Hatvani Kalendárium 2009

H ATVANI K ALENDÁRIUM 2009.

Kiadja a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár

HATVANI KALENDÁRIUM 2009.

A szerkesztõbizottság: BACSA TIBOR, JELLINEK JÁNOS, SISA TAMÁSNÉ Fõszerkesztõ: BACSA TIBOR A szerkesztõbizottság tiszteletbeli elnöke: KOCSIS ISTVÁN Szerzõink: BACSA TIBOR újságíró, szerkesztõ; BALOG CSABA az 5. számú tagiskola igazgatója; DR. BARCZA BÉLA ny. evangélikus lelkész; BASÁNÉ RÉVÉSZ ERZSÉBET pedagógus; BÁN JÁNOS televíziós újságíró, média szakértõ, fõiskolai tanár, a Hatvan TV fõszerkesztõje; CSINTALAN FANNI tanuló; DEMÉNY-DITTEL LAJOS ny. levéltáros, helytörténész; gDOKTAY GYULA építészmérnök, helytörténész, a Hatvany Lajos Múzeum alapító-igazgatója, DOMÁN JÚLIA muzeológus; GARDYNIK KATALIN pedagógus; HARGITAI GÉZA a Kocsis Albert Zeneiskola igazgatója; HATVANI MÁRK joghallgató, helytörténész; HORVÁTH JÁNOS a Honismereti Kör jegyzõje; HORVÁTH KORNÉLIA irodalomtörténész; IVÁDYNÉ HORVÁTH VERONIKA ny. pedagógus; JELLINEK JÁNOS a HMKK igazgatója; JÓNÁS PÉTER költõ; JUHÁSZ FLÓRIÁN zongoramûvész, zenepedagógus; KAPOSI KIS ISTVÁN újságíró; KASSA ANDRÁS helytörténész; KÁLI DOMINIKA tanuló; KEDEI ANNA pedagógus; KEPES KÁROLY költõ; KIS GEORGINA tanuló; KOCSIS ISTVÁN ny. könyvtárigazgató; KOVÁCS JÁNOS helytörténész; KOVÁCSNÉ KISS ÉVA pedagógus; LITYA LÁSZLÓ költõ, közíró; MAJÁR JÁNOS ny. katonatiszt; MATISZLOVICSNÉ HORVÁTH ÉVA a HMKK igazgatóhelyettese; MONORI GÉZA testnevelõ-pedagógus; MONORI SZABOLCS mûvelõdésszervezõ; MONORI ZOLTÁN mûvelõdésszervezõ; NAGY NÁNDOR szociológus, helytörténész; NÉMETI GÁBOR ny. pedagógus, helytörténész; PALÁSTHYNÉ MAJOR ÉVA pedagógus; gPINTÉR ISTVÁN a cukorgyár egykori igazgatója; PÜSPÖKI ZSOLT elnökségi tag (Testvérvárosi Egyesület); RÉVÁSZ GYÖRGY közíró; RUDAS HELGA tanuló; SÁGINÉ SZÛCS KLÁRA az Újhatvani Óvoda és Általános Iskola igazgatója; SINKOVICS ERIKA zenei könyvtáros, a HMKK igazgatóhelyettese; SISA TAMÁSNÉ helytörténeti könyvtáros; SUFRÁNSZKY ANETT tanuló; SZABALICS BOGLÁRKA; SZABÓ JANKA tanuló; SZAKOLCZAY LAJOS irodalomtörténész; SZELEI BÉLA ny. pedagógus, író, költõ; SZÉPLAKI SÁNDOR ny. pedagógus, helytörténész; TÓTH IMRE pedagógus; VAJDA JÓZSEFNÉ ny. pedagógus; VINCZE ANNA óvodapedagógus.

Fotók: CSINTALAN ANDREA, JELLINEK JÁNOS, SZINYEI ANDRÁS; TARI OTTÓ, VARGA ZSUZSA Tördelés, képfeldolgozás, tipográfia: JELLINEK JÁNOS, VALLÓ EDE, VARGA ADRIENNE; VARGA ZSUZSA A Hatvani Kalendárium 2009. évi kiadványának naptárrészét a könyvtárunkban található Perei Zoltán grafikusmûvész metszeteivel illusztráltuk.

Ezúton mondunk köszönetet az idei kalendáriumunk támogatóinak: Hatvan Város Önkormányzata, Hatvan Városért Alapítvány, a HMKK kollektívája.

Kiadja a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár Felelõs kiadó: JELLINEK JÁNOS igazgató Nyomtatás: Grafika Press Zrt. Budapest ISSN 1419-5763

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

2009-BEN ÚJHATVAN FEJLESZTÉSÉN A SOR interjú dr. Fehér Oszkár alpolgármesterrel – Hogyan értékeli a városvezetés a 2008-as évet?

– A mi munkánkat a lakosság mindig a látványos nagy építkezések átadásával méri. Ha 2008-at kellene jellemezni, azt mondanám ez az elõkészítések éve volt, hiszen a templom–bíróság–OTP háromszögben lezajlott fõtéri rekonstrukció II. ütemének átadása volt az egyedüli „nagy beruházás”. Ennek keretében sikerült a fõtéri világítóoszlopokat is újakra cserélni. Ez hazai kormányzati pénzbõl valósult meg, melynek összege 100 millió forint volt. De nem elfelejthetõ, hogy sok kis apró lépést is tettünk a lakosság komfortérzetének javítása érdekében, amit a 2008. évi Városrészfejlesztési Programunkban irányoztunk elõ. Erre visszatekintve elmondhatjuk, hogy ezt 99%-ban megvalósítottuk, a 2009-es évre csak a fedett buszvárók kivitelezése húzódott át az idõjárási viszonyok miatt. Ezt azonban az idén tavasszal pótoljuk. Folytattuk az intézmény felújítási programunkat is, itt az iskolák tetõfelújítását illetve kerítéscseréjét említeném. Másrészt sikerült az OLLÉ program keretében 2 db mûfüves futsall pályát is átadnunk – az 5-ös iskolában illetve a városi sporttelepen –, mindezt szintén pályázati háttérrel. De ne feledkezzünk meg róla, hogy emellett elkészült EU szabvány szerint 4 új játszótér, befejezõdött a csatornázás II. üteme, ezt követõen pedig több utcát újraaszfaltoztunk. A másik, amit nagyon fontosnak tartok, hogy több olyan kisebb-nagyobb beruházást elõkészítettünk, amelyek 2009-ben elindulnak, illetve meg is valósulnak. Ilyen az autóbusz-pályaudvar költözésének elõkészítése, a Ring Kálmán és 21-es út újhatvani elkerülõ szakaszának az elõkészítése, a szennyvíz csatorna beruházás III. ütemének elõkészítése, a 2009-ben megvalósítandó újhatvani városközpont beruházásának elõkészítése, és a Bajza József Gimnázium pályázati anyagának elõkészítése – ezek voltak azok a beruházások, amelyeknek pályázati anyagait benyújtottuk, és ezeknek a pénzügyi hátterét is koncepcionálisan megteremtettük. És még ott van a kórház rekonstrukció is 2009-ben, amivel mindenképpen számolni kell.

– Mit várnak a 2009-es évtõl?

– Az elõbb felsorolt beruházások mielõbbi megvalósítását tûztük ki célul. Tehát mihelyt egy-egy projekt eredményhirdetése megtörténik, kiírjuk a közbeszerzési pályázatot, és gõzerõvel neki kezdünk a megvalósításhoz. Így a Bajza gimnázium felújítása és a melléképületek rekonstrukciója összekapcsolódik a tetõcsere mellett egy részbeni tetõtér-beépítéssel is. Ez megközelítõleg 300 millió forintos beruházás lesz, amelynek pénzügyi önereje biztosított, az eredményhirdetés néhány héten belül megtörténik. Ha nyerünk, akkor ez lehetõvé teszi, hogy a másik két középiskola – a DISZI és a Széchenyi – korszerûsítése, fejlesztése is nagyobb léptékben folytatódhat majd. Az autóbusz-pályaudvar áthelyezésére benyújtott pályázatunk értékelése is néhány hónapon belül megtörténik, és a reményeink szerint az 1,2 milliárd forintos beruházás tényleges munkálatai is megkezdõdhetnek a víztorony tövében. Az idén mindenképpen elindul a Ring Kálmán út–21-es út közötti szakasz megvalósításának elsõ üteme is. Ez konkrétan a Robert Bosch és a Kölcsey utcák találkozásánál egy körforgalom, majd

3

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

innen a Bercsényi utcáig tartó szakasz, illetve az újhatvani temetõ elõtt egy újabb körforgalom megépítését jelenti. Ez az elsõ ütem 270 millió forintba kerül a tervek alapján. Mindezeknek a költségvetési forrását a 2009. évi büdzsé tervezésekor igyekszünk megoldani.

– Mint említette az évkezdet mindig a költségvetés készítésével kezdõdik. Milyen fiskális irányelveket vettek figyelembe az elõkészítés során?

– A legfontosabb értéke a gazdálkodásunknak évek óta a mûködési hiány nélküli költségvetés. Tehát a 2009-es évben is eszerint tervezünk, mert meggyõzõdésünk, hogy a város dinamikus fejlõdésének ez a záloga. Ez egy hatalmas érték, amit úgy tudtunk elérni, hogy 2006-ra végrehajtottuk a konvergencia programot a városban, és így marad szabad forrásunk a fejlesztésekre, a pályázati önerõs pénzek biztosítására. Emellett természetesen a 2009-es városrészfejlesztési programra is meg kell teremtenünk a szabad pénzeszközöket. A január végére összeálló költségvetés tervezete ezeknek a prioritásoknak a figyelembevételével készül, és reményeim szerint február közepén mindez elfogadásra kerül.

– Az itt élõk az évek során szinte megszokták, hogy újabb- és újabb fejlesztések indulnak a városban. 2009 vonatkozásában mire számíthatnak az újhatvaniak?

– Remélem az újhatvani polgárok is érzik, hogy nagy gondot fordítunk annak a városrésznek az ellátására is. Ennek egyik bizonyítéka a Tesco illetve a Family Center kereskedelmi egységek megvalósulása 2008-ban. A 2009. évi Városrészfejlesztési Programban elsõ helyen szerepel az újhatvani városközpont kialakítása, ami a Rákóczi út – templom–COOP–Korona étterem – bal oldalát érinti. Vagyis a Bálvány utca és a Gárdonyi utca közötti szakaszon minden kábel a föld alá kerül, a mostani járdát felbontva a terület díszburkolatot kap, egy új zöldfelület kerül kialakításra, és a Szent István templom és COOP áruház elõtti közterület a díszburkolat mellett új utcabútorokat is kap. És Újhatvan kapcsán említhetném a már elõbb vázolt elkerülõ utat, amely 2010-ben reményeink szerint eléri a 21es utat. Tehát a közlekedési nehézségeken próbálunk úgy enyhíteni, hogy a belvárosi úthálózatot minél kisebb mértékben terhelje az átmenõ forgalom.

– A kalendárium életében nem telik el úgy év, hogy a kastélyról ne írnánk. Az egyik sajtóorgánumban azt mondta el a polgármester úr, hogy a soros EU elnökségünk idején 2010-ben esetleg nagy szerepet kaphat az épület, ezért reménykedhetünk a felújításában.

Történt-e elõrelépés ez ügyben?

– A képviselõ-testület önkormányzati tulajdonba szeretné venni a kastély épületét, amit már jeleztünk is az MMV Zrt. felé. Közben õk hozzájárultak ahhoz, hogy az önkormányzat a kastély belsõ építészeti és a jobb szárny felújításához szükséges terveket megrendelhesse a mûemléki tervezõ szakembertõl. Már elkezdõdtek a tárgyalások az érintettekkel a koncepcionális és funkcionális hasznosítási tervekrõl, és szeretnénk, ha ez március 31-ig be is fejezõdne. Ezekben a tervekben a már említett EU Bizottsági helyszín minden kötelezõ eleme szerepelne, és természetesen belefogalmazódnak majd az utóhasznosítás szempontjai is.

A tulajdonbavételt követõen a tervek birtokában tudunk egy építési engedélyes tervet rendelni a kastély teljes felújítására vonatkozóan, és ez lesz majd a benyújtandó EU-pályázat alapja. Az idõ sürgetése miatt mindennek 2009 elsõ félévében meg kell lennie. A teljes projekt 3–4 milliárd forintba kerülne, aminek nagyobb részét reményeink szerint az EU állná. Ha mindezt sikerül megvalósítani, az Hatvan életében egy minõségi ugrást jelentene, nem beszélve arról a gazdasági, infrastrukturális, idegenforgalmi fejlõdésrõl, ami új távlatokat jelentene számunkra.

Bacsa T.

4

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

TARTALOMJEGYZÉK 2009-ben Újhatvan fejlesztésén a sor - interjú Fehér Oszkár alpolgármesterrel . . . . . . 3 Tartalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

I. fejezet – Kalendárium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Újévi köszöntõ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Állami és hivatalos ünnepek Magyarországon a 2009. évben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Tanítási szünetek a 2008/2009-es tanévben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 A fõszerkesztõ felelõsségérõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Naptár – Ez történt 2008-ban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Gondolatébresztõ sorok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 – Bán János: Célkeresztben a Nézõ! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 – Barcza Béla: Egyháztörténet, honismeret, helytörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40 – Szabó Janka: Hol a világ közepe? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45 – Jellinek János: A kalendárium kapcsán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47 – Bán János: Gyökér nélkül… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49

II. fejezet – Lapok Hatvan múltjából . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 Doktay Gyula: A hatvani Szent Sebestyén emlékmû . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54 Szelei Béla: „Jót s jól!” – 250 éve született Kazinczy Ferenc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Széplaki Sándor: Az elesett honvédek emlékköve . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62 Németi Gábor: A hatvani malomipar . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66 Németi Gábor: Hatvani asztalos kisiparosok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 Hatvani Márk: Az ágasvári menedékház . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 Hatvani Márk-Kovács János-Litya László: Egyháztörténeti események . . . . . . . . . . . 80 Horváth János: A szövetkezeti színjátszás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82 Hatvani Márk: Az 1963-as nagy árvíz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 Horváth János: Tíz éves a Hatvani Honismereti Kör . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 Kassa András: A hatvani vár nyomai a mai városképben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91 Volt egyszer egy gyár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100 Bacsa Tibor: A Hatvani Cukorgyár rövid története . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100 Pintér István naplója . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107 Nagy Nándor: A Hatvani Cukorgyár újraindulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 119 Földi Ferenc, a cukorgyár krónikása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 132

III. fejezet – Testvérvárosi kapcsolatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139 Jellinek János: „Anne Frank – Történelem a mának” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 140 Püspöki Zsolt: Testvérvárosok együttmûködése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 142 Palásthyné Major Éva: Tavarnellei diákok Hatvanban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 143 Szabalics Boglárka: Városnap-Testvérvárosnap . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 144

5

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Gardynik Katalin: Hatvan-Kokkola diákcsere program tanulságokkal . . . . . . . . . . . 145 Ságiné Szûcs Klára: Alpulluban jártunk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 147 Tóth Imre: A hatvani hajóépítõk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 147

IV. fejezet – Hatvan város elmúlt egy éve . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 149 35. jubileumi évfordulós egyesület . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150 Erdõ Péter bíboros látogatása Hatvanban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 155 Helytörténeti vetélkedõ Hatvanról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159 Õszi Könyvtári Napok a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtárban . . . . 164 Egy izgató életmû – Emlékezés Páskándi Gézára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165 A Nyugat 100 busz Hatvanban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 166 Emlékezés egy szobor tövében... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 167 Kodály Zoltán Városi Népdalverseny . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 172 Góliátok sikerei 2008-ban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 173 A 2007–2008-as tanév kiemelkedõ eseményei a Bajza József Gimnáziumban . . . . . 176 A Széchenyi Iskola egy éve . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181 Muzsikában nagyhatalom vagyunk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 184 Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítások 2005–2008 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186 Kitüntetésben részesültek 2008-ban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 188 Mi történt még 2008-ban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 189 Színes képmelléklet 2008. év eseményeirõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 192

V. fejezet – Hétköznapi hõsök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 201 A múlt tanúi (Sztehlo Gábor, Dr. Gábori Miklós, Dr. Fister Károly) . . . . . . . . . . . . 202 A jelen kiválóságai (Dr. Nagy Miklós, Mester István, Vérné dr. Labáth Éva, Kocsis Ildikó, Szász Péter, Sz. Nagy Mária) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 215 Akiktõl búcsúzunk (Vrabecz Mátyás, Mátrai László, Rácz Sándor, Vass Györgyné, Vági László, Nagy Gáborné) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 231

VI. fejezet – Hatvaniak írták - hatvaniakról írták . . . . . . . . . . . . . . . 239 Litya László: Fõtéri szívzörejek - fényárnyékban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 240 Monori Szabocs: Búcsú egy sportklubtól . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 243 Jónás Péter: Mindennapi Attilánk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 247 Juhász Flórián: Népdal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 249 Vincze Anna: Patak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 249 Kepes Károly versei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 250 Ladys Lex verstornya: abc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 251 Barcza Béla: Hatvani fejek - a Hatvani arcképcsarnok címû könyvrõl . . . . . . . . . . . 252 Révász György: A Hatvani Prépostság Története címû könyvrõl . . . . . . . . . . . . . . . 254 Horváth Kornélia: Az állomásfõnök megkísértése -Tompa Z. Mihály regényérõl . . 255

6

I. FEJEZET

KALENDÁRIUM

• Újévi köszöntõ • Állami és hivatalos ünnepek Magyarországon a 2009. évben • Tanítási szünetek a 2008/2009-es tanévben • A Fõszerkesztõ felelõsségérõl...

• Naptár – Ez történt 2008-ban • Gondolatébresztõ sorok – Bán János – Dr. Barcza Béla – Szabó Janka – Jellinek János

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

ÚJÉVI KÖSZÖNTÕ Az egek teremtõ, Csillagok építõ, Mennynek-földnek Istene, Az kit ez világra, Szabadulásunkra Szép szûz leány szüle, Ez új esztendõnek, Tikegyelmeteknek, Kezdetit megszentelje.

Bor, búza, gazdagság Házasokat újétsa!

Isten ellenségtül, Gyülevész háznéptül Marhátokat megtartsa.

Mint nagy-mély örvénybül Víz buzog mely ékesen, Istennek áldása S megszaporétása Legyen ily hûségesen Marhátok seregén S házatok cselédjén, Szívbûl kívánom. Ámen.

ÁLLAMI ÉS HIVATALOS ÜNNEPEK MAGYARORSZÁGON A 2009. ÉVBEN Január 1.

Március 15. Április 12–13.

Május 1.

Május 31–Június 1.

Augusztus 20.

Október 23.

November 1.

December 25–26.

Újév Nemzeti ünnep Húsvét Munka ünnepe Pünkösd Állami ünnep Nemzeti ünnep Mindenszentek Karácsony

TANÍTÁSI SZÜNETEK A 2008/2009-ES TANÉVBEN Õszi szünet: 2008. október 31 – november 3.

Téli szünet: 2008. december 22 – 2009. január 4.

Tavaszi szünet: 2009. április 9 – 14.

Nyári szünet: 2009. június 16 – szeptember 1.

8

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A FÕSZERKESZTÕ FELELÕSSÉGÉRÕL A 10. ünnepi jubiláns szám után visszatértünk a dolgos hétköznapokba, és a mostani 11. számunk – amit a kezében tart a Kedves Olvasó –, ez ennek a terméke. Ezt is legalább akkora elánnal készítettük, mint a kitüntetett fõszerepet vállaló elõzõt, és így nem adtuk alább a színvonalat sem. Sõt terjedelmét tekintve a jubileumi szám mindössze egy ívterjedelemmel volt csak vastagabb.

A tartalmát tekintve is legalább annyira változatosra sikeredett, hiszen a szerzõink köre is tovább bõvült. Soha annyi ember írását nem közöltük még a kalendáriumban, mint a mostaniban! (52 szerzõ). A munka dandárján túljutva, amikor már csak a tördelõk végzik áldozatos munkájukat, rajtuk is múlik, milyen külsõt kap majd a kötet, és milyen lesz a belbecs. Az õ munkájuk ugyanolyan felelõsségteljes mint a szerzõké, és legalább annyira nehéz is. Én mint a kötet fõszerkesztõje azt hiszem még soha nem voltam annyira nehéz helyzetben, mint a 11. kötet készítésekor. Amikor összegyûlt a kalendárium megjelenéséhez szükséges pénz, akkor sürgõs tárgyalásba kezdtünk a nyomdával, ami alapján kiderült, hogy meddig is ér az a képzeletbeli takarónk ugye, ami alatt nyújtózkodhatunk, de kilógni alóla nem illedelmes.

Amikor végre láttuk az oldalszámot, akkor elkezdõdött a sakkozás, hogy mi kerüljön bele feltétlen, mi az, amit még átvihetünk esetleg a következõ lapszámba… És sajnos mitõl kell megválnunk… ez a fõszerkesztõ nehéz egyben felelõsségteljes döntése. Következett a tördelõk instruálása, ezt is, azt is tedd bele, itt vedd kisebbre a képet…, ebbõl egy kicsit kihúzunk, hogy a másik is beférjen…, mi lenne, ha ezt összeszerkesztenénk egy anyaggá, mert egymást erõsítik…, ez túl hosszú, megkérni a szerzõt, hogy kurtítsa meg egy kissé…, ez nem a mi mûfajunk, megválunk tõle.

Majd jöttek vissza a betördelt oldalak, fejezetek Varga Adrienntõl, Varga Zsuzsától és egyre inkább látszott, hogy még mindig sok az anyag, hiába a kisebb pontnagyság, csak nem fér bele minden, ahogy elterveztük. A fõszerkesztõ elõször önmérsékletet tanúsítva a saját anyagainak egy részétõl vált meg. De még mindig ki kell venni néhány oldalt! Így aztán fájó szívvel, de kimaradt a mostani kalendáriumból Kovács János írása a hatvani cserkészmozgalom nagy öregjérõl Hordós Dezsõrõl, Kepes Károly néhány verse, Németi Gábor két portréja, Hatvani Márk írásai közül az Õrszem szoborról, és az ifjúsági bélyegkiállításról szóló, Demény-Dittel Lajos munkáiból a Hatvani Zsigmond költõrõl és dr. Vöröss Lajosról írt anyag, Maróti István Páskándiról szóló leírása, egy riport Kosinsky Béla pappal, és odalettek a fõzõversenyek receptjei is…

Tudom mindez az Olvasót nem hatja meg. Õ azt olvashatja csak el, ami a kalendárium lapjain nyomtatásban megjelenik, és hiába olvassa most azt, hogy mit nem olvashat!

Mindezt azért kívántam leírni, hogy mindenki érzékelhesse, hogy mennyire szomorú, amikor egy-egy számból ezt-azt ki kell hagyni. Másrészt meg azért írtam le, hogy mindenki érzékelhesse, hogy mennyire örömteli, hogy nem anyagokra kell vadásznunk a megjelenés kapcsán, hanem elértük azt, hogy ma már egy-egy kalendáriumhoz sokkal több írás érkezik be, mint amit közölni tudunk. Vagyis a fõszerkesztõnek döntenie kell, felelõsségteljesen egyben visszavonhatatlanul. Önnek Kedves Olvasó tehát nincs más dolga, mint a szerzõket dicsérni az írásaikért, és esetleg a fõszerkesztõt szapulni a válogatásáért. Dehát ez már a világ rendje…

Bacsa Tibor fõszerkesztõ

9

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

JANUÁR, BOLDOGASSZONY HAVA / VÍZÖNTÕ HAVA / TÉLHÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

10

csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat

Újév, Fruzsina Ábel Genovéva, Benjámin Titusz, Leóna Simon, Edvárd Boldizsár Attila, Ramóna Gyöngyvér, Keve Marcell Melánia Ágota Ernõ, Tatjána Veronika, Vera Bódog Lóránt, Loránd Gusztáv Antal, Antónia Piroska Sára, Márió Fábián, Sebestyén Ágnes Vince, Artúr Zelma, Rajmund Timót, Xénia Pál Vanda, Paula Angelika Károly, Karola Adél Martina, Gerda Marcella

1. – Újév napja Már a rómaiak is vidáman ünnepelték a kétarcú – a múltba és a jövõbe tekintõ – Janus isten ünnepét. A január elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582ben megreformált naptár általánosította.

E nap idõjósló, szerelmi – és esetleg haláljósló nap volt. Ha újesztendõ napján szép, fényes az idõ, jó lesz az esztendõ.

6. – Vízkereszt napja Az egyházi naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése napja. E napon a templomokban tömjént és vizet szentelnek – innen származik a magyar Vízkereszt elnevezés. Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör utolsó napja. Ehhez a naphoz kapcsolódik a következõ idõjóslás: „Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél.” Vízkereszt napja utat nyit a sok vidámsággal, muzsikával járó farsang idõszakának is.

22. – Szent Vince napja Vince országosan ismert borvédõszent volt. Napja általános termésjóslónap.

Vincét a középkortól kezdve úgy tisztelték, mint aki legyõzi a tél sötét hatalmait, és elõkészíti a lassan közeledõ tavasz útját. „Ha szent Vintze napja fénylik, azt mondják a boros gazdák, hogy megtelik a pintze, és sok jó bort várhatni.”

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. JANUÁR HÓNAPBAN I. 17.

I. 18.

I. 18.

I. 19.

I. 19.

I. 20.

I. 24.

I. 26.

I. 26.

I. 29.

I. 31.

Életének 78. évében elhunyt Vrabecz Mátyás a Mátravidéki Cukorgyárak nyugdíjas igazgatója.

Több száz hívõ jelenlétében nyitotta meg az újhatvani templomban a Biblia évét dr. Beer Miklós váci megyéspüspök.

C. Lénárt Ferenc ecsédi festõmûvész kiállítását tekinthették meg az érdeklõdõk a Hatvany Lajos Múzeum emeleti kiállítótermében.

A Ratkó József Közmûvelõdési Egyesület múzeumlátogatást szervezett Vaszary János és Zichy Mihály kiállítására a Magyar Nemzeti Galériába.

Elsõként az új esztendõben a Hajós Alfréd úti ovigaléria nyitott tárlatot. Dr. Déry Károly hozta el legújabb téli képeit a kicsinyeknek.

Városunk fogadalmi ünnepén – Szent Sebestyén napján – ünnepi szentmisére várták a település polgárait a Kossuth téri Szent Adalbert templomba.

Forró latin ritmusokkal szórakoztatta a Samba de la Noche Trió az „Art Cafe Hatvan” mai programjára látogatókat a könyvtárban. „Alázatos szolgálat” címmel jelent meg a hatvani születésû Meszlényi Zoltán püspök szentbeszédeit tartalmazó kötet. Évzáró bankettjét tartotta a Magyar Íjász Szövetség. 2007-ben nyújtott kimagasló nemzetközi eredményeikért Nagy Zsanett és Berencsi Balázs kapta az Év Íjásza díjat.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Veres János pénzügyminiszter és Bajnai Gordon, az önkormányzati és területfejlesztési tárca irányítója találkozott Hatvanban MSZP-s városvezetõkkel. Ülésezett a város képviselõ-testülete.

C. Lénárt Ferenc ecsédi festõmûvésznek a Hatvany Lajos Múzeum emeleti kiállítótermében nyílt tárlata

11

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

FEBRUÁR, BÖJTELÕ HAVA / HALAK HAVA / TÉLUTÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

12

vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat

Ignác, Virgínia Karolina, Aida Balázs, Oszkár Ráhel, Csenge Ágota, Ingrid Dorottya, Dóra Tódor, Rómeó Aranka, Jutocsa Abigél, Alex Elvira, Skolasztika Bertold, Marietta Lívia, Lídia Ella, Linda Bálint, Valentin Kolos, Georgina Julianna, Lilla Donát Bernadett, Konrád Zsuzsanna, Eliza Aladár, Álmos Eleonóra Gerzson, Zétény Alfréd, Mirtill Mátyás, Jázmin Géza, Alexander Edina Ákos, Bátor Elemér, Oszvald

Február a farsangolás ideje. Húshagyókedden – húshagyatkor – karneváli hangulat uralkodott. Húshagyókedd mozgó ünnep, a farsang utolsó napja. A másnapján – Hamvazószerdán – kezdõdõ negyvennapos húsvéti böjti idõszak teljes hústilalommal járt.

2. – Gyertyaszentelõ Boldogasszony A régi római tavaszkezdõ napot a keresztény egyház gyertyaszentelési ünneppé szelídítette.

3. – Balázs napja Egészség- és termésvarázslás, a gonoszûzés, a madárûzés, az idõjárásjóslás napja.

14. – Bálint napja Bálint napján csivitelnek a télen helyben maradt verebek. Õk jelzik a tavasz közeledtét. A gazdák metszik a fákat, gyümölcsfákat is ültetnek.

15. – Fausztinus napja A háziasszonyoknak varrástiltó nap, amelyen nem szabad varrniuk, mert bevarrják a tyúkokat, és azok egész évben nem tojnak.

19. – Zsuzsanna napja A gazdák szerint mostantól lehet metszeni a szõlõt, hogy azon le ne fagyjon a rügy.

Elkezdõdhet a készülõdés a szántás-vetésre.

24. – Jégtörõ Mátyás napja „Mátyás feltöri a jeget; ha nem talál, akkó csinál; ha meg talál, akkó ront.” Ha esik az esõ, akkor elveri a jég a termést, a szõlõ savanyú lesz.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. FEBRUÁR HÓNAPBAN II. 1.

II. 8.

II. 14.

II. 18.

II. 18.

II. 22.

II. 22.

II. 23.

II. 28.

II. 28.

„Rendezõkre emlékezünk…” címmel folytatta a filmklub szokásos elõadássorozatát péntek esténként a könyvtár aulájában.

Megjelent a Hatvani Kalendárium jubileumi, 10. kötete. „Ének és trombita a jazzban” – az „Art Cafe Hatvan” ma esti programján. Házigazda: Champagne Strings Trio, vendége a MAE Quintett.

Történelmi-mûvelõdéstörténeti vetélkedõt szervezett a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola történelem munkaközössége.

Az „Art Cafe Hatvan” szervezésében a Kaposvári Szimfonikus Zenekarból alakult vonós kamarazenekar adott nagysikerû koncertet a könyvtár aulájában.

A vajdasági születésû Torok Sándor festõmûvész emlékkiállítása nyílt meg a Moldvay Gyõzõ Galériában.

Ezen a napon rendezték meg a Bod Péter könyvtárhasználati verseny megyei fordulóját. Az esemény helyszíne a városi könyvtár volt. Óvodás és iskolás gyerekek részére tartottak kézmûvesfoglalkozást a mûvelõdési ház dolgozói az intézmény aulájában.

Anne Frank, a II. világháborúban a németek által elhurcolt hollandiai zsidó diáklány életérõl nyílt kiállítás a könyvtárban. Ülésezett a képviselõ-testület.

Torok Sándor vajdasági fesõmûvész kiállítása a Moldvay Gyõzõ Galériában

13

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

MÁRCIUS, BÖJTMÁS HAVA / KOS HAVA / TAVASZELÕ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

14

vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd csütörtök szerda péntek szombat vasárnap hétfõ kedd

Albin, Lea Lujza, Henriett Kornélia, Nelli Kázmér, Zorán Adorján, Adrián Leonóra, Inez Tamás, Tomaj Zoltán Franciska, Fanni Ildikó, Melissza Szilárd, Borsika Gergely Krisztián, Ajtony Matild, Tilda Nemzeti ünnep Henrietta, Vidor Gertrúd, Patrik Sándor, Ede József, Bánk, Józsa Klaudia, Alexa Benedek Beáta, Izolda Emõke Gábor, Karina Irén, Irisz, Irina Emánuel, Larissza Hajnalka, Alpár Gedeon, Johanna Auguszta Zalán Árpád, Benõ

Márciusban megkezdõdik a munka a szántóföldön, a gyümölcsösben, szõlõben. Az asszonyok vetik a borsót, a répát, a zöldséget, a palántának való magot, dugdossák a hagymát.

12. – Gergely „Ha Gergely megrázza a szakállát, még áprilisban is hó lesz”. Azaz: ha Gergely napján esik a hó, késõn érkezik a tavasz.

Tokaj-Hegyalján Gergely napján pendül a kapa, vagyis ekkor kezdik a szõlõben a kapálást.

18–19–21. – Sándor, József, Benedek A három – tavaszhozó – szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esõre lehet számítani; viszont ha kemény az idõ, akkor a tavasz már közelít.

Sándor, az elsõ meleghozó nap. „Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.”

25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony napja Március 25-e egyike az év legjelentõsebb Mária-ünnepeinek. Az egyház Jézus fogantatását (Conceptio Domini) ünnepli ezen a napon. „Gyümölcsoltó”-ként Magyarországon jelölik e napot, ami abból ered, hogy ebben az idõszakban szokták elvégezni a gyümölcsfák tavaszi oltását, megkezdeni a szõlõ metszését.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. MÁRCIUS HÓNAPBAN III. 4.

III. 6.

III. 14.

III. 14.

III. 15.

III. 19.

III. 21.

III. 22.

III. 26.

III. 27.

III. 27.

III. 28.

III. 29.

III. 29.

III. 30.

71 éves korában elhunyt Mátrai László a Damjanich János Szakközépiskola nyugalmazott testnevelõ tanára.

A tiszafüredi Vízfolt Klub alkotóinak „Tû-barátság” címû patchwork kiállítása nyílt meg a Bajza József Gimnázium galériájában.

Az újhatvani Hét vezér utcában két év szünet után új rock-kocsma nyílt a Nehrou és a Monarchia együttesek fellépésével.

A Corelli Consort adott hangversenyt a Grassalkovich Kastély barokk termében. Érsek Zsolt polgármester ünnepi beszéde után az Újhatvani Óvoda és Általános Iskola tanulói adtak mûsort a Kossuth téren a forradalom évfordulóján.

A Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Fagott Tanszakának hangversenyét élvezhették a zenebarátok a könyvtár aulájában.

Húsvéti Varázsnapot tartottak óvodás és iskolás gyerekek részére a könyvtár aulájában. „Bajza és a reformkor” címmel vers- és prózamondó versenyt rendeztek a gimnáziumban, így emlékezve irodalmárunk halálának 150. évfordulójára.

A Biblia éve alkalmából elõadássorozatot indított a református gyülekezet a városi könyvtárban. Ülésezett Hatvan város önkormányzata. „Hangulatok…” címmel a Champagne Strings Trio és a Chamber Art Voices duó koncertjét élvezhették az érdeklõdõk a könyvtárban.

Csiszér Zsuzsi budapesti festõmûvész alkotásaiból nyílt kiállítás a Moldvay Gyõzõ Galériában.

A Ratkó József Közmûvelõdési Egyesület kirándulást szervezett Budapestre, a Szépmûvészeti Múzeumba.

A Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány és a Városi Diákliga Egyesület tizedszer rendezte meg a hatvani diákgálát. A döntõre a Liszt Ferenc Mûvelõdési Házban került sor.

Hatvan határában, a csányi úti körfogalomnál felszentelték az 1920-ban felállított, azóta erõsen megrongálódott feszület mását. A felszentelést Koza József helyi prépost és Somodi János horti kanonok végezte.

Az újonnan felállított kereszt ünnepélyes megszentelése

15

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

ÁPRILIS, SZENT GYÖRGY HAVA / BIKA HAVA / TAVASZHÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

16

szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök

Hugó Áron Buda, Richárd Izodor Vince Vilmos, Bíborka Herman Dénes Erhard, Dusán Zsolt Leó, Szaniszló Húsvét, Gyula Húsvét, Ida Tibor Anasztázia, Tas Csongor Rudolf Andrea, Ilma Emma Tivadar, Odett Kondrád Csilla, Noémi Béla György Márk, Ányos Ervin, Aida Zita, Mariann Valéria, Nimród Péter Katalin, Kitti

A gazdák örülnek az esõnek, mert azt tartják: „Áprilisi esõzés kergeti a fagyot”. Általában áprilisban van a tavaszi ünnepkör legjelesebb ünnepe, a Húsvét. A Húsvét mozgó ünnep, vasárnapja a tavaszi napéjegyenlõség (március 21.) után következõ holdtölte utáni vasárnapra esik.

6. – Vilmos napja Termésjósló nap lévén figyelik az idõjárást.

Ha esik az esõ, szûk lesz az esztendõ.

12. – Száznap – Gyula napja Az év századik napja. Mivel féregûzõ nap, a tisztaság, a takarítás napja, kitakarítják a lakást, kiûzik a férgeket az istállóból.

24. – Szent György napja Névadója Sárkányölõ Szent György, a lovagi erények megtestesítõje. Ókeresztény eredetû szent, aki hitéért Diocletianus római császár idején, 303-ban szenvedett vértanúhalált. Magyarországon már az Árpád-házi királyaink idején is nagy tisztelet övezte. Szent György a magyar népi vallásosságban úgy él, mint a pásztorok, állattartók védõszentje. A néphit szerint Szent György napja a legszerencsésebb nap az egész naptárban. Egész Európában a mezõgazdasági tavasz kezdeteként tartják számon.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. ÁPRILIS HÓNAPBAN IV. 2.

Az 1848–49-es szabadságharc tavaszi hadjáratára, ezen belül a gyõztes hatvani csatára emlékeztek a település polgárai a Radnóti téri honvédsírnál.

IV. 3.

Ma délelõtt dr. Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és dr. Beer Miklós váci megyéspüspök a helyi születésû dr. Meszlényi Zoltán segédpüspök boldoggá avatásáért imádkozott a belvárosi templomban.

IV. 4.

A Hatvany Lajos Múzeumban „Víz-fény-szín-tér” címmel nyílt kiállítás. A Dobó István Vármúzeum kortárs akvarellgyûjteményének anyagából összeállított tárlatot dr. Petercsák Tivadar megyei múzeumigazgató nyitotta meg.

IV. 5.

A Bánfalvy Ági International Stúdió elõadásában Milne: Micimackó címû zenés mesejátékát élvezhették a könyvtárba látogató gyerekek.

IV. 7-11. A Költészet Napja alkalmából vers- és prózamondó verseny zajlott a városi könyvtár aulájában.

IV. 8.

A Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában felavatták a névadó szobrát. Koltai László fafaragó egy fa törzsébe mintázta meg a politikus képmását.

IV. 10. Rendkívüli ülést tartott a képviselõ-testület.

IV. 10. Heves megyében elsõként Új Magyarország Pont irodát adtak át a városban.

IV. 11. Ezen a napon ünnepelte a Balassi Bálint Tagóvoda a 25. születésnapját.

IV. 11. 78 éves korában elhunyt Rácz Sándor, a hatvani konzervgyár volt kereskedelmi igazgatója, a labdarúgó szakosztály egykori elnöke.

IV. 12. Mesemondó versenyt rendeztek a Gódor Kálmán úti óvodában.

IV. 15. „Mit ránk hagytak a századok…” címmel országos középiskolai történelem-mûvelõdéstörténeti vetélkedõ zajlott a Bajzában.

IV. 17. A helyi születésû, jelenleg Ecséden lakó Oláh Mary akrilkompozícióiból nyílt kiállítás a könyvtár aulájában melyet Mátyássy Gábor mûvésztanár nyitott meg.

IV. 18. Új autószalonnal – a Peugeot márka képviseletével – gazdagodott Hatvan.

IV. 19. A városi bélyeggyûjtõ kör szervezésében az erdélyi hotelposták kialakulásáról hallgattak elõadást az érdeklõdõk a Grassalkovich-kastély barokk termében.

IV. 21. Az „Art Cafe Hatvan” szervezésében hangversenyre várták a zenebarátokat a könyvtár aulájába.

IV. 24. Ülésezett a képviselõ-testület.

IV. 26. Egészségnap és futófesztivál zajlott a Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium parkolójában.

IV. 26. Anyák napi „varázsnapra” várták az óvodás és iskolás gyerekeket a könyvtárba.

IV. 26. Városunkban rendezték meg az ITF Taekwon-do Európa-kupát. A hatodik alkalommal megrendezett seregszemlén a hatvaniak kiválóan szerepeltek, hiszen hat aranyérmet szereztek.

IV. 27. Életének 61. évében elhunyt Vass Györgyné gyógypedagógus, a Szivárvány Szociális és Egészségügyi Szolgálat munkatársa.

IV. 29. Hatvan Város Önkormányzata lakossági fórumot szervezett.

17

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

MÁJUS, PÜNKÖSD HAVA / IKREK HAVA / TAVASZUTÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

18

péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

A munka ünnepe Zsigmond, Zoé Tímea, Irma Mónika, Flórián Györgyi Ivett, Frida Gizella, Bendegúz Mihály, Gyõzõ Gergely Ármin, Ferenc Pongrác, Gyöngy Szervác, Imola Bonifác, Gyöngyi Zsófia, Szonja Mózes, Botond Paszkál Erik, Alexandra Ivó, Milán Bernát, Felícia Konstantin Júlia, Rita Dezsõ, Renáta Eszter, Eliza Orbán Fülöp, Evelin Hella, Pelbárt Emil, Csanád Magdolna, Léna Janka, Zsanett Pünkösd, Angéla

Május a természet kibontakozásának, a termékenységnek a hónapja, a virágnyílás, rózsanyílás fõ ideje. Többnyire májusban ünneplik a Pünkösdöt.

1. – Majális Már régóta közös kirándulások, ünnepi lakomák és a májusfa állításának ideje. A fa ledöntésére a hónap végén került sor.

6. – Babevõ János napja A soproni szõlõtermesztõk a szõlõben köztes növényként babot is termesztettek, A szõlõ, a bab és a bor jól megfért egymással.

12–13–14. – Májusi fagyosszentek Pongrác, Szervác, Bonifác napján a tavaszi meleg idõjárás hirtelen hidegre fordul, sõt fagy is jelentkezhet, ami „leszüreteli a szõlõt”, tönkreteszi a vetést. „Sok bort hoz a három ác, ha felhõt egyiken se látsz.”

Fagyosszentek idején három napig nem lehetett kapálni a szõlõhegyeken, mert akkor nem termett a szõlõ.

25. – Orbán napja Orbán középkori szent. A neki szentelt kápolnákkal, szobrokkal elsõsorban a szõlõhegyeken lehet találkozni, tõle várják a szõlõk védelmét. Erõsen meg is bírálják: ha szép, meleg idõvel érkezik, akkor szobrát a faluközpontban megkoszorúzták, borral meglocsolták, kaláccsal megajándékozták. Ha azonban esõvel, hideggel virradt meg a napja, sárral dobálták meg.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. MÁJUS HÓNAPBAN V. 1.

Egész napos majálisra várták az érdeklõdõket a Népkertbe. Az eseményt a Polgármesteri Hivatal Kabinet Irodája szervezte.

V. 2.

A helyi középiskolákban mintegy ötszáz végzõs diák ballagott.

V. 8.

Hatvan Város Önkormányzatának képviselõ-testülete ülésezett, majd közmeghallgatást tartott az újhatvani Daliban.

V. 10.

Számos helyi és város környéki érdeklõdõt vonzott a Népkertben megrendezett Autótuning kiállítás és találkozó.

V. 15.

Rendkívüli ülést tartott a képviselõ-testület, majd a könyvtárban az óhatvani polgárok közmeghallgatására került sor.

V. 16.

A Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány szervezésében Basa Ottóné Révész Erzsébet mûvésztanár kiállítása nyílt meg a Grassalkovich kastélyban.

V. 16-17. Helytörténeti vetélkedõt szervezett a Polgármesteri Hivatal Kabinet Irodája általános és középiskolás diákok részére. Két írásbeli forduló után a nyilvános megmérettetésre a Polgármesteri Hivatal dísztermében került sor.

V. 19.

A Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjasklub alapítói B. Nagy Károly és felesége, Marika néni a 65-ik, azaz vas házassági évfordulójukat ünnepelték családjuk és a klubközösség körében.

V. 22.

Az „Art Cafe Hatvan” programjában a Champagne Strings Trió koncertezett a könyvtárban.

V. 24.

Az önkormányzat nagyszabású gyermeknapon látta vendégül a városban élõ gyerekeket.

V. 25.

A Hatvani Kulturális és Mûvészeti Egyesület második alkalommal várta az érdeklõdõket a Kossuth téren megrendezett Húrszaggató Népzenei Fesztiválra.

V. 27.

A Szivárvány Szociális Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézmény Módszertani Gyemekjóléti Szolgálata gyermekvédelmi konferenciát szervezett. Az esemény helyszíne a könyvtár épülete volt.

V. 29. Ülésezett a képviselõ-testület, majd átadták a „Hatvany Irén Emlékérem az Ifjúságért” kitüntetõ címet Tóth Zsuzsannának, a Bajza József Gimnázium egészségügyi oktatását megalapozó szakembernek és Schmid Gábor sakkmesternek.

V. 30.

Kõ Pál és Halassy Csilla szobrászmûvészek kiállítása nyílt meg a Moldvay Gyõzõ Galériában.

V. 30.

A Bajza József Gimnázium az intézmény fennállásának 80. évfordulója alkalmából tanártalálkozót szervezett. Az eseményre meghívták az iskolában valaha tanító összes pedagógust.

V. 31.

Az önkormányzat vezetése köszöntötte a pedagógusokat. Csaknem félszázan kaptak kitüntetést pedagógusnap alkalmából.

V. 31.

A Ratkó József Közmûvelõdési Egyesület és a nagykökényesi Faluház egész napos majálist rendezett Nagykökényesen a Faluház kertjében.

V. 31.

A Hatvani Rendõrkapitányság idén is megrendezte az ifjúsági kerékpáros kupát, ahol a településen élõ 5–8. osztályos gyerekek mérték össze tudásukat.

19

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

JÚNIUS, SZENT IVÁN HAVA / RÁK HAVA / NYÁRELÕ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

20

hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd

Pünkösd, Tünde Kármen, Anita Klotild Bulcsú, Tormás Fatime, Ferdinánd Norbert, Cintia Róbert, Roberta Medárd, Zaránd Félix, Annabella Margit, Gréta Barnabás, Barna Villõ Antal, Anett Vazul, Herta Jolán, Vid Jusztin Laura, Alida Arnold, Levente Gyárfás Rafael, Polett Alajos, Leila Paulina Zoltán Iván Vilmos, Maxim János, Pál László Levente, Irén Péter, Pál Pál

8. – Medárd napja Ha Medárd-napon esik, negyven napon át esõs idõ várható. A gabonaaratás és a szüreti munka védõszentje.

14. – Éliás napja Már hajnalban lehetett következtetni a beálló idõváltozásra. Ha a kelõ napot szürke felhõ övezte, biztosan megérkezett délutánra a neve napját ünneplõ Éliás.

15. – Vida, Vid, Vitus napja Mindenütt azt tartják, hogy most fordul meg az idõjárás. Jó idõ esetén jó termés, rossz idõ után rossz termés várható. Ha Szent Vid napján esõ esik, hibás lesz az árpa. Vitus napján rendszerint viharos, zivataros az idõ, ilyenkor gyertyát gyújtottak. Úrnapja. E napon koszorút fonnak virágokból, elviszik a templomba, megszenteltetik. A tornácra, az ajtó fölé akasztják az úrnapi koszorút. Az Úrnapja mozgó ünnep, a Szentháromság vasárnapját követõ csütörtök. Ezen a napon az egyház újra megünnepli az Utolsó vacsora misztériumát. A népi hitvilág a Szentség körülhordozásának a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elûzõ varázserõt tulajdonít.

24. – Szent Iván napja A nyári napforduló ünnepe, amit Európaszerte lángoló tûz gyújtásával ünnepeltek meg.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. JÚNIUS HÓNAPBAN VI. 2.

VI. 3.

Színes programokkal várták az Ünnepi Könyvhét résztvevõit a városi könyvtárban.

Fedinecz Atanáz aszódi festõmûvész kiállítása nyílt meg a Moldvay Gyõzõ Galériában.

VI. 4.

Felavatták az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola 5. számú tagiskolájának új mûfüves futballpályáját.

VI. 7.

A helyi Bajza József Gimnázium pedagógusai közül Király Gézáné kémia–fizika szakos tanár kapta az idei Bajza-gyûrût.

VI. 12. Az „Art Cafe Hatvan” szezonzáró programja volt a könyvtárban.

VI.13-15. A Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány Összmûvészeti Fesztivált szervezett a kastély udvarán.

VI. 15. Az 1944 júniusában a városi gettóból elhurcolt zsidó honfitársainkra emlékeztek a településen.

VI.16-26. Mese-játék-kézmûveskedés várta a 8–11 éves gyerekeket a Gyermekkönyvtár által szervezett foglalkozásokon.

VI. 21. Gazdag kulturális programmal várta az érdeklõdõket a könyvtár udvarán kialakított Hatvan-kert.

VI. 22. Az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Székhely Intézményének – a volt Kossuthiskola – diákjaiból álló csapat nyerte meg a Kisnánán megrendezett vártörténeti vetélkedõ döntõjét.

VI. 27. Sz. Nagy Mária szobrászmûvész, s tanára Gódor Kálmán festõmûvész kiállítása nyílt meg a Moldvay Gyõzõ Galériában.

VI. 27. A Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár az idén is megszervezte történelmi, Idõutazás táborát. Az általános iskolások a BAZ-megyei Sima községben töltöttek el egy hetet.

VI. 28. A helyi kórházban a hagyományoknak megfelelõen idén is megtartották a Semmelweis-napi ünnepséget.

VI. 28. Tíz éve, 1998-ban költözött a helyi Ipari Parkba a német székhelyû Bosch cég. Erre emlékezve az ipari parkban felavatták a Robert Bosch utcát.

VI. 28. A település várossá nyilvánításának évfordulóján látogatók ezrei keresték fel a Népkertet a könynyed kikapcsolódásért. E napon adták át a díszpolgári címet is, melyet az idén dr.

Molnár Lajosné nyugdíjas pedagógus vehetett át.

Rajta kívül még tíz személy polgármesteri díszoklevélben részeA Hatvan-kertben adott jazzkoncertet Berky Tamás és együttese sült.

21

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

JÚLIUS, SZENT JAKAB HAVA / OROSZLÁN HAVA / NYÁRHÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

22

szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek

Tihamér, Annamária Ottó, Ottokár Kornél, Soma Ulrik, Babett Emese, Sarolta Csaba Apollónia Ellák, Edgár Lukrécia, Marina Amália, Alma Nóra, Lili Izabella, Dalma Jenõ, Margit Örs, Stella Henrik, Roland Valter Endre, Elek Frigyes, Kamill Emília Illés Dániel, Daniella Magdolna, Magda Lenke, Borisz Kinga, Kincsõ Kristóf, Jakab Anna, Anikó Olga, Liliána Szabolcs, Alina Márta, Flóra Judit, Xénia Oszkár

20. – Illés napja E napon – félve a villámcsapásoktól – általában nem arattak. Amikor pedig megzendült az ég, azt mondták, „Illés hordókat gurigáz az égben...”, vagy, hogy „Illés most is a sátánnal csatázik”.

22. – Mária Magdolna napja A bûnbánók, a megtért bûnösök, a foglyok, az asszonyok, fodrászok, kertészek, kádárok, szõlészek, borkereskedõk patrónája.

Megvéd a szembetegségektõl, a pestistõl, a féregtõl, és a szõlõt pusztító zivataroktól.

25. – Jakab napja E napon abbahagyja a szõlõ a növekedést, édesedni kezd. „A zab aratását Jakab napig be kell, fejezni, mert ami gabona Jakab-napig kint marad, az kint is veszik.”

A tiszta éjszaka bõség a kertben. A délelõtti idõjárás a karácsonyi, a délutáni a karácsony utáni idõjárást mutatja meg. Ha sok a gomolyfelhõ az égen, akkor sok és nagy hóra kell számítani a télen. Ha igen fényes a nap, nagy hideg lesz, ha esik az esõ, hideg lesz, ha süt a nap és esik, jó idõ lesz.

26. – Anna napja Anna napjára a legkorábban érõ csemegeszõlõk már édesedtek, megkóstolhatóak voltak. Anna-nap hajnala már nem oly meleg, ezért azt szokták mondani: „Anna aszszony reggelre már hûvös, ne játssz vele!”

Nagy esõ szokott esni e napon.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. JÚLIUS HÓNAPBAN VII. 1.

VII. 3.

VII. 4.

VII. 5.

VII. 19.

VII. 24.

A helyi önkormányzat megvásárolta a vasúttól a Bajcsy úti MÁV óvoda épületét. „Parasztveszedelem” címmel rockkoncertet tartottak a Daliban. A buli bevételét a középiskolás olvasótáborra szánták. „A szecesszió vidéke – a vidék szecessziója” címmel nyílt kiállítás a Hatvany Lajos Múzeumban.

Az önkormányzat „A tiszta, virágos Hatvanért” cím elnyeréséért akciót indított a lakóházakban, illetve a tömblakásokban élõk számára.

XV. alkalommal rendezték meg a Robert Bosch országos amatõr triatlonbajnokságot a két város, Hatvan és Lõrinci szervezésében. Ülésezett a képviselõ-testület.

A könyvtár által szervezett, a két hónap fordulóján lebonyolított Idõutazás táborban nagyon jól érezték magukat a gyerekek

Az önkormányzat tulajdonába került a hajdani Bajcsy-Zsilinszky úti MÁV Óvoda

23

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

AUGUSZTUS, KISASSZONY HAVA / SZÛZ HAVA / NYÁRUTÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

24

szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ

Boglárka, Alfonz Lehel, Özséb Hermina, Kíra Domonkos, Dominika Krisztina, Kriszta Berta, Bettina Ibolya, Afrodité László Emõd Lõrinc, Csilla Zsuzsanna, Tiborc Klára, Diána Ipoly Marcell Mária Ábrahám, Rókus Jácint, Arika Ilona, Ilka Huba, Emília Szent István ünnepe Sámuel, Hajnalka Menyhért Bence, Szidónia Bertalan, Jonatán Lajos, Patrícia Izsó, Tália Gáspár Ágoston Beatrix, Erna Rózsa, Félix Erika, Bella

7. – Donát napja A szõlõskertek, szõlõsgazdák védõszentje.

Donáthoz különösen a villámcsapás, jégesõ távoltartásáért imádkoztak. A szõlõkben szobrot, kápolnát állítottak neki.

15. – Nagyboldogasszony napja Ha a „nagyasszony” fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két asszony köze (augusztus 15 – szeptember 8.) varázserejû idõszak. Gyógyfüveket kell szedni, ki kell szellõztetni a hombárt, a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen.

20. – István napja Ha jó az idõ, akkor bõséges gyümölcstermésre készüljünk, de ha rossz idõ járja, gyenge termést várjunk. Ha a cséplés befejezõdött, akkor tartották a dologvégzõ ünnepséget. Ezen a napon általában mindenütt az új búzából õrölt lisztbõl sütik az új kenyeret. A bort, búzát, békességet, mint a kívánt bõség és a nyugodt munka jelképét mondogatták.

24. – Bertalan napja Bertalan napját sok helyen õszkezdõ napnak, a kánikulát végzõ napnak tartják.

A szõlõkben elszaporodnak a seregélyek, meg kell kezdeni üldözésüket. Ennek érdekében kerepelnek, zajt ütnek a gazdák.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. AUGUSZTUS HÓNAPBAN VIII.4-18. A reneszánsz témakörére épült az idei erdélyi középiskolás olvasótábor témaköre.

VIII. 9. „Tûz és Jég” címmel képzõmûvészeti kiállításra várták az érdeklõdõket a Moldvay Galériában.

VIII. 12. Idõszerû pályázatokról tárgyalt rendkívüli ülésén a képviselõ-testület.

VIII. 14. Parlagfû-mentesítési és ellenõrzési akciónapot tartottak az önkormányzat szakemberei.

VIII.16-17. Kilencedik alkalommal rendeztek városunkban Roncsderby Európa-bajnoki futamot.

VIII. 20. A Polgármesteri Hivatal rendezésében ünnepelték a hatvaniak Szent István napját a Kossuth téren.

VIII. 25. Hatvan, Apc, Ecséd és Szücsi szennyvízkezelési programjának pályázata volt a rendkívüli testületi ülés témája.

VIII. 28. Ülésezett a képviselõ-testület.

VIII. 30. Tajti Csaba gyûjtõ gramofon-estjén vettek részt a régi lemezek kedvelõi a Daliban.

VIII. 31. A Damjanich János Szakközépiskolában rendezték meg az idei országos központi tanévnyitó ünnepséget. A rendezvényt a Magyar Televízió élõ, egyenes adásban közvetítette.

A 2008–2009-es országos tanévnyitó ünnepélyt az idén a Damjanich Szakközépiskolában tartották

25

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

SZEPTEMBER, SZENT MIHÁLY HAVA / MÉRLEG HAVA / ÕSZELÕ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

26

kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda

Egyed, Egon Rebeka, Dorina Hilda Rozália, Róza Viktor, Lõrinc Zakariás Regina Mária, Adrienn Ádám Nikolett, Hunor Teodóra, Igor Mária Kornél Szeréna, Roxána Enikõ, Melitta Edit, Ludmilla Zsófia Diána Vilhelmina, Dorián Friderika Máté, Mirella Móric Tekla, Lina Gellért, Mecédesz Eufrozina, Kende Jusztina Adalbert Vencel Mihály Jeromos, Médea

1. – Egyed napja Ettõl a naptól kezdve tilos szekérrel járni a szõlõbe. Ha esik, gyenge lesz a tél, bõ lesz a kukoricatermés. Ha viszont szép az idõ, a bor jó ízû, ízletes lesz.

5. – Lõrinc napja Lõrinc napra már a déli fekvésû szõlõkben elkezdtek érni a kései érésû szõlõfajták is.

Minden jel az idõjárás fordulására, a lassan beálló õszre mutat.

8. – Kisasszony-nap Kisasszony napja, más néven Kisboldogasszony napja. E nap után kezdték el az õszi vetést, és az elõtte való éjjel a vetni való búzát harmatra tették, abban a hitben, hogy akkor nem fog üszkösödni.

Ekkor kezdik szedni a fûszerpaprikát, majd rövid fonnyasztás után felfûzik, és az eresz alá függesztik száradni. E napon kezdõdik a dióverés is. Ha Kisasszony napján nem köszönt be az éjszakai fagy, akkor hosszú, meleg lesz az õsz. „Szeptemberi meleg éjszakák finom bort érlelnek. Ha hidegre fordulnak Máriák, savanyúak lesznek.”

21. – Máté napja „Ha Máté napján tiszta idõ vagyon, a bornak esztendõre nagy bõségét várják.”

29. – Szent Mihály napja Ekkortól lehetett szûrni a bort, kezdõdhettek a lakodalmak. Sok helyen Szent Mihály napja a szüret megkezdésének idõpontja.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. SZEPTEMBER HÓNAPBAN IX. 1.

IX. 2.

IX. 10.

IX. 11.

IX. 12.

IX. 13.

IX. 14.

IX. 18.

IX. 20.

IX. 23.

IX. 24.

IX. 25.

IX. 25.

IX. 26.

IX. 27.

Hatvan város új rendõrkapitányának nevezik ki dr. Gyetvai Tibor rendõrõrnagyot, akit Pest megyébõl helyeztek ide.

Pár napon belül négy játszóteret avattak fel. A mostaniakkal már tizenötre emelkedett az EU szabványú játszóterek száma.

Hatvan és térsége szennyvíz-beruházásának II. ütemének lezárására került sor a Teleki úton. Átadták az óhatvani köztemetõ 256 osztású urnafalát. Az eseményen részt vettek a történelmi egyházak hatvani képviselõi is.

30 éve nyitotta meg kapuit a Hajós Alfréd utcai – a volt Pázsit úti – óvoda. Érsek Zsolt polgármester nyitotta meg a 8. Humor és Táncfesztivált melyet az újhatvani Liszt Ferenc Nyugdíjas Klub szervezett. „Szeretethimnusz” címmel nemzetközi gyermekrajz-vándorkiállítás ünnepélyes megnyitójára került sor Jókai Anna írónõvel és dr. Beer Miklós váci megyés püspökkel a Moldvay Galériában.

Rendkívüli ülést tartott a képviselõ-testület.

A hatvani vasútállomás bombázásának 64. évfordulójára emlékeztek a pályaudvaron.

Rendkívüli képviselõ-testületi ülésre került sor. Újabb helytörténeti kiadvánnyal gazdagodott városunk. Kovács János helyi szerzõ A hatvani prépostság története címû könyvének bemutatójára került sor a könyvtár aulájában.

Rontó Attila triója latin dallamokat játszott az „Art Cafe Hatvan” szervezésében a könyvtár aulájában. Ülésezett a képviselõ-testület.

Tizenötödször rendezték meg a Hatvani Volán Heves Megyei Diákduatlon döntõjét és nyílt amatõr versenyét.

Péntek esténként „Válogatás a világ filmmûvészetébõl…” címmel megrendezi filmklubját a Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár, valamint a Hatvan Közmûvelõdéséért Alapítvány.

A neves jazz-zenész, Rontó Attila triója volt az „Art Cafe Hatvan” vendége

27

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

OKTÓBER, MINDSZENT HAVA / BÖKÖLY HAVA / ÕSZHÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

28

csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat

Malvin Petra Helga Ferenc, Edvin Aurél, Galina Nemzeti Gyásznap Amália Koppány, Etelka Dénes Gedeon Brigitta Miksa, Rezsõ Kálmán, Ede Helén, Lívia Teréz, Aranka Gál, Aurélia Hedvig, Hédi Lukács, Ambrus Nándor, Ferdinánd Vendel, Bendegúz Orsolya Elõd, Korinna Nemzeti ünnep Salamon Blanka, Bianka Dömötör, Albin Szabina Simon, Szimonetta Nárcisz Alfonz Farkas, Cseke

Ha ökörnyál száll a levegõben, vagy a fák másodszor virágzanak, hosszú, szép õsz lesz. Zivatar esetén hideg, szeles télre számítottak a szõlõsgazdák.

9. – Dénes napja A Dénes-napi idõjárásból következtetni lehet a téli idõjárásra.

15. – Teréz napja Teréz hagyományos szüretkezdõ nap. E nap környékén szokott hazánkban beköszönteni az úgynevezett vénasszonyok nyara. Ilyentájt a hûvös de nem fagyos éjszakákat langymeleg, napos, kellemes nappalok követik. Ez a kellemes idõszak igen kedvezõ a szüretelõknek és a lakodalmasoknak.

28. – Simon-Júda napja Simon, Júda napja is szorosan kötõdött a juhászélethez – mint az ezt megelõzõ Demeter-nap is. Ekkorra a nyájak behajtását mindenképpen be kellett fejezni.

Amennyiben szép idõ van e napon, akkor jó termésre van kilátás a következõ évben.

E napon szokták hagyományosan megkezdeni a szüretet legészakibb történelmi borvidékünkön, Tokajban.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. OKTÓBER HÓNAPBAN X. 1.

X. 3–4.

X. 4.

X. 6.

X. 8.

X. 11.

X. 14.

X. 18.

X. 21.

X. 23.

X. 25.

X. 26.

X. 30.

X. 30.

X. 31.

A zene világnapja alkalmából ünnepi hangversenyt tartottak a Kocsis Albert Zeneiskolában.

A Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány Kastély-napokat rendezett a Grassalkovich-kastélyban.

Az aradi vértanúk tiszteletére, koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Hatvaniak a Nemzetért Egyesület a víztoronynál található honvédsírnál.

Zenei találkozás hárfával és fuvolával. Kocsis Ildikó hárfamûvész és Székely Edit fuvolamûvész koncertje volt a könyvtárban.

Az Országos Könyvtári Napok rendezvényeként Páskándi Géza emlékkiállítás nyílt a könyvtárban.

A Rockin’ Rock Cats együttes kilencedik alkalommal rendezte meg rockabilly fesztiválját az újhatvani Daliban.

Rendkívüli ülést tartott a képviselõ-testület.

A Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár vendégül látta a Petõfi Irodalmi Múzeum rendhagyó utazókiállítását a „Nyugat 100 Buszt”. A kiállítás a folyóirat történetét mutatta be dokumentumok és fotók százaival.

V. Kedei Zoltán festõmûvész 1956-ra emlékezõ kiállítása nyílt meg a Bajza József Gimnázium galériájában.

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 52. évfordulójára emlékeztek a Mártírok terén. Az ünnepi megemlékezést a helyi önkormányzat rendezte.

Nyílt napot szervezett a lakosság számára a helyi Tûzoltó-parancsnokság.

Megnyílt a X. Kortárs Egyházmûvészeti Kiállítás a Moldvay Gyõzõ Galériában. Ülésezett a képviselõ-testület.

A könyvtárban megrendezett „Art Cafe Hatvan” zenei sorozat iránt érdeklõdõk újabb zenei élményekkel gazdagodtak ezen az estén. Ünnepi munkaértekezletet tartott a Fehér Gyûrû Közhasznú Egyesület a Rózsakert étteremben.

A könyvtár parkolójában többszáz érdeklõdõ tekintette meg a Nyugat folyóirat szerzõit bemutató kiállítást

29

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

NOVEMBER, SZENT ANDRÁS HAVA / NYILAS HAVA/ ÕSZUTÓ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

30

vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ

Mindenszentek Achilles Gyõzõ, Hubert Károly Imre, Tétény Lénárd Rezsõ, Csenger Zsombor Tivadar Réka, Ariel Márton, Martin Jónás, Renátó Szilvia, Szaniszló Aliz, Szidónia Albert, Lipót Ödön, Edmond Hortenzia, Gergõ Jenõ Erzsébet, Zsóka Jolán Olivér Cecília Kelemen Emma Katalin, Katrin Virág Virgil Stefánia Taksony, Brenda András, Andor

Nem sok kell hozzá, és „November, december, lábon áll a hóember.” Márton madara, a holló és a varjú bejön az erdõrõl, a szántóföldekre élelem után kutatva. A kiforró új bor a nagy lakodalmak idejét is jelzi.

1. – Mindszentek napja E nap azon halottak emlékét õrzi, akiknek a neve nem szerepel az év ünnepei között.

Ekkor a család minden tagja meggyújtott egy-egy gyertyát. Akié a leghamarabb égett el, a jóslás szerint az hal meg elsõnek.

2. – Halottak napja Semmiféle földmunkát nem szabad végezni, hogy ne háborgassák a halottakat.

11. – Márton napja A Márton-napi borkóstolás, kóstolgatás misztériuma: a must, a szõlõlé átváltozása ekkorra következett be. Az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg.

19. – Erzsébet napja „Szent Erzsébet napja tél erejét szabja.”

Mindenütt azt tartják, ha esik Erzsébetkor, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a téli zimankótól, erõs hidegtõl, fagyoktól.

25. – Katalin napja A vízimolnárok, kerékgyártók, kádárok védõszentje. E nap a régi idõszámításban az elsõ téli nap volt. „Ha Katalin kopog, a Karácsony locsog”, ha ezen a napon beáll a fagy, akkor a Karácsony esõs, sáros, enyhe lesz.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. NOVEMBER HÓNAPBAN XI. 6.

XI. 7.

XI. 13.

XI. 14.

XI. 15.

XI. 19.

XI. 20.

XI. 23.

XI.25.

XI. 26.

XI. 27.

XI.27.

XI. 29.

XI. 29.

Pályaválasztási kiállítást tartottak a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában.

Baranyi Norbert természetfotóiból nyílt kiállítás a könyvtár aulájában. Átadták a Teleki úti felújított hajléktalanszállót.

Andrzej Wajda: Katyn címû alkotását tekintették meg az érdeklõdõk a filmklub ma esti vetítésén.

Neves zeneszerzõk kórusmûveibõl állította össze õszi koncertjét a Hatvani Vegyeskar. Az eseményre a könyvtárban került sor.

Oktatás a társadalomért címmel rendeztek regionális találkozót angoltanárok részére a Balassi úton. Újhatvanban megnyílt a bevásárló üzletekbõl álló Family Center a Bibó István u.

3. szám alatt. Átadták a fõtéri rekonstrukció második ütemében elkészült beruházást. A fejlesztést teljes egészében állami támogatásból finanszírozták.

Lakossági fórumot tartottak a Városháza tanácstermében.

Az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola két tagintézményében, a Kodályban és a Kossuthban egészségnapot tartottak. Ülésezett a város képviselõtestülete.

A Bánfalvy Ági International Studio mûvészei Molnár Ferenc: Az ibolya címû darabját mutatták be a könyvtárban.

A Moldvay Gyõzõ Galériában megnyílt a XVIII. Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé.

A Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola jótékonysági bált szervezett a Korona ÉtteremNagy sikert aratott a könyvtár aulájában ben. A bevételt az intézmény a Bánfalvy Ági International Studio által bemutatott épületének korszerûsítésére Molnár Ferenc: Az ibolya címû darabja fordítják.

31

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

DECEMBER, KARÁCSON HAVA / BAK HAVA / TÉLELÕ 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32

kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfõ kedd szerda csütörtök

Elza, Natália Melinda, Vivien Ferenc, Olívia, Xavér Borbála, Barbara Vilma, Sebõ Miklós, Csinszka Ambrus Mária, Marion Natália, Natasa Judit, Loretta Árpád Gabriella Luca, Otília, Lúcia Szilárda Valér Etelka, Aletta Lázár, Olimpia Auguszta Viola, Violetta Teofil Tamás Zénó Viktória Ádám, Éva Karácsony, Eugénia Karácsony, István János Kamilla, Apor Tamás, Tamara Dávid, Zoárd Szilveszter

4. – Borbála napja A Borbála-ág kivirágoztatása szokásos termésjósló mód volt. Ha karácsonyig kihajtott, kivirágzott, meg lehetett látni, milyen lesz a termés a következõ esztendõben.

6. – Miklós napja – Regölés napja A regölés egyik leglényegesebb mozzanata a különbözõ rendû jókívánságok kifejezése.

Védõszentje a házasságnak, az anyaságnak és a gyermekeknek, az aranybányászoknak, sõt a gabonával és borral kereskedõknek is.

24–25. – Nagykarácsony – Jézus születése 27. – János napja János a fordulópont szentje, mivel Janus nyomán õt is az év egyik kapujának, a téli napfordulónak a megszemélyesítõjeként tartották számon. A szõlõsgazdák régen bort szenteltettek, minden hordóba egy cseppet tettek belõle, hogy a bor ne romoljon meg. Régen megszentelt borral kínálták azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt a „Szent János pohara”. A szokás alkalmat nyújt a vendégségbõl való búcsúzkodásnál az utolsó, búcsúpohár elfogyasztására, melyet ülve kell kiinni.

31. – Szilveszter napja Az év vége és a reménybeli boldogabb évkezdet idõpontja.

Részletek DR. CSOMA ZSIGMOND: Szent Vincétõl Szent János poharáig c. könyvébõl.

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EZ TÖRTÉNT 2008. DECEMBER HÓNAPBAN XII. 4.

Hatvani Márk képeslap és bélyeggyûjteményébõl Hunyadi Mátyást és a reneszánsz világát bemutató kiállítás nyílt a könyvtárban. Ezt követõen Juhász Elõd zenekritikus Zenehíd a világ felé címû új könyvét mutatták be a muzsika szerelmeseinek.

XII. 6.

A könyvtár aulájában több mint száz gyerek gyûlt össze a Kipp-kopp a hóban címû bábelõadásra, ezután nagy örömmel üdvözölték a Mikulást és krampuszát.

XII. 7.

A belvárosi templom falán a Szülõföldünkért Hagyományõrzõ és Kulturális Alapítvány jóvoltából Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek tiszteletére emléktáblát avattak.

XII. 8. Életének 77. évében elhunyt Herczegh Alajos a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet alapítója.

XII. 8.

Megjelent Tompa Z. Mihály újságíró regénye Az állomásfõnök megkísértése címmel. A bemutatót a könyvtárban tartották.

XII. 11. „Zenés utazás a barokk Európában” címmel koncertre várták a zenebarátokat a könyvtár aulájába.

XII. 13. Kodály Zoltán Népdalversenyt rendezett a Városi Könyvtár a térség iskolásainak részvételével.

XII. 18. Ülésezett a képviselõ-testület.

XII. 18. A város és környéke mozgáskorlátozottainak hagyományos karácsonyi ünnepsége zajlott a kastély barokk termében.

XII. 18. Az „Art Cafe Hatvan” zenei sorozat idei utolsó rendezvényén Gyermán Júlia hegedû és Vedres Csaba orgonajátéka szórakoztatta a könyvtárba látogató érdeklõdõket.

XII.27-30. Karácsonyi felnõtt teremlabdarúgó-bajnokságot rendeztek a Kodály Zoltán tagiskola sportcsarnokában.

A Mikulás-napi bábelõadás után minden gyerek kapott csomagot a Télapótól

33

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Gondolatébresztõ sorok

CÉLKERESZTBEN A NÉZÕ ! Így lõttök Ti… – mutatja a káplár, és, amikor végre kilencedszerre eltalálja, a céltáblát, kijelenti: így lövök én !...

Karinthy Frigyes, ha napjainkban írná meg, az akkori magyar irodalmi életet parodizáló, örök-becsû, szellemesen vitriolos kötetének mintájára az „Így tévéztek ti….” címû könyvét, a mottóban a képletes káplár, – azaz annak mai inkarnációja, a XXI. századi magyar televíziós producer – feltehetõen századszor sem találna a nézõi célkeresztbe. De, félõ, még a táblába sem…!

Ha a Nézõ mindenütt, – szinte azonos tartalommal, legfeljebb valamennyire más feldolgozásban – ugyanazt látja, olyan, mintha csak egyetlen programot nézne, és ugyanúgy nincs mûsorválasztéka meg választási lehetõsége, mint, amikor az egyetlen tévé-csatornának volt kiszolgáltatva. Körbe van kerítve, nincs menekülési útvonala.

Ugyanakkor fut a pénze, – a már eddig elherdált ideje – után, és fél, hogy valamirõl mégis lemarad, ezért továbbra is – önként és dalolva – vállalja a rabságot, és önmagát a saját bilincseivel láncolja a képernyõhöz. Maga hajtotta önmagát a tévés-karámba, – finomabban fogalmazva – kíváncsisága áldozata lett, amikor a csatornák csábító labirintusába besétált…

Miután a tartalmától függetlenül a nézett mûsorok válnak népszerûvé, – és sajnos, nem fordítva – ezért minden tévé-adó, mindegyik mûsorszerkesztõje ezzel a modellel akarja önvédelembõl is magához csábítani a Nézõket. Õk pedig hagyják magukat… Így történhet meg, hogy nem az igényes alkotások hatnak a felületes tartalmú limonádé mûsorokra és az öncélú, látványos produkciókra, hanem éppen fordítva. Innen a folyamat önmagát gerjeszti – mint az atomhasadás –, és a kulturális igény és elvárás robbanásához vezet, mert minél többen nézik az adásokat, annál jobban dokumentálható kifelé, elsõsorban a „kenyéradó reklámozóknak” a csatorna vonzó hitele és megítélése. Okok és okozatok, melyik volt elõbb a tyúk, vagy a tojás…?

A kialakított és a kialakult szokásokat érdeklõdésben mérve, egyértelmûen bizonyított, hogy erre van igény, – a nézõ szava az isten szava – éppen ezért, mindenki ehhez igazodik.

Pontosabban úgy tesz, mintha ezt szolgálná, valójában a nézõket teszi rabszolgává.

Legalábbis, ha a reklámozó, vagy a tévé-csatorna nem önmaga ellensége. Meg, ami ezzel összefügg, nem akar a népszerûségi listán sem lemaradni…Törvényszerû, ebben minden szolgáltató a világon mindenütt egyforma.

A kereskedelmi és a különbözõ címkéjû, rangú csatornák hangzatos álversenye nem a mûsorok minõségében és színvonalában dokumentálható, hanem – teljesen függetlenül attól, hogy mi kerül a képernyõre – a konkrét nézettségben. Legfeljebb a kicsik abban lehetnek mások – és hátrányosabb helyzetûek –, hogy még ehhez a felületes mûsorkészítéshez és összeállításhoz sem képesek anyagilag, és kellõ szakemberrel igazodni.

A televíziózás drága mulatság, minél nagyobb a konkurencia, annál több ráfordítást követel, ha semmiben nem akar hátrányos helyzetbe kényszerülni. De azt is tisztán kell látni mindenkinek – aki az összefüggéseket nem csupán átéli, érzékeli, hanem igyekszik a kiszolgáltatottságban értékelni is –, hogy a megváltozott és a megváltoztatott mûsorkészítési és

34

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

mûsorszerkesztési felfogás mindennapossá válása, a rengeteg pénz mellett profi munkát és kiváló szakembereket követel. Akik patikamérlegen tudják érzékelni: – és, ami legalább ennyire meghatározó: érzékeltetni – meddig szabad, meddig lehet és kell elmenni, hogy a nézettségük megmaradjon, sõt, miután pénzt-termelõ verseny van, a bevételük minél jobban nõjön…

Ami ebben tragikomikus, hogy mindez legalább annyi szakmai tudást és hozzáértést követel – ha nem többet –, mint az igényes mûsorok készítése, mert itt nem elég gondolatot, mondanivalót közölni, hiszen a nézõk tömegét mindig a képernyõhöz kell kötni, valamivel meglepni, szenzációt keresni, és fõleg találni… Ettõl kezdve a cél szentesíti az eszközt.

Minden mûsorban ez a tartalmi, formai követelmény és gyakorlat érvényesül. Mindegy miért, hogyan, milyen módszerrel, a lényeg: hogy Téged, – sõt, az lenne az ideális, mintha szinte egyedül lennél a piacon és csak téged – nézzenek, nézhessenek…

Nem megyek ezen a nyomvonalon tovább, mert ijesztõen kezd hasonlítani ez a mûsorkészítési filozófia arra, amitõl és amiért alig másfél évtizede, – az új csatornák, a kereskedelmi adók megjelenésével – a nézõk az addigi, egyedüli „királyi televíziótól” elmenekültek…

Ami számomra elgondolkodtató – aki az alkotói életem meghatározó évtizedeit ott éltem le –, hogy ebbõl a folyamatból szinte semmit nem tanult az MTV, úgy viselkedik, mintha még mindig egyedül lenne a képernyõn. Vagy nem vette észre, hogy lemaradt, vagy nagyhatalmi mániával nem tulajdonított ennek azóta sem nagy jelentõséget. De, félõ, képtelen új programmal és közelítéssel felvenni a tempót, a kihívás alapvetõ követelményének megfelelni…

A versenyrõl már nem is beszélve, mert ahhoz az akaraton túl, sok minden más is kellene…

Nincs saját vonzó etalonja, amellyel a szó jó és igazi értelmében, tartalmi és mûvészi igényességgel más lehetne! Inkább kellõ alkotói spiritusz híján átveszi azokat a „sikerekkel” kecsegtetõ paneleket, amelyek ellen szakmailag mindig tiltakozott. Ráadásul úgy, mint amikor a ripacs mûvészi színvonalon szeretne szórakoztatni. És a tojás-dobáláskor, a kifütyülésnél, sértett gyermekként úgy viselkednek, mint, akinek elrontották a játékát. Nézõi igénytelenséggel vigasztalódnak, hogy a kopírozott show mûsoraik, az után-nyomással készülõ vetélkedõik, indigóval másolt szórakoztató mûsoraik, a kilóra vásárolt filmsorozataik, a nézettségben ennek ellenére sehol nincsenek. Mitõl, és miért is lennének…??? A top mûsorok felsorolásánál nemhogy az elsõ húszban, de ha lenne százas nézõi mérõszám sorrend, lehet, hogy még abba sem kerülhetnének bele.

Az MTV-nek illene végre tudomásul vennie, hogy a kereskedelmi adók mûsoraival szemben nem ezzel a gyengébb kivitelû másolatokkal kell felvenni a kesztyût. Banális igazság: a televíziózás pénz-emésztõ gépezet, egyre többet követel, és ebben a csurran-cseppen államilag finanszírozott, elkötelezett közszolgálati adó – eleve hendikeppel indul, a mûsorszerkezete mellett anyagilag is –, teljesen hátul kullog a reklámokból élõ, reklámozó cégektõl ugyan kiszolgáltatott, de igen sok milliárddal rendelkezõ csatornákkal és mûsorokkal szemben.

A Magyar Televízió – és hasonlóan a kissé szerényen háttérbe húzódó Duna TV is –, halmozottan hátrányos helyzetû, mert a népszerû kereskedelmi adók számára nem rossz bevételi forrás a nézett mûsorokhoz kapcsolódó, sokszor elviselhetetlenül hosszú reklám, ugyanis ennek hozama többszöröse annak, mint amennyit az állam költ az úgynevezett közérdekû információkat és tájékoztatást szolgáló televízióra.

Az anyagiak hatása mérhetõ a hozzáértõ szakemberekben is. Nagyon sok kiváló, a szakmát alaposan ismerõ és elsajátító munkatárs nehezen tud ellentmondani, vagy nem is mond

35

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

ellent a jóval nagyobb jövedelmet kínáló kereskedelmi adóknak, ahol ráadásul – mivel ezek nézett és népszerû, az MTV-nél nézettebb és népszerûbb mûsorok – még a talmi siker is csábító. Ahogy nincs tartásuk az egyik csatornától a másikig vándorló, a jobb jövedelemre, vagy a nagyobb népszerûségre vágyó megélhetési tévéseknek – legyenek bármilyen jó szakemberek is –, ugyanúgy, az õket befogadóknak sem, mert kevés ország lehet a világban, legalábbis magam még ilyent nem láttam, ahol ugyanazok az arcok, ugyanazok a nevek szerepelnek egymás után, vagy akár egyszerre, párhuzamosan bármelyik adó képernyõjén… De, ha a különbözõ hazai adók megengedik, miért ne engednék meg maguknak azok, akik erre hajlamosak.

A szakmai belterjesség önvédelembõl is véd- és dac-szövetséggel jár együtt. Az igénytelenség velejárója a közömbösség. A pénzrõl nem is beszélve.

A reklámozó cégeknek kiszolgáltatott mai népszerû adók, miközben rászoktatták közönségüket az új felfogású mûsorokra, – ideológiát is gyártottak hozzá: végre megszûnt a nézõ kiszolgáltatottsága, a sztereotip múltra utaló: „eszi, nem eszi, nem kap mást!” szlogent ismételgetve, és újabb hangzatos, újabb sztereotip szlogennel indokolják a saját filozófiájukat: a Nézõk szabadon választhatják meg az érdeklõdésüknek és ízlésüknek megfelelõ programokat! Ne korlátozzuk a Nézõk önálló döntését és akaratát!

A Nézõt ismét megvezetik, és lassan elveszti ebben a – reklámok irányította – mûsordzsungelben a tájékozódási képességét, ezért azt lehet vele csinálni, amit akarnak, mert – miután elvesztette reális önértékelését – vezetésre is szorul. Amibõl aztán újabb megvezetés lesz. A gyakorlat igazolja, hogy ez az elmélet vette át a nézõ feletti- és a nézõi megítélési hatalmat, ezzel a folyamat jelenleg visszafordíthatatlannak tûnik… A legkülönbözõbb érdeklõdésû, gondolkodású nézõk válnak azonossá, és ezzel elvész az egyéni érdeklõdés és igény, kialakul a mûsorokhoz alkalmazkodó vagy a mûsorok által kialakított tömegérdeklõdés és tömegigény… Tragikomikus, ördögi kör, áttörhetetlen… Ez a televíziózás legnagyobb felelõssége, – vagy hatásaiban nem eléggé felmért, nem-törõdöm felelõtlensége – és félõ, hosszú távon fennmaradó hatása is.

Vagy mégis lehet, van remény…? – A döntés és a választás, – az újabb váltás – ahogy eddig, a jövõben is a Nézõkön múlik. Hogy eljön-e ennek az ideje, vagy mikor jöhet el, ez a nehezebb kérdés. Mert ma és jelenleg ez lehet csak és kizárólag az egyedüli kiút és megoldás.

Lássuk be, változtatni rajtuk kívül senkinek nem lehet érdeke. Sem a reklámozóknak (mert a nézettség hozza a reklám hasznot); sem a népszerû mûsorokat maguknak tudó kereskedelmi csatornáknak (mert ennek hozama a nagyobb bevétel). Ami azonban a legnagyobb kérdés – és bizonytalanság –, hogyan lehet, lehet-e egyáltalán a nézõi „új” megszokásokat ismét megváltoztatni, még pontosabban visszaváltoztatni, amihez – mindezek mellett – még nézhetõ és valóban igényes mûsorok is kellenek…

A következõ kérdés: felismeri-e, és ha igen, mikor a Nézõ, hogy ez az érdeke, és mit tesz ennek érdekében? – A döntés látszólag a Nézõkön múlik, mint ahogy fennhangon a mai manipulált világunkban hirdetik. Valóban rajta múlna, ha egyáltalán lenne, lehetne választani, miközben, mindig, mindenütt ugyanazt látja. A távirányító gombjaiba mintha azonos mûsorok lennének beprogramozva. Még a reklámok is szinte egy idõben, ugyanazt ismételgetve vannak jelen…

Mindenki tudja, – ha nem is ismeri be, de úgy tesz, mint egy dacos kölyök, nem akarja tudomásul venni, ezért inkább eltûri –, hogy ebben a tévés játékban, csupán kiszolgáltatott bábu! Még azt is engedi, hogy bebizonyítsák neki: mindenkinek ez tetszik, mindenki ezt a

36

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

mûsort nézi, ez a legérdekesebb, a legjobb. Aki nem ezt nézi, és akinek nem tetszik, annak ítélete, igénye önvizsgálatra szorul, komoly ízlés ficama van, mert ha mindenkinek ez tetszik, nem lehet eleve igaza annak, akinek nem. Aztán ezt erõsítik a mindennapi beszélgetések, a másnapi – vagy akár még aznap esti telefonok –, láttad…?, és szó-szerint citálják a jópofa és emlékezetes mondatokat, jeleneteket… Aki ebben nem partner, kilóg a sorból, társalgásra képtelen…

Manapság az egyik leggyakoribb érv és bizonyíték: a nézettség. Indokolt, mert, amelyik adót a legtöbben nézik, abból – feltehetõen és látszólag – az is következik, hogy a legnépszerûbb, legkedveltebb mûsorokat készíti, amely leginkább találkozik a nézõk elvárásaival, ízlésvilágával, igényével és érték-ítéletével. Feltehetõen és látszólag, mert valós és abszolút nézettségi mutatókat jelenleg képtelenség készíteni, – kijelenteni lehet a nagy számok törvénye alapján, de ad abszurdum, részleteiben bizonyítani nem! –, mert miközben mindenütt a világban erre törekszenek, a legkülönbözõbb és a legrafináltabb módszerekkel igyekeznek becserkészni a nézõi szokásokat – nincs, és a mai ismeretek mellett, nem is lehet – egyértelmû, bizonyítható és támadhatatlan nézettségi mutató.

Kezdjük azzal, hogy aki bekapcsolta a készüléket, – kiegészítve, hogy egyre több családban egyre több tévé lévén, tehát bekapcsolják a tévéket – még nem biztos, hogy nézik is. Meg hogy mikor, és a családban, hányan… Világít a képernyõ, a háttérben szól a tévé, de nem tudjuk, és nem lehet mérni, hogy közben nézik-e, és a családban hányan az adott mûsort? A cizelláltsághoz tartozik egy újabb motívum: mennyit…? Mert az, ha valaki belenéz a mûsorba – és úgy jelenik meg, hogy látta – hamis és félrevezetõ. A kérdõívek, a nézõi véleménykérõ felmérések ugyancsak deformáltak, mert általánosságokat tartalmaznak. Egyedül a nagy számok törvényébõl lehet kiindulni. Ha, feltehetõen és látszólag sokan nézhetik a mûsorokat, akkor nagy valószínûséggel tényleg sokan – az átlagnál is többen – nézhették, még mindig nem biztos, hogy nézték, de valóban nézhették az adott mûsort.

A tévé csatornáknak persze lét-érdekük annak dokumentálása, hogy õket nézik legtöbben, ennek köszönhetõen – kissé humoros és enyhén túlzásnak tûnõ, de – idõnként teljes pontossággal állítják a nézõi számot… Nem úgy, hogy nagyjából egy millió, – ami azért már önmagában is tiszteletet parancsoló szám lenne – hanem egy millió ötvenegyezer-ötszázas számot tüntetnek fel… A top-lista sorrendjét nem kell kétségbe vonni, de a pontos nézõi számot ha bizonyítani kellene, már lehetnének kétségek. Az, hogy mindegyik adó számára fontos a legnézettebb, legnépszerûbb jelzõ kicsikarása, teljesen érthetõ, mert ez vonzza a reklámozó cégeket, abból a logikából kiindulva hogy: ahol legtöbb a nézõ, ott lehet a legtöbb potens vásárló, ezért ott érdemes a termékeket reklámozni… De, azért a biztonság kedvéért, ahol sokan vannak, mindenütt reklámozni kell a termékeket, mert egyetlen vevõ is számít.

Vannak persze olyan mûsorok, amelyeknél felesleges is mérni, mert tuti, hogy szinte mindenki nézi, vagy legalábbis belenéz… Ezt az adók is tudják, meg azt is, hogy a tarifát itt meg is lehet követelni! Igaz a mûsor igényességétõl függetlenül ezt az elvárt színvonalat „hozni” kell, ha a nézõt és a reklámozót is meg akarják tartani. De, ez megint messzire vezet…

Pontosabban visszatérünk oda, ahonnan elindultunk: a megváltozott nézõi szokásokhoz, az ezt generáló mûsorokhoz, végül is a kiszolgáltatottsághoz.

Volt egyszer egy riporter-kerestetik vetélkedõ – a televíziózás egyik elsõ igazán közönség igényû, nagy sikerû és legnézettebb mûsora, az idõsebbek még emlékezhetnek rá –, amikor a Nézõk villanyfelkapcsolással döntöttek. A nyertes az lett, akinek a nevénél az országos áramelosztó központban a legmagasabb fogyasztást mutatta ki a skála. Egy ország vett részt

37

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

személyesen a játékban. A lakásokban, a fürdõszobában, a kamrában, de még a lépcsõházakban is, minden lámpát felkapcsoltak, amikor a számukra a legkedvesebb jelölt nevére lehetett és kellett szavazni.

A támadhatatlan, egyértelmû végeredményt a legmagasabbra emelkedõ energiafogyasztási skála mutatta meg. Minden számítógépnél és felmérésnél gyorsabban és pontosabban… Igaz abban az idõben még nem volt mobil-telefon, (hívjanak, szavazzanak, még van egy percük…), az SMS is ismeretlen volt (írja be a szám után a versenyzõ nevét…), sõt, akkoriban még a vezetékes telefonhoz is sokszor csak protekcióval lehetett hozzájutni. Mégis mûködött, és senkinek sem jutott, nem juthatott eszébe, hogy bunda, hogy a közvélemény kutatás és a nézettségi felmérés nem a valóság tükörképe…

De nem hátrafelé kell néznünk és menekülnünk, legfeljebb az a kérdés: hogyan, hová elõre…?! Mert erre is választ kell keresni. Ami még fontosabb lenne: elfogadható és reális választ, mûsor-választást és megoldást találni. Ami a Nézõk közremûködése nélkül vegyük tudomásul nem megy. ***

Post Scriptum: Történelmi áttekintés és prológus az Így televíziózunk mi – meditációhoz…

A magyarországi televíziózásnak eddig három – ma már szinte egyértelmûen és élesen – különválasztható korszaka volt.

1. fejezet: Az elsõ a rácsodálkozás kora, amikor a tévézéssel együtt nõtt fel a nézõ, akik számára a lakásba vitt kép magát a csodát jelentette, amit aztán nagyon hamar megszoktak, és amikor már természetesnek vették, ennél többet vártak. Kialakult a mûsorstruktúra, amelynek tagadhatatlan, értéket hordozó érdemei mellett kitermelõdött annak hátránya is. Az a fajta magabiztosság, hogy amit mi csinálunk, csak jó lehet.

A nézõ kiszolgálása mellett a nézõk kiszolgáltatottsága együtt jelenik meg. Miután választási lehetõség nem volt, a választékot a mûsorkészítõk egyéni igénye vagy igénytelensége; a politika beleszólása vagy beleegyezése; a szerény, igényes új keresés mellett a kényelem és a megszokás uralta. Az elsõ figyelmeztetõ jel a külföldi adások megjelenésével történt meg, hozzátéve, hogy csak igen szûk körhöz juthatott el és csak nagyon kevesen, – fõleg a határok mellett élõk – ismerhették meg. Majd a mûholdas és a kábeltévés adásokkal a választékra és a választásra az igény egyre jobban megerõsödött, bár még mindig a technikai lehetõségek miatt szûk körben érvényesülhetett.

Közel négy évtized alatt kitermelõdött egy olyan nézõi réteg, amely egyre többet és egyre inkább mást várt és elvárt. Az egykor rácsodálkozó és megszeretett televíziózással szemben, – külön elemzés lenne, hogy miért és, hogyan, de – kitermelõdött a hazai és az állami televíziózással szembeni ellenméreg. A kiszolgáltatottság helyett a szabad választás. A politikai ellenállás és a szabadság vágy mindenben tükrözõdött –, sõt felnagyítva követelõbben jelent meg – a televíziózásban is. A gúzsba kötött, belekényszeredett és belekényszerített nézõknek forradalmi változást hozott már a két különbözõ, hazai program választási lehetõsége is.

38

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

2. fejezet: A második fejezet a meghatározó – és máig tartó folyamat – a hazai tévézésben. Az ezredforduló elõtt megjelentek a kereskedelmi csatornák. A legvérmesebb álmukban sem tudták volna elképzelni, hogy igen rövid idõ alatt földrengésszerû nézõi és nézettségi változást érnek el.

Kezdetben ezek a csatornák az addigi tradíciókra épültek, majd hamarosan felismerve a nézõi elvárásokat és a változások, változtatások igényét, alapvetõen átalakították az addigi televíziózást, miközben az átalakulással hozzájuk idomultak a nézõk. Bekövetkezett az a folyamat, amelyrõl eddig meditáltunk, és amely kialakította a mai mûsorstruktúrát, szó szerint a mai Nézõt !

Itt tartunk most!!!

3. fejezet: A hazai televíziózás harmadik fejezetét még nem kezdte el senki sem írni. Kissé futurisztikus, de a harmadik televíziós korszakot csak és kizárólag a Nézõk tudják majd kikényszeríteni és megvalósítani, amelynek persze jelenleg még csak a halvány jelei sem mutatkoznak. Akkor lehetséges mindez, ha eljutnak odáig, hogy az, ami ma van, nem jó! Legalább annyira nem jó, mint az egykori választék nélküli egyetlen adó! Akkor, ha a Nézõk igényes, tartalmas – nem csupán felületesen szórakoztató és semmirõl nem szóló – mûsorokat akarnak látni és megkövetelni.

A jelenlegi helyzetben a mûsor-csinálóknak – és a reklámozó cégeknek – az az érdeke, hogy ne változzon meg semmi. Amíg nem az igényesség, hanem a nézettség a mérce, mindez kõbe vésett igazság marad. Ha úgy mond erre van igény, akkor ezt kell kiszolgálni!

Márpedig jelenleg itt tartunk. Sajnos egy biztos: ma akármennyire is szidják egyre többen és egyre jobban azt, ami a képernyõre kerül, a változtatásnál sokkal erõsebb a kialakult és a kialakított jelenlegi nézõi megszokás. A nem kell fárasztóan odafigyelni, csak egyszerûen kikapcsolódni és szórakozni, ez a mindennapi rohanás utáni kényelem. Meg beletörõdés.

Hogy mikor, és hogy eljön-e a belátható idõn belül a változtatás igénye és ideje, ezt nehéz lenne megjósolni. Emberöltõ alatt alakult ki a régivel szembeni ellenállás és az új iránti igény, annak kritika nélküli elfogadása és a mai televíziózási, nézõi szokás. Lehet, hogy a változáshoz és a változtatáshoz ismét újabb emberöltõre lesz szükség…

A Nézõk harcolták és követelték ki, majd fogadták el többségükben a mai televíziózás színvonalát, mûsortartalmát és jelenlétét… És el kell jutni ismét annak a tagadásáig is.

Miután, nem lehet eléggé ismételni, rajtuk kívül senkinek nem érdeke a változtatás, csak õk tudják majd igazi rangjára emelni valamikor a televíziózást. Azt, amely nem ismétli meg az elsõ idõszak hibáit, korrigálja a második periódus túlzásait, és megteremti az újat, amely alapvetõen különbözik és más lesz, más lehet mindattól, ami eddig történt. Megteremtheti azt a televíziózást, amelynek valódi haszna és mûvelõdési, kulturális lehetõsége – az igényes szórakoztatás mellett – még messzemenõen kihasználatlan…

Bán János média oktató fõiskolai tanár, a Hatvan TV fõszerkesztõje

39

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Gondolatébresztõ sorok

EGYHÁZTÖRTÉNET, HONISMERET, HELYTÖRTÉNET (részlet egy hosszabb tanulmányból) E három témakör kapcsolata – a belsõ logika és a sokirányú kötõdés miatt – nyilvánvaló, még akkor is, ha csak ritkán figyelünk rájuk. Röviden vegyük szemügyre ezeket!

Egyháztörténet Ezen a néven foglaljuk össze azokat a teológiai tudományágakat, diszciplinákat, amelyeknek tárgya az egyház történeti valósága, történeti formája, és amelyek az egyház történeti formájával közvetlen vagy közvetett kapcsolatban vannak. Az egyház azonban nem csak a múlt valósága, hanem a jelen valósága is. Szerepe és megnyilvánulási formái a jelen valóságának is szerves részei. Az egyház múltjának kutatása mellett jelenének bemutatása is az egyháztörténet alapvetõen fontos feladata. Szoros kapcsolata a történettudománnyal nyilvánvaló: részeredményeikkel kölcsönösen gazdagítják egymást.

Már most, ismertetésünk elején megállapítjuk, hogy az evangélikus egyház az egy, keresztyén anyaszentegyház szerves része, és sajátjának vallja a keresztyénség történetének a reformáció elõtti múltját is, méltányolja általános értékeit, de kritikával, bírálattal illeti annak bûneit, visszaéléseit, elferdüléseit, hibáit. A tévedhetetlenség egyáltalán nem jellemzi a középkori egyházat. Mindezek beleférnek egyházunk történelmébe. A teológia tudomány, és ezen belül az egyháztörténet tudományág, amely igazolt elõfeltételekkel dolgozik.

Az egyház egyszerre transzcendens és immanens valóság, tehát múltja, jelene, sõt a jövendõje is ennek megfelelõ. Az egyháztörténet mögött a bibliai gondolkodás lineáris idõszemlélete húzódik meg, szemben a görög gondolkodás ciklikus idõszemléletével.

A történeti kutatás alapfeladata az, hogy felderítse a történeti valóságot, mégpedig „harag és részrehajlás nélkül”. Minden történelmi eseményt a saját elõfeltételeire és az összefüggésekre figyelve lehet a leghelyesebben megérteni.

Ugyanakkor a történeti tényállás felderítése gyakran már egyes történeti eseményekre vonatkozólag sem könnyû, mert a legelemibb vizsgálódásokat is színezi – néha talán akaratlanul – a kutató személyisége, hite, meggyõzõdése, beállítottsága. Éppen az egyháztörténet írásnál és kutatásnál döntõen befolyásolhatja a kutató szemléletmódját személyes hite és meggyõzõdése.

A keresztyénség története csak az egyes felekezetekhez kötötten tárgyalható, ezért viszont a kutatók felekezeti kötõdését nem lehet kikapcsolni a tárgyilagosságra törekvés mellett.

A keresztyén gondolkodást és ezzel együtt az egyháztörténeti kutatást kezdettõl fogva meghatározza a Biblia, és ezen belül az evangélium üzenete.

Az evangélikus egyháztörténetet természetesen kötik egyházunk hitvallási iratai is, amelyek összegyûjtve a Konkordia Könyvben (1580) találhatók. A hitvallásos jelleg érvényesítéséhez ezek közül a legfontosabb egyházunk névadó hitvallási irata, az Ágostai hitvallás (1530). Ez a kötöttség természetesen nincs ellentmondásban az evangélikus kutató

40

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

szabadságával, mert a hitvallásos jelleg megtartása mellett szabadsága van, és minden kutató szakterületén igazolt elõfeltételekkel dolgozik. Az eltérés az igazolt elõfeltételek különbözõségébõl származik.

Az ún. egyetemes kinyilatkoztatás realitásával munkája folyamán sokszor találkozik: Isten sokszor és sokféle formában megbizonyítja Magát az emberi történelem világában. Ez az egyetemes kinyilatkoztatás egyik formája. A történelem világa nem a vak végzet játéka vagy csupán anyagi és szellemi erõk harca. Eseményei mögött Isten keze van. Ha a történelem Ura „elrejtõzködõ” Isten is, a történelem eseményeiben néha megdöbbentõ erõvel érzõdik és válik felismerhetõvé a világfeletti Úr ítélete, haragja, hatalmas keze – gondoskodásával és bölcsességével együtt (Rm 1, 18kk). Az ún. külön kinyilatkoztatás Jézus Krisztus, aki az egyház történetének nem a perifériáján, hanem a fókuszában van! (1Kor 1, 18kk, Jn 1, 14,…) Az üdvtörténeti események mélyen benne vannak az egyház életében és történelmében!

Van természeti kinyilatkoztatás Isten részérõl, de radikális romlottságunk miatt nincs természetes istenismeret az ember részérõl! (A megvakult emberre ragyog ugyan Isten szép napja, de nem látja!)

A Bibliából az Apostolok Cselekedeteirõl írt, feljegyzett iratot tekinthetjük az egyháztörténet egyik korai dokumentumának, Eusebius caesariai püspököt (meghalt 339-ben vagy 340-ben) pedig az „egyháztörténetírás atyjának”. Azonban az egyháztörténetre is érvényes Szent-Györgyi Albert megállapítása: „A történelem pedig egyirányú utca: csak elõre haladhatunk!”

A magyar protestáns egyháztörténet az egyetemes (keresztyén) egyháztörténet szerves része. Sajátossága az, hogy együtt tárgyalja az evangélikus és a református egyház történetét, az egyes eltérések megfelelõ hangsúlyozásával. Az együttes tárgyalást a két egyház tanításbeli hasonlósága és a közös múlt kellõképpen indokolja.

Az egyetemes egyháztörténet szorosan hozzátartozik a történelemhez, a magyar protestáns egyháztörténet pedig erõsen kapcsolódik hazánk történelméhez. A népünket jellemzõ adottságok, viszonyok, események egyszerre hatottak a hazai protestáns egyházainkra is. A függetlenségi küzdelmek, szabadságharcok a hazai protestantizmus ügyét is szolgálták.

A magyar protestáns egyháztörténetnek is olyan a munkamódszere, mint az egyetemesnek: a forrásszerûség, a történeti kritika, az oknyomozó pragmatizmus, a keresztyén teológiai jelleg, mindenek felett pedig a pártatlan igazságszeretet, amely nem sérülhet meg sem felekezeti, sem pedig nemzeti elfogultságból. Szoros kapcsolatban van a honismerettel és a helytörténettel, országos és helyi szinten egyaránt.

Kiemelkedõ és „névtelen” lelkészek, egyházi emberek ezeken a területeken is nagyon jelentõs szolgálatokat végeztek és végeznek. Mindennek lendítõ ereje a hitünkbe gyökerezõ, tisztes hazafiság. A hazai egyháztörténet horizontálisan a „honhoz”, lokálisan pedig a településhez kötõdik. A konkrétumok mindig ide tartoznak: a hazai egyháztörténet elmélyíti a honismereti és a helytörténeti anyagot.

Megemlítjük, hogy egyházvezetõségi rendelkezésre minden hazai evangélikus gyülekezetnek össze kellett állítania XX. századi történetét, segítve ezzel a helytörténeti kutatást is.

41

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Honismeret „Ismerd meg hazádat!” – ez a jelszó mindig idõszerû, mert senki sem ismeri eléggé. „Világutazók”, akik beutazzák a világot, vajon eléggé megismerték-e már Magyarországot?!?

Jól emlékezünk még arra a nem nagyon régen történt, elkapkodott, és kellõen át nem gondolt pedagógiai intézkedésre, amellyel az illetékesek kivették a történelmet a kötelezõ érettségi tárgyak közül. Egykori egyetemi társaim között terjedt el az a hír, hogy – állítólag – ez volt az oka egyik egyetemi tanárunk korai és váratlan halálának. Úgy tudom, hogy ezt az elhibázott intézkedést néhány év után visszavonták. Helyesen tették, mert kellõ mértékû történelmi ismeretek nélkül a szükséges összefüggések sérülnek meg, és „gyökértelenségbe”, teljes bizonytalanságba kerülhetnénk!

A globalizáció nem használ az igazi hazafiságnak sem: ennek állandó próbája!

A hazai egyháztörténetnek és a történelemnek egyaránt feladata az is, hogy ébren tartsa és elmélyítse az igazi hazafiságot, az áldozatokra is kész hazaszeretetet, a honismeret segítségével. A honismeret kötõdése: a hazaszeretet! Ez természetesen mentes legyen mindenféle „bokrétás díszmagyarkodástól”, mert nem fér bele sem a túlhajszolt, félrecsúszott nacionalizmus (amely már kifejezhetetlen károkat okozott!), sem pedig a hazánkban és a szomszédságunkban élõ etnikai/faji csoportok, nemzetiségek, más népek elleni ellenségeskedés.

Tudatosan küzdenünk kell az ilyen jellegû viszálykodások, torzsalkodások veszélylehetõségei ellen, bibliai és humánus alapokon! Senkinek sem lehet érdeke az, hogy itt, vagy bárhol éket verjen rendre, békére, nyugalomra vágyódó emberek közé, zûrzavaros „programokkal”! Évszázadokig jelentõs energiákat, intézkedéseket, költségeket kötöttek le a nemzetiségi viszálykodások, amelyek senkinek sem használtak, hanem komoly károkat okoztak. Egyházunk – mint amely nemzetiségek egyháza volt, és nyomai még most is megvannak – ennek a szomorú folyamatnak szintén egyik kárvallottja. Ugyanakkor a hazai nemzetiségeknek – kisebb létszámuk mellett is – „összekötõ híd” szerepük van anyaországuk felé.

A „hon” mindazoknak hazája, akik idetartozónak vallják magukat!

Egyházunknak mindig egyik ismertetõjele volt a kiegyensúlyozott, szélsõségektõl mentes hazafiság – a legnehezebb idõszakokban is. Egyházunk a honismeret terjesztésének, és ezzel együtt a hazafiság erõsítésének feladatát a gyakorlatban is mindig magáénak vallotta; pl. a lelkészek, egyházi tisztségviselõk pozitív magatartásában a hívek felé, igehirdetésekben (prédikációkban), lelkipásztori beszélgetésekben, felismerve és tudva azt, hogy egyházunk sorsa mindig összefonódott a nemzet, az ország sorsával. Különösen is rendkívüli józanságra és tapintatra volt szükség mindazok részérõl, akik nem magyarajkú (vagy nem tiszta magyar), hanem nemzetiségiek által alkotott gyülekezetekben szolgáltak: szlovákok, németek, esetleg szlovénok között. Ez volt a „lelkipásztori prudencia” igazi próbája!

Természetesen, azért olyanok is voltak, akik „elbuktak ezen a vizsgán”! Ugyanakkor a hazai egyháztörténet ragyogó példáit adja a nemzetiségi és/vagy vegyes gyülekezetek jó rendjének és harmóniájának. A közös hit összetartó ereje és az egymásrautaltság általában legyõzte az esetenkénti félreértéseket és súrlódásokat. Persze, más volt a helyzet akkor, amikor kívülrõl szították az elégedetlenkedéseket, és erõsítették a súrlódásokat. A mindenki által érthetõen, az anyanyelven végzett lelkészi szolgálat a reformáció egyik alapvetõ célkitûzése volt: „anyanyelvében él a nemzet!” Ebbõl a felismerésbõl viszont az a sajátosság is következett, hogy nem ritkán éppen az egyházi emberek alkottak maradandót az anyanyelvi kultúra mûvelésében, fejlesztésében, irodalmi, történelmi, honismereti, néprajzi, helytörténeti

42

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

vonalon. Maga a reformáció is „patvaros nyelven” terjedt a hazai földön: az ónkarikás ablakú, városi házakban, céhekben, udvarházakban, jobbágykunyhókban, irtványokon, mészégetõ tanyákon, erdei és lápi emberek között. Vigasztalás volt ez, és bátorítás!

A Magyar Történelmi Társulat megalakulása (1867) után fellendült a szervezett történeti kutatás, szakterületeivel együtt. A XIX. század közepétõl, fõleg a század utolsó harmadában jelentkeztek a városi monográfiák, majd pedig a millennium kapcsán további lendületet vett a városi és vármegyei monográfiák, okmánytárak kiadása. Az 1920-as években Mályusz Elemér újra felhívta a figyelmet a honismereti kutatás fontosságára. Utikalauzok, idegenforgalmi kiadványok, évkönyvek, tájleírások mellett az egyetemek és fõiskolák egyes tanszékei is figyelemre méltó honismereti tevékenységet végeznek.

A Honismeret folyóirat 1972-tõl jelenik meg. Célkitûzése a honismereti mozgalom szervezése, társadalmi fontosságának felismertetése, és népszerûsítése, helyi közösségek, települések, intézmények, üzemek történetének felkutatása, feldolgozása, honismereti témájú írások, kutatások, mozgalmi események közlése. Gyakran szerepelnek benne protestáns lelkészek írásai is.

Itt említjük meg id. Dedinszky Gyula és Koppány János lelkészek munkásságát hazai szlovák, Lackner Aladár lelkész munkásságát pedig hazai német vonatkozásban. Mindhármuk munkássága túlterjed gyülekezetük (Békéscsaba, Tótkomlós, ill. Gyönk) határán: helytörténeti és néprajzi munkásságuk szinte honismeretté szélesedett, cikkek, dolgozatok, tanulmányok, könyvek közreadásával, nemzetiségi tájházak létesítésével, kiállítások, bemutatók rendezésével. A múlt század második felében tevékenykedve, nem maradt el körültekintõ munkásságuk többszörös elismerése. Mindhárman az egyházi néprajz területén is jelentõs eredményeket értek el. Magyar vonatkozásban hasonló sikerrel tevékenykedett Hernád Tibor gyenesdiási intézetvezetõ lelkész.

Honismereti vonalon is hozzá kell adnunk a „közöshöz” sajátos felismeréseinket, és értékeinket, tovább gazdagítva a meglévõt. A helytörténet kiszélesítve honismeretté bõvül.

Helytörténet Mindegyik település magában hordozza a „mikrotörténelmét”, amelynek azonban tágabb összefüggései is vannak: kihatások az egyház, a nemzet, a társadalom sorsára. Helyi létesítmények, intézmények, szervezetek messzire hatnak. Nem elhanyagolhatók ezek a hatások!

Nemcsak a nagy közösségek hatnak a kisebbekre, hanem ez a hatás fordítva is érvényesül.

Jézus erre is emlékeztet (só, gyertya, kovász – Mt 5,13-16; Mt 13,33). A minõség mellett a mennyiség sem elhanyagolható!

Szinte minden településnek (falunak, városnak) van valamilyen sajátossága, nevezetessége a múltjában, és/vagy a jelenében. Az urbanizáció és a migráció fokozódásával egyre több településünk kapja meg a „városi” rangot. A helyi érdekességek, sajátosságok, nevezetességek is emlékeztetnek, figyelmeztetnek, bátorítanak – biztos alapot, hátteret és tartást jelentenek a felgyorsult tempójú jelenben. Minden település jelene szoros kapcsolatban van múltjával, a lakosság pedig településével.

Az óvatosság és a kellõ kritika helytörténeti vonatkozásban is szükséges: nem lehet és nem szabad minden állítást, kijelentést „csalhatatlannak”, „tévedhetetlennek” elfogadni, mert csak az ilyen hozzáállás segítheti elõbbre a helytörténeti kutatást is! Az egyházi jelleggel mûvelt helytörténet az egyes gyülekezetek tagjait is segíti abban, hogy erõs maradjon lokális

43

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

kötõdésük, és ne húzódjanak vissza a templom négy fala közé! A helytörténet ismerete és mûvelése erõsíti a jelenben is szükséges helyi erõfeszítéseket, és elõsegíti a megfelelõ közérzetet! Az egyes gyülekezetekben megjelent és megjelenõ kisebb-nagyobb kiadványok periodikák, lapok, híradók, hírlevelek is erõsítik a helytörténet fontosságát és népszerûsítését.

Hatvan helytörténetének még most is alapvetõ dokumentuma Szepes Schütz Béla Hatvan Heves megyei község története címû könyve. Alapvetõ megállapításai, eredményei nagyrészben most is érvényesek. Nagyszerû, jól használható a helytörténeti munkában a Petheõ Károly–Fazakas Zsigmondné–Kocsári Istvánné szerkesztésében megjelent Hatvani Lexikon.

A jelenünkig elérõ helytörténeti kutatásban nagyszerû, hézagpótló eredményeket ért el pl.

Doktay Gyula, Németi Gábor, Demény-Dittel Lajos, Ring Lajos, Kocsis István, Monori Zoltán, Molnár József, Litya László, Tompa Z. Mihály, Szelei Béla, és a helytörténésznek, szerkesztõnek egyaránt kiváló Bacsa Tibor, Kovács János. Mellettük ott vannak a fiatalabbak is: Hatvani Márk, Nagy Nándor.

Különösen Németi Gábor, Demény-Dittel Lajos és Bacsa Tibor lendületes munkássága viszi elõbbre a helytörténeti kutatást, amelyhez hatvani diákok is csatlakoznak. Az elsõ helytörténeti körök még az 1960-as évek elején alakultak, részben a Hazafias Népfront kezdeményezésére. Fõleg a gimnáziumban és a Szabadság úti általános iskolában végeztek eredményes munkát, Németi Gábor és Molnár Lajosné vezetésével. Az így kialakult gyûjtemények Doktay Gyula mellett sokak „gyûjtõszenvedélyének” kisebb-nagyobb dokumentumait õrzik. Németi Gábor, Demény-Dittel Lajos és Bacsa Tibor alapos, tanulságos, színes könyvei minden érdeklõdõnek elérhetõk, hogy erõsítsék a „lokálpatrióta” magatartást.

Népszerû kiadványunk, a Hatvani Kalendárium immár 11. évfolyamát jegyzi. Népszerûsége biztató. A városi könyvtárban külön részleg foglalkozik a helytörténettel, Sisa Tamásné vezetésével. A Múzeum Barátainak Köre, a Németi Gábor által vezetett Honismereti Kör, a Pálhidy Mihály Hagyományõrzõ Egyesület és a hozzákapcsolódó Szülõföldünkért Hagyományõrzõ és Kulturális Alapítvány szintén foglalkozik helytörténeti témákkal, kutatással illetve elõsegítik, hogy a feltárt adatok, események a nagyközönség számára is elérhetõk legyenek.

A helyi újságok, lapok közül – rövidség okából – csak a Hatvan és Vidéke, a Hatvani Hírlap, a Hatvani Újság, a Hatvan és Járása, a Hatvani Napló, a Hatvan Press, a Hatvani Hírmondó, a Hatvani Exkluzív, valamint a Hatvani Hírek címû lapokat említjük meg. Ezek mellett még más, kisebb és rövidebb életû lapok, alkalmi és idõszakos kiadványok is megjelentek, különbözõ közületek, testületek és egyének kiadásában. A Hevesi Szemle és a Heves Megyei Hírlap is rendszeresen közöl helyi vonatkozású híreket. A Hatvan TV szintén a széleskörû ismeretközlés hasznos eszköze.

Különbözõ versenyek, játékos és komoly vetélkedõk, szintén szolgálják a honismereti tájékozottság bõvítését. Hatvanban különösen megfigyelhetõ a lakosság mozgása: ideköltözéssel, elköltözéssel, bejárással és eljárással a munkahelyre. Ugyanakkor az is megfigyelhetõ, hogy a városba bekerülõk igyekeznek „jó hatvaniakká” válni, „gyökeret verni a hatvani talajba”. Ez általában sikerül. Belõlük is formálódnak a jó lokálpatrióták! Kijár nekik is az elismerés!

A hazaszeretet lokálpatriotizmussal kezdõdik!

Dr. Barcza Béla

44

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Gondolatébresztõ sorok

HOL A VILÁG KÖZEPE? A házunk étkezõjében régóta függ egy Biros Krisztián készítette kép. Ez Hatvant ábrázolja egy domb tetején. Amikor a nagymamám elõször meglátta ezt az alkotást, ez volt az elsõ gondolata: „Itt a világ közepe.” Csak a legjellegzetesebb épületeket és tájakat jeleníti meg rajta: a kastélyt, a belvárosi római katolikus templomot, valamint a hajdani macskaköves utcákat és a Strázsa-hegyet.

A családom és a rokonaink nagy része Hatvanban lakik, ezért kötõdünk ehhez a városhoz.

Itt születtem én is, tehát ez a szülõvárosom. A magam módján szeretem is Hatvant, ezért vállalkoztam arra, hogy megírjam ezt a cikket.

Ebben az évben részt vettem a városi középiskolás helytörténeti vetélkedõn, ami segített abban, hogy jobban megismerjem ezt a települést, annak nevezetes épületeit és híres személyiségeit. Örömmel készültem a három fordulóra, mert érdekel a történelem, mint ahogyan a szüleimet is.

Sok más városban jártam már, de azok mind idegenek számomra, mert nem ismerem õket.

Ha gyakrabban járnék el máshova, lehet, hogy azokat a településeket is hasonlóan szeretném, de ennyire biztos nem kötõdnék hozzájuk.

45

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Szülõvárosom tökéletes példája a mai fejlõdõ városoknak. Meg lehet figyelni, hogy mostanában szinte mindig folyik valamilyen munka. A Hatvani Kalendáriumban is olvastam, miféle újításokat terveznek. Az utóbbi években sokat változott a város arculata: felújították a Fõ tér utcáit, a vízelvezetõ csatornákat (ezek egyébként különösen a mi utcánk környékén nagyon rossz állapotban voltak már, mert elöregedtek), a Postahivatalt és még sok más épületet. A közeljövõben helyre fogják állítani az újhatvani római katolikus templomot, tervezik még egy-két áruház idetelepítését és egy új buszpályaudvart.

Hatvan elég mûvelõdési és szórakozási lehetõséget nyújt annak, aki igényt tart rá. Van zeneiskola, könyvtár, és rendszeresen szerveznek koncerteket is. Ezek színhelyéül a Grassalkovich-kastély Barokk Termét, a Szent Adalbert Plébániatemplomot, vagy a városi könyvtár auláját szokták kinevezni. A sportolni vágyók számára létesítették a sportpályát és az uszodát. A város egyik legnagyobb sportrendezvényére az egész ország területérõl jönnek versenyzõk; ez a triatlon, és kistestvére a duatlon. De vannak már konditermek, tanulhatunk táncolni, foglalkozhatunk a népmûvészettel is. Sajnos a hatvani Apolló Mozit már lebontották, de nem kell sokat utaznunk, hogy bepótoljuk a hiányát. Itt van nem messze Gödöllõ, Gyöngyös, és Budapest sincs távolabb egyórányi kocsikázásnál, tehát aki akar, annak van lehetõsége egyéb szórakozásra is. Így nemcsak a mozik, de a színházak is elérhetõk.

Könnyíti a helyzetet, hogy Hatvan már évszázadok óta közlekedési és kereskedelmi csomópont. Ez a történelem során segítette a város fejlõdését és a népesség növekedését.

Szinte minden órában indulnak távolsági buszjáratok Pestre, Egerbe, s még számos más fontos településre. A vonattal való közlekedés is viszonylag egyszerû. Még az sem jelenthet gondot, hogy a vasútállomás messze van a belvárostól, mert vannak közvetlen helyi buszjáratok, valamint rendelkezésünkre áll a taxiállomás is.

Hatvan számos okból szerencsés város. A Zagyva nem olyan nagy folyó, hogy nagyon félnünk kellene az áradásaitól, mint például Szegeden, azon kívül a gát is jól helyt áll. Soha nem volt erõs földrengés vagy szélvihar sem. Mûködõ vulkánok vagy földrajzi törésvonalak nincsenek közvetlen közelünkben. A történelem viharai sem dúlták szét a települést, a törökvész után is gyorsan újraépült. A csendet és a nyugalmat kell értékelnünk a városunkban.

Hatvan külsõ szegélyén van néhány bányató is, amelyek környékén lehet horgászni is.

Ezen a területen az élõvilágot is érdemes megfigyelni. Ezeken kívül rendelkezünk szép látnivalókkal, mint amilyen például a kisgombosi tölgyes, ami természetvédelmi terület. Ott található tanösvény is. Tehát aki kirándulni szeretne, annak sem kell messzi tájakra utaznia, ha nincs hozzá kedve. Hatvan legmagasabb pontja a Strázsa-hegy, ami a Mátra lábánál van. A piros sáv turistajelzés már közvetlenül annak bérceire vezet.

Hatvan abból a szempontból is szerencsés, hogy nem annyira nagy város és nem laknak benne olyan sokan. Az utcákon nem szokott tömeg lenni, és ha kimegyek sétálni, ismerõsökkel találkozom, akikkel meg lehet állni beszélgetni, mert talán kevésbé rohannak, mint például Budapesten.

Minden ember azt a helyet nevezi a világ közepének, amelyiket csak akarja, de számomra itt van az a pont. Ha nem is ez lesz az a település, ahol le fogom élni az életem legnagyobb részét, akkor is örökre fontos marad nekem, mert itt születtem.

Szabó Janka tanuló

46

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A KALENDÁRIUM KAPCSÁN… …töprengés a múltról, a jelenrõl és a jövõrõl A 2008. év történéseit összefoglaló értékes helytörténeti dokumentumot tart kezében a Kedves Olvasó, ami azt is bizonyítja, hogy Hatvan városában immáron tizenegyedik alkalommal jelent meg a „Hatvani Kalendárium”.

Szokás mindenféle összehasonlítást végezni, hogy vajon van-e az ország települései között még egy, amelyik ilyen következetességgel dokumentálja lakóinak, intézményeinek, kulturális életének eredményeit, örökíti meg kiváló polgárainak tevékenységét, életútját. A konklúzió általában egyedi jelenségként értékeli ezt a sok éves folyamatot.

Meggyõzõdésem szerint ennél fontosabb önmagunk teljesítményének reális értékelése. Ez a periodika városunk komoly kulturális teljesítményeinek egyike, melynek igazi hasznát azok a hatvani fiatalok fogják majd élvezni, akik tíz, húsz, ötven év múlva hihetetlenül gazdag helytörténeti forrást találnak benne, akiknek egyetemi, fõiskolai tanulmányaikhoz a város történetének fontos elemei, építészete, mûvészeti alkotásai, szakmák, családok élete, tevékenysége, rendszerezett, igényesen feldolgozott formában áll majd a rendelkezésükre.

A kalendárium nem jöhetett volna létre, – ha Kocsis István, akkori könyvtárigazgató, és kultúraszeretõ barátai nem veselkednek neki a munkának 1998-ban, és hitükkel a legnehezebb idõkben nem lendítik tovább a folyamatot; – ha a helytörténészek nem kutatják, írják minden évben az anyagaikat konok rendszerességgel, kitartással és következetességgel; – ha a város vezetése a kezdetektõl nem támogatja értékének megfelelõen a könyv megjelentetését; – ha a Hatvan Városért Alapítvány nem szavaz meg évrõl-évre egy komoly összeget a nyomdai munkálatokra; – ha a könyvtár munkatársai, a helytörténeti gyûjtemény kezelõje Sisa Tamásné több mint egy évtizede nem gondozza, felügyeli, koordinálja szívvel-lélekkel a gyûjtõmunkát egész évben; – ha a többiek, mint közremûködõk, nem írják, fotózzák, tördelik a kiadvány részanyagait lelkiismeretesen; – ha a fõszerkesztõi tisztet ellátó Bacsa Tibor nem fogja össze, szerkeszti, szervezi, korrektúrázza a kalendáriumot immár a kezdetektõl.

Köszönet mindenkinek az elmúlt évtizedért, és a mostaniért is, akik munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak a kötetek megjelenéséhez.

Mivel a kalendárium a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár gondozásában jelenik meg, és tartalmának egy része is az általunk generált és megvalósított kulturális aktivitások dokumentációja, nem állom meg, hogy magunkról, az intézmény munkájának néhány elemérõl ne ejtsek néhány szót.

A könyvtár, beleértve az újhatvani fiókkönyvtárat és nem utolsó sorban a gyermekkönyvtárat, a klasszikus szolgáltatások mellett igyekszik új tevékenységeket is beépíteni a munkájába. Mint minden magyarországi bibliotéka, mi is küzdünk a látogatói létszám relatív csökkenésével, miközben azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan növekszik a gyûjteményünket az interneten keresztül használók száma. Ezért és igyekszünk megfelelni az internetes szolgáltatások iránti növekvõ igényeknek. Az év nyarán egy Európa Uniós pályázat beadására

47

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Nagy sikert aratott az Art Cafe sorozatban a Champagne Strings Trio és a Samba de la Noche együttes közös muzsikája

adtuk a fejünket. Az egri megyei könyvtárral és más partnerekkel közösen megcéloztuk egy fejlett integrált könyvtári rendszer bevezetésének az elérését, és ezen a pályázaton ennek a számítógépes és szoftver elemeit szeretnénk elnyerni. A döntés jelen sorok írásakor még nem ismert számunkra, de már két másik nagy pályázat, egy könyvtári és egy közmûvelõdési beadásán is dolgozunk. Ha a három nagy pályázat sikeres lesz, akkor az kb. 30 millió forintos forrás bevonását jelenthetné a munkánkba 2010 év végéig. Ha csak részben lehetnénk eredményesek, akkor is nagy elõrelépést érhetünk el a szolgáltatásaink bõvítésében. Akkor újabb kultúra-bõvítõ tevékenységbe is foghatunk, kiszélesítve mindazon programjainkat is, amelyek már most is szép sikerrel futnak.

Hiszen fontos kulturális eseménysorozatot keltettünk életre az aulánkban. Útjára indítottuk zenetanár barátaink, a „Champagne Strings Trio” segítségével az „Art Cafe Hatvan”, majd „Jazzcafe Hatvan” zenei sorozatokat, ahol a klasszikus zene, a jazz, a világzene legkiválóbb darabjait neves vendégmûvészek részvételével mutattuk be. A keretet a huszadik század elsõ felét idézõ „kávéházi miliõ” adta, elhangzottak irodalmi idézetek, versek és sok-sok kitûnõ muzsika.

Azt reméljük, hogy az „Aula Pódium” színházi bemutatóival, a Ratkó József Egyesülettel közös irodalmi estekkel, új színt sikerült Hatvan kulturális palettájára helyeznünk.

Tehát sokféle módon igyekszünk a kultúrát szolgálni, és amikor Önök kézbe veszik ezt a kalendáriumot, még nem is sejtik, hogy mi már a kollégáimmal elkezdtük gyûjteni a jövõ évi anyagokat is, mert tudjuk, Hatvan élete, kulturális eseményei a 2009. évben is bõséges muníciót adnak majd nekünk. Mindenki, akinek kedve, mondandója van városunkról szerzõtársunkká válhat, várjuk jelentkezésüket, anyagaikat, emlékeiket, fotóikat! Találkozzunk az eseményeken, az intézményünkben, a koncerteken, irodalmi esteken és legfõképp „csináljunk közösen kalendáriumot”!

Jellinek János igazgató

48

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

GYÖKÉR NÉLKÜL… Amíg egyetlen élõ gyökér marad, abból még újra kinõhet a fa…

Gyökér nélkülivé válhat – a pesszimisták szerint már azzá is vált, az optimisták hiszik még megmenthetõ – a társadalom. Megszûnnek az egykori minõsítõ rétegek, amikor – tartalmától és igazától teljesen mindegy milyen elõjellel és éllel –, azt mondták, válogatás nélkül, kerek perec valakire, paraszt, melós, úr… Jelzés értékû, hogy a társadalmunkban csak a szocializmust megálmodó történelmi periódusban honosodott meg, – minõsítõ, pejoratív, megkülönböztetõ jelzõvel – az értelmiségi kategória. Igaz, volt idõ, amikor drasztikusan meg akarták szüntetni, mert az értelmiség politikailag megkülönböztetõ veszélyes kategóriának számított, – hatása nem múlt el nyomtalanul –, legfeljebb a többség manapság önmaga hajtja a nyaktiló alá a fejét.

Az értelmiségre, ha történelmileg belegondolunk, hazánkban soha nem volt egyértelmûen jellem-minõsítõ és a titulust kiérdemlõ meghatározás. Ennek oka nem csupán az, hogy kevés volt az iskolázott, tanult ember – jóval kevesebb, mint Európa hasonló fejlettségû országában –, nem véletlen, hogy a XIX. század közepének jeles gondolkodója, Széchenyi István is a „kimûvelt fõk sokaságáról” álmodik; hanem sokkal inkább az, hogy õk sem alkottak egységes, egymáshoz tartozó, felfogásukban azonosuló és azonosat akaró réteget. Legfeljebb, összemosó, képletes, megszólító megkülönböztetés volt: doktor úr, tanár úr, ügyvéd úr, mérnök úr… Azért urazom egy kalap alatt az elmúlt évszázadokban élõket, mert akkor szinte elképzelhetetlen volt – talán a tanítónõket kivéve – a megkülönböztetés. Egyedüli minõsítõ jelzõ volt: úr vagy paraszt… Így aztán az urak óhatatlanul összemosódtak a többiekkel…

Tisztázzuk azért: a mérce a báró úr és a tanító úr között akkor sem volt azonos, mert a rangsort a vagyon, a pénz adta. Manapság már mindenki úr, – a pénz szerepe sem utolsó –, ezért alapvetõen változott és megváltozott a társadalmi megítélés és mérce. Önmagában ez nem is lenne baj, ha egyrészt ez a felfelé nivellálást, másrészt ha nem a lefelé degradálást jelentené. A legnagyobb veszély, hogy az elmosódó rétegjellemzõk mellett – újra mondom, hogy senki ne vádoljon intellektuális gõggel –, nem alakul ki egy új, egységes és tartalmas társadalmi réteg, amely származásától, indulásától függetlenül ötvözi a felemelkedõ, tanult és képzett generációk gondolkodási potenciálját; az egykori és kihalófélben lévõ értelmiségiek otthonról hozott, genetikai, – vagy éppen önképzéssel megteremtett – intelligenciájával, a zsigereiben élõ igényességével. Egy olyan, foglalkozástól, szakmától független, hiteles és igényes gondolkodású, – ebbõl következõen cselekvésében is hasonló – társadalmi elit, amely példaértékû lehet másoknak, elsõsorban a felnövekvõ, a jövõt jelentõ generációknak. Amely arra lehetne meggyõzõ bizonyíték: nem az a fontos honnan jöttél, hanem az, hogy hová érkezel…

A társadalom egésze szempontjából kétségtelenül jó és hasznos az átlag felemelkedése, a különbözõ társadalmi rétegek egymáshoz közelítése, értékrendszerében akár annak megszûnése is. Ha ennek gyakorlatát nézzük, az értelmiségiek szempontjából óhatatlanul káros az ilyen felhígulás, mert, – és ez már jelenleg is mérhetõ – az értéket nem az értelem, a gondolkodás, a társadalmat szebbítõ, többet-akaró tradíció folytatása jelenti, amely a jóra való értelmiségiek alapvetõ hitvallása, hanem sokkal inkább az ettõl idegen, kizárólag öncélú,

49

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

és nem a társadalom, hanem az egyéni megítélés szempontjából kamatoztathatóbb anyagi érvényesülés. Ha egy társadalomnak nincs meghatározó, karizmatikus értelmisége, akkor értelmetlenné válhat minden, mert nem az értelem, hanem az ösztön veszi át a hatalmat és válik példaképpé.

Nálunk értelmiséginek lenni, a több generációs intellektuelekrõl nem is beszélve, soha nem volt vonzó és kedvezõ megítélésû. Mindennek történelmi hagyományai vannak, évszázadokra visszamenõen. Az igazi megkülönböztetett társadalmi réget az iskolázottságtól, mûveltségtõl és gondolkodástól teljesen független földesúr, gróf úr, vagy a hozzájuk sodródó katonatiszt, huszár fõhadnagy úr volt, akiknek a szemében a mérnök, a tanár mindössze a megvehetõ, jobban megfizetett zsellért jelentette…

A nem éppen értelmiségiekre épülõ és építõ szocialista ideológia pedig önvédelembõl és félelembõl is rájuk ragasztotta a bizalmatlanság és megbízhatatlanság bélyegét. A gróf urat és a fõhadnagy urat tessék behelyettesíteni az ideológiát képviselõ párttitkár elvtársra és a minden hatalommal felruházott, belügyes személyzetisre.

A történelem, tartalmában ismétli önmagát, legfeljebb más formában… Abban a társadalomban, ahol nem az értelem és a tudás a mérce, és retteg minden pozícióban lévõ, hogy az alájuk soroltak mûveltebbek, okosabbak, – amit persze eleve a beosztásuknál fogva tagadnak, mert akinek az isten hatalmat adott, annak észt is juttatott –, és nagyon ügyelnek arra, hogy a maguknak hitt szellemi szemétdombon õk legyenek a kakasok, óhatatlanul behúzzák a vészféket és mindenkitõl lemaradnak.

Az értelmiségieket nálunk – ennek tradíciói vannak –, nem szerették, márpedig ha eleve utálatra születnek – jó esetben – mássá válnak; az értelmiségi másság pedig nem tesz jót a társadalomnak, a kirekesztõ gondolkodás – rosszabb esetben – daccal párosul, és makacssággal kárpótol.

A gond az, ha egy meghatározó társadalmi réteg társadalmi méretekben nem vonzó, és nincs kellõ presztízse, mert akkor annak sajátos, intellektuális jegyei sem erõsödhetnek meg – sõt, a meglévõ gyökerei is elsorvadnak –, és teljesen felhígul az, ami esszenciája lenne.

Soha, senki, egyetlen hatalom sem becsülte nálunk rangjához méltóan és kellõ mérlegeléssel az értelmiségieket – külön tanulmányt érdemelne, hogy félelembõl, vagy hagyományból, megszokásból, vagy a tükörbe nézés miatt –, ezért az úri huncutságtól a megbízhatatlanságig, kinek mi szerepelt az indulat szótárában, mindenféle jelzõt ragasztottak rájuk. Már akkor is, amikor még kevesen voltak. Összemosva az urizálást, a felületességet, a gazdagságot, az általában mindig szerényen, – sokszor szegényen – élõ értelmiségiekkel. Így kerülhetett sokak számára egyforma megítélésre a tanyasi tanár – a nemzet napszámosa –, és a közeli kastélyban dorbézoló földesúr…

A tanító, a tanár, az értelmiség meghatározó krémje, mindig kiszolgáltatott volt – régen is, ma is, – a senkiknek, a gõgös hatalomnak, annak ellenére, hogy valójában hosszú idõn át õk voltak az értelmiség hit-hagyományosai. Azoknak, akik felsõbbrendûen elõírták, hogyan gondolkodjanak… Azoknak, akik vallják: akiknek pénzük van – mindenük van…

Jóval kevesebben voltak, akár félévszázaddal ezelõtt is – feltehetõen ezért másként is kezelték –, az orvosokat, ügyvédeket, mérnököket, közgazdákat, arról nem is beszélve, hogy – a létezõ kevés értelmiségit is megosztotta – a más érdeklõdésbõl és önértékelésbõl fakadó, eltérõ vagyoni és társasági élet. Az összetartás és az összetartozás az értelmiségre – a konfliktus helyzeteket leszámítva – általában soha nem jellemzõ, és ez még tovább gyengítette, gyengíti ma is a potenciális lehetõségeiket, helyzetüket.

50

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Az elmúlt század háború utáni új társadalmi, politikai rendszerváltása egyszerre teremtette meg a megbízhatatlan, politikailag ingatag értelmiségi szemlélet megerõsítését – és fõleg az örökölteket soha nem fogadták el, mert az igazi értelmiségi ab ovo gondolkodó, és aki gondolkodik, ex katedra, még, ha nem is beszél, akkor is gyanús! Másrészt az új hatalom, már önvédelembõl is fontosnak tartotta a maga értelmiségét, minél több, megbízható gondolkodású, munkás-paraszt származású fiatal diplomást kinevelni, ezért dömping egyetemi képzéssel – sajátos szelekcióval, lehetõleg az originál értelmiségiek utódait háttérbe szorítva – futószalagon kitaníttatta a maga, kvázi elhivatott értelmiségét. Akiket aztán, ugyanúgy nem fogadtak el… Mármint közülük azt a réteget, amely valóban gondolkodóvá, ezáltal vélemény-nyilvánítóvá, jobbító szándékú változtatóvá, valóban értelmiségivé vált.

Sikerült egy új, diplomás, önállóan gondolkodó társadalmi réteget kinevelni, akik ráadásul a hatalom kitüntetett gyermekeiként még nyíltabban kiállhattak a maguk és a többség igazáért, amely aztán még inkább erõsítette az értelmiségi ellenérzést és bumeráng hatásként a hatalom önmaga, nevelt fiainak lett ellensége. Ami a legtragikusabb: felnevelte, kinevelte a maga saját értelmiségi generációját, és akik közülük értek valamit és a véleményüket hangoztatták, semmibe vette, ugyanúgy ellenségként kezelte, mint a régieket. És ezzel többségüket ellenséggé is tette.

A gondolkodó értelmiség megítélése tehát semmit nem változott.

Nehezen értelmezhetõ és érthetõ, hogy a mindenkori hatalom, és ami legalább ennyire keserû és elkeserítõ: az általános társadalmi megítélés (bár közülük nagyon sokan, mint kitanultak és kitanítottak, személyesen is érintettek lehetnének, ha valóban intellektuelekké váltak volna, ugyanakkor véleményük ugyancsak) értelmiségi ellenes. Valamiért nálunk sikk nem kedvelni és fenntartással fogadni az értelmiségieket, legyen annak bármilyen diplomája, tudományos és szakmai sikere és elismertsége is. A Nobel-díjasainkkal példálózni már-már felesleges, sokkal nagyobb következményekkel jár, ha itthon az arra érdemes többséget nem becsülik és értékelik tehetségük, képességük szerint.

A rendszerváltás adta meg az igazi választ. Ha volt a hazai értelmiségieknek reménye, hamar ködbe veszett, ugyanis a hiú elképzelések és meggyõzõdések – most jön el a gondolkodó fõk sokaságának kora – zsákutcába torkollottak. Amikor a pénz a gondolkodás – mármint az alkotó, a társadalomnak többet tevõ és akaró kreativitás – helyett a kizárólagos öncélú érvényesülés, a jobban élésért minden eszközt megengedõ ügyeskedés lesz az igazi vezérelv és életcél, ott az értelmiség elvesztette az utolsó lehetõségét, és reménysugarát is, mert sem a gondolkodása, sem az élethivatása nem illik bele a képbe.

Ma nem normális az – sokak szemében és megítélésében –, aki elsõsorban gondolkodó ember akar lenni, és munkájában értékesíteni, átadni, továbbadni szeretné azt, ami újabb gondolatra, gondolkodásra érdemes. Aki még azt a badarságot is feltételezi, hogy ebbõl egyáltalán meg lehet, és meg tud élni, bolondok házába kell küldeni… Halmozottan értelmiségi õrült – és nem a jó értelemben vett megszállott kategóriába tartozik – egyrészt ha komolyan veszi önmagát éhen hal, logikus, hogy az elveibõl, elhivatottságából azért sem tud megélni, mert ha a gondolatait nem becsülik semmire, akkor meg sem fizetik. Szellemi hajléktalanná válik…Másrészt mindenki egyszerûen hülyének nézi, mert szembe megy egy másképpen gondolkodó meghatározó tömeggel, a társadalmi egyirányú utcában. Harmadszor, mert – gondolkodó ember lévén – meghasonul és elõbb-utóbb önmagára marad. Negyedszer: senki nem veszi semmibe, mert semmire nem vitte…

51

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Szomorú végkövetkeztetés, de a mai értelmiségi állapot rosszabb, mint az egykori politikai gondolkodás terrorja volt, mert ott még volt remény a lázadásra és a parancsuralom legyõzésére, de egy olyan társadalomban, ahol a pénz, a pénzszerzés mindennél nagyobb úr, és ez a megítélés mércéje – ott már esély sincs a változásra és a változtatásra, mert nincs olyan hatalom és erõ, amely ennél erõsebb lenne és lehetne!

Ha valaki diplomás akar lenni, ne azért tegye, hogy értelmiségi legyen. Mint, ahogy a diplomások sokasága soha nem is lehet az. De ez már megint – ha továbbgondoljuk – meszszire vezet… Az a kevés, aki mégis teszi a dolgát – még azt sem mondanám, hogy mindig meggyõzõdésbõl, hanem sokkal inkább kötelességbõl, mert a génjeiben, zsigereiben, létében benne van –, mindig tartogat elég donort ahhoz, hogy a gondolkodó és az igazi klasszikus értelmiségi gondolkodás a társadalomból soha ne haljon ki.

Amíg közülük egy marad, addig van remény…

Bán János gondolkodó

ADY ENDRE Számûzöttek (részlet) ... Óh, szép világ, Dicsõ világ.

Aki nem tetszik, el vele!

Itt új dolognak nincs helye, Csak ami régi, az a jó.

Szemérmes, jámbor, nem bohó.

Távozzatok hát, pártütõk, Itt nem segítnek a tüdõk.

Itt élni nektek nem szabad, Nem engedi a vaskalap.

A vaskalap, mely annyi éve Szép városunknak dísze, éke, Amelyre oly büszkék vagyunk, Amelyért élünk és halunk.

Vesszen hát minden újítás: Nekünk már nem kell semmi más, Ami rég megvolt, megmarad, Éljen a régi vaskalap, Éljen a vaskalap!

52

II. FEJEZET

LAPOK HATVAN MÚLTJÁBÓL • Doktay Gyula: A hatvani Szent Sebestyén emlékmû • Szelei Béla: „Jót s jól!” – 250 éve született Kazinczy Ferenc • Széplaki Sándor: Az elesett honvédek emlékköve • Németi Gábor: A hatvani malomipar • Németi Gábor: Hatvani asztalos kisiparosok • Hatvani Márk: Az ágasvári menedékház • Hatvani Márk-Kovács János-Litya László: Egyháztörténeti események • Horváth János: A szövetkezeti színjátszás • Hatvani Márk: Az 1963-as nagy árvíz • Horváth János: Tíz éves a Hatvani Honismereti Kör • Kassa András: A hatvani vár nyomai a mai városképben

VOLT EGYSZER EGY GYÁR...

• Bacsa Tibor: A Hatvani Cukorgyár rövid története • Pintér István naplója • Nagy Nándor: A Hatvani Cukorgyár újraindulása • Földi Ferenc, a cukorgyár krónikása

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A HATVANI SZENT SEBESTYÉN EMLÉKMÛ Doktay Gyula leírásában* Hazánkban a XVIII. században úgyszólván minden évtizedben felütötte fejét egy félelmetes rém: a pestis, mely kitûnõ talajra talált az elszegényedett, munkában elcsigázott, ellenállóképességét vesztett szerencsétlen népünkön.

Eme átviharzott pestisjárványok megszûnésének emlékére – intõ jelként – érdekes építészeti, illetve szobrászati emlékek keletkeztek, az ún. „pestisoszlopok”, melyeket pestistõl védõ szentek szobraival díszítettek. Valószínû, hogy eme pestisoszlopok elõképei a XVII. század végén alkotott Mária-emlékcsoportok voltak, melyeket a hálás magyar nép emelt a törökök fölötti gyõzelmeink emlékére. Így keletkezett 1740-ben Hatvanban is egy emlékoszlop, fogadalmi emlékmû, amely nemcsak Hatvannak, de hazánknak is egyik legkorábbi ilyen vonatkozású alkotása.

A hatvani Szent Sebestyén fogadalmi emlékmûre vonatkozó Historiai adatok a volt hatvani kapucinus rendnek Historia Domesticájából. (A latin nyelvû írás magyar fordítása szerint.)

1740. Május hó 30. „Hálából emelte a piacon a hatvani nép a háromszemélyû egyisten, a boldogságos Szûz Mária, és Xavéri Szent Ferenc, Szent Rókus, Szent Rozália, fõleg pedig Szent Sebestyén Tiszteletére, hálaadásul, hogy megszabadította a veszedelmes pestistõl és hogy a jövõben az ilyen rossztól védje meg.

1740. május 30.

Tusor Márton Molnár Ferenc törvénybíró Pap István jegyzõ Muzslay Lõrinc kántor Mayerhofer András a kõmûvesek mestere (murariorum magister) Jager Antal pallér, Goldstein Osvald chirurgus, Neder Márton vendéglõs, Perec János kovács, Nool Jakab kerékgyártó mint jelenvoltak.”

Az emlékirat eredetijét az emlékmû alapzatában helyezték el. * A leírást jegyzetekkel ellátta Domán Júlia – a Hatvany Lajos Múzeum munkatársa

54

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Az emlékmû leírása A kõkorlát A szoborcsoportot egy igen szép rajzú és arányú, négyzet alapidomú (4,43 x 4,27 m) szalagfonatos kõ mellvédfal zárja körül. Négy sarkán és mindegyik oldal közepén tükörrel díszített, alul-fölül golyvázott pillérecske áll, melyek mintegy az állékonyságot igyekeznek dokumentálni. Ezzel a kettéosztottsággal pedig fokozódott az az építészeti hatás, ami mozgalmasabbá teszi az egymásba fonódó szalagfonatos kõkorlát egyhangúságát.

Két pillér között két kör, két ellipszis és a pilléreknél egy-egy félellipszis alakú nyílás van, melyeket széles, egymásba fonódó szalagdísz fon körül.

A szalagdíszek fönt csigákban végzõdnek és fölöttük kicsi gömbön álló virágdísz van, alul hármas palmetta levelû dísszel. Az üres teret a hely formáját követõ ál-tükör tölti ki, a széleken hangsúlyosan mélyítve. A korlát fölött egyszerû profilú, vastag lefedõ párkány van – a korláttest vastagságában –, alul szintén profilált a lábazat. A korlát belül sima.

A restaurált kõkorlát

A szoborcsoport A négyzetes kõkorlát alapból emelkedik ki a szoborcsoport posztamense, mely oldalt kissé megnyúlik, hogy helyet kapjon a két rajta álló szent szobra. A posztamens 25 cm magas profilált talapzaton áll. Középen egy tükörrel díszített, 69 cm magas pillér emelkedik, melynek elülsõ oldalán Szent Rozália reliefje látható. Az ellenkezõ oldalon a már ismertetett latin nyelvû felírás olvasható, mely megmagyarázza a szemlélõnek az emlékmû keletkezésének okát, feltünteti építésének dátumát, majd azt, hogy késõbb helyezték mai helyére. Két oldalt a posztamens elkeskenyedik. E megkeskenyedett részt, melyen a szobrok állnak, mindkét oldalon egy-egy díszen volutás konzol tartja, melynek közét palmettás dísz tölti ki. Oldalt felül hármas csigás kiképzést kapott a konzol, fölötte virágdísszel. Az egész posztamenst egyetlen profilált 22 cm vastag kõlap fedi. Ezeken áll a két pestistõl védõ szent: balról Szent Rókus, jobbról Xavéri Szent Ferenc.

A posztamens magassága: 116 cm.

Középen tengelyen áll az alacsony lábazaton nyugvó oszloptörzs, melynek enthazisa (sudarasodása) a többszöri javítgatás után nem érzékelhetõ. A 260 cm magas oszloptörzs nyaktaggal ellátott szép szarvas fejezetû kapitelben végzõdik.

A kapitelen áll a szoborcsoport névadójának, Szent Sebestyénnek a szobra.

A két évszázadot átélt szoborcsoportozat alakjait, oszloptörzsét erõsen megrágta az idõ vasfoga, melynek legjobban a szalagfonadékos kõkorlát állt ellen, mely mintegy ízelítõt ad az emlékmû egykori szépségérõl.

55

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A Szent Sebestyén szobor A karcsú, szarvasfejezetû oszlop tetején – keze-lába kötéllel egy fa törzséhez kötve – mezítelenül áll a nyilakkal meglövöldözött Szent Sebestyén.

De ki is õ valójában? Szt. Sebestyén testõrtiszt volt, és annak a Diocletianus császárnak a kegyence, aki a legutolsó nagy keresztényüldözéseket elrendelte. Szt. Sebestyén gondját viselte az elfogott keresztényeknek, ezért a császár kihallgatta, és egy fához kötözve nyilakkal lövette, de életben maradt. Egy Irene nevû keresztény nõ ápolta; felgyógyulása után bátran a császár elé állt, és korholta a keresztények üldözéséért. Bunkósbottal verték agyon, és holttestét a cloaca maximaba dobták.

Egy Lucina nevû keresztény nõ elrejtette a holttestét; a katakombákban temették el. Sírja fölé épült a római S. Sebastiano.

Nyilakkal történt kínzatása miatt Szt. Sebestyén lett a legfontosabb és leggyakrabban ábrázolt pestisszent, fõként a XIV. századi nagy pestisjárványok óta, mert ezeket a járványokat az Isten pestisnyilakkal küldött büntetéseként fogták föl. Ünnepe: január 20.

Egyházunknak talán egyedüli szentje, akit a mûvészek minden esetben meztelenül ábrázolnak. A szép arányú test megtörik az õt ért négy darab nyílvesszõ okozta fájdalomban. A nyíllövések okozta fájdalomban hátrahúzott jobb lába helyét egy kicsi angyalka foglalja el, ki a szent lábához simulva jobb kezével megmarkolDoktay Gyula fotója ja az egyik nyílvesszõt. az 1960-as években készült A Szent Rókus szobor Szent Rókus 1295-ben Montpellierben született. Életét a betegek, fõként a pestisben szenvedõk ápolásának szentelte, miután egy római zarándoklatról visszatérõben gyógyította ki õt a pestisbõl egy angyal. Hogy embertársait meg ne fertõzze, a Trebbia folyó mentén lévõ Sarmanto erdejében húzódott meg. Mindenkitõl elhagyatva egy földbirtokos vadászkutyája talált rá. Ez hordta neki a kenyeret, nyalogatta a sebeit. Ünnepe: augusztus 16.

Felhajtott szárú csizmás bal lábát kissé megemelve, jobb kezével felhúzza koldus köntösének fodros alsó szélét, hogy láthatóvá tegye pestis okozta sebhelyeit.

Bal karját magasabbra tartva, szétnyitott bal kezét mellére szorítva, miáltal láthatóvá válik a gazdag redõzet alól kibukkanó – a vándorokat jelképezõ – útizacskó.

Könyöke patetikus emelésének következménye, hogy feje kissé oldalt, az oszlop felé hajlik. Hosszú haja dús fürtökbe csavarodva hull hátra, míg átszellemült arcát

56

Doktay Gyula fotója az 1960-as években készült

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

lefelé görbülõ, összecsavarodott bajusz, rövid szakáll övezi. Jobb lába mellett hûséges kutyája fekszik. Hátán nagykarimájú vándorkalap, köpenyének gallérja vállán aluli. Köpönyege néhány rusztikus, erõteljes hullámban lábainál megszûkül. A szobor sóskúti kõbõl készült.

A Xavéri Szent Ferenc szobor Kelet-Ázsia nagy jezsuita misszionáriusa. 1506-ban született Spanyolországban, 1533-ban csatlakozott Loyolai Szent Ignáchoz, 1542-ben Indiába, késõbb Japánba ment. 1552-ben halt meg egy kínai missziós úton. Szent Rókus mellett, annak pandantja – hozzáillõ ellenpárjaként – állt az oszlop bal oldalán a mostani Szent Adalbertet ábrázoló szobor helyén Xavéri Szent Ferenc szobra.

Hogy ez milyen volt, nem tudjuk, mert elpusztult. Róla sem rajz, sem fénykép nem maradt fenn, illetve, ezideig nem került elõ. Sokáig egy durva faragású vöröses szürke terméskõ darab helyettesítette a szent ismeretlen szobrát. Miután az elpusztult szobor szent kilétét megállapítani nem sikerült, az a vélemény alakult ki, hogy az feltehetõen Szent Adalbert püspök szobra lehetett, már csak azért is, mert õ az óhatvani r. kat. plébániatemplom védõszentje. Hatvany Irén bárónõ az emberi alakot alig formáló követ az 1930-as évek elején eltávolíttatta, és helyébe a mostani Szent Adalbert szobrot faragtatta.

Szent Adalbert szobrának elkészülte után került elõ Révász József volt hatvani rendõrkapitány kutatása eredményeként a hatvani kapucinus rend Máriabesnyõn lévõ Historia Domusa, amibõl kétséget kizáróan kiderült, hogy a bal oldali szobor valóban Xavéri Szent Ferenc volt.

Szt. Adalbert szobra

Doktay Gyula véleményével nem egyezõ Dr. Pálos Frigyes feltételezése, miszerint a felismerhetetlenné vált eredeti alak helyére egy másik pestis szent, Borromei Szent Károly püspök szobra került volna. Lásd: Dr. Pálos Frigyes: A barokk Hatvanban, in: Délsziget, 1987/8. 50-53. Mára az 1930-as évek elején állított püspökszent szobra annyira megrongálódott, hogy külsõ jegyek alapján minden kétséget kizáróan nem lehet megállapítani a kilétét. (Domán Júlia)

A Szent Rozália dombormû A XII. században élt Szicíliában. Atyja Sinibaldi gróf, aki Nagy Károly császár sarja és Jó Vilmos nápolyi király rokona volt. Rozália fejedelmi udvarban nevelkedett, fény és pompa között, mégis Jézus iránti szeretetbõl fiatalon elhagyta gazdag otthonát, szüleit, és remeteségbe vonult. Palermo fölött a Monte Pellegrino egyik elhagyott barlangjában húzta meg magát.

Mindenkitõl elrejtve, a legnagyobb önsanyargatással, imádkozással és böjtöléssel élte le földi életét. Remeteségben halt meg. Bal karját feje alá téve, jobb kezében feszülettel találta meg õt halála után kb. 450 évvel, csodálatos módon teljes épségben VIII. Orbán pápa, 1614-ben. Ezüst koporsóban helyezték el a palermói székesegyházban, melynek védõszentje lett. Ebben az idõben Palermoban pestisvész dühöngött, mely akkor szûnt meg, s ezért lett õ is a pestisben szenvedõk védõszentje.

Szt. Rozália Ünnepe: szeptember 4.

57

HATVANI KALENDÁRIUM

Az emlékmû posztamensének hátulsó része latin felirattal:

OPPIDUM EX VOTO POSUIT A. 1739 POST ANNOS VERO 107.

RURSUM TRANS LATUM RENOV ATUM ANNO 1846.

2009.

Ha elölrõl nézzük a szobrot, a posztamens két volutája között egy, az idõtõl erõsen megrongált állapotban lévõ reliefet (dombormûvet) látunk. A levegõben szinte lebegni látszó nõi alakban Szent Rozália légies alakját csak a hatvani kapucinusok Historia Domusának alapján ismerhetjük fel. A feje elmállott, az egész alakzatból csak a korra jellemzõ dús redõzetû ruha az, ami még érzékelhetõ, ami eleven mozgalmasságot kölcsönöz az egyébként elég egyszerû talapzat kiképzésének. Jobb kezében keresztet tart.

Az emlékmûvet eredetileg a régi Kálvária temetõ (ma kb. a Dózsa György tér és Dózsa György utca közötti terület) elõtti téren állították fel, a járvány áldozatainak tömegsírja közelében, majd 1846-ban a plébánia elõtti térre helyezték át.

Doktay Gyula építészmérnök, hatvani múzeumalapító levelezésébõl kiderül, hogy jelenlegi helyére, a templom mellé való Fordítása: „A város fogadalomból állítot- áthelyezésére és az eredeti alakok másolatokra való kicserélésére az 1970-es évek elején került sor. A munkálatokat Szakál Ernõ és ta 1739-ben, 107 évvel késõbb 1846-ban kijavítva áthozatott” Kõfalvi Imre soproni szobrász-restaurátor végezte. A 2008 novemberében elkészült Szent Sebestyén szoborcsoport anyaga mûkõ öntvény, készítõje Osgyányi Vilmos restaurátor. A szoborcsoport eredeti alakjait a Hatvany Lajos Múzeumban õrzik. (Domán Júlia)

A latin nyelvû feliratból már csak ennyi látszik

58

A restaurált szoborcsoport a mai helyén, a templom mellett

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

„ JÓT S JÓL! EBBEN ÁLL A NAGY TITOK.” 250 éve született Kazinczy Ferenc Budapest központú irodalmi életünkben a ma embere számára szinte hihetetlennek tûnik, hogy a XIX. század elején szûk három évtizedre egy kis Zemplén megyei település, a Sátoraljaújhely melletti Széphalom volt az irodalmi élet központja. Hogy ez annak idején így alakulhatott, az kizárólag egyetlen ember szervezõkészségének, akaraterejének, munkabírásának volt köszönhetõ, akit úgy hívtak Kazinczy Ferenc (1759–1831). Nehéz lenne megmondani, ki és mi is volt õ valójában: Szépíró? Irodalomszervezõ? Folyóiratszerkesztõ?

Oktatási szakember? Mûfordító? Országa sorsán jobbítani akaró jogász-hivatalnok? Ezekre a kérdésekre azt felelhetnénk, hogy ez mindegyik õ volt, és akkor még nem is szóltunk arról a tevékenységérõl, amely a leginkább megõrizte a nevét az utókor számára: a nyelvújításról. „Én 1759. október 27-d Ér-Semlyénben születtem, Biharban, Debrecen és Károly, s Kálló s Várad között. Atyám József (fia Dánielnek és Szirmay Teréziának, a Pazdicson.

Zemplényben lakott András és Királyfalvi Róth Juliána leányának) szüleinek elhalása után innen vette el tizenhárom holnap elõtt, maga akkor huszonhat esztendõs ifjú, tizennyolc esztendõs anyámat” – írja a származásáról legsikerültebb szépirodalmi mûvében, a Pályám emlékezeté-ben. Anyai nagyapja, az egykori Bihar megyei fõnótárius, Bossányi Ferenc tanácsára a szülõk õt is jogi pályára adták, így került a fiú Sárospatakra a jogakadémiára, ahol tudós és tekintélyes férfiak voltak a tanárai. Az akadémia elvégzése után elõbb vicenótárius volt Zemplén vármegyében, majd Orczy László abaúji fõispán a saját megyéjében táblabíróvá nevezte ki. Ezt követõen gróf Török Lajos (az õ Sophie nevû lányát vette el késõbb feleségül Kazinczy Ferenc), kassai kerületi tanügyi fõreferens javaslatára a birodalmi „tudományi kar” minisztere, báró Swietten Gottfried az ifjú jogászt a pesti kerület, valamint a Jászság és a Kiskunság református felekezetû iskoláinak a tanfelügyelõjévé nevezte ki. Lelkesen és odaadóan végezte a munkáját, de „beleártotta magát” a Martinovics-mozgalomba, ami miatt több, mint hét esztendõt kellett raboskodnia: négy évet a kufsteini fellegvárban töltött, innen szállították Munkácsra, ahonnan „kétezerháromszáznyolcvanhét napi szenvedés” után szabadulhatott ki. Börtönélményeirõl, letartóztatásának körülményeirõl, a börtönökbe való szállítás-utaztatás nehézségeirõl, szabadságvágyáról, a kiszabadulás örömeirõl a Fogságom naplójá-ban számol be.

(Ez a lazán megszerkesztett, kitûnõ leírásokat, portrékat, dialógusokat tartalmazó, regénynek is beillõ napló csak az író halálának 100. évfordulójára jelenhetett meg könyvalakban.)

Nekünk, hatvaniaknak külön érdekességeket is kínál ez a napló: többször is átutazott Hatvanon, kétszer meg is szállt itt. Elõször 1794. december 18-án töltött el itt egy éjszakát (Baróti Dezsõ kutatásai szerint ez a

59

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

helyszín az azóta rég lerombolt, ma már nyomaiban sem meglévõ Orczy-kastély lehetett), majd 1800. augusztus 2-án Hatvanban ebédelt. Errõl a napról így számol be a Fogságom naplójá-ban: „Augusztus 2. Hatvanban ebédelénk, éjszakára Jászberénybe. Kecskés László ifjú prókátor kihívata az ebédrõl, mondá, hogy Göncz-Ruszkára megyen, s én pugillárisába írék néhány sort a húgomhoz, Krajnyik Józsefnéhez.”

A börtönévek után nehézségek és nélkülözések egész sora szakadt az egykor tisztességes fizetéssel bíró Kazinczy Ferenc nyakába: vagyontalan lányt vett el, birtoka elhanyagolt volt, állandóan vagyoni perekben állt a testvéreivel, sógoraival, sokba került a 8 gyermek tisztességes neveltetése. Hivatalnoki állást csak élete vége felé kapott Újhelyben: a vármegye alkalmazta õt levéltárosként. Sokszor érzi magát reménytelen helyzetben, de mindig sikerül új célokat kitûznie, új terveket kovácsolnia. Bámulatos irodalomszervezõ munkába kezd: Szauder Józseftõl tudjuk, hogy megírt több mint hatezer levelet, ezekbõl azonban majdnem ezerre tehetõ az elveszett példányok száma. Szauder József végül is 249 levelet válogatott össze a sokadalomból az általa szerkesztett és sajtó alá rendezett 1960-as kiadásban.

Barátokat, ismerõsöket, hivatalnokokat, katonatiszteket, földbirtokosokat, tudósokat, festõket, tehetséges, illetve önjelölt írókat, szebbnél szebb mûvelt vagy magukat csak mûveltnek mutató hölgyeket, lelkészeket, teológusokat ismerhettünk meg e levelekbõl. Neki, az õ bátorításának köszönheti sikeres költõvé válását többek között Berzsenyi, Kölcsey és Csokonai; gyakran a saját költségén ad ki könyveket az általa tehetségesnek tartott barátoktól. Jó emberismerõ, jó megfigyelõ, szépen rajzol, emlékezetbõl, térképeket, helyszínrajzokat tud készíteni utazásainak, illetve raboskodásainak helyszíneirõl. Noha nagyon szerette volna, hogy a Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal közösen szerkesztett Kassai Magyar Museum hosszú életû legyen, a terve dugába dõlt, mert – ahogyan a Pályám emlékezeté-ben írja – „Én Bacsányit nem szerettem, s õ sem engemet… Bacsányi nem tûr ellentmondást, õ akara felüllenni mindenben!”

A Museum kudarca után egy csak saját maga által jegyzett folyóiratot indít Orpheus címmel, de annak kiadatását a szûkös anyagiak miatt hamarosan beszünteti.

Kazinczy Ferenc egyik kézirata

60

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Kazinczy a mûfordítást egyfajta „átköltésnek”, átírásnak képzelte el, ilyen átköltés például a Gessner Idylliumi. (Gessner svájci német író volt) és a Bácsmegyeinek öszve-szedett levelei tõle eredeztethetõ, melyben egy Kayser nevû német regényíró gyenge Werther-utánzatát „költötte át” magyarra.

Drámafordításai (Goethé-tõl, Shakespeare-tõl, Moliére-tõl, Lessingtõl) már sokkal inkább igazodnak a „valódi” mûfordítás követelményeihez.

A költõ Kazinczy az ún. „fentebb stíl” jegyében alkotott, ami azt mutatja: a mûfordításokban, átköltésekben fellelhetõ szentimentalizmus után az érdeklõdése a klasszicizmus felé fordult. Sok más kortársához hasonlóan õ is úgy gondolta: a mûvelt olvasónak másképpen, igényesebben, színvonalasabban kell írni, mint az egyszerû népnek – erre Széphalomban Kazinczy szülõházában található a Magyar Nyelv Múzeuma utal a „fentebb stíl”-nek mint egységes irodalmi nyelvnek a megteremtésére való törekvés is.

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal az álláspontommal, hogy Kazinczy legnagyobb érdemének a nyelvújításban való aktív közremûködését tartom: a Tövisek és virágok (1811) címû epigramma-gyûjteményben kijelölt célok, a nyelvújítás ellenfeleivel folytatott ádáz harcok, az általa alkotott új szavak (test, egyetem, elszigetelt, elszóródás stb.), az egységes köznyelv illetve irodalmi nyelv megteremtésére irányuló szenvedélyes akarat, a barátok, ismerõsök nyelvújításra, nyelvápolásra való buzdítása mind – mind az õ elévülhetetlen érdemeit igazolják. Mennyire közismert és közkedvelt ma már az a két településnév, amelyet õ „adott nekik” a régiek helyett: Rudabányácskát Széphalomnak, a Márton – hegy lábánál fekvõ települést pedig Pannonhalmának nevezte el. Élete utolsó évtizedeit Széphalmon tölti; a csak nemrég átadott, a magyar nyelv védelmének, ápolásának a szükségességét a nevében is õrzõ múzeum amely az õ egykori lakhelyén található, méltó tisztelgés a nagy organizátor emléke elõtt.

1831 nyarán kolerajárvány tört ki Felsõ-Magyarországon, Kazinczy Ferenc is ennek áldozata lett. Utolsó, Mocsáry Antal nógrádi földbirtokoshoz írt levele is elsõsorban a kolerajárvány pusztításairól szól – ám szervezete gyors leépülése és váratlan halála miatt ezt a levelet már csak a lánya, Eugénia fejezhette be. „Mély bánattal kell jelentenem a szegény atyám halálát, mely augusztus 23.-dikán nekünk nagy szomorúságunkra történt, a rettenetes kolera betegségébe esett 21-én s harmadnap múlva elhagyott bennünket örökre az áldott; pecsétlenül találtuk ezt a levelet, ez volt az utolsó, melyet írt életében.

A legmélyebb tisztelettel marad alázatos szolgája: Kazinczy Eugénia” Szelei Béla

61

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

AZ ELESETT HONVÉDEK EMLÉKKÖVE A Radnóti téri 1849-es síremlék „A tisztességes fõhajtás megjár mindazoknak, akik életüket adták a Hazáért, vélt vagy valós igazságokért szenvedtek halált származásukért, másságukért.”

(Szakály Sándor történész) Kossuth Lajos 1849. április 14-én Debrecenben a képviselõházban a hatvani ütközetrõl, mely gyõzelemmel végzõdött 1849. április 2-án a következõket mondotta: „Gáspár megütközött az ellenséggel Hatvannál, és annak elbizakodott vezérét, Schliket, ki magához hívatta volt embereit ebédre éppen neve napján azon biztatással, hogy egyszersmind egy kis magyar nyúlkergetést fognak majd látni, diadalmasan meg- és visszaverte, és Hatvant ostrommal foglalta el; mely tette által eddig is tapasztalt vitézségén kívül hadvezéri képességét bebizonyítván, és különben is a hadseregben az ezredeseknek egyik legidõsebbje lévén, a reám bízott hatalomnál fogva õt tábornoknak neveztem ki. (Helyes!)”

Hatvanban, 105 évvel ezelõtt 1904. március 15-én kegyeletes ünnepségre került sor az állomásra vezetõ úton a régi Rother Meere nevû utcában – a mai Radnóti téren – mikor is felavatták az 1849. április 2-i gyõztes hatvani csata elesett honvédeinek síremlékét.

Gondozatlanul állt a közös sírhant a város végén, a véres csata színhelyén, ahol a 12 katonát eltemették. A hatvani római katolikus plébánia halotti anyakönyvében 1849. április 2-i keltezéssel a következõ hivatalos bejegyzés található: „A mai csatában elesettek közül részint a városban, részint a város mellett 3. magyar és 8. osztrák holt találtatott, kiknek se neveiket, se zászlóaljaikat nem lehet kiszûrni.

Április 2-án a hatvani csata áldozataira emlékeznek az utódok

62

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Pázsi Ferenc 20 éves, r.k. vallású, tüzér, lakhelye olvashatatlan. Mind a 12-õt egy sírhalom födi.” (A halotti anyakönyv utal a városban folyó harcok hõsi halottaira is, valószínû, hogy Pázsi Ferenc is egy ilyen ütközetben vesztette életét.)

A századfordulón – a XIX. és a XX. század fordulóján – az ipar egyre erõteljesebb fejlõdése és Újhatvan egyre gyorsuló terjeszkedése szinte szükségessé tette, hogy a már a város közepén található szinte jeltelenül álló, elhanyagolt sírhantot amely már méltatlan volt Hatvan múltjához, polgárai Kossuth iránti elkötelezettségéhez, a szabadságharc hõsi halottainak emlékéhez. Ezért úgy határoztak, hogy egy impozáns, márvány síremlékkel kell leróni tiszteletünket és szeretetünket a Hatvanban nyugvó hõsi halottak iránt.

A városi szépítészeti bizottság 1884-ben alakult meg Csépány Géza ügyvéd irányításával, és az irányelvük, mozgalmuk, amelyet a város szebbé tételéért indítottak hathatott néhány lelkes fiatal iparos ifjúra – vezetõjük Biróczky Sándor – akik mûkedvelõ színielõadások megrendezésével 7-8 év(!) alatt 129 koronával biztosították a márvány emlékmû anyagi fedezetét.

Biróczky Sándor a következõ levelet küldte a Hatvani Hírlap szerkesztõjének Sebõk Jenõnek; a levél 1904. március 20-án jelent meg. „Tekintetes Szerkesztõ Úr!

Ismerve hazafias érzését, bátorkodom b. tudomására adni, hogy azt a fakeresztet mit a 48-as honvéd sírból kihúztunk, helyére állítva ama díszes emlékkövet, a régi római katolikus sírkertben levõ ama sírhanthoz állíttattam be, mely alatt 10 honvéd alussza örök álmát, ezenkívül a sírt rendeztetem és virágokkal látom el.

Ezúttal engedje meg tek. szerkesztõ úr, hogy én is leróhassam hálám azért e hazafias cselekedetért, mellyel Nagy Imréné úrnõ mind a napig látta virágokkal az elesett honvédek sírját.

A lelkes és igazságos szerkesztõségnek maradtam alázatos tisztelõje Biróczky Sándor”

... egy korabeli felvételen

(Biróczky Sándor, aki cipészszakmában dolgozott, majd vezetõségi tagja, gondnoka lett az 1912-ben megalakult Iparos Körnek; édesapja Biróczky András csizmadia mester volt.)

A XX. század elején Hatvan mozgalmas társadalmi életének motorja az az iparos réteg volt, amelyben Biróczky Sándor és társai tevékenykedtek. A város iparának fejlettségét az is bizonyítja, hogy a lakosságnak több mint a fele iparból élt. A következõ egyesületek adnak lehetõséget az iparosságnak, hogy részt vállaljanak Hatvan társadalmi életének fellendítésében: Egyesült Ipartestület, Iparosifjúsági Egyesület és az Iparos Temetkezési Egyesület. Az Ipartestület vezetõi – az elnök Ring József; a jegyzõ Rieger Árpád; ipartestületi elöljárósági tag Papp József – egyben a város társadalmi életének irányítói is voltak.

Hatvan város polgárai 1904. március 15-én méltóképpen emlékeztek meg a szabadságharc 56. évfordulójáról, és egy ünnepség keretében avatták fel a Radnóti tér honvédsír emlékkövét.

63

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

E napon március 15-én harangzúgással és taracklövésekkel vette kezdetét az ünnepségsorozat, majd a város templomaiban – római katolikus, református és a zsinagóga – ünnepi szentmisén illetve istentiszteleten emlékeztek meg a 48/49-es szabadságharc hõseirõl, e jelentõs nap jelentõségérõl. „ Fényes szép ünnep volt. Még a természet is ünnepelt velünk. Enyhe tavaszi szél lengette a házakra kitûzött trikolort, a nap tavaszi fényében ragyogott, igazi márciusi nap volt.” E mondatokkal kezdi írását a Hatvani Hírlap újságírója az ünnepségrõl szóló tudósításában.

Délután az ünneplõ polgárok a városháza elõtti térrõl hazafias induló hangjai mellett elõször a Kossuth téri honvéd emlékmûhöz vonultak. A menetet az egyre fogyatkozó számú 48/49-es honvédek – Erdõdy János huszárkapitány, Holländer Mihály honvéd, Lobó István 48-as vitéz, Hipczky János honvéd, Winter József honvéd és Parti István honvéd – a nagy idõk tanui nyitották meg, majd õket követték az iparos ifjúság és a vasúti altiszti kör tagjai, akik zászlóik alatt vonultak az ünnepség színhelyére, ahol már a 3 méter magas emlékmûvet a 48-as honvédek koszorúival tették még ünnepélyesebbé, magasztosabbá.

Az ünnepi beszédek elhangzása után, melynek szónokai Csépány Géza ügyvéd – az ünnepség rendezõbizottságának elnöke – és Hinterröcker Sándor római katolikus s. lelkész volt, a megemlékezés az elesett honvédek sírjánál folytatódott tovább.

Közben az ünneplõ polgárok körbefogták az akkor még fakerítéssel körülvett sírhantot, az elesett honvédek díszes emlékkövét, amely az iparos ifjúság önfeláldozó munkájával valósulhatott csak meg, majd Odray Coelestin prépost-plebános felszentelte a díszes márvány síremléket, melyen a kereszt alatt az egykori szöveg olvasható:

1849. ápr.2.

Itt a téren elvérzett dicsõ honvédeink emlékének. emelték Biróczky Sándor és társai

Az egykori sírfelirat

Itt 1849. április 2-án vívott szabadság harczunk ütközetében elvérzett dicsõ honvédeink emlékének emelték Biróczky Sándor és társai

A ma is olvasható sírfelirat

Az egyházi áldás után koszorút helyezett el a díszes sírhantra az Iparos Ifjúsági Egyesület, Gráf Sándor vendéglõs és Nagy Imréné egy hatvani mozdonyvezetõ neje. A dalárda mûsora után – melynek irányítója Baranyai Ferenc karnagy volt – Papp József ipartestületi elöljárósági tag lépett a szószékre, aki nemcsak e nagy történelmi nap jelentõségét hangsúlyozta, hanem az 1849. április 2-i gyõztes hatvani ütközetre utalva kifejtette, hogy ez a csata nyitányává vált egy olyan gyõzelemsorozatnak, amelybe beleremegett a császári trón.

Kedves színfoltja volt az ünnepségnek a nemzetiszínû kokárdát viselõ 49-es honvédek kis csoportja, akik az elsõ sorban állva katonai tiszteletadással fejezték ki tiszteletüket az elhunyt bajtársaik sírjánál. A márvány síremléket Gerenday Béla (1863–1936) szobrászmûvész

64

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

készítette; több köztéri Kossuth szobor – Balatonkenese, Monor, Tarpa, Sarkad stb. – is az õ alkotása; édesapja Gerenday Antal szobrász tehetségét igazolja Hatvanban a Kossuth téren látható 1848/49-es emlékmû is.

Az emlékmû napjainkban

...és rajta a felirat

A síremlék felirata közben némileg megváltozott. Hogy miért és mikor változtatták meg a sírfeliratot, ez ma már kideríthetetlen.

Még a boldog békeidõben – 1904-ben – kerültek a hõs katonák tetemei a sírba; és a vésõvel megalkotott márvány síremlék már nem egy hideg kõhalom, hanem már a vaskerítéssel körülvett sírhant, melyet örökzöld tuja fenyõk ölelnek körül. Jelzi a polgárok szíve dobbanását, a gondos törõdést, hiszen minden év március 15-én, április 2-án, október 6-án és november 1-én koszorúk és égõ gyertyák jelzik, hogy Hatvan város polgárai – itt elsõsorban gondolhatunk a Rákóczi úti általános iskola pedagógusaira és tanulóira, illetve a Hatvaniak a Nemzetért Egyesület tagjaira – nem felejtkeznek el az 1849. április 2-án elhunyt hõs katonáinkról.

A Hatvani Hírlap 1904. március 13-i száma „Az elesett honvédek síremléke” címû tudósítását a következõ mondatokkal zárja: „És amiként eme síremlék az idõk végtelenéig fogja hirdetni elesett honvédeink dicsõ emlékét, akkép hirdeti ez az emlékkõ a Biróczky Sándor vezetése alatti mûkedvelõ társulatot alkotó ifjak és honleányok lelkes buzgalmát mellyel e díszes síremléket állították elesett honvédeinknek. Tettük nemes, hazafias, mindannyiunk elismerését vívta ki.”

Széplaki Sándor

65

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A HATVANI MALOMIPAR A malomipar elõzményei az õskorba nyúlnak vissza. Ennek elsõ emlékei az újkõkorból és a bronzkorból maradtak fenn. Már Hatvan területén is több helyen kerültek elõ úgynevezett vekni alakú formázott kövek, amelyeket a régészek megállapításai szerint gabona magvak õrlésére használtak.

Ugyancsak Hatvan területén kerültek elõ kör alakú kisebb õrlõkövek, amelyeket a honfoglalást követõen használtak õrlésre. A kör alakú õrlõkövekbõl kettõt használtak egyszerre.

Egy alsót és egy felsõt, míg a kettõ közé szórták az õrlendõ magvakat. A felsõ kõbe egy nyelet erõsítettek és azzal forgatták. Ennek az eszköznek az elsõ írásos említése az Árpád korból maradt fenn, a Gellért legendában. A hittérítõ pap jegyezte fel, hogy csodálattal hallgatta egy éjszaka a cselédlány énekét, aki kézi malommal gabonát õrölt és közben énekelgetett.

A hatvani malomipar tehát nagy múltra tekinthet vissza. A Hatvanban mûködõ malmokról az elsõ híradás a török idõkbõl való. A hatvani szandzsák 1550. évi török adóösszeírásában szerepel egy Molnár János és a fia, Molnár Tomás neve. Fekete Lajos szerint a magyar családnév talán ekkoriban, a XVI. század folyamán volt kialakulóban. E kezdeti idõszakban a vezetéknév kialakulása úgy is történhetett, hogy az illetõ foglalkozásának elnevezését alkalmazták személynévként. Molnár János és Molnár Tomás tehát valószínûleg molnársággal foglalkoztak 1550-ben. Ebben az adóösszeírásban szerepel még a Veli bég birtokában lévõ kétkerekû malom is.1 Az 1570. évi török adóösszeírásban már csak Mónár Tomás szerepel, de ez a forrás megemlíti, hogy Veli bégnek malma volt a Zagyva folyó partján.2 A következõ híradás Evlia Cselebi leírásában található, aki 1666-ban egy szárazmalmot említ a várfalak alatt és három fínomlisztet õrlõ vízimalmot a „külvárosban”. A török idõk óta tehát több vízimalom mûködött a Zagyva partján.

Egy 1686-ból való térképen a „Zagyvának a várakból való folyásában” épült malom található. Amikor pedig a török kiûzése után megkezdték a földbirtokok tulajdoni viszonyainak a rendezését, egy tanú Recseg aga malmáról tett vallomást.

Szepes (Schütz) Béla a könyvében az 1700-as évek végérõl a következõ molnárokat sorolta fel: Fülöp Mátyás – 1734, Milner Sebestyén – 1734, Hajtings Mihály – 1744, Orlik János – 1755, Juhász Ádám – 1777, Paulik Mihály – 1786, Hubacsek Vencel – 1789, Milner Venceslaus – 1796, Karsai Pál – 1797, Sipeki József – 1799, Leboczki Mihály – 1803, Varga Ferenc 1803.

A Papmalom 1713-ban is 3 malom volt, de késõbb 4 malomról tudtak az összeírások. Ezek egyike volt a Papmalom vagy Papmalma, amely a Zagyva és a Nógrádi (másképpen Herédi vagy Bér) patak találkozásánál mûködött vízimalomként.3 Egy régi katonai térkép szerint 1723-ban már volt vízimalom a Herédi patak partján, a jobb oldalon.

A török megszállást követõ korszakban, 1711-ben III. Károly királytól Starhemberg Gundacker Tamás kapta meg Hatvan területét. 1723-ban „honosították”, ettõl kezdve lett Hatvan földesura, és ebben az évben a prépostság mûködésének biztosítására, mint Hatvan kegyura 130 pozsonyi mérõnyi szántóföldet adományozott a Papmalom körül a saját

66

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

uradalmának területébõl. A vízimalom épülete alul terméskõbõl épült, az emeleti része pedig téglából. A két melléképület, amely földszintes volt, ugyancsak téglából Az egyikben lakás volt, a másikban raktár. A Herédi patak vizét lapos kövekkel kirakott csatorna vezette a malomhoz.

Az egykori Papmalma épülete egy régi festményen

A városi könyvtár udvarán lévõ õrlõkõ

A malomnak két nagy õrlõköve volt. (Ezek egyike ma a városi könyvtár udvarában található.) Az õrlést tehát két-két malomkõvel végezték, így egyidõben lehetett búzát és rozsot õrölni, nem kellett a gazdáknak sokáig várakozni.

A vízimalom az 1930-as években is mûködött, de a második világháború éveiben tönkrement, csak a földszinti két melléképületben lakott két család még 1958-ban is. A terület és az épületek a termelõszövetkezet tulajdonába kerültek, és azokat 1958-ban elbontották. Tégláit felhasználták a közelben kialakított baromfitelep építéséhez, a termésköveket pedig a Bercsényi úti házak építéséhez.

1729-ben a hatvani prépost halálakor a prépostságnak egy száraz és egy vízimalma is volt.4 1851-ben adták ki Fényes Elek földrajzi szótárát, amelyben azt közlik, hogy Hatvanban van egy „ jövedelmes malom a Zagyva vizén”.5 Készült Hatvanról 1883-ban egy térkép is, ezen két gõzmalom („D. M.”-Dampfmühle) van berajzolva. Ezek utódaként a kiegyezést követõ évtizedekben két hengermalom is üzemelt.

A cukorgyári malom A miskolci kereskedelmi iparkamara területén 1892-ben három nagyobb és 46 kisebb gõzmalmot tartottak számon. Ezek közül az egyik a Deutsch Ignác és Fia Rt. gõzmalma Hatvanban, amely Borsod–Miskolci Gõzmalom Rt. néven vált ismertté. Részvényeinek többsége a Deutsch-család tulajdonában volt.

A malom 1892-ben 138 000 mázsa lisztet állított elõ 1 560 000 akkori forint értékben.

Ennek nagyobb részét Németországba, Angliába, Franciaországba és Svájcba exportálták.

A malomban hat tisztviselõt és 50-60 munkást foglalkoztattak, akik között volt napszámos 80–90 krajcár, szakmányosok 1,00–1,10 korona, kézmûvesek pedig 1,50–1,80 korona napibérrel. A tényleges munkaidejük – mint ahogy arról a korabeli írásos források beszámoltak – napi 10 óra volt.6

67

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A cukorgyári malom épülete a magas kémény mögött

A malom munkásainak egy csoportja 1929-ben

Ez a malom néhány évtizedes fennállás után a nagy gazdasági világválság idején szûnt meg. 1929-ig mûködött, majd 1934-ben részben elbontották, részben cukorraktárrá alakították át, de itt kezdte meg mûködését a konzervgyár is 1934-ben.

A malom dolgozói és gyermekmunkásai

Harich Pál 1900 körül gépmester volt a cukorgyári malomban, Gácson született (a mai Szlovákia területén) 1874-ben, és Hatvanban halt meg 1958-ban. Glemba Etellel kötött házasságot. Gyermekeik: Harich Mihály (szabómester), Harich Lajos (felsõrészkészítõ mester), Harich Etelka és Harich József.

Oláh János 1882-ben született. Asztalos szakmunkásként volt a malom dolgozója. A Tanácsköztársaság létrejötte után tanácstag lett a hatvani városi és járási tanácsban. A városi tanács igazgató bizottságába, a direktóriumba is beválasztották. Beosztották a lakásügyi részlegbe vezetõnek, lakásügyi biztosnak. Az ellenforradalmi rendszer megalakulása után õrizetbe vették, és az egykori posztómanufaktúra épületében tartották fogva. Innen vitték ki augusztus 14-én a Zagyva partjára Elefánt Józseffel együtt, ahol mindkettõjüket agyonlõtték a fehér ellenforradalmárok.

68

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Papp Ferenc molnár szakmunkás volt a cukorgyári malomban. Gyöngyöspatán született 1895-ben, anyja sz. Sohajda Erzsébet. Hat osztályt végzett az elemi iskolában, de késõbb molnár szakmunkásvizsgát tett. Katonaként részt vett az elsõ világháborúban. A keleti harctéren orosz hadifogságba esett, ahol megtanult oroszul. Sõt a fogsága idején egy faluban megbízták az orosz gyerekek iskolai tanításával is a családi hagyomány szerint. Miután haza került a hadifogságból, elõször Budapesten vállalt munkát a Concordia malomban, majd hazatért Hatvanba, és a cukorgyári malomban alkalmazták.

A malom megszûnése után a cukorgyárban dolgozott. Bekapcsolódott a munkásmozgalomba, megválasztották a helyi szakszervezet vezetõségi tagjának, az üzemi bizottság titkárának.

A II. világháború idején a szovjet katonák tolmácsként alkalmazták. Idõsebb korában megkedvelte a természetjárást, tagja volt a Magyar Természetbarát Szövetségnek is.

A Mikszáth téri Elsõ Hatvani Hengermalom Az egyik forrás szerint a XIX. század végén épült, A magyar ipar almanachja szerint viszont az 1820-as években épült a Zagyva mellett egy vízimalom, melyet 1903-ban az akkori – Surányi nevû – tulajdonosa gõz- és hengermalommá alakított át. Ez volt hosszú évtizedekig a „Surányi-féle malom” néven emlegetett üzem, hivatalos nevén a Surányi Testvérek gõzmalma. Az évek alatt többször leégett, így például 1921-ben is, majd Mlinkó Lajos építtette újjá. Többször változtak a tulajdonosai, bérlõi. Egyikük volt a már említett Mlinkó Lajos, majd 1926-tól a Hatvani Lexikon szerint Borbás Béla, akit helyesen Borbás Józsefnek hívtak.

1931-tõl Rácz Béla a tulajdonos, akinek az üzemvezetõ igazgatója Kékesi Mihály volt.

A Mikszáth téri Elsõ Hatvani Hengermalomban hat kombinált hengerû, 120 lóerõs stabil gõzgép volt az 1920-as években, és naponta négy vagon gabonát tudott feldolgozni, amit fõleg Budapesten értékesítettek. Átlagban 15 munkást foglalkoztattak benne. A malmokban különbözõ képzettségû alkalmazottat foglalkoztattak, akik közül az 1900-as évek elején 30 volt a molnár végzettségû szakmunkás.7 A korabeli fogalmak szerint malomként tartották számon Fehér László daráló üzemét is, amelyet 15 lóerõs villanymotorral, vetõmagtisztítóval, függõ köves és fekvõ köves darálóval felszerelve mûködött.

1926-ban Fehér László már modern, villanymotorral hajtott darálót létesített, és mellette egy vetõmagtisztítót is.

A malom tulajdonosai, bérlõi, alkalmazottjai Borbás József volt a legrégebbrõl ismert bérlõ, aki Vácszentlászlón született 1901-ben.

Tanulmányait Budapesten a református fõgimnáziumban végezte, késõbb a miskolci jogtudományi egyetemen tanult levelezõként. Gödöllõn váltott ki malomipari iparengedélyt.

1917 márciusában Hatvan község kezelésébe került a malom, amelyet 1948-ban államosítottak. Surányi Imre lett az elsõ munkásigazgatója, õt késõbb Ludányi Lajos követte. Ludányi Lajos utódjaként a malom igazgatója idõsebb Szécsi Kálmán lett, akit innen áthelyeztek

69

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Gyöngyösre malomigazgatónak. Hatvanban pedig ifjabb Szécsi Kálmán lett az apja utódja.

Ebben a malomban dolgozott még többek között Geczki Vilmos molnár is.8 Id. Pádár Pál szintén a malom dolgozója volt. Csányban született 1899-ben, és ott végezte az elemi iskolai tanulmányait, majd Salgótarjánban szerzett géplakatos szakmát. 12 éven át dolgozott fõgépészként Csányban Gebauer Gyula malmában. Az elsõ világháborút megelõzõen katona lett, részt vett a háborúban, harcolt például a szerb harctéren is. A leszerelése után Hatvanba telepedett le, és 1919-ben Kristyán Borbálával kötött házasságot, három gyermekük született. Éveken át Aszódon dolgozott, majd a II. világháborút követõ években sikerült Hatvanban elhelyezkednie a Surányi-féle malomban, ahol fõgépész volt. Munkatársa volt Hegedûs István, akivel baráti kapcsolatot ápolt. Egészségi állapotát azonban kikezdte a gõzmalomban végzett munka, és hosszas betegeskedés után 1979-ben halt meg Hatvanban.

A malom molnára volt Hoffmann József, aki Tápiószentmártonban született 1893. február 23-án. Az apja Hoffmann Ferenc molnár, malomtulajdonos, anyja Holub Terézia Morvaországban született 1848-ban. Testvére Ferenc és Margit. Vallásos nevelésben részesült, és a vallásos meggyõzõdését haláláig megtartotta. Katonai szolgálatot az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében teljesített, az egyik prágai alakulatban az 1910-es években. A családi hagyománynak megfelelõen a molnár szakmát sajátította el. Több vízi- és gõzmalomban dolgozott, Nagykátán már fõmolnár volt, amikor 1921-ben házasságot kötött Lengyel Etelkával. Házasságukból három gyermek született. A nagykátai malom tönkrement, így 1938ban Hatvanba költöztek, és itt alkalmazták molnárként.

Hatvanban halt meg 1961. szeptember 29-én.9

A hatvani malom megújulása az 1960-as évek elején A brüsszeli világkiállításon és egyéb nemzetközi bemutatókon igen nagy sikereket értek el a magyar malomipari gépek. A külföldi érdeklõdésre való tekintettel szükségesnek látszott mûködésüket termelõ üzemben is bemutatni. A pénzügyi kötöttségek miatt új épületek létesítésére nem kerülhetett sor, ezért a Budapesttõl való kedvezõ megközelítési lehetõségek miatt, a régi hatvani, Mikszáth téri malom átépítését határozták el az illetékesek.

A belsõ üzemmenetnek megfelelõen, a réginél magasabb elrendezésre volt szükség, míg alapterületben csak az egyharmadát igényelte a beruházás. A külsõ alakjának illeszkedni kellett a környezetbe, ezért a házsor végén jelentkezõ, nagyobb magasságot ferde tetõidommal képezték ki, ami tetszetõs külsõt és jó átmenetet biztosított az alacsonyabb épületsor felé.

Figyelembe vették a mellette álló egyemeletes raktár és az egész utcasor rövid idõn belül megvalósuló magasítását, ami után még jobban érvényesült az új malom homlokzati tömege.

70

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A régi épület helyén folyt egykor a Zagyva, s rajta vízimalom mûködött. Az építés során elõ is kerültek a vízterelõ csatornák cölöp- és farészei. A hordalékos talaj miatt különleges alapozás készült. Hat vasbeton kútköpenyt süllyesztettek le a hordképes talajig, s ezekre állították, az utca síkja fölé 18 méterrel emelkedõ falakat a régi épületen belül. A múltban a malmok belsõ részeit és sok csövet fából készítettek. Most vasbetongerendákat alkalmaztak és fémcsöveket szereltek be, ezáltal az eddigi nagy tûzveszélyt lecsökkentették.

Az üzemet a legkorszerûbb magyar gyártmányú gépekkel szerelték fel.

Ezek közül a legismertebb a Rajkaigabonaszeletelõ, melynek révén gazdaságosabban készült a fehérebb liszt.

A gabonaszeletelõ gép minden egyes gabonaszemet három darabra vágott, a darabokat külön válogatta és ennek megfelelõen három féle minõségû lisztet õrölt. A gabona és liszt mozgatását sûrített levegõ végezte, s mindez látható volt, üvegcsöveken kísérhették figyelemmel. Az üzem mûködését egy kapcsolóasztalról ellenõrizték és irányították jelzõlámpákkal, valamint távkapcsolókkal. A nagy ablakokkal megvilágított helyiségekben rendet és tisztaságot tarthattak.

Sok érdeklõdõ csoportnak mutatták meg az üzemet jogos büszkeséggel a malom dolgozói, akik meggyõzõdhettek róla, hogy a kor igényeinek megfelelõ, külsejében tetszetõs, a környezetbe jól illeszkedik az épület. Beosztása a rendeltetéséhez igazodott. Belül világos, egészséges épület volt. A korszerû berendezések együtt könnyebbé és kellemesebbé tették a dolgozók munkáját.10 Sajnos a világ egyik legkorszerûbb malma nem sokáig üzemelhetett, mert a malomipari vállalat egri központjának utasítására 1976-ban mûködését megszüntették, sõt az épületet is lebontották.

Németi Gábor Jegyzetek: 1. FEKETE LAJOS: A hatvani szandzsák 1550. évi adóösszeírása. Jászberény, 1968.

2. BAYERLE GUSZTÁV: A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-bõl. Hatvan, 1998. 30. old.

3. A Hatvany Lajos Múzeum gyûjteményében van egy vízfestmény a malomról, amelyet Kolozs Miklós festett 1958-ban, amikor a malom már romos állapotban volt.

4. RUPP JAKAB: Magyarország helyrajzi története.

5. FÉNYES ELEK: Magyarország geographiai szótára. Pest, 1851.

6. A miskolci kereskedelmi iparkamara jelentése az 1892. évrõl 7. BOROVSZKY SAMU: Magyarország vármegyéi – Heves vármegye.

8. Nagy István ny. boltvezetõ közlései.

9. Unokájának, Hoffmann József építészmérnöknek közlése.

10. Harmath László építészmérnök – Heves Megyei Népújság, 1961. március 8.

71

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

HATVANI ASZTALOS KISIPAROSOK A legrégebbi ismert írásos feljegyzés az 1700-as évekbõl való, amely hatvani asztalosokat említ meg névszerint. Ezek a következõk: Tisler András (1734), Tribak András (1734), Trubák András (1736)1 Az 1800-as évekbõl ismeretes Radits György (1827), Radits Ignác (1827) és Standl József asztalos neve, akirõl feljegyezték, hogy1803–1804-ben a megyei katonai kvártélyházon dolgozott Horton.

A XX. század elején 44 hatvani asztalosmestert tartottak számon.2 Közöttük nevezetes volt Hirling László mûbútor és épületasztalos kisiparos, aki 1911-ben már önálló volt a Nádasdy Tamás utca 633. szám alatt, de az 1920-as években is mûködött. Az õ gyermeke volt Hirling János asztalosmester.3

Az 1920-tól az 1945-ig terjedõ idõszak Ladányi Miksa: A magyar ipar almanachja címû munkája 1929-ben jelent meg, amelyben hatvani kisiparosokat is megemlít a szerzõ, sõt a nevükön kívül egy-két adatot is közöl az 1926. évig terjedõ idõszakból, amikor elkészült a kézirata.3 1923-ban jelent meg Egerben önálló kiadványként a Hevesvármegye tiszti cím – és névtára.

Ebben 14 hatvani asztalos neve található: Barnák András, Buzalka Mihály, Csepreghy Ferenc, Hirling János, Hirling László, Hulinai Sándor, Keincz István (mûbútor), Stafsneider Herman, Szólik Gyula, Tritsek Sándor, Pick Géza, Vancsík Lajos, Vonicsek és Marcsinák Károly.

Az évtizedek során az alábbi kis adattárat sikerült összeállítani a helybeli asztalosokról: Antal Károly asztalos és lakatos a Horváth M. utcában. Felesége Haupt Mária. Gyermekük Mária, aki Brassóban született 1938-ban.

Barnák András asztalosmester. Segédje volt 1924-ben Takács László.

Bicski Ferenc asztalosmester. Felesége Kreszán Júlia. Gyermeke Ferenc (1912). Lakik: Béla telep. (1920).

Buzalka Mihály asztalosmester, Mészáros Lázár u. 1922, 1942. Gyermekei: Zsuzsanna és Katalin.4 Lindenberger Lajos mûkedvelõ népköltõ verses reklámfüzete 1942-ben jelent meg nyomtatásban, amelyben szórványos és hiányos adatok találhatók a megemlített hatvani kiskereskedõkrõl és kisiparosokról.5 Csernoch István asztalos. Felesége Pete Júlia. Gyermeke Mária (1912) és Ilona (1913).

Lakása a Béla telepen.

Farkas József asztalosmester. Segédje volt 1926-ban és 1927-ben Takács László, az 1930-as években pedig Kozma Károly.

Ferencsik Béla asztalosmester. 1948-ban Grassalkovich u. 55. Koczka Máriával kötött házasságot. Gyermekeik: Emil (1937), István (1938), János (1941).

Hernádi (Henter) György asztalosmester a Hunyadi téren. Unokája dr. Tari Endre.

Hirling János asztalosmester 1923-ban az ipartestület asztalos szakosztályának elnöke.

(Apja Hirling László asztalosmester. Gyermekei: Bori Gáborné és Bori Ferencné.

72

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Holecz András asztalos a Tabán utcában. 1914-ben született. Papp Juliannával kötött házasságot. Erzsébet nevû gyermekük 1937-ben született. További gyermeke: László. A második házasságából született gyermekeik: Éva, néhai Zoltán, Magdolna. Mostoha gyermeke: özv. Tóth Jánosné Balogh Mária postatisztviselõ. 1947-ben internálták azzal a váddal, hogy háborús büntettet követett el.

Köves László asztalos apja Steiner asztalos és koporsós.

Mayer asztalos kereszt kereskedõ – 1942.

Nagy János asztalos. Csokonai u. Gyermeke Erzsébet (1935k.) (1945) Pádár Sándor asztalos. Táltos u. Felesége Bicski Sarolta. Gyermeke Sarolta (1934), (1945) Paraszt János asztalosmester. Gyermekei: Ferenc és Mária. Kozma Károlyt segédként alkalmazta az 1930-as években, Pászthy asztalos – 1942 Pereskits Gyula asztalos. Felesége Hüttl Anna. Gyermeke Gyula, aki 1912-ben született. Újhatvanban lakott a Névtelen utcában. (1920).

Pete István asztalos- és faesztergályos-mester, Klapka utcai lakos. Szûcs Erzsébettel kötött házasságot. Gyermekük Éva (1932). Segédje volt Takács László. Horváth János szerint gyermeke: István, László, Erzsébet.

Pick Géza asztalos a Lili telepen (1926).

Schenk asztalos, a II. világháború idején munkaszolgálatos.

Szólik Gyula asztalosmester. Felesége Maksa Mária. Gyermeke: Ilona (1911). Lakása Mészáros L. u. (1920) Szûcs Mihály asztalosmester. Stiller Máriával kötött házasságot. Hitelt vett fel a bankból, de a törlesztést nem tudta fizetni, ezért 1932-ben öngyilkos lett.

Tóth László asztalosmester. Az 1930-as években segédként alkalmazta Kozma Károlyt.

Tritsek Sándor asztalos (1927).

Vancsik Béla asztalos, Tabán utcai lakos. Blazsek Júliával kötött házasságot. Gyermekük Béla (1937). Horváth János közlése szerint gyermekük még Sándor is.

1945-tõl 1950-ig terjedõ idõszak Amankó (Adamkó?) Pál asztalos (mester?) – 1926-ban született, 1947-ben internálták.

Marcsinák Károly asztalosmester. Az Attila utcában lakott. Szûcs Irénnel kötött házasságot. Gyermeke: Antal Hatvanban született 1929-ben és a hatvani gimnáziumban érettségizett 1947-ben. (1926 és 1947).

Hirling János asztalosmester. Megválasztották az ipartestület asztalos szakosztálya elnökének.

Nagy András asztalos. Szmetena József szerint ipartestületi elnök volt. Valószínûbb azonban, hogy szakosztály elnök volt.

Sisa Tibor asztalos. Sisa István asztalosmester gyermeke, akinél az asztalos szakmát tanulta. Testvére Ágnes és Tamás.

Telkes Dezsõ asztalosmester. A polgármester 1949-ben megbízta azzal, hogy tagja legyen az iparosiskola vizsgabizottságának és közremûködjön a segédvizsgák lebonyolításában.

Tóth József asztalos 1944–45-ben a demokratikus magyar hadsereg katonája volt.

73

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

ASZTALOSOK ARCKÉPCSARNOKA Csepreghy Ferenc épületasztalos és bútorgyáros. Két helyen is volt mûhelye a Horváth Mihály utcán. Elõbb a páros oldalon, majd az 5. szám alatt a saját tulajdonában lévõ emeletes házban, amelyet késõbb lebontottak. Korábban Mezõkövesden volt önálló kisiparos, onnan 1893-ban települt Hatvanba. Volt olyan idõszak, amikor tíz segédet és öt tanulót alkalmazott. Segédje volt többek között Ocsovai József is.

Már az 1920-as években rendelkezett telefonnal. Szállítója volt a MÁV-nak. Tekintélyes iparos és kereskedõ volt, akit 1923-ban megválasztottak az ipartestület, majd az iparoskör választmánya tagjának, a számvizsgáló bizottság tagjának, a temetkezési egylet elnökének, a polgári kör díszelnökének, a helyi önkormányzat képviselõjének.

A gazdasági bank egyik alapítója volt. Csernok János közölte, hogy Csepreghy Ferenc asztalosnál a sógora volt alkalmazott. Emlékezik arra, hogy ez a kisiparos végezte el a kastély ablakainak cseréjét is a két világháború között.

Farkas József asztalosmester. Üzemét 1926-ban alapította a Horváth Mihály utca 247. szám alatti épületben. Általában négy segédet és három ipari tanulót alkalmazott. Részt vett több környékbeli iskola berendezéseinek elkészítésében. Mûhelyében a legkorszerûbb szerszámokat, gépeket is használta, így például beszerzett három villanymotort. Tagja lett az ipartestületnek és az iparoskörnek, és megválasztották az elsõ hatvani asztaltársaság háznagyának. A II. világháborúban katona volt Kozma Károly közlése szerint.

Hirling János asztalosmester, az ipartestület választmányi tagja, az iparoskör alelnöke, községi elöljárósági póttag, a római katholikus egyháztanács tagja, az asztalos szakosztály alapítója és elnöke. 1894-ben lett önálló. Az akkori Ferenc József tér 890. szám alatt lévõ mûhelyében általában két-három segédet és ugyanannyi tanulót foglalkoztatott. (1926)4 Hirling János asztalosmester. Apja Hirling László mûbútor és épületasztalos. 1923-ban megválasztották az újjáalakult ipartestület választmányába számvizsgálónak valamint az asztalos szakosztály elnökének. Mûhelye a Nádasdy Tamás u. 633. sz. alatti házában volt. Segédje volt Ocsovai József is.

Kurunczy Lajos asztalosmester. Már szervezett munkás volt a hatvani famunkások szakcsoportjában, ahol titkárnak is megválasztották, amikor az elsõ világháború idején 1914-ben behívták katonának. Két évig az orosz harctéren küzdött. Kétszer sebesült meg. Szakaszvezetõvé léptették elõ. 1916. június 6-án esett fogságba a keleti harctéren, a Bruszilov áttörés alkalmával. A voronyezsi kormányzóságban Novonopek városkában élte a hadifoglyok életét a forradalom kitöréséig, amelyre a következõképpen emlékezett vissza: „Egyszer a táborban valamilyen ünnep miatt nem kellett dolgoznunk. Ebéd után kimentünk a tábor udvarára. Jó idõ volt, kellemesen sütött a nap. Egyszer csak zenét hallottunk. Én 17 éves koromtól mozgalmi ember voltam, nem csoda, ha felismertem a Marseillese dallamát. Eleinte nem akartam hinni a fülemnek, azonban egyre közelebb jött a fúvós zenekar, és hamarosan be kellett látnom, hogy nem áImodom. Gyorsan beszaladtam a többiekhez és elkiáltottam magam:

74

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

– Fiúk, forradalom van! Értetlenül bámultak rám, én meg újból mondom: – Gyertek-gyertek! A Marseillest fújja a zenekar!

Mindenki tódult az utcára. Láttuk, hogy gyalogos katonák jönnek zárt rendben menetelve, de minden puskacsõbe kis piros zászló van beleszúrva. A menetoszlop elején pedig rudakra kifeszített vászonra felírva: „Éljen a népszabadság!”

Kurunczy Lajost a véletlen hozta össze a forradalmi politikai nyomozókkal, akik felfigyeltek rá, amikor összeszólalkozott egy részeg ellenforradalmár kozák tiszttel. Rábeszélték, hogy lépjen be a vörös politikai nyomozók közé. Engedett a rábeszélésnek, és belépett közéjük. A helyi pártbizottság õrzése volt kezdetben a feladatuk, és akkor tagja lett a Bolsevik Pártnak is. Késõbb a frontra irányították. Egy Minszk közelében levõ városkából jártak õrszolgálatra, azután Õszen város lõszerraktárából szállítottak utánpótlást a frontra. Egy támadás alkalmával a németek fogságába esett, akik átadták a magyar katonai szerveknek. Onnan került a háború végén haza. Hazatérése után még az olasz harctérre vezényelték.

1926-ig segédként dolgozott, aztán önállósította magát. Iparengedélyt váltott ki. A Horváth Mihály utcán volt a mûhelye, ahol épületasztalos munkát vállalt és bútorokat készített. A munkásmozgalommal szakított. Belépett a katolikus körbe, és 1942-ben már tekintélyes tagnak számított. Tagja lett a római katolikus egyháztanácsnak és esküdtként az önkormányzati elöljáróságnak. Az ipartestületben és az iparoskörben megválasztották ellenõrnek. A tanonc vizsgabizottságban ellátta az elnöki feladatot. A Frontharcos Szövetség hatvani fõcsoportjában õ volt a pénztáros. Az iparosok temetkezési egyletében jegyzõ, az IPOSZ-ban a számvizsgáló bizottság tagja. Kiss Zsuzsannával kötött házasságot. Egy gyermekük született: Erzsébet.

Lõrincz István asztalosmester. Hatvanban született 1908. június 16-án. Hatan voltak testvérek. Apja idõsebb Lõrincz István kovács szakmunkás, anyja sz. Kratofil Jolán háztartásbeli. Az elemi iskolából átiratkozott a polgári iskolába, de annak csak három osztályát tudta elvégezni az apja betegsége miatt. A második világháború megkezdése elõtt szerzett épület- és bútorasztalos segédlevelet.

Rákospalotán dolgozott Mendelovics Aladár kisiparosnál, akit haláltáborba hurcoltak, és ott meggyilkolták. A munkahelye ennek következtében megszûnt, és a háború befejezése után hazatelepült Hatvanba. Még a rákospalotai éveiben, 1932-ben kötött házasságot Ludvig Máriával, ott születtek a gyermekeik is. Jolán (Thuróczy Attiláné), aki tanár lett és István, aki kereskedõként vonult nyugállományba.

1946-ban költöztek vissza Hatvanba. A Hatvanas utca 4. szám alatti emeletes házban jutott lakáshoz, és ennek földszinti helyiségében nyitotta meg asztalosmûhelyét. Önálló kisiparos éveiben a hatvani kisiparosok egyesületének (KIOSZ) félfüggetlenített titkára volt.

A hatvani polgármester 1949-ben megbízta azzal is, hogy tagja legyen az iparosiskola vizsgabizottságának, és közremûködjön a segédvizsgák lebonyolításában. Az államosítások idején megszüntette a vállalkozását. Elõször a hatvani Városgazdálkodási Vállalatnál dolgozott szakmunkásként, de egy idõ után Budapesten helyezkedett el az Erdért Vállalatnál, és ott dolgozott nyugállományba vonulásáig. 1962-ben munkáját Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerték el, majd jutalomüdülésben részesítették: egy hetet tölthetett Németországban. 1969-ben váratlanul súlyosan megbetegedett. Még tíz évet élt, és 1979. július 1-jén Hatvanban meghalt.

75

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Ocsovai József asztalos mester. Hatvanban született 1913. szeptember 15-én. Apja id. Ocsovai József, aki az egykori „Kishatvani Csárda” utolsó tulajdonosa volt, anyja sz. Gyökér Mária. Kisgyermek korában agyhártyagyulladás következményeként a hallását elvesztette. Emiatt 1921-ben Egerbe került a Siketnémák Intézetébe.

Az iskola elvégzése után 1929-ben visszatért Hatvanba és Csepreghy Ferenc mesternél asztalos tanonc lett. Segédlevelét kiváló tanulmányai után 1932. június 5-én kapta meg. Ezután egy ideig Hirling János, majd Kurunczy Lajos asztalosmestereknél dolgozott segédként.

Közben a város sportéletében is részt vállalt mint tornász. A HVSE színeiben Budapesten a MOTESZ országos versenyén 1933. március 25-26-án kiváló eredményt ért el. Erõssége a gyûrû és a talajtorna volt. Ugyanebben az évben, június 11-én Pelle István olimpiai- és világbajnok társaságában az aszódi tornabemutatón is szerepelt, ahol a bajnok dicséretét és elismerését fejezte ki a bemutatott gyakorlatához, és a csapatuk munkájához. Ezt követõen, 1934. május 31. és június 3-a között a budapesti tornász világbajnokságon mint bemutató tornász szerepelt csapatával együtt. A munkája miatt sajnos nem tudta a sportolást folytatni. A cserkész mozgalomban mint asztalos vett részt.

1938. augusztus 15-én házasságot kötött Ádám Máriával. Két fiuk született, 1941-ben Tibor, 1948-ban Zoltán. Mestervizsgáját 1939. június 1-én szerezte meg, ezután iparengedélyt kért, és J939. október 20-tól önálló iparosként dolgozott. A II. világháború idején alkalmi munkából tartotta el családját. Ez idõ alatt a régi Iparoskör épületében lévõ mûhelyben egy „asztalos egyesülésben” Sisa István, Paraszt József és több asztalossal együtt különféle szakipari munkákat végeztek.

Az 1950-es évek elején megélhetési nehézségei támadtak („maszek” besorolás, „egyéb” kategória), emiatt 1952. szeptember 1-tõl iparát szüneteltette, és a Heves Megyei Malomipari Egyesülésnél dolgozott, mint malomszerelõ asztalos. Ezután 1953-54-ben a Nagygombosi Tangazdaságnál helyezkedett el. 1954. április 24-tõl ismét kérte az iparengedélye kiadását, és nyugdíjba meneteléig, 1973. december 31-ig dolgozott, mint kisiparos.

Az 1950-es évek elején Hatvanba került Pálos Frigyes katolikus pap (késõbb hatvani prépost-plébános) biztatására már 1954-ben elkezdett fát faragni. Ettõl az idõtõl kezdve a hagyományos asztalos munkán kívül egyre több fafaragást készített. Elõször csak a hatvani templomba faragott gyertyatartót, képkeretet, feszületet. Értékes, szakértõk szerint mûvészi színvonalú fafaragásait egyre többen fedezték fel, és így az ország mintegy 40-50 templomában, plébániáján dolgozott. Az asztalos és A képen balról jobbra Sisa István segéd, Holecz András segéd, fafaragó-szobrász munkái: tabernáNagy Károly segéd, Kurunczy Lajos asztalos mester, Ocsovai kulumok, padok, gyóntatószékek, József segéd, Podmanicky László tanonc az 1940-es évekbõl, képkeretek, keresztek, faragott ama kép elõterében ülõ kisfiú személye ismeretlen forák (díszvázák), szobortartó talap-

76

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

zatok, szószékek, áldoztatórácsok, faragott díszdobozok, „kazettás” mennyezetek, a váci Püspöki Palota belsõ kétszárnyú tölgyfa ajtaja, „szembemisézõ” oltárgarnitúrák, régi faragások restaurálásai. Ezek a munkák megtalálhatóak többek között Alsópetény, Boldog, Csány, Ecséd, Cserhátszentiván, Kisbágyon, Kecskemét (Ferences templom), Szihalom, Tcreske, Tiszaújfalu, Vác, Váraszó, Jobbágyi, Rákoscsaba, Heréd templomaiban, plébániáin, és még számos egyéb helyen. Élete „fõ mûvének” tekintette a hatvani belvárosi templomba készített préposti stallumot és az ehhez tartozó címert (1957), valamint a Szent József oltárt és tartozékait (1958–59). Élete utolsó munkái közé tartozik a hatvani belvárosi plébánia irodai berendezése, valamint 1982-ben az új szembemisézõ oltárgarnitúra készítésében való munkálkodása, amelyeket Félegyházi Károly iparmûvész irányításával készített. Hatvanban halt meg 1991. március 20-án.

F.: Ocsovai Zoltán: Ocsovai József asztalos mester (1913–1991) = Hatvani Kalendárium-2002

Sisa István asztalosmester háza és mûhelye a Hatvanas utca sarkán volt. Hatvanban született 1915-ben. Apja Sisa András cipészmester. Öten voltak testvérek: József, Sarolta, Erzsébet (késõbb Leták Ferencné), Ilona (Vanicsek Ferencné) és István.

Az asztalos szakmát Kurunczy Lajosnál tanulta, elõbb segéd, majd mestervizsgát tett az 1940-es években. Legény korában tagja volt a Petõfi Sándor nevét viselõ cserkészcsapatnak, majd katonaként részt vett a második világháborúban, Aknaszlatinánál fogságba esett, és hét évet töltött hadifogolyként a Szovjetunióban. Hazatérte után a saját házában volt a mûhelye. Nála tanulta a szakmát többek között Báti Ferenc, akit a segédvizsga letétele után segédként is alkalmazott.

Hódi Irénnel kötött házasságot az 1940-es években. Három gyermeket neveltek fel: Tibort (1942), Ágnest és Tamást. Tibor is az apja mûhelyében tanulta az asztalos szakmát.

Iparosként tagja volt az ipartestületnek, a városi bíróságon ülnökként mûködött. Baráti kapcsolatot a szaktársaival tartott, jó barátja volt többek között Ádám Ferenc, Mayer Károly és Gimesi Mihály, akikkel a rendszerváltozás idején együtt igyekeztek újjászervezni a hatvani cserkészmozgalmat. Hatvanban halt meg 1988-ban.

Steiner hatvani asztalosmester a Horváth Mihály utcában a Csiribiri közzel szemben.

(Gyermeke, László Kövesre magyarosította a nevét, és szintén asztalos lett.) Nála tanulta a szakmát idõsebb Gyarmati János (aki Hatvanban született 1893. augusztus 1-jén. Kelemen Malvinnal kötött házasságot. Három gyermeket neveltek: Jánost, Máriát és Ilonát. Késõbb a MÁV hatvani csomópontjában dolgozott asztalos szakmunkásként.) Steiner 1911-ben nyolc segédet alkalmazott.

Amikor a jászberényi gimnáziumot építették, sztrájkba léptek az ott dolgozó asztalosok.

Az építési vállalkozó nem engedett a követeléseiknek, titokban Hatvanba szállíttatta az asztalos munkákat, és a hatvaniakkal akarta elvégeztetni. A terve azonban kiderült, és a hatvaniak nem lettek sztrájktörõk. Ekkor a hatvani asztalosok között ott volt Kurunczy Lajos is, akit megválasztottak a szakszervezet famunkás csoportja bizalmijának.

77

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Takács Ferenc id. asztalosmester. Hatvanban született 1930. szeptember 14-én. Apja Takács László asztalosmester, anyja sz. Sisa Ilona. Testvére László, János, Sándor, Péter. Az elemi iskola elvégzése után Budapesten tanult faipari technikumban. Az asztalos szakmát az édesapja mûhelyében tanulta. Segédvizsgát tett 1947-ben, mestervizsgát 1969-ben. Szakmunkásként dolgozott szövetkezetekben, a városgazdálkodási vállalatnál és oktatóként a szakmunkásképzõ intézetben.

A Paliszander Kisszövetkezetben elnöknek választották. Ugyancsak elnöke volt haláláig az általa alapított Provízió Kft-nek. A Kárpát utcai házában saját mûhelye is volt, amelyet ipari tanulók és segédek foglalkoztatásával mûködtetett.

Bordács Erzsébettel 1953-ban kötött házasságot, három gyermekük született: Ferenc (1954), Attila (1962) és László (1974). Emlékezetesebb asztalos munkái fõleg Hatvanban voltak, amikor közintézmények ablakait, falburkolatait készítette el, illetve újította fel.

Takács László asztalosmester Horváth Mihály utcai, késõbb Kárpát u. 9. sz. alatti lakos. Jászfényszarun született 1906. május 11-én.

Apja Takács János, anyja Borosi Ilona. Az aszódi iparostanonc iskolában tanult 1922-tõl. Segédként Budapesten kezdett dolgozni 1923ban, de már 1924-ben a hatvani Barnák Sándor asztalosmester alkalmazottja lett. Segédként dolgozott még Farkas József, Pete István, Vanicsek Jenõ, Csepreghy Ferenc, Kurunczy Lajos hatvani asztalosoknál. Hatvanban tett mestervizsgát 1942-ben. Sisa Ilonával kötött házasságot az 1920-as években. Gyermekei Hatvanban születtek: László (1927), Ferenc (1930), János (1934), Sándor és Péter (1946).

A polgármester 1949-ben megbízta azzal, hogy tagja legyen az iparosiskola vizsgabizottságának és közremûködjön a segédvizsgák lebonyolításában. 1952-ben alakult meg a Hatvani Épületkarbantartó Szövetkezet, Takács László ennek nemcsak alapító tagja volt, hanem az elsõ megválasztott elnöke is. Hatvanban halt meg 1975. augusztus 4-én.

Vanicsek Jenõ asztalosmester mûhelye a Horváth Mihály u. 863. szám alatt volt. Üzemét 1919 óta vezette két segéd és két tanuló foglalkoztatásával. Megválasztották az iparoskör számvevõségi bizottságába és az ipartestület elöljáróságába. Az elsõ világháborúban hoszszabb harctéri szolgálat után 22 hónapig fogságban volt. A kisezüst és a bronz vitézségi érem, valamint a császári és királyi szolgálati érem, továbbá a német vaskereszt kitüntetés tulajdonosa volt. Segédje volt 1929-ben Takács László.

Németi Gábor Jegyzetek 1. SZEPES (SCHÜTZ) BÉLA: Hatvan község története. Sopron, 1940.

2. BOROVSZKY SAMU: Magyarország vármegyéi és városai. Bp. 1909.

3. LADÁNYI MIKSA: A magyar ipar almanachja. Bp. 1929 4. Hevesvármegye tiszti cím - és névtára. Eger, 1923.

5. LINDENBERGER LAJOS mûkedvelõ népköltõ verses reklámfüzete. 1942.

78

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

AZ ÁGASVÁRI MENEDÉKHÁZ A Mátra nyugati részén, az ágasvári és az óvári csúcsok között, körülbelül 650 méter magasságban feküdt az egykori erdõõri ház. Ágasvár-puszta néhai területtulajdonosa báró Hatvany Endre 1925-ben az ingatlant elajándékozta a Pannónia Turista Egyesületnek úgy, hogy saját költségén még három plusz szobát is kialakított az épületben. Az Egyesület ezután – a megállapodásuk értelmében – menedékház céljára berendezte, és még az 1925-ös évben 28 fekvõhellyel „meg is nyitotta a széles rétegek számára, különösen az igen érdeklõdõ turista közönség részére”. (Ebben az idõben alakult meg a legtöbb országjáró csoportosulás – különösen intenzív volt az elemista és a polgári iskolások természetjáró tevékenysége.)

1927-ben a Pannónia Turista Egyesület fedett étkezõ helyiséget épített a házhoz. Az egész komplexum ünnepélyes felavatása 1929. június 29-én volt.

Napjainkban a menedékházat ha nem is az a „nyüzsgõ” élet veszi körül mint hajdanán, de mind a mai napig él és virul az ágasvári bérceken. Az Ágasváris Turista Egyesület jóvoltából 32 fõt tudnak elszállásolni a kõépületben. Mostanában is természetjárók százai keresik fel, járják be a kijelölt túraútvonalakat környékén, és sokszor még versenyeket is rendeznek itt.

A mellékelt képes levelezõlapot a Pannóniai Turista Egyesület megbízásából a Magyar Film Iroda sokszorosítója készítette el az 1940-es évek elején.

Hatvani Márk

Az 1940-es évek elején készített képeslapon a menedékház...

...és napjainkban, amikor 32 vendéget tudnak itt elszállásolni

79

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

EGYHÁZTÖRTÉNETI ESEMÉNYEK Bár a 2008-as év az alant idézett eseményeknek nem kölcsönzött kerek évfordulót, mégis összefûzte azt egy jeles esemény, amely 1947-ben történt városunkban. Ennek máig tartó hatása van, mint ahogyan azt a véletlen történések egybeesése is mutatja.

Eucharisztikus kongresszus Hatvanban „A váci egyházmegye Hatvanban, 1947. június hó 7-én és 8-án tartott Eukarisztikus Kongresszusa a Hercegprímás úr megállapítása szerint túlnõtt az egyházmegyei kereteken, és szinte országos jelleget öltött.”

A oltári szentség tiszteletére rendezett 1947-es katolikus ünnepség a II. világháború utáni helyi vallási megmozdulások közül máig a legnagyobb volt.

Csak a Duna-Tisza közérõl(!) körülbelül 10.000 fõ jelent meg a két napos rendezvényen, és akkor még nem szóltunk a helybeliekrõl, és az ország más részeirõl érkezettekrõl, valamint a nemzetközi résztvevõkrõl. (Ez utóbbiak ugyan csekélyebb számmal bírtak, mert az országban több helyen is sor került ekkoriban más vallási rendezvényre is.)

Németi Gábor „mintegy 10.000 fõt” jelöl meg résztvevõként egyik írásában, a Hatvani Lexikon „30-35.000 embert” említ, míg az esemény után július 28-án felülnyomott alkalmi levelezõlap „a helybelieken kívül 50.000 fõs hívõseregrõl” beszél.

A katolikus hívek már a rendezvény elõtt egy-két nappal gyülekeztek a városban. A neves vendégeket pedig a hatvani prépostság papjai fogadták személyesen a vasútállomáson. Az, hogy ki számított kiemelt vendégnek, azt a képeslap hátnyomatán külön is feltüntették: „Résztvett ezen Megyésfõpásztorunkon-, Hercegprímás úron-, az egri Érsek úron kívül még három Püspök, négy prelátus és több kanonok, -apát és prépost.

Jelen volt 150 áldozópap.”

Június 7-én, szombaton 8 óra 30 perckor az ünnepi misével kezdõdtek meg a programok a kastély parkjában, amit Mindszenty József celebrált.

80

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Ezután a Katolikus Körben, az Ipartestületben és a Városházán voltak elõadások, illetve megbeszélések. Csík József prépost a templomban ministránsokat avatott, és éjféli misét tartott.

Június 8-án este a gyertyás körmenet után a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a kongresszus hatalmas erkölcsi sikerérõl. „Ezen erkölcsi siker több jeles és igen sok egyszerû, de nagyfontosságú összetevõ eredménye.”

Hatvani Márk

Balassay József hatvani lelkipásztori szolgálata Balassay József 1945 októberében kapott kinevezést a hatvani plébániára, mint hittanár. A gimnáziumban és a tanonciskolában végezte a hitoktatást. Az egyháznak hat papot „adott” hatvani mûködése idején (P. Szita Illés Teofil OFM, Sebestyén Albert, Turóczi József, Dr. Nagy Árpád, Konc Gábor (Jászfényszaru), Agócs István (Detk), akik Hatvanban gimnáziumi tanítványi voltak. Õ volt az, aki Csík József prépostnak segített az 1947. június 7-8-ai hatvani eucharisztikus kongresszus szervezésében. Õ írta meg az eucharisztikus napok Szentségimádási Órák és az Énekrend imafüzeteket. Ezekben, az években, a Váci Egyházmegyében három helyen tartottak eucharisztikus napokat: Vácon, Kispesten és Hatvanban. Balassay Józsefnek köszönhetõ, hogy az utókor számára visszaemlékezésében megörökítette a hatvani eucharisztikus napok felejthetetlen pillanatait. (A hatvani prépostság története címû könyvben olvasható mindez, mely 2008-ban jelent meg Hatvanba.) A háború után a legnehezebb években látta el szolgálatát városunkban.

Balassay József nyugdíjas apát-plébános Hatvanban a Szent Adalbert templomban 2008. június 12-én pappá szentelésének 70. évfordulóját hálaadó szentmiséjén ünnepelte meg. Ezt követõen a rubintmisés fõpap a Bajza József Gimnáziumba részt vett a 60 évvel ezelõtt érettségizettek osztálytalálkozóján, ahol dr. Majdán Antallal, Pálhidy Évával, P. Szita Illés Teofil OFM házfõnökkel is találkozott.

Kovács János

Emléktábla az oltáriszentség tiszteletére Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek több ezres tömeg hallatára mondott szentbeszédet 1947. június 8-án az óhatvani városközpontban. Az ország az 1938-as eucharisztikus, azaz az oltáriszentség tiszteletére rendezett világkongresszus kereken tizedik évfordulójára készült – ebbõl az alkalomból tartottak kétnapos római katolikus ünnepséget városunkban.

A szervezõk: Csík József óhatvani prépost, plébános és P. Zentai Marcellin OFM házfõnök, újhatvani

81

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

plébános. Jelen volt Pétery József váci megyéspüspök és kísérete is többek között.

A hercegprímás a II. világháborút követõ országépítésen munkálkodó embereket arra biztatta, hogy tanuljanak meg újra imádkozni. Az énekbõl átvett szavai a keresztényi szeretetre buzdítottak: „Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!”

Ugyanezekkel az énekszavakkal avatták fel 2008. december elsõ vasárnapján a hajdani katolikus ünnepségre visszatekintõ Mindszenty-emléktáblát a helyi hívek. A felszentelést Koza József prépost, óhatvani plébános végezte. Koszorút helyezett el dr. Köles József a Hatvani Belvárosi Egyházközség nevében, továbbá a Szent Adalbert és a Szent István templom néhány fiatal ministránsa. Az emléktáblát a Szülõföldünkért Hagyományõrzõ és Kulturális Alapítvány állíttatta.

Az emléktábla felszentelése (fotó: Soós Ádám)

Litya László

Mûkedvelõ színjátszás Hatvanban

A HATVANI VÁROSI SZÖVETKEZETI BIZOTTSÁG SZÍNJÁTSZÓ CSOPORTJÁNAK TÖRTÉNETE 1992. évben a Hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Ház gondozásában egy kiadvány jelent meg, melyet Szívós József szerkesztett, címe: „A Hatvani Színjátszó Mozgalmak Történetébõl 1948–1970.”

A kiadvány 8. oldalán – néhány mondatban – megemlékezik a Szövetkezeti Bizottság Színjátszó Csoportjáról is. Rövid leírásomban errõl a színjátszó csoportról szólok, megemlékezve azokról a személyekrõl, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a csoport munkájában.

A kisipari szövetkezeteknél nem mûködtek érdekképviseleti szervezetek, például szakszervezet sem. Ennek hiányában a szövetkezeti bizottság feladata volt a kulturális és a sport, valamint az egyéb nevelési feladatok szervezése, irányítása. Hatvanban az 1955-ben végrehajtott kisipari szövetkezeti fúziók eredményeképpen lényegében két kisipari szövetkezet mûködött.

Ezek a Vegyes Ktsz, valamint a Bõr- és Textilruházati Ktsz. E két szövetkezet támogatása jelentett garanciát a Városi Szövetkezeti Bizottságnak a kultúra és sporttevékenységek végzésé-

82

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

hez, melynek ebben az idõben Rohály Antal a Bõr- és Textilruházati Ktsz. elnöke volt a vezetõje, a kultúrfelelõse Almásy József a Vegyes Ktsz részlegvezetõje, és a sportfelelõse Bálint István e szövetkezet elnöke volt.

A Városi Szövetkezeti Bizottság munkájának irányításában kétségtelen, hogy Rohály Antal vállalta a legtöbb munkát, aki fáradhatatlanul igyekezett megfelelni az elvárásoknak.

1955-ben a Városi Tanács kultúrotthon céljára kiutalta a Mártírok út 16. szám alatti helyiséget, ami korábban MÁV Altiszti Kör volt, ahol élénk klubélet bontakozott ki. Az épület nagytermében még kis házi színpad kialakítására is sor került, melyet összejövetelek, rendezvények, próbák alkalmával használtak.

Munkaidõ végeztével gyakori vendég volt a Bõr- és Textilruházati Ktsz Stahremberg utcai irodájában Almásy József és Tóth János (aki ebben az idõben városi tanácstitkár helyettesi feladatokat látta el, de irányítója volt a városi kultúrmunkának, és a városi kultúrház mûködésének is). E találkozások során gyakran vetõdött fel egy a ktsz-ek támogatására épülõ színjátszó csoport megalakításának gondolata. Almásy Józsefnek és Tóth Jánosnak lelkes segítõi is akadtak Rohály Antal, Földesy István és Lukács Bertalan személyében. Így 1955-ben hivatalosan is megalakult a színjátszó csoport. Már a megalakulástól segítette a csoportot a Heves megyei KISZÖV, valamint az OKISZ. Elõbbi a Ktsz-ek megyei, utóbbi országos felügyeleti hatósága volt. Említést érdemel a Heves megyei KISZÖV egyik munkatársa Vígh László, aki még a próbákon is megjelent, segítve a csoportot munkájában. Az OKISZ pianinóval ajándékozta meg a csoportot. A ktsz-ek szakmai adottságaiknak megfelelõen segítettek. A Vegyes Ktsz dolgozói közül az asztalosok (Szécsényi István, Sisa István, Paraszt János) a díszletezésben, színfalak elkészítésében, a Bõr- és Textilruházati Ktsz dolgozói közül Vank Andrásné, Kerekes Irén és tanuló társai a szereplõk ruháinak elkészítésében jeleskedtek. A csoport elsõsorban operettek elõadását tervezte, de nem zárkózott el prózai darabok elõadásától sem.

A színjátszó csoport alakulásától kezdve rivalizált a városban mûködõ más csoportokkal, különösen az akkor sikeresen dolgozó MSZT színjátszókkal. E csoport is az operettek elõadását kedvelte, természetes volt, hogy a ktsz-es színjátszók is már elsõ elõadásukon operettet kívántak bemutatni. Választásuk Szirmai Albert: Mágnás Miska címû operettjére esett. A felkészülés és a próbák már 1955. második felében megkezdõdtek, majd 1956. tavaszán a bemutatóra is sor került, a Vörösmarty Városi Mûvelõdési Házban. A fõbb szerepeket Bende László, Tóth János, Sinka Jánosné, Sándorfalvi Mártonné, Földesy István, Almásy József, Várkonyi Zsigmond, Popovits Antalné, Lukács Bertalan, Szabó Veronika, Csendes Pálné játszották. Statiszta szerepekben közremûködött: Dézsi Lajos, Dézsi Lajosné, Vank Gábor, Vank Ilona, Kerekes Irén, Kulacsik Erzsébet, Kuti Ilona, Oravecz Ilona, Beliczki Lajos, Vank Andrásné, Rohály Antal, Pásztor Attila, Rácz Mária, Jelenet az 1956-ban bemutatott Mágnás Miska operettbõl Nagy Éva és Kovács Ágnes.

83

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A színjátszó csoport zenekarát Radnóti Tiborné vezette, a zenekarban találjuk Radnóti Tibort, Árvai Oszkárt, Csabai Ferencet, Szabó Jánost. 1957-ben néhányszor még elõadta a csoport a darabot a Daliban és a Városi Mûvelõdési Házban is, de eljutottak vele Füzesabonyba, Egerbe, Petõfibányára, Lõrincibe, az Erõmûhöz, Jászfényszarura, Nagyrédére, mindenhol nagy sikert aratva. A darabot Almásy József rendezte, sminkmester Szalai Pál, fodrászok Mágnás Miska elõadás (1956), Csendes Pál és Marsó Jánosné. a fotón Sinka Jánosné, Csendes Pálné, Tóth János Változatlan lendülettel látott hozzá a csoport második bemutatójának elõkészítéséhez, amikoris. Kálmán Imre Marica grófnõ operettjére esett a választás.

Ennek a bemutatójára 1958-ban Hatvanban a Városi Mûvelõdési Házban került sor. A fõbb szerepeket Sinka Jánosné, Tóth János, Szücsi Magdolna, Bende László, Várkonyi Zsigmond, Nérey Ferencné, Földesy István, Csendes Pálné, Popovits Antalné, Almásy József, Lukács Bertalan, Dézsi Lajos, Kókai Sándor és Szabó Veronika játszották. Késõbbiekben Bende László elköltözött, szerepét nagy sikerrel Dézsi Zoltán játszotta tovább. A darabot Almásy József és Kókai Sándor rendezte.

1958-ban Budapesten az OKISZ Kulturális Találkozóján is szerepelt a csoport, ahol Kisjó Sándor: „Balázsnak megjött a szava” címû vidám darabot mutatták be nagy sikert aratva.

A szerepeket Almásy József, Csendes Pálné, Nérey Ferencné, Szabó Veronika, Tóth János és Popovits Antalné játszották.

Egy jelentéktelen vita miatt 1958. végén Almásy József megsértõdött és elhagyta a csoportot.

Utódja Földesy István lett. 1959ben új darab betanulására készült a csoport. Csizmarek Mátyás: Bujócska címû vígjátéka került bemutatásra, elõször a Városi Mûvelõdési Házban, majd a Daliban.

A szerepeket Földesy István, Popovits Antalné, Szücsi Magdolna, Tóth János, Dézsi Zoltán, Kerekes Irén, Bartsch Sándorné, Püspöki Erzsébet, Borosi István, Forgó Irén, Várkonyi Zsigmond, Szabó A Marica grófnõ elõadása 1958-ban, János és Lukács Bertalan játszotta. a képen Szücsi Magdolna, Csendes Pálné, Sinka Jánosné A darabot Dézsi Zoltán rendezte.

84

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

1959-ben Egerben a Hámán Kató Kulturális Seregszemlén szerepeltek a színjátszók Fábián Zoltán: Utolsó este címû egyfelvonásos tragédiáját mutatták be.

Ezt követõen hosszabb szünet következett. A korábbi évek nagy lendülete és munkakedve lankadni látszott, elfáradt a csapat.

A korábbi szereplõk közül többen nem álltak már rendelkezésre.

Egyre jobban elterjedt a televíziózás, az emberek figyelmét a TV közvetítések kötötték le.

Jelenet a Marica grófnõ elõadásból, a színpadon Nérey Ferencné, 1962. évben volt még egy Földesy István, Várkonyi Zsigmond és Tóth János nagy vállalkozása a csoportnak, kiegészülve új tagokkal – Gyarmati János, Gyarmati Jánosné, Halmos Tibor, Vank András, Asztalos László – bemutatták Tabi László: Érdekházasság címû vígjátékát. A bemutatóra a Városi Mûvelõdési Házban került sor, a darabot Tóth János rendezte. Szereplõk: Várkonyi Zsigmond, Bartsch Sándorné, Tóth János, Popovits Antalné, Gyarmati János, Gyarmati Jánosné, Asztalos László, Halmos Tibor, Vank András. A bemutató nagy sikert aratott. Az elõadáson jelenlevõ OKISZ képviselõjének annyira megnyerte a tetszését, hogy vendégszereplésre hívta meg a csoportot Budapestre, feledhetetlen élményt szerezve a csoport tagjainak.

A megérkezõ csoportot a Keleti Pályaudvaron üdvözlõbeszéddel és virágcsokorral fogadták, elszállásolásukra Csillebércen került sor. Az elõadás bemutatójára az OKISZ Erkel Ferenc Mûvelõdési Központjának színháztermében került sor, nagy sikerrel.

Rövid leírásom hiányos lenne, ha nem emlékeznék meg azokról a csoporttagokról, akiket személyesen ugyan soha nem láthattunk a színpadon, de közremûködésük mégis elengedhetetlen része volt az elõadásoknak. A szereplõk és közremûködõk részére a szövegkönyvet Kéry Imréné gépelte. Súgók voltak: Mikes Zoltánné, Sinka János, Forgó Ilona, Asztalos Lászlóné. Ügyelõk: Várkonyi Zsigmondné, Földesy Istvánné. Az elõadások világítását Mikes Zoltán és Nagy József végezte. A színfalakat mindenki megelégedésére Oltai László festette.

Aztán mint minden jónak egyszer ennek is vége szakadt. A Városi Szövetkezeti Bizottság színjátszó csoportjának színpadán is legördült a függöny, a rivalda fényei kialudtak, megszûnt a csoport. A csoport, mely nagyon jó kollektíva volt, ahol élmény volt valamilyen közremûködõként részt venni a munkában. Ma már nosztalgiával emlékszünk arra az idõszakra, amikor fénykorukat élték. Egy-egy megfakult fénykép, újságcikk, néhány még életben levõ csoporttag mesél fiatalabb korunk boldog és feledhetetlen eseményeirõl.

Horváth János HK. Jegyzõje

85

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A NAGY ÁRVÍZ – 1963-BAN A mai hírközlõ berendezések elterjedésével és mindennapossá válásával számos esetben érezzük ezek hálás szerepét a kiszámíthatatlan természeti események elõrejelzése, és a megannyi veszélyre való felhívásuk kapcsán. Nem így volt ez a századfordulón, amikor sokszor csak egy-egy katasztrófa-képeslapról tudhattunk a bekövetkezett pusztításokról. Árvíz esetén – egyszerû módon – félrevert harangzúgással jelezték az ár jövetelét. Sajnos, sokszor már ez is késõinek bizonyult.

Hatvan sem volt kivétel ez alól, hiszen a Zagyva rendezetlen folyása, a medertisztítás elhanyagolása, a védõgát szinte teljes hiánya, csak a XX. század elsõ felében több nehéz helyzetet eredményezett pl. 1901-ben vagy 1941-ben. A 1940-es években – többszöri félsikeresnek nevezhetõ védekezés után – megerõsítették a védõgátrendszert. Tényleg úgy tûnt a lakosság számára, hogy sikerül hosszú távra a Zagyva áradását kordában tartani.

De mi történt 1963 tavaszán? Az akkori tél szokatlanul hosszú és „kemény” volt, ami a hírtelen jövõ hõmérséklet emelkedés miatt rendkívüli helyzetet eredményezett Hatvanban, de az egész országban is. Áradtak a patakok, nõtt a belvízveszély. Településünket március 7-én este belvíz árasztotta el. Napközben „a Zagyva, a Nógrádi- és a Bér-patak erõsen felduzzadt, ugyanakkor a vízelnyelõ berendezések nem gyõzték a víz elvezetését”, este 7 órára egy métert emelkedett a folyó, Új-Hatvanban a Bajcsy és Kölcsey utcákban 50 centiméteres belvíz keletkezett, és 30 háznál fontolgatták a lakók azonnali kitelepítését. Ekkor kértek segítséget a hatvani tûzoltók Gyöngyösrõl és Szolnokról, késõbb pedig a honvédségi alakulatoktól. „Éjfélkor … a Mátravidéki Erõmû és a környezõ bányák összes szivattyúja mûködésbe lépett.”

A 30 cm állóvíz miatt, a 3-as fõút mentén rendõrök sora irányította a forgalmat. Csak egy sáv volt járható, emellett 600 újhatvani házat vett körül a víz. Földhányásokkal, homokzsákokkal akadályozták meg további 300 ház teljes elöntését. „Az elsõ lélegzetételnyi szünetre (márc. 8.) reggel 6 órakor került sor. A hajnali fagy gátat vetett a további olvadásnak.” Ezen a napon már rendkívüli kormánybiztosi minõségben Hatvani György városi tanácselnök irányította Hatvan és környéke összehangolt, közel két hétig tartó árvízvédelmi munkálatait. Éjjel-nappal több, mint ezer ember dolgozott, önkéntesek, katonák, üzemi dolgozók, mire öt nap alatt lassan sikerült a belvizet megfékezni. Ám a település még nem lélegezhetett fel!

A Zagyva olyan volt, Az árvízi válságstáb, középen Fehér István, mint egy dühöngõ óriás, tõle jobbra Hatvani György tanácselnök szintje óránként emel-

86

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

kedett. Felsõ szakaszain robbantották a jeget, ám itt, estére „kilépett az „ágyából”, az árteret is teljesen megtöltötte, 3540 méter széles lehetett a folyó” – írta a Népújság tudósítója. A fáradságot nem ismerték a védekezõk, és a város is messzemenõkig biztosította a lehetõségeket! – Nélkülözhetetlen volt!

A súlyosodó vízbetörések hatására a járás üzeMunkamegbeszélés mei is biztosítottak több tucat teherautót, dömpert a szállítmányozásra. A megyei újság is napi rendszerességgel tudósított az eseményekrõl. Lapzárta elõtt szinte minden település vezetõjét felhívták. „– Halló, itt Hatvan! A Zagyva vízmagassága a városnál eléri az 5 métert, a gátak tetejéig csak 20 cm hiányzik … Éjszaka újabb áradás várható. Nagyteleken az azonnali segítség mentette meg az állatállományt. – nyilatkozta március 12-én Hatvani György vb. elnök.

Másnap a 21-es úton teljesen leállították a forgalmat, a Cukorgyárban már a 800 vagon készcukor mentésén fáradoztak. A mentésbe a diákság is bekapcsolódott. Újabb jelentõs segítség volt ebben a heroikus küzdelemben a miskolci mûszaki alakulatok megérkezése. Szerencsére, ezen az estén a folyó felsõbb szakaszáról megnyugtató hírek érkeztek: „apad a víztömeg, a természet alábbhagy pusztító tevékenységével”! Másnap hajnalra a gátakat kellett óvni a szivárgástól. Ezt a mûszakiak a Larzen vaspadokkal akadályozták meg.Két nap alatt 1 métert apadt a folyó, és apadt folyamatosan!

A város fellélegezhetett!

De a térség, még hetekig az „ezer tó országára” emlékeztetett.

Homokzsákos védekezés a Zagyvánál, háttérben a cukorgyárnál hömpölygõ víztömeg

Hatvani Márk

87

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Egy évtized krónikája

TÍZÉVES A HATVANI HONISMERETI KÖR A Hatvanban mûködõ nagyobb civil szervezetek mellett már tíz éve végzi elkötelezett tevékenységét a jelenleg 35 fõs tagságot számláló Honismereti Kör.

Rövid visszaemlékezésemben az elvégzett munkáról igyekszem számvetést készíteni, megemlékezni azokról a személyekrõl, akik aktív részesei voltak a kör egy évtizedes munkájának.

Mintha tegnap történt volna, pedig már tíz év telt el azóta, hogy Németi Gábor helytörténész kezdeményezésére meghívót kézbesített a posta az elsõsorban hatvani kötõdésû, a város honismereti munkájában szívesen közremûködõk számára. A zöld színû kis meghívó arról értesített bennünket, hogy 1999. január 11-én a hatvani nyugdíjasok hagyományõrzõ helyismereti köre alakuló ülését tartja a Grassalkovich Mûvelõdési Központ barokk termében 17 órai kezdettel, melyre az érdeklõdõket szívesen látják a rendezõk. A kör célja: összegyûjtse, megörökítse Hatvan és környékének történelmi, néprajzi, irodalmi, mûvészeti hagyományait.

A Heves megyei Hírlap 1999. február 5-i száma már arról tudósított, hogy megalakult a Honismereti Kör (az alakuló összejövetel végül ezt a nevet fogadta el), és az elsõ foglalkozáson – február 4-én – a jelenlévõ tagok megismerkedhettek Hatvan és környékének népviseletével.

A kör meghívóin a mai napig feltünteti, hogy a foglalkozásain életkorra, foglalkozásra való tekintet nélkül minden érdeklõdõt szeretettel vár. A következõ foglakozáson – március 4-én – már létszámban is megnövekedve 28 fõ jelent meg, akik a kör alapító tagjainak is tekinthetõk.

Ma is a tagok között található: Debrõdiné D. Mária, Gál József, Kalmár Gyuláné, Németi Gábor, Simon István, Széplaki Sándor, Bartha László, B. Nagy Károly, Farkas Kálmán, Horváth János, Nagy József, Hajducsek László, Andrási István, Hatvani Márk. Hamarosan tagjaink lettek: Békési János, Sárközi Géza, Hordós Dezsõ, Lõrincz Ferenc, Pongrácz Sándorné, Csernok János, Tóth Illés, Kókai József, Juhász Gábor, Laczik István, Hatvani Ferenc. Õket követte még: Palásti Tibor, Nagy Imréné, Farkas Béla, Buzás Imréné, Antalóczy Árpádné, Farkas Gézáné, Kovács Julianna, Dzsudzsák Péter, Gáspár Tibor, Horváthné Aradi Anikó, Sánta Gyula. Persze voltak még jónéhányan a felsoroltakon kívül, akik 1-2 foglalkozáson megjelentek, azután valamiért elmaradtak körünkbõl.

Szomorú és sajnálatos, hogy a tíz év alatt a kör tagjai közül 14-en eltávoztak az élõk sorából, akikre azóta is szeretettel emlékezünk: Balog György, Mezei Gyula, Molnár István, Papp Endre, Papp Gyula, Ring Lajos, Sütõ János, dr. Zölei Dávid, Baranyi József, Majer Károly, Sasvári Illés, Gimesi Mihály, Durucz István, Bori László. Emléküket a Kör tagsága megõrzi, és Az egyik összejövetelünk 2001-ben, az elõtérben Farkas Kálmán, utolsó útjukra több tagtársunk Papp Endre, B. Nagy Károly és Széplaki Sándor, háttal pedig Ring Lajos is elkísérte õket.

88

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A kör életében jelentõs eseménynek számít, hogy 1999. június 1-én Németi Gábor szerkesztésében megjelent a HONISMERETI HÍREK elsõ évfolyamának elsõ száma, mely kiadvány azóta is rendszeresen napvilágot lát, tájékoztatva a tagságot a fontosabb eseményekrõl.

A kiadvány eddig 21 tagunk életrajzát is közölte, esetenként fényképüket is mellékelve. Újabb jeles dátum volt a kör életében 1999. szeptember 2. Ezen a napon megválasztásra került a vezetõség: elnöknek Németi Gábort, helyettesének Széplaki Sándort, pénztárosnak Papp Endrét, könyvtárosnak Molnár Istvánt, jegyzõnek Horváth Jánost, a fiatal tagok képviselõjének az akkor még középiskolás tanulmányainak nagyon az elején járó Hatvani Márkot választotta meg a tagság egyhangú szavazással. A tragikusan elhunyt Papp Endre helyett Laczik István lett késõbb a pénztáros, aki közmegelégedésre végzi munkáját napjainkban is.

A tagság feladatként jelölte meg az éves munkaterv elkészítését, és az abban foglaltak pontos végrehajtását. Eszmei tagsági díj megállapítására is sor került. Az éves tagsági díj 100 Ft, ez a késõbbiek során 500 Ft-ra módosult.

A rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint az elmúlt tíz évben megközelítõleg 90 foglalkozást tartottunk. Hatvan település történelmének nincs olyan területe mely a foglalkozásainkon feldolgozásra ne került volna. Az elhangzott témákat is nehéz lenne felsorolni, visszaemlékezõként erre nem is vállalkozom. A HONISMERETI HÍREK – mely a tíz év alatt 110 alkalommal (!) jelent meg – a feldolgozott témákat részletesen felsorolja. Éveken át Németi Gábor elnök tartotta az elõadásokat, amelyeket korabeli, a témához illõ dokumentumokkal színesített. Ma már bevált gyakorlat, hogy a Kör tagjai is szívesen vállalkoznak elõadások megtartására. Eddig 15 tagunk tartott elõadást, voltak akik több alkalommal is.

A különbözõ múzeumok meglátogatása a Honismereti Kör tagságának látókörét szélesíti. Így megtekintésre került az aszódi, a tarnamérai, a jászberényi, a gyöngyösi, a boldogi, a balassagyarmati, a nagygombosi, és a budapesti vasúttörténeti múzeum is. A résztvevõk kellemes emlékekkel gazdagodtak.

2001 tavaszán jelent meg a HAGYOMÁNYÕRZÕ címû kiadványunk elsõ száma, Németi Gábor szerkesztésében. A kiadvány Hatvan és térsége honismereti mozgalmának folyóirataként indult, elsõsorban olyan személyek részére, akik elfoglaltságuknál fogva nem tudnak rendszeresen a Kör munkájában részt venni, de mint pártoló tagok érdeklõdnek a honismereti munka iránt. Az elsõ pártoló tagok: Dr. Krasznai István, Ságiné Szûcs Klára, dr. Pálos Oszvald, dr. Veres András, Rodek Antal, Péter István.

Hatvanban nagy népszerûségnek örvend az évente megjelenõ Hatvani Kalendárium.

A kör tagjai közül mint szerzõk számosan jelentkeztek már itt dolgozataikkal, így Németi Gábor, Horváth János, Hatvani Márk, Széplaki Sándor, Ring Lajos, Papp Gyula, Juhász Gábor, dr. Zölei Dávid, 2001-ben meglátogattuk a Nagygombosi Major Múzeumot is Bartha László.

89

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Hatvani Márk több alkalommal rendezett kiállítást gyûjteményeibõl a Hatvani Galériában Hatvani Anziksz, a Bajza Galériában Hölgyek a századfordulón címmel. A több mint 800 darabos képeslap gyûjteményébõl rendezett kiállítása öregbítette a kör jó hírnevét is. Németi Gábor „Hatvan és környéke népviselete a XX. század elsõ felében” fotó kiállítása, Molnár István festõmûvész tárlata, Gál József „Régi térképek” kiállítása szintén mind sikeresek voltak.

Kikapcsolódás 2005-ben Csernok János halásztanyáján az erõmûnél

Évente egy alkalommal – általában februárban – vidám télbúcsúztatót rendezünk, nótázgatással, koccintással egybekötve. Zenérõl míg éltek Mezei Gyula, Sütõ János, Gimesi Mihály gondoskodott, most e „felelõsségteljes szolgáltatást” Palásti Tibor végzi. Havi foglalkozásainkon az abban a hónapban név- illetve születésnapjukat ünneplõ tagok köszöntése rendszeresen megtörténik. A tagok körében nagyon kedveltek azok az összejövetelek, melyeket Csernok János és Juhász Gábor rendez saját stégjén illetve tanyáján. Halászlé, bográcsgulyás, itóka mellett hangulatos, szórakoztató ezeken az összejöveteleken részt venni. A két tag ezen figyelmessége már több esetben ismétlõdött, köszönet a vendéglátóknak.

A kör tagságának jövõbeni célja a közösségünk további erõsítése, a hagyományok ápolása. Nagy segítséget jelent a GOKA, mely a helyet biztosítja számunkra, és reméljük a jövõben is számíthatunk rájuk.

Horváth János HK. jegyzõje

90

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Elpusztult emlékeink

A HATVANI VÁR NYOMAI A MAI VÁROSKÉPBEN A belváros utcáit járva kevesen gondolkodnak el azon, hogyan is jött létre a mai utcarendszer, és mi alakíthatta, formálhatta az utcákat, a városképet mai alakjára. Mert hogy ez nem a véletlen mûve, az bizonyos!

Az utcák, házsorok helyzetét, fõleg a belvárosban, de távolabb is a törökkori vár sokáig megmaradt nyomai, a régi vízfolyások, várárkok, bástyák feltöltései határozták meg az 1700as, 1800-as években. Mivel azt tudjuk, hogy palánk vár volt, ezért tekintélyes méretû földmûvek, széles vizes árkok maradtak reánk a török kiûzése után. Így a késõbb kialakult utcák, házsorok kénytelenek voltak a terep adta lehetõségekhez igazodni.

A sok csatát, háborút megélt vár és a megerõsített város többszöri átépítés és lerombolás után török erõdítményként létezett sokáig. 1686. szeptember 3-án Hatvan keresztény kézre került, véget vetvén a 142 esztendõs oszmán uralomnak. (Egy nappal Buda bevétele után). A várat és a települést I. Lipót császár Salm grófjának adományozta. 1703-tól Szabó Máté parancsnokságával a kurucok tartották karban a védmûveket, sõt 1704-ben még a vár megerõsítésérõl döntött a vármegye közgyûlése. Szabó árulása nyomán 1708-ban a Habsburgok kezére került a vár, és bosszúból a császári katonaság felgyújtotta, ami nem sok kárt okozhatott a földfalakban, de a lakóházak leégtek, és rövid idõre a település elnéptelenedett. Négy férfi és egy nõ Egerbe menekülésük után, élve a lehetõséggel, letelepedtek, katolikus hitre tértek és felvették a „Hatvani” családnevet. A Rákóczi szabadságharc leverése után a Habsburgok elhatározták, hogy minden magyarországi várat mely ellenállást tanúsított, meg kell semmisíteni. Így ennek esett áldozatául a hatvani vár is, a települést 1723-ban megvásárló gr. Starhemberg Gundacker Tamás megbízásából a várat lebontották. Ez nem lehetett könnyû és gyors munka, hisz komoly méretekkel rendelkezõ földdel töltött várfalakat, bástyákat, sáncokat kellett szétbontani, és a földet elegyengetni, miközben mély és széles vizes árokkal találták szemben magukat a munkát végzõk. A török külvárost kerítõ vizes árkot azonban már nem töltötték fel, az sokáig megmaradt.

Közel 150 évig így nézhetett ki a védmû, az éppen aktuális birtoklók (fõleg törökök) nem sokat változtattak a fõbb méreteken, falak és vizes árkok helyzetén. Mint a rajzból is látható így épült fel A török által bitorolt hatvani vár egyik hiteles ábrázolása 1596-ból. egykoron a vár.

91

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Hatvan ábrázolása 1775-bõl.

A várfalak és a vizesárok harcrakész állapotáról az ebben igen precíz törökök folyamatosan gondoskodtak. A Tarna folyótól nyugatra esõ terület lakói voltak kijelölve erre a munkára.

Ebbõl adódóan a falak és az árkok minõsége mindig megfelelõ volt.

Ezen az 1775-ben készült térképen is jól látható, hogy a belváros a még meglévõ várárokhoz igazodik. Sõt a nemrég épült kastély kertjében még átfolyik a várárok vize, bár helyzete nem biztos, hogy valóságnak megfelelõ. Jól látható, hogy a „fõ út” és a Mártírok útjától délre esõ területen még a Zagyva eredeti folyása létezett. Hiszen a Zagyva szabályozása több mint száz év múlva következik be.

Kis tévedéssel, de határozottan jelöli térképén az amatõr régész, Varsányi János a várárok vizét, melynek méretét nagynak és szélesnek ábrázolja.

Ez a térkép még a Zagyva szabályozása elõtt készült. Jól követhetõ rajta a védmû, illetve a volt várárok helyzete. A kastélykertben és annak közelében már nem valós az árok ábrázolása, valószínû nem mérhettek, nem rajzolhattak a területen, hanem a térkép szemrevételezéssel készült.

Varsányi János térképe, Rómer Flóris nyomán 1877-bõl

A vár ás árokrendszere egy 1883-as térképre vetítve

A vár védmû rendszere (1686)

92

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A várfalak helyzetét nehéz megállapítani, mert az ábrázolt árok, szemtanuk leírása alapján is csak 1,5-2,5 méter lehetett. Miközben az egykori krónikások 20-25 méter széles várárokról tudósítanak. Ebbõl következtetve a várfal eredeti helye 15-22 méterrel is arrébb lehet. Hiszen a várfal földjét valószínûleg az árokba túrták, így a külsõ oldalán maradhatott meg néhány méternyi a vízbõl.

Egy képzeletbeli sétára hívom az Olvasót, nézzük meg, hogy a mai városképben hol láthatóak az egykori vár, illetve várárok nyomai:

Mártírok útja

Mártírok útja-Ady Endre utca sarok

Mártírok útja: Az úttest és a járda szint különbsége jól érzékelhetõ, hiszen az elegyengetett földfalak tömege nem tûnhetett el nyomtalanul. A vízzel teli árok e telkek végében haladva, a Széchenyi utca vonalában csatlakozott be a Zagyva fõ ágába.

Mártírok útja-Ady Endre utca sarok: A házak, és a járda szint különbsége mutatja a vizesárok és a sánc helyzetét. A mostani aszfalt úton haladt az árok a Sárkány utca felé, itt északkeletre fordult. Normális esetben az úttest töltõdik fel, sokszor magasabbra a régebbi házak bejáratához viszonyítva, hacsak a házak már eleve nem töltésre, jelen esetben a várfal maradványaira épülnek.

A „Sárkány-köz”: Itt fordult el az árok élesen, és a fordulóban a korabeli ábrázolásokon egy erõs körbástyát láthatunk. Jól megfigyelhetõ, már az 1800-as évek közepén is feltérképezett, rendezetlenül elhelyezkedõ épület-együttes a „cigány-telep”, melyet az 1900-as évek végén számoltak fel véglegesen, és mind végig ezen a helyen az árok külsõ oldalán maradt több mint száz éven keresztül.

Innen tovább haladva kis szöget bezárva a Dózsa teret közelítette meg az árok. Sokáig egy darabja létezett a volt óvoda kertjében, (ma elektromos cikkeket árusító üzlet mögötti területen), melynek betemetésére a vármegye közigazgatási bizottsága kötelezte a település vezetését 1903-ban, mert veszélyes volt a gyerekekre nézve.

Az 1883-as térképen már jelölik a rendezetlenül elhelyezkedõ lakhelyeket ezen a teA volt "Sárkányköz" ma rületen, az árok túlsó oldalán.

93

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A Horváth Mihály úti üzletsor

A Nádasdy Tamás út

A „Fõ út”: járdája száz éveken át is megõrizte az árok és a sánc szintkülönbségét. Itt volt a nagy híd a várárkon, itt nyitottak átjárót, melyen keresztül lehetett bejutni a település központjába.

A híd megépülte lehetõvé tette a Gyöngyös irányába terjeszkedõ Fõ út és az Új sor, a mai Horváth Mihály út gyorsabb kiépülését. A város Hort, Gyöngyösi kapuja nem itt volt a török korban.

A Tanács utca és a Nádasdy út közötti párhuzamos házsorok valószínû a földbõl döngölt palánkfal mentén, annak tetejére épültek. A várárok a Nádasdy út járdája és a házsor alatt húzódott. A Hunyadi térhez közelítve még megfigyelhetõ, egy kis szintkülönbség a járda és az úttest között. Ez a házsor csak az árok teljes feltöltõdése után sokkal késõbb épülhetett, a másik oldalon lévõ házakat, amik még híven követték az árok vonalát, elbontották. A mai Tanács utca házai, házhelyei sokkal régebbiek, hiszen rögtön a városfal belsõ oldalához támaszkodva alakultak ki. Ezt a házsort láthatjuk az 1883-as térképen is.

A Varsányi féle térképen is jól látható, hogy a mai Tanács utca házai léteztek, és a kertek illetve az udvarok végében volt az árok vize.

Az elegyengetett bástyák és földfalak tetejére épített házak sok emléket õrizhetnek. A sarokház alatt egy földbástya maradványai rejtõzhetnek.

A Hunyadi térnél a várárok éles kanyarral nyugat felé fordul, ahol a Vár utcában folytatódnak nyomai.

Jól látható, hogy a házak mind a töltésre épültek

94

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A Vár utca napjainkban, mint látható a házak jóval magasabban vannak az úttest síkjától

Ma is megfigyelhetõ, hogy az út mind két oldalán, jóval magasabban vannak a házak, mint az úttest. A régi térképeken az is látható, hogy ez az utca nagyon hamar kialakult a vár pusztulása után. A vizesárok mind a két oldala benépesült, házaikat szorosan a vízpartra építették.

Ha a Vár utcán végigsétálunk és a házakat figyelmesebben megnézzük, láthatjuk, hogy fõleg a régebbi építésû telkeken csak egy kis bejárati kapu van, kocsibejáró pedig nem volt kialakítva. A telkek másik oldalán lévõ keskeny kis utcák nyíltak a kocsi forgalom számára. Ebbõl arra lehet következtetni, hogy a mai úttest helyén víz volt, a várárok vize. Ma is láthatjuk azokat a kicsiny ajtókat, melyek nem közlekedésre, inkább szemét kidobására szolgáltak. Ebbõl adódik, hogy a várárok szemétgyûjtõ, szennyvízgyûjtõ hely volt.

A Kobzos út kezdete a Balassi út felõl: Kiszolgáló útnak épült, és a kocsibejárók itt épültek meg a házakhoz, illetve a lakók közlekedése, a ház megközelítése innen volt lehetséges.

Mikor a várárok feltöltõdött és a helyén út épült, a házak mind két vége átalakult, ablakokat nyitottak, és ahol a szintkülönbség nem volt nagy, ott kapubejáró is készült a Vár utca felé is.

Ezt követõen a porta eleje és hátulja a legtöbb háznál helyet cserélt. Késõbb kialakult néhány ház úgy is, hogy ketté szakadt a házhely, az egyik ház a Vár utcába nyílik, míg a másik a sikátorba. Mind a kettõt külön család lakja. A Kobzos utca ma is földes, elvesztette hajdani funkcióját, elhanyagolt, szinte elfelejtett kis utcácska a városközpontban.

Az Iskola utcából is nyílik egy kis sikátor, mely megközelíti a Vár utca házait, portáit hátulról, valószínûleg ez is kiszolgáló út volt egykoron.

A Kobzos utca képe magáért beszél

95

HATVANI KALENDÁRIUM

A Csatafi utca bejárata az Eötvös utca felõl

2009.

Csatafi utca

A Csatafi utca bejárata az Eötvös utca felõl: Sokan emlékezhetnek rá, hogy ezen a sarkon sokáig be volt ásva egy bazalt oszlop. A legenda szerint török útjelzõ, vagy török épület egy darabja volt. Néhány hónapja még a templomtér átalakításánál is látni lehetett. Az Eötvös utca valószínû azonos a törökkori város északi kapujához vezetõ úttal és merõleges a Vár utcára.

A Csatafi utca: Funkciója ugyanaz lehetett, mint a többi, ma már kissé elhanyagolt „kisutcának”. Mikor még víz volt a régi várárokban, jobb idõket éltek meg, sokkal forgalmasabbak voltak, kiszolgálták a gazdálkodókat, itt hajtották ki az állatokat a legelõkre, és a lakók is itt közlekedtek. Szemben egy másik kis utca látható, hasonló adottságokkal. A jobb oldalon lévõ ház – ma állatorvosi rendelõ – jóval magasabban helyezkedik el, mint környezete. Itt fordult az árok kissé dél-nyugat felé.

A Balassi út másik oldalán az Iskola utcával szemben, szintén érdekes dologra hívja fel figyelmünket egy betonból készült lépcsõ. Komoly szintkülönbség észlelhetõ a mai kórház területén, amely régebben a kastély kertjében még szembetûnõbb volt.

A kerítés belsõ oldalán még jobban látszik a szintkülönbség. A kerítés megvédte az enyészettõl ezt a töltésdarabot mely egy határozott helyzetet jelöl, valószínû a várfal helyzetét.

Míg a kerítésen belül megmaradhatott ez a meredek töltés, addig a Gombosi út építése és használata során nyoma sem maradt. Talán folytatására utal az Iskola utca utolsó házának kiemelkedése, a 60-80 cm-es szintkülönbség.

A Balassi úti kórház kerítésének belsõ oldalán még jobban látszik a szintkülönbség

96

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Ez a térkép is jól mutatja az eddig leírtakat. Megfigyelhetõ, hogy a kastélykert építõi csak az igen tekintélyes vizes árok széléig készítették el a kert terveit és ez a vonal volt sokáig a díszkert gyakorlati határa is. A térkép elkészítésekkor is létezett a kastélyhoz tartozó területen belül az árok, csak nem ábrázolhatták.

Valószínû a várfal egy szakasza merõlegesen haladt át a kerten, melynek földtömegét a kastély belsõ udvarának feltöltésére, kiegyenlítésére használták fel. Amikor a kert és az udvar sík lett, még mindig maradt a várfalból 1,5-2méternyi szintkülönbségû Hatvan úrbér rendezési térképe 1863-ból egyenes szakasz. Az 1910-es években a kertépítõk középen lépcsõt, ennek két oldalán a kert kerítéséig megerõsített függõleges falat alakítottak ki. Ha ez a következtetés helyes, akkor a várfal egy darabja eredeti helyzetében maradt meg évszázadokon keresztül.

A lépcsõ eredeti pompájában

A lépcsõ „mai” állapota, illetve a helye

A bal és a jobb oldalon is megmaradt a lépcsõzetesség mind a mai napig

97

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A szint különbséget feltöltötték, de az út mind két oldalán érintetlen maradt, õrizve továbbra is a várfal maradványát, nyomvonalát. A bal és a jobb oldalon is megmaradt a lépcsõzetesség mind a mai napig, ahogy egyenes vonalba átszeli a kastély kertet. A nyugati vége pontosan rámutat a Thurzó utca házsorának utca frontjára. Az utca északi házsora és a kórház közötti terület vizenyõs, itt-ott még megfigyelhetõ egy vízfolyás, árok nyomvonala. A házak és a meder szintkülönbsége 2-3 méter lehet.

A korabeli várárok nyoma

Mint az utca neve is mutatja, itt valaha egy bástya állt

A Bástya utca végében a kórház új kapuja felé szintén erõsen lejt a talaj. Ma még itt is látható egy szakasza a korabeli ároknak, mely merõleges a Zagyva folyására.

Elképzelhetõ, hogy a várárok kezdete úgy volt kialakítva, hogy mikor a Nógrádi (Bér)patak vize megáradt, szinte átmosta az árokrendszert, hiszen a patak befolyása és az árok kifolyása az áramlások vonalában volt. Komoly terelõrendszert kellett kiépíteni a Zagyva vizének elvezetésére, hiszen a korabeli leírások elmondják, hogy az árokrendszerben folyt az odaterelt viz. Tehát nem mocsarasodott el, a mélysége is állandó maradt, tehát betöltötte védelmi funkcióját. Volt ahol az árok szélessége elérte a 25-28 métert is.

Ez a komoly védmû folyamatos karbantartást igényelt, idõjárástól és évszaktól függõen.

Mára a Zagyva szabályozási munkái teljesen eltüntették a nyomait. Ám ezen a XX. század eleji képeslapon még jól látható, hogy a mai szakmunkásképzõ intézet helyén kanyarodott vissza a város felé a Zagyva vize, késõbb a holt ága.

A Zagyva és a Nógrádi (Bér)-patak összefolyása napjainkban

98

A képeslapon látható a Zagyva holt-ága

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A Hatvanas utca: Itt is tisztán látszódik a Zagyva korabeli medre. Szemben nem nehéz elképzelni az emelkedõ tetején a várfalat Az úttest megsüllyedt, hiszen a folyó szabályozása után sokáig a holtág iszapos medre uralta ezt a területet.

A Hatvanas utca

Az 1883-as várostérképen megfigyelhetõ, hogy a folyó szabályozása után eredeti helyén maradt Holt-Zagyva hûen követi a várfalat. Jól látható a vizesárok is a kisebb- nagyobb hidakkal.

Valószínû, hogy az 1890. június 23-án elkészült mérnöki terv mely a város belterületén lévõ utak, utcák rendezésének és javításának terve volt, végleg eltüntette városunk történelmének legjelentõsebb emlékét nyomtalanul.

A város térképe fölé hajolva még követni tudjuk a várfalak nyomvonalát, de a változások lassan eltüntetnek minden nyomot.

A föld még õrzi e szomorú és dicsõ múlt emlékeit.

Az 1883-as várostérkép

A posta sarkánál sok ágyúgolyó, bronz, és kamrás ágyúcsõ került elõ, amely a Hadtörténeti Múzeum gyûjteményét gazdagítja.

A kórháznál egy korsónyi Ferdinánd-ezüst pénzt találtak, amelyek elkallódtak. A Vár utcából paliszádok, kihegyezett gerendák, a Bástya utcából török bocskor és saru talpak kerültek napvilágra.

Kõépületekre utaló nyomok voltak a posta mögötti udvaron, a Balassi út kastélyhoz közeli szakaszán, de a templomtér átépítése során is kõfalak maradványai bukkantak elõ.

Az egykori vár és körötte a vizesárok – ma már csak nyomokban létezik

Kassa András

99

III. FEJEZET

TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATOK

• Jellinek János: „Anne Frank – Történelem a mának” • Püspöki Zsolt: Testvérvárosok együttmûködése • Palásthyné Major Éva: Tavarnellei diákok Hatvanban • Szabalics Boglárka: Városnap-Testvérvárosnap • Gardynik Katalin: Hatvan-Kokkola diákcsere program tanulságokkal • Ságiné Szûcs Klára: Alpulluban jártunk • Tóth Imre: A hatvani hajóépítõk

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

TESTVÉRVÁROSI EGYÜTTMÛKÖDÉS 2008-BAN Kalendáriumunk egyik megszokott fejezete minden évben számot ad arról, mi is történt a testvérvárosi kapcsolatok terén. Ebben helyet kapott az oktatási és kulturális kapcsolatok mellett az a közigazgatási program is, amely három város - Maassluis, Kézdivásárhely és Hatvan - közös projektjeként fut immár évek óta. Sõt - mint olvashatják - országos visszhangot kapott az a kiállítás, amit szintén a holland testvérvárosunkkal közösen bonyolítottunk le, ahol több ezren szembesülhettek a holokauszt borzalmaival a könyvtár aulájában megnyitott Anne Frank kiállításon. Összefoglalva elmondható: sokrétû, tartalmas, jövõbe mutató programok, rendezvények valósultak meg 2008-ban is.

„ANNE FRANK – TÖRTÉNELEM A MÁNAK” Kiállítás a könyvtár aulájában A hollandiai Maassluis testvérvárosi egyesülete javasolta a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár vezetésének, hogy a már létezõ „Anne Frank – Történelem a mának” címû kiállítást a két város könyvtáraiban közel azonos idõben be kellene mutatni.

Mivel nagyon jónak találtuk az ötletet, ezért intézményünk igazgatója felvette a kapcsolatot a kiállítás magyarországi gesztorával, a Holokauszt Emlékmúzeummal. Majd 2008. januárjában, hollandiai útja során találkozott az amszterdami Anne Frank Ház munkatársaival is, akik a kiállítás egész európai bemutatását szervezik. Közös kezdeményezésünkre azonnal igent mondtak. Itt kiderült, hogy a legújabb múzeumi módszertani elvárásoknak megfelelõen úgy igyekeznek közelebb hozni a látottakat a közönséghez, hogy Anne Frank életkorához hasonló diákokat alkalmaznak mindenhol tárlatvezetõnek. Ez a felkérés a mi irányunkban is megfogalmazódott, így hazatérve Hatvanba a három középiskola vezetõivel megbeszéltük a további teendõket. A szervezésben az elsõ pillanattól kezdve együttmûködtek velünk, és különös gondot fordítottak a kortárs tárlatvezetõk kiválasztására, az osztályok, a tanárok személyes és dokumentatív tájékoztatására. Mi sem tétlenkedtünk, mindenhová kitettük az esemény plakátjait, és a különbözõ sajtóorgánumok által komoly hírverést csináltunk, és természetesen névreszóló meghívókat is küldtünk nagyon sok embernek.

A mobil és kiváló installációjú anyag 2008. február 25-én érkezett Hatvanba. A tárlat helyszínéül az intézmény átriumos aulája szolgált, az Anne Frank életét bemutató dvd-film megtekintésére A tárlatvezetõ diákok képzése pedig a gyermekkönyvtárunkban

140

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

alakítottunk ki állandó helyet. Február 27-én a város három középiskolájából verbuvált 33 kortárs tárlatvezetõ képzésére is sor került, akiket a Holokauszt Emlékmúzeum munkatársaiként egyetemista fiatalok készítettek fel egy egész napos tréning keretében. Mint kiderült a tárlatvezetõk – akik a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolából, a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolából, valamint a Damjanich János Szakközépiskolából érkeztek – saját kortársaik között is népszerûsítették a kiállítást.

A megnyitóra február 28-án került sor. A város önkormányzata megszakította ülését, és részt vett a megnyitón.

A kiállítást Érsek Zsolt polgármester, Jeanne Van Bakel a holland testvérvárosi egyesület új elnöke, valamint Kiss Éva, a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola történelemtanára ajánlották az érdeklõdõk figyelmébe. Közremûködött a Champagne Strings vonóstrió. A megnyitót Jeanne Van Bakel a holland testvérvárosi egyesület vezetõje, akinek megnyitó megtisztelte jelenlétével Hollandiából Maassluis alpolbeszédét Szelei Orsolya fordította gármestere, a testvérvárosi egyesület több tagja, valamint a maasluisi könyvtár igazgatója is.

Az amszterdami Anne Frank Ház kiállítási anyaga három hétig volt látható a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár aulájában, ahol a különleges oktatási anyagot 63 elõzetesen bejelentkezett csoport látogatta meg délelõttönként, az öt helyi általános és a négy középiskolából. Mint kiderült a kiállítást kísérõ diák-tárlatvezetéseken 1450 tanuló vett részt. Az is nyilvánvaló lett a számunkra, hogy a diák-tárlatvezetések igen népszerûek voltak, és a magas látogatottság ennek is köszönhetõ. A kortárs tárlatvezetõk személyre szóló felkérésük után a végén emléklapot kaptak, megköszönve ezzel is munkájukat. A kezdeményezésünkrõl beszámolt a Hatvan TV, a Hatvani Hírek, a megyei napilap, és tudósított rólunk az MTV Kultúrház címû mûsora is.

Visszatekintve elmondhatjuk, hogy a kiállítás nagyon sikeres volt. Mind a szervezett csoportok, mind az egyéb látogatók külön kiemelték a kortárs tárlatvezetés módszerének nagyszerûségét, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek életkoruknak megfelelõ módon, de mélyen át tudták élni a holokauszt valódi tartalmát.

Reméljük, hogy a jövõben is lehetõségünk lesz hasonló együttmûködésre testvérvárosunkkal, illetve a Holokauszt Emlékmúzeummal is.

A kiállítás megnyitóra nagyon sokan eljöttek

Jellinek János igazgató

141

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

TESTVÉRVÁROSOK EGYÜTTMÛKÖDÉSE A LOGO-East programot 2005-ben indította el az Európai Unió, és finanszírozása a Holland Külügyminisztériumon keresztül történik. Célja a kedvezményezett országokban a helyi önkormányzatok modernizálása, és belsõ menedzsmentjük fejlesztésének elõsegítése. A törvényességi és szakmai ellenõrzést a Holland Önkormányzatok Szövetsége (VNG) gyakorolja gesztor városokat is bevonva, és ebben a programban ilyen gesztori szerepet vállalt Maassluis is.

A mi esetünkben a kedvezményezett ország Románia volt, és ezen belül az erdélyi testvérvárosunk Kézdivásárhely. A pályázat elbírálásakor elõnyt jelentett, ha egy frissen csatlakozott országból (abban az idõben ilyen volt pl. Magyarország) egy másik város – Hatvan – is csatlakozott a feladatmegoldáshoz. Ezt a hármas szövetséget a testvérvárosi együttmûködésbõl adódóan csak a mi városaink tudták tetõ alá hozni. Ezért a projekt munkák és az ellenõrzések során végig kiemeltek bennünket, mint a legszínvonalasabb és legjobb munkát végzõ csapatot.

A nagy sikerre való tekintettel a LOGO-East II. programot is kiírták, ahol szintén befogadták a jelentkezésünket. A projekt Hatvan számára semmiféle költséggel nem jár, minden itt felmerült költséget az EU 100%-ban megtérít. Van viszont erkölcsi és szakmai hasznunk. Erkölcsi, mert anélkül tudunk egy erdélyi városnak segítséget nyújtani, hogy ez terhelné Hatvan város költségvetését. Szakmai pedig azért, mert az azonos munkakörben dolgozó holland és erdélyi köztisztviselõk munkamódszereit megismerve a hatvaniak is számos hasznos információt tudtak begyûjteni. A másik fontos tényezõ pedig a civil kapcsolatok erõsödése, ami hosszabb távon fontos hozadéka a programnak.

Az egyik tanácskozás szünetében a három város képviselõi, Püspöki Zsolt (Hatvan), Ötvös Boglárka (Kézdivásárhely), Szántó Imola (Kézdivásárhely) és Bert von Ravenhorst (Maassluis)

142

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A kezdõ projekt csapat a Maassluis-i Polgármesteri Hivatalból a Humánerõforrás vezetõ Bert van Ravenhorst és egy pénzügyi csoportvezetõ Renate Scheek volt, Kézdivásárhelyrõl a polgármester (akkoriban Török Sándor), a belsõ ellenõrzést vezetõ Máthé Zsolt és az okmányiroda vezetõ Szánthó Imola, míg Hatvanból Püspöki Zsolt (akkoriban önkormányzati képviselõ) volt.

Késõbb persze bõvült a csapat, amikor új területek fejlesztésére került sor, ezért Hatvanból pl.

Szonda Melinda ügyfélszolgálat vezetõ is csatlakozott a csapathoz. Jelenleg is tart a fent leírt program második üteme, és rendszeresen találkoznak a három együttmûködõ város munkatársai.

Püspöki Zsolt (Testvérvárosi Egyesület)

TAVARNELLEI DIÁKOK LÁTOGATÁSA A Kossuth Lajos Általános Iskola kiemelt céljai között szerepel az idegen nyelvek minél színvonalasabb oktatása. Ezért örömmel létesítettünk kapcsolatot testvérvárosaink – Kokkola, és Tavarnelle Val di Pesa – hasonló intézményeivel. Így olasz testvérvárosunk diákjaival 1996 óta rendszeresen találkozunk. Hatvan és a szép toszkán kisváros barátsága már a nyolcvanas években kezdett kibontakozni, és hosszú szünet után iskolánk felvállalta a csereprogramok szervezését. Tavarnelle nemzetközi táborozásra hívta meg tizenöt tanulónkat 1999-ben, ahol olasz és német gyerekekkel együtt táborozva csiszolhatták angol nyelvtudásukat. Diákjaink érdeklõdése, viselkedése megnyerte vendéglátóinkat, így azóta csak a hatvani diákokat hívják meg ilyen jellegû programjaikra, holott brit, dán, francia, német és román testvérkapcsolatokat is ápolnak. Mi 2000-ben viszonoztuk a meghívást, s azóta rendszeresen vendégül látjuk egymást. Közös célunk megismerni egymás hagyományait, kultúrtörténetét, földrajzát és történelmét. Így már nagyon sok tanulónk láthatta a gyönyörû toszkán tájat, a reneszánsz Firenzét , Siena-t, Pisa-t, San Gimignano-t. Fürödhettek a Tirrén-tengerben, túrázhattak Chianti legszebb vidékein.

Az olasz gyerekeknek megmutattuk megyénk és fõvárosunk nevezetességeit. Megszerették a barokk Egert, a vadregényes Mátrát, Budapest múzeumait és hídjait, de lenyûgözte õket Visegrád és Hollókõ hangulata is. 2008 augusztusában húsz olasz fiatal töltött velünk élménydús napokat.

Mi folyamatos kapcsolattartással, diáklevelezéssel igyekszünk megtartani ezt a sok munkával létrehozott aktív, hasznos barátságot.

Külön öröm a számunkra, hogy mind az olasz, mind a magyar szülõk szeretettel segítik ezt a törekvést, melyért sok hálával tartozunk nekik.

Közös magyar-olasz kirándulás a budai Várban, itt a csapat a Mátyás-kútnál

Palásthyné Major Éva pedagógus

143

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

VÁROSNAP – TESTVÉRVÁROS NAP Szép hagyománynak tekinthetõ, hogy Hatvan Város napjára meghívót kapnak testvérvárosaink vezetõi is, hogy közösen ünnepeljenek velünk. Nem volt ez másként 2008-ben sem, és az olasz város – Tavarnelle Val di Pesa vezetõi egy már elõre lekötött programjuk miatt kénytelenek voltak lemondani a mostani látogatásukat – kivételével elfogadták a meghívást. Igen tartalmas programot állított össze száA testvérvárosainkból érkezett küldöttségek a Városháza elõtt mukra a helyi Testvérvárosi Egyesület és a Polgármesteri Hivatal Kabinetirodája közösen. Csütörtök este a könyvtár aulájában a Testvérvárosi Egyesület látta vendégül Alpullu, Beregszász, Jarocin, Kézdivásárhely, Kokkola és Maassluis képviselõit, és részt vehettek a Kocsis Albert Zeneiskola által adott reneszánsz koncerten a Városháza elõtt. Másnap, június 27-én a népes küldöttség önkormányzati képviselõkkel kiegészülve Hollókõre látogatott, ahol a néphagyományok mellett megismerkedtek a település nevezetességeivel, és felmentek a hollókõi várba is. A helyiek vendégszeretetét a több fogásos finom ebéden kívül mi sem jellemezte jobban, minthogy a település népviseletét megcsodáló egyik török vendéget még be is öltöztették, tiszteletbeli palóccá fogadva õt. Az estét hatvani vendéglátóikkal töltötték, és ennek keretében újra megerõsítették a 10 éves kapcsolatot Beregszásszal illetve Kézdivásárhellyel. A dokumentumot Érsek Zsolt polgármester mellett Kincs Gábor beregszászi és Szarvadi József kézdivásárhelyi alpolgármesterek is aláírásukkal látták el.

Szombat délelõtti szabadprogramjukon a testvérvárosi egyesület tagjaival közös sétát tettek településünkön, ismerkedtek Hatvan nevezetességeivel. Délután õk is kilátogattak a Népkerti Városnapra, ahol a rengeteg látnivaló mellett Charlie és Deák Bill Gyula koncertjét is meghallgatták, sõt jónéhányan a Hooligans buliját is megnézték késõ este. Másnap élményekkel gazdagodva intettek búcsút a városnak, és többen is megfogadták, ha tehetik, újra ellátogatnak Hatvanba.

Alpullui hölgy vendégünk palóc népviseletben

144

Szabalics Boglárka

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

HATVAN-KOKKOLA DIÁKCSERE PROGRAM TANULSÁGOKKAL A finn-magyar baráti kapcsolatok szálai iskolánkban A 2001-ben elkezdett finn-magyar baráti kapcsolat szálai 2008-ban is tovább szövõdtek a Kossuth iskolában. Ebben Jusztinné Szekszárdi Ildikó tanárnõ kiemelkedõ szerepet vállalt. Új finn levelezõtársakat keresett a hatvani gyerekeknek a kokkolai Mantikankaan koulu testvériskolából, és a tanulókkal közösen egymás kultúráját megismertetõ projekteket készítettek.

Idõközben ez a kapcsolat tovább fejlõdött. Basa Ottóné Révész Erzsébet által szervezett nemzetközi gyermekrajz kiállításokra mindig küldtek mûveket a kokkolai testvériskolából is. Sõt 2006-ban egy finn kislány, Henni Sophia Nyblon aranydiplomát és polgármesteri különdíjat is kapott, amit személyesen vett át Hatvanban.

Mi angoltanárok mindig azon igyekeztünk, hogy a gyerekeknek megmutassuk: érdemes angolul tanulni, mert más népek gyerekeivel megismerkedve, beszélgetve felejthetetlen élményekben lehet részük. Így a finn-magyar programba angoltanárként én is bekapcsolódtam. 2007 augusztusának utolsó hetében egy 18 fõbõl álló gyerekcsapattal indultunk el elõször Helsinkibe, és onnan Kokkolába, hogy felfedezzük, hogyan élnek és tanulnak a finn gyerekek, valamint részt vegyünk az ottani csodálatos nyárbúcsúztató „velencei éjszakákon”. Aki erre az útra kíváncsi, annak javaslom vegye elõ a 2008. évi kalendáriumot, abból remekül tájékozódhat.

Kokkolai és hatvani diákok a közös finn-magyar floorball mérkõzés után, a fotó jobb szélén a finn iskolaigazgató Mika Sarkinnen.

145

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Viszont 2008. április 27-tõl május 3-ig mi készítettünk gazdag programot a Hatvanba érkezõ finn csapatnak: megmutattuk nekik hazánk legszebb vidékeit, nevezetességeit, így eljutottunk a herendi porcelángyárba, Székesfehérvárra, Veszprémbe, Egerbe, Budapestre. Persze nem maradtak el az óralátogatások sem, sõt együtt sportoltunk, együtt énekeltünk velük.

De mindezekrõl legszebben az egyik volt diákunk írt.

Felejthetetlen napok Hatvanban finn barátainkkal Finn barátaink 2008. április 27-én érkeztek meg Kokkolából Budapestre. A repülõtérre busszal mentünk fel és nagy izgalommal vártuk õket. Hatvanba érve, a Kossuth téren már összegyûltek a szülõk, otthon pedig az anyukák meleg vacsorát tálaltak nekünk. A finn diákok a fogadó magyar családoknál voltak elszállásolva, és minden reggel az iskolában gyûltünk össze, és innen indultunk útra.

Sok közös élményben volt részünk, amit nemcsak õk, de mi is nagyon élveztünk. Ellátogattunk a herendi porcelángyárba, ahol rengeteg porcelánfigurát csodálhattunk meg. Megtekintettük Budapesten a Mátyás templomot, a Halászbástya hét tornyát és a királyi palotát is.

A palotából gyönyörû panoráma tárult elénk a Dunával és a Parlamenttel.

Ajándékot is kaptunk tõlük, iskolánk floorball készlettel gazdagodott. Persze ezt ki is kellett próbálnunk, és az egész iskolát megmozgatta a finn-magyar floorball meccs. Sajnos be kell ismernünk, a finnek jobbak nálunk ebben a sportágban. A hét legszebb eseménye talán mégis a kulturális mûsor volt, ahol a finn barátaink A három kismalac történetével szórakoztattak bennünket, a magyar csoport pedig népdalokat és finn dalokat énekelt. Nagyon felemelõ volt, amikor a mûsor végén mindkét nép himnuszát közösen elénekeltük. A mûsor utáni állófogadáson pedig elfogyaszthattuk a szüleink által készített finomságokat. A héten volt egy nap, melyen szabad programot szervezhettek a családok. Sokan ismét Budapestre, mások Gödöllõre, a Mátrába vagy éppen vásárolni mentek a finn diáktársukkal.

Május 3-án, szombaton búcsúztunk el tõlük a repülõtéren. Hihetetlenül jól telt ez a hét, és mivel csak angolul tudtunk kommunikálni, ezért mindenki fejlõdött egy kicsit angolból is.

Na, meg persze gyûrtûk a finn nyelvet is, ami nagyon izgalmas és ritka nyelv is, hiszen nem sokan beszélik. Én mindenkinek kívánom, hogy ha megteheti, éljen a külföldi diákcsere program nyújtotta lehetõségével, mert az csak a javára válhat..

Sufránszki Anett, volt Kossuth-os diák Lezárásként csak alátámaszthatom Anett mondandóját azzal, hogy mi is örömmel tapasztaltuk, hogy diákjaink a cserelátogatások után óriásit fejlõdtek az angol nyelv használatában.

Másrészt bennem személy szerint még az a nagy-nagy szeretet hagyott mély nyomot, amit finn barátaink otthonában, iskolájában is megtapasztaltunk Tanártársaimmal és diákjainkkal mi szeretnénk tovább folytatni ezt a finn-magyar projektet.

Gardynik Katalin pedagógus

146

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

ALPULLUBAN JÁRTUNK 2008. május 18-20-a között Ahmet Durgun, a törökországi Alpullu partnertelepülés polgármestere az országuk nemzeti ünnepe alkalmából két hatvani pedagógust látott vendégül. Mint Gardynik Katalin, az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola angol tanárától és Ságiné Szûcs Klára az Újhatvani Óvoda és Általános Iskola igazgatónõjétõl megtudtuk a vendéglátók remek programokról, és színvonalas ellátásról gondoskodtak.

Egy közös fotó vendéglátóinkkal, a kép bal szélén a hivatal egyik dolgozója, mellette Mrs. Ahmet Durgun, Ságiné Szûcs Klára, Mr. Ahmet Durgun Alpullu polgármestere és Gardynik Katalin

Megérkezésük után megtekintették Isztambul nevezetességeit, majd találkoztak Alpullu iskoláinak vezetõivel, néhány tanárával, illetve a polgármesteri hivatal munkatársaival is.

Május 19-én az ünnepi fesztivál keretében az alma materek tanulói sportbemutatókkal, táncos-zenés mûsorral emlékeztek meg Mustafa Kemál Atatürkrõl, az egységes török állam megalapítójáról, akit nagyon tisztelnek és szeretnek. Emellett kiránduláson is részt vettek, Edirnébe és Tekirdagba – régi nevén Rodostóba –, ahol megtekintették a Rákóczi emlékházat is.

S.K.

A HATVANI HAJÓÉPÍTÕK Hatvan és holland testvérvárosa Maassluis közötti együttmûködés keretében a DISZI négy tanulója vett részt egy közös projektben, melynek célja egy víz alól kiemelt vontatóhajó renoválása volt. Mint megtudtuk a projektet az Európai Unió anyagilag is támogatja. A mi munkánk 2008. június 22-tõl július 12-ig, három hétig tartott, mellyel a tanulók egyben teljesítették az idei kötelezõ szakmai gyakorlatukat is. Az osztályfõnökök, a szakoktatók és az iskolavezetés támogatásával négy tanuló utazhatott, Holló Dániel, Kiss Roland, Mega István és Birszák Péter.

Oda-vissza repülõvel utaztunk, zürichi átszállással, ami mindannyiunk számára nagy élmény maradt. Kiérve testvérvárosunkba egy 5 személyes apartmanban szállásoltak el bennünket. A külön lakrész emeletén 2 db hálószoba, a földszintjén WC, konyha, fürdõszoba és a nappali volt. Az étkezésrõl jórészt magunk gondoskodtunk, de vendéglátóink gyakran vittek el bennünket közös vacsorára vagy ebédre. Viszont a holland házigazdáink fizették az útiköltséget, a szállást, és a közbeesõ két hétvége programjait is összeállították a számunkra. Így kirándultunk a tengerre, jártunk Rotterdamban, Delftben és Hágában is.

147

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A felújítás alatt lévõ ELBE vontatóhajó, ahol dolgoztunk

A helyreállítási projekt érdekessége, hogy az ELBE nevet viselõ hajón folyamatosan önkéntes munkások dolgoztak, az idõsebbekkel németül, míg a fiatalabbakkal angolul kommunikáltunk. Napi 8 órát dolgoztunk egy kávészünet és egy ebédszünet beiktatásával. Hegesztést, lángvágást, csiszolást, flexelést és festést végeztünk. Mivel hajórenoválási munkát egyikünk se végzett, ezért sok hasznos tapasztalatot szereztünk, újat is tanultunk, és sok szép élménnyel gazdagodtunk a kint töltött idõben. Mind a munkahelyi irányítók, mind a város vezetõi elismeréssel nyilatkoztak munkánkról.

Mint a projekt koordinátora elmondta a tanulók lelkiismeretesen tevékenykedtek, pozitív hozzáállást mutattak, és becsületes munkát végeztek.

A tanulók nevében ezúton is szeretném megköszönni a lehetõséget!

A hajófedélzeten a három tanuló társaságában Coos Henneveld az ottani Testvérvárosi Egyesület tagja és Koos Karssen Maassluis város polgármestere

148

Tóth Imre kísérõtanár

IV. FEJEZET

HATVAN VÁROS ELMÚLT EGY ÉVE

• 35. jubileumi évfordulós egyesület • Erdõ Péter bíboros látogatása Hatvanban • Helytörténeti vetélkedõ Hatvanról • Õszi Könyvtári Napok a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtárban • Egy izgató életmû – Emlékezés Páskándi Gézára • A Nyugat 100 busz Hatvanban • Emlékezés egy szobor tövében...

• Kodály Zoltán Városi Népdalverseny • Góliátok sikerei 2008-ban • A 2007–2008-as tanév kiemelkedõ eseményei a Bajza József Gimnáziumban • A Széchenyi Iskola egy éve • Muzsikában nagyhatalom vagyunk • Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítások 2005–2008 • Kitüntetésben részesültek 2008-ban • Mi történt még 2008-ban • Színes képmelléklet 2008. év eseményeibõl

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

35. JUBILEUMI ÉVFORDULÓS EGYESÜLET A Grassalkovich Mûvelõdési Központban 2008. március 29-én tartotta a II. Rákóczi Ferenc Nyugállományú Honvédõk Egyesülete a 35. éves jubileumi ünnepségét.

A levezetõ elnök Zeher Zoltán nyá. alezredes köszöntötte a meghívott vendégeket, Sipos Géza nyá. ezredest, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnökét, Fekete István nyá. ezredest, a szövetség Észak-Magyarországi régióvezetõjét, Tóth Tibor õrnagyot, az MH. Kelet-Magyarországi Hadkiegészítõ Parancsnokság képviselõjét, valamint a helyi önkormányzat, az intézmények és civil szervezetek résztvevõit. Külön köszöntötte a rendezvényen résztvevõ legidõsebb egyesületi tagot, Simon István nyá. pü. fõhadnagyot, és az 1951-ben idetelepült Mûszaki Ezred még élõ tagjait, Szalai Gyula és Szigeti István nyá. törzszászlósokat, valamint a Gáspár András 301. mûszaki-mentõ ezred volt katonáit, valamint a helyõrség utolsó parancsnokát.

Az egyesület elnöke (cikkünk szerzõje) ünnepi megemlékezésében szólt Hatvan település hadászati elhelyezkedésérõl és katonai múltjáról, valamint a jogelõd nyugdíjas klub múltjáról, az egyesület jelenérõl, és a jövõt érintõ fõ célkitûzésekrõl.

Rövid elõadásából a jelenlévõk megtudhatták hogy a településen az 1950-es évekig nem volt helyben állomásozó katonai helyõrség. Az eddigi feltárások alapján viszont elmondható, hogy ha rövid ideig is, de római határõr egységnek, majd a Rákóczi szabadságharc idején a „Bezerédi ezred” élelmiszerraktárának, és a II. világháború idõszakában pedig sebesült katonák gyûjtõhelyének adott otthont. A katonaságot az 1950-es évekig a hadkiegészítõ parancsnokság jelentette, melynek mûködése és tevékenysége az akkori járás területén és megyei szinten is elismert volt. A Hatvan határában lévõ „nagygombosi laktanya” felépítése új helyzetet jelentett, mind a város, mind a környezõ települések számára. A lakosság és a város ve-

Az ünnepi esemény résztvevõi

150

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

zetõi is kedvezõen fogadták a katonai szervezet megjelenését és az idetelepült állományt.

A mûszaki ezred megalakulása – a hivatásos állomány lakhatási feltételeinek megteremtését követõen –, a honvédség jelenléte, bekapcsolódása a város életébe pozitív hatást gyakorolt a térség gazdasági, kulturális és sport életére egyaránt. Sajnos már csak néhányan élnek az elsõ ideköltözõkbõl – említhetem Szalai Gyulát és Szigeti Pista bácsit.

Az 1950 utáni idõszak tetteibõl, eseményeibõl csak néhány elemet, emléket idéznék: – közel 170 lakás, a mûvelõdési ház, sportpálya építése; a Budapestrõl idetelepített mûanyag üzem részlege, amely 80-100 fõ helyi lakos munkahelyét biztosította évtizedekig; míg a laktanya közel 50 fõ polgári dolgozónak adott munka lehetõséget.

Tagjaink között sokan vannak, akik kétkezi, vagy irányítói munkával vettek részt a kórház, a gáz- és a vízhálózat, a szabadtéri színpad, az ifjúsági tábor építésében; a közúti jelzõrendszer hálózat kialakításában; az út és járdahálózat fejlesztésében.

A laktanya helyileg: – részt vállalt az ifjúság körében végzett honvédelmi nevelésben, patronálta az óvodákat, iskolákat; kulturális mûsorokkal, sportrendezvényekkel és nyilvános városi katonai eskütétellel színesítette a város társadalmi életét; a rendõrséggel együttmûködve, együttes járõrözéssel segítette a közrend védelmét; ugyancsak említést érdemel a térség akna és lõszer-mentesítése, a malom bontása és az új-hatvani árvízvédelemben való részvétel.

Országos szinten: – a lõszer és akna-mentesítésben való részvétel; a ZMKMF bontása; valamennyi árvízvédelemben való részvétel; az ország több helyén a vegyi-mentesítés végrehajtása.

A helyõrség megszûnését követõen mind az Aszódra díszlokált ezred, mind a helyõrség parancsnoki feladatot ellátó Galga Vezetésbiztosító Ezred és annak irányítói a lehetõségeiknek megfelelõen tovább patronálták a város kiemelt rendezvényeit, amire jó példa a triatlonverseny is, amely a kezdetektõl az országos katonai háromtusa versenynek is teret ad.

Egyesületünk életét két nagy szakaszra oszthatjuk, amely egy-egységet képez, de úgy tartalmában, mint formájában jelentõs eltéréseket mutat.

Az elsõ szakasz: 1973. januárjában kezdõdött. Ekkor spontán kezdeményezésre, az alakulat vezetésének támogatásával, zömmel az ezredtõl nyugállományba vonultak, illetve a rendõrség, tûzoltóság, pénzügyõrség nyugdíjasainak bevonásával megalakult a Hunyadi János Nyugdíjas Klub. Mind a kezdeményezõ mind az elsõ elnök Bottyán István nyá. alezredes volt, aki 14 évig töltötte be az elnöki funkciót. A szervezet mûködési feltételeit az ezred és az akkor még mûködõ helyõrségi klub biztosította. Jól éltek ezzel a lehetõséggel! Külön is szólni kell arról, hogy az ezred vezetése külön elõírások, szabályozók nélkül is segítette a szervezet munkáját.

Ki kell emelni ezen idõszakból, hogy a klub keretében megalakult a citerazenekar, – szintén Bottyán Pista bácsi vezetésével –, amely országos hírnevet szerzett Hatvannak, a katona nyugdíjasoknak és az ezrednek. „Aranyjelvénnyel” ismerték el mûvészeti tevékenységüket, hiszen a 12 éves mûködésük alatt az ország különbözõ helyõrségeiben több mint 150 alkalommal léptek fel. Örökségüket ma a hatvani „Húrszaggató” citerazenekar viszi tovább, melyben megtalálhatók az eredeti tagok unokái is. A helyõrségi klub megszûnése után a tiszti lakótelep pinceklubjában folytatták hosszú ideig munkájukat. Sajátos helyzet alakult ki

151

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

1983-ban, amikor a Honvédelmi Minisztérium – a már mûködõ klubok véleményének kikérése nélkül – törvényesítette a meglévõ nyugdíjas szervezetek mûködését, meghatározta a segítés-támogatás formáit, követelményeit (költségek, normák). A jogi szabályzók miatt sajnos a hatvani nyugdíjas klub lehetõségei inkább csökkentek, mint nõttek, hiszen a szabályozásig jóval többet kaptak az anyaalakulattól. A nyugdíjas klub mûködését szerencsére ez nem rengette meg alapjaiban, de nehezebbé váltak a lehetõségeik. Elõírás szerint ekkor került sor a klub vezetõségének újraválasztására. Ekkor elnöknek Gál József nyá. õrnagyot (majd alezredest) választották meg. Erre az idõszakra esik a felújított helyõrségi klub adta lehetõségek kihasználása, a laktanya látogatások és kirándulások idõszaka az ország történelmi helyeire. A klubnak viszont nem volt valós érdekérvényesítõ lehetõsége, ezt jogilag nem biztosította semmi.

A második szakasz: Kezdetét a rendszerváltozáshoz kötjük. A társasági törvény megszületését követõen komoly dilemma elõtt állt a szervezet is, és a tagok is. A szervezet érdekében dönteni kellett, s ma már biztosan állíthatjuk, hogy jól döntöttek. A tagság úgy határozott, hogy jogutódlással és új név felvételével megalakítja a II. Rákóczi Ferenc Nyugállományú Honvédõk Egyesületét. Ezzel azt is elfogadták, hogy mint önálló társadalmi szervezet egyben elválasztódnak a Magyar Honvédségtõl és a Belügyminisztériumtól. A rendszerváltást követõ közvetlen idõszak az önállóságra való törekvésüket igazolta, hiszen rövid idõn belül a megszûnés határára sodródhattak volna. Az ország teljes szuverenitásának visszanyerését követõ közösségi élmény mellett, már rövid idõn belül kiderült, hogy a honvédelem jogi szabályozása és a haza fegyveres szolgálatát hivatásként vállalók jogainak törvényi garanciái nem születtek meg, sõt egyre késõbbre tolódtak. Meghatározó döntésnek értékelhetjük, hogy az új egyesület az elsõk között csatlakozott egy országos szervezet megalakításának gondolatához, s alapító tagja lett a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének (BEOSZ).

Az egyéneket, a volt klub tagjait még súlyosabban érintették a gyors változások, hiszen megszûnt a helyõrség önállósága, a katonai szervezet átdiszlokált Aszódra. Beosztások, munkahelyek szûntek meg, családok sorsa vált bizonytalanná. Sokan hagyták el ekkor mind a katonai pályát, mind a nyugállományú egyesületet. Az új honvédelmi, majd a szolgálati törvény elfogadása rendezettebbé tette az egyesület és a tagok helyzetét. De ekkorra sokan nyugállományba kerültek, és más kereseti lehetõség után néztek, megjegyezve, hogy a fegyelmezett munkát végzõ volt katona a civil életben is egyre nagyobb lehetõséget kapott. Sajnos sokan elhagyták Hatvant is. Az anyaalakulat átdiszlokálásával az is velejárt, hogy a helyõrségi mûvelõdési ház megszûnt, ezzel az új egyesület mûködési feltételeiben is gyökeres változás következett be. A nehéz idõszakban, néha a jogszabályok határát súrolva, a Mûszaki Ezred, és a helyõrség parancsnoki feladatait ellátó Vezetésbiztosító ezred parancsnoka is igyekezett segíteni a nehézségek enyhítésében. Az egyének, a tagok segítése érdekében jött létre az Önsegélyezõ Alapítvány, amely 2003-ig valós öngondoskodást jelentett a tagjai számára. A fõ támaszt viszont egyre inkább az országos szervezet a BEOSZ jelentette, mind az anyagi gondok áthidalásában, mind az érdekek képviseletében.

A honvédséghez való kötõdést az aszódi szervezet megszûnését követõen már csak a Hadkiegészítõ Parancsnokság jelentette. A növekvõ feladatokkal ellentétben az Õ létszámuk és lehetõségeik is folyamatosan csökkentek, hiszen mostanra Heves megye valamennyi katonai szervezete megszûnt. Nagy törést jelentett a szervezet életében a nagy tapasztalatokkal rendelkezõ Fûrst György alezredes betegsége és hirtelen halála (Gál Józsefet Õ követte az elnöki funkcióban). Az elnökségi tagként megszerzett tapasztalatait és helyi ismertségét felhasználva több nehéz helyzet megoldásához járult hozzá. A fellendülõben lévõ szervezeti élet újra megszakadt.

152

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Így jutottunk el napjainkig. Az átmeneti idõszakra megbízott elnökség csak a szervezet életben maradását tudta felvállalni. Ez viszont elegendõnek bizonyult a fennmaradáshoz.

A 2006-ban választott új elnökség ( Majár János nyá. alezredes; Zeher Zoltán nyá. alezredes; Kis Endre nyá. r. alezredes; Pozsonyi Béla nyá. alezredes; Fülöp Sándor nyá. zászlós) az akkor tett legmeghatározóbb vállalásait döntõ részben teljesítette, mind jogilag, mind anyagilag, mind szervezetileg stabilizálta az egyesületet.

A mûködési feltételekhez nagy segítséget adott az, hogy a Mûvelõdési Központ és Könyvtár befogadta szervezetünket, és ingyen biztosítja a legfontosabb rendezvények megtartásához szükséges termet. Tudomásul kell vennünk, hogy a szûkös lehetõségeik miatt irodát nem fog tudni biztosítani az elkövetkezõ években sem. Taglétszámunk stabilizálódott. A honvédségi nyugdíjasok és özvegyeik mellett van rendõrségi, polgárvédelmi és pénzügyõr nyugdíjasunk is. A honvédségi nyugdíjasok között van ma már a 301. Mûszaki Ezredtõl, valamint Boldogról, Ceglédrõl és Jobbágyiból nyugállományba helyezett tagunk is. Sajnos nõtt az özvegyeink száma, ami azt is jelzi, hogy nõtt a halálesetek száma is. Egyre több a súlyos betegünk, akiknek sokszor az egyesület jelenti a kapcsolatot a környezettel. A szervezet stabilitásának megtervezéséhez nagy segítséget kaptunk a város vezetésétõl, az önkormányzattól, a kabinetirodától és a jelen lévõ civil szervezetektõl. Bátran fogalmazhatunk úgy, hogy újra jelen vagyunk a város társadalmi életében.

Rövid idõ alatt helyreállítottuk a kapcsolatot a Hadkiegészítõ Parancsnoksággal, illetve a jelenlegi 5. Toborzó és Érdekvédelmi Irodával. Az új együttmûködési megállapodásban megfogalmazottak kölcsönös teljesítésével segítjük egymás munkáját, teljesítjük a vállalt feladatokat. Van még elmaradásunk a szociális látogatások terén, de a többi vállalásunkat 2007-ben teljesítettük. Mûködésünkben a legfontosabb helyet a BEOSZ, s azon belül az Észak-Magyarországi Régió képezi. Az egyesület talpra állításához minden segítséget, szellemi, jogi és anyagi támogatást megadtak, a régió tagegyesületeitõl pedig sok hasznos tapasztalatot, tanácsot kaptunk és élünk is azokkal.

Néhány gondolat a terveinkrõl: A BEOSZ májusi kongresszusát követõen, még ebben az évben módosítani kívánjuk az alapszabályunkat. Nyitnunk kell a tagsági lehetõségek terén (hozzátartozók, céljainkat vállalók felé). Úgy ítéljük meg, hogy egyesületünk neve már nem fedi le sem a tevékenységét, sem a tagi összetételét. Határozott elképzelésünk az, hogy a bevezetõben már említettekre alapozva, ebben az évben – remélve a tagság egyetértését – módosítjuk szervezetünk elnevezését „Gáspár András Bajtársi Egyesületre”. Úgy ítéljük meg, hogy az új név jobban kifejezi a BEOSZ-hoz, a városhoz és a volt katonai szervezethez való kötõdésünket. Távlati céljaink között szerepel a katonai helyõrAz ünnepi esemény elnöksége ségre utaló emléktábla elhelyezé-

153

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A Honvédelemért bronz fokozatát vette át Kis Endre nyá. rendõr alezredes

sének megtervezése, megszervezése és a szükséges feltételek megteremtése. Az anyaalakulathoz, a nyugdíjas klubhoz kapcsolódó emlékek, tárgyak felkutatása és összegyûjtése a hagyományápolás új formáinak bevezetését szolgálja.

A szervezetek, egyesületek mûködésének vannak ünneplésre méltó magaslatai, és vannak elgondolkodásra sarkaló mélypontjai. Ha a szervezet fõbb célkitûzései helyesek, vállalhatók, akkor a mély pontokból van kivezetõ út. Úgy érzem, hogy egyesületünk elindult a felfelé vezetõ lépcsõn, lassan megfontolva de határozottan, mert az alapszabályunk fõ céljai a XXI. században is idõt állóak, vállalhatók. – fejezte be ünnepi gondolatait az elnök.

A megemlékezést követõen, a Hadkiegészítõ Parancsnokság képviselõje ismertette a HM. Honvéd Vezérkarfõnök köszöntõ levelét, és átadta az egyesületnek küldött Emléklapot. Ezt követõen az egyesület elnöke, a Honvédelmi Miniszter által adományozott „Honvédelemért” kitûntetõ cím Bronz fokozatát adta át Oroszlán Lajosné nyá. századosnak és Kis Endre nyá. r. alezredesnek, valamint az „Aranykor” kitüntetõ cím Bronz fokozatát Szabó József nyá. fõtörzszászlósnak. Az Elnökség nevében, az egyesületben végzett munkájáért 7 fõ részesült elismerésben, a szervezet segítéséért névre szóló emléktárgyat, és a 35. évfordulóra készített emléklapot kaptak a támogató szervezetek vezetõi. A Jubileumi Emléklapot valamennyi egyesületi tagunk megkapta.

A jubileumi rendezvényhez színvonalas mûsorral járult hozzá a Honvéd Mûvészegyüttes, illetve a Hatvani Kulturális és Mûvészeti Egyesület „Húrszaggató” citerazenekara. Az ünnepi megemlékezés a Hatvan Városi Bélyeggyûjtõ Kör által összeállított hatvani képeslapokból, illetve a honvédséget és a katonai hagyományokat bemutató bélyegekbõl álló kiállítással zárult.

Majár János nyá. mk. alezredes elnök

154

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

ERDÕ PÉTER BÍBOROS LÁTOGATÁSA HATVANBAN Erdõ Péter bíboros és Beer Miklós váci megyéspüspök szentmisét mutatott be Meszlényi Zoltán püspök halálának 57. évfordulója alkalmából 2008. április 5-én 10 órakor a belvárosi Szent Adalbert templomban. Az ünnepi liturgia keretében imádkoztak Isten szolgája, Meszlényi Zoltán püspök boldoggáavatásáért.

Meszlényi Zoltán Lajos Hatvanban született 1892-ben, hívõ katolikus családban. A Gondviselés kegyelmébõl Rómában szentelték pappá 1915. október 28-án, 1937-ben lett az Esztergomi Fõegyházmegye segédpüspöke. Püspöki jelmondata: fidenter ac fideliter (bizalommal és hûségesen). Ezt a mondást igazolta egész késõbbi élete. Egyházi szolgálata, lelkiismeretes, csendes, odaadó hûsége késztette õt arra, hogy fõpásztora, Mindszenty József beA két fõpap szentmiséje a belvárosi templomban börtönzése, majd az egyházmegyét ideiglenesen vezetõ Drahos János általános helynök halála után minden fenyegetés ellenére elfogadja a káptalani helynöki tisztséget. Ezért az egyházi szolgálatáért hurcolták börtönbe, ahol nagy szenvedések után vértanú módjára halt meg hitéért és egyházáért.

Erdõ Péter szentbeszéde mely elhangzott 2008. április 5-én a Meszlényi Zoltán püspök emlékére tartott szentmisén: Fõtisztelendõ Püspök Úr, Kedves Paptestvérek, Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A most felolvasott evangélium szakasz Jézus földi életének egy eseményét beszéli el: a Mester a vizen járva közeledik a háborgó tavon hajózó tanítványokhoz. Aranyszájú Szent János bölcs megfigyelése szerint ez a csoda egyike azoknak, amelyeket Jézus nem a nagy tömeg nyilvánossága elõtt vitt végbe, hanem külön, tanítványai számára mûvelt. Ilyen volt a színeváltozás csodája a Tábor hegyén, ilyen késõbb, a feltámadás után Jézus némelyik megjelenése is. Ahogyan Jézus nem csak nyilvánosan, a tömeg jelenlétében oktatta tanítványait, hanem néha külön is hívta õket, ugyanúgy külön csodákat is mûvelt a számukra, melyeket a nép nem látott, mert méltányos volt, hogy azok, akikre a világ megtérítésének nagy feladatát bízni akarta, a legnagyobb ajándékokat és a legnagyobb kegyelmeket kapják meg.

2. Ilyen különleges ajándékai Krisztusnak a tanítványok számára és néha egy-egy szûkebb közösség, egy egyházmegye, egy papi közösség, egy szerzetesrend számára azok a szentek és boldogok, akikben fölragyog Krisztus igazsága és csodákra képes ereje. Akik személyesen is-

155

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

merik õket, azok számára különösen megrázó ereje van az életüknek és a tanúságtételüknek.

Sokszor, kivált üldöztetések idején a vértanúk hõsiességét is csak kevés ember emlékezete õrzi, s amikor enyhül az üldözés, akkor nyílik lehetõsége az Egyház közösségének, hogy immár mindenki számára példaképül állítsa a mártírok hitét és hõsiességét. Meszlényi Zoltán vértanúsága is olyan történet volt, amirõl sokáig nem lehetett, nem volt szabad beszélni. De ha belemélyedünk történetébe, alakja fölmagasodik és fényt sugároz egész magyar katolikus közösségünk múltjára, eligazítást ad jelen életünk számára is. Az évtizedek távlatából elemi tisztasággal mutatja meg, hogy mi az igazán fontos a hívõ ember életében.

3. Meszlényi Zoltán 1892. január 2-án Hatvanban született, a Váci egyházmegye területén. Azután az Esztergomi egyházmegye papja lett, külföldi tanulmányok után az Esztergomi Érseki Hivatalnál töltött be különbözõ beosztásokat. Levéltáros, titkár már Csernoch János mellett, késõbb pedig Serédi Jusztinián mellett. Munkaköréhez tartozott az Egyházi Bíróságon való tevékenység is, errõl igen értékes könyvet adott ki 1927-ben, amely még kezdõ egyházi bírósági munkatársként nekem is alapvetõ segédeszközül szolgált a 70-es évek második felében.

A könyv címe: „Köteléki perek az egyházi bíráskodásban”.

Meszlényi Zoltánt 1950-ben választották káptalani helynökké rendkívül éles történelmi körülmények között. Mindszenty József 1948 december végi letartóztatása után az egyházmegyét, érseki általános helynökként Drahos János vezette tovább. Egyházjogilag nézve a helyzetet, nem volt üresedésben az esztergomi érseki szék, hanem akadályoztatva volt.

Tehát nem szûnt meg az általános helynök megbízása, hanem hivatalánál fogva helyettesítette a fõpásztort és vezette az egyházmegyét. 1950 májusában Drahos János kiadta utolsó körlevelét. Június 5-én már igen súlyos beteg volt, ekkor Gigler Károly, mint helyettes általános helynök, vagy ahogyan akkoriban mondani szokták, provikárius jegyezte azt a körlevelet, amely a hittanbeiratásokról szólt. Június 15-én pedig Drahos János elhunyt. Mint a késõbbiekbõl kiderült, néhány nappal késõbb XII. Pius pápa címzetes püspökké nevezte ki, de a kinevezést õ már nem érhette meg.

Ez is jellemzõ az akkori kommunikációs viszonyokra. Amikor meghalt az általános helynök, jogi probléma keletkezett, hiszen nem volt már aki törvényesen vezesse az egyházmegyét. Az akkori egyházjog szerint a káptalannak kellett összeülnie, hogy sede plena, tehát a püspöki szék betöltött állapota mellett, mégis káptalani helynököt válasszon, aki az akadályoztatás ideje alatt vezeti az egyházmegyét. Erre a választásra, két nappal Drahos János halála után, június 17-én került sor Esztergomban. Mivel a temetésre, amelyre a meghívókat Szabó Imre írta alá, megjelentek a Magyar Püspöki Kar tagjai közül is sokan, rendkívül érdekes helyzet alakult ki. A temetés után hamarosan sor került a káptalani helynök megválasztására. A káptalani helynököt a székeskáptalan tagjai, a kanonokok választották meg. Erre a választásra olyan körülmények között került sor, amelyeket semmiképpen nem nevezhetünk szabadnak. Nem nevezhetjük õket szabadnak, mert az állami hatóságok több csatornán keresztül megüzenték, hogy Beresztóczy Miklós megválasztását óhajtják, és senki másét. Meszlényi Zoltánt elõzetesen meg is fenyegették, hogy ne merjen helynökséget vállalni ebben a helyzetben. De úgy látszik, mások is érezték a légkörnek ezt a kiélezett voltát, hiszen pl. Witz Béla kanonok, akit a káptalan többséggel megválasztott helynökké, nem fogadta el a választást. Ezért került sor a további szavazásokra.

156

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Fontos körülmény, hogy valaki azt jelezte a káptalan felé, hogy maga Mindszenty bíboros is azt üzeni a börtönbõl, hogy Beresztóczy Miklóst válasszák helynökké. Ez a kijelentés rendkívül nagy visszatetszést szült a káptalanban, hiszen gyakorlatilag mindnyájan ismerték Mindszenty Józsefnek azt a levelét, amelyet letartóztatása elõtt írt és hátrahagyott az Érseki Hivatalban. Eszerint semmiféle olyan nyilatkozatot vagy üzenetet, amelyet majd neki tulajdonítanak, ne fogadjanak el, azt ne tekintsék az õ sajátjának, hiszen nem szabad körülmények között tenné azokat. Éppen ezért a közlés gyanút keltett a káptalanban. Ha ehhez hozzáveszszük azt a tényt, hogy Meszlényi Zoltán kiváló egyházjogász volt, és pontosan tudta, hogy a kényszer hatására végzett választás érvénytelen az egyházjog egyetemes szabályai szerint, akkor tudjuk rekonstruálni a lelkiállapotát, hogy egy ilyen helyzetben Beresztóczy megválasztása talán érvénytelen lenne. Tudjuk, a késõbbiekben a vélelmezett érvényesség sokszor átsegítette a nyomás alatt mûködõ egyházi testületeket az ilyen helyzeteken. Itt azonban nyilvánvaló volt a nyomás a bejelentések meglehetõsen ügyetlenül is hangzottak el, tehát Meszlényi Zoltán jó lelkiismerettel, áldozatként fogadta el végül a szavazást, azzal, hogy nem lát más lehetõséget az érvényes helynökválasztásra. Tehát – magyarul – azt a jogbizonytalanságot akarta elkerülni, hogy ne tudják a papok és a hívek, hogy ki vezeti akkor most törvényesen az egyházmegyét. Ennek érdekében vállalta az áldozatot. Meg is írta utána elsõ körlevelét. A körlevél június 19-én kelt, június 29-én este pedig Meszlényi Zoltán eltûnt.

Igazi klasszikus eltûnési esetrõl van szó, olyanról, mint késõbb Dél-Amerikában sok esetben, hiszen semmiféle letartóztatási parancsról nem tudunk. A levéltári kutatások arról tudósítanak, hogy nem is volt ellene soha vádemelés, sõt semmiféle büntetõeljárást sem indítottak ellene.

Ez a helyzete meddig tartott? Itt következik az egyik legfontosabb kérdés, Meszlényi Zoltán halálának problémája. Ha a hallgatásról és a csöndrõl beszélünk, akkor ennek a dátumnak a nehézsége is mutatja, hogy mennyire nem volt szabad egyáltalán a témáról annak idején beszélni. Tudjuk, hogy az elsõ hivatalos értesítés arról, hogy Meszlényi Zoltán meghalt a börtönben, majd 1954-ben érkezik meg a Fõegyházmegyei Hatósághoz, és abban egy 1953-as évszám szerepel.

Azonban a részletes kutatás teljesen egyértelmûen kimutatta, hogy a halál dátuma 1951. március 4.

Az Újköztemetõ halott-fõkönyvébõl származik ez a dátum, annak a hozzáfûzésével, hogy a temetés pedig 1951. március 10-én történt, tehát hat nappal a halál után. Ugyanezt a dátumot tartalmazza a X. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának az 1960-as években kiállított igazolása is. Ezt a dátumot erõsíti meg az is, hogy majd késõbb, az exhumálás során ugyanaz a sírásó tárja fel a sírt, aki annak idején Meszlényi Zoltánt eltemette. Õ maga is szóban közli, hogy 1951. március elején történt a temetés, tehát nem 1953-ban.

157

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Meszlényi Zoltánt a börtönben tudatosan fûtetlen, esetleg ablak nélküli helyiségben tartották egész télen át. A tavaszi halál így rávilágíthat a halál okára is. Tehát a börtönben kiállott szenvedések õrölték fel az egyébként is szívpanaszokkal küzdõ ember életerejét. Ezeket az eseteket a mai egyházi joggyakorlat a vértanúság eseteinek minõsíti, hiszen egyházi beosztására tekintettel hurcolták el és kellett szenvednie. Ezen szenvedések következtében érte a halál.

4. Nyilván, ha ilyen nagy csend övezte, akkor a temetés sem lehetett könnyû történet.

1954-ben szóba sem kerülhetett még, hogy exhumálják és átvigyék földi maradványait az esztergomi bazilikába. Hamvas Endre, aki 1966-ban még a Püspöki Konferencia elnöke volt, harcolta ki azt évtizedes levelezés árán, hogy – idézem Hamvas Endre egyik levelét – „volt iskolatársának és jó barátjának a földi maradványait kiadják”. Tehát Hamvas Endre nem szégyellte Meszlényi Zoltánt jó barátjának vallani, ezen levelezések során sem. Egyébként együtt dolgoztak Esztergomban, Serédi Jusztinián környezetében, úgyhogy valódi, régi barátság fûzte õket egymáshoz.

1966. június 24-ének délelõttje, az az idõpont, mikor végre sikerült Meszlényi Zoltánt Esztergomban, a bazilika kriptájában, nagyon diszkrét körülmények között, a nyilvánosság kizárásával eltemetni. Tehát 12 évvel a halál hivatalos elismerése után, kerülhetett csak sor egy nagyon csendes, de méltó egyházi temetésre. Ez is mutatja, hogy milyen nehéz volt a hallgatás körülményei között akárcsak a végsõ tisztesség megadása is. Sírját néhány éve a tanúságtételét megörökítõ márványtábla díszíti, s a Mindszenty bíboros sírjához látogató hívek megállnak imádkozni a vértanú sorsú segédpüspök sírja elõtt is.

5. Nem pusztán a külsõ körülmények alapozzák meg Zoltán püspök vértanúságának hírét.

Az is fontos, hogy milyen lelkülettel nézett a keresztény vértanúság eszményére, saját jövendõ sorsára. 1948-ban egy szentbeszédében ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a vértanúk kora nem zárult le az elsõ századokkal. Ha szorgalmasan tanulmányozzátok az Egyház történelmét, meg fogjátok állapítani, hogy alig volt egy-egy emberöltõ, amelyben nem voltak vértanúk, a Világegyház egyik vagy másik pontján.” Azután így folytatja: „Ha csak a magunk korára gondolunk, mi, akik túl vagyunk már az élet delelõjén, megértük már a mexikói egyházüldözést, megéltük a spanyol forradalmat, nem is beszélek az Egyház üldözésérõl távol-keleti országokban. Mindenütt buzgó katolikusok, papok és apácák százai és ezrei, vérükkel pecsételték meg hitüket Krisztus és az Egyház iránt.”

Meszlényi püspök a spanyol egyházüldözést említi, de a sztálini egyházüldözésrõl nem szól kifejezetten. Még azt is mondhatnánk, hogy az adott pillanatban és az adott helyzetben óvatosan fogalmaz. Tehát tudatában volt a kereszténység ilyenfajta kockázatának is, vagyis azzal a lelkülettel végezte a feladatát a késõbbiekben, hogy az akár az életét is követelheti tõle.

Tisztelettel állunk meg sokak emléke elõtt, akik ebben az idõszakban viselték a nap terhét és hevét. Különösen pedig a vértanúság emlékének kijáró tisztelettel tekintünk Meszlényi Zoltánra, aki ebben a szellemileg, erkölcsileg és idegileg olyan nagy megpróbáltatást jelentõ idõben élete árán is hûségesnek bizonyult.

Adja Isten, hogy vérével tanúságot tevõ Zoltán püspökünket mielõbb a boldogok sorában tisztelhessük. Magyarok Nagyasszonya, minden magyar szentek és boldogok, könyörögjetek érettünk! Amen.

Forrás: Magyar Kurír katolikus napilap /internet/ Sinkovics Erika

158

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A múlt nem az, ami megmaradt belõle

HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDÕ HATVANRÓL Igen értékes kezdeményezés született újjá 2008-ban, amikor a Polgármesteri Hivatal kabinetirodájának gesztorsága mellett a település iskoláinak tanulóit helytörténeti vetélkedõre invitálták. Már az is rendhagyó dolognak számított, hogy a résztvevõ csapatoknak több hónapon keresztül tartó írásos kérdéssorozaton kellett bebizonyítaniuk felkészültségüket, és csak így vívhatták ki a döntõbe kerülés jogát.

Az általános iskolások számára a háromfordulós verseny feladatlapjait Hatvani Márk, városunk legifjabb helytörténésze, végzõs joghallgató, a középiskolásokét Sánta László, az Óhatvani Óvodák és Általános Iskolák székhelyintézményének (volt Kossuth Lajos Általános Iskola) történelemtanára állította össze és javította ki. Azt mind a diákok, a felkészítõ tanárok, a zsûritagok, a döntõbe bekapcsolódott résztvevõk megerõsítették, hogy a két szervezõ heroikus munkát végzett, és minden dicséretet megérdemelnek csakúgy, mint a lebonyolításban közremûködõk.

Az általános iskolás korcsoport döntõjérõl A versenyfelhívás igen kedvezõ visszhangra talált a város általános iskolás diákjai és tanárai körében, ezt bizonyítja, hogy igen szép számmal jelentkeztek a háromfõs csapatok. Az I-II. forduló feladatlapjainak kitöltéséhez, a kérdések megoldásához egyéni utánajárásra volt szükség, minden fellelhetõ irodalmat, forrást igénybe vehettek a tanulók, így a verseny keretein belül nagyon fontos helytörténeti forrásokkal és szakirodalommal is megismerkedhettek. Öröm volt látni, ahogy a gyerekek – legtöbben tanulmányaik során elõször – nagy buzgalommal az iskolai, városi és a helytörténeti könyvtár szakirodalmát lapozgatták a város történetének részletei után kutatva. Pontos, precíz kutatómunkára volt szükség, hogy a két forduló 300-300 pontos feladatlapját a tanulók eredményesen tudják kitölteni. A versenyzõknek igen változatos feladatokkal kellett megbirkózniuk, hiszen a kérdések a város történetérõl – egészen a kezdetektõl napjainkig, Hatvan híres szülötteirõl, híres középületeirõl, köztéri szobrairól, illetve a város egykori és mai nevezetességeirõl szóltak.

A két forduló összesített eredményei alapján 7, iskolánként legfeljebb 2 csapat juthatott a döntõbe. A verseny rangját jól mutatja, hogy a 2008. május 15-ei pénteki döntõt a Városháza dísztermében rendezték meg. A megnyitón a versenyzõket Érsek Zsolt, Hatvan város polgármestere köszöntötte, az okleveleket pedig Palásthy Pál kabinetiroda-vezetõ adta át. A zsûri elnöke Demény-Dittel Lajos helytörténész, tagjai Sisa Tamásné, a helytörténeti könyvtár vezetõje és Kovácsné Kiss Éva, a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola tanára voltak.

Már a döntõ kezdete sem volt szokványos, ugyanis a csapatok sorsolás alapján Hatvan, illetve testvér és partnervárosainak nevét kapták, és a verseny végén szóban ezeket a városokat kellett bemutatniuk. A döntõt az igen kreatív és változatos feladatlapok összeállítója, Hatvani Márk vezette le. A döntõ színvonalára jellemzõ volt, hogy akár élõ egyenes adásban is közvetíthette volna a városi TV csatorna.

A megmérettetésen szereplõ versenyzõknek elõzetes feladattal is készülniük kellett: a híres 1849-es tavaszi hadjárathoz kapcsolódó „nyúlvadászat” anekdotáját játszották el a csapatok dramatikus formában, fantasztikus ötletességgel. Az egyes feladatok elõtt az éppen aktuális történelmi kort idézõ zenei betét hangolta rá a tanulókat a versenyre.

159

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Nagyon ötletes kezdeményezésnek tartottam, hogy nem csak a csapatok versenyeztek a Városháza dísztermében, hanem ezzel párhuzamosan a csapatok elõzetesen megbízott segítõi is részt vettek a pontgyûjtésben. A Városi Könyvtár aulájában egy másik zsûri közremûködésével szintén ötletes, a mai város pontosabb, alaposabb megismerését szolgáló, játékos feladatokat oldottak meg a lelkes szülõk, ismerõsök, barátok, barátnõk. Azért „küzdöttek”, hogy minél több ponttal segítsék a döntõs csapatokat, javítva ezzel helyezésükön.

A versenyzõk eredményes felkészülését mutatja, hogy magas pontszámokkal teljesítették a verseny igen nehéz feladatait.

A döntõben végül a következõ helyezések születtek.

1.

I. István székhelyiskola (Lopkovitz Bianka, Szûcs Bence, Balázs Tibor) – Beregszász csapatnévvel 2.

5. számú tagiskola (Gócza Georgina, Szabó Janka, Furutz Martina) – Maasluis csapatnévvel 3-4.

Kossuth L . székhelyiskola (Valcsák Lilla, Szabó Roxána, Balogh Csenge) – Jarocin csapatnévvel 3-4.

5. számú tagiskola (Smid Lilla, Petrik Dorina, Jobbik Elizabeth) – Kézdivásárhely csapatnévvel Nekem zsûritagként, történelem tanárként szép emlék marad ez a vetélkedõ. Kedves élmény volt számomra, hogy ezt az igen színvonalas vetélkedõ sorozatot egykori Bajzás diák, egyik legkedvesebb tanítványom állította össze, akivel a gimnáziumi évek alatt több tucat vetélkedõre készültünk együtt.

A háromfordulós helytörténeti vetélkedõ több szempontból is igen eredményesnek mondható. A gyerekek alaposabban megismerkedhettek városunk történelmével, egykori és mai nevezetességeivel, a híres szülöttekkel, városunk mindennapjaival. A diákok talán ezután nyitottabb szemmel járnak, közlekednek a jövõben a város utcáin, közterein. A könyvtárhasználat során megismerkedhettek a helytörténeti szakirodalommal, helytörténészeink munkásságával is. És mivel ez egy igazi csapatverseny volt, nem maradt el a közösségben, csapatban dolgozás élménye sem. Jó volt látni a csillogó szemû, érdeklõdõ általános iskolás gyerekeket, akiknek egy részével újra találkozhatok majd a Bajza falai között, és középiskolásként talán éppen én készíthetem fel õket egy újabb megmérettetésre.

Az általános iskolás döntõ résztvevõ csapatai

160

Kovácsné Kiss Éva középiskolai tanár

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

De hogyan élték meg mindezt a résztvevõk? „Hatvan… sokak számára ez csak egy számnév, de nekünk, akik itt születtünk, itt jártunk óvodába, nekünk mindig így nagybetûvel, tulajdonnévként jelenik meg a városunk neve. Nap mint nap sétálgatunk az ismert utcákon, elmegyünk sok ódon ház elõtt, de vajon tudja-e mindenki, hogy mirõl nevezetes egy-egy épület? Ismerjük-e városunkat, történelmét, múltját és jelenét?

E cél érdekében rendezték meg 2008-ban a városi helytörténeti vetélkedõt. A felhívást történelem órán olvastuk elõször, és a tanárnõnk biztatására 3 csapat is alakult az osztályunkból. A verseny több fordulóból állt, és nagyon változatos feladatokat kaptunk. Rendszerint összegyûltünk és közösen dolgoztunk a feladatokon, miközben megismertük az ajánlott irodalmat is, melyekbõl választ kaphattunk a feltett kérdésekre. Néha, ha elakadtunk a megoldásokban, igénybe vettük szüleink és nagyszüleink segítségét is. Munkánk eredményes volt, mert bekerültünk a döntõbe, ahová érdekességként felnõtt segítõket is hívhattunk, akik egy másik versenyen szerzett pontjaikkal gyarapíthatták a mi döntõs pontjainkat. A mi csapatunkat anyukám és nagypapám támogatta, akik derekasan helytálltak a könyvtári versenyen, és sok plusz pontot szereztek nekünk.

Mi eközben a Városháza dísztermében „csatáztunk” a többi csapattal. Végül nagy küzdelemben a 4. helyet szereztük meg, de nem búsultunk rajta, hogy lecsúsztunk a dobogóról, mert nagyon sok hasznos dolgot megtudhattunk szülõvárosunkról. Ma már másképpen nézek a régi épületekre, szobrokra, és büszke vagyok arra, hogy ha bárki idegen idetéved Hatvanba, már nagyon sok érdekességet el tudok mesélni neki a városunkról.” (Káli Dominika 8. a) „Hogy miért is tetszett a vetélkedõ? Szellemes volt és játékos, miközben a feladatok kellõen nehezek is voltak. Nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen helytörténeti vetélkedõ keretében részletesen megismerhettem városunk történelmét. Én, ha javasolhatnám, akkor az iskolai órákon is tanulnunk kellene Hatvanról, mert mi akik ott voltunk számos olyan információval rendelkezünk a városról, amiket a verseny nélkül nem ismerhettünk volna meg. És szerintem ezeket mindenkinek jó lenne tudnia Hatvanról.” (Csintalan Fanni 8. a)

A középiskolások várostörténeti vetélkedõjérõl A 2008. május 16-i középiskolás helytörténeti vetélkedõ szervezése, elõkészítõ munkája is már hónapokkal azelõtt „útjára indult”, amikoris három középiskolából 28 csapat nevezett be különbnél különb fantázia nevekkel, melyek a szellemesség mellett sok esetben a diákhumort is magukban hordozták. Az „elõcsatározások” írásbeli feladatmegoldásai alaposan próbára tették a benevezõk felkészültségét, és végül 6 csapat „maradt állva”: négy a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolából, kettõ pedig a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolából (ez utóbbi intézménybõl az egyik csapat az utolsó pillanatban lemondta a részvételt). A döntõn így végül öt csapat vett részt, és ezek fantázianevei is a fentebb leírtakat igazolják: Hatvankedõk, Mink, Pupákok, Történelem virágai, Triász.

Szombat reggel 9 órakor kezdõdött el a Városháza dísztermében a több fordulós, idõben is elég hosszúra nyúló vetélkedõ, melynek ünnepélyes megnyitóján részt vett Érsek Zsolt polgármester, dr. Bóta Julianna jegyzõ és Palásthy Pál kabinetvezetõ. A polgármester rövid bevezetõje után a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai köszöntötték egy rövid, de annál színvonalasabb mûsorral a résztvevõket, illetve a vendégeket. Nagy élmény volt például ezektõl a kisdiákoktól meghallgatni Radnóti Miklós Hatvanban írt verseit!

161

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Ezután kezdetét vette az öszszesen 13(!) feladatra épülõ vetélkedõ. Hogy mik is voltak ezek a feladatok? Íme a sorrend: 1. „Életjáték” Kossuth Lajos Hatvan díszpolgárává választásának korabeli jegyzõkönyve alapján. – dramatikus jelenet bemutatása 2. Hatvani vezetéknevû személyek „begyûjtése” a díszterembe – a segítõk feladata 3. A Hatvany család nevesebb személyiségeinek felismerése a tetteik alapján.

A középiskolás döntõ résztvevõ együttesei 4. Ki-kicsoda? – fényképek felismerése kivetítõ segítségével.

5. Ki beszélget kivel? – személyek azonosítása egy televíziós felvétel alapján.

6. Lottójáték – évszámok felismerése 7. Egy 15 kérdésbõl álló feladatsor megoldása egy filmrészlet megtekintése után.

8. Villámkérdések Hatvan múltjából.

9. Fotók felismerése tábláról levett négyzetek alapján.

10. Várostörténeti totó.

11. Ki vagyok én, mi vagyok én? – hat nevezetes, Hatvanhoz sok szállal kötõdõ személyiség felismerése életrajzi adataik, illetve tevékenységük ismertetése alapján (Legány Ödönrõl, Doktay Gyuláról, Németi Gáborról, Pálhidy Mihályról, Baranyai Miklósról és Fülöp (Kóla) Istvánról volt szó, sajnálatos módon ez a feladat bizonyult a 13 közül a tanulók számára a legnehezebbnek.)

12. Licitjáték 30 zsetonért – a város nevezetességeinek történelmébõl.

13. Adatgyûjtés a Kossuth tér nevezetességeirõl – olyan „rafinált” feladat is szerepelt ebben a játékban, hogy hány lõrésszerû lyuk található a Városháza épületében…) Ezt, és a 2. feladatot is a csapatok „segítõi” oldották meg (szülõk, hozzátartozók, jelen lévõ diáktársak, tanárok stb.)

Lelkesedés, izgalom, drukk, kapkodás, tépelõdés, felszabadult öröm és elkeseredettség, jól kidolgozott feladatok és elsietett válaszok – és még felsorolni is nehéz, hogy mi minden más jellemezte ezt a várostörténeti vetélkedõt melynek vezetéséért, és a feladatsor összeállításáért a legnagyobb elismerés illeti meg Sánta László tanár urat. Többségükben jól felkészült, a város története iránt kellõ tisztelettel, ügybuzgalommal rendelkezõ diákokkal találkozhattunk itt.

A verseny végén Kocsis István, a zsûri elnöke köszönte meg a tanulóknak az alapos felkészülést, az itt tanúsított lelkesedést és ügybuzgalmat, valamint a szaktanároknak a sikeres felkészítõ munkát. A nyugalmazott könyvtárigazgató összegzõ gondolataiban azt is kiemelte: az ilyen vagy az ehhez hasonló vetélkedõkre a jövõben is igen nagy szükség van! Mindebben egyetértett a grémium többi jeles tagja is, Bacsa Tibor újságíró, Demény-Dittel Lajos ny. helytörténész, levéltáros, Hatvani Márk egyetemi hallgató, és e sorok írója, dr. Szelei Béla ny. pedagógus.

162

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Két résztvevõ így emlékezett meg minderrõl: „A 2008-as helytörténeti versenyre sok csapat jelentkezett az osztályunkból, ami azt is mutatja, hogy már a versenykiíráskor is izgalmasnak látszott ez a megmérettetés. A feladatokat nagyon élveztük, amiben nemcsak az játszott közre, hogy érdekfeszítõek és játékosak voltak, hanem az is, hogy inkább több, mint kevesebb sikerrel oldottuk meg õket. Mialatt mi bent dolgoztunk, segítõink a városban A középiskolás vetélkedõ gyõztesei a Hatvankedõk csapat igyekeztek újabb pontokat szerezni nekünk. Ez az ötlet igazán remek volt, ugyanis ennek segítségével barátainkat, szüleinket és tanárainkat is bevonhattuk Hatvan város megismerésébe. A vége felé már teljesen feloldódtunk, elfelejtettük, hogy a verseny tétre megy és csak játszottunk. Fantasztikus érzés volt megnyerni a vetélkedõt, és sok elismerõ dicséretet kapni helytörténetünket leginkább ismerõ személyektõl.” (Kis Georgina) „Az ember nap, mint nap elhalad a megszokott fák, házak, és kerítések mellett úgy, hogy eszébe sem jut, milyen történeteket tudnának mesélni. Bevallom õszintén, nem is nagyon „faggattam” õket múltjukról; nem hittem volna, hogy a helytörténet ilyen érdekes és szórakoztató tud lenni. Örülök, hogy a versenynek köszönhetõen közelebb kerültem ehhez a helyhez, melyet otthonomnak nevezek. Remek feladatok voltak, a száraz témazárókhoz szokott diáklelkem igazán jól szórakozott az interaktív, kreativitást és fifikát igénylõ feladatok megoldása közben. A legemlékezetesebb az volt számomra, amikor a vasútállomás bombázása után megtalált apró kehely képét kellett felismernünk. A könyvekben nem találkoztam vele, ám egybõl felsejlett az általános iskolai ünnepi szereplés, ahol megismerhettem az egész történetet – akkor avatták fel a kis „túlélõt”. A válasz maximális pontszámot ért, és megint beigazolódott: sokszor elég, ha nyitott szemmel járunk.” (Rudas Helga) A középiskolás várostörténeti vetélkedõ végeredménye: 1. A Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola Hatvankedõk nevû csapata (Rudas Helga, Tóth Gergõ, Kis Georgina) 2. A Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola Mink nevû csapata (Patai Éva, Lestyán Anna, Varga Krisztián) 3. A Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola Pupákok elnevezésû csapata (Szomszéd János, Takács Gergõ, Marúzs Gergely) Mind az általános, mind a középiskolás vetélkedõ nyertes csapatainak jutalmazása a település nyilvánossága elõtt ünnepélyes keretek között zajlott a 2008. június 28-i Hatvan Város Napján. dr. Szelei Béla

163

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

ÕSZI KÖNYVTÁRI NAPOK A HATVAN VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁRBAN 2008 õszén ismét sor került a „Könyvtárak összefogása a társadalomért” országos rendezvénysorozatra az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Október 7-12. között az Országos Könyvtári Napok a társadalom minden korosztályának figyelmét igyekeztek ráirányítani az olvasásra. A programsorozat középpontjában idén is a Könyves Vasárnap állt október 12-én.

A könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, és sokféle játékkal várták az érdeklõdõket!

A Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár is bekapcsolódott a rendezvénysorozatba, irodalmi, zenei programokkal, beiratkozási akciókkal vártuk kedves látogatóinkat és hû olvasóinkat a könyvtárba.

Nyitányként a sorozat elõestéjén október 6-án 18 órától: Keletrõl-Nyugatra Zenei találkozás hárfával és fuvolával címmel Kocsis Albert Emlékhangversenyre került sor. Vendégünk volt a hegedûmûvész özvegye, Kocsis Ildikó hárfamûvész és Székely Edit fuvolamûvész.

Október 7-én 14 órára könyvtárhasználati vetélkedõt hirdettünk az általános iskolák 6. osztályosainak a reneszánsz éve alkalmából. Kilenc csapat versengett a városi szintû megmérettetésen, ahol a gyõztes a Kodály Zoltán tagiskola csapata lett. A zsûri tagjai voltak: Melykóné Tõzsér Judit, Kanyó Etelka és Sinkovics Erika. A gyõztesek értékes könyvjutalomban részesültek.

Október 8-án 18 órától a Petõfi Irodalmi Múzeum rendezésében Páskándi Géza vándorkiállításának megnyitójára került sor, ahol fotók, levelek, színházi plakátok voltak láthatók. Az eseményt Szakolczay Lajos irodalom és mûvészetkritikus nyitotta meg és ajánlotta a közönség figyelmébe. Ezt követõen Maróti István a Petõfi Irodalmi Múzeum munkatársa ismertette a kiállítás létrejöttének körülményeit, elmondva, hogy 2003-tól járja az országot ez a tárlat, sõt Erdélybe is eljutott már. A megnyitón Páskándi mûvekbõl is hallhattunk ízelitõt Hegedûs D. Géza színmûvész tolmácsolásában. Közremûködött Juhász Flórián mûvésztanár, aki Bartók és Liszt mûveket játszott zongorán. Végül Páskándiné Sebõk Anna emlékezett férjére.

Október 9-én 14 órától szakmai programra, beszélgetésre vártuk a város és a kistérség könyvtárosait, valamint az érdeklõdõ pedagógusokat. Meghívott vendégünk dr. Nagy Attila olvasáskutató volt. Elõadásának címe: Miért nem olvasnak a fiatalok? Mit tehet a könyvtár, az iskola a gyermekek olvasóvá nevelésében.

Október 10-én 19 órától a Fábry Zoltán Filmklub keretében levetítettük A szalmabábuk lázadása címû filmet, amelyet Páskándi Géza azonos címû regényébõl rendezett Palásthy György.

Az Õszi Könyvtári Napok csúcspontja október 12-én a Könyves vasárnap volt. Az ország minden könyvtára kinyitott ezen a napon, így a hatvani is, rendkívüli nyitva tartással, ingyenes beiratkozással, a késedelmi díjak elengedésével, játékos fejtörõkkel, játszóházzal vártuk a látogatókat, olvasókat. Elõzetes bejelentkezés alapján egész héten fogadtunk iskolai csoportokat, osztályokat könyvtárhasználati órákra, foglalkozásokra.

Bízunk abban, hogy az Országos Könyvtári Napok után a jelenlegi könyvtárhasználóink sok újonnan beiratkozóval együtt hirdetik: „Szeretem a könyvtáram!” Aki mindezekrõl fotót is szeretne látni az a könyvtár honlapján nézzen szét, vagy pedig lapozzon a kalendárium nyolc oldalas színes blokkjához.

Sinkovics Erika igazgatóhelyettes

164

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EGY IZGATÓ ÉLETMÛ Emlékezés Páskándi Gézára Páskándi Géza hetvenöt évvel ezelõtt született, és – sajnos –immár tizenhárom éve nincs közöttünk. Testi mivoltában elköltözött, a föld befogadta a fáradt szabadságharcost, de szelleme mindennél jobban él. Eleven példázat a hazaszeretetrõl, a hûségrõl, a történelem - és nem kevésbé az ember – iránti alázatról, a kis népek (nemzetiségek) fölemelésérõl, s az utolérhetetlen derûvel és komolysággal mûvelt magyar nyelv birtoklásáról. Életmûve – megannyi verse, novellája, regénye, drámája (történelmi drámája és abszurdoidja), tanulmánya, esszéje – mindmáig attól izgató és az élõnél élõbb, hogy benne nemcsak a szellem világol a Napnál fényesebben, hanem a mesteri fokon kezelt nyelv is tündöklik. Tündöklik, mert tündökletes az a mód, ahogyan – kapaszkodjunk meg a jelzõ hallatán – az avantgárd író azt magához szelídíti.

Semmi póz nincs ebben a szabadság-futamnak is nevezhetõ játszadozásban. Csak – minden derû ellenére – véghetlen komolyság van, és nem kevés büszkeség, hiszen az erkölcsileg vállalt Petõfi-maszkon fölfedezhetõ Széchenyi komor szempillantása is. A költõnek minduntalan viszsza kell térnie – szablya és tûz egyként nem fogja –, hogy az elrabolt szabadság (idegen zsoldos és „hazafi” egyként közremûködött a nemtelen cselekedetben) újra nyílhasson, és védõ ernyõként megóvja mindazokat, akik a reformkor bûvöletében is megmaradtak nyomorultaknak.

Belsõ szépségüket – ez egyben titkuk is – ki más tárhatná föl hitelesebben, mint a dalnok.

A dalnok, aki a szabadon szólás keresztjére van fölfeszítve. Aki a Krisztus-arcot, mert ránézve égette a szemét, valahol Arad gyászos földjén itta magába, mintha a Megfeszített szimbolizálta volna mindazon magyaroknak (idegen nevük ellenére is a magyar szabadságért harcolóknak) egyetemes gyászát (Vörösmartyval szólván a Föld megõszült), akik nem átallottak a zsarnokkal (a kis és nagy hatalmasokkal, az idegen csapatokkal, a szabadság hóhéraival) szembehelyezkedni. Mert minden azon áll vagy bukik, hogy az ember – a tisztaságra született – vállalja-e önmagát. Páskándi vállalta. Mert hiténél – egyetlen nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak, az ember világbódulatában is szabadságra született – csupán erkölcse volt nagyobb. Történelmi helyzetek – csaknem ezer évre visszanyúló mohácsaink és a várárkok mellett is megtermõ örömös napjaink – tisztították-fényesítették elméjét, hogy a dantei pokolhoz mérhetõ Duna-delta-béli raboskodásban se veszítse el emberi méltóságát, hiszen ha eljön az idõ (az idõ szerencsére eljött), számot kell adnia mindarról, ami vele történt. Erdély és Partium minden zenéje – a bukaresti csörgõ-muzsikát is ideértve – ott zakatol valahol abban a dobozban, amely a Magyarországra való áttelepüléssel szinte világméretûre tágult.

Bár a költõt itt sem rózsaillatú mezõ fogadta – különösen a rendszerváltás furcsaságai kormozták be lelkét –, mindig adódott olyan írói helyzet (Páskándi a valóság-mesemondásban is zseniális volt), amelyben kinyilváníthatta a magyarság iránti elkötelezettségét, humánumát.

Filozofikus tartalmú groteszkje – tetszik, nem tetszik, ebben világelsõ! – elsõbben a megsemmisítõ kinevettetéssel öl. Olyannyira, hogy szava gyilkos ítélet minden zsarnok és hatalmi mámorában, „úri gõgjében” fennhéjázó nagy nemzet, vagyis a szabadság foglárjai fölött.

A társadalom – sajátos költõsors – vascipõben járatta (börtön, saját legjobb barátja általi besúgás, stb.), ám õ igazi mûvészként balettcipõben táncolta végig a huszadik századi KözépEurópa aknákkal telített mezõit. Most is ropná önfeledten a lelkében leledzõ igazság-táncot, ha el nem szólította volna több mint egy évtizede a gyilkos kór.

Szakolczay Lajos irodalomtörténész

165

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A NYUGAT 100 BUSZ HATVANBAN 1908. január 1-jén indult Ignotus Pál fõszerkesztésével, Osvát Ernõ és Fenyõ Miksa szerkesztésével a máig nagy szellemi hatást gyakorló legendás folyóirat, a Nyugat. Hatalmas egyéniségek, tehetséges nemzedékek publikáltak a 33 évig egzisztáló lap hasábjain. A 800-4000 példányig megjelenõ lap felforgatta, átalakította, s meghatározta a XX. század magyar irodalmát.

A 2008-as év tisztelgés a szerkesztõk és a szerzõk: Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Hatvany Lajos, Gellért Oszkár, Schöpflin Aladár, Karinthy Frigyes, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezsõ, Tóth Árpád, Csáth Géza, Füst Milán, Illyés Gyula és más írók elõtt, akik Babits szavaival: „erõsebbé, modernebbé, tartalmasabbá akarták formálni” a magyar irodalmat.

A legendás NYUGAT címû folyóirat indulásának századik évfordulójának alkalmából 2008 márciusában kiállítás nyílt a Petõfi Irodalmi Múzeumban. Ennek az átfogó tárlatnak a múzeum munkatársai elkészítették az utazó változatát is, a Nyugat 100 Buszt. Ez az átalakított autóbusz 2008. júniusától járta az országot, és egy-egy helyszínen néhány napot töltött. A kiállítás a korszakos jelentõségû folyóirat történetét és fontosabb alkotóit dokumentumok és fotók százaival mutatja be, de a szerzõk hangfelvételek és archív filmfelvételek segítségével is megelevenednek. A Nyugat mûködésével kapcsolatos egyéb információkat (a Nyugat és a társmûvészetek) érintõképernyõs számítógépeken lehet olvasni, és internetkapcsolat is van a Petõfi Irodalmi Múzeum (nyugat100.hu) és az Országos Széchényi Könyvtár honlapjához (nyugat.oszk.hu).

A Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár kérésére 2008. október 18-án (szombaton) Hatvanba is megérkezett a Nyugat 100 Busz. A város fõterén, a könyvtár elõtti parkolóban 8-18 óráig vártuk az érdeklõdõ látogatókat. Az iskolák elõzetes bejelentkezés alapján óránként hozták el a tanulókat a kiállításainkra. (Nyugat 100 Busz, Hatvany Lajos kiállítás, Páskándi Géza életmûkiállítás) A Nyugat kiállításhoz kapcsolódóan könyvtárunk helytörténeti gyûjteménye és a Hatvany Lajos Múzeum közösen elkészített egy minikiállítást is azokból a Nyugat folyóirathozhoz köthetõ dokumentumokból, melyek a két gyûjteményben megtalálhatóak. Többek között bemutattuk Hatvany Lajos írásait, leveleit, József Attila Hatvanban írt versének kéziratát, és Hatvany Lajoshoz írt leveleit, a Nyugat egy-egy eredeti példányát, fotókat Hatvany Lajosról és családjáról. Magnófelvételrõl hallható volt Hatvany Lajos hangja is.

Az intézmény aulájában a Petõfi Irodalmi Múzeum Páskándi Géza életmûkiállítását is megnézhették az érdeklõdõk. A nap végére kiderült hogy a kiállításainkat, csak ezen az egy napon, több mint 360 látogató kereste fel.

Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni a Petõfi Irodalmi Múzeum, a Polgármesteri Hivatal Kabinet Irodájának és a Hatvany Lajos Múzeum munkatársainak, valamint a Városi Könyvtár kollektívájának, hogy munkájukkal hozzájárultak ennek a nagyszerû napnak a sikeréhez.

Sinkovics Erika

166

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

EMLÉKEZÉS EGY SZOBOR TÖVÉBEN…* Tisztelt Megjelentek, Emlékezõk!

Kedves Barátaim!

Elsõként az országban 1917. november 25-én, 91 évvel ezelõtt leplezték le Finta József túrkevei szobrászmûvész Õrszem címû szobrát az elsõ világháború áldozatainak tiszteletére.

A szobor egy gyalogos honvédet ábrázol teljes menetfelszerelésben, számomra maga a megtestesült megbízhatóság. Épp ezért rövid beszédemben a magyar katonát szeretném méltatni.

A monarchia hadseregének fõparancsnoka ezt írta Tisza Istvánnak: „A magyar katona hõsiessége, áldozatkészsége és önfeláldozása olyan nagyszerû, hogy elõtte mindenkinek meg kell hajolnia.” Nemeskürty István írja, hogy gyermekfejjel sem tudta, de ma sem tudja megérteni, miért ment daloló harci kedvvel Magyarország és egész Európa a háború vérözönébe.

A magyaroknak Ferenc Ferdinánd trónörökösnek, annak a férfinak a meggyilkolása miatt kellett négy kegyetlenül hosszú éven keresztül a frontokon szenvednie, tömegesen pusztulnia, aki a balkáni és nem balkáni szlávok egyesítésének, és a magyarság pusztulásának közismert híve volt. Ez azt jelenti, hogy háborúval vagy háború nélkül is Magyarország sorsa 1914-ben már megpecsételõdni látszott. Ezt a veszélyt a magyar nemzet nem észlelte, ugyanúgy, mint ahogy a háború lehetséges borzalmait sem. Minden esetre megállapíthatjuk, hogy nem a magyar katona helytállásán múlott a háború elvesztése.

1914. július 25-én elterjedt a háború híre. De beszéljenek errõl inkább a versek! Szabó Lõrinc Háború címû versében így írt: „Miskolc. Nyár. Csönd. S egyszer csak: Háború!

Miért? Mi az? Új szavak, iszonyú Várakozások. Hogy? Szarajevó? Princip?

S mi lesz? A tréfás-boriszós Géza bácsi, a boszniai hõs öreg káplár az okkupáció riadt rémeit idézgette, hogy mi történt ott, mi nem, s az asszonyok hogy menekültek.. „Hát akkor haza, Debrecenbe!” Bevonulsz? Tétova volt mindenki, S olyanokról beszélt, Mint addig soha. "A becsületért" mondták, és csak idõ kérdése és Vilmos és Antant.

Aztán, mint nehéz harang, kondult a plakátról a szó: „Népeimhez”… S harmadnap, ragyogó napfényben, új hangokra ébredek: udvarunkon katonák, szekerek.

Július 26-án közölték a részleges mozgósítást. Katonazenekarok járták Budapest utcáit, felcsendült a Rákóczi-induló, a Kossuth-nóta és a Himnusz. Az emberek megéljenezték a ka* Elhangzott a 2008. november 25-i koszorúzáson.

167

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

tonatiszteket, az ablakokból zászlókat lobogtattak. Megkezdõdött a hadkötelesek bevonulása.

A nemzet apraját-nagyját lázba hozta a szerbek elleni háború. A férfiak hadba vonultak, a gyerekek háborúsdit játszottak, de senki sem vállalta az ellenség szerepét, így közfelkiáltással választottak. Néhány tréfás esetet megemlítek, de ezzel senki érzékenységét nem sértve: – Náci, te szerb leszel, hiszen egyszer hazaküldtek az iskolából, mert nem mosakodtál.

– Ferkó, te is szerb leszel, mert egyszer tetves voltál.

A mozgósítás következtében megteltek a fõváros utcái, vidékrõl özönlöttek a népfelkelõk és tartalékosok, a behívottak 92%-a jelentkezett. Nehéz volt az embereket hazaküldeni, még a sokgyerekesek is maradni akartak.

Szívmelengetõ a 32-es baka esete, aki búcsúzik az õ Julcsájától, dicsekszik, hogy kinevezték káplárnak, holnap már két csillag lesz a gallérján, de szegény Julcsa nem tud örülni, mert úgy hallotta, hogy a háborúban az ellenség mindig a fõemberekre lövöldöz.

Elindulnak a vonatok a frontra, minden katonán van valami piros-fehér-zöld szalag, papírzászló, virág. A fiúkból megveszekedve csap föl a duhaj nóta: „Kapitány úr, üljön föl a lovára, Úgy vezessen a belgrádi határra.

Hej, elvágom tíz-húsz rácnak a nyakát, Hadd tanulja megböcsülni a bakát.”

Petõfi soraival jól lehet ezt a lelkesedést jellemezni: „Úgy mennek a halál elébe õk, ahogy más ember menyegzõre mén, Virágokat tûznek kalapjaik Mellé, - s dalolnak a harc mezején.

Ki merne nékik ellenállni Ily bátorságot szívében ki hord?

Mennek, repülnek, mint a szél, Ûzik az ellenséget, mint szél a port.”

Korabeli felvétel a szoborról

168

A magyar katona, a magyar huszár vitézsége, találékonysága, merészsége, becsületessége, harcra termettsége legendás volt. Napóleon császár is elismerte a huszárok vitézségét, azt mondta, hogy a magyar huszárokkal neki merne vágni az egész földkerekség meghódításának.

Azonban a modern fegyverek, bombák, gránátok, a harci gáz ennek a hagyományos harcmodornak már nemigen kedveztek. Bár fõként a szerb és orosz fronton számtalan példa mutatja a katonáink rátermettségét. Íme egy a példák közül: A galíciai fronton a huszárokat kezdetben

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

megzavarta a kozákok hosszú lándzsája, különösen, hogy két sorban egymás mögött támadtak. A huszárok ezt úgy tudták kivédeni, hogy oldalról támadták le a kozákokat, akik így védtelenné váltak. Egy megsebesült orosz generális felháborodottan kérdezte: Sok van még ezekbõl a vörös ördögökbõl? De ez mind kevés volt, és kevés lett volna.

Kassák Lajos így írt: „Az úton idegen lábnyomok fénylettek, S mi vakok voltunk, akik egy kút körül járnak körbe-körbe.

Keserû halálbûzt mérges bélû gombák foltjait hozta magával a szél, s hiába kértük volna sorsunk cseppnyi változását hiába ajánlottuk volna fel lelkünk jobbik felét tudtuk, ölnünk kell ezen az éjszakán vagy minket ölnek meg ártatlanul.”

A központi hatalmak közvéleményét megrázta, hogy HIÁBA dõlt meg a belga trón, szûnt meg a szerb királyság, pusztult el Montenegro, hiába lett földönfutó a román király, fosztották meg trónjától Miklós orosz cárt, hiába lett becsületes semlegességének áldozata Konstantin görög király – a HÁBORÚ folytatódott a Központi hatalmak teljes kimerüléséig, és hazánk teljes meggyengüléséig.

Babits Mihály írja A könnytelenek könnyei címû versében: „Tél tél után, év év után, négyszer hajtott a gally, vakon, nagy kényszerek között harcolt a bús magyar.

Harc harc után, nyár nyár után ötször lehullt a lomb: oly híven adta mindenét, s oly ingyen, a bolond!

Ki vérünk ízét ismered, tégy vallást, karszti kõ, s ki jól tudod jajunk szavát, vad omszki levegõ, valljatok, magyar csillagok, védjétek a magyart: volt-e dalunk, vagy sóhajunk, mely nem békét akart?”

A felújított Õrszem szobor

169

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Vagy a HÚSVÉT ELÕTT-ben: „Ó béke! béke! legyen béke már!

Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra, Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra!

Ki a bünös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre!”

Elsõsorban a fiatalokat mozgósították és vitték a frontra 21-tõl 32 évesig. Róluk szólnak Babits gyönyörû sorai a Fiatal katona címû versében: „Még élni sem érte az életet, egy bátor pillantást ha vetett s az ég, a föld mind ránevetett, de nem lesz birtoka semmi: a szépség, épség, ifjui vér, tudás, tanulás, az isteni ér, nõk biztató szeme – mind mit ér, ha menni kell neki, menni?

De megy szívesen, nem alkuszik, anyjától könytelen bucsuzik, bár lelke szeretetben uszik: sohasem tanult gyülölni.

S ki gyûlölt minden gyülöletet, s minden szeretetet szeretett, nem élhet, aminek született, mert ölni kell neki, ölni. Õ nem gyürüt gyürüért cserélt, szivet cserélt aranyat vasért, oly kincse volt, ami többet ért, mihez e föld aranya talmi: arany szive, arany mosolya mind értünk ingyen adja oda, s gyõzünk-e, meg sem tudja soha, mert halni kell neki, halni.”

170

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

1918. október 17-én Tisza István, aki legjobban ellenezte a háborúba való belépést – de ez nem Magyarország döntésének kérdése volt –, bejelentette a képviselõházban: Ezt a háborút elvesztettük.

A hazatért, leszerelt, kötelességüket lelkiismerettel teljesített honvédektõl Károlyiék elvették fegyvereiket, leköpdösték és szélnek eresztették õket, menjenek, amerre látnak.

Juhász Gyula: Szegény katona címû verse tökéletes látleletet ad minderrõl: Tizennégy õszén árokban hevert, A háborúnak vérpiros sarában, Fázott, ázott és éhezett Szegény hazátlan.

Tizenöt õszén kórházban feküdt, Bíbor sebekkel égõ szörnyû lázban, A férges ágyon egyedül, Szegény hazátlan.

Tizenhat õszén új árokba hullt, Mint õszirózsa temetõ porában, Fölötte varjak hada húz, Szegény hazátlan!

Tizenhét õszén fogságba került És bandukolt rab légiók sorában, Idegenek közt egyedül, Szegény hazátlan.

Tizennyolc õszén forradalmi szél Hazasodorta és õ büszke lázban Érezte, most a nép itél S õ nem hazátlan!

Tizenkilenc õszén börtönben ült, Fagyos szelek fütyültek a világban.

Fölötte zúg ítéletül, Hogy õ hazátlan!

Az I. világháborúba 1200 hatvanit hívtak be, és közülük kétszázhúszan veszítették életüket.

Ez a szobor, melynek most itt a lábainál állunk, a hõsi halottak tiszteletére készült. Méltó módon õrzi az õ emléküket, példát adva arra, hogyan kell az utódoknak a hõsöket tisztelni!

Ivádyné Horváth Veronika

171

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

KODÁLY ZOLTÁN VÁROSI NÉPDALVERSENY A Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2008. december 13-án immáron 13. alkalommal rendezte meg a Városi Kodály Zoltán Népdalversenyt a térség általános és középiskolás diákjai részére. A verseny meghirdetésével nem titkolt célunk volt a kezdetektõl, hogy megszerettessük a fiatalokkal zenei anyanyelvünket, a népdalt. A több mint egy évtizede tartó sorozat immáron hagyománnyá vált a városban. Hírünk már a város határain túlra is eljutott és a városkörnyék iskolái (Boldog, Pásztó, Aszód, Mátrafüred, Ecséd) is érdeklõdnek a verseny iránt, szívesen küldenek szép hangú és énekelni szeretõ gyerekeket.

Az iskolák már várják és készülnek a minden év decemberében (Kodály születésnapján) megrendezésre kerülõ megméretésre, és egyre színvonalasabb produkciókkal készülnek a diákok. Vannak, akik népviseletbe öltözve adják elõ az általuk kiválasztott szép magyar népdalt.

Az idén, mivel Luca napjára esett a verseny a boldogi Berecz Antal Általános Iskola Kincskeresõ Szakköre Luca napi népszokásokból mutatott be egy csokrot, nagy sikert aratva ezzel a közönség körében.

A versenyzõknek 2 népdal eléneklésével kellett készülniük, melybõl egy a zsûri által elõre meghatározott „kötelezõ dal” volt. A zsûri elnöke Köles Éva hatvani népdalénekes volt, tagjai Papp Attila a Kocsis Albert zeneiskola ny. igazgatója és Molnár Tamás karnagy.

A verseny gyõztesei: Alsó tagozatos kategóriában: 1.

Nagy Judit Krisztina (Ecséd, Richter Gedeon Ált. Iskola) 2.

Káli Patrícia (Baross Gábor Általános Iskola) 2.

György István (Boldog, Berecz Antal Ált. Iskola) 3.

Orbán Flóra (Kossuth Ált. Iskola) Felsõ tagozatos kategóriában: 1.

Tóth Viktória (5. sz. Ált. Iskola) és Csekõ Eszter (Baross Gábor Ált. Iskola) 2.

Ludányi Noémi (Ecséd, Richter Gedeon Ált. Iskola) és Molnár Eszter (Baross Gábor Ált. Iskola) 3.

Tóth Bálint (Kodály Ált. Iskola) és Nagy Vivien (I. István Ált. Iskola) Középiskolás kategóriában: 1.

Szoldatics Szandra (Bajza József Gimnázium) és Balassa Levente (Kocsis Albert Zeneiskola) 2.

Jenes Katalin (Mátrafüred ) 3.

Szûcs Rebeka Zsuzsanna (Bajza József Gimnázium) A Kodály Népdalverseny támogatója a Hatvan Városért Alapítvány volt. Köszönet érte!

Sinkovics Erika igazgatóhelyettes

172

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

GÓLIÁTOK SIKEREI 2008-BAN A 2008-as évben ritka szép sikereket értek el Góliátos gyerekeink, hiszen az 1995-ös korosztály az észak-magyarországi regionális bajnokságban a Nyíregyháza, és a Pásztói USE mögött – a Debreceni Loki, a Tiszaújváros, a Jászberény, a Gyöngyös, az Eger FC és a Gödöllõ elõtt – a 3. helyen végzett!

A különbözõ korosztályú Góliátos csapatok közül a 96-97-es születésû korosztály aratta a legfényesebb diadalokat, hiszen az ausztriai Wolfsbergben Zagyvaszántóval közös csapatot alkotva nemzetközi kupát nyert, és az országos Góliátos tanévzáró fesztiválon 64 csapat közül elnyerte az országos bajnoki címet, a hatalmas serleget, és az aranyérmet!

A csapat tagjai, álló sor balról jobbra: Czibolya Lajos szülõ, Zachán Péter szülõ, Monori Géza edzõ-pedagógus, Balog Csaba edzõ-pedagógus, Pásztor István szülõ. Középsõ sor balról-jobbra: Zachán Péter, Hamernyik Dániel, Bakondi Péter, Kaszás Viktor, Lõrincz Máté, Szaniszló Szilárd, Pásztor Valentin, Kriska Bence, Ács Ádám

Mindezek mellett az Óhatvani Általános Iskolások a diákolimpia korosztályos versenyeiben is maradandót alkottak, hiszen a 7.-8. osztályosok városi-körzeti bajnokok, Heves megyei bajnokok, és a Futsal Teremfociban országos döntõn 11. helyezettek; az 5.-6. osztályosok városi-körzeti bajnokok, Heves megyei bajnokok, és országos döntõn a 9. helyen végeztek; a 3.-4. osztályosoknál városi-körzeti 1. helyezés, Heves megyei 1. hely, míg az országoson a 7. helyen végeztek! És végül a legkisebbekrõl: városi-körzeti 1., Heves megyei 2. helyezés!

173

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A felkészítõ tanárok Balog Csaba és Monori Géza az Óhatvani 5-ös tagiskolából kiváló munkát végeztek, csakúgy mint az óhatvani csapatba focistákat adó testnevelõk és pedagógusok: Sánta László, az FC. Hatvanból Páldi Róbert és Gyõri Zoltán edzõk, és Fekete László testnevelõ Zagyvaszántóról. Köszönet a munkájukért!

Mivel azonban az óriási távolságok pl. az ukrán határ mellett 250 km-re lévõ Nagydobos, vagy Debrecen, a nem túl vastag büdzsénket kissé elvékonyította, és mivel az 1995-ös korosztályt feladtuk az FC. Hatvan serdülõcsapatába, így az idén a 97-es korosztályt játszatjuk a Heves megyei U-13-as bajnokságban FC. Hatvan-Góliát DSE néven az egy évvel idõsebbek között!

Ezáltal versenyeztetjük ezt a tehetséges – fent már említett országos bajnokságot nyert csapatunkat a megyei rendszerben, ezzel segítve az FC. Hatvant is, hiszen a városi egyesületnek nincs kapacitása a kis korosztályok versenyeztetésére. Így a Hatvani Góliát Diáksport Egyesületben sportoló óvodások, az 1-2., a 3-4, és az 5-6. osztályosok számára tartott heti két-három edzéssel, a diákolimpiai, és a góliátos felmenõ rendszerû versenyekkel kiválóan felkészítjük a gyerekeket a városi egyesületben történõ folytatásra. És hogy döntésünk helyességét mi sem példázza jobban, mint az U-13 -as Heves megyei bajnokság õszi végeredménye: 1. Egri Futball Klub 2. Gyöngyösi AK 3. Hatvani Góliát DSE 4. Kisköre 5. Karácsond 6. Verpeléti SE

16 pont 15 pont 13 pont 11 pont 8 pont 6 pont

17-10 gólkül.

Reméljük a tavaszi folytatás is legalább ilyen sikeres lesz!

Átalakulás a diáksportban A szûkülõ anyagi lehetõségek, az általános, az egész világra kiterjedõ gazdasági válság a sportot, így a diáksportot is érinti. Hatvan városa azonban mégis építkezik, a diáksportban és a versenysportban is - nagyon helyesen – a tárgyi feltételeket javítva fektet be a jövõbe! Hiszen mi, akik nap mint nap látjuk a gyerekeket, percrõl-percre együtt vagyunk velük, tapasztaltuk, hogy milyen nagy lelkesedéssel vették birtokukba az Óhatvani Ötös tagiskolában megépült mûfüves pályát, mily nagy örömmel használják testnevelés órákon, edzéseken, diákolimpia és góliátos focimeccseken, váltó- és sorversenyeken, természetesen nemcsak ötös tagiskolások a létesítményt!

Köszönet érte a város önkormányzatának, és a képviselõ-testületnek egyaránt!

Az országos Góliátos Diáksport Egyesület anyagi és egyéb nehézségek miatt húsz évi tevékenység után megszûnt. Helyére a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt megalakult a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség (MGYLSZ).

Az országban mûködõ góliátos sportegyesületek, – így nagy büszkeségünkre a Hatvani Góliát Diáksport Egyesület is – mint alapító tagok vezetésével megalakult a fent említett M.GY.L.SZ.

174

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Feladata, hogy koordinálja és szervezi az ország általános iskoláiban mûködõ labdarúgó sportcsoportok edzéseit,versenyeit, versenyrendszereit a körzeti szervezõkön és a testnevelõkön keresztül.

Hatvan és kistérsége 341 gyermekkel nevezett az M.GY.L.SZ. versenyeire az óvodásoktól (4-6 évesektõl) az 1-2., a 3-4., és az 5-6. osztályosokig! Ez a létszám szinte egy kis falu létszámához hasonlítható!

Hatvan és kistérségében az alábbi iskolákban mûködik a program: Zagyvaszántói Ált. Iskola: minden korcsoportban – Edzõ-testnevelõ: Fekete László Petõfibányai Ált. Isk.: 3-4., és 5-6. osztályosok – Edzõ-testnevelõ:Mészáros Zsolt Rózsaszentmártoni Ált. Isk.: 1-2., és 3-4. osztályosok – Edzõ-szülõ: Nagy János Újhatvani Székhely Óvoda és Ált. Isk.: 3-4. osztályosok, Baross G. tagiskola: 5-6. osztályosok – Edzõ-testnevelõ: Páldi Róbert mindkét iskolában Óhatvani Székhely Int.: 1-2. és 3-4. osztályosok – Edzõ-pedagógus: Sánta László 5.-6. osztályosok – Edzõ-testnevelõ: Tarsoly Imre Óhatvani Kodály tagiskola: 1-2., 3-4. és 5-6. osztályosok – Edzõ-pedagógus: Balog Csaba Óhatvani Ötös tagiskola: minden korosztályban – Edzõ-testnevelõ: Monori Géza 3-4. és 5-6. osztályos lányok – Edzõ-testnevelõ: Fülöp Andor.

Mint látható, Hatvan város és kistérsége 22 korcsoporttal, 2 óvodás, négy 1-2. osztályos, hat 3-4. osztályos, hat 5.-6. osztályos, valamint két lánycsoporttal képviselteti magát az országos szövetségben, amelynek 770 iskolából 28 000 gyermek tagja a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetségnek!

Mivel jó magyar szokás szerint „…biztos jól kerestek vele…” megjegyzéseket sokszor hallunk, íme itt a „díjazásunk”, amit a központtól kapunk mint sportcsoport vezetõk: korcsoportonként havonta kettõezer ötszáz, azaz 2500 forint, amelyért nekünk kellene felnevelni az új magyar Ronaldókat, Alberteket…! Ez nem panasz, csak tény, hiszen volt olyan év, amikor téli kabátot kaptunk...! Igaz még ma is büszkén viseljük ezt a csodás Adidas kabátot, hiszen egy családot alkottunk, és már messzirõl láttuk akármerre jártunk az országban, jé, Õ is egy megszállott Góliátos kolléga…!

Ilyen jó értelemben vett megszállott pedagógus kollégák nélkül, mint az elõbb az iskoláknál felsoroltam ez a rendszer nem mûködne, és én mindig meghatódok, amikor látom kedves testnevelõ kollegáimat, amikor õsszel-télen-tavasszal lámpásként hozzák a gyerekeket a tornákra, versenyekre, soha el nem múló élményeket szerezve tanítványaiknak!

A végére egy jó hír: elfogadták a zagyvaszántói iskola nevezését a barcelonai Húsvét Kupára, 2009. április 3. és 10. között! Erre a tornára a 96-97-es születésû válogatottat visszük, akik Ausztriában a Pünkösd Kupán már letették a névjegyüket.

Végezetül engedtessék meg, hogy az Önkormányzatnak, a képviselõ-testületnek megköszönjük egész évi támogatását, és õszinte érdeklõdését munkánk iránt. Álljon itt a rövid írásunk végén egy mondat dr. Sárközy Tamás közgazdász professzortól, aki jelenleg a jövõ évi sport költségvetési számok elosztásáért is felelõs: „…mindennél fontosabb a gyerek, az utánpótlás, a diáksport, a kisegyesületek! Ezért adunk még 500 milliót a diáksportra, kicsit jobban preferálva mint a versenysportot…!”

Monori Géza és Balog Csaba a H.G.D.S.E elnöke és titkára

175

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A 2007-2008-AS TANÉV KIEMELKEDÕ ESEMÉNYEI A BAJZA JÓZSEF GIMNÁZIUMBAN A Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola a 2007-2008-as tanévben ünnepelte alapításának 80., elsõ névadója, gróf Klebelsberg Kunó halálának 75., egykori igazgató tanára, Gedeon Béla születésének 100., valamint Bajza József, iskolánk névadója halálának 150. évfordulóját.

Ez alkalomból az iskolában megemlékezés-sorozat vette kezdetét, melynek elsõ rendezvénye Nagy László igazgató köszönti az emlékülés résztvevõit egy emlékülés volt, és ehhez kapcsolódóan a Gedeon Béla emlékkönyvtár avatása. Az emlékülésen Széplaki Sándor nyugalmazott középiskolai tanár, Sántháné Gedeon Mária és Dr. Molnár Lajos, bajzás öregdiák tartott elõadást.

Sántháné Gedeon Mária, iskolánk egykori igazgatójának lánya, édesapjáról beszélt, aki tudásban, elkötelezettségben, emberi helytállásban ma is követésre méltó példaként állhat diákok és tanárok elõtt. Lánya méltató szavai nyomán nemcsak a kiváló pedagógus, iskolaigazgató képe rajzolódik ki, hanem az apáé is, aki a saját gyerekeivel ugyanúgy megtalálta a hangot, mint azzal a több száz diákkal, akiket pályafutása során tanított. Beszélt a felavatandó emlékkönyvtárról, melyet úgy kívántak berendezni, hogy a mûvek összetétele arányaiban tükrözze az édesapa 3000 kötetes könyvtárát. A szakkönyvek mellett mutassa sokoldalú érdeklõdését az irodalom, a nyelvészet, a történelem, a filozófia, a vallás, a néprajz és mûvelõdéstörténet vagy akár a sakk és az olimpia iránt.

Megemlékezés-sorozatunk õszi rendezvényein nagy szerepet vállaltak a gimnázium egykori tanulói és tanárai, akik mindig örömmel és segítõkészen vettek részt iskolai rendezvényeinken. Széplaki tanár úr elõadásában gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter érdemeit méltatta, álljon itt elõadásából egy részlet:

Az iskolaépítõ és iskolareformer, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter „A nemzeti kultúra virághoz hasonlítható, amely nem tud élni a mélybe eresztett gyökerek és a magasból jövõ napsugarak nélkül!”

Ezzel a Klebelsberg-idézettel szeretettel köszöntöm a Klebelsberg Gimnázium és a Bajza József Gimnázium öregdiákjait, kedves vendégeinket, iskolánk tanárait és nyugdíjas kollégáimat.

Külön fejezetét, kedves, szép szakaszát alkotják múló életünknek azok az esztendõk, amelyeket az iskola padjaiban töltöttünk. A szebbik, boldogabb szakasza életünknek a diákélet.

Csodálatos kis birodalom az iskola a felnõttek társadalmában, a maga törvényeivel, szokásaival, szókincsével. A diákok között – a közös sors hatására – észrevétlenül is kialakul az ösz-

176

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

szetartás, egy egész életre szóló barátság érzése, és ennek a kedves együttélésnek fel-felcsillanó emlékei elkísérnek bennünket egész életünkben. Deresedõ fejjel is milyen melengetõ érzés megfürödni hajdani ifjúságunk emlékeiben.

Most arra az idõszakra emlékezünk, amikor iskolánk az iskolaalapító Klebelsberg nevét viselte 1935-tõl 1948-ig, a gimnázium diákjai pedig büszkén viselték a Klebelsberg Kunó Gimnázium felirattal ellátott címeres, koronás sapkajelvényt, melyben összegzõdött történelmi múltunk a jelen bizakodó optimizmusával.

75 évvel ezelõtt, 1932. október 12-én hunyt el a XX. század legnagyobb magyar mûvelõdéspolitikusa, dr. gróf Klebelsberg Kunó. Mindössze 57 évet élt a kimondhatatlan nevû államférfi – ahogy kortársai nevezték –, aki nevét örökre beírta a magyar kultúrtörténetbe.

Hatvan városa nem büszkélkedhetett Klebelsberg munkáságának felidézésekor olyan kapcsolatokkal, mint Székesfehérvár vagy Szeged. Városunkban csak egy-két alkalommal fordult meg, mint például 1926. november 27-én, mikor egy miniszteri küldöttség élén Hatvanba látogatott. De Hatvan is ott van azon városok között, ahol tisztelettel és hálával emlékeznek Klebelsbergre, hiszen városunk gimnáziuma a miniszternek köszönheti létét.

E látogatás alkalmával a nagyközség vezetõi felvetették egy középiskola megnyitásának lehetõségét, és kérték támogatását. Arra hivatkoztak, hogy a középosztály nagy hiányát érzi a gimnáziumnak, és a gazdatársadalom is igényli a kor színvonalán álló gazdasági középiskola megnyitását. És a miniszter segített: 1927. szeptember 14-én megkezdõdhetett a tanítás, igaz egyelõre 19 tanulóval a Horváth Mihály úti Tobareczky-házban…

A miniszter halála után három évvel Szilvási János igazgató kezdeményezésére, valamint a tantestület és a képviselõ-testület kérésére a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engedélyezte, hogy a hatvani gimnázium Klebelsberg Kunó nevét vegye fel, ezzel is szimbolizálva azt, hogy ez az oktatási intézmény a volt kultuszminiszter örökösévé akar válni, és azon az úton akar haladni, amit „a legnagyobb álmú miniszter” elkezdett.”

(Széplaki Sándor nyugalmazott középiskolai tanár) Szintén ebben az évben emlékeztünk meg iskolánk másik névadójának Bajza József halálának 150. évfordulójáról. Ennek kapcsán szülõfalujában, Szücsiben, emlékkonferenciát szerveztek, melyen iskolánkat Bajzás tanárok és diákok képviselték; a galériában Bajza-emlékkiállítást rendeztünk; megkoszorúztuk a költõ mellszobrát a Nemzeti Színházban; regionális szavalóversenyt szerveztünk a reformkor irodalmából általános és középiskolás diákok számára, Vajda Józsefné, iskolánk egykori irodalomtanára pedig rendhagyó irodalomórát tartott.

Az ezévi kerek évforduló arra is alkalmat nyújtott, hogy Szûcsi község önkormányzatának kezdeményezésére az iskola képviseletében tanárok és diákok megkoszorúzzák Bajza József sírját a Kerepesi temetõben, ahol Bánffy György színész adott elõ Bajza mûveket. Álljon itt néhány gondolat Vajda Józsefné, iskolánk egykori irodalomtanárának elõadásából:

Gondolatok Bajza József halálának 150. évfordulóján „Nem maradt koszorú nélkül március 3-án a Kerepesi temetõben Bajza József síremléke.

A szücsi szülõházon elhelyezett emléktábla alatt is virágok, a kegyelet virágai. Hiába szakadt az esõ, a költõ tisztelõit semmi sem riasztotta el. Megérkeztek a szakemberek Budapestrõl, a

177

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Bajza Gimnázium és Szakközépiskola képviselõi Hatvanból, és számosan egybegyûltek a falu vezetõi és helybeli lakosai. ...

Az irodalomtörténetben azt olvashatjuk: Bajza elborult elmével halt meg 1858. március 3án, 54 éves korában. Költõnk a Kerepesi Temetõ díszsírhelyén nyugszik. Csak a teste. Mert az õ szelleme is tovább él. Éltették a kortársak.

Gyulai Pál akadémiai emlékbeszédben magasztalta a férfiút, „e szelíd, nyájas, emberszeretõ szívet, az erény valódi bajnokát, az eszményi jellemet.” A Pesti Napló így írt: egy jelesünk ment el. Jelleme szilárd, lelke szép volt. Pályája dicsõ, mûvei halhatatlanok. Toldy Ferenc megvallotta, hogy neki Bajza legjobb barátja volt, ki szívét csak egyszer sebezte meg, amidõn meghalt. Gyulai Pál szerint nemcsak az Akadémia és a Kisfaludy Társaság nagy halottja õ, de az egész nemzettõl kegyeletet érdemel. Székács József evangélikus püspök véleménye: senki sem volt a korban szükségesebb férfiú nálánál.

Mi, a késõ utódok is éltetjük Bajza József szellemét.

A költõ emberi tragédiája mindõnket megdöbbent ma is. Felkészültsége, tudatossága, egyre tökéletesebb judíciuma nagyon hiányzott már az 1860–70-es években. Akkor kellett volna a Bajza-féle kritika, amikor jeleseink nagy része hallgatott, a középszerûség ciripelt, és dudva kezdte lepni az addig csinos kertet, az irodalmat – ahogyan Gyulai Pál fogalmazott. Toldy Ferencnél csak egy esztendõvel született korábban költõnk. A jóbarát viszont – a sors kegyelmébõl – 1875-ig végezhette kritikusi, irodalomtörténészi munkáját. Gondoljuk el: ilyen hoszszú élet alatt mit tudott volna még Bajza segíteni, használni!

A mû, az írásos életmû hat kötetbe foglaltatik. Olvassuk, tanuljuk, éltessük az idõszerû gondolatokat!”

(Vajda Józsefné nyugalmazott középiskolai tanár)

Míg rendezvénysorozatunk õszi eseményei a volt tanárok, öregdiákok, tehát a felnõtt generációknak és róluk szóltak, addig a rendhagyó irodalomóra és a 2008. március 4-én második alkalommal megrendezett Bajza és a reformkor elnevezésû vers- és prózamondó verseny a fiatalokat, bajzásokat és jövendõ bajzásokat szólított meg.

Idén már nemcsak a környezõ általános iskolák 7-8. évfolyamáról vártunk versenyzõket, hanem a középiskolások számára is meghirdettük a részvételi lehetõséget. Ebben a két kategóriában osztottunk helyezéseket.

A versenyzõknek két megszabott mûfajú szöveggel kellett nevezniük: egy szabadon választott reformkori levél felolvasása után egy reformkori episztolát, költõi levelet kellett elõadniuk.

A zsûrit és a rendezõket is meglepte, milyen gazdag és változatos összeállítású lett a tematikai kiírás következtében a verseny.

Olyan levelek váltak élõ szöveggé a délA Bajza és a reformkor vers- és prózamondó verseny után folyamán, amelyekbõl nap mint nap egyik résztvevõje idézünk a magyar- vagy történelemórákon,

178

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

s az órai idézetek saját szövegkörnyezetükben megjelenve még erõteljesebben hatottak a tartalmukat ismerõ emberekre is, az episztolák pedig az igaz barátság és az elkötelezett, felelõsségteljes munka érzését, hangulatát idézték meg számunkra. Az elõadó diákok érett és értõ szövegmondása bizonyította, hogy a reformkor szelleme, törekvései a mai fiatalok lelkében is visszhangra találnak.

A 2007–2008-as tanév rendezvénysorozatának záróakkordja volt az a pedagógusnap és tanártalálkozó, melyet május 30-án szerveztünk és rendhagyó módon zajlott, ugyanis meghívót kapott rá az összes pedagógus, aki a gimnáziumunkban valaha is tanított. A találkozó mottójául a következõ idézet szolgált: „Én leraktam a kövemet.

Mi tudjuk, hogy ez a kõ segíteni és vezetni fogja azokat, akik utánunk jönnek az utat továbbépíteni.”

(Freinet: Máté mondásai) A beszélgetések, visszaemlékezések, az idõsebb és fiatalabb tanárok tapasztalatainak kicserélése, mind-mind úgy zajlottak, mint egy nagy család találkozásakor – örültünk az együttlétnek, éreztük éltetõ erejét. Errõl az éltetõ erõrõl beszélt Kocsis István bajzás öregdiák, nyugalmazott könyvtárigazgató nyitóbeszédében: „Hölgyeim és Uraim!

Nekem jutott az a megtisztelõ feladat, hogy mint a bajzás öregdiákok egyike, az iskola jeles ünnepén köszönthetem a Tanárnõket és Tanár Urakat. Tisztelettel emlékezem azokra, akik már nem lehetnek köztünk. Köszöntöm a nyugdíjasokat, velük együtt az idõközben más oktatási intézményekbe távozókat, természetesen a jelenlegi nevelõtestületet, és mindazokat, akik a Bajza József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanárai voltak.

Ez az iskola okkal lehet büszke arra, hogy az alma mátert elhagyó diákok nagy többségükben megállták, megállják a helyüket, s a legkiválóbbak a szellemi élet, a tudományokkal való foglalatosság magaslatait is meghódították.

Az öreg diákok sikeres szereplése a tanári hivatás és munka fényes visszaigazolása. Úgy vélem, a szíves meghívást elfogadó hölgyek és urak – a házigazda vendéglátókkal együtt – emelkedett léKocsis István Bajzás öregdiák lekkel tekinthetnek vissza a katedrán eltöltött évekre, hiköszöntötte a találkozó résztvevõit szen mindannyian elmondhatják magukról, hogy személyes szereplõi annak az országépítésnek, amely a „kimûvelt emberfõk” nevelése által tud csak megvalósulni. Ebben az esztendõben 81. évébe fordul az iskola múltja. Ha elfogadjuk és továbbgondoljuk Illyés Gyula bölcs kijelentését, hogy „a múlt életmûve egy népnek”, akkor minden romantikus túlzás nélkül azt is el kell fogadnunk, hogy ez az iskola – eredményeit tekintve – az Önök életmûve is.

179

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A dolgok rendjébõl és logikájából adódik, hogy miközben tették a dolgukat: neveltek és oktattak, a mai divatos szóhasználattal élve létrehozták a mindenkori jelen életviteléhez szükséges humán erõforrást. Stafétabotot vettek át ehhez a munkához az elõdöktõl, és stafétabotot adtak át a jelenleg Bajzás katedrán regnáló utódoknak, akik majd szintén továbbadják.

Szilvási János volt ennek az iskolának az elsõ Õszi pillanatfelvétel az iskolánkról igazgatója, és vele együtt 8 fõs az iskolát elindító elsõ tantestület 1927-ben. A közben eltelt 8 évtized a tanárok szempontjából 3-4 generáció egymást követõ váltakozását jelentette.

Ugyan mit tud az iskolájától elköszönõ, nyugdíjba menõ tanár továbbadni az õt követõ fiatal pedagógusnak? Nyilván nem a szaktárgyainak ismeretét, hiszen azt mindenkinek egyénileg kell megszereznie az egyetemen. Véleményem szerint egy iskola életében két örökíthetõ érték van a tanári generációk között: az iskola hagyományai és az ezt kifejezésre juttató szellemiség, az intézmény szellemisége. Mint egykori Bajzás diák, késõbb, mint gyakorló Bajzás tanárnõ férje, tudom, hogy volt ilyen, és remélem, most is van.

Hagyomány és szellemiség! E két dolog egymással frigyre lépve egy olyan értékrend létrejöttét eredményezheti, amelynek etikai iránytûje lényeges tartozéka lehet a ballagási tarisznya tartalmának. Ez az iránytû csak akkor mûködik, ha beépül a mindenkori diákság lelkületébe, és csak akkor, ha vannak, akik beépítik.

Tisztelt már nem dolgozó, már nem itt dolgozó, és jelenleg is itt tanító tanárnõk és tanár urak! Kedves Házigazdák!

Azzal a tulajdonosi tudattal kell, hogy itthon érezzék magukat ebben az iskolában, amely egyértelmûvé teszi mindenki számára, hogy nekem fontos a másik, a kollégám személyisége, így joggal elvárhatom, hogy én is fontos legyek az õ számára.

Az 1986-ban kiadott Aranykönyv következetesen iskolacsaládot emlegetett, ha az iskolai közösségekrõl volt szó. E fogalom ma sem elavult, mert az átörökítõ családtagokon múlik, hogy a szó megõrizze régi értelmét és fényét.

A Bajzás öregdiákok népes családját képviselve – mint a család egyik tagja – tisztelettel köszöntöm kedves mindannyiukat. Isten hozta a Bajzás család valamennyi tagját, a régi és mégis mindig új közös fedél alatti hajlékban, mely – mindannyiunk örömére – küllemében nagyot változott és sokat szépült.”

Az iskolai történéseket Kedei Anna tanárnõ jegyezte le a számunkra.

180

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A SZÉCHENYI ISKOLA EGY ÉVE A 2008-as év igen mozgalmasan alakult a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában. A félév izgalmai után, az érettségire és felsõoktatásba való jelentkezés lezárultával azt hittük jutunk némi lélegzetvételhez. Ám máris új feladatok vártak ránk. A tavaszi versenyszezon a februárban megrendezett Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei döntõjével indult, ahol iskolánkat egy tanuló képviselte. Április 2-án elindult a szavalóversenyek idõszaka. A „Jöjj el szabadság…” elnevezésû szavalóversenyen a DISZI-ben iskolánkat 3 tanuló képviselte. Kiss Andrea 10. B osztályos tanuló kategóriájában az elõkelõ 2. helyet szerezte meg. Április 5-én a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium szervezésében került sor a Nemzetközi Könyvtárhasználati versenyre.

A Széchenyi színeiben Piller Zsanett 12. B osztályos tanuló versenyzett. Sajnos dobogóra nem sikerült kerülnie, de színvonalas versenyzésével mély nyomokat hagyott a zsûriben.

2008. április 8-án, Széchenyi István halálának évfordulóján új jelképet kapott iskolánk: az épület elõtt álló, egyik kivágásra ítélt fa törzsébe „álmodta bele” Koltai László fafaragó-szobrász a névadónk portréját, és kiemelkedõ munkásságának legjellemzõbb alkotásait. Ez alkalomból az iskola színjátszó köre és énekkara adott mûsort. Az ünnepi beszédben elhangzott, hogy „a hagyománytisztelet jegyében az újra való fogékonyság igénye jellemzi az iskolaközösséget, csakúgy mint a névadót. Így ez az új jelkép híd a múlt és jövõ között”. A szobor avatásán megjelentek, a város intézményeit képviselõ vendégek elismerõen nyilatkoztak mind a szoborról, mind az avató ünnepségrõl. Április 9-én a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola ebben az évben is megrendezte költészet napi megyei szavalóversenyét. Ezen két tanulónk vett részt és szerepelt sikeresen. Április 10-én a költészet napjára emlékezve elõadást tartott iskolánkban Dr. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója, aki József Attila halálának körülményeit boncolgató könyvérõl beszélt. Az elõadásra meghívtuk a város középiskoláinak tanárait és tanulóit, illetve az általános iskolákban tanító tanárokat is. Az elõadás után lehetett dedikáltatni, illetve kötetlen beszélgetésre is sor került a szerzõvel, aki egy példányt ajándékozott mûvébõl az iskolai könyvtárnak. 2008. április 11-én a Városi Könyvtárban megtartott költészet napi szavalóversenyen iskolánkat öt szavaló képviselte. Dobogóra sajnos nem került egyikük sem, de Kocsis István nyugalmazott könyvtárigazgató, a zsûri tagjaként nagyon megdicsérte versenyzõinket, miszerint jól egymásra talált a vers és az elõadó.

Természetesen nemcsak verAz iskola bejárata, háttérben Koltai László alkotása senyzésbõl állt az év. 2008. ápri-

181

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

lis 18-án például iskolánk képviselõi látogatást tettek a budapesti IBM központban. Április 2125 között az iskola tanulói erdei iskolában vehettek részt Gyûrûfûn, ahol megismerkedhettek a vályogtégla készítés módszerével, az állattartás nehézségeivel, az ökofalu mindennapi életével.

Iskolánk csapata a május 1-jei fõzõversenyen

Április 29-én a végzõsök szerenádot adtak tanáraiknak az iskolában. Utána hangulatos tábortûznél ehették meg a tanárok által készített szendvicseket. És persze „danolászhattak” is még! Másnap volt a vidámballagás napja. Nagy csinnadrattával vonultak a 12esek a Városháza elõl az iskoláig.

Mindenki érdeklõdve várta õket.

A Retro-bulinak nagy sikere volt, még egy-két tanárt is sikerült limbó-hintóba vinniük. A népkerti majálison több csapatunk is versenyzett a palacsintasütõ- és fõzõversenyen.

2008. május 3., a ballagás napja. Megható és szívszorító volt nézni a 12. évfolyamosok ballagását. Az idõközben felnõtté vált tanulók legnagyobb napja ez. Rengeteg gyönyörû virág, idõnként könnyes szülõi arcok, és elgondolkodó diákpillantások: vajon mi lesz velem? A búcsúzó és búcsúztató beszédekben egyaránt elhangzott, hogy az elválás csak ideiglenes, aki széchenyis volt, az mindig az is marad, mi mindenkit visszavárunk!

A Vöröskereszt világnapja alkalmából május 8-án ünnepséget tartottak Egerben a megyeházán, ahol elismerésben részesítették az eredményesen tevékenykedõ önkénteseket. Az országos vezetõség elismerõ oklevelét az ifjúság körében végzett kiemelkedõ munkájáért iskolánk egyik tanára, Ludányi Lívia vehette át. Másnap néhány tanulónk betekintést nyert az APEH régiós központjának munkájába.

Május 16-án népdaléneklési versenyre került sor Aszódon, ahol iskolánk szép hangú diákja, Gulyás Natália (11. B) második helyezést ért el. Másnap a Városházán rendezték meg a Hatvanról szóló helytörténeti vetélkedõ középiskolás döntõjét. Izgalmas délelõtt volt, melyen a Gulyás Natália, Nagy Klaudia, Rácz Renátó (11. B-sek) összeállítású csapat a 4. helyen végzett.

2008. május 23-án került sor az elsõ StreetBasket, Grund kosár rendezvényre Hatvanban, ahová 8 középiskolai és 12 általános iskolai csapat nevezett. Nagy érdeklõdést keltettek Hatvanban a kosárlabda zsonglõrök szemkápráztató és érdekes mutatványai is. Hagyományainkhoz híven a rendezvényen a Széchenyi érte el a legjobb helyezéseket. A rendezvény lebonyolításáért és megszervezéséért köszönet illeti Király Anikót, az iskola testnevelõ tanárát, aki nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg. A sportesemény mostantól minden évben megrendezésre kerül, és reméljük, hogy egyre több érdeklõdõt fog Hatvanba vonzani.

182

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

2008. május 22-27. között erdélyi testvériskolánkba látogatott iskolánk néhány tanulója, a Tarisznyás Márton útján elnevezésû hagyományõrzõ napokra, majd vendégül láttuk a Salamon Ernõ Gimnázium diákjait. A pedagógusnap alkalmából Kós Zoltánné és Baranyi Julianna a városi ünnepségen kitüntetésben részesült.

A nyár munkával telt a pedagógusoknak és a technikai dolgozóknak egyaránt. Az iskolában felújítási munkálatokat végeztek, ami érintett minden dolgozót. Tulajdonképpen az iskola falai ugyanazok maradtak, ám az elrendezés tekintetében igencsak felgyorsult ütemben változtak a dolgok. A Széchenyi halálának évfordulóján avatott, fa törzsébõl kifaragott szobor méltó környezetet kapott. A Városüzemeltetõ KHT jóvoltából virágokkal sikerült körbeültetni a területet, így az újonnan elkészült bejárati díszburkolat mellett a színes elõtér is vonzza a járókelõk tekintetét. A földszinten található a megújult, nagyobb alapterületû könyvtárterem, amelynek elkészültéhez szükséges volt egy új szerverszoba kialakítása. A tantermek átcsoportosításával még egy géptermet is sikerült kialakítani. A régi konyhai területen a C folyosó megnyitásával új helyre költözött az orvosi szoba, a takarítóknak sikerült kialakítani egy öltözõt, és itt kapott helyet a vegyianyag-raktár és az irattár. Továbbá kialakításra került egy nagyméretû, kettéosztható tanterem is. Az emeleten a lány WC teljes felújítása is megtörtént a nyáron. Ezzel párhuzamosan az igazgatói irodában tárgyalóhelyiséget alakítottak ki, új helyre költözött és bútorzatában megújult az iskolatitkár irodája. A munkák elvégzéséhez a Heves Megyei Önkormányzat, a Városi Önkormányzat és az iskola alapítványa biztosította a pénzügyi fedezetet. Mindeközben Hatvan Város Napján elismerõ Polgármesteri Díszoklevelet vehetett át Király Géza, az iskola tanára.

2008. szeptember 12-13. között Gólyatábort tartottunk Tardoson. Ugyancsak szeptemberben került megrendezésre a középiskolások körzeti atlétikaversenye, ahol ebben az évben is népes csapat képviselte a Széchenyit. Október 9-én EBCL-verseny volt az iskolában, míg 17én a BODIES-kiállítást iskolánk közel 100 tanulója nézte meg Budapesten.

November 6-án a Munkaügyi Központ iskolánkban tartotta a Regionális Pályaválasztási Kiállítást a 8. osztályosoknak, illetve a középiskolai tanulmányaik végéhez közeledõknek.

A több száz érdeklõdõt a kiállító iskolák ajánlatai mellett színes mûsor is várta. Ugyanezen a napon vehettek részt a végzõs tanulók vállalatlátogatáson a Leoniban.

November 23-án a III. Alapítványi Bálon nemcsak a tanárok, szülõk és vendégek élvezték a diákok mûsorát, hanem Farkas Gábor magántanulónk, és szülei is eljöttek, hogy átvegyék a mozgásában súlyosan akadályozott fiú gyógykezelésének megsegítésére felajánlott fél millió forintos támogatást, melyet Besenyei Péter mûrepülõ világbajnok overalljának megvételével gyûjtöttünk.

December 12-én a 24 órás foci adott elfoglaltságot a sportot kedvelõknek. 19-én a szalagavató ünnepségen a végzõsök örömteli, mégis megható pillanatokat élhettek át, amikor egyenruhájukra került a diákélet végének jelképe. Az év lezárásaként karácsonyi ünnepséget tartottunk, idén pásztorjátékkal kedveskedtek az iskolaközösségnek a színjátszók és az énekkarosok. Bár a 2008-as naptári év lezárult, a tanév feladati közel sem értek véget. Az elkövetkezõ kihívások végrehajtáshoz sok erõt, kitartást és jó egészséget kívánunk mindenkinek.

A Széchenyi iskolaközössége

183

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

MUZSIKÁBAN NAGYHATALOM VAGYUNK A 2008-as évet újabb nemzetközi sikerrel zárta hazánk zenei élete. A világ talán legrangosabb zenei folyóirata – az angol Gramophon – idei rangsorolásában korunk tíz legjobb együttese közé sorolta a Fischer Iván vezette, 25. születésnapját ünneplõ Budapesti Fesztiválzenekart.

A lap három földrész tudós kritikusainak véleménye alapján állította fel a világ legismertebb zenekarainak rangsorát, ahol a Fesztiválzenekar a kilencedik helyre került. Elõtte olyan együttesek szerepeltek - mint az Amszterdami Concergebow, a berlini- és bécsi filharmonikusok – akik már a múlt század elsõ felében is élõ legendának számítottak.

A helyezésrõl azonban még többet mond, hogy kiket elõzött meg a BFZ. A magyar együttes olyan nagyhírû zenekarokat utasított maga mögé –, hogy csak a legismertebb sztárokat említsem – mint a tizenegyedik helyezett patinás New Yorki Filharmonikusok, a tizenötödik helyen végzett moszkvai Orosz Nemzeti Zenekar, a tizennyolcadik helyre csúszott New Yorki Metropolitan Zenekara, valamint a nemzetközi toplistára huszadikként bejutott Cseh Filharmonikus Zenekar.

Légüres térben nem lehet ilyen eredményeket elérni. Ehhez nélkülözhetetlen a hagyományosan magas színvonalú zenei képzés az egész világon példaértékûnek számító magyar zeneiskola-hálózatával, az értõ és támogató közönség, a kiváló menedzselés és kommunikáció, egy nemzetközi élvonalban is jegyzett csapatépítõ karmester, és persze a magasan képzett, elkötelezett muzsikusgárda, és még sok minden más…

A nem túl derûlátó 2009. év-kezdeti hangulatban ezért fontosnak tartottam felhívni a Tisztelt Olvasó figyelmét, hogy vannak még komoly értékeink, a közösségi és egyéni teljesítmények megfelelõ befogadó közegükkel találkozva képesek a kibontakozásra, egyszóval van ami tud mûködni Magyarországon is! Nem kell feltétlenül külföldre menni, hogy minõséget teremtsünk, és nem utolsó sorban még Hatvant sem kell elhagynunk, hogy magas színvonalú élõ zenét hallhassunk.

A Kocsis Albert Zeneiskola is jó évet zárt. A „kiváló minõsítés” birtokosaként kezdtük el az esztendõt az ország alapfokú mûvészetoktatási intézményeit érintõ, közel egy évig tartó minõsítési eljárás eredményeként.

Végre nem csak a tartalmi munka eredményeirõl, hanem környezetünk és eszközeink fejlesztésérõl is beszámolhatunk. Van új kerítésünk, jól szigetelt tetõ a fejünk fölött, régi ablakainkat újakra cseréltük és hangszerállományunkat korszerûsítettük. Egyszóval sokat javultak a munkakörülményeink, és a fejlõdés az intézmény külsõ megjelenésén is megmutatkozik.

De vissza a tartalmi munkához: szép eredményekkel vettünk részt a zeneiskolások számára meghirdetett zenei versenyeken, sõt még a tallini „Young Musician” nemzetközi versenyre is kijutott növendékünk. Az idén is voltak kiemelkedõ képességû diákjaink, akik a zenei pályán való továbbtanulást választották.

184

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Emellett nagy hangsúlyt fektettünk Hatvan zenekultúrájának szolgálatára. Legfontosabb rendezvényeinket az alábbi kis koncert-kalendáriumban szeretném összefoglalni: 03.14. Grassalkovich Kastély barokk terme 03.19.

04.11.

04.25.

05.23.

05. 30 06.06.

06.26.

08.20.

10.01.

10.03.

11.02.

11.21.

12.11.

12.19.

Corelli Consort hangversenye az iskola növendékzenekarának közremûködésével HMKK aulája A budapesti Zeneakadémia fagott tanszakának hangversenye Belvárosi Templom „Muzsikus vendégség” – Heves megyében élõ fiatal mûvészek bemutatása DISZI aulája A zeneiskola növendékhangversenye az „Éneklõ Ifjúság” Heves megyei hangversenysorozatában.

Grassalkovich Kastély barokk terme „Hangok” – a zeneiskola magánének tanszakának hangversenye Szabó Krisztina, Mezei Rita és az Art Café Quintett közremûködésével HMKK aulája Muzsikus vendégség „A lélek anyanyelvén” – Ella Péter és Hargitai Géza hangversenye Belvárosi Templom A zeneiskola tanárainak tanévzáró hangversenye Kossuth tér A Kocsis Albert Zeneiskola Ifjúsági Kamarazenekarának reneszánsz térzenéje a Corelli Consort közremûködésével Kossuth tér A Corelli Consort reneszánsz hangversenye korhû ruhában Kocsis Albert zeneiskola hangversenyterme A Con Spirito zenei egyesület kortárs zenei hangversenye Grassalkovich Kastély barokk terme A Corelli Consort ismeretterjesztõ barokk hangversenye Újhatvani Római Katolikus Templom Hargitai Géza és Molnár Tamás halottak napi koncertje Belvárosi Templom Kocsis Ildikó és a Grassalkovich Énekegyüttes hangversenye HMKK aulája „Zenés Utazás a barokk Európában” Dr. Várallyay Ágnes és Hargitai Géza hangversenye.

Belvárosi Templom A KAZAMI tanárainak karácsonyi hangversenye

Régi álmunk vált valóra a harmadik éve mûködõ növendékzenekarunkkal. A jelenlegi és visszajáró diákjainkból álló együttes önálló repertoárjával rendszeres szereplõje a Balatonföldvári Térzenefesztiválnak, Hatvan és környéke középiskoláinak, valamint Heves megye Ifjúsági Kamarazenei Találkozóinak.

2009-ben a zenei világ Joseph Haydnra emlékezik, így mi is Haydn koncerttel kezdjük az évet január 16-án a zeneiskola hangversenytermében. További programjainkról a www.kazami.extra.hu honlapunkon tájékozódhatnak.

2009. évi terveink között szerepel az épület belsõ terének korszerûsítése, a kiváló akusztikájú hangversenytermünk rendbe tétele, egy jó minõségû koncertzongora és csembaló beszerzése, valamint városunk történetében elõször megrendezésre kerülõ „Kreatív 60” regionális térzenefesztivál megszervezése.

Mindez civil összefogás és támogatás nélkül nem valósítható meg. Amennyiben elképzeléseinket és városunk zenei életének ügyét támogatni kívánják, úgy ezt megtehetik a 2009. február 12-i alapítványi Mozart hangversenyünk alkalmával a DISZI aulájában.

Tartsanak velünk!

Hargitai Géza igazgató

185

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

NEMZETKÖZI GYERMEKRAJZ VÁNDORKIÁLLÍTÁSOK 2005–2008 A hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola mûvésztanára, Basa Ottóné Révész Erzsébet kezdeményezésével 2005-ben egy tanár-diák kiállítással kezdõdött egy álom, mely a gyermekek mûvészeti nevelése, a tehetséges tanulók felkarolása érdekében jött létre. Elsõként az édesanyák és gyerekek tiszteletére a Hatvan Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár, a hatvani Szent Adalbert templomban, majd a Budai Várban a Magyar Rajztanárok Egyesülete jutalmaként rendezték meg a Hatvan várossá nyilvánításával egybekapcsolódott „Hatvan 60 szemszögbõl” címû kiállítást. Ezen már Csángóföldrõl érkezett gyerekek rajzai is szerepeltek, akik Hatvan városát is meglátogatták, és egy hetet töltöttek Budapesten. Nemcsak rajzaikkal, hanem csodálatos énekükkel szívünkbe zárták magukat.

2006-ban folytatódott az álom. Elindult útjára az „Együtt a szeretetben” I. Nemzetközi Gyerekrajz Vándorkiállítás pályázat felhívása „Vegyetek lángot egy nagy közös tûzrõl” címmel. A beérkezett pályamûveket a Moldvay Gyõzõ Galériában állították ki, ahol egy finnországi kislány kapta Hatvan város polgármesterének különdíját. Ezen kívül érkeztek még rajzok Romániából, Németországból, Lengyelországból, Peruból, Szerbiából, Ukrajnából, Szlovákiából, Kanadából. A kiállítás képeiben gyönyörködhettek a mûvészetszeretõ „kicsinyek” óvodáskortól a gimnazista korosztályig, valamint Hatvan lakói és a környékbeliek.

2007-ben Szent Erzsébet jubileumi emlékévében a II. Nemzetközi Gyerekrajz Vándorkiállításra ismét több országból érkeztek a szebbnél szebb képek. A gyermekek a felnõtt mûvé-

Varga Viktória – Oltalom címû képe a 2008. évi kiállításról

186

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

szekkel a Rózsacsoda kiállításon együtt mutatkoztak be alkotásaikkal a hatvani Moldvay Gyõzõ Galériában. A legkiválóbb alkotásokból állandó kiállítást rendezett a Robert Bosch Elektronikai Kft. Dr. Sven Ost ügyvezetõ igazgató jóvoltából, és az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Galériája. Hatvan város polgármesterének, Érsek Zsoltnak a támogatásával 2008 májusában egy 10 napos mûvészettörténeti tanulmányutazást is ajándékozott Szicíliába Basa Ottóné Révész Basa Ottóné Révész Erzsébet tanítványaival Erzsébet mûvésztanárnak és két a Rózsacsoda kiállításon a hatvani Moldvay Gyõzõ Galériában tanítványának. Tóth Cintia bajzás diák és Kevés Dorottya 7. osztályos tanuló képviselték a Kossuth iskola rajzosait a Terrasiniben megrendezett „Rózsacsoda” kiállításon, ahol Terrasini polgármesterének különdíját vehették át.

2008-ban a Szeretethimnusz címû III. Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállításra már több mint ezer pályamû érkezett hét országból. A Hatvanból elinduló kiállítások eddig a következõ településeken kerültek még megrendezésre: Galgahévíz, Kács, Szombathely, Budapest Erzsébetliget, Kõbánya, Óbuda, Esztergom, Eger, Kecskemét, Baja, Hetényegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Vác, Csongrád, Szolnok. A tárlat jelenleg is vándorol városrólvárosra. Sõt a Szeretethimnusz kiállítás meghívót kapott 2009-ben Rómába és Finnországba is, 2011-ben pedig a Budapestre tervezett Rajztanárok Világkonferenciáján is bemutatkozhat.

A kiállítások ügyét szívbõl üdvözölte XVI. Benedek pápa, Sólyom László köztársasági elnök, Harrach Péter, az országgyûlés alelnöke és Oláh György Nobel-díjas kémikus is. A kiállítássorozat fõvédnöke Jókai Anna Kossuth- és Stephanus-díjas író volt éveken át. A nemes ügy mellé állt Farkas Kálmánné címzetes igazgató, Érsek Zsolt polgármester úr, sok más hatvani polgár, valamint a Hatvan Városért Alapítvány. Az ide látogató gyerekek a sok szép ajándékkal együtt Hatvan város jóhírét is elvitték magukkal, mely az évek során a gyerekalkotások paradicsomává válhatott.

A három év alatt a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói közül diplomában és dicséretben részesültek: Bakonyi Renáta, Balla Réka, Balogh Bíborka, Balogh Csenge, Balogh Luca, Bán Blanka, Dávid Abigél Ariadne, Dencs Dalma, Éles Zsófia, Éles Orsolya, Fehér Vanda, Horváth Noémi, Johancsik Barbara, Kaló Bálint, Kalyó Anna, Kevés Dorottya, Koczka Nikoletta, Kékkõ Alexandra, Lestyán Anna, Nagy Xénia, Palásthy Noémi, Poór Lívia, Pozsár Vivien, Rodek Eszter, Szabó Lili, Takács Kincsõ, Tóth Cintia, Tedás Tibor, Túri Krisztián, Valcsák Réka, Varga Martina és Varga Viktória.

Basáné Révész Erzsébet mûvésztanár

187

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLTEK 2008-BAN 2008. május 29-én adták át a Hatvany Irén Kitüntetõ Emlékérem – az ifjúságért elsimerést, melyet Tóth Zsuzsanna Edit a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola nyugalmazott szakmai igazgatóhelyettese, és Schmid Gábor a Hatvani Sakkör szakosztályvezetõje vehetett át.

2008. június 28-án a Városnapon tartott ünnepi testületi ülésen dr. Molnár Lajosné nyugalmazott pedagógusnak nyújtották át a Hatvan Város Díszpolgára címet, mely a legrangosabb helyi elismerésnek számít.

Ugyanezen a napon Hatvan Város Polgármesterének Díszoklevelét vehette át Dobi Gyula közlekedési üzemmérnök, triatlonversenyzõ, Eperjesi László a Hatvani Konzervgyár nyugalmazott igazgatója, Dr. Hóka József a hatvani Városi Bíróság elnöke, Jancsó József vállalkozó, Király Géza pedagógus, Korsós Judit (Lola) elõadómûvész, Németi Gábor nyugalmazott pedagógus, helytörténész, Sára Péter ezredes, rendészeti igazgató, Heves Megye fõkapitány-helyettese, Tari Ottó a Hatvani Hírek fõszerkesztõje és Dr. Tokodi Jolán tüdõgyógyász-szakorvos.

2008. november 27-én került sor a Dr. Papp Zoltán Kitüntetõ Emlékgyûrû – a közügyért elismerés átadására, melyet Abonyi Tünde szociális gondozó szakember, a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan szállójának a vezetõje és Kuruczné Kiss Piroska közgazdasági-pénzügyi szakember érdemelt ki 2008-ban.

2007. év díszpolgára dr. Freili Géza köszönti az új díszpolgárt, dr. Molnár Lajosnét

188

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

MI TÖRTÉNT MÉG 2008-BAN? Amikor a Kedves Olvasó eljut a kalendárium ezen fejezetének végéhez, bizonyára elgondolkodik azon, hogy az olvasottakon kívül vajon mi minden történt még a 2008-as évben?

Mindenrõl szót ejtett-e a kalendárium? És persze mi rögtön rávágjuk: Nem! Mi is tudjuk, hogy egy évnek csak egy keresztmetszetét, egy kis szeletét tudjuk belegyömöszölni e lapokra, és sajnos sok egyéb történés kihullik az emlékezés rostáján. Tekintsük tehát vissza a 2008-as évre a Hatvani Hírek és a ZagyvaVölgye újságokat lapozgatva. Így például szólni érdemes arról, hogy 2008 január hónapban a Magyar Triatlon Szövetség a hatvani Ocsovainé Gombás Máriának adományozta az Év Sportolója címet, aki 2007-ben a nõi duatlon senior kategóriájában ranglistagyõztes és országos bajnok lett. Sõt arról is írni kell, hogy az immár tíz éve légifotósként is dolgozó H. Szabó Sándor fotóriporter a határõrség utolsó állománygyûlésén Béndek József országos parancsnoktól, HÖR altábornagytól – a térségben egyedüliként – Szent László Érmet vehetett át, a határõrizeti szervek munkájának színvonalas dokumentálásáért. És ami még egyedülálló: fotoriporterként a világon 2500 órát töltött a levegõben, amivel új Guiness rekordot könyvelhetett el. Munkahelye az MTI, meg is tette a hivatalos lépéseket a rekord bejegyeztetésére. Sõt a január meglehetõsen borsos hangulatban telt a vendéglátóhelyek tulajdonosainak és vendégeinek egyaránt, mert az elõzõ évvégi „kocsmarendelet” – amely a nyitvatartási idõt korlátozta – betartását szigorúan számon kérte rajtuk a hatóság.

A február megint sportsikerektõl volt hangos, a Magyar Íjász Szövetség is megszavaztatta tagjait az év sportolóit illetõen, és a hatvani Táltos Íjász Egylet két reménysége Nagy Zsanett és Berencsi Balázs kapta az Év Utánpótlás Íjásza Díjat leány illetve fiú kategóriában. És egy másik elismerés: a hatvani Ocsovai Gergõ, aki a Pásztói Shotokan Karate Klub igazolt versenyzõje kapta Nógrád Megye Legeredményesebb Ifjúsági Fiú Sportolója címet a világbajnokságon elért 4. helyezésének köszönhetõen. Szintén a hiteles tájékoztatáshoz tartozik, hogy abban a hónapban a Magyar Gárda megpróbálta megvetni a lábát Hatvanban is, de szervezõi tevékenységük csõdöt mondott érdeklõdõk hiánya miatt. Egy sajnálatos vandál rongálás is történt februárban, a komoly pénzen helyreállított kastélyparkban vandál módon megrongálták a díszkutat. A rendõrség nagy erõkkel kereste a fényes nappal elkövetett bûncselekmény tetteseit, de sajnos nem sikerült a nyomukra bukkanni. Mindez azt vonta maga után, hogy a parkot lezárták védendõ a további értékeket, és az érdeklõk már csak kisebb procedúra után juthatnak be a területre. És egy másik sportsiker: az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola kisdiák csapata a játékos sportversenyek megyei döntõjén második, az országos döntõn pedig a harmadik helyet szerezte meg Gólya Gabriella és Rácz László felkészítõ tanárok jóvoltából.

Még szintén a téli hónapok történése volt, hogy az épülõ Tesco áruház helyén az elõírásoknak megfelelõen örökségvédelmi ásatásokat végeztek, amelyek során több régészeti lelet is elõkerült. Ennek nyomán az építkezést leállították, és az egri Dobó István Vármúzeum szakemberei vették át a terepet. Negyven napi munka után kilencven objektumot tártak fel, köztük 14 ház alapjait, 2 kút maradványait, 2 sírt illetve temetkezési helyet. A feltárt anyagok egy része a rézkorból származik, de 25 kelta és 31 szarmata korszakból való tárgymaradványt is sikerült begyûjteniük, pl. 3 ezüst nyakperecet, 1 ezüst karperecet, 3 ezüst gyöngyöt valamint borostyán és üvegpaszta-gyöngyöket is. Sõt római kori ezüst dénárt is rejtett az egyik sír, amely II. Claudius Antoninianus császár korából származott.

189

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Március idusán is volt mirõl jegyzetelni. Így pl. a helyi tûzoltók állománygyûlésén kiderült, hogy a térség 27 településére kiterjedõ ellátási kötelezettségük folytán az elmúlt évben 737 esetben kellett kivonulniuk tûz – illetve káreseményhez. Ugyanekkor a polgárõrök helyi vállalkozók adományainak jóvoltából gépjármûbe szerelhetõ rendszámfelismerõ kamerát és nagy teljesítményû fényszórókat kaptak, ezzel is segítve a rendõrséggel közösen végzett munkájukat. Sõt március 10-én a Szûréssel az Életért Program szûrõbusza látogatott Hatvanba, és a Kossuth téren 369 helybeli lakos élt az ingyenes egészségügyi szolgáltatással, akibõl 245 fõ ér- és keringési rendszer rizikófaktoros mérésen is részt vett. Április 5-én a „Segíts, hogy segíthessünk” jegyében rendeztek rock fesztivált a Daliban a leukémiában szenvedõ betegek megsegítéséért, ahol a helyi csapatok és neves fõvárosi zenekarok mellett fellépett az Omega együttes tagja Benkõ László is. Rá hat napra pedig már ugyanitt a Pokolgép együttes „zúzta a hangfalakat”. A legkisebbek sem maradtak el tõlük, igaz õk cérnavékony hangon, de több mint százan mondtak mesét a hatvani mesemondó-versenyen, és a 16 fõs döntõbõl Veres Blanka (Hajós Alfréd úti óvoda) és Kerek Martina (Balassi úti óvoda) jutott tovább a megyei döntõbe. Sõt azt is megtudtuk, hogy a Szegeden megrendezett V. Országos Kamarazenei Verseny gyõztese is egy helyi születésû ifjú, Szajkó Géza lett, aki iskolatársaiból verbuvált trióval jutott fel a csúcsra egy Kocsár Miklós darabot elõadva. És még egy áprilisi hír, ami nem tréfa: a hatvani Chevrolet márkakereskedés az ország legjobbjának kijáró Master Award kitüntetést kapott, amelyet Prágában vehettek át az Európai Díjátadón. Április 24-én az aszódi evangélikus gimnázium által meghirdetetett Egy kis séta a magyar történelem arcképcsarnokában címû vetélkedõ döntõjére került sor, ahol az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Székhelyintézménye Trónörökösök csapata (Balogh Csenge, Valcsák Lilla, Bihari Bálint) az elsõ helyet szerezte meg. Felkészítõ tanáruk Sánta László volt. A Magyar Rákellenes Liga által – a Hatvan és környéke általános iskoláiban – meghirdetett rajzpályázatra 12 iskolából 392 rajz érkezett, amiket az április 26-i Egészségnapon díjaztak.

Ha május, akkor majális. Ha majális akkor fõzõverseny hatvan felnõtt csapattal. És most kuriózumként a gyerekeknek palacsintasütõ versenyt is hirdettek a Polgármesteri Kabinet munkatársai. Igencsak megizzadtak a serpenyõk ezen a délelõttön, ugyanis 73 csapat 219 kuktája próbálta bebizonyítani, hogy az õ receptjébõl sül a legfinomabb palacsinta. Elsõ alkalommal szólították meg a sütõ mellett álló anyukákat is, akik nem tétlenkedtek, és a süteménysütõ versenybe 30-an neveztek be ínycsiklandóbbnál-ínycsiklandóbb finomságokkal.

Ha gyermeknap, akkor pedig a Kossuth teret ellepik a kicsik-nagyok. Az idén a tinik is örültek, ugyanis a helyi erõkbõl álló Nehrou, és a szombathelyi No Thanx együttes is a színpadra lépett. És még mindig a tinik. Az Észak-magyarországi Regionális Képzõ Központ és a Fiatalok Fiatalokért Egyesület szervezésében május 19–23-a között az általános iskolák elõtt parkolt az az információs kisbusz, amely ingyenes pályaválasztási és pályaorientációs tanácsokat, képzési információkat adott a számukra. Május 24-25-én Prágában rendezték meg a Korosztályos Shotokan Karate Európa-Bajnokságot, ahol a pásztói színekben versenyzõ Ocsovai Gergõ elsõ helyezett lett, míg Balog Péter a III. helyet szerezte meg formagyakorlatával. Májusban megalakult a Hatvani Hegyõrség Civil Egyesület, mely a kezdeti tíz tag után mára már félszázas létszámot tudhat maga mögött. A Heves Megyei Bíróság által bejegyzett egyesület célja, hogy a Szõlõhegyen lévõ mintegy hatszáz kiskert mû- és vagyontárgyait, valamint a mezõgazdasági termést megvédjék a tolvajoktól, illetve megakadályozzák az illegális szemétlerakást is.

190

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Június 1-jén volt Budapesten a Hõsök terén a Nemzeti Vágta. Városunkat a Hatvani Lovas Egyesület csapata képviselte. A négyéves angol telivér csõdört, Angyal Bandit Vaka István lovagolta, és a harmadik futamban csak a végsõ tornát megnyerõ nyíregyházi hölgytõl kapott ki. A könyvtár számára mindig is kiemelt eseménynek számított a könyv-ünnep. Nem volt ez másként 2008. június 2-án sem, amikor Koltay Gábor: Adjátok vissza a hegyeimet! címû filmjének vetítése után a 100 éve született Wass Albert életmûvérõl beszélt Turcsány Péter költõ. Június 4-én pedig 100 éves a Nyugat címmel elõadást tartott Vasy Géza irodalomtörténész. És még egy újabb sportsiker: a Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség korosztályos ranglista versenyén Tordai Norbert az újoncok között 1, a serdûlõknél Takó Szilárd a 3., míg az ifjúságiaknál Tarsoly Dániel bajnoki címet szerzett a Hatvani Asztalitenisz Sportegyesület színeiben. Ja, és bajnoki címet nyert az FC. Hatvan serdülõ és ifjúsági csapata is a megyei labdarúgó bajnokságban.

Aki nem volt ott június 21-én a Hatvan-Kertben az nagyon bánhatja. A magyar jazzélet koronázatlan királya Berki Tamás adott felejthetetlen koncertet, olyan zenésztársakkal mint Mohai Tamás gitáros vagy Horvát József Plutó basszeros társaságában. Rá majd egy hétre pedig a Daliban nyûtték a hangszereket a Heavy Betyár Feszt keretében. A belépõjegyekbõl befolyt pénzt az olvasótábori közösségnek ajánlották fel. Június 16-án a megyénkben egyedüliként mûködõ Hatvani Bélyeggyûjtõ Kör három tagja kapott országos szintû elismerést a 81. MABÉOSZ Nap alkalmából. A kitüntetõ jelvény ezüst fokozatát Miski László, míg bronz fokozatát Numan György és Hatvani Márk vehette át. A június 28-i Városnapon komoly ajándékot kapott a település, ugyanis a tíz éve itt mûködõ Robert Bosch Elektronikai Kft. vezetése 10 millió forintot ajánlott fel közcélokra egy jelképes csekk átnyújtásával. Az összegbõl az újhatvani Majtényi úton egy EU konform játszótér épült, illetve az országos triatlon verseny költségeit is ebbõl állták.

Júliusban a harcmûvészetek keményebb vállfajában az Oriental Országos Bajnokságon elindult három fiatal a helyi taekwon-do klub reménységei közül, és a thai-boxban (thai-kick és body-contact) szabályrendszerében lebonyolított viadalon Kulacsik Mirkó nehézsúlyban, míg Pethes Viktor a 72,5 kg kategóriájában országos bajnok lett.

Augusztus 4–18 között erdélyi testvérvárosunk meghívására a középiskolások olvasótáborát bonyolították le. A reneszánsz témakörére épülõ foglalkozások mellett önálló színielõadást is létrehoztak a fiatalok a helybeli lakosság nagy örömére. Augusztus 16-17-én kilencedik alkalommal rendezték meg a strand mögötti Fürdõ utcai pályán a Márkus házaspár jóvoltából a Roncsderby Európa-Bajnoki futamait, amit több ezren néztek végig a két nap során.

Az augusztus 28-i testületi ülésen egy korábbi önkormányzati rendelet alapján ünnepélyes keretek között köszöntötték azokat az általános iskolai tanulókat, akik nyelvvizsgát tettek valamelyik nyelvbõl. Így Balogh Péter, Bán Blanka, Hajdú Mátyás, Bóna Kitty, Takács Gábor, Nagy Adél, Székely Dóra, Õszi Rita, Zsiga Bence, Farkas Bálint, Pál Dorottya, Kovács Aida, Varga Viktória, Veszprémi Zsófia részére a vizsgadíj összege is visszatérítésre került.

Szeptember 6-án kiderült, hogy a dm Drogerie Markt cég általános iskolák számára kiírt pályázatán a Baross Gábor Általános Iskola bekerült a legjobb negyven közé, és egy millió forintot nyert sportszervásárlásra. Szeptember 12-én ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a volt Pázsit úti – ma Hajós Alfréd utcai – Óvoda. Az ünnepségre az „egykori óvodások” mai gyermekei nagyon szép mûsort adtak elõ. Szeptemberben alakította meg az oktatási törvényben meghatározott feladatok végrehajtására a Heves Megyei önkormányzat, Hatvan Város Önkormányzata, a Tudáscentrum a Társadalmi Esélyegyenlõségért Oktatási és Kulturális

191

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Alapítvány, a Miskolci Egyetem és a Hatvani Volán Zrt. a Térségi Integrált Szakképzõ Központot, melynek székhelye a Széchenyi Szakközépiskolába került.

A településen évente egyszer szervezett körülmények között adhatják le a polgárok a számukra feleslegessé vált elektronikus eszközeiket, gumiabroncsokat, akkumulátorokat, festék- gyógyszer- elem és egyéb jellegû veszélyes hulladékaikat. Ezt az áldásos tevékenységet október 4-én bonyolították el. A hatvani lánglovagok egy újabb korszerû mentõeszközzel gazdagodtak, október elején vehették át azt a 150 millió forintba kerülõ mûszaki mentõjármûvet, amely akár 37 méteres magasságból is képes lehozni az ott rekedteket kinyújtható gémje segítségével. Október 10–31 között rendezte meg a Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány „A mûvelõdés hete – a tanulás ünnepe” címmel azt a programsorozatot, ahol munkanélküli és hátrányos helyzetben lévõ fiatal felnõttek részére képzési programot nyújtottak. Az idõsebb korosztályt a számítógépek és az Internet világába vezették be egy tanfolyam keretében. Érdeklõdõknek az egészségkultúráról tartottak elõadásokat a helyi Életreform Egyesület segítségével. És még felsorolni is lehetetlen, mennyi változatos programot kínáltak ebben az idõszakban. Október 11-én országra szóló sikert aratott az Óhatvani Általános Iskola duatloncsapata. A Kecskeméten lebonyolított országos döntõn 194 iskolát megelõzve a pontverseny élén végzett. Ugyanitt a középiskolások korcsoportjában Pál Gergõ a Bajza József Gimnázium tanulója 3., míg Smid Bence a 4. helyen végzett. Ugyanezen a napon a helyi Rockin? Rock Cats együttes kilencedik alkalommal rendezte meg rockabilly fesztiválját az újhatvani Daliban, amire több vendégegyüttest is meghívtak a mûfaj jeles mûvelõi közül. És a nézõket sem kellett csalogatni, zsúfolásig megtöltötték a város legnagyobb rendezvénytermét.

Megújult az újhatvani Szent István templom tetõszerkezete, új fedélszéket alakítottak ki, kicserélték a gerendázatot és a léceket, valamint új hódfarkú cserepeket raktak fel az ácsok.

A 2008-as évben összesen 135 hatvani csecsemõ kapott fejenként 40000 forintos életkezdési támogatást a Polgármesteri Hivataltól, amelyet 18. életévük betöltése után vehetnek csak fel az elkülönített számlájukról.

Ja és sajnos az idén nem írtunk a Musical Club 60 társulatáról, pedig igencsak megérdemelték volta. A Birkás Ildikó vezetésével 2006-ban alakult csoport pedig sikert sikerre halmozott a 2008-as évben. Március 22-én Jászdózsán lebonyolított Országos Ki-Mit-Tud versenyen kategóriájukban abszolút elsõ helyezést értek el. Május 10-én már Veszprémben csillogtatták meg tehetségüket, és a Dzsungel könyve címû produkciójukkal a Veszprémi Játékok országos döntõjében BRONZ minõsítést kaptak, ezzel jogot szereztek a nemzetközi döntõben való részvételre. De közben még május 25-én a Cserszegtomaji Országos Mesefesztiválon 1. helyezettek lettek. Majd elérkezett a nemzetközi megmérettetés, ahol 15 ország csoportjai léptek fel 2008. október 2–6-a között a X. Veszprémi Játékok „A” kategóriás Nemzetközi Gyermekmûvészeti Fesztivál döntõjében, és itt II. helyezést értek el, és megkapták a Különdíjat, a Fesztivál Nagydíját is. Még felsorolni is lehetetlen, hol és hányszor léptek már a világot jelentõ deszkákra, de a környékbeli települések ünnepségei szinte már elképzelhetetlenek nélkülük, de a Samsung, a Bosch multicégek családi napjain is nagy sikert arattak. A Fõvárosi Nagycirkusztól Csillebércig, Gödöllõtõl Budapestig, a Balaton-parttól Apcig megfordultak már, de a televíziók világa sem idegen már számukra, hiszen a Budapest Televíziótól az RTL-ig bemutatkozhattak már. A Lappföldi Mikulást pedig akár már ismerõsként üdvözölhetnék. Szóval mi is megismerkedünk velük a következõ kalendáriumban.

B.T.

192

V. FEJEZET

HÉTKÖZNAPI HÕSÖK

• A múlt tanúi:

– Sztehlo Gábor – Dr. Gábori Miklós – Dr. Fister Károly

• A jelen kiválóságai: – Dr. Nagy Miklós – Mester István – Vérné dr. Labáth Éva – Kocsis Ildikó – Szász Péter – Sz. Nagy Mária • Akiktõl búcsúzunk: – Vrabecz Mátyás – Mátrai László – Rácz Sándor – Vass Györgyné – Vági László – Nagy Gáborné

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A MÚLT TANÚI Kalendáriumunk következõ lapjain a múlt tanúira, hétköznapjaink tevékeny hõseire emlékezünk. Õk mindannyian kötõdtek Hatvanhoz, ezért is tartottuk fontosnak, hogy életüknek itt is emléket állítsunk.

100 éve született Sztehlo Gábor

ELÕBB CSELEKEDETT, AZTÁN PRÉDIKÁLT Sztehlo Gábor szolgálata, tevékenysége túlmutat a hatvani evangélikus gyülekezet, és a magyarországi evangélikus egyház keretein.

1909. szeptember 25-én, Budapesten született. Családjának évszázadokon keresztül jelentõs szerepe volt az evangélikus egyház életében. Bár felmenõinek társadalmi és vagyoni helyzete gondtalan gyermekkort és ifjúságot biztosított a felnövekvõ gyermeknek, Sztehlo nem lett a karriervágy megragadottja, õ a nehezebb boldogulást, a kemény munkát, a tevékeny, önmegtagadó áldozatvállalást választotta: komoly lelki döntés után lelkész lett.

Külföldi tanulmányútjai után, egész egyéniségére a finn kegyesség nyomta rá a bélyegét. Minden kínálkozó lehetõséget megragadott, hogy prédikáljon, erõsítsen, bátorítson, vigasztaljon, a finn kegyesség „töltetével”! Nem válogatott az egyházi beosztásokban, mert mindegyiket szolgálati lehetõségnek tekintette, Jézus missziói parancsához igazodva. Prédikálását, igehirdetõi szolgálatát azonban mindig megelõzte cselekedete!

1934-ben Hatvanban az õ irányításával épült fel a szép, Sándy Gyula által tervezett templom.

1936–1942 között – mint a gyülekezet elsõ, megválasztott lelkésze – Nagytarcsán mûködött, építkezett, és megszervezte az elsõ magyar népfõiskolát. 1943–1944-ben ifjúsági, missziói és kórházlelkész lett Budapesten. Raffay Sándor püspök azzal bízta meg, hogy szervezzen mentõakciót az üldözöttek – gyermekek és felnõttek – számára. Ügyes, körültekintõ szervezéssel Budán és Pesten 32 otthont hozott létre, a Nemzetközi és a Svájci Vöröskereszt élelmezési, anyagi támogatásával. Ezekben az otthonokban 1944. december 24-ig 1540 gyermek, ill. felnõtt talált menedéket. Késõbb közülük sokan neves, ismert emberek, mûvészek, politikusok, tudósok lettek? így pl. az 1994. évi kémiai Nobel-díjas Oláh György, a dél-kaliforniai egyetem professzora, aki annak idején a Sztehlo által vezetett Bogár utcai otthon lakója volt. Embermentõ akciója sikeres volt a háborús felfordulás vérzivatarában. Sok gyermekért senki sem jött a háború után, ezért több száz árva részére ismét otthont teremtett Budán Pax (Béke) néven. Hét villában összesen 300 gyermeket gyûjtött össze, kallódó gyermekekkel együtt. Központjuk a Gaudiopolis –

202

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Örömváros – volt, a nagyobbak öntevékenységével, „önkormányzatával”. Tanítás, tanulás, képzés, felkészítés, felelõsség jellemezte ezt a mélységesen humánus „hálózatot”.

1950-ben – a külföldi segítség megszüntével – a fõváros vette át az otthonokat. Sztehlo ezután segédlelkészi beosztásban dolgozott tovább Budapesten, majd a kitelepítetteket gondozta, segítette.

Egyházi megbízásból otthont szervezett a szellemileg fogyatékos gyermekek és idõsek számára.

A korábban Svájcba került családját csak 1962-ben látogathatta meg. Kint érte az elsõ szívinfarktusa, ezért ott is maradt. Lelkészként szolgált, megszervezte a magyarországi beteg gyermekek üdültetését, és hazai evangélikus lelkészek kinti pihenését.

A magyarok közül elsõként kapta meg Izrael Állam Yad Vashem kitüntetését, és a jogot emlékfa ültetésére. Halála miatt ezt már csak fia tudta megtenni helyette. A svájci állam felterjesztette Nobel Békedíjra is. Itthon emléktáblák, épületek, intézmények õrzik emlékét. Hatvanban az evangélikus templom oldalán szintén egy emléktábla méltatja tevékenységét.

1974. május 28-án Svájcban hunyt el, de kívánságára Budapesten a Farkasréti temetõben helyezték örök nyugalomra.

Naplójában ezt írta: „A keresztyénség nem a dogmák, hanem a szeretet világa. Az élõ, erõs és aktív szereteté.” Ha a keresztyénség ilyen marad, akkor mindig nélkülözhetetlen lesz a világban!

Dr. Barcza Béla

203

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

DR. GÁBORI MIKLÓS RÉGÉSZ EMLÉKEZETE (1925–1996) „A régészeti kutatás eredménye idézet a múltból, egy csöpp a tenger vízébõl, abból a tengerbõl, amelynek neve: Tízezer Évek.” (Szombathy Viktor)

Életrajzi adatok, szakmai tevékenység Dr. Gábori Miklós 1925. december 3-án született Kapuváron. Szülei Gábori Tibor és Mérey Borbála. A középiskolai tanulmányait a gyõri bencés gimnáziumban kezdte, ahol öt tanévet töltött el. Majd a Hatvani Magyar Királyi Állami Klebelsberg Kunó Gróf Gimnáziumban tanult még három tanévig, és itt érettségizett 1945-ben a 11. évfolyamon. Osztályfõnöke dr. Szende Aladár volt. Végzõs diákként az osztálytársaival együtt részt vett az 1944. szeptember 20-án Hatvant ért légitámadást követõ mentési munkában. Sajnos csak halottakat szedhettek ki az óvóhelyekrõl. Azzal a nappal vége is lett a gondtalan, boldog diákéletének.

A front Hatvanból való elvonulása után a gimnázium épülete helyett (ahol ekkor kórház mûködött) az egykori Blumenthal-házban érettségiztek. Az érettségi után 1945-tõl a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem BTK régészet és embertan, majd muzeológia szakán tanult tovább, ahol régészetbõl és embertanból szerzett diplomát 1949-ben. Emellett három évig egyetemes történelmet és négy évig mûvészettörténetet is hallgatott.

Munkahelyei: 1949. õszétõl a Magyar Nemzeti Múzeum Természettudományi Múzeuma Föld- és Õslénytárának, majd 1950 elsõ felében a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Történeti Múzeuma Régészeti Osztályának ösztöndíjasa. 1950 nyarától a Veszprémi Múzeum segédmuzeológusa, 1950. októberétõl a Budapesti Történeti Múzeum muzeológusa. 1951-ben a váci Tragor Ignác Múzeum munkatársa. 1952. január-november között ismét a Veszprémi Múzeumban dolgozott. Majd 1952. november 19-tõl 1962-ig a Budapesti Történeti Múzeum régész-mûvészettörténész muzeológusa, 1962-tõl 1974-ig csoport- illetve osztályvezetõje, késõbb tudományos tanácsadója. 1968-tól tanított az ELTE Régészeti Tanszékén. 1980-tól címzetes egyetemi tanár. A neolitikum kutatójával, dr. Bóna István (1930–2001) régésszel közösen írt egyetemi jegyzetébõl (1964) történész-régész nemzedékek tanultak. A kötet 30 kiadást ért meg, utoljára 1998-ban adták ki.

Gábori kutatási területe az õskõkor, azon belül a paleolitikum régészeti vizsgálata Középés Kelet-Európa, valamint Magyarország területén. Szakmunkái szovjet, francia és amerikai egyetemek oktatási anyagai között szerepeltek. A tudományos együttmûködés aktív résztvevõjeként szerepet vállalt a nemzetközi kongresszusok munkájában is. Részt vett a „Löszperiglaciális-paleolit” szimpóziumokon, és a Szungir-expedíció konferenciáján (SZU). Nemzetközi szervezetek, így az Österreichische Gesellschaft für Ur- und Frühgeschichte (1958), a Hugo Obermaier Gesellschaft für Eiszetforschung (1960), a Société Préhistorique Francaise (1960), illetve az MTA Régészeti Bizottságának (1969), valamint Õskori Albizottságának (1968) tagja. Az MTA Interdiszciplináris Albizottságának (ez egy olyan bizottság, melyhez több kutatási szakterület tartozik) elnöke, és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társaság Régészeti Bizottságának vezetõje (1967). Tagja volt az International Quaternary Association

204

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

(INQUA), és az Union International des Sciences Préhistoriques et Protohistoriques (UISPP) Early Man Bizottságnak is. Idegen nyelven számtalan munkája jelent meg. Elsõ komoly szakmai írása „A paleolitikum csontipara” címû mûvét 1951-ben publikálta az Archaeológiai Értesítõ az évi I. füzetében.

Gábori Miklós tudományos fokozatai: bölcsészdoktor 1958-tól summa cum laude eredménnyel (ELTE, a disszertációja: „Paleolitikus lösztelepek Magyarországon”, illetve „Régészet és rétegtan”), majd a történelemtudomány (régészet) kandidátusa címet 1960-ban (disszertációja: „A késõi paleolitikum Magyarországon”), míg doktori fokozatát 1972-ben szerezte meg (disszertációja: „A neandervölgyi ember kultúrája az Alpok és az Urál között”).

Elvégezte a Szeleta-kultúra lelõhelyeinek és anyagának teljes feldolgozását. Mint a „Magyar múzeumi arcképcsarnok”-ban írták róla: az érdeklõdése késõbb a nyíltszíni lösztelepek régészeti és rétegtani kutatása felé fordult. Nevéhez fûzõdik a ságvári õskõkori telep teljes feltárása, az elsõ paleolit házalapok megtalálása és közzététele. Nyíltszíni telepásatásai során a Dunakanyar több lelõhelyét kutatta (Pilismarót, Szob, Dömös, Szõdliget), és dolgozott az Ipoly völgyében is (Hont-Parassapuszta, Ipolyság). Külföldi kutató útjai Spanyolországtól Dél-Kínáig terjedtek, nyolcszor dolgozott Ázsiában. Tanulmányúton járt a SZU-ban, Kínában, Mongóliában, Vietnamban, Jugoszláviában, Svédországban, Olaszországban, az NSZKban, Spanyolországban, Angliában és Franciaországban. Nemzetközi expedíciók tagjaként járt német- és franciaországi ásatásokon. A bibliai Ararát-hegy térségében az Örmény-fennsíkon is kutatott. A nemzetközi kongresszusok, és szimpóziumok elõadásait tartalmazó gyûjteményes kötetekben is publikált, továbbá hazai tudományos folyóiratokban jelentek meg írásai. A Magyar Televízió „Örményország õsi földjén” címû, nívódíjjal kitüntetett filmjének forgatókönyvírója, és szakmai tanácsadója volt 1974-ben. Kutatásai, népszerûsítõ tanulmányai és önálló, illetve a feleségével közösen írt kötetei elismeréseként 1983-ban megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát.

1952-ben nõsült meg, a felesége és „állandó útitársa”, illetve „írótársa” a vele egy helyen dolgozó dr. Csánk Veronika (1929–1996) régész, kandidátus lett. Feleségével számos lelõhelyet (Ságvár kormeghatározása, Érd középsõ paleolit telep, Bp.-Remete-Felsõbarlang középsõ õskõkori telep, Bp.-Farkasrét kovabánya) tárt fel. Az érd-parkvárosi ásatás kapcsán feleségével és dr. Kretzoi Miklós geológussal és õslénykutatóval közösen dolgozta ki a vadászati zoológia módszerét. (A Gábori házaspár Budán lakott a XI. kerületi Kende u. 7. sz. alatt, gyermekük nem volt.) A jeles tudós hobbijai a szakmája iránti imádata mellett a fényképezés, a filmrendezés (amatõr filmrendezõként is tevékenykedett), és a szépirodalmi mûvek olvasása voltak. Az irodalom és az idegen nyelvek iránti szeretetét a hatvani gimnázium egykori Eötvös-kollégista tanáraitól, dr. Szende Aladártól és dr. Horváth Leheltõl „örökölte”. Gábori Miklós a földi létet életének 71. évében, 1996. augusztus 8-án hagyta el Budapesten. Az „égi régészeti táborba” egy hónap múlva a felesége is követte. Halálukkal a magyar régészetet óriási veszteség érte.

Demény-Dittel Lajos levéltáros, történész Megjegyzés: A korántsem teljes összeállítást sajtó alá rendezte Babrányi Istvánné. Lektorálta Demény Szilvia tanár és Demény László mérnök. Támogató a MÁV ZRt. Ügykezelési és Dokumentációs Szolgáltató Szervezet Levéltári Csoportja és a Hatvany Lajos Múzeum Barátainak Tájak-KorokMúzeumok Klubja.

205

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

EGY HATVANI CSALÁDREGÉNY BEVEZETÕJE Dr. Fister Károly arcképe elé A világirodalom bõvelkedik klasszikus családregényekben, elég ha csak Thomas Mann Buddenbrook-ház címû nagyregényére, vagy a televíziós feldolgozást követõen nagy népszerûséget megélt John Galsworthy: Forsyte Saga, vagy éppen az Onedin család történetére gondolunk. Amikor ezt az interjút készítettem a néhai Fister Károly újhatvani orvosról, akkor a történeteket hallva, rögtön felmerült bennem: íme a mi hatvani családregényünk alapja, amely legalább annyira szomorú, mint az a magyar történelem, amelyet a családfõnek, és családtagjainak végig kellett élnie. És legalább annyira izgalmas és fordulatos, mint a fentebb idézett mûvek némelyike. Sõt legalább annyira tanulságos is…

Az emlékek felidézésében a fia, Fister József segített, aki a családi legendárium által megõrzött történetekbõl idézett fel számunkra néhányat.

– Kérem meséljen az édesapjáról, a családjukról. Ha jól tudom õ nem itt született, hanem késõbb költözött Hatvanba.

– Ez valóban így van. Apám õsei valamikor az 1700-as években Elzászból jöttek Magyarországra, amit még a családi címerünk igazol, ami a mai napig is megvan. Sõt megvan a Fister család családfája is, amit a Papa gyûjtött össze egykoron. A Fisterek tehát Székesfehérváron telepedtek le, és utána ahogy nõtt a család, egyre több Fistert tartottak ott számon. Az apám édesapjáról így maradt fenn, hogy õ fegyvermûves volt az 1800-as évek vége felé, 1878-ban Bosznia okkupációjánál, bekebelezésénél is ott volt. Apám, Fister Károly 1894. július 18-án született Székesfehérváron. Édesapja mint említettem fegyvermûves, illetve ügyes lakatosmester volt, édesanyja pedig háztartásbeli. Apámék négyen voltak testvérek, és nagyon vallásos nevelésben részesültek. Mivel Fehérváron laktak, ezért mindig mentek a ferences templomban, ahol gyakran misézett dr. Prohászka Ottokár, a magyar keresztényszocialista mozgalom élharcosa, a kor nagy hitszónoka. (Õ is nagyon szegény sorból jött, és „vörös püspöknek” hívták, mert õ kezdeményezte, hogy a nagy papi birtokok egy részét osszák fel a szegények között, és maga is élenjárt ebben, mint a székesfehérvári egyházmegye püspöke. Nagyon sok könyvet is írt, apámnak mind megvolt, és ma is õrizünk belõle jó néhány példányt.) Apám 16 éves volt, amikor elhunyt az édesapja, árván maradt, majd a két középsõ testvére, István az I. világháborúban, míg Lajos aki jogász volt egy súlyos betegségben szintén meghaltak. Apám volt a legfiatalabb, és a kor szokásainak megfelelõen õt taníttatták. Árva gyerekként egy állami ösztöndíj jóvoltából kerülhetett be a budapesti Pázmány Péter Orvostudományi Egyetemre az érettségi után. Az egyetemi évek alatt családi ismeretségbõl kifolyólag egy pesti házmesternél lakott, mert nem tudták fizetni azt, hogy naponta feljárjon Székesfehérvárról Pestre. Akkor még nem voltak kollégiumok a diákoknak, ezért a Szabó bácsinál lakott, akinek a fia késõbb dr. Szabó Vince pap lett, majd váci püspök. Õ bérmált engem késõbb. Apám mesélte, hogy a tanulmányai során neki sokat segítettek Pesten a ferences papok, és utána amikor orvos lett kötelességének érezte, hogy mindezt meghálálja nekik. Épp ezért élete végéig, ahol csak tudta segítette az egyház mûködését. Szóval Pesten lakott, és minden hétvégén ment haza az anyjához Fehérvárra. Õ már vacsorával várta meg egy fél liter borral, és reggelig beszélgettek, hogy mi is történt az elmúlt héten velük. Nagyon szoros kapcsolat volt közöttük.

206

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Aztán apámat 1914-be, húszévesen besorozták, és kivitték az olasz frontra, ahol 1918-ig szolgált. Ott volt Doberdónál, Isonzónál a legvéresebb helyeken, és milyen világ volt akkor, a lövészárokban tanult. Miközben a harcok közepette is eljöhetett az egyetemre mindig vizsgázni, mert tiszthelyettesként zászlósi rangja volt. A háború utánra még maradt néhány gyakorlati vizsgája, amit rektori engedéllyel letehetett, és 1920-ban így avatták õt orvossá. Elõször Budapesten a Császárfürdõi Utókezelõ Intézetben dolgozott, majd saját kérésére Zagyvarékasra került körorvosnak. 1921-ben házasodott össze dr. Kostyik Juliannával, aki fogorvos volt. Az apám elsõ feleségének az apja Kostyelik néven még fõpincér volt Ferenc József császár dunai gõzhajóján, majd utána Székesfehérváron lett neki egy jól menõ étterme. Dr. Gráf Andor a település másik orvosa az 1920-as években A lányából Juliannából és a fiából Ferencbõl is fogorvos lett.

Tehát apám Zagyvarékasról pályázta meg a hatvani községi orvosi állást, és 1922. október 1-jén érkezett meg Hatvanba feleségével. Akkoriban dr. Gráf Andor volt a község másik orvosa, övé volt Óhatvan, apámé meg Újhatvan. A Papa elsõ felesége lett a település elsõ fogorvosa, és közösen látták el a feladatokat. Rengeteget dolgoztak, sõt apám végezte a fogtechnikusi munkát is, és ebbõl tudták megépíteni ezt a házat 60.000 aranypengõért. Mindkettejüknek külön rendelõjük volt itt a Mészáros Lázár utca sarkán, ahol most is beszélgetünk, és itt is lakott a család. Újhatvanban ebben a házban volt elõször központi fûtés és vízvezeték együtt, ezt mind az apám tervezte, és a mesterek azt valósították meg.

A Horthy-érában szóltak neki, hogy a nevét magyarosítani kellene, mert a Fister német név. A bátyja, Gyula megváltoztatta a nevét, de apám igazi magyar érzelmû emberként erre nem volt hajlandó. 1929-ben amikor az újhatvani templom felépült, õ is azok között volt, aki a ferences rendiek idetelepítését kérte, és mint köztiszteletnek örvendõ személy nagyot nyomott a latba a szava. Idekerülésük után a papokat, szerzeteseket ingyen gyógyította. Évente bort adott nekik, azt használták az egyházi szertartásokkor misebornak. A ferences rendben az elsõ rendiek voltak a papok, a másodrendiek a szerzetesek, és a harmadrendiek voltak azok a civilek, akik támogatták a rend mûködését. Apám is közéjük tartozott, és akárhová utazott is országon belül, vagy Európában, õ mindig a ferences kolostorokban szállt meg, akik ingyenes szállást és étkezést biztosítottak neki az ajánlólevele alapján.

Az elsõ házasságából négy gyermeke született, két kislány, akik korán meghaltak, és két fiúgyermek, Tiborc és Károly, akik életbe maradtak. Apám felesége Julianna 1929-ben Károly születése után hat hónappal meghalt egy vakbélgyulladásban. Apám egy freskót festetett az emlékére, amely az újhatvani ferences templom egyik mellékoltáránál ma is látható, õt és az egyik elhunyt leányuk portréját ábrázolja.

– Életerõs férfiként gondolom újraházasodott…

– Igen, megözvegyült édesapám két fiúgyermekkel 1931-ben nõsült újra, a fûtõház akkori fõmérnökének Vankó Istvánnak a lányát, a 17 éves Vankó Annát vette el feleségül. Apám dolgozott mint községi orvos, közben megszerezte a fogorvosi praxist is, így õ lett az egyedüli fogorvos akkor Hatvanban és a környéken. Közben kinevezték vasúti fõorvosnak is, ami azt jelentette, hogy a Bp-miskolci, illetve a Hatvan-salgótarjáni és a Hatvan-szolnoki vonalon dolgozó összes vasúti orvos szakmai ellenõrzése hozzá tartozott.

207

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Közben elárverezték a házunkat egy gazdasági ügylet miatt. Bankkölcsönbõl a barátaival együtt vettek Mezõtúron földet, hogy ott napszámosokkal rizst termeltetnek majd a Berettyó vize mellett. Ez akkoriban jó jövedelmezõséget ígért, ezért belevágtak. Akire az egésznek az irányítását bízták, az egy idõ után a saját zsebére dolgozott, majd a pénzzel együtt lelépett.

Akkor elárverezték ezt a házat, amit utána megfeszített munkával még az 1930-as évek közepén újra visszavásárolt. Mindezt úgy, hogy a nagy gazdasági világválság – majd késõbb a II. világháború – idején is orvosi esküjének eleget téve akár ingyen is ellátta Újhatvan betegeit, ekkoriban úgy emlegették, hogy a „szegények orvosa”.

Közben sorra születtek a testvéreim, akik a keresztségben a család felmenõi iránti tiszteletbõl, mint pl. István, illetve többen pedig a nemzeti múltunk nagyjai iránti tiszteletbõl kapták a keresztnevüket. Ákos egy itteni ferences pap után kapta a nevét. Tiborc ugye a hallhatatlan Bánk bán opera után kapta a nevét. Én meg azért lettem József, mert amikor születtem akkor vitték börtönbe Mindszentyt, és ezért kaptam a József nevet. Apám egyébként nagyon tudatosan nevelte a bátyáimat a 30-as 40-es években. Mindegyiküket orientálta valamilyen pálya felé. Két bátyámból Károlyból és Istvánból katonatiszt lett volna; akiket úgy vettek fel Kõszegre, hogy apám az I. világháborúban együtt szolgált a kadétiskola késõbbi parancsnokával. Gyulából a földbirtok miatt lett volna mezõgazdász, Tiborcból pedig orvost faragott.

De elhatározását keresztül húzta a történelem.

– Milyen volt akkoriban orvosnak lenni itt Újhatvanban?

– Nehéz. 1931-ben már hatezren laktak Újhatvanban, és õ volt az egyedüli itt a körzetben, sõt õ volt a város egyedüli fogorvosa. Szinte éjjel-nappal dolgozott. Hatvanban nem volt akkoriban kórház, szülõotthon, mindenhez értenie kellett. Csányi Ilka néni volt a bábaasszony itt Újhatvanban – Gólya néninek hívták a népek –, és ha a szülésnél komplikációk léptek fel, akkor rögtön szaladtak apámért. A ma élõk közül ki tudja mennyien köszönhetik neki az életüket. A Horthy rendszerben nem volt terhességmegszakítás orvosi úton, épp ezért sok gyermek született, de a nehéz élet miatt sokan meg is haltak kis korukban. Ám akkor is voltak olyan kuruzslók, akik jó pénzért vállaltak abortuszt. Olyan is volt, hogy egy súlyosan kivérzett nõt hoztak apámhoz, akinek sikerült megmentenie az életét. Akkor mondta, hogy ha még egyszer ez lesz, fel fogja jelenteni. Apám vallásos neveltetésével mindez összeegyeztethetetlen volt. Nem is nagyon barátkozott az itteni orvosokkal sem, neki az egyszerû emberek közül kerültek ki a barátai. Ebben a körben nem a diplomák száma, a társadalmi, a hivatali avagy a mozgalmi ranglétrán betöltött hely számított, csakis a tisztesség, és a becsületesség. Nagyon sok munkásember járt ide, hány mozdonyvezetõ, kalauz, vasutas jött be ide sikta után egy-egy pohár borra hozzá. Õ mindig szívesen látta õket, elbeszélgettek itt a kertben a padon ülve.

Dr. Fister Károly portréja

208

– Említette, hogy sok barátja volt…

– Az apám nagyon szigorú beosztás szerint élt. Szombat, vasárnap, hétfõ az a családé volt, ekkor nem fogadtak vendéget. Minden héten csütörtökön operába járt. A hét maradék három napján volt a vendégfogadás, kedden szerdán és pén-

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

teken. Ilyenkor jöttek a rokonok, a jó barátok, a meghívott házaspárok ide a házunkba. Mesélte Gyula bátyám, hogy ki mindenki megfordult itt. Doktay Gyula bácsi, aki a komája volt, azt hiszem nem kell bemutatnom a hatvani múzeum késõbbi alapítóját, akihez rengeteg személyes élmény fûz. Gyula bácsi egyik húga volt apám orvosírnoka. A testvére, Doktay János, õ pedig késõbb az én keresztapám lett. Õróla kevesen tudják, hogy vegyészmérnöki diplomával, de õ csinálta Törökországban, Ankarában 1945 után az elsõ nyomdát. Nagy megbecsülésnek örvendett kinn. Kiterjedt rokonságunkból járt ide Csepreghy Ferenc, akinek bútorgyára volt, és aki az anyám nagynénjének volt a férje. Nagyon mulatós ember volt, hintóval jött sokszor, nem volt gyerekük, az apámat nagyon szerette. Az öreg nagy tréfacsináló ember volt, mesélték, hogy szivaroztatta a kutyáját… Az inasoknak, akik nála voltak alkalmazásban, akkor 6 napot kellett dolgozniuk, és ott laktak a mûhelybe, hogy mindig kéznél legyenek. Sõt még koporsókat is csináltak a mûhelyébe, ami az egykori Pipacs presszó helyén volt. Szóval amelyik inasnak odakerült, annak elõször a koporsóba vetettek ágyat, és ha ott maradt, akkor lehetett belõle jó szakember. Rendszeresen járt itt Doktay Gyula bácsival a rendõrkapitány Révász József is, aki szintén nagy tréfamester volt. A bátyámnak volt egy tapadókorongos kis pisztolya, és mondta neki Révász, aki elõremenve lehajolt, ha eltalálod az ajtótól a fenekem, kapsz két pengõt. Vagy ugye anekdota számba megy, amikor õ mulatott a Korona Szállóba, ahogy a cigányokkal húzatta… Gyakran jött hozzánk Selymesi István az állomásfõnök is, nagyon jól zongorázott. Volt, hogy a berlini gyorsot itt a hatvani állomáson visszatartotta 10 percig, mert apámnak anyámat kellett Pestre kórházba vinnie, és már nem értek volna ki.

Vagy amikor ment az operába, és nem ért ki idõre, akkor az állomásfõnök intézkedett, hogy a vonat megvárja. Õ persze nem élt ezzel vissza, de egyszer-egyszer elõfordult. De gyakran telepedtek le ide a szétnyitható nagy asztal mellé Szkokánék, õ hentes volt, Fekete Bandi bácsiék, õ mérnök volt a vasútnál, nagyon jól hegedült, az Ángyán zenekar elsõ hegedûse volt.

Ha a pincébe lementek, akkor felállt az asztalra, és fütyült, hegedült, a többiek meg nótáztak hozzá. Apám imádta a magyar nótákat, sokat tudott, és jól is énekelt. Sümegi Jenõ bácsi technikus volt a vasútnál, Malatinszky Laci bácsiék, a gyárban volt fõmérnök, Lichi Bandi bácsi, szobafestõ volt, meg nagyon jó szaxofonos, Bednanics Pista bácsi, aki futballedzõ volt, Rozmaring Pista bácsi a feleségével Blanka nénivel, õ tanár majd iskolaigazgató. Õk is idejártak… sokan, nagyon sokan. Apám szerette a jó bort, õ maga termelte, a Peresen volt három hektár szõleje, de azt mondják, hogy õt részegen soha nem látták. Akármikor is lett vége a vendégfogadásnak, õ reggel 7-kor már bent volt a rendelõben és fogadta a betegeket.

– Elmúltak a boldog békeidõk, beköszöntött a háborús vészkorszak…

– Apámról a háború idején mindenki tudta, hogy nem szereti a németeket. A nácik nemcsak a zsidókat, de a papokat is üldözték, innen fakadt a németgyûlölete. De õ soha nem politizált. Sem a Horthy-korszakban, sem a szocializmusban nem volt egyetlen pártnak sem a tagja. Mindenrõl volt véleménye, de neki a családja mindennél fontosabb volt. A zsidó deportálások idején kirendelték a hatvani állomásra, és a nyilasok és SS-katonák árnyékában neki kellett a bejövõ szerelvényben rosszul lévõ embereken segíteni. Képzelheti mit is tehetett õ akkor, amikor közölték vele, hogy van egy órája, miközben egy-egy szerelvény 15-20 vagonból is állt, és 80-100 embert zsúfoltak be egy vagonba… Sajnos az embertelen körülmények között vagonba zárt zsidó emberek ezrein õ sem tudott segíteni akkor, amikor vizet nem adhattak fel szegényeknek a vasutasok. Sõt a legjobb barátja a Fekete Bandi bácsi volt, aki kikeresztelkedett zsidóember volt, és apám volt akkor a keresztapja.

209

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Károly bátyám 16 éves volt, amikor a II. világháború során mint hadapród bekerült a budai ostromgyûrûbe a németek oldalán. Elfogták az oroszok, és Romániába deportálták, Foksanyban. Amikor a következõ transzportot vitték oda megint, akkor egy hatvani mozdonyvezetõ vitte a szerelvényt, és megismerte a Károlyt. Addig ügyeskedett a vasutas, hogy a szén alá bebújtatta, majd utána a fûtõk közé besorolta a bátyámat, és így került onnan haza.

Ennyire szerették a vasutasok apámat. A bátyám életét mentették meg, mert nagy valószínûséggel élve nem úszta volna meg.

Amikor közeledett a front, apám a szõlõbe elásta a fogorvosi aranyakat, a koronáknak való aranylemezeket és az aranyfogakat. A mi házunk is az 1944-es szeptember 20-i bombázáskor gyújtóhasábot kapott, de szerencsére el tudták oltani a tüzet, így csak kisebb kár keletkezett az épületben. Ezért aztán ahogy bejöttek az oroszok, rögtön fõhadiszállást rendeztek be a házunkba. Mondták, hogy még a lovakat is itt tartották benn a szobában. Apám szívfájdalma volt, hogy az egyik szobában lévõ gyönyörû magyar faragott bútorait is felhasogatták és eltüzelték. Könyveket, iratokat vetettek tûzre, nem számított nekik. Mivel 1944-ben a vasúttelepi iskolát is lebombázták, ezért a helyreállításig, 1945-ben egy fél éven keresztül itt mûködött a házunkban az iskola is.

– Gondolom 1945 után megváltozott a család élete is…

– Amikor 1945 után megszûnt a vasúti fõorvosi állás, akkor a Papa vasúti fogorvos lett. És mivel Hatvanban nem volt fogtechnikus, azért a kalauzok hordták fel egy pesti fogtechnikushoz a levett mintákat, a Keletihez közel. Ha húzni kellett, akkor a férfiaknak öntött egy pohár bort, az volt az érzéstelenítõ, és utána húzott, vagy éppen fúrt, fogat tömött. Így tudott dolgozni. Az embereknek nem volt pénze, ezért sokakat ingyen gyógyított. Amikor a nagy nélkülözések voltak, akkor a vasutasok hol ezt, hol azt hoztak, ami termett nekik a konyhakertben, mindig voltak jó emberek, akik segítettek a családunkon.

Közben a nagypolitika is bekerült az életünkbe, a mezõtúri földet, a peresi szõlõt 1945 után államosították. Majd utána 1950-ben a mi házunkat is. Apám saját orvosi rendelõjét is államosították, és utána õt oda alkalmazták orvosnak.

Eközben a személyes sorsa is rosszul alakult. Egy borbély, aki a 40-es években az újhatvani papok házifodrásza, majd késõbb dísznyilas lett, utána pedig Hatvan elsõ kommunista párttitkáraként regnált 1948-ban, a fordulat után feljelentette apámat, hogy nem segített a deportált zsidókon. Így apámat 1949-ben letartóztatták, és az Andrássy út 60-ba vitték. Ott úgy megverték, hogy élete végéig a bal fülére nagyot hallott. Koncepciós per lett a dologból, és két évre elítélték. Néhány hónapnyi börtönélet után azonban amnesztiával szabadult. Ám 1950-ben a törvény szövegének ellenére államosították ezt a házat is orvosi rendelõ céljára, teljesen jogtalanul, ugyanis akkor már 10 testvéremmel együtt éltünk itt, és a törvény kimondta, hogy nagycsaládosok házát nem lehet államosítani. Sõt itt lakott velünk az apám unokahúga is, dr. Molnár Józsefné, aki a Bajza gimnáziumban tanított, és annak az anyja is. De ez sem érdekelte õket. A saját házunk egy részében lakhattunk mint fõbérlõk, és havonta adtuk fel a csekkeken a lakbért. Közben ez a borbély – aki valami személyes sérelem miatt apám haragosa volt – a harmadéves orvosegyetemista Tiborc bátyánkat is deportáltatta Recskre az újhatvani ferencesek melletti tüntetés megtorlásakor 1950-ben, aki 3 évet húzott le a kõbányába. Amikor hazatért akkor a Bednanics Pista bácsi intézte el, hogy visszavegyék az orvosi egyetemre.

Apám a meghurcoltatás ellenére sem keseredett meg, ugyanolyan elánnal dolgozott tovább. Nagy együttérzéssel gyógyította az internáltak itthon maradt vagy hazaengedett család-

210

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A Fister család az 1950-es évek elején. Álló sor balról Tiborc, Gyula, Lajos, Ágnes, István, Ákos, Károly, Zsolt, míg ülnek Ildikó, az édesanya Vankó Anna, középen József, az édesapa Fister Károly, és Margit

tagjait. Az is késõbb derült ki, hogy a Hortobágyra számûzött családok számára névtelenül segélycsomagokat küldött. Az újhatvani vasutasok és a cukorgyári munkások ekkor már úgy emlegették, hogy a „kerékpáron járó orvos”. A biciklijéhez külön igazolás kellett akkoriban.

Ezt a népszerûséget nem nézték jó szemmel, és 1954-ben, amikor betöltötte a 60 éves kort, nyugdíjazták. Apám nem tudott beletörõdni ebbe a döntésbe, de az itt lakók sem. Újhatvan lakói közül több mint 600-an írták alá azt a petíciót, amely visszahelyezését követelte. Képzelje el, a Rákosi érában ezek az emberek kiálltak az apám mellett. Így a hivatalos szervek kénytelenek voltak meghátrálni, és újra elfoglalhatta orvosi praxisát. Pedig akkor már nem egyedüliként dolgozott a körzetben, itt rendelt ebben a házban Bruckner dr., Fehér Benjamin, a régi Kossuth mozi mellett Mátyássy doktor, neki volt elõször Hatvanban saját kocsija… De sokszor tologattuk…

– Említette Doktay Gyulát, akihez személyes élményei is fûzték...

– Így van. Emlékszem például arra, hogy apámékkal meglátogattuk Visegrádon is az 1950es évek közepén. Akkor Gyula bácsi ott dolgozott a visegrádi királyi vár ásatásán. Pestrõl hajóval mentünk Visegrádra, apám vitte az 5 literes butykost ajándékba neki. Leültek egy diófa alatt egy nagy kõasztal köré, mi gyerekek meg ott szaladgáltunk körülöttük. Megmutatta a feltárást, részletesen beszélt apámnak a munkáról, sõt állítólag a Mátyás király kútját õ fedezte fel. Aztán 1956-ban a forradalom után eltávolították az ásatásról, mert magyar érzelmû ember lévén beszédet intézett az ottaniakhoz.

– Édesapja élettörténetét számtalanszor keresztezte a politika, gondolom 1956 sem kerülte el.

– Sajnos így van. A testvéreimmel mindannyian ide a vasúttelepi iskolába jártunk, a 40-es években az idõsebbek akkor a négy elemit járták itt, és utána a gimnáziumi 8 osztályt pedig a városba. Lajos bátyámat 1949. év végén kirúgták a hatvani gimnáziumból, ráfogták, hogy Rajkot éltette. Azelõtt végezték ki októberben Rajk Lászlót, a belügyminisztert. Benne volt a

211

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

végzésben, hogy Magyarország egyetlen gimnáziumába sem vehetik fel. 1956-ban kiment Németországba, és ott járt ugyan gimnáziumba, de nem végezte el, nem érettségizett. Utána Amerikába ment, ott felvételizett, és úgy végezte el summa cum laude minõsítéssel az egyetemet. Teller Ede még õt tanította egy szemeszteren át. A mérnöki diplomájában az szerepel angolul, hogy a középiskoláját ismeretlen helyen végezte. Amikor apám kiutazhatott hozzá még egy cikk is megjelent a St. Louis-i újságban, hogy itt él a magyar menekült, akibõl mérnök lett, és az édesapja, aki meg orvos Magyarországon. A bátyám is nyilatkozta, hogy nagyon büszke az édesapjára, máig megvan a cikk kivágva.

1956 nyarán Károly bátyámat innen vitte el a házunkból az ÁVO, mert valamilyen összeesküvésben való részvétellel gyanúsították. Õ katonatisztnek tanult Kõszegen, az osztálytársa volt Boros Péter. Az volt a szerencséje, hogy közben kitört a forradalom, és úgy menekült meg. Õ is kiment Amerikába, és csak az 1970-es évek közepén mert elõször hazajönni. A fiatalabb testvéreim miután kijárták a 8 osztályt a II-es iskolában, osztályidegennek számítottak az 1950-es években, és a gimnázium után nehezen tudtak továbbtanulni. Csak protekcióval tudtak bekerülni a fõiskolára. Így tehát nem véletlen, hogy az 1956-os forradalom idején végül is négy nagyobb testvérem kiment külföldre, és ahogy mondtam Amerikában leltek új hazára.

De hogy apámra visszatérjek… Kiszabadulása után egy évtizedig rendõri felügyelet alatt állt, azaz elõbb naponta, majd késõbb hetente jelentkeznie kellett a rendõrségen. Megvannak az igazolványok, amikkel be kellett mennie a rendõrségre, ott az ügyeletes rendõr aláírta, és jöhetett haza. Közben azért éjszakánként is ellenõrizték, került-fordult éjnek évadján csöngettek. Sõt mint kiderült a közelmúltban, az apámat a politikai rendõrség még az 1980-as évek elején is figyeltette. Alig bírt már járni szegény, nagyon rosszul látott, és még akkor is valamiért féltek tõle…Pedig õ egyik rendszernek sem volt a híve, sem az ellensége, õ csakis a családjának élt. Sem õ, sem egyetlen gyermeke sem volt soha semmilyen pártnak a tagja.

– Visszatérve az 1950-es évek végére, amikor már 9-10 éves gyerekként személyes benyomásai is voltak. Hogyan emlékszik vissza az akkori idõkre?

– Mint említettem apámnak megszokott életritmusa volt. Reggel 7-tõl 10 óráig rendelt, utána 10-12-ig betegeket látogatott. Minden áldott nap délben volt az ebéd, ettõl eltérni nem lehetett. Utána sziesztázott, és 14 órakor kezdõdött a fogászati rendelés 16 óráig. Ha jó idõ volt, akkor utána kiment a szõlõbe. Itt a Varsányi dûlõben vásárolt egy birtokot az államosított peresi szõlõ helyett, és õ maga szaporított vesszõkkel telepítette be. Ez a birtok valahol a mostani autópálya helyén és a mögötte lévõ területen volt. Akkor a Mészáros Lázár utcán, – ami makadám út volt –, azon végigmenve egy földútba torkollott, és ezen, illetve a Herédi úton lehetett kimenni a szõlõbe gyalog vagy szüretkor szekerekkel. Na az ottani szõlõben lévõ kis présházat freskók díszítették, amit egyik festõ barátja csinált neki. Nagyon szeretett odajárni. Sõt érdekes adalék lehet, hogy Doktay Gyula bácsi, akit kitettek az állásából 1956 miatt, akkor egy kis pénzért az apám kérésére õ vigyázott itt a szõlõben 1957-ben. Abba a kis présházba aludt, és közben írt.

A múzeumban lévõ iratanyagának egy részét ott írta kinn a szõlõben a nagy faasztalon. És mint mindent, ami kedves volt apámnak, úgy ezt is elvették tõle. 1957-ben volt az utolsó szüret, majd mikor a téeszeket elkezdték szervezni 1958-ban elvették tõle azt a földet is. A városi párttitkár Rabecz Lajos utasítására betagosították a földet, de az épületet azt meghagyták neki. De nem bírt oda bejárni, mert a földet meg körbeszántották körülötte. Akkor mérgében az apám azt mondta a Sasvári kõmûvesnek, hogy bontsa le, és építsen neki belõle egy kriptát az újhatvani temetõben. No így lett nekik szépen kifalazott örök nyughelyük a présház tégláiból.

212

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

– Majd jöttek az 1960-as évek…

– Emlékszem, amikor a testvéreim közül négyen kimentek Amerikába, õ minden héten mindegyiküknek írt levelet, akik természetesen válaszoltak is. Sõt amikor elterjedt a magnó, akkor Károly bátyám küldött apámnak egy Mambó magnót, és onnantól hangüzeneteket váltottak. Küldték mindig egymásnak légipostán a szalagokat… Sõt 1963-ban õk kimehettek hozzájuk Amerikába. Az én anyai nagyanyám a Hatvany Lili bárónõnek volt a társalgónõje.

Még annak idején kapott is tõle egy likõröskészletet, amelyben benne volt a Hatvany-család címere is a 6 pohárba. Utána ezt a készletet az anyám megörökölte, és amikor 1963-ban kimehetett a nõvéremhez Amerikába, akkor ezt kivitte neki ajándékba. Egyébként elõször 1967-ben jöhetett haza két bátyám Amerikából. Németországig repülõvel, majd ott kocsit béreltek, és azzal jöttek. Mihelyt ideértek, már itt voltak a rendõrök, ott álltak a másik oldalon, figyelték a házat, követték a kocsijukat, fényképezték õket. Meg emlékszem rá, hogy bementünk velük Doktay Gyula bácsihoz. Ott élt vele a két húga is, és amikor beléptünk, illedelmesen köszöntünk, de utána jól letolta a két bátyámat, mert nem csókoltak kezet a húgainak.

Régi vágású öregúr volt. Meg emlékszem amikor 1971-ben Gyula bácsi meghalt az volt a végrendeletében, hogy a szekrényben lévõ Bocskai ruhájába temessék el. És úgy is történt.

Sírját ma is kopjafa díszíti a belvárosi temetõben.

Meg arra is emlékszem mennyire örült apám, amikor az 1960-as években újra visszavásárolta a mezõtúri földjét.

– Végül meddig dolgozott õ orvosként?

– 1922-tõl 1974-ig, 52 éven át. De akkor is úgy kényszernyugdíjazták, hogy ment volna rendelni, de a székében már ott ült az új orvos. A másodszori nyugdíjazásakor még csak nem is szóltak neki, hogy mire készülnek. Nagyon szerette a szakmáját, még utána is sokat helyettesített, sõt iskolaorvos volt még a szakmunkásképzõben, meg sportorvos. Õ, amíg fizikailag bírta magát örökké dogozott. Morózus embernek nézett ki a Papa, de nagyon nagy lelke volt.

Szerintem aki egy kicsit is megismerte, az utána megszerette. Ezt bizonyítja az is, hogy 1984. október 5-én bekövetkezett halála után nagy részvéttel temették el az újhatvani városrész megbecsült orvosát. Nagyon sokan, rengetegen kísérték el az utolsó útjára. Édesapám is azt kérte a halála elõtt tõlünk, hogy a Bocskai ruhájában tegyük a koporsóban, de sajnos az övé már annyira rossz állapotban volt, szétfoszlott, molyrágtaként, hogy már nem tudtuk ráadni a Papára. És hogy mennyire szerették és tisztelték az emberek, mind a mai napig a köznyelvben nem azt mondják, hogy a Mészáros Lázár utca sarkán, hanem a Fister saroknál. Mindenki így ismeri ezt a házat azóta is, holott már több mint negyedszázada meghalt.

– Most, hogy sikerült megidézni Édesapját, és egy kis képet kaphattunk a Fister család magántörténelmébõl, Önnek e beszélgetés után milyen szájíze maradt?

– Ha egy szóval kellene felelni, azt mondanám keserû. Így visszatekintve az apám életútjára, elmondhatom, hogy õt, aki baloldali érzelmû ember volt világéletében, aki a szegényeken, elesetteken mindig segített, a II. világháború után a baloldali rendszer megtaposta, ahol tudta. Bebörtönözték, elvették a házát, a szõlejét, államosították mindenét, gyerekeinek egy részét meghurcolták, nem tanulhattak tovább, õt nyugállományba akarták kényszeríteni…

Rendõrségi felügyelet alatt tartották… Mindezt azért mert mélyen vallásos ember volt… Mikor nyugdíjazták 1974-ben, akkor a telefont is elvették tõlünk, hiába, hogy a házé volt, átvitették a rendelõbe a vonalat, és kész. Sõt, ezt a házat is 1989-ben mi nem visszakaptuk a kár-

213

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

pótláskor, hanem nekem meg kellett újra vásárolnom. Érti, vissza kellett vásárolnunk az apám által felépített házunkat, amihez az államnak semmi köze nem volt. Gondolja meg, a családom háromszor fizette ki ennek a háznak az árát…

Ennek ellenére nagyon köszönöm a sorsnak, hogy ilyen életünk lehetett. Kiterjedt családunk van, ugye mi 11-en voltunk testvérek, és napjainkban is 18 unoka, és 35 dédunoka alkotja még a Fister családot. Nemrégiben számoltuk össze a feleségemmel. Öröm nekünk mikor valamelyikük is haza jön, a családjukkal, ide az õsi családi fészekbe. Kérdezgetnek bennünket a Papáról, mi pedig mesélünk nekik is, mint ahogy tettük ezt a Hatvani Kalendárium Olvasóinak is.

A legendás Fister sarok

Mit mondhat még ezután a riporter, aki egy igazi hatvani családregény egy szeletét hallgatta végig… Dr. Fister Károly orvosnak a hatvani vasúti csomóponton betöltött több évtizedes egészségügyi tevékenysége, az újhatvani városrész vallási életében elfoglalt szerepe, a több mint félévszázados körzeti orvosi gyógyító munkája, és társadalmi megbecsültsége kiemelkedõ volt. Többekben megfogalmazódott már az a gondolat, amit én is csak támogatni tudok, hogy az a városrész, ahol élt és dolgozott, méltán megemlékezhetne róla egy utca névadójaként. Azt hiszem, akik ezt az életutat megismerték a Hatvani Kalendárium által, mélységesen egyetértenek ezzel a gondolattal!

Bacsa Tibor

214

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A JELEN KIVÁLÓSÁGAI Kalendáriumunkban minden évben bemutatunk néhány helybéli kiválóságot is, akik életpályájukkal példaként szolgálhatnak a ma élõ nemzedékeknek, és egyben igazolják azt is, hogy településünk oktatási, mûvészeti élete kiváló embereket adott az országnak-világnak!

DR. NAGY MIKLÓS KÉMIKUS MUNKÁSSÁGA „A tudomány életkérdés” (Szalay László) Dr. Nagy Miklós kémikus 1939. december 6-án született Hatvanban, Nagy József és Nagy Flóra gyermekeként. Két gyermeke van: Attila (1966) és András (1971). Elvált (1984), házastársa 1989 óta Dr. Sóti Katalin.

Tanulmányait a hatvani 2. számú Általános Iskolában kezdte, majd a helyi kastélyban mûködõ Vegyipari Technikum diákja volt. A technikum 1956-ban Kazincbarcikára került, ezért 1958-ban érettségizett a budapesti Petrik Lajos Vegyipari Technikumban.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) vegyész szakán tanult tovább 1959 és 1963 között. 1963/64-ben az ELTE TTK Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Tanszékén gyakornok, 1969 és 1975 között adjunktus, 1975 és 1989 között docens, 1989-tõl egyetemi tanár. 1968-tól a tanszéki, polimer rendszerekkel foglalkozó kutatócsoport vezetõje, 1991 és 2004 között a Kolloidkémiai Tanszék vezetõje, 1999-tõl 2005-ig a vegyész Záróvizsga Bizottság elnöke.

1968 õszén két hónapot töltött a Szovjetunióban (Moszkva, Leningrád), 1973-ban egy hónapot töltött Svédországban (Upssala, Stockholm), majd személyre szóló meghívás alapján 1979 és 1981 között és 1988-ban összesen közel két évig a Bristoli Egyetem (H. H. Wils Physics Laboratory) vendégkutatója volt.

Tudományos kutatómunkája során elõször a poli(vinil alkohol)(PVA) híg oldatainak vizsgálatával foglalkozott. Eredményeit 1966-ban „Summa cum laude” minõsítéssel megvédett egyetemi doktori értekezésében foglalta össze. Új kísérleti módszert dolgozott ki makromolekulák szelektív szolvatációjának tanulmányozására, és e jelenség több, alapvetõ tényezõtõl való függésének vizsgálata alapján tisztázta a PVA makromolekuláris szolvatációs viszonyait, és új, általános összefüggéseket ismert fel a szelektív szolvatáció és a konformáció között.

Az elért eredményekrõl az 1973-ban megvédett kandidátusi értekezésében számolt be.

A 1970-es, 80-as években munkatársaival új kísérleti módszereket dolgoztak ki a polimer gélek különbözõ tulajdonságainak vizsgálatára. Gondos és rendszeres kísérleti és elméleti munkájuk eredményeként több új, fontos jelenséget figyeltek meg. Kidolgozta a duzzadás fenomenológiai termodinamikai elméletének alapjait, a térhálós polimerek elméletébe bevezette a topoanalóg kémiai átalakítás fogalmát és módszerét, s a termodinamikai megfontolásokat kiterjesztette inhomogenitásokat tartalmazó (nano-strukturált) rendszerekre. A fenti kutatások alapján nyert eredményeit „Modell-térhálók – reális polimer gélek” címû akadémiai doktori értekezésében foglalta össze, amelyet 1987-ben védett meg.

215

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Az elmúlt idõszakban fontos eredmények születtek a polielektrolitokat tartalmazó rendszerek mechanikai - termodinamikai tulajdonságainak komplex vizsgálata terén, valamint a változtatható alakú, monodiszperz - monoform polimer kolloid részecskék elõállítása témakörben. Új, a régi felfogástól jelentõs mértékben eltérõ elvi és kísérleti módszert dolgozott ki adszorpciós rendszerek jellemzésére. Új kísérleti eljárással tanulmányozta a szabályozott anizotrópiájú összetett makromolekuláris rendszerek viselkedését. A közelmúltban tovább finomította a térhálós rendszerek termodinamikai elméletét és fontos eredményeket sikerült elérni polielektrolit oldatok termodinamikai viselkedésének megértése terén. Egy egyetemi jegyzet, egy tankönyvfejezet, közel száznegyven tudományos közlemény és tizenkettõ szabadalom szerzõje, ill. társszerzõje.

A tanszéken eltöltött több mint négy évtized alatt gyakorlatilag valamennyi, az egyetemen szokásos oktatási formában aktívan tevékenykedett. Új tantárgyi tematikákat, hallgatói laboratóriumi gyakorlatokat dolgozott ki, számtalan esetben irányította tudományos diákkörös, diplomamunkákat végzõ, valamint disszertáción dolgozó hallgató munkáját, 1991 és 2006 között Kolloidok és makromolekulák címmel tartott két fél éves elõadást vegyészhallgatók részére. Polimer gélek kolloidkémiája témakörben akkreditált elõadása van az ELTE Doktori Iskolájában. Az új oktatási struktúrában M.Sc. szinten Makromolekulák és biopolimerek önszervezõdõ rendszerei címmel tervezi elõadás tartását.

Szakmai közéleti tevékenységként hosszú ideig titkára volt az MTA Makromolekuláris Kémiai Bizottságának és a Mûanyagfizikai Munkabizottságnak. Majdnem alapításától tagja az MTA Kolloidkémiai Munkabizottságának. Tagja a Magyar Kémikusok Egyesületének, az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak, valamint az International Association of Colloid and Interface Scientits nevû nemzetközi szervezetnek. Több perióduson keresztül dolgozott – felkérésre – a Kémia II. OTKA bizottságban, többször volt tagja a hazai és nemzetközi konferenciák szervezõ és tudományos bizottságainak. Éveken át tagja volt a Magyar Kémia Folyóirat szerkesztõ bizottságának.

1988-ban Kiváló Munkáért oklevelet (Mûvelõdési Minisztérium), 2003-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta. 2005. szeptember 1. óta nyugdíjasként is tanít. Napjainkban is tagja a doktori (Phd) értekezések bíráló bizottságainak.

A hetvenedik életéve felé közeledõ Dr. Nagy Miklós hobbijai a zene, a képzõmûvészet és az irodalom. A ma is igen aktív jeles tudósnak további egészségben gazdag hosszú életet, és fáradhatatlan munkakedvet kívánunk.

Megjegyzés: Dr. Nagy Miklós publikált mûveinek felsorolása, és a róla szóló kiterjedt irodalom megtekinthetõ a könyvtár Helytörténeti Gyûjteményében.

Demény-Dittel Lajos

216

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

AKI EGYÜTT TANULT HEGEDÜLNI KOCSIS ALBERTTEL Amikor Hatvanról és a színjátszásról beszélünk, valahogy mindig az amatõr mûvészeti mozgalom kerül a képbe, és nem esik szó azokról az emberekrõl, akik életpályájuknak választották a „csepûrágók” felelõsségteljes és nehéz hivatását. De ha valaki figyelmesen olvasta pl. a Hatvani Lexikont, akkor azért ott több színmûvészt, rendezõt, díszlettervezõt is bemutattak a szerkesztõk. Így pl. Lestyán Katalin, Mester István, Mezei Ferenc, Kertész Gyula, Kézdi Lóránt, Mérei Adolf neve csenghet ismerõsen. Az új generációból a Bajzában végzett Csomor Csilla, Pokorny Lia. Már régóta terveztük, hogy az élõ színmûvészeink közül is bemutatunk néhányat a kalendárium hasábjain. Elsõként Mester Istvánt interjúvoltuk meg.

– Kedves István! Kérem, beszéljen gyermekkoráról!

– 1930-ban Hatvanban születtem, a Harang utcában, úgyhogy gyerekkorom jó része a „lyukhíd” és a Homokgödör környékén telt el. A Homokgödörben korcsolyapálya is volt, édesapám ott tanított korcsolyázni. Innen a Hunyadi térre (Piac-tér) költöztünk, mert édesapám a tûzoltóknál kezdett el dolgozni. Elemibe a mostani Kossuth Lajos iskolába jártam. Itt együtt tanultam Kocsis Bercivel, akivel összebarátkoztunk, összehozott bennünket a zene szeretete – hatéves korunktól együtt tanultunk hegedülni édesapjától, aki megkövetelte tõle a mindennapi gyakorlást. Szoktam is tréfásan mondani: Berci azért lett világhírû, mert többet gyakorolt, mint én… Késõbb, már fiatal felnõttként együtt hegedültünk a Daliban, Ángyán Jenõ bácsi zenekarában. Berci volt az elsõ, én a másodhegedûs. Õ már fiatal korában kitûnt tehetségével, szorgalmával! Barátságunkat az sem zavarta meg, hogy tinédzser korunkban egy lányba voltunk szerelmesek, Fehér Magdába, akinek éjszakánként többször zenéltünk és énekeltünk az ablaka alatt. Õ persze – ilyen az élet! – egy harmadikhoz ment férjhez… Az elemi után a Klebelsberg Kuno Gimnáziumba kerültem, közbejött a II. világháború, bizony mi is megéreztük hatását a városban. Az állomás bombázását a bank pincéjében éltük át, meglehetõsen szorongató érzés volt, de még borzasztóbb volt látni és szagolni az állomáson a sok halottat. Különösen megrázott egyik osztálytársunk halála. Ezek után megváltozott életszemléletünk, gyorsabban „felnõttekké” váltunk. Nem kívánom ezt a ma felnövekvõ nemzedéknek – inkább legyenek tovább „éretlenek”, de békében éljenek… A háború után egy lengyel menekült fiútól kaptam egy gitárt, s ez kihatott egész további életemre.

– Amennyiben?

– Amennyiben én megtanultam gitározni, elkötelezõdtem a zenének. Iskolai ünnepségeken, cserkész – összejöveteleken gitároztam és énekeltem, kezdetben népdalokat, regös-énekeket. Lichi Bandinak volt egy zenekara dobossal, trombitással, harmonikással, õ szaxofonozott, engem pedig mint gitáros-énekest szerzõdtettek.

– Ekkor még diák volt?

– Igen, középiskolás, tehát ez nagy megtiszteltetést jelentett nekem, felnõtt zenészek között játszani, arról nem is beszélve, hogy megnõtt az ismeretségi köröm.

– Gondolom, a hölgyek körében is…

– Hát igen, tizenéves korban nem utolsó szempont - mondja nevetve… Az akkori slágereket játszottuk, a fiatal párok arra táncoltak a Daliban. Én is nagyon jól éreztem magam!

A gimnáziumban két osztály volt párhuzamosan a mi korosztályunkból a VIII. a és VIII. b.

217

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Elõzõ volt a francia, a b-sek pedig németet tanultak. Én is.

A háború alatt – én akkor V. osztályos voltam – néhány hónapig nem volt oktatás, de Bényi Tanár Úr otthon a lakásán tanított bennünket saját elhatározásából, mi pedig önként vállalt kötelességérzetbõl jártunk az óráira. Mint ahogy az énekkari tagok is önként vállalták annak az ünnepi mûsornak az elõadását, amit Szücsiben Bajza József névadó ünnepségen mutattunk be. A mi osztályunkból a tanulók kb.

80-85%-a diplomás lett, sokan szép karriert futottak be. Legjobb tanulónk Kurucz Jenõ volt, aki Bilefeldben késõbb iskolaigazgató lett, de sokan lettek orvosok, pedagógusok, mérnökök. Kiváló, tehetséges, gyerekszeretõ tanáraink voltak: Gedeon Béla, Ignáczy Béla, de a többiek is. Utóbbi volt a cserkészcsapat vezetõje, aki sokat vitt bennünket kirándulni – külföldre is! 1943-ban pl. Gyergyócsomafalvára, ott ettem életemben elõször kürtöskalácsot, ami nekem akkor óriási élmény volt. Most is eszem néha, de ezeknek már nem az az íze! Horváth Lehel volt a latin tanárunk, õt is nagyon szerettük, tiszteltük. Általában is mondhatom, mi felnéztünk tanárainkra! A tanulás, a táborozás-kirándulás mellett sokat sportoltunk, sportoltam. 1952-ben pl. magyar síbajnok lettem Kékestetõn, bár szerintem nem én voltam a legjobb, de én vakszoltam az idõjárásnak megfelelõen a sítalpjaimat…

– Hát igen, ez részben technikai sport!

– Ezen kívül a gyöngyösi Pipis-tetõre jártunk vitorlázni, valamint a gimnázium focicsapatának balhátvédje voltam. Sokan atlétizáltunk, emlékszem, hogy milyen presztízs-versenyeket vívtunk az újhatvani polgári iskola diákjaival. Volt olyan eset, hogy miután befutottam a célba, összeestem, de nyertünk! Visszatérve osztálytársaimra, feltétlenül megemlítem Nagy Marikát, aki országos hírû szobrászmûvész lett (Sz. Nagy Máriáról van szó), õ nagyon jó barátom volt. Férjének édesapja Kisterenyén volt fafaragó, az elsõk között lett Kossuth-díjas az új rendszerben. Érettségi után jelentkeztem az orvosegyetemre, de nagy volt a túljelentkezés, így átirányítottak a Mûszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára, amihez viszont nem volt kedvem. Közben elvittek katonának 1950-ben, ahol kiderült, hogy szépen énekelek, hegedülök és gitározok, így egy felhívásra jelentkeztem a Honvéd Mûvészegyüttesbe, ahová fel is vettek. Ez volt a legnagyobb fordulat életemben! Innen jelentkeztem a Színmûvészeti Fõiskolára, és 1954-ben végeztem. Elsõ szerzõdésem Kecskemétre szólt 1955-ben, mint énekes színész. Nagyon tehetséges kollégák szerepeltek akkor ott: Csorba István táncos-komikus, Gyólai Viki a primadonna, Medgyesi Marika volt a szubrett, õ játszotta velem a Marica grófnõben a hugomat. Ez volt egyébként életem elsõ fõszerepe. Közben filmeztem is: a Gábor diákban együtt játszottam Sinkovits Imrével, Zenthe Ferenccel, Greguss Zoltánnal. Késõbb Zenthe Feriék hívtak a Tenkes kapitányába is szerepelni, de a forgatás idején vendégjátékon voltunk Németországban, így ez nem jött össze. Õszintén szólva, nem is bántam, mert labancot kellett volna játszanom…

1956-ot Kecskeméten éltem át puskaropogás közepette. 1957-ben vendégelõadást tartottunk Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Marica grófnõt adtuk elõ. Ascher Oszkár, a Déryné Színház igazgatója is látta az elõadást, s elõadás után felkeresett és megkérdezte, lenne-e kedvem náluk játszani. Természetesen igent mondtam, s le is szerzõdtem hoz-

218

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

zájuk. Boldog öt évet töltöttem e társulatnál, akikkel rengeteget jártuk a vidéket. Egy ilyen tájolás alkalmából egy Salgótarján melletti falusi kultúrház kocsmájában locsoltuk meg ki sörrel, ki fröccsel torkunkat, amikor megszólított egy hatvan év körüli bányász.

– Gratulálok mûvész úr, tetszett a játéka!

– Köszönöm, jólesik, hogy felismer civilként is!

– Hát hogyne, jól játszotta… Bagót!

Ekkor egy kicsit lelohadt lelkesedésem…

– De hát én nem Bagót játszottam!

– Talán a királyt? - kérdezte elbizonytalanodva.

– Nem! Hát nézzen meg jobban….én voltam a Kukorica Jancsi!

– Ugyan má,… az egy dalia volt!

Akkor kissé elkeseredtem, de hazafelé menet társaim azzal vigasztaltak, hogy jól játszottam Kukorica Jancsit, ha a vájár daliás fiatalembernek látott…Ez megnyugtatott, hiszen ez a mûvészet lényege: nem olyannak lenni, hanem olyannak látszani, amit a szerep megkíván.

Sokszáz ilyen, ill. ehhez hasonló esetet tudnék mesélni, hiszen az öt év alatt több ezer fellépésünk volt vidéken! Mindenesetre annyit megjegyzek, hogy játszottam a János Vitézt, sokszor egy nap háromszor, sõt az is elõfordult, hogy egyszerre voltam Kukorica Jancsi és Bagó is!

Egyetlen egyszer pedig – szabadtéri színpadon – eljátszottam a francia király szerepét is!

– Kacsóh Pongrác összejött Önnek!

– Hát így is mondhatjuk… Öt év után Pécsre kerültem, oda is elkísért a fõszerep, ott Cseh Mária volt Iluska, s közel két évtizedig kollégám. Jó színésznõ volt, sajnos súlyos hangszálvérzést kapott, s abba kellett hagynia a pályát. Bukszár Márta vette át szerepeit, õ 17 évig volt a partnerem. Pécsi éveimbõl meg kell még említenem Pataki Ottíliát, ifj. Latabár Kálmánt, Péter Gizellát, Faludi Lászlót, Karikás Pétert, Végvári Tamást, Pécsi Ildikót, Gyõry Franciskát, Monori Ferencet, Kutas Bélát, Bakos Lászlót, Bánffy Györgyöt és még sokakat, hiszen 1962-ben Pillanatkép egy sikeres elõadásról szerzõdtem Pécsre, s onnan is

219

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

mentem nyugdíjba 2000-ben. Hétszáznál is több darabban szerepeltem, és bizony sokakkal játszottam együtt. Mindenféle mûfajban kipróbálhattam magam: operettben, zenés vígjátékban, operában és prózai szerepekben is.

A kritikusok, a kollégák is második Sárdy Jánosnak neveztek. Érdekes, hogy egyszer beugrottam helyette a János vitéz címszerepébe, az õ jelmezében. Az öltöztetõ azt mondta ezt el ne mondjam a mûvész úrnak, mert baj lesz! Évekkel késõbb kávézgatás mellett mégis bevallottam Neki, s vártam a hatást. Rám nézett szúrós szemmel, én megszeppenve vártam a hatást…egyszer csak megkérdezte: sikered volt? Igen, vastapsot kaptunk. Na, akkor meg van bocsájtva! Rendes ember volt, szerettem, becsültem Õt!

Amikor tehetem, viszek virágot Nagykónyiba a szülõházba.

– Visszatérve Pécsre: szerethetett ott lenni, hiszen egy próbaéneklés után szerzõdést ajánlott Önnek a Düsseldorfi Opera is. MégMester István a 2008-as Pécsi Országos Színházi se ment el. Miért?

Találkozó forgatagában – Több oka volt, de két fontos tényezõt megemlítek. Az egyik a kiváló karmester, Paulusz Elemér személye. A másik Nógrádi direktor úr figyelmeztetõ szavai: „Pista! Téged itt nagyon szeretnek és a színháznak is szüksége van Rád!”

(2005-ben egyébként a Pécsi Nemzeti Színházért Alapítvány Nívó díját az akkor 75 esztendõs – a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja – Mester István kapta.) Nyugdíjba vonulása után (2000-ben) sem „nyugodott”: még három évig rendszeresen fellépett Hévizen, német nyelvû operett-gálában.

– Pista „Bátyám”! Hetvennyolc éves, de tizennyolcat nyugodtan letagadhatna. Mi a titka?

– A kutyasétáltatás, a jókedv, a humor meg a színpad!

– Mit üzen a Kalendárium olvasóinak?

– Elõször is gratulálok a létrehozóknak és a kivitelezõknek, nagyon jó dolognak tartom. A hatvaniakat csókolom és kérem vásárolják és olvassák, sõt: írjanak is bele!

– Köszönöm, hogy rendelkezésemre állt!

– Én köszönöm a megkeresést!

MO-ZI

220

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A JOGI PÁLYA VONZÁSÁBAN Távinterjú Vérné dr. Labáth Évával – Mikortól meddig élt Hatvanban?

– 1968-ban lettem hatvani lakos, de mivel akkoriban egyetemre jártam, majd az egyetem elvégzése után férjhez mentem, és Budapesten illetve Gyöngyösön dolgoztam, ténylegesen 1976-tól éltem folyamatosan a városban 1995ig, amikor fiammal Budapestre költöztünk.

– Kérem mutassa be szüleit!

– A Jászságban születtem. Szüleim Jászapátiból költöztek Hatvanba, a kastély kertjében az 1960-as évek második felében felépült ún. KISZ-lakások egyikébe. Hatvan kiválasztásában a Jászapátiból – nagyrészt hozzájuk hasonló okból – elszármazott barátaik, pl. Friedrich Pista bácsi, aki Boldogon volt tanár, és ismerõseik játszottak szerepet. Azt pedig, hogy otthagyták a Jászságot, ahol mindketten születtek, az a kényszer szülte, hogy apu – aki korábban az azóta Jászapátiban megszûnt bíróságon dolgozott – 1956 után nem kapott munkát. Számomra mindketten, bár más-más szempontból, meghatározóak voltak. Apu a mentalitásomat, világlátásomat határozta meg, míg anyu az érzelmi látásra tanított meg. Õk végleg Hatvanban maradtak, a mai napig odakötnek.

– A Városi Bíróságon mi volt a munkája?

– 1976-ban helyeztek a hatvani bíróságra, ami azon túl, hogy hosszú ideig volt a munkahelyem, egy ideig otthonul is szolgált. A fiammal bent laktunk az egyik szolgálati lakásban.

1989-ig dolgoztam a bíróságon polgári bíróként. Tizenöt év alatt szinte a város összes lakosát megismertem, azon belül is fõként a problémáikat, mert a bíróságokra nem az örömükkel mennek az emberek. Kötetlenebbek voltak, de talán éppen ezért nagyobb betekintést adtak az ott élõk életébe a pénteki, panasznapnak nevezett félfogadási napok, ahol nagyon sok ember megfordult, és nem feltétlenül a jog által megoldható problémákkal. Volt, aki tulajdonképpen csak beszélgetni jött. Mivel a hatvani bíróság nem volt nagy, szinte minden pertípust tárgyaltam, a családjogi perektõl kezdve a tulajdonjogi, kötelmi és öröklési jogi perekig. Elég kemény munka volt, de szerettem, éppúgy, mint az ottani kollegáimat, kolleganõimet, akik – fõként kezdõ bíróként –, nagyon sokat segítettek.

– Milyen emlékei vannak a városról, különös tekintettel az akkori szellemi és közéletre?

– Több szempontból is említettem már a várossal kapcsolatos emlékeimet. Ami a szellemi életet illeti, egyértelmûen csak szép, és – mondhatom – értékes, mai napig ható emlékeim, élményeim vannak. Több szellemi központ is volt akkoriban, így a Kocsis Pista által vezetett könyvtár, a Monori Zoli által fenntartott TIT, és Moldvay Gyõzõ Hatvani Galériája. Az oda járó emberek – köztük több kollegám is, így pl. Hóka Jóska, Pálos Oszvald, Gyetván ügyész úr – között baráti kapcsolat is kialakult, és az elõadások, kiállítások kapcsán, az 1980-as évekre jellemzõen, sok-sok élénk eszmecsere, építõ vita volt. Nagyon kedves emlékeim a Nagykökényesen szervezett nyári, de a határon túli olvasótáborok is. A szó szoros értelmében vett közélettõl, mint bíró, távol maradtam.

221

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

– Jelenleg már a fõvárosba dolgozik, itteni pályafutása hogyan alakult?

– 1989-ben kerültem a Fõvárosi Bíróságra, ahol másodfokú bíróként elsõsorban tulajdonjogi és öröklési jogi pereket tárgyaltam. Jobban szerettem az elsõfokú bírói munkát, ahol az ember maga építkezhetett. A Fõvárosi Bíróság akkor is, most is, túlterhelt volt, egy-egy akta betöltött egy szobát, a perek nagyon elhúzódtak. Lehet, hogy ezek miatt, és talán azért is, mert távolabb akartam kerülni a privát szférától, 1991-ben váltottam, és átmentem az akkor megalakult Gazdasági Versenyhivatalhoz a Versenytanácsba, ami a hivatal döntést hozó szerve.

Az új munkahely új lehetõségeket, kihívást kínált. Nekünk kellett kialakítani a joggyakorlatot, az azóta már ismert kartell eljárásokban, a domináns piaci szerepû vállalkozásokkal szemben indított eljárásokban, stb. Részt vettünk a jogalkotásban is, ami nagyon érdekes feladat volt. Jelenleg egyéni ügyvédként dolgozom, és gondolom ez az utolsó váltás.

– Visszatekintve, milyenek voltak a tapasztalatai? Van-e elég jól felkészült szakembergárda, megfelelõek-e törvényeink ahhoz, hogy a Gazdasági Versenyhivatal érvényesíteni tudja céljait, akaratát?)

– A kezdetekrõl már szóltam. Idõközben felnõtt az a szakembergárda, aki számára már természetes, hogy piac van, még ha nem is mûködik tökéletesen. Az 1990-es évek elején fõként az állami tulajdonosi korszakból örökölt monopóliumokkal harcolt a hivatal, most pedig a nagy erejû magán-, sokszor külföldi tulajdonban lévõ vállalkozásokkal. Az EU normákat már itt is ismerni, alkalmazni kell. Ami a jogszabályokat illeti, a versenyjog is többször módosításra került az évek során a tapasztalatok tükrében, a hatékonyság fokozása érdekében, és pl. az EU-konformitással összefüggésben is. Mivel emberi alkotás, ez sem tökéletes, és sokféle érdeket érint, vagy sérthet. A hivatal – nem elfogultságból mondom – a jobbak közé tartozik.

– Tartja-e még kapcsolatát a várossal valamilyen formában?

– Persze. Említettem, hogy jól éreztem itt magam. Ez azt jelenti, hogy kötõdtem és kötõdöm is hatvani barátaimhoz. Bár nem túl gyakran, de jövök Hatvanba, és a barátnõm, barátaim is jönnek hozzám. Monori Zoli mindig értesít, ha kiállítás-látogatást szervez Pesten, és az apai ágon számon tartott egyetlen rokonommal, Farkas Kálmánnal – az õ jóvoltából – mai napig megbeszéljük a jászsági családfát, mindazt amit már csak õ tud, amióta apu nincs. A közelmúltban Kovács János könyvbemutatójára kaptam meghívót, amire természetesen örömmel jöttem újra Hatvanba.

MO-ZI

222

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

„ÖRÖKBE FOGADJALAK, VAGY FELESÉGÜL VEGYELEK?” Úgy vélem, hogy Kocsis Ildikót nem kell bemutatnom általában. Mûvészként sem, Kocsis Albert barátunk feleségeként és özvegyeként sem. Hatvani patriótaként talán még kevésbé.

Ide valahányszor szívdobogva, lelkesülten és érthetõ meghatottsággal, emelkedett lélekkel tér haza a feleség a néhai férjével közös mûvészi élmények érleléséért, gazdagításáért, emlékének illõ ápolásáért.

Ez az interjú a legutóbbi kiadós emlékfelidézõ beszélgetésünk szûkített, õszinte kivonata.

Amely apróbb epizódok megidézésével elevenebbé teszi a kettejükrõl kialakult általános képet.

Kocsis Ildikót én elõbb ismertem meg, mint késõbbi férje, Berci barátom. S kísérhettem figyelemmel ígéretes pályájának fáradságos és kitartó, célratörõ formálása során.

– Bocsánat a tapintatlanságért kedves Ildikó, amiért nem néhai férjével kezdem a beszélgetést. Az Amerikai Egyesült Államokban élõ, a nemzetközi hárfás zenei elõadói életben jeles szerepet, a hárfás zenei irodalomban kimagasló úttörõ és hiánypótló tevékenységet végzõ, élete alkonyán hazatérõ hárfamûvész barátom, Aristid von Würtzler (mint tudjuk, magyarul Würtzler Arisztid) annak idején felkért a pályáját átfogó visszaemlékezés kötetének szerkesztésére. A hazai zenei képzésrõl meglehetõsen lesújtó véleménye volt. Ennél is sötétebb a hárfás képzésrõl. Jól tudom, ugye, kedves mûvésznõ?

– Nála meglehetõsen diplomatikusabban fogalmaz Pista bácsi. Szakmailag rendíthetetlenül szigorú volt. Szinte hihetetlen, hogy tudott olyan lezser maradni a privát életében.

– Természetes, hogy azért azt csak firtattam a vele folytatott beszélgetések alkalmával: vannak-e tehetségek, ígéretek a hárfás növendékek között?

– Hogyne lennének! – válaszolta a híres hárfamûvész. Egy okvetlenül van, akirõl még hallani fognak nemcsak itthon, hanem külföldön is. Koncz Ildikónak hívják. Neve be is került a mûvész gyönyörû kivitelû önéletrajzi visszaemlékezés kötetébe. Jól mondom, Ildikó? Mintha magácskáról lenne szó.

– Jól! Ez volt a lánykori nevem. Még a névváltással is szerencsém van, majdhogy nem egyformán hangzik a lány- és az asszonynevem.

– Úgy hiszem, akkor ezekrõl az elismerõ szavakról nemigen tudhatott, ismerve hárfamûvész barátom már idézett kritikus alkatát.

– Titokban azért reméltem, hiszen tanítványául fogadott. Különórákat kapKocsis Albert és felesége Kocsis Ildikó tam tõle, mesterkurzusaira

223

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

meghívott. Az akadémián kitûnõ eredményeket értem el. Teljesítményem azzal is elismerték, hogy exkluzív helyeken léphettem fel még a diplomaszerzést megelõzõ években.

– Túlságosan elõreszaladtunk. Az olvasót feltétlenül érdekli az akadémia elõtti, tizennyolc év néhány elõzménye. A hárfához, a legõsibb hangszerhez, a hangszerek aranycsillogású tündöklõ királynõjéhez, ismereteim szerint általában jobb családokból érkeznek a mûvészjelöltek. A hárfa nem fordul elõ minden második lakásban.

– Akkor én a kivételhez tartozom. Berettyóújfalun születtem és nevelkedtem parasztcsalád sarjaként. Szüleim, bizonyára az övéknél könnyebb életet reméltek és szánhattak nekem.

Szinte felmentettek a paraszti élet szokásrendjébõl. Nemhogy hosszú pórázra engedtek, hanem szárnyalni hagytak kedvemre. Éltem a lehetõséggel. A szorgos és fegyelmezett tanulás mellett sportoltam, zongoráztam, sakkversenyekre jártam, sõt „cserkészkedtem”. Tanáraim magasra állították a mércét. Szinte kötelezõvé tették, hogy díj nélkül nem jöhetek haza. Ráadásul arra is kényszerültem, hogy magam intézzem a dolgaimat. Drága jó szüleim idejébõl erre nemigen futotta. Hál' Istennek! Amíg élek, hasznát veszem.

– Végül is, ennyi elfoglaltság mellett, hogy kerül elõ a hárfa?

– Az a drágalátos Zsóka néni tanárnõm, egyszer nálunk járt vendégségben, s váratlanul azt kérdezte tõlem, hogy mi szeretnék lenni. Magam se tudtam igazából, hát inkább csak hümmögtem. Mélyen a szemembe nézett, és mint aki erre már felkészült, egyszerûen azt mondta: „Úgy nézel ki, mint egy angyal, neked hárfáznod kell”.

– Azon mégis csak elcsodálkoznék, ha a jóságos szüleinek futotta volna rögvest hárfára is.

– Ugyan, ugyan – kacarászik kellemesen csilingelõ angyal hangján. Zsóka néni meglepõ fordulata azonban e pillanattól megérttette velem, hogy nekem hárfáznom kell. Van-e hárfa, kell-e hárfa eszembe se jutott. Hiszen zongorára se futotta nekünk. Debrecenbe kellett mennem. Legközelebb ott adódott lehetõség hárfán tanulnom. És miután elégedettek voltak az elõmenetelemmel, késõbb eljutottam Budapestre. Az Akadémiára is simán felvettek. Nekem „csak” pengetnem kellett. S mint említettem, nem voltam afféle elveszett gyerek, feltaláltam magam, gyorsan beilleszkedtem az itteni környezetbe is. Hála talpraesettségemnek. Kisgyerekkorom óta erõs oldalam a gyakorlatiasság. Talán némi kotnyelesség is, a szó jó értelmében.

– Ha így felengedett, hadd kérdezzem meg, hogy került Kocsis Albert, késõbbi férje a képbe? Ha már tõle elfelejtettem megkérdezni. Hallott róla, netán hallotta játszani is a „Vándor muzsikus”-t, ahogy a világ külön-külön végeirõl a nekem küldött üdvözlõlapokon és leveleiben is nevezte magát.

– Pista bácsi, elképeszt, hogy van olyasmi az életemben, amit tõlem tud meg rólam. Amikor õ diadalútját járta itthon, s egyidejûleg a nagyvilágban, az Akadémia elvégzése után, én még meg sem születtem. Amikor érdemben foglalkoztam a zenemûvészettel, õt már mostohagyereknek tekintette a haza. A kultúrpolitika elsõszámú letéteményese, kitüntetõ gesztusként hízelgõ és nyájas szavakkal, gyakorlatilag önkéntes számûzetésbe küldte, kedvezõ karrier ajánlattal. Az én nemzedékem nem hallhatott róla, a nagyritkán itthon adott hangversenyeirõl sem. Igyekeztek elfeledtetni. Mindezt utólag tudtam meg, már a házasságunk idején.

Apránként adagolva.

– Életem sorsfordító eseményei csaknem mindig véletlenül és váratlanul értek. Úgy adódott, hogy akkoriban már koncertezni is gyakrabban hívták haza. Hiszen privát emberként gyakran megfordult itthon. Ha akadt egyetlen szabad napja, akkor autóversenyzõi tempóban hazajött meglátogatni, megölelgetni gyermeki módon szeretett, imádott édesanyját, a drága mamit.

224

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

– Bármilyen hihetetlen, a hárfatanárom hívta fel a figyelmemet, és meggyõzõdéssel bizonygatta, hogy okvetlenül meg kell hallgatnom a Budapesti Vigadóban adandó koncertjét, amelyen Lendvay Kamilló Hegedûversenyét adta elõ õsbemutatóként. Ha jól tudom, a szerzõ kívánságára. Ez valamikor a nyolcvanas évek végén volt. Pontosan már nem emlékszem rá. Annál jobban Kocsis Albert gyönyörû játékára, Lendvay Kamilló elégedettségére, és a zsúfolásig megtelt terem közönségének szûnni nem akaró tapsára, ünneplésére.

– Privát megbízatást is kaptam tanáromtól. Megkért, hogy elfoglaltsága miatt mentsem ki távolmaradásáért, s egyúttal az õ nevében is gratuláljak neki. Ismeretlenül, némi szorongással nyitottam be hozzá a mûvészszobába. Utólag csodálkoztam el a merészségemen és a meglepetésemen. Egyszeriben mintha valami új világba léptem volna. Otthon éreztem magam. És minden, ami ott körülvett bennünket, harmóniát árasztott. Felszabadultan beszélgettünk, beszélgettünk, mintha régóta ismernénk egymást. Az elsõ pillanattól az volt az érzésem, hogy mi nagyon régóta ismerjük egymást. És csak beszélgettünk, beszélgettünk.

– Ez felér egy õszinte önvallomással. Vagy beismeréssel, ha úgy tetszik.

– Ilyenkor szoktam azzal replikázni, hogy az igazi nõ – ne tekintsük dicsekvésnek – nem szégyelli sem a gondolatait, sem az érzelmeit. Az vesse rám az elsõ követ…

– Nem dicsekvésbõl mondtam. Inkább magyarázatként. Észre se igen vettem, nem sokára azon kaptam magam, nem ott, hogy beleszerettem. Egy igaz emberbe, férfiba szerettem bele.

Egy békebeli magyar úrba, ahogy Pista bácsi ilyen és hasonló esetekben szokta mondani. Barátaim, még inkább ismerõseim egy része értetlenül, sõt elképedve fogadta, vette vagy nem is igen vette tudomásul. A köztünk lévõ nagy korkülönbség miatt. Amit én soha egy pillanatig nem éreztem. Az mondták, nagyon kemény, önfejû és csökönyös férfi. Az igazságáért fejjel megy a falnak. Kettõnk kapcsolatában én ezt pozitív jellemvonásként értékeltem. Miként legjobb barátai is.

Emberi viszonylatban és kapcsolatban talán inkább visszahúzódóbbnak, gyengédebbnek, majdhogy nem kamaszosnak éreztem. Édesanyjával és velem kapcsolatban is.

– Amikor elérkezett a lánykérés pillanata, ugyanezt éreztem. A formális, ceremoniális megoldásoktól szenvedett. Tõlem kérte meg a kezemet. Csevegés közben, a szokásos fordulattal a szemembe nézett, és mintha élcelõdne, úgy mondta, nem, nem kérdezte – mondta, arcán, testtartásán teljes felelõsségérzettel: „Örökbe fogadjalak, vagy feleségül vegyelek?” A nyakába borultam, szólni nem tudtam, ölelgettem, csókolgattam és…és… örömkönnyekkel áztattam a vállát, amelyen a hegedût annyi szeA mûvésznõ kedvenc hangszerével retettel tartotta egy életen át. A szíve felett.

225

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

– Erre megismételhetném az elõzõ csodálkozó közbevetésemet! Megtoldva egy felkiáltójellel.

– Nem mellesleg, ezt a talányos mondatot: „Örökbe fogadjalak, vagy feleségül vegyelek?” mind a mai napig nem értem. Viccelt vagy komolyan mondta, gondolta.

– Engedelmével megfejtem. Nem viccelt és komolyan gondolta. Berci barátomtól tudom.

Még a lánykérés elõtt beszélgettünk róla. Sokat vívódott. Bevallotta, hogy szerelmes magába. Többször is szóba hozta. A korkülönbséget túlértékelte, ami teljesen érthetõ. Közben megtudta – mint már említettem, hogy egy nyugaton befolyásos kolléga jól jövedelmezõ állást ajánlott és szerzett. Határozottan úgy vélte, hogy a maga tehetségét semmi pénzért sem lehet elpazarolni a szórakoztatóiparban. Nagy dilemmája volt. S odalyukadt ki, hogy fenti rébusszal jár el a lehetõ legtisztességesebben. Hiszen tudom, hogy az állásajánlatot magának is helytelenítette. A mûvész és a szerelmes férfi dilemmája. Érzelmileg nem akarta zsarolni.

Meg az is megfordult a fejében, hogy kosarat kap. Az igazi férfi nem vállalja ezt a megaláztatást. Elsõsorban mégsem önmagáért, hanem a magácska mûvészkarrierjéért küzdött.

– Egész életemben örülök, hogy jól válaszoltam a talányos rébuszra. Harmonikus házasságban éltünk. Egy húron pendültünk, mindenben megértettük egymást. Úgy gondolom, hogy ha két ember szereti egymást, minden problémájukat meg tudják oldani. Nem a magánélet, hanem az együtt zenélés okozhatott Bercinek több problémát. Igazából mellette és vele tanultam meg a kamaramuzsikát. Megható tapintattal és odaadással segített át a legnehezebb problémákon is. Biztos, sok gondot okozhattam neki, de soha nem volt türelmetlen velem, soha sehol nem panaszkodott rám. Hirtelen és váratlan halála összetört.

– Kevesen tudják, talán csak én egyedül, hogy három évig gyászolt. Olyan szigorúan és átéléssel, ahogy hajdanán nagyasszonyok szokták egy évig: távol tartotta magát a világ zajától.

– Akkoriban csak és kizárólag a munkának, a zenének, a koncerteknek áldoztam minden idõmet. Sokszor eszembe jutott dr. Lépold Józsefné, a rendkívüli képességgel és kivételes tehetséggel megáldott grafológus, aki vagy tíz évvel elõbb az aláírásomra pillantva azt mondta, ha a hangszeremen játszom, elvarázsolom az embereket, akik szinte a mennyekben érzik magukat. Az elõadás népes közönsége értetlenül forgolódott, nézelõdött körbe-körbe, hiszen egytõl egyig mûszaki képzettségûek voltak. Hogy kerül a csizma az asztalra? (Prófétának bizonyult Zsóka néni?) Elég volt a magam bánata. Vigasztalásul nagyon-nagyon szeretettem volna, hogy a hallgatóságom egy-másfél órára a mennyekben érezze magát.

Berci barátai hoztak vissza az életbe, amiért nem lehetek elég hálás nekik. A gyász lejártával szép lassan visszatértem a hétköznapokba.

– Néhány évvel késõbb ismerkedtem meg a mostani férjemmel, akivel Bécsben élünk, és nagy szeretettel neveljük nyolcéves kisfiunkat, Ilyast. És természetesen mindenem a zene: koncertezem, tanítok tehetséges fiatalokat, akiknek van mondanivalóm az élet mélyebb valóságáról: bármilyen helyzetben õrizzük meg hitünket, az élet nehéz idõszakában és pillanataiban ugyanúgy. Ha csak egy pillanatig voltunk igazán boldogok, akkor már elmondhatjuk, hogy volt, van és lesz értelme életünknek.

– Engem már sok ilyen pillanattal ajándékozott meg az élet.

Kaposi Kis István

226

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

A VILÁG ÉLVONALÁBAN Egy halk szavú, sportos felépítésû, 40-es, szemüveges fiatalemberrel beszélgetek a múlt történéseirõl, akit inkább néznénk középiskolai matematika tanárnak, mint a Hatvani Taekwon-do Klub 2008. évi legeredményesebb versenyzõjének. Szász Péter 4 danos taekwon-do mester szerényen elmosolyodik a hasonlaton, holott pont a szerénységre nincs semmi oka. Az elmúlt évek eredménylistája egy közel 30 éves sportpályafutás kicsúcsosodását jelzik. 2007. júniusában a magyar válogatott tagjaként a kanadai Quebecben rendezett világbajnokságon bronzérmet szerzett tradicionális küzdelemben. 2008 áprilisában pedig a lengyelországi Wroclawban az Európa-bajnokságon aranyérmes lett. Nemzetközi sportsikerei mellett a hazai eredménylistája sem lebecsülendõ. Mint elmondta szobája falát 5 magyar bajnoki érem díszíti, csapatküzdelemben, formagyakorlatban, tradicionális küzdelemben, speciál törésben, a vitrinekben pedig se szeri-se száma a különbözõ kupáknak. De csodálatos emlék a számára a 2005-ös németországi világbajnokság is, ahol budapesti partnerével, Pataki Krisztián 3 danos mesterrel tartott bemutatójukhoz – a közönség állva tapsolt –, miközben a Világszövetség elnöke is gratulált a zúgó vastaps közepette.

Persze a versenyek sikerei mellett az itthoni eseményeken is láthattuk kiemelkedõ technikai tudását. A hatvani közönséget pl. a 2008. évi Városnapon a helyi taekwon-do klub bemutatóján akrobatikus ugró rúgásaival, és töréseivel kápráztatta el.

Amikor a klubbéli társairól faggatom, akkor is szerényen nyilatkozik. Kiderül, hogy a csapattagok tisztelik, eredményeit tekintve felnéznek rá, és segítõkészségét példaértékûnek tartják. A kissrácok közül sokan a példaképüknek tekintik, hiszen õ azok egyike, akik minden helyzetben, minden edzésen – amikor el tud jönni –, a maximumot szeretné kihozni magából.

Kétkedõ tekintetemet látva elmagyarázza, hogy hiába, hogy saját sportágában a világ élvonalába tartozik, ám ebbõl hazai szinten megélni nem lehet. Neki is civil foglalkozása van, az egyik budapesti nagybanknál számítógépes szakember. Így õ is ingázóként „a család – munka – sport szentháromságába” kell, hogy megtalálja azt az ideális arányt, amely mindenki számára elfogadható. Mivel a sport éltetõ eleme, ezért az esti edzéseket, amikor lehetséges, bevállalja. Sportkarrierjének alakulásában a biztos családi háttér az egyik támasza, hiszen hála segítõ feleségének, Zsuzsának – aki szintén pénzügyi területen dolgozik –, és aki nagy részt vállal az egyéb teendõkbõl, hogy Péter tudjon a sportra koncentrálni. A kiváló sportember nagy szeretettel beszélt a hozzá közelállókról, és ahogy hallgattam, tudtam, hogy az általa oly fontosnak tartott otthon melege két kisfiúknak, a 8 éves Bencének és a 4 éves Matyinak is legalább olyan fontos, mint neki. És beszélgetésünk végén az is kiderült, hogy a lurkók apjuk nyomdokaiba szeretnének lépni. Így tehát titkon remélhetjük, hogy úgy másfél évtized múlva valamelyik világbajnokságon, esetleg olimpián a kommentátor izgalomtól elcsukló hangon tudósít majd egy szép magyar sikerrõl, megemlítve szülõvárosát és nevelõegyesületét, a Hatvani Taekwon-do Klubot. Ugyanis 2000-tõl ez a sportág is szerepel már az olimpiák mûsorán, tehát reménykedjünk!

H.B.

227

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

A MESTER ÉS A TANÍTVÁNY A Városnapon, 2008 júniusában nyílt meg az a különleges kiállítás, ahol az elhunyt Mester, Gódor Kálmán festõmûvész, és az alkotó Tanítvány, Sz. Nagy Mária szobrászmûvész közös munkáit láthatták egy hónapon át az érdeklõdõk a hatvani Moldvay Gyõzõ Galériában. Ahogy a megnyitóban elhangzott, mindkét mûvész hazatért ide Hatvanba. Mindketten innen indultak, majd jó sorsuk máshová vetette õket, de most itt vannak újra együtt, a növendék és tanára.

A mûvésznõ – közelgõ kerek évfordulója apropójából – egy életútját reprezentáló kiállítással tisztelgett tanára elõtt. Míg a Mester, Gódor Kálmán festõmûvész – aki nem tartozott a sûrûn kiállító mûvészek közé – gyûjteményes tárlata is hiánypótló, hiszen hagyatékát nagyrészt a Hatvany Lajos Múzeum és a Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár õrzi, és ilyenformán még soha nem volt együtt az anyag. Épp ezért élénk érdeklõdés kísérte a közös bemutatkozást. Ennek kapcsán egy kis számvetést készítettünk a mûvésznõvel, aki a galéria indulása óta rendszeresen jelen van alkotásaival az országos tárlatok sorában, leginkább az Arcok és Sorsok Portré Biennálékon. Sõt munkái több alkalommal is elismerésben részesültek.

A mûvésznõt a megnyitón köszöntötték tisztelõi

Mint megtudtuk 1929-ben született Hatvan városában, majd 1949-ben érettségizett ugyanitt a Bajza József Gimnáziumban. Rajzolni Gódor Kálmántól tanult, aki ebben az idõben a gimnázium rajztanára volt. Az iskola vezetése és pedagógusai – Gedeon Béla igazgató úr, Ignáczy Béla tanár úr és Hacker tanárnõ vallották: mindenki a képességének megfelelõ képzést kapja. Így került sor arra, hogy Gódor tanár úrtól mûvészettörténetet tanult, s Török tanár úrhoz járt mintázni és zongorázni. Még 1949-ben felvételt nyert a Képzõmûvészeti Fõiskolára. A felvételikor már volt bizonyos plasztikai tudása, így Pátzay Pál meglátta benne a szobrászt. Mesterei Mikus Sándor és Beck András voltak. A diploma megszerzése után 31 évig rajztanárként dolgozott Budapest XIII. kerületében a Kilián György (ma Németh László) Gimnáziumban. Elsõ növendékei között volt Bakallár József festõmûvész. Jelenleg Budapesten és Benczúrfalván él és alkot.

Mûvészi pályafutásáról több neves mûvész így vall: „Nagy Mária elmélyülõ, bensõséges érzelmeket kifejezõ mûvész. Távol áll tõle a látványosság, de még az arra való törekvés is. Mûveinek belsõ sugárzása, észrevétlenül ragadja meg a szemlélõjét, és együttérzésre, együttrezdülésre kényszeríti. Nem tör új utakat, nincsenek bravúros formai játékai. De van megtartó, megõrzõ hite és alázata. És van még egy ritkább emberi, mûvészi tulajdonsága – a hûség.” (Csohány Kálmán szavai egyik kiállításának megnyitóján, 1974-ben.) […] „Szobrainak egyszerûsége tehetség és kitartó küzdelem eredménye, ez távlata és karaktere egyben.” […] (Losonczi Miklós: Sz. Nagy Mária szobrai a Hatvani Galériában, 1981.)

228

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

[…] „A realizmus alatt itt azonban nem külsõségesen csak formai felismerhetõséget kell, hogy értsünk, hanem a valóság látszatának arculata mögött lévõ szellemi, érzelmi, … világnézetbeli igazságot is.” […] (Koplik Judit szavai egyik kiállításának megnyitóján, 1979-ben.) „Ha Sz. Nagy Mária portréiban, érmeiben a szobrászati gondolat nyomába eredünk, óhatatlanul a világnézet területére tévedünk. Manapság világnézetrõl beszélni legalább olyan avítt dolog, mint lóvasúton közlekedni metró helyett. Pedig a szobrászati (mûvészeti) gondolat bölcsõjét valahol itt kell keresnünk, s akinek e bölcsõ mellett nem énekelt szüléje, nem igen formálhatott késõbb jogot mélyebb tudattartalmak kifejezésére.” – írja Fecske András a Hitel 2005. januári számában.

A mûvésznõ bölcsõjénél minden bizonnyal sokat énekelhetett szüléje. Sz. Nagy Mária nagy értékkel ajándékozott meg bennünket. Pályát ritkító magas mérce az õ világa, csak hoszszabb meditálás után tárulkoznak fel értékei, csak a tartós szemlélõdõt gazdagítja igazán. Ebben az alkotói magatartásban nincs lázasság, sietség, kiabálás vagy látszatjókedv, az õ mûvészete nem elméletek megvalósítása, õ a gyakorlatot mintázza.

Engedjék meg, hogy mindjárt a lényegessel, a legjobban meghatározóval kezdjem; s feltegyem a kérdést, mi a sajátos, a legfontosabb Sz. Nagy Mária mûvészetében?

Azt mondhatom, hogy szobrainak mindenekelõtt belsõ élete van, nem külsõséges meghökkentésekkel operál. Szobrainak mindegyikét ugyanazon belsõ tartás fûti, belsõ magatartás motiválja. Szobrai a több évtizedes és mindennapos felismerés, tapasztalás eredményei az emberrõl, az életrõl.

Belépve a kiállító terembe azonnal megérinti a látogatót annak ünnepélyes hangulata. Felemelõ érzés volt látni a Nyugat jelentõs személyiségeinek bronzba öntött mellszobrait, mintha egy irodalmi panteonban járnánk. Az idei esztendõ irodalmi életének meghatározója a „Nyugat” megjelenésének 100. évfordulója. Ady, Kosztolányi, Karinthy, József Attila, Pilinszky, Nagy László és a többiek, mind a tizenegyen a magyar költészet olyan állócsillagai, akik méltóak arra, hogy a Nyugat emlékévében közösen egy panteonban kapjanak helyet.

A mai ember arcát a realizmus útján kell keresni. A mûvésznõ portréinak legnagyobb értéke, hogy a szobor testi embersége és szellemisége összeforrottan egy közös formában jelentkezik, méghozzá a legmagasabb szintû ötvözés útján.

Ezek a portrék a konkrét ember szellemi értékének karakterhordozói és mûvészettörténeti látószöggel, igénnyel készülnek.

Juhász Gyula portréja

229

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Csohány Kálmán grafikusmûvész így nyilatkozott róla: „Mûveiben a szobrászmûvészet lírikusa vall érzelmeirõl, emberekrõl, költõkrõl, az ember életének gyönyörû és gyötrõ jelenségeirõl. Radnóti portréja tisztelgés az emberi tisztaság és szépség elõtt. Õszinte és gyötrõ dadogásaiból született meg Nagy László arcmása, mely éppen a legnehezebbet oldotta meg a leghitelesebben… És a legszebb portrészobor Juhász Gyuláé. Nem hiszem, hogy túloznék, amikor azt állítom, hogy Juhász Gyula életét, nyomorúságát és torokszorító emberi-mûvészi tragédiáját meggyõzõbben adták volna vissza, mint ez az alkotás.

Egy halk és érzékeny mûvész szól hozzánk Sz. Nagy Mária személyében.”

S ha még figyelembe vesszük a többi szobrot és az ugyancsak meglepõen gazdag, remekmûveket felsorakoztató érmeket is. Egy-egy portré, szobor, érem tömegében-felületén elidõzik. Megörökíti a Sz. Nagy Mária: Liliomos díszkút darvak vonulását, a nádast, a talicskára a Bajza Gimnázium udvarán támaszkodó kubikost, Hatvany Lajost és szülei arcmását. Érmei festõi szépségûek, olykor drámaiak is. Tömör gondolatsûrítés jelenik meg az „Utolsó sirató” érem alkotásában, melyben édesanyja életbúcsúját szólaltatja meg.

Ahogyan Gódor Kálmán itt hagyta kézjegyét és hangját, úgy teszi le e halk és érzékeny mûvész is kézjegyét városunkban köztéri mûalkotásain keresztül. Remekmû a gyönyörû liliom ívó-kút a Bajza udvarán. A mûvésznõ keresve sem találhatott volna önmaga számára szebb és bonyolultabb jelképet, mint ez a kút. Nyisd fel a Bibliát: ott találod a kutat, mint az élõ víz forrását, a lélek felüdülésének szimbólumát. A lélek felüdülését hozta el számukra életút kiállításával a mûvésznõ. Reménykedünk, hogy közelgõ 80. születésnapján méltó módon köszönti õt – a számára mindig otthont jelentõ – szülõvárosa.

Matiszlovicsné Horváth Éva

230

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

... ÉS AKIKTÕL BÚCSÚZUNK Szomorú kötelességünknek teszünk eleget most, amikor a 2008-ban elhunyt neves hatvani közéleti személyiségektõl búcsút veszünk. Kegyetlen dolog a halál, de a mulandóságnál már csak a felejtés borzalmasabb. Az õ emléküket bizonyára nagyon sokan megõrzik majd a szívükben.

VRABECZ MÁTYÁS (1930–2008) Hatvanban született 1930-ban. Apja Vrabecz Károly pékmester, anyja Karácsony Franciska. A belvárosi elemiben kezdte tanulmányait, majd a Bajza József Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Késõbb okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett.

Korábban a selypi cukorgyárban is dolgozott fõkönyvelõként, majd igazgatóként. Onnan nevezték ki 1974-ben az egyesített gyárak igazgatójának, és ebbõl a beosztásból vonult nyugállományba 1990-ben. Igazgatói mûködése alatt a Mátravidéki Cukorgyárak többször elnyerték az élüzem kitüntetést, õ pedig 1985-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, majd 1989-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetéseket.

1953-ban kötött házasságot Cserháti Valéria tanítónõvel.

Gyermekei: Valéria (1958) és Kinga (1962). Versenyszerûen futballozott 15-tõl 30 éves koráig. Nemcsak Hatvanban játszott, hanem 18 éves korától Selypen, katona korában pedig Csornán. 2008. január 17-én 78 éves korában hagyta itt a földi árnyékvilágot. Íme egy életrajz dióhéjban. Engedje meg az Olvasó, hogy mindezeket kiegészítsem néhány szubjektív mondattal, lévén a hatvanas évek végén, s a hetvenes évek elején néhány évig a Selypi Cukorgyárban dolgoztam. Akkor „Matyi Bácsi” volt az igazgató, dr. Hangyál Károly a fõmérnök, Fazakas Zsigmond a fõkönyvelõ. Ez a team remekül vezette, irányította a kollektívát. Nemcsak a gazdasági mutatók voltak jók, jó volt a munkahelyi légkör is. A vezetõség tagjai nem különültek el a munkatársaktól, s nemcsak meghallgatták az embereket: igyekeztek segíteni is õket ügyes-bajos dolgaikban…

Eszembe jut mennyi mindenre jutott támogatás akkor a jóléti keretbõl: sportra (futball, tenisz, kézilabda), üdülõk, könyvtár, kultúrház fenntartására!

Szerették, becsülték az emberek. Szerették, mert empátiával fordult feléjük. Becsülték, mert bár õszintén, kertelés nélkül mindenkinek megmondta a véleményét, de ezt korrekten, szemtõl-szembe tette. Következetes, szakmailag jól felkészült, jó vezetõ volt. „Matyi bácsi”! Testi valódban már nem vagy köztünk, de szellemiséged itt van, és sokan, sokáig nem feledünk! Nyugodj békében!

Monori Zoltán

231

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

MÁTRAI LÁSZLÓ (1937–2008) „A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.”

(Abraham Lincoln) Bölcs Ember volt. Nem hallották hangoskodni, nem látták sietni, ha valami baj vagy kár érte, csak mosolygott. Rágyújtott egy cigarettára, elmesélt egy történetet, és túl volt rajta. „Nem lehetett vele összeveszni” – mondta róla Schmid Gábor, a Hatvani Sakkör vezetõje. Mert az iskola, a sport és a családja mellett a sakk volt életében az egyik legfontosabb szervezõ erõ és szabadidõt kitöltõ program.

1965-ben Hatvanban, a késõbbi I. István Általános Iskolában volt egy sakk spartakiád, ahol dr. Gyepesi József (akinek emlékét már szintén méltattuk a Hatvani Kalendáriumban) felfedezte a kiválóan sakkozó 28 éves fiatal tanárt. Rögtön meghívást kapott a Hatvani Sakkörbe, amelyhez kisebb megszakítással élete végéig kötõdött.

Mátrai László 1937. június 1-jén született Hatvanban. Három testvére van: István, Marika és Éva. Édesapja a vasúton dolgozott. Az általános iskolát Szolnokon végezte, majd Hatvanban a Bajza József Gimnáziumban érettségizett 1956-ban. Ekkor már a MÁV HAC színeiben atletizált. Érettségi után a MÁV Hatvan-Salgótarjáni Pályafenntartási Fõnökségnél helyezkedett el. 1961-ben megnõsült, felesége Dömötör Erzsébet egykori atléta társa lett. Közben munka mellett elvégezte Szegeden a Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskolán a testnevelés szakot.

1963-tól Boldogon, az általános iskolában tanított. Ebben az évben született Erzsébet lányuk, aki követte apja nyomdokait a pedagógus pályán. A sport aktív mûvelése mellett ebben az idõszakban a sakkozásban is figyelemre méltó eredményeket ért el, 2130 élõponttal elsõ osztályú szintet. 1970-ben a Járási Bajnokságon II. helyezett lett, esélyes a megyei gyõzelemre is. 1971-ben Miskolcon, az osztályozó versenyen négy megye bajnokai között a II. táblán kiválóan szerepelt. 1969 után õ volt a Hatvani Sakkör vezetõje. E tisztségérõl 3 év múlva lemondott. Úgy érezte, ezt a feladatot nem neki találták ki.

Közben 1968-tól a 213. számú Ipari Szakmunkásképzõ Intézet testnevelõ tanára lett, és az is maradt egészen nyugdíjazásáig. A tanítás mellett edzõként is tevékenykedett. Az atlétákkal, kézilabdásokkal, focistákkal foglalkozott, és szép eredményeket értek el. Második otthona volt a munkahelye, ahol a kollégák, a tanítványok egyaránt tisztelték és szerették. Lyukas órákon az iskolában is sokszor elõkerült a sakktábla. 1997. december 28-án ment nyugdíjba.

1990-tõl 1994-ig tagja volt a város elsõ szabadon választott képviselõ-testületének. Képviselõi tevékenysége mellett aktívan részt vett az önkormányzat mellett mûködõ Mûvelõdési és Sportbizottság munkájában is.

232

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Kiállt az általa jónak ítélt ügyek, mûvelõdési és sport folyamatok mellett. Szívügyének tekintette a diáksportot, melynek anyagi támogatása mellett szenvedélyesen érvelt, vitatkozott.

Az aktív négy esztendõs munka után nem vállalta újbóli jelölését, hangoztatván, hogy „a politika huncutság, nem neki való”. Értelmesebb idõtöltésnek tartotta a kertészkedést, és a 2003-ban megszületett unokájával, Tamással foglalkozni, akit nagyon szeretett. Szomorú fintora a sorsnak: úgy tervezte, az idei futball világbajnokságot és a pekingi olimpia közvetítéseit unokájával együtt fogja nézni a TV-ben. Mindannyiunk döbbenetére március 2-án elhunyt.

Sokunk szívéhez közel álló ember távozott el ismét közülünk, tovább növelve azt a tekintélyes névsort, amelynek tagjai nemcsak a személyes emléküket, emberségüket hagyták maguk után, de tovább élnek példamutató tetteikben, munkájuk ránk öröklõdött eredményeiben, városunk szellemiségében. Ezért tisztelgünk Mátrai László emléke elõtt is.

Kocsis István

RÁCZ SÁNDOR (1930–2008) Ismét gyászol Hatvan labdarúgást szeretõ tábora. 78 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Rácz Sándor, a hatvani konzervgyár volt kereskedelmi igazgatója, a labdarúgó szakosztály egykori elnöke.

Rácz Sándor – mindenki Sanyi bácsija – 1930-ban Turán született. 1953-ban került a Hatvani Konzervgyárba, és a futballtudását megismerve leigazolta a Hatvani Kinizsi labdarúgó csapata. 1962ig volt kihagyhatatlan tagja a Kinizsinek. Magasságából adódóan a fej-játéka volt kiemelkedõ szintû. Aktív sportolói pályafutását befejezve 1991-ig volt a szakosztály elnöke. Önzetlenül, a játékosok iránti szeretettõl vezérelve intézte a helyi labdarúgók ügyes-bajos dolgait. Tette mindezt azért, hogy egyszer igazi csapata legyen Hatvannak. Gyakorlatilag õ teremtette meg az 1990-es évek NB II-es csapatának személyi és gazdasági alapjait.

1980-tól kilenc éven át az akkori H.K.V.S.C gazdasági vezetõjeként nemcsak a labdarúgó szakosztálynak, hanem a többi 11 szakosztálynak a gazdasági teendõit is ellátta.

1991-ben vonult nyugállományba, de nyugdíjas éveit is a munka töltötte ki.

2004 óta egészségi állapota fokozatosan gyengült. Sporttól edzett szervezete sokáig ellenállt, de sajnos 78 éves korában legyõzte a betegség.

Sírjánál családja, barátai, az FC Hatvan vezetõi, volt és mai labdarúgói, sportolótársak, és szurkolók búcsúztak Tõle.

Sanyi Bácsi! Nyugodj békében!

233

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

VASS GYÖRGYNÉ (1947–2008) „A tapasztalat azt mutatja, hogy a szeretet nem abban áll, hogy két ember egymás szemébe néz, hanem abban, hogy mindketten, ugyanabba az irányba vetik tekintetüket.”

(A. de Saint Exupery)

Vass Györgyné Vass Mária Nógrád megyében, Nagybátonyban született 1947. augusztus 24-én. Itt végezte el az általános, majd a középiskolát és 1965-ben érettségizett. Érettségi után képesítés nélkül tanítani kezdett Vizsláson, Nógrád megyében. Egy év múlva beiratkozott a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolára.

1970-ben, mint diplomás gyógypedagógus Kisterenyén, az általános iskolában helyezkedett el, ahol szakképzettségének megfelelõen rábízták az elsõ kisegítõ osztály elindítását.

1969. július 12-én a MÁV fiatal szakmérnökével, Vass Györggyel házasságot kötöttek. 1972-ben született Judit, 1976ban Edit és 1979-ben Máté gyermekük.

Marika 1969-tõl 1976-ig dolgozott Kisterenyén. Nevéhez kötõdött a gyógypedagógiai oktatás megerõsödése és az iskolán belüli gyakorlattá válása. 1976-ban a Hatvani Kisegítõ Általános Iskola tanára lett. Hatvanba költöztek, férje a MÁV Vontatási Fõnökségen dolgozott.

Saját szakterületét hívatásának tekintette, igényes volt tudásának fejlesztésében. Ez az igény vezérelte el Pécsre, egy mentálhigiéniás tanfolyamra, amelyet késõbb neki is köszönhetõen Telkes József irányításával több hatvani tréning is követett. Ebbõl a csapatépítõ, közösségverbuváló kezdeményezésbõl fejlõdött ki késõbb a telefonos lelkisegély szolgálat városunkban. Új kihívás volt számára a Nevelési Tanácsadó munkájának megszervezése. Az akkori városi tanácsi vezetés – Micsinai Béla osztályvezetõ – támogatásával az intézmény az elsõk között alakult meg az országban. A problémás, fõleg a hátrányos helyzetû gyerekek támogatását egy új feladat magára vállalásával indította el sikeresen. Nevéhez fûzõdik a Gyermekjóléti Szolgálat megszervezése, amelyhez a törvények, rendeletek csupán a kereteket adták.

A szakmai tartalom megalkotása már az õ személyén múlt. Szerteágazó szervezõ munkájában sok-sok szövetségest és partnert – többek között az egyházat is – maga mellé tudta állítani. Sikeres munkáját mi sem bizonyította jobban, hogy az általa megteremtett szervezet Megyei Módszertani Központtá nõtte ki magát Hatvanban, és nem a megyeszékhelyen. Sosem ment nyugdíjba, szellemileg – amíg csak betegsége nem korlátozta – mindig aktív maradt.

Férje, Vass György hathatós segítségével létrejött az 1980-as években az Ady Endre Könyvtár szervezésében a Vasutas Gyerekek Olvasótábora. Pedagógiai, pszichológiai felké-

234

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

szültségét, a gyerekek iránti fokozott érzékenységét nagyszerûen tudta kamatoztatni ebben az iskolán kívüli, ám mégis komoly pedagógiai felkészültséget kívánó munkában. Mint kiscsoport vezetõ élvezte a gyerekek feltétel nélküli bizalmát, szeretetét. Ugyanakkor az 5-6 fõs tábori vezetõség is õt tekintette a pedagógia területén felmerülõ kérdések szakavatott tudorának, megbízható, soha nem kérkedõ véleményirányítónak. Csendes, kiegyensúlyozott személyisége, olykor fanyar humora közösséget kovácsoló erõként hatott.

Aki életünk egy idõszakában napi társ és barátként része volt a mindennapjainknak, arról szörnyû dolog megtudni: õt is utolérte korunk gyógyíthatatlan betegsége. Utána még szörnyûbb szembesülni a hírrel, hogy nincs többé.

Sok éves kapcsolat, közös olvasótábori munka töltötte meg tartalommal éveken át e sorok írójának Marikához fûzõdõ viszonyát. Az volt benne a szép, hogy ez a barátság a közösen vállalt és elvégzett munkára épült. Egy olyan munkára, amely sok korábban ismeretlen embert is bekapcsolt ugyanabba az áramkörbe, és ennek alapján alakulhattak ki máig tartó értékes emberi kötõdések. Marika örömmel és önzetlenül vállalta a közös munka verbuváló ereje alapján létrejövõ kapcsolatokat. Számára, az iskolai katedrához szokott pedagógus számára gyorsan feldolgozható – fõleg megoldható – feladattá nõtt a vasutas gyerekek olvasótáborán belüli közszereplés, amelyben a vasútigazgató, a mozdonyvezetõk, sokféle vasúti beosztásban dolgozó szakemberek, költõk, írók, történészek adták egymás kezébe a tábori kilincset a programnak megfelelõen.

Mindannyiunk életében „aranykor” volt ez az idõszak, amelyet a hetvenes évektõl mintegy 10 esztendõn át megélhettünk. A Nagykökényesi Általános Iskolában és annak gyönyörû udvarán mûködõ tábor végére a 3-4 napos tábori különvonat tette fel a koronát.

A gyerekek az utolsó napon bemutatott színdarab utáni szinte eufórikus állapotban beutaztak Hatvanba, elfoglalták a rendelkezésünkre bocsátott 3 elsõ osztályú vagont, amelyekben nappal utaztunk, éjjel aludtunk. Így tudtunk eljutni a „saját” különvonatunkkal Jászberénybe, Egerbe, Bélapátfalvára, Szilvásváradra, Putnokra, Miskolcra, Vácra, Debrecenbe, Szalonnára, Jósvafõre, a Rakaca-tóhoz. Mindenütt értékek vártak ránk: természeti szépségek, mûemlékek, élményeinket gazdagító nagyszerû emberek. Felfokozott idegi, lelki állapot volt ez gyerekeknek, felnõtteknek egyaránt.

Ebben a légkörben volt Marika – egyetlen nõ a tábor vezetõségében – a gyerekek biztos támasza, a kiscsoport vezetõk tiszteletének és megbecsülésének középpontja.

Sokszor elmondtuk a tartalmában ideillõ székely köszöntést: „Adjon az isten sok irigyet, kevés szánót és sok jó emberrel való találkozást.” Mindannyian úgy éreztük: a sok jó ember nekünk megadatott. Egymás által. Ennek a közösségi élménynek volt õ az egyik igényes megteremtõje és egyben élvezõje is. Életünknek olyan szép pillanatait élhettük meg sokan együtt, melyek mára elmesélhetõ történetekké nemesedtek.

A nyolcvanas évek aktív szellemi közéletet hoztak Hatvan városban. Munkahelyi és családi elfoglaltságai mellett mindig tudott idõt és energiát szakítani a kulturális, szellemi élet eseményeire.

235

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Szakmájának azon kevés személyiségei közé tartozott, aki nem csak tanítani, tanulni is akart.

Munkahelyein – amelyek létrejötte érdekében sokat fáradozott – kollégái, munkatársai szerették, ugyanakkor szakértelméért, nyitottságáért felnéztek rá, bár ezt õ soha nem igényelte.

Személyében egy olyan pedagógus, édesanya, feleség, barát távozott el közülünk, aki túl a kedves emlékeken követésre méltó nyomokat, örökséget tudott hagyni maga után. Munkásságával neveléstörténeti fejezetet írt városunk legújabb kori múltjában. Eredményei életmûvé álltak össze, amely tovább él a pályatársak, barátok emlékezetében, a város megírásra váró iskola- és neveléstörténetében. Hiánya túlmutat a Nevelési Tanácsadó falain, a Gyermekjóléti intézményen, a baráti társaságokon, a családján. Méltatása azért fontos, mert a veszteséget is pontosan tudni kell!

Tábori különvonatunkkal Szalonnán felkerestük Kalász László költõt, azóta már õ is végleg eltávozott. Az õ szavaival emlékszem Marikára: „Mintha rögtön meghalnék úgy kellene élnem élesül nyakamra szél eresztgeti vérem talpam alatt füvek is tõrként meredeznek még az útilapuk is bárddá élesednek megrepedezik a föld áhít beleesnem e szerelmes szülõföld elveszejt már engem mintha rögtön meghalnék úgy kellene élnem születéstõl halálig tartó emberségben”

Kocsis István

236

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

VÁGI LÁSZLÓ (1918–2008) Vági László nyug. apát-plébános életének 90. esztendejében, Szentesen, 2008. július 1-én elhunyt. Lelkiüdvéért július 7-én, dr.

Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be engesztelõ szentmisét a szentesi Szent Anna templomban. A megyésfõpásztor búcsú beszédében felidézte Vági Lászlóval való találkozásainak emlékeit, az újhatvani templomban bemutatott vasmiséjét, és a szentesi kórházban való találkozásuk megható pillanatait, amikor a haldokló idõs fõpap kérte püspökét, hogy áldja meg. Dr. Beer Miklós a hálaadó szentmisén befejezésül megköszönte az Istennek, hogy nekünk adta László atyát. Búcsúztatására eljöttek dr. Varga Lajos váci segédpüspök, a kerület papsága, hozzátartozói, Csontos Ferenc újhatvani plébános, szülõföldjének lelkipásztora és hatvani tisztelõi. Ott voltak a történelmi egyházak helyi képviselõi, hogy elbúcsúzzanak az ökumené elkötelezett lelkipásztorától. Vági László nyug. apát plébánosnak életének utolsó állomása Szentes lett. Korábban az életútjáról többek közt a következõt mondta: „Az én életutam ott kezdõdött a Mátra-alján, nagyon kis vizek partjainál, és abban reménykedem, hogy Szentes városából kell egyenesen az Úr elé állnom.” Vági Lászlónak a tanyasi tanító fiának hosszú út vezetett Szentesig, ahol az életútja lezárult.

Hatvanban született 1918. október 19-én. Édesapja, Vági Lajos a Hatvan melletti uradalomban tanított. Édesanyja Sümegi Ilona a háztartást vezette. Ketten voltak testvérek, Gyulával az elemi iskolát a nagyteleki tanyán végezték. Apja a kötelezõ tantárgyak mellett a négy vallás ismereteit is oktatta. Vági László már gyerekkorában apjától megtapasztalhatta az ökumenikus gyakorlatot. Az akkori emlékek meghatározóvá váltak számára, és megerõsítették abban, hogy katolikus lelkipásztorként az ökumené, a keresztények egységének elkötelezett híve legyen.

Gimnáziumi tanulmányait a hatvani reálgimnáziumban kezdte el. Lévay Mihály vál. püspök hatvani prépost-plébános ajánlásával a váci kisszeminárium növendéke lett, majd ott a Piaristák Gimnáziumában fejezte be középiskolai tanulmányait. Mint teológus a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára járt. 1942-ben szentelte pappá dr. Kovács Vince váci püspök. Állomás helyei: Hatvanban hittanár-káplán, Taksonyban káplán, Dunavarsányban kihelyezett lelkész 1945-tõl 1973-ig, ahol szobrot állíttat XXIII. János pápának. Abonyban 1979-ig plébános. Dr. Bánk József érsek, váci püspök 1978-ban c. becskei apáttá nevezte ki, majd 1979-tõl a szentesi Szent Anna plébánia vezetését bízza rá.

A váci egyházmegyében közismert volt Vági László ökumenikus elkötelezettsége. A fõpásztora azért nevezte ki a szentesi plébániára, mert ebben a városban jelen vannak a történelmi egyházak helyi gyülekezetei. Vági László lelkipásztori programja igyekezett a II. Vatikáni Zsinat szellemét érvényre juttatni. A keresztények egységének fáradozásáért Dunavarsány és Szentes is díszpolgárává választotta. Nyugdíjaztatására 1992-ben került sor, de utána is Szentesen maradt, kisegített a helyi- és a környékbeli plébániákon. Idõs lelkipásztori mûködése idején a Szentesi Élet címû újság lett a szószéke, ahol rendszeresen megjelentek értékes írásai.

237

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Életútjának jelentõs jubileumához érkezett 2007. június 14-én, ezen a napon részesült a pappá szentelés kegyelmében. Hálaadó vasmiséjét eljött bemutatni Hatvanba a Szent István v. ferences templomba. Jubileumi szentmiséjén azokról is beszélt, akik mostanság kezdik el papi pályafutásukat. „Igaz én történelmi idõkben voltam pap, de könnyen lehet, rájuk még nehezebb hatvanöt év vár, mint amit nekem kellett megélnem.” Ezt követõen még egy évig hûséges pásztora maradt a rábízott híveknek. Búcsúzóul Vági László atya egyik írásából idézünk: „a mi szegény hazánk társadalma nagyon beteg. A meghasonlás betege. A széthúzásé!

Ráadásul, mintha népünk betegségéhez még politikai érdek is kötõdnék. Kérünk hát, Urunk, Te is kérdezd meg Isten-Atyánkat, hogy mikorra rendeli el azt az idõt, mikor a kereszténység egységének köve csillaggá fényesedik, hogy láthassa mindenki, s kövesse. Mert ez az egység nem uralkodni akar, hanem szolgálni. Nem betakarítani, hanem szétosztani.”

Kovács János

NAGY GÁBORNÉ SZ. PAPP MARGIT (1925–2008) Mezõberényben született 1925. július 24-én. Anyja sz.

Seprényi Margit. Budapesten szerzett tanítói képesítést 1945-ben.

Középiskolás korában felfigyeltek rá, mert kiváló eredményeket ért el a sportversenyeken atlétikában illetve a labdajátékokban.

Az atlétikai eredményeinek köszönhetõen ezüst jelvényes minõsítést kapott. 1946-ban kezdett tanítani Békés város egyik tanyasi iskolájában.

1950-ben Nagy Gábor mezõgazdasági mérnökkel kötött házasságot, ekkor települt Hatvanba. Két fiúgyermeket neveltek fel (Gábort és Istvánt.). Elõször Nagygomboson laktak szolgálati lakásban, majd 1963-ban beköltöztek a városba, itt az Apafi utcában telepedtek le.

Hatvanban a Kossuth téri általános iskolában kezdett tanítani, ahol az õ feladata volt a lányok testnevelése, tanítás a tanórákon és továbbképzés a sportköri foglalkozásokon. Tanítványaival figyelemreméltó eredményeket ért el a városi és a megyei sportversenyeken az atlétikai számokban, valamint kosárlabdában és kézilabdában. A szülõk számára látványos volt az évente megrendezett iskolai és városi tornaünnepély, amelyeken gyönyörködhettek gyermekeik mutatványaiban. 1962-ben helyezték át az újonnan alapított 3. számú iskolába és innen vonult nyugállományba. Életének 83. évében hunyt el 2008-ban. Az újhatvani temetõben helyezték örök nyugalomra.

Németi Gábor

238

VI. FEJEZET

HATVANI ALKOTÓK

• Litya László elbeszélése • Monori Szabolcs elbeszélése • Jónás Péter verse • Juhász Flórián verse • Vincze Anna verse • Kepes Károly versei • Ladys Lex verstornya • Hatvani fejek – kritika a Hatvani arcképcsarnok címû könyvrõl • Hatvan katolikus egyháztörténetérõl – kritika A hatvani prépostság története címû könyvrõl • Kritika Az állomásfõnök megkísértése címû könyvrõl

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

LITYA LÁSZLÓ ELBESZÉLÉSE Fõtéri szívzörejek – fényárnyékban Fiam, édes fiam, hogy tehetted meg: nem szóltál, még csak nem is üzentél?! Lám: így kinyúltatok! És én nem is tudtam róla…

(Elsõ szívzörej) Édesapám, szóltam volna én, hogyne szóltam volna. Csak hát, hogyan szóljak? Hová üzenjek utánad? Lásd be: nem minden bonyodalom nélkül való kapcsolatba lépni teveled.

Mostanában legalábbis nem.

Ugyan már fiam, ne magyarázkodj! Elõttem ne! Nagyon jól tudod, hogy engem mindig elérhetsz. Még most is. Te különben is ismered a módját… Tudjuk mindketten.

(Második szívzörej) Igazad van, édesapám, nem vitatkozom veled. De egy mentséggel mégiscsak elõhozakodnék: bár a fõtér ki lett stafírozva, a mi lakásunk még most is gyászos képet mutat.

Hogy nézett volna ki: elámulsz odalent – megrémülsz idefent?! Lásd be, kérlek, nem tehettelek ki ilyen megrázkódtatásnak.

Most már elég volt, fiam! Mielõtt engem is elkábítanál, vágj a közepébe! Milyen lett a fõtér? Mesélj, hadd képzeljem magam elé!

(Harmadik szívzörej) Hát hol kezdjem, édesapám? Talán ott kezdem, hogy este szebb, mint nappal. A díszkivilágítás teszi. Tudhatod: a bíróság eddig is ki volt világítva. Mostantól a templom is körbe van reflektorozva. Legfényesebb a fõhomlokzat, de oldalt és hátul a földlámpák is megteszik a magukét. Szerintem mégsem a fények a leglenyûgözõbbek, hanem az árnyak. Ezt együtt állapítottuk meg a fõépítésszel. Egyúttal azt is, hogy az ábrázoló geometria mûegyetemi professzorának – Czigány doktornak – igaza volt: az õ tantárgyát csak a Jóisten tudhatja ötösre. Mi mást állapíthattunk volna meg, amikor szemügyre vettük az oltárt ölelõ fal külsõ felületére rávetülõ árnyékot. A hátsó kerengõ íves ereszvonala két fényforrásból vet árnyat a felette lévõ íves falra – vakablakokkal nehezítve a szerkesztési feladatot. Az ember beleizzadna a megoldásba, a Jóistennek azonban semmiség az egész. Csak egy mozdulat: egy kapcsolás, és kész az árnyék.

Errõl jut eszembe, fiam: mikor léped már át a saját árnyékodat? Látod, te is lehet- Esti fényben a Szent Sebestyén szobor – fekvõ kutyástul (Háttérben a függõfolyosó, a szoba meg a konyha – tél volna fõépítész… És mi lett belõled?! sötétségben – Fotó: Tari Ottó) (Negyedik szívzörej)

240

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

Fõépítészbõl talán egy is elég volt a családban. Nemde, édesapám? Most ki írnabeszélne hozzád ilyen rébuszokkal nehezített szívzörejekkel? Ki tudósítana róla, hogy az OTP feletti lakásunk ablakából hajnalhasadáskor különös árnyékot látni. A templomoltár feletti cserepeken három kémény vonul északnak, aztán eltûnik. Kiszámítható, hogy a három kémény a mi házunkat szellõzteti, még ha odalentrõl egyik sem látható. Ugyancsak virradatig játszadoznak az isteni szerkesztésû árnyak a szobánk meg a konyhánk plafonján. A lenti kandeláberlámpák pedig két irányból mutatják meg titkos szövésû függönyeink mintázatát – és ráadásul: reggelig diszkrét világítással szolgálnak.

Fiam, édes fiam, ha kérhetnélek, beszélnél nekem arról, amit nappal látsz? Tudhatod, hogy magam is árnyakkal vagyok most körülvéve. Valahogy jobban izgat, amire a napfény világít rá. (Ötödik szívzörej) Idefentrõl – a mi függõfolyosónkról – kopárabb a tájkép, mint odalentrõl. Talán, mert kevesebb lett a fa, több a beton. Esõ után ugyanakkor valamicskét szelídül a látkép: a templom mögé leterített gyepszõnyeg zöldje kifényesedik, a bokrok közé szórt faforgács pedig szinte kivörösödik. Odalentrõl nézve viszont a szegélykövek valósággal csillogó tükörfüzéreknek látszanak. Csak hát a fák! Talán te nem is láthattad azt a fát – hárs lehetett –, amelyikre esténként zöld fényhálót terített az OTP neonja. Napnyugta után te már nemigen jártál mihozzánk, édesapám. Nos, ha nem láttad, immár nem is láthatod többé: neon sincs már, hársfa sincs már.

Fiam, csak nem azt akarod mondani, hogy egyetlen fa sem maradt a fõtéren, amelyiket még én is ismerhettem?! Ugye, nem!

(Hatodik szívzörej) Hát… egy maradt: a buszmegálló utasellátós falába fúródva, egyenesen bele az attika lõrésébe. Talán emlékszel rá: kegyelmet kértem ennek az aprólevelû hársnak az építési naplóban. Jelentem neked, édesapám: a hársfa ma is áll és még él. Ferdén és kérgesen, de még él. Ha alatta visz el az utam, körbesimogatom. És a többi öreg fával mi lett, fiam?

(Hetedik szívzörej) Majdnem mind kivágták. Egyet-kettõt hagytak csak meg, mutatóba, édesapám. Fiatalocska fákat ugyan ültettek a helyükbe, de nem eleget. Elõneveltek, mégis sok-sok évgyûrûnek kell majd egymásra ölelkeznie, hogy a jelenlétük észrevehetõ legyen. S hogy egy-egy kiadósabb havazás után újra úgy érezhessem magam, mint régen: patyolatfehér álomerdõben vagyok.

Fiam, neked semmi sem jó?

(Nyolcadik szívzörej) Ami nem jó, az nem jó, édesapám. A bíróság három zászlótartó oszlopát nem helyezték át – útban vannak. A fõtérre keletrõl irányuló gyalogosforgalom valósággal beléjük ütközik. A templom fõbejárata elõtti térburkolat három mintázatából a középsõt kirakhatták volna kereszt formájúra. Egyetértesz velem? Gondolom, azzal sem vitatkoznál, hogy a templom és az áruház közötti zebra lejtésén lenne mit korrigálni. Neked ugyan már nem kell a lábad alá nézned, de képzeld csak el: épp édesanyám akarna átmenni az ecsédi buszhoz, és juj!: teljesen átázna a lábbelije. Igaz, ami igaz, már õ sem jár hozzánk. Talán tudod, hogy nehezére esik kimozdulnia otthonról – még bottal is.

241

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Fiam, ne is mondd! Öregségemre már én is bottal jártam-keltem. Mégis mennem kellett, ha élni akartam. Tudod, hányszor bandukoltam át a hatvani fõtéren, hogy Takács doktor rendelésére odaérjek?

(Kilencedik szívzörej) Csak sejtem, édesapám. Mint ahogy azt is, hogy Bércesékhez is be-benéztél: van-e jóféle házikolbászuk. Nekik pedig mindig volt. Hergács nagyapámnak viszont nem volt savanyú káposztája, amikor nagyon kellett volna, hogy legyen. A kastély egyik emeleti kórtermében feküdt, tüdõgyulladással. Megkívánta a káposztát, és én is ezeken a köveken át siettemvittem, hogy lennék mielõbb a betegágyánál.

Látod, fiam, milyen vaskos a családi legendárium?! Írhatsz te akármennyit, tele sose írhatod, mert egyszerûen nem telik be. Tudod, nincs és nem is lesz utolsó lapja…

(Tizedik szívzörej) Tudom, édesapám, tudom. Hát még úgy, ha nem is csak a családról írok. Ha mondjuk, azokról is lépten-nyomon megemlékezem, akik ezen a felszentelt barokk fõtéren csak megfordultak. Akik nekem fontosak és pótolhatatlanok, de már szintén nincsenek köztünk a földi valójukban: Petõfitõl József Attiláig, Ratkótól Nagy Gáspárig. No, és persze, pótolhatatlanok a mi négylábújaink is: Döbrögi és a társai. Nem is hinnéd, milyen kutyabarát lett belõlem. Naponta pendlizek két tér – a Kossuth meg a Petõfi – között, csakhogy õket megérintsem-körbematassam, szintúgy a földi valójukban.

Fiam, te tudod, hogy minekünk sohasem volt kutyánk-macskánk. Én és az édesanyád arra neveltünk téged, hogy emberbarát legyél. Remélem, ezt nem tévesztetted szem elõl?!

(Tizenegyedik szívzörej) Hát persze, hogy emberbarát lettem.

Az vagyok, az is maradok, édesapám. Nem gyûlölködöm, nincsenek is haragosaim. Nyugodt szívvel mondhatom: szeretem az embereket. Szeretem például, ahogy kiülnek a fõtér padjaira, ahogy belakják ezt az újdonatúj hatvani szegletet. Szeretem és tisztelem még a kõvé merevedett embereket is – az itteni szobrokat: a kiglancolt Szent Imre herceget és a restaurált Szent Sebestyén eszményített alakjait. Majd nézd meg, ha elmégy mellettük: az egyik szoboralak lábánál is egy hûséges kutya fekszik.

Jól van, fiam, megnézem. Mindent megnézek, csak idõben szólj vagy üzenj. Tudod, hogy mindenre kíváncsi vagyok. Csak hát az árnyékvilágból nem akkor szabadulok Nappali fényben a Szent Sebestyén szobor – fekvõ ki, amikor én akarok. De majd jövök, édes kutyástul (Háttérben a függõfolyosó, a szoba meg a fiam, meglátod, hogy jövök… konyha – jól látszik – Fotó: Csintalan Andrea) (Tizenkettedik szívzörej)

242

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

MONORI SZABOLCS ELBESZÉLÉSE Búcsú egy sportklubtól Szomorúan nézett végig a pályán, mielõtt leoltotta a villanyokat. Büszke volt birodalmára, harmincöt éve élt benne. Most azonban letelt az ideje. Nyugdíjazták. Költözés várt rá. Remélte ugyan, hogy szerzõdéssel még maradhat egy-két évig, de úgy tûnt, az új vezetõségnek meg sem fordult ilyesmi a fejében Egy fiatal házaspár érkezik majd a helyükre, a három szobás gondnoki házba. Kicsit irigyelte õket. No, nem a körülmények miatt, mert azok a harmincöt év alatt csak romlottak! Sokkal inkább fiatalságukért, azért, mert elõttük állt az élet, nekik még nem kellett megvívniuk mindennapi csatáikat a legyõzhetetlen, felsõbb hatalmakkal. Persze, ugyanez lehet a hátrányuk is vele és odaadó, mellette mindig, mindenben kitartó feleségével, Zsófikával szemben. Tapasztalatlanok, nem járatosak a helyi ügyekben, nem ismerik a viszonyokat itt, a J-i Futball Clubnál. „Nekünk még könnyebb volt” – ismerte el magában az öreg, miközben a gyepet simogatta tekintetével. És valóban: 1970-ben, amikor a klubhoz került – akkor még a J-i Dózsa Sport Egyesület nevet használták, és a labdarúgón kívül volt kézi-, kosár-, röplabda-, tenisz és asztalitenisz szakosztályuk is –, minden a legnagyobb rendben ment. A helyi tanács támogatásával évente végeztek el kisebb-nagyobb fejlesztéseket, ’72-ben például háromezer fõ befogadóképességûvé építették át az ezerötszáz fõs stadiont, egy évre rá, amikor osztályozót nyerve feljutottak a másodvonalba, játékos kifutót „húztak fel”, ’74-ben pedig az öltözõket bõvítették. A párt intézett mindent, mûködött is rendesen az egyesület. Nemhogy tartozásai lettek volna, de az országban egyedülálló prémiumokat juttattak a játékosoknak és a szakvezetõknek egy-egy gyõzelem után. Amikor a Magyar Kupában – két élvonalbeli csapatot is kiütve – a negyeddöntõig verekedték magukat, hetedhét országra szóló fiesztát rendezett a vezetõség. Igaz, ennek megvolt a böjtje. Egyrészt, mert a két nappal késõbbi bajnokit 4:0-ra elvesztették hazai pályán a kiesõjelölttel szemben, bundagyanúba keverve ezzel magukat, másrészt, mert az ünnepségen egyes játékosok olyannyira szabadjára engedték rosszabbik, a külvilág számára addig ismeretlen énjüket, hogy még egy hónappal utóbb is arról cikkeztek a lapok, mit mûveltek a részeg „aranylábúak”. És bizony, kivételesen nem túloztak. Õ is ott volt, amikor a Kovács-testvérek pisilõ-versenyt rendeztek a templomtoronyból, és saját – szintén vérben forgó – szemével látta, ahogy a csatár-sztár, Birinyi Jóska üres kõbányais üvegekkel megdobálta a téesz-elnök házát, azt kiabálva: „Elvetted a földeket, adjál helyette mezeket!”. Birinyi bizonyult az egyetlennek, aki képtelen volt megemészteni nagyszülei földjének – a téesz-elnök vezetésével végzett – államosítását. Mivel Szabó elvtárs idõközben ruhagyári igazgató lett, a futballista öntudatlan alkohol-mámorában tõle próbálta kikövetelni a régóta ígérgetett, egy garnitúrányi új mezt. Erõszakos módszere nem bizonyult célravezetõnek, az elvtárs megmakacsolta magát, s késõbb mindenféle kifogással bújt ki a kívánalmak alól. Birinyit pedig még azon az õszön eligazoltatták a községbõl.

A gondnok – utólag – jót mosolygott a történeten. Kedvet is kapott hozzá, hogy elõvegye régi naplóit. Ugyan már minden bedobozolva várta a költöztetõ furgont, a füzetekhez könnyen hozzáfért. Zsófika tévét nézett, neki meg nem akadt jobb dolga, nosztalgiázott hát egy kicsit. A ’75-ös és a ’76-os év volt a kedvence. Elõbbi két okból is: ekkor született kisebbik fia, András, míg a tíz éves nagyobbikat leigazolta az egyesület serdülõ futballcsapata, mellyel a következõ évben NB II-es bajnokságot nyertek úgy, hogy az õ Antija lett a korosztályos gólkirály. Ekkor

243

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

már tudta, ha sérülés nem jön közbe, a gyerek komoly karriert futhat be, ami azt jelenti, néhány éven belül elhagyja a családi fészket, hogy egy híresebb csapatnál folytassa pályafutását. Így is történt. A fiú 1980-ban egy fõvárosi elit-klubhoz igazolt. Ugyanebben az évben tizenhárom éves lányát, Andreát a J-i kézi-csapat igazolta le. Persze feleségét – a történtek tükrében talán érthetõ okból – ez sem tette igazán boldoggá. Félt, ugyanaz a sors vár rá, mint idõsebb fiára, aki két évvel késõbb olyan súlyos sérülést szenvedett egy kupameccsen, hogy kis híján eltört a gerince. Ezzel pályafutása véget ért, bánatát alkoholba fojtotta, húsz éves korára függõvé vált, és kétszer lecsukták, mint közveszélyes munkakerülõt. Nõkbõl, barátokból élt, csak karácsonykor járt haza, a futballstadionoknak a környékét is elkerülte. Az igazat megvallva, a család szeme fényébõl a család szégyene lett... Aztán 1997-ben halálra gázolta egy autó. „Véletlenül összehozott”, akkor két éves kisfiát ex-neje – futballista kifejezéssel élve – „lepasszolta” a nagyszülõknek, mondván, õ nem áll úgy anyagilag, hogy képes legyen felnevelni. Igaz, õk addig mindössze egyszer látták Tamáskát, mégis örömmel vállalták, hogy gondoskodnak róla. Így eshetett meg, hogy 2005 õszén újabb családtag neve került be a klub futball-történelmének könyvébe.

Természetesen nem csupán szerettei okoztak neki örömöt az elmúlt harmincöt év során. 1976 az egyesületnek is jelentõs éve volt. A serdülõk mellett az ifisták is megnyerték saját bajnokságukat, s a felnõttek is felkapaszkodtak a dobogóra, hogy a rá következõ tavaszon már osztályozós helyig jussanak. A gondnok minden év kezdõ tizenegyét kívülrõl tudta, de ezt az ezüstcsapatot különösen az emlékezetébe véste. Országh–Jobbik K., Horváth, Jobbik I.– Drabos, Lakatos, Fényes, Oszcsik–Kántor, Tóth, Pál. Élvezet volt õket nézni, egytõl egyig briliáns labdarúgók, mesterségük igazi virtuózai voltak. A balszélsõ Pál Tamást el is nevezte az akkoriban egyre gyarapodó számú közönség „a foci Paganinijének”, de még nála is tehetségesebbnek bizonyult a tizennyolc éves center, Tóth Dani, akinél nagyszerûbb játékost sem addig, sem azóta nem látott. Pedig õ aztán sok futballistát figyelhetett meg élete során! A betonvédõ Jobbiktestvérek, az „áthatolhatatlan” és lefuthatatlan söprögetõ, Horváth Gyuszi, a vastüdejû Drabos Dezsõ, a fürge Oszcsik Sanyika, a harminc méteres bombáiról elhíresült Lakatos Ferkó, KeletMagyarország legjobb irányítója, a sasszemû, a pálya minden szegletét egyszerre belátó, és minden társára egyformán odafigyelõ csapatkapitány, Fényes Oszi, a labdarúgást társas-tánccá, a gyepet fenséges táncparketté varázsoló, lábait Fred Astairként kapkodó Kántor Kálmán, mindmind hozzájárultak a nagy sikerhez. Nem is beszélve a saját nevelésû Országh Janiról, aki tizenöt éven keresztül védte a csapat hálóját, olykor négy-öt meccsen át bevehetetlenül!

A szurkolóknak az volt vele az egyetlen problémájuk, nem tudták eldönteni, hogyan repked a gólvonal elõtt – félelmetes ragadozóként, mint egy párduc, vagy inkább olyan könnyeden, akár egy pillangó. Végül megtalálták a köztes megoldást, s elkeresztelték „Párducpillangónak”.

A gondnok továbbra sem tudott aludni, hiába bújt be mellé imádott felesége. Õt ölelve azon tûnõdött, mikor kezdett hanyatlani az egyesület, és mikor kerültek végleg abba a leszálló ágba, amibõl azóta sem voltak képesek visszakanyarodni a csúcs felé. „Az elsõ rossz lépés minden bizonnyal a csapat szélnek eresztése volt – vélekedett. – Nem lett volna szabad a vezetõknek az osztályozó elvesztése után olyan gyorsan eladogatni a játékosokat! Persze féltek, hogy néhány év múlva nem kereshetnek rajtuk annyit.” Azt még csak-csak értette, az olyan fiatalokat, mint Oszcsik és Tóth miért engedték elmenni elsõ osztályú klubokhoz, ám hogy az idõsebbekrõl is lemondtak, ráadásul rivális csapatok javára, azt képtelen volt felfogni. „No, de még ez is hagyján! – gondolta. – A fõ baj az volt, hogy a bevételt a vezetõk ahelyett, hogy csapatépítésre fordították volna, szépen, csendben lenyúlták. Villákat, nyaralókat

244

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

építtettek és hatalmas Volgákat, Moszkvicsokat vásároltak belõle.” Ezt már végképp nem tudta megbocsátani az akkori fõnökségnek, noha tisztában volt vele, ezután a párt még jó ideig biztosította a sportegyesület zavartalan mûködést. Mindenesetre az addig szépen suhanó hajó léket kapott a futballvilág végtelen óceánján, s az elkövetkezõ öt év alatt olyan gyorsan süllyedt el, mint még soha egyetlen csapat sem. 1982 tavaszán „egyenes ágon” kiestek az NB II-bõl, egy évre rá pedig osztályozóval az NB III-ból.

A gondnok ezt tartotta élete legpocsékabb idõszakának. A futballisták tömlöcbe vetett ragadozókként vergõdtek az egyesületnél, a tenisz és az asztalitenisz szakosztály megszûnt, idõsebb fia lesérült és inni kezdett, Zsófival egyre többet veszekedtek Andi és Andriska jövõje miatt, mígnem felesége megcsalta egy fiatal, heves vérmérsékletû játékossal, akit fél évre – kényszerbõl – náluk szállásolt el az egyesület. A gondnok ekkor olyat tett, ami nagyon nem volt rá jellemzõ: kirúgatta a labdarúgót a klubtól, mondván, a férfi mérhetetlenül szemtelen és tiszteletlen, nem csupán vele, de nejével is, aki pedig mos, fõz és takarít rá. Ultimátumot adott a békítõ szándékkal fellépõ elnöknek, hogy vagy a focista távozik a városból, vagy õ.

Szerencséjére az ifjú szélsõvel mások sem voltak kibékülve, így aztán õk maradtak, az ment, miután a gondnok – szigorúan négyszemközt – életveszélyesen megfenyegette, hogy eltöri pénzkeresõ lábait, ha nem hallgat a történtekrõl.

Zsófikára persze, már rég nem haragudott. Ezt az egy ballépését leszámítva ugyanis valóban odaadó, kedves párja volt, segítette mindig mindenben, türelmesen tûrte, ha olykor – nem is kevésszer – a klubot, a csapatot részesítette elõnyben vele szemben. S persze, ezt az egy baklövést is õszintén megbánta, hisz szerette gyermekei apját, büszke volt kivívott tekintélyére, s a tiszteletre, ami körülvette mindkettejüket. Maga a gondnok is szívesen tetszelgett a klub „elmaradhatatlan embere” szerepében, úgy érezte, nélküle ez az egyesület nem létezhet. Épp ezért esett neki rosszul, hogy nem kínáltak szerzõdést nyugdíjba vonulása hallatán, s ezért nem tudott aludni már napok óta…

Már majdnem éjfél volt, amikor zoknit és kabátot véve kiment a teraszra, hogy friss levegõt szívjon. A kora-tavaszi este hûvös volt, s enyhe szellõ sustorgott a holdvilágos éjszakában. Emlékek sokasága repült felé a távolból, ahogy ott állt magányosan szeretett házuk elõtt, ám ezúttal nem tudta õket végiggondolni, mert hirtelen furcsa látvány tárult a szeme elé.

Az általa „öreg szomszédoknak” nevezett gesztenyefák irányába tekintve egy sötét alakot látott surranni a pályán túlra. Úgy látszott egyik kezében egy nagy ládát, másikban egy rövidke kötelet visz. Az öregnek sejtelme sem volt róla, mit akarhat velük az idegen, mígnem az megállt az egyik fa alatt, felállította a ládát, s áthajította a kötelet a legalacsonyabb ágon. „No, ennek fele sem tréfa”, gondolta a gondnok. Érezte, percig sem késlekedhet, azonnal cselekednie kell! Volt annyi lélekjelenléte, hogy beszaladjon a konyhába egy késért, amivel majd kiszabadítja a fuldoklót. Aztán már rohant is, hevesen dobogó szívvel, torkában hatalmas gombóccal. Vagy háromszáz métert kellett megtennie a tetthelyig. Végig az járt a fejében, odaér-e idõben. Bízott magában, mert bár nem volt fiatal, jó kondival büszkélkedhetett.

Ráadásul a vészhelyzet megkétszerezte az erejét.

Persze, így is örökkévalóságnak tûnt, míg közelebb ért a férfihez, akiben felismerte a J-i Futball Club csapatkapitányát, a közönség legnagyobb kedvencét, a huszonöt éve, tíz éves korától az egyesületnél futballozó, s ezzel minden addigi rekordot megdöntõ Gárdos Gézát.

Jó barátok voltak, a fiatalember egy idõben lányának, Andikának udvarolt, úgyhogy nagyon nem szerette volna halva látni. Ötven méternyire volt tõle, amikor rákiáltott: „Géza, az anyád úristenit, mit csinálsz ott?!”. A futballista nem tudta eldönteni, örüljön-e az öregnek, vagy

245

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

bánja, hogy rajtakapta végzetesnek szánt tettén. Mindenesetre a láda már nem volt a lábai alatt, ezért a gondnoknak az elsõ dolga volt, amint odaért hozzá, hogy visszacsúsztassa azt a helyére. Aztán fürgén felpattant rá, s elnyiszálta a kötelet a hörgõ-vonagló férfi feje fölött.

A 190 centis, 90 kilós test úgy csuklott össze, mint egy rongybaba, s egy percig meg sem mozdult. „Na, jó életmentõ vagyok én is! Levágom a kötélrõl, aztán hagyom, hogy a nyakát törje!” – villant át a vén szertáros agyán. Hamarosan azonban megnyugodhatott, a hasára fordított áldozat kiköhögte magából a bent rekedt levegõt, s nem sokkal késõbb bánatát is.

Mint elmondta, azért keseredett neki annyira, mert az új vezetõség – szerzõdése lejártával – lapátra tette. Igaz, harmincöt éves volt, öreg játékosnak számított, de úgy érezte, van még a lábaiban és a szívében egy-két jó év, s „ezen a szinten”, ahogy fogalmazott, nyugodtan játszhatott volna még. Ám nem tartottak igényt szolgálataira. S ez még hagyján! De amikor felajánlotta, hogy szívesen átveszi a megüresedett serdülõ-edzõi posztot, a „messzi idegenbõl” érkezett elnökségi tagok azt mondták, inkább felkérnek egy szintén „messzi idegenbõl” érkezõ edzõt a munka „rendes” elvégzésére. „Mintha én nem tudnék rendesen – ezt a szót igen erõsen és gúnyos hangon megnyomta – felkészíteni egy csapatot! Huszonöt éve futballozok, ne mondja nekem senki, hogy nincs elég tapasztalatom, hogy nem értek hozzá annyira, mint bármelyik edzõ-uraság!” Hõbörgését a szertáros megértette, cselekedetét annál kevésbé. Mert bár õ sem volt örök-optimista, ilyesmi soha nem jutott volna az eszébe. Gárdos hosszú idõn át ecsetelte lelki problémáit, s az öreg türelmesen hallgatta. Mikor azonban már mindketten úgy fáztak, hogy kezük-lábuk szabálytalan ütemû táncot járt, becsületszavát vette, hogy többé nem kísérel meg „efféle õrültséget”, majd jó éjszakát kívánt, s visszatért a házba. A fáradtság úgy nyomta el, mint az egész nap virágport gyûjtõ méhet a bódító illat, s az éjszaka sötéten szakadt lecsukódó szemeire.

Az óra kíméletlen vészcsengõként verte fel kora reggel. Zsófikája rég talpon volt, épp a fürdõszobát rakta rendbe. „A pályán voltál az éjjel?” – kérdezte tõle szelíd megértéssel, amikor meglátta gyermekien álmatag ábrázatát. „Ott” – ásította a szertáros, mire felesége gyengéden, a beavatottak mosolyával végigsimította redõzött arcát. Többet nem kérdezett, az öregnek pedig egyelõre nem volt kedve mesélni a történtekrõl. Még a reggelijét ette, amikor megérkeztek a költöztetõk a furgonnal.

Tomikát elõzõ délelõtt átvitték Andreához, aki vállalta, saját két gyereke mellett õrá is vigyáz, hogy ne legyen nagyszüleinek láb alatt. A szertárosnak most eszébe jutott a fiúcska. „Jó neki, õ ezentúl is kijöhet minden nap” – dörmögte nem létezõ bajsza alatt. Neje jobbnak látta, ha nem reagál. Inkább kivitt egy emléktárgyakkal telepakolt dobozt a kocsira. A férfi figyelte tipegését, karcsú termetét, s elszégyellte magát. „Mit nyavalygok én itt, hát nem ott van-e az otthona az embernek, ahol a családja van? Mit számít a megszokott helyszín, mit a szülõföld, a haza, ha magányos valaki?! De, ha van kihez odabújjon és vacsorázzon…” Megfogott hát õ is egy súlyos dobozt, s az asszony után vitte. Az már jött vissza a következõért.

Az ajtóban összetalálkoztak. Megálltak, egymásra néztek és összemosolyogtak.

Mire megérkeztek az új lakásba, a szertáros már tudta, ugyanolyan jó helyük lesz, mint a sportpályán volt, hisz emlékeit hûen õrizheti bárhová vetõdik a világon, s ezekkel az emlékekkel boldogabb lehet, mintha meghosszabbított munkaszerzõdéssel lenézett öregemberként dolgozik tovább. Abban ugyan biztos volt, egy darabig nem néz a pálya felé, viszont azt is tudta, kisunokája révén a múlt összekapcsolódik a jövõvel, s amíg él, nem szakad el szeretett egyesületétõl.

Monori Szabolcs

246

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

JÓNÁS PÉTER VERSE Mindennapi Attilánk Szeretném hinni, hogy Attilája itt mindenkinek van.

Bõr alá nõtt kopott kabát, retinába égett guruló kalap.

A munkába vivõ buszon meleg lesz a bal tenyerünk. Valaki a bal oldalunkon könnyeken át bámul ki a maszatos ablakon.

Hangos kocsmaasztalunkba állított penge lesz a csönd, és befejezetlen gondolat rezeg a levegõben. Félig ivott pohár: tehetetlenségünk. Iszunk: üresség.

Nem iszunk: szomj. Szerettünk: rosszul.

Nem szerettek: fáj. Az üresség Attila, a szomj Attila, a félig ivott pohár Attila.

Soha nem mosott buszablak, eltörött cigaretta, elveszett kabátgomb.

Sosem voltunk jók, amikor jók lehettünk volna.

Legyen szép nekünk bárki meztelen teste.

Húzzuk szemünkbe kalapunkat, ha gyûlik májunkban az idegen anyag, ne együnk három napig és nõjön szemünkben virág, mint a kutyatej az elhagyott gyárudvarokon, ha idegenné öregszik bennünk édesanyánk.

Nekem is van Attilám.

Nem barátkozik, nem szól semmit: teszi a dolgát. De mindenki az õ véleményére kíváncsi, mindenki az õ barátja akar lenni.

Ha nincs itt, róla beszélünk, ha itt van, hallgatjuk, mit hallgat rólunk.

247

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

Az én Attilám ok nélkül könnyezik.

Nem sír, nem zokog, nem ad ki hangot, csak folynak a könnyei. Faágon ül, diófán, egy iskolaudvaron. Várja a gyerekeket kicsöngetés után, és néz. Évmilliókon keresztül. Folynak a könnyei.

A kalapját soha nem veszi le, nem szólal már meg soha többé, néz õzeket, olajos hullámon úszó konzervdobozt, szeretõjükhöz bûntudattal sietõ kedves nõket, akik könnyû bokával lépnek át a verebeken. Néz. Fényes nappal is csillagokat kocsmák ajtajából, háttal, kezében késsel. Árnyéka rezgõ csönd a félig ivott poharak között. Hazafelé visszarúg egy utcára tévedt labdát a srácoknak, kalapjába kap a szél, Attila megáll, a kalap visszagurul a lábához a lejtõrõl, lassan felteszi, majd ballagva indul egy kis hegyi utcácskán felfelé.

Csak a hátát látjuk. De én tudom: folynak a könnyei.

Az állomásfõnök Szárszón letépte a Nagymagyarország-térképet a falról, azzal takarta be a véres csonkokat.

Attila is betakarja Nagymagyarországot.

Ott az árnyék minden félig ivott poháron.

Mert Attilája ezen a vidéken mindenkinek van. Hulláma a Dunának, öngyilkosa a vonatsíneknek, bûne az ártatlanoknak, anyanyelve a csecsemõknek.

Kalap, könny, árnyék.

Szomjenyhítõ szándék.

Bal tenyérben csonka kis hazánkat, mindennapi néma Attilánkat add meg Uram nékünk, és bocsásd meg a tehetetlenségünk – (Irgalom, Istenem, Attila, nézd, jaj kész ez a vers is...)

248

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

JUHÁSZ FLÓRIÁN VERSE Népdal Elmegyek, mert úgy kívánom Törvényem lett kívánságom Tudva tudván elfelejtem Szép hazámat anyaföldem.

Fényes Nap lesz élõ apám Sejtelmes Hold édesanyám Éteri Ûr hû szeretõm; Japáni föld zord temetõm.

Az erdõkbe majd kijárok Mohás fákkal parolázok Kikericset csókolgatok Harmatcseppet szólongatok.

Chopin etûd íveléssel Könnyûzenés mímeléssel Úti poggyász fészkelõdik Búcsúbélbe ékelõdik.

Elmegyek, mert úgy kívánom Törvényem lett kívánságom Tudva tudván elfelejtem Szép hazámat anyaföldem.

VINCZE ANNA VERSE Patak A Víz és a Meder Mondd csak mivé lenne?

Bizony egymagában Egyik sem élhetne!

Gyönyörû Mederben Kristály Vize csobog!

Patakká egyesülve Lettek csak boldogok!

Lehetne a Meder Moha lepte lanka-, De a lelke mindig Vízért sóvárogna!

Mindig egymás felé Keresték az utat; S egymásra találva Dicsérik az Urat!

Meder nélkül a Víz Szerte széjjel folyna, Az erdõ fái között Sohasem dalolna!

Pataknak örömdalát Mindenki hallja-, Mert Medrében a Víz Folyton ezt dalolja!

Hatvan, 2006. december 9.

249

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

KEPES KÁROLY VERSEI Fogyatkozások

Virágok lázadása

konok emberiség-hívõ béke-fogyatkozáskor darazsat szelídítek egy kisgyerek kezén

törékenyen ágál lilán két virágszál nem tudom tánc-e harc-e

kifosztom magam rigó-fogyatkozáskor hószín sírba fekszem ünneplõ feketén

messze szálló madarak-e vagy két híven hajló ívelõ levél konok hittel tagadván a közös tövet

Tükör és Hold

Szerelmünk

boldog vándor utadban e tócsa tenyérnyi sekély de tudd zivatar maradéka ezért ne zavard a nyugalmát sõt engedd hogy a végtelen ég így mérje meg éjjel mérlege fénylõ tálkájában az árdeli Holdat

legjobban az éjszakát szerettem mikor közel kellett hajolni a dolgokhoz mint arcodhoz kedves találkozáskor

Ajánlott levél Reykjavíkba

egyetlen széles mozdulattal a mozdulatlanság mozdulatával tüzek kegyelmét könyörögjük

ûzzük ki szótárainkból az ártás és hiány szavait mert napfényes éjszaka kell majd lélegeznünk a bomlott idõ kártékony vegyületeibõl feledkezzünk meg hatalmunkról mert halott fákkal nem lehet megtanítani a lombozás geometriáját ne feledkezzünk meg hatalmunkról mert a jövõ lakását boldog ítélkezõk lakják

250

lángarcú szerelmünk gyermekünk békénk nyugtalan madár tapintván a kövek érverését bölcsek gyöngye perdül homlokunkról

szerelmünk nyugtalan madár szárnya alól bölcsek gyöngye perdül küzdve áradó idõnk szelével

Légy medre légy medre kedvesem zajló életemnek folyóm biztos ágya tisztítsd vezesd vizét a háborgó hatalmas emberóceánba

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

*** LADYS LEX VERSTORNYA abc arc ars art írt ért éra ára óra óda óta éta éva dva dia dió kió kiõ kié ksé zsé zoé noé noa nos mos kos kis kín kun kán ken kex lex

*** Ladys Lex itt és most megjelenített harminchárom plusz három szintes verstornyába titokban kettévágott rébuszok lettek belerejtve. Megfejtéseket az égi kiadóba küldhet minden egyes furmányos olvasó – légi drótpostán, jégi drótródlin, cégi drótmasinán vagy régi drótszamáron.

251

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

HATVANI FEJEK avagy ki kicsoda városunkban?

Ismét jelentõs könyvvel – Hatvani arcképcsarnok – gyarapodott a lakóhelyünkrõl szóló kiadványok sorozata, amely régóta érzett hiányt pótol. A kötet 1900-tól 2006-ig tárgyalja településünk életét. Tartalmas ez a könyv! Tartalma hordozza értékét, mely két nagyobb, és ezeken belül több, kisebb részre osztható. Az elsõ részben részletesen tárgyalja a hatvani képviselõket, a közigazgatást, a közfeladatokat ellátó testületeket, a településen mûködõ történelmi egyházakat, az oktatási és mûvelõdési életet, Hatvan tradicionális iparát és az egészségügyet. A második részben pedig a település jelentõsebb személyiségeirõl olvashatunk, mintegy Ki kicsoda Hatvanban? – fejezetrészt.

Az ügyes, képzett szerkesztõ és munkatársai „nagyot merítettek”, és feladatukat alapjában jól oldották meg. A szerkesztõ – Bacsa Tibor – jól látta a megoldandó feladat nagyságát, a velejáró nehézségeket, és ezt már az elõszavában is jelezte: „Közös munka … a könyv, ezért nem csak a dicséret felemelõ érzését, de a bírálat felelõsségét is közösen viseljük, bár értelemszerûen a szerkesztõ nagyobb részt vállal mindebbõl. Mert, hogy lesznek jogos, vagy éppen megkérdõjelezhetõ kritikák, az szinte biztos. Biztos lesznek jónéhányan, akik majd felteszik a kérdést: ez és ez a személy miért szerepel a könyvben, míg õ és mások kimaradtak belõle?

Miközben az is a történethez tartozik, hogy a megjelenteken kívül mások is kaptak felkérést és adatlapot. Sokan azonban nem kívánták megosztani velünk személyes adataikat, és ezt mi tiszteletben is tartottuk, így nevük sem lett sehol megemlítve. Más a helyzet a választott közszereplõk, a közhivatalt viselõk, a közfunkciókat ellátókkal, akik mint a köz szolgálói, nem vonhatták ki magukat a tájékoztatás spektrumából. Hiszen õk éppen emiatt lehetnek érdekesek az Olvasó számára. Amennyiben tõlük többszöri kérés ellenére sem sikerült információt kapnunk, akkor egyéb forrásokat – újságcikkek, internetes adatbázis, választási plakátok, szórólapok, stb. – felhasználva igyekeztünk róluk hiteles adatokkal szolgálni a teljességre törekvés reményében. Ha szándékaink ellenére eközben mégis becsúszott valami tévedés, ezúton követem meg õket, és kérek bocsánatot mindannyiunk nevében! Egyszóval így alakult ki ez a több mint 300 oldalt számláló könyv, ami minden sutasága, esetleges tévedése és hibája ellenére is jó szándékkal íródott. Reméljük, aki forgatja, használja, kiérzi majd mindezt a szövegbõl. Aki szeretné az itt-ott tévedésnek hitt információkat kiegészíteni, avagy hozzáfûznivalója van egy-egy részhez, netán az érintettség okán úgy véli, hogy meg kell szólalnia, tegye meg bátran.

Mindehhez segítséget jelenthet a könyvtárban

252

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

található helytörténeti gyûjtemény, és annak vezetõje, Sisa Tamásné, akinél leadhatja írásos formában a kiegészítendõket….” Az így összegyûlt észrevételek, pótlások a jövõben bizonyára felhasználhatók lesznek egy kiegészítõ pótkötetben, vagy a könyv második kiadásában.

A terjedelem nem megy a tartalom rovására. A szerkesztõ és munkatársai igyekeztek a tárgyalt területeken, szektorokban – lehetõségeikhez képest – pontos munkát végezni. Reméljük, hogy ez jórészt sikerült. Le nem írt célkitûzésük a lokálpatriotizmus további erõsítése, azt hiszem a legmesszebbmenõkig megvalósult.

Természetes, hogy ilyen széles spektrumú munkánál „minden” nem kerülhetett tárgyalásra, de törekvésük hiányt pótló. Az esetleges hiányosságokat menti célkitûzésük és igyekezetük: a „teljességet”, a „tökéletességet” mindnyájan csak megközelíteni tudjuk. A munka, amit elvégeztek, így is figyelemre és elismerésre méltó.

Színes ez a könyv! Már tetszetõs, stílusos, elegáns borítója is felkelti az olvasó érdeklõdését, „étvágyát”! Fényképek, arcképek, szöveg közötti ábrák, szemléltetõ rajzok nemcsak a múlt felidézését, az események megörökítését jelentik, hanem a „csendes nosztalgiázást” is megengedik, sõt a könyv albumszerû jellegét is erõsítik. Természetes, hogy minden tárgyalt személy mellé – különbözõ okokból – nem kerülhetett fénykép, azonban így is számtalan hatvani és a településhez kötõdõ személy fotójával találkozhatunk a könyv lapozgatása során.

Emellett részletes tartalomjegyzék és névmutató könnyíti meg a könyv használatát. Tanító ez a könyv! Segít felidézni a múltat, amelyet a lakosság egyik része személyesen átélt, másik részének pedig mindez már történelem. Információkat, ismereteket frissít fel, pontosít, kiegészít. Megtanít még jobban megbecsülni a múltat, és felelõsen munkálni a jelent! Minden hatvani – a maga módján – „írja” a város történelmét a jelenben is!

Röviden meg kell említenünk a könyv alkotóit is. Csapatmunkával készült, Bacsa Tibor vezetésével. A közös munkát nagymértékben segítették Németi Gábor kitûnõ helytörténészünk elõmunkálatai, eddigi kutatásainak részletei. Mellettük Barcza Béla dr., Hatvani Márk, Kovács János és Nagy Nándor alkották a munkacsoportot, mindegyikük sajátos szakterületével. A fotókat Csintalan Andrea és Vörösné Endrei Erzsébet készítette. Több fénykép a könyvtár helytörténeti gyûjteményébõl származik. A lektorálás nehéz és felelõsségteljes munkáját Demény-Dittel Lajos és Heutschy Csaba végezte, akiknek ezért kiemelt dicséret jár.

A korrektúra egyszemélyi felelõse Lakatos Zoltán volt. A tördelés, képfeldolgozás, tipográfia és a borítóterv Kozma Adrienne, Vajda Imre és Bacsa Tibor munkája.

A helybeli Visual Print Nyomda dolgozói, Hernádi Zsolt vezetésével dicséretes, szép munkát végeztek, tudásuk legjavát nyújtották. Az említettek összefogásának és figyelmének köszönhetõen, a könyv szinte sajtóhibák nélkül jelent meg.

Dicséret illeti a szerkesztõt, munkatársait, az önkormányzatot Érsek Zsolt polgármesterünkkel az élen, a Polgármesteri Hivatal dolgozóit a megjelenés elõkészítéséért, az önkormányzatot a szükséges kiadások fedezetének biztosításáért, és a nyomda dolgozóit a szép album kivitelezéséért.

Kívánjuk, hogy sokan, örömmel, tanulságokkal, haszonnal olvasgassák!

Barcza Béla

253

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

HATVAN KATOLIKUS EGYHÁZTÖRTÉNETÉRÕL A település nyolcszáz éves katolikus egyháztörténete van belesûrítve A hatvani prépostság története címû könyvbe. A szerzõ, Kovács János a programadó apologetikori (hitvédelmi) mûvével, több évtizedes fáradozásával, egy új egyháztörténeti szakágat hozott létre, s ez az egyházközség-történet. Célkitûzése kettõs irányú.

1. Az elmúlt idõszakok világi- és szerzetes papjai élettörténeteinek bemutatása a jelen és utánunk következõ nemzedékeknek, ezzel nemcsak az egyházközség tagjai számára példát adni.

2. Amennyiben, – a honismerethez társulva – egyházközségük történetét megismerik, ezáltal jobban megbecsülik és megszeretik szûkebb hazájuknak ezt a darabját, és cselekvõ módon tesznek is érte valamit. Ez az önzetlen egymás felé fordulás nagyban növeli és erõsíti a bennlakók tettekben megnyilvánuló összetartozás (kötõdés) érzését, élményét. Így, az egyházra alkalmazva valósítják meg a manapság hangoztatott elvet és szemléletet: „Gondolkodj globálisan (=világegyházban), cselekedj lokálisan (szülõfölded helyi egyházközségében).”

A könyvbõl megláthatjuk, hogy a közöttünk élõ lelkipásztorok, legfõbb példaképük a juhaiért életét adó Jó Pásztor, Jézus (János 10:11) életpéldáját követve, a lelkekért önfeláldozó életükkel, huszonnégy órás készenléti emberszolgálatukkal, erkölcsileg nemesítenek bennünket. Valamint megtudhatjuk azt is, hogy a helyi közösségünkkel együtt élték meg és szenvedték át a legnehezebb esztendeinket, de napjainkban sem állnak be az Istentõl, Anyaszentegyházból, Anyaföldbõl, Családból „csúfot ûzõk” (Zsoltár 1:1) soraiba. A keresztény világképet – és értékeket képviselõ áldozópapoknak, a Krisztus hit hõsiesen helytálló – és küzdõ hõseinek életmûvét megörökítve követendõ emlékmûvet állít elénk Kovács János égi pártfogóinak támogatásával. Reméljük, hogy az egyházközségi élet e kézikönyve nem marad egyedüli teljesítmény, hanem példáján fellelkesedve országszerte lesznek olyan hívõ és elkötelezett személyek, akik kedvet kapnak és belekezdenek, avagy tovább folytatják szûkebb pátriájuk egyházközségi múltjának feltárását. Ezáltal a példaadó múltunkat összekötik jelenkori életünkkel.

Révász György

254

2009.

HATVANI KALENDÁRIUM

AZ ÁLLOMÁSFÕNÖK MEGKÍSÉRTÉSE Tompa Z. Mihály Hatvanban élõ újságíró nemcsak a pillanat mûvészetének elkötelezettje, hanem az örökkévalóságnak is dolgozó alkotó, aki már több regényt is írt. Egy bûnügyi történetet feldolgozó könyvét – Futva is szeress – folytatásokban közölte a 6van7 magazin, sõt A játék címû mûvét a nagyváradi színházban is elõadták. 2007-ben a Magyar Írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium közös pályázatán a Batthyány Lajosról írt színmûvét Miniszteri Díjjal jutalmazták. A Barankovics Alapítvány és KDNP által meghirdetett kisregény-pályázaton 134 mû közül az elõkelõ 2. helyet érdemelte ki Az állomás címû munkája. 2008-ban az Írott Szó Alapítvány és a Magyar Napló országos pályázatán különdíjat kapott Az állomásfõnök megkísértése címû mai tárgyú regényével, melyet 2008. december 8-án mutattak be a hatvani könyvtárban. A kötet méltatására Kocsis István ny. könyvtárigazgató vállalkozott, míg közremûködött Aba Szõcs László grafikus, aki a kötet borítóját tervezte, Hargitai Géza fagottmûvész, míg Monori Zoltán, Déry Károly és Rudas Helga részleteket adtak elõ a mûbõl. Ennek nyomán az asztalról fogytak, míg a szerzõ elõtt szaporodtak a dedikálandó kötetek, aki bõszen állta rajongói rohamát.

Sõt az elsõ méltatások is napvilágot láttak a mûrõl, nézzük mit írt Horváth Kornélia irodalomtörténész, egyetemi oktató a díjnyertes mûrõl: Az állomásfõnök megkísértése címû regény egy vidéki vasútállomás bezárása körüli eseményeket, az ennek elõzményeiként és következményeként változó emberi viszonylatokat és cselekvéseket tárja elénk, ugyancsak eredeti narratív megoldásokkal élve. Vincze István állomásfõnök munkájának, házasságának, késõbbi képviselõségének és új szerelmének történetével, s ezen keresztül az állomás bezárásához, majd a vonatok újraindításához vezetõ eseményekkel egy többnyire semleges hangvételû, néhol azonban szentimentalizmusra is hajló harmadik személyû narrátor elbeszélése nyomán ismerkedhet meg az olvasó. Ebbe a nem kronologikus rendû elbeszélésbe illeszkednek azok a fejezetek, amelyek a regényben egy jegyzõkönyv leírt szövegeként azonosítódnak, s ily módon a dráma szituációs szövegmûködésével helyettesítik a prózai elbeszélésformát.

E fejezetek kivétel nélkül a „Jegyzõkönyv. Készült ekkor és ekkor. A rögzítés módja: kamerák.” kijelentésekkel kezdõdnek, ezt követi a helyszín megjelölése, néha rövid leírása szerzõi utasítások formájában, majd a szereplõk drámában szokásos dialógusai. Figyelemreméltó, hogy a drámai szövegrészek is két jellemzõ formában váltakoznak: Algyergyõi Eszter színésznõ története a színésznõ monológjain keresztül bontakozik ki, míg a megfigyelõkkel és a megfigyeléssel kapcsolatos eseményekrõl mindig dialógusos formában „tudósít” a regény. Algyergyõi monológjai mindig a színházi próbateremben hangzanak el, míg a pár-

255

HATVANI KALENDÁRIUM

2009.

beszédek a megfigyelõtisztek irodájában vagy a kiskocsmában, ahol a beszervezett ügynökök találkoznak egymással és a tartótisztjükkel, késõbb a pártirodában, illetve két alkalommal egy hálószobában. A helyszínek skálája önmagában is jelzi, hogy a megfigyelés az élet és a privát szféra minden területére kiterjed. Az a tény pedig, hogy az elsõ jegyzõkönyv 2007. március 16-án kelt, míg az utolsó dátuma 2008. október 16., azt sugallja az olvasónak, hogy a megfigyelési háló a mai napig is mûködik, s az õ nyilvános és intim cselekvései potenciálisan éppúgy megfigyelés és adatgyûjtés tárgyát képezhetik, mint a regény szereplõinek életeseményei.

A regény különlegessége tehát, hogy a megfigyelés beépül az irodalmi reprezentációba és az iseri értelemben vett színrevitel része lesz. Másik érdekessége a központi vasút-téma metaforizálása, néhol kissé didaktikus allegorizálása: a szövegben sûrûn feltûnnek a vasút és az emberi test analógiáját, az emberi sorsok és a sínek metaforikus párhuzamát kibontó szereplõi vagy narrátori fejtegetések.

A regényszöveg kiegyensúlyozottságát a dialógusok, a monologikus és elbeszélõ részek kiegyenlített aránya biztosítja, míg az eleven párbeszédek, a változó szituációk és szereplõk, a regényi elbeszélés és a színpadi szöveg dinamikus együtthatása, s végül a néhol keserû, néhol szentimentális, összességében sokszor groteszkbe hajló humor izgalmas, érdekfeszítõ olvasmánnyá teszik.

Horváth Kornélia

A szerzõ dedikálja kötetét a könyvtár aulájában megrendezett író-olvasó találkozón

256