Berlini iskolától a sikeres vállalkozásig Epidurális érzéstelenítés Programok az egész családnak
Ingyenes családi újság
2016. november • XII. évf. 13. szám
További információ:
pvh.hu
VÁSÁRCSARNOK i: Érdeklődn
8 72/518-2076 20/2760-50:302-16:00
éntekig hétfőtől p aton 05:30-13:00 b vagy szom
PROGRAM SZERVEZŐJE:
MÉDIAPARTNER:
2016. december 4. vasárnap Nyitva tartás: 06.00-14.00 óráig
KEDVES OLVASÓ! Ez az őszi hónap már visszavonhatatlanul a tél előhírnöke. A levelek színkavalkádja és hullása, az rövidülő és egyre hűvösebb nappalok is erre emlékeztetnek. Kabát, sál, sapka és kesztyű újból előkerülnek. November. A halottak napjával kezdődik – és így lehetőséget ad arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik nincsenek már velünk. Kimenni a temetőbe, felidézni a velük töltött élményeink, családi történeteket mesélni azoknak a gyerekeknek, akik nem találkozhattak már ezekkel a rokonokkal. Veszteség, mikor elveszítünk valakit, vagy egy válás. Veszteség, mikor valaki olyan helyzetbe kerül, ahol úgy érzi, nem lehetett önmaga, és ez nem azért történik, mert a helyzet valóban ezt indokolja, hanem mert a másik ezt egyszerűn megteheti vele – és mert ő nem tudja megvédeni önmagát. Veszteségérzéssel jár, ha valaki olyan kapcsolatban él, amiben nem becsülik meg, amiben – lelkileg, vagy fizikailag – bántják. Nehéz ez, ritkán is beszélünk valóban veszteségeinkről. Pedig megéri: átgondolva veszteségeinket emlékezhetünk a elvesztett iránt érzett fájdalom mellett arra, amit az illetőtől kaptunk, és nem utolsó sorban felismerhetjük azokat az erőforrásainkat, amik lehetővé teszik, hogy egy méltatlan helyzetből megerősödve jöjjünk ki, mint például Emese.
MARÓY DITTA
FŐSZERKESZTŐ DITTA@KANGAEGYESULET.HU
TARTALOM 4
Berlini iskolától a sikeres vállalkozásig
9
Lactateam: Mert van az úgy...
10 Epidurális
érzéstelenítés
12 Programok
az egész családnak
15 KSZI -
Különleges bánásmódot igénylő gyermekek ellátása a bölcsődékben
26 Közérdekű
Maróy Ditta
KAPCSOLAT:
Gerber Petra SZERKESZTŐ, PROGRAMOK
30/450-0799
zsebitartalom@gmail.com
HIRDETÉSI REFERENS:
Vermes Nikolett 20/314-0446 niki@zsebinet.hu
WWW.ZSEBINET.HU FB.COM/ZSEBIMAGAZIN
Dolgozó mami sorozat
4
Berlini iskolától a sikeres vállalkozásig
– Kérlek mesélj nekem egy kicsit a fiatal korodról, hol születtél, hol nőttél föl? – Makón éltem egészen 19 éves koromig, amikor is Szentesen érettségiztem, ami után nem vettek fel a főiskolára. Ennek hatására úgy döntöttem, Berlinbe költözöm. Ez 1996-ban történt. Elkezdtem iskolába járni, ahol gyakorlatilag a szaknyelvet tanultam és ahol a külföldi diákok képviselője lettem. Tanultam, dolgoztam, barátkoztam, éltem a húszas éveimet. Másodikos voltam a főiskolán, amikor megismertem a partnerem, aki mellett gyökeresen megváltozott az életem. Ő túlságosan is szeretett volna magához kötni, olyannyira, hogy a megismerkedésünk után három hónappal már gyereket vártam tőle. Egy klasszikus bántalmazó kapcsolatról beszélünk, amiről persze akkor én nem tudtam, hogy az. Ott hagytam a főiskolát is, elszigetelődtem a barátaimtól. Gyakorlatilag telje-
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
sen egyedül maradtam, én és a szívem alatt hordott gyermekem. Ő persze közben jött-ment, igazi elköteleződésről nem beszélhetünk a részéről. Ő itt is ott is lakott, én pedig azt hittem, hogy ez így természetes. – Ezt, hogy ő másutt is lakott, akár úgy is elképzelhetjük, hogy más nővel is? – Ezt nem tudom, azt tudom, hogy neki is volt egy lakása, amit én sosem láttam. (...) Folyamatosan kontroll alatt tartott. Mindig azt mondta, hogy maradjak inkább otthon, legyek vele, gondoljak a babánkra. Gyakorlatilag elvesztettem a külvilággal a kapcsolatom, így visszajelzést sem kaptam arról, hogy ez így nem oké. Teljesen egyedül és magányosan maradtam. – Közben pedig gondolom gömbölyödött a pocakod? – Igen, ennek végül is én nagyon örültem, bár váratlanul ért a dolog. Ennek ellenére elkezdtem készülni a szülésre: választottam magamnak szülésznőt, egy remek intézményt, egyre inkább erre fókuszáltam az energiáimat, a
többit pedig arra fecséreltem el, hogy megfeleljek a párom irreális elvárásainak. (...) Gondolok itt arra, hogy ő elmehet a barátaival én nem mehetek el a barátaimmal. Aztán persze jöttek az összehasonlítások más nőkkel, többek között az alakomra vonatkozólag. E közben teljes bizonytalanságban tartott, ugyanis nem tudtam, hogy mikor mire hogyan fog reagálni. – Mindeközben te még mindig a babavárásra készültél... – Igen, és aztán meg is született a lányunk, bár ő a szülésnél sem volt igazán jelen. Ami mondjuk nem is volt akkora baj. Egyetlen egy barátnőm volt, aki eljött velem a szülésre. A szülésélményem nagyon pozitív volt, minden rendben volt, másnap már haza is mehettem. Aztán ő három nap után azt mondta, hogy ne feküdjek, ne kellessem magam, ne tettesem, hogy beteg vagyok, keljek fel és csináljam a dolgomat. Aztán pedig – miután már teljesen a hatalmába kerített – elkezdődött a fizikai bántalmazás is. – Szokták is ezt kérdezni és bár teljesen közhely: de miért nem mentél el? – Miért nem mentem el? Miért maradtam? Mert egyszerűen nem volt ebből kiút, legalábbis én nem láttam. Megszűntek a visszajelzések, nem voltak barátaim, egyetlen barátnőm volt, de ő is ritkán jött hozzánk, család nem volt körülöttem. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy ez így normális. Az önértékelésem, az önbecsülésem eddigre már a béka feneke alatt volt. Pedig nem mondhattam magam egy alacsony önértékelési személynek, hiszen a diákönkormányzatban is nagyon sok diákért kiálltunk, gyökeres változásokat értünk el. De eddigre már nulla önbecsüléssel ott álltam egy kisbabával, kereset nélkül. Nem volt ebből kiút. Meg persze ott voltak a tipikus társadalmi elvárások is, mint például, hogy egy gyereknek apa kell. És persze a párom kifelé egy remek ember, remek apa volt. Egyébként ő egy nagyon kellemes fellépésű ember, a társaság motorja, szórakoztató, élmény vele beszélgetni. Volt egy ilyen oldala is, azonban ahogy becsukódott az ajtó, ő egy egészen más ember lett, azt az oldalát senki sem ismerte rajtam kívül. Kialakult a bántalmazó kapcsolat körforgása: voltak nyugalmi pillantok, de volt amikor kitört a balhé, gyakorlatilag bármin, aztán jöttek a mézes a hetek, az ígéretek, a virágcsokrok és a többi. Ilyenkor pedig megtörnek a nők – és én is megtörtem. Hiszen van egy olyan oldala, ami reményt ad, ugyanis itt nem arról van szó, hogy 0-24-ig bántalmazna, mert van egy nagyon kellemes oldala is. Egy idő után azonban rá kellett jönnöm, hogy ez hazugság. – És erre teljesen egyedül jöttél rá? – Teljesen egyedül, bár azért ennek van előzménye, ugyanis a történet úgy folytatódott, hogy (... meg) fogant a második gyermekünk, a kisfiam is. A két gyermekem között
egyébként 18 hónap van, tehát elég kicsi a korkülönbség. Szóval jöttek egymás után, ez pedig ugye újra lekötötte az időmet, energiámat, hiszen már két gyermekről gondoskodtam. A kisfiamról tudni kell, hogy hipotóm volt, foglalkozásokra kellett vele járni, tehát nehezebb volt az indulás, mint a kislányom esetén. Gyógytornák, orvosok sora, de szerencsére Németországban ezt nagyon jól tudták kezelni, viszont extra időt és energiát igényelt. – Azt mondod, hogy a lányod születése után már megkezdődött a fizikai bántalmazás: hogy csattan el például az első pofon vagy ezt miként lehet elképzelni? – Nem is tudom, egyszer csak hazajött éjszaka és kirángatott az ágyból. Én azt sem tudtam, hogy most mi van, mi történik, tehát semmiféle szemrehányás nem előzte meg a dolgot. Aztán persze mindig jöttek a mézes hetek, ami nyilván hosszabb-rövidebb ideig tartott. Ez folyamatosan fokozódott, mind a fizikai intenzitása a bántalmazásnak, mind az időszakok rövidültek. A legutolsó alkalommal -amikor fiam úgy másfél éves volt – olyan súlyosan bántalmazott, hogy szinte kórházba is kerültem. Ott akartak fogni, de én hazamentem: agyrázkódással és különböző sérülésekkel. Akkor határoztam el, hogy segítséget kérek, hiszen ez így nem volt normális. Egy olyan szervezethez fordultam, akik bántalmazott nőknek segítenek: jogi tanácsadással és mindenféle tanácsadással.
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
5
6
Megerősítettek, hogy az ami velem történik az egyáltalán nem normális. Szépen kialakítottam a saját stratégiámat, felmértem a lehetőségeimet, végül pedig azt választottam, hogy hazaköltöztem Magyarországra. Mivel a párom nem ismerte el a gyermekeket sajátjaként, éppen ezért hivatalosan nem nyújthatott volna be igényt a láthatásra. Szóval hazaköltöztem két kicsi gyermekkel, a lányom még csak három éves volt, a kisfiam pedig még nem volt kettő sem. Természetesen ő nem hagyta abba a zaklatást, a leglehetetlenebb időpontokban megjelent, hol mézes-mázosan, hol pedig fenyegetve. Egyszer azt mondta, hogy nem jön soha többet, majd én olyan helyre költöztem, ahol nem talált meg. – Kicsit kanyarodjunk vissza a hazaköltözéshez: ez úgy történt, hogy egyszer csak foglaltál repülőjegyet és eljöttél? Hisz nyilván le kellet zárnod a berlini életedet. – A mézes heteket használtam ki: hogy szeretnék a gyerekekkel egy kicsit hazamenni, pihenni és akkor ő azt mondta, hogy jó, tehát elengedett. A családom megdöbbenéssel fogadták, hisz ők egész más arcát ismerték. Volt olyan, aki nem is igazán hitt nekem. De nyilván volt, aki kitartott mellettem és segített. – És mit tudtál csinálni itthon, két kicsi gyerekkel? Merre tudtál mozdulni? Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
– Elmentem dolgozni, pénzt keresni. Egy panzióban dolgoztam, ahol a nyelveket nagyon jól tudtam hasznosítani, nagyon szerettem csinálni, de azért én többre vágytam. Aztán jött a szerelem is: megismerkedtem egy fiúval, akivel azért nagyon átgondoltam, hogy kell-e nekem kapcsolatot létesíteni. Nagyon sok félsz volt a dologban, de azóta is együtt vagyunk, összeházasodtunk és hazaköltözésem után néhány évre megszületett a kislányunk, a nagyobb gyermekeimet pedig örökbe fogadta. Persze időközben én is elkezdtem feldolgozni a velem történteket, hiszen ez egy mélypont volt az életemben. Pszichológushoz is fordultam, elkezdtem kutatni, könyveket olvasni, bár Magyarországon nagyon kevés szakirodalom van a bántalmazásra vonatkozóan, nagyon kevés civil szervezet az, ami tud segíteni. Elkezdtem felépíteni újra saját magamat: önképzésekkel, művészeti tevékenységekkel. Mindig is bennem volt az alkotás iránti vágy, elkezdtem varrni, ekkor pedig kitárult előttem a világ az én kis szűk falusi környezetemben. – És miket varrtál? – Mindenfélét: táskákat, nadrágot, gyakorlatilag mindent, amiben örömömet leltem és rácsodálkozhattam saját magamra. Hogy én tudok alkotni, tudok értéket teremteni, ez pedig az önbecsülésem újjáépítéséhez elengedhetetlen volt. – És ez csak egyik napról a másikra jött, hogy te úgy érezted, hogy ami csinálsz az jó? – Nem, azért nem, ez szépen lassan jött. Aztán persze vártam a harmadik gyermekem és ekkor csöppentem bele a szülés körüli állapotokba. Én egészen eddig úgy hittem, hogy én úgy szülhetek, ahogy csak akarok, de kiderült, hogy ez nálunk nem így van. A nőknek egyszerűen nincs választása. Nem volt kiépített rendszer. Van egy protokoll és mindenkire ezt akarják ráhúzni. Számomra azonban ez nem volt elfogadható. – Berlinben mik voltak a lehetőségek? – Volt lehetőségem úgy szülni, ahogy szeretettem volna. Partnernek, egyenrangú partnernek tekintettek, ahol a szülő nő van a középpontban. Végül itthon szültem, a készülő kis házunkban, a medencében. Fantasztikus szülésélményem volt és ezek mind-mind erősítettek abban, hogy
erős vagyok. Ekkor jöttem rá, hogy itt valakiknek nem áll érdekében, hogy a nők erősek legyenek, hogy a nőknek legyen hangjuk. A meglévő tapasztalataimmal pedig hirtelen azt sem tudtam mit kezdjek. De úgy éreztem, hogy ezt nem lehet véka alá rejteni és úgy éreztem, hogy a saját példámon keresztül nagyon hiteles tudok lenni, ha ezt más nők is megtudják, hogy én min mentem keresztül rájöhetnek arra, hogy van kiút. Felvettem a kapcsolatot a NANE-val, végeztem náluk képzést. Szóval ilyen fronton tevékenykedem. – És még a varrásban, igaz? – Eleinte csak a családomnak varrtam, de azóta kaptam felkéréseket is. Folyamatosan jöttek a visszajelzések, hogy ez de jó, én is szeretnék ilyet és akkor úgy gondoltam, hogy mivel egy hátrányos helyzetű körzetben élünk, meg kell teremtsem a saját munkahelyemet. Vállalkozó lettem és elkezdtem szuperhősnőket varrni. Elkezdtem kutatni, hogy mi lehet az a termék, ami réspiacot képez és minden tapasztalatomat felhasználva születtek meg a szuperhősnők. Ezek textilfigurák, amiknek van kis szemüvegük, köpenyük és amik öltöztethetők. Az USA-ban nyitottam egy
netes áruházat és saját meglepetésemre nagyon hamar felfutott ez a bolt és azóta nagyon boldogan készítem és gyártom ezeket a babákat. Ebből vállalkozásom van, megélek, köszönöm szépen jól vagyok és mellette tudom végezni az önkéntes tevékenységeimet. – Egy kicsit vissza a varráshoz: olyan egyszerűnek tűnik. – Igen, de egyáltalán nem az. Nagyon sok munka, nagyon sok tanulás. Önképzés formájában kell ezt elképzelni és az egész kialakítása, a piackutatás, a marketingstratégia nagyon központi kérdés volt és mindezt egyedül kialakítani nehéz volt. – Mikor nyitottad a boltot? – Nem olyan régen, azóta már van több boltom Európában is. Van egy nagyon neves amerikai blog, aki az év játéknak minősítette az én termékeimet, emellett cikkeztek is róla például Németországban is. Márkát építettem gyakorlatilag. Az Instagramon vagyok főként jelen, de Facebookon és Pinteresten is megtalálható vagyok. Tehát van a dolog mögött tartalom. Én is csodálkozom a saját magam sikerein, de nagyon jól esik. Szerencsére egy támogató hálózat van körülöttem: itt elsősorban a férjemre, a gyermekeimre és a családtagjaimra gondolok, aki maximálisan támogatnak. Közben arról nem is beszéltem, hogy a szülésélményemnek hála, dúla is lettem, és így is igyekszem segíteni a nőket, bár most nem ez van a középpontban, de ebben is aktív vagyok. Igen húzósak a napjaim, de hálás vagyok azért, hogy olyan életet élhetek, amilyet szeretnék és azt csinálhatom, amit szeretek. – Mit gondolsz Emese, ugyanilyen motor lennél, ha nem lett volna a bántalmazó kapcsolatod? – Biztosan nem. Mert én olyan mélyre kerültem, amikor szó szerint feküdtem a fürdőszoba padlón, lelkileg és fizikailag is megsemmisülve, hogy egyszerűen onnan már nem volt lejjebb. Ha nem kerülök ilyen mélyre, akkor elvegetálok. De akkor és ott én már nem tudtam A cikk vágatlan behunyni a szemem és változatát a zsebinet.hu nem volt más út, csak oldalon olvashatod. felfelé. Teljesen új alapokra kellett helyezni az életem. Mindig is bennem volt és van, hogy megállíthatatlan vagyok. Rájöttem, hogy alakíthatom az életem és ez egészen más fajta hatalom. Tehát, ha ez nem lett volna, egész biztosan nem lennék az, aki. – Köszönöm a beszélgetést. Kívánom, hogy a céljaid megvalósuljanak és legyen is időd ezeket mindmind megvalósítani. Maróy Ditta www.etsy.com/shop/LaLobaStudio Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
7
8
Őszinteségről halottak napja táján Számomra igen elgondolkodtató esetet osztok meg olvasóimmal. Egy ismerős kisfiú nagypapája rövid betegség után meghalt, kórházban. A gyermek és Nagyapja között meghitt szeretet-kapcsolat volt, mindennapos, rituális együttlétekkel. A kisfiút a kórházba természetesen nem vihették be. A család úgy döntött, hogy azt mondják a gyermeknek, hogy Nagypapa elutazott messzire, hosszú időre, lehet, hogy vissza sem jön Féltek megmondani a valóságot. Természetesen így a temetés is a fiúcska nélkül történt meg. A szeretett Papa halála után néhány héttel a gyerek „némává” vált, nem evett, nem ivott, beteg lett, kórházba került. Nem találtak szervi okot, ami a változást indokolta. A gyermek bánatáról nem tudhattak az orvosok. Egy orvostanhallgató lány hosszasan faggatta, miután a gyermek képes volt beszélni félelmeiről, valami titokról, amit sejtett. A Nagypapa hiánya, abbéli csalódottság, hogy el sem köszönt tőle elutazása előtt, az elhallgatott, titkos családi gyász okozott zavart a kisfiúban. Ha nem őszintén élünk, ha elhallgatunk dolgokat, akár kegyesen is, de hazudunk gyermekünknek, nem vonjuk be őt bánatunk, veszteségünk megélésébe, és ezt nagyon rosszul tesszük. A gyerekek érzékenyek, mint egy szeizmográf, a legapróbb jeleket is veszik, és õszinte kommunikáció híján csak a zavart észlelik, a valódi okot nem. A hazugságoknak természetük, hogy gyorsan növekszenek, egyik szüli
a másikat. A titkok lappangása megbetegít, leghamarabb a kicsiket, rejtélyes úton hatva, valóságos betegségeket is okozva. Fontos tudniuk gyermekeinknek, hogy akadnak nekünk is nehézségeink, amikor támaszra szorulunk. Ne becsüljük le empátiás képességüket, aminek egyetlen feltétele és ára a mindig nyílt, őszinte kommunikáció. Csemetéink akár sokat segíthetnek könnyebben átvészelnünk nehéz időszakokat. Nem is olyan régen még minden természetes volt, a születés, a nagycsaládok együttélése révén, az elmúlás természetessége is ott volt a mindennapjainkban, így nem volt félelmetes. Ha mi tudunk mit kezdeni az életünkhöz, az elkerülhetetlen majdani halálunkhoz való viszonyunkkal, ha néha megállunk és gondolkodunk ezeken a dolgokon, akkor nem lesz nehéz beszélni gyermekeinkkel e fontos történésekrõl, hozzá kapcsolódó érzéseinkről. Persze az őszinteség a mindennapjainkban kell, hogy jelen legyen, életformánkká váljon. Manapság ez mintha kiment volna a divatból. Pedig nem érdemes másképp, csak őszintén élni, őszintén érezni, legalább megpróbálni. Még azt is bevallani, legalább magamnak, amit nem merek, akkor is, ha rossz érzés látnom magamat a tükörben. Gyermekeink nagyon meg fogják becsülni ezeket a tőlünk kapott, tanult tükröket, mert csak ezeknek használatával lesz lelkileg teljes családunk és az ő leendő családjuk élete is. Horváth AnnaMária hivatásos gyermekvígasztaló
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
Mert van az úgy...
1000 FT érTékű kupon*
DVD felvétel Képek CD-re írva Ajándék színes fotó
* A hirdetés bemutatása 1000 Ft kedvezményt jelent az ultrahang szolgáltatások árából. Bejelentkezés: +36 20 474 7087 +36 20 570 7766 Pécs, Alkotmány u. 37. www.hepinet.hu
Gondoskodjon gyermeke biztonságáról, kössön őssejttárolási szerződést! Személyes tanácsadás, egyénre szabott árajánlat: +36 30 480 6854 www.krio.hu
Van az úgy, hogy minden a számításaink szerint alakul. Van úgy is, hogy borulnak a terveink, de vesszük a leckét, elfogadjuk, amit az élet hoz. És van az úgy, hogy megvisel, ha a helyzet egész másképp alakul, mint szeretnénk. Megtörünk, mert mindent megtettünk, mégsem jött össze. Van, hogy hozunk egy döntést és később, más információk birtokában, új tudásunkkal már másképp döntenénk. Van az úgy, hogy a saját döntésünk ad feldolgozni valót… Csalódottság, lelkiismeretfurdalás, megbánás, veszteség, gyász... – felmerülhetnek a szoptatással kapcsolatban is. Mert van, hogy a szülés, az aranyóra nem úgy alakul, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, netán kitartó próbálkozás után kell tápszerhez nyúlnunk, esetleg téves tanácsokra hallgatva fullad kudarcba a szoptatás. Van úgy is, hogy a baba korábban választja el magát, mint ahogy az anyuka a szoptatás befejezését tervezte, de előfordul, hogy anyaként döntünk úgy, lezárjuk a szopizós időszakot. Ha ilyenkor fájdalmas érzések támadnak bennünk, azokkal vagy sikerül egyedül megbirkóznunk és nagyobb önismeretre szert téve továbblépnünk, vagy olyan mélyen bújó sebek szakadnak fel, melyek létezéséről nem is tudtunk. Sokat segíthet, ha támogatást keresünk a bennünk zajló folyamatok megismeréséhez, a továbblépéshez. Sok lehetőség áll rendelkezésünkre – van aki egyedül tájékozódik, van, aki virtuális vagy valóságos anyukacsoporthoz csatlakozik, van, aki szakembert keres. Normális dolog foglalkozni a bennünk dúló negatív érzésekkel, normális dolog megélni ezeket a helyzeteket, de nagyon fontos, hogy ne ragadjunk meg bennük! Ha évek teltek el a történtek után, akkor is rendbe kell tenni magunkban a dolgokat – akár azért, hogy a következő gyermekkel másképp alakulhasson, akár saját harmóniánk vis�szaszerzése miatt, akár azért, hogy másnak kompetensebb segítői lehessünk. A Lactateam szoptatás támogató baba-mama körei lehetőséget nyújtanak arra, hogy támogató, bizalmas közegben, hasonló élethelyzetben lévő édesanyákkal és korszerű ismeretekkel rendelkező szakemberekkel találkozhass. Mert van az úgy, hogy egész közel van a válasz, amit keresel... Almási Edina LACTATEAM www.lactateam.hu szoptataspecs@gmail.com lactateam
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
9
10
Epidurális érzéstelenítés Hogy is néz ki a gerinctáji – azaz epidurális – érzéstelenítés (EDA) a valóságban? Mivel a fájdalommentességet biztosító vegyszerek levihetik a vérnyomást is, ezért szakmailag úgy helyes, ha a gerinctáji érzéstelenítést megelőzően infúziót kötnek be a szülő nőnek, így stabilizálva a vérnyomását.Ezt követi az érzéstelenítő bekötése, először egy teszt adaggal, majd 20 perc múlva a valódi érzéstelenítőt bekötve. Mivel a fájdalomcsillapítás megszünteti a „visszajelzést” a méh és az agy között, szükségessé válik a folyamatos szívhanghallgatás. Ez azt jelenti, hogy a szülő nő az ágyhoz – esetleg az ágy előtti fitnesslabdához – van kötve, mivel az ágy mellett van az infúziós állvány és a ctg-készülék, ami a magzati szívhang hallgatására alkalmas. Így a szabad testhelyzetválasztás korlátozódik. A gerinctáji érzéstelenítés majdnem mindig jól csökkenti a fájdalmat. Mikor elkezd hatni, az anya nem érzi az összehúzódásokat. Ahhoz, hogy az összehúzódások jöhessenek, oxitocinnal gazdagítják az infúziót, és a cseppszám módosításával tudják befolyásolni az adagolás sebességét.
Hatással van-e a szülés közben alkalmazott EDA a szoptatásra? A kérdésre nem olyan könnyű válaszolni, hiszen a szoptatás sikeressége nagyon sok további tényezőtől is függ, és az EDÁhoz használt gyógyszerek, technikák is folyamatosan fejlődnek. Hogyan lehet eldönteni, hogy ok-okozati összefüggés áll fenn, vagy az EDA már következménye valaminek, ami befolyásolja a szoptatást? Egyes tanulmányok szerint az EDA, különösen ha ópiátot is kapott az anya, rontja a szoptatási esélyeket (születés után kevésbé éberek a ba-
bák, kevésbé hatékonyan szopnak). Ugyanakkor más vizsgálatok nem találtak ilyen összefüggést, tehát elég ellentmondó információkkal találkozhatunk. Van olyan vizsgálat, ahol megállapították, hogy a szoptatást támogató kórházakban az EDA használata nem okozott hosszú távon sem problémát a szoptatásban. Az EDÁ-hoz alkalmazott gyógyszerek vérnyomáscsökkentő hatásának ellensúlyozására nagy mennyiségű infúziót adnak a szülő nőnek. A baba szervezetébe átjutó plusz folyadék nagyobb születési súlyt, majd kiürülésekor nagyobb kezdeti súlycsökkenést eredményezhet. Gyakori, a
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
Ez a fajta érzéstelenítés „józanná” teszi az anyát, kihozza a megváltozott tudatállapotból. Mivel megszűnik az anyababa között a visszacsatolási lehetőség, az összehúzódásokat már az oxitocin-infúzió befolyásolja, és nem az anyababa egység, előfordulhat, hogy a túl heves összehúzódásoktól leesik a baba szívhangja – és így indirekt módon az érzéstelenítés válik egy császármetszés okává. Ha a kitolás idején még mindig hat a fájdalomcsillapítás, az anya nem érzi, hogy tolnia kell, nincs visszajelzése arról, hogy azt hatékonyan teszi-e, ezért gyakoribb a fogós, vácuumos szülésbefejezés. Az epidurális érzéstelenítésnél használt ópiátok a baba vérkeringésébe is bekerülnek, így az újszülött kába, mikor megszületik, és így az aranyóra idején nem nyitott annyira édesanyjára. Az epidurális érzéstelenítés előnye lehet, hogy ha császármetszésre kerül sor, az anya ébren van, bár nem látja a műtétet, de tudja követni az eseményeket, és ha a kórház Maróy Ditta ezt lehetővé teszi, a babájával Három gyermek édesanyja, együtt töltheti az első perceket. szülésznő, szülésfelkészítő, dúla baba szükségleteihez igazodó szoptatással (8, de akár 12 alkalom is lehet 24 óra alatt) sokat segíthetünk a nagyobb mennyiségű anyatej termelődéséért, és a baba súlygyarapodásának mielőbbi megindulásáért. Az élettanit meghaladó súlyeséskor kiegészítő táplálékot rendelhetnek el a babának. A legjobb, ha ez a saját anya lefejt teje, másodsorban donor női tej, ezek hiányában tápszer. A pótlást a cumizavar megelőzése érdekében lehetőleg szoptatásbarát módon (pl. pohárból) kapja a baba. Az infúzió miatt kialakult folyadéktöbblet a születést követő néhány napig az édesanyánál is jelent-
kezhet, a mellbimbó és a bimbóudvar duzzadt, ödémás lehet, amit a baba nehezebben tud bekapni. Ilyen esetben speciális fogásokkal könnyíthetjük meg a mellre tapadást, ebben egy szoptatásban jártas szakember tud segítséget nyújtani.
Somoskői Zsuzsanna Három gyermek édesanyja, orvos, szoptatási tanácsadó hallgató, a Lactateam tagja, speciális babahordozási tanácsadó
Bütyköljünk együtt! KÖTÖTT BABACIPŐ KÉSZÍTÉSE EGYSZERŰEN
Saját készítésű kismama ruhák KeresKedőK Háza
Pécs Rákóczi u. 46. Nyitva tartás: H–P: 9.30-18.00 Szo: 10.00-13.00 Tel.: 30/314-4984
www.kismamamodi.hu
Ismét újdonsággal jelentkezünk!
PÉCS I IS KO LAKERESŐ CS A LÁ DO K IR Á NYT Ű JE
Ingyenes családi újsá g
SULIVÁL ASZTÓ
2016. suli választó • XII. évf. 12. szám
Új, digitális kiadás: a suliválasztó!
Azt hihetnénk, hogy egy kötött babacipő elkészítése rettenetesen bonyolult folyamat. Hiszen van neki talpa, meg oldalrésze, meg a részeket össze kell valahogy illeszteni is. Azonban én tudok egy nagyon egyszerű mintát, amivel a viszonylag kezdők, újrakezdők is könnyedén boldogulni fognak. És mivel itt a hidegebb idő, ez most épp kapóra jön a babáknak. :) Ha tudod a sima szemet és a fordított szemet, illetve a rugalmas lezárást, akkor ez neked nagyon könnyű dolog lesz, ha nem akkor se keseredj el, mert a weboldalamon találsz videósegédleteket, amikkel meg tudod tanulni ezeket a lépéseket. No de nézzük, hogyan is készül ez a cuki kis babacipő. • 73 szem sima szemet vegyél fel a kötőtűre. Köss 1 sor sima szemes sort. • A következő sornál 40 legyen sima szem, majd a maradék 33 szemet hármasával felváltva sima szemeket és fordított szemeket kössél. • Ezt a sormintát használva kössél összesen 25 sort. A 26. sornál kösd meg a 40 sima szemet, majd utána rugalmas zárással zárd le a maradék 33 szemet. • 27. sornál a szemeket négyesével felváltva kösd a sima szemeket és fordított szemeket 22 soron keresztül, majd rugalmas zárással zárd az egészet. • A végeredmény egy fura L betű lesz. Az L betű szárát hajtsd félbe, és dolgozd össze, de csak az L szárát. Ez lesz a cipőcske szára. • Az L betű talp részét, pedig hajtsd vissza, az összehajtott szár részhez és dolgozd össze őket. Így kapsz egy kisebb L betű formát, és így kezd látszódni a babacipő formája. • Dolgozd össze a talpánál a babacipőt (L talp része alul) ha nem tudod kötéssel, akkor varrd össze fonállal, majd marad még egy luk rész a babacipő elejénél, ezt is varrd össze, és jól húzd meg, húzd össze, mintha csak egy pontban varrtad volna össze. Ennek következtében lesz a babacipő eleje kerek. • Már csak díszítened kell a cipőcskét, textil virággal vagy más apróbb dísszel, és kész is van a babacipő. Ha esetleg a leírás alapján nem tudtad elkészíteni a babacipőt, akkor ne keseredj el. Mert a weboldalon megtalálod a képes leírást is, amely alapján el tudod készíteni ezt a cipőcskét. Sőt nem csak a babacipőt fogod megtalálni, hanem sok érdekességet, leírást, és videósegédleteket, amellyel igen egyszerűvé válik az alkotás. A weboldal: www.kreativtanodacska.hu Jó alkotást, és békés napokat neked :) Vermes Nikolett
Olvasd laptopon, telefonon vagy tabletről! És klikkelj a hirdetésekre, linkekre! Keresd az issu.com-on: issuu.com/kangaegyesulet/docs/zsebi-2016-12sulivalaszto-issuu Zsebi Zsebi magazin magazin • 2016. • 2016. november október –– 2016/13. 2016/11. szám
11
12
MOZGÁS VÁRANDÓSOKNAK KISMAMA TORNA Légzéssel összekapcsolt nyújtó, lazító gyakorlatokkal készülünk a könnyebb szülésre. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy u. 37-39. szerda 15.50-16.40
1200 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismamajóga-oktató 30/757-5522 aszilvia9@gmail.com
PROGRAMOK
KISMAMA JÓGA Légzéssel összekapcsolt nyújtó, lazító gyakorlatokkal készülünk a könnyebb szülésre. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy u. 37-39. hétfő 16.15-17.30 kedd 9.30-10.45
1200 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismamajóga-oktató 30/757-5522 aszilvia9@gmail.com
MAMINBABA – HORDOZÓS LATIN FITNESS Szórakoztató anyacsinosító. Hordozós latin fitness egészséges várandósoknak és a gyermekágyi időszak lejárta után anyukáknak, babáikkal együtt. A babák kétéves korig hordozóba kötve vagy pocakban ringatóznak a kellemes dallamokra. Az órák idejére hordozó kölcsönözhető, a megkötésben hordozási tanácsadó segít. Zsolnay Negyed – E78 – Balett-terem november 4., 11., 18., 25. 9.30
Szervező: Pólya-Varga Judit www.zsolnaynegyed.hu SZÜLÉSFELKÉSZÍTÉS BABAVÁRÓ Várunk folyamatosan induló, öt alkalmas szülésfelkészítő tanfolyamunkra! Készülj velünk életed
legnagyobb eseményére! Az első alkalomról érdeklődj telefonon! Pécs, Budai Nagy A. u. 1.
500 Ft Iveszics Tünde 30/491-0230 www.babatippek.hu
CSALÁD SZÜLETIK Párbeszéd a szülővé válásról. PTE Szülészeti Klinika, Pécs, Édesanyák útja 1. nov. 7.
A „rooming in” és a szoptatás szerepe a korai kötődés kialakulásában. Mit jelent a „bababarát” kórház a gyakorlatban. nov. 14.
Sürgősségi esetek csecsemő és gyermekkorban. Az első napok otthon. SZÜLŐSZOBA-LÁTOGATÁS PTE Szülészeti Klinika Édesanyák útja 17.
Találkozó a Vénusz szobornál. szerda 16.00
Ingyenes 72/536-376
SZOPTATÁST TÁMOGATÓ BABA-MAMA KÖR Várandósoknak és édesanyáknak
PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tornaterem, Édesanyák útja 17. Minden hónap első péntekén 16.00-18.00
Ingyenes szoptataspecs@gmail.com HURCIBABA
Babahordozó Klub – Civil Közösségek Háza November 3. 10.00-12.00
300 Ft hurcibaba.wordpress.com KERTVÁROSI BABAHORDOZÓ KLUB szerdánként 10.00-12.00 nov. 2.
Hordozós Miniklub nov. 9.
Szoptatást támogató klub nov. 9. 13.00-15.00
Ikrek klubja nov. 16.
Hordozó- és könyvkölcsönzés
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
11.30.
Mosható Pelenka klub Mosolymanó-Liszi, Pécs, Csontváry u. 2.
300 Ft/alk. kertihurciklub@gmail.com kertihordozoklub BABA-MAMA KLUB „KERTI” BABA-MAMA KLUB Családias légkörben énekelünk, mondókázunk, gitárral és csörgő-zörgő ritmushangszerekkel zenélünk, beszélgetünk. Hűvösebb időben a Közösségi Házban. november 15 és 29. kedd 9.30-10.30
Ingyenes Horváthné Antos Ágnes 20/541-7395 Kerti Baba-Mama Klub NEVKO BABA-MAMA KLUB Zenés, dalos játék, mondókázás, utána szakemberrel beszélgetünk. nov. 8. kedd 9.30-11.00
Babák mozgásproblémáinak felismerése: Drüszler Ildikó TSMT terapeuta
NÉPI JÁTÉK – NÉPTÁNC FOGLALKOZÁS GYEREKEKNEK 1. korcsoport: 4-6 év (óvodás) 2. korcsoport: 6-10 év (kisiskolás) Játék és táncfoglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak. hétfő, szerda 15:30-16:30 Apáczai ÁMK Művelődési Ház aulai tornaterme
Ingyenes Oktató: Balogh János néptáncpedagógus 30/353-4245 baranyafolk@gmail.com Programfelelős: Pavlovics Attila ig. helyettes 72/550-601 ank@educentrum.hu
BABA-MAMA JÓGA 8 hónapos kortól 24 hónapos korig. Babamasszázs, babatorna, együttjógázás a babával. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy u. 37-39. csütörtök 9.30-10.30
1200 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismamajóga-oktató 30/757-5522 aszilvia9@gmail.com
nov. 22. kedd 9.30-11.00
BABA-MAMA JÓGA 3-8 hónapos korig. Babamas�százs, babatorna, együttjógázás a babával.
Apáczai ÁMK Művelődési Ház, 1. emelet (üvegfalú terem)
Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy u. 37-39. csütörtök 10.30-11.30
Baba elsősegély: Iveszics Tünde védőnő Ingyenes Horváthné Antos Ágnes 20/541-7395 nevkobabamamaklub
MOZGÁS GYEREKEKNEK ASZTALITENISZ KLUB Pécsi Kulturális Központ, Istenkúti Közösségi Ház, Pécs, Fábián Béla u. 8. kedd 16.30-18.15
1000 Ft/hó Bencze Anikó 30/826-1290 pecsikult.hu
1200Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismamajóga-oktató 30/757-5522 aszilvia9@gmail.com
KRESZ PARK – A CSALÁD PARKJA Jó idő esetén hétvégenként, saját, vagy helyben bérelhető biciklikkel. Iskolai csoportoknak is. Kérjük, előzetesen érdeklődjön! Pécs, Páfrány u. 44.
Somogyvári Imre 20/801-6860 pecsikult.hu
800 Ft/alkalom Tamás Éva tamasevajatektara@gmail.com LÉLEKSIMOGATÓ BABAMASSZÁZS Hagyományos és keleti masszázs, gyógymasszázs babáknak. Első alkalomról érdeklődjön telefonon! Bejelentkezés szükséges! 500 Ft adomány, a Pécsi Életmód Egyesület javára Iveszics Tünde, gyógymasszőr 30/491-0230 www.babatippek.hu MANÓ MOZGÓ Éneklős-mondókázós torna 1,53 éves, már járni tudó, izgőmozgó gyerekeknek, a felesleges energiájuk levezetésére. Apáczai ÁMK Művelődési Ház, aulai tornaterme csütörtök 9.30-10.00
300 Ft/gyermek testvérkedvezmény: 250 Ft/gyermek/alkalom Horváthné Antos Ágnes 20/541-73-95 manomozgo
hétfő 16.00-18.00 kedd: 16.00-17.00 Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6.
3200 Ft/fő, 2500 Ft/fő/testvér Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu ÖRÖKMOZGÓ TIPEGŐTORNA Játékos mozgásfejlesztő foglalkozások mondókákkal, énekekkel, mozgásfejlesztő eszközökkel, másfél éves kortól. Borostyán Egészségközpont, Pécs szerda 10.30
Varjú Katalin, mozgásfejlesztő varjukata78@gmail.com 30/319-1322
Varjú Katalin, mozgásfejlesztő 30/319-1322 varjukata78@gmail.com ZENE KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK DÚDOLDA ZENE-MŰHELY Interaktív dalos játék babáknak és kisgyermekeknek a hét minden napján. Gazdag zenei anyag, változatos, minőségi eszközkészlet, hangszeres élőzene, ritmus-, körés ölbeli játékok. Mert zenélni és zenét hallgatni öröm. A pontos helyszíneket és időpontokat keresd a Dúdolda zene-műhey / oldalán, vagy a www.dudolda.hu oldalon!
1000 Ft/gyermek, 1200 Ft/család Bende Kornélia 70/575-0174 korneliahorvath@gmail.com www.dudolda.hu KEREKÍTŐ 0-3 éves korig. EU-s díjat nyert Projekt. Magyar népi ölbeli játékok, kacagtatók, táncos elemekkel, bábbal, eredeti népi hangszerekkel. PKK Mosolymanó Családi Központ, Szeretet Sziget Családi Napközi, Tudásközpont, Patacs Művelődési Ház. Időpontok és bejelentkezés: www.kerekito.hu
850 Ft/család (2 gyermekkel) Dr. Harmatné Horesnyi Mária óvónő, pedagógiatanár, zenepedagógus 70/297-6433 KEREKÍTŐ Ölbéli mondókák, játékok. Pécsi Kulturális Központ, Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20. péntek 10.30-11.30
850 Ft/család Bencze Anikó 30/826-1290 pecsikult.hu
PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. hétfő: 10.00-11.00
850 Ft/család Bencze Anikó 30/826-1290 pecsikult.hu
MACKÓ MOCORGÓ Játékos, zenés, hangszeres, mozgásos KOMPLEX-FEJLESZTŐ babaprogram, hétfőtől-péntekig, Pécsett és környékén, több helyszínen. 800 Ft-1200 Ft/gyermek Helyszínek és időpontok a honlapon
A mocorgókhoz folyamatosan lehet csatlakozni! Térné Somogyi Ivett foglalkozásvezető óvónő 30/514-9644 baba@mackomocorgo.hu www.mackomocorgo.hu MackoMocorgo RINGATÓ
PKK, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. szerda 10.15-10.45
Szalóki Virág 30/408-72-23 www.pecsikult.hu RINGATÓ Vedd ölve, ringasd, énekelj! Oldott, szeretetteli légkörben, már néhány hónapos kortól 3 éves korig várja a kisgyermekeket és családjukat László Virág fuvolatanár egy játékos, énekes foglalkozásra. A bérletek átjárhatóak! A foglalkozásokhoz folyamatosan lehet csatlakozni! hétfő 10.15-10.45 Nagykozár, Közösségi Ház, Kossuth u. 33. kedd 9.30-10.00 és 10.15–10.45 Zsolnay Negyed, Herkules Műhely szerda 10.15-10.45 PKK, Veress E. u. 6. péntek 10.00-10.30 Liszi-Mosolymanó, Csontváry u. 2.
Családi jegy 800 Ft, bérlet 5600/8 alkalom László Virág 70/285-38-39 www.ringato.hu Ringató Pécsett folytatás a 14. oldalon …
Dúd
MINI BALETT Kovács Zsuzsi néni táncpedagógus balettórái - 3 csoportban
Borostyán Egészségközpont, Pécs szerda 9.30
13
KEREKÍTŐ Ölbéli mondókák, játékok
PROGRAMOK
Pepita Kultúrtér péntek 10.00
BABATORNA Játékos mozgásfejlesztő foglalkozások mondókákkal, énekekkel, mozgásfejlesztő eszközökkel, 3 hónapos kortól.
he ly
LÉPEGETŐS Mondókázós, dalolgatós, hangszerekkel ismerkedős, lépegetős, ugrándozós, kacagós, csiklandós vidám félóra.
old a zene-mű
Interaktív dalos-játék babáknak és kisgyermekeknek a hét minden napján
Gazdag zenei anyag Változatos, minőségi eszközkészlet Hangszeres élőzene Ritmus-, körés ölbeli játékok
Helyszínek: Mosolymanó Családi Központ, Zsolnay Kulturális Negyed, Civil Közösségek Háza, Semiramis Garden Panorama, Pécsi Kulturális Központ, Kozármisleny, Siklós, Villány, stb.
... mert zenélni és zenét hallgatni öröm ... A pontos helyszíneket és időpontokat keresd a Dúdolda zene-műhey facebook oldalán, vagy a www.dudolda.hu oldalon!
Bende Kornélia
70/575-0174
korneliahorvath@gmail.com Ár: 1000 Ft/gyermek, 2 gyermek esetében 1200 Ft/család
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
14
… folytatás a 13. oldalról
ZENEOVI A JÁTÉKTÁR TAGJAIVAL Énekelve, ritmizálva, táncolva, vidáman dalolgatva, hangszereket megpendítve szeretjük meg a dalokat, verseket, muzsikát. Pepita Kultúrtér hétfő 16.30
4000 Ft/hó Tamás Éva tamasevajatektara@gmail.com
PROGRAMOK
IDEGEN NYELV GYEREKEKNEK BABYTALIANO Olasz nyelv gyerekeknek. Bevezetés a csodálatosan dallamos olasz nyelv világába, dalokon, mondókákon, mozgáson keresztül, csakis játékosan! 4-5 fős csoportokban, korosztályok és szint szerint, heti 1 alkalommal, kb. 35-40 percben várom az érdeklődő gyerekeket! Kissné Tihanyi Virág 30/949-2778 babytaliano@gmail.com babytaliano.hu FIRSTEPS BABA, OVIS ÉS KISISKOLÁS ANGOL Kiscsoportos, kommunikációcent rikus angolórák 6-14 éveseknek. Díja fizetési kedvezménytől függően egyedi. Pécsvárad, Zengővárkony, Komló, Mecseknádasd, Pécs
Czirokné Higi Réka 70/775-7032 czireka@gmail.com
MAGIC SCIENCE – TUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA JÁTÉKOSAN ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Próbálj ki és alkoss elektromos játékokat, fejlessz áramot, mozgass tárgyakat, kísérletezz velünk! Ismerkedj meg a zene és a számok összefüggéseivel! Szerkessz fényképet, videót, hangfelvételt! Az eszközöket mi adjuk, az alkotáshoz képzeleted és kreativitásod hívd segítségül! Moderátor: SZABÓ Lajos Sebestyén American Corner Pécs – Zsolnay Negyed nov. 8., 15., 22., 29. 17.00
Ingyenes, de regisztrációhoz kötött. pecs@americancorner.hu KREATÍV FOGLALKOZÁSOK GYEREKEKNEK BÁBKÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁS A bábkészítő foglalkozásokon a gyerekek különböző bábtechnikákkal ismerkedhetnek meg, és maguk is készíthetnek a Bóbita előadásaihoz kapcsolódó bábot. Bóbita Bábszínház nov. 5., 12., 19. 17.00
800 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu
KREATÍV ANGOL NYELVOKTATÁS OVISOKNAK Caitlyn MARSOLEK, amerikai nyelvtanár, várja az ovis gyerekeket angol nyelvű foglalkozásra, ahol a történetmesélés után játékos, kreatív feladatok által ismerkednek az angollal a kis nyelvtanulók.
ENKIDU RAJZMŰHELY A képzőművészet és az alkotás különböző technikáinak elsajátításában segít Ludván Zsolt rajztanár. A 7–13 éves gyerekek nemcsak a technikák mestereivé válhatnak, hanem önmagukat is jobban kifejezhetik, megismerhetik.
Ingyenes, de regisztrációhoz kötött. pecs@americancorner.hu
1200 Ft/fő, 4000 Ft/bérlet www.zsolnaynegyed.hu
American Corner Pécs – Zsolnay Negyed nov. 7., 14., 21., 28. 17.00
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
Zsolnay Negyed – Herkules Műhely nov. 2., 9., 16., 23., 30. 16.30-18.00
FLAMINGO BALETT KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK Játékos beavatás a klasszikus balett világába. 4-7 éves korig 16.45-17.30 8-14 éves korig 17.45-18.45 nov. 3., 10., 17., 24.
1700 Ft/kezdő, 2000 Ft/haladó Szervező: Szabó Judit flamingobalett@gmail.com www.zsolnaynegyed.hu MESEKUCKÓ Dalokkal, mesékkel, mondókákkal gazdagított foglalkozás 3 éves korig. Énekes-mondókás ölbéli játékok sok mozgással, ritmusérzék-fejlesztő játékkal, évszakokhoz, ünnepekhez kötődő dalokkal, mondókákkal és népmesékkel. A foglalkozás időtartama kb. 35 perc. Bóbita Bábszínház nov. 5., 12. 10.00
800 Ft/baba-mama páros, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu GYEREKJÁTSZÓ Daltanulással, néptánccal és kézműves foglalkozással egybekötött játszóház magyar népzenei kísérettel. A foglalkozást Dénes Anett vezeti, közreműködik a Háromfa zenekar. Támogatja az NKA Halmos Béla Kollégiuma. Zsolnay Negyed – E78 – Panorámaterem nov. 5., 19. 17.00
300 Ft/gyerek, 200 Ft/felnőtt, 800 Ft/család www.zsolnaynegyed.hu KERÁMIA SZAKKÖR ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK, A NEVKÓBAN Képzeleted világát formázd meg agyagban! Megismertetem veled az agyagot, mint anyagot! Apáczai ÁMK Művelődési Ház, aulai kerámiaterme kedd 15.30-17.00
1500 Ft/hó Fürtös Natália keramikus furtosnati@citromail.hu Kerámia szakkör általános iskolásoknak a „Nevkó” Művelődési Házban
folytatás a 16. oldalon …
Különleges bánásmódot igénylő kisgyermekek ellátása a bölcsődékben
Minden családnak szüksége van barátokra, ismerősökre, emberi közösségekre. A „más”, másként viselkedő gyermek tényleges elfogadása együtt jár az emberi kapcsolatok iránti szükséglet igényével. Sokféle kapcsolatot és kapcsolatrendszert lehet kiépíteni. Az eltérő fejlődésű gyermek „másságának” elfogadása és a nyitás az emberek közösségei felé, a gyermeket befogadó közösség, – út a lelki harmónia, az elégedettség megtalálásához. A pécsi bölcsődék kapui nyitva vannak mindazon a 0-3 éves korú kisgyermekek előtt, akik veleszületett vagy szerzett károsodás következtében valamilyen sérüléssel élnek, vagy a fejlődésükben oly mértékben elmaradottak, hogy emiatt több figyelmet, odafigyelést igényelnek. Ha a sajátos nevelésű igényű gyermek felvételét vállalja a bölcsőde, szükséges a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslata. Amennyiben a szülő nem rendelkezik a szakértői bizottság javaslatával, a bölcsődének a szülővel történő megbeszélés és beleegyezése után kezdeményeznie kell a vizsgálatot. Azt, hogy mely gyermekeknél kezdeményezi a bölcsőde a vizsgálatot, arról egy intézményi szakértői team dönt, melynek tagjai: az adott bölcsőde vezetője, kisgyermeknevelő, a bölcsőde gyógypedagógusa – a szülő bevonásával. A gyermek állapotának felméréséről – megfigyelés és az anamnézis alapján – dokumentáció készül. A szakértői bizottság vizsgálata alapján, szakemberekből álló csoport dönti el, törvényi szabályozás alapján /1993 évi LXXXIX törv./, hogy a gyermek sajátos nevelési igényű /SNI/ vagy sem. A különleges gondozás, a sajátos nevelésű igényű gyermeket a bölcsődék teljes integrácóban látják el az egészséges gyermekekkel közös csoportban. A bizottság által kiadott vélemény megjelöli azokat a területeket, ahol az elmaradás jelentkezik, valamint az életkori átlagtól való elmaradás mértékét is meghatározva. A továbbiakban a sajátos nevelési igény típusának és
súlyosságának megfelelő szakirányú végzettségű gyógypedagógus, konduktor és meghatározott szakmai szolgáltatásokat a Baranya Megyei Szakszolgálat látja el. Az integrált nevelésben résztvevő gyermek kisgyermeknevelője kapcsolatot tart a Szakszolgálat gyógypedagógusával, valamint a gyermek szüleivel. A bölcsődék gyógypedagógusai a nehézségekkel küzdő, a lassúbb fejlődési, érési folyamatot mutató gyermekek megsegítését végzi. Játékos foglakozásokkal segítik (az önellátás, finommotorika, nagymozgás, nyelv/beszéd, gondolkodás/érzékelés) területek fejlődési ütemének normalizálódását. A gyermekek saját, adott fejlettségi szintjének megfelelően kapnak feladatot, melyek a fejlődésüket szolgálják. A szülőkkel folyamatos kapcsolatot tartanak, tanácsokkal látják el őket. A kisgyermeknevelőknek szakmai tanácsokat ad, hogyan tudja megsegíteni a kisgyermek fejlődését. Az elmúlt nevelési évben a két gyógypedagógus 50 fő kisgyermek fejlődésében nyújtott sikeresen segítő kezet. A gyermekek fejlődésbeli sikerének egyik láncszeme, az őt ellátó kisgyermeknevelő. A bölcsődevezetés nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kisgyermeknevelők attitűdjét átitassa a különleges bánásmódra való érzékenység. A felvételkor egyrészt szakmai, másrészt személyiségbeli követelményeknek kell megfelelnie. A gyermekek mindennapjaiban zajló nevelési-gondozási feladatokat átjárja ez a szellemiség, mert valljuk, hogy ők modellként szolgálnak a kisgyermekek számára. A gyermekek szükséglete, hogy vigyázzanak rá, játszhasson, hogy szeressék, hogy más gyermekekkel együtt lehessen. A bölcsődék biztosítják az SNI-s gyermekek, és a lassabb érési ütemet mutató gyermekek integrációját felzárkózatását, befogadását, megalapozva számukra a boldog, sikeres bölcsőde-óvoda átmenetet. Szentgyörgyvári Éva További információ: Vészi Krisztina www.kszipecs.hu bölcsődei gyógypedagógusok Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
15
PROGRAMOK
16
Mosolymanó Családi Központ
Órarend 2016 ősz Pécs, Csontváry u. 2. A játszóház ingyenes! Hétfő: • 9-10ó: Dúdolda Baby/Jóga Barbival (850 Ft) • 10-11ó: Dúdolda (1000 Ft/alk. 4500 Ft/5 alk.) • 11-17ó: Játszóház • 15-18ó: Ping-Pong (zártkorű) • 17-18ó: Önvédelmi oktatás (havi bérlet) Kedd: • 8.30-9.30: Idősebb felnőttek tornája • 9-10ó: Játszóház • 10-11ó: Kerekítő • 11-16ó: Játszóház • 16.30: Gyerek Hastánc • 17.30: Várandós torna Szerda: • 8.30 Gerincjóga (1000 Ft) • 10-11ó: Kertvárosi Babahordozó Klub (300 Ft) • 12-16ó: Játszóház • 16-17ó: Lelki tanácsadás • 16-18ó: Ping-Pong (zártkörű) • 17-18ó: Önvédelmi oktatás Csütörtök: • 8-17ó: Termelői piac (300 Ft/asztal) • 8-9ó: Játszóház • 9.30: Baba torna Majával (300 Ft) • 9-10ó: Idősebb felnőttek tornája • 10-11ó: Mama torna Majával (500 Ft) • 11-16ó: Játszóház • 16.30: Gyerek Hastánc • 17-18ó: Jóga Barbival (850 Ft)/Felnőtt hastánc • 17-17.45: Ficánka Ovis torna (600 ft) Péntek: • 8-9ó: Játszóház • 9-10ó: Ringató • 11-16ó: Játszóház • 16-17ó: Baba orosz • 17.30-19ó: Jóga Anikóval
Márton Napi Vígasság Nov. 12. szombat 8-12 óra között Pécs, ANK Művelődési Ház
: Mosolymanó Családi Központ Infó: 0620/450-8688 lotusz77@gmail.com
… folytatás a 14. oldalról
ŐSZI SZÜNETI PROGRAM ÓVODÁSOKNAK ÉS ISKOLÁSOKNAK Kézműves játszóházak Apáczai ÁMK Művelődési Ház nov. 2-4., 13.00-16.00
www.educentrum.hu
PKK VASÚTMODELL SZAKKÖR Gyere, építs terepasztalt! Szerezz új barátokat! Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. Első foglalkozás: szept. 15. csütörtök 15.30-17.30
1200 Ft/hó Gayer Tibor 72/253-477 pecsikult.hu
VARÁZSÓRÁK GYEREKEKNEK FÖLDÖNTÚLI KÍSÉRLETEK Ezúttal elhagyjuk a Földet, kísérleteket végzünk a légkörön kívül, a súlytalanság állapotában vizsgálódunk, és sétálunk egyet a Marson is! Továbbá megfejtjük a jedi lovagok kardjainak titkát is, a bátrak az intergalaktikus térben maguk is jedi lovaggá válhatnak… Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem nov. 26., 27. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu
LEGKEDVESEBB KÍSÉRLETEK A 7 éves kortól ajánlott 45 perces, részben interaktív előadásválogatás az eddigi Varázsórák legkedveltebb és leglátványosabb fizikai kísérleteiből, minden alkalommal más-más meglepetéskísérlettel – kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem nov. 4., 5., 19., 20. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
MAGAS HANGOK, ALACSONY HŐMÉRSÉKLETEK A 6 éves kortól ajánlott 45 perces, részben interaktív bemutató során az érdeklődők többek között hangokkal és folyékony nitrogénnel zajló kísérletek tanúi lehetnek. Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem nov. 6. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu
MEGRÁZÓ KÍSÉRLETEK Vidám és hajmeresztő kísérleteket láthatunk az elektromosság és a mágnesesség témaköréből, az ártalmatlan szikráktól a „maguktól” világító fénycsövekig. Állandó fellépőnk ElektRozi, akinek haja szála sem görbül a veszélyes villámoktól. A látogatóknak garantáltan megrázó élményben lesz részük! Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem nov. 2., 3. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu
VARÁZSOLJUNK FÉNNYEL! A fény nyomába eredünk! Követjük, hová lesz a fény, ha nem látjuk. Fényt keverünk kémcsőben, kolbászt sütünk lámpafényben, láthatóvá tesszük a láthatatlant – megannyi szórakoztató kísérlettel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt! Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem nov. 12., 13. 14.30
600 Ft www.zsolnaynegyed.hu
GYERMEKPROGRAMOK NOVEMBER 5. SZOMBAT CINI-CINI MUZSIKA Csecsemőszínházi előadás 3 éves korig. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 10.00
900 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintsére is érvényes. www.bobita.hu
TERÜLJ, TERÜLJ, ASZTALKÁM! Bábelőadás 4 éves kortól. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 16.00
1000 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésre is érvényes. www.bobita.hu NOVEMBER 3. CSÜTÖRTÖK A ZENE ÉS ÉN – INTERAKTÍV GYEREKKONCERT Tamás Éva Játéktára zenekar közreműködésével Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 11.00
400 Ft/fő Gerdei Katalin 72/253-477 pecsikult.hu NOVEMBER 12. SZOMBAT ICURKAPICUKRA Csecsemőszínházi előadás 3 éves korig. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 10.00
900 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu MÁRTON NAPI CSIPISZKE-TÚRA Pécsszabolcson
500 Ft/gyermek, 900 Ft/testvér, Felnőtteknek ingyenes Regisztrációhoz kötött Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu TORZONBORZ 2. – TORZONBORZ VISSZATÉR Bábelőadás 4 éves kortól. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 16.00
1000 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu
PKK Szent Mihály Ház, Pécs, Szabadságharc u. 1. Havonta egy szombaton délelőtt 9.30-11.00
300 Ft/gyermek Békési-Marton Csaba 72/551-055 pecsikult.hu
NOVEMBER 13. VASÁRNAP ZENÉS CSALÁDI DÉLELŐTT Vidám program a Játéktár tagjaival. Koncerttel, kézművesekkel, hangszerbemutatóval, babasarokkal és remek hangulattal. Pepita kultúrtér 10.00
900 ft/fő Tamás Éva tamasevajatektara@gmail.com NOVEMBER 15. KEDD BABZSÁK III. A Pannon Filharmonikusok előadása. A legkisebbekre szabott játékos, zenei program 3 éves korig. Kodály Központ 16.00
1190 Ft/gyerek, 500 Ft/kísérő www.kodalykozpont.hu NOVEMBER 19. SZOMBAT SZIVÁRVÁNYHINTA Csecsemőszínházi előadás 3 éves korig. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 10.00
900 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG Bábelőadás 4 éves kortól. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 16.00
1000 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu
NOVEMBER 26. SZOMBAT CINI-CINI MUZSIKA Csecsemőszínházi előadás 3 éves korig. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 10.00
900 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu CSIGAHÁZ II. – EZ ELMENT VADÁSZNI A Pannon Filharmonikusok gyermekelőadása. Interaktív, kamarazenei foglalkozás érdekességekkel a komolyzene világából 3-8 éves gyerekeknek. Kodály Központ 15.30 és 17.00
1490 Ft/gyerek, 500 Ft/kísérő www.kodalykozpont.hu ÉDES ÉLET CUKRÁSZDA – BEMUTATÓ ELŐADÁS Bábelőadás 4 éves kortól. Zsolnay Negyed – Bóbita Bábszínház 16.00
1000 Ft, mely a Bábmúzeum megtekintésére is érvényes. www.bobita.hu
FELNŐTTPROGRAMOK A TANAC NÉPTÁNCEGYÜTTES PRÓBÁJA A Tanac Néptáncegyüttes a hazai horvátok hagyományainak gyűjtője, bemutatója és megőrzője. Az 1988-ban alakult együttes táncpróbáit és táncházait több korosztály látogatja, 6–60 éves korig. Zsolnay Negyed -E78 – Táncterem nov. 8., 10., 15., 17., 22., 24., 29. 19.00-21.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
ASSZONYTORNA KLUB
PKK Istenkúti Közösségi Ház, Pécs, Fábián Béla u. 9. hétfő-szerda: 18.15-19.15
500Ft/hó Bencze Anikó 30/826-12-90 pecsikult.hu
CSORBA GYŐZŐ KÖNYVTÁR MINERVA FIÓKKÖNYVTÁR
Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. hétfő-péntek 10.00-18.00
szerda, szombat, vasárnap zárva 72/253-477 minervakonyvtar.hu Minerva.Konyvtar FOTÓKLUB CSIZMADIA SÁNDORRAL Gyakorlatias klubszerű tanfolyam kezdőknek. Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. nov. 2., 16., 30. szerda
4000 Ft/félév Gerdei Katalin 72/253-477 pecsikult.hu
JÓGA IDŐ Test-lélek-szellem harmóniájának megtalálása önmagadban. A hatha és az etka jóga szellemében, kezdőknek. Várlak szeretettel! Apáczai ÁMK Közösségi Háza (Pécs, Régi Kertváros, Tolsztoj u. 10., a Tom Market mögött) hétfő 8.30-9.30 csütörtök 16.00-17.00
300 Ft/fő/alk. Fürtös Natália 30/474-7245 furtosnati@citromail.hu
KREATÍV KERÁMIA FOGLALKOZÁSOK A „NEVKÓBAN” Szeretettel várom azokat a felnőtteket, akik lelkesednek a kerámiakészítés iránt, akik szívesen ötletelnek, alkotnak. Apáczai ÁMK Művelődési Ház aulai kerámiaterme péntek 17.00-19.00
2.000 Ft/hó Fürtös Natália keramikus furtosnati@citromail.hu Kreatív kerámia foglalkozások a „Nevkóban” felnőtteknek
KREATÍV MŰHELY A RÉGI KERTVÁROSBAN Azoknak, akik kortól függetlenül szívesen alkotnak kézműves apróságokat. Festés, rajzolás, ragasztás, kivágás, varrás stb.
17
Apáczai ÁMK Közösségi Háza (Pécs, Régi Kertváros, Tolsztoj u. 10., a Tom Market mögött) szerda 10.00-12.00
200 Ft/fő/alk. Fürtös Natália keramikus 30/474-72-45 furtosnati@citromail.hu TORNA ANDIVAL
PKK Szent Mihály Ház, Pécs, Szabadságharc u. 1. hétfőn és pénteken 17.30-18.30
300 Ft/alkalom Békési-Marton Csaba 72/551-055 pecsikult.hu
HATHA JÓGA Kortól és nemtől függetlenül bárkinek. A váltakozó nyújtó és lazító gyakorlatok energizálnak, segítenek az ellazulásban és a stresszoldásban. A hatha jóga a belső erők mozgósításával megoldást kínál a mindennapi élet kihívásaira. A foglalkozást tartja: Alatyányi Szilvia PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20. kedd 18.15-19.15
1000 Ft/fő Bencze Anikó 30/826-12-90 pecsikult.hu
ORIENTÁLIS TÁNCMŰHELY Indzsi Deniz a hagyományos és kísérletező keleti tánc előadóművésze és tanítója. Táncműhelyében a lányok, asszonyok a mozgáskultúra fejlesztésén túl a nőiség titkaiba is bepillantást nyerhetnek. Zsolnay Negyed – E78 – Balett-terem nov. 8., 15., 22., 29. 17.30-19.30
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu folytatás a 18. oldalon …
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
PROGRAMOK
ZENÉS MOZGÁSOS GYEREKJÁTSZÓ A Hírës Pannónia Régizenei Együtessel
18
Házhoz megy
a Mikulás!
horgolás alapjaival. A műhelyt Vata Enikő textiltervező művész vezeti. Regisztráció: vataen@gmail.com Zsolnay Negyed – Herkules Műhely nov. 7., 2. 10.00-11.30
1000 Ft/fő www.zsolnaynegyed.hu Ajándékozza meg gyermekét a felejthetetlen találkozás örömével!
A Kabaland Mikulása az Ön otthonába is ellátogat, hogy átadja ajándékait gyermekének. A részletekért és időpontfoglalásért keressen bennünket a
Zsolnay Negyed – E78 – Balett-terem nov. 2., 9., 16., 23., 30. 18.00
kabaland2015@gmail.com
Jegyinfó: pecs.jogatan.hu/araink Szervező: Nagy András andras@jogatan.hu www.zsolnaynegyed.hu
facebook.com/kabaland2015
ANGOL NYELVŰ TÁRSALGÁSI KLUB
e-mail címen, vagy a facebook-on:
PROGRAMOK
TRADICIONÁLIS HATHA JÓGA TANFOLYAM Gyakorlati és elméleti oktatás raja jóga, bakti jóga, karma jóga, laya jóga és tantra jóga elemekkel minden szerdán.
Céges felkéréseket is szívesen teljesítünk!
Kabaland - Pécs
… folytatás a 17. oldalról
SAKK KLUB PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20. szerda 16.30-18.00
600 Ft/hó/fő Bencze Anikó 30/826-12-90 pecsikult.hu HOBBY LAKBERENDEZŐ TANFOLYAM Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. két hetente szerdánként 17.00
Várjuk a jelentkezőket! Szalóki Virág 72/253-477 pecsikult.hu
ÜGYES MAMI Program anyukáknak, akik kedvet éreznek maguk elkészíteni egy-egy kis ruhadarabot gyermeküknek, és szeretnének megismerkedni a varrás, kötés és
American Corner Pécs – Zsolnay Negyed nov. 2., 9., 16., 23., 30. 16.30
Oldott légkörben, amerikai vendégek irányításával fejlesztheti szókincsét és angol nyelvi kommunikációs készségét társalgási klubunkban, ahol a témát korunk aktualitásai szolgálják. A programot egyaránt ajánljuk középiskolásoknak, egyetemistáknak, valamint felnőtteknek. Moderátor: Jon E. MARQUETTE. Ingyenes, de regisztrációhoz kötött. pecs@americancorner.hu. TANULJ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN
American Corner Pécs – Zsolnay Negyed nov. 3., 10., 17., 24. 15.00
Szeretnél továbbtanulni az Egyesült Államokban? Információra van szükséged az egyetemválasztás és a felvételi eljárás kapcsán? Világszínvonalú felsőoktatás, a programok sokszínűsége, kiváló kutatási körülmények teszik egyedülállóvá az amerikai felsőoktatást. Fektess be a jövődbe, tanulj az Egyesült Államokban! A tanácsadást tartja: NAGY Zsuzsanna, EducationUSA tanácsadó Ingyenes, de regisztrációhoz kötött. pecs@americancorner.hu
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
EGYSZERI FELNŐTT PROGRAMOK NOVEMBER 3. CSÜTÖRTÖK URÁNVÁROS BARÁTI KÖR – TALÁLKOZÓ
Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 17.00-19.00
Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu
NOVEMBER 4. PÉNTEK FILMKLUB FILM-Virage Kulturális Egyesület szervezésében. David Cronenberg: Meztelen ebéd (1991) 300 Ft/fő 19.00
Marksz Levente 72/253-477 pecsikult.hu JAKAB-HEGYI TÚRA
PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20.
Szervezőpartner: JPM Természettudományi Múzeum. (Indulás helyszíne: PKK Patacsi Művelődési Ház) péntek 8.30
500 Ft/fő Regisztráció szükséges! Bencze Anikó 30/826-1290 pecsikult.hu PANNON FILHARMONIKUSOK – A TEHETSÉG EREJE Jótékonysági hangverseny a pécsi gyermekekért. Kodály Központ 19.00
7500 Ft, 5900 Ft, 3500 Ft www.kodalykozpont.hu NOVEMBER 5. SZOMBAT KREÁTOR KLUB Lego rajongói klub
Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 10.00-12.00
500 Ft/fő Marksz Levente 72/253-477 pecsikult.hu
MAGYAR TÁNCHÁZ Moldvai táncház a PásztorHóra zenekarral. Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem 19.00
500 Ft/fő, 300 Ft/diák www.zsolnaynegyed.hu NOVEMBER 7. HÉTFŐ MECSEKI RAPSZÓDIA Irodalmi emlékest 1956
Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem 17.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
NOVEMBER 8. KEDD IDŐGÉP-IDŐKÉP FILMKLUB Filmvetítéssel egybekötött múltidézés. Vetített film: Picasso kalandjai Művészetek és Irodalom Háza 18.30
Támogatói jegy: 500 Ft www.zsolnaynegyed.hu
NOVEMBER 9. SZERDA A PÉCSI PLAYBACK SZÍNHÁZ ELŐADÁSA A playback színház az improvizációs színház olyan formája, amely az interaktivitást, a történetmesélést állítja az előadás középpontjába: a nézők hangulatokat, életérzéseket, történeteket, álmokat osztanak meg, amelyeket a társulat zene kíséretében improvizálva játszik el. Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem 19.30
1600 Ft/fő, 1000 Ft/diák-nyugdíjas www.zsolnaynegyed.hu
NOVEMBER 10. CSÜTÖRTÖK PANNON FILHARMONIKUSOK – CSÍNYEK ÉS ÁRNYAK Kodály Központ 19.00
4990 Ft, 3990 Ft, 2990 Ft, 1000 Ft www.kodalykozpont.hu
NOVEMBER 11. PÉNTEK AZ E-PÓDIUM BEMUTATJA: ÖRDÖGSZÁRNYAK Mit akar, és miért? Ki irányítja az eseményeket? Ki van fönt és ki lent? Magas röptű és alacsonyan ívelő szárnyak csapkodása pofán vág, vagy épp emel... Koreográfus, rendező Hágen Zsuzsa, zeneszerző: Sándor R. Művészetek és Irodalom Háza 19.00
1200 Ft www.zsolnaynegyed.hu
NOVEMBER 12. SZOMBAT MÁRTON NAP A PKK SZENT MIHÁLY HÁZBAN Fogyó nappalok, bővülő hagyományok 9.30-11.00:
Zenés-mozgásos Gyermekjátszó a Híres Pannónia Régizenei Együttessel foglalkozás vezető: Cselényi Julianna óvónő, néptánc oktató 15.00-18.00:
Kisinasok Kézműves Tanodája foglalkozások a Kaptár Egyesület kézműveseivel 15.30:
Bartina gyerekkoncert: Szent Márton Katonái 18.00:
Magyar táncház– Zoltán Csaba és barátai zenekarral Békési-Marton Csaba 72/551-055 pecsikult.hu NOVEMBER 12-13. VI. JÁTSSZMA PÉCSI TÁRSASJÁTÉK KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR Társasjáték újdonságok bemutatója minden korosztály számára társasjáték készítés, falmászás, versenyek, akciók, játék kifulladásig… szombat-vasárnap 10.00-18.00
900 Ft/fő, 3000 Ft/család (2 felnőtt+2 gyerek) Marksz Levente 72/253-477 pecsikult.hu
NOVEMBER 13. VASÁRNAP PÉCSI RANDEVÚ – OPERAGÁLA Kodály Központ 19.00
4500 Ft, 4000 Ft, 3500 Ft www.kodalykozpont.hu NOVEMBER 14. HÉTFŐ MUNKÁCSY MIHÁLY NYUGDÍJAS SZABADEGYETEM A szépkorúak számára szervezett előadások igen sokrétűek: a kéthetente tartott irodalmi, képzőművészeti, zenei, ismeretterjesztő előadásokra minden érdeklődő nyugdíjast várunk. Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem 14.30
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
SHAKESPEARE MARATHON FILMKLUB Shakespeare minden drámája egy filmen.
Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem 18.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
NOVEMBER 15. KEDD KEREK VILÁG JÓTÉKONYSÁGI GÁLA A VIRTUÓZOKKAL A Kerek Világ Alapítvány minden évben megrendezi gálaestjét, melynek bevétele valamely nemes célt szolgál. Idén az alapítvány felkérésére a Virtuózok zenészei is színpadra lépnek. Kodály Központ 19.00
3000 Ft, 2000 Ft, 1000 Ft www.kodalykozpont.hu NOVEMBER 16. SZERDA BRIT ŐSZ 2016 Tengerészdalok Jim Mageennal. Művészetek és Irodalom Háza 19.00
700 Ft/fő, SPECHEL kártyával ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
MÉHGYÓGYÍTÁS THÉTÁBAN Női meditációs tréning I-II.
Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 17.30-20.30
Szalóki Virág 72/253-477 pecsikult.hu NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK ALZHEIMER CAFE Az Alzheimer Café programjain a demenciával érintett betegek, családtagjaik, gondozóik találkozhatnak és megoszthatják tapasztalataikat, illetve tanácsot kérhetnek szakemberektől. Zsolnay Negyed – Herkules Műhely 17.00-19.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu A PTEE-ÁOK MEDGYESSY FERENC MŰVÉSZETI MŰHELY BEMUTATKOZIK Az Uránváros 60 programja. Szervező: Uránváros Baráti Kör Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 17.00-19.00
Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu FÁBIÁN JULI & ZOOHACKER KONCERT A formációt 2011-ben alapította a két különböző műfajból érkező zenész: a korábban jazz-énekesnőként jegyzett Fábián Juli és a szárnyait elektronikus produkciókban bontogató billentyűsproducer Palásti Kovács Zoltán alias Zoohacker. A zenekar azóta is jelen van a hazai rádiók és a MAHASZ slágerlistáin. Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem 20.00
1600 Ft/fő, 1200 Ft/diák www.zsolnaynegyed.hu
NOVEMBER 18. PÉNTEK PYRGOS GÖRÖG TÁNCHÁZ a Pécsi Görög Önkormányzat támogatásával PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20. 19.00-22.00
300 Ft/fő Gerdei Katalin 72/253-477 pecsikult.hu
NOVEMBER 19. SZOMBAT AZ E-PÓDIUM BEMUTATJA: ÖNGÓL Önvallomások, önvállalások, két tömörített önéletrajz. Egyedül, vagy talán mégse. Művészetek és Irodalom Háza 19.00
1200 Ft www.zsolnaynegyed.hu NOVEMBER 19-20. JUBILEUMI XXV. VASÚTMODELL PARÁDÉ
Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. szombat-vasárnap 10.00-18.00
Ténai László 72/253-477 pecsikult.hu FOLTVARRÓ SZAKMAI NAPOK
PKK Patacsi Művelődési Ház, Pécs, Fő u. 20. szombat-vasárnap 9.00-16.00
Bencze Anikó 30/8261290 pecsikult.hu NOVEMBER 22. KEDD DUMASZÍNHÁZ Kiss Ádám – Beliczai Balázs Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem 18.00
3200 Ft www.zsolnaynegyed.hu folytatás a 20. oldalon …
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
19
20
… folytatás a 19. oldalról
NOVEMBER 23. SZERDA BRIT ŐSZ 2016 Sári B. László előadása: Johnny English? – Britek az amerikai filmekben. A Brit Hét programsorozat témájával összhangban az előadás az Amerikában szerencsét próbáló rendezőknek, színészeknek az amerikai filmgyártásra gyakorolt hatását mutatja be. Művészetek és Irodalom Háza – Breuer Marcell terem 18.00
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu
CSOKOLÁDÉ CSÜTÖRTÖK – AVAGY A CSOKOLÁDÉ ÉLVEZETE Kóstoljon bele a csokoládék különleges világába, lapozzon bele a csokoládé évezredes történelemkönyvébe, szerezzen édes élményeket programunkon! A program időtartama 70 perc. Előzetes regisztráció: info@csokolada.hu Zsolnay Negyed – Boltok utcája – Csoko-Láda Csokibolt 17.30
1900 Ft www.zsolnaynegyed.hu
TUDÓSKLUB Ismeretterjesztő előadássorozat természettudományon innen és túl. Käsz László: Magánűrhajóval a Marsra? PKK, Dr. Veress Endre u. 6. 18.00
400 Ft/fő Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu
FILMKLUB FILM-Virage Kulturális Egyesület szervezésében. Sidney Lumet: Hálózat (1976) 19.00
300 Ft/fő Marksz Levente 72/253-477 pecsikult.hu VIZIN TÁNCHÁZ Nem múlhat el hónap magyarországi horvát kólók és macedón táncok nélkül. Zsolnay Negyed – m21 Galéria előtere 19.00
300 Ft www.zsolnaynegyed.hu NOVEMBER 26. SZOMBAT ANAMÉ MOZIFILM Meditáció, energiagyakorlatok Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre u. 6. 10.00-13.00, 14.00-15.00
Szalóki Virág 72/253-477 pecsikult.hu
ESKÜVŐNAP Bemutatkoznak Pécs exkluzív esküvői szolgáltatói. A Whitewedding esküvői divatbemutatója a legújabb, 2017es trendeket vonultatja fel 17.00-tól
ZSEBIMAGAZIN
ZSEBINET.HU
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem 15.00
PROGRAMOK
NOVEMBER 24. CSÜTÖRTÖK
NOVEMBER 25. PÉNTEK
Ingyenes www.zsolnaynegyed.hu NOVEMBER 28. HÉTFŐ BRIT ŐSZ 2016 A Bran együttes koncertje Művészetek és Irodalom Háza 19.00
700 Ft www.zsolnaynegyed.hu
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
WÓJCIK gyermekdivat
minőségi gyermekruházat 68-158-as méretig Nyitva: H-P: 10.00-18.00 Szo: 10.00-14.00
7622 PÉCS, FORRÁS ÜZLETHÁZ FÖLDSZINT (Bajcsy-Zsilinszky u. 9.) TEL.: 72/215-125 WWW.WOJCIK.HU
21
Ez a finomság neki készült. Ez az én kétsorosom. Én is szeretem drámaian előadni: Hozzávalók: • Banánkarikák • Mák
Mákos banánlinzer -Tudod miért van hátul a mókus farka? -Mert a mókus van elől. Zalán ezzel jött haza. Elég gyakran érkezik meg viccekkel. Valahogy ragad rá és mázlija, hogy jól is adja elő őket. Ezeknek a kétsorosoknak amúgy is legnagyobb előnye a drámai előadásmód. Szeretem a kiskamaszokat, de mint tudjuk, ez a kor már nem éppen a szülőkkel való szimbiózisról szól. Zalán viszont valamit jól csinál, persze sok mindent meg nem, de azt a jót szeretem jutalomfalattal díjazni.
Az elkészítése is két sor: A darált mákot vízzel és valami édessel - 3 pépesített banánkarika vagy méz - összekeverjük és 2-2 banánkarikát összeragasztunk vele, mintha linzer lenne. Azért az egy csipetnyi Anyaenergiát is tedd bele titokban :) Mogyorósi Diána gourmetbaba.cafeblog.hu
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
22
Mecseki kisvasút
Menetrend január 1. – március 14-ig:
vasárnap 10-16 óráig
március 15. – április 30-ig:
szombat, vasárnap és ünnepnapokon 10-17 óráig
május 1. – szeptember első vasárnapjáig:
naponta 10-18 óráig
szeptembertől október utolsó vasárnapjáig:
szombat, vasárnap és ünnepnapokon 10-17 óráig
november – decemberben:
csak vasárnap 10-16 óráig
A módszer elsajátítása különösen ajánlott:
hasizomregenerálóés fejlesztő HASIZOMREGENERÁLÓPécsett ésTRÉNING Siklóson ÉStréning FEJLESZTŐ (www.loveyourbelly.hu) (www.loveyourbelly.hu)
2016. nov. 25. 9.00 órától 2015. november 21-én 10.00 órától a Gulyás István Városi Tenisz Centrumban (Pécs, Dr. Veress E. u. 4. I. em.) Ára: 8000 Ft/fő, mely tartalmaz egy 72 oldalas elméleti és gyakorlati segédanyagot is.
• hát- és derékfájdalommal küzdőknek (bizonyos esetekben a hasizmok megerősítése csökkenti, ill. meg is szünteti a derékpanaszokat) • várandósság utáni regenerálódás miatt • szétnyílt hasizommal küzdőknek (kutatások szerint a várandósság során a nők 80 százalékánál kialakul a rectus diastasis, azaz szétnyílik a hasizmuk) • mozgásszegény életvitel esetén • köldöksérv esetén • és mindenkinek, aki egészséges, szép, izmos hasra vágyik
Előzetes bejelentkezés szükséges: Pálné Gudmon Erika gudmonerika@gmail.com, Tel.: 30/211-6952 Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
23
Kedves Anyukák, Apukák, Nagyszülők! Sok évvel ezelőtt a FEMA-ban, majd az Új Forrás Üzletházban már találkozhattunk a Gaby Gyermekdivat üzletben. Örömmel értesítelek Benneteket/Önöket, hogy újra nyitottunk a Pécs Plázában,
COOL KIDS Junior Divat
néven. Továbbra is megbízható minőségű árukínálattal és sok szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt!
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
24
GYERMEKPSZICHOLÓGUS
„ADJ SZÓT A FÁJDALOMNAK” Ha a várandósság alatt- akarva vagy akaratlanul -, vagy a szülés körüli napokban veszítetted el gyermeked és szeretnéd ezt megosztani valakivel, telefonálj vagy írj! Szeretettel várom jelentkezésed!
Szülőkonzultáció, gyermek pszichoterápiás magánrendelés, egyéni és csoportos felnőtt önismereti meseterápia, nyitott mese-estek.
Standovár Ágnes Gyermekpszichológus és Metamorphoses Meseterapeuta Pécs, Böck J. u. 16. 30/84-16-028 www.egigero.net
Bornemisza Ágnes védőnő, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember, bornagi@freemail.hu 30/822-95-95
MAGIC SCIENCE tudomány és technológia játékosan általános iskolásoknak
Készülj a szülésedre!
Sokféle szüléstörténetet hallottál, és úgy érzed, elvesztél a lehetőségek között? Nem is tudod, mi a jó neked, az időben beadott fájdalomcsillapító, vagy a természetes szülés? És igaz az, hogy tényleg annyira fáj a szülés? Nézz körül honlapomon, és foglalj helyet az online szülésfelkésztőn!
www.keszuljaszulesre.hu
American Corner Pécs
Időpontok: nov. 8., 15., 22., 29. keddenként 17.00 Próbálj ki és alkoss elektromos játékokat, fejlessz áramot,
Zsolnay Kulturális Negyed mozgass tárgyakat, kísérletezz velünk! Ismerkedj meg a
zene és a számok összefüggéseivel! Szerkessz fényképet, videót, hangfelvételt! Az eszközöket mi adjuk, az alkotáshoz képzeleted és kreativitásod hívd segítségüll! A foglalkozásokat tartja: SZABÓ Lajos Sebestyén. A program ingyenes. A helybiztosításhoz regisztráció szükséges e-mailben a pecs@americancorner.hu
http://pecs.americancorner.hu/ www.facebook.com/AmericanCornerPecs
Planetáriumi Programok noVemBer hónaPBan A címek után a programok ajánlott korosztályi besorolása és időtartama olvasható
november 8., 15., 22., 29. kedd 16.00 két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése
távcsövön keresztül film, 6+, 25 perc
november 2. szerda 11.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 16.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc november 12., 19., 26. szerda 15.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc november 3. csütörtök 11.00 Űrhajónk a Föld 6–12, 45 perc 16.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc november 10., 17., 24. csütörtök 16.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc november 4. péntek 11.00 Állatok az égbolton 6–12, 45 perc 16.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc
Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
november 11., 18., 25. péntek
16.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc november 5., 19. szombat 11.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 15.00 Utazás a marsra 12+, 50 perc 16.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc november 12., 26. szombat 11.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 15.00 Galaxisok birodalma 12+, 50 perc 16.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc november 13., 20. vasÁrnap 11.00 mesék a csillagokról 5–8, 30 perc 15.00 a magyarok ősi csillagos égboltja 12+, 50 perc 16.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc november 6., 27. vasÁrnap 11.00 mesék a csillagokról 5–8, 30 perc 15.00 csillagképek, legendák: az őszi égbolt 12+, 50 perc 16.00 kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc
KACAGÓ CSALÁDI NAPKÖZI
TÁNC PICIKNEK ÉS NAGYOBBAKNAK
1 éves kortól várjuk a gyerekek jelentkezését egy családias hangulatú közösségbe ahol a szülő mindig tudja mi történik a gyermekével. Fejlesztő torna és zenebölcsivel várjuk a gyerekeket.
iDAnceStudio „Törpe” és „Versenytánc előkészítő” csoportok. (4 és 8 éves kortól) Játékos formájú mozgás, ritmikát, egyensúlyt, jó alaptartást fejlesztő táncfoglalkozások, társastánc irányzattal. Ovis: heti 2 alkalom, 4000 Ft/hó Nagyobbak: heti 4 alkalom, 6000 Ft/hó
Hölbling P. Krisztina • 20/521-66-66 Ferencesek u. 27. • www.kacagonapkozi.hu
iDS, Nagy Lajos Király u. 9. Timer Péter 30/228-67-07 www.idancestudio.eu
VIDÁM ANGOL NYELVISKOLA
ORGONÁCSKA
CSALÁDI NAPKÖZI, ÓVODA ÉS JÁTSZÓHÁZ
Játékos, vidám, beszédközpontú angol nyelvtanfolyamok 6 hónapos kortól 14 éves korig. A gyerekek igényeire, életkorára és aktuális hangulatára szabott foglalkozások. Ismertesse meg gyermekével a stresszmentes, örömteli tanulás élményét! Ingyenes próbaóra minden új jelentkezőnek.
Családi napközinkbe (1-3 éves korig) magánóvodánkba (3-7 éves korig) kis látszámú csoportokba, vidám családias légkörbe, szakképzett pedagógusokkal várjuk a gyermekeket – angol –zene – mozgásfejlesztés – kézműves foglalkozás – dráma – néptánc – logopédia – tehetséggondozás – iskola előkészítő – játszóház – szülinapi zsúrok.
Pécs, Orgona u. 1. , H-P: 7.00-16.30 Balázs Ibolya működtető 20/380-51-34 • www.orgonacska.hu
Kozármisleny, Viola u. 5/b. • 20/428-00-09
www.kozarmisleny.kidsclub.hu • kidsclub.kozarmisleny@gmail.com
DÉVÉNY-MÓDSZER GYÓGYTORNA
HÁGEN MOZGÁSMŰHELY
Születési oxigénhiány, koraszülöttség, megkésett mozgásfejlődés, gyenge/feszes izomzat, ferdenyak, „C”-tartás, dongaláb, lúdtalp, egyéb neurológiai, ortopédiai, traumatológiai problémák esetén.
Testi és lelki segítség, különleges hatékony módon minden korosztálynak. TÁNC FOGLALKOZÁSOK – fejlesztő, kreatív 4 éves kortól felnőtt korig. ZENIT TORNA – alakformálás, testi-lelki egészségmegőrzés LELKI TERÁPIÁS FOGLALKOZÁSOK – egyéni és csoportos, speciális, új! GERINCTORNA TERÁPIA – WuShuang Dao Yin és Zeni – gerinctréning, egyéni bejelentkezés alapján.
Kutas Réka, 20/444-85-90
Hágen Zsuzsa – koreográfus, táncpedagógus,
7634 Pécs, Nefelejcs u. 2. • www.activus.hu
70/334-21-31 • Pécs, Lenke u. 2.
mentálhigiénés szakember, gerinc-és mozgásterapeuta
DSGM szakgyógytornász, gyógytornász
nov ember 0 6 7 2 / 4 9 7 – 5 7 2 p e c s u r a n i a . h u f b . c o m / p e c s u r a n i a
november 3–9. trollok (6) 3D
cs, p . . . . . . . . . . . . . . . 13 .00, 14 .15 szo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 .30 v . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .14 .15 h, sze . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 .00 k . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 .30 2d . . . . szom 14 .14 és vas 12 .30
bűnvaDászok (12)
bud spencer és terence hill pén, vas . . . . . . . . . . . . . . . . . .18 .15
Doktor strange (12) 3D
cs, h, sze . . . 16 .00, 18 .15, 20 .30 pé . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 .00, 20 .30 szo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 .00 vas . . . . . . . . . . . . . . . . 16 .00, 18 .15 kedd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 .30 2d . . . . . . . . . . . . . . . . . . szom 18 .15 eredeti nyelven 2d péntek . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 .30 kedd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 .30
vámos miklós előaDása: hatyúk Dala
kedd . . . . . .18 .00 belép 2300ft
november 10–16. trollok (6) 3D
szo, v . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 .30
barbie: csillagok között (6)
csü, pé, hé, sze . . . . . . . . . . 14 .30 szom, vas . . . . . . . . . 11 .00, 14 .15 kedd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 .00
érkezés (12)
cs, szo, h, sze . . . . . . . . . . . 20 .30 p, v . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .18 .15 k . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 .30
Doktor strange (12) 3D
cs, h . . . . . . . . . . . . . . . 16 .00, 18 .15 szo, sze . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 .00 pén, vas . . . . . . . . . . 16 .00, 20 .30 kedd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 .30 2d . . . . . . . . . szom és szer 18 .15
2D és 3D jegyek normál: 1290ft keDvezményes: 1090ft kedvezményes jegyre jogosít a diákigazolvány és a törzskártya, ami 1000 ft egy évre.
hoffmann meséi élő operaközvetítés a londoni royal opera house- ból . opera két felvonásban . 210’
kedd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 .15
november 17–23. barbie: csillagok között (6)
cs, h, k, sze . . . . . . . . . . . . . . 13 .00 p, szo, v . . . . . . . . . . . . . . . . . . .11 .30
legenDás állatok és megfigyelésük (12) 3D
cs, h, k . . . . . .15 .30, 18 .00, 20 .30 sze . . . . . . . . . . . . . . . . 18 .00, 20 .30 p, v . .13 .00, 15 .30, 18 .00, 20 .30 szo . . . . . . . . .13 .00, 15 .30, 20 .30 2d . . . . . . szo 18 .00 és sze 15 .30 eredeti nyelven 2d péntek, kedd . . . . . . . . . . . 22 .30
november 24–30 barbie: csillagok között (6)
szom, vas . . . . . . . . . . . . . . . .11 .30
éjszakai ragaDozók (16)
csü, szo, hé, sze . . . . . . . . .18 .15 pé, va, kedd . . . . . . . . . . . . . 20 .30
legenDás állatok és megfigyelésük (12) 3D
csü, sze . . . . . . . . . . .15 .30, 20 .30 pé . . . . . . . . . . . . . . . . . .13 .00, 15 .30 szo . . . . . . . . . . . . . . . .13 .00, 20 .30 v . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 .00, 18 .00 h . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 .30 k . . . . . . . . . . . . . . . . . . .15 .30, 18 .00 2d . . . . . . . . . . szom és vas 15 .30 eredeti nyelven 2d péntek . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 .00 hétfő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 .30
a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! korhatár besorolások: (kn) korhatár nélkül megtekinthető. (6) hat éven aluliak számára nem ajánlott. (12) tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott. (16) tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott. (18) tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott (X) kizárólag felnőttek számára ajánlott.
Zsebi magazin • 2016. november – 2016/13. szám
25
26
EGÉSZSÉGÜGY Sürgősségi telefonszámok: Segélyhívó-112, Mentők-104 Rendőrség -107, Tűzoltóság-105
KÖZÉRDEKŰ
HÁZIORVOSI ÜGYELET Gyermek ügyelet: 15.00-07:00 Gyermekklinika József Attila u. 7. 72/535-999 Felnőtt ügyelet: 7623 Pécs, Rákóczi út 2. (PTE- Klinikai Központ) 72/515-104 KÓRHÁZI ÜGYELET Gyermekbelgyógyászat (Pécs): Gyermekklinika, József Attila u. 7. 72/535-999 Gyermekbelgyógyászat (Pécs környéke, Siklós, Sellye és környéke): Gyermek Egészségügyi Központ Nyár u. 8., 72/518-500 Gyermeksebészet: Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika József Attila út 7., 72/535-900 Égési sérülés: Gyermekklinika, József Attila u. 7. 72/535-999 GYERMEK EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Gyermekgyógyászati Klinika Pécs, József A. u. 7., 72/535-999 Gyermekonkológia Pécs, Nagyváradu.1., 72/535-900 Gyermekpszichiátria Pécs, Veress E. u. 2., 72523-510 Nőgyógyászat Pécs, Dr. Veress E. u. 2., 72/255-833 NŐGYÓGYÁSZAT, TERHESGONDOZÁS, SZÜLÉSZET ÉS SÜRGŐSSÉGI FOGAMZÁSGÁTLÁS Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Pécs, Édesanyák útja 17. 72/536-370
ANYATEJ Pécsi Anyatejgyűjtő Állomás Rendelőintézet, Pécs, Lánc utca 12. H-P 7.00-15.00 Szo 7.00-12.00 72/523-722 Telefonos szoptatási tanácsadók Maninger Katalin IBCLC laktációs szaktanácsadó +36/30/322-8371 Dr. Budai Péterné, Gerber Ilona védőnők, 72/255-833 304,421,491-es mellék SEGÉLYVONALAK NOE-FON (Nagycsaládosok Országos Egyesületének segélyvonala) Jogszabályokkal, ügyintézéssel kapcsolatos segítségnyújtás +36/40/200-943 +36/70/771-6565 Hétköznapokon 8-16 óráig Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécs, Janus P. u. 6. 72/310-048 Kék Vonal – gyermek és ifjúsági telefonszolgálat 0-24 óráig +36/80/505-000 NANE Egyesület segélyvonal bántalmazott nőknek és gyermekeknek www.nane.hu 18-22 óráig (ingyenes) +36/80/505-101 Alfa Szövetség válság és eltitkolt terheseknek +36/80/630-333 éjjel-nappal Bölcső Alapítvány válságterhességek, örökbeadás, örökbefogadás +36/20/944-3566 vagy (1) 215- 60-50 Otthon Segítünk Alapítvány kisgyermekes családok otthoni segítése Búzás Márta: +36/30/312-3989 Herczeg Zsuzsanna +36/20/56-56-037 (16 óra után) www.otthonsegitunk.hu
Ingyenes családi újság 2016. november XII. évfolyam 13. szám KAPCSOLAT: zsebitartalom@gmail.com 30/450-0799 Zsebi magazin • XII. évfolyam 13. szám
HIVATALI ÜGYINTÉZÉS Pécsi Önkormányzat Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Pécs, Széchenyi tér 1., 72/533-800 Gyámügyi Hivatal Kossuth tér 1-3., 72/534-111 H: 13:00-17:00 Sz: 8:00-17:00 Anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás – Nyomtatványok kiadása, segítség a kitöltésben, kérelmek leadása, tájékoztatás. Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Kormányablak Pécs. Szántó Kovács János utca 1. Telefon: 72/795-325 E-mail: pecs.kormanyablak uranvaros@bamkh. gov.hu H-P: 8:00-20:00 Terhességi-gyermekágyi segély (tgyás), gyermekgondozási díj (gyed), gyermekápolási táppénz Baranya Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve, központi ügyfélszolgálata (OEP) Pécs, Nagy Lajos király 11.3. 72/508-300 H-Cs 8-15, P 8-12 Munkaügyi Központ BMMK Pécsi Kirendeltség és Szolgáltató Központ Pécs, Zrínyi u. 11. 72/512- 812 baranyammkpecs@lab.hu Családsegítő központok Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Pécs, Anikó u. 5. 72/441-677, 72/444-877 esztergar.kertvaros@gmail.com Védőnői központok: Pécs, Lánc u. 12., 72/222-695 Pécs, Dobó I. u. 89., 72/239-261 Pécs, Dr. Veress E. u. 2., 72/523-523 Pécs, ANK Várkonyi u., 72/228-901 A védőnői körzetekről érdeklődjön a fenti telefonszámok valamelyikén!
Főszerkesztő, felelős szerkesztő: Maróy Ditta Szerkesztőségi asszisztens: Gerber Petra Tördelő szerkesztő, grafikai tervezés: Dativus Bt. – Szelényi Tamás Felelős kiadó: Maróy Ditta ditta@kangaegyesulet.hu • 20/593-9427 Címlapfotó: NN Foto Nyomda: V-Tesa Bt. Pécsvárad Szerzők: Almási Edina, Horváth Annamária, Maróy Ditta, Mogyorósi Diána, Somoskői Zsuzsanna
KULTÚRA Tudásközpont- Egyetemiés Gyermekkönyvtár H: 10-18; K-P: 8-18; Szo-V: 10-18; Pécs, Universitas u. 2/A. 72/501-650 Csipkefa Gyermekkönyvtár Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 10. H 9-12 és 13-18, K, Cs, P 9-12 és 13-17, Sz: 13-17, 72/324-385 http://csipkefakvt.wordpress.com Pinokkió Gyermekkönyvtár (Várkony Nándor Fiókkönyvtár) H: zárva K-P: 10.00-18.00 Szo: 9.00-13.00, V: zárva Pécs, Nagy Jenő utca 24. http://varkonyifiok.wordpress.com 72/324-001 Zsolnay Kulturális Negyed Zsolnay Vilmos út 37. www.zsolnaynegyed.hu 72/500-300 Bóbita Bábszínház Pécs, Felsővámház u. 50. 72/201-301, www.bobita.hu Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház) Pécs, Dr. Veress E. u. 6., 72/253-477, info@pecsikult.hu Állatkert Pécs, Ángyán J. u., 72/312-788 www.pecszoo.hu Pécsi Harmadik Színház Pécs, Hajnóczy utca 41. 72/252-478, 72/251-340 www.pecsiharmadikszinhaz.hu Pannon Filharmonikusok Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4. +36/72/500-300, www.pfz.hu Filharmónia Pécs, Király u. 18., 72/310-539 www.filharmonia.hu
Terjesztés: Pécsett és környékén, 180 terjesztési ponton Megjelenik minden hónap első keddjén, 10.000 példányszámban A programok változásáért vagy az elmaradásért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. A hirdetésekben megjelenő adatok valóságtartalmáért, valamint a bennünk elhelyezett képek, szövegek jogtisztaságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Olvasói leveleket, fotókat a zsebitartalom@gmail.com címre várjuk, a beküldött anyagokat a szerkesztőség nem archiválja. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött programokkal saját szerkesztési elvei szerint járjon el.
2016. NOVEMBERI PROGRAMOK november 5. szombat
november 12. szombat
november 19. szombat
10.00
Cini-cini muzsika (csecsemőszínházi előadás)
kamaraterem
16.00
Terülj, terülj, asztalkám!
Kós Lajos terem
10.00
Icurka-picurka (csecsemőszínházi előadás)
kamaraterem
16.00
Torzonborz 2.- Torzonborz visszatér
Kós Lajos terem
17.30
Kis esti dia (Bogárdi Alizzal és Nagy Emesével)
kamaraterem
10.00
Szivárványhinta (csecsemőszínházi előadás)
kamaraterem
16.00
A székely menyecske meg az ördög (Fabók Mancsi Bábszínházának előadása)
Kós Lajos terem
Cini-cini muzsika (csecsemőszínházi előadás)
kamaraterem
november 26. 10.00 szombat 16.00
BEMUTATÓ! Édes Élet Cukrászda
Állandó programok Bábmúzeum: hétfőtől-péntekig 9 -16 óra között, szombaton 9-18 óra között Mesekuckó: hétfőn és szombaton 10 órakor Bábkészítő foglalkozás: a szombati előadások után, 17 órától Az előadásokra a jegyár: 1000 Ft Csecsemőszínházi előadásokra: 900 Ft (Az árak egyben a Bábmúzeum belépőjegyének árát is tartalmazzák!)
Kós Lajos terem
Jegypénztári órák HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 10-12 óra és 15-17 óra között HÉTVÉGÉN az előadások előtt 1 órával Jegyrendelés: jegy@bobita.hu, www.jegy.bobita.hu 06/72/211-791, 06/20/438-3885 További információk: www.bobita.hu
Expander Antari
3:1 multifunkciós babakocsi Legújabb 2016-os modell prémium kategória könnyű, kicsire csukódó vázszerkezet, 6 választható színben
Bemutatkozik a Cocolle és a DHS Baby termékcsalád Bébikompok
Utazóágyak Biztonsági autósülések Rendkívüli promóció! Coccolle 15-36 kg Isofix bekötésű gyerekülés
Triciklik
24.900.- Ft
Az akció a készlet erejéig vagy visszavonásig érvényes, valamint más kedvezményekkel nem vonható össze!
Kaposvár, 48-as ifjúság útja 31., tel.: 82/222-438 www.babyshopkaposvar.hu • kaposvar.babyshop@gmail.com, Nyitva tartás: H-P 9-19, Szo 9-16, Vas. zárva
Pécs, Vasút utca 2. tel.: 72/210-916
www.babyshoppecs.hu • babyshop@citromail.hu, Nyitva tartás: H-P 8-19, Sz-V 9-16