PROLÓGUS

„Hol vagy?” kérdezi Isten Ádámtól.

Különös helyzet ez, hiszen Isten tudja, hogy hol rejtőzködik előle az ember. Kérdésével azt akarja elérni, hogy a megszakadt kapcsolat helyreálljon.

Ádám is tudja, hogy Isten elől nem bújhat el, hiszen a kérdésre azonnal válaszol: „Meghallottam hangodat… és megijedtem.” (1Móz 3,9–10)

A Biblia egészében véve ennek az isteni kérdésnek a folytatása, kibővítése, és Isten részéről a kapcsolatfelvétel kezdeményezése. Mintha ezt mondaná:

Ember, vedd észre, hogy hová kerültél, mióta elfordultál tőlem és bujkálsz előlem. Úgy vélted: kezedbe veheted a sorsodat, nincs rám szükséged, magadtól is tudni fogod, hogy mi jó és mi rossz. Azután tornyot építettél Bábelben, hogy fölkapaszkodj az egekbe; jól tudod, hogy ez nem járt sikerrel. Azután isteneket faragtál magadnak, hogy ne legyen rám szükséged, ha segítségre szorulsz; s látnod kellett, hogy bálványaid némák és tehetetlenek. Hová jutottál napjainkra?

Sok-sok Bábel-toronnyal vetted körül magad, hogy ne kelljen látnod engem, és azt hiszed, hogy én sem látlak a betondzsungelben. A bálványokról sem mondtál le, bár most már nem fából, kőből és fémből készíted őket, hanem filozófiákból, utópiákból, izmusokból és technikai vívmányokból. Vedd észre, hogy ezektől sem kaptál belső békét, boldogságot és élhetőbb életet. „Elhagytál engem, az élő víz forrását, és víztartókat vájtál, de repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.” (Jer 2,13 alapján) Ebben a kis könyvben is erre a kérdésre keressük a választ: fizikai, biológiai és társadalmi értelemben egyaránt. A választ Isten Igéjének fényében igyekszünk megtalálni.