérdést, majd később másikat, hogy hogyan lehet emelni az életszínvonalat, konkrétan a lakóházak gyorsított építését, ami nélkülözhetetlen az életszínvonal emelésének. Az ideológiai kérdés magában nem lesz eredményes, ha mi nem biztosítjuk az életszínvonal emelését. Nem véletlen, hogy a nyugtalanság Magyarország és Lengyelországban történt és Csehországban nem. Ez azért van, mert az életszínvonal Csehországban magasabb. A Szovjetunióban több mint 10.000 kommunista párttag rehabilitálva volt és több mint egy millió ember ki lett engedve a börtönből. Azok az emberek nem haragszanak ránk, mert látják, hogy mi sokat tettünk, hogy az életszínvonal emelkedjen az országunkban. A mi országunkban is hallgatják a BBC és a Szabad Európa rádiót. De amikor az emberek hasa tele van, a hallgatás nem olyan rossz. – Mondta a bölcs szavakat Kruscsev. Kár, hogy a magyar elvtársak nem hallgattak a jó szóra.

A baj az volt, hogy a magyar elvtársak azon veszekedtek egymással, hogy ki kapjon nagyobb koncot, nagyobb rangot. Nekik, még mindig Sztálin volt a bölcs tanítójuk, őket nem érdekelte, hogy Magyarországon milyen az életszínvonal, hogyan nyomorog a dolgozó nép. Az sem, hogy mi történik a Szovjetunióban. Pedig érdemes lett volna odafigyelni s követni a példát, szabadon engedni az ártatlan, börtönbe jutatott embereket. Képzeljük el, mily másképp lett volna minden, ha a szovjet csapatok behívása helyett szabadon engedték volna a börtönbezárt ártatlan embereket. Lakóházakat építetek volna a társbérletben élő családoknak, akik egy konyhát és egy fürdőszobát voltak kénytelenek használni több mint tíz éven át. Az új lakóépületek nagyban elősegítették volna az életszínvonal emelését Magyarországon.

Tüntetés a Körúton, mialatt a Parlamentben veszekedtek

Sajnos nem így történt. Nagy Imrét körülvették a sztálinistavezetők, akiknek nem a magyar nép volt a fontos, hanem a kommunista rendszer fenntartása. Nagy Imrét úgyszólván az orránál fogva vezették félre. A szovjetvezetők az forradalom kitörése első napján belátták, hogy változásra van szükség Magyarországon. Az országban tartózkodó szovjet katonák jelentették a helyzetet a Kremlin urainak, akik jobban voltak tájékoztatva, mint Nagy Imre és kormánya, hogy mi történik Magyarországon. Ők a lengyel megoldást vártak Nagy Imrétől. Nem szívesen avatkoztak a forradalomba. Látták, hogy nem fasiszta, náci felkelés van és bíztak abban, hogy a magyar kormány józanésszel megoldja a problémákat. Sajnos akkor a józanész ki volt tiltva az Országházból. A szovjetvezetők hajlandók voltak a szovjet csapatok kivonulásról tárgyalni. A diákok 16 követelési pontjai elfogadhatók voltak, ha azokat a magyar kormány elfogadja nincs lövöldözés, nincs forradalom. Négy-öt évig eldöcögött volna a kommunista szekér, az elvtársak várták volna a Szovjetunióban és Lengyelországban a változásokat s azt kihasználva, jobb életet biztosított volna a magyar népnek.

100

Nem, erre nem volt józan esze a Nagy Imre kormányának, akik úgyszólván 3 naponta váltották egymást. Nekik a rang a pozíció volt a fontos nem a józan megoldás a magyar nép életszínvonal emelésére. Okoljuk Eisenhowert, a Szuez megszállását, Nyugati, Keleti államok vezetőit a forradalom kimeneteléért, de nem okoljuk azokat, akik valójában felelősek a forradalom vérbefojtásáért. Méltán tehetjük fel a kérdést, hogy miért? A válasz egyszerű; azért mert a kommunisták maradtak hatalmon, Magyarországon és ők írták a történelmet úgy, ahogy nekik megfelelt, hazudtak, félrevezették a népet. Az igazi forradalmárok elestek a harcokban, aki életben maradt azokat a Kádár kormány kivégezte, börtönbe vetette elhallgattatta, aki tehette elhagyta az országot. Helyettük találtak háryjánosokat, akik hajlandók voltak követni a kommunista áruló Kádár és elvtársai hazugságait a forradalomról. Nekik a forradalom ellenforradalom volt, amit a fasiszták kezdtek a magyar munkásosztály ellen. Ez a hamis történelem van ma is, Magyarországon, az igazságot eltitkolják a magyar nép elől.

Ég a hazugság a „Szabadnép” székháza előtt

101

GYŐZÖTT A FORRADALOM Október 27-énA Corvin köz és környékei fegyveres csoportok voltak a leghatásosabb ellenállók az orosz tankokkal szemben. Ezt a csoportokat akarták megsemmisíteni a magyar katonaság segítségével az oroszok. Nem kétséges, hogy a terv az akkori kormány tudtával és beleegyezésével készült, amely statáriumot hirdetett a fegyveres forradalmárokra. Sajnos akadtak emberi mivoltukból kivetkőzött magyar katonák, akik hajlandók voltak több mint 10 ezer ártatlan magyar ember, asszony és gyerek kivégzésére és egy városnegyed lerombolására. Ezt a pusztítást a szovjetek nem vállalták a magyar katonák segítsége nélkül.

Győzött a forradalom

Márton András, ezredes a Zrínyi Miklós Akadémia parancsnoka Janza Károly honvédelmi minisztertől kapta a parancsot a Corvin köz és környékén lévő forradalmárok megsemmisítésére. Márton András ezt szó nélkül elvállalta. A terv az volt, hogy tüzérségi előkészítés után, az szovjet tankok támadnak, s majd utánuk Márton András által kiválogatott tisztek és a kecskeméti 12. gépesített lövészezred megsemmisíti az ellenállókat. Október 28 reggel 6 órára volt kitűzve a támadás. Márton András ezredes időben felvonultatta a roham osztagot a támadásra. Szerencsére a tüzérekben akadt annyi magyar vér és józanész, hogy megtagadták a parancsot és nem lőtték halomra a Corvin közt és környékén lévő ártatlan magyarokat. A szovjet tankok Budáról indultak el az összehangolt támadásra. A Széna téri forradalmárok a Moszkva téren megtámadták őket és azok a nagy veszteség után visszafordultak. Márton ezredes a testvérgyilkosságra elszánt csapatával a Margit hídnál kellett volna csatlakozni a szovjet tankokhoz. Szerencsére, hogy voltak magyar fiatalok, akik ezt megakadályozták

102

A krónika úgy könyveli el a történteket, hogy Nagy Imre egy félórával a támadás előtt telefonon felhívta Janza honvédelmi minisztert, hogy ha a Corvin közt megtámadják, azonnal lemond. Kérdés, miért egyezett bele a támadási tervbe. Miért nem mondta ezt meg a szovjet parancsnokoknak. Úgy néz ki, hogy ez egy kommunista fogás, hogy bebizonyítsák, hogy egy kommunista nem engedi meg, hogy egy városnegyedet ás több mint 10 ezer magyart elpusztítsanak a magyar katonák segítségével az oroszok.

Győzött a forradalom. Nem a tankok, hanem a nép győzött

Erről Márton András így vallott: Felvonultunk, készen voltunk a támadásra. Valaki mondta, hogy elmarad a tüzérségi előkészítés, hát, hogy, hogy, hát énbennem valami felszabadult, hogy ezt megúsztuk. Akkor, utána jött egy küldönc, hogy elmarad a Corvin köz ostroma. Bevonulás az akadémiába. Hát én azt hiszem a tisztjeim úgy néztek ki mintha egy győzelmes ütközet után lettünk volna és valami csodálatos hangulatban fölpattantak pillanatok alatt a gépkocsikra és anélkül, hogy én adtam volna parancsot, nótába fogtak és nótával vonultunk be az akadémiába. Jó, hogy ők daloltak, de mi lesz én velem, mert tulajdonképpen én egy parancsot nem hajtottam végre. Oh, szegény Márton András, valószínű, hogy nem tud nyugodtan aludni, hogy nem hajtotta végre a parancsot. Nem annak örül, hogy életben maradt több mint 10 ezer ártatlan magyar és a Ferenc és József város nagy része nem hever romokban,

103

hanem az bántja, hogy tulajdonképpen nem hajtotta végre a fiatal fegyveresek legyilkolását. Mily másképp lenne minden, ő megkapta volna a Sztálin és a Rákosi díjat és szobrot állítottak volna neki az elvtárak a Corvin közben. Erről Pongrátz Gergely így nyilatkozott, Orbán Éva, Üzenet a barikádokról című könyvében 1996, 71 oldal: A támadás két irányból indult. Szovjet és magyar csapatok támadtak a Corvin közre. Az egyik csoport a Nagyvárad tér, a másik az Egyetem tér felől indított támadást. Az Egyetem tér felől támadó egység parancsnoka Márton András, a Zrínyi Akadémia Katonai parancsnoka volt. A támadás nem ért el a Corvin közig, mert szétverték őket. Azok a corvinisták semmisítették meg, verték szét őket, akik az Üllői úton helyezkedtek el, és az ablakokból kilőtték a tankokat, páncélautókat. Olyan veszteségeket szenvedtek, hogy kénytelenek voltak leállítani a támadást, mert tudták, hogy a Corvin közt páncélosokkal és gyalogsággal elfoglalni nem lehet.” Sajnálatos Pongrátz Gergelynek ez az 1996-ban tett vallomása arról a nem létező támadásról, ami soha sem történt meg. Egy ilyen valótlan állítás nemcsak történelemhamisítás, de elveszti hitelét a többi kijelentéseinek is. A szovjetvezetők felháborodtak a balul sikerült ütközet hallatára. Ők azt várták, hogy a Corvin köz és környékei forradalmárok megsemmisítése után az összes forradalmi csoportok lerakják a fegyvert. Elvesztették bizalmukat Nagy Imrében és szóba került Magyarország teljes megszállása. A Kremlin urai tudták, hogy ha Magyarországot engedik leszakadni a Szovjetuniótól, a többi csatlós államok is követni fogják a magyarok példáját. Kruscsev ismertette a CPSU Központi Bizottságának a magyarországi helyzetet, azok elhatározták, hogy erősítést küldenek a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok megsegítésére. Elrendelték a szovjet csapatok kivonulását Budapestről és új csapatokat indítottak Magyarország felé. A sikertelen döntő csata után, Nagy Imre is belátta, hogy a forradalmat a szovjet tankok segítségével sem tudják leverni. Nagy Imre október 28-án délután 1óra 20 perckor beszédet mondott a magyar néphez. Többek között mondta, hogy: A kormány a további vérontás meg szűntetése és a békés kibontakozás biztosítása érdekében elrendelte az általános azonnali tűzszünetet. Utasította a fegyveres erőket, hogy akkor tüzeljenek, ha megtámadják őket. Ugyancsak felhívja mindazokat, akik fegyvert fogtak, hogy tartózkodjanak minden harci cselekménytől és fegyverüket haladéktalanul szolgáltassák be. A rend védelmére és a közbiztonság helyreállítására haladéktalanul megalakul az új karhatalom a honvédség és rendőrség alakulataiból, valamint a munkások és az ifjúság felfegyverzett osztagaiból. A magyar kormány megállapodott a szovjet kormánnyal, hogy a szovjet csapatok azonnal megkezdik kivonulásukat Budapestről, s az új karhatalom megalakulásával egyidejűleg elhagyják a város területét. A magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet haderők visszavonásáról a magyar-szovjet barátság

104

szellemében a szocialista országok közötti egyenjogúság és a nemzeti függetlenség alapján. A rend helyreállítása után egységes új államrendőrséget szervezünk, s az államvédelmi hatóságot megszűntetjük. Senkinek se leszi bántódása amiatt, hogy a fegyveres harcokban részt vett. Szépen hangzottak a szavak, de senki sem hitt benne. Október 23 óta senki sem követte a kormány utasításait. Sokan nem bíztak Nagy Imrében sem. Békéscsabáról jelentették, hogy Arad és Temesváron állomásozó szovjet csapatok átjöttek a határon és Budapest felé vonul. Ugyancsak Debrecenből jelentették, hogy Zágonnál sok szovjet tank, gyalogsággal megerősítve átjött a határon. A szovjet követ azzal nyugtatta meg Nagy Imrét, hogy azok a Magyarországon lévő csapatok kivonulása biztosítására jöttek be. Ezt Nagy Imre elhitte mivel nem mozgósította a meglévő katonaságot, hogy ne engedjék a szovjet katonákat szabadon randírozni az országban. A nép viszont nem hitt a szovjet követnek, jól emlékeztek még a kicsi robotra, ami sok tízezer embernek az élete végéig tartott, a szovjet felszabadításra, ami elnyomást jelentett. Ezeket Nagy Imre a szovjet oldalról nézte, érthető tehát, hogy a nép nem hitt Nagy Imre szavaiban.

Győzött a forradalom

Budapesten és vidéken újabb forradalmi csoportok alakultak, akik hajlandók voltak életüket feláldozni a szabad, kommunistamentes Magyarországért. A forradalom terjedt vidékre, a nép követelte a szovjet csapatok kivonulását és szabad választást. Ha

105

ezt a két követelést teljesítik vége a kommunista uralomnak Magyarországon. Ezt az elvtársak semmi képen nem akarták, hogy megtörténjen. A Széna téren kialakult egy erős fegyveres központ Dudás József és Szabó bácsi vezetésével. A Bem laktanyából kaptak fegyvereket és egy adó-vevő rádiót. A rádión keresztül félrevezették a szovjet tank parancsnokait majd megsemmisítették őket. Ez a csoport veszélyeztette a Margit hídon való utánpótlást a Pesten lévő szovjet csapatoknak. A honvédelmi miniszter parancsot adott a Bem laktanya parancsnokának, hogy egyezzen meg a Széna téri fegyveresekkel egy tűzszünetről. A fegyveresek visszautasították a kísérletet, mondták, hogy nem ismerik el a Nagy Imre kormány egyik tagját sem. Majd ők választanak megfelelőbb személyeket a kormányba.

Győzött a forradalom

Győrben megalakult a Nemzeti Forradalmi Bizottság melynek elnökének, Szigethy Attilát választották. Az egybegyűlt tömeg kiabálta, hogy Nagy Imre csak keveri a kormánytagokat, elegünk van a kommunistákból, új kormányt akarunk Budapesten. Szigethy Attila Paraszt Párti képviselő volt 10 éven át. Október 28-án ultimátumot küldött Nagy Imrének. Követelte a harcok azonnali megszüntetését. Az ÁVH feloszlatását. Tárgyalások megkezdését a szovjet csapatok kivonulására az országból. Szabad

106

választás napjának kihirdetése, ami két-három hónapon belül meg kell tartani. Ezekre tiszta választ akarunk hallani még ma este legkésőbb 8 óráig. Több mint 10 ezer ember készen van felmenni Budapestre, kiáltotta a telefonba Szigethy.

Győzött a forradalom. A pesti srácok összetörték a szovjet tankokat

Nagy Imre tudta, hogy csak úgy maradhat uralmon, ha rövidesen rend lesz az országban. A forradalmároknak megígért mindent, amit kértek, ugyanakkor a szovjetek ellen sem tett semmit, akik megszállták az országot. Nem volt, aki megállásra kötelezte volna a bejövő szovjet csapatokat, hogy ne foglalják el a repülőtereket, fontos közlekedési gócpontokat. A Szovjetunióban kiképzett magyar katonatisztek tétlenül engedték, hogy az újonnan bejött szovjet csapatok megszállják a laktanyákat, lefegyverezzék az ott tartózkodó katonákat és szétkergették őket. Így a szovjet csapatok uralták az országot és ez lehetőséget adott a Kreml urainak, hogy olyan megállapodást köthessenek a magyar kormánnyal, amilyet ők akarnak. Akkor már világos volt, hogy a magyar hadsereg nem tesz semmit a hazánkat megszálló szovjet csapatok ellen. A központi vezetőség nélküli felkelőknek nem volt semmi esélyük, hogy szembeszálljanak a sokszoros szovjet túlerővel. Amit tettek az is csodálatra méltó hősiességnek számit. A Molotov-koktél hatásos volt a szűk pesti utcákon, de vidéki városokban nem volt ajánlatos használni. Nagy Imre rádió beszédeiben biztatta a népet, hogy minden jól megy, az szovjet csapatok kivonulnak Budapestről és megkezdik a tárgyalást az országból való kivonulásra is. A forradalmárok tegyék le a fegyvert és álljanak munkába. A nép nem hitt Nagy Imrének miután látták, hogy új szovjet csapatok jönnek az országba. Érezhető

107

volt, hogy az országban megszűnt a vezetés, se kormány se katonaság, se rendőrség nem teljesítette a kötelességét a magyar nép védelmében. Szerencse, hogy a szovjeten kívül nem románok, csehek és a szerbek szállták meg az országot. Ők megoldották volna a magyar problémát Marx és Lenini alapon. A románok kitolták volna az országhatárt a Dunáig, a szerbek szintén az észak-Dunáig, a megmaradt Felvidéket a csehek örömmel vették volna magukhoz. Olyan ország, melynek nincs a nép által elismert vezetője, nem ország. A „hírközpontban” felvetődtek ilyen és hasonló kérdések. Félelmetes volt az a fejetlenség, ami a kormányon belül uralkodott.

Győzött a forradalom magyar zászlók a szovjet tankon

Itt látszik Nagy Imre és elvtársai tettei a forradalom ellen. Ők nem akarták, hogy a kommunista rendszer megváltoztatni. A kormány tagjainak tudniuk kellett, hogy ki az a Kós Péter. Nem jutott eszébe senkinek, hogy leváltsák, s ne képviselje Magyarországot az ENSZ-be egy KGB ügynök. A nyugati államok szimpatizáltak a forradalommal, de látták, hogy Nagy Imre körül van véve Molotov-fiúkkal, s nem akarja megtagadni a kommunizmust. Ígérget a forradalmároknak addig, amíg a fegyver a kezükben van, de ha leteszik a régi rend fog visszaállni. Nem bízott Nagy Imrében a nyugati világ, de a magyar dolgozó nép sem. A baj az volt, hogy Nagy Imre nem tudott megszabadulni a kommunista elvtársaitól és emiatt a nép nem bízott benne. Nagy Imrét a nép akarta a kormány élére és neki a nép akaratát kellett volna teljesíteni nem az elvtársaiét. Nagy Imre tudta, hogy Mindszenty és sok más politikai fogoly ártatlanul vannak börtönbe zárva. Ha azokat az első napon, szabadon engedi, és összeállít egy ideiglenes kormányt, akik nem a kommunista pártot védik, hanem a magyar nép érdekeit, akkor nem lett volna

108

forradalom, nem lett volna vérontás. A Kremlin urai készen voltak a sztálini kommunizmus megváltoztatására, a lengyel változás után engedtek volna Magyarországon is változást. Ha nem hívják a szovjet csapatokat a rádió elfoglalása után megszűnt volna a lövöldözés, megalakult volna egy Ideiglenes Nemzeti Kormány valóban győzött volna a forradalom.

Győztünk a szovjet tankok felett

Szovjet tank az Üllői úton

109

FORRADALOM ELSŐ BUKÁSA A kommunista olyan lelketlen ember, mint rókával egyesített patkány, ravasz, nem ismer határt, saját érdekében mindenre képes. Szovjetunióban kiképzett katonatisztek a forradalom kitörésekor, mint patkányok a süllyedő hajón készek voltak menekülésre. Ők tudták, hogy mily nyomorban él a nép, de ők jól meg voltak fizetve s nem törődtek mi történik az országban. Ha egy rendes magyar ember lett volna 1956ban hadügyminiszter, nem engedte volna, hogy ÁVH-sok lőjék a fegyvertelen tüntetőket a rádiónál, de azt sem, hogy szovjet tankok menjenek a felkelők ellen. Budapesten volt annyi magyar rendőr és katona, akik rendet tudtak volna tenni anélkül, hogy gyilkolják a felvonulókat. A kommunista katona-tisztek nem bírták elviselni, hogy elvesztik hatalmukat. A helyezkedők gyáva, róka-énjüket használták s megközelítették a győzelem mámorába lévő harcosokat, hogy azokat tőrbe csalják. A tűzszünetet ők úgy akarták alkalmazni, hogy a felkelők leteszik a fegyvert és a fegyvertelen csoportokkal ők majd könnyen elbánnak. A Corvin közi történtekkel kapcsolatban sok hamis, valótlan írások jelentek meg, melyek rontják a történtek valódi jelentőségét. Ennek tisztázása érdekében részleteket közlök az érintett személyek saját írásaiból. A forradalom legerősebb bázisa Kilián laktanya, Corvin köz és környéke volt, ahol a legtöbb veszteséget okoztak a szovjet csapatoknak. Ezt kellett először meg semmisíteni. Mivel az szovjet-magyar egyesített támadás kudarcot vallott, most Márton András trükkel próbálta szétverni a felkelők bázisát. Személyesen ment a Corvin közbe, hogy rábeszélje a forradalmárokat, hogy tegyék le a fegyvert. Márton András ezredes paraszt származású jó kommunista káder volt. Katonai kiképzését Szovjetunióban szerezte s jól beszélt oroszul. Azt remélte, hogy ha sikerül a Corvin köz és környékét semlegesíteni Janza Károly helyett ő lesz a honvédelmi miniszter a szovjet és magyar elvtársak megelégedésére. Az első próbálkozása Iván Kovács Lászlóval volt. Erről Márton András ezredes a következő képen nyilatkozott: Bemutatkoztam Iván Kovács Lászlónak, és elmondtam, hogy a kis öreggel milyen afférunk volt. Te Laci- mondom-, ez felelőtlenség, hogy ilyen kisgyerekeket küldtök ki! Mit szóltál volna, ha most engem lelő ez a kis gyerek? Ekkora gyereknek nem szabad fegyvert adni! Az volt az elképzelésem, hogy a Corvin közben katonás rendet csinálok, akkor csak az őrszolgálatban lévőknél lesz fegyver. A többiek beteszik az őrszobába a fegyvereiket. Azt gondoltam, hogy a corvinisták lesznek a rendnek és a fegyelemnek a mintaképei. Nem ez az eszeveszett dolog! Ez nem forradalom, ez semmi se! Akkor mondta nekem Iván Kovács László, hogy kommunista katonától se tanácsot se segítséget nem fogad el. Hát, mondanom sem kell, hogy ezzel engem önérzetemben menyire megsértett. Hát nekem sem kell mondanom, de ez esetben Iván Kovács Lászlónak igaza volt. Mint, hogy a kutyából nem lesz szalonna, a Szovjetunióban képzett kommunista katonából sem lett becsületes magyar katona soha. A kis gyereknek sokkal több esze volt, mint annak a sok ÁVH-nak, akik ártatlan civileket lőttek le. Márton ezredes

110

elgondolása az volt, hogy elveszik a fegyvereket a pesti srácoktól és az őrszobába teszik, majd egy adandó időben az elvtársai elszállítják az ÁVH központba. Nem marad más hátra a felkelőknek csak a benzines üveg. Ismeretes, hogy Márton ezredes október 28-ig az ÁVH-sokkal és az oroszokkal együtt lövette a forradalmárokat. Felvonult válogatott csapatával, hogy megsemmisítse a szovjet tankok segítségével a Corvin köz és környékén lévő forradalmárokat. Ezek után, ha nem is, kötelet, de 12-15 évig kényszermunkát érdemel egy bányában, még akkor is ha önérzetében megsértődik. De megúszta, nyugodtan él még ma is, a magas nyugdíjából. Iván Kovács László október 24-én hajnalban egy csoporttal a rádiótól ment a Kilián laktanyába segítség végett. A csoport egyik tagja Nagy Gábor volt, aki Kramolin Gyula főorvos lakására ügyelt fel a Kisfaludi utcában. Ide tért a csoport megpihenni majd a Corvin közben lévők irodának használták. A csoporthoz mások is csatlakoztak és kialakult egy erős ellenálló központ. A csoport parancsnokuknak ismerték el Kovács Lászlót. A csoportban főleg fiatalok tartoztak, de ők okozták a legnagyobb veszteséget a támadó szovjet csapatoknak. Kovács elutasította a róka-lelkű ezredest, mondván, hogy kommunista ezredessel nem akar tárgyalni. Márton András nem olyan kommunista volt, aki a kudarc után lemondott volna nagyjelentőségű tervéről. Másodszor Pongrátz Gergellyel próbálkozott. Gergely saját írása szerint Bácsalmáson, október 24-én reggel a rádiót hallgatta. „A háttérben egy-egy rövidebb géppisztolysorozatot is lehetett hallani. Tehát igaz! Budapesten harcok vannak.” CORVIN KÖZ 1956, 50 oldal. (Megjegyzendő, hogy a stúdió hangmentes, nem lehetett külső lövéseket hallani. Vonattal ment Gödöllőig, mivel a Budapesti harcok miatt az nem ment tovább. Teherautóval érkezett a Keletibe, majd gyalog Erzsébetre, Ernő testvére lakására ment, ahol Ödön és Bandival találkozott. CORVIN KÖZ 1956 51 oldal. Gergely testvére, Ödön és Bandi október 24-én délelőtt 10 óra után csatlakoztak a Corvin közi fegyveresekhez, de késő délután hazamentek, amit Gergely könyvében igazol. Másnap mentek mindhárman a Corvin közben, ahol főleg 18 éven aluli fegyveresek voltak. (Ezek közül S. Jóska azt vallotta, hogy Pongrátz Gergely október 25-én csatlakozott hozzájuk, s rövidesen parancsolgatni akart a tűzkereszten átesett srácoknak.) Márton András ezredes Pongrátz Gergelynek is elmondta, hogy megtagadta a szovjet-magyar támadást a Corvin köz ellen. (ez nem volt igaz) Fegyvert, lőszert, élelmet, teherautót és oktató tiszteket ígért, ha elfogadja ajánlatait. Gergely örömmel elfogadta az ajánlatot. Márton András valószínű tapsikált örömében, minden úgy történik, ahogy elgondolta. Most már csak Iván Kovács Lászlót kell eltenni az útból, nehogy megakadályozza a tervet. Márton András ezredes betartotta ígéretét fegyvereket, pufajkákat, lőszert és több magas rangú tisztet küldött a Corvin közi fegyveresek oktatására. Ez volt a Trojai faló) Pongrátz Gergely CORVIN KÖZ 1956. 105 oldalon így ír a történtekről: Most azonban már tudtuk, hogy ezt az ezredest, a Magyarok Istene küldte hozzánk. 6 teherautó érkezett megpakolva fegyverekkel, lőszerrel, pufajkákkal és vadonatúj tiszti csizmákkal. A Práter utcai iskolában hordtuk az utánpótlást, ahol a parancsnokok mind ott voltak, segédkezni a

111

lerakodásnál. Ez már, ha nem is hivatalosan, de a győzelmünket jelentette. Még be sem fejeztük a lerakodást, amikor a bajtársak azzal a hírrel jöttek, hogy az oroszok nem fogadták el a követeléseinket. Attila a rádión keresztül üzent és kért bennünket, hogy tegyük le a fegyvert. Sajnos, Pongrátz Gergely nem tudta, hogy Márton ezredest nem a Magyarok Istene, hanem Sztálin tanítója, maga a sátán küldte a Corvin közbe. Márton ezredes tettei nem a forradalom gőzelmét, hanem a bukását idézte elő. Ekkor már a tűzszünet ki volt hirdetve. Óránként közölte a rádió, hogy a fegyveresek a rendőrségen, katonai alakulatoknál tegyék le a fegyvert, nem lesz semmi bántódásuk a harcokban részt vételükért. A Corvin közben is le lehetett adni a fegyvert az oda vezényelt tiszteknek. Az volt a terv, hogy a 18 éven aluli forradalmárok nem viselhetnek fegyvert, az idősebbek jelentkezhetnek nemzetőrnek. Ez óriási felháborodást idézett elő, sok fiatal elhagyta a Corvin közt, aki ottmaradt megtagadta, hogy leteszi a fegyvert. Márton ezredesnek új ötlete támadt. Ezeknek a fiatal gyerekeknek parancsolni kell. Kell tehát egy parancsnok, akit megválasztanak és hallgatnak rá. Pongrátz Ödön tettei miatt népszerű volt a fiatalok között, de az ezredes elvtárs nem bízott benne, hogy vele eléri a célját. Ekkor már feltűnt Király Béla elvtárs, aki közeli kapcsolatot tartott Nagy Imrével, vején Jánosi Ferenc vezérőrnagyon keresztül. Király ajánlkozott, hogy megszervezi a nemzetőrséget, majd elvtársaival alakított egy Forradalmi Karhatalmi Bizottságot s annak Operatív Bizottságába bevették Pongrátz Ödönt is. Ez nem került pénzbe, de elérték azt, hogy ha parancsnokválasztás lesz, a Corvin közben Pongrátz Ödön már nem jöhet számításba. A „hírközpontban” megbeszéltük a fejleményeket. Általános vélemény volt, hogy a Szovjetunióba képzett honvédség parancsnokai nem tudták követni a kormány vacillálását, tétovázását. A felkelőkhöz nem volt merszük átállni, a katonaság nem tartotta volna be a parancsaikat. Tulajdon képen nem tudták mit kell tenni, tétlenül nézték a fejleményeket. Most, hogy fegyverszünet van, próbáltak helyezkedni, a jövőjük érdekében. Tudtunk Márton András tervéről s felmerült a kérdés, hogy értesítsük a Corvin köziekket a veszélyről. H. Béla ajánlkozott, hogy elmegy, s megmondja a veszélyt az érdekelteknek. Másnap beszámolt a próbálkozásról. A Corvin köz olyan, mint a hangyaboly, mindenki ügyködik, mindenki mindent tud, s nem bíznak senkiben. Szabó Lászlóval beszélt, ő már unja az egészet. Iván Kovács ismeri Márton András ezredest és nem bízik benne. Márton András vérbeli kommunista, paraszt káder, a Szovjetunióba szerezte kiképzését, s ezredesi rangot kapott, nem tudni miért, a Zrínyi Katonai Akadémia parancsnokának nevezik ki. Október 23-tól 28-ing a felkelők ellen harcolt az ÁVH és a szovjet csapatokkal együtt. A foglyokat átadták az ÁVH-nak. Ezek után nem csoda, hogy Iván Kovács nem bízik benne. A baj Pongrátz Gergellyel van, aki október 26-án jött ide és Ödön testvére tetteivel akar hősködni, most Mártonnal paktál össze. A fegyveresek várják, hogy mit fog tenni a kormány s kivonulnak-e a szovjet csapatok Budapestről, ők nem teszik le a fegyvert, amíg rend nem lesz. Márton ezredes többször megjelent a Corvin közben, főleg Pongrátz Gergellyel tárgyalt, aki rábeszélte fegyvertársait, hogy Márton ezredest jelöljék Janza helyébe honvédelmi miniszternek. Ez nagy ellentétet váltott ki a fegyveresek körében. Iván Kovács tiltakozott ellene mivel Márton felvonult katonáival, hogy a szovjet tankok

112

segítségével megsemmisítsék a Corvin köz és környékén harcoló forradalmárokat. Ő Malétert megfelelőbbnek találta Janza helyébe. Ez ellen Pongrátz Gergely tiltakozott. Később kiderült, hogy Márton ezredes magas pozíciót ígért Pongrátz Gergelynek, ha ő lesz a honvédelmi miniszter. Pongrátz a fegyvereseket Iván Kovács László ellen uszította. Márton András ezredes Pongrátz Gergely parancsnok választása mellett korteskedett. Aki ismerte Gergely fodrászüzleti harcát tiltakozott ellene, hogy Gergely nem alkalmas vezető szerepre. Pongrátz Gergely, Corvin köz 1956,78-79 oldalon leírja a fodrászüzleti történteket, íme:

Tűzszünet

A Körútról jött egy felkelő és a szaladástól lélekszakadva mondta: ketten bementek egy női fodrászüzletbe, hogy ott ülve megtöltsék géppisztolyaik tárját. Én is velük voltam, de nem mentem be. Az üzletben két lövés hallatszott és most ott van két bajtársunk megsebesülve. Segítség kell sürgősen, mert elvéreznek. ÁVO-sok vagy oroszok lehetnek az üzletben. Heten indultunk el a fodrászüzlethez, hogy kihozzuk a két sebesült bajtársat. Én voltam elől. Kézigránátot nem dobhattunk a sebesültek miatt tehát valakinek be kellett menni, hogy kihozza őket. Amikor az ajtóhoz értünk megálltam és hátraszóltam a mögöttem lévőnek; Bemész te, s fedezlek én, vagy menjek én s te fedezel? Bemegyek én, Bajusz. Te fedezz engem, válaszolt társam. Átléptem az ajtó előtt, tele tárral és kibiztosított puskával, amit kilőtt ablakú kirakatba helyezve letérdeltem és vártam. Amikor a fiú belépett az ajtón, vagy három méterre tőlem egy rövid géppisztolysorozatot adott le valaki. A srác elvágódott, s én a torkolattűz irányába

113

lőttem. Amikor a következő ment be, a másik irányból jött egy lövés. Megint a torkolattűz irányába tüzeltem. A harmadik is kapott egy rövid sorozatot, amire megint lövéssel válaszoltam. A negyedik, ötödik és hatodik bajtársam is elvágódott. Egyedül maradtam és a fegyverem is kiürült. Elmondhatatlan, borzalmas félelem lett úrrá rajtam. Olyan érzés, amit sohasem fogok elfelejteni. Féltem én máskor is, de ez más volt. Reszkettem és a hideg rázott. Halálfélelem? Lehet! Ezt azonban érezni kell, hogy valaki megértse. Azt az érzést leírni, egyszerűen lehetetlen. Gondolataim összezavarodtak a fejemben, csak azt tudtam, hogy menekülnöm kell. Feljebb szaladtam a Körúton, s a harmadik, vagy a negyedik kapualjba húzódtam be ahol néhány méterre tőlem egy villanykörte égett. Bántott a világosság és mintha fokozta volna félelmemet. Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy Mauser puskám tárát megtöltsem s csak a 4-ik lövésre találtam el a villanykörtét, hogy sötétben maradhassak, de a sötétben is reszkettem. Három géppisztolyos jött hozzám, akik megismertek és látták rajtam, hogy reszketek. Bajusz, mi van veled? Megsebesültél? Alig állsz a lábadon! Néztek csodálkozva. Gyűjtöttem a nyálat a számba és nyeltem, hogy beszélni tudjak. A srácok közrefogtak és támogatva vittek a fodrászüzlet felé. Azt mondták, hogy ott nagy lövöldözés volt, és azért jönnek, hogy megnézzék, mi történt? Amikor már odaértünk több mentőautó volt ott és fegyveres felkelők jöttek minden irányból. A sebesülteket és a halottakat már kihozták az üzletből és a hordágyakon vitték őket a mentőkbe. Oroszok, egyenruhába öltözött ÁVO-sok voltak és társaink összesen tizennégyen. Az idegeim teljesen felmondták a szolgálatot. A feszültséget, az egésznap eseményei után a fodrászüzletnél történtek, csak betetőzték. Zokogtam. Bajtársaim bevittek a Corvinba, ahol négy orvos úgy határozott, hogy beküldenek a korházba. Nem tudták a sírásomat elállítani. Hiába tiltakoztam, Ödön, Attila és még valaki betuszkolt a mentőbe és a Károly Róbert körúti 1-es számú Honvédkórházban kötöttünk ki. Nem kell Ludovikát végezni, hogy valaki megállapítsa, hogy igaza volt azoknak, akik ezek után nem tartották alkalmasnak Pongrátz Gergelyt parancsnoknak. Egy helységben ahol fegyveresek vannak és lőnek, oda nem szabad beküldeni senkit. Rendes körülmények között Pongrátzot hadbíróság elé állították volna. Így még jobban megfelelt Márton ezredesnek Gergely, gondolván, hogy a legközelebbi lövöldözésnél újra sírógörcsöt kap, akkor majd ő átveszi a parancsnokságot, tehát minden áron parancsnoknak kell tenni Gergelyt. Október 31-én elmementem Lovászékat meglátogatni, akik József körút 83-ban laktak, szemben a Corvin közzel. Lovász néni sírt, panaszkodott, nem tud aludni, fél kimenni az utcára, remeg a ház a robbanásoktól. Próbáltam vigasztalni, de nem tudtam megnyugtatni. Nem tudtuk mi lesz a következő napokban. Visszafele bementem a Corvin közbe. Sok fiatal gyerek lézengett tétlenül. Úgy látszott biztosak, hogy ma nem lesz támadás. Egy középkorú férfit szólítottam meg. Hogy vannak mi a terv, mire készülnek? Megvagyunk, nincs terv, minden a fejetetején, a ruszkik csinálják a tervet. Jön, ami jön, már unjuk a fejetlenséget. - Válaszolta lehangoltan. – Ki a parancsnok? Senki, vagy mindenki. Holnap akarnak parancsnokot választani, mert ide jött egy ezredes és azt mondta, hogy parancsnok nélkül nem lehetnek a fegyveresek. Idehozott vagy 15 katonatisztet, azok fognak parancsolni, tanítanak fegyvert kezelni. Emiatt a

114

fiatalok, akik visszaverték a ruszkikat itt hagyják Corvint, mennek máshova, félnek a katonáktól, nem bíznak bennük. Kora délután bementem az Ipartervbe, elmondtam a látottakat, hallottakat a „hírközpontnak” ahol megjegyezték, hogy úgy látszik a forradalmat nem a szovjet csapatok fogják megsemmisíteni, hanem a magyar nép árulói, a kommunisták kiszolgálói, a rangért, mindenre képes elvtársak, a magyar katonatisztek. November 1-re lett kitűzve a parancsnokválasztás a Corvin közben. Márton ezredes vitt magával egy pár magas rangú tisztet, akik majd segítségére lesznek, hogy az legyen, amit ő akar. Márton András a Szovjetunióban szerezte katonai kiképzését, október 23 és 28 között a szovjet csapatokkal és az ÁVH-val együtt harcolt a forradalmárok ellen. A gyűlést Márton András ezredes vezette le melyről különböző vélemények vannak. Az ott lévő katonatisztek szerint a gyűlésen óriási marakodás, vita folyt. Pongrátz Gergely szerint nem volt gyűlés. Márton ezredes azt vallotta, hogy a gyűlésre berohant egy felkelő, hogy az ÁVH-sok Budán lövöldöznek, mindenki oda akart menni. Kovács László szerint egy előre elkészített röpgyűlést hívtak össze ellenfelei, hogy Pongrátz Gergelyt válasszák helyette, jogtalannak, szabálytalannak nevezte a választást. Márton ezredesnek megmondta, hogy a beavatkozása jogtalan a Corvin közi ügyekbe. Pongrátzék szemébe mondta, hogy karrieristák, gazemberek. Parancsnokhelyetteseknek Iván Kovács Lászlót, Szabó Lászlót és Erdős Imrét választották. Szabó László szerint a választás komoly problémákat okozott a Corvin köz és a Práter utca forradalmárok között. A választás nem volt megszervezve, több csoport nem képviseltette magát és nem ismerték el Pongrátz Gergelyt parancsnokuknak. Iván Kovács átment a Tompa utcai fegyveresekhez és onnan képviselt a Corvin közi felkelőket a következő tárgyalásokon. November 3-án 9 órakor a Főkapitányságon kezdődött az Ideiglenes Karhatalmi Bizottság gyűlése, azon az összes jelentősebb fegyveres és nemzetőrcsoport vezetője ott volt. A Corvin közi csoportot Antalóczi Sándor, Iván Kovács László és Bornemissza Tibor képviselte. A gyűlésen napirendre került a Corvin közi forradalmároknál fennálló személyi ellentétek, olyan formában, hogy egyesek túlzott hatalmi vágyai a forradalom ügyének is jelentősen ártanak. Pongrátz Gergely KORVIN KÖZ 1956. 127-132 oldalon írja le a történteket. Ő október 30-ra teszi a választást, de akkor volt a Köztársaság téren a Pártház ostroma, és ő a könyvében részletesen leírja, hogy ő is ott volt. Tehát az november 1 dátumot fogadhatjuk el valódinak. Idézet a fent jelzett könyvből: A Corvin köz összes 20 év feletti parancsnoka elment a Rákóczi téri Pár-házba, amely csak néhány perces gyaloglásra volt a Corvintól. Könnyekkel a szememben gondoltam Kócosra, amikor Márton ezredes levezetett bennünket az alagsorba, ahol a tárgyalóterem nagy asztala köré ült le a társaság. Lehettünk vagy 20-án. Taps riasztott fel ábrándozásomból és láttam, hogy mindenki rám néz. Kértem a bajtársaimat, ne haragudjanak, de elszundítottam és nem tudom, miről van szó. Márton ezredes azt mondta, hogy a Corvin köz parancsnokai megegyeztek abban, hogy a főparancsnok én leszek és ez a taps a főparancsnoknak szól. Megköszöntem bajtársaim bizalmát, de azt mondtam, hogy nem vállalom. Ez a beosztás olyan felelősséggel jár, amit én nem vagyok képes

115

betölteni. Sok száz és ezer forradalmár életéről van szó, ami felett rendelkezni nem akarok, mert lelkileg nem vagyok elég erős ehhez. Különben sem vagyok sem politikailag, sem katonailag képes ennek a beosztásnak a betöltésére és ezért olyan valakinek kell közülünk vallani ezt a beosztást, aki rendelkezik ezzel a három tulajdonsággal. Ez az őszinte vallomás nem térítette el Márton András ezredest a tervétől, sőt megerősítette abban, hogy Pongrátz Gergellyel kézbe tudja venni a Corvin közi fegyvereseket és így eléri, hogy Janza Károly helyett ő lesz a honvédelmi miniszter. Egy józanésszel rendelkező ezredes, meg köszönte volna Gergely őszinteségét, s belátta volna, hogy egy lelkileg erős és katonailag képzett egyént kell választani a civil fegyveresek vezetésére. Nem, erre Márton Andrásnak nem volt esze, ő mindent elkövetett, hogy célját elérje. Iván Kovácsnak jelentették, hogy egy örmény csoportot szervezkedik Maléter Pál ezredes likvidálása. Ezt Kovács közölte Maléterrel, aki azt mondta neki, hogy tartóztassa le a szervezkedőket. Kovács erre nem volt hajlandó. Megállapodtak abban, hogy Iván Kovács hat megbízható fegyverest küld a Kiliánba, akik Maléter katonáival közösen fognak őrködni Maléter biztonságára. Ez meg is történt, de Pongrátz Gergely e miatt ellenségesen viselkedett Iván Kovács Lászlóval szemben. A róka-lelkű ezredest, Márton Andrást lehűtötte a hír, hogy közben Nagy Imre Maléter Pált nevezte ki honvédelmi miniszterhelyettesnek, Király Bélát pedig a Nemzetőrség parancsnokának. Az idáig bujkáló katonatisztek előjöttek és az újonnan alakult Nemzetőrségbe szervezkedtek. Most már biztonságba érezték magukat, tűzszünet volt és a szovjet tankok kivonultak Budapestről. Természetes az elsők között voltak a leszerelt ÁVH-sok, és a jól bevált kommunisták. Október 31-én megjelent a Budapesti Pártbizottság felhívása: Elvtársak, kommunisták! Alakulnak a nemzetőrségek. A kommunisták kötelessége minden erővel részt venni a nyugalom biztosításában, a munkáshatalom megvédésében. Ezért a fegyverforgatásra alkalmas kommunisták azonnal jelentkezzenek a nemzetőrségek szervezési központjaiban. . Köböl József Budapesti Pártbizottság első titkára. . Ezt követően Király Béla bejelentette: Csak 18 évet betöltöttek lehetnek nemzetőrök. A nemzetőröket laktanyában helyezik el. Csak a nemzetőr igazolvánnyal rendelkezők viselhetnek fegyvert, azt, ami az igazolványukon fel van tüntetve. A nemzetőrökre és fegyverhasznánálatra a jelenlegi katona törvény vonatkozik. A fegyveres felkelők felháborodtak a két hír hallatára. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a forradalmárok 70 százaléka 18 éven aluli volt. Ezek a fiatal gyerekek magyarok voltak, nem törődtek az életükkel. Ők nem vették jó néven, hogy villamosok helyett szovjet tankok közlekednek Budapest utcáin. Budapest utcái az övék volt nem az oroszoké. Kövek helyett benzinnel töltött üvegeket dobáltak a tankokra. Hogy az felrobbant a nem az ő bajuk volt. Játszottak a tankokkal, s életükkel, hírnevet, becsületet szereztek a rabságba szenvedő magyar népnek. Akkor életükben először

116

szabadnak érezték magukat a pesti srácok, nem parancsolt nekik se apjuk, se anyjuk, se a kormány, se a párt, se ÁVH. Ők nem akartak szovjet tankok elnyomása alatt élni. Tudták, hogy ha minden ép-kézláb ember azt cselekszi amint ők, nem fog a magyar nép szovjet elnyomás alatt élni. Érthető tehát a felháborodásuk a két hír hallatára, és sokan csalódottan, elhagyták harci állásukat.

Szovjet tankroncsok

Corvin közben Márton András ezredes révén az elvtársai parancsolgattak. Ez miatt a fiatalok nagy része otthagyta a Corvin közt, többen a Práter utcába és a Kilián laktanyába mentek. Előfordult, hogy csak 45-50 felkelő tartózkodott a Corvin közben november 1 és 4 között, nem volt kiknek parancsolni. A tűzszünet érvényben volt, a fiataloktól a magyar katonák elvették a fegyvert. A nép várta Nagy Imre kormánya ígéretét, semleges országot, szovjet csapatok kivonulását az országból. Ezzel szemben az egész ország területén a szovjet csapatok minden fontos gócpontot megszálltak. Október 31-én újabb szovjet csapatok Magyarországra érkezése a már az országban lévő megszálló csapatok jelentős növelésével a november 4-i újabb támadás előkészítése kezdetét vette. Románia területéről a 38. és a 8. hadsereget is Magyarországra irányították. A Szovjetunió területéről érkezet különlegest légierő egységek megkezdték a magyar repülőterek elfoglalását. November 1-én reggel a Kossuth Rádió közölte, hogy Gerő Ernő, Hegedűs András és Piros László külföldre, a Szovjetunióba szökött. Több más, kormánytagról nem tudnak, de feltehető, hogy külföldre távoztak. A főgyilkosok tehát megszöktek a büntetés elöl, de remélhető, hogy az új kormány kikéri őket és bíróság elé állítják bűnös tetteikért. Győrben megalakult a Dunántúli Nemzeti Bizottmány. A Bizottmány azonosítja magát a hős szabadságharcosokkal. Minden megye és székvárosa 2-2 delegátusa képviseli magát a Bizottmányban. A következő 24 órában a Dunnán túli

117

Nemzeti Bizottmány tárgyalást kezd a kormánnyal, hogy a nép követelését tartsa be. A Bizottmány garanciát követel, hogy a kormány betartja ígéretét, hogy a szovjet csapatok rövid időn belül elhagyják az országot. A Bizottság köszönettel vette a Pápa, Győr, Tata és Zalaegerszegen állomásozó katonaság csatlakozását, és tisztelegnek a fogadalmukért, hogy a népet megvédik minden idegen támadás ellen, még akkor is, ha felsőbb parancs másképp szól. A Bizottmány követelte, hogy a kormány jelentse az ENSZ-nek, hogy Magyarország független álam. Este 9 órakor Kádár János beszédét közvetítette a Kossuth Rádió. Magyar munkások, parasztok és értelmiségiek. A dicsőséges felkelésben népünk lerázta a Rákosi rezsimet. Kivívták a szabadságot nemzetünknek és függetlenséget az országnak, mely nélkül nem lehet szocializmus. Majd Kádár bejelentette, hogy megalakult a Magyar Szocialista Munkás Párt melynek szervező bizottság tagjai: Donáth Ferenc, Kopácsi Sándor, Kádár János, Losonczi Géza, Nagy Imre, Lukács György és Szántó Zoltán. Úgy látszott, az elvtársak alakítottak egy másik kommunista pártot, pedig nekünk még egy is sok volt. Ezért nem volt érdemes harcolni. Azt gondoltuk, hogy a kormányba legalább egy rendes magyar ember is bekerül. Sajnos tévedtünk. November 2. jelentések: Újabb szovjet csapatmozdulatokat jelentettek a keleti határról. Pénteken délelőtt Záhonynál két páncélvonat jött át a határon. Az egyik szerelvény katonasága szétszéledt, a másik csoport az állomást tartja megszállva. A MÁV igazgatósága jelentette, hogy a szovjet vasutasok átvették a záhonyi vasút-állomást. Kisvárdára sok új szovjet páncélos egység jött be a határról. Debrecenből jelentik, szovjet tankok gyalogsággal együtt állandóan jönnek a főúton és Budapest felé tartanak. Szolnokról jelentik; sok harckocsik és páncélkocsik gyalogsággal érkezett Tiszántúlról. Gyöngyösről jelentik; Halmajugra községnél nagyobb szovjet páncélos osztag állomásozik, a csapatok egyes részei beásták magukat. Nagyréde környékén szovjet tankok táboroznak. November 3 jelentések: Szolnokon több mint száz újabb szovjet tankok vonulnak Budapest felé. Pécsre sok szovjet páncélos érkezett. A megyei munkások nemzeti tanácsának megbízásából parlamenterek mentek Pécsről a szovjet csapatok elé tiltakozva a szovjet csapatok ellen. A szovjet páncélosok parancsnoka kijelentette, hogy békés szándékkal jönnek Pécsre és nem avatkoznak be a város ügyeibe. Debrecen város körül van véve szovjet csapatokkal, tankokkal. A Gábor Áron laktanyát elfoglalták az oroszok az ott lévő magyar katonákat szélnek eresztették. Beregsuránynál reggel nagyobb szovjet csapat állomásozott, majd megindult a határról és egész nap sötétedésig jöttek befelé. Egy részük Nyíregyházán keresztül Debrecen felé, másik részük Miskolc felé vonult. Magyar honvédség nagy része szétzüllve szabadságolta magát, elhagyta a laktanyát mielőtt a szovjet katonák oda értek. A civil fegyveres ellenálló központokat a kommunista katonatisztek züllesztettek szét. Nem kellett, hogy szovjet csapatok semmisítsék meg a forradalmat, megtették azt helyettük a Szovjetunióban kiképzett katonatisztek, a magyarságukból kivetkőzött kommunisták, Márton András ezredes és

118

elvtársai. Nem volt szükség a második szovjet támadásra. Kár volt a halottakért, sebesültekért, a benzinért, a lövedékért. A pesti srácok megmutatták, hogy lehet győzni, Megtették azt, amit nagy haderők nem mertek megtenni, szembeszálltak a szovjet tankokkal. Tudtuk, hogy Magyarországot elözönlötték a szovjetcsapatok, minden fontos gócpontot megszálltak. Egyik bajtársunk levelet írt egy szovjet őrnagyhoz, íme: Levél egy szovjet őrnagyhoz. Nem tudom, hogyan szólítsalak. Szeretnélek barátomnak mondani, de nem tehetem: kegyetlen, gyilkos hazugságok ellenfelekké tettek minket. S míg ezekkel a hazugságokkal végleg le nem számolunk, ellenfelek is maradunk. Emlékszel talán rám, hiszen többször is találkoztál gépkocsinkkal. Sebesülteket kerestünk és mindig odarohantunk, ahonnan ágyúszót (a ti ágyúitok szavát) hallottunk, hogy összeszedjük azokat a honfitársainkat, akiket a ti fegyvereitek tett nyomorékká, s hogy kórházba vigyük a ti sebesültjeiteket is, katonákat, akiket azért küldtek ellenünk, hogy hernyótalpas szörnyetegek hátán újra letiporják annyiszor megtaposott reményünket, szabadságvágyunkat. Emlékszel, akkor azt mondtam neked, hogy menjetek haza Moszkvába, s éljetek békén ott, minket pedig hagyjatok békén, szabadon élni a mi városunkban, a mi Budapestünkön. Te azt válaszoltad, hogy ha ti nem vagytok itt, akkor jön helyettetek Horthy, jönnek a gyárosok, a földesurak, a fasiszták. Hát nem vetted észre, hogy ebben a városban egyedül vagytok? Hogy maroknyi gazemberen és érdemtelenül szerzett pozícióját féltő, tehetségtelen szélkakasokon kívül senki sincs mellettetek? Nem vetted észre, hogy katonáid reszketnek a félelemtől és talán éppen ezért ágyúzzák szét egyetlen puskalövésre is házainkat? Nem láttad, hogy ez is hiábavaló? Hogy hiába pusztítják el otthonainkat tankjaitok, ágyúitok nem bírnak a géppisztollyal, puskával, benzinpalackkal felfegyverzett gyerekekkel? Téged arra tanítottak, hogy a nép ügye, az életéért, igazsáért, szabadságért felkelt nép ügye szent. Hiszen nektek is volt októberetek, ti is védtetek hazátokat az idegen hódítók ellen. Miféle hazugságok tudták elhitetni veled, hogy a felkelt proli gyerekek és diákok tőkésekért és földbirtokosokért áldozzák életüket? Azt hiszed, hogy azok a hősök, akik ilyen halálmegvetően harcoltak, megtűrnék azt, hogy valaki – akárki - ismét nyakukba üljön? Mi most nemcsak az ÁVH-sok és a ti fegyvereseitek igáját rázzuk le magunkról, de lerázzuk azt az igát is, amely szellemünket, gondolkodásunkat bénította meg. Nem tűrjük, hogy bárki is szabadságot prédikálva kösse ismét gúzsba testünket, lelkünket. Tőled, tőletek csak azt kérjük, követeljük, most menjetek haza. És gondolkozzatok! Hiszen, ha az erőszak és a hazugságok köztünk meredő falát eltakarítjuk, még lehetünk barátok. Nemcsak szavakban, de őszintén, becsületesen. Most ellenfelek vagyunk - tőletek függ, hogy meddig. Nágai Gyula. Nem valószínű, hogy a szovjet őrnagy megkapta a levelet. Kremlin urai döntöttek, nekik nem számított az ártatlanok élete, nekik a kommunizmus megmentése volt fontos. Ezért jöttek ezrével a szovjet tankok és százezrével a katonák. Akkor még nem tudták, hogy 25 év múlva megszűnik a kommunizmus, ami magyar forradalmárok véráldozata nélkül nem történt volna meg. Ezt kellene megértetni a világ népével.

119

FORRADALOM MÁSODIK BUKÁSA Jönnek a szovjet tankok

Beláthatatlan a szovjet tankok vége

Október 30-án a Kremlinben nagy vita után a Szovjetunió Kommunista Párt Központi Bizottsága (SzKPKB) elfogadta a magyar kormány egyezségét a forradalmárokkal, azzal a feltétellel, hogy Nagy Imre egy stabil kormányt alakít és rendet teremt az országban. Ez csak akkor érvényes, ha további forradalmi követelést nem fogadnak el. Kruscsev kijelentette, hogy a szovjet csapatok kivonulását követelés ellenséges akciót jelent. Kruscsev kérte, a Presidiumot, hogy ideiglenesen vessék el a katonai beavatkozást. Ajánlotta, hogy adjanak ki egy nyilatkozatot, hogy radikális változás lesz a Szovjetunió és a népi demokrácia országai között. A Nagy Imre kormány elvesztette uralmát a katonaságon, melynek egy része csatlakozott a felkelőkhöz. Ugyancsak elvesztette uralmát a sajtón, és a rádión, melyek a forradalmárok szócsöve lett és szabadválasztást, több párt rendszert követelték. A Kreml urai a hű magyar elvtársaik által voltak informálva, akik jelentették, hogy az elfogott szovjet katonákat brutálisan agyonverik a felkelők és kommunistákat fákra akasztanak. Mutogatták a külföldi újságokban közölt Köztársaság téren felakasztott ÁVH-sok képeit. Majd mondták, hogy a Nagy Imre kormány tehetetlen és a fasiszták átveszik az uralmat és ezt a Szovjetuniónak kötelessége megakadályozni. Budapesten tartózkodó Mikoyan jelentette, hogy békés úton lehetetlen véget vetni a forradalomnak és ajánlotta, hogy Konyev elvtárs a Varsói Szerződés katonai

120

parancsnoka azonnal menjen Magyarországba. Ilyen híreket kapott a SzKPKB Presidium, majd azt tetézte a felderítő jelentés, hogy Bécs környékén teherszállító repülők állomásoznak. Ezt a Kremlin urai úgy vették, hogy Nyugat beavatkozásra készül. Ezt bebizonyították Szueznél, hogy egyik napról a másikra harcolnak az érdekükért. Eisenhower kijelentése, hogy az USA nem nézi a csatlós államok függetlenségét, mint jövőbeli katonai szövetségesek, nem volt biztosíték a nem beavatkozásra. Tehát minél előbb megoldást kellett találni.

Eltapossuk a szabadságért küzdő embereket

Október 31-én újra összeült a SzKPKB. Az előzőnapi események után biztosra vették, hogy a kommunista uralom Magyarországon megszűnik, ha a szovjet nem ad azonnali segítséget. Magyarország elszakadása a szovjet tömbtől elfogadhatatlan volt a Kremlin urai részére több okból kifolyólag. 1) A Sztálin ellenesség megszűnne, a nép a jelenlegi diktátorok ellen küzdene. 2) A Sztálin ellenesek, akik ma magas pozíciókban vannak, elvesztették volna állásukat. 3) Vádolnák a Kremlin urait, hogy engedték az imperialistákat terjeszkedni a Szovjetunió határáig. 4) Ha Magyarország független lesz, a többi csatlós államok is fogják követni példájukat. Kruscsev félt, hogy Beria sorsára jut gyengesége miatt, tehát bejelentette az újabb katonai támadást. Új kormányt kell alakítani és egy bizottságot, amely leírja a kormány programját. Ezt elfogadta a Presidium. Ezután Kruscsev Gomulkával tárgyalt, aki beleegyezett a tervbe. Majd Bukarestbe ment Ceausescu-hoz, aki segítséget is, ajánlott a támadásra. Ezután Brioni

121

szigeten tárgyalt Titóval. Titó nem ellenezte az újabb mivel félt, hogy hasonló helyzet alakulhat Jugoszláviában is. Megegyeztek, hogy Kádár lesz az új kormányfő, Nagy Imrének és társainak menedékjogot biztosítanak a Jugoszláv Követségen. A kínai delegáció is helyeselte a támadást támogatta. Moszkvában eldőlt Magyarország sorsa. November 3-án az újabb politikai pártok követelésére újabb kormányváltozás volt. Bibó István, a Paraszt Párt, Szabó István a Kisgazda Párt, Farkas Ferenc a Petőfi Párt, Kelemen Gyula és Fisher József a Szociál Demokrata Párt képviseletében került a kormányba. Ez nem sokat változtatott az ország helyzetén. Nem valószínű, hogy volt Magyarországon olyan ember, aki meg tudta volna nevezni az utóbbi tíz napon, hogy kik vannak a kormányban. Érezhető volt, hogy az Parlamentben nagy a fejetlenség, nem várhattunk onnan, gyors és megfelelő megoldást. A „Hírközpontban” latolgattuk a helyzetet. A nép már unta az álmatlan éjszakákat, a nappali durrogást, otthon tartózkodást, az élelembeszerzéssel is bajok voltak. Hideg, esős idők voltak. Valami megoldást kellene találni. B. János megszólal, most úgy kellene tenni, mintha nem történt volna semmi. Tegnap több Munkás Tanács bejelentette, hogy megszüntetik a sztrájkot. Menjen mindenki vissza a munkahelyére, a fegyveresek tartsák be a tűzszünetet, így nem lesz ok, hogy a szovjet támadást indítson a békésen dolgozó lakosság ellen. Éljen Jancsi, igaza van, H, Laci a fülét húzgálta. Ne vicceljetek szólt újra János, vegyétek a telefont és lázítsatok fel az illetékeseket, hogy ezt szervezzék meg. Nem kellet kétszer mondani, minden telefon el lett foglalva. Sokan helyeselték a tervet és úgy volt, hogy hétfőn indenütt megkezdik a munkát. Késő volt, ígértem, hogy kimegyek a családhoz, jó munkát kívántam és otthagytam a fáradhatatlan csoportot és kimentem Zuglóba. November 4. Még sötét volt, jól megrázhatott az apósom, mert felébredtem. Itt vannak az oroszok, - mondta elcsukló hangon. Már mindenki lábon volt, készültek a szomszéd emeletes házak pincéjébe. A Kerepesi útról lehetett hallani a sok tank dübörgését, majd a közeli 3 emeletes ház tetején robbant a tank ágyú lövedéke. A repesz szilánkok súlyosan megsebesítettek egy gyereket, véresen vitték a kórházba, nem tudom életben maradt-e. A tankok után jöttek a csapatszállító páncélosok, utánpótlást szállító teherkocsik. A II. Világháborúban nem volt ily számos szovjet tank felvonulás Budapest ostrománál. Ezzel a túlerővel nem érdemes szembeszállni jegyezte meg apósom. Fél hat körül a Kossuth Rádió közvetítette Nagy Imre közlését: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” A közlemény meglepett mindenkit. Azt tudtuk, hogy a szovjet csapatok megszállták az országot. Laktanyákat elfoglalták, a katonaságot lefegyverezték. Nem voltak csapataink, akik harcban álltak volna. Nehéz eldönteni, hogy mi lett volna a jobb megoldás. Később erről beszélgettünk a hírközpontba és az volt az általános vélemény, hogy Nagy Imre megakadályozhatta volna a további vérontást, rombolást, ha ismerteti a néppel a valós helyzetet, a szovjet túlerővel ne szálljon szembe senki. Ismeretes, hogy Moszkvában szóba került, hogy Nagy Imre is benne lesz az új kormányba. Sajnos a

122

magyar kormány nem talált megoldást a szovjettámadás ellen, akik lőtték Budapestet, hatásosabb tankokkal, ágyúkkal, mint 1945-ben. Nem volt kímélet, gyerek, asszony, fiatal, idős ember, lakóház, kórház, templom, iskola. Nagy Imre és közeli elvtársai ekkor már a Jugoszláv Követségen voltak. Az ártatlan nép nem tudott hova menekülni. A Népi Demokratikus testvéri népek nem adtak segítséget, a kapitalistáktól nem is várhattunk. Egyedül az Istentől reméltünk kegyelmet, de mivel az ateista kommunisták uralták az országot, az Isten is elfordult tőlünk. Reménytelen volt a helyzetünk, ki voltunk szolgáltatva a „dicső vörös” hadseregnek és a Moszkvából küldött kommunista vezetőknek Hat óra körül Ungvárról közvetítette a rádió Kádár János üzenetét, hogy megalakult a Magyar Forradalmi Munkás és Paraszt kormányt. Az október 23-iki felkelés fasiszta forradalommá változott, szükséges volt az új szovjet csapatokat hívni a leverésükre. Kádár amnesztiát ígért azoknak, akik a nemzeti érdekekért harcoltak, Ha helyre áll a rend megkezdik a tárgyalást a szovjet csapatok kivonulásáról. Ezek után világos volt, hogy a kommunisták nem törődnek azzal, hogy menyi véráldozatot, rombolást, pusztítást okoznak a szovjet csapatok.

Nem tankokra, autóbuszra vártak az emberek

Az október 24-én hazánkban riadoztatott 5 szovjet hadosztály létszáma: 31.500 katona volt. Felszereltségük 1.130 harckocsi és önjáró löveg, 615 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott jármű, és 3.930 gépkocsi volt. Ezen kívül 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra. Október 28 után folyamatosan özönlött be hazánkba a szovjet haderő és 17 hadosztály érkezett. A

123

jelentések szerint közel 200 ezer szovjet katona, 4,600 tank, és több száz harci gép és szállító jármű vett részt a forradalom leverésében. Ezzel szemben a magyar légierő nem vett részt a forradalomban. A tankoknak száma, melyek ideig-óráig beavatkozott a forradalomban nem valószínű, hogy elérte a százat. A hivatalos magyar katonáknak megparancsolták, hogy ne lőjenek a szovjetekre. Nem is volt katonai ellenállás a szovjet csapatok ellen. A történelem folyamán egyedülálló, hogy minden előkészület nélkül, megfelelő fegyverek nélkül, fiatal gyerekek szembeszálltak a fent említett túlerővel és nehéz páncélosokat tettek harcképtelenné. Nem rajtuk múlott, hogy nem tudták kivívni nemzetünk függetlenségét. Nem sok idő volt a gondolkozásra, leköltöztettük a családot a pincébe. Én a mellékutcákon próbáltam hazamenni a Rákóczi útra. Sok felől tehetett hallani az ágyúdörgéseket. Legközelebb a Keleti pályaudvar felől, ezt próbáltam kikerülni. Az Aréna út és a Thököly út kereszteződésénél egy orosz tankot láttam az utcai WC-nél a járdán. Csak civileket láttam a környéken, gondoltam biztonságos arra menni. Oda érve látom, hogy az első emeleti ablakban egy golyószóró van irányítva a Baross tér felé. Kérdezem az egyik fegyverest mi történt a tankkal. - Az Aréna útról jött, mondja a fiatal fegyveres, - sorozatokat lőtt vaktában géppuskájával. Integettünk nekik s egyik bajtársunk mondta nekik oroszul, hogy tűzszünet van, ne lőjenek. A katonák leugráltak a tankról, majd kijött a parancsnokuk és kiabálta, hogy lőjenek minket, Ezt mi nem vártuk meg, gyorsabbak voltunk lelőttükcőket. Most itt van a tank, keresünk vezetőt bele, - jó állapotban van. Nem sokat időztem, mondtam a fiatal fegyvereseknek, hogy vigyázzanak, mert sok tank jön a Fehér út felől és lőnek, mint a bolondok. – Majd elkapjuk a hátsó felüket, csak jöjjenek ide, - mondta nevetve egyik fiatal harcos. A Péterfy Sándor utcán folytattam utamat. Kevesen jártak az utcákon, az emberek a kapualjakba húzódtak. Közelből, távolból ágyúlövéseket, robbanásokat lehetett hallani, majd azokat kiegészítette a gépfegyver és géppisztolysorozat, ami félelmetessé tette a környéket. A környéken szovjet tankok cirkáltak, időnként vaktában lőttek, megfélemlítették a környék lakóit. A fegyveresek a kapualjakban voltak, de nem lőttek vissza. Sokszor 2030 percig kellett várnom a lövöldözés miatt, hogy 2-3 utcáig tovább jussak. Az egyik utcasarok felé közeledve túl csendesnek tűnt fel a környék. Na, végre - gondoltam, haladhatok tovább. Ki lépve az épület mögül, látom, hogy egy szovjet tank áll az utca közepén, nyitott tetővel lövésre készen. Már késő volt visszafordulni, Megállni sem mertem, láttam, hogy a lövész megmozdul, elfordítottam a fejemet, gondoltam itt a vég, de lassan folytattam az utamat. Átértem a másik oldalra, fellélegeztem, hogy ezt is megúsztam. A közeli kapualjakban lévő fegyveresek kérdezték, hogy mertem átjönni. Nem tudtam, hogy ott tank van válaszoltam, most már nyugodtan. Lassan elértem a Körútra. Borzalmas látvány fogadott. Eszembe jutott 1945 januárja. Akkor Hideg és hó volt a Körút magyar civilek, katonák, német és orosz katonák temetője volt. Most a szovjet tankok temetője lett. 1945.ben azt mondták, hogy felszabadítani jött a dicső szovjet hadsereg a náci és fasiszta elnyomóktól. De most mit akarnak azzal a sok tankkal, béke van miért lövik a házakat, s embereket. Vajon kinek, s minek az érdeke ez a rombolás. Miért nem tudunk mi úgy élni, mint más nemzetek, - szabadon, békében, - tűnődtem magamban. A Körút környékén felerősödtek a lövések, süvítettek a kisebb, nagyobb golyók, ártatlan embereknek oltja ki életét. Itt jobb volt átszaladni a másik oldalra. Sikerült. A Dohány utcában folytattam

124

utamat. A Klauzál utcán kimentem a Rákóczi útra. Az is hasonlított a Körútra, harckocsi roncsok, tető, üvegcserepek mindenhol. A Keleti felől sötét füst borította el a házakat.

Elhagyott harctér

Robbanásokat lehetett hallani minden felől. Itt már ismerős fegyveresekkel találkoztam, - kérdeztem mi történt itt. Nem látod, nézz széjjel, a szovjet csapatok kivonulnak Budapestről, de úgy látszik, hogy előbb lerombolnak mindent. A másik közbe szól; ez a Nagy Imre kormány bemutatkozása, a szovjet tankokban ÁVH-sok is vannak, ők mondják meg, hogy hová kell lőni. Ők otthon vannak, mi pedig mehetünk világgá. Itt mi csak rabok lehetünk, ha ezt élve megússzuk. Kár a benzinért, a Nagy Imre kormány elintézte, hogy marad minden, úgy ahogy volt. A tankok addig lőnek, még egy ellenálló van. Vége a forradalomnak, vége mindennek. Nem tudtam mit szóljak hozzá, lehangoltam mentem haza. A kapualjban fegyveresek voltak, szidtak, káromoltak mindenkit. Becsaptak miket, Nagy Imre tűzszünetet hirdetett. Ez a tűzszünet. A forradalmárok tegyék le a fegyvert, majd a Nemzetőrség és a magyar katonaság rendet teremt. Ez a rend? Hol vannak a Nemzetőrök, hol vannak a katonák, de hol van Nagy Imre, hogy meg nézze, hogyan vonulnak ki a szovjet csapatok Budapestről. Nagy Imre addig bolondította a népet, hogy a szovjet csapatok kivonulnak az országból, amíg azok minden fontos gócpontot meg nem szálltak és a kaszárnyákból kikergették a magyar katonákat. Most már nyugodtan jöhetett a szovjet, Budapestre, ha kedve van a parlamentbe is. Jöttek is,

125

mint a hangyák, dörögtek az ágyúk, jöttek a tankok ezer számra. Lőtték a Rókus Kápolnát, a Rókus Kórházat, a Divat Csarnokot és a házakat, mintha azok lennének a fasiszták.

Ezt a látványt meg kellett volna tartani a turistáknak

A fegyveresek nem a szovjet katonákat okolták, hanem a Nagy Imre kormányt az új támadásért. Ezek nem magyarok, ezeknek nem számít a magyar vér, az ártatlan halottak, mondta az egyik fegyveres. Hol van a világon egy olyan ország, amelynek vezetői idegen katonákat hív be, hogy megsemmisítsék a szabadságot, jobb életet követelőket. Nagy volt az elkeseredés, de nagyobb volt a felháborodás a Nagy Imre bejelentése miatt. „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” Ismételte meg az egyik fegyveres Nagy Imre közlését, - hazugság - majd egy sorozatot lőtt a levegőbe a davaj-gitárból mérgében. Nagy Imre közlését különböző véleménnyel értékelik az emberek. Elvtársai szerint nagyon helyes, történelmi jelentőségű volt és vastapsot érdemel érte. A magyar érzésű emberek úgy véleményezik, hogy az egy újabb szembeköpés volt a magyarságnak, egy pofon a felkelőknek, hazugság, félrevezetése az ország-világnak. Hol voltak a csapataink, akik harcban álltak? Sehol. Helyén volt a kormány? Tudjuk, hogy nem, még Nagy Imre sem, mert a kormány helye nem a Jugoszláv követségen van. Tehát Nagy Imre üzenete egy nagyfokú hazugság volt, ami sok fiatal gyerek

126

életébe került, akik hittek Nagy Imrének és ellenálltak a több százsoros túlerővel és meghaltak.

Lerombolt Rókus kápolna

Nem az lett volna a jobbik megoldás, hogy Nagy Imre felhívja Kruscsevet, hogy tovaris; az Isten szerelmére, mond meg Konev elvtársnak, hogy adja ki a parancsot, hogy ne lőjenek, elvégre tűzszünet van. Kruscsevet valószínű megütötte volna az Isten szó és visszakérdezte volna, hogy az ki, hány hadosztálya van. Nincs annak egy sem, bocs az elszólásért, mi kommunisták tudjuk, hogy nincs Isten, de csapataid lövik Budapestet. Nincsenek itt fasiszták, nácik, még Isten sincs, nem kell félni tőle, erős alapokon áll itt a népi demokrácia. A Fasisztáknak, náciknak kiirtottuk a magvát is, az Istent pedig a békepapok intézik el, s hátat fordított az országnak. Marxot és Lenint fogják tanítani a szószékről, tehát nincs szükség a lövöldözésekre. Én is megmondtam a csapatainknak, hogy álljanak harcba, de ne lőjenek. Ha valamit ellenetek tettem azért vállalom a felelősséget, intézzetek el úgy, mint Rajk Lacit, majd szobrot emelnek nekünk, de ne rombolják le a

127

várost és gyilkolják le az ártatlanokat. Valószínű, hogy ezek után Kruscsevnek meglágyult volna a szíve és parancsot adott volna Konevnek, hogy tüzet szűntess. Kár, hogy ez nem jutott Nagy Imre eszébe, sok ártatlan életet megmentett volna s a várost sem rombolták volna le a fasiszták elnyomása alól a testvér szovjet katonák.

A pesti srácok győztek a tankok felett

Iharossal sikerült beszélni, mondta, hogy a történtek után, nincs itthon maradása, mégis elmegy az olimpiára. Busszal megy Domján Árpáddal Prágába az olimpikonok után. Mondtam, hogy én is mennék, vigyen magával. Ha beférsz, a hátizsákomba elviszlek, - mondta, majd vigyázz magadra, jó sikert kívánva elbúcsúztunk. Elkeseredve mentem fel a 4-ik emeleten lévő lakásba. Ágyuk dörgését, lövedékek robbanását lehetett hallani a környéken. Tudtam, hogy a negyedik emelet nem biztonságos. 1945-ben a bombákat megúsztuk a közelben lévő Gettó miatt, de ágyúbelövést nem. Túlfáradt voltam, nem volt kedvem lemenni a pincébe, ott nem volt alvóhely és nagy szükségem volt az alvásra. Villanás, dörgés, robbanás közelből, távolból, de nem törődtem vele, elaludtam. November 5. Korán ébredtem, de álmosan. Nem tudtam visszafeküdni az ágyúdörgés és robbanások miatt. Gondoltam, elmegyek Lovászékhoz, ők biztosan a pincében várják a csaták végét. Közben reméltem, hogy a Corvin köz és a Kilián laktanya újra visszaverte a szovjet támadást. Biztonság miatt fegyvert, kézigránátot nem vittem magammal. Akkor már sokan eldobálták fegyvereiket, látszott, hogy most már az nem használ. A Szentkirály utcán mentem a Baross utca felé. Civilek, főleg fiatalok jártak az utcákon főleg kíváncsiságból, vagy fontos dolguk miatt, Talán a haza nem térő pesti srácokat keresték. Egy közeli lövedék becsapódására kapuk aljába húzódtak, nem gondolták, hogy már késő, ők már azt megúszták. A Baross utcához érve már látszott a harcok nyomai. Autóroncsok, tetőcserepek, ablak-üveg darabok borították a járdát. A Mária utcán folytattam utamat az Üllői út felé. Ott már láttam ruszki gyalogosokat, amint libasorba, közel egymáshoz a húzódva mentek az Üllői út felé. Az utcán civilek is voltak, tehát nem tartottam veszélyesnek a tovább haladást. Meglepett a ruszki

128

gyalogság. Vajon tudták előre, hogy nem fogják lőni őket, vagy nem kaptak katonai kiképzést egy háborúra. Ugyanis a kapuk zárva voltak, tank nem volt a közelben, semmi védettségük nem volt. A szembe lévő házak ablakából az egész csapatot könnyen le lehetett volna lőni. De a magyar ember erre nem is lett volna hajlandó. Nekünk nagyobb ellenségünk volt a magyar kommunista vezetők és az őket védelmező ÁVH-sok, mint a szerencsétlen szovjet katonák, akik kényszer hatására jöttek ellenünk. Szánalomra méltók voltak, ahogy görnyedve haladtak előre az ismeretlen cél felé. Az Üllői úthoz érve borzalmas látvány fogadott. Por, füst, kiabálás; jönnek megint a tankok. Már nem is kellett kiabálni, a Kálvin tér felől jöttek és gépágyú lövésekkel és gépfegyver sorozatokkal mutatkoztak be. Aki tudott a kapuk alá bújt a lövések elől. Majd az Üllői útról egy 12-14 éves fiút hoztak a Mária utcába, hogy védve legyen a lövésektől. Mindkét lábából és jobbkarjából folyt a vér. Valahonnan előkerült egy nyugágy ráfektettük és négyen szaladtunk vele a Vas utcai rendelőbe. Ott azonnal körül vették az orvosok, remélem életben maradt. Lehangoltan és fáradtan hagytam el a rendelőt. Nem hiszem a fiú fegyveres volt. Az Üllői úton akkor nem lőtte senki a tankokat. Nem volt kedvünk a kérdezősködésekre, rohantunk, hogy minél előbb segítsenek a sebesültön. Nem volt kedvem hazamenni a 4-ik emeletre, gondoltam bemegyek az Ipartervbe, ott megtudom a híreket, hogy mi történt máshol. Rákóczi úton, Múzeum körúton szovjet tankok rohangáltak fel s le, időnként megálltak és lőttek messze vaktában. Úgy tűnt mintha mutatni akarnák, hogy lőni is tudnak. Sajnos sok ház volt a lövés útjában és sok ártatlan ember halálát okozta az esztelen lövöldözés. Az Ipartervben letört volt a hangulat. Kérdezték honnan jövök, mit láttamhallottam. Röviden elmondtam az eseményeket. A ruszkik túlerőben vannak rengeteg a tank, lőnek mindent, a gyalogság jön utánuk, nincs ellenük védekezés, reménytelen a helyzet. De mi van máshol kérdeztem. Az van mindenhol, sok a ruszki tank és gyalogsággal megerősítve. Nincs sehol szervezett magyar katonai ellenállás, Imre bácsi most is becsapta a népet. – mondta dühösen K. Laci. Látszik, hogy nincs s nem volt kormányunk, ami volt azt ruszkik irányították, jegyezte meg H. Béla. A jelentéseket összegezve megállapítottuk, hogy a Nagy Imre kormány és a katonaság megbízhatatlan, félrevezeti a népet. A tény; a szovjet csapatok már November 3-án este teljesen körülzárták Budapestet. November 4-én hajnal 3 órakor elindultak a Soroksári és a Váci úton két részre osztották a várost minden hidat lezártak lövés nélkül. Ezt nem közölték a lakossággal. Tankok átmentek Budára és a Budaörsi úton lévé laktanyát foglalták el fél 5 körül. Ott dördült el az első lövés, majd elkezdődött a város ágyúzása és a tankok támadása. Lőttek vaktában, nem számított, hogy kit, vagy mit ér a lövedék. Ezt az új szovjet támadást úgy a magyar kormánynak, mint a magyar katonai vezetőknek tudniuk kellett. Legalább annyi becsületük lehetett volna, hogy értesítsék a lakosságot, hogy keressenek védelmet az óvóhelyeken. Példa volt erre az átkozott Horthy rendszer, amikor szirénák jelezték, hogy idegen repülő átjött a határon és mindenki menjen az óvóhelyre. Sajnos a magyar kommunista vezetőknek nem volt fontos a magyar ember élete, hogy figyelmeztessék őket a veszélyre. A telefonok foglaltak voltak, jöttek a hírek; Soroksáron civil fegyveresek egy ideig feltartóztatták a szovjet támadást, de a túlerő és a nagy veszteség miatt

129

kénytelenek voltak elhagyni harci állásaikat. A Keleti pályaudvar környékén, VIII és a IX kerületben folytatódik az ellenállás, de ott is sok a sebesülés, nincs megfelelő fegyver az új T-54 szovjet tankok ellen, amit követnek a gyalogosok, mint a hangyák.

Szétlőtt Divatcsarnok romjai

Heves harcok folytak a Boráros térnél, Móricz Zsigmond körtéren, Corvin mozi környékén. Csepelen, Kőbányán, Széna térnél, Moszkva térnél és a Dob utcában. Vidéken Dunapentele, Pécs, Keszthely, Tatabánya, Szekszárd, Miskolc, Hatvan, Sátoraljaújhely és Debrecenből jelentettek ellenállást. Ugyanakkor a honvédség Szovjetunióban képzett vezetői mindent megtettek, hogy a laktanyákban lévő katonaság ne lője a szovjet csapatokat. Eldőlt minden ezt a forradalmat is elvesztettük, nem a szovjet túlerő miatt, hanem a magyar kommunista kormány és katonai vezetők miatt. Késő délután volt, a kijárási tilalom előtt igyekeztem Zuglóba a családhoz. Másnap Lovászékhoz mentem, mint előzőleg írtam ők szembe laktak a Corvin mozival, meg akartam tudni mi történt velük. A lövöldözést már szokott volt, az emberek csak akkor mentek a kapuk alá, ha közelbe volt a becsapódás, vagy a lövöldözés. A József körút, borzalmas látvány volt. Nagyobb rombolás volt ott, mint a II. Világháborúban. Akkor, főleg repülők dobták le gyilkos bombáikat a városra, majd tovább szálltak. Most tankok, páncélautók lőtték a házakat s úgy tűnt, hogy a pusztításban ők is belepusztultak. Kiégett roncsaik borították a körutat, halott szovjet katonák mésszel leöntve volt, akin átment a páncélos, még a csontjai is laposra volt zúzva. Nem maguktól robbanta, égtek ki a tankok, sok magyar életét áldozta, hogy ne igázza le újra a szovjet Magyarországot. Sokan benzines üveggel rontottak a tankokra gyújtották és robbantották fel életük feláldozásával. A magyar halottakat már elvitték a Körútról, soha sem tudjuk meg, hogy mennyi áldozta életét egy jobb, független Magyarországért.

130

Szerencsésen elértem a József körút 83-ba. Három fiatal fegyveres állt a kapuban. Mondom, hogy Lovászékhoz megyek, engedjenek be. Nincs itt senki, Lovászné elment a rokonaihoz. A konyhájukat érte egy ágyúlövedék. Ő lent volt a pincében, nem történt baja, mondta egyik fegyveres. Megköszöntem a felvilágosítást, s kérdeztem mi történt itt, azt gondoltuk, hogy a Corvin köz és a Kilián újra visszaveri a szovjet támadást. Erre ők kérdeztek, kivagyok, miért akarom tudni, hogy mi történt. Megmutatom a Nemzetőr igazolványt, amit a győriek adtak a Puskin utcában részt vettem a diák felvonuláson, majd a rádiónál voltam addig még el nem foglaltuk. Jól van, akkor majd Jancsi elmondja. Beljebb mentünk s leültünk a lépcsőre. Én itt lakom, el sem tudtam volna kerülni a harcokat, de örömmel tettem, amit kellett, - kezdte mondókáját Jancsi. Nem volt itt semmi baj addig, amíg nem jöttek ide a csillagosok, mármint a katonatisztek, - parancsolni. 24 óta jöttek ide kisebb nagyobb fegyveres csoportok, volt egy vezetőjük, de nem parancsolt senkinek. Mindenki tudta, hogy mit kell tenni. Mikor már elment a tank előttünk, megdobáltuk benzines üveggel, s majd elkezdett égni, a benne lévők jöttek ki, de nem tudtak messzire menni, mert mindenhonnan lőtték őket. Amíg jöttek a szovjet tankok azokkal voltunk elfoglalva, 28án jöttek a csillagosak és kezdődött a baj. Ők akarták megmondani, hogy mit, s hogyan csináljuk. A fő-okos Márton András ezredes volt, akit Kovács Laci elküldött a francba. Az annyira pofátlan volt, hogy másnap újra visszajött és Pongrátz Gergelyt ámította el, ígért neki mindent. Gergely később jött hozzánk, a bátya Ödön már itt volt a kezdetnél, ő sokat segített, tudta, hogy mit kell tenni. Gergely is akart hősködni, de minden rosszul sült el, amihez kezdett. Elment ÁVH-sokat fogni vagy hét fegyveressel, beküldte őket a fodrászüzletbe, s mindegyiket lelőtték az ÁVH-sok. Gergelyt úgy megijedt, hogy sírógörccsel kórházba kellett vinni. Mi történt negyedikén, mikor jöttek az oroszok vetettem közbe. Akkor már nem volt meg a régi egység, nem volt, aki folytassa a jól bevált taktikát. A srácok nagy része elhagyta a Corvint. Miért volt ez, kérdeztem. A csillagosok miatt. – válaszolt Jancsi. Márton András idehozott vagy 12-15 tisztet. Azok azt mondták, hogy csak 18 éven felülieknek lehet fegyverük. Ez több mint a fele fegyveresekre vonatkozott. Sok srác otthagyta a Corvint. Márton ezredes azt mondta, hogy ő nem akar parancsolni, de kell egy parancsnok, fegyverszünet van és a fegyvereket raktárba kell tartani. E miatt is sokan elhagyták a Corvint. Márton minden áron Pongrátz Gergelyt akarta parancsnoknak. Pongrátz Ödön kezdettől köztünk volt és nagyra becsültük, de Gergellyel sok baj volt. Márton ezredes mondta hogy Pongrátzot válasszák parancsnoknak. Sokan Pongrátz Ödönt értették a név alatt. Márton ezredes november elsején csinált egy röpgyűléshez hasonló választást és Pongrátz Gergelyt kiáltották ki parancsnoknak. Sokan nem tudták, hogy mi különbség van Pongrátz Ödön és Gergely között. A régi fegyveresek Kovács Ivánnal átköltöztek a Práter utcai iskolába Tudtátok, hogy a ruszkik újra támadni fognak, készültetek rá?- Kérdeztem. Fegyverszünet volt, nem volt szó a ruszkik támadásáról. A csillagosok miatt sokan hazamentek. Márton ezredes tisztjei adták a parancsokat, de nem volt kinek. A fegyveresek tudták, hogy a katonatisztek nem azt akarják, amit mi és tovább álltak.

131

Harmadikán már Pongrátz Ödön nem volt köztünk. Gergely mondta, hogy hazamegy Pesterzsébetre, én is hazajöttem. Csend volt mindenütt, fáradt voltam, végre aludhattam az ágyamban.

Sebesült orosz katonát viszik a segélyhelyre

Tehát nem volt semmi előkészület? Nem. - Nem volt mire. Úgy volt, hogy hétfőn mindenki megy dolgozni. Ha egy kis eszük van a ruszkiknak, nem lövöldöznek, hanem csendben jönnek, - a fegyveresek fáradtak voltak és mindenki aludt. A robbanásokra ébredtek fel az emberek. Engem felébresztett a muti, hogy menjünk le a pincébe. Én átszaladtam a mozihoz, akkor már egy pár ember ide-oda futkos. Jönnek az oroszok kiabáltuk. Felkelt mindenki, de kevesen voltunk. A csillagosok eltűntek, még mutatóba sem maradt egy se belőlük. De az új parancsnokot Pongrátzot sem láttam sehol, gondoltam, hogy úgy tett, mint én, elaludt. Nemsokára megjelentek a szovjet tankok Úgy éreztük, hogy a csillagosok elárultak minket, mert egy szovjet tank az Üllői út és a Kisfaludy utca sarkára állt és tűz alatt tartotta azt a Práter utcáig, majd egy másik az Üllői út és a Körút kereszteződésénél állt és belőttek a Corvin közbe. Ez váratlanul történt, mi el voltunk szigetelve. Kilátástalan volt a helyzet, a kézifegyverek, benzines palackok nem értek semmit a messzire álló tankok ellen. Behúzódtunk az épület védett helyeire és a pincébe a tankágyúk lövöldözése miatt. Volt egy 55-ös páncéltörő, ami azelőtt jól bevált, azzal akarta a falábú százados két társával elhallgattatni a Kisfaludy utcánál lévő tankot. Sajnos nem volt szerencséjük, a tankból meglátták a mozgást és oda lőttek a sarokra. Mindhármukat a repeszek találták el. A falábút százados és egyik társa oly sok

132

repesz érte, hogy elvéreztek. Ez mindenkit megviselt, a százados volt a Corvin köziek legaktívabb harcosa, aki több páncélost semmisített meg. Mi nem értünk el semmit, a Körúton lévő fegyveresek tudták a ruszkikat visszaverni, akik 10 óra után elhagyták a környéket. A corvinisták nem értetek el semmit? - Vetettem közbe. Nem lehetett kimenni. A ruszkik állandóan lőttek. Így is volt 18 halott és több mint 30 sebesült. A Corvin közieket szétverték a csillagosok és a rangért harcoló parancsnok. Negyedikén nem az volt a corvinisták ellenállás, mint az előtt.

Harcképtelen szovjet tankok

Hát mégis mi történt? - kérdeztem. Szerencsére a Práter utcaiak kilőtték a tankot, ami az Üllői út sarkán volt. A tankok tűz alatt tartották a Corvin közt a Körútról és az Üllői útról. A gyalogság akkor még nem támadt. Mi védett helyekre és a pincében kerestünk menedéket a lövések elől. Nekünk nem volt mivel visszalőni. Majd a tankok elmentek. Akkor láttuk, hogy mily kárt okoztak a környéken. A nagy támadást vasárnap késő délután kaptuk, akkor a Körúti házakban helyezkedtünk el, onnan lehetett használni a benzines palackokat, attól erősebb fegyverünk már nem volt. Égett az aszfalt is a benzintől, a tankok próbálták kikerülni a lángokat, három ott maradt, a menekülő katonáknak nem volt kegyelem. Minek jöttek ide. Besötétedéskor elmentek a tankok, jöttek a teherautók a halottakat felszedni. Megjelentek a tiszti járőrök, majd elcsendesedett minden. Kijárási tilalom volt, veszélyes volt az utcára maradni. Mi történt ötödikén? Kérdeztem.

133

Délután több mint két órát ágyúzták a környéket. Ki sem lehetett menni, behúzódtunk a házak belső részébe. Nagy robbanások voltak a közelben, a környező házak nagy kárt szenvedtek, majd kigyulladt a mozi is. Akkor nem volt sok választás. volt, aki a pincébe menekült, de a többi szétszéledt otthagyták a helyet. Én egy közeli házba kerestem menedéket, majd sötétedéskor hazajöttem. Reggelre már csak azok maradtak, akik a pincébe voltak. Több sebesült volt közöttük, nem volt ellenállás elfogták őket az ÁVH-sok meg a ruszkik. Nem sokat lehetett megtudni felőlük, mert jött a gyalogság és lezárták a környéket. Mi azt gondoltuk, hogy a Kilián és a Corvin közi fegyveresek vissza tudják verni a második támadást is. Majd reméltük, hogy az ENSZ nyomására tűzszünet lesz, és ENSZ rendőröket küldenek rendfenntartásra, - mondtam Jancsinak. Ha úgy maradunk, mint 28 előtt, akkor visszavertük volna a ruszkikat. De jött az ezredes, akivel Pongrátz Gergely lepaktált, és jöttek az ezredes tisztjei is. Akkor megváltozott minden. Akkor azért harcoltak egymással az újonnan jöttek, hogy ki kapjon magasabb rangot a hazugságukért. Akkor már ők voltak a hősök, nem a meghalt srácok. Folytonos viták voltak, hogy ki a nagyobb hős, ki a parancsnok. Aki még Pesten sem volt október 24-én azt mondta, hogy a forradalmat ő kezdte el, Ő a fő harcos és a főparancsnok. Ettől elment a kedvük a srácoknak harcolni. Az új parancsnoknak nagyobb ellensége volt Iván Kovács és Maléter, mint a ruszkik. Az élve maradt ruszkikat őrizetbe vették, de Kovácsot és Malétert ki akarták végezni. A ruszkikkal el tudtunk volna bánni, de ezekkel a rangkórosokkal nehezen. Jól mondja, Jancsi szólt közbe a társa, ezek miatt veszett el a forradalom. A katonatisztek szétzüllesztették a fegyvereseket élükön az ezredessel. Igaza volt Iván Kovácsnak, aki elküldte a p. . .-ba, nem tárgyalt vele. Most ez lett az eredménye a magyar katonatisztek segítségének. Biztos az elvtársaktól megkapják a kitűntetést a jól végzett árulásért. A tűzszünet is egy csalétek volt. Azt azért rendelte el a kormány, hogy az ruszkik nyugodtan felvonulhassanak a második támadásra. A magyar katonatisztek pontosan felmérték a forradalmárok állásaikat, milyen fegyverek vannak a birtokukban. Feltérképezték az egész várost, és a szovjet tankokban ők adták az utasításokat. Ha nem a magyar katonatisztek, a szovjet meggondolta volna, hogy jöjjenek-e tankokkal a városba, mert látták, hogy az első menetben csak veszteni tudtak Szomorúan hallgattam a történtekek, nem tudtam mit szóljak hozzá. Itt mát nem segít semmi. Érezhető volt szavaikban az elkeseredés, s arra nem volt vigasz. Kértem őket, hogy mondják meg Lovásznénak, ha hazajön, hogy itt voltam, s ha tudok, holnapután újra eljövök. Kezet fogtunk s lelkileg letörve mentem hazafelé. A környék borzalmas látvány volt. Átszenvedtem Budapest ostromát, de sehol nem volt olyan rombolás, mint a Corvin köz környékén. Hihetetlen, hogy azokat a nagy páncél szörnyetegeket gyerekek benzinesüvegekkel tették harcképtelenné. Szovjet tankok jártak a Körúton, mintha mutatnák, hogy ők parancsolnak. Civilek már közlekedtek, bukdácsoltak a tank roncsok és az épület törmelékek között. Távolról lehetett hallani robbanásokat, de a Körúton már elhallgattak a fegyverek. Újra rabságba kerültünk, nem volt remény, hogy megszabaduljunk a kommunista diktatúrától.

134

Halott szovjet katonák a Körúton

Az egész országban nagy csalódást okozott a Szovjet második támadása. Naponta ezrével menekültek asszonyok gyerekek s emberek Ausztriába. A sztrájk még tartott, nem volt miért dolgozni, elvesztettük szabadságunkat, hazánkat. Soha sem fogjuk megtudni, hogy hány emberéletbe került a Nagy Imre kormány fejetlensége. Ami 1956. október végén és november elején történt Magyarországon, azt egy józanésszel rendelkező kormány nem engedte volna meg. Volt sokszor és több lehetőség, hogy békés úton megoldják a problémákat. Kezdetben a szovjet vezetők is békés megoldást kerestek. Ők tudták, hogy a fegyveres elnyomás nem hoz megoldást a bajokra. Az ifjúság azért fogott fegyvert, hogy megszüntesse az ÁVH-sok lövöldözését, mivel a kormány nem teljesítette a kötelességét; megvédeni a népet mindenféle támadás ellen. A szovjetnek nem volt érdeke nyilvánosságra hozni a halottak számát. Legszívesebben azt mondták volna, hogy ők nem lőttek, a németek gyilkolták le a forradalmárokat úgy, mint a lengyeleket a Katyn erdőben. Vagy ha ez nem hihető a fasisztákra lehet fogni a gyilkolást, mivel szerintük a szovjet csapatok a magyar népet védték. Ugyanakkor a Kádár kormánynak sem volt érdeke nyilvánosságra hozni a halottak számát. Mivel ők hívták be másodszor a szovjet csapatokat és nekik köszönhetik, hogy hatalomra jutottak, tehát jobb, ha hallgatnak. A mártírok hozzátartozói féltek megemlíteni is, hogy családtagjuk a forradalomba részt vett és meghalt, mert ők is, börtönbüntetést kaptak volna, s rájuk fogták volna, hogy fasisztának, a nép ellenségének nevelték a gyereküket. Tehát nem merték keresni sem az eltűnt fiaikat, testvéreiket. Szomorú, hogy egy nemzet így viselkedik a népük szabadságáért életüket áldozó fiaikkal

135

A második szovjet támadás áldozatai

A szovjet katonai vezetők nem számítottak olyan nagy veszteségre, mint amit a Budapest harcokban szenvedtek el. Először vetették be a modern T55-ös tanokat, a BTR–40, a BTR–152 csapatszállító teherautókat és a páncélozott utánpótlást szállító járműveket, melyek a következő háborúra készítettek. Azt gondolták, hogy azokat nem tudják a felkelők Molotov-koktéllal harcképtelenné tenni. A csapatszállító járművek tetőnélküliek voltak s az abban lévőket az emeletekről könnyen lehetett lőni. Ha szervezett ellenállás lett volna, modern páncéltörőkkel felszerelve, meg tudtuk volna akadályozni, hogy a T-55-es tankok garázdálkodjanak a Budapesti utcáin. A forradalom vesztese volt a Szovjetunió mely soha sem tudta kiheverni a magyar forradalomban kapott sebeket, elvesztette hatalmát megszűnt a kommunizmus és darabokra szakadt Sajnos, hogy nem akadt a magyar kormány tagjai között egy ember, aki ki tudta volna használni a ritkán adódó helyzetet és elérte volna, hogy a szovjet csapatok kivonulnak az országból és szabad választás legyen, több pártra lehessen szavazni. A forradalmárok, két hét alatt megváltoztatták a világtörténelem menetét. Szomorú, hogy ezt a magyarság nem tudta/tudja kihasználni a saját céljai elérésére.

FORRADALOM VÍVMÁNYA A harmadik rendszer: A MAGYARIZMUS

136

Még dörögtek az ágyúk, ropogtak a fegyverek, a pesti utcákon fojt a fiatal felkelők vére, akik jobb életért, több szabadságért harcoltak a szovjet túlerő ellen. Harcszünet közben felmerült a kérdés; ha megnyerjük a forradalmat hogyan tovább? Hallottunk eleget az elvtársaktól a kizsákmányoló kapitalizmusról, tehát az nem kell. Nyögtük a kommunista uralmat, azt mondták, hogy tiéd a gyár, magadnak dolgozol. Tanulva a két rendszerből, alakított a nép egy harmadikat. Már október 28-án alakultak a Munkás Tanácsok, akik vezették a gyárak üzemek, ahol a munkások lettek a tulajdonosok, nem a pénzes emberek s nem a kommunista állam. A profitból a munkások profitáltak. 1956. október végén, Magyarországon egy új rendszer alakult melyben azé a profit, aki dolgozik. Ha ez megvalósul elképzelhetetlen fejlődés lett volna az országban. Mc Donald helyett Ludas Matyi étkezők lettek volna, ahol nyereg alatt puhított húsból készítették volna a hamburgert. Hawaii mintára minden turistának virágból készült nyakláncot tettek volna a nyakába. Ha elfogyott volna a virág tölgyfalevélből készítették volna a nyakláncot, így a falevél sem került volna kárba. Minden talpalatnyi földet beültetni a helyhez megfelelő növényekkel, fákkal. Balaton környékét pálmafákkal. A Dunán bevezetni a kétirányú közlekedést a sok csónak, s kajak miatt. Modern szállodákat építeni a turistáknak, akiket pálinkás jó reggelt-el lehetett volna felkelteni. Forrásvizeket, Bükk, Mátra hegyek levegőit palackozni, amit jó pénzért elvitt volna a turista emlékül. Ugyancsak eredeti magyar öltönyöket, mellényeket, széles ujjú inget, csipkés bugyogót a turistáknak. Rendezni eredeti színjátszásokat, lejátszani a mohácsi csatát, Egervár ostromát, mind a jelentős harcokat, amivel a nyugati kereszténységet védte a magyar nép. Majd a 1848 és az 1956-os szabadságharcunkat. Lett volna sok munka. Turisták zúdultak volna az országba heted-hét országból, hozták volna a jó valutát. Aki nem lett volna alkalmas a munkára, megtanította volna az idegeneket kesztyűbe dudálni, a cigányok pedig megtanították volna a turistákat cigánykereket hányi. Az új rendszerben mindenki dolgozhatott volna, a haszon az dolgozóé. A felesleges keresetből mindenki adakozott volna a templomi perselybe úgy, mint a régi időben, belátása szerint szociális célokra, ez helyettesítette volna az adót. Természetes a békepapokat, besúgó püspököket eltávolították volna az egyháztól. Állami intézményekre nem lenne szükség, a katonaság a régi harcok színjátszásával lenne elfoglalva, rendőrség, csendőrség biztosítaná a rendet, csendet. Magyarországon megalakult volna a tejjel mézzel folyó dús Kánaán. Öt hónap alatt túlszárnyaltuk volna a Szovjetuniót csatlósaival együtt, öt év alatt pedig a nyugat európai kapitalistákat. Ezt nem engedhette meg a kommunista és a kapitalista rendszer, mert ha a magyar rendszer megalakul az az ő végüket jelenti. El kellet tehát fojtani a forradalmat minden áron, nem számít hány halott s menyi vér folyik a pesti utcákon. Vesztettünk, nincs új rendszer, folytatja az elnyomott nép a kommunisták által kitaposott göröngyös utat.

MEGTORLÁS

137

Azt gondoltuk, hogy az elvtársak tanultak a leckéből, belátják, hogy ha a nép fel kell ellenük, nincs az a hadsereg, amely megvédi őket. A forradalomnak nem az volt a célja, hogy a kommunistákat kivégezzék. Azt meg tehették volna 11 nap alatt, amíg a szovjet csapatok megszállják az országot. A forradalom az ÁVH-sok vérengzése miatt tört ki. Az, hogy a kommunista kormány behívta a szovjet csapatokat a forradalom leverésére, megbocsáthatatlan cselekedet volt. Ők tudhatták, hogy ártatlan emberek fognak áldozatul esni a harcokban. A szovjet csapatoknak nem volt joguk Budapestre jönni, természetesen a forradalmárok ellenük fordultak, s el is érték, hogy nagy veszteséggel kivonuljanak a fővárosból. A forradalmakat rendszerint előkészítik és van vezetője. Ezt nem mondhatjuk a mi forradalmunkra. A Rádió elfoglalása után, ha nem lettek volna Budapesten a szovjet csapatok és ha, a Nagy Imre kormány elfogadta volna a 14 pontban foglalt követelést, (amit a kormány magától is megtehetett volna) nem folytatódott volna a forradalom. De a szovjet csapatok behívása és a statárium kihirdetése fellázította az egész nemzetet. A kormánynak lett volna kötelessége, hogy fegyvertelen felvonulókra ne lőjenek az ÁVH-sok. Ők ezt nem tették, féltek a néptől, s azt akarták, hogy az szovjet tankok tapossák el a felvonuló tömeget. Az volt a remény, hogy amit ígért a többször változott, de mégis kommunista kormány betartja ígéretét. November 4 után úgy hírlett, hogy Nagy Imre az orosz követségre menekült. Ismeretes, hogy szó volt arról, hogy Nagy Imre is tagja lesz a Kádár által alakított kormánynak. Nagy Imre végleg elvesztette nem csak a forradalmárok és a nép bizalmát, hanem a kommunistákét is. Ennek ellenére a szovjet elvtársak, még egyezkedni akartak vele. November 4 után gyorsan peregtek az események. Mindenki tudta, hogy elveszett a forradalom. A szovjet túlerővel nem lehetett érdemlegesen felvenni a harcot. A Corvin köz és környéke egységét szétverte Márton András ezredes tiszt elvtársaival. A második szovjet támadáskor, már kevés fiatal gyerek volt, akik szembeszálltak volna a szovjet tankokkal. Nem fedi a valóságot az, hogy a Corvin közt tartották a forradalmárok november 10-ig. 7-én a Corvin közzel szembe lévő József Körút 83 házból ahol Lovászné lakott, talicskán hordták az épségben maradt bútorokat, edényeket mivel azt belövés érte. Ugyan az nap korán reggel a Tűzoltó utcában a sarlókalapácsos vörös lobogókat tűzték ki az elvtársak a házakra, akik örömmel fogadták a szovjet katonákat és az ÁVH-sokat. Ezek után már kár volt minden csepp vérért. A szovjet tankok még cirkáltak a környéken, de lövöldözés ott már nem volt. Ezt bizonyíthatják a még ott élő lakók. De nincs, akit ma ez érdekelne, még kell várni vagy 50 esztendeig, hogy a magyar nép a valóságnak megfelelően ismerje a forradalom történetét. Addig lesznek háryjánosok, akik hősöknek adják ki magukat a Corvin közi harcokért, amiben ők részt sem vettek. Főleg az ország keleti részén lévő kommunisták várták Kádártól a megváltást. Őt az elvtársak gerincesebbnek vélték, mint Nagy Imrét, mivel megjárta az ÁVH börtönt. A magyar nép keservesen csalódott, nem bízott már senkiben. Budapesten és Dunántúlon a Munkás Tanácsoktól remélte a nép, hogy nem jön vissza a norma rendszer és jobbra változik a kommunista rendszer. Sajnos rövid időn belül rájöttek, hogy nincs remény. Megkezdődött a hajtóvadászat a forradalomban és a Munkás Tanácsokban résztvevők ellen. Kádár János elfelejtette, hogy párnappal előbb menyire dicsőítette a forradalmat. Most már a forradalom szerinte fasiszta felkelés volt, melynek célja a munkás paraszt hatalom megdöntése volt.

138

A szovjet tankok segítségével alakult Kádár kormány megváltoztatta még a magyar szótár értelmességét is. Ami magyar, s nemzeti volt, az ellenség, népellenes lett. Elbújtak a kommunisták és soha leírhatatlan megtorlást hajtottak végbe a már fegyvertelen felkelők ellen. A kommunisták állati nívó alá süllyedtek, mert az állatok nem követnek el fajtársaikon olyan kínzást, mint amit ők követtek el a nemzet szabadságáért harcoló felkelőkön. Rádió, sajtó a Munkás Paraszt kormány kezében volt, s találtak mindig bértollnokokat, akik megírták a hazugságot. Ismertetésül alant közlök egy pár újságcikket a Népszabadság november 8. számából: Október 28-án Hevesen fegyveres ellenforradalmi csoportok törtek be több kommunista lakására, elhurcolták, megkínozták és bebörtönözték őket. A csoport egyik vezetője, egy volt nyilas fogtechnikus injekciós tűvel mérget fecskendezett be Nemes István köztiszteletben álló munkásmozgalmi veterán karjába. Egyes helyeken volt horthysta főjegyzők kerültek vezető posztokra, munkástanács, vagy paraszt tanácsi elnökké. Füzesabonyban is a régi horthysta főjegyző került az élre. A megyében a munkás és parasztszármazású funkcionáriusok többségét elzavarták. Többet bántalmaztak családjait kirakták az utcára, s az elhagyott lakásokat kifosztották. A járási pártbizottság berendezését kihordták az utcára és felgyújtották. A párt funkcionáriusait életre-halálra üldöztek, ki akarták őket végezni. Budapesten, a Fő utcai Pest vidéki katonai ügyészségen nyilas bandák háromszáz odahurcolt becsületes állampolgárt tartottak fogva. Gacsályban előbújtak a volt csendőrök és megalakították a csendőrőrsöt, mint karhatalmi alakulatot. Rakarnazon a munkástanács elnöke Pozer Mihály volt horthysta jegyző lett. Óh, mily hazugság, október 28-án nem volt a fegyvereseknek börtöne, ahová a kommunistákat bezárták volna. A börtönöket még mindig a kommunisták uralták, még Mindszentyt sem engedték szabadon. A nyilas fogtechnikus injekciótűvel mérget fecskendezett a köztiszteletben álló munkásmozgalmi veterán karjába. Mekkora hazugság, vajon miért fecskendezett volna mérget a nyilas fogtechnikus a munkásmozgalmi veterán karjába? Szemenszedett hazugságok, s ezt tanították a fiatalokkal, akikből KISZ tagok lettek, akik hűen követik a kommunista hazugságokat és befészkelődtek vezető pozícióba a demokratikusnak nevezett diktatúrában. Ezért nem volt és nincs rendszerváltás, felelősségre vonás az elvtársak és ügynökeik nyugodtan élnek a nép által fizetett nyugdíjból.

Majd a parlamentben történteket hamisítja meg a bértollnok. Íme: Mi történt a parlamentben az elmúlt hét végen?

139

Eleinte munkásküldöttségek jöttek, és parasztok, akik élelmet hoztak a fővárosnak, továbbá értelmiségiek; sorra elmondták a kormány tagjainak, melyek a munkások és parasztok, az értelmiség és az ifjúság jogos kívánságai. Az elmúlt hét utolsó napjaiban azonban egyre csökkent ezeknek a küldöttségeknek a száma, mesélte egy őrnagy bajtárs a Zrínyi Akadémiáról. Annál inkább megnőtt egyéb küldöttségek száma, pontosabban: nem is küldöttségeké – mert hiszen, senki nem küldte őket, hanem maguktól jöttek, egyre növekvő számban. Munkásruhák helyett naftalinból nemrég kivett régi katonatiszti egyenruhák, városi bundák és bekecsek jelentek meg a parlament kapuinál. A parlament folyosói bokacsattogtató volt a régi földbirtokosokkal, részvénytulajdonosokkal, horthysta tisztekkel teltek meg. Ezek lepték el a miniszterek előszobáit, s nyomultak be a dolgozó-szobákba. Azután jelentkeztek azok a politikusok, akik magukat kisgazdáknak nevezték, ámbár annak idején már a kisgazda párt is megtisztította sorait tőlük; arról kezdtek vitatkozna, hogy 100 vagy 200 hold földet adjanak vissza azoknak a birtokosoknak, akiknek földjét a nép, a fasizmussal való együttműködés miatt kobozta el. Jelentkeztek magukat most szociáldemokratáknak nevező régi üzem és részvénytulajdonosok, akik arról tanácskoztak, hogy 100 vagy 150 munkásig kell az üzemek államosítását megsemmisíteni, tulajdonosuknak visszaadni. Azt hisszük, hogy ezt kezdetnek gondolták. Később már a horthysta katonatisztei uralták el a folyosókat és egyikük-másikuk már olyannyira nyeregben érezte magát, hogy a parlament épületében géppisztollyal akarta letartóztatni Dobi Istvánt, ez Elnöki Tanács elnökét és Rónai Sándort, az országgyűlés elnökét. Csak úgy röpködtek a folyosókon a kegyelmes uram és a méltóságos uram megszólítások. A reakciós elemeknek a kabinetbe mind nagyobb számban bejutott képviselői nem a rend helyreállításán, hanem saját pártjuk pozícióiba helyezését tartották fő feladatuknak. Vajon mit várhatott a magyar munkás, paraszt, a nép hatalmához hű értelmiség és ifjúság egy olyan kabinettől, amely egyre jobban a nemzeti mozgalom demokratikus vívmányait visszacsinálni akaró erők befolyása alá került, amelynek tevékenységét a pozíciókért folyó pártharc ásta alá, miközben a folyosókon ehhez a harchoz a zenét a rehabilitációért sorakozó, már egyenruhába öltözött horthysta katonatisztek sarkantyúcsattogása szolgáltatta. A fenti újságcikket tanulság céljából közlöltem, mert egy új korszak kezdetét jelentette. Kádár János a hazug gyilkos, hazaáruló és elvtársai megváltoztatták még a szavak jelentőségét is. Ők elérték, hogy a magyar kormány az oláh cigányok nívója alá süllyedt. A kádár kormány hazugságon alapult és a hazugságokat tanították az ifjúságnak, melynek csúcs szerve a KISZ lett. Ők így ismerik a Szabadságharcunkat. November 1-én a Kossuth Rádió közölte Kádár beszédét akkor azt mondta, hogy: „A dicsőséges felkelésben népünk lerázta a Rákosi rezsimet. Kivívták a szabadságot nemzetünknek és függetlenséget az országnak, mely nélkül nem lehet szocializmus. Párnap múlva Kádár meghazudtolta magát. A felvonuló diákokból, akik fegyvert fogtak, hogy megszűntessék az ÁVH-sok lövöldözését a Rádiónál, majd szembeszálltak a szovjet tankokkal földbirtokosok, részvénytulajdonosok, horthysta tisztek, reakciós elemek lettek. A Parlamentet a forradalom alatt ÁVH-sok, vagy az átöltözött ÁVH-sok őrizték. Oda, volt földbirtokosok, részvénytulajdonosok, horthysta

140

tisztek naftalinos egyenruhákban, bundákban, bekecsekben nem mehetett be. De nem is volt ilyen. A parlamentben kommunista kormánytagok tartózkodtak, nem valószínű, hogy akkor valaki kegyelmes uram és a méltóságos uramnak szólította volna az elvtársakat. Szégyenletes hazugság, amely folytatódott és ezen alapult a Kádár kormány politikája. Majd közli a Népszabadság, hogy üzenetváltás történt Bulganyin és Eisenhower között.

Bulganyin válasza a következő: Elnök úr! November 5-i üzenete alkalmából szükségesnek tartom megmondani, hogy az a kérdés, amilyet felvet - a szovjet csapatok Magyarországról való visszavonására vonatkozólag - teljes mértékben, a magyar és a szovjet kormány illetékességéhes tartozik. Ezen kívül meg kívánom mondani, hogy valószínű Önnek már volt lehetősége arra, hogy megismerje a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány programját, amelyet a magyar néphez intézett felhívásában fejtett ki. Nem kétlem, Ön felfigyelt arra, hogy ez a program teljes információt tartalmaz azzal a kérdéssel kapcsolatban, amely iránt érdeklődik. Ami a szovjet kormány 1956, október 30-i nyilatkozatát illeti, a Szovjetunió és a többi szocialista ország közötti együttműködés és barátság fejlődésének és további megszilárdításának jó elveiről, a nyilatkozat, amelyre Ön emlékeztet üzenetében - nem hagy kétséget az iránt, hogy a szovjet kormány törekszik és törekedni fog az abban kifejlett elvek érvényesítésére. Bulganyin a Szovjetunió Miniszter Tanácsának elnöke. Ezt a hazugságot ismertették a néppel. Nem átallja a bértollnok még Bulganyint is meghazudtolni. Bulganyin nem volt olyan bugris, mint a bértollnok és elvtársai, hogy így írt volna A hazugság bizonyítására az említett távirat, ami 30 évig szigorúan titkos dokumentumok közé tartozott megtalálható a US Department of State, Central Files, 764.00/11-456 sz. alatt. A bértollnok nem tudhatta a titkos távirat tartalmát. Hazugságot ír. Eisenhower nem volt kíváncsi megismerni a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány programját. Valószínű Bulganyin se vett annyi fáradságot, hogy azt megismerje és felfigyelt volna rá. Eisenhower nem érdeklődött semmilyen kérdéssel kapcsolatban. Ellenben megüzente, hogy: (részlet fordítás) Mélységes aggodalom hallottam a riportot Magyarországról, amely ma hozzám érkezett. A Szovjet Kormány deklarációja 1956. október 30-án melyben kijelentette, hogy nem avatkozik más országok belügyeibe, úgy volt érthető és biztató, hogy rövidesen kivonják a szovjet csapatok Magyarországból. Valóban abban a deklarációban a szovjet figyelembe vette, hogy a szovjet csapatok további magyarországi tartózkodása rosszabbítja a helyzetet. Ezt a kijelentést az Egyesült Államok kormánya és én úgy tekintettük, mint egy államférfihez illő cselekmény. Tehát minket kimondhatatlanul megbotránkoztat ennek a deklarációnak visszafordítása. Következésképpen mi kimondhatatlanul fel vagyunk háborodva a deklaráció visszafordítása miatt. Az különösen felháborító, hogy a szovjet haderők megújított támadása a magyar kormány és a nép ellen akkor

141

történt, amikor tárgyalások folytak a ti küldöttetek és a magyar kormány küldöttei között a szovjet csapatok kivonulásáról. Én ösztönözlek, sürgetlek az emberiség nevében és a béke érdekében, hogy a Szovjetunió lépjen akcióba, vonja ki csapatait Magyarországból azonnal és engedje meg a magyar népnek, hogy élvezze és gyakorolja az emberi jogokat és az alapvető szabadságot, melyet az ENSZ okmánya biztosít minden népnek. Aláírás: Dwight D. Eisenhower. Ide tartozik, hogy Bohlen az amerikai követ 1956. október 30-án este 22.05-kor küldött távírata1 (For. Relat. of the US 1955-1957 pg. 346.) Washingtonba, hogy Zhukov szó szerint azt mondta, hogy „a parancs ki van adva a szovjet csapatoknak, hogy hagyják el a fővárost.” Zhukov hozzátette; „Hagy, intézzék el saját maguk.” A továbbiakból arra lehet következtetni, hogy a szovjet nem avatkozik bele a forradalom menetébe. Eisenhower és Bohlen távirata sőt, a Bulganyin válasz is, a titkos íratok közé tartozott, amit 30 évig nem hoztak nyilvánosságra. Ezekhez tartozik a Bohlen által átadott jegyzék, a nem létező Titónak küldött távirat, mely szerint Eisenhower szabad kezet, zöld lámpát adott az szovjetnek, hogy verjék le a forradalmat. Kezdődött, vagyis folytatódott a hazugság. Jó, hogy a bértollnokok nem találták ki, hogy az USA-nak Hortobágy és a tihanyi visszhang kellett, mert mi más lett volna a németek és a ruszkik által kifosztott országban. A kizsákmányoló kapitalisták, fasiszták összefogtak a magyar népi demokrácia megdöntésére, céljaik elérésére felhasználták a tájékozatlan ifjúságot, akik fegyvert fogtak a magyar népet védő ÁVH-sokra. Több ártatlan ÁVH-st kivégeztek. Ezért kellett a testvér szovjet katonákat behívni, hogy megmentsék a munkás-paraszt hatalmat, amely biztosítja a magyar nép helyét a nemzetközi kommunisták táborában. Folytathatnám szatirikusan a kommunista propagandát. Ilyen hazugságokkal vezették félre a tájékozatlan ifjúságot. De képzeljük el mi lett volna, ha az USA beavatkozik a forradalomba. Az USA hadi technikája a II. Világháborúban az volt, hogy addig bombázták a kijelölt célpontokat, amíg ott mozgást láttak. Azután jöttek a tankok, ha azokat lőtték a németek, visszafordultak és jött újra a bombázás. A gyalogság csak azután jött mikor a repülők és a tankok nagy részben megsemmisítették az ellenállást. A ruszkik küldtek volna utánpótlást, - volt miből. Képzeljük el mi maradt volna Magyarországból. Azt sem ismertették az elvtársak a néppel, hogy a két atom-hatalom Sztálin halála után mikor Titó már kilépett a szovjet paradicsomból egy semleges zónáról tárgyaltak, Jugoszlávia, Magyar, Cseh s Lengyelország. A szovjet ezekből az országokból nem sok hasznot látott. Okolhatják az elvtársak saját magukat a forradalom pusztításáért, de ne másokat. Abban a helyzetbe melyet Nagy Imre kormánya teremtett józanésszel rendelkező kormányfő nem avatkozott bele. Magyar forradalom egy reménysugár volt a csatlós államok lakosságának is, és ezt meg kellett semmisíteni. A magyar nép belátta, hogy nem számíthat senkire, de ugyanakkor látta, hogy ha összefog, le tudja rázni magáról a kommunista elnyomást. Nem hittük el, hogy a forradalomnak vége. Tűntetéseket szerveztünk a követségek előtt. Kértük, hogy az ENSZ küldjön rendfenntartó csapatokat Magyarosságra. November 15 körül az Angol Követséghez mentünk a környező utcák megteltek a tüntetőkkel. Rövidesen megjelentek a szovjet tankok. Voltak, akik felmásztak a tankra, a tank az ágyúcsővel próbálta szétoszlatni a tömeget, de sikertelenül. Onnan az Amerikai

142

Követség elé mentünk. Megtelt a Szabadság tér tüntetőkkel. A bejárati ajtó zárva volt, de később valaki kijött s mondta, hogy az Egyesült Államok egyedül nem tehet semmit. Az Egyesült Nemzetek tárgyalják a magyarországi helyzetet és a szovjet csapatok kivonulását. Közben a Sass utcából jöttek az szovjet tankok, egyik nagy sebességgel rohant a térre, hogy szétkergesse a tüntetőket. Felszaladtunk a járdára előle, a tank megismételte a körbefutást vagy háromszor. Akkor sokan elhatároztuk, hogy lefekszünk az utcára a tank elé. A követségtől a Sass utcáig emberek, asszonyok lefeküdtek az utcára, mozdulatlanul vártuk a tankot. Szerencsére a tank vezetője meggondolta magát, megállt az első fekvő sornál, megfordult és elhagyta a teret. A szovjet katonákban több emberi érzés volt, mint az ÁVH-sokban, akik a fegyvertelen civileket lőtték. A Hírközpont továbbra is működött. Nem volt titok, akkor még szabadon lehetett beszélni. Az irodavezető Takács. Miklós velük jött tűntetni az Angol Követség elé. Telefonon kaptuk a híreket az ország minden részéből. Azt vártuk, hogy az ENSZ rendfenntartó csapatokat küld Magyarországba. Akkor még azt gondoltuk, hogy az ENSZ világi hatalom, féken tudja tartani a nemzeteket. A szovjetcsapatok második támadása világszerte nagy felháborodást keltett. Nyugaton szétestek a Kommunista Pártok, Ázsiában, Afrikában rájöttek a kommunista szimpatizálók, hogy nem lehet megszabadulni a szovjet elnyomás alól. November 4-én délután 4 órára az ENSZ rendkívüli ülést hívott össze ahol 50 szavazattal 8 ellen, (15 nem szavazott) határozatot hozott 8 pontba foglalva.1 UN doc. A/PV.564. 1. 2. 3.

A Szovjet Kormány szüntesse, meg a katonai támadást a magyar nép ellen ne avatkozzon a magyar belügyekbe. A Szovjet Kormány szüntesse meg több haderő bemenetelét Magyarországba és vonja ki csapatait Magyarországból minden késedelem nélkül. Adja meg a jogát a magyar népnek és a kormányának, hogy nemzeti törekvését és függetlenségét megvalósítsa a jobb élet érdekében.

A szovjet ENSZ küldött, Sobolev és a magyar Szabó János ellenezték, hogy az ENSZ tárgyalja a magyarországi helyzetet, mert az ENSZ alapszabálya szerint nem avatkozik a tagállamok belügyeibe. Sajnálatos, hogy ugyanakkor Nagy Imre elkövette azt a hibát, hogy lemondott, így a Kádár kormány lett hivatalos képviselője az országnak. Ezt azonnal ki is használta, tiltakozott, hogy az ENSZ foglalkozzon a magyar üggyel s kijelentette, hogy Nagy Imre kérése, vagy kijelentése érvénytelen. Ez megpecsételte a forradalom további menetét. Az Ázsiai, Afrikai államok Olaszország, Kuba, elítélte a forradalmat. Kádárék nem engedtek be senkit az országba, hogy kivizsgálják a helyzetet. A szovjet és a magyar propaganda a Times magazinban megjelent akasztásokra, halott civilekről készültképeire hivatkoztak, hogy azt a fasiszta felkelők követték el. Néru-nak a kínai vezetőknek megváltozott a véleménye a forradalomról. Ezek nem támogatták az ENSZ gyűléseit és határozatait. Megszűnt minden remény, hogy a forradalom elérje követeléseit. Most is magára maradt a magyar nép. Nem tudtuk elfogadni Kádár árulását, hogy Ő legyen a kormányfő. Valaki kitalálta, hogy legyen szabadválasztás. Aki Kádárra szavaz november 23-án 1 és 2 óra

143

között tartózkodjon az utcákon. Többen rossz gondolatnak tartották, mert villamos, és autóbusz közlekedés még nem volt mindenütt. 5 órától kezdődött a kijárási tilalom, sokaknak messzire volt a lakásuk, gyalog mentek az emberek haza. De mégis, nyomtattuk, terjesztettük a röplapokat a szabadválasztásra. Falra ragasztani veszélyes volt, tilos volt a csoportosulás, katonatiszti járőrök, szovjet tankok figyelték az embereket. A Rókus kórház falára ragasztottam egy felhívást, az járókelők olvasták, de jött egy tank, ágyúcsövével szinte leseperte az embereket a járdáról, majd egy ruszki katona káromkodás közben leszakította a röplapot. Sok volt a járó-kelő s kézbe adtuk a röplapokat, amikor nem látták a ruszkik és a pufajkás járőrök. November 22-én újabb hihetetlen hír járt szájról szájra; Nagy Imre elhagyta a Jugoszláv követséget, az autóbuszt melyben tartózkodott szovjet katonák szállták meg és ismeretlen helyre vitték. A hír újabb felháborodást idézett elő. Volt, aki Titót okolta, hogy miért engedték az ruszkiknak elfoglalni. Mások Nagy Imrét okolták, hogy miért nem ment semleges vagy nyugati államok követségére, azok nem adták volna ki az oroszoknak. Később derült ki, hogy Kruscsevék Nagy Imrét rá akarták beszélni, hogy lépjen be az új MKP-be ott földművelési miniszter lesz. Tudjuk, hogy ezt Nagy Imre nem fogadta el. 1973-ban dolgoztam M. C. román építésszel, ő mondta, hogy átalakítást végzett azon az épületen melyben Nagy Imrét tartották fogva. Látta, hogy magas rangú oroszok látogatják Nagy Imrét. Ő is tudott oroszul és többször beszélt Nagy Imrével, aki elmondta, hogy mit akarnak tőle. Nagy Imre mondta, hogy nem ül fel az oroszoknak, ismeri őket, hogy pár hónapra rá, hogy elfogadná az ajánlatukat, biztosan eltennék láb alól, megmérgeznék a kémeknél használt méreggel. Eljött a szabadválasztás napja, november 23, már elmúlt dél, még mindig nagy tömeg közlekedett az utcákon, mindenki ment valahová úgy látszott, hogy nem fog szavazni senki. V. Endre sporttársamhoz mentem a Király utcába. A Nemzetinél, az Emke előtt utcai árusok árultak különböző dolgokat a rögtönzött sátrak alatt. Az egyiket megkérdeztem, hallott-e a szabadválasztásról. Hogyne – válaszolta, - pakolok, és mindjárt eltűnök. Még mindig tömeg járt az Körúton, majd megkondultak a harangok. 5 percen belül elnéptelenedett az utca. Rendőrök tisztelegve álltak a kapuk alatt sokfelől a Himnusz éneklését lehetett hallani. A nyugati felől egy szovjet tank közeledett, nem tudták, hogy szabadválasztás van és csak ők szavaztak Kádár Jánosra. Megeredt az eső, mintha a magyar népet siratná, akit a saját kormánya idegen katonákkal újra elnyomás alatt tart. Sajnos a hazaáruló Kádár Jánost nem érdekelte a nép szabad választása. Következett a letartóztatás, börtön, kivégzése járt azoknak, akik a magyar nép szabadságáért harcoltak. A volt ÁVH-sok, kommunista vezetők, túltettek az ellenségen, naponta voltak a kivégzések, olyanokat is kivégeztek, akik nem okoztak halálos áldozatokat, csak részt vettek a küzdelemben, hogy a magyar nép elnyerje szabadságát és függetlenségét. Bebizonyosodott, hogy a nép nem akarja Kádár Jánost. Kezdődtek az aktuális viccek; 20 forintér meleg lángos, le van sz...va Kádár János. Kádár, árulásáért elnyerte a nép utálatát. A sztrájkok tovább folytatódtak, a Munkás Tanácsok vezették a fontosabb gyárakat, üzemeket. Az volt a remény, hogy ha így folytatódik, Kádár nem kerül uralomra, a szovjet vezetők is belátják, hogy a nép szabadságot akar és engedik, hogy változás legyen Magyarországon. A baj az volt, hogy nem akadt az országban egy magyar vezető, aki ki tudta volna használni a helyzetet. A fegyveres csoportok vezetőit Dudás József, Szabó János, Szigethy Attila, Iván Kovács Lászlót és sok másokat, már

144

börtönben voltak. Vonatok szállították az elfogott gyanús fiatalokat Ungvárra. Ha 5- 6 férfi egy csoportba volt, minden további nélkül letartóztatták a volt ÁVH-sok. Nyilvánosságra került 8 számú szigorúan titkos Dokument,1 (APRF, F.5, Op, 64 D.486) melyet M. Holodkov szovjet belügyminiszter helyettes küldött N. P. Dudoros belügyminiszternek bizonyítja az akkori helyzetet. Részletet fordítok a jelentésből: November 7-én beszéltem Comrad Serov-al mondta, hogy a magyar letartóztatottak száma 4-5 ezer. Az ukrán belügyminiszterrel megegyeztünk, hogy az Ungvári börtönt kiegészítjük a Stryy, Drogobych, Chernovtsy és Stanislav börtönöket a foglyok részére. A foglyokat 8-án Miskolcról és Debrecenből hozták Ungvárra. November 15-ig 846 foglyot hoztak Ungvárra, 22 nő van közöttük, 463 a Stryy börtönébe lett szállítva. A következő transzport Stanislav, Chernovtsy és Drogobych-ba lesz elosztva. Budapestről 548, Veszprémből 90, Kaposvárról 45, Szombathelyről 55, Miskolcról 20 foglyot hoztak. A foglyok között van sok Kommunista párttag, katonák, fiatal diákok, 68 kiskorú, akik 1939 és 1942 között születtek, ezek között van 9 lány. Fontos megjegyezni, hogy sok fogolyról nincs hivatalos dokument a letartóztatásról, a mi van az egy rövid jegyzet, amit a kémelhárítók adtak, vannak olyanok, akikre az írták, hogy „nem kívánatos személyek.” Többen kérdezték, hogy mint magyar állampolgárok miért kerültek a Szovjetunió területére. Azt mondják, hogy ők soha sem beszéltek a Magyar Kommunista Párt, sem a Szovjetunió és a szovjet katonák ellen. Két katona, Szepesi Mihály és Szőllősi László átadott egy levelet (másolat csatolva), melyben írják, hogy ők valódi kommunisták és fel vannak háborodva, hogy nem tudnak aktívan harcolni a Kádár kormány érdekében ebben a nehéz időben Magyarországon. Víg György hadnagyot Miskolcról hozták ide, kijelentette, hogy nem vett részt a forradalomban, ő tolmács volt és a szovjet csapatok mozgását irányította Miskolc környékén. Ő mondta, hogy a cellában van egy másik fogoly, Földvári Rudolf, aki tagja a Munkás Párt Központi Bizottságának, első titkára a Borsod megyei Munkás Paraszt Párt Bizottmányának, segítője Kádár Jánosnak, barátja a Szovjetuniónak, s az ő letartóztatása tévedés volt. A szovjet elvtársak figyelmesen átvizsgálják az ügyét és majd rehabilitálják. (Comrad I. A Serov utasítására Földvári Rudolfot Debrecenbe szállították.) Az Ungvárra hozott foglyok között volt Sebők András főorvos a Szolnoki Klinikáról, akit a rekord szerint letartóztattak, azért mert a tüntetőknek beszélt, hogy kérjék az Egyesült Államok és az Egyesült Nemzetek segítségét. A kihallgatáson Sebők elismerte, hogy beszélt a téren összegyűlt tömegnek, de azért, hogy a felbőszült tömeg ne támadja meg a szovjet katonákat, akik lefegyverezték a magyar katonákat. November 13-án Sebők Andrást szabadon engedték és visszatért Magyarországba. Több fogoly is kijelentette, hogy nem bűnös és követelte az ügy gyors elintézését. A foglyokkal való beszédből világosan kitűnik, és tény, hogy nincs megfelelő dokument a letartóztatásról, sokon még a név sem szerepel, a szovjet katonáknak nehéz volt a bonyolult helyzetben letartóztatni a forradalomban résztvevőket. Erre bizonyíték a szovjet katonatisztek elbeszélései, akik Ungvárra hozták a foglyokat. Kapitány Zlygostev, aki a Miskolc és Debreceni foglyokat hozta Ungvárra, mondta nekünk, hogy ő személyesen részt vett a letartóztatásokba és több helyen nem volt

145

hivatalos hatóság, nem volt senki, aki megmondta volna, hogy ki vett részt a forradalomban a lakosság közül. A fentieket figyelembe véve és azt, hogy a foglyok egy része 14 és 17 éves kiskorúak közöttük lányok is vannak letartóztatva, adja az alapot, hogy jogtalan letartóztatások voltak. Úgy látszik, szükséges megbízható, hivatalos embereket küldeni (lehetséges, hogy magyart), aki képes lesz gyorsan kivizsgálni a bebörtönözöttek ügyét és, akit alaptalanul tartóztattak le, szabadon engedni s elszállítani a lakóhelyére. Ez azért is szükséges, mert világos az ukrán belügyminiszter, comrad Brovkin november 15-én neked küldött táviratából, hogy a foglyok követelik az ügyük azonnali kivizsgálását, s fel vannak háborodva a bebörtönzésük miatt. Jelenleg csak nyolc KGB nyomozó és bíró vizsgálja az ügyüket. Aláírás: Holodkov. Holodkov jelentése hűen tűkrözi az akkori zűrzavaros helyzetet. Még a hű kommunistákból is egyik percről a másikra fasiszta, ellenforradalmár lett. Kár, hogy Kádár János elvtársat nem fogták el a tankon ülő továrisok és nem végezték ki, mint ellenforradalmárt. Sok bajtól, kíntól szabadult volna meg a magyar nép, amit még ma is nyög. Úgy tűnik, hogy a józangondolkozású szovjetvezetők belátták, hogy jobb lett volna, ha nem avatkoznak be a magyarok ügyeibe. Akkor még nem gondolták, hogy az lesz a kommunista hatalom bukása. Sajnos ezt még ma sem tudják kihasználni a magyar vezetők, követelni kell a jussunkat, amiért, megszabadítottuk a világot a kommunista uralomtól s egy borzalmas háborútól. Ez részben azért van, mert az elvtársak s leszármazottjai vannak a parlamentben és a besúgó ügynökök az egyházak vezetésében. Alant közlöm a közelmúltban nyilvánosságra hozott magyar vezetők hiányos névsorát, Az ifjú kommunisták felnőttek és elfoglalták kivénült elvtársaik helyét s folytatják ott, ahol abba se hagyták a kommunisták, övék a hatalom, népé a nyomor. Valahogy úgy lehetni jellemezni ezeket, mint lelketlen állatokat, nem érdekli őket semmi más, mint a saját érdekük. Aki elfogadja a kommunista elveket, ateista lesz, nem hisz Istenben, elveszti a lelkét, nincs lelkiismeretük, nincs felebaráti szeretet bennük, tetteik is hasonlók az állatokéhoz, nem várhatunk jót tőlük. Nincs elavult bűn, tanulhatna a magyarság a zsidóktól és követelhetné a jóvátételt mindenkitől, aki a magyarságnak kárt okozott. A baj az, hogy ha a magyar vezetők követelnének kártérítést a magyarságnak, ők is a vádlottak padjára kerülnének, tehát nincs jóvátétel, a munkás, paraszt nép nyomorban él. Nincs mire várni a halott áldozatok szelleme az országban van, de testük nem fog a sírból feljönni, segíteni a nyomorgó népnek. A cselekedet a magyar nép, és a vezetőik kötelessége. Kádár és elvtársai nem vették figyelembe a szabadválasztást. Még nagyobb erővel folytatódott a megtorlás, letartóztatás. Fiatal fiúknak veszélyes volt lakásukat elhagyni, mert mint 1945-46-ban az oroszok és az ÁVH-sok szedték össze az embereket az utcákon. Az Ipaterv Igazolványt adott magyar és orosz nyelven, hogy a sérült épületek ellenőrzését végzem, így biztonságosan közlekedtem. November utolsó hetében határozták el az édesanyák, hogy nem engedik, hogy a fiaik élete, vére hiábavalóvá váljon. A gyülekezési tilalom ellenére tüntető felvonulást hirdettek a Hősök terére december 4-re. Röplapokat készítettünk és osztogattuk ahol lehetett. Nem számítottunk nagy tömegre, mert villamosok helyett szovjet tankok dübörögtek a főutcákon, könnyen szétoszlathatják a felvonulást.

146

Vonatok már közlekedtek, de a posta még nem volt megbízható. Szüleim testvéreim Selyeben, Borsod Abaúj Zemplén megyében laktak, nem tudtunk egymás felől. Tudták, hogy a Rádió közelébe lakunk és aggódtak, hogy mi történt velünk. Nagy meglepetés és öröm volt december 3-án, mikor János testvérem kopogtatott az ajtón. Látszott rajta a megrendülés. Mondta, hogy a Keletitől gyalog jött s látta a Rákóczi úton a kilőtt házakat, Rókus kápolnát, a kiégett Divatcsarnok romjait, el volt készülve, hogy a negyedik emeleten lévő lakásunk is megsérült. Másnap elvittem város-nézőbe, de a nők tűntetése a szovjet csapatok és Kádár ellen fontosabb volt. 10 órára volt hirdetve a gyülekezés a Petőfi téren, közeledett az idő, de elég gyéren voltak a nők. Gondoltam, mindenki fél, nem lesz felvonulás. Magyar szokás szerint késve jöttek a nők a mellékutcákból zászlókkal. Már több ezren lehettek mikor elindult a sok feketébe öltözött magyar nő, hogy tüntessen a szabadságharcunkat eláruló és elnyomók ellen. Rákóczi út Erzsébet körút, majd az Andrási út volt a felvonulás iránya. Közben majdnem minden utcából csatlakoztak a nők a felvonulókhoz. A nők az úttestet teljes szélességében betöltötték, s a Himnuszt, szózatot énekelték, majd szabadságot akarunk, le az árulókkal szólamokat kiabálták. .

Nők tiltakozó felvonulása december 4-én.

János bátyámmal az Oktogon-ig kísértük a felvonulókat. Ott, magyar rendőrök, lezárták a járdát. Tudtam, hogy a földalatti nem közlekedik, mondtam Jánosnak, hogy menjük az alagútba s ki a Hősök terére. A sötétben lassan haladtunk, a sinek között, de

147

elértük a célunkat. Gyorsan szaladtam fel a lépcsőkön, de megtorpantam a látottaktól. Nem tudtam, hogy a téren katonai díszszemle van Kádár, Mikoján és a Szovjet küldöttség tiszteletére. A parádé már lezajlott, Mikoyán és Kádár az autóra várt az tér Andrási úti sarkán. Két katonatiszt jött felém. Egyik sziszegve kérdezte; mit akar itt? A csepeli grófnők tűntetni jönnek ide, nem tudtam mi van itt, válaszoltan gondolkozás nélkül. A két tiszt közeledett hozzám, a bátyám visszahúzott a földalattiba, örültem hogy baj nélkül megússzam a Kádár és Mikoyán-al való találkozást. Később beszélgettünk, hogy mily felelőtlen volt a biztonság, oly közel lehetett kerülni a magas rangú személyekhez, akiket könnyen le lehetett volna lőni. Valószínű másképp alakult volna a szabadságharcunk kimenetele. Nem akadt volna egy második Kádár, aki visszahozta a kommunista elnyomást a magyar népre. Az ENSZ próbálta a magyar ügyet ébren tartani, reméltük, hogy a világ népei segítenek függetlenségünk elnyerésében. Ezután keletkezett a MUK, (Márciusban Újra Kezdjük) azzal a gondolattal, hogy ha összefog a nép, elérjük követelésünk megvalósulását. A tervező irodák a kerületi Tanácsokhoz küldték a megfelelő építészeket, hogy segítsék a romba dőlt épületek felmérését. Én a VIII kerületi Tanácshoz kerültem. A MUK-nak nem volt vezetője, központja, de az volt a terv, hogy egyszerre támadni a szovjet tankok ellen, melyek tereken, utcakereszteződéseknél tartózkodtak. Ezeket térképeztük fel, hogy melyik részről lehet őket megtámadni. Az egész terv nem sokat haladt előre, mert az előző összeköttetések lassan megszűntek. Napról napra erősödött a terror, letartóztatások voltak éjjel-nappal. December 11-én tárgyalásra hívták a Parlamentbe Rácz Sándort a Budapesti Munkás Tanács elnökét és Bali Sándort, ahol letartóztatták őket. December 11-12-re általános sztrájk volt hirdetve, tiltakozásul Kádár kormány és az szovjet csapatok ellen. Csak bányászok, villany-gáz, vízellátók, mentők, tűzoltók, kórházi dolgozók voltak kivételesek. A 48 órás sztrájkot nem tudták megakadályozni, de az utcai tűntetéseket brutálisan elnyomták a szovjet csapatok és a pufajkások. December 13-án megerősítették a Rögtönítélő Bizottság hatáskörét a halálbüntetés azonnali végrehajtására. Megszüntettek mindenféle gyülekezést. Ez jogot adott arra, hogy a gyülekezés, felvonulás szervezőit 5 évi börtönre, aki azon részt vesz, egy évi börtönbe ítéljék. Megteltek a börtönök, a Kistarcsai Munkatábort újra kinyitották, folytatódott a börtönvilág Magyarországon a kommunisták és kiszolgáló ügynökök örömére. Aki tudott menekült az országból, főleg Ausztriába, ahova naponta több ezer menekültek. A Menekültek száma december közepén túlhaladta a 150 ezer létszámot. December 10-én újra lezárták a nyugati határt, szovjet tankokkal megerősítették a határőrséget. Én nem szándékoztam menekülni. Társbérletben laktunk egy éves gyerekkel. A lakás helyén régen, állítólag a Műegyetem rajztermei voltak. Az nagy lakásból én két lakást csináltam OTP kölcsönnel, ami öröklakásnak számított. Ez akkorában nagyjelentőségű volt s csak 27 forintot kellett visszafizetni 30 évig. Országszerte oly sokan részt vettek a forradalomban s bíztam, hogy jobbra fog fordulni a helyzet. Sajnos tévedtem, napról napra hallottam, hogy az ismert barátaimat, akik részt vettek a forradalomban letartóztatták. Majd telefonáltak, hogy ne menjek haza, mert kerestek a pufajkások. Közeledett a karácsony, gondoltam hazamegyek, a szüleimhez s ott maradok, amíg elcsitul a helyzet. Meglepetés, öröm, majd aggodalom volt a találkozás. Nem mondtam, de tudták, hogy én nem állom meg, hogy ne vegyek részt a forradalomban. Édesanyám

148

sírva mondta, hogy Imre öcsém se mer itthon tartózkodni. Ő Miskolcon volt a felkelőkkel, most szedik össze őket az ÁVH-sok. Jaj, Istenem, mi lesz veletek, zokogott tovább. Édesapám tapasztalatból beszélt; ha az oroszok elfognak, szökj meg, mert éppen, egészségesen nem szabadulsz meg tőlük. Kassán van rokon, de a határt megerősítették, aki ott elfognak, börtönbe teszik és visszaadják a határőröknek. Nem volt sok megoldás. Azt határoztuk el, hogy Imre öcsémmel megpróbálunk Ausztriába menni. Nem akartuk, hogy a család szemeláttára tartóztassanak le a kommunista pribékek. Győrig vonattal mentünk. A vonaton igazoltattak, nálam csak egy aktatáska volt rajzszerekkel tele. Öltözék; félcipő, városi öltöny, nem néztem ki disszidálónak s az orosz magyar igazolvány is segített, amit tisztelegve adott vissza a Kádár katonája. Győrtől gyalog három napig tartott, hogy a határ közelébe értünk. E három napról külön könyvet lehetne írni. Hó volt, hideg volt, nappal félő volt menni, főleg éjjel mentünk, erdők közelébe, kukoricások között. Eszembe jutott az 1946. februári gyalog utam Budapestről Miskolcra. Nem értettem, hogy miért kell ez a menekülés, én csak azt tettem, ami kötelességem volt a haza és a magyar ép érdekében. A terep fagyott göröngyös volt, nagyon eltért a pesti járdáktól s hamar rájöttem, hogy nem jó cipőben járok. A hó elolvadt a cipőben, hideg álladóan nedves volt. Késő este bemerészkedtünk házakba, amelyik a falu közepén volt, mert hallottuk, hogy az első házakban határőrök várják a menekülteket. A ház lakói beengedtek, segítettek, rongyokat adtak, amiből bocskort készítettem a lábamra. Élelmet is adtak, s mondták, hogy merre van a határ. Aludni nem nagyon volt lehetőség, ily körülmények között az alvás nem számít, izgultunk, hogy mi történik, a következő órában s mikor érjük el a határt. Az utakat elkerültük láttuk, hogy tankok katonai teherautók közlekednek rajta. Karácson este volt mikor a határhoz közeli faluhoz értünk. Tájékozódás és élelem miatt be kellett menni valahová. Kertek alatt közeledtünk a házakhoz, egyik házból karácsonyi éneklés hallatszott ki. Oda bátorkodva kopogtatunk be, boldog karácsonyt köszöntéssel. Tudták, hogy menekültek vagyunk, behívtak és elláttak élelemmel, rongyokkal a lábamra. Magyarázták, hogy merre van a határ, mikor van ott őrségváltás, de veszélyes most már átmenni, sok a határőrség és ott vannak az oroszok is. Mi el akartuk kerülni őket és sokszor visszakérdeztük a tanácsokat. A házigazda látta a félelmünket, mondta, hogy van a faluban egy ember, aki pénzért átviszi a menekülteket a határon. Az ismeri az oroszokat és a határőröket, akiket ő lefizet, és akkor azok átengedik a menekülteket. Kértem, hogy szóljon annak az embernek, hogy segítsen. Úgy tűnt, hogy az jóindulatú, s megbízható. Megegyeztünk, hogy 11 órakor találkozzunk az erdő szélén. Megköszöntem a jóindulatú háziaknak a segítségét, majd az istállóban adtak szállást az elindulásig. Mintha megállt volna az idő, ugyanakkor felgyorsult a gondolat, hol vagyok, miért vagyok itt, mi van a családommal, szüleimmel, nem tudunk egymásról. Karácsonyeste van, van-e karácsonyfájuk, van-e ajándék. Mit gondolnak, hol vagyok, s hová megyek. Azt én sem tudtam. Érthetetlennek tűnt, hogy el kell hagyni az hazámat. Újra és újra emlékeztem az utcai harcokra 1945-ben, lőttük a ruszkikat, ők lőttek minket, ők győztek, majd most a Rádiónál, lőttek az ÁVH-sok mi lőttük őket, majd jöttek a ruszkik, lőttek minket, mi lőttük őket, ők győztek. Nekem már többször meg

149

kellett volna halni, az a sok bomba, ágyúgolyó, gépfegyver, géppisztoly golyó, hogy tudott ki kerülni nehéz megérteni. Az vigasztal, hogy nem én kezdtem, én a hazámat védtem az istentelen kommunizmus ellen. Most hogy az a rohadt Kádár visszahozta őket, nem érdemes itt élni. Meg kell szabadulni tőlük, el kell mennem egy szigetre, ahova nem ér el a kezük, hatalmuk, nincs többé lövöldözés, nyugodtan élhetek. Nem Magyarországgal van a baj, hanem azokkal, akik azt uralják, én megpróbáltam ellenük harcolni, de nem leszek a szolgájuk. Ily gondolatokkal mentem az erdőszéli találkozó helyre, hogy onnan elinduljak egy jobb, ismeretlen világ felé. Nagyon lassan telt az idő. A háziak karácsonyi éneket énekeltek, Talán otthon is most énekelnek, próbáltam gondolatban velük énekelni, a „csendes éjt”. Kívülről beszédeket hallottam, talán csak nem a határőrök, riadtam fel. Nem azok, menekültek voltak, akik már mentek az erdő felé. Sötét volt, hó volt mindenütt nem lehetett tájékozódni, követtük az előttünk menőket, bízva, hogy ők tudják az utat. Valóban árkon, bokron mentünk a hóval borított szántóföldeken. Lassan elértük az erdőt, vártuk a vezetőt, aki elkísér a határig. Közben mások is jöttek a találkozó helyre, szintén menekültek. Nem beszéltünk egymáshoz izgulva vártuk a vezetőt. Már azt hittük, hogy cserbenhagyott, majd egyedül jött egy ember felénk. Ő volt, akkor nekünk ő volt a megváltó. Suttogva beszélt, megvárjuk az őrségváltást s a két őrház között megyünk át a határon. Személyenként kellett fizetni, ki mit tudott, majd mondta, hogy csöndbe kövessük őt. Van, amikor a határőrök elbújva várják a menekülteket. Ha ez megtörténik, a csoport szaladjon szét. Ő megpróbálja lefizetni őket. A határőrök nem tudnak mindenki után szaladni, ha elfognak egy pár embert, a többi menjen a határ felé. Nem volt kérdezgetés szó nélkül mentünk utána. Úgy tűnt, hogy nem haladunk, az göröngyös utat a hó egyenlítette ki, de nem segítette a botorkálókat. Ha nem lett volna hó, levetettem volna a cipőt, mert éreztem, hogy véresre törte a lábamat. Nem volt választás, menni kell. Vagy egy órát gyalogoltunk, mikor megállt a vezető. Köréje tömörültünk, mondja, hogy most van az őrségváltás, menjünk a kezével mutatott irányba, messziről halvány fényt lehetett látni, az ausztriai őrház mondta. Ő visszafordult mi mentünk a fény irányában. Pár száz méter gyaloglás után zseblámpákkal integettek az osztrák oldalról, Volt, aki szaladt, hogy biztos legyen a menekülés. Én alig tudtam lépni a kérges, átázott félcipőbe. Holland diákok várták és segítették az elfáradt menekülteket. Engem két diák a vállán vitt be a közeli menedékhelyre. Ott azonnal lekerült a félcipő a lábamról, lemosták a vérző sebet és bekötötték, majd kényelmes új cipőt adtak. Karácsony volt, szomorú karácsonya a magyar népnek. 1956-ban sem jött el a Megváltó. Istentelen kommunisták uralták újra az országot, szovjet tankok segítségével. Nem jött oda segítség se földről sem az égből. Abban az országban ahol azt tanítják, hogy nincs Isten, békepapok és besúgó ügynökök prédikálnak a templomokban nincs karácsony, csak fenyőfa ünnepe, oda nem megy el a Megváltó, szomorú sors vár rá a magyar népre. Isten megsegített, hogy el tudtam menekülni, most már a családomat kell kiszabadítani abból az országból, ahol két ízben is az életemet kockáztattam, hogy jobb és szabadabb élete legyen magyar népnek, amely megbűnhődte már a múltat, más népek bűnét is és a jövendőt. Éreztem, hogy az életben maradásom, megmenekülésem a börtönből nem az én érdemem. Isten segített s biztos, hogy tervei vannak velem.

Isten áld meg a magyart,

150

És szabadíts meg a gonosztól. Hozz rá víg esztendőt Küld el a Megváltót, aki korbáccsal űzi ki a Parlamentből, a templomokból az üzérkedőket, az ügynököket, a kommunistákat, akik miatt még ma is szenved a jobb sorsorsra érdemelt magyar nép.

A forradalmunk emlékére írtam egy verset, melyet alant közlök: FORRADALMUNK EMLÉKÉRE Nagydolog volt, mikor lőtték a tankokat, Olyan harcot nem látni sokat. A Magyar Teremtő Akkor teremtett magyar angyalokat, Nagyon, nagyon sokat.

Megérdemeljük, mert nem tanultunk Hogy szívünknél messzebb nem látunk Ha vérünk nem válik pénzé, Senkinek nem fáj a mi halálunk. Mást soha, senkitől ne várjunk.

Megszoktuk már ezer év után, Nincs mostohább, mint a Magyar Isten. Meddő harcba indít, De sose jön el, hogy segítsen, Ha oda veszett minden.

Menjünk már a múltnál messzebb Támasszuk fel Őt, aki még halott, Legyen új Magyar Megváltónk Aki elkiáltja; Elég volt a harcból, Elnyomásból, vérontásból, bajból

Megírják majd üzleti riportnak; Ismét lángolt a magyar haza. Békén hagyják a romokat, Égben, földön nem lehet hallani, Hogy hazánkban történt valami.

Legyen szebb, boldogabb az élet, Hős halálunknak soha se volt ára. Menjenek már végre egyszer a bátor bankárok a Golgotára! Világmegváltásra.

A forradalmunkat Isten áldja, Adjon szebb jövőt a magyarnak. Ne haljanak többé hősök Éljenek, szabadon, akik akarnak! Másokért, ne csinálj soha forradalmat!

II. FEJEZET

151

Idegenben, más világban. 1956 Karácsony virradtja volt, a kimerültségtől elaludtam. Késő ébredtem, körülnéztem, idegen volt minden körülöttem. Egyelőre nem tudtam elbírálni, hogy ez jó e, vagy rossz. A családra gondoltam, vajon mit gondolnak felőlem, sikerült-e átjutni a határon, vagy elfogtak a határőrök. Éreztem, hogy megmenekülést Istennek köszönhetem, aki megóvott a II. Világháború borzalmaitól, majd most újra megsegített, hogy a szabad világba érjek. De a feleségem a 3 éves kis lányommal otthon maradt. Visszagondoltam a feleségemmel való első találkozásunkra. 1944 tavaszán a nagyszüleihez voltunk vendégségbe Budakalászon. A pesti aszfalt után üdülést jelentett a szépen gondozott kert, ahol rózsák nyíltak. Majd a rózsák között megláttam egy 11 éves széplányt, akit Rózsának hívtak. Azóta imámba foglaltam, hogy adja Isten, hogy a feleségem legyen. A háború vihara közeledett hazánkhoz. Önként jelentkeztem katonának, hogy azok a rossz emberek, akikről édesapám beszélt ne tudjanak bejönni hazánkba. Isten segített átküzdeni Budapest ostromát, ötször kiszabadított a orosz fogságból. Bíztam, hogy most sem fog elhagyni. Évekig nem tudtunk egymásról, majd újra találkoztunk. 1952-ben teljesült az imádságom, augusztusban megtartottuk az esküvőt. Most újra Istenhez fordultam, s imádkoztam, hogy segítsen, együtt élni a családommal egy szabad országban. Harangszó hallatszott be a zsúfolt terembe. Ismerősnek tűnt, hiszen a harangok egy hangon szólnak, hívják az embereket a templomba. A falu lakói hívták a menekülteket, hogy együtt fogyasszák el a karácsonyi ebédet. Ez idegen volt számunkra, mivel Magyarországon a kommunisták eltörölték a híres magyar vendéglátást, s nem is volt miből vendégeskedni. Hárman mentünk egy magyar családhoz. Itt éltek őseink, - a határokat nem mi csináltuk, magyarnak születtünk és annak is maradunk, – mondta a házi gazda. Külön könyvet lehetne írni e vendégségről, megnyugvás töltött el, hogy idegenben igaz magyarok élnek. Meg köszöntük a vendéglátást és visszatértünk az iskolába. A vérző lábamat újra be kellett kötni, s mondta a nővér, hogy menjek korházba, mert nagyobb baj lehet belőle. Az autóbusz ingyen vitt el Bécsbe, így többen elhagytuk a határ menti községet. Éjfél körül kerültünk a belvárosba. A busz vezetője mondta, hogy menjünk a közeli rendőrségre, azok majd segítenek. Megfogadtam a tanácsot. A rendőrök barátságosan fogadtak, meleg kávéval, vajas zsemlyével kínáltak, majd a cellában extra párnával, takaróval adtak szállást. A fáradtságtól hamar elaludtam. Délfelé volt, hogy felébredtem. Reggeli után a rendőrök elvittek a menekültügyi hivatalba. Sokat kellett várni míg rám került a sor. Osztrák tolmács volt a közvetítő. Miért hagytam el Magyarországot volt a kérdés. Gondolkoztam, nehéz volt a kérdés, furcsa érzés fogott el. Ez volt az elő alkalom, hogy előjött, hogy elhagytam a hazámat. Akartam mondani, hogy visszamegyek, mert otthon van a feleségem a három éves lányommal. A tolmács jóindulatúan segíteni akart. Mondja, hogy szabadságharcos volt, mindenki azt mondja. (Akkor már több mint 171 ezer személy hagyta el az országot) Ha, azok mind szabadságharcosok voltak, akkor én nem voltam az feleltem. Majd mondtam, hogy az ÁVH-sok kerestek a lakásomon, s nem akartam, hogy a család előtt fogjanak el. Kérdezték, hogy jöttem át a határon. (akkor már le volt zárva és az oroszok őrizték) Mondtam, hogy Győrtől gyalog, főleg éjjel a kukoricás között közelítettük meg

152

a határt. A helybeli lakosok megmondták, hogy mikor és hol van az őrségváltás, azokat elkerülve jutottunk Ausztriába. Az igazolványaim között volt egy orosz nyelvű is. Arról kérdeztek, hogy mi az. Mondtam, hogy azt életveszélyes épületek felmérésére adták ki, így az oroszok nem tartóztattak fel. Az volt a terv, hogy felmérjük melyik házból, háztetőről lehet megsemmisíteni az ott állomásozó tankokat. A kihallgató nem kérdezett részleteket, megkaptam a menekült igazolványt s megadták a címet, hogy hova menjek ellátás végett. Délután 5 óra után értem el a megadott címre. Ki volt írva, hogy mily vallásúak melyik szobába menjenek. Mint református a második emeletre kellett mennem. Mielőtt kinyitnám az ajtót egy fiatalember jött ki, - mondja, hogy már késő van 5-kor bezártak. Mondom, hogy fáj a lábam, nem tudtam előbb ide érni. Miért hagyta el az országot kérdezte flegmán. Ez másképp hangzott, mint az osztrák kihallgató, úgy éreztem rossz helyre jöttem. Én kérdeztem vissza; ön minek jött ki? Én útlevéllel jöttem és akkor megyek vissza, amikor akarok, válaszolta s lement a lépcsőn. Csalódottan álltam a református segítség előtt, majd diákok jöttek s mondták, hogy menjek velük, mint egyetemista, a Franciskánusok kolostorában kaphatok szállást. Ott Végváry Vazul atya, aki aktívan vett részt a forradalomban tartotta fenn a rendet. Később megtudtam, hogy a fiatalember, akivel a református segélyhelyen találkoztam Trombitás Dezső református pap volt. Erkölcstelenség miatt eltiltották a papi teendők elvégzésétől. Győrben a Vörös csillag Szállóban, mint portás és tolmács dolgozott, s jelentéseket adott az ÁVH-nak az idegenekről. Bécsből rövidesen Londonba távozott. Nem ő volt az egyedüli kétes személy, aki félt, hogy a forradalom győzelme után felelősségre vonják tetteiért. ÁVH-sok, kommunisták szabadságharcosoknak adták ki magukat és elvegyültek a menekültek között. Élelmezésre jegyeket kaptunk, amit vendéglőkben lehetett felhasználni. A nővérek szakszerűen bekötözték a lábam, és hamarosan meggyógyult. Sikerült telefonon beszélni az apósommal, virágnyelven elmondtam, hogy jól vagyok, s a család jöjjön utánam. Az időt azzal töltöttem, hogy a család minél előbb utánam jöhessen. A nagy hóesés és a lezárt határ miatt volt olyan nap, amikor csak 15-20 menekült tudott átjutni a határon. Megismerkedtem egy menekülttel, aki mondta, hogy visszamegy, hogy a családja többi tagjait is, áthozza a határon. Megegyeztem vele, hogy az én családomat is kihozza. Megmondta, hogy melyik részen és melyik nap fog visszajönni. Kimentem a határra várni a családomat. Hideg szél fújt esett a hó, ilyen időben még a kutyát sem küldik ki a házból, a szólás-mondás szerint. De bíztam, hogy ők jönnek. Már elmúlt éjfél semmi mozgás a környéken, ha tudtam volna, mely irányból jönnek átmentem volna a határon, hogy segítsek nekik. Lassan telt az idő. Ki s be, jártam az őrszobába, ott mondták, hogy nem jött senki át a határon. Nappal az iskolában aludtam, este kimentem a határhoz várni a családomat. Három zord, hideg éjjel megismétlődött a csalódás. Visszamentem Bécsbe. Tudtam, hogy lehallgatják a telefon beszédeket, de felhívtam az apósomat, hogy mi van a családommal. Ő körülfontan mondta, hogy elindultak, s várjam őket a megállónál. Újra kimentem a határra, gondoltam, hogy arra jönnek amerre megegyeztünk azzal az emberrel, aki a családjáért ment vissza.

153

Két éjjel megismétlődött az előző 3 éjjeli csalódás. Fáradtan, letörve hagytam ot a határt. Biztosan elfogták őket a határőrök, nem tudtam másra gondolni. Leírhatatlan lelki állapotban mentem vissza Bécsbe. Újabb telefon, az apósom mondta, hogy dél felé mentek, de nem tudnak róluk semmit. Csalódottan hallottam a szomorú hírt. Mentem a Vöröskereszthez, az UN Menekültügyi Osztályára, hogy keressék meg a családomat, akik Jugoszláviába menekültek. Természetesen, próbáltak nyugtatni, s megígérték, hogy megke-resik a családomat és értesítenek. Lassan teltek a napok a bizonytalanságban. Január vége felé volt, mikor megtudtam, hogy egy rövid levelet írt a feleségem a szüleinek, Macedóniába vannak rossz körülmények között. A hírrel mentem az illetékes hatóságokhoz, hogy segítsenek a családomnak Bécsbe jönni. Ígéret volt bőven. Majd kaptam a hírt, hogy a kis lányom beteg lett és nem tudják hová vitték. A rádió bemondta, hogy Jugoszláviából a rossz ellátás miatt több mint öt ezer menekült visszatért Magyarországba. Aggódtam, hogy a családom is köztük van. Írtunk egymásnak leveleket, de csak 3 hónap múlva adták át egyszerre. Naponta mentem az illetékes hatósághoz a hírek miatt. Volt telefon összeköttetés a Jugoszláviában lévő menekülteket segítő szervezetekkel és megtudták, hogy hol van a családom és ígérték, hogy elintézik, hogy Bécsbe jöhessenek. Hónapoknak tűnt hetek következtek. Nem tudtunk egymásról, úgy látszott, hogy csak az Isten segíthet. A menekültek nagy része már elszállították Ausztriából a világ különböző országaiban. A Franciskánus kolostorból is elmentek a menekültek, az Evangélikus Egyháznál kaptam szállást. Múltak a hetek, de nem kaptam értesítést a családom felől. Majd egyik hajnalban, ébresztgetnek, - kelj fel, menj a vasútállomásra, ott van a feleséged a gyerekkel. Nem mozdultam, azt hittem álmodom. Jobban megráztak, kinyitom a szemem, égett a lámpa, vagy hárman voltak körülöttem. Végre magamhoz tértem, de nem tudtam elképzelni, hogy amit mondtak igaz. Siessek öltözni, az autó már vár. Még mindig kételkedtem, talán valakivel összetévesztenek, gondoltam útközben. Szerencsére tévedtem. Nem lehet leírni a találkozás örömét. Nem akartam időt veszteni, másnap mentünk az Amerikai Követségre beutazási kérelmet kitölteni. Az előtt hosszú sor ált a bejárat előtt, most nem volt ott senki. Azt gondoltam, hogy zárva van, de nem volt. Felmentünk az emeletre. Barátságosan fogadtak, de mondták, hogy a megengedett létszám betelt és április 10-én leállt a menekültek szállítása az USA-ba. Kitölthetjük a kérelmet, de ne számítsunk arra, hogy elfogadják. Be kellett írni az adatokat, hogy mikor s hol hagytuk el az országot. A tolmács elolvasta a kérőívet s mikor látta, hogy a feleségem a gyerekkel Jugoszlávián keresztül jöttek Ausztriába, mondta, hogy ők nem mehetnek az USA-ba mert a törvény szerint csak a második országból lehet az USA-ba menni. Lehangoltan hagytuk el az US Követséget. Venezuelába és Svédországba kerestek építészeket, oda adtuk be a kérvényt a beutazásra. Közben beköltöztünk a menekülttáborba. Hetek múltak el, tétlenül vártuk, hogy hova visz a sors. Már közeledett a május, a tavasz. Sétáltunk a bécsi utcákon, a pesti utcákra gondolva. Bécsben nem voltak szovjet tankok és katonák, nyugalom, béke volt mindenhol, az emberek vidámak, segítőkészek. Miért nem lehet ez meg Magyarországon – tűnődtem magamban. Egyik délután megszólal a tábori hangszóró, kérnek, hogy jelentkezzek az irodában. Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon északra Svédországba, vagy délre Venezuelába fognak beengedni. A táborparancsnok átadott egy levelet, s mondta, hogy másnap 9 órára menjünk be az Amerikai Követségre. Nem tudtam elképzelni, hogy

154

miért. Időben ott voltunk. A tolmácsnő előzékenyen fogadott, máris kísért be egy szobába. A feleségemet egy másik szobába hallgatták ki. A kihallgatást egy katonatiszt végezte tolmács útján, majd mondta, hogy speciális alapon megadják a letelepülést az USA-ban az egész családnak. Nem tudtam, hogy jól értettem-e a kijelentést. Nem akartam elhinni, hogy a tolmács jól fordította a kijelentést. Kérdeztem tőle, hogy mit jelent ez. Az mosolyogva válaszolt, hogy azt, amit mondott; mehetek a családdal az USA-ba. Nem tudtam elképzelni, hogy ez igaz. A tolmács valamit mondott a kihallgató tisztnek, amin mindketten nevettek. A tiszt felállt, átadott egy fehér igazolványt, hogy azzal igazoljuk magunkat, majd kezet fogott, megveregette a vállam sok szerencsét kívánva elköszönt. A tolmács mondta, hogy orvosi vizsgálatra kell menni, s utána jöjjünk vissza. Orvosi vizsgálat után visszamentünk a tolmácshoz. Mondta, hogy visszavisznek a táborba, vegyük fel mindent, ami hozzánk tartozik s elvisznek, egy kis faluba ahol amerikai katonai segély táborozik. Ott három napig tartózkodtuk. Megismerkedtünk az amerikai ételekkel, amely jóval különbözött a tábori konyhától. Onnan München-be vittek, majd egy katonai repülőtéren kötöttünk ki. Ott nem sokat időztünk, beszálltunk egy 3 motoros katonai repülőbe, amely dübörögve szállt fel a felhők fölé. Fáradtak voltunk, a motorok monoton zúgása hamar álomba merített. Hihetetlen volt minden, nem tudtam követni az eseményeket. Meg-változott az idő, éjszaka volt, majd nappal is mire Newfoudlandon leszállt a gép. Nem tudtam hol vagyunk, mi lesz a sorsunk. Istenre bíztam a jövőmet. Még egy rövid repülő út a tenger felett, majd Amerika földjén leszállt a gép, megszűnt a motorok zúgása, csend lett. A repülőtérről egy katonai autóbusszal New Yorkba az Astoria szállóba vittek. Nem volt kitől kérdezni, nem tudtuk, hova s miért menjünk. A kísérőink angolul beszéltek, nekünk az értelmetlen volt. Mentünk a kísérővel, azt tettük, amit mutogatott. Az Astoriában egy rövid kihallgatás volt, majd kikísértek a vasútállomásra. A vonattal Trenton városba, New Jersey államba mentünk. Ekkor az ottani magyar menekültek, már saját autójukkal közlekedtek. Nekem a munkakeresés volt a fontos. Szerencsére, Béky Zoltán püspök segített, a nagy fekete Cadillac kocsijával vitt egyik építész irodától a másikba. Mivel nem tudtam angolul nem alkalmaztak. Egy festő vállaltnál kaptam munkát, ahol ukrán, kelet-német és magyar menekültek dolgoztak. Az első heti 60 dollár fizetésből 10-et költöttünk egy heti élelemre, a többit megspóroltuk és 1959-ben készpénzen vettünk egy 1958-as Chevrolet autót. Nagy volt a különbség az otthoni és az itteni élet között. Otthon talán soha sem érhettük volna el azt, amit az UAS-ban két év alatt elértünk Az otthonról hallott hírek elszomorítóak volt, börtön, kivégzés olya-noknak is, akik nem sokat tettek a forradalomban. Hálát adtam Istennek, hogy segített kiszabadulni abból az országból, ahol újra az ateista kommunisták vették át az uralmat. Az 1957-es május 1-i felvonulás Budapesten szégyenletes volt. Tudtuk, hogy nagy a terror, félnek az emberek,de a többszázezer felvonuló meggyalázta a szabadságharcunkat. A kommunisták kiölték az emberekből a nemzeti érzést, újra kellett dicsőíteni a gyilkos, hazaáruló kommunistákat. Ezekben nincs nemzeti érzés, a szovjet bábjai, nem számíthat rájuk a magyar nép. Úgy látszott, hogy magyarán mondva Magyarországon minden befellegzett. Kár volt a forradalomért, kár volt minden csepp vérért. Hiába akar a magyar nép szabadságot, jobb életet. Mindig akadtak valaki, aki elkorcsosult

155

magyarok, akik csak magukkal törődnek, rangért jobb falatért kiszolgálják az istentelen kommunistáknak. A vasárnapokon New Yorkba mentünk tüntetni az ENSZ székháza és a Szovjet Követség elé. Követeltük, hogy vonuljanak ki a szovjet csapatok az országból, küldjenek ENSZ rendfenntartó csapatokat Magyarországba, legyen független szabad Magyarország. Azzal a jogokkal amit az ENSZ alapokmányában van

Trentoni tüntetők az ENSZ székháza előtt

A november 4 előtt menekült kommunisták és ÁVH-sokból a tengerentúl már szabadságharcosok lettek. Befurakodtak a valódi szabadságharcosok közé. Ők közvetítették az otthoni kommunista kormány hazugságait a forradalomról. Ismeretes Mikófalvi Lajos, Lovas Gyurka, Pogány András, Szeredás Jenő, Cseh Lajos, Király Béla és társaik szégyenletes romboló munkája. Az álszabadságharcosok a forradalom elárulóit, a pesti srácok gyilkosait, hősöknek vallották. Átvették s továbbították a kommunisták hazugságát a forradalomról. Ezek a szélhámosok különböző városokban Szabadságharcos Szövetséget alakítottak, hogy akadályozzák az igazi szabadságharcosok munkáját. Az egyiknek, Pogány András volt az elnöke, aki azzal dicsekedett, hogy a II. világháborúban ellenálló volt. Mint utánpótlást szállító, ahova lőszert kértek, oda szénát küldött, s összekutyulta az iratokat, hogy a közvetítést megakadályozza. A főtitkár pedig Mikófalvy Lajos volt, aki beépített ÁVH-s ügynök volt és fontos iratokkal visszament Magyarországba a megbízóihoz. A II. Világháború magyar menekültjei segítették az új menekülteket. De hamarosan rájöttek, hogy sok közöttük sok a kommunista párttag. Ez miatt sok helyen ellentétek alakultak ki az egyházaknál és egyesületekben. A New York-i tüntetésekre a környező államokból családostul mentek az emberek. Egyik alkalommal Kennedy Béla bekötötte a Szabadság szobor szemét,

156

tiltakozásul, hogy a szabad világ szemet huny a vérbe fojtott szabadságharcunk felett, és engedi, hogy a szovjet újra leigázza a magyar népet.

Tüntetés New Yorkban

Sajnos, a tűntetések nem sok változást eredményeztek, azon kívül, hogy a TV és az újságok beszámoltak róla. Az álszabadságharcosok és a kommunista párt tagjai befurakodtak a Szabadságharcos Szövetségekbe és elkövettek, mindent, hogy akadályozzák az igazi szabadságharcosok munkáját. New Yorkban Hóka Ernőt és Mihályt választották meg az eredeti 1957-ben elsőnek megalakult Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világ szövetség vezetőjének. Ők fogadalmat tettek, hogy a harcot a magyar nép szabadságának visszaállításáért tovább folytatják. Fogadalmukat be is tartották. Könyvek ezreit lehetne írni a önzetlen fáradhatatlan munkájukról, amit a forradalom és a magyar nép szabadságért és függetlenségéért tettek. Nem engedték kialudni a forradalom lángját, tudták, hogy a forradalom követelése belátható időn belül bekövetkezik, a felkelők kiontott vére nem lehet hiábavaló. Ők képviselték az elesett hősöket. Szenátorokhoz, az USA elnökeikhez százszámra mentek a segítség kérő levelek, beadványok a magyar nép szabadsága, függetlensége érdekében. Kongresszusokat, nagygyűléseket tartottak Ame-rika nagyobb városaiban, felhívták az emberek figyelmét Kádár vérbosszuja megakadályozására, Sok éven keresztül kiadták a Magyar Holnap című újságot. Megalakították az október 23 Mozgalmat, majd

157

kiadták a Fáklyaláng című folyóiratot és számos angol nyelvű kiadványt, melyekben ébren tartották az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemét. Elhatározták, hogy az igazi szabadságharcosok emlékére az egyik nagy városban emlékművet állítanak fel. Ismertetésül alant közlöm Hóka Mihály rövid írását, melyet a forradalom 10. évforduló alkalmával adtak ki.

1956 NEMZEDÉKE Otthon a nemzethalál végzetes dermedtségének, a szabad világban pedig a koegzisztencia hatalmi fényének jegyében közeledik az 1956-os dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc 10 éves évfordulója, A világraszóló esemény évfordulóján mar csak mi ünneplünk; azok, akik a szabadságnak magyar nép szabadágának "utolsó hívei valánk." Tíz évvel a forradalom és szabadságharc kitörése után sok tekintetben megváltozott világképet találunk, de Magyarország tekintetében a lényeg nem változott az elmúlt évtized során. Ma is szovjet hadosztályok tartják meg hatalmában azt a rendszert, amelyet ők hoztak a magyar nép nyakára azon a végzetes vasárnapi hajnalon; 1956 november 4.-én. Az elmúlt tíz év során a törten elem megadta értékelését, az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak, s azt a nemzedéket, amely a forradalmat és szabadságharcot megvívta a világtörténelem legkülönb nemzedékének tekinti. A tízéves évfordulón nézzük meg mivel érdemelte ki 1956 nemzedéke ezt a kitüntető rangsorolást jelentő értékítéletet. Az 1956-os magyar forradalom es szabadságharc nemzedéke azért váltotta ki ezt a kimagasló értékítéletet, mert az emberiség történelme során 1956 szelleme jelentette a legmagasabb csúcsot minden vonatkozásban, Elsősorban azért mert példa nélkül álló teljesítményekre képesített egy egész egységes nemzetet. Ez a példanélküli teljesítmény kiterjedt az élet minden területére a legnemesebb emberi tulajdonságok felszínre hozásával: A Haza és az Ember szeretete. Az egyéni érdeknek a közösségi érdek alárendelése: Az önzetlenség és áldozatkészség. A hősi halál és a hősi élet vállalása. Az emberi értékek és javak megbecsülése, akkor is ha azok mások tulajdonát képezik. A segítségre szoruló megsegítése. A jó megbecsülése és aktív támogatása és ami a legfontosabb; a magyar nemzeti öntudat kiteljesedése. Szembehelyezkedés a nemzet ellenségeivel meg akkor is, ha azok fölényes fegyverekkel rendelkeznek is és a velük való szembeszállás az azonnali halált jelenti is. A demokrácia a szó igazi értelmében előszór mutatkozott meg az emberiség történelmében 1956. október-novemberében, ahol nem egyes csoportok, klikkek váltak a hatalom birtokosaivá, hanem az egész nemzet. Ez a demokrácia nem ismert előjogokat, csak egyet ismert; a nemzet érdekeihez való töretlen hűséget. Valami új, időállóbb értékrendszer született meg azokban a vérzivataros és mégis olyan feledhetetlenül szép napokban; néppel a népért legtisztább népuralma. Az ember lázadása volt a szabadságért és függetlenségért. A magyar városok és falvak lakói népszavazás utjain a magyar nemzeti ideálokhoz az ezer-éves magyar nemzethez minden

158

körülmények között hű becsületes társaikat választották a demokrácia bizottságaiba; a Nemzeti Bizottságokba a Forradalmi és Munkás Tanácsokba, és a Nemzet-őrségbe, Mindebből kifolyólag a minőség: a legértékesebb egyedek kerültek vezetői szintre. A szabadságharcos magyar nemzet célkitűzéseiben hű maradt a magyar történelem legnemesebb erényeihez. Csak azt tartotta meg a múltból, ami a nemzet javát szolgálta s mellőzte mindazt, ami elavult vagy gátja lehetne egy boldogabb magyar jövendő kifejlődésnek. Ebből következik, hogy a múlt egyetlen társadalmi rendszerét sem kívánta vissza maradéktalanul, hanem olyan új társadalmi szintézist teremtett, amely nem ismer kizsákmányolót és rabszolgát, csak egymás mellé rendelt egyedeket, akik ebből a helyzetükből eredően képesek megteremteni a keresztény morálon nyugvó szociális, szabad, független Magyarországot. A magyar forradalom és szabadságharc elutasította a marxizmus minden formáját, mint a magyar néplélektől teljesen idegen életformát, de nem ítélt meg senkit vallási meggyőződése, pártállása vagy faji hová tartozandósága szerint és tiszta lapot adott mindenkinek, aki nem vétett az alapvető isteni és emberi törvények ellen. A szabadságharc eredeti értelemben állította vissza az emberi jogokat és a fogalmak jelentését. Az 1956-os forradalommal és szabadságharccal új kor vette kezdetét; az emberiség megtisztulásának kora. A magyar október hitet és reményt adott és a felszabadult ember boldog társadalmát hordozta magában. Nehéz sors vértanúnak lenni, de különösen nehéz vértanú nemzetnek lenni. A magyar nép mindig a legértékesebb devizát a vért fizette be szabadságáért. Amikor a hősi halottak, a mártírok és a fehér halál- az abortusz - áldozatainak jeltelen sírhalmaira letesszük az emlékezés kegyeletes virágait a tízéves évfordulón tudjuk, hogy ők nem haltak meg hiába, az eszme, amelyért 1956-ban harcoltunk tovább él és hamarosan el fog jönni a nap, amikor győzelemre jut. Az eszme; amelyért együtt menetelnek hősi halottak, mártírok, az életben maradt szabadság-harcosok, a dicsőséges forradalom és szabadságharc halhatatlan nemzedéke! Hóka Mihály Figyelemreméltó Hóka Mihály írás. Írva volt 1966-ban egy magyar ember által, akinek menekülni kellett a hazájából, mert népe szabadságáért és függetlenségéért harcolt. Írva volt 1966-ban, amikor otthon a Kádár gulyás-kommunizmusát ette a szovjet által elnyomott magyar nép, a KISZ ifjakkal tanították, hogy a testvér szovjet megmentette a népi demokráciát, amit a fasiszta ifjúság 1956-ban meg akart dönteni. Mily nagy különbség, otthon elhazudták, lebecsülték az 1956 forradalom jelentőségét. Hóka Mihály tovább küzdött a forradalom és szabadságharc eszményéért s tudta, hogy a pesti srácok nem haltak meg hiába s eljön a nap, amikor 56 szelleme győzelemre jut. A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség a Hóka testvérek vezetésével megalakította a Magyar Szabadságharcos Parlamentet. Alapszabály Tíz pontba foglalták össze melyek a következők:

159

1. 2. 3. 4. 5. 6.

7. 8.

9. 1ö.

Magyarország szabadsága, függetlensége és semlegessége, a megszálló szovjet hadsereg azonnali kivonása Magyarország területéről. A varsói szerződés felbontása. Általános, egyenlő titkos választások megtartása az összes demokratikus pártok részt vételével. Az alapvető emberi szabadságjogok biztosítása, teljes vélemény, szólás vallás és sajtószabadság. Igazságos, az egész nemzet érdekeit kielégítő földreform megvalósítása Az igazság és tisztes jövedelemelosztás figyelembe vételével a nagyüzemeknek, bányáknak, bankoknak köztulajdonban való tartása oly mértékben, ahogy az a közjónak megfelel. Az egész magyar gazdasági élet részletes felülvizsgálása, a szovjet hódítással és törvénytelenségekkel okozott kárösszeg megállapítása. A szovjetunióba hurcolt magyar hadifoglyok és deportáltak, valamint a magyarországi börtönökben lévő politikai elítéltek azonnali szabadon bocsátása és rehabilitálása. Az igazságtalan trianoni és az azt követő békeszerződések azonnali felülvizsgálása és korrigálása. A magyarországi népírtás azonnali megszűntetése.

A másik fáradhatatlan személy, aki küzdött az 1956-os eszméért Dr. Béky Zoltán református püspök volt. Ő 1928-ban jött az USA-ba teológiai tanulmányai elvégzésére. Mindkét veje magas rangú tengerésztiszt volt jó összeköttetése volt több szenátorral. Ravasz László után ő volt, aki megérdemelte a református püspök elnevezést. Béky Zoltánt a New Jersey állam kormányzója menekültügyi megbízottnak nevezte ki 1956-ban. Sok ezer menekültet segített, hogy elkezdhessék az életet az új hazában. Trentonban közel laktunk egymáshoz, sokszor éjfél után égett a villany az irodájában kopogtak az írógép billentyűi, írt, kért, követelt. Ismertetésül részleteket közlök a forradalommal kapcsolatos beszédéből:

TESTVÉR! NYUJTS SEGÍTŐ KEZET! Az Amerikai Magyar Szövetség, mint a múltban kiállt és felemelte tiltakozó szavát a magyar ügyért, a magyar igazságért, a szégyenletes békék, az elnyomás alatt szenvedő magyar népért. Erre az elszánt harcra ma még fokozottabb szükség van. A vasfüggöny mögött, Erdélyben, a Felvidéken, Délvidéken pusztul és halálra van ítélve a fajtánk. Az Egyesült Nemzetek Alapokmányában biztosított jogainkra hivatkozva eljárunk, követeljük a magyar nép részére az osztatlanul kijáró emberi szabadságjogokat. Nem szűnünk meg követelni; egy független és szabad Magyarországot, ahol a magyar nép a saját történelmi és kulturális hagyományai szerint, saját maga választotta formák között szabadon élhet. Naponta kiáltjuk, írjuk a sajtóban, rádióban, kihallgatásokon és beadványokban, azok előtt, akiknek kezében a döntés és a kis népek sorsa van; a szabadság nem egyes népek kiváltsága, hanem az egyetemes emberiség elvitathatatlan joga. Mint az imádság az egeket, szakadatlanul ostromoljuk a népek vezetőit, kormányokat és

160

államférfiakat. Mert az Amerika szabadföldjén élő magyarság, a jólétben sem feledkezhet meg arról, hogy túl a tengeren nemcsak testvérek rokonok, barátok, hanem egy egész nemzet rabságban pusztulásra ítélve vergődik. A testvérsegítő kéz minden mesterséges akadályon keresztül jut. Nem szűnünk meg és nem fáradunk el a magyar ügyért síkraszállni soha. Nem szégyen, hanem nemes, lélekemelő feladat, melyet a gondviselő Isten reánk bízott teljesíteni.

A MAGYAR SZABADSÁGHARC 10-IK ÉVFORDULÓJÁN (részlet) A magyar történelem egyik legfényesebb és legdicsőségesebb s egyben legtragikusabb napjának 10 éves évfordulóját ünnepli a szabad világ magyarsága. Mi idegenbe szakadt, vagy otthonaikból világgá vert magyarok ezt a napot elfelejteni sohasem fogjuk. Ezen a napon, egy kicsin hősies nép az egész világ bámulatát és csodálatát magára vonta. Ezen a napon egy leigázott, kirabolt, meggyötört nép szembeszállt a világ legnagyobb és legkegyetlenebb zsarnokával, hogy elrabolt szabadságát visszaszerezze. A világ bámulta és csodálta, de nem segítette. Mi a szabadság fáklyahordozói és védelmezői is elnéztük, hogy Budapest utcáin folyik a vér, hogy ártatlan gyerekek, ifjak, öregek tízezreit gyilkolják le. Mi csodáltuk, dicsértük, körszereket, használt ruhákat küldtünk, Kruscsev tankokat küldött és a magyar nép eme legszentebb szabadságharcát vérbe tiporta. A nyugati világ vezetői ma már látják, hogy milyen irtózatos hibát követtek el, amikor engedték a magyar szabadságharcot vérbe fojtani. Ha akkor cselekszenek az istentelenségre és zsarnokságra épített világhatalom ezer darabra hullott volna s nem lenne a szomszédunkban a kommunista Kuba, Vietnámban nem hullanának fiaink ezrei és nem fenyegetne a harmadik világháború veszedelme. Az 1956-os magyar szabadságharcnak van egy nagy tanítása 10 év múlva is, hogy amikor a világesemények naponként változnak, amikor a diktátorok jönnek és mennek, a szabadságharc vérbefojtója Kruscsev nincs többé, ugyanakkor a szabadság eszménye él. A vérükkel, mártíromságukkal bizonyságtevő magyar szabadságharcosok élnek. 1956 októberi szabadságharc dicső napjai az emberiség történelmének legnagyszerűbb valóságos époszaként élnek tovább. A szabad világ magyarságának össze kell fognunk, vallási és politikai nézetre való tekintet nélkül, dolgoznunk, szólnunk és cselekednünk kell. Ébren kell tartanunk a világ közvéleménye ellőtt azokat a követeléseket, melyeket elhallgatni akar a közönyös világ. Erre kötelez minket a mártírok vére. A kép sötét, a jövő bizonytalan, de én szent hittel és meggyőződéssel vallom, hogy az a nép, amelynek ilyen hősei, mártírjai, szabadságharcosai vannak; nem veszhet el. A magyar nép szabad lesz. Elgondoztató Béky Zoltán püspök beszédei, írásai. Ő, 25 éves korában hagyta el Magyarországot, elkerülte a II. világháború borzalmait, nyugodtan élhetett békében, az új hazájában. Mégis, óriási szeretet lakozott benne a magyar néppel szemben. Fáradhatatlanul küzdött a kommunizmusban sínylődő nép szabadságáért és függetlenségéért úgy az elszakított területen, mint a csonka országban. Biztos vagyok benne,

161

hogy ha Béky Zoltán püspök és Mindszenty József hercegprímás élt volna a kommunizmus bukásakor Magyarországon, nem engedték volna, hogy a népet elnyomó kommunisták és utódjai vegyék át az uralmat Magyarországon. Béky Zoltán részt vett 9 Világkongresszuson és felszólalt a magyarság érdekében. Több alkalommal ő nyitotta meg a Congressus mind két ház gyűlését. Nixon és Ford elnökök az elnöki tanácsadó bizottságába nevezték ki. Úrvacsorát osztott Johnson, Nixon és Ford elnököknek. Elismerést szerzett a magyar névnek. Sajnálatos, hogy most helyét egy kommunista, bérgyilkos szándékú, papi diplomával nem rendelkező hazug, csaló személy tölti be, s teszi tönkre az Ontariói Egyházat. Hóka Mihály és Béky Zoltán püspök megerősítették bennem az édesapámtól és az elemi iskola tanítómtól tanult haza és nemzet szeretetet. Voltak idők, amikor arra gondoltam, hogy kár minden próbálkozás, jobb lenne elfelejteni a háborút, a forradalmat,: elmenni egy szigetre ahová nem tudnak eljutni a kommunisták, ahol nincsennek, hazug ország vezetők, hamis papok.. Jött a Magyar Holnap melyben Hóka Mihály írta az előzőleg közölt cikkeket. Az otthoniak nem szólhatnak, nekünk kell ébren tartani a forradalom szellemét. A magyaroknak is meg kell adni az alapvető emberi jogokat, az országból ki kell vonulni a szovjet csapatoknak. A küzdelmet folytatni kell addig, amíg az otthonmaradt testvéreink elnyerik szabadságukat. Majd láttam, hallottam és olvastam Béky püspök bátor kiállását, bár hol volt, felhívta az illetékesek figyelmét arabságban élő magyar népre, Követelte, hogy adják meg a magyaroknak is az emberi jogokat, amit az ENSZ alapszabálya előír. Ezek után lemondtam a szigetről, majd elmegyek, ha kimennek a ruszkik Magyarországból, - gondoltam, - és segítettem, amit tudtam a cél érdekébe. Béky püspök szerette volna, ha átveszem az Amerikai Magyar Református Egyesület titkárságát Washingtonban. Én, az építészeti vonalon akartam tovább haladni. Szerencsére egy német származású építész Alfred Clauss felvett dolgozni. Nehéz volt a kezdet angoltudás hiányában, de megértéssel kezeltek a többi dolgozók. Amerika nem vette át a méter rendszert, yard, foot s inch-be kellett számolni. Idővel belejöttem és a rajz nemzetközi, az beszélt helyettem, munkatársaim megértették és dicsértek érte. Mr. Clauss felesége is építész volt, ő tanított a Penn. Egyetemen. A Princeton Egyetemen szemináriumok, építészi továbbképző tanfolyamok voltak és Mr. Clauss jóvoltából még munkaidő alatt is részt tudtam azokon venni. Sok új dolgokat kellett megtanulni az amerikai építészeti rendszerből. Ott ismerkedtem meg a híres japán építésszel Minoru Yamasaki-val, aki később a World Trade Centert tervezte, melyet a terroristák repülővel beleszállva földig lerombolták 2001-ben. Az atmoszférába lőtt Szputnyik nem hagyott nyugodni. A magyar ügy tárgyalását is befolyásolta. A ruszkik atombombát tudnak szállítani vele, ez ellen tenni kellene valamit. A Princeton Egyetem könyvtárában sok információ volt a rakétákról és ott kezdtem tanulmányozni azokat. Az American Institute of Architect különböző pályázatokat hirdetett, kettőre én is beadtam a szükséges terveket. Ez nagyban elősegítette az amerikai építészeti ismereteimet. Nagy meglepett volt mikor megkaptam az értesítés, hogy az egyik pályázaton nyertem, melyről alant közlök fényképet és újságcikket.

162

Átvettem a kitüntetetést

Az American Institute of Architect AWARD OF MERITT oklevél nagy jelentőségűnek számított, belépőt jelentett az amerikai tervező építészek táborába. Erre nem számítottam. Az AWARD of MERITT oklevél, forduló pontot jelentett életembe. Lovász Ferenc sporttársam már Los Angelesben lakott és hívott, hogy költözzünk oda, ott nincs tél, fejődik a város, nagyobb lehetőségek vannak, mint a keleti városokban. Akkor határoztam el, hogy Los Angelesbe költözünk. Munkatársaim le akartak beszélni, Los Angelesben olyan smog van, hogy nem látni az eget. Mr. Clauss azt mondta, hogy ha ő olyan idős lenne, mint én ő is Nyugatra költözne. Írt egy ajánlólevelet építész barátjának Henry Wright-nak, akinek Los Angelesben volt irodája, hogy alkalmazzon. Egyik munkatársam Ray Conti pilóta volt, ő ismerte az egész Amerikát. Egy térképet készített, hogy merre menjünk, melyik nevezetes, szép helyeket nézzünk meg. Kicseréltem az autót egy újra és elindultunk egy új ismeretlen világ felé. Tizenkét felejthetetlen nap után, hegyen - völgyön, sivatagon keresztül szeptember végén egy késő délután közeledtünk Los Angeles felé. Úgy nézett ki, hogy a várost köd takarta, de az smog volt. Eszembe jutott a trentoni munkatársaim figyelmeztetése, de ha több mint három millió ember kibírja, majd csak ki bírjuk mi is. A térképről tudtam, hogy az új lakásunk közel van a tengerhez, tehát keresztül kell menni a városon, ami késő este a Los Angelesi forgalomban. Akkor még nem volt freeway, több mint 50 km. az esti forgalomban, idegen városban, autót vezetni nem volt egyszerű. Úgy tűnt, hogy oly sok idő és távolság után már a a tengerben vagyunk, s

163

felhívtam Lovászékat, hogy tájékozasson merre kell tovább menni. Rövid idő múlva sikeresen célba értünk. Nagy öröm volt a találkozás, vacsora után átmentünk az új lakásunkba, amit ő előre kibérelt. Az üres lakásba Mikó József barátom (szintén menekült) hozott matracokat, s kipihentük a hosszú út fáradalmait. A következő napokat a lakás berendezésével töltöttük, majd felvettem a munkát Mr. Wright irodájában. Minden jól sikerült, a smog is elszállt, hamar megszoktuk az új életet. Úgy tűnt, hogy a pálmafákkal díszített utcák és a Csendes-óceán partján lévő városban, békében, csendesen élhetjük le hátralévő éveinket.

Kaliforniában Az amerikai magyarság nem törődött bele a forradalom vérbefojtására. A menekültek összefogtak a II. világháború menekültjeivel, és mint Béky püspök mondta nem szűntek meg tiltakozni a szovjet és a kommunista terror ellen. Egyesületek, egyházak tüntetéseket, megkörnyékezték a pártok vezetőit, beadványokat küldtek illetékes helyekre, hogy hassanak oda, hogy megszűnjön a terror Magyarországon és vonuljanak ki a szovjet csapatok az országból.

Tűntetés Los Angelesben a forradalom 10-ik évfordulóján

164

Felhúzzák a magyar zászlót Los Angeles városházára

Készülődés a felvonulásra

165

Az Emlékmű építés története A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség vezetősége elhatározta, hogy egy Emlékművet állítanak az elesett hősök emlékére az USA-ban. Nem volt könynyű az elhatározás. Egy idegen államban kérdés volt, hogy megengedik-e, majd jött a költség, a menekülteknek még nem volt felesleges pénzük, akinek volt az már elfelejtett magyarul beszélni. Az ötletet a magyarság többsége jónak látta és elindult az adakozás az Emlékmű felállítási költségeire. Los Angelesben volt egy Szabadságharcos Szövetség melyet Szörényi Éva művésznő irányított. Ez sok ellentétet keltett a magyarság körében, mivel ő Kossuth Díjat kapott Rákositól. Majd kiderült, hogy a hírhedt kutyuló Pogány András a sógora, aki azzal dicsekedett, hogy ellenálló volt a II. világháborúba. Ez felháborodást keltett a magyarság körében. A Los Angelesi szövetség is megkezdte a gyűjtést az Emlékműre és megbízták Domján Árpádot a dombormű elkészítésére. Én fenntartottam a kapcsolatot Hóka-ékal, el voltam foglalva az új élet kezdésével, s a hallottak után nem akartam bekapcsolódni a helyi Szabadságharcos Szövetségbe. Sajnos, a feleségem beteg lett, én nem tudok főzni, nem voltam megszokva az amerikai élekhez, elmentem a Magyar Házba vacsorázni. Akkor, ott a szabadságharcos emlékműre gyűjtöttek. Mondták, hogy a szobrásznak adtak 5 ezer dollárt, az építészi tervekért három és fél ezret kérnek, nem tudják, hogy a statikai, elektromos tervek, valamint a talajvizsgálat, és az engedélyek mibe fognak kerülni, ezekre nincs pénz. Elgondolkoztam, a hír hallatára. Ez nem lehet üzlet, a forradalmárok az életüket adták, most csak munkát kell adni, de nem pénzért. Felálltam s mondtam, hogy én elvállalom a szükséges tervek elkészítését, az engedélyek, és az építés kivitelezését fizetés nélkül. Csönd lett a teremben, kíváncsian fordultak felém a jelenlévők. Vajon ki lehet ez a bolond, aki ilyet mond, - gondolták, majd elfogadták az ajánlatot. Czene Ferencz jött hozzám, bemutatkozott s mondta, hogy majd összehoz a „Szobor Bizottsággal”. Ő, a 10-ik évfordulón, mondta, „hogy kérem szépen én nem voltam szabadságharcos, de mindenben segítek”. Volt mit tenni, és ő valóban segített is. Bemutatott a Szobor Bizottság elnökének, Boros Józsefnek, Domján Árpádnak, aki a szobrászati részt készítette, Szörényi Éva művésznőnek, aki a gyűjtést intézte, Soós Istvánnak, akinek jó összekötetése volt az amerikai hatósággal. Meghívtak egyik gyűlésre, akkor még nem volt határozat az emlékműről. Az otthoni szobrokról beszéltek, hogy melyikhez hasonlót kellene felépíteni. Én mondtam, hogy nem lesz utánzat, olyat tervezek, ami felette lesz az otthoni elvtársak szobrainál. Akkor nem tudtam, hogy milyen nehézségek állnak előttem. A mindennapi munkám eléggé lekötött. Többször Seattle, Huston, és San Diegó-ba kellett repülni a kórháztervezéssel kapcsolatban. Az emlékműről csak esténként, éjjelenként volt időm gondolkozni. Az volt az elképzelés, hogy egy diák, magasra tartja a lyukas zászlót, melyből kivágták a gyűlölt kommunista szimbólumot, s másik kezében egy sebesült leányt tart, akit egy munkás segít egyik kezével, a másik kezében pedig fegyvert tart, lesz a domborművön. Ezt Domján Árpád szobrász 3 méter magas bronz relief-en művésziesen elkészítette a turullal együtt. A forradalom a munkásság, parasztság, és az értelmiséget volt hívatva jelképezni a domborművön. Ezeket kellett összefogni egy tömbbe, amely az összmagyarságot hivatott jelképezni. A domborművel nem volt probléma, a témáját mindenki elfogadta. Azon az alakok

166

nagyobbak, mint az embermagasság, mert Ők sokkal nagyobbak, bátrabbak voltak az átlagembernél. A nemzeti jelkép a turul része volt az emlékműnek. A turult Mexikóban bronzból öntötték ki tömören, így közel 500 kg. súlya volt, kiterjesztett szárnnyal 2 méter 85 cm. méretű. Ez nagyban befolyásolta a statisztikai számításokat.

Az Emlékmű perspektivikus rajza

Az Emlékmű domborműve része

Nemzeti jelkép a turul A problémák az obeliszkkel voltak. A több mint 8 méter magas domborművet és a nagy súlyos turult valahova el kellett helyezni. Volt, aki azt javasolta, hogy rács mögé kell tenni a domborművet, - mondván, hogy az egész ország a börtönbe van. De mi lesz a turullal, azt nem lehet börtönbe zárni, volt a kérdés. Nem vettem részt a vitákban, azon gondolkoztam, hogy olyat tervezzek, amibe nem fognak belekötni. Álmatlan éjszakák után meggondoltam mi lesz a terv.

167

Az obeliszk 60 fokos háromszögből kiinduló, (56 feet), 17 méter magas szimmetrikus trapéz alakban végződő oszlop. Anyaga zúzott georgiai fehér kvarc, fehér cementtel kevert beton, a háromszög a munkás, paraszt, s értelmiséget jelképezi, majd a trapéz az egész nemzetet s a magyar összefogást jelképezi. Az obeliszk tetejére a nemzetünk ezeréves jelképe, a kiterjesztett szárnyú turul lett tervezve. Az obeliszk egy 60 fokos lépcsős fekete színű beton alapzaton nyugszik, melynek tengelymérete ugyancsak 17 méter (56 feet) méretű. Az 56 nevezetes számot használtam fel. Tudomásom szerint nincs a világon hasonló létesítmény. A tervrajzok nyilvánosságra hozatala után elhallgattak azok, akik az emlékmű felépítését ellenezték.

Az emlékmű helyszín, alap és metszet rajza.

Az Emlékmű elméletben elkészült, a problémák ezután következtek. Az építési költségekre a pénzgyűjtés lassan haladt. Az erre a célra rendezett különböző rendezvények sokszor ráfizetéssel zárultak. Számozott gyűjtőíveket küldtek szét országszerte, melyeknek egy része eltűnt, nem került a szobor alapra. Egyes újdonsült szabadságharcosok felhasználták az Emlékmű építését saját céljaikra. Czene Ferenc és Szörényi Éva művésznő felesleges repülő útjai, egyéni költségei, amit a szobor alapból vettek ki rossz befolyással volt az adakozókra. Az 1968 október 15-i kimutatás szerint a 24,662.21 dolláros bevételből 8,503.92 dollár került a szobor alapra. Én nem voltam kapcsolatban a pénzgyűjtéssel, való problémákkal. A tervrajzok elkészítésével voltam elfoglalva, melyre főleg esténként és a hétvégeken került rá a sor. Szerencsém volt, Lukács Béla (Frank Lucas) statikus mérnök személyében, aki szintén 56-os szabadságharcos. Ő az emlékmű statikai számításait, és statikai terveit Németh Ágnessel minden ellenszolgáltatás nélkül elkészítette. Mexikóban öntött tömör turul

168

súlya nagyban befolyásolta a statikai számításokat. Nagyobb, mélyebb alapozásra és vastagabb vasalásra volt szükség, a turul súlya miatt.

Az Emlékmű nézet rajza

Ugyancsak nagy segítség volt Novák Ervin, elektromos mérnök, az elektromos tervezésben, amit szintén ellenszolgáltatás nélkül végzett. Sajnos gerincoperálás miatt nem tudta elkészíteni a terveket és az elektromos tervek elkészítése is reám hárult. Hétről, hétre lassan, haladtam a tervrajzokkal. Szerencsére a munkahelyemen egy modern kórház tervezésén dolgozta, s az idő nem volt megszabva a tervezésre, így napközben az emlékművel kapcsolatos dolgokat is tudtam intézni. Végre kész voltam a tervekkel. Pár hónappal előbb már engedélyezve volt, hogy Los Angeles egyik leghíresebb parkjában, a MacArthur parkban állíthatunk fel egy szobrot. Elérkezett az idő, hogy bemutassam az 5 különböző hatóságnak az engedély végett a terveket. Izgatottan raktam fel a terveket az állványra s vártam, hogy rám kerüljön a sor. 8-ik voltam a soron. Ismertettem az Emlékmű jelentőségét, láttam s éreztem, hogy a bírálók megértik a tervet. Egymásután megmondták véleményüket a különböző hatóság emberei, hogy nincs kifogás, s jóváhagyják a tervet. Majd a Park és Recreation Commission küldötje következett. Ő sajnálkozását fejezte ki, de a törvény szerint a MacArthur parkban csak 18 feet (5.48 méter) magas létesítményt lehet építeni és a Emlékmű jóval magasabb. Nem tudtam szóhoz jutni. Erre nem lehet a 2.85 m. turult feltenni. A jelenlévők látták rajtam a csalódást, de segíteni nem tudtak. Tervezzek egy olyat, ami a törvény előírásának megfelel, és 3 hónap múlva

169

menjek vissza a zsűri elé volt a végleges válasz. Ők nem tudták, hogy a dombormű és a turul már kész van, de nem hiszem, hogy változott volna a határozatuk. Lelkileg letörve, tanácstalanul hagytam el a várásházát. Erre nem számított senki. Úgy nézett ki, hogy a törvény és a csökkenő adakozás miatt is, a Magyar Szabadságharcos Emlékmű felállítása a MacArthur Parkban egy füstbe ment terv. Fülöpp Pista bácsinak, a Szabadságharcos Szövetség akkori elnökének mondtam el a rossz hírt. Ő is letört a hír hallatára. Abban állapodtunk meg, hogy nem hozzuk nyilvánosságra az elutasítást, majd találunk valahol egy helyet, ahol felépíthetjük az Emlékművet. Sajnos, közben az álszabadságharcosok mindent elkövettek, hogy ne épüljön fel az Emlékmű. Lebeszélték az embereket, hogy ne adakozzanak. Felhozták a felesleges repülőutak, a személye dolgok kifizetését az Emlékmű alapból és a hiányos elszámolást a begyűjtött pénzről. Fülöp István a Los Angelesi Szabadságharcos szövetség elnöke a következő felhívást intézett az emigráció magyarságához: „Itt nem arról van szó, hogy magunkat ünnepeljük mások dicsősségének ürügyén, hanem arról, hogy némán tisztelegjen az egész világ minden népe a magyar nemzet hősi halottjai előtt, akik életüket áldozva harcoltak nemcsak hazánk, de a nagyvilág szabadságáért is. Amikor már minden feledésbe ment, mint ahogy azt az Egyesült Nemzetek már most is szeretnék, az Emlékmű ott a MacArthur Parkban hirdetni fogja, hogy a magyar nép nem feledte el azokat, akik hősiesen harcolva vérükkel és életükkel pecsételték az emberi jogok védelmét a világra törő szovjet és a kommunista terrorral szemben. Lehetnek különböző vélemények e kérdés felől, de az a tény, amellyel Los Angeles magyarsága az emlékműre adott több ezer dollárjával és a Kanada, Toronto magyarsága nagylelkű adományaival a szobor felállítása mellé állott bizonyítja azt, hogy szükségességét látták annak, hogy nemcsak mint emlékmű, hanem mint egy MOMENTÓ álljon ott a MacArthur Parkban, figyelmeztetve a Nyugatot, hogy 1956-ban a magyar és most 1968-ban a csehszlovák népet elnyomó szovjet brutalitását tűrve tétlenül és közömbösen állottak az emberi jogok ás a humanitás követelményeivel a szabadságért küzdő kis nemzetekkel szemben. Pedig ki tudja, mit hoz még a jövő? Közel laktam Fülöpp Pista bácsihoz, többször elmentem hozzá beszélgetni a lehetőségekről. A Hollywoodi hegyekben kerestünk megfelelő helyet az Emlékműnek. Sajnos, nem volt szerencsénk. A területek nagy része magán területek voltak, alig lehetett megközelíteni. Nem találtunk megfelelő helyet az Emlékműnek, ahol több száz személlyel lehetett volna ünnepséget rendezni. Tanácstalanok voltunk. A dombormű és a turul már bronzba ki volt öntve, azokat nem lehetett megváltoztatni. Én a keleti parton lévő szabadságharcos bajtársakkal; Hóka Mihállyal és Ernővel. Pásztor Lászlóval és másokkal közeli kapcsolatban voltam. Érthetően, ők is sürgették az emlékmű építését. Ők, neves politikusokat szereztek szponzoroknak az Emlékmű felépítésére. Érthetetlen módon Pogány András, aki az álszabadságharcosokkal új Szabadságharcos Szövetséget alpított, újabb problémát okozott. Kiadott egy könyvet s abban azzal dicsekedett, hogy a II. Világháborúban ő ellenálló volt. Mint utánpótlást elosztótiszt, ahova szénát kértek a lovaknak, oda lőszert szállíttatott, s ahova

170

lőszert kértek, oda szénát küldött. Összekutyulta az iratokat, hogy káosz legyen a magyar hadseregben. Ez, érthetően nagy felháborodást idézett elő nemcsak az igazi szabadságharcosok, de az emigráció magyarság körében is. A bajt tetézte az is, hogy Pogány András, Szörényi Éva művésznő sógora volt. Ez kihatott az Emlékműre való adakozására. Közben kiszivárgott, hogy nem engedélyezik felépíteni az Emlékművet a MacArthur Parkban. Abban az időben Bálint György, angolszakos tanár, egy magyar iskola létesítményén dolgozott. Sokan támogatták a kezdeményezést. Állítólag Kalifornia állam San Francisco környékén adott területet az iskola részére, a létesítményt közadakozásból tervezték felépíteni, és elkezdték arra a pénzgyűjtést. Ez sajnos rosszul volt időzítve az Emlékmű felépítésével. Többen az iskolaépítését szorgalmazták és azok azt mondták, hogy az emlékműre gyűjtött összeget, ami akkor kb. 7 ezer dollárt volt és azt adják át a magyar iskola építésére. Én ezt elleneztem, mert az Emlékműre adott adományokat jogilag csak arra lehet felhasználni, amire azt adták. Ha nem építjük fel az emlékművet, akkor az arra adott pénzt vissza kell adni az adakozóknak, - mondtam a Szobor Bizottság tagjainak. Közeledett a három hónapi határidő, amikor vissza kellett vinni a terveket jóváhagyásra a bírák elé. Én nem csináltam semmi változást a tervrajzokon. Mivel nem találtunk megfelelő helyet ahol felépíthetjük az emlékművet nem tudtam mi lesz a megoldás. Azt terveztem, hogy halasztást kérek a tervek bemutatására. Közben kaptam egy névsort azokról, akik szponzorálják az Emlékművet. Olvasva a neveket, mentő ötletem támadt. Ezeknek a segítő, nagynevű politikusoknak, embereknek illik megörökíteni a nevüket. Gondoltam, hogy ráteszem a neveket a perspektivikus rajzra. Mire kész lettem a nevek írásával, már eldöntöttem, hogy nem kérek halasztást. Visszamegyek a zsűri elé s megmondom, hogy nem lehet a terven változtatni, azt Nixon elnök és sok politikus szponzorálja. A terveket lekicsinyítettem s több példányba kinyomtattam, hogy legyen minden bíráló személy előtt. A táblára csak a perspektivikus rajzot tettem fel, s izgatottan vártam, hogy rám kerüljön a sor. A percek óráknak tűntek, amíg végre hallottam, hogy next; Hungarian freedomfighters monument. Felálltam, s izgatottan indultam a perspektivikus rajz felé, - hátha az segít rajtam, - gondoltam. Nem látok változást, milyen változást csinált a terveken, - volt az első kérdés. A szponzorok neveit írtam fel az első lapra, akik szponzorálják a monument felépítését, mondtam kissé megnyugodva. Nixon fogadta a menekülteket az osztrák határnál. Láttam mindenki olvassa a neveket. Elhallgattam, talán nem is tudtam volna mást mondani. Csönd volt, - olvasták a neveket. Az szponzorok engedélye nélkül nem változtathatok rajta, - próbáltam meggyőzni a bírákat. A szovjet tankok segítségével vérbe fojtották a kommunisták a szabadságharcunkat. Magyarországon a kommunisták építenek szobrokat azoknak, akik legyilkoltatták a Pesti gyerekeket, akik a szabadságért harcoltak, - mondtam, ami eszembe jutott az emlékműről. Láttam, hogy többen úgy tesznek, mintha még a neveket olvasnák. Egy páran felfigyeltek s rám néztek. Ez megzavart, gondoltam azt fogják mondani, hogy az nem ide tartozik. Elhallgattam, nem tudtam mit mondhatok. A bírák egymás között beszéltek, - nem értettem, hogy mit. Azon gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék még, de nem jutott eszembe semmi. Szerencsére nem is kérdeztek. A terveket lapozva egymás között

171

beszéltek a bírák. Nehéz és hosszú percek következtek. Végre, a chairman felém fordult és mondta; Mr. Bogár, megértjük, és nagyra becsüljük az itt élő magyarok szándékát, megengedjük, hogy a monument a MacArthur Parkban a tervek szerint felépüljön. Nem tudom leírni az akkori érzésemet, álom vagy valóság. Ezt még álmodni sem mertem. Nem gondolkoztam, csak mondtam, hogy köszönöm azok nevében, akik életüket adták a szabadságért. Összeszedtem a tervrajzokat s megkönnyebbülve mentem az engedélyért. Nem lehet leírni azt az érzést, amit az engedély megszerzése okozott. Telefonon hívtam Fülöpp Pista bácsit, - mondtam, hogy meg van az engedély. Hitetlenkedve fogadta a hírt, - kit fizettél le kérdezte viccesen. Ezeket nem lehet lefizetni feleltem, azt hiszem a szponzorok miatt adták meg az engedély válaszoltam. Mondtam Pista bácsinak, hogy hirdesse, ki a jó hírt, hogy engedélyezték az emlékmű felépítését a MacArthur Parkban. Most már csak a pénz hiányzik, hogy elkezdhessük az Emlékmű építését. Fülöpp István a helybéli elnöke rendkívüli gyűlést hívott össze, ahol ismertette helyzetet és az építési költségek fedezésére a pénzgyűjtés fontosságára kérte a tagokat.

A győztes rajz a szponzorok névsorával

Az Emlékmű szponzorai névsora

172

General Chairman Richard M. Nixon, President Honorary Chairman Sam M. Cavner Co-Chairman: Sen. George Murphy Mayor Samuel Yorty Ronald W. Reagan Rep. Michael Feighan Sponsors: Rep. John Buchanan Sen. Clifford P. Case Leo Cherne DeWitt Copp Prof. Lev Dobriansky Se. Thomas J. Dodd Sen. Peter H. Dominick John Dos Passos Sen. Paul H. Douglas Rep. Ken W. Dyal Sen. James O. Estland Seymour Freioin Patrick J. Frawley

William Gill R. Normam Gerstenfeld Rep. Seymour Halpern Archbish. Philip Hannan Patrick Healy Rep. Frank Horton Prof. Sidney Hook Charles O. Jennings Dr. Walter Judd Rep. Edna F. Kelly Frank Kovács John LaFollette Sen. Frank J. Lausche

Edgar F. Luckenbach Jr. Walter Knott Rev. John C. Murray S. J. László Pásztor Rep. Edward Patten Dr. Daniel Poling Rep. Roman C. Pucinsk Sen. Abraham Ribicoff Sen. Milward L. Simpson Dr. Francis S. Wagner Sen. Harrison Williams Rep. Bob Wilson

Az Emlékmű építése Minden építkezéshez szokás szerint pénz kell. Az Emlékmű sem volt kivétel e rossz szokás alól. Az idő és a politika is, ellenünk dolgozott. Otthon már megfőzték a gulyáskommunizmust s a nép meg is ette. Rákosi helyett Kádár lett a bölcs vezér. Az 56-os forradalmat a kommunisták átfordították a saját javukra. A tizenéves pesti srácokból, akik szembeszálltak az orosz tankokkal, fasisztákat, nácikat, Horthysta ellenforradalmárokat csináltak az elvtársak. Akik részt vettek a harcokban mikor 18 évüket betöltötték, kivégezték, hogy ne tudják megcáfolni a kommunisták hazugságait. Az emlékmű tervei kész voltak, kiadtam öt építési vállalkozónak árajánlatra. Az öt közül csak egy, Pozzo Construction Co. adott ajánlatot az emlékmű felépítésére. A többi elutasította azzal, hogy nyilvános parkban nem vállalnak építkezést. Pozzo ajánlata 51,200.00 dollár volt. Az emlékműre gyűjtött összeg akkor 12,000.00 körül volt. Próbáltam alkudni Pozzo-val, de mondták, hogy a nyilvános park miatt több a biztosítás, a hely egy feltöltés, és a létesítmény különlegessége miatt nem tudnak lejjebb menni a megadott árral. Az emlékmű helye állítólag feltöltés, s mindenképpen szükséges volt talajvizsgálatra. Erre is rákerült a sor, a jelenlévők izgatottan figyelték a

173

fúrógép munkáját, hogy vajon milyen titkot tár fel az felszínre hozott földanyag. Ettől a talajvizsgálattól függött, hogy milyen mélyen kell az alapzatot lerakni, mennyi betont kell elhasználni az alaphoz, hogy elbírja a 8.0 földrengést az 56 láb magas emlékmű. Három láb mélységben a talajhomokos. Hat láb mélységben szilárdabb, tizenöt láb mélységben tömörebb, 22 láb mélységben sziklás tömör a talaj, majd talajvizet találtak. Lukács Béla ez szerint számította ki s készítette el a statikai terveket. Egy gyűlés lett összehívva az építési költségek érdekében A gyűlésen különböző tanácsok hangzottak el. Jakob Béla bajtárs mondta, hogy az USA-ban másfél millió magyar van, ha csak minden tízedik ad egy dollárt, akkor is, bőven leenne pénz az emlékműre. De nem tudja minden magyar, hogy mit akarunk építeni, - volt a válasz. Újságokban, rádiókban kell ismertetni, hogy mit akarunk.

Az Emlékmű helye a középen lévő kis fánál

Be kell tenni minden újságba, hogy mit akarunk. Azok pénzt kérnek minden cikkért volt a válasz. Akkor kiderült, hogy Czene Ferenc már ezreket fizetett ki a Californiai Magyarságnak a leközölt hírekért, s azt az újságot még helyben is kevesen olvassák. A szövetség rendezvényeit, mint hirdetést kellet megfizetni. Ez miatt volt olyan hónap, amikor több volt a kiadás, mint a bevétel. Többen tiltakoztak, hogy Czene nem kezelheti a pénzt, s Szabó Gyulát bízták meg az emlékműre adott pénz kezelésével. Pár órás vita után abban egyeztek meg a jelenlévők, hogy minden újság kiadóját meg kell kérni, hogy ingyen közöljék az emlékmű felépítésével kapcsolatos híreket, és kérjék olvasóikat adakozásra. Számozott gyűjtőíveken, templomoknál, rendezvényeken kérjenek adakozást, majd egy hónap múlva az erre megbízottak beszámolnak az eredményről. Hála Istennek, küldtek adományt nem csak az Egyesült Államokból, de

174

Kanada, Európa államaiból is. Ecsedi Antalnak volt egy vastelepe, és elsők között segítette a magyar célokat, most felajánlotta, hogy a vastelepén díjmentesen elkészítik az Emlékűhöz szükséges vasvázat. A Szabadságharcos Szövetség, úgynevezett Széchenyi teadélutánokat rendezett, melynek bevétele az emlékmű alapra volt adva. Sajnos ez sem jelentett nagy változást az összeg emelkedésében sőt, problémát okozott. Egyik alkalommal, Jávorszky János, a szövetség akkori alelnöke árulta a belépőjegyeket a terem bejáratánál. Oláh Mihály, a pár hónappal előbb érkezett feleségével jegyet váltott, majd felesége sikoltozva kia-bálta, hogy ő volt, ő volt az, - mutatott Jávorszkyra, aki visszadobta a kérvényemet, hogy ne lakoltassanak ki a gyerekemmel. Elájult és összeesett. Többen segítettek rajta s magához tért. Elmondta, hogy mivel a férje elmenekült, őt a kislányával kilakoltatták a lakásukból. Ő kérvényezte, hogy ne lakoltassák ki, de Jávorszky aki, mint kilakoltatási tiszt dolgozott visszadobta a kérvényt. Jelentették az esetet az FBI-nak, de azok nem tettek semmit, mondván, hogy nem rájuk tartozik az ügy.

Készül a forma az obeliszk vasváznak az Ecsediék vastelepén

Jávorszky János, feleségével, Margóval a cserkészeknél szorgoskodott s Szörényi Éva szervezte be a Szabadság-harcos Szövetségbe őket. Az eset érthetően nagy felháborodást keltett a Los Angeles és környékén élő magyarság körében, és egy újabb gondot okozott az emlékmű felépítésében, mivel lecsökkentek az adományok. Ez az eset is, bizonyította, hogy kommunista funkcionáriusok jöttek ki az országból a forradalom alatt és az emigrációban szabadságharcosoknak adták ki magukat.

175

Én gyerekkorából ismertem Jávorszky Jánost. A második fia volt Jávorszky Feri bácsinak, aki édesapám katona társa volt. Hosszú téli esténken sokat meséltek az első világháborúban átélt tapasztalatairól. Mint 5-6 éves gyerek nem tudtam elképzelni az eseményeket. Mi az Oroszország, - milyenek az oroszok? Édesapám mesélte, hogy minden házban az Atyuska képe volt, s az oroszok letérdeltek előtte imádkozni. Ez nekem úgy tűnt fel, hogy az oroszoknak ő az Istenük, majd Finnországba menekülése maradt emlékezetemben, amikor a farkasok megtámadták. Jávorszky Feri bácsi beszéde volt a még érthetetlenebb. Ő mesélte, hogy sokan támadtak az oroszok, elfogyott a lőszer, szuronnyal védekezett, majd megadta magát. A foglyokat bányákban, gyárakban, dolgoztatták. Ő Szibériába került, nagyon hideg volt mindig. Mikor kitört a forradalom nem volt mit enni, sokan éhen haltak. Egy napon magyar katonatisztekkel jöttek a bolsevikok, akik azt ígérték, hogy ha belépnek, a Vörös Gárdába 6 hónap múlva haza mehetnek. Ő elfogadták az ajánlatot. A magyarok vezetője Comrad Nagy Imre volt, de a bolsevikok parancsoltak. Ő látta Atyuskát a családjával, ők vigyáztak rájuk, majd kivégezték az egész családot. Mint gyerek nem értettem mesének tűnt az elbeszélés. Miért ölték meg Atyuskát, az Istent. Akkor tájt már hallottam, hogy Jézust megfeszítették, az elbeszélés közben a boszorkányra és a vasorrú bábára gondoltam, azok a rosszak. Feri bácsinak jelentkezni kellet 10 naponkint a csendőrségen, nem tudtam miért. Évekkel később mondták, hogy a bolsevikok nem merték a cárt és családját kivégezni: Nagy Imre volt az egyik parancsnok, aki magyar önkéntesekkel végeztették el a cár és családja kivégzését. Jávorszky Jánost, mint jó kádert a Kilakoltatási Hivatalba alkalmazták az elvtársak. A Széchényi teadélután történt eset nagyban befolyásolta az emlékmű építését, az adományok lecsökkentése miatt. Szörényi Éva művésznővel tartottam kapcsolatot, s abban egyeztünk meg, hogy nagyobb vállalatokhoz személyesen elmegyünk a tervekkel s kérjük, hogy adakozzanak az emlékmű felépítésére. Hónapokig a hétvégeket ezzel töltöttök s jó eredménnyel. Az amerikaiak megértették terveükket és adakozztak ránket. Közben Cserháti Szabó Istvánnal találkoztam Heffty Frigyesék lakásán. Őt az ÁVH-sok úgy elverték, hogy mindkét lábát le kellett amputálni. Ő közeli kapcsolatban volt George Putman-al, aki egyik közismert rádióbemondó volt és sokat segített a magyaroknak. Cserháti aktív tagja volt a Szabadságharcos Szövetségnek és sokat segített minden magyar ügyben. Kértem, hogy jöjjön és segítsen úgy mint azelőtt tette. Ő elutasította a kérésem azzal, hogy amíg Czene Feri a Szövetségben van, addig ő oda nem teszi be a lábát. Őt lakása közelébe megtámadták, elvették a műlábait, megverték és megfenyegették a politizálásai miatt. (szerinte Czene volt a tettes) Nekem se időm e lehetőségem nem volt, hogy megtudjam a valóságot. Egyik alkalommal a Hollywoodi freeway forgatagában Szörényi művésznővel beszéltem az Emlékművel kapcsolatos problémákról. Megoldás van, - mondta; a szabadkőművesek ajánlották, hogy felépítik az emlékművet, ha azon rajta lesz, hogy ők építették az 56-os forradalom emlékére. Jó, hogy ő vezette az autót, máskülönben én karambolt csináltam volna. Szó se lehet róla feleltem, ebbe nem avatunk be idegeneket. Fábián Egon volt a Szövetség levelezőtitkára, tudott angolul és ő intézte a levelezéseket, s nyíltan vallotta, hogy ő a szabadkőműves páholy tagja. A székházuk a Wilshire Boulevardon van, nem messze az Emlékműtől. Fábián Egon jóindulatú ember volt, apját, aki szintén építész a Hollywoodi egyháztól ismertem.

176

Láttam, Szörényi művésznőt meglepte a felháborodásom. Azt nem lehet, hogy mások építsék fel az emlékművet, ha a Szövetség nem tudja, majd én felépítem, mondtam határozottan. Ezután, nem sokat beszéltünk kétes gondolatokkal váltam el tőle. Hazafelé menet gondolkoztam a lehetőségek felől. Önkénteseket kell toborozni. Akkor már ismertem 8-10 embert, akire számíthatok, majd beszéltem Tárnok Lászlóval, akkor ő volt a cserkész parancsnok. Mondtam neki, hogy a nagyobb cserkészek segíthetnének az emlékmű építésénél. Ezt ő is jónak látta, s úgy is történt. Közben a munkámmal kapcsolatban többször Seattle, Washington államba kellett repülni. Emiatt, a Szobor Bizottság megbízta Fábián Istvánt, Egon apját az emlékmű kivitelezésére az építési költségek 10 százalékának egyenlő fizetéssel. Az egyik repülőút alkalmával Dr. David Brotman, a Southern Memorial kórház tulajdonosa is velünk jött. Ő a II. Világháborúban a tengerészek egyik magas rangú egészségügyi tisztje volt. A japánokkal folytatott harcokról beszélt Vernon Welborn építésznek. Mikor visszajöttünk Vernon kérdezte, hogy szerettem az Amerika nyugati részét. Olyan magasan szálltunk, hogy nem sokat láttam és az első osztályon túlkínált italok miatt sem sokat figyeltem az alattunk lévő tájakra, - válaszoltam. - Okay, mondta, legközelebb az én gépemmel megyünk, hogy lásd a nyugati tájakat. Ő a II. Világháborúban vadász pilóta volt. A Santa Monica-i repülőtéren tartotta az egymotoros repülőjét. Október első hetében újra el kellett menni Seattle-be. Az idő már Kaliforniában is őszies volt, de azt Vernon nem vette figyelembe. Korán reggel kimentem a repülőtérre. Vernon már ott volt. Ki vezette a gépet a hangárból, ami a jet repülőhöz képest játék géphez hasonlított. Kissé félelemmel kapaszkodtam fel az ülésre, majd rövid várakozás után az őrtorony jelezte, hogy indulhatunk. Dübörögve hagytuk el a földet s már is, a tenger felett voltunk. Vernon látta, hogy görcsösen kapaszkodok, az ülésbe. Ne félj, próbált megnyugtatni, - én már négyszer estem le ezzel a géppel, s itt vagyok. Jobb, ha nem próbáljuk meg – mondtam, de már is csinált egy fél kanyart. Mutatta, hogy mily könnyű vezetni, s átadta a kormánybotot, hogy vezessem a gépet. Félve fogtam meg a kormányt. Ha nem mozdítottam simán ment, de a mozdulatra túlérzékeny volt, le s fel majd oldalra ment, visszaadtam a vezetést. Sacramento után már ködbe értünk, le kellett ereszkedni, hogy az műút legyen a tájékoztató. Így ma már nem érünk, oda, kell keresni egy repülőteret ahol, leszállunk nyugtatott meg Vernon. Késő este volt, amikor Eugen, Oregon-ban értünk. Sűrű köd borította a várost, nem találtuk a repülőtért. A földről kaptuk az irányítást. Már túlszálltak a repülőtéren, forduljon vissza, - mondta a földről a rádiós. Lejjebb ereszkedtünk, egy fordulat után feltűnt a gyertyafénynek látszó kifutópálya világítás. Most már helyben vagyunk, nyugtatott meg Vernon, Én még mindig idegeskedtem, hogyan érünk földet. Egy nagy huppanás, kerekek csikorgása, még egy huppanás, hosszabb csikorgás, majd egy nagy zökkenő, s meg állt a gép. Végre földet értünk, csönd lett, megállt a játék gép motorja. Vernon úgy tett, mintha nem lett volna semmi probléma. Az irányító meg volt lepődve, hogy Los Angelesből jöttünk. Mondta, hogy le vannak zárva a repülőterek északra. Ők sem engedélyezik a felszállást, ha az idő nem változik. Másnap reggel szakadozott a köd, 11 óra után megengedték a felszállást. Külön regényt lehetne írni a további útról. A köd nem sokat változott, azt még kiegészítette a sok erdőtűz, és az eső, ami befolyásolta a látást.

177

Volt, amikor az utat sem lehetett látni. A műutak feletti repülés miatt nagy kerülővel Spokane-ben szálltunk le. Onnan a folyók felett, hidak alatt, kacskaringós utak felett 3 nap múlva leszálltunk Seattle-ben. A visszarepülés sem volt különb, az idő nem változott, négyszer le kellett szállni s várni a jobb időjárásra. Ugyancsak 3 napig tartott az egynapos repülőút, míg végre pénteken, késő este leszálltunk a Santa Monica-i repülőtéren. Vernon kérdezte, hogy szerettem az utat, - azt gondoltam, hogy soha sem érünk haza feleltem. Én is izgultam, de nem magamért, hanem teérted, neked családod van - mondta. Abban állapodtunk, meg, hogy másnap, szombaton bemegyünk az irodába dolgozni, míg frissek a felvett adatok. Jól aludtam, nem zúgott a motor, nem repült velem az ágy. Másnap korán mentem az irodába. A földszinten egy patika volt s a patikus már dolgozott, meglepődött, hogy dolgozni mentem. Sok időt vesztettünk az utazással s az be kell hozni. Nem csak időt vesztettél - mondta, - Vernon meghalt az éjjel. Az nem lehet, este 10 órakor váltam el tőle. Az lehet, de éjfél után rosszul lett, hívták az orvost, de nem tudott rajta segíteni, megviselte a repülőút. Nem tudtam szóhoz jutni. Vernon 52 éves texasi majdnem 2 méter magas ember volt, soha sem volt beteg. Úgy tartott mintha a fia lennék. Azt mondta, hogy még 5 évet akar dolgozni, s akkor átadja az irodát nekem. Mi csak terveztünk, a munkatervek elkészítését kiadtuk másoknak. Én a főleg magyaroknak; Molnár Tóni, Babits Jenő építészeknek és Lukács Béla statikus mérnöknek adtam át munkát. Dr. Brotman kért, hogy folytassam tovább a tervezést s menjen minden úgy, mint ezelőtt. Az irodát lezárták leltározás végett. Ezt az időt használtam ki az emlékmű építésére. Elkezdtük az földmunkát. Körülkerítettük a területet 2.4 méter magas préselt falapokkal, nem lehetett belátni az építkezésre. Volt olyan nap, amikor éjfél után is dolgoztunk. Erről a Californiai Magyarság 1969. október 3. számban a Szoborbizottság a következőképben számol be: Örömmel jelentjük, hogy szeptember 27-én, szombaton d, e, 11 órakor megtörtént a szobor alapzatának kapavágása a MacArthur Parkban. Az első kapavágást főtiszteletű Dr. Horváth Benedek, a Szent István R. K. Egyház plébánosa tette a Szoborbizottság jelenlétében. Az L. A. város képviseletében Arthur K. Sneyder városi tanácsos volt jelen. A Szoborbizottság részéről jelen voltak: Szörényi Éva, Czobor Erzsi, Örmény István, Bogár Gyula, építészmérnök, Fábián István építészmérnök, Boros József, Czene Ferenc, Jakob Béla, Kakas Zoltán, Pákozdi László, Soos István, Szabó Gyula, Molnár Gusztáv Mohos Piroska, Dr. Nánási Lajos – azután néhány magyar és angol vendég s még San Diegóból is. Mindenki nevét nem sikerült feljegyezni. Dacára annak, hogy az utolsó és a legfontosabb engedélyt csak a napokban sikerült megszerezni az építésre, a munka azonnal megindult! A Szoborbizottság minden tagja ásóval a kezében keményen dolgozott szombaton és vasárnap. Ecsedi H.A.D. Steel Co. éjszaka is szakadatlanul dolgozik a vasszerkezeti munkákon. Vasárnap éjjel és hétfőn még néhány önzetlen magyar állt be a földmunkálatok dolgozói közé. Így Bognár Jenő, Dr. Sumér Tóth József, Makua András és Szemerédi Kornél. A munka serényen folyik, s ha minden jól megy, a szobor október 23-án készen áll! Bár anyagiakban még nagy a hiány, ennek dacára a szoboravatást november elsején óhajtanánk megtartani. Kérünk mindenkit, aki teheti, önkéntes segítséget ajánljon fel!

178

Jött a segítség, az igazi ép-egészséges szabadságharcosok beteget jelentettek hozták a csákányt, ásót, lapátot minden szerszámot, amire szükség volt. A cserkészek közül is voltak, akik nemcsak a hétvégeken, hanem más napokon is jöttek dolgozni. A 3-as utcán volt a Helen’s Delicatessen, a Vermont utcán a Hortobágy vendéglő, ezek tulajdonosai élelemmel látták el a dolgozókat. Természetesen ingyen. A lelkesedés elnyomta a fáradalmat, lassan de szépen haladt a munka, napról - napra.

Készül az Emlékmű alapja

1969 szeptembere volt, de a MacArthur Parkban az 1956-os októberi hangulat uralkodott a munkások körében. Sokszor több volt az önkéntes, mint a szerszám, s kivették a gyengébbek kezéből a lapátot, hogy menjen pihenni, majd ők folytatják az munkát. Az obeliszkhez szükséges vasvázat és a faformát már félig elkészítették az Ecsediék H.A.D. Steel Co. vastelepén. Ott valóban szombaton és vasárnap is, dolgoztak a vasszerkezeten és az obeliszk formáján. Túl rövidre szabták a határidőt az Emlékmű felépítéshez az építkezéshez nem értő személyek. Sok különböző dolgot kellett elintézni mivel az Emlékmű nyilvános parkban épült. De mivel a leleplezés már be lett hirdetve az újságokban, rádióban november 1-re, nem akartunk szégyent hozni a magyarságra a késéssel. Elkövettünk mindent, hogy időben minden kész legyen. Az obeliszk elkészítését egy német származású vállalkozónak, Hellman Karlnak adtam ki. Ő is megkérdőjelezte a rövid határidőt. A betonnak kötni kell 28

179

napig, s a különleges kvarcot Georgiából kell szállítani, amit ő nem tud kontrolálni. Kértem, hogy hívja fel a kvarc telepet s tudja meg, hogy ha ma megrendeljük, mikor szállítják le. Megnyugtató volt a válasz.

Leállt a munka. A beton alapot védeni kell a tűző naptól Fábián István a megbízás szerint minden nap megjelent a helyszínen és részletes naplót írt, de a munka lassan haladt. A naplók olvasása után, kételyem támadt, mire jó az s mire lehet felhasználni. Eszembe jutott a szabadkőműves ajánlat. Én nem sokat hallottam felőlük, de nem akartam, hogy úgy járjunk az emlékművel, mint a forrada-lommal, amit a kommunisták kisajátították maguknak. Az alapba a vasalást Fábián intézte, de rosszul. Azok nem egyeztek az obeliszk vasvázával. A vasalás kicserélése a megszáradt betonban komoly munkát és költséget jelentett. Mondtam Fábiánnak, hogy a hibát ő követte el, és a kijavítás költségei őt terheli. Ő ezt nem fogadta el és a Szövetség tagjaihoz fordult panasszal. Én mondtam a tagoknak, hogy ha valaki kifizeti a kijavítás költségeit Fábián István helyett, akkor visszajöhet, de az emlékmű alapból arra egy centet sem vehet ki senki. Nem lehet az adakozók pénzét felhasználni valaki hibája kijavítására. Nem akadt önkéntes, aki kifizette volna az elrontott vasalás kijavítását. Ezután írásban átadtam Fábián Istvánnak a Stop the Work Notice. A másolatokat leadtam a Building Department és a rendőrségnek, kicseréltetem a lakatot, hogy az építkezés színhelyére senki ne mehessen be. A Stop the Work Notice-t Fábián István nem akarta elfogadni. Én bebizonyítottam, hogy az alap vasalás rossz elhelyezése miatt több kárt csinált, mind hasznot, s ha nem fizeti ki a vasszerkezet kijavítását, nem lehet továbbra rábízni a munkát. Fábián végül belátta a hibáját, megszűntettük a megbízását, és békésen otthagyta az építkezést.

180

Ez után már nem volt szó arról, hogy a szabadkőművesek felépítik a Szabadságharcos Emlékművet. A munkahelyemen lassan haladt a leltározás. Ha szükség volt rám az irodában, telefonon hívtak s mivel nem messze volt az építkezés rövid időn belül ott tudtam lenni. Szerencsére volt bőven időm az emlékmű építkezésére, nem volt szükségem más segítségre. A forma készítése és a vasalási munkák szépen haladtak az Ecsediék vastelepén. Ott szakszerűen folyt a munka. A napokat meghosszabbították egy pár órával, és a hétnek sem volt vége. Szombat, vasárnap egybeforrt a hétfővel. A munkát sietette a rövid szabott határidő. A vastelepen este is lehetett dolgozni, tehát nem volt semmi probléma. Folyt a munka éjjel, nappal, az önkéntesek nem ismertek a fáradságot. Közben megérkezett Georgiából a zúzott kvarc. Mintát készítettek jóváhagyásra. A napsütésben villogott a fehér cementtel kevert kvarckő, jól nézett ki, az illetékeseknek is tetszett, elfogadtam. Elképzeltem a fehér obeliszket, a turullal a tetején, zöld fákkal a háttérben, - valóban impozáns látvány lesz.

Készül a forma és a vasalás az Ecsediék vastelepén A MacArthur Parkban újra megindult a munka. A meglévő vasalás a megszáradt betonban szerencsére annyira rosszul lett berakva, hogy maradt hely a nagy fúróknak lyukat fúrni az új vasaknak. A betonvasak behelyezése után táguló cementtel körbe öntötték, ami megszáradás után olyan erősen állt meg, mint az eredeti betonban.

181

Ezzel a megoldással nemcsak időt és költséget spóroltunk meg, de megerősítettük a vasalást, nagyobb földrengést fog kibírni, mint az épületek. Ez később be is bizonyult, kibírta a földrengést ami hidakat és házakat rombolt össze Los Angelesben. A viszonyokhoz képest, szakemberek hiányában aránylag gyorsan haladt a munka. Az önkénteseket sem kellet tanítani, mindenki értett a lapátoláshoz, a betonvasak kötözéséhez, még a hegesztéshez is találtunk, gyakorlott embert.. Az alapból több föld került ki, mint amennyire szükség volt a lépcsők alá. A felesleget el kellett szállítani egy szemétlerakó helyre. Az több mint 50 kilométerre volt a MacArthur Parktól, fizetni is kellett a lepakolásért. A kis teherautóra nem sok fért fel, túl sok időt vett el a föld szállítása. Közben értesültem, hogy (Julius) Toghia Gyula egy öregotthont épít a Washington Boulevardon, ami 4-5 kilométerre van a McArthur Parkhoz. Felhívtam Gyulát telefonon és mondtam, hogy mi a problémánk, s nem kell-e neki extra föld feltöltésre. Nem tudja, hogy kell-e, - válaszolta, de ha nem sok van, odavihetjük, de jobb lenne a hétvégén, amikor az ő munkásai nem dolgoznak. Az még nekünk jobb, - köszöntem meg a jóindulatát.

Az alapot készítők egyik csoportja A következő szombaton földszállítás lett beütemezve. Nem kell túlterhelni a teherautót, inkább többször menjenek, mivel nem messze kell vinni a földet, mondtam Orbán Misinek, - többen menjetek lelapátolni, hogy hamarabb forduljatok. Majd mivel én tudtam a címet menten velük. Odaértünk, a bejárat zárva volt, az őrt sem lehetett látni. Kiabáltunk, nem volt válasz. Végül Kakash Zoli átmászott a kapun, ment az őrt keresni. Rövidesen jön vissza, háta mögött egy jól megtermett fekete emberrel. Zoli mondta, az őrnek, hogy Julius a contractor mondta, hogy idehozhatjuk a földet, az őr

182

írást kért róla. Zoli hozzám vezette az őrt, kezet fogva bemutatkozok, - Julius Bogár, ki kellene nyitni a kaput, hogy lerakhassák a földet, - mondom neki. Az őr csak vasárnap volt ott, nem ismerte Julius Thogiát azt gondolta, hogy én vagyok a contractor, s máris nyitotta a kaput. Indult befelé a teherautó s az építkezés végén hamar lerakták az a földet. Én addig az őrrel beszélgettem, aki úgy nézett ki, hogy álmából zavartuk fel. Zoli mondta, hogy alig találtak helyt a földnek, mert rengeteg betonvas van a helyszínen. Ő tudta, hogy nekünk kell betonvas a lépcső és a betonalap vasalásához, amit a következő héten akartunk megvenni. Innen vihetnénk, - adta az ötletet. Azt meg kell beszélni Toghiával, - mondtam neki. Azt én elintézem, - válaszolt, és a következő fuvarral már hozták a vasakat. A betonvasak mérete vastagabb volt, a mennyiség is több volt, mint ami nekünk kellett, de elhasználtuk mind, így erősebb lett a beton. Nem tudom, hogyan intézte el Kakash Zoli a vasakat Toghia Gyulával, de köszönetet mondok mindkettőjüknek a pesti srácok nevében. Azon a hétvégén megszabadultunk az útban lévő extra földtől, betonvasat kaptunk cserébe. Úgy tűnt, jó cserét csináltunk. Az emlékmű építésénél dolgozók névsora Ákosi István Bán János Bogár Gyula Bogár Kati Bodócs László Bakai Gitta Bajzcy Ágnes Czene Ferenc Csaplár András Csaplár Levente Egyedi Zoltán Együd Anna Ecsedi Árpád Ecsedi Antal Both János Bakó Sándorné Fülöpp Győzőné

Havas Emil Kakash Zoltán Jakob Béla Jámbor Éva Kőgel Emőke Kazimir Gyula Kraics Gyula Kennedy Béla Ladányi István Makula Endre Modrovics Nándor Orbán Mihály Örményi Gábor Pákozdi László Pataki György Spotko Gyöngyi Soos István

Szörényi Éva Szemerédi Kornél Szabó József Szabó Gyula Sziklai Tibor Tárnok László Telekes Imre Tóghia Gyula S, Tóth József Tóth Ernő Turányi András Varga István Városi Pál Varró József Wéber László Werner Károly Zala András

184

Az építkezés elég gyorsan haladt, de a pénzgyűjtés csigalassúsággal emelkedett. Fülöpp István a Bank of Amerikához fordult 30 ezer dollár-kölcsönért. A banknak megadta a kért kölcsönt azzal a kikötéssel, hogy 5 aláíró kell mivel az emlékmű nem magán tulajdonon épül. Ő, Ecsedi Árpád és én aláírtuk a kölcsönt, de nem volt még két személy, akik aláírták volna. E miatt voltak álmatlan éjszakáim. Az egyiken eszembe ötlet, hogy képeslapot kellene készíteni az emlékműről és szétküldeni, hogy adakozzanak az építésére. A következő éjjel rajzoltam, festettem, hajnal felé már elfogadható volt a képet. A nappali világosságban a színek másképpen mutatkoztak, de nem volt időm javítani, átadtam a nyomdának.

Emlékmű perspektivikus rajza

Közben peregtek az évek, az ENSZ nem tett semmit a magyar ügyben.. Magyarországon nagyobb terror volt, mint rákosi idejében. A börtönök megteltek, annyi kivégzés nem volt még Haynau idejében, sem mint, amennyit Kádár kivégeztetett. Voltak itt is, de jöttek Magyarországról kommunista ügynökök, akik próbálták az emigrációban élőket meggyőzni, hogy otthon már minden jól megy, felejtsük el a forradalmat. Nem! Azt nem lehet elfelejteni volt az általános válasz. Az 1956-os forradalom, szabadságharcunk megtörtént és az történelem, most és mindörökké. Az 1956-os forradalom lázadás volt a szovjet megszállás és a nemzetközi kommunista uralom ellen. Ha Kádár János a felkelés táborából nem szökik Moszkvába és fel nem ajánlja szolgálatát a kommunista uralom helyreállítására, nem lett volna könnyű dolga a Kremlin urainak. Kezdetben a szovjet csapatok nem szívesen avatkoztak be a forradalmunkba. Kádár felelős azért a szörnyű bosszúállásért is, amit a népbíróságok még a kiskorú forradalmárok ellen elkövettek. Kádár János

185

végzetes árulást követett el a magyar nép ellen, amiért bitófát érdemel, nem érdemli meg, hogy magyar földbe nyugodjon, még a csontjait is ki kell szórni az országból. Jöttek otthonról az ügynökök; Boldizsár Iván, Lőrince Lajos és mások, kultúra és az édes anyanyelvünk égisze alatt. Los Angelesben Trombitás Dezső a Hollywoodi Református Egyháznál lévő pap segítette őket. Az a Trombitás Dezső, akivel én Bécsben találkoztam és azt mondta, hogy ő útlevéllel jött ki és akkor megy vissza, mikor akar. Közel laktunk a Hollywoodi Egyházhoz, odajártunk a templomba. Ő soha se említette meg, hogy mi találkoztunk. A szabadságharcos Szövetség testületileg tiltakozott az otthoni küldöttek ellen. Megakadályoztuk, hogy Boldizsár Iván Los Angelesbe jöjjön. Lőrince esetében Trombitás óvatosabb volt, késő jelentette be, hogy Lőrince Lajos Los Angelesbe jön előadásokat tartani. Ezt mi meg akartuk akadályozni s tűntetést szerveztünk ellene. Megbeszéltem a rendőrséggel, az ügyet s ők minket segítettek. Megtudtam hol van Lőrince Chicagóban, felhívtam telefonon, s közöltem, hogy Los Angelesben nem tarthat előadást. Ő szabadkozott, de megértette tiltakozásunkat, lemondta az előadásokat. Közben elkészült az obeliszk három részben. A német vállalkozó szép munkát végzett. Neki tartoztunk 24 ezer dollárral. Egyik nap felhívott, hogy szeretne beszélni velem. Mondtam, hogy jöjjön az irodába délután. A titkárnőnek mondtam, hogy egy vállalkozó jön, készítsen jó erős kávét, és abból a texasi whiskyből adjon neki, amit Vernon hozott. Ha látja, hogy bármelyik fogyóban van, töltsön utána. Úgy is volt, Karl arra kért, hogy egyezzek bele, hogy az emlékművet a vállalatuk felhasználhatja hirdetésre. Természetesen, válaszoltam, semmi akadálya s aláírtam a dokumentumot. Érdeklődött, hogy milyen terveken dolgozunk. Megmutattam neki a kórház terveket. Múlt az idő, fogyott a kávé és a whisky is. Majd rátértünk az emlékmű problémáira. Mondtam neki, hogy el vagyunk maradva a pénzgyűjtéssel. Szeretném, ha havonta fizethetnénk, a tartozásunkat. Erre készítünk egy írásbeli megállapodást. A Szobor Bizottság még tavasszal határozták el, hogy november 1-én legyen felavatva az Emlékmű. Akkor még nem tudták, hogy milyen problémák lesznek a különböző engedélyek megadása körül. A dátumról értesítették az USA különböző részén lakó szponzorokat, a közönséget újságokon, rádión keresztül. Főleg önkéntes munkásokkal 41 nap alatt felépíteni ezt az emlékművet, lehetetlenség. Szerencsére a 41 naphoz 41 éjjel is hozzátartozott és dolgoztunk éjjel nappal. Volt olyan nap, amikor a korán kelők, még homályba érkeztek a helyszínre, s mondták az ott dolgozóknak, hogy menjetek már haza aludni, mert már kel a nap. Egyik éjjel, hajnal felé egy tengerésztiszt kopogott a kapun. Azt gondoltam, hogy valami baj van. Hamarosan kiderült, hogy ő többet ivott a szokottnál. Érdeklődött, hogy mit csinálunk ilyenkor. Mondtam, hogy emlékművet építünk azok emlékére, akik szembeszálltak a szovjet tankokkal 1956-ban Budapesten. Damn Russian! Átkozott oroszok! - káromkodott, - majd mondta, hogy sajnálja, hogy akkor nem tudott segíteni, de most segíteni akar. Volt egy felesleges lapát, átadtam neki s mondtam, hogy hova kell hányni a földet a gödörből. Egy jó félórai munka után leült pihenni, majd elaludt ültében. Kis idő múlva felébredt, meglepődve nézett körül, majd feltámogattuk. Mondtam neki, hogy nem az ő részére ássuk a gödröt. Nevetett, s mondta, hogy neki menni kell, kezet fogott mindenkivel és elment.

186

Bevett szokás szerint ismertető feliratot tesznek a szobrokhoz, hogy az idegen vagy az új nemzedék ismerje meg a szobor jelentőségét. Az emlékmű ismertetésére is tervezve lett egy tábla, amely az alapzat első lépcsőjébe lett eltervezve. A szöveg megszerkesztésére pályázatot hirdettünk meg a Szabadságharcos Szövetség tagjai között. Voltak nagyon jó ötletek, de azokat nem lehetett három három-négy mondatban leírni. Az obeliszken rajta van; HUNGARY, OKTÓBER 23, 1956. A felírat idegen földön, az idegeneknek részére szól, íme:

Az Emlékmű ismertető táblája angol felirata

ÁLLITATOTT A DICSŐSSÉGES 1956-OS MAGYAR SZABADSÁGHARC HŐSEI EMLÉKÉRE SYMBÓLUM AZ EMBEREK SZABADSÁGVÁGYÁNAK MINDENHOL MAGYAR SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG 1969 Az emlékmű felírat magyarul

187 Az obeliszket már a helyszínre szállították. Három részből állt és összeillesztés után meghegesztették. A turul is fent volt a tetején, azt is oda kellett csavarozni, hogy el ne repüljön. A szobrot le szokták leplezni, így az emlékműre is rátettük a napokig készült lepel. A közönség kíváncsian nézte mit takarhat a lepel.

A leleplezetlen Emlékmű

188

Elérkezett november 1, az Emlékmű leleplezés napja. A deszkakerítést már elszállították, de sok szemetet kellett eltakarítani. Éjfélkor már jól nézett ki a terep. Mondtam a dolgozóknak, de kell két önkéntes, akik vigyáznak az Emlékműre. Szabó Gyula és Orbán Misi jelentkezett. Megnyugodva hazamentem. Reggel korán mentem megnézni, hogy minden rendben van-e. Az OKTÓBER 23, 1956 felírat nem volt feltéve. Hívtam Bene Mózsit segíteni, s déli 12 órára elkészültünk a munkával.

Félig lehullt a lepel. Szabad a turul.

189

Két órakor kezdődött az Emlékmű leleplezés ünnepélye. Mire visszaértem a parkban már nagy tömeg várakozott az Emlékműnél. Az utcai forgalmat lezárta a rendőrség. A hivatalos becslések szerint több mint kétezer ember vett részt az ünnepélyen. Templomi csend uralkodott a máskor zajos parkban. A közönség türelmesen, de kíváncsian várta, hogy meglássa, hogy mit takar a lepel. Szép lassan eresztették le a leplet, szabad lett a turul, az amerikai katonazenekar a himnuszt játszotta, miközben lehullott a lepel az emlékműről. A díszemelvényen Kalifornia kormányzója, Amerikai képviselők, Los Angeles polgármestere, városi tanácsosok, George Puttman, Robert Dorman, rádiókommentátorok, Arthur Sneyder, Los Angeles városi tanácsos, az egyházak és egyesületek vezetői, Dálnoki Veress Lajos, és a rabnemzetek vezetői foglaltak helyet. .

Az Isten áld meg a magyart éneklése közben lehullt a lepel

A közönség ujjongva tapsolt, a tűző napsugárban csillogtak a díszruhák, a szemek pedig, csillogtak talán a könnytől, talán a boldogságtól, talán a meghatottságtól, vagy talán a büszkeségtől, hogy mégis áll a világ legmagasabb magyar szabadságharcos emlékmű Amerikában, Los Angelesben a MacArthur Parkban, a mai Mindszenty téren, hirdeti az 1956-os szabadságharcunkat az istentelen kommunizmus és a szovjet haderő ellen. Mi hittük, hogy az emlékmű ott lesz a parkban, akkor is, mikor már nem lesz Szovjetunió, s nem lesz kommunizmus. Az amerikai katonazenekar a lengyel, magyar indulókat játszott.

190

A zászlóvivőket szólították mikrofonon, elől az amerikai zászló, azt a magyar angyalcímeres lobogó követte, majd a kaliforniai zászló, a pesti harcok alatt használt lyukas zászló melyet a közönség tapsorkánnal fogadott, majd a rabnemzetek zászlóikat sorakoztatták fel az emlékmű előtt.

A Kárpátok tánccsoport férfi tagjai

A Kárpátok tánccsoport tagjai díszes magyar ruhában vonultak az Emlékmű lépcsőzete két oldalára. A katonazenekar Az amerikai és a magyar Himnusz eljátszása után megkezdődött a z ünnepi leleplezés. A műsorvezető egymásután mutatta be a megjelent díszvendégeket. Majd az ünnepséget, Főt. Dr. Horváth Benedek Premontrei Kanonok, a Szent István Római Katolikus egyház plébánosa imája nyitotta meg: „Újra emlékezünk 1956 október végére, arra a nemes órákra, napokra, amikor olyan könnyű volt meghalni az eszmékért, és olyan nehéz volt nem magyarnak lenni. Menyei Atyánk, Te láttad akkor mi lakik a magyar szívekben. Templommá lett akkor az utca és szenté lett a pillanat tüzében még a mélyre zuhant is. Testvér lett az ellenség is, és öröm lett a halál is.” Az erény kocsikon hordta az élelmet és liturgikus mozdulattá lett az utcasarkon az adományozás. Menyei Atyánk Te láttad, hogy Budapest utcája a mennyország bejárata lett. Vértanúk ott születtek a tankok előtt. Nyilvános gyónás tettekben mosta le a múlt gyengéit. Áldj meg minket és oldozd fel népedet a meghasonlásból, a széthúzásból, az átkos irigységből. Add meg a

191

megértést, az összetartozást és a közös ügyünkért az összedolgozást! Áld meg azokat, akik életükkel áll1tanak emléket 1956-nak. Áldj meg minket, hogy tudjunk hívatás ügyünkért úgy élni, ahogy hőseink 56-ban tudtak meghalni.

Kárpátok tánccsoport leány tagjai egy része

A szónoklatok sorát Bodócs László a helyi Szabadságharcos Szövetség elnöke nyitotta meg. Utána Pásztor László, a Washington DC-ből jött országos Nemzetiségi Osztály igazgatója mondta el ünnepi beszédét. Majd Ecsedi Árpád a szoborbizottság tagja egyszerű szavakkal ismertette az Emlékmű jelentőségét. Az Ecsedi család önzetlen segítsége nagyban hozzájárult az Emlékmű felépítéséhez. A magyar ifjúság nevében Szemerédi Kornél cserkész parancsnok ismertette az emigrációban lévő fiatalok feladatát, majd fogadalmat fogadott magyarságunk hűsége iránt. Utána Cserháti Szabó István műlábbal lépett a mikrofonhoz, őt az ÁVH-sok úgy megverték, hogy mindkét lábát le kellett amputálni. Rövid beszéd után bejelentette George Putman televízió kommentátort, a magyarok nagy barátját, aki évek hosszú során hűen ismertette a forradalmat és felhívta az amerikai nép figyelmét a kommunizmus veszélyére. Igazságot, szabadságot, függetlenséget követelt a magyar népnek. Beszédét többször tapssal szakította meg a közönség. Itt is kimondta, hogy ha nem állítunk gátat a hazugságon alapult kommunista árnak, s ha itt is győz az ateista fertőző kommunizmus, nem lesz a világnak egy szabad sarka sem ahol elsirathassa Amerika a legnagyobb kincsét; a szabadságát.

192

A koszorúk egy része az Emlékműnél

Méltóságteljesen folyt a műsor, Ecsedi Árpád, a Szobor Bizottság tagja, egyszerű szavaival köszöntötte az ünneplő közönséget. Szabados Zoltán a Californiai Magyarság nevében mondott köszönetet mindazoknak, akik az Emlékmű felépítését elősegítették. A cserkész csapatok nevében Szemerédi Kornél mondott fogadalmat a magyarságuk megtartására. Következő szónok Dálnoki Veress Lajos vezérezredes szólt az ünneplő közönséghez. Ismertette az hazáért elesett hősök emlékére állított Emlékmű jelentőségét a Csendes–óceán partján. Azért kellett itt felépíteni, mert a magyar haza véráztatta földjén nem szabad az 1956-os szabadságharcunk hőseiről megemlékezni. Magyarországot idegen hatalom uralja a magyarságukból kivetkőzött istentelen kommunizmust hirdető hazaárulókkal. A rabságban élő magyar nép a saját hazájában nem mondhatja ki az igazságot, nem követelheti az alapvető emberi jogokat, amit az Egyesült Nemzetek alapokmányában van. Nekünk, az emigrációba kényszerült magyaroknak adatott meg az a feladat, hogy képviseljük az otthon elhallgatatott testvéreinket mindaddig, amíg el nem nyerik a nemzeti és egyéni szabadságot Ezután Szörényi Éva művésznő lépett a mikrofonhoz. angol nyelvű beszéde után, magyarul szólt; honfitársaim, emeljétek fel a kezetekben lévő nemzeti lobogót és tegyünk fogadalmat hőseink szellemében. Mondjuk a nagy költőnk Petőfi Sándor szavait: A magyarok Istenére esküszünk! esküszünk! hogy rabok tovább nem leszünk! Ezrek ajkáról zúgott az eskü; esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk .

193 Majd Háromszéki Kupán János elszavalta az Emlékmű leleplezésére írt költeményét, melyet Emlékmű tervezőjének, Bogár Gyulának az dedikált: EGY KIS MAGYAR SZIGET Legyen ez a park egy kis magyar sziget - a viharos hullámok zajló tengerén, Az élethez ez ad erőt és hitet, még akkor is, ha nem pacsirta dalol a térnek közepén . . . Hozsánnát kiáltok feléd, óh, Atyám, hogy megengedted ünnepelni e napot, hála rebegjen mindnyájunk ajkán, mert a szabadságharcos emlékmű felállítatott. Fel magyar, fel a küzdelemre! A két szabadságharc a hitre megtanít. Nem búslakodva, hanem a főt büszkén felemelve Mentek csatába, a hős anyák hős fiai. Nincs otthon talpalatnyi föld, Melyet ne öntözött volna meg a hősi vér . . . Menekülésemben az az egyetlen vigaszom, ha testünk nem is, de lelkünk egyszer úgyis hazatér!

A koszorúk másik része az Emlékműnél

194

Ezután a koszorúk elhelyezése következett. Az elsőnek a Szabadságharcos Szövetség koszorúját helyezték el. Másodiknak az Amerikai Magyar Szövetségét, utána az Amerikai Magyar Élet (újság), azután a 16 rabnemzet koszorúja következett. Ezek után a San Diego-i, Bloomington-i, Los Angelesi Magyar Házak, a Szent István Római Katolikus Egyház és Egyesület, Hollywoodi, San Fernandó Völgyi és az Első Magyar Református Egyházak koszorúit helyezték el.

A koszorúk harmadik része az Emlékműnél

Azok után a Diákszövetség, Kárpátok Tánccsoport, Magyar Melódiák Rádió Club, a Los Angeles M.H. B.K. a Mérnök Egyesület, a Lövész Egylet, a két Cserkész csapat, a Szent István Nőszövetség koszorúit helyezték el az emlékmű elé. A Los Angeles-i magyar művészek nevében Szörényi Éva, a Los Angeles-i Magyar Zeneakadémia nevében Neszlényi Judit helyezett el virágcsokrot az Emlékmű lépcsőzetére. Ezeken kívül sokan az ünneplők közül koszorút és virágcsokrot helyeztek el a hősök tiszteletére. Majd Soós István Magyarországról hozott földet helyezett el az Emlékmű lépcsőzet talpánál, jelképül, hogy a magyar véráztatott földön a hősök emlékére felállított Emlékmű hirdeti küzdelmünket az ateista kommunizmus ellen. A közölt képek hűen tükrözik a színes virágerdőt, ami körül vette az Emlékművet. Nem valószínű, hogy volt egy szobor, vagy emlékműavatás, amelyen ily sok koszorút és virágcsokrokat helyeztek volna el, mint a MacArthur Parkban felállított 1956-os hősök emlékműve előtt. Nt. Szabó Antal, az Első

Magyar Református Egyház lelkésze záró imájával ért véget a ünnepély.

195 Az ünnepély után a közelben lévő Elks Club disz termében frissítő itallal várták a rendezők a meghívott vendégeket. Majd este hét órakor folytatódott az ünnepély az International Hotel aranytermén. Az Emlékmű leleplezéséről hírt adtak az emigrációban lévő magyar újságok, valamint amerikai újságok. A hírekben bemondták az országos TV és rádióállomások. Volt, aki megjegyezte, hogy Amerika keleti tengerpartján a franciák által felállított Szabadságszobor hirdeti a szabadságot, a nyugati partján pedig a magyarok állítottak egy Szabadságharcos Emlékművet, hogy figyelmeztessék Amerika népét a brutális szovjet kommunista veszélyre.

Az ünneplők egyik csoportja

Az Emlékmű felavatása országszerte nagy feltűnést és elismerést nyert. Az újságok hónapokon keresztül ismertették az Emlékmű jelentőségét. A Rab Nemzetek összefogtak, közösen tartottak havonta gyűléseket, ahol megbeszélték a szükséges teendőket a kommunista propaganda ellen. Az Amerikai Magyar Élet 1970/5/30. számában részleteket közölt az Emlékművel kapcsolatos eseményekről. Íme: A kezdeti lelkesedés nem volt elég a nagy terv megvalósításához. Hosszadalmas kitartó munkára volt szükség, hogy a kívánt anyagi alapot előteremthessék. Ezt az időt használták ki a Szabadságharcos Szövetség ellenségei, hogy a tervet meghiúsítsák, sorainkat megbontsák. Nehéz lenne eldönteni, ki ártott többet, a jobb, vagy a baloldal. Egyes csoportok haszon-

196

szerzés vádjával, mások személyes ellentétek szításával gátolták a munkát, sajnos elég sikerrel. Már-már kétes volt a szobor felállításának sorsa, mikor a Bizottság kis csoportja elhatározta, hogy a felépítéshez szükséges 25,000 dollár hiányának ellenére felépítik az Emlékművet. Ez merész elhatározás volt. Részleteket itt nem közlünk, reméljük, akad egy magyar író, aki megírja hogyan került a magyar turulmadár a MacArthur parkba.

Soós István huszár mentében, magyar nőkkel az Emlékműnél

Mi, akik hiszünk Istenben, hiszünk a Hadak útjában, hisszük, hogy az 1956ban elesett hősök szelleme ezen az úton jött le hozzánk biztatni, sötétedés után, mikor csak a távoli utcalámpa derengése mellett dolgoztak az önkéntesek. Munkaidő után, fáradtan, de megújult erővel vették át a nappaliaktól az ásót, csákányt és izmuk megfeszítésével ásták az alapzatot. A szabadságon lévők feltört tenyérrel tértek vissza íróasztalukhoz. A munka haladt és a kitűzött határidőre elkészült a világ legmagasabb magyar Szabadságharcos Emlékmű. Emlékezteti a szabad világot az 1956-ban elesett hősökre, akik szembeszálltak az ezerszeres túlerővel, harcuk és vérük omlása árán megkezdődött az istentelen kommunizmus bomlása.

197 Az Emlékmű felavatása után választási közgyűlést tartott a Los Angelesi Szabadságharcos Szövetség. Minden áron engem akartak elnöknek választani. Ismerve a helyi szövetséget nem akartam vállalni semmiféle beosztást. Majd közeli barátaim rábeszéltek, hogy vállaljam el, hogy kifizethessük az Emlékmű költségeit. Ismeretes volt, hogy nincs megfelelő elszámolás. Így mondtam, hogy egy félévre elvállalom. Ez után sikeresen elértem, hogy a helyi magyar szervezetek, cserkészek minden magyar ügyben együttműködnek és segítik egymást. Közben Los Angelesben folyt a magyar élet. A Szent István Római Katolikus Egyház, Ft. Horváth Benedek vezetésével minden évben megrendezték a Szent István körmenetet. Asszonyok, gyerekek, emberek díszmagyarba öltöztek, hogy megmutassák a magyar élni akarást. Magyarországon abban az időben a felvonulókat börtönbe zárták, a rendőrruhába öltözött ÁVO-sok szétverték volna a felvonulást. Az otthoni kommunista kormány félt Szent István emlékétől is, nekik új alkotmány, új kenyér ünnepe kellett, azt ünnepelje a nép, hogy a kommunisták kenyeret és új alkotmányt adnak a gúzsba kötött népnek. Magyar csak az lehetett, ami jó volt a kommunistáknak. Át kellett írni a történelmet. Kommunista ifjúságot neveltek, akiknek a pesti srácok fasiszták, nácik ellenforradalmárok voltak. A jellemtelen papokból békepapokat, besúgó ügynököket neveltek. A következő képek a Szent István Körmenetet örökíti meg, mely nagyban hozzájárult az emlékmű felépítéséhez. Röplapokon ismertettük az Emlékmű építését.

A Szent Korona mása a körmenetben

198

A Szent István Körmenet is ébren tartotta az emberekben a magyar öntudatot. A Los Angelesben élő emberek egy része fegyverrel harcolt a kommunista rendszer ellen, s tudták, hogy az nem emberi, s hitték, hogy pusztulás lesz a vége.

Indul a körmenet

Férfiak a körmenetben

Ezt a hitet kellett terjeszteni a magyar templomokban. Hirdetni az igazságot, a valós történelmet, s ezért kellett az Emlékmű is, hogy emlékeztesse az embereket az 1956-

199 os forradalmunkra, szabadságharcunkra, amit a magyarságukból kivetkőzött kommunisták vérbe fojtottak a szovjet csapatok segítségével.

Cserkész felvonulás a körmeneten

Abban az időben Dr. Horváth Benedek Premontrei Kanonok volt a Szent István Római Katolikus Egyház plébánosa. Az egyház volt a magyarság gócpontja. A kultúrteremben különböző rendezvények előadások voltak. Az Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (M.H.B.K.) és a Mérnökök Szövetsége ott tartották gyűlésit. Szombatonként a gyerekeknek, cserkészeknek magyar történelmet, magyar nyelvét tanították az önkéntes tanítók. Minden évben megtartották a magyar nemzeti ünnepeket, összefogták a magyarságot. Az Emlékmű közelebb hozta a szovjet rabságban élő nemzeteket. Ott voltak minden évben, velünk együtt emlékeztek meg a kommunizmus elleni harcban elesett hősökre. Sajnos volt nekik is mit gyászolni. Megértettük egymást, nem csak az angol nyelv miatt, de a fájdalom és a remény miatt. Tudták ők is, hogy az elvesztett harc, a véráldozat nem lehet hiábavaló. Tudták, hogy az istentelen kommunizmus nem tarthat örökké, csak az bántott és bántotta őket is, hogy testvéreink a szovjet elnyomás alatt élnek, vagyis inkább nyomorognak. Miért nem élhetnek ők is szabadon, békében, mint mi egy idegen országban. Ez a gondolat ösztökélt, hogy kövessünk el mindent, hogy minél előbb vége legyen a kommunista uralomnak. Sok idegen nemzet fiai többet segítettek e cél elérése érdekébe, mint a magyarságból élő hamis papok és az álszabadságharcosok.

200

Az Emlékmű költségei kifizetése végett bált rendeztünk az International Hotelben. Erről az amerikai magyar sajtó a következő képen számolt be:

Lengyelek, Ukránok, Esztek, Litvánok, Horvátok küldöttei az Emlékműnél A Szabadságharcos Szövetég sikeresen együtt dolgozik az összes helyi szervezetekkel. Ennek eredménye a Szövetség ötödik nagy gála báljának megren-dezése, ahol az emigrációs magyarság történelmében először közel száz báli védnök-ség vállalása, mely biztosíték a nyugati magyarság legnagyobb báljának sikeréhez. Ezen bál egyben politikai tüntetés is, melyen a rabnemzetek több mint száz képvi-selője; a Bulgár National Front, Bylorussian Congress, Coratian Guardians of Liberty, Czechslovak National Council, Estonian Sociaty, Latvia Committee, Lithuanian American Council, Polish American Congress, Ukranian Cultur Center képviselőinek családjai, első bálozó fiai és lányai. Számos képviselő és szenátor ígérte jelenlétét. Los Angeles polgármester vezetésével a város és megye képviselői lesznek jelen, akik láthatják, majd hogy igenis van Amerikában egy sokmilliós hallgatag tömeg, melynek fiai önként bármikor hajlandók a kommunizmus ellen harcba szállni. Ez a bál megpecsételése a rabnemzetek közötti összefogásnak. Ahogy nemzeti ünnepeiken a rabnemzetek lerakják a Szabadságharcos Emlékmű előtt koszorúikat, úgy itt a bálon pecsételik meg közös sorsuk és azonos célú harcuk összefogását a már itt burjánzó kommunizmus ellen.

A Gála bálról beszámoltak az amerikai újságok is, és elismeréssel illették a magyarság küzdelmét a szovjet haderő és a kommunizmus ellen. Megírták, hogy Los Angelesben sok nemzet fiai élnek, de a magyarok az elsők, akik kitartóan küz-denek a közös ellenség; a kommunizmus ellen. Nem gondoltuk, hogy a Szabad-ságharcos Emlékmű változást idéz a Los Angelesi magyarság körében. A II. Világháború menekültjei kommunistáknak nevezték az 56-os menekülteket. Sajnos részben igazuk

201

volt, mert sok kommunista jött ki a forradalom alatt Amerikába. A második világháború menekültjei Szeleczky Zita színésznőt tartották példaképnek, aki mindenhol felemelte a szavát a szovjet elnyomás ellen és szabadságot követelt a Nagy-Magyarországon élő magyarok részére.

Szeleczky Zita művésznő imát mond az Emlékműnél Magyarországért

A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége nem tudta elfogadni Szörényi Évát, mint Rákosi által kitűntetett Kossuth díjas színésznőt. Sógora, Pogány András azzal dicsekedése, hogy ő ellenálló volt a II. Világháborúban megbocsáthatatlan bűn volt. 1969-ben Pogány András New Yorkban egy álszabadságharcos szövetség elnöke lett és be akarta a Los Angelesi Szövetséget Szörényi Éván keresztül kebelezni. Ez érthetően nagy felháborodást idézett elő a szabadságharcosok körében. Pogány András nem vett részt az 1956-os forradalomban, de az előnyeit ki akarta használni. Az Emlékmű építésével kapcsolatban közelebb kerültem a II. Világháború menekültjeihez; Héjjas Tibor, Szőcs Péter, Marosi Tibor, Nyirádi Szabó Imre, Kupán János, Kővári Sándor, Dr. Tóth József v. képviselővel és több volt katonatiszttel. Elmondtam nekik, hogy én önként jelentkeztem katonának és hol harcoltam. Volt, aki ugyan ott harcolt s mondták, hogy menjek hozzájuk. Mondtam, hogy egy a cél, kiszabadítani a magyarságot a szovjet elnyomás alól, tehát együtt kell küzdeni. Ők március 15-én tartottak nagy ünnepet. Arthur Snyder councilman keresztül elértem, hogy az MHBK ünnepélyen március 15.-én a magyar zászlót tűzzék ki a városházházára. Ez elősegítette, hogy még közelebb hozta a régi és új menekült magyarokat és együtt dolgoztunk a közös ügy érdekében. Már úgy tűnt, hogy minden rendben van, minden csak felfelé vezethet. A Kaliforniában élő magyarság magára talált, a rabnemzetek csatlakoztak hozzánk és az amerikai politikusokkal elérjük, hogy találnak megoldást, hogy megszűnjön a szovjet

202

elnyomás Magyarországon. De mintha az öreg ördög küldte volna, bejelentették, hogy New York-ból Lovas Gyurka az egyik Szabadságharcos Szövetség titkára jön a gála bálra. A bál nyilvános volt mindenki részére, tehát nem volt feltűnő. Én nem ismertem Lovas Gyurkát, feltűnt, mikor felhívott, hogy velem akar találkozni. Meghívtam a házunkhoz, azt gondoltam, hogy az Emlékműre hoz valami összeget. Hamarosan tévedtem. Kezdte a mesét; a Bakonyban el vannak ásva a tankok, rengeteg önkéntes van, de nincs fegyver, pénzt kell gyűjteni fegyverekre. Ez titkos, csak nekem mondja el. Majd rátértünk a forradalomra. Te hol voltál kérdeztem. A Rádiónál voltam, óriási lövöldözés volt, hajnali 2 órakor elfoglaltuk a rádiót. Ez elég volt, hogy a nevén kívül semmit sem higgyek el neki. Nem, hogy ő ott volt, de azzal sem találkozott, aki ott volt. Majd félóránként telefonált mondta, hogy a parancsnokságot hívja, titkos jelszavakkal érintkeznek, számokat, szavakat kevert össze. Gondoltam, ha ilyen szabadságharcos titkár van a magyaroknak, mint Lovas Gyurka, akkor nincs szükségünk ellenségre. Kennedy Béla felismerte a bálon és meg akarta verni, mivel Lovasnak bútorüzlete volt és becsapott egy idős asszonyt. Később Lovas Szörényi Éva vendége volt. Ott elintézték, hogy az Emlékműre adott pénzből a tagság és vezetőség tudta és beleegyezése nélkül Lovas elvitt négy ezer dollárt Szörényi sógorának, Pogány Andrásnak. Ez érthetően nagy felháborodást idézett elő a magyarság körében. Én felhívtam Pogányt telefonon és követeltem, hogy küldje vissza a pénzt. Ő a helyi magyar újságba betett egy fizetett hirdetést, hogy Ambrus János a szövetség alelnöke, Kennedy Béla titkár és én ki vagyunk zárva a Szabadságharcos Szövetségből. Pogány azt gondolta, hogy még mindig az elvtársai között él, s mint Sztálin azt tesz, amit akar. Ez a butasága érthetetlen volt, mert mi nem tartoztunk az úgynevezett kutyuló Pogány szövetségébe. Közben követeltük az Emlékműre adott pénz elszámolását. Czene Ferenc kezelte a Posta fiókot ahová a pénzt küldték s ő nem volt hajlandó a kulcsot átadni. Erre Jakob Béla pénztáros lemondott. Majd rájöttünk, hogy a Szörényi Éva művésznő által vezetett szövetség nincs bejelentve Kaliforniában. Ugyanakkor úgy hirdették, hogy a szövetség „nonprofit organizáció” az adományok az adóból levonhatók. Sajnos voltak, akiket megbüntetést, mert az adóbevallásnál beírták az adományt, mint adómentes. Ezután kitört a botrány. Amit felépítettünk, az most szétesett, újból kialakult az ellentét a magyarság között. Az igazi szabadságharcosok alakítottak egy hivatalosan engedélyezett adómentes corporation-t a Hungarian Freedomfighters Federation of California néven (Kaliforniai Magyar Szabadságharcos Szövetség). 1 iktató szám D-0643334 Szörényi Éva művésznő színelőadásokat rendezett és természetes volt, hogy a Szabadságharcos Szövetség azokat támogatja. E miatt próbálta megtartani az engedély nélküli szövetséget. A szabadságharcosok otthagyták, senki sem akart vállalni vezető szerepet. Így Jávorszki Jánosnét Margót jelölte ki elnöknek, pénztárosnak pedig Jávorszki Jánost, aki a Kitelepítési Osztályon magas beosztásban dolgozott, mint jó kommunista káder. A bál jól sikerült, a bevételből kifizettük a német vállalkozónak a tartozásunkat. Az új szövetség kiadott egy havi értesítőt Szabadságharcos Híradó néven, mivel a magyar sajtó nagy része pénzért leközölt otthonról jött propagandát is, abban közöltök az igazságot.

203

Arthur Snyder városi tanácsos átadja a deklarációt. Október 23 a magyar szabadság napja

A munkahelyem szükséges volt, hogy Las Vegasba menjek a Hilton kaszinó tervezése végett, amin több mint egy évig dolgoztam. Ez kikapcsolódást jelentett nekem az emlékműre adományozott pénz elszámolásával kapcsolatos vitáktól, ami évek óta megoldatlanul folyt. Nem tudtak elszámolni, mert a rokoni látogatásra a repülőjegyek, fodrász és egyéb személyes dologra elköltött pénzt a szobor alapból kifizetni nem volt elfogadható. Közben az árvízkárosultaknak is gyűjtöttek pénzt az egyházakkal közösen. Öt év után a két elszámolást együtt akarták elvégezni. A régi szövetség felkért 8 papot és egyesületi vezetőket, hogy vegyenek részt az úgy nevezet Társadalmi Bíróságon ahol az elszámolást akarták elvégezni. Semmiféle dokumentumot nem mutattak meg, hogy azt a követelők átvizsgálhassák. Később kiderült, hogy sok aláírást, s dokumentumot hamisítottak. Erről A Hídfő az 1976 augusztusi számában a következő képen tájékoztat: Legnagyobb megdöbbenésre a bíróság tagjait nem jelölték ki. A vádlottak egyben saját maguk bírái is voltak. Bírósági elnöknek felkérték Ft. Hites Kristóf atyát San Franciscóból, aki az eseményeket csak a felkérők egyoldalú tájékoztatása alapján ismeri. Részben ezzel magyarázható, hogy elnökösödése első tíz percében kifutott a teremből. Az árvízkárosultak részére gyűjtött pénzt próbálták elszámolni, de hiteles bizonylatot, egyet sem mutattak fel. Hol vannak az eredeti hivatalos pénz, vagy áru átutalási okmányok? Ha vannak ilyenek miért nem mutatták meg. Ha nincsenek nem utaltak át semmit! Az Emlékműre és az ösztöndíjra gyűjtött pénz elszámolását meg sem kísérelték. Ezzel a bíráskodási paródiával még jobban elmérgesítették az ügyet.

204

Az Emlékmű felépítése változást idézett elő, az amerikai politikusok felfigyeltek a magyarságra. Következtek az amerikai választások. A politikusok minden lehetőséget kihasználtak, hogy rájuk szavazzanak az emberek. A rabnemzetek leszármazottjai több millió szavazatot jelentettek. Jöttek a politikusok az Emlékűmhöz velünk ünnepelni, megemlékezni a 1956-ban elesett hősökről, megígérték, hogy mindent elkövetnek, hogy a pesti utcán kifolyt magyar vér ne legyen hiábavaló, a szovjet vonja ki csapatait Magyarországból. Jött George Murphy szenátor, Robert Dornan congressman, Barry Goldwater Jr. és mások.

Robert Dole szenátor a magyarok között

Jött a magyarok nagy barátja, Robert Dole szenátor, majd elnök jelölt, aki pert indított, hogy ne adják vissza a szent Koronát a magyar kommunista kormánynak addig, amíg nincs biztosíték arra, hogy az szovjet nem fogja azt elvenni. Ugyanakkor a szent Korona független Magyarország szimbóluma s ne adják át egy szovjet által alakított bábkormánynak, vonuljanak ki az szovjet csapatok Magyarországból s legyen független. Voltak tisztánlátó amerikai politikusok, akik megalakították az „American Conservative Union-t.” Alapító elnöknek Phil Crane-t választották. Tervbe vették, hogy a több mint 30 millió Kelet-Európából származó nemzetiségieket egy erős politikai csoportba tömörítik, Szövetség a Szabadságért néven. Ennek a csoportnak a vezetői segíteni fogják és tanácsot adnak a választó kerületeknek. A Kelet-Európából jött nemzetiségűek a legerősebb politikai erő, ami nemzetünknek. Ők alakítják társadalmunk nagy részét becslés szerint 30 millió személy, de az ő politikai erejüket lebecsültük, elhanya-

205

goltuk, - mondta az elnök. Az American Conservative Union egyesíteni fogja ezeket a hazafias antikommunista amerikaiakat egy létfontosságú politikai organizációba, ami egy erős, meg nem alkuvó hang lesz nemzetünk bel és külpolitikai döntésekben. Remélem, hogy ez a nagy koalíció, kitartó hű amerikaiak, akik érdekeltek és kapcsolata van a Kelet- Európai népekkel, reményt mutat a leigázott népeknek szabadságuk elnyerésére KeletEurópában és a Szovjetunióban, fejezte be beszédét azelnök. Az American Conservative Union, Szövetség a Szabadságért elkezdte egy tanácsadó testület megalakítását a Kelet-Európából származó nemzetek vezetőiből. Ekkor kerültem bele az amerikai politikai életbe, majd később az FBI hat hónapi nyomozása után megkaptam a „Q” fokozatú biztonsági igazolványt. Azzal a Department of Energy egyik telepén kaptam állást, melyről az Atom Energy Act of 1954 és az Internal Security Act of 1950 alapján soha sem beszélhetek. Az American Conservative Union megalakulása új fordulatot keltett az amerikai politikában. A politikusok meglátogatták a nemzetiségi csoportokat, tájékozódtak, a problémákról, és azok szerint változtatták meg az élőző véleményeiket. Gerald Ford azért vesztette el az elnökséget, mert azt mondta, hogy ő nem tekinti azt, hogy a Kelet-Európai népek a szovjet uralma alatt vannak Ez eldöntötte a választást. Nemcsak a rabnemzetek leszármazottjai szavaztak ellene, de amerikai-akat is meggyőztük, hogy Ford nem lesz jó elnök. A politikusok rendszeresen küldtek kérdőíveket a kiválasztott nemzetiségi vezetőknek, hogy válaszolják meg hogy mi szükséges, s mily formában gondolják megoldani a rabnemzetek függetlenségét. A háború nem volt megoldás. A csatamező Kelet-Európa lett volna. Tudtuk, hogy a szovjet rakétákat telepített be Magyarországba óriási pusztítás lett volna egy háború esetén. A gazdasági kapcsolat, kamatmentes segély, az ajándékcsomagokra kiszabott vám eltörlése volt a javaslat, amely segített a nyomorban lévő népen. Ebből lett a gulyás kommunizmus Magyarországon. A következő nagy esemény Mindszenty József, hercegprímás Los Angeles-i útja volt 1974-ben. Ekkor már visszajöttem Las Vegasból és a Kaliforniai Szabadságharcos Szövetség elnökének választottak meg. Megrendeztük az Emlékműnél az ünnepséget, majd az Ontariói Egyháznál fogaduk Mindszenty hercegprímást. Én a Szabadságharcos Híradó 1974. júniusi számában közölt üdvözléssel köszöntöttem. Íme:

Tisztelgünk Mindszenty József hercegprímás előtt Az 1956-os magyar szabadságharc barikádjai harcosai nevében a Kaliforniai Szabadságharcos Szövetség tiszteleg Mindszenty József hercegprímás Magyarország elő zászlósa előtt Kaliforniába érkezése alkalmából. Szövetségünk az 1956-os történelmi események magaslatán áll, és e történelmi szerep minden dicsőségét és súlyát hordozza. Feladata, az 1956-os szabadságharc követeléseit és célkitűzéseit önzetlenül folytatja. Az 1956-os szabadságharcban melynek fegyveres harcosai voltunk, bajtársaink vérüket, életüket áldozták népünk

206 függetlenségéért, szabadságáért. Az áldozat enyhülést, jobb életszínvonalat eredményezett, de szabadságot nem.

Mindszenty hercegprímás felszentelte az Emlékművet Ma is úgy, mint hercegprímásunk, törhetetlenül követeljük népünk szabadságát. Követeljük a szovjet csapatok kivonulását Magyarországból. Ez hívatásunk és kötelességünk. Mi magunkévá tesszük hercegprímásunk kérését, „Mielőtt szemeim megtörnének nem ember, nem puszta érzelem, hanem Isten és őseink mondatják velem és ezt szeretném, minden magyar párnája alá tenni legyen bárhol e széles világon, hogy ne legyen nyugta az ösztökétől halála órájáig; a megmaradt kevésből újra kell építeni a hazát. Teremtsünk keresztény hitre épülő egyházi közösséget.” Ezek hercegprímásunk kérései. Mi ezekhez tartjuk magunkat, a megmaradt kevésből újra építünk, magyar nyelvű iskolát, krisztusi hitet, magyar öntudatot, építünk templomot, keresztény hitre épülő egyházi közösséget. Sajnos vannak magyarul beszélő egyének, békepapok, a kommunista bábkormánnyal üzletelők, akik szeretnék Mindszenty bíboros amerikai útját minél kisebb keretbe szűkíteni. Pogányok, hitetlenek, akik színházjegyre-aprópénzre váltják be a szabadságharcos eszmét. 17 éve nem az otthon rabságban élő testvéreink szabadságáért, hanem egyéni céljaik elérésére használják fel dicső forradalmunk emlékét.

207

ONTARIÓ, KALIFORNIA Ígéretünket be is tartottuk. Az öreg amerikások megvettek egy nagy területet az ontariói sivatagban. A területen volt egy kis ház, amit imaháznak alakítottak át, de csak 18 személy fért el benne. Nyáron kibírhatatlan meleg, télen kibírhatatlan hideg volt benne a szigetelés hiánya miatt. Később elhatározták, hogy 32 lakást építenek, hogy nyugdíjba vonulás után ott lakhassanak. Többen kifizették a lakás teljes építési költségét és mikor már nem dolgoztak oda költöztek. Ragep Erzsi néni három házat adott el, kifizette az első lakásnak a teljes építési költségét, ő és unokahúga, Fenyves Józsefné nyugdíjba vonulás után ott lakhasson. Majd odahúzattak egy nagy szállító kocsit, konyhát építettek hozzá és kultúrteremnek használták. Voltak olyan ünnepélyek, melyen több mint háromezer személy vett részt. Nagyszükség volt egy új templomra, de ugyanakkor a magyar összefogásra is.

Az Ontarió-i nyári iskola tanulói

A Kaliforniai Szabadságharcos Szövetség magára vállalta, hogy felépítenek egy templomot Ontarióban. Megpróbáltuk újra összefogni a magyarságot. Az Ontariói Egyház református volt, de más vallásúak is laktak a lakótelepen. Templomba helyszűke és az időjárás miatt nem nagyon jártak az emberek, de Négyessy Bertalan lelkipásztor alacsony szintű prédikálása sem vonzotta a hívőket. Mi a jövőre terveztünk, az itteni ifjúságra, akik megmaradnak magyarnak és egy jó papra, aki összefogja a magyarságot, hogy az új nagy templomban imádkozzanak a magyar nép szabadságáért, jobb jövőjéért. Bentlakásos nyári iskolát szerveztünk az Ontariói Egyháznál. Hozták az amerikai-svéd, amerikai-olasz anyák gyerekeiket tanulni magyarul, kedveskedni akartak magyar férjüknek. Önként jöttek

208

tanítók San Franciskóból, Phoneixből fizetés nélkül. Asszonyok jelentkeztek főzni az iskolásoknak, felügyelőknek, akik éjjel-nappal vigyáztak a gyerekekre. Hatvanhét gyerek, közülük soknak apja vagy anyja más nemzetiségű volt s ott tanulta a magyar nyelvet, magyar történelmet, földrajzot.

Épül az új történelmi magyar templom

Nemcsak tanulták a gyerekek, de a vizsgán tudták is, hogy ki volt István király, Hunyadi János, Mikor és meddig voltak a törökök Magyarországon. Tudták, kivolt Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, a Talpra magyart mindenki szavalta. Tudták, hogy Trianonban szétdarabolták Magyarországot, sehol a világon hasonló eset nem fordult elő. Tudták, hogy ezért mentek a magyar katonák a hábo-

209

rúba, hogy visszaadják az elrabolt területeket. Megtanulták Ki volt és mit tett Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, majd a forradalmat eláruló Kádár János. Megtanulták, hogy a magyar nép az istentelen kommunisták uralma alatt szenved, imádkozni kell, hogy ők is szabadok legyenek.

A templom belső építészi terve

A nyári iskolának nemcsak nagy sikere, de nagy eredménye is volt. A szülők meg voltak lepődve gyerekük tudásán. A magyarság újra összefogott, most már csak az új templom hiányzott. A tervezés rám hárult, nem volt könnyű feladat. Voltak székelyek, akik székely típusút, a felvidékiek magas-tornyú templomot akartak. Hogy mindenki meg legyen elégedve a terveséshez felhasználtam Nagy-Magyarország különböző részén lévő műemlékeket. Az alaprajz a koronás címer alakja, a torony a kassai Erzsébetváros torony mása, szószék a Kolozsvár Farkas utcai templom szószék mása, mely I. Rákóczi György idejében épült. A templomon húsz ablak van melyek a történelmük egy-egy század jellemezte ólomüvegbe öntve. A Mátyás templom ablakai színeit utánozva Péntek András elkészítette a rajzokat. Találtunk embereket, akik megfizették az ólomüveg ablakok költségeit. Ferenc Béla Kolozsvárra utazott a híres magyar reneszánsz szószék felmérésére. Ott volt a 64 vármegye címere, a hadak útja s több nemzeti jelképek. Az volt a terv, hogy a turista buszok megállnak város-nézőbe

210

és az utasok megismerik történelmünket, amit füzet formában ismertetünk, és segíteni fognak, hogy a magyar nép szabadon éljen véráztatta szülőföldjén. Nem volt külön vallás, magyar volt mindenki, segítettek és pénzt adtak a templom felépítésére. A Kaliforniai Szabadságharcos Szövetség bált, pikniket rendezett a templomépítés javára. Szépen haladt a munka, adakozott a magyarság. Az 1978as BETHLEN NAPTÁR a következő képen ad hírt a templomépítésről: Isten áldását kérjük a munkálkodó művészekre ugyanúgy, mint Bogár Gyula, építészmérnökre, kinek nagyszerű minden elismerést megérdemlő tervei alapján épül templomunk. Meg kell jegyeznünk, hogy teljes szakmai ismeretet és művészi vénát igénylő munkát Bogár Gyula presbiter testvérünk ingyen végezteés végzi, nagyon nagykiadástól szabadította fel gyülekezetünket.

Volt biztatás bajtársaimtól Seres Péter költő az alábbi verset írta biztatásul A TEMPLOMÉRT (A templomot építő Bogár Gyulának ajánlom. Jel. 3. -12.) Nem a dogmatizmus hűvös műcsarnokáért ahol az arany-mamon, „summun bonum” és Jézus csak kisded, vagy „Szuper Stár” Mea culpa és zsoltár vasárnap délelőtt.

Las Vegas, sex apeal, fény és árny, pénz és mámor az álma. Neked álmában is prédikál, bűneidért sorsod, pokol és halál: Ne félj tőle! A sátán álszent ügynöke.

. . . Képmutató álarccal Misézik és prédikál. Szavakat halmoz, hadar a száj S gondolata máshol jár Vasárnap este. . .

Te küzdj, bízz! Ne add fel a harcot a templomért Isten igaz házáért, felebarátodért, nemzetedért ősi magyar népedért. . .

Hívd segítségül, hívd az Isten Fiát Templomot védő hited korbácsos Krisztusát! Ő az út, az Igazság, az Élet Vele és általa épül újjá Győzelmes hitünk élő temploma. Seres Péter, Ontario, 1979

Már azt hittük, hogy minden rendben lesz, de most az öreg ördög fordult ellenünk. Nemhiába, mondják, hogy az pénz ördög. Az Ontariói Egyháznál soha sem volt annyi pénz, mint a templomépítés idejébe. Úgy látszik, ezt a pap Négyessy Bertalan és Ábrahám Dezső püspök megsokallta, mert a püspök úr egyháza ezer dollárt küldött a templomépítésre, de ők azt készpénzre váltották és elfelezték. Ez volt a botrányt kezdte. Majd Négyessy megbeszélte egy mexikói tetőfedőssel, hogy a tegyen új tetőt az ő házára s akkor a templomtetőre ő kapja meg a munkát. Fel is rakta a mexikói de nem azt, ami elő volt írva és azt is rosszul. Le kellett lapátolni a rossz tetőanyagot. Ezután hat hónapig megállt az építkezés. Majd jött a hír otthonról, hogy Négyessy nagy házat épít és haza fog költözni. Arra a pénzt a templom alapból vette ki. Az egyháztagok követelték a pénztárkönyvek átvizsgálását. A pénztáros Péter Pál és felesége volt, akik lakásukból öregotthont csináltak. Négyessy segít-ségével az

211 idős, de pénzes embereket odavitték, majd megtalálták a módját, hogy a vagyonukat átírják a Péter családra és hamarosan meghaltak és gyorsan eltemették őket. A barátok jelentették a rendőrségen, hogy vizsgálják ki a halálesetet. A válasz az volt, hogy azt csak hozzátartozó rokon követelheti. Nem volt lehetőség a pénztárkönyvek átvizsgálására, aki mégis követelte attól Négyessy megvonta a tagságot, az illetők a választásoknál tudták meg, hogy nem egyháztagok. Szomorú, szégyenletes dolgok történtek az egyháznál melyek miatt az emberek otthagyták, s nem tudtuk befejezni a tervek szerint a templomot. A sok hihetetlen, törvénytelen dolgok miatt Négyessyt nyugdíjba küldték. Akkor kiderült, hogy az egyháztól Négyessy felvette a nyugdíjalapra befizetendő összeget, de ő azt nem fizette be, tehát nem volt jogos nyugdíjra. Az ördög talált megoldást Szabó Sándor személyében. Szabó jó káder volt a kommunistáknak és a debreceni teológiába helyezték, ahol a besúgó békepapokat nevelték. Őt nagybátya Szabó Endre Antal lelkipásztor, aki San Diegóba tartott istentiszteletet havonta egy pár családnak, hozatta ki Amerikába egy hónapra. Szabó Sándor megismerkedett Négyessyvel és megegyeztek, hogy Négyesy átadja állását Szabónak 35 ezer dollárért. Köztudott, hogy a papokat a gyülekezet tagjai választják az egyház törvényei szerint és az állás nem eladó. Szabónak természetesen nem volt egy centje sem, de az egyház pénztárában még volt 43 ezer dollár a templom alapra adott adományokból. Szabónak haza kellett menni, de rövidese Hollandiába szökött családjával. Szabó felesége állítólag a csernobili atom kisugárzástól súlyos beteg lett. Nagybátya nem vállalt felelősséget a családért. Négyessy írta a hamis dokumentumot és hazug módon intézte el, hogy speciális engedéllyel 5 évig engedjék be Szabót az USA-ba. Négyessy hazament, Szabó helyettesítette, közben a 43 ezer dollárból 8 ezer maradt az egyház pénztárában.. Szabó felesége a gyógykezelés hiányában meghalt, a kórházi költségekre gyűjtött pénzből Szabó autót vett, amely miatt többen tiltakoztak. Kiderült, hogy Szabó Sándornak nincs lelkészképesítése. Debrecenből bizonyítékokat hoztak, hogy nem tanult, párttitkár szerepet töltött be az osztályban másodszori vizsgán elégséges osztályzatot kapott. A tagság törvényszerinti lelkészválasztást követelt. Ekkor Négyessy visszajött és bűntársaival elkezdték az ördögi munkát. A lakótelepet el akarta adni a japánok-nak.1. Kovács Tibor levele az esperesnek Az egyháztagok az espereshez és a püspökhöz fordultak, hogy teljesítsék kötelességüket. Sokszor a püspökök váltották, kinevezték egymást. Amerikában mindent szabad alapon. Kiderült, hogy ők is benne vannak az ördögi tervbe. Ekkor volt népszerű Ontarióban, hogy; a püspök csak addig püspök, míg palást a vállán, ha leteszi alább való a kapcabetyárnál. Ezután 24 egyháztag pert indított Négyessy, Szabó, Demeter Andor esperes és Ábrahám Dezső püspök ellen. Majd a későbbi püspökök ellen is, akik nem tartották be a kötelességüket és engedték, hogy az Ontariói Egyházhoz egy lelkészi oklevéllel nem rendelkező kommunista egyént csalással állásba juttassanak. Így perbe került Harsányi András és Forró Sándor püspökök is. Ekkor a Négyessynek és Péter Pálnak segítő Bukarestben született sváb ügyvéd felajánlotta, hogy ő ingyen elvállalja a vádlottak védelmét. Az ingyenből több mint 150 ezer dollár lett. Ugyanakkor én ingyen több mint 5 évig intéztem a bíróságon a pert.2 Superior Court, San Bernardino, Case RCV 55558

212

A bíróság csak a civil ügyekben döntött, pénzbüntetésre ítélte az egyházat Szabó törvénytelen tettei miatt. Lelkészválaszába nem avatkozhatott be az itteni törvény miatt, mondván, hogy az a tagság joga. Ekkorra már elintézték, hogy a tagság csak Nényessy, Péter Ilona, családja és az egyházból élők családja lehet. A rendőrségi dokumentumok szerint három embert bérelt fel, hogy öljenek meg. Ezek után az Ontarió-i rendőrség maffia church (maffia templomnak) nevezte az Ontariói Egyházat. Közbe Zsóka asszony elvetette magát Szabóval, mire többen megjegyezték, hogy nem csak a vörös csillagot, de a piros lámpát is kilehetne tűzni az egyházra. Zsóka asszony maga köré gyűjtötte a fiatal fiúkat, akik megtalálták a módját, hogyan űzzék el az egyházépítő öregeket. Volt idő, amikor Zsóka asszony prédikált, mert Szabó részegre itta magát vasárnap reggel. E miatt üresek lettek a templompadok, sokszor 6-8 személy ment a templomba. Majd Zsóka asszony otthagyta a hamis papot, elment szeretője után a Balatonra. Ez nem tartott soká Zsóka asszony az utcára került s szeretett volna vissza jönni az USA-ba. A vízuma lejárt, Szabó Sándor Kanadán keresztül csempészte vissza a hűtlen feleségét. Az ezzel kapcsolatos költségeket természetesen az egyház pénztárából vették ki. Futott az egyház pénzéből Bölcskei Gusztáv III/III ügynök püspök elvtársnak is amerikai nyaralására. Eljött Ontarióba, de nem volt hajlandó szóba állni Fenyves Józsefnével, akinek a nagynénje nélkül nem lenne Ontariói Egyház. Ezután világossá vált, hogy Bölcskei a III/III-as besúgó ügynök segíti a csalással idejött kommunista Szabó Sándort. A magyarok elhagyták az egyházat, vándorszínészek és mexikóiak mulatnak a kultúrteremben. Mindkét templom ki van adva bérbe idegeneknek, tehát van pénz bőven, amiből Szabó Sándor püspökséget, ha lehetne, pápaságot vehetne magának. Az Ontariói Egyháznál történt törvényszegések, csalások dokumentálva vannak a rendőrségen és a bíróságon valamint a Nyugati Magyar Egyház folyó-iratban mely könyv formájában fog megjelenni. Szégyenletes, de szükséges nyilvá-nosságra hozni a valóságot, hogyan tették tönkre a magyar egyházakat a kommu-nisták Amerikában, New Yorktól Kaliforniáig. Béky Zoltán püspök, kihasználta az amerikai törvényeket, mely szerint az egyház önálló lehet, s ha lecsökken a gyülekezet létszáma a tagság a magyarországi egyházakra hagyhatja vagyonát. Ez halála után megváltozott, úgy hogy a papok a magukénak vélték az egyház vagyonát. Az Akroni egyházhoz hozzátartozott az öregotthon orvosi rendelővel. Dömötör Tibor békéscsabai szabadságharcosnak adta ki magát mikor találkoztam vele. Közeli kapcsolatba kerültünk. Evangélikus volt, de mivel kevés volt a református pap, kértem Béky püspököt, hogy helyezze el valami állásba. Ő ideiglenesen segédlelkésznek nevezte ki Dömötört az akroni egyházba. Béky püspök halála után Dömötör kisajátította az öregotthont, a családtagokat pénztárosnak ellenőrnek nevezte ki s nem volt hajlandó elszámolni az egyház pénzével. Ezért az Amerikai Magyar Református Egyház 1983 november 5-én megtartott közgyűlésén részletesen megtárgyalta Dömötör Tibor ügyét és a következő határozatot hozta: 1. Jegyzőkönyv másolata A mai nappal töröli Dömötör Tibort a lelkészi állományból, minden lelkészi teendő végzésétől eltiltja és kimondja, hogy semmiféle közegyházi tisztségre nem jelölhető és nem választható. Felszólítja továbbá az egyházkerületi közgyűlés Dömötör

213 Tibort, hogy a birtokában lévő közegyházi iratokat és okmányokat haladéktalanul adja át a püspöki hivatalnak.

Ezután Dömötör kinevezte magát püspöknek és a 6 papot hamis dokumentumokkal hozatott ki Erdélyből, akiktől 5 ezer dollárt kért el. A Lorántffy Otthon vagyonát ő kezelte melyből mellszobrot is készítetett magáról. Törvényszegéseire felfigyelt az Ohio Attorney General, letartóztatták Medicare csalás miatt a bíróságon kényszerunkára, két évre felfüggesztett börtön, majd pénzbírságra büntették. öt évre eltiltották az Lorántffy Otthontól, melynek vissza kellett fizetni 49,322 dollárt a Medicaid-nek. Az Újság cikket eredetiben alant közlöm dokumentum végett Ezután Magyarországon a családja révén, próbálkozott pénzért jó hírnevet szerezni magának. Sajnálatos, hogy Dömötör Tibor törvénytelen viselkedése az Amerikai Magyar Református Egyház lesüllyedését idézte elő. Ma már a különböző rendezvények miatt mennek az emberek az egyházakhoz, nem érdekli őket a kommunista nevelt papok hamis prédikálása.

214

MEGEMLÉKEZÉSEK AZ EMLÉKMŰNÉL Az Emlékműnél évente rendszeresen megemlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesett hősökre. A kommunizmus megbukása után eljöttek az otthoni kommunista kormány küldöttei is velünk ünnepelni, ők biztosan azt ünnepelik, hogy ők még midig uralmon vannak.

Megemlékezés 2005-ben

Los Angelesi cserkészek

215

Az ünneplők egyik csoportja 2004-ben

neplők egyik csoportja az Emlékműnél

Megemlékezés az 50-ik évfordulón

216

Szörényi Éva művésznő minden évben szerepelt az Emlékműnél. (kép 2006-ban)

Los Angelesi cserkészek

217

UTOLSÓ PRÓBÁLKOZÁZ Tudtuk már 1956-ban, 1988-ban már éreztük, hogy közeleg a kommunizmus bomlása. Én közben figyelemmel kísértem a rakéta fegyverek fejlesztését. Akkor már voltak sikeres kísérletezések, hogy egy rakéta megsemmisítette a több ezer kilométer távolságról fellőtt másik rakétát. Én 1982. október 23-án írtam egy levelet Reagan elnöknek csatolva egy műleírást egy tűkör reflexes lézerrel irányított anti-rakétáról.1 Department of Defense levél 22 Nov. 1982. A rakéta a Szovjetunió felett lenne ráirányítva az atomkilövő helyekre. Ha a szovjet fellőne egy atombombát a rakéta a fellövés helyén semmisítené meg. Tehát egy ilyen próbálkozás egyenlő lett volna öngyilkossággal. Megjegyeztem, hogy ha ezek a rakéták készen lesznek a Szovjetunió felett, meg lehet mondani a szovjet vezetőknek, hogy ne próbálkozzanak kilőni atombombát, mert saját magukat pusztítják el. Az úgy nevezett csillag háború project-on Dr. Teller Ede vezető szerepet töltött be. Ő meggyőzte Reagan elnököt az elhárító rakéták fontosságáról. Sok ellenzője volt a projet-nak, de Reagan elnök nem hátrált meg tudta, hogy a szovjet nem képes ellenfegyverek gyártására. Reagan elnök nyilvánosan ismertette a csillag háború elvét, amelyért sok ledorongolást kapott, hogy elárulta a titkot az ellenségnek. De a nyilvánosság megtette hatását, Gorbachev nem követte elődei példáját, belátta, hogy a szovjet képtelen felvenni a versenyt az USA-val. Reagan elnök követelte, hogy bontsa le a berlini falat, adják meg a népeknek az alapvető emberi jogokat. A kulisszák mögött elkezdődött a Szovjetunió bomlása. New Yorkban a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség Hóka Mihály és Ernő vezetésével készült a változásokra. Most nem fegyverrel, hanem józanésszel, nem is azért, hogy rangot, vagy pozíciót szerezzenek, mert azt, amit itt elértek otthon nem lehet még ötven év múlva sem elérni. Például, ha akarják, Hawaiiba költözhetnek s szabadon élhet, ami nem lehetséges Magyarországon egy pártelnöknek. Tették azt kötelességből, mert magyarnak születtek és segíteni akartak, hogy megszabaduljon az oly sokat szenvedett magyar nép a istentelen kommunizmus uralmától. Megalakították a Szabadságpártot azzal a céllal, hogy a remélt magyarországi szabadválasztáson a megfelelő képviselőket indítanak minden választási kerületben. A Szabadságpárt 1988 novemberében a Jurta Színházban tartotta első országos kongresszusát. Az igazi szabadságharcosok csatlakoztak a kezdeményezéshez. 1989-ben a Szabadságpárt vezetősége elhatározta, hogy június 6-án zászlót bont a Jurta Színházban. A Párt vezetősége megszerezték az ehhez szükséges iratokat, a Washingtoni Magyar követség az mondta, hogy Bécsben vehetik át a beutazási vízumot. A Hóka testvérek Pongrátz Ödönnel, Tar Györggyel készen voltak az indulásra. Ez akkor történt mikor George Bush elnök Budapestre ment. Egyik

218

amerikai diplomata mondta, hogy mehetnek az elnököt kísérő riporterek repülőgépjén. Megköszönték az ajánlatot, de mondták, hogy őket Bécsben várja egy küldöttség. Mikor fel akarták venni a vízumot Bécsben közölték velük, hogy ott nincs, de Budapestről kérnek utasítást. Onnan visszajött a válasz, hogy a Hóka Mihály, Ernő és Tar György 48 órai beutazási engedélyt kapnak Magyarországra, de Pongrátz Ödön nem. Nem volt más megoldás, béreltek egy autót és irány a határ. Ott meglepetéssel fogadták a Szabadságharcosok vezetőit, de az engedély hivatalos volt és kinyílt a sorompó, s az óra elkezdett ketyegni. Mire Budapestre értek már csak 44 óra maradt arra, hogy a magyarság jövőjét megbeszéljék az emigrációban szerzett tudásukkal a magyarság jobb jövőjéért küzdő bajtársaink. 1988-ban a Jurta Színház volt a szabadságra vágyó magyarság Parlamentje. Ott mutatkoztak be a pártok, ismertették a programjukat. A sorrendben 19-ik volt a Szabadság Párt, melynek bemutatását, programját Hóka Ernő ismertette június 6-án. A színházterem zsúfolásig megtelt közönsége csendben hallgatta Hóka Ernő elnök beszédét, majd hosszantartó tapssal fejezte ki elismerését. Magyarul beszélt oly nyelven, amit 1945 óta Magyarországon nem lehetett hallani. Nem volt a programban pártérdek, önérdek, hanem a rabságban sínylődő magyar nép érdeke volt a program. Eltörölni minden idegen izmust, kiseperni a Parlamentből tanácsokból templomokból a kommunisták által behordott szennyet, Visszatérni az ezeréves magyar alkotmány-hoz és Jézus tanításait követve, most nem másért, de magunkért építsünk egy jobb életét magunk és utódaink javára, ne 30 évre, de 1000 évre. – volt a program lényege. A 48 óra hamar lejárt, a magyar nép jobb jövőjéért küzdőknek el kellet hagyni szülőföldjüket. A Magyar Televízió 1990. február 2-án közvetítette a Szabadságpárt programját, mely az otthoni szakértők szerint a bejegyzett 52 párt közül a legjobb volt. Ezt az otthoni kommunisták által nevelt elvtársak nem tudták elbírni, s megkezdték a Szabadságpárt lejáratását. A 168 óra rádióprogram, és minden kommunista vezetett sajtó, melyből volt bőven Magyarországon valótlan vádaskodást indított a Szabadságpárt vezetői ellen. A Legfelsőbb Ügyészség megállapította, hogy a feljelentések alaptalanok, de a kommunisták és szekértolói elérték azt, hogy a Szabadságpárt nem indulhatott az választáson. Sajnos ehhez hozzájárult a testvérharc, a rangkórság is. Pongrátz Gergely nem volt egy nagy szónok. Mikor még New Yorkban élt a Hóka testvérek segítették és betanították rövid beszédekre. Annak elmondása után kijelentette, hogy ő nem egy politikus, szabadságharcos és nem elegyedett beszélgetésbe. Befolyásolhatósága miatt ellentétbe került a Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség vezetőivel és megszűnt annak tagja lenni. Arizonába költözött, ott elvett egy mexikói nőt két gyermeke lett és egy sertésfarmon dolgozott családjával. Pongrátz Ödön, testvére Ernő halála után könyvbe akarta foglalni a saját és Ernő forradalmi jegyzeteit. Gergelynél volt egy másolat Ernő kéziratából és abból Mózsi Ferenc és Fekete István

219

készített egy könyvet Corvin Köz 1956 címen, amit 1982 nyomtattak ki. Mózsi a 70es években jött Amerikába és a forradalmat főleg az otthoni kommunista propaganda szerint ismerte. A könyvben olyan valótlan történtek vannak, ami rontja a forradalom valódiságát. Többek között olvasható a könyv 52-53 oldalán: Október 24-én reggel 4 órakor Ödön és Bandi a Móricz Zsigmond körtéren voltak. A hozzájuk csatlakozott srácok segítségével öt hordót gurítottak vissza a posta gará zsába, és megtöltötték benzinnel. Közben találkoztak egy beszkártossal, akinek elmondták, hogy mi a helyzet. Az azt felelte, hogy visszamegy aludni. Itt van az ebédem srácoknak, biztosan éhesek vagytok. Egy barna zacskóban néhány szem töpörtyű és kenyér volt, amit bátyáim megettek. Bandi a zacskóban maradt két szem töpörtyűt, zacskóstól zsebrevágta. Az öt hordó benzint kigurították a Fehérvári útra és vártak. Amikor meghallották a hernyótalpak zörgését kicsavarták a hordók középső dugóját és egy 70-80 méteres szakaszon az úton keresztbe gurították a hordókat, hogy a benzin kifollyon belőlük. A tankok már nagyon közel voltak. Ödön és a srácok eltűntek a Körtéren. Bandi, a benzines útszakasznak a Körtérhez közel eső sarkán, egy fa mögé húzódva a töpörtyűs zacskóval és öngyújtóval a kezében várt. Amikor az első tank rászaladt a benzines útszakaszra, Bandi meggyújtotta a zacskót és beledobta a benzinbe. Egy pillanat alatt pokollá vált ez az útszakasz, a tankok megálltak és az oroszok kiugrálva próbáltak menekülni. Az üres benzines hordók felrobbantak, ami olyan kavarodást okozott az oroszok között, hogy a tűzben azt sem tudták merre szaladjanak. Nem tudtak messzire szaladni, mert ruhájuk hamar tüzet fogott. Néhányan ott maradtak, elégtek.

Ez a mesébe sem illő szemenszedett hazugság arra irányult, hogy lerombolja Pongrátz Ödön tekintélyét és a forradalmat. Tételezzük fel, hogy volt egy beszkártos, aki visszament aludni és srácoknak adta az ebédjét. Gergely bátyái nem vették el a srácoktól és megették volna a töpörtyűt. Öt hordó benzin egy 70-80 méteres útszakaszon szétfolyva nem okoz óriási pokollá válást. A tankok, ha látták a gyér láng terjeszkedését valószínű kikerülik a lángot, vagy visszafordulnak, de a katonák nem ugráltak volna a tűzbe, mert a tank tetején biztonságba voltak és nem lőtte őket senki. Mindenek felett hogyan, vagy mitől robbant fel az öt üres hordó, ami olyan nagy kavarodást okozott az oroszoknak, hogy nem tudták merre szaladjanak. A Móricz Zsigmond körtéren voltak harcok, de nem október 24-én hajnalban. Az akkori ott élők bizonyíthatják, hogy a könyvben írottak nem történtek meg. Pongrátz Ödön az Egyesült Nemzetek Speciális Bizottságának 1957 február 8-án a következő vallomást tette, mely olvasható az A/Ac.88/PV.12. 31 oldalon: Az első orosz tankok 24-én hajnali 2 órakor jelentek meg Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren, mentek Pest felé. Azokat mi engedtük menni egy lövés nélkül. Így ők nem okolhatnak, hogy beavatkoztunk a mozgásukba.

220

Ez az igazság. A CORVIN KÖZ 1956 című könyvben megjelent valótlan-ságokért az igazi szabadságharcosok érthetően fel voltak háborodva, hogy az emigrá-cióban megjelenhetett egy könyv, amelyik a forradalom valódiságát megcsúfolja s ezért Pongrátz Gergelyt okolták. Ő elzárkózottan élt a sertésfarmján, évek óta.

. Tanácskozás Pongrátz Gergellyel, 1991-ben

Az Emlékmű előtt

1991 szeptemberében hívtak Lassan György lakására, hogy itt van Pongrátz Gergely és fontos dolgokban szeretne tárgyalni. Mi tudtunk egymásról s végre személyesen is találkozhattunk. Kérdeztem Ödönről, Hókaékról, de mondta, hogy családi elfoglaltsága miatt régen beszélt velük. Egy új adómentes Szabadságharcos Szövetséget hozott létre Budapesten, és abban akarja egyesíteni a világon lévő szabadságharcosokat. Az összefogással egyetértettünk de, ha azzal Kaliforniában akarunk működni, akkor kell engedély a Secretary of State-től. Minden el lesz intézve, - volt a válasz. A következő napokba meglátogatta ismert bajtársait, kivittük az Emlékműhez, Ontarióba az újtemplomhoz, volt idő bőven beszélni. Gergely mondta, hogy otthon is sok szabadságharcos szövetség van, az 56-os Szövetségnek ő az elnöke, segélyadományokat gyűjtenek, a pesti srácoknak. Mátyásföldön a szovjet laktanyákat átadták az 56-os kuratóriumnak és annak ő is tagja. Miért nem kezditek ezt el New Yorkban ott a Világszövetség Ödönnel és Hókáékkal, - mondtam. Úgy nézett rám mintha nem értené; és másra terelte el a szót. Decemberben egy gyűlést hívtak össze a Magyar Házban ahol ismertették, hogy megalakult a 1956 Magyarok Világ Szövetség Inc. és azon belül lesznek a segélyadományok intézve. Több kérdés felmerült ezzel kapcsolatban, de megfelelő választ nem kaptunk. Majd kiderült, hogy Las Vegas, Nevada államban kapták meg az engedélyt. Ez sokunkban kétely keltett, meg akartuk tudni, hogy mit foglal magában az engedély. Gergely már elutazott, s azt mondták, hogy nála van az engedély. Las Vegasban megszereztem az engedély másolatát. Nem akartam hinni a szememnek. Az engedély az un. penny stock 500,000 példány eladására szól. Las

221 Vegasban van az kezelő ügynök és csak három személy van a Corporation-ban. Ez lenne a 1956 Magyar Világ Szövetség Inc. Jó gondolat, Amerikában minden lehetséges, Ha csal 1 dollárért adták volna el a részvény papírokat az is egy fél millió dollár lett volna. A három Board of Director kastélyt vehettek volna maguknak Gödöllőn. Tehát nem Budapesten, hanem Las Vegasban van, nem adómentes, hanem profit incopropation. Bővebb információ alant található, eredeti formában.

.. Ilyen világ szélhámosságra nem volt szüksége a magyaroknak Történt ez a remélt rendszerváltás után, otthon is csaltak az elvtársak, meg volt az összeköttetés az emigrációval, tehát itt is lehetett csalni, a szabadságharcosok égisze alatt. Nem tudtam elképzelni, hogy mit akar ezzel Pongrátz Gergely elérni. Gyűjtés, adakozás volt a pesti srácoknak s el lett küldve Pestre Gergelynek. Úgy tűnt, hogy Gergelyt a reform elvtársak vették kézbe s olyan dolgokba vitték bele, amiért később zsarolni tudják. A Nevada Secretary of State, Alicia Coats szerint az 1956 Hungarian Word Federation Inc. megszűnt, nem létezik. Ne vegyen tehát senki ezen a néven szereplő értékpapírt, mert az értéktelen. Szerencsére abban az időben Lassan György és barátai elhatározták, hogy Budapesten felépítenek egy Szabadságharcos Emlékművet és ez elterelte az emberek figyelmét a Las Vegasi penny stock, - 1956 Hungarian World Federation, Inc.-ról. Az Emlékmű építésére gyűjtésről már nehezen ment, mert Czene Ferenc és társai soha sem számoltak el az Emlékműre adott adományokról. Otthon nem nagy lelke-sedéssel

222

fogadták az 1956-os Emlékművet. Kopjafákkal akarták elintézni az 56-os szabadságharc emlékét, azok pár év alatt úgyis elenyésznek. Ezen kívül voltak, akik profitot csináltak maguknak a forradalomból. A Magyar Nemzet, „Egy dombormű nyomában” címmel a következő cikket közölt a Tabánban lévő emlékműről: A főváros egyik legszebb helyén a Tabánban Dunára néző lejtőjén tavaly fehér süttői mészkőből készült 56-os emlékművet avattak fel, Ócsai Károly szobrászművész alkotását, amely az ’56-os Emlékmű és Kegyeleti Alapítvány kezdeményezésére, Kaliforniában élő magyarok által indított közadakozásból készülhetett el, a Los Angeles-i MacArthur Parkban álló szabadságharcos emlékmű párjaként. A szobor összköltségének jelentős részét tíz-húsz dollárokból Amerikában és a világ különböző országaiban élő magyar származású kisemberek adták össze. A mű elkészítéséhez jelentős összeggel járult hozzá Lassan György. Ócsai Károly tervét a Budapest Galéria zsűrizte. Arra, hogy a Tabánban állítsák fell, a zsűrizett terv alapján a Fővárosi Közgyűlés adott engedélyt 1996 júniusában, a kulturális bizottság ajánlására. A tavalyi avatásra az emlékmű szerves részét képező 2.20x2.80 méteres dombormű pénz híján nem készülhetett el, helyét az ünnepségen a kővel azonos színű vászonlepel borította. Október 16-ánfelkerül az emlékműre egy dombormű. Nem az amelyet Ócsai tervezett meg és amelyet a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyott, hanem egy másik amely Amerikából érkezett. (mely az alanti képen látható)

.. 1956-os Szabadságharcos Emlékmű a Tabánban Ócsai Károlytól megtudtuk, hogy Hornyák Tibor, az emlékművet megrendelő alapítvány elnöke telefonon közölte vele: Amerikában hajóra tettek egy domborművet és azt fogják felavatni az övé helyett. Hornyák Tibor megerősítette ezt a hírt, és kijelentette; Ócsainak az emlékműhöz „már semmi köze”. Farkas Ádámtól, a Képzőművészeti Főiskola szobrásztanszékének vezetőjétől megtudtuk; az idén nyáron megkereste őt egy Amerikából érkezett férfi, akinek a nevére már nem emlékszik, és arra kérte; ajánljon neki egy végzős szobrászhallgatót, aki kifaragná az ’56-os tabáni emlékműhöz készülő domborművet. Ferch Magda, a Magyar Nemzet tudósítója A fenti cikkre az Új Világ főszerkesztője Molnár Viktor válaszolt 1997 november 6-án: A MacArthur Parkban 1969-ben a Los Angeles magyarsága felavatott egy Szabadságharcos Emlékművet az 56-os magyar szabadságharc emlékére, akkor, amikor otthon az oroszok és bérencei uralkodtak. Akkor, amikor otthon az 56-os Szabad-ságharcosokra nem

223 volt szabad még emlékezni sem, azokra akiknek hősi küzdelme olyan sebet ejtett az istentelen kommunizmuson, hogy abban elpusztult és nemzetek szabadultak fel, megszabadult világ az embereket állati sorsra juttatott rendszertől. A MacArthur Parkban a Szabadságharcos Emlékmű azzal a művészet feletti gondolattal készült, hogy ha az oroszok kivonulnak, Magyarországból az Emlékmű mását Budapesten felépítjük. Az 56-os hősök véráldozata nem volt hiábavaló, az oroszok elhagyták hazánkat. Sajnos bérenceiket, lakájaikat nem vitték magukkal, ma is a dolgozó népen élősködnek. Eljött a várt idő, hogy az eredeti terv megvalósuljon. Gyűjtést rendeztek az 56-os szabadságharcosok az Emlékműre. A MacArthur Parkban lévő Emlékmű tervei át lettek adva az 56-os Emlékmű és Kegyeleti Bizottságának, hogy azt kövessék. Ócsai Károly szobrászművészt a Los Angeles-i tartózkodásakor az Emlékmű tervezője, Bogár gyula elvitte a helyszínre és elmagyarázta a kivitelezés részleteit, megmondta, hogy a domborműnek érthetően ábrázolni kell az 56-os szabadságharcot. A dombormű nem kőből, hanem tartós bronz, vagy hasonló anyagból legyen. Ócsai Károly nem küldött semmi tervet a domborműre, mivel ő kőszobrász gondolni lehetett, hogy nem foglalkozik a domborművel. A Los Angelesi szabadságharcosok megegyeztek a dombormű tervén amely az 56-os szabadságharc egyik jelenetét ábrázolja. Megbízták Bogár Gyulát, hogy intézze el otthon, hogy a dombormű elkészüljön és a 41-ik évfordulón felavatható legyen. Igaza van a cikkben szereplő Farkas Ádámnak, hogy felkereste őt egy Amerikából érkező férfi. De Bogár Gyula arra kérte, hogy a Képzőművészeti Főiskola tanulóival készítsék el a neki átadott rajzon lévő domborművet. Nem volt kőfaragásról szó, csak öntésről, és 10 millió forintot ajánlott fel a diákok részére. Bogár gyula az 56-os Emlékmű és Kegyeleti Alapítvány elnökével Hornyák Tiborral tárgyalva arról értesült, hogy Ócsai ki van fizetve a munkájáért és a dombormű nem kőből lesz s azt Ócsai nem tudja elkészíteni. Ezen az alapon intézte Bogár Gyula, hogy a Los Angeles-i szabadságharcosok által elfogadott dombormű a 41-ik évfordulóra az obeliszken felavatható legyen. Az Emlékművet a domborművel október 23-án felavatták, felszentelték, s méltón hirdeti 56-os szabadságharcunkat, az életüket áldozó hősök emlékét, akiknek köszönhető, hogy hazánkban nincsenek orosz katonák. Méltán tesszük fel a kérdést, kiknek fáj vagy van útjában az Emlékmű? Ócsai úr munkát vagy pénzt akar? Ő is megcsinálhatta volna az emlékművet ingyen úgy, mint Bogár Gyula, építész és Lukács Béla, statikus mérnök a Los Angelesit. A hazájukét népünk szabadságáért életüket áldozó hősök emléke nem lehet üzlet. Kik azok a tabáni lakók, akik tiltakoztak az Emlékmű ellen? Nekik talán a vöröscsillag , sarló-kalapács kell a Várra, az Országházra és mindenhová ahová a kommunisták karták. A MacArthur Parkban lévő Magyar Szabadságharcos Emlékmű ellen nem tiltakoztak az ott lakó amerikaiak. Akiknek nem tetszik a Tabánban lévő Szabadságharcos Emlékmű, most szabad a határ menjenek Keletre a kiszolgálóik után. A szerkesztőség részéről Molnár Viktor.

Elgondoltató a Magyar Nemzetben megjelent cikk. Magyar a magyarral nem érti meg egymást. Magyarországon 40 év után nem volt, de még ma sincs méltó emlékműje az 1956-os szabadságharcunknak. Pedig az igaz történelem úgy fog megemlékezni róla, hogy az kezdte el a kommunizmus bomlását. Ezt a világraszóló eseményt éleseszű politikusok nem aprópénzre hanem dollárra, s aranyra váltották volna. Nemhogy fizetnék vissza a kommunistáknak adott kölcsönt, de jóvátételt követeltek volna minden országtól melyek óriási összeget spóroltak meg a kommun-

224

izmus elleni hideg-háború megszűnésével. Ma a magyar nép a jóvátételekből jobban élne mint az olajjal rendelkező országok lakói. Az Emlékművel kapcsolatban érdemes megemlíteni a New York előtt lévő Szabadság-szobrot melyet a franciák adtak az amerikaiaknak függetlenségük 100 éves évfordulója alkalmából. Az alapra melyet az amerikaiak építettek a pénz nehezen gyűlt össze, úgy nézett ki, hogy nem lesz megvalósítva. Akkor a Makón született Pulitzer József, később világhírű újságkiadó pénzgyűjtést szervezett és rövid időn belül több mint 120 ezer ember adakozott melyből felépült a talpazat. Mi az emigrációban élő magyarok szerettük volna, hogy Budapesten épüljön fel a legnagyobb Magyar Szabadságharcos Emlékmű, amely méltó képen fejezi ki az 56-os forradalmunkat. Sajnos úgy néz ki, hogy a kommunizmus által megmételyezett személyek és az új pozíciókban lévő elvtársak nem tudták elviselni, hogy a Tabánban játszó gyerekek emlékezzenek a szovjet tankokra. Vésővel, kalapáccsal rontottak a forradalom egyik jelenetét ábrázoló domborműre, majd teljesen eltávolították. Most nehezére lesz az apukáknak elmagyarázni a fiaiknak, hogy mit ábrázol a meztelen kőoszlop a Tabánban a fák között. Talán a törökök felejtették ott.

. 1956-ban elesett magyar harcosok sírjai A saját hazájukban Magyarországon

1944-ben elesett amerikai harcosok sírjai az ellenség hazájában, Németországban

Mit érdemel az a nép, amely nem törődik a saját fiairól, akik életüket adták a hazáért?

A PARLAMENTBEN Közben folyt a politika vitatkoztak a pártok egymással, az elvtársakból urak lettek és vették, vagy adták potom árakon a nép vagyonát. Azt, amit az elvtársak úgy hirdettek, hogy azé a föld, aki megműveli, tiéd a gyár magadnak dolgozol. Dolgoztak is az emberek, mert el kellett tartani a szovjet megszállókon kívül az kommunista párt funkcionálisait és a nép között megbújt ügynököket. A Szabadságpárt a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párttal akarta jobb útra vezetni az országot. Hóka Ernőt a Szabadságpárt elnökét megválasztották a Független Kisgazdapárt alelnökének. Bátya Mihály úgyszólván a Parlamentben élt, egyengette a képviselők összefogását a jobb magyar jövő érdekébe. Hívott, hogy menjek én is haza, szükség van segítségre. Nem tudtam elhárítani a kérdését és 1993-ban hazamentem, s Paál Sándor parlamenti titkár jóvoltából én is napokat töltöttem a Parlamentben. Nehéz idők voltak. Magyarul beszéltünk, de nem értettük meg egymást. Torgyán nem akart Csurkával egyezkedni, Pongrátz Gergelyel nem akartak beszélni.

225 Felkerestem a Szabadságharcos Szövetségeket, mindenki hős akart lenni. Elmentem a Gödöllői volt szovjet laktanyába, ahol Pongrátz Gergely 20 ezer dollárért árulta a remélt örök lakásokat. Kiderült, hogy neki sem adnak. Nagy volt az ellentét a szabadságharcosok között. A Szabadságpárt nyomdát rendezett be mely újságot, röplapokat nyomtatott volna. Kezdetben úgy nézett ki, hogy sikeresen fognak dolgozni a nemzeti érzésű pártok a választásokon, majd kiütött a féltékenység. Féltek, hogy az emigrációsok túl népszerűek lesznek. Mi nem akartunk hazamenni, csak segíteni akartunk, de ezt magyarul nem lehetett megértetni. Haza jöttem azzal a reménnyel, hogy összefog a magyarság és átveszi a kommunistáktól az ország vezetését. A következő levelet írtam Dr. Torgyán Józsefnek:

Hóka Mihállyal a Parlamentben

Tisztelt Elnök Úr! Az emigráció nemzeti érzésű magyarsága nagyrabecsüléssel nyugtázza, hogy Ön és pártja közös erővel dolgozik egy demokratikus Magyarország megvalósításáért a Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség vezetőivel, akik az emigrációban 37 éven keresztül önzetlenül, rendíthetetlenül küzdöttek a kommunizmus bukásáért és egy szabad demokratikus Magyarországért. Meggyőződésünk, hogy ha hasonló becsületes csoportok, egyesületek és egyének összefognak a közös cél érdekében, át lehet venni a hatalmat a reform-kommunistáktól. Ha megtörténik az összefogás, az reményt ad a kiábrándult szavazóknak. 1994-ben a szavazatok fogják eldönteni az ország jövőjét. Szükséges tehát, hogy minden szavazásra jogosult személy szavazzon, mert mégis csak a kommunisták vannak kisebbségben, de azok előzőleg mind

226 szavaztak és ismét el fognak menni mind szavazni. Mi itt az emigrációban a lehetőségeket felhasználva mindent elkövetünk, hogy az Ön által vezetett párt győztes legyen a következő választáson, mely úgy néz ki; az fogja eldönteni, hogy a nemzeti érzésű pártok, csoportok egyesülni tudnak-e a közös cél érdekében. Isten áldását kérve további munkájára, hogy valóra váltsa a régen óhajtott szabad demokratikus Magyarországot ahol szebb, jobb életkörülmények között élhetnek testvéreink. Isten adja, úgy legyen.

Levelemre a következő választ kaptam: TISZTELT Bogár J. Gyula úr! Köszönettel vettem szíves levelét és a mellékleteként megküldött röplapot. Teljes mértékben egyetértek abban, hogy összefogásra van szükség a közös cél érdekében, mivel csakis így lehet megvalósítani a valódi rendszerválást. Az általam vezetett Pártnak, a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Pártnak igen nagy szüksége van a külföldön élő magyarság hathatós támogatására is, hogy választási győzelmünk után megvalósíthassuk a Pártunk programjában rögzített célokat, melyek egyértelműen hazánk felemelkedését, népünk jólétét szolgálják. Engedje meg, hogy személyes találkozásunk emlékére is, megküldjem Önnek mellékelten Pártunk programjának egy általam dedikált példányát. Óriási érdeklődéssel olvastam a megküldött röplap történelmi vissza-tekintésére vonatkozó részét is, mely teljesen új oldalról közelíti meg az összefogás szükségességét. Előre is megköszönöm azt a támogatást, melyet Ön és a külföldi magyarság más tagjai fognak nyújtani választási harcunkhoz, ahol valóban a mai hatalom minden eszközt be fog vetni Pártunk, az egyetlen valódi rendszerváltozást akaró Párt ellen. Fel a választási győzelemre! Bort, Búzát, Békességet!

Sajnos e levelek után rosszhírű levelek érkeztek. Hóka Ernő a Független Kisgazdapárt alelnöki pozícióját egyik napról a másikra, minden megokolás nélkül Maczó Ágnesnek adták. Megszakadt az összetartásnak minden szála. Hóka Mihály megpróbált mindent, hogy ne legyen ellentét a nemzeti érzelmű emberek között, betegre dolgozta magát. Úgy látszott, hogy otthon előbb volt az zseb, mint a haza. Los Angelesben újságot indítottak Új Világ néven, Molnár Viktor főszerkesztő vezetésével. Az szükséges anyagiakat Mohácsi Lajos és Dadai Ferenc adta. A FIDESZ és Orbán Viktor győzelme érdekében Miskolcon is nyomtatták az Új Világot, Pesten ingyen osztogatták. Ezen kívül különböző röplapokon ismertettük a szavazatok fontosságát. A cikkekben megokolták, hogy miért kell a Fideszre és Orbán Viktorra szavazni. Kaptuk a választ; akkor szavazunk Orbánra, ha majd eljön kapálni a szőlőföldjét, Tokajba. Nem esik messze az alma a fájától, az apja kommunista párttitkár volt, ő meg KISZ titkár, mit várunk tőle. Ő a kiválasztott gyerek Soros által. Be van már tanítva, azt ígér, amire tanítva van. Mit gondoltok miért ő mondta elvtársa újratemetésén a leírt szöveget. Itt kommunista világ van és az is lesz amíg az elvtársak fiai mozognak. Kár a papírért, hiába szavazunk, úgyis az lesz, amit az elvtárs urak akarnak, a kommunistáké még most is az ország, most meg osztozkodnak rajta. Sajnos nem volt megfelelő válaszunk. Tudtuk, hogy milyen megegyezést írta alá Antal József a szovjetekkel. A magyar népet elnyomó gyilkos ÁVH-soknak, kommunistáknak és az őket kiszolgáló ügynököknek a hajuk szála sem görbülhet meg. Ezek az emberi mivoltukból kivetkőzött emberek új beosztást, vagy magas nyugdíjat kaptak, becstelen dolgaikért. Tudtuk, hogy otthon még az elvtársak az urak. Nem volt hajlandó senki az emigrációból hazamenni rendet teremteni, mert tudták,

227

hogy Magyarországon kommunistául beszélnek, s azokkal nem lehet megérteni egymást. Aki hazament, mint Király Béla az az elvtársaihoz ment, akik örömmel fogadták, az akaratukat követte nem a magyar népét. Az 1994-es választás történelem. Mi is ujjongtuk, hogy A Fidesz nyert és Orbán Viktor lett a miniszterelnök Sajnos nem tartották be az ígéretüket és 4 év után megbukott a Fidesz kormány, s újra a kommunisták kerültek uralomra. Szomorú, hogy oly sok küzdelem után a 2011 évi kimutatás szerint a következő kommunista, vagy őket kiszolgáló személyek lehetnek vezetők Magyarországon. Stumpf István : MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök, Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök, Matolcsy György : MSZMP tag, III/II ügynök, Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök, Chikán Attila : MSZMP tag, Pintér Sándor : MSZMP titkár, Boross Péter : MSZMP tag, DélBuda III/III Ligetvári Ferenc: MSZMP tag, Boros Imre: MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008 Pozsgay Imre: MSZMP PB tag, Szűrös Mátyás: MSZMP KB tag, Csintalan Sándor: MSZMP és MSZP tag, a Fidesz támasza, Schmitt Pál: NOB tag, jelenleg a köztársaság elnöke. Kerényi Imre: MSZMP alapszervezeti titkár, Balogh Gyula: MSZMP tag, Szita Károly: III/III együttműködő, Mikola István: Hazafias Népfront alelnök Fónagy János: MSZMP tag, Vonza András: MSZMP tag, Szabadi Béla: MSZMP tag, munkásőr, Varga Mihály: KISZ titkár, Deutsch Tamás: KISZ titkár, (KISZ= Kommunista Ifjúsági Szövetség.) Orbán Viktor: KISZ titkár, apja kommunista párttitkár, Kövér László: KISZ-titkár. Ezeknek az embereknek a kommunizmus kilúgozta az Isten és magyarság tudatot a szervezetükből. Ezek nem tudják, hogy mi a lelkiismeret, a felebaráti szeretet. Addig, amíg a kommunisták és utódjaik vezető szerepet tölthetnek be Magyarországon, ne várja a magyar nép, hogy az Isten segítsen rajtuk.

BEFEJEZÉS

228

Magyarnak születtem, annak is halok meg. Megtettem, amit lehetett szülőhazámért, amit az istentelen kommunista pribékek, magyarságukból kivetkőzött személyek idegen hordának kiárusítottak. Tetteimért nem vártam köszönetet, a kötelességemet végeztem, azért hazámban börtön, halálbüntetés járt. Isten segítségével elkerültem a büntetést. Befogadott hazámban az USA-ban elnyertem a szabadságot, amit otthon küzdelem árán sem nyerhettem el. Hálából megtettem, amit tudtam, hogy befogadott hazámban is teljesítsem Isten és emberek iránt való kötelességemet. Az elismerést Istentől minden nap érzem az örök nyár szigetén, az USA elnököktől pedig írva kaptam, amint alant látható. Ezeken kívül szenátorok elismerő levelei és a nevem vésve van Washingon D.C.-ben a Ronald Reagan Republikcan Centerben.

Mindenért egyedül Istené a dicsőség!

229

230

A SZERZŐRŐL

. . 1956

2011

1927. január 4-én Abaúj megyében Selyeben születettem. Másfél éves koromban a sors kegyetlen lett hozzám, elvesztettem balszeme látását. Isten a természet által segíti a hátrányban lévőket, ledőlt fákat újra élednek, embereket különböző tehetséggel látja el. A baleset nyomai eltűntek s nem is tudtam, hogy milyen a két szemmel való látás, sőt előnyöm volt céllövészeten, 12 éves koromban mesterlövész lettem. Feltűnően segítőkész, erős akaratú, jó tanuló lettem sok könyvet olvastam. 13 éves koromban nagynéném jóvoltából Budapestre kerültem tovább tanulás céljából. Akkor már a háború szelei jártak az országban. János bátyám önként jelentkezett a repülősökhöz. Én különböző sporttal töltöttem szabadidőmet, a legjobb eredményt a 400 méteres gátfutáson országos viszonylatban 5-ik helyezést nyertem. 1943-ban bátyámat kivitték az orosz frontra. Azután csatlakoztam egy civilekből alakult védelmi csoporthoz, ahol katonai kiképzésben részesültem. Majd légoltalmi szolgálatra jelentkeztem, 1944. júniusában önként jelentkeztem katonai szolgálatra. Az első front-bevetésre Csepelen került sor, ahol az újfegyverrel a lidérc és a röppentyűvel támadtuk meg a ruszkikat, akik három hétig csöndbe maradtak. December első hetében vonattal Dunántúlra vittek, s Szőnynél kaptunk egy légitámadást, mely miatt gyalog folytattuk az utat. Észak-Komáromban megtudtuk, hogy Németországba visznek az újfegyverek kiképzésére. Ez nem tetszett senkinek, a parancsnokunk mondta, hogy aki tud menjen vissza Budapestre s jelentkezzen az I. hadtestparancsnokságon. Hamisított nyíltparanccsal leállítottunk Budapest felé menő járműveket, s a már bezárt orosz gyűrűn keresztül sikerült december 25-én a Lánchídhoz érni. Akkor a János Kórházt a ruszkik ideiglenesen elfoglalták. Jelentkezés után beosztottak egy roham zászlóaljba melynek tagjai mindenféle fegyvernemtől elszakadt katonák voltak. Rákosfalvától, Zugló, Városliget, Keleti, Népszínház utca, Sándor utca útvonalán házról házra próbáltuk a hírhedt ruszki csordát visszatartani, hogy ne igázza le az országot. Akkor még reméltük, hogy a kapitalisták nem fogják engedni a kommunistáknak Európát uralni. 1945 január 12-én kaptuk a parancsot, hogy az éjjel át kell vonulni Budára. Akkor már csak a Lánchíd állt s veszélyes volt átmenni rajta. Lőszer, élelmiszer fogytán volt a tábori konyhán már csak fekete kávának nevezett vizet adtak. Lőszert a halott bajtársainktól vettük el. A Rákóczi út 17-ben lakott a nagynéném engedély kapta, hogy elköszönhessek tőle.

231

Megrémült mikor meglátott a gránátokkal felszerelve. Látta, hogy ki vagyok merülve, enni adott és az óvóhelyen adtak egy fekvőhelyet ahol hamar elaludtam. Nem sokat alhattam, ráznak, kiabálnak; jönnek, itt vannak az oroszok. Civil ruhát adtak, hogy öltözzek át. A földszinten németek voltak az oroszok az óvóhelyek vészkijáróján jöttek keresztül. Sok választásom nem volt átöltöztem, de a ruszkiknak nem a ruha számított, hanem a magasság. A koromhoz képest magas voltam, megfogott egyik ruszki; davaj, davaj és tolt fel a lépcsőn. Mutogatta, hogy törjem be az üvegtégla falat. Rugdostam, de hiába, akartam mutatni, hogy a géppisztolytusával próbálja, ő azt gondolta, hogy el akarom tőle venni. Ha nem lett volna körülöttem több orosz katona biztosan lelőtt volna, így betolt egy sarokba, s mondta egy másiknak, hogy vigyázzon rám. Kis idő múlva nagy robbanás és gépfegyverkatto-gás, a ruszki beszaladtak a lakásokba, én lecsúsztam a pincébe. Szerencsére nem jöttek utánam. Ezen kívül négyszer fogtak el, eszembe volt édesapám intése, aki Finnországon keresztül szabadult meg az oroszfogságból, hogy ha a ruszkik elfognak, menekülj tőlük, mert élve nem engednek el. Az ostrom után visszatértem a sportolni és állandó tanulással sikerült elérni, hogy mentesültem a kommunizmus embert átformáló hazug propagandájától. Az Ipartevben dolgoztam öt évig. Magyarországon soha sem voltam egy pátnak se tagja, tudtam, hogy nem a nép dönt, hanem a párt funkcionálisai. Így s ezzel a tudattal értem el 1956 október 23-ra, amikor megpróbáltuk megszűntetni a népet elnyomó kommunista és szovjeturalmat, szabadságot, függetlenséget kivívni a jobb sorsra érdemes magyar népnek. Nem bosszúból fogtunk fegyvert, hanem kötelességből. Szomorú, hogy az a sok küzdelem, s a véráldozat nem hozta el a magyar nép szabadságát s jobb jövőjét. Amit, mint magyar megtettem a hazáért és hitemért. Az Isten velem volt s megsegített. Ha újra kezdhetném, az életet ugyan azt tenném, mint amit tettem. Ha újra születhetnék, kérném az Istent, hogy ne szülessek magyarnak, mert nincs nála árvább s elhagyatottabb a föld peremén. De mindezek után, Isten áld meg a magyart, jó kedvel bőséggel, mert megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Az Úr 2011. évében, Ewa Beach, Hawaii