Interjú Dr. Almási Kittivel Babaúszás Szomjoltás anyáknak és babáknak Programok az egész családnak
Ingyenes családi újság
2016. március • XII. évfolyam 3. szám
KEDVES OLVASÓ! MARÓY DITTA
FŐSZERKESZTŐ DITTA@KANGAEGYESULET.HU
TARTALOM 4
„A társas kapcsolódásokban hogyan merjünk kiállni magunkért…” INTERJÚ DR. ALMÁSI KITTIVEL
6
Tények és tévhitek a babaúszásról INTERJÚ STOLLER KATALINNAL
9
Lactateam Szomjoltás anyáknak és babáknak
10 13
PROGRAMOK – családoknak „Énekkel, zenével az inkubátorok mellett!” INTERJÚ LÁSZLÓ VIRÁG FUVOLATANÁRRAL
21
Interjú Antalné Pap Erikával, a Pécsi Úszóiskola szakmai vezetőjével
23 KÉRDÉS-VÁLASZ 26 KÖZÉRDEKŰ
KAPCSOLAT:
GERBER PETRA SZERKESZTŐ, PROGRAMOK zsebitartalom@gmail.com
30/450-07-99
A hosszabbodó nappalok, a sarjadó medvehagyma gy mind a tavasz kellékei. Az idén a nyuszi nyus is ebben a korai tavaszi hónapban rejti tojásait a fészekbe. nap ÉÉs talán eszükbe jut a legkisebb legényeknek is apukájuk biztatására felköszönteni a nőket március 8-án. Neves napok ezek, mint március ci 22-e is, a víz világnapja. Víz nélkül nélk nincs élet - a testünk körülbelül 70% 70%-a vízből áll. Ez ma már közhelyszerű információ. Természetes számunkra, hogy kinyitjuk a csapot, és folyaik belőle a hideg és meleg tiszta, iható csapvíz. Magyarországon szerencsére biztonságos a tiszta vízhez jutás, és a védőnői szolgálat segítségével azok, akik számára ez nem biztosított a várandósság és a szoptatás ideje alatt palackozott ivóvizet kapnak. A pocaklakók magzatvízben ringanak, várandósok számára ideális sport az úszás vagy a vizi gimnasztika, hisz a vízben a megnövekedett testsúly okozta nehézség eltűnik, a mozgás könnyen kivitelezhető, és az izületeket is kíméli. Nagyon népszerű manapság a babaúszás már 2-3 hónapos kortól, és az úszás egészséges minden korosztály számára. Ebben a számban olvashatsz egy körképet a megyei fürdőkről is. Remélem, sikerült kedvet csinálni egy családi fürdőzéshez... Maróy Ditta
HIRDETÉSEK: Kis-Karácsony Zsuzsanna 30/979-4444 kiskaracsony.zs@gmail.com Gerber Zoltán 20/314-0446 hirdetes.gerber@zsebibabafuzet.hu
Figyeld nyereményjátékainkat és Facebook csoportunkat!
WWW.ZSEBIBABABFUZET.HU FB.COM/ZSEBIBABAFUZET
4
kommunikálnak vele, az bizony tehet erről. Ő is csinál valamit, ami által ezt megengedi, vagy adott esetben nem tesz meg valamit, ami miatt ez megtörténhet. Másrészt meg sok ellenpélda is lenne, ugyanis vannak, akikkel nem kommunikálnak vagy viselkednek erőszakosan. Azért mert az illető saját határait, önbecsülését, önbizalmát tükrözi a másik fél számára. – Az asszertív kommunikációhoz két ember kell, ez így világos, de akkor arra lennék kíváncsi, hogy mit csinálnak „rosszul”, akik az áldozat szerepben találják magukat újra és újra? – Az előadásomban nemcsak az asszertív kommunikációról lesz szó, ennél mélyebb dolgokat is érintünk majd. De azt, hogy kivel mi és miért történik, az sok mindentől függ. Attól kezdve, hogy gyerekkorában milyen élmények érték az illetőt - azaz mit tanult otthon, mennyire volt fontos a szava - egészen addig, hogy a kortárs csoportokban mit tanult meg magáról, és később a munkahelyi környezetben milyen hatások érték. Erősen összetett, hogy valaki miért vállalja az áldozat szerepet, de azt fontos tudatosítani, hogy mindig vállalja az illető, tudatosítani kell benne, hogy dönthetne másképp is. Ahhoz, hogy egy kapcsolatban jól érzékelhető én határok legyenek, ahhoz két ember kell és soha nem tehető csak az egyik felelőssé. Olyan nincs, hogy a másik mindig agresszív velem, vagyis csak akkor történhet ez meg, ha én mindig megengedem. Így vagy tudatosan, vagy félig tudatosan, de részt veszek a saját áldozati szerepem kialakulásában. – És mi történik azokkal, akiknek állandóan panaszkodnak. Arra is hallunk elég sokat, hogy panaszkultúrában élünk. Itt ki a hunyó? – Ez is összetett a történet, mert ez is sok mindentől függ. Attól például, hogy milyen munkahelyen, milyen munkakörben ülök, milyen barátaim vannak, általában milyen típusú ember vagyok. Van, aki kifejezetten azért adja ezt a felületet magából – azaz, hogy neki panaszkodhassanak – mert ez által értékesebbnek éli meg magát. – A párkapcsolatokról is fog beszélni az előadásában, miről, konkrétan? – Arról, hogy a nyerni - nem nyerni vetélkedésnek mennyi hátránya van a párkapcsolatokban. Én úgy látom ugyanis, hogy a többféle, szubjektív igazság(ok) elfogadása lenne a cél, ettől tudnának működni a párkapcsolatok. – Van-e, Ön szerint, tipizálható párkapcsolati probléma, amit megfigyelt a munkája során, és ami gyakrabban merül fel, vagy ez is általánosítás lenne?
„a társas kapcsolódásokban hogyan merjünk kiállni magunkért…” Interjú Dr. Almási Kittivel Dr. Almási Kittit január 29-én, Pécsett hallhatták az érdeklődök. Előadása több kérdéskört érintett, többek között azt, hogy hogyan állhatunk ki magunkért, hogy mennyire fontos az önbecsülés, határaink meghúzása és a verbális önvédelem. Én is hasonló gondolatokról faggattam az előadását megelőzően.
– Úgy tűnik, hogy nincs napjainkban, „kis hazánkban” aktuálisabb téma az önmagunkért valló kiállásnál, asszertív módon. Mindennapi tapasztalataim alapján ezt a kérdést aktuálisnak érzem. Körülnézve két típust látok: az erőszakos, mindenkin átgázolókat, és az áldozataikat. A középutat mintha itt nem ismernék… Vannak, akik szerint Magyarország bántalmazó ország. Mit gondol erről? – Én nem szeretek így általában beszélni, túlzásnak érezném, ha így kijelentenénk, hogy a magyarok ilyenek, meg olyanok. Az más kérdés, hogy mit jegyzünk meg jobban. Nyilván sokan jobban megérint, ha valaki agresszív, és kevésbé ha asszertív. A szélsőségek jobban feltűnnek. Azt pedig, hogy manapság több vagy kevesebb az agreszszió, annak meglátása egyéni érzékenységtől is függ. Az, hogy ki hogyan áll hozzánk az több tényezőn múlik. Az előadásomban nemcsak arról a szempontról lesz szó, ahogy másoknak határt szabunk, hanem arról is, hogy mi a saját határainkat hol húzzuk meg. Mindig kettőn áll a vásár. Az olyan ember, akivel gyakran esik meg, hogy agresszívan Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
– Igen, a BĂĄtran ĂŠlni cĂmĹą kĂśnyvem nemrĂŠgiben jelent meg, de az elĹ‘adĂĄsomban egy sokkal tĂĄgabb nĂŠzĹ‘pontbĂłl tekintek majd a tĂŠmĂĄra. Ahhoz, hogy valaki kiĂĄlljon, magĂĄĂŠrt el is kell hinnie ĂśnmagĂĄrĂłl valamit. Azaz meg kell kockĂĄztatnia azt, hogy amit szeretne, azt akkor is megteszi, ha nem lesz szimpatikus. A kĂśnyvben az egyĂŠni fĂŠlelmeinkrĹ‘l volt szĂł, arrĂłl, hogy hogyan merjĂźk vĂĄllalni Ăśnmagunkat; a mostani elĹ‘adĂĄsomban arrĂłl fogok beszĂŠlni, PĂŠcsett, hogy a tĂĄrsas kapcsolĂłdĂĄsokban hogyan merjĂźnk kiĂĄllni magunkĂŠrt‌ Gyenese Andrea
FotĂłk: KomlĂłs Attila
– TalĂĄn a fent emlĂtett jelensĂŠg, azaz, hogy hiĂĄnyzik a pĂĄrkapcsolatokbĂłl a szĂśvetsĂŠgesi minĹ‘sĂŠg. A vetĂŠlkedĂŠs jellemzĹ‘ inkĂĄbb, mert a legtĂśbben rettegnek attĂłl, hogy beismerjĂŠk, hogy nem nekik volt igazuk. – Dolgozott olyan pĂĄciensekkel is, akik Ăśnkritikusan felismertĂŠk, hogy verbĂĄlisan (esetleg fizikĂĄlisan) agresszĂvek ĂŠs a vĂĄltoztatĂĄsban kĂŠrtĂŠk a segĂtsĂŠgĂŠt? – Igen, termĂŠszetesen. HozzĂĄm mĂĄr azok a pĂĄrok fordulnak, akik vagy belefĂĄradtak az ĂĄllandĂł harcba, vagy rĂĄlĂĄtnak a problĂŠmĂĄikra ĂŠs ĂŠszrevettĂŠk, hogy agresszĂvan kommunikĂĄlnak egymĂĄssal. Fizikai bĂĄntalmazĂĄsig, ezek a pĂĄrok ritkĂĄn jutnak el, mivel idĹ‘ben „kapcsolnakâ€?, azaz segĂtsĂŠget kĂŠrnek. – És hogyan tapasztalta, visszafordĂthatĂł ez a folyamat? Azaz ha egy pĂĄr agresszĂven kommunikĂĄl, ĂŠs bĂĄntja egymĂĄst, mĂŠg ha ĂŠszre is veszik, nincs mĂĄr ilyenkor kĂŠsĹ‘? – Nincs kĂŠsĹ‘, termĂŠszetesen lehet vĂĄltoztatni ĂŠs a kapcsolaton javĂtani, ha van erre hatĂĄrozott szĂĄndĂŠk ĂŠs motivĂĄciĂł mindkĂŠt fĂŠlben. – Ă–nbizalom, ĂśnbecsĂźlĂŠs, bĂĄtorsĂĄg. A kĂśzelmĂşltban jelent meg egy kĂśnyve errĹ‘l a tĂŠmĂĄrĂłl, errĹ‘l is beszĂŠl majd az elĹ‘adĂĄsĂĄban?
A torokfĂĄjĂĄst a HomeogeneÂŽ 9-re bĂzom! FĂĄjĂł, piros torok? " UFSNÂ?T[FUFT ¨TT[FUFWÄĽU UBSUBMNB[ÂĽ HomeogeneÂŽ 9 T[PQPHBUÂĽ UBCMFUUB B UÂŹOFUFL FL UÄĽ FMTÄĽ NFHKFMFOÂ?TÂ?UÄĽM BMLBMNB[WB HZPSTBO FOZIÂĄUJ B torokfĂĄjĂĄst HZVMMBE˜TDT¨LLFOUÄĽ IBU˜TŠ GĂŠge- ĂŠs garatgyulladĂĄs FTFUÂ?O JT T[FEIFUÄĽ "K˜OMPUU B[ FHÂ?T[ DTBM˜E T[˜N˜SB BL˜S LJTHZFSNFLFLOFL JT ,JTHZFSNFLFLOFL BLJL CJ[UPOT˜HHBM FM UVEK˜L T[PQPHBUOJ B UBCMFUU˜U BEIBUÂĽ $TFDTFNÄĽLOFL B GÂ?MSFOZFMÂ?T WFT[Â?MZF NJBUU OFN BEIBU¼– 7Â?OZ OÂ?MLÂŹM LBQIBUÂĽ IPNFPQ˜UJ˜T HZÂĽHZT[FS
www.boiron.hu
A KOCKĂ ZATOKRĂ“L ÉS A MELLÉKHATĂ SOKRĂ“L OLVASSA EL A BETEGTĂ JÉKOZTATĂ“T, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELĹ?ORVOSĂ T, GYĂ“GYSZERÉSZÉT!
Zsebi magazin • 2016. mårcius –2016/3. szåm
5
6
Tények és tévhitek A Stoller Babaúszó Akadémia egy olyan Magyarországon működő szervezeti egység, amely a babaúszást az úszásoktatás felől közelíti meg. A méltán népszerű korai fejlesztéssel kapcsolatos programok az Akadémián kizárólag szakértők segítségével kerülnek lebonyolításra, sőt fontos megemlíteni, hogy a babaúszó tanfolyamok mellett államilag elismert babaúszás-oktató képzés is folyik az iskola keretein belül. A babaúszásról, annak előnyeiről, hátrányairól, illetve az esetleges félelmekről Stoller Katalinnal beszélgettem.
– Mit gondolsz, miért fontos, hogy a gyermekek már egész pici korban megismerkedjenek a vízzel? – Nem is kifejezetten a megismerkedésen van a hangsúly, hanem azon, hogy folytassák azt, amit a pocakban elkezdtek. Vagyis a pocakos élmények miatt érdemes már korán vízbe vinni a kicsiket. Nyilván fontos, hogy olyan helyet találjunk, ahol már egészen kicsiket is fogadnak, de szerencsére vannak olyan családbarát szállodák, ahol már akár három, sőt akár két hónapos kortól várják a piciket. Ez azért fontos, mert még nagyon közeli az az élmény, amit a pocakban töltöttek, mi pedig ezt az élményt igyekszünk feleleveníteni. Egy más közegben ugyan, de hasonló halmazállapotban. Ebben az esetben az élmény is inkább a pocakhoz kötődik, mint egyéb vízélményez, amely a babák számára egyfajta védőburokként funkcionál. Az első merülések alkalmával pedig a babák éppen ebbe a burokba térnek vissza. A másik ok, amiért pedig azt gondolom, hogy érdemes már kicsi korban megismertetni a csöppségeket a vízzel az uszodában az az, hogy az otthoni kádban csak minimális mozgásokat tudunk végezni, medencében azonban nagyobb kiterjedésű mozgásokkal is fejleszthetjük a babát. – Ebből kifolyólag a születésélmény befolyásolja a babák vízhez való viszonyát? – Igen, abszolút. A születésélmény nagyban befolyásolja a picik vízhez való viszonyát. Ha a baba ugyanis negatív tapasztalással érkezik a világra, akkor ez bevésődik a tudatalattijába, és amikor az első víz alatti élménye megtörténik, akkor ezek a születéssel kapcsolatos kisfilmek újra leperegnek az agyában. A születés ilyen formában befo-
Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
lyásolhatja az első vízbemerülést. A negatív tapasztalás az anya nyugtató jelenlétében örömforrássá válhat. Éppen ezért fontos, hogy a két esemény – születés, és az első vizes élmény – közel legyen egymáshoz, mert ebben az esetben, ha a baba azt látja, hogy a szülő nyugodt, akkor az ismétlés sorozatos hatására ez a pánik törlődik. Ez azért is nagyszerű dolog, mert köztudott, hogy a születés élményét felnőttkorban sok tantárgy dolgozza fel, hiszen ezeket az élményeket tudat alatt ugyan, de viseljük magunkon. A babaúszás során azonban van egy úgynevezett első törlés, amikor is ezeket a negatív élményeket a rendszerességnek köszönhetően megszüntetjük. – Mi a helyzet akkor, ha a baba a víz felett jól érzi magát, a víz alá merülve azonban előtörnek ezek a pánikszerű élmények? – A két dolog nem összekeverendő. Amikor a víz felett csapdos a baba, az a víznek szóló játékos élmény. Ha azonban a víz alá kerül, előjön a születési élmény. – Mennyire tartod fontosnak, hogy képzett oktató foglalkozzon a kicsikkel? – Szerintem ez elengedhetetlen. Sőt, kifejezetten kérem a szülőket, hogy keressenek képzett oktatót. Hiszen nem mindegy, hogy önmagam olvastam valamit a neten vagy egy hozzáértő segítségével végzek bizonyos gyakorlatokat. – Sokfelől hallani, hogy télen vagy hűvösebb időben nem viszik a babákat uszodába a betegségek, fertőzések miatt. Ez indokolt? Van alapja a félelmeknek? – Alapvetően azt gondolom, hogy nincs. Nincs hideg, a víz 30 fokos, illetve a levegő is 25 fokos. Tehát bent abszolút nincs hideg. Az öltözőben már néhány fokkal kevesebb van. Ha nem az öltözőben adjuk rá a gyerekekre a sap-
a babaúszásról
Interjú Stoller Katalinnal
kát, sálat, kabátot, és nem úgy visszük ki a mínuszokba, hogy már csorog az arcáról az izzadtság, akkor a megfázás lehetősége igen kicsi. Érdemes az előtérben felöltöztetni őket, így elkerülhető, hogy már azelőtt kiizzadjanak, mielőtt kiérnének a levegőre. A lényeg tehát, hogy semmivel sem „rizikósabb” uszodába vinni a gyerekeket, mert egy sima boltban vagy játszóházban ugyanúgy ki vannak téve a fertőzéseknek, ha nem fokozottabban. – Véleményed szerint azok a babák, akik jártak babaúszásra, előnnyel indulnak a későbbiekben az úszástanulás során? – Ha azt kérdezném tőled, hogy az a gyermek, aki már a baba teljesen egészséges, nincs akadálya annak, hogy az óvodában sok mondókát megtanult, és talán még a be- babaúszásra járjon. A szülő kérdése már egy kicsit bonyotűk formájával is találkozott, akkor szerinted előnnyel indul lultabb: én azt gondolom, hogy az első foglalkozás élménye majd az iskolában? Ugye, hogy igen! Na, ugyanez a helyzet mindkét szülőnek jár. Későbbiekben azonban már csak egy az úszás kapcsán is: azok a gyerekek, akik előbb ismerked- felnőtt jelenléte ajánlott. Ennek az az oka, hogy az óra alatt nek meg a vízzel, azok előbb érzik azt természetes közegnek. egy szülő egy gyereket foghat, ha már ketten vannak akkor Az a gyermek egész biztosan előnnyel indul ul a az oktató a szülő és gyermek közti egység későbbi úszástanulás során. Ez nyilván megbomlik. Ilyenkor a két szülő figyelme abban az esetben nem igaz, ha a szülő nem az oktatóra irányul, hanem egymássaját szakállára úsztatja a babát, vagy ra, ezért nem javaslom, hogy mindkét netán szakképzetlen oktató kezébe kerül szülő a vízben legyen. Ezt egyetlen do. 1-6 a gyermek, mert ilyenkor a leendő előnyök log írja felül: ha apa ráér. Azt gondolom, 2016. május el ot H hátrányba is fordulhatnak. Azt azonban hogy az apával töltött idő gyémánt idő, m iu en ill M . garantálni tudom, hogy az SBA esetében így ha az apuka két-háromhetente ráér, Pécs, Kálvária u. 58 szervezésében, ia dém az úszásoktatók olyan képzettséggel renakkor anyuka helyében ezt az alkalmat Aka szó baú Ba er l Sto A vel telé zvé delkeznek, hogy ezeket a hibákat nem köátengedném. rés i Kat Stol er vetik el, ezáltal a babák könnyítetten indul– Otthon tehetnek valami olyan 30/279-6827 hatnak neki az úszásoktatásnak. előkészület a szülők, ami meg– Hogy néz ki nálatok egy óra? Mit jakönnyíti az órán való részvételt? vasolsz, a szülők mit hozzanak magukkal? Csak anya – Igen, ez például a babauszas.com-on az Otthovagy apa legyen a vízben, vagy akár mindannyian? ni előkészületek menü alatt is megtalálható részletesen. – Az teljesen általános, hogy mit kell magukkal hozni Röviden azonban fontos, hogy az otthoni előkészületeket egy-egy babaúszás-órára, erre van egy szabályrendszerünk kevésbé bátran végezzük. Ha a köldökcsonk leesését köveis, ennek megfelelően szükség van egy combban jól záró- tően nagykádba bújunk a babával, az már éppen elegendő dó úszópelusra, emellett mind az ÁNTSZ, mind pedig mi is előkészület. kérünk egy orvosi igazolást, amely igazolja számunka, hogy – Végezetül a búvárreflexről kérdeznélek, mi is ez valójában? Mit érdemes tudni róla? – A búvárreflex az, ami segíti a babaúszás-oktatók munkáját. Az első merüléseknél megkönnyíti a baba víz alá kerülését, ez hat hónapos kor alatt három másodperc. Vagyis ez azt jelenti, hogy a víz alá kerülés során három másodpercig a baba nem vesz levegőt. Azonban fontos tudni, hogy a babaúszás nem a búvárreflexet alkalmazza, hanem a búvárreflex alapján készíti elő, hogy a baba tudatosan kösse össze a mozdulatot, a hangokat azzal, hogy víz alá kerül. Aki babaúszásra jár – és tényleg rendszeresen jár – az a gyermek egyéves kora körül önként beteszi a fejét a vízbe. Ez azonban nem búvárreflex, hanem tudatos cselekvés. Gerber Petra
BABAÚSZÓ TÁBOR
Zsebi magazin • 2016. március –2016/3. szám
7
8
Szilas Miklós
zenés gyermekmĮsorai , rnap 0 á s a vét v 16:0 ! Hús ius 27. am r l c r u á m ny űso
g y r mekm e n Va ládi gye kikötő ) cs a
ad . 64 Szab, Király u (Péc
s
30/ 363 363-39-29 ill ikl @ k szilas.miklos@gyermekmusor.hu facebook.com/gyermekmusor
www.gyermekmusor.hu PLANETÁRIUMI PROGRAMOK MÁRCIUS HÓNAPBAN március 14. hétfő 11.00 Állatok az égbolton 6+, 45 perc 16.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc március 1., 22. kedd 16.00 Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül film, 6+, 25 perc
Programok a tavaszi szünetben: március 24. csütörtök 11.00 Űrhajónk a Föld 6–14, 45 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc
március 15. kedd 11.00 Űrhajónk a Föld 6–14, 45 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc
március 25. péntek 11.00 Állatok az égbolton 6+, 45 perc 16.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc
március 2., 16., 23., 30. szerda 15.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc
március 26. szombat 11.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 12.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 15.00 Utazás a Marsra 12+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc
március 3., 17., 31. csütörtök 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc március 4., 18. péntek 16.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc március 5., 19. szombat 11.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 15.00 Utazás a Marsra 12+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc március 6., 20. vasárnap 11.00 Mesék a csillagokról 5–8, 30 perc 15.00 Csillagképek, legendák: a tavaszi égbolt 12+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc
Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
március 27. vasárnap 11.00 Mesék a csillagokról 5–8, 30 perc 12.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 15.00 Csillagképek, legendák: a tavaszi égbolt 12+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc március 28. hétfő 16.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc március 29. kedd 11.00 Űrhajónk a Föld 6–14, 45 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc
SzomjoltĂĄs
anyĂĄknak ĂŠs babĂĄknak
WĂ“JCIK gyermekdivat PLQĂœVÂŚJL J\HUPHNUXKž]DW DV PÂŚUHWLJ MĂĄrcius 9-12 kĂśzĂśtt 20% kedvezmĂŠny PLQGHQ WHOMHV žU¡ :Â?-&,. UXKžE°O NLYÂŚYH ]RNQL KDULVQ\DQDGUžJ 0žV NHGYH]PÂŚQQ\HO QHP YRQKDW° ÂłVV]H Nyitva: H-P: 10.00-18.00 Szo: 10.00-14.00 7622 PÉCS, FORRĂ S ĂœZLETHĂ Z FĂ–LDSZINT (Bajcsy-Zsilinszky u. 9.) TEL.: 72/215-125 WWW.WOJCIK.HU
Tudtad, hogy az anyatej a baba teljes folyadĂŠk- ĂŠs tĂĄpanyagszĂźksĂŠgletĂŠt fedezi ĂŠlete elsĹ‘ 6 hĂłnapjĂĄban? Hallottad mĂĄr, hogy az anyatej ĂśsszetĂŠtele a napszaktĂłl, a szoptatĂĄs idĹ‘tartamĂĄtĂłl ĂŠs gyakorisĂĄgĂĄtĂłl fĂźggĹ‘en is vĂĄltozik? Az igĂŠny szerint szoptatott fĂŠl ĂŠvesnĂŠl fiatalabb baba nagy melegben sem igĂŠnyel egyĂŠb folyadĂŠkot, azonban gyakrabban kĂŠretĹ‘zhet mellre, hogy a vizesebb elsĹ‘ tejjel oltsa a szomjĂĄt. A hasfĂĄjĂłssĂĄg enyhĂtĂŠsĂŠre szĂĄnt babateĂĄk alkalmazĂĄsa elĹ‘tt ĂŠrdemes a szoptatĂĄsi gyakorlatot felĂźlvizsgĂĄlni, mivel gyakoribb szoptatĂĄssal tĂśbbnyire enyhĂthetĹ‘ a magas cukrortartalmĂş elsĹ‘tej okozta szĂŠlgĂśrcs. A hozzĂĄtĂĄplĂĄlĂĄs megkezdĂŠsĂŠvel elkezdhetjĂźk kĂnĂĄlgatni gyermekĂźnket tiszta vĂzzel is. És mi a helyzet a szoptatĂł anyĂĄkkal? Gondoltad volna, hogy mind a tĂşl kevĂŠs, mint az erĹ‘ltetett folyadĂŠkbevitel negatĂvan befolyĂĄsolja a tej termelĹ‘dĂŠsĂŠt? Naponta ĂĄtlagosan 7-8 dl anyatej termelĹ‘dik, melynek 87,5%-a vĂz ĂŠs az anya folyadĂŠkigĂŠnye is nagyjĂĄbĂłl ennyivel lesz tĂśbb. SzomjoltĂĄsĂĄra szoptatĂĄs sorĂĄn is legmegfelelĹ‘bb a tiszta vĂz, a szĂŠnsavas, cukrozott ĂźdĂtĹ‘ket ĂŠrdemes kerĂźlni. Az alacsony gyĂźmĂślcstartalmĂş, cukrozott italok helyett vĂĄlasszunk natĂşr, 100%os zĂśldsĂŠg- ĂŠs gyĂźmĂślcsleveket. A gyĂźmĂślcs- ĂŠs zĂśld teĂĄk kevesebb ĂŠlĂŠnkĂtĹ‘ hatĂĄsĂş anyagot tartalmaznak a fekete teĂĄval szemben. Egyes gyĂłgyteĂĄkbĂłl bizonyos hatĂłanyagok (pl ĂŠdeskĂśmĂŠny) ĂĄtjuthatnak az anyatejbe, amik a babĂĄnĂĄl hasfĂĄjĂĄst okozhatnak. Ezek fogyasztĂĄsa mindig az egyĂŠni ĂŠrzĂŠkenysĂŠg figyelembe vĂŠtelĂŠvel ĂŠs a napi ajĂĄnlott mennyisĂŠg betartĂĄsĂĄval tĂśrtĂŠnjen. Ha bĹ‘vebben ĂŠrdekel a tĂŠma, lĂĄtogass el a Zsebi magazin honlapjĂĄra, vagy talĂĄlkozz velĂźnk valamelyik szoptatĂĄstĂĄmogatĂł baba-mama klubban. VĂĄrunk szeretettel minden hĂłnap elsĹ‘ pĂŠntekĂŠn 16 ĂłrĂĄtĂłl a PTE SzĂźlĂŠszeti Klinika tornatermĂŠben, vagy minden mĂĄsodik szerdĂĄn 10 ĂłratĂłl a MosolymanĂł CsalĂĄdi KĂśzpontban. SomoskĹ‘i Zsuzsanna - Zeller ZsĂłďŹ a LACTATEAM BĹ‘vebb informĂĄciĂł: www.lactateam.hu szoptataspecs@gmail.com lactateam Zsebi magazin • 2016. mĂĄrcius –2016/3. szĂĄm
9
10
MOZGÁS M OZ ZG GÁS Á VÁRANDÓSOKNAK VÁRA VÁ R N RA ND DÓS Ó OKNA OKNA AK KISMAMA TORNA Légzéssel összekapcsolt nyújtó, lazító gyakorlatokkal készülünk a könnyebb szülésre. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy utca 37-39. csütörtök 15.20-16.10
1200 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama-jógaoktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com
PROGRAMOK
KISMAMA JÓGA Légzéssel összekapcsolt nyújtó, lazító gyakorlatokkal készülünk a könnyebb szülésre. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy utca 37-39. kedd 9.30-10.45 szerda 15.15-16.30
1200 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama jóga oktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com SZÜLÉSSZ SZÜL ZÜL ÜLÉS ÉS FFELKÉSZÍTÉS FE LKÉS LK ÉSZÍ ÉS SZÍ Z TÉ TÉS S BABAVÁRÓ Várunk folyamatosan induló, öt alkalmas szülésfelkészítő tanfolyamunkra! Készülj velünk életed legnagyobb eseményére! Az első alkalomról érdeklődj telefonon! Pécs, Budai Nagy u. 1.
500 Ft Iveszics Tünde 30/491-02-30 www.babatippek.hu CSALÁD SZÜLETIK Március 7.
Személyre szabott segítség szülésben, gyerekágyban. Hordozni mindenkinek jó! Őssejt-levétel. Március 22.
Miért fáj a szülés? Milyen lehetőségek vannak a szülési fájdalomcsillapításra. Április 4.
Szülés, születés. A családdá válás folyamata. Koraszülés, koraszülött. PTE Szülészeti Klinika, Régi épület, földszinti tanterem, Pécs, Édesanyák u. 17. Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
SZÜLŐSZOBA-LÁTOGATÁS PTE Szülészeti Klinika Édesanyák útja 17.
Találkozó a Vénusz szobornál. szerda 16.00
Ingyenes 72/536-376 SZOPTATÁST TÁMOGATÓ BABA-MAMA KÖR Várandósoknak és édesanyáknak PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tornaterem, Édesanyák u. 17. Minden hónap első péntekén 16.00-18.00
Ingyenes szoptataspecs@gmail.com HURCIBABA Babahordozó Klub Civil Közösségek Háza Március 3. 10.00-12.00
Ingyenes hurcibaba.wordpress.com KERTVÁROSI BABAHORDOZÓ KLUB Szerdánként 10.00-12.00 03.02. Hordozós Miniklub 03.09. Szoptatást támogató klub 03.23. Hordozó- és könyvkölcsönzés 03.30. Moshatópelenka-klub Mosolymanó-Liszi, Pécs, Csontváry u. 2.
300 Ft/alk. kertihurciklub@gmail.com kertihordozoklub BABA-MAMA BA B ABA A-MAM -M MA AM MA KLUB KL K LU UB B „KERTI” BABA-MAMA KLUB Családias légkörben énekelünk, mondókázunk, gitárral és csörgőzörgő ritmushangszerekkel zenélünk és beszélgetünk. Hűvösebb időben a Közösségi Házban. Apáczai ÁMK Közösségi Háza (Pécs, Régi Kertváros, Tolsztoj u. 10. a Tom Market mögött) március 8., 29. kedd 9.30-11.00
Ingyenes Horváthné Antos Ágnes 20/541-73-95 Kerti Baba-Mama Klub
KÉK BABA-MAMA KLUB Éneklős, mondókázós foglalkozás, németül is, barátságos légkörben. KÉK Egyesület, Pécs, Melinda Park épülete (Melinda u. 10.) hétfőnként 9.30-11.00
Ingyenes Horváthné Antos Ágnes 20/541-73-95 KÉK Baba-Mama Klub NEVKO BABA-MAMA KLUB Zenés, dalos játék, mondókázás, utána szakemberrel beszélgetünk. március 1. kedd 9.30-11.00
Az óvodaválasztás kérdései Wolf Edit óvodavezető, Apáczai ÁMK óvodák március 22. kedd 9.30-11.00
A bölcsődeválasztás kérdései Goldmanné Fehér Hajnalka bölcsődevezető, KSZI Csoda Bölcsőde Apáczai ÁMK Művelődési Ház, 1. emelet, 1. terem (a színházterem bal oldalán)
Ingyenes! Horváthné Antos Ágnes 20/541-73-95 nevkobabamamaklub UCCUNEKI HURCISTÚRÁK Túrázni szerető hurcis anyukáknak szervezünk 4-7 kilométeres erdei túrákat, városi sétákat Pécsett. A túrákat keddi napokra szervezzük és jó idő esetén meg is tartjuk. Ingyenes. A Facebookon megtaláltok minket. hurcibaba@gmail.com MOZGÁS M OZ ZG GÁS Á GYEREKEKNEK GYE GY ER REKEK EK KEK EKN NE EK APÁCZAI GYERMEK NÉPTÁNCCSOPORT Gyermek néptáncsoportot indít a Apáczai ÁMK Művelődési Háza, heti 2x1 órában, hétfőn és szerdán Radák János vezetésével. ÁMK Művelődési Ház
72/550-601 Pavlovics Attila ank@educentrum.hu
Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy u. 37-39. csütörtök 9.30-10.30
1200 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama jóga oktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com ASZTALITENISZ KLUB PKK Istenkúti Közösségi Ház, Pécs, Fábián Béla u. 9. kedd 16.30-18.15
Bencze Anikó 30/826-12-90 www.pecsikult.hu BABA-MAMA JÓGA 3-8 hónapos korig. Babamaszszázs, babatorna együtt a jógázás a babával. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy u. 37-39. csütörtök 10.30-11.30
1200Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama jóga oktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com BABAÚSZÁS A belvárostól pár percre családias légkörben, ingyenes parkolási lehetőség. Gyere, hozd a szüleidet, barátkozzunk! Az első alkalom ingyenes! Millennium Hotel, 7625 Pécs, Kálvária utca 58.
Időpont telefonos bejelentkezés alapján! 2.200 Ft/alk., 10.000/5 alk., 18.000 Ft/10 alk. Tunyoghy Kinga 30/279-68-27 FLAMINGO BALETT Klasszikus balettkurzus kezdőknek Szabó Judit táncművész vezetésével. Elsősorban 4-7 éveseknek ajánlott 45 perces foglalkozás, beavatás a tánc világába heti egy alkalommal. Zsolnay Negyed – E78 Balett-terem Március 4., 11., 18., 25 16.30
1700 Ft/fő/alk. Szabó Judit tanclanc.weebly.com
KRESZ PARK - A CSALÁD PARKJA Jó idő esetén hétvégenként, saját, vagy helyben bérelhető biciklikkel. Iskolai csoportoknak is. Kérjük, előzetesen érdeklődjön! Pécs, Páfrány u. 44.
Somogyvári Imre 20/801-6860 info@pecsikult.hu pecsikult.hu LÉLEKSIMOGATÓ BABAMASSZÁZS Hagyományos és keleti maszszázs, gyógymasszázs babáknak. Első alkalomról érdeklődjön telefonon! Bejelentkezés szükséges! 500 Ft adomány, a Pécsi Életmód Egyesület javára Iveszics Tünde, gyógymasszőr 30/491-02-30 www.babatippek.hu MINI BALETT Kovács Zsuzsi néni táncpedagógus balett órái Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. hétfő 16.00-17.00
első csoport hétfő 17.00-18.00
második csoport kedd 16.00-17.00
mini csoport 3.200 Ft/fő, testvérkedvezmény: 2.500 Ft/fő Nemes Krisztina 72/253-477 info@pecsikult.hu pecsikult.hu MODERN TÁNC KOZÁRMISLENYBEN Kozármislenyben folytatódik a Modern tánc oktatás! Kozármislenyi Iskola rendezvényterme szerda 16.15-17.15
9 éves kortól
ÖRÖKMOZGÓ TIPEGŐ TORNA Játékos mozgásfejlesztő foglalkozások mondókákkal, énekekkel, mozgásfejlesztő eszközökkel 3 hónapos kortól másfél éves korig. Borostyán Egészségközpont Pécs szerda 9.30-10.15
Varjú Katalin, mozgásfejlesztő 30/319-13-22 varjukata78@gmail.com KREATÍV TÁNCFOGLALKOZÁSOK Játékos, fejlesztő, kreatív Táncfoglalkozások. A kreativitás fejlesztése mellett javul a mozgáskoordináció, a társas viselkedés, az önbizalom. A mozgás, a játék, tánc öröme felszabadultabbá, bátrabbá tesz. kedd 16.10-16.55
4-7 éveseknek hétfő 16.00-17.00
8-12 éveseknek Hágen Mozgásműhely Pécs, Lenke u. 2.
Hágen Zsuzsa 70/334-21-31 Z NE K ZE IC CSI S KN NEK K ZENE KICSIKNEK ÉS N AG GYO Y KN KNAK AK ÉS NAGYOKNAK DÚDOLDA Ú ZENE-MŰHELY Ű Interaktív dalosjáték babáknak és kisgyermekeknek a hét minden napján. Civil Közösségek Háza, Zsolnay Kulturális Negyed, Liszi-Mosolymanó, Semiramis Garden Panorama, Kozármisleny, Harkány, Pellérd, Szalánta. A pontos helyszíneket keresd a weboldalon!
800 Ft/gyermek 1000 Ft/család Bende Kornélia 70/575-01-74 korneliahorvath@gmail.com www.dudolda.blogspot.com
péntek 15.00-16.00
KEREKÍTŐ
6 éves kortól
PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs Fő u. 20. péntek 10.30-11.30
16.15-17.15
9 éves kortól 20/461-22-00 artjazzorak@gmail.com www.oktaviaszigeti.com
11
Bencze Anikó 30/826-12-90 www.pecsikult.hu Zsebi magazin • 2016. március –2016/3. szám
PROGRAMOK
BABA-MAMA JÓGA 8 hónapos kortól 24 hónapos korig. Babamasszázs, babatorna együtt a jógázás a babával.
12
KEREKÍTŐ MONDÓKÁS MÓKA Anya-gyermek közös játéka, móka, kacagás.Találkozás Kerekítő Manóval, érdekes népi hangszerekkel.
PROGRAMOK
Szeretet Sziget Családi Napközi, Mosolymanó, Tudásközpont, Patacsi Művelődési Ház. A pontos helyszíneket és a időpontokat keresd a weboldalon!
TESZ-VESZ ZENEKUCKÓ BABÁKNAK „BABÁK, DALLAMOK, KÖNYVTÁRAK” Zenéljünk, énekeljünk a könyvtárak varázslatos légkörében együtt! A bérletek átjárhatók más helyszínnel.
TEDDY ENGLISH FOR KIDS Sok-sok énekkel, játékkal, bábozással és közös feladatokkal. COME AND JOIN TEDDY! 2,5-6 éves korig.
Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár Pécs, Nagy Jenő u. 24. kedd 10.00-10.30
Első alkalom 1200 Ft utána bérlettel 4500 Ft/bérlet Jordán Orsolya, angoltanár 20/349-75-67
850 Ft/alkalom. Egy testvér ingyenes Dr. Harmatné Horesnyi Mária, óvónő, pedagógia tanár, zenepedagógus 70/297-64-33 www.kerekito.hu
900 Ft/alk. 8000 Ft/10 alk. Villuth András 20/349-75-67 www.teszveszkucko.hu
RINGATÓ Oldott, szeretetteli légkörben, már néhány hónapos kórtól 3 éves korig várja a kisgyerekeket, anyukákat, apukákat, nagyszülőket László Virág fuvolatanár egy játékos, énekes foglalkozásra.
BABYITALIANO Olasz nyelv gyerekeknek. Bevezetés a csodálatosan dallamos olasz nyelv világába, dalokon, mondókákon, mozgáson keresztül, csakis játékosan! 4-5 fős csoportokban, korosztályok és szint szerint, heti 1 alkalommal, kb. 35-40 percben várom az érdeklődő gyerekeket! Kissné Tihanyi Virág 30/949-27-78 babytaliano@gmail.com babytaliano.hu
Minden kedden 9.30-10.00 és 10.15-10.45 Zsolnay Negyed, Herkules Műhely (Boltok utcája alatt, griffek közötti lépcső és a Herkules kút mellett!)
IDEGEN ID IDEG DEGEN GEN NYELV NYE YELV LV G GY GYEREKEKNEK ER EREK REKEK E NEK
Családi jegy 800 Ft, bérlet 5600/8 alkalom A foglalkozáshoz folyamatosan lehet csatlakozni! László Virág 70/285-38-39 www.ringato.hu Ringató Pécsett
FIRSTEPS BABA, OVIS ÉS KISISKOLÁS ANGOL Kiscsoportos, kommunikációcentrikus angolórák 6-14 éveseknek. Díja fizetési kedvezménytől függően egyedi.
TESZ-VESZ ZENEKUCKÓ BABÁKNAK Hangulatos foglalkozás közös énekléssel, mondókázással, szeretetteljes légkörben szülőkkel és korabeliekkel.
Czirokné Higi Réka 70/775-70-32 czireka@gmail.com
Tesz-Vesz Kuckó Játszóház Pécs, Szent Mór u. 5. (József utcai bejárat felől) szerda 10.00-10.30
900 Ft/alk. 8000 Ft/10 alk. Villuth András 20/349-75-67 www.teszveszkucko.hu Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
Pécsvárad, Zengővárkony, Komló, Mecseknádasd, Pécs
PLAY NYELVISKOLA KERTVÁROS ANGOL és NÉMET nyelv piciknek 6 hónapos kortól, rugalmas időbeosztással, tapasztalt tanárokkal, kis csoportokban, kedvező áron. 7632 Pécs, Maléter P. u. 80.
20/962-71-62 info@playnyelviskola.hu play.nyelviskola
Tesz-Vesz Kuckó Játszóház Pécs, Szent Mór u. 5 (József utcai bejárat felől) szerda 17.00
KREATÍV ANGOL NYELVOKTATÁS OVISOKNAK Caitlyn MARSOLEK, amerikai nyelvtanár, várja az ovis gyerekeket angol nyelvű foglalkozásra, ahol a történetmesélés után játékos, kreatív feladatok által ismerkednek az angollal a kis nyelvtanulók. American Corner Pécs - Zsolnay Kulturális Negyed
A program ingyenes. A helybiztosításhoz regisztráció szükséges a pecs@ americancorner.hu e-mail címen. hétfő 17.00
pecs.americancorner.hu AmericanCornerPecs KREATÍV KR K RE EA AT TÍÍV FFOGLALKOZÁSOK FO OG GLLAL A KO KOZÁ Z SO ZÁ SOK K GYEREKEKNEK GY YER ERE EK KE EK KN NE EK BÁBKÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁS A bábkészítő foglalkozásokon a gyerekek különböző bábtechnikákkal ismerkedhetnek meg, és maguk is készíthetnek a Bóbita előadásaihoz kapcsolódó bábot. A foglalkozás időtartama 60 perc. Bóbita Bábszínház Március 5., 12., 26. 17.00
700 Ft, amely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu ENKIDU RAJZMŰHELY A képzőművészet és a különböző technikák elsajátításában segít Ludván Zsolt rajztanár. 7-13 éves korosztály számára. Zsolnay Negyed – Herkules Műhely Március 2., 9. 16., 23., 30. 16.30-18.00
1200 Ft/alk. 4000 Ft/bérlet www.zsolnaynegyed.hu
„Énekkel, zenével az inkubátorok mellett!”
– Mesélj egy kicsit szik, s hogy ének közben a magáról a Ringatóról! korábban k megnövekedett – Kisgyermekes csalápulzusp és légzésszám, doknak szóló zenei proga vér oxigénellátottsága ram, alapítója Gróh Ilona, optimalizálódik, o a síró nemzetközi Forrai Katalin baba b megnyugszik és v díjas énektanár. A 30 visszaalszik. Nincs ebInterjú László Virág fuvolatanárral b semmilyen varázsperces foglalkozásokon ben l minden gyermeknek az egész család számára lat: A PIC Ringató László Virág és Szabó-Beck Angéla fuj esik, ha dajkálják és jól szeretnénk élményt nyújvolatanárok vezetésével zajlik minden héten egy als szeretgetik. Kutatások bitani, énekelni, játszani z zonyítják, hogy az éneklés tanít, örülni a szépnek, kalommal a pécsi Neonatális Intenzív Centrumban a u javul a babák állapoután és nem utolsó sorban köNőgyógyászati Klinikán, önkéntes alapon. A foglalkot és tartósan csökken a ta, zösséget épít. zások kapcsán László Virággal beszélgettem. s stresszhormonszintjük. – Szerinted miért N Nagyszerű látni, hogy fontos a zenei nevelés? – Zenetanárként eltöltött ö ééveim i azt mutatják, ják egy- mindeközben a szülőkben is oldódik ő ó a feszültség. A PIC re kevesebb hangsúlyt fektetünk arra, hogy gyermekeink Ringatók legfőbb üzenete a szülők számára, hogy dalokmegtapasztalhassák a zene, a közös éneklés örömét, a kal, mondókákkal és érintéssel minden szülő képes pozimondókák ritmusos játékosságának élményét, az ölbéli tív hatást kiváltani a gyermekénél, ez pedig gyógyuláshoz játékok bensőséges hangulatát. Ezért is kerestem egy vezet. Az orvosok és a nővérek egyértelműen támogatnak olyan lehetõséget, amivel segíthetek a szülőknek abban, bennünket, idővel azt a visszajelzést kaptuk tőlük, hogy hihogyan kezdődhet a családon belül a korai zenei nevelés. dat képezünk köztük és a szülők között, a látogatásainktól Az értékes zene a teljes személyiséget formálja: fejleszti pedig megváltozik az osztály légköre. a gyermekek zenei- és értelmi képességét, hat az érzelmi – Hol lesznek a foglalkozások? Kiknek ajánlod és miért? intelligenciára, a beszéd- és mozgásfejlődésre is. – Ringató foglalkozások Pécsen a Zsolnay Negyedben – Mi a Ringató foglalkozások célja? vannak minden kedden két csoportban, 9.30 és 10.15 óra– A 30 perces foglalkozásokon felkeltjük a gyerekek ér- kor, László Virág, fuvolatanár vezetésével. Ezen kívül Baradeklődését a zene iránt, értékes zenei ingerekkel vesszük nya megyében még számos helyszínen megtalálható a Rinőket körül, a szülők pedig mintát kapnak az otthoni ének- gató. A csoportkohoz folyamatosan lehet csatlakozni, már lés, játék lehetőségeire. Hároméves kor alatt nincs direkt pár hónapos babákkal is lehet jönni a foglalkozásra, ami tanítás, nem várjuk el a gyerektől a kitartó figyelmet, de a hároméves korig ajánlott. A Ringatóról bővebben a www. “prdoukciót” sem. Az ölbéli játékok, gyermekdalok mellett ringato.hu oldalon lehet tájékozódni. olyan magyar népdalokat is éneklünk a szülőkkel, amit a felnőtt léleknek szánunk, de nagyon fontos, hogy a gyerekek is haljanak, hallgassanak ilyeneket. – Miben más a PIC-Ringató? – Egészen más a kettő, még akkor is, ha ugyanabból a szemléletből indul ki. A Ringatóban azon van a hangsúly, amit az éneklés és a közös játék öröme által a szülők csoportban élnek át egészséges gyermekeikkel. A különböző művelődési intézményekben a foglalkozásokon gyakran tizenöt kisgyermek is részt vesz, akik közösen tapasztalják meg, milyen anyával-apával együtt játszani. A PIC Osztályok (Perinatális Intenzív Centrumok) kórházi környezetében egészen más a hangulat, mások a körülmények és a cél is. Az inkubátorban fekvő gyermekek és aggódó szüleik esetében nincs csoportfoglalkozás, itt mindent a gépek, műanyag csövek és inkubátorok zaja határoz meg. Mivel koraszülött vagy beteg kisbabákról van szó, ezért egyenként énekelünk nekik, amennyiben a szülők is igénylik. Ha szeretnék, részt vehetnek és velünk dúdolhatnak, ha nem, akkor csak csendes megfigyelők maradnak mellettünk. A monitorokon látZsebi magazin • 2016. március –2016/3. szám
13
14
ÉLMÉNYMŰHELY Észbontó kirakók, kreativitás és logika kicsiknek és nagyoknak. JOMILI & JOVO Szabó Ildikóval, az ÉlményMűhely pedagógiai vezetőjével, matematika-fizika tanárral. A Vasarely ihlette Jomili-készlettel számtalan kép és térbeli alkotás hozható létre. A dániai JOVO készlet pedig azoknak szól, akik bátran kutatnak a váratlan megoldások után.
„KÖZÖS ÉG – KÖZÖSSÉG” RAJZMŰHELY A növény és állatábrázolás különböző technikákkal való megismertetése, a múzeum gyűjteményének felhasználásával. 7-14 évesek számára. A szakkört Pál Rita illusztrátor vezeti.
Zsolnay negyed - Herkules Műhely Március 12. 15.00-17.00
3000 Ft/hó 1000 Ft/alk. Varga Ágnes termtud@jpm.hu www.jpm.hu
800 Ft/fő 2000 Ft/család (max. 4 fő) www.zsolnaynegyed.hu
PROGRAMOK
GYEREKJÁTSZÓ Daltanulással, néptánccal és kézműves foglalkozással egybekötött játszóház magyar népzenei kísérettel. A foglalkozást Dénes Anett vezeti, közreműködik a Háromfa zenekar. Támogatja az NKA. Zsolnay Negyed – E78 – Panorámaterem Március 12., 26. 17.00
300 Ft/gyerek 200 Ft/felnőtt 800 Ft/család www.zsolnaynegyed.hu GYERMEK JELNYELV 2016-ban is folytatódik a JELNYELV-foglalkozás gyerekeknek. A részvétel díjmentes, diákoknak ajánljuk. 72/550-601 ank@educentrum.hu ankmuvhaz GITÁRSULI Patacsi Művelődési Egyesület, Tondó Egyesület – Tímárné Réti Tímea vezetésével. PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs Fő u. 20. szombat 15.00-17.00
300 Ft/óra Bencze Anikó 30/826-12-90 www.pecsikult.hu KALANDOZÁSOK IDA NÉNIVEL Téma a tavaszi zsongás. 5-10 évesek számára. JPM Természettudományi Osztály Március 5. szombat 14.30
500 Ft/gyerek, kísérőknek ingyenes termtud@jpm.hu www.jpm.hu Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
JPM Természettudományi Osztály szerda 17.00-18-30
KREÁTOR KLUB Minden, ami lego… PKK, Pécs Dr. Veress Endre u. 6. Március 12. szombat 10.00-12.00
500 Ft/fő Marksz Levente 72/253-477 www.pecsikult.hu MECSEKI KISVASÚT A Pécsi Kulturális Központhoz tartozó kisvasút egész évben várja utasait. www.mecsekikisvasut.extra.hu kisvasut.mecseki MESEKUCKÓ Dalokkal, mesékkel, mondókákkal gazdagított foglalkozás 3 éves korig. Énekes-mondókás ölbéli játékok sok mozgással, ritmusérzék-fejlesztő játékkal, évszakokhoz, ünnepekhez kötődő dalokkal, mondókákkal és népmesékkel. Bóbita Bábszínház – Mesekuckó Március 5., 12., 26. 10.00
700 Ft, amely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu PILLANATMŰHELY Magyar Művészetterápiás Társaság játékos, zenés, alkotó foglalkozása az egész család számára, ahol a szülők és a gyermekek egészen új oldalról ismerhetik meg egymást, szerezhetnek közös élményeket. Zsolnay Negyed – Herkules Műhely Március 26. 10.00
Egygyermekes családok/1000 Ft Kétgyermekes családok/1600 Ft Nagycsaládosok/2000 Ft Dukits Dalma 20/806-30-58
PKK VASÚTMODELL SZAKKÖR Gyere, építs terepasztalt! Szerezz új barátokat! PKK, Pécs Dr. Veress Endre u. 6. csütörtök 15.30-17.30
1200 Ft/hó Gayer Tibor 72/253-477 www.pecsikult.hu VARÁZSÓRÁK V A ÁZ AR ÁZSÓ ÓRÁ R K GYEREKEKNEK G ER GY EREKEK EKNE NE EK FILLÉRES KÍSÉRLETEK Nem is gondolnánk, menynyi érdekes, egyszerű kísérlethez találunk alapanyagokat, eszközöket a környezetünkben: pillepalackot, seprűnyelet, alufóliát, tejesdobozt… Az érdeklődők, megtudhatják, hogy miként állítható össze szinte bármiből egy-egy remek kísérlet. Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem Március 26. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu LEGKEDVESEBB KÍSÉRLETEK A 7 éves kortól ajánlott 45 perces, részben interaktív előadás válogatás az eddigi Varázsórák legkedveltebb és leglátványosabb fizikai kísérleteiből. Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem Március 27., 28. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu ÜTKÖZŐ GOLYÓKTÓL AZ ÜTKÖZŐ ATOMOKIG Mi ringatózik Newton bölcsőjében? Hogyan lehet jó golyókilövőket és rakétákat építeni? Hogyan gurulhat egy golyó a dombon lefelé? Miért világíthatnak az atomok, ha összeütköznek? Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem Március 5. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu
Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem Március 12., 13. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu VARÁZSOLJUNK FÉNNYEL! A Fény Nemzetközi Éve volt 2015, így a fény nyomába eredünk! Követjük, hová lesz a fény, ha nem látjuk. Fényt keverünk kémcsőben, kolbászt sütünk lámpafényben, láthatóvá teszszük a láthatatlant – megannyi szórakoztató kísérlettel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt! Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem Március 19., 20. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu MEGRÁZÓ KÍSÉRLETEK Vidám és hajmeresztő kísérleteket láthatunk az elektromosság és a mágnesség témaköréből, az ártalmatlan szikráktól a „maguktól” világító fénycsövekig. Állandó fellépőnk ElektRozi, akinek haja szála sem görbül a veszélyes villámoktól. A látogatóknak garantáltan megrázó élményben lesz részük! Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem Március 24., 25. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu
GYERMEKPROGRAMOK MÁRCIUS 5. SZOMBAT CINI-CINI MUZSIKA Csecsemőszínházi előadás 3 éves korig. Az előadás időtartama 20 perc+20 perc közös játék. Bóbita Bábszínház 10.00 és 11.30
800 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu MÁRCIUS 8. KEDD BABZSÁK VII. A Pannon Filharmonikusok előadása. A legkisebbekre szabott, játékos, zenei program három éven aluli csöppségeknek. A félórás felszabadult játékot egy mesés zenei utazás követi. Kodály Központ 16.00
990 Ft/gyerek 500 Ft/kísérő www.kodalykozpont.hu MÁRCIUS 10. CSÜTÖRTÖK SZŐLŐSZEM KÁLMÁN Meseszínház Écsi Gyöngyi előadásában. A szlovákiai Árgyélus Színház vendégjátéka. Pécsi Harmadik színház 10.00 és 15.00
www.pecsiharmadikszinhaz.hu szervezes@phsz.hu 30/964-78-92 MÁRCIUS 12. SZOMBAT DÖDÖLLE Csecsemőszínházi előadás 3 éves korig. 20 perc+20 perc játék. Bóbita Bábszínház 10.00
ZSEBIBABAFUZET
ZSEBIBABABFUZET.HU
800 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu
15
ZÖLD CSALÁDI NAP Zöld játszóházak, kézműves foglalkozások. Menetleveles családi játék környezetvédő szervezetek feladataival. 11.00 Az égigérő fa, MárkusZínház előadása PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 9.00-13.00
A zöld programok ingyenesek, a bábszínház belépője 300 Ft/ gyerek +1 kísérő 500 Ft/család Nemes Krisztina 72/253-477 www.pecsikult.hu MÁRCIUS 13. VASÁRNAP TAIPEI PUPPET THEATER: NYUGATI UTAZÁS Tajvan messzi szigetéről érkezik hozzánk a Taipei Puppet Theater, egy tradícionális tajvani kesztyűsjátékkal. Várunk Bennőtöket sok Szeretettel! Helyfoglalás ajánlott. MárkusZínház - Márkus Szín Pécs, Perczel Miklós u. 23. 17.00
Mesebelépő ára: 1000 Ft/fő Pilári Lili Eszter markuszinhaz.hu/helyetfoglalok 20/929-25-27 MÁRCIUS 15. KEDD JÁNOS VITÉZ Várunk Bennőtöket sok szeretettel a Márkus Mese Színbe, a MárkusZínház János Vitéz című előadására. Helyfoglalás ajánlott. MárkusZínház - Márkus Szín Pécs, Perczel Miklós u. 23. 10.30
Mesebelépő ára: 900-1100 Ft/fő Pilári Lili Eszter markuszinhaz.hu/mese-szin 20/929-25-27 MÁRCIUS 18. PÉNTEK GINGALLÓ Mondókák, versek, mesék. Játékos foglalkozás a legkisebbeknek. Apáczai ÁMK Könyvtára 9.30
Mészáros Zsóifa www.educentrum.hu
MÁRCIUS 19. SZOMBAT CSIPISZKE-TÚRA A Víz Világnapja alkalmából a Tüskésréti szabadidőparkba látogatunk. Szombat délelőtt
500 Ft/gyermek 900 Ft/két vagy több testvér. Kísérőknek ingyenes. Bejelentkezés szükséges. Nemes Krisztina 72/253-477 www.pecsikult.hu MÁRCIUS 22. KEDD CSIBÉSZ CSABI Interaktív koncertmese Pécsi Harmadik Színház 15.00
www.pecsiharmadikszinhaz.hu szervezes@phsz.hu 30/964-78-92 MÁRCIUS 24. CSÜTÖRTÖK MÚZEUMI DIÁK-TÚRÁK Tavaszi szüneti kirándulás. A közeli Víz Világnapja alkalmából a Sikondaitó élővilágát tanulmányozzuk, majd a
Zsebi magazin • 2016. március –2016/3. szám
PROGRAMOK
FÖLDÖNKÍVÜLI KÍSÉRLETEK A Csillagászati Hét tematikájához igazodó rendhagyó Varázsórán elhagyjuk a Földet, kísérleteket végzünk a légkörön kívül, a súlytalanság állapotában vizsgálódunk, és sétálunk egyet a Marson! Megfejtjük a Jedi lovagok kardjainak titkát is, a bátrak az intergalaktikus térben maguk is Jedi lovaggá válhatnak.
16
Kőlyuk-barlangot útba ejtve a megcsodáljuk a patakvölgyek tavaszi virágait. Végül a Mandulásnál szállunk buszra. Találkozó a Távolsági buszpályaudvaron: 8.10 órakor Szükséges: útiköltség (200 Ft + 1 buszjegy), 500 Ft/diák, klubtagoknak és szülőknek ingyenes. Részletes információ és bejelentkezés: március 21-ig. Varga Ágnes termtud@jpm.hu MÁRCIUS 26. SZOMBAT ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI ÉS TÜNDÉRSZÉP ILONA Bábjáték 4 éves kortól. Az előadás időtartama 50 perc. Bóbita Bábszínház 16.00
PROGRAMOK
900 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu CSIGAGÁZ VII - BŐGŐ MASINÁK A Pannon Filharmonikusok előadása. Interaktív, kamarazenei foglalkozás izgalmas érdekességekkel a komolyzene világából 3-8 éves gyerekeknek. Kodály Központ 15.30 és 17.00
1490 Ft/gyerek 500 Ft/kísérő www.kodalykozpont.hu ICURKA-PICURKA Csecsemőszínházi előadás 3 éves korig. Történetek egy cicuska, egy egérke, egy halacska és egy kutyuska kapcsolatáról. Bóbita Bábszínház 16.00
800 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu ANIMÁRCIUS AN A NIM IMÁR MÁR Á CI CU US S P PR OG O GR RA AM MS SO OR RO OZ Z AT A PROGRAMSOROZAT MÁRCIUS 1. KEDD PÉCSI ANIMÁCIÓ TÖRTÉNETE Csoportos tárlatvezetéssel egybekötött rajzos foglalkozás. Apáczai ÁMK Művelődési Ház
Előzetes bejelentkezés szükséges. Általános- és középiskolai csoportoknak ajánljuk.
HOGYAN PEREG A FILM Technikai bemutató, az Apáczai ÁMK mozigépeinek megtekintése és cellulóz rövidfilmvetítés. (Március 2-3-4-én is) Apáczai ÁMK Művelődési Ház
Előzetes bejelentkezés szükséges. Általános- és középiskolai csoportoknak ajánljuk. 9.00-12.00
Ingyenes www.educentrum.hu HONNAN, HOVÁ, MERRE, MEDDIG Filmvetítéssel egybekötött beszélgetés Rófusz Ferenc Kossuth és Oscar-díjas, animációs filmrendezővel. A művész magával hozza az aranyszobrocskát is. Apáczai ÁMK Művelődési Ház 14.00-15.30
Ingyenes www.educentrum.hu AMIRŐL A BÁBOK MESÉLNEK Beszélgetés Horváth Mari, baranyai származású Balázs Béladíjas filmrendezővel a bábfilm készítésről. Apáczai ÁMK Művelődési Ház 16.00-18.00
Ingyenes www.educentrum.hu MÁRCIUS 2. SZERDA NYUSZI ÉS ŐZ Animációs film vetítés és interaktív beszélgetés Vácz Péter rendezővel. Hogyan készült a közel száz díjat besöprő film? A film „főszereplőinek” bemutatása. Apáczai ÁMK Művelődési Ház 14.00-16.00
Ingyenes www.educentrum.hu KOCKÁRÓL KOCKÁRA Stop trükk műhely gyerekeknek. Közreműködik Pilári Gábor és Orbán Kornél. Hozd magaddal kedvenc plüssfigurádat, legyen ő az egyik szereplő!
9.00-12.00
Apáczai ÁMK Művelődési Ház 16.00-18.00
Ingyenes www.educentrum.hu
Ingyenes www.educentrum.hu
Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
MÁRCIUS 3. CSÜTÖRTÖK „OKOSTOJÁS” VERSENY Sipos Tibor koordinálásával. Apáczai ÁMK Művelődési Ház 15.00-18.00
Ingyenes www.educentrum.hu KOCKÁRÓL KOCKÁRA Stop trükk műhely gyerekeknek. Gyere! Légy Te a főszereplő! Most Téged „stoppolunk”! Jelenetek felvétele stop-trükk technikával. 8-14 éveseknek ajánljuk Apáczai ÁMK Művelődési Ház 15.00-17.00
HÚSVÉTI CSALÁDI NAP A WALDORFFAL Egész napos családi program a család minden tagjának a pécsi Mandulafa Waldorf Óvoda és Iskola szervezésével. Zsolnay Negyed - E78 10.00-16.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu HÚSVÉTI KÉZMŰVES VÁSÁR Minden, ami saját kezűleg készült. Asztalfoglalás március 16-ig.
Ingyenes www.educentrum.hu
PKK Szent Mihály Ház, Pécs, Szabadságharc u. 1. 15.00-17.00
PEREG A FILM Válogatott, eredeti cellulóz filmek vetítése. Válogat és vetít: Tóth Marcell mozigépész.
800 Ft/asztal Szorrené Matkovics Nóra 72/551-055 www.pecsikult.hu
Apáczai ÁMK Művelődési Ház 17.00-18.30
Ingyenes www.educentrum.hu MÁRCIUS 4. PÉNTEK VIGYÁZZ A TŰZZEL A Baranyai Megyei Katasztrófavédelem „Trombi és a Tűzmanó” c sorozat epizódjainak a vetítése. Rajzos foglalkozás a mese figuráinak animálásával. Tűzhely-tűz imitáció, tűzoltókocsi-bemutató. Apáczai ÁMK Művelődési Ház 14.00-16.00
Ingyenes www.educentrum.hu HÚSVÉTI H HÚ ÚS SV VÉ ÉT TI PR P RO OG GR RA AM MO OK PROGRAMOK MÁRCIUS 19. SZOMBAT DÚDOLDA Zeneműhely a legkisebbeknek. Dalos-zenés játék pár hónapos csöppségek és nagyobb testvéreik számára 4-5 éves korig. Húsvéti, tavaszi gyermekdalok és népdalok, ritmushangszerek, ölbéli játékok, mozgásos mondókák. Zsolnay Negyed - E78 10.00
Ingyenes Bende Kornélia www.zsolnaynegyed.hu
ISZKIRI GYERMEKZENEKAR KONCERTJE Az Iszkiri egy modern, vagány gyerekzenét játszó zenekar. Tagjai gyakorló apukák, akik főállásban is gyermekekkel foglalkoznak, ugyanakkor évtizedek óta profi zenészként is tevékenykednek a legkülönfélébb zenei stílusokban. Zsolnay Negyed - E78 16.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu KISINASOK KÉZMŰVES TANODÁJA Húsvéti ajándékkészítés a Kaptár Egyesület kézműveseivel. Zsolnay Negyed - E78 14.00-16.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu MOSONYI ÉVA ÜNNEPI TOJÁSOK Könyvbemutató. A Cser Kiadó Színes ötletek sorozatának legújabb kötete, mely a hímes tojás díszítésének lehetőségeit tárja az olvasó elé. Zsolnay Negyed - E78 10.30
www.zsolnaynegyed.hu
17
2016. mรกrcius 13. (vasรกrnap)
14.00 โ 18.00 Slyven Rendezvรฉnykรถzpont 0DJDVKยฃ] WยธYยซEHQ 0H]ฤ V]ยซO X
%ฤ YHEE LQIRUPยฃFLยต ZZZ SHFVLPDPL KX
A BELร Pร S INGYENES!
Zsebi magazin โ ข 2016. mรกrcius โ 2016/3. szรกm
18
MÁRCIUS 19-20. KISÁLLAT-ÉS NYUSZISIMAGATÓ A Misina Természet-és Állatvédő Egyesülettel. A gyerekek szakavatott állatbarátok felügyelete mellett ismerkedhetnek meg a nyuszikkal és több más kisállattal. Zsolnay Negyed Ginkgo tér 14.00-18.00
www.zsolnaynegyed.hu
PROGRAMOK
MÁRCIUS 19-27. HÍMESTOJÁS KIÁLLÍTÁS A magyar hímes tojás sokféleségét, mintagazdagságát mutatja be a tárlat, ahol az ország tizenöt alkotójának hagyományos technikával készült húsvéti tojásai tekinthetők meg. Zsolnay Negyed Látogatóközpont 9.00-17.00
www.zsolnaynegyed.hu MAIL ART EGG KIÁLLÍTÁS A borítékokon, levelezőlapokon a tojást mint formát jelenítik meg az alkotók (jeles művészek, köznapi emberek, gyerekek), akiknek munkái postán feladva válnak igazi mail-art alkotásokká az immár negyedik alkalommal meghirdetett pályázaton. Zsolnay Negyed Látogatóközpont 9.00-17.00
HÚSVÉTI DÍSZEK GYÁRA Léderer Kinga és Szeglety Orsolya kreatív műhelyében a háztartásokban fellelhető alapanyagokból, egyszerű technikával készíthetnek a részvevők húsvéti dekorációkat. Zsolnay Negyed Herkules Műhely 15.00-17.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS TAMÁS ÉVA JÁTÉKTÁRÁVAL Pécsi Harmadik Színház Délelőtt 10.00-12-00
www.pecsiharmadikszinhaz.hu szervezes@phsz.hu 30/964-78-92 KISPÉK MŰHELY Húsvéti különkiadás. A Sacikonyha pékműhely háziaszszony, Baka Sára szeretettel vár minden 7-11 éves közötti gyermeket, hogy egy-két órára belekóstolhassanak a pékek életébe. Ismerkedjünk a tavaszi ünnep kulináris szokásaival és fonjunk húsvéti kalácsot. Zsolnay Negyed Herkules Műhely 10.00-11.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
CSIRI-BIRI JÁTSZÓKERT A Zengő vidék kézműveseivel. Az ünnepkörhöz tartozó ügyességi játékok várják a gyerekeket: tojáskeresés, tojáshordás, tojásverés, tojásdobás, valamint táncos játszótér.
TOJÁSDÍSZÍTÉS GYEREKEKNEK Mosonyi Éva népi iparművész segítségével a gyerekek elkészíthetik saját hímes tojásukat. Megtapasztalhatják a kézműves tevékenység örömét, a méhviasz finom illatát, megbarátkozhatnak az íróka használatával, a piros festék varázslatával.
Zsolnay Negyed Ginkgo tér 14.00-18.00
Zsolnay Negyed Herkules Műhely 10.00-11.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
www.zsolnaynegyed.hu MÁRCIUS 20. VASÁRNAP
Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
VIRÁGVASÁRNAPI HÚSVÉTVÁRÁS 14.00-18.00
Kézműves foglalkozások, tojásírás, tojáskarcolás, húsvéti ajándékok készítése. 14.30
Ördögszekér Kompánia Időfa című bábelőadása 16.00 és 17.00
Tavaszi tánc - 150 fő gyerektáncos közös játéka. Kísér a Csurgó zenekar.
FELNŐTTPROGRAMOK ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ TORNA PKK Patacsi, Művelődési Ház, Pécs Fő u. 20 kedd-csütörtök 18.30-19.30
Bencze Anikó 30/826-12-90 www.pecsikult.hu
Gerdei Katalin 72/253-477 www.pecsikult.hu
AGYKONTROLL TANFOLYAM Ismerünk olyan embereket, akik megtalálják a kiutat az anyagi anyagi gondokból, meggyógyulnak betegségekből, boldogan élnek. Kivételes emberek ők? Bárki megtanulhat „kivételesnek” lenni! Domján Gábor tanfolyama.
MÁRCIUS 25. PÉNTEK
Zsolnay Negyed - E78 Március 5-6. és 12-13. 9.00
17.30
Csurgó koncert Szilárd Leó Park
TOJÁSFESTŐ Tojásírás, kézműves foglalkozás, tojáskeresés. PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20.
Bencze Anikó 30/826-12-90 www.pecsikult.hu HÚSVÉT JERUZSÁLEMBEN Mihályfi Márta, néprajzkutató, szüléskísérő – dúla előadása Térképek, légi felvételek és a körmeneteken készült fényképek segítségével szimbolikusan végigjárjuk Krisztus Golgotára vezető útját, az Olajfák hegyétől a Szent Sír Bazilikáig. PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 18.00
1500 Ft/fő Szalóki Virág 72/253-477 www.pecsikult.hu MÁRCIUS 27. VASÁRNAP TOJÁSKERESŐ Vajon hova rejtette a nyuszi a színes tojásokat? Előzetes regisztráció szükséges. PKK Szent Mihály Ház, Pécs, Szabadságharc u. 1. 9.00
Szorrené Matkovics Nóra 72/551-055 www.pecsikult.hu
39000 Ft/fő 26000 Ft/diák-nyugdíjas www.zsolnaynegyed.hu FILMKLUB Film Virage Kulturális Egyesület szervezésében őrült filmek filmőrülteknek. Március 4. Buz Luhrman: Rómei és Júlia Március 18. Nicolas Roeg: Földre pottyant férfi Április 1. Marton Scorsese: Taxisofőr PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. péntek 19.00
300 Ft/fő Marksz Levente 72/253-477 www.pecsikult.hu HOBBI LAKBERENDEZŐ TANFOLYAM PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. Kéthetente szerdán 17.00
24000 Ft/8 alk. Jelentkezés: 30/390-46-75 Szalóki Virág www.pecsikult.hu ISTENKÚTI ASSZONYTORNA KLUB PKK Istenkúti Közösségi Ház, Pécs, Fábián Bála u. 9. hétfő-szerda 18.15-19.15
500 Ft/hó Bencze Anikó 30/826-12-90 www.pecsikult.hu
Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. kéthetente szerda
4000 Ft/félév Gerdei Katalin 72/253-477 info@pecsikult.hu www.pecsikult.hu GROO DANCE TÁNCKLUB Nyűgözd le baráti társaságodat tánctudásoddal! Klubhangulatban, kellemes társasággal, tanfolyami kötöttségek nélkül péntekenként keringők, slow fox, quick step, chacha, rumba, samba jive, mambo, salsa, bachata, merengue. Egy-két-há’! Zsolnay Negyed, E78 Március 4.,11., 18. 19.00
Az első alkalom ingyenes! www.zsolnaynegyed.hu HATHA JÓGA Kortól és nemtől függetlenül bárkinek. A váltakozó nyújtó és lazító gyakorlatok energizálnak, segítenek az ellazulásban és a stresszoldásban. A hatha jóga a belső erők mozgósításával megoldást kínál a mindennapi élet kihívásaira. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy utca 37-39. kedd 16.30-18.00
1200 Ft/alk. Alatyányi Szilvia kismama jóga oktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com HOLISZTIKUS ELŐADÁSSOROZAT Gyakorlatorientált előadások Szilágyi Szilviával. Március 9. Párkapcsolat Március 30. Hogyan teremtünk? PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. szerda 18.00
1000 Ft/fő Szalóki Virág 72/253-477 www.pecsikult.hu
TORNA ANDIVAL PKK Szent Mihály Ház, Pécs, Szabadságharc u. 1. hétfő és péntek 17.30-18.30
300 Ft/alk. Szorrenné Matkovics Nóra 72/551-055 www.pecsikult.hu ZUMBA PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20. péntek 19.00-20.
Bencze Anikó 30/826-12-90 www.pecsikult.hu ZUMBA VERES ANITÁVAL PKK Szent Mihály Ház, Pécs, Szabadságharc u. 1. szerda 17.30-18.30
800 Ft/alk., 3600 Ft/5 alk. Szorrenné Matkovics Nóra 72/551-055 www.pecsikult.hu ANGOL NYELVŰ TÁRSALGÁSI KLUB Oldott légkörben, amerikai vendégek irányításával fejlesztheti szókincsét és angol nyelvi kommunikációs készségét társalgási klubunkban, ahol a téma kötetlen beszélgetések során bontakozik ki és formálódik. American Corner, Pécs, Zsolnay Negyed Február 3., 10. 16.30-17.30
Bejelentkezés szükséges! pecs@americancorner.hu ZENIT TORNA Csoportos foglalkozás, mely a fogyasztáson, alakjavításon túl az egész testre, összes ízületre, lélekre egyformán jótékonyan hat. Szerda: 8.00-9.00 Csütörtök: 17.30-19.30 Hágen Mozgásműhely Pécs, Lenke u. 2.
Bejelentkezés alapján Hágen Zsuzsa 70/334-21-31
ÖNÉLETRAJZÍRÁS ANGOLUL Sikeres álláspályázathoz és külföldi ösztöndíj elnyeréséhez nélkülözhetetlen a jól megírt angol nyelvű önéletrajz. American Corner, Pécs, Zsolnay Negyed Február 4., 11.
Bejelentkezés szükséges! pecs@americancorner.hu KREATÍV TÁNCFOGLALKOZÁSOK Játékos, fejlesztő, kreatív Tánc-foglalkozások. A kreativitás fejlesztése mellett javul a mozgáskoordináció, a társas viselkedés, az önbizalom. A mozgás, a játék, tánc öröme felszabadultabbá, bátrabbá tesz. szerda 17.30-19.00
15-45 éveseknek Hágen Mozgásműhely - Pécs, Lenke u. 2.
Hágen Zsuzsa 70/334-21-31 SPECIÁLIS GERINCTORNA Összetett gerinctorna, mely két különböző technikát /WuShuang Dao Yin, Zenit-gerinctréning/ alkalmazva fejt ki nagyon hatékony gyógyítást. Bejelentkezés alapján. Hágen Mozgásműhely - Pécs, Lenke u. 2.
Hágen Zsuzsa 70/334-21-31 KIÁLLÍTÁS KIÁL KI ÁLLLÍÍTÁ TÁS HATÁRTALANUL Pécs-Baranya Művészeinek Társasága kiállítása. Pécsi Galéria (Széchenyi tér)
Megtekinthető:
SZIVÁRVÁNY FOTÓKLUB ANYAGÁNAK KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: Március 9. szerda PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 18.00
Gerdei Katalin 72/253-477 www.pecsikult.hu EGYS EGYSZERI EG Y ZE ER RII FFE FELNŐTT ELLN NŐT Ő T PROGRAMOK PR PROG RO OG GRA R M MO OK MÁRCIUS 2. SZERDA KRITIKAI SZALON A Jelenkor folyóirat égisze alatt indult beszélgetéssorozat, amely a közelmúltban megjelent szépirodalmi művekről folytat diskurzust tapasztaltabb irodalmárok és fiatal kritikusok részvételével. Ezúttal Schein Gábor Svéd című regénye a diskurzus tárgya. Művészetek és Irodalom Háza Breuer Marcell terem 18.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu MÁRCIUS 3. CSÜTÖRTÖK MÉG 1 ESÉLY! A Pannon Filharmonikusok előadása. A Még1esély! sorozat koncertjei az esti hangversenyek műsorából mutatnak be szimfonikus zenekari műveket fogyatékkal élők és a szociálisan rászorulók számára.
január 28. - március 13.
Kodály Központ 10.00
500 Ft/fő 250 Ft/diák-nyugdíjas www.zsolnaynegyed.hu
Ingyenes www.kodalykozpont.hu
MADÁRTÁVLAT A zalaegerszegi Griff Bábszínház az ország legfiatalabb hivatásos bábszínháza, mely tavaly ünnepelte 10. születésnapját. A kiállítás a bábszínház elmúlt tíz évének jellegzetes tárgyait mutatja be.
HORIZONT A Pannon Filharmonikusok előadása. Főszerepben a rezesek. Haydn trombitaversenyét Boldoczki Gábor szólaltatja meg, Bruckner VIII. szimfóniáját pedig Bogányi Tibor interpretálja.
Bóbita Bábszínház
Megtekinthető: január 9.-április 23.
400 Ft/fő, 300 Ft/család, 300Ft/fő/10 fős csoport www.bobita.hu
19
Kodály Központ 19.00
4990 Ft 3990 Ft 2990 Ft 1000 Ft www.kodalykozpont.hu
Zsebi magazin • 2016. március –2016/3. szám
PROGRAMOK
FOTÓKLUB CSIZMADIA SÁNDORRAL Gyakorlatias klubszerű tanfolyam kezdőknek.
amit igazán MAGunkra szánunk, meghozza gyümölcsét.
20
PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 16.00-18.00
10000 Ft/fő Szalóki Virág 72/253-477 www.pecsikult.hu MÁRCIUS 8. KEDD ÉLJEN MINDEN BÁJOS SZÉP NŐ A Vivat Bacchus énekegyüttes nőnapi koncertje. 18.00
1000 Ft/fő 72/253-477 www.pecsikult.hu IDŐGÉP-IDŐKÉP FILMKLUB Filmvetítés múltidézéssel. Wes Anderson: A Grand Hotel Budapest.
PROGRAMOK
Művészetek és Irodalom Háza 18.30
Támogató jeggyel 400 Ft/fő www.zsolnaynegyed.hu MÁRCIUS 9. SZERDA
MÁRCIUS 5. SZOMBAT CIVIRSH TANFOLYAM Varga Nikolettával. Harmonikusan erősíti, lazítja és nyújtja az izomzatot, eredményesen alakítja a fizikai testet, javítja a tartás, oldja a felgyülemlett stresszt, növeli a fizikai és pszichikai teherbírást. Ezen kívül javítja az általános közérzetet, vitalizál, EGÉSZséget teremt. PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 10.00-14.00
10000 Ft/fő Szalóki Virág 72/253-477 www.pecsikult.hu SHANG-GUNG 1. TANFOLYAM Varga Nikolettával. Megtanulásához 2 óra elegendő, és napi kb. 15 perc a mozdulatsor elvégzése, amit kiegészítünk az energia-eloszlató, és a Betegségledobó mozdulatokkal. Így összesen az a napi 18 perc,
IDEJE A GYÁSZNAK, IDEJE A TÁNCNAK… A Pécsi Playback színház előadása. Történetek kapcsolatainkról. Művészetek és Irodalom Háza 19.30
1600 Ft/fő 1000 Ft/diák-nyugdíjas www.zsolnaynegyed.hu MÁRCIUS 10. CSÜTÖRTÖK METRONÓM JAZZ KLUB Gayer Mátyás Trió feat. Hofecker Dávid és Komjáti Áron. Zsolnay Negyed - E78 20.00
1300 Ft/fő, 990/diák www.zsolnaynegyed.hu MÁRCIUS 12. SZOMBAT MAGYAR TÁNCHÁZ Amíg a nagyok a táncot ropják, a kicsik kézműves foglalkozáson mulatják az időt. Zenél a Hanga Banda.
MÁRCIUS 15. KEDD
MÁRCIUS 24. CSÜTÖRTÖK
ÜNNEPI DÍSZHANGVERSENY A Pannon Filharmonikusok előadása. Ünnepi hangverseny az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére Bartók Béla Kossuth Lajos emlékének dedikált szimfóniájával.
PÉCSI PSZORIÁZISBETEGEK EGYESÜLETÉNEK HAVI TALÁLKOZÓJA
Kodály Központ 19.00
Ingyenes, de csak tiszteletjegygyel látogatható. www.kodalykozpont.hu MÁRCIUS 18. PÉNTEK VIZIN TÁNCHÁZ Nem múlhat el hónap magyarországi horvát kólók és macedón táncok nélkül. Márciusban is a Vizin Zenekarral mulathat az, aki vérpezsdítő ritmusokra szeretné járni a Pécsett és Baranyában is népszerű és ismert körtáncokat. Zsolnay Negyed Pécsi Galéri m21 előtere 19.00
300 t/fő www.zsolnaynegyed.hu KISCSILLAG KONCERT Vérbeli Kiscsillag koncert az E78 színpadán. Zsolnay Negyed - E78 21.00
2000 Ft/elővétel 2500 Ft/helyszín www.zsolnaynegyed.hu PYRGOS GÖRÖG TÁNCHÁZ Tánctanító: Takács Katalin. Pyrgos zenekar: Pletser István és Pletser Hrisztosz. Támogató: Pécs Megyei Jogú Város Görög Önkormányzata.
PKK Szent Mihály Ház, Pécs, Szabadságharc u. 1. 18.00-21.00
PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 19.00
300 Ft/fő Szorrené Matkovics Nóra 72/551-055 www.pecsikult.hu
300 Ft/fő Gerdei Katalin 72/253-477 www.pecsikult.hu
Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 17.00-19.00
Keller Árpádné pecsipsori@gmail.com www.pecsipsori.hu TUDÓSKLUB Ismeretterjesztő előadássorozat természettudományon innen és túl. Laczik Dénes: Madárvonulás PKK, Pécs, Dr. Veress Endre. u. 6. 18.00
400 Ft/fő Nemes Krisztina 72/253-477 www.pecsikult.hu MÁRCIUS 26. SZOMBAT MAGYAR TÁNCHÁZ A magyar tájegységek hagyományos táncait járhatják az érdeklődők. Zsolnay Negyed Pécsi Galéri m21 előtere. 18.30
300 Ft/fő www.zsolnaynegyed.hu MÁRCIUS 31. CSÜTÖRTÖK CSOKOLÁDÉ CSÜTÖRTÖK Kóstoljon bele a csokoládék különleges világába, lapozzon bele a csokoládé évezredes történelemkönyvébe! Előzetes regisztráció: info@csokolada.hu Zsolnay Negyed - Boltok Utcája - Csoko-Láda Csokibolt 17.30
1900 Ft www.zsolnaynegyed.hu DUMASZÍNHÁZ Nekünk áll László - Hadházi László önálló előadása. Volt-e élet a mobil elterjedése előtt? A nők lennének jobb férfiak, vagy a férfiak lennének jobb nők? Mire jó a zászló, ha nem fúj a szél? Zsolnay Negyed - E78 18.00
2900 Ft/fő www.zsolnaynegyed.hu
„Pályaválasztásomat a gyermekek szeretete illetve a sportág iránti elhivatottságom motiválta.” Interjú Antalné Pap Erikával, a Pécsi Úszóiskola Szakmai vezetőjével – Miért fontos szerinted, hogy a gyerkőcök már egész pici korban megismerkedjenek a vízzel? – Elsőként talán az életvédelmi szempontot érdemes megemlíteni az úszómozgások elsajátításának okán. Manapság egyre elérhetőbbek a családok számára a különféle élményfürdők, ahol a szülő is nyugodtabban kikapcsolódhat annak tudatában, hogy gyermeke rendelkezik vízbiztonsággal. A Pécsi Úszóiskola szakmai vezetőjeként fontosnak tartom, hogy ezen legkisebb korosztállyal olyan képzett pedagógusok foglalkozzanak, akik azon túl, hogy szakszerűen oktatják az úszásra előkészítő mozdulatokat, játékosan megkedveltetik a gyermekekkel ezt a csodálatos sportágat. – Hány éves kortól javasoljátok az úszást? – Általánosságban elmondható, hogy a gyerekeknek megközelítőleg a negyedik életévüket betöltve ideális az úszásoktatás megkezdése, eddigre kialakulhat a gyakorlatok értelmezéséhez elengedhetetlen figyelemkoncentráció illetve feladattudat. – Milyen élettani hatásai lehetnek/vannak a víznek? – Az úszás az egyik leghatékonyabb mozgásforma. A szervezet oxigénfelvétele és felhasználása egyensúlyban van. Ezáltal javul a tüdő-szív-keringési szervrendszerek teljesítőképessége. Vízben könnyebb a hőleadás és kevesebb az izzadás. A víz ellenállása miatt intenzívebb munka végezhető, mint a szárazföldön. A felhajtóerő csökkenti a testre nehezedő súlyt, így kíméli az ízületeket. Túlsúlyos illetve mozgássérült személyeknek is javasolt, mert a gerincoszlopra és a csontozatra kisebb terhet rak. Fontos szerepe van a testtartás javításában, ezért nemcsak a rekreáció, hanem a rehabilitáció területén is hasznos a vízben való mozgás. Így a csont, ízületi bántalmak, szív- és érrendszeri betegségek, gerincdeformítások és balesetek,
műtétek utáni terápiára is alkalmas. Sokan idegnyugtatás céljából úsznak. A lelki nyugalom különösen csendes, természetes álló- illetve folyóvizekben érhető el. – A gyerekek fejlődésének szempontjából miért fontos az úszásoktatás? – Bizonyítható, hogy tanulási nehézségekkel rendelkező gyerekekre jó hatással van az úszás, mely kedvezően hat az ideg-izom kapcsolatokra. Fejleszti a kondicionális- és koordinációs képességeket. A legtöbb izomcsoportot egyszerre és alaposan megmozgatja, erőt, állóképességet és rugalmasságot egyaránt biztosít. – Te mennyi idős voltál, amikor elkezdtél oktatni? Mi motivált? Miért épp ezt a pályát választottad? – Gyermekkorom első sportágként az úszással kerültem kapcsolatba, először három éves korom körül jelentem meg édesapám által vezetett úszótanfolyamon. Igazi családi program volt, anyukám beültetett minket nővéremmel a Trabantba és irány az úszás. Csaknem minden nap vízben voltunk, szép emlékeket őrzök ebből az időszakból. Ettől kezdve tulajdonképpen folyamatosan kötődöm valamilyen formában az úszáshoz. Oktatóként elsőként egyetemistaként kaptam feladatot 2002-körül Dr. Tóvári Ferenc által vezetett úszótanfolyami rendszerben. Itt „fertőződtem” meg igazán. Első szárnybontogatásaim után rövid ideig testnevelő tanárként is tanítottam az úszást. Jelenleg a Pécsi Úszóiskola szakmai vezetője vagyok. Pályaválasztásomat a gyermekek szeretete illetve a sportág iránti elhivatottságom motiválta. – Szerinted előnyt jelent-e a babaúszás a későbbi úszástanulásnál? – Mindkét gyermekem kapcsolatba került a vízzel már elég korán. Dorka lányom 4 éves, baba kora óta rendszeresen látogatja Úszóiskolánk több tízéves tapasztalattal rendelkező oktatójának, Mészáros Andornak óráit. Kisebbik lányom Anna egy éves, lelkes vendég szintén a babaúszásokon. Azon túl, hogy önfeledt vidám szórakozást nyújt az egész családnak az együtt eltöltött idő a vízben, úszásoktatás szempontjából a hasznossága máig vitatott. Magam is találkoztam olyan gyermekekkel munkám során, akikre kedvező hatással volt a babaúszás, magabiztosabban, otthonosabban érezték magukat a vízben, azonban vannak olyan babák is, akiknek nem tetszik annyira a vizes közeg. Azt gondolom, hogy mindenki a saját gyermekén láthatja, hogy mennyire érzi jól magát a vízben. Nálunk bevált a program, rendszerint ajánlani szoktam kisgyermekes szülőknek. Gerber Petra Zsebi magazin • 2016. március –2016/3. szám
21
22
n a b á g a m A táncmöenlő Hágen is fele Mozgásműhely
Lájkolj minket a Facebookon!
a Lenke utcában
Hágen Zsuzsa nevét bizonyosan sokan ismerik városszerte, hiszen nevéhez köthető a Hágen Mozgásműhely, amely január közepe óta a Lenke utca 2-ben várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Zsuzsa – a műhely megálmodója – a tánc világában él idestova harminc éve. Táncosként átélte és tudja, hogy a mozgás által milyen csodálatos lehetőségek nyílnak meg előttünk. Hisz abba, hogy a tánc lélekig hatoló, gyógyító erővel bír, katartikus élményekkel jár. Zsuzsa táncpedagógusként, koreográfusként, valamint mentálhigiénés szakemberként sok gyermek és felnőtt csoporttal is foglalkozott már, legfőbb alapelve, hogy a különböző attitűdökkel, tulajdonságokkal bíró személyek megtalálhassák saját, őszinte táncukat. Fontosnak tartja, hogy a hozzá forduló embereknek nem neki vagy egy adott táncformának, elképzelésnek kell, hogy megfeleljenek, csak kizárólag önmaguknak. Ez persze sok esetben nem könnyű, mert a kis gyermekkortól ránk rakodó megfelelési kényszert, először szép óvatosan le kell bontani. Csoportjaiban számos szorongó, önbizalom hiányos, társaihoz nehezen utat találó gyermek valamint felnőtt is megfordult már, akiknek szorongásaik a foglalkozások, a speciális improvizációs feladatok által fokozatosan csökkentek. Ezzel egyenes arányban pedig nőtt az önbizalmuk, szociális viszonyuk pozitív irányba mozdult. Minden műhelyben folyó munka, tevékenység, játék, legyen az a speciális gerincterápia, a női torna, a gyerek és felnőtt táncok, művészeti foglalkozások, lelki terápiák az egész embert veszik figyelembe. A műhelyben a cél a kreativitás, a saját belső hangok, az egyéniség megtalálása, felfedezése, csoportosan, vagy akár egyénileg. A Hágen Mozgásműhely egyértelműen egy olyan szeretetsziget, ahol nem kell félni önmagunknak lenni, ahol az egyéniség nem bűn, hanem erény, Zsuzsa pedig nem győzi hangsúlyozni, hogy mindannyian különlegesek vagyunk, egyedi megismételhetetlen lények. A Hágen Mozgásműhelyben folyó munkának a szárnybontás a célja, ahol Zsuzsa önálló, szabad, erős, kapcsolódni másokhoz szeretettel tudó kreatív és őszinte embereket szeretne munkája gyümölcseként tudni. A Hágen Mozgásműhely pedig nemrégiben a belváros szívébe – a Lenke utcába – költözött, ahol az atmoszféra is arra enged következtetni, hogy itt bizony különleges munka folyik. A Hágen Mozgásműhely programjait keresd a programrovatban. Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
Keress a programok között a honlapunkon!
www.zsebibabafuzet.hu
A GALCER JORDI
N
m ód m l o h A Grön PÉC SI NEM ZET I SZÍ NH ÁZ BELVÁROSI JEG YIRODA 7621 PÉC S, SZÍ NH ÁZ TÉR 1. 72/512-675, 72/512-669 SZE RVE ZES@PNS Z.H U WW W.P NSZ.HU
szer
K
edves Katalin! Van egy 11 hónapos megkésett mozgásfejlődésű tündéri kislányom. Járunk vele Dévény-tornára, és ennek köszönhetően már 3 hete kúszik, de a mászás még mindig nem megy neki. Sokan ajánlották, hogy kiegészítő terápiaként próbáljuk ki a b abaúszást, illetve úgy hallottam, hogy létezik kifejezetten vízben történő mozgásfejlesztés is. Írna ezekről nekem néhány mondatot? Köszönettel: „Vanda anya”
23
Varju Kata Zsebi magazin • 2016. március –2016/3. szám
KÉRDÉS – VÁLASZ
Kedves „Vanda anya”!
Megkésett mozgásfejlődésű gyerekek esetében különösen ideális közege a fejlesztésnek a víz. Miért más vízben? A különböző mozgáselemek a vízben könnyebben kivitelezhetők, mint a szárazföldön. A medencében más a testet közvetlen közelről körülvevő fizikai környezet (fontos, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen a víz!), és más a hőszabályozás is. A vízben végzett mozgásos gyakorlatok kevésbé terhelik meg a mozgató szerveket, és a pulzus intenzív terhelés esetében sem emelkedik meg anynyira, mint a szárazföldön. Babaúszás: általában elmondható, hogy a babaúszások elsődleges célja a vízhez szoktatás mellett a motorikus képességek fejlesztése. Ez esetben tehát nem úszásoktatásról van szó (nem az úszás mielőbbi megtanulása a cél), hanem inkább játékos vízi tornáról. A foglalkozások során az anya vagy az apa végzi a feladatokat, játszik a gyermekkel egy megfelelően képzett szakember irányításával. A babaúszásnak számos előnye van: hatására fokozódik az izomerő, pozitív hatása van a keringésre, a mozgáskoordinációra, az egyensúlyozó rendszer működésére. Fontosnak, hogy mindenképp olyan babaúszást válaszszanak, ahol nem tartják fenn a búvárreflexet, hiszen az egészséges fejlődés során ennek éppen le kellene épülnie annak érdekében, hogy a gyermek képes legyen az önálló, akaratlagos légzésszabályozásra. A HRG (Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika) módszer egy magyar rehabilitációs eljárás. A tréninget minden esetben megelőzi a gyermek mozgásos és idegrendszeri vizsgálata, hogy a terapeuta megállapítsa, milyen területe(ke)n van elmaradás. A foglalkozások egyénileg vagy kis csoportokban zajlanak, HRG terapeuta állandó irányításával. A tréning során több mint háromszáz feladat közül választják ki a gyermek állapotának legmegfelelőbbeket, és ezek rendszeres és kellően intenzív alkalmazásával érik el a komplex fejlődést. A terápia elsődleges célja a motoros és a szenzoros képességek fejlesztése; hatékony segítség lehet megkésett mozgás-, és/vagy beszédfejlődésű gyermekek esetében, illetve előszeretettel ajánlják figyelemzavarral, hiperaktivitással küzdő gyerekek számára is. Pécsett dolgozó HRG terapeuták: Schubert Johanna: 30/232-1809, schubert.joh@gmail.com Tukoráné Légrádi Judit: 30/427-5601, legradi.judit@freemail.hu
24
FLOWERS TĂ NCSTĂšDIĂ“ A Flowers tĂĄncstĂşdiĂł egĂŠsz ĂŠvben vĂĄr 4-18 ĂŠves PTWNL & HXTUTWY YFLOFN RTIJWS OF__ QÂWFN RÄąKFOTPGFS YFSZQSFP ;NWÂĄL_Âł KNFYFQ UT_NYÂ[ YÂĄSHTPYFYÂĄX
3DSS $QLWD ä ä )HUHQFHVHN X ZZZ RZHUVWDQFVWXGLR KX
„ADJ SZĂ“T A FĂ JDALOMNAKâ€? Ha a vĂĄrandĂłssĂĄg alatt- akarva vagy akaratlanul -, vagy a szĂźlĂŠs kĂśrĂźli napokban veszĂtetted el gyermeked ĂŠs szeretnĂŠd ezt megosztani valakivel, telefonĂĄlj vagy Ărj! Szeretettel vĂĄrom jelentkezĂŠsed!
Bornemisza à gnes [ŠIđSđ L^¥X_YFS¥HXFI³ RJSY¥QMNLNŠSŠX X_FPJRGJW bornagi@freemail.hu 30/822-95-95
KREATĂ?V ANGOL NYELVOKTATĂ S OVISOKNAK MINDEN HÉTFĹ?N 17.00 Ă“RĂ TĂ“L Caitlyn MARSOLEK, amerikai nyelvtanĂĄr, vĂĄrja az ovis gyerekeket angol nyelvĹą foglalkozĂĄsra, ahol a
American Corner tĂśrtĂŠnetmesĂŠlĂŠs utĂĄn jĂĄtĂŠkos, kreatĂv feladatok ĂĄltal PĂŠcs ismerkednek az angollal a kis nyelvtanulĂłk. A program Zsolnay KulturĂĄlis ingyenes. A helybiztosĂtĂĄshoz regisztrĂĄciĂł szĂźksĂŠges Negyed a pecs@americancorner.hu e-mail cĂmen. http://pecs.americancorner.hu/ www.facebook.com/AmericanCornerPecs
TISZTĂ?TĂ“ LÉBĂ–JTKĂšRA BĂ–JTTERAPEUTA ORVOS VEZETÉSÉVEL 2016 mĂĄrc. 11.-15., P-Szo-V-H-K, 5 nap/4 ĂŠjszaka A kĂşra vĂĄrhatĂł hatĂĄsai: mĂŠregtelenĂtĂŠs, egĂŠszsĂŠges fogyĂĄs beindĂtĂĄsa, termĂŠszetes X_ŠUÂźQŠX KNFYFQTXFGG GÄ‘W OTGG PÂś_ŠW_JY PWÂłSNPZX JRŠX_YÄ‘X_JW[N NQQ Â_ÂźQJYN L^ZQQFIÂĄXTX UFSFX_TP HXÂśPPJSŠXJ Dr. Forrai MĂĄrta GÂśOYYJWFUJZYF X_FPTW[TX [J_JYŠXŠ[JQ +Y KÄ‘ +Y KÄ‘ SFU PÂXŠWÄ‘ Š[ FQFYY NSL^JSJX Š[ PÂś_ÂśYY F X_ÂźQÄ‘P X_TGÂĄOÂĄGFS
Meridian Thermal Hotel Harkåny ä www.meridianharkany.hu foglalas@meridianharkany.hu ä 20/805-31-74 JelentkezÊs e-mailben
LELKI-KÉPI
KĂ–LDĂ–KZSINĂ“R HÂRRJQ FS^F RFL_FY PFUHXTQFYKJOQJX_YÄ‘ YWŠSNSL X_ÂźQŠXKJQPŠX_ÂYÄ‘ PNXRFRF OÂłLF INJYJYNPFN X_FPYFSÂĄHXFIÂĄX NSIZQ mĂĄrcius 20-tĂłl.
RĂŠszletes informĂĄciĂłk: MĹąvĂŠszetterĂĄpiĂĄs KĂśzpont Facebook, +36 30 68 88 901
Låjkolj k lj minket a Facebookon! Zsebi magazin • 12 Êvfolyam 3. szåm
HĂ GEN MOZGĂ SMĹ°HELY
Testi ĂŠs lelki segĂtsĂŠg, kĂźlĂśnleges hatĂŠkony mĂłdon minden korosztĂĄlynak. 9 3( +4,1&104? 840 Ĺœ KJOQJX_YÄ‘ PWJFYÂ[ Š[JX PTWYÂłQ KJQSÄ‘YY PTWNL ?*3.9 9473& Ĺœ FQFPKTWRÂĄQÂĄX YJXYN QJQPN JLŠX_XŠLRJLÄ‘W_ŠX 1*10. 9*7 5. 8 +4,1&104? 840 Ĺœ JL^ŠSN ŠX HXTUTWYTX XUJHNÂĄQNX ÂşO ,*7.3(9473& 9*7 5.& – WuShuang Dao Yin ĂŠs Zeni – gerinctrĂŠning, egyĂŠni bejelentkezĂŠs alapjĂĄn.
Hågen Zsuzsa – koreogråfus, tåncpedagógus, mentålhigiÊnÊs szakember, gerinc-Ês mozgåsterapeuta
70/334-21-31 ä PÊcs, Lenke u. 2.
Tà NC PICIKNEK ÉS NAGYOBBAKNAK
N)&SHJ8YZINT ĹŁ9ÂśWUJŢ ŠX ĹŁ;JWXJS^YÂĄSH JQÄ‘PŠX_ÂYđŢ HXTUTWYTP ŠX Š[JX PTWYÂłQ /ÂĄYŠPTX KTWRÂĄOÂş RT_LÂĄX WNYRNPÂĄY JL^JSXÂşQ^Y OÂł FQFUYFWYÂĄXY KJOQJX_YÄ‘ YÂĄSHKTLQFQPT_ÂĄXTP YÂĄWXFXYÂĄSH NWÂĄS^_FYYFQ Ovis: heti 2 alkalom, 4000 Ft/hĂł Nagyobbak: heti 4 alkalom, 6000 Ft/hĂł
iDS, Nagy Lajos KirĂĄly u. 9. Timer PĂŠter 30/228-67-07 www.idancestudio.eu
VIDĂ M ANGOL NYELVISKOLA
JĂĄtĂŠkos, vidĂĄm, beszĂŠdkĂśzpontĂş angol nyelvtanfolyamok 6 hĂłnapos kortĂłl 14 ĂŠves korig. A gyerekek igĂŠnyeire, ĂŠletkorĂĄra ĂŠs aktuĂĄlis hangulatĂĄra szabott foglalkozĂĄsok. Ismertesse meg gyermekĂŠvel a stresszmentes, ĂśrĂśmteli tanulĂĄs ĂŠlmĂŠnyĂŠt! .SL^JSJX UWÂłGFÂłWF RNSIJS ÂşO OJQJSYPJ_Ä‘SJP
Kozårmisleny, Viola u. 5/b. ä 20/428-00-09
www.kozarmisleny.kidsklub.huä kidsklub.kozarmisleny@gmail.com
JĂłga hĂŠtvĂŠgĂŠk a Meridian Thermal Hotelben, HarkĂĄnyban 3Ä‘NOÂłLF MŠY[ŠLJ 2016 ĂĄpr. 1.-3. P-Szo-V 2NSIJS SÄ‘SJP IJ PÂźQÂśSÂśXJS X_ÂźQŠX ZYÂĄS MF SÄ‘N GJYJLXŠLJI [FS RJSXYWZÂĄHNÂłX _F[FWTP JXJYŠS MF SJR OÂśS F GFGF MF X_JWJYSŠI SÄ‘N JSJWLNÂĄNIFY RŠQ^JGGJS RJLYFUFX_YFQSN ,JWNSHOÂłLF MŠY[ŠLJ 2016 ĂĄpr. 8.-10. P-Szo-V /F[FXTQY MF ÂźQÄ‘ [FL^ ÂĄQQÂłRZSPÂĄY [ŠL_JQ MF L^FPWFS KÂĄO F S^FPFI IJWJPFI MÂĄYFI MF X_JWJYSŠQ OF[ÂYFSN F YJXYYFWYÂĄXT ITS X_JWJYSŠI RJLJQÄ‘_SN F LJWNSH GJYJLXŠLJNY 8YWJXX_TQIÂł OÂłLF MŠY[ŠLJ RJINYÂĄHNÂł[FQ
2016 mĂĄrc. 4.-6. P-Szo-V 2NSIJSPNSJP FPN ÂşL^ ŠW_N MTL^ XYWJXX_JX F_ ŠQJYJ X_JWJYSŠ RJLYFSZQSN F MFYŠPTS^ JQQF_ZQÂĄX RÂłIOÂĄY X_JWJYSŠ RJLÄ‘WN_SN YJXYN QJQPN JLŠX_XŠLŠY X_JWJYSŠ RŠQ^JGG X_NSYJS RJLŠQSN F RNS IJSSFUTP ÂśWÂśRJNY RJLYFUFX_YFQSÂĄ F OÂłLF UT_NYÂ[ MFYÂĄXFNY *QÄ‘_JYJX YFUFX_YFQFY SJR X_ÂźPXŠLJX 0FWITXSŠ /TQN LJWNSH ŠX SÄ‘NOÂłLF TPYFYÂł ŠX 0FWITX 9NGTW +Y WŠX_Y[J[Ä‘ +Y PÂXŠWÄ‘ Š[ FQFYY NSL^JSJX Š[ PÂś_ÂśYY F X_ÂźQÄ‘P X_TGÂĄOÂĄGFS &_ ÂĄW YFWYFQRF__F OÂłLFTPYFYÂĄXY X_ÂĄQQÂĄXY YJQOJX JQQÂĄYÂĄXY \JQQSJXX X_TQLÂĄQYFYÂĄXTPFY PŠSJX L^ÂłL^[N_JX RJIJSHJ UJ_XLÄ‘KÂźWIÄ‘ X_FZSF YTWSFX_TGF www.meridianharkany.hu foglalas@meridianharkany.hu, 20/805-31-74 /JQJSYPJ_ŠX J RFNQ GJS
KACAGÓ CSALà DI NAPKÖZI 1 Êves kortól vårjuk a gyerekek jelentkezÊsÊt egy HXFQ¥INFX MFSLZQFYº Pœ_œXXŠLGJ FMTQ F X_ŸQđ RNSINL YZIOF RN YœWYŠSNP F L^JWRJPŠ[JQ +JOQJX_Yđ YTWSF ŠX _JSJGœQHXN[JQ [¥WOZP F L^JWJPJPJY
HÜlbling P. Krisztina ä 20/521-66-66 Ferencesek u. 27. ä www.kacagonapkozi.hu
TESZ-VESZ KUCKĂ“
KISGYERMEKES CSALà DI NAPKÖZI ÉS Jà TSZÓHà Z
1,5 -3-4 Êves korig fogadunk gyermeket, baråtsågis QŠLPœWĹ SFUPœ_NSPGJ FMTQ F PNHXNP ŠYPJ_ŠXŠY MJQ^GJS Kđ_œYY JLŠX_XŠLJX ŠYJQJPPJQ TQIOZP RJL Nyitott jåtszóhåz szerdånkÊnt 9:30-11:00-ig.
Tesz-Vesz Kuckó, Sßrgő Ês Forgó Csalådi NapkÜzi, PÊcs, Szent Mór u. 5., H-P 8.00-16.00 Farka Judit kapcsolattartó, 72/211-258
www.teszveszkucko.hu ä teszveszkucko@gmail.com
ORGONĂ CSKA
GYERMEKPSZICHOLĂ“GUS
CSALà DI NAPKÖZI, ÓVODA ÉS Jà TSZÓHà Z
CsalĂĄdi napkĂśzinkbe (1-3 ĂŠves korig) magĂĄnĂłvodĂĄnkba (3-7 ĂŠves korig) kis lĂĄtszĂĄmĂş csoportokba, vidĂĄm csalĂĄdias lĂŠgkĂśrbe, szakkĂŠpzett pedagĂłgusokkal vĂĄrjuk a gyermekePJY Ĺœ FSLTQ Ĺœ_JSJ Ĺœ RT_LÂĄXKJOQJX_YŠX Ĺœ PŠ_RÄą[JX KTLQFQPTzĂĄs – drĂĄma – nĂŠptĂĄnc – logopĂŠdia – tehetsĂŠggondozĂĄs – NXPTQF JQÄ‘PŠX_ÂYÄ‘ Ĺœ OÂĄYX_ÂłMÂĄ_ Ĺœ X_ÂźQNSFUN _XÂşWTP
Szßlőkonzultåció, gyermek pszichoteråpiås magånrendelÊs, egyÊni Ês csoportos felnőtt Ünismereti meseteråpia, nyitott mese-estek.
StandovĂĄr Ă gnes GyermekpszicholĂłgus ĂŠs Metamorphoses Meseterapeuta PĂŠcs, BĂśck J. u. 16. 30/84-16-028 www.egigero.net
PÊcs, Orgona u. 1. , H-P: 7.00-16.30 Balåzs Ibolya RĹPœIYJYđ 20/380-51-34 ä www.orgonacska.hu
SzemÊlyisÊgfejlesztő, hatÊkonysågnÜvelő kurzus
2016. mĂĄrc. 10-11., Cs. d.u. - P. d.u.
&_ NXRJWY SJ[JQŠXPZYFYÂł ŠQ[J_JYJX XYÂQZXGFS YFWYTYY JQÄ‘FIÂĄXFN F RNSIJSSFUN ŠQJYGÄ‘Q [JYY X_JRQŠQJYJX UŠQIÂĄPPFQ F_ ŠW_JQRN NSYJQQNLJSHNF KJOQJX_YŠXŠY JQÄ‘XJLÂYÄ‘ NXRJWJYJPJY S^ÂşOYFSFP &_ JQMFSL_TYYFP RNSI F HXFQÂĄIN RNSI F RZSPFMJQ^N [J_JYŠXGJS OÂłQ MFX_STXÂYMFYÂłFP
Dr. PĂŠcsi Rita
20.000 Ft ‰WIJPQđISN OJQJSYPJ_SN QJMJY :_XFQ^ ?TQY¥SS¥Q
2JWNINFS 9MJWRFQ -TYJQ -FWP¥S^ ä \\\ RJWNINFSMFWPFS^ MZ KTLQFQFX%RJWNINFSMFWPFS^ MZ ä 20/310-58-13
M Ă R C I U S Ćœ P E C S U R A N I A . H U FB.COM/PEC SUR ANIA
0‚5&,86 Ćœ 0‚5&,86 Ćœ OSCAR MOZIĂœNNEP KUNG-FU MINDEN JEGY 950FT 3$1'$ Ć ĆĄ '
0‚5&,86 Ćœ
0‚5&,86 Ćœ
KUNG-FU 3$1'$ Ć ĆĄ '
=2275232/,6 Ć&#x153; Â&#x201A;//$7, 1$*< %$/+Â&#x160; Ć ĆĄ '
PĂ&#x2030;, HĂ&#x2030;, KE, SZE . . . . . 14.30, 16.15 CSĂ&#x153; . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .16.15 SZO, VAS . . . . . . . . . . 12.30, 14.15
PĂ&#x2030;N, VAS, KEDD . . . . . . . . . . 12.00
A BEAVATOTT Ć&#x153; $ +ÄŤ6Â&#x160;*(6 Ć ĆĄ
NAPONTA . . . . . . . . . 14.00, 16.00
CSĂ&#x153;T, PĂ&#x2030;N, SZER . . . . . . . . . 14.30 SZO, VA, HĂ&#x2030;, KE . . . .10.30, 12.30
PĂ&#x2030;N, HĂ&#x2030;T . . . . . . . . . . . . . . . . . .18.15
.81* )8 3$1'$ Ć ĆĄ '
=22/$1'(5 Ć ĆĄ
SZO, VAS, HĂ&#x2030; , KE . . . . . . . . . 14.30
$*<$6 Â&#x160;6 $*<$7/$1 Ć ĆĄ
CSĂ&#x153;T, SZOM, HĂ&#x2030;T, SZER . . 18.45 PĂ&#x2030;N, VAS, KEDD . . . . . . . . . . 16.30
A BEAVATOTT Ć&#x153; $ +ÄŤ6Â&#x160;*(6 Ć ĆĄ
CSĂ&#x153;T, SZOM, HĂ&#x2030;T, SZER . . 16.30 PĂ&#x2030;N, VAS, KEDD . . . . . . . . . . .18.15
TĂ MADĂ S A FEHĂ&#x2030;R HĂ Z (//(1 Ć ĆĄ
NAPONTA . . . . . . . . . . . . . . . . 20.30
=2275232/,6 Ć&#x153; Â&#x201A;//$7, 1$*< %$/+Â&#x160; Ć ĆĄ '
CSĂ&#x153;, SZO, VA . . . . . . . 18.15, 20.15 KEDD, SZER . . . . . . . . . . . . . . .18.15 PĂ&#x2030;N, HĂ&#x2030;T . . . . . . . . . . . . . . . . . 20.30
$ .(5(6=7$3$ Ć ĆĄ
KEDD, FELIRATTAL . . . . . . . .20.15
BATMAN SUPERMAN (//(1 Ć&#x153; $= ,*$=6Â&#x201A;* +$-1$/$ (/Ä&#x2039;35(0,(5 Ć ĆĄ '
SZERDA . . . . . . . . . . . . . . . 20.15
=22/$1'(5 Ć ĆĄ
CSĂ&#x153;T, SZOM, HĂ&#x2030;T, SZER . . 12.00
BATMAN SUPERMAN (//(1 Ć&#x153; $= ,*$=6Â&#x201A;* +$-1$/$ Ć ĆĄ '
NAPONTA . . . . . . . . . .18.00, 20.15 EREDETI NYELVEN 25-Ă&#x2030;N . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22.30 30-Ă N SZERDĂ N . . . . . . . . . .20.15
2D Ă&#x2030;S 3D JEGYEK NORMĂ L : 1290Ft KEDVEZMĂ&#x2030;NYES : 1090Ft KedvezmĂŠnyes jegyre jogosĂt a diĂĄkigazolvĂĄny ĂŠs a tĂśrzskĂĄrtya. UtĂłbbi a mozi pĂŠnztĂĄrĂĄban vĂĄlthatĂł 1000 Ft-ĂŠrt
MĂ RCIUS 31 Ć&#x153;Â&#x201A;35,/,6 KUNG-FU 3$1'$ Ć ĆĄ '
NAPONTA . . . . . . . . . . . . . . . . 14.00 SZO, VAS . . . . . . . . . . .12.00, 14.00
BATMAN SUPERMAN (//(1 Ć&#x153; $= ,*$=6Â&#x201A;* +$-1$/$ Ć ĆĄ '
CSĂ&#x153;, SZO, HĂ&#x2030;, SZE . . 16.00, 18.15 PĂ&#x2030;, VA, KE . . . . . . . . . . 16.00, 20.15 PĂ&#x2030; 16.00 Ă&#x2030;S KE 20.15 2D!
BAZI NAGY *Â&#x2014;5Â&#x2014;* /$*=, Ć ĆĄ
CSĂ&#x153;T, SZOM, HĂ&#x2030;T, SZER . . 20.30 PĂ&#x2030;N, VAS, KEDD . . . . . . . . . . .18.15
%$70$1 683(50$1 (//(1 Ć ĆĄ ' $ PÄŹVRUY¢OWR]WDW¢V MRJ¢W IHQQWDUWMXN .RUKDW¢U EHVRURO¢VRN .1 NRUKDW¢U QÂŞON½O PHJWHNLQWKHWÄ&#x152; +DW ÂŞYHQ DOXOLDN V]¢P¢UD QHP DM¢QORWW 7L]HQNÂŞW ÂŞYHQ DOXOLDN V]¢P¢UD QHP DM¢QORWW 7L]HQKDW ÂŞYHQ DOXOLDN V]¢P¢UD QHP DM¢QORWW 7L]HQQ\ROF ÂŞYHQ DOXOLDN V]¢P¢UD QHP DM¢QORWW ; .L]¢U´ODJ IHOQÄ&#x152;WWHN V]¢P¢UD DM¢QORWW
Zsebi magazin â&#x20AC;˘ 2016. mĂĄrcius â&#x20AC;&#x201C;2016/3. szĂĄm
25
26
EGÉSZSÉGÜGY Sürgősségi telefonszámok: Segélyhívó-112, Mentők-104 Rendőrség -107, Tűzoltóság-105
KÖZÉRDEKŰ
HÁZIORVOSI ÜGYELET Gyermek ügyelet: 15.00-07:00 Gyermekklinika József Attila u. 7. 72/535-999 Felnőtt ügyelet: 7623 Pécs, Rákóczi út 2. (PTE- Klinikai Központ) 72/515-104 KÓRHÁZI ÜGYELET Gyermekbelgyógyászat (Pécs): Gyermekklinika, József Attila u. 7. 72/535-999 Gyermekbelgyógyászat (Pécs környéke, Siklós, Sellye és környéke): Gyermek Egészségügyi Központ Nyár u. 8., 72/518-500 Gyermeksebészet: Gyermek Egészségügyi Központ Nyár u. 8., 72/518-500 Égési sérülés: Gyermekklinika, József Attila u. 7. 72/535-999 GYERMEK EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Gyermekgyógyászati Klinika Pécs, József A. u. 7., 72/535-999 Gyermekonkológia Pécs, Nagyváradu.1., 72/535-900 Gyermekpszichiátria Pécs, Veress E. u. 2., 72523-510 Nőgyógyászat Pécs, Dr. Veress E. u. 2., 72/255-833 NŐGYÓGYÁSZAT, TERHESGONDOZÁS, SZÜLÉSZET ÉS SÜRGŐSSÉGI FOGAMZÁSGÁTLÁS Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Pécs, Édesanyák útja 17. 72/536-370
ANYATEJ Pécsi Anyatejgyűjtő Állomás Eperjesiné Édelmann Ágnes védőnő Rendelőintézet, Pécs, Lánc utca 12. H-P 7.00-15.00 Szo 7.00-12.00 72/523-722 Telefonos szoptatási tanácsadók Maninger Katalin IBCLC laktációs szaktanácsadó +36/30/322-8371 Dr. Budai Péterné, Gerber Ilona védőnők, 72/255-833 304,421,491-es mellék SEGÉLYVONALAK NOE-FON (Nagycsaládosok Országos Egyesületének segélyvonala) Jogszabályokkal, ügyintézéssel kapcsolatos segítségnyújtás +36/40/200-943 +36/70/771-6565 Hétköznapokon 8-16 óráig Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécs, Janus P. u. 6. 72/310-048 Kék Vonal - gyermek és ifjúsági telefonszolgálat 0-24 óráig +36/80/505-000 NANE Egyesület segélyvonal bántalmazott nőknek és gyermekeknek www.nane.hu 18-22 óráig (ingyenes) +36/80/505-101 Alfa Szövetség válság és eltitkolt terheseknek +36/80/630-333 éjjel-nappal Bölcső Alapítvány válságterhességek, örökbeadás, örökbefogadás +36/20/944-3566 vagy (1) 215- 60-50 Otthon Segítünk Alapítvány kisgyermekes családok otthoni segítése Búzás Márta: +36/30/312-3989 Herczeg Zsuzsanna +36/20/56-56-037 (16 óra után) www.otthonsegitunk.hu
Ingyenes családi újság 2016. március XII. évfolyam 3. szám KAPCSOLAT: zsebitartalom@gmail.com 30/450-07-99 Zsebi magazin • 12 évfolyam 3. szám
HIVATALI ÜGYINTÉZÉS Pécsi Önkormányzat Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Pécs, Széchenyi tér 1., 72/533-800 Gyámügyi Hivatal Kossuth tér 1-3., 72/534-111 H: 13:00-17:00 Sz: 8:00-17:00 Anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás - Nyomtatványok kiadása, segítség a kitöltésben, kérelmek leadása, tájékoztatás. Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Kormányablak Pécs. Szántó Kovács János utca 1. Telefon: 72/795-325 E-mail: pecs.kormanyablak uranvaros@bamkh. gov.hu H-P: 8:00-20:00 Terhességi-gyermekágyi segély (tgyás), gyermekgondozási díj (gyed), gyermekápolási táppénz Baranya Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve, központi ügyfélszolgálata (OEP) Pécs, Nagy Lajos király 11.3. 72/508-300 H-Cs 8-15, P 8-12 Munkaügyi Központ BMMK Pécsi Kirendeltség és Szolgáltató Központ Pécs, Zrínyi u. 11. 72/512- 812 baranyammkpecs@lab.hu Családsegítő központok Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Pécs, Anikó u. 5. 72/441-677, 72/444-877 esztergar.kertvaros@gmail.com Védőnői központok: Pécs, Lánc u. 12., 72/222-695 Pécs, Dobó I. u. 89., 72/239-261 Pécs, Dr. Veress E. u. 2., 72/523-523 Pécs, ANK Várkonyi u., 72/228-901 A védőnői körzetekről érdeklődjön a fenti telefonszámok valamelyikén!
Főszerkesztő, felelős szerkesztő: Maróy Ditta Szerkesztőségi asszisztens: Gerber Petra Tördelő szerkesztő, grafikai tervezés: Szelényi Tamás Felelős kiadó: Maróy Ditta ditta@kangaegyesulet.hu • 20/593-94-27 Címlapfotó: Róka Róbert, ÖKOPIX Kft. www.h2o-pix.hu Nyomda: V-Tesa Bt. Pécsvárad Szerzők: Gerber Petra, Gyenese Andrea, Maróy Ditta, Somoskői Zsuzsanna, Zeller Zsófia, Varju Kata
KULTÚRA Tudásközpont- Egyetemiés Gyermekkönyvtár H: 10-18; K-P: 8-18; Szo-V: 10-18; Pécs, Universitas u. 2/A. 72/501-650 Csipkefa Gyermekkönyvtár Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 10. H 9-12 és 13-18, K,Cs,P 9-12 és 13-17, Sz: 13-17, 72/324-385 http:// csipkefakvt.wordpress.com Pinokkió Gyermekkönyvtár (Várkony Nándor Fiókkönyvtár) H: zárva K-P: 10.00-18.00 Szo: 9.00-13.00, V: zárva Pécs, Nagy Jenő utca 24. http:// varkonyifiok.wordpress.com 72/324-001 Zsolnay Kulturális Negyed Zsolnay Vilmos út 37. www.zsolnaynegyed.hu 72/500-300 Bóbita Bábszínház Pécs, Felsővámház u. 50. www.bobita.hu, 72/201-301 Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház) Pécs, Dr. Veress E. u. 6., 72/253-477, info@pecsikult.hu Állatkert ideiglenesen zárva tart Pécs, Ángyán J. u., 72/312-788 www.pecszoo.hu Akvárium-Terrárium Pécs, Munkácsy Mihály utca 31. H-V: 9.00-17.00., 72/532-151 www.pecszoo.hu Pécsi Harmadik Színház Pécs, Hajnóczy utca 41. 72/252-478, 72/251-340 www.pecsiharmadikszinhaz.hu Pannon Filharmonikusok Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4. +36/72/500-300, www.pfz.hu Filharmónia Pécs, Király u. 18., 72/310-539 www.filharmonia.hu
Terjesztés: Pécsett és környékén, 180 terjesztési ponton Megjelenik minden hónap első keddjén, 10.000 példányszámban A programok változásáért vagy az elmaradásért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. A hirdetésekben megjelenő adatok valóságtartalmáért, valamint a bennünk elhelyezett képek, szövegek jogtisztaságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Olvasói leveleket, fotókat a zsebitartalom@gmail.com címre várjuk, a beküldött anyagokat a szerkesztőség nem archiválja. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött programokkal saját szerkesztési elvei szerint járjon el.
2016. MÁRCIUSI PROGRAMOK március 5. szombat március 8. kedd március 12. szombat
BEMUTATÓ!
10.00 11.30
(csecsemőszínházi előadás)
16.00
Bárány Boldizsár
Kós Lajos terem
10.00 14.00
Az ablak (14 éven felülieknek)
kamaraterem
10.00
Dödölle
16.00 március 21. hétfő
kamaraterem
Cini-cini muzsika
kamaraterem
(csecsemőszínházi előadás)
Nyugati utazás (a Tajpeji Bábszínház vendégjátéka)
BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP 10.00 11-12.00
Dödölle
kamaraterem
(csecsemőszínházi előadás)
Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona Nyilvános próba
16-17.00
Bábuk, árnyak
19.00 10.00 16.00
Mit eszik a micsoda? (Keresztesi József megzenésített versei rajzokkal, bábokkal, muzsikával kicsiknek és nagyoknak)
Icurka-picurka Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona
Bábmúzeum: hétfõtõl-péntekig 9 -16 óra között, szombaton 9-18 óra között Mesekuckó: hétfõn és szombaton 10. 00 órakor Bábkészítő foglalkozás: a szombati elõadások után, 17 órától
Az elõadásokra a jegyár: 900 Ft Csecsemõszínházi elõadásokra: 800 Ft (Az árak egyben a Bábmúzeum belépõjegyének árát is tartalmazzák!)
kamaraterem kamaraterem
(csecsemőszínházi előadás)
Állandó programok
Kós Lajos terem kamaraterem
Bábismertető a bábstúdiósokkal
március 26. szombat
kamaraterem
Kós Lajos terem
Jegypénztári órák HÉTFÕTÕL PÉNTEKIG 10-12 óra és 15-17 óra között HÉTVÉGÉN az elõadások elõtt 1 órával
Jegyrendelés: jegy@bobita.hu, www.jegy.bobita.hu 06/72/211-791, 06/20/438-3885 További információk: www.bobita.hu
A bábszínház a műsorváltoztatás jogát fenntartja!