Advertisement
The "Kötő Ferencz Barna" user's logo

Kötő Ferencz Barna

Targu-Mures, Romania

1987-ben születtem Marosvásárhelyen, szüleim második gyermekeként. Egyetlen nővérem négy évvel idősebb nálam. Általános- és középiskolai tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. Konfirmálásom után két évvel aktív tagja lettem a Cserealjai Református Egyházközség ifjúsági csoportjának, és ez a közösség meghatározta formálódásomat és hivatásomat. A Marosvásárhelyi Református Kollégium után a Kolozsvári Teológiára felvételiztem, de csak másodjára sikerült a felvételi. A kimaradt egy év eleső felét a Marosvásárhelyi Károli Gáspár kántor – tanítóképző főiskolában jártam, a második felében, dolgoztam és az ifjúsági munkával foglalkoztam a gyülekezetben. Teológiai tanulmányaimat 2007-2013 között végeztem. Más képzéseken és önismereti csoportokban is részt vettem, ami sokat segített a formálódásomban. 2010-ben feleségül vettem Mészáros Anitát. 2013 szeptembere óta teljesítek gyakornok lelkipásztori szolgál

Publications