Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok Nem az évek teszik a szurkolót azzá,

Örzsik Ödön

1982-ben egy barátságos mérkőzés erejéig a többszörös szovjet bajnok, a Dinamo Kijev jött Dunaszerdahelyre játszani, az akkor még második ligás DAC csapatához. Adta magát az alkalom, ha már fotózok, ezt a jeles eseményt nem hagyhattam ki. Lényegében ez volt az első DAC-mérkőzésem, ami egyébként nem kis meglepetésre 1:1-es döntetlent hozott. Sikerült elcsípnem azt a pillanatot, amikor Weisz Mihály, a DAC egyesületi elnöke – mindenki Misi bácsija – fogadja a vendégek küldöttségét, köztük az Aranylabdás Oleg Blohint. Misi bácsi nagy stratéga volt, a TSZ-elnökök versengtek a kegyeiért, mikor melyik patronálja a klubot. Ezt követően, amikor csak tehettem, a pálya széléről fotóztam a DAC találkozóit. A DAC-ról fotózok, de nem a DAC-nak, kizárólag a médiáknak, napilapoknak, folyóiratoknak, valamint 2008-tól a szlovák hírügynökségnek, a TASR-nek…

Hervay György Emlékszem, a nyolcvanas években úgy 8-9 évesen édesapámmal állunk a főtribün melletti földsáncon kialakított lelátón. Mögöttünk a régi klubház, vagyis az egykori ČSTV épülete. Lévén Dunaszerdahelyen a Városháza téren laktunk, mindig a hátsó bejáraton, a salakpályán keresztül jutottunk be a stadionba. Nem is a foci fogott meg igazán, hanem az a miliő, a hangulat, ami egyegy mérkőzés alkalmával uralkodott a stadionban. Meg a tömeg, az a rengeteg ember, akik vastag sávban vonultak anno a Sparta elleni derbire. Az 1987-es Csehszlovák Kupa döntőjét a nagybátyáméknál néztük a televízióban. Emlékszem a Young Boys elleni meccsre, nem is feltétlenül a dátumokat jegyeztem meg, hanem azt, hogy melyik meccsen éppen hol álltunk. A Bayern München ellen például az északi lelátón, vagyis annak a helyén, hiszen akkor építették az északi kanyart, és mi a zászlótartó rudak mögött egy dombról néztük a meccset…