Porcelán csillár - szakdolgozat by Ábel Lakatos

Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézet

Diplomadolgozat Készítette: Lakatos Ábel

2009

Tartalomjegyzék 5 1.Előtanulmány tés 1.1. Történeti áttekintés lá 1.1.1. Csillártörténet 9 1.1.2. A Porcelánmanufakúra története 11 1.1.3. A kompakt fénycsövek története 12 1.2. Világításművészeti vonatkozások vilá 1.2.1. Kortárs porcelán- és esztétikai funkciójú világítótestek 17 2. A terv ismertetése álása 2.1. Tervezési program bemutatása és indoklása, a termék pozicionálása na 2.1.1. Miért luxuscikk? – az európai porcelán lehetőségei napjainkban 19 2.2. Tervezési alapelvek ce 2.2.1. Koncepció 21 2.3. Tervezési módszer ismertetése b á 2.3.1. A formaterv evolúciójának főbb állomásai 26 2.4. Műszaki leírás – anyagok, technológiák, ökológiai szempontok asz 2.4.1. Az anyagválasztásról 2.4.1.1. Bone china 27

2.4.1.2. Vásárhelyi porcelán 2.4.1.3. Papírporcelánok

2.4.2. Kivitelezési kísérletek 2.4.2.1. Lapból építés 2.4.2.2. Extrudálás

2.4.2.3. Öntés

44 45

Felhasznált irodalom Köszönetnyilvánítás

30 zítés 33 34 35 sítás 37

3. Kivitelezés 3.1. Formakészítés 3.2. Öntés 3.3. Égetés 3.4. Szerelvényezés 3.5. Ökológiai lábnyom, újrahasznosítás 4. Műleírás 4.1. A megfelelő fényforrás kiválasztásáról 38 4.1.1. A kompakt fénycsövek működési elve ató 4.2. Felszerelés, szerelhetőség, tisztíthatóság 38 4.3. Ergonómia, érintésvédelem, hűtés 39 4.4. Elhelyezési variációk egy vagy több “csokor” esetén 4.5. Világítási kérdések, az ideális helyszín 41 4.6. További lehetőségek 42 4.6.1. Termékcsaládra való bővítés 4.6.2. Anyagvariációk és társítások (ha mégis üveg…)

1. Előtanulmány

1.1. Történeti áttekintés 1.1.1. Csillártörténet Gyertyákkal világító csillárokat már a XVI. század előtt is találunk, azonban ezek inkább dekoratív, mint funkcionális világítótestek voltak, rendszerint egyházi környezetben, leggyakrabban templomokban, székesegyházakban, kolostorok közösségi termeiben jelentek meg. Csak esetenként találkozunk velük a leggazdagabb főúri és királyi udvarokban, de még ezek gyertyáit is csak kiemelten különleges alkalmakkor gyújtották meg.

A csillárok alapvető varázsát az ember feje fölött lebegő fény illúziója adta, ami meghökkentő hatásával jól egészítette ki a legszentebb liturgiákat. A román és gótikus templomi csillárok már a kezdetektől fémből készültek, egy ponton kapcsolódtak a mennyezethez, de felfüggesztésük a fő gyűrű fölött általában több ágra szakadt a biztosabb tartás és a himbálózás elkerülése érdekében. Alulnézetből kerekek, középpontosan szimmetrikusak, a gyertyák egymástól egyenlő távolságra vannak. Már a korai időkben is előfordultak emeletes csillárok, több gyertya tartására, így nagyobb fény kibocsátására. A XVI. századi németalföldi függesztett gyertyatartóknál

Jó példa a románkori függesztett világításra az Achen-i palotakápolna rekonstruált Barbarossa csillárja. Az 1165 és 1184 között készült, 4,2 méter átmérőjű diadémon körbefutó latin szöveg Barbarossa Frigyes és felesége, Beatrix fohásza Máriához. Gyertyáit csakis kivételesen szent napokon gyújtották meg, és ezt a hagyományt még ma is őrzik. A csillár formája a Mennyei Jeruzsálemet ábrázolja, ahogyan az a Jelenések könyvében szerepel, azzal az eltéréssel, hogy az ott említett 12 torony helyett itt csak 8 van megjelenítve, hogy a csillár jól illeszkedjen a kápolna nyolcszögletű terébe.

jelent meg a bronz és a sárgaréz alkalmazása, és valószínűleg itt jelentek meg a karos változatok is. Jellemzően páros: 6 vagy 8 karú darabokkal találkozunk. A reformáció idején a legtöbb korai csillárt megsemmisítették, mint az egyház fényűzésének(!) jelképét.

is volt) a csillárok készítése manufakturális keretek között. A máig Mária Terézia nevét, mint stílusukra utaló jelzőt viselő csillárok barokk hangulatúak, jellemzőjük a gyertyákat tartó karok diadémja alatt alkalmazott csiszolt üvegfüggők a francia példákhoz képest nagyobb mérete és azok túlburjánzása.

Az első ismert, szó szerint kristály csillárok a XVI. század legvégén jelentek meg. Az ezekre aggatott kvarc kristályokat még nem csiszolták, az áttetsző kövek szabálytalan alakúak voltak. Csak a XVII. századtól kezdték el ezeket csiszolt üveggel helyettesíteni, és a formák is ebben az időszakban váltak szabályossá. A legelső üvegből készült képviselőik Itáliában a reneszánsz idejére tehetők. Az ekkor kialakult csiszolási minták nagy része még ma is változatlanul használatban van.

Fából készült reneszánsz és hasonló anyagú későbarokk csillár.

A fenti példákon keresztül megfigyelhető a hasonlóság a Versailles-i palota tükörtermében látható, XV. Lajos korabeli csillár és a bécsi Albertinában található Mária Terézia csillár között. A francia világítótest arányai azonban inkább függőlegesek, rajta több kart alkalmaztak. Az uralkodónőnek készített darab méreteiben is kisebb, de a karok kiosztásában is különbözik.

A csillárok fénykora a barokkra tehető. A mesterséges világítást ekkor még mindig a tűz fénye adta, a belsőtereket a gyertyák mozgó fénye tette érdekessé. A mennyezetre akasztott karos csillárok sárgarézből, kovácsoltvasból, vagy faragott és aranyozott fából készültek. Mivel ebben az időben még nem terjedt el az emelőcsiga használata, ezeket a csillárokat olyan alacsonyra helyezték, hogy könnyen meg lehessen gyújtani a gyertyákat. A barokktól kezdve szinte csak emeletes darabokat találunk, és előtérbe kerül a páratlan karkiosztás, ami még mozgalmasabbá tette a csillárokat a stíluskorszak igényei szerint. Ugyanígy jellemzővé vált az akantuszlevelek, chinoiserie motívumok alkalmazása, virágfüzért mintázó díszítések, a gyertyákat tartó elemek pedig gyakran kettős csigás alakúak voltak. Ezek a csillárok ránézésre is nehézkesebbnek tűntek a túlburjánzó ornamentikától.

Az 1740–1780-ig uralkodó Osztrák-Magyar uralkodónő nevét viselő csillárok világszerte külön kategóriát képeznek. Mária Terézia XV. Lajosnál töltött egyik vendégeskedése során kedvelte meg a Versailles-i kastény díszes barokk csillárjait, melyeket francia és bohémiából szerződtetett üvegcsiszolók készítettek. A mestereket azonban XV. Lajos akkora becsben tartotta, hogy egyiküknek sem engedte meg, hogy elhaggya Franciaországot. Ezért az első, neki készített darabok ott készültek és csak később kezdődott meg cseh vidékeken (az uralkodónő ugyanis Német-Római Császár és Cseh király

Az 1714-1811-ig datált, Angliában kialakult György-stílust a belső terekre vonatkozó szigorú formai előírások, és a tekintélyt sugárzó hatás jellemezte. Az egyre jobban megmerevedő belsőépítészeti felosztások szerint a szobák gyakran nyolcszögletűek, ellipszis vagy kör alakúak voltak kupolás mennyezettel, ami előtérbe helyezte a díszes csillárok alkalmazását. Az 1760-as évektől megjelenő klasszicista világítótestek már jóval letisztultabbak, itt az alkatrészek külön díszítése mellett többször érezhető, hogy a teljes csillár formájában gondolkodnak a mesterek. Előtérbe kerül a csiszolt üveggyöngyfüzérek alkalmazása, de felfedezhetők a korszakra jellemző egyéb ornamensek, mint az anthemion-virág és a babérlevél motívum. A csillárok sokszor kapnak ébenfa betéteket, ahogyan gyakran találunk fényes feketére festett alkatrészeket is.

A világítás, a minél nagyobb fény ekkor is a gazdagság és a státusz jele volt, a nagy szobák központi csillárja a ház legfőbb díszeként jelent meg, melynek minden gyertyáját csak különleges alkalmakkor gyújtották meg. Ezek a lámpák is pont fejmagasságban voltak elhelyezve, így még jobban felhívták magukra a figyelmet. Még mindig jellemző, hogy több anyagot használtak készítésükkor, melyeket akár egy csilláron belül is variáltak. Leginkább fa, ezüst, réz, csiszolt üvegcseppek szerepeltek, előfordultak gyöngyök és gyöngyfüzérek, de porcelánból készült darabok is.

A XVIII. sz. végén feltalált Argand olajlámpa –melynek fényereje az addigiak tízszeresét is elérte, és füstje nem volt kormoló– egy csapásra kiszorította a gyertyák alkalmazását, és a fentebb leírt tendencia is kezdett megtörni a világítás egyre olcsóbbá válásával. Az anyagok és formák tradíciói meghatározóak maradtak egészen az 1820-as évekig. Az olajlámpa alkalmazása lehetővé tette, hogy a fényforrások már nem csak kívül, hanem a csiszolt üvegfüzérek által eltakarva, azokon belül, a csillár tengelyéhez közelebb kerüljenek. 7

A Napóleon-kori csilláron jól látszanak a korszak kedvelt anyag és színkombinációi. Ez a világítótest már a fentebb említett Angand rendszerű olajlámpákat használja.

Ez a megoldás azonban majd csak az elektromos izzók térnyerésével válik igazán gyakorivá. Az empire alatt, az addigra mindenhol uralkodóvá váló arany és sárgaréz csillárokat kiszorították a más anyagú, színű modellek, természetesen az üveg alkalmazásának mellőzése nélkül. Ettől kezdve sokkal jobban elmosódik a határ a csillár és az egyéb függesztett, mennyezeti világítás között, hiszen a tervezők már nem a klasszikusnak számító, archetipikus formákat használták. Ennek ellenére a XX. században is sok olyan világítótest született, melyre a lámpa szó helyett inkább azt mondjuk: csillár.

Jelentősebb európai manufaktúrák A cseh üvegművesek már korábban is foglalkoztak csiszolt üvegtárgyak készítésével, míg 1724-ben az üvegmetsző Josef Palme királyi engedélyt kapott, hogy üveg csillárokat előállító műhelyt hozzon létre Prachen-ben, Bohémia északi-nyugati részén. Az ott készülő darabok hamarosan mint bohémiai csillárok váltak ismerté Európa leggazdagabb rétegei körében. Példaként említhető a prágai Konopiste kastély, vagy a montecarlo-i kaszinóban látható nyolc, egyenként 140 kilós csillár, melyek szintén a nagy múltú prachen-i manufaktúrában készültek.

Magyarország legrégebbi porcelángyárának, a Herendi Porcelánmanufaktúrának alapítása a nemzeti önállósodás, és a magyar polgárosodás időszakára esik. Az európai művészi porcelángyártás, mely szinte kivétel nélkül fejedelmi, királyi udvari kezdeményezésre indult meg, a XVIII. századi hallatlan fellendülés után erősen visszaesett, majd ahogyan a most zsajló válság hatására, sok manufaktúra meg is szűnt. Herenden Stingl Vince keramikus alapított egy kis üzemet 1826-ban, és kőedénygyártással, valamint porcelánelőállítási kísérletekkel foglalkozott. Az üzemet Fischer Mór 1839-től vette át, aki új elképzelésekkel, óriási ambícióval kezdett hozzá a művészi porcelán előállításához. Az első időben csak 45 festőt alkalmazott, de közülük sokakat külföldről csábított a gyárba. Mivel ebben az időben a régi, klasszikus távol-keleti és európai porcelán étkészletek kiegészítése, pótlása nehézkes volt, Fischer Mór törekvése támogatókra talált a magyar arisztokrácia köreiből. A készlet-kiegészítések, a klasszikus porcelánok reprodukálása során felmerült számtalan nehéz feladat nagyszerű megoldása, régi kínai porcelánokhoz megtévesztésig hasonló formák és minták előállítása, a kitűnő kivitelezés rövid idő alatt a szakértők és gyűjtők figyelmét Herendre irányította. A művészi igényű herendi alkotások előállítását igen rövid időn belül siker koronázta. Az 1845-ös Bécsben rendezett Első Magyar Iparmű Kiállítás, az 1851-es Londoni I. Világkiállítás, az 1853-as New York-i, és az 1855-ös Párizsi Világkiállítás Herend számára a legmagasabb elismerést jelentették, mely az uralkodóházak megrendeléseiben is megnyilvánult (Viktória királynő, I. Ferenc József, Miksa mexikói császár, stb.). Példájukat követték az előkelő családok, és a pénzarisztokrácia több tagja is. A legismertebb minták elnevezése utal az első megrendelőkre. 1865-ben I. Ferenc József császár Fischer Mórt a porcelánművészetben elért eredményei és érdemei jutalmául nemesi rangra emelte, és a Fischer család a Farkasházi előnevet kapja. Ezt később Farkasházy alakban családnévként használják. Az 1867-es Párizsi Világkiállítás jutalma aranyérem, és Fischer Mór a francia becsületrend kitüntetését is megkapta. 1872-től a megszűnt bécsi manufaktúra formáit és mintáit Farkasházi Fischer Mór jogosan használhatja. 1874-től a manufaktúra vezetését fiainak adta át. Ezt követően a művészeti szempontok háttérbe szorultak, a gyártás színvonala erősen esett, és a gyár többször gazdát cserélt.

A másik jelentős európai központ a velencei Murano, ahol már a XIII. század óta foglalkoztak üveggel, de szintén csak az 1700-as években kezdek el kristályüveg csillárokat készíteni, melyekből mára az egész világon találunk példányokat. A leghatalmasabb alkotások a Dózse palotában és a londoni Grange Langham báltermében lelhetők fel.

Említést érdemel még a brit George és William Penrose, akik 1783-ban alapították meg a Waterford manufaktúrát, illetve jelentős az 1895-ben induló, Daniel Swarovski és Franz Weis által indított, a tiroli Wattens-ben található üzem, ahonnan –bár csak 1965-től foglalkoznak világítótestekkel– a versailles-i palota ma látható csillárjainak nagy része is kikerült. A mai Swarovski cég a modern formatervezésű világítótestek piacán is jelen van.

1.1.2. A Herendi Porcelánmanufaktúra rövid története

Windsor, Apponyi, Kimberley, Rotschilsd, és Viktória minta

Fellendülés csak a XIX. század végén következett be, amikor az alapító unokája, Farkasházy Jenő lett a gyár Érdemes még megemlíteni John Blades-t, aki az 1800-as évek közepén tevékenykedett, és csiszolt üveg tárgyakkal, többek között csillárokkal látott el olyan előkelő megrendelőket, mint IV. György, a Kelet-indiai Társaság vagy a perzsa sah.

A Porceláneumban a látogatók betekinthetnek a manufaktúrában folyó munkafolyamatokba. Itt a festést láthatjuk.

tulajdonosa (1896). Farkasházy Jenő képzett keramikus volt, aki külföldi gyárakban szerzett tapasztalatai alapján az alapító nyomdokain kívánt járni. Kiváló ízlésével ismét felélesztette a régi tradíciókat, és emellett újdonságokkal is gazdagította a termékskálát. Az 1900-as párizsi, és az 1901-es szentpétervári kiállítások nagydíja igazolta törekvéseit. A két világháború között ismét a hagyományos Fischer Mór korabeli termékek reprodukálását folytatták, emellett figurális téren a kor szobrászainak legjobb alkotásaiból magyaros figurák gyártását kezdték meg. 1948-tól a Herendi Manufaktúra állami tulajdonban volt, az 1993-ban történt privatizáció óta pedig 75%-ban a dolgozók tulajdonában van, ami egyedülállóan igazságos rendszerben történik, ugyanis a részvények szétosztása nemcsak a vállalati hierarchiában elfoglalt rang, hanem a gyárban eltöltött évek függvényében is történt. Így előfordul, hogy egy 20-30 éve ott dolgozó festőnek több részvénye van, mint a csak egy éve a gyárat vezető vezérigazgatónak. A manufaktúra három legnagyobb piaca az Egyesült Államok, Japán és Olaszország. Magyarországon belül Herenden, Budapesten, Szegeden, Pécsett, Sopronban, Kecskeméten, Szentendrén és Kőszegen van márkaboltjuk. Pekingben, Shanghajban és Moszkvában is várható márkaboltok nyitása.

„A manufaktúra küldetése: a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. kiváló minőségű, kézműves úton előállított luxusporcelánt gyártó, iparművészeti és ipartörténeti hagyományokat ápoló, nyereséges vállalkozásként működő, élvonalbeli manufaktúra kell, hogy maradjon, amely szakképzett munkavállalóinak hos�szú távú munkalehetőséget biztosít.”

1.1.3. A kompakt fénycsövek kialakulása A 70-es évek olajválsága idején a Philips eindhoveni mérnökei kezdték meg egy olyan energiatakarékos fényforrás kifejlesztését, mely alternatívát kínál a hagyományos villanykörték lecserélésére. Az ugyanebben az időben kezdődő amerikai kutatások a probléma megoldását a fémhalogének témakörében keresték (a General Electric 1981-ben dobta piacra az első halogén izzót), még a holland fejlesztők az ún. compact fluorescent technológiában látták a megoldást. 1976-ra készült el az első prototípus, az SL1000, melyet még ugyanebben az évben mutattak be az Eindhoveni Világítástechnikai Konferencián. Innen még további öt év fejlesztésen keresztül vezetett az út az integrált mágneses előtéttel (ballaszt) rendelkező SL*18 típusjelzésű fényforrásig, amely az első kereskedelmi forgalomban kapható termék volt. Ez az izzó azonban még körülbelül fél kilót nyomott –leginkább az előtét és a homogénabb fény kibocsátásához szükséges üveg búra súlya miatt,– bemelegedési ideje is megközelítette az 5 percet, de 75%-al kevesebb energia felhasználásával szolgáltatta ugyanazt a fényt, mint a hagyományos villanykörte. Philips UK Lamp Catalogue, 1985. Philips UK Technical Brochure PL3001 (1983)

Az SL1000, az első kompakt fénycső.

A kompakt fénycsövek fejlődésében tehát egészen a kezdetektől fogva a súly, a vibrálás és a bemelegedési idő lecsökkentése foglalkoztatta a konstruktőröket. Mindhárom probléma megoldását a mágneses előtétek elektronikusra cserélése jelentette. Ez a folyamat az elektronikus előtétek magasabb ára miatt még ma is lassan halad. Az első kereskedelmi forgalomban kapható kompakt fénycső és csomagolása.

/herend.hu/ A Herendi Porcelánmanufaktúra és a Prceláneum látképe légifelvételről.

1.2. Világításművészeti vonatkozások 1.2.1. Kortárs porcelán- és esztétikai funkciójú világítótestek Porcelán anyagú világítótesteket jellemző módon csak az elsődlegesen dekoratív funkciójú lámpák között találunk a modern designt kutatva. Ezek a tárgyak mind igen drága darabok, melyekben legtöbbször az anyag iránti tisztelet érezhető, de találunk olyan csillárokat is melyeknél a porcelán alkalmazása mint formatervezési poén jelenik meg.

A legelső csoportba tartozik az angol Lucy Boatswain designer és testvére, Jason Boatswain által alapított Diffuse Ltd. Jelenleg ők a piacvezetők a hi-end porcelán világítás terén, termékeik egyszerű vonalvezetésükkel a műfaj archetípusai. Lámpáik letisztult vonalúak, rajtuk csak néha jelenik meg az anyagba nyomott, vagy rátett minta, és kizárólag az angol csontporcelánból (bone china) készülnek, ami egy-két kivételtől eltekintve az egész porcelánvilágítási piacot uralja. Ennek okait, a bone china történetét és tulajdonságait az anyagválasztásról szóló részben elemzem.

Diffuse csillárok a londoni St Pancras állomáson, a Eurostar Expressz business kategóriájú beszálló lounge-ában.

A Diffuse termékei jól mutatják a porcelán világítótestek funkcióját és megfelelő alkalmazását. A fenti példa rávilágít arra, hogy melyik célcsoportba érdemes pozícionálni az ilyen természetű termékeket.

Jellemzőek a burjánzó, organikus formák, amik mégsem terelik el a figyelmet a porcelán transzparenciájának szépségéről.

A Diffuse lámpáihoz hasonló elven épül fel az amerikai Margaret O’Rroke porcelán csillárja, ami szintén több, egymáshoz hasonló porcelán lapból áll. Ebben a formatervben az fogott meg, hogy bár ugyanabból a présformából kerültek ki a rajta látható elemek, azok –valószínűleg a külön erre a célra kialakított egyenetlen felületen történő égetés hatására– mind máshogy torzultak, ami számomra gyönyörködtető sokféleséggel ruházza fel az összeállított tárgyat. Ezt a csillárt egyedibbnek találom, mint a Diffuse által készítetteket. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy még egy átlag Diffuse csillár ára 1.000£ körül mozog, addig a Margaret O’Rorke által tervezett darab 18.000£-ba kerül.

Szintén a szigetországban és csontporcelánból dolgozik az Item cég, melynek legérdekesebb és legismertebb porcelán csillárja a Kou névre keresztelt expresszív világítótest. Az öntött elemek egy hegesztett fém vázra vannak ráhúzva, melynek közepén a megrendelő igényeitől függően fémhalogén vagy hid fényforrás van. A csillárt darabjaiban szállítják, azt tulajdonosa állítja össze a különböző hosszúságú elemekből, ezért gyakorlatilag minden darab egyedi elrendezésű. Modern formai kialakításával jól illeszkedik kortárs térszervezésű enteriőrökbe, de megállja a helyét klasszikus környezetben is.

Egy másik Item, az Erizo névre keresztelt világító object. (öntött bone china)

hatással, amikor én is sok hasonló, apróbb elemből képzeltem el a világítótestet, de amint az a halas csilláron is látszik, a világítás és a függesztett darabok az angol tervezőpáros munkájában sem alkotnak szerves egységet, a meztelenül belógó fénycsövek számomra a befejezetlenség érzését keltik.

A magastűzön kiégetett bone china elemek egyenként vannak a külön elkészített, heggesztett fém vázra szerelve.

Egyedi elrendezésű változat, amely ugyanazokból a darabokból van, csak a különböző méretű elemek aránya más.

A londoni 100% Design-on szereplő darab a rangos seregszemle nagydíját nyerte el, és több nemzetközi gyűjtemény mellett a Hanley Museum and Art Gallery is vásárolt belőle egy darabot. A kortárs designklasszikus Kou, tervem elkészítésénél iskolapéldaként lebegett a szemem előtt, hiszen egyik legjobb példája a luxuskategóriában értékesíthető, a porcelán szépségét kiemelő, dinamikus és vitathatatlan esztétikai értéket hordozó csillárnak. A felhasználó elképzelései szerinti ös�szeállítást pedig marketing szempontjából is jó ötletnek tartom, hiszen így nagyobb kötődés alakul ki a vásárló és a tárgy között. Ha én, mint vevő találom ki, vagy állítom össze az elrendezést, barátaimnak a saját munkámra való büszkeséggel mutatom meg egyedi csilláromat.

Egy másik hasonló cég, a szintén angol Scabetti, a Frances és Dominic Bromley tervezőpáros által megálmodott porcelán világítótesteket vonultatja fel. Legjellemzőbb és legnagyobb szakmai sikerként értékelt munkájuk, a 2007ben tervezett Soal csillár, melyből világszerte több darab fogyott, és 2008-ban egy 5 méter magas is megvalósult a londoni Nemzetközi Tengerészeti Igazgatóság épületében. A sok száz stilizált, préselt halból álló csillár nemzetközi design és világítástechnikai kiállításokon is sikerrel szerepelt. A Scabetti is kizárólag Angliában gyártott csontporcelánból dolgozik, minden egyes darabot kézzel készítenek, nyitott öntéssel. A Soal csillár leginkább a vázlataim második szakaszára volt 14

Ingo Mauer a világítási témájú milánói Salone-on, 2008-ban.

A XX.század világításművészete és a világítótest tervezés megkerülhetetlen alakja Ingo Mauer. Rengeteg szellemes lámpája közül az általam elemzésre kiválszatott a Porca Miseria nevet kapta. Az olasz kifejezést úgy fordítanám: „Micsoda átkozott szerencsétlenség”. Az 1994-es csillár szintén porcelánból készült, de a német tervező a tőle megszokott humorérzékkel nyúlt az anyaghoz. A felrobbanó porcelán forma Roy Lichtenstein-t, az akcióművészetet és a fotográfiát idézi, a filigrán acéldrótok és a felfüggesztés megoldása viszont inkább a skandináv design-al mutatnak rokonságot. A csillárból évente mindössze 10 darabot készítenek.

Habár üvegből dolgozik, a kortárs exkluzív világítások, vagy inkább világító plasztikák felsorolásából nem hagyható ki az amerikai üvegművészet úttörője és legelismertebb alakja: Dale Chihuly. A Rhode Island School of Design üveg tanszékének vezetője. Példaként megidézett műve a Viktoria és Albert Múzeumban látható (jobbra), színes és fújt üvegelemekből áll. A monumentális alkotás körben elhelyezett fényvetőből kapja a fényt, amit aztán a sok kis, külön formált üveg a klasszikus csillároknál megismert módon szór szét. 15

2. A terv ismertetése

2.1. Tervezési program bemutatása és indoklása, a termék pozicionálása 2.1.1. Miért luxuscikk? – az európai porcelán lehetőségei napjainkban Mint leendő szilikáttervező művész, diplomamunkám témájának megtalálásához személyes érdeklődésem mellett a jelenlegi piaci és design trendekre is nagy figyelmet kívántam fordítani. Lássuk tehát, miért esett végül a választásom a hi-end kategóriára. Porcelánból dolgozó tervezőművész hallgatóként, lehetőségeimet a következő képpen mértem fel. Mivel a porcelán kiégetéséhez rengeteg energia kell, annak széleskörű használata semmiképpen sem fér össze a fenntartható fejlődés alapelveivel. Az előállításhoz szükséges, magasan szakképzett gipszes, öntő, festő és egyéb mesterek, valamint a kivételesen tiszta alapanyagok is hatalmas többletköltséget jelentenek, ami aztán az elkészült tárgyak árában jelentkezik. A széleskörű lakossági használatra szánt ét- és teáskészletek, konyhai edények és kiegészítők inkább olcsóbb szilikátokból (üveg, fajansz, kreaton, stb.) készülnek. Ezek gyártása folyamatosan kicsúszik az európai gyárak kezéből a távol-keleti olcsóbb munkaerő, alapanyagok, valamint a lazább környezetvédelmi előírások miatt. Amennyiben az átlag magyar család ebédlőasztalán lévő tányérok aljára nézünk, olyan szavakat olvashatunk, mint Kína, India, Banglades, esetleg Törökország, Lengyelország. Figyelembe kell még venni a rohamosan fejlődő műanyagokat is, melyek szintén a távol-keleten készülnek, használhatóságuk, élettartamuk nemcsak hogy vetekszik a hagyományos anyagokéval, de sokszor túlszárnyalja azt, ráadásul előállításuk olcsóbb, nyugati designerek által tervezett formáik pedig megfelelőek az Ikeában, vagy más hasonló forgalmazó áruházaiban vásárló, árérzékeny fogyasztó számára. A szaniterek előállítása is hasonló módon tolódik keletre, ahogyan majdnem minden nagymennyiségű fogyasztásra szánt terméké napjainkban. A magyarországi szanitergyárak a jelenleg zajló gazdasági válság előtt is a megélhetésért küzdöttek, új termékek bevezetésére, vagy új tervezők alkalmazására nincs pénzük. A számítógépes tömegvázlatok, a porcelán valódi transzparenciájéhoz közelítő fényekkel. A torzulás nem modellezhető, mivel pontos eredménye előre nem ismert.

Az európai porcelángyárak közül a legtöbb szintén bezárt. Az elmúlt öt évben olyan óriási szakmai tapasztalattal és hagyományokkal rendelkező manufaktúrák mentek csődbe, mint a Wedgewood, vagy Delft. Ez szomorú a szakma szempontjából, ugyanakkor Tamás Ákos, a Herendi Porcelánmanufaktúra tervezője szerint, a még mindig talpon lévő Herend így új piacokhoz jut, főleg az Egyesült Államokban és Japánban, ahol továbbra is megvan, és a válság alatt és után is meglesz az a fizetőképes réteg, amely igényt tart a drága, exkluzív porcelán termékekre. A gazdasági világválság a szélsőségek felé viszi a társadalmakat, de nem csak politikailag, anyagilag is. A bevételek kimaradása a közép és alacsony vásárlóerejű rétegeket érinti

igazán, hiszen a gazdagabbak képesek voltak jelentős tartalékokat felhalmozni, melyek értéke a recesszió miatt megnövekedett. Ez a réteg szociálisan nem annyira érzékeny, hogy a szegényebbek nélkülözése láttán visszafogja fogyasztását. A tendencia biztosítja a luxuscikkek kategóriájába tartozó, jó termékek folyamatos piacát a válság alatt is. Olyan szegmenst kellett találnom, melyben az általam tervezett tárgy megfelelő figyelmet harcolhat ki magának. E mellett Magyarországon előállítható, így magyar embereknek munkát adó, a valódi értékénél jóval magasabb áron (külföldön, vagy itthon) eladható terméket kellett kitalálnom. Ezek a szempontok pedig a luxuskategóriára és az exkluzív, fényűző porcelán tárgyak csoportjára irányították figyelmemet. Szilikát szakos hallgatóként sokszor szembesültem azzal a ténnyel, hogy az emberek jórésze nem tud a porcelán tárgyakra jellemző fényáteresztő képességről. Rengeteg ismerősömnek magyaráztam már el, hogyha az othonában fellelhető tányérokat a nap felé tartja, könnyen megállapíthatja melyik anyaga porcelán. Azon ugyanis átjátszik a keze árnyéka. Ezt a legtöbben csodálkozással próbálták ki, ezért úgy gondoltam többen érdekesnek találnák az erre a fizikai tulajdonságra épülő. Választásomban tehát fontos tényező volt a Herendi Porcelánmanufaktúra megváltozott piaci helyzete, valamint az általuk előállított világhírű herendi porcelán kiemelkedő transzparenciájának hangsúlyozása, ami szinte magától értetődővé tette számomra, hogy valamilyen fénnyel, világítással kapcsolatos formatervet készítsek. Ha pedig fényűzésről és fényről van szó, a harmadik szó, amire legtöbben asszociálunk: a csillár.

2.2. Tervezési alapelvek Elsődleges tervezési cél: a luxuskategóriában értékesíthető, esztétikus, szokatlan kialakítású csillár létrehozása, amely formailag rokonságot mutat a kortárs építészettel és képzőművészettel és megfelelő gondolati tartalommal rendelkezik.

2.2.1. Koncepció A porcelán elemeknél fellépő torzulás –úgynevezett behúzás– a formából adódó, előre látott és tudatosan a formatervbe épített deformáció. Erre jelen esetben úgy tekintek, mint a bronz szobroknál a patinázásódásra. Ez biztosítja a porcelán elemek egyediségét, gyári körülmények között is. Mindenképpen szerettem volna elkerülni azt a hibát, amelybe a ma kezdő designerei, de még a formakészítés során teljesen manuális megmunkálást igénylő szakterületek művelői, mint a szilikáttervezők is elkövetnek. Ez pedig a formaterveken eluralkodó formai digitalizálódás. A jelenség természetesen abból adódik, hogy a tervezési folyamat sokszor szinte kizárólag számítógépes programokban történik, e mellett a prototípusok elkészítésénél is teret nyernek a különböző CAD-programok által vezérelt modellkészítő berendezések, mint a CNC, 3D nyomtató, vagy forgácsoló berendezések. A porcelántervezésnél is jellemző, bár egyenlőre inkább csak a fejlettebb technológiával és nagyobb tőkével rendelkező országokban, hogy a gipszpozitív elkészítése helyett a tárgyat valamilyen 3D-s programban (MAX, Maya, Katia, Autocad, Rhinoceros, stb.) modellezik meg, melyről a gépen „levett” negatív öntőformát egy tömör gipsztömbből esztergája ki a megfelelő fejjel ellátott 3D-maró. Ennek persze megvannak a maga előnyei, hiszen rendkívül bonyolult formák is elkészíthetők, a ráfordított idő és energia pedig elenyésző a hagyományos eljáráshoz képest. Természetesen nem állítom, hogy az ilyen technológiával tervezett tárgyak nem lehetnek jók. Elég, ha példaként említem a bécsi Angevantén tanító izraeli sztárépítész, Zaha Hadid csillárját, melyet a Zumtobel gyárt. A Patrik Schumacherrel közösen megálmodott, Vortex névre keresztelt lámpa lendületét, földöntúli hangulatú vonalait pontosan abból nyeri, hogy a tárgy valóban nem vette igénybe humanoid kezek érintését elkészülte során.

A csillárról készített 3d-modell rendere. A torzulásokat természetesen nem modelleztem meg.

Zaha Hadid: Vortex.

Az általam elképzelt tárgy azonban nem kíván a science fiction, vagy az outer-space design kategóriájába tartozni. Alakuló formatervezői látásmódomra ugyanúgy hatással voltak a csomagolástervező szakon eltöltött stúdiumok digitális, de leginkább tipofil örömei, mint később a szilikátokkal kapcsolatban megtapasztalt matériaközpontúság, a tervező és az anyag egymást alakító, fizikai kapcsolatának szépsége. A forma kialakításánál tehát meríteni akartam mindkét szakirány hangulatából, hogy egyetemi tanulmányaimat megfelelő gondolati tartalmú diplomamunkával zárhassam. Grafikai vonalon a betűket, mint egymással rokon formákat találtam mindig is érdekesnek, melyek már magukban is arányos, formai rendet alkotnak, csoportokba rendezve őket azonban képesek önmagukon túli tartalmak hordozására, akár szavakról beszélünk, akár tipográfiai elemekből épített, nyelvileg értelmezhetetlen jelekről. Emellett nagy hatással voltak rám olyan alapvető grafikai elemek is, mint a párhuzamos vonalak, melyek a szabályosságot, a végtelent szimbolizálják. Ha azonban szabadkézzel húzzuk meg őket, vagy nem egyenlő hosszúságúak, máris előkerül valamiféle szabálytalanság, manuálisság. Ez a jelenség számomra mindig is érdekes ellentétként jelent meg. A szilikáttervezés világának leginkább megkapó tulajdonsága az anyagban, illetve a technológiában rejlő őserő. Ez egyrészt abból adódik, hogy az ember már évezredek óta foglakozik az agyaggal (ahogyan a grafikai értelemben vett jelekkel is). Másrészt a szilikát tárgyak létrehozása az ember bizonyos mértékű irányítása alatt igényli a föld, a víz, a levegő és a tűz kifejezetten aktív közreműködését. Számomra ez az öntött porcelánnál a leginkább szembetűnő, talán ezért ezt az anyagot kedveltem meg leginkább. A keramikus saját felelőssége, illetve tervezőművészi szabadsága, hogy mennyire lazítja meg a gyeplőt, de a végeredmény csak akkor lesz megfelelő, ha tudatosan cselekszik. Ezt a gondolatot úgy szándékoztam kifejezni, hogy a porcelán alaptermészetével minél jobban szembenálló, de persze a szerelvényezés és kivitelezés miatt a megfelelő helyeken továbbra is alaktartó formát tervezek. A nemes anyag inkább a szabálytalanabb, gömbölyded testeket kedveli, még a szögletes, hosszúkás formák a körülbelül 1400°C-on való égetés és a zsugorodás miatt jellemzően behúznak, deformálódnak. Vagyis egy szabályos párhuzamosokból, derékszögekből és síklapokból álló négyzetes porcelán cső csak a megöntéséig marad szabályos, onnantól formájából adódóan a fizika és a kémia törvényeire van utalva. A kiégetett és deformálódott tárgy mintegy bizonyítéka a kemencében és a porcelánban jelenlévő erőknek, és ugyanaz a gondolat köszön vissza rajta, mint a szabadkézzel húzott párhuzamosokon. Ugyanakkor, mivel gyári körülmények között készülő és aztán eladásra szánt termékről van szó, a folyamatot titokban mégis kordában kell tartani, és el kell kerülni a túlzott deformálódást, amely a praktikussági tényezők mellett a tárgy összképére sem lenne pozitív hatással. Erre az anyagválasztás, az égetési hőmérséklet és a hőntartás idejének megfelelő megválasztása, a forma bizonyos oldalainak nagyon csekély domborítása, valamint az öntésnél végrehajtandó egyéb módszerek kínálkoznak, melyekről a dolgozat megfelelő részén teszek említést.

2.3. Tervezési módszer ismertetése

Amint megvolt a funkció, vagyis a függesztett világítás kategóriája, elkezdődött a vázlatok készítése. Ezt két lépcsőben végeztem. Először, még a gyűjtés és a szakirodalom áttanulmányozása előtt, a mások által nem befolyásolt ötleteket vetettem papírra, ugyanis megfigyeltem, hogy ilyenkor jutnak eszembe a legfrissebb, legeredetibb gondolatok.

2.3.1. A formaterv evolúciójának főbb állomásai Már a legelső skiccek elkészítésekor elhatároztam, hogy az anyag szépségét kiemelő formát tervezek, ami megfelelő felületekkel rendelkezik a fény áteresztésére. Emellett végig törekedtem valamiféle asszociációs játék, formai poén megtartására. A sok szkeccs közül kiemelkedik az ebben az időben született, felhő elnevezésű vázlatterv. A gyerekrajzokon szereplő klasszikus felhő motívum háromdimenziós tárggyá fogalmazása is ezen a vonalon történt meg. A nagy forma belsejében rejtettem volna el a világítótesteket és az egész tárgy a klasszikus, plafonról belógatott módon jelent volna meg. A terv pozitívumának tartottam, hogy a kint-bent párhuzamát humorosan feszegető formai játék sok lehetőséget adott volna különböző fényforrások kipróbálására, ugyanakkor az ehhez igazodó, megfelelően nagy (körülbelül 2 méter hosszú és legalább 1,2 méter széles) porcelánforma elkészítése óriási gipsznegatívot, rengeteg porcelán öntését, és rendkívül nagy égetőterű kemencét kívánt volna. A terv ennek belátásakor folyamatosan vesztett méretéből, még egy világító kisplasztikává alakult, melyben már megjelentek az általam annyira kedvelt párhuzamos vonalak is. A friss, de továbbra is csapongó ötletek letisztulása érdekében elkezdtem a gyűjtőmunkát, melynek összefoglalása és tanulságai a dolgozat megfelelő részein olvashatóak. A klasszikus csillárok jellemzően úgy érik el viszonylag nagy méretüket, hogy sok kis darabból (csiszolt üvegcseppek, gyöngyfüzérek, gazdagon díszített tartóelemek) állnak össze, ezért a következő, immár a gyűjtés tanulságaira építő vázlatolási hullámban én is ebbe az irányba indultam. Egyszerűen fogalmazva: ha valamiből sokat lógatunk le a plafonról, és közé egy lámpát teszünk, már kész is van a csillár. Jó példa erre Stuart Haygart, aki valószínűleg ugyanerre a felismerésre jutva készítette el a humort sem nélkülöző világító installációit, amiket nyugodtan nevezhetünk csillárnak. Az angol designer használt szemüvegeket lógat be a plafonról, köztük egy izzóval. (X.ábra) Ebben a szakaszban fordult a figyelmem a manapság divatos fényt kibocsájtó

Kétdarabos öntőformával kivitelezhető, könnyen sokszorosítható porcelán elem led vagy hid fényforrással szerelve. A csillárt kb. 100db-ból képzeltem el.

diódák (led, light emissing diod) felé, melyek a kapható fényforrások közül a leginkább energiatakarékosak, és a leghosszabb élettartamúak, valamint jellemző rájuk, hogy beépítésük, cseréjük egyszerű, előállításuk olcsó, és kevésbé terheli a környezetet. Hasonlóan jó fényforrások az újonan kifejlesztett hid (high-intensity discharge) izzók. Az ekkor született tervek –a felhő problémáiból tanulva– mind kisebb elemekből épülnek fel, amik sokkal egyszerűbben kivitelezhetőek lettek volna (X. ábra), ugyanakkor hiányoltam belőlük a nóvumot, a rendhagyó, nem megszokott formai megfogalmazást. Ráadásul a led fénye azonban túlságosan irányított, a beléjük épített lencse, miatt, így azok kis porcelánformákba való rejtetésével nem értem volna el még a kisebb felületek homogén derengését sem. Újra beláttam tehát, hogy nem a megfelelő úton járok, így ismét a nagyobb, de homogén fényt adó fényforrásokhoz mindenképpen szükséges nagyobb formák felé kanyarodtam, de ezúttal már jobban ügyeltem a kivitelezhetőség kérdésére.

Itt születet az ötlet, hogy az általam grafikáimban oly szívesen alkalmazott párhuzamosokkal foglalkozzak, más-más módon torzult porcelán lapok belógatásával továbbgondolva azokat. Ez a terv viszont még mindig a sokszor látott megoldás ismétlése lett volna, ezért ismét a gyűjtésben felhalmozódott különböző csillárokat kezdtem vizsgálni. Ezúttal a befoglaló formáikat vettem jobban szemügyre.

Az egy-egy csillár függőleges tengelyeinek és sziluettjének összevonásából kialakuló vonalas ábrákat mint a külonböző stílusok gyüjtésének eredményét, a tendenciákat mutató grafikonokat értelmeztem. Az általam tervezett tárgy pedig jelen esetben szó szerint ezekre a tendenciákra épül, hiszen a „grafikonok” általam kiválasztott jellemző vonalait használtam az új terv létrehozására. Ílymódon az én világítótestem formailag is összefoglalása, egyfajta digitalizált szummázása a klasszikus értelemben vett csillároknak.

Konzulensem, Probstner János hívta fel a figyelmem Piet Stockmans munkáira. A francia kermikus és installációs művész alkotásaiban a magyon hasonló, de az egyenként való előállítás miatt mégis különböző, egyszerű formájú tárgyak jelennek meg csoportokban. Itt kezdett el foglalkoztatni, hogy hogyan tudnék én is rokon formákat létrehozni, melyen kisebb-nagyobb különbözőségeikkel a porcelán anyag természetét szemléltetik.

Ha azonban csak belógatott lapokkal dolgoztam volna, azonkívül, hogy a tárgy túlságosan kétdimenziós marad, a lapok között kilátszott volna a fényforrás, ami kárpázást okoz. Ez nagyban csökkenti a porcelán transzparenciájának kiemelését. Ezért először élben meghajtott, de még mindig nyitott formákkal kísérleteztem a direkt fény eltakarása érdekében.

A formaalkotási gondolatmenethez tartozik még a tárgy funkciójából adódó formai játék magyarázata. Miután kialakult az alapforma, vagyis az égetés során szabálytalanná váló négyszögletes cső ötlete, figyelmem a funkció és a karakterisztika felé irányult. Az általam használt kompakt fénycsövek nettó hossza 533mm. Ezek a leghosszabb, kereskedelmi forgalomban kapható, energiatakarékos izzók. Egy, a plafontól mindössze fél méterrel lelógó lámpa még nem kelt önmagában érdekes formai hatást, ráadásul alulról nézve, a csövek alján szabadon kiáramló fény káprázást okoz. E mellett el akartam tüntetni a függesztett mennyezeti világítóeszközökre jellemző, alattuk a padlón megjelenő világos foltokat. Erre azért törekedtem, mert elméletem szerint ezek annyira hozzátartoznak az ilyen típusú lámpákhoz, hogy hiányuk, vagy ha nem ott jelennek meg, ahol az ember első ránézésre várná, érdekes bizonytalanságot okoz.

A grafikáimon megjelenő, sraffozás hangulatú szabálytalan párhuzamosok is befolyásolták a terv formai kialakulását.

Alapvetően ezek miatt döntöttem úgy, hogy a leghos�szabb elem felénél megtöröm a formát. Ez a formaalkotási lépés egyrészt a fent leírt módon változtatja meg a csillárból származó direkt fény kivetülésének helyét, formai határként választja el egymástól a direkt fényt adó alsó, ferde rész és a derengő, áttetsző, függőleges felső rész közti különbségeket, illetve megakadályozza, hogy a tárgyat alulról szemlélő rálásson a csupasz fénycsőre, ami túl nagy kontrasztjával elnyomná a különböző részek finom tónuskülönbségeit. 25

2.4. Műszaki leírás – anyagok, technológiák, ökológiai szempontok 2.4.1. Az anyagválasztásról 2.4.1.1. Bone china A nemzetközi piacon fellelhető szilikát anyagú világítótestek vizsgálata során, a felhasznált anyagok megfigyelésekor szembetűnő a bone china egyeduralkodása. Még az itthoni porcelán világítóeszközök, mint például a Greschem palotában látható, Kovács Imre által készített csillárok is Angliából behozott alapanyagú csontporcelánból öntött lapokból készültek. Vajon mi ennek az oka? A kérdés megválaszolásához először nézzük meg, mi is valójában a bone china, vagyis a csontporcelán. Az anyag feltalálásával kapcsolatban általában a staffordshire-i Josiah Spode nevét említik, aki 1800-ban jelentkezett –azóta lényegében változatlanul használt– receptjével, ezzel szemben már a XVIII. században is gyártottak hasonló összetevőkből kikevert keményporcelán termékeket angol manufaktúrákban. A csontporcelán nagy mennyiségű csonthamut tartalmaz, melyből a Spode által leegyszerűsített receptben közel 50% van, a nagyon jó minőségű china clay és china stone mellett. Az így kapott, tejfelér anyag kiválóan korongozható, és nagyon vékonyra önthető, ugyanakkor mégis meglepően erős, valamint –ami engem a legjobban foglalkoztatott– átlátszósága is kiemelkedő. Az áttörést jelentő egyszerű receptura hatására 1801-1802-re már teljes gyárakat, mint a liverpooli Herculaneum China & Earthnware Manufactory-t, állítottak át az új anyaggal való termelésre. Hamarosan a bone china vált a brit porcelánná, hiszen a szigetországban addig is a Kínából roppant drágán (lásd a china szót, mint a porcelán angol megfelelőjét) behozott, vagy az azokról helyben készített másolatok élvezték a legnagyobb keresletet. Az új anyag viszont már minőségében is felvette a versenyt az importtal, ráadásul teljes egészében hazai termék volt, szállítási költségek nélkül, így szélesebb társadalmi rétegekben is elterjedhetett, amihez az is hozzájárult, hogy Spode nem kifejezetten törődött receptje titokban tartásával. A 2006 őszén a Glasgow School of Art-ban eltöltött szemeszter alkalmával lehetőségem volt jobban megismerni ezt a kivételes anyagot, és több tárgyat is készítettem belőle. A szakirodalom és saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, tervem szempontjából pozitívumként említhető, hogy ez az egyik, sokak szerint pedig a legátlátszóbb keményporcelán, megfelelő vékonyságra önthető, a teljesen kiégetett tárgy könnyű, ugyanakkor meglepően erős. Tervem negatívumaként értékelhető, hogy az elérhető receptek anyagmegnevezései nem analógok az itthon, vagy akár a kontinensen elérhető összetevőkkel, hiszen például egy hegy két oldalából bányászott kaolin sem ugyanolyan, így a receptek százalékos arányai is változnak. A bone china még a roppant érzékeny és makacs torzulási memóriával rendelkező herendi porcelánnál is jóval érzékenyebb, és sajnos az emlékezete is jobb. Ráadásul a tökéletes kiégési hőmérsékletre, és a legmagasabb hőmérsékleten való tartásra is igen érzékeny, a skóciai csontporcelán például pontosan 1305°C-ot igényelt, hogy maximális transzparenciáját elérje, de 5-10°C-al följebb már a formatartás sem volt biztos, a tárgy könnyen elolvadhatott. Mindezek miatt a „magyar csontporcelán recept” kikísérletezése jó néhány hónapot igénybevett volna, ráadásul ma nincs Magyarországon olyan gyár, ahol az elkészült prototípus alapján a gyártási folyamat átalakítása nélkül akár kisszériában, megtérülő ráfizetéssel tudnának előállítani egy 26

ilyen anyagú formát. Diplomamunkámban pedig mindenképpen fontosnak tartottam, hogy itthon előállított anyagokból, és a hazai körülményekhez alkalmazkodva kivitelezhető olyan tárgyat tervezzek, amely nóvumaival akár elő is segítheti a magyar porcelánipar további boldogulását, esetleges új, magyar vagy külföldi célcsoportok megszólítását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy távolabbi terveim között nem szerepel a probléma megoldása és a hazai alapanyagokból előállítható csontporcelán kikísérletezése, tehát erre az anyagra, mint a terv egyik továbbfejlesztési lehetőségére tekintek.

2.4.1.2. Vásárhelyi porcelán Anyagkísérleteket folytattam továbbá a kevésbé érzékeny, és itthon előállított vásárhelyi porcelán öntőmasszával is. Ez az anyag az általam kipróbált porcelánok közül a legkevésbé érzékeny, fizikai tulajdonságaiban sokszor már-már a stoneware slip-re emlékeztet. Könnyebben használható, mint a csont-, vagy a később tárgyalt herendi porcelán, ami persze azt is jelenti, hogy a kiégetett végeredmény sem lesz annyira nemes és átlátszó, mint az előbbiek.

2.4.1.3. Papírporcelánok Kipróbáltam még különböző papírporcelánokat is, melyek szintén érdekes eredményt produkáltak. A papírporcelán öntőmassza úgy készül, hogy natúr papírt vízben feláztatunk és összeturmixolunk. Ezután a pépből kinyomkodjuk a vizet, hogy az ne hígítsa fel az alap porcelánmasszát, amihez ezután hozzákeverjük. A kész keverékhez érdemes még 2-3 csepp hipót is adni, hogy a nedves papír ne erjedjen meg. Papírporcelán készítéséhez használhatunk síma 80g/m2-es géppapírt, de papírtörlőt, papírvattát, natúr egészségügyi papírt is. A massza tömegének maximum 40%-a lehet a papírpép, ennél több már a porcelán alapvető fizikai tulajdonságait is elrontja. Esetemben 20-25% felelt meg leginkább. Az anyag elve, hogy a papír rostszálait a keverés hatására bevonja a porcelán massza, majd a szálak már a zsengélés alatt elégnek, így kis üregek maradnak az anyagban, ami ez által sokkal könnyebb és átlátszóbb lesz. Száradt állapotban is jobban ragasztható, és a benne lévő rostnyi légrések jól merevítik a vékonyabb falú szerkezeteket is. Az adalékanyagoktól mentes porcelánhoz képest viszont veszít homogenitásából, felülete érdesebb lesz, ugyanakkor sokkal szabadabban kezelhető, memóriája rövidebb, vagyis a tárgyakat még lány állapotban ért, majd kijavított behatások nyomai égetés után nem minden esetben térnek vissza. Érdekességként megjegyzendő, hogy a papírrostnyi üregek jellegzetes csengést biztosítanak a papírporcelánból készült tárgyaknak.

Próbaként kiégetett vásárhelyi (◀◀) és herendi (◀) porcelán átvilágítása azonos erejű fényforrással. Jól látszik, mennyivel homogénabb és átlátszóbb a herendi fehér arany, ráadásul felülete is tömörebb, még a vásárhelyi porózusabb, ami miatt mázazni kellett volna. Ez viszont a négy oldalból csak hármon lehetséges , ugyanis a tárgyat az egyik oldalára fektetve kell égetni, ami nem mázazható ugyanis a test a berakólapra ragadna, ahonnan csak levésni lehetne.

Az anyagkísérletek elvégzésénél kiderült, hogy a tesztelt anyagok mindegyike megfelelő a formaterv kivitelezésére, de a legsyebb eredményt és a lentranszparensebb felületet a herendi porcelán adja. A „fehér arany” klasszikus keményporcelán. Masszáját kaolinból, földpátból és kvarchomokból iszapolják, szűrik, préselik. Miután megkaptam a Herendi Porcelánmanufaktúra pozitív visszajelzését arról, hogy diplomamunkámat a gyárban önthetem és égethetem, eldőlt az anyagválasztás kérdése. Itt szeretném hangsúlyozni mekkora megtiszteltetésnek érzem, és a terv bizonyos fokú értékelésének gondolom, hogy a nagy múltú, és a világon egyedülálló professzionalizmussal üzemelő herendi gyár megvalósításra alkalmasnak ítélte tervemet.

2.4.2. Kivitelezési kísérletek A kerámia tárgyak elkészítésére, ugyanannak a formának a megvalósítására, több technológia is kínálkozik, ugyanakkor mindegyik módszer hordoz magában bizonyos buktatókat, melyekre próbák készítésével derül fény.

2.4.2.1. Lapból történő építés, ragasztással A konzultációk során először a lapból történő építés gondolata merült fel. Ebben az esetben nem kell öntőformát készíteni, ami rengeteg időt spórol meg a kivitelezésből. Itt egy nagy gipszlapra öntött porcelán réteget a szikkadás megfelelő fázisában apró darabokra vágunk, és az öntéshez használt porcelán, valamint ecet keverékéből előállított ún. foccsal ragasztunk össze. Ezután a 150-fokos szög megtartását szolgáló gipsz segédformára helyezve szárítjuk az elemeket. A módszer előnye a viszonylagos gyorsaság, ugyanakkor nem tesz lehetővé olyan pontosságot, mint az öntés, az így készített, és magas tűzön kiégetett porcelánon az átvilágító fény az éleknél kirajzolja a ragasztást, ami az általam elérni kívánt hatás szempontjából megengedhetetlen, hiszen megtörné a derengő testek légiességét.

2.4.2.2. Extrudálás A következő felmerülő technika az extrudálás, ahol szintén szükség van gipsz segédformákra. A korongos masszából dolgozó technika lényege, hogy az extruderből egy külső és egy belső, eltartott kés segítségével kinyomható a kívánt keresztmetszetű, üreges négyzetes hasáb, amelyet szikkadás után lehetne vágni, és szögben összeragasztani, illetve –a fentebb már említett ragasztási probléma elkerülése érdekében– kellően

lágy állapotban 150°-ban meghajlítani. Ez a technika egyezett volna az alapgondolatban megfogalmazott geometrikus, ugyanakkor mégis egyedi hangulatú, organikusan torzuló formaalkotási ötlettel, ugyanakkor a hajlítás viszonylagos szabálytalanságai miatt a kísérletek során több probléma is felmerült. A porcelán nedves állapotban túl nehéz volt ahhoz, hogy a kívánt vastagságúra extrudált négyzetes cső a megfelelő hosszban tartsa meg magát az extruderen addig, amíg elég kemény nem lesz, hogy arról levágva, és egyik lapjára helyezve megtartsa az alakját. A transzparencia miatt 3 mm-es falvastagság elérése volt a cél, és az 5 mm vastag és csak 60 cm hosszú próbadarab is csak 35 percig tartotta magát, mielőtt elvált volna a nyomógépről, és még ekkor is –a segédformán folyamatosan forgatva az egyenletes szikkadás miatt– összeesett, és a forma elvesztette a lendületét adó feszességet.

2.4.2.3. Öntés A megfelelő kivitelezési technikának a legtöbb gipsz munkával járó öntés bizonyult, tehát ezt választottam. A lépések leírása a következő fejezetben található meg, itt csak előnyeiről és hátrányairól teszek említést. Elsődleges előnye, hogy a forma egzakt tud maradni, és mivel egy darabból áll, így ragasztásra sincs szükség. Mindemellett a fentebb említett két eljárással szemben ez teljes egészében megvalósítható gyári körülmények között, és bár az öntőformák idővel elöregszenek, bármikor újraönthetők, és sorozatgyártásra is alkalmassá teszik a tárgyat. A falvastagság a szívási idő figyelésével viszonylag jól szabályozható, és mivel a nyersporcelánt minden oldalról gipsz veszi körül, az gyorsabban és egyenletesen szárad. A technológia hátránya már annak kitalálásakor felmerült: óriási méretű gipsznegatívokra volt szükség. Ezt később a saját bőrömön meg is tapasztaltam, az 5 darab öntőforma elkészítése nagyon sok időt és 200kg gipszet igényelt. E mellett szükségem volt arra a gipszes szakmai tudásra is, melyet a Glasgow School of Art-ban eltöltött szemeszterem alatt az egyik legjobb magyar gipszes mestertől, Dobány Sándortól, a Kerámia Stúdióban pedig tanáromtól, Kuzsel Gabitól tanulhattam meg.

3. Kivitelezés

sajátosságai közé tartozik a porcelán memóriája. Ez azt jelenti, hogy a nyers állapotban ért behatások, torzulások –hiába kerülnek kijavításra– visszatérnek a magas tüzű égetés után.

3.1. Formakészítés

A negatív öntése előtt szappannal kell impregnálni a pozitívot. Ilyenkor egy vékony filmréteget képzünk a pozitív felületén, ami megakadályozza, hogy a korábban elkészített darab beszívja a vizet, és az újonnan ráöntött gipsz már ne kössön hozzá. Ehhez ecsettel ipari szappanhabot viszünk a teljes felületre, majd nedves szappannal lemossuk. Ezt 5-6 alkalommal kell megismételni, majd még kétszer, ez alkalommal már nem habbal, hanem az alig vizes, zselészerű szappan felkenésével, és óvatos letörlésével. A forma akkor lesz megfelelő, ha a rácsöppentett vizet már nem szívja be. Így megakadályozható, hogy az újonnan öntött gipsz a régebbire rákössön. Legelőször a legnagyobb elem öntőformáját készítettem el, így az egyre kisebb elemek megöntéséhez használhattam ugyanazt a pozitívot, melyet mindig csak le kellett vágni a megfelelő méretre. Az első két öntés után azonban kiderült, hogy hiába párhuzamosak a gipszpozitív élei, felületükön szabad szemmel nem látható, kevesebb, mint egy milliméter mély homorú részek vannak, amelyek roppant módon megnehezítik, illetve bizonyos esetekben teljesen lehetetlenné teszik a pozitív kivételét a negatívból egy darabban.

Ahhoz, hogy egy öntött porcelánformát kapjunk, először az égetés és szárítás során fellépő folyadékvesztésből adódó zsugorodás arányával megnövelt, tömör gipsz pozitívot kell elkészíteni. Jelen esetben, mivel a szerelvények elhelyezése érdekében a kiégetett testnek 5×5cm-es belső mérettel kell rendelkeznie, a gipszpozitív 6,5×6,5cm méretben készült el. A forma viszonylagos egyszerűsége miatt a pozitív üveglapok közé történő öntéssel készült.

A gipszforma ezután márványasztalon történő merőleges csiszolással alakítható szabályosra, ügyelve arra, hogy az éleknél mindenhol derékszög legyen. A pozitív előállítható ún. húzással is, ebben az esetben egy, a formához készített fém kés segítségével lehet a kívánt alakúra húzni az éppen kötő (ú.n. húzó) gipszet. A megfelelő hossznál kicsit nagyobbra húzott gipsz hasábot szögben elvágva lehet összeilleszteni.

A forma felrajzolása, körbeépítése üveglapokkal, amiket nedves agyaggal kell szigetelni és téglákkat kitámasztani. Csiszoláshoz lemosott márványasztal és a derékszögűre polírozott pozitív.

A pozitív felületi hibáinak kijavítása után kezdtem meg a negatív elkészítését. A negatív formáját és különböző elemeit igyekeztem úgy kialakítani, hogy az abba öntött, még nyers porcelánon a lehető legkevesebb korrekciót kelljen végrehajtani, valamint a roppant sérülékeny zsengéletlen testet a lehető legkevesebb alkalommal kelljen megérinteni, hiszen az anyag

Ezért új módszerre volt szükség. Az általam kitalált gipszpozitív nélküli eljárás lényege, hogy a síklapokból álló formát szabályosan levágott üveglapokból építettem meg, melyeket agyaggal a gipszöntéshez használt márványasztalhoz ragasztottam, majd a derékszögek beállítása után az éleket vékony celluxcsíkkal takartam el. Az üveget nem kellett szappanozni, hiszen nem köt hozzá a gipsz, a negatívból pedig kötés után sokkal egyszerűbben lehetett kivenni az üveglapokat, mint a tömör gipszet. Ráadásul a technika legnagyobb előnye, hogy

Szappanozás és a negatív legnagyobb darabjának öntése, melyhez három ember ös�szehangolt munkája kellett.

A megoldást jelentő üveg pozitív. Elkészítésében szilikáttervező művész barátom, Kóczián Tünde nyújtott szakmai segítséget.

A két legkisebb öntőforma, levett fedéllel és a szétszedett dugós záróelemekkel.

az üvegre öntött gipsz tökéletesen sima felületű, ami ugyanolyan sima porcelán felületet is eredményezett a porcelán öntésénél. Anélkül, hogy a gipsznegatívot hosszasan takarítani és simára csiszolni kellett volna. A különböző elemek negatívja ugyanazon az elven épül fel. Hosszanti irányban két darabból áll, melyek közül a nagyobb u alakban veszi körül a formát, még a kisebb fedélként funkcionál. Az öntőforma felső és alsó végén külön levehető részt képez a beöntőnyak, és a dugóval ellátott alsó záróelem. Ez a dugó teszi lehetővé azt, hogy öntéskor ne kelljen megfordítani a formát, hanem a megfelelő idő elteltével csak a dugót kell kihúzni, és kiengedni a gipszhez oda nem szívott porcelánt. A dugót szappanozással tettem nemszívóvá, de használhattam volna shell lakkot, vagy egy külön erre a célra gyártott műanyag dugót is. Az öntéshez felállított öntőforma alsó elemét tehát e köré, az előzőleg kifaragott, majd nemszívóvá tett dugó köré öntöttem.

Az alumínium drótot és a foggantyúkat a fedlap-szerű rész levételének megkönnyítéséhez öntöttem a gipszbe.

A nagy méret és a beöntésre kerülő porcelán öntőmassza súlya miatt egyéb segédeszközökkel is el kellett látnom a negatívokat. A fedél leemelésének megkönnyítésére alumínium fogantyúkat öntöttem a gipszbe. Az alsó dugós záróelem és a két hosszanti darab összetartásához gyorsan kioldható spanifereket alkalmaztam. Ezek az elemek csak olyan anyagból készülhettek, amelyek nem rozsdásodnak, hiszen, még ha nem is érintkeznek közvetlenül a porcelánnal, a gipszen keresztül az öntőfelületre kirakódhat valamennyi vasoxid, ami a kiégetett tárgy nemkívánt elszíneződését okozza.

Hasonló felületi hibák elkerülése érdekében a negatívokat először ipari szappannal kell alaposan kimosni, hogy az esetleges zsíros szennyeződéseket –mint például az agyag, mely az öntésnél használt üveglapok összeépítésére szolgál– eltávolítsuk. Így azonban a formakészítésnél már említett filmréteg jön létre a gipsz felületén, amelyet 70%-os alkohollal történő óvatos átdörzsöléssel lehet eltüntetni. 32

3.2. Az öntés A gipsz öntőformákat a Kecskeméti Kerámia Stúdióban készítettem el, a porcelán elemek öntésétől kezdve azonban a Herendi Porcelánmanufaktúra nagylelkű segítsége révén a herendi gyárban folytattam a munkát. Először a gipsz teljes kiszárítására volt szükség, amire csak itt kínálkozott megfelelő méretű szárítóhelység, amiben a legnagyobb öntőforma szárítása egy napon keresztül száraz, 40°C-os levegővel történt meg. Ezt követően a forma megfelelő szárazságát úgy lehet ellenőrizni, hogy azt a szánkkal megérintjük. Erre azért van szükség, mert így érezhető legjobban, ha még egy kis nedvesség maradt az öntőformában, ugyanis ebben az esetben a gipsz hidegebbnek mutatkozik a megszokottnál. Ezt 5-6 előöntés követi. Ezek az öntések ugyanúgy történnek, mint a későbbiekben leírt első öntés, de itt a cél nem a megfelelő porcelán test megöntése, hanem az öntőforma bejáratása. Ilyenkor nem kell megvárni, hogy a vastagabbra öntött porcelán állékony legyen, hiszen egyben ekkor a forma szinte semmilyen körülmények között nem vehető ki a gipszből. A falak megszilárdulása után egyből ki lehet tépni a porcelánt az öntőformából. Ezzel a még bennmaradt porszemeket, laza gipszdarabokat távolíthatjuk el.

Az öntéshez a gipsznegatívot minden öntés előtt a következőképpen kell előkészíteni: ellenőrizni kell a spaniferek feszességét, hiszen a legnagyobb formába kerülő 6 liter porcelán könnyen szétnyomhatná a formát. Ugyanennek az elkerülése miatt a gipszen lévő hézagokat, főleg a két végen kialakított dugós formáknál és a hosszanti nagy gipszek közötti részen, vastag ragasztószalaggal kell szigetelni. A beöntő oldalon korongos porcelán masszából kb. 10cm magas gátat kell építeni a beöntőnyílás köré, az esetleges melléfolyás kivédésére. Az öntés főbb momentumait érdemes stopperral mérni, hogy a későbbi öntések alkalmával is el tudjuk érni ugyanazt a falvastagságot. A formák belső felületének utolsó ellenőrzése után –amely arra irányul, hogy maradt-e, vagy került-e bele a szárítás közben valamilyen szennyeződés– a szívó részeket ecsettel nagyon óvatosan és vékonyan talkummal kell kezelni. A talkum elősegíti a száradó porcelán zsugorodásból adódó finom csúszást a formában, mielőtt abból kivételre kerül.

Herenden csak úgy kerülhet valami a szárítóba, ha precízen „fel van cimkézve”.

Próbaöntéshez felállított öntőforma, a száradáshoz átfordított negatív és a legnagyobb elem első öntvénye.

Öntési vázlattervek.

Próbaöntvény 3mm-es falvastagsággal.

Hogyan kerül a tárgy a berakólapra anélkül, hogy meg kelljen emelni.

A slikkert (viszkózus porcelán öntőmassza) a beöntés előtt érdemes felkeverni egy üveg vagy valamilyen műanyag pálcával, hogy egyenletes állapotban kerülhessen a gipszbe. A porcelánnal semmilyen fém tárgy nem érintkezhet, a fa eszközökön pedig könnyebben megtapad a por. A porcelán beöntését minél gyorsabban kell elvégezni, hogy a hosszúkás forma alsó részén, ahova hamarabb elkerül a porcelán, ne jelentkezzen falvastagság különbség a hamarabb meginduló szívási folyamat miatt.

a csúszólapra kell átcsúsztatni, amit aztán a berakólapokra csúsztatunk, és így kerül a tárgy a kemencébe. Égetés után az elemeket 1000-1200-as finomcsiszolóval políroztam fel, hogy elnyerjék végső felületi minőségüket.

Szívás közben a formát folyamatosan mozgatni kell, hogy ne alakuljanak ki a forma belső falán lerakódó egyenetlenségek, amelyek negatívan befolyásolnák az átlátszóságot, illetve a transzparens anyag homogenitását. Ugyanezen okból kell megkeverni az öntőmasszát, mielőtt kiengednénk a formából, vigyázva, hogy ne sérüljön a porcelán belseje. A kívánt falvastagság elérésekor nyitom meg a dugóval ellátott alsó záróelemet. A legkevesebb érintéssel kellett megoldani a forma berakólapra helyezését, ezért az öntőfedél és a forma két végéről a két záróelem eltávolítását követően újabb, két órás pihenő következik, amíg az anyag az u keresztmetszetű gipszben egészen bőrkemény állapotáig szárad. Eddigre már veszített annyi vizet, hogy a zsugorodás miatt elváljon az öntőforma falaitól. Ekkor visszahelyezem a fedelet a negatív felső, nyitott felére, majd azt odaszorítva ráfordítom az addigra már állékony nyers porcelánformát. Ismételt két óra várakozás után óvatosan leemelhetővé válik a pozitív u keresztmetszetű darabja. A gipszlapon történő száradás után ezúttal a porcelán kerül a szárítóba, ahol újabb egy napot tölt, amíg teljesen ki nem szárad, és már láthatóan össze is zsugorodik. A nagyobb formáknál naponta egy, maximum két öntés lehetséges.

A kiégetett és felületileg kezelt porcelán elemek még ilyen vékony falvastagságnál is igen ellenállóak és megfelelő kezelés mellett nem kell félni attól, hogy eltörnek. Ennek ellenére igyekeztem úgy kialakítan az őket tartó szerkezetet, hogy a porcelán csöveken a lehető legkevesebb munka legyen. Ezért az előtétek és a fényforrások foglalata is felülről van a konzolhoz rögzítve. A szögletes herendi csövekre még égetés előtt vágott lyukakon áttolt csapokkal kell azokat a leendő helyszínen az őket tartó hajlított fém szelvényhez rögzíteni. Ehhez a művelethez érdemes fehér vászonkesztyűt viselni, hogy a porcelán felülete ne koszolódjon be.

3.3. Égetés A megfelelően kiszárított porcelánok égetése csúszólapon történik. Erre azért van szükség, mert a berakólap felületén –amire e nélkül kerülne a test– lehetnek olyan apró kidudorodások, szennyeződések, vagy esetleg korábbi égetésekből visszamaradt apró porcelán törmelékdarabok, amelyeken a hőmérséklet növekedésével zsugorodó tárgy fennakadhat, és így eltépheti magát. E mellett a standard berakólapok mérete is kisebb a legnagyobb elem hosszánál, vagyis a két berakólap közötti rés is hasonló módon tehet kárt a kiégetni kívánt porcelán hasábokban. A csúszólapokat ugyanabból a porcelán anyagból kell önteni, mint a tárgyat. Erre a célra, egy nagy gipszlapra öntött, 3-6mm vastag porcelán lap felel meg a legjobban. Amikor az égetés előtt a porcelán test már kiszáradt annyira, hogy azt torzulás nélkül le lehet csúsztatni a gipszlapról, erre

3.4. Szerelvényezés

3.5. Ökológiai lábnyom, újrahasznosítás

A kemence berakásánál minél jobban ki kell használni az égetőteret.

A szerelvényezés vázlata.

Mivel a tervben szereplő lámpa nagyrészt porcelánból készül, melynek nagyon nagy az előállításához szükséges energiaigénye (gondoljunk csak az 1400°C körüli hőmérsékleten való égetésre) mindenképpen fel kell vázolni az újrahasznosítási lehetőségeket, és el kell gondolkozni a fenntarthatóság kérdésein is. A porcelán tárgyak a legtöbb esetben több égetésen is keresztülmennek. Erre azért van szükség, mert az első égetés, az úgynevezett zsengélés során, amely alacsonyabb hőmérsékleten, 830°C-on történik. Így a még az anyagban lévő nedvességet távolítják el. A következő, vagyis a magas tüzű égetésnél ég ki teljesen a tárgy, tehát itt van szükség a legmagasabb hőmérsékletre és a legtöbb energiára. Ez a herendi gyár esetében 14001410°C. Amennyiben a tárgy mázas, az alapmáz ráégetése egy újabb utat jelent a kemencébe, ami ekkor ismét alacsonyabb, majd a festés után ismét alacsonyabb tűz következik. Végül az esetleges aranyozás vagy matricázás esetén a legalacsonyabban, 700-800°C körüli utolsó égetéssel készül el a tárgy. Tervem esetében azonban elég egy égetés, hiszen elegendő szikkadási idővel, majd fokozatos, szárítószekrényben történő szárítással kihagyható a zsengélés. Mivel a forma egyszerű, nincsenek benne fölvastagodások, melyekben esetleg nedvesség maradhatna. Így a türelmes szárítás után egyből a magastűzbe kerülhet a porcelán. Onnan kivéve pedig már azért nincs szükség több égetésre, mivel az elemeken semmilyen máz, 35

vagy utólagos festés, dekoráció nincs, hiszen a teljesen fölégetett herendi porcelán egy transzparens mázzal egyenértékű, nemes felületet ad, amely annyira tömör és síma, hogy a por is alig ragad rá. A lámpa használata során előforduló fénycsőcserékkor az elhasználódott fénycsöveket külön erre a célra létesített átvevőhelyeken kell leadni, amire –azon túl, hogy a környezettudatos felhasználó ezt magától megteszi– a világítótesthez mellékelt tájékoztatóban is felhívom a figyelmet. Erre ezért van szükség, mert a kompakt fénycsövek belsejében higanygőz, valamint a belső falra felvitt foszfor van. A higany, egy esetleges fénycsőtörésnél még nem kerül akkora mértékben a levegőbe, hogy az káros legyen, de 4-5 fénycsőből már kiszabadul annyi higanygőz, ami lerakódhat az emberi szervezetben. A felhasznált higany mennyiségét folyamatosan próbálják csökkenteni a gyárak, de EU-s szabályozás is vonatkozik az egészségügyi határértékre. A termék életgörbe végén pedig ott az újrahasznosítás kérdése. Csilláromban a porcelán és fém elemek között semmilyen oldhatatlan kötés nincs, ezért leszerelés után a különböző anyagú alkatrészek egyszerűen különválogathatók, és a fém alkatrészek a megfelelő újrahasznosító helyre kerülhetnek. A porcelán nem lebomló anyag, annak újrahasznosítására külön figyelmet kell fordítani. Több lehetőség is kínálkozik azonban, hiszen magastüzű kerámiák őrleményéből samott téglát gyártanak, valamint egy újonnan kifejlesztett kerámia-nyáklapnak is finomra őrölt porcelán adja az alapanyagát.

4. Műleírás

4.1. A megfelelő fényforrás kiválasztásáról A világítótesthez olyan fényforrást kellett találnom, ami megfelelő fényerősséggel rendelkezik, az általa kibocsájtott fény homogén, erőssége szabályozható, de a fenntarthatóság miatt a lehető legkevesebbet fogyaszt. Ezek mellet fontos volt hogy a fényforrás elég hosszú legyen (nettó ≈50cm), de minél vékonyabb. A következőkben sorraveszem a különböző lehetőségeket, hogy bemutassam miként jutottam el végül a kompakt fénycsövekhez.

Fényforrások teljesítménye [W], fényárama[lm] és fényhasznosítása[lm/w]

Elsőnek a modern és manapság igen széles kötben alkalmazott led-eket vizsgáltam meg, melyek olcsóak, roppant kis fogyasztásúak, működtetésükhoz trafót igényelnek és halványításuk vezérlőegység beiktatásával megoldható. Az egyetlen hátrányuk, ami miatt végül elvetettem alkalmazásukat, hogy fényük pontszerű a beléjük épített lencse miatt. A csepphalogének szintén elég olcsóak, halványíthatóak és élettartamuk is jó (általában 2000 óra) Teljesítményük körülbelül duplája a hagyományos wolfram izzóknak, de jelenleg nem gyártanak 20-30cm-nél hoszabbat, ráadásul nagyon nagy hőmérsékleten üzemelnek. A szintén nagynyomáson történő gázkisüléssel világító fémhalogéneknél is hasonlóproblémákkal találtam szembe magam, de itt még a halványítás sem minden esetben megoldott.

Normál fénycsövek: 18-58W 1.050-5.000lm 58-86lm/W

A hagyományos, de lágyindítású elektronikus előtéttel szerelt fénycsövek közé tartozó t-2-es fénycső már a legtöbb szempont alapján megfelelt volna 52,5cm hosszával.még annak ellenére is, hogy két végén fejelt (mindkét végén van foglalat). Ez azért nem jelentett volna problémát, mert a 7mm átmérőjű csövön hosszában végigfutó fém szallag, ami a világítótest alsó végén lévő foglalatot tartja csak 3mm széles, így felkapcsolt állapotban a csőhöz való közelsége miatt nem árnyékol. A fénycsőből azonban maximum 13w-os kapható, ami nem adott volna elég fényt az általam elképzelt hatás eléréséhez.

Normál izzólámpák: 15-1000W 90-18.800 lm 6-19lm/W

Törpefeszültségű halogénlámpák: 5-150W 60-3.200lm 12-24lm/W

Háromsávos fénycsövek: 18-58W 1.350-5.200lm 75-90lm/W Kompakt fénycsövek beépített elektronikus előtéttel, menetes foglalattal: 5-23W 200-1500lm 40-65lm/W Kompakt fénycsövek beépített induktív előtéttel, menetes foglalattal: 9-25W 415-1200lm 46-48lm/W Kompakt fénycsövek dugaszolható foglalattal: 5-32W 250-2400lm 50-75lm/W Nagy fényáramú kompakt fénycsövek 4 csapos dugaszolható foglalattal: 18-55W 1200-4500lm 42-87lm/W

A megoldást a kompakt fénycsövek kategóriájába tartozó Osram Dullux L Lumilux típusú fényforrások jelentették. 36

A 2g11-es foglalat.

Az 55w-os fd-l55 foglalattal együtt 533mm hosszú, és az általam fentebb felsorolt összes kritériumnak megfelel. További előnye, hogy csak az egyik végén fejelt, egy 2g11-típusú 4 tűs foglalattal, több színhőmérsékletben is kapható. Elektronikus előtétet igényel, ami viszont a fényforrásnál 6-szor hosszabb élettartamú, így csak egyszeri beruházást jelent, még az előtéttel együtt szerelt kompakt fénycsöveknél minden csőcserénél meg kell fizetni az előtét árát is. Ez a fényforrás 4800lumen leadeadására képes.

4.1.1. A kompakt fénycsövek működési elve A kompakt fénycsövek két részből állnak: a gázzal töltött cső és a mágneses, vagy elektronikus előtét. Az elektromos áram átfolyik a csőben lévő gázon, ami ettől ultraviola vényt bocsát ki. Ez a fény tölti fel az üvegcső belső falán lévő foszforréteget (fénypor), ami már az emberi szem számára is látható fényt ad. Élettartam szempontjából a kompakt fénycsövek általában 8-15-ször hosszabb ideig bírják, mint hagyományos társaik, velük kapcsolatban negatívumként leginkább a csövekben található higany, mint mérgező nehézfém kerül említésre. Ez az anyag azonban olyan kis mértékben van jelen, hogy csak nagyon sok (legalább 30 db) átlagos méretű fénycső együttes összetörésénél kerül a légtérbe az emberi szervezet számára veszélyes mennyiségű higanygőz. Ez a szám azonban függ a terem méretétől és a szellőzéstől is. A fénycsöveket elhasználódás után mindenképpen külön erre a célra rendszeresített gyűjtőkbe vagy átvevőhelyekre kell leadni. Erre az EU elvileg törvényben is kötelezi a felhasználókat. A kompakt fénycsövek hatásfoka is sokkal jobb, mint a hagyományos, vagy a csepphalogén izzóké.

4.2. Felszerelés, szerelhetőség, tisztíthatóság A csillár nem közvetlenül a mennyezethez kapcsolódik, hanem egy attól eltartott, csavarozott konzolhoz van rögzítve. Erre több okból is szükség van. A kompakt fénycsövekhez tartozó előtétek itt kerülnek elhelyezésre, valamint alulról nézve a plafontól elemelt felület mintegy posztamensként funkcionál. A konzol e mellett helyet biztosít a terem világítását kiegészítő rejtett világítótesteknek is.

4.3. Ergonómia, érintésvédelem, hűtés A porcelán elemeket úgy alakítottam ki, hogy felszereléskor, illetve az izzócserék alkalmával kézzel biztonságosan megfoghatók legyenek. A porcelán az egyik legjobb szigetelő, akár hőről van szó, amit az űrkutatásban való porcelán

burkolatok alkalmazása bizonyít; akár áramról, amire pedig jó példa, ha felnézünk egy magasfeszültségű vezeték kábellel érintkező tartóelemére. Tervemben az elektromos szerelvényeket úgy helyeztem el, hogy azt minden oldalról védi a porcelán burkolat, a nagyobb feszültségű ballasztok pedig csak a javításokat végző szakképzett szerelők által hozzáférhető helyen, a konzolon felül vannak. Az általam alkalmazott Dullux fd-55 típusú kompakt fénycsövek hőkibocsátása a teljesítményhez képest manapság az egyik legkisebb, mégis szükség van azok hűtésére. Ha a formatervre műszaki szempontból nézünk, pontosan ezt a feladatot ellátó hűtőbordaként tekinthetünk a porcelán elemekre. Mivel a csövek tetején az izzók felmelegítik a levegőt, ami így felfelé száll, a porcelán csövek alján folyamatosan beáramlik a hidegebb alsó levegő, így a tárgy gyakorlatilag saját, a felmelegedéstől óvandó részeit hűti. Ezért nincs szükség külön levegőző lyukakra a foglalat környékén, amik feleslegesen gyöngítenék meg a porcelán elemeket.

4.4. Elhelyezési variációk egy vagy több “csokor” esetén Habár tervem alapjában véve egy, csoportba rendezett porceláncsövekből álló világítóeszközként kezeli a csillárt, nagyobb terek esetén lehetőség van az egymagában aszimmetrikus csillárok szimmetrikus kompozícióba való rendezésére is. Emellett természetesen a különálló csövek külön külön is felszerelhetők. Mivel a porcelán elemek öntéssel készülnek, a megrendelő saját elképzelése alapján kérhet megfelelő számú darabot az öt féle hosszúságú csőből. Így kialakíthat például ugyanakkora, eltérő irányba fordított, de különböző hosszú, szabályos sorokban felrakott, esetleg orgonasípszerűen rendezett darabokból álló kompozíció is.

4.5. Világítási kérdések, az ideális helyszín Csilláromat nem szándékoztam egy kiválasztott helység belsőépítészeti hangulatával harmonizáló formavilággal ellátni. Ez, a tárgy értékesítése szempontjából is hátrányként jelent volna meg, sokkal inkább törekedtem olyan forma létrehozására, ami több stílushoz is hozzákapcsolható. Ezért a tervezés során végig ügyeltem arra, hogy az elkészült darab különböző stílusú belsőterekben egyaránt alkalmazható legyen. A tárgy nem áll messze a minimál design alapformákat preferáló megfogalmazásától, ugyanakkor annál mégis több a fentebb leírt közvetett deformáció miatt. A funkcionalista, modern belsőtér szögletességével rokonságot mutat, organikus környezetben inkább a felhasznált anyag 39

Ugyanakkor a világítási rendszer több elemet is tartalmazhat, melyek nem terelik el a figyelmet a központi darabról. Az álmennyezet falakhoz közeli végénbe körbefutó, rejtett men�nyezeti világítótestek szereltehők be. A célnak leginkább a nagyon kis fogyasztású, ugyanakkor erős fényerejű led-sorok felelnek meg, melyek alkalmazása hasonló célra a belsőépítészetben széles körben elterjedt. A vörös, kék és zöld led-ekből szerelt világítóeszköz rendkívül kis fogyasztású, hosszú élettartamú, felszerelése egyszerű, ráadásul a három alapszín fényerejének eltérő mértékű változtatásával a fehéren kívül más színhőmérsékletű fény is kialakítható a helység belsőépítészeti hangulatához, vagy akár a természetes fényviszonyokhoz képest.

56.00 120.00

A csillár középületekben, de egy megfelelő belső méretekkel rendelkező családi házban is alkalmazható. A két felhasználás között csak az alkalmazandó fényforrások különböznek. A közületi felhasználásnál 3-4000k° színhőmérsékletű, kékben gazdagabb fényt kibocsájtó 840-es, 880-as kompakt fénycsövet javaslom, mivel a kékes fény élénkítő hatású. Lakóterekben viszont a vöröben gazdagabb fény nyugtató tulajdonsága miatt 2700-3000k°-os 827-es, vagy 830-as modell felel meg. Kivételes esetben, például egy exklúzív divatszalonban vagy kiállítótérben, ahol kiemelten fontos a színvisszaadás, csak a De Lux kategóriába tartozó, jóval drágább 930-as, 940-es és 954-es fényforrásokkal szerelt csillár alkalmazása felel meg, melyeknél a fényportól függő színvisszaadási érték 90, ami ma a legmagasabb.

00°

Csillárom fényerejét úgy lehet szemléltetni, hogy annak hatásfokát egy világosra festett falú, 5×5m-es, 4m-es belmagasságú szobában számoljuk ki. Azért ekkora teremmel végeztem a számításokat, mert egy nagyobb teremben egy világítótestnek körülbelül ekkora légtér jut. Ebben az esetben már ha csak 5db, kompakt fénycsővel szerelt porcelán elemet használok is, a teremben lévő asztal felületén 300lux jelenik meg, ami egy iskolai tanteremben, íráshoz, olvasáshoz is megfelelő szabvány érték.

A csillár befoglaló méretei. Mivel az elrendezés szabadon variálható, ebből csak a függőleges értékek állandóak.

150.

melegsége a kapcsolja a térhez. Ilyen környezeben ménagyobb hangsúlyt kap az anyag. A világítási rendszer fő motívuma természetesen maga a porcelán csillár, ami elsősorban esztétikai funkciójú, világító plasztikaként is felfogható.

5.0

6.2

0 40.00

56.00

4.6. További lehetőségek A prototípusként létrehozott világítótest gyakorlatilag az ideát mutatja be, mely több lehetőséget is tartogat a továbblépésre. Legegyszerűbb ezek közül a felületi játékok alkalmazása, mellyel még érdekesebbé tehető a forma, hiszen a porcelánon átderengő fény kiemeli a külső felületbe karcolt vonalakat, foltokat, textúrákat. Ha a gipsz öntőformának a porcelánnal érintkező felületébe vésünk dekorációt, a porcelán az öntés alatt beszívódik a mélyebb részekbe, továbbra is tartva az egyenletes falvastagságot. A test teljes megszilárdulása előtt az így kidudorodó vonalak óvatosan visszatörölhetők a lapok síkjába, így az ezeken a részeken kivékonyított porcelán még jobban átengedi a fényt a megfelelő helyeken. További lehetőséget jelent a 41

porcelán kilyukasztása is, hiszen ilyenkor a fény kissé képes behatolni a lap anyagába, az apró lyukak körül kivilágosítva azt. Emellett a csövek dekorálhatók kívülről vagy belülről. A külső dekoráció alkalmazásakor figyelembe kell venni, hogy a tárgy mindenképpen az egyik oldalára fektetve ég ki, és a torzulás elkerülése végett azt megemelni, kis pontokon az égetőlaptól eltartani nem lehet. Ennek figyelembevételével, a dekoráció mázzal való festéssel vagy szitázással is elképzelhető. A belső felület szitázása esetén a szitával egy transzfer matricát kell nyomni, melynek hordozóanyaga nagyon alacsony hőfokon ég el. Ezek a matricák hajlékonyak, és meg is törhetőek, így nem jelent gondot a belső felületre történő felrakásuk egy hosszabb segédeszközzel, ráadásul az így létrehozott minták a világítás kikapcsolt állapotában nem is látszanak, amely még egy érdekes hatással gazdagítja a tárgyat. Egyéb lehetőséget jelent különböző színezett porcelán öntőmasszák alkalmazása is, valamint a külső felületen kimaszkolt minták homokfúvása.

4.6.1. Termékcsaládra való bővítés A világítóeszköz külön elemekből épül fel, így a termékcsaládra való bővítés az öntőformák megtartásával, és csak a szerelvények megváltoztatásával is megoldható. Ílymódon kialakíthatók padlólámpák, fali kandeláberek, asztali lámpák, illetve a legkülönbözőbb helyeken elhelyezett hangulatvilágítási funkciójú tárgyak. A termékcsaláddal kapcsolatban mindenképpen foglalkozni kell az anyagtársítás problémájával. Mivel a mázatlan porcelán natúr hangulatú, a fa kínálkozik, mint második anyag, amely a maga melegségével szép kontrasztba helyezné a lekapcsolt lámpák hideg porcelánját, és felkapcsolt állapotban is jól élne együtt az anyaggal, ami ekkor inkább meleg hatást kelt. Az optikailag könnyű szilikát elemekhez nehezebb, sötétebb fa illik, mint a gőzölt amerikai dió, gőzölt akác, a porcelán exkluzivitásával rokon mahagóni, illetve egyéb egzoták.

4.6.2. Anyagvariációk és társítások (ha mégis üveg…) Diplomamunkám alapvető célja a porcelán transzparenciáját kiaknázó világítótest tervezése volt, de mivel a formát a funkcióhoz kellően igazodónak és érdekesnek találom, annak más anyagból történő megvalósítása is felmerül, mint a termék továbbfejlesztésének lehetősége. A további anyagok kipróbálásáról szóló fejezet azonban mindenképpen az üvegről kell 42

hogy szóljon, hiszen a világítótest üvegből is megvalósítható. Üvegből történő kivitelezés esetén alapvetően három lehetőség van. Az első lehetőség, hogy megmarad a porcelánnál felállított felületrendszer, és csak a felhasznált anyag változik. Ebben az esetben a kész tárgyat kell felületében kevésbé átlátszóvá tenni. Ez történhet például homokfúvással, vagy savval történő maratással. A lapokat uv-ragasztóval lehet összeragasztani, amihez speciális float üvegre van szükség. Ez az üveg úgy készül, hogy a hutából kivezetett meleg üveget egy ónnal töltött medencére húzzák rá, aminek hatására az teljesen párhuzamos lesz minkét oldalán. Ez a technológia az elmúlt húsz évben került kidolgozásra, és tökéletesítése még ma is tart. Az így kapott üveget kihűlés után méretre vágják, majd a kívánt formában összeépítik. Az uv-ragasztót az élek találkozására csöpögtetik, ami aztán a hajszálcsövesség miatt egyenletesen szivárog be az összeragasztani kívánt lapok közé. A testeket uv-fénnyel világítják meg, amitől az átlátszó ragasztó megszilárdul. A másik lehetőség, hogy csak a forma marad meg, de azt síküveg lapokból összeragasztva az üveg átlátszósága helyett annak fényvezető képességét használom ki. Ehhez a fényforrásokat az álmennyezetbe kell rejteni, hogy a fény csak az üveg élén jelenjen meg. Az általam előnyben részesített hatás eléréséhez az üvegtesteknek csak a legalsó végein kell kiengedniük a fényt, ezért a fentebb leírt módon előállított float üveget 45°ban kell lecsiszolni síkcsiszolóval, hogy az oldalakon ne maradjon szabad él. Ilyenkor a lapok éleit megvilágító izzók mellet szükség van egy gyöngébb, különálló fényforrásra is, amit szintén az álmennyezetben helyeznék el, de úgy irányítanám, hogy a szögletes cső belsejét világítsa meg. A harmadik lehetőség, hogy magát a kompakt fénycsövet kell megfelelő alakúra gyártani, ami így már önmagában alkalmas lenne esztétikus, ugyanakkor szokatlan formájú világítótestként funkcionálni. A csöveket ebben az esetben is lehet szögletes keresztmetszetűre gyártani az úgynevezett danner eljárással. Ezt a módszert egy amerikai mérnök, Edward Danner fejlesztette ki 1912-ben, és az a lényege, hogy a hutából kivezetett üveg egy húzóhagymára kerül, amit folyamatosan forognak a saját tengelye körül. A tengelyben lehúzott üveg így belül üres marad, és bármilyen hosszúságú cső kialakítható belőle. A cső falvastagságát a húzóhagyma hőmérsékletével, még az átmérőjét a húzás sebességével lehet befolyásolni. Az így lehúzott üveget még melegen át lehet vezetni egy fémformán, így kialakítható a tervben szereplő szögletes hasáb, amit aztán tetszőleges hosszban lehet levágni. A 150°-os törés eléréséhez itt is felkínálkozik a hidegen történő UV-ragasztás, de ebben az esetben egy másik technológia is adódik. A csöveket levágás után egy szúrólánggal

Köszönetnyilvánítás A terv és a prototípus elkészítésében nyújtott szakmai, szellemi és fizikai segítségért sokaknak köszönettel tartozom. Mindenekelőtt konzulensemnek, Probstner Jánosnak, a konzultációk során adott hasznos tanácsokért és a Nemzetközi Kerámia Stúdióban létrehozott alkotói légkörért. Az egyik legmodernebb üveggyári danner csőhúzó berendezés és a csőhúzás folyamata a huta szájából nézve.

visszamelegítik a hajlítás kívánt helyén, és a gyűrődések elkerülése végett kívülről szintén formában tartva, belülről fújva hajlítják meg. Ezzel a módszerrel a csilláromhoz használt formák mellett még számtalan alakú cső is előállítható, amit aztán a kompakt fénycsövek gyártásánál használatos eljárással lehet fényporozni és foglalattal ellátni. A kis széria persze ebben az esetben is megmaradna, hiszen egy ennyire speciális alakú izzó speciális felhasználást kíván. A konkrét csillár értékesítése mellett azonban megfelelne például egy, a fénycsövet gyártó cég támogatásával lezajló, világítással kapcsolatos pályázat alapanyagának is, ami a gyárnak reklámot, és esetleges új trendek prototípusait vagy potenciális tervezőket jelentene.

Köller Ferenc termékfejtesztési osztályvezetőnek, Tamás Ákos tervezőnek és a Herendi Porcelánmanufaktúrának nagylelkű támogatásukért és nagyfokú szakmai segítségükért. Lengyel Jánosnak és Kovács Imrének a világítástechnikai kérdések helyes megoldásához adott tanácsaikért. Dobány Sándornak és Kuzsel Gabriellának, akiktől a gipszelés mesterfogásait sajátíthattam el, valamint: a Nemzetközi Kerámia Stúdió dolgozóinak, diákjainak és az ott dolgozó művészeknek, különösképpen Geszler Máriának, Háber Szilvinek, Polyák Jánosnak, Varga Szilvia Marcellának, Szedlák Nikinek és Valdhauser Eszternek. Továbbá: Tündének, Papinak és az AfroDZAQM tagjainak, hogy fél évig nélülözték az egyik klarinétosukat. GoatMét Underground! Szüleim segítsége nélkül nem jutottam volna el idáig.

Felhasznált irodalom: 1. Peter Hyland: The Herculaneum Pottery: Liverpool’s Forgotten Glory, Liverpool, 2005, University Press 2. Henrietta Spencer-Churchill: Classic Interior Design, 2003, Cico Books 3. Judit Miller: Régiségek közelebbről, Bp. 2000. Panoráma 4. A. Feyza Cakir Ozgundogdu: Translucency as an Aestetic Expression in Ceramic Art. Ceramics Technical 26. p. 89 Paddington, Australia, 2008. 4. Hard-Wired to Shatter Perception, Julia Beizer’s interview with Ingo Mauer, about his chandelier „Porca Miseria”, Whasington Post, Style & Arts, November 18. 2007. Washington DC 5. Juliana Van Huss, Ceramics Monthly 7. July/Aug 2007. p. 42 6. Translucent porcelanin, Ceramic Review, Semptember/ October 2003, p. 26. 7. Porcelain Lighting, Ceramic Art & Perfection 53. p.61 Paddington, Australia, 2007. 8. Laky József: A lámpa históriája, Bp. 1988. Műszaki Könyvkiadó 9. Kiss Ákos: A világítástechnika eszközeinek története, Bp. 1984. Magyar Tudományos Akadémia 10. Arató András: Világítástechnika, Bp. 1999. MTE 11.Dr. Horváth Tibor–Dr. Jeszenszky Sándor: A magyar elektrotechnika története, Bp. 2000. Magyar Elektrotechnikai Egyesület

Internetes hivatkozások www.faccents.com www.worldclasslighting.com www.abbeychandeliers.co.uk www.revisionsdesignstudio.com www.abbeychandeliers.co.uk www.revisionsdesignstudio.com www.itemhome.co.uk www.visualforbusiness.com www.diffuse.co.uk maisonlunatique.blogspot.com www.scabetti.co.uk www.wikipedia.hu www.wikipedia.com csillar.lap.hu vilagitas.lap.hu designboom.com flickr.com www.ingo-maurer.com www.chihuly.com A delicious.com/rokon oldalon minden oldal részletes, linkelt hivatkozása megtalálható.

A Szakdolgozat 3db számozott példányban készült A/4 ív terjedelemben,100 grammos, félfényes Mondi papírra, Adobe Minion betűvel szedve, melyet Robert Slimbach tervezett. Ez a . példány. A tördelést a szerző készítette. abel.lakatos@gmail.com

Nyugat-Magyarországi egyetem, Faipari Mérnöki Kar

ami nks

2009.

lym!