Kalejdoszkóp 2019/6

XVIII / 6

Kalejdoszkóp - 2019/6

Vol. XVIII / 6

Nincs más haza, csak az anyanyelv”

Márai Sándor

Molnár C. Pál: A Szent család

TARTALOMBÓL Radnóti Miklós emlékezetének… - Radnóti-költeményeiből 2-3 Sík Sándor: Örvénynek az örvény; Vers; Tiszatáj - versek 2-3 Szász István Tas: Adventi levél 4 A Day, a Day of Glory; Christ is Born in Betlehem - lyrics 6 Görömbei András: Két rendszerváltó vers 7 Varga Gabriella: Sík Sándor-napokat tartottak Innsbruckban 10 Radnóti Miklós: Tétorva óda; Hesitant Ode, transl. Frank Veszely 11 Harmincöt éves a genfi 75. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat 12 Csibi Balázs: A virtuózok meghódították Kanadát 14 Szent Erzsébet ünnepe…

15 Dancs Rózsa: Az Úr csodásan működik 17 Kányádi Sándor: Isten háta mögött (vers) 20 1989. december - Ami nem került be a történelemkönyvekbe 21 Pordány László: Nemzettudat(lanság) 24 Fekete István: Karácsony éjjel 26 Varga Gabriella: Zenés ünnep Párizsban…

27 Moldvai csángó karácsonyi énekek 29 Katolikus Magyarok Vasárnapja / Forrás: Arcanum.hu Varga Gabriella: Tardoskedd a Sík Sándor nevét viselő cserkészcsapatok találkozójával ünnepelt 30

Nagy Gáspár Öröknyár: elmúltam 9 éves

a sír NIncs sehol a sír a test

32 - 36

a gyilkosok se I T T NIncs sehol

a test

se O T T

a csont

KALEJDOSZKÓP - KALEIDOSCOPE ISSN 1480-5499 MEGJELENIK KÉTHAVONTA - PUBLISHED BIMONTHLY Elõfizetés - Subscription: CA$85.00/year Foreign: US$95.00/year Elnök - Telch György-George - President Fõszerkesztõ: Telch-Dancs Rózsa - Editor-in-Chief Főmunkatárs: Varga Gabriella Munkatársak: Csibi Balázs, Veszely Ferenc 122 Silas Hill Drive, Toronto, ON, M2J 2X9, Canada Tel.: 647-979-4631 E-mail: rozsatelchdancs@gmail.com Copyright © Kaleidoscope Heritage Club

a gyilkosok

NIncs sehol

a csont (p. s.)

A folyóiratot digitálisan archiválja az Országos Széchényi Könyvtár EPA adatbázisa:

egyszer majd el kell temetNI és nekünk nem szabad feledNI a gyilkosokat néven nevezNI (1983) Az Új Forrás 1984/5. (októberi) számában megjelent Görömbei András versmagyarázata, amely a 7. oldalon olvasható.

http://epa.oszk.hu/01600/01658

www.kalejdoszkop.ca

A KALEJDOSZKÓP szó a Pallas Nagy Lexikona helyesírását követi

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. RADNÓTI MIKLÓS EMLÉKEZETÉNEK, AKIT 75 ÉVE VÉGEZTEK KI ABDA KÖZELÉBEN “Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen,hordozd szívedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.” (Radnóti Miklós)

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 De jaj, mi ez a könnyzilálta ének?

Egy mellre sírt búcsúztató?

Egy tépett sóhaj a szélnek?

Vagy üzenet, mit egy tollászkodó Fekete holló kegyelmére bízunk?

A Hang kiáltja: bízzunk! ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ (* Ezt a verset akkor írtam, amikor már jóformán biztosra kellett vennünk, hogy Radnóti Miklóst megölték. - de még egy parányit áltathattuk magunkat: hátha!... ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

VERS Igen, bízzunk, - de tovatűntél, És azt is tudom, hogy a tündér Remény is tovatűnt!

Jaj, az ördög forspontjaképpen Ki fogta hámba az Ész szekerében A butaságot és a bűnt!

Radnóti Miklós (1909. május 5. – 1944. november 9.)

SÍK SÁNDOR ÖRVÉNYNEK AZ ÖRVÉNY (Radnóti Miklós emlékezetének) Miklós, most merre járhatsz!

A lomb között borzas szellő motoz.

Zizeg az illat, amit erre hoz, Tán ebben van a válasz?

Vagy csak a könyvben, A versek márvány idomaiban?

Elmorzsolom a könnyem...

Fiam voltál, háromszor is fiam: A Titkot hányszor kopogtattuk együtt És kézből kézbe hányszor eregettük A rímek csordogáló gyöngyeit!

Kisfiú voltál, borzas és szelíd, És férfiú, bronz és kemény, Mint egy döngő római költemény!

A Tiszaparton idéztük a multat, S a Túlsó Partot, - amíg körülöttünk A kiskertekben lázasan pirultak A csüngő súlyos paprikafüzérek...

2

Bízzunk! De hol a hatalom, Mely visszahoz vagy elfeledtet Tégedet és a Látomást?

Nem, amely téged karjainkból elvett, Azt a világot, azt az elvet, És a monstrumot, amit ellett, Nem akarom, nem akarom!

De ki sugall helyébe mást?...

Az összetört tudás Szilánkjaiból szemembe cikáz A kétségbeesés.

Azt mondja: Nézz!

Köss már békét a jégszemű valóval: Őt fel nem hozza már a ringató dal, Az ő zenéje már a szféra-csend.

Eszelős nappal, máglyás est után A lélek is a mártír test után Immár a Plejádok közt elpihent. És vele ment A dallam is, a pihegő, És a dallamok álma: a jövő!

Mennek, mennek, mind, a szépek, a tiszták, S akik az eszmék szűz havát Fertelmes lucsokba taposták, Élnek, tenyésznek, tipornak tovább! És csendesen mormolni kezdem, Csak úgy, a szókra sem figyelve, Egy eklogád egy reszkető sorát: S kongatni kezdi lelkem és a testem, Mint harangot a nyelve, A Hang, a szuverén.

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

A Hang, az ismeretlen, A te hangod-e? Az enyém?

Vagy Azé, aki az elérhetetlen Messzeségekből mennydörög belém?

Azt mondja: Vagy, hát lenni kell!

Azt mondja: Tudsz, hát tenni kell!

Ember vagy, azaz isteni.

Van Isten: indulj küzdeni!

TISZATÁJ Költő vagy: Istenből atom, Költő, azaz forradalom, Szó, melynek parazsas hit az anyja, És atyja lángos értelem.

Szó, melytől a jövőt foganja A lobogó történelem.

A mát és holnapot te méred: Tanú vagy és világítélet, És kegyelem.

Te a szabadság, te a törvény, Téged zúg örvénynek az örvény, És benned búg a végtelen.

Forrás:http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/…/tiszataj_1948_006...

RADNÓTI MIKLÓS

TAVASZRA JÓSOLOK ITT

RADNÓTI MIKLÓS Á LA RECHERCHE… Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!

Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján? hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt drága barátok, verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben, s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek, s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben, mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Négy éve még, november tetején így, a madárlátta lány karolta nyakam, aki asszonyom ma és dolgos, gondlátta szeretőm már.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön, s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

Akkor még virágszülő költőként álltam, nézve, hogy a fák fázó bokájuk bugyolálják a lebegő levelekkel; most harcaim ustora duruzsol ruhám ujjában és készül a téli csatákra!

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások? szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek, és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündérléptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Lám hosszan fekszik az úton a gyönge szél, vacog és elhal az első havazáskor, melyet a tél fejünkre biccent; mert harcos a tél és tudja a dolgát!

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal? és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását, művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Állok, de farolva áll mögöttem az ősz is és feneketlen dühömet elvidítja már egy pocsolyából villanó, narancsszín kacsacsőr, míg tavaszra jósolok itt: ó, tavaszra már zöldkontyu csemetefákat is csemeteszellők agitálnak és késeket hordoz a szaladó holdfény majd a guggoló méla szagoknak!

1932. november

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen, távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus 17.

3

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. ADVENTI LEVÉL 2019.

Barátaim!

Idei adventi levelem megírása közben ismét csak eseményekben bővelkedő hónapok – sajnos többnyire nyomasztó – hatása alatt s ennek jegyében vizsgálódván, meg kellett állapítanom, hogy az ember egyre gyakrabban méri magát Istenhez, de közben paradox módon éppen Istent tagadja. Cél gyanánt áll előtte, akit nem akar elfogadni?

Skizofrén állapot ez, mint Karinthy ama két macskájának példázata, sőt olykor az a játszadozó macskapár kint is és bent is akarna egeret fogni. S nap mint nap, saját hazai közegünkben is felfedezhetjük az e tévhitben büszkén tévelygőket. Nem nehéz, hiszen ők a leghangosabbak és külső (küldői) támogatottságuk még elbizakodottá is teszi őket.

A testi ember, beleértve szellemi kapacitásait is, a civilizációs spirálon látszólag felfelé kapaszkodik, s ennek sikere olyannyira megszédíti, hogy észre sem veszi a lelki ember elsatnyulását. Pedig az agyonideologizált szabadságvágytól túltengő testi, tudjuk jól, hogy személyében is és civilizációjában is véges valami, túlélést csak a lelki ember remélhet. Ha!...

Elérkezett az az idő, midőn a Teremtő alkotását utánozni képtelen (és ebbéli igyekezetében egyre dühösebb) ember annyit már elért, hogy legalább földi viszonylatban képes lehet mindezt lerombolni, úgy látszik, e rémes, de a nagy egész szempontjából jelentéktelen képesség benne azt az érzetet keltette, hogy isteni magasságokba emelkedett. Emlékezzünk csak! A szocializmust építő időkben a természet legyőzése volt az egyik ismert jelszó és célkitűzés. Ma is ez folyik, csakhogy már látjuk ennek lehetetlenségét, sejtjük az út végét, s mégsem vagyunk képesek meghajolni e felismerés előtt. És ebben benne van minden. Éghajlat, víz, szennyezés, túlnépesedés, és amiről kevesebbet beszélünk: a szabadság hamis jelszava alatt fokozódó saját őrültségünk felszabadított elszabadulása. Sőt! Lelkeink szennyezettsége is.

Mindaz a sok – nem is olyan régen még képtelenségnek tűnő – változás, amely napjainkat jellemzi és sűrűn késztet csodálkozásra, felháborodásra vagy jobb hangulatunkban nevetésre (bár nem nevetni való), ezzel hozható összefüggésbe. Egy magasabb szinten tudatos és történelmi gyökerű, jól megtervezett háttérmunka megtervezői mellett, az ennek eredményeként neoliberálisra nevelt embertömeg velük együtt járja ezt a veszedelmes tévutat.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy kicsinységre szánt országunk napjainkban küldetéstudattal száll szembe ezzel a mindent elsöprő erejűnek tűnő fősodorral. Ennek a feladatának megfelelni vezetőink azonban csak egy nagyon elkötelezett és áldozatkész többséggel a hátuk mögött lehetnek képesek, s bár ez egyelőre létező valóságnak látszik, 4

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 de számban további növekedést igényel, erejét pedig időben is meg kell őriznie. Mégpedig sokáig! Ennek nehézségére figyelmeztetnek a legutóbbi hazai események. Jól láthatjuk, hogy mindennek legfőbb, nagy erők által „ellenséggé izgatott” ellenfele maga a választói joggal felruházott, jobb sorsra váró, de az emberi gyarlóságra alapozva mások gyűlöletére jól felhasználható, félrevezetett embertömeg, különösen annak egy – elsilányosított, éppen „lelkiemberségét” nélkülöző – jól „hasznosítható” alantas érzések kiélésére is könnyen kapható, és mint érzékelhettük nem elhanyagolható része.

Adventi leveleim hagyományát felhasználva, egy a nemzeti közösségünk önbizalmát veszélyeztető kényes kérdés felvetésére szánom most el magam. Régóta emlegetem azt az alapvető igazságot, mely szerint a jó és a rossz harcában a jó mindenkor jelentős hátrányban van, mert önmaga szabta korlátokat tisztelve küzd a korlátokat nem ismerő rossz ellenében.

Amikor manapság egyre gyakrabban találkozni jóérzésű magyar, gondolkodni is hajlandó, valamint erre képes emberekkel, akik elégedetlenek azokkal a lépésekkel, amelyeket az a minket képviselő erő tesz, melyet hatalomba emeltünk és magunkénak érzünk, nagyon fontos nekik elmagyarázni ezt a helyzetet, s azt, hogy az ellenfél nem csupán saját gátlástalanságának előnyeit élvezi, de külső és belső támogatottsága is sokkal nagyobb az általunk véltnél.

A harc aránytalanságának csak a transzcendensbe vetett hitünk mondhat ellent, amely arra tanít, hogy minden földi mesterkedés felett ott áll egy ennél is magasabb hatalom.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ölbe tett kezekkel várakozzunk a külső és belső ellenség horizontális erőit a vertikálisból megsemmisítő felsőbb akaratra. Ősi tapasztalatunk is azt mondja: segíts magadon, az Isten is megsegít!

A mai magyar értelmiség a megmaradásunkért folyó harcban minden eddiginél nagyobb felelősséggel tartozik, s ezt csak tovább fokozza az a tét, amely már nem csupán nemzeti megmaradásunk, de kontinentális, sőt civilizációs fennmaradásunk felelősségében is komoly feladatot helyez vállainkra. A vertikális segítség legfőbb jele, hogy ebben a küzdelmünkben jelenleg van ezt felvállaló vezető elitünk.

Ez az elit azonban egyre szélesedő alapot igényel, s ezért az egykor Erdélyben „nevelő értelmiségnek” nevezett réteg nem bújhat el a felelősség elől, nem öltheti magára a megfelelési kényszer terepszínű zubbonyát.

Nos, visszatérve e gondolatsor elejére, azt kell megértenünk, hogy a helyzet sokkal összetettebb annál, mint azt jogos indulataink mondatnák velünk. Kívánt célunk elérése stratégiai és taktikai elemek sokaságának helyes alkalmazását igényli. Ennek titkaiba pedig a felkészületlen nagy nyilvánosságot nem minden esetben lehet bevonni. Ez a szembenállás mely háborúvá terebélyesedett, nem bírja el a demokrácia minden elemének gépies

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. megvalósítását. Különösen nem korunknak a politikai korrektség című fegyverrel hadonászó harcosait ismerve.

Információ híján pedig csak kontárkodnunk lehet.

Mégpedig ártalmasan. Ne feledjük tehát, hogy egy újfajta háború folyik és ennek a hétköznapok gondolkodását meghaladó követelményei vannak. A veszedelmet tekintve merhetjük akár szükségállapotnak is nevezni, bár pánikba esni ezzel együtt sem szabadna. Mindezért pedig nem mi vagyunk a felelősök.

Ha sorsunk adta vezetőinkben bízunk, a teljes egészében csak általuk ismert külső és belő helyzetből fakadó döntéseiket több bizalommal kell elfogadnunk. Vagyis bármennyire meglepődünk egyes látszólag nehezen elfogadható lépéseken, például a külső vagy belső másik oldalnak tett esetleges engedményen, tudnunk kell, hogy soha még ennyire átláthatatlan nem volt az a terep, amelyen ma az emberiséget egy történelmi jelentőségű csapda felé terelik. Ezen az ingoványon és sűrű ködön kell átvezetnie minket azoknak, akiket erre alkalmasnak találtunk. Az okoskodásnak nem lehet eredménye, sőt az további akadályt jelent. Példának okáért ne feledjük, hogy azok a szomszédok, akik ma Trianon haszonélvezői, nem szégyellték a politika minden eszközét bevetni ellenünk. S ezek soha nem kristálytiszták. Ezek ellen fellépni nem elégségesek az ismert tiszta válaszok. Ha e küzdelemben nem is akarunk az ő szintjükre süllyedni, de legalább számoljunk ezzel, és legyünk képesek mi is egy-egy váratlan „húzásra”. S ha ilyen lépés történt, ne kezdjünk fintorogva vitatkozni, mert ellenzékünk úgyis megteszi azt.

Saját érdekeinket semmibe véve is. (Lásd pl. a Törökország, pontosabban Erdogán esetét!)

Azt is meg kell értenünk, hogy nem egy alkalommal a gyakorlatban láthattuk, amint a kedvünkre való lépés felé mozdulva irányt kellett váltani, hogy aztán más oldalról próbáljuk ugyanazt a célt megközelíteni.

Tudom, hogy vitát ébresztő és nagyon kényes kérdést feszegetek, de a sok, esetleg felesleges iromány közepette egyszer ezt is meg kellett tennem. S erre nagymértékben késztetett az, hogy derék magyarok sokszor értetlenkedve keseregnek egyik-másik jelenségen, most legsűrűbben éppen a kultúrharcnak nevezett terepen tévelyegve.

Természetesen mindez nem jelenthet kritikátlanságot, de egy ilyen helyzetben a bizalom és a nehezen megérthető valóság pengeélén kell egyensúlyoznunk, amikor véleményt mondunk. A felvállalt külső harc fontos kelléke a kétharmad, vagyis a nagy erő, ennek elérése viszont nagyobb nyitást kívánt és így statisztikailag is több lehet közöttünk a gyarló vagy akár csak társutas, ami aztán a belső küzdelemben jelent nehezen elviselhető terhet, kockázatot. Ezért ne feledjük az önvizsgálatnak, a magunk revíziójának szükségességét és az eleget nem hangoztatható alázatot. Újfent elérkeztünk annak kimondásához, hogy tovább kell várakoznunk, de ismételném magam, ez a várakozás nem

lehet tétlen, s ez egyaránt érvényes az évek óta együtt emlegetett égi és földi várakozásainkra. Az egyik, az örökké bizonytalan földi várakozás, küzdeni sarkall, s ez emberséget és nemzettudatot igénylő áldozatvállalást jelent, neoliberális környezetünkben pedig elsősorban példás önkorlátozást és egységépítő közösségi szellemet. A másik, az örökké biztos felé is ezen az úton kell haladnunk. A testi ember mulandósága felett így győzedelmeskedik advent imádságos és önmagába tekintő lelki embere. Mert ezen az őszön a pontos meghatározását is megkaptuk ennek a kettős feladatnak. Ez pedig a „keresztény szabadság”, s ennek feltételeként az „európai életforma” védelme. A földi erőfeszítések közül ennek eszköze a legfontosabbnak nevezett gazdasági erősödés, s általa a demográfiai célok megvalósítása, hiszen csak így maradhatunk meg küzdve-bízó és reménykedő magyar nemzetnek, egyedi értéknek az emberiség nagy diverzitásában.

Az ebből fakadó apróbb vagy nagyobb személyes feladatokhoz kívánok mindnyájatoknak erőt, az esetleges frusztrációkhoz türelmet, hitet a felemelő, nagy energiákat felszabadító – advent reményétől gyönyörű – hetek elmélyüléséhez.

Leányfalu, 2019 adventje előtt Szász István Tas P.s. Íme, még ebben az évben is sikerült megírnom és szétküldenem adventi soraimat, de arra sajnos most sem jut idő és erő, hogy több száz személyre szóló levelet is írjak. Ezért kérem megértéseteket, Sok egyéb vállalás is sürget. Gazdálkodnom kell a maradék időmmel. Az év személyes fontosságú eseménye csupán annyi, hogy még megvagyok, munkaképesen és talán nem is csüggedve. Bár erre számos közös okunk lehetne. De éppen ezért próbálom az ellenkezőjét tenni. További munkámhoz három pályázat eredményhirdetését várom reménykedve, tehát tervezek is. Sokat írtam, nem keveset utaztam előadásokkal és könyvbemutatókkal, és készülök a kettős évfordulós esztendő feladataira. 100/30!

Erről és összefüggéseiről nem árt gondolkodnunk és a tapasztalatokat leszűrnünk.

Családom méhkasként zümmög körülöttem, s ha egy-egy méhecske időnként elmarad, máris kezdhetek aggódni. A legkisebb közös többszörös a nagy szorgalom. Kivétel nélkül mindegyik esetében.

MINDENKOR SZERETETTEL GONDOLOK RÁTOK ÉS NEM SZŰNŐ RAGASZKODÁSSAL, BARÁTSÁGAINK SZÉP EMLÉKEIVEL ERŐSÍTEM MAGAM! Áldott karácsonyt, sikeres új esztendőt, gondok helyett felsugárzó reménységet kívánok Mindenkinek.

Tasi 5

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. A DAY, A DAY OF GLORY A day, a day of glory!

A day that ends our woe!

A day that tells of triumph Against our vanquish'd foe!

Yield, summer's brightest sunrise, To this December morn: Life up your gates, ye Princes And let the Child be born!

With Gloria in excelsis Archangels tell their mirth: With Kyrie eleyson Men answer upon the earth: And angels swell the triumph, And mortals raise the horn, Life up you gates, ye Princes, And let the Child be born.

He comes, His throne the manger

Molnár C. Pál festménye 6

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 CHRIST IS BORN IN BETHLEHEM

Christ, by highest heaven adored Christ, the everlasting Lord; Late in time behold Him come Offspring of a virgin's womb.

Veiled in flesh the Godhead see; Hail th' Incarnate Deity, Pleased as man with man to dwell; Jesus, our Emmanuel.

Come, Desire of nations come, Fix in us Thy humble home; Rise, the Woman's conquering Seed, Bruise in us the Serpent's head.

Adam's likeness, Lord efface: Stamp Thy image in it's place; Second Adam, from above, Reinstate us in thy love.

Hail, the heav'n-born Prince of Peace!

Hail, the Son of Righteousness!

Light and life to all He brings, Ris'n with healing in His wings.

Mild He lays His glory by, Born that man no more may die, Born to raise the sons of earth

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. GÖRÖMBEI ANDRÁS

KÉT RENDSZERVÁLTÓ VERS1 A rendszerváltozás tette lehetővé, hogy Nagy Gáspárnak 1989

őszén a Szépirodalmi Kiadónál megjelenhetett a Múlik a jövőnk című, régi és új versekből válogatott kötete. Ez a kötet a korábbi kötetek ciklusbeosztását elhagyta, viszont a korábbi kötetekből válogatott versek után Tékozlók imája címmel foglalta össze a különben három ciklusba (Kétségbevonások, Apródiák és paródiák a Sétatérről, Zuhanási engedély) sorolt ötvenkét, kötetben korábban nem publikált versét. Nem csak új versek vannak ebben a ciklusban. Itt jelentek meg könyvben először a rendszerváltó versek, az Öröknyár: elmúltam 9 éves és A Fiú naplójából.

Mellettük több olyan mű is szerepel, amelyek kimaradtak az előző kötetekből.

Nagy Gáspár már a forradalom huszonötödik évfordulójára írt két verset, ezek még átcsúsztak a cenzúrán. Folyóiratban megjelentek 1981-ben, s benne voltak a Földi pörök kötet hangtompítók ciklusában is: Két nyárfa a Hódoltságban,

Benézünk majd a Múltidőbe… ősszel.

Az Új Forrás 1984/5. (októberi) számában megjelent Öröknyár: elmúltam 9 éves viszont már olyan „kibiztosított beszéd„ volt, amelyik valóban robbanást idézett elő a szellemi-politikai életben és a magyarság nemzeti önszemléletében…

Ebben a versben „feszesre fogalmazott indulat, vád, számonkérés, dühkitörés” feszül, s ezt „az evokatív, időtlen ragyogású cím” ellenpontozza.3 Ez a cím szerves része a vers testének, határozott temporális funkciója van, Nagy Imre kivégzésének időpontját is jelöli. A költő ugyanis 1949. május 4-én született, a vers címe tehát 1958 nyarát jelenti. Nagy Imrét 1958. június 16-án végezték ki. A gyermek Nagy Gáspár ekkor látta, hogy édesapja és nagybátyja megsiratta a kivégzett miniszterelnököt és társait. Olyan élménye volt ez neki, mely valóban örökre megőrizte benne azt a nyári napot. Az „öröknyár” egyike azoknak a jellegzetes Nagy Gápsár-i kifejezéseknek, melyekből egy tucatnyit Czigány Lóránt is felsorol a „helybenzsákbanfutós kor”-tól a „tömegsírhazá”-ig.

A címben az „öröknyár” azt jelenti, hogy ez a nyár örökre megmaradt a költői énben. Az „elmúltam 9 éves” is rejtélyes, benne van az is, hogy felébredtem a kisgyermeki tudatlanságból. Az „öröknyár” valóban örömöt is sugárzó szó, de ez az öröm a versben a felismerés öröme, a kínból, tragédiából szerzett felismerés öröme, az, hogy megtudta az igazságot. A cím tehát Nagy Imre kivégzésének idejét jelöli meg, de a költői személyiség felől nézve: az ő rádöbbenésszerű felismerése állítja meg itt az időt. Önmagában még olyan ez a cím, mint a népdalok nyitó képe: bizonyos asszociatív rezonanciát felkelt az emberben, de csak a vers egészéből értelmezhetjük pontosan. A cím tehát a 1 Az 1. oldalon olvasható Nagy Gáspár-vers magyarázata

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019 múlt idő, a tragikus esemény, a kivégzés időpontjának a megjelölése.

Magának a versnek az első egysége különleges kalligrammatikus hiányleltár. A kalligramma Theokritosz Pánsípja óta ismert a művészetben, de Appolinaire újította föl a modern művészet számára. Nagy László, Illyés, Utassy és sokan mások éltek vele a nem formabontó költők közül is. Az avantgárd és a neoavantgárd pedig gazdagon kihasználta lehetőségeit. A kalligramma lényege az, hogy az íráskép és a fogalmi rész együtt érvényes, egymást segíti, esetleg ellenpontozza a versben.

Nagy Gáspár versében az íráskép azt sugallja, mintha a lírai én a címben megjelölt időponttól kezdve keresné a sírt és a gyilkosokat. Vagyis beleértetten kimondják a sorok azt, hogy olyan gyilkosság történt, amelyiknek még a nyomait is eltüntették, s maguk a gyilkosok is eltűntek. Az ismétlés fontos retorikai eszköz itt. Mintha kétségbeesett jajgatás, keresés hangzana. Hiába keresi a vers lírai énje a sírt, testet, a csontot, hiába nyomatékosítja ezt a keresést az ismétlés. A központozás nélküli versben az ismétléssel nyomatékosított keresésre, hiányra, az egyre megsemmisülőbb maradványokra való kérdezésre mindháromszor a teljes hiány a válasz, háromszor ismétlődik az, hogy „NIncs sehol”. Az, hogy a keresés végül a csontokra irányul, már azt is jelzi, hogy a gyilkosság óta már hosszú idő eltelt. A háromszoros „NIncs sehol” a teljes hiány leltára.

Ezután a gyilkosok keresése hasonlóan ismétléssel történik. A tagadás itt is teljes: „se ITT”, „se OTT”. A nagybetűvel írt helyhatározószók befogják a közelt és a távolt egyaránt, teljes tehát a hiány, a gyilkosok is eltűntek.

Ennek az első résznek az írásképe olyan, hogy a megfoghatatlanságot, a hiányt, a bizonytalanságot érzékelteti. Nem tudjuk, hogyan kellene olvasni, milyen sorrendben kellene elmondani a hiányokat. Hiszen az is elképzelhető, hogy mind a három kettős sor és mind a három „NIncs sehol” után elhangozzék a gyilkosok eltűnését megállapító egység. De felfogható úgy is a vers, mintha két strófa egymás mellett állna, ez esetben egymás után kell olvasni. Mindenesetre az első nagy egység arról tudósít, hogy itt olyan gyilkosság történt, amelyik teljesen abszurd, hiszen sem a meggyilkoltak, sem a gyilkosok nincsenek sehol. Az első hiány az alapvető emberi törvény, az antigonéi parancs megszegése, hiszen a holtakat el kell temetni. A második hiány az elemi erkölcsi normák megsértése, a tettek nem vállalása. Ez pedig a tett bűnné minősítése, hiszen ha igazságos, ha vállalható cselekedet lett volna, akkor elkövetői nem menekültek, nem rejtőztek volna el. Az egész első egység a hiány, a bizonytalanság, az abszurditás leltára.

Tényfeltárás. Általános dikciójú ténymegállapítás.

Az első részben nem verbálisan, hanem esztétikailag – a viszonyítások, kapcsolások, ismétlések stb. sokasága révén – kimondott abszurditás, hiány-leltár mintegy természetesen váltja ki az etikus és bátor költői személyiség követ7

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. keztetéseit, az utóiratba foglalt magatartás parancsot. Valóban az antigonéi parancs hangzik itt el, de még annál is több, hiszen nem tartja elegendőnek az eltemetést sem, a gyilkosok néven nevezését is az antigonéi parancs érvényével követeli. Többes szám első személyű itt már a dikció: közösség nevében szól a költő, a magyarság nemzeti önismeretét, öntudatát, erkölcsét építi, amikor történelmének a tényeire, s az azokból következő kötelességekre figyelmeztet. A főnévi igenevek különleges erejű parancsot, evidenciát fogalmaznak itt. A központozást, az írásjeleket egyébként mellőző vers felkiáltó jellel végződik. Az azonos magánhangzók is összekapcsolják a három, egyenként három szótagos főnévi igenevet. Ezek ölelkező rímet képeznek, a három sorvég összecseng. Ez is erősíti a parancsot, az összefüggéseket. Jelentéssel bír az is, hogy a vers végén jelzi a költő a megírás időpontját: 1983. Ez a dátum visszakapcsol a címhez, hangsúlyt ad annak, hogy a gyilkosság negyedszázada történt.

Nagy Imre monogramja a „korrumpálhatatlan haragot hordozta” a versben. Czigány Lóránt a tizenhatodik századi históriás énekekkel rokonítja ezt a verset a postscriptumbeli ragrímek használata miatt, s amiatt is, mert a főnévi igenév csupa nagybetűvel írt „-NI” végződése „tipográfiai rím”-ként felelget a vers lépcsőzetesen tördelt fő részében szintén háromszor megismételt „NIncs sehol” keményhangúan kopogós, abszolút tagadására. Vagyis a tipográfia és a tartalom duális egységben teljesedik ki, ugyanúgy, mint annak idején a históriás ének a maga dallamával.

Nagy Imre kivégzett miniszterelnöknek a betűjele egyszerre volt sugallatos, mint egy titok, és felhívó erejű, mint egy jelszó. „Égbetiport metafora”-ként alkalmas, önmagában is, mítoszteremtésre. Kijelölte a beavatottak körét, nevet adott a nem hétköznapi lénynek, legendás hősnek.

Lírai glosszának is nevezték ezt a verset. A glossza valamilyen szöveghez, valamilyen tényhez fűzött megjegyzés, többnyire rövid, de éles hangú cikk. Nagy Gáspár verse ilyen értelemben történelmünk egyik tragikus tényéhez fűzött kritikai megjegyzés.

A tipográfia és a tartalom Czigány Lóránt emlegette duális egysége fontos észrevétel. A képversek, a kalligrammák azzal bővítették a költészet lehetőségeit, hogy az írásképet is tartalmi elemmé tették. Ebben a versben is tartalmi elem az íráskép: az első rész a bizonytalanságot, a megfoghatatlanságot is sugallja a bizonytalan sorrendű sorokkal. A tipográfiailag kiemelt anafórákra tipográfiailag kiemelt epifórák válaszolnak, a vizuális tagolással is nyomatékot ad a fő eszmének: a hiányt parancsba fordító költői szándéknak, a hiányból cselekvő magatartást kibontó keserű indulatnak.

A versben együtt van a múlt, jelen és jövő, az „öröknyár„, a NIncs és a jövőre vonatkozó vállalások, parancsok. A múlt és a jelen kijelöli az etikus személyiség jövőbeli fela8

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 datait. Ez a vers nemcsak kimondja azt, hogy képtelenség ami történt és ami történik a forradalommal és annak mártírjaival, hanem a maga sűrű szövésű belső világával evidenciává is teszi a versben megfogalmazott parancsot.

Olyan világot nyitott ki a vers, amelyiknek ez a parancs a törvénye.

Amikor 1989-ben a Múlik a jövőnk című kötetben megjelent ez a vers, elhangzott róla olyan vélekedés is, hogy „ennyi valóságot – így – bizonyosan nem bír el a költészet” és hogy „ezek a szövegek a szó- és tipográfiai játékok ellenére is csupán igazságértékkel bírnak, esztétikai értékkel nem”.

A tény azonban az, hogy a magyar és világirodalom legnagyobb alkotásai közül legalább annyi politizált, mint amennyi nem. Balassi Bálint verseitől József Attila nagy verseiig és tovább bizonyított tény, hogy az úgynevezett közéleti verseik esztétikai értelemben is az életmű legjobb teljesítményei között vannak. Illyés fejtegeti azt, hogy a gondolati vers nem feltétlenül új gondolatok közlését jelenti, hanem a költő találkozását a gondolattal.8 Nagy Gáspár versében is az ragad meg, ahogy a költő találkozik egy abszurd ténnyel, s ahogy abból következtetéseket von le.

Illyés Bartók című versében sem új az a végtelen egyszerűségű evidencia, hogy „Csak növeli ki elfödi a bajt”, mégis nagy hatású, mert a vers világából, annak belső drámájából kristályosodik aforizmává. Ugyanígy Nagy Gáspár versében a zárlat éppen azért egyszerű, mert evidenciaként következik a vers tapasztalati rétegéből, a hiányleltárból.

A műalkotás külön világában olyan értékelemek válnak esztétikai értékké, amelyek önmagukban nem esztétikaiak. Az esztétikai érték összetett, sok elemből áll. Ezek egysége ad esztétikai értéket. „Az emotív és konstrukció érték nélküli ismeretelméleti és posztulatív érték nem esztétikai. Csak tudományos vagy etikai. A gnoszeológiai (ismeretelméleti) és posztulatív érték nélkül létrejövő emotív-konstrukciós érték ugyancsak nem esztétikai. Csak kellemes. A két értékszféra tehát nemcsak kiegészíti, hanem feltételezi, sőt életre hívja egymást. Csak együtt válnak esztétikai értékké. Egymás nélkül kiesnek az esztétikum szférájából. Például az etikaiba vagy kellemesbe.”

Az értékelésben a szubjektumnak nagyon fontos szerepe van, hiszen kinek-kinek a személyisége tele van értékvéleményekkel, ki-ki más-más értéket tart fontosabbnak. Ráhangolódhatunk olyan értékelemekre, amelyek korábban nem voltak előtérben. A kánon változik. Egy-egy művet egy-egy aktuális vonatkozás fölemelhet, majd e vonatkozás elhalványulásakor a mű háttérbe kerülhet.

Az Öröknyár: elmúltam 9 éves című vers értékes művészi alkotás. A maga világát összetett vonatkozásokkal nyitja ki, s hibátlanul érvényesíti ennek a világnak a törvényeit.

Az ismereti értéke az volt, hogy kimondott alapigazságokat, amelyek kimondva belekerültek az olvasók tudatába mint ráismerésszerű evidenciák, hiszen addig is tudtak

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

róluk, de nem így, nem ilyen nyilvánvaló következményekkel. Heidegger A műalkotás eredete című írásában fejtegeti azt, hogy a műalkotás világot nyit ki, a műalkotás az igazság működésbe lépése. A műalkotásban a világ elrejtettségéből kerül fényre, el-nem-rejtettségbe az igazság. Tehát az igazság megvolt a világban, de elrejtettségben élt. A műalkotás úgy állítja fénybe az igazságot, hogy „a mű megdönti az eddigi kizárólagos valóságát”.

amikor már nem lehetett metaforák mögé bújni, amikor nyíltan ki kellett mondani, elég a hazugságból. Keményen rá kellett mutatni, hogy itt görög tragédia helyzetek vannak. Egyszerűen felrobbantam a méregtől, kimondtam hát: egyszer majd el kell temetni!” Az Öröknyár: elmúltam 9 éves megjelenése és botránya azonban kettős következménnyel járt.

Eszmét sugárzó értéke az ennek a versnek, hogy magyar anyagon dokumentál antigonéi parancsot, vitathatatlanul bontja ki anyagából azt az eszmét, mely az adott történelmi pillanatban a magyarság önismeretének tisztázását etikai feladattá tette, erkölcsi minimumként foglalta parancsba. A vers emotív világa is gazdag, a személyes élmény hitelével szól a cím, majd a tárgyilagos bemutatás után szinte kirobban a parancs, az etikai igény, melyet többes számba foglal, közösségivé tesz. Konstrukciós értéke ennek a versnek az, hogy tele van olyan leleményekkel, amelyek törvényszerű formát adnak. Az ismétlések, kalligrammatikus jegyek, az anafórák és epifórák összekapcsolása, az idődimenziók teljessége – mind-mind roppant feszes konstrukciót alkotnak, magát a konstrukciót tartalommá emelik. Ez a vers esztétikailag harmóniában van önmagával, a maga kinyitott világát tökéletesen tölti ki. Az már a közegéhez, a megírás és megjelentetés időpontjához is kapcsolódó morális érték, hogy ez a vers a politikailag kimondhatatlant mondta ki és tette evidenciává, megkerülhetetlenné.

Emellett az is nyilvánvaló, hogy az adott pillanatban óriási bátorságról tanúságot tevő politikai vallomás is ez a vers.

De legalább ennyire nyilvánvaló, hogy a közvetlen politikai, személyi vonatkozásai nélkül is helytálló művészi alkotás. Egyetemes érvényét magyar anyagból bontja ki. Az egyszeri közvetlen példa azonban nem csökkenti, hanem erősíti az egyetemes érvényét, antigonéi párhuzamát. Az, hogy ezt a parancsot a vers oly végtelen egyszerű összegző utóiratban mondja ki, nem esztétikai értékvesztés, hanem esztétikai érvényű értéktanúsítás. Ez a zárlat ugyanis evidensen következik a vers korábbi részéből, éppen annak alaktalan és mindent betöltő hiányleltára váltja ki az evidenciaszerű magatartásparancsot. Egyszerre következmény és – formailag – ellentét ez az utóirat, esztétikailag megformált, megalkotott vers ez. Éppen az így megformáltságában létezik és éppen így hiteles. Újabb kiadásaiban egy szó változtatás nélkül módosult ennek a versnek a sugallata. Nagy Gáspár ugyanis változtatott a vers írásképén. A „…nem szabad feledNI…!” versek – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára című kötetben a korábbi sír helyett inkább emlékműre utal a vers külső formája.11 Mintha valóban a láthatatlan emlékmű talapzatára formált síremlék volna a vers.

Most már kikerülhetetlenül beállította Nagy Gáspárt a bátor költő szerepébe. Mindenki őrá figyelt, aki úgy érezte, hogy helyette is kimondott valami lényegeset, azt, hogy Magyarországon egy hazugságra, gyilkosságra épített rendszer uralkodik.

Másfelől viszont nagyítóval és meglódult képzelettel vizsgálták verseit a hatalom képviselői és az ő kiszolgálóik.

Most már ők is mindig értelmezték verseit. És ebből már az Öröknyár: elmúltam 9 éves perét követő esztendőben, 1986 -ban baj lett. Ekkor jelent meg a Tiszatáj júniusi számában az a verse, amelyik miatt a számot bevonták, a Tiszatáj szerkesztőit pedig leváltották:

A Fiú naplójából… és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg susog a homály követeinek útján s kitünteti őket… …és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság a rémület hókuszpókusza? – akkor eljönnek ablakod alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek tócsafénye és fénytelen homálya… …csupán el kéne hinned… de nem hiszed hogy éppen ők jöttek-szöktek el a maszkabálból hogy éppen ők azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon tökéletesítik a fölösleges morgást-harapást… …nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket és másképp vert a szívem másért pirultam el másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén – de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így mondhatom: míg a szem él látni kell fele-Barátaim!…

(1981-1986)

Az Öröknyár: elmúltam 9 éves nem véletlenül robbant ki Nagy Gáspárból. A Kibiztosított beszéd kötet nagyon sok verse „élére állított vers”, egyenes beszéd. „Eljött az idő, 9

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. VARGA GABRIELLA

SÍK SÁNDOR-NAPOKAT TARTOTTAK INNSBRUCKBAN

Az elmúlt hónapok- és hetekbeli, kastli, bécsi és londoni eseményekhez hasonlóan ugyancsak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálatának 1 Plusz 1 Misszió programja tette lehetővé a Sík Sándor-napok megtartását október második hétvégéjén az ausztriai Tirol tartományszékhelyén.

A program az Innsbrucki Magyar Római Katolikus Egyházközséggel és a 79. sz. Dr. Kozma György SJ Cserkészcsapattal közösen október 12-én a gyermekeket, október 13-án pedig a felnőtteket ajándékozta meg kulturális és lelki élményt egyaránt nyújtó, kétnapos programsorozattal.

Vencser László

Az események Wachsmuth Tünde, a magyar egyházközség világi elnöke és Schenk Angyalka cserkészparancsnok kezdeményezésére jöttek létre. (Mint ismert, Innsbruckban jelenleg nem szolgál magyar lelkész.) Meghívásukra szombaton délután az Innsbruck Saggen városrészében található Miasszonyunk-plébánia ifjúsági házában (Jugendheim Saggen), vasárnap délelőtt pedig a Magyar Ház dísztermében Sebestyén István ének- és mesemondó előadóművész, a Népművészet Mestere, valamint Gyuris Petra, a Dévai Nagy Kamilla nevéhez fűződő Krónikás Zenede tizenhét éves növendéke örvendeztette meg mesékkel, énekekkel és imákkal a közönséget. Vencser László, az ausztriai idegen nyelvű katolikus lelkészségek országos igazgatója lelkipásztori szolgálataival, e sorok írója, a Sík Sándoremlékfélév szervezője pedig nyereményeket is jelentő, jó hangulatú kvízjátékkal teljesítette ki az igazán színes és gazdag programsort. A cserkészeknek tartott szombat délutáni előadás elején elhangzott néhány alapismeret Sík Sándor életéről és munkásságáról, így a mintegy másfél órás műsor végén nem volt nehéz csoportosan válaszokat adni azokra a kérdésekre, hogy hány éve született Sík Sándor (130), hol született, élt és halt meg (Budapesten), milyen hivatásokat gyakorolt (piarista szerzetes, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi tanár), mi fűzi őt a cserkészethez (a magyar cserkészmozgalom egyik alapítója, a cserkészinduló szövegének írója, a budapesti piarista gimnázium cserkészcsapatának első parancsnoka), mely 10

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 cserkészcsapatok viselik a nevét (a budapesti piarista, a szombathelyi, a tardoskeddi és a genfi cserkészcsapat, valamint a fillmore-i cserkészpark), melyek a legismertebb versei (Te Deum; Hiszek; Ketten a Mesterrel; Ments meg Uram; Isten lánca; Ne félj; Búzavirág…) és irodalomkutatóként kinek a munkásságát kutatta (Ady Endre, Gárdonyi Géza). Minden kérdés helyes válaszához külön ajándék járt, így végül mindenki összegyűjthetett hatféle Budapest-kirakót és egy Magyarországkártyajátékot a kiváló hangulatú verses-mesés-dalosjátékos délután emlékére.

Rendkívüli missziós hónapban lévén, Vencser László elmondta (nemcsak) fiatal hallgatóságának, mennyire fontos a küldetés felismerése és teljesítése, amint azt Sík Sándor, nem kevésbé az innsbrucki cserkészek példáján is láthatjuk. A vasárnapi szentmisén, amelynek olvasmányai a hálaadás jelentőségére irányították a figyelmet, Vencser László hálát adott Istennek Sík Sándorért, az innsbrucki magyar közösségért és az 1 Plusz 1 Misszió programért is.

Szentmise után különösen csengtek Sebestyén István előadásában a mondott és énekelt népi imák és a fiatal Gyuris Petra énekes-gitáros lány hangján a szívekig elérő dalok, köztük az Isten lánca című megzenésített Sík Sándor-vers is. A költő Te Deumját pedig Innsbruckban is az immár hagyományossá tett módon: a közönség bevonásával mondták el a jelenlévők. Gyönyörű volt hallani, ahogyan az ifjúsági otthon és a Magyar Ház díszterme visszhangozta, egyre visszhangozta, hogy: „Hála legyen”, Uram, „hála legyen”…

Gyuris Petra

Sebestyén István

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019 MIKLÓS RADNÓTI

HESITANT ODE

RADNÓTI MIKLÓS

TÉTOVA ÓDA Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet újra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagyok más világ.

S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

For how long have I tried to tell of my love's hidden galaxy: in an image, brief words as well – both ended in futility.

For you burst forth like life itself a flood of everything at once that simply overwhelms the self full of never ending nuance.

The Moon-streaked night above my head moves hunting rustling dreams that fly and yet I can't express, I dread, just what your presence means nearby.

Your guarding gaze upon my hand – as I work bears no simile: when found, discard it out of hand.

My worth is in my poetry.

I'm agitated, I can't rest, till tinge of hair remains, bare bones.

I sense you're tired, the day was stretched, What can I say? I need some tomes.

The things round you exchange glances: half a sugar cube, honey drop, a pure gold globe, they sing your praises, a glass chimes on the table top: they live with you; they are happy.

Perhaps yet I'll have time to tell of what it is like, watching sleepily as dreams await you. Shadows swell, leave, return to your forehead, your sleepy eyes wave one last sleepy wave, your hair unfolds, over your shoulders spread, you fall asleep under my loving gaze.

Your eyelashes' long shadow cast a spell, your arm falls on my pillow, branch of birch, and now, myself, I sleep in you as well, no longer alien, not left in lurch.

This is how long I hear how the many, mysterious, thin wise lines change in the cool palm of your hand.

Translated by Frank Veszely

11

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. HARMINCÖT ÉVES A GENFI 75. SZ. SÍK SÁNDOR CSERKÉSZCSAPAT A névadójáról való megemlékezés egyúttal a csapat jubileumi ünnepsége volt Egész délutános cserkészfoglalkozással, irodalmi műsorral és a szentmisén hálaimával ünnepelte megalakulásának harmincötödik évfordulóját 2019. november 16–17-én a Genfi Magyar Kulturális Központban a 75. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat. A Magyar Szórvány Napjához is kapcsolódó rendezvényt cserkészszülőknek szervezett kerekasztalbeszélgetés, valamint az elmúlt három és fél évtized fényképeiből, dokumentumaiból rendezett szemle is kísérte, mi több, Sík Sándorhoz fűződő közvetlen és szoros kötődések, aláírását hordozó eredeti iratok is felszínre kerültek a kétnapos eseményen.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata, a Genfi Magyar Katolikus Misszió, a Genfi Magyar Kulturális Központ és a genfi 75. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat a neves papköltő és cserkészvezető születésének 130. évfordulója alkalmából Sík Sándor -emléknapokat szervezett a Genfi Magyar Kulturális Központban 2019. november 16-án és 17-én. A program kapcsolódott a Magyar Szórvány Napjához is – mint ismert, a Magyar Országgyűlés 2015-ben Bethlen Gábor (1580– 1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját, november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánította –, egyben a genfi 75. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat ezzel a műsorral ünnepelte megalapításának 35. évfordulóját.

Szombaton délután a Genfi Magyar Kulturális Központ udvarán interaktív cserkész- és gyermekfoglalkozásokat vezetett a genfi és a svájci körzeti cserkészparancsnok, és ezzel egyidőben a könyvtárban már gyakorlott és leendő cserkészszülők tagtoborzás célzatú kerekasztalbeszélgetésen vettek részt Lengyel Bálint müncheni cserkésztiszt „Mi fán terem a cserkészet?” című, a cserkészet jelentőségét, felépítését és működését kellően részletező előadása mentén. Közben az esti előadásra érkező vendégek beletekinthettek az elmúlt három és fél évtized lenyomatát őrző fényképekbe, cserkésznaplókba és más dokumentumokba, melyeket a cserkészvezetők nagy gonddal és igazán szemléletesen helyeztek el egy kiállítópulton. A fotó - és iratanyag meglehetősen gazdag és sokszínű tevékenységről nyújtott átfogó képet.

A program 17 órától zenés irodalmi műsorral folytatódott, melyet Sipos Noémi, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasának szavai vezettek fel és amelyekhez e sorok írójának az 1 Plusz 1 Misszió programot és az annak keretén belül szervezett Sík Sándor-emlékfélévet ismertető gondolatai kapcsolódtak. Ezt követően vonultak a színpadra a csapatuk jubileumát ünneplő, egykori és mai genfi magyar cserkészek, hogy meghallgassák Teleki Natasha alapító, cserkésztiszt visszatekintését az elmúlt harmincöt 12

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 esztendőre s e mellett Sík Sándor költészetéről megfogalmazott gondolatait is megismerjék. Amint Natasha az alkalomra kiadott tájékoztatólapon is hangsúlyozta, Sík Sándor „nagyszerű író és költő volt, több száz verséből

rengeteg vált ismertté: a Cinege, a Megyeri hitvallás, Az acélember stb. Számos egyházi ének szövegét fordította, az általa összeállított egyházi énekeskönyvet ma is használják. Mindenkit meghódított, nemcsak azért, mert intelligens, tehetséges tanár, költő és pap volt, hanem mert szerető és szeretetre méltó, mindig derűs, lelkesedő és bátor személyiség volt. A gyermekeket tisztelte, önállóságra nevelte, játékkal és nótázással került közel hozzájuk, jó szívvel segített mindig rajtuk.” Teleki Natasha méltatószavai után a csapat tagjai részleteket olvastak fel, illetve adtak elő a névadó költő Megyeri hitvallás című nagykölteményéből. A folytatásban Csadi Zoltán színész, rendező, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettese lépett a közönség elé és mutatta be verses-zenés műsorát. Csadi Zoltán kifejezetten a Sík Sándoremlékfélévre szerkesztett és szeptember 14-én Bécsben a Pázmáneumban is nagy sikerrel bemutatott összeál-

Szentmisén

lításában elhangzott a neves papköltő Ketten a Mesterrel, Hiszek, Ne félj!, Ments meg, Uram! és Te Deum című verse, melyeket a művész dalokkal színesített. A szombati ünnepséget agapé és kötetlen beszélgetés zárta, melyen Igó -Kemenes Judit jóvoltából megtekinthettük édesapja, a budapesti piarista gimnázium egykori diákja, Zakar Jenő eredeti cserkésznaplóját és cserkészigazolványát, melyen Sík Sándor aláírása áll.

Vasárnap délelőtt fél 11-kor a genfi magyar katolikus közösség szentmisét ünnepelt, amelyet a Sümegről érkező Reisz Pál ferences szerzetes mutatott be. A szentmise kezdetén Igó-Kemenes Péter, a Genfi Magyar Katolikus Misszió elnöke szólt a jelenlévő közel hetven hívőhöz – akik között örvendetesen sok kisgyermeket is láthattunk –, és ebben kitért hitvestársa édesapjának Sík Sándorhoz fűződő szoros cserkészi kötődésére is. Szavait szó szerint idézzük:

„Kedves Emlékező Közösség! Ezen a hétvégén Sík Sándorra emlékezünk: a piarista szerzetes papra, a költőre, mélyen vallásos versek szerzőjére, és a cserkészvezetőre, akinek a két háború között kiemelkedő szerep jutott a magyarországi

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

cserkészmozgalom elindításában. Isten hozott, Pál atya!

Köszönjük, hogy eljöttél hozzánk és szentmisét mondasz nekünk! Szeretettel köszöntjük a Sík Sándor Cserkészcsapat tagjait, továbbá magyarországi vendégeinket: Csadi Zoltán színész előadóművészt és Varga Gabriella asszonyt, aki a Magyar Püspöki Kar nevében a távolból szervezte ezt a megemlékezést. Tegnap már volt részünk egy gazdag, verses és énekes, kulturális cserkészprogramban, ahol kidomborodott Sík Sándor élete, költészete és személyes hitvallása, ma pedig ezzel a szentmisével zárjuk a kétnapos megemlékezésünket. Mire is emlékezünk? Sík Sándor születésének 130-ik évfordulójára. 130 év egy fiatal szemében végtelenül nagy idő, szinte történelmi távlat, alig érzékelhető; nekünk, időseknek viszont még élő történelem, hiszen Sík Sándor egészen a hatvanas évekig fejtette ki nevelő hatását, még a sötét kommunista években is. Legyen szabad egy pillanatra személyes síkra tévednem. Én persze nem találkoztam Sík Sándorral – mégiscsak van köztünk egy-két generáció –, de szüleim korosztálya igen, főképp, ha valaki fiatal korában cserkész volt. Példaként említem apósomat, Judit édesapját, aki Sík Sándor csapatában, az ő vezetése alatt volt fiatal cserkész; és egyébként Szerb Antal volt az őrsvezetője. Igen jól csengő nevek! És ezeknek a személyes kapcsolatoknak nyomait látjuk apósom fiatalkori naplójában, későbbi levelezéseiben. Így kapcsolódik össze szüleink emlékei által egy régebbi és a mai generáció. Azt mondják a bölcsek, hogy egy személy addig él, ameddig őrzik emlékét. A tegnapi gazdag kulturális programmal és a mai szentmisével erre törekszünk: ma is Sík Sándorról beszélünk és az ő egyházi énekeiből válogatunk, melyek legtöbbjét jól ismerjük, máskor is énekeljük őket, de ma tudatosan a szerzőjükre emlékezve tesszük. Végezetül még egy szép Sík Sándorkölteményt is hallunk Csadi Zoltán előadásában. Végül legyen szabad köszönetet mondanunk a jelenlevő cserkészeknek és magyarországi vendégeinknek, akik velünk vannak és segítenek minket az emlékezésben!”

ez az egész életét beárnyékolta, de ő ilyen körülmények között is példamutató keresztény életet élt. Óriási szerepe volt a magyar ifjúság nevelésében, a cserkészalkotmány létrehozásában, annak keresztény gyökerei megfogalmazásában. Amíg lehetett, ez határozta meg a cserkészet életét és a mai cserkészet is ennek alapjain él – emelte ki a szentmise főcelebránsa és szónoka. Rámutatott: komolyan kell vennünk az evilági életet, mert ezzel alapozzuk meg az örök dicsőséget is. Sík Sándor erre jó példát mutat – tette hozzá. „Bárcsak tanulnánk a verseiből” – zárta beszédét Pál atya.

Amint arra köszöntőszavaiban Igó-Kemenes Péter is utalt, a szentmise énekeit Sík Sándor szerkesztéseiből és fordításaiból válogatták: az

Szentbeszédét Reisz Pál atya ugyancsak Sík Sándor életének és munkásságának méltatására építette.

Ó, Uram, nem vagyok én méltó, az Édes Jézus, neked élek és az Ez nagy szentség valóban címűek hangzottak el. A szentmisén a 75. sz.

Sík Sándor Cserkészcsapat több tagja is részt vett. A befejező áldás után e sorok Csadi Zoltán írója néhány szóban a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra irányította a figyelmet és részvételre buzdította a genfi magyarokat és az ott élő más népcsoportok tagjait.

Befejezésül Csadi Zoltán előadásában meghallgathattuk Sík Sándor Ketten a Mesterrel című versét, majd a közösség elénekelte a magyar himnuszt. Az ünnepi együttlét ezúttal is állófogadással zárult.

Távozóban a szakadatlanul szemerkélő esőben többen úgy érezhettük, ez alatt a két nap alatt kicsit – a magyar cserkészpedagógiát kidolgozó Sík Sándor jellemformálással kapcsolatos nézeteit kifejező jelmondat szavai szerint – „emberebb emberek” és „magyarabb magyarok” lettünk.

Mert talán kicsit jobban megértettük a hitvallást, azt, hogy

„akit egyszer meglehelt a Lélek,/ Annak mindegylom élet vagy halál:/ Az él és áll és énekel és alkot,/ Megyeren és Magyarországon,/ Hét világrészen és a másvilágon.”

El is határoztuk, hogy még inkább tanulni fogunk Sík Sándor verseiből.

Genfi cserkészek

Hangsúlyozta: az üldöztetés negyvenes évek végétől kezdődő időszakának Sík Sándor nagyon komoly tanúságtevője volt. Rendkívüli megpróbáltatásoknak volt kitéve és

Kép és szöveg: Varga Gabriella

Eredeti dokumentum Sík Sándor aláírásával

13

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

CSIBI BALÁZS

A VIRTUÓZOK MEGHÓDÍTOTTÁK KANADÁT A három állomásos turnén óriási sikert aratott a Virtuózok Kamarazenekar. Montrealban, Ottawában és Torontóban is vastaps jelezte: a klasszikus zene még mindig hódít! A Kanadai Magyar Nagykövetség és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával először koncertezhetett a tízfős zenekar Európán kívül.

A Virtuózok egyedülálló televíziós tehetségkutató showműsor, ahol a hasonló formátumokkal szemben komolyzenészek mutathatják meg tudásukat.

A hiánypótló produkció 2014-ben, a Magyar Televízióban indult, eddig négy évadban mutatkoztak be. A műsor feladata a tehetségkutatás mellett az is, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg a komolyzenét a nézőkkel.

A Virtuózok Kamaraegyüttes 2019 februárjában alakult meg, tagjai pedig a műsorban résztvett tehetséges fiatalok.

Az együttes előadásaival a közös alkotásra, a klasszikus zene szeretetére is felhívja a figyelmet. A zenekar repertoárja Bachtól Kodályig, Brahmstól Leonard Bernsteinig sokszínű. Mivel a darabok nagy része eredetileg nem a fiatal zenekarban is szereplő 3 hegedű, brácsa, két fuvola, zongora, cselló, nagybőgő és klarinétra íródott, ezért minden darab egyedi átírásban kerül előadásra, ami Szűts Apor művészeti vezető munkáját dicséri. A kamarazenekart

A virtuózok az ottawai nagykövetség fogadásán. Fotók: Csibi Balázs 14

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019

turnéján elkísérte Dr. Batta András is, aki a Virtuózok zsűritagjaként jól ismeri az ifjú tehetségeket.

Montrealban az Oscar Peterson Music Hall-ban megtelt a nézőtér, és bár magyar zenészek programjaként hirdették, sok klasszikus zenekedvelő kanadai is jegyet váltott az eseményre. A koncerthelyszín előterében pedig Magyarország Nagykövetsége rendezett kiállítást a Magyar Világörökségekről.

Kanada fővárosában, Ottawában is teltház fogadta a zen-

Korb Vanessza, violin

észeket, az ottawai Magyar Ház kitehette a teltház táblát.

Másnap az ottawai Városházán flash-mobot is tartottak, majd Ódor Bálint nagykövet fogadta a magyar klasszikus zene ifjú követeit a Nagykövetség dísztermében.

A turné utolsó állomására Torontóban került sor. A Meridian Art Centre-ben a nagysikerű turnézáró hangverseny mellett élő rádiókoncertet is adott az együttes: a New Classical FM műsorában Bill Anderson műsorvezető brilliáns magyar tehetségekként konferálta fel az együttes tagjait, megszólaltatta Dr. Batta Andrást és az együttes néhány tagját is.

A rádióműsorban Dr. Batta András kiemelte, hogy Magyarországon nagyon jó a zenei oktatás és a hozzá kapcsolódó intézmények felépítése. A magyar klasszikus zenészek világhíre pedig közismert tény. Örömmel állapította meg, hogy a Virtuózok Kamarazenekar első tengerentúli turnéja nagy sikerrel zárult., amelyet reményeik szerint hamarosan megismételhetnek...

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

Consulate General of Hungary in Toronto Magyarország Torontói Főkonzulátusa SZENT ERZSÉBET ÜNNEPE ÉS KÖVÉR LÁSZLÓ, AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE ADOMÁNYA

November 17-én ünnepelte a Torontói Szent Erzsébet Katolikus Plébánia védőszentjének napját. Az ünnepi szentmisét követően a plébánia dísztermében Forrai Tamás atya és Palkovits Valér főkonzul köszöntötte a több száz egybegyűltet.

Szent Erzsébet példája mai is időszerű és rajta keresztül a szolgáló szeretet által vezérelve kell mindannyiunknak ténykednie a magyar közösségeink javára - emelte ki köszöntőjében Palkovits Valér.

Az ünnepség alkalmából Palkovits Valér főkonzul formálisan is átnyújtotta Forrai Tamás atyának Kövér László Házelnök úr adományát a közösség részére, azt a nemzeti lobogót, amely a nemzet egységet kifejező Országházán lobogott és most Torontóban, a Szent Erzsébet egyházközséget gazdagítja és hirdeti, hogy összetartozunk!

Erzsébet három csodája (töredékek…)

1. A gyermek Erzsébet a tilalmak ellenére egy téli napon élelmet vitt titokban a koldusoknak. Apja meglátva őt, megkérdezte, mit rejteget ruhájában, mire a gyermek azt felelte, rózsákat. A hitetlenkedő apa a feltárt kötényben a téli idő ellenére friss rózsákat talált. A rózsacsoda a gyermekkor legendájaként került az életrajzokba, mégis Erzsébet egész életének, tetteinek szimbóluma, ikonográfiájának egyik fő témája lett…

2. Szent Erzsébet életének második szakaszához, boldog hercegnői életéhez fűződik a köpenycsoda története. Egy alkalommal előkelő vendégek érkeztek a thüringiai udvarba, s látni kívánták a jámborságáról híres hercegnőt. Lajos tartományi gróf többszöri üzenetére sem tud azonban felesége megjelenni, mert minden alkalmas ruháját a szegényeknek adta. Cellájában imádkozva hirtelen Isten angyala jelenik meg, ékes köpenyt és drágakövekkel kirakott aranykoronát hoz számára, amit magára öltve, mindenki csodálatát váltja ki, a vendégek „elámulának mind közönséggel színének, személyének, szavának és őtözetinek szépségén és ékes voltán”. ...

3. A leprásról szóló legenda Szent Erzsébet irgalmas cselekedeteinek legmélyebb szimbóluma. A várba érkező, visszataszító leprás beteget Erzsébet saját kezével megfürdeti, bekötözi, s másutt számára már más fekhelyet nem találva, saját férjének ágyába fekteti. Az udvarbeliek felháborodása ezúttal már eléri a tartománygrófot is, aki dühösen ront be ágyasházába. Azonban a takaró alatt „íme az áldott, megfeszült Jézus Krisztus nagy vérbe keverődvén fekszik az ágyon. Térdre esve a csoda előtt, megrettenve kérte Isten és felesége bocsánatát, mindenben jóváhagyva tetteit.” ...

15

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. SZENT ERZSÉBET HIMNUSZA Vígadj, boldog Pannónia, mert Krisztus téged így szeret: zengjen a himnusz dallama, mondjál szívedből éneket.

Hiszen belőled származott Erzsébet, ékes asszonyunk, ki minden földit elhagyott, mert hívta Krisztus, jó Urunk.

Királyi házba küldetett, de Isten kedves lánya lett, ezrek közül őt lelte meg, s vezette így az égi kegy. Ámul, vígad Türingia, természet rendje változik, csodákat láthat sok fia, gyakran, ha ő imádkozik.

Halott nyer újra életet, betegbe épség visszaszáll, a béna bátran lépeget, s vakot világít fénysugár.

Méltó dicséret áldja őt, dicsérje szó és zengje dal, ő pártfogónk az Úr előtt buzgó imádságaival.

Dicsérjük, áldjuk az Atyát, s a Szentlélekkel Egy-Fiát, hogy bűneink bocsánatát megnyerjük, s majd az ég honát. Ámen.

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 KOZMA LÁSZLÓ: SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA Virágok közt akkor egy völgybe értél Mely nem beszűkült: éppen hogy kitárult.

Ezer kehelybe kéklő, csöndes ég fért S arany porzókon fényes napsugár gyúlt.

Harmat hullott hófehér falakra S csengett, csengett egy kis templom harangja. És elsimult, mint fűszálak a réten Sok haragom, gyötrő szenvedélyem.

Vágyaimból nem maradt, csak ennyi: Virágillat vagy harangszó lenni.

Sajgó szívvel a templomot kérdem: Mi a neved? S ő megcsillan szerényen.

Felszenteltek Erzsébet nevére Mert itt történt, hogy kenyeret osztott S piros rózsa hajlott, mint a vére Mert a kenyér a szívéből foszlott Mikor felelt a feddő kérdésre Mit rejtene, mit takar köténye.

Mert szétosztani számára tilos volt, Vagyonát az utolsót is adni.

De felderült a téli táj, a hófolt És rózsákkal kezdett sugarazni Virággal, mely csak lélekből nyílhat S mindent betölt a friss kenyérillat.

Mert ez történt - sohasem gondolnád!

Kenyér-illatot ontottak a rózsák És a bimbó, pirosló temérdek Meghasadó haja a kenyérnek. – Illatként szállt a harangszó a tájra Zengett a völgy, Erzsébet csodája.

S akkor halkan fohászkodni kezdtem: – Kenyérillat, töltsed be a lelkem!

Mint Erzsébet, úgy adhassak én is Mi átfut az emberek szívén is Felderíti elesettek sorsát,

„Szent László a férfiúi eszmény legszebb példája: Erzsébet a női eszmény megtestesülése. A férfiúi eszményről elmélkedvén, Szent László példájában az erőnek és a szolgálatnak kettős fővonásában találtuk meg a legjellemzőbbet: voltaképpen ugyanez a lényege a női eszménynek is, csak a kettőnek kifejlődési iránya fordított. A férfiúi eszmény az erőből indul ki, és az erő tisztul, finomodik addig, amíg odaadássá, szolgálattá nem szellemül át. A női eszmény lényege az odaadás, amelyben úgy kifejlődik a lélek ereje, hogy végül hősiességgé nő. Lényegében egy a kettő. Mind a kettő: erő” – írta Sík Sándor Árpád-házi Szent Erzsébetről.

16

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. DANCS RÓZSA AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

Szelíden lebegett csony a levegőben.

kará-

Szürkületkor már a falu minden kisdede kint bukdácsolt kipirosodott arccal a templom melletti domboldalon. Egyiket-másikát egy-egy nagyapa is elkísérte. A kis vörös orrokon pillanatig megülte magát egy-egy huncut hópehely, majd jóízűen rájuk olvadt. Az otthonokban addigra már kisült a kalács, a töltöttkáposzta puhán rotyogva várta az este nagy pillanatát, a karácsonyfa feldíszítése is nagyjából befejeződött. „Kis karácsony, nagy karácsony, / Kisült-e már a kalácsom?...” Az apák szinte lámpalázasan gyakorolták a szerepüket: az angyal érkezését jelző csengővel úgy kellett be- és kiosonniuk a csak erre az alkalomra bemelegített tisztaszobából, hogy a gyerekek lelkéből nehogy elröppenjen a csodavárás mámoros varázslata. Ezt minden szülő végtelenül fontosnak tartotta Székelyföldön — a gyermeknek hinnie kell, hogy az angyalok a karácsonyfával adják hírül, hogy a szentestén megszületik a kis Jézus, az emberek Megváltója útban van. A fényszóró csillogása a lélek ujjongását fejezi ki… Csak Irénke virrasztott haldokló kislánya fölött a község orvosi rendelőjének lesötétített szobájában. Éjszakánként petróleumlámpát gyújtott, de arra is újságot helyezett, hogy tompább legyen a fénye.

Molnár C. Pál

Órákon át fülelte az öntudatlan, hörgéssel szaggatott gyerekszuszogást, minden ritmusváltozásra görcsbe rándult a lelke, mert azt hitte, itt a vég; kétségbeesetten vonszolta magát már napok óta egyik saroktól a másikig, majd vissza az ágyig, amelyiknek a fejénél ügyeletet vállalt a halál.

Merevgörcsöt kapott egyetlen gyermekét nem tudta megmenteni semmiféle gyógyszer, semmiféle orvosi tudomány.

Beletörődéssel, kétségbeesetten kivárni az időt, ugyanakkor viszont a legnagyobb csendben, hogy a haldokló nyugalmát ne verje fel az anyai jajveszékelés. Addig a szívnek sem volt szabad megszakadnia, amíg a gyermeké el nem csendesedik.

Irénke tudta, mit kell tennie, nem jajgatott, nem omlott össze, csak virrasztott, mint egy lassan fogyó, gyenge gyertya. Halkan motyogta immár milliomodszor a Miatyánkot, kérte a Fennvalót, hogy tegyen csodát. Negyedik napja, hogy becsukódott a kicsi, nevető macskaszem, és élettelen mozdulatlanságba dermedt az olyan gyakran a nyaka köré fonódó puha, gömbölyű gyerekkar. „Istenem, drága jó Istenem, tégy csodát!”, már csak gondolatban fohászkodott, nem volt ereje suttogni sem. Az orvos még egyszer bepillantott, hogy lássa, nem mondta-e fel a szolgálatot a kicsinyke szervezet, s látván, hogy változatlan a gyerek állapota, az asszonyhoz fordult. „Mondanám, hogy kellemes kará-

csonyt, Irénke, de tudom, hogy ez a szenteste nem lesz kellemes magának. Természetesen nekünk sem, tudván, hogy nem tudunk segíteni ezen az ártatlan kicsin, de bele kell törődnünk Isten akaratába...” Annyira együgyűnek tűnt most minden szó, hogy elszégyellte magát. „Később még visszajövök”, mondta, és sietve kihátrált a kis szobából.

Irénke gyöngéden simogatta Rózsika haját, nem figyelt az orvosra. A szó, hogy szenteste, megakadt azonban a fülében, lassan kezdte magában ismételgetni. „Szenteste, szenteste...” A kislánya születése óta ez a harmadik szentestéjük. Eddig mindegyiket magukban töltötték, ám ez az idei nem a békességet ígéri, hanem a halált. „Pedig ma este megszületik a Kisded, aki a világot megváltja, halleluja, s az én kisdedem most fog meghalni... Istenem, miért?”

Fojtottan felzokogott, az ágyba kapaszkodott, majd hogy elfojtsa a hangot, az öklét a szájába gyúrta. Az ablak alatt egyre hangosabbá vált a vidám ricsaj, egy-egy lesikló vagy felboruló szánkót hangos rivalgás kísért, és közben refrénszerűen szállt a dallam: „Kis karácsony, nagy karácsony, / Kisült-e már...?” „Istenem, ezt az enyém is megtanulta már, milyen aranyos volt a múlt karácsonykor. A kicsi Gyárfással egymás kezét fogták a fa alatt és énekelték: Kis kajácsony, nagy kajácsony… Soha többé nem fog énekelni a gyermekem!”

Nyüszítő hangját szájára szorított tenyerével fojtotta el..., nem szakadhat meg a szíve, mert Rózsikáé még piheg.

Nincsen senkije a kislányán kívül. Tulajdonképpen népes családból röpítette férjhez a dalia, asszonyfaló Sándor, aki gazdatisztként az ország másik részében dolgozott. Ennélfogva gyökereitől szakította el a tapasztalatlan, faluszépe Irénkét, aki azonban nem bánta, mert ábrándosan szerette a vőlegényét, és a világ, ahova vitte, más volt, mint az otthoni. Anyjára sokszor gondolt, jó lett volna tanácsot kérni tőle, de csak a levelezés maradt. A levelet pedig a család minden tagja elolvassa.

Azonnal teherbe esett, a mézes hetek alatt már, és ez az új tapasztalat kissé megrémítette. Sándor nem bánta, hogy gyereket várnak, de nem is túlságosan titkolta alkalmi kalandjait. Irénke titokban sokat sírt, és Sándor, ha észrevette a fájdalmát, könnyedén leintette. „Csak téged szeretlek, Irénkém, senki el nem vehet tőled”, mondogatta ilyenkor nevetve. „Nem szabad falusi pletykákkal izgatnod magad. Ne légy csacsi, gondolj a gyerekünkre...” Irénke akkor is a gyerekre gondolt, amikor bekísérte a debreceni kaszárnyába a frontra vonuló emberét. „Amire lehull a hó, visszajövünk!”, ígérték a férjek a megriadt asszonyoknak. „Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek itt a szüléskor, de vigyázz a gyermekünkre és magadra. Derék asszony vagy, Irénkém, nem lesz semmi baj, visszajövök hamarosan...”

Sándor úgy tudta simogatni a tekintetével, hogy minden megaláztatását elfelejtette, és még napokon át, sokáig melegedett a szerelmes férj megidézett pillantásában... Szerette nagyon, alig hét hónapja voltak házasok. A szülés idejére a háza már a front kellős közepébe került. Az oroszok betö17

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. rése bármelyik pillanatban várható volt, a bába attól félt, hogy az óvóhelyen fog világra jönni a baba. De megúszták, aránylag csendben sírt fel a kislány. Irénkének nem volt, akivel a boldogságát megosztania, mindenki idegen volt körülötte. Mindjárt az első fürösztés és szoptatás után felbőgtek a szirénák, a bábaszszony segítette le őket az óvóhelyre. Ettől kezdve ez volt a rendes lakhelyük. Rózsika jó baba volt, nem sírt fel, amikor az oroszok lovai a fejük felett tapostak, sem amikor egy-egy bombarobbanástól majdnem megsüketültek. Atombabának nevezték el a szomszédok, mindenki próbálta egy kicsit kényeztetni őket. Sándor érzelmes levelekben fejezte ki apai örömét.

Irénke néha úgy érezte, hogy a levelek túlságosan sok szóvirágot tartalmaznak, kétes érzelmeit azonban azonnal szégyenkezve hessegette el magától – ki tudja, szegény embere mennyit szenved a háborúban, a fogságban. Irénkének minden öröme a kisbabája volt – ahogy mondani szokás, a szeme fénye. „Az én drága szemem fénye!”

A lassan estébe hajló derengésben Rózsika lélegzése egyenletesnek tűnt, de ez nem jelentett semmit. Mozdulatlan kis arca halvány volt, mint a viasz. „Kis karácsony, nagy karácsony, / Kisült-e már a kalácsom?” A gyerekek kint énekeltek, kacagtak, és Irénke halkan a kislánya fülébe dúdolta a dallamot. Minden kis éneket elismételt már neki többször is, hátha hallja, ha nincs is magánál. A Kis karácsony azonban megbotlott a nyelvén, kajácsony lett belőle, és ettől megint a gyilkos fertőzéstől meggyötört kis testre borult. Kényszerítette magát, hogy folytassa az emlékezést, mert az már nem fájt. Akkor nagyon bántotta, hogy az oroszok beköltöztek a házába, a drága, diófurníros bútorát eltüzelték, a nagy falióráját pozdorjává lőtték, mert tizenkettőkor huszonnégyet ütött, és rengeteg nőt becstelenítettek meg a padlóra szórt szalmán. Irénke a szomszédék óvóhelyén értesült ezekről a dolgokról, és arról is, hogy a bábasszony leánya a nőket hajkurászó részeg oroszok elől a kútba ugrott, holtan húzta ki onnan öreg, sánta nagyapja. Irénke el sem tudta képzelni, hogy a bába hogy bírja ki fiatal, ártatlan gyermekének az elpusztítását? Lassan továbbmozdult a front, nyugatabbra, és a férjével is gyakrabban válthatott levelet. „Rózsika totyog, már lépeget, az első szó mellé, hogy »mama« hozzátanulta azt is, hogy »apa«. Mindenki azt mondja, hogy gyönyörű baba”, újságolta. Az apa pedig nagyon vágyott utánuk, de azt is közölte, hogy nem fog hazatérni véglegesen. Emigrálni akar, mert gazdasági szakemberként a kolhoz nem vonzza. „Márpedig az oroszok azt hozták ajándékba a nyakunkra.”

Irénke Rózsikának a haját babrálja, alig érinti a halottfehér homlokot, és arra gondol, hogy milyen rettenettel szorította magához a picit, amikor először olvasta Sándor elhatározását. Nem tudta, hogy milyen jövőt képzelt el nekik az ember, noha ettől kezdve minden levele arról szólt, hogy mennyire boldogok lesznek majd, milyen szép lesz az életük Ausztráliában egy farmon. Szabadok, gazdagok és 18

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 együtt lesznek. Irénke csak vigyázzon magára meg a kislányukra, ő majd mindent elintéz. Rózsika alig egyéves volt, amikor betoppant az apja. Frissen, jókedvűen, mintha kirándulásból érkezett volna haza. Lovagoltatta a térdén a kislányát, gyönyörködött benne, miközben lelkendezve mesélt Irénkének a terveiről. Nem tudott továbbmenni anélkül, hogy el ne búcsúzzék tőlük, no meg az otthoniaktól, özvegy édesanyjától, testvéreitől, ezért másnap utaznak is Székelyföldre. Irénke kérte, hogy ne menjen el, próbálják meg itthon újraépíteni az életüket. Sándor ingerülten felkacagott. „Hogy te milyen buta vagy, asszony”, mondta aztán, és tudtára adta, hogy nincs a világon olyan erő, amelyik megakadályozhatná a kivándorlását. Aztán hogy enyhítsen a helyzeten, magához vonta az asszonyát, és cirógatva megkérdezte: „Miért lettél egyszerre ennyire kishitű, Irénkém? Eddig igazán derekasan álltad a sarat.” És utaztak. Otthon a sok könyörgésre mindenkinek megígérte, hogy marad, nem disszidál. És vergődtek vissza, mert szinte egy hétig tartott, amíg a hosszú utat megtették a tetűvel, poloskával teli vonaton. Délben érkeztek meg, este Sándor elbúcsúzott. „Irénkém, arra gondoltam, hogy elviszem magammal Rózsikát, neked majd könnyebb lesz utaznod.”

Irénkében meghűlt a vér egy pillanatig, majd sebzetten feljajdult: „Nem!” Sándor vállat vont, „majd küldöm a hajójegyet értetek”, és felkapta a kofferját. Még csak vissza sem nézett, amikor kilépett a kapun Irénke megtakarított pénzét zsebre vágva. Dehát várta a barátja Ausztriában, együtt fognak majd onnan Ausztráliába menni. Végül is a hajóút valahol Dél-Amerikában ért véget. Sándor lelkesen vetette meg a lábát az ismeretlen világban, sőt rövid idő alatt a fél hajójegy árát is összegyűjtötte, „csak még egy kis türelem, nemsokára együtt leszünk”, biztatta a feleségét.

Irénke türelmes volt, az ismerősei tudták azonban, hogy a jegygyűrűjét is eladta már, hogy a kislányának előteremtse a napi élelmet. „Én karácsonyfát is díszítettem neked, drága gyermekem.” Simogatta, simogatta gyöngéden, hogy nehogy fájjon neki. „Kis karácsony, nagy karácsony...”, nem úgy, hanem, „Kis kajácsony, nagy kajácsony...”

Hogy ne sírjon, gondolatban ismét Szalontára kanyarodott vissza. Lassan Sándornak minden volt fogolytársa hazakerült. Egyikmásik meg is állította az úton, de aztán furcsa, sajnálkozásszerű kezitcsókolommal elköszöntek.

Mindenki tudta, hogy a Székelyföldről idekerült asszony a férje után készül. Egy vasárnap délelőtt a templomból hamarabb ki kellett mennie, mert Rózsika nyugtalan volt.

A templom előtt összefutott Sándor régi barátjával, Gyárfással, aki a háború előtt bejáratos volt hozzájuk. Örömmel kapta ölbe Rózsikát, Irénkét pedig hívta, sétálják körbe a templomkertet.

A szilvafák virágban pompáztak, az illatuktól súlyos volt a levegő. Rózsika élvezte a világot a férfi nyakában, különben is mindenkivel könnyen összebarátkozott. „Akarok mondani valamit, Irénke, azt hiszem, nem hallgathatok tovább”, fordult feléje Gyárfás. Irénke a következő öt

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

percben mindent megtudott. Meg is keményedett a szíve annyira, hogy azt gondolta, soha többé nem lesz képes felengedni. Sándor nem a barátjával, hanem a barátnőjével emigrált és közös kislányukkal, aki alig fiatalabb Rózsikánál. Sőt a második gyerek is útban volt a hajóraszállás idején. „Sándorra irigykedtek a foglyok”, mondta habozva Gyárfás, „de mi, az ismerősei nagyon haragudtunk rá.

Alighogy fogságba estünk, az egészségügyi mindenessel el kezdett kacérkodni. Egy hét múlva a nő kimentette közülünk, s ettől kezdve együtt inspekcióztak a táborban.

Nem szégyellte magát, hogy minket ott látott rongyosan, megalázottan, éhesen, tetvesen. Neki volt ott-hona, fehér pantallóban, kifényesített cipőben, megelégedetten vonult el mellettünk. Hogy mi ismertük? Nem érdekelte. Nem fog az hajójegyet küldeni kegyednek, Irénke, hiszen neki már régóta más családja van.” Irénke nem tudott semmit mondani. Kézen ragadta Rózsikát, és nem vette észre, hogy szinte vonszolta a gyermekét, úgy sietett. A templomból kitóduló tömegen átvágva utolérte a barátnőjét. „Minkám, kérlek, vidd magaddal Rózsikát, azt hiszem, mindjárt hányni fogok.” „Jézusom, mi bajod van, Irénkém?” „A nagyságos asszony biztosan megtudta a férjéről az igazságot”, szólalt meg mellettük egy nemrég hazakerült fiatalember. „Miféle igazságot?”, kérdezte Minka, aki hirtelen arra gondolt, hogy Sándornak a halálhírét hozta valaki. Irénke megragadta a fiatalember karját. „Mondja meg, Ábel, őszintén: igaz, hogy a férjemnek más családja van?

Igaz vagy csak ugratni akarnak?” „Igaz, nagyságos asszony, az Istenemre esküszöm, hogy igaz...” Mondott volna még többet is a legény, de Irénkét már nem érdekelte egyéb. Minka nem sokat értett a helyzetből, de karon fogta a barátnőjét. „Gyertek most hozzám, hadd ebédeljünk együtt.” Irénke azonban haza akart menni. Kézen fogta a kislányát, pillanatig szórakozottan matatott Rózsika hajával, amelynek szálain fennakadt néhány virág-szirom...

a jegyed ára majdnem összegyűlt. Meglátod, milyen szépek a dáliák a kiskertben...” Azt a levelet is magával hozta, a többivel együtt.

Kint sűrűbben kezdett havazni. Az angyalok dunnája széthasadt a sok ajándéktól, szokta mondani gyermekkorában az anyja. A „Kiskarácsony...” szövegét nem énekelték már, inkább visongták kint a gyermekek. Irénke az ablakhoz lépett, de fájt a vidám havas kép. Visszaült az ágy peremére. „Istenem, akkor azt hittem, hogy nagyobb csapás nem érhet, mint ott, a templomkertben. Jaj, de tévedtem, Uram, jaj, de nem volt igazam. Ne vedd el a gyermekemet, Uramistenem, tégy csodát, ne haljon meg Rózsika!” Zokogott hangtalanul, nézte a halvány arcocskát, és egyre hajtogatta: „Tégy csodát, Istenem, tégy csodát!” A rászakadt fájdalommal alig tudott megbirkózni, mert nem sírhatott hangosan. Akkor sem sírt, amikor Gyárfásék felvilágosították, mert a kislányát nem akarta megijeszteni.

Sándor aljassága nem érte volna meg, hogy a gyereket felzaklassa. Hiszen aljasság volt a válasza is – amikor tudatta vele, hogy értesült az új családról, ezt írta: „Irénkém, sokkal okosabb asszonynak hittelek annál, hogy ilyen kis falusi pletykákra felülj. Csak egy kis türelem még, hiszen már

Miért jutott az eszébe János éppen most, amikor a szíve is alig mer dobogni, nehogy elijessze öntudatlan kislányától az életet? Az igaz, hogy jól esett tapintatos viselkedése – és akárhányszor találkoztak, mindig volt a zsebében valami apróság Rózsika részére. „Istenem, Istenem, adj erőt elviselnem a gyermekem halálát!”, sírta el magát ismét.

Belebújt a mozdulatlan gyermeket takaró paplanba, behunyta a szemét... Nem emlékezett, mennyi ideig lehetett így, talán el is szundított, de amikor felnyitotta a szemét, egészen sötét volt. Felemelte a fejét, Rózsika arcát megvilágította a kintről beszűrődő hó fénye. Szabálytalan fekete folt keretezte a kis gyerekfejet. A párnája...

Közelebb hajolt. Rózsika magánál volt. A szeme ki-kinyílt, halványan az anyjára mosolygott. Irénke remegve lámpát gyújtott, eltakarta az újsággal, hogy az éles fény ne bántsa az éledező kislány szemét, és gyorsan, és közben állandóan gügyögve, fölé hajolt. Hatalmas, feketére alvadt vértócsába ragadt a gyermek izzadtságtól csapzott haja.

Az apja egy pár ökröt adott el, hogy haza tudjanak utazni Háromszékre. Az az utazás! Úgy indult, mint egy rémálom. Batyuja mindöszsze a kislánya volt. A vonat fullasztóan zsúfolt volt, alig kaptak helyet. Sok elmaradt fogoly még akkor szállingózott haza, a menekülésből is sokan akkor tértek vissza. Az állomásokon hosszan álldogált a szerelvény, az emberek leszálltak vizet felvenni. Irénke kibámult az ablakon, míg a kislánya az ölében aludt. Egyszerre ismerős arcot pillantott meg. A Jánosét. Boldogan kiáltott utána: „János, Bartha János!” A férfi meghallotta, a hang után kutatott, majd integetni kezdett, ahogy felismerte Irénkét. Vidámodva, a tele vizesüveggel az Irénkéék fülkéjébe gyúrta be magát. Hitetlenkedve nézte a sovány, halvány fiatalasszonyt, aki nem mozdult, hogy a kislányát fel ne ébressze, kacagott, és tréfálkozásba próbálta rejteni a zavarát. Hiszen Irénke volt az a leány, aki miatt nem nősült meg eddig. Fiatalemberként kinézte magának a kislányt, de tudta, várnia kell, amíg eladóvá cseperedik. Tíz évvel volt idősebb a leánykánál. De Sándor elvitte előle.

Nem csalódott, mert nem udvarolt neki, nem csapták be, csak egy szomorú, kedves emlék maradt utána, amelyik mindig felbukkant, akárhányszor komolyabban kezdett a házasságra gondolni. Örvendeztek egymásnak, sajnálták is egymást kölcsönösen – és valahogy az egész utazás vidámságba fordult át. János híres mókamester volt, azonkívül nagy nótás is. Viccelődés közben váratlanul azt kérdezte Rózsikától, hogy „tudod-e, mit énekeltem, amikor az édesanyád esküvője volt? Azt, hogy Lakodalom van a mi utcánkban...”. El is dúdolta a kislánynak, aki nem értette sem az éneket, sem azt, hogy miért pirult el hirtelen az édesanyja...

Rózsika orrvérzéssel tért magához. „Mama!”, sóhajtotta.

19

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. Irénke mgemelte a pici, elgyötört fejet, teát itatott vele. „Istenem, csodát tettél! Istenem, csodát tettél!”, suttogta.

Mintha elremegett hálálkodásának visszhangja lett volna, kint, az ablak alatt megszólalt egy ezüst csengő. Rózsika szeme kerekre nyílt, kicsi gyenge kezével az ablakra mutatott. „Hallod, mama? Mi az?” Mielőtt Irénke megszólalhatott volna, kedves hangon valaki énekelni kezdett: „Mennyből az angyal eljött hozzátok, pásztorok...” Irénke paplanostól vette az ölébe Rózsikát, úgy hallgatták a szent éneket. Az ének az ajtónál ért véget.

A belépő János olyan volt, mint egy hatalmas, mesebeli hóember, és még egyszer elismételte a Mennyből az angyalt, mert nem jutott hirtelen egyéb az eszébe. Erőltetnie kellett magát, hogy a boldog meglepetését el ne árulja. Még megsértené az édesanyát, akinek Isten visszaadta a gyermekét. A feléledt kislány Irénke ölében halvány mosollyal és csillogó szemmel hallgatta az éneklő, topogó Jánost, akinek a bekecsén karácsonyi jégcsapokat villantott meg a petróleumlámpa pislogó fénye...

A vendég alig bírta visszatartani a könnyeit, de nem akart férfiatlanul elérzékenyedni, és hogy erőt vegyen magán, a sapkájával hadonászva tisztogatta bekecsét a megjegecesedett hótól. Szinte húsz kilométert gyalogolt, hogy meglátogassa a reménytelenségbe rettentett Irénkét. De nem jött üres kézzel. „Szenteste van, és az »Úr csodásan működik«...” okoskodott magában. Félszegen előkotorta a nagy szeretettel készített pici bölcsőt, amelybe egy kis csutkababát is helyezett, mellé apró piros almát, aranydiót, néhány szem mogyorót.

Az ajándékot olyan ámuló örömmel vette kezébe a halálból megmenekült gyermek, mintha azt maga a mennyei angyal nyújtotta volna feléje. Csoda történt, isteni csoda... ÁPRILY LAJOS

KARÁCSONY-EST Angyal zenéje, gyertyafény – kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?

Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? – kinyúló kézzel kérdezem. Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus-kezem.

20

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 KÁNYÁDI SÁNDOR

ISTEN HÁTA MÖGÖTT üres az istálló s a jászol idén se lesz nálunk karácsony hiába vártok nem jönnek a három királyok sok dolga van a teremtőnek mindenkivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat megértjük persze mit tehetnénk de olyan sötétek az esték s a szeretetnek hiánya nagyon dideregtet előrelátó vagy de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

1989. DECEMBER

néhányan, az egyik ismerős a támadókra vetette magát, azok meg nem tudván, még ki jöhet, elmenekültek.

AMI NEM KERÜLT BE A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKBE

Emléktábla a temesvári református parókia falán

Dr. Kabai Zoltán fogorvos torontói találkozásunk idején így idézte fel a temesvári rendszerváltás forró napjait: „Nem egészen emlékszem, mikor is tűnt fel nekem, valamikor szeptember és december között, hogy a rendőrök – egyenruhásan vagy civilben – ott álltak az egyház tulajdonát képező bérház ajtajában. Abban az időben már nem engedtek be Tőkés Lászlóhoz senkit, a lakókhoz még igen.

Nem tudom pontosan, hogy hány családdal együtt laktunk ott akkor. Jó ideje mi, gyerekek is tudtuk, hogy a tiszteletes úrhoz nem engednek be látogatót, de hogy mi a tulajdonképpeni helyzet, arról nekünk senki sem beszélt, nem is értettünk lényegében semmit. Tizenhárom éves voltam, lekötöttek a kamaszkorral járó problémák.

De van egy éles emlékem abból az időből. Délután jártunk iskolába, sötétedés után érkeztünk haza, s Bartók Zoli barátommal beszélgettem a házunk előtt, amíg ő a villamosra várt. Észrevettük, hogy valami gyanús alakok somfordálnak a ház körül, hol bemennek, hol kijönnek az ajtón, s mondtuk is egymásnak, hogy ezek valamiben sántikálnak. Mind a parókiára pislogtak. De aztán átsiklottunk a dolgon, jött a Zoli villamosa, én meg indultam be. Megnéztem magamnak a két alakot, fiatal, huszonéves férfiak voltak, de otthon közöltem a szüleimmel a dolgot. Papám azt mondta, kátéóra folyik bent, biztosan a kátés lányokra várnak a fiúk.

Aztán elvitt engem matekórára, de az úton, mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, meg tudtam neki mutatni az egyik személyt, aki a templom felé indult. Papám megint úgy tett, mintha semmit nem jelentene a dolog. Amikor utánam jött, hogy felvegyen a matekóráról, elmondta, hogy négyen késsel rátörtek Tőkés Lászlóra és agyba-főbe verték. Az mentette meg az életét, hogy a kátéóráról még visszamaradtak

Egy alkalommal megjelent nálunk egy Mária nevű asszony, aki Tőkés Lászlóékhoz akart bemenni. Utólag tudtam meg, hogy már volt Désen Tőkés Editéknél, ahonnan azonban kitoloncolták, mert ott is figyelték Tőkés László apósáéknak a lakását. Máriát elvitték a biharkeresztesi határátkelőig, ott átrakták Magyarországra, de mielőtt a határon sikerült volna leadni a drótot, hogy ez persona non grata, Aradon még egyszer bejött Romániába. Csak annyit tudott románul, hogy közölje, Kabaiékhoz akar menni, így beengedték az ajtónál. Ez egy délelőtt történt, én otthon voltam, Lóránt barátommal éppen indultunk matekórára, amikor betoppant ez az asszony. Azt kérdezte, hogy miként juthatna be Tőkés Lászlóékhoz. A háznak a felépítése olyan, hogy az ajtóból látni lehet a lépcsőket. A parókia ott volt elől, mindjárt az első lépcsőfordulónál, tehát azt a hatóságiak szemmel tudták tartani. Kezdtünk gondolkozni Lórival, hogy mit lehetne tenni. Ahogy mondtam, pontosan nem értettük, hogy mi bajuk lehet László bácsival, mit akarnak a mi papunkkal, miért akarják kilakoltatni, amikor mi úgy szerettük, olyan remekül beszélt, szép dolgokat hozott be a gyermekek életébe is. Különben ő a mi családunk baráti köréhez tartozott, és mi természetesnek tartottuk, hogy akárki, aki vele van, az velünk van. Édesapám presbiter volt és be-bejárt hozzájuk mint jó szomszéd. Amikor a rendőrök éppen az ajtón kívül álltak, akkor mi be tudtunk surranni hozzájuk. Annak idején éppen a templomot újították fel, akkor készült a gyülekezeti terem, a pincében fel volt túrva minden. Én tudtam, hogy van kommunikáció a parókia pincéje és a bérház pincéje között, s volt ott egy ajtó is, amely azonban zárva volt a parókia felől. Nekünk azt kellett megoldanunk, hogy László bácsi menjen le és nyissa ki azt az ajtót, hogy Máriát becsempészhessük. Tudtuk, hogy csak úgy tudunk a papilakba bekerülni, ha bejutunk a parókia kis belső udvarára, amelyet egy magas kőfal vett körül. Lóránttal lementünk és nagy ártatlanul el kezdtünk játszani egy teniszlabdával a kerítésen kívül. Mikor úgy gondoltuk, hogy már játszottunk eleget, mondjuk, fél perc múlva, akkor a labdát átdobtuk a falon, Lóránt rablólétrát tartott nekem, és én a válláról átvetettem magam a kerítésen. Az udvar felől zörgettem be a lakásba, ahonnan nincs kapu az épületbe, László bácsi éppen borotválkozott, és ugyancsak meglepődött a feltűnésemre. Mondtam, hogy van itt egy néni, akit a pincén keresztül át kellene hozni. Én már a pincén keresztül mentem vissza Máriáért, de miután átvittem a parókiára, visszaugrottam a kerítésen az utcára, nehogy az őröknek feltűnjön, hogy kimentem, de vissza nem és mégis bentről megyek az iskolába. Akkor még labdáztunk egy kicsit, megnyugodva, hogy »Pincés Mari« dolgát elintéztük.

Ez a név a körülmények miatt ragadt rá az asszonyra, ennek én vagyok a keresztapja, és azóta is így emlegetjük. Nos, az iskolába menet, jó diákszokás szerint, blattoltunk, nem vettünk jegyet a villamosra. Aznap elkaptak. Amikor éppen 21

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. akartunk leszállni, hogy villamost váltsunk, boldogan nyugtázva, hogy ezt is megúsztuk, a lépcsőn álló alak hátraszólt, hogy »a kollégától szaladtok?« Én azt hittem persze, hogy tudják, mit műveltem Pincés Marival, és most valami nagy baj következik. Annyira meg lehettünk ijedve, hogy büntetés nélkül elengedtek, mert megesett a szívük rajtunk.

Ez volt az egyetlen olyan eset, amikor aktívan, én a saját szakállamra végrehajtottam egy ilyen »büntetendő« cselekedetet, de ahogy később megtudtam, többször voltam veszélyes feladatok teljesítője, tudtom nélkül.

Például külföldre vagy a nagykövetségre szánt üzenetet a filctollamba tette a papám, amit én matekórára menet a táskámban kivittem a lakásból, aztán kint elkérte tőlem, mert valamit »le akart írni«. Másnap aztán a rádióban beol-

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 egyes elcsípett embert a lábánál fogva húztak be a mi utcánkba, ahol egy teherautóra dobták fel. Ahogy így húzták, mintegy 50-60 méteren át, minden rendőr belerúgott.

Akkor suhant át a riadalom az agyamon, hogy jól van, a teherautóra felhányják őket, de azt a teherautót nem őrzi senki! Végülis rájöttem, hogy azok a feldobált emberek nem is szorultak őrizetre, mert mind halottak voltak már.

A központban voltak a sűrűbb lövöldözések, de megtörtént, hogy este lefeküdtem az ablak melletti emeletes ágyamba, és reggel a másik szobában ébredtem, mert a szüleim féltettek az éjszakai közeli lövöldözésektől, és átvittek a biztonságosabbnak hitt helységbe. Arra is emlékszem, hogy milyen kétségbeesetten vettük tudomásul, hogy mégis elhurcolták Tőkés Lászlóékat, és mennyire rettegtünk az életükért…” *

ÉDESANYÁM, NÉHAI BARTHA JÁNOSNÉ ELSŐ LEVELE SEPSISZENTGYÖRGYRŐL A „MEGVÁLTÓ” TÖRTÉNELMI FORDULAT UTÁN Kelt 1990. január 3-án „Drága Gyermekeim, rég nem írtam, nem írhattam, de annyira összesűrűsödtek a fejlemények, hogy nem is volt türelmünk leülni és írni. Nagyon-nagyon sajnáltam, hogy újév napján olyan rossz volt a telefon, szinte-szinte nem értettünk semmit, de mégis boldogság tudni, hogy a vonal másik végén ti próbálkoztatok.

Kommunizmusellenes tüntetők Temesvár utcáin 1989 decemberében. Fotó: Adevărul

vasták Tőkés László üzenetét, amit közvetve én juttattam célba.

December 15-én, pénteken teadélután volt az iskolánkban, amelyhez közel laktam, így én vittem a hangfalakat, az erősítőt, meg amit kellett. Hazafelé cipekedve a házunk előtt nagy tömeget találtam. Hát most már mi van? – akartam tudni, de a szüleim nem engedtek, hogy kotnyeleskedjem a tömegben, féltettek, mert volt már elég az ő rovásukon is.

Tudták, hogy ott vannak a lista elején, mindjárt a Tőkés László neve után, s ha történetesen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakultak, őket is elhurcolják. A tömeg másnap is ott volt, akkor már nagyobb számban, de 17-én a hatóságok már vízágyúval oszlatták szét a népet. Mint gyerek az ablakból néztem, amint a vízágyú az embert úgy mosta el, mint a rongyot.

A Mária-téren van a templom, amely egy villamosmegállónyira van a központtól, és a kettő között van a Bégacsatorna. Később, este átmentünk a szomszédba is, hogy az ő ablakukból nézzük, mi történik a központban. Ha valaki a rendőrkordonnal körülfogott tömegből előbbre merészkedett, a fegyveresek elkapták és leteperték. Aztán minden 22

December második hetében sorozatosan jöttek a nagy események. Először Temesvár, jaj, Istenem, elképzelhetitek, hogy min mehetett keresztül az a család! De a város kiállt a papja mellett! Ez hihetetlen hatással volt mindenkire.

Aztán itt is, Szentgyörgyön. 21-én hazaküldték a nagy gyárakból a munkásokat, nem dolgozott senki, kint voltak a párttól és a szekutól, de nem mentek semmire, délután is állt a munka. A hangulat nagyon forró volt már, mondták, az emberek ökölbe szorított kézzel vártak. Reggel kimentünk aragáz palackot cserélni, tudod, a motorüzlet mögött szoktuk kicserélni, s noha már 7-kor jártak az autók a tele palackokkal, itt nem állt meg egy sem. A sorban ért a hír, hogy a gyárakban baj van, Ceauşescu képeit mind összetörték, 10 óra körül a nőket hazaküldték a gyerekeikhez, autó autót ért, mind tele katonákkal. Kis idő múlva hallottuk, hogy az IMASA dolgozói elindultak, csatlakozott hozzájuk a többi gyár is, és jönnek be a városba. Hát jöttek is, mint egy áradat, olyan ordibálással, táblákkal, hangszórós kocsikkal, hogy a hideg is kirázta az embert, nem tudtuk, mi lesz. Néztük, hogy a fiatalok szaladtak, egyre nőtt a tömeg, és az Áruház mellett bekanyarodtak a szövő- és dohánygyár felé. Az Áruházat is bezárták, onnan is csatlakozott a személyzet a tömeghez, aztán fel a Pártház elé.

Ezután hozták nekünk is a nagy kocsival a palackot, ro-

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

rohantunk haza, hogy még tudjuk megvenni a kenyeret, szerencsére, a piaci üzletet nem zárták le addig, amíg odaértem. Én onnan a tejjel és a kenyérrel felrohantam a város felé. A pártépület előtt felállították a katonaságot, kívül körben bányászkocsik álltak, tele földdel, még a mozi felől is körbevették a teret, és folyt románul a tárgyalás a népszónok és a párttitkár között. A titkár kérte a szónokot, hogy beszéljenek magyarul, mire a tömeg: „Mi van, eddig nem tudott magyarul, most akar megtanulni? Ért itt mindenki románul is, beszéljen csak úgy, ahogy eddig”, és hatalmasan megtapsolták a közbeszólást. Én felmentem az öcsédékhez, ott voltak Évának a kolléganői is, be kellett zárniuk a patikát, de Feri nem jött haza, ő is a tüntetők között volt. Haza akartam menni, mert apád nem tudta, hol lehetek, de aztán már lehetetlenné vált kimenni, csak telefonálni. Onnan, a teraszról lestük kétségbeesve, hogy mikor lőnek a népbe, hát egyszer látjuk, hogy hátul, a mozi felől szaladnak az Attila-hegyen fel az elvtársak, legelöl Péter Zoltán és Vlad Gizella.

Bekapcsoltuk a tévét, s pont akkor mondta, hogy Ceauşescu elfutott, és a katonaság a nép mellé állt. Nem is lehet elképzelni a hír hatását!

Hát nagy pillanatok voltak, gyermekeim! Itt összetéptek mindent a pártépületben, szállt a korom, a füst, a milícián betörték az ablakokat, a kocsikat felborították, de egyéb rongálás nem volt sehol. A nép ünnepelt egy rövidke ideig, aztán jött a terror, a rettenet, nagyon csúnya karácsonyéjjelünk volt. Édesapáddal bátorítottuk egymást, de mindketten számoltuk a lövéseket, és arra gondoltunk, hogy kit talál el a golyó.

Az Állomás-negyedben, a hegyi vadászokhoz húzódott be egy banda, és volt olyan épület, például a Mikovényi kolléganődé, amelyiket majdnem szitává lőttek. Sajnos nemcsak Ceauşescuékat lőtték agyon ezekben a napokban, hanem rengeteg ártatlan embert, a szomszéd fiút, Putyut is, meghalt szegény, Isten nyugtassa…”

23

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. NEMZETTUDAT(LANSÁG) Rövid „érzékenyítés” három tételben Egy. A közelmúltban a Felvidékről közölt riportot a televizió, amelynek (nem véletlenül) magyar aspektusa is volt.

Az egyik helyszín Levoca volt, melyet többször igy ejtett a riporter: Levoka. Milyen ügyes, tudta, hogy idegen nevekben a c-t gyakran k-nak kell ejteni (lásd: Hercules, Dracula). Csakhogy a Levoca névben a c fölött van egy jel, egy un. hacsek, amely mutatja, hogy a szó kiejtése: Levocsa.

Mindez szóra alig érdemes. De az talán inkább, hogy valójában Lőcséről lett volna szó, melynek magyar nevét, azt hittem, mindenki tudja, aki olvasta mondjuk Mikszáth: Fekete város c. regényét, vagy Jókaitól a Lőcsei fehér asszonyt. Szerényebben szólva tud arról, hogy léteznek ilyen könyvek. A TV riporter nem tudja. (mellesleg a város lakossága Trianon idején nagyjából felerészben még magyar, tehát a Lőcse közismert név volt.)

Kettő. Szintén a közelmúltban egy tv-riportban két városnév hangzott el: Rijeka és Fiume. Kiderült, hogy a riporter nem tudja, ugyanarról a városról van szó. Vagyis, hogy Rijeka magyar, pontosabban a magyarban használatos neve Fiume (volt). Nem is olyan régen fél évszázadon keresztül a magyar királyság integráns részeként.

Három. Ez szintén megtörtént, bár kissé régebben, de attól tartok ma is megtörténhetne. Egy ismerősöm Romániában járt, akitől hazatérte után megkérdeztem, melyik város tetszett neki, mire így válaszolt: Cluj Napoca. Így ejtve, jvel. Ugy látszik, látta kiírva a térképen, vagy a város határában. Azóta semmin sem csodálkozom.

Szóval: tanár foglalkozású hősünk, (magyar tanár az istenadta), Kassára utazott gyermekével. A kislány egy áruházban magyar beszédet hallott, hát megkérdezte az anyját, hogy lehet, hogy külföldön vagyunk, mégis magyarul beszélnek? Talán ők is Budapestről jöttek? Mire az anya: nem biztos. Lehet, hogy átjárnak Magyarországra vásárolni, és megtanultak magyarul, hogy tudjanak beszélni az eladókkal az ottani boltokban.

Nos, tisztelt olvasók, nagyjából valahol itt tartunk. * Kitűnő hetilapunk interjút készített Totális tájékozatlanság címmel neves egyetemi tanárunkkal, melyben a professzor az egyetemi hallgatók súlyos magyarságismereti hiányosságait taglalja. Egyik erre irányult fölmérésének eredményeit és tanulságait összegezve kijelenti: „Olyan mértékben hiányzik a magyarságukra vonatkozó kulturális ismeretük, mintha sohasem jártak volna általános iskolába, mintha soha sem tettek volna emelt szintű érettségit magyar irodalomból vagy történelemből ….” Nem tudják, hogy hol van például Gyula vagy Tokaj, esetleg Ormánság, vagy Kalotaszeg; száz hallgató közül egy sem ismerte föl a Rákóczi-induló dallamát; ötven diák közül egy tudott vá24

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 laszt adni arra a kérdésre, hogy milyen versre asszociál József Attila szobra a rakparton, miközben többségük eleve föl sem ismerte a szobrot. Harminc hallgatóból egyetlen egy sem tudott Arany Toldijára asszociálni a „Repül a nehéz kő” idézetről. És nem is tudták, miért repül a kő.

Pedig attól vagyunk magyarok, hogy az ilyen idézeteket értelmezni tudjuk, hiszen egy németnek, vagy olasznak semmit sem mond a kifejezés – teszi hozzá a professzor.

Természetesen a föntiekhez hasonló, vagy ha lehet, még riasztóbb példákat százával sorolhatnánk, beleértve nemcsak a tájékozatlanságot, hanem a súlyos félretájékozottságot vagy tévedéseket is a fiatalok körében.

Vannak is ilyen elrémisztő gyűjtemények, némelyik komoly fölmérésen alapszik. De többre lenne szükség, hogy jobban lássuk a bajt, főként nemcsak egyetemisták, hanem más csoportok, elsősorban a kevésbé iskolázottak körében, hiszen ők vannak többen az országban. Persze, előre megmondható, hogy még sokkal elképesztőbb eredményeket kapnánk. De egyúttal pontosabb képet nyernénk az oktatásról, a nevelésről, a tankönyvekről, a tanárok és mások munkájáról. Ez döntő fontosságú lenne, mert a tudatlanság nem önmagától keletkezik és többnyire nem a fiatalok hibájából éri el a tapasztalt méreteket. Széleskörű fölmérések alapján meg kellene állapítani a „nemzeti tudatlanság” fokait, majd ennek alapján föltárni az okait.

Ez önmagában hatalmas feladat, és ami az iskolát illeti, komoly hangsúlyváltásokra és új koncepcióra lenne szükség, ami az identitás-képző tárgyakat illeti. Itt pedig tananyagbeli és módszerbeli változtatásokról van szó, például hangsúllyal szerepeltetni kell a tantervben a pozsonyi csatától kezdve Rákóczi küzdelmein és Trianonon keresztül 56 jelentőségéig számos olyan tételt, ami többnyire sehogy, vagy néhány száraz mondatban szerepel a jelenlegi tantervekben és tankönyvekben. Kissé jobban vissza kell néznünk a közelmúltba is, hisz a nemzeti tudat mai hiánya jórészt onnan ered. A fél évszázados (kultúr) politika magyar ügyekben is szándékosan tartotta sötétben a diákságot (a határokon kívül eső nemzettársainkat illetően pl. különösen), eltitkolva előlük szinte mindent és mindenkit, amire és akikre magyarként büszkék lehettek volna. Bizonyos kérdésekben mint pl. 56 ügyében folyamatosan hazudtak neki. Nagymértékben hozzájárultak mindezzel a nemzettudat kialakulásának megakadályozásához. A rombolás eredménye a mai napig velünk van, és mint az idézett professzor megjegyzi, „… A Z generáció már nem lesz fogékony a nemzettudatra, a nemzeti érzésre és a sokat emlegetett hazaszeretetre”. Lehangoló perspektíva.

Természetesen nem csupán az iskolai oktatásról van szó. A kultúra, a tudomány, a művészetek, a film, a néptánc, az irodalom, a kommunikáció, a szórakoztatás, a sajtó, az internet (ez utóbbi mint a fiatalok számára legfontosabb eszköz és médium) számos területén határozott és összehangolt változtatásokat kellene tenni, hogy a hanyatlást megállítsuk, és megfordítsuk az elnemzetlenítés

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. folyamatát.

Nem kétséges, hatalmas feladatról beszélünk. * Vannak dicséretes nemzetépítő, vagy nyugodtan mondhatjuk: nemzetmentő kezdeményezések. Bár látszólag nem kapcsolódik témánkhoz közvetlenül, de ide tartozik az új, kormányzati családtámogatás. Az utolsó pillanatban indult (jobb később, mint soha), mert ha tovább fogyunk, akkor nemzettudatról sem lesz érdemes beszélni többé. Van már Magyarságkutató Intézet is (az ellenzék vehemens tiltakozása ellenére, de ez egy másik írás tárgya), valamint, ha lassan is, növekszik az olyan intézmények száma, melyek legalábbis részben identitásképzéssel foglalkoznak. Azonban mindez inkább tudományos jelentőségű, és egyelőre alig van hatással a fiatalok tömegeinek számottevő mértékben történő befolyásolására.

Sokkal nagyobb lehetne ilyen szempontból a film jelentősége – ezzel jónéhányan foglalkoztak a közelmúltban egyes médiumokban. Sajnos azonban, azok a filmek, melyeket az állítólag megújult magyar filmgyártás produkál, nem töltenek be semmilyen nemzeti funkciót. Nem is nézik őket sokan. Jó történelmi filmekre lenne szükség, de a még el sem készült Hunyadi-filmmel kapcsolatban is bajok mutatkoznak. A belgrádi várban az idén fölállított Hunyadi szobor sem mutatja a nagy hadvezér és a várvédő magyarok hőstettét, mint ahogy elvárható lett volna. (Lehet, hogy művészi alkotás, de a legtöbb arra járó számára csupán egy torz pléhfigura.) Mintha kézenfekvő lehetőségeinkkel sem tudnánk (vagy nem is akarnánk?) élni.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019 minderről semmit sem szólt a tanár, a gyerek pedig nem is értett semmit az egészből, csak bemagolta a verset. Azóta kiderült, hogy mindent így tanulnak. Belenéztem a könyveibe, nagyjából ugyanebben a szellemben íródtak.

Még a néhány, un. hazafias verssel sem erősítik a magyarságtudatot, meg sem kísérlik. Lenne még számtalan példám. Az ilyen módon történő oktatásra vezethető részben vissza pl. a 2005 decemberi népszavazás eredménye. És talán most a legdurvábban nyilvánul meg az identitás-hiány (a politikában látszik ez meg igen könnyen), amikor egyik pártunk ifjú vezére az elnökválasztási kampány során elment Romániába és az egyik román jelölt mellett vagyis a magyar jelölt ellen kampányolt. Amikor hazajött, és itthon ezért elmarasztalták, egyszerűen nem értette, mit csinált rosszul. Vagy legalábbis úgy tett. Azóta két pártbeli kollegája is művelt valami hasonlót Szlovákiában. Tudjuk, hogy az intenció és a muníció részben kívülről jön. De ahhoz, hogy működjön, hazai fogadó-készség is kell, az pedig csak nemzettudat híján lehetséges. Tessék elképzelni, mi lenne itt, ha ezek vagy ilyenek kezébe kerülne az ország irányítása. Azt hiszem, ennél egyértelműbben nem is jelezhetnénk az egészséges nemzettudat helyreállításának sürgősségét és fontosságát.

De reménykedjünk. Működik és egyre fejlődik a Lakiteleki Népfőiskola, a hazafias érzelmű fiatalság nemzeti központja. Egyik barátunk mondta: ilyenből kell ötven vagy száz a Kárpát-medencében, és a nemzet jövője biztosítva lesz. Részben nyitott kapukat dönget. Az alapító és szellemi vezető Lezsák Sándor megkezdte a kárpát-medencei népfőiskola-hálózat fölépítését határon innen és túl. Most 70. születésnapja táján csak azt kívánhatjuk neki, (az * ismételt gratuláció mellett), hogy folytassa ezt a hatalmas Nem volt eddig szó arról, hogy tulajdonképpen mi is az a munkát a lehetőségek határáig. nemzettudat vagy identitás, nem is könnyű pontosan meghatározni, én pl. itt és most meg sem kísérelem. De annyi biztos, hogy van egy meghatározó érzelmi része. Világosan Budapest, 2019. november jelzik ezt a fogalmat leíró vagy körülvevő kifejezések is: Pordány László honvágy, nemzeti érzés, hazaszeretet. Térjünk vissza pár szó nyugalmazott nagykövet erejéig az oktatásra. Amivel baj van, de egyáltalán nem az, amiről a politikai vádaskodás szól. A baj az identitást alakító tantárgyak tartalmával van (főként a magyar, benne a nyelvtan és az irodalom egyaránt, valamint a történelem, CHRISTMAS IS COMING esetenként a földrajz), melyeket ráadásul többnyire ugyanazzal a módszerrel vagy megközelítéssel tanítanak (tisztelet a kivételeknek), mint mondjuk a kémiát vagy a Christmas is coming, biológiát, vagyis jobb esetben érzelemmentesen és objekThe geese are getting fat, tivitásra törekedve, rosszabb esetben unottan és céltalanul.

Please put a penny Egyik legújabb rossz élményem ezzel kapcsolatban Arany In the old man's hat.

Walesi bárdok-jához kapcsolódik, melyet unokám nemrég If you haven't got a penny, tanult az iskolában. A tanár kívülről megtaníttatta a gyereA ha'penny will do, kekkel az egész verset, de amikor láttam, hogy a mienk hoIf you haven't got a ha'penny, gyan küszködik vele, nem tudva pl. hogy hova helyezze a Then God bless you hangsúlyokat, kérdeztem, majd megpróbáltam megmagyarázni néhány alapvető dolgot (körülmények, magyar párhuzamok, a vers célja, tanulság, stb.) Gyorsan kiderült, 25

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. FEKETE ISTVÁN

KARÁCSONY ÉJJEL A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán, és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna.

Az ablakok arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna.

A kilincs bólintott, az ajtó óvatosan kinyílt. Egy ember jött be, aztán egy asszony. Vállukon hó.

– Jó estét.

– Jó estét – bólintott Zimányi -, esik?

– Esik.

– Hová?

– Palánkra. Oda várnak bennünket, karácsonyra.

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019 Lassan lépegetett hazafelé. Az út, mint a bársony. Botja nem koppant, arcára hópehely esett. A falu végén kis erdő s az erdőn túl Zimányi háza. Jó lenne, ha várakozó lámpás intene belőle, de nincs már senkije.

Nem nagy a hó, mégis nehéz a járás, az erdő fái között álmos köd ül. Megállt, botjával a hóra ütött.

– Milyen puha, akár a párna. Hideg sincs.

Azzal leültek az árok mellett. Megcsörrentek a diók, a mókus kiugrott a zsebből és felszaladt az öregember vállára.

– Ne csiklandozz, te, csak egy kicsit pihenek.

A mókus leugrott a földre. A hónak szabadság szaga volt.

Az erdei csend susogni kezdett s az ágak ugrásra ingerelték.

Az árokparton bodzafa állt és ijedten ébredt fel, amikor a mókus végigszaladt rajta.

– Mit akarsz?

– Szállást keresek. Az ember elaludt és én elszöktem… nem tudod, hol találnék szállást?

Persze, karácsony van. Régi karácsonyok villantak fel Zimányi emlékei között, de aztán hamar elhamvadtak, elfáradtak…

– Eredj a Bükkhöz.

A kocsmáros odaállt a vándorok elé.

– Azt mondta a Bodza, hogy te adsz nekem szállást.

– Mi kellene?

– Nem adok. Nincs, de ha lenne, se adnék.

– Csak pihennénk, ha szabad.

– Majd ad más.

Az asszony fáradtan felnézett.

De nem adott a Kőris se, a Cser se. Csak az öreg Tölgy mondta meg kereken.

– Kenyeret kérnénk. Pénzért.

Zimányi megfogta a kocsmáros kabátját.

– Adjon szalonnát is… karácsony van.

Gondolkodó csend lett. A vándorok előtt egy kis vörös mókus ült az asztalon, és a kenyérhéjat eszegette. Okos, fekete szemével körülnézett.

– Szelíd?

– Mint a gyerek.

Zimányi felkelt, nehézkesen odament az asztalhoz, és megsimogatta a mókust.

– Nem adja el?

– El nem adom, csak úgy odaadom. Jobb dolga lesz…

Zimányi pénzt tett az asztalra.

- Egyedül vagyok… eljátszogatok vele… ez lesz az én karácsonyom…

Diót hozatott a kocsmárossal, s a mókus észre sem vette, amikor gazdái elköszöntek.

Zimányi hazaindult. Zsebre rakta a diót és a mókust is.

– Ehetsz útközben is, ha akarsz.

26

A mókus átlendült az öreg bükk alsó ágára.

– Nem szabad! Ne kérdezd, miért, nem szabad.

Zimányi ekkor már mélyen aludt az árokparton. Azt álmodta, hogy egy hideg kéz nyúl a kabátja alá, de nem a pénztárcáját, a szívét keresi.

Arca sárga lett, feje előrebukott a kínban, hogy megmozduljon, de nem tudott.

A kis mókus ekkor ért oda. Felugrott az öregember vállára és lerázta magáról a havat, az öreg nyakába.

Erre már felébredt Zimányi. Mélyet lélegzett, aztán tántorogva felállt. De mi ez a hideg a nyakánál? Odanyúlt és eszébe jutott a mókus.

– Hát te ébresztettél fel, te? Bizony jó, hogy felébresztettél…

Megkereste botját és lassan lépegetve elindult hazafelé.

Zsebében megzörrentek a diók, s amikor otthon meggyújtotta a lámpát, körülvették a régi bútorok.

A mókus az ágy karfájára ugrott, leült elgondolkodva, mert ő sem tudta, hogy mért nem kapott szállást a fáktól. Nem tudta, hogy Zimányinak szíve és zsebe mindig nyitva volt szegénynek, vándornak, mindenkinek, s az ilyen embernek nem lehet elhagyatottan, árokparton meghalni.

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. Nézte egymást ember és mókus. A kályhában halkan dúdolt a szél, a felhőket elkergette, aztán nagy csend és nagy békesség lett kint és bent. Aludt az öregember és aludt a kis mókus karácsony éjszakáján.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019 ZENÉS ÜNNEP PÁRIZSBAN – A MAGYAR KATOLIKUS MISSZIÓ SÍK SÁNDORRA EMLÉKEZETT Sík Sándor születésének 130. évfordulója alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata az 1 Plusz 1 Misszió program keretében ez év második felében Sík Sándor-emlékeseményeket szervezett a nyugati diaszpóra különböző helyszínein, magyar katolikus lelkészségekkel, cserkészcsapatokkal és civil csoportokkal együttműködve. Az alkalmanként szentmisét és kulturális műsort vagy műsorokat magában foglaló rendezvénysorozat ötödik eseményét – Kastl, Bécs, London és Innsbruck után – 2019. november 3-án Párizsban a Magyar Katolikus Misszió kápolnájában tartották.

Molnár C. Pál festménye

… Hiszek egy Istent, ki három személy, Az élő Istent, aki bennem él, S akiben élek, mozgok és vagyok, Kinek tenyerén megsimulhatok.

Akinek rám is éber gondja van, És cselekszik bennem és általam.

Aki mozdítja minden mozdulásom, S én jóban-rosszban boldogan imádom Intéző édes mély akaratát.

Hiszek Istenben, hiszem az Atyát. Égnek és földnek testté vált frigyét: Hiszem a Krisztust, hiszem az Igét.

Akit az Atya örök óta szül, És akiben szépséggé lesz a zűr.

Kinek emberré tetszett válnia, Hogy Isten legyen az ember fia…

(Sík Sándor: Hiszek - részlet)

A kilencvenkét éves – 1927-ben alapított – Párizsi Magyar Katolikus Missziónak 2016 óta nincs állandó magyar lelkésze. A havonta egyszeri magyar szentmisét bemutató lelkipásztori szolgálatot kezdetben önerőből oldották meg, többnyire Gonthierné Romhányi Anna, a Gazdasági Tanács alelnöke meghívására érkeztek atyák Magyarországról egyegy szentmisealkalomra. Utóbb a Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálat Irodája igyekszik a közösség segítségére sietni: ez ideig már hétszer közvetített Párizsba miséző magyar lelkipásztort. Más esetekben Pierre Clermidy francia jezsuita szerzetes utazik el Marseilles-ből a francia fővárosba, hogy együtt ünnepelje a szentmiseáldozatot a magyar közösséggel. Pierre atya már korábban szívébe zárta a magyarokat, még a ’90-es évek elején, amikor szeminaristaként több hónapot töltött Erdélyben, Kolozsvárott, majd onnan útja hosszabb időre Szegedre vezette. Megtanult magyarul, és azóta is örömmel tartja a kapcsolatot a magyarokkal. Az elmúlt két esztendőben mindig szívesen fogadta a párizsi magyar misszió meghívását, november 3án is ő mutatta be a szentmisét, természetesen magyar nyelven. A hívek szívét most is megérintette a kézi hímzésű, magyar motívumokkal díszített írásos stóla, amit a szentmisére magára öltött. Nagyon szép volt az olvasmányok és a 27

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. hívek könyörgéseinek felnőttek és gyermekek általi tolmácsolása, miként az a meglepetés is, amelyben a jelenlévőknek a szentáldozás végén volt részük: Hadady László nemzetközileg elismert oboaművész és az önkéntes alapon kántori szolgálatot teljesítő Vizy Károly mérnök-zongoraművész csodálatos Ave Mariát adott elő. Hadady László korábban hosszú ideig Pierre Boulez zenekarában já tszott, jel enl eg ö ná l l ó művészk ént hangversenyezik. Több CD-je is megjelent, a Bartók Rádió rendszeresen közvetíti felvételeit. A művész a ’80-as évektől Párizsban élt, ám tavaly végleg hazaköltözött Magyarországra családjával együtt. Vizy Károly hobbiszinten műveli zongoraművészetét, és nyaranta részt vesz Budapesten a Master Class Akadémián, hogy tökéletesítse tudását. Liturgikus zenei szolgálatára mindig számíthat a francia fővárosban a magyar katolikus misszió.

A szentmisét követő kulturális műsort Gonthierné Romhányi Anna nyitotta meg. Köszöntőszavaiban méltatta az 1 Plusz 1 Missziót, kitérve abban a program Párizsnak nyújtott segítségeire. E sorok írója ezt azzal egészítette ki, hogy a programot pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly novemberben indította el Cserháti Ferenc püspök azért, hogy az eszközök szélesebb tárházával – szentmisealkalmakra és lelkigyakorlatokra lelkipásztorok közvetítésével, hitoktatás támogatásával, liturgikus eszközök beszerzésével, előadások szervezésével, művészeti-kulturális programok közvetítésével és egyéb módokon támogassa a diaszpórában élő magyar katolikus közösségek anyanyelvi hitéletét, vallásgyakorlását.

Ezt követően lépett a közönség elé Kovács Nóri énekes, dalszerző, Magyar Kultúráért-díjas és Nemzeti Értékként elismert előadóművész az alkalomra összeállított, mintegy

háromnegyedórás, kifejezetten Sík Sándor szellemiségéhez és költészetéhez illeszkedő, Sík Sándor-verseket is tartalmazó énekeltverses-zenés műsorával. Kovács Nóri kikutatta, hogy Sík Sándor eredeti népdalokra is írt versszövegeket, így például az Elmegyek, elmegyek, a Regős ének és 28

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019

Kovács Nóri

a Bujdosik az árva madár címűekre, és a művésznő ezek köré szerkesztette előadását. A népdalokat és a népdal— átiratokat párban: előbb az eredeti változatokat, majd a Sík Sándor által átírt versváltozatokat adta elő, olykor citerán, máskor furulyán kísérve, igazán érdekes dologra hívva fel ezzel a figyelmet és rendkívül különleges jelleget kölcsönözve ezzel a műsornak. Ezúttal is elénekelte a Csángó Miatyánkot, a Boldogasszony anyánkat és más szakrális énekeket, és néhány magyarságdalt is becsempészett a műsorába, melyekkel sokak szemébe könnyeket csalogatott…

Kovács Nóri műsorának befejeztével e sorok írója a közönség bevonásával olvasta fel Sík Sándor Te Deum című versét: a versszakokat záró „Hála legyen” szavakat a hívek minden esetben megismételték – és megismételte ezt Gonthierné Romhányi Anna is, aki ezzel a két szóval köszönte meg az 1 Plusz 1 Missziónak azt, hogy a Párizsi Magyar Katolikus Missziót is megtisztelte a Sík Sándoremlékfélév szívhez szóló műsorával.

A közösségi teremben folytatódó közös ebéd és társalgás alatt Gonthierné Romhányi Anna elmondta azt is, hogy a misszió fennállásának 92 évéből 89 éven át volt állandó magyar lelkészük, s közöttük is Molnár Ottó 23 éven keresztül teljesített náluk szolgálatot. 2016 szeptembere óta nincs állandó papjuk – példaként megemlítette, hogy Párizsban jelenleg 130 lengyel pap szolgál –, de a misszió tagjai nem mondtak le arról, hogy újra kinevezett plébánosuk legyen, aki közösséget kovácsol és összetartja azt, erre ugyanis csak helyben lakó lelkipásztor képes. A francia főváros magyar katolikus közössége, nagy múltja, töretlen lelkesedése és szilárd elszántsága okán is, érdemes és méltó volna erre. Adja Isten, hogy vágyuk minél előbb teljesüljön!

Kép és szöveg: Varga Gabriella

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. SZÜLETÉSIN ISTENNEK Születésin Istennek, Az angyalok örvendnek És vígan énekelnek Dicsőség az Istennek.

A szűz Istent fogada, Szűz szülé e világra És szüzen megmarada.

Szent angyal mennyből hirdet Pásztoroknak örömet, Krisztusnak születését És nagy gyönyörűségét.

A szűz Istent fogada, Szűz szülé e világra És szüzen megmarada.

Született Emmánuel, Kit megmonda Gábriel, Bizonyít Ezekiel, Atyától származik el.

A szűz Istent fogada, Szűz szülé e világra És szüzen megmarada.

Ez nap krisztus született, Máriától szüzen lett, Kit férfi nem illetett, Ma minekünk megjelent.

A szűz istent fogada, Szűz szülé e világra És szüzen megmarada.

Királyak őt imádják És megajándékojzák, A királyaknak urát, Szentségit magasztalják.

A szűz Istent fogada, Szűz szülé e világra És szüzen megmarada.

MOLDVAI CSÁNGÓ KARÁCSONYI ÉNEKEK

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019 Most ő nyugszik csak egy marok szénán, Szemikből könny csordula. Ó meg ne vess, hogy későn üsmertünk, Mert mük hisszük, hogy születtél értünk, Születésed ó édes reményünk, Vedd kedvesen énekünk.

CSORDAPÁSZTORAK, MIDŐN BETLEHEMBE

NYISZTOR ILONA gyűjteményéből Forrás: www.dalok.hu/ nyisztorilona

MOSTAN KINYÍLT EGY SZÉP RÓZSVIRÁG Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, Betlehembe kibimbózott ződ ág, Kit rég hogy vár mind az egész világ, Király mennyből méltóság. Ó te édes kicsi dologecskám, Szűz tejemből szopó kis báránykám, Szép illatú rozmaring szálecskám, Hamar felnőtt violám.

Tejem vóna, meg es szoptatnálak, Gyócsom vóna betakargatnálak, A hidegvel csípni nem hagynálak, Szógálnék, mind uramnak.

Szűz Márija úgy kesereg vala, Szent Józseffel szent fiát alitsa,

Csordapásztorak, midőn Betlehembe, Csordát őrözének éjjel a mezőbe, Éjjel a mezőbe.

Isten angyalai jövének melléjik, És nagy félelemvel telék meg ők szüvik, Telék meg ők szüvik. Örömet mondok nektek, ne féljetek, Met most megszületett tük üdvezítőtök, Tük üdvezítőtök.

Menjetek el bé hamar a városba, Ott megtaláljátok jézust a jászolyba, Jézust a jászolyba.

Nem fekszik ágyba, sem kis palotába, A hideg jászolyba, rongyos istállóba, Rongyos istállóba.

El es indulának és el es jutának, A Szűz Márijának jó napot mondának, Jó napot mondának.

Jó napat, jó napat, anyám Szűz Márija, Ki világra hoztad világ megváltóját, Világ megváltóját.

Serkenj fel fiam, pásztorak eljöttek, Mennynek és a földnek teremtő szent ura, Teremtő szent ura.

KÖNYÖRÜLJ MÉLTÓSÁGVAL Könyörülj méltóságval Testi szenvedésedbe Kegyes Jézus!

Drága véred önteték, Mü lelkünk tisztíttaték Áldott Jézus.

Mü vigasztalásunkra, Örökös váltságunkra, Kegyes Jézus.

Mennyből nekünk adattál, Jézusnak hívattattál Áldott Jézus.

Ezen új esztendőbe, Ott egész életünkbe Kegyes Jézus.

Ott haj legyünk kedvedbe, Végig szent kegyelmedbe, Áldott Jézus.

29

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019

TARDOSKEDD A SÍK SÁNDOR NEVÉT VISELŐ CSERKÉSZCSAPATOK TALÁLKOZÓJÁVAL ÜNNEPELT Szentmisével és erdélyi vendégművészek kulturális műsorával Felvidéken lezárult a Sík Sándor-emlékfélév A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata és a tardoskeddi 60. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat rendezte meg a neves piarista szerzetes, költő és cserkészelőd emlékére szervezett világméretű programsorozat záróeseményét november 23-án a felvidéki Tardoskedden. A szentmisét és kulturális gálaműsort magában foglaló, egész napos rendezvény egyúttal a Sík Sándor nevét viselő cserkészcsapatok találkozója is volt, amire korábban még sosem volt példa.

Szentmise A program délután két órakor szentmisével kezdődött, amelyet, Michalovič Viliam plébános köszöntőszavai után, az erdélyi Marosszentgyörgyről érkező Baricz Lajos atya és a jelenleg Alsóbodokon szolgáló Puss Sándor jezsuita szerzetes mutatott be. Liturgikus zenei szolgálatával Lantos Borbély Katalin énekes, korábban a Kicsi Hang verséneklő együttes, jelenleg a For You acapella zenekar tagja, a falu szülötte lepte és örvendeztette meg a közösséget, aki maga is tagja volt a helyi cserkészcsapatnak és most az egykori csapattársak iránti tisztelettől és szeretettől vezérelve vett részt az eseményen.

„Az életünk tele van tragédiákkal, de Krisztus a mi királyunk; nem szabad feladnunk a reményt, a hitet és a szeretetet” – fogalmazott szentbeszédében Puss Sándor atya, utalva ezzel a tíz nappal korábban Nyitra közelében történt, tizenkét – azóta már tizenhárom – halálos áldozatot követelő autóbuszbalesetre. Végighordozva tekintetét a cserkészeken, ezt kérte a hívektől: „Imádkozzunk azért,

hogy fiataljaink megőrizzék tisztaságukat, egyszerűségüket; hogy tudjunk összefogni, kitartani a jóban és a szeretetben; a bajban pedig legyünk képesek segíteni egymásnak, mert nem tudjuk, mikor kinek lesz rá szüksége.”

A szentmisét a faluházban gálaműsor követte, amelyen elsőként Száraz Bernadett, a tardoskeddi 60. sz. Sík Sándor 30

Cserkészcsapat parancsnoka szólt a jelenlévőkhöz. Kifejezte örömét azért, hogy a világ – Kastl, Bécs, London, Innsbruck, Párizs, Genf – bejárása után a Sík Sándoremlékfélév az ő községükben zárul, és azért is, mert az esemény rendkívüli és mindmáig példátlan alkalmat nyújtott arra, hogy három, Sík Sándor nevét viselő cserkészcsapat, a budapesti, a szombathelyi és a tardoskeddi találkozzék egymással és közös programban vegyen részt.

A házigazda csapatparancsnok megemlítette azt is: felemelő érzés, hogy rendezvényük Kárpát-medencei szintre emelkedett azáltal, hogy erdélyi közreműködőket is köszönthetnek körükben.

Száraz Bernadett gondolatai után Tóth Marián, a település polgármestere vette át a szót. Emlékeztetett: 2000-ben Asztalos Orsolya vezetésével alakult meg a helyi, 60. számú Sík Sándor Cserkészcsapat, amely nem véletlenül kapta a nevét Sík Sándorról. „Az ő nevéhez is fűződik a

magyar cserkészet megalapítása. Költői, tudományos munkássága, papi szolgálata számos elismerést hozott számára. Az Országos Köznevelési Tanács rövid fennállása alatt több jelentős munkálatot sikerrel végzett az oktatás megreformálása terén. 1947-ben a magyar piarista rendtartomány vezetőjévé, tartományfőnökévé nevezték ki rendi elöljárói. 1948. március 15-én megkapta az akkor alapított és első ízben kiosztott Kossuth-díjat az esztétika– irodalomtörténet terén kifejtett munkájának elismeréseképpen, majd visszakapta az időközben megvont akadémiai tagságát. Életpályája rendkívül gazdag és sokoldalú volt.

Költőként, irodalomtudósként, műfordítóként egyaránt maradandót alkotott. Lelkivezető és nemzetközi hírű hitszónok volt, több imádságoskönyvet állított össze. Írásait számos idegen nyelvre lefordították. Életútja a mai felnövekvő generáció számára példaértékű” – méltatta a névadó munkásságát a község polgármestere.

A XXI. század felnövekvő generációjáról megjegyezte: szomorú látni az iskola után az utcán lézengő fiatalokat, akik nem tudnak mit kezdeni szabadidejükkel.

„Napjainkban, amikor az oktatásügy sok problémával

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII. küzd, mindennél fontosabb az erkölcsi és a hitbéli példamutatás. Ebben járt elöl Sík Sándor, aki keresztény szellemiségben nevelte a fiatalokat és tanította meg őket arra, hogy az így kialakított értékrendet a társadalom javára fordítsák” – emelte ki Tóth Marián, és a cserkészeknek azt kívánta, hogy Sík Sándor eszmei világa, erkölcsi viselkedése legyen mindannyiuk számára példa.

A polgármester szavai után különleges pillanatok következtek: a három cserkészcsapat jelenlévő tagjai elénekelték közösen a cserkészindulót, amelynek szövegét Sík Sándor jegyzi, majd a csapatok egyenként léptek színpadra, hogy kicsit közelebbről is bemutatkozzanak. A budapesti 2. sz.

Sík Sándor Piarista Cserkészcsapat három tagja: Tirczka Sebestyén csapatparancsnok, Szalay Gergely és Győrfi Márton őrsvezetők történetekkel színesítve szóltak munkájukról és elhivatottságukról. A szombathelyi 51. sz.

Sík Sándor Cserkészcsapat tagjai közül elsőként Hamza István cserkésztiszt, az újjáalakuló cserkészcsapat első parancsnoka, a III. Nyugat-magyarországi Cserkészkerület volt elnöke tekintett vissza a távolabbi és a közelebbi múltba. Tóth Klára szombathelyi őrsvezető vázolta a csapat jelenlegi tevékenységét, azon belül is azt, hogy idén ők is Sík Sándor-évet tartanak: minden hónapban korosztályonként jelölnek ki feladatokat az őrsöknek Sík Sándor életének és munkásságának a feldolgozásához, például videóklip- vagy plakátkészítést a költő egy-egy verséhez. Végül, de nem utolsósorban a házigazda, a tardoskeddi 60. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat tizenkilenc tagja lépett a színpadra, s miután a legkisebbek, Varga Viktória, Bíróczi Dóri és Takács Tamara előadták a csapat névadójának A hajnal szerelmese című versét, a tizenkilenc cserkész gitárkísérettel elénekelte az Ismerős Arcok Nélküled című, tiszteletbeli himnusszá magasodott dalát, alaposan meghatva és meg is énekeltetve ezzel a közönséget.

A dal lényegi mondanivalója – „Egy vérből valók vagyunk” – jegyében lépett a közönség elé Baricz Lajos, az erdélyi Marosszentgyörgyön szolgáló papköltő és plébániájának Simon Kinga kántor által alapított és vezetett Szent Cecília Együttese. Ők ebben a pillanatban verseszenés műsorukat még nem tudták elkezdeni, kiderült ugyanis, hogy az együttes a megelőző napon, november 22én, Szent Cecília napján ünnepelte megalakulásának tizenötödik évfordulóját, és e jubileum mellett a szervezők sem mentek el szó nélkül.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019 Meglepetés következett, nem is kicsi: mikrofonhoz lépett Kovács Nóri énekes, dalszerző, Magyar Kultúráért-díjas és Nemzeti Értékként elismert előadóművész, és ajkán felcsendült a Sok születésnapokat vígan megélhess dal!

Természetesen nem maradt el az ajándék sem, sőt Kovács Nóri ráadásként még a Csángó Miatyánkot is elénekelte, az ünnepeltek és a jelenlévők igen nagy örömére.

Baricz Lajos atya hihetetlen humorral mutatta be marosszentgyörgyi csapatukat és vezette fel saját verseit, amelyek közül nem kevesebb, mint tizenegyet kifejezetten a tardoskeddi esemény alkalmára vetett papírra. Csak előre nézz című versével a házigazdákat külön is megszólította:

„»Cserkész fel a fejjel«, csak előre nézz, / hozzon ez az élet bármit is eléd, / ne torpanj meg soha, ha jó úton mész, / bármilyen nehézség jöjjön is feléd” – többek között e szavakkal fordult feléjük. Versek és gitáronhegedűkön kísért énekszámok, többségükben megzenésített költemények váltakoztak az elkövetkező szűk egy órában, és a zárszavak, hálakifejezések után még mindig tartogatott a program valami egészen kedveset: befejezésül a teremben jelenlévők elénekelték együtt az Erdő mellett estvéledtem kezdetű magyar népdalt.

Az agapé után a társaság egy része visszatért a templomba és csatlakozott a jövő évi Eucharisztikus Kongresszus előkészülete jegyében szervezett, ötödik világméretű szentségimádáshoz és Baricz Lajos atya vezetésével dicsőítette az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust. Annak végetértével pedig senki nem mozdult a padokból, ott maradt Baricz Lajos atya vasárnapelőesti szentmiséjén is, noha aznap délután ez már a harmadik szentmise volt a község templomában…

Ezen a napon Tardoskedden úgy érezhettük: Sík Sándor is mosolyog velünk az égben. Mosolyog örömében.

A rendezvény a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálatának 1 Plusz 1 Misszió programja keretében szervezett, Sík Sándor születésének 130. évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat Kastl, Bécs, London, Innsbruck, Párizs és Genf utáni hetedik állomása, egyben záróeseménye volt.

Szöveg: Varga Gabriella

31

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019

BOBÓ vagyok, a hóra én fittyet hányok, Bukfencezem, vakkantgatok, A labdámba nagyot rúgok, De ha meglátok egy mókust, Mindjárt … NOS, VAJON MIT CSINÁLOK? Írjátok meg, ha kitaláljátok?

32

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

TÓTH MARGIT KOMOR FÁK KÖZT FÜTYÜL A SZÉL

33

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019

Ady Endre: Kis karácsonyi ének

Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak, Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De én még kisfiú vagyok, Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre Mégiscsak kiállok,

De boldogok a pásztorok S a három királyok. Én is mennék, mennék, Énekelni mennék, Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék. Új csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám, Csak az Úrnak szerelmemet Szépen igazolnám.

TANULJÁTOK MEG A VERSET ÉS MONDJÁTOK EL SZENTESTE SZÜLEITEKNEK!

34

.

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

ÉNEKELJÜNK! CSENDES ÉJ! SZENTSÉGES ÉJ! Csendes éj! Szentséges éj!

Mindenek nyugta mély; Nincs más fenn, csak a Szent szülepár, Drága kisdedük álmainál, Szent Fiú, aludjál, szent Fiú aludjál!

Csendes éj! Szentséges éj!

Angyalok hangja kél; Halld a mennyei halleluját, Szerte zengi e drága szavát, Krisztus megszabadit, Krisztus megszabadit!

Csendes éj! Szentséges éj!

Sziv örülj, higyj, remélj!

Isten Szent Fia hinti reád, Ajka vigaszt adó mosolyát, Krisztus megszületett,

KALEIDOSCOPE XI - XII, 2019

SINGING TOGETHER! SILENT NIGHT Silent night, holy night All is calm, all is bright Round yon virgin, mother and child Holy infant so tender and mild Sleep in heavenly peace Sleep in heavenly peace Silent night, holy night Shepherds quake at the sight Glories stream from heaven afar Heav’nly hosts sing Alleluia Christ the savior is born Christ the savior is born Silent night, holy night Son of God, love’s pure light Radiant beams from thy holy face With the dawn of redeeming grace Jesus Lord, at thy birth Jesus Lord, at thy birth

Krisztus megszületett!

35

KALEJDOSZKÓP 2019. XI - XII.

KALEIDOSCOPE XI - XII , 2019

… Legyen végre az egész világunk egy hatalmas nagy család és öltöztessünk fel, amerre járunk minden élő fenyőfát… … Legyen minden nap karácsony, minden óra a szereteté.

Legyen Béke a nagyvilágon.

Legyen a szíved mindenkié.

(Aranyosi Ervin: Legyen minden nap karácsony - részlet)

O CHRISTMAS TREE O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Thy leaves are so unchanging; O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Thy leaves are so unchanging; Not only green when summer's here, But also when 'tis cold and drear.

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Thy leaves are so unchanging!

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Thy candles shine so brightly!

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Thy candles shine so brightly!

From base to summit, gay and bright, There's only splendor for the sight.

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Thy candles shine so brightly!

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Much pleasure thou can'st give me; O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Much pleasure thou can'st give me; How often has the Christmas tree Afforded me the greatest glee!

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

Much pleasure thou can'st give me.

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

How richly God has decked thee!

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

How richly God has decked thee!

Thou bidst us true and faithful be, And trust in God unchangingly.

O Christmas Tree! O Christmas Tree!

How richly God has decked thee! !"

36

TOVÁBBI SOK SIKERT KÍVÁNVA GRATULÁLUNK

ERŐS KINGÁNAK, A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG ÚJ ELNÖKÉNEK, VALAMINT A MEGVÁLASZTOTT ÚJ ELNÖKSÉGNEK ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, BÉKESSÉGES, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN JÓINDULATÚ EMBERNEK

Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus, Hiszen te jól tudsz mindeneket!

S te, fényes szép angyalsereg, A békességet is ismered!

A békesség – te jól tudod, – meleg cipő: És édesanyja a bánsági búza.

A békesség a nagy hegyek nyugalma: És homlokukat a Tátra koszorúzza.

A békesség egy csendes kicsi napsugár talán, Amely a mély komoly vizek tükrén remeg: Molnár C. Pál

De máshol még nem látják szegény magyar szemek, Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván, A békesség a kassai harangszó, S a székely falukon a pásztorok miséje Kétszerte szent!…

Dicsőség a magasban… Kicsi Jézus, Tedd, hogy legyen békesség idelent!

(Sík Sándor: Karácsonyi álom - részlet)