Pipafüst Könyvek 1. - Drámák by Károly Kepes

Tartalom: Bósa Diána: Az azúrkék keresése – 3. Bósa Diána: A fal mögött – 14. Bósa Diána: Sivár – 43. Bósa Diána: Moira Zrt. – 62. Böjthe Pál: Nomádok – 99. Böjthe Pál: Fülöp bácsi és Barka néni – 164. Gárdon Ágnes: Az idő foglyai – 215. J. Simon Aranka: szerelem kukac igazi pont hu – 270. Szász Görgy: Halálraítélt – 321.

Bósa Diána: AZ AZÚRKÉK KERESÉSE Játék egy felvonásban SZEMÉLYEK: FIÚ LÁNY YVETTE A még el nem húzott függönyök előtt feltűnik a Fiú, hegedűvel a kezében és játszani kezd. Közben mintha ő maga is a vászon része lenne; hullámzó tenger képe van rá és a függönyre vetítve, összhangban a zenével. Elhúzzák a függönyöket. Nincs semmi díszlet, leszámítva egy padot balra, a Fiútól nem messze, és két óriási, azúrkék tüll függönyt, melyek a színpad ölébe hullnak, mintegy kettészelve azt. A vetítés ezeken folyik tovább. A tüllfüggönyök lágyan mozognak, mintha egy kis szellő mozgatná őket. A zene vége felé balról feltűnik a Lány egy nagy mózeskosárral a kezében. Ez utóbbit magához szorítva félszegen megáll és csodálttal hallgatja a zenét. A Fiú nem veszi észre őt. Mindketten feketében vannak és nincsen náluk

semmi sem, kivéve a hegedűt és a kosarat. A Fiú befejezi játékát. A Lány lelkesen megtapsolja. A Fiú megriad és egy lépést hátrál. LÁNY Várj! Kérlek, ne menj el. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. FIÚ (kicsit megnyugszik) Semmi baj. Csak azt hittem, egyedül vagyok. (halvány mosoly) Mit keresel itt? LÁNY Éppen a piacra tartok. (a kosarából kivesz egy kis csokor hóvirágot) FIÚ (közelebb lép) Milyen szép virágok! LÁNY (mosolyogva) Igen, azok. Olyan sok nőtt, hogy úgy gondoltam, jut majd belőle bőven másoknak is. (szünet) Aztán meghallottam a játékodat… és nem tudtam neki ellenállni. FIÚ (ironikusan, magán nevetve) Gondolom azt hitted, épp macskát nyúzok. LÁNY

(komolyan) Nem. Dehogy. (közelebb lép) Csodálatosan

játszottál. FIÚ (vállát vonja) Ugyan. LÁNY De. Tényleg... Nem bánod, ha én… szóval, ha még hallgatlak egy kicsit?... (kérlelve) FIÚ (ágálna) LÁNY Csak egy egészen kicsikét… (gyorsan leül a padra, ölébe kapva a kosarat, majd egy csokor virágot kínál mosolyogva) Nem kérem ingyen! FIÚ (meghatódva) Nem játszom túl jól, de egyszer… egyszer majd nagy művész leszek. (mereng, közben a közönség felé fordul)

Megfordulok majd a világ összes országában és játszani fogok az embereknek; gazdagnak és szegénynek egyaránt. (lágyan nevet) De addig,… addig bizony még sokat kell gyakorolnom… (a hangszerre néz és végigsimít a lakkozott felületen) Ma még fülbántóan tépem e húrokat, de talán holnap…, holnap talán már egy lépcsőfokkal feljebb jutok. Hogy igazán jó legyek. LÁNY (figyelmesen hallgatja, közben kivesz a kosárból egy szál virágot és megszagolja) Szerintem már most is nagyon jó vagy. FIÚ (mosolyog) Kedves vagy. LÁNY (pajkosan) Akkor itt maradhatok? (feléje nyújtja virágot) FIÚ Persze. De nem kérek érte fizetséget. Játszani kezd. Meleg színű fény önti el alakját. LÁNY (megint tapsol, mint egy kislány) Ez gyönyörű volt. Nahát, te már most nagy művész vagy. És ezeket te szerezted? FIÚ (szerényen, leül a Lány mellé a padra) Igen. Eddig ezt a kettőt írtam, s most készülök a harmadikra, de még nem tudom, milyen lesz. Valami nagyszerűt szeretnék… a dallam még nincs meg, csupán az érzés. De mindig így van ez: előbb megfogan itt benn. (a halántékára mutat) Egyfajta belső szellő; mely betölt tetőtől talpig, aztán körbepalástol, hogy csak úgy beleborzongok. LÁNY Pont, mint a szerelem. FIÚ Pont, min a szerelem Hirtelen cseresznyevirág szirom hullik alá a magasból. A Lány és a Fiú felnéznek, szinte egyszerre. FIÚ Milyen szép! S milyen jószagú a levegő.

LÁNY Virágzik a cseresznyefa. Nemsokára megérik majd a gyümölcs is. Hajj, ennek a Tavasznak is mindjárt vége! FIÚ Igen, de kezdődik a Nyár,… (már nem néz fel) és én hamarosan útra kelek. LÁNY (meglepetten) Elmész? De hát hova? FIÚ Még magam sem tudom. (vállat von) Máshová... Oda megyek, ahol majd több lehetek. Több, mint itt. Már nem hull a virágszirom. Kedves, sárga fény ömlik szét körülöttük. LÁNY (szomorkásan) Itt nem érzed magad többnek? Nem szeretsz itt lenni? FIÚ Nem erről van szó. De úgy érzem… szükségem van valamire… valamire, amim még hiányzik. (szünet) Ha festő lennék, azt mondanám: hiányzik egy bizonyos szín. Mondjuk, az azúrkék, mely nélkül nem lehet megfesteni a tengert. LÁNY (figyelmesen hallgatja) Igen, de mi lenne, ha nem egy bizonyos színt keresnél, hanem megpróbálnál a meglévőkből kikeverni egy újat. (szünet) Nem azúrkék lenne. De talán nem is lenne ez baj; valami más lenne... Valami új. FIÚ (meglepetten felnevet) Mióta vagy te ilyen bölcs? (mosolyog) LÁNY (szintén nevetve) Mióta ismerlek. (a kosarába pillant) Nézd, megérett a cseresznye! Kivesz egy három ágú fürtöt és nevetve a Fiú fülére teszi. Mielőtt visszahúzná a kezét, a Fiú finoman megragadja és megcsókolja őket. A Lány hagyja és mosolyog. FIÚ (mélyen a Lány szemébe néz) Örülök, hogy Nyár van.

Lágy, narancssárga fény önti el őket, arany kontúrt kapnak. Néma idill, majd hirtelen erős szél löketet érezni. A Fiú bosszúsan leveszi a füléről a gyümölcsöt. FIÚ Mi ez? LÁNY (körbe pillant, majd az eget kémleli) Feltámadt a szél. Közeleg az Ősz. FIÚ Máris?! (fázósan, mint egy kisfiú, a Lány oldalának dörgölőzik) Még túl korai. (a Lány ölébe hajtja a fejét, az megsimogatja) LÁNY (mosolyogva) Lehet. De ne félj, hiszen lesz még Nyár. (szünet) Mindig visszatér. FIÚ (rosszkedvűen) Igen, megint lesz nyár. De az már nem lesz ugyanez! Ennek örökre vége. A Fiú idegesen felpattan és járkálni kezd. Fújni kezd a szél, erősebben, mint az imént. Mindketten fázósan húzzák össze magukon a ruhát. Megváltozik a fény, hidegebb tónusú lesz. FIÚ (kifakadva) Nem akarom, hogy vége legyen! LÁNY Az istenért! De hát mi bajod van? FIÚ Elmúlik. Elmúlik, érted?! És nem jön vissza soha többé. Minden meg változik. (fájdalmasan felsóhajt) És mi is. LÁNY (feláll és a Fiú elé lép, megfogja a kezét) Hát akkor ne hagyjuk. Ne hagyjuk, hogy bármi is elmúljon, vagy hogy megváltozzon. (szünet) Ne változzunk mi se. FIÚ Gondolod, ez lehetséges? LÁNY Nem tudom… A Lány két kezébe fogja a Fiú arcát. Egy kis időre megint nyári fény

lesz és a szél is csendesül. A Lány elmosolyodik és megcsókolja a Fiú homlokát; forrón, s hosszan. Úgy tűnik, ettől a Fiút megnyugszik. E percben egyikőjüknél sincs semmi, de kezük mégsem üres; egymásét fogják. A tárgyak a padon pihennek, megvilágítva. Csend. A Lány kézen fogva visszavezeti a Fiút a padhoz. Leülnek és mindketten kezükbe veszik tárgyaikat; a Lány a kosarat, a Fiú pedig a hegedűt. A lány az ölébe veszi a kosarat és lágyan ringatni kezdi, közben halkan dúdol. Halk gyerek kacagás hallatszik. A Lány és a Fiú mosolyogva pillanatnak a kosárba, majd egymásra. Elül a gyerekhang. Csend. LÁNY (halkan, mosolyogva) Lefektettem. FIÚ (szintén) Jó. Menj csak. A Lány balra el. A Fiú sokáig néz utána. A Lány már rég elment, de ő még mindig csak a lába nyomára mered. Két-három sárga falevél hull le. A Fiú felnéz, s némán a leveleket vizslatja, majd kezében a hegedűvel feláll, de még mindig felfele néz. Majdnem sírva fakad és dühösen játszani kezd. A hegedű szinte sír a kezében Miközben a Fiú játszik, testére és a tüll függönyökre járkáló-rohangáló, városi emberek képét vetítik. A Fiú egyre mérgesebb, dühösebb lesz; szaggatja a húrokat, közben zihál, mintha nem kapna rendesen levegőt . Eközben már sok-sok falevél hullik alá és a fény is megváltozik; barnás-sárga lesz. A színpad mélyéről, a két tüllfüggöny között megjelenik Yvette. Ő is feketében van. Ráérősen közeledik; szépen, lassan. Mikor odaér a Fiú mögé, átkarolja és lehunyja a szemét. A Fiú némán veszi tudomásul a másik jelenlétét és lassan befejezi játékát, de egyik sem mozdul, vagy szól pillanatokig.

FIÚ (suttogva) Ki vagy te? YVETTE (szinte lehelve) Yvette vagyok. FIÚ (kicsit ízlelgetve) Yvette. Yvette nem válaszol, ehelyett megkerüli és leül a padra. Nem úgy, mint a Lány; Yvette mozdulatai könnyedebbek, nőiesebbek. Yvettenél nincs semmi. A Fiú kérdőn néz rá. Yvette, két kezével támasztja felsőtestét, majd előkelően végignyúlik a padon, fejét baljára támasztva. Így néz fel a Fiúra. Majd elővesz egy öngyújtót és egy doboz cigarettát. Ez utóbbiban már csak egyetlen szál van. Yvette elhúzza a száját. Meggyújtja az utolsó szálat, ezután az öngyújtó szinte azonnal felmondja a szolgálatot. Yvette káromkodik. YVETTE Na, ennek is vége. (eldobja az üres dobozt és öngyújtót, majd mélyen leszívja a füstöt) YVETTE (miután kifújta a füstöt) Hallottam, hogy nagy művész akarsz lenni. (szünet, majd sejtelmesen folytatja) Én azzá tehetlek… FIÚ (mohón) Hogyan?... Yvette titokzatosan mosolyog, de nem felel. Tovább élvezi a cigarettáját, majd végig nyúlik a padon és halkan felnevet. FIÚ …Felelj hát!... Yvette egyre hangosabban kacag, de mit sem veszít szépségéből. FIÚ (halkabban)…hogyan válhatok azzá? Yvette felül és olyan komoly arcot vág, mint aki az imént nem is nevetett. Elszívja a cigarettát, ráérősen elnyomja a padon a csikket, majd eldobja. YVETTE Mindent itt kell hagynod. (látja a Fiú megrökönyödését)

Csak így segíthetek. FIÚ De… mi lesz a családommal? YVETTE A nagyság, melyre úgy áhítozol, - már csak egyetlen ajtó választ el tőle. A kérdés csak az, lesz-e merszed kinyitni és belépni rajta. Miközben Yvette beszél, elkezd fújni a szél, s egyre hangosabb lesz. Már nem hull több falevél. A Fiú megborzong és fázósan húzza össze magán a ruhát. Úgy tűnik, Yvettenek meg sem kottyan a szél. FIÚ (mereng és járkálni kezd) Könyörögtem neki, hogy ne változzunk… erre most arra kérsz, hogy hagyjam el őt? (Yvette felé fordul) YVETTE (vállat von) Te döntesz. FIÚ De miért kell ennek így lennie? Én nem akarom őt… és a gyermekemet elhagyni! Yvette kecsesen feltápászkodik a padról. YVETTE Ha nem, hát nem. Úgy tesz, mint aki menni készül, de ehelyett körbejárja a Fiút, miközben méricskéli, majd hirtelen közel hajol hozzá; arca szinte érinti a Fiúét, mintha meg akarná csókolni, de nem teszi. YVETTE (szinte lehelve) Milyen kár… érted. Yvette sarkon fordul és lassan elindul vissza arra, amerről jött; a tüllfüggönyök között. FIÚ Kérlek, várj! Yvette épp a két függöny közt áll, gúnyosan és elbűvölően megfordul. YVETTE Nos?

FIÚ (megadóan) Had búcsúzzam el tőlük. YVETTE (elhúzza a száját) Jaj, ne légy már ilyen kicsinyes! (szünet) Búcsúzni. Mégis minek? FIÚ Azért, mert szerettem őket. YVETTE (ártatlanul) Az lehet. De a szíved vágya mégiscsak erősebb… A Fiú teljesen tanácstalan. Elkezd esni a hó. Először nagyon kevés¸ alig pár pehely. A Fiú felnéz, mintha megváltást várna. Hosszú percek telnek el, a Fiú nézi a sűrűsödő hóesést, mely már a szemébe is hullik. Yvette a Fiút nézi várakozóan, majd odasuhan melléje és átkarolja. Nyakába fúrja arcát. YVETTE (érzékien) Gyere! Gyere velem. (vonja magával befelé) FIÚ Fázom, és… YVETTE (csitítva) Ssss,… gyere. Menjünk Már épp elindulnának, mikor belép balról a Lány. Egy botra támaszkodik; megöregedett. Nála van még a kosár. LÁNY Hát elmész? A Fiú és Yvette visszafordulnak. A Fiú kibontakozik Yvette karjaiból. FIÚ Értsd meg, muszáj elmennem. A Lány bebotorkál a színre és karján a kosárral nagy nehezen leül a padra. A háta is hajlott. LÁNY (a Fiút idézve) ,,Nem akarom, hogy vége legyen!” ,,Elmúlik és nem jön vissza soha többé.” (búsan legyint) Én betartottam a szavam; nem változtam... YVETTE (kacagva) Még hogy nem változtál!

LÁNY …Való igaz¸ megöregedtem, (nem figyel Yvettre) de ugyanaz maradtam. Ugyanaz a Lány, aki a füledre tette a cseresznyét,… (az emlék említésére elmosolyodik) s kérte, hogy játssz neki. FIÚ Ne haragudj rám,… de úgy érzem, így nem vagyok teljes. (szünet) Szükségem van az azúrkékre. LÁNY (nyugodtan, egy szemernyi vádaskodás sincs a hangjában) Minden színemet neked adtam; a fiatalságomat és a szerelmemet… (elhallgat, a Fiú szólna, de a Lány folytatja) Lám, lám; az egyiknek híján vagyok,… (mosolyog) de a másik, a másik erősebb, mint valaha… És a gyermekünk, ő a legcsodálatosabb mind közül. YVETTE (csúfolódva) Bolond öregasszony! LÁNY Menj, ha menned kell. Nem akarlak visszatartani. Az ég a megmondhatója, sosem akartalak, csupán azt reméltem, hogy utad nem esik oly messze éntőlem. (a botjára támaszkodva lassan feláll és elindul ki balra) FIÚ Kedvesem… LÁNY Ne aggódj, jól megleszünk; én és a gyermekünk. (a Fiú felé fordul, de mintha nem is neki mondaná) Ó, ha látnád, milyen nagyra nőtt… YVETTE (félbeszakítja) Na, most már elég! (odalép a Fiúhoz, megragadja a kezét és megpróbálja odébb vonni) FIÚ (Yvettenek) Ne, várj még! YVETTE Nem várok! (két kezébe fogja a Fiú arcát) Ha jönni akarsz, most kell indulnod! LÁNY (szomorkásan) Isten veled! (lassan megfordul és öregesen

kibotorkál) A Fiú dermedten áll, Yvette vonná magával, de hiába. A Fiú lába mintha földbegyökerezett volna; egyre csak a Lány után néz tanácstalanul. A Fiú egy idő után Yvettre néz. Yvette abbahagyja. A Fiú körül néz. Már nem esik a hó, de a fény hideg és kékes. FIÚ (kicsit megkönnyebbülten) Már nem esik hó. Yvette elmosolyodik. FIÚ Ez a Tél is nem sokára elmúlik,… és végre beköszönt a Tavasz. YVETTE (még mindig mosolyog, de közben a fejét ingatja) Ó, nem… szép kedvesem… nem. (megcirógatja a Fiú arcát) Többé már nem köszönt be a Tavasz. A Fiú szólna, de nem tud, mert Yvette a szájára teszi az ujját. YVETTE Ssss, gyere… indulnunk kell. Megfogja a Fiú kezét, majd tekintete a hegedűre téved. YVETTE Azt hagyd itt. FIÚ (megdöbben, először szólni sem tud) Nem! Ezt nem… YVETTE Pedig itt kell hagynod. FIÚ Nem. Nem lehet. E nélkül… én semmi vagyok! YVETTE Nem hozhatod magaddal FIÚ De hát… miért nem? YVETTE (lágyan, csitítva) Ne félj. Ahová mi megyünk, ott nem lesz rá szükséged. Yvette keze rácsúszik a Fiúéra és együtt leteszik a padra a hangszert és a vonót. Arany fénysugár esik rá, míg minden mást ellep hideg félhomály. Mindketten el a sötétbe; arra, amerről Yvette eredetileg

jött. (Függöny)

Bósa Diána: A FAL MÖGÖTT Színmű egy felvonásban

,,I’m shying from the light, I always loved the night, And now you offer me eternal darkness.” (Depeche Mode – One Caress) SZEMÉLYEK FÉRFI NŐ HANGSZÓRÓ / ÁPOLÓ

HELYSZÍN: EGY EGÉSZSÉGÜGYI KOMPLEXUM TÖRTÉNIK: NAPJAINKBAN

1. jelenet A színen két, egymással szomszédos szoba. Egymástól csak egy fal választja el őket. A berendezés egyszerű mindkettőnél: a bal oldalon az előtérben egy asztal, tőle balra egy ágy és egy mosdótál, a háttérben egy szekrény és egy ajtó, felette hangszóró. Teljesen puritán, steril színek. Sehol egy használati tárgy. A szoba üres. A jobb oldala balhoz hasonlóan van berendezve, de ezen látszik, hogy régóta laknak a szobában: tele van könyvekkel, és egyéb használati tárgyakkal; kisebb rendetlenség uralkodik benne. A Nő egy székben ül és olvasgat. Ruhája jellegtelen: fehér póló és nadrág. A bal oldalon nyílik az ajtó és ,beesik’ a Férfi, kezében egy bőrönd. Valaki betaszigálja, de nem látni, ki. A Férfi drága öltönyt visel. A Nő meglepetten felnéz és fülel. FÉRFI (kifele beszél az ajtón) És most várjak itt? Mégis meddig?... (mintha választ kapna) Értem… (az ajtó becsukódik.) Még ilyet! (ránéz az órájára) A francba! Lehet, nem fogom elérni a gépet. NŐ (örülve, hogy hangot hall) Én sem hiszem. FÉRFI (megrettenve, körbenéz) Ki szólt?... Merre van? NŐ A maga melletti szobában. A Férfi elindul a hang irányába.

NŐ Itt vagyok.(rövid szünet, a Férfi keresi). Itt. A Férfi megáll FÉRFI Oh, szóval itt. Üdv! Nagyon örvendek! NŐ Én úgy szintén. FÉRFI Mondja mégis…, miből gondolja, hogy nem érem el a gépet? (fontoskodva) Nekem ugyanis azt mondták, hogy csak néhány vizsgálat és talán már mehetek is… NŐ (szomorkásan) Azt mondták: ,,talán”. (rövid szünet) Gondolom, maga is az új sertés influenza miatt került ide, ugye? FÉRFI Igen, úgy van... NŐ (cigarettára gyújt) …Akkor egyhamar nem engedik ki innen. FÉRFI Ezt nem mondja komolyan! (rosszat sejtve) Maga mióta van itt? NŐ Milyen évet is írunk? FÉRFI (elhűlve) Olyan régóta van itt, hogy azt sem tudja, mi a mai dátum? (szünet) 2009. július 10. NŐ (számol) Lássuk csak… akkor úgy másfél éve. FÉRFI (elsápad) Másfél éve?! Te jó ég! NŐ Most, hogy mondja. Valahogy sokkal többnek tűnt. Mintha mindig is itt lettem volna. Különös. (enyhén vállat von, majd megint rápillant a könyvre, de nem olvas) FÉRFI (zihál, kezd kiborulni) Másfél éve! Az nem lehet! Én nem maradhatok addig! (az ajtóhoz ugrik és dörömbölni kezd, majd rugdossa) Engedjenek ki, segítség! Hallják? Engedjenek ki!

NŐ Nem hallják,… illetve, azt hiszem, nem is akarják. (lapoz) FÉRFI Hogy tud ilyen nyugodt lenni?! NŐ Ó, én már rég túl vagyok ezen. Meglátja, majd maga is hozzászokik. FÉRFI Én? Még mit nem! Soha! NŐ (sztoikus nyugalommal, behajtja a könyvet) Tudja, még az első hetekben, miután a szűrésen kiszúrtak, nagyon meg voltam ijedve. Sokat sírtam és azt kívántam,… FÉRFI …Kérem, folytassa… NŐ …bárcsak álom lenne ez az egész. De most,… FÉRFI Igen? NŐ …végül is, nem olyan rossz itt. Mindenem megvan, ami csak kell. FÉRFI (felfortyan) Na ne mondja! Engem a reptérről rángattak be, mondván, hogy a hőkamera kimutatta nálam a kórt. Épp útban voltam egy nagyon fontos tárgyalásra, hogy megkössek egy, talán milliárdokat hozó üzletet és… (közben körbe néz) Amúgy hol a francban vagyunk? (leül az ágyra) NŐ (hegyezi a fülét) Fogalmam sincs. A sok lefelé liftezés alapján gondolom, valahol a föld alatt… Miféle üzletet…? FÉRFI Mi? NŐ …akart kötni? FÉRFI (büszkén) Hát, neveket sajnos nem mondhatok, de elégedjen meg annyival, hogy én vagyok a közvetítő két igencsak nagy cég között, hogy az általam vezetett tárgyalások során létrejöjjön közöttük a fúzió.

NŐ (szkeptikusan) Ó, és az jó? FÉRFI (lelkesen) Feltétlenül, tudja ha létrejön köztük az egyesülés, a részvények az egekbe fognak szökni és… NŐ (unottan) Nem érdekelnek a részletek. Arról meséljen inkább, hogy mi újság odakint! FÉRFI (megsértve, hogy félbeszakították) Na mi van, nem olvas újságot? NŐ Nem igazán. Itt ugyanis nem adnak se tévét, se rádiót. A többiről már nem is beszélve. Viszont az Egészségügyi Komplexumnak van egy saját kiadványa. Csakis a betegek részére. FÉRFI Akkor tulajdonképpen képben van. NŐ Nem egészen. Én ugyanis nem ezt kérdeztem. A Férfi hallgat. NŐ Milyen az élet odakint? Mennyiben változott… azóta, hogy utoljára kint jártam? FÉRFI Nehéz megmondani. Másfél év alatt… szerintem, nem változott olyan sokat… Nem tudom. NŐ És az emberek? FÉRFI Mi van velük? NŐ Ők,… ugyanolyanok? FÉRFI (nevet) Mire gondol? NŐ Bocsásson meg, de már jó ideje nem beszéltem senkivel odakintről. FÉRFI (gúnyosan) Hát, most hogy mondja: nőtt még két fejünk, meg vagy hat lábunk, de más, számottevő változás nem történt.

NŐ (nem veszi fel) Az eltelt idő alatt… rosszabbak lettek, vagy jobbak? FÉRFI Hogy rosszabbak, vagy jobbak... Hát ez meg miféle kérdés? NŐ Szerintem egyszerű és könnyen megválaszolható. FÉRFI Azt javaslom, olvasgassa gyakrabban azokat a kiadványokat. Hátha okosabb lesz tőle. NŐ De engem a maga véleménye érdekel. Egyébként is, szerintem rendesen megrostálják az abban leközölt híreket. (megint kinyitja könyvet és lassan lapoz párat) FÉRFI Na, ne fárasszon… NŐ …De mégis. Mondja… FÉRFI (türelmetlenül)…Mit tudom én! NŐ Ezt nem tudja? FÉRFI Én nem foglalkozom efféle marhaságokkal. Nincs nekem erre időm! (szünet, fülel) Mi az, mit lapozgat? (gonoszul) Netán a Bibliát? (nevet) NŐ Hallja, hogy lapozok? FÉRFI Ebben a fülsiketítő csendben mindent hallani. NŐ (fel sem veszi) Nem, nem azt… FÉRFI Már a kérdéseiből ítélve, arra gondoltam azt… NŐ (mosolyogva) Nem. Ez csak egy verses kötet, benne az elmúlt évek legszebb verseivel. FÉRFI (elhúzza a száját) Na és, az jó? NŐ Igen, nagyon is. Megnyugtat. Elűzi a káros, kósza gondolatokat. FÉRFI (meglazítja a nyakkendőjét) Na igen, az tényleg nem árt.

NŐ (mosolyogva) Ezt hallgassa: ,,Fonák bölcsesség az emberé mikorra kissé már pedzené úgy kapja meg mint fölöslegest próbáját nem bírja már a test… A Férfi hangosan ásít. NŐ…gyűlnek az évek apad a lét tanuld a létidő tételét minő Isten-vetette csel: ahogy gyarapszik úgy fogy el.”* Ugye milyen szép? FÉRFI (megdörzsöli a szemét) Sajnálom, de engem mindennemű művészet és filozófiai okoskodás hidegen hagy. Én csak a számokban hiszek. NŐ Nem kifejezetten széplélek, igaz? FÉRFI Nem, nem mondanám. De látom, maga nagyon is az. Csengőszó hallatszik, majd lágy, relaxáció zene és egy idegesítően nyugodt hang szólal meg a hangszóróban. HANGSZÓRÓ Kedves Betegeink! Elérkezett a vacsora ideje. Kérjük, utána ne felejtsék el bevenni az esti gyógyszereiket. Az ajtó alján lévő retesz kinyílik és betolnak rajta egy tálat. A Férfi ráugrana a kéz tulajdonosára… FÉRFI Hé! A retesz visszaárul. A Nő meg sem moccan, tovább lapozgat. A Férfi odamegy és felemeli

a tálat, bizalmatlanul megszagolja, majd elfintorodik. FÉRFI (vonakodva) Én ezt meg nem eszem! NŐ (fel se néz) Rosszabbul néz ki, mint amilyen az íze. A Férfi fanyalog. A Nő felpillant a falra, mintha magára a Férfire nézne. NŐ Egyen. Holnap jó erőben kell majd lennie. FÉRFI Miért? NŐ A vizsgálatok miatt. FÉRFI Vizsgálatok? Tehát csak holnap kerülök sorra? Ezt nem hiszem el! Mégis mi a francnak váratnak?! Nekem nincsen semmi bajom! NŐ Csak nem a semmiért hozták be. Hisz maga mondta: jelzett a hődetektor. A Férfi morogva káromkodik. NŐ (folytatja) Most ezt mondja. Meglátja, utána sokkal jobban lesz. (rövid szünet) A nap második felében pedig beállítják a napi gyógyszeradagját. FÉRFI Miért? Magának használt? NŐ (vállat von, bár a Férfi nem látja) Fogjuk rá. (szünet) Milyen tünetei voltak? FÉRFI Őszintén? (sóhajt) Semmi különöset nem éreztem, amit tünetnek lehetne nevezni. A Férfi szemügyre veszi a pirulákat. FÉRFI Gyógyszerek… és zárak. (ránéz az ajtóra) Hát ez remek! Mint valami őrültek házában.

NŐ Talán. (nevetve, majd bátorítóan) Azért nem olyan rossz itt. FÉRFI (hitetlenkedve) Ha maga mondja. NŐ Majd meglátja. (feláll és elmegy az ételért) A Férfi elveszetten üldögél az ágyán, majd megkóstolja a sárgás kásaszerű ételt. Majdnem kiköpi. FÉRFI Atyaég! Ez borzalmas! A Nő is megkóstolja, neki sem ízlik túlságosan, de uralkodik magán. NŐ Hát… mit tagadás… A tegnapi jobb volt. FÉRFI (ledobja a kanalat és eltolja a tálat jó messzire magától) Mégis mit tettek ebbe a… maszlagba? NŐ (nagy önuralommal kanalazza) Állítólag valami vitaminostápszeres kása. Erősíti az immunrendszert. FÉRFI (epésen) Na persze, vagy kimúlok majd tőle. A Férfi végig dobja magát az ágyon egy nagy sóhaj keretében. Szemét lehunyja, de nem alszik el. A Nő tovább nézi a falat, közben eszik tovább. HANGSZÓRÓ Kedves Betegeink! Kérjük, fejezzék be az étkezést és a gyógyszerek bevételét, mert hamarosan leoltjuk a villanyokat. A tálkákat kérjük, tegyék le a szokásos helyre. Jó éjszakát kívánunk! FÉRFI (morcosan) A szokásos helyre? A Nő leteszi a kanalat, feláll, hogy az ajtón lévő retesz elé tegye a tálat. NŐ Igen, ide az ajtó elé. A kis reteszhez. Az ügyeletes ilyenkor szokott körbejárni, hogy összeszedje őket. FÉRFI Az ügyeletes?

NŐ Még sosem láttam. FÉRFI (felpattan) Remek! Végre tudok majd valakivel beszélni ebből a nyomorult kócerájból. (a tálat a reteszhez viszi) NŐ (halkan) Azt kötve hiszem. Retesznyílás, először a Nőét veszik el, majd amint kinyitják a Férfiét, az kiabálni kezd. FÉRFI Hé, maga! Beszélnem kell a főnökével! Vigyen oda hozzá nyomban! (A retesz szó nélkül behúzódik) Hé! Nem hallja! (egyre jobban üvölt) Magához beszélek, maga süket rohadék, hallja! Hé! (kiabál, dörömböl) NŐ Mondtam. FÉRFI (vakkantva) Mit gúnyolódik? NŐ Én nem gúnyolódom. FÉRFI Inkább fogja be! (sóhajt, elkínzottan megdörzsöli az arcát) A villanyt leoltják, bekapcsol az éjszakai világítás. Vörös fény öleli körbe sziluettjüket; a szoba közepén álldogáló Férfit, kinek kezd elszállni a haragja és az egykedvűen üldögélő Nőt. A Férfi az ajtót nézi tanácstalanul, a Nő pedig a falat, mely a Férfitől elválasztja. Szünet. A Férfi leül az ágyra. A Nő elteszi a könyvet, majd bebújik a takaró alá. NŐ Én most lefekszem. (keményen) Tegye ezt maga is. A Férfi nem felel, mintha nem is hallaná. NŐ (enyhébben) Jó éjszakát.

2. jelenet Csak a Nő van jelen. A Férfi szobája üres. Hirtelen nyílik az ajtaja és belép a Férfi. Már ő is fehér nadrágot és pólót visel. A Nő az ágyán ül, olvas, de minden apró neszre felkapja a fejét és a falat nézi, lesve a Férfi visszatértét. A Férfi ledobja magát az ágyra. A Nő felpattan. NŐ Visszajött? Mi volt? FÉRFI Semmi extra. Rutin vizsgálat. (szünet, sóhajt) Ah, de baromi fáradt vagyok. Mindjárt leragad a szemem. NŐ A nyugtató teától van, amit a reggelihez adtak. FÉRFI (felugrik) Nyugtató? A teában? Mi a francot képzelnek ezek?! NŐ Azért van, hogy a páciens ne ficánkoljon a vizsgálatok alatt. Állítólag sokan pánik és dührohamot kaptak attól, hogy bekerültek ide. FÉRFI (sóhajt) Ha így mennek a dolgok tovább, nekem is meglesz az utóbbi. (rövid szünet) Honnan tudja mindezt? NŐ (vállat von) A múltkor, mikor vizsgáltak, hallottam két orvos beszélgetni a dologról. FÉRFI Na szép! És nekem nem szólt róla. NŐ Nincs mentségem, belátom. De őszintén szólva, nem tudtam, hogy közöljem, a tegnapi legorombítás után. FÉRFI Hogy én legorombítottam? Mikor? NŐ Még az este. FÉRFI (értetlenkedve) Mit mondtam? NŐ (sértődötten) Tudja azt maga nagyon jól!...

FÉRFI…Dehogy tudom! Ne fárasszon már! Mit mondtam? NŐ Szó szerint idézzem? FÉRFI Ha kérhetném. NŐ Azt mondta, hogy fogjam be. FÉRFI (felnevet) És ez magának legorombítás? NŐ (mérgesen) Maga szerint nem az?! FÉRFI Maga mindig ilyen érzékeny? NŐ Na és ha igen? FÉRFI (nem fortyan fel) Ne gyerekeskedjen! NŐ Menjen a pokolba! A Nő ledobja magát az ágyra, de úgy, hogy ne is lássa a falat. Egy könyvet kezd el lapozgatni. A Férfi a falat nézi, hallgatja a lapozást. FÉRFI (enyhébben) Elismerem, hogy egy kicsit elvetettem a sulykot, de a jelen körülmények között azt hiszem, ez teljességgel érthető. NŐ (durcásan) Talán. FÉRFI Naaa. Maga talán nem rúgkapált, mikor behozták? NŐ (hűvösen) Tudja, most hogy mondja; nem. FÉRFI (meglepetten) Nem? Az meg hogy lehet? NŐ Aznap… teljesen mással voltam elfoglalva. FÉRFI (hitetlenkedve felnevet) Micsoda? NŐ (becsukja a könyvet és végigsimít a fedelén) Nem fontos, FÉRFI Na árulja el! Komolyan érdekel. NŐ Hát jó. (rövid szünet) Nem tudom, mi volt velem aznap, de tudja, történt valami… egy jó dolog, és annyira örültem neki, hogy fel sem

fogtam, mikor behoztak ide. Az egész olyan volt, mintha csak álmodtam volna; alig emlékszem valamire abból a napból. Csak másnap, mikor felébredtem, tudatosult bennem ez az egész helyzet. FÉRFI (gúnyosan) Na ekkora ökörséget sem hallottam még. Mi az, hogy fel sem fogja, hogy beráncigálják az utcáról?! (a Nő nem felel) Talán többet ivott a kelleténél, vagy mi? NŐ (keserűen mosolyog) Ezt maga úgy sem értheti. FÉRFI Baromság! Maga vagy nem teljesen komplett, vagy tényleg beszedett valamit aznap! Olyan nincs, hogy valaki csak úgy hagyja magát! Én bezzeg behúztam egy párat azoknak a fehér ruhás, ápolóknak álcázott gorilláknak. (fájósan megrázza az öklét) Egek, az egyiknek olyan brutális állkapcsa volt, hogy még most is sajog az öklöm. Mintha a csont betont ért volna. A Nő ezalatt elkezdi rendezgetni a dolgait, a Férfi felfigyel a hangokra. FÉRFI Miért nem felel? NŐ Rendet rakok. (morogva) A Férfi végig dől az ágyon, párna gyanánt két karját használja, lehunyja a szemét. FÉRFI (enyhe gonoszsággal) Ne válaszoljon, ha nem akar. De maga is tudja nagyon jól, hogy igazam van. NŐ (felpattan) Tudja mit? Most maga fogja be! FÉRFI (felnevet) Maga aztán nem semmi, tudja? (az oldalára fordul) Na,

hagyom

duzzogni,

(ásít)

(elhelyezkedik, hogy aludjon)

úgyis

olyan

álmos

vagyok.

HANGSZÓRÓ Kedves betegeink! (a Nő a hangszóróra mered) Hamarosan kézhez kapják leveleiket. Munkatársunk szobáról szobára fog menni, hogy kiossza kis küldeményeiket. Kérjük önöket, ne csüggedjenek, ha a mai nap mégsem kapnak levelet szeretteiktől, barátaiktól. Ne feledjék, holnap egész biztosan siker koronázza majd várakozásukat. FÉRFI (epésen felnevet) Hát most már biztos, hogy a diliházba kerültem! NŐ (hirtelen elfeledkezve magáról) Mindig ezt mondják. FÉRFI (gúnyosan) Gyakran elhangzó slágerszöveg, mi? A Nő arcára megint kiül az előbbi arckifejezés, de nem válaszol. Hirtelen az ajtaján lévő retesz félrehúzódik és egy levelet csúsztatnak be rajta. NŐ Egy levél! (felveszi) Istenem, biztos…(elnyeli a mondat végét) Megfordítja, majd felbontja. Sietve végigolvassa, kezdeti öröme elszáll. Kezét ajka elé kapja. NŐ (suttogva) Ez nem lehet igaz. A Férfi felül, hallgatózik, de nem hall semmit se. FÉRFI (gúnyosan) Na, mi van? Krampuszt hozott a Mikulás? Szünet FÉRFI Ki írt? A Nő felnéz és keres egy zsebkendőt, de továbbra sem szól. FÉRFI (gonoszul) Ne is feleljen. Biztos megint egy jó dolog történt magával és épp nem képes felfogni, hogy magához beszélek! (visszafekszik)

NŐ (színtelen hangon) Meghalt a húgom. FÉRFI Mi? (villámgyorsan felül és közelebb lép a falhoz) Hogy mondja?! A Nő nem felel, próbálja összeszedni magát. FÉRFI (zavartan) Nézze, én… Fogadja őszinte részvétemet. (rövid szünet) NŐ A férje írt. Autóbaleset. Azonnal meghalt. FÉRFI (nem tudja, mit mondjon) Legalább… nem szenvedett. A Nő újból halkan felsír. A Férfi egyre csak áll, a falat nézi. FÉRFI Tehetek… magáért valamit? A Nő nem is figyel rá, suttog, mintegy magának. NŐ Olyan fiatal volt. Még csak huszonegy múlt. Bárcsak… bárcsak én lettem volna ott, helyette. FÉRFI (elhűl) Miket beszél! NŐ (most először reagál) De, így van! Előtte még ott volt az egész élet. Okos volt és tehetséges. Ráadásul csodaszép! És most készült babát vállalni… (rövid szünet) De minek is beszélek itt magának. Nem is ismer minket. FÉRFI Valóban nem. De azt e nélkül is elmondhatom: esztelenség bárkinek is ilyet állítania. Senki sem pótolható és kapaszkodjon meg: még maga sem. NŐ (támadóan) Mi van, maga valójában pszichiáter? Nem fejezné be a szentbeszédet? Törődjön a saját dolgával! FÉRFI (rendületlenül) Ostorozza csak magát, ha ez jobban tetszik.

Majd szóljon, ha megunta. (visszasétál az ágyhoz, leül, de nem fekszik le) NŐ Maga!... Tuskó! (rövid szünet) Szerencséje van, hogy köztünk van ez a fal! Zihál, egész testében remeg. FÉRFI (nyugodt, békítő hangon) Befejezte? A Nő lassan az ágyhoz megy, rákuporodik és ismét sírni kezd. A Férfi nem mozdul, a falat nézi.

3. jelenet Az előbbiek. A Férfi egy gumilabdával játszik. A Nő az ágyban fekszik, szobája káosz, könyvek szanaszét. HANGSZÓRÓ Kedves Betegeink! Elérkezett az ebéd ideje. Utána ne felejtsék el bevenni a déli gyógyszereiket. Az ajtó alján lévő retesz kinyílik és betolnak rajta egy tálat. A Férfi feláll, elmegy érte, majd visszaül az ágyra és grimasszal az arcán bekanalazza. FÉRFI Blah! Már megint ez az almáskásaszerű… izé! Utálom! (tovább eszi) A Nő megmoccan a takaró alatt, és lassan kimászik az ágyból. Elmegy az ajtóhoz, lekuporodik a tálhoz és szó nélkül enni, kezd. Arca sápadt és halovány. Ám három kanál után abbahagyja és leteszi a kanalat a tálcára, majd a mosdótálhoz megy. Hideg vízben alaposan megmossa az arcát. A Férfi feszülten figyel minden apró neszre. A Nő megtörli az

arcát, majd nagyot sóhajt és körülnéz, végül nekiáll rendet rakni. A Férfi eszik tovább, de úgy mered a falra, mintha pontosan látná, mi zajlik a túloldalon. A Nő nem boldogul rendrakással. NŐ Micsoda kupi van itt! FÉRFI Segítsek? NŐ (halványan elmosolyodik) Hah, nagyon vicces. (közben felemel pár könyvet a földről és felteszi a polcra) Ugye nem fog itt most megint kötözködni? FÉRFI Eszem ágában sincs. A Nő hitetlenkedve hümmög. FÉRFI (teli szájjal) Jó, hogy visszatért. (szünet) Tudja, mire jöttem rá? NŐ (pakol tovább) Majd elmondja. FÉRFI Hogy itt vagyok már kábé úgy három hete és még a nevét sem tudom. NŐ Biztos, hogy tudni akarja? FÉRFI (vidáman) Naná. Ha már egyszer maga is megpróbált a nevemen szólítani. Igaz, nem találta el, de a gesztust értékelni kell. NŐ (zavartan megáll, kezében könyvek) Miket hord itt össze! Sehogy sem szólítottam. FÉRFI (ártatlanul) Na és az, hogy ,,Tuskó”, smafu? Nekem nagyon is úgy tűnt, hogy ez egy megszólítási kísérlet volt. NŐ (halványan elmosolyodik, majd pakol tovább) Nem annak szántam. (szünet) Azt mondta, nem akar kötekedni. FÉRFI (ártatlanul, a Nőt utánozva) Nem annak szántam. Szünet.

NŐ (kezd feloldódni) Egyébként Noémi vagyok. (szünet) És magát hogy hívják? FÉRFI Bálint. Javaslom, tegeződjünk, mert úgy egyszerűbb. Jóval fiatalabbnak tűnsz nálam. NŐ Igen? És erre mégis miből következtetsz? FÉRFI Nem is tudom. Talán a hangodból. Olyan kislányos. Meg persze a versolvasási mániádból. (nevetve) NŐ (csodálkozva) Miért, egy nő idősebb korában már nem is olvashat verseket? FÉRFI Nem úgy gondoltam, ne haragudj. Csak… á, már nem is tudom, miért mondtam. NŐ (szelíden elmosolyodik) Azért ez igazán kedves tőled… FÉRFI Elnézést, nem akartam a korodat firtatni. (mosolyogva folytatja) Csak úgy kicsúszott. NŐ Nem zavar. Végül is nem titok. (szünet) Szerinted, hány éves vagyok? (rövid szünet) Vagy tudod mit? Írj le, hogy milyennek képzelsz el… a hangom és… az egyéb mániáim alapján. FÉRFI (nevet, kicsit meglepve dörzsöli meg a szemét) Nem is tudom. Azt már tisztáztuk, hogy szerintem igencsak fiatal lehetsz. (rövid szünet) Lássuk csak… nem lehetsz túl magas, olyan százhatvanszázhatvanöt centi magas vagy. (a Nő minden adatnál kuncog) A hajad hosszú, göndör és… vörös. A szemed pedig… kék!. NŐ (kedvesen nevet) E jellemzés alapján aligha ismernél fel. FÉRFI Na ne. Egyet sem találtam el az attribútumaid közül? NŐ Hát nem igazán.

FÉRFI (belemelegszik a játékba) Na és én? Én milyen vagyok? NŐ A húszas éveid végén járhatsz. Erős vagy és megfontolt. Kemény és makacs. (a Férfi élvezi) Magas és vállas. Társasági ember, az összejövetelek középpontja. Mindig tudod, mit akarsz, s ezt rendszerint el is éred. Nem tudsz veszíteni. Eddig jó? FÉRFI Folytasd csak. Egészen lenyűgöző. NŐ Testalkat kilőve. Hm, a hajad… az barna és rövidre nyírt. A szemed pedig… szintén barna. FÉRFI Zöld, amúgy minden stimmel. (nevetve) Én hol hibáztam? NŐ (mosolyogva) Soroljam? A magasságom olyan átlagos. Rövid fekete hajam van és barna szemem. (szünet) És harminc éves vagyok. Elvált. FÉRFI (nevetve felül) Óh, akkor alaposan mellétrafáltam. (rövid szünet) De várj, akkor idősebb vagy nálam? NŐ Úgy van. FÉRFI Ezt nem gondoltam volna. (Szünet) Mikor váltál el? NŐ (keserűen felnevet) Pont aznap, amikor ide bekerültem. FÉRFI Na ne. NŐ (bólogat) De. Épp a bíróságról jöttem ki, és hosszú évek óta először akartam végre egy jót sétálni, egyedül, mikor az egyik hődetektor bejelzett. FÉRFI Hát ez pech! NŐ Finoman szólva. De így, ennyi idő elteltével, tudod, nem is bánom annyira a dolgot. FÉRFI (csodálkozva) Hogy-hogy?

NŐ Jól érzem magam itt. FÉRFI (hitetlenkedve körbenéz) Itt? Élve eltemetve? NŐ (vállat von) Nem nekem való a kinti világ. Én… nehezen boldogulok az emberekkel. (próbál nevetni) Talán ezért hihetted rólam, hogy fiatalabb vagyok nálad. FÉRFI De azért érdekel, hogy mi van velük? Mármint az emberekkel, odakint? NŐ Persze, hogy érdekel. Csak épp, nem hiszem, hogy képes lennék újra köztük élni. FÉRFI A férjeddel is ez volt? Mármint, hogy vele sem jöttél ki? NŐ (keserűen felnevet) Oh, dehogyis. Nem. Ott más volt a helyzet. (szünet) Egészen egyszerűen kiszeretett belőlem. Aztán valahogy én is belőle. Persze, mindenki tudja, hogy az évek során a szerelem két ember között átalakul szeretetté. De nálunk sajnos nem ez történt. Jóformán nem volt már közös pont az életünkben, őt teljesen más dolgok kezdték lekötni és én sehogy sem tudtam, végül már nem is akartam követni. Így aztán jobbnak láttuk azt, hogyha elválnak útjaink. (szünet) De nem akarlak ezzel untatni. FÉRFI Értem. Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz. NŐ Igazából, nincs mit róla mondani. Az életemet csak neki és munkámnak szenteltem. Évekig voltam a felesége. Szerettük is egymást, de mindez egyik napról a másikra eltűnt, semmivé lett. És egyszerre mindkettőnknek más lett fontos az életben Így elváltunk. Ennyi. (szünet) És te? Házas vagy? Van valakid? FÉRFI Van barátnőm. Már két éve vagyunk együtt.

NŐ (kedvesen) Akkor dúl a szerelem, igaz? FÉRFI (mosolyog) Igen, így is mondhatjuk. NŐ Mihamarabb meg kell gyógyulnod! Biztos borzasztóan aggódik érted. FÉRFI Valójában azt sem tudja, mi történt velem. NŐ Hogy-hogy? FÉRFI Épp külföldön van. Egy fontos üzletet bonyolít le egy kínai ügyféllel. NŐ Ezek szerint egy munkahelyen dolgoztok. Ugye a munkátok során ismerkedtetek meg? FÉRFI Igen, egy céges partin. NŐ Mesélj róla… ha nem veszed tolakodásnak. FÉRFI Dehogy. (rövid szünet) Ugyanannál a cégnél dolgozunk. Ő pont olyan, mint én. Roppant határozott és céltudatos… És hát, mi tagadás: nagyon csinos. NŐ Szerencsés vagy. FÉRFI Igen? NŐ Ráakadtál a másik feledre. Csak remélni tudom, hogy egyszer én is ilyen szerencsés leszek. (Szünet) Tudod, mikor férjnél voltam… Nos, az nem egészen olyan volt, mint ahogyan én azt kislányként elképzeltem. Azt hiszem, még soha életemben nem voltam olyan egyedül, mint mellette, az utolsó években. FÉRFI Beleszámítva ezt a helyet is? NŐ Majdnem. Tudod, néha úgy éreztem, mintha egy felhőkarcoló tetején állnék, nekiszorulva a falnak, az ablakpárkányon lavírozva,

mert bezárták mögöttem az ablakot. Az egyetlen utat, mely az épület belsejébe vezetne, vagyis a házasságomba. S azon kaptam magam, hogy egyre csak a meredek párkányon egyensúlyozom, görcsösen markolva az épület falának kőkockáit. (rövid szünet) Szinte most is érzem a huzatot az arcomon. (fázósan húzza össze magán a kardigánt, majd befejezi az evést, és a reteszhez viszi a tálat) FÉRFI Te aztán nagyon furcsa vagy! Ilyen gondolatokat! NŐ (szelíden, leül) Befoghatom, ha akarod. FÉRFI (vigyorogva) Isten ments! Furcsát mondtam, de ettől még kevésbé vagy… NŐ …Szórakoztató? FÉRFI …Nem, nem ezt a szót kerestem. Én inkább úgy fogalmaznék: érdekes. A Nő hálásan tekint a falra. Közben a Férfi álmatagon nyúlik végig az ágyon és nyújtózkodik egyet. FÉRFI Őrjítő, hogy itt nincs óra! (ásít) Mennyi lehet az idő? NŐ Szerintem nemsokára egy óra lesz. FÉRFI (meglepetten) Honnan tudod? NŐ Onnan, hogy egyre vagyok kiírva vizsgálatokra és vérvételre. (rövid szünet) Bármelyik percben jöhetnek értem. FÉRFI Már megint? Mire kell nekik az a sok vér? NŐ (vállat von) Nem tudom. Gondolom, a tesztekhez kell. FÉRFI Na de ennyi? Mi van, vérbankot akarnak nyitni veled? NŐ Fertőzött vérrel? Nem hiszem. FÉRFI (csodálkozva) Fertőzött? Hogy érted ezt?

NŐ (sztoikusan) Nézd, már több mint másfél éve vagyok itt. Ha egészséges lennék, akkor már rég kiengedtek volna. FÉRFI (elismerően) Azért az nem semmi, hogy ép ésszel kibírtad idáig. NŐ (arca mosolyra húzódik) Jól hallom? Csak nem egy dicséret volt? FÉRFI (pajkosan) Valahogy kicsúszott. Máskor jobban vigyázok. (majd kissé gondterhelten) Kíváncsi leszek, engem meddig tartanak majd bent. NŐ

Nyugi.

alaptesztek

teljes

körű

analizálásához

és

kiértékeléséhez legalább négy hét kell. FÉRFI Most aztán marhára megnyugtattál. NŐ Úgy értem, minden esélyed megvan arra, makkegészségesnek találjanak. Azt az időintervallumot meg fél lábon is kibírja az ember, nem igaz? És ha netán mégis beteg lennél, ki tudja… talán az elmúlt hónapok alatt már sikerült is kifejleszteniük egy gyógyszert a betegség ellen. És… és … talán a te tesztjeid lesznek először negatívak. FÉRFI (nevetve) Értékelem az igyekezetedet. NŐ (csalódottan) Nem nagyon jött össze, mi? FÉRFI Annyira nem, de azért ne csüggedj. NŐ (leül az ágyra) Sajnos nem tudok úgy bánni a szavakkal, mint… (elnyeli a végét) FÉRFI (érdeklődve) Mint? NŐ Mint mondjuk te. A Férfi felnevet, de nincs ideje válaszolni, mert a Nőnél megszólal a Hangszóró.

HANGSZÓRÓ

Felhívjuk

kedves

betegünk

figyelmét,

hogy

készülődjön a vizsgálatra. Nyílik az ajtó, de sehol senki. NŐ Majd jövök. FÉRFI Rendben. Aztán csak csínján azzal a véradással. Maradjon neked is. NŐ (felnevet) Jó, rendben. Majd vigyázok. A Nő el.

4. jelenet A Nő üldögél, olvas. A Férfi gondterhelten járkál. A Nő csak mímeli az olvasást, de nem megy neki. Gyakran néz fel a falra. HANGSZÓRÓ Kedves Betegeink! Kérjük, fejezzék be az étkezést és a gyógyszerek bevételét, mert hamarosan leoltjuk a villanyokat. A tálkákat kérjük, tegyék le a szokásos helyre. Jó éjszakát kívánunk! A villanyt leoltják, bekapcsol az éjszakai világítás. Vörös fény öleli körbe sziluettjüket. A Nő elteszi a könyvet. NŐ (szelíden) Hagyd abba. FÉRFI (ingerülten) Mégis mit? NŐ Ezt a holdkóroshoz sem méltó járkálást. FÉRFI De hát öt hét! Érted, Noémi? Öt!... NŐ Nyugodj meg. FÉRFI …most már biztos, hogy beteg vagyok… NŐ …Bálint…

FÉRF …Nem értem. (kezd kétségbeesni) Pedig egyáltalán nem érzem magamat betegnek. Igaz, kicsit kába vagyok, de ki nem lenne az ilyen bivalyerős gyógyszerektől… NŐ Hallod? (közelebb lép a falhoz) FÉRFI …Ráadásul azt sem tudom, mire jók… NŐ …Azt a négy hetet csak úgy hozzávetőlegesen mondtam. FÉRFI (rossz kedvűen, de nem haraggal) Kérlek, most ne. A legkevésbé sem fogsz tudni ezzel megnyugtatni.(szünet) Ráadásul ő sem írt. Egyetlen sort se! NŐ Lehet, nem kapta meg a leveledet… Vagy biztos… történt vele valami. FÉRFI (keserűen) Vagy egészen egyszerűen elfelejtett. NŐ Ne mondj ilyet! FÉRFI Kérlek Noémi, ne mentegesd. Ennyire azért már ismerem. (Szünet) Szerintem egészen egyszerűen lemondott rólam és… tovább lépett. A Nő kezét tördelve áll a fal előtt, de nem felel, hallgatja a Férfi lélegzését, majd lassan kinyújtja a kezét és finoman végighúzza a kezét a falon. Végigsimít rajta, mintha az a Férfi válla lenne. A Férfi, mintha érezné, megáll, és lassan megérinti a tulajdon vállát. FÉRFI (döbbenten) Ez… te vagy? NŐ (halkan) Hát érzed? FÉRFI Igen… Azt hiszem… Milyen… különös érzés. Szünet. FÉRFI Hol vagy most?

NŐ Itt… A fal mögött. A Férfi odamegy a falhoz és a Nőhöz hasonlóan megérinti azt. A Nő lassan az arcához kap. NŐ Milyen forró… a kezed. (Szünet) Hogyan lehetséges ez? FÉRFI

(simogatja

falat)

Fogalmam

sincs.

(szünet)

Más

körülmények között azt mondanám; hátborzongató. De most… NŐ (lágyan felnevet) Igen, így van. Most… tényleg nem olyan. FÉRFI (bátortalanul) Szeretnélek igazából megérinteni. NŐ Én is. (szünet) Sajnálom, hogy egykor azt mondtam; hogy jó, hogy itt van ez a fal. Szünet. FÉRFI (döbbenettel vegyes csodálattal) Érzem… az érintésedet a vállamon… pedig nem is látlak! NŐ És te épp az arcomat simogatod, pedig a szemedbe sem nézhetek. Szinte belefagynak ebbe a jelenetbe.

5. jelenet A Férfi és a Nő mindketten hátukat a falnak dőlve ülnek a padlón; egymás tükörképei. Mintha csak egymás hátát támasztanák. Szemük csukva, de mosolyognak. NŐ Hány hete is? FÉRFI (nagyot fúj, mint egy kisgyerek) Fogalmam sincs. Már egy ideje nem számolom. NŐ Így óra és naptár nélkül lehetetlen, hogy az ember megőrizze az

időérzékét. (rövid szünet) Azt a másfél évet én is csak úgy hozzávetőlegesen mondtam. Az is lehet, hogy már évek óta itt vagyok… De tulajdonképpen mindegy is. Most… jó így. FÉRFI Igen. Jó. (szünet) Te, Noémi… NŐ Hm? FÉRFI Miután innen kiszabadultunk, nincs kedved találkozni velem? NŐ (felpillant) Odakint?... FÉRFI Igen. NŐ A való életben?... FÉRFI Mit szólsz? NŐ Szeretném. Nagyon. FÉRFI (elmosolyodik) Akkor ezt megbeszéltük. Áll hát a chat-randi. NŐ Tessék? (homlokráncolva) FÉRFI Csak vicceltem, nyugi. Hátrafordul és végigsimít a falon. A Nő megnyugszik. NŐ Tudom. (szünet, majd nevetve) Még hogy chat-randi! Lehetetlen alak vagy. Ha tehetném, most jól fejbe vágnálak ezért. FÉRFI (már nem viccel) Bárcsak megtehetnéd. (szünet) Zár kattanása hallatszik. A Férfi ajtaja kinyílik és belép rajta az Ápoló. A Hangszóró hangján szólal meg. ÁPOLÓ Jó estét kívánok, uram! (becsukja az ajtót maga mögött) Jó hírrel szolgálhatok. Kiválóak a leletei: egy fia kórokozó sincs a szervezetében. (A Férfi meglepve néz fel az Ápolóra, a Nő pedig a fal felé fordítja a fejét, úgy hallgatja őket) A főorvos úr úgy

határozott,hogy már ma este haza térhet. (majd vigyorogva hozzá teszi) Kezdhet is csomagolni! Szünet. A Férfi döbbenten ül, nem felel. ÁPOLÓ (dorgálva) Mi az? Nem is örül neki? A Férfi nagy nehezen felkászálódik, mintha kába lenne. FÉRFI De… hogyne… Örülök neki. ÁPOLÓ Remek! (újabb vigyor, készülne elmenni) Szünet FÉRFI Elnézést! Várjon… Az Ápoló kíváncsian visszafordul. ÁPOLÓ Igen? FÉRFI Nem tudja véletlenül, hogy a szomszéd szobában lakó hölgy… vele mi a helyzet? ÁPOLÓ (értetlenkedve) A szomszéd szobában lakó hölgy?... Uram. Ott nincs senki. NŐ (rémülten) Tessék? FÉRFI (mérgesen) Na ne szórakozzon velem! ÁPOLÓ (döbbenten, majd megsértve) Higgye csak el, uram! Nincs ott senki sem. Ugyanis nincs szomszéd szoba! (szünet, majd ridegen) Ott csak fal van! FÉRFI (elhűlve) Csak fal van!... NŐ (kétségbeesve) Ne higgy neki! Hiszen itt vagyok! ÁPOLÓ … Úgy van, uram. Megint készülne elmenni.

NŐ Hallod? Bálint! Itt vagyok! FÉRFI (bizonytalanul) Ugye maga is hallja? Ez az ő hangja! Noémié… NŐ Ne hagyj itt! ÁPOLÓ (fülel) Én nem hallok semmit. FÉRFI (kezd összezavarodni) De… a fal. Mikor hozzá értem… én… ÁPOLÓ Az csak egy egyszerű téglafal, uram. Se több, se kevesebb. NŐ (folyamatosan kiabál, dörömböl) Miért nem hall?! Itt vagyok! ÁPOLÓ Jöjjön, uram. Kezdjen csomagolni! A Férfi bénultan áll ÁPOLÓ (jóindulatúan) Várjon, segítek. Az Ápoló kinyitja a szekrényt, előveszi a bőröndöt és belepakolja az élére hajtogatott ruhákat. A Férfi csak néz, de moccanni sem bír. A Nőnek elfogy az ereje. Lerogy a fal tövébe és halkan sírdogál. Az Ápoló gyorsan végez. ÁPOLÓ Jöjjön, uram. A vizsgálóban átöltözhet. Karját nyújtja a Férfi felé. Az indulna, de az utolsó pillanatban meggondolja magát és visszahátrál, szorosan a falnak szorítva a hátát. FÉRFI Nem! Én nem megyek innen sehova. (szünet) Nélküle! NŐ (suttog) Ne hagyj itt. ÁPOLÓ De hát, uram!... FÉRFI …Miért járatja velem a bolondját?! Noémi ott van a másik szobában; közvetlenül a fal mögött! ÁPOLÓ (próbál közelíteni) Uram, meg kell kérnem önt, hogy…

FÉRFI (kikelve magából) Ne merészeljen hozzám érni! Takarodjon innen! (kikergeti az Ápolót) Az Ápolói kirohan. Az ajtó tárva nyitva marad. A Férfi zihálva visszamegy a falhoz, és ő is lekuporodik a tövébe. Megérinti, mintha az csak a Nő arca lenne, mire a Nő a saját arcához kap. FÉRFI (eltökélten) Nem megyek el. Nélküled, nem. A Nő halvány mosollyal érinti meg a falat, mintha a Férfi arcát simogatná. HANGSZÓRÓ Kedves Betegeink! Jó éjszakát kívánunk! A villanyt leoltják, bekapcsol az éjszakai világítás. Vörös fény öleli körbe sziluettjüket. Az ajtó továbbra is tárva nyitva áll. (Függöny) A szerző megjegyzése az előadáshoz: A két lakó nem lát át a másik szobába, és a nem látja a másik mozdulatait. * Falcsik Mari - Dalocska az elszökő időről. (Sanzon nehéz időkben, 2004.)

Bósa Diána: SIVÁR Játék egy felvonásban SZEMÉLYEK

ELSŐ MÁSODIK ÖRGEMBER

HELYSZÍN: KOPÁR, SIVATAGOS TERÜLET

1. jelenet Némajáték Második Nappal. Vakítóan fehér sziklás sivatag. Sehol egy növény. A színpad közepén lévő két szikla között egy gémeskútszerű gépezet áll. Második a ,kút’ közelében ül, mellette hever a hátizsákja és néhány rongyos fedelű könyv, címüket nem látni. A függönyök elhúzásakor Második elmélyülten olvas. Hirtelen kisebb

porvihar keveredik. Második a ruhájába temeti az arcát és közelebb húzza magához a könyveket. A porvihar pillanatok alatt elül. Második elteszi a könyveket a zsákjába, majd feltápászkodik és odalép a géphez, mely halkan dorombol. Megvizsgálja, bekapacsol néhány gombot, egy kar segítségével felhúzatja a gép végét a földből, mintha az egy mechanikus gémeskút lenne. Felhúzza a vödröt, belenyúl, majd szomorúan csóválja a fejét, végül visszaengedi a föld alá. Nagyot sóhajt és visszaül olvasni, míg a vödör szép lassan elindul lefelé.

2. jelenet Második Balról belép Első ELSŐ (vidáman) Szervusz, öregem! MÁSODIK Nahát… micsoda meglepetés! Szervusz! (Második feláll, kezet szorítanak) Te itt? Hogy kerülsz ide? ELSŐ Gondoltam meglátogatom az én régi cimborámat,… MÁSODIK Kedves tőled… ELSŐ

(a száját elhúzva) …amúgy megint sorsot húztunk a

Tanácsban, és sajnos pechem volt; ebben a terminusban nekem kell szétnéznem a telepeken. MÁSODIK Ezek szerint Otthonról jössz. ELSŐ Úgy ám. Egyenest onnan. (körülnéz) Milyen Istentől elhagyott hely ez!

MÁSODIK Igen… azért nem panaszkodom… És mi újság odahaza? ELSŐ (fintorog) Nem sok; mi még, úgy ahogy, tartjuk magunkat, de állítólag másutt egyre rosszabb a helyzet. Vészesen apadnak a készletek. MÁSODIK (szomorúan csóválja a fejét) Hát ez bizony nem jó hír. ELSŐ És nálad? Van valami? Mit mutat a műszer? MÁSODIK Ez? Az ég egy adta világon semmit. (odamegy a géphez, megint kiemeli a vödröt és Első felé mutatja) Csontszáraz. (Első odalép, megnézi) Megnézheted, porzik. Szó szerint. ELSŐ

Nem értem. Pedig itt kéne lennie. Biztos, valamit rosszul

csinálsz. (babrálni kezdi a gépet) MÁSODIK Ne nyúlj hozzá! ELSŐ Jól van, jól van. Csak megnéztem. Úgy látom, nincs gond a beállítással. (fontoskodva hátrébblép és majdnem felbukik Második hátizsákjában) Mi a…! MÁSODIK Juj, ne haragudj… arrébb kellett volna tennem. ELSŐ Mik ezek? (megelőzi Másodikat és kinyitja a zsákot) MÁSODIK (szégyenlősen) Ezek?... Könyvek. ELSŐ Könyvek? (hitetlenkedve) Mi szükséged van neked könyvekre? MÁSODIK Tudod, én olvasom ezeket… ELSŐ (gúnyosan) … Olvasod… MÁSODIK Igen. Tudod, időm nagy részében nincs mit csinálnom. A rádió már öt hónapja süket… nem tudom, mi történik odahaza… és itt olyan nagy a csend… a gondolataim meg olyan hangosak… ELSŐ

(szúrósan) Remek. Ez igazán pompás!... Lehet, hogy épp

miattad nem találtunk még mindig semmit!... (meglegyinti egy képzeletbeli nyaklevessel) Mert te olvasgatsz. MÁSODIK Nem így van. Én igenis jól ellátom a munkámat. Nem én tehetek róla, hogy semmi sincs itt. Első elkezd turkálni a hátizsákban és kihúz egy vékonyka könyvet. Fellapozza azt a részt, ahol egy kis piros, filc könyvjelző van berakva. ELSŐ A kis herceg, na szép! MÁSODIK

(szabadkozva) Igazán hasznos dolgokat ír… más

helyekről. Sokat tanulhat belőle az ember. ELSŐ

(lesújtóan) Eh! Nagy szamár vagy, öregem! (kelletlenül

félredobja a könyvet) Na nézzük, mid van még itt! Első kiforgatja a táskát, majd elkezdi kiönteni a földre a tartalmát. Második búsan próbálná összeszedni a holmijait, és kikapna Első kezéből egy kötetet, de az gyorsabb nála. ELSŐ Hopp! MÁSODIK (mérgesen) Add ide! ELSŐ (nevetve) Dehogy adom! (marakodnak, mint két gyerek) Mi ez? Heh! Görög mitológia. MÁSODIK Add már ide! ELSŐ

Lássuk, ez hol fog kinyílni… (fél kezével felnyitja a

könyvjelzős résznél, a másikkal közben visszatartja Másodikat) Hm, ez igen; Atlasz és Héraklész. (Első hangosan olvasni kezd) ,,Mikor Héraklész a Heszperiszek kertjéhez ért, megkérte Atlaszt, hogy szakítsa le neki az aranyalmákat. Atlasz bármire vállalkozott volna, csakhogy megpihenhessen egy órára. Héraklész lehajolt és átvette

Atlasztól az égbolt terhét. Atlasz elment, de hamarosan vissza is tért a három aranyalmával. Nagyon élvezte a szabadságot. – Elviszem én ezeket a almákat Eurüsztheusznak – ajánlotta fel – ha tartod még néhány hónapig az égboltot. Héraklész színleg belement, aztán arra kérte Atlaszt, hogy csak egy pillanatig tartsa az égboltot, amíg ő a fejére tesz egy párnát. Atlasz beugrott: letette a három almát a földre, és újból a vállára vette terhét. Héraklész meg elvette az almákat, gúnyosan búcsút mondott neki, és odébbállt.”* (Első becsapja, majd kurtán felnevet) Látod, komám. Ez lesz, ha ki akarsz bújni a kötelességeid alól. Csak még inkább pofára esel. Amúgy meg minek olvasol te ilyeneket? (látja Második dühtől elliluló fejét) Oh, ugyan kérlek, csak nem pályaváltásra készülsz? Második a kezeit ökölbe szorítja, de uralkodik magán és nem szól egy szót sem. ELSŐ Mi az, indulsz a választásokon? MÁSODIK (kimérten) Nem. ELSŐ

(incselkedve) Pedig akinek ilyen megváltó gondolatai

vannak… (kihúzza magát) Tán te is ,,Első” szeretnél lenni? MÁSODIK Nem érdekel a politika. ELSŐ Helyes. Mindenki maradjon a maga mesterségénél. (félredobja a könyvet) Mert arra bizony születni kell. MÁSODIK (nyugodtságot erőltet magára és elkezdi összepakolni a szétszórt holmijait) Nem kéne menned? ELSŐ Nekem? Neeem, bőven ráérek. (nevetve) Szerintem mások sem állnak jobban nálad.

Második nem válaszol. Első érzi, hogy az imént túlzottan elvetette a sulykot, de esze ágában sincs bocsánatot kérni. Más oldalról próbálkozik. ELSŐ Khm. (köhint) Egyébként… a húgod üdvözöl. MÁSODIK (megenyhül, mintha sose haragudott volna) Tényleg? És hogy van? Már lassan egy éve is annak, hogy utoljára láttam. ELSŐ (kap a szón) Ó, remekül van, mondhatom pompásan… Jól megvagyunk, pláne most, hogy… nődögél. Mert ugye tudod…? MÁSODIK (mosolyog) Tudom. ELSŐ Huh, várj csak, mikorra is várja… (gondolkodik) MÁSODIK Márciusra. ELSŐ Oh, igen szóval márciusra. Most mondd meg!... Egyébként te ezt honnan tudod? MÁSODIK Akkor döglött be a rádió, mikor elmondta a jó hírt. Az ő hangját hallottam utoljára… Még nem is volt alkalmam gratulálni! (kezet ráznak) Büszke lehetsz! ELSŐ Az is vagyok. (vigyorog) De a húgod még inkább az lehet, elvégre egy Első a férje! Elhúzván a kezét észreveszi, hogy milyen koszos mindkettőjüké. Első a körmét kezdi el tisztogatni fanyalogva. ELSŐ Jó ég, milyen koszos itt minden! MÁSODIK Igen, sajnos az. De azért meg lehet szokni. (szünet) Nem vagy éhes? ELSŐ De, még mennyire! Mid van? MÁSODIK Hát… Nem túl nagy a választék. Kitesz három, kicsi műanyag tasakot; egy feketét, egy sárgát és egy

vöröset ELSŐ (elfintorodik) Brrr, na jó, kérek egy sárgát. MÁSODIK

(biztatóan) Annak van a legjobb íze, úgyhogy jót

választottál. ELSŐ

(körülnéz) Nincs valamid, amire leülhetnék? (ráülne a

Kishercegre) Nem akarok még koszosabb lenni. MÁSODIK

Ne arra! Nesze, fogd! Itt a köpenyem! (előkap egy

földbarna ruhadarabot) ELSŐ Ugyan, hagyd! Jó lesz ez is. MÁSODIK Fogd! ELSŐ De hát ez csak egy könyv. Látja, hogy Második nem tágít, ezért elfogadja a felkínált ’széket’. Leülnek falatozni, illetve csak Első eszik, Második még kotorászik a tasakok közt. Első búsan elkezd nyammogni a saját tasakjának a tartalmán; egy furcsa mustárszerű gélen, de látszik rajta, hogy szíve szerint kiköpné. MÁSODIK (még mindig keresgélve) Na? Hogy ízlik? ELSŐ (morcosan, nyafogva) Hogy ízlene? Teljesen szintetikus! MÁSODIK (a vállát vonja) Ez van. Otthonról csak ilyet küldenek. Első tovább eszik, Második pedig tovább kotorászik. ELSŐ Mi az, te nem eszel? MÁSODIK Dehogynem. Csak keresem a kávét. ELSŐ (felvillanyozódva) Van kávéd? Ó, olyat én is kérek! Második kivesz két, még kisebb tasakot a táskából, az egyiket Első kezébe nyomja.

MÁSODIK Tessék. Első elképedve nézi, ahogy Második letépi a tasak tetejét és annak tartalmát a szájába önti ELSŐ Csak így… simán?... MÁSODIK

Tudsz jobbat? Nincs mivel felhígítanom, de kell a

koffein. ELSŐ Igaz. (elmereng, majd büszkén) Hú, te, még nem is meséltem neked: két hónapja, mikor kitüntettek, kaptam egy egész flakonnal. MÁSODIK (döbbenten) Tyű, de szerencsés vagy! És? Milyen volt? ELSŐ Nem volt túl friss, de hát ajándék lónak ne nézd a fogát… Azért megjárta. MÁSODIK (mereng) Hú, ha én is kaphatnék egyszer!… tudod, néha azon kapom magam, hogy már nem is emlékszem az ízére. ELSŐ (nevet) Megbolondultál? MÁSODIK

(komoran) Könnyű neked; én két éve ittam utoljára.

Azóta ilyen műporokon, műlöttyökön meg zseléken tengődöm. Nem is értem, hogy bírja ezt az emberi szervezet. ELSŐ

Nyugalom. (szünet) Különben meg, ha továbbra is sokat

filozofálsz, még te is kaphatsz egyet, egy előléptetéssel egybekötve… (nevet) MÁSODIK (mérgesen) Ne kezd megint! ELSŐ

Jól van, na. Csak vicceltem. (szünet) Te… nem játszunk

valamit? Nincs nálad kártya véletlenül? Vagy kocka? MÁSODIK (felderülve) Dehogynem. Van nálam mindkettő. Csak előbb még ellenőrzöm a Gépet. Feláll, ugyanúgy megnézi, mint az

előbb, a gép közben végig szelíden dorombol. ELSŐ (reménykedve) Na? MÁSODIK Még mindig semmi. Elővesz a zsebéből egy pakli kártyát. Kibontja. MÁSODIK Póker? ELSŐ (vigyorogva) Póker. Leülnek játszani.

3. jelenet Némajáték Az előbbiek, minden ugyanúgy van, mint az előbb. Első és Második vidáman kártyáznak a szín közepén, úgy másfél-két méterre a géptől. Elmélyülten folyik a játék hosszú perceken keresztül; néha Első felnevet, ilyenkor Második szelíden mosolyog. A tétek az ő ételcsomagjai, Első már vagy három darabot elnyert. A jobb oldali óriás szikla mögül hirtelen előbukkan az Öregember. Hosszú fehér tunikát visel, mezítláb van, mégis mindene tiszta, makulátlan. Első és Második játszik tovább, nem veszik észre. Úgy tűnik, ezúttal Másodiknak kedvez a szerencse, Első káromkodik. Az Öregember mögéje lopódzik, belenéz, valósággal belehajol annak lapjaiba. Első először meglepődik, majd felháborodik. Az Öregember sokatmondóan hümmög, a fejét csóválja, majd ciccegve tovább megy Másodikhoz.

Szintén belehajol annak lapjaiba, majd elismerően hümmög. Első és Második dermedten ülnek és döbbenten merednek rá. A játék szünetel.

4. jelenet Az előbbiek. Minden ugyanúgy van, mint az előbb. ELSŐ Mit akarsz, Öreg? (az mintha meg sem hallaná, továbbra is a lapokat fixírozza) MÁSODIK Kicsoda ön, Öregapó? (Első felé fordul) Te ismered? Veled jött? ELSŐ Dehogy, egyedül jöttem. Én meg már azt hittem veled van. MÁSODIK Nem. Egyedül vagyok itt. Második készülne letenni egy lapot, de az Öregember tiltóan felemeli a mutatóujját, hogy ne tegye és a fejével int, hogy melyik lap legyen, de továbbra sem szól egy szót sem. Második gyanakodva leteszi az ajánlott lapot és várja, hogy Első felfedje az övéit. Első dühbe gurul, pláne, mikor Második megnyeri a játszmát. ELSŐ (vakkantva) Inkább kockázzunk! MÁSODIK Jó. Második elővesz a zsákjából egy fapohárkát, meg két dobókockát. Első elveszi, nézegeti, majd dob, ám még meg sem álltak a kockák, mikor… ÖREGEMBER Öt!

MÁSODIK (hülledezve) Tényleg annyi! (elveszi, dob) ÖREGEMBER Hét! (vidáman tapsikol, mint egy kisgyerek) Első bosszúsan veszi el a poharat, jó sokáig rázza benne a kockákat, majd dob. A jelent megismétlődik. ÖREGEMBER Három! MÁSODIK Ez hihetetlen! Hogy csinálja? Az Öregember mosolyog, Második elveszi a poharat, majd dob. ÖREGEMBER Kilenc! …Ügyes vagy... ELSŐ (mérgesen) …Ki vagy te, Öreg?... ÖREGEMBER …fiam! Látod, megy ez… MÁSODIK (tátott szájjal) Hát ezt meg, hogyan csinálja?... ELSŐ …Kérdeztem valamit… ÖREGEMBER

(szándékosan nem figyel Elsőre) Ugyan, ugyan.

Mindez semmiség, Egy kis gyakorlással könnyedén elsajátítható. Csak koncentrálj erősen a bögrében rejtőző kockák számára, szinte lásd őket magad előtt… ELSŐ (indulatosan) Öreg! ÖREGEMBER (mosolyogva Elsőre pillant) Ejnye, fiam! Több tiszteletet! Éppen beszélgetek, ha nem látnád… MÁSODIK Kicsoda ön? ÖREGEMBER Számít ez? ELSŐ Számít! Ez itt egy lezárt munkaterület. ÖREGEMBER Lezárt? Én nem látok kerítéseket. ELSŐ (bizonytalanabbul, de azért határozottan) Pedig lezárt. MÁSODIK (segítőkészen) A Tanács hagyta jóvá, miszerint feltárási

munkákat kell végeznünk és… ELSŐ

(megböki Másodikat) Minek jár a szád? Ők jelölték ki a

területet, ahová idegeneknek tilos a belépés. ÖREGEMBER

(csodálkozva) Feltárási munkálatok? Mégis mit

kerestek,fiam? ELSŐ (ellenségesen) Az nem tartozik magára! Most pedig jó lenne, ha végre tisztulna innét… MÁSODIK …Vizet. Vizet keresünk. ÖREGEMBER Vizet? MÁSODIK Igen. E gépezet segítségével.(karjával a gép felé int. Az Öregember odamegy, körbejárja és alaposan megvizsgálja, közben tudálékosan hümmög. Közben Első ráripakodik Másodikra. ELSŐ Mi a francnak mondtad el neki? MÁSODIK Ugyan miért ne tudhatná? Talán segíthet nekünk. ELSŐ Segíteni? Ez?! Te nem vagy eszednél. ÖREGEMBER (visszatér) Érdekes egy masina. ELSŐ Na ne mondja. ÖREGEMBER (buzgón bólogat) De, de. Az… És maguk szerint ez a gépezet tényleg képes… hogy is fogalmazzak… vizet találni? ELSŐ Képzelje, igen. MÁSODIK Arra tervezték. ÖREGEMBER Na és talált már valamit? ELSŐ A munkálatok eléggé elhúzódnak, ha éppen tudni akarja… de már csak egy hajszálnyira vagyunk a vízforrás feltárásától… MÁSODIK (fejét rázva) Még semmit.

ÖREGEMBER Aha. Értem. (elgondolkodva nézi a gépet) (szünet) ELSŐ

Most, hogy minden kíváncsiságát kielégítettük, odébbállna

végre? Szeretnénk folytatni a munkát! (visszaül a helyére a kockákhoz) ÖREGEMBER

(vidáman) Óh, hát persze. Elnézést, nem akartam

megzavarni önöket a nagy,… hogy is mondjam… munkában. (komótosan elindul jobbra, kifelé a színről. Második mélán néz utána) ELSŐ (Másodikhoz) Gyere már! MÁSODIK (feleszmél) Jó, azonnal. Csak tartok egy rutin ellenőrzést. Második a géphez lép és bekapcsol néhány gombot. Az Öregember még mindig jelen van, megáll a színpad szélén és a ruhájának redői közül elővesz egy műanyag flakont. Lecsavarja a kupakját és hosszasan iszik belőle.. Első kezéből kihull a pohár a kockákkal és remegve feláll. Második még mindig a géppel foglalatoskodik, nem veszi észre, mi történik. Első tesz néhány határozatlan lépést a még mindig ivó Öregember felé. ELSŐ (reszelős hangon) Honnan van? MÁSODIK

(felnéz) Micsoda? (ő is észreveszi Öregembert és a

remegő társát) Jóságos ég… (az Öregember befejezi az ivást és rájuk néz.) ELSŐ Honnan vette? MÁSODIK (félve ő is elindul, de csak pár lépést tesz. Mindketten vágyakozva merednek a flakonra, közben Második nagyot nyel kiszáradt torkával)

ÖREGEMBER Nolám… (megrázza a palackot, hallani, hogy valami lötyög benne, majd belekukkant a flakon belsejébe) Már csak egyetlen korty maradt. Melyikőtöknek adjam? MÁSODIK (félve tesz egy lépést) Én már… én már két éve… két éve nem ittam. ÖREGEMBER Az bizony nagy idő… Akkor, hogyha a társadnak sincs ellenvetése… (Második felé nyújtja az flakont) ELSŐ (kábulatból ébred) De van! (kikapja a palackot az Öregember kezéből) MÁSODIK (esdekelve) Kérlek, legalább néhány cseppet adj… csak egyetlen egyet. ELSŐ Még mit nem. Ez a korty engem illet, melyre… rangomnál fogva ezennel jogot formálok! Elvégre Első lennék. ÖREGEMBER (rezzenéstelen arccal) Nem gondolod meg magad? Ez a szerencsétlen majd szomjan hal. Te pedig, ha jól tudom, ittál, nem is olyan rég. (szünet, csak Második nyöszörgését hallani) ELSŐ (elképedve) Honnan tudod te ezt? Különben meg, nem fontos. (elégedett mosollyal) Hát akkor, egészségemre! (felhajtja) De hát… ez üres! MÁSODIK (elgyötörten) Üres? ELSŐ (Öregembernek) Miféle tréfát űzöl te velünk, öreg?! ÖREGEMBER (nyugodt hangon) Veletek? Hisz nálad van az üveg. Második térdre rogy és keservesen felsóhajt. MÁSODIK Szomjas vagyok. Első eszeveszetten rázogatja a fejjel lefelé tartott üveget, de egy csepp

sem jön ki belőle. ELSŐ (tébolyodottan) Hol van a víz? ÖREGEMBER Honnan tudjam? Első odaugrik és megragadja az Öregembert, majd dühödten rázni kezdi. ELSŐ Ne játssz velem te, nyomorult vénember! Első nekitaszítja a gépnek, melyről leszakad egy tekerő kallantyú. MÁSODIK (feleszmél) Jaj, ne! Mit csinálsz? Első a Gép árnyékában ütni-verni kezdi a hanyatt esett Öregembert. Egy homokdűne eltakarja őket, csak Első hátát látni. ELSŐ A vizemet akarom! Add elő, különben megöllek! Első a leszakadt kallantyúval fojtatja tovább az ütlegelést. Második kétségbeesve próbálja lehámozni őrjöngő társát az Öregemberről, de Első őt is megüti. Második hátratántorodik és Gépnek esik. Az ütéstől a Gépről újabb darabok válnak le. Második könnyezve feláll és elkeseredetten nézi hol a Gépet, hol Első hátát, mert csak ennyi látszik a dulakodásból, Az Öregember meg sem próbál védekezni. Egyszer csak Első felpattan és kijön a színre. Arca, keze tiszta vér. ELSŐ (hisztérikusan) Hol van? Hová tűnt?! (Második iszonyodva hátrál, de Első durván megragadja) Mi?! Hová lett? MÁSODIK (fuldokolva) Nem tudom. Első végül elenged és elkezd körbe-körbe járni a teret vizslatva. Rettenetesen néz ki;a

haja csapzott, a ruhája koszos és véres.

Továbbra is szorongatja a gépi kart, de az Öregembert nem látni

sehol. Második némán áll, csak a szemével követi társát, de szólni nem mer. ELSŐ Itt kell lennie valahol! Nem nyelhette el csak úgy a föld. (Második elindul a gép felé) Hová mész? MÁSODIK (óvatosan) Megnézem, meg lehet-e javítani. Elkérhetném a… ELSŐ (ingerülten) Mit? MÁSODIK (a fejével bólint Első keze irányába) Hát azt, ott. ELSŐ (kelletlenül Második lába elé dobja, majd elkezdi a saját ruháját igazgatni, mintha mi sem történt volna) Javítsd meg, aztán láss újra munkához. MÁSODIK Még nem biztos, hogy meg tudom javítani. ELSŐ Te velem ne feleselj!... Nagyon ajánlom, hogy mihamarabb vizet találj… ellenkező esetben megnézheted magad. Második nekilát a romokban heverő Gép megszereléséhez, Első pedig leheveredik társának holmijaira és megdézsmálja Második élelmiszer tasakjait; vagy hármat megeszik. Második annyira dolgozik, hogy mindebből semmit sem lát. Első lassan elszundít. Az egyik szikla tetején hitelen megjelenik Öregember, sértetlenül. Ruhája

rendezett

és

hófehér.

Most

nem

mosolyog.

Arca

kifürkészhetetlen. Először a szunyókáló Elsőre pillant, majd a verejtékező Másodikra. Hirtelen felemeli a kezét és csettint egyet. A színpad elsötétül.

5. jelenet

Első Első ugyanott fekszik, koszos, de nem véres ruhában. A Gép is teljesen épp; halkan dorombolva dolgozik. Első egyedül van, ébredezik, hatalmasat ásít. Feláll, kinyújtózkodik, karját vakargatva odalép a Géphez. Megvizsgálja, de csak ímmel-ámmal. Első felhúzza a vödröt. Inna belőle, de az teljesen üres. Éppen engedi vissza a vödröt, mikor belép Második tiszta ruhában. ELSŐ Nahát! Micsoda meglepetés! (meghajol) MÁSODIK (kedvesen, de távolságtartóan) Szervusz. (kezet fognak) Gondoltam, meglátogatom az én régi jó öreg barátomat. ELSŐ Nahát, milyen kedves tőled,… Sorshúzás volt? MÁSODIK

Nem, magam vállalkoztam a feladatra. A Tanácsban

újabban dívik az önkéntesség, én pedig igyekszem jó példát mutatni. ELSŐ (behízelgően) Ó, értem. MÁSODIK És? Van valami újság? ELSŐ Nos, mint azt te magad is láthatod, minden a legeslegnagyobb rendben van. A Gép remekül működik, már két hónapja nem volt meghibásodása és… MÁSODIK Vizet találtál már? ELSŐ (arcára fagy a mosoly) Ami azt illeti… még nem. MÁSODIK (együttérzően) Értem. Nos, akkor én megyek is… Még rengeteg a dolgom odahaza. Apropó otthon: a húgom üdvözöl. ELSŐ (szeme felcsillan) Igazán?... Küldött valamit?

MÁSODIK (a homlokára csap) Majd elfelejtettem! Második elővesz egy kisebb csomagot és mosolyogva Első kezébe nyomja. Az lekuporodik a homokba és mohón bontogatni kezdi. Mikor ezzel végez, elfintorodva feláll. ELSŐ Ezek csak… könyvek. Mihez kezdjek én ezekkel? MÁSODIK (jóindulatúan) Mondjuk olvasd el őket. (lehajol egyért és felüti) Itt van például A kis herceg. Igazán hasznos dolgokat ír más helyekről. (felállva kedvesen Első kezébe nyomja a kötetet) Hát akkor… Isten veled, barátom. (Második el) Első kicsit bambán mered utána, majd leheveredvén odébb hajítja a könyvet. Kényelmesen elhelyezkedik, majd laposakat pillantva lassan elszenderül. Csend van, csak a Gép finom dorombolása hallatszik, mely lassan a fények kihunyásával együtt elhall. (Függöny) A szerző megjegyzése az előadáshoz: -

Második

fején

átizzadt

fejkendő.

Ruhája

koszos,

szürkésfehér vászon vagy nyitott sisakú szkafander, mellkasán a kettes számjeggyel. Első öltözéke társához képest tiszta, az ő mellkasán az egyes számjegy látható. Az utolsó jelenetben ’cserélnek’. Az Öregember ruhája hosszú, majdhogynem hófehér, tiszta tunika. -

A helyszín kopár, sivatagszerű terület, vakítóan fehér, 61

krétaporszerű homokkal és egy nagy, meg egy kisebb homok sziklával a színe * Robert Graves – A görög mítoszok alapján, (ford: Szíjgyártó László, Európa Könyvkiadó 1970)

Bósa Diána: MOIRA ZRT. Komédia két felvonásban

SZEMÉLYEK ATROPOSZ / „ATRI” LAKHESZISZ / ,,LAKSZI” KLÓTHÓ / ,,KLÓTHI” FÉRFI NŐ 62

APOLLÓN HERMÉSZ ELLENŐR NIMFA NIMFÁK BÉRGYILKOS HELYSZÍN: A MOIRÁK OTTHONA, VALAMINT AZ UTCA A HÁZUK ELŐTT. I. felvonás

1. jelenet Reggel. A függönyök még lent vannak. A színpad bal szélén egy asztalkán egy régi gramofon van. Belép Lakheszisz és feltesz egy lemezt. A gramofon elindul és recsegő hangján egy régi Karády Katalin melódiát kezd el játszani. Lakheszisz gyönyörködve tesz néhány mozdulatot, majd seprűt ragad, és táncolva-dúdolva elkezdi takarítani a színt, mely tele van színes fonal darabokkal, közben pedig a zenére gesztikulál, mímeli az éneket. Függönyök fel. A színen egy egyszerűen berendezett szobát látunk: középen egy asztalt, körülötte egy rokkát és három széket, jobbra hátul egy kis íróasztalt számítógéppel és akta halmokkal, mindemellett egy jó magas létrát. Balra egy kijáratot az utcára. A szoba plafonjának két

vége közt temérdek fonál van kikötve. Mindenféle színben és vastagságban előfordulnak. Belép Klóthó egy nagy fonott kosárral a kezében, mely telis tele van színes szálakkal, kicsit ő is táncol, ám, míg Lakheszisz viszonylag visszafogottan, addig ő rendkívül gyerekesen. Klóthó végül leül a rokka mellé és elkezd szőni. A zene lassan elhall, és Lakheszisz is befejezi a sepregetést. Egy lapát segítségével egy kupacba gyűjti a lehullott maradvány fonalakat. KLÓTHÓ Te, Lakszi! LAKHESZISZ Hmm? KLÓTHÓ Sok dolgunk lesz ma? LAKHESZISZ Várj csak!... (a köténye zsebéből elővesz aprócska pápaszemet, majd egy alaposan összehajtogatott papírlapot.) Most nyomtattam ki a napirendet. Mindjárt megnézem. (végigfutja.) Hm…hm… Igen. Mára úgy negyven tucat fonalat kell megfonni és kimérni, valamint lesz még úgy kilencszázhetvenhat, amit el kell vágni. (szünet.) Atri! ATROPOSZ (kintről) Mi van? LAKHESZISZ Gyere csak be! Dolog van. ATROPOSZ Jó. Megyek. Furcsa kopogó hangok és nagy kínlódó sóhajok szűrődnek be kintről, majd megjelenik csoszogva Atroposz egy járó kerettel. ATROPOSZ (zihál) Csak… olyan… lassan... haladok… ezzel a vacakkal. (mérgesen megáll) A fene essen bele, én ezzel nem tudok járni! LAKHESZISZ (álmélkodva) Mégis, minek az neked?

ATROPOSZ (újból nekigyürkőzik, de végül egy tapodtad sem halad) Mert… az orvos… azt mondta… A francba már ezzel! Megáll, majd egy hirtelen mozdulattal felkapja és kihajítja a színről a járókeretet, végül nyugodtan, fiatalosan besétál a színre. ATROPOSZ (normális hangon) Szóval, azt mondta, hogy az én koromban… KLÓTHÓ és LAKHESZISZ (ijedten) Te elárultad neki a korodat?! ATROPOSZ Neeem, vagyis nem egészen. LAKHESZISZ Akkor jó. ATROPOSZ (pajkosan) Megkérdeztem, mennyinek gondol, és aztán ráhagytam. Így most hivatalosan százhuszonnégy éves vagyok. Jó mi? KLÓTHÓ De ugye tudod, hogy valójában nem ennyi vagy? ATROPOSZ (sértődötten) Most mit rontod itt el az ember örömét? Rég éreztem magam ilyen fiatalnak. LAKHESZISZ (békítően) Nem úgy gondolta KLÓTHÓ (behúzva a nyakát) Tényleg nem. ATROPOSZ (megenyhülve) Na szóval… Úgy gondolta, az én koromban már elkelhet egy ilyen. LAKHESZISZ De hát… nincs is rá szükséged! ATROPOSZ Tudom. (hamiskásan elővesz egy pipát és meggyújtja) Én is ezt mondtam. (a szájába veszi) De nem baj. Hamarosan új orvosam lesz. (vigyorogva letüdőzi a füstöt) Klóthó ijedten abbahagyja a szövést. LAKHESZISZ (rosszat sejtve) Atri, ugye tudod, hogy nem lehet korábban…

ATROPOSZ Tudom hát. (rövid szünet) Megnéztem az előjegyzésben. LAKHESZISZ Ja, az más KLÓTHÓ (újra szőni kezd) Te Atri! Nem félsz, hogy… szóval hogy még meggyulladnak a fonalak? ATROPOSZ (kéjesen szippant) Ugyan, alig pár egység hosszúak. Nincs, mi elégjen. Amúgy kikkel lesz ma dolgom? LAKHESZISZ (újból átnézi a lapot) Ügyvédek, politikusok, milliárdosok… ATROPOSZ (fanyalogva) Normális ember egy se? LAKHESZISZ (rázza a fejét) Nem nagyon. KLÓTHÓ Ez jót jelent, nem? LAKHESZISZ Mire gondolsz? KLÓTHÓ Hát, hogyha Atri végzett, többen lesznek a normális emberek. ATROPOSZ (gonoszul vigyorog) Nézőpont kérdése az egész. LAKHESZISZ Ejnye, lányok, vegyétek komolyan a kötelességeteket! (rászól Klóthóra) Hóhó… várj csak! Ennyi elég lesz. (előkap egy óriási, mágneses mérőszalagot és leméri) Ennek csak öt egységnek kell lennie, te pedig már hatnál tartasz. KLÓTHÓ (méltatlankodva) Most bontsam le? ATROPOSZ Nah, még szép! KLÓTHÓ De hát… ez egy állatorvosé lesz! Megmenti majd a kiscicákat és a… LAKHESZISZ (szigorúan, de aztán enyhébben) Klóthó! Ne tévesszen meg egy ember foglalkozása. Ez egy rossz ember lesz. Verni fogja a

feleségét. ATROPOSZ Ráadásul még iszákos is lesz. (megvetően) Ennek három és fél egység is elég lenne. LAKHESZISZ (megint szigorúan) De nem annyi lesz. Öt lett neki kiszabva, és meg is fogja kapni. Se többet, se kevesebbet. KLÓTHÓ (bűnbánóan) Jól van. Megértettem. (bontani kezdi az előírt mértékig) Atroposz hirtelenjében a zsebébe nyúl és egy kis marék homokot vesz ki, melyet ráfúj Klóthó fonalára. KLÓTHÓ Naaa! Mit csinálsz? ATROPOSZ Csak megfűszereztem kicsit az életét. Lakheszisz csípőre teszi a kezét és nagyon csúnyán ránéz. ATROPOSZ (ártatlanul) Most mi van? Sehol sincs megírva, hogy ez tilos. LAKHESZISZ Valóban, de TE tudod, hogy ezt nem szabad. (rövid szünet) Elő ne forduljon még egyszer! ATROPOSZ (pimaszul, Klóthót utánozva) Jól van, na. Vígan szipákol tovább.

2. jelenet Délelőtt. Ajtónyílást jelző csengő hangja. ATROPOSZ (szájában a pipával) Biztos kuncsaft érkezett. LAKHESZISZ Klóthi, megnéznéd ki az? KLÓTHÓ De hát nekem sok a dolgom!

ATROPOSZ (elővesz egy, körülbelül egy méteres ollót) Én meg ollót élesítek, nem látod? Egyébként is: fáj a… lábam. LAKHESZISZ Nem azt mondtad az előbb, hogy…? Atroposz gyilkos tekintettel, enyhén felemeli a tekintélyes méretű ollót. LAKHESZISZ (meggyőzve) Klóthó, pattanj! Klóthó fintorogva kimászik a rokka mögül, de mire kiérne, balról belép

egy

jellegtelen

külsejű

ember,

aktatáskával

szürkés

ballonkabátban. Megemeli a kalapját a meglepett Klóthó előtt. ELLENŐR (színtelen hangon) Kezit csókolom! (észreveszi a másik két nőt is) Az önökét is. KÓRUSBAN Jó napot kívánunk! ELLENŐR (elővesz egy noteszt) Nem tudom, jó helyen járok-e. (szemüveget keres elő) Ez itt a Tölgyfaliget utca 3. szám? LAKHESZISZ Igen, kérem. ELLENŐR (méricskélve őket) És önök lennének a Moira ZRT.? KLÓTHÓ (lelkesen) Igen, mi vagyunk azok. ELLENŐR (unottan, mappát és tollat vesz elő, majd jegyzetelni kezd) Akkor… gondolom, tájékoztatták önöket az érkezésemről. A három nő egymásra néz, majd az Ellenőrre. ELLENŐR Megkapták az Ellenőrző Hivatal írásbeli értesítését, ugye? LAKHESZISZ Hivatal? KLÓTHÓ Ellenőrző? ELLENŐR Hogy egy rövid vizsgálat lefolytatása után megállapítsuk működési

engedélyük

meghosszabbítását,

továbbá,

létjogosultságát, hogy a

valamit

annak

létesítmény működtetése

szakszerűnek mondható-e. (lapot néz, szünet) Merre találom a Moira ZRT. vezetőit, név szerint Atroposzt, Lakhesziszt és Klóthót? (magában mormogva)

Milyen furcsa

nevek… na,

mindegy.

(hangosabban) Tehát? LAKHESZISZ Mi vagyunk azok. KLÓTHÓ Igen, mi! ELLENŐR (lehúzza a szemüveget az orrnyergére, és úgy vet rájuk egy pillantást) Valóban? (jegyzetel) Értem. Szóval,… összefoglalnák kérem, hogy pontosan miféle tevékenységet folytatnak is önök? LAKHESZISZ (büszkén kihúzza magát) Mi egy ősi mesterséget űzünk. ELLENŐR (kezében megáll a toll) Pardon, mit is mondott? (rövid szünet) Csak nem?... ATROPOSZ Nem úgy értette. ELLENŐR Akkor jó. Ellenkező esetben… (körbesétál és mindent megnéz, jegyzetel, közben cicceg) már ugrott is volna az engedélyük, nem

beszélve

egy

jókora

bírságról,

melyet

illegális

tevékenységekről szóló törvénycikkely, a 12-es paragrafus 3-as A per II-es cikkelye ír elő... KLÓTHÓ (odasúgja Atroposznak) …Te, szerinted ez meddig fog tartani? ATROPOSZ (vállat von) Zeusz tudja; sokáig. Ezek a hivatalnokok nehezen levakarhatóak. LAKHESZISZ (sziszegve) Csitt legyen! ELLENŐR (semmit sem vesz észre) Szóval, definiálnák kérem a

tevékenységüket a munkakörüket illetően? KLÓTHÓ (mint egy kis iskolás, jelentkezik) Én, én, én, én, én! Had én! ELLENŐR (kegyesen) Hallgatom. KLÓTHÓ (lelkesen felpattan és vigyázzba áll, mint aki felel) A Moirák, vagyis mi, vagyunk az emberi élet végzetének irányítói. Én Klóthi,… (Lakheszisz megrántja a ruháját) akarom mondani Klóthó, szövöm az élet fonalát ezzel a kis rokkával. Nővérem, Lakheszisz gombolyítja, s méri le a kiszabott az időt. Majd Atroposz, aki a legidősebb köztünk, elvágja a megfelelő helyen a kimért fonalat. Így ügyelünk a világmindenség rendjére. Klóthó vigyorogva ül vissza. ELLENŐR (rezzenéstelen arccal) Értem. Köszönöm. Szóval… (szünet) Elnézést, de ön dohányzik? Atroposz majd lenyeli a pipát. KLÓTHÓ (riadtan a szája elé kapja a kezét) Juj! ATROPOSZ (bambán) He? ELLENŐR

Itt?

Egy

fokozottan

tűzveszélyes

holmikkal

teli

helységben? (kéjesen körmöl) Meg kell, hogy mondjam, nagyot csalódtam önökben. LAKHESZISZ (csitítóan, látva az ollójával játszadozó Atroposzon a dühkitörés első jeleit) Ellenőr úr, kérem. Biztosíthatom, kivételes esetről van szó. ELLENŐR Valóban? Nos, mindez nagyon szép, de a helyzeten semmit sem változtat. A szabály az szabály.

ATROPOSZ (bűbájos hangon, miközben elkezd az olló pengéin játszadozni egy fonállal) Mondja csak, kedves Ellenőr úr. Maga szerint… mennyi idő adatott meg magának… úgy sac per kábé? LAKHESZISZ (suttogva, halálra váltan) Atri, ne! ELLENŐR (zavartan) Nekem? Nem tudom. Én nem értek az ilyesmihez, bár Lukrécia nénikém, aki, tudják félállásban jósnő… szóval őszerinte szép hosszú életvonalam van, (tenyerét kezdi simogatni mosolyogva) és az orvosom szerint is kitűnő egészségnek örvendek. Miért kérdi? ATROPOSZ (ártatlanul) Ó, én ebben nem lennék olyan biztos. Azok az orvosok semmit se tudnak, nem beszélve a kontár látókról (lepillant az ollóra és a fonálra, majd elkezdi fűrészelni a szálat a pengén) LAKHESZISZ Fejezd be, Atri! ELLENŐR (halálra váltan) Most nézem csak, hogy elszaladt az idő. Nos, nekem mennem kell… (megemeli a kalapját és hanyatt homlok kimenekül) és az értékelés miatt ne aggódjanak. (kintről) További kellemes napot, hölgyeim! Szünet, Lakheszisz és Klóthó utána néz. LAKHESZISZ Atri, ez most miért kellett? És ha mégis bevonja az engedélyünket? ATROPOSZ Azt próbálja csak meg. Zeuszra mondom, akkor megkeresem az igazi fonalát! LAKHESZISZ Miért? Ez nem az? ATROPOSZ Dehogy is! Ehhez még nincs élet rendelve. KLÓTHÓ (elismerően) Tyű Attri, de bátor vagy! Én nem lettem volna

képes így szembeszállni vele. LAKHESZISZ (epésen) Most nézd meg, Atri! Jó példát mutatsz a gyereknek. KLÓTHÓ (mérgesen) Nem is vagyok gyerek! ATROPOSZ (vállat von, majd ártatlanul, megint szájába veszi a pipát) Csupán rámutattam az érem másik oldalára. A sötétebbikre. (Klóthóra kacsint) Klóthó nevet, Lakheszisz pedig szigorúan csóválja a fejét.

3. jelenet Délután. Ajtócsengő hangja. ATROPOSZ és LAKHESZISZ (kórusban) Klóthi! KLÓTHÓ (mérgesen) Miért megint én? (csúnyán rájuk néz) Jól van. jól van. (csengés) Megyek már! (el, majd kintről) Kuncsaft jött! Belép egy ideges férfi. KLÓTHÓ (utána jön) Legalábbis azt hiszem. FÉRFI Jó napot kívánok! Lakheszisz és Atroposz is abbahagyja a dolgát, Lakheszisz mappát vesz elő, Atroposz pipát tömköd. LAKHESZISZ (hivatalos hangon) Jó napot! Kérem, foglaljon helyet. FÉRFI Köszönöm. Leülne, de sehol egy szék, tanácstalanul toporog. Atroposz oda sem nézve felé lök egy kicsi, görgős széket.

FÉRFI (még zavartabban) Kö… köszönöm. Igazán kedves. LAKHESZISZ Tehát. Mit tehetünk önért? FÉRFI Ugye… önök a Moirák? KLÓTHÓ (visszaül) Még szép hogy mi vagyunk! Miért, mit hitt, hogy mi vagyunk az eastwicki boszorkányok? (kacag) LAKHESZISZ Klóthi! KLÓTHÓ (elhallgat) Bocsánat! (elkezd megint fonalat szőni, de fél fülel követi az eseményeket) LAKHESZISZ Miben állhatunk a szolgálatára? Netán fonál kötvényt szeretne? Esetleg szakadás-mentesítő viaszoldatot? FÉRFI (hebeg-habog) Nem, nem. Semmi ilyesmiről nincs szó. Én csak… szóval... ATROPOSZ Bökje már ki! FÉRFI Csak azt szeretném tudni, hogy az elkövetkező időszakban érie… bárminemű változás az életfonalamat? ATROPOSZ (szenvtelenül, feláll és elkezd matatni az akták közt) Mondja a nevét? FÉRFI (halkan) Kis Lajos. ATROPOSZ Hogy ki? FÉRFI (valamivel hangosabban) Kis Lajos. ATROPOSZ Áhá, meg is van. (becsapja az aktákat) Még pedig ma este. Meg fogják ölni. (kivesz egy apró homokórát, melyen vészes gyorsasággal peregnek le a szemek) FÉRFI (riadtan) Már… ma este? ATROPOSZ (ámultan) Nem tudta?

FÉRFI Azt tudtam, hogy hamarosan történni fog velem valami… de azt nem, hogy ennyire hamar. Jaj, szegény fejem. Most mitévő legyek? ATROPOSZ Ajánlhatok egy új fonálkötvény-csomagot? LAKHESZISZ Atri! ATROPOSZ Mi van? Legalább a ruhát válassza ki a temetéshez. KLÓTHÓ Nagyon sajnáljuk. LAKHESZISZ (bólint) Igen, úgy van. LAKHESZISZ Megkérdezhetem, hogy honnan tudta meg? Netán beteg? FÉRFI (szipogva) Ha csak az lennék!... Nem, nem vagyok… A feleségem, Dóri, pár hete bérgyilkost fogadott, legalábbis, az a bűbájos lelkületű barátnője megadott neki egy nevet és egy elérhetőséget, miután felbíztatta, hogy én minden bizonnyal más nő kegyeit keresem. Az a kígyó Ibi! (sírva fakad) De sose gondoltam volna, hogy Dóri hisz is neki és felfogad valakit! ATROPOSZ (csettint a nyelvével) Ezt nevezem! KLÓTHÓ Maga meg rájött. LAKHESZISZ De mégis hogy tudta meg? FÉRFI (vállat von) Feltörtem a feleségem email postafiókját. KLÓTHÓ De hát, miért akarja magát megöletni? FÉRFI Mert azt hiszi, megcsaltam… LAKHESZISZ És közben meg nem? FÉRFI Persze, hogy nem! Én szeretem a feleségemet. ATROPOSZ Jó magának. Ez a másik félről nem mondható el…

KLÓTHÓ (ábrándozva) De, biztos ő is nagyon szereti, elvégre piszkosul rosszul eshetett neki, hogy félrelépett. FÉRFI De hát nem léptem félre! ATROPOSZ Na, egy kicsit sem? KLÓTHÓ És kit ajánlott a felesége barátnője? LAKHESZISZ Miért, hát számít az? ATROPOSZ De még menyire! Szóval, hogy hívják az illetőt? A Férfi átnyújt neki egy cetlit. Atroposz megnézi, majd Klóthó felé nyújtja a lapot. ATROPOSZ Klóthi, nézd már meg a… hogyishívjákon? Klóthó hátra megy. FÉRFI A Moirák Bűvös Szemének nevezett varázsgömbben? KLÓTHÓ Nem; hát a gugglin! Leül a gép elé és bepötyögi a nevet. ATROPOSZ (gúnyolódva) Varázsgömb! LAKHESZISZ Gondoljátok, hogy fent lesz? Elégre nem egy virágkertészt kerestek. ATROPOSZ Bízd ide! Klóthi, csak ahogy tanítottam. (rövid szünet) Drága Lakszikám, manapság, a fészbuk világában már bárki fellelhető. KLÓTHÓ Meg is van. (rövid szünet) Elég ronda képe van. Viszont kedveli a horgászatot… ATROPOSZ (a Férfinek) Na? Akarja látni jövendőbeli gyilkosát? KLÓTHÓ Azt hiszem, bejelölöm,… LAKHESZISZ …Fejezzétek be!...

KLÓTHÓ …de legalábbis lájkolom. LAKHESZISZ Nem látom be, hogy mi miben segíthetnénk? FÉRFI (kicsit összeszedi magát) Tudom jól, hogy önök mivel foglakoznak. (Szünet) KLÓTHÓ Ó-ó... FÉRFI Szeretném, ha tudnák; nem akarok kibújni a… szóval a dolog alól. Tisztában vagyok vele, hogy nem tehetem. Csupán arra kérném önöket, adjanak pár óra haladékot… ATROPOSZ (felhördül) Mi?! FÉRFI A feleségem tegnap reggel elutazott és holnap délelőtt érkezik haza. Csak még egyszer utoljára szeretnék beszélni vele. KLÓTHÓ (kotnyeleskedve) Ott a telefon, chat, skype,… ATROPOSZ …vagy amit akar. LAKHESZISZ Lányok! KLÓTHÓ Jól van, jól van. FÉRFI De személyesen; szemtől szembe, Csak szeretném neki elmondani, hogy mennyire szeretem. KLÓTHÓ (ábrándozva) Hű de romantikus! ATROPOSZ Milyen fifikás ürge maga! Előadja itt nekünk a könnyzápor etűdöt, hogy hátha megenyhül itt ez a három vénlány… LAKHESZISZ Nem vagyok vénlány! KLÓTHÓ Én sem! ATROPOSZ …de ezzel, most alaposan mellé fogott. FÉRFI Mondtam, hogy nem akarok kibújni a sorsom alól. Csupán még egyszer utoljára beszélni szeretnék vele.

LAKHESZISZ (szomorúan csóválja a fejét) Nagyon sajnálom, kedves Kis úr. De semmit sem tehetünk. KLÓTHÓ Önnek kiszabatott az ideje. LAKHESZISZ Igen. Sajnos, nem áll módunkban segíteni. KLÓTHÓ Bármennyire is szeretnénk. FÉRFI

(összetörten)

Értem…

Megértettem.

(feláll)

Nagyon

köszönöm, hogy áldoztak rám az idejükből. Elnézésüket kérem, hogy zavartam önöket. (egy fejbólintással elköszön és kimegy) KLÓTHÓ (utánanéz) Szegény! ATROPOSZ Oscar-díjas alakítás volt. Halandók! LAKHESZISZ Atri! ATROPOSZ Mindennel bepróbálkoznak, csak elkerüljék ezt. (felemeli az ollót) KLÓTHÓ Én azért hiszek neki. ATROPOSZ Te boldogtalan, naiv teremtés! Ha maga Hádész jönne ide rimánkodva, és azt állítaná, hogy nem ő rabolta el Perszephónét, te azt is elhinnéd. LAKHESZISZ Én is hiszek neki. ATROPOSZ És ez semmin se változat. LAKHESZISZ Valóban. Nem változtat. KLÓTHÓ De csak pár órácskát kér. LAKHESZISZ Klóthi, nem. Nem lehet. KLÓTHÓ De hát… csak el akar búcsúzni. ATROPOSZ Ez másnak se adatik meg. Ő miért lenne kivétel? Klóthó búsan visszaül. Lakheszisz mellé telepszik. Atroposz pedig

ledobja magát a székbe és folytatják a munkát. 4. jelenet Napfényes délután. A Férfi a Moirák háza előtti út patkán üldögél és kesereg. Balra utcatábla, rajta: Tölgyfaliget utca 3. FÉRFI Mindennek vége. Na Kis, ezt jól megcsináltad! Minek is jöttem ide, akkor legalább úgy lenne vége az életemnek, hogy még csak nem is tudok róla. Lehet, hogy átaludtam volna a dolgot, de így! Most már nincs az az altató, amitől lehunynám a szemem… ma este! (fejét a térdére hajtja) Elzúg mellette egy daliás versenybiciklis. A Férfi ijedten néz fel. Belép Hermész. Úgy néz ki, mint egy biciklis futár és a nyakát nyújtogatja, merre lehet a biciklis. HERMÉSZ Hé! Várj már meg! (rövid szünet) Hallod? (morog) A fene a sebességmániádba! Ha elveszik miattad a bicajom, vagy (fogait csikorgatva) ha összetöröd… Meglátja a Férfit és elhallgat. HERMÉSZ Szép időnk van. FÉRFI (enerváltan) Az. HERMÉSZ (pipiskedve) Hova a búsba tűnhetett? (feladja a nézelődést, majd leveti magát a Férfi mellé és hanyatt fekszik) HERMÉSZ De jó hideg ez az aszfalt. Már órák óta kutyagolok. (rövid szünet) A Moiráktól jöttél? FÉRFI Onnan… Honnan tudja? HERMÉSZ Ez az ő utcájuk. Errefelé csak az lófrál, akinek dolga van velük. Engem kivéve, aki a tulajdon bringám után loholok.

Szünet HERMÉSZ És? Mit mondtak? Netán valami érdekeset? FÉRFI Ó hogyne. Már ma vége az életemnek. HERMÉSZ (felül) Részvétem. Gondolom, sehogy sem tudtad jobb belátásra bírni őket. FÉRFI Nem is akartam. Tisztában vagyok a dolgok menetével. (rövid szünet) Csupán egy kis haladékot szerettem volna. HERMÉSZ Mennyit? Már ha nem veszed tolakodásnak… FÉRFI Másnap délig. HERMÉSZ Csak? És nem adtak? FÉRFI (szomorú mosollyal) Nem. HERMÉSZ Hogy a küklopsz csapná végre agyon azokat a banyákat! Elsuhan az előbbi bringás. APOLLÓN (rikkantva, mint egy gyerek) Víííííí! HERMÉSZ (felugrik) Csak óvatosan! (majd a Férfinek) A főnököm, illetve csak az egyik. Épp most tesz munkanélkülivé. (rövid szünet) Fel a fejjel. Tudom, nem sokat ér a szó, de hidd el: majd csak lesz valahogy. FÉRFI Köszönöm.(kezet nyújt) Kis Lajos, nagyon örvendek. HERMÉSZ Úgyszintén. Én pedig… APOLLÓN Herméééész!!! HERMÉSZ (rossza sejtve) Mi van? APOLLÓN (elsuhan) Nem tudok megállni!!! HERMÉSZ (halálra váltan) Zeusz szerelmére, fékezz! Hisz megmutattam, hogy kell.

FÉRFI (csodálkozva) Hermész? Az istenek hírnöke? HERMÉSZ (oda se néz) Igen, az. (Apollón megint elsuhan) Könyörgöm, ne törd össze a Nellit! FÉRFI Nellit? HERMÉSZ (elpirulva) Így hívom… a biciklimet. APOLLÓN Áááá! Éktelen robaj hallatszik a távolból. HERMÉSZ Zeuszra! (elrohan a hang irányába) Négykézláb bekúszik Apollón, ruhája szakadt, szép arca koszos, jobb szemöldöke kicsit felszakadt. Hermész elfut mellette, nem is törődik vele. APOLLÓN (epésen) Kösz, Hermész, jól vagyok. Semmi bajom, de tényleg. A Férfi felsegíti. APOLLÓN Ah! Köszönöm, idegen. Hermész pulykavörös fejjel tolja be a ’Nellit’, már ami megmaradt belőle. Mind két kereke nyolcast kapott. HERMÉSZ Várom a magyarázatodat! APOLLÓN (piperkőcösen) Kicsi megkarcoltam… Nagy ügy! HERMÉSZ Ez neked is karcolás?! Apollón! Még jó, hogy ma nem kell dolgoznom! FÉRFI Apollón? APOLLÓN (vigyorogva) De ezt is kinek köszönheted? Ha én nem intézem el neked a szabadnapot, akkor… HERMÉSZ Akkor most nem kerülgetne az idegbaj…

APOLLÓN …Most mit fortyogsz, mint Hádész katlana? Holnapra rendben lesz a bringád. HERMÉSZ Na, azt megnézem! Hogy te bármit is megjavítasz… APOLLÓN

(rendbe

teszi

magát)

Hát,

nem

én.

Majd

Héphaisztosz… HERMÉSZ …Na persze! Egy vagyon az óradíja. APOLLÓN (békítően) Majd az én kontómra megy, okés? HERMÉSZ (enyhülve) Hát… azt elvárom… (rövid szünet) De apádnak te mondod meg. APOLLÓN Nem kell neki mindenről tudnia. HERMÉSZ De ha nem lesz kész időre… APOLLÓN De készen lesz. Nyugi van. (rövid szünet, Apollón végigsimít a sebén) A francba is, én vérzek! Vérzik a képem! Nincs egy…? (a Férfi ad neki egy tiszta papírzsebkendőt) Kösz. (a fejéhez szorítja) Mit fognak szólni a nimfáim? HERMÉSZ (kimerülten) Szerintem őket a cakkos ábrázatod sem fogja izgatni. APOLLÓN (hiún) Gondolod? Végül is a nők szeretik a rosszfiús külsőt. (megigazgatja tincseit) FÉRFI Hát akkor… viszont látásra. Nagyon örültem. (menne el) HERMÉSZ Hé, várj csak! (a Férfi visszafordul, értetlenül) Te Apollón! A barátunknak lenne egy kis problémája… APOLLÓN Igen? HERMÉSZ …és úgy vélem, segíthetnénk rajta. Apollón felnéz az utcatáblára.

APOLLÓN (megvetően) A Moirák, mi? A Férfi bólint. APOLLÓN Benne vagyok (összedörzsöli a kezét) Már régóta várok az alkalomra, hogy egy jót odapörköljek nekik! FÉRFI De hát miért utáljátok őket? HERMÉSZ Nem utáljuk, csak… APOLLÓN …De utáljuk! HERMÉSZ Szóval utáljuk… APOLLÓN …Mert tiszteletlenek és… HERMÉSZ …Az istenek akaratát is hatalmukban áll megváltoztatni. (súgva) Politika. Hermész int a Férfinek: ne firtassa tovább a dolgot. APOLLÓN (bíztatóan megveregeti a Férfi vállát) Egyet se félj, egykettőre kiötlünk majd valamit. II. felvonás

1. jelenet Este. A Moirák háza. Klóthó búsan takarítja fel Atroposz körül a fonaldarabokat, miközben az édesdeden szunyókál, ollóját magához szorítva. Lakheszisz a gombolyagokat rendezgeti. Atroposz hirtelen felriad, majd álmosan körbe néz és konstatálja a helyzetet.

ATROPOSZ Még mindig a haladékos fickó miatt duzzogsz, Klóthi? KLÓTHÓ Nem. LAKHESZISZ (felnéz) Klóthi. KLÓTHÓ (mérgesen) Nem duzzogok! ATROPOSZ (gonoszul) Hékás, maradj a saját munkakörödben. Erinnüszökből* van már elég. LAKHESZISZ Hallod, Klóthi? (kedvesen) Tudod, hogy nem kivételezhetünk senkivel sem. Ez a dolgok rendje. ATROPOSZ Bezony Ma még csak hűtlen férj… KLÓTHÓ …Nem is volt hűtlen!... ATROPOSZ Az édes mindegy. Holnap meg már az egész sárgolyó itt fog toporogni a küszöbünk előtt, mindenféle csip-csup indokokra hivatkozva. KLÓTHÓ Jól van, na. (szelídebben) Megértettem. LAKHESZISZ (mosolyogva) Ez a beszéd! (rövid szünet) Gyere, segíts elpakolni a gombolyagokat. Klóthó és Lakheszisz elpakolnak. Ajtócsengő. KLÓTHÓ Ez meg ki lehet? LAKHESZISZ Megyek, megnézem. (elindul) Belép Hermész. HERMÉSZ Szép jó estét, hölgyeim! LAKHESZISZ Nahát, Hermész! Belép Apollón, elegáns ruhában. KLÓTHÓ (rajongva) …és Apollón!

Belépnek a Nimfák. ATROPOSZ (epésen) Itt az egész udvartartás. APOLLÓN (meghajol) Hódolatom! A Nimfák pillangókként rebbenek szét, látszólag céltalanul, majd elkezdik átrendezni a szobát: eltolják a rokkát és az asztalt, elpakolják a fonalakat stb. Az egyik egy lemezt tesz fel a gramofonra: kellemes dzsessz muzsikát. LAKHESZISZ (döbbenten) Na de… ATROPOSZ (síri hangon) Mi a Hádész folyik itt? APOLLÓN (peckesen) Jó atyám személyes jókívánságát hozom. Nagyon meg van elégedve az eddigi munkátokkal. LAKHESZISZ (zavartan) Valóban? Zeusz maga… ezt mondta? APOLLÓN Igen, és mivel sajnos ügyes-bajos dolgai elszólították az Olümposzon túlra, engem kért meg, hogy képviseljem őt színetek előtt. HERMÉSZ …és átadjuk nektek ajándékát tisztelete jeléül. ATROPOSZ Nekem itt valami nem tetszik! Néhány nimfa behoz egy hatalmas ajándékkosarat, mely telis-tele van borosüvegekkel. KLÓTHÓ Jaj, nézd! LAKHESZISZ Mi a csuda ez? APOLLÓN A legjobb nedű, egyenest apám pincéjéből. HERMÉSZ Látjátok, rajta van a márkajelzés: Dionüszosz Szőlője Borgazdasági ZRT. Atroposz szeme mohón villan egyet és odaugrik.

ATROPOSZ Had lám! (megnézi) Nahát; valódi olümposzi nektár. (kibont egy üveget és meghúzza) Mmmmm! LAKHESZISZ (dorgálva) Na de, Atri! Ejnye, hát illik ezt? A Nimfák borospoharakat varázsolnak elő és mindenkinek töltenek. HERMÉSZ Ne félj, kedves Lakheszisz! Elég üveggel hoztunk. A Moirák el vannak ragadtatva. A zene felerősödik és a Nimfák táncolni kezdenek. Rövidesen a Moirák is olyan állapotba kerülnek, hogy beállnak közéjük és nevetgélve hagyják, hogy Apollón és Hermész megtáncoltassa őket. És közben csak isznak és isznak. Közjáték Belép a Férfi, majd a háta mögött egy másik ember sziluettje jelenik meg, aki fegyvert ránt és lelövi. A zene elnyomja a dörrenést; alig hallani. A Férfi összerogy, a Bérgyilkos pedig elszelel. A Férfi hirtelen feláll, csodálkozva leporolja a ruháját és távozik a másik irányba.

2. jelenet Éjszaka. Az előbbiek. Hermész a nagy mulatozás közepette hátralopakodik az aktákhoz. A három Moira már teljesen részeg, így ebből semmit sem fognak fel, ráadásul Apollón lefoglalja őket, mert velük énekel. Hermész kikeresi a megfelelő aktát, átfutja, majd fogja a létrát és felmászik a

fonalakhoz. Atroposz mindezt játéknak véli és elkezdi rángatni a létrát. Hermész halálra váltan próbál egyensúlyozni, mire Apollón gyorsan közbelép és derékon ragadja a nőt, hogy megtáncoltassa. Hermész megnyugszik, majd elkezd matatni a fonalak közt. Végül felderült arccal kihúz egyet, és zsebre vágja. A Nimfák kezdenek kidőlni, de a Moirák, még mindig bírják szusszal, alig fáradtak el. Végül ők is kezdenek elálmosodni. Előbb Klóthó, majd nem sokkal később Lakheszisz szunnyad el. Ám Atroposz még mindig virágos kedvében van. Dacára, hogy Apollónnal ropja, elkapja az ismét földet ért Hermészt és megpörgeti. Hermész mérges lesz, majd Apollón hirtelen visszaperdíti magához Atroposzt. Hermész felkapja a keze útjába kerülő első dolgot és fejbe kólintja Atroposzt, aki azonnal elterül. Apollón holtfáradtan rogy össze. APOLLÓN (zihál) És most? A legtöbb Nimfa is összeroskad. HERMÉSZ (kifulladva) Tőlem mehetünk. APOLLÓN (feltápászkodik) Na végre! Hogy mennyi szufla van ezekben a vén csontokban! HERMÉSZ Na igen. Gondolom, már rég volt alkalmuk kirúgni a hámból. (rövid szünet) Nem lesz bajod a hiányzó üvegekből? APOLLÓN (hamiskásan) Majd azt mondom, én voltam. HERMÉSZ Ezt még Zeusz sem fogja bevenni, hogy ennyit egymagad megittál. APOLLÓN Egye Cerberus, majd azt mondom, te is besegítettél.

Hermész ijedten felhördül. APOLLÓN (vigyorog) Csak vicceltem. (ásít egy nagyot) Na, menjünk innen. (menne ki) HERMÉSZ Jó… ne, várj! APOLLÓN Mi van? HERMÉSZ A gép. A Moirák számítógépe! APOLLÓN Mi van vele? HERMÉSZ Azon van minden bejegyzésük, határidőnaplójuk. Hogy mikor és kinek kell bevégeznie. APOLLÓN (kijózanodik) Benne vagyok. Kicsit kuszáljuk össze a rendszert. (gonoszul) Nahát, Hermész barátom, te aztán nem vagy semmi! HERMÉSZ (vigyorog) Csak gyorsan. Ezek még képesek és idő előtt felébrednek! Odamennek a géphez és leütnek pár billentyűt, de hamar abbahagyják. APOLLÓN (tanácstalanul) Izé… ugye te értesz hozzá? HERMÉSZ Hát… nem igazán. Egy Nimfa hozzájuk lép. NIMFA (bűbájosan) Segíthetek? APOLLÓN Meropé drágám, csak nem…? NIMFA Vigyázz onnan! A Nimfa a hajfonatából előkap egy pendrive-ot, beteszi a gépbe. Megropogtatja

ujjait,

majd,

mintha

villámgyorsan végigfuttatja őket a klaviatúrán.

csak

zongorázna,

NIMFA Kész is vagyok! APOLLÓN (átkarolja és a nyakába csókol) Nem hiába vagy te a kedvencem! A Nimfa mosolyogva hozzá simul. HERMÉSZ Jól van, gyerekek. (Atroposz mocorog egyet) Na, sürgősen tűnjünk el innen! Összeszedik a többi Nimfát és elmennek.

3. jelenet

Nappal. A

három

Moira

ébredezik.

Atroposz

kel

fel

leghamarabb.

Feltápászkodik, de megszédül, ezért visszaül. ATROPOSZ Ó, a fejem! LAKHESZISZ Mi történt? KLÓTHÓ (ásít és nyújtózkodik) Ah, olyan szépet álmodtam… ATROPOSZ Nem tudom, olyan… kótyagos vagyok. LAKHESZISZ Te, Atri! Miért alszunk itt... a székünkben?... KLÓTHÓ …Álmomban Apollón fonta karjait körém… (megölel egy nagy kupac gombolyagot) LAKHESZISZ (emlékezik) Apollón! KLÓTHÓ … és huncutságokat sugdosott a fülembe... (megint elszunnyad) LAKHESZISZ Mindenre emlékszem. Te jóságos Zeusz!

ATROPOSZ (mérgesen) Mindig mondtam, hogy abból semmi jó nem sül ki, ha a Nimfák is jelen vannak. (szünet, elkínzottan megmasszírozza a halántékát) Biztos a bor… LAKHESZISZ Igazad van! A bor… ATROPOSZ Te! Ezek leitattak bennünket! LAKHESZISZ Az… nem lehet. Hiszen nagyon jól tudták, hogy így képtelenek leszünk majd ellátni a dolgunkat. ATROPOSZ (öklét rázza) Szerintem, ez volt a céljuk. (odamegy Klóthóhoz és felrázza) Hé, te meg ne aludj már! KLÓTHÓ Naaa! Ajtócsengés. LAKHESZISZ Ki az? Belép a Nő, kezében bőrönd. NŐ (kisírt szemmel) Jó napot kívánok! ATROPOSZ (ráripakodva) Még nem vagyunk nyitva! Jöjjön vissza később, mondjuk kilenc után. NŐ De hát… fél tizenegy van… ATROPOSZ …Ne vitatkozzon… Mi? Már…? LAKHESZISZ Te jóságos Zeusz! Felpattan és gyorsan próbálja a ruháját, a haját rendbe szedni. Klóthó bambán néz, mit aki nem fogja fel, mi történik. KLÓTHÓ (suttogva) Fél tizenegy… NŐ Kérem szépen… ATROPOSZ …Éreztem tegnap a csontjaimban, hogy valami történni fog. És lám, tessék!

Lakheszisz közben nyöszörögve ide-oda rohangál, azt se tudja, mihez fogjon. KLÓTHÓ (úgy tűnik, odafagyott a helyére) Lányok! Vajon milyen munkákról maradtunk le? ATROPOSZ Hogy neked mennyi eszed van! (a géphez ugrik, leüt pár billentyűt a klaviatúrán, majd feljajdul) LAKHESZISZ és KLÓTHÓ (ijedten) Mi baj van? ATROPOSZ (prüszkölve) Kész… végünk van. Az egész rendszer összeomlott! Klóthó odamegy és ő is megnézi. ATROPOSZ Látod? Se Word, se Excel! KLÓTHÓ De ha nem tudunk hozzáférni a bejegyzésekhez… LAKHESZISZ …Hogy fogunk ezután dolgozni? Mind a hárman zokogni kezdenek. NŐ Elnézést… KLÓTHÓ (bőgve) Mi van? NŐ Egy nagyon fontos ügy miatt jöttem. (szünet) Ugyanis nagy butaságot csináltam. LAKHESZISZ (sírva) Netán hibás szériájú hetes drótfonál kötvényt vett? Azt hagyja csak; visszatérítjük az árát. NŐ (a fejét rázza) Nem. Másról van szó. ATROPOSZ (bőgve?) És?! Ahhoz biztos nem mérhető, hogy mi meg beengedtük azokat a gaz Nimfákat! KLÓTHÓ (szipog) Ők tehetnek róla. És Apollón… a drága. ATROPOSZ És Hermész! Ó, csak kerüljön a kezem közé!

Tovább bőgnek. NŐ Kérem szépen! KLÓTHÓ (orrot fúj) Folytassa csak. LAKHESZISZ De ugye nem haladékot kér maga is? ATROPOSZ (feleszmél) A haladék! Hát persze. Atroposz felugrik és elindul a létráért. NŐ Miféle haladék? (rádöbben) Te jó ég! Csak nem, egy bizonyos Kis Jánosról beszél? KLÓTHÓ De bizony róla! Atroposz felmászik a fonalakhoz, és keresgélni kezd. NŐ Tehát már itt járt? Mondják, életben van még? Jaj, szegénykém! LAKHESZISZ Csak ne védje! Ha kiderül, hogy mindehhez neki is köze volt… ATROPOSZ Cerberus agyarára! KLÓTHÓ Mi történt? NŐ Önök ezt nem érthetik… ATROPOSZ Nem találom! LAKHESZISZ Keresd tovább! Ott lesz az valahol, NŐ …Pár napja felbéreltem egy bérgyilkost, mert azt hittem, hogy a férjem megcsalt. Olyan sokszor nem ért rá velem foglakozni és… folyton a munkára fogta. KLÓTHÓ És ezért akarta kinyíratni? NŐ (szelíden) Hirtelen természetű vagyok és hát, hajlamos az őrültségekre. De ő pont ezért szeret engem. KLÓTHÓ (átérezve) Ah! Milyen romantikus.

NŐ És közben rájöttem: tévedtem. A férjem sosem volt hűtlen hozzám. Csak… egy kicsit túlreagáltam a dolgot. LAKHESZISZ Kicsit. Atroposz lemászik. LAKHESZISZ (Atroposznak) Na? ATROPOSZ Sehol sincs. KLÓTHÓ Mi történt? Mi nincs meg? ATROPOSZ Eltűnt a fonál. NŐ Milyen fonál? ATROPOSZ A férje fonala. LAKHESZISZ Ez biztos? Jól megnézted? ATROPOSZ (bólint) Igen. Szerintem az este vihették el. KLÓTHÓ Hermész és Apollón? LAKHESZISZ Meg a Nimfák. Nem végeztek félmunkát. NŐ (boldogan) Akkor tényleg életben van. Hála az égnek! (fellélegzik) KLÓTHÓ Micsoda mázli! LAKHESZISZ Klóthi! KLÓTHÓ Jól van, jól van. Izé… micsoda balszerencse! LAKHESZISZ Most mitévők legyünk? Atroposz fogja az ollót és, mint egy kardot, felcsatolja az oldalára. ATROPOSZ Hogy mi lesz? Megmondom én neked. Most rögtön indulok az Olümposzra és ráborítok pár asztalt az illetékesekre. LAKHESZISZ Le kéne higgadnod. Ez nem megoldás. ATROPOSZ (vérben forgó szemekkel) Próbálj megállítani.

4. jelenet Nappal. Az előbbiek. Ajtócsengő. KLÓTHÓ Megyek! (kimegy, majd kintről) Nahát, egy ismerős! Visszajön a Férfivel. FÉRFI Dóri! NŐ Lajos! Te élsz! Egymás nyakába borulnak. NŐ Úgy sajnálom! FÉRFI Ne, ne mondj semmit. Többet kellett volna veled törődnöm, és nem mindig csak dolgoznom. A Nő észreveszi a sebet a Férfi hátán. NŐ De hát... mi ez itt a hátadon? FÉRFI (zavartan) Semmi. Ne is törődj vele... Annyira szeretlek! Megcsókolja. KLÓTHÓ De édesek! LAKHESZISZ Klóthi! KLÓTHÓ Jól van, jól van. Atroposz megragadja a Férfit és elráncigálja. ATROPOSZ (fogcsikorgatva) Hol van a fonál, halandó? FÉRFI F (értetlenkedve) Milyen fonál? ATROPOSZ (nyisszant a levegőbe egyet az ollóval) Hát az, amit az éjjel kellett volna elmetszenem! FÉRFI De hát… Nem tudom!

LAKHESZISZ Atri, higgadj le! ATROPOSZ Utoljára kérdem: hol van? Ajtócsengő hangja. Belép Hermész. HERMÉSZ Ejnye, no! Mi ez a felfordulás itt? Atroposz elengedi a vergődő Férfit és Hermésznek szegezi az ollót. KLÓTHÓ (sikkantva) Atri! LAKHESZISZ Legyen eszed! Mégiscsak ő az istenek hírvivője. ATROPOSZ Még van merszed idejönni? HERMÉSZ (nyugodtan, eltolja az ollót) Csillapodj, kedves Atroposz. Azért jöttem, hogy rendbe tegyem a dolgokat. ATROPOSZ Te? LAKHESZISZ Mégis hogy gondolod? KLÓTHÓ (csalódottan) És Apollónt hol hagytad? HERMÉSZ Ő most nem tudott jönni. Épp most számol el Zeusznak, hogy hová lettek a kedvenc borai. Mi tagadás, nem lennék most Apollón helyébe. (rövid szünet) Szóval… KLÓTHÓ Akkor… nem is Zeusz küldte az üvegeket…? LAKHESZISZ … tisztelete jeléül? Klóthó és Lakheszisz megint bőgni kezdenek, még Atroposz kezében is megremeg az olló. Szünet. ATROPOSZ Térj a lényegre! HERMÉSZ Arra gondoltam, ha már így alakultak a dolgok, miért is ne maradhatna ő életben? (fejével a Férfi felé int)

LAKHESZISZ Micsoda?... KLÓTHÓ …Hogyan?... LAKHESZISZ Mégis, mit képzelsz? KLÓTHÓ Egyébként sincs meg a fonál, úgyhogy édes mindegy, mi lesz vele. Sehol sem találjuk. HERMÉSZ Csak nem ezt keresitek? (előhúzza a fonalat a zsebéből) A három Moira felhördül, a Férfi és a Nő pedig riadtan szemlélik az eseményeket. ATROPOSZ Add ide! Hermész magasba emeli a fonalat, így a nála jóval kisebb Atroposz csak ugrál érte, mint egy kisgyerek a cukorkáért. HERMÉSZ Maradj veszteg!... Van… egy ajánlatom. ATROPOSZ (zihálva) Nem érdekel! LAKHESZISZ Atri! Azért hallgassuk meg. Atroposz abbahagyja, de néha alattomba azért próbálkozik, ám Hermész mindig résen van. HERMÉSZ (a Nőhöz fordul) Ugye szereted őt? Igaz? NŐ (a Férfihez simul) Mindennél jobban. Úgy sajnálom, olyan ostoba voltam! FÉRFI (kedvesen) Te kis csacsi! ATROPOSZ Na, haladjunk már! (ugrik egyet, de sikertelenül) HERMÉSZ (folytatja) Nem tudom, hogy munkátok során volt-e már arra precedens, hogy egy halandó saját életével megválthatta egy másik emberét… LAKHESZISZ Mire akarsz kilyukadni?

HERMÉSZ (a Nő felé int) Mégis… szerinted? FÉRFI Ezt nem gondolhatod komolyan! NŐ Ne, hagyd csak. Vállalom. Elvégre ez a z egész az én hibám. Én kevertelek bajba. ATROPOSZ (elgondolkodva) Elvileg… lehetséges? Klóthó felugrik és megnézi az egyik törvénykönyvet. KLÓTHÓ (lapozgat) Áhá! Meg is van. Zeusz egyik rendelete: (olvassa) 747. C per 51-es cikkely, ötödik bekezdés: ,,Egy halandó megválthatja egy másik életét, amennyiben…” ATROPOSZ (félbeszakítja) Ne olvasd fel. Csak úgy kérdeztem. (rövid szünet, majd társaihoz) Ti mit gondoltok? LAKHESZISZ Miért is ne? KLÓTHÓ (bizonytalanul) Hát… ha szerintettek is jó lesz ez így… ATROPOSZ (Hermésznek) Rendben, Hermész. Klóthi, keresd elő a másik fonalat. Klóthó a létrához megy, felmászik és keresgélni kezd. ATROPOSZ (folytatja) De ugye tudod, hogy ezzel még nincs vége. HERMÉSZ Tudom. ATROPOSZ De erről majd később… KLÓTHÓ …Megtaláltam! (lemászik) Itt van. Klóthó odaviszi hozzájuk, de Hermész hirtelen odaugrik, kikapja a kezéből és villámgyorsan több helyen összecsomózza a Férfi és a Nő fonalát; úgy, hogy soha többé ne lehessen őket szétbontani. A Moiráknak még pislogni sem marad ideje. HERMÉSZ Így ni!

ATROPOSZ Megőrültél?! LAKHESZISZ (jajveszékelve) Mit csináltál, te átok?! KLÓTHÓ Így most már egy jó darabig egyiket sem lehet elvágni… ATROPOSZ …csak amíg a nő ideje ki nem telik és, ahogy elnézem, az úgy legalább hatvan év múlva lesz. HERMÉSZ Most már egészen össze vagytok kötve. A Férfi és a Nő megölelik egymást. LAKHESZISZ (a fejét csóválva) Ez így nem járja. Becsaptál minket! Atroposzt a gutaütés kerülgeti. ATROPOSZ Csak egy okot mondj, Hermész, hogy itt helyben miért ne kaszaboljalak össze! HERMÉSZ (hidegvérrel) Mert például helyre tudom állítani a munkarendeteket. LAKHESZISZ Hogyan? KLÓTHÓ (keserűen felnevet) Hiszen te még a videó játékokhoz sem értesz, nem hogy az ilyenekhez… vagy igen? FÉRFI (előrelép) Ő lehet, hogy nem, de én igen. LAKHESZISZ Hogy-hogy? FÉRFI Nem mondtam még? Informatikus vagyok. KLÓTHÓ És tényleg meg tudod csinálni? FÉRFI Meglátom, mit tehetek. Klóthó gyerekesen odahúzza a Férfit a géphez. Hermész enyhén megveregeti Atroposz vállát. HERMÉSZ Na, kedves Atroposz? Neked is megfelel így? Atroposz lesöpri magáról Hermész kezét.

ATROPOSZ (gyilkos vigyorral) Hermész, fiacskám. Ezúttal túlontúl messzire mentél. LAKHESZISZ (dorgálóan) Van fogalmad róla, hogy mennyi időt vesztegettünk el? Az élet megállt kezdődni és végződni! HERMÉSZ Kedves Lakheszisz néném. Egy kis pihenés senkiknek sem árt. Még magának az életnek sem. LAKHESZISZ (megenyhülve) Ó, te csibész, te! (barackot nyom Hermész fejére) KLÓTHÓ Megcsinálta! (tapsikol örömében) Minden újra működik. FÉRFI (visszamegy a Nő mellé) Helyre állítottam a rendszert és feltettem egy új tűzfalat is… KLÓTHÓ Az micsoda? LAKHESZISZ Nem tudom, de jól hangzik. KLÓTHÓ és LAKHESZISZ (kórusban) Köszönjük! FÉRFI Igazán, nincs mit. Atroposz némán puffog. HERMÉSZ És te, Atroposz? Te nem mondasz semmit? ATROPOSZ (kifürkészhetetlenül) Inkább nem. Hirtelen idegesen és morogva végigtapogatja a zsebeit. A többiek rosszat sejtve lesik minden mozdulatát, majd, mindenki legnagyobb megdöbbenésére kivonja az ollót… de nem használja, csak leteszi az asztalra, hogy hozzáférjen az egyik zsebéhez. ATROPOSZ (síri hangion) Ölni tudnék egy kis nikotinért! Hol a francba lehet a pipám?

(Függöny) A szerző megjegyzése az előadáshoz: - A Moirák ruhája rendkívül eklektikus: mindenféle korból magukra aggattak valamit. - Ami a három nő jellemét illeti: Klóthó olyan, mint egy naiv diáklány; Lakheszisz inkább anyáskodó alkat, jókora nevelési hajlammal; Atroposz jellemében azonban különböző vonások keverednek. Egyszerre komisz, akaratos és bölcs. Elsőre csupán egy idős néninek tűnik, aki, ahogy az a későbbiekben kiderül, jókora szarkazmussal van megáldva. - A Közjáték előadható a színpad előterében, vagy akár árnyjátékként. * Latinosan fúriák

Böjthe Pál: Nomádok Vándor Áron SZEREPLŐK JÓZSEF, harmincnyolc éves EDE, húszon éves TARGONCÁS, érett férfi, bozontos megjelenése miatt nehéz megállapítani a korát. Hosszúderekú szekere van, a négy sarkán 99

fémcső, az egyikből seprű emelkedik a magasba, a másikról kisebb méretű vászonzsák lóg. Két oldalán nyitott, hátul és az egyik hosszú oldal lezárva, hogy ne hulljon le az árú. Középre szerelt egy pár autókeréken gurul a szerkezet. Elől fogantyú, valamint lenyitható támasz. ANDOR, Józseffel egyidős EMESE, harminc év körüli ZSUZSA, valamivel idősebb, mint Emese LÁSZLÓ, hasonló korú VENDEL, húszon éves MIKLÓS, negyvenkét éves AZ IDEGEN, húszéves korában megállt az idő A fiatal nő; Fiatal férfiak csoportja; Fiatal nők csoportja; Az „Édesapámnak” szólított idősebb férfi; Imre bácsi; A mester; Karcsi, fiatal munkás; Munkások csoportja; Lajtay; Miklós anyja; Szomszéd asszony; A pap; A presbiter; Idősödő úr; A küldöttség; Zoltán; Berci; ELSŐ FELVONÁS A szín bal felén apró zöldövezet, paddal. A jobb félen utcára nyíló garázs. ELSŐ JELENET Balról ráérős léptekkel egy férfi jön. Leül a padra. Neve Miklós. Kényelmes, jó minőségű ruhában van. Inkább sportos, mint elegáns. Láthatóan élvezi a fényt. Egy rövid ideig nézelődik, majd behunyja a szemét, úgy napozik. Jobbról két férfi közeledik. Az egyik kizárja, sarkig tárja a garázsajtó két szárnyát. Polcok, felrakott és a padlón sorakozó dobozok, zsákok, valamint egyéb holmi látható. Belépnek, rögtön szorgoskodni kezdnek. A padon ülő kinyitja a szemét, a garázsban ténykedőket nézi kitartóan, akik egyáltalán nem figyelnek rá. Az egyik fiatalember összerakós játékot talál – ő Ede,és segíteni jött -, azzal foglalja le magát. A másik olvasni kezd egy kezébe akadt könyvből –ő József, aki költözik. Egy idő után, balról sietős léptekkel divatosan öltözött fiatalember közeledik. Andornak hívják. Öntudatosság és magabiztosság rí le róla. Kezében irattartó táska, kinyújtott mutatóujjával papírokat szorít hozzá. Másik kezében kulcsokat zörget. Amikor a pad közelébe ér, a papírok közül néhány kicsúsúszik. Nagy lendülettel halad, nem veszi észre a veszteséget. 100

Miklós: Elnézést, valamit elejtett. Andor alig lassít. Úgy néz körül, mint aki nem hiszi, vele ilyesmi megtörténhet. Végül óvatosan lehajol értük. Fél szemét a figyelmeztetőn tartja, a cipőjét és az öltözékét vizsgálja. Andor: Köszönöm! Miklós: Szívesen. Látom, nagyon elfoglalt. Szombat délután inkább pihenne az ember. Andor tétova mozdulatokat tesz, végül szóba áll a padon ülővel. Andor: (Fölösen megerősített, magabiztos hangon) Sok munka, nagy felelősség! Miklós: (Hellyel kínálja) Üljön le, kérem, egy percre. Andor: (Hosszú másodpercek után végül leül. Éreztetni próbálja, hogy nagy kegyet gyakorol) Köszönöm! Miklós: (Változatlan higgadtsággal) Soha nem lazít? Andor: Én nem engedhetem meg magamnak a pihenést. A fölöslegesen elpazarolt időért megfizet az ember! Miklós: Talán egy hétvége, vasárnap… Semmi? Andor: Csak így lehet ellenőrzés alatt tartani a dolgokat. Miklós: Gondolom, jól megy a vállalkozás. Andor: (Kihúzza a derekát) Jól! És ez kizárólag nekem köszönhető! Nem tudják megfizetni! Miklós: Azt hittem, maga a tulajdonos. Andor: (Idegesen) Nem, valami külföldié. Miklós: Ha eredményei vannak, és jól élhet, az sem tragédia. Andor: Na persze. Ha csak magamnak hajtanék! Miklós: (Figyelmesen szemléli Andort) Ahogy elnézem, átlagon felüli életvitele lehet. Andor: Nekem nem az alja nép közt a helyem! Miklós: Kikre gondol? Andor: A tanulatlan jött-mentekre, a máról holnapra élő garasoskodókra… (Elutasító mozdulatot tesz a kezével) …az emberek nagytöbbségére. Miklós: A nincstelenség sajnos eléggé elterjedt jelenség. Véleményem szerint, bárhol belebotlódhatnánk ezen a sárgolyón. Andor: (Legyint) Nyugaton élnek, mint hal a vízben! Voltam ott, megtapasztaltam! Miklós: Meggyőződésem, kitartóan dolgoznak. 101

Andor: A fenét, beleszülettek a jólétbe! Miklós: Valamit csak tesznek érdekében, különben összeomlana a rendszer. Andor: Néhányan valóban tesznek, de igen kevesen. Miklós: Például a maga főnöke… Andor: (Irritáltan közbevág) Mi van vele? Miklós: …külföldi, ha jól értettem. Az milyen ember? Andor: Fogalmam sincs. Miklós: Azt hittem ismeri. Andor: Évente legalább kétszer elutazom a főigazgatóságra, ahol a titkárnőtől részletekbe menő pontos utasításokat kapok –papírra rögzítve. Esetleges kérdéseimet feltehetem a mellette ülő megbízottnak. Sohasem találkoztam a tulajdonossal. Miklós: S mit gondol róla? Andor: Felfuvalkodott! Lenézi az alkalmazottjait, különben venné a fáradságot, és kezet fogna velem. Itt –bármint nézzük-, én húzom a szekeret! Miklós: Érdeklődött a titkárnőtől? Andor: Miről? Miklós: A tulajdonosról. Andor: Nem. (Felcsattan) Maga tulajdonképpen mit akar tőlem? Borzasztóan furcsa kérdéseket tesz fel! Mi köze hozzá? (Ekkor néz először Miklóssal szembe. Egy darabig vizsgálgatja) Láttam még magát valahol! Miklós: (Kicsit összébb húzza a vonásait, a hangját nem emeli fel) Arra gondoltam, esetleg nem tudja, amikor ott jár. Andor: Hogyne tudná, ő rendel oda! Miklós: Úgy értem, órára pontosan. Elképzelhető, szintén nagyon elfoglalt ember. Talán legtöbbször házon kívül tartózkodik. Esetleg megtörténhet, nem akarja stresszelni. Andor: Kicsodát? Engem nem lehet ilyesmivel stresszelni! Nagyon fontos a felettessel való személyes kapcsolat! Miklós: Vagy megtörténhet, annyira elégedett az itteni munkával, nem tartja szükségesnek a külön előadást. (Andor dereka kiegyenesedik, Miklós –eltűnődve- folytatja) Meglehetősen személytelenné vált minden. Az íróasztalnál géppel nézel szembe, gépnek adod az utasításokat, tőle kérdezel meg bármit, amit tudni akarsz. A gép által üzensz az alkalmazottaknak, értékeled munkájuk, 102

szabályos betűivel tudatod, amikor valakit nemkívánatos személynek nyilvánítasz a vállalatnál. A titkárnőt csak azért tartod, ne kelljen egyszerre két gépre figyelned; hogy beszéljen azokkal, akik kimásztak egy képernyő mögül. Ha végképp elkerülhetetlen, fogadod a bejelentkezőt. (Andorra néz) Hagyjuk ezt. Egyáltalán nem akarom ingerelni. Kár elrontani ilyesmivel ezt a szép napot. Tudja, most tulajdonképpen barátkozom az itteni hangulattal. Sajnos idegen nekem ez a város. Andor végignézi a papírjait, kibontja a táskát, kikutatja. Elölről kezdi. Méltatlankodva fújtat. Valamit nem talál. Miután elbúcsúznak, arra megy el, ahonnan érkezett. Miklós a padon marad, a garázsbeli eseményeket figyeli. MÁSODIK JELENET A garázsban tartózkodó két férfi befejezi a játszást, illetve olvasást, folytatja a munkát. Ede: Hová tegyem ezt a dobozt? József: Egy pillanat, rögtön elosztjuk. (Tovább matat a garázs mélyén, szembetűnően küszködik egy nagy tévés dobozzal. Végül betaszítja leghátul) Csak a legszükségesebbeket visszük. Amikor megbizonyosodunk, a tulajdonos szavatartásáról, az összest átköltöztetjük. (Szünettel) Már ami befér. Ede: (Aggodalmaskodva) Meddig maradhat itt egyéb? József: Az idők végezetéig. (Szünettel) Vagy ameddig lesz saját, megfelelő lakásunk. (Kihoz két dobozt, Ede szemébe néz, ugratja) Vagyis, az első változat. Ede: Nagyon derűs! József: (Szárazon) Realista. Tovább dolgoznak. József: A háziaknak van, ahol az autókat tartani. (Viccelődve és egyszerre sejtelmesen) A másik bejáratnál kettős kocsiszín rejti a fogatokat. Ede: Egyeseknek mennyi jut! József: Édes egy komám, vért izzadnak ezért. Képzeld, nem hencegnek! (Kicsit erősebben) Ehhez fűzd hozzá, tudnak és hajlandók máson segíteni! Ede: (Szabadkozva) Nem magamról beszélek, nekem vásároltak a szülők. Ám te mire jutsz a családoddal? 103

József: Valami lesz. Egyelőre került, ahová költözni. A jövőben fel kell szólítanom magam, keressek több pénzt. Edét elfogja a sajnálkozási hév. Nem marad ideje szólni. Arra jár egy targoncás, aki hulladék anyagot gyűjt. Járművét az apró zöldövezet és a garázs közt hagyja. Ő maga a garázsajtó előtt áll meg. Targoncás: Nincs kidobásra váró fém? József: (Egy keveset matat, majd felegyenesedik, a dobozokat szemléli. Végül válaszol) Nincs. Targoncás: Műanyag? József: (Változatlanul nem néz oda. Hangosabban) Nincs! Ede: Nem itt lakunk. Targoncás: (A mélybe) Esetleg papír? József: (Arra fordul, lassan kisétál) A könyveinket fogom odaadni. (Végigmutat a polcokon, a földön) Tizenhét doboz. A begyűjtő megszerezheti alapműveltségét. Ede: Ne haragudjon rá, tudja milyen a költözés. A targoncás megszólalna, de József folytatja. József: Különben, nem rossz ötlet. Lassacskán tízedik esztendeje lakunk különböző albérletekben, ötven könyvnél több sohasem fért velünk egy fedél alá. (Balkézzel megfogja a targoncás karját, közelről mondja) Döntéshozatal esetén értesítem. Gondolom, megtalálom az uccahossz-irodában. Targoncás: Melyek a költözés utáni esélyeim? József: A fölösleges holmi a szemétbe megy, természetesen. Targoncás: (Magának) Még egy okos, aki indokolatlanul meggyűjti a bajom! József: (Hallja) Nem okos, (Felemeli a mutatóujját) tapasztalt! Megegyezünk tíz órára, délután négykor sehol egy lélek. A lépcsőházban nem férnek az emberek, … Ede: Mert nem akarnak. József: …a házigazda előkerül, egyelőre udvariasan, de hangjában duzzadó jégcsapokkal tudatja, vigyázni kell a rendre, jó kapcsolatokra, mert ő ötszáznegyvenkét évet lakott itt, mialatt soha nem keveredett vitába senkivel. Fölösleges három kartondoboz miatt az eleve esélytelen állapotunkat még esélytelenebbé tenni. Targoncás: Nem fölösleges. Mármint szólni nekem. Minden darab értékes! (Felemeli az ujját, Józsefet utánozza) Az Uccahossz erté fölöttébb pontos szolgáltatásáról nevezetes. (Továbbra is Józsefet 104

utánozza, balkézzel megfogja karját) Legyen szíves tudatni egy számomra esetlegesen kedvező döntést. József: (Hosszan, figyelmesen nézi. Tűnődve) Szép, egészséges humorérzéke van. (Hangosabban) Kérem, figyeljen az üzleti ajánlatra! Milyen lenne –miután eleget tett kötelezettségeinek- visszatérne, és együtt elszállítanánk dobozaimat? Megürítésük után viheti a csomagolóanyagot. Targoncás: Hová kell menni? Ede: Az alsóvárosba. Targoncás: (Megsúrolja a fejét) Fogalmam sincs, miért a legdrágább helyről kell nekem beszerezni az árút. József: Nyugodtan lemondhatja az utat. Érvénytelennek vesszük az előszerződést. Targoncás: (Hirtelen eszébe jut) Mostanig mire alapoztak, milyen szállítóeszközre? Hiszen én teljesen véletlenül cseppentem ide. Ede: Az egyik barátunk felajánlotta segítségét, ám az autója elromlott. Targoncás: Érdekes, mindig ilyenkor szoktak beteget jelenteni. Nem vették észre? József: Nem tételezünk fel rosszindulatot. Egyrészt, ez nem olyan barát, másrészt a segédeszköz huszonvalahány éves. Targoncás: Értem. Egyszer mi, a környék szakmabeliek, kénytelenek voltunk összefogni. Így tudtunk egy kerekein álló hatalmas kocsivázat betaszítani az átvevőhöz. Ebben a korban bármi megeshet. Ede: (Józsefhez) Azt mondta Csaba, megpróbálja beindítani. Ha egymásfél órán belől nincs itt, tovább ne várjuk. Targoncás: Szerintem ne töltsük az időt! Menjünk! József: Ne heveskedjünk, az legalább öt kilométer. Várunk a kijelölt időig. Ede: Addig legalább előkészítjük a cókmókot. Targoncás: Akkor, minden jót! József: Merre megy? Targoncás: A körforgalmon túl levő nagykereskedéshez. Ilyenkor készítik elő a hétfő reggeli árút. Eddig megürítették dobozaikat. Viszontlátásra! József, Ede: Viszontlátásra! Egy darabig nézik, amint a targoncás távolodik, aztán munkához kezdnek.

105

Valamennyi idő multán a bejárat felől hangok jönnek. Odafigyelnek. Targoncás: Ez a nap nem kedvez a vállalkozási buzgalomnak. Hétfőre ígértek nagyobb mennyiséget. (Szekerét ott állítja meg, ahol először hagyta) Ede: Gondolom, üzletek, lerakatok egész sorát látogatja naponta. Targoncás: Valóban. Maradhatnék egy keveset? Ede: Bizonyára sűrű a tennivalója. További sikeres munkát kívánunk! Targoncás: Most szeretnék maradni. József: Mi célból? Elég könnyedén elment. Úgy értem, eszébe nem jutott lehetőséget adni kapcsolatfelvételre. Ha például valóban nem lesz autónk. Targoncás: Fél úton az az érzésem támadt, valamiért nem jártam el helyesen. Tulajdonképpen, nem voltam a lerakatnál. József: (Higgadtan) Mehet nyugodtan, semmiféle elvárásunk sincs magával szemben. Csak azt nem értem, miért jött vissza? Targoncás: Nem szerencsés valakivel, aki egyébként sem rokon, sem barát, túl közeli kapcsolatba kerülni. (Kissé oldalra billenti a fejét, hunyorogva néz Józsefre) Mármint, hirtelen sok mindent megtudni róla. Nagy üresség marad utána. Most azonban… Sietős léptekkel Andor közeledik. A pad előtt elhaladva megszólítják: Miklós: Megtalálta, amit keresett? Andor: (Menet közben, a régi hangnemében) Természetesen! Újból nagy öntudatosság, magabiztosság övezi lényét. Kulcsokat zörget az egyik kezében, a másikban az irattartó. A garázsajtóban felismeri Józsefet. Andor: Szevasz! (A másik kettőn egyszerűen átnéz) Hát te mivel töltöd az időd? József: Csomagolok. Andor: Ismét költözöl? Megpróbálhatnál már egyszer huzamosabb ideig helyben maradni. József: Ez van! Nem mindenki olyan ügyes, mint te. Andor: (Miközben mondja, enyhe mosollyal ajkán, mindhármukon végignéz) Nem feltétlenül ötszobás házra gondolok. Két szarvától kell megragadni a dolgokat. József: Sajnos, legfennebb unikornisok akadnak utamba. 106

Andor: (Meglepődik, pillanatig tűnődik, újabb támadásba lendül) A feleséged, s főleg a gyerek… József: Gyerekek. Két fiam van. Andor: (Bosszúsan) Akkor, gyerekeid, mit szólnak hozzá? József: Egyikünk sem örül. A családban nincs veszekedés, mindannyian tudjuk, mi miért történik. Andor: (Belép a garázsba, rázza a lábát, kulcsait miközben körbenéz) Teherautó kell ehhez a rengeteg holmihoz! József: Nem viszünk mindent. A könyvek maradnak. Andor: (Megvetően) Könyvek! Porfogók! (Látva a többiek viselkedését, magyarázkodni kezd) Az olvasás szükséges! Viszont, minek a töménytelen megsárguló, atkás papír? Számítógép, csatlakozási lehetőség kell! Azt töltesz le, amit akarsz. Tönkre nem tenném ilyesmivel drága bútoraimat. A lakás nem könyvtár! (Széles mozdulatokkal) Kényelem, célszerűség! (Magához tér) Mivel viszed el a holmit? József: Várjuk az autót. Ede: Lehet, elromlott… József feddőn néz rá. Andor: Hát mondjad ember! Elszállítjuk az enyémmel! József: Kamionod van? Andor: (Csodálkozva) Nincs. József: Az előbb mondtad, teherautó szükségeltetik. Andor: (Megkönnyebbülve) Hja, az én autóm nagy! A csomagtartójába berakom az egész garázst! József: Köszönöm figyelmességed! Nem lesz szükség rá. Jön az autó. Andor: (Fejével Ede felé int) Most mondta, rossz. József: Még megjavulhat. (A targoncásra mutat) S ha nem, rendelkezésünkre áll egy másik segítőkész ember járművével. Andor: (Hátrabök, anélkül, hogy odanézne) Ezzel?! Targoncás: Ezzel, mint személlyel, vagy ezzel, mint tárggyal? Andor: (Ellép a garázstól, kényszeredetten kivillantja fogsorát) Sikert kívánok, szükség esetén hívj! (Elsiet) József: (A targoncásra néz) Jó, hogy visszafordult. Targoncás: Hasznos dolog a szekerem! József: Az, de nem azért. Lesz autónk. A targoncás zavartan pislog.

107

HARMADIK JELENET A szállításra váró dobozokból előtolnak néhányat. Egy-egyre ráülnek. Egy darabig hallgatnak. A targoncás mesélni kezd. Targoncás: Egyszer hatalmas vásárban jártam. Az emberek összesereglettek a világ négy sarkáról csereberélni, elárusítani, s főleg bámészkodni. Egy sátornál különös árút fedeztem fel, némely töprengés után arra jutottam, kegytárgyak lehetnek. Leginkább egy arasznyi, vázaszerűre alakított, fényes felületén domborodó, kereszthez hasonlító jelt viselő ragadta meg figyelmem. A dísz két vízszintes ága szárny-szerűen fölfelé ívelt, az alsó szár pedig, megfoghatatlanul a levegőbe szaladt. Eredménytelenül kerestem, pontosan hol ér véget. Az asztal mellett, amely tele volt valamilyen módon hasonlító portékával, fiatal, szép, feketehajú nő ült háromlábú széken. Változás. Sátor, előtte egy vonzó fiatal nő ül. Ott áll Targoncás egy, az asztalról levett tárggyal a kezében. Targoncás: Vallási célt szolgálnak? A fiatal nő: (Nem válaszol. Rövid ideig nézi, majd kinyújtja a kezét Targoncás irányába.) Jöjjön, segítsen egy kicsit. Targoncás gondolkodás nélkül követi. A bejáratot takaró ponyvához lépnek. A nő könnyedén fellibbenti a sűrű vásznat, belépnek a sátorba. A következőkben a meglepően tágas belvilág látszik. A legváltozatosabb holmik hevernek szanaszét. A földet vastag szőnyeg takarja. Egyik oszlopra polc van szerelve, mécses világít rajta. A fiatal nő: (A földre mutat) Ezt kellene a helyére tenni. Targoncás csodálkozó hangot hallat, akkor veszi észre, orra bukott szobor fekszik a lábuknál. Lehajol érte, nagy erővel emeli, a lendülettől meglazul szerkezete, bensőjéből valami a földre zúdul. Rengeteg ékszer hever a szőnyegre hullva. Ideges lesz a rombolástól. A nő csak mosolyog. A fiatal nő: Ne búsuljon, összeszedjük! Rögtön visszajövök. (Kilép a sátorból.) Targoncás összeszedegeti a kincset, a szobrot a helyére teszi. Megjelenésre a keresztény templomok szentjeire emlékeztet, ám ruhája eltér azokétól. Nem mondhatni városinak, de csuhának sem. Egyszerű, majdhogynem elegáns. Az arca nem mutat gyötrődést, vagy haragot. Targoncás kitartóan nézi. 108

Később Targoncás időnként az órájára pillant. A fiatal nő nem jön. Targoncás kinéz a sátor elé, az asztal magányosan álldogál. Visszalépik, tovább nézelődik. Itt-ott intarziás asztalka húzódik meg, azokon, talán annál is több ékszer, mint amennyit elővarázsolt a szent. Furcsa kavarodás uralkodik. Helyenként halomban állnak az eladásra készített szerszámok, kalapácsok, fogók, spirálos csavarhúzók, különböző méretű szegek. Mellette tűrés szám szövetek, szőnyegek. Itt-ott a kincses asztalkák. Targoncás kihúz egy fiókot, belenyúl, kiemel néhány pénzköteget. Visszataszítja, gyors léptekkel a szoborhoz siet, fejét nekinyomja, mintha imádkozna. Targoncás: (A szoborra néz) Bárki volnál, kérlek, oszd meg velem bölcsességed. Rettenetes kísértések törnek rám. Gyenge harcos vagyok én, nem tudok visszaszorítani ilyen támadásokat. Apró embernek nagy pajzs kell! (Rövid szünet után, kifulladva) Nagyon próbára tett a délután, pihenni szeretnék. Lassan elmegy a szobortól, megürít egy széket, a bejárat közelében talál egy gyümölcsös tálat, amelyet kézközelbe húz. Bőven fogyaszt az almából. Időnként óraketyegés hallatszik, a fény az idő múlásával változik. Targoncás ájulás-szerű állapotban hever. Váratlanul betoppan a nő. A fiatal nő: (Szabadkozva) Ne haragudjon rám. (Megered a nyelve) Azt mondja egyik énekünk, az élet állandó vándorlás, a sivatag sem állhatja utunk. Borzasztó lehet a helyben topogás. No, nekem alaposan kijut a változatosságból. (Elneveti magát) Járunk városról városra, szüntelen vándorlás. Targoncás: Nem fárasztó az állandó úton tartózkodás? Nem sértő szándékkal mondom: sehol sem otthon lenni? A fiatalnő: Útközben vagyunk otthon, a puszta közepén. (Megürít egy apró díványt, leül, maga mellé hívja Targoncást.) El sem tudom képzelni, egy helyben rostokoljunk hosszas ideig. Úgy volna, mint mondja, szomorúan élhetnénk nyugtalanságunk miatt, hogy sehová sem érkezünk végérvényesen. Mi mindenhová végérvényesen és egyben kötetlenül érkezünk. Minden idegen és minden az otthonunk egyben, mert így születtünk, így élünk emberemlékezet óta. De a legfőbb titka ennek, hogy állandóan együtt vagyunk. Ez a legfontosabb. Együtt megy minden élő rokonom. Épületeket, patakot, egy darab földet, ahol a sátrainkat felüthetjük, mindenhol találunk. Ha 109

helyben maradnánk, de ki-ki szétszéledne a nagyvilágban, többet nem lelnénk egymásra. Az lenne a szomorú! (Megfogja Targoncás kezét, ujjaival játszik) Férfiúink erősek és gyöngédek. A lányok szépek és tüzesek. Borzasztóan szertelenek vagyunk, szerelmesek, állandóan izzunk, s ha már nem bírjuk egymás jelenlétét, félrevonulunk. (Nevetve) Még soha egyikünk sem hagyta el közösségünk, inkább hozzánk szoktak csatlakozni. (Elkomolyodik) Most meglepőt fogok mondani: mi nagyon fegyelmezettek vagyunk. Egymásért vagyunk, és ha úgy hozza a sors, még mást is magunkhoz tudunk ölelni. Addig jó, amíg sokasodunk. (Szomorkás hangon) Sajnos, a föld minden igyekezete sem elegendő, hogy bizonyos dolgokat megelőzzünk. Néha elvesztünk valakit, aki mérhetetlen űrt hagy maga után, de mi őt is magunkkal visszük. Terhét letéve nekünk segít. Időnként valószínűtlenül könnyen megy minden… Targoncást szemmel láthatóan megszédíti a nő. Bódultan ül, tesz néhány erőtlen és eredménytelen mozdulatot, mintha el akarna távolodni. Jól látható erőfeszítéssel végül sikerül kihúznia kezét a nő kezéből, feltápászkodik, ellődörög és megáll a szobornál. A nő kilibben a sátorból. A fiatal nő: Mindjárt jövök. Targoncás: (Maga elé motyogva) Ezt már hallottam… (Mozdulatlanul áll a helyén) Rövidesen zaj hallatszik. Felcsapódik a vászon. Magas, nagyon csínos férfiak lépnek be egyenként. Fekete nadrág, fehér ing van rajtuk. Nem szólnak, csak figyelmesen végignéznek Targoncáson. Elővesznek két asztalt, egymás végébe állítják. Leülnek mellé. Nyílik a bejárat. Lányok jönnek. Magasak, szépek. Ezeken hasonlóan fehér blúz. Az asztal egyik végéhez leül a már megismert fiatal nő. Némán, sejtelmesen mosolyog. Az asztalnál ülők dallamos szavalásra emlékeztető énekbe kezdenek. Jobb karjukat vízszintesen mellmagasságba emelik, a balt függőlegesen, könyökkel érintve az ujjbegyeket. A magasban levő hüvelyk- és középsőujjukat ritmusosan pattogtatják. Idegen nyelven énekelnek, gyakran ismételgettek egy különös szót, amely leginkább sevginek, vagy valami hasonlónak hangzik. A szertartás véget ér. Belépik egy férfi, vaskos könyvvel a hóna alatt. A fiatal nő: Mondd el édesapám! Az „édesapámnak” szólított férfi a széket kifordítva, leül a másik végen. Az egész alakzat folyosóra emlékeztet, végén szabad 110

kijárással. Az idősebb férfi kinyitja nehéz füzetét, figyelmesen megnézi Targoncást, rajzolni kezd. Amikor elkészül, megmutatja. Az idősebb férfi: Becsületes vagy. Talán ezért, de leginkább nyakasságod miatt nehéz sors vár rád. Felállnak. Épp oly szabályosan távoznak, ahogy érkeztek. Egyedül a lány marad bent. Targoncás: Mi volt ez? A fiatal nő: Hallottad. Kézen fogja Targoncást, kivezeti a sátorból. Targoncás hunyorog az erős fénytől. A fiatal nő: (Leemeli az asztalról azt az apró szobrot, amelyet Targoncás az elején a kezébe vett) Ez a tied. (Miközben átadja, hozzá teszi) „Az igaz emberek szabadsága”, így hívják ajándékunk. Targoncás: Mondj, kérlek valamit a történtekről, mert borzasztóan zavarodott vagyok. A fiatal nő: Mit mondhatnék? Hozzáférhettél annyi kincshez, amely egy várost eltartana. Aztán, rendelkezésedre álltam én. Targoncás: (Elképedve) Micsoda?! A fiatal nő: (Ércesen) Ha magadévá teszel, nem tudják meg, örök titok marad. Targoncás: Ez nem ilyen egyszerű! A fiatal nő: (Hangja barátságtalan lesz) Roppant egyszerű. Láthattad, blúzom alatt semmi. Áttetsző szoknyám mit mesélt? Targoncás sírásra torzult arccal áll, tétova mozdulatokat tesz, de végül helyben marad. Ujjai mozogni kezdenek, s mintha akkor fedezné fel a kezében tartott szobrocskát, lassan szemmagasságba emeli, figyelmesen nézi, arcához szorítja, ismét nézi. Megsimogatja a jószágot, aztán visszateszi az asztalra. Targoncás: (Úgy, hogy nem lehet tudni, a nőnek, vagy a szobrocskának mondja) Isten áldjon! Lassan megfordul, elindul. Alig halad egy keveset, a lány elveszi az asztalról a szobrocskát, utána szalad. A fiatal nő: Állj meg, kérlek, állj meg! Targoncás megáll, megfordul. Csodálkozva figyeli a közeledő nőt. A fiatal nő: Kiálltad a legutolsó próbát. Kétségtelen, a szobor téged illett. Most sem tévedett a férjem. Nem lesz könnyű sorsod. Változás. Ismét a garázs előtt, Targoncás is egy dobozon ül. 111

Targoncás: A lány, aki asszony volt, a férjét nevezte édesapámnak. Elvegyült a tömegben. Többet sohasem találkoztam vele. A sátor nyomtalanul eltűnt, úgy vélem, azon a délutánon elköltöztek egy más vásárba. József: Most már értem, miért húzódoztál a velünk való ismerkedéstől. (Hirtelen hangot vált, pózolva) Tudatom, igen dicséretes és nagyvonalú ezt a garázs-eseményt azzal a különleges élménnyel kapcsolatba hozni, de csalódást kell okoznom: ebben az esetben egyáltalán szó sem lehet bármilyen varázslatról, vagy más rendkívüli történésről, amely minket ilyen rövid idő alatt ennyire közel hozhatna egymáshoz. Itt csak azzal a -általad is bizonyosan tapasztalt- mindennapi valósággal szolgálhatunk, ami nem kifejezetten az emberi kapcsolatok építését szolgálja. (Lélegzetnyi szünet után komolyra fordít) Te a saját útadat szereted járni. Targoncás: Igen. József: Nehéz valakivel társulva tenni ugyanezt. Targoncás: Igen. Ede: Hát el lehet szalasztani egy ilyen lehetőséget? Targoncás: Számtalanszor felidéztem, újból és újból átélve az akkor történteket. Belátom, hiányérzetem bőségesen van, de nem tépelődöm, hogy elszalasztottam volna valamit. A lehetőséget úgy értelmezem, mint ami megváltoztatja a dolgok egy részét, vagy akár az egész életet. Egyáltalán nem változtam, csak szembesültem azzal, amit régóta tudok: nehéz természetű vagyok. József: (Elgondolkozva) Ezek szerint, a költözés inkább felfogható lehetőségként. Annyi bizonyos, az új hely jellege mindig eltér, az előzőétől, ezért életmódodat utána kell igazítanod. Minél többször költözöl, annál többször törsz meg. (A targoncásra néz) Valóság, senki nem mondta, hogy csak pozitív lehetőségek vannak. Targoncás: Na tessék, máris megtört! Ede: A lehetőségről, nekem mindig jó dolog jut eszembe. Targoncás: Nekem szintén. József: Mi történik, amikor egyetlen lehetőség van, ami nincs ínyedre? Targoncás: Az kényszer. A lehetőség legkevesebb kétágú út. József: (Gondolkozik) Ezt ezentúl figyelembe veszem! NEGYEDIK JELENET 112

József bemegy a garázsba, néhány dobozt áttesz az ajtó-közeli polcokra. Seprűvel összegyűjti a megürült területről a port, a szemetet. Ede: (Megemeli magát a dobozról) Segítsek? József: Köszönöm, nem szükséges. Targoncás: Ki volt az iménti bősz úr? József: (Kifelé jön) Andor. Valaha osztálytársam. Vidékről került városunkba, nagyon szeretne szabadulni múltjától. Andor közeledik. A többiek nem látják. Könnyített öltözékén, nincs nála csomag. Meghallja a nevét, megáll, figyel. Targoncás: Azt hihetnéd, a fővárosból ereszkedett le hozzánk. Ede: Az ilyenek játsszák el a legjobban a nagyvárosi szerepét. József: Beleszólni nem lehet ezekbe a döntésekbe. Annyit mondhatok, nagy kár a bensőnknek annyi melegséget nyújtó világot eltemetni. Az egyik legszebb vakációmat náluk töltöttem. (Leül) Az első éjszaka igen hosszúra sikeredett, mert nem voltam szokva a szalmazsákhoz. Emlékszem, hosszú, piros meg kék csíkos vászonból készült a tokja. A szalma néhol átszúrt a sűrű szövésű lepedőn. Órákig forgolódtam, végül álomba muzsikáltak az éj bogarai. Furcsa volt nyitott ablakra ébredni, főleg ahol befütyörésznek a madarak. Hajnalban a kakasok egyszer hasztalan felköltöttek. Fáradságom erősebbnek bizonyult a korai zenebonánál. Mire valahára kimásztam a takaró alól, azon a napon a szorgos emberek már kétszer elfáradtak. Andor nagyon otthonosan mozgott. Vederrel jött a kútról, tartalmát egyenesen a mosdótálba töltötte. Jóízűen locsolta arcát, felsőtestét. Fáztam belenyúlni a vízbe. Nem akartam előtte szégyenben maradni, gondoskodtam, ne maradjak csipás. (Nevetnek) Utána asztalhoz ültünk. Andornak szaporán járt a kés a kezében. Kenyeret szelt, szalonnát. Én, aki világ életemben tartózkodtam az ilyesmitől, olyan jóízűt ettem, hogy csoda. A mozogni tudó emberek dolgoztak, teljesen elnéptelenedett a környék. Azon gondolkoztam, miként fog eltelni a nap. Andor kiment, mondta, kövessem, ha akarom. Amire a városi ritmusból átálltam, róla folyt a verejték. Az istállóban találtam, lapátolta a ganéjt. Udvariasan átengedte a munka egy részét, s épp oly hamar leállított: - Kérem azt a lapátot, többet ne bugyutáskodj! – szólt megrovón. Csak lábszárig kentem össze magam. (Nevetnek) Ede: (Hamiskásan) Ez az Andor már akkor milyen szigorú volt! 113

Andor: (Előlép) Dühös voltam, tudjátok? Meglepődnek. A targoncás tér magához a leghamarabb. Targoncás: Miért? Andor: (Összezárja bal öklét, felemeli a hüvelykujját. Rázza azt a kezét, miközben sorolja. Minden számnál a következő ujját emeli a magasba, amelyiknek nekifeszíti a jobb mutatót) Egy: mert József bugyuta volt. Kettő: mert sepernem, lapátolnom kellett a mocskot. Három: mert odajött hozzánk, a szegénységbe egy városi, amihez legalábbis tűrhető arcot kellett vágni. Négy: mert nem én mehettem a városba. Targoncás: Erős a sérülés, ha annyi idő után ilyen pontos leltárt vezetnek róla. József: Andor kitakarította az istállót. Éppen akkor érkezett haza a nagybátyja. Traktorral járt, hívott menjünk vele az erdőbe. Hirtelen arra ébredtem, benne vagyok a várva várt kalandban. Úttalan utakon zötykölődtünk, a kerekek időnként olyan mély sáncba döccentek, azt hittem rögtön felborulunk. A jármű erős volt, hősiesen küzdött az elemekkel. Andor: (Gúnyosan) Elképesztő micsoda rombolást végezhet az idő a fejekben. Nem értem, miért kell szépíteni! Pontosan akkor mondta fel a szolgálatot, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá! József: Ilyen szépnek látom a múltat. Amint lenni szokott, a kibírhatatlan meleg hirtelen felhőszakadást szült. (Andorhoz) Nagybátyád nem volt előrelátó, mert nem hozott csónakot. (Andor felemeli a kezét, mintha azt mondaná: ez van!) Özönvíz-szerű áradat jött szembe, a traktort meg kellett állítani. Imre bácsi a fák között kikormányozta a szélre amennyire tudta. Szürkületkor épp oly kitartóan zuhogott. Végül kiszálltunk. Egy pillanatig nézte a gépet. Sajnálkozva annyit mondott: „Hátha”. Az ülésről levette a pokrócot, a fejünkre takarta. Letértünk az útról, Imre bácsi határozott léptekkel vágott át a fák között. Mi hátul nehezen haladtunk a csúszós talajon, az ernyőnk nagyon korlátozta a mozgást, de meg nem álltunk. Andor: (Elhúz magának egy dobozt. Gondosan letöröli, ellenőrzi szilárdságát. Miközben leül, megvetően mondja) Imre, családunk díszpéldánya! József: (Pillanatig csendben van. Lassan kezdi) Te Andor, hány évesek voltunk, amikor ez történt? Andor: Vagy tizenöt. 114

József: Vagyis éppen elegendő ahhoz, ne a példaképeket keresgéljük, vagy ha igen, akkor lehetőleg egy megfoghatatlan világból, akit nem lehet számon kérni. Ezzel együtt, nem annyira a kalandos kiruccanásról, mint inkább Imre bátyádról akartam szólni. Andor: Még él. József: (Mindenkihez) Attól a pillanattól, amikor magával hívott, alig beszélt velünk. Szótlansága elhervasztotta az erdőben kevés bátorságomat, egyedül Andor makacs gyaloglása tartotta bennem az életet. Andor: (Undorral) Lelketlen eső, lelketlen erdő, fúj! József: Mint aki mindent megtapasztalt, Imre bácsi már a melegből gyapjú pulóverben jött. Baszk sapkájáról, görnyedt vállára folyt a víz. Mellette szerettem volna menni, ám Andor nem mutatott erre hajlandóságot. Andor: Na persze, kezdjen ugratni, mondjon néhány ízetlen viccet. Változás. Erdő. Ítéletidő. Elől Imre bácsi görnyedt alakja halad. Hátrább, takaró alatt József és Andor igyekszik. Imre bácsi megáll egy apró kaliba előtt. Hátra fordul, a fiúkhoz szól. Imre bácsi: Na! Megérkeztünk. Letör egy ágat, előveszi bicskáját, faragja. Közben odaérkezik a két fiú. Andor: Ilyenkor kulcs sehol! József: Ki gondolt ilyen kitérőre? Ragyogó napsütésben indultunk. Andor: Én akkor sem szeretek ázni. József: Úgy látom, Imre bácsi valamin dolgozik. Andor: Egy madárcsőrnyit hagy a rövid száron, azt dugja be a lyukba. József: (Nyújtott nyakkal figyeli) Bedugja a zárba… Elfordítja a pálcikát, vagyis a kulcsot… Nézd, kinyílt az ajtó! Andor: Ő találta ki a szerkezetet, biztonságosabb bármelyik lakatnál. A kalibában. A sarokban csikókályha, tűzifa, szalma, papír. Imre bácsi mindent előkészít. Előhúz egy bőrtokot, abból acéldarabot, tüzet gyújt. Imre bácsi: Vetkőzzetek le, mert megfáztok! Andor: (Józsefhez) Mindjárt kezdi a disznólkodásait. A két fiú vékony ingben, szandálosan ácsorog. Levetik a nadrágot, az inget. Imre bácsi: Dobjátok le a gatyátokat is, mert felfáztok!

115

A fiúk egymást nézik. Nem nagyon akarnak a felszólításnak eleget tenni. Imre bácsi: (Andorhoz) Na mi van, szőrösödik a tököd, ejsze azt takargatod? (Cigarettát vesz elő, az ép csomagról lebontja a celofánt, kibontja) Száraz! Eltolja a karikákat a kályha lapján, csupasz kézzel kotor bele a hamvadó parázsba. Kivesz egy marék forróságot, meggyújtja cigarettáját, a parazsat visszadobja. A zsebéből elővesz egy cukorkát, az asztalon kettőbe vágja, odaadja a fiúknak. József: Köszönöm. Imre bácsi: Egészségedre. A boltban adták apró helyett. Jól vagytok? József: (Nyöszörögve) Jól… Imre bácsi: Nem úgy hallik. József: Nem tudják, hol vagyunk. Andor: Majd megtudják, hol voltunk! József: Azt hittem te is félsz, azért nem beszélsz. Andor: Mitől félnék? Tető van a fejünk felett, ég a tűz, nem? József: Igen… Andor: Hát akkor? József: Úgy hallgattál… Andor: Idegesít ez az Imre bátyám a nyeletlenkedéseivel. (Barátságosabban) Ez biztonságos hely. Nem először éjszakázom itt. (A távolba mutat) Azt a sok fát a tavaszon fűrészeltük fel ketten az öreggel. Akkor is ideszorított az eső. Reggelre lehavazott, elolvadt, aztán ismét eleredt, s csak harmad napra szabadultunk ki a sártengerből. József: Otthon nem nyugtalankodtak? Andor: Anyámék mondták, gondolták, annyi eszünk csak van ne hagyjuk el az erdei lakot. Nehogy azt hidd, van idő mások után futkorászni. Mindenki végzi a dolgát. (Békésebben) Nem mondom, gondoskodni gondoskodnak rólam. József: (Kitartóan nézi Imre bácsit) Sokat dolgozik. Andor: Most dicséred, vagy mivel foglalkozol? József Andorra néz, aztán Imre bácsira, ismét Andorra, megszólalna, de nem hagyja el hang az ajkát. József: (Imre bácsinak, óvatosan) Megnézhetném? Imre bácsi: Mifélét fiam? 116

József: A kezét. Imre bácsi: Nincs azon mit nézni. Andor: Mit akarsz látni? József: Már út közben feltűnt, s az előbb a tűz fénye ismét megmutatta, tenyere annyira kérges, nem tudja ujjait teljesen kiegyenesíteni. Andor: Mutassa csak meg, városon nem akadnak ilyesmibe! József feláll a helyéről, bizonytalanul nézi Imre bácsit. Imre bácsi lassan kinyújtja a karját, tenyerét József elé tárja. József odamegy, kezébe veszi, és megilletődve vizsgálja. József: Köszönöm! Imre bácsi nem szól, csak megsimogatja József fejét. Időnként kinéz az ajtón. Imre bácsi: Ma nem megyünk haza. Később. Sötétedik. Andor leakasztja a mennyezetről a viharlámpát, felemeli az üvegét, meggyújtja a kanócot. Andor: Jó estét! A falba vert szegek egyikén Imre bácsi talál egy darab drótot. Kettőbe vágja, hajtogatni kezdi. A két fiú figyelmesen nézi. Amikor elkészül, a fényhez tartja a négyzetből és a rajta lógó szív alakúból álló valamit. Imre bácsi: Ez mi? (Csend) Varázslakat. Aki kinyitja, annak holnap a bodegában fizetek egy sört. Gyertek, feküdjünk le! (Kifújja a lámpa lángját) Változás. Ismét a garázs előtt. József: Hajnalban felkeltünk, útra keltünk. A traktor épségben várt. Andor szülei mondták, gondolták, az erdei lakban húzódtunk meg. Andor: Nem volt idő nyakló nélkül lelkizni. József: Már nem emlékszem mennyit tartózkodtam ott. Jó pár napot, talán heteket. Gyönyörű nyarat töltöttem Andorral, a szüleivel, Imre bácsival, a falu embereivel. (Mint akinek hirtelen eszébe jut egy fontos részlet, hangnemet vált.) A lakat zárva maradt a vakáció végéig. (Andorhoz fordul, a régi hangnemben) Te nagyon szép világban éltél, nem értem miért kényszeríted magad, hogy teljesen elfeledd. Andor: Szép a ti élemedett romantikátokban! Amíg nálunk voltál, meggyőződhettél milyen kemény ott az élet. József: Igaz, viszont az anyagi oldal nem minden. Közülünk, akik városon nőttünk fel, nem hiszem valamelyikünk bensőségesebb 117

kapcsolatokról beszélhetne. Itt maholnap rád sem mosolyog senki, amíg pénzt nem lát! Én sem tudok elképzelni magamnak állandó falusi életet, de szívesen járnék, akár rendszerességgel, ha volna kihez. Andor: Engem nem érdekel az érzelgős része. A hivatalos emberi kapcsolatokkal el tudok rendezni bármit, a többi fölösleg! Eljöttem, megvalósítottam elképzelésem. Kedvem szerint élek, ráérős koromban esetleg elmélkedhetek a relációk szépségéről! (Ingerülten) Zagyva mesékkel tömitek egymás fejét, nyilván nem boldogultok. Az ilyen magatok fajta a hétköznapi életben ugyan így tesz. Mindig talál egy jó kifogást, miért megy rosszul sora. (A targoncás felé bök) Elképzelem, a szentelt víztől, vagy a fene tudja, mitől várja a segítséget. Targoncás: Nincs okom panaszra. Jószántamból választottam ezt az életmódot. Andor: (Józsefhez fordul, ingerültsége magasabbra hág) S te József! Mondd, mi az isten csodájával foglalkozol? József: Tanulok… Andor: Tanulsz! Abból nem lehet megélni! Családod van, tartsd el! József: Közben dolgozom… ÖTÖDIK JELENET A garázshoz közelednek négyen: Emese, László, Vendel, Zsuzsa. Vendel indulatosan magyaráz Lászlónak. Nem lehet hallani mit. László csillapítgatja. Emese: (Távolról Józsefhez) Mártával beszélgettem. Mondta, költöztök. Hát összegyűltünk. A nagyszülők elégedettek, mert unokázhatnak, a feleséged csak korlátozottan juthat gyerekeitek közelébe. József: (Úgy tesz, mintha méltatlankodna) Ennyi embernek nem tudok munkát adni! (Megindulva) Nagyon kedvesek vagytok! László: Szó sincs róla, csak jó neveltetésen alapuló segítőkézségről beszélhetünk. József: Ismerkedjetek meg a targoncás úrral, Andorral. (Két kezével mutogat) S akik nem találkoztak egymással. Bemutatkoznak. Eltart egy darabig a folyamat. József figyel. József: (Csodálkozva) Mennyi egymást nem ismerő ember gyűlt itt össze! Targoncás: (Fölveszi a beszélgetés régi szálát. Lászlóhoz) Az miért nem kedvesség? 118

László: Mert nézetem szerint, a kedvesség érzelemmel dúsított fogalom. Amiről én beszélek nevelés, idomítás eredménye. Targoncás: A mindenit, mennyire szakosodtak az érzelmek, az emberi megnyilvánulások! (Eltűnődve) Teljesen lemaradtam… Ede: Egyáltalán nem kötelező! László: Valóban. Ez kötelesség. Zsuzsa: Gondolom, nem erőltetettek. László: Szó sincs róla, az ismerősöknek, barátoknak segíteni kell! Reggel, a gondolatra, hogy ma igazán látszatja lehet a munkának, egyenesen jókedvvel pattantam ki az ágyból. (Szünettel) Elszorul a torkom, amikor megpróbálom elképzelni, el kell hagynom megszokott helyem. Azt hiszem, olyankor jó lenne nem egyedül lenni. Targoncás: No, mégsem halt ki teljesen az ember. Újabb dobozok kerülnek elő a garázsból, helyet foglalnak. Amikor Emese jön a garázsból, belenéz egy zacskóba, amelyben játékok vannak. Kivesz belőle egy műanyag állatot, leül a dobozra. Emese: (Odadobja a mellette ülőnek) Hess ki, Büdös Jancsi! Az csodálkozva néz rá. Visszaadja a játékot. Emese: Játszunk? Először meglepődnek a kérdéstől. Nagyon hamar ráállnak: Többen: Játsszunk! Játsszunk! Emese: Így szól a vers: Tapsi kacsám, tapsi, Házasodik Jancsi. Megveszi a mosatlant, Széjjelrúgja a katlant. Hess ki, büdös Jancsi! Amikor azt mondom, „Hess ki, büdös Jancsi”, a kacsa repül. Nem mondom meg kihez. Aki elejti, vagy nem fogja ki, azt a búbos tyúk nem-megtisztelő cím illeti. Hess ki, büdös Jancsi! (Vendelhez dobja a kacsát) Felállnak. A „Hess ki, büdös Jancsi” folyamatosan röpköd a levegőben, akár csak a kacsa. Remekül szórakoznak, Andor kivételével, ő nem vesz részt. Aki nem fogja ki, azon jót nevetnek, miközben vásott kölykökként kiabálják: búbos tyúk, búbos tyúk! Valaki Andorhoz röpíti a madarat. Kifogja. Andor: Ilyen játék nincs is! József: Most már minden kétséget kizáróan van! 119

Elfáradva, derűsen leülnek mindannyian. HATODIK JELENET Miklós feláll a padról, lassan a garázshoz megy. József kivételével mindenki csodálkozva néz rá. József lehajolva köti újra kioldódott cipőfűzőjét. Feltűnik neki a hirtelen beállt csend, felemeli a fejét. Egy pillanatig úgy marad, majd föláll. A többiek figyelmesen követik tekintetükkel. A jövevényhez lép: József: Miklós! (Magához öleli) Micsoda meglepetés! (Ismételgeti) Miklós, Miklós… Miklós: Szervusz! (Mindenkihez) Szervusztok! Amint megtudtátok, Miklós vagyok. Andor: (Fitymálva) Volt szerencsém. Miklós: Ó, valóban! Valamiért elmaradt egy fontos kérdés: mi az úr becses neve? Andor: Andor! Mindenki megmondja a nevét. József: Hogy kerülsz ide? Miklós: Jöttem. El fogom mesélni. Látom, te is útra indulsz. József: Végre találtunk a jövedelmünkhöz szabott albérletet. Vendel: (Elégedetlenkedve) Igen, egy tömbház monstrum égalatti emeletén. Zsuzsa: Csodálatos lesz a kilátás! József: Keresztül-kasul jártuk a várost, amíg rátaláltunk. (Nyugodtan mondja) Az a helyzet, akinek semmije sincs, annak semmije sincs, teljesen kiszolgáltatott. Emese: (Merengve) Két szép gyerek… József: (Megerősödve) A legfontosabb az egészség, a békesség. Bízom benne, egyszer helyreigazodnak a dolgok. Zsuzsa: Mostanig hol laktatok? József: Ez már a negyedik albérlet. Az utolsó és a leendő között, ennél a régi ismerősünknél tartózkodtunk. Zsuzsa: Onnan miért jöttetek el? József: Egy napon a tulajdonos fia berobogott tudatni, a következő hónaptól ő lakik itt. Vendel: Micsoda aljasság! József: Megtehette, hiszen az övék. Az külön kérdés, boldogul-e az anyja nélkül. 120

Andor: Na, és a szerződés? József: Milyen szerződés? Andor: Amit a háziakkal kötöttetek! József: Nem írtunk ilyesmit. Andor: Nagy hiba! Papíron kell rögzíteni a feltételeket, akkor nincsenek meglepetések! József: Nem vitatom. Így olcsóbb volt. Andor: Azt a kevés pluszt nem kell sajnálni! József: (Élesebben) Melyik többletet? Éppen csak kifizettük a bért, éldegéltünk a következő hónapig. László: És most utoljára? József: A rendelkezésünkre álló idő alatt nem találtunk albérletet, ezeknél húzódtunk meg átmenetileg. Zsuzsa: Hogyan viselkednek? József: Nagyon rendes emberek. Egyedüli dolog, ami zavar, ha itthon vagyunk, lehetetlen bárkit levakarni a tévéről. Andor: Megmondta az a tokás angol, a televízió hozta vissza a gyilkosságot az otthonokba. József: Néha megpróbáltam félrehúzódni, kibújni a közös program alól, egy csendesebb sarokban olvasni. Ilyesmit csak mértékkel tehettem, esetleg megsértődnek. (Andorhoz, biztosító hangnemben) Gyilkolászás nem esett. Andor: Dehogy nem! A te egyébre szánható idődet csapták agyon, százezer idegsejteddel együtt. József feláll, Miklóshoz megy. Karon fogja, arrább sétálnak a társaságtól. A többiek maguk közt beszélgetnek. József és Miklós párbeszédjét halljuk. József: Ne haragudj, lassan leépül az ember, már nem arra figyel, amire igazán kellene. Ahelyett, hogy neked örvendenénk, jó szokás szerint marakodunk. Miklós: Ugyan, ne törődj ezzel! Mindenhol vitatkoznak, sőt, veszekednek az emberek. Különben, ezt a hepciáskodó Andort volt alkalmam megismerni. József: (Csodálkozva) Hol? Miklós: (Mutatja) Ennél a padnál. József: (Legyint) Magadról beszélj! Annyira örülök… Miklós magához öleli barátját, beléfojtva a szót. Majd elengedi, hosszasan nézi, végül megszólal: 121

Miklós: Ezt a fajta érzést csak itt tapasztalhatom… (Tréfával üti el zavarát) Na, majd hamarosan feltérképezzük egymás lelkiállapottyát! Gyere, menjünk vissza a többiekhez, nem szeretnék a kitulajdonító szerepében díszelegni! József: Menjünk. HETEDIK JELENET József és Miklós visszaérkeznek a többiekhez. Egy-egy dobozra leülnek. Miklós: Kellemetlen mindig mások után igazodni. Legtöbbször szakadáshoz vezet. Engem egy roppant giccses reggel tett útra. Arra ébredtem, kellemes kávéillat terjeng a szobában, pirítós kenyér szagát éreztem. Andor: (Józsefhez) Tudod, rögtön áldozat leszel? József: Milyen áldozat? Andor: A jóhiszeműséged áldozata! (Nagy hévvel) Gyanítom, (Miklósra mutat) az úrnak valami köze van ehhez a városhoz! Szerintem, valahonnan ismeri. Nekem megjátszotta az idegent! Jobb volna, egy picit kinyitni a szemed, mert téged is átver! József: Nocsak! Andor értetlenül pislog. Emese: (Miklóshoz) Az nem tölti be az egész lakást! Miklós: A miénket igen, onnan kiszaladt a folyósóra. Emese: Elnézést, meggondolatlanul beszéltem! Miklós: Nem történt semmi. Óvatosan emeltem fejem a paplan fölé. A sarokba tolt asztal jelezte a konyhát, ott tevékenykedett anyám. Vajat sejtettem, kalácsot. László: Nem értem, miért mentél el? Miklós: Mert nem lehet kibírni. Először: egyáltalán nem voltam az ilyesmihez szokva. Aztán: feljutottunk a csúcsra. Lejátszódott a lehető legtökéletesebb esemény, innen már lefelé tart az út. Vendel: Most hallok először olyat, valakit megfutamítson a vajaskalács! Miklós: Nem ettem belőle. Beértem a pirítóssal. Kakaót ittam, anyám kávét. Megköszöntem a reggelit, végül, mint bármelyik nap, nyugodtan kimentem az ajtón. Az utcán bőven ráértem elmélkedni. Szorítani kezdett a torkom. Nem akartam sírni… Zsuzsa: (Gúnyosan) A férfi erős kell legyen! 122

Miklós: (Megvonja vállát. Zsuzsának) Legyen, ha akar. Zsuzsa megszeppenve néz rá. Miklós: …a közönyben. Forró lett a járda, egyhuzamban szaladtam a parkig. A gyepen hanyatt vágódtam, egészségesen kizokogtam magam. Emese: (Kerülgeti a szavakat) Belátom, nincs benne különös -úgy értem, a menüben-, mégis egy ilyen reggeli inkább jókedvre deríti az embert… Miklós: Igen, azt, aki hozzászokott. Nálunk ismeretlen maradt a jó hangulat fogalma. Nem tudom, apámat anyámmal a testiségen kívül valami kötötte-e egymáshoz. Gondolom, furcsán hangzik valaki így beszéljen szüleiről, ám megteszi, amikor a szülő fogalma megfoghatatlan távolba foszlik. Mindketten dolgoztak, élték a maguk világát, este közös ágyba bújtak. Apám mérsékelten ivott, anyám tartóztatta magát. Apám sokszor volt távol otthonról. Szerette a nőket, de nem emelgette szoknyájukat. Arra használta társaságukat, könnyed fecsegésbe, valamelyes gyöngédségbe, kellemes illatokba burkolja magát. Munkája gyakran tartotta távol otthonról, szerintem bármilyen alkalmat megragadott kijárni lába sorát. Amikor akkorára nőttem, hogy a férfiak nyíltan tárgyalták előttem a félrelépések miértjétmikéntjét, megkaptam az első hatalmas pofont. Megértettem, apámat nem a kanláz űzte, hanem megpróbálta minél huzamosabban távol tartani magát anyámtól. Vendel: Akkor miért nem váltak el? (Ingerülten) Nem értem, sem itt, sem ott! Miklós: Magam is gyakran foglalkoztam a kérdéssel. A nagyszüleimnél a példás együttélést tapasztaltam, mindig szépen beszéltek társukról. Ha velük nem találkozom, nem tudnám, a házastársakat a testiségen, valamint az esetleges gyerekeken kívül egyéb összekötheti. Sőt, pontosan az a valami, ami nálunk otthonról hiányzott, minden közül a legfontosabb. Nagyapáméknál a szeretetet éreztem természetesnek, otthon a távolságtartást. Akkor kaptam a következő emlékezetes nyaklevest, amikor összehasonlítottam a két kapcsolatot. Ezzel mérhetetlen ostobaságot követtem el. Annyira benne éltem, helyénvalónak találtam mindkettőt. Egy óvatlan pillanatban kintről kezdtem szemlélni. Ezért a meggondolatlanságomért megfizettem. Azzal aztán véget ért a kegyes korszak, többet soha nem jutott elég idő a sebek gyógyulására. Amint 123

várható volt –akkor nem tudtam, most nyilvánvaló, nem eshetett másképp- apám elhagyott minket. Eltűnt nyomtalanul az életemből. Vendel: Na ugye! Miklós: (Nem figyel a megjegyzésre) Anyám eleinte hisztériázott, napokig bőgött, aztán egy rövid ideig normálisan viselkedett. Hamarosan inni kezdett. Rengeteg ismerőse akadt, rendszeresen ködös tekintettel jött haza. Társaságokba járt, a hétvégeket végigmulatozták. (Pillanatig megáll. Felismerés-szerűen) Érdekes, a munkahelyén nem panaszkodtak rá. Megbecsülték, a körülményekhez képest, egész rendesen fizették. (Visszazökken az eredeti hangnembe) Hiába, el kellett költöznünk, akkor kaptuk a harmadosztályú garzont. Közös fürdő, meg ilyesmik… László: Addig hol laktatok? Miklós: Állami lakásban. Mindig úgy kezeltük, mintha a miénk volna. Kényelmet nyújtott, főleg az újhoz viszonyítva. Itt volt olyan tél, a folyósón húzódó vízcsövek elfagytak, meghasadtak, a padlón szó szerint jégpálya alakult ki. A csövekből vaskos jégcsapok lógtak alá. Vendel: Az nem lehet, akkor nem lett volna vizetek! Miklós: Mondtam, hogy volt? Zsuzsa: (Elképedve) Akkor hogy éltetek? Miklós: Nehezen. Emese: Víz nélkül? Képtelenség! László: Nem tudom elképzelni! Vendel: Lehetetlen! Zsuzsa végigsimítja ruháját, megnézi kezét, külön figyelemmel szemléli körmeit. Tiltakozóan rázza a fejét. Miklós: És a csúcs: egy nap anyám kizárt otthonról. Ede: Már jó ideje a saját kenyeremet keresem, ám azt hiszem, csak úgy, hirtelen kipottyanva a világba, összeomlanék. Zsuzsa: A szórakozásnak útját nem állom soha! Viszont egyetlen, a városban céltalanul elténfergett éjszaka végzetes lehetne! Miklós: Egy darabig kóboroltam, gondoltam, estére hazakerül. Nem jött, tovább csavarogtam. Éjszaka még egyszer megnéztem. Megértettem, nagy bajban vagyok. Fogalmam sincs, mitől okosodtam így ki egyszerre, honnan tudtam, hiába őrzöm az ajtót. Vendel: Azt mondtad, soha nem hiányzott a munkából. Miklós: Utólag tudtam meg, akkoriban szabadságát töltötte. Ijedtség, félelem, düh, egyszerre öntött el. 124

Emese: (Kedvesen) Nálad minden egyszerre történik. Miklós: (Megtöröli a szemét, elneveti magát) Igen. László: Mi történt veled, miképp vészelted át a megpróbáltatást? Változás. Vonatállomás váróterme. Sok ember, rendőrök járőröznek. Az alvókat, elbóbiskolókat azonnal felköltik. Miklós egy padra húzódva. Vonat érkezik, betódul egy csoport munkásember. A mester: Sokat késett a vonatunk, kénytelenek leszünk megvárni a reggelt. Többen: Fárasztó lesz! Holnap hogy dolgozzunk? Egyáltalán, jó helyen szálltunk le? (Nevetés) A mester: Ne zajongjatok, még a rendőrséggel is meggyűlik a bajunk! Üljetek le az üres padokra, s legyetek türelemmel! Fiatal munkás: (Miklóshoz) Szabad itt? Miklós: (Arrább húzódik) Az. Fiatal munkás: Kösz. (Szünet) Reménykedtem, egy jót alhatok, erre fel a vonat megette az álmunkat. (Szünet) De tán csak jobb lesz, mint otthon. Ha fedél kerülhet a fejünk fölé, biztosan jobb. (Szünet. A fiú nézelődik) Mi az isten csudáját csinálnak ezek? Miért nem hagyják pihenni az embereket? (Szünet. Miklós változatlanul nem szól semmit. Hangot vált) Alig várom, kezdjük az építkezést! (Összedörzsöli tenyerét) Észrevétlen röppen az idő! Tégla, malter, mész, kő, szeg, malter, tégla, cement zsák számra. (Elneveti magát) Néha úgy összevegyülök az anyaggal, már azt sem tudom kinek a keze alatt dolgozom. „Hozz vizet!”, „Jön-e már az a tégla?”, „De ma legyen!” , mind így reggeltől estig, aztán bezuhanok az ágyba, reggel kezdem elölről. Hétfő van, aztán vasárnap, ismét hétfő, ismét vasárnap, ismét és megint. (Szembe fordul Miklóssal) Éppen jó, hogy itt vagy, legalább valakivel beszélgethetek. Társaim szóba sem állnak velem, csak dolgoznak megszakítás nélkül. Igaz, semmilyen újat sem mondhatnék nekik. Ezek mind vénebbek, mint én. Mindent láttak, mindent hallottak, mindenhol jártak. Na, s aztán idő, az végképp nincs ilyesmire. Miközben a zsákokkal, vagy a vedrekkel szaladgálsz, fújhatod a magadét, de bolondnak néznek, meg szufla sem marad a hordozáshoz. (Később. Elbóbiskolnak, a rendőrök felrázzák) A mester hidegkabátos, de rendes ember. Ha helytelenkedsz, csontodig vág a szava. Itt jóformán mindegyikből ő csinált embert. Egyszerre két fronton épít: házat, meg embert. Mondják a régiek, össze se lehet számolni mennyi hányódó ember állt talpra innen. Én is 125

reménykedem… (Szunnyadnak. Később a fiú megébred, megböki Miklóst) Hát te? Miklós: Én… Fiatal munkás: (Szavába vág) Akár csak én. Tudom! Azt mondom, hagyd békén amire vártál, gyere velünk. Egy kicsit megropogtatnak, ugratnak, röhögnek rajtad, jól kifáradsz, ember leszel. (Később. Kivilágosodott) Mester úr! A mester: Mi van, Karcsi fiam? Fiatal munkás: Ez a fiú velünk jöhetne-e? A mester: Melyik? Hadd lám! Fiatal munkás: Ez. Miklós feláll. A mester végig néz rajta. A mester: Hogy hívnak fiam? Miklós: Miklós A mester: Jöhetsz. De a helyszínen magad kell bejelentkezz, s megkérdezd, adnak-e neked is munkát! Miklós: Köszönöm. A mester: Majd elválik, köszönöd-e vagy elátkozod a pillanatot, amikor mellénk szegődtél. Az építőtelepen. Lajtay: Maguk a Lajtay Malomipari Vállalat pékségét fogják építeni. A gabonasiló, az őrlőüzem már állnak. Ezért a dolog nagyon sürgőssé vált. Amint megegyeztünk a mester úrral, minden kéznél lesz. Sehova sem kell menni, minden szükséges dolgot megrendelek, idehozatok, aludni, enni, tisztálkodni van ahol, csak a munka haladjon! (Elmegy) A mester: Miklós fiam, gyere ide! Az a helyzet, hogy rád három nap múlva kerül sor. Addig van-e ahol ellenned? Miklós: (Nyel egy nagyot. Szemrebbenés nélkül) Hát én idevalósi vagyok! A mester: Nagyszerű. De beszéld meg az otthoniakkal, ha beálltál a sorba, nem tudsz haza menni minden nap. Miklós: Meg lesz! Miklós elhasznált állapotban becsenget egy kapun. Miklós frissen, tiszta ruhában lép ki a kapun. Építőtelep. Napok múltán. Miklós: Mester úr! Két hete dolgozunk egyfolytában. Ma vasárnap, egy kicsit haza mennék. A mester: Eredj fiam, reggel itt légy! 126

Miklós szinte vánszorogva megy az utcákon. Bemegy egy lerobbant lépcsőházba, csengetés nélkül lenyomja a kilincset egy ajtón. Az ajtó enged, a szegényes, de rendezett szobában nincs senki. Miklós bemegy, az útjában álló asztalról csodálkozva felemel egy köteg kulcsot, majd visszateszi ugyan oda. Egy fiókhoz siet, kulcsot vesz ki, zsebre teszi. Tétován nézelődik, végül leül. Bizonyos idő után nyílik az ajtó, bejön az anyja. Miklós anyja: (Miklósra néz, közönyösen kérdezi) Na mi van, megkerültél? Ruhásan az ágyára fekszik, rögtön elalszik. Besötétedik, Miklós is lefekszik. Másnap reggel. Miklós a paplan alól nézi az anyját, aki kakaót tölt, kenyeret pirít a szoba egyik sarkában berendezett „konyhában”. Felkel, felöltözik megeszi amit kitett az anyja. Az asszony kérdezés nélkül tölt még a kakaóból. Szemmel láthatóan kedveskedik a fiának. Miklós némán nézi. Kopognak az ajtón. A szomszéd asszony: Szomszéd asszony, jöjjön, legyen szíves egy percre, fektessük át a beteget. Miklós anyja: Jövök. (Miklóshoz, szinte kérlelve) Két perc, jövök vissza! (Elmegy) Miklós félbe szakítja az evést, mozdulatlanul ül, folyni kezd a könnye. Hirtelen talpra ugrik, elővesz egy hátizsákot, belerak néhány fehérneműt, nadrágot, pulóvert. Egy fiókból elveszi az iratait, összecsukja a zsákot, a hátára veszi, a kulcsát az asztalra teszi, elmegy. Nyílik az ajtó, jön az anyja. A kitárt ajtóban megáll, a kezében a süteményes tál megáll a levegőben. Építőtelep. Lajtay: (A csoport előtt beszél) A munkát elvégezték, most meg fog történni az átvétel. A mester úrral és az én szakértőmmel átnézünk alaposan mindent, aztán elmondjuk véleményünket. Addig… A mester: (Kilép a tömegből) Miklós, gyere csak! Miklós: Nem kell hallgassuk a beszédet? A mester: Hagyd az uzsorást, kocogtassa aranyfogait! Szeretném, ha máskor nem másoktól kellene megtudnom, hogy bajban vagy! Miklós: (Elképedve) De hiszen én senkinek sem mondtam semmit! Honnan… A mester: (Leinti) Hagyd ezt! Arról beszélj, a jövőre tekintve milyen elképzelésed van? 127

Lajtay: (Befejezi a szónoklást) Mester úr, jöjjön kérem, nézzünk meg együtt mindent! A mester: (Miklóshoz) Még beszélgetünk! (Elmegy mindenki) Miklós: (Egyedül marad) Kiugrottam a semmibe. Egy picit spekulatív űrbe ugrásnak sikeredett, mert munkahelyem van, de most már mindjárt vége. Nyugtalanság telepedett rám. Néhány nap, s innen el kell menni. Mi lesz azután? Nem tudom. Néhány betervezhető nap után, a teljes homály, a sötétség tódul. Vajon honnan tud a mester arról, hogy mi történt velem? Ez csak tetézi a bajt. Csak az áldott jó mondást tudom megerősíteni: egyszerre szakad az összes kellemetlenség az ember nyakába. Akár merre nézek az életembe, a szálak mindig bogra futnak, az utakat elfalazzák, és a baj áradatai megtalálják a közös medret, egyszerre öntve el. Nagyon rövid idő alatt anyám alkoholista lett. Az iskolában megsűrűsödött körülöttem a levegő, frisset kellett szippantanom. Ez egyszerre érkezett azzal az utolsó cseppel, ami miatt végképp megszakítottam tanulmányaimat: anyám kizárt otthonról. Most meg úgy néz ki, végképp zsákutcába kerültem. A mester jön vissza. Távolról szól. A mester: Miklós! Miklós: (Felriad) Igen? A mester: Nem válaszoltál a kérdésemre. Miklós: (Hosszasan hallgat) Nem kellene Lajtayval lenni? A mester: Hagyd a bánatba őt! Arcán ecetes mosollyal részletekbe menően vizsgálja a helyiségeket, falakat, kemencéket. Benyújtja írott véleményét. Akkor majd érdemben tárgyalunk. Hallgass rám! Nem rég értesítettek, megkaptam a külföldön megpályázott munkálatot. Jó munkásom vagy, vedd fontolóra, gyere velünk! Miklós: (Hosszú szünet után) De hát… (Hosszú szünet) Útlevelem sincs. A mester: Majd lesz. Valahol idegenben. Építőtelep. Épülőben levő templom. A csoport tagjai szerszámokat szednek össze, rendet raknak. A mester: Holnapután elseje. Az elmúlt évekhez hasonlóan, augusztusban szabadságon leszünk mindannyian. Te Miklós, az idén jössz-e haza?

128

Miklós: Nem. Anyám eltűntnek nyilváníttatott, attól tartok, nem tudnék visszajönni. A mester: Írj egy levelet, amelyben tudatod, hogy te te vagy. Holnap hitelesíttetjük közjegyzőnél, mi haza visszük. Utána szabadon járkálhatsz. Miklós: Hát, hogy maga mindenre gondol! A mester: Valaki az eszét is kell használja! Két hét múlva. Miklós egyedül dolgozik egy állványon, a falazás a befejezésnél tart. Szürkülődik, Miklós nagyon nehezen mozog. Miklós: (Hosszasan nézi az eredményt) Ez meglenne. Csak mindjárt meg sem tudok mozdulni. Borzasztó ez a hátfájás! Nehezen lemászik az állványról és elvánszorog. Miklós szobája. Ágyban fekszik. A betegállomány második napján délután. Kopognak az ajtón. Miklós: Tessék! Elegánsan öltözött küldöttség érkezik. Miklós nehezen felül az ágyban, nagyon csodálkozik. A pap: Elnézést a zavarásért! Eljöttünk, mert nem tudtuk mi történt magával. A tegnap nem ünnepelhetett velünk, amit nagyon sajnálunk. Szeretnénk megköszönni, önfeláldozását, amely lehetővé tette sok év után, az első belsőséges megemlékezést. Miklós: (Nem érti, mi történik) Nagyon megfájdult a hátam, muszáj elejét venni a nagyobb bajnak. A presbiter: (Pátosszal) Igen, fáradtságot nem ismerve igyekezett, nekünk nagy örömet szerezni. Miklós kikerekedett szemmel nézi az elegáns embereket, nagy zavarban van. Elképedésében felnyög. Előlépik egy harmadik elegáns férfi. Az idősödő úr: (Szabadkozva) Nem akarjuk terhelni! Esetleg hívjunk orvost? Miklós: Nem, köszönöm, nem. Már nem fáj sehol. Nem találom a szavak közti cérnát. Keresem a megfogható vezérfonalat, amely értelmet ad az elhangzó szavaknak. A pap: Milyen bölcsen szól! A tegnap kellett volna ezt elmondania, Boldog Patrícia ünnepén. A küldöttség elfordul az ágytól. A pap: Helyes meglátásunk volt! A presbiter: Jól döntöttünk! 129

Az idősödő úr: Az Úr termékeny talajon munkálkodott! A küldöttség többi tagja helyeslőn morajlik. Ismét előlépik a pap. A pap: Édes fiam, kedves munkásunk! Mert éjt nappá téve lehetővé tetted nekünk, hogy a mi szentünket kellő körülmények közt ünnepelhessük, s mert teljesen önzetlenül –egészségedet feláldozva!értünk dolgoztál, ezért mi, a mi közösségünk úgy döntött, hogy támogatni fog terveidben. Mi, a közösség vezetői, s maga az egész közösség, úgy látjuk, te többre vagy elhívatott, mint amennyi neked mostanig jutott. Ezért arra kérünk, de akár vedd felszólításnak (A küldöttség nevetgél) gondold át életed! Neked elhívatásod van. Mi mindannyian gyámolítunk, folytass valamilyen tanulmányt egy felsőfokú intézményben! Változás. Ismét a garázs előtt. Miklós: Eleinte dolgoztam a többiekkel, párhuzamosan tanultam, aztán barátságosan elváltunk. Nem tudtam mindkettőnek eleget tenni. Tanulmányaim végeztével bekerültem a kezdő vállalkozókat támogató programba, nagyon kedvező hitellel indulhattam. Rövid idő alatt a siker mellém szegődött. Vendel: Egyesek mennyire szerencsések, milyen ügyesek! Miklós: (Sértődés nélkül) Igen nagy árat fizettem mindezért. A rengeteg, őrlődéssel telt évek visszafordíthatatlanul elszálltak! Ebben nem szabadott hibázni, mert végérvényesen értelmetlenné válik az életem. (Szünet után) Mint már mondtam, volt egy fontos, meghatározó esemény. Annak idején, a telepen csak néhány nap múlva kellett jelentkeznem. Miután megegyeztem a munkaadómmal, megkerestem jótevőmet, akire változatlanul bármikor számíthatok. Alkalmazásomig náluk laktam. Ennem adtak, tisztálkodhattam, gondomat viselték. Időnként elmentem próbát tenni. Bármely órában jártam, ajtónkat zárva találtam. Aztán bekapcsolódtam az építésbe. Ede: Mindig mertél bátor választásokat tenni! Miklós: Ezek nem igazi választások, mert valójában sohasem állt rendelkezésemre más lehetőség. Akár kényszernek nevezhetném. Ede, Targoncás: (Egyszerre Józsefhez) Na ugye? József: (Mosolyogva) Nem felejtettem el, a kényszer. Zsuzsa: Mi vár arra, aki kiugrik az ürességbe? Miklós: Azt hiszem, a reményvesztetteket tenyerébe emeli valamilyen gondviselés. Nem akarok nagy szavakat használni. Bár, lehetetlen ebből matematikai egyenletet felállítani. Elfelejtettem mondani 130

valamit nektek. Az a derék ember, aki valaha a segítségemre sietett, megosztotta velem szobáját, József volt. József: Miklóssal több mint harminc éve barátok vagyunk. Nem tettem nagy dolgot, egy ici-picit kisegítettem. Miklós: Úgy értsétek, bármilyen apróságnak tűnik, talán az életemet mentette meg. József: (Szerényen) Na, ne túlozzunk! A többiek felszisszennek. Miklós: Figyeljetek egy kicsit! Az ember mindig a végeredményt tartja szem előtt. Amikor visszatekint, elfeledi a részleteket, azt hiszi, egyértelmű mindaz, ami megesett. Pedig nem. Mert ha akkor József nem fogad be, nem dolgoztam volna ezzel a csoporttal; nem hagyom el a várost, vagy ha igen, akkor nem velük; nem megyek külföldre, nem teremtek magamnak anyagi jólétet, és így tovább. Ez nem zárja ki a változatos lehetőségek valóságát, csak azt akartam érzékeltetni, az ember életében az összes apró mozzanatnak jelentősége van. Néha egy ilyen mogyorónyi teljesen megváltoztathat mindent. Most szabadságon vagyok. Három okból jöttem haza. Az első: tegyem tiszteletem az itteni kirendeltségnél. A második: látogassam meg anyámat. A harmadik pedig: beszéljek Józseffel a… József: (Szavába vág. Kedvesen, változatlan szerénységgel) Örvendek Miklós, hogy jól vagy! Annyi zötykölődés után szükséges egy picit révbe érned. Csak azt nem tudom, mit találsz meg itthon abból, amit keresel. (Andor felé fordul) Erről beszélt, amikor azt mondta, idegen ebben a városban. Megjegyzem, úgy érzem, te sem vagy bennfentesebb. Mondd csak, a karriereden, pénzeden kívül, mit kaptál itt? Andor: (Legyint) Nem kerestem. Ilyen vagyok. Ezen kívül egyszerűen semmi nem érdekel. A színfalak mögül hirtelen nagy zenebona hallatszik be. Ede: Ez meg micsoda? Vendel: A cirkusz előadásait hirdetik. Zsuzsa: (Talpra szökken) Cirkusz? Jaj, imádom! Gyertek, nézzük meg a felvonulók színes forgatagát! Indul. Mindenki feláll, utána mennek. MÁSODIK FELVONÁS 131

Ugyan az a szín. ELSŐ JELENET Zsuzsa lelkendezve jön be. A többiek utána. Egy idő után lassanként leülnek. Zsuzsa: Jaj milyen szép volt! Megadják a módját a közönségtoborzásnak! Felvonult az egész csapat. Apró koromtól járok cirkuszba. Kicsi, nagy, egyszerre mentünk, a lelátón egy egész sort elfoglaltunk, ezért nekem mindig az együttlét jut eszembe róla. Én egészséges családban nőttem fel, szülők, testvérek, nagyszülők, mindenki körülöttem. A nagynénik, nagybácsik elérhető távolságban. Ez csodálatos légkört teremt, nagy biztonságot nyújt. Az ember annyira hozzászokik, már nem tudja elképzelni az életét teljesen függetlenként. A férjem hozzánk költözött, pedig hozzájuk szintúgy mehettünk volna. Eltelt néhány hónap egybekelésünk óta, amikor kezdtem felfogni mit ért Sándor a házasság intimitása varázskifejezés alatt. Rendbe tetettük a ház elhagyatott szárnyát, átköltöztünk. Együtt a nagycsalád, de mindenki élheti a maga életét. Vendel: Bárcsak mindenkinek ilyen simán zajlana minden! Zsuzsa: (Az előző hangulattól mosolyog. Fokozatosan elkomolyodik) Megtévesztő ez a nagy egyszerűség! Valóban mentesülünk egy csomó olyan gondtól, amely a kevésbé szerencséseknél felőröli az idő jó részét. Nagyszerű arra gondolni, baj esetén bármikor van akihez szólni, fordulni. Ede: A férjed? Zsuzsa: Sándor remek ember. Nagyon szeretjük egymást. Miklós: Ezek szerint nincs nyoma bajnak! Zsuzsa: Van, mégpedig a súlyos válfajból. Olyan értelemben, hogy nem szabadulhatok meg tőle soha: bennem lakik. Mielőtt szörnyülködési hullámot gerjeszthetnék, elmondom, ebből senki nem észlel egy mákszemnyit, s végső soron, én nem szenvedek tőle. Az ilyesmi nem is nevezhető bajnak? Lehet… Ede: (Fejét forgatva) Egy kukkot sem értek. Tekintete találkozik a Józsefével, Miklóséval, a targoncáséval. Mindannyian a fejüket ingatják. Zsuzsa: (Elneveti magát) Nem kell megijedni, az örök talány tudathasadása szegődött mellém. 132

Vendel: Kezdem érteni. Volt még egy valaki! Zsuzsa: A leghelyesebb, egy virtuális valakiről beszélni. A személy valós. Mint lehetőséget, kizárólag elméleti síkon említhetem. Hozzá tenném: nem csak volt, hanem van! Értetlenkedő sóhajok, szusszantások. Zsuzsa: Nem annyira bonyolult, mint hangzik. Az illető nem tartozott az udvarlók táborába, nem gondoltam rá, mint lehetséges lovagra. Viszont egyetlen pillanat, az életnek egy olyan momentumában, amikor a megszokottan véglegesnek tudott állapot hirtelen felvillantotta rejtett arcát, kettéhasította énemet. Mindegyikünknek van olyan barátja, ismerőse, akiről kiskorától tud, akivel annyira összenő, már nem úgy néz rá, mint a másik nem jeles, vonzó képviselőjére. Hasztalan látja, hogy szép, csínos, jóképű. Az agyban valamiért nem a természetes folyamatok gerjesztik egymást, hanem az öncenzúrához adódó megszokás káros elegye dirigál. A szerencséseknél ez így marad, vagy pedig, az illető időben ráébred a valóságra. Lépik! Két szóban elmesélem a történetet, csak előbb leszögezem: nem szenvedek, nincs hiányérzetem. Egyedül az emberi kíváncsiság motoszkál bennem, az örök, mi lett volna ha?... Ami annyira tud állandósulni, végső soron, kiszel az emberből egy darabot. Vendel: Majdnem felét. Zsuzsa: A rejtőzködőbbet. Bő tíz évvel ezelőtt, megismerkedésünk után néhány hónappal, Sándorral szabadtéri koncerten voltunk. Éjszakába nyúlóan roptuk a táncot. Időnként a mozgó pulthoz gyúródtunk, nehogy torkunk kiszáradjon. Az egyik ilyen szünetben pillantottam meg Zoltánt. Érdekes módon, talán megérzett valamit, a tömegben felém fordult. Néma üdvözlések röpültek a fejek fölött, meleg mosoly mindkét részről. Nagyon bizsergett bennem, menjek oda. Elálltam a szándéktól, nem akartam menyasszonyával zavarni. Egy pillanatig úgy rémlett, egyedül van, rögtön elhessegettem a képtelen ötletet. Később megtudtam, akkorra már felbontották az eljegyzést, pár nélkül, a barátaival volt. Akkor vettem észre, micsoda jóképű férfi. Barátságos természetéről legelső szavaim megszületése óta tudok. No, mindegy. Sándorral elsodródtunk a tömegben, tovább szórakoztunk. Év teltével, amikor megkérte kezem, teljes meggyőződéssel mondtam igent. Ez ma ugyan úgy történne. Ám tény, Zoltán a mai nap is rendkívül vonzó férfi.

133

Zsuzsa a szín legmélyén megjelenő Zoltánt látja. A többiek nem tapasztalnak változást. Mozdulatlanul, kitartóan nézik egymást. Zoltán lassan felemeli, majd hívón kinyújtja karját. Zsuzsa teste megfeszül, de nem áll fel helyéről. Búcsúzás-szerűen int a kezével. Zoltán mosolyogva leengedi kezét, majd lassan megfordul és elmegy. A többiek is abba az irányba fordulnak, de nem látnak semmit. Emese: Jól érzed magad? Zsuzsa: Természetesen! Csak arra várok, hogy vihessem már a dobozokat. Emese: Értem. Zsuzsa szemérmesen lesüti tekintetét. MÁSODIK JELENET László: Nekem az eltávozásom otthonról darabokra hullott. Ede: Az hogyan lehet? Vendel: Egyszer elment az esze, majd teste a keresésére indult. László: (Tűnődve) Van benne valami… (Rövid idő után) Annak idején az elmenetelemet nagyon zajosnak képzeltem el. Érettségizünk, útra kelünk mindannyian, tovább tanulunk. Kis hiba esett az elképzelésbe, mert a többiek elmentek, egyedül maradtam. A múló rosszullétnek tűnő állapot állandósult, éveket ölelt át. Bőségesen jutott idő a közösségi érzés utolsó morzsáinak az eloszlására. Ede: Hát te nem ebből a városból vagy? László: Nem. Vendel: (Váratlanul) Ő községi közösségi kőfej. Zsuzsa: (Vendelhez) Most milyen bántódás ért? László: (Int) Hagyd! Vendel talpra ugrik. Miközben járkál, két tenyerével súrolja arcát, eltakarja a szemét. Zsuzsa: (Méltatlankodva) Ezt nem értem! László: Hagyd csak, igaza van, elpotyoltam egy csomó évet. Vendel: (Elszakad a gát) Mindenkinek a maga baja miként darabolja szét az életét, csak azt nem értem, miért lettünk évfolyamtársak! Tanultál volna hamarabb, vagy utánunk! (Ordítja) A fenébe! (Könnyeivel küszködik)

134

Nem értik, elképedve nézik a fejleményeket. Egyedül László viselkedése változatlan. László: (Feláll, megfogja Vendel vállát) Ne keseregj! Ti építettétek, ti bontottátok. Egyszer talpra álltok. Vendel: (Megtörten) Tudod milyen Etelka, nagyon nehéz nála helyreigazítani a dolgokat. Miklós: (Meggyőződéssel) Na, itt baj van! Zsuzsa: Mondja el valaki, mi játszódik? (Miklóshoz) Nem mindenki olyan okos… Miklós: Tapasztalt. (Szünettel) Talán. Zsuzsa: (Rándít egyet a vállán) …tapasztalt, mint te. Miklós: Nem kell ezt piszkálni, nem a mi dolgunk. Emese: (Halkan) Érzem, nem ránk tartozik, de majd fölvet a kíváncsiság. Szégyenlősen beszívja alsó ajkát, óvatosan körbenéz. A többiek elnevetik magukat. László: Etelka a húgom. Járt nálam többször, míg diákok voltunk. Ott találkoztak Vendellel. Vendel: (Nem tud uralkodni magán) Összevesztünk, Etelka elfogadta a külföldi ajánlatot… (Nem tudja befejezni, a sírás kerülgeti) László: (A többiekhez) Elutazott. Zsuzsa: (Ledöbbenve) Nem gondoltam, a rettenetesen ficánkoló bőr alatt ilyen szív lakik. Ede: Az emberek úgy védik magukat, ahogy tudják. László: (Melegséggel hangjában) Nagyon, nagyon szeretik egymást. Vendel: (Előtör az indulat) Mennem kell! Többen: Hová mennél? Ezer kilométerekre van! Meg kellene egyszer szervezni! Legalább jegyet vásárolni… József: (Feláll, Vendelhez lép) Kérlek légy tekintettel roppant csomagjaimra, ne hagyj el, maga alá temet az áradat! Vendel felemelt tenyérrel a többiek felé mutat, mintha azt mondaná, vagytok itt elegen. Akkor érnek tudatáig a szavak. Arcán mosoly-félével visszaül a helyére. László: Mint mondottam, nehéz indulás az enyém. Targoncás: (Helyrerázza a hangulatot) Kétség nem fér hozzá! 135

László: Ne kérdezzétek, mivel mulattam napjaim, nem emlékszem. Alaposan beleringattam magam a kocsonyás állapotba, táskányi év telt el mire felébredtem. Újat nem mondhatok: az ilyen ébredés meglehetősen fájdalmas. A következő tervezés ennek megfelelően született: ködös, hideg idő lesz, amikor elmegyek, ugyan ilyen, amikor időnként hazajövök. Búcsúzók nélkül; nem várnak rád. Éjszaka… Vendel: (Feláll) Ne haragudjatok, nem tudok helyben ülni! (Leszegett fejjel elindul) László hirtelen leszakítja az egyik doboz félig lógó címkéjét, valamit ráír. Vendel után szalad, odaadja a papírt. Visszatér helyére. László: (Mintegy magyarázatként) Cím, telefonszám... (Nem szólnak. Rövid szünet után) Éjszaka érkezni, éjszaka elutazni. Nehogy az áldozat, vagy hasonló szó jusson valaki eszébe! Úgy éreztem, egyszerűen kicsúsztam az időből. S valóban, csakhogy megváltoztak az idők, a hangulat, már jelentőség nélküliekké váltak az utazások. Most éjjel-nappal nyüzsög a város - közben azzá nyilvánították. Időnként az az érzésem, megállíthatatlan vándorlás vette kezdetét. Vagy inkább, körmozgás. Mert az utca nem ürül ki, a népesség majdnem mindig ugyanakkora. Nagyon furcsa hazamenni. Ismerős arcokat látok, akik közben felnőtté váltak. Ezt leginkább beszédükből fedezem fel. Korombeliek gyakran olyasmikről beszélnek, mint gyerekként, csak súlyos hanghordozással fejtik ki véleményüket. Nem tudtam eldönteni, az a meggyőződésük, ez aránylik éveik számához, vagy egyesekkel máris ilyen csúnyán elbánt az élet. Nálunk erős akcentussal beszélnek, amely mintha erősödne, ahogy az emberek vénülnek. Zsuzsa: Hiszen te nem beszélsz akcentussal. László: Ez teljesen a véletlen műve. (Feláll, miközben mesél, önmagát ironizálva - és általában mindent erősen karikírozva eljátssza a történetet) Amikor idekerültem, mindjárt az elején valamilyen filmezések színhelyévé vált a város. Fiatal statisztákat kerestek. Az egyetem hirdetőtáblájáról olvastam a reklámot. Mint mindig diákkoromban, én kellett ellássam magam, beálltam tömegnek. Teltek a napok, szinte minden jelenetben szerepelt a tömeg. Rettenetesen untam az egészet, az első napon otthagyom, ha nincs oly szükségem a pénzre. Egy felvételen bámultam az eget, próbáltam átnézni az emberek fölött. Időnként megütötte a fülem: 136

– Maga ott, legyen szíves, jöjjön hozzám! Folytonosan ismételgették, azt hittem végtelen szalag surrog valahol. Zubogott az agyam az októberi nap alatt, éreztem, kettőbe roppantanám azt a süket alakot, aki miatt nem haladnak a munkálatok. Lépjen már oda valaki, rimánkodtam magamban, különben idő előtt véget ér remek névtelen karrierem. Befejeztem céltalan szemlélődésem, tekintetem a rendező megafonjába ütközött: – Megkérem, maga, álmodozó fiatalember, jöjjön hozzám egy percre. Abban a pillanatban már nem voltam egyedül, mellettem állt egy hölgy, aki asszisztensnek titulálta magát. Karon fogott: – Kérem, jöjjön a rendező úrhoz! Erős indulat kerített hatalmába. Meg voltam győződve, kirúgnak, kellett nekem álmodozni! A gőz azért dagadt bennem, mert teljesítményemet nem tartottam rosszabbnak a többi néhány százénál. Egyéb gondolatokra nem maradt idő, ott álltam a rendező előtt: – Az arca tökéletesen megfelel egy rövid párbeszédes jelenetnek. Nem tudtam, mit mondjak, nagyon távol áll tőlem a szereplési vágy. Fölöslegesen gyötörtem az agyam, már a következő jelenetet instruálta. Segédje elvezetett. Egy csendesebb helyen elmagyarázta, miről lenne szó. Ekkor tudtam megszólalni először. Valósággal felvisított: – Magának akcentusa van! – Statisztálhatok tovább? –kérdeztem. – Ne nevettesse magát, most kapta az igazi munkát! Elmagyaráztam, nagykoromban mérnök leszek, most egyszerűen a nehéz időszakot szeretném áthidalni. Meg sem hallgatott, már szervezkedett. (Legyint) Hosszú mese. Végül nyelvtanárnál kötöttem ki. Beszédtechnikával, valamint hasonló tudományos eszközökkel gyomroztak. Rögzítették, meg visszajátszották a szövegem, addig gyúrtak-gyömöszöltek, amíg kikopott a teltszájas beszédmód. Tudjátok, talán a fülnek így kellemes, én rájöttem, valójában a lélekből gyalultak ki valamit. Régen nem szégyelltem, most nem lenne terhemre az ízes beszéd. Egy darabot kitörtek belőlem. Szerencsémre a betolakodott baj, egyszersmind jó leckének bizonyult, okultam belőle. Azóta drágán adom a bőröm. Ez az eset tanított meg, szükség esetén nemet kell mondani. 137

Zsuzsa: (Izgalommal hangjában, László felé) Mesélj többet a film világáról! László: Néhány mondatot kellett mondanom. Így hangzott az első: „Nem kendőzöm a valóságot, szamárnak tartom az elnököt!” Fárasztó munka. Kivül esik érdeklődési körömön. Egyebet nem mondhatok. Zsuzsa: (Álmodozva) Kár. Pedig... Emese: Elképzelhető nem szereted, vagy nem vonzódsz iránta, de úgy érzem, nem teljesen véletlen, hogy színészkedtél egy rövid ideig. Vendel visszajön. Nyugodtabb. Leül. László: (Vendelhez) Mit mondasz nekünk? Vendel: Sikerült elérnem telefonon. Este fogunk beszélni. László: Ez jó hír! Vendel: Remélem… Emese: (Lászlóhoz) Mesélj az otthonodról. László: (Szünettel) Melyikről? A jelenlegiről, vagy az elveszettről? Andor: (Gúnyosan) Ó, mily fájdalmas! László: Várhatóan előbukkant a jóindulat. (Összeszedi magát) Amikor idekerültem, egyetlen percig sem volt kérdéses, a tanulmányok befejeztével hazamegyek. A folytonos anyagi gondjaim miatt, állandóan dolgoztam. Mindig volt munkahelyem. Változatos helyeken fordultam meg. A véletlen úgy hozta, lépésről lépésre közelebb kerültem a szakmámhoz. Utolsó éven már egészen komoly munkahelyre jártam, amely annyira igénybe vett, szinte elbuktam a záróvizsgát. Ekkor változatlanul az otthoni karrieremet szerveztem. Közben megismerkedtem Klárival, aztán nagyon kecsegtető munkaajánlatot kaptam, megnősültem, hamarosan jöttek a gyerekek. Ím itt maradtam a városban. Andor: Nyilván! Csak itt válhatsz valakivé. Csak itt van megfelelő tér a nagystílű ember kibontakozására. Vendel: Az mit jelent? Andor: Nagy ember lehet. Vendel: Az mit jelent? Andor: Elér valamit az életben. Vendel: Az mit jelent? Andor: (Kelletlenül) Épít, jólétet teremt. Vendel: Rögtön feltűnik a rendszeresen arra járónak, a puszta közepében felépített új ház. Ahhoz nem szükséges városon, nagyvárosban élni. 138

Andor: De! Csak ez biztosítja az eleganciát. Vendel: Mit értesz elegancia alatt? Andor: (Ingerülten) Hát egy szépen felépített ház, udvarral, garázzsal, modern autóval, szép rendben minden! László: Szerintem az elegancia bentről jön. Emlékszem községünkből Gábor bácsira. Magas kort ért meg. Kilencven fölött változatlanul fehér, állandóan friss illatú vászonruhában járt, gyér hosszú szakállat viselt. Gyakran pipázott. Miután vagyonából kisemmizték -a szántók, az erdők nagy része az övé volt valaha- beállt kétkezi munkásnak, egy apró kertre, parányi kunyhóra valót összedolgozott. Öregségére nyugdíjnak csúfolt éhbért utalt ki neki az állam. Soha nem hallották szitkozódni, keseregni, pletykálni. Andor: Ohó, az teljesen különböző! Aki valaha ilyen vagyonnal rendelkezett, valami nemes-féle lehetett. S aztán mi haszna volt a tartásának? Néhány falusi látta, az érték –ha egyáltalán volt- nem érvényesülhetett. László: A Dezsőffy grófok vére. Szerinted az emberi tartást a kutyabőrrel öröklik? Andor: (Bizonytalanul) Nem, ám összefüggés van köztük. László: Rendben, akkor nézzük a feleségét. Karolina nénit az örömházból hozta el. (Andornak kikerekedik a szeme) Igen, a kuplerájból. Neki ismeretlen maradt az anyagi gazdagság. Ő viselte gondját a férjének, a legnagyobb nincstelenségben is ápoltak, derűsek, kedvesek voltak. Otthon közmondásossá vált, szerény hajlékukból senkit ki nem engedtek üres kézzel. Andor: Már megint megfoghatatlan dolgokkal tömik a fejem! (Felszökik) Nem hallgatom tovább ezt az üres fecsegést. (Elmegy a ligetecske irányába. A többiek egy rövid ideig nézik távozását, aztán többet nem törődnek vele.) HARMADIK JELENET Emese: Te Ede, te hogy állsz a költözéssel? Ede: Én többször szedtem fel a sátorfát, mint ti mindannyian együttvéve. Többen: Na! Jó vicc! Micsoda? Henceg! Soha nem hagyta el a családi házat! Ede: Valóban. 139

Zsuzsa: Akkor miért mondasz ilyent? Ede: Nem ugratlak. Jóformán naponta költözöm. Ez a fajta hurcolkodástól lehetőleg óvakodjatok! Amit főztem, egyem meg. Ki kellene vakarnom magam a megszokottságból, aztán nyugodtan ülhetnék egy helyen. László: Vigyázat, az egy másik megszokottság. Ede: (Kesernyésen) A nyugalmat könnyen meg tudnám szokni. Akkor, csak az otthoni zavar hiányozna. Targoncás: Ez bonyolult. Ede: Azt hittem, azt mondod bolondság. Mindenképp igazat szólsz. Aki nem tudná, kitartóan, rendíthetetlenül otthon lakom. Szabályos vénlegény életet élek. Dolgozom, a munkaidő lejártával egyenesen haza tartok. Ebédelek, beülök a szobámba. Teljesen lényegtelen éppen mivel foglalkozom, bármelyik pillanatban beállít apám. Már jócskán lődörög, rögtön kezdi mondani ostobaságait. Nem válaszolok, egymaga órákon át szövegel. Gyakran vihog, mintha roppant szellemeset mondana, pedig csak nem tudja, hogyan viszonyuljon saját mondókájához. Összekapart információkat szór az éterbe, szereti a sajtóbelieket igaznak hinni. Néhányszor rászóltam, fejezné már be, mert kitaláció, tudom, azért hagyja a nyitott kaput, hátha netalán beigazolódik. (Csücsörít) Eh, lényegtelen. Szóval, egy darabig tűröm. Aztán amikor nagyon belefáradok, a szomszéd szobába megyek. Ott már anyámmal osztozunk az élményen. (Felemeli az ujját) Állj! Nem ilyen egyszerű. Nem csak felállok, majd átmegyek a nappaliba, hanem könyvet, zenegépet, meg egyéb szükséges holmit viszek magammal. Éppen amivel foglalkozom. Valóságos költözés. Szerencsés esetben, apám lepihen aludni. Másfél órányi csend. Ilyenkor beosonok a szobámba. Ellenkező esetben, folytatódik a vándorlás. Nyáron az erkélyt bérelem, hátránya, ami előnye: zajos. Az öregem nem tud szövegelni, én nem tudok bármilyen elmélyülést megkívánó feladatot elvégezni. Magába fogadna a konyha. Nem szeretem, mert a hazugságok, a pózolás, az ostoba színjáték –mindegy minek nevezzük- helye. Ott, vagy a belőle nyíló kamrában vannak a tartalékok elrejtve, nem szeretem végignézni, amint apám eljátssza az italosüvegre véletlenül történő ráakadás komédiáját. László: Nem túl nagy a mozgási lehetőség. Miklós: Annál kínosabb a költözködés!

140

Ede: Van egy lyuk, az utolsó menedék, a pince. Oda csak végszükség esetén hurcolkodom. Az az igazság, nekem van saját lakásom. A szüleim vásárolták. Egy keveset belepótoltam. Pózolva azt mondhatom, nincs készen, rengeteget kell dolgozni rajta. Őszintén, valóban bőséges munka vár, viszont egyáltalán nem igyekszem befejezni. Amikor a helyzet magaslatára emelkedem, igénybe fogom venni kedvességetek. Vendel: Azt nehezen, az enyém elfogyóban. Ede: Bőven adok időt gyűjtésre. Nem játszhatnánk még egy keveset? Többen: (Nevetgélnek) Nekem is eszembe jutott. Mondtam volna hamarabb, azt hittem, buggyantnak néztek. Nosza! Micsoda délután… József: Mit játsszunk? László: Talán Emese ki tud segíteni. Emese: Miből gondolod? Miklós: Arcodra van írva. Emese magára mutat: az enyémre? A többiek bólogatnak. Emese: Na jó. Ez fordított játék lesz. Ede: Az milyen? Emese: A kieséses rendszerben, egy csoport tagjai mindig azon fáradoznak, minél tovább maradhassanak a játékban. Na itt nem úgy lesz. Üljünk körbe. Én középen maradok. Így. Behunyom a szemem. A következő mondókát ismételgetem: A nyár nevető, Forró már a levegő! Mikor a rétek virágoznak, A vénasszonyok tollászkodnak. Abból a zacskóból előhalászunk egy játékot. (Föláll, a zacskóból kivesz egy kisméretű labdát) Amikor elhangzik az utolsó -nak, feldobom a labdát. Mindenkinek igyekeznie kell kifogni. Aki kifogja, az kiesik. Ede: Ez egyszerű. Emese: Az. Éppen ezért, aki kipottyan, gondolkodás nélkül meg kell mondja, mire gondol abban a pillanatban. A játék pajzsa: nem szabad megsértődni! Lelkükből követik a szabályokat, nagyon igyekeznek kifogni a labdát. Kiesik Zsuzsa.

141

Zsuzsa: Nem árt a hamis kényelemből-nyugalomból esetenként kimozdulni. (Mindenkihez) Köszönöm! Annál érdekesebb a tapasztalat, mivel -ugyan alig rövid időre- de valósággal részese leszel a költöző életének. Mindig érvényes. Például amikor meséli, s csak hallgató lehetsz. Kiesik Ede. Ede: Az emberek sokkal jobban vágynak a szeretetre, mint amennyire mutatják. Úgy tűnik, egy költözés remek ismerkedési alkalom. Kiesik László. László: Amikor megérkeztünk, örvendezve állapítottam meg, a ránk váró munkát egykettőre elrendezzük, s mehetünk dolgunkra. Most úgy érzem, szeretném nyújtani a költözés időtartamát. Kiesik József. József: Nem árt megtapasztalni a változást, ám egy idő után terhessé válik a költözködés öröme. (A többiek nevetnek) Azt kézséggel belátom, a költözés hasznára van a baráti kapcsolatok erősödésének. Kiesik Miklós. Miklós: Nagyon vonzó nő ez az Emese. Zsuzsa: Milyen szerencsés ember, hogy éppen játék közben mondja ezt, különben megsértődhetnék! Emese: (A beszéd ideje alatt Miklóst nézi, amint Zsuzsa befejezi, rögtön mondja) Kérném nem fegyelmezetlenkedni a pálya szélén! Miklós: (Megfogja Zsuzsa kezét, kedvesen mondja) Gondolkodás nélkül mondtam, a játékszabály megtiltja a megfontolást. Zsuzsa: Most az egyszer megbocsáttatik. Emese mondja a mondókát. Kiesik Vendel. Vendel: Ostoba tökfilkó ez az Andor! Ilyen kivételes alkalmat kihagyni! Szerencsémre visszajöttem. Targoncás: (Emesével marad) Vajon mit gondoltok rólam? Undorral fogtok elfordulni, ha megtudjátok, szobrász létemre, így keresem a kenyerem? Emese egyedül marad. László: Neked is el kell mondanod. Emese: Nem volt elég a mondókámat szavalni? Többen: Nem fogadjuk el! Nem érvényes a kibúvó! Tessék szépen elmondani! NEGYEDIK JELENET 142

Emese: (Sétálni kezd. Az apró labdával játszik, közbe-közben ajkához ütögeti. Megáll, a többiek felé fordul. A labdát közrefogva két kezét összekulcsolja a háta mögött) Tizenhét évesen elköltöztem otthonról. Bercivel hurcoltuk a gyerekágyat a központon át. Az emberek csodálkozva néztek, volt, aki biztatóan mosolygott, sok arcon megrökönyödést véltem felfedezni. Úgy beleéltük magunkat az anyukás-apukás játékba, megszűnt létezni a világ. Nem gondoltunk családjainkra, vagy a jövőre. Mit jövőre, délután nem tudtuk mi lesz este! Hatalmas szerelembe égtünk, amely felemésztette erőnket az utolsó cseppig, és egyben igazi védelemnek bizonyult. (Kicsit hallgat. Ismét sétál. Tűnődve ütögeti az állát a labdával) Nem találok egyéb magyarázatot arra, hogy bár jóformán mindenki napirenden volt az eseményekkel, úgymond az egész tanintézet az erkölcstelenségünkön csámcsogott, mégsem rúgtak ki. Néhány részeg nap után, amikor csak lebegtünk, s csonttá soványodtunk, kivakartuk magunkat az ágyból. Változás. Berci lakása. Egy ágy, szekrény, asztal, két fotel, gáztűzhely és gyerekágy a berendezés. Emese és Berci az ágyban szerelmeskedik. Aztán Berci felül, Emese Irányába nyújtja kezét. Berci: Gyere kedvesem. Emese: (Megfogja Berci kezét) Kerekecske, gombocska… Berci: Dombocska! Emese: (Megpuszilja a kezét) Itt a sok ujjacska! Berci: Ott lakik… (Emeséhez fordul, gyöngéden, de határozottan magához emeli) Gyere tearózsám! Emese: Hová? (Nem várja meg a választ) „Hát neked legkisebb lányom, mit hozzak utamról? Nekem, kedves édesapám, semmi egyebet, csak egy tearózsát!” Berci: Megyünk iskolába. Emese: Szó sem lehet róla! Itt csak az örömöknek van helye, semmiféle sértő gondolat be nem tolakodhat! Hátra dől, magához húzza Bercit, elölről kezdik a szerelmeskedést. Berci nehezen kibontakozik az ölelésből, magához emeli Emesét. Végig becézgeti, miközben beszél hozzá. Berci: Szépen megfürdesz, felöltözünk és elsétálunk a Hárfa utcába. Emese: Maradjunk itthon! (Csodálkozva) Mit keresnénk ott? (Hirtelen észbe kap. Sipákol mint a hisztiző gyerekek) Nem akarok iskolába menni! Segítség! Törékeny lelkembe akarnak gázolni! Gyerekvédelem hol vagy, amikor szükség van rád? 143

Leáll, a paplan alól Bercit lesi. Berci leemeli a takarót, megcsókolja Emese hasát. Feláll, ölébe veszi a lányt és elviszi a fürdőszobáig. Amíg Emese zuhanyozik, felöltözik, teát főz, leveszi a tűzhelyről, kitölti csészékbe. Kijön Emese egy szál köpenybe, Bercit hívja. Ölébe veszi a lányt és ahhoz a székhez viszi, ahol Emese ruhái vannak. Öltözteti. Emese: Nem akarnék iskolába menni. Nem írtam házi feladatot; elveszítettem az órarendet; a tankönyveim érvényüket veszítették; most cserélik le a fekete táblákat; a krétabánya kimerült… Berci: Emeld fel, légy szíves a lábad. Úgy, most a másikat… Emese: Hatalmas gödröket ástak a Hárfa utca két bejáratánál, keresik a… Berci: Dugd a kezed! Emese: …a Dárius és Heródes által együtt elásott kincseket… Berci: (Kibontja Emese blúz alatt maradt haját, homlokon csókolja) Az én kicsi eszem. Emese: …s ha megtalálják, gázcsöveket tesznek le, hogy a szegény diákok ne fázzanak! Berci Emesét maga után húzza az asztalig. Emese: (Emelkedő hangnemben) De addig megközelíthetetlen az iskola, sőt az utca is, de egyáltalán tanácsos elkerülni a városnegyedet, nehogy valaki ismeretlen eredetű fertőzést kapjon, vagy gödörbalesetet szenvedjen! Csókolj meg kedves! Az asztalhoz ülnek, csendesen kortyolgatják a teát. Emese: Oly régen voltam utoljára, elszakadt a fonál. Szerintem be sem engednek az osztályba. Mi haszna oda menni? Berci: Nono! Emese megszeppenve néz Bercire. Befejezik a teázást, felállnak az asztaltól, cipőt húznak, elmennek. Az iskola előtt Berci két tenyerébe veszi Emese arcát, szájon csókolja, majd arcához szorítja a kezét. Mosolyogva néz a lány után, bíztatóan hunyorít és bólogat. Délután, otthon Bercinél. Emese haza érkezik az üres lakásba. Emese: (Miközben mindenhová bekukkant) Várható volt a fejmosás, meg fenyegetőzés, nem gondoltam ilyen olcsón megúszom. És Berci ezt tudta! Vagy érezte? Majd megkérdezem tőle. De miért nincs itthon? Miért nem jön? Belátom: az iskolával neki volt igaza. Most

144

pedig nekem van igazam: nem akarok egyedül itthon lenni! Berci, Berci, gyere már! Teát tölt magának, leül olvasni. Emese: (Leengedi a könyvet) Ám mégis, mit képzel magáról? Pontosan ő küld engem iskolába? Hiszen már rég megszakította tanulmányait! (Merengve) Nem bírja a kötöttséget. Ilyen fantasztikus észt ilyen szerencsétlen csomagolásban! Borzasztóan unta a tanítást. (Felcsattan) Legalábbis ezt mondta nekem! S akkor muszáj elhinnem? Neki is el kell fogadnia álláspontom! (Csendesen) Sántít ez a hasonlítgatás. Bercit nem lehet kalitkába zárni. Inkább elvállalja a leggyötrőbb munkát, csak szabad lehessen. De szabadság ez? Talán igen. A Berci szemszögéből feltétlenül. Hiszen az osztályfőnöke vagy kétszer elrendezte, hogy visszavegyék, de sohasem tudott megmaradni. Társai már rég érettségiztek… Inkább túrja a földet, falat bont, követ hord. Nem találja a helyét. (Megerősödve) Na nem baj, akkor most tisztázni fogunk néhány kérdést. Én az iskolával, de ő szintén! Vagy valamilyen tanulással. Nem fogja elkótyavetyélni magát! Feláll, sétálni kezd a szobában. Múlik az idő. Később Emese az ablaknál áll, néz ki, majd az órájára pillant. Emese: Vajon milyen rejtett zugra, porladó kőre talált? De hát ismeri a várost, mint a tenyerét. (Kesernyés mosollyal) Rábukkant Dárius kincsére, felméri, és hiánytalanul beszolgáltatja a múzeumnak. Szerintem ezt is tudja. Időnként szeretném tudni, mi járhat fejében. A lavina beindulása után tudta, hogy el-elcsattan egy-egy meggyőző szándékú anyai-atyai pofon. De hát én egy szót sem szóltam! Ő feljött hozzánk –majdnem földbe gyökerezett a lábam- s annyit mondott szüleimnek: Megkérem, Emesét többet ne bántsák. Nem tudom honnan szerzett tudomást az anyai-atyai pofonokról, mert nem panaszkodtam. Összeszedtem a holmim, s eljöttem a megüresedett nagyszülői lakásba. Magával röpített engem. (Nevetve) Repültem magamtól! (Csendesen) Nagyon sok beszélnivalónk van. Gyere, gyere Bercikém! Egy keveset még vár, majd összeszedi magát és kimegy a lakásból. Mire visszatér este van. Tűnődve ül a fotelban. Feláll, a gyerekágyat méricskéli ráccsal, meg anélkül. Ismét leül. Csengetnek. Ajtót nyit. Egy fiatalember lépik be.

145

Változás. Ismét a közösségben a garázs előtt. Emese tovább sétál. Emese: Összejártam a várost, de sehol nem találtam meg. Amikor haza értem jött Bercinek a bátyja, akkor telefonáltak a kórházból, Bercit elütötte egy autó. Nekünk a hullaház maradt. (Könnyeivel küzd) Nem tudom, képtelenebb, ostobább balesetet feljegyeztek-e valaha. Kiment a rétre, lefeküdt a fűbe, nézte az eget. Arra ment egy autó – ahol egyébként soha sincs jármű- és elütötte. A szülők mindkét részről megértőnek bizonyultak, amikor arra kértem, engedjék, néhány napig maradjak ott egyedül. Elképzelem micsoda szorongás költözött beléjük, de uralkodtak magukon. Eljövetelkor a gyerekágyat szétszedtem, a lépcsőház bejáratánál hagytam. A házunk közelében jártam, amikor eszembe jutott, miben fog aludni a kicsi. Szaladtam, mint az eszeveszett. Addigra valaki örökbe vette. Nem maradtam terhes, (Mosolyogva) pedig milyen gyönyörű gyerekek lettek volna, s mennyi! (Hallgat egy keveset) Ez az egész história felfoghatatlan nekem is. Én, aki mindig tiszteltem a szüleim, sőt, egy kicsit tartottam tőlük; hűvös fejjel számoltam a térfogatokat, ábrázoltam a függvényeket, hibátlanul oldottam a fizika, vagy akár a legnehezebb kémia feladatokat, bezsongtam, elveszítettem az eszem. Egy olyan gyönyörű történet szereplője lettem, amelyben – kettőnkön kívül- bárki más legfennebb statiszta lehetett. A legkülönösebb az egészben, hogy nem fogadkoztunk, nem ígérgettünk semmit. Berci nem csalogatott mesékkel, csak mentem. Nem akartuk elengedni egymást. (Kesernyésen) Polgári kötelezettségeimnek eleget tettem. Érettségiztem, egyetemet végeztem, lakásom van, autóm lehetne -nem nagyon szeretem-, majd lesz párom, mint ahogy voltak. És ez az emlék. Nem fájdalmas, ritkán hívom elé, kímélem. Amikor megérkezik, az eltelt évek levegővé foszlanak, minden elmorzsolódik, ami az akkor és a jelen közt lepörgött. Mind leülnek. A targoncás a targoncájához megy. Az egyik oldalrúdra erősített zsákocskába nyúl. Kiveszi az elején elmondott kalandjából megismert kegytárgyat. Átnyújtja Emesének. Emese: Ez mi az? Targoncás: Légy olyan kedves, mostantól vigyázz rá. Az állandó utcai élet épségét veszélyezteti.

146

Emese hosszasan nézi a tárgyat. József feláll, a targoncáshoz megy. József: Biztos? Targoncás: Egészen biztos! József Emese közelébe lép. József: Tedd el, szerintem nagyon hasznos egy ilyen tárgy. Egyszer elmesélem történetét. Emese: (Mosolyogva nézi) Milyen bájos! Köszönöm! ÖTÖDIK JELENET Zsuzsa beszélgetés közben billegteti a magas, karcsú dobozt, amelyen ül. Egy adott pillanatban fölborul, tartalma a járdára folyik. Zsuzsa: (Felugrik, kezdi összeszedni a holmikat) Elnézést, nem vezérel rombolás szándéka. (Felemel egy lapos dobozt) Ebben mi van? József: (Elveszi tőle, megemeli a fedelét, belekukkant) Fényképek. Többen: Nézzünk képeket! József: (Röviden tanakodik, végül beleegyezik) Nézzünk. Leveszi a doboz fedelét, kiemeli az albumot. A többiek félkörbe ülnek. József: (Mutogatja) Ez a család; ez is; ez én… Többen: Lássunk apró korodban! József: (Megmutatja. Átlapoz pár oldalt, amelyeken végighúzza az ujját) Ezeket nem tudom kicsodák. (Megemeli az albumot) Szedettvedett gyűjtemény. Olyan képeket tettem bele, amelyeket kaptunk valakitől, vagy nem tudom, kit ábrázol. Enikő: (Nevetve) Nézzétek, milyen fess katonaember volt! József: Na persze. Az egyetlen kép mundéros koromból. Zsuzsa: (Nagyszájjal) Itt a következő! József: Hol? Zsuzsa: (Keresgélve) Lássuk, melyik vagy a csoportban! József: Egyik sem. Ne keress. Én kattintottam el a gépet. A parancsnokunk rajta akart lenni a képen. Zúgolódás, óbégatás, elégedetlenkedés hangjai a csoportból. József: Ízléstelenséggé fajult a dolog ezzel a páncélos kétéltűvel a háttérben. Mindenki hős akart lenni. Pedig a század nem élt át egyebet, mint elköltöztették egyik kaszárnyából a szomszédosba. 147

(Rövid szünet után a homlokára csap. Gúnyolódva) Jaj, milyen feledékeny vagyok, áldozat is esett! (Kezébe veszi a képet, úgy mutatja a többinek) Ennek a fiúnak az acélsisakján átfúródott egy golyó. Többen: Na ugye! Mégiscsak háború volt! Persze! József: A részeg fölöttese hajszál híján fejbe lőtte. László: Állítólag nagyon fájdalmas, amikor beléd fúródik a golyó. Mintha fekete felhő vonulna el a Nap előtt, a színpadnak az a része, ahol a zöld sziget áll, elsötétedik. Amikor kivilágosodik, a padon egy vékony alkatú fiatalember ül. Arca lisztfehér, haja csapzott, öltönyén –amely megfelelően hosszú, de lötyög rajta- erősen látszik az idő múlása. Inge nyakig begombolva, nyakkendője tökéletesen a helyén, mindnek földszíne van. Valamennyit üldögél, észreveszi a pad lécei közé szorult reklámlapot. Érte nyúl, tanulmányozza. Csodálkozás, meghökkenés, végül értetlenség ül arcára. Ekkor leengedi a lapot, a garázs előtt ülőkhöz int. Az idegen: Kérhetnék egy kis segítséget? (Nem hallják meg, a fényképekkel vannak elfoglalva. Megismétli hangosabban) Tudna, kérem adni valaki tanácsot? Mind fölnéznek. József a dobozba teszi az albumot, átnyújtja Zsuzsának. Föláll, feléje indul: József: Tessék, miben segíthetek? Az idegen: Egy kicsit kábult vagyok, nem lenne szíves útbaigazítani? József lassan indul, úgy próbálja felmérni a padon ülőt. Normális léptekkel érkezik. József: Mit szeretne tudni? Az idegen: Itt találtam ezt a lapot. Amióta kezembe vettem úgy érzem, egyetlen bizonyosság sincs fejemben, kizárólag kérdéseim vannak. József: (Bizonytalanul) Június van, szombat délután… Az idegen: Fenntartom? József: Pillanatnyilag nem. Az idegen: Megkérhetném, üljön mellém? József a többiek felé fordul, akik kérdőn tekintenek rá.

148

Az idegen: Bármilyen kevés időt szánhat személyemre. Egy mondat, kettő… Amennyi belefér. József leül, az idegenre néz. Az idegen: Roppant különös dolog esett velem. Mostanig éltem, mint bárki, tudomásom szerint nem küzdöttem szellemi zavarral, ám az imént hirtelen arra ébredtem, fogalmam sincs semmiről. (Szétnéz) Mivel foglalatoskodnak itt? József: Költözöm. (A többiekre mutat) Eljöttek segíteni. Az idegen: Jó volna egy helyen végleg megmaradni. Valamilyen furcsa betegség kezdett ki. (A fejére mutat) Lehet, itt van a baj. (Utána a mellkasára) Lehet, itt. Állandóan mennem kell, mindig úton vagyok. Folyamatosan költözködöm. József: Hova? Az idegen: Jó kérdés! Nem emlékszem az utolsó helyre, ahol laktam, fogalmam sincs hová megyek innen. József egy nagyobbat szusszan. Az idegen: Kérem, ne ijedjen meg tőlem! Tényleg nem vagyok őrült! József: (Nyugodtan) Elhiszem. Az idegen: (Megemeli a lapot) Bármilyen hihetetlenül hangzik, ez a darab színes papír állította feje tetejére az életem. József: Elkérhetem egy pillanatra? Az idegen: Tessék. József: (Belepillant) Az egyik bevásárlóközpont heti értesítője. Az idegen: Csempész árú? Porosodik otthon nálunk valahol egy olyan vastag ezerkilencszáznyolcvankettős, tele ruhákkal, cipőkkel, zenegépekkel, mit tudom mifélékkel. József: Az ügynökök hordják ki. Az idegen: Kémelhárítás? (Felismerésként) Jaj értem! Röpcédula helyett, zavarkeltés! Így ugratják be az embereket! József: (Elbizonytalanodva) Kereskedelmi ügynökök… Az idegen: (Visszakéri a lapot) Ezzel a lapos bőröndkével vajon mi szállítható? József: (Nézi) Ez számítógép. Az idegen: Hol teszik be a lyukkártyákat? József: Hát a lyukkártyát azoknál a régi… (Átint a többiekhez) Ki lenne szíves, egy kis műszaki felvilágosítást tartani, mindkettőnknek? (Az idegenhez fordul) A könyvek birodalmában jobban elboldogulok, mint a mindent elárasztó szerkentyükében. 149

Először László érkezik, aztán a többiek. József: Kérlek, mondd el mindkettőnknek mi micsoda ezen az oldalon. László: (Az idegen fölé hajol, onnan mutogatja. Az idegen nem szól, csak egyre jobban csodálkozik) Számítógép, számítógép, telefon, telefon, telefon, telefon, hordozható lemezjátszó, MP4-es… Az idegen felemeli a kezét. Csend. Egy darabig szemléli a reklámot, végül a többiekre emeli tekintetét. Lassan végignéz a csoporton, azután a saját ruháján. Az idegen: Hallottam, amit beszélgettek. (Lászlóhoz) Nem, a lövés nem fáj. (Mindenkihez) Összehasonlíthatatlanul fájdalmasabb, amíg a fejed körül surrognak, vagy a tömegbe fúródnak a golyók. Amikor téged talál el, megbékélsz. A szívedből kiáramlik a nagy indulat, oly könnyűvé válsz, azt szeretnéd mindig így maradj. Látod a föléd hajló embereket, a nagy csendben mégsem szólsz, nehogy a letakaró üveghártya megrepedjen. Elegendő egy könnyed szellő, megemel. Az emberi önzés ebben a végtelen kegyelmi állapodban is előfurakodik: nem szólsz senkihez. Mire megmondanád, hagyjanak, mert jól vagy, csodálatosan érzed magad, azt veszed észre, túlságosan magasra repültél. Nem hallanak, hiába akarod vigasztalni őket. Aztán elnéptelenedik a látóhatár. Emlékszel, az előbb tengernyien voltatok, fegyverek ropogtak, most hirtelen egyedül maradtál. A lebegés, a súlytalanság elviselhetetlen teherré válik, nem érted miért maradtál egyedül. A nagy kétségbeesést közömbösség váltja. Tökéletesen tisztába vagy, ez fog állandósulni. Ilyenkor, ha szerencsés vagy, vagy szerencsétlen, egyetlen utolsó szikra kipattanhat. Ez a legeslegutolsó fricska azt juttatta eszembe – amire különben ez idáig nem kaptam választ-, van-e értelme ilyen fiatalon elérhetetlen magasságba kerülni? (Zavartan folytatja) Fogalmam sincs, honnan tudom mindezt. Erről a legutolsó kérdésről tudom, én fogalmaztam meg, de az azelőtti érzések? Talán álmodtam? Ede: Ez megtörtént veled! Hiszen te… (József leinti) Az idegen: Beteg vagyok? Arra gondolt? (Nézi a lötyögő ruháját, hosszasan a kezét) Nem kétséges, megfogyatkoztam. Gyerekként sem csattantam ki az egészségtől. Állandóan C-vitamin zörgött a zsebemben, télen torokseprő cukorka. (Elneveti magát) Ki tudja, ha 150

megkeresem, esetleg találok valamilyen bántalom elleni szert. (Keresgélni kezd a zsebeiben, a többiek figyelemmel követik) Vasalt zsebkendő! Mióta vagyok ilyen pedáns? (Tovább keresgél) Üres. Itt is, itt is. (A zakó belső zsebébe nyúl) Ez meg micsoda? (Egy szabályos kartondarabot húz elő, amelynek a végén spárga lóg. A többiek megmerevedve figyelik. Olvassa) Tizenkettő. Huszonegy… (Hirtelen megfordítja) Barabás Attila. (Megütközve nézi) Az én vagyok. Ilyet már láttam valahol. (Tűnődve motyogja) „Ne kössetek a nagylábujjamra cédulát…” (Inkább tűnődve, mint elkeseredve) Micsoda? Én?! Lehetetlen! (Keveset gondolkozik) Tegyünk próbát! Megkérem, lépjen hozzám valaki. Megfogom a karját. Ha nem érzi, akkor… Nos, abban az esetben át kell gondolnom az életfilozófiámat. Elhúzza a száját, mintha azt mondaná: ez van. Odalép a targoncás. Az idegen megfogja a karját. Targoncás: Talán… József: (Odalép, odatartja a karját) Mielőtt az érzésről beszélnék, szeretnék egy személyes véleményt mondani a téged annyira foglalkoztató kérdésről. Az emberek nagy többsége szürke pontként éli le az életét. Néhánynak megadatik életében, vagy elhunyta után valakivé válni. És van egy nagyon pici csoport, amelynek tagjai pontosan a választóvonalon ragyognak ki a szürkeségből. Az átváltozás pillanatában milliókat mentenek meg. A szabadságnak nagy ára van, s felbecsülhetetlen érték. Sajnálom, hogy áldozatokat követel… (Nyújtja a kezét. Megerősödve mondja) Köszönöm barátom, hogy szabadon élhetek! Ezzel a nagyszerű érzéssel te végérvényesen bennem vagy. Az idegen: (A többiekhez) S ti mit gondoltok erről? Targoncás: Bennem mindig nagyon erősek az érzések. Sajnos gyéren sikerül megfelelő szintre juttatnom a szavakat. (Hosszasan fogja az idegen kezét. Mielőtt elengedné) Köszönöm! Miklós: Ha te nem vagy, ha ti nem vagytok, már rég elvesztem volna. Emese: (A mostanig nem válaszolókra mutat) Nekünk szinte természetes ez az állapot. Önmagáért örvendünk neki, nincs amihez hasonlítsuk. Amikor mindaz lejátszódott olyan zsengék voltunk, fogalmunk sem lehetett hol, miben élünk. A nincstelenséget, megtapasztaltuk. Az igazán súlyos dolgoktól megvédtek a szülők.

151

Az idegen: Köszönöm, hogy az élethez csatoltok! (A fiatalabbakhoz fordul) Mostantól csak ezzel a korosztállyal beszélgetek. Majd levonok egy következtetést. Föláll, lassan kimegy, a többiek végig követik tekintetükkel. HATODIK JELENET Megjelenik Andor. Mielőtt az idegen eltűnne a mélyben, megérinti a vállával, de Andor nem észleli. Andor: Mit bámultok? László: Jelenéseket. Andor: Mivel töltitek a drága időt? Zsuzsa: Az élet mulandóságáról értekezünk. Miklós: A láthatatlan világot próbáljuk a láthatótól elválasztani. Targoncás: Vagy fordítva. Ede: A szabadságról… Andor: Na, az rám is rám férne. Mihelyt lejár ez az ellenőrzés, rögtön üdülni megyek. Ede: Piros szőnyeg, ágyúdörej? Esetleg dobpörgés? Andor nem méltatja válaszra. László: Pedig a dobpörgés lehet kedves. Gyerekkoromban egyszer találkoztam az utcán egy barátommal, felvonulási dob lógott az oldalán. Valahogy megérezte hirtelen született nyugtalanságom. Apró koromtól szerettem volna ismerni a titkot, amellyel oly gyorsan lehet mozgatni az ütőket. Mindenféle bevezető nélkül kezembe nyomta a pálcákat. Esetlenül kocogtattam a bőrhöz. Leforrázva adtam vissza. Ő nagy ügyességgel megpörgette. Emese: Szeretnél dobpergés kíséretében menetelni az utcán? László: Nem. Volt már alkalmam saját dobpergésem kíséretében vonulni. Zsuzsa: Most mondtad, nem tudsz dobolni. László: Nem tudtam. A cél érdekében megtanultam. Van egy – sajnos azóta feledésbe merült - régi történetem. Ettől függetlenül, elevenen él bennem, mint egy felemelő, bántó, egyben szomorú egyveleg. No, meg kedves. Akkor csak érdekes kötelességként éltem meg. Igazságtalanságnak tartom elfeledését, mert jelentősége van. Gyakorlati: mert bár éveket kellett várni, végül visszarendezte a normális jogállapotot. Ami ennél sokkal több: emberi. Példamutatás

152

bátorságból. Csak halkan mondom: lehet, egy kevés szimpatikus őrültség vegyült hozzá. Ötödikes koromban elektronika körre jártam a községi ifjúsági házba. Egy napon valami roppant hatalmú ember kitalálta, a szép tágas épületet többé nem használhatják a tanulók, úgymond forradalmi célt fog szolgálni. El kellett költözni. Féllábú tanárunk hozta tudomásunkra. Hozzáfűzte: - Ezt nem felejtik el a semmirekellők! Nyikkanni sem mertünk, akkorra már rég belénk nevelték, a hivatalos döntések nem vitathatók. Évek múltán találkoztam vele. Mesélte, roppant indulatában végigbicegte a két szintet, a zeneszakosoknál időzött hosszasabban. Nem tudta kollégáját maga mellé állítani terve megvalósításában. Azt elérte, körtől függetlenül mindannyian kapjunk dobot. Nekünk ő maga tanította meg, a pörgetés módját. Annyit mondott, kötelező készülődés a nemzeti ünnepre. Egy nappal a nagy felhajtás előtt, általános próbával összekötött költöztetés címén utolsó emberig kitessékelt az utcára. Mi szentül hittük, most magunk elé kell képzelnünk a fontoskodó integetőkkel tömött lelátót. Valahonnan szerzett annyi benzint, amennyitől beindult saját átalakított autója. Utánfutójába mindent fölpakoltunk. Kettős sorokban meneteltünk, lelkesen doboltunk. Fölcsatolta műlábát, egyetlen botra támaszkodva balkézzel vezényelte a ritmust. Más tanár nem volt velünk. Szintén akkor mesélte el, az oktatókat mind elküldte, mert jól tudta, sérültsége miatt, egyedül neki nem tudnak ártani. Hátul nagykorú fia vezette az autót. Az utánfutó hátára fölbogozta a „A költöző Ifjúsági Ház” feliratú táblát. Mielőtt elváltunk hozzátette: -Fél láb ide vagy oda, akkor nagyon nagy bajba keveredtem volna. Lehet, szüleitek is miattam. Hirtelenjében egyetlen éjszaka bádogból kivágtam sok példányban a „példaképek” félprofilját, amit aztán beraktam a megüresedett termekbe. A biztonságiak nem tudták mire véljék alkotásaim. Azt már nem merték kikezdeni. (Egyet sóhajt) Olyan üresen kopognak a szavak, pedig meggyőződésem, ennek az eseménynek az emlékére lett a Barabás Attila és társai áldozatából született változás első kézzelfogható eredménye. Visszaszolgáltatták az épületet, újból a tanulók rendelkezésére bocsátották. (Megvonja a vállát) Kilakoltatásunk után, az új helyen szűk szobák sorakoztak. Mindenhol ugyan az a lehangoló látvány fogadott. 153

A kézimunkázókhoz mindig oly szívesen kukucskáltam be, most a hímzések, a paprikajancsik, a szőttesek mind dobozokban hevertek, nem volt, ahova kirakni őket. A modellezők, a fafaragók a rádiósokkal közös termet kaptak, ellehetetlenítve a munkát. (Leáll egy pillanatra) Ne túlozzunk! Akkoriban nem fogtam fel ilyen tragikusan, csak ezek után nem volt kedvem a többi kört megkeresni. Nálunk kihunyt a kedves hangulat. Nem találtam többé a székemet, a megviselt asztalomat, az újból fűzött forrasztó pákámat, s leginkább a helyem. Itt a sarkot egy otromba szekrény foglalta el. Kiszorította a mérhetetlen hosszúságú drótokkal tömött kartondobozt, amiből két cinezés közt kihúztam egy-egy darabot, föltekertem, legyen, amivel összekötő utat építsünk a kondenzátorok, diódák, tranzisztorok, ellenállások közt. Eltűnt a régebben a falon díszelgő kissé kopott polc, magával vitte a csavarhúzókat, a forrasztók egy részét, gyantás dobozokat, óntekercseket, préseltlemezeket. Később hiába került elé a nagyja, a sikeres merényletet nem lehetett orvosolni. És éppoly lehetetlen próbálkozás nyomtalanul elszakadni. Igazat szólt Miklós, bárminek, vagy bárkinek nézzük a történetét, minden apró eseménynek hatása van. József: (Félhangon) Idegenébe való költözés. Felborítja az életed. Lecsíp belőled, valami megkopik, lemarad, bottal ütheted a nyomát. A csapda abban rejlik, akkor leselkedik rád a lapuló verem, ha elengeded magad, amikor elveszíted a reményt. Zsuzsa: Egyedüli aki végleg költözik, az József, úgy vélem, semmi nem köti a régi helyhez. József: A legelső albérletünkre is tisztán emlékszem. Magam előtt látom hol álltak a bútorok, hová kapaszkodott a fiam, amikor először felállt. Volt egy kalendáriumunk gyönyörű virágos képekkel. A feleségem kedvéért a lejárt hónapok lapjáról kiollóztam a gerberákat, székfüveket, tulipánokat, ráragasztottam a lomtárajtó belső felére. Amikor eljöttünk ottmaradtak. Takarítsa el, akit zavar. Nem számít, hogy közönséges albérlet. Nagyon nehéz elszakadni onnan, ahová valamilyen melegséget varázsoltál. Egyszersmind ez a titok. Bárhol légy, úgy élj, mintha egész életed ott élnéd le. Ettől otthonossá válik. Egyben ezzel táplálod rendületlenül a reményt, hogy egyszer valóban célba érsz. Van azonban ennek az álláspontnak egy nagy hátulütője, ami elől nem tudok kitérni. Jobb esetben évekig lakhat az ember ugyan azon a helyen. Az élet, s erőfeszítésünk velejárója, hogy a 154

dolgok változnak. Lépésről lépésre, kőre kő. A végeredmény, helyesbítek, a szakaszonkénti eredmény általában több, mint ahonnan kiindultunk. Ez egyszerűen azért, mert az ember épül. És akkor berobban a világodba egy ilyen semmiházi, mint a jelenlegi tulajdonos fia, s úgy érzed, elölről kell kezdened mindent. László: De hát nagyon sok helyen bérlőként élik le az életüket az emberek, mégsem boldogtalanok. József: Valójában nem a tulajdon hiánya fáj nekem, hanem az örök bizonytalanság. Az emberek ma egyet mondanak, holnap teljesen mást tesznek. Én ilyen formán nem tudok építkezni. Nem vagyok elég rugalmas ehhez a műanyag világhoz. Bizonyos szempontokból ezért pottyanok vissza minden egyes költözésnél az „azelőtti” állapotba. Én az emberi létet folyamatos fejlődésként képzelem el. Úgy vélem, itt, ebben a városban, évszázadokkal ezelőtt kihalt az állandó vándorlás életmódja. Ebből kifolyólag a nomád életmód teljesen idegen tőlem, s káros hatással van… a közérzetemre. Emese: Ezek szerint ketten vannak, akik hisznek a végérvényes megoldásokban: Andor és az idegen. Vendel: (Csipkelődve) Ezzel a kiváltságos helyzettel egyedül Andor dicsekedhet. Ede: (Csendesen) Úgy tűnik, az idegennek –Attilánakfogalma sincs, valamilyen értelemben végleges az állapota. Rövid szünet után. Targoncás: Tudja egyáltalán az a Csaba, hová kell jönnie? Ede: Pontosan megmagyaráztam. Habár, nem említettem a mellékutcát. József: Ismeritek Csabát? Zsuzsa: Igen, látásból. József: Nem lennétek szívesek kimenni a főútra? Zsuzsa: Ki jön velem? Egyedül unatkozom. Emese: Együtt jöttünk, együtt megyünk.

HETEDIK JELENET Zsuzsa, Emese, László, Vendel elmennek. A targoncás nyomukba szegődik. József Edével visszamegy a garázsba, elvégezni a végső előkészületeket, mely egyáltalán nem egyszerű. Lépten-nyomon kerülnek elő olyan zsákok, zacskók, amelyekről Józsefnek fogalma 155

sincs, mit kezdjen velük. Egyesekbe többször belenéz. Bosszúsan arrább löki, mert akkor jön rá, ezt már megtette. Miklós: (Andorhoz) Jöjjön, üljünk le a padra. Andor: Nekem dolgom van! Miklós: Hagyja, ne rohangáljon folyton. Inkább váltsunk két szót. Andor: Ugyan miről? Miklós: (Lassan elindul a pad felé, miközben kérdezi) Mondja csak, elhagyná-e a céget, ahol dolgozik? Andor, aki addig önkéntelenül követi, megáll. Andor: Megint kezdi? Mondja mi köze magának ezekhez a dolgokhoz? Miklós: Jöjjön a padhoz, ott megmondom. Nem kell úgy felháborodni, csak arról érdeklődöm, egy jó ajánlat miként befolyásolná. Andor: (Gondolkodás után) Egy jövedelmezőbb állásért el. Miklós: Mi a véleménye a vállalat iránti hűségről? Andor: Miféle hűségről? Azért taposok éjjel-nappal! S a tulajdonost nem ismerem! Miklós: Valóban mondta ezt. Végtére, kenyér van a kezében. Andor: Megzsíroztam rendesen! Miklós: Hát akkor? Andor: Ezen a földön mindenhol csak a főnököket csodálják, előttük hajlongnak az emberek, lesik szavaikat! Miklós: Itt maga a főnök. Andor: Mi az, az egész céghez viszonyítva? Miklós: Hát a tulajdonosnak nem szán semmilyen szerepet? Andor: Egyedüli, ami megállít engem. Miklós: Úgy érzem, nagyon szeretné kipróbálni, amikor a felelősség egészében a maga fejére hárul. Andor: (Bizonytalanul) Egy tömbben az egész? Miklós: Íme a lehetőség. Tudok olyan településről, amely ipari mennyiségben rendelkezik a szükséges nyersanyagból. Kiköltözik, akár innen ingázik. Ahogy jobban megfelel. Megszervezi a beszerzést, felállítja a gyártó sort, embereket toboroz, piacot keres a terméknek. Befektetnie nem kell, a jövedelem ötven százalékát megtarthatja. Kitartóan hadban áll a szülőfalujával? Andor: Nem volt velünk, amikor a múltamat boncolgatták! Tudtam, nem most találkozunk először! 156

Miklós: Figyelmesen elolvastam a részletes önéletrajzát. Még mindig fenntartja, hogy semmibe veszi a főnöke? Andor: Én ezt nem értem! Miklós: Az a szemüveges, lenyalt hajú, bajuszos, öltönyös tanácsadó, aki a titkárnő közelében szokott ülni, én vagyok. Andor: (Nézi): Lehetetlen! Miklós: Esetleg ez megvigasztalja: nagyon rossz az arcmemóriám, nem ismertem rögtön magára. Amikor a padon rendezgette papírjait, megláttam a cég fejlécét. Csak utána kapcsolódtak fejembe eggyé az elemek. Inkább következtettem személyére. Odakint pedig, nem találtam értelmét, a székhelyre elhívott alkalmazottakat az igazgatói szobába külön berendelni. Nem tért meg az agyában, miként lehet, ott magyarul beszélnek magával? Most hagyjuk ezt. Szülőfaluja környékén végeláthatatlan területekről lehetne gyógynövényeket gyűjteni. Vonat jár arra, autó alig, jóformán nincs ami szennyezzen. Nem ártana tevékenységi körünket ebbe az irányba bővíteni. Andor: Ezek szerint, egyáltalán nem véletlenül került ide. Miklós: Ahogy vesszük. Elindultam találkozni magával a kirendeltségnél, amelyik innen néhány perc. Amikor erre a helyre értem, rájöttem, igen korán van, hát leültem, örülni a napfénynek. Az viszont teljesen véletlen, hogy Józseffel találkoztam. (Tűnődve) Talán, az sem. Mindenképp meg kellett volna keresnem, így egy nagy gonddal kevesebb. Andor: Nem hiszek ezekben a véletlenekben! Miklós: Mi ebben a hihetetlen? A kettőnk esetét tisztáztuk. Józseffel pedig, egyszerűen így sikerült a dolog! Andor: Kell ennek valamilyen logikus magyarázata legyen! Miklós: Van: az emberek találkoznak, ha tudnak, segítenek egymáson. Andor: (Csodálkozva néz Miklósra. Jobbnak látja az előző kérdésre terelni a szót) Amikor elmegyek a faluba, mint a régi filmeken, gyerekek szaladnak az autóm után, az emberek nagy tisztelettel fogadnak. Miklós: Akkor szinte nincs akadály. Andor: Azt hiszem… Miklós: Nem kell most választ adnia. Sőt, van más ajánlat. Egyszerre fontolja meg a lehetőségeket, aztán tudatja döntését. Jól beszél németül, meg angolul, igaz? 157

Andor: Persze! Miklós: Az igazgatóságon szükség van egy emberre. Végül, maradhat itt, a régi helyén. (Feláll) Na lássuk, hol jár az a Csaba. Andor: (Miután Miklós elmegy) Majd megmutatom, milyen a városi ember! (Eszébe jut) Az árvíz elmosta az utat! Gépkocsival használhatatlan. Mit szólnának az emberek, amikor meglátnának a vonatról leszállni, aztán gyalogolni a poros úton? Hát én nem azon a szinten állok! Az eltelt félév alatt nem hozták rendbe. Mikor teszik járhatóvá? Az ilyesmi bármikor megismétlődhet. Ha egyáltalán elvállalnám, kizárólag innen járnék. Mi fogja garantálni a mindennapi szabad mozgást? Az hiányozna, hogy ott ragadjak! Na nem, ezt nem fogadom el! Viszont abban a szép irodaházban dolgozni… Volt esze a magasban húzódó emeletet kibérelni, kitárul az egész környék. Mindig elegánsan járni, elit emberek közt mozogni. Lakás? Kapok ott egyet. Alaposan elverik a többiek rajtam a port, amikor megtudják, albérletben lakom! Ha ezt összecsomagolhatnám, s magammal vihetném! Itt kell maradnom a kopott városban. Eh, soha sincs igazságos megoldás! Miklós: (Visszajön. Maga elé): Na így! (Megpillantja Andort) Andor: Az az érzésem, a kellettnél többet beszéltem. Miklós: Semleges területen zajlott, meg nem történtnek nyilvánítjuk. Lazítson már végre! Hétfőn mindent megbeszélünk. NYOLCADIK JELENET Visszajönnek a többiek. László: Nem találtuk meg Csabát. Ede: Nem tudom, mit gondoljak. Targoncás: Valószínű, nem sikerült megjavítani a járművet. József: Ne búsuljátok, megoldjuk valahogy. (Miklóshoz) Édesanyád hogy van? Miklós: (Szünet után) Meg van. Otthonban lakik. Vendel: Mikor került oda? Miklós: A dicstelen elvándorlásom óta, nem most járok először itthon. Andor: Végképp nem értem, mi mitől idegen. Miklós: Amikor valaki csak nagy időközönként lát valamit, annak jobban feltűnnek a változások, mint a tartósan benne élőnek. Olyan lett ez a város, mintha folyamatosan minden, mindenki költözne. A 158

következő alkalommal nem lelsz rá arra, amiről határozottan emlékszel, hogy otthagytad. Az idő múlásával egyre kevesebb dolgot találsz meg. A tavaly annyira megijedtem, szinte menekülésre fogtam a dolgot. Igaz, egybeesett anyám költöztetésével, aki már nem tudott vigyázni magára. Állandó gondozást kellett biztosítanom. Kétségbeesésembe József szüleihez szaladtam, mert ők ugyanott laknak harminc éve. József: Van annak negyvenöt. Mi akkor szabadságon voltunk. Miklós: Ilyen kiszolgáltatott lesz az ember. Otthon gond nélkül megvívom a dzsungelharcot, itt meg begörcsölök attól, ha felfedezem, a gyerekkori élelmiszerüzletet felszámolták. Amint anyámat sikerült jó kezekbe helyeznem, rögtön vissza kellett utaznom. Most itt vagyok. (Józsefhez fordul) Ez a harmadik ok, amelyért jöttem, beszélni a gyerek sorsáról. József: (Elképedve) Hát te tudsz róla? Miklós: Elmesélték szüleid, mutattak fényképet. Többen: Miről van szó? Miről van szó? József: A kisebbik fiam balesetet szenvedett, azt említette Miklós. Miklós: Legutoljára városunk, sőt, talán az egész tartomány leghíresebb plasztikai sebészének a klinikáját építettük. Nagyon meg volt elégedve a munkálatok ütemével, minőségével. A kedvező hangulatot felhasználtam Jánoska esetének megtárgyalására. Andor: Ott sem lehet spekuláció nélkül! Miklós: Nagy igazság hangzott el! (Sorolja) Nem hozom szóba: nyilván, nincs ahonnan tudomást szerezzen az orvos. Feliratkozom az ügyfélfogadási listájára: legalább fél esztendőt várhatok. Beindul a hivatalos eljárás (Andorhoz csipkelődve) – procedúra -: nem lehet félbeszakítani. Maga az orvosi beavatkozás nagy összegbe kerül. Így feltéve, hogy helyrehozható- kimondottan csak a gyógyszereket, sebészeti anyagot kell megfizetni önköltségi áron. Ezt pedig, magára vállalta a Timpanon cég. József: (Ide-oda lépked) Ezt nevezem meglepetésnek! (Zavartan) Hát erre nem számítottam. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. Miklós: Ugyan, ne viccelj! József: Nem viccelek: tényleg el vagyok olvadva. Miklós: (Megöleli Józsefet) Hidd el, semmiség ahhoz képest, amit tőled kaptam.

159

József: (Megdörzsöli a homlokát) Nem méricskélek. Örömmel elfogadom. Jánoskám, Jánoskám… Zsuzsa: Hát mi történt a gyerekkel? József: A kitartó tévézés nem eredménytelen: gyerekeim betéve tudják az összes rajzfilmet, meg hirdetést, amit a különböző csatornákon vetítenek. Együtt kiabálják a tévével, ki mit, mikor vásároljon, vagy mit tegyen a bűzös lehelet ellen. Feleségemmel gyakran szórakozunk a látványon, néha kénytelenek vagyunk leinteni lendületes fiainkat. Persze, a játszás gyakori a házban, főleg amióta a kisebbel szót lehet érteni. Lassan-lassan a tévé reménytelenül úrrá lett mindenki fölött. Egy szokványos este otthon tartózkodtunk. A tévé ment, a gyerekek játszottak. Ünnep közeledett, a műsorok közt a kiskorúakra is „gondoltak”. Az utóbbi időben egyre gyakrabban elhangzó reklámot játszották be, már kívülről fújtuk. Kacagtunk rajta. A gyermekek a tévével együtt ordították: „Dorakin lelövi az ellenséges repülőt” és - mondandójukat nyomatékosítani-, repülni kezdtek az építőkockák. Egy jól irányzott kocka eltalálta Jánoskát, aki az ütés következtében nekiesett a tévének. Megingott a monstrum. A tetején álló lemeztartó lezuhant, csúnya sebeket ejtett a fején. A sebészeten rendes munkát végeztek, lassan begyógyultak a vágások, ám az arcocskáját elcsúfítja a hegesedés. Andor: A tokás angol… (A többiek csúnyán néznek rá. Elhallgat) Miklós: Az orvos elemezte a tavalyi fényképet, valószínű, nyomtalanul eltűntethetők a hegek. Arra kért, készítsünk néhány felvételt közelről, csak a fejről. Ha változatlanul biztatónak látszik, jöhettek. Nem akar fölöslegesen utaztatni. József: Nem értem, a szüleim nem szóltak egyetlen szót. Miklós: Akkor már elkezdtük a klinikánál a munkálatokat, de nem tudtam, merre alakulnak a dolgok. Nem akartam senkiben hamis illúziókat kelteni, egyszerűen zsebre vágtam a képet. Elnézést kérek… József: (Szigorú arcot ölt) Ezért bizony hátra fordíttatik kendnek a sarka, mert nem tudod elképzelni, azóta hányszor vetették szememre, mi tehetünk a drága unoka fotójának az elveszéséről! Miklós: Nem körvonalazódott pontosan a következő napok műsora, a jövő héten egyeztetjük a teendőket. József: Akkor addig húzódjunk fedél alá. Gyertek, kezdjünk rakodni. Zsuzsa: Máris tábort bontunk? Kezdtem egészen jól érezni itt magam.

160

László: Ötpercenként érzem az indulás szükségességét: „Szegény József már szeretne a lakásban lenni!”, aztán megnézem a társaságot, amitől rögtön maradhatnékom támad. Ede: Tiszta szerencse, hogy költözöl, különben nem találtunk volna ilyen jól egymásra ma délután. Vendel: Ezzel egyet értek. Etelkán jár folytonosan az eszem, különben azt érezném, itt kell maradni holnap reggelig. Emese: Ezek szerint nem vagyok az egyedüli, aki elhallgatta, bármikor hozhatna autót. Nevetnek. Miklós: Én eleve nem siettem. A mai napot az esetlegesség jegyében akarom tölteni. Mennyi az elszállításra váró holmi? József: (Mutatja a dobozokat, zacskókat) Ennyi. Miklós: Ó, hát az gond nélkül felfér a targoncára. József: Hiszen jön az autó! Miklós: Nem jön autó, elküldtem Csabát. A párhuzamosan szaladó utcán jött, amerre sétáltam. Ezért nem találtátok. (A színtéren kívülre mutat) Itt a parkolóban az autóm. Gyalogolni akarok. Szándékosan nem ajánlottam fel. Szeretném, ha még együtt maradnánk. Az alsóvárosig derék beszélgetések eshetnek. Készülnek felrakni a dobozokat a targoncára. A targoncás járművéhez lép, a dobozok közelébe akarja húzni. Akkor veszi észre, az álldogálás alatt az egyik kerék leereszkedett. Targoncás: Álljatok meg, ne emeljetek semmit. Többen: Mi a baj? Mi van? Targoncás: Megszökött a levegő ebből a kerékből. Andor: Megmondtam, hogy… Targoncás: (Közbe vág) Nem gond, ezt hamar megorvosoljuk. Kérlek, várjatok türelemmel, hamar visszajövök. (Elmegy) László: Sehol nincs sürgős dolog, igaz? Többen: Szó sincs róla! Ezt az időt erre szántuk! Ráérünk hétfő reggelig! József: Köszönöm, az irántam mutatott türelmet! Többen: Ugyan! Ne viccelj! Hát ez természetes! József: Az az igazság, én egyáltalán nem sietek. Vagyis jó lenne már a családdal együtt lenni, de szerencsére estére úgy is bekövetkezik. 161

Ezen túlmenően, annyit mondhatok, az állandó bizonytalanságban itt, ez a járdaközépi hely az egyetlen biztos dolog. Mihelyt innen elmozdulunk, majd elölről kezdődik az őrlődés. (Legyint egyet, hangot vált) Szeretnétek, hogy olvassak valamit, amíg a targonca meggyógyul? Többen: Igen! Persze! Ez eszedbe juthatott volna hamarabb! Nahát! József: (Emeséhez) Kérlek, állj föl egy pillanatra. Emese föláll, József kinyitja a dobozt, kivesz néhány könyvet. Nézegeti, egyet kint tart, a többit visszateszi. Emese: Látjátok milyen kincseket őriztem? József: Nem tudom, fog-e tetszeni. Egyetlen bizonyosság, nem olvastátok ezt az írást. Többen: Halljuk! Halljuk! József: (Olvasni kezd) Volt egyszer egy szegény ember, meg egy szegény asszony. Vendel: Ki írta a könyvet? József nem válaszol, tovább olvas hangosan. Miklós lehajol, egy picit megemeli a borítólapot. Mosolyogva Józsefre mutat. A többiek néma kifejezéssel, csodálkozva, örvendezve kérdezik, hogy ő? A felolvasás alatt visszajön a targoncás. Kerékpompával a kezében egyenesen a szekeréhez megy. Észreveszi, mi történik, irányt vált. Anélkül, hogy Józsefet, vagy a társaságot megzavarná, óvatosan helyet foglal a hallgatók táborában. József: (Megszakítás nélkül olvas. Lassan mind leülnek) Volt egy házacskájuk, meg hat gyönyörű gyermekük, mégis a szegénység terhét cipelték: amikor egymás mellé kerültek, rögtön veszekedtek. A hat gyermek –Vica, Ili, Jóska, Sanyi, Béla, Endre- csak nézte és szomorkodott. Vica, a legnagyobb, hamar ráunt az állandó cirkuszra. Mivel kedvére való párra talált, egykettőre kiröppent a házból. Az első sógort Ferencnek hívták. Ili sem kérette sokáig magát, amikor Samu előadta a közös életükről szóló tervét. Jóska egyedül szeretett csatangolni a nagyvilágban, hát esténként otthon hajtotta álomra fejét. Sanyi nagyon készülődött. Megkérte a Darvasék lányát, és nem kapott kosarat.

162

Így fogyatkozott a nagy család. Az öregek csak nem tértek észhez, mihelyt találkoztak, hajba kaptak. Bélában egyre forrt a düh, esküdözött, kivágja az ablakon az apját, ha így folytatják. A kamaszokat senki nem veszi komolyan, ha ilyeneket beszélnek, Endre pedig túl kicsi volt, hogy valakit pártolhasson. Nem egészen értette, mi zajlik körülötte, csak látta, szülei nem úgy viselkednek egymással, mint Vica Feri bácsival, vagy Ili Samuval. Hát csak búsult. És bánata nagyobb legyen, egy szép napon Vica bejelentette, Feri bácsit más városban levő munkahelyre nevezték ki. Telt az idő, Vicáék után elmentek Iliék, akiket nemsokára Sanyiék követtek. A mindig lázadozó Béla addig törte a fejét miként szabadulhatna otthonról, amíg ki nem találta, ő bizony ékszerész lesz. Ekkor a szülők, egy józan pillanatukban, próbálták eltéríteni szándékától. Kései volt az ébredés. A tanévzáró előtt beadta kérését a szakiskolába, így lett egy távoli település tanulója. Közben Endre növögetett, aztán iskolás lett, elég nagy ahhoz, hogy belássa: az osztálytársai - már aki egyáltalán beszélt erről, ám sokan beszéltek, mert a gyermekek szeretik az otthoni dolgokat az iskolában elmesélni-, másfajta történeteket hoztak magukkal. Időnként máshonnan is jött veszekedés híre, vagy valamelyiknek az apja megrészegedett, de úgy érezte, náluk a legrosszabb a helyzet. A szülők keveset voltak otthon, Endrének nagyon hamar meg kellett szoknia, egyedül vigyázzon magára. Magányos maradt, az utca társaságában. Szeretett az utcákon csatangolni. Néha céltalanul, máskor, amikor már nagyon elkeseredett, felkereste kedvenc helyeit. A szomszéd utcában már megszámlálhatatlan éve... Felolvasás közben a fény lassan elhalványul. Függöny

163

Böjthe Pál: FÜLÖP BÁCSI ÉS BARKA NÉNI VÁNDOR ÁRON SZEREPLŐK: FÜLÖP, fiatalon, mint politikai fogoly; és idős korában BARKA, a felesége, fiatalon, mint politikai fogoly; és idős korában RABOK, politikai foglyok, a munkatábor lakói TÁBORPARANCSNOK, a munkatábor parancsnoka TISZTEK, ŐRÖK, a tábor rabtartói AZ ORVOS A FELESÉGE AZ ASSZISZTENSNŐ ERZSÉBET KÁLMÁN BÁCSI EDVÁRD ELSŐ FELVONÁS ELSŐ JELENET A munkatábor börtön része. Cella, tömve magába roskadt emberekkel. Kinyílik az ajtó, belép –a többihez képest- feltűnően jó állapotban levő rab. Az új rab: Üdvözlök mindenkit! (Egy-egy köszönés-féle a válasz) Hová telepedhetnék le? (Rögtön kiszemeli magának az ágyat, amelyen Fülöp ül) Fiatal ember, ugyebár átadja nekem ezt az ágyat? Fülöp: S akkor én? Az új rab: Majd megosztja valaki veled a fekvőhelyét. Első rab: Micsoda pofátlanság ez? Az utoljára érkező kezd itt rendelkezni? Második rab: (Idősebb ember. Mindig megfontoltan beszél. Megrántja felsőjének az ujját, úgy, hogy az új rab ne vegye észre) Majd mi megosztozunk az ágyon. Az új rab: (Lerakja kevés holmiját, kényelmesen elrendezkedik) Miért búslakodnak, emberek? Harmadik rab: Belefáradtunk a majálisolásba. Első rab: A szemed világa! Második rab: Nincs miről beszéljünk.

164

Az új rab: Dehogy nincs! Mesélje el mindenki a kinti élményeit. Itt a nem nagyon régen elzártak gyülekezünk. Még mindenki emlékezhet a részletekre. Harmadik rab: Mi értelme a régi eseményeket elemezni? Negyedik rab: Nem kell a sebeket feltépni. Az új rab: Szó sincs róla, okulunk belőle! Ha mindannyian elmondjuk mit vétettünk, könnyebben belátjuk elzárásunk igazságosságát. Amikor megvan a betegség oka, egyszerűbb a gyógyítás. Hamarabb jöhet a szabadulás. Egy pillanatig elmélázik mindenki, majd meredten néznek az új rabra. A fagyott levegőben egy rab magához tér. Ötödik rab: Beszélhetnénk a múlt dolgairól, de az akkori meggondolatlanságot nincs miért tetézni. Inkább tartogassuk magunkat az új életnek. Játsszunk egy játékot! Ettől kezdve az új rab ágyára ülve figyel, nem vesz részt a többiek beszélgetésében. Első rab: Micsoda ütődött ötlet! Harmadik rab: Én végrehajtom a rendelkezést! Negyedik rab: Ha két kilométert kell szaladni, nem vállalom! Erőtlen kacagás. Hetedik rab: Én zabálást sem vállalok! Nyolcadik rab: Ki merészel ételt emlegetni? Majd a tortát a te arcodba nyomjuk! Első rab: Üljetek le a tökötökre, elég legyen a fantáziálásból! Negyedik rab: Ugyan ki kérdezte magát? Második rab: Nem rossz ötlet! Miről lenne szó? Ötödik rab: Két csoport van. Az első -egyetlen emberből áll- egy önkéntes, akinek rá kell jönnie a játék szabályára. A második csoport, mi az összes többiek, (Az új rab felemeli a kezét, és elutasítóan rázza a fejét) akiknek kérdéseket tesz fel az egyedül álló. A válaszok alapján az önkéntesnek ki kell találnia mi a játékszabály. Ki akarja megfejteni? Fülöp jelentkezik. Ötödik rab: Rendben. A többinek elmagyarázom a szabályt. Menj a falhoz, s dugd be a füled! Fülöp az ajtóhoz megy, megáll előtte. Kitartóan nézi, nem mozdul. A többiek, akik előzőleg a megbeszélésre húzódtak össze,

165

lassan az ajtónál állóra irányítják tekintetük. Hosszú idő után megszólal valamelyik. Negyedik rab: Állj a fal mellé, s dugd be a füled! Fülöp: (Lassan, ledöbbenve megfordul) Nem lehet kimenni. Nem lehet kimenni! Nem lehet hallótávon kívül lépni!! Így nem lehet játszani! Hogy akartok játszani? (Már üvölt) Lehetetlen játszani!!! (Zokog) Első rab: Megmondtam, hogy… Hatodik rab: Ugyan, ki kérdezte magát? Második rab: (Odamegy) Nyugodj meg fiam. A falhoz is állhatsz, s bedugod a füled. Fülöp: (Zokogva) Nem, nem, nem! Nem lehet bezárva játszani! Nyolcadik rab: Miért, mit gondoltál hol vagy? Fülöp: Próbáltam megfeledkezni egy pillanatra. Első rab: Mi a nyavalyáért kell nekem állandóan ilyen nyámnyila alakokkal egy fedél alá kerülni? Második rab: Ne heveskedjünk! Azt mondják, az szokott életben maradni, aki valamennyire hisz is benne. Az lesz szabad, aki nem adja fel a reményt. Harmadik rab: Mennyit kaptál? Fülöp: Életfogytiglanit. Halálos ítéletből. Hatodik rab: A következő életedben jó eséllyel pályázhatsz szabadságra. Harmadik: Miért? A buddhizmus azt tanítja… Első rab: Ne jöjjön ismét az elméleteivel! Macska év, kutya év! Nincs egyéb, csak disznó év! Érti? Csak varacskosdisznó-évek végeláthatatlan sora! Dagonyával, kosszal, bűzzel! Kilencedik rab: Egyszer olvastam valakitől egy novellát, sajnos már nem emlékszem a nevére, aki egy zárdáról írt, a nővérekről. Negyedik rab: Jól elhegedűlták őket, mi? Kilencedik rab: A történetben az egyik apácának erotikus álma van. Negyedik rab: Na ugye? Kilencedik rab: Később a kolostor kigyullad, mindenki bent ég, csak ez az egy apáca marad életben. Negyedik rab: Az egyház… Kilencedik rab: Nekem ebből a történetből annyi maradt meg, az életet igényelni kell, ragaszkodni hozzá. Ki a klérust akarja kritizálni, tegye, talán majd kezébe kerül az eredeti szöveg. A szabadulás után. 166

Fülöp! Te vagy a legkésőbben érkezett, mesélj valamit a kinti világról! Az új rab: Na végre, valaki nem tagadja meg a múltját! Fülöp: Nem tudom, mit mondhatnék. Régóta bent vagyok. Itt változtatták meg a halálos büntetésem életfogytiglanira. Furcsa eljárást alkalmaznak –legalábbis esetemben. Különböző cellákba dugnak be, vagy ha dolgoznom kell, barakkról barakkra vándoroltatnak. Második rab: Hozzátartozik a pszichológiai felőrléshez. A legészveszejtőbb dolog amivel találkoztam, ez a teljesen új módszer. Ezek, ahhoz, hogy tönkretegyenek, úgymond elkapjanak, nem az ellenségeidet heccelik, hanem azokhoz fordulnak, akiket a legjobban szeretsz, akikben a legjobban megbízol. Szerencsés vagy, hogy azelőtt bekerültél. Fülöp: A rokonaim esetleg… Kinyílik a cellaajtó: (Beordítják) Fülöp, Antenna, holmit összeszedni, jelentkezés! Fülöp gyorsan levesz egy rongyos zsákocskát az ágyáról, int a többieknek, kimegy. Utána az Antennának nevezett új rab. Hamarosan ismét belép az őr. Az őr: (Második rabra mutat) Kifelé! Kimennek. A falak mögül ütések, és a második rab fájdalmas hangja hallható. Az őr hangja: Piszológiai micsoda? Adok én magának felőrlést! Darabokra szaggatjuk! MÁSODIK JELENET Másik apró cella. Belökik Fülöpöt, az ajtót visszazárják. A rabok az ágyakon beszélgetnek. Fülöp: Jó estét! Néhányan: Jót! Csak te hiányoztál innen! Nincs itt hely! Aludhatsz velem. Fülöp a felajánló ágyához megy, leül. Többet nem törődnek vele. Első rab: Azt szerettem volna tetten érni, miként őrzi meg hitelességét az egyszerűség. Második rab: Az egyszerűség, vagy az ostobaság? Első rab: Nagyon jóindulatú, mondhatom.

167

Második rab: Az a helyzet, gyakran egekig magasztalják a népet, a benne rejlő bölcsességet, úgymond erkölcsi tartását. Aztán legtöbbször, ha lehántjuk a felszínt, egy férges gesztenyét találunk alatta. Harmadik rab: Talán nem kellene személyeskedésre váltani. Második rab: Nincs ebben semmilyen személyeskedés. Harmadik rab: Sértegetés. Negyedik rab: Egyszerű ez. Valamelyik télen a kisebbik fiam csonttá fagyott nadrággal jött haza a csúszkálásból. Kérdeztem tőle, merre járt. Ilyen lettem a jégen, válaszolta. Ő tudatlanságból mondta így. Néhányszor kijavítottam, azután nála is a jégen történtek a csúszós dolgok. De megfigyeltem, apósoméknál mindenki a jégen vág léket. Valamiért gyereki szinten marad a kifejezés. Második rab: Az egyszerűség-tisztaság, vagy pedig az ostobaság szempontjából? Ötödik rab: (A második rab felé int) Talán értem miről beszél. Harmadik rab: Miként kössünk bele mindenbe. Negyedik rab: Én, városi pallérozott elme, hogyan felejtsem vidéki gyökereim. Első rab: Egy pillanat! Kérem, ne veszekedjünk. Ebben a pillanatban rémlett fel egy lehetőség. Azt hiszem megvilágosodott valami. (Ő is a második rab felé int) Nincs ínyemre belátni, de igazat kell adnom az ügyvéd úrnak. Harmadik rab: Maga gyenge harcos! Első rab: Igazat adok az ügyvéd úrnak abban, hogy óvatosan kell megközelíteni a kérdést. Ez nem felsőbb-, avagy alsóbbrendűség kérdése. Negyedik rab: Szóval ellenem fordul? Ötödik rab: Többek közt arról lenne szó, nem személyeskedünk! Második rab: Mindenki tudja, az úgynevezett népviselet mindig az úri osztály utánzása volt. Az egyszerű falusi ember utánozta ura öltözködési módját, és nem fordítva. Harmadik rab: Micsoda marhaság! Második rab: Biztosíthatom, nem. Ezért kerültem ide. Ha a kommunisták meggyőződéssel állíthatnák, hogy ostobaság minden elméletem, ősz öreg koromig nyugodtan kávézhattam volna otthon minden reggel, majd besétálhattam volna a munkába.

168

Hatodik rab: Vessünk véget ennek a beszédnek, mert nem lesz jó vége. Harmadik rab: Én mégis azt mondom, a népben gyökerezik minden. Negyedik rab: Ami szép, ami jó, ami eredeti, a tisztaságot a falusi ember, az egyszerű paraszt hordozza magában. Második rab: Nem cáfolom, de fenntartom, tanulni is kell hozzá. Nélküle nincs haladás. Hirtelen leesik a földre egy vastányér. A zajra kinyílik a látogató ablakocska. A tányér után nyúló rab alig észrevehetően az ügyvéd felé tolja, majd felveszi. Becsukódik az ablakocska. A beálló csendben hirtelen kivágódik az ajtó, belép két őr. Az ügyvédet elviszik, majd véresre verve visszalökik a cellába. Az őr: Megfogadtuk tanácsát, tanultunk és utánanéztünk. Egy ilyen, manapság igen csak divatos, piros ruhadarabot húztunk magára. Fülöp iszonyodva nézi a jelenetet. Lassan feláll, és az ügyvédhez megy. Lehajol, hogy segítsen. Kivágódik az ajtó. Őr: Fülöp, szedje a holmit, s jelentkezzen! HARMADIK JELENET Másik cella. Fülöp beesik az ajtón. Senki sem néz rá. Megszakítás nélkül folytatják a beszélgetést. Első rab: Szeretnék oly mély álomba merülni, amiből kizárólag a megváltozott körülmény rángathatna ki. Vagy megölnének, vagy magamra hagynának. S csak akkor térnék magamhoz, amikor ez a rémálom, ez a csontig hatoló valóság végképp a múlté lenne. Második rab: Az eksztatikus állapot, az annyira áhított felelőtlenség maszlaga, veszélyes fantazmagória. Minden megalkuvás fekélyes melegágya. Csak a ma van, csak ez van, s ezzel szembe kell nézni. Vagy meghalni. Első rab: Én is azt mondtam. Második rab: Nem, te nem ezt mondtad. Te egyszerűen meg akarnál halni. Kibújni minden teher alól. Te a világ legegyszerűbb megoldását választanád. Harmadik rab: Meghalni sohasem egyszerű. Második rab: Sokkal egyszerűbb, mint szembenézni ezzel a valósággal. Negyedik rab: Azt hiszem, egy kicsit eldobta a sulykot. Itt mindenki kénytelen szembenézni a valósággal. 169

Második rab: Hiába. Roppant gyengeség az állandó kibúvót keresni. Harmadik rab: Miért, feltétlenül meg kell halni? Második rab: Nem mondtam ilyent. Az életnél fontosabb nincs. A baj az, hogy itt bármit teszel, végül úgyis meghalsz. Akkor legalább egyben, a saját lelkeddel, a jól ismert, a szeretett éneddel költözz a másvilágra. Ötödik rab: Nagyon félek a veréstől. Nehezen bírom a kínzást, a fizikai fájdalmat. Egy addig csendben ülő rab hirtelen elkezd hangosan köhögni. Berobban két fegyveres. Egyik fegyveres: Ki akar itt meghalni? Fülöp a fejét fogja, reszketve a falnak dől. NEGYEDIK JELENET A táborparancsnok irodájában. Táborparancsnok: A tábor területén sohasem dördül el fegyver váratlanul. Mindenki pontosan tudja a kivégzések időpontját. Szertartássá fejlesztettük. (Gúnyosan) A vallásos lelkületűek érdekében. (Legyint) Amikor kötéllel, az nem olyan ceremóniás. Politikai tiszt: Még volt kinevezésem néhány végrehajtóban, de állítom, különös ez a rendszeresség. Táborparancsnok: Megkérdőjelezi helyességét? Politikai tiszt: Dehogy! Rendnek kell lennie. Sőt, ha tehetném, napiparancsban írnám elő mindenhol. Sokkal hamarabb lehetne végezni a nagytakarítással. Táborparancsnok: Pedig a rendhez jól és könnyen hozzá lehet szokni. Úgy beleépül az életedbe, észrevétlenül teszed magadévá. Már nem is tudsz nélküle élni. Minden napra egy kivégzés! Hát nem szép? Semmi kapkodás, csak módszeres munkavégzés. Hajnalban, amikor talpra szöksz, már tudod, az a nap sem telik el hiába. Még egy gyomot kitiporsz az új szellem virágoskertjéből. Politikai tiszt: Hulljon a férgese. Táborparancsnok: Ha ebből a szempontból nézzük, megtörténhet, mégsem elég gyors a tempó. Meggyőződésem, erre is kidolgoztak a legmagasabb szinten egy ütemet, de valamiért titkolják előttünk. Pontos adatokat kellene ismerjünk, mint az ötéves tervnél. Ezt a csatornát óvatosan nyitogatják, a felsőbb elvtársak tudják miért, természetesen. 170

Politikai tiszt: Megkockáztatnám: nem ennyire bonyolult. Nincs pontos előirányzat, mert az emberi természet kiszámíthatatlan. Táborparancsnok: Az egy csökevény! A jövő embere órára és méterre lesz megjósolható. Politikai tiszt: Talán megmondható. Táborparancsnok: S én mit mondtam? Politikai tiszt: Ugyan azt, csak eszembe jutott, esetleg nem kellene a jósolni szót használnunk. Táborparancsnok: Á, természetesen. Helyes észrevétel. Még nekem is sok a tanulnivalóm. De kiküszöböljük a maradiságot! Politikai tiszt: (Egy méretes, a falra kifüggesztett, házra emlékeztető rajzhoz lépik) Ez mi lenne? Táborparancsnok: (Piros ceruzát vesz a kezébe, úgy magyaráz) A lehető legpontosabb kimutatás a reakciós banda felszámolásáról, valamint az új világ építéséről. Nincs zsákbamacska! Politikai tiszt: Látom, rögtön építkezés. Táborparancsnok: Az én találmányom, amire igen büszke vagyok! Ha valaha megrendezik az oly régóta elképzelt táborvezetők tapasztalatcseréjét… Politikai tiszt: Erről idáig semmit sem hallottam. Táborparancsnok: A kommunikáció hiánya. Pedig milyen hasznos lenne! Azt is meg tudnám szervezni. Számtalan tervem van. Politikai tiszt: Vagyis, szintén az elvtárs találmánya? Táborparancsnok: Igen. Szóval, visszatérve a tapasztalatcserére, ott rövid idő alatt mindenkivel meg lehetne ismertetni a biztos módszereket. Eljön az ideje, majd kapunk erre felsőbb utasítást. Addig bemutatom az elvtársnak a módszert. Ahány nagyon veszélyes elemet sikerül kiiktatni, annyival erősödik hatalmunk. (Ceruzáját húzogatja) Annyi új fallal bővül rendszerünk. (Sorra mutogatja a falakat, a tetőt ábrázoló vonalakat) Szálaky fegyenc, pap; Furduj fegyenc, pap; Mészáros fegyenc, bíró; Gogus fegyenc, volt miniszter; Sőtér fegyenc, tábornok a régi rendszerben. Ezek most már többet soha senkit nem fognak bujtogatni, lázítani, a nép ellen fordítani. (Magabiztos hangja hirtelen panaszkodóba csap át) Látja? Innen hiányzik egy fontos fal. Politikai tiszt: Az elvtárs jól megalapozta a jövőt. Ki lenne az a valamiért igen fontos személy, aki még mindig eleszi a kenyeret a munkás nép elől?

171

Táborparancsnok: Már sokszor előterjesztettem a kivégzendők listájára, de valamiért vonakodnak ilyen értelmű utasítást adni. Politikai tiszt: A felső vezetés nem ismeri a vonakodni szót. Táborparancsnok: Természetesen. Nem tartják időszerűnek a javaslatot. Politikai tiszt: Kiről lenne szó? Táborparancsnok: Egy Fülöp nevű megátalkodottról. Politikai tiszt: Nem hallottam róla. Ki az, miért internálták? Táborparancsnok: Lebukott történész. Valami kocsmában, ahol szerencsére jelen volt rendszerűnk egyik hű embere, a fegyverekről vitatkoztak. Ez a Fülöp nyilván imperialista ügynök. Azt mondta, inkább menne utcai harcra egy német Schmeisser MP-40-sel, mint egy szovjet Mosin-Nagant-tal. Ilyen áruló kiiktatása jó lecke lenne a tévelygő fiataloknak. Politikai tiszt: Hány éves ez a Fülöp? Táborparancsnok: Fiatal. Politikai tiszt: Ne becsüljük túl a dolgokat! Nem hiszem, hogy ezért szükséges volna fellógatni valakit. Abban igaza van, erősen kell vigyázni, senki se kacsintgasson ellenségeink felé. És abban is egyetértek, a fiatalok a legkaphatóbbak erre. Hanem a kivégzés… Táborparancsnok: Jó lecke! Politikai tiszt: (Egy darabig a táborparancsnokot nézi. Végül megszólal) Volt háborúban? Táborparancsnok: Nem volt alkalmam fegyvert fogni ellenségeink ellen, mert… Politikai tiszt: Értettem. Akkor feltételezem, nem tudja mit jelent az utcai harc. Nézze, az a helyzet, mindkettő jó fegyver. De inkább választanék sok tölténnyel ellátott géppisztolyt, mint öttel feltöltött ismétlőpuskát. Azt kell mondanom, végső soron nézőpont kérdése. A nézőpont pedig, megfegyelmezni az ilyen eltévelyedett történészeket, vagy bármiket, de nem ezek a rendszer nagy, igazi ellenségei. Most pedig, vezessen végig a táboron. (Elmennek) ÖTÖDIK JELENET Terepen. Munkából hazafelé menetelő rabok. Menetelés közben görnyedten, szigorúan a földet nézve lépnek. Fülöp fejét felemelve nézelődik. A felügyelő hirtelen feléje fordul.

172

Felügyelő tiszt: Mit bámulsz te szemét áruló? Most is azt keresed, hogyan üzenhetnél ellenségeinknek? (Ütni kezdi) Nem jönnek az amerikaiak, sem a jugoszlávok, sem a zsidók! Mivel foglalkoztál odakinn? Fülöp: Alázatosan jelentem, történész voltam. Felügyelő tiszt: Büdös hazug gazember voltál! A történelmet mi csináljuk, nem a te felkavaró kitalációid! Én csinálom azzal, hogy kinyírlak téged, s az összes szemetet. Az egyik rab összeesik. Felügyelő tiszt: (Odaszalad, rúgódja) Na mi van, megdöglöttél? Felkelni! Talpra! (A rab nem mozdul. A többiekhez fordul) Mit bámultok? Azonnal felvenni! (Odahajolnak ketten) Az egyik rab: Szomjhalál. Felügyelő tiszt: (Ököllel leüti) Ki kérdezett? Talpra! Indulás! (Vállukra veszik elhunyt társukat. Néhány lépés után) Állj! Szomjúság? Szomjasok vagytok? Kanalakat elővenni! Futólépésbe a patakig! Állj! Mindenki megmeríti kanalát! Sorakozó! Indulás! (A rabok maguk előtt tartják a kanalukat, úgy menetelnek) Látjátok? Mi mindenkiről gondoskodunk. Ha szomjasok vagytok, majd megoldjuk ezt is. Csak óvatosan tartsátok, ki ne locsogjon a négy kilométeres úton. Mihelyt megérkeztünk rögtön teát főzünk belőle. Mozgás! HATODIK JELENET Sorakozó a parancsnokság előtt. A rabok mereven állnak, a bátrabbja vet egyegy pillantást a többi csoport felé, aztán rögtön a földre szegezi a tekintetét. Terjedő suttogás. Első rab: Láttátok? A tegnapi felügyelőtiszt a legsúlyosabb fegyelmivel büntetettek csoportjában van! Második rab: Ne hülyéskedj! Harmadik rab: Hol áll? Első rab: Rögtön a parancsnokság előtt, ahol a legjobban szem előtt lehet tartani az embereket. Fülöp: Valóban, én is látom. Negyedik rab: Húzd már vissza a dinnyédet, nem volt elég az esti reflektorozásod? Valaki tényleg szétveri a fejed. Ötödik rab: S miattad a miénket is. Fülöp: Elnézést, nem akartam. Hatodik rab: Mind kérheted a bocsánatot, miután szétlőttek minket! 173

Hetedik rab: Jól van, többet ne veszekedjetek, te pedig légy figyelmes! Nyolcadik rab: Még hogy Fülöp tanult ember! Vágom a kenyeret, kaszálom a füvet, töröm a követ, az élet! Kilencedik rab: Egyelőre téged vágtak. Ide be. (Kuncogás) Tízedik rab: Lehetőséget adtak törni a követ! Tizenegyedik rab: Mi történhetett, hogy rögtön beöltöztették? Elképzelhetetlen! Harmadik rab: Ők is eszik egymást. Negyedik rab: Valami közbejött az éjszaka. Ötödik rab: Ugyan már, szerintem semmi különös. Egyszerűen meg akartak szabadulni tőle. Tizenkettedik rab: A jugoszlávok nem ellenségeink. Elvtársak! Mindenki megmerevedve néz rá. Fülöp: Vigyázzatok, erre indultak a kápók! (Elhallgatnak) HETEDIK JELENET Barakk. Este, a robotolástól kifacsart rabok próbálnak pihenni. Néhányan beszélgetnek. Első rab: Gyerekkoromban cukrászda közelében laktunk. Minden reggel odajött Kancsóka bácsi –mindenki csak így nevezte- a zárt kocsis motorjával. Vakációkban csorgó nyállal néztem, amint tepsiszámra rakták be a süteményeket. Hihetetlen mekkora gyomra volt annak a kis szekrénykének. Kancsóka bácsi csak hozta, hozta az újabb és újabb lemeznyi süteményt. Az volt a csúcs, és egyben a poklok pokla, amikor a krémesre került sor. A hatalmas fémlemez megadóan hajtotta le a négy sarkát a súly alatt. Kitartóan drukkoltam, bár egy, egyetlen egy krémes csússzon le, de annyi év alatt sohasem következett be a csodálatos baleset. Kancsóka bácsi pontos volt, tapasztalt és közönyös kívánalmaim iránt. Nagy tenyerét a lemez középpontjára tette, vállmagasságig emelte, s hiba nélkül taszította a szekrény fiókjába. Második rab: Gyenge ízlésre és néminemű igénytelenségre utal a történet. Liszt, tej és néhány tojás. Harmadik rab: Egy kevés vanília nem árt. Második rab: Rendben, de attól még nem lesz nemesebb. Negyedik rab: Fejezzék be ezt a tárgytalan okoskodást!

174

Ötödik rab: Ó, nagyon is érinti az embereket! Mondhatni, az emberiség nagy részét. Hatodik rab: Mindenki szereti kényeztetni magát. Negyedik rab: Éppen erről van szó, én nem vagyok mazochista. Hetedik rab: Nem mindegy, hogy mennyi, és milyen ételt nem eszel meg? Negyedik rab: Nem, mert amikor beálltam egy kerékvágásba könnyebben túl tudom élni az eseményeket, ha nem zökkent ki valami. Nyolcadik rab: És az mit számít, hogy három, vagy négy hét múlva fordulunk-e fel éhen? Negyedik rab: Minden nap számít. Kilencedik rab: (Egy forradás van az arcán) Minden áron? Fülöp: Kérem, kérem, ne veszekedjenek. Második rab: Helyes, és ne engedjük el magunkat! A praliné torta kellékei: fél kiló tisztított mandula, fél kiló porcukor... Többen: Fejezd be! Fejezze be! Elég legyen! Második rab: Három tábla puhított csokoládé, két citrom, három kanál rum... Kilencedik rab: (A második rabbal osztozik egy ágyon. Leüti a társát) Rossz ízlés! A citromot nem kavarjuk össze a csokoládéval. A rumot megisszuk, esetleg. Mind akik addig pártolták a második rabot: Micsoda szadista! Lelketlen paraszt! Érzéketlen gurmand! Fülöp: (A kilencedik rabhoz) Miért? Kilencedik rab: Ne pofázz kölyök! Gyere, majd ellátom a bajod! (Arrább rángatja Fülöpöt. Csendesebben szól) Nagyon vigyázz mit mondasz a szoba sarkában szendergő előtt! Nem alszik, hallgatózik! Ennek a tortagyúrónak a következő fejtegetése arra terjedt volna, hogy jamaikai rum a legmegfelelőbb. Az viszont gyarmatáru. Az viszont remek feljelentési lehetőség. Az viszont jó agyonverési ürügy! Visszamászik mindegyik a maga helyére. Első rab: Ne bántsuk egymást, bízzunk a jóisten végtelen szeretetében! Ő majd helyére igazítja a dolgokat. Második rab: A helyzet az, hogy az isten az égvilágon semmit sem rendez el. Első rab: Ne legyen oly indulatos iránta. Engedje szívébe a szeretetet, lelkébe a szabadságot. 175

Második rab: (Felröhög) A szabadságot. Maga szabadságot emleget? Itt? Teljesen elment az esze! Első rab: A szabadságnak semmi köze a négy falhoz. Egyedüli rabtartónk a testünk. Való igaz, a test rabságától megszabadulni nagyon nehéz. Harmadik rab: Mi van, maga buddhista? Első rab: Nem, keresztyén. Harmadik rab: Akkor milyen test-lélek különválásokról beszél? Ne hülyítsen itt senkit! Első rab: Semmiféle misztikus különválásról nem beszélek. Különben, akit valaha megkínoztak megtapasztalhatta, a test legtöbbször nem áll a lélek szintjén. Negyedik rab: Marhaság! Érdekelné a nyavalyát a lélek, csak már hagyjanak békén. Ne gyötörjenek, ne üssenek, ne törjenekszabdaljanak össze. Első rab: Mindettől én éppen annyira félek, mint bárki. Pontosan ezért kellene lélekben erősnek lenni. Fülöp: Az első purgatóriumi sétámon időnként egy egyházi emberrel kereszteződött az utam. Hetedik rab: Hol? Ötödik rab: Az első súlyos kihallgatási sorozatról van szó. Hetedik rab: Beszélj úgy, más is értse, te fene nagy tudású. Hatodik rab: Magánzárkában voltál? Fülöp: Ott. Kivették az ágyat a cellámból, naponta egyetlen órát alhattam. Állandóan figyeltek. Ha lekoppant a szemem, vagy csak egyszerűen összerogytam addig ütöttek, rugdostak, amíg felálltam. Végül megszűnt az idő, s én egy fájdalmas lebegő állapotba kerültem. Azt hiszem, már biztosra vették a halál közeledtét, mert utoljára a cellaajtót sem csukták be. Anyám hangját hallottam, meg a nővéremét, fájdalmasan sikoltottak. Lábam agyamtól függetlenítette magát, egyszer csak kint álltam a folyósón, a hangforrás irányába mentem. Attól a pillanattól kezdve összesen két dologra emlékszem. Szembetalálkoztam egy őrrel, aki megkérdezte: Hova, hova te imperialista fegyvercsempész? Aztán hatalmasat ütött rám, összehulltam. Az enyémhez hasonló nyitott ajtójú cella előtt terültem el. Bent egy nagyon rossz bőrbe lévő ember és egy tiszt rémlett fel ködös tekintetem előtt. A fogvatartó halállal fenyegetőzött, s dühösen követelte, tagadja meg istent. A meggyötört ember annyit mondott: a 176

tisztnek hatalmában áll meglőni őt, és ha a bitó perspektívája miatt egy picivel is nyugtalanabb lett, akkor valóban nincs isten. De ha szíve nem ver gyorsabban, akkor van isten, aki örök, és őt ebből a sírból is visszahozza. Még láttam, amint a hóhér elteszi a fegyvert, s rettenetesen megüti a rabot. Amint indulatosan kijött belém botlott. Olyat rúgott belém, rögtön elveszítettem az eszméletem. Negyedik rab: Aztán mi az alja ennek a történetnek? Fülöp: Nagyon elgondolkoztat az eset. Első rab: Nem voltam ott, de tökéletesen elhiszem. Ezt jelenti isten, és ennek az embernek talán sikerült szabaddá tegye a lelkét. Második rab: Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Harmadik rab: Tiszta vizet? De jó volna! Többen: Tiszta víz! Drága folyadék! Második rab: Elnézést, oktalanul szóltam el magam. Többen: (Megszakítás nélkül folytatják) Egyetlen pohárral! Víz, víz, víz! Élet… Második rab: Bocsánatot kértem, nem állt szándékomban fájó sebeket szaggatni! (Csend lesz) Azt akartam mondani, egyelőre vessünk véget a vitának. Aki hinni akar, higgyen, bár úgy érzem, csak még jobban megnehezíti a sorsát. Minden esetre, én semmiféle jelét nem látom a nagy égi jóságnak, csak a földi mocsoknak. Ez a ti istenetek erősen és nagyon alaposan elbújt a szemek elől. Tanácsolom, mindenki térjen nyugvóra, mert hajnalban kezdődik elölről a robot.

NYOLCADIK JELENET Reggeli sorakozó a barakk előtt. Egyenruhás lép Fülöphöz. Az egyenruhás: Itt marad! (A csoport mozdulatlan) Lépjen elő, s kövessen! Cella. Kinyitják, belökik Fülöpöt. Rázárják az ajtót. Fülöp: Magánzárka! Vajon mit hibáztam? Most miért kerültem ide? Hogy lehet, az ember nem tud legalább egy szinten maradni? Fel-le, le, le, le! Kinyílik a vizsgáló ablakocska.

177

Őr: Vizettához lépni! (Fülöp odamegy) Nyelvet kinyújtani! (Kinyújtja. Az őr megfogja, és szorongatni kezdi. Fülöp fájdalmában ordít, egyensúlyát veszíti, de nem tud elesni) Pofát megfogni! Ha még egyszer kommentálod vendégszeretetünket, kitépem azt a seggtörlő húsdarabodat! Becsukja a „vizettát”. Fülöp a priccsre rogy. Rövid idő múlva ismét nyílik az ajtó. Székkel a kezében bejön egy tiszt. Fülöp talpra ugrik. A tiszt: Micsoda igazság, a dolgos élet mindennek a forrása! A türelem, a kitartó munka végül csak meghozza gyümölcsét. Üljön le Fülöp, beszéljünk, mint két értelmes ember. (Fülöp tétovázva ül vissza a priccsre. A tiszt is leül) Látja? Nem vagyunk mi állatok. Nem küldtük ki dolgozni, most pedig ülve beszélhet felettesével. Mi szeretjük a pontos munkát. Pihenten adja ki magából a legtöbbet az ember. Szeretném, ha maga sem herdálná el a remek lehetőséget! Fülöp, tudja maga miért kényszerült korrekciós pályára? (Röhög) Fülöp: Alázatosan jelentem, egy fegyver miatt. A tiszt: Gondolja? Fülöp: Alázatosan jelentem… A tiszt: Hagyja az alázatosságot. Szeretném, ha megőrizhetnénk a barátságos hangulatot. Fülöp: A feljelentésben… A tiszt: (Joviálisan) Nevezzük vádiratnak. Fülöp: A vádiratban az állt, hogy többre tartottam egy imperialista fegyvert egy barátinál. A tiszt: Látom, pontosan tudja idézni. Pompás. (Hangot vált) De mindketten tudjuk, nem erről van szó! És csak teljesen véletlenül derült ki, hogy a szerencsének köszönhetően magával egy nagyon veszedelmes közellenség bukott le. Tudja mennyi ideje keresem a hiányzó láncszemet? Minden esetre, a korához képest nagyon profin végzi a dolgát. Ennyi képzett embert, egy egész apparátust ilyen sokáig félrevezetni! Miért néz rám ilyen bambán? Fülöp: Nem tudom, mit kellene mondanom. A tiszt: (Ismét hangot vált. Nyugodtan) Ismeri azt az érzést, amikor egy nagy munkával végez, s megpihenhet? Ezért vagyok barátságos, de ne használjon ki túlságosan. (Fülöp feláll a priccsről, tanácstalanul topog) Üljön le, ne fárassza magát. Mondtam, használjuk ki a remek alkalmat. 178

Fülöp: Nem volt semmilyen ellenséges szándékom, amikor egy soktöltényes… A tiszt: Hagyja már a bánatba azt a géppisztolyt! A lényegről beszéljen, amit oly sokáig sikeresen rejtegetett. (Elégedetten) De most kiderült. (Fülöp zavartan néz a tisztre, a földre) Semmi? (Fülöpön ijedtség és zavar ül ki) Rendben van. Hogy lássa, mi egy humánus eszme képviselői vagyunk, segítek. Mit mond az a név, hogy Stejrand Erik? (Fülöp szótlanul mered a tisztre) Ismeri, vagy nem? Fülöp: Alázatosan jelentem, nem. A tiszt: Hagyja az alázatosságot, mert úgy látom, csak mímeli. Miért tagad? Semmi értelme! Stejrand Erik informátor, külföldi ügynök, konszolidálódó rendünk aláásója, imperialista kém és áruló, a papi bőrbe bújt sátán szerencsére, lakónk. Sőt, már maga előtt is az volt. Csak a kapocs hiányzott. Akivel pokoli praktikáit lebukása után is végeztette. Ehhez mit szól? Fülöp: Alázatosan… A tiszt: (Felugrik, dühösen) Ne alázatoskodjon, maga szemforgató imperialista söpredék, válaszoljon! Azt hitte, egy félrészeg állapotban elkotyogott fegyvernévért ilyen büntetést kap? Mi akkor is tisztában voltunk, sokkal több van a dolgok mögött! Maga tökkelütött, egy ilyen rendszert, az emberi fejlődés csúcsát akarja kijátszani? (Lecsillapodik, nyugodt hangon) Meg kell érteni, mi mindent tudunk erről az Erikről. Maga egyszerűen rábólint. Aztán annyi marad hátra, hogy az ő kivonása utáni tetteiről meséljen. Arról, miként éltette tovább ennek a Stejrandnak a rendszerét. Most már világos mi az elvárás? Fülöp: (Ijedten) Nem ismerek Stejrand Erik nevű embert. A tiszt: (Felugrik, berendel két őrt) Elvinni, megleckéztetni! Néhány óra múlva. Nyílik a cellaajtó, Fülöpöt belökik véres ruhában, összeverve. Eszméletlenül fekszik a priccsen. Telik az idő. Ismét nyílik az ajtó, belép a tiszt. Fülöp szédelegve feláll. A tiszt: Mit gondol Fülöp arról a másik szobáról? Csak jobb itt, nem? De lehet jobb is, ám ahhoz válaszolnia kell. Nos, mit tud mondani nekünk? (Fülöp ijedten hallgat) Szóval makacskodik! Nem baj. (Kimegy, két őrrel jön. Kiviszik a priccset) Álljon a falhoz! Lábujjhegyre, kezek magasba, ujjbeggyel a falat becézni! (Megfordul, kimenőben az őrökhöz) Nem mozdulhat innen! A kémlelő ablak mindegyre megnyílik. Telik az idő. Fülöp nagyon szenved, egy idő után elvágódik. Rögtön kicsapódik az 179

ajtó, felrugdossák. Ez sorozatosan ismétlődik, amikor már nincs hatása, vízzel locsolják fel. Visszajön a tiszt. A tiszt: Két nap gondolkodási időt adtam. Lehetőséget biztosítottunk, hogy a fejéből minden szemét lefolyjon, csak a lényeg maradjon. Mit válaszol? (Fülöp összeesik) Hát csak makacskodjon! A múló hetek alatt ugyan azok a képek ismétlődnek: Fülöp a falnál, Fülöpöt elhurcolják, véresre verve hozzák vissza, nem engedik aludni, önkívületi állapot. Hetek multán a börtönorvos társaságában jön a tiszt. A tiszt: Na Fülöp, jobb belátásra tért? Fülöp eszméletlenül fekszik a földön. A tiszt int fogdmegjeinek. Az orvos lép Fülöphöz. Vizsgálja. Az orvos: A rab állapota rendkívül rossz. Ha valamit meg szeretnének tudni tőle, teljes nyugalomra van szüksége. Különben menthetetlenül elmegy. A tiszt: A francba a kibújóival! Pedig már jól megszorítottuk, nyilatkozott volna. Az orvos: Nem lett volna aki. A tiszt: (Az őrökhöz) Kenyeret, vizet, két kockacukrot hozzatok! Visszahozni a priccset! Behozzák, Fülöpöt felemelik, mellé rakják az élelmet, majd egyedül hagyják. Néhány nap múlva. Naponta háromszor hoznak ételt. Ismét néhány nap múlva Fülöp a priccsen ül. Cafatokban lóg rajta minden, de valamelyest javult állapotban. Leszáll a priccsről, tesz egy bizonytalan lépést. Megáll, tűnődik. Fülöp: Vajon mióta vagyok itt? Mi történt velem? Húsdaráló, gúzsbakötés, kifordított kar, ezekre emlékszem. Csak arra nem, miért mindez. És az időre sem emlékszem, és a napfényre sem emlékszem, és magamra sem emlékszem. (Sírni kezd) Miért? Azt mondták, nem érdekli őket a fegyver története. Akkor mi érdekli? Az egyetlen dolog, ami megtörtént. Mi másról tudhatnék beszélni? Valamit kitalálni? Mit találjak ki? Nincs egyetlen történet sem, ami a javamra válna. Stejrand, Stejrand, a név, amit annyiszor hallottam. Ki az? Miért kellene tudnom róla? Gondolkozz Fülöp! Találj ki egy történetet, mentsd a bőröd! Mit találjak ki? Bármi ellenem fordulhat. Minden hazugság. (Lassan elindul, séta közben a Stejrand nevet ismételgeti) Megvan! Az az agyonsanyargatott ember, kinek cellája előtt 180

összeestem! Csakis ő lehet. És a barakk sarkában szunnyadó rab! Milyen igaza volt a sebhelyesnek! (Gondterhelten tesz néhány apró lépést) Nagy hiba, hogy azonosítottam őket. Eddig könnyű volt, semmit sem kellett tagadni. Mostantól tudom, ki kicsoda. Később. Belép a tiszt. A tiszt: (Kedélyesen) Á, Fülöp, rég láttam ilyen jó színbe, örvendek a javulásnak. (Hangot vált) Végre lesz, akivel beszélni! Nos? Fülöp: (Feláll a priccsről) Alázatosan jelentem, nem ismerek Erjan Sterk nevű embert. A tiszt: (Teljes erejéből megüti Fülöpöt) És a bibliának nevezett átkos irománynak a terjesztése? És a kapitalista szemét impériumokba kijuttatott felforgató hírek, miszerint itt terror van? (Üvölt) Nehogy azt hidd Fülöp, Fülöpöcske, hogy átjárhatsz az eszünkön! (Hangot vált. Nyugodtan) Ám lásd, egy felsőbb társadalmi rendszer, magas kultúrájú embereivel állsz szembe. Ki fogunk engedni, mehetsz! (Kilép az ajtón, beszól) Máris megteheted az első lépéseket. (Fülöp elindul körbe, mindegyre belebotlik a priccsbe) Ó te szegény, nincs helyed! (Az őrökhöz) Hozzátok ki a priccset! (Kiviszik) Indulj! (Fülöp szalad körbe-körbe, amíg összeesik) Ugyan ezt látjuk napokon át, falhoz állítással váltakozva. Hetek múltán jön a tiszt az orvossal. Az ajtóból hallatszik beszélgetésük. Fülöp eszméletlenül fekszik a padlón. A tiszt: Muszáj lesz, drasztikusabb lépést tegyek. Az orvos: Nézzük meg. A tiszt: Semmit sem érek el így. Belépnek a cellába. Az orvos megvizsgálja Fülöpöt. Az orvos: Halálán van. Ha valamit akar tőle, először küldje a kórházba. De az is lehet, egyenesen az elfekvőbe. A tiszt: Kimerülés? Az orvos: Súlyosan elterjedt tuberkulózissal. A tiszt: A nyavalya a pofájába! Most már nem kellett volna sok, s kiderítem a kapcsolatot. Az orvos: A kórház után. Ha ugyan túléli. KILENCEDIK JELENET A táborparancsnok irodája. A táborparancsnok egyedül van. Láthatóan ittas állapotban álldogál az ablaknál. Az íróasztalához lődörög, kiemel egy üveget, meghúzza, visszateszi. Visszalődörög 181

az ablakhoz. Parancsszavak hallatszanak, majd fegyverropogás. A parancsnok elfordul az ablaktól, a falra helyezett rajzhoz lődörög. Elveszi a piros ceruzát, az „épület” rajzát megpótolja egy vonallal. Miközben rajzol, s amíg hátralépve tanulmányozza az eredményt, dal-szerűen folyamatosan mormogja: Épül a mű, épül, vörös jövőnk elgyün… Táborparancsnok: (Hirtelen leteszi a ceruzát) Na és a nők? Remekül kivonják magukat az áldozatvállalás alól. Ők csak addig remekeltek, amíg matriarchátus volt. Addig tudtak elől lenni, tülekedni. Most ott lustálkodnak napestig a szobákban. Ha legalább egyet fellógathatnánk, vagy megkaphatná ólom-adagját! Mi a nyavalya, nem szanatórium ez! Volt már kötél és golyó is, de az régen esett a szoknyás férgeknél. Akkor bezzeg nem zsinatoltak áldott nap. (Magából kikelve üvölt) Büdös szabotálók! Majd a pofátokba verek én! (Kirohan) TÍZEDIK JELENET Agyonzsúfolt női cella. Kivágódik az ajtó, a részeg táborparancsnok áll előtte. Táborparancsnok: Mi van itt, büdös kurvák? (Mindenki talpra szökik) Mi ez a mocsok? Még van pofátok nőnek nevezni magatokat! A nők tiszták, állandó jó benyomásra törekednek. Büdösek vagytok, mint a disznók! Mosakodtatok ma? Miért nem? Bezzeg kint tudjátok rázni a valagatokat! Mozgás surgyéi! Sorakozó, készülődés mosakodni! Mit bámultok? Én kell megtanítsalak? Anyátok, a rohadt csecsű, aki ilyen hitvány semmiháziakat szotyogtatott a világra, az kellett volna elmondja, a fejetekbe verje, mosakodni csórén szoktak. Vetkőzés! (A nők ledobják ruháikat, reszketve állnak) Nézd ezt a fekélyt! Hát ezért döglenek a férfiak? Hát ezért öldöklik egymást? Ezért képes szembefordulni, még elvtárs is az elvtárssal? Ti lábatok közével gondolkozók, ti hitvány férgek, van pofátok szabotálni a jobb jövőt! Majd megmutatom nektek az igazságot a női nemről, amikor vagy kettőt saját kezemmel lógatok fel! (Az ajtóhoz legközelebb álló nőhöz lép) Reszket a seggetek, mi? (Felemeli a karját, hogy pofon vágja, elveszíti egyensúlyát, hanyatt esik. Az őrök kifogják, mielőtt elvágódna, de a karja beleakad az ajtóba és felhasad. Amint talpra állítják, a sebesülést nézi) Jaj mekkora seb, itt fogok elvérezni! (Az általános döbbenetben egy fiatal rabnő előlép, lehasít egy darabot az első kézügybe eső lepedőből, s a parancsnok karjára csavarja. Az 182

elképedt részeg hatalmas pofot ken le neki. A lány elesik, fejét beüti, ott marad mozdulatlanul.) Állj fel! (A lány nem mozdul) Állj fel! (Üvölti) Felállni! (Odalép, rúgódni kezdi) Felállni! Állj fel te dög! (Leáll, fújtatva nézi) Mit bámultok? Segítsetek neki! Néhány nő odahajol, próbálják élesztgetni. Eredménytelenül. Az egyik figyelmesen hallgatózik. Egyik női rab: Nem szuszog. Táborparancsnok: (Ismét rúgódni kezdi a mozdulatlant) Kelj fel, te dög! Azt hiszed, csak úgy kibújhatsz a büntetésed alól? Felkelni! (Ép kezével a sérült karjához kap) Az istenit, hogy fáj! El kell mennem az orvoshoz. (Megfordul. Távozóban a két őrnek) Vigyétek a hullaházba! (Elmegy) Az őrök közelebb lépnek, hogy elvigyék. Ekkor megmozdul a lány. Rabnők: Él! Megmozdult! Megmozdult! Ne vigyék a hullaházba! Egyik őr: Pofa be! Másik őr: Egyetlen mukk, s a fogatokat lenyelitek! A hullaházba vele! Kihúzzák a lányt, a rabokra zárják az ajtót. Az egyik őr hangja: Mi a francot csináljunk vele? A másik őr hangja: Hallottad a parancsot. Az egyik őr hangja: Megmozdult. A másik őr hangja: Majd nem mozog többet! Az egyik őr hangja: Most őrök vagyunk, vagy gyilkosok? A másik őr hangja: A franc az érzékeny lelkületedbe! A parancs, az parancs, egy szeméttel kevesebb! Az egyik őr hangja: Igenis! A másik őr hangja: A hétszentségit, fogd meg, visszük az elfekvőbe! Távolodó léptek. Az addig mereven álló rabok engednek feszes testtartásukból. Van, aki megkönnyebbülten felsóhajt.

TIZENEGYEDIK JELENET Női elfekvő. Éjszaka. Annyi a fény, amennyi a kinti reflektoroktól beszűrődik. Kevés beteg, kizárólag haldoklók. Nyögések, sóhajok, értelmetlen szófoszlányok hallatszanak. Az egyik ágyon megmozdul a takaró, hirtelen felül egy bekötött fejű nő.

183

Barka: Szomjas vagyok! (Szünet) Hol vagyok? Mi történt velem? (Nézelődik. Nagyon lehangoltan) Vajon hol vagyok? (Megsúrolja a fejét) Jaj! (Megtapogatja a kötést, óvatosan bontani kezdi, leveszi, figyelmesen nézi a félhomályban) Nem véres. (Tapogatja a fejét) Nagyon fáj. Elveszítettem az eszméletemet. (Szünet) Megütöttem a fejem. (Szünet) Nagyon szomjas vagyok. (Szünet) Valaki megütött és én elestem. (Lassan lehúzza a takarót. Próbálkozik, minden testrésze mozog. Óvatosan a padlóra engedi a lábát, feláll, elindul. Talál egy vizesedényt. Belekortyol, undorral kiköpi. Körbenéz) A halálraítélteknek mindegy? Ez az elfekvő. Igen, igen, az elfekvő! (Apró kortyot vesz, kiöblíti a száját, kiköpi. A műveletet néhányszor megismételi) Így jobb. Majd lesz víz. (Kezét húzza az arcán) Feldagadt. Emlékszem! A táborparancsnok megütött, amikor rátettem a kötést. Elhaló hang: Ki járkál? Ki van ott? Barka: Barka vagyok. Hol vagy? Elhaló hang: Itt a sarokban, az ablak és a fal mellett. Barka odamegy. Barka: (Nyújtja a kezét) Barka vagyok. Elhaló hang: Karola. Nem tudok mozdulni. Veled mi történ? Barka: Beütöttem a fejem az ágy szélébe, talán azt hitték meghaltam. Karola: A hátamra zuhant egy fémállvány. Lebénultam. Az ajtó közelében, azon a kis polcon találsz iható vizet. Barka: Köszönöm! (Menet közben) Hozok neked is. (Iszik, visszajön) Kérsz? Karola: Csak az ajkam nedvesítsd. Barka: Elég lesz? Karola: Nem, de nem iszom, mert megfulladhatok. Barka: Nem tudom, mitől tértem magamhoz. Karola: Néha megtörténik. Minden magyarázat nélkül helyrejön a korábban súlyosan fejsérült. Barka: Honnan tudsz ilyeneket? Karola: Én is az előbb tértem magamhoz. De ez a végső… stádium. (Sír. Lassan megnyugszik) Kint orvos voltam. Te? Barka: Tanító. Hogy kerültél ide? Karola: A körzetemben egy belügyis felesége elvérzett. (Köhögési rohamot kap. Barka megemeli a fejét. Lassan lecsillapodik. Nehezen

184

lélegezve) A férj hullarészegen ment haza, s a felesége otthon szült, mert nem volt akit mozgósítani. Barka: De hát nem a te hibád! Karola: Valakinek bűnhődni kellett és így remélik a Bogáthy név pusztulását. Barka: (Megemeli a takarót) Ó jaj! Várj, kiveszem a lepedőt alólad. Édes istenem, milyen forró vagy! Karola: (Egyre nehezebben szuszog) Ne, ne vedd. Így most kényelmes a mocsokban. Vérmérgezést kaptam a hátamon tátongó sebből. Vagy ez visz el, vagy a fulladás. Már tombol a tüdőgyulladás. Reggel... (Elájul. Barka lehasít egy darab rongyot, megnedvesíti, letöröli Karola arcát. Egy idő után Karola magához tér) Barka: Mi lesz reggel? Karola: Reggel jön az őrség, jelentkezz náluk és menekülj erről a helyről! Innen csak függőlegesen lefelé van út! Élve még soha senki ki nem került ebből a szobából. Ez a nagynevű egyirányú zóna. Nevetés közben elveszíti az eszméletét. Barka gondosan betakarja, egy darabig őrzi. Semmi változás. Feláll, az ágyához szédeleg, bebújik a takaró alá. Reggel. Bejön egy őr és egy rabnő. A rab megáll az ajtónál. Az őr végigjárja az ágysorokat. Megbökdösi a haldoklókat. Mindegyikhez megjegyzést fűz. Az őr: Még él. Ez is. Micsoda szívósság! (És így, minden ágynál. A sarokban megáll, figyel) Na, az orvos nem tudta megmenteni magát! (Röhög. A rab kimegy, hamarosan targoncát hozó két másikkal érkezik) Csomagoljátok a mocskos lepedőjébe, a takaró marad! (Karolát elviszik. Így megy végig az inspekció. Barka meg sem moccan) Ez még él? Él. Sor kerül rá is. (A kijáratnál, a rabhoz) A takarítást elvégezni, aztán jelentkezés! (Elmegy) A rab: Igenis! (Járkálni kezd az ágyak közt) Micsoda fertő! Aki meghalt, jól járt. (Belenéz az edényekbe) Maradt még étel? (Barka megmozdul. A takarító megfordul) Ki az? Barka: Én. A rab: Hát élsz? És tudsz mozogni? Barka: Igen. A rab: Akkor mit keresel itt? Azonnal jelentem! Barka: Ne, kérlek, ne! Az éjjel tértem magamhoz. A rab: Itt senki sem tér magához. Meghal, elföldelik. Barka: Akadhat kivétel. 185

A takarító: Olyan van, hogy szól, s én meghallgatom. De az sem járkál. Jelentem! Barka: Engem sem láttál járni. A rab: Gyanús vagy! Barka: (Lelöki magáról a takarót, feláll) Tudok járni. Kérlek, ne jelents fel! A rab: Te bolond vagy, ez a tábor legrosszabb helye! Barka: Lehet segíteni az embereken. A rab: Ezeken? A franc se segít, mind kinyúlnak! Barka: Mégsem mocsokban. A rab: Elég! Jelentem, mert különben nekem gyűlik meg a bajom. Barka: Ne mondd meg, hogy magamhoz tértem. A rab: Itt is meglopod az államot? Valami tévedés történt ott fent. Én nem szabadott volna ilyenekkel egy fedél alá kerüljek. Barka: Itt annyit sem kapok, mint a barakkban. Mit lopok? A rab: A kiszabott utad alól akarsz kibújni. Barka: Sokkal hasznosabb lennék, ha a szenvedéseket enyhíthetném. A rab: Fölösleges energiapocsékolás! Az erődet az előírt munkára fordítsd! Még a tetejében reakciós szemét vagy, azonnal jelentem! (Indul ki. Barka kezébe veszi a seprűt, s a nyelével tarkón vágja. Az megfordul, de nincs ideje szólni, még egy ütést kap. Lerogy. Barka az ágyba húzza) Kicsit később. Barka az ágy szélén ül, sír. Barka: Édes istenem, mit tettem, hová jut az ember! (Összefogja a kezét, csendesen imádkozik. Végeztével felemeli fejét. Nyugodtan szól) Lehet, az életembe kerül. Semminek semmi értelme. Legalább ezt az utolsó feladatot rendesen elvégzem. (Feláll. A talált lepedőfoszlányokkal az ágyhoz kötözi a leütött rabot, beköti a száját is.) Akkor hát lássuk, kiért mit tehetek. Órák múlva. A fény nagyon meggyérült. Barka az ágya szélén ül, befejezi imáját. A rabhoz. Barka: Sajnálom, nem hallgattál rám. Nyugodt lehetsz, elégtételt kapsz. Legkésőbb az esti jelentésnél lebukok. De ez a nap! Nézd, mindenki tisztán fekszik, s még olyan is volt, aki evett! (Elsírja magát) Nagyon félek az elkövetkezőktől, de így sem lehetett élni. Legyen, aminek lennie kell.

186

Teljesen besötétedik. A kinti fények világítanak be. Barka az ágyán ül. Leoldja a kötelékeket a rab szájáról, kezéről. Az nagy lendülettel ugrana, de összeesik. Barka: Elzsibbadtál. A rab: Ezért meglakolsz! Barka a tiltakozás ellenére lábra segíti a rabot, aki kirohan az ajtón. TIZENKETTEDIK JELENET Este a férfi-rabkórházban. Első beteg: Nem tudom, mi történik, gyanúsan csend van kint. Második beteg: Azt hiszem, a teljes hírzárlat telepedik nyomasztóan ránk. Ilyenkor mindenfélét kitalál az ember. Első beteg: Nem, nem, valami lóg a levegőben. Harmadik beteg: Az emberi létnek természetes velejárója a híráramlás. Nekünk semmi sem jut, ilyenkor jelentkezik a pótcselekvés, a képzelgés. Negyedik beteg: (Az ablakhoz sántikál, nézelődik) Üres a gyülekezőhely, a parancsnokság csendes, az őrtoronynál fény van. Várjatok csak, üres a poszt! Vajon mi történt? Egy nő szalad a parancsnokság irányába csuklóját súrolgatva. (Szünet) A barakkok előtt sem áll senki! (Szünet) Ott az őr a toronyból, leveszi a lakatot az ajtóról, bemegy. (Szünet) Kijött. (Szünet) Kicsapódott a barakkajtó. Kilépett valaki rajta egyedül, s nem lőnek! (A járóképes betegek az ablakhoz tódulnak) Fülöp: (Tűnődve) A sarokban heverő. Ötödik beteg: Mit mond? Fülöp: Nem véletlen, hogy ő jött ki elsőnek. Hatodik beteg: Mi történhetett? Fülöp: Aki kijött elsőnek, a barakk besúgója. Hetedik beteg: Esetleg az egyik, soha nincsenek egyedül. Fülöp: Nem tudom, mi történt, de ha elsőnek kijött, valami fontosat tudhatott meg az egyenruhástól. Ezek sohasem kockáztatják a bőrüket. Negyedik beteg: Mind többen és többen tódulnak ki. Nézzétek, más irányból is áramlanak, és nem lő senki! Fülöp összeszedi magát, kiszédeleg a teremből. A többiek izgatottan néznek ki az ablakon. Ötödik beteg: A parancsnokságnál ég a villany, de csend van. 187

Nyolcadik beteg: Nézzétek, ott szédeleg Fülöp, mindjárt összehull! Többen: Hol? Hol? Nyolcadik beteg: A barakknál, valakikkel beszélget. Első beteg: Csakugyan. Harmadik beteg: Már jön vissza. Hatodik beteg: Lesz-e elég ereje visszaérni? A kis ablak előtt gyúródva, izgatottan figyelnek. Félhangok hagyják el ajkaikat. Bejön Fülöp. Mindenki feléje fordul. Fülöp: Azt beszélik, igen fontos ember halt meg, senki sem tudja, milyen parancsot teljesítsen. Hetedik beteg: Vigyázat, esetleg beugratás! Megvárják, gyűljön össze a sok ember, aztán működésbe lépnek a golyószórók, a lángvetők. Többen: Az lehet. Dehogy, nem vártak volna mostanig! A gazemberségnek és alattomosságnak nincs határa! Ha veszni kell, vesszünk, itt egy jó alkalom! Fülöp: A távolabbi barakkok lakói már elmentek. Ide, a parancsnokság mellé érkezett a legkésőbb a hír. Rabok jönnek a kórházba. Köztük van a barakkból az első rab is, meglátja Fülöpöt. Első rab: Azt hittem, többet sohasem látunk! Fülöp: Kicsin múlott. Első rab: Majd elmesélünk mindent, most viszont szaladjunk, amíg nem késő. Ágytól ágyig mennek, mindenkit felsorakoztatnak, aki mozogni tud. Másik rab: Induljunk! Első rab: Fülöp, mire vársz? Gyerünk! Fülöp: Nem megyek. Az utóbbi időben én voltam a legjobb erőben. (Az ágyon fekvőkre mutat) Szükség van rám. Másik rab: Jöjjön, aki itt marad, nem kap második esélyt. Első rab: Gyere már, egyetlen, s visszafordíthatatlan alkalom! Az ágyban fekvők: Ne hagyjon magunkra! Menj, mentsd fiatal életed! Segíts rajtunk! Bajtárs!... Fülöp: Mindenki elment? Első rab: Nem, a parancsnokság cellái tömve vannak, s akiket a távoli munkapontokról még nem tereltek haza. Fülöp: Menjetek, majd utolérlek. 188

Első rab: Biztos? Fülöp: Igen. Isten áldjon! Elmennek. TIZENHARMADIK JELENET A női kórház elfekvője. Barka az ágyáról a bejáratot nézi mereven. Végül feláll, az ajtóig megy. Tétován a kilincsre teszi a kezét. Felsóhajt egy beteg, elhalón vizet kér. Barka rögtön megfordul, elveszi a vizes edényt, ellátja a rászorulót. Utána elmegy minden ágyhoz, a lehetőség szerint segít. Végül megáll az ablaknál, kinéz. Barka: Miért nem jönnek a hóhérok? Sehol egy lélek. (A terem felé fordul) Várjatok, rögtön visszajövök! TIZENNEGYEDIK JELENET Férfikórház. Fülöp egy beteg alól próbálja kihúzni a lepedőt. Megszólal egy hang a hátánál. Barka: Segítek! Fülöp: (Ijedten fordul meg. Csodálkozva nézi a nőt. Zavartan) Maga kicsoda? Hogy került ide? Barka: Egyedül itt láttam fényt és mozgást. Fülöp: (Nyújtja reszketeg kezét) Fülöp. Barka: (Kezet fognak) Barka. Mi történik? Fülöp: Nem tudom mi okból, de futni engedtek mindenkit. Barka: Csak úgy? Fülöp: (Megvonja a vállát) Csak. Úgy tűnik. Barka: (Gyanakodva) Nem tudom, mit gondoljak. Fülöp: Nézzen ki, a tábor üres. Én egyetlen fegyvert sem hallottam működni. Barka: A női kórház a kerítés mellett, a legeldugottabb rész. Ezért nem hallottam semmit. Engem, s a néhány haldoklót egyszerűen itt felejtettek. Fülöp: Használja ki a lehetőséget, menjen! Barka: Egész nap azt vártam, mikor zúdítanak szembe egy marék golyóval. Most pedig élek. Ezt a lehetőséget nem szabad eljátszani. Fülöp: Akkor a viszont látásra! Barka: Nem maradhatnék itt? Fülöp: Azt mondta…

189

Barka: Amit mondtam, komolyan gondoltam. Ettől a pillanattól a szegesdróton kívül veszélyesebb. Fülöp: Egyáltalán, hol a női kórház? Barka: Nagyon rossz a tájékozódási kézségem. Inkább megmutatom. (Elmennek) Egy idő után döngeni kezd a kórterem fala. Hull a vakolat, kitörik a deszkafal. Fülöp jelenik meg a résben, majd Barka. Beteg rab: Jaj, hogy megijesztettek! Fülöp: Képzelje, a női kórház, ennek a folytatása. Csak a két falat kellett áttörni. Áthozunk mindenkit. Könnyebb lesz, ha mind együtt vagyunk. Tizenötödik jelenet Táborparancsnokság. Az irodában a parancsnok, s néhány egyenruhás. Táborparancsnok: Amíg ott fent kiigazítják a politikai rövidzárlatot, visszaállítjuk a rendet. Helyettese: Az őrség nagy része is kereket oldott. Táborparancsnok: Megoldjuk a kérdést, kevés fogvatartott maradt. (Hirtelen a sérült karjához kap) Nem akar gyógyulni a seb. Ki kötözhetné újra? Helyettese: Egyedül a kórházban van valaki. Parancsnok: Lemegyek, megnézem. Addig üljön nyugodtan mindenki! (Elmegy) Helyettese: Parancsom a következő: megelőzendő az újabb szökési hullámot, az itt maradtakkal végezni kell! (Az egyenruhások döbbenten néznek rá) Nem hallották? A meggyérült őrséget összeszedni és végrehajtani! TIZENHATODIK JELENET Kórház. A nők és a férfiak együtt. Fülöp: Együtt volnánk. De mi legyen tovább? Barka: Egyelőre várunk. Víz van elég, csak éppen nekünk nem adtak. A mosás megoldható. Talán valami étel is kerül. A többit a jóisten gondjaira bízzuk. Fülöp: Milyen jól kiismeri magát. Barka: Más körülmények közt tanító vagyok. Fülöp: A felnőttek úgy viselkednek, mint a gyerekek? 190

Barka: Itt nem. A gyerekek nem elvetemültek. Fülöp: A politika elvetemült. Barka: Valami nagyon elromlott. Belép a táborparancsnok. Táborparancsnok: Mi van itt? (Fülöp és Barka csendben állnak) Értenek ehhez? (Megmutatja a sérülését) Fülöp: Az orvos szekrényében talán van kötszer, de le van lakatolva. Táborparancsnok: Mit álldogál? Leütni a lakatot! Barka: Üljön le, kérem egy székre. A parancsnok leül. Hosszan, némán nézi egymást a két ember. Aztán Barka kibontja a kötést. Fülöp széklábbal lefeszíti a lakatot. Egy tűrés gézt ad át Barkának. Amikor a kötözést befejezi, kintről fegyverropogást lehet hallani. A parancsnok felugrik, abban a pillanatban fegyveresek rontanak be. A parancsnok láttán lendületük megtörik. Táborparancsnok: Mi van itt? Az egyik fegyveres: Jelentem, parancsot kaptunk a fertőző góc felszámolására. Táborparancsnok: Kitől? Itt nem ropoghat fegyver váratlanul! TIZENHETEDIK JELENET Parancsnokság. Az irodában Barka, Fülöp és még néhány ember, mind civilben. Az asztalnál az új parancsnok. Az új parancsnok: Látom, átnevelő intézetünk munkája nem volt hiábavaló. Maguk, az a néhány öntudatos ember, aki nem hagyta magát befolyásolni a megtévelyedettek szelleme által, elvégezte, amit az állam és párt rá kiszabott. A demokrácia mindig megfizeti a szolgálatokat, haza mehetnek. Mától szabad emberek. Mielőtt elmennének, egy jó tanács: Ne lehetetlenítsék el jövőjüket azzal, hogy olyanok után kutakodjanak, akikkel együtt voltak itt az átmeneti időszak előtt. Elmehetnek! MÁSODIK FELVONÁS ELSŐ JELENET Apró tömbházlakás szobája. Barka és Fülöp megőszült hajjal, fotelokban ülnek, olvasnak. Fülöp leengedi az újságot, egykedvűen néz ki az ablakon. Barka: (Észreveszi, ő is leengedi könyvét) Mi történt? 191

Fülöp: Semmi. Sajnos az újságban nincs olvasnivaló. Ugyan az az ostoba szöveg. A mai számmal különösen elbántak. Nézd, (Közben lapoz) egy, kettő, három, négy, öt ..., no, már a papír is kifut az ujjaim közül, hat, több mint hét és fél oldalon a kongresszusi üres duma, s legalól, tizenöt sorban a összes többi hír a világról. Igaz, ma már a világ csak a határig terjed. Barka: Azt kell mondanom, ne törődj vele. (Elneveti magát) Fülöp: Min nevetsz? Barka: Úgy jártam, mint az a mélyen vallásos ember, aki semmiképp sem akart hazudni, de végül mégis rákényszerült. Nála is a muszáj szülte: „Azt kell mondanom…” Fülöp: Amíg bejártam az intézetbe, még hozzájutottam ilyen-olyan forráshoz, mára elapadt minden. Barka: Milyen lenne, ha ismét bejárnál? Fülöp: Mit mondasz? Barka: Nem minden nap, időnként. És nem reggel hétre. Mondjuk, fél tizenegyre. Szívesen fogadnának. Fülöp: Nincs sok a nyolcvanig. Hová menjek? (Rövid tűnődés után) Szerintem már senki sem ismer. Barka: Ugyan, talán csak nem cserélik le a teljes személyzetet egyik napról a másikra. Fülöp: Volt idejük. Barka: Mire? Nem értem. Fülöp: Tudod kedves, nem emlékszem mikor jártam ott utoljára. Az utóbbi években elmentem itthonról, de csak az utcákon sétáltam, egy padon nézelődtem, vagy télen megjártam magam a nagyáruház emeletein. Barka: És nekem ezt miért nem mondtad mostanig? Fülöp: Nem akartalak megijeszteni. De az is lehet, nem akartam egy utolsó illúziót szétrombolni. Barka: (Leteszi a könyvet. Teljességgel Fülöp bácsi felé fordul) Milyen illúziót? Fülöp: Hogy van egy hely, ahová bátran elmehetek, mert szeretnek, vagy legalább is tisztelnek. Ahová nyugodtan mehetek, mert akkor a feleségem sem idegeskedik, mi van velem. Mint ahogy én sem nyugtalankodom, ha az iskolába látogatsz. Barka: Fáj a lábam. Fülöp: Fél éve, még elmentél. 192

Barka: Igen, csak… Fülöp: (Nem veszi észre, hogy a felesége valami fontosat szeretne közölni) Attól a pillanattól, hogy Gyergyait menesztették, többet nem tettem be a lábam. Az utolsó látogatások egyikén örömmel, szinte büszkeséggel újságolta az igazgató, sikerült munkahelyet biztosítaniuk egy fiatal igen tehetséges kutatónak. Megnyerő volt, s a néhány szóból, amit váltottunk, valóban felkészült embert éreztem. Egy picit furcsálltam a nevetésből hirtelen merev arcba való átváltását, aztán az ismételt könnyed hangnemet, de gondoltam, ilyen egy fiatal, csak elfelejtettem. Az utolsó látogatáson tudtam meg Gyergyai esetét, s a fiatalember előléptetését. Barka: Menesztik a régi gárdát. Fülöp: Menesztették. Azóta szerintem senki nincs az ismertekből. Kivéve, aki minden kétséget kizáróan bebizonyította az egypártrendszer helyességének ókorig visszanyúló hagyományát. Barka: Miért, kik ezek? Fülöp: A történelmi intézetet megtöltötték besúgókkal. Bementem a könyvtárba. Az utódom nem szólt semmit, csak intette, járjak végig a polcok előtt. Egész sereg alapvető kötet tűnt el! És ez nem közkönyvtár, ez egy fontos kutatóintézmény irattára, forrása! Barka: Azt hittem én hibbantam meg. (Feláll, könyvét a fotelon hagyja, sántikálni kezd) A tavasszal elszaladtam az iskoláig, serénykedek fel az emeletre (Fülöp bácsi mosolyogva nézi), hopp be a tanáriba! Szembetipeg egy rózsaszínre rúzsozott töltött galamb, megkérdezi, kit keres a tánti. Mondtam kit. Hát várjak, mert még nem ismer mindenkit, de a beosztottak mindig bejönnek a szünetben, a naplót kicserélni. Mióta vannak egy iskolában beosztottak? Tanárok vannak, tanulók vannak, tanítók vannak, mesterek vannak! Igazgató is van, meg adminisztráció. De beosztottak? Végül találkoztam Bubával, Gyöngyivel, meg Margitkával. Az iskolát hirtelen ellepték az ország másik sarkából származó fiatal tanerők. Most méregeti mindenki az erőviszonyokat. A gyorsviziten (A fotelhoz sántikál) úgy láttam, vesztésre állunk. Fülöp: Járj rendesen! Barka: (Megáll egy pillanatra, mosolyog) Jól van kedves. (Az utolsó lépéseket öregesen, de normális léptekkel teszi meg. Kézbe veszi a könyvet, leül)

193

Fülöp: Számoljunk! Újság nincs. Az irodalmi folyóiratok néhány fejezete még olvasható. A tévénk öt éve rossz. Nem is fogom megjavíttatni. Kenyér nincs, más élelmiszer még annyira sem. Milyen jó soványnak lenni! A következő áldozat a színház lesz. Már ami megmaradt belőle. Barka: Azért mi éltessük, amíg lehet, jó? Fülöp: Most rettenetesen kétségbe volnék esve a gyermekeink, s még inkább az unokák miatt. Barka: Mi valahogy elleszünk. Fülöp: Gyermek nem lett, a tábori élet mindent tönkretett. Barka: (A könyvet a szekrényhez viszi. Próbál viccelni) Rossz emlék. Még az iskolával sem mentünk sátrazni. Fülöp: Börtöntől börtönig. A kör bezárult. Barka: (A fotel irányába tart) Ne engedd el magad! Mégis csak leéltünk egy tisztességes életet. Nem vagyok hajlandó seggbe rúgni az egészet! Fülöp: (Ledöbbenve néz a feleségére) Barkám, hogy beszélsz? Barka: Már pedig fityisz nekik, én nem fogom beadni a kulcsot! (Leül) Ennyi. Fülöp: Nem azt mondtam, hogy haljunk meg. Egyszerűen eszembe jutott a reneszánsz író, aki azzal kezdte könyvét: A varázsok kora rég lejárt. Barka: Akkor hallgassuk meg az esti mesét a rádióban. Rádió: (Zene szól, majd híradó következik) Kedves hallgatóink! Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a szomszédos országból. Tűntetések törtek ki Temesváron és nagy valószínűséggel Bukarestben is. Az ország hivatalos tudósításai felforgató elemekről, felelőtlen megnyilvánulásokról beszélnek. Úgy tűnik, Európa egyik utolsó diktatúrája végóráihoz közeledik. Fülöp bácsi és Barka néni némán néz a rádióra. MÁSODIK JELENET Néhány év múlva. Csengetnek Fülöp bácsiék ajtóján. Fülöp bácsi az ajtóhoz megy. Fülöp: Ki az? Hang: Gyergyai. Fülöp: (Kizárja az ajtót) Isten hozott fiam! Gyergyai: Jó napot, Fülöp bácsi! 194

Fülöp: Milyen meglepetés! Honnan jössz? Barka! Barka, nézd ki jött hozzánk! Barka: (Előjön) Jó napot kívánok! Gyergyai: Kezét csókolom! Fülöp bácsival voltam hajdan kolléga. Barka: Jöjjön bennebb, tessék csak, tessék. Fülöp: Neked is deresedik a fejed. Azt hiszem, itt az ideje tegeződjünk. Gyergyai: Én… Persze. De nem baj? Hát… Úgy értem, Fülöp bácsi annak idején senkivel sem tegeződött. Fülöp: Tegeződtél. Gyergyai: Tegeződtél. Barka: Sikerült alaposan megtárgyalni? Fülöp, Gyergyai: (Nevetve) Igen. Barka: Akkor jó. Immár kerüljetek bennebb. Fülöp: Mi járatban? Mesélj valamit magadról. Onnan kezdve, amikor mi utoljára nem találkoztunk. (Gyergyai csodálkozva néz Fülöp bácsira) Legutolsó látogatásomkor nem találtalak az intézményben. Gyergyai: Tizenöt esztendeje külföldön élek. Kiszöktem. Illetve, nem jöttem haza. Olyan furcsa világot élünk, kutatási ösztöndíjat kaptam a szülővárosomba. Fülöp: Amióta a kommunisták elbuktak, én már nem leltározom a furcsaságokat. Sohasem gondoltam, megélhetek egy másfajta világot. Mi most Barkával ennek örvendünk. Gyergyai: Hát igen. Én mindig elégedetlenkedem. Úgy látom, most sem valami fényes a helyzet itt. Változások vannak, de nem jövök, ha nem indul a kutatási program. Fülöp: Mindenki maga tudja, hol boldogulhat. Meddig tartózkodsz itt? Gyergyai: Ez bonyolult kérdés. De pontosan ezért jöttem. Fülöp: Szóval nem akartál látni! Gyergyai: Ó, mit mond, bocsánat, mit mondasz Fülöp bácsi! Fülöp: Én valami más célt érzek a szavak mögött! Barka: Te Fülöp, miért ugratod a fiatalembert? Gyergyai: Nagyon kedves Barka néni, de… Barka: Hozzánk képest ifjú, sőt, szinte tejfeles szájú! Fülöp bácsi: Nem kell azért alábecsülni. Nem látod, milyen szépen deresedik a feje?

195

Barka: Majd ha őt is kétszer megsütögetik, mint minket, akkor lesz jó kenyér belőle. Fülöp: Ki tudja, a külhoni levegő esetleg csodás burkot húzott rá. Megtörténhet, nem fogja a tűz. Gyergyai: (Csodálkozva nézi a két öreget, s miközben magához öleli őket, elkezdenek folyni a könnyei) Édes istenem, csakugyan haza jöttem! Barka: Vajon még meddig topogunk itt az előszobában? Bemennek a szobába. Helyet foglalnak. Gyergyai nézelődik, nagyokat szusszant, zsebkendőt vesz elő, megtöröli az arcát, rendbe szedi magát. Közben Barka néni ropogtatnivalót, ásványvizet hoz. Gyergyai: Röviden: összekötném a hasznost a kellemessel. Annyit mondhatok, ebben az országban a helyi érdek érvényesüléséhez külföldről kell pénzt hozni. Miután felvettem a történelmi intézménnyel a levelező kapcsolatot, hamarosan kiderült, külföldi mintára szeretnének valamilyen emlékhelyet a zsarnokságok áldozatainak. Én tulajdonképpen a régi témámmal, az avar-kor kérdéseivel érkeztem, de ebben segítenék. Fülöp: S valamiért érintett vagyok a kérdésben. Gyergyai: Ez az egész néhány éve kezdődött. Te egyáltalán nem kell az adminisztratív kérdések anyagi részével terheld magad. Az alapítvány megvásárolta az épületet, meglehetős összeg van elkülönítve a mindenféle beszerzések lebonyolításához, a kapcsolattartáshoz. Mindenhez. Barka: Csak éppen a mindent összekötő itthoni ész hiányzik. Fülöp: Barka! Gyergyai: Így is mondhatnánk. Fülöp: Mi lenne a teendő? Gyergyai: Megszervezni a zsarnokságok áldozatainak múzeumát. Dokumentumok, tárgyi emlékek, fényképek, filmek, mindennek, ami ezzel kapcsolatos az összegyűjtése, dokumentálása, kiállítása. Csend telepszik a szobára. Fülöp bácsi mozdulatlanul ül. Hirtelen fiatalos lendülettel valósággal felpattan a fotelből. Fülöp: Akkor lássunk munkához! (Feleségéhez megy, nyújtja a kezét) Jöjjön asszonyom, szükségem lesz a segítségére. HARMADIK JELENET 196

Néhány év múlva. Ünnepség a megemlékezés múzeumában. Sok ember, valaki éppen szónokol. Szónok: És végül, de nem utolsó sorban, köszönjük Fülöp bácsinak és kedves nejének, Barka néninek ezt a fantasztikus munkát, amellyel megszervezték, és ismertté tették az –időközben- intézménnyé bővült emlékhelyet! (Taps, éljenzés) Fülöp: (Kissé hajlott, de még mindig szikár, magas ember) Köszönjük szépen a kedves fogadtatást, a szép ünnepséget. Köszönjük a sorsnak, megadta nekünk e szép munka elvégzésének lehetőségét. Az öregek remekelnek a tanácsok osztogatásában. Rám van írva, melyik táborhoz tartozom, hát hallgassák meg! (Nevetés) Becsülje meg mindenki a helyet, gazdagítsa és óvja. Ne engedjétek elfelejteni a megtörtént disznóságokat! Köszönöm! Egy utolsó szóként még csak annyit, mivel kilencven elmúltam (Tapsolás) itt az ideje, másodszor is nyugdíjba vonuljak. Bárkinek változatlanul nyitva áll ajtónk. Amikor a tapsolás véget ér, és a tömeg csoportocskákra oszlik, Fülöp bácsi megfogja Barka néni kezét, lassan kisétálnak a teremből. NEGYEDIK JELENET Éjszaka. Fülöp bácsi, lassan felül az ágyban. Barka néni, felgyújtja az éjjeli lámpát. Egy darabig így ülnek. Fülöp: (Nyugodtan) Azt hiszem, itt az idő. Barka: Jól van kedvesem. Most menjünk? Fülöp: Nem sürgős. Ráérünk elmenni majd délután. Legyünk az utolsók, ne kelljen várakozni. Barka: Igen. Jó lesz. Fülöp: Ne haragudj, hogy felköltöttelek. Barka: Ugyan, semmi baj. Fülöp: Reggel, vagy a délelőtti teánál is szólhattam volna. Barka: Nem baj kedves. Nem történt semmi. Kicsíptünk az éjszakából. Most már ezek az órák is a mieink. A kettőnké. Fülöp: Köszönöm. Barka: Szívesen. És köszönöm. Magunknak köszönjük. Nézzünk fényképeket? Fülöp: Ne, ne tegyünk semmit. Csak feküdjünk és fogjuk egymás kezét. Barka: Rosszul érzed magad? 197

Fülöp: Nem. Barka: Akkor heverészni fogunk, úgy fogjuk egymás kezét. Fülöp: Ó, kedves, kedves! Barka: Nyissam ki az ablakot? Fülöp: Majd bekiabál valamelyik szemtelen rigó. Barka: Csak hajnalban. Fülöp: Alig várom. Barka néni elneveti magát. Kissé nyögdécselve felkel, lassan az ablakhoz megy. Barka: Máris pattan a menyecske. (Kinyitja az ablakot) Fülöp bácsi leengedi a lábát az ágyból, lassan felkel, ellépked az ablakig. Áll a beáramló friss levegő és sötétség előtt. Fülöp: Jó játék a csend. (Egy távoli motorzúgás, majd ismét csend) Jó játék a hang. Barka: Jó élet a játék. Éltet. Fülöp: Ajándék. (Két keze közé veszi felesége kezét, bezárja. Ajkához emeli, s egy annyi időre megnyitja a kagylót, amíg rálehel egy csókot) Menjünk heverészni, még a végén elkótyavetyéljük az éjszakát! Az ágy felé indulnak. ÖTÖDIK JELENET Másnap délután. Könnyű, eleganciát nem nélkülöző ruhában állnak a bejárati ajtónál. Barka: Betérünk a családorvoshoz, aztán meg sem állunk a klinikáig. Fülöp: Rendben. Van nálad kulcs? Barka: Minek? Az ajtót nem zárjuk be. Fülöp: Csak sétálni megyünk? Barka: (Hosszasan nézi Fülöp bácsit) Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés. Barka néni megnyitja az ajtót, Fülöp bácsi fejébe nyomja kalapját. Kilépnek az utcára. HATODIK JELENET Klinika, alagsor. A lépcsőkről leérve pihen Fülöp bácsi és Barka néni. Barka néni elől áll. Szikár teste előre hajol. Száraz kezével megigazítja hófehér haját. Másik keze hátra nyúl, a férjéét fogja. A magas, csontra soványodott férfi háta a felesége után görnyed,

198

mint akiket mindig egy irányból fújt a szél. Az asszony megfordul, gyöngéden megemeli társa kezét. Barka: Gyere, most már nincsen sok. A lábak alig emelkedve csoszognak végig a folyóson. Egy nagy fémajtó zárja le a teret. Fölötte pirosan világít az égő. Megállnak előtte és várnak. Végül elalszik a fény, kijön egy fehérköpenyes nő. Asszisztensnő: (Figyelmesen tanulmányozza az átadott papírokat, majd a férfihoz fordul) Sorozatfelvételt kell készítenünk. Fülöp: Igen. Asszisztensnő: Kérem, várjanak néhány pillanatig. Rögtön beléphetnek. Barka: Várunk, természetesen. Az asszisztensnő eltűnik az ajtó mögött, rövid idő múlva ismét megjelenik. Asszisztensnő: Tessék! Belépnek mind. Mostantól a rendelőben történőket látjuk. Barka, Fülöp: Jó estét! A rendelőben egy tomográf van, valamint az íróasztalnál ülő orvos. Felnéz a papírokból, amelyeket elmélyülten tanulmányoz. Először a félig süllyesztett ablak felé pillant, majd a jövevényekre. Orvos: A mindenit, de elszállt az idő! Jó estét! (Az asszisztensnőhöz) Mikor telt el a nap? Asszisztensnő: Ma különösen sokan voltak. Szusszanni sem jutott idő. Orvos: Várakozik még valaki kint? Asszisztensnő: Nem. Orvos: Hála istennek! Amíg az asszisztensnő előkészíti a gépet, meg Fülöp bácsit, az orvos a papírokat böngészi. Fülöp bácsi befekszik a gépbe. Az orvos átül a vezérlőpulthoz, még mindig az iratokat olvassa. Az asszisztensnő türelmetlenkedni kezd. Felnéz az orvos. Orvos: Kész? Asszisztensnő: Minden előkészítve. Doktor úr! Orvos: Igen? Asszisztensnő: Elmehetnék? (Az orvos csodálkozva, értetlenül néz rá) Ahová még a délelőtt elkéreztem. 199

Orvos: Jaj persze, menjen csak Évike. Asszisztensnő: A kulccsal mi legyen? Beteszem a zárba. Orvos: Jó lesz. Az asszisztensnő leveti köpenyét, elveszi táskáját, a kulcsot beszúrja bentről a zárba, majd kilibben az ajtón. Asszisztensnő: Viszontlátásra! Mindenki: Viszontlátásra! A becsukott ajtó mögött immár hárman maradnak. Az orvos leteszi a papírokat. Az orvos: (Higgadtan) Nos, lássuk csak! (Barka nénihez fordul) Nem tudom, ön most szerencsés, vagy szerencsétlen, de először történik meg, hogy megengedem, a kísérő bent maradhat. Barka: Köszönöm. Amikor a szerkezet működésbe lép, Barka néni nyugtalanná válik. Az orvos a képernyőhöz fordul, elemezni kezdi a metszeteket. Barka néni nehezen, ám rendkívül fegyelmezetten ül a felkínált széken. Az orvos nyugodt arcát figyeli. Így tart egy darabig. Egyszer aztán az orvos közelebb hajol a képernyőhöz, s végig húzza a kezét az állán. Gombokat nyomogat, enyhén felemelkedik a székről, ránéz a műszerre s a belezárt emberre. Visszaengedi magát, rázni kezdi a lábát, székét félkörben hintáztatja. Orvos: (Magának) Érthetetlen. (Majd hangosabban) Mi ez? (Körülnéz, eszébe jut) Évát elengedtem. Barka: (Megkönnyebbülten) Egyenletes, jellegtelen szerkezet? Az orvos: (Először fel sem fogta, hogy hozzá beszélnek) Az. Barka: (Feláll a helyéről) Teljesen rendben van, kedvesem. (Kis idő múlva, mosolyogva) Elnézést, nem szoktam bizalmaskodni. Az orvos: (Nagyokat nyel) Mit mond, kérem? Barka: Ennek így kellett történnie. Az orvos: (Elfordul a képernyőtől. Lassan Barka nénire néz) Nincs értelme folytatni a vizsgálatot, igaz? Barka néni mosolyog. Az orvos leállítja a gépet, segít Fülöp bácsinak leszállni az ágyból. Nézi a két idős embert. Barka: Igaz. Az orvos: Nem véletlen, hogy éppen hozzám jöttek, igaz? Barka: Igaz.

200

Az orvos nem találja a helyét. Az asztalig megy, rápillant a képernyőre, de rögtön arrább lépik. Elsétál a székéhez, majd erélyes mozdulattal elhúzza, a terem közepéig gurítja. Leül, pontosan szembe a két öreggel. Egyik lábát átveti a másikon, enyhén hátradől, kezét ernyedten az ölére ejteti. Hangja ismét nyugodt és türelmes. Az orvos: Hallgatom. Barka: Ismerte a nagyapját? Az orvos: Az egyikkel sohasem találkoztam, a családban sem igen esett szó róla. Barka: Sok ártatlan ember vére tapadt kezéhez. Ám nehéz idők voltak azok. Ki megküzd sorsával, ki hagyja magát sodortatni az áramlattal. És a hatalom csábításának is nehéz ellenállni. Fülöp: Mégis, ennek a mindenki által megvetett embernek köszönhetjük életünket. Ő már egész biztosan megfizetett bűneiért, mi pedig, (Fülöp bácsi megfogja Barka néni kezét) egy nagyon szép életet éltünk. Ezért úgy döntöttünk, megajándékozzuk önt valamivel. Az orvos: De mondják, mi közöm nekem ehhez az egészhez? Barka: (Egy picit igazít magán, majd mosolyogva mondja) Semmi, kérem, semmi. Legalábbis ami a nyomasztó múltat illeti. Mi egyedül és kizárólag azért jöttünk, adjunk önnek, valamikori megmentőnk egyetlen általunk ismert leszármazottjának, egy apró ajándékot. Az orvos: Ebben az órában haza szeretnék menni, nem kell nekem semmiféle ajándék! Fülöp: Mi egy másfajta, talán nem túlzás, szokatlan ajándékot szeretnénk adni. Az orvos: Értsék meg, nekem nincs szükségem ilyesmire. A szakmám bőséges elégtétellel szolgál. Barka: Úgy tűnik, egyre inkább beigazolódik, megfelelőbb helyre nem jöhettünk volna. Fülöp: Mi magunkat ajándékoznánk magának. Az orvos: (Elhűlve) Micsoda?! Barka: Arra gondoltunk, ez szép ajándék lenne. Az orvos: (Magához tér) Hiszen ez nem anatómiai… (Hirtelen elhallgat. Nézi a két öreget) Mit tehetnék magukért? Fülöp: Engedje meg, hogy itt maradhassunk reggelig. Az orvos: (Elképedve) Nem lehet! Micsoda ötlet! Nincs ahol…? Fülöp: Úgy nézünk mi ki? 201

Az orvos: Nem. Semmit sem értek. Tulajdonképpen mit akarnak tőlem? Fülöp: Zárja ránk az ajtót, majd reggel a többit meglátja. Az orvos: Itt nem maradhat senki. Barka: Tegyen úgy, mintha itt felejtett volna. Ráér reggel rájönnie a tévedésre. Az orvos: Nézzék, én tisztelem az idős embereket. Ha pedig valaki a százhoz közelít még inkább. Ezért megkérem, ne feszegessék a türelmem. Barka: Ostobaságnak tűnik, amit mondunk? Szélhámosságnak? Esetleg az időskori demencia tüneteit mutatjuk? Az orvos nem szól semmit, rezignáltan nézi a két idős embert. Fülöp: Kár. Maga, mint orvos jól tudja mit jelent az élet, az élő állapot egyszeri és megismételhetetlen lehetősége. Ezt szerettük volna valamiként valakinek megköszönni. (Barka nénihez) Nagyon fáradt vagyok. Gyere kedves, menjünk. Barka: Menjünk. Az orvos: Egy pillanat, adjam oda a vizsgálat eredményét. Azzal menjenek vissza a családorvoshoz. Ő majd megmondja mi a további teendő. Kérem, addig üljenek le. (A két öreg leül. Az orvos íróasztalához megy, a számítógépbe bepötyög néhány adatot. Bekapcsolja a nyomtatót, ismét a számítógéppel foglalkozik, majd vár) Mi történt? Eh, jókor fogytál el! (Feláll) Várjanak egy pillanatot! Elmegyek papírért a titkárságra, rögtön jövök. (Kimegy) Fülöp: Pedig szépen alakult. Barka: Jónak ígérkezett. Reméltem, tényleg sikerülni fog. Fülöp: Mindenképpen szépre sikeredett. Barka: Igen, szépek vagyunk. Fülöp: Egyetlen egyszer nem voltam elég óvatos, s az pontosan most történt. Megöregszik az ember, meggondolatlanul cselekszik. Barka: Mi a baj, kedves? Fülöp: Nem számítottam elmenni innen. Kicsit későn szóltam. Minden mozdulatom egyre nehezebb. Nem tudom, lesz-e annyi erőm, hogy elmenjek. Barka: A hátamra veszlek. Fülöp: (Arcához szorítja Barka néni kezét) Kedvesem, kedvesem. Csendesen ül egymás mellett a két öreg. Barka néni nézelődik, hirtelen feláll. 202

Barka: Nem, nem rontunk el semmit! Úgy fejezzük be, ahogy éltünk: szépen. Fülöp bácsi csodálkozva nézi feleségét, kíváncsian követi tekintetével. Barka néni a bejárathoz megy, becsukja a nehéz ajtót, majd a benne felejtett kulccsal bezárja. Kiveszi a kulcsot, leteszi az orvos asztalára. Keres egy írószert, elveszi az egyik kórlapot, megfordítja, s az üres oldalára ír valamit. Leoltja a villanyokat, majd leül. Hamarosan valaki az ajtóhoz érkezik, megpróbálja kinyitni. Az orvos hangja: No, miért nem nyílsz? (Hangosabban) Miért nem nyílik? Barka: Mert bezártam. Az orvos hangja: Azonnal engedjenek be! Barka: Nem lehet. Az orvos hangja: Követelem, hogy engedjenek be, idegen nem tartózkodhat ott egyedül! Barka: Sajnos jártányi erőnk sincs. Fülöp: (Barka nénihez) Hát te is? Barka: Igen, ugyan úgy vagyok, mint te. Már nem tudnék innen felállni. Igaz, nem is akarok. Az orvos hangja: Azonnal zárják ki! (Csendesebben) Haza kell mennem a pótkulcsért. (Hangosan) A rendőrséggel fogok érkezni! Barka: (Gyengülő hangon) Fölösleges őket zaklatni. Fülöp: (Elhaló hangon) Aludja ki magát, aztán reggel jöjjön vissza. (Szünet után) Ne féljen, itt semminek sem esik bántódása. HETEDIK JELENET Késő este a rendelőnél. A zárban fordul a kulcs. Az orvos hangja az ajtó mögött: Úgy osonok a klinikán, mint egy betörő. De muszáj megelőznöm a bajt. Ha lehet. Belép az orvos. Felgyújtja a villanyt, nézelődik. Nincs bent senki. A fal mellett álló székek előtt két facsemete fekszik a földön. Odamegy, egy papírlapot emel fel mellőlük. Az orvos: (Csodálkozva olvassa) Doktor úrnak szeretettel. Az egyetlen élet öröméért hálával Fülöp és Barka. (Leengedi a lapot. Elgondolkozva) Fülöp és Barka? Ezzel kellett volna kezdenem. Mi a páciens neve? Elemi tévedés. Kirúgtak volna bármelyik szigorlatról. Mi a neme, neve, kora? S akkor mit tehettem volna? Szakmai ártalom, 203

csak a kijavítandó elváltozások érdekelnek. Gyanút kellett volna fognom, amikor megláttam a jellegtelen szerkezetet a képernyőn. De hát a vizsgálatot el kell végezni elejétől végig. És én nem végeztem el. Kikapcsoltam a gépet, ráadásul elkövettem azt a végzetes hibát, hogy megkérdeztem, miben segíthetnék nekik. Most már mindegy. Majd beásatom ezt a két csemetét a klinika kertjében. (Tűnődik) Nem, nem lesz jó. Naponta találkozom vele. Ameddig itt dolgozom, mindig eszembe juttatja ezt az ostoba történetet. Ostoba történet ez? Nem, ez már nem. Az egyik nagyapámé volt az. Talán. Az övé, azoké az embereké. Melyik embereké? Akik ezerkilencszáznegyvenöt után hatalomra kerültek? Másik nagyapám, József tata is akkor tájt került hatalomra. Ötvenkettőben lett a belgyógyászati klinika vezetője. Halál? Biztosan volt. Ilyen ez a szakma. De sokkal több élet. Eh, semmit sem értek. Ki tudja kibolygatni azt a valóságot? Nem törődöm vele. Most nem. Túl keveset tudok róla. Alaposan utána kell nézzek. Azt hiszem, sok meglepetésben lesz részem. (Lehajol a két csemetéért, hona alá veszi.) Kiteszem őket a sétányra. (Ismét kézbe veszi őket. Nézi) Mégsem. Elszáradnak. (Leteszi, leoltja a villanyt, bezárja a rendelőt) NYOLCADIK JELENET Néhány óra múlva. Nyílik a rendelő ajtója. Az orvos, villanyt gyújt, majd behoz két csebret. Kimegy, behúz egy tömött zsákot. A csemetéket sorra beállogatja, a csebreket feltölti a zsákból kitöltött földdel. Amikor elkészül, elhúzza a fal mellől őket, kigörgeti a széket és pontosan középről szemlélni kezdi. Egy idő után elszenderedik. Arra ébred, hogy valaki áll mellette. Az asszisztensnő: Jó reggelt, doktor úr! Az orvos: Jó reggelt! Az asszisztensnő: (Zavartan) Hát? (Lerakja a holmiját) Mi történt? Hogyhogy ilyen korán? Az orvos: Milyen sok kérdése van egyszerre! Az asszisztensnő: Elnézést. Nagyon meglepődtem. Az orvos: Kaptam egy ajándékot, azért jöttem. Az asszisztensnő: Két fácska! Jaj milyen helyesek! (Hirtelen kijózanodva) De hát itt nem lehet tartani. Vagy igen? Az orvos: Dehogy! Szabálytalan. Különben sem férnénk tőlük. Az asszisztensnő: De akkor… miért hozta ide? 204

Az orvos: Nem hoztam, viszem. Az asszisztensnő: Nem értem. Az orvos: Én sem egészen. Várom a holnapot, hétvégén van esetleg annyi időm, a végére járjak. Az asszisztensnő: Doktor úr, összesen három kulcs van. Pillanatnyilag kettő önnél, egy nálam. Az orvos: Nem az a kérdés, miként kerültek ide, hanem egy sokkal de sokkal nehezebb, súlyosabb: miért éppen hozzám? Erre szeretnék választ keresni. Az asszisztensnő csodálkozva nézi az orvost, tétova mozdulatokat tesz, néhányszor nekilendül egy-egy kérdésnek, de egyszer sem hagyja el hang az ajkát. Abbahagyja a próbálkozást, köpenyt vesz, előkészít mindent a rendelés megkezdéséhez. Az asszisztensnő: Ma nem maradhatnának itt? Az orvos: Itt maradnak. Hétfőn majd elvitetem. A két csebret elhúzzák, minél kevésbé legyenek útban. Az asszisztensnő feléjük kanyarodik, mosolyogva végighúzza a kezét a leveleken, majd a bejárathoz megy. Asszisztensnő: Kérem az első beteget, fáradjon be! KILENCEDIK JELENET Délután. A rendelőben. Csend. Az orvos az asztalánál ül, tűnődve a csemetéket nézi. Bejön a felesége. A feleség: Szervusz. (Az orvoshoz megy, megcsókolja) Miért hívtál ide? Az orvos: Szervusz. Holmi kérdésekbe botlottam, s szeretnék mihamarabb választ kapni. A feleség: Milyen rejtélyes vagy, valósággal poétikus! (Elneveti magát. Észreveszi a két csemetét) Nahát, mint két felkiáltójel! Ez új szerzemény? Az orvos: Egészen friss. Nem tetszenek? A feleség: De. Az orvos: Olyankor kedvesebbet szoktak mondani. A feleség: Csak kiszaladt a számon, olyan véznácskák. Az orvos: Az éjszaka születtek. A feleség: (Csodálkozva néz a férjére) Nagyon furcsa dolgokat mondasz.

205

Az orvos: (Elgondolkozva) Volt két ember, lett két fa, ami felkavarodást okozhat a múltban. A feleség: Kinek a múltjában? Az orvos: A miénkben. A feleség: (Nyugtalanul) Mi történt? Az orvos: Mivel? A feleség: A két emberrel. Az orvos szótlanul a két fácskára mutat. A feleség: (Egyre hangosabban, de nem hisztériázva) Nem értem, nem értem! Az orvos: (Megfogja a felesége kezét) Gyere, járjunk a végére. Akarsz jönni? (A felesége bólogat) Nem muszáj, lehet, hogy kemény dolgokat kell meghallgatni. A feleség: Nem baj, menjünk. Ezért hívtál. Az orvos: (Maga előtt vezetve a feleségét) Menjünk! A feleség: (Hirtelen megfordul) És a család új tagjai? (Az orvos csodálkozva néz rá) A csemeték. Az orvos: Egyszer tegyük meg a két utat. Apai, anyai rokonaim, érkezünk! (Pici szünet után) Honnan tudod? Miért mondtad, hogy családtagok? (Maga elé) Elképesztő! Micsoda érzékenység. Feleség… TIZEDIK JELENET Faluba vezető út. A feleség: Pusztaszentjános. Utaztunk hajóval, tengeralattjáróval, repülővel, vonattal, autóval, biciklivel, lovas szekérrel, s most gyalog. Az orvos: (Csodálkozva) Nem értem. A feleség: Messze van. Az orvos: Mindjárt megérkezünk. Erzsébetékhez megyünk. A feleség: Egyáltalán még megismer minket valaki? Az orvos: Természetesen. Gyerekkoromban sokszor voltam itt. Később gyérebben. A feleség: Utoljára a gyerekekkel voltunk. Annak legalább tíz éve. Az orvos: Mindig valami rendkívülinek kell történjen, hogy az ember végre rászánja magát valamire. A feleség: A félsz, hogy mi vár ott? Az orvos: Általában véve a kényelem, a megszokás, talán a félelem is. De leginkább a butaság. Az idő múlása és az egyhelyben ülés

206

kiegészítik egymást, együttesen remekül feldagasztják az ember képzeletében a vélt vagy valós negatívumokat. A feleség: És ebben az esetben? Az orvos: Mondd, mikor volt annyi időnk, hogy elhagyjuk a várost? A rövid szabadságot pihenésre használtuk. A feleség: Vagy a szülőkhöz mentünk. Elfáradtam. Az orvos: Megérkeztünk, ott az Erzsébeték kapuja. Megállnak egy kapu előtt, bekiabálnak. Az orvos: Adjon isten szép napot, van itthon valaki? (Csend) A feleség: Miért nem telefonáltunk? Az orvos: Mert ide akartam jönni. Nyílik a kapu. Egy idősebb asszony jön. Erzsébet: Tessék, miben segíthetek? Az orvos: Szervusz Erzsébet, mi vagyunk Bálint és Aranka. Erzsébet: Jesszusom, kutyánk, macskánk megdöglik! Hát ti hogy kerültök ide? (Magához öleli az orvost, aztán a feleségét) De örülök! (Nézi őket) Elnézést, a nagy meglepetéstől még arról is megfeledkezem, hogy bennebb tessékeljelek. Mivel jöttetek? (Bemennek a lakásba) Foglaljatok helyet! (Leülnek) Az orvos: Autóval az árokig, onnan gyalog. Harminchat esztendeje volt az árvíz, azóta sem javították meg a hidat. Erzsébet: Felszeg felől járunk. Az orvos: Ne mond, tényleg kijavították az utat? Erzsébet: Legyalulták, kikövezték. Sok helyen az országút gyengébb minőségű, mint a mi autópályánk. Gyertek, egyetek valamit, biztosan megéheztetek. A feleség: Köszönjük, ettünk. Az orvos: Nem vagyunk éhesek, az imént álltunk meg egy vendéglőnél. Erzsébet: Nahát ilyet te Bálint, hiszen tudod, ide nem lehet telt gyomorral jönni! Meséljetek valamit! Az orvos: Köszönjük, megvagyunk. Dolgozunk, a gyerekek mindjárt kinőnek a markunkból. A feleség: Már kinőttek. Erzsébet: Ugyan lelkem, a férfiak ezt nem ismerik be. Az orvos: Micsodát? Erzsébet: Hogy a szülők anyagi támogatásával teszik azt, amit akarnak. 207

Az orvos: Na, azért az nem egészen úgy van! Erzsébet: (Arankához) Mit mondtam? (A két nő elneveti magát) Az orvos: És ti? Erzsébet: Mi megvolnánk. A férjem elutazott néhány napra, vele sajnos nem találkoztok, de a fiammal igen. Én, itthon. Az orvos: Menj már, nyugdíjas vagy? Erzsébet: Nem gondoltad így megvénültem, igaz? A hatvanat elpostáztam, bizony. A feleség: Ne haragudjatok, meg kell kérdeznem valamit. Hogy van köztetek ekkora korkülönbség? Erzsébet: Az én szüleim jóval idősebbek, mint a Bálinté. Bálint apja kései gyerek. Én viszont jó hamar férjhez mentem. Az orvos: Edvárd majdnem velem egyidős. A feleség: Ó, olyan borzasztó, az ember nem ismeri a rokonait! Jövet éppen arról beszélgettünk Bálinttal, hogy ha rendben vannak a dolgok, vagy esküvő van, sohasem gyűl össze a család. Egyedül egy temetés mozgat meg mindenkit. Nem tudom, miért kell megvárni, míg meghal valaki. Erzsébet: Van benne valami. A ti lakodalmatokon ott voltunk, de a külföldi rokonokkal csak akkor találkoztam, amikor szegény Gyuri bátyánk meghalt. Az orvos: (Leül) Mintha megnőtt volna ez a ház amióta nem jártam itt. Erzsébet: Igen, mi állandóan bővülünk. Csakhogy lefelé. Ez a rész sokáig amolyan lomtár volt, utólag tettük lakhatóvá. Szoktam mondani a férjemnek, ássunk még egy pincét, s lakjunk ott. Az orvos: És fent? Erzsébet: Az az Edvárdé. Amikor elvált a feleségétől, otthagyta a várost. Innen ingázik. Nem szereti, ha zavarják. Rendelkezésére áll az egész ház. (Erzsébet feláll, egy tányér szárazsüteményt, egy kancsó vizet tesz az asztalra) Kérlek, vegyetek. Az orvos: (Miközben ropogtat a süteményből) És a többiek? Erzsébet: Pillanatnyilag jól van mindenki. Menjetek, látogassátok meg őket. Mindenhol találtok valakit otthon. Vigyázat, magamfajta öreg! Az orvos: (Feláll, a falra akasztott fényképeket nézi. Az egyik fénykép előtt) Ez kicsoda? Erzsébet: Edvárd fiam. A másik egyenruhás pedig, nagyapánk. 208

Az orvos: Szeretném, ha mesélnél valamit róla. Erzsébet: Kiről? Az orvos: Nagyapánkról. Valaki az utcáról bekiabál. Egy hang: Erzsike néni, jött-e haza az őrnagy? Erzsébet kimegy. Erzsébet hangja: Ne kiabálj, vendégeim vannak! A hang: Bocsánat! Edvárd mikor jön haza? Erzsébet hangja: Attól függ, mennyi dolga akad. A párbeszéd alatt az orvos a fényképeket nézi. A hang: Majd még erre jövök. Arra kéri édesanyám, segítsen neki egy kicsit. Erzsébet: Most? A hang: Igen, ha lehet. Erzsébet: (Visszajön) Kérlek, ne haragudjatok, de ez már így megy nálunk. Az orvos: Gyere Aranka, járjuk sorra a rokonságot! A feleség: Menjünk. Erzsébet: (Kikíséri őket) Várlak uzsonnára!

TIZENKETTEDIK JELENET Az utcán. Távolról egy idős férfi közeledik. A feleség: Most miért vagy ideges? Az orvos: Ez az elhangzott kedélyes csevely bosszantott fel. A feleség: Mi baj Erzsébettel? Az orvos: Semmi. Nem lettem sokkal okosabb. A feleség: Én viszont kaptam néhány választ kérdéseimre. Az orvos: Azokat otthon is megtudhattad volna. A feleség: De nem tudtam meg. Az orvos: (Néhány pillanatig nézi a feleségét) Kérdeztél, és nem mondtam el? A feleség: Olyasmi. Az orvos: A helyzet az, hogy két szakasz van, s az összekötő egybeesik a házasságunkkal. Mondtam már, gyermekként gyakran jártam itt. Felnőttem, s a tanulmányokkal elsodródtam. Aztán megnősültem. A feleség: Nahát! 209

Az orvos: Most mi van? A feleség: Semmi. Nem kell annyira elkomorodni. Az orvos: Elragadtattam magam? (Megenyhülve) A nősülésig eltelt jó pár évben nem jártam itt. Aztán ketten voltunk, s a változások. Túlságosan felhecceltem magam. Úgy léptem be, mint aki azonnali választ vár. A feleség: Fel nem tett kérdésre. Az orvos: De most kérdeztem. A feleség: El kellett menjen. Odaér az idős ember. Az idősember: Jó napot! Az orvos; A felesége: Jó napot kívánok! Az idősember tovább megy. Az orvos: Mit válaszolhattam volna kérdéseidre? (Hirtelen az öreg után fordul) Kálmán bácsi! (Az öreg megáll. Lassan megfordul) Kálmán bácsi, ugye maga az? Az öreg: Annak kereszteltek. Az orvos: Bálint vagyok, az Erzsébet unokatestvére. Az öreg: Haj, szervusz fiam, hát nem felejtettél el? Az orvos: Rég láttam. Az öreg: De azért megismertél. Derék dolog! Mi járatban? Az orvos: Rokoni látogató a feleségemmel. Az öreg megemeli a kalapját az asszony előtt. Az asszony elmosolyodik. Az öreg: Az kell. Az orvos: (A feleségéhez) Kálmán bácsi volt, aki az ölébe vett, s azt mondta, igyak egy korty sört, hogy nagykoromban ne hányjak tőle. A feleség: S te elhárítottad. Az öreg: Bestia kölyke mind megissza, ha ráhagyom! Az orvos: Kálmán bácsi! Valami furcsa dolog történt velem az elmúlt napokban. Az öreg: Megesik. Az orvos: Mi most tulajdonképpen nagyapám miatt vagyunk itt. Az öreg: Hagyd a bánatba, régi história! Az orvos: Maga jól ismerte, mondjon valamit róla. Az öreg: Mit akarsz tőle? Az orvos: Tőle semmit az égvilágon. Nem ismertem. De szeretnék tudni róla bár néhány dolgot. 210

Az öreg: Az első egyenruhájában savanyó, mogorva ember; a másodikban ijesztő; a harmadikban, a sötétkékben, megtört, magára maradt ember volt. Tudod-e fiam, hitvány, nehéz idők voltak azok. Ami megtörtént, megtörtént, ne foglalkozz vele. Az orvos: Otthon a családban sohasem beszéltek róla. Itt meg nem voltam gyerekkorom óta. Mégis csak a nagyapám volt. Az öreg: Jó, ha nem felejted el a régieket. Az orvos: A véletlenen múlt. Mostanáig nem vettem túl komolyan, hogy csak az létezik, akiről beszélnek. Az öreg: (Szünetet tart. Indulna) Mi fiam itt megvolnánk. Csak békesség legyen, s egy kis egészség. Megyek, mert várnak rám. Gyertek még, hozzátok a gyerekeket is! Isten áldjon! Az orvos; a felesége: Viszontlátásra, Kálmán bácsi! Viszontlátásra! (Mindenki elindul) A feleség: Vajon mi történt? Az orvos: Kálmán bácsival? Semmi. Dolga van. Én viszont ledöbbentem. Jobb is, hogy az öreggel nem kezdtem boncolgatni a kérdést. Akiről nem beszélnek, nem létezik. Az enyészeté. Ha belegondolok, hogy pontosan olyan nagyapám volt, mint József tata, valószínűtlenné válik az egész. A rokonsággal többé-kevésbé mindig tartottuk a kapcsolatot. A nagyszülőkkel különösen. Ez a nagyapám mégis olyan, mintha hirtelen harmadik karom nőtt volna. Hangosan nem mondom, de bentről folytonosan kikívánkozik: mi ez? Borzasztó azt kérdezni egy nagyapáról, hogy: Ki ez? Megérkeztünk! Emlékszel? Itt laknak Alberték. (Belépnek a kapun) TIZENHARMADIK JELENET Másnap reggel, Erzsébetnél. Erzsébet az ebédlőben tevékenykedik. Belép az orvos és a felesége. Fel vannak öltözve, de látszik, hogy most ébredtek fel. Az orvos eléggé megtépettnek néz ki, másnapos. Erzsébet: Jó reggelt tubicáim! Az orvos, a felesége: Jó reggelt. Erzsébet: Gyertek, csak gyertek. Üljetek asztalhoz, reggelizzünk. Mindjárt jön Edvárd. Leülnek. Az orvos: (Elhúzza a száját) Köszönöm, nem eszem. Erzsébet: Nocsak, miért nem? 211

A feleség: (Nevetve) Azt hiszem, nem érzi jól magát. Erzsébet: Hosszú volt az éjszaka? A feleség: Tudod, nem szokott inni. Erzsébet: Akkor most bepótolhatta. Nálunk mindig remek lehetőség van ilyesmire. Az orvos: (Fájdalmasan) Lehetőség mindenhol van, de itt elment az eszem. Erzsébet: Varázshely. Csendben ülnek, az orvos vizet iszogat. A feleség: Segítsek valamit? Erzsébet: Köszönöm, nem szükséges. Már készen vagyok. Kértek kávét? Az orvos: Kávé és aszpirin, az lesz a megfelelő kúra. Az asszonyok nevetnek. Az orvos is elmosolyodik, miközben a fejét súrolgatja. Erzsébet kávét tölt, s odaad egy tablettát. Az orvos hamar elnyeli. Erzsébet: Hogy telt a tegnap? A feleség: Nagyon kedves volt mindenki. Én hosszas vándorlásra számítottam, de Albert mindenkit tudósított. Mit mondjak, legtöbb egy óra alatt együtt volt a család. Erzsébet: No, akkor volt ott nyüzsgés. Hívott engem is, de meg akartam várni Edvárdot. Végül olyan későn jött haza, hogy már nem volt értelme útnak indulni. Az orvos: Lett volna értelme, ti hiányoztatok. Könnyű utcai öltözetben belépik Edvárd. Erzsébet: Emlékszel Bálintra meg Arankára? Edvárd: Természetesen. Szervusztok! Az orvos, a felesége: Szervusz! (Fel akarnak állni, de Edvárd leinti) Edvárd: Maradjatok csak, én ülök hozzátok. Meséljetek valamit. (Az asztalhoz ül) Erzsébet: (Edvárdhoz) Eszel? Edvárd: Nem, ismét el kell mennem. De maradok még öt percet. A feleség: Nagyon kedves volt mindenki, a tegnap igazán jól éreztük magunkat. Az orvos: Ma nem érzem jól magam. Edvárd: (Nevetve) Nálunk nem árt, ha óvatos az ember. Nagyon rég láttalak. Milyen szél hozott erre?

212

Az orvos: (Lassan beszél, közben felváltva vizet és kávét kortyolgat) Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha azt mondom, a kíváncsiság hozott ide. Szerettünk volna találkozni veletek, engem pedig, hirtelenjében nagyon kezdett foglalkoztatni a nagyapánk sorsa. Addig unszoltam a népet, amíg a tegnap Albertéknél mindenki elmondta a magáét. Aztán, hogy feledjük az előrángatott múltat, leittuk magunkat. Edvárd: Gondolom, volt mit mosni. Annak idején, a főiskolán tanították nekünk azokat a módszereket. Mint elrettentő példákat. Az orvos: Szóval te is tudsz róla! Edvárd: Dédapámról? Mindenki ismeri a történetét. Az orvos: Itt. Többek közt arra próbáltam választ találni, én miért nem tudtam mostanig jóformán semmit. Erzsébet: Tudod, innen származott, a kihelyezései függvényében többek közt itt is élt, természetesen nem felejtettük el. De már olyan régen nincs, hogy senki sem foglalkozik vele. Az orvos: A tegnap sok minden elhangzott, például, hogy tanult ember volt, aki valaha sokat olvasott. Állítólag jó író lehetett volna. Nagyon szerette a pontosságot. Más szerint valósággal elállatiasodott. De a leginkább a következő gondolkoztatott el: az a vélemény uralkodott, ha nagyanyánk nem hal meg olyan fiatalon, talán az öreg sem csúszik el. Edvárd: Ez azért nem ilyen egyszerű. Dédanyám még élt, amikor beállt a kommunisták közé, és igen tevékeny volt az új kötelékben. Erzsébet. Miket tudsz, te Edvárd! Edvárd: Ez a szakmám, édesanyám. (Az órájára néz) Ne haragudjatok, mennem kell. Az orvos: Neked a vasárnap sem szabad? Edvárd: A bűnözés nem ismeri az ünnepnapokat. Elbúcsúznak, Edvárd elmegy.

TIZENNEGYEDIK JELENET Néhány nap múlva. Az orvos és felesége a házuk nyitott tornácának szélén ül, lábuk a talajon. Az enyhe légmozgásban játékosan rezgő leveleket nézik. Feleség: Hosszú utat tettünk meg. Az orvos: Gondolom leginkább te, kinek fogalma sem volt erről az egészről. 213

Feleség: És te? Az orvos: Általában véve tisztességesen neveltek. Egyedüli dolog, amit elfelejtettek tudatni, ennek a nagyapámnak a viselt dolgai. Láthattad, milyen zavarban volt mindenki József tatáéknál a látogatáskor. Feleség: Azt nem értem, mire való a titkolózás. Kevesebb lesz attól a család neve, amit én is szívesen viselek, ha ilyen kapcsolatok vannak? Annyira idegen számomra ez a, minek nevezzem, ez a hazugság. Az orvos: Gondolom, leszámítva ezt az újdonságot, ami engem is alaposan meglepett … Feleség: Ó kedvesem, nem téged akarlak bántani! Az orvos: … olyan nagyon nem változtatja meg véleményedet rólunk. Feleség: Dehogy, dehogy! Mondtam, nem veled van gondom. Hiszen ez téged is alaposan felkavarhatott. Egyszerűen nem szeretem a képmutatást, a dolgok lábtörlő alá söprését. Nagyon tetszett a pusztaszentjánosiak hozzáállása. Nem sokat kerteltek. Esetleg le kellett mosni egy kis erősítővel. Az orvos: Nagyon kihegyezed az őszinteséget. Elképedve gondolok arra, hogy az első pillantásra azt mondtad ezekről (A csemetékre mutat): felkiáltójelek. Feleség: Ne becsüljük túl a dolgokat. Egyszerűen azt az érzetet keltették. Az orvos: Azt kell mondanom, most szerénykedsz. Feleség: Hagyjuk ezt. Nekem tetszenek, azért kértem, hozzuk haza. Meglátod, jótékony hatással lesznek mindannyinkra. Az orvos: Még nem tudom milyen a társaságukban. Megtörténhet, nem lesz könnyű egy házszám alatt élni a két ezüsthárssal. Függöny

214

Gárdon Ágnes: Az idő foglyai

Férfi: Dr. Fenyő Ármin 61 éves nyugalmazott röntgenorvos. Maglódon él a feleségével egy szép nagy házban. Az orvos jó küllemű, magas, hetente többször is eljár futni. Haja kissé őszülő, nagy barna szemei vannak. Vonzó férfi volt fiatal korában, de még ma is összesúgnak a háta mögött a nők. Rendkívül tájékozott a világról, három nyelven beszél, hazai orvosi szaklapokba fordít. Szereti a lányait, megbecsüli a feleségét, szép házasság az övék, eddig legalábbis minden jel erre mutatott. Feleség: Gitta tíz évvel fiatalabb a férjénél. Mosolygós, festett barna hajú, elegáns nő. Hajdanán egy építőipari cégnél titkárnő volt. Sokat olvas, szereti a színházat, a zenét, roppant érzékeny nő, számára a család az első. Ma is rajongással szereti a párját, felnéz rá. Lányaik: Klári: 24 éves, könyvelő (magas, a haja hosszú, barna, a lány az apjára hasonlít) Julcsi: 22 éves, újságíró (kicsit alacsonyabb, a nővérénél, haja szőke, rövid, a lány inkább az édesanyjára hasonlít) Ők ketten Pesten élnek

1. jelenet

Este van, a férj a kanapén ül. Vállán hanyagul átdobva egy fehér törölköző, fürdéshez készül. A felesége a szobában tesz, vesz, a 215

fiókokat rendezgeti. Arcvonásai lágyak, valamin mosolyog. A férfi nyugtalanul feszeng. Látszik rajta, hogy valamit mondani készül. Hosszan nézi az asszonyát, majd felkel, és izgatottan megsimítja a haját. Ármin: Gitta, mondani szeretnék neked valamit. (Megköszörüli a torkát. A nő rá se hederít, pakol tovább.) Figyelj, kérlek egy kicsit, ez nekem nagyon fontos. A nő megfordul Gitta: Már mondtam, nem tudom, hol van a csíkos pizsamád, hiába nyaggatsz vele. A férfi megérinti a kezét. Ármin: Nem érdekel a pizsama, ennél fontosabb dolgokról szeretnék beszélni veled. Az asszony furcsa fintort vág, látszik, nem érti. Ármin: Gitta, emlékszel arra a régi nyárra, arra a füredi nyárra, mikor a szívszanatóriumban voltam? Gitta: Hogyne! (Megigazgatja a falon, ferdén lógó képet, aztán kimegy egy porrongyért, mert valami piszkot lát rajta.) Ármin: Gitta, velem akkor furcsa dolog történt. ( Szól utána.) Gitta: Tudom, beteg voltál. (Mondja könnyeden, amikor visszajön) Ármin: Nemcsak az. Én szerelmes voltam. Az asszony kezéből kiesik a porrongy, nagyot nyel. Felveszi a rongyot Gitta: Hogyan, nem értelek. Te tréfálsz? Ármin: Eszemben sincs. Gitta: Azt mondod, szerelmes voltál? (Kezd leesni neki. Az arca eltorzul, hátrébb megy, nekimegy a rekamiénak, megtántorodik.) Szerelmes egy másik, egy másik nőbe?

216

A férj nem válaszol, fejét lehorgasztja és szótlanul bólint. Az asszony tágra nyílt szemekkel mered rá. Gitta: És ez miért most jutott az eszedbe? Valami őszinteségi roham kerített a hatalmába? Ármin: Képtelen vagyok tovább magamban tartani. Az asszony nagy levegőt vesz. Gitta: És eddig képes voltál? Ármin: Eddig, igen, de most úgy érzem, beszélnem kell róla. Gitta: Beszélni? Ármin: Igen. Gitta: Te szerelemes voltál és… Ármin: Szerelmes. Gitta: De hát akkor, én akkor miért nem vettem észre? Ármin: Nem akartam, hogy észre vedd. Gitta: És most mit vársz tőlem, hogy köszönetet mondjak ezért? Jézusom! Ármin: Gitta, bocsáss meg, de nem tudok tovább hallgatni róla. Gitta: Pedig ez idáig nem esett nehezedre, ugye nem? Ármin: Ne hidd. Nem volt olyan könnyű mindig azzal kelni, feküdni, hogy hazug vagyok. Ez nem könnyű dolog. Gitta: Mégis lassan húsz év telt el így. Ármin: Meg sem kérded, hogy ki volt? Gitta: De kegyetlen játékot űzöl velem! Most sürgetsz, hogy mihamarabb kibeszélhesd magad, hogy megkönnyebbülj, hogy a lelkeden könnyíts? Mégis mi a célod ezzel? Szerinted, ha tudom, hogy ki volt, attól jobb nekem? Én nem pszichológus vagyok Ármin, akivel átbeszéled a lelki viharaidat. Én a feleséged, a társad, a hűséges párod vagyok, a gyerekeid anyja. Miért akarsz beavatni abba, amit ennyi éven át olyan jól tudtál titkolni? Miért érdekelne hogy szőke, barna, vagy vörös volt! Talán az a fájdalmamat enyhíteni fogja? (Mondja feldúltan.) A férj a kandallóhoz megy, megfogja a rajta lévő családi fotót, nézi, aztán visszateszi és a felesége felé fordul.

217

Ármin: Egy vietnámi nő volt… A neje felkapja a fejét Gitta: Egy ázsiai? (Hüledezik.) Nem, nem ezt már végképp nem hiszem! Na ezt már nem! Neked megártott a nap! (Szünet, majd kínosan felnevet.) Ármin, valld be, hogy csak viccelsz! Valld be, mert nem tudom, mit teszek! Ármin: Sajnálom, komolyan beszélek. Gitta: De hát mit jelentsen ez? Nem értem miért hozakodsz elő ezzel, ennyi, néma év után. Mi a célod vele? Ármin, nekünk felnőtt gyerekeink vannak... Ármin: Akkor nem voltak azok. Gitta: Miért, ha azok lettek volna, elmondod? Ármin: Nem tudom, rég volt. Gitta: Rég, de Te most mégis beszélsz róla. Most beszélsz. Érdekes, akkor, amikor kellett volna, bezzeg hallgattál, és hagytad, hogy abban a hitben éljek, hogy boldogok vagyunk. (Feldúltan igazgatja a haját.) Istenem de nagy marha voltam! Lehet, hogy mindenki tudta, mindenki a sarki fűszeres is, csak én nem! Lehet, hogy újjal mutogattak, hogy lám a dr. Fenyőnének akkora szarvai vannak, hogy már a feje bele sem fér a tükörbe! Ármin: Gitta erről senki sem tudott. Gitta: Nem? És miért vagy Te ebben olyan biztos? Azért mert sutyiban csináltad, mert bezártátok magatok mögött az ajtót? Tudod te, hogy egy zárt ajtón át mennyi minden szűrődik ki? Ármin: Gitta, kérlek! Gitta: Ne, te kezdted. Most már ne akarj leállítani, most tényleg ne! (Megrázza a porrongyot, a férj a szálló portól hátrálni kezd.) Inkább folytassuk, ha már belekezdtél! Vagy talán azt hitted ennyivel megúszod? Azt hitted, hogy csak úgy portörlés közben mellesleg idevágod ezt a románckádat, én meg a legnagyobb nyugalommal törlöm tovább a bútorokat? Letörlöm a múltadról a port? (Kínosan felnevet.) Ennyire hülyére mégsem vehetsz. Belekezdesz valamibe, aztán hagyod lecsengeni? Ármin: Bocsáss meg, nem így akartam. Gitta: Hát hogyan? Előre megírtad talán a forgatókönyvet, és majd két évtizeden át folyamatosan rágódtál rajta? 218

Ármin: Mostanra éreztem úgy, hogy tudnék beszélni róla és azt, hogy talán te kevesebb fájdalommal fogadod. Gitta leroskad a fotelbe, a rongyot az ölében szorongatja. Mélyen elgondolkozik. Párja a szemközti sarokban áll és figyeli. Gitta: Elárulhatnád, hogy mégis mi vitt rá, a kíváncsiság? Érdekelt vajon milyen lehet egy olyan nővel? Ármin: Kérlek, kérlek, ez a stílus nem illik hozzád! Gitta: És hozzád az, hogy megcsalsz, az talán illik? Nekem álmomban sem jutott az eszembe, hogy valaha megcsalsz! Nem tudom, honnan volt bennem ez a magabiztosság. Lehet, hogy magamból indultam ki? (Zavartan felnevet.) A férfi lehajtja a fejét. Ármin: Szerettem őt. Gitta: Engem is szerettél, legalábbis ezt mondtad. Meg is esküdtél rá, az oltár, a pap, a tanúink előtt, és én komolyan vettem minden szavad. Én mindenkiről mindent el tudtam képzelni, mindent, csak egyedül rólad nem, rólad semmi rosszat. Ha bárki hírbe akart volna hozni téged, én magam vájtam volna ki a szemét, de most inkább a tiédet tudnám kivájni. A tiédet. Nem is értelek tulajdonképpen. Egész délután a kertben voltunk, kertészkedtünk, semmi jel sem mutatott arra, hogy este egy ilyen beszélgetésbe kezdesz. Csak nem ez a szép délután volt a bekerítő hadművelet? Ármin: Tényleg szép volt ez a nap. Gitta: Akkor miért rontottad el? Ármin: Nem állt szándékomban, csak valahogy, valahogy tényleg mostanra éreztem felkészültnek magam, felkészültnek, hogy beszéljek róla. Gitta: És hány ilyen pillanat volt a házasságunk alatt? Hány olyan eset, hogy akartál róla beszélni, de nem ment? Mondd, hány ilyen? (Feláll, és a derekára teszi a kezét.) Megáll az eszem. Egyszeriben úgy döntesz, hogy megosztod velem ezt a flörtöcskét? Ármin: Ha csak az lett volna, sosem hoztam volna szóba. Az asszony a homlokára csap

219

Gitta: És én még voltam olyan hülye, hogy észre sem vettem, hogy… Ármin: Nem, hülye voltál, hanem egy igazi feleség, aki feltétel nélkül megbízott a párjában, és akinek meg sem fordult a fejében, hogy az, az ember, akit egy gázpalackrobbanás után hónapokig ápol, az megcsalja őt. Gitta: Na álljunk most már le a bolondozással! Ha ez az egész tréfa, ha csak próbára akarsz tenni, akkor itt, és most fejezd be! Ugye csak tréfa az egész, csak mulatsz rajtam? (Kérdi mosolyogva.) A férfi az íróasztal fiókhoz megy, kivesz egy borítékot, kihúz belőle egy fényképet. A nő ránéz. Azonnal tudja, hogy ő az, ő, az, a régi szerelem. Gitta: Tehát mégis igaz. (Sóhajt összeomolva. Kiveszi a férje kezéből a képet, és hosszan nézegeti.) Mi a neve? Ármin: Hien. Gitta: Hien… (Csönd.) És hol él, mi van vele? Ármin: Meghalt. (A férj nagyot nyel) Az asszony megrökönyödve néz rá. Gitta: Meghalt, de mikor halt meg? ( Kérdi lágyabb hangon ) Ármin: Négy hónapja, négy hónapja halt meg Párizsban. Súlyos beteg volt. Az asszony ránéz a férjére, majd emelt hangon visszakérdez. Gitta: Leveleztetek? Tudtál a betegségéről, mindvégig tudtál róla? Csak azt ne mondd, hogy leveleztetek! (Emeli fel a kezét.) Ármin: Nem, nem leveleztünk. Lezártuk akkor. Gitta: Mindketten így akartátok? Ármin: Én akartam, hogy így legyen. Gitta: Szóval részedről ennyi volt. Csak addig tartott, míg ott, a szanatóriumban együtt voltatok. De akkor mégis hogy értesültél a haláláról? Ármin: Hien egyik munkatársa az újságtól, ő írta meg.

220

Feleségen látszik, hogy össze van zavarodva Gitta: Újságíró volt? Újságíró, mint a lányunk? Akkor ezért terelgetted Julcsit annyira e felé a pálya felé! (Kap a fejéhez.) Ármin: Szerettem volna, hogy ő is sikeres legyen. Gitta: Siker! Azt hitted, az csak úgy átragad a szerelmedről a lányunkra? Siker, ugyan, mi az? Múló dolog. Amíg dolgozol, addig tart, és ha nyugdíjba mégy, pár hónap és már senki sem emlékszik rád. Te nem is kerested ezt a Hijent? Ármin: Hien, Hien. a neve. (Igazítja ki.) Gitta: Bocsánat, de nekem a név is új, meg a vietnámi nyelv is… Szóval Te lezártad, azt a kapcsolatot vele, lezártad, mint valami ékszerdobozt? És ő, vajon neki ugyanígy sikerült lezárnia? Ármin furcsállja a felesége szavait Ármin: Nem értelek Gitta: Mit nem értesz? Ármin: Téged. Gitta: Engem? Miért? Ármin: Nem tudom, de mintha öt védenéd. Gitta: Nem védek én senkit, miért védenék? Inkább szeretném tudni, valójában mi is volt köztetek. Talán csapkodni és magamból kikelve ordibálnom kellene? Nézd, én olyan nő vagyok, aki tudja mi a szerelem, mert még emlékszik rá. Voltam én a másik oldalon is, nemcsak a megcsalt nők oldalán! ( sokatmondón néz rá) De te vajon gondoltál-e az elmúlt években arra, hogy annak a nőnek az élete hogyan ment tovább nélküled? Ti férfiak, ti, a teremtés koronái, át tudjátok-e egy csöppet is érezni az eldobott nők sorsát? Kétlem, hogy át. Te vajon láttad, észrevetted, Hien fájdalmát? Ármin: Igen észrevettem. Gitta: Tényleg? Ármin: Tizenkilenc éve, mikor, a szanatóriumban elváltam tőle, az arca minden érzést, minden fájdalmat elárult. Sokan úgy tartják, hogy az ázsiaiak arca jól rejti az érzelmeket, de ez nem így van. Én tudom, hogy nem így. Gitta: Ellenben a tied, jól elrejtette! Olyan jól, hogy én észre sem vettem a nagy lángolást. Emlékszem, hazajöttél, átölelted a 221

családodat, és este hozzám bújtál. Ő volt, akiből kiszakadt valami, ellenben te nagy színész voltál drágám! Oscart érdemeltél volna! Ármin: Ne hidd, nem volt könnyű. Nálam belül játszódott le minden. Gitta: Hát az nagyon belül lehetett! ( Húzza el a száját ) A férj csodálkozva nézi Gitta: Most mit nézel így, mire számítottál? Ármin: Arra, hogy majd vádolod őt, de hogy… Gitta: Ármin, talán nem hiszed, de egy nő pontosan tudja, hogy mi játszódik le a sorstársában, és még azt, is, hogy mi játszódhat le a vetélytársában. Ettől vagyunk mi nők, nők, finomak, érzékenyek, olyanok, akiknek tovább fáj a pofon, mint ameddig a helye látszik. Ármin: Nagyszerű asszony vagy. (Oda akar lépni hozzá, hogy átölelje, de a nő hátrálni kezd.) Gitta: Mégsem értékeltél, ha megcsaltál. A férj nem szól, mélyen hallgat, az asszony összehajtogatja a porrongyot és visszaül a fotelbe. Gitta: Lám, ennyi évbe, hogy megfért ez a kis titok. Vak voltam, vagy ilyen sok volt a bizalmam irántad? Ármin: Csak szerettél. Egyszerűen, és tiszta szívvel szerettél. Gitta: Én ma is szeretlek. Ármin: Csodállak is érte. Gitta: Csakugyan? És akkor is csodáltál, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem veszek észre semmit? Vagy inkább magadat csodáltad, hogy milyen jól titokban tudod tartani? Ármin: Más nő elválna most. Gitta: Elválni? ( Nagyot néz.) Ugyan, mire volna az jó? Akkor, akkor talán megtettem volna, de most, csacsiság lenne. Ha belegondolok, Te akkor, azon a hőfokon, ha nem hagytál el engem, akkor én most ennyi év után miért tenném? Te akkor szerintem nem is csak kizárólag őt szeretted, hanem magát a szerelmet, a perzselést, a lángolást, azt, hogy kétségbeesve, betegen rád talált egy érzés, ami ígérettel volt teli, az élet ígéretével. Lehet, hogy ez tartott életben akkor és nem az orvosok utasításai, nem az én aggodalmam, hanem az a nő, az a szerelem. És Hien, Hien számára te a szanatóriumban hiába voltál egy megtört 222

beteg, ő sem csak a beteget látta benned. Ö látta benned a férfit is! Engem valójában nem is az döbbent meg, hogy szerelmes voltál, hogy megcsaltál, hanem az, hogy könnyű szívvel vissza tudtál jönni hozzánk. Mondd, kit szerettem én valójában, ha számodra ilyen könnyű volt a váltás? Engem ez gondolkodtat el inkább. És hogy higgyem el ezek után, hogy csak ő volt, senki más? Hogyan legyek biztos abban, amiben eddig biztos voltam, a szerelmedben? Vajon elhihetem-e ezek után, hogy főorvosként, sok csinos ápolónővel körülvéve, ettől az esettől eltekintve hű tudtál maradni? Mondd, hány vallomás kívánkozik ki még belőled? A férfi leül a kanapéra, és a kezébe temeti az arcát. Ármin: Számomra ti voltatok, ketten, ti, és senki más, de csak az egyikőtök maradhatott. A feleség odaül mellé. Gitta: Nyilván neked sem lehetett könnyű, neked sem. Amikor ésszel kell dönteni a szív felett, kicsit meghal a lélek. Ármin: Igen, és nem is kicsit. Gitta: És mondd, mi tetszett meg benne? A férj hosszan maga elé néz. Ármin: Ugyanaz, mint benned. Az odaadása, a szeretete, az, ahogy felnézett rám. Gitta: Hiennek volt férje? Ármin: Elvált volt. Gitta: És nem akarta, hogy te elválj? Ármin: Ez szóba sem jöhetett. Gitta: Miért nem? Ha szerelmes az ember, semmi akadály nem lehet. Tudod, a szerelem mindent legyőz. Ármin: Egy évet töltött itt Magyarországon, és már végzett, készült volna visszautazni Párizsba, mikor egy napon rosszul érezte magát. Gitta: Ezért került kórházba? Ármin: Igen, a kivizsgálás miatt, de szerencsére semmi komoly baja nem volt. 223

Gitta: Hány éves volt? Ármin: Huszonhárom. Gitta: Te pedig negyvenkettő. (Sóhajt.) És melyikőtök utazott el előbb, hogy váltatok el? Ármin: Ő ment el előbb, de csak pár nappal előbb. Gitta: És ha megtehetted volna, felkísérted volna a repülőtérre? Ármin: Nem, nem hiszem. Gitta: Miért nem? Ármin: Mert nem bírtuk volna ki a búcsúzkodást. Nem tudtam volna nézni, ahogy felszáll a gép, és ahogy elszáll vele minden, minden érzés. Azt nem bírtam volna ki, meg nyilván ő sem. (A férj mintha félálomból ébredne, megrázza magát, majd elkapja a tekintetét.) Kell erről nekünk beszélni? Gitta: Ezt most te kérdezed, Te, aki elkezdte ezt az egészet? Ármin: Hát jó, mondd, mit szeretnél tudni még? Gitta: Baj, ha kíváncsi vagyok? Ármin: Nem, csak kellemetlen. Erre nem számítottam. Gitta: Nem? Talán azt gondoltad, hogy egy mondattal elintézed a múltadnak ezt a részét, és utána leülünk filmet nézni, vagy felteszünk egy lemezt? Nem, ezt nem gondolhattad komolyan. Mit tegyek, ha kíváncsivá tettél? Ármin: Igazad van, de ez akkor is olyan furcsa. Gitta: Mi a furcsa benne? Ármin: Az, hogy a feleségem… Az asszony félbeszakítja Gitta: …hogy a feleségedet uram bocsá’ érdekli minden mozzanat, ami benned lejátszódott? Tudod, engem még az is érdekelne, hogy te vajon hogyan viszonyultál volna fordított esetben énhozzám, ahhoz, ha én lépek félre. Ármin: Én elhagytalak volna. (Veti oda lazán.) Az asszony nem hisz a fülének Gitta: Hogyan? Ezt nem egészen értem. Te ezt, így, ilyen könnyedén ki tudod jelenteni? Te hallod is, amit beszélsz? Hát ez nem lehet igaz! (Csapja össze a tenyerét) Ármin, azt gondolod, hogy neked többet 224

szabad, többet, mert férfi vagy? (Szúrós szemekkel néz rá, a férj, azonban elfordítja a fejét) Te figyelsz rám egyáltalán? Ármin: Figyelek, figyelek. És csak tudd, hogy én azt mondtam ki az előbb, amit érzek. Nem megbántani akartalak vele, nem. (Mondja halkan.) Gitta: Ármin, te nem is sejted, milyen fájdalmat tudnak okozni a szavaid. Mintha nyílvesszőt lőnél a szívembe. De hadd kérdezzek vissza. Te komolyan azt hiszed, hogy csak a nős férfiak vannak kitéve veszélynek? Arra sosem gondoltál, hogy nekem az elmúlt évek során hányan bókolhattak, hogy hányan akartak közeledni hozzám? Hogy hány férfit utasítottam vissza? A férj szeme elkerekedik. Ármin: Tessék? Nem értelek… Gitta: Hogyne értenél már. Csakhogy én nem mentem volna bele soha, semmiféle kalandba. Én téged szerettelek, én hozzád ragaszkodtam, és még látod, ma is. Mert a szív érzése nem csupán a fiatalság privilégiuma. Az érzések holtunkig megvannak, testünk, lelkünk részei, úgy, mint minden más szervünk, csak épp nem tapinthatók. A szeretet, a szerelem, a fájdalom, a gyűlölet, a megbocsátás, és még sorolhatnám. Ismerős dolgok ezek? Ármin: Már bánom, hogy belekezdtem. ( Motyogja) Gitta: Bánod? ( Hüledezik ) Ármin: Igen bánom, hogy beszéltem Hienről. Gitta: Talán nem fogadtam elég jól a dolgot? (Kínosan felnevet.) Talán faarccal kellett volna? Jézusom, Ármin te egészen más ember vagy most, mint órákkal ezelőtt. Nem, nem jól mondom, én hittem, hogy más vagy. De nem, te két emberből vagy összegyúrva, te két életet élsz. Egyet velem és egyet a magad értékrendje szerint. De most melyik vagy tulajdonképpen? Tudod mit, ezt valahogy nem is akarom tudni, ma nem. Megyek és lefekszem. A feleség elvonul, a férj riadtan néz utána

2. jelenet 225

A következő napon a lányok váratlanul hazajönnek. Belépnek a házba, a szülők sehol. Klári: Hol vannak az ősök? Julcsi: Na ez nem ér, anyu, apu, gyertek elő! Trilláznak Klári: Biztos a piacra mentek. Julcsi: Akkor lazuljunk kicsit. (Lehuppan a fotelbe, becsukja a szemét, és nagyot szippant a levegőből.) Imádom az otthon illatát, ami nem más, mint anyu, apu, a sült hús, a ropogós krumpli és a pogácsa illata... Minden háznak megvan a maga illata. Klári: Ja, a Sáriéknak is megvolt. Emlékszel, ott milyen kaka szag volt? Julcsi az orra elé kapja a kezét Julcsi: Ne már, még mindig az orromban érzem. Ott valakinek folyton tele volt a nadrágja. Vagy a macskaalom? Emlékszel arra a loncsos macskájukra, a Bubira? Klári: Biztos kimúlt már. És te emlékszel a mi édes, drága kis Micikénkre, akit bedobtak hozzánk a kertbe? De tündéri is volt. Imádtam, ahogy nyávogott, meg ahogy mosakodott. Az az édes, rózsaszín orrocskája, meg az a vékonyka nyelve. (Gügyög.) Julcsi: Szerinted hová lett? Klári: Mi, a nyelve? (Nevet fel.) Julcsi: Na, ne hülyülj már! (Szól rá haragosan.) Klári: Szerintem azok a kínaiak, akik az utca végén béreltek lakást, azok ették meg. (Vigyorog) Julcsi: Te meghibbantál, miket beszélsz! ( Csap felé) Fülelnek. Nyílik a kertkapu Klári: Jönnek anyáék! (Ujjong, felpattannak mind a ketten, és elébük szaladnak.)Sziasztok, hol voltatok? (Harsogják és összecsókolóznak.)

226

Gitta: Drágáim, ti itthon? Nézd csak Ármin, itt vannak a lányok! Ármin: Gyertek ide apácskához szépségeim! De jó, hogy hazaruccantatok. Gitta elgondolkodva és mosolyogva nézi hármukat Gitta: A piacon voltunk egy kis gyümölcsért. (Mutatja a kosarában az almákat, a körtéket és a barackokat.) Ármin: Ti is nagyon korán kelhettetek kicsikéim? Klári: Hatkor indultunk, és képzeld anyu, a vonaton egy szatír ült mellettem, és folyton fogdosott. ( Mondja kacarászva) Gitta: Klárikám, te olyan, de olyan bolondos vagy! (Nyom egy csókot a homlokára.) És te drágám? (Fordul Julcsi felé.) Julcsi: Én egy hajléktalannal cseréltem e-mail címet. (Kuncog.) Az anya mosolyogva legyint rá. Érződik mindkét lányon, hogy nagyon boldogok attól, hogy itthon vannak Ármin: Elég lányok a viháncolásból! Látom, visszatértetek a gyerekkorba. Mars kezet mosni és irány a konyha! Reggelizünk! Én már farkaséhes vagyok. A lányok nevetve, és pipiskedve kifutnak. A szülők pár percig maguk maradnak

3. jelenet

A házaspár a konyhában beszélget. Gitta: Szerinted, hogy fogadnák, ha elmondanád nekik is, hogy… A férj elfehéredik

227

Ármin: Csak nem akarod elmondani? A nő szúrós szemekkel néz Gitta: Ugye, ők tartottak vissza annakidején, ők térítettek észhez! Ármin: Nem lettem volna boldog nélkületek, visszavágyódtam volna. A lányok kacaja behallatszik. Ármin: Pszt, jönnek!! Klári: Apucikám, te ma is olyan sármos férfi vagy.(Mondja és megcsókolja az arcát.) Gitta: Hát még azelőtt… (Jegyzi meg epésen.) A házaspár egymásra néz. Julcsi: Nekem ilyen férfi kell, mint te. Emlékszem, mikor kislány voltam, mindig azt mondtam, hogy én az apukámhoz megyek feleségül. (Odasimul a papájához.) Klári: Na, az, szép lett volna... (Jegyzi meg, és elhúzza a száját) Az apa viszont odahúzza magához a kisebbik lányát és a homlokára nyom egy puszit. Klári: Én azt mondom hugicám, ha apuhoz hasonlót keresel, körülbelül vénlány maradsz, mert ma már ilyenek csak a Panoptikumban vannak. Gitta: Az Isten szerelmére hagyjátok már ezt a sok butaságot, inkább gyertek enni, mert a végén még bebalzsamozzátok apátokat. Julcsi: Én bele is pusztulnék, ha elválnátok! Klári csodálkozva néz a testvérére. Klári: Nekem sohasem jutott eszembe, hogy elválnának. (Mondja rosszallóan.) Julcsi: Jó, de manapság mindenki elválik. Gitta: De azok nem mi vagyunk! Csüccs, inkább üljetek le és egyetek! Van itt kolbász, paprika, hagyma, kacsazsír… és lágy 228

kenyér. (Pakolgat a hűtőből, a lányok sugárzó arccal látnak az evéshez.) Ármin: Ácsi, bácsi! Van egy kis étvágygerjesztőnek, tölthetek? Klári: Naná, papi, igyunk, a hazaruccanásra!

fütyülős

barackom

Koccintanak. Ármin: Kedveseim aztán mondjátok csak, milyen az állásotok? Klári: Nem tudok újat mondani. A belem kilóg, és csak húzom, húzom magam mögött minden nap. Julcsi, nem tekeredett véletlenül a széked lábához? (Néz Julcsi széke alá nevetve.) Gitta: Ejnye már, gyermekem, pont, evés közben? Ármin: Kicsim, inkább a munkádról beszélj! Gitta: A könyvelés nem a legrosszabb munka manapság, Te mégsem vagy elégedett vele? Klári: De, csak fárasztó, kigúvad a szemem a sok számtól. Julcsi: Nekem meg lerohad a lábam, ahogy azok után a hülye riportok után koslatok, de tudok jobbat? Megírom azt a sok vadbaromságot, ami a világban van, meg a nyugdíjasok sirámait, oszt csá! Ármin: Ne beszélj így, ők nem tehetnek arról, hogy nehéz lett az élet. Julcsi: Jó, tudom, hogy nem. Gitta: Elhiheted, hogy ők sem ezért a jövőért dolgoztak, és nem szedtek direkt vénítő tablettákat sem. Ármin: Szerintem inkább együnk, mint hogy ezt taglaljuk. Élvezzük, hogy ismét együtt a család! Klári, Julcsi: Igen élvezzük Gitta: Tegnap mi egész nap a kertben voltunk. Egy kicsit le is égtem. (Mutat a karjára és a vállára.) Klári: Pecsenye vagy anyukám, pecsenye! Hiába, a júliusi nap erős! És te apa? Gitta: Jaj, apátok a széltől is óvja magát, nyakig fel volt öltözve. Ármin. Persze ..! Julcsi: De azért jó, hogy kinn voltatok és kertészkedtetek, nem? Az apa tölt a poharakba

229

Ármin: Persze, hogy jó, de annyit fecsegtek, hogy kiszárad a torkom. Na ragadjátok meg a poharaitokat! Egészségetekre! Mind felemelik és lehajtják. A lányok aprókat köhintenek. Gitta leteszi a poharát Gitta: Majd nézzétek meg, hogy apátok milyen szépen megigazította a sövényt! Julcsi: És futni is szoktál még papikám? A férj a nejére néz. A lányok értetlenül figyelik őket Klári: Valami baj van? Julcsi. Nem futsz már? Gitta: Ritkábban, ugyanis néha elég gyengének érzi magát, hamarabb fárad. A lányok az apjuk felé fordulnak. Julcsi megragadja a kezét Julcsi: De mostanában nem panaszkodtál. Ármin: Most sincs semmi baj, ne aggódjatok, tényleg. Klári: És felkerested már Vendelt, beszéltél neki erről? Ármin: Hogyne, voltam nála, EKG-t is csinált. Enyhe szívpanaszok ezek, semmiség, kicsit jobban kell vigyáznom magamra és kész. Tudjátok, öregebb már a motor. (Mutat a szívére.) Klári: Akkor nem ártana figyelned az étkezésre sem, meg talán a kacsazsírt is mellőznöd kéne, nem gondolod? (Mondja, és máris elhúzza előle a zsírt, pont, mikor kenni akarná a kenyerét.) Julcsi: És ha előbb mondod mindezt apukám, akkor pálesz sincsen, nincs bizony. Ármin: Nehogy már papot hívjatok! (Mondja bosszúsan, de a többiek mind nevetnek rajta.) Klári: Azt nem fogunk, de azért ne hanyagold el magad, mert nem szeretnénk, ha kórház lenne a vége. Járj rendszeresen Vendelhez, ő kitűnő szakember. Ja, és figyelni fogunk mi is rád! (Emeli fel a mutatóujját) Ármin: Igazatok van, és köszönöm az odafigyelést, de azért túlzásba se essetek! (Hálás szemmel néz a lányaira.) 230

Julcsi: Olyan jól mutatnak ketten, nem? (Bök a szülei felé.) Klári: És olyan jó hazajönni hozzájuk. Julcsi: Igen, mert ők számunkra az otthon melege. (Dob feléjük egyegy puszit.) A szülők egymásra néznek. Klári: Na és holnap, holnap mit főzünk? Én ennék egy kis palacsintát. (Tereli el a szót.) Az anya a fiatalabb lánya felé fordul Gitta: És Te mit ennél? Julcsi: Én is palacsintát, előtte meg gulyáslevest. Azt tudom, papikám is szereti (Simítja meg az édesapja kezét.) Ármin: Az, nagyon jó lesz. (Csettint a nyelvével.) Jó kis galussal, tejfölösen, lilahagymával. Klári: A palacsintáról jut eszembe, az a gyogyós Szasza bácsi, a nagyiék szomszédja, emlékeztek? Julcsi: Ja, aki örökké böfögött. Klári: Igen, és emlékeztek rá, hogy azt mondta, azért nem szereti a palacsintát, mert fullad tőle? Julcsi: Én mindjárt elhányom magam! Klári legyint a húga felé Klári: De tudjátok, igazából miért fulladt? Ármin: Na? Klári: Mert kettesével tömte a szájába. Julcsi: És a chilis babra emlékszel mit mondott? Ármin: Gyerekek, gyerekek, nem lehetne ennünk inkább? Julcsi: Most mi rossz van abban, ha felidézzük a múltat? ( Nevet) Klári: …meg egy csöppet a drága Szasza bácsit! Na mondd már tovább! (Unszolja a testvérét.) Mi volt azzal a chilis babbal? Julcsi: Amikor szegény Olgi néni chilis babot főzött neki, az öreg istentelenül ráförmedt: „Asszony, ez már aztán merénylet!”- kiabálta, mire Olgi néni halkan, megkérdezte tőle, hogy ki ellen? Erre az ura ráüvöltött, „a beleim ellen!”. 231

Gitta: Ugye nincs már több Szaszás-történetetek? Az apa ellágyulva néz a lányaira. Ármin: Hagyd Gitta, hisz ők teszik az otthont otthonossá. Ezt a vidámságot nem adnám semmiért! Szünet. Julcsi: Miért is kellene? Vagy csak nem kaptál valami zsíros külföldi állásajánlatot papikám? Az apa elmosolyodik Ármin: Nekem már nem igen tesznek ajánlatot kicsikém.(Nevet.) Gitta: Már nem…(Mondja sokatmondóan.) A lányok összenéznek. Julcsi: Mi van?? Valamiről lemaradtunk? (Értetlenkedik.) Klári: Valami nő van a dologban? (Huncutul felnevet.) Gitta: Kinéznétek belőle? Klári: Mit, hogy a nők buknának rá? Azt ki, de amúgy a papit, mint kezdeményezőt, nem, soha! Julcsi: Én meg is ölném, azt a nőt! (Szól élesen.) Ármin: Zárjuk már le ezt a témát, olyan buta beszéd ez. Gitta: Buta beszéd, buta beszéd. ( Ingatja a fejét) Ármin: Igenis buta! Klári: Igaz, inkább másról beszélgessünk. Beszélgessünk arról, hogy mikor ér véget a pesti lakás felújítása, és mikor vehetjük végre birtokba? Meddig kell még abban a lepukkant lakásban lennünk? Ármin: Édesem, mondtam már, hogy nem rajtam múlik a felújítás, de még csak nem is a mesteren. Gitta: Hanem kin? Ármin: Hányszor mondjam még? (Kissé idegesen.) Majd, ha Oszkár öcsém átutalja a tartozását nekem, akkor jöhet a második forduló. Onnantól haladósabb lesz már, és végre nézhettek csempét, sarokkádat, függönyt, meg amit akartok. 232

Klári: De szerinted mikorra lesz meg az átutalás? (Kérdi izgatottan.) Ármin: Holnap felhívom az öcsköst, és megsürgetem. Megsürgetem, csak hagyjatok már élni és legfőképp enni. Ja, és tegyétek össze a két kezeteket, hogy az unokahúgom azt az üres lakást addig a rendelkezésetekre bocsátotta. (Nyúl a kolbászért meg a kenyérért.) Klári viccesen összeteszi a kezét, aztán Julcsi is. Az apa rájuk néz, és elneveti magát. Ármin: Na, jól van, egyetek már! Klári: Te is, csak aztán nehogy fulladozz papikám, mint az a drága jó Szasza bácsi! (Nevet.)

4. jelenet

Evés után bevonulnak a szobába, a lányok hanyagul elvetik magukat a kanapén az apa fotelbe ül, az asszony az íróasztalhoz lép. A kihúzza a fiókot, néz valamit, aztán csendesen visszatolja. A férj idegesen követi tekintetével. A lányok semmit sem vesznek észre, ők a mobiljukban fényképeket nézegetnek és kacarásznak. Az asszony rátekint a férjére, aztán leül a szemközti fotelbe. Ármin: Elfáradtam. ( sóhajt) A lányok felnéznek Klári: Papikám, megint? Ármin: Áh, csak így evés után. Gitta: Tudjátok, több pihenés kell már a mi korunkban, meg kevesebb izgalom. (Sóhajt fel. A férje ijedten néz rá.) Ármin: Hogyan? Gitta: Hát nem így szokták mondani?

233

Ármin: De, biztos így. (Feláll, a lányok ránéznek.) Ha nem haragszotok lánykáim, én egy kicsit kiegyenesítem a hátam. Szerintem, megártott az a sok hajlongás tegnap a kertben. Julcsi: Menj csak, mi még nézegetjük a képeket, aztán segítünk anyunak az ebédbe. Tényleg mit eszünk? Gitta: Drágáim, ma urak vagyunk, nem főzünk, van minden. Tegnapról maradt húsleves, kelkáposzta-főzelék, egy kis meggyszósz, meg fasírt, ha megfelel. A lányok kórusban Klári- Julcsii: Mennyi kaja! Az anya elmosolyodik Gitta: Tudjátok, én képtelen vagyok keveset főzni. Klári: Ebéd után megnézzünk valami fantasztikus filmet? Gitta: Lányok, én csak a szép, romantikusat, szeretem. Julcsi: Akkor legközelebb elhozom neked a Casablancát, vagy az Elfújta a szelet, vagy az Abigélt. Gitta: Mindig csak ígérgetitek, de sosem lesz belőle semmi. (Jegyzi meg szomorúan.) Julcsi odaugrik hozzá és megcsókolja Julcsi: Én itt és most, becsszavamra mondom, hogy legközelebb elhozom, és örökre itt is hagyom. (Teszi a szívére a kezét) Az anya elneveti magát és megsimogatja a lánya vállát. Gitta: Na én megnézem apátokat és jövök vissza. Julcsi elkapja a karját Julcsi: Nyugtass meg, hogy semmi komoly vele. Gitta: Vendel nem mondott többet, mint amit nektek is elmondott apátok. De jobb az óvatosság. Klári: És kapott valami gyógyszert? 234

Gitta: Valami enyhét, amiből napi kettőt kell szednie. Julcsi: Ugye vigyázol rá! Gitta: Persze, hogy vigyázok. Julcsi egy puszit dob felé

5. jelenet

Az anya bemegy a férjéhez a hálóba, a férj felül az ágyon. Ármin: Mi volt az a megjegyzésed az előbb? Gitta: Mire gondolsz? Ármin: Arra, hogy a mi korunkban kevesebb izgalom kell. Gitta: Miért nem így van? (Húzza el a száját.) Ármin: Én tudom, hogy a tegnapi vallomásomra gondolsz. Nem tudod túltenni magad rajta igaz? Gitta: Szerinted, lehet? Ármin: A lányok előtt kedélyes vagy velem, de aztán mindig bedobsz valami kétértelműt. Gitta: Pedig nem akarom megbolygatni a lelküket. Összetörne a szívük, meg a hitük is megrendülne benned. Láthattad, hogy rajonganak érted? Én a családomat nem robbantom szét, ez maradjon az én sebem, az én fájdalmam. Ármin: Ha tudom, hogy ekkora lelki gyötrelmet okozok, sohasem mondtam volna el, soha. Gitta: Talán jobb is lett volna, ha nem hozakodsz elő vele…( Szomorúan néz ) Jobb lett volna, mert akkor úgy öregszünk meg, ahogy mindig is szerettem volna. Bottal járó, totyogós, egymás kezét fogó öregekként, de innen már képtelen vagyok úgy érezni, ahogy kellene. Ezt nem lehet semmissé tenni, ezt nem lehet elfelejteni, ide vissza és visszakalandozik az ember gondolatban, lejátssza újra és újra, mint egy lemezt. Ármin: Az emberek legnagyobb hibája a fecsegés. Fecsegtem, és most bűnhődnöm kell ezért. A maradék életemben bűnhődni. 235

Gitta: Nem, te elkövettél egy hibát, azt elmondtad tegnap, igaz, korábban kellett volna, vagy pedig soha. Ez nem fecsegés volt Ármin, ez látszott, hogy nagy teher rajtad, hogy kikívánkozott belőled. Kikívánkozott, mert a lelkedet nyomta, mert gyötört téged, és azt gondoltad, ha elmondod, majd felszabadulsz. Nos, tegnap te átadtad nekem ezt a terhet, és mostantól együtt cipeljük tovább. Csak azt nem tudom, bírom-e majd. Mert ez a teher menetközben megszívja magát a könnyeimmel, de mégis úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, hisz itt ez a két lány, és nekik más életet szántam. Ha most megtudnák, hogy a biztosnak tűnő dolog is lehet bizonytalan, hogy nincs örök hűség, hogy a szüleik is csak emberek, épp olyanok, mint a filmekben, hogy minden egy kicsit csalás, egy kicsit önámítás, és hogy az anyjuk képes bármit elviselni…, akkor mondd, miben hinnének az oltár előtt? A házasságuk alatt örökösen fürkésznék a párjuk arcát. Ármin: Tudom, hogy erre nincs bocsánat, és azt is tudom, hogy ezt nem lehet meg nem történtté tenni, sem pedig elfelejteni. Gitta: Valóban, ahhoz minimum amnéziába kellene esnem, hogy ezt elfelejtsem.( Elfordul.) Ármin: Istenem miket beszélsz? (Közelit hozzá.) Mondd, hogyan éljünk ezután? Gitta: Játsszuk, hogy továbbra is boldogok vagyunk! (Mondja könnyedséget színlelve.)

6. jelenet

A lányok kinn a kertben beszélgetnek Julcsi: Én az előbb, mikor a mosdóba mentem hallottam, hogy anyuék valamin vitatkoznak. Klári: Na és? Mi is szoktunk, bárkivel előfordul. Miért nem nyitottál be és kérdezted meg tőlük? Julcsi: Nem mertem. De, ez olyan fura vita volt, olyan számon kérő, mint amikor két szerelmes valamihez vissza-visszatér a múltból 236

Klári: Szerintem neked megártott az a sok, problémás ember, akivel nap, mint nap beszélgetsz. Te azoknak a hangulatában élsz. Julcsi: Remélem, igazad van. Az anya sugárzó arccal lép ki a kertbe. Klári, Juli felé fordul Klári: Nézz rá, még mindig azt hiszed, hogy baj van? Gitta: Baj, miféle bajról beszéltek? Klári: Juli szerint ti odabenn valamin összekaptatok Julcsi: Ne már, elment az eszed! (Ráncigálja a ruháját.) Gitta: Mi van lányok? Az apa is jön kifelé Ármin: Mi ez a ricsaj? Klári: Ricsaj köztetek volt, állítólag! Julcsi: Klári, ne már! Klári: Most mi van, mióta vannak nálunk tabutémák! Anyu, apu, mi volt, ami miatt hangoskodtatok? A házaspár egymásra néz. Az apa zavarában megköszörüli a torkát, de aztán feltalálja magát, és rögtönöz. Ármin: A helyzet az, hogy a munkatársam Ervin a múltkorában azt akarta, hogy a hitelfelvételéhez legyek a kezese. Én már majdnem rá adtam a fejem, mert egy jól működő fogorvosi praxisa van, de anyád másként látja a dolgot. Szerinte Ervin nem megbízható ember. Klári: Hát nem is, mert egy kurvapecér! Gitta: De kislányom! Micsoda szavak! Klári: Most mi van? Anyukám, én sok mindenkitől hallottam, hogy Ervin a fogorvosi széket egyéb testgyakorlatokra is használja. Ezért nem mentem soha hozzá. (Nevet.) Ármin: Ugyan, ez marhaság! (Legyint bosszúsan.) Gitta: De nagyon véded! (Háborog.) Klári: Tényleg apa, ne tegyél már úgy, mintha sosem hallottál volna erről. Azért mert te nem ilyen vagy, attól még sokan, és elég sokan ilyenek. Juli: Sőt ilyenebbek! 237

Klári: Anyukám, hálát adhatsz az Istennek, hogy apu beérte veled! Az anya alig kap levegőt Gitta: Ja, beérte… Juli furán néz rá Juli: Ezt most, hogy értetted? (Húzza fel a szemöldökét.) Klári: Csak nem apu is valamikor? Julcsi: Bolond vagy, apu nem olyan! Ármin: Lányok, miért velem foglalkozunk, miért vagyok ilyen előtérbe? Mert férfi vagyok, és mert a világ olyan szabadossá vált? Gitta: Nem, nem fordult drágám a világ akkorát, a szerelem akkor és ma is ugyanúgy felforgatja az emberek életét, nem így van? (Néz mélyen a szemébe.) A férj elfordul, tölt egy kis ásványvizet. Hirtelen megszólal a mobilja. Felveszi, és a kertben sétálva beszél. Ármin: Igen, már elkezdtem és hamarosan be is fejezem. Három oldal, de nagyon komoly anyag. Rendben, majd jelentkezem. (Mikor leteszi, minden szem rászegeződik.) A Patika újság szerkesztője volt. Érdeklődött, hogy mikor adom le a fordítást. Julcsi: Na és mikor? Ármin: Még átfésülöm kicsit, de holnap elküldöm. Klári: És mit fordítottál? Ármin: Franciából egy nagyon érdekes, nem túl hosszú tanulmányt, a daganatos betegek gyógyulási esélyeiről. Gitta: Gyógyulás? (Hitetlenkedik) Ármin: Úgy van. Olvassatok csak bele, nektek is ajánlom. (Fordul a lányok felé, majd kortyol egyet a vízből és leül a gesztenyefa alá.) Tudjátok, ha nem lenne ez a munka, nagyon elveszettnek érezném magam. Rossz, hogy kiestem az orvosi munkából. Hiányzik a kórház, a gyógyszerek szaga, a kollegák, a betegek, az a mindennapos rendszeresség, amiben éltem. De én még nem is panaszkodhatok, mert viszonylag jó erőben vagyok, időnként futok, és az agyamat is edzem, de ott van a Lajos, tudjátok az ortopédiáról, ő teljesen leépült. A 238

felesége meghalt, a gyerekei külföldön élnek, maga maradt, elkezdett inni és így már én sem szívesen hívom fel. Érzem a hangján, hogy mennyire depressziós, de legfőképp azt, hogy totál részeg. Délután 3kor már részeg. Pedig ebben az időpontban régen még javában dolgoztunk, sokszor késő estig benn volt ő is, én is. De sokat is beszélgetünk Julcsi: És nem lehet segíteni rajta? Ármin: A kollegákkal mindent megpróbáltunk, de sajnos ő már lemondott magáról. És aki lemond magáról, azzal egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Csak fújja magáét, és haragban van az egész világgal. Pedig kár érte, nagy koponya volt. Én hosszú orvosi pályámon megtanultam, hogy ha egy ember lemond önmagáról, akkor nincs az a pirula, de még az, az orvos sem, aki visszahozhatná őt a mába. Itt van például szegény Aranka néni a nagyiék szomszédjából. Emlékeztek rá? Klári: Ja, az a fejkendős kicsi néni. Ármin: Úgy van. Ő annak idején combnyaktöréssel került be hozzánk, de alighogy behozták, már temette magát. Még meg sem műtöttük, de már arról beszélt, hogy nem ér az egész élete semmit, hisz nem tud többé lábra állni. A szobából át is kellett tenni egy másikba, mert a vele együtt fekvő beteg, aki a kerületi párttitkár anyósa volt, panaszt emelt. Klári elnevette magát Klári: Panaszt tett, de miért? Ármin: Hogy már az ő gyógyulását is veszélyezteti Aranka negatív hozzáállása Klári: És csakugyan áttettétek máshová a boszorkát? Julcsi: Biztos a korbonctanra… ( Kacarászik) Az anya mérgesen a lányaira néz Gitta: No de gyerekek! Klári: Anyukám, neked nem tűnt még fel, hogy a mesékben a boszorkák, a rücskös orrú banyák mind nők? És tudod miért? Mert úgy is viselkednek. Julcsi: És akkor még nem beszéltünk az anyósviccekről! 239

A férj elneveti magát, mire a felesége összehúzza a szemöldökét Gitta: Örülök, hogy ennyire tetszik a téma. Julcsi: És mi lett Aranka nénivel? Ármin: Nem sokáig élt. Nem kelt fel, aztán kapott egy tüdőgyulladást, és sajnos elég gyorsan meghalt. Különösek az emberek, ahányak, annyi félék. Julcsi: Hát csakugyan sok furcsaság van az életben, ezt én is minduntalan megtapasztalom a riportjaim során. Klári: Képzeljétek, az egyik ismerősöm meg hogy járt! Megismerkedett egy félszeg, anyuka kedvence, de amúgy aranyos fickóval. Egész nap együtt voltak, sétálgattak, beszélgettek, aztán este, mikor a csaj otthon az ágyban volt, megszólal telefonja. Felveszi. Hát a pasi volt az. Beszélgetnek, beszélgetnek, a lány egyre álmosabb már, mire a krapek feltesz neki valami kérdést. A csaj nem értette, hogy mit kérdezett, viszont süketkedni, meg értetlenkedni sem akart, így hát nagy lendülettel rávágta azt, hogy igen. Másnap várja, várja a fickó hívását, de semmi. A lány próbált visszagondolni arra, hogy félálmában vajon mire is mondhatott igent, de képtelen volt rájönni. Mikor ezt elmesélte nekünk, hát gondolhatjátok, hogy meglódult a fantáziánk. Gitta: Jaj, kislányom csak azt mondd, ami közreadható! Julcsi: Ne már anyu, hadd mondja! Klári: Csak Ica barátnőmet akarom idézni, és nem sérül meg a dobhártyád anyukám, ne félj. Az ő verziója szerint a pasi azt kérdezhette tőle: „Aztán kefélünk is majd kedves Beuska?” És erre vághatta rá, a csaj a gyors igent, a szűzfiúcska legnagyobb ámulatára! Nevetés Julcsi: És többet tényleg nem jelentkezett ez a mamlasz? Klári: No hallod, ezek után! Gitta: Lányok, lányok. Julcsi: Anyukám, de hát ilyen az élet. Nem színházban vagyunk, nem szerepelünk, magunk között vagyunk. Gitta: Jó, ha már magunk között vagyunk, akkor talán beszélhetnénk másról is. 240

Ármin kérdőn néz rá. Gitta nagy levegőt véve tovább folytatja. Gitta: Valami praktikusról… Hogy talán megteríthetnénk és megebédelhetnénk, itt kinn. ( Néz mosolyogva a férjére)

7. jelenet

Ebéd után Ármin benn a számítógépnél ül, a konyhából behallatszik, ahogy a nők mosogatnak, pakolásznak, nevetgélnek. Ármin a beérkező leveleket futja át. A sok semmitmondó küldemény közt rábukkan egy francia ismerősétől jött email-re. Gerard irt, Hien munkatársa. Ármin izgatottan kattint az üzenetre, a levelet félhangosan olvassa. Ármin: „Kedves Ármin! Hien, tudom, sosem mondta el, de nekem meghagyta, hogy a halála után, mikor a fia betölti a 18-at, írjak neked és fedjem fel előtted a létezését, André ugyanis a kettőtök gyermeke. Én nem vitatkozhatom a döntésével, pedig mondhatnám, kínos rám nézve a feladat, hogy mindezt én közöljem Veled, de miután Hien a világ legcsodálatosabb embere volt, és nekem munkatársam, barátom, így kötelességem ezt megtenni. Kérlek, dönts belátásod szerint a továbbiakban, ezt nem én mondom, Hien akarta így.” (Ármint valósággal letaglózta a levél. A szívéhez kap és hátradől a széken.) Ekkor lép be a neje. Gitta: Ármin, mi van Veled? Olyan sápadt vagy. Ármin: Halkabban kérlek, halkabban! (Teszi a szája elé a kezét.) Gitta: Hívjak orvost, vagy a lányokat? Ármin: Még csak az hiányozna! (Inti le.) Gitta lekuporodik mellé. 241

Gitta: Mi történt, hol fáj? (Az asszony gombolgatni kezdi a férje ingét, majd a monitorra néz. A férj a levélre mutat. Gitta is ért franciául. Olvasni kezdi, majd elképedve kapja a szájához a kezét.) Ez nem lehet igaz! Látod Ármin, a sors belenyúlt az életünkbe. De hogy épp most, mikor tegnap…(Rosszat sejtve, megáll a beszéddel, kételkedve néz a párjára.) Te, Ármin, csak nem egy előre megrendezett dolog volt ez? Ármin: Ha meg lett volna rendezve, se sikerülhetett volna drámaiabbra. De semmi ilyen nem volt, biztosíthatlak. (Ármin keze reszket, ahogy az egérre teszi.) A neje észreveszi, és gyengéden lefogja a keze fejét. Gitta: Nyugi, nyugodj meg kérlek! A férj segélykérően néz a feleségére Ármin: Segíts kérlek, segíts, és mondd, meg, hogy most mit tegyek! Mi a fenét tegyek? (Kap a homlokához.) Gittára is láthatóan átragad az izgalom. Gitta: Egyenlőre nem kellene beszélnünk erről. Majd ha kettesben maradunk. Ármin: Miért, mikor utaznak el? (Néz a konyha irányába.) Gitta: Holnap, holnap délután. Addig meg majd kitalálunk valamit. A férj hálásan megragadja a kezét. Gitta előbb el akarja húzni, de aztán mégsem. Gitta: Nyugi, dőlj hátra, vegyél egy mély levegőt. Hozok vizet. Bevetted a gyógyszeredet? Ármin rábólint. Az asszony meghozza a vizet, a férj megissza, és nagyot sóhajt. Ármin: Már jobb, már jobban vagyok. 242

Gitta: Jó és ne aggódj, majd gondolkodunk ezen. (Bök a képernyőre. Már menne is, de valami az eszébe jut) Nem, nem is ezt tesszük. A férj rászegezi a tekintetét Ármin: Hanem, mit? Gitta: Írj, igen, most azonnal írj ennek a valakinek, hogy küldjön át egy képet a fiúról. Látnunk kellene, mielőtt bármit is tennénk. Az apa gondolkodóba esik, majd írni kezd. A lányok nevetve jönnek be a szobába. Julcsi kezében fakanál, azt nyalogatja. Julcsi: Összerittyentettünk egy kis karamellás pudingot.( Csettint a nyelvével) Az anya nyugalmat erőltet magára Gitta: Remek. A lányok a szülőkre néznek. Megérzik, hogy valami történt Elkomorulnak. Klári: Anyuskám, mi van? Az anya szorosan a férje mellé áll, akinek valósággal rátapad a szeme a monitorra. Ármin próbálja elfedni a képernyőt, kilépni a levélből, de addigra a lánya odaér. Klári közelebb megy. Észreveszi a levelet. Látja, hogy a szöveg francia. Érzi, hogy valami furcsaság történt. Klári: Ki írt, szabad tudnom, vagy… Az apa megadja magát, lehajtja a fejét. Klári: Az isten szerelmére mondjatok már valamit. Látom, hogy valami nagyon felkavart benneteket, pedig tudjátok, az apunak, hogy nem szabad idegeskednie. (Mondja kétségbeesve. Hátrébb lép, és a kezével int a testvérének, hogy jöjjön oda.)

243

Az apa a levélre mutat, majd szégyenlősen félrehúzódik Ármin: Olvassátok el, szeretném, ha elolvasnátok. (A szívére teszi a kezét és fájdalmas arccal az ingen keresztül körkörösen simogatja a mellkasát.) A lányok odahajolnak, és mivel tanultak franciául, így belemélyednek a levélbe. Lassan kezdik kapizsgálni, hogy valami nagy titokról libbent fel a fátyol,- s hogy, hogy nem de hirtelen lett egy fiútestvérük Klári: Ugye jól érzékelem, hogy nekünk négyünknek beszélnünk kellene? Gitta: Jól. (Bólint az anya.) A lányok, látva apjuk kínlódását egy darabig csendben maradnak. Nem néznek rá se haraggal, se számon kérően, csupán magyarázatot várnak. Ármin: Lányok, el kell mondanom valamit, amit csak most, ma tudtam meg én is. Julcsi: Apukám ne kertelj, és ne keríts nagy feneket a dolgoknak. Hogy van egy fiútestvérünk ezt már kivettük az e-maliból, már csak az a kérdés, hogy honnan pottyant az életünkbe. Papi, ugye nem akarod most azt mondani, hogy erről eddig te sem tudtál? Gitta: Nekem tegnap mesélte el, (Szólal meg elsőként,) hogy tizenkilenc évvel ezelőtt volt egy félrelépése… és ... Ármin: Nem félrelépés volt. (Néz rá szigorúan.) Szerelem volt. Julcsi: Álom az álomban, szerelem a szerelemben? De ha te anyával boldogan éltél, akkor… Az anya közbeszól Gitta: Apátok akkor szanatóriumban volt és… Klári leinti. Klári: Nem téged kérdeztelek! (Az apjára néz, az apa segélykérően a feleségére.) 244

Az anya oldalra fordul. Ármin: Tizenkilenc éve, én betegen feküdtem Balatonfüreden a szívszanatóriumban. Ott ismertem meg Hient, aki egy Franciaországban élő vietnámi nő volt. Julcsi: Vietnámi? (Hüledezik.) Uram Atyám! És mit keresett Magyarországon, egy szívszanatóriumban? Klári: Nem maradnál csendben! Az apa mély levegőt vesz Ármin: Hien újságíró volt. Egy évet töltött itt és közben fellépett nála egy kisebb szívprobléma, ami miatt ugyanabba a szanatóriumba került, ahol engem is kezeltek. Julcsi: Ja, szívprobléma, és nem is kis probléma... (Utálatoskodik.) Meg ahogy ez a levél mutatja, nem is akármilyen utóhatású! Klári: Ezt sürgősen fejezd be Julcsi! Mi beszélgetni ültünk itt össze, nem pedig lerohanni apát. Ez a hangnem kedvedre van, használd a riportalanyaiddal, de ne vele! (Mutat az apjára.) Julcsi: De ez mégiscsak borzasztó! Klári: Akkor is, állj le! Szerinted mégis, hogy kellene a végére járni a dolognak? Bevilágítani apa szemébe, mint valami ávós, aztán pedig ítéletet mondani? Nagy, súlyos ítéletet? Julcsi, értsd meg, én szeretnék tudni erről a kapcsolatról, és többek között azért is, mert származik belőle egy testvérünk. Ha egy szimpla kaland lett volna, ahhoz csak anyának lenne köze. Semmi jogunk nem lenne faggatózni, de itt többről van szó. Ez már minket is érint. Az apa nagyot szusszan. A feleség csak feszeng, látszik, hogy kellemetlen számára ez a múltidézés. Leül a díványra, és maga elé néz. Julcsi mellé telepszik, és onnan szól az apjához Julcsi: Ne haragudj apu, hülye voltam, Klárinak igaza van. Egy szót sem szólok többet, beszélj csak, beszélj. Kári is odamegy hozzájuk.

245

Klári: Anyukám, látom mennyire rossz neked ezt hallgatnod, de sajnos nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. Ármin: De így kell ezt? Klári: Mert, hogyan kellene? Ármin: Nem tudom, de látom, hogy anyátokat mennyire megviseli. Gitta: Nem, nem, csak rossz tudni, hogy az eddig, oly békésnek tűnő életünk már csak a múlt. Julcsi: Valóban, ez a hír mindannyiunk jövőjére kihatással van. Eddig voltatok ti, meg mi a nővéremmel, és nagyon jól elvoltunk. Megbeszéltük mindent, azt is, ha valami új fiú tűnt fel a láthatáron, újabban terveztük a pesti lakás felújítását, röhögcséltünk, ha hazajöttünk, de most kiderült valami, valami, egészen új dolog. Ármin szeme a monitorra téved. Látja, hogy egy újabb email érkezett, és csatolmányként még valami. Egy fénykép. Ármin: Átjött a fénykép. Andréról. (Teszi hozzá félénken.) Klári odaront, nyomában Julcsi és az anya. Mindannyian döbbenten merednek a fotóra. André az Eiffel torony előtt áll, farmerben, színes ingben. Sötét haja a válláig ér, szép mélyvágású barna szemei vannak és csodás mosolya. Mindnyájuknak megdobban a szíve. Klári: Jézusom, de helyes! (Csapja össze a tenyerét.) Julcsi: De kár, hogy a tesónk! Gitta szótlanul nézi a képet, majd a szeme sarkából a férjét. Az apa a képernyőre tapad, s közben látszik, hogy alig tudja visszatartani a könnyeit. Gitta megsajnálja. Mögé áll, és a vállára teszi a kezét. A férj először kényelmetlenül érzi magát, aztán köszönetképpen megszorítja az asszonya kezét. Gitta: Nagyon jóképű a fiad. A lányok az anyjukra néznek Ármin: Csakugyan szép. (Mondja elszorult szívvel, majd körbenéz. Látszik rajta, hogy tart kicsit a lányaitól.) 246

Gitta: És hasonlít rád. Mindannyian az asszonyra néznek, de ő még mindig a fotót figyeli. Lassan átfut egy mosoly az arcán. Ármin próbálja leplezni apai büszkeségét, de nem megy neki. Egyikük sem rosszalja. Ármin: Olyan zavarban vagyok. Előtted vagyok zavarban legfőképp, és szégyellem magam. (Néz a párjára.) Gitta: Pedig, ha ezt a fiút nézem, igazán nincs miért szégyenkezned. Azt hiszem, másként kell állnunk a dolgokhoz. Egészen másként. Ármin: Hogy érted ezt? Gitta: Ármin, a fiadról van szó, a lányaink testvéréről. Szerintem, előbb-utóbb meg kell, hogy ismerjük őt. Julcsi: Igaza van anyunak. (Bólogat.) Klári: Én nagyon szeretném megismerni. (Csatlakozik.) Apu, szerinted, hogy ismerhetjük meg, hogyan kerüljünk vele kapcsolatba? Julcsi: Szerintem írjunk, azonnal írjunk annak a fickónak, aki a hírt adta róla. Ármin: Lányok, lányok, mi van veletek? Klári: Apu, mi hazajöttünk hétvégére, hogy pihenjünk, hogy veletek legyünk, és ehelyett mi történik? Fellibben a fátyol egy súlyos titokról, a te titkodról. Ez anyunak elég nagy trauma, nekünk sem kicsi, és mindennek tetejébe a gép, szó szerint a gép, dob egy nevet is még, és te még a türelmetlenségünkön csodálkozol? Hát hogy a fenébe tudnánk nyugton maradni? Még jó, hogy a vérnyomásom nem ugrik az égnek? Az apa feláll, odamegy a cserépkályhához és megtámasztja a hátát. Kezével az állát simogatja, nem szól, maga elé néz. Mindannyian a válaszát várják. Gitta: Ármin mit tegyünk? Ármin: Ha írnánk neki, talán kiderülhetne, hogy André mit tud rólam. De biztos, hogy ez a fiú az enyém? Gitta: Ármin, a fotó önmagáért beszél! (Ripakodik rá.) Julcsi: Meg hát tizennyolc múlt… Az apa ide- oda kapkodja a fejét. 247

Ármin: De felkészültek vagytok a témában. Gitta: Jó most elviccelődhetnénk, de ez nagyon komoly dolog. Kíváncsi vagyok én is arra, hogy vajon tud-e rólad, látott-e fényképet rólad valaha is? Én nem is tudom, lehet, hogy nekünk kell őt felvilágosítanunk? Ármin: Én bevallom, hogy félek. Gitta: Én is félnék. Ármin: Nem tudom, hogy fogadna majd. Túl nagy terhet tett rám Hien, túl nagyot. Vajon átgondolta mindezt? Gitta: Biztosan, ezt nekem elhiheted. Ármin: De vajon mi vitte rá, hogy ilyen sokáig titokban tartsa? Gitta: Eleinte lehet, hogy nem akarta felborítani a családi életedet, tartotta magát a megállapodásotokhoz, később viszont rájött, hogy a halála után a fia teljesen magára marad. Joga van tehát ahhoz, még ha későn is, hogy tudja ki az édesapja. Meg neked is jogod van ahhoz, hogy tudj arról, hogy valahol él egy fiad. Ármin: De miért nem korábban? Gitta: Az előbb elmondtam. Meg nyilván benne is élt egyfajta gyávaság, és félelem, de ezt neked kell jobban tudnod, te ismerted, én csak találgatok. A férfi ránéz, aztán a kanapén csendben ülő gyerekeire. Ármin: És ha nem hal meg Hien, sosem tudom meg, hogy van egy fiam? Gitta: Ne hibáztasd már, azzal nem jutunk előbbre. Hidd el neki volt a legnehezebb. El is vetethette volna a gyermekét, de nem tette, hanem becsülettel felnevelte, egyedül nevelte fel. Julcsi: Vajon milyen lehet az életben, mit tanul, mi akar lenni? Klári újra odamegy a géphez, kinagyítja a fotót, és jól szemügyre veszi. Klári: Én örülök, hogy van, hogy létezik. A többiek rámerednek

248

Klári: Igen, örülök, hogy van még egy testvérem, mármint, hogy lett menetközben egy fiútestvérem is. Julcsi is feláll és ő is odamegy megint. Julcsi: Nézd, tisztára olyan az orra meg a szeme, mint apunak. Klári: Nem, a szeme az nem, az egyáltalán nem. Az, az anyjáé szerintem. Ránéznek az apjukra Julcsi: De a szeme színe igen. Papi, kérni kellene egy fényképet az anyjáról is. Ármin: Hienről? Klári: Ha így hívják… A férfi feláll, és az íróasztalhoz lép. A lányok kíváncsian követik a szemükkel. Ármin kihúzza a felső fiókot, és biztos mozdulattal kiveszi a fotót. Klári: Ez a kép mindvégig ott volt? ( Csodálkozik) Az anya bólint Julcsi: Akár meg is találhattuk volna… Gitta: Mi sosem kutattunk egymás dolgai közt. Klári: Tényleg nem tudtál a képről? (Szegezi az anyjának a kérdést.) Gitta: Nem. Julcsi: Na, add már ide papi! Julcsi kiveszi az apja kezéből. Klári is odahajol Julcsi: Szép nő. Klári: Tényleg az, de ugyanakkor más, másfajta szépség. Odafordulnak az anyjukhoz Klári: Neked a nyomodba sem érhet mamikám. 249

Mindnyájan bólogatnak, még az apa is. Julcsi: De furcsa! Klári: Mi? Julcsi: Hát, ahogy beszélünk róla, ahogy kezeljük a témát. Gitta: Mert mind felnőttek vagyunk. A lányok ránéznek Klári: Én szeretnék írni neki. Gitta felpattan Gitta: Nem, lányok ezt a lépést nem nektek kell meglépni. Ezt apátoknak kell, André apjának (Jelentőségteljesen ránéz a párjára.) Ármin: Igen, ezt valóban nekem kell, nekem kell, csak azt nem tudom, hogy hogyan kezdjem, félek elkezdeni. Julcsi: Tudsz franciául, vagy nem? Ármin: Nem azzal van a baj kicsim, hanem azzal, hogy nekem idegen ő, ő meg azt sem tudja, hogy a világon vagyok, azt meg talán nem is sejti, hogy magyar vagyok. Klári: Szerintem valamit csak tud rólad. Az nem létezik, hogy sosem kérdezett rá, hogy ki az apja! Ilyen nincs. Julcsi: És, ha beadott az anyja neki valami mesét? Ármin: Nem hinném, hogy megtévesztette volna. Nem ilyennek ismertem. Julcsi: Jó, ne találgassunk, cselekedjünk inkább, hisz André a féltestvérünk. (Jelenti ki.) Klári: Valóban. (Helyesel.) Gitta: Akkor? Julcsi: Mit akkor? Gitta: Hát szerinted mit tegyünk? Julcsi: Csak egyet tehetünk, felvesszük vele a kapcsolatot.

250

8. jelenet

Délután van, az apa újságot olvas, az anya a hűtőszekrényben pakolászik, a lányok a díványon ülnek. Bármit csinálnak, mind ugyanarra gondolnak. Andréra. Julcsi egy útikönyvet nézeget Vietnámról, Klári meg régi fotókat a családi albumban. Julcsi: Apa, szerinted André járt már Vietnámban? Ármin: Sejtelmem sincs. Julcsi: És Hien, mióta élt Franciaországban? Az apa leteszi az újságot és a szemüvegét, gondolkodik. A felesége abbahagyja a konyhai munkát. Mindannyian ráfigyelnek. Ármin: Hien 8 éves volt, mikor elkerültek Franciaországba. Az apja odavágyott, mert szépen festett, és úgy vélte, ott jobban érvényesül majd. Klári: És az édesanyja? Ármin: Az anyja nem sokkal, hogy elhagyták a hazájukat, szívelégtelenségben meghalt. Klári: Hien örökölhette ezt, és ezért volt szívszanatóriumban? Ármin: Rettenetesen félt attól, hogy szívbetegségben hal meg, ezért is ment azonnal kivizsgálásra, mikor panaszai lettek. Julcsi: És végül is miben halt meg, és hány évesen? Ármin: Az idén halt meg, februárban, de nem szívbetegségben. Negyvenkét éves volt. Pont annyi, amennyi én voltam akkor, mikor megismertem. Julcsi: És ki értesített a haláláról? Ármin: Gerard, a munkatársa, aki most is jelentkezett. Hien egyébként az apjával élt, és nem volt testvére. Klári: És az apja nem is nősült meg? Ármin: Nem tudok róla, vagyis én úgy tudom, hogy nem. A lányának, meg a festészetnek élt. Julcsi: És a modellek? (Húzza fel kérdőn a szemöldökét) 251

Az apa rosszallóan néz rá. Ármin: Honnan tudnék én ilyesmiket? Klári: Mennyi időt is töltöttek együtt a szanatóriumba? Ármin: Tizenöt napot. A feleség a napok számára felkapja a fejét. Klári: Apa, van közös kép rólatok? Az apa meglepetten néz rá Ármin: Hiennél talán megvan még. Julcsi: És a tiéddel mi lett? Klári: Honnan veszed, hogy neki is volt. Julcsi: Bocs, de én úgy vettem ki a szavaiból, hogy volt. Az apa szégyellősen lehajtja a fejét Ármin: Valóban, nekem is volt, megvolt egy darabig, de aztán nem mertem megtartani. Gitta: Féltél, hogy a kezembe akad? Ármin: Féltem. Julcsi: Szerintem ezt nehéz lehetett megélni. Nem akarlak felmenteni apa, de azt gondolom, nem volt könnyű neked. Nem akartad anyát megbántani, mi meg olyan kicsik voltunk még. Hány évesek is? Ármin: Te három, a nővéred meg öt. Klári: Szerintetek, mit szól majd André, ha tudomást szerez rólunk? Julcsi: Biztos ugyanúgy érez majd, mint mi. Klári: Ezt gondolod, vagy csak szeretnéd? (Mosolyodik el.) Julcsi: Is, is. Ne haragudjatok, de én nem hiszem, hogy soha sem került szóba az apja. Gitta: Ezt én is lehetetlennek tartom. Egy gyerek kérdez a szüleiről. Látja, hogy a társainak az óvodában, iskolában van apja, és egy napon óhatatlanul rákérdez, hogy hol van az övé. Julcsi: Szerintetek André hasonlít ránk, meg a papára? Gitta: Szerintem okos fiú lehet. 252

Mindannyian ránéznek Gitta: Igen, ezt gondolom, hisz az édesanyja újságíró volt, mint te is Julcsikám, az édesapja pedig jó hírű orvos.(Mutat a párjára.) Az apa csak ül és hallgatja őket Gitta: De nem ez a lényeg. Klári: Hát mi anyukám? Gitta: Az, hogy akar-e tudni rólatok, be akar-e kapcsolódni az életünkbe, vagy elszigetelten Párizsban él. Julcsi: Már miért ne akarna megismerni minket? Ármin: Csak nem gondolod Julcsi, hogy amint hírt kap rólunk, máris szedi a cókmókját, ideköltözik, és itt él majd mindent feladva, Magyarországon! Julcsi: Hát mi is kimehetünk hozzá! (Vágja rá.) Gitta: Na képzelhetitek, hogy örülne! Klári: De csak meglátogatná az apját, meg a nővéreit! Vajon él még a nagyapja? (Fordul az apja felé.) Ármin: Ki tudja! Julcsi: Jaj, ott a Szajna parton de jót tudnék sétálni vele. (Mondja álmodozva) És közben elmesélném neki, hogy Ady, meg Léda is itt voltak boldogok. Klári elhúzza a száját Klári: Hát ez marhára érdekelné! Julcsi: Jól van, na! Akkor azt gondoljuk már végig, hogy mi álljon abban a levélben, amit írni akarunk neki. Ármin: Ej, de sietős. Klári: Ugyan, mire kellene várnunk? Holnap visszautazunk, és egyébként is jobb mindannyiunknak, ha a válasz mielőbb megérkezik. Nincs helye a találgatásnak. Gitta: De arra is gondoljatok ám, mi van, ha elhárít benneteket, ha el sem hiszi, hogy magyar rokonai vannak? Klári: Nem hagyhatjuk, hogy lerázzon, én, ha kell, kiutazom hozzá. Persze az Ady kötettel! (Néz a húgára és elneveti magát.) Ármin: Látom, nagyon határozottak vagytok. 253

Gitta: Szerintem te is az vagy, csak félsz. Klári: Én is félnék az ö helyében, gondolj csak bele anya. Az anya indulatosan maga előtt legyezget a levegőbe. Gitta: Nem, én nem akarok ebbe belegondolni, velem ilyesmi sosem történt. Mély csend.

9. jelenet

Másnap reggel viszonylag korán ébredt a család. A konyhában megreggeliznek, aztán az anya összepakol. Klári: Apukám, akkor lássunk a levélhez. Írjuk meg ennek a Gerardnak, hogy szeretnénk felvenni a kapcsolatot Andréval, és kérni, hogy írjon néhány mondatot róla. Úgy gondolom, hasznos lenne, ha előbb ö beszélne vele, és mi nem csak úgy hirtelen robbannánk be az életébe. Julcsi: Valóban, nem szabad ráijesztenünk. Szépen, óvatosan fel kell vezetni a témát, de hogy a végén mit szól hozzá, az még így is kétséges. Lehet, hogy hónapokig nem jelentkezik majd. Ármin: Vagy egyáltalán nem. Julcsi odamegy az apjához és átöleli Julcsi: Ne félj, jelentkezni fog. Klári: Az nem lehet, az képtelenség, hogy ne akarna tudni rólad. És különben is, hálás lehet a sorsnak, hogy egy ilyen apát dobott neki. (Simítja meg az apja fejét.) Ármin a nejére néz.

254

Ármin: Sajnálom Gitta, sajnálom, hogy így felkavaródott az életünk. Látom, hogy megvisel téged. Gitta: A nagyján már túl vagyok. (Legyint.) Később az ebéd készítéséhez látnak. A menü az ígéret szerint gulyásleves és palacsinta A lányok ebéd után odaülnek a számítógép elé, és az apjukkal közösen megfogalmazzák a levelet Gerardnak. Az anya szándékosan kinn marad a konyhában, és ott tesz- vesz. Klári: Igen ez a néhány mondat elég is lesz. Mehet akkor? Apa, így jó lesz? (Néz rá, és a kurzort az elküldésre állítja.) Ármin: Jó lesz, mehet. Klári: Oké, elment, aztán, ha válaszol ez a pasi, akkor Andréval is kapcsolatba lépünk. Az anya a konyhában fülel, majd megszólal. Gitta: Lehet, hogy nektek, fiataloknak kellene előbb írni neki, és egy fotót mellékelni hozzá. A lányok és az apa elgondolkodnak ezen. Klári: Igazad van anyu. Julcsi: Szerintem is. Talán így hamarabb megemészti majd. Klári: De akkor valami jó fotót küldjünk, mert a haverjainak is lehet, hogy megmutatja! Julcsi: Igen, valami dögös rucit veszünk fel és,… na majd meglátjuk, de az ötlet jó. Anyukám, neked mindig olyan, de olyan jó ötleteid vannak! Ezt emlékszem, már a nagyi is megmondta annak idején. Gitta az anyós hallatán elhúzza a száját Gitta: Hát ő már csak tudta! Ármin feláll, az ablakhoz megy, és kinéz. Ármin: És, és mikor írjunk neki, és mit írjunk? Gitta: Bízd nyugodtan a kezdeményezést a lányaidra. 255

A lányok hozzálátnak a csomagoláshoz, hisz hamarosan indul a vonatjuk Pestre. Klári: Azám apu, el ne felejtsd Oszkár bácsit emlékeztetni a tartozására. Ha ugyanis meglátogatna bennünket a kisöcsénk, jó lenne, ha a szép lakásunkban fogadhatnánk.

10. jelenet

Két hét múlva ismét leutaznak a lányok Maglódra. Az apa örömmel újságolja, hogy megérkezett a várva várt levél Gerardtól. A lányok ledobják a csomagjaikat, és rögtön befutnak a nappaliba. Izgatottan esnek a gépnek. Julcsi, Klári: Papa, papa, gyorsan üsd be a jelszavadat, nem kukkolunk, üsd már! Sürgetik mindketten. A levél megjelenik és az apa hangosan olvasni kezdi. Közben az anya is bejön a konyhából. Gitta: Szép piros már a rizskók teteje. (Mondja hangosan, de a lányok leintik.) Julcsi: Csitt, csitt mama, itt a levél! (Mutat a monitorra.) Az anya is odamegy, holott, ő már legalább négyszer átolvastatta a férjével. Ármin olvasni kezdi Gerard levelét Ármin: „Kedves Ármin! „A fiad, július 17-én-én töltötte be a tizennyolcadik életévét. A múltkori fénykép talán önmagáért beszél, helyes, magas fiú, a lányok túlzás nélkül állíthatom, hogy megőrülnek érte.” Klári: Mert tiszta apu! (Kiállt fel)

256

Julcsi is helyeslően bólogat és a körmét rágva mered a képernyőre. Ármin kis szünet után elégedetten folytatja. Ármin: „Szépen fest és rajzol, bizonyára a nagyapjára ütött. Párizsba a Képzőművészeti Egyetemre jár, hamarosan egy önálló kiállítása is lesz. Néhányról fotót mellékelek majd a képeiről. Ármin, én engedelmeddel beszéltem neki rólad, rólatok. Kezdetben André még hárítani akarta a dolgot, mondván, hogy ha te nem voltál eddig kíváncsi rá, akkor most ő sem rád, mire én felvilágosítottam, hogy tudomásod sem volt a létezéséről, s ez édesanyja akarata volt, hisz túl messzinek ítélte meg a távolságot ahhoz, hogy bármiféle kapcsolat létrejöhessen köztetek. Aztán bizonyságul, az erről szóló, Hien saját kézírású levelét átadtam neki. Ezt kikapta a kezemből, és szó szerint elrohant vele. Én hagytam, hadd eméssze meg egyedül a dolgot, erőltetni semmiképp sem akartam. És jól tettem. Három napja ugyanis felhívott és közölte, hogy találkozni akar velem és beszélgetni rólatok. Mondtam, hogy én vajmi kevés információval szolgálhatok, de benneteket örömmel összehozlak, hisz ti is vágytok rá. Nos találkoztunk, beszélgettünk, és most ott tartunk, hogy időt kért, de azt mondta azonnal jelentkezni fog, mihelyt felkészültnek érzi magát a levélváltásra. Szerintem ez nem rossz fordulat. Azt tanácsolom hát nektek is, hogy menjünk azon a nyomon, amin ö akar, és akkor biztos lesz a siker. Tudom, hogy ti is lázasan készülnétek már a találkozásra, de azt mondom, legyünk türelemmel.” Klári lelkesen csapja össze a tenyerét. Klári: Ez szuper! Julcsi: Igen, szerintem is. Az apa sugárzó arccal nézi a lányait. Gitta: Na akkor?

257

A lányok először félnek, hogy a gyors véleménynyilvánítással nehogy megbántsák az anyjukat, de miután ő is látja az örömüket, közelebb megy hozzájuk, és megsimítja a vállukat. Gitta: A végén nagycsalád leszünk. (Mosolyog.) A lányok is elmosolyodnak. Ők még ott maradnak a számítógép előtt, az apa meg az anya kimennek a konyhába. Ármin: Köszönöm a hozzáállásodat. Gitta: Tudod, van az úgy, hogy az ember csak egyszerűen sodródik az árral. De nekem, látva a lányaim örömét, talán könnyebb mindezt elviselnem. És bármilyen csúnyán hangzik, de az a tudat, hogy André édesanyjával sohasem kell találkoznom, az mindenképpen segít abban, hogy másként vegyem a dolgokat. Azt hiszem, ha szemtől szembe kellene találkoznom Hiennel, az már tudna fájni. Ármin átöleli és egy gyengéd csókot nyom a homlokára. Ármin: Köszönöm Gitta, még egyszer, meg százszor köszönöm neked!

11. jelenet

Benn a lányok susmorognak Klári: Szerinted apa, ezt hogy éli meg? Julcsi: Ahogy anya. Klári: Hogyan, ezt nem egészen értem? Julcsi: Szerintem mindketten félnek. Klári: Félnek? Julcsi: Igen, apa biztos fél attól az új érzéstől, amit érezni fog a fia iránt. De mi van, ha André számára csak egy szimpla látogatás lesz az egész, és nem akar majd többet? Az, szörnyű lenne apának. És ha 258

apának szörnyű lesz, anyának is szörnyű lesz, mert egy kedélybeteg emberrel élni, hát… És abból mi sem maradnánk ki, de nem ám. Mivé válik akkor az otthonunk, a megszokott életünk? Imádkozzunk hát, hogy ez az egész családegyesítés a lehető legjobban süljön el, mert innentől vagy pokol, vagy mennyország lesz az életünk, de hogy nem a régi, arra mérget vehetsz tesókám. Klári: És arra gondoltál már, hogy mit szólnak mindehhez a rokonaink, a barátaink, a szomszédaink? Julcsi: Nem, de szerintem még nagyon ők sem. (Mutat a konyha felé.) Klári: De én bármit hozzon is a jövő, mégis köszönöm a sorsnak, hogy így lett. Még ha tudom is azt, hogy anyu min mehetett keresztül. Talán szégyellnem kellene ezeket az érzéseket, de nem tudom szégyellni, mert felülkerekedik bennem a kíváncsiság, és az André utáni sóvárgás. Julcsi: Szerinted anyuval kellene erről beszélni? Klári: Mindenképpen kellene, ő ugyanis nagyon egyedül maradt ebben. Mi mind a hárman örömként éljük át, de itt a vesztes csakis ő. Ő nagyot csalódott apában. Ez a gyerek ugyanis nem magától lett, ez egy eddig nem tudott szerelem gyümölcse. Nem egy egyéjszakás kapcsolatból származik, hanem egy mély vonzalomból. Anyut 19 évvel ezelőtt megcsalták, és ő mindezidáig nem tudott róla. Az anya belép a szobába. A két lány elhalkul. Az anya ráérez, hogy ő lehetett a téma, és nyilván André. Gitta: Ugye sokat gondoltok Andréra? Julcsi feláll, megfogja az anyja kezét, és a dívány felé húzza. Leülteti. Julcsi: Nem Andréról beszéltünk, hanem rólad. Hogy számodra mit jelent André. Gitta: Egy új családtagot. Klári: De tudom, látom, hogy fáj. (Pillant a konyha felé, ahol az apja van.) Gitta: Hát eleinte tényleg fájt, meg szíven ütött, de aztán rátok néztem, és apátokra. Elég volt csak hármatokra néznem. Julcsi: De ha nem akarod, hogy felvegyük vele a kapcsolatot…

259

Az anya közbevág. Gitta: Csak nem hiszitek, hogy leállítanék mindent, hogy apátokkal ezt megtenném? A két lány döbbenten hallgatja, majd némán átölelik. Ölelésükben benne van a megértésük, és a szeretetük

12. jelenet

Eltelik néhány hét és megjön a várva várt levél. André szűkszavúan írt, de minden mondatán érződik a kedvesség és a kíváncsiság. Ármin: Mit tegyünk most? (Néz tanácstalanul a nejére.) Gitta: Írj a lányoknak, hogy ha ráérnek szombaton, jöjjenek haza. A többit meg kigondoljuk menet közben. Ármin: Mást se teszek, mint gondolkodom. Gondolkodom, vajon jól tettem-e, hogy szóltam róla. A neje közbevág Gitta: Ármin. Ébredj már fel! A levél Gerardtól akkor is megérkezett volna. Ármin: És ha nem avattalak volna bele, ha megkíméltelek volna téged és benneteket, az nem lett volna hasznosabb talán? Gitta: És akkor egyedül dolgozod fel? Egyedül a rossz szíveddel? Árminnak elkerekedik a szeme Ármin: Mi az, hogy a rossz szívemmel? Gitta: Én is szoktam beszélni Vendellel. Ármin ne gyerekeskedj, tudom, amit tudok, és látom, amit látok! Ármin: Mit akarsz ezzel mondani? Mivel tömte tele a fejedet Vendel? Na majd én jól beolvasok neki! (Mérgeskedik.) 260

Gitta: Jaj, higgadj már le kérlek! Vendelt is csak a szeretet vezérli. Senki sem akar temetni téged, senki! Csak kímélni akarunk mindannyian, és vigyázni rád, rád, aki épp most néz apai örömök elé. (Neveti el magát, és odamegy, megsimogatja a fejét.) Ármin mosolyog magában, de igyekszik továbbra is a durcásat mutatni. Az asszony egy barackot nyom a fejére. Gitta: Na eredj, és írj a lányaidnak! (Bíztatja.)

13. jelenet

A lányok megérkeznek a hétvégén, s ugyanúgy, mint amikor Gerard levelére vártak, most is rögtön a számítógéphez sietnek. Julcsi hangosan olvassa. Julcsi: „Kedves Ármin! Bár váratlanul ért mindaz, amit Gerard közölt velem, de mert édesanyám akarata volt ez, így semmiféle kritikát nem gyakorolok. Tulajdonképpen nincs is miért, hisz Ön nem zárkózott el attól, miután tudomást szerzett rólam, hogy felvegye velem a kapcsolatot. Sokat töprengtem azon, hogy anyám miért ennyi idő elteltével akarta, hogy megtudjam a létezését, de talán a magyarázat az, hogy ki akarta várni, amíg felnőtté válok, az ön esetében pedig azt, hogy felnőjenek a gyermekei. Fogadjuk hát eszerint a döntését mind a ketten. Én valójában arra gondoltam, hogy ha nem bánja, elutaznék a közeljövőben Magyarországra. De addig is, mivel értesültem arról, hogy két leánya van, akik ezek szerint az én testvéreim, kérném, hogy lehetőség szerint ők is igazolják vissza számomra azt, hogy szeretnének-e megismerni engem. Szeretném ugyanis tudni, hogy kíváncsiak –e rám, persze ha nem, én azt is elfogadom. Üdvözlettel. André”

261

A levél végén mindannyian elhalkulnak. Ármin bánatos arccal mered továbbra is a gépre, mintha csak arra várna, hogy jön a fiától egy újabb levél. Később mikor kimegy a kertbe, a lányok odamennek az édesanyjukhoz Klári: Mondd anyu, mi van apával? Az asszony nagyot sóhajt és a kertre néz Gitta: Mióta tudomására jutott, hogy van egy fia is, teljesen magába roskadt. Alig ismerek rá. Folyton csak ücsörög, a múltkor a Patika újságtól is felhívták egy új anyag fordítására, de azt is lemondta. Aztán meg egyik reggel, mikor ráadásul kicsit fújt a szél, váratlanul elindult futni. A frászt hozta rám. Julcsi: Jó, de mit mond? Gitta: Hát ez az. Jóformán alig beszél, vagyis a múltkor azt mondta, hogy ő teljesen és visszahozhatatlanul kimaradt a fia életéből, hogy semmit sem tud róla, meg hogy fél, hogy idegen lesz majd André a számára, és hogy ő nem ért majd szót vele, úgy ahogy veletek… Klári: Szóval emészti magát. De mi a fenét tehetnék, azt mondjátok meg, mit? (Feláll, összedörzsöli a tenyerét, és fel- alá kezd sétálni a nappaliban.) Julcsi: Jaj, ne masíroz már itt össze- vissza, mert észre fogja venni, hogy idegeskedünk! (Bök az udvar felé.) Klári leül Klári: Most jobb? (Néz haragosan a húgára.) Gitta: Ne civakodjatok már, hanem találjatok ki valami értelmeset! Julcsi: Ha az olyan könnyen menne. Klári: Jó, (Felpattan) nekilátunk a levélnek, és fényképet is küldünk mellé. Most azonnal. Apa, apa! (Kiállt ki) Az anya és Julcsi rémülten néznek Klárira. Klári: Most meg mit néztek? Ti sápítoztatok itt, hogy tenni kéne valamit. Hát most teszünk. (mondja határozottan). Megírjuk a levelet, 262

ő válaszol, aztán sürgetni kezdjük a találkozást. Apa ugyanis akkor fog csak megnyugodni, meg mi is, ha megismertük Andrét. A többin meg, ahogy Scarlett O’Hara mondta az Elfújta a szélben. „ráérünk még később gondolkodni” Az apa bejön. Klári belekarol. Klári: Apucikám, most megmosod a kezed és leülünk, megírjuk együtt a levelet a fiadnak. A fiad szó hallatán ránéz a lányára Klári: Igen, a fiadnak, vagy nem a fiad? (Néz rá.) Ármin: De a fiam. (Suttogja maga elé, és engedelmesen megy kezet mosni.) A nők összenéznek. Megvárják amíg az apa visszajön Julcsi: Gyere, gyere a géphez, Papikám! (Kiáltja.) Már csak téged várunk Az apa lassú léptekkel megy. A lányok hosszan nézik. Most veszik csak észre, hogy meg van rogyva. Összenéz a két lány. Szemükben aggodalom tükröződik

14. jelenet

Beköszöntött a tél, leesett az első hó. Az apa napok óta kifejezetten jókedvű. Minden jól alakult, a lányok levelére megérkezett a válasz Andrétól, és azóta is e-maileznek. Délután van, a házaspár a nappaliban ül, mindketten olvasgatnak. Gitta: Ármin, én úgy örülök, hogy a lányaink ilyen jól ellevelezgetnek Andréval. 263

A férfi a szemüvege felett felnéz Ármin: Szerencse, hogy beszélnek franciául. Gitta: Megfigyelted hogy a múltkor, milyen aranyos volt Julcsi, mikor azt mondta,- André szerint olyan szépek és csinosak ők, hogy Párizsban, bármelyik újságnál címlapfotók lehetnének? Meg azt is írta még, hogy körbemutogatta a képeiket a barátai körében is, és mind el volt bűvölve tőlük. Ármin: Ez kölcsönös, hisz a lányaink barátnői is folyton André felöl érdeklődnek Gitta: Te Ármin, az igazat megvallva, én is várom már, hogy lássam. A férfi ismét felnéz az újságból Ármin: Csakugyan? Gitta: Most miért mondanám? Ármin: Nem tudom. Nekem napok óta csak ő jár a fejemben, ezt le sem tagadhatnám. Gitta: Tudom, figyellek. Ármin: Nocsak! Gitta: És valljuk be, igen jó hatással van rád a várakozás. A Patika újságnak szinte ontod a fordításokat, kétségtelen, hogy új erőre kaptál, meg hát újra eljársz futni, és állandóan ellenőrzöd a súlyodat. Ármin: Mert szeretnék jó benyomást tenni rá. Jó, hogy szóba is hoztad, máris megyek, és ellenőrzöm megint. (Azzal feláll, és átmegy a másik szobába. Fütyörészve jön vissza) Gitta: Nos tartod a súlyod, vagy két grammot híztál? (Kérdi nevetve.) Ármin: Rém viccesnek tetszik lenni! Egyébként hiába gúnyolódsz, igenis tartom, 80 kg vagyok. És azt hiszem, ma elmegyek a fodrászhoz is, mert kicsit oldalt lenőtt már a hajam. Gitta: Csak nehogy Boldizsár rábeszéljen, egy hajfestésre. (mosolyog) Ármin sértődötten odaáll a neje elé. Ármin: Ez egy kicsit erős volt… Gitta: Csak nem vesztetted el a humorérzékedet? Ármin: Mert szerinted ez humor volt? 264

Gitta: Én annak szántam. A férfi a tükörhöz lép és megfésülködik A neje félredobja az újságot, és mögé áll. Gitta: Szeretlek. (Súgja.) A férj megfordul és átöleli Ármin: Én is, és tudd, hogy bármit is tettem, szeretlek, és köszönök mindent, köszönöm a veled töltött csodás éveket, különösen ezt az utolsót! Gitta meghatódik, majd ijedt arccal hátrébb lép Gitta: Miket beszélsz, milyen utolsót? Eszébe jut, hogy a héten volt a férje kontroll vizsgálaton. Fél, hogy valamit eltitkol előtte. A férj elneveti magát, és magához vonja a feleségét Ármin: Bocsánat, én erre az évre értettem, amikor a legnagyobb fájdalmat okoztam neked. Mélyen a szemébe néz Az asszony egy ideig állja a tekintetét, aztán a férje mellére hajtja a fejét. Nem mond semmit, a mozdulata mégis jól kifejezi az érzelmeit

265

15. jelenet

November25-ére várják André. A lányok már 21-től szabadságon vannak, nagy a sürgés--forgás a házban. Az apa a reggeli futásból hazatérve a garázsba igyekszik Gitta: Az előbb, mintha apátokat láttam volna az ablak előtt. Ő jött meg, vagy csak káprázik a szemem? Klári: Vagy egy besurranó tolvajt láttál anyukám! Mindjárt jön, és halomra öldös bennünket. Gitta: Inkább énekelj valami szépet, minthogy ilyen marhaságokat beszélj! Régen olyan sokat daloltál. Klári: Mert akkor még kislány voltam és jól állt. De most mit énekeljek, valami duót Julcsival? (Nevet.) Erre az anya is nevet. Julcsi megjelenik, és eltorzítja a hangját. Julcsi: Szerintem is dalolj valami szépet a kóruséveidből! ( Rötyög ) Gitta: Na elég legyen már! Andrénak produkáljátok így magatokat, de majd rátok nézek én, hogy kukáskodtok, ha itt lesz. Juli: Apukám, itt vagy már?(Kiabál csilingelő hangon az ajtóból.) Ármin: A garázsban vagyok, menj csak vissza, megyek én is, csak helyet csinálok a kocsi csomagtartójában. Julcsi: De meg ne fázz nekem! Néhány perc múlva Ármin kipirult arccal megjelenik a házban Gitta: Na te futóbajnok, végre, hogy megjöttél! Julcsi: Én meg úgy hallottam, hogy futóbolondot mondtál. (Heherészik) Gitta: Nem, azt rád akarom mondani kislányom. Rémes vagy ma. Ármin: Jaj, nyugodjatok már le! Inkább ti is futnátok kicsit, olyan kellemeses hűs az idő

266

Klári: Jó, de neked sem kellene túlzásba vinned ám, vagy tálán titokban az Olimpiára készülsz? Az apa felnevet. Ármin: Legfeljebb paralimpiára kislányom! Gitta: Mindenből viccet csinálsz! (Mordul rá) Klári: Látom, apu, nagyon fiatalosra akarod venni a figurát! De hidd el, ha nekünk így megfelelsz, Andrének is megfogsz. Ármin: Azért, mégis jobban veszi ki magát, ha egy jó karban lévő apát lát, mint ha egy tottyosat. Julcsi: De apukám, te sose voltál az! Gitta: Ha az lett volna, biztos lecserélem… (Néz sokatmondón rá.) Ármin: Haha ha! A nők visszamennek a konyhába, az apa meg elnyújtózik a kanapén. Elszunnyadt kicsit. Álmában a fiát, André látja. Andrét, amint jön, jön felé, de ö mégsem éri el. Ármin riadtan ébred álmából. Ármin: Neee! (Kiáltja.) A nők rémülten futnak hozzá Gitta: Ármin, mi történt? Leül az ágyra, a lányai leguggolnak mellé. A férfi kábán néz körül, és görcsösen kapaszkodik a kanapé karfájába Megdörzsöli a szemeit. Lassan tisztulnak ki a gondolatai Ármin: Rossz álmom volt, nagyon rossz. Julcsi: De mi apukám, mi? Ármin: Andréval álmodtam. Juli: És az volt olyan rossz? Ármin: Igen, mert hiába jött velem szembe, a távolság köztünk mégsem fogyott, hanem egyre csak nőtt. Klári: Szedd össze magad, tudom, hogy nyugtalan vagy, hogy félsz a találkozástól, de ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül. Most pedig Julcsival megnézem az e-maileket, mert André azt mondta, hogy ír. 267

Ja, képzeld, megkérdezte tőlünk, hogy minek örülnél, milyen ajándéknak, te és anyu. Ármin: Édesanyádat is megkérdezte? Julcsi: Úgy bizony. Az apa elégedetten sóhajt fel. Ármin: Látszik, hogy jó gyerek. A lányok a számítógéphez ülnek. Az apa követi őket a szemével, aztán utánuk szól. Ármin: Ha irt, olvassátok fel nekem is. Gitta: Meg nekem is.

16. jelenet

A repülőgép érkezési ideje másnap délután kettő óra. Julcsi: Akkor minden rendben. Holnap Klárival bemegyünk André elé Ferihegyre, apu, anyu, ti meg itt, széles mosollyal és jó szóval várjátok. Mi majd kicsit bemelegítjük a hangulatot. Jó lesz így? Ármin: Tökéletes. Köszönök mindenkinek mindent, még egyszer. (Néz hálásan előbb a nejére, majd a lányaira.) Gitta: És ahogy megbeszéltük, sült hús és a hagymás krumpli lesz, oké? Ármin: Meg tyúkhúsleves! (Emeli fel a kezét.) Gitta: Bizony, el ne felejtsük már. Ármin: Életében nem evett az a fiú olyan húslevest, amilyet te tudsz csinálni. (Fordul a felesége felé) A tíz ujját is megnyalja majd. És a tortát megrendeltétek a Kismackóban? Julcsi: Megvan az is, karamell torta lesz, mert kiszedtük belőle, hogy azt szereti. 268

Ármin: Ti elárultátok neki a legfőbb meglepetést? Klári: Dehogy, sejtelme sincs a tortáról, levelezés közben faggatóztunk kicsit, és így állt össze a kép. Gitta: Azám a kép... (Fordul a férjéhez). Képzeld, a lányok mondták, hogy hoz a festményéből egy kisebb méretűt. Julcsi: Igen, és azt írta, hogy a kedvünkért, a Szajna partot festette meg. Klári: És Julcsi kedvéért odafestette Adyt, meg Lédát, meg a héjákat is… (Mondja nevetve.) Julcsi megböki. Julcsi: Nem szállnál le rólam? Délután az apa kimegy a kertbe, hogy elsöpörje a havat. Jó egy órája lelkesen hányja, egészen belepirul. Aztán hirtelen rátör valami furcsa fájdalom a szíve tájékán. Megkapaszkodik a lugas rúdjába. Homlokát hideg verejték önti el, a teste meg forróságban ég. Lehajol, felvesz egy marék havat, és a homlokához tapasztja. Érzi, hogy fokozatosan hűl le a teste, ám a szorító fájdalom csak nem akar múlni. A szúrás felerősödik, a szívéhez kap, majd ernyedten csuklik össze. A neje meglátja. Gitta: Jézusom! (Fut a teraszajtó felé.) Lányok, Klári, Julcsi, apátok, apátokkal, valami baj van! Feltépi az ajtót. Nyomában a lányai. Klári azonnal felismeri a helyzetet, és a mentőket tárcsázza

17. jelenet

Gitta megtörten, maga elé nézve ül a kanapén Julcsi: Anyukám, anyukám, megérkeztünk! 269

Szól be az ajtón. Nyomában a nővére, és André, egy bőrönddel a kezében. Mindhármuk arca sápadt és szomorú. Az asszony feláll, és elindul a fiú felé. Gitta: Isten hozott az otthonunkban, fiam! (Öleli magához, s közben fájdalmas arca szelíd mosolyra vált.) Vége

J. Simon Aranka: szerelem kukac igazi pont hu Szereplők: EDIT KATUS ÁKOS APA IRODALMÁR SZÍVSZERETET CYBERBOY ZIZIKE SZERKESZTŐ KIADÓ KRETÉN PASI BODY TV NŐI HANG

270

A színpad közepén egy nappali szoba: asztal, rajta laptop, doboz cigi, gyufa, hamutartó, mellette szék, földön egy flakon ásványvíz, fotel, dohányzó asztal, kanapé rajta néhány üres zacskó, tv, szekrény, tükör a falon. A színpad szélén körben asztalok számítógépekkel, laptopokkal, mindegyik mellett ül valaki. (Ákost és Katust kivéve a szereplők megoldhatók kivetítőn is) Sötét van. Kulcs csörren. EDIT

(Kintről) Az ördögbe! Nyílj már ki!

Zörgés, kulcscsörgés, majd ajtó nyílása hallatszik. Na végre! Lábdobogás, majd felgyullad a villany, de csak a színpad közepe világosodik meg. Bejön Edit. Kiskabátot, nadrágot, testhezálló topot, magas sarkú cipőt visel. Haja simán hátrafésülve, szoros lófarokban. Kezében retikül, melyet a kanapé mellé, a földre dob. Elegem van! Földre dobja a kabátot, lerúgja a cipőit, és eldobja magát a kanapén. Csörögnek alatta a zacskók. Rohadt szemétláda! Felül, a táska tartalmát a földre borítja. Fölveszi a cigarettás dobozt és az öngyújtót. Rágyújt, elveszi az asztalról a hamutartót, és visszafekszik a kanapéra. Hamutartóval a hasán pöfékel. Dögölj meg!

271

Elveszi az asztalról a távirányítót, bekapcsolja a tévét. Folyamatosan váltogatja a csatornákat, majd kikapcsolja a tévét, ledobja a távirányítót. A fene enné meg az egészet! Feláll, leteszi a cigit és a hamutartót, bekapcsolja a laptopot. Úgy kell nekem! Miért dőlök be újra és újra? A szekrényhez megy, kinyitja, ledobálja a ruháit, és kivesz egy kinyúlt melegítőalsót meg egy szintén kinyúlt pólót. Átöltözik, kibontja, majd összeborzolja a haját. Ez volt az utolsó eset! Esküszöm, soha többé! Lábát a dohányzóasztal alatt heverő bundás állatot formázó papucsba bújtatja. Legjobb lesz, ha gyorsan elfelejtem ezt a rémálmot! Nem hagyom, hogy az egész napomat tönkretegye! Fölveszi a dohányzóasztalról a hamutartót és a füstölgő cigit. Leül a laptophoz. A fejéhez kap. Basszus! A nagy sietségben elfeledkeztem a cikkről. Nem küldtem el. Gyorsan, gyorsan! Gépel, közben hangosan mondja, amit ír Bocs, Főnök, a késésért, de halaszthatatlan dolgom volt. Remélem, még nem késtem el! Csatoltan küldöm a kért cikket a Copacabanán elterjedt legújabb fürdőruha-őrületről. Egy pillanatra megáll a gépeléssel Még csak az kéne, hogy a szemétláda miatt még a munkám is gallyra menjen! ... Nyugi, nyugi, nem lesz semmi gond! Nagyot slukkol a cigiből. 272

Huhh! Szuper! Azért elég gázos lehet a mellbimbónál kivágott fürdőrucikban grasszálni. Rosszabb, mintha topless mutogatnák magukat. Vajon miért megint épp engem ért a megtiszteltetés, hogy ilyen baromságokról írogassak? Nincs erre a kiemelt feladatra elég szőke nő a piacon? Kösz, Főnök, egy élmény volt! Na jó, gyorsan befejezem ezt a levelet, aztán azonnal megpróbálom elfelejteni, miből fizetem a villanyszámlát. Újra gépelni kezd Tisztelettel, blablabla... enter... kész! Hátradől a széken, nyújtózkodik Szent ég! Már ennyi az idő? Nem csoda, ha éhen halok. Azt hiszem, ma rám fér egy kis kényeztetés. Nézzük, mit ajánl a jó Don Rocco ma estére! Sajtos, szalámis, mediterrán, nizzai... Hoppá! Ez a Caruso egész jól hangzik! Nem is olyan drága. Jöhet egy családi méret, elvégre egész nap nem ettem egy falatot sem... (A kanapéra pillantva) Na jó, csak azt a kis csipszet, meg néhány darab nápolyit... pár szem sós mogyorót, miegymást... Az olyan, mintha nem is ettem volna. Elnyomja a cigarettát. Feláll, rálép a kanapé mellett lévő mérlegre, de rögtön le is ugrik róla. Jézusom! Tuti, hogy már megint elromlott ez az átkozott mérleg! Megbízhatatlan, ócska vacak. Egyébként is, pár kiló még nem a világ. Könnyen leadom, ha akarom. A tükör elé lép, körbe forog Igen, nagyon könnyen... (bizonytalanul) Végül is, nem is olyan vészes... Végighúzza tenyerét a hasán, csípőjén Egy ici-pici kis fölösleg még nem olyan nagy probléma. Egyébként is az igazi férfiak a nőies nőket szeretik, nem a deszkákat. Egy deszka meg ugyebár egyáltalán nem nőies. Ezért 273

nem akarok én deszka lenni. Jól is néznék ki, ha olyan lennék, mint egy előre szeletelt pirítós. A telt formák sokkal vonzóbbak. Nekem legalább nem a hátamon megy ki a mellem, mint azoknak a csontváz modelleknek. Fenekét nézi a tükörben Én legalább ki vagyok párnázva. Nem nagyon, csak épp amennyire kell. És bármikor képes vagyok megszabadulni néhány kilótól. Igen. Akármikor. Csak el kell határoznom. De most még nem akarom. Visszaül a géphez, és gépelni kezd Télen amúgy sem szabad fogyókúrázni. Még alkalmat adnék a vírusoknak, hogy megtámadják a legyengült szervezetemet. Majd tavasszal, vagy nyáron, amikor már jönnek a zöldségfélék. Üvegházit nem eszem, mert az nem egészséges. Tele van mindenféle méreganyaggal... Újra hátradől a széken Így ni! Megrendelés elküldve. Fizetés netbank, doboz a küszöbre. Csak ne kelljen túl sokat várnom! ... Sonka, csirke, mozzarella, főtt tojás, kukorica, kapros juhtúró és mindez fokhagymás alappal. Hogy mi minden finomságot képesek egyetlen pizzába belegyömöszölni! Már a gondolatától is úgy kiabál a gyomrom, hogy a szomszédban is hallják. Az asztal mellől fölvesz egy ásványvizes flakont, és meghúzza. A sok folyadék az egészség titka. Napi két liter ásványvíz, és olyan fitt vagy, mintha körbefutottad volna a Margit-szigetet. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel kényelmesebb. Ráadásul ebben a hidegben odakint futkározni kész tüdőgyulladás lenne... Mikor jön már az a pizza? Kilyukad a gyomrom. Addig is keressünk valami tuti tippet a gyors és szenvedés nélküli fogyásra. A géphez hajol. Nézzük csak! Ez az, itt is van! Vadi új dolog lehet, mert még sosem hallottam. "Ledobsz"! Már a neve is sokat sejtető. Mert 274

ugye nem ám a ruhát vagy a cipőt kell ledobni, nem is a szatyrot, hanem a kilókat! Ez tetszik! Csak éhezni és sportolni ne kelljen mellette, mert akkor máris kiesett a kegyeimből. Ha koplalnék és futkároznék, mint egy megzakkant pók a falon, akkor minek adnám oda nekik a félhavi fizetésemet egy doboz csodaszerért? ... Micsoda? Nem is a félhavit kérik, hanem az egészet. Ezeknek elment az eszük! Ha megveszem, nem a "Ledobsz" kapszuláktól fogyok le, hanem attól, hogy nem marad pénzem kajára. Meddig várjak még arra a nyomorult pizzára? Rágyújt egy újabb cigarettára, mélyen leszívja a füstöt Le kéne szoknom. Azt mondják, tíz évvel korábban dobom fel a bakancsot, ha bagózom. Na és, kit érdekel? Legalább hamarabb vége lesz az egész életnek nevezett nyomorúságnak, és nem üldöz többé a balszerencse. Bár, amilyen peches én vagyok, még a halálom után is két lábon járó lúzergyűjtemény leszek. Már ha egyáltalán lesz lábam. Tényleg, a másvilágon van az embernek lába vagy valami más testrésze? Áh, tök mindegy, engem a mennybe is csak azért engednek majd be, hogy legyen kin röhögni. A laptop mellett az asztalon megcsörren a mobil. Rápillant a kijelzőre. Fintorog. Nem hiszem el! Mindig olyan jól kiszámítja, mikor nem alkalmas. Ha fölveszem, és közben megjön a kaja, jéggé dermedt pizzát fogok enni, ha nem veszem föl akkor meg jövő nyárig hallgathatom, hogy ő nekem milyen teher. Sóhajtva fölveszi, feláll a székről, és fel-le járkálva telefonál. Szia anya! ... Bocs, hogy nem hívtalak, de sok a dolgom... Igen, most is éppen dolgozom... Bűnbánó pillantást vet fölfelé Bocs, nagyfőnök, de néha muszáj füllenteni... Nem, csak azt mondtam, hogy még meg kell írnom néhány cikket... Persze, hogy eszem rendesen, és fogat is mosok minden nap háromszor... Nem szemtelenkedek, csak ezeket a fölösleges 275

köröket jó lenne már elhagyni. Igen szoktam levegőre is menni... Hogy most is bagózok? Nem, dehogy, éppen leszokóban vagyok... Elnyomja a cigarettát Tudom, hogy árt, ezért is akarok leszokni... Hogyne ülnék sokat a számítógép előtt, amikor ez a munkaeszközöm! ... Képzeld, még nem járok fehér bottal... és semmi baja a szememnek. A tükörhöz megy, közelről megvizsgálja a szemét, ujjával végigsimítja a szeme alatt a bőrt. (csak úgy magának) Milyen szép a szemem! (a telefonba) Láttál már valaha is szemüvegben?... Na ugye! ... Nem, most tévedtél! Nem a kinyúlt melegítőmben vagyok. Rendes cucc van rajtam. (félre) Hová rejthette a kamerát? (a telefonba) Menjek emberek közé? Minek? Olyan szórakoztatónak találod őket? … Persze, hogy a gép nem helyettesít egy társat, én is tudom! Miért tudsz valakit? … Na ugye! Csengetnek Anya csengetnek, le kell tennem! ... Fontos dolog? Eddig miért nem mondtad? Fél órája beszélünk a semmiről! Sajnálom, most mennem kell, majd visszahívlak! ... Persze, hogy nem felejtem el! ... Tudom, hogy sokszor előfordult, de most nem fog! Ígérem! Puszi! Folyamatosan szól a csengő. Edit kicsoszog. (már kintről) Jövök már! Nem vagyok süket. Visszajön, kezében egy nagy pizzás dobozzal. Leteszi az asztalra a laptop mellé, és türelmetlenül feltépi. Beleszagol

276

Isteni az illata. Kivesz egy szeletet, jókorát harap belőle. (teli szájjal, mormogva) Hmmmm... ez fantasztikus! Gyere anyuci pocijába! Az első szeletet állva gyorsan megeszi. Még le sem nyeli az utolsó falatot, már kiveszi a másodikat. Leül az asztalhoz, eszik, és a laptop képernyőjére mered. Hol is hagytam abba? Ja, itt van! Szóval a "Ledobsz" kapszulák, bármennyire csábítóak is, ejtve. Nem is értem, miért ragadnak úgy rám a kilók, amikor naponta több órán át püfölöm a billentyűket. Ez is munka, vagy nem? Oké, nézzünk valami értelmesebbet! Ez az! Mellnagyobbító és bőrfeszesítő kenőcs. Szájába tömi az utolsó falatot, és lenéz a melleire. (teli szájjal) Na, mit gondoltok? Kell nekünk ilyesmi? Megmarkolja a melleit Hát, a Dundikáéval nem versenyezhettek, az biztos. (dúdolva) "Harminckét éves lettem én -- meglepetés e költemény: csecse: becse". Neked legalább ilyen problémáid nem voltak, Attila. Te mit mondanál? Rendeljek csodakenőcsöt, vagy ne? Kicsit drága, de lehet, hogy megéri. Már, ha igaz, amit állítanak róla. Feláll, újra a tükörhöz megy, figyeli a mellét elölről, oldalról. Legyint. Kétségtelenül nem szúrják ki a szememet az ágaskodó mellbimbóim, és tényleg lemehetne rólam néhány kiló is ... Francokat! Jól vagyok úgy, ahogy vagyok! Úgysincs, akinek szép legyek! Egy eltévedt falat a torkán akad, köhögni kezd, próbálja ütögetni a hátát. Na tessék! Elment a kedvem az evéstől! 277

Nagyot kortyol az ásványvizes üvegből. Visszaül a laptophoz, lesöpri a földre a pizzás dobozt. Keze újra a billentyűzeten siklik. (sóhajtva) Hello, Tollforgatók! Kíváncsi lennék, hozzászólt-e már valaki a legutóbb feltöltött novellámhoz. Nézzük csak... igen, megvan. Nocsak! Négyen is vették a fáradságot... Irodalmár asztalánál kigyúl a fény. IRODALMÁR Kedves Edit! Elolvastam ezt a borzalmat, bár ne tettem volna! Most úgy érzem magam, mintha bekentek volna valami gennyes trutyival. Igen, ez a legtalálóbb kifejezés a művedre, már ha ezt a tömény gennyet alkotásnak lehet nevezni. De nem lehet. Szóval én most nyakig ülök a gennyben. Ennyit az írásodról. Jobban tennéd, ha vécés néninek állnál. Üdv. Irodalmár Irodalmárnál a fény kialszik. EDIT Ezt a tetűt! Ki vagy te, nagyokos? Hadd lássam az adatlapodat, köcsög! ...Hmmm... Na persze, gondolhattam volna! Se fénykép, se valódi név, se lakcím, se semmi. Egy fantom, tetű gerillaharcos, aki nem meri fölvállalni magát. Gratulálok! Oké, te akartad! Válaszolok, de azt nem teszed a vitrinbe! Írni kezd Kedves Irodalmár! Megáll az írással Egy nagy fittyfenét kedves! Újra kezdem. Folytatja Nagyokos! Én nem tudom miféle irodalmár vagy te, de a stílusodra a legszalonképesebb kifejezés, hogy alpári. Megtanítanám neked, hogyan kell konkrét kritikát írni, de attól tartok, hogy az agyad is ragad a gennytől, így biztosan 278

nem bírnád felfogni a lényeget. Remélem, azóta is nyakig ülsz benne! Kár lenne kijönnöd, fulladj bele! Mielőtt lenyomná az enter billentyűt, megáll a keze a levegőben. Csigavér, Edit, csigavér! Csak nem leszel ugyanolyan bunkó, mint ez a szarházi? Még csak az kéne, hogy belemenjek a játékába! Nem, nem! Higgadt leszek. Szépen törlöm, és újra kezdem. Folytatja az írást Kedves Irodalmár! Nagyon sajnálom, hogy trutyis lettél. Remélem, azóta sikerült megtisztulnod. Megáll az írással Igen, ez jó lesz. Valahol olvastam, hogy ha a rosszindulatot kedvességgel viszonzod, az olyan, mintha forró parazsat tennél az ellenséged fejére. Akkor most én is megpörkölöm. Remélem, leégeti a vastag bőrét ennek a disznónak! Várjunk csak! Ha már pörkölünk, legyünk alaposak. Tovább ír Azért is sajnálom a dolgot, mert nekem te vagy az egyik kedvencem ebben az íróklubban. Nagyon jók az írásaid, sokat tanulok tőled... Így jó lesz. Jöhet az enter, és kész! Na, ezen rágódjál te szemétláda! Basszus, de felidegesített! Most megint kénytelen leszek enni. Lehajol, kivesz a földön heverő, szétesett doboz romjai közül egy darab pizzát, és beleharap. (teli szájjal) Lássuk a következő hozzászólást! A világítás felgyullad Szívszeretet asztalánál. SZÍVSZERETET Drága Edit! Olyan gyönyörűt írtál, hogy nem bírtam könnyek nélkül

279

olvasni. Ez az egész annyira szép, és olyan csodálatos meg minden! Nem hittem volna, hogy ilyen borzasztó dolgokon mentél keresztül. Hatalmas lelkierőre vall, hogy ilyen remek ember vált belőled annak ellenére, hogy ennyi megpróbáltatást kellett kiállnod. Rettenetes lehetett, amikor lefagytak az ujjaid. Csak gratulálni tudok, hogy csonka ujjakkal is ilyen sokat tudsz írni, pedig biztosan fáj. Azt kívánom, mielőbb felejtsd el azt a sok szörnyűséget, amin keresztülmentél! Nagyon nagy szeretettel: Szívszeretet. Utóirat: Ha vannak még rossz álmaid, keress meg privátban, tudok egy jó léleksebészt. Kialszik a világítás Szívszeretet fölött. EDIT

Úristen! Hová keveredtem? Kíváncsi lennék, mitől eredtek meg a könnycsatornái, mert én semmi olyasmit nem írtam! És mit talált szépnek, ebben durva, realisztikus történetben? Ez a csaj biztos valami zombi, aki bukik a csonkolt végtagokra. Most mit válaszoljak? Azt hiszem, innom kell előtte, valami töményet.

A szekrényhez megy, kivesz egy üveg Jägermaistert, a laptop felé emeli. Csirió! Iszik az üvegből. Huh, ez jólesett. Visszaül az asztalhoz, az üveget viszi magával, a laptop mellé teszi. Jobb, ha mellettem vagy, barátom! Nélküled nem biztos, hogy normális tudok maradni, ha elolvasok még egy-két ilyen emeletes baromságot. Oké! Nyugi van. Írni kezd Kedves Szívszeretet! Abbahagyja az írást

280

Jézusom! Hogy jutottam odáig, hogy a szeretet szótól hánynom kell? Csak nem azért, mert a csapból is ez folyik? Az egész nagy össznépi szeretettől hidegrázást kapok. Mindenki szeret mindenkit, kezdve a nyáltól csöpögő amerikai filmektől a tehetségkutatókon, valóságshow-kon át a munkahelyi teamekig. Néhány éve még eszembe sem jutott volna, hogy a mobiltelefon, meg a szárnyasbetét is szeret engem. Na igen! Az intelligens mosópor meg beprogramozza a mosógépet, kiteregeti a ruhákat, sőt ki is vasalja. A legújabb típus majd ágyba is bújik velem. Rémisztő! Innom kell rá. Belekortyol az üvegbe. Oké! Hiszti vége, írjunk valamit ennek a széplelkűnek. Leteszi az üveget, írni kezd Kedves Szívszeretet! ... (nem gépel, csak magának) Nem hányni, folytatni! ... (gépel) Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat... (nem gépel, csak magának) Bár inkább megtartottad volna őket magadnak... (gépel) Nagyon örülök, hogy tetszett az írásom. Elárulom neked, hogy nem megtörtént eseményt írtam le, ez csupán egy kitalált történet... (nem gépel, csak magának) Ha már magadtól nem voltál képes rájönni. Miért gondolják egyesek, hogy csak azt lehet leírni, ami megtörtént velünk? ... (gépel) Szerencsére megvan mind a tíz ujjam ... (nem gépel, csak magának) de ha te továbbra is ilyen hülyeségeket irkálsz, akkor esküszöm, hogy lerágom azokat is, nemcsak a körmeimet... (gépel) 281

és megnyugtatlak, semmi fájdalmat nem érzek, amikor csépelem a billentyűket. (nem gépel, csak magának) Persze legszívesebben ordítanék, de nem a fájdalomtól, hanem miattad. (gépel) Köszönöm a segítő szándékodat, de nem hiszem, hogy léleksebészre szorulnék. Szia, Edit. Utóirat: csak vicceltem. (nem gépel, csak magának) Hogy mi volt a vicc a válaszomban? Azt rád bízom. Ahogy elképzellek, jó kis fejtörést okoz ez majd neked. Na, befejeztem, így jó lesz. (lenyomja az entert) Ez is megvan. Már megint éhes vagyok. Mindig rám tör az éhség, amikor a lelki egyensúlyom felborul. Csak tudnám, mi a manó az a léleksebész? ... Inkább nem is akarom tudni! ... De mégis. Kutakodjunk egy kicsit! (gépel, majd abbahagyja) Te jószagú! Ennyi léleksebész van Magyarországon? Simán Dunát lehetne velük rekeszteni árvíz idején. És ezek mind meg is élnek abból, amit csinálnak? Lehet, hogy pályát tévesztettem... Micsoda? A pizzás doboz felé nyúl, de meggondolja magát. Inkább visszamegyek az íróklubba. Ott is sok elmebeteg van, de nem akarják megműteni a szellemi májamat… legalábbis remélem. Oké, ezt a horrort feledjük gyorsan! Lássuk a harmadik kritikust. Hűha, ez az emberke sem semmi. Cyberboy-nak hívják. Vajon rá is érvényes a nomen est Omen? A világítás felgyullad Cyberboy asztalánál. CYBERBOY Csá! Ez állat! Komáztam a vakerodat! Csúcsperverz a sztori. Jól jött volna még pár lézerkardos jelenet, meg nagy rovarfejű gyíkok, transzformerek, és tettem volna bele időutazást, meg csillagközi inváziót, de azért így is naon állat lett. Na, 282

csak ennyit akartam köhögni! Az állattól is állatabb vagy kiscsaj! Congratulation! Kialszik a világítás Cyberboy fölött. EDIT

Ezt most megtiszteltetésnek vegyem, vagy inkább gúnynak? Végem van, nem bírom tovább! Majd holnap válaszolok neki. Most lazulnom kell, különben tényleg feltámad bennem az állat, és szétverem a laptopot.

Már felállna, végül mégis visszaül Azért ezt az utolsó hozzászólást még elolvasom. Nem jönne álom a szememre, ha kihagynám. Ákos asztalánál felgyullad a fény ÁKOS

Szia Edit! Nagyon jót írtál, ahogy ezt tőled már megszoktam. Színvonalasak, szépen kidolgozottak a novelláid, remek érzékkel építed fel a történetet. Mellbevágóan élő képeket használsz, ezért támad az olvasónak az az érzése, mintha filmet nézne. A közeljövőben játszódó sztorid erősen realisztikus és kiábrándító is, de szerencsére nem zárod le, meghagyod az olvasónak a továbbgondolás lehetőségét. Komolyan tetszik a munkád. Jelent már meg köteted? Szívesen elolvasnám.

Ákos asztalánál kialszik a fény EDIT

(hálásan) Kösz, Ákos, kösz! A te verseid se kutyák!

Megcsókolja a monitort Végre valaki, aki szakmai alapon véleményez! Cyberboy várhat holnapig, de neked mindenképp válaszolok még most. (ír) Köszönöm Ákos, ez most nagyon jól esett a lelkemnek! Különösen olyan embertől öröm ilyet olvasni, akinek a műveit én is nagyra értékelem. Mintha hájjal kenegettek 283

volna. Smile ... Ennyi elég! Gyorsan elküldöm, mielőtt még nyálas ömlengésre ragadtatnám magam. Megint rágyújt, szájában az égő cigarettával, egyik kezében az alkoholos üveggel, másikban a hamutartóval a dohányzó asztalhoz megy. Lepakol, leül a fotelbe. Nagyon szimpi ez a pasi. Pedig mit tudok róla? Van az adatlapján fénykép is, úgyhogy egy biztos: kellemes arca van. Ákosnak hívják, harmincnégy éves, szereti Adyt, József Attilát, Nagy Lászlót. Ja? És csak úgy mellékesen rohadt jó verseket ír. Az nem derül ki, hogy házas vagy egyedülálló, de amilyen szerencsés én vagyok, biztos házas. És még ha egyedülálló is, mi hasznom belőle? Sohasem fogom megismerni, úgyhogy fölösleges minden ábrándozás. Túl nagy ez az ország ahhoz, hogy véletlenül összeakadjunk. Iszik az üvegből. A távirányítóval bekapcsolja a tévét. TV NŐI HANG A Pihe-puha öblítő koncentrátum örömtelivé teszi az életet! EDIT

(gúnyosan) Fantasztikus! Eddig nem is sejtettem, miért nem tudok örülni, de most már világos! Nincs itthon Pihepuha öblítő. Anyád!

Továbbkapcsol TV NŐI HANG Ha a Rakéta szárnyas betétet használja, megtapasztalja a tökéletes szabadságot! EDIT

Ja! Mert szárnyakat ad a vágyaimnak! Uramisten! Mivel lúgozzák ezek az emberek agyát?

Továbbkapcsol TV NŐI HANG ... kiváló jósaink folyamatosan az önök rendelkezésére állnak! Ma 284

Asztro Gizike várja a hívásaikat. EDIT

Na jó, ebből ennyi is bőven elég! Csoda, hogy akad még néhány épeszű ember ezen a földön.

Kikapcsolja a tévét, ledobja a távirányítót. Most már tényleg enni kéne... Elnyomja a cigit, feláll, elindul a földön heverő pizzás doboz felé, végül nem nyúl hozzá, leül a laptophoz. Nem. Ellenállok a kísértésnek. Inkább megnézem, válaszolt-e Ákos a megjegyzésemre... (felkiált örömében) Igen, igen! Feláll, járkál Nyugalom, Edit! Mi ütött beléd? A fenébe, a végén még bebeszélem magamnak, hogy akar tőlem valamit a srác. Hülyeség. Kortyol az ásványvízből, visszaül a székre De miért privát üzenetet írtál, Ákos? Tessék! Most rendesen felcsigáztad a kíváncsiságomat! Ákos asztalánál felgyullad a fény ÁKOS

Szia! Örülök, hogy megvigasztalódtál egy kicsit. Smile. Olvastam a többi véleményt, csodálom, hogy nem mentél a Dunának. Tiszta agyrém. Egyébként furcsa, de olyan érzésem van, mintha már régóta ismernénk egymást. Smile. Többször észrevettem, hogy egyforma rugóra jár az agyunk, még az ízlésünk is hasonló. Smile. Már ami az irodalmat illeti. Smile. Mi a véleményed? Smile.

Ákos asztalánál kialszik a fény

285

EDIT

(izgatottan) Mit akar ez jelenteni? És ez a sok smile! Mégiscsak akar tőlem valamit? Áh, biztos csak félreértek valamit. Most mit válaszoljak?

Az asztalhoz szalad, meghúzza az üveget, majd visszaül a laptophoz, tördeli a kezét. Először is le kell higgadnom. ... (Nagy levegőt vesz) Jó. Most már rendben vagyok, válaszolhatok. Csak higgadtan, okosan, nehogy elijesszem a vadat. (ír) Kedves Ákos! Tényleg a legjobbkor jött a hozzászólásod. Már éppen szét akartam verni a laptopot. Kösz, hogy megmentetted a munkaeszközömet! Amúgy igazad van, én is észrevettem, hogy jól megértjük egymást. Persze az irodalomra értettem smile Remélem, lesz még alkalmunk egymás műveit véleményezni! Szia, Edit!... Punktum, és nincs több smile!... Nehogy már azt higgye… Megáll az írással Elküldhetem így? ... Miért is ne! Abszolút semleges. Majd meglátom, hogy erre mit reagál... Remélem, hamar válaszol! Rendben, elküldöm. Lenyomja az entert. A gép sípolással jelez, hogy üzenet jött. EDIT

Máris válaszolna? Az nem lehet, hiszen még el sem olvashatta.

Szerkesztő felett felgyullad a fény SZERKESZTŐ Szia! Megkaptam a cikket, egész jól összehoztad. Máris kapsz egy újabb munkát. Menj el holnap délelőtt tízkor az Operaházba, ott fotózzák Liliánát. Csinálj vele interjút!

286

(ír) Csak nem a hatalmas műmellű nyuszilányra

EDIT gondolsz?

SZERKESZTŐ Hogy találtad ki? Pontosan őrá gondolok. EDIT

És miért pont az Operában fotózzák? Máshol nem találtak helyszínt egy ilyen ... ilyen nyuszilánynak?

SZERKESZTŐ Mi bajod vele? Nagymenő a csaj, és a szponzorok úgy gondolták, hogy egy igazán patinás környezet illik hozzá. Az Opera elég patinás, nem gondolod? EDIT Liliánának.

De. Elég patinás. Talán egy kissé túl patinás is egy

SZERKESZTŐ Ezt nem a te dolgod megítélni. Van rá pénzük, ez a lényeg. Mi meg írunk róla, és ez nekünk is pénzt jelent. Vágod az összefüggéseket, ugye? EDIT

Ó, hogyne! Miért mindig ilyen szar munkákat kapok? Valami értelmesebbet is csinálnék már.

SZERKESZTŐ Sajna a novelláid senkit sem érdekelnek, ellenben Liliána miatt sok ezren veszik a lapot. Azt kell adni az olvasónak, amit kíván. EDIT

Értem. Az olvasó pedig Liliánát kívánja.

SZERKESZTŐ Brilliáns következtetés. Örülök, hogy kapisgálod. Márpedig, ha az olvasó Liliánát kívánja, akkor nem nyomjuk le a torkán erőszakkal a magas kultúrát. Te pedig tudsz lakbért fizetni, és lesz mit enned, ugye értesz? Köszönd meg holnap Liliánának. Végeztem, szia.

287

Szerkesztő fölött kialszik a fény. EDIT

Fulladj meg... a Liliána hatalmas dudái közt! Basszus! Egy újabb magasröptű meló. Meddig bírom ezt még gyomorral? A Liliánák, Mucikák, Bögyöskék meg egyre csak szaporodnak. Hogy a francba képes ez az ország ennyi szilikonmacát eltartani? Csoda, hogy lassan maga alá temet minket az adósság? Elegem van az egész celebvilágból! Remélem, azóta válaszolt Ákos a levelemre.

Csöngetnek. Ez meg ki lehet? Bárki legyen is, hogy van pofája este nyolc után zavarni? Nem engedem be. Csöngetnek. Feláll, toporog. Miért nem szakad már le rólam? Azért sem nyitom ki az ajtót. Majd csak megunja, és elhúz a fenébe! Hosszan nyomják a csengőt (idegesen) Francba! Erőszakos dög! Ráfeküdt a csengőre. Kimegy Megyek már! De sürgős! Bejön Katus, mögötte Edit. KATUS (dühösen) Te hülye vagy? Miért nem nyitottál ajtót? EDIT

Éppen válaszoltam egy levélre.

KATUS Legalább kiordíthattál volna, hogy mindjárt jössz. Már azt hittem, valami bajod van! EDIT

(vállvonogatva) Honnan tudtam volna, hogy te vagy az? Bárki más is lehetett volna, akihez semmi kedvem.

288

KATUS Ugyan ki? Rajtam kívül sosem jön hozzád senki. Úgy begubózol ide, mint egy remete! Fintorogva szétnéz a szobában És ez a disznóól! Hogy tudsz így élni? Mikor szellőztettél utoljára? EDIT

Mostanában... tegnapelőtt ... azt hiszem

Összeszedegeti a kanapéról a zacskókat, gyűrögeti a markában. Ülj le! KATUS Lesöpör néhány láthatatlan morzsát, és leül Elfelejtetted, ugye? EDIT

(értetlenül) Mit?

KATUS (lemondó legyintéssel) Sejthettem volna! Megbeszéltük, hogy ha nem telefonálsz, akkor fél nyolckor találkozunk a Kávézóban. Nem hívtál, és én több mint fél órát vártam rád, te dög! Leül a fotelba. A félig üres üvegre pillant Látom, mégsem vagy teljesen egyedül! Honnan van ez a szuper itóka? EDIT Leül a kanapéra Ajándékba kaptam. Bocsi, de meg kellett írnom egy hülye cikket, aztán... Miért nem hívtál fel te? KATUS Próbáltalak, de foglalt voltál. EDIT Ja, igen! Anyámmal beszéltem. Szokás szerint kiakasztott, így aztán a Jägermaisterhez fordultam vigasztalásért. KATUS Mikor szakad már le rólad ez a borzalmas melegítő? 289

EDIT

Hagyjál már! Olyan vagy, mint az anyám, belőle meg egy is sok! Egyébként sem lehet mindenki olyan tip-top, mint te!

KATUS Ne terelj folyton! Muszáj valakinek odafigyelni rád. Csak egy kicsit kellene összeszedned magad! Jelentőségteljes pillantást vet a pizzás dobozra Okos, csinos nő vagy. Kicsit visszafoghatnád a kész kaják zabálását, elmehetnél egy fodrászhoz, vehetnél pár jó cuccot. Sorban döglenének érted a jó pasik. EDIT

Jó pasik? Hol vannak azok a jó pasik? Akikkel eddig randiztam, mind borzalmasak voltak!

KATUS Ezek szerint a mai vakrandi sem jött össze? EDIT

Szerinted itt ülnék, ha összejött volna?

KATUS Én meg már abban reménykedtem, hogy együtt vagytok valahol, csak elfelejtettél felhívni. EDIT

A második rész stimmel. Elfelejtettelek felhívni.

KATUS Miért, mi történt? Nem ment el a pasi a randira? EDIT

Bár ne jött volna!

KATUS Ezt nem értem. Annyira borzasztó volt? EDIT

Nyugodtan tegyél még rá egy lapáttal. Egy rémálom!

KATUS Azt írta magáról, hogy jóképűnek mondott harmincéves... EDIT kisportolt.

Azt! És még azt is, hogy száznyolcvan magas,

290

KATUS És nem? EDIT engem okolj!

Na jó, elmondom, de aztán, ha rosszul leszel, ne

KATUS Ennyire azért nem lehetett szörnyű! Amúgy is van a pasikra az a szabály… EDIT

Tudom! Elég, ha egy fokkal szebbek az ördögnél!

KATUS Na ugye! EDIT Csak hallgat, és komoly arccal mered Katusra. KATUS Mi van? Szólalj már meg! ... Csak nem azt akarod mondani... EDIT

De. Éppen azt.

KATUS Ó, nem! Mégis, hogy nézett ki? Szarva és patája volt, meg bojtos farka? EDIT

Nagyon vicces...

KATUS Annyira ronda csak nem lehetett! Próbáld meg leírni! EDIT

Valójában leírhatatlan! Még hogy 30 éves? Erősen kopaszodó ötvenes! Ó, és a magassága! Mit is mondhatnék? Már a kora és a zacskós szeme is letaglózott, de amikor fölállt az asztaltól, azt hittem elájulok. Képzeld csak, körülbelül a hónom aljáig ért. Kisportolt? Zörgő csontú ványadt kis mitugrász. Ja? Említettem már a szódásüveg vastagságú szemüvegét? Nem? Pedig az volt neki, de még így sem látott rendesen. De tudod mi volt a legszörnyűbb?

291

KATUS Ne is folytasd! Nekem már ennyi is elég ahhoz, hogy ne akarjak vacsorázni. Ihatok a Jägerből? Válaszra sem várva felkapja az asztalról, és hosszasan belekortyol. EDIT

Persze, szolgáld ki magad! Szükséged is lesz rá, mert most már nem úszod meg a teljes sztorit! Szóval, amikor elmosolyodott, vagyis inkább elvicsorodott, előtűnt az összes rohadó foga. Mert csak olyan volt neki. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Szó nélkül elrohantam. Azóta sem tudok magamhoz térni. El sem merek majd aludni, mert attól félek, rémálmaim lesznek.

KATUS (Jó néhány korty után, elgondolkodva) Látod, ezt megértem. Azért az még igaz lehet, hogy nagyon intelligens... EDIT

(gyilkos tekintettel) Miii?

KATUS Vagy nem? ... Igazad van. Tényleg nem. Inkább hülye. Egyáltalán, mit képzelt? Hogy majd meglátod, és nem tűnik fel, hogy nem is hasonlít arra, akinek mondta magát? EDIT

Akkor most már te is érted, hogy egy kretén a pasi. Senkinek nem kívánok ilyen arculcsapást. Magamnak meg főleg nem, úgyhogy ez volt az utolsó próbálkozásom a netes társkereséssel.

KATUS Király! Akkor egyedül fogsz megöregedni. Az milyen jó lesz! EDIT

Még mindig jobb, mint kitenni magam hasonló megpróbáltatásoknak. Tudod, nem is a külseje háborított fel igazán, hiszen nem lehet mindenki egy Adonisz!

KATUS Na látod! Ő meg az ördögtől csak szebb volt egy fokkal, nem igaz?

292

EDIT

Nem. Nem hinném, hogy az ördög ennyire ronda, de nem is ez a lényeg. A külseje nem botránkoztatott volna meg, ha fel vagyok rá készülve. Ami a legjobban taszított, az az, hogy hazudott. Hazugsággal indítani egy kapcsolatot...

KATUS Te! Lehet, hogy minden másban is hazudott? Talán nem is orvos. EDIT

Engem már egyáltalán nem érdekel. Felőlem lehet a Bill Gates is, magasan teszek rá.

KATUS Azért, ha Bill Gates-ről lenne szó, én biztosan kivételt tennék... Edit! Az is lehet, hogy egy álruhás milliomos az illető, te meg elszalasztottad. Tudod, ez olyan próbatételféle is lehetett. Olyan nőt keres, aki nem a pénzéért szereti. Majd megmutatod nekem, hol találtál rá? Megpróbálkoznék vele. Engem már úgysem érhet meglepetés, legalábbis ami a fazonját illeti. EDIT Iszik az üvegből, rágyújt. Erre ne vegyél mérget! Amúgy tényleg komolyan gondolod? KATUS Szent ég, dehogy! Csak valahogy ki akartalak rángatni ebből a világvége hangulatból. EDIT többet!

Hála Istennek, megnyugodtam. Ne is beszéljünk róla

KATUS Jó ötlet! Én sem szeretnék rémálmokat. EDIT

Csak azt tudnám, miért vagyok mindenben olyan szerencsétlen? Nekem soha semmi nem jön be

KATUS Ő is iszik, rágyújt Edit cigarettájából. 293

Azért még ne temesd magadat, öreglány! Van jó dolog is az életedben. Szuper géneket örököltél, okos vagy, tök jól nézel ki, csak mostanában nem törődsz magaddal. (gyanakodva) A randira nem ebben a szerkóban mentél, ugye? EDIT

(metsző pillantással) Persze, hogy nem, mit képzelsz?

KATUS Oké, oké, le ne nyelj! Csak megfordult a fejemben. Az a lényeg, hogy jó csaj vagy, és ha egy kicsit összeszednéd magad, kapkodnának utánad a pasik. EDIT

Ezt már mondtad. Tényleg kezdesz az anyámra hasonlítani. Biztos, hogy nem vagyunk rokonok?

KATUS Remélem, hogy nem! EDIT

Szemét vagy! Egyébként meg én nem valami pasira vágyom, hanem igazi férfira. Egy társra, a szó nagybetűs értelmében. Tudod, akivel jóban-rosszban, meg minden.

KATUS (legyint) Minden nő arra vágyik. Csak az a bökkenő, hogy a korunkbeli férfiak még vagy éretlenek a szilárd kapcsolatokra, vagy ha érettek, ami nagyon ritka, akkor már családjuk van. Itt van például az unokabátyám. EDIT

Neked van unokabátyád? Eddig hol rejtegetted, miért nem láttam sosem?

KATUS Mert mi Pesten lakunk, ő meg Debrecenben. Már ezer éve nem láttam, csak fényképeken, amelyeket a nagynéném küld róla. Jóképű srác, és a nagynéném szerint csupa szív. Azonkívül saját lakása van, szuper munkája. Betöltötte a harmincnégyet, de a legnagyobb szerelme még mindig a számítógépe. EDIT Sajnálom, megismerném!

hogy

olyan

294

messze

van!

Szívesen

KATUS Kár a gőzért! Reménytelen eset. Állítólag munka után is folyton a monitor előtt ül. Anyámtól tudom, mert neki a nagynéném mindent elmesél. Pedig jó fej a srác, kellene már neki valaki, de az a meggyőződése, hogy nincs szüksége senkire, mert nincs az a nő a világon, akivel megértenék egymást. Persze, hogy nincs, hiszen el sem mozdul a nyavalyás gépe elől. Még enni is ott szokott. Pillantása a földön heverő pizzás dobozra esik. EDIT

(szabadkozva) Én nem szoktam, csak most, hogy megnyugtassam magamat. Tudod, idegességemben mindig eszem.

KATUS Aha. Ugyanolyan vagy, mint ő, szerintem összeillenétek. Kár, hogy nem érdekli senki. Viszont Ákos legalább eljár dolgozni, nem mindig a lakásban ül, mint te. Tehetek én arról, hogy ilyen a munkám? A géphez vagyok kötve, te is jól tudod. Egyébként meg gyakran kimegyek a lakásból. A pizzás doboz felé tekintget. EDIT

KATUS Ja, gyakran. Úgy hetente egyszer. Amikor már elfogyott itthon minden cigaretta, meg nassolni való. Milyen szerencse, hogy a pizzát házhoz hozzák, igaz? EDIT

(sértődötten) Ma is elmentem itthonról, de minek?

KATUS Legalább kimozdultál. Meglátod, ha ezt az itthon ülő életet folytatod, és folyamatosan pizzát zabálsz, olyan leszel, mint Shrek nőben. EDIT

Az meg milyen?

KATUS Zöld, kövér és büdös, nagy fenékkel és lógó mellekkel.

295

EDIT

Jól van már, ne cseszegess! Azért azt te is beláthatod, hogy nincs valami gyöngyéletem. Rendes munkát nem kapok, csak alkalmi megbízásokat egy-egy cikkre, de azokat is legszívesebben visszautasítanám, ha tehetném. Tudod, kivel kell interjút készítenem?

KATUS Kivel? EDIT

A nagy dudájú Liliánával.

KATUS (együtt érzőn) Aúúú! EDIT

Legalább te megértesz! Én beledöglök ebbe! Tudod, hol fogják fotózni? Az Operában. Érted? Ha most élne Jézus, biztosan ostorral verné ki onnan az egész stábot.

KATUS Hogy jön ide Jézus? EDIT

Véletlenül láttam egy képet a neten, amint a kufárokat kizavarja a templomból. Én is szívesen korbácsot ragadnék. Az Operaház is egyfajta templom, nem? A zene szentélye. Szerinted hol élünk?

KATUS Igazad van, de a cikket muszáj elvállalnod. Jelen pillanatban ez az egyetlen megélhetésed. EDIT

Megélhetés? Szerinted ebből meg lehet élni? Ha anyámék nem segítenének néha, választanom kellene, hogy rezsit fizetek, vagy eszem. Harminckét éves vagyok, és egy ócska albérletben lakom. A laptopomon kívül semmim nincs, azt is apám vette. Napról-napra élek. Élet ez egyáltalán? Hogy lehet innen kitörni? Arra várjak, hogy a szüleim meghaljanak, és legyen egy lakásom? Ez legyen az életcélom? Nem érzed ennek az egésznek a morbiditását? Kölcsönt sem tudok fölvenni, mert nincs állandó munkám.

KATUS Én is albérletben élek.

296

EDIT

Igen, de neked legalább van rendes munkád.

KATUS Van, de lakásra nekem sem futja. Félretenni nem tudok, kölcsönt meg nem merek fölvenni. Ki biztosítja, hogy két év múlva is lesz munkahelyem? Egyébként is, a tanítást a mai körülmények között már nem nevezném rendes munkának. Vagy szerinted egy rendes munkától idegroncs lesz az ember? Márpedig én negyvenéves koromra valószínűleg az leszek sok kollégámmal egyetemben. Már azt is fontolóra vettem, hogy beszerzek egy gázsprayt, és az óráimon készenlétben tartom. EDIT

Ennyire gázos a helyzet?

KATUS Még ettől is rosszabb. Tudod, hogy én ellene vagyok mindenféle erőszaknak, de ma alig tudtam magam visszafogni, hogy ne osszak ki egy nagy pofont. EDIT

Miért, mi volt?

KATUS Csak ami mindig. Ahogy kamaszodnak, egyre fékezhetetlenebbek. Teljességgel lehetetlen rendet tartani. Már eleve minden reggel gombóccá gyűrődött gyomorral megyek be. Az órák nagy részét a fegyelmezés tölti ki. Jobban mondva a fegyelmezés kísérlete. Ez már régen nem tanítás, csajszikám. Arra ugyanis nem marad idő. Szóval a negyedik órára már rongyokban lógtak az idegeim. Éppen helyesírást gyakoroltunk, amikor az egyik diákom minden előzmény nélkül hozzám vágta a füzetét. Azt a füzetet, amit én vettem neki, mert meguntam, hogy ő óráról-órára nem hozott magával. Ez volt az a pont, amikor erősen viszketni kezdett a tenyerem... EDIT

Nem csodálom. Én biztos behúztam volna neki.

297

KATUS Épp ettől félek, hogy egyszer majd nem lesz elég önuralmam, és elszakad a cérna. A legtöbb szülő el sem hiszi, hogy viselkedik a gyereke az iskolában. EDIT

Hát, hallod! Ehhez képest nem vagy túlfizetve. A tanároknak jár korkedvezményes nyugdíj?

KATUS Hová gondolsz? EDIT

Pedig kéne!

KATUS Ó igen. Hagyjuk az egészet, mert mindjárt bőgni kezdek. Rohadt nagyot csalódtam. Persze nemcsak a körülményekben, magamban is. Mindig azt hittem, hogy elég a felkészültségem és a hivatástudatom, de már látom, hogy nem. Túlságosan is idealista voltam, amikor ezt a pályát választottam. EDIT

Akkor még nem gondolhattad, hogy ez lesz. Mi olyasmit álmunkban sem mertünk volna megtenni, mint a te tanítványod. Na jó, néha álmodoztunk hasonló dolgokról, főleg Bajuszkirállyal kapcsolatban. Emlékszel?

KATUS (nevetve) Persze! Hogy is lehetne elfelejteni egy nőt, aki sűrű bajuszt viselt? Mindenki utálta. EDIT

Igen, de nem a bajusza miatt, azon csak röhögtünk. Nagy szemét volt, állandóan kivételezett néhány kedvencével.

KATUS Miatta lettem tanár. EDIT

(meglepetten) Hát, ezt elég nehéz elhinni.

KATUS Pedig így volt. Annyira utálatos volt, hogy elhatároztam, én sokkal jobb tanár leszek, mert a gyerekek nem olyat érdemelnek, mint ő. Emlékszel, amikor azt tervezgettük, hogy kutyaszart teszünk a székére?

298

EDIT

(nevet) Naná! Jártuk az utcákat, és keresgéltük a megfelelő példányt. Megbeszéltük, hogy elég nagynak és frissnek kell lennie.

KATUS Aztán, amikor megtaláltuk, akkor már elment tőle a kedvünk, mert egyikünk sem akarta megfogni. EDIT Úgysem mertük volna megtenni. Tényleg, veled ilyesmit csináltak már? KATUS Szerencsére nem. Nem mintha félnének, inkább azért, mert még nem jutott eszükbe. Egyébként meg sokkal rosszabb a kutyaszarnál is, amikor a lelkedbe gázolnak bele. Már sokszor megfordult a fejemben, de ma nagyon közel álltam hozzá, hogy hátat fordítok az egésznek. EDIT

Megértelek. Az ember harcol, amíg lehet, aztán rájön, hogy magára is gondolnia kell. Minek rövidítenéd meg még te is a saját életedet, amikor mások úgyis készséggel megteszik?

KATUS Látod, ezek fényében már nem is olyan szörnyű a te munkád. EDIT

Kétségtelen, hogy mindig lehet találni. Valami nagyon el lett csudába! Mit szólsz ahhoz, gyógymód az evés? Kérsz egy ettem meg az egészet.

a rossznál is rosszabbat itt cseszve! Hagyjuk a hogy bánatra legjobb szelet pizzát? Még nem

KATUS Nem, kösz. Túl sok volt mára a jóból. Egy falat sem menne le a torkomon. (felállva) Fáradt vagyok, hazamegyek. EDIT

Aludhatsz nálam is.

KATUS Nem lehet, holnap még tanítok. Készülnöm kell az óráimra. Elindul kifelé, majd megáll. Apropó, holnap péntek. Elmegyünk valahová este? Ki kellene mozdulnod itthonról, és nekem sem árt egy kis 299

lazítás! És tudod, mit? Igazad van, el kell felejtened a netes társkeresőket. Nem a világhálón terem a neked való férfi. EDIT

Oké, csajszi, igazad van! Holnap kirúgunk a hámból.

KATUS Akkor szia! Majd felhívlak. EDIT

Cső! Csapd be az ajtót magad után!

Katus elmegy, ajtócsapódás. EDIT Ránéz a csaknem üres üvegre. Ezt jól elszopogattuk. Kézbe veszi az üveget. Akkor már ne árválkodjon itt ez a pár csepp! Felhajtja a maradék italt, kiszopogatja az utolsó cseppeket is. Ilyen finomat sem iszom egyhamar. Kinek van ilyesmire zsetonja? Leteszi az üveget az asztalra, és fölveszi a földről a pizzás dobozt. Kivesz egy szeletet, beleharap, de rögtön vissza is köpi a dobozba. Ó, hogy az a! Ez undorító! Olyan dermedt, mint a jegesmedve fütyije úszás után. Annak az átkozott mikrónak is épp tegnap kellett bedögleni! Kimegy a szobából. Behallatszik a dúdolása. El kell, hogy engedj, el kell, hogy engedj, el kell, hogy engedj, hozzád túl bolond vagyok... Még mindig dúdolva visszajön, kezében egy zacskó sós mogyoró, és egy tálka. Kiönti a mogyorót a tálkába. Ezzel el leszek egy darabig. Nem sok, de a semmitől jobb. A telefonjára pillant. Még csak kilenc óra! Mit csinálok egész éjszaka? Tényleg! Újra benézek a Tollforgató portálra. Megnézem, válaszolt-e Ákos a levelemre. 300

Leül a laptophoz, szájába dob néhány szem mogyorót. Hoppá, új verset töltött fel valaki! Ez a cím jó: Érdekes szerelem. Zizike írta. (Olvassa) " Drágga élettem, eggyettlenn szerellmem csak anyit mondokk hevit a csókod. Fölmegy a lázzam mert csak rádd vártamm. Nélkülled fulladdozok, ha elhagyol meghallok" … Ez most komoly, vagy csak a tűrőképességünket próbálgatja az illető? Hány éves vagy Zizikém? Megkeresem az adatlapodat. Huszonöt??? Esküdni mertem volna, hogy tizenkettő, és akkor nem kritizálom, de így kénytelen vagyok. És némelyek milyen dicshimnuszokat írtak hozzá! Szerencsétlen Zizike meg elhiszi minden szavukat. Jól félrevezetik. Mindenképp írok neki. Őszintén, és segítőszándékkal kellene megfogalmazni, de hogy csináljam? Legfontosabb, hogy mindig a pozitívumokkal kezdje az ember. Jó, jó, de van ebben egyáltalán valami pozitívum? Fejét ingatva írni kezd Kedves Zizike! Olvastam a versedet. (félre) Na, ez volt a pozitívum. (folytatja az írást) Ügyes vagy, vannak a versedben rímek. Kicsit több költészet azért jó lenne, több egyéni hang, kép, és kevesebb túláradó érzelem. A helyesírás is nagyon fontos, hiszen aki ír, az másokat nevel. Olvass sokat a nagy költőktől, meglátod, attól sokat fejlődsz majd. Esetleg kérj meg valakit, akinek jó a helyesírása, hogy javítsa ki a hibákat, mielőtt közzé teszed. Sok sikert hozzá! Edit. Na, mehetsz. Enter. Felgyullad a fény Zizike fölött. ZIZIKE Kedves Editt! Nem értem mit piszkálódol velem tán féltékeny vagy-e. Én tele vagyok rengeteg sok mély 301

érzelemell muszály ezekett kiírni magammból. Erre valló a vers ha, nem tudnádd. És nem olvasokk versett, mert én is tudokk írni. Ugy láttszikk nekedd az okoz élvezetett ha belemásszol máss lelkivillágába. Hüje kurrva, takarogy a hollaprol EDIT

(nevetve) Hohó! Zizike éppen online. Ezt jól megkaptam. Úgy látszik, nagyon feldúltam a kis lelkivilágát. Megpróbáljam megnyugtatni? Na jó, teszek egy kísérletet.

Írni kezd Kedves Zizike! Ne haragudj, nem akartalak megbántani, inkább csak segíteni szerettem volna. A nagy költőket is csak azért javasoltam, mert nálunk jobbaktól nem szégyen tanulni. Minden jót, Edit. ZIZIKE Nem kérekk a jotanácsaidboll. Ha nem veted vollna észre it mindennki csak dicsértte a versem egyedüll te fikázztad le ugyhógy énmeg tégedd fikázlak le. huzáll ell és ne szójjál töbett hozám, te kötekedőss picsa. Zizike fölött kialszik a fény. EDIT

Megáll az eszem! Tényleg lelépek, mielőtt bérgyilkost küldene a nyakamra.

Egész maréknyi mogyorót töm a szájába. Tiszta hülye vagyok! Kellett ez nekem? Mintha nem lett volna ma elég bajom Zizike nélkül is. Felejtsük Zizikét! Ákos, Ákos, válaszoltál-e már a levelemre? Rágyújt Tényleg le kéne szokni, de ahhoz kiegyensúlyozott lelkiállapot kellene, hogy erőt vegyek magamon. Most minden olyan zavaros körülöttem, gyenge vagyok a nagy elhatározásokhoz. ... Megint sípol a gép

302

Ó, a Mai Nap Kiadó válaszolt a kéziratomra! Istenem, add, hogy kiadják a könyvemet! Lécci, lécci, lécci… A Kiadó fölött felgyullad a fény KIADÓ

EDIT KIADÓ

Kedves Edit! Beküldött kéziratát elolvastuk. Rendkívül olvasmányos, lebilincselően izgalmas regény... (örömében kiabálva) Ez az! Tetszik nekik! Önnek remek íráskészsége van, nagyon jól szövi a több szálon futó cselekményt.

EDIT Igen!!! Felugrik, örömtáncot lejt. KIADÓ

Sajnos a könyvet mégsem tudjuk megjelentetni, mert ön még ismeretlen szerző, így nem valószínű, hogy a kiadásba fektetendő költségünk megtérülne. Kiadónk elsősorban már befutott külföldi szerzők könyveit adja ki. Azt tanácsoljuk, hogy próbálkozzon más, esetleg kisebb kiadóknál. További sikeres alkotómunkát kívánunk!

A Kiadó fölött kialszik a fény EDIT Lelassul, majd lefagy a mozgása, és elsírja magát Szemetek! Hülye, fafejű csepűrágó banda! Fogtok ti még könyörögni, hogy kiadhassátok a könyveimet! Feláll, kétségbeesetten néz körül a szobában. Zsebkendőt vesz elő a zsebéből, kifújja az orrát. Nem érdemes miattuk könnyet ejteni! Csesszék meg! Fölszedi a pizzás dobozt a földről, és kiviszi. Közben sípolás jelzi a laptopon, hogy újabb üzenete érkezett. (kintről) 303

Ki zaklat már megint? Mindenkiből elegem van! Visszajön, leül a géphez, olvassa az üzenetet. Ön regisztrált a kereslek.net társkereső portálra. Üzenete érkezett. Az üzenet megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. (tétovázva) Megnézzem? Minek? Ez nem az én napom, és úgysem megyek bele több vakrandiba... Olyan éhes vagyok. Ennem kellene valamit, de üres a vacak hűtőm. Na jó, megnézem, ki írt, de előbb rendelek még egy pizzát. No nem Don Roccótól, nehogy már azt higgyék, falánk állat vagyok, akinek egy családi pizza meg sem kottyan. Fölveszi a mobilt, beüti a számokat Halló! Jó estét kívánok. Házhozszállítást kérnék. Egy gyrostálat sok salátával, öntettel. Igen, mindent külön. Mondom a címet: K Kékszilva utca nyolcvankettő. Harmadik emelet hat... Mindegy, mert nem az én nevem van az ajtón, hanem Takács Gyuláé... Igen. Köszönöm! Leteszi a telefont, iszik az ásványvízből, visszaül a laptophoz Na! Akkor lássuk azt az üzenetet! Jaj! És mi van, ha a délutáni kretén pasi üzent? Nem vagyok benne biztos, hogy szívesen elolvasnám. Mindegy, legyünk túl rajta gyorsan! Jé! Két üzenet is van. Kretén pasi fölött kigyullad a fény KRETÉN PASI Szia Hóvirág! Milyen szerencse, hogy nem adtam meg a nevemet. Még képes lenne a címemet is kikutatni. KRETÉN PASI Miért szaladtál el délután olyan váratlanul? Valami hirtelen közbejött? Biztos rossz hírt kaptál, mert más magyarázatot nem találok a váratlan távozásodra. Ugye, nem történt tragédia EDIT

304

a családodban? Úgy sajnáltam, hogy el kellett menned, mert te nekem nagyon bejöttél. Nem is reméltem, hogy ilyen jó nővel hoz össze a sors. Tudod, hogy istennő vagy? Nekem elhiheted, értek hozzá. EDIT terén.

Azt el tudom képzelni. Nagy szakértő lehetsz a nők

KRETÉN PASI Amikor megláttalak, rögtön beléd zúgtam. Remélem, az élmény kölcsönös! EDIT

Hát hogyne! Azóta sem tudom kiheverni!

KRETÉN PASI Muszáj újra találkoznunk! Totál odavagyok érted! Mikor érsz rá? Én bármikor! Várom a válaszodat! Sokszor csókollak, drága! Kretén pasi fölött kialszik a fény EDIT

Csókold meg a … Szóval nem tévedtem. Ez az alak tényleg síkhülye. Ha csak rágondolok is, kiráz a hideg. A fenébe, de jól esett volna most egy korty Jägarmeister. ... Mindegy, nézzük a másik üzenetet. Remélem, nem azt is Kretén uraság írta.

Bady fölött kigyúl a fény BADY

Csá, Hóvirág! Skubizom, hogy egyedül nyomod. Leszakítanálak szívesen. Volna kedved egy menetre? Böfögjél rám, Bady voltam.

EDIT

Böfögjek rá? Mi az ördög folyik itt? A pasik egyre szemetebbek, vagy én lettem mimózalelkű? Hú de szívesen a torkára lépnék ennek a mocskos disznónak! Mit képzel ez magáról? És mit képzel rólam? Nem bírok tovább szalonképes maradni!

305

Írni kezd Bady! Eltévesztetted a címet, én nem az állatkertben lakom. Próbálkozz bátran, a gorilla biztosan örülne neked.

BADY

Velem ne kekeckedjél, hülye ribanc, mert kihúzod a gyufát! Tudom én, hogy mind azt akarjátok, csak kéretitek magatokat. Megtalállak, oszt megagyallak keményen. Te rohadt frigid kurva!

EDIT

(ijedten) Édes Istenem! Muszáj törölnöm a regisztrációmat, ha nem akarom, hogy továbbra is zaklassanak a hímnemnek ezek a díszpéldányai.

Gyorsan dolgozik a billentyűkön BADY Na mi van, miért nem válaszolsz, te fa... Bady fölött kialszik a fény EDIT Sóhajtva hátradől Végre! A hamutartóban heverő kialudt cigarettára néz Ez is elégett, mint az összes reményem. Megcsörren a mobilja. Ijedten összerezzen Nem veszem fel. Hátha valamelyik őrült máris megszerezte a számomat. Megnézi a kijelzőt, és fogadja a hívást. (remegő hangon) Szia, Katus! Mi újság? ... Semmi baj... Figyelj, majd holnap elmondok mindent, de most nem bírok róla beszélni... Mondom, hogy jól vagyok. Kicsit kiborultam valamitől, ennyi az egész... Mi? Dehogy regisztrálok, most 306

töröltem magam a kereslek.net-ről... Igen, írt a Kretén pasi, meg egy másik hatalmas bunkó... Mindegy, hagyjuk! ... Megfenyegetett az a szarházi! Nincs több netes társkeresés! Befejeztem! ... Nem! Ne haragudj, de az idegeim kikészültek… Miért erőszakoskodsz? Nem értem, hisz épp te mondtad, hogy nem a neten találom meg az igazit… Ez most komoly? ... Jó, nem bánom, mondjad! (gépelve) Szerelem kukac igazi pont hu? Mivel jobb ez, mint a többi? … Igen? Beírtam... Jó, nem bánom, de ez az utolsó, amit megpróbálok, és csak a kedvedért, hogy aztán leszállj rólam... Azt tudd, hogy ha megint rám akaszkodik valami elmebeteg, akkor rád uszítom… Oké! Szia! Leteszi a telefont, a monitort nézi Ez az oldal valami új lehet, még nem találkoztam vele. Felugrik a székről Mi van, megőrültem? Tudtommal nem vagyok mazochista. Akkor meg mi a fészkes fenének hagytam magam rábeszélni? Mintha nem lenne már teli a padlás a pofára esésekkel. Persze, attól még nem lesz semmi bajom, ha megnézem a kínálatot. Visszaül a géphez. Hm... Ahhoz is regisztrálni kell. Na nem baj, gyorsan megcsinálom. Csak a legszükségesebb adatokat töltöm ki, elvégre én most csak érdeklődő vagyok. ... Kész is. Egy pillantás a postafiókomba, megjött-e a visszaigazolás? ... Igen, itt is van! ... Oké, már bent is vagyok a rendszerben... Azt mondja, hogy pasik, harminc és negyven között... igen ... budapestiek ... Ez az! ... Te jó ég! Ennyi facér srác lézeng csak Budapesten? ... Ez nem is rossz. István, 38 éves mérnök. Ja? Magas, karcsú szőkét keres. Az sajnos nem én vagyok. ... Gábor 40 éves ügyvezető igazgató. Kifejezetten dekoratív lányt keres maximum 22 éves korig. Gondolhattam volna, hogy Gábor sem rám vágyik, hanem egy pelenkásra. Tényleg, vajon miért nem a bölcsődében 307

keresgél? ... Hoppá! Ez a srác! Igen, ez tetszik! Ákos, harmincnégy éves, webdesigner. Szereti a zenét, a jó filmeket, és az irodalmat. Mi a manó? Létezik még ilyen ritka állatfajta? Oké, oké! Na és te kit keresel Ákos? Komoly, lehetőleg értelmiségi, 31-40 közötti nőt keres hosszú távú kapcsolatra. Most mi van? Semmi külső elvárás? Ez meg hogy lehet? Biztos nagyon ronda szegény. Kár, pedig első olvasásra olyan szimpatikusnak tűnt. Azért érdekes. Kicsit sok ma az életemben az Ákos! Ez már a harmadik. Na jó! Mégiscsak kitöltök egy adatlapot... Azt mondja, hogy név... igen, kor ... megvan, város.... ez is kész, foglalkozás, végzettség ...jó. Mit akarok még magamról elmondani? Szabadúszó újságíróként dolgozom, szeretem a zenét, a jó filmeket, az irodalmat... Ez nem lehet igaz! Pontosan ugyanazokat szeretem, mint az az Ákos nevű srác. Félelmetes. Menjünk tovább! Milyen férfit vagy nőt keresek? Hogyhogy férfit vagy nőt? Én csak férfit keresek! 30 és 45 éves közötti, magasabb mint 170 cm, ápolt férfi legyen. Ennyi elég. Mehet! Feláll, fel-le járkál a szobában. Lehet, hogy mégsem volt ez jó ötlet. Mi van, ha elölről kezdődik az egész herce-hurca? Katus, ha átvertél, jobb, ha nem kerülsz többé a szemem elé! Tényleg! Még mindig nem néztem meg, hogy az én Tollforgató Ákosom vajon válaszolt már a levelemre? Újra a laptophoz szalad, leül. (csalódottan) Semmi! Tudtam én, hogy nem szabad beleélnem magam! Ennyi volt, és nem több. Biztos a családjával vacsorázik, vagy épp a gyerekének ad alvás előtti puszit. Köztünk csak sima irodalmi barátság jöhet szóba. Ismét járkálni kezd (indulatosan) Csakhogy én másra vágyom! Arra, hogy valakihez hozzábújhassak, ő meg átöleljen! Együtt aludjunk el és 308

együtt keljünk fel reggel. A kettő között pedig szerelmeskedjünk, amennyit csak bírunk. Hallgassa meg, ami a szívemet nyomja, és én is meghallgatom őt... Sípszó jelzi, hogy üzenet érkezett. Gyorsan a laptophoz szalad. Mi a manó? … Még csak most töltöttem ki az adatlapot, máris lecsapott rám valaki? Ákos fölött kigyullad a fény ÁKOS

Szia Edit! Most láttam meg az adatlapodat a társkeresőn. Te még biztosan nem nézegetted a férfiak lapját, mert akkor észre kellett volna venned, hogy mennyire passzolunk egymáshoz korban is, és az érdeklődési körünk is teljesen megegyezik. Valahogy úgy érzem, van köztünk valami hasonlóság. Szívesen beszélgetnék veled. Gyere fel a chat-re, ha van kedved! Ákos

EDIT

Úristen! Mindjárt infarktust kapok! Hogy tudott azonnal kiszúrni a sok csaj közül? Most meg kellene ijednem?... Igen, ijesztő a pasi. Ettől függetlenül izgatja a fantáziámat. Chat, chat… Oké! Fölmegyek.

Csengetnek. Végre, itt a kaja! Már éppen ideje! Kimegy ajtót nyitni. Hamarosan megjelenik a becsomagolt étellel. Leteszi a dohányzó asztalra, kibontja. Hmmm, de jó illata van! Kinyitja az egyik dobozt, kicsomagolja a mellékelt műanyagvillát. Gyorsan bekap pár falatot, és visszamegy a laptophoz. Most már határozottan izgat ez a fiú. Gyerünk, gyerünk a chat-re! Ó igen, itt van Ákos! Akkor lépjünk kapcsolatba! … Várjunk csak! Jól meggondoltam? … Nem, de egy életem, egy halálom ... (gépel) Szia Ákos! ÁKOS

Szia! Örülök, hogy van kedved beszélgetni. 309

EDIT Azt még nem tudom, hogy van-e kedvem. Egyelőre csak puhatolózom. ÁKOS

Megértelek. Néhányszor már én is megégettem magam. Azóta óvatosabb vagyok. Na és mit szólsz az észrevételemhez? Sok közös van bennünk, és korban is passzolunk.

EDIT

A webes szakemberekről azt hallottam, hogy egyetlen szerelmük a számítógép. Biztos vagy benne, hogy belefér az életedbe egy hús-vér nő is?

ÁKOS

Igen, persze. Különben mit keresnék itt?

EDIT

Tudom is én! Áldozatokat, akiket traktálhatsz a szörnyen unalmas olvasmányélményeiddel, vagy a kéjgyilkos hajlamaid kiéléséhez. Tényleg! Mit keresel itt?

ÁKOS

Gondolom azt, amit te. Valakit, akivel megoszthatom az életemet. Vagy te csak futó kapcsolatra vágysz? Ez nem szerepelt az adatlapodon. Szélhámosok kíméljenek smile

EDIT

Én még nem tudom, mit akarok. Lehet, hogy szélhámos vagyok? Csak most regisztráltam. Miért nem közvetlen módon ismerkedsz?

ÁKOS

Több okból. Nincs rá időm, sokat dolgozom, nem járok szórakozó helyekre, a női munkatársaim már mind foglaltak. Kielégítő ez a magyarázat? Ja, van még valami. Az utca sem a legideálisabb terep, könnyen elszaladhat egy-két pofon. Egyébként ugyanezt a kérdést én is föltehetném neked.

EDIT Föltehetnéd, és akkor én is hasonló kifogásokat hoznék fel, mint te. ÁKOS

Ez nem kifogás, hanem a szomorú valóság. 310

EDIT

Nem írtad meg, milyen külső tulajdonságokat tartasz fontosnak egy nőben.

ÁKOS

Szándékosan. A jól ápoltságot egy nőnél természetesnek veszem, a többi meg nem számít. Hacsak nem vagy fogatlan, nincsen három lábad és nyolc szemed. Azt nem biztos, hogy el tudnám viselni. Te is csak az ápoltságot említetted, és a magasságot. Miért fontos a magasság?

EDIT

Remélem, nem vagy törpe?

ÁKOS

Miért? Kifogásod van a törpék ellen?

EDIT

Semmi kifogásom. Egyszerűen csak nem szeretném, ha a pasim alacsonyabb lenne tőlem. Ugye nincs nagy, bozontos szakállad?

ÁKOS

Mint Rumcájsznak?

EDIT

Pontosan. Hogy találtad ki, hogy rá gondoltam?

ÁKOS

Nem is tudom, csak egy ötlet volt. Nem szereted a szakállt?

EDIT Finoman borotválkozol-e? ÁKOS

arra

akartam

kilyukadni,

Nem mondom, hogy minden nap, de megnyugtathatlak, hogy nagy, bozontos szakállam nincsen.

EDIT

Szóval időnként szoktál tükörbe nézni?

ÁKOS

Egészen megrémítesz… egyébként igen, szoktam.

EDIT

hogy

Milyennek látod magad?

311

ÁKOS

Biztos, hogy ismerkedni akarsz? Miféle keresztkérdések ezek? Ugye igazat írtál a foglalkozásodról? Nekem egyre inkább olyan vallató tiszt feelinget sugárzol.

EDIT

Ne csodálkozz! Annyira tökéletesnek tűnsz, hogy attól félek, iszonyú ronda lehetsz.

ÁKOS

Női agytekervények! Hogy jutottál erre a következtetésre?

EDIT és szép.

Mert olyan nincs, hogy egy férfi egyszerre intelligens

ÁKOS

Ezek szerint te is csúnya vagy? Vagy nőkre nem vonatkozik ez a bölcsesség?

EDIT

Ízlés dolga, hogy milyen vagyok.

ÁKOS

Értem. Szóval adott egy csúnya nő, aki csak Brad Pittel áll szóba.

EDIT

Eltaláltad. Amúgy szereted a nőies nőket? Vagy inkább a csontkollekciókat részesíted előnyben?

ÁKOS

Kezd összeállni a kép. Nemcsak csúnya vagy, kövér is.

EDIT

Ezt hogy raktad össze?

ÁKOS

Amikor egy nő a nőies formát emlegeti, ott kövérség lappang a háttérben.

EDIT

Nagyon vág az eszed. Mondd, mi az, amit a kövér nőkön kívül a legjobban utálsz?

ÁKOS

Nem utálom a kövér nőket. Viszont gyűlölöm valóságshow-kat, reklámokat, horoszkópokat és a tökfőzeléket. És te?

312

EDIT

Nem igazság! Én is ezekre robbanok. És még a mindenki szeret mindenkit című össznépi hazugságokra.

ÁKOS

Tetszel nekem.

EDIT ÁKOS EDIT ÁKOS EDIT ÁKOS

EDIT ÁKOS EDIT

Tetszem? Hiszen nem is láttál! Megérzés. Szeretnék veled találkozni! Nem vagyok híve a vakrandinak. Ezek szerint vannak rossz tapasztalataid. Ez most nem fontos. Szerintem igen, de ha téged zavar, akkor hagyjuk. Küldök magamról egy képet. Mit szólsz hozzá? Nem kötelező, de ahogy akarod. Küldj te is! Majd, ha jól megnéztelek magamnak.

ÁKOS

Tehát én szolgáltassam ki magamat, te pedig semmit sem kockáztatsz.

EDIT

Ahogy mondod. Te akartál képet küldeni, én kicsit gyorsnak találom a tempót.

ÁKOS

Ez nem igazság. Na mindegy, elküldtem. Ha most kilépsz a chatről, tudni fogom, hogy semmi esélyem nálad.

EDIT A dohányzó asztalhoz rohan, és gyorsan belapátol néhány villányi ételt, majd visszaül a laptophoz. Türelmetlenül üti a billentyűket, majd felkiált.

313

Itt van, megjött a kép! … Egész alakosat küldött. Nem rossz, határozottan nem rossz! És tényleg magas. És jóképű… Nagyon hasonlít valakire… Te jó ég! De hiszen ez az az Ákos! Nem, nem, az ki van zárva! … Nekem nem lehet ekkora szerencsém! Vagy igen? Ezek szerint nem nős. Jó, jó, azért ne igyunk előre a medve bőrére! Felugrik, izgatottan járkál fel-alá. Most mit csináljak? Leplezzem le magam? Nem, szó sem lehet róla. Először meg kell róla győződnöm, hogy tényleg ő az. Írni kezd Megkaptam a képet. ÁKOS EDIT

Ezek szerint van esélyem? smile Miből gondolod?

ÁKOS Nem menekültél el a chatről smile. Most már küldesz te is fényképet? EDIT

Ha nem bánod, még lenne pár kérdésem.

ÁKOS

Kérdezz nyugodtan.

EDIT

Azt írtad, hogy szereted az irodalmat. Ki a kedvenc magyar költőd?

ÁKOS

Több is van, de leginkább Ady, József Attila és Nagy László. És neked?

EDIT

Kosztolányi, Babits, Kányádi… Csak olvasol, vagy írsz is?

ÁKOS

Ez hogy jutott eszedbe?

EDIT

Csak úgy… Szóval?

ÁKOS

Bevallom, próbálkozom a versírással is, de nagyon amatőr vagyok. 314

(ujjongva) Most már biztos, hogy ő az! Katuskám, ha ez összejön, aranyba foglaltatom a nevedet! gépel Értem. Akkor most már én is küldök fotót. Ha nem tetszem, nyugodtan hagyj magamra a chaten! Keresgél a számítógépen. Most melyiket küldjem el? Azt kellene, amelyik az adatlapomon szerepel a Tollforgatóknál, akkor biztosan rám ismer… Nem, az nem oké. Ő is egész alakosat küldött… Ez nem jó! Előnytelen szögből készült. Nem is ilyen nagy a fenekem! … Ó, igen, ez lesz az! Tűrhetően nézek ki. Egészen friss kép, a hajam itt már hosszú. Remélem, tetszik majd neki. És mi van, ha nem? Ha már nem is válaszol. Akkor az Íróklubból is el kellene mennem… Mit csináljak? … Mindegy, már benne vagyok, nem szállok ki. Lesz, ami lesz, elküldöm… így ni! Most már nincs visszaút! Feláll, rágyújt. Idegesen toporog a laptop előtt. Vajon mit lép? Válaszol, vagy elmenekül? … Sípolás jelzi, hogy üzenet jött (kitörő örömmel) Válaszolt! Leül a laptophoz. EDIT

ÁKOS

Nem mondtad, hogy ilyen szép vagy smile Mint ahogy azt sem, hogy ismerjük egymást. Te az az Edit vagy, ugye?

EDIT (magának) Megismert! És tetszem neki! Ez az! Felugrik, rövid táncot lejt örömében, majd visszaül és válaszol Az az Edit? ÁKOS

Szerintem beszélek.

tudod,

mire

EDIT

Igen, az vagyok. Azért ez elég furcsa, nem?

ÁKOS

Az. Már évek óta kapcsolatban vagyunk, és egy társkereső portál kellett hozzá, hogy egymásra találjunk. 315

gondolok.

Tollforgatóról

EDIT

Azért még ne siessünk ennyire előre!

ÁKOS

Miért? Mindig is nagyon szimpatikus voltál nekem, de attól tartottam, hogy foglalt vagy, ezért nem mertem átlépni az irodalom szabta határt.

EDIT

(magában) Te is bejössz nekem! (gépel) Hát nem vagyok foglalt. Ugye te sem?

ÁKOS EDIT

Nem túlságosan hízelgő rám nézve, hogy ezt most megkérdezted. Bocs, de tudod, értek már meglepetések az életben.

ÁKOS

Elhiszem. Én nem foglak becsapni.

EDIT

Honnan tudhatom én azt?

ÁKOS EDIT

Nem tudhatod. Meg kell tanulnod bízni az emberekben. Ha tudnád, mi történt ma velem, nem mondanád ezt.

ÁKOS

Bármi történt is, csak ezt mondanám. Én bízom benned. Ismerlek. Az írásaid megmutatják, ki vagy valójában.

EDIT

Szóval azt mondod, a verseid alapján ítéljelek meg?

ÁKOS

Megpróbálhatnád.

EDIT

Tényleg szépnek találsz?

ÁKOS

Igen. Kívül-belül egyaránt. Szívesen találkoznék veled. Tudom, hogy ezt már mondtam, de komolyan is gondolom. Olyan ez, mintha a sors hozott volna össze minket.

EDIT

Meg az én drága Katus barátnőm!

ÁKOS

Hogyhogy?

316

EDIT

Ő erőszakoskodott velem, hogy regisztráljak erre a portálra. Azt állította, hogy itt sokan megtalálták az igazit.

ÁKOS

Okos nő ez a te barátnőd! Úgy látszik, a Katusok már csak ilyen bölcsek. Nekem is van egy unokatestvérem, akit Katusnak hívnak.

EDIT

(gyanakodva) Ugye nem tanárnő?

ÁKOS

De igen! Honnan tudod?

EDIT

Várj, várj! Te nem Debrecenben laksz?

ÁKOS

Ott laktam, csak két hete vagyok Budapesten. A cégem itteni irodájába helyeztek át. Állj! Honnan tudod, hogy debreceni vagyok?

EDIT

(magában) Ilyen nincs! Ez képtelenség! (ír) Kicsi a világ! A te unokatesód az én barátnőm. Most értem csak meg, miért erőltette annyira, hogy jöjjek erre az oldalra. Valld be, hogy megrendeztétek ezt a dolgot!

ÁKOS

Dehogy! Esküszöm, már nem is tudom, mikor beszéltem vele utoljára! A színtiszta véletlen műve, hogy összeakadtunk. De nem lenne jobb mindezt élőszóban, személyesen megbeszélni?

EDIT

Nem is tudom… Nem szeretném, ha elsietnénk.

ÁKOS

Ugye nem akarsz leragadni a gépszerelemnél? Tudom, hogy kényelmesebb és biztonságosabb, de néha muszáj kockáztatni. Ha csak egyszer sikerül az életben, már megérte. Te nem így látod?

EDIT

Mintha a vesémbe látnál.

317

ÁKOS

Magamból indultam ki, de ezek szerint ebben is hasonlítunk. Hosszú idő óta most először érzem, hogy szívesen venném valakinek a közelségét.

EDIT

És az a valaki én lennék? (magában) Istenem, de édes!

Sípolással jelzi a gép, hogy üzenet érkezett. Ránéz a kijelzőre. Ír. Ne haragudj Ákos, fontos üzenetem érkezett. Kilépek a chatről, de nemsokára jelentkezem! ÁKOS

Oké! Akármeddig tart is, itt megvárlak!

Apa fölött felgyullad a fény APA

Szia Dittikém! Beszélnünk kell. Nagyon fontos!

EDIT

Szia Apa! Mi van veled? Te nem szoktál így érintkezni smile.

APA

Tényleg nem szeretem a netet, de most nem volt más választásom.

EDIT

Baj van?

APA

Igen. Nem tudom még, hogy mekkora, de baj van. Anyád próbált veled beszélni, csak nem értél rá.

EDIT

Apa! De hisz tudod, milyen anya! Mindenféléről csacsog össze-vissza, hozzám meg jött valaki, muszáj volt letennem a telefont.

APA

Azt ígérted visszahívod, de nem tetted.

EDIT

Még nem múlt el a nap! Visszahívtam volna mindenképp, csak nagyon összejöttek a dolgok.

APA

Mint általában. Sosem hívod vissza. 318

EDIT

Jaj, légy szíves ne haragudj, de tényleg nagyon nehéz napom volt ma. Ez az a nagy baj, ami miatt megkerestél?

APA

Bár csak ennyi volna. Az anyád rákos.

EDIT

(döbbenten) Ugye, csak viccelsz? Mert ha igen, ez nem jó vicc, apa!

APA

Szerinted viccel az ilyesmivel bárki is?

EDIT

Az nem létezik! Hogy lehet ez? Meg fog halni?

APA

Még csak annyit tudok, amennyit mondtam, hogy rákos. Egy halom vizsgálat vár rá, aztán műtét, és talán sugárkezelés is. Ezt akarta neked ma elmondani.

EDIT

(magában) Az nem lehet, az nem lehet, hogy anya… (ír) És hogy viseli?

APA

Jobban, mint gondoltam. Jobban, mint én. Ő nagyon erős, hiszen ismered.

EDIT

Igen. Apa, ott akarok lenni mellette… és melletted. Összekapom magam, és máris indulok haza.

APA EDIT

Azért ne ess pánikba! Az sem baj, ha holnap jössz. Örülni fogunk neked. Oké. Most megyek, készülök. Szia!

APA

Szia!

Apa fölött kialszik a fény EDIT Feláll, a szekrényhez megy. Kinyitja és tétován álldogál előtte. Rácsap a szekrényajtóra. Miért? Miért éppen ő? Nekem még szükségem van rá! Érted? Szükségem van… 319

Lerogy a földre, sír. Neked nem lehet olyan fontos, mint nekem. Nem veheted el tőlem! Még nem készültem fel. Azt sem tudom, mikor mondtam neki utoljára, hogy szeretem, hogy fontos nekem. Nem lehetsz ilyen kegyetlen! (dühösen) Ne kezdj ki velem, mert én rossz ellenség vagyok! Bulldogtermészetem van. Addig járok a nyakadra, te Isten, amíg eleged nem lesz belőlem, amíg boldogan le nem mondasz róla! (szemét törölgetve, szipogva). Igen, ezt fogom tenni. Megbánod még, hogy ujjat húztál velem… (újra elsírja magát) Kérlek szépen… Sípolás. Üzenet jött. Akárki vagy is, most nem alkalmas. Feltápászkodik a földről. Leveti a melegítőt, és felöltözik. Csak nem kikészülni! Keményfából faragtak engem. És téged is, anya! Megoldjuk ezt is. Együtt biztosan megoldjuk. Legyőzzük a rohadt rákot! A laptophoz megy, leül. Nézzük csak, hogy jutok haza. (gépel) A fenébe! Még ebben sincs szerencsém! Se vonat, se busz nem megy ma már. Feláll, rágyújt Úgy tűnik, ez nem az én napom. Ahogy az összes többi sem. Pedig már kezdett egészen jól alakulni. De hát ilyen a francos élet, egyik pillanatról a másikra összeomlik minden. Azt hiszed elértél valamit, aztán hirtelen semmivé lesz minden… Hirtelen megtorpan de csak akkor, ha hagyom magam! Nem az a baj, ha elesik az ember, hanem az, hogyha föladja. Én nem az vagyok, aki fekve marad egy balegyenes után. Fölállok, és tovább harcolok. Igen! Vállára veszi a táskáját, kikapcsolja a laptopot. Stoppal megyek! Reggelre talán otthon is leszek. Lekapcsolja a villanyt, kimegy. Már csak Ákos fölött ég a fény

320

ÁKOS

Nem tudom, miért nem jelentkezel, de biztosan oka van. Talán történt valami. Mindegy, én itt leszek, és várlak akár napokig, hetekig is. Amikor jössz, amikor akarsz, engem megtalálsz.

Szász György: Halálraítélt Dráma három felvonásban Játszák : -Holló Vezel –halálra ítélt -Börtönigazgató -Pszihológus -Atya -Orvos -Dóra -Őrmester -Tizedes -Ügyész -Csuklyás Első felvonás Szín : Siralomcella. Balra van a cellaajtó, hátulsó falon a felhúzott priccs található. A jobboldali fal üres, mindig ez elé áll, valahányszor parancsolják. A néző felőli fal - amint a játékból érződnie kell - az üvegfal lesz, mint tudjuk ezen át figyelik a rabokat. Középen egy asztal székkel. Az asztalon odarögzített hamutartó, cigaretta. 321

A tisztek és őrök parancsai mindenkor szárazak, érzéstelenek, gépiesek, még a börtönigazgatóé is, kivéve, amikor-úgymondmagánbeszélgetésre keresi fel a cellalakót. Fontos elem az óraketyegés, mely a darab elejétől a végéig hallatszik, néhol halkabban máskor erősebben. Amikor a függöny felmegy a cella üres, zene, távolról lánccsörgés hallatszik, egyre közeledik. Egyfajta morbid, olykor akár komikus zene keveredik különböző zajokkal, mint a lánccsörgés, guruló kövek zaja, fűrészelés, egyebek... Őrmester: (kintről) Állj! (megszűnik a lánccsörgés, belépik a cellába, körbe leellenőriz mindent, majd az ajtó felé) Belépni! (megjelenik a cellalakó, rabruhában, keze bilincsben, lábai láncolva, utána tizedes) Falhoz! (őrmesterhez) Vegyék le a bilincset, s a láncot! (leveszik, kimennek, ajtó záródik) Elítélt: (lassan megfordul, csuklóját súrolja, szétnéz, látszik, hogy új cellában van, vizsgálódik) Szóval, ez az a bizonyos siralomház! Azért ilyen tiszta! Sehol egyetlen rajz a falakon, mint ahogy az lenni szokott a börtönben! Vagyis innen már...(sóhajt) innen már csak egy út van hátra! (lerogyik a priccs mellett a földre) Úristen! Hát mégis csak vége? (zokogásba tör) Eljött a pillanat! Még sincs megbocsájtás? Nincs kegyelem? (öklével veri a padlót) Akkor, miért? (hangosabban) Miért? (üvölt) Miért húztátok ennyit az időt? Miért kínoztatok tizenhét éven át...(nyomatékosan)Tizenhét éven át, s... Végül még sincs kegyelem? Tizenhét éve halott lehetnék!Túl lennék mindenen. Még a csontjaimat is kikaparták volna a kutyák! De, nem! (mintha megnyugszik, lassan feláll) Ti nem...! Nem szántatok nekem gyors halált! Először itt gyötörtetek, súlyos ítélettel a vállamon. Hinni hagytatok. Tizenhét éve imádkozok minden este, köszönöm az Istennek, hogy adott még egy napot. (ismét kiált) Nem is az Isten adta! Ti adtátok! Hadd higgyem, hogy van remény. Hát van? Ezért imádkoztam hozzád te Ieten? (lehangol, sír) Most elhagysz te is! Igazad is van! Hiszen amíg el nem ítéltek soha nem imádkoztam, nem jártam templomba. Bezzeg miután kimondták az ítéletet jártam volna templomba. Akkor milyen buzgón elkezdtem imádkozni. Még egy kis oltárt is csináltam volt cellám sarkában. Azt gondoltam , az Isten elhiszi, hogy egyből megtérek. Huszonéves koromra...Mert addig tagadtam! Akkor persze be akartam bizonyítani neki, hogy én vagyok 322

a megtestesült Istenbűvölő. Falra rajzoltam a keresztet, kértem egy bibliát, fohászkodtam bűnös lelkemért. Végül is (felfelé) hol vagy Isten ? Hol vagy? (az asztal melletti székre rogyik, esdekel) Bocsáss meg Istenem! Hogy is kérem én számon tőled... Bizonyára neked is most más dolgod van semmint velem foglalkozz! Minek is, atyám? Végezd te is csak nyugodtan a dolgaidat. Én már csupán egy tékozló fiad vagyok, akit úgy sem segíthetsz meg! ( üvölt) Ki akarnak végezni! Hallod te ezt, Isten? Ki akarnak végezni! (reszket, keze cigaretta után matat, halkan) Ki is fognak ! Ezek ki is fognak végezni! Tizenhét évi remény után! Azt hittem idő teltével...beleszokok...Hittem, hogy nem fognak kivégezni. Meg akartam győzni magam, hogy természetes halállal halok meg én is, mint más. Akkor halok meg, amikor eljön az ideje, nem mikor a hóhéraim akarják! (ruhája zsebeiben kotorász) Még a gyufámat is elvették! A siralomcellában nem lehet gyufám. (felemeli a cigarettát) Hol kapok tüzet, hóhér? Hang: Lépjen a lyukhoz! Elítélt: (az ajtó felé néz) Az anyátokat! Már egy tűzért is könyörögni kell? Az elítéltnek csak ez jár, hóhér? Hóhérok! Hang: Ha mocskolódik meg fogjuk büntetni! Elítélt: (felkacag) Mit csi...? Megbüntettek? Hát halálra vagyok ítélve gyerekek! Ennél jobban hogy akartok megbüntetni?... Mi?... Hogy? Hang: Megvonjuk a cigarettát! Elítélt: (nézi kezében a cigarettát) Hogy ti milyen aljasok tudtok lenni! Hát képesek volnátok...!(legyint) Képesek vagytok!...Na kapok egy tüzet? Hang: A lyuknál! Ahányszor szüksége van... Elítélt: A lyuknál! (odalépik) Hogy manipuláljátok az embert...mocskok! Hang: Ahányszor szükséged van tűzre csak kérj! Kapsz! Elítélt: Kedves! ( szájába veszi a cigarettát, kidugja, amikor meggyúl, mélyet szív, a lyuknál a kis ajtó még nem csukódik egy ideig) Na , mi az? Várod, hogy megköszönjem? ( áll, egy idő után lappancs hangosan csapódik) Nicsak, megsértődtél? (szív, maga elé fújja a füstöt) Már a szivar sem a régi! Olyan más az íze! Halál íze van! (erőltetett nevetés) Nálam tényleg beválik, hogy a cigaretta halálba visz! (kioltja) A francba, vele! (sóhajt leül, maga elé bámul) Tizenhét év ! (mintha megnyugodna, vagy inkább, magát nyugtatná 323

olykor) Milyen bolond voltam! Hittem, hogy talán nem végeznek ki. Füleltem minden reggel, hogy jönnek -e utánam. Ha meg volt a reggeli névsorolvasás, már tudtam, hogy van még egy napom! Tudtam, hogy van napi két ötperces sétám...(fájó nevetés) Micsoda érték volt az az öt perc! Tudtam, hogy még...még...(sóhajt) Azért sokszor nehéz is volt. Csak én a gondolataimmal. Arra gondolni, hogy ma nem, de...vajon holnap... (elvesz egy cigarettát, lengeti) Egy kis tűz... Hang: Falhoz! Elítélt: (szájába veszi a cigarettát, arccal a fal felé közeledik, megáll! Igazgató: (belépik, zsebéből gyújtót vesz elő, rabhoz lépik tüzet ad anélkül, hogy az megfordulna) Megfordulhat! (elítélt megfordul, áll) Na lazítson! Nem mondhatom, hogy helyezze kényelembe magát, de... nem muszáj ott álljon, mint egy cövek! Elítélt: Hát nem fél igazgató úr, hogy megtámadom? Igazgató: Ugyan, már! Miért támadna meg? Mit érne el vele? Elítélt: Csak úgy !Egy kis szórakozás kedvéért! Úgy sem történik már régóta semmi! Meg aztán...Persze, hogy nem érnék el semmit, ha megtámadnám, de élvezném, hogy nem tudnák súlyosbítani a büntetésemet! Hát nem érdekes ez, igazgató úr?Legalább utolsó óráimban szórakoznék egy kicsit! (megjátsza a fenyegető közelítést) No... Igazgató: ( kisé hátrál) Nem ajánlom, hogy!... Elítélt: (megáll) Nyugodjon meg! Látja? Nekem már ez is szórakozás volt! Miért rémült úgy meg? Na! Nyugodjon, már! Mondom, hogy szórakoztam egy kicsit! Igazgató: Unja már? Unalmas a börtönélet? Elítélt: Hát... Most aztán fogok szórakozni! Na nem magával. Úgy értem a saját kivégzésemen fogok szórakozni! Igazgató: (megnyugodott, körbejárja) Nos, milyennek véli új lakosztályát? Elítélt: Ezt a.... Igazgató: Siralomházat! Elítélt: Szóval így nevezik! Siralomház! Hát...siralmas! Igazgató: Miért? Milyennek kellene lennie? Elítélt: Nem is tudom! Még nem volt részem ilyenben, de...Azért valamivel színesebb lehetne! Végül is az ember utolsó... Igazgató: Jobban mondva az elítélt utolsó órái... 324

Elítélt: Ja’ persze, persze !Elfelejtettem, hogy a veréb is madár, csak ...az elítélt nem ember! Igazgató: Főleg a halálra ítélt! Elítélt: Ő aztán a legkevésbé! Igazgató: Úgy látom egészen nyugodt! Egyáltalán nem ideges! Elítélt: Miért lennék ideges? Végül is csak azt kaptam, amit érdemlek! Azért ne higgye! A nyugalom, csak látszat! Bizony most tanakodtam Istennel is...meg...Azt csak én tudom, hogy mi van a lelkemben! Végül is öltem! Bűnhődnöm kell! Főleg a három gyerekért! Az anyjuk, talán...megérdemelte...a...(fejéhez kap) Miket beszélek? Az anyjuk is...tőle is!...megfosztottam mindet az élettől. Szándékosan!...Megfontoltan! Igazgató: Kegyetlenül!... Elítélt: ( térdre rogyik) Igen igazgató úr! Kegyetlenül...Dehát megbántam, igazgató úr! Minden egyes pillanatomban bánom azóta is! ( az igazgató szólni akar, leinti) Tudom, most már késő! (lassan megnyugszik, újabb cigarettát dug a szájába) Már késő! Istennel is kibékültem! A pokolba velem! Ott a helyem! Talán a pokol is kevés a bűnömhöz! Nem elég minden tüze, hogy megtisztítson. (székre roskad) Nincs az a tűz! Igazgató: Volt ideje megbánni, dehát ez mit sem változtat! Elítélt: Mit sem!...Igaz! S a megbánásnak sincs már semmi értelme! Tudom ez kegyetlenül hangzik, de kit segít? Feltámadnak? Nekem megkegyelmeznek? Egy frászt! Késő már a megbánásnak igazgató úr! Ha azért jött, hogy tetteimért sajnálatomat kicsikarja, akkor hiába jött! Mit tudnék mondani? Nem akarok filozofálni bűnhődésről, meg...mit tudom én...Úgy sem mentegetőzhetek! A kivégzésem előtt? Lehet?...Szabad kibúvót keresni?... Talán szabadulni?...Szökni?... Igazgató: (felkapja fejét) Szökni?...Utolsó pillanatában is szökni akar? Ne marháskodjon, kérem! Ennek még a gondolata is veszélyes... Elítélt: Csak feltételezés volt! Nem akarok én szökni! Tizenhét év alatt egyszer sem fordult meg a fejemben a szökés gondolata. Igazgató: (hangjában enyhe gúnnyal) Ne mondja, hogy nem akarna kiszabadulni! Elítélt: Nem is állítok ilyet! Csak hazudnék! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akarok kiszabadulni! Én...szabad akarnék lenni! Szabad! Nem kiszabadult,hanem szabad! úgy igazából...Szabad, amilyen...már nem lehetek. 325

Igazgató: Nem! Az már lehetetlen! Elítélt: Ne értsen félre! Tudom, hogy a végső bűnhődéstől nem szabadulhatok! Nem is akarok! Én csak azt mondom, hogy jó volna még egyszer szippantani a szabad levegőből, érezni a szabadság ízét együtt lüktetni a kinti világ pulzusával. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném! Igenis szeretném, ha ledőlnének ezek a hideg falak! Sétálnék egyet! De nem mennék messze! Nem felejteném el, hogy milyen számadásom van a tetteimért! Nem tűnnék el, nem akarnék menekülni! Az áldozataim sem tudtak menekülni igazgató úr! Nem tudtak elfutni! Semmi esélyt nem adtam nekik! Igazgató: Sajnos! Elítélt: Hát...igen! Sajnos! Éppen ezért, nem is mondom, hogy megérdemelném a szabadságot, csak ...hogy...búcsúzóul sétálnék még egyet, rámosolyognék az idegen arcokra... Igazgató: Rámosolyogna... Elítélt: Gondolja, hogy már képtelen vagyok mosolyogni? Persze, hogy rájuk mosolyognék! Végül leülnék egy teraszra, innék egy sört, s aztán...Visszajönnék! Igazgató: Na ez remek! Jó kis képzelgései vannak, halja? Elítélt: Tudom, hogy hihetetlennek tűnik, de én visszajönnék! (kiveti mellét) Megmutatnám, hogy tessék, itt vagyok! Jöhet a szék! Jöhet a magasfeszültség, a megsülés! (halkan) Már tizenhét éve várom! (felnéz az igazgatóra) Most végre eljött! Igazgató: El! Eljött! Elítélt: Vár a szék! Fényezik a csatokat, kenegetik a szíjazatot.A sajtó is feni fogát! Mióta várják ők is a vérmes gyermekgyilkos kivégzését? Micsoda bevételük lesz az újságoknak! Ott lesznek, igaz... igazgató úr? Ott fognak ülni az ablakon túl...!Az első sorban kapnak jegyet...hogy jobban élvezzék ...a.... Mit tudom én esetleg néhányan tökmagot rágcsálnak...Hiszen...végül is akárcsak egy olcsó komédián... Igazgató: Gondolja, hogy olyan izgalmas látványt fog nyújtani? Lehet, hogy csak egy kis hírecskében tesznek majd említést a kivégzéséről! Elítélt: Az is lehet! Miért is lenne nagy dolog egy ilyen kivégzés? Ugye, hogy... végül is égni fogok! Kétszeresen! Nem gondolja? (az igazgatóra néz) Egyszer a székben, majd a... a pokolban! (az

326

igazgatóra néz) Nem gondolod? Most már tegeződhetünk is, nem? Ha megengeded...ö...izé, kérlek alássan... Igazgató: Ahogy óhajtja! Engem a törvény kötelez, hogy magázzam, sőt elítélt úrnak kell nevezzem! Elítélt: Pedig egy ilyen többszöri gyilkos minden csak éppen nem úr! Igaz? Igazgató: Hiába! A törvény, az törvény! Elítélt: Kár! Pedig tényleg tegeződhetnénk, hiszen már tizenhét éve ismerjük egymást! Hogy elvesztegettük ezt az időt! Soha nem ültünk le így...így, hogy megismerjük egymást! Persze neked csak munka! Én neked csak a munka vagyok! A fél karriered ment rá az én őrzésemre. Egészen büszke vagyok! Igazgató: Még van erőd büszkének lenni? Elítélt: Büszke vagyok elítélt minőségemben, jól viselkedtem! Miért? Te nem leszel büszke, amikor a sikeres kivégzés után megírod a jelentést? Hazamész, s a jól végzett munka örömére vacsorára viszed a feleségedet, megiszol egy üveg bort...tudod melyik bor illik a kivégzés... Igazgató: Most már hagyja a morbid... Elítélt: Savanykás! Savanykás bor illik! Igazgató: Mondom Elítélt: Rendben, van! Miért olyan nyugtalan? Hiszen engem végeznek ki! Lazítson! Ki kell alakuljon egy elítét és hóhér közti kapcsolat! Igazgató: Én nem vagyok hóhér! Elítélt: Hogy nevezik azt, aki végrehajtja az ítéletet? Igazgató: Ítélet végrehajtó! Elítélt: Cifrázzuk, igaz? Igazgató: Nem cifrázás! Ez a modern kifejezés! Elítélt: Nagyszerű! Akkor én egy modern halálraítélt vagyok! Következésképpen: modern kivégzett leszek! Nemde? Igazgató: Van kedve! Úgy látom egészen beleszokott a gondolatba! Elítélt: Arra gondolok igazgató úr, hogy egy kicsit több időt tölthetnénk együtt. Be kell pótoljuk az elmulasztott találkozásokat. Esetleg kanasztázhatnánk egyet. Tudsz kanasztázni, uram? Igazgató: Nem! Elítélt: Talán sakkozol! Az is... Igazgató: Még csak nem is sakkozok! És különben sem 327

volna szerencsés dolog, hogy egy börtönigazgató sakkozzon az elítélttel! Az ilyesfajta közeledés fölöttébb káros lehet ilyen esetekben? Az ilyent az elítéltek hajlamosak félre értelmezni, s olykor ebből problémák adódhatnak... Elítélt: Ne aggódj... igazgató úr, nem fogok bajt okozni. Nem leszek, úgymond egy problémás kivégzés! Már feldolgoztam az egészet magamban. Nem mondom az elején elég nehéz volt. Gyakran a kivégzést álmodtam, felriadtam éjszaka, napközben is mindig csak ezen járt az eszem, de ahogy egyre több idő telt, kezdtem megszokni. Az utóbbi időben egészen jól aludtam. Még az éjszaka is! Aztán ...ma reggel egy aránylag nyugodt éjszaka után tudtam meg, hogy...eljött a pillanat, amit annyiszor elképzeltem. Igen, igen! Egészen aprólékosan elképzeltem magamnak mindent. Elhiszed? Igazgató: Minden halálra ítélt így van ezzel! Elítélt: Gondolja? Igazgató: Legalább is mindegyik erről mesél! Elítélt: Hát mi másról? Nem mesélhetek színházi előadásról, ha engem ez foglalkoztat. A saját kivégzésem! Sokszor próbáltam elképzelni magamnak, hogy miként is történik. Elhiszi, hogy a kivégzési formákat is alaposan tanulmányoztam! Csak mindig egy nagyon fontos problémába ütköztem. Igazgató: Nocsak! Elítélt: Gondold el! Sehogy se tudtam elképzelni magam az áramütés pillanatában. Meg azt sem, hogy milyen elváltozások keletkeznek majd a testemen. Igazgató: És ez olyan fontos magának? Elítélt: Fontos, természetesen! Rólam van szó, nem? Mert arra is gondoltam, hogy lehetne rendezni egy próbakivégzést? Tudod, ahogy a síugrók is egyszer próbaugrást hajtanak végre, hogy szokják a pályát. Engem is beültetnétek a székbe, beleszíjaznátok, mondjuk esetleg egy kis áramot is rákapcsolnátok...esetleg ezt többször is megtehetnétek, mindig erősebb árammal, aztán mindig kioldanátok, s a délutáni programom az lenne, hogy rágódjak a... rázós élményeimen. (igazgatóhoz, hamis kíváncsisággal) Nem lehetne? Igazgató: Hogy is gondolja? Persze, hogy ez lehetetlen! Elítélt: Pedig egészen érdekes lenne! Sőt még bemelegítő mozgásokat is kellene végezni... karlendítés, térdhajlítás, fekvőtámasz....( hirtelen

328

lelkesedéssel) Ezzel a próbakivégzéssel kapcsolatban volna még egy másik ötletem is! Igazgató: Ne játszon már, annyit a... Elítélt: Kérem hallgasson meg! Ez kijár nekem! (lelkesedéssel magyaráz) Tehát az lenne a forradalmasító ötlet, hogy a kivégzendő előtt próbából kivégeznének másvalakit. Az igazi kivégzendő ülne a nézőtéren hadd lássa mi történik vele a kivégzés során! Igazgató: Mondtam, hogy... Elítélt: (hadar) Így tudja majd igazán felmérni bűne súlyosságát...(kisé lehangol) látva végső vergődését a kivégzés folyamán. Ellenkező esetben azt hiszi , hogy egy-kettőre kinyiffan,s...azzal meg is szabadult! Pedig szerintem egy kivégzendőnek igenis szenvedni kell! Ezért volt jobb a botozás. Igazgató: Az büntetés volt, nem pedig kivégzési forma! Elítélt: S abba nem lehetett belehalni? Igazgató: Nem, mert csak addig verték, amíg szenved, nem amíg belehal: másnap aztán kezdték elölről. Elítélt: Az már kínzás volt! És én örök életemben elleneztem az emberek kínzását. (az igazgató vádlón néz rá) Tudom! Most a világ felhördül, hogy én is kínoztam áldozataimat. (üvölt) Igen, kínoztam! Mert már nem bírtam a sorsomat! Kilátástalan volt minden! Kiakadtam! Le kellett vezessem a felgyülemlett feszültséget... Igazgató: Nem akadt ki! Az orvosi expertíza szerint teljesen ítélőképes volt! Elítélt: Az voltam! És ítélkeztem is! Igazgató: Megfontoltan! Kegyetlenül! Elítélt: Mi több: különös kegyetlenséggel! Így áll a periratban, nem? Különös kegyetlenséggel! Igazgató: (nyugodtan, de határozottan) Kérem, fejezze be! Én nem bűneit boncolgatni jöttem! Még csk azért sem, hogy rávegyem a tizenkettedik órában a bűnei megbánására! Nem ! Mindez távol áll tőlem! Elítélt: (leroskad) Bocsásson meg! Végül is...Végül is mi jogon keressek mentséget tetteimre? Egy halálra ítéltnek nincs joga mentegetőzni! Igazgató: Tudnia kellene, hogy az utolsó pillanatig még van reménye, hiszen a legfelső bírói aláírás csak percekkel a kivégzés előtt kerül a

329

parancsra! Hátha elnöki kegyelmet kap. Az ügyvédei előterjesztették az elnöknek... Elítélt: (úgy néz az igazgatóra, mint, a ki még reménykedik) Gondolja, hogy van reményem? Igazgató: Nem áll jogomban, hogy feltételezésekbe bocsátkozzak a sorsát illetően. Van-e reménye, vagy sincs! Nem tudhatom! Csak azt mondtam, hogy a legutolsó aláírás percekkel a kivégzés előtt kerül a parancsra! Elítélt: Azaz...mégis lehet ...kegyelem...! Lehetséges volna? (könyörögve az igazgatóhoz) Gondolja, hogy... Igazgató: Nem gondolok semmit! Nézze, ha rajtam függne már régen rátettem volna az aláírást! Elítélt: A...kivégzésemre? Igazgató: A kivégzésére! Miért? Maga szerint érdemel mást? Elítélt: Az előbb mondta...és én...izé reménykedek... Igazgató: Azt teheti! De én nem biztathatom! Elítélt: Remélni, azért van jogom! Igazgató: Nézze! Én , úgymond egy utolsó látogatásra, magánbeszélgetésre jöttem. Egyebet nincs módomban mondani. (indul az ajtó felé) A látogatást befejezettnek tekintem! Köszönöm a rám szánt idejét! Elítélt: (bizonytalanul) A rád szánt időmet? Hiszen van időm! Az...utolsó...aláírásig... Igazgató: (kifelé) Őrség! (az ajtó kinyílik, indul, visszafordul) Az Isten vegye oltalmába bűnös lelkét! Vigyázzon magára! (el) Elítélt: (tesz egy lépést az ajtó felé) Vigyázni fogok! (elfordul, lehajtja fejét) Vigyázni fogok! Mire tudnék még vigyázni? Talán, hogy ne hűljek meg? Esetleg ne legyen hasmenésem? (az ajtó felé kiált) Hiszen vigyáztatok rám ,hogy makkegészséges legyek a kivégzés napján! Tegnap még fogorvosi vizsgán is átestem! Biztosan egészséges fogsor kell, hogy jobban vacogjon a halálfélelem pillanatában! (leül) Szóval megvolt ez a beszélgetés is! (elmereng) Tényleg még lenne remény? S, ha lenne is! Igaza van az igazgatónak: egyáltalán van jogom remélni? Még azt sem tudom tisztázni magamban, hogy bánom vagy nem amit tettem! Persze, hogy nem mindegy! De, mit mondhatnék? Ha visszaforgathatnám az időt, akkor talán másképp cselekednék? Esetleg nem ölöm meg azt a szerencsétlen három gyermeket! Megölnék valaki mást, de ölnék! 330

Mert az úgy adatott! Akkor és ott a hiányérzetemért ölnöm kellett! Ezt pszichológusok ezre sem fogja megérteni, bizonyára! Nem megmagyarázható! Azok a gyerekek ártatlanok voltak, de...éppen ők...voltak (fejéhez kap) Éppen ök voltak ott! Ha egyszer megfogalmazódik valakiben, hogy a felgyűlt feszültséget csak gyilkosság árán tudja levezetni, akkor...(kezébe temeti arcát, zokog) Már csak idő kérdése, hogy... (felemeli fejét) Nincs kegyelem! Az áldozatoknak sincs...a gyilkosnak sincs... Legkevésbé is lehet! Mit is kezdenék a kegyelemmel? (feláll) Még ha valami oknál fogva a törvény feloldozna is...mondjuk azt mondanák, hogy téves ítélet volt...Téves ítélet! Kit álltatok? Hiszen én tudom a legjobban az ítélet jogosságát! Miként bírnék az emberek szemébe nézni? Mutogatnának, nézzétek az az, aki...Vérmes, kegyetlen...s ...mégis szabadon ...Nem! Nem bírnám elviselni. Az emberek nem adnának jogot, hogy köztük embernek érezzem magam! Köztük is egyedül lennék! Tőlük még csak azt sem kérhetném, hogy megbocsássanak! Az emberek előtt még annyi irgalom sincs, mint a villanyszék előtt! Itt halálra ítélt vagyok , ott megbélyegzett lennék! Ott sose moshatnám le a foltot, itt legalább megtisztít az áram. És ezzel szembe kell nézni! Megtörtént! A többi már csak egy unalmas önmarcangolás! (az ajtó felé) Csak hogy kínozzatok! Megtörtént! Kész! Mondhatnám azt is, hogy egyszer úgy is meg kell halni! De azért a bitó előtt is álmodhatok! Álmodhatom, hogy mindez nem történt meg, hogy valami bankigazgató vagyok, most adtam el egy BMV-t, hogy megvegyem a legújabb típusú Mercedest. Dubaiba készülök szabadságra a titkárnőmmel, miközben a feleségemnek befizettem sétahajóra a Földközi Tengerre! Körbe lebegnek a...szép vadócok .(leül) Ki tudja? Amúgy akár kábítószer kereskedő is lehettem volna, esetleg elkapok holmi nemi betegséget, s most fetrengnék valahol a... elhagytak volna a feleségeim, s akkor csak boldogtalan lennék, egy lecsúszott... Az! (sóhajt) Igen, igen! Egy lecsúszott, elzüllött! Egy megalázott bűnöző! De én mi lettem? Halálra ítélt! (mintha büszke lenne) Semmint megalázott, inkább...halálra ítélt!(hangszóró recsegni kezd) Nocsak! Meghibásodnak a műszerek is! Amint Murphy mondta: ami elromolhat, az el is romlik. Akit ki kell végezni azt előbb-utóbb ki fogják végezni. Hang: Egy, kettő...mikrofon...(recseg) Elítélt: Az világos, hogy a mikrofon nem működik rendesen. 331

Hang: Próba...egy...hét, nyolc...rendben! Elítélt: (szemrehányással) Rongyok vagytok, ti...ti...Egy kivégzést se tudtok rendesen előkészíteni... Hang: Figyelem! Elítélt: Istenem, mintha egy állomáson lennék... Hang: Utolsó állomásához érkezett! Elítélt: Na ugye, hogy mégiscsak állomás? Hang: Élete még hátralévő idejében a következő jogai vannak! Elítélt: Nicsak! Még jogaim is vannak? Hang: A következők! Hallgassa végig elítélt ! Utolsó levél lediktálása! Elítélt: De hiszen tudok írni! Miért diktálnám? Hang: Ez a parancs! Elítélt: Persze a parancs! Akkor miért mondjátok hogy jogom van levelet írni? Ez tollbamondás! Tollbamondásra van jogom, vagy levelet írni? Hang: Erre van joga, s ne pofázzon, mert könnyen meglehet, hogy...megvonják! Elítélt: Mert azt értitek,ti rabtiprók... Hang: Arra is joga van , hogy megtagadja! Mármint a jogait. Lemondhat róluk! Senki sem fog könyörögni. Továbbá! Joga van még egy látogatóra. Ha valakit szeretne látni, a szabály értelmében értesítjük és engedélyezett lesz...! Végül pedig a menü! Mit óhajt az utolsó ebédre? A harmadik jelszó után válaszolhat az elhangzott kérdésekre. Meg is tagadhatja a választ, de azáltal csak a kivégzését teszi szürkévé, színtelenné! (kattanás jelzi, hogy a hang befejezte) Elítélt: Na persze, fontos is, hogy színes legyen! Ha már az életem, egy nagy szürke semmi, legalább a kivégzésem legyen szórakoztató remekmű, nem? Kinek? Mert hogy nekem nem lesz szórakoztató az biztos...Nem is lehet... Hang: (kattanás után) Figyelem! A harmadik jelszó után sorolhatja óhajait! Figyelmeztetem, az idő telik! (kattanás, valamiféle jelszó, szép madárcsicsergés, vagy valami komikus, de lehet morbid is) Elítélt: (egy ideig tanácstalanul áll, majd) Óhajaim...Az óhajaim...ez már egy szegény halálra ítéltel való gúnyolódásnak a tetőfoka. (tanácstalanul leül) Hang: Az óra ketyeg! Elítélt: Hát ketyegjen! Mindent akarok, na! Jól van? 332

Hang: Milyen sorrendben? Elítélt: (elneveti magát, keserűen) Ez aztán igen! Én...Én határozhatom meg a sorrendet. Ez nagyszerű! Ti, hóhérok, még megnevettetitek a... Hang: (kattanás után) Akkor a sorrend a következő: először a menü az utolsó ebédre. Elítélt: Nem akarom ezt a sorrendet! Hang: ( ugyanolyan semlegesen) Utána lediktálja a ... Elítélt: Nem!... Hang: ...Levelet! Elítélt: Most, miért nem engeditek, hogy...(leroskad, majdnem sír) Hang: Utána Látogatás! Elítélt: Nem akarok látogatást, marhák! Hang: (semlegesen) Nem lesz látogatás! Elítélt: Meggondoltam mégis akarok látogatást! Hang: Nem lesz látogatás! Elítélt: Akkor ne legyen! Menjetek a pokolba! (kiált)A frászba veletek! (veri az ajtót) Halljátok? Halljátok?(lecsúszik az ajtó előtt) Hang: Befejezésül...befejezésül....(kattanás, a hangszóró elnémul. Elítélt: (lassan emeli fel a fejét) Befejezés...Befejezés, mi? (sír) Mi lesz befejezésnek? Hallod....befejezés! Hát, persze, hogy lesz befejezés. Már ismert a ...befejezés. Hang: (kattanás után) Óhaja ebédre? Elítélt: (lassan felemelkedik, beletörődve) Ebédre? Hát (ketyegés hallatszik, fülel) Igen! Az óra ketyeg! Nem vicceltek egyáltalán. Hang: Tehát? Elítélt: Jól van, mondom! Mit is ehetnék még utoljára?Van időm gondolkozni? (a ketyegés erősödik) Persze, hogy nincs. Meg vannak számolva perceim. Mit is kérhetnék? Már azt is elfelejtettem milyen finomságokat ettem. Már régen volt, amikor azt rendeltem, amit akartam! Lám, most még az egyszer...Ennék, mondjuk egy báránycombot, kisülve. (keserűen nevet) Áldozati báránycomb. Vagy...disznónyelvet...Azt egyszer már ettem!... Rég volt ám! Hang: ( akárcsak a pincér, amikor veszi fel a rendelést) Nyelv nincs! Marad egy báránycomb kisülve! Elítélt: Nyelv nincs! Akkor megteszi a bárány is! Egyek utoljára még egy jót! A lelkem nyugodalmáért! A lelkem üdvösségére! Tehát báránycomb...csilipácban előkészítve... 333

Hang: Csilipácban... Elítélt: Körítésnek tengeri gyümölcs... Hang: Tengeri gyümölcs körítésnek?... Elítélt: Na, jó! Most ne rágódjunk azon, hogy a báránycomb nem megy a tengeri gyümölcsökkel. Egy halálraítéltnek nem muszáj a francia konyha szokásaihoz alkalmazkodnia! Mondjuk, homár, kagyló, csiga... Hang: Homár, kagyló, csiga... Elítélt: Jó volna egy kis kaviár is de nem akarok tolakodó lenni! Hang: Kaviár nincs! Elitélt: Minek is lenne? (sóhajt) Desszertnek pedig egy finom habos tészta! Hang: Habos tészta... Elítélt: Az! Mert gyerekkoromban ettem utoljára. Nagyon szerettem, dehát...az utóbbi időben bizonyos okokból valahogy nem volt alkalmam...De most azt szeretnék, egy habos tésztát... Nos, hogy mit innék? Nem is kérdezitek, hogy mit innék? Pezsgőt nem kérek! Talán bort! Hang: Alkohol nincs! Elítélt: Én marha, hogy is gondolhattam erre? Méghogy elkábuljak... A végén berúgok a saját kivégzésemen...s...nem tudom...kellően élvezni a... Hang: Üdítőt? Elítélt: Azt! Az jó lesz! Narancslé! Hang: Narancslé... Elítélt: Hogy legyek üde! Friss! Egy kávé nem lehet? Hang: Nincs! Elítélt: Hogyisne! Még felmegy a vérnyomásom, s idegessé válok. Ja és cigaretta! Majd elfelejtettem. (felveszi a csomagot) Ebben már kevés van! Valami márkást! Füstszűrőst! Hang: És cigaretta! (kattanás hallatszik) Elítélt: Még szép tőletek, hogy a sok árpakása, meg káposztalé után legalább adtok valami rendeset. Hang: ( az a bizonyos jelzés hallatszik, majd kattanás) Felkészülni a levél diktálására! Elítélt: Ajjaj! Már régen fel vagyok készülve! Csak azt nem tudom, hogy kinek írjak? (keserűen kacag) Micsoda marhaság! Milyen levél...mit is írhatnék? Kinek? Tizenhét év alatt senkim se látogatott 334

meg. Nincs is már senkim! Kisemmizett vagyok! . Ej, pedig mióta bent vagyok már regényt is írhattam volna. Miről? Életemről? (gondolkozik) De hát...talán még megoszthatok valamit az utókorral! Írhatnék a városi újság főszerkesztőjének. Igaz, hogy nem bulvár lap. Nem is írnék nekik ha bulvárlap lennének! De ez egy komoly újság. Na írok nekik! Ha akarják leközlik, hanem...(a levegőbe kiált) Héj! Láthatatlanok! Írhatok a helyi újság főszerkesztőjének?Hang: Írhat! Igyekezzen ! Elítélt: Tudom, tudom!Az óra ketyeg! Majd igyekezni fogok! Egy ismeretlennek mégiscsak könnyebb lesz írni. (gondolkozik) Tisztelt szerkesztő úr! Ne haragudjon kérem, hogy levelemmel zavarom elrabolva fölöttébb értékes idejét! (a levegőbe) Tudjátok ebben az ütemben jegyzetelni? Esetleg lassabban is... Hang: Jó lesz, így, csak mondja! Elítélt: Hogy milyen kedves hangod van...meg tudnám szokni! Hang: Tovább a levelet! Elítélt: A levelet persze! Nos főszerkesztő úr, íme néhány gondolat, melyet szeretnék becses figyelmébe ajánlani. Majd ön szedje levél formájába! Az a helyzet, hogy nem volt időm különösebben felkészülni. .Nem tudhattam, hogy még levelet is írhatok, hiszen ez mostanig nem volt szabad. Nos ez egy halálraítélt utolsó levele. Nem búcsúlevél. Mi nem búcsúzunk egymástól, nem is ismerjük egymást. Csak néhány gondolat a vég előtt! A végzetem előtt! Az elkerülhetetlen előtt! Ne kérdezze, hogyan jutottam erre a sorsra! Ide jutottam. Jobban mondva eljutottam ide, amiről már tizenhét éve tudok. Azt mégse mondhatom, hogy vártam! De tudtam, hogy bekövetkezik, s lám, fényezik már a kaszát. Betelt a pohár! Nincs tovább! Rám kapcsolják az áramot. Kérem köszönje meg a rendes polgároknak, hiszen ezt az áramot is ők fizetik, akárcsak ellátásomat annyi időn át. Kérdezze meg tőlük megérdemeltem-e. Bizonyára példamutató rab lehettem, mert még díszebédet is engedélyeztek. Igen,igen! Elhiszi ezt? Ezt is államkasszából, mert megérdemlem! Illetve, már csak ezt érdemlem meg! Semmi értelme sem volna, hogy most itt mentegetőzzek ön előtt, hogy bánom, meg...hogy...kérek még egy esélyt! Nem! Tudom... a ...magamfajtáknak nem jár a második esély! Meghalni van jogom, mentegetőzni nincs! Hogyan is lenne egy olyan valakinek, aki... életet oltott ( elcsuklik a hangja)...szándékosan...Nem tudom elmondani, 335

hogy mit érzek: minden kavarog bennem, de nem tudom meghatározni, még csak körbeírni sem. Talán azt várja most, hogy tanácsokat adjak a kint lévőknek...esetleg a lehetséges bűnözőknek. (szónokiasan) Figyeljetek embertársaitokra..., hagyjatok fel az erőszakkal...,le a fegyverekkel... (legyint, cigarettát vesz elő, meglengeti a levegőben odaáll a lyukhoz, a lappancs kinyílik) Figyeltek, mi? Szorosan figyeltek! (lappancs csapódik) Egy frászt adhatok én! Le az erőszakkal! Nem is lenne illő, hogy velem propagandáztassák erőszakellenes ideológiáikat. Hogy néz az ki? Miről írhatna még? Hogyan bírtam ki tizenhét évet? Reménykedve ! Az elején még reménykedtem, pedig tudtam bűnösségemet! A nyomozás alatt is, a bíróknak is bevallottam mindent. Semmit sem tagadtam. Azt hiába írom, hogy bánom ,ez a legnagyobb badarság! Akkor is azt kérdezték, hogy bánom-e, amit cselekedtem! Teljesen felesleges kérdés egy olyan embertől, aki szándékos megfontolásból ölt. Ej...(eltúlzott büszkeséggel) Micsoda regényt írhattam volna. Hogyan terveltem ki mindent, majd a végrehajtást, áldozatok szenvedéseit. Leírhattam volna a nyomozás lefolyását...!Mert kérem eddig minden bűnügyi regény a detektívek szemszögéből van megalkotva. Na, én végre írhattam volna egy sikerregényt a bűnöző szemszögéből. Persze erre a kritika, sőt a közvélemény azt vágta volna a bűnös pofámba, hogy népszerűsítem az erőszakot. Hogy mentesíteni akarom a bűnözőket, hogy...Hagyjuk! Önnek is elmondom , szerkesztő úr, hogy áhítok egy öt perces szabadságot. Igen, igen! Csak öt percet kérnék, hogy még egyszer szippantsak...a szabad levegőből...Nem kérem, hogy megkegyelmezzenek! Nem! Csak öt perc, aztán nézek sorsomnak elébe. Tudom, hogy csak ez lehet! Bármilyen morbidnak is hangzik, kezdtem megszokni, belenyugodni sorsomba. Aminek be kell következnie, annak be kell következnie. Nem tudom a sorsomat kicselezni, nem tudok kitérni a végzet elől! Ha valamilyen csoda folytán ledőlnének a falak sem tudnék mit kezdeni. Meddig szaladnék? Golyók vennének körül minden irányból, átjárnák bűnös testemet, szita lennék, vérem szétfolyna a kövezeten. Nem lesz így jobb, a villamos székben? Egyből jön a halál, bennem marad a vér, nem járnak fémek a testemben. Csak egyet rándulok, megáll a szívem... agyamba merevednek a gondolatok...majd...(sóhajt) Mit is mondhatnék még szerkesztő úr? Egy elítélthez nem jönnek a Múzsák. 336

Elég e néhány gondolat. Ha úgy véli, leközölheti. Hadd rendelkezzek az esetleges honorárium sorsáról is, melyet bizonyos okokból nem vehetek majd át. Megkérem utalja egy segélyszervezet számlájára. Maradok ...elismeréssel... szerkesztő úr. Egy tisztelője, aki éppen... Hang: Levél kész? Elítélt: Azt hiszem! Hang: Aláírásra behozzuk! Elítélt: Csak semmi sietség? Hang: Kit kér az utolsó találkozás jogán? Elítélt: Kit kérhetnék? A halált...nem kérem, azzal ti tartoztok nekem. ( Gondolkozik, mintha tényleg foglalkoztatná a kérdés) Kivel találkoznék szívesen? Ha jól meggondolom, talán egy másik halálra ítélttel. Egy magamfajta rabbal, aki most éppen levelet diktál. Megkérdezném tőle, mit érez...fáj-e,...hogyan látja utolsó óráit...( cigarettát vesz a szájába a lyukhoz megy, tüzet kap, elgondolkozva sétál) Ejnye, van egyáltalán még valaki a hóhér közelében? Vele...vele találkozok nemsokára. A hóhérral. Vajon kezet nyújt ?...bemutatkozik egyáltalán? (megjátsza a jelenetet) Tisztelettel üdvözlöm, a hóhérja vagyok! Örvendek a szerencsének. Az elítélt vagyok! A becses nevem...( a másikat utánozza) Nem érdekes! (saját hangján) Nem, persze! Minek is lenne érdekes. Neked már úgy is csak statisztika leszek. Hang: Papot kér? Elítélt: Minek? Nem hiszem, hogy Isten színe elé kerülök. A pokolnak pedig nincs földi helytartója. Ha ugyan ...eh...nem kell pap sem. Az ügyvédemtől elbúcsúzhatnék! Rendes gyerek! Tisztességesen kiállt mellettem...mit tehetett volna többet? S még csak nem is én fizettem a honoráriumát. Azt is az állam kasszája fedezi. Ajjaj, mennyivel tartozok az államkasszának. A bírákkal találkozzak. Majd ott lesznek, hadd lássák bölcs és igazságos ítéletük végrehajtását. (felfelé fújja a füstöt) Azt hiszem mindenkit számba vettem. Nincs kivel találkozhatnék . Hang: (recsegés, kattanás után) Akkor ezzel megvolna, nem? Elítélt: Úgy gondolom!... Hang: Falhoz állni? (elítélt a falhoz áll, kezeit nekitámasztja a magasban) Igazgató: (be, utána az őrökkel) Bilincseljék meg! Őrmester: Kezeket előre! 337

Elítélt: Hová...hová visznek? Őrmester: Azt mondtam kezeket előre! (tizedes előráncigálja a kezeit, megbilincseli) Elítélt: De...én...még nem is ebédeltem...vagy az csak... Igazgató: Fog ebédelni is. Mi tiszteletben tartjuk a tisztelt elítéltek becses jogait! Ne aggódjon kérem. Elítélt: De akkor... Igazgató: Fürdeni megy! (őrmesterhez) Mire vár? Láncokat! (tizedes megláncolja) Elítélt: Ja’...Fürdeni?...Igen?... Igazgató: Mert büdös! (őrmesterhez) Kész? Tizedes: (őrmesterhez) Jelentem,a rab bilincselve, láncolva! Őrmester: (igazgatóhoz) Jelentem... Igazgató: Hallottam! Menjünk, mert ránk esteledik! (törülközőt, szappant ad át a tizedesnek) Ebből a szappanból semmit vissza! Érti? Tizedes: Értettem! Igazgató: (int az ajtó felé) Nyomás! Őrmester: Jobbra...át! Előre indulj! (elindulnak) Tizedes: (lök egyet elítélten) Hosszabb lépéssel ! Elítélt: Dehát...nem látja , hogy rövid a lánc? Őrmester: Akkor is! (kilépnek, kintről) Balra át! Tizedes: Szaporábban! Elítélt: (hangja kint) De mondom, hogy...(távolodnak) Őrmester: Ne pofázzon annyit! (távolodnak) Haladjon... (alapzene egy ideig még hallatszik a lánccsörgés, majd) Lassú függöny ! Második felvonás Szín: ugyanaz, mint az első felvonásban. Amikor a függöny felmegy, a megszokott zene, háttérzajjal, távolról lánccsörgés, egyre közelednek. Tizedes: (hangja kintről, távolról) Lépjünk fiam! Nem elgondolkozni! Elítélt: (kintről, közelebb) Hová sietsz úgy? Tizedes: Nekem kérem...(közelednek) Programom van délutánra!

338

Őrmester: Állj! (csönd, belépik a cellába, szétnéz, mintegy leellenőrizve) Jobbra át! Indulj! Tizedes: Szaporábban! Gyerünk a falhoz! Elítélt: (miközben a falhoz megy) Nem is tudsz mást, csak... Őrmester: Álljon már oda! Tudhatná a szabályt! Maga fegyelmezetlen! Tizedes: Látja? Még utolsó óráiban is magára uszítja a ... Őrmester: Tizedes, szedje már le róla azokat a vasakat. Tizedes: Igenis! (leszedi) Jelentem, leszedtem! Őrmester: (flakont vesz elő befújja elítéltet) Na, így! Hogy legyen illatos! Nem igaz? (tizedeshez) Gyerünk! (távoznak) Elítélt: (legyez) Pfhujj! Micsoda bűz! Még hogy legyek illatos! Minek illatozni? Vagy... (ablak felé) Ez nálatok egyfajta pác. Így illatosabb a hús a sütés után?... Hang: (kattanás, recsegés) Falhoz! Elítélt: (morgolódik) Falhoz, falhoz! Most jöttem el onnan! (Elítélt a falhoz megy ) Pszichológus: (nyikorogva nyílik az ajtó, bejön, mappa van nála, kezében toll, a beszélgetés alatt időnként jegyzetel, leteszi a mappát, széket a terem közepére húzza) Megfordulhat! (Elítélt megfordul) Üljön le! Elítélt: Ha megengedné, állok! Nincs türelmem ülni! Pszich.: Siet valahová? Elítélt: Viccel, doktor úr. Hová sietnék? Pszich: Tudom is én...talán...! Tehát nem ül le! Rendben! Csak tartsa be a távolságot! Tudja, hogy az őrök figyelnek.(viccelődve) Az őrök örökkön figyelnek! Elítélt: Mit is csinálnának? Nekik ez a a szakmájuk. Pszich.: Foglalkozásuk! Mert ez nem szakma! Ez foglalkozás. Elítélt: Persze...izé...foglalkozásuk... Pszich.: (más hangon, mappába lapozva) Na, hogy érzi magát? Elítélt: Mégis, mit gondol? Boldognak látszok? Pszich.: Nem tudom! Mondja meg maga! Elítélt: Aha! Szóval ez a látogatás célja! Egy utolsó lélekfeszegetés. Gondolja, hogy van még, amit kibogozzon a lelkemből? Levonni jött a végkonklúziót? Mint, egy nagy pszichológus, aki megalkotta a halálraítélt pszichéjét.

339

Pszich.: (egy lapot vesz elő a mappából) Csak a levelet hoztam, hogy írja alá! Elítélt: Közeledhetek? Pszich.: Miért ne? Én nem félek magától. Azért kell távol állnia, mert így írja a szabály! A szabály pedig betartandó az utolsó pillanatban is. Érti? De ez nam azt jelenti, hogy én félnék magától...Elítélt úr! Csak a...szabály! Érti?... Elítélt: Értem! Akkor...most én szabályszegést követek? Pszich.: Nem követ semmi szabálysértést! Parancsolom, hogy közelítsen és írja alá a levelet! (Elítélt bizonytalanul közeledik, felveszi a tollat, aláírást firkant a levél aljára, eltolja a papírt, a tollat markába szorítja, mint egy kést, mereven maga elé bámul, pszichológus nézi az arcát, vár, majd atyásan) Na tegye le azt a tollat. Azzal már elvégezte, amit kellett! Elítélt: Mire gondol?... Pszich: (atyásan) Úgy sem tudna mást kezdeni vele! (elítélt vállára teszi a kezét, atyásan) Sajnálom! Nem tehet mást! Tegye le! (Elítélt ledobja a tollat, nem mozdul) Rendben van! Elítélt: (hirtelen ellépik) Kérem én...nem akartam semmit... csak egy pillanatra... Pszich.: Nem is feltételeztem, hogy akart volna valamit! Esetleg holmi meggondolatlant! Világért sem gondoltam ilyesmire. Csak közelebbről akartam megfigyelni az arcvonásait, amikor aláírja! El sem olvasta! Elítélt: Miért kellett volna elolvasnom? Nekem mindegy, mi áll benne! Pszich: Mégis, mintha felkavarta volna az aláírás pillanata. Elítélt: Észrevette, doktor úr? Pszich.: Azért vagyok pszichológus, hogy észrevegyek minden apró jelt az emberek viselkedésében. És én jó pszichológus vagyok! Elítélt: Érdekes, még emberszámba vesz engem? Pszich..: Én csak embereken végzem a kutatásaimat. A különböző helyzeteket megélő emberek az érdekesek. És a maga helyzete nagyon is különös. Elítélt: Úgy értsem, hogy még nem asszisztált kivégzést? Pszich.: Eddig nem! Elítélt: Akkor ez most magának teljesen új! Pszich.: Az! Bevallom, hogy tanulmánysorozatot készítek. 340

Elítélt: S én vagyok az alany? Ez roppant megtisztelő. bár számomra fájó. Tehát figyel engem! Pszich.: Figyelem! Amióta itt van! Az elején reméltem, hogy hamarább befejezem a tanulmányt, ha...érti mire gondolok... Elítélt: Értem! Persze, hogy értem. De...gondolom belátja, hogy... nem rajtam múlott. Most már az utolsó konkluziók levonása maradt, nemde? Pszich.: Igen, az!...Elmondhatom,...azon túl, hogy vétkezett... Nem is tudom világosan...Még sok mindent le kell tisztáznom. Az elején nehéz ügynek véltem, de a hosszú idő is a segítségemre volt. Lehetőségem nyílt sok mindent tanulni. Igen, igen, ezt elmondhatom minden fenntartás nélkül. Érdekes módon nem sokban különbözik a profil azokétól, akik életfogytiglanra vannak ítélve. A halálra ítélt, még ha nem is mondja ki, egy idő után ugyanúgy fellázad, küzd, tiltakozik a bensőjében sorsa ellen. Reméli, hogy az még megváltozhat. Mégiscsak nagyobb különbség van a halálbüntetés életfogytiglanra való módosításának, mint, mondjuk egy életfogytiglan büntetés, ötven évre való átírásának. Mert, amíg az ötven év is majdnem életfogytiglan, attól függően, hogy hány éves a bűnöző az elkövetés pillanatában, az életfogytiglan egyenesen megmentés annak, aki halálbüntetést kapott. Azt tapasztalom, hogy az ilyen nagy büntetésre ítéltek sokkal többet foglalkoznak magukkal Az ilyeneknél sokszor rejtett emberi tulajdonságok kerülnek felszínre. Olykor éppen pozitív tulajdonságok. Igen,igen! Bírják a nehéz büntetést, nem roppannak össze vétkük súlya alatt. Elítélt: Azzal azért, engedelmével nem értek egyet, hogy lázadnék. Nincs igaza! Tulajdonképpen már rég összeroppantam. Régen fellázadtam magam ellen, mi több le is számoltam magammal. De vigyáztatok arra, nehogy kárt tegyek magamban. Pszich.: Vigyázunk, ám! Ez a dolgunk! Még a kis büntetést töltők is kizökkennek a vágányból. Azok hamarább őrületbe jutnak s verik fejüket a falba. A magafajták általában ha lehetőségük akad, akkor se keresik az öngyilkosságot. Itt van például maga! Ha szóba állok egy rabbal, aki hat hónapot kapott lopásért, az kérem meghunyászkodik, összehúzza magát, nem is mer szólni. Meghunyászkodott, méltóságvesztett. De elnézem magát. Maga hátratett kézzel sétál itt, emelt fővel, kivetett mellel! Látszólag...legalább is látszólag megy elébe a végzetének. Nyugodt. Mondom, lehet, hogy mindez csak 341

látszat, de nem lamentál, nem mentegetőzik, nem kesereg még ha tesz is olykor megjegyzéseket. A viselkedése már- már az önteltség határát súrolja. Elítélt: Gondolja, doktor úr, hogy nem bánom kellően, amit tettem,... hogy nem fáj?... Pszich.: Koránt sem erre gondoltam. Azt, hogy ha fáj is a helyzete, ha fél is a közeledő elveszejtéstől, ezt sikerül takarnia. Olyannyira, hogy már, már, ellenkező hatást kelt. Mintha sokszor azt fitogtatná, hogy: ki vagyok én! Elítélt: Voltaképpen ezt sokszor kérdeztem magamtól. De nem gondoltam, hogy viselkedésem ennyire nyilvánvaló. Mert igenis egyfajta új identitást kellett építenem magamnak. Tényleg sokszor kérdeztem én is magamtól, hogy ki vagyok de világért se akartam, hogy ez hivalkodásnak tűnjön. Éveken át róttam a cellát széltében, hosszában, átlósan, számoltam a lépéseket.(sóhajt) Ajjaj, talán messze jutottam volna, ha nem mind körbe járok. De, amit most mondott az csak látszat. Megviselt bizony ez az ítélet. A tudat, hogy akkor kell meghaljak, amikor mások akarják. Sokszor én csodálkozok, hogy még lábon vagyok, nem ájultam el. Gyakran megpróbáltam elképzelni ama pillanatot. Ilyenkor a legrosszabb. Mert kétszer egyformán még nem sikerült elképzelnem a kivégzésemet. Nincs összehasonlítási elemem. Hiszen még nem éltem át ilyesmit, nincs hasonló élményem... Igen, igen, ez a helyes magyarázat, még akkor is, ha te most nevetsz a lényed mélyén. Pszich.: Egyáltalán nem nevetek (jegyzetel) Számomra is ez egy egészen új megközelítési formája az eseménynek. Tehát az élmény hiánya foglalkoztatja? Ezt, hogy érti? Ha esetleg hajlandó volna bővebben kifejteni. Elítélt: Hogy is értem? Sokat gondolkoztam ezen. Mondjuk, hogy néha beleültettetek volna abba... a... bizonyos eszközbe... Pszich.: Villanyszékre gondol? Elítélt: Mi másra! Persze, hogy villamosszékre! Nos, nem mondanák meg az elítéltnek, hogy ez csak próba. Közben megfigyelik a reakcióit, viselkedését. Egy hét múlva megismételnék. A tizedik gyakorlatnál már egy kis áramot is rákapcsolnának...érti?... Csak úgy, hogy... megcsípje. Utána majd növelnék az erősséget, míg egészen átszaladna a testén, felborzolódna a haja...Minden ilyen gyakorlat után leülne vele, kikérdezné, mit érzett, megszomjazott-e jobban mint 342

máskor... esetleg éhesebb lett. Talán fejfájásai vannak! Vagy... (titokzatosan) Elélvezett...Mert az is előfordulhat,nem? A hirtelen sokk hatására...Megkérdeznék tőle, hogy minek tekinti az egészet. Mert lehet, hogy egyesek hajlamosak volnának egy idő után játéknak tekinteni. Na...mit szól mindehhez doki? Pszich.: Érdekes ötlet. Ez fölöttébb újító eljárás lenne a törvényvégrehajtásban. Hogy úgy mondjam, elgondolkoztatott. Elítélt: Mégis ez meg fog rekedni az elméletnél, mint a kivégzendő gondolatmenetének pszichológiai háttere. Pszich.: Hűha! Bocsásson meg, de...meglepő! Ez az egész elmélet...És mindez éppen egy... Elítélt: Rabtól, aki maga is a kivégzését várja. Tudja doktor úr miért nem lesz ez bevezetve soha? Mert az alany, mármint a kivégzendő annyira megszokná, hogy a végén a valós kivégzését is próbának tekintené. S maguk, doktor úr, maguk...( súlyosan ) Megfosztanák magukat a végső kivégzés látványától!...Mert maguknak ez látványt jelent. Látványosabb, mint egy futballmeccs! Esetleg még fogadásokat is kötnének, hogy hány percig vonaglik a...(lehalkul, elfordul) Bocsásson meg! Felindultam kisé! Pszich.: Látja, ismét meglepett. Annyi konklúziót levontam, igyekeztem belátni a lelkivilága, megérzései mögé, de mindezekre még sose gondoltam. Esetleg ha egy korábbi beszélgetéseink alakalmával fejti ezt ki, most talán kipróbálhattuk volna. Elítélt: Hát...(a semmibe bámul) Bennem is csak most... a végső pillanatok súlya alatt fogalmazódott meg. Pszich.: Mindenesetre az elkövetkező esemény lélektani hátterének egy érdekes megközelítése. Jegyzetelgettem, de bánom, hogy nem rögzítettem magnóra. Mert ez esetben a hanghordozás, beszédszünet is fontos szerepet játszik, amit a majdani hallgatóknak jobb lenne egyenesen a forrástól hallani. Elítélt: Csak szóljon! Állok rendelkezésére. Ennyit még tehetek a tudomány érdekébe. A jövő pszichológusai majd gondolatban hálásak lesznek. Pszich.: Nem is érdekelt engem a maga tette. Azt letárgyalták mások, boncolgatták, még csak amit csinált, annak a lelki háttere sem érdekelt. Én magát csakis, mint halálraítéltet tanulmányoztam. Arra voltam kíváncsi hogyan éli meg ezt a helyzetet, meddig bánja tettét,

343

vagy nem bánja, vagy honnan kezdi bánni. Sok tisztázatlan vetülete van még ennek. Eltelik egy kis idő majd, amíg minden letisztul. Elítélt: Kár! Pedig most akartam megkérni hogy...ha lehet, elolvashassam a vázlatot... legalább... Pszich.: Félek, hogy ez úgy sem volna lehetséges. Elítélt: Csak azért, mert valami hasonlót akartam én is írni. Kacérkodtam az ötlettel, de mindig halogattam....úgy éreztem nem lesz elég időm...hiszen az ítélet kimondása után már a második nap kivégezhettek volna. (Hangjában enyhe váddal) Nekem nem mondtátok meg, hogy még bő tizenhét évem van. Tizenhét év! Képzelje...képzeld, micsoda regényeket írhattam volna. Még verseket is. Bizony! Az árvaházban mindig én írtam a verseket a szülinapi köszöntők alkalmával. Egyesek még... költőnek is... gúnyoltak. Csak egyet írtam volna mindennap, s...most....most... A világirodalom legtermékenyebb költőjét végeznék ki. Francois Villon is bitófán végezte. Tudta ezt doktor úr? Vagy legalább is a közelében. De azért kora legnagyobbja... sőt...korunkban is,ha...esetleg ... Pszich.: (közbevág) És miért nem írt verset, hiszen ahhoz percek kellenek. A vers a pillanat művészete, akárcsak a fénykép. Nem kell hozzá sok idő. Elítélt: Igaza van. Nem kell hozzá sok idő. Írhattam volna bizony több kötetnyit. Csakhogy...én nem vagyok ...Villon. Gondolom, hogy végül ez okból nem írtam volna meg híres regényeimet sem. Pedig, ha most azt mondanák, hogy elhalasztják büntetésem végrehajtását csak írjam meg,... esetleg... Még az alkotáshoz szükséges feltételeket is biztosítanák. Kiadós ebédek, (álmodozva) egy pohár bor...Talán még nőről is lehetne szó, nem doktor úr. Ehh! Hülyeség! Nem is láttam nőt már régóta, újságban sem. Egész ügyesen kiválogatták a lapokat, amiket behoztak nekem olvasgatni. Pszich.: Mert nem mindegy, hogy mit olvas. Elítélt: Vigyáztak ám, hogy nehogy a gyanús irományok megfertőzzék magas kultúrámat. Csak szürke börtönrádiót hallgattam, rabtársaim kompozícióit, amint eldúdolják...Már, akinek volt kedve dudorászni. Mert vannak itt kis büntetésüket ülők is, akik kész művésszé fejlődnek a szabadulásig. Azok igen...aránylag színvonalas műsorokat hoztak össze. Élvezetes volt hallgatni a bemondót: a tizennyolcas számú rab bluest énekel. Egy másik, lopásért elítélt népdalokat énekelt, utána valaki a kedveséről szavalt megható 344

verset...Kedves...? Nem is tudom mit jelent. De ha megengednék, hogy megírjam életem regényét igenis kérnék egy nőt. Megengednék, doktor úr? Pszich.: Nem! Azt hiszem nem! Elítélt: Hát persze, hogy nem! Miért pont most lenne megengedve? Még utódot nemzenék! Milyen érdekes hír lenne: (mintha újságból olvasná)... egy halálraítéltnek rendes gyereke született! Miért? Amikor megszületett még a halálraítélt is rendes volt. Nem, doktor úr? Születéskor még ártatlanok vagyunk! Voltunk! Kitagadtakká csak váltunk...váltam....Na jó, nem akarom azt mondani, hogy a társadalom a hibás.(előbbi hangon). Aztán felnőne a gyerek...a kivégzendő...kivégzése előtt nemzett gyerek fel...nőne. Iskoláztatnák annak rendje, s módja szerint, majd bedobnák a mély vízbe. Ím egy újabb alany (mereven a pszichológus szemébe néz) doktor úr, akit megfigyelne. Akit megfigyelhetne! Hogy aszongya, ha apja börtön töltelék volt, lássuk mire megy a sarja. Bűnöző lesz-e? Vagy színész...Esetleg író...Vagy Nobel-díjas ...akármi. Államelnök! Most jön az ötletem, (leplezett gúnnyal) Doktor úr, hát egy olyan családban ahol a pasi impotens...Kérem! Mondjuk...ez ..na... (felvillanyozva) Miért nem hozzák a nőt elém. Én majd segítenék rajta...ha érti mire gondolok, s utána, irány a szék... Pszich.: Úgy látom igen elkalandoztunk! Elítélt: El! Szinte azt mondhatom, hogy az idők folyamán, mi általában jókat beszélgettünk. Pszich.: Megyek! (Elítélt elé áll, szemébe néz) Nem fogunk többet találkozni. Ez a beszélgetésünk a tanulmányom fő fejezete lesz. Elítélt: Már bánom is, hogy...dehát, ha...menni kell...ugye... (kezet nyújt) Pszich.: (nem fogadja el a felé nyújtott kezet) Isten kegyelmezzen magának! (megfordul, ajtó nyílik, el) Elítélt: (egy ideig még áll kezét előre nyújtva, majd) Sok sikert a könyvéhez! Sok sikert! (lelankad karja) Aztán...(cigarettát vesz a szájába)...adja oda a leendő elítélteknek, hogy tanulmányozzák. Nem úgy, mint nekem! Csak Verne könyveket adtak....(lappancs kinyílik, megy tüzet kap, kikiált) Maradjon békességben doktor úr! (lappancs csapódik, szív, leül, a füstöt bámulja) Maradjon békében. (zene,háttérzaj) Hang: (recsegés) Figyeljen...kérem... 345

Elítélt: Nahát!... Hang: Felkészülni! Jön az ebéd! Elítélt: Éppen most gyújtottam rá! Hang: (erélyesen) Ebéd! Felkészülni! Elítélt: Miért kellene erre különösebben felkészülnöm. Jöhet. Már úgy is ez a pont következik, nem? Amint...(enyhe gúnnyal) megbeszéltük. Ez a következő pont. Ti állítottátok össze. Meg sem kérdeztetek engem. Csak úgy tettetek, mintha megkérdeznétek. Hadd érezze a rohadt elítélt, hogy odafigyelünk, tiszteletbe tartjuk jogait a végsőkig. Nem volt vétó jogom. Még hogyisne, vétójog. Egy elítéltnek? Hiszen az ebédre eddig se készültem soha. A romlott káposztára, árpakására, tökfőzelékre? Kész vagyok az utolsó ebédre is barátaim. Jöhet! Mi több, határozottan állíthatom, hogy éhes is vagyok. Már alig várom, hogy egyek valami ember elé valót. A sors iróniája, hogy ehhez csak kivégzésem előtt lehet szerencsém! Egy sült báránycombért a börtönt ülöm. Sőt! Ki fognak végezni! Mert odakint, azért nem jutottam báránycombhoz! Nem! No de... Hang: Falhoz! Elítélt: (mintha már viccesnek vélné) Igenis falhoz! (odaáll) Hang: Kezeket fel! Elítélt: Ahogy mondod!...Bár nem tudom ennek mi az értelme. Még gyufaszálam sincs, fogpiszkálóm sincs. Mit tudnék a kezeimmel csinálni? Valakit megnyuvasztani...na jó, jó, csak mesélem...(betolnak egy guruló asztalt, két őr áll kétfelől, kötény van rajtuk, mintha pincérek lennének letörlik az asztalt, megigazítják a széket, egyik meggyújt egy gyertyát, egy lépést hátrálnak, terpeszállásban mindvégig kívülállóként fogják szemlélni az ebédet) Hang: (erélyesen) Megfordulni! Elítélt: (megfordul) Csakis! Hogyan fogyaszthatnám el utolsó ebédemet falhoz fordulva? (áhítattal bámulja az asztalt) Uram, teremtőm! Azért éppen ennyire nem számítottam! Nézz oda! Szép tányérok, úri kiszolgálás...ilyet még szabad lábú koromban sem éltem. Pedig jártam vendéglőbe eleget. Szinte már bánom, hogy meg fogok halni! Ezt gyakrabban kérhettem volna, de nem tudhattam, hogy...(az átlátszó fal felé) Még leszidtatok volna a sárga földig. (gúnyos hangot utánoz) hogy mi az anyádat nem akarsz? Büdös elítélt, azt hiszed mindennap kivégzésen vagy?... Hang: Leülni! 346

Elítélt: (közeledik) Ohhohó! Micsoda mennyei illatok, milyen ínycsiklandozó falatok lehetnek itt...Azt hiszem betartottátok a szavatokat. Azt hoztátok, amit kértem, már érzem az illatát, aromáját a finom...(leül, az egyik őr műanyag tányérba tesz egy combot, mellé körítést, Elítélt elé teszi a tálat, nylon villát ad neki) Na de, gyerekek. Ez mi? Hogy lehet egy úri ebédet elrontani ilyen aprósággal? Ehhez rendes villa jár! Ezzel, hogy lehet megenni? Minden étvágyam elmegy? Hang:Más villa nincs! Elítélt: Nincs? ...S ez ha eltörik mivel eszek? Hang: Kézzel! Elítélt: Kézzel? Uri emberhez nem méltó módon? S majd a rabruhámba törülöm a kezem, nem? Hang: Tessék ebédelni...mert... Elítélt: Mert...mi? Hang: Mert az óra... Elítélt: Ja, persze...az óra ketyeg! Hang: (erélyesen) Hozzálátni! Elítélt: Na, jól van, na! Nem kell úgy idegeskedni ott az üvegfalon túl...Én majd zabálok, ti nyugodtan nézzétek! Hang: (enyhe gúnnyal) Jó étvágyat! Elítélt: (már korábban hozzálátott, most pár pillanatra mozdulatlanul bámul az üvegfal felé) Köszönöm! (miután elég nehezen lenyelte a nagy falatot) Csak merem kérdezni: nem féltek, hogy egy falat a torkomon akad, s megfulladok? Megvonom tőletek a kibvégzés látványát Hang: (erélyesen) Enni! Elítélt: Eszek, eszek! (falatozik) Ez tényleg finom! Ha most a vendéglőben volnék a szakácsnak küldenék egy busás borravalót. Mert sok ember bezabálja a finom kaját ad is borravalót, de csak a pincérnek. A szakács, aki minden lelkét belekavarja a rántásba ő sose kap semmit. Rá nem gondolnak a jóllakottak! (az őrökhöz) Na fiuk én ma a szakácsnak akarok zsebpénzt adni! Különben is miből adnék, hiszen ezek itt nem adtak nekem pénzt. Mit is csináltam volna a pénzzel? Hisz nekem az állam fizet mindent! Figyeld meg, hogy ebben a recessziós világban nem lesz elég áram a kivégzésemhez. Még sületlen maradok, nem úgy, mint ez a báránycomb. Mert, amilyen jó szagú vagyok a fürdés után belőlem is csak jó sült lehet! 347

Ha lesz hozzám elég áram...(eszik, nézi az őröket, akik mereven figyelik) Na mi van fiuk? Megkínálhatlak? ( az egyikhez) Te például mikor ettél utoljára? Nem ilyen báránycombot, nem! Úgy egyszerűen mikor ettél? (az őr nem szól) Fogadjunk már nem is tudod! (hadonászik egy darab hússal) Igazán! Van itt elég! Nézd mekkora darab...na üljetek le... Hang: Egyél, mert az idő megy! Elítélt: Nahát ezzel azért még elítélt mivoltomban sem tudok egyetérteni! Mi az, hogy az idő megy? Az , kedves fiuk, ha szabad így szólítsalak: telik! Ha úgy tetszik: múlik! De semmi szín alatt sem megy ! Már hogyisne! Hang: Az óra... Elítélt: Ketyeg! Azt csinálja az óra! Ketyeg! Mert azért óra, hogy ketyegjen! Mi a francot is csinálhatna egyebet? Nem? Hát fáradhatatlanul ketyeg! Söt egy halálra ítéltnek még gyorsabban ketyeg! Ugye? Mert,... na most elmondok egy nagy bölcsességet. Mert én, amikor finomakat eszek, mindig fejbe csap valami különös tehetség, s csak úgy ömlik belőlem a bölcsesség. Az idő nem áll meg! (büszkén néz az őrökre, mintha tapsot várna, hajlong) Na mi van? Nem is vagytok meglepődve? Talán tudtátok? Mert ... Ha az idő megállna (közben feláll, csonttal a kezében, hadonászik, filozofál), akkor... Hang: Leülni! Elítélt: (visszaül, folytatja)...nem jönne el a kivégzés pillanata. Tovább fejlesztve a tételt, ebből mi következik? Ekkora csoda nem lehet pont az én kivégzésemen! Nem állt meg az idő a történelem folyamán soha! Miért éppen most állna meg? Tehát az idő...múlik. Kérdezhetné is egy rosszindulatú ügyész...illetve nem rossz indulatú, hanem a munkáját rendesen végző ügyész, hogy az a fránya idő ha nem állt meg, mielőtt gyilkoltam volna, akkor, miért éppen most állna meg? És elvileg, ha nem rólam lenne szó, akkor hajlamos volnék igazat adni neki! De rólam van szó, fiuk, hát...Nem ügyész úr! Hadd múljon az idő tova! Illetve csak múljon! Mert az idő egyirányú. Csak tova tud múlni, erre nem! Visszafordíthatatlan. (befejezi az evést) Na, szavamra ez fönséges volt. Minden elismerésem a szakácsé. Igazi mesterszakács. No,de....Megismerhetném? Most ne mondjátok nekem, hogy a börtön konyháján készült. Mert ezt biztos nem a börtön szakácsai főzték. Találkozhatnék a szakáccsal? Végül is az én 348

szakácsom. Melyik vendéglőből hozták? Biztos ott csak az urak szoktak ebédelni, a doktor úr, meg az igazgató úr, és az ügyész úr,... mind csupa urak. A felső tízezer. Hang: A Kikelet Étteremből! Elítélt: Vagy úgy! A Kikelet Étterem! Tehát mégsem ti főztétek? Tiszteletem a vendéglő szakácsának. (az egyik őrhöz, mintha hozzá beszélne, természetesen az fel sem figyel) Hallod? Kikelet Étterem. Miért nem egyenesen Feltámadás Étterem? Vagy a Végzet Vendéglője! Az Elítélthez! Ez az! Az Elítélthez címzett vendéglő. Falon a mindenkori kivérzettek fényképével reklám gyanánt. (kezét törölgeti, a fal felé) Na fiuk, ez megvolt! Jöhet a következő fogás! Hang: Nincs! Elítélt: Nincs? (lemondóan) Ha nincs hát nincs! Minden nem lehet úgy, ahogy az ember óhajtja, még ha éppen elítéltről is van szó. A szabály, az szabály! Hang: Desszert! Elítélt: Legalább az! Desszert legalább van! (egy őr odalépik, leborított karton alól tésztát tesz elébe,ujjong ) Né...habos tészta! (gúnyosan) Legalább ennyi! Hang: Jó étvágyat! Elítélt: Jó étvágyat, jó étvágyat! Az elején miért nem kívántál jó étvágyat? Jó étvágyat!...Ezzel még nem is lenne semmi baj! (hol az egyik őrre néz, hol a másikra) De fiuk! Ezt, hogy lehet így megenni? Egy kiskanál, vagy kis villa...semmi?... Hang: Nincs! Elítélt: Dehát mégis ezt úriemberhez méltóan, hogy lehet elfogyasztani? Vagy szerintetek, amiért halálra vagyok ítélve azért nem lehetek úriember? Igenis lehetek! És ezt kikérem magamnak!... Hang: Hallgasson! Elítélt: Rendben de ezt hogyan egyem meg? Hang: Kézzel! Elítélt: Kézzel! (próbálja finomkodva, először két ujjal, mivel nem megy megmarkolja) Na így! Ha kézzel, akkor kézzel legyen! (harap, ízlel minden falatot) Te ez isteni! Tulajdonképpen gyerekkorom óta nem is ettem habos tésztát. Hát ez...( benyalja egyik ujját, nézi hol az egyik őrt, hol a másikat) No, fiuk!

349

Megkóstolhatnátok ti is! Né ez a sarok a tiéd, ez meg a tiéd. Látod még nem is haraptam bele. Különben sem vagyok éhes . Az nem is terjed...na...Jaj, értem! Nem engedi a szabály! Figyeljetek... elfordulunk arra...és hamar...Hamar egy harapás aztán visszafordultok és...őriztek tovább! Végzitek a dolgotokat! Gyere na! Látom már nagyokat nyelsz! Látod milyen nagy lelkem van? Nemes lelkem! Én vagyok kérlek szépen a megtestesült nemes lelkű. Hang: Nem parolázni az őrökkel! Elítélt: Őrök? Azt hittem pincérek! Hang: Tessék fogyasztani! Elítélt: Tessék fogyasztani!...Erről jut eszembe ...Amikor még szabadlábon voltam gyakran jártam vendéglőbe. Igen, mert akkor nem volt ilyen recessziós világ, ahogy most írják az újságok. Igaz én azt sem tudom mi az a recesszió, de ahogy értettem nagy szegénység. Na, akkor ilyen nem volt. S, mondom ülök a vendéglőben, már későre fordul az óra. amikor jön a teremfőnök, s aszongya: tessék fogyasztani! Záróra! Hát...ugye, most nekem is ez jut...tessék fogyasztani...Záróra! Végóra! Záróra-végóra! (sóhajt) Mindjárt elhagyom a ( enyhe gúnnyal) vendéglőt. Visszavonulok! Végleg! Elvisznek. Vajon jön valaki a helyembe? (mindez idő alatt evett, befejezte majdnem, még csak két falat maradt, nézi az őröket) Na...tényleg nem kértek? Mindjárt nem marad! (azok állnak mereven) Ha nem, hát nem! (megeszi a maradék tésztát is, szalvétába törli a kezét, hátradől) Hang: Kezeket hátra! Elítélt: És most? (egy őr odalépik, teli csomag füstszűrős cigarettát bont fel, egyet az elítélt ajkai közé tesz, a másik őr tüzet ad, közben műanyagpohárba üdítőt töltenek, miután szívott) Nicsak, úri szivar, füstszűrős nem olyan olcsó. Ez tényleg egy halálraítéltnek való. Rég nem szívtam ilyent. (nevet) Röhögöm, érted?... Röhögni való. Képzeld, ha rákba találok meghalni? Mert a cigaretta rákkeltő, nem? Tüdőrákot kapok. Remélem! Te, hogy én milyen hülye vagyok. Nem kellett volna a figyelmüket felhívjam erre, még elveszik. (közben iszogatja az üdítőt, elszívja a cigarettát, elnyomja a hamuzóba, köhécsel) Látjátok már kezdődik! Köhécskélek, már! Ez a tüdőrák előjele. Mire ezt a csomagot elszívom meg is halok rákba. Legalább egy betegség végezne velem. De vigyáznak itt, hogy bajom ne essen! Vigyáznak ám! 350

Hang: Felállni! Falhoz! (teljesíti a parancsot, a guruló asztalt kitolják) Elítélt: (megfordul, kiált) A cigaretta marad ! Hang: Az marad! (egyik őr veszi a cigarettát, ledobja a földre) Elítélt: Nahát, hogy ti milyen neveletlen szemetek vagytok! Hát szabad egy ilyen jó kiszolgálást elrontani éppen a végén, ilyen viselkedéssel? Hát mi ez? Ez igenis parasztos gesztus! Ledobja, uram a földre. Akármilyen elítélt is legyek, gondolom megérdemlek egy kis tiszteletet. Na, jó, mondjuk tiszteletet nem, de vannak jogaim! Elvárom, hogy rendesen bánjatok velem. Vagy nincs már ehhez se jogom?( újabb szálat vesz elő, a lyukhoz megy tüzet kap) Hogy mennyire fel tudjátok idegesíteni az embert, még utolsó óráiban is. Igenis rágyújtok! Már csak azért, hogy szívjam gyorsabban...hátha gyorsabban megbetegedek. (még egy cigarettát elővesz, lyukon kidugja, tüzet kap) Köszönöm srácok! Így, ni! Kettőt egyszerre!(szívja felváltva, hol egyiket, hol másikat, köhécsel, krákog) Ha tudnám, hogy sokat élek...már úgy értem, hogy nem volnék itt,ebben a végzetes helyzetemben azt hiszem leszoknék a cigizésről. Nem mintha nagy szivaros lettem volna. Világéletembe nem szívtam. Bent szoktam rá. Az unalom rávitt. De most ha szabad lehetnék... ami...ugye mondtam már, hogy nem akarok lenni...de, ha...mégis ...Furcsa!...Mintha kezdenék zavarosan beszélni! No, hol is...Ja, igen ! Leszoknék a cigarettáról. A fenébe is végül az ember meghalhat más okból is. Nemde bár? A cigi csak megöli az embert! Itt gondoskodnak rólam, hogy azért ne essen súlyos bajom. Mert ha netán megbetegednék először kikezelik belőlem a rákot, majd azután végeznének ki. Mi az hogy nincs ellenszere a ráknak! Még nincs! De itt, ezek ha muszáj, rögvest feltalálják az ellenszerét. Csakhogy egészséges legyek, amikor a villamos székbe ültetnek. Másképp nem teljes a látvány. Na nézd, már...Mennyit emésztem itt magam (közben cigarettázik, ahogy az egyiket elszívja másikat gyújt) ...Még elmebajba jutok! Na szegény fejük majd megzavarodott állapotomat is kezelhetik. Nocsak. Bolondokháza lesz a börtön. Mert egy elmebajost sem lehet kivégezni? Hogy milyen komplikációk merülnek fel. Mert ezek valahol elő vannak írva! (retorikusan) A mindenkori kivégzendő teljes egészségnek kell, hogy örvendjen, azért hogy az eljárás magas fokon elérhesse hatását. ( leül, elgondolkozik) Ilyen egyszerű, nem ? Egy eljárás! Ennyi! Mert a kivégzés, kérem

351

csak egy eljárás! S persze, ha nevezett eljárás magas fokon eléri célját...tudod, mit jelent...Hát azt...Azt...( ismét rá akar gyújtani) Hang: Falhoz állni ! (Elítélt keze megremeg, kapkodni kezd) Már nem lehet többet rágyújtani? Elítélt: Csak még egyet! Hang: Nincs idő! Elítélt: Csak még egy út... Hang: Az idő végtére jár!... Igazgató: (ajtó nyílik, be, elítélt áll a cigarettával szájában, odalépik) Ezt még el akarja szívni? Elítélt: Ha...(zavarban) lehetne...El szeretném! Igazgató: (tüzet ad) Akkor szívja! (a leeresztett priccsre mutat) Esetleg leülhet. Elítélt: Köszönöm, nem ülök le!Valahogy olyan izgatott vagyok! Izgatottabb a kelletnél! Ha megengeded inkább sétálok. Igazgató: Megengedem! Elítélt: Úgy látom... nincs is olyan rossz lelked!...Kezdesz rendesen viselkedni velem. Azért mert sajnálsz? Igazgató: Nem sajnálom! Nincs magán mit sajnálni. Nem érdemel szánalmat. Csak hivatalos tisztemnek jövök eleget tenni. Ismertetni szeretném magával a kivégzés menetét. Nos, amikor a kivégzési parancsot aláírta a legfelsőbb törvényszék...Megírta utolsó levelét...megvolt az ebéd is óhaja szerint...Találkozni nem akart senkivel...Tehát, minden feltétel adott!...Az orvos először megvizsgálja, hogy egészséges-e. Ha igen akkor röviden bólint. Utána bejön a pap, aki elrebeg egy imát bűnös lelkéért. Ha ez is megtörtént, akkor ki fogjuk végezni! Elítélt: (izgalmában az utolsó szót vele mondja)...végezni... Jaj, egek! Csak úgy egyszerűen...ki fognak... tok... Igazgató: Addig kapcsoljuk az áramot, amíg már nem vergődik. Mikor, már egy csöppet sem vergődik, akkor az orvos ismételten megvizsgálja, s megállapítja, hogy vége, minden életfunkció megállt... Elítélt: Minden életfunkció...Hogy milyen hivatalosan mondja! S nincs a hangjában semmi részvét. De...mégis, hátha nem áll meg minden életfunkció?

352

Igazgató: Biztosíthatom, hogy meg fog állni minden életfunkció! Továbbá megkérem ne szakítson félbe, ugyanis a szabály értelmében el kell mondanom magának a kivégzés forgatókönyvét. Elítélt: Forgatókönyv?...Nocsak még a végén filmet is... Igazgató: Nem úgy kell azt érteni! Elítélt: Nem is úgy értettem! Megnyugodhat, hogy nagyon is jól értettem. Csak azon gondolkozom, hogy minek ekkora felhajtás? Nem lehet az embert egyszerűen belecsapni a székbe, rákapcsolni az áramot és kész!...Mi szükség annyit húzni az időt. Igazgató: Nem időhúzásról van szó! Az évek folyamán kialakult egy jól beváló kivégzési forma. Ha úgy tetszik...szokás! Megvan kérem ennek is a metodikája. Abban pedig írásba foglaltatik az is, hogy az elítélttel a kivégzés előtt ismertetni kell a folyamat részleteit, hogy ha valamivel nem ért egyet, akkor fellebbezhet a jelenlévő főügyésznél. Elítélt: Tehát még fellebbezhetek? Igazgató: Csak a kivégzés lefolyásával kapcsolatban. De ahhoz először végig kellene hallgasson. Elítélt: Hallgatom! Igazgató: Amikor a kivégző szalonba... Elítélt: (keserűen felnevet) Micsodába? Kivégző szalonba?... Igazgató: Tehát belépünk! Megkönnyebbítjük bilincseitől, láncaitól, majd beül a székbe. Karjait csuklónál, lábait bokánál odaszíjazzuk. Ezután bejön az orvos és következik a már letárgyalt figura... Elítélt: De...ha...teszem fel az orvos nem talál egészségesnek?Tudhatom, nem, hogy akkor miként járnak el? Igazgató: (kissé idegesen) Megnyugtatom, hogy az orvos egészségesnek fogja találni. (a korábbi hangnemben) Elítélt: Még csak annyit jegyeznék meg, hogy mondtam, nem kérek papot! Igazgató: Kér nem kér ...kap! Imádkozhat, meggyónhatja bűneit...Majd a főügyész felolvassa az ítéletet, s én parancsot adok a kivégzés végrehajtására. A „végrehajtani” vezényszóra a hóhér lehúzza a kapcsolót , ezáltal bekapcsolva az áramot. A magas feszültséget. Elítélt: S...ha mondjuk kiverődik a... Igazgató: Miután én befejeztem, akkor kérdezhet, rendben?Nos tehát, áram bekapcsolva, maga vergődik, néhány perc után kikapcsoljuk. Az orvos megvizsgálja, ha még él, újra bekapcsoljuk a...Na és ezt addig 353

csináljuk, amíg az orvos meg nem állapítja a halál beálltát Akkor kiállítjuk a kivégzésről szóló jelentést, s az eseményt befejezettnek nyilvánítjuk. Elítélt: Milyen szépen választékosan van megfogalmazva. Igazgató: Elég világos minden? Elítélt: Azt hiszem világosabb nem is lehetne. De lenne egy kérdésem! Mi történik akkor, ha a kivégzés pillanatában kicsapódik a biztosíték? Igazgató: Hiába áltassa magát, ilyesmi nem fog megtörténni. Elítélt: De, mégis! Tegyük fel, hogy valamilyen csoda folytán mégis kiverődik! Igazgató: Hosszú pályafutásom alatt ilyent még nem éltem! Elítélt: De...ugye megtörténhet... Igazgató Ha...mégis bekövetkezne akkor... a szabályzat értelmében új tárgyalásra kerül sor, a kivégzést letöltendő börtönbüntetésre változtatják. Meglehet, hogy az eddig leült idő már kitenné a büntetését, ami ... Elítélt: Azt jelentené, hogy ... Igazgató: ...igen... Elítélt:...szabadulok, ugye? Igazgató: Azt...de...mondom, hogy csak fölösleges reménykedés az egész. Elítélt: Lehet. De hát...miért nem akarod nekem megengedni, hogy...reménykedjek?...Látod, hogy... szabadulnék...akkor! Te meg, hogy nem, nem. Hátha...mégis...(leül) Mégis...S akkor mi lenne? Mihez kezdenék? Mihez kezdenék? Nem is várok egy ilyen üzemzavart. Mit is kezdenék az élettel? Igencsak hosszú volt itt bent, úgyhogy...menjünk elébe a...végzetnek! Igazgató: (feláll) Falhoz! (elítélt odaáll) Felém fordulhat! (az megfordul) Isten irgalmazzon lelkének... Magának, már csak Ő kegyelmezhet. ( nyílik az ajtó, kimegy) Elítélt: Irgalmazz, Isten? Azt hiszem, már te sem irgalmazhatsz bűnös lelkemnek. Nem is teheti! Minek? Nem tartozok a legjobb gyermekei közé. Fél életen ét tagadtam. Most cserében ő tagad!...Ezek az utolsó percek...Nincs kihez fordulni...nincs irgalom... (nyúl a szivaros doboz utén, az ajtó megcsörren, kivesz egy szálat befalja, indul tüzet kérni, ajtó nyílik) Nocsak, talán...(látszik, hogy pánikban van, kivesz még egy cigarettát, ujjai idegesen kapkodnak, a csomag tartalma 354

szétszoródik a földön) Vége lenne? (tesz egy lépést az ajtó felé) Csak még ezt a cigarettát... Még csak egyet:..Az utolsót...(az ajtó kinyílik) Nem lehetne?...Még egy szálat csak egyet...Igazán, többet nem... Igazgató: (ajtó nyikordul, megjelennek az őrök, utánuk az igazgató, parancsokat osztogat) Kezeket előre! Elítélt: (indul a fal felé) Már tudom is a...regulát...Egyszer talán a falhoz...(megfordul) Igazgató: Most nem kell falhoz. Most ettől eltekintünk! Elítélt: (még lóg szájában a cigaretta) Én csak egy utolsó... Igazgató: Nincs több tűz! Mennünk kell! Az idő elmúlt! Kezeket előre! (egy őr kiüti szájából a cigarettát, kezeit összebilincselik) Tegye össze a lábát. Láncolják meg! Elítélt: Az nem lehet, hogy már vége...Az nem lehet. Még lennie kell valaminek!... Biztosan betartottak mindent?...Nézze meg igazgató úr...Nézze meg jobban...Hátha ír még valamit...a szabályzat...amit esetleg elmulasztottak... Igazgató: Mi nem mulasztunk el semmit! Elítélt: Nem? Szándékosan biztos nem ! Ilyet nem is állítok, hiszen rendesen végzitek a dolgotokat, de...akaratodon kívüli ... Igazgató: Kizárt! Igyekezni! Elítélt: Hátha van esetleg külön kitét...vagy utópont valahol...Még maradtam volna...egészen megszoktam ezt a levegőt. Valahogy életben mégis más,...mint...Ha csak el is gondolom, hogy...(tuszkolják az ajtó felé) Hagyjanak!... Még egy pillanat, hadd forduljak vissza... Igazgató: Engedjétek! Forduljon vissza! Elítélt: (megfordul, hangja el, elcsuklik) Csak még egy pillanatra! Hadd...lássam nem-e...nem-e felejtek itt valamit. Igazgató: Elég! Elítélt: Még egy cigaretta... Igazgató: Vigyétek! (tuszkolják kifelé) Elítélt: (már kintről) Még szívtam volna egyet... Őrmester: ( hangja kintről) Balra...át! Előre in...dúlj! Elítélt: (még morgolódik,lassan elhal a hang) egy utolsót...lehetne...(egy ideig távolodó lánccsörgés, majd csak az óra monoton ketyegése, egyre erősödik, mindez alatt) Lassú függöny !

355

Harmadik felvonás Szín: Kivégzőszalon. Középen található a villamosszék. Balról van a bejárati ajtó, jobboldali falon a villanykapcsoló, karja famarkolattal, kikapcsolt állapotban áll, oda van lakatolva a falhoz. A hátsó fal téglából van, amely egy adott pillanatban összeomlik maga alá temetve az elítéltet és az őrt aki az áramhoz kapcsolná. Amikor a függöny felmegy színen a két őr rendezgeti a szék szíjazatát, fütyörésznek, igazgatják a szíjakat, mintha port törölnének róla, egyik még viccből a fejszíjat fel is teszi, majd a támlára akasztja. Nemsokára bejön az igazgató, leveszi az említett lakatot, néhányszor le-fel mozgatja a kart az, morbid nyikorgó, furcsa hangot ad. erősödik az óraketyegés, távolról lánccsörgés. A villamosszék mellett van egy sámli is, mely jóval kisebb. Jobban fogalmazva a villamosszék, ha lehet aránytalanul nagy. Igazgató: (az őrökhöz) Elég! Hagyjátok el a szalont! (őrök kimennek, bekapcsolja a szolgálati kapcsolót, majd ismét lehúzza a kart, a villanyok pislákolnak, néhány kialszik, megismétli néhányszor) Mi az ördög bujt bele? Már régecske nem volt használva...(állít a feszültségen, ismét lehúzza a kart) Na így! Minden rendben lesz! (a lánccsörgés közeledik, kimegy, később) Őrmester: Megállni! (még lépik) Állj! Azt a süket... (hallatszik, amint a zaj megszűnik) Elítélt: Rendben van kérlek! Azért nem kell mindjárt szidni a szegény rabot! Őrmester: Belépni! Elítélt: (megjelenik az ajtóban) Igazgató úr...(könyörög) Nincs valami eldugott pont...valami....Nézze kérem jobban meg. Nem lehet elhalasztani holnapra inkább! Hátha holnap esik az eső...Az megfelelőbb a kivégzésekre...igazgató... Igazgató: Ezt nem befolyásolja az időjárás! (őrökhöz) Bilincseket levenni (leveszik) Leülni! Elítélt: (néz előbb a sámlira, majd a villamosszékre) Melyikre? Igazgató: Most kivételesen amelyikre a kedve tartja. (elítélt a sámlira ül). Szinte biztos voltam benne, hogy arra ül! Elítélt: Meghiszem azt...(az őrök megállnak kétfelől, terpeszállásban) Igazgató: Végrendelkezett?

356

Elítélt: (azért elég izgatott, egyre a villamosszéket nézi, tanulmányozza tekintetével, figyelmetlen) Elítélt: Hogy miféléztem-e? Igazgató: Végrendelkezett-e? Elítélt: Minek az nekem, kérem? Van nekem vagyonom? Valamim? Igazgató: Nem tudhatom! Nekem kötelességem megkérdezni! Elítélt: Nem végrendelkeztem én kérem...soha! Ugyanis... Igazgató: Akkor meg kell tennie. Elítélt: Hát, ha meg kell, akkor...De kérem miről tudnék én rendelkezni? Igazgató:Mit tudom én! Amije van! Úgy értem értéktárgya, hátrahagyja, esetleg, hogy ki rendelkezzen majd a hamuval... Elítélt: Hamuval?...Talán pénzre célzol? Nekem nincs ...hamum! (közel) Ez ugye pénz? Igazgató: Hamu! Elítélt: Nincs! Igazgató: Lesz! Mit gondol, hogy el fogjuk temetni?Hamvasztani fogjuk! Elítélt: Most már értem! Hát a hamvaimmal csináljanak, amit akarnak! Igazgató: Nem csinálhatunk, amit akarunk, kérem. Úgy kell eljárjunk, ahogy hagyakozik. Elítélt: Na és, hogyan hagyatkozok? Igazgató: Kikiált! Tizedes! Tizedes: (be) Parancs! Igazgató: Vegye fel az elítélt végrendeletét! Tizedes: Há’ mér? Még az sincs neki? Elítélt: Nincs kérem! Nem is tudtam, hogy erre is szükségem lehet. Tizedes: Pillanat! (kilépik, nagyon gyorsan vissza) Mondja! Elítélt: Mit mondjak? Tizedes: Maga bitang fegyenc... Igazgató: Azt mondja, amit hátrahagy. Elítélt: Semmit! Tizedes: Na, né te a szemtelen. (igazgatóhoz) Ezt most hogy vezessem be? Igazgató: Miért? Nem tudsz írni? Tizedes: De...( ír)Semmit! Elítélt: Jelentem: semmim sincs! 357

Tizedes: Hát akkor ( ír) Azt...mondja...hogy...vagyon semmi! Olyan, hogy aranyfog, platina lábszárcsont,...ilyesmi? Elítélt: (hol egyikre, hol másikra néz) Tudtommal nincs! Tizedes: Nincs! Tizedes: Háza? Elítélt: Nincs! Tizedes: Kriptája? Elítélt: Nincs! Tizedes: Egy kicsit gondolkozzon is, ne csak úgy könyökből vágja rá! Elítélt: Ha...tudom, hogy mim...nincs! Tizedes: Marha! Én azt kérdeztem, hogy mije van! Hogy maga milyen idegesítő... Igazgató: Elég tizedes! Írassa alá! Tizedes: (elítélt elé tartja a lapot) Na, hallotta? Firkantsa ide a kézjegyét! (elítélt aláírja) Jelentem! Megtörtént! Igazgató: Távozhat! Tizedes: Igenis! (megfordul, el) Őrmester: (belépik) Igazgató úr kérem kijönni! Igazgató: Mi van? (elítélthez) Maradjon itt! (kimegy) Elítélt: Hová is mehetnék? Persze, hogy itt maradok! Igazgató: (visszajön) Látogatója érkezett! Elítélt: (indul a fal felé, megfordul) Látogatóm? Miféle látogatóm? Mondtam már hogy nem fogadok semmiféle látogatót. Világosan megmondtam, nem? Még most is?... Hang: Falhoz! Igazgató: Várjon, kérem! Álljon meg! Lehet, hogy túlzás ez a sok falhoz, de... Elítélt: Mi történik igazgató úr? Igazgató: Hallotta! Látogatója van! Elítélt: Mondja igazgató úr, miért csinálják ezt velem! El vagyok ítélve kész! Már végezzenek, egyszer..legyen...vége... Igazgató: Nézze.... Elítélt: Ez már zaklatás! Nekem nincs látogatóm! Nem kell látogató! Tizenhét éve ülök itt a szeme láttára igazgató úr! Keresett valaki a tizenhét év alatt? Senki! Ugye, hogy senki sem keresett? Bár egy csomag cigarettát sem hozott be nekem senki!...Most... egyből... egyből, ki kereshet! Szarok rá! Igen...erre talán...Nem tudnak kötelezni! Nem akarok senkit látni! Mit csinál igazgató úr, ha nem 358

akarok senkit látni? Tud kötelezni?...Vagy zárkára ítél? Csak egyet csinálhatsz!...Hamarább belevágsz a székbe! Hadd süljek... Igazgató: Nézze! Ha nem akarja látni akkor ne forduljon meg! Ha pedig nem akar beszélni, akkor... nem mond semmit! Rendben? Nem kötelezhetem, hogy beszéljen. De...gondolom megérti, hogy aki keresi annak is lehet joga...igen is van joga, hogy lássa magát. Elítélt: Nem tudom...ez lehet fontos?...lehetek fontos éppen most...a szakadék szélén valakinek Igazgató: Nem tudom, hogy mennyire fontos...de... Elítélt: Rendben van az kérem! Álljon ott kint a sötét ablakon túl, s csodáljon! Semmi kifogásom! Nem is lehet! Amúgy is ki tudja hányan figyelnek egész nap? Igazgató: Mégsem lehet ilyen kegyetlen! Akar beszélni magával! Nem azért jött, hogy csak lássa! Egy ablakon át... Elítélt: (elfordul) És eddig miért nem akart? Miért nem akart beszélni? Miért az utolsó pillanatban jelenik meg valaki? Azt hittem csak filmen van ilyen! Igazgató: Nézze! Véleményem szerint nincs olyan helyzetben, hogy számon kérhetné a társadalom rendes tagjaitól, miért nem látogatták...! Elítélt: Nem is kértem! Nem kérek senkitől semmit számon. Egyszerűen csak azt kérem, hogy hagyjanak békén! Végezzenek már ki! Bűnhődni akarok, nem találkákon részt venni. Nem gondolja, hogy ezzel csak fájdalmat okoznak ne... Igazgató: (erélyesen) És maga nem okozott fájdalmat? Azok a... Elítélt: Ne...! Ki ne mondja! Maga üldöző!...(leül) Maga...Tehát erről van szó! Nem elég a végső ítélet...A rabnak pokolivá kell tenni az utolsó óráit...(igazgatóra néz) Hát tegyed! Üldözöl, te...te üldöző! Jöhet, aki akar! Én egy szót sem fogok szólni. Igazgató: Nem bilincseljük meg! Nem fog... Elítélt: Nem fogok gondot okozni...Elvégre egy látogató előtt...(elfordítja fejét a fal felé) Csak nem fogok szólni. Igazgató: Vezessék be! (egyik őr előre bejön, széket, hoz, leteszi a színpad ellenkező oldalára, utána Dóra, majd a másik őr, Dórához) Kérem , foglaljon helyet. Sajnos a szabály értelmében nem mehet közelebb a fogolyhoz! Dóra: (mindeddig nem nézett elítéltre, mozdít a széken, de nem ül le! Rendben! Így jó lesz! (lassan felemeli a tekintetét, elítéltre néz, 359

halkan) Jó napot! Én...(elítélt nem fordul meg, csak int, hogy nem érdekli) Talán...(az őrök állnak feszesen az igazgató hol az elítéltre néz, hol a lányra) Én...(tenne egy lépést) Igazgató: (intőleg felemeli a kezét) Sajnos nem engedhetem közelebb! Így is...hogy úgy mondjam kiléptünk a szabály előírásaiból, de mivel későn érkezett, mégis úgy gondoltam nem vonhatom meg elsősorban öntől a jogot... Dóra: Értem! Igazgató: (leül a villanyszékbe,időnként a szíjakkal babrál) Kérem tehát onnan beszélni! Különben kénytelen leszek félbe szakítani a... Dóra: (megnyugtatóan int) Nem lesz gond! (ismét elítéltre néz) Csak...néhány szó erejéig...Csak hallani akartam a hangját!... (elítélt nemet int) Illetve... a hangodat... (igazgatóra néz, kérdőn) Nem tehetek semmit! Ha ő nem akar beszélni, akkor sajnos tehetetlen vagyok! Nincs módomban kötelezni. Dóra: Pedig én csak a hangját akarom... Elítélt: (nem fordul meg) Mi közöd a hangomhoz... Dóra: A hangod...? Akarom, hogy megmaradjon emlékezetemben a hangod...Legalább ennyi... Elítélt: Minek az?...Az Istenit! Minek? Dóra: Mert akarom! Elítélt: És az nem számít, hogy én nem akarom? Igazgató úr vessen ennek véget! Igazgató: Kisasszony, kérem... Dóra: Csak még egy pillanat! (elítélthez) Csak nézz rám... apám! Elítélt: Mi...mi?...Micsoda? De hiszen...nekem...(lassan megfordul)...nekem nincs gyermekem. Ez...ez nem lehet...(nézi Dórát, közeledni akar, az egyik őr felemeli a kezét, ő megáll) Ez lehetetlen! Nem lehet igaz! Te...az én gyermekem,... lányom lennél? Dóra: Igen! Igen, apám! A lányod vagyok, Dóra! Elítélt: (áhítattal nézi) Dóra...Nm is tudom! Szép név!...De mégis hogyan?... Dóra: Nem tudhatsz rólam, hiszen bitang vagyok! Az utolsó éjszakádon...nem emlékszel? Anyám azt mesélte, hogy mielőtt lebuktál volna...azon az ominózus éjszakén... Elítélt: Az utolsó éjszakán...lebukásom előtt?...Már...nem is...Egyáltalán nem emlékszek. Nem tudom, kinél is voltam azon az éjszakán. 360

Dóra: Egy kurvánál! Elítélt: De...hiszen ...jártam én kurvákhoz? Illetve én csak kurvákhoz jártam! Nekem akkor, már csak kurváim voltak. Dóra: Csak kurvákhoz jártál! Így mesélik! Anyám is egy volt közülük. Bolondítottad, hogy akarsz egy gyereket, hogy... Majd feleségül veszed... Elítélt: Szerettem anyádat? Dóra: Nem! Nem szeretted! Csak egy gyereket akartál vele, hogy...(könnybe lábad) Azokért a gyerekekért...Azt hiszem fájt, amit tettél. Azt hitted így mindent jóvá tehetsz. Akkor még anyám se tudott a gyilkosságaidról. Csak hónapok múlva tudta meg, hogy mi lett a sorsod,...letartóztattak...Nagyon szégyellte magát. Elítélt: Szegény! Nagyon megbántottam!... Dóra: Megbántottad. Elköltözött onnan! Oda, ahol senkit sem ismert. Megszült. S szépeket mesélt rólad, még akkor is, amikor másodikos koromban megtudtam a valóságot...? Elítélt:...másodikos voltál...szégyent okoztam...(hirtelen Dórára emeli tekintetét) Most hol van? Kint van? Miért nem jön be... Dóra: Mert...(zokog) Nem jöhet be! (igazgató zsebkendőt nyújt át, törli szemeit, szipog) Meghalt...néhány éve!...Nem is tudom pontosan hány éve!...Azóta nem számolom az évek múlását. Nem maradt utána senki... csak... csak...(elítéltre néz) Csak...Tudtam, hogy egyedül vagyok...hogy...te nem vagy nekem. Most, amikor az értesítést kaptam, nem bírtam....Érzem, hogy lesújt, de...kellett lássalak. Nem bírlak kitagadni...érted? Gyilkos apám van, de...van...vagy... Elítélt: De,...miért csak most? Ha most megérdemellek, akkor, megérdemeltem volna, hogy tudjam: valakinek, majd kibuggyan a könnye. De nem adatott meg nekem, mint, ahogy az a jog sem, hogy most vádoljalak. Ki vagyok én, hogy vádolhatlak? Dóra: (kihúzza magát, mélyen elítélt szemébe néz) Apám vagy! Akit nekem is jogom van vádolni! Nem megváltani jöttem (nyomatékosan) apám! Nem válthatlak meg. Bűnhődnöd kell, azért, amit tettél. Én...csak még egyszer megbüntetlek. Az, hogy létezek...az is egy büntetés számodra. A tudat, hogy valaki... valakinek nem mindegy, hogy ki voltál. Legkevésbé mindegy az, apám, ahogyan távozol. Elítélt: Az...biztos. Most, már biztosan, kétszeresen... többszörösen fáj.... (majdnem zokog) Tehetek mást? Lányom... Dora... Mintha 361

Dorának hívnak, nem? Még azt sem tudom, hogy hívják a lányomat. Szerelmemből jött... Dora: Dehogy szerelmedből! Önteltséged gyümölcse vagyok! Nagyképűséged gyümölcse. Nagyon adtad a macsót, te voltál a gájner a környéken. Áldom Isten, hogy nem te neveltél. Nem volt melletted senki különb. Különb...mármint, úgy a...faszaságban. Azt hitted nálad kezdődik a térkép. Nagy voltál, apám! Látom most összehúzod magad. Nem vagy olyan délceg, mint akkor, amikor késsel, revolverrel aludtál a párnád alatt. Elítélt: De...hiszen ...Mit hallok? Végre a lányom eljön, és... Még te is vádolsz?...Te, a...lányom? Dora: Nem jó szántamból! Mit tehetnék mást? Azt hitted eljövök most és dicshimnuszt zengek? Tulajdonképpen úgy éreztem, hogy meg kell ismerd a lányodat. Akartam, hogy láss, hogy az arcmásom akkor is...ott is az emlékezetedben éljen. Elítélt: Kegyetlen vagy! Dora: Nem kegyetlenebb, mint te! Illetve, ez a kegyetlenség nekem többet árt. Mert te meghalsz arcommal az emlékezetedben, de én...én, nekem már csak egy zsugorodott elítélt marad az emlékezetemben. Téged megvált a halál a látványomtól. Engem mi fog megváltani emlékedtől...apám? Elítélt: Lányom... Dora: Senki! Az utóbbi időben, még áltattam magam, mondván: nem vagyok egyedül...én is tartozok valakihez, csak... Elítélt: (mintha lépne) Csak... Dora: Senkim nincs! (zokog) Senkim se maradt!... Már nem tartozok senkihez! (nagyon gyorsan kirohan) Elítélt: Várj! Ne hagyj itt fájdalmamban! Ezt nem teheted! Gyere vissza! Gyere (összetörten a székre rogyik) Gyere... holnap is. Jöjj...én holnap is itt leszek! ( igazgatóra néz) Igaz... igazgató úr? Igaz, hogy én holnap is itt leszek. Igazgató: (Elítélthez lépik, az könyörgőn tekint rá, anélkül, hogy felállna, igazgató kivesz a csomagból egy cigarettát, Elítélt ajkai közé dugja, tüzet ad) Nyugodjon meg! (gyorsan kimegy) Elítélt: (szív, sírni kezd) Azt hiszem nem leszek itt! Nagyon nem leszek itt. Nem jut már idő...El kell menni. Pedig hát...mintha...(szemeit törli, szipog) csak most lenne értelme az életnek. Soha nem gondoltam volna erre! (kiált) Akkor, miért is jöttél 362

ide, te...Miért? Csak megkínoz mindenki, már?... Végezzetek a francba! Legyek túl! Ez csak kínzás! (lehalkul) Ide jön , most...csak úgy minden bejelentés nélkül! (sóhajt) Más körülmények közt talán örvendtem volna. Pedig...ha meggondolom, most is örvendhetnék, de...valahogy semmi kedvem most örvendeni. Valahogy egészen máson jár az eszem. ( felnéz az egyik őrre, majd a másikra, mintha nekik mesélné) Fénynek kellene lennie a lányom megjelenése, nem? Fénynek! Hahh! Eléggé sötét...fény. Minden csak nem fény. Fájdalom... az igen. Fájdalom. (jól látszik, hogy ideges, cigarettát kotor elő, szájába veszi, bár még a másik is ég) kezei nagyon reszketnek, szétszórja a csomag tartalmát, egyet még a szájába dug, indul az ajtó felé,egyik őr vállára teszi a kezét, visszanyomja a sámlira) Igazgató: (be) Roppant sajnálom! Elítélt: Kérem igazgató úr... Igazgató: Üljön át a (hangjában enyhe gúnnyal) trónra! Elítélt: Igazgató úr...(lengeti a cigarettát) Én... Igazgató: Üljön már át! Kezeit beszíjazni! Elítélt: (miközben fölemelik,átteszik a villamosszékbe, cigarettája még mindig a szája sarkában lóg) Mégis...csak hallgasson...meg.... Igazgató: Vegyétek le a láncait! Igyekezni! Szíjjazzátok oda a lábát is! Elítélt: Várjanak...igazgató úr...Még egy tűz... Igazgató: Nincs tűz! Elítélt: Csak...Igazgató úr... Igazgató: (őrökhöz) Álljatok meg! Elítélt: Igazgató úr...én... Igazgató: Tessék! Mondja! Elítélt: Igazgató úr...én ...csak... Igazgató: Valami óhaja van? Amit esetleg nem vettünk figyelembe? Elítélt: Valami óhaj...Lehet...Nem hiszem ( zavarodott) Igazgató...úr...én...Nem is tudom...Valami más óhaj...Nem hiszem...csak,,, Igazgató: Folytassák! Elítélt: Jajj! Csak ne olyan szorosan! (egyik őrhöz) Mit csinál maga? Te, hát...jajj...Ne olyan szorosan. Egészen belevág a szíjú a bőrömbe. S a bokámon is...Kérem igazgató úr! Nézze csak meg! Szabad ilyen szorosan? Még eláll a vérkeringésem... 363

Igazgató: Igyekezni! Mindjárt ott az idő! (mindenki mozdulatlan marad, az óra ketyeg, pár másod percig hallgatják) Elitélt: Jajj, Istenem! Az óra ketyeg! Soha ennél őrjítőbb zajt nem is hallottam.... Igazgató: Na? (az őrök befejezték, vigyázzba állnak a szék két oldalán) Elítélt: Nem lehetne hogy megállítsák az órát? Igazgató úr azt kérdezte van-e valami óhajom. Hát ez az én utolsó óhajom igazgató úr. Igazgató: Ez nem számít annak! Ezt a szabályzat előírja! Elítélt: (tépi a kötelékeit, vergődik, közben dohog) Minden szabályzat csak az elítélt ellen van. (egyre vergődik) Jajj, ez nem lehet ...Engedjenek ki! (vergődik) Oldjanak el! (lasan megnyugszik )Jajj! Istenem, mit tettem? Azt hittem csöndben... halok meg, s most.... (felnéz az egyik őrre) Gyerekek, kérlek... esdeklem, hát... Igazgató: (kikiált) Doki, rajtad a sor!! Az elítélt áll rendelkezésedre! Elítélt: (az ajtó felé néz, a doktor belépik) Méghogy állok rendelkezésére. Ne higgyen nekik doktor úr! Ez nem igaz! Én egyáltalán nem állok rendelkezésére, én... Orvos: Rendben van! Látom, hogy ül! Nyugodjon meg! Elítélt: Hogy nyugodhatnék meg doktor úr... Orvos: (széthúzza elítélt mellén az inget, sztetoszkóppal hallgatja) Igen hevesen ver a szíve! Próbáljon megnyugodni. Elítélt: Maga nyugodt tudna lenni az én helyzetemben doktor úr? Méghogy hevesen ver a szívem! Meg tudba nyugodni? Orvos: Azt nem tudom! Még nem próbáltam... Elítélt: Viccelődik...Még maga is viccelődik velem, pedig... Orvos: Csak nehezebb lesz ha ellenáll! (megnézi a fülét) Hallási zavarai vannak? Elitélt: Ez fontos? Orvos: Csak a munkámat végzem! (Elítélt szeme elé emeli néhány ujját) Hányat lát? Elítélt: Nem is tudom...semennyit...én Orvos: Rendben! (beletúr Elítélt hajába ,felpuhítja) Fog ez menni, kérem! Megállapítom, hogy az elítélt egészséges. A kivégzés biológiai feltételei adottak! Kezdhetik! (kimegy)

364

Elítélt: Kezdhetik...Jajj...A bilógiai...izék...Már kezdik... (elsírja magát) Ne kezdjék! Miért kezdik...Igazgató, biztos, hogy alá van írva? Nincs is aláírva igaz...? Akarom látni a... Igazgató: Kérem legyen csendben! Az ítélet felolvasása következik! Hallgassa végig! Ha közbeszólásaival zavarni fog jogunk van bekötni a száját. Elítélt: Nem...Nem fogom zavarni... Igazgató: (kiszól) Ügyész úr! Ügyész: (bejön, komótosan egy nagy mappából íratcsomót vesz elő,hosszasan keresgél, majd kivesz a közepéből egy szál lapot, a többit a mappába teszi, azt az aktatáskájába, azt leteszi a földre, bokái közé) Tehát! A...(megfordítja a lapot) A legfelsőbb törvényszék száztizenharmadik határozata. Egyetlen pont, úgymint: Holló Vezek többszöri megfontolt gyilkolásért halálbüntetéssel sújtatott. Az ítélet minden fellebbezést kiállt, ugyanakkor minden kegyelmi folyamodvány elutasíttatott. Az ítélet jogerős... Elítélt: Az nem lehet...nem lehet jogerős... Igazgató: Kössék be a száját! ( az egyik őr egy széles szíjat tesz Elítélt szájára, hátul összecsatolja, majd ügyészhez) Folytassa! Ügyész: A kivégzés a törvénykönyv erre vonatkozó fejezetének harmincharmadik pontja értelmében mai nap tizennyolc órai kezdettel áramütés által végrehajtásra kerül, a hálál teljes beálltáig! (mindezalatt elítélt erősen hánykolódik, vergődik) Aláírások az ítélőszék főbírája részéről, tovább a megyei tanács elnöke, a legfelsőbb ítélőbíróság , valamint az utolsó kegyelmi folyamodvány elvetése alkalmával félórával korábban fel került az aktára az államelnöki aláírás is. (Elítélthez lépik, megmutassa az aláírásokat) Látja világosan? (amaz nemet int fejével, de ügyész ellépik, hivatalosan) A kivégzés végrehajtandó. (ki) Igazgató: Vegyék le a szájkötőt ! (leveszik) Elítélt: Határozottan tiltakozom...igazgató úr! Tiltakozok a bánásmód ellen. Igazgató: Ha nem hallgat!... Elítélt: Nem hallgatok, mert az utolsó szó jogán... Igazgató: Még nem adtam lehetőséget az utolsó szóra. Atyám! Jöjjön be! Maga következik! (megjelenik a pap) Elítélt: Mondtam már, hogy nem kérek p Igazgató: Benne van a szabályzatban! Kössék be a száját! 365

Elítált: ( vergődik) Én til...(bekötötték) Pap: Istenünk, Jó Atyánk ki a Mennyekből látod mindezt, figyelsz minket, bocsásd meg nekünk vétkünket, most, amikor egy sok életet kioltó eltévedt fiad lelke üdvösségéért hozzád fordulunk. Kérünk, Mindenható Istenünk,vedd magadhoz, s adj lehetőséget árnyékodban lelke megtérésének. Köszönjük Istenünk megértésedet, midőn nemsokára elhaló fiad lelkét magadhoz veszed. Imádkozunk hozzád megbocsájtásodért, kérünk irgalmazz nekünk, most és mindörökké. Ámen! (keresztet vet az Elítélt felé) Az Atya,a Fiú és Szentlélek nevében. ( egy kis kereszttel megérinti Elítélt homlokát, majd) Az Isten irgalma legyen veled, nehéz perceidben, fiam! (keresztet vet, ki) Igazgató: Vegyék le a szájkosarat! (őrök teljesítik) Elítélt: Mondtam, hogy nem kell papot! Átkozott vagyok! Az én lelkemet már a Magasságos Fennvaló sem tudja tisztára mosni. Mit kínoznak ilyen hülyeségekkel?...Inkább... Igazgató: Elítélt! Kivégzése előtt joga van az utolsó szóra... Elítélt: Semmi utolsó szó, én...Kérem oldjanak ki ebből...a...Na!...Nagyon szorít!... Igazgató: Ez volt az utolsó szava?...Akkor... Elítélt: Nem! (rimánkodik) Dehogy volt az...az utolsó...Még nagyon sok mondani valóm van...kérem! Még sokat akarok mondani... Igazgató: Ne húzza az időt, térjen a tárgyra! Elítélt: Ez kérem a tárgy! Ugyanis én nem húzok semmiféle ...izé...időt...én csak ... Igazgató: Kössék... Elítélt: Várjanak kérem...mert...(igazgató int az őröknek, hogy várjanak)...csak éppen összeszedem a gondolatatimat... Igazgató: Igyekezzen, mert... Elítélt:...csak ki ne mondja!...Igyekezni fogok...csak összeszedem....Nem megy az olyan könnyen ilyen szorult helyzetben...ig... Igazgató: Elég volt! Kössék be a száját! Elítélt: Nem!...Ne...(bekötik a száját) Igazgató: Húzzák fejére a csuklyát! (megtörténik) Őrség! Egy lépést elő..-.rre!(majd) Balra..-.át!...Előrre in...-dúlj! Az őrök díszlépésben kimennek, igazgató) Felkészülni a kivégzés végrehajtására! (megjelenik egy csuklyás, délcegen, katonásan a kapcsoló táblához

366

megy, megáll, vigyázzba vágja magát, megfordul, igazgató kifelé) Jelentem! Készen állunk az ítélet végrehajtására! Hang: Végrehajtani! Igazgató: (megismétli kint) Értettem! (belépik)Végrehajtani! (A csuklyás elcsavarja a főkapcsolót. Igazgató nézi karján az órát, felemeli jobb kezét, hogy a kellő időben intsen, csuklyás vigyázzállásban mereven figyeli, jobb keze a karon. Néhány pillanat feszültség után, hirtelen megrázkódik minden, heves mozgás, csuklyás megbillen elesik, igazgató is tántorog,kiáltások) Földrengés! Hagyják el az épületet! (az igazgató kirohan, felugrik a csuklyás is, iramodik, a hátsó fal megreped düledezni kezd, majd betemeti a villamos széket, elítélttel együtt, odatemetve a csuklyást is. Mint ilyenkor lenni szokott, por emelkedik a levegőbe. A ledőlt fal mögött a messzeségben kék ég látszik, zöld mezők, hegyek. A földrengés megszűnik. Pánik szerű kiabálások, parancsok: Rabok, megállni! Sorakozó! (riadó szirénája, sípolások) Keressék a sebesülteket! (más) Hagyják a ...(más) Rendet teremteni! Gyülekezz! Nemsokára megmozdul az összeomlott fal nyomán keletkezett halom, előbb nyöszörgés, majd jajgatás, végül lassan kiemelkedik az elítélt, jobb kezén még odaszíjazval a villanyszék karfája, felemelkedik körülnéz) Elítélt: (nehezen mozog) Hihetetlen! Hát mégis bekövetkezett...Nem haltam a romok alá.(körbetekint) Amott a szabadság. (karfás kezével arra mutat) Lám csak beteljesedett a...( kiszabadítja kezét, majd lábait is, lemászik a rakásról, karjait széttárva nagyot szív a levegőből! Szabadulás! Mégis csak van szabadulás! Arra!...(indul a kékség felé) Arra!...hisz ott van a...(megtorpan) Futni!... Itt az alkalom...(kiabálások, arra néz) Merre futni?...Merre a szabadulás. Van szabadulás? Hová mehetek, halálra vagyok ítélve. Csak idő kérdése, amíg ismét elfognak...De addig is...bár hacsak néhány órára is!...Dehát én...most még...Most még szökevény is legyek? Nem! Nem, nem! (fölvesz a földről egy szíjat, amivel ő volt lekötözve, hurkot csinál, majd átdobja egy éppen ott a romokból kiálló gerendára) Nincs hová menekülni! Ez csak önámítás lenne. (mindenfele a kiabálások katonai vezényszavak) Hová mehetnék? Merre? Tulajdonképpen már halott kellene legyek. (próbálja hurok szilárdságát, beledugja a fejét, majd kiveszi) Bevégzem én...Be kell teljesedjen az ítélet! Nem bujkálhatok életemen át. S akkor inkább 367

befejezem magam a kivégzésemet. Hanem...úgy is végrehajtják ők! Hová futni? Csak meghosszabbítom az agóniámat. Végül csak ide kerülök! Ezt...(nézi a romokat) Ezt újra építik nekem! Csak ide jutok! Nincs az a ruha, ami eltakarna az üldözők elöl! Nincs víz, mely lemosná vétkem. ( a romok alól nyöszörgést hall, majd, jajgatást) Nocsak! Itt van még valaki. (félredobálja a téglákat) Várj csak, ember! (kihúzza a csuklyást ) Hiszen ez lenne a hóhérom? (leveszi a csuklyát) Várj, ne halj meg! Úristen, kinek kiáltsak. Még elmenekülhetnék...ha kiáltok, akkor pedig végképp elárulom magam! (a tiszt elájul) mégis csak kiáltok...vagy mégsem...(kiált) Héj! Halljátok! Itt van egy...a társatok. Súlyos! Igazgató: (hangja távolról) Amott!...Az elítélt...Elfogni... Elítélt: Kellett nekem kiabálni! Most...vége már a szabadulásnak. ( meglátja a tiszt pisztolyát, elveszi) Már jönnek is! Utánam jönnek! Legalább nem kell futnom! Igazgató: (még mindig távolról) Állj! Elfogni! Elítélt: Csak semmi rohangálás igazgató úr! Hová futhatnék? Itt fogom bevárni magukat. (hadonászik a fegyverrel) Csak nem fogom hagyni magam elfogatni! Igazgató: Eldobni! Megparancsolom, hogy dobja el! Elítélt: Majd kiesik az a kezemből. (nézi a hurkot, majd a pisztolyra tekint) Ez mégis csak méltóbb. (az igazgató irányába kiált) Majd én bevégzem az ítéletet. Végtére is az óhajom bevált! Még láttam utóljára a napos, kék eget. Mit is akarnék többet. Szívtam a szabad levegőből is. Ennél többet nem akarhatok! Mit érne futni, ha egy életen át fütyülnének körülöttem a golyók! (hadonászik a pisztollyal) Itt vagyok igazgató úr. Ne rohanjon? Lassan is ideér. Nyugi! Igazgató: (hallatszik, hogy nehezen liheg)Megparancsolom... (odaér nyomában a két őrrel) Megparancsolom, hogy dobja el a fegyvert! (pisztolyt fog Elítéltre) Azonnal dobja el és adja meg magát! Parancsolom ! Elítélt: (halántékához emeli a fegyvert) Nem tehetem igazgató úr! Igazgató: (az őrökhöz) Tartóztassák le! (azok is ráfogják fegyvereiket, ő is fenyegetően hadonászik) Dobja el azt mondtam, mert... Elítélt: Isten bo...(elsüti a pisztolyt, összerogyik) Igazgató: Hihetetlen! (elképedve közelít) Dehát ez ... hihetetlen! Mit csinált, maga szerencsétlen! (üvölt) Maga méltatlan gazember volt. 368

Maga nekem volt szánva! Maga egy újabb trófea, maga...(leül a romokra) A szerencsétlen! Elrontotta a ...Tönkretette a saját kivégzését. (vérmes szemekkel feláll, közelít a tetem felé, nyakánál megérinti az ütőeret) Halott a szerencsétlen. A pokol vinné el magát...hallja? Azt hiszi megússza? Azt hiszi akkor hal meg, amikor akar? Kicselezi a rendszert? Nem, barátocskám! Nem cselez ki engem! A rendszer én vagyok! Itt csak én ítélkezek. S én...Én... Az áramütéssel való kivégzést golyó általi kivégzésre változtatom! (ráfogja pisztolyát) Az ítéletet végrehajtom! ( belelő a tetembe) Az ítéletet végrehajtottam! (az őrökhöz) Na, mit bámultok? Jelentésbe venni: az ítélet végrehajtatott. Vigyétek!( az őrök vonszolják Elítélt tetemét, igazgató ledobja fegyverét, leroskad a romokra, csak úgy magának) Az ítéletet végrehajtottam!...(a megszokott zene, kiabálások, majd, Nagyon lassú függöny!

Szerkesztés és design: Kepes Károly, 2011.

369