A vadon legeltetése
Fás legelők, erdei legeltetés és pásztorvilág a Bakony és a Balaton vidékén és azon is túl
Varga Anna
A vadon legeltetése
Varga Anna
Varga Anna
A vadon legeltetése
Fás legelők,
erdei legeltetés és pásztorvilág a Bakony és a Balaton vidékén és azon is túl
Veszprém Megyei
Honismereti Egyesület
MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága
Hagyományok Háza
Barkavirág Egyesület 2024
Veszpém, Budapest
A könyv alkotói
Gondolataikkal, meglátásaik megosztásával a pásztorok és a külterjes állattartással, legelőgazdálkodással foglalkozó szakemberek a Bakony–Balaton vidékén és azon is túl.
Dr. Varga Anna – szerző és szerkesztő.
A könyv szövegéhez hozzájárult még írásával: Lipéczné Karsai Henriett, Márffy Bence, dr. Sonnevend Imre, Sófalviné Tamás Márta, Sütő Krisztián, Szabó Csaba.
A könyv alapját képező szakdolgozat és doktori dolgozat témavezetői:
prof. emer. dr. Borhidi Attila, dr. Bölöni János, dr. Molnár Zsolt, dr. Ódor Péter
valamint lektorai: dr. Lengyel Szabolcs, dr. Margóczi Katalin, dr. Máté Gábor.
A könyv szövegét lektorálta dr. Bódis Judit, továbbá részben: Béres Sándor és Törő Balázs.
A könyvet nyelvtanilag lektorálta és szerkesztette Zombory Andrea, Szarka Károly, Tóth Antónia, Kondás Dániel.
A könyv irodalomjegyzékét formailag szerkesztette Horváth Zita.
A 21. századi fényképeket Ágics Éva, Habarics Béla, Hegedűs László, Kovács Barnabás, Nagy Zsuzsanna,
Pető Piroska, Répásy Zsolt, Samu Zoltán Tamás, Schell Gergely, Simon Zsuzsi, Sütő Krisztián, Szabó Csaba, Szilárd Katalin, Varga Anna és Zellei Boglárka készítette.
A 20. századi fényképeket Sándor Ferenc, Sonnevend Imre, továbbá Vajkai Aurél és Borbás János (Laczkó Dezső Múzeum, Fotógyűjtemény), illetve Inkey Tibor, Ráth Károly, Szabó Viktor, ismeretlen szerző (Fortepan) és az MTI (MTI Fotótár) munkatársai készítették.
További képek a Sümegi és a Bende család gyűjteményéből származnak.
A könyv borítóján Dávid János nemesvámosi juhász által faragott két botról készült rajz látható. A botokat testvérétől, a tótvázsonyi Dávid László juhásztól 2013-ban kaptam ajándékba és azóta is használom őket ismeretterjesztő foglalkozások és előadások során, hogy bemutathassam a jelenkori bakony-balatoni pásztorvilág ma is élő hagyományait.
Könyvterv, tördelés: Klebercz Kriszta Producer: Eredics Eszter, Márffy Ház
A 21. században a legelőgazdálkodás hozzátartozik a Bakony és Balaton vidékéhez. Konkoly József, Sáska. Fotó: Nagy Zsuzsanna, 2021.
« A Bakony és a Balaton vidékén a táj erdősültségéből adódan a legelőkön a fák előfordulása általános volt egykoron is. Olaszfalu. Fotó: Sándor Ferenc, 1960-70-es évek.
A 2000-es évek elején a fás legelők többségén nem folyt legelőgazdálkodás, melynek következetében cserjésedtek, vagy már teljesen beerdősültek. Legeltetés felhagyása után beerdősült egykori fás legelő Olaszfalu határában. Fotó: Varga Anna, 2008
Előszó
Hagyásfa
Bár okleveles állattenyésztő mérnöki diplomával rendelkeztem, sosem dolgoztam ebben a szakmában. Merthogy a rendszerváltás után a mezőgazdaság romba dőlt. Városi menedzserként telt az életem közel negyvenéves koromig. Ekkor úgy alakult, hogy a Jóisten egy nagyot rúgott az oldalamba: nőj már fel, kezdj valami nagyba, fontos dologba! Így alakult, hogy Budapest után gazdálkodó lettem a szülőfalumban, az ország talán legszegényebb szegletében, az Ormánságban. Mi errefelé csak úgy mondjuk: az Isten háta mögött... Limousin húsmarha legeltetett tartására vállalkoztam szüleim meglévő, legelő besorolású, valójában évtizedek óta nem legeltetett, teljesen becserjésedett „vadonjában”. Az ormánsági táj a Dráva menti egykori öntésterületek képét mutatja. Általában mély rétek, mocsárerdők jellemzik, jó vízellátottsággal, változatos – hol kötött agyagos, majd két méterrel odébb sárga homokos, megint két lépést téve tőzeges – talajokkal. A térséget a régi időkben mocsári tölgyesek borították. Ma is a tölgy dominál, illetve égeres, kőrises erdőkkel tarkított a táj. A legelőterületet egykor az emberek maguk vágtak az erdőkben, és mindennapi gazdálkodói tevékenységük alakította az ormánsági fás legelőket. No, ennek nyoma sem volt a szülői birtokon... A jövő gazdaságát jelentő területet olyan sűrű galagonyaerdő borította, hogy egy szál fű sem volt található a lombkoronával sötétre
árnyékolt 40 hektár területen. Édesapám már rendelkezett erdészeti gyakorlattal – hentesés mészárosmester szakmája ellenére –, így felhívta a városi csemete figyelmét: ha irtod a területet, mondd meg a munkásoknak, értékes fát, tölgyet, kőrist, gyümölcsfát nem vághatnak ki! Így is lett.
A meghagyott fák fiatalok voltak, tizenöt-húsz évesek lehettek. Árnyékot adtak az állatainknak, körülöttük pedig a nyílt területeken évek alatt magától visszatelepült az egykori legelők gyepállománya. A gyepet legeltetéssel és kaszálással szelídítettük ligeti seprencés–parlagfüves–aranyvesszős ugarból ecsetpázsitos–csenkeszes legelővé. A gépi munkákban a fák jobbára gondot okoztak, az árnyékon kívül sok hasznukat nem láttam...
Pár év múlva a területtel határos „Körcsönye-csatorna” vize az őszi esőzések miatt átlépte a gátat, és méteres árral fedte le a mély legelőterületet. Abban az évben a legeltetés ezzel be is fejeződött. A következő évben a csapadékszegény nyár és az előző őszi víznyomás miatt a gyep alacsony hozamú volt, őszre bajban is voltunk: kevés a széna, kevés a legelő... a borjaknak pedig hízniuk kellene az októberi választáshoz...
Ekkor egyik napról a másikra a borjaink szőre kifényesedett, izmaik kikerekedtek. Mi találta ezeket? Figyelni kezdtük őket. Nem mint egy gazda, hanem mint egy pásztor. Azt láttuk, hogy egész nap a fák alját keresik, pedig szep-
tember végén jártunk. Rádöbbentünk, hogy nem az árnyék, hanem a makk miatt! A fiatal fáink az évek során beértek. A tölgyeket termőre fordította az előző évi áradás, bőséggel hozták a makkot. Azt tudtam, hogy egykor a disznópásztorok makkoltattak az Ormánságban, de hogy marhát makkoltasson valaki... Ki hallott ilyent?
Feltúrtam a fél internetet, mikor rátaláltam egy, a nagy háború időszakában megjelent erdészeti folyóiratra, melyben megjelent egy cikk a marhák és lovak makkon való hizlalásáról... merthogy akkoriban minden terményt a hadseregnek kellett beszolgáltatni, így abrak nélkül maradt a jószág. Mint kiderült, a marha és ló számára a makk és vadgesztenye egyaránt kiváló energiaforrás, és csersav-tartalmuknak köszönhetően egyben hasmenés ellen is hatásosak.
Ekkor, mondhatni, megvilágosodtam... Vén tölgyek alatt terültek el egykor az ormánsági legelők. Ezeket a fákat „hagyásfának” hívták, merthogy eleink – hozzám hasonlóan – meghagyták őket, mikor legelőt szakítottak a vadonból. Ezek a meghagyott fák nemcsak árnyékot szolgáltattak a nyári forróságban az állatoknak, hanem abrakot is.
Bár az erdészek azt mondják, a tölgyek ötévente szerelmeskednek, ha termőre fordulnak, a téli behajtás előtt megáldják a jószágot. Kiváló kondícióban, egészségben lehet lehajtani a fás legelőről az állatokat.
A saját bőrömön, a gyakorlati gazdálkodás útján tanultam meg: inkább elengedem a nyílt legelőkre járó támogatást, legyen csak tölgyes liget, facsoport, önálló tölgy a legelőmön, mert ez mind a tájnak, mind az állatnak, de megállva és a tájon végignézve az ember lelkének is gyógyító hatású lehet.
Varga Anna könyve hiánypótló a fás legelőn való gazdálkodás témájában. Írását olvasva szembesül az ember avval, hogy a fent leírt folyamat már biztosan ezerszer lejátszódott a történelemben. Biztosan újra és újra kezdődött minden, mikor nehéz időket követően gondozásába vette az ember a tájat. Eme gondozás során pedig olyan élőhelyet alakított ki, mely fajgazdagabb, mint az erdő, és ami a gazda, a pásztor nélkül nem létezne a természetvédelem számára. A modern tudományos irányzatok zászlóként váltanak irányt. Hol az ember nélküli természet helyreállítása az irányadó, hol elismerik, hogy az ember bizony a természet része.
Manapság ismét sötét felhők gyülekeznek az égen. A természettől elszakadt, internetes önképző tömegek kiáltják ki a gazdálkodót természetkárosítónak, környezetrombolónak.
A legeltetett jószágot tartókat a globális felmelegedés okozóinak látják, miközben betondzsungelben ülve a világ messzi tájairól szénhidrogént faló járművekkel szállított avokádót a klíma megmentésének tárgyaként azonosítják. Pedig a környezet megőrzéséhez szükséges tudás jelen van. Él. Nem hagyományőrzés, hanem gazdálkodás. Mindössze hagyni kellene. Meghagyni. Mert ha meghagyják, termőre fordul, és mind a természetvédelmi szakemberek, mind a gazdálkodók és utóvégre a városi emberek is hasznát vehetik.
No, erről szól Anna munkája.
Mozsgai József, többszörösen díjazott szarvasmarhatenyésztő, Mozsi Major, Sellye
A természetvédelem
szemszögéből
Ha az átlagember túrázás vagy autózás közben fás legelő mellett halad el, többnyire csak az ott legelésző haszonállatokon akad meg a tekintete. A szakavatott szem azonban ennél jóval többet lát. Bele sem gondolunk, hogy a terület, amelyet olyan természetesnek veszünk, az emberi beavatkozás eredménye. Nem is olyan régen hazánk területének 82%-át még erdők borították. A jelenlegi, gazdálkodás alá vont területeket az ember alakította ki. Ez alól nem kivételek a fás legelők sem. Ám nem csak a legeltetés miatt kimagasló a jelentőségük. Élőhelyek, amelyeket komplexitásukban kellene csodálnunk. Kis kiterjedésük ellenére olyan biológiai sokszínűséget őriznek, amelynek napjainkban igen nagy jelentősége van. Ez átmeneti jellegüknek köszönhető. A fás legelők nyílt területeken élő, de számtalan növény- és állatfajnak nyújtanak élőhelyet. Olyat, amelyek az ember tájalakító munkája előtt sokkal nagyobb kiterjedésben voltak jelen hazánkban. A haszonállatok gondoskodnak arról, hogy a terület jellege továbbra is megmaradjon, hiszen lelegelik azokat a még lágy állapotban lévő cserjéket, amelyek kifejezetten egy átmeneti, ligetes helyen érzik otthon magukat. A fák a madaraknak fészkelőhelyet, a füves területeknek árnyékos védelmet nyújtanak. Otthonra lelnek itt az ürgék, nyomukban a parlagi sasok. Valamennyien önmagukban is egy-egy természeti értéknek számítanak. A jellegzetes tájrészletek a művészeket is megihlették. Petőfi Sándor is egy teljes költeményt szentelt az ürgének: az Arany Lacinak című versét. Talán nincs olyan festőnk, akit szintén ne indított volna meg az alkotásban a fás le-
gelők sokszínűsége. A somogyi író, költő, műfordító tanárembert, Takáts Gyulát is megfogta a táj szépsége és az ott élő pásztoremberek világa. Három-négy emberöltő családi szájhagyományát, megmaradt pásztori gyakorlatát rögzítette az utolsó pillanatokban. 1986-ban aggódva vetette papírra sorait a Somogyi pásztorvilág című könyve előszavában.
„A régi pásztorélet és pásztorvilág stílusa az óriás kiterjedésű legelők szűkülésével, fogyásával egyre jobban kopott. A pásztorok szemünk előtt életformát váltottak. Öregjei, számadók és bojtárok mára már csak úgy emlékeznek vissza életükre, mint a voltra. Ugyanígy járt az évek múlásával a pásztorművészet, a pásztorfaragók alkotásai is. A szellemi emlékanyag még ennél a tárgyi világnál is esendőbb. És mert a pásztorok leginkább késsel és bizsókkal vallottak magukról és világukról, nem pedig tollal és betűvel, tehát régi vonzódásomat követve esztendőkön át néprajzi gyűjtőnaplómmal jártam közöttük…”
Talán még nem késő tenni fennmaradt fás legelőinkért, hogy az utókor is megismerkedhessen színes élővilágukkal. A fentiek tudatában, ha ezentúl fás legelő mellett visz az útjuk, álljanak meg egy pillanatra, és nézzenek körül tüzetesebben! Hátha észrevesznek olyan apró csodákat is, amelyek így már nemcsak a hozzáértőknek különlegesek, hanem mindazoknak, akik nyitottak a természet szépségeire.
Bende Zsolt, igazgató, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Rajz inspirációja: Konkoly József sáskai juhász faragott juhászbotja.
1. rész Bevezető
Bevezető gondolatok
Köszönetnyilvánítás
Fogalmak
A 2010-es évektől kezdődően egyre több és több fás legelőt állítottak helyre és kezdtek el legelőgazdálkodást folytatni. Helyreállított és újra legeltetett fás legelő az Eperjes-hegyen, Zöldág Lovasudvar. Online – Zöldág Lovasudvar. Fotó: Varga Anna, Olaszfalu, 2018
Bevezető gondolatok
A természet, az ember és a jószágok legeltetés során szervesen összekapcsolódó, látható és sokszor láthatatlan, de egymást megtartó és megőrző kapcsolatának megvalósulását, eltűnését és újbóli megteremtésének útjait és lehetőségeit szeretném megismertetni ebben a könyvben, a 20. és 21. századi fás-erdős legeltetési rendszerek és pásztorvilág bemutatásán keresztül.
A könyv címét – A vadon legeltetése – kaliforniai indiánok hagyományos tájhasználatát bemutató „Tending the wild” (Vadon gondozása) könyve inspirálta, melyben M. Kat Anderson részletesen bemutatja természeti környezethez igazodó és azt gazdagító, megélhetést nyújtó tevékenységeket és ahhoz kapcsolódó hagyományos tudást és mindezek természetvédelmi jelentőségét. A magyarországi fás legelők és erdei legeltetés kutatásom során Anderson-hoz és sok más kutatóhoz hasonlóan én is azzal szembesültem, hogy a természethez igazodó és sokszor észrevétlen finom léptékű gazdálkodási módok, jelen esetben a legeltetés és legelőgazdálkodás folytatása a természeti és kulturális értékek megőrzéséhez járul hozzá, a táj természetközelibbé tételének egyik eszköze.1 Ebben a könyvben elsősorban az erre vonatkozó ma is élő hagyományos tudást és azokat az embereket, tájakat mutatom be, akiket 2005 óta folytatott kutatása során megismertem a Bakony és Balaton vidékén és azon is túl.
Kezdetben szakdolgozatom, majd a későbbiekben doktori kutatásom részeként folytattam
munkámat, tájökológiai, vegetációdinamikai, humán környezettudományi, környezettörténeti és etnobiológiai módszertanokat alkalmazva, melyeket újabb megközelítésekkel a mai napig folytatok további kutatási és gyakorlatorientált munkák keretében.2 A pásztorvilággal kapcsolatos kutatásaimat meghatározza, hogy nem a népművészet vagy a népzene-néptánc irányából csöppentem a pásztorok közé, hanem úgymond a legelőről.
A pásztorok közössége ismeretlen ismerősként fogadott be, és számomra sem jelentett idegenséget a világuk, talán családi örökségemnek és a természet közös szeretetének is köszönhetően.
A könyv alapját a doktori kutatásom adja, melynek során több mint háromszáz napot voltam terepen, közel száz ember osztotta meg velem tudását, továbbá mintegy ezer publikált forrást tekintettem át. A kutatásom, illetve a másokkal közösen végzett kutatásaink során is szem előtt tartottuk és figyelembe vettük az etnobiológiai kutatások nemzetközileg elismert etikai kódexének útmutatóját (Code of Ethics, International Society of Ethnobiology). 3 Kutatásomat 2006 és 2010 között a Bakonyban, a Balaton-felvidéken és Erdélyben végeztem. 2010 és 2019 között az ország számos más pontján is felkerestem fás legelőket és külterjes legeltetéssel foglalkozó gazdálkodókat. 2019 és 2023 között elsősorban a Bakonyra és a Balaton-felvidékre, a Közép-Tisza-vidékre, Bogyiszlóra és a Mecsekre fókuszált a terepi munkám.
A sáskai legelőn. Fotó: Nagy Zsuzsanna, 2021.
A könyvet közösségalapú és részvételi módszerekkel szerettem volna összeállítani, melynek céljából 2020 februárjában egy találkozót szerveztünk a Bakony–Balaton vidékén dolgozó pásztorokkal és kutatókkal közösen a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban. Ez a fajta könyvírás a Covid-járvány miatt átalakult, de az ötlet számos, a Bakony–Balaton vidékén élő és dolgozó pásztor számára inspirációt jelentett, és utána többükkel külön a könyv kapcsán is beszélgettem. A közösségalapú módszerek alkalmazása a könyv nyomdai előkészítése, illetve nyomtatási költségeinek előteremtése során is megvalósult. A könyv írásmódját meghatározta ökológiai-természetvédelmi és etnobiológiai látásmó-
dom, az angol nyelven publikált etnobiológiai és humán-környezettudományi írások stílusa és a Rachel Carson Center for Environment and Society – Ludwig Maximilian University of Munich-ben eltöltött idő. A könyvben bemutatott adatok, idézetek saját gyűjtéseim; a könyv elkészítését az is motiválta, hogy nagy részük eddig nem került publikálásra. Ezzel a munkával szeretném egyrészt felhívni a figyelmet, hogy érdemes olyan témákban és helyeken is kutatni, melyek rövidebb-hoszszabb időre feledésbe merülnek, vagy amelyek ismeretlenek a köztudatban, másodrészt pedig, hogy van lehetőség a régi, természethez igazodó gazdálkodási módok folytatására, továbbvitelére, ha külső formájában máshogy is,
de a belső értékeit, iránymutatóit megőrizve. Harmadrészt, de nem utolsósorban köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik támogatták e munka megszületését, kiemelten a Bakony–Balaton vidékén és azon is túl legeltető pásztoroknak, gazdálkodóknak, természetvédelmi szakembereknek.
Ez a könyv hat nagyobb részre tagolódik. Az első, Bevezető részben bevezető gondolatok, köszönetnyilvánítás, a legfontosabb fogalmak magyarázata és a könyv anyagát adó kutatások módszertana olvasható. A második, Őrzők című részben azokat az embereket, tájakat, jószágokat, kutatókat ismerheti meg az olvasó, akik valamiképpen őrzik a fás legelők, az erdei legeltetés emlékét és gyakorlatát, illetve az erdősült vidékek, azon belül is kiemelten a Bakony–Balaton vidék pásztorvilágát. A harmadik, A vadon legeltetése című részben egyrészt szeretnék egy áttekintő képet nyújtani a magyarországi fás-erdős legeltetési rendszerekről és történetükről, valamint bemutatni a hozzájuk kapcsolódó helyi és hagyományos ökológiai tudást. A negyedik részben – Bepillantás a pásztorvilágba – betekintést nyújtok a Bakony–Balaton vidék pásztorvilágába a 20. század második felétől a 21. század elejéig. Az ötödik részt pedig gondolatindítónak szánom: a jövő pásztorkodásával kapcsolatos meglátásokat osztom meg A jövő pásztorai? címmel.
A könyv végén található hatodik részben jegyzetek, irodalomjegyzék és mellékletek találhatóak.
A könyv szövegéhez Lipéczné Karsai Henrietta, a Laczkó Dezső Múzeum néprajzos muzeológusa, valamint Szabó Csaba néptánctanár, a pásztorközösség összetartója az Örökös Pásztorokat bemutató rész közös megírásával járultak hozzá. Dr. Sonnevend Imre er-
dész, Kovács Károly juhász és Sófalviné Tamás Márta pedig az utóbbi édesanyját, Tamás Károlyné Kiss-Tóth Vilma juhászasszonyt bemutató szöveget írta. Emellett közlésre került Sütő Krisztián helytörténész és lokálpatrióta betyárokról szóló írása, illetve Márffy Bence lovasi szarvasmarha tenyésztő pásztorkutyákról szóló írása.
A könyvben publikált 20. századi fényképfelvételek helybéli lakosok és pásztorok családi archívumaiból, a Fortepanról, az MTI Fotótárból és a Laczkó Dezső Múzeum Fotógyűjteményéből származnak. A 21. századi fényképek jelentős részét Nagy Zsuzsanna és Répásy Zsolt fotográfusok készítették a felkérésemre a könyvhöz kapcsolódóan. A könyvben ezen kívül közlésre kerültek még Ágics Éva, Habarics Béla, Hegedűs László, Kovács Barnabás, Pető Piroska, Samu Zoltán Tamás, Schell Gergely, Sütő Krisztián, Szabó Csaba, Szilárd Katalin fényképei, továbbá a saját fotóim. Klebercz Kriszta grafikussal a könyv kivitelezése és kiadása során törekedtünk fenntartható alapanyagok alkalmazására, ezért választottunk a könyv borítójának gyapjúból készült papírt, mely a könyv tematikájához és mondanivalójához is illeszkedik. Jelenkorunkban a gyapjú inkább problémát, mint bevételi forrást jelent a magyarországi juhtenyésztők számára, de papírként való alkalmazása újszerű, mégis régi papírkészítő hagyományokra nyúlik vissza, újragondolása és jelenkori alkalmazása pedig hozzájárulhat a természeti és kulturális értékek hosszútávú megőrzéséhez.
„Ez egy fás legelő” – A könyv hátteréről „Ez egy fás legelő”, fogalmaztam meg magamban, amikor a Balatoncsicsó fölött elterülő legelőre értem Zánkáról Vigántpetendre kerékpározva gimnazistaként. Hogy hogyan és
miként merült fel bennem ez a gondolat és ténymegállapítás, nem tudom, de sok évvel később ez az emlék volt, mely visszahívott a Balaton-felvidékre, és elkezdtem térségi, majd később országos léptékben is a fás legelők és az erdei legeltetés témakörével foglalkozni, és az ezeken a területeken dolgozó emberek és a pásztorok világát egyre jobban megismerni. Kisgyermekkorom óta természetvédelemmel és madarakkal szerettem volna foglalkozni és egészen az egyetem első évéig úgy is gondoltam, hogy az ornitológia lesz az én utam. Így nagy örömmel csatlakoztam be a fokozottan védett, egész Európában ritka kis lilikek viselkedésökológiai kutatásába elsőéves biológus hallgatóként. 4 Ezzel egyidőben pedig egyre inkább szembesültem azzal, hogy a természetvédelem számára már nem az a legégetőbb kérdés, hogy egy fokozottan védett madárfaj hogyan pihen a vándorútja során, hanem az, hogy legyen pihenőhelye, megfelelő költőhelye, táplálkozóhelye – tehát élettere – hosszútávon is. S mindehhez szükséges megismerni és megérteni az adott területnek, élőhelynek a történetét – különböző hatásokra adott válaszát, úgymond viselkedését, vagyis növényzeti szempontból vegetációdinamikáját.5 A vegetációdinamikai és ahhoz kapcsolódó tájtörténeti kutatások pedig rámutattak arra, hogy az ember is részese a folyamatoknak nemcsak romboló és káros értelemben, hanem táji és környezeti adottságokhoz illeszkedő tevékenységével a természeti értékeket gazdagítja, formálja, és hosszú távon fenntartásukhoz a legtöbb esetben nélkülözhetetlen is.6 Ez vált a 2000-es évek elejére a természetvédelem legfontosabb kérdésévé; mi a legmegfelelőbb kezelése egy területnek, hogyan kell ott úgy gazdálkodni (legeltetni, kaszálni), hogy az jó legyen a természetnek. Az ezekről való gon-
dolkodásomat a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor,7 a Bárándi Biológus Népfőiskola,8 a botanikus MÉTA-túrák és a körülöttük kialakult, Molnár Zsolt és Biró Marianna botanikus-ökológus kutatók által vezetett szakmai közösség kiemelten formálta, egyben megerősítette bennem azt a „családi örökségnek” is nevezhető gondolatot, hogy az ott gazdálkodó, legeltető ember is részese a tájnak, ahogy a táj is részese az embernek. 2005-ben ezekkel a gondolatokkal indultam egy gyalogútra Mezőszilasról Kékestetőre, és kerestem szakdolgozati kutatási témámat, táj és ember kapcsolatát vagy hiányát tanulmányozva. Mégsem ez az út mutatta meg, hogy milyen irányba induljak, hanem egy másik, szintén azon a nyáron a II. Medgyaszay István építész emlékére szervezett gyalogút, mely a székelyföldi Kis-Homoród völgyébe vezetett.9
Az emléktúra részeként véletlenül juthattam el használatban lévő fás-erdős legeltetési rendszerben működő községi legelőkre, melyek növényzeti jellege és szerkezete a tankönyvi erdődinamikai folyamatábrákat idézte, és élővé varázsolta a néprajzi, erdőtörténeti írásokból ismert „erdei legeltetés” gyakorlatát.
Az erdei legeltetést ekkoriban még egy „Mária Terézia idejében betiltott” tevékenységként tartották számon a tudományos köztudatban, de szinte nem volt olyan erdőtörténeti munka, melyben valamiképp ne került volna szóba a jelentősége és gyakorlata. S mindebből kifolyólag hatással volt az erdőkre, a tájra is.
A homoródkarácsonyfalvi és az oklándi legelőkön járva fogalmazódott meg számomra, hogy ezen fás, erdős mozaikokkal jellemzett legelőkkel szeretnék foglalkozni, melynek feltárásával az egykori erdei legeltetés hatását, működését, valamint táj és ember egymást gazdagító rendszerét is megismerhetem.
Az erdélyi kutatások megkezdése mellett egyértelmű volt számomra, hogy a magyarországi területek esetében is szeretném mindezt megismerni, többek között azért is, mert hiába tartotta számon a hazai természetvédelem kiemelten fontos, „ember által létrehozott” élőhelytípusként a fás legelőket, kevés volt a konkrét ismeret ezekről az élőhelyekről, és főként arra vonatkozott, hogy mit is jelent részleteiben és konkrétan „az ember általi tevékenység”.
A magyarországi fás legelőre vonatkozó konkrét terepi adatom a Balatoncsicsó fölött elterülő legelő emléke volt. Témavezetőim (dr.
Molnár Zsolt és dr. Bölöni János) tanácsára felkerestem dr. Sonnevend Imrét, a térségben dolgozó és fás legelőket jól ismerő erdészt és természetvédelmi szakembert, hogy adjon tanácsot, merre is induljak, hogy olyan fás legelőt leljek, amiről a még ott élő vagy dolgozó pásztorokkal tudok beszélgetni. Dr. Sonnevend Imrének köszönhetően ismerhettem meg idősebb Bende István juhászt 2006 nyarán, és ekkor jutottam el Olaszfaluba is, ahol először Hajas Lajossal, egykori községi pásztorral jártam be az akkora már felhagyott, beerdősült volt községi legelőt, a Tunyog- és a Vül-
A szerző a somogyvári fás legelőn Fotó: Samu Zoltán Tamás, 2013
lő-hegy térségét. Szakdolgozatomban ennek a területnek az erdődinamikáját, beerdősülési folyamatát követtem nyomon. Felmértem az egykori legelő idős fáiból és felnövekő, fiatal fáiból, valamint cserjéiből álló sűrű erdőállományt, és kezdtem megismerni a pásztorok, helybéli gazdálkodók mellett a térségben, a legelőn újrakezdő családokat is.10 Az olaszfalusi kutatások mellett folytattam az erdélyi munkát, és egyre inkább megerősödött bennem egy, a fás legelőkkel kapcsolatos nagyobb léptékű kutatás szükségszerűsége is. Ezzel egyidőben indult el a hagyományos ökológiai tudás koncepciójának és kutatási módszertanának bevezetése Magyarországon.11 Mindez pedig a doktori kutatásom irányának útját is kijelölte, melyben a fás-erdős legeltetési rendszerek (fás legelők, erdei legeltetés) történetével, a hozzájuk kapcsolódó hagyományos ökológiai tudással és azok természetvédelmi helyzetével foglalkoztam prof. dr. Borhidi Attila és dr. Molnár Zsolt témavezetésével a Pécsi Tudományegyetem Biológia és Sportbiológiai Doktori Iskolájában. A kutatásom bizonyos részei országos léptékűek voltak, de alapvetően a Bakonyra és Balaton-felvidék térségére, Belső-Somogyra és a Beregi-síkra koncentráltak. Ehhez kapcsolódott még az észak-kiskunsági,
a Tisza-menti és a bükkalji területek vizsgálata is. Munkám során humán környezettudományi, környezettörténeti, etnobiológiai és tájökológiai módszereket alkalmaztam. Még a szakdolgozatom idején megtapasztaltam – a Bakony–Balaton-felvidék esetében különösen –, hogy az erdősült vidékek pásztorságáról a 2000-es évek elején a néprajz és a hagyományőrző, pásztorkodással foglalkozó világ számára is sokszor „meglepetést” okozott, amikor arról meséltem, hogy ezen a vidéken is vannak és dolgoznak még pásztorok. Én magam Németh Antal olaszfalusi pásztornak köszönhettem, hogy tagjává válhattam a Bakony–Balaton vidékén élő pásztorközösségnek azzal, hogy addig nem nyugodott meg, míg el nem kísértem egy pásztortalálkozóra, melyet akkoriban Salföldön tartottak. 2010 óta egyrészt a doktori kutatásom keretében, másrészt azzal egyidőben vagy a későbbiekben zajló munkák során mindennapjaim részévé vált a legelők és az ott őrző emberek világa. A pásztorokkal folytatott beszélgetések során számos más, érdekes téma is felmerült, mely mutatja, hogy jelenkorunkban is van még mit gyűjteniük a pásztorvilág és az állattenyésztés iránt érdeklődő kutatóknak.
Pásztortalálkozó. Fotó: Samu Zoltán Tamás, Kapolcs, 2017
KöszönetnyilvánítáS
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak az elmúlt években munkámhoz és ennek a könyvnek a megvalósulásához, akár egy-egy szóval, gondolattal is!
Tisztelettel és hálásan köszönöm a pásztoroknak, külterjes legeltetéssel foglalkozó gazdálkodóknak, természetvédelmi őröknek, helybéli lakosoknak a Bakony–Balaton vidékén és azon is túl, hogy megosztották tudásukat a legelőkről, legeltetésről, pásztorvilágról és mindezek változásáról! Kiemelten köszönöm Bende Istvánnak és családjának, Németh Antalnak és családjának, Sümegi Józsefnek és családjának, Márffy Bencének és családjának, Tamás Károlyné Kiss-Tóth Vilma néninek és családjának, Dávid Lászlónak, Dávid Jánosnak és családjaiknak, Konkoly Józsefnek, Konkoly Csabának és családjaiknak, Bartalos Imrének és család-
jának, a Hajas családnak, Molnár Józsefnek és családjának, Némethné Hajas Marikának és családjának, a Lákics családnak, Nagy Tibornak és családjának (Tűzkövesbörc Tanya), Mészáros Imrének és családjának, Juhász Imrének és családjának, Bödő Károlynak, Gál Istvánnak, Kis Pálnak, Paládi Vincének, Lancz Kálmánnak, Horváth Attilának, Elbert Mártonnak, Kankó Lajosnak, Gombor Józsefnek, a Kirmer családnak, Varga Antalnak és családjának, Biró Attilának, Kovács Gábornak, a Dobos családnak, a Brevics családnak, Schneider Józsefnek, Boriszné Hanich Editnek, Olaszfalu Község Önkormányzatának, Somogyi Győzőnek és családjának, Bognár Edinának és Ódor Dezsőnek, Földi Gyulának, Hegedűs Lászlónak (Bacsó Tanya), Hegedűs Lászlónak, Mozsgai Józsefnek, Szabó Csabának, Lipéczné Karsai Henriettának, Kirmer Annának, Frecot Emesének, Sófalviné
Fotó: Nagy Zsuzsanna, Csopak, 2023.
Tamás Mártának, Ruttkay-Miklián Eszternek, Vastag Richárdnak, Törő Balázsnak, Végh
Borbálának, Halász Andreának, Ujházy Noéminek, Kocziszky Andreának, a bakonynánai Hétpecsétes Vendégháznak és gazdáinak, és mindenki másnak, aki egy-egy jó szóval, befogadással, fuvarral, útmutatásával és bármilyen módon segített a legelők és a pásztorvilág megismerésében!
Nagy köszönettel tartozom a Márffy Háznak, Eredics Eszternek, Márffy Bencének és barátaiknak, a Hunyadi Hagyományőrző és a Barkavirág Egyesület tagjainak!
Hálásan köszönöm Nagy Zsuzsanna fotográfus és Klebercz Kriszta grafikus munkáját és támogatását, valamint a közös alkotói munkában való részvételüket!
Köszönettel tartozom a 20. századi fényképek közléséért a Laczkó Dezső Múzeum Fotógyűjteményének, a Fortepan gyűjteménynek, Sándor Ferencnek, a Sümegi és a Bende családnak! Köszönöm a 21. századi felvételeket Ágics Évának, Habarics Bélának, Hegedűs Lászlónak, Kovács Barnabásnak, Nagy Zsuzsannának, Répásy Zsoltnak, Samu Zoltán Tamásnak, Schell Gergelynek, Sütő Krisztiánnak, Szabó Csabának, Szilárd Katalinnak!
Hálásan köszönöm dr. Bódis Juditnak a könyv szakmai lektorálását és támogatását, továbbá Béres Sándornak, Törő Balázsnak lektori munkáját és szakmai tanácsaikat!
Köszönöm Zombory Andrának, Horváth Zitának szerkesztői munkáját, Tóth Antóniának és Szarka Károlynak nyelvi lektori munkáját!
Köszönöm Samu Zoltán Tamásnak és Sütő Krisztiánnak fotóikat és a tájban való kalauzolásukat, hegyen-völgyön, legelőkön, erdőkön és vadligeteken át, Somogytól a Bakony vidékéig!
Köszönöm a Medgyaszay túrának és a túratársaknak, a Dungó-feredő kalákának, Ho-
moródkarácsonyfalva Községének és Közbirtokosságának, Szentpáli Gézának, Orbán Csabának, Benedek Mihálynak és Enikőnek, a falu többi lakosának, a hidegségi, a csíkszépvízi, a sztánai és a zsoboki lakosoknak!
Köszönöm dr. Sonnevend Imre, Siffer Sándor, Miklós Tamás, Dudás Péter erdészeknek, Mészáros András, Sümegi Pál, Búzás Előd, Cservenka Judit, Vers József, Biró Éva, Varga Júlia, Szász Benedek és Sinka Gábor (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság), Horváth Zoltán, Omacht Zoltán, Szegvári Zoltán, Nyemcsók Tamás, Kulcsár Péter, Bodó János (Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság), Habarics Béla (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság), Juhászné Türke Ildikó (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság), Albert András (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság), valamint Ebesfalvi Sarolta, Máté András, Molnár Ábel, Molnár Csaba, dr. Csathó András István és dr. Bede Ádám természetvédelmi szakemberek és kutatók segítségét és szakmai tanácsait! Köszönettel tartozom az inspiráló és közös munkáért a szabadonbalaton, a PAD Alapítvány és a Balatorium csapatának!
Köszönöm tanáraimnak, egykori és jelenlegi kollégáimnak, akik tanítása, tanácsai és támogatása nélkül mindez a munka nem valósulhatott volna meg!
Köszönöm egykori és jelenlegi hallgatóimnak, és külön köszönöm a közös munkát azoknak, akik fás legelőkkel vagy pásztorvilággal kapcsolatos témában írták disszertációjukat vagy szemináriumi dolgozatukat!
Köszönettel tartozom a Pécsi Tudományegyetem Biológia–Sportbiológia Doktori Iskolájának és az ELTE biológus szakának, hogy lehetőséget adtak doktori dolgozatom és szakdolgozatom megvalósítására, mely a könyvhöz kapcsolódó kutatómunka alapját képezi!
Köszönettel tartozom dr. Molnár Zsoltnak, dr. Biró Mariannának és családjuknak, prof. dr. Borhidi Attilának, dr. Tóth Albertnek, dr. Bölöni Jánosnak, dr. Ódor Péternek, dr. Zlinszky Andrásnak, dr. Hartel Tibornak, dr. Saláta Dénesnek, dr. Vityi Andreának, dr. Szani Zsoltnak, dr. Kovács-Krasznai Eszternek, dr. Bódis Juditnak, dr. Susannah McCandles-nek és prof. dr. Christof Mauch-nak!
Köszönöm egykori munkahelyeimnek, hogy lehetőséget adtak kutatásaim megvalósítására, az ELKH Ökológai Kutatóközpontnak, azon belül is az akkori Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoportnak és tagjainak (dr. Molnár Zsolt, dr. Biró Marianna, dr. Babai Dániel, Demeter László, dr. Ulicsni Viktor, dr. Öllerer Kinga), illetve a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak!
Köszönöm a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor, a MÉTA-túrák és a Táj és Ember Népfőiskola minden résztvevőjének, szervezőjének és vezetőjének, hogy gazdagították látásmódomat és tudásomat!
Köszönettel tartozom mindazon projektek vezetőinek és résztvevőinek, akikkel kutatásaim során kapcsolatban voltam! Kutatási kérdéseim a projektjeik részévé váltak, ezzel pedig hozzásegítettek a munka megvalósításához.
Köszönöm a Bajor–Magyar Fórum/Bayrisch–Ungarisches Forum és az NKA Ösztöndíj támogatását a könyv megvalósításában!
Nagyon köszönöm a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéknek, a Rachel Carson Center for Environment and Society – Ludwig Maximilian University of Munich és a keszthelyi Táj és Ember Klub szakmai és emberi támogatását!
Az MTA ÖK Hagyományos ökológiai tudás kutatócsoportjában és az AGFORWARD projekt részeként, illetve a PTE BTK – NKFIH PD 135651 ösztöndíja alatt végeztem a könyv kutatásának jelentős részét és írtam meg a doktori dolgozatomat.
A könyv koncepcióját a Rachel Carson Center for Environment and Society Carson Fellowship ösztöndíjas időszaka (2019–2020) alatt kezdtem el kidolgozni.
A könyv létrehozását támogatta: A közös erdőés legelőhasználat megváltozásának táji és társadalmi folyamatai a 18. és 19. században és jelenkori hatásai a Dél-Dunántúlon című projekt (NKFIH PD 135651 2020-2023).
Köszönöm Márkusné Vörös Hajnalkának, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesületnek és MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának, Hagyományok Házának, Barkavirág Egyesületnek a könyv megjelenésében nyújtott támogatását!
Köszönettel tartozom továbbá mindazoknak, akik a könyv nyomdai költségének fedezésére adományoztak!
Hálásan és nagy szeretettel köszönöm barátaimnak és családtagjaimnak minden támogatásukat és segítségüket!
A könyvet szüleim, nagyszüleim, dédszüleim tiszteletére és egész családomnak sok szeretettel ajánlom!*
A könyv megjelenéséhez hozzájárulók és támogatók
A könyv megjelenéséhez hozzájárulók és támogatók:
Köszönöm, köszönjük azoknak a magánszemélyeknek, akik adományukkal vagy elővásárlással támogatták a könyv megjelenését!
Köszönöm, köszönjük azoknak a szervezeteknek, akik kiadói támogatásukkal megteremtették a lehetőséget a könyv megjelenésének!
Köszönöm, köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap támogatását!
Nemzeti Kulturális Alap
Tartalomjegyzék
A fás legelők természetvédelmi problémái, kezelésük
Nemzetközi szabályozások, fejlesztések és támogatások fás-erdős legeltetési rendszerekre
A fás-erdős legeltetési rendszerek történeteaz elmúlt kétszáz évben –szabályozásokon, megnevezéseken és irányzatokon keresztül ................................................
A 19. század és az azt megelőző időszak
A 20. század
A 20. század vége és a 21. század eleje ..........................................................................................
A fás-erdős legeltetési rendszerekkel kapcsolatos változásokat bemutató
táblázatok ...................................................................................................................
A „Magyarországi Fás Legelő Adatbázis – 2017”: a fás legelők jelenkori elterjedése és természetvédelmi helyzete
A táji adottságokhoz
„Szépség és nehézség” a pásztorkodásban .......................................................................................
Mi a szépsége a pásztorkodásnak? „A nyugság.” ........................................................................
A megbecsültség – „Jelenté az angyal” ..........................................................................................
Az idő – A jószágok ideje .....................................................................................................................
A mindennapi megélhetés és munkavégzés feltételei és változása a pásztorvilágban....
lesz valakiből pásztor?.............................................................................................................
a legelőn.............................................................................................................................
Asszonyok és leányok munkakörei a legeltető állattartásban ................................................
Túlpartról és azon is túlról – pásztorok
Bakony–Balaton „örökös” vándorjuhászai .....................................................................................
Copyright ©Varga Anna, 2024
Felelős kiadó | Veszprém Megyei Honismereti Egyesület
MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága
Hagyományok Háza, Barkavirág Egyesület
Társkiadó: Barkavirág Egyesület, Hagyományok Háza, Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága
Szerkesztő | Dr. Varga Anna
Korrektor | Zombory Andrea, Szarka Károly, Tóth Antónia
Könyvterv, tördelés és illusztrációk | Klebercz Kriszta
Nyomdai kivitelezés | EPC Nyomda, Budaörs
ISBN 978-615-6824-01-1