pkm_100205_web

Page 1



pkm 01

Szalagavató

Sokaknak már bekövetkezett, sokaknak még nem, a negyedikesek életében egyik fontos pillanat. Végzősök lettünk és az iskolákban hagyomány, hogy negyedikeseknek Szalagavató van, a középiskolákban. A végzős osztályok tanulói szalagot kapnak, mellyel a kívülállók számára is jelzik, hogy ők hamarosan érettségit tesznek. A szalagavató másik fontos eleme a szalagavató bál. Nem csupán mézes mázas amerikai tini filmekben fontos

www.pkm.name alkalom, (mégha kellőképp a bolondulás szintjéig túlozzák is a jelentőségét.) Amerikában tényleg alapfogalom egy ember életében a Prom Night - azaz maga az este, a Prom dress, azaz a ruha. Magyarországon is van, aki már fél évvel a szalagavató bál előtt elkezdi keresni az oda illő ruhát, hogy a hagyományos keringő, palotás táncok és az osztályok által bemutatott táncok után átcsusszanva a negyedik ruha fodrai közé, immár teljesen a saját választásuknak megfelelő öltözék pompázzon rajtuk. Mert akkor már nem az egyenjelmez, sem a hagyományosan megkövetelt keringő ruhák tengere nyűgőzi le a szemlélődőt és résztvevőket, hanem az hogy lám mennyi felnőtt nő és férfi között találták magukat egyetlen pillanat alatt. Egyéniségek, stílusok, mindenki a magához illő küllemmel. Egy kis smink, egy jól eltalált báli ruha, persze ezek mind anyagi vonzattal járnak. Ennyire azért nem vészes a helyzet, de ha már emlékezetes estét akarsz egy szép ünnepély után, nem árthat, ha nem csak szép vagy, de egyéni is, és mert a jelmez és ruhakölcsönzés valószínűleg rendesen betett (vagy inkább kivett) a pénztárcának, a szalagavató ruha különleges vonzerővel bír. A SZALAGAVATÓ NAPJA egy diák életének egyik legszebb és legemlékezetesebb

élménye! Hosszú órákat fogunk eltölteni majd azzal, hogy minden az utolsó részletig tökéletes legyen. A nap különleges hangulatát, az öröm kön�nyeit, a nevetéseket és az előadás előttifeszültséget sem fogjuk elfelejteni. .Klózer Nikolett PKM Szerkesztő


www.pkm.name

pkm 02

Tartalom Szalagavató

01

Partykellék

03

Horoszkóp

04

A farsang eredete

05

Világmárkák története

06

Szleng szótár

08

KRESZ 2010

09

Törvénytől sújtva

10

Keresztrejtvény

11

Sudoku

11

Bankett rovat

12

TOP20

14

Subscribe

14

Pécs EKF

15

A nyitó ünnepség

15

MANNA DJ

16

Celeb

17

2010

18

PVSK - JUDO

20

Humor

21

Valentin nap

22

Könyv ajánló

23

Mozi ajánló

24

impresszum

Kiadó: Varga Média Kft. ► Főszerkesztő: Varga Attila ► Szerkesztő: Klózer Nikolett ► Kreatív: Sári Krisztián ► Nyomda: King Company Kft. ► Felelős Vezető: Király József ►Tartalom kontroll: PMJV Polgármesteri Hivatal, Cselik László ►Web: www.pkm.name ►E-mail: vargamedia@hdsnet.hu ►Postacím: 7632 Pécs, Csontváry u. 10. ►Megjelenik a Pécs Városi Középiskolákban. A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásáért, a kiadó felelősséget nem tud vállalni. A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget! A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges!

1002


pkm 03

www.pkm.name

Party Boom Partykellék és ajándéküzlet

Íme, az egyetlen üzlet Pécsen, sőt az egész megyében, ahol egy helyen megtalálod egy pompás buli kellékeit. Az üzlet 2007 karácsonyán nyílt meg, kezdetben virágkötészet illetve léggömb dekorációs és tűzijáték bolt volt. Majd idővel, és ahogyan az igény is nőtt, egyre több és másabb tárgy került fel a polcokra. Ettől az évtől kezdve már teljes rendezvények bonyolítását is vállalják. A lampionoktól kezdve, lufikon, ajándéktárgyakon át, egészen a jelmezekig itt mindent megtalálsz. És amiért a középiskolások figyelmébe ajánlom az üzletet, az nem csak az, hogy itt a barátoknak vagy családtagoknak megveheted az ajándékot, vagy farsangra összedobhatsz magadnak egy kreatív jelmezt, van egy plusz szolgáltatása a boltnak. Akár a tanáraidnak is megvehetitek az osztály ajándékot. Ugyanis segítenek össze állítani egy ajándékcsomagot (egyeztetés alapján), amit még be is csomagolnak és ki is szállítanak a kért időpontra. Mindezeken kívül kaphatsz még szebbnél szebb, friss virágból készült virágcsokrokat, vagy a mostanság igen divatos művirágcsokrot is kérhetsz. Szóval, ha kifogytál az ötletekből, térj be az üzletbe és válaszd ki, amire éppen szükséged van. Széles termék választékkal, udvarias kiszolgálással és korrekt árakkal vár mindenkit a Party Boom.

Cím: Pécs, Rákóczi út 66. (A Tajti Music mellett) Tel: +36-30/632-4565. www.partyboom.hu Károly Klára Dorina ANK Gimn.


www.pkm.name

pkm 04

Valentin napi HoroszkóP KOS

Február elején a Vénusz belép a Kos jegyébe, s mindenképpen új izgalmakat hoz szerelmi életedbe. Ellaposodóban lévő kapcsolatok felpezsdíthetők, a párkeresők pedig végre rátalálhatnak álmaik asszonyára/férfijára.

IKREK

2009 februárjában jelentősen több megértést kell tanúsítanod párkapcsolati téren, mint az év többi időszakában. Sok konfliktusod adódhat, melyekből te kerülhetsz ki vesztesen.

RÁK

Ha még keresed a számodra ideális partnert, annak megismerésére a hónap második fele különösen alkalmas. Figyelj a feléd irányuló érdeklődésre, olyan ember akadhat a horgodra, mint a mesebeli királyfi.

OROSZLÁN

Szívügyek terén sikereket arathatsz, újra meghódíthatod kedvesedet, vagy új szerelem léphet életedbe, erre kiváló alkalmat kínál a hónap második fele.

SZŰZ

A hónap első fele még nyugalmasnak tűnik, de 10-e után felbolydulhatnak a dolgok. Ha van párkapcsolatod, akkor feszültségekkel teli időszaknak nézel elébe, sok értelmetlen konfliktus alakulhat ki köztetek, nehéz lesz ezt jól kezelni.

MÉRLEG

Ha már elkötelezted magad valaki mellett, könnyen megeshet, hogy egy harmadik is feltűnik a színen, ez komoly konfliktushelyzet lehet. Ezt a nehézséget csak teljes őszinteséggel tudod kivédeni.

SKORPIÓ

Jól teszed, ha partneredre jelentősen több időt szánsz, hisz az év elején igen elfoglalt voltál. A február kedvez a nagy beszélgetéseknek, tervezésnek vagy akár régen titkolt dolgok őszinte beismerésének.

BIKA

Végre lazíthatsz egy kicsit, az érzelmek terén némileg könnyebb heteknek nézel elébe. Add át magad az élet örömeinek! Ha van már kapcsolatod, töltsetek együtt több időt, figyelj oda jobban párod igényeire, vágyaira.

NYILAS

Ha van párkapcsolatod, számíthatsz fejlődésre, érdemes a régen tervezett közös ügyek elindítására időt és energiáát szánni. Aki még magányos, annak a hónap második hete jó lehetőségeket kínál az ismerkedésre.

BAK

Érzelmeid stabilak, a párkapcsolatban élő Bakok nem kell hogy változásra számítsanak, bár nem is terveztél ilyet mostanság.

VÍZÖNTŐ

Ha kisebb-nagyobb problémákkal kerülsz szembe párkapcsolati téren, az bizony nem csoda, hisz a Mars a jegyedbe lép február elején. Ezen gondok megoldásához párodtól is kaphatnál segítséget, ha kérnél.

HALAK

A február első fele nem tartogat nagy változást, de február végén a Nap a Halak jegybe lép, így alapjaiban kell néhány dolgot megváltoztatnod párkapcsolatod terén, többek közt köss fegyverszünetet társaddal.


pkm 05

www.pkm.name

A FARSANG eredete A vízkereszttől hamvazószerdáig (január 6-tól február közepéig), a nagyböjt első napjáig tartó farsang már az ókortól a vidám összejövetelek, pajkos bolondozások, és a bálok időszaka volt. A farsang - a német fasen, faseln (mesélni, pajkosságot űzni) szóból ered, a karnevál szót pedig az olasz nyelven is olvasó Csokonai ismertette meg a magyarokkal. A farsangi jókedv, mulatság eredetileg pogány ünnep, a tél temetése, és a tavasz eljövetele felett érzett öröm kifejezése volt. A dús lakomákkal a természetet is hasonló bőségre akarták ösztönözni. Sok helyen ilyenkor tartották a fiatalok szexuális beavatását szolgáló rítusokat is. Egyes népek pedig ebben az időszakban emlékeztek meg halottaikról. A maszkba öltözött emberek az ősök mitikus képviselői voltak. A maszk sok helyen részben a gonosz, rontó szel-

lemek elriasztására, megtévesztésére szolgált, és a termékenységet is biztosította. Ezek az álarcos felvonulások aztán a középkorban is tovább éltek. A farsang hazája Olaszország, ahol ez a régi római Saturnália ünnepekből származott. A keresztény egyház évszázadokig üldözte a farsang pogány szokásait, mégsem bírta kiirtani. Ezért kénytelen volt ezt a régi pogány ünnepet keresztény elemekkel felruházni. A keresztény egyház tehát ebben az időszakban a kánai mennyegzőről emlékezik meg. Ezzel is magyarázható, hogy a lakodalmak többségét farsang idején tartották. Az egyház végül átengedte ezt az időszakot a vidámságnak, az életörömnek, szórakozásnak. A farsanghoz fűződő népszokásokat számtalan nép különböző rítusai őrzik, például farsang idején van a busójárás is. Egyes helyeken napjainkig fennmaradtak a maskarás, jelmezes felvonulások. Ilyen hely Mohács is, ahol minden évben megrendezik a busójárást, ami napjainkra turista látványosság lett. Manapság is a leghíresebb népünnepek közé tartozik az olasz, különösen a velencei farsang, vagy karnevál utolsó hete. Régen azonban nemcsak álarcos felvonulásokat tartottak ekkor, hanem állatviadalairól, és a római lóversenyeiről is igen híres volt. A nevezetes velencei karnevál külföldről is nagyon sok látogatót vonz, talán Európa leghíresebb karneválja.


www.pkm.name

pkm 06

Világmárkák története

Claudio Grotto, a GAS alapítója, tulajdonosa és vezetője a ruhaipar iránti érdeklődését családjától örökölte, hiszen édesanyja a ’60-as években rövidáru üzletet működtetett. A katonai szolgálat befejezése után, 1969 és 1970 között zenészként folytatta pályáját, melynek kapcsán megismerkedett a legnépszerűbb olasz és nemzetközi zenekarokkal. Ennek hatására tudatosult benne, hogy a nagy igény lenne a modernebb öltözködésre. Abban az időben még csak a klasszikus divat volt elérhető a piacon, így jókora kihívás előtt álltak azok a fiatalok, akik szakítani próbáltak az öltözködési tradíciókkal. Ez a felismerés indította el azon törekvését, hogy családi vállalkozás keretében márkás farmereket áruljon. Mindemellett, hogy vásárlói számára a kínálat lassan túl kevésnek bizonyult, a ruhák iránti kereslet egyre nőtt. Ezen

oknál fogva belevágott a gyártás folyamatába. A ’70-es évek elején, még házon belül elkezdte gyártani az első egyedi kollekció ruhadarabjait. Több hasznos kereskedelmi praktika birtokába jutott, melyek nélkülözhetetlenek voltak a divatkollekciók megalkotásánál és az azt követő értékesítési stratégia kidolgozásánál. Egy évtized alatt a vállalat eljutott a teljes termékciklusig, a tervezéstől az eladásig. A célcsoport változatlan maradt: divat-érzékeny, igényes fiatalok, akik a magas minőségű ruhadarabokat keresik, szigorúan szem előtt tartva az egyszerűséget és a praktikusságot. Az elmúlt pár évben a GAS számtalan saját üzletet nyitott világszerte. Ez nem csak a vásárlókhoz való közelséget biztosította, hanem lehetővé tette a cég pozícionálásának és fő irányelveinek könnyebb kommunikációját: egyediségre való törekvés, szenvedély, pozitivitás, kreativitás, kényelem és minőség.


pkm 07

www.pkm.name

Columbia A Columbia Sportwear Company-t 1938-ban alapították, és kis családi kalapforgalmazó vállalkozásból a világ egyik legnagyobb outdoor ruhamárkájává és az Amerikai Egyesült Államok vezető síruha forgalmazójává

nőtte ki magát. A Columbia kiterjedt termékválasztékában többek között megtalálható az outdoor ruhák, a sportruházat, a túra- és utcai lábbelik és kiegészítők széles választéka. Funkcionális, stílusos és értéket hordozó, újításokat felsorakoztató termékek kifejlesztése: ez az, amit mi csinálunk. Cégünk élén a 79 éves elnökasszony, Gert Boyle áll, aki az igazgatóság elnöke és fia, Tim Boyle, aki a cég elnöke és vezetője. A Columbia története Gert szüleivel kezdődik, Paul és Marie Lamfrom-mal, 1937-ben, amikor elmenekültek Németországból. Vásároltak egy kis kalapgyártó céget Portlandban, Oregonban és Columbia Hat Company-nak nevezték el a város határán található folyó után. Miután hamar kiábrándultak a beszállítók alacsony színvonalú szolgáltatásából, Lamfrom-ék úgy döntöttek, hogy saját maguk kezdenek termékek előállításához. 1948-ban Gert feleségül ment főiskolai szerelméhez, Neal Boyle-hozt, aki csatlakozott a családi vállalkozáshoz és később ő vette át az egyre növekvő vállalat irányítását. Amikor Neal hirtelen szívrohamban meghalt 1970-ben, Gert Tim-től kért segítséget, aki főiskolai hallgató abban az időben. Nem sokkal ezt követően az üzlet igazán beindult. A Columbia volt az egyik első olyan gyártó, amely vízhatlan/lélegző anyagból készített

dzsekit. Bevezettük az áttörést jelentő technológiánkat, amely a Columbia Interchange System névre hallgat. Ennek keretében egy külső héj és egy belső bélés kombinációja teszi lehetővé a többféle viselési módot. A nyolcvanas évek elején az akkor hatvanéves Gert megkezdte szereplését sikeres és népszerű reklámhadjáratunkban „Boyle Mama”-ként. 1988-ra a cég világszerte közismertté vált és a Columbia új korszakába lépett a outdoor ruházati ipar egyik világelsőjeként. Napjainkban a Columbia Sportwear több mint 1800 alkalmazottal rendelkezik világszerte.,


www.pkm.name

pkm 08

Szleng Szótár Tyvm – Az angol „thank you very much” rövidítése. Magyarul: „köszönöm szépen”. Pinga – Marihuánás cigaretta „Adj a pingából egy slukkot!” Férfimegőrző – A kocsma vicces neve - Jaj Janikám, már megint este jött haza! Hol volt? Várjon, kitalálom: a férfimegőrzőben? - Jaja... Dupla Iw – Az Iwiw közösségi oldal vicces, tréfás megnevezése... - Hallod? Karesz bejelölt Dupla IWen! - Karesz? Mutasd már, 1000 éve nem láttam azt az arcot! Pofakönyv – A Facebook közösségi portál magyarra fordított „gúnyneve”. - Hé wazzeg Jani bejelölt a Pofakönyvön! - Kaj? Jani? A Lakatos Jani? Egyre inkább kedvet kaptam Pofakönyvezéshez...

Replikátum – Másolat Klambó – Kisgyerek, lurkó Obligál – Kötelez valamire, kötelessége valakinek; lekötelez, leköt. Prünella – Aszalt szilva Sezlony – Régi típusú ágy Autoszexuális – Önimádó. Puja – Gyerek, kisbaba Adja az ívet – Leszid, kioszt valakit „Tegnap muter adta az ívet, miután részegen mentem haza.” Szecsuriti – Narancssárga belsejű fekete széljacket, tar fej, kikokszolt felsőtest, magas szárú acélbetkó

Offlány – Az angol „offline” szóból ered. Az az állapot, amikor valaki nincs kapcsolódva egy adott számítógépes hálózathoz. Leggyakrabban chat-programokra, online játékokra és magára az internetre értendő. WoW-beszélgetés: - Találkoztál ma már Ádámmal? - Ja, dumáltunk is, aztán egyszercsak offlány lett. Szerintem elment a netje megint.

Brainstorming – Csoportos tevékenység, melynek célja egy probléma megoldása oly módon, hogy a tagok kötetlenül és kritikátlanul rögzítenek minden eszükbe jutó megoldási lehetőséget, és csak a a művelet végén döntik el, hogy ezek közül melyeknek van létjogosultsága. A hivatalos magyar neve ötletbörze.

Poweruser – Olyan számítógépes felhasználó, aki képes arra, hogy az egyes programok speciális (advanced) beállításait is megfelelően kezelje, sőt igényli a „szabad kezet”. Mindemellett azokat a számítástechnikai termékeket keresi és használja, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Iszunk egy békehabot? – Iszunk egy sört?

Omw – „on my way” rövidítése, magyarul „úton vagyok” I’m omw to Petra - Úton vagyok Petrához Perfekcionista – Tökéletességre törekvő

Fullon van a kókusz – Részeg

Lávollak – Szeretlek; fontos vagy a számomra; szerelmes vagyok beléd; imádlak. Ha valaki fontos számodra akkor mondod neki. Börködik – Embereket ver pénzért („kidobó egy diszkóba’”). Keck – (ejtsd: kek) Neveletlen, pimasz, tiszteletlen, hetyke „Te Piftu, ne kekeckedjél!”


www.pkm.name

pkm 09

KRESZ-módosítás 2010 január 1-jétől

A közúti közlekedés szabályainak módosítása 2010 január 1-jétől lép hatályba. Az eredeti tervekhez képest több hónapot csúszik a KRESZ módosítása: eredetileg szeptembertől szerették volna elfogadni az új szabályelemeket. Az MTI birtokába került dokumentum szerint a változások elsősorban a védtelen közlekedők - a gyalogosok és a kerékpárosok - biztonságát javítja. A közúti közlekedés szabályainak módosítása rögzíti többek közt, hogy a gyalogos átkelőhelyeknél a jelenleginél sokkal körültekintőbben kell közlekedni, és ha szükséges, táblával kell elérni, hogy a zebra felé tartó autósok csak olyan tempóban haladhatjanak, hogy még előtte képesek legyenek megállni. A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a „nyitott kerékpársáv” fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd. Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum lehetővé teszi a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is. A változások a motorosokat és az autósokat is érintik. 2010 januártól a motorosok is használhatják majd a buszsávot, és ők is előremehetnek a piros lámpánál. Több új közlekedési táblát is bevezetnek,

Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet 2010-től

például a torlódás veszélyét jelző piros keretes háromszöget, és engedélyezik az elektronikus jelzőtáblák használatát az autópályákon. A módosítás azt is engedélyezi, hogy a különösen balesetveszélyes helyeken a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők legyenek a közlekedési táblák. Az új szabályozás pontosítja az iskolabusz fogalmát, és bővíti a gyermekszállítás biztonsági követelményeit. A táblával megkülönböztetett iskolabuszok környezetében a fel- és leszállás mindkét oldali irányjelzővel jelzett ideje alatt más járművek csak fokozott óvatossággal, lassabban közlekedhetnek - olvasható a dokumentumban. A módosítás pontosítja a gyerekülés használatának szabályait: a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek ülését a biztonsági övhöz vagy annak bekötési pontjához kell csatolni. A tervezet szigorúbban szabályozza a rendszámok láthatóságát és meghatározza a quad fogalmát is. Januártól közúti táblával jelzik a traffipaxok helyét, és egységes sebességhatárt vezetnek be minden közúton a 3500 kilogrammnál nem nehezebb járművek számára.

MAZSOLA AUTÓSISKOLA www.mazsola.info Tel: 72/442-021 Pécs, Felső malom u. 13.. BARANYA AUTÓSISKOLA www.baranya-autosiskola.hu Tel: 72/511-147 Pécs, Somogyi B. u. 4.


www.pkm.name Az elmúlt hetekben az ország több városának különböző kollégiumában volt rendőrségi akció és ezt követő letartóztatás és házkutatás, aztán további tortúrák jönnek még, szakértői vizsgálatok, bíróság, és akár letöltendő szabadságvesztés, vagy legjobb esetben igazolt kezelésben eltöltött fél év – ez az ún. elterelés. A lefoglalt drog általában marihuána volt. Mondhatjuk persze, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen a fiatalok szívnak, az egyetemisták meg pláne és valahonnan be kell szerezni a sodráshoz valót, és mindig lesz

pkm 10 hatnak maguknál legálisan, és Csehország államrendje sem roppant össze az elmúlt két hónapban, mióta bármilyen drog valamekkora kis adagját hurcibálhatják büntetlenül, tehát mit kell ennyire szívóskodni, de az egyszerű válasz az, hogy nálunk ez a törvény. És pont. A magyar rendőr a hatályos jogszabályok szerint fog eljárni, és a kollégiumban, meg a középiskola folyosóján füvet árulgató tanulót dealernek tekinti. És a bíró szintúgy. És semmiképpen nem mondanám, hogy a megoldás a sör – mert még a fülünkön is hab-

Törvénytől sújtva néhány ember, aki vállalja a kockázatot az extra profitért, és nem kínos neki az sem, hogy gyakran az ismerőseit húzza le. Nincs ezzel máshogy a legális drogot áruló kocsmáros, meg a játékgép-üzemeltető vállalkozó sem. Talán írtam már korábban, hogy a serdülőkori szerhasználatot előidéző legerősebb ok a kortárs-hatás. De ez mással is így van, hiszen én is eljárok a barátom kedvenc zenekarának koncertjére és ha ő kedveli a madarakat, akkor együtt leszünk amatőr ornitológusok. Szóval elég nehéz nemet mondani, ha a baráti kör vígan pöfékel. Vagy ott kéne őket hagyni? De hiszen ők a barátaim. Tehát nagy valószínűséggel be foguk közéjük ülni én is. Főleg ha valami alkalom van, és jól érezzük magunkat együtt. És ezzel látszólag kevés baj is lenne (nyilván teljesen kizárni nem lehet), viszont mégis bűncselekményt követünk el. Aki pedig a füvet hozta, neki alapesetből 2-8 évig terjedő szabadságvesztés néz ki. Ez azért elég komoly… És nem lehet érvelni azzal, hogy Jamaica, meg Amsterdam és Prága, hogy ott már tart-

zik -, vagy a gyorsítók (tömény alkoholra gondoltam, és aki másra, az, hm…), melyek olyan gyorsan csapnak szét bennünket, hogy nem is észleljük az átmenetet és folytathatnám. De teremtsünk új divatot. Hangulatunktól függően főzzünk különböző fajta illatos teákat, gyújtsunk füstölőt, használjunk pszichedellikumként, vagy serkentőként zenét, de tanulhatunk relaxációt, meditációt, kipróbálhatjuk a transzlégzést, kezdjünk jógázni, ha fontosak nekünk ezek az állapotok. Ugyanígy számos lehetőség van az adrenalinuk csúcsrajáratására is, vagy szervezzünk a baráti körrel közös akciókat, játékokat. Igényel ugyan tőlünk némi kreativitást, de hát nem vagyunk birkák. Persze az is törvénytelen, ha pusztakézzel mászunk fel a Magasház tetejére, de a törvényes lehetőségek palettája sokszorosa a sodorjunk, vagy ne sodorjunk alternatívájának.

dr. Szemelyácz János pszichiáter www.indit.hu


www.pkm.name

Rejtvény

pkm 11

Küldd be a helyes megfejtést 2010. február 28-ig a vargamedia@hdsnet.hu e-mail címre és nyerj 2 db belépőt a DJ Fesztivál-ra. A nevedet, iskoládat és telefonszámodat ne feledd el megadni. Ha nyersz értesíteni tudjunk!

profi

haladó

kezdö

Sudoku


www.pkm.name

pkm 12


pkm 13

Osztálybankett? Az utolsó közös pillanat egyike… Bizony a nyár elején eljön az utolsó közös pillanat osztályoddal, egy nagy vígasság keretein belül. Az osztály összespórolt pénzét elköltitek és közben a feledhetetlen pillanatokról beszélgettek és arról, hogy Ti mindig együtt maradtok. Erről a helyszínről érdemes idejében gondoskodni, lefoglalni. Hiszen minden pécsi iskolában van jónéhány végzős osztály, aki hasonlóra készül. Mint azt az elöző hónapban is produkálta a PKM, a családi vacsora ajánlatokkal – most az osztálybanketteknek adunk pár jó tippet. Simán átlátható hol, mi mennyiért kapható a városban…és a nem dohányzóknak egy jó hír! Már „Nem dohányzó” hellyel is várnak Titeket! Persze van pár hely, ami már foglalt, vagy nincsen már mód arra, hogy fogadják az osztályt, ezeket direkt ki is hagytuk! Jó mazsolázást!

www.pkm.name


www.pkm.name

Megjelent a Subscribe zenekar legújabb kiadványa „Contradictions” A Subscribe zenekar 2003 őszén kezdte el első nagy lemezének felvételét, amely az Edge Records gondozásába került boltokba, 2004. december elején. 2005-ben az itthoni fesztivál és klub koncertek mellett egy európai klub turnén is jártak, az amerikai Pro-Pain társaságában. A csapat legutóbbi lemeze 2008-ban elnyerte az év hazai modern rock albumért járó díjat a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálán és élő adásban léphettek fel a rendezvényen. Szintén ezért az albumért a hazai internetes rock/ metal sajtó a legjobb hangzás díjával is kitüntette őket. A nemzetközi sajtóban megjelent kritikákban rendre kiemelik a csapat fő vonzerejének tekinthető intenzív színpadi előadásmódjukat, valamint azt, hogy kiváló érzékkel vegyítik a különböző stílusokat alapvetően modern metal zenéjükkel. Az újságírók lelkesen fogadják, hogy többek között jazz, magyar népzenei, funky, reggae elemek keverednek a keményebb metal/hc témákkal.

2009 decemberében, hosszú várakozás után végre napvilágot látott a csapat legújabb kiadványa, Contradictions címmel, CD és DVD tokos formátumban. A hanganyagon 2 vadonatúj Subi dalt és az Edda „Kölyköd voltam” című dalának feldolgozását találjátok. A 2010-es évet ismét egy 18 állomásos hazai, immáron önálló EP-bemutató turnéval indítja a zenekar. (.x)

pkm 14

Radio Top20 1 MADONNA Celebration 2 THE PUSSYCAT DOLLS Hush Hush 3 ROBBIE WILLIAMS Bodies 4 LADY GAGA Bad Romance 5 BON JOVI We Weren`t Born To Follow 6 THE BLACK EYED PEAS I Gotta Feeling 7 OCEANA Cry Cry 8 DAVID GUETTA feat. KELLY ROWLAND When Love Takes Over 9 SHAKIRA She Wolf 10 PINK Funhouse 11 MILEY CYRUS Party In The USA 12 MICHAEL JACKSON This Is It 13 BACK II BLACK Nem kell 14 THE BLACK EYED PEAS Meet Me Halfway 15 LADÁNYBENE 27 Doktor Kérlek 16 NELLY FURTADO Manos Al Aire 17 THE HATED TOMORROW Discotech 18 BERECZKI ZOLTÁN - SZINETÁR DÓRA Ajándék 19 CRYSTAL Menj Tovább 20 MICHAEL BUBLÉ Heartache Tonight


www.pkm.name

pkm 15

Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010. január1. PÉCS EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA lett. Linz után 11 magyar város közül Pécset választották ki erre a címre, Essen és Isztambul mellé. Elmondhatjuk, hogy nem minden nap fordul elő ilyen egy város „életében”. És mi, pécsiek igazán büszkék lehetünk magunkra és városunkra. Miért is? Mert ez a MI városunk. Rengeteg közteret, parkot, az utakat és különböző épületeket is felújítottak. Hamarosan elkezdődik a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont és a Zsolnay Kulturális Negyed építése is. Egy lepkéhez tudnám hasonlítani Pécset, amikor a bábjából egy páratlanul gyönyörű pillangó előbújik és megkezdi életét. A megnyitó, amelyet 2010. január 10.-én tartottak meg a Széchenyi téren, a vártnál is jobban sikerült. Őszintén elárulom, hogy nem tudtam, mire számítsak. Gondoltam, hogy so-

kan lesznek a megnyitón. De, hogy ennyire? Hihetetlen élmény volt. Az egész műsor és a város történetét bemutató műsor is. De az a baj, hogy a sok jó hír mellett sajnos vannak rosszak is. Nem mindenki tudja értékelni a felújításokat. Kertvárosban gyönyörűen megjavították a Nevkó környékét és a Csontváry buszmegállót is. Jó ötletnek találtam az ivókutat a buszmegállóban. Nyáron, a hőségben mindenkinek jól esne pár korty víz. De sajnos csak jól esett volna. Ugyanis körülbelül 2 hete láttam, hogy darabokra törték. Nem bírom felfogni épp ésszel, hogy képes valaki ilyet tenni. Mire volt ez jó? Talán jól esett neki vagy nekik? Nem tudom, de szívesen megkérdezném tőlük. Én sem vagyok egy mintagyerek. De vannak dolgok, amiket értékelni kell. És erre sajnos nem mindenki képes. Németh Adrienn Leőwey Klára Gimnázium

A nyitó ünnepség Ha csak pár szóval szeretném jellemezni a vasárnapi parádét, akkor azt mondanám, hogy: impozáns, érdekes, és jópofa. Délután részt vehettem egy sajtótájékoztatón, ami inkább informálisabb volt, mint sem közérdekű. Tehát csak a szokásos dolgokat mondták el, mint például, mennyire jó ez Pécs számára, és hogy milyen lehetőségek nyíltak meg városunk előtt. Mindezek mellett felavatták Pécs bélyegjét. Érdemes figyelmesen megnézni ezeket a bélyegeket mivel a város nevezetességeit nyomtatták rá. Majd 18: 00 kor kezdődött meg a kulturális főváros idő számítása. Ezzel egy időben az M1 TV élőben közvetítette az eseményeket. Nos, aki lemaradt a programról annak itt van egy rövid összefoglaló. Páva Zsolt polgármester és Bajnai Gordon miniszterelnök elmondták rövid beszédüket. Aztán rövid jelenetekkel mutatták be Pécs történelmét.

Összesen 11 jelenet volt, amit táncosok, színészek, gyerek csoportok, bábjátékosok, zenészek mutattak be. Eközben bejátszották Placido Domingo videó üzenetét, vetítették le. A jelentekben megjelent a római kor, az ókereszténység időszaka, törökkor, XX. Század, és az utolsó jelenet a Finálé melyben több híresség is közre működött, így például Demjén Ferenc, Balikó Tamás, Lang Györgyi és még sokan mások. Zárás kép, pedig az energiával feltöltött nap az égre emelkedett és lézer show illetve tűzijáték vette körül. Érdemes volt kimenni a Széchenyi Térre, és együtt a várossal megnézni a műsort, bár lehet egyesek, jobban élvezték a TV közvetítését, hiszen kényelmesen üldögélhettek a melegben. De szerintem a hangulatot pontosan a tömeg adta meg, és remélem, hogy a közelgő programokra ugyan ekkora létszámmal fognak kilátogatni az emberek. Károly Dorina Ank Pécs


www.pkm.name

Dj Kau

pkm 16

Manna dj’s

Név: Standovár Gábor Művésznév: Dj Kau Zenei stílus: Vocal-, Funk-, Clubhouse Biográfia:

1982. szeptember 15.-én született Budapesten, majd szüleivel Pécsre költözött. 1998 óta mozog az éjszakában. Az akkori B52 discoban, majd bezárása után más clubokban is dolgozott mint fénytechnikus (T-Boy, Boccaccio). Ezidőtájt került szoros kapcsolatba a zenével és ez a szeretet szerelemmé alakult. 2000. óta dolgozik hivatásszerűen lemezlovasként, akkor már zenélt kisebb - nagyobb bulikon dj barátai/kollégái mellett. 2002-ben tett sikeres OSZK dj vizsgát a budapesti Club Seven-ben. 2003-tól játszik pécsi és környékbeli clubokban. 2004-től vállalta el a pécsi B Club dance termének rezidenciáját és a club bezárásáig a discoban zenélt. Az itt eltöltött évek alatt rengeteg hazai és külföldi sztárral dolgozhatott együtt: ATB, Jan Wayne, Novus (Groove Coverage), Master Blaster, Jay Frog (Scooter), Dj Flash, Náksi vs. Brunner, Bruckmann, Mihalski, Szeifert, D.Deejay, Török, Erős & Spigiboy, stb. 2005. óta a bólyi T-Boy club állandó vendége, majd 2009. decemberétól a club rezidense. Jelenleg a szekszárdi Incognito club, a barcsi Relax club, illetve a pécsi Coffein Café házigazda lemezlovasa. 2009. októberétől a Manna zenei produkció tagja és lemezlovasa, nevéhez folyamatosan teltházas partyk fűződnek.

C-ko Név: Szabó Szilárd Művésznév: C-ko Zenei stílus: Progressive, Minimal, Tech-house, Minimal techno Biográfia: 1982. szeptember 23-án született Siklóson. A zene iránt való érdeklődése, a diszkós szakma iránti vonzalma már gyermek kora óta érdekelte. 2000-ben indult el pályafutása. 2003-

ban a Don’go bárban egyetemi partykat szervezett. Az igazi kiugrás a Tk Club jelentette ahol 4 évig volt rezidens. 2005-ben fél évig pörgette a lemezeket a pécsi Hard Rák Cafféban. 2006-tól 2007-ig a Santa Maria Club adott otthont rezidenciájának. Vele párhuzamosan, Mohácson a Public Houseban lépett fel havi rendszerességgel. 2008-ban Pécs újonnan nyílt clubjának Szeszgyárnak volt másfél évig a rezidense. A saját sikeres partysorozatának a trendnek köszönhetően számos magyar híres, lemezlovassal zenélhetett együtt mint pl.: Tommyboy, Snake Sedrick, Andro, Bohumil, Belocca, Jay Lumen, Workidz, Yvel and Tristan, Lank, Patt Duf, Shabam, James Cole , Add Too Basket , Lank. Ez idő alatt nagyon sok fellépésre kérték fel vidéki városokba mint, Club Colosseum, T-Bóly illetve NRG club. 2009 februárjában lehetőség nyílt számára egy világhírű dj-vel Antony Pappával zenélni. 2009 telén meghívást kapott Pécs vezető patysorozatára ( Hungarian dj fest )ahol számos magyar élvonalbeli dj mellett megmutathatta tudását. Jelenleg a Manna zenei produkció tagja és lemezlovasa.


pkm 17

!CELEB!

A celebgyerekek könnyebben megússzák

CELEB CELEB

Michael Douglas fiát drogcsempészetért tartóztatták le, Cybil Shepherdé a repülőn lopott, ehhez képest a nyáron elhunyt Farrah Fawcett rehabról rehabra vándorló fia szinte a nevelés fényes sikerének tűnik a szimpla drogbirtoklással. A celebgyerekek viselt dolgai akkor is hírértékűek, ha a világnak addig egyébként a létezésükről se volt fogalma.

Az év brékingje: Michael Schumacher festi a haját

A hétszeres forma 1-es világbajnok a Bild című német lap vasárnapi számának bevallotta, hogy már évek óta festi a haját. Michael Schumacher azt mondta: ha jól emlékszik, akkor 2005-ben hívta először segítségül a hajfestéket, hogy elfedje az ősz hajszálakat.

A 41 éves klasszis, aki tavaly decemberben jelentette be, hogy négy év szünet után visszatér a versenypályára, azt is elmondta, hogy nemrég szemorvosnál is volt ellenőrzésen. „De nem kell szemüveget viselnem” - szögezte le gyorsan, hozzátéve, szerencsés géneket örökölt, így nem annyira látszik rajta, hogy hány éves.

www.pkm.name

Miss America Miss Virginiát, azaz a 22 éves egyetemistát, Caressa Cameront koronázták Miss Americává szombat éjjel Las Vegasban. Az újságírást tanuló lány évi 50 ezer dolláros ösztöndíjat nyert, és tévés karriert tudna elképzelni magának.


www.pkm.name

pkm 18

Vigyünk színházat a mindennapokba! Játékos Pécs – Színház lépten nyomon A helyi civilek rendezvényei éppúgy szerves részét képezik Pécs 2010-es Európa Kulturális Fővárosa programjának, mint egy-egy nemzetközi sztár fellépése. Azzal az ötlettel, hogy ne a néző menjen a színházba, hanem a színház menjen a néző elé, ráadásul kortárs szövegekkel, egy izgalmas kortársművészeti sorozat elé nézünk. „Vigyünk színházat a mindennapokba!” – mondja Tóth Zoltán, a Játékos Pécs – Színház lépten nyomon című program szervezője. Az Apolló Kulturális Egyesület és a Pécsi Ifjúsági Központ közösen vállalkozott arra, hogy gimnáziumi és egyetemista színjátszócsoportok összefogásával színházi előadásokat vigyen a tantermekbe, a buszmegállókba, vasútállomásra, és az utcára, sőt, a Tettye fölötti erdőben is terveznek egy produkciót júniusban, amely előadásra egy játékos feladatokra épülő rövid túra keretében juthatnak el a kalandvágyó nézők. A kortárs irodalmi szövegekre épülő előadások – Háy János, Tasnádi István művei –, vagy a rövid performanszok, utcai improvizációk éppen azokat szeretnék megszólítani, akik nem feltétlenül jutnak el színházba, ezzel is csökkenteni igyekeznek a távolságot a kortársművészet és az utca embere között. A Játékos Pécs – mintegy 60 gimnazista, 21 egyetemi színjátszó és 17 fia-

tal felnőtt játékosból összeállt résztvevőinek átlagéletkorát csak Bagossy László, rendező emelte 28 évre. Hogy mire jut ez a mintegy száz embert összefogó program, azzal egész évben folyamatosan szembesülhetnek a város lakói és a turisták. Például március 8-án Háy János A bogyósgyümölcskertész fia a pécsi Távolsági Buszpályaudvaron lesz látható Tóth Zoltán rendezésében, Bechtel Judit, Komlóczi Zoltán Tölgyfa Gergely közreműködésével. Május elejétől Ötpercesek kerülnek az akkorra már benépesülő pécsi közterekre. Háy János Egymáshoz tartozók és Házasságon innen és túl című novelláskötetei alapján készült színházi „ötpercesek” a családról, apáról - anyáról és a gyermekükről a pécsi tömegközlekedés buszmegállóiban, a Király utcában, a Pécsi Tudományegyetemen és az Uránbányász téren lesznek láthatók. A teljes előadás bemutatóját 2010. április 24-ére tervezték a Szivárvány Gyermekház Bécsy Tamás Kamaratermében. Tasnádi István: Magyar Zombi című drámáját, amely épp arra kérdez rá, mi a kultúra, hol máshol kellene bemutatni, mint 2010-ben, Pécsett! A bemutató várhatóan július végén lesz a Várfalsétányon.


pkm 19

www.pkm.name

KÉPREGÉNY


www.pkm.name

pkm 20

PVSK -Vizilabda szakosztály De Blasio Antonio - Szakosztályelnök Utánpótlás szakágvezető: Lukács Gergely Szakosztályvezető: Gyöngyösi János Edzőink: Vezetőedző: Ambrus Tamás Erőnléti edző: Dr Katics László Csapatnév Kinder+Sport-PVSK-PVSE Kinder+Sport-PVSK-PVSE Kinder+Sport-PVSK-PVSE Pécsi Vízmű PVSK Füszért

Nem Korosztály Férfi Férfi Férfi Férfi

Ifjúsági Serdülő Gyermek Felnőtt

A Pécsi Vasutas Sportkört 1919. augusztus 23-án alapították, ami akkor mintegy ötszáz sportolóból állt. A vízilabda-szakosztály ennél fiatalabb, mindössze az 1990-es évek végén alapították. Az országos bajnokság legfelső osztályába 2005-ben jutott először. Hazai sikerek A csapat az 1997/1998-as idényben megnyerte az OB II-es bajnokságot, ezután hét éven keresztül az OB I/B. osztályban szerepelt. A 2004/2005-ös szezonban a csapat az OB I/B. osztályú bajnokság élén végzett, és feljutott az

első osztályba. Az első élvonalbeli szezont a 9., a másodikat az 5. helyen zárták. A 2007/2008as és a 2008/2009-es szezonban a 7. helyet szerezte meg a csapat. Az idei szezon többek között a csapat újjászervezéséről is szól, hiszen sok távozó volt. Újonnan érkezőket és fiatal játékosokat is be kell építeni. Edzések: A csapat a konditermi edzéseket az F3 fittness teremben, heti 4-5 alkalommal tartja. Viziedzéseket délelőtt 10.30-tól 12.30ig és este 20.00-tól 22.00-ig a Hullámfürdőben tartjuk.


Humor Humor Humor

-VICC -

-Apu, megc sinálnád he lyettem a matek lecké met? -Nem, fiam, az nem lenn e helyes. -De legaláb b megprób álhatnád... Két re ndőr - Te, áll a né v érne zd csak! onatsíne k a sín ke Ott jó - Me mess n. njünk ek. ze ös hogy o szebale da és int ézke set le djünk gyen , ne!

A szőke nő elmegy a fodrászhoz. Amikor a fodrász végez, megkérdi: - Nos, hölgyem, hogy tetszik a frizura? A nő nézegeti magát a tükörben, majd megszólal: - Tetszik, de hátul nem lehetne egy kicsit hos�szabb? Mozdo ny - Kamio vezető a ke re n ninc s, a tö szteződésné bbi ne m elle l: nfél!

Humor Humor Humor

www.pkm.name

pkm 21

A rend ő boltba r felesége elk : üldi a férjét a - Hozzá l marg arint, é akkor hoz s ha va n tojás Hazajö z tízet! , n a ren dőr tíz - Volt to marga jás! rinnal:

valamilyen -Doktor úr, tud javasolni k? gyja testmozgást, hogy lefo zintesen vízs t fejé a sa gas - Igen. For s után má jobbra, majd balra, egy többször. - És mikor gyakoroljam ezt? - Amikor étellel kínálják.

Humor Humor Humor


www.pkm.name

pkm 22

Valentin nap eredetének feltevései

Ki volt Valentin? Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre. Az egyik könyvben azt olvashatjuk, hogy két Valentin volt, kiknek történetéből egy legenda született, mások vitatják, hogy ketten lettek volna, egyes források viszont három Valentinről beszélnek. Ha a Valentin-nap

eredetét keressük, egészen az i. sz. 3.századi Rómába kell vissza mennünk. A Valentin nap története sűrű homályba burkolózik, így aligha akad olyan valaki, aki pontosan ismerné eredetét - mindössze annyi biztos, hogy a keresztény és ókori római tradíciókhoz egyaránt van valami köze. A rómaiak február 15-én tartották Luperkalia ünnepét. Ezt a tavasz-ünnepet Luperkusz isten tiszteletének szentelték, aki a nyájak és a termés védelmezője volt. Az emberek dalolva és táncolva könyörögtek az istenhez, hogy megvédje nyájaikat és vigyázzon az emberek, az állatok egészségére valamint termékenységére. Az ünnep éjjelén a fiatal nők egy kerámia korsóban gyűjtötték össze a nevüket tartalmazó cédulákat. A férfiak pedig húztak egyegy nevet, és az ily módon kiválasztott hölg�gyel az ünnepség és a táncok idejére párok lettek, sőt, gyakran egész évben együtt maradtak. A katolikus egyház jelenleg három különböző szentet ismer Valentin, illetve Valentinus néven - mindegyikük mártírhalált halt. Az egyik legenda szerint Valentin a harmadik században papként szolgált egy római templomban. Abban az időben élt, amikor második Claudius császár rájött arra, hogy az egyedülálló férfiak sokkal jobb katonák, mint akik feleséggel és családdal rendelkeznek, ezért betiltotta a házasságkötést. Valentin felismerte a császári rendelkezés igazságtalanságát, és titokban továbbra is összeadott fiatal párokat. Amikor Claudius tudomást szerzett Valentin tevékenységéről, halálra ítélte az áruló papot. Február 14-én Szent Bálint (Valentin) emlékére neve napján megajándékozzák szeretteiket az emberek és megünneplik a szerelmesek napját. Az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek. A XIX. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon. Magyarországon 1990-ben éledt fel e nap megünneplése. Ne légy rest és lepd meg ki neked legkedvesebb!!


pkm 23

www.pkm.name

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége - 3490 Ft

Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor ös�szeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry időeltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb. Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen. „Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.” Scott Turow

Luc Besson: Arthur és a Tiltott Város - 2490 Ft helyett, most 1250 Ft

Arthur, Holdviola és Tátombák folytatják kalandos utazásukat a Hét Földön. Meg kell találniuk Arthur nagyapját, mert egyedül ő tudja, hol rejtőzik a kincs, amellyel meg lehet hiúsítani Davido terveit. Ámde M, a Megátkozott minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy három hősünk elérhesse a célját. Megtalálja-e Arthur idejében a nagypapát? Elnyeri-e Holdviola királykisasszony szívét? Sikerül-e megmenteniük életük kockáztatásával a villangó falut? Kövessük mi is a három cimborát az izgalmas kalandokban Nekropoliszba, a Tiltott Város szívébe!


www.pkm.name

pkm 24

Mozi Ajánló Egek ura (Up In The Air) Ryan Bingham (George Clooney) régóta roppant elégedett gondtalan életével: leépítési szakértő, vagyis a nagyvállalati kirúgások specialistája, akinek a legnagyobb élvezetet az nyújtja, hogy business-osztályon utazhat egyik mamutcégtől a másikhoz. Repülőtérről repülőtérre, szállodáról szállodára jár, bérelt kocsin utazik. Minden, amire szüksége van, elfér a gurulós bőröndjében, a légitársaságok az elit ügyfélnek kijáró kedvezményekkel kényeztetik. Ráadásul közel jár élete nagy céljához: hamarosan meglesz a tízmillió törzsutas-mérföldje. Miután évekig boldogan röpködött, hirtelen azon kapja magát, hogy készen áll egy kapcsolatra. De most... hirtelen minden kicsúszik a kezei közül. Épp amikor beleszeret rokonszenves utastársába (Vera Farmiga), váratlan fordulat történik, mely egyszerre ijesztő és vérpezsdítő Ryan számára - elkezd azon töprengeni, mit is jelenthet az otthon.

Kecskebűvölők (The Men Who Stare at Goats)

Bob Wilton (Ewan McGregor) riporter épp a nagy sztorit keresi, mikor találkozik Lyn Cassadyvel (George Clooney), aki az Egyesült Államok egyik különleges, kísérleti hadseregének katonája. Cassady szerint az új haderő, az Első Föld Zászlóalj bevetése során a háborúk teljesen új értelmet nyernek, tagjai ugyanis paranormális képességekkel rendelkező emberek, akik tudnak az ellenség gondolataiban olvasni, falakon áthatolni, sőt, a szimpla tekintetükkel meg tudnak ölni akár egy kecskét is. A program szülőatyja, Bill Django (Jeff Bridges) el-

tűnik, így Cassady útnak indul, hogy felkutassa. Bár Bobnak sántít a sztori, mégis úgy dönt, hogy elkíséri az útra Cassadyt. A nyomok a látnok Hooper (Kevin Spacey) vezette titkos katonai táborba vezetnek, ahol a riporter hamarosan Django Első Föld Zászlóalja és Hooper saját hadserege kereszttüzében találja magát. Hogy túlélje az elképesztő kalandot, valahogy túl kell járnia a nem mindennapi ellenfelek eszén…




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.