KÖZÉP-MAGYARORSZÁG IV. ÉVFOLYAM 8. LAPSZÁM


LEGYŐZHETETLEN:
KÖZÉP-MAGYARORSZÁG IV. ÉVFOLYAM 8. LAPSZÁM
LEGYŐZHETETLEN:
MAYDAY A FALUBÓL
MIC ON: LENYŰGÖZŐ:
MERCI B
KIRÁNDULJ A KÖZMAGGAL 2025 / JÖVŐ MUNKÁI
KÖZMAG TABLÓVERSENY 2025 / / ADÓ 1%
TÁJSZÓLÁS SZLENGELŐ / MÉMKVÍZ / RÍMBOX
A perőcsényi Molnár Máté, alias Mayday a faluból idén visszatér!
Ezt teszi saját zenékkel, közreműködéssel, valamint egy friss, ropogós Közmag villáminterjúval! Ismerjük meg jobban Mátét!
Mesélnél kicsit magadról olvasóinknak?
Molnár Máté vagyok, 27 éves, szingli haha, nem. Egy ideje páran már úgy ismernek, mint Mayday a faluból. Perőcsényből származom, ami nem igazán ismert hely, ezért az előadói nevemhez is hozzátettem, hogy mindig megkérdezzék, hogy melyik falu és ezáltal is ismertebbé tegyem.
Hol kezdődött a zene iránti szereteted?
Máté: A zene iránti szeretetem már nagyon kicsi koromban elkezdődött, kazettákon hallgattam külföldi és magyar rappereket, de ami igazán megtetszett 10 éves korom körül, az esküszöm Mr. Busta volt! Aztán elkezdtem írni abban az időben szövegeket, pár évig csak füzetekbe irkáltam, majd 15 éves koromban pedig egy fejhallgatós mikrofonnal vettem fel az első zenéket, ezt követően szép lassan felfejlődött minden.
Miből merítesz ihletet a dalaidhoz?
Máté: Ihletet az életemből merítek, azokból a dolgokból, amiket látok és átélek. Szeretem kicsit viccesebben, szép hasonlatok-
ban megfogalmazni az életbölcsességeimet (vagyis szerintem ezek életbölcsességek)!
Mik a terveid az idei évre? Máté: Idén biztosan kiadok pár zenét és egy közreműködésem is megjelenik hamarosan, de az utóbbi 2 év kiadatlak zenéit is lehet hogy feltöltöm, bár ez még nagy dilemma számomra. Szóval klipek lesznek hamarosan, legyetek résen!
Hol látod magad 5 év múlva? Máté: 5 év múlva szerintem már lesz egy kis családom, és ha minden jól megy, megszámlálhatatlan pénzzel fogok rendelkezni és lesz egy saját házam valahol a hegytetőn. Emellett remélhetőleg addigra már minden hétvégém tele lesz fellépésekkel.
Mit üzensz a középiskolás olvasóinknak?
Máté: A középiskolás tanulóknak pedig csak annyit üzennék, hogy tanuljanak és legyen egy jó szakmájuk, de ha úgy vannak vele, mint ahogy én voltam és valami olyan dolgot akarnak csinálni, melyet az iskolában nem lehet megtanulni, akkor azon dolgozzanak keményen és sose adják fel az álmodozást!
Ismétlés a tudás anyja — tartja a mondás! Most kicsit visszatekintünk, hogy a Rímbox kezdetekor miket is kérdeztünk tőletek, s ezekre Ti mennyire emlékeztek! Hajrá!
1) „Nyomukban, mint fekete bundás, begyűrt süvegű öreg kondás, hallgatva ballag a lemondás.”
A, Tóth Árpád: Új tavaszig vagy a halálig
B, Wellhello: Késő már
2) „Ők azt várják tőled, hogy birka módra állj be a sorba és vezényszóra táncolj, amíg csak szól a nóta és szavad se legyen a bánásmódra.”
A, József Attila: Tiszta szívvel
B, Majka: Hatalom
3) „Volt egy álmom, és benne láttalak téged volt egy álmom, de hirtelen ért véget!
Képzeld, mind kicsit jobbá váltunk, egymásért mindig kiálltunk!”
A, Aranyosi Ervin: Volt egy álmom
B, Irie Maffia: Volt Egy Álmom
4) „Nekem a jóság, a jó szerelem vagy, az életemmel járkálsz, ha velem vagy, de ha távol vagy, olyan szomorú vagy, akkor nekem a szenvedés, a bú vagy.”
A, Kosztolányi Dezső: Én feleségem, jó és drága-drága
B, Presser G: A szerelem jó, a szerelem fáj
5) „Túl későn láttam meg benned, ami úgy hiányzott. Próbáltam fennmaradni, de egy örvény magával rántott.”
A, Vörösmarty Mihály: Késő vágy
B, Magna Cum Laude: Túl későn
6) „Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet, már vénülő szememmel őrizem a szemedet.”
A, Ady Endre:Őrizem a szemed
B, Hősök: Mindörökké
7) „Már nincsenek ott fent a csillagok, mert én lehoztam mindent, ez én vagyok. Én már nem értek semmit, ez nekem sok, ha kérdeztek, akkor is hazudtok.”
A, Vajda János: Csillagok
B, Mr. Busta: Csalódás
8) „Szerelmedért eltépett lelkemet Istentől újra visszakérném, dicsőbb erénnyel ékesítném. S örömmel nyújtanám neked szerelmedért!”
A, Vörösmarty Mihály: Ábránd
B, Wolf Kati: Szerelem az égben
9) „Lángolón tudok szeretni, Isten látja lelkemet! S arról aztán, hogy szerelme csak futó láng gerjedelme, a bohó szív mit tehet?”
A, Tompa Mihály: Vallomás
B, Horváth Tamás: Egyedül megyek tovább
10) „Egyik nap nagy leszek, óriásként járok, egy kézzel zenélek, a másikkal ások. Erdőknek dallamot, tengernek hullámot, kiszáradt földekre esőt és virágot.”
A, Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz
B, Supernem: Az világ
Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért
Adószám: 18077201-1-43
Az Alapítvány több mint két évtizede szolgálja a daganatos betegek gyógyítását és rehabilitációját, a rákbetegséggel sújtott családok segítését. www.onkologiaicentrum.hu/alapitvany/
Nózi Segítő Kutya Alapítvány
Adószám: 19342409-1-09V
Az Alapítvány célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését terápiás kutyák segítségével. www.nozialapitvany.hu
Együtt az Életért Egyesület
Adószám: 18131512-1-43
Az Egyesület elsősorban azokért a kismamákért jött létre, akik a baba érkezését teherként élik meg. Ingyenes segítséget adnak. www.egyuttazeletert.hu
VADVILÁG Élőhely rehabilitáló Alapítvány
Adószám: 19239321-1-08
Természet-, vadvilág-, és vadélőhely-védelem. www.vadvilag.eu
Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18557071-1-09
Az alapítvány célja, hogy támogassa a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulását. www.remenyalapitvany.hu
Kompánia Alapítvány
Adószám: 18087097-1-13
Az Alapítvány küldetése, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, csellengő, 10-24 éves fiatalok ne kallódjanak el, találják meg az útjukat úgy, hogy ők maguk is tesznek érte. www.kompania.hu
UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány
Adószám: 18212718-2-42
Az UNICEF célja, hogy a gyerekek jogai a világon mindenhol érvényesüljenek! Minden gyereknek joga van a védelemhez, az oktatáshoz és az egészséghez. www.unicef.hu
Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Adószám: 18752836-2-41
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek jogaira. www.hintalovon.hu
Baráthegyi Vakvezető
és Segítő Kutya Iskola Alapítvány
Adószám: 18449149-1-05
Az Alapítvány fő tevékenysége a vakvezető kutyák kiképzése és látássérült gazdákhoz juttatása. www.barathegyisegitokutya.hu
Mérték Médiaelemző Műhely Alapítvány
Adószám: 18731693-1-41
A Mérték küldetése, hogy hozzájáruljon a médiaszabadság erősítéséhez. www.mertek.eu
Merci B az egyik legfelkapottabb énekes itthon. Nem is csoda, hiszen csodálatos énekhangjával és személyiségével kápráztat el mindenkit! Készül egy meglepetéssel is rajongóinak, emelett jobban meg is ismerhetjük a következő interjúban Mercit!
Hogyan jött az életedbe a zene? Mióta foglalkozol vele? Merci B: Már kiskorom óta jelen van a zene az életemben, szerintem előbb kezdtem énekelni, mint beszélni. Tizenhárom évesen kezdtem komolyabban foglalkozni vele, jártam szolfézsra és zongorázni is. Ekkor mélyültem bele jobban a zeneelméletbe. Majd jött egy hirtelen ötlet, hogy készítsünk nekem egy saját zenét, videó klippel. Azt vettük észre, hogy eleinte tetszett az embereknek a zeném, ez később átváltott és megosztóbb személyiség lettem. Mostanra érzem, hogy egyre jobban elfogadnak az emberek.
Mesélnél nekünk magadról kicsit? Mivel töltöd a mindennapjaid? Mik a hobbijaid? Merci B: Munkában élem ki a boldogságom, a hobbim, minden vágyam. Mostanra a hobbim a vezetés lett, szeretek sokat autózni. Rengeteg zenélek, szövegeket írunk a menedzseremmel, aki nem mellesleg az Édesapám. Minden nap dolgozunk és alkotunk valami újat, jót a zenei téren. Korábban 5 évig zongoráztam, most boxolni is szoktam.:) Ezek mellett jelenleg tanulok, most fogok egyetemre menni, média szakra.
Hol látod magad 5 év múlva? Merci B: Szeretnék továbbra is a zenével foglalkozni, valamint egy saját vállalkozás elindítása tervben van.
Célom, hogy mind zeneileg, mind emberileg ismertebb legyek. Fejlődjek sokat, dolgozzak a tévében és mindenképp a médiában is szeretnék tevékenykedni.
Milyen vállalkozást szeretnél létrehozni?
Merci B: Ruhavállalkozásban gondolkodunk édesanyámmal, valamint a szépségiparban. Saját márkát, saját ruhákat szeretnénk létrehozni.
Melyik álmaid helyszíne, ahol szívesen fellépnél életedben egyszer minimum! Miért pont itt? Merci B: Jelenleg a Budapest Park. A hazai előadóknak szerintem a Budapest Park az egyik legnívósabb, legnagyobb helyszín. Itt egy teljesen más közönség vár a fellépőre, ez egy álomhelyszín. Áprilisban már elkezdődik nálam is a fejlődés, hiszen élőzenekaros fellépéseim lesznek. Remélem két éven belül találkozhatok veletek a Budapest Parkban!
Mit üzensz annak a középiskolásnak, aki szintén a zenei pályát szeretné választani? Merci B: Legyen alázatos és kitartó! Ez az út nagyon rögös, sokszor voltam én is mélyen, de a nehéz munka kifizetődik! Ha ezek az affinitások nincsenek meg benne, akkor bele sem szabad kezdeni! Fontos még a zene iránti szeretet, ez is nagy erőt tud adni.
ÉLETED ELSŐ PLAZMAADÁSAKOR most 50.000 Ft készpénzt vihetsz haza! Zsebelj be 5 plazmaadással 150.000 forintot!
FOGLALJ IDŐPONTOT: www.plazmacenter.hu Kecskemét, Kálvin tér 10-12. + 36 76 545-235
JUTTATÁSOK Diákigazolvány Családi pótlék Árvaellátás TB biztosítás Ösztöndíj
Labdarúgóként kezdte, idénre pedig fedett pályás Európa-bajnok 400 méteren, valamint fedett pályás világbajnok bronzérmes a 4x400 méteres váltó tagjaként. Ez csak két kiragadott eredménye Molnár Attila atlétánknak. Megérdemelt pihenője alatt készítettünk vele egy fantasztikus interjút. A Ferencváros sportolója sok mindenről mesélt nekünk, tartsatok velünk!
Milyen tanuló voltál a középiskolában?
Molnár Attila: Jó! Ekkoriban a tanulás került a fókuszba, nem pedig a sport. Szüleim belém nevelték, hogy ameddig suli van, addig tanulni kell! Két évet Balatonfüreden tanultam a Lóczi Lajos Gimnáziumban, majd váltottam és a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban fejeztem be a tanulmányaimat.
Mikor kezdődött a sport iránti szenvedélyed, miket sportoltál? Attila: Sport iránti szenvedély mindig volt, ami egy idő után átlépett egy bizonyos határt, és nem csak szenvedély volt. Már általános iskolában kezdtem a sportot, akkoriban még labdarúgással. Jobbszélső poszton játszottam világ életemben. Ez volt a legkeresettebb sport akkoriban, ezt követően kötöttem ki az atlétika világában.
Hogyan tudtad összeegyeztetni a sulit a sportolással? Ilyenkor hogy nézett ki egy napod? Attila: Ahogy említettem, gimnazista koromban a tanulás volt az első helyen. Reggel indulás suliba, majd 15:30-16:00 körül kezdődtek a délutáni edzések. Ezek után kezdtem el este otthon tanulni, mindenki el tudja képzelni, hogy ilyenkor milyen lélekjelenléttel áll neki tanulni az ember egy hosszú nap után.
Miként készülsz fel egy versenyedre? Van valamilyen verseny előtti rituáléd, babonád? Attila: Semmi babonám, rituálém nincsen! Mindig az adott helyzethez alkalmazkodom. Úgy gondolom, ha valaki egy babonát felállít maga elé, akkor az megpecsételi a sorsát. Képtelen lesz a babona megvalósítása nélkül jó teljesítményt nyújtani.
Ha ilyenektől függ az ember, az szerintem semmiképp sem jó. Én próbálok fókuszált maradni és az aznapi helyzetre felkészülni.
Van példaképed? Attila: Nincs. Abban a pillanatban, ha valaki hasonlítani szeretne valakire, akkor nem fogja sem őt túlszárnyalni, sem senki mást.
Mennyi idő jut a pihenésre? Hogyan tudsz feltöltődni? Mit szeretsz szabadidődben csinálni? Attila: Edzőtáborokban nagyon nincsen szabadidő. A délelőtti és délutáni edzések között egy kis pihenőidőnk van. Versenyidőszak után van 2 hét feltöltődési időnk, amikor a legyengült szervezetet vissza kell hozni a csúcsformába. Ilyenkor túrázom, szeretek jókat főzni és enni, meg persze az olvasás, sorozatozás.
Milyen egy edzős napod? Attila: 6:30-7:00 között kelés, reggelizés, majd 9:30-tól kezdjük a délelőtti programot. Ez tart délig, amit egy pihenés, vagy fizioterapeuta, esetleg úszás követ. Majd a délutáni foglalkozás, este meg alvás. Szoros az időbeosztásunk ilyenkor.
Mik a tervek az idei évre? Attila: Lesznek egynapos versenyeim, de inkább az idei tokiói világbajnokságra fókuszálok.
Mit üzensz azoknak a fiataloknak, aki szintén élsportolók szeretnének lenni? Attila: Ne adják fel az álmaikat, akármilyen cél is tűztek ki maguk elé! Mindent meg lehet valósítani, még akkor is, ha előttük senki más nem csinálta meg! Az álmok üldözése egy alap dolog.
Hol látod magad 5 év múlva? Attila: Jó kérdés, hiszen ezen még nem gondolkoztam. Szeretném az összes álmomat elérni, de hogy 5 év múlva hol is leszek, konkrét válaszom nincs.
Milyen zenéket tennél a Te Közmagos Spotify listádra? Attila: Főként hiphopot hallgatok, de magyar és nemzetközi popot, elektronikus, sőt klasszikus zenéket is hallgatok. Nyilván helyzettől is függ, hogy mikor mi szól, de sokrétű a zenei ízlésem.
Mit üzensz a középiskolás olvasóinknak? Attila: Maradjatok motiváltak, hiszen akkor mindig lesz miért várni a holnapot!
Best of Magyar Mémek, avagy ássunk Mémkvíz rovatunk legaljára! Ezek voltak a legütősebb szövegek, melyek mély nyomot hagytam a hallgatókban, nézőkben, meg persze az kijelentő személyekben is!
1) “Mi az hogy…?”
A, kettű??
B, kettő??
2) “Hogyan tájékozódott a jelöltekről?”
A, Nem nyilatkozom! Nem nyilatkozom, hogy hogy tájékoztattam!
B, Tájékozódtam, és kész!
3) “Ott laknak a kannibálok, akiket a rendszer bedarált, az én központú rendszer! Az mit jelent?”
A, Ennyit!
B, Amit azért hoztam létre, hogy ne kerüljek trébe!
4) “Nevetel? Ne…!”
A, nevessé!
B, neveteljé!
5) “Időjárás jelentés! Ma többfelé eső, havas eső és szórványosan előforduló….”
A, Dugó és kiránduló tömegek a hóban!
B, Záporok, zivatarok!
6) “Tanár: Gyuszika, tudom, hogy a foci a kedvenced! Ezért foci nyelven értékellek:”
A, Képzeld, jövőre nem kell új tankönyveket venned!
B, Sikeres meghosszabbítottad egy évvel a szerződésedet a 6. osztályban!
7) “Ózdi … vagy!”
A, sinter!
B, paraszt!
8) “Nem tehetek róla Maunika, …!”
A, de kijé a puja?
B, idegállapotba vótam!
9) “Ma először főztem az új kuktámban...”
A, A kukta nagyon hasznos eszköz!
B, Részletek az esti híradóban!
10) “Ne hagyd, hogy mások véleménye befolyásoljon!”
A, Jobb, ha elengedjük mások kritikáit a fülünk mellett.
B, De a gombaszakértőt azért hallgasd meg!
Magyar Pünkösdi Egyház
Országos Cigánymisszió
Adószám: 19289704-1-04
A MPE Országos Cigánymisszió célja a hátrányos helyzetűek elérése és támogatása. www.remenyhir.hu
Fény Felé Alapítvány
Adószám: 18540855-1-09
Az Alapítvány a fogyatékossággal élő autista, mozgássérült, és halmozottan sérült emberek megbízható partnere és segítője. www.fenyfele.hu
Őrzők Közhasznú Alapítvány
Adószám: 19017808-1-43
Őrzők Közhasznú Alapítvány a Tűzoltó utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért. www.orzok.hu
Démétér Alapítvány
Adószám: 18256110-1-43
A Démétér Ház biztosítja a súlyos, életveszélyes betegséggel küzdő gyerekeknek, hogy szüleik mellettük maradhassanak a kórházi hónapok alatt. www.demeterhaz.hu
Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány
Adószám: 18146145-2-19
Az Alapítvány célja, hogy a családjukból kiemelt és az állam gondoskodásában élő gyerekek megtapasztalhassák az elfogadó szeretetet, az egyénre szabott figyelmet. www.vilagszepalapitvany.hu
Országos Mentőszolgálat Alapítvány
Adószám: 18252831-2-43
Az OMSZ Alapítvány az Országos Mentőszolgálat központi alapítványa. www.mentoalapitvany.hu
Ökotárs Alapítvány
Adószám: 18062427-1-41
Civil kezdeményezéseket támogatnak pályázatokkal, képzésekkel, mentorálással és tanácsadással. www.okotars.hu
Magyar Helsinki Bizottság
Adószám: 19013983-1-42
A Magyar Helsinki Bizottság azoknak segít, akiknek az állam megsérti az emberi jogait. www.helsinki.hu
Ételt az Életért Alapítvány
Adószám: 19140362-1-41
Az Alapítvány hátrányos helyzetű, rászoruló személyek, családok ingyenes ételosztás útján történő megsegítésével foglalkozik. www.karitativ.hu
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18162785-2-42
Az Alapítványt azért hozták létre, hogy a különleges Gyermekrohamkocsik és gyermek-mentőorvosi kocsik elindításával segítsék az Országos Mentőszolgálat munkáját. www.gyermekrohamkocsi.hu
Ahogy haladunk előre az időben, úgy egyre több szakma lát napvilágot.
Természetesen az új munkaköröknek is szüksége lesz profi szakemberekre.
Lesz majd olyan időszak, amikor a sulikban akár az űrtúra-vezetésről, vagy éppen az adatbiztonsági menedzserelésről fognak tanulni a diákok. Elhoztunk ismételten jó pár olyan foglalkozást, amelyet már a nem is olyan távoli jövőben lehet majd végezni.
MŰHÚS SZAKÉRTŐK
Egyre több laboratóriumban „gyártanak” húsokat. Ezek elterjedésével szükség lesz olyan élelmiszermérnökökre, akik nem csak figyelik, de felügyelik is a ezeknek a húsoknak a növekedését, fejlődését. A világon elsőként
Szingapúrban engedélyezték a laborban nevelt hús értékesítését.
ŰRTÚRA
A kereskedelmi űrutazás beindulásával nélkülözhetetlen lesz a túravezetők kiképzése. Nekik kell biztosítani az asztronauta kiképzésben nem részesült hétköznapi emberek biztonságát. Ehhez talán nem is kell már éveket várni, hiszen a menetrendszerinti járatok indulása szinte kézzel fogható közelségben van.
A közösségi médiában már találkozhattunk magával az influenszer kifejezéssel. Maga az influenszerkedés egy valós pénzkeresési lehetőséggé nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. A Bank of America elemzője szerint a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság inflexiós ponthoz érkezett, ennek pedig valószínűleg az lesz az eredménye, hogy a közösségi médiában levő influenszerek tevékenysége ki fog terjedni a virtuális valóságra is. Hát nem elképesztő?!
Ez most nagyon 3021-es évekbeli eseménynek hangozhat elsőre. A jövő orvostudománya a nano gyógyászat felé fordulhat és mini gyógy robotokat alkothatnak meg. Ez nem jelent mást, minthogy a betegek nemes egyszerűséggel fel tudják szippantani ezeket a mini robotokat, melyek elvégzik a szükséges gyógyítás az emberi szervezetben. Picit ijesztően hangzik, de a megfelelő szakértelemmel megoldható ez a fajta gyógyítás. Persze nem holnapra, de megoldható.
Elsőre lehet, hogy furcsán hangzik, hisz a mai világban mindenkinek nagyon sok a munkája, ezer meg egy irányba kell figyelnie, alig van szabadideje. Ám ez a jövőben változhat. Egyik fő oka az automatizáció. A gépek jelentősen segíteni fogják az emberiség munkáját, ami által sok dolgozó embernek több ideje juthat másra, akár a pihenésre. Ezáltal elképzelhető olyan foglalkozás, ami pont erre fog specializálódni és beosztja az így rendelkezésre álló pluszidőt.
A jövő tudósainak többek között a feladati közé tartozhat, hogy olyan vegyi anyagokat fejlesszenek ki, melyek a sztratoszférába jutva hűteni tudják bolygónkat. Itt egy egyszerű példa erre: vulkánkitörésekkor kén-dioxid részecskék jutnak a légkörbe, amelyek hűtő hatással bírnak a Föld éghajlatára. Ezt több tudós szerint mesterségesen is előlehet idézni a közeljövőben.
A szaporodó kibertámadások végett a személyes adatok védelme kulcsfontosságú lesz a jövőben. Szükség lesz olyan dolgozókra, akik pont erre fognak specializálódni. Feladatuk lesz, hogy megelőzzék ezeket a kellemetlen eseteket.
A technológiai világ fejlődésével a digitális marketing napról-napra egyre nagyobb teret, jelentőséget kap. Ezekben az időkben a vállalatok a digitális fejlesztésekre összpontosítanak. Éppen ennek köszönhető, hogy a digitális marketing szakértők iránti igény ma is növekszik. Hiszen sok szektor átáll a távoli munkarendre, az online vásárlás új csúcsokat dönt meg, valamint olyan tevékenységek is megvalósíthatók (oktatás, sport, szocializáció), melyek korábban csak fizikai jelenléttel voltak megvalósíthatóak. A digitális marketing szakemberré váláshoz figyelemmel kell követni az aktuális digitális trendek fejlődését, dominálni kell a közösségi média platformjain, fejleszteni kell önmagát a SEO-ban, a Google Analytics-ben és meg kell teremteni a digitális marketing trendeket.
A játékipar óriási léptekben halad előre az utóbbi időszakban. A játékok frissítésén, újításán felül komoly figyelmet fordítanak az effektekre és látványokra is a fejlesztők. Minél jobban bővül az ipar, annál nagyobb igény lesz az új fejlesztők kinevelésére is. Nyitottnak kell lenni a tervezés, effektezés területén történő fejlődésekre, valamint szükséges a különböző szoftvernyelvek ismerete is.
Maradva a technológia világában észrevehetjük, hogy a szoftverek erejét szinte minden ágazatban használják. Azok a szoftver- és alkalmazásfejlesztők, akik a technológiával kevert megoldásokat állítanak elő a vállalatok számára a szükséges támogatás biztosításával, azon szakmák közé tartoznak, amelyek a jövőben is megőrzik népszerűségüket. Itt többek között olyan munkaköri leírással kell rendelkezi, mint például egyedi igényekre alkalmas szoftverek fejlesztése, gyakran használt alkalmazások fejlesztése, valamint életük megkönnyítése, illetve ezeknek a rendszeres frissítése (természetesen figyelembe véve a vállalatok igényeit).
Egy jó programozó akkor lesz tényleg jó, ha elsősorban érdeklődik a számítógépes rendszerek iránt, fejleszti magát matematikában és az algoritmusokban, valamint rendelkezik problémamegoldó képességgel.
Reméljük, hogy tudtunk ismét érdekes jövőbeli munkákat hozni nektek. Számíthatunk remek újításokra ezeken a területeken, melyeknél szükség lesz a megfelelő szakemberre is. Azért valljuk be, menő lenne minden hónapban egy-egy űrutazást levezényelni akár idegenvezetőként.
#Bohnicsek Alex
Ahány ház, annyi nyelvjárás. Elhoztuk állandó rovatunk, a Tájszólás Szlengelő következő feladványát! Tartsatok velünk, teszteljétek tudásotokat!
1), Csiszál:
A, dörzsölve simogat
B, csiszol
C, csúszkál
2) Baca:
A, újonc katona
B, ostoba, hülye
C, bakancs
3) Búbikázik:
A, négykézláb mászik
B, babával játszik
C, táncol
4) Vindő:
A, tányér
B, karnis
C, zsíros bödön
5) Szemérmestest:
A, szemek
B, szégyellős
C, nemi szervek
6) Pazul:
A, pazarol
B, gyomlám
C, alszik
7) Meg van mekkenve:
A, meg van verve
B, elbambult
C, meg van babonázva
8) Kutymorog:
A, térdel
B, kutyát sétáltat
C, emésztő hangot ad ki
9) Hébér:
A, újév
B, lopó(tök)
C, cseléd, szolga
10) Fölfújhatod:
A, meg fogod bánni
B, elfelejtheted
C, megteheted
Kiadó neve: Varga Média Kft.
Kiadó székhelye:
7623 Pécs, Szabadság utca 48., 6. ajtó
Kiadásért felelős személy neve: Varga Attila Szerkesztésért felelős személy neve: Illés László Újságírók: Bohnicsek Alex, Varga Attila
Hirdetés /+36-70-633-48-08
E-mail / marketing@kozmag.hu
Online megtekinthető: issuu.com/kozepiskolasokmagazinja Postacím / 7623 Pécs, Szabadság utca 48.
KÖZÉP-Magyarország
IV. évfolyam 8. lapszám
Megjelenik Bács-Kiskun, Fejér, Jász-NagykunSzolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest vármegyében.
A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásért a kiadó sem részben, sem egészben nem tud felelősséget vállalni! A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges ! Magazinunk ingyenes és az is marad, melyhez hozzá tudsz jutni sulidban vagy online egyaránt!
Ha van egy jó cikked vagy szeretsz írni, ne tétovázz lépj kapcsolatba velünk!
1) A, Tóth Árpád: Új tavaszig vagy a halálig
2) B, Majka: Hatalom
3) B, Irie Maffia: Volt Egy Álmom
4) A, Kosztolányi Dezső: Én feleségem, jó és drága-drága
5) B, Magna Cum Laude: Túl későn
1) A, dörzsölve simogat
2) B, ostoba, hülye
3) A, négykézláb mászik
4) C, zsíros bödön
5) C, nemi szervek
1) A, kettű??
2) A, Nem nyilatkozom!
6) A, Ady Endre: Őrizem a szemed
7) B, Mr. Busta: Csalódás
8) A, Vörösmarty Mihály: Ábránd
9) A, Tompa Mihály: Vallomás
10) B, Supernem: Az világ
6) A, pazarol
7) B, elbambult
8) C, emésztő hangot ad ki
9) B, lopó(tök)
10) A, meg fogod bánni
Nem nyilatkozom, hogy hogy tájékoztattam!
3) B, Amit azért hoztam létre, hogy ne kerüljek trébe!
4) B, neveteljé!
5) A, Dugó és kiránduló tömegek a hóban!
6) B, Sikeres meghosszabbítottad egy évvel a szerződésedet a 6. osztályban!
7) A, sinter!
8) B, idegállapotba vótam!
9) B, Részletek az esti híradóban!
10) B, De a gombaszakértőt azért hallgasd meg!